A GÖDÖLLŐI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA
XII/2. 2007. karácsony
Betlehemes ének Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Ki Betlehemben született ez este A jászol almán, kis hajléktalan, Szelíd barmok közt, kedves bambinó, Ó, emberek, gondoljatok ma rá: Hogy anyja az Úr szolgáló leánya És apja ács volt, dolgozó szegény S az istállóban várt födél reájuk. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, A betlehemi kisded jászolára, Amely fölött nagyobb fény tündökölt, Mint minden várak s kastélyok fölött. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, A kerek föld mindegyik gyermekéhez Egy üzenettel jött: Szeressetek! Ó, emberek, gondoljatok ma rá! Juhász Gyula
Decemberi hagyományok ADVENT
A
szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap. Bod Péter ref. lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén: “így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján.” Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak. Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak. Advent időszakához is kötődik néhány ilyen. Pl.: - az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kisérője legyen. - az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet “édesgessenek” magukhoz.
Ü
nnepe december 6. Szent Miklós püspök emléknapja. A keleti egyház legjelentősebb szentje, a görög katolikusoknál ma is kötelező ünnep. Szent Miklós püspök a 4. században élt a kisázsiai Myrában. Segítette a szegényeket, nincsteleneket. A legenda szerint egyszer egy nyitott ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, kik ezáltal tisztességgel férjhez mehettek. Innen ered a szokás, hogy gyermekek a mai napig kiteszik az ablakokba kitisztított cipőiket, s várják a jóságos Mikulás bácsit, aki piros ruhába öltözve, fején püspöksüveggel, hátán puttonnyal járja az országot-világot, megajándékozza a “jó gyermekeket”.
Ü
- Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.
Modern rohanó életünkben a szivük, lelkük mélyén mi is várakozunk valamire, valakire. Ez a négy hét a “szent várakozás” időszaka. Várjuk a Messiást, mert tudjuk “eljő és nem késik”.
Ü
Jeles névnapok BORBÁLA
nnepe december 4. Védőszentje bányászoknak, tüzéreknek, váraknak.
A legenda szerint Kisázsiában élt és kereszténységéért lefejezték Szent-Borbálát. Hajdan a lányok pártfogójuknak tekintették, ezen a napon a cseresznyefa ágát vízbe tették, az ha karácsonyra kivirágzott, az házasságot jelentett. Délnyugat Magyarországon e napon tilos volt mindenféle női munka. Egyes helyeken a férfi vendég nem volt szívesen látott, mert elvitte a ház szerencséjét.
2
“Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.” Luca 304 körül élt Syracusában. Középkorban vált európai kultusszá. Vakok, szemfájósok védőszentje.
- az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul.
A néphit kapcsolatba hozza saját mágikus várakozásait az említett szentekkel, de nem csupán a vallás tanítása alapján, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.
LUCA
nnepe: december 13, a Gergely-naptár előtt ez volt az év legrövidebb napja.
- Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni.
Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, meglehetősen jó alkalmat adva a varázslásra. Az Egyház ajánlja ezen időszak szentjeinek segítségül hívását. (András, Borbála, Luca, stb.)
MIKLÓS
napig is.
Ehhez a naphoz az ország minden részében sok-sok hagyomány, babona társul. Nógrád megye falvaiban is különböző hiedelmek maradtak fönn még a mai
Például: Mihálygerge: december 13-án nem volt szabad fonni, kenyeret sütni. Ipolytarnóc: ott azt tartották, hogy csak a Luca nevűeknek nem szabad fonni, minden egyéb munka végezhető. E napon a fonóban mulatságot is tartottak, ott volt a falu fiatalsága; ettek-ittak, mulattak. Sötétedéskor fehér lepedőben, kormos arccal mentek a fiúk a lányokat riogatni. A lányok előszeretettel jósoltak: az egri „Tréfás jóslás” a gombócba gyúrt papírdarab, melyre egy-egy fiú nevet írtak. A gombócot kifőzték, amelyik legelőbb jött a víz tetejére, azt kimerték, s megnézték milyen nevű lesz a férjük.
LUCABÚZA Tányérban, meleg helyen búzát csíráztatott e naptól kezdve a gazdasszony. Volt, ahol gyertyát vagy pohárban égő mécsest is tettek a búza közepébe. Jó jelnek számított, ha a búza Karácsonyra szárba szökkent (30-40 cm).
“Ó szent magány, szép csönd, ó szűz nemesség, Szívem adventje, hófehér roráte, Ó áldott angelusz, ó tiszta áve!” KOTYOLÁS A legények hajnalban elindultak végigjárni az ismerős házakat. Általában szalmát, fadarabot vittek magukkal. Erre rátérdeltek és előadták termékenységvarázsló, mágikus szövegüket: Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok! Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza, Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda, Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz! Annyi pénzük legyen, mint a pelyva, Annyi csirkéjük legyen, mint a fűszál, Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag! Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!” Ajándékba tojást kaptak, de ha nem, akkor fenyegetőzni kezdtek: “Egy csirkéjük legyen, az is vak legyen!” A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá dugta, a vendégeket a konyhában ültette le, és úgy tartották, szerencsét hoz a tyúkokra, ha aznap legény érkezik elsõnek a házhoz.
LUCAHAGYMA Luca-napján hat vöröshagymát félbevágtak, kiszedték a közepét, sót szórtak a belsejébe. Attól függően, mennyire eresztett levet egy-egy fél hagyma, következtettek a jövő év hónapjainak csapadékosságára.
LUCAPOGÁCSA Tollat tettek a pogácsákra, és akié megperzselődött, az közeli halálra számíthatott. A jövendőbeli neve is kiderült a pogácsákba belesütött nevekből. Ugyanezt a célt szolgálta a LUCACÉDULÁK készítése is: 12 cédulára férfineveket írtak, Luca-naptól Karácsonyig minden nap tűzbe dobtak egyet, és amelyik utoljára maradt, az mutatta a leendő férj nevét.
LUCASZÉKE E napon kezdték faragni a Luca-székét, melyet karácsonyra kellett elkészíteni, úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehetett rajta elvégezni. Innen ered: “ S o k á i g széke.”
készül, mint a Luca
Karácsony este aztán elvitték a templomba, éjféli misére, készítője ráállva megláthatta kik a falu boszorkányai. Utána gyorsan el kellett égetni a széket, nehogy elverjék a gazdáját a rajtakapott boszorkányok. Az is védett ellenük, ha a hazavezető úton mákot szórt el a szék gazdája - a boszorkányok ugyanis kénytelenek voltak összeszedni, és addig meg lehetett menekülni tőlük.
KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS Bár most még az iskolai hajtás miatt távolinak tűnhet, de közeleg az év egyik legnagyobb és legszebb ünnepe: a karácsony. Sokan már az ajándékokat is vásárolják, tehát mindenképpen ideje elkezdeni a készülődést! Alkossunk először is adventi koszorút, ami az ünnepre való várakozás időszakában díszítheti a szobádat.
„Olyan jó néha angyalt lesni, s angyalt lesve a csillagok közt Isten szekerét megkeresni. Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megfürödni s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni.” Wass Albert
Rorate A kéklő félhomályban Az örökmécs ragyog, Mosolygón álmodoznak A barokk angyalok. A gyertyák rendre gyúlnak, A minisztráns gyerek, Mint bárány a mezőben Csenget. Az árny dereng. Hideg kövön anyókák Térdelnek. Ifju pap Magasba fölmutatja Szelíden az Urat. Derűs hit tűnt malasztját Könnyezve keresem. Ó gyönyörű gyerekség, Ó boldog Betlehem! Juhász Gyula
3
Elsőáldozás „Amikor majd eljön az Igazság Lelke, ő elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16, 13) Jézus meghívott bennünket ünnepelni. Szívesen elfogadtuk Jézus meghívását erre az ünnepre. Örömünk és készségünk kifejezésére virágot hoztunk magunkkal. Ezzel a virággal köszöntjük Jézust. Ezzel a virággal adunk hálát szüleinknek és hitoktatóinknak, hogy jól felkészítettek bennünket erre a szent ünnepre.
mitől félnem. Ebben a pillanatban megkaptam az ostyát. El sem tudom mondani milyen boldogítóan jó érzés volt. Olyannyira, hogy szinte éreztem Jézus
kezét, ahogy megérint. Köszönöm Jézusom, hogy eljöttél hozzám. Amikor felkeltem, nem kellett kétszer mondani, hogy keljek ki az ágyból.
Vasárnap reggel ujjongva keltem, hogy Jézust a szívembe fogadhassam. A misén minden imát lelkesebben, örömtelibben mondtam, Mert már éreztem, hogy közöttünk van Jézus. A mise átváltoztatási részében egyre jobban izgultam, hogy be tudom-e fogadni Jézust a szívembe vagy, nem maradt apróbb bűn a szívemben? A szentmise után elmentünk az étterembe, ott megebédeltünk. És mivel ilyen csodás napom volt sosem feledem el mit tettek értem a szüleim és, hogy Jézust be tudtam fogadni a lelkembe. (Herbai Péter)
Elsőáldozásom reggelén izgalommal ébredtem fel, és mikor elindultunk megnyugodtam. Amikor odaértünk és felvettem a fehér ruhámat,sorba kellett állnunk, és én voltam az első. Elkezdődött a mise, amikor Péter atya az áldoztatáshoz ért, már teljesen megnyugodtam, hiszen nem volt
4
Nagyon vártam ezt az órát. Amikor beértünk a templomba eléggé izgultam, viszont egyben vártam is. A mise után áldozásra került a sor. Nemcsak akkor, de az áldozás alatt még jobban éreztem, hogy Jézus velem van. Jó érzés volt az a gondolat amiben létre jött az a tudás, hogy most már örökre bennem él. Ez az érzés megszületett, egy különleges kapcsolat jött létre. (Balogh Anita) Nagyon vártalak Jézusom sok szeretettel. Izgultam, de ennek ellenére örültem is. Apuval az én e l s ő á l d o z á s om ró l sokat beszélgettünk. Az tett még boldoggá, hogy a rokonaim is ott voltak ezen a nagy napon.
(Zorkóczy Balázs)
Érdemes elolvasni! Könyvajánló
Fekete István VUK Vuk, a rókakölyök nyolcadmagával jött a világra egy tóparti “rókavárban”. Szülei - a rókanemzetség jeles tagjai” szürkülettől hajnalhasadtáig vadásznak, hogy az örökké éhes apróságokat jóllakassák. A családi boldogságot azonban a végzet (a vadász és kutyája képében) hamar felborítja. Kag és Íny, a két rókaszülő, valamint hat kisróka elpusztul. Vukot anyja még a vadászok jövetele előtt kimenti a kotorékból, s egyik megmaradt testvérét a falu vadásza veszi magához. Az író a tőle megszokott, kedves, érdekes stílussal beszéli el Vuk életútját, az első önálló lépésektől a “felnőtté” válásik. Vuk örökölte nagyapja legendás hírű vérét, szimatát, vadászszenvedélyét. Nagybátyja, a magányos Karak pártfogásába veszi, s a kisrókát könnyedén tanítja meg a szabad portyázók életének csínjára-bínjára. Vuk remek tanítvány, s hamarosan túltesz tanítómesterén. Egyik éjszakai zsákmányszerző körútjuk során a vadász kertjébe is eljut, s rátalál testvérére, majd Karak segítségével kiszabadítja a fogságból. Nemsokára Karak is áldozatul esik az emberek vadászszenvedélyének. Így a két testvér egy darabig még együtt marad, majd engedelmeskedve a természet szavának - ki-ki a saját párjával éli tovább a vadonbéli állatok szabad, veszélyekkel teli, de mindenképpen csodálatos életét.
Daniel Defoe Robinson Crusoe Robinson Crusoe csaknem három évszázad óta izgatja az olvasók millióinak képzeletét a világ minden táján. Kevesen tudják, hogy a rendkívüli kalandor alakját írója hús-vér emberről mintázta. Ez a világirodalom egyik legdöbbenetesebb pillanata. Egyik nap dél felé a lakatlan szigeten kóborolva, ahol már több mint két évtizede magányosan él, Robinson egy meztelen emberi láb nyomát pillantja meg a homokban. “Úgy megdöbbentem, mintha villám csapott volna le mellettem - írja Daniel Defoe 1719-ben megjelent regényének hőse.
- Képtelen vagyok elmondani, felzaklatott képzeletem hány alakot varázsolt elém, hány vad gondolat rohant át agyamon ...” E megrázkódtatás után, amely a könyv közepe táján éri a magányos hajótöröttet, további kalandok következnek, melyek során megment egy bennszülöttet a kannibáloktól, és találkozásuk napjáról elnevezi Pénteknek. Crusoe azonban ekkor már túl van legnagyobb kalandjain. A sikeres angol kereskedő fiát vonzotta a tengerek romantikája. Szigeti kalandja előtt már csaknem életét vesztette egy tengeri viharban, török kalózok fogságába esett, akik eladták rabszolgának, majd megszökött, és Brazíliába került, ahol ültetvényes lett belőle, végül afrikai rabszolgákkal kezdett kereskedni. Egyik rabszolga-kereskedő útján hajója zátonyra fut a dél-amerikai Orinoco folyó torkolatának közelében. A hajótörésben mindenki elpusztul, őt azonban partra veti az egy szemmel láthatóan lakatlan szigeten.
Móra Ferenc Rab ember fiai A történelmi regény az utolsó erdélyi fejedelem, a törökökkel paktáló Apafi Mihály idejében játszódik. A két főhős, Apafi két apródja, Szitáry Tamás és Ádám, apjukat a váradi Hajdar basához kísérik a fejedelem ajándékával. Az ajándék egy sólyom, meg is érkezik, de a szárnya alá kötözött 200 arany nyomtalanul eltűnik. Az öreg Szitáryt ezért - ártatlanul - börtönbe vetik. A fogságból édesapjukat kiszabadító fiúk történetét mondja el az izgalmas regény. A romantikus regény jól érzékelteti a kuruc kor előtti évtizedek magyar világát, az árva csavargók sorsát, életkörülményeit. Lírai és fantáziadús meseszövése, érzelmekben és kiváló jellemvonásokban gazdag szereplői emelik mindmáig a 10-12 évesek egyik legnépszerűbb olvasmányainak sorába.
5
Tanáraink Gáspárné Kolozs Julianna 1965. december 9-én születtem az ikertestvéremmel egy téli hajnalon. Szüleimnek így már 3 lányuk lett, nővérem Zsuzsanna, én és a húgom Erzsébet, aki 20 perccel később született utánam. Az 1. osztályt a gödöllői Petőfi Sándor Ált. Iskolában kezdtem. Felsősként énekeltem a Rigók énekkarban és atletizáltam. Nagyon szerettem a testnevelés órákat és sok versenyre vittek. A legjobb eredményem egy országos 5. hely öttusából. A legszebb egyéniben országos területi versenyen 4. hely négytusából, ahol magasugrásban 140 cm-t ugrottam. Iskoláimat a gödöllői Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában folytattam az óvónői szakon. Ekkor kezdtem el furulyázni és röplabdázni. A versenysport 26 éves koromig tartott, melyet soksok edzés, meccs, utazás és rengeteg izzadságcsepp kísért. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolára jártam. Szerettem volna testnevelő tanár lenni, így felvételiztem az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola testnevelés szakára. A diplomát 1991-ben vettem át és azon a nyáron féjhez mentem Gáspár Zoltánhoz. Lányaink 13 és 14 évesek. Melinda a Líceumba, Judit ide a 7.b osztályba jár. Amíg kicsik voltak elvégeztem a Testnevelési Egyetem gyógytestnevelő szakát. A diplomaosztó napján kaptam a telefont, hogy szeptembertől ebbe az iskolába várnak tanítani. Az idei a 9. tanévem, itt nagyon gyorsan szaladnak az évek. Rengeteg program, verseny, kirándulás van, soha nem lehet unatkozni, csak veletek lehet együtt örülni, nevetgélni és dolgozni. Szeretek itt lenni, mert a gyerekek melegszívűek, türelmesek és kedvesek egymáshoz. A kollégáimra pedig a munkában mindig lehet számítani.
6
Kocsisné Tepliczky Beáta
Igen hosszú utat jártam be, míg tanító néni lettem. 6 éves koromtól néptáncoltam a Nemzetiségi Néptáncegyüttesben, majd 10 évig az Építők Központi Művészegyüttesében. Összesen 20 évet a néptánc és a népdal világában éltem, közben elvégeztem a néptánctanár képzőt. Vezettem gyermek néptánc csoportot Mogyoródon és Budapesten. Európa számos országában voltunk vendégszerepelni az együttesemmel, többek között jártam az Egyesült Emirátusokban, Dubaiban, vagy Koreában csak hogy a legegzotikusabb helyeket említsem. Szerepeltünk a legelső István a király c. rockoperában, ezt még jó pár tv és filmfelvétel követett. Közben egyre többet jártunk népdalokat gyűjteni Sebestyén Mártival, a Téka együttessel. Ők, és népdal tanárom Bodza Klára adták az ötletet, hogy induljak népdalversenyeken. A Kodály versenyen II. helyezést értem el - mikor két éve Maczkó Mária iskolánkban volt, meg is jegyezte, hogy azon a versenyen ő csak III. lett - hát ezért nagyon büszke vagyok erre a díjra. Később 1983-ban a Ki Mit Tud? televíziós tehetségkutató műsorban a népdal kategória győztese lettem. Ebben a többfordulós versenyben együtt versenyeztem Rost Andreával, aki azóta híres operaénekes lett. Ezek után számos rádió és tv műsorban is szerepeltem. Pár évvel később kikerültem Ausztriába, ahol 9 évig éltünk. Ott egy balettiskolában tanítottam népek táncait, jazz táncot, aerobikot. Kint születtek fiaim Alex, Ádám és Dávid, aki még ide jár a 8. osztályba. 1995-ben jöttünk haza, akkor határoztam el, hogy elvégzem a néptáncpedagógiai főiskolát, de nagyon sokba került, ezért a szadai iskolából, ahol kezdetben néptáncot tanítottam, segítettek, hogy tanítóképzőbe menjek. Így kerültem a nagykőrösi Károli Gáspár Református Tanítóképző Főiskolára. Újra diákként 3 gyerekkel nem volt könnyű dolgom, de sikeresen elvégeztem. Öt éve kerültem ide a Szent Imre iskolába. Tavaly végzett az első osztályom, amit Regina nénivel vittünk végig. Most ismét elsőseim vannak, akik nagy örömet jelentenek nekem. Minden évben erősebb lesz bennem az érzés, hogy nagyon jól választottam. Nagy türelemre tanít a tanítói munka, nagyon szeretem a gyerekeket, élvezem velük együtt a drámajátékokat, fellépéseket, együttléteket. Boldog vagyok, ha együtt lehetek velük.
Korgó bendőbe „Amikor a főzés szórakoztat is!” Mézeskalács és szaloncukor A házi mézeskalács egyszerű és gyors receptje Hozzávalók: bóna 50 dkg liszt kevés őrölt faháj 25 dkg cukor 1 kávéskanál tört szegfűszeg 3 tojás Díszítéshez: 4 evőkanál langyos méz Mandula, mazsola, dió, 1 kávéskanál szódabikarcukros tojásfehérjehab A lisztet, cukrot, a tojást és a mézet a fűszerekkel masszává gyúrjuk majd egy másfél centis lepénnyé nyújtjuk. Tetszés szerint formára szaggatjuk - csillag, baba, szív, vagy ami épp van. Formavágó híján, akár késsel is kivághatunk kis formákat, vagy egyszerű lapocskákból kis betlehemest is formázhatunk. A rávalókat apróra vágjuk, (dió, mogyoró, mazsola) és rászórjuk. Cukros tojáshabbal megtöltött tortanyomóval is díszíthetjük, ezzel ragasztani is lehet az elkészült lapokat. A kész pogácsákat kikent kilisztezett tepsiben közepes lángon szárazra sütjük, vigyázva, hogy ne égjen meg a mazsola. Ha mézesünket karácsonyfadísznek szánjuk, sütés előtt kötőtűvel átlyukasztjuk a tésztát. A süti a fán meg fog keményedni. Ha el akarjuk fogyasztani, tartsuk fémdobozban!
Szaloncukor házilag Hozzávalók: 1/2 kg cukor 1/2 kg tejpor 10 dkg kakaó
15 dkg durvára vágott dió esetleg mogyoróval keverve 15 dkg vaj egy fél dl rum
A cukrot feltesszük 1.5 dl vízzel főzni, 3 percig forraljuk, utána hozzáadjuk a tejport és a kakaóval fél percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Bedobjuk a diót és a rumot, majd folytonos keverés ellett a vajat. Mikor már sűrűsödik, kivajazott tepsibe öntjük, két napig hagyjuk száradni, majd kockára vágjuk. Három nappal karácsony előtt neki kell állni! A kész cukrokat selyempapírba kell csomagolni, úgy hogy téglalapokat vágunk ki, két rövidebb szélét kirojtozzuk ollóval és a közepére tesszük a szaloncukor kockát és a becsomagolt darabot alul-felül megcsavarjuk. Aki szeretné színes alufóliába csavarhatja, de elegáns, ha csak a selyempapírban akasztjuk a fára.
Gyümölcskarikák a fán (Kicsiknek szülői segítséggel!)
Ha még ma elkészíted, akkor a fára is akaszthatod őket! Vágj nagyon éles késsel papírvékony szeleteket narancsból, almából és citromból úgy, hogy a mandala rajzolatuk látszódjon, tehát kersztben. Rendezd őket egy rácsra (például a hűtőrács megteszi) és tedd a fűtőtest fölé száradni. Néhány nap alatt kiszáradnak a karikák, és fel lehet őket fűzni. A hő hatására egyedi formákat is öltenek, nem csak a díszítéshez, de a csomagoláshoz is használhatod őket. Ha esetleg penészedni kezdene, akkor tedd szellősebb helyre, és magasabbra a radiátor fölé! (Alacsony hőfokra előmelegített sütőben, nyitott sütőajtóval előszárítva, illetve a szeletekből a levet enyhe nyomással konyharuhák közt kinyomva gyorsabban megy!)
Karácsonyi zserbó
Hozzávalók: 200 g darált dió, (200 g Tésztához : 250 g margarin, porcukorral összekeverve). 500 g liszt, 3 tojás sárgája, Máz: 4 evőkanál víz, 5 késhegynyi szódabikarbóna, evőkanál cukor, 1 evőkanál 20 g élesztő, 200 ml tej, 2 kakaó, 100 g vaj. A máz evőkanál cukor. Töltelék: 1 helyett használhatunk 150g kis üveg sárgabaracklekvár, étcsokit vagy tortabevonót. A cukrot a langyos tejjel elkeverjük, és az élesztőt megfuttatjuk benne. A margarint, a lisztet, a 3 tojás sárgáját, a késhegynyi szódabikarbónát hozzáadjuk az élesztős tejhez, a tésztát összeállítjuk. A tészta kidolgozása után egy rugalmas, nem ragacsos, nyújtható tésztát kell kapnunk. A tésztát négy részre osztjuk és négy lapot nyújtunk belőle. Az első lapot zsírozott, lisztezett vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük és a lapot megkenjük sárgabaracklekvárral és meghintjük a cukros dióval. A töltelékre ráhelyezzük a második lapot, melyet szintén lekvárral kenünk meg és cukros diót szórunk rá, és ráhelyezzük a harmadik, majd a negyedik lapot és az így összeállított süteményt 1 órán át kelesztjük. Középmeleg sütőben kb. 40 percig sütjük, közben villát beleszúrva megnézhetjük, hogy átsült-e. Miután kihűlt a tészta, bevonjuk csokoládémázzal. KARÁCSONYI TIPP! A tölteléket gazdagíthatjuk reszelt almával, rumba áztatatott mazsolával és leheletnyi fahéjjal. A csokimázhoz felhasználhatjuk a Mikulásból megmaradt csokikat is.
7
Vidám percek Egy férfi sántikál az utcán. Szembejön vele egy barátja. - Hát veled meg mi történt? - Csak egy kis futball-sérülés. - Nem is tudtam, hogy focizol. - Á, dehogy! Tegnap meccset néztem és belerúgtam a tévébe. ~~~***~~~ Móricka osztályában a matektanár leszid mindenkit és azt mondja: - Gyerekek! Olyan buták vagytok, hogy az osztály 50 százaléka meg fog bukni matekból! Erre felszólal Móricka: - De hiszen nem is vagyunk annyian... ~~~***~~~ Nyuszika a kávézóban olvassa az újságot, mikor kihozzák a megrendelt teát és a süteményt. Hirtelen ki kell mennie a WCre. Mikor visszajön, látja, hogy a sütemény eltűnt a tányérról. Dühösen felüvölt:- Ki ette meg a pudingos-banános süteményemet?Én. Talán van valami baj? - kérdi a medve.Á, dehogy! A teát nem kéred? ~~~***~~~ - Jean, hozzon tűt és cérnát. - Minek, uram? - Nyelvet akarok ölteni magamra. ~~~***~~~ - Uram, mi az a púp a fején? - Tudja, Jean, a kozmetikusom azt ajánlotta, hogy használjak toalettvizet, és a fejemre esett az ülőke. ~~~***~~~ - Itt vannak a fagyosszentek uram! - Akkor küldje be őket Jean! ~~~***~~~ - Vadászni megyünk, Jean! Hol van a sörét? - Elnézést, uram, de a sörét megittam. ~~~***~~~ - Jean, adja ide nekem a szárítókötelet! - Miért, uram? - Mert szeretném kiteregetni a múltamat. ~~~***~~~ - Vannak állatkolostorok, Jean? - Nincsenek, uram. - Akkor hol élnek az állatbarátok? ~~~***~~~ - Ha vendégek jönnek, Jeannak fogom szólítani. - És én hogyan szólítsam a nagyságos urat? - Idióta! - Igenis. ~~~***~~~ - Itt vannak a fagyos szentek, uram. - Jó, akkor kínálja meg őket forró teával. ~~~***~~~ - Milyen hangot és csaholást hallok kintről, Jean? - A pénz beszél, a kutya ugat, uram. ~~~***~~~ - Jean, varjak?- kérdezi a gróf a vadászaton.
8
- Nem, uram! Inkább lőjön! ~~~***~~~ -Jean, hozzon egy üllőt és egy kalapácsot! - Minek, uram? - A tudásomból akarok erényt kovácsolni. ~~~***~~~ -Jean, hozzon egy szövőszéket! - Minek, uram? - Házassági tervet akarok szőni. ~~~***~~~ - Jean, adja ide a bokszkesztyűmet. - Minek, uram? - Már ütött az óra. ~~~***~~~ - Hol van a feleségem, Jean? - kérdezi az úr. - A nagyságos asszony lepihent, mert nagyon elfáradt, uram. - Ugyan, mitől fáradhatott volna el? - A nagyságos asszony egész nap útitervet kovácsolt. ~~~***~~~ - Jean, miért van az oroszlán az akváriumban? - Mert a ketrecből kifolyik a víz, uram. ~~~***~~~ - Jean, csukja be az ajtót! - Miért, uram? - Kimennek a gondolataim. ~~~***~~~ - Jean, fusson előttem egy égő gyertyával! - Miért, uram? - Fényűző akarok lenni. ~~~***~~~ - Jean, a mazsolának van szárnya? - Nincs, uram. - Akkor biztos legyet ettem. ~~~***~~~ Két szőke nő beszélget. - Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik! - De remélem nem 13-ára... ~~~***~~~ Mit csinál a magyar válogatott ha megnyerik a foci vb-t? Kikapcsolják a PlayStatsiont! ~~~***~~~ - Hogy hívják a bátor, mindenre képes kanalat? - Merőkanál. ~~~***~~~ - Hogy hívják az éhes bálnát? - Zabálna. ~~~***~~~ - Hogy hívják a halott indiánt? - Már sehogy... ~~~***~~~ - Mi a neve az indián temetőnek? - ??? - Tolltartó. ~~~***~~~ Az indián család ül a tűz körül. A kicsi egyszer csak piszkálni kezdi a tüzet. Rászól az
apa: - Kisfiam! Ne bántsd a telefont! ~~~***~~~ Amerikai katona őrt áll az erőd tetején. Egyszer csak lekiabál a parancsnoknak: - Parancsnok úr, jön két indián! - Barátok, vagy ellenségek? - Valószínűleg barátok, mert együtt jönnek! ~~~***~~~ - Miből veszi észre az indián, hogy kiszáradt a folyó? - ??? - Porzik utána a kenu. ~~~***~~~ Egy hegedűművész utolsó kívánsága az volt, hogy temessék mellé a hegedűjét. A rokonok a kívánságot teljesítik. A szertartás után azt mondja az egyik sírásó a másiknak: - Még szerencse, hogy nem zongorista volt. ~~~***~~~ Orvos a beteghez: - Pista bácsi, meg kell mérnem a vérnyomását. - Muszáj, doktor úr? A múlt héten mérte... - Igen? És akkor mennyi volt? - Egy ezres! ~~~***~~~ Gyönyörű papagáj üldögél a vezető melletti ülésen. A piros lámpánál a másik autóból átszól a vezető: - Beszélni is tud? - Nem tudom, még csak néhány perce ismerjük egymást - feleli a papagáj. ~~~***~~~ Egy srác ül a buszon. Felszáll egy néni a járműre: - Fölállna, fiatalember? - Á, ismerem ezt a trükköt! Én fölállok, maga meg elfoglalja a helyemet. ~~~***~~~ Egyszer a német tudósok dicsekedni akartak a japánok előtt, hogy milyen fejlett technológiáik, gépeik vannak. Ezért fogtak egy aranyrudat, és egy gép segítségével olyan vékony szállá húzták szét, hogy szabad szemmel alig lehet észrevenni. Pár héttel később megjött a japán válasz. Ugyanazt az aranyszálat küldték vissza... hosszában átfúrva. ~~~***~~~ Hazugságversenyt tartanak a faluban. A tavalyi bajnok következik épp: - Egyszer felmentem a Niagara vízesésen a vízen lépkedve. Mindenki ájuldozik, hogy mekkorát hazudott. Erre jön a cigány: - Én láttam is! ~~~***~~~ Senki sem tökéletes. Belőlem is hiányoznak a hibák...
Agytorna Magyar rejtvény (Kohajda Márton, Benke Balázs, Mikó Szabolcs 6.a) 7. Ide fektették Jézust, miután megszületett 8. Őket őrizték a pásztorok 9. A harmadik napkeleti király 10. Az egyik király ajándéka 11. Szent József foglalkozása 12. Nekik jelent meg az angyal 13. Jézus édesanyja 14. Itt született Jézus
1. Egy az apostolok közül 2. Egykor a keresztények titkos jele volt 3. Szűz Mária rokona 4. Az egyik napkeleti király 5. Az év utolsó hónapja 6. A „szerecsen király”
15. Ahol szállást kapott a Szent család 16. Ilyen állaton mentek Egyiptomba 17. Ő hírdette az örömhírt a pásztoroknak
�� �� ��
Angol rejtvény (Kohajda Márton, Lobmayer Benedek 6.a)
�� ��
1. Hal 2. Kártya 3. Erős 4. Utca 5. Gyertya 6. Öröm 7. Falikép 8. Csillag 9. Fagyöngy 10. Zongora 11. Szünidő
��
��
��
��
��
��
��
��
���
��
���
��
���
��
���
��
���
��
���
���
���
���
���
Német rejtvény ���
��
1. Festék 2. Könyv 3. Olló 4. Toll 5. Vonalzó 6. Hegyező 7. Papír 8. Vastag 9. Füzet 10. Ragasztó 11. Ecset
���
��
���
��
���
�� �� �� �� �� �� ��� ���
��� ���
12. Filctoll 13. Radír 14. Jegyzettömb 15. Nehéz 16. Töltőtoll 17. Kerek
9
„Aki tud, az tud!” Versenyeredmények Dikolimpia Városi úszóverseny
6×20 méteres gyorsúszóváltó lány:
I. korcsoport Gyorsúszás 20 m:
2.hely Csapattagok: Csaja Eszter, Darabont Zsanett, Hári Veronika, Palicska Dalma, Róth Evelin, Pál Réka
1.hely Simonváros Csanád
3.hely Csaja Eszter
II.korcsoport Gyorsúszás 40 m:
Hátúszás 20 m: 1.hely Simonváros Csanád 3.hely Darabont Zsanett
3.hely Méhes Pál
Mellúszás 20 m:
Hátúszás 40m:
2.hely Molnár Karsa
2.hely Margitházi Péter
6×20 méteres gyorsúszóváltó fiú:
Mellúszás 40m:
2.hely Csapattagok: Németh Márton, Molnár Karsa, Simonváros Csanád, Demeter Dániel, Decsi Márton, Rózsavölgyi Roland
2.hely Streitmann Veronika
Pillangóúszás 20m: 2.hely Margitházi Péter 2.hely Streitmann Veronika
Akire egy ország büszke
Négy éves korában kezdett versenyezni apja által készített minimotoron, 50 és 80 cm3-es géposztályban. Kezdetben öccsével, Talmácsi Gergővel együtt versenyzett. 14 évesen, 1995-ben indult először a felnőttek között. 1999 -ben megnyerte mind a magyar bajnokságot, mind az Alpok-Adria kupát, 2000-ben az Európa-bajnokságban 5. helyen végzett. A 2000-es brnói világbajnoki futamon debütált szabadkártyás versenyzőként és jó teljesítményét látva a Racing Service csapat szerződést ajánlott neki. 2001. volt számára az első teljes évad a világbajnokságon, ekkor egy Hondát vezetett és 34 ponot gyűjtött az év végére. 2002-ben az Italjet csapathoz szerződött, de a váltás nem volt sikeres, év közben átment a PEV ADAC Sachsen csapathoz. Velük érte el első számottevő sikerét, a brazíliai futamon 4. lett.
futotta, kisebb műszaki problémák miatt csak negyedik lett és a rákövetkező két futamon is ezt a helyezést érte el, ami a pontversenybeli vezető helyébe került.
Talmácsi Gábor
2005-ben a Red Bull KTM csapata hozta meg az igazi áttörést. Három futamon is győzni tudott, Mugellóban, Assenben és Katarban állt a dobogó tetejére, a bajnokságban pedig bronzérmet szerzett. Még a 2006-os évad vége előtt szerződést ajánlott neki a 2007-es évre Jorge Martínez, a legjobb motorokkal rendelkező csapatok egyike, az Aspar Aprilia vezetője, amit Gábor elfogadott. A szezon jól indult, a sikeres tesztelés után az első, katari versenyen csapattársa, Héctor Faubel mögött második lett, a következő jerezi futamon viszont már ő állt a dobogó tetejére. A harmadik, isztambuli versenyt ötödikként fejezte be, de még így is tudta növelni előnyét a világbajnoki pontversenyben, mert komoly ellenfelei mögötte végeztek. A 100. versenyét Sanghajban
10
A katalán GP-n Barcelonában két nagy riválisa, Héctor Faubel és Lukáš Pešek összeütközött, így Gábor ezüstérmesként végre ismét dobogóra állhatott. Újra vezette a pontversenyt is, de csak rövid ideig: a következő, angliai futamot motorproblémák miatt nem tudta befejezni, Assenben pedig Faubel mögött második volt. A németországi futamon az első rajtkockából indulhatott és vezető helyét végig megőrizve fölényesen nyert. Faubel csak a harmadik lett, Gábor újra vezette a pontversenyt. A verseny elején elszakadt a mezőnytől, Faubelnek be kellett érnie a dobogó alsó fokával, így a VB utolsó, november 4-én megrendezendő futamát Talmácsi tízpontos előnnyel várhatta. Az utolsó, valenciai futamot igen szoros küzdelemben Faubel nyerte, Talmácsi másodikként ért célba, így Faubelnek 277, Talmácsinak 282 pontja volt és ezzel 2007-ben Talmácsi Gábor világbajnok lett a MotoGP 125 cm3-es kategóriájában. Még a bajnokság vége előtt, szeptember 22-én meghosszabbította szerződését az Aspar csapattal. A megállapodás értelmében 2008-ban két 125 cm3-es gyári Aprilia áll a rendelkezésére, 2009től pedig feltétel nélkül a 250 cm3-es géposztályban fog indulni. Petrezselyem Barna 6.a
Gratulálunk! 6×40m gyorsúszóváltó fiú: 2.hely Csapattagok: Margitházi Péter, Méhes Pál, Benedek Dániel, Palicska Ádám, Bencsik Gergő, Bencsik Dániel
6×40 gyorsúszóváltó lány: 2.hely Csapattagok: Streitmann Vera, Kányai Anna, Becságh Jázmin, Fancsovics Vera, Molnár Zengő, Albert Janka
III.korcsoport Gyorsúszás 40m: 1.hely Margitházi Tímea 2.hely Schmidt Hans
Hátúszás 40m: 2.hely Margitházi Tímea 3. hely Schmidt Hans
Mellúszás 40m: 1.hely Margitházi Tímea
Pillangó úszás 40m: 1.hely Margitházi Tímea, Schmidt Hans
6×40m gyorsúszóváltó fiú: 2.hely Csapattagok: Schmidt Hans, Katona Márk, Juhász Mátyás, Végh Alex, Végh Soma, Kurinszky Gábor
6×40m gyorsúszóváltó lány: 5.hely Csapattagok: Margitházi Tímea, Szűcs Zsóka, Kertész Chanel, Ulakics Andrea, Horváth Alexandra, Sarkadi Dorottya
IV. korcsoport 40m hátúszás: 2.hely Oláh Noémi
6×40m gyorsúszóváltó lány: 5.hely Csapattagok: Oláh Noémi, Simon Dorottya, Kiss Eszter, Aszódi Réka, Gáspár Judit
Diákolimpia megyei úszóverseny 2007. november 12. Százhalombatta
100m fiú hátúszás: 4.hely Végh Alex
III. korcsoport 50m lány mellúszás: 1.hely Margitházi Tímea
III. korcsoport 50m fiú pillangóúszás: 6.hely Schmidt Hans
III. korcsoport 4×50m fiú gyorsúszóváltó: 3.hely Csapattagok: Schmidt Hans, Katona Márk, Végh Alex, Juhász Mátyás
IV korcsoport 100m fiú mellúszás: 5.hely Dombi András Dávid Felkészítő tanár: Gáspárné Kolozs Julianna
Margitházi Tímea bejutott az országos úszódöntőbe (mellúszásban). A verseny 2008. február 23-án lesz.
Diákolimpia játékos sportverseny Körzeti döntő I.-II.korcsoport: 1.hely Csapattagok: Simonváros Csanád, Szanosi András, Benford Marcell, Csernyánszky Flóra, Benedek Zsófia, Erős Katica, Németh Boglárka, Csicsiri Dominika, Hajdú Anett, Szakáli Mihály, Pápai Benedek, Varsányi Botond, Simonváros Zsombor, Zorkóczy Balázs, Bereczky Péter, Mészáros Emese, Asztalos Dorottya, Lipp Dominika Felkészítő tanár: Janosik Györgyi, Gáspárné Kolozs Julianna
I.korcsoport 50m fiú mellúszás: 6.hely Molnár Karsa
III. korcsoport
Gratulálunk minden versenyzőnek! 11
Téli ötlettár Díszek karácsonyra Karácsonyi szívecske-dísz
1.) Néhány szem pisztácia elfogyasztása után gyűjtsük össze annak héjait!
Aranyszínű lakkfilccel, illetve temperával fessük be ezeket! 2.) Vágjunk ki egy félbehajtott keményebb papírból egy kb. fél cm. széles szív formát! 3.) Ragasszuk fel rá szépen sorban az arany héjakat a következőképpen: a héjak alsó peremét vékonyan kenjük be erősebb papír ragasztóval, helyezzük rá a szívre, majd várjunk a teljes száradásig! 4.) Vékony, csillogó csomagolószalaggal tekerjük körbe a szívet a héjak közti részeken átvezetve! A szalag elejét, illetve végét cellux-szal rögzítsük a szív hátuljához! 5.) Vágjunk ki papírból 4 db gyertya formát, színezzük ki, majd ragasszuk a szív hátuljához a képen látható módon!
6.) A gyertyák aljához egy-egy kisebb csomagolódíszt is rögzíthetünk, így még mutatósabb lesz a díszünk. 7.) Legvégül erősítsünk a szív hátuljára vékony akasztózsinórt! Kész is a mutatós karácsonyi dísz! Karácsonyi ablakdísz
1.) Fekete fotokartonból vágjuk ki a kívánt mintát! (ügyeljünk arra, hogy a fekete kontúrvonalak mindig összeérjenek!) 2.) Fordítsuk meg a kivágott sablont, majd a rajz szerint ragasszunk rá különbözõ színű műanyag mappából kivágott részeket!
Áldott, kegyelmekben gazdag karácsonyt és boldogságban teljes új esztendőt kívánunk iskolánk minden tanulójának, tanárának és családjaiknak!
A kiadásért felel: Rétfalvi Antalné Szerkesztik: Dohanicsné Vígh Adrienn és az iskola szorgalmas diákjai Tördelés: Indasoft Bt. Nyomdai munkák: Kamipress Nyomda és Könyvkötészet, Mogyoród