Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Szakdolgozat
Készítette: Csáki Dorottya II. évf. angol-magyar bölcsészettudományi szakfordító szakirányú továbbképzéses hallgató
Témavezető: Szabó Fruzsina oktató
Debrecen 2015
NYILATKOZAT
Alulírott Csáki Dorottya, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója ezennel büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy „Elutasítás iránti érzékenység” című diplomamunkám saját, önálló munkám; az abban hivatkozott nyomtatott és elektronikus szakirodalom felhasználása a szerzői jogok nemzetközi szabályainak megfelelően készült.
Tudomásul veszem, hogy diplomamunka esetén plágiumnak számít: • szó szerinti idézet közlése idézőjel és hivatkozás megjelölése nélkül; • tartalmi idézet hivatkozás megjelölése nélkül; • más szerző publikált gondolatainak saját gondolatként való feltüntetése.
Alulírott kijelentem, hogy a plágium fogalmát megismertem. Tudomásul veszem, hogy plágium esetén diplomamunkám visszautasításra kerül.
Továbbá felelősségem tudatában nyilatkozom arról, és aláírásommal igazolom, hogy a Debreceni
Egyetem
Elektronikus
archívumába
(DEA)
a
http://dea.lib.unideb.hu/dea/handle/2437/85081 címre feltöltött diplomamunkám mindenben megegyezik a benyújtott papíralapú és/vagy CD formátumú dolgozattal.
Debrecen, 2015 év március hó 31 nap Csáki Dorottya aláírás
Elutasítás iránti érzékenység Rainer Romero-Canyas Vanessa T. Anderson Kavita S. Reddy Geraldine Downey Az emberek társas lények, akik fajtársaikra támaszkodnak az együttműködés, a védelem, a táplálkozás és a túlélés érdekében (Axelrod és Hamilton, 1981; Barash, 1977; Baumeister és Leary, 1995). Mivel az emberek csak támogató kapcsolatok kialakítása révén tudnak boldogulni, az, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket fontos motivációvá vált számunkra. Ezt a fajta motivációt, hogy elfogadást találjunk és elkerüljük az elutasítást, a tudomány kialakulásának kezdete óta az egyik legalapvetőbb emberi motívumként tartják számon (Horney, 1937; Maslow, 1987; McClelland, 1987). Újabban pszichológusok arra világítottak rá, hogy a társas kirekesztés és az elutasítás élménye hat az emberek pszichológiai működésére és viselkedésére. Ellenségességet vált ki, megzavarja az önszabályozást és a hatékony kognitív kontrollt. Továbbá csökkenti a proszociális viselkedés megjelenésének valószínűségét és az egyént arra orientálja, hogy az elfogadás potenciális forrásairól információt keressen (Baumeister, DeWall, Ciarocco és Twenge, 2005; Baumeister, Twenge és Nuss, 2005; Bourgeois és Leary, 2001; Leary, Kowalski, Smith és Phillips, 2003; Twenge, Baumeister, Tice és Stucke, 2001; Williams, 2001). Habár a legtöbb ember abban érdekelt, hogy a fontos másoktól – mint a rokonok, barátok, szerelmi partnerek – érkező elutasítást elkerülje, az emberek különböznek az elutasításra vagy annak veszélyére adott reakcióik intenzitásában. A pszichiátriában hosszú múltja van „az elutasítás iránt érzékeny” emberek jellemzésének, ők azok, akik intenzíven válaszolnak az elutasításra. Horney (1937) egy fejezetet szánt e jelenség tárgyalására a művében, mely A neurotikus személyiség napjainkban címet viseli. Egy ördögi kört ír le, amelyben az elutasítás lehetősége miatt fellépő szorongás ahhoz vezeti az egyént, hogy haraggal válaszoljon arra, ami „úgy érzi, hogy elutasítás, de ugyanakkor az elutasítás elővételezése.
A fellépő ellenségesség
[…] egy fontos tényező az ördögi kör
megteremtésében, amelytől nehéz megszabadulni” (136-137. o.). Ez a két folyamat, az elutasítás miatti aggodalom és az elutasításra adott intenzív reakció testesül meg az elutasítás iránti érzékenység fogalmában, amely az elutasítás
1
feszültséggel teli várakozása, mely a jelentős mások viselkedésére adott túlzott affektív és viselkedéses válaszhoz kapcsolódik. Downey és munkatársai az elutasítás iránti érzékenységet arra irányuló kognitív-affektív feldolgozási diszpozícióként definiálták, hogy az egyén szorongva várja, azonnal észlelje és intenzíven reagáljon az elutasítás jeleire, melyeket mások viselkedésében tapasztal. Downey és munkatársai az elutasítás iránti érzékenység folyamatát, melyet Horney írt le, egy olyan szemszögből közelítették meg, mely figyelembe veszi a társas társas gondolkodást (és újabban a kognitív idegtudományt), az egyéni különbségekkel kapcsolatos megfontolásokat és az interperszonális kapcsolatokkal foglalkozó kutatásokat is (Downey és Feldman, 1996; Downey, Freitas, Michaelis és Khouri, 1998; Feldman és Downey, 1994). Ez a kutatási program egy tesztelhető modellt hozott létre, mely azonosítja az elutasítás iránti érzékenység kialakulása és fennmaradása mögött meghúzódó társas és kognitív-affektív folyamatokat. Downey modellje két feltételezésen alapul. Az első az, hogy az elfogadás-elutasítás az információfeldolgozás kiemelt dimenziója, amely azt a tényt tükrözi, hogy az embereknek szükségük van egymásra a túlélés szempontjából. Elkerülni az elutasítást kihívást jelent, mivel az elfogadásra való törekvés maga után vonja azt, hogy kitesszük magunkat az elutasítás veszélyének. Legfőképp azon személyek elutasításának, akikhez a leginkább kapcsolódunk és, akik ironikus módon, a legfájdalmasabb elutasítást is tudják okozni nekünk. Így azok, akik számára a legfontosabb és egyben a legnagyobb kihívást jelenti az elutasítás elkerülése és az elfogadás megszerzése, lehetnek azok, akik különösen hajlamosak lehetnek egyrészt a figyelmesség és alkalmazkodás, másrészt az ellenségesség és negativitás szélsőséges formáira. A második feltételezés az, hogy az elutasítás iránti érzékenység az emberek biológiai örökségének és társas történelmének terméke. Az emberek tapasztalatok útján tanulnak, összefüggésben a fenyegetésre adott öröklött biológiai reakcióval, vagyis, hogy elfogadást vagy elutasítást várnak, valamint azzal, hogy, amit megtanulnak, az új tapasztalatok révén változhat. Tehát, az elutasítás iránti szorongás helyzetspecifikus is lehet. Továbbá, az emberek azt is elsajátíthatják, hogy bizonyos emberektől várjanak elutasítást (pl. szülő) vagy bizonyos csoportoktól (pl. iskolai kortársak, de nem a szomszédban élők). Az emberek ezen felül, azt is megtanulják, hogy elutasítást várjanak azért, mert néhány kontextusban bizonyos attribútumokkal rendelkeznek, de nem mindegyikben (pl. nők tipikusan férfiak által dominált területeken, mint a tudományos területek és a matematika; fiatal afroamerikai férfiak a rendőrség vonatkozásában). Ennélfogva, hogy konceptualizálni
2
tudjuk az elutasítás iránti érzékenységet szükséges, hogy a személyiség olyan megközelítésére támaszkodjunk, amely a kognitív-affektív folyamatokban megjelenő egyéni különbségeket hangsúlyozza, amelyek a viselkedésben jelentkező látszólagos inkonzisztenciákért felelősek az egyes szituációkban, és amelyek a személyiség alakulásáról gondoskodnak. Mischel és Shoda (1995) az elutasítás iránti érzékenységet a kognitív-affektív feldolgozó rendszer elméletének keretein belül értelmezik, mely annak megértésére törekszik, hogy a személyiség különböző mechanizmusai hogyan nyilvánulnak meg a személy és a helyzet interakciókban. A CAPS megközelítésen belül, az egyén viselkedése szisztematikus módon változik a szituációkon belül. A viselkedést a kognitív-affektív egységek dinamikus hálózata mediálja, amely elvárásokat, kódolási torzításokat, érzéseket, önszabályozási célokat és kompetenciákat tartalmaz. A hálózatot az egyén biopszichoszociális története formálja, amely a kiváltó jeleknek megfelelően irányt szab a válaszoknak a specifikus szituációkban. Ebben az interakcionista szemléletben a viselkedéses kifejezések egy stabil, kontextualizált „hogyha…
akkor”
lehetőségben
vagy
személyiségjegyben
jelennek
meg.
Ez
a
konceptualizáció lehetővé teszi a kutatók számára, hogy feltegyék egyrészt azt a kérdést, hogy melyek azok a specifikus helyzeti tényezők (mind belső és külső), amelyek kiváltják az előbb említett személyiségjegyet, másrészt pedig azt, hogy milyen kognitív-affektív egységek mediálják a jellegzetes „hogyha… akkor” jegyet. Downey modelljében az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek a társas helyzeteket, amelyekben az elutasítás lehetséges, az elutasítás szorongással teli várásával közelítik meg. Ez a potenciális elutasítás jeleire túlzottan éberré teszi őket. Ezek az elvárások a perceptuális torzításokhoz kapcsolódnak, amelyek ahhoz vezetnek, hogy az elutasítás iránt érzékeny egyének megpróbálják elkerülni a negatív interperszonális helyzeteket, amikor csak lehetséges. Azonban, amikor az elutasítás e jeleinek elkerülése nem lehetséges, az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek elutasítva érzik magukat és intenzíven reagálnak. Többek között ellenséges viselkedéssel, a társas helyzetek elkerülésével, depresszióval vagy szociálisan nem megfelelő erőfeszítésekkel, hogy megelőzzék vagy elhárítsák az elutasítást (Ayduk és mtsai, 2000; Downey és Feldman, 1996; Downey, Freitas és mtsai, 1998). Paradox módon ezek a reakciók gyakran elutasítást váltanak ki a célszemélyből, és ezáltal a rettegett kimenet valósággá válik az elutasítás iránt nagyon érzékeny személy számára. Mivel az elutasítás további tapasztalatai az elutasítás várásának fenntartását szolgálják, az elutasítás iránti érzékenység dinamikája megerősödik.
3
Mivel az elutasítás iránti érzékenység ördögi körként működik, egy diszfunkcionális rendszernek tűnik, amely fenntartja a személyes és az interperszonális nehézségeket. Más megközelítésből viszont az elutasítás iránti érzékenység dinamikája funkcionális lehet abból a szempontból, hogy segít megvédeni a személyt a fontos mások elutasításától. Abban a mértékben, amennyire az egyén ki van téve az elutasítás fájdalmának, megvédeni őt az elutasítástól, miközben a szoros kapcsolatokat fenntartani, egy fontos cél lehet, és egy olyan védelmi rendszer, mint az elutasítás iránti érzékenység, ennek szolgálatára alakulhatott ki. Mi úgy tekintünk az elutasítás iránti érzékenységre mint egy védekezésre motivált rendszerre, amely az elutasítás tapasztalatai mentén fejlődik ki, hogy megvédje az egyént az elutasítástól, miközben fenntartja a kapcsolatot a veszély forrásával. Az elutasítás iránti érzékenység adaptív értéke abban a képességében rejlik, hogy gyors védekező válaszokat vált ki fenyegetett körülményekben. Azonban a rendszer maladaptívvá válik akkor, ha olyan szituációkban aktiválódik, amelyek reflektív, taktikai viselkedést igényelnek. Továbbá akkor, amikor a fenyegetés minimális vagy, amikor az erőfeszítések az elutasítás megelőzésére aláássák a személyes célokat. Számos bizonyíték utal arra, hogy az elutasítás iránti érzékenység dinamizmusa egy védekező, affektív-alapú rendszerként működik, amely azért alakult ki, hogy veszély fenyegetése esetén gyors és intenzív válaszokat vezéreljen (Davis, 1992; LeDoux, 1996). Amikor a veszély az elutasítás, az elutasítás iránti érzékenység rendszere aktiválódik. Orientálja és előkészíti az egyént arra, hogy detektálja a társas fenyegetés jelét, továbbá arra is felkészíti az egyént, hogy cselekedjen a veszély elhárítása, menekülés vagy azáltal, hogy önvédelemből lecsap. Ez segít megmagyarázni, hogy az elutasítás iránt nagymértékben érzékeny személyek viselkedésében miért jelenhet meg az alkalmazkodás, a visszahúzódás és az intenzív ellenségesség egy sajátos keveréke. Továbbá annak szükségességére is felhívja a figyelmet, hogy megmagyarázzuk azokat a specifikus helyzeteket, amelyekben az egyes viselkedéstípusok megjelennek. Ezt a fejezetet az elutasítás iránti érzékenység viselkedésre gyakorolt hatásának áttekintésére szenteljük. Egy olyan áttekintésnek, amely bizonyítékul szolgál ahhoz a nézethez, mely szerint az elutasítás iránti érzékenység dinamikája védekező motivációs rendszerként működik. Összefoglaljuk az interperszonális elutasítás iránti érzékenységről szóló munkákat általánosan és azokat, amelyek esetében az elutasítás iránti érzékenység
4
valamely specifikus karakterjegyhez vagy társas identitáshoz kapcsolódik. Annak leírásával kezdjük, hogy hogyan mérik az elutasítás iránti érzékenységet a kutatásokban. Mérése Tekintettel az elutasítás iránti érzékenység dinamikus konceptualizációjára, az elutasítás iránti érzékenységben jelentkező egyéni különbségeknek azokban a szituációkban kellene a leginkább nyilvánvalónak lennie, amelyekben az egyén számára fontos mások elutasítása valószínű. Az elutasítás szorongó elvárásai az elutasítás iránti érzékenység középpontjában állnak és leginkább akkor valószínű, hogy aktiválódnak, amikor az egyén függ a jelentős másoktól. Ezt a feltételezést tükrözi az elutasítás iránti érzékenység operacionalizálása az Elutasítás Iránti Érzékenység Kérdőívben (RSQ – Rejection Sensitivity Questionnaire; Downey és Feldman, 1996). Az RSQ egy sor olyan interperszonális helyzetet mutat be, amelyeket széleskörű kvalitatív pilot kutatás alapján azonosítottak. A helyzetekben az egyének olyan ember irányába intéznek kérést, aki fontos számukra. Továbbá a kutatók kialakították és validálták az elutasítás iránti érzékenység méréseit bizonyos populációkra szabva. A mérések bizonyos típusú helyzeteket tükröznek, amelyekben az elutasítás miatti aggodalom valószínűleg aktiválódik. Ezek a mérések a személyes okokra visszavezethető elutasítás iránti érzékenységet is tartalmazzák, amelyeket különféle csoportokra szabtak: főiskolai diákok, közösségi munkát végző felnőttek, középiskolás gyerekek, bebörtönzött nők. Továbbá olyan, státuszra utaló csoporttagságok miatt érzett elutasítás iránti érzékenységet is mértek, mint az etnikai csoporttagság (Chan és Mendoza-Denton, 2008; Mendoza-Denton, Downey, Purdie, Davis és Pietrzak, 2002), a nem (London, Downey, Rattan és Tyson, 2006), a fizikai megjelenés (Park, 2007a), és a szexuális orientáció (Pachankis, Goldfried és Ramrattan, 2008). Egy példa szituáció a személyes RSQ-ból így hangzik: „Megpróbálja felkeresni egy közeli barátját, miután olyat tett vagy mondott, ami komolyan megsértette őt.” A válaszadók jelölik, hogy mennyire várnak elutasítást (pl. azzal, hogy jelölik mennyire értenek egyet az alábbival, hogy „Azt várnám, hogy beszélne velem, hogy helyrehozzuk a dolgokat.”) és mennyire foglalkoztatja őket vagy aggódnak a kimenet miatt (pl. „Mennyire foglalkoztatná vagy aggódna amiatt, hogy a barátja szeretne-e beszélni Önnel vagy sem?”). A szorongásokkal teli elvárások szintjét úgy számoljuk ki minden egyes szituációban, hogy megszorozzuk az aggodalom szintjét az elutasítás várásának szintjével (amely, mellékesen
5
nem kovariált egy nagy validálási céllal alkalmazott mintán; Downey és Feldman, 1996). Ez az operacionalizáció azt a nézőpontot ragadja meg, mely szerint az elutasítás iránti érzékenység egy „forró kogníció” (Metcalfe és Mischel, 1999), amelyet a fenyegetés helyzete vált ki. Az elutasítás iránt magasan érzékeny egyének nem pusztán elutasítást várnak (mint pl. a telefonos ügyvédek), hanem fenyegetve is érzik magukat az elutasítás valószínűsége miatt (mint, ahogy látszólag a telefonos ügyvédek nem). Ezzel szemben, az elutasítás iránt kevésbé érzékenyek lehet hajlamosabbak elfogadást várni vagy kevésbé foglalkoztatja őket az elutasítás valószínűsége. Az RSQ pontszámokat úgy kapjuk meg, hogy átlagoljuk a kiszámított elutasítás iránti érzékenység szintjét az egyes szituációkban, amelyek a mérést alkotják. Az RSQ pontszámok hozzávetőlegesen normális eloszlást követnek és egy stabil egyfaktoros struktúrát mutatnak, jó belső és teszt-reteszt megbízhatósággal rendelkeznek (Downey és Feldman, 1996), valamint diszkriminációs validitással főiskolai hallgatók (lásd Downey és Feldman, 1996), serdülők (Downey, Lebolt, Rincon és Freitas, 1998) és felnőttek mintáján (Downey, Berenson és Kang, 2006). Az RSQ nem egy általános érzékenységet ragad meg a negatív eseményekre, hanem inkább a fontos mások által történő személyes elutasítás miatti specifikus félelmeket és elvárásokat. Például az RSQ elkülöníthető a prediktív validitása értelmében a faji- és a nemialapú elutasítás iránti érzékenység méréseitől (Chan és Mendoza-Denton, 2008; London és mtsai, 2006; Mendoza-Denton és mtsai, 2002). Az elutasítás iránti érzékenység pontszámok szintén nem
feleslegesek
olyan
más
konstruktumok
mellett,
amelyek
várhatóan
összefüggésben állhatnak az elutasítás iránti érzékenységgel. Ilyen lehet az introverzió, a neuroticizmus, az önértékelés, az általános kötődési stílus, a depresszió, a társas szorongás és a társas elkerülés (Downey és Feldman, 1996). Szintén nem társul szignifikánsan az önmonitorozáshoz, a perspektívaváltáshoz vagy Davis empátia mérésének empátiaaggodalom dimenzióihoz (Romero-Canyas és Downey, 2008). Az elutasítás iránti érzékenység ugyanakkor kapcsolódik Davis empátia mérésének ahhoz az alskálájához, amelyik azt méri, hogy mennyire tartjuk mások distresszét felzaklatónak. Végül, az RSQ gyengén, negatívan kapcsolódik a nárcizmushoz. Az elutasítás jeleinek észlelése és az azokra adott azonnali reakció Amint ismertettük, a kognitív-affektív egységek hálózata, amelyek elméletben egy személyiség dinamizmust alkotnak, mint az elutasítás iránti érzékenység, kódolási és észlelési
6
torzításokat tartalmaznak, amelyek módosítják a viselkedést. Ezek a torzítások a szociális fenyegetés helyzeteiben aktiválódnak (Downey, Irwin, Ramsay és Ayduk, 2004; Downey, Mougios, Ayduk, London és Shoda, 2004) és befolyásolják a detektálás folyamatát, az értelmezést, és a reakciót a potenciális veszély jeleire. Ugyanakkor, az elutasítás iránti érzékenység nem kapcsolódik azokhoz az észlelésbeli torzításokhoz, amelyek az elfogadáshoz és a pozitív érzelmekhez kapcsolódnak. Más szóval, az elutasítás iránti érzékenység mint védekező motivációs rendszer egyedüliként egyeztethető össze a veszély jeleivel (Downey, Mougios és mtsai, 2004). A társas interakciókban az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek éberek a releváns veszély (elutasítás) jeleire ugyanúgy, mint a súlyos fóbiáktól szenvedők, akik az adott félelmet kiváltó tárgyra éberek. Például elutasítás témájú művészeti alkotás jelenlétében a magasan elutasítás iránt érzékeny emberek megnövekedett fiziológiai reaktivitást mutatnak, melyhez éber állapot társul. Ezt a megijesztési próba kísérleti elrendezéssel mérik (Downey, Mougios és mtsai, 2004). Habár, az elutasítás iránt érzékeny személyek nem mutatják ezt a megnövekedett választ azokra a művészeti alkotásokra, amelyeknek más negatív témája vagy pozitív, vagy elfogadást kifejező témája van. Habár fogékonyak az elutasítás jeleire, az elutasítás iránt érzékeny személyek torzítást mutatnak a potenciális veszélyt jelző információk figyelmen kívül hagyásával. Amikor lehetőség van arra, hogy elkerülje az elutasítást – vagy azokat a szituációkat, amelyek valószínűleg elutasítással fognak végződni – az elutasítás iránt magasan érzékeny egyén megragadja azt. Ez az elkerülés jelenik meg abban a kutatásban, mely a vizuális próba eljárást alkalmazva tárja fel a fenyegető arcok percepciója során jelentkező torzításokat (Berenson és Downey, 2008b; Mogg, Mathews és Eysenck, 1992). Az elutasítás iránti érzékenység bejósolta a figyelem elterelődését a fenyegető ingerről (dühös arcok), de nem kapcsolódott a semleges ingerekre adott reakciókhoz. Ez hasonlít ahhoz a mintához, amit az abúzust elszenvedő és poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) mutató gyerekek mutatnak (pl. Pine és mtsai, 2005), és tükrözi a fenyegetés szabályozására motivált stratégiákat. Amikor a veszély detektálása és csökkentése elsőbbséget élvez, a figyelmi éberség azon lehetőségek irányába, hogy a veszélyforrást elkerüljük, kéne, hogy a preferált válasz legyen. Ez a stratégia annak a versengésnek az alapján alakulhatott ki, amely az elutasítás megelőzésének és az elfogadás keresésének motivációja között van, mely az elutasítás iránt nagyon érzékeny embereket jellemzi. Amikor azt keressük, hogy közel maradjunk a potenciális veszélyforráshoz, szemet
7
hunyunk a veszély jelzései felett, mely sakkban tartja a fenyegetést, legalábbis perceptuális és szubjektív szinten. Azonban a hétköznapi életben az emberek olyan szituációkkal szembesülnek, amelyekben annak jelzései, hogy nem kedvelik, vagy nem fogadják el őket, elkerülhetetlenek. Amint egyszer az elutasítás jeleivel találják szembe magukat és nincs lehetőségük az elkerülésükre, az elutasítás iránt nagyon érzékeny emberek ezeket a jeleket még inkább fenyegetőnek és negatívnak látják más emberekkel összehasonlítva, így torzítottan több interperszonális
negativitást
észlelnek.
Romero-Canyas
és
Downey
(2008)
egyik
tanulmányában a résztvevők egy online párkereső szolgáltatás keretében videókat néztek emberekről, akikről azt hitték, hogy a párkereső oldal felhasználói voltak, és meg kellett becsülniük, hogy mennyire érezték magukat pozitívan vagy negatívan. A résztvevők elutasítás iránti érzékenysége magasabb becsült negativitást jósolt be, függetlenül azoktól az érzelmektől, amelyekről a videóban szereplő személy beszámolt. A hatás erősebb volt, hogyha a résztvevők azt hitték, hogy a videókban megjelenő emberek potenciális randipartnereik voltak, de gyengébb volt a hatás, ha úgy tudták, hogy sosem fognak interakcióba kerülni azokkal az emberekkel. Olsson, Carmona, Downey és Ochsner (2008) egy kísérletében a résztvevők egy személy fotóit nézegették, aki különböző arckifejezéseket mutatott. Ezek a fényképek egy semleges arc és egy dühös arc keverékei voltak, amelyek együtt a két érzelem különböző kombinációinak spektrumát hozták létre. Az elutasítás iránt kevéssé érzékeny emberekhez képest az elutasítás iránt nagyon érzékenyek valószínűbben osztályozták az arcokat haragosnak, mint semlegesnek, mikor azok csak kicsi arányban tartalmaztak jegyeket a dühös fotóból a semleges fotóhoz képest. Egy kevés negativitás is elég volt ahhoz, hogy az elutasítás iránt nagyon érzékenyek negativitásra következtessenek. Ezek azok a torzítások, amelyek a veszély detektáláshoz kapcsolódnak úgy, mint a védekezési stratégiák aktiválódásához, melyek az elutasítás iránt érzékeny egyének viselkedését interperszonális interakciókban irányítják és az észlelt elutasításra adott erős reakciókhoz vezetnek. Elutasítás iránti érzékenység és az elutasítás jeleire adott azonnali affektív reakciók Az elutasítás iránti érzékenység ahhoz a tendenciához kapcsolódik, hogy „felszívjuk” vagy tükrözzük más emberek negatív érzéseit. Egy tanulmányban, amely dokumentálta a negatívumok túlbecslésére irányuló torzítást (Romero-Canyas és Downey, 2008), mind az
8
elutasítás iránti érzékenység, mind a személy hangulata a videón (amit a videó készítésekor rögzítettek) bejósolta a résztvevők saját bevalláson alapuló hangulatát. Minél negatívabban érzett a célszemély, annál negatívabban éreztek a megfigyelők is, de ez a hatás felnagyítódott az elutasítás iránt nagyon érzékeny megfigyelők esetén. Az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyeknek gondot okoz az intenzív érzelmeik szabályozása. Az elutasítás jeleire válaszul adott negatív érzelmeik intenzitása kapcsolatban van azoknak az agyterületeknek a csökkent aktivációjával, amelyek valószínűleg az érzelmek szabályozásában vesznek részt. Egy tanulmányban (Burklund, Eisenberg és Liberman, 2007), melyben a résztvevők rosszalló arcokat néztek, az elutasítás iránti érzékenység pontszámok negatívan korreláltak az elülső cinguláris kéreg aktivációjával. Ez a terület az emberi arcok látványára megszűnő félelmi válaszokhoz és a negatív ingerek újraértelmezéséhez köthető. Egy másik agyi képalkotó tanulmányban (Kross, Egner, Ochsner, Hirsch és Downey, 2007) az alacsony és a magas elutasítás iránti érzékenységgel rendelkező résztvevők elutasítás témájú festményeket nézegettek Downey, Mougious és munkatársai (2004) megriadást mérő tanulmányából. Az alacsony elutasítás iránti érzékenységgel jellemezhető egyének szignifikánsan nagyobb aktivációt mutattak a bal oldalsó prefrontális kéreg két kötegében és a jobb háti felső frontális tekervény egyik kötegében, amelyek az érzelmek szabályozásáért és kognitív kontrollálásáért felelősek. Az aktiváció ezekben a területekben negatívan korrelált a résztvevők által az elutasítás témájú diasorok nézegetése közben átélt distresszel. Mindkét tanulmány azt javasolja, hogy az elutasítás iránt alacsonyan érzékeny egyének az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyekhez képest, az érzelmek csökkent kognitív kontrolljával jellemezhetők az elutasítás jeleinek jelenlétében, amely felelős lehet az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek által tapasztalt distresszért. Elutasítás iránti érzékenység és az elutasításra adott ellenséges válaszok Mint láttuk, az elutasítás iránt kevéssé, illetve nagyon érzékeny személyek különböznek az elutasítás jeleinek észlelésében, abban, ahogy gondolkodnak ezekről és, ahogyan affektív módon reagálnak rájuk. A tényleges elutasítás további különbségeket fed fel az elutasítás iránt kevéssé és nagyon érzékeny emberek között. Olyan különbségeket, amelyek az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének azon nehézségéből adódnak, hogy szabályozzák a nagyfokú negatív érzéseiket elutasítást követően. Olyan érzéseiket, amelyek tüzelhetik és felnagyíthatják az impulzív viselkedést (Ayduk és mstai, 2000). A keletkező heves viselkedéseknek megvan az
9
az ironikus hatásuk, hogy elutasítást váltanak ki azokból az emberekből, akiktől az elutasítás iránt nagyon érzékeny személy elfogadást keres. Az elutasításra adott egyik válasz, amely alaposan dokumentálva van, a megnövekedett ellenségesség és az agresszió (Leary, Twenge és Quinlivan, 2006). Az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének esetében ez a kapcsolat kifejezetten erős, még gyerekek körében is észrevehető. Az elutasítás iránt érzékeny középiskolás gyerekek erősebben reagálnak egy látszólagos elutasításra egy osztálytárstól, mint az elutasítás iránt kevésbé érzékeny gyerekek. Továbbá, az iskolai év folyamán, több ellenségességhez kapcsolódó viselkedési problémájuk van, mint a kevésbé elutasítás iránt érzékeny gyerekeknek (Downey, Lebolt és mtsai, 1998). A kapcsolat az elutasítás és az ellenséges gondolatok között erős és automatikus azok körében, akik elutasítás iránt érzékenyek. Sorozatos előhangolás-felolvasás kísérleti elrendezésben az elutasításhoz kapcsolódó szavak elősegítik az ellenségességhez kapcsolódó szavak kimondását azok körében, akik elutasítás iránt nagyon érzékenyek, viszont azoknál nem, akik elutasítás iránt kevéssé érzékenyek (Ayduk, Downey, Testa, Yen és Shoda, 1999; Romero-Canyas, Downey, Berenson, Ayduk és Kang, megjelenés alatt), mely egy automatikus kapcsolatra utal az elutasítás és az ellenséges gondolatok között. Ezek az ellenséges gondolatok még ellenségesebb viselkedést jelentenek az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének számára. Egy tanulmányban (Ayduk és mtsai, 1999), melyben a nők arra számítottak, hogy személyesen is találkozni fognak egy férfival, akivel azt megelőzően személyes információkat cseréltek, az elutasítás iránti érzékenység pontszámok a férfi negatívabb értékelését jósolták be, amikor a férfi később visszautasította a találkozást a résztvevővel. Egy vizsgálatban, ahol a párokat napló vezetésére kérték meg (Ayduk és mtsai, 1999; Downey, Freitas és mstai, 1998), az elutasítás iránti érzékenység a konfliktus nagyobb valószínűségét jósolta be egy olyan nap után, mikor az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének jobban elutasítva érezték magukat, mely arra utal, hogy az elutasítás iránt magasan érzékeny nők az elutasításra ellenségességgel reagálnak a partnerük irányába. Hasonlóképpen, az elutasítás iránti érzékenység nagyobb fokú kapcsolati erőszakot jósol be a férfi főiskolai hallgatók részéről, akik sokat fektettek bele a kapcsolatukba (Downey, Feldman és Ayduk, 2000). Az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének továbbá valószínűbben viselkednek agresszívan idegenekkel szemben, akik elutasítják őket, melyet egy csípős szószt alkalmazó kísérleti elrendezést használó tanulmányban ragadtak meg. Ebben a tanulmányban az
10
elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek olyan fűszert, csípős szószt adtak az elutasítójuknak, amelyről tudták, hogy azt az elutasítók kifejezetten averzívnak fogják találni (Ayduk, Gyurak és Luerssen, 2007). Hasonlóképpen, egy énekeseket meghallgatásokon vizsgáló tanulmányban az elutasítás iránti érzékenység bejósolta a bírákkal szembeni agressziót és a derogálásukat az elutasítást követően úgy, mint a közvetett erőfeszítéseket arra, hogy a meghallgatáson résztvevő többi énekest szabotálják (DiBenigno, Romero-Canyas és Downey, 2007). Az elutasítás-ellenségesség kapcsolat szintén nyilvánvaló az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek reakcióiban a távoli, hatalommal rendelkezők irányába. Az elutasítás iránti érzékenység pontszámok bejósolják, hogy az emberek visszavonják a támogatásukat azon politikusok irányából, akik úgy érzik, becsapják őket (Romero-Canyas és Downey, 2003). Továbbá az elutasítás iránti érzékenység segítségével bejósolható az Isten irányába mutatott ellenségesség és az Istentől való eltávolodás az olyan vallásos személyek körében, akik személyes problémákkal néznek szembe (Anderson, Romero-Canyas és Downey, 2008). Egyértelműen, ellenséges módon viselkedni másokkal szemben valószínűleg elutasítást vált ki. Azok a párok, akik közül az egyik fél az elutasítás iránt nagyon érzékeny volt, háromszor valószínűbben szakítottak az elutasítás iránti érzékenység mérésétől számított egy éven belül, mint azok a párok, ahol nem volt elutasítás iránt nagyon érzékeny személy (Downey, Freitas és mtsai, 1998). E kimenetek mögött meghúzódó folyamatokat laboratóriumban is vizsgálták. Egy tanulmányban (Downey, Freitas és mtsai, 1998), független értékelők videófilmeket kódoltak, melyeken párok párkapcsolati problémákról való beszélgetésben merültek el. A nők elutasítás iránti érzékenység pontszáma bejósolta a nagyobb haragot a partner részéről, ugyancsak több viselkedést kódoltak dühösnek a független értékelők. Az elutasítás iránt nagyon érzékeny nők ellenségesebbek, védekezőbbek és negatívabbak voltak, mint az elutasítás iránt kevéssé érzékeny nők. Az ellenségességnek olyan mértékű hatása volt a partnerek érzelmi állapotára, hogy a kódolók negatív viselkedésre vonatkozó értékelései a nők esetében 54%-ban magyarázták a partner negatív érzelmi állapotára gyakorolt hatását, amiért az elutasítás iránti érzékenység volt felelős. Összességében, a negatív reakció, amelyet az elutasítás iránt nagyon érzékeny emberek az elutasítás jeleire mutatnak, ennek megfelelően negatív válaszokat vált ki másokból. Azonban, az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének arra is motiváltak, hogy elkerüljék az
11
elutasítást és elfogadást keressenek, még akkor is, amikor nagyon is egyértelmű jelével találkoznak annak, hogy az elutasítás lehetséges. Elutasítás iránti érzékenység és az elfogadás biztosítására tett erőfeszítések Az elutasítás iránt érzékeny emberek erősen motiváltak arra, hogy megelőzzék az elutasítást. A társas interakciók során az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének benyomásformálási stratégiák iránt köteleződnek el, hogy megelőzzék a szeretteik és az új interakciós partnerek elutasítását. Amikor a közelgő elutasítás erős jeleivel szembesülnek, vagy amikor elfordulnak a társas csoporttól, vagy elutasítja őket a reménybeli randi partner, az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének erőfeszítést tesznek arra, hogy visszanyerjék azt a személyt, aki elutasította őket. Az arra tett erőfeszítések, hogy megelőzzük az elutasítást a fontos mások részéről már az elutasítás iránti érzékenységgel foglalkozó korai művekben is nyilvánvalóak. Egy serdülő lányokat romantikus kapcsolatban vizsgáló tanulmányban (Purdie és Downey, 2000) az elutasítás iránti érzékenység pozitívan korrelált a lányok nagyobb hajlandóságával arra vonatkozóan, hogy „bármit megtegyenek” azért, hogy megtartsák a barátjukat, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy olyat csináltak, amiről úgy gondolták helytelen. Alacsony jövedelmű nők közt, akik ki voltak téve a HIV-vel való megfertőződésnek, a nagyobb elutasítás iránti érzékenység bejósolta a valószínűségét a kockázatos szexuális viselkedés mellett való elköteleződésnek, hogy megelőzzék azt, hogy a szexuális partnerük elhagyja őket (Berenson és Downey, 2008a). Ezek az ön-elhallgattató stratégiák olyan alakuló új kapcsolati szituációkban is megjelennek, melyekben az egyének az elutasítás lehetségességére utaló információkat kapnak. Egy önbemutatási stratégiákkal kapcsolatos tanulmányban, amikor magas művészi képességekkel rendelkező kortársaknak mutatják be magukat, akiket úgy jellemeztek, mint nem sportosakat. Az elutasítás iránt érzékeny résztvevők kevésbé atletikusnak mutatták be magukat, ugyanazt az értékelési skálát alkalmazva, amelyet egy órával korábban használtak, és azon az atletikusság magas értékét jelölték meg a kísérletvezetőnek. Hasonlóan, az elutasítás iránti érzékenység bejósolta az egyéni értékelésben bekövetkező változásokat a politikai konzervativizmus terén főiskolai hallgatóknál, miután egy olyan kortárscsoporthoz csatlakoztak az egyetemi campuson, ahol a politikailag konzervatív hallgatók megbélyegzettnek és elidegenítettnek érezték magukat (Romero-Canyas, Downey, Pelayo és Bashan, 2004). A nagyon konzervatív és magasan
12
elutasítás iránt érzékeny férfiaknak, akiket random módon jelöltek ki, hogy egy nagyon liberális csoporttal beszélgessenek, csökkent a konzervativizmusukhoz kapcsolódó egyéni értékelésük, mikor egy nyilvános előadást tartottak a csoportnak. Azok a nagyon konzervatív és magasan elutasítás iránt érzékeny férfiak, akiket egy konzervatív csoportba helyeztek, nem változtatták meg az értékelésüket. Az elutasítás iránt nagyon érzékeny emberek az elutasítás iránt kevéssé érzékenyekhez képest ugyancsak valószínűbben tesznek erőfeszítést arra, hogy visszaszerezzék az elfogadást azok részéről, akik semmilyen érdeklődést nem fejeztek ki irántuk és elutasították őket (Romero-Canyas és mtsai, 2008). Egy sor tanulmányban, miután egy új csoport vagy randi partnerek elutasították vagy elfogadták őket, a résztvevők kinyilvánították a hajlandóságukat egy sor unalmas feladat elvégzésére a csoport számára (pl. vacsorát főzni a csoportnak, a csoporttagok régi üzeneteinek archiválása) és azt is, hogy mennyi pénzt adományoznának egy csoport találkozóra. Az elutasítást követően a férfiak elutasítás iránti érzékenység pontszámai nagyobb anyagi hozzájárulást jósoltak be a csoport irányába és nagyobb fokú hajlandóságot az unalmas feladatok teljesítésére, de az elfogadást követően nem. Az elutasítás elkerülésére irányuló viselkedések, amelyeket az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyének vesznek fel, nem mindig érik el a kívánt eredményeket. Azok az emberek, akik félnek az elutasítástól és arra kérik őket, hogy személyes érdekeket áldozzanak fel a partnereikért, valószínűbben vetnek véget a kapcsolatuknak, mint azok, akiknek nincsenek efféle aggodalmaik (Impett, Gable és Peplau, 2005). Az elutasítás iránt nagyon érzékeny emberek elutasítást követő látszólag hízelgő viselkedése bizalmatlanságot és gyanakvást válthat ki azokból a személyekből, akik elfogadásának megszerzésére törekszenek, mely végül tényleges elutasításhoz vezethet. Továbbá, az elutasítás iránt nagyon érzékeny egyén hajlandósága, hogy megváltoztassa magát egy másik emberré azért, hogy elfogadást szerezzen, hosszú távú költségekkel járhat, mely instabil kapcsolatokhoz és problémás érzelmi állapothoz vezethet. Az elutasítás iránti érzékenység és az egészségi problémák közötti kapcsolat Az eddig áttekintett eredmények arra utalnak, hogy azok az emberek, akik elutasítás iránt érzékenyek hevesen reagálnak az elutasításra, és a túlzott reakcióiknak negatív következményeik vannak rájuk nézve. Más pszichológiai dinamizmusokkal együtt az elutasítás iránti érzékenység kedvezőtlen mentális állapotot jósol be. Az elutasítás iránt
13
érzékeny gyerekek hajlamosak szociálisan elkerülők és magányosak lenni (London, Downey, Bonica és Paltin, 2007). Ugyanez a minta látható főiskolai hallgatók közt, akik esetén az elutasítás iránti érzékenység kevesebb közeli barátot, kevesebb jelentős párkapcsolatot, és a kapcsolatba lépést megelőző hosszabb időszakot jósol be (Berenson, Kang és Downey, 2008; Downey és mtsai, 2000). Az elutasítás iránti érzékenység az elutasítás élményeinek erős internalizációját is bejósolja, valamint az elutasításhoz kapcsolódó személyes veszteségeket követő depressziót is (Ayduk, Downey és Kim, 2001). Két héttel a tanévkezdés előtt begyűjtött elutasítás iránti érzékenység pontszámok több depresszív tünetet jósoltak be az év végére azon résztvevők esetében, akiknek a partnere kezdeményezte a szakítást 6 hónappal a tanév vége előtt. Az elutasítás iránti érzékenység azonban nem kapcsolódott depresszív tünetekhez azon nők esetében, akik maguk kezdeményezték a szakítást vagy nem éltek meg egyáltalán ilyet. Azon férfi főiskolai hallgatók esetében, akik magukra konzervatívként tekintettek, az elutasítás iránti érzékenység több depresszív tünetet jóslt be és a liberális egyetemükhöz való tartozás gyengébb érzését (Romero-Canyas, Downey és Cavanaugh, 2003). Ezek a korrelációk nem nyilvánvalóak azon elutasítás iránt nagyon érzékeny, liberális férfiak esetében, akik nem vártak a kortársaiktól elutasítást a meggyőződéseik miatt. Az elutasítás iránti érzékenység és a személyiségzavarok közötti kapcsolat Az elutasításra való érzékenység, ha ezt egy arra irányuló tendenciaként értelmezzük, hogy az elutasítási helyzetekre túlzott reakciókat adjunk, akkor az bizonyos pszichopatológiák (mint a depresszió és a borderline személyiségzavar) diagnosztikai kritériumainak egyike (Amerikai Pszichiátriai Társaság, 1994). Világos párhuzamok vannak az észlelési folyamatok, a viselkedések és a kimenetelek között az elutasítás iránti érzékenység és a borderline személyiségzavar (BPD), valamint az elkerülő személyiségzavar (APD) között. A BPD-t impulzivitás, hangulati instabilitás és önmagára irányuló kár- vagy sérülésokozás jellemzi. Az APD-t társas gátlás, az inadekvátság érzése és a társas interakciók kerülése jellemzi. Mindkét zavar középpontjában az elutasítás és a magára hagyás félelme áll, amely illékony kapcsolatokkal és az énfogalom alacsony tisztaságával jár együtt. A BPD-vel vagy APD-vel rendelkező emberek között szignifikánsan több elutasítás iránt nagyon érzékeny egyén van az egészséges kontroll személyekhez képest. Valamint a BPD és az elutasítás iránti érzékenység közötti kapcsolat akkor is fennmarad, ha azt kontrollálják a depresszióra (Berenson, 2008). Ez
14
arra utal, hogy az elutasítás iránti érzékenység szerepet játszhat a társas információk feldolgozásában azok között, akiket BPD-vel vagy APD-vel diagnosztizálnak. Összhangban ezzel a hipotézissel Berenson (2008) azt találta, hogy az APD-s, de különösen a BPD-s személyek szelektíven fordítottak figyelmet, detektálták, értelmezték és reagáltak a társas fenyegetés jeleire, ami az elutasítás iránt nagyon érzékenyeket tükrözi. Berenson azt is kimutatta, hogy a BPD-s emberek elkerülték a dühös arcokat és kisebb figyelmet mutattak a boldog arcok irányába, míg az APD-s személyek torzítást mutattak a dühös arcok irányába. Vagyis a BPD-s páciensek úgy viselkedtek, mint az elutasítás iránt nagyon érzékeny személyek. A negatívumok túlbecslését vizsgáló tanulmányokban használt kísérleti elrendezésben a BPD-s emberek szignifikánsan több negatívumot és enyhén kevesebb pozitívumot észleltek az arcokban, és biztosabbak voltak az értelmezéseikben, mint a kontroll résztvevők. A BPD-s és az APB-s személyek egyaránt alacsonyabb küszöböt mutattak a dühös arcok detektálására a dühös-félelmet érző módosított1 arcok közt. Végül, mikor arra kérték őket, hogy képzeljék el, hogy valaki elveszíti az érdeklődését irántuk, a BPD-s személyek úgy nyilatkoztak, hogy nagyobb valószínűséggel veszítik el az önuralmukat kielégítve ezáltal impulzív sürgetéseiket, beleértve, hogy ártanak maguknak; és kisebb valószínűséggel beszélnek a közeli másokkal annak érdekében, hogy javítsanak a kapcsolaton. Ugyanerre a forgatókönyvre válaszolva, az APD-s egyének arról számoltak be, hogy visszahúzódnának és értéktelennek éreznék magukat. Evészavarok és testi dysmorfiás zavarok Érzékenynek lenni a fizikai megjelenés és a vonzerő alapján specifikus mentális egészségi következményekkel járhat. Atlas (2004) azt találta, hogy a megjelenéshez kapcsolódó érzékenység (az egyén vonzereje érzésének és a megjelenésével való törődésének a mérése) az elutasítás iránti érzékenységgel együtt a vékonyság elérésének hajtását és a bulimia tüneteit jósolta be. Park (2007a) és kollégái kifejlesztettek egy megjelenés-alapú elutasítás iránti érzékenységet mérő eszközt, hogy megragadják az elutasítás szorongásos várásának dinamikáját az egyén megjelenése vagy fizikai vonzereje miatt. A magas megjelenés-alapú elutasítás iránti érzékenység szorosan kapcsolódik a testi dysmorfiás zavarokhoz és bejósolja a szándékot kozmetikai műtéten való átesésre társas, mint inkább egyéni érdekből (Park, DiRaddo és Harwin, 2007). A megjelenés-alapú elutasítás iránt 1
Apró, fokozatos lépésekkel változtatják az egyik képet a másikká számítógépes animációs technikákkal.
15
nagyon érzékeny egyének distresszt élnek meg a másokkal való interakciók során olyan szituációkban, amelyekben úgy vélik, hogy fontos a külső megjelenés (Park, 2007b). Mint a megjelenés-alapú elutasítás iránti érzékenységgel kapcsolatos munka illusztrálja, az emberek sajátos vonatkozásaikat illetően az elutasítás iránt érzékenyek lehetnek. Specifikus aggodalmak, helyzetek, vagy az egyén jellemzői képezhetik az alapját az elutasítás miatti aggodalmaknak. Például a társas identitás forrása lehet a mások elutasítása miatti aggodalomnak, különösen az olyan társas identitás, amelyet egy nagyobb szociokulturális és társadalmi-történelmi szféra megbélyegzett és történelmileg diszkriminált. Aggodalmasan várni az elutasítást a társas identitás miatt specifikus következményekkel járhat a viselkedés, a gondolkodás és az érzelmek terén. E következményeket kutatják alaposan azok a kutatások, amelyek a státusz-alapú elutasítás iránti érzékenységet veszik górcső alá, amelyet a következőkben foglalunk össze. Érzékenység a státusz-alapú elutasításra Egy olyan csoporthoz tartozni, amelyet történelmileg stigmatizáltak vagy kitiltottak bizonyos területekről, komoly következményekkel járhat a fizikai egészségre és a mentális jóllétre nézve. A csoportok közötti különbségek (feketék vs. fehérek, nők vs. férfiak) álltak hagyományosan a kutatások fókuszában a stigma következményeit tekintve az egészségre, a jóllétre, a valahova való tartozásra és a teljesítményre. Azonban fokozódó figyelem irányult a csoporton belüli különbségekre a stigma hatását tekintve a kimenetelekre (London és mtsai, 2006; Mendoza-Denton és mtsai, 2002). Downey személyes elutasítás iránti érzékenység modelljére építve, a státusz-alapú elutasítás iránti érzékenység modellek azt állítják, hogy az elutasítás vagy a diszkrimináció múltbéli tapasztalatai, melyek az egyén társas identitásán vagy státuszán alapszanak (pl. rassz, nem, kor, szocioökonómiai státusz) ahhoz vezetik az egyént, hogy aggodalmasan várja az elutasítást olyan szituációkban, ahol az elutasítás lehetséges (London és mtsai, 2006; Mendoza-Denton, Page-Gould és Pietrzak, 2006; Pietrzak, 2006; Pietrzak, 2004). Ezek az elvárások befolyásolják a viselkedéses és affektív válaszokat a etnikai csoporttagságon alapuló elutasítás jeleire, mellyel arra ösztönzik az egyént, hogy elkerülje azokat a környezeteket és szervezeteket, amelyek bővelkednek ezekben a jelekben, illetve azokban az emberekben, akiket úgy észlelnek, mint, akik az efféle szervezetek a képviselői. Gyarapodó mennyiségű kutatás kínál meggyőző bizonyítékot arra, hogy milyen hatása van annak, ha
16
másoktól elutasításra számítunk, a más személyekkel és intézményekkel való kapcsolatainkra. Ez a rész a státusz-alapú elutasítás iránti érzékenységnek a fizikai és pszichés jóllétre, a szervezethez való tartozásra, a tanulmányi teljesítményre és a döntéshozatalra gyakorolt hatásait tekinti át néhány hagyományosan megbélyegzett csoportra vonatkozóan, akik számára az elutasítás iránti érzékenység mérőeszközeit kifejlesztették. Etnikai hovatartozás miatti elutasítás iránti érzékenység az afroamerikaiak körében Az etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenységet úgy definiálhatjuk, mint az elutasítás szorongásokkal teli várását az egyén faji vagy etnikai hovatartozása alapján (Mendoza-Denton és mtsai, 2002, 2006). Akárcsak a személyes elutasítás iránti érzékenység, a státusz-alapú elutasítás iránti érzékenység is kontextusfüggő, és olyan környezetben aktiválódik, amelyben a veszély valószínű, mint például a többségében fehérekből álló környezetben. A faji-alapú elutasítás iránti érzékenységet az Etnikai hovatartozás-alapú Elutasítás Iránti Érzékenység Kérdőívvel mérik (RSQ-race), mely 12 kétértelmű helyzetet ír le, amelyekben faji/etnikai diszkrimináció lehetséges (Mendoza-Denton és mtsai, 2002). Egy példa item a skálából így hangzik: „Képzelje el, hogy egy gyógyszertárban van, és néhány dolgot próbál kiválasztani. Miközben a különböző márkákat nézegeti, észreveszi, hogy egy ott dolgozó figyeli Önt.” (Mendoza-Denton, 2002). A válaszadók megjelölik az elutasítás várásának mértékét és a szorongásukat a szituációban, e pontszámokból számítják ki az elutasítás szorongásos elvárásait. Az eredeti faji-alapú RSQ-t úgy alakították ki, hogy a benne lévő forgatókönyvek az afroamerikai hallgatókból váltanak ki aggodalmakat az etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenység vonatkozásában, azonban azt mutatták ki, hogy
hatékonynak
minősülnek
a
spanyol
amerikaiak
faji-alapú
elutasítás
iránti
érzékenységének mérésére, akik városi környezetben élnek. Egy elsősorban fehér hallgatók által látogatott egyetemen tanuló afroamerikai hallgatók körében végzett kutatásban Mendoza-Denton és munkatársai (2002) azt találták, hogy a magas etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenységgel jellemezhető hallgatók a valahova való tartozás alacsonyabb érzéséről számoltak be az egyetemhez mint egészhez, a kortársaikhoz és a tanáraikhoz viszonyítva egyaránt, valamint kisebb mértékű bizalomról számoltak be az egyetem és annak képviselői irányában (Mendoza-Denton és mtsai, 2002). Mendoza-Denton, Pietrzak és Downey (2008) azt találták, hogy a valahova való tartozás alacsonyabb fokú érzése és az intézményes bizalom azon hallgatók között volt kifejezett,
17
akiknek az etnikai identitása magas volt. A bizonyíték arra, hogy az etnikai hovatartozásalapú elutasítás iránti érzékenység dinamikája egy adott helyzetben aktiválódik, egy olyan tanulmányból származik, amelyik afroamerikai hallgatókat hasonlít össze egy főként fehérek által látogatott egyetemen, egy olyannal, amelyre hagyományosan feketék járnak. Anderson, London és Downey (2008) azt találták, hogy a faji-alapú elutasítás iránti érzékenység a valahova tartozás alacsonyabb érzését jósolta be kizárólag az elsősorban fehérek által látogatott egyetemen. Az etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenységnek nem volt hatása a valahova tartozás érzésére a történelmileg feketék által látogatott egyetem esetében, ahol a faji-alapú elutasítás veszélye elég valószínűtlen volt. Anderson és Downey (2005) megismételték az eredményeket egy etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenységet mérő tanulmányukban, amit középiskolai diákokkal végeztek. A pozitív tapasztalatok a veszélyt jelentő csoport tagjaival jelentős mértékben enyhítik az etnikai hovatartozás miatti elutasítás iránti érzékenység hatásait az afroamerikaiakon. Ennélfogva, a minőségi barátságok a fehér hallgatókkal megnövelték a valahova tartozás érzését az etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránt nagyon érzékeny afroamerikai hallgatók körében, akik elsődlegesen fehérek által látogatott főiskolákra jártak (Mendoza-Denton és mtsai, 2006). Az a kellemetlen érzés, amelyet a faji-alapú elutasítás iránt nagyon érzékeny diákok tapasztalnak a túlnyomórészt fehérek által birtokolt környezetben, arra motiválhatja őket, hogy elkerüljék, vagy legalább minimalizálják a további kellemetlenséget azáltal, hogy elkerülik azokat az embereket, akik az elutasító tekintélyt képviselik. Az afroamerikai hallgatók közt, akik főként fehérek által látogatott egyetemekre járnak, és azon afroamerikai és spanyol diákok közt, akik főként fehérek és ázsiaiak által látogatott középiskolákba járnak, az etnikai hovatartozás miatti elutasítás iránti érzékenység alacsonyabb mértékű tanulmányi segítségkeresést és a rendelkezésre álló olyan erőforrások kisebb mértékű használatát jósolta be, mint például a tanárok és a tanársegédek fogadóóráinak látogatása és az ismétlő órákon való részvétel (Anderson és mtsai, 2008; Mendoza-Denton és mtsai, 2002). Egy kísérleti vizsgálatban London, Downey és Dweck (2008) azt találták, hogy az esszéikről történő visszajelzést követően, azok az afroamerikai résztvevők, akik az etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránt nagyon érzékenyek voltak és úgy hitték, hogy az értékelő tanár tudatában volt annak, hogy milyen etnikai csoporthoz tartoznak, kevésbé voltak hajlandóak találkozni a professzorral annak érdekében, hogy javítsanak az esszéiken, azokhoz a diákokhoz képest, akik kevéssé érzékenyek erre az elutasításra. A kihívást jelentő tanulmányi helyzetekben,
18
amelyekben a segítségkérés döntő fontosságú a bonyolult kurzus kivitelezésében, elkerülni a kellemetlen, de potenciálisan kedvező helyzeteket, egyet jelent az akadémiai alulteljesítéssel. Valóban, Mendoza-Denton és munkatársai (2002) azt találták, hogy a magas etnikai hovatartozás miatti elutasítás iránt érzékenységgel jellemezhető hallgatók jegyeinek átlagában csökkenés mutatkozott 4 év alatt egy versengő, túlnyomóan fehérek által látogatott egyetemen. A vágy arra, hogy elkerüljék a potenciális elutasítással járó kellemetlen érzést, nem teszi vonzóvá azt a kilátást a faji-alapú elutasítás iránt nagyon érzékeny középiskolás diákok számára, hogy egy főként fehérek által látogatott főiskolára járjanak. Ez különösen igaz azokra az etnikai hovatratozás-alapú elutasítás iránt nagyon érzékeny diákokra, akik nagymértékben ki vannak téve a túlnyomórészt fehérek alkotta környezeteknek, mint például a főként fehér tanulók által látogatott középiskolák. Anderson és munkatársai (2008) tanulmányában, az afroamerikai és a spanyol Etnikai hovatartozás-alapú Elutasítás Iránti Érzékenység Kérdőíven mért pontszámok bejósolták az olyan főiskolák iránti preferenciát, ahova több kisebbségi csoporthoz tartozó hallgató jár, függetlenül attól, hogy fiktív vagy valós főiskolák voltak-e, ahova jelentkezni szerettek volna. Fókuszcsoportos interjúk során a hallgatók olyan magyarázatokat adtak, mint „Egyszerűen nem élhetem át ezt az élményt még egyszer. Elég fekete embernek kell a főiskolámon lennie, hogy kényelmesen érezzem magam.” (Anderson, 2005). Természetesen az intézményes etnikai összetétel nem az egyetlen tényező a kisebbségi diákok főiskola választásában, amelyet figyelembe vesznek. Habár az olyan tényezők, mint az otthonhoz lévő közelsége és az anyagi támogatások elérhetősége mind befolyásolják a választást, hogy a diákok mely főiskolán kívánnak tanulni, egy adott főiskola etnikai összetétele nagyon fontos lehet a főiskolai tanulmányok elkezdésekor a fajialapú elutasítás iránt nagyon érzékeny diákok számára. Ezt bizonyítják a kedvezőtlen kimenetelek az etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránt nagyon érzékeny tanulók esetében Mendoza-Denton és munkatársai (2002) tanulmányában. Az afroamerikaiak és a spanyolok többségében fehérek környezetében jobban ki lehetnek téve a veszélyeztetett egészségi körülményeknek, hogyha magas pontszámot érnek el az etnikai hovatartozás miatti elutasítás iránti érzékenységet mérő skálán, amiatt, hogy nagyobb valószínűséggel észlelnek faji-alapú elutasítást. Pietrzak (2004) azt találta, hogy a etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránt nagyon érzékeny diákok több szomatikus tünetről számoltak be, mint például hasfájás és szívdobogás, miután egy cédulát olvastak egy negatív
19
rasszista incidensről vagy felidéztek egy nem régi személyes negatív élményt, amely a származás alapult. Továbbá, ezek a diákok szintén valószínűbben válaszolnak ez ehhez hasonló élményekre ön-elhallgattató stratégiákkal vagy erőteljes érzelmi kitörésekkel (pl. sírás, kiabálás), olyan reakciókkal, amelyek valószínűsíthetően további elszigetelést váltanak ki (Pietrzak, 2004; Velilla, Mendoza-Denton, London és Downey, 2001). Etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenység az ázsiai amerikaiak körében Mivel az ázsiai amerikai sztereotípiák és a hátrányos megkülönböztetés tapasztalatai eltérnek más etnikai kisebbségétől az Egyesült Államokban (Oyserman és Sakamoto, 1997), ezért kifejlesztettek egy skálát, mely specifikusan az ázsiai amerikaiak megbélyegzését és diszkriminatív tapasztalatait méri (elutasítás iránti érzékenység ázsiai verziója; Chan és Mendoza-Denton, 2008). Mint csoport, az ázsiai amerikaiaknak alacsonyabb az önértékelése, mint az afrikai és a spanyol amerikaiaknak, és a szorongás, a depresszió és a szocioemocionális alkalmazkodási zavarok nagyobb kockázatának vannak kitéve (vö. Chan és Mendoza-Denton, 2008). A csoportdiszkrimináció eredményeként kialakuló csökkent személyes megbecsülés e folyamata egy formája a internalizált stigmának, amely abból származik, hogy az egyének nem tesznek különbséget az egyén társas csoportját célzó diszkrimináció és az egyént célzó negatív viselkedés között. Összhangban ezzel a megközelítéssel, amelyben az ázsiai amerikaiak belsővé teszik a stigmákat, az elutasítás iránti érzékenység ázsiaiakra érvényes típusában elért magas érték bejósolja az alacsonyabb önértékelést. A mediáló tényezők feltárására irányuló analízis azt mutatja, hogy a szégyen, amely egy önmagára irányított negatív érzelem, mely különösen releváns az elutasítás és a diszkrimináció interperszonális kontextusaiban, az a mechanizmus, amely által a magas elutasítás iránti érzékenység alacsony önértékeléshez vezet az ázsiai résztvevők körében (Chan és Mednoza-Denton, 2008). A magas etnikai hovatartozás-alapú elutasítás iránti érzékenységnek nincsen hasonló következménye az afrikai amerikaiakra nézve. Az elutasítás iránti érzékenység ázsiai változatával végzett munka demonstrálja, hogy a faji-alapú elutasítás iránti aggodalmak különböző kontextusokban aktiválódnak és eltérő kimenetelekhez vezethetnek az etnikai alapú csoporttól függően. A folyamat-alapú megközelítéssel összhangban, amely az elutasítás iránti érzékenység modelljét alkalmazó kutatásokat jellemzi, a kulturálisan kiugró értékek és tapasztalatok fontosak annak megértésében, ahogyan az elutasítás iránti érzékenység hatással van az emberek érzelmeire és viselkedéseire.
20
Nemi-alapú elutasítás iránti érzékenység Habár létszámbeli kisebbségben nem állnak, mint az afroamerikaiak és az ázsiai amerikaiak Észak-Amerikában, a nők történelmileg ki voltak közösítve és alul voltak reprezentálva számos szakmában, mint az ügyvédi és az üzleti foglalkozások, és továbbra is alulképviseltek a matematika és a tudományok területén.
21
Forrás: Romero-Canyas, R., Anderson, V. T., Reddy, K. S., Downey, G. (2009): Rejection Sensitivity. In M. R. Leary, R. H. Hoyle (Ed.): Handbook of Individual Differences in Social Behavior, 466-479. New York: The Guilford Press.
22
