Több emberen segített a helyi kórház Vitában a kereskedők és a főbérlő eljárása
Csaknem 30 elsőst keres a városháza
(7. o.)
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
(6. o.)
Eltűnt családok
(4. o.)
Sikeres Piac: szervkivétel pofára-perre?
Csődbe mennek a helyi kereskedők? Kritikátlan állapotban a galéria Kettős gyász Kiskunhalason Lovas nagyok szép emlékfala
2011. április 6. • XXV. évfolyam 14. szám • Ára: 165 Ft
A 7 ARCAI Itthon akart karriert
Súlyos sérülés a kerékpárúti gödörben
Kacsa volt
Babud Csaba építész kint jött rá, hogy legjobb otthon
a Barnevál-bezárás! Gyovai István polgármester interjúja a helyzetről
Mega-találkozó
A tévémûsor óta Halason találkozott elõször Tolvai Renáta és Gusztos Bence
Stabilan tervez a jövőre nézve is a helyi baromfi-feldolgozó
fotó: kohout zoltán
Kényszerhelyzetben
lapzárta 2011. április 6.
Fotók: Pozsgai Ákos
Alföldi pandúrok: ízes halasi gulyásfesztivál
Csodás idõjárás, közel 40 főzőhely és szerény becslések szerint is több mint A másik kategóriában a Cafe Fórum „pandúr gulyása” nyerte el legjobban a zsűri tetszését, ezer érdeklődő jellemezte az első Sóstó Gulyásfesztivált. Takács József és Ju- a 2. helyen a Merkbau levesét méltatták, míg a röndös tanyasi kölkök mangalicazsíron nekihász Tibor ötlete máris hagyományt teremtett… veselkedett felsőszállási kecskegulyása végzett harmadikként. Különdíjat vehetett át Bukta gulyás csapata, az Autó Weinhardt Kft., a pirtóiak válogatottja, A bográcsban rotyogó ételeket már napközben szemlézte és ízlelte a zsűri; végül alföl- a fehértói főzőbrigád és a Vári Szabó-középiskola kettes számú csapata. di gulyás-kategóriában győzött a Csányi Zoli és médiás társainak csapata. Zoliék az első A gyerekeket táncház, kisállat-simogató, kocsikáztatás és kézműves foglalkozások várták. helyezettnek járó pénzdíjukat felajánlották a szakács szakoktatás céljaira. A Kalmár Sü- Ismét bebizonyosodott, hogy civil kezdeményezések nélkül szegényebb lenne a város kultutőipar a második, a kötönyi Húsevők Klubja a harmadik helyet szerezte meg. (A győztes receptek a jövő heti Tükörben.) rális és gasztronómiai élete.
A SZERK Senki sem tudja, honnan erednek a viccek. Csak azt tudjuk, hogy különösen a sokat szenvedett népeknél (magyarok, zsidók, skótok, oroszok) egy jól sikerült gúnyrajz, adoma, csípős kritika gyorsabban terjed a médiahíreknél is. Gyurcsányról vagy az „álam” golyóstollaként funkcionáló köztársasági elnökről ugyanolyan sebességgel agyalta ki a nép a tréfát, mint egykor Kádárról vagy a cigányokat romára átkeresztelő jogvédőkről… Egy határig hasonló jelenségnek minősül a szóbeszéd is. Terjedési fürgesége felülmúlja az internet (fény)sebességét, fülbemászó hatékonysága legalábbis vetekszik a közösségi tréfáéval – és szintén: senki sem tudja, pontosan honnan-hogyan, kitől-mikor születik egy-egy intrika… Csakhogy míg a nép ajkán a vicc az életet, a derűt, a túlélést, a lelki bajok kínjának kollektív elhárítását jelképezi, addig a pletyka az ellentétét teszi. Mérgez. A pletyka sohasem jóindulatú. Eleve nem azért születik, hogy a dolgokat jobbá tegye, hanem azért, hogy az ellentéteket kiélezze, kiszélesítse, idegeneket vonjon be a konfliktusba, és ezzel súlyát, terhét alaposan megnövelve duzzassza magát a bajt. Sok esetben nincs vagy nem is volna komoly probléma a
Pletyka
dolgok valós állása szerint – ám a pusmogás minden száj és minden fül között egy vagy több kategóriát emel a veszélyességi fokon. Az intrika roppant hatékonyságára és fertőző voltára mi sem jellemzőbb, mint hogy nem ritkán meg is fordítja a valós folyamatokat vagy a tényállást: elég, ha csak a gonoszul felébresztett féltékenységre vagy a tőzsdei árak meredek zuhanására gondolunk… Az utóbbi hetekben egy hozzám közel álló kisközösségben, pár nap-
ra rá pedig a baromfi-feldolgozót érintően volt szerencsé(tlensége)m megfigyelni ezt a fantasztikus mechanizmust. A közösség egyik tagja írásban igyekezett erkölcsileg lemészárolni egy másik közösségi tagot. „Jóindulatú” erkölcsi háborgásában felvetette, milyen mély morális ítélet alá kellene essen az a bizonyos másik, és ehhez az ítélethez ő maga mindjárt szállította is a „tényeket” és a szempontokat („mit fog szólni a közvélemény”). Három dolog tüstént kiderül ilyenkor. Egy: minden pletykásról lerí, hogy saját magát magasabb rendűnek érzi a szóba hozott egyénnél; kettő: sosem segíteni akar, hanem fertőzni; három: sosem az illetékes(ek)hez fordul, hanem mindig a „közvéleményhez”. A következmény kiszámítható: ártó káosz. Ugyanilyen – bár az utóbbi évek eseményei folytán inkább megérthető – az a lázas folyamat, ahogyan egyes gazdasági hírek elterjednek a városban. Szerencsére ezúttal a BOV-ról szóló híresztelés alaptalannak bizonyult. De a közbizalmat ugyanúgy megingatja a megfontolatlan beszéd, mint például az, amikor ostoba újságírók összekeverik a kórházi és a megyei pszichiátriát. A szavak helyzetteremtő erejűek. Érdemes vigyázni velük. (kohoutz)
2011. április 6.
A 7 FOTÓJA
a hét
EZ TÖRTÉNT A 7EN Pofára-kofára, perre Kritikus állapotban Vita a piaci kereskedők Intrika és durva káosz és az üzemeltető között..................................... 4. o. a Halas Galériában...................................... 10-11. o. Ingyen is megy Gödörbe zuhant a kerékpárúton Okos vállalkozói tippek önkormányzati Vizsgálat a villanyoszlopcsere miatt................12. o. segítségre.......................................................... 4. o. Google-galaxis Még talpon... Dr. Balázs Géza professzor az új nyelvi létmód Csődveszély a kereskedelemben....................... 5. o. létrejöttérõl......................................................13. o.
FOTÓ: POZSGAI ÁKOS
Kacsa volt a bezárás Album Csepregi Évának Van jövője a helyi feldolgozónak....................... 6. o. Kiskunhalas anno címû könyvet kapott a Neoton énekesnõje....................................................... 14. o. Mind több család megy el 28 elsőst hiába keres a városháza..................... 6. o. Mega-találkozó Interjú Tolvai Renátával Sikeres kórházi szerv-adás és Gusztos Bencével.........................................15. o. Négy ember egészségét, életét sikerült megmenteni....................................................... 7. o. Az első magyar sztár Zenéről és környezetvédelemről Hol a világ közepe? a SZÁT-konferencián........................................17. o. A halasi építész kint jött rá, itthon akar boldogulni....................................... 8. o. Gólgazdag KNKSE Ördög bújt a vonóba – ami nem csoda a gulyásfesztiválra kivitt és ott Erõs ellenfeleket vert a csapat........................ 18. o. fel is használt méregerős magyar paprika (és nemkülönben pálinka) Mögötte a kényszerűség után... Aztán bújt bele némi zenei honorárium is, jelezve egyben azt is: A polgármester megszorításról, Lovas pillanatok új és jókedvű ünnep született a halasi civil világban! alpolgármesterekről és a gyűrűről ................... 9. o. Kovács Iván fotókiállítása a díjugratókról........19. o.
Baksa Lászlót és Babós Zsoltot gyászolja Halas Két ismert és közkedvelt vállalkozót, közéleti személyiséget veszített el Kiskunhalas a múlt hét tragikus szombatján. Közlekedési balesetben elhunyt Baksa László, a Stravia Kft. vezetője. Elhunyt Babós Zsolt vállalkozó is. Baksa László (bal oldali képünkön) az M5-ös autópályán motorjával szenvedett balesetet egy előzés közben. Halálával lapunk is elvesztette egy segítőkész, szakmailag és emberileg megbízható partnerét. Utoljára két hete beszéltünk vele az év eleji helyzetről, tervek-
ről. Baksa Lászlóval a zajos közélettől tudatosan távol maradó, csendben dolgozó üzletemberét veszítette el Kiskunhalas. „Itt vagyunk kint a pályán, és várunk, hogy ígéreted szerint megérkezz, intézkedj, elszámolj, bejárd a pályát, ellenőrizd a munkát,
vagyis tegyed mindazt, amit ilyenkor szoktál. Várunk és Te csak késel. Ennyit azért nem szoktál. Pedig itt a sok megbeszélnivaló. Nincs egy hét a közgyűlésig, még össze kell állítani az anyagokat, fel kell készülni olyan precízen és magas színvonalon, ahogy Te ezt évek óta megte-
szed. Pályát is kellene foglalni keddre, hiszen nagyon jó lenne már végre itt, a szabadtéren is egy igazi baráti partit játszani... De Te nem érkezel. Csak egy hír, melyet senki nem ért, senki nem akar elhinni, és senki nem akar felfogni. Életed egyik nagy kedvence, a motor hagyott cserben. Ahogy életed során oly sok problémát, vitás kérdést, nehéz munkát sikerült megoldanod, most ezt az egyszerűnek tűnő feladatot elhibáztad. És mi csak várunk a klubban és Te csak nem érkezel meg. Amikor a legközelebbi játéknál feldobjuk a labdát egy szervánál, aka-
ratlanul is felfelé fogunk nézni. Nézz vissza ránk, mert a Halasi Tenisz Club mindig büszke lesz Rád, az itt elvégzett munkádra! Pótolhatatlan űrt hagytál magad után” – mondta búcsúbeszédében Franczia Imre klubelnök. Babós Zsolt még három héttel ezelőtt egy teniszmeccsen, játék közben lett rosszul, a halasi kórházba szállították, állapota azonban nem javult, őt is szombat délelőtt érte a halál. A jókedélyű, barátságos szállítmányozási vállalkozó közismert és népszerű volt a helyi közéletben; az utóbbi időben a halasi Rotary klub tagjaként is vállalt szerepet a jószolgálati szervezetben, és a KNKSE munkáját is segítette.
kereskedelem 2011. április 6.
innen onnan Ingyen segíthetne az önkormányzat
Több kereskedő is úgy vélekedik, hogy a mostani gazdasági helyzetben nagyobb támogatást várnának az önkormányzattól. Nem közvetlen pénzügyi segítségről beszélnek, hanem a költségvetést nem is érintő kezdeményezésről. Példaként említik, hogy a cafeteria keretében osztogatott élelmiszer-utalványok nem a helyi érdekeltségeket, hanem a nagy bevásárlóközpontok forgalmát erősítik. Szerintük a városnak – akár ennek mintájára is – olyan rendszert kellene kidolgoznia, amely a helyi vállalkozások forgalmát erősíti. Az ok kézenfekvő: iparűzési adójukkal elsősorban ők tartják egyensúlyban a város gazdálkodását. Emellett a városháza és intézményeinek példamutatása előbb-utóbb a halasi nagyvállalatokra is ösztönzően hatna (ha) – mondták a Tükörnek.
Krausz: megy és marad is
A tervek szerint május közepén költözteti el két belvárosi üzletét Krausz Zoltán. A Táncsics utcai villamossági bolt és a Jósika utcai műszaki bemutatóterem a Fűrész utcai új üzletházban működik majd tovább. Halas belvárosában megmarad egy ezektől kisebb műszaki kereskedés a Bethlen téren. A költözést egy hétvége alatt tervezi a társaság, legfeljebb egy napra zárnak be emiatt. Úgy tudni, a Táncsics utcába gyógyszertár költözik majd. (ha)
Kis-Hollandia
Egy évtized alatt több ezer ingatlant vásároltak hollandok az Alföldön. Úgy tűnik, hogy szűkebb régiónk is igen népszerű a tulipános ország polgárai számára, ezért szívesen telepednek le környékünkön. Egy nemrégiben elkészített statisztika szerint 2800 hazai falu közül a legnagyobb érdeklődés a Duna-Tisza közére esik. A megyében egy évtized alatt 354 hollandus vett tanyát. Kiderült az is, hogy Kiskunmajsán 57 ingatlan került holland tulajdonba. Kiskunhalas környékén is több ilyen nemzetiségű telepedett le és vett tanyát. A szakemberek szerint a sajtok, a szélmalmok és a tulipánok hazájának polgárai elsősorban a magányt és a természetet keresik nálunk. Ráadásul nálunk háromszor annyit süt a Nap, mint Hollandiában. (jl)
Pofára-kofára, perre Vita a piaci kereskedők és az üzemeltető között Akár perre is hajlandóak a belvárosi piaci kereskedők, akik vitában állnak a csarnokot bérbeadó üzemeltetővel. A főbérlő úgy érzi, méltatlanság rajta számonkérni a kereslet visszaesését. A piaci kereskedők elsősorban helyfoglalási díj nincs tekintettel azt kifogásolják, hogy az előre és arra, ha mégsem tudnak jelen lenegyben kifizetett helypénz és a ni a szerdai-szombati napokon.
Küzd a Kék ABC A több mint 20 éve működő kiskunhalasi Kék ABC dolgozói az utolsó prosperáló, jó éveket az első multinacionális cég megjelenése előtt tapasztalták, azóta visszaesést könyvelnek el.
– Egy-egy nagyobb bevásárlóközpont megjelenése elviszi a forgalmunk 40 százalékát, így volt ez legutóbb is. Öt alkalmazottból már csak kettő van, és én is beállok gyakran a napi 16 órás munkába – mondja Rendek Erzsébet üzletvezető. A Bibó István Gimnázim melletti bolt főként tanévben produkál nagyobb forgalmat. Alapvető élelmiszerekből fogy a legtöbb, és jellemzően szege-
di, mélykúti, borotai társaságoktól szerzik be termékeiket. A sütőipari termékeik iránti kereslet is csökkent, mivel egy konkurens sütőipari vállalkozás a közelben kezdte el árulni saját készítésű termékeit. A Kék ABC ennek ellenére kitart eddigi beszállítói mellett, és nem keres esetleg olcsóbb forrásokat. Abban bíznak, hogy újabb multi már nem jön a városba, és valóra válik az a kormányzati elképzelés is, amely a nagy bevásárlóközpontok számára megtiltaná, hogy vasárnap nyitva tartsanak. Mindez számukra is reményt adhat a jövőre nézve. (hegyes)
– Betegség, rossz idő, bármi közbejöhet, de nekünk azokra a napokra is ki van fizetve a helyünk, ha nem is árulunk semmit sem, hisz’ itt se voltunk – panaszolja az egyik asszony. Ő és több társa azt is rossz szemmel nézik, hogy szerintük – ahogy fogalmaznak – „pofára-kofára” megy a helypénzek megállapítása. – Mert van olyan, aki ugyananynyi négyzetméterre és semmivel sem előnyösebb fekvésű helyre, mondjuk, tizenkétezret fizet, de a másik meg tizennégyet vagy akár tizenhetet! – mondják. A piacteret üzemeltető Pezsgő Kft. tulajdonosa ezekkel a megállapításokkal egyetért, csak a magyarázatot látja másként. – Nem pofára megy a díjszabás. Nyilvánvalóan nem lehet teljesen eltérő kereskedői műfajokat, profilokat ugyanazon az áron kezelni. Éppen a kereskedők érdeke is, hogy ne ugyanolyan elbírálás alá essen egy képárus, mint mondjuk, egy fehérneműs. Máshogy forog az áru, más a vevőkör – enged bepillantást a szakmába Szilágyi Imre. Szerinte nem az ő áraikkal van a baj – hiszen évek óta nem emeltek –, hanem azzal, hogy a válság és a kínai boltok elvitték a keresőképes vásárlókat. Ám a piacosok mást is szemé-
re vetnek a Pezsgőnek. A piacon működő nyilvános illemhelyért fizetni kell, ám ez – szerintük – ellentétes a vendéglátói-kereskedői hagyományokkal. – Ha bemegyünk egy kocsmába vagy máshova, ott sem kell a vendégnek fizetni. De itt kell, sőt, akik itt helypénzt fizetnek, azok se mehetnek ingyen. Nem is szólva arról, hogy a vécé állapota már tűrhetetlen – teszik hozzá kereskedők. Szilágyi Imre természetesnek tartja, hogy egy nyilvános illemhelyen fizetni kell a használatért. – Éppen azért, hogy a tisztán tartás feltételei biztosítottak legyenek. Nekem különösen fontos szempont a tisztaság és a higiénia. Ha ezzel bármilyen kifogás van, azonnal intézkedem – ígérte lapunkon keresztül a piac üzemeltetője. Azt is megtudtuk, hogy – szemben a piaci kereskedők nézetével – a piacot a várostól bérbevevő Pezsgő Kft.-nek nincs a szerződésében felújítási kötelezettsége. Átépítési előírás volt – ezt azonban, mint köztudott, jó pár éve teljesítette a vállalkozás. Ám mindez a kereskedők egy részét nem vigasztalja: ők készek akár perre is menni, hogy kéréseiket megfontolja a főbérlő. Kép, szöveg: KZ
Büfétűz
Kizárt a szándékos gyújtogatás, elektromos berendezés zárlata miatt éghetett ki a Kisbosnyákon a Süni Büfé vasárnap hajnalban. Mire a tűzoltók a Bercsényi utcára értek, a lángok a tetőtérben átterjedtek a szomszédos zöldségkereskedésre is. A tüzet sikerült gyorsan megfékezni, de a büfé tejesen kiégett. A tűzoltók két gázpalackot is időben kihoztak az épületből, ha felrobbantak volna, szétrepítik a zöldségbolttal együtt az egész épületet. A becsült kár bő kétmillió forint. Kép-szöveg: Pozsgai
2011. április 6.
innen onnan
Borvendég
Túljelentkezés az ovikban
FOTÓ: POZSGAI ÁKOS
Nehezen fogadta be a szakma Luka Enikőt, ám mára az egyik legnevesebb női borász az országban. Enikő nemrég Halason járt, a helyi borbarát társaság meghívására mutatta meg a családi pincészet nedűit a Csipke Hotel konferenciatermében. Enikő édesapja tragikus halála után folytatta a tradíciót. Kiskunhalasra is a legfinomabb nedűit hozta el. Célja, hogy a
Újra bérbeadó a Matéza család hagyományaihoz, címeréhez méltó borokat készítsenek. Sikerük egyik titka, hogy boraik a férfias karaktert és a női könnyedség érdekes kettősségét hordozzák. Kép-szöveg: jáger
kereskedelem
Rövid, alig kéthónapos működés után távozott a belvárosi étterem – egyébként szegedi vállalkozóként ismert – üzemeltetője. A kevéssé dicsteljes időszakot sajátos pénzügyi viták jelenetei ugyanúgy tarkították, mint sajátos nyitva (nem) tartási gyakor-
lat (például a vasárnapi szünnapot illetően). A helyiséget kezelő Városgazda most új bérlőt keres. Nem hivatalosan úgy tudjuk, több jelentkező is van. A városi vagyonkezelő ezúttal különösen igényt tart arra, hogy megbízható, a
vásárlóközönség érdekét a korábbinál inkább szem előtt tartó működtetővel kössön megállapodást. Ez egyaránt jelentené a rugalmasabb ár- és szolgáltatási kínálatot, és a nyitva tartási és vendéglátói hagyományok követését. (kz)
Még talpon... A válság és a beköltöző multik a működőképesség határára sodorták a helyi élelmiszer-kereskedelmet. Többen közülük utolsó tartalékaikat élik fel, és ha nem történik – akár városi segítséggel is – változás, egymás után mehetnek csődbe (lásd cikkünket a 4. oldalon!). A helyi élelmiszer-kereskedelem nyereség nélkül zárta a múlt évet, általánosnak mondható, hogy a korábbi évek nyereségét élik fel a keresletcsökkenés, az áremelések és a külhoni konkurencia miatt. A jelentős vagyonnal rendelkező Coop-Halas a város és a környék piacán meghatározó szerepet játszik, így őket különösen érzékenyen érinti a külföldi tulajdonú áruházláncok megjelenése. A gazdasági válság miatt a vásárlóerő visszaesésében rövidtávon kedvező változásra nem számítanak. Az élelmiszerárak változását a Coop-Halas sem tudja figyelmen kívül hagyni. – Mindent megteszünk, hogy vásárlóink felé a legjobb árakat kínáljuk. Egy adott termék beszerzési arának emelkedésekor a fogyasztói
árak emelését minél inkább kitoljuk, és az áremelés előtti készleteinket még a régi áron kínáljuk. Az akciók szerepe egyre inkább felértékelődik, ezért még vonzóbb akciós árakat és termékkínálatot alakítunk ki – mondja az ügyvezető. Mészáros Gábor szerint a működési hatékonyság alapvető, a kiadások csökkentése nem mehet a tervezett fejlesztések rovására. A társaságnál idén egyrészt technológiai beruházásokat terveznek, korszerű, energiatakarékos hűtéstechnikai eszközök beszerzésével, másrészt folytatódik informatikai rendszerük modernizálása. A társság boltmegújítási programjában hamarosan az összes halasi Coop-bolt – hasonlóan a Parkhoz és a kertvárosihoz – új köntösbe öltözik. Kalmár Sütőipar Néhány éve még arról adtunk hírt, hogy sorra nyeri uniós pályázatait a Kalmár Sütőipari Vállalat. A forrásoknak köszönhetően jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, de ma már ők is megérzik a gazdasági élet hanyatlását. A társaság üzleteiben saját készítésű termékeit forgalmazza. Idén a legnagyobb gondot számukra a liszt árának jelentős mértékű emelése okozza.
FOTÓ: kohout zoltán
Csődveszély a kereskedelemben
– A korábbi 45 helyett most 110 forintért tudunk beszerezni egy kiló lisztet, de ebből a durva áremelésből csak 25 forintot tudunk megjeleníteni árainkban – mondja Kalmár Teréz. A kereslet is csökkenő tendenciát mutat, ami azért meglepő, mert a mostanihoz hasonló nehéz időszakokban éppen fordítva kellene történnie. Nagy krízisek idején általában megnő a kenyérfogyasztás. Most azonban minden területen visszaesés tapasztalható. A nagy múltú helyi sütőipari vállalkozás működése nincs veszélyben, de úgynevezett prémium süteményeiket – kereslet hiányában – visszaszorították az utóbbi hónapokban. Fejlesztések egyelőre nincsenek napirenden, minden erejükkel az eddigi színvonal megőrzésén dolgoznak. Az ő küzdelmüket is megnehezítik a multinacionális cégek. Hegyes Attila
Lezárultak az óvodai jelentkezések városunkban. Az első összesítés alapján 41-gyel többen szeretnék igénybe venni az ellátást, mint amennyien elmennek majd az első osztályba. A túljelentkezés azonban nem jelenti azt, hogy kevés lesz a férőhelyek száma. A Városháza azon dolgozik, hogy minden gyermeknek legyen helye – tudtuk meg az illetékes osztályon. Pontosabb adatok egy hét múlva lesznek, ekkorra derül majd ki az is, sikerült-e megtalálni azt a 23 óvodaköteles gyereket, akit szülei nem írattak be. (ha)
2006-2010: komoly gyarapodás
Csaknem 2 milliárdos vagyongyarapodás mellett viszonylag csekély adósságnövekedés és sok fejlesztés – ez a mérlege az előző ciklusnak. Míg 2006-ban 2,3 milliárdos volt a város összes kötelezettségállománya, addig – részben az időközben kiváltott korábbi hitelektől való megválással – a két kötvényjegyzéssel együtt sem, haladta meg a tartozás a 3,2 milliárd forintot. Ez az egyik jelentős eredménye a korábbi ciklus gazdaság- és pénzügypolitikájának – reagáltak korábbi és jelenlegi városházi források lapunk múlt heti, félreérthetőségéből fakadóan pontatlan közlésére (amely a jelenlegi ciklus fejlesztési kilátásait vetette össze a korábbival – a szerk.). A másik jelentős előrelépés a fejlesztések terén valósult meg: 2006-ban felújításra és beruházásra fél, 2007-ben – a fejlesztési célú pénzátadásokkal együtt – csaknem 1 milliárdot költöttek városépítési célokra. Egy évre rá 640 millió, 2009-ben pedig 730 millió forint volt a beruházási-fejlesztési célú kiadások főösszege. Mindezzel jelentős vagyongyarapodás is történt: a ciklusindító 2006-os esztendő 26 milliárdos vagyon-főösszegéhez képest a 2010-es gazdasági beszámoló már csaknem 28 milliárdos városi vagyont számlált. (Munkatársainktól)
hírek 2011. április 6.
innen onnan Jekő a moziért
Lélektől lélekig
A Közösségek Házában április 11én 15 órakor Lélektől lélekig címmel verses, zenés előadás lesz Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád verseiből. Közreműködnek a BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának lakói; beszédet mond dr. Pető (pl) Zoltán egyetemi docens.
Kacsa volt a bezárás Stabil és hosszú távú jövője van a helyi feldolgozónak Sem nagyarányú létszámcsökkentésről, sem részleges vagy teljes bezárásról nincs és nem is lesz szó a helyi baromfi-feldolgozóban. Az ennek ellentmondó hírek a hétvégén viharos gyorsasággal terjedtek el a városban – szerencsére alaptalanul. Talán a máig traumatikus Levi’-sbezárás az oka annak, hogy a város érzékeny a nagyvállalatokat, nagyobb foglalkoztatókat érintő negatív szóbeszédekre. Ez tur-
bózhatta fel a Kiskunhalasi Baromfi-feldolgozó Zrt. körüli – mint hivatalosan megerősítették – alaptalan híreszteléseket. Hatvanszázfős létszámleépítés, a nemrég
Mind több család megy el 28 első osztályba lépő diákot keres a városháza Várhatóan mintegy 30 fővel emelkedik szeptembertől az első osztályt kezdő tanulók száma városunkban. A kedvező demográfiai adatok mellett rossz hír, hogy egyre több család külföldre költözik. Az önkormányzati fenntartású intézmények közül a Szűts József-iskola javított leginkább pozícióin, a következő tanévtől 18-cal több elsősük lesz, mint tavaly. A március végén zárult határidőig 316 gyermeket írattak be szülei az első osztályba. Az e szerint elkészült öszszesítő alapján a Fazekas-iskolában 55, a Felsővárosiban 78, a Kertvárosiban 45, a Szűtsben 50, míg a katolikus iskolában 88 kisdiák kezdheti meg tanulmányait. Az adatok azonban nem véglegesek, mivel 28 gyermeket még keres a városháza. A közoktatási és művelődési osztály illetékese szerint a demográfiai helyzet mellett egyre több
az olyan család is, amelyik elköltözik a városból. – A 28 gyermek között feltehetően van olyan, akit szülei egyszerűen elfelejtettek beíratni, de egyre több az olyan család is, amelyik külföldre költözik. Öt évvel ezelőttről még nemigen emlékszem ilyen esetekre, az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban szembesülünk ezzel – tájékoztatott Nagy-Apátiné Kuszli Beatrix oktatási ügyintéző, aki szerint a keresett tankötelessé vált gyerekek fele már biztosan külföldön él, csak szülei elfelejtették őket kijelenteni Kiskunhalasról. A „fantomgyermek” felkutatása most az iskolák feladata, ám ha nem járnak sikerrel, a gyermekjóléti szolgálat kapja meg a kutatómunkát. Az iskolák összesen 12-15 gyermek utólagos felvételére számíthatnak még. Az azonban már most látszik, hogy leginkább a Szűts-iskola népszerűsége növekedett látványosan.
Az elmúlt években általánossá vált 32 helyett már most 50 gyermeket tudhatnak magukénak. Az igazgató szerint ez részben a hatékonyabb kampánynak köszönhető. – Több szülőhöz jutott el az iskolánkat bemutató tájékoztató, főként a rövid idő alatt is népszerűnek bizonyult magyar-angol kéttannyelvű oktatás – nyilatkozta a Tükörnek Nagyné Lehoczki Zsuzsanna. Az önkormányzat rendelete szerint idén is egyedül a Felsővárosi Általános Iskolában indulhat három első osztály a többi városi fenntartású intézményben kettõ. A katolikus iskola továbbra is a legnépszerűbb a városban, 2011-től 3 osztályban, várhatóan 88 kisdiák kezdi meg ott az általános iskolát. A Városháza tájékoztatása szerint a létszámok még némileg változhatnak, mivel az csak ezután derül ki, hogy a jelentkezettek közül mennyi gyermek iskolaérett valójában. Hegy-s
kialakított modern és nagykapacitású kacsasütő, majd ősszel a halasi gyár bezárása – szerencsére ezekből semmi sem igaz. A vállalat halasi igazgatóságának
Újul a park!
FOTÓ: pál lászló
Jekő Attila is beállt a mozi megmentéséért indított mozgalomba. Mint megírtuk, az intézmény márciustól kampányt indított a filmszínház megmaradásáért: hétfőnként olcsóbban lehet mozizni, de diákoknak és az idősebbeknek egyedi akciók is lesznek, a vállalkozóknak pedig mecénás székeket ajánlanak fel. Ez utóbbi lehetőséggel élt a szocialista alpolgármester, aki a városvezetésből először jelezte az évi 25 ezer forintos támogatás megfizetését. Jekő képviselőtársai körében igyekszik népszerűsíteni a mozi megmentését, és fel fogja kérni az önkormányzat valamennyi tagját, hogy mindenki váltsa meg saját helyét. (ha)
elnöke legfeljebb tucatnyi számú létszámcsökkentést helyezett kilátásba, és kategorikusan cáfolta, hogy – a helyi üzem fő profiljának számító – kacsasütés, illetve a darabolás megszűnik. Kiss István azt is merő-alaptalan szóbeszédnek nevezte, hogy ősszel dőlne el, hogy a halasi gyárat tulajdonló német cég döntene a halasi vagy a mezőkovácsházi részleg bezárásáról. Ugyanakkor a mérvadó német és uniós kereslet szűkülése miatt valóban csökken a tevékenység: kizárólag az elsődleges feldolgozás – és ezzel tíz-tizenöt álláshely – szűnik meg (e döntést azonban januárban felülvizsgálják, és piacbővülés esetén újraindítják). – Mind a kacsasütés, mind a darabolás folyamatos – mondta Kiss. Bár a kiemelkedő – 13,2 milliárdot produkáló – 2007-es évhez mérten csakugyan visszaesett a feldolgozó árbevétele, még a válságos 2009-es évben is nagyobb volt (11,7 milliárd), mint 2006ban (akkor 10,5 milliárdot teljesítettek). Igaz, az utóbbi 3 évben 500-ról 300 alá csökkent az alkalmazottak száma a halasi baromfi-feldolgozóban. Kép, szöveg: kohoutz
Gemenci kezdeményezésre hamarosan facsemetéket ültetnek a gyermekekért Kunfehértón. Cél, hogy a felnövekvő nemzedék érzelmileg is jobban kötődjék természeti környezetéhez, lakóhelyéhez. A település központjában álló parkos rész hamarosan megújul. A kunfehértói önkormányzat is csatlakozott a Gemenc Zrt. „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” mozgalmához. A Szabadság téren levő szobor talapzatán ehhez kapcsolódóan leveleket helyeznek majd el névvel, születési dátummal. A park megújul, a kivágott régi fák helyére új csemetéket ültetnek a jövőben. Kovács
Erzsébet polgármestertől megtudtuk: a területen új padokat helyeznek ki, és zúzottköves sétányt is kialakítanak. Évek óta probléma volt a mobil illemhely hiánya, hamarosan ez a probléma is megoldódik. A park- és térrendezés munkálataival április 20-ig kell elkészülni, akkor lesz majd az ünnepélyes átadás. P. L.
2011. április 6.
egészségügy
innen onnan
Sikeres kórházi szerv-adás
FOTÓ: LÁZÁR ZSOLT
Fásítás a zöldebb városért
Mintegy félszáz facsemetét ültettek el az elmúlt szombaton, Kiskunhalason, a Harangos téren a vásártér mögötti területen a Szövetségben Kiskunhalas a Családokért mozgalom szervezésében. A program igazi öszszefogással valósult meg és sokan érezték kötelességüknek, hogy kivegyék a részüket a munkából. – Az ültetéshez a fákat és a szerszámokat a város biztosította, a faültetés célja az volt, hogy még zöldebb legyen Kiskunhalas, az elpusztult fák helyébe ültettek újakat – mondta Mongyi Mariann szervező. (PÁ)
Négy ember egészségét, életét sikerült megmenteni az eredményes munkával
Hivatalos levélben mondott köszönetet a halasi kórháznak az országos Szervkoordinációs Iroda: az intézmény – mint fogalmaznak – „áldozatos munkája” lehetővé tette négy szervre váró beteg életénekegészségének megőrzését. A szervdonációt, szervfelajánlást övező szigorú diszkréció miatt részleteket sem a Semmelweis Halasi Kórház, sem a Szervkoordinációs Irodát magában foglaló Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) nem közölt. Azt azonban tudni lehet,
hogy a kórház március közepén jelentette, hogy több szerv továbbítására is lehetősége nyílt. A kórház eredményes donorgondozása révén – mint az OVSZ levele írja – egy 50, egy 55 és egy 61 éves nő, valamint egy 39 éves férfi kaphatott jól működő szerveket (vesét, tüdőt és májat). Mint olvasóink bizonyára emlékeznek, a Tükör március elején hosszabb riportban foglalkozott a szervfelajánlás szakmai és erkölcsi hátterével. Mint írtuk, a szervfelajánlás az embertől emberhez eljutó segítség egyik ritka,
ám annál mélyebb lelki és egészségügyi vonatkozásokat megmozgató területe. Egyes betegségek máshogy gyógyíthatók-kezelhetők, csak egy másik ember testéből származó szervvel. Szerv-eltávolításra és -átadásra akkor kerülhet sor, ha valaki úgy hal meg, hogy egyes létfontosságú szervei nem károsodnak – ilyenkor ezek (tüdő, máj, szív, hasnyálmirigy, vese vagy a bőr) gyors beavatkozással megmenthetők. Arról is írtunk, hogy míg pár éve viszonylag rendszeres volt, az utóbbi időkben lényegében nincs
Tekós véradás
szervfelajánlás a halasi kórházban. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a váratlan haláleset bekövetkeztekor a részvét előbbre való, mint az egészségügyi vonatkozások. Ugyanakkor azok is fontosak, hiszen a másik embert megmentő segítség a hozzátartozók gyászát is enyhítheti. Mindennek érdekében a a Semmelweis Halasi Kórházban is működik egy külön e célra kiképezett, szakorvosokból álló bizottság, amely dönt arról, hogy az adott elhunyt mely szervei volnának felhasználhatók gyógyítási, életmentési célra. KohoutZ
Életmód-ok
FOTÓ: vercz andrás
A szülői példa és életmód alapvetően befolyásolhatja a felnövekvő generáció életminőségét, egészségét – áll abban a kutatási anyagban, amelyet egy helyi védőnő készített nemrég.
– Szeretek segíteni: nekem nem nagy fájdalom, de másnak nagy segítség. Egy véradással három ember élete is megmenthető – indokolja donorrá válását Kothencz Gábor, a Rákóczi-szakközép diákja, aki egy a 45 iskolai véradóból. A Tekó 25. alkalommal szervezett véradást, Gyenizse László gyakorlatioktatás-vezető (maga is több mint 30-szoros véradó) kezdeményezésére. Nagy Andrea Vöröskereszt városi titkár szerint a régi véradók kiöregszenek, de aki 18 évesen elkezdi, az várhatóan rendszeresen eljár donornak. – Az iskolai véradásokra is kevesebben jelentkeznek, de a kieső mennyiséget plusz véradásokkal próbáljuk pótolni – mondta a titkár. F. E.
A lapunkban nemrég megszólaltatott Börcsökné Ábrahám Edit felmérése szerint mind a lakóhelytől, mind a szülők végzettségétől, életmódjától függ a fiatalok szabadidő-kihasználási szokásrendszere. Míg a városi fiatalok kevesebb mint harmada (26%), addig a külterületen élők (43 százaléka legszívesebben a képernyő előtt ül. A végzettség is tükröződik: a szakmunkást és 8 általánost végzett szülők gyermekei első helyre a televízió és számítógép használatát állították, az érettségizett és felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyermekei a mozgást állították első helyre a szabadidő-eltöltés tekintetében. A tinik jellemzően szüleik példáját követik e téren: a fiúk bő harmadának az apa a példakép, a lányok 27 százalékának tévésztár. A tanulók véleménye alapján az anyák (84,32%) és apák (82,32%) meghatározó aránya nem sportol rendszeresen. (kz)
Mentőtalálkozó
Hagyományteremtő szándékkal rendeznének meg egy találkozót a halasi mentőállomáson. Halász Balázs kezdeményezésére – aki a 70-es években maga is mentőzött – Nagy József jelenlegi állomásvezető segítségével a remények szerint sok korábbi munkatárs ott lesz majd május 15-én. Azon a vasárnapon megnyílnak a mentőállomás kapui a korábbi munkatársak előtt, és különböző programok várják majd őket. Megismerkedhetnek a mostani mentőautókkal, korszerű eszközökkel, és anekdotázásra is lesz lehetőség. Már a szervezők első összejövetelén rengeteg mókás és tanulságos történet elhangzott a közelebbi és a távolabbi múltból. A meghívottakat finom bográcsos ebéd és meglepetés várja majd. A halasi életmentők bázisa a hetvenes évek közepéig a Köztársaság utcában volt, az új kórház megépülése után, éppen 35 esztendővel ezelőtt, 1976-ban költöztek az akkori Brinkus Lajos, később Nagy Szeder István utcába. (jel)
portré 2011. április 6.
Hol a világ közepe? A fiatal építész, Babud Csaba kint jött rá, hogy itthon akar boldogulni
Közkeletű délibábjaink egyike, hogy nyugaton minden szebb, jobb, és az a szerencsés, akinek „megadatik”, hogy ott élhessen-dolgozhasson. Egy tehetséges halasi fiatal, pályakezdő építészmérnök Japán és New York után mégis hazajött, és továbbra sincs esze ágában sem visszamenni. Érdemes meghallgatni, miért. Rövid portré a huszonhat éves Babud Csabáról. • Mindig is építész akartál lenni? • Amióta kiskoromban beláttam, hogy űrhajós nem lehetek, azóta maradt ez. Később aztán már egyrészt azt is tudtam, hogy az „űrhajósok” sokszor csak kísérleti majmok a NASA laborjaiban, másrészt láttam az apai példát (Babud László ismert halasi építész, számos díjazott épület tervezője, a városi Tervtanács tagja – a szerk.). Érdekelni kezdett, mert olyan összetett, annyi mindent magában foglal. • Mi az, ami ebben az összetettségben megragad? Az építészettörténet, az esztétika vagy a konstrukció...? • Talán ez a két utóbbi. Az esztétika iránti erős vonzalom egész életemet végigkísérte, de ugyanilyen fontos, hogy legyen kézzelfogható, racionálisan is megfogalmazott, megkonstruált eredménye. Például egy stylist esztétikai munkája számomra nem megfogható – egy épület viszont
igen. A látható, funkcionális haszonnal rendelkező eredmény miatt. Igaz, emiatt az egyetemen kicsit vissza is esett a lelkesedésem. • Hogyhogy? • Valójában egész életemben építész akartam lenni, kivéve az egyetem évei alatt... Azzal szembesültem, hogy sokszor azok az emberek, akiktől mindent tanulunk, rozzant kocsikkal, hanyag, kopott ruhában jelennek meg – egyfajta igénytelenséggel, ami nekem szemben áll azzal, amit a dizájn, a tervezés, az építészetiesztétikai mívesség megkövetel. • Így jött a külföld? • Részben igen. Először Japánba utaztam nyelvet tanulni. Ott lenyűgözött, szinte megrészegített az a fantasztikus életszínvonal! Akkor estem át azon az élményen, amit azóta csak „elsőutazós” tapasztalatnak nevezek: az ember úgy érzi, soha többé nem akar hazamenni. • Aztán valahogy mégis. • Aztán mégis, persze. Utána dolgoztam tolmácsként az esztergomi Suzuki-gyárban, majd Japánban a Bridgestone-nak. A nyelv nehézsége és a végzett munka szempontjából nagyon jó fizetésért. Na, és ott kezdtem először érezni azt, hogy a készpénz nem minden. Hogy nem megoldás. Ebben a formában semmiképp. • Mihez nem megoldás? Ma-
napság az a jelszó, hogy a pénz: minden. • Nem, a saját ideáljaimhoz nem. • Mi ez az ideál? • A teljes szabadság. Hogy a mindennapjaim ne a megélhetés vagy inkább ne egy erőltetett, a média által diktált életszínvonal eléréséért és megtartásáért folytatott állandó harc és kompromisszum legyen. Én azt akarom, hogy a munkahelyemen azt és olyat csinálhassak, ami lehetővé teszi a szabad alkotást, és azt, hogy maradandót alkothassak, mindezt később persze majd a kívánt életszínvonalon. Ezért amikor másfél éve lehetőségem adódott, munkát vállaltam New Yorkban. Azt hittem, az lesz a megoldás. Azt hittem, ott, a világ közepén építészként lehetőségek sora vár, ahol ezeket az ideáljaimat megvalósíthatom. • És mit tapasztaltál? • Nagyon jó munkákhoz volt szerencsém. Annál a cégnél dolgoztam – egy ideig helyettes elsőszámú vezetőként –, amely a híres Szabadság-szobor rekonstrukciójában is részt vett. Ugyanitt később alkalmazottként milliós nagyságren-
dű fizetést kínáltak, ha visszatérek. Ám menet közben elkezdett bennem nyugtalanítóan dolgozni az a gondolat, hogy végső soron valaki más szekerét tolom, másnak hajtok. Az életem fontos időszakát, az inspirációmat másnak áldozom. És lehet, hogy sokat keresek –, de végső soron annyit nem, hogy a saját céljaimat megvalósíthassam. Rájöttem, hogy igazából az életem egy darabját adom el készpénzért, mert olyat csinálok, ami nem belőlem jön, nem a saját álmaimért küzdök. • Ez itthon sincs másképp – már ha éppen van munka. Még mindig nem értem, miért indultál el haza. • Mert beláttam, hogy itthon is megvan annak a lehetősége, hogy szorgalommal, kitartással meg persze jó szakmai teljesítménnyel elérd azt az életet, amit kint. Vagy még többet. Ahhoz, hogy kint azt az álomszerű életet éld, amit a média mutat, vagy hogy befolyásos vezető legyél – ahhoz alkalmazottként aligha lesz esélyed hozzáférni. Vagy annyit kell dolgozz, hogy amiért dolgozol, azt nincs időd és energiád élvezni. Ahhoz, hogy szabad lehess, lehessen egy jó kocsid, és pár év rendes munkával felépíts valamit, ami a tiéd – az itthon is megvalósítható. Lehet, hogy eleinte luxuskörülmények nélkül, de elismert lehetsz, ha jól dolgozol, itt lesz a családod, barátaid és naponta megvalósíthatod az álmaidat úgy, hogy közben nem idegenlégiósként spórolsz majd az egyszeri hazatérésre, és távoli, homályos álmokra, mint egy nagy ház vagy egy saját vállalkozás. • Mit szólnak a barátaid, amikor erről beszélsz nekik? • Nem beszélek, nem értenék meg. Aki pedig érti, az itt van, és küzd. Velük nem kell ilyenről beszélgetnem. Sokáig én is elnyomtam magamban azt, amit ma a legfontosabbnak tartok: a belső hangomat, hogy szabadon, hasznosan dolgozhassak, és a magamét építgethessem. Ez a fajta értékválság, ami nagyrészt a szűretlenül ömlő médiainformációnak tudható be, az egész gene-
rációmat jellemzi. És, mondom, a fejlett országokban sem könnyebb az élet. Ott is nehéz. Csak máshogy nehéz. Mások a problémáik, főleg társadalmi-szociális jellegűek. Ha azt mondom, hogy a hangyaszellem sokkal erősebb, nem lövök túlzottan mellé. Bár ezt talán sokan nehezen értik meg, vagy csak később. • És szerinted mi a fő üzenet? Mi az a minőség, vonás, ami itthon sikeressé tehetné a magyart? • Két dolgot mondanék. Az egyik a becsületesség. A tisztességtelenség, a korrupció és az elvek hiánya csak a bürokráciát növeli, és árt a gazdaságnak. Magyarországon a ’90-es évek óta divat a svindlizés. Ezen változtatni kell, és újra hinni kell benne, hogy a profi, kitartó munka meghozza a gyümölcsét. Ha nem így teszünk, akkor nincs is miért küzdeni. A másik, hogy le kellene szoknunk arról a kommunizmusból eredő szemléletről, hogy majd az állam vagy
„
Kint sem könnyebb az élet. Ott is nehéz. Csak máshogy nehéz. a város megoldja a dolgokat helyettünk. Továbbá, hogy vállalkozni egyenlő csalni, kizsákmányolni. A vállalkozások adnak munkát az embereknek, támogatni kell őket, visszaállítani a nekik járó tiszteletet. Minél több egy országban a sikeres vállalkozás, annál sikeresebb az ország. És itt persze a magyar vállalkozásokra, vállalatokra gondolok! Egy társadalom alulról épül fel, és mi vagyunk az építőkövei. Mindenünk megvan ahhoz, hogy változtassunk, és én őszintén hiszek, hinni akarok benne, hogy Magyarország egy olyan hely lesz a világon, ahol nagyszerű élni. Egy ház is téglák sokaságának együttes erejéből válik szilárd építménnyé, nekünk is egységes nemzetként kell küzdenünk. Nem kell tehát másra várni, csak holnap felkelni, és a legjobbat kihozni magunkból! Kép, szöveg: KohoutZ
2011. április 6.
„
Ilyen intenzív és mélységű feltáró munka még sosem folyt a városházán. • Most már, hogy az első nehéz időszakon túl vagyunk, a Gazdasági Program a legfontosabb, és az az intézkedési terv, amely minden városi intézménynek, társaságnak meghatározza, mit kell áttekinteni a további, tartósan racionális működés érdekében. Hogy hol lehet a felesleges költségeket, párhuzamosságokat lecsiszolni, a bevételeket növelni. • A testületi ülésen még a
fotó: lázár zsolt
számára is, a városvezetéssel szembeni legmarkánsabb kifogás nem is annyira a megszorításokban van, hanem abban, hogy miközben mindenki megszorít, négy főállású alpolgármestert alkalmaznak. Nem véletlen, hogy a fideszes ellenzéktől is folyamatosan kapnak ezért... • ...ne legyen olyan naiv, hogy azt hiszi, hogy az ellenzéknek ez a legfőbb baja velünk! A másik oldalnak magával a szövetséggel van baja: azzal, hogy nem ők vezetik a várost. Megismétlem, amit már ezerszer elmondtam: a másik városvezetési modell sem volna olcsóbb. Ráadásul amikor ez a szövetség felállt, nem volt más lehetőség stabil városvezetési koalíció létrehozására – ezt sokan beismerik a másik oldalon is. Azt is tudom és látom, hogy ez a négy alpolgármester rengeteget dolgozik; többet, mint alpolgármester valaha is dolgozott, a rájuk bízott területeken máris kezd beérni az az erőfeszítés, amit végeznek. • Nemrég átszervezték a városvezetést. Hogyan és miért? • Azért, hogy az egyes felelősségi és munkaterületek tisztábban elhatárolódjanak. Minden alpolgármesternek saját területe van, amiért felel; most egy letisztultabb szerkezet működik, de persze lehetséges további finomítás is. • Mit tart a legfontosabbnak a jelenlegi helyzetben?
860 milliós kistérségi fejlesztés
Kemény munkáról beszél a város vezetője, amikor a kiadáscsökkentésről, takarékosságról van szó, de azt a politikai és gazdasági helyzettel indokolja. Gyovai Istvánt megkérdeztük helyettesei ügyéről és a médiavezetőre kiírt pályázat miértjéről is. • Fél éve vezeti a várost. Hogyan összegezné, ami eddig történt? • Én úgy látom, és sok olyan mértékadó személy, akik a korábbi ciklusokat is ismerik, mondják, hogy ilyen intenzív és ilyen mélységű feltáró munka még sosem folyt a városházán. Elkészült egy stabilizációs célú költségvetés és új intézkedések részletes előkészítése. • Hogyan vonná meg ennek a munkának a minőségi szaldóját? • Én biztos vagyok benne, hogy úgy és azokat az intézkedéseket tettük meg, amiket a jövő szempontjából a legfontosabb volt, és kellő körültekintéssel is voltunk, de nyilván mindennek a haszna csak évek távlatában lesz látható. • Mi volt a legfőbb vezérelv, ami mentén dolgoztak? • A pénzügyi stabilitás. Hogy minél takarékosabb, racionálisabb rendszerben működtessük a várost – éppen annak érdekében, hogy megőrizhesse a működőképességét minden városi intézmény, cég. • Mindez számos konfliktussal járt. Ezek mennyire voltak ön szerint elkerülhetetlenek? • A konfliktusok egy része teljesen természetes, hiszen mindenki ragaszkodik a korábbi helyzetéhez, mindenütt igyekeznek védeni az érdekeiket. Úgy érzem, utólag elfogadják, hogy meg kellett lépnünk az említett racionalizálásokat, mert a fő érdek nem egyegy cég vagy intézmény „egyéni” érdeke, hanem a város egészének a stabilitása. • Ám mindennek a kommunikációja nem sikerül-sikerült éppen fényesen. Ez miért van? • Azért, mert eddig, éppen az elmúlt fél év roppant munkaterhe mellett a legkisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy hogyan kommunikáljunk. Bízom benne, hogy eztán a média is segít abban, hogy a folyamatok hűen tükröződjenek a nyilvánosságban. Mi mindent megteszünk ezért. • Számomra, és úgy érzékelem, a város nyilvánossága
interjú
Mögötte a kényszerűség Gyovai István polgármester megszorításról, alpolgármesterekről és a gyűrűről
díszpolgár negyven-ötvenezres gyűrűjéből is vita lett. Nem tartja ezt túlzásnak? • Bizonyára észrevette, hogy a vitát sosem mi gerjesztjük... Én úgy érzem, ha egy polgárt a többiek fölé emel a munkája, és ezt egy kitüntetéssel elismerik, ott a legkevésbé a kapott jelképek, dísztárgyak a jelentősek. Sokkal inkább a közösség erkölcsi elismerése és tisztelete a fontos, ezt nem lehet értéktárgyakban megfogalmazni. • A kérdésem mögött inkább az van, nem tartja-e túlhajszoltnak a megszorításokat? • Amikor a viszonylagos jólét váratlanul fordul át a nem várt nehézségekbe, minden intézkedés túlzottnak tűnik. Mögötte azonban az a kényszerűség van, ami a város állami támogatásainak fogyatkozása, az előző évek halasi politikája és a gazdasági válság miatt következett be. Muszáj volt ezeket az intézkedéseket meghozni azért, hogy ne járjunk úgy, mint például Félegyháza, ahol akkora a város eladósodása, hogy úgyszólván már csődhöz hasonló folyamatok vannak.
• Mi áll amögött, hogy mégis pályázatot írnak ki a média vezetésére? A kampányban még mindannyian kiálltak a mostani ügyvezető-főszerkesztő mellett, de azóta folyamatosan hallani, hogy mégis mást akarnak a helyére. Sőt, egyesek a súlyos megszorításokkal sem érik be, a stábból is leépítést akarnak. • Azt is tucatnyiszor elmondtuk már, hogy szándékunkban áll pályázatot kiírni az ügyvezető álláshelyére. A média önálló cég, és azt szeretnénk, ha annak a vezetője főállásban végezné ezt a feladatot. Ráadásul az elmúlt években sokszor tapasztalt politikai nyomás megszűnése után is ugyanazok a beidegződések, félelmek, görcsök mozgatják a médiát. Bízom benne, hogy ezen felül lehet emelkedni, hiszen ennek a kisvárosnak, Kiskunhalasnak többre van szüksége: az eredményeink láttán meg kell jelenjen az óvatos optimizmus is, hogy hinni tudjunk benne: érdemes küzdeni, érdemes itt élni. Ez óriási felelősség. KZ
A megalakulásától számított bő 3 év alatt több mint csaknem 862 millió forintos fejlesztési célú bevételre tett szert a Kiskunhalasi Kistérség. A beszámoló szerint európai és hazai pályázati és más alapoktól összesen 780 millió forintos támogatást hoztak a 9 települést tömörítő szövetségbe. E forrás az önerővel együtt egészült ki 861,5 millióra. Az elmúlt 3-3,5 év alatt informatikai és oktatási eszközfejlesztés, közmunka-programok valósultak meg, kiépült a támogató szolgálat és bővült a pszichiátriai ellátás, felújították a szociális intézményrendszer több épületét (Nyúl utca, Családok Átmeneti Otthona, Hajléktalan Szálló) és a Családsegítő, valamint az Idősek Klubja otthonát, továbbá megépült a kerékpárút Halas-Pirtó-Vadkert-szakasza. (kz)
Bérletek: érvek, ellenérvek Igazságtalannak tartja több belvárosi vállalkozás, hogy az önkormányzattól bérelt ingatlanukban területarányosan magasabb bérleti díjat kell fizetniük, mint az újonnan beköltöző(k)nek. Ez konkrétan a volt postaépületben nemrég nyitó kereskedés és egy másfél évtizede a Bethlen téren működő üzlet között merült fel nemrég, de forrásunk szerint területarányosan többen is többet fizetnek, mint az új szereplő. Fődi István Városgazda-vezető nem tartja összevethetőnek az eltérő profilú, elhelyezkedésű és alapterületű bérlemények díjszabásait. Azt is közölte: a régi bérlőkkel szemben – bár a szerződések módot adtak volna rá – 4 éve nem érvényesítették az inflációs béremelést: ez, becslése szerint, 30 százalékos díjcsökkentésként is felfogható lenne. (kz)
10
intézményi élet 2011. április 6.
innen onnan 820 milliós megtakarítás!
A több és többféle intézménnyel bíró önkormányzatok számára roppant tehertétel kigazdálkodni azt a különbséget, ami az adott intézmény működtetésére adott állami támogatás és a valós kiadások között van. Részben ezért is hozta létre a halasi kistérség 2008 januártól a szociális ellátás települési összefogását. A kistérségi feladatellátás nagyobb állami hozzájárulásban részesült, mint az önálló városi-községi kézben történő működtetés. A szociális ellátás intézményeit tömörítő társulásban Halas mellett Balotaszállás, Harkakötöny, Kelebia, Kisszállás, Kunfehértó, Pirtó, Tompa és Zsana is részt vett. A legtöbbet a legnagyobb ellátóként a térségközpont, Halas spórolta meg: az elmúlt 3 évben összesen több mint 580 millió forinttal kellett kevesebbet költenie. Jelentős megtakarítást könyvelhet el Tompa (94 millió), Kisszállás (73), és Harkakötöny (45), továbbá Kunfehértó (13,5) és Kelebia (9) is. A térségi szintű szociálisfeladatellátás egyébként – mint azt a lapunkban múlt héten részben ismertetett 2006-2010-es gazdasági beszámoló is tartalmazza – nemcsak pénzügyi javulást, hanem jelentős eszköz- és épületfejlesztési beruházásokat is eredményezett. (kz)
Ifjú életmentők
Az elmúlt években sikert sikerre halmoztak a Szilády-gimnázium ifjú elsősegélynyújtói a különböző országos versenyeken. Ráadásul 2008-ban ők képviselhették az országot az európai versengésben is. Idén a Bibó-gimnázium igyekszik az elődök nyomdokaiba lépni. Erre garancia a felkészítő személye, aki a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Nagy József állomásvezető mentőtiszt. A Szívdobbanás nevű csapat – Kis Kamilla, Bőrös Gréta, Jegyes-Molnár Pál – a selejtezők során 211 ponttal az igen előkelő 3. helyen áll az utolsó forduló előtt, amely feltehetően egyenes utat jelenthet az országos döntőbe, április közepére. (jl)
Kívülről a város egyik legszebb kiállító és közösségi helyszíne, „belülről” – azaz működését tekintve – azonban valószínűleg a legtrehányabb, ahol mind az ügyvitel, mind a személyi kérdések tisztázatlanok. Ez állapítható meg a város és a szakmai felettesek vizsgálataiból a Halas Galériát érintően. Idill és intézményes káosz A tornácos, idillikus kerttel rendelkező Végh-kúria 1987-től tölt be kiállítóhelyi és közművelődési funkciót: civil közösségek találkozóhelye, zenés rendezvények és előadások otthona, illetve több éve a város két talán legértékesebb képzőművészeti gyűjteményének (Diószegi Balázs és Berki Viola képei) állandó kiállítóhelye. Ennek ellenére egy tavaly májusi közgyűjteményi szakfelügyeleti vizsgálat egy sor alapvető és súlyos hiányosságot tárt fel – ráadásul évekre visszamenőleg. Már a Halas Galéria mai besorolása (intézményi szakgyűjtemény) sem felel meg az elvárásoknak; működési engedélye nem megfelelő; az intézménynek nincs megfelelő alapító okirata, így szervezeti-működési szabályzata sem. Az évente csaknem 7 millióból működő galéria szakmai háttere is aggályos: a tárgyak leírása nincs meg, így azok azonosíthatatlanok, szabálytalan a leltárkönyv, a műtárgyak tárolása kritikus (talán azért, mert az intézménynek sosem volt muzeológusi végzettségű vezetője). A „gyűjteménybe” 2010 előtt városházi kérésre olyan – oda nem illő – tárgyakat is bevettek, mint például a testvérvárosi ajándékok másolata. A minisztérium szerint
az összes műtárgy újraleltározására van szükség.
Kiskunhalas Önkormányzata néhány hónapja nyert uniós forrást a Városi Bölcsőde ellátásának fejlesztésére az ottani férőhelyek bővítésére. A 137.312.161 forint a „DAOP 4.1.3/ C-2f Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztése és kapacitásának bővítése” keretében elnyert támogatás. Mint arról a Tükörben rendszeresen hírt adtunk, az utóbbi években
dóképessége határához érkezett. Jelenleg 40 kisgyermek ellátásra van mód. Bár az önkormányzatnál korábban felmerült egy újabb bölcsőde építésének ötlete is, végül a jelenlegi fejlesztése mellett döntöttek. A beadott uniós pályázatot december végén nyilvánították nyertessé. A Május 1. téri intézmény felújítása, illetve bővítése 90 százalékos uniós támogatást nyert. A pénzből átfogó rekonstrukción esik át az épület. A nyílászáróktól a vizesblokkokon át a fűtésrendszerig mindent kicserélnek. Sőt, az intézményt ki is bővítik. Két új csoportszoba kialakítására kerül sor, ami azt jelenti, hogy a férőhelyek száma
folyamatos a túljelentkezés a városi bölcsődében. Az anyák ugyanis egyre fiatalabb korban szeretnék beadni gyermekeiket intézményi keretek közé, hogy a magasabb kereset reményében viszszamehessenek dolgozni. Két óvoda is helyt ad bölcsődei csoportoknak. A városi bölcsőde ugyanis befoga-
Bezárás előtti fázis Hasonlóan kínos megállapításokra jutott az önkormányzati belső ellenőrzés is, amit idén márciusban folytattak le a Bajcsy-Zsilinszky utcán. Csak címszavakban: szabálytalan a számlakezelés, az útielőleg-elszámolás, a pénztárbizonylatok kitöltése és a bizonylatok nélküli kifizetések (ami talán a könyvelés felelősségét is felveti). A 2007 nyarán a Csipke-alapítványhoz csapott galériában nem érvényesült az alapítványi kontroll, hiányosak a bankszámla-kivonatok, a tárgyieszköz-beszerzések dokumentációja, és homályosak a korábbi vezető, Szűcs Károly művészettörténész alkalmazásának körülményei. Hogy nem friss válságról van szó, arra a 2010 májusi szakfelügyeleti mellett a városi vizsgálat is utal: utóbbiban ez áll: 2009-hez „képest érdemi javulás nem tapasztalható”. Ezért jelenleg a Halas Galéria mint intézmény a bezárást megelőző minősítésű fázisban van: „korlátozottan megfelelő”. Nem hivatalos, de a városvezetésben és az igazgatási nyelv zsargonjában jártas forrásunk ezt csak úgy mondja: „magyarán: kupleráj”.
HG: kritikus
Intrikák és lesújtó vizsgálati meg
Cikk, levél, szennyes A kialakult helyzetben nagy kanala van a helyi közélet ismert állapotának is (erre egyébként, szokatlan módon, még a szakmai vizsgálat is visszahivatkozik!). Bár a Halas Galéria csak egy icipici intézmény, pontosan is modellezi, mi folyt nagyban a városban – hanyatlásáért mind a politikai beavatkozások, mind a személyes intrikák felelősek. A város-
házi és más jól értesültek tudni vélték, hogy mindkét főilletékes, mind Harangozó Angéla múzeumpedagógus, mind Szűcs Károly a városvezetés különféle politikai oldalaihoz fűződő kapcsolatai révén kapott itt állást (előbbi 2006-ban az MSZP jelöltje volt; utóbbit jobboldali kapcsolataival hozzák összefüggésbe). A galéria belső politikai függéseiről (még ha kissé egyoldalúan is) és mun-
Elindult a bölc
137 milliós uniós forrással k
Ezekben a napokban indul el a városi bölcsőde felújítása, illetve b földi Operatív Program keretében megvalósuló 137 milliós beruh munkát – Halason még szokatlan módon – önkéntesek is segítik.
rás keretében a Modus Vivendi Kft. nyerte el, városunkban ők építették többek között az új postát is. A társaság azt ígéri, hogy a régi épület homlokzatának rekonstrukciója során meghagyják majd annak polgári ház jellegét. A cég – mivel a bölcsőde pincével is rendelkezik – kiemelt figyelmet fordít majd a szigetelési 40-ről 60-ra növekszik. munkálatokra. Az épület kiürítése A kivitelezést közbeszerzési eljá- pénteken kezdődött meg, szomba-
ton – a szülők mellett – önkéntesek is részt vettek a költöztetésben. Kiskunhalason az Egy Jobb Halasért Egyesület (EJHA) által működtetett Önkéntes Pont aktivistái segítettek a pakolásban, illetve a berendezési tárgyak elszállításában. A szervezet az elmúlt egy évben több megmozduláson is volt, legutóbb a Fazekas Gábor Utcai Ál-
fotó: kohout zoltán
2011. április 6.
s állapotban
gállapítások házon belül és kívül kahelyi hangulatáról az országos sajtó is írt tavaly. A személyi ellentétek nemcsak odáig fajultak, hogy korábban egy munkatárs távozott is. Olyan is előfordult, hogy a 2010 nyarától decemberig ideiglenesen felvett szakember – Végső István helytörténész – egy januárban Halasra készülő kiállítót levélben figyelmeztetett a múzeumpedagógus vélt-valós hiányosságaira. Vég-
ső, akinek nevéhez kétségtelenül számos szakmai és közösségi eredmény köthető, lényegében azt kifogásolta, hogy Harangozó végzettségi iratai, kvázi-vezetői alkalmassága és munkabírása nem megfelelő. Tény, hogy az ő idejében a fent említett szabálytalanságokkal összefüggésben fegyelmik és vizsgálatok történtek, továbbá tény, hogy 20092010-ben egészségi okok miatt
csaknem féléves időtartamokra volt távol. Ugyanakkor Végső (magán)levele indiszkrét és magánjog-sértő módon került nyilvánosságra, és meglehetősen negatív fogadtatást kapott amiatt, hogy egy városon kívüli művészen keresztül kiteregette a „hazai” problémát. Igaz közben az is, hogy a levelet a művész révén Harangozó szivárogtatta ki számos címre Halason…
nai László Csipke-elnököt, amiért év végi jutalmat adott Harangozó Angélának (is). Tény, hogy bár Várnait már tavaly novemberben elnökké választotta a testület, jogerős bírósági bejegyzése csak a napokban(!) történt-történik meg. A jutalmazás ennek ellenére jogszerű volt (még ha egy joghézag miatt utólagosan is), és a Csipkealapítvány minden dolgozójának időarányosan járt.
Az közállapotjainkrul Hogy nem üres szócséplésről van szó, arra, mint utaltunk rá, maga a minisztériumi szakfelügyeleti vizsgálat is kitér. Emlékeztet-
Értékőrzés Harangozó Angéla nem akart nyilatkozni a Tükörnek. Azt mondta, ő senkinek nem akart ártani, senki ellen nem intrikált, és áldozata olyanoknak, akik kiszorultak a Halas Galériánál kapott állásukból. Végső István azt mondja, ő csak dolgozni akart, és tény, hogy míg fél évig közcélú alkalmazásban ott dolgozott, az addigi 140 néprajzi tárgyat (Tájház) szabályos leltározással 850-re, a látogatók számát tervszerű közösségszervezéssel pedig a korábbi másfélszeresére növelték, az új honlapot pedig a vidéki kismúzeumok egyik legjobbjának minősítették. Ha tehát közgyűjteményről, értékről és értékek őrzéséről, bemutatásáról van szó, akkor megint csak azt látjuk, hogy Halasnak vannak büszkeségei, tartalékai, szükség esetén hozzáértő szakemberei is. Amiből igazán hiány és aztán probléma van, az a józan, hatékony (és persze politikamentes) együttműködés. KohoutZ
„
A Halas Galéria pontosan is modellezi, mi folyt nagyban a városban, és hanyatlásáért mind a politikai beavatkozások, mind a személyes intrikák egyaránt felelősek. nek: már a Halas Galéria 2009-es működési engedélye is „a jelenleg elmérgesedett helyi közállapotok miatt” nem érkezett meg a minisztériumba. Nem volt hatékonyabb a helyi közigazgatás sem a Halas Galériát felügyelő Csipke-alapítvány kuratóriumának tavaly őszi újjáalakítása után. Ez akkor derült ki, amikor a Fidesz számonkérte Vár-
csődefejlesztés
korszerűsít az önkormányzat
bővítése az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A Dél-Alházás révén 20 férőhellyel bővül majd az intézmény. A kivitelező talános Iskolában ők takarították ki a felázott szivacsgödröt. Mint ahogy akkor, a bölcsőde esetében is a Városháza kérte fel őket. Segítségük azonban ezzel nem ér véget. – Egyeztetve a polgármesteri hivatallal illetve a kivitelező vállalkozóval, a beruházás vége felé jelenünk majd meg ismét, hogy a tisztítási, tereprendezési feladatokban segítsünk – tájékozatott Fritt-
manné Szabados Ágota, az EJHA elnöke. A munkálatok keretében a bölcsőde udvara is megújul., megszűF Elsõ ebédjüket – az ideiglenes épületben – a korábbinál nik a várólista, és az ötre növekvő tágasabb helyen fogyaszthatják a városi bölcsõde apróságai csoportszobák miatt kényelmesebb lesz a gyermekek elhelyezése. Az építkezés idejére az intézmény az Ady Endre u. 3. szám alá költözött, ahol a város kényelmes elhelyezést biztosított számára. (L. még 12. o.)
intézményi élet
11
innen onnan Képviselők kérték
Öt képviselő – valamennyien ellenzékből – éltek kérésekkel a városháza, illetve az illetékes intézmények felé. Hunyadi Péter többek között a Fazekas Gábor utcában lebontott újságosbódé helyét szeretné feltöltetni, mivel megáll a víz. A városatya szólt a Szabó Ervin utcaiak nevében, akik szerint szinte teljesen tönkrement az útburkolat a lovasversenyre érkező kamionok súlya alatt. Skribanek Zoltán néhány korábban jóváhagyott, de végre nem hajtott testületi döntésre hívta fel a figyelmet. Ezeket egyébként a Nemes Tanács is kifogásolta. A frakcióvezető még kuka kihelyezését kérte a Vasút utcába, a Profi áruház mellé. Jerémiás Béláné úgy látja, hogy gyalázatos állapotban van a piactéri kerékpártároló környezete, a Bokányi utcában pedig van olyan lámpatest, amely nem világít. Aradszky Lászlóné elmondta, hogy igen rossz a Radnóti utca burkolata, a Latabár utcai derékszögű kanyar pedig balesetveszélyes. Egy panaszos viszont arról tájékoztatta a képviselőnőt, hogy a Határ út mögött lévő egy hektáros földjére a környéken élők rendszeresen szemetet hordanak. Pajor Kálmán a Tó utca és a Toldi utca sarkához kért buszmegállót, ugyanis ez az ott élő idősek igénye. A Nagy Szeder utcai aknarácsok viszont nincsenek szintben az úttal, a Fűrész utcai építkezésnél pedig járhatatlan a járda. (jáger)
Tázlár: mi lesz a sulival?
Elégedett a tázlári önkormányzat a kiskőrösi kistérségbe integrált (KTKT) iskola helyzetével. A KTKT 2007-ben vette át a helyi oktatás ottani intézményét. – Az átszervezés igen jelentős pénzügyi eredménye, hogy míg korábban 36 millió forintot kellett az önkormányzatnak az oktatásra biztosítani az állami normatíván felül, ezt sikerült 34-re lefaragni – mondta a sajtónak a helyi polgármester. Kószó Endre ugyanakkor szólt arról is, hogy a demográfiai adatok nem kedvezőek. – Egyre kevesebb gyerek születik, így az osztálylétszámok is a veszélyzóna közelébe, a tíz fő alá sodródnak. A képviselő-testület mégis a nyolc osztály helyben tartása mellett foglal állást, ameddig csak lehet – adta hírül a hirosindex.hu. (kz)
12
közbiztonság 2011. április 6.
innen onnan Elkészültek azok a számítások és kimutatások, amelyek alapján a városvezetés dönthet, hogy a jövőben hogyan biztosítja a Bibó-gimnázium tanulóinak és dolgozóinak étkeztetését. Az intézmény ellátásáról eddig a Csipke Hotel gondoskodott, de a társaság szerződése júniusban lejár. Emiatt lehetőségként felmerült, hogy a Rákóczi-szakközép konyhája is el tudná látni a gimnázium étkeztetését. A közelmúltban elkészült az a költségelemzés, amely megalapozott döntést tesz lehetővé a városvezetés számára. A váltás éves szinten nem hozna tízmilliós megtakarításokat, ráadásul ezzel több dolgozó állása is veszélybe kerülne.
Költözés összefogással
Tűzoltók, szülők és önkéntesek segítségével költözött el hétvégén a Városi Bölcsőde. A rövidesen kezdődő felújítások miatt szükségessé vált épület kiürítése során a nagyobb bútorokat és udvari játékokat pénteken a tűzoltók szállították át az Ady Endre utcai épületbe. Szombaton szülők és az Önkéntes Pont munkatársai vitték át az apróbb holmikat az új helyre. A költözés nem okozott fennakadást az intézmény működésében. (L. még 10-11. o.)
1,5 millió Kötönynek
Megkapta az első vis maior támogatást Harkakötöny. A község hónapokkal korábban adta be igényét a belvíz okozta károk kapcsán. A négyből az első pályázatot már elbírálták, ami 1,5 millió forint segítséget jelent a védekezés eddigi költségeire. A megyei önkormányzatnak beadott második pályázatból valószínűleg 3 millió forinthoz jut Kötöny, ám ez csak a védekezésre fordított kiadásokat fedezi. Helyreállításokra a szakértő által felmért 6 helyett 1 milliót kapnak, így egyelőre nem tudni, miből lesz forrás a megrongálódott útszakaszok javítására. (ha)
Fegyház a csempésznek
Jóváhagyta a megyei bíróság a tavaly Kiskunhalason hozott ítéletet egy koszovói kábítószercsempész ügyében, aki 2009-ben bukott le Tompán 16 csomag, fél kiló heroinnal. Bár azt vallotta, nem tudott az elrejtett drogról, úgy bukott meg, hogy az előzetesben egy cellatárásnak elmondta, hogy a családja is ezzel foglalkozik, és a narkónak megvolt a célállomása. A halasi bíróság 6 év fegyház ítélete most vált jogerőssé. (jl)
FOTÓ: HALASI TÜKÖR ARCHÍV/LÁZÁR ZSOLT
Hol étkezzen a Bibó?
Gödörbe zuhant a kerékpárúton Vizsgálat a villanyoszlopcsere miatt Akár tragédiával is végződhetett volna az a baleset, amely a napokban történt a még mindig épülő kistérségi kerékpárúton. Egy utólagos villanyoszlopcsere miatt ott maradt két méter mély gödörbe zuhant, és súlyosan sérült egy kerékpáros. Mint év végén megírtuk, 27 milliós közbeszerzési eljárást írt ki a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás a tavasz óta épülő Soltvad-
kert-Selymes-Kiskunhalas közti kerékpárút építéséhez kapcsolódva. A töltés-megerősítések és új aszfaltozások a 20 milliót is meghaladják majd. Bár az őszi választási kampányban a pártok kétszer is átadták a kerékpárút egy-egy szakaszát, azon még van tennivalójuk a kivitelezőknek, igaz, az építés kezdetétől fogva érték kifogások a munkálatokat. Például azért, mert kiderült, a bicikliút nyomvonalának közepén raktak le négy villany-
Verés Tompán
Majdnem halálra verte ismerősét egy tompai férfi pusztán azért, mert azt gondolta: motorjával szándékosan rongálja a kapubejáróját.
N. Kálmán és Sz. Gábor régóta ismerték egymást. Gábor neheztelt Kálmánra, mert azt gondolta: ismerőse motorjával szándékosan rongálja az ő kapubejáróját. A most folyó tárgyaláson kiderült: egy ízben úgy elfajult vitájuk, hogy Sz. elszakította N. pulóverét, aki megfenyegette: lesz még folytatás. Nem sokra rá egy kocsma előtt Gábor szó nélkül verte orrba Kálmánt, aki visszaszállt az autójába, és lakására hajtott. Orra darabosra tört, de ez nem akadályozta abban, hogy visszamenjen, és elégtételt vegyen haragosán: N. közepes erővel fejbe ütötte Sz-t. A sér-
tett Gábor a földre zuhanva beverte a fejét az aszfaltba, füléből dőlt a vér, de az eszméletlen férfit támadója meg is rugdosta. Végül szétválasztották őket, mentőt és rendőrt hívtak, ám Sz. ekkor már életveszélyes állapotban volt – csak a gyors orvosi segítség és a koponyaműtét mentette meg az életét. A verekedő 20 perc múlva tért vissza a helyszínre, ekkor fogták el a rendőrök. A 24 éves N. Kálmánt a megyei bíróság első fokon 2 év börtönre ítélte, ez vált jogerőssé a Szegedi Ítélőtáblán. Bűnhődnie kell az áldozatnak is: a 46 éves Sz. Gáborra súlyos testi sértés miatt 100 ezer forintos büntetést szabott ki a táblabíróság. Sz. egyébként a koponyasérülése miatt maradandó fogyatékosságot szenvedett, halláscsökkenés és szédülékenység miatt munkaképessége csökkent. (JL)
karót. Ez utóbbi okozott csaknem tragikus balesetet a múlt héten. Bár megkezdődött azok fél méterrel odébb helyezése, a kiásott gödör Selymesnél nem volt körültekintően körbekerítve, ezért egy 44 éves hölgy kerékpárjával belehajtott. Az aszszony súlyos sérülésekkel került kórházba. Az ügyben nyomozás indult ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt – tudtuk meg a rendőrségtől. A
kivitelező munkát nem az áramszolgáltató végezte, és azokban nem is vett részt. – A kerékpárúton egy villanyoszlop áthelyezésére volt szükség, hogy a forgalmat ne zavarják, és a balesetveszély elháruljon. Az oszlopáthelyezést a kerékpárutat építő vállalkozás rendelte meg, és alvállalkozója végezte el – áll a Démász lapunkhoz eljuttatott közleményében. Hegyes Attila
2011. április 6.
Dr. Balázs Géza már visszatérő vendég Kiskunhalason. A Bibógimnáziumba évről évre ellátogat. Ezúttal a Gutenberg-galaxis és az ikonikus forradalom után kialakuló technokulturális, digitális világról beszélt. – Ez egy picit más, mint az eddigiek. Kulturális váltást jelent: mást és másként olvasunk – mutat rá a nyelvész. – Most a google-galaxis korszakát éljük. A hagyomá-
mind visszavezethetők valamire. – A ma embere digitális lábnyomot hagy az éterben – foglalja öszsze a változásokat Balázs Géza, aki az internetet a korábbi kommunikációs formák, technológiák egybeolvasztásával, egy- és többirányúsággal, valódisággal és virtuálissággal jellemzi. – Az internet nem egyszerű technológia, annál sokkal több: „kihelyezett gondolkodás” – teszi hozzá. A professzornak az a tapasztalata, hogy a hagyományos kulturális formák visszaszorulnak. A könyves szakirodalmat az egyetemisták is kevésbé ismerik már. Szinte csak online szakirodalom létezik. Új lesz a tudomány világa. Balázs Géza szerint jó dolog a szabad informányost a holisztikus olvasás váltja resésközpontú a kultúra. fel. Új nyelvi létmód jön létre. A Az írott irodalom mellett digitális ció-áramlás, a szűretlenség viszont P. L. műveltségközpontú helyett ke- irodalom is létezik. Az új jelenségek nem. fotó: pál lászló
Dr. Balázs Géza, az ELTE professzora az internet nyelvéről tartott előadást múlt hétfőn a Bibó István Gimnáziumban. Többek között arra adott választ, hogy mi köze a nyelvésznek a számítógéphez, és az új világ hogyan hat a gondolkodásunkra.
Google-galaxis
Szavalóverseny
fotó: pál lászló
A tanulók szabadon választott verssel indultak a szavalóversenyen. Az értékelésnél döntő szempont volt többek között az is, hogy az adott költemény az életkori sajátosságoknak megfelelő legyen. – A versek szépsége az irodalom és az olvasás szeretetére nevel. Ez a délelőtt meggyőzött minket arról, hogy azok a gyerekek, akik eljöttek, szeretik a verseket. A résztvevők élményekkel gazdagodtak. A szavalatok értékelésénél figyelembe vettük a versválasztást, az előadásmódot, a kommunikációt, a hallgatóság meggyőzését, a hangszínnel való játékot – mutatott rá dr. Kiss Lászlóné. A zsűrielnök munkáját Faddi Istvánné, Erdélyiné Tar Katalin, Dobos Matild és Kádár SziA Szűts József megyei szavalóversenynek március 26-án lárd segítette. adott otthont a Szűts-iskola díszterme. A megméretésen alsó Helyezések az alsó tagozatosok mezőnyében: 1. Meskó Réka (Kecsés felső tagozatos diákok vettek részt.
kemét), 2. Szabados Simon (Bácsalmás), 3. Kulcsár Petra (Kiskunhalas, Kertvárosi-iskola, 2.b). Petra felkészítője: Sziráczki Lászlóné. A kislány számára ez a verseny volt az első komoly megméretés. Nadányi Zoltán Az első pogácsa című versét tanító nénije választotta számára, de anyukája szerint is olyan, mintha neki írta volna a költő. A különdíjat Kovács Zsófia (Kecskemét) kapta. Eredmények a felső tagozatosok kategóriájában: 1. Elamin Flóra (Kalocsa), 2. Kovács Viktória (Kiskunhalas, Bibó-gimnázium, 7.o.). Őt Kovács Erika és Mészárosné Farkas Mária készítette fel a versenyre. A 3. helyet szintén egy halasi diák szerezte meg: Farkas Edit a Szűts-iskolából. Őt Muharos Ágnes készítette fel a versenyre. Különdíjat P. Szabó Rachel Éva (Kalocsa) vehetett át. P. L.
Városi német és angol nyelvi fesztiválnak adott otthont március közepén a Felsővárosi Általános Iskola. Az oktatási intézmény tornacsarnokában a felsős diákokon kívül a város számos iskolája képviseltette magát. A színpadon különböző jeleneteket adtak elő népes közönség előtt. (pl)
fotó: pál lászló
Nyelvi fesztivál
oktatás
13
innen onnan Bibós kávéház
A Bibó István Gimnázium április 7én 18 órakor ad otthont a Bibós kávéház című rendezvénynek tizenkettedikesek közreműködésével. A kávéház-tulajdonos Csapó Vanda lesz. A kínálat: ének, zene és gasztronómiai csemegék.
Diáksiker
Fazekas Nóra, a Bibó-gimnázium 12.-es tanulója a legrangosabb szakmai próbán, az Országos középiskolai tanulmányi versenyen német nyelvből 5. helyezést ért el. A második kategóriában, vagyis a két tanítási nyelvű iskolába járó tanulókkal együtt versengő bibós diák némettanára Veszelszki Pál. Farkas Nóra a Budapesti Corvinus Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait.
Szövegértési verseny
A Dr. Szabó Miklós országos szövegértési versenyt március 28-án rendezték a Bibó István Gimnáziumban. A kiskunhalasi indulók helyezései: 3. Gozdán Dóra Ramóna (Bibó), 8. Farkas Flóra (Bibó), 10. Fodor Dóra (Szilády Áron Református Gimnázium), 12. Gulyás Luca (Bibó), 15. Szabó Regina (Szűts József Általános Iskola). Két kategóriában is – legjobb szövegolvasó, legjobb bibós – különdíjas lett Gozdán Dóra Ramóna. Magyartanára: Kovács Erika. (pl)
Agykutatás hete
Minden évben március közepén tartják az „Agykutatás hete” rendezvényeit Budapesten. Ebben az évben a Bibó István Gimnázium biológia fakutációs tanulói Fogl Ágnes és Tóth Piroska tanárnők vezetésével az „Agykutatás délutánja” előadásait látogatták meg a Csodák Palotájában. Az idei év fő témája: Agy és idő – szabályozó és szabályozott bioritmusok volt. Az agy működését kutatja Dér Andrea 11.b osztályos diák is, aki a Balkezesség című előadásával eljutott a Kutató Diákok Országos Szövetségének Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájára, a TUDOK-ra. A rendezvényen 113 előadás között kiérdemelte a KörösMaros Nemzeti Park Igazgatósága által felajánlott „A szekció legjobban előadott prezentációja” díjat. Felkészítő tanára Tóth Piroska volt. (ht)
14
kultúra 2011. április 6.
F Csepregi Éva, a Neoton énekesnõje Kiskunhalas anno al- F Ifjabb Juhász Gábor gitáros régóta jó ismeretségben van Heatlie Dávid dobossal, Éva fiával bumot kapott Juhász Gábortól és feleségétől, Mónikától
Halasi album Csepregi
Évának
A Neoton első akusztikus koncertje Kecskeméten, a Tavaszi Fesztiválon volt a Danubia zenekarral közösen. A közönség állva tapsolt az előadás végén. Mindez biztatást, erőt és energiát adott
az együttes tagjainak a Művészetek Palotájában április 5-án tartott unplugged koncerthez. A térségben legközelebb április 8-án Szegeden lép fel a Neoton. • Kinek az ötlete volt az újfajta Neoton-előadás? • Ádám régi álma volt az unplugged koncert, nekem meg nagyon tetszett – árulja el Csepregi Éva. –
Elhatároztuk, hogy ezt mindenképpen meg fogjuk valósítani. Most került rá sor. Tavaly felléptünk már a Művészetek Palotájában. Igaz, hogy sikeres volt a koncert, de rájöttünk, hogy oda valami különlegeset kellene csinálni. Amikor a szervezőknek megmondtuk, hogy mire készülünk, akkor vevők voltak rá. • Mennyi idő kellett a dalok áthangszereléséhez?
• Ádám már január óta dolgozik rajta, elég hosszú volt az idő. Sokat próbáltunk. Hála Istennek, ezek a klasszikus zenészek nagyon profik, nagyon jók, ennek ellenére többhónapos munka volt a felkészülés. • Kecskeméten volt az első ilyen koncert. Milyen érzésekkel indultatok útnak? • Kecskemétet nagyon szeretjük. Régen ebben a házban (kulturá-
Hajnal a Bóbita óvodában
Az előadás a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsíti a legkisebbek körében. Fontos ugyanis, hogy a gyerekekben már kicsi korukban tudatosuljon, mennyire fontos környezetünk védelme. – Szórakoztató, ugyanakkor oktató jellegű ez a mesejáték. A szelektív hulladékgyűjtésről szól – mondja Bácsatyai Gergely, az előadás szereplője. – A darab már hat éve fut, és túlvagyunk a hatszázadik előadáson – tette hozzá a színész. A fővárosi Maskara Társulat történetei elsősorban a kicsikhez szólnak, de a nagyobbakra is számítanak. Előadásaikon jól érezhetik magukat a különböző korosztályok. Így volt ez Kiskunhalason, a Kuruc vitézek téri óvodában is Almássy Bettinának, Kántor Juditnak, Bácsatyai Gergelynek és Bárkány Miklósnak köszönhetően. A Hajnal nem nélkülözte a huF Bárkány Miklós, Kántor Judit, Bácsatyai Gergely és Almássy Bettina mort, végig ébren tartotta a gyerekek figyelA víz világnapján mutatta be a budapesti Maskara Társulat a Kuruc vitézek téri Bóbita mét, jókedvre derítette a pedagógusokat, de óvodában a Hajnal című környezettudatos magatartásra nevelő zenés mesejátékot. A bemutatta azt is, hogyan menthetők meg környezetünk értékei. Pál László darabot Almássy Bettina írta, rendezte, és a főszereplőt, Hajnalkát is ő alakította. fotó: pál lászló
Fehérváriné Ábrahám Melinda növendékei múlt héten tartották zongora házi koncertjüket a művészeti iskolában. Komolyzenei darabok – Szőnyi, Weiner, Kabalevszkij dallamai – csak úgy felhangzottak, mint Seiber Tangója, Foxtrottja. Bohóc, macska – egér, légycsapó is „jelen volt” az esten. Sinka Amanda Schmitz, Sulyok Emma Chopin, Czakó Gyula Cosma szerzeményét kiválóan szólaltatta meg. Kákonyi Gábor Hacsaturján Etüdjével szerzett örömöt a közönségnek. A Liszt évről (születésének 200. évfordulója) Fehérvári Csenge emlékezett meg az a moll Etüd kiváló bemutatásával. Csorba Anita 10 év tanulás után utolsó koncertjén ült a zongorához, hiszen érettségire, majd egyetemre készül. Szólóban Debussy sejtelmesen szép darabjával – Clair de Lune, négykezesben Kákonyi Gáborral érdemelt vastapsot. A színvonalas koncerten Hacsaturján Kardtánca nyolc kézre búcsúztatta a hallgatóságot. Kiemelkedő virtuozitással muzsikált négy tehetséges növendék: Csorba Anita, Czakó Gyula, Surján Anna és Fehérvári Csenge. A második tavaszi zongora házi hangversenyen Ulakcsainé Lovas Jolán tanárnő növendékei szerepeltek. Balog Éva előkészítős nyitotta a műsort egy Altatóval és Allegretto-val. A többiek mind játszottak szóló műveket, majd négykezest is. Bartók, Csajkovszkij, Schumann, Schubert, Chopin és más zeneszerzők művei szólaltak meg. Paczolay Nóra, Hári Viktória, Kósa Noémi, Balog Anna, Nagyapáti Flóra szóló darabjuk után Jolika nénivel játszottak hangulatos négykezest. Nagy Zsófia és Nagy Gabriella testvérek együtt négykezeseztek. Brahms V. Magyar Táncát Schindler Regina, a VI.-at Miklovics Nikolett muzsikálta négykezesben a tanárnővel jó hangulatot teremtve a táncok magyaros dallamával, ritmusával. A tanszaktól két növendék búcsúzik tíz év tanulás után. Miklovics Nikolett utolsó hangversenyén a Liszt év emlékére a Desz dúr Consolatio szépségét, líraiságát simogatóan mutatta meg. Lovas Tamás is búcsúzott – érettségi, majd tovább tanulás következik. Debussy E dúr Arabesqu-jének festői hangulatának kifejező zongorázásával elvarázsolta a megjelenteket. Schindler Regina Chopin Gesz dúr keringőjének bravúros futamait kiváló technikával oldotta meg. A magas színvonalú koncert méltó befejezéseként Lovas Tamás (a Rákóczi tanulója) kapott vastapsot a Rákóczi induló négykezes virtuóz előadásával Ulakcsainé Lovas Jolán tanárnővel. L. Molnár Anna
fotók: pál lászló
Koncert
2011. április 6.
15
innen onnan
Tolvai Renáta: „Szeretek változtatni”
A gyermekrajzok üzenete
Tolvai Renáta, a 2010-es év hangja a döntőben elhangzott dalok után második lemezét készíti, mely a tervek szerint hamarosan megjelenik. Addig is a fellépések alkalmával találkozhat vele a közönség.
Molnár V. József februári előadása április 7-én 17 órakor folytatódik a városi könyvtárban. Szülőknek és pedagógusoknak kiemelten ajánlják az Ég és föld ölelésében – A gyermekrajzok üzenete: az eredendő világkép című programot.
Heti filmkínálat
a hét
Mega-találkozó
fotó: pál lászló
• A Megasztár idején hétről hétre változott a fellépők külseje, különösen a tiéd. Melyik stílus áll igazán közel hozzád? • Igazából nekem ezt nagyon nehéz eldöntenem, mert nagyon szeretek változni, változtatni. Ha megtehetném, minden nap más színű lenne a hajam, és más stílusban öltözködnék. • Miben változtattál ma, amikor elindultál otthonról? • Feltettem ezt a kis piros sapkát. Nem szoktam hordani egyébként, nem is szeretem őket, de most így gondoltam. • A zenére is igaz, hogy enynyire szeretsz változtatni? • Igen. Az r’n’b’ áll legközelebb hozzám, de a többi stílust is szeretem kipróbálni. • Milyen lesz az új lemez? • R’n’b-dalok szerepelnek rajta többségben: magyar, angol és román számok. • Ki írja a szövegeket? Beszállsz te is? • Igen, beszállok, de többet nem mondhatok róla. Még meglepetés. • A döntőben elhangzott dalok viszont már megjelentek lemezen. Milyenek a visszajelzések? • Úgy hallottam, hogy mindenkinek tetszik, és elégedettek vele. Ennek nagyon örülök. Amikor először a kezemben tartottam, az nagyonnagyon jó érzés volt. • Mennyit kell várni a közönségnek az új albumra? • Terveink szerint áprilisban kijön. • Milyennek képzeled az első videoklipedet? • Vannak már terveim, csak még nem döntöttem el, hogy melyik dalhoz lesz. Tényleg szeretném, ha minden meglepetés lenne, ezért nem árulok el semmit, de hamarosan látható lesz. • Magyarországon te lettél az év hangja a Megasztár 5-ben, Nagyváradon pedig A magyar kultúráért díjjal tüntettek ki. • Ez fantasztikus érzés volt, mert a színpadon olyan emberek álltak
magazin
Tolvai Renáta és Gusztos Bence a Megasztár óta Kiskunhalason találkozott először. Örültek egymás társaságának a Pont stúdiójában, ahol felelevenítették élményeiket. mellettem, akik már húsz-harminc éve csináltak valamit a szakmájukban, és ezért kaptak díjat. Én furcsán éreztem ott magam, de nagyon-nagyon jó volt. Sírtam is. • Gondolom, a család is. • Igen. • Ha duettet énekelhetnél, kivel tennéd?
• Sok mindenkivel, de szerintem Caramellel. • A jó dalokon kívül cipőket is gyűjtesz. Mennyi van otthon? • Jaj, nagyon sok – nevet. – Nem tudom pontosan megmondani, de több mint nyolcvan pár. • Van az új lakásodban gardróbszoba is?
• Igen, igen. Mindig szerettem volna, és most sikerült. Van egy szobám, ahol csak ruhák és cipők vannak. • Milyenek az új szomszédaid? • Nem vagyok sokat otthon, emiatt nem tudtam még összebarátkozni velük.
Gusztos Bence: „Csinálunk Kiskunhalasnak egy fergeteges bulit!” Gusztos Bence zenész családban nőtt fel. A Diablo –, a basszusgitárnál Hunyadi Gábor – HuMegasztár válogatójára is édesapjával érke- nyusz –, a doboknál Gerendás Dániel. zett, és a döntőig meg sem állt. Az ifjú tehet- • Milyen az igazán testre szabott muzsika ség szívéhez a rock áll igazán közel, így eb- számodra? ben a műfajban képzeli el a jövőjét. • Nekem csakis a rock ’n’ roll, de meghallgatok más műfajú zenéket is! • A Megasztár országos hírnevet hozott szá- • Feltételezem, eleinte szólóban vagy édesmodra. Tévéműsorokban, újságokban szere- apáddal hívtak fellépni. Mikor indulnak a bupeltél heteken át, próbáid voltak. Hogyan te- lik az új csapattal? lik most egy-egy napod? • Igen, kezdetben csak apával léptünk fel, később • Most azzal telnek a napjaim, hogy iskolában va- már szólóban is, és tervezzük a zenekaros fellépésegyok, mert sajnos, muszáj, és dolgozunk a saját szá- inket is! Legközelebb az új csapattal a Borudvaron mainkon a zenekarral! leszünk láthatóak, és csinálunk Kiskunhalasnak egy • Hogyan fogadtak az iskolában? Nagyon fergeteges bulit! nehéz volt a pörgős hétköznapok után vissza- • Az elmúlt egy év alatt nagyot változott az éleülni a padba? ted. Mi a cél 2011-re? Mit szeretnél még elérni? • Az iskolában hál’ Istennek örültek nekem, és aki- • Mindenféleképen zenekarban gondolkozom, és a ket idáig barátaimnak tartottam, ugyanúgy viszo- célunk az, hogy minél több olyan számot adjunk Manyulnak hozzám, ahogy eddig. Be kell vallani, igen, gyarországnak – később az egész világnak –, amit nehéz volt visszazökkeni, de azért próbálom mindig még senki sem adott. Személyesen, mit még elszeegy kis csínytevéssel feldobni a napjaim. retnék érni az életemben, hogy a Wembley színpa• Úgy tudom, saját zenekart alapítottál. Kik- dán nyomjuk a rock ’n’ roll-t. Pál László kel játszol együtt? (Interjú Renivel és Bencével pénteken este 6-kor a • Igen, alapítottunk. A gitárnál Kardos Roland – Halas TV Pont címû mûsorában.)
A halasi moziban április 7-től 11-ig 18 órakor A dilemma című amerikai vígjáték megy Vince Vaughn, Kevin James, Jennifer Connelly, Winona Ryder és Channing Tatum főszereplésével. A megrögzött agglegény és a boldog házasember főiskola óta tűzön-vízen át kitartottak egymás mellett. Most társak egy autótervező cégnél, és egy álomprojecten dolgoznak, ami befuttatná a cégüket. Párjukkal – barátnőjükkel, illetve feleségükkel – az oldalukon egyszerűen verhetetlenek. Az agglegény világa azonban a feje tetejére áll, amikor véletlenül meglátja barátnőjét egy másik férfival, és a fejébe veszi, hogy kideríti, hányadán állnak a dolgok. Magánnyomozása komikus káoszba torkollik, és megtudja, hogy nős barátjának is megvannak a maga kis titkai. Az óra ketyeg, a feszültség nő, ahogy közeledik karrierjük legfontosabb prezentációja. Mérlegelnie kell, mi történik, ha feltárja az igazságot barátjának. Április 7-től 11-ig 20 órakor a London Boulevard című angol drámát vetítik Keira Knightley és Colin Farrell főszereplésével. A férfi három év rács mögött töltött idő után kikerül a börtönből jó magaviselettel. Egy gyönyörű és világhírű színésznő a riporterek és a fotósok hada elől a Holland Park egyik háztömbjében talál menedéket. A férfinek végül sikerül lerázni a paparazzókat. A különös találkozás hamar kapcsolattá mélyül: ők ketten közös életet terveznek Los Angelesben. A hatalmas és könyörtelen gengszterfőnök azonban kiszemelte magának a frissen szabadult bűnözőt egy mocskos üzletéhez. Amikor a férfi visszautasítja az ajánlatot, bosszúból aljas módon belekeveri őt egy zsarolásos-gyilkossági ügybe, és hamar kiderül: jobban szeretné holtan látni, mint szabadon. Tudva, hogy senki sincs biztonságban, a férfi drasztikus lépésre szánja el magát, hogy rendbe hozza a dolgokat egyszer és mindenkorra.
16
hirdetés 2011. április 6. Gazdálkodásra alkalmas tanya eladó. Tel.: 06 70/560-89-95 A-360 A Ganz-Vízgép Kft. agilis, jól terhelhető, határozott fellépésű gépészmérnök munkatársat keres középfokú angol/német nyelvtudással. Gépgyártás-technológus végzettség előnyt jelent. Szakmai önéletrajzot kérünk. Tel.: 06 77/528-445 (101 mellék), e-mail:
[email protected]. A-292
Halas belvárosában felújítandó ház eladó. Családi ház sürgősen eladó. Tel.: 06 70/209-47-73 A-296 Tel.: 06 20/943-08-99
A-362
Pozsony és Lehel utcában lakás eladó. Öttömös szélén családi ház eladó. Tel.: 06 77/424-063 A-300 Tel.: 06 20/311-47-35 A-368
52 m2-es földszinti lakás eladó a SzécheOptometristát vagy szemészeti asszisztenst nyi utcában. Tel.: 06 30/448-66-73 A-305 keresünk. Tel.: 06 30/441-38-33 A-363 Bajza utcai ház kedvező áron eladó! A-307 A Lávakövi Pizzériába konyhai dolgozót fel- Tel.: 06 30/239-31-67 veszünk. Email:
[email protected] A-366 Építésre alkalmas terület sürgősen eladó! Tel.: 06 70/336-90-28 A-319 Élelmiszeripari cég keres 1 fő kereskedelmi ügynököt. Jogosítvány szükséges, keres- Bokányi Dezső utcában garázs eladó. kedelmi végzettség, határozottság előny. Tel.: 06 70/4500-475 A-329 Fényképes önéletrajzokat várjuk a
[email protected] email címre. A-367 Kiskunhalason a Félegyházi úton lévő 3500 Piacvezető pénzügyi cég keres szakmai ve- m2-es, 3 utcáról megközelíthető ipari és zetőt és területi képviselőt értékesítési te- kereskedelmi besorolású terület eladó. A-330 rületre. Ingyenes képzést és kezdeti tá- Tel.: 06 70/4500-475 mogatást, karrierlehetőséget biztosítunk. Jelentkezni:
[email protected] 25 ha föld eladó. címre várjuk. A-370 Tel.: 06 20/579-31-99 A-312
Kiskunhalason, a Kertvárosban 10 éve épült, 98 m2-es, 2 erkélyes, I. emeleti, 4 szoba + nappalis (amerikai konyhás) lakás, ingyen garázs (18 m2) és tároló (1,5 m2) 15,5 M Ft kedvezményes áron eladó. Tel.: 06 70/430-89-28 A-377
Gyakorlattal rendelkező pul- Lakás sürgősen eladó. tost keresünk a Ben Joe Söröző- Tel.: 06 70/373-39-88 A-337 be. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal:
[email protected] A-374 Kiskunhalason, a Semmelweis téren 90 m2-es, 4 szobás különleges lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 20/380-68-60 A-347 Tanyasi gyöngytyúkok, kakasok, 1 éves bárányok, félbe hasított sertés, házi sonka A Szentháromság tér 6. szám alatti polgáreladó. Tel.: 06 20/44-19-473 A-358 ház eladó. Lakás, irodarész, udvari parkoló. Tel.: 06 30/43-43-176 A-349 Méhekre cserélnék kaptárakat, kereteket. Tel.: 06 70/313-41-76 A-371 Kossuth utcán 1 szobás, IV. emeleti, felújított, klímás lakás eladó. Tel.: 06 70/372-59-94 A-351
A-281
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s Kertvárosban, színvonalasan megépíterületén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-641 tett és felszerelt 140 négyzetméteres (földszint+tetőtér) jelenleg iroVárosközpontban 2,5 szobás lakás garázs- daként üzemeltetett, garzon lakással, zsal kiadó. Tel.: 06 70/263-25-23 A-317 gépkocsi beállóval, filagóriával, parkosított, öntözött udvarral rendelkező ingatlan Négyállásos autószerelő műhely megosztva eladó. Érdeklődni lehet: 06 30/93-83-314, is kiadó. Tel.: 06 70/4500-475 A-328 06 30/99-58-299. A-352
Kiskunhalas, Pozsony utcai 4 szobás igényesen felszerelt 4-es sorházi lakás önálló parkosított kerttel, pincével, garázzsal eladó. Tel.: 06 20/82-32-133 A-321
Partnerközvetítés diszkréten. Tel.: 06 70/235-93-57 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/91-71-403
A-44
Könyvelés, adóbevallások készítése vállalkozók, magánszemélyek részére. Tel.: 06 20/55-55-706 A-283 Szennyvíz-szállítást vállalok. Tel.: 06 30/346-76-64
A-369
Kémény-javítás. Tel.: 06 30/395-63-62
A-375
Szegények Ügyvédje rászorulóknak díjtalan. Tel.: 06 79/420-150, 06 70/319-3074 A-1037 Földből sugárzó energia, ami jó influenza, mozgásszervi és még sok más betegségre. Tel.: 06 70/204-80-86 A-378 Takarítást és gyerekfelügyeletet vállalok. Tel.: 06 30/691-45-13 (18-20 óra között). A-359
Lakás kiadó. Tel.: 06 70/544-7000 A-340 II. emeleti, 49 m2-es di fűtésű, belvárosi lakás Tel.: 06 20/278-71-68
egyekiadó. A-361
Mátyás téri 15,5 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 30/286-16-49 A-364 Balotaszállási tanya kiadó. Tel.: 06 20/311-47-35
A-376
Keszthelyen üdülési jog eladó. Tel.: 06 70/341-92-11
A-372
ÜGYVÉDI iroda kiadó, vagy eladó Kiskunhalas központjában a postánál. Tel.: 06 30/976-86-51 A-379 Coldelite és Rainbow 3 lágyfagylaltgépek kiadók, betanítással, 50 km-es körzeten belül. A bérleti díj előre fizetendő. Tel.: 06 30/286-16-49 A-365
Tuja- és borókavásár nagy választékban Kelebián. Galgóczi. Tel.: 06 77/454-239, 06 20/993-80-00 A-309 3 éves aktív kft. eladó. Tel.: 06 70/318-96-65
A-320
Árpa, tritikálé, kukorica, szója eladó. Harkakötöny. Tel.: 06 30/32-33-789 A-338 Akác-csemete eladó Kiskunhalason. Tel.: 06 30/555-76-80 A-342 Marhatrágya, kis bálás és nagy körbálás lucernaszéna tárolóból eladó. Tel.: 06 70/374-18-12 A-357 Bizományi kisáruház értékesítésre átvesz lakberendezési és lakásfelszerelési cikkeket. Kiskunhalas, Kossuth u. 27. Tel.: 06 30/540-75-39 A-373
Anyakönyvi hírek Születtek: Sztojka Dániel (Raffai Barbara) Soltvadkert, Szatmári Konstantin (Burszki Ibolya) Jánoshalma Elhunytak: Urlauber Ferencné Tóbiás Gabriella Margit (Kisszállás), Laza Lászlóné Hegedűs Rózsa (Kiskunhalas), Miklósa Ferenc (Kiskunhalas), Lichtenberger Rudolfné Szili Eleonóra (Kiskunhalas), Lajos Antal (Kisszállás)
2011. április 6. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK:
Április 6. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 KRESZ Percek (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 A polgármester - portréfilmsorozat 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Az édes élet (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság
Április 7. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Patikus Magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetvéd. magazin 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetv. mag. (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Harlem fekete rózsája (16) 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetv. mag. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság Április 8. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetv. mag. (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Business-mix magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Harc az életért (16) 23:00 PONT - ifjúsági magazin 00:00 Képújság Április 9. szombat 00:00 Képújság
08:00 Híradó/péntek 08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Bűvölet - olasz tévéfilmsorozat 10:00 Magazin 10:30 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT - ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22:00 Bencze Show 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Április 10. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 16:30 KNKSE - Bőcs KSK (női kézil. mérk.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Trópusi hőség (16) 23:00 Képújság Április 11. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Csoda a farkasokkal (12) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Április 12. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 KRESZ Percek 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 KRESZ Percek (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Dillinger és Capone (16) 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 KRESZ Percek (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
A róla elnevezett évben Lisztről emlékezett meg a SZÁT is, amelynek előadója, Kocsis Imre Antal Lányi Péter zongoraművésszel együtt mutatta be a 19. század nagy magyar komponistájának és zongoravirtuózának életét. Liszt, a későbbi világfi, a nyughatatlan utazó, mesteri zeneszerző és még káprázatosabb előadó 1811-ben egy juhászati számadó és egy pék leányának fiaként született, s már kisgyermekkorában megmutatkozott, hogy a tanulásnál jobban érdekli és bírja a billentyűk játékát. Egyre táguló környezetével ellentétben nem tartotta magát csodagyereknek még akkor sem, amikor egy korai koncertjén még Beethoven is megilletődve csókolja homlokon. Pályája ekkoriban, 1820-ban indul, és noha a fél világot bejárja, magyarul sokáig nem is beszél. Mégis e haza fiának vallja magát, és rendre meghatottan nyilatkozik róla, vagy látogatja szülőföldjét. Nem csoda, hogy nem tud ellenállni a gyors és viharos életnek: miközben postakocsin utazik a kontinens szélte-hosszában, nemcsak a zeneértő, zeneszerető közönség, de a nők is csodálják, és vonzalmuk általában nem viszonzatlan: Liszt élete kész regény. Számos kalandja és komoly viszonya mellett természetesen elsősorban művészetéért ismerik el – Európa „az egyetlen”ként emlegeti. Nem csoda az sem, hogy 1840-ben hisztérikus sztárkultusz övezi és fogadja magyarországi koncertkörútján. A magyarságra máig jellemző avítt és lomha egyházi, ideológiai és közgondolkodással neki is meggyűlt a baja, de hazai beés elfogadottságát Augusz Antal báró segíti. Liszt – például a csodálatos Magyar Rapszódiák-sorozatákörnyezetkímélésről a konferencián.
szát
Az első magyar sztár Zenével illusztrált előadás Liszt Ferencről a SZÁT-konferencián A mai felhígult celeb-kultuszhoz viszonyítva elsőre különösen hangzott, amikor a Szilády Áron Társaság (SZÁT) minapi konferenciájának előadója a ’sztár’ megjelöléssel vezette fel Liszt Ferencről szóló előadását. Aztán bizonyította, hogy bizony még mai fogalmaink szerint is az volt, sőt, még több is: rendíthetetlen magyar. val – új színt hoz a korabeli komolyzenébe is, amennyiben az európai muzsika hagyományaihoz integrálja a honi mű- és népdal-, valamint nótakincs legszebb elemeit. (E motívumokat is ismertette Lányi Péter az előadás zenei kíséretében.) Bár Liszt Ferenc kora öregkoráig nem beszélte anyanyelvét, mindig is ragaszkodott származásához és ma-
Szívszorító és egyben aggasztó híreket, észrevételeket, illetőleg fontos teendőket jelentett be és jelölt meg előadásában Fehér Péter környezetvédő a SZÁT-konferencián. A Szélkiáltó és Vakvarjú nevű szervezetek ismert képviselője elsősorban a természeti értékek védelmében azt hangsúlyozta: változtatni kell – elsősorban túlzott fogyasztást jelentő – szokásainkon. Mind a kidobott szemét mennyisége – az óceánokban például több magyarországnyi műanyagpalack-szigetek úsznak –, mind a termelés érdekében lecsapolt, beszántott vagy ipartelepítésre felhasznált föld, valamint a vizek gyorsabb lefolyásával bekövetkező elsivatagosodás hatalmas fenyegetést jelent. Fehér Péter mindezt a Halas környéki – például
gyar identitásához. Késői szimfonikus költeményei közül több (Hungaria, Hunok csatája) a magyar táj és tradíció szép leírását adják, de közszereplésein is vállalta hazafiságát: az 1838-as árvíz után megindult szavakkal („Ó, távoli vad hazám...”) szervezett és adott segélykoncertet a bajba jutottak megtámogatására. Kép, szöveg: KZ
Fejeték, Inoka (a ’kopolya’ szó maga is ’vizesárkot’ jelent – a szerk.), Felsőváros és a város megannyi pontján még pár évtizede is fellelhető – vizek eltűnése kapcsán is prezentálta. A környezetvédőnek meggyőződése: nem mindig jár kiadással, sőt, sok esetben még megtakarítást is hoz a környezet tudatos őrzése. Példaként említette a fényszennyezést: az egész éjen át tartó kivilágítás megzavarja a rovarok-madarak életmódját, ami a táplálékláncok felborulásával jelentős gazdasági kárt is okoz. Ugyanakkor a közvilágítás párórás szüneteltetése a városkasszának is könnyebbséget jelentene. Fehér Péter lehetségesnek tartotta, hogy jövő tavasszal e cél érdekében egy megvilágítás-mentes napot-hetet szerveznének a helyi zöldek.
17
18
sport 2011. április 6.
innen onnan
Gólgazdag KNKSE
Hibátlanul
Továbbra is hibátlan a Kiskunhalasi FC U19-es csapata a tavasz idényben. A fiúk szombaton az Akasztót fogadták hazai környezetben. A KFC-ben Szelei–Sejben, Máté-Tóth (Tóth R.), Bisztrovics (Erdélyi), Szűcs (Faragó), Csányi L. (Horváth, Balkó (Csordás), Farkas (Flaisz), Nagy, Csányi J., Sőregi, (Baranek) lépett pályára. A halasi fiúk Bisztrovics és Farkas góljainak köszönhetően magabiztosan nyertek. Kiskunhalasi FC-Akasztó FC 2-0 (0-0) (jl)
Csúcsrangadó
Az utolsó utáni pillanatokban szerzett góllal csúcsrangadót nyert a Kiskunhalasi FC a megyei keersztpályás bajnokságban. A lányok a Mórahalom ellen léptek pályára. A halasiaknál Balázs– Dudás–Kéri (Faragó) Csóti (Herczeg)– Gémes, Koch, Martonosi–Csorba (Judák) kapott lehetőséget. A vezetést a vendégek szerezték meg, majd Koch egyenlített a második félidőben, a hajrá előtt. A győztes és mindent eldöntő gólt Martonosi a lefújás előtti másodpercekben szerezte meg. Kiskunhalasi FC-Mórahalmi TE 2-1 (0-1). (ág)
Futsal
Szentesen szerepelt a Kiskunhalasi FC futsal csapata az NB II-es felsőházi rájátszás 3. fordulójában. A Balázs Tímea, Kilin Krisztina-Kéri Judit, Csóti Kitti, Ádám Mária-Csorba Szandra, Koch Fruzsina-Nagy Zita, Gémes Noémi összeállítású tartalékos halasiaknak ezúttal egy döntetlenre és egy vereségre futotta erejükből. Eredmények: Kiskunhalasi FC-Szentes 2-2 (1-1), a halasiak mindkét gólját Koch szerezte. Berettyóújfalu-Kiskunhalasi FC 3-1 (3-1), itt is Koch volt eredményes. A KFC játékosai közül senki sem nyújtott átlag feletti teljesítményt. (jl)
Szilády
Folytatódtak az utánpótlás-bajnokságok is. Az U16 kiemelt bajnokságban: Kinderball SE Baja-Kiskunhalasi Szilády RFC 2-1 (1-0), a halasi gólt Hatházi lőtte. Kiskunhalasi Szilády RFCKiskőrösi LC 0-1 (0-1). Az U13-ban Kinderball Baja-Kiskunhalasi Szilády RFC 4-0 (3-0), Kiskunhalasi Szilády RFC-Kiskőrösi LC 1-6 (0-4), a Szilády becsületgólját Jurity lőtte. Az U11es regionális bajnokságban, a felsőházban: Baracs-Kiskunhalasi Szilády RFC 0-8, gól: Fekete 3, Juhász 3, Hercz, Kamara. (jel)
Erős ellenfeleket vert a csapat
Alaposan kihasználta a bajnoki szünetet a Kiskunhalas NKSE. A lányok több felkészülési mérkőzést is játszottak az elmúlt napokban. Ami örvendetes: mind az NB I-es Szekszárdot, mind pedig a másodosztály nyugati csoportjának éllovasait megverte a halasi csapat.
F Dr. Karsai Dóra: 3 mérkőzés, 25 gól Az Orosháza ellen aratott győzelem után és a Bőcs elleni mérkőzés előtt több felkészülési meccset iktatott be a Kiskunhalas NKSE programjába Varga József edző. A lányok fajsúlyosabb ellenfelek ellen készülhettek a bajnoki hajrára. Először hazai környezetben az NB I-es Szekszárd volt az ellenfél. A KNKSE
a tolnaiak ellen már az első félidőben bekeményített, és jelentős volt a különbség a két csapat között. A szünet után még hozzá tudott tenni ehhez a csapat, így magabiztosan hozták a találkozót. KNKSE-Szekszárd 41-28 (23-14), a halasi gólokon Karsai D. 9, Kurgyis 7, Barna 6, Domokos 5, Toplak 4, Kokas 4, Takács 4 és Kapási 2 osztozott. A szekszárdiak közül Kopecz volt a legeredményesebb 6 góllal. A halasiak ezután az NB I/B-s bajnokság nyugati csoportjának meg-
határozó csapataival találkoztak. A szebb napokat látott és élvonalbeli múlttal bíró Pécs sem jelentett különösebb akadályt a mieink számára. Már az első 30 percben 9 gólos előnyt szereztek Varga József tanítványai, a különbség pedig a szünet után csak eggyel csökkent. KNKSE-Pécs 36-28 (20-11), a gólokat Karsai D. 10, Kokas 8, Barna 5, Toplak 3, Takács 3, Kapási 2, Domokos 2, Kurgyis 1, Virág 1, Katona 1 szerezték. A pécsieknél a 7 gólos Székely volt a legeredmé-
nyesebb. Következett a Mohács, itt játszotta a legszorosabb mérkőzést a halasi csapat. Mohács-Kiskunhalas NKSE 28-31 (13-19), a halasiak közül Barna 9, Karsai D. 6., Kokas 5, Kurgyis 5, Takács 4, Toplak 2 alkalommal vette be az ellenfél kapuját. A mohácsiaknál Reisch és Weitner volt a legeredményesebb 6-6 góllal. A KNKSE szombaton 18 órától a Bőcst fogadja. Az ellenfél ősszel 32-31-re legyőzte a halasiakat. Kép-szöveg: Jáger Levente
Akasztó(fa) humor A 8. legjobbak Kiskunhalasi FC-Akasztó FC 1-2 (0-0)
Egerben remekelt a Felső
Kiskunhalas, 100 néző, vezette: Kovács (Fodor, Vereska) Kiskunhalas: Lengyel – Rencsár, Ács (Flaisz), Herczeg, Ábrahám, Ficsór, Kárász, Török, Bogdán, File, Mészáros, edző: Kis Péter Akasztó: Németh – Ocskai, Lehota, Csernik (Czirok), Vida (Tóth), Kósa, Homola, Péntek, Király, Juhász, Makra, edző: Tápai Tibor Gólszerzők: Bogdán, illetve Kósa (2)
A Diákolimpia Játékos Sportversenyének egri országos döntőjében eldőlt, a 2010-2011. tanévben hazánk nyolcadik legjobbja a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola csapata.
Ha egy csapat két egymás utáni mérkőzését megnyeri, közben 7 gólt rúg, akkor szinte természetesnek veszik a nézők a jó folytatást. Valami ilyesmi járhatott a KFC drukkereinek a fejében is az Akasztó elleni megyei rangadó előtt. Aztán egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt várni lehetett. Az első 45 percben nem igazán adódott veszélyes helyzet a kapuk előtt, főként a mezőnyben pattogott a labda. Talán Ficsór egyik lövésénél szisszentünk fel, de Németh biztosan védett. A térfélcsere után viszont jött a halasi gól. Ficsór ziccerét még megoldotta az akasztói hálóőr, azonban Bogdán szépen helyezett a vendégek kapujába. Hogy ennek a gólnak ne sokáig örüljünk, arról Kósa gondoskodott: 25 méteres szabadrúgása ért célba. 1-1 után az akasztóiak veszélyeztettek többet, Lengyel egy óriási védés-
sel helyrehozta a gólnál elkövetett hibáját. Aztán a hajrá előtt újabb hidegzuhany, Kósa megint szabadrúgást lőhetett, ezútal a kapunk jobb oldalában kötött ki a labda. Ez gyakorlatilag el is döntötte a 3 pont sorsát, a halasiak ezen a délutánon nem érdemeltek győzelmet. Kis Péter edző: – Ezt a mérkőzést még az öltözőben és fejben megnyertük. A pályán viszont nem tudtunk az Akasztó lendületes játékához felpörögni, 90 percig csak szenvedtünk. (jáger)
Március 20-án Egerbe utaztak – köztük az országos elődöntők egyik győzteseként a Felsővárosi Általános Iskola csapata – a Játékos Sportverseny országos döntőjének szereplői. Fülöpné Ábrahám Irén, Bende Bernadette és Baksainé Horváth Eszter alsó tagozatos tanítványai a csodálatosan szép, de rendkívül komoly játékban maximális teljesítményt nyújtottak. A kemény küzdelemben tavalyi és tavalyelőtti országos elődöntős második helyezésüket felülmúlva lehettek Magyarország nyolcadik legjobb csapata. A felkészítők közös véleményét Fülöpné Ábrahám Irén tolmácsolta. – A körzeti, megyei, majd orszá-
Perka Kupa Az idei Perka Kupára 33-an neveztek. A bowlingosok küzdelmét óriási izgalmak jellemezték. A győzelmet 787 fával Pásztor Ferenc szerezte meg a 766 fás Rigó János és a 749 fás Filus József előtt. A legeredményesebb hölgy versenyző Szalai Istvánné volt, aki 4 sorozatban 660 fát ütött. (jl)
gos elődöntőből fantasztikus meneteléssel jutottak gyermekeink az országos döntőbe, ahol nagyon öszszeszedetten versenyezve, de némileg hullámzó teljesítményt nyújtottak. A tíz feladat során szinte minden helyezést elértek, amelyek közül az úgynevezett „bombázó”ban csak a diákolimpiai bajnok Eger csapata tudta megszorítani őket. Az országos nyolcadik helyezést igazi élményként élték meg, azzal a plusszal, amelyet az igényes, magas színvonalú rendezés, a diák-olimpiai eskütétel, a Nádasdi Edit színművész által elénekelt Himnusz, a Magyar Diáksport Szövetség elnökének, Deák Györgynek, Eger polgármesterének és Heves megye vezetőinek részvétele jelentett. Csapatunk minden tagja maximális elismerést érdemel, mely érdemhez nagyban hozzájárult szüleik segítsége, az iskolavezetés és az iskola öszszes pedagógusának, minden dolgozójának közvetlen támogatása vagy háttérben végzett munkája – mondta Fülöpné Ábrahám Irén. Vass Katalin
2011. április 6.
Olimpikonok A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület HalasThermál szakosztályának két versenyzője is bajnoki címet érdemelt ki teljesítményével az Országos Diákolimpián. Az Országos Diáksport Szövetség április 2-3-án négy korcsoportban rendezte meg az úszó diákolimpia országos döntőjét Hódmezővásárhelyen. A halasi úszópalánták az országos fináléba jutást a megyei forduló elsőségével szerezték meg, ahol korcsoportjukban a négy lehetséges továbbjutó pozícióból hármat gyűjtöttek be. A III. korcsoport, „A” kategória eredményei: Juhász Adél (KRK Szilády Áron Gimnázium) a Magyar Köztársaság Diákolimpia Bajnoka 100m pillangón, 100 gyorson pedig 2. helyezett. Slezák Vivien (Felsővárosi Általános Iskola) a Magyar Köztársaság Diákolimpia Bajnoka 100m mellúszásban. Vivien teljesítménye azért is kiemelkedő, mert a korosztályos értékelésnek köszönhetően az egy évvel idősebbek mezőnyében bizonyított. Mindketten a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület HalasThermál szakosztályának versenyzői. Novotny Attila felkészítésével ezúttal iskoláik számára hoztak dicsőséget.
19
innen onnan
A 41. CSI Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyre készül a város, ennek kapcsán pedig egy igen érdekes kiállítás nyílt a Csipkeházban. Kovács Iván fotográfus az előző év nagy lovaseseményein készült fényképeiből láthatunk ízelítőt. Egy-egy elkapott, megörökített, elgondolkodtató, szívet melengető pillanat a díjugratás néha kőkeménynek látszó világából úgy, ahogy azt Kovács Iván látta az objektív mögül. Több ezer fénykép készült a tavalyi esztendő nagy lovas eseményeiről. A jubileumi, 40. CSI Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny, a kitartásos magas ugratás, a május elsejei nagydíj vagy éppen a nagy sikert aratott Fiat Országos Díjugrató Bajnokság legemlékezetesebb pillanatai. Megannyi emlék és megannyi élmény azok számára, akik szeretik a sportot. Kovács Iván mindezeket a fényképezőgép objektíve mögött élte át, és igyekezett ezeket megörökíteni. Hogy ebből egy kiállításnyi anyag összegyűljön, szükség volt a Pro Urbedíjas fotós, Ferincz János szakmai segítségére. Nem beszélve Iván türelméről és precizitásáról, amelyek mind kellettek a színvonalas tárlathoz. Az eredmény önmagáért beszél, érdemes hosszú időt el-
Sport Nyerő Fiat
Lovas pillanatok Kovács Iván fotókiállítása a díjugratókról időzni egy-egy felvétel előtt. A lényeg a részletekben rejtőzik, és ez ebben az esetben is így van. A lovas és a lova harmonikus mozdulata, egy arckifejezés, egy ölelés vagy éppen egy félmosoly mindmind elárul valamit az adott pillanatból. Iván ott volt és kattintott. Hogy megörökítse, hogy megmutasson nekünk valamit a lovaglás sokszor kőkemény világából. Nem csoda, hogy már a megnyitáskor sokan voltak kíváncsiak a fényképekre, ahogy professzor dr. Sótonyi Péter, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke is a pillanat
Aranyos focisták
művészetét emelte ki köszöntőjében. A szakember, aki elmondása szerint is már félig-meddig halasinak tartja magát, elismeréssel szólt a helyi lovaséletről. A város és a lovasok újra egymásra találtak, és ebben nem kis része van annak a dokumentumfilmnek, amelyet a kiállítás megnyitója után mutattak be. Ebben szép és élménydús keresztmetszetét lehetett látni a halasi lovas hagyományok elmúlt fél évszázadának és annak, mennyire része Kiskunhalasnak a Fazekas Gábor utcai bázis. Kép-szöveg: Jáger
Késő ősszel már beszámoltunk egy focisikerről, amely a Szilády-gimnázium lányaihoz fűződik. Akkoriban az általános iskolák országos leányfoci bajnokságát nyerték meg Csillag István tanítványai. A reformátusok jó sorozata pénteken folytatódott az országos teremfoci bajnokságban. Mint az iskola honlapja beszámolt róla, a Mezőtúron megrendezett versengésben bizonyultak a legjobbnak a sziládysok. A lányok nem ismerték az áprilisi tréfát, és valamennyi ellenfelüket legyőzték, mégpedig magabiztosan. A Horváth Imola, Farkas Gizella, Kovács Klaudia, Szűcs Brigitta, Harkai Mercédesz, Szurcsik Szonja, Lakos Gabriella, Illés Flóra, Suhajda Klaudia, Horváth Diána, Morvai Kamilla, Monda Fanni összeállítású csapat minden dicséretet megérdemel. Az országos döntőben a budapesti Baár-Madast, a Karcagot, a Mezőtúrt és a Kunszentmiklóst előzték meg. Külön öröm, hogy ismét Suhajda Klaudia lett a legjobb kapus úgy, hogy a torna során gólt sem kapott. A csapat legeredményesebb játékosa Szurcsik Szonja volt, ő három gólt szerzett a bajÚjabb bajnoki aranyérem és serleg kerülhet be a Szilády Áron Református Gim- nokságban. A sikerben nem kis része van Csillag názium vitrinjébe. A halasi lányok pénteken a mezőtúri Református Országos István edzőnek, aki már a második nagy sikert érTeremlabdarúgó Bajnokságot nyerték meg, közben Suhajda Klaudia megint a te el csapatával. (jel) legjobb kapusnak bizonyult.
Ha nem is a megszokott hatalmas fölénnyel, de magabiztosan tartotta itthon a két pontot a Fiat KB Autoteam SE a megyei kézilabda bajnokságban. Az idén is a bajnoki címre pályázik a KB, amelyet idén az év legjobb egyesületének választottak, és már a második tavaszi sikerét aratta. Fiat KB Autoteam SETiszakécske VSE 29-21 (14-11). A Horváth István Sportcsarnokban megrendezett mérkőzésen a halasi gólokon az alábbiak osztoztak: Csősz Szilvia 8/7, Agócs Erika 8/3, Rácz Fodor Ágota 3, Szitás Anett 2, Mészáros Anita 2, László Krisztina 2, Selymesi Mariann 2, Dudás Katalin 1,Kardos Csilla 1. (jel)
Asztalitenisz
A megyei I. osztályú pingpong bajnokságban: Baja I.-Kiskunhalasi ATSK I. 11:7, a győzelmeken Mikó 4 és Kuti 3 osztozott. A másodosztályban rangadót játszott a halasi csapat. Kiskunhalas ATSK II.-Kiskőrös 9:9, Ilia 3, Futó 3, Szőllősy 2 és Suba 1 győzelmet aratott. A harmadosztályban fölényes halasi siker született idegenben. KiskunmajsaKiskunhalas 1-17, a győzelmeken László Lilla, Sendula Gergő, Lajkó Márk 4, Juhász Dániel 3 győzelemmel vette ki a részét. Győzött a László-Juhász és a Lajkó-Sendula páros is. (jl)
Teke
Befejeződött a kiskunmajsai körzeti tekebajnokság. Az őszi és tavaszi szezont is felölelő mérkőzéssorozatban több halasi csapat is szerepelt. A Ternyák József, Deim László, Hős-Nagy István, Vágó Ferenc, Balkó István, Pelikán Mihály összeállítású Fa-Döntők a 2. helyen végeztek. A legjobb csapateredményt is ez a válogatott tudhatja magáénak, ez 2056 fát jelentett. (ág)
Bowling
A 20. fordulóval folytatódott a városi bowling bajnokság. Eredmények: Pontvadászok-Digit Iroda 3:0, Pelle Glass-Jankováczi Golyószórók 0:3, Strike Bizottság-Drink Team 3:0, Bowling Boys-Rolling Balls 3:0, Amazonok-Császár Morzsák 3:0. A forduló csapata a Pontvadászok volt 2.730 fával, míg egyéniben Filus József (Bowling Boys) volt a legeredményesebb 754 fával. (jel)
2011. április 6.
DEKÓDER
RITA ÍZVARÁZSLATA
avagy a szavak mögötti világ
Profi sajttál házilag
Éttermekben gyakran szolgálnak fel különféle sajtokból összeállítást előétel gyanánt. Úgy döntöttem, kikísérletezem, otthon hogyan valósítható meg ez a látványos finomság. Örömmel jelentem, a megoldás egyszerű és gyors. Téliszalámis sajttekercs. Hozzávalók: 40 dkg trappista sajt, 20 dkg krémsajt, 5 dkg vaj, 10 dkg téliszalámi, 2 db tojás, 1 evőkanál mustár, só, őrölt bors, olívabogyó, Elkészítés: A vajat kikeverem simára a krémsajttal. A két főtt tojást villával összetöröm, a téliszalámit apróra feldarabolom. A kikevert vajhoz és krémsajthoz adom a tojást, az aprított téliszalámit, a kanál mustárt és megsózom, borsozom. A sajtot egy darabban megolvasztom a „mikróban”, addig, amíg formálható puha lesz. Akkor kinyújtom, rákenem a szalámis keveréket, a közepére egy sor olívabogyót rakok. Feltekerem, és egy pár órára hűtőbe teszem. Elkészítem a tálat: a rukkolát megmosom, jól lecsepegtetem. Megsózom, borsozom és frissen csavart citromlével ízesítem. A tálra halmozom a salátát, tetejére sorakoztatom a felszeletelt sajtot. Rita asszony
Paneltűz! Hétfő este tűz keletkezett az Esze Tamás lakótelepen egy 3 szobás, 2. emeleti lakásban. A sűrű füst az egész lépcsőházat beterítette, falait bekormolta. A halasi tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat. Egy kisgyermek a kezén égési sérüléseket szenvedett, a kórházban látták el. A tűzoltóknak több lépcsőházi ablakot is ki kellett verni, mivel nem lehetett azokat kinyitni. Volt olyan lakás, amelynek az ajtaját kellett betörni, kizárva az újabb sérültek lehetőségét. Az elmúlt három évben ez volt a második alkalom, hogy helyi panelben volt tűz. Egy hete éppen ezeknek az oltását gyakorolták a halasi tűzoltók. (jl)
városunk színei 20
Valóra vált lovasálom
Megvalósult Tóth Balázs ötlete és álma: a halasi lovaséletet támogató és szerető vállalkozó egy évvel ezelőtt saját pénzéből készíttette el a halasi lovas magyar bajnokok falát, amelyen 135 név szerepel. Akkoriban a jubileumi nemzetközi díjugrató verseny megnyitóján avatták fel a nagy-
közönség előtt. Balázs azt szerette volna, hogy a táblát mindenki láthassa, ezért a Hősök ligete lovasszobrát szemelte ki méltó helynek. Múlt pénteken ünnepélyes keretek között, az idei bajnokság felvezető programjaként került végső helyére az elismerő emlék. Tóth Balázs a közel 100
érdeklődő előtt bejelentette, szeretné, ha a jövőben lenne a lovasoknak is napja Kiskunhalason. Gyovai István polgármester köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben újabb nevekkel bővül majd a bajnokok listája. Kép-szöveg: jáger
Fészekrakó várisok
Varjúfészkeket telepítettek hány példány a 20 évet is megéli; az nemrég környezetvédők, a intelligens madarak képesek hangoVári Szabó-középiskola cso- kat, emberi beszédet utánozni... portja és helyi tűzoltók. Hazánkban a vetési varjú csak téli vendégként érkezik, ligetekA szántásokba vetett magok az kel tarkított sík, mezőgazdasáegyik fő táplálékuk, ezért károko- gi és gyepterületeken él, bár az zók, de a férgek-rovarok elfogyasz- utóbbi időben gyakran fészkelnek tásával hasznot is hajtanak a mező- lakott övezetben, ezért is fontos gazdaságnak. Néhány évtizede még a szakemberek szerint, hogy újirtották, állományuk 10 százalékra ra a külterületekre szokjanak viszcsökkent. A vetési varjút a kihalás sza. Vékony ágakból épült, sárral veszélye fenyegette, ezért a 2009- kitapasztott fészekbe rakják 4-5 es év madarának választották. Né- tojásukat. Nem tudni, hogy a hala-
si fészekrakó környezetvédők által nagy gondossággal készített új varjúlakók mennyire válnak majd be, de Fehér Péter természetvédő szívesen ajánlotta fel birtoka egy részét e nemes célra. A Vári Szabó-szakközépiskola diákjai Komáromi Szilárd osztályfőnök vezetésével lelkesen működtek közre a mintegy félszáz fészek elhelyezésében, amiben a halasi tűzoltók speciális, magasból mentő szere volt a segítségükre. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
Démon. A napokban láttam az amerikai sajtóban közölt felvételeket az USA-katonák afganisztáni kegyetlenkedéseiről. Az egyiken egy kilőtt szemű afgán parasztember (!, azaz civil lakos) mellett pózol az egyik, talpig felfegyverzett járőr. A másikon egy hátbalőtt, hason fekvő civil hullájának a fejét emeli fel kesztyűs kézzel, és mosolyog bele a kamerába. Az egyik áldozatot a törzsén tépte szét egy – nyilván – kézigránát: csak a végtagjai felismerhetők, de ez sem volt akadálya annak, hogy melléülve fotózkodjanak a „demokrácia katonái”. Ám van egy megrendítően új vonás ezeken a képeken, ami más, mint a korábbiak. A múlt században amerikai és szovjet katonáikról is készültek hasonló felvételek. Nemi erőszak, fegyveres kegyetlenkedések a civil lakosság ellen, kínzások és vériszamos, őrült tobzódások Vietnámban és Afganisztánban. Akkor-ott lerítt, hogy a közkatonák belebolondultak a háború szörnyűségeibe, a félelembe, a nyilvánvalóan értelmetlen agresszióba. Tébolyukat vezették le iszonyú őrjöngésekkel, aztán ittak és füvet szívtak, hogy túléljék saját maguk és a világ gyűlöletét. A mostani katonákon tébolynak, fertelemnek, meghasonlásnak már nyoma sincs. Úgy tűnik, fel sem fogják, mit cselekszenek, amikor játékot űznek a halállal. A szemükben az égvilágon semmi nem tükröződik: sem félelem, sem agresszió, sem őrület. Ha valami mégis, akkor valamiféle elvetemült, lelketlen infantilizmus. Ahhoz hasonlatos, amikor a kiskölyök ártatlan csínnyel kínozza a békát. Csakhogy ezek felnőttek: önfegyelmi, fegyveres és pszichológiai kiképzést is kapnak. Az unalom és a démoni üresség hajtja őket bele a gyilkolásba. Pusztításuk nem őrült, hanem beteges, és a forrása nem a megrokkant lélek indulata, hanem a benső elsivárosodás. Mintha nem értenék, nem látnák, mit művelnek; mintha csak tévésorozat és komputerjáték lenne az egész... Az a változás, amit ők jelképeznek, az az elembertelenedés mutatja, milyen gyorsan züllik mostanság a világ. „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!” – írta a Zsoltárok könyve pár ezer éve. Mivé lett az emberiség?! Nehéz lehet a Földnek cipelni ezt a terhet. S még csodáljuk, hogy folyamatosan hánykolódik, reng és dobálja magát, és hullámokat küld, mintha csak meg akarna tisztulni...? k-out