„Élő Víz” A Kocsi Református Egyházközség hírlevele Kocs, 2012. V. évf. 3. szám
Karácsony
Karácsony igazi fénye Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (Jn 1,9)
Az idén, advent 1. vasárnapján, miközben meggyújtottuk az első szál gyertyát az ünnepi időszak jelképének számító koszorún, az esténket áramszünet sötétítette be. Az ember ilyenkor éli át igazán a kiszolgáltatottságát, és ilyenkor érezzük, mennyire fontos számunkra a fény. Szinte nem tudunk élni világosság nélkül. Karácsony közeledtével már minden fényárban úszik. Miközben az esztendő legsötétebb napjait éljük, szeretnénk, ha az életünket világosság ragyogná be. Gyönyörű díszkivilágítást kapnak a közterületek, épületek, s majd az ünnep szószerinti fénypontjaként ott áll mindannyiunk otthonában a csillogó karácsonyfa. Ezek csupán külsőségek, ám jól kifejezik azt az alapvető emberi vágyat, amely ott él bennünk. Ugyanakkor éppen egy áramszünet mutatja meg, hogy mennyire gyarló próbálkozás mindez, hogy a sötétséget oszlassuk. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy milyen hatalmas körülöttünk, meg időnként bennünk is a lelki, szellemi sötétség, amelyet emberileg végképp lehetetlen megszüntetni. Isten mindezekre megoldást kínál. A Bibliában az első szava, amely felhangzik: Legyen világosság! A teremtés hajnalán ezt mondta. Nem azt, hogy legyen anyag, legyenek égitestek, legyenek fizikai törvények, hanem ezt: Legyen világosság. Azután mivel az ember a bűneivel, a gonoszságával sötétséget hozott a világba, Istennek újra be kellett avatkoznia. Igazi világosság kellett, amelynek a fényét nem homályosíthatja el semmi és senki. Az Ige (Jézus Krisztus) volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. Nélküle csak sötétben botorkál az ember, egymást és saját magát is összetöri. Az Ő fénye adjon lelki, szellemi világosságot egy sötét világban! Ragyogja be az idei karácsonyunkat, és egész életünket!
Áldott, békés karácsonyi ünnepet, és szeretetben gazdag új esztendőt!
IGAZ TÖRTÉNET – Misa, egy melegszívű kisfiú Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákba etikaórákon megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket: „Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba. Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk. Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanel darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen. A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknek a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt. A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe. Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta: „Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok - mindig.” Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz. Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy kicsodánk.”
NÉGY ÉVSZÁZAD REFORMÁTUS ÉRTÉKEI Kiállítóteret avattunk 2012. október 28-án a reformáció ünnepéhez kapcsolódva a kocsi református templomban állandó gyülekezettörténeti kiállítóteret avattunk. A kiállítás létrehozását az a tény motiválta, hogy az egyházközség történetét 1612-től számoljuk, amikor Enyingi Török István földesúr hívására reformátusok települtek be a török által 1594-ben elpusztított faluba. Emiatt szerettük volna összegyűjteni és méltó helyen kiállítani a gyülekezetben fellelhető, nagy eszmei értékkel bíró emlékeket. Roboz Péter lelkipásztor a Jelenések 2,5 alapján tartott igehirdetésében rámutatott az emlékezés fontosságára. Mint mondta: a reformáció is azzal vette kezdetét, hogy Luther Márton és a reformátorok visszaemlékeztek Jézus Krisztus evangéliumára, és arra, hogy honnan esett ki a középkori egyház. Másodszor azt hangsúlyozta, hogy ez az emlékezés akkor éri el a célját, ha megtérésre ösztönöz. Végül pedig arról szólt, hogy nem elegendő emlékezni és megtérni, hanem ahogy az Ige fogalmaz: „végezni kell az előbbihez hasonló cselekedeteinket”, amely a szolgáló, engedelmes, Krisztusi élet, s amelyet még az előttünk járt nemzedékek éltek. A lelkész reménységét fejezte ki, hogy így tölti be funkcióját az átadott kiállítótér, és így segíti elő a gyülekezet reformációját. A kiállítás a templom egyik kb. 20 m2-es kiszögellésében kapott helyett, és teljes egészében Európai Uniós forrásból valósult meg a LEADER program keretében bruttó 946.150 Ft értékben. A vitrinekben többek között a XVII., XVIII., XIX. századi klenódiumok, 1700-1800-as évekből származó úrasztali terítők, valamint az írásos emlékeket, a kegyesség gyakorlását, a gyülekezeti életet és egyéb érdekességeket bemutató tárgyi emlékek kaptak helyet. Középütt pedig az 1841-ben készült, felújított toronyóra-szerkezet látható. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki azoknak a személyeknek, akik munkájukkal és régi emlékek felajánlásával segítették a kiállítás létrehozását, de mindenekelőtt köszönet és dicsőség az Élő Istennek, aki megőrizte az Ő gyülekezetét az elmúlt 400 évben, és megáldotta ezt a munkánkat is. Robozné Mondics Natália
GYÜLEKEZETI KIRÁNDULÁS „Ne vessétek meg a kicsiny kezdetet, mert az Úr örül, ha látja, hogy elkezdődik a munka…” (Zak 4,10) Már javában zajlottak református iskolánk beindulása körüli feladatok, amikor presbitertársam, Maller Márta felajánlotta, szívesen szervezne egy kirándulást. Úgy gondoltuk, ez jó lehetőség lenne arra, hogy a pedagógusok és a presbitérium jobban megismerhesse egymást, de gyülekezetünk tagjait is hívogattuk az utazásra. Vizsoly-Sárospatak lett az úti cél, melyet az iskolai őszi szünet utolsó szombatjára, november 3-ra terveztünk. A meteorológusok szép, őszi időt ígértek erre a napra. Számomra pontosabb „időképnek” bizonyult az Úr Isten előző napi Igéje: ”Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”(1Péter 5:7) Így nem aggódtam az időjárás és az út hosszúsága miatt. 37-en indultunk el együtt énekelve a dicséretet: ”Vezess Jézusunk, s véled indulunk…” Közel 5 órás buszozás után megérkeztünk Vizsolyba. Itt megnéztük a református templomot, ill. Károli Gáspár gönci református lelkész 1590ben megjelentetett első teljes magyar nyelvű Bibliáját. Leírhatatlan élmény volt „szemtől-szemben” látni a BIBLIÁT. Következő megállónk Tolcsva volt, ahol egy finom gulyást ebédeltünk a Várhegy étteremben, majd felfrissülve tovább indultunk Sárospatakra. A Rákóczi-vár késő reneszánsz építészeti szépsége csodálatos látványt nyújtott számunkra. Megtekintettük a Rákóczi-kiállítást, valamint a Vörös tornyot, ahonnét nagyszerű panoráma tárult elénk. A közös programok után 16an borkóstolásra indultak az Evinor pincészetbe. A csoport másik fele a Református Kollégiumot, templomot ill. Sárospatak központját tekintette meg. Este 6-órakor fáradtan, de élményekben gazdagon indultunk haza. A buszon a jó hangulat mindvégig megmaradt. Lelkészünk felesége jóvoltából közel 400 kép örökítette meg kirándulásunk eseményeit. Reméljük, ez a kicsiny kezdet egy hosszú és tartalmas munkát eredményez majd a Kocsi Református Egyházközség életében. Lukácsné Holchacker Anikó, presbiter
A Dunaalmási Szeretetotthonban voltunk 2012. szeptember 20-án a Dunaalmási Otthon adott helyet a „9. Nyitott Kézzel Szeretni” Országos találkozónak, ahol a mi gyülekezetünk küldöttsége is részt vett. Elvittük a szeretettel összegyűjtött adományokat és szívből jövő jókívánságainkat az Otthon számára. Nagy áhítattal megnéztük a vendégek és az otthon lakóinak műsorát, melyet lelkesen, vidáman, nagy szeretettel adtak elő. Szívbemarkoló, felejthetetlen, gazdag élményt kaptunk Isten jóvoltából. Volt ének, tánc, szavalat, minden csoport nagy taps kíséretében vonult le a színpadról. Békesség, szeretet sugárzott az ott megjelenteken. Közben kint a szabadban a vendégek és az otthon lakói számára ebédet készítettünk. A környékbeli gyülekezetek résztvevőivel egy-egy tüzet gyújtottunk és a kapott húsból mindenki a saját ízlésének megfelelően készítette el a pörköltet, melyeknek fenséges illata beborította az egész tájat. A 10 bográcsban tízféleképpen ízesített pörkölt várta a délre megéhezett vendégsereget és az otthon lakóit. Ebéd után fájó szívvel hagytuk el vendéglátóinkat. Hálásan köszönöm Istennek, hogy én is részese lehettem, és örömet szerezhettem az odalátogató vendégeknek és az ott élő fiataloknak. Szeretném tolmácsolni az Otthon Vezetőségének köszönetét az adományokért. Isten áldását kérik a kocsi gyülekezet tagjaira a lelkiismeretes, kitartó munkájukért. Szajkó Miklósné, presbiter
Túrmezei Erzsébet: JÖN A MEGVÁLTÓ! Jön a Megváltó, meleggel, fénnyel tölti be házunk! Csak jól vigyázzunk, hogy észrevétlen el ne haladjon, s itt ne maradjunk mi a sötétben!
Szép karácsonyfa nem elég nékem. Nem elég semmi. Jön a Megváltó: Őt magát vágyom szívembe venni. Olyan lesz akkor, mintha minden nap karácsony lenne!
Puha jászolként vár a szívem rád: Végy, Uram Jézus lakozást benne!
Sikerek az Egyházmegyei Hittanversenyen 2012. november 17-én, Lábatlanon rendezték meg az idei egyházmegyei hittanversenyt több mint 200 gyermek részvételével. Iskolánkat 20 tanuló képviselte a megmérettetésen. Négy korcsoportnak hirdették meg a versenyt: 2-3. osztály, 4-5. osztály, 6-7. osztály csapatban, míg a 8. osztályosok egyénileg küzdöttek. A közös áhítat után a feladatlapokat mindenki 90 percig írhatta. Majd azt követően, amíg a javítás zajlott, a fiatalok ebédelni mentek, sütiztek, kézműves foglalkozáson vehettek részt, fociztak, stb. Ezután már csak az eredményhirdetés volt hátra, melyen kiderült, hogy milyen nagyszerű eredményeket értek el iskolánk diákjai: I. helyezett a 6-7. osztály 17 csapata közül: Csonka Zoltán, Geng Péter, Harangozó Flóra, Nagy Réka II. helyezett a 2-3. osztály 16 csapata közül: Komlósi Csenge, Lakatos Andrea, Matejecz Regina, Valakovics Vanda III. helyezett a 4-5. osztály 26 csapata közül: Bottlik Diána, Lévai Laura, Lukács Gréta, Nyemcsok Eszter III. helyezett ugyancsak a 4-5. osztály 26 csapata közül az előzővel holtversenyben: Horváth Tamás, Kemény János, Kis Zoltán, Vad Rebeka V. helyezett szintén a 4-5. osztály 26 csapata közül: Kovács Patrik, Nagy Balázs, Tóth András, Varga Dániel GRATULÁUNK A GYEREKEKNEK!!! Ügyesek voltak. Legyen érte Istené a dicsőség! Az alkalomról készült fényképek megtekinthetőek Iskolánk honlapján (www.viri.refdunantul.hu), a Galéria menüpontban! Robozné Mondics Natália, hittanoktató
Országos Zsoltáréneklő Verseny, Budapest 2012. november 23-án Országos Református Zsoltáréneklő Versenyen vett részt iskolánk 3 tanulója Budapesten, a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola szervezésében. Ezen a versenyen 144 gyermek énekelt zsoltárokat 28 iskolából. Az ország különböző pontjairól érkeztek diákok: Balatonfüred, Biatorbágy, Bugyi, Budapest (5 iskola), Cegléd, Debrecen, Gomba, Gyula, Hajdúhadháza, Kaposvár, Kecskemét, Kocs, Kunszentmiklós, Mezőtúr, Miskolc-Diósgyőr, Nagykőrös, Pécs, Sárospatak, Szentendre, Szentmártonkáta, Székesfehérvár, Törökszentmiklós, Verőce, Vésztő, sőt egy iskola határon túlról is érkezett: Alistál (Felvidék). 16 zsűri 7 korcsoportban hallgatta a gyönyörű zsoltárokat. Minden éneklő gyereket besoroltak arany, ezüst vagy bronz csoportba, és ezeken felül jelölték meg az 1-3. helyet, illetve a különdíjat. Iskolánkból Komlósi Csenge 3. osztályos tanulót korcsoportjában 21 gyermek közül a zsűri különdíjban részesítette, amire nagyon büszkék vagyunk. Harangozó Flóra 7. osztályos tanuló arany kategóriás lett, és az egyik zsűritag külön is megdicsérte őt. Csonka Nikolett 6.b osztályos tanuló bronz kategóriába került. A gyermekeket a versenyre Robozné Mondics Natália hittanoktató készítette fel. Büszkék vagyunk a lányokra, gratulálunk nekik. A versenyről készült képek megtekinthetőek Iskolánk honlapján a (www.viri.refdunantul.hu) a Galéria menüpontban!
Egy megszívlelendő gondolat az ünnepre „Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek hogy emberek lehessetek!” Wass Albert: Karácsonyi versek II. (részlet)
Híreink Augusztus óta történt Keresztségben részesült: Baudentisztl Ádám és Takács Tímea fia, Baudentisztl Dániel *
Kovács Zoltán és Király Márta lánya, Kovács Luca *
Németh Szabolcs és Csörgits Dóra Virág fia, Németh Marcell *
Hadar Árpád és Dobsa Judit lányai, Hadar Borka és Hadar Csenge *
Jónási Gábor és Trekács Tímea Hajnalka fia, Jónási Gábor *
Cziráki Zoltán és Dobó Tünde fia, Cziráki Leon
Megkereszteljük december 23-án: Vass Lóránt és Pétervári Ágota fiát, Vass Konrád Lórántot Imádkozzunk értük!
Isten áldását kérte házasságára:
Rémiás Imre Dávid és Vollein Krisztina
Imádkozzunk értük!
Eltemettük: Tóth Kálmán (75) Pirityi Miklós (61) Bátky Lajosné (78) Fodor József (76) Horváth Jánosné (62) Farkas Miklósné (77) Imádkozzunk a gyászolókért!
Ünnepi alkalmaink: December 23. 1000 Advent 4. vasárnapi istentisztelet keresztelővel. Gyermek-istentisztelet. December 24. 1600 Gyermekkarácsony December 25. 1000 Ünnepi istentisztelet úrvacsorával. December 26. 1000 Ünnepi istentisztelet úrvacsorával. Legátus: Hegedűs Anna (V. éves hallgató a pápai teológiáról). December 30. 1000 Vasárnapi istentisztelet Gyermek-istentisztelet December 31. 1600 Óévi hálaadás Január 1. 1000 Újévi istentisztelet Az ünnepi alkalmak a templomban lesznek megtartva. Január 6-tól az istentiszteleteket már a gyülekezeti teremben tartjuk. Bibliaórát január 2-án nem tartunk. Az legközelebb 2013. január 9-én, szerdán 5 órai kezdettel lesz. * A Hírlevél ingyenes. Megjelenésének támogatására adományokat elfogadunk. A hírlevél szerkesztésében a gyülekezet tagjai is részt vehetnek. A következő szám várható megjelenése 2013 húsvét, ezért a cikkeket 2013. március 15-ig kérjük leadni. Kiadja a Kocsi Református Egyházközség. 2898 Kocs, Kis u. 14. Tel: 34/471-664, 30/636-5868 e-mail:
[email protected]
www.kocs.refdunantul.hu
MIBEN TUDOK SEGÍTENI? Kérdőív gyülekezeti tagok részére Kedves Kocsi Református Testvérem! Szeretnénk, ha a gyülekezeti élet nem csupán néhány ember munkáját jelentené, ezért minél több gyülekezeti munkatársat szeretnénk bevonni a szolgálatokba. Az alábbi egyszerű kérdőív kitöltése önkéntes alapú, tehát nem kötelező, de ha Ön szívügyének tekinti gyülekezetünk építését, és szívesen részt vállalna a gyülekezeti szolgálatokban, jelölje meg, hogy mit végezne szívesen a gyülekezet építéséért, majd ezt az oldalt juttassa vissza a Lelkészi Hivatalba, hogy hatékonyabbá, és könnyebben szervezhetőbbé tegyük a munkákat. Név:____________________________ Telefonszám:___________________ szívesen segítek egyházam építésében az alábbi munka/munkák elvégzésével: Takarítások megszervezése (pl.: templom, gyülekezeti terem) Szeretetvendégség szervezése (rendezvények alkalmával) Gyülekezeti terem takarítása Templom takarítása Gyülekezeti mosdó takarítása Szeretetvendégség lebonyolítása (terítés, felszolgálás, elpakolás) Hó eltakarítás templomkertben (vasárnap reggel) Hó eltakarítás templomkertben (hétfői áhítat előtt) Templomkert (virágok) gondozása Templomkert fűnyírása Temetői konténerek kihúzása (csütörtök) és visszavitele (péntek) Karácsonyi ajándék megvásárlása gyermekeknek Karácsonyi ajándék megvásárlása 80 feletti reformátusoknak Karácsonyi ajándék elvitele 80 feletti reformátusoknak Karácsonyi ajándékok csomagolása
Képeslapok hímzése fonalgrafikával Keresztelős kiskendők készítése Keresztelős kiskendők hímzése Játszóházak (kézműves foglalkozások) szervezése, lebonyolítása Gyülekezeti családos nap szervezése, lebonyolítása Baba-mama kör szervezése/megtartása Hittantábor szervezése Hittantáborban segítés Karácsonyi műsor előkészítése Anyák napi műsor előkészítése Gépkocsi szolgálat (istentiszteletre eljutásban segítés) Úrasztali virág intézése Pénzbeli adománnyal segítek Imádkozom a gyülekezetért Egyéb:…………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………… A fenti feladatok között vannak olyanok, amelyek idényjellegűek, évente egyszer-kétszer fordulnak elő, s vannak, amelyek rendszeresek. Vannak, amelyeket elvállalva, valaki egy feladat szervezőjévé, ha úgy tetszik, felelősévé válik, s vannak, ahol egyszerű kétkezi munkát kell végezni. Vannak, amelyek már eddig is működtek, s vannak egészen új kezdeményezések is. Mindegyik egyformán fontos! Kérjük azonban, hogy csak akkor vállaljanak szolgálatot, ha jó szívvel, Isten dicsőségét szolgálva munkálkodnának közösségünk építésén.
Krisztuskövetés
Gyerekoldal Segítséget találtok: Mt 1-2, Lk 2 1. Fejtsd meg a keresztrejtvény!
1. 2. 3. 4. 5. 6. Megfejtés: ____________________________________ Hol élt ő?_____________________________________ Kik látogatnak el hozzá? _________________________ Milyen ember volt? ____________________________________________ 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Császár. Elrendeli a népszámlálást. Ezt követik a bölcsek. Ide kell menekülniük Jézuséknak. Innen jönnek a bölcsek. Angyalok jelentek meg nekik. Hány naposan adtak nevet Jézusnak?
2. Igaz vagy hamis? Ha igaz I, ha hamis H betűt írj a mondat mellé! 1. Mária áldott állapotban volt a Szentlélektől. ___ 2. „Íme a szűz fogan méhében, fiút szül, aki Immánelnek neveznek.” ___ 3. Jézus a galileai Betlehemben született meg. ___ 4. A bölcsek Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát vittek. ___ 5. József testvére szólt Józsefnek, hogy menekülniük kell. ___ 6. Heródes megöletett minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket Betlehem környékén. ___ a) Péterék a hálókat nappal vetik ki Jézus szavára. ___
7. Jézusék Heródes halála után térnek vissza. ___ 8. A népszámláláskor Szíriában Ciréneus volt a helytartó. ___ 9. Anna 84 éves volt. ____ 3. Rakd időrendi sorrendbe az eseményeket! ___ A bölcsek átadták ajándékaikat Jézusnak. ___ Bölcsek érkeztek Heródeshez. ___ Egy angyal megjelenik Józsefnek. ___ Mária áldott állapotban van. ___ Jézuséknak menekülniük kellett. 4. Folytasd az elkezdett mondatokat a Biblia segítségével! „Fiút fog szülni, akit nevezz el __________________________________” „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj _____________________” „Ne féljetek, mert íme hirdetek__________________________________” „Dicsőség a magasságban Istennek, ______________________________” „…mert meglátták szemeim üdvösségedet, ________________________” „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére____________________________” „A gyermek pedig növekedett és erősödött_________________________” Nyári számunk megfejtői: Benczúr Zsuzsanna, Györke Melinda, Harangozó Flóra, Komlósi Csenge, Komlósi Klaudia, Lukács Gréta, Topos Mercédesz, Vad Rebeka, Zsoldos Bernadett. GRATULÁLUNK! Ha megfejtitek a Gyerekoldal feladatait, hozzátok el a parókiára január 10-ig. A helyes megfejtők jutalomra számíthatnak!
Név: