Tisztelt Kunfehértóiak! Engedjék meg, hogy a szeretet ünnepe alkalmával ezúton kívánjak Önöknek, Kedves Családjuknak Kunfehértó Község Önkormányzat Képviselő-testületének nevében békés és boldog karácsonyt!
Kunfehértói
„Mint szomjazónak a pohár víz úgy kell egy kis melegség, hisz arra született az ember, hogy szeressen és hogy szeressék.
alauz
S hogy ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem A SZÍVEKBEN LEGYEN KARÁCSONY.” Harnóczi Sándor polgármester
Községi közéleti havilap XVIII. évfolyam 12. szám 2012. december Ára: 100 Ft Kunfehértó Község idén 60 éves
Kellemes idő volt a lampionos felvonuláson!
A Polgármesteri Hivatal tanácstermében 2012. november 22én 17 órakor zajlott Kunfehértó megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére indított programsorozat „Értékeink” címet viselő rendezvénye. Az előadássorozat zárásaként Harnóczi Sándor polgármester volt Kurgyis Gábor vendége. A beszélgető partner a nagy létszámú közönség üdvözlését, majd Harnóczi Sándor bemutatását követően tette fel kérdéseit. Harnóczi Úr, aki gyermekkorától kezdve ismeri a falut és annak fejlődését, szüleiről és gyermekkorától kezdte a beszélgetést. (Bővebben az utolsó oldalon)
nyomán a Művelődési Ház támogatásával „Márton napi” hagyomány teremtő rendezvény valósult meg. Nagy örömünkre a több mint 250 fős lampionos felvonulást a jó idő is támogatta. Az otthon ebédlője előtt gyülekező népes csoport, felnőtt és gyermek tagjait a meghívott vendégeket Benke László, majd az ötletadó Bochner Ferencné az otthon volt vezetője köszöntötte. Ica néni néhány szóval körvonalazta a Márton nap kialakulását, a hagyomány múltját. A programismertető után lampionok fénye mellett Benke László sétára invitálta a résztvevőket. A felvonuláson óvodások, iskolások és felnőttek is részt vettek. (Bővebben a 3. oldalon)
„Értékeink” - beszélgetés Márton Napi vigasságról Harnóczi Sándorral 2012. november 9-én a kunfehértói Gyermekotthon ötlete
Meghívó! Meghívjuk a község 60. évüket 2012-ben betöltő lakóit Kunfehértó 60 éves jubileumi rendezvénysorozat a
„Köszöntjük a községgel egyidős lakosokat” programra Időpont: 2012. november 14. (péntek) 17 óra Helyszín: Polgármesteri Hivatal A rendezvény tartalma:
Sokan emlékeztek együtt a múltra
A Sportcsarnok volt a helyszín…
Nyugdíjas klubok találkozója volt Kunfehértón
Minden évben hagyományként találkozót szervez a Kistérséghez (HTKTSZSZK.) tartozó helyi Gondozási Központ és a Nyugdíjas Klub Kunfehértón. Most 2012. december 1én várták vendégeiket a kunfehértói nyugdíjas klub tagjai. A két baráti klub nagy létszámmal képviseltette magát Balotaszállásról és Kisszállásról. A vendégek fogadása már az utcán megvalósult. Madácsi Erzsébet a helyi Gondozási Központ vezetője és kollégái köszöntötték a baráti klubokat és a meghívott vendégeket. A Sportcsarnokba lépéskor, zenével és a konty alá valóval várták a helyi szervezők a résztvevőket. A talpalávalóról Pastrovics Lajos gondoskodott. A rövid összeismerkedés követően, Harnóczi Sándor polgármester nyitotta meg a találkozót visszaemlékezve az első általa megnyitott rendezvényre... (Bővebben az 4. oldalon)
Lampionos szépségverseny a Művelődési Ház előtt
Meghívjuk a Község apraját és nagyját a Kunfehértói Adventi-udvar programra
2012. december15-én 14 órától Az „Advent” és a „Karácsony” köré varázsolt programok között megtalálható lesz: - óvodások, iskolások és felnőttek műsorai, - ügyességi vetélkedők, kézmûves foglalkozás gyerekeknek, - finomságok vására, meglepetések, - Télapó és Holleanyó részvétele, - Vöröskereszt tartós élelmiszer gyűjtése rászorulóknak. - Mézeskalács sütő verseny „mézédes” díjakért. Nevezni a helyszínen lehet 20-25 dkg mézeskaláccsal. Értékelési szempontok: íz, díszítés. - Karácsonyi vers(-eny) Nevezni lehet Karácsonyi hangulatú, Karácsonyhoz kapcsolódó SAJÁT költeményekkel. A pályaművek leadási határideje: 2012. december 13. csütörtök. Általános Iskola: Stammer József, vagy
[email protected] Tárgy: Karácsonyi vers-eny A pályaművekre kérjük ráírni: A szerző nevét, címét, telefonszámát (email címét). A legsikeresebb szerzők díja, hogy versüket bemutathatják a nagyközönségnek az Adventi-udvar színpadán, valamint alkotásuk helyet kap a Kunfehértói Kalauz újság hasábjain is. Mindenkit szeretettel várunk!
Kunfehértói csoport műsor közben
A falu önkormányzata, köszönti a 60 éves kunfehértói lakosokat, és együtt emlékeznek a múltra. Ünnepi köszöntőt mond Harnóczi Sándor polgármester.
(szervezők)
Önkormányzati Hírek
Elindult az önkormányzati adósságrendezési program
Bács-Kiskun Megyében megkezdődtek az önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos tájékoztatók. A kormányt ebben az ügyben Bányai Gábor képviseli, és elsőként Kunfehértón járt. (Bővebben a 2. oldalon)
Kunfehértó 60 éves jubileumi rendezvénye volt
„Emlékezzünk az elhunyt kunfehértóiakra” program
Akik nem lehetnek már velünk. Október utolsó napja az 1517-ben Wittenbergben kibontakozó reformáció emlékünnepe, másnapja pedig a november nyitó mindenszentek ősi kegyelete tereli figyelmünket a temetők világába, elhunyt szeretteink sírhantjai közé. Az időjárás sajnos nem fogadta kegyeibe az emlékezni vágyókat, de nem is riasztotta el őket az emlékezéstől. (Bővebben a 2. oldalon)
kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk olvasóinknak!
K www.kunfeherto.hu
K alauz
Kunfehértói
. oldal Önkormányzati Hírek
2012. december
Elindult az önkormányzati adósságrendezési program Bács-Kiskun Megyében megkezdődtek az önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos tájékoztatók. A kormányt ebben az ügyben Bányai Gábor képviseli. Elsőként településünkön Kunfehértón tartott tájékoztatót a képviselő testületnek a teendőkről, de megemlítette, hogy hamarosan felkeresi majd a többi települést is. A programban elsőként az 5 ezer fő alatti lakosságszámmal Kunfehértó 60 éves jubileumi rendelkező településekkel kötik meg a megállapodásokat. A rendezvénysorozat része volt program tartalma szerint tőlük, az összes adósságukat átvállal-
„Emlékezzünk az elhunyt kunfehértóiakra” program
Pillanatkép a tájékoztatóról ják. Tervek szerint a kistelepülések még ez év végéig megszabadulnak az adósságaik terhétől. A megállapodásokat velük 2012. december 28-ig tervezik megkötni. Az előzetes számítások szerint Kunfehértó a 20 millió forint körüli összeggel nincs a legnagyobb tartozók között. Harnóczi Sándor polgármester örömét fejezte ki a kormány ilyen jellegű támogatásáért és úgy vélte, jó hogy tiszta lappal kezdheti Kunfehértó Község Önkormányzata a jövő évet. A tájékoztatóban elhangzott hogy az 5 ezer lakosnál nagyobb településeken már bonyolultabb a helyzet. Velük a tervek szerint a jövő év elején történnek meg az egyeztetések, hogy honnan mekkora tartozást vesznek át, az még kidolgozás alatt van. Mindez megadott számítások alapján dől majd el. Információik szerint összesen az országban 1956 adós önkormányzat van, közülük a nagyobb települések közé körülbelül 300 tartozik. Bányai Gábor a tájékoztatóján elmondta, hogy sok adós város biztosan bedőlne e nélkül a segítség nélkül jövőre, így viszont fellélegezhetnek egy kicsit. Az önkormányzatok várhatóan néhány napon belül leveleket kapnak az adategyeztetések, pontosítások miatt. (szerk.)
Akik nem lehetnek már velünk. Október utolsó napja az 1517-ben Wittenbergben kibontakozó reformáció emlékünnepe, másnapja pedig a november nyitó mindenszentek ősi kegyelete tereli figyelmünket a temetők világába, elhunyt szeretteink sírhantjai közé. Az időjárás sajnos nem fogadta kegyeibe az emlékezni vágyókat, de nem is riasztotta el őket az emlékezéstől. 2012. november 1-én délután 16 órára várták a helyieket Kunfehértón a templomba a Mindenszentek ünnepi Szentmisére. Az összegyűltek a Szentmisén Toldi Norbert káplánnal közreműködésével az elmúlt 60 év alatt elhunyt kunfehértói lelkek üdvéért imádkoztak. Utána a résztvevők kimennek a temetőbe. A helyszínen az emlékezéshez illő zenével vártuk a szeretteik sírját felkeresők sokaságát. A ravatalozó most a megemlékezés helyszínévé vált. Toldi Norbert káplán itt is szólt az elhunyt lelkek üdvéért, majd sírszentelésre került sor. Őt Sarok Krisztián követte, aki emlékbeszédet mondott és elevenítette fel mindenkiben elhunyt szeretteinket és a rájuk való emlékezés fontosságát, akik „Mindig szívünkben élnek!”
Ima közben Toldi Norbert káplán
Sarok Krisztián mondott emlékbeszédet Ilyenkor az élők különös fogékonysággal gondolnak a maguk eljövendő sorsára, hiszen a halál ellen nincs orvosság. Mindenszentek estéjén sokfelé, őrizvén a hagyományokat, az otthonokban több helyen is égett a gyertya, mégpedig annyi, ahány halottja van a családnak. Régebben a falusi nép víg torral emlékezett az elhunytakra. Éjjelre ennivalót hagytak az asztalon a hazajáró lelkeknek. Másnap - halottak napján - a koldusok kaptak elemózsiát. A távolba szakadtak, ha csak tehetik, mindenszentek táján korunkban is hazalátogatnak szűkebb szülőföldjükre, halott és élő hozzátartozóik körébe emlékezni. Ahogy a dal is mondja „Csak a szépre emlékezem...” az együtt eltöltött szép és boldog időkre. Ha lehetne, azt kívánnám magamnak és másoknak is, hogy ne csak ez az egy nap legyen, amikor rájuk... igen rájuk, elvesztett szeretteinkre emlékezünk. (szerk.)
Akit érdekel…
Agykontroll Kunfehértón
Életem több nehézségén, feladatán sikerült már túljutnom egy csodálatos módszer segítségével. Különösen nagy hasznát vettem ezeknek a technikáknak főiskolai tanulmányaim alatt, legtöbbször a vizsgadrukkot szüntettem meg vele. Ma már egyre többen ismerik és tanulják ezt a módszert, melynek AGYKONTROLL a neve. Miért ilyen népszerű? Mert egyszerű, könnyen elsajátítható, használatával nyugodtabbak, egészségesebbek lehetünk, könnyebben tanulhatunk, mindenféle problémáinkat könnyebben megoldhatjuk. Már sok-sok sikeren keresztül megtapasztaltam a módszer működését, mikor megláttam, hogy oktatóképzést hirdettek meg. Rögtön tudtam, hogy jelentkezni akarok. Több válogatáson, oktatáson, vizsgán túljutottam, így 2008-ban megszereztem a végzettséget, mellyel oktathatom az agykontrollt gyermekeknek. A gyerekek nagyon fogékonyak, néhány játékon keresz-
Virágokkal és mécsesekkel szépültek a sírok
A hideg és fagy veszélyezteti a vízmérők és a vízcsövek épségét! Védekezzünk a fagy ellen!
Tanácsok a fagy okozta károk megelőzésére
tül meg is tapasztalják velem a tanultakat. Több városban tartottam tanfolyamot eddig. Szeretném, ha a falumban is megismerhetnék az erre nyitott gyermekek és szüleik az agykontrollt. Az ingyenes ismertetőn bővebben beszélek arról, mire jó az agykontroll, milyen lehetőségekkel végezhető el a tanfolyam. Erre szeretettel várok minden érdeklődőt 2012. december 17-én hétfőn 17 órára a Művelődési Házba. (Harnóczi Erzsébet gyermekagykontroll-oktató)
A vízvezeték és a vízmérő legfőbb ellensége a fagy. Érdemes nagyobb körültekintéssel odafigyelni a vízvezetékre és a vízmérőre, hiszen a fagy elleni védekezés a belső vízhálózaton a fogyasztó felelőssége és feladata. A vezetékbe fagyott víz komoly károkat okozhat, ezért a következőkben néhány hasznos tanáccsal szolgál a Halasvíz Kft... Amennyiben vízmérője fűtött helyen található, például a konyhában, nem okozhat problémát a hideg időjárás. A fagy elleni védelem különösen akkor fontos, ha a vízmérő az épületen kívül, a vízmérő aknában van elhelyezve. Kérjük, figyeljen oda a raktárban vagy garázsban felszerelt mérőkre is, ahol a hőmérséklet gyakran alig magasabb, mint az épületeken kívül. A vízmérőnek fagymentes helyiségben vagy szabvány szerint elkészített vízmérőaknában kell lennie, ahol a vezetékek a fagyhatár alatt vannak. A vízmérő állapotát ajánlatos legalább havonta ellenőrizni, de ezt ne kemény hidegben tegye, és csak nagyon rövid ideig tartson az ellenőrzés. Lakatlan ingatlanoknál, hétvégi és építési telkeken a belső vízhálózatot és magát a vízmérőt is szükséges vízteleníteni még a fagyok beállta előtt. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a vízmérő előtti főelzárót elzárjuk, majd az ingatlanon lévő vízvételi csapot kinyitjuk. Köszönjük, hogy odafigyel vízmérője állapotára, hiszen a vízmérők rendeltetésszerű működtetése közös érdekünk. (szerk.)
Anyakönyvi Hírek Született: Somogyi Diána Ibolya 2012.11.14. An.: Horváth Judit Gratulálunk! Elhunytak: Ragadics László 1930.10.05., Vida Józsefné 1928.10.18. Őszinte részvétünk! Községünk vezetése lapunk hasábjain keresztül köszönti a 80 évnél idősebb helyi lakosokat születésnapjuk alkalmából. Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk a múlt hónapban születetteknek! KÖSZÖNTJÜK Bangó Jánost, Somoskövi Józsefet, a Rákóczi u. 60-ban, az I. körzet 13-ban, aki november 26aki november 11-én án ünnepelte ünnepelte nyolcvanharmadik, nyolcvanhatodik, születésnapját!
FELHÍVÁS!
Felkérjük a lakosságot, hogy a havazást követően, maguk és embertársaik érdekében tisztítsák, csúszásmentesítsék a házuk előtti járdaszakaszt. Az együttműködésüket előre is köszönjük! Polgármesteri Hivatal
2012. december
K alauz
Kunfehértói
Kellemes idő kísérte a lampionos felvonulást!
Márton Napi vigasságról
2012. november 9-én a kunfehértói Gyermekotthon ötlete nyomán a Művelődési Ház támogatásával „Márton napi” hagyomány teremtő rendezvény valósult meg. Nagy örömünkre a több mint 250 fős lampionos felvonulást a jó idő is támogatta. Az otthon ebédlője előtt gyülekező népes csoport, felnőtt és gyermek tagjait a meghívott vendégeket Benke László, majd az ötletadó Bochner Ferencné az otthon volt vezetője köszöntötte. Ica néni néhány szóval körvonalazta a Márton nap kialakulását, a hagyomány múltját. A programismertető után lampionok fénye mellett Benke László sétára invitálta a résztvevőket. A felvonuláson óvodások, iskolások és felnőttek is részt vettek. A menetet
rünk Harnóczi Sándor és alpolgármesterünk Dr. Hegyes Edina fogadta a résztvevőket. Polgármesterünk köszöntötte az ötlet megvalósításában részvevő jelenlévőket. Megjegyezte, jó hogy van az év vége felé is ilyen a falut megmozgató program. Örömét fejezte ki, hogy egy-egy rendezvény milyen sok embert megmozgat és szórakoztat. Ezt követően polgármester úr és alpolgármester asszony az Önkormányzat és a Művelődési Ház támogatásával a gyerekeknek csokival kedveskedett. Ezen felül felnőttek és a nagyobb gyerekek lopózásban és talicskatolásban vetélkedtek csokikért és ajándékért. A programot követően a Művelődési Ház és Könyvtár elé vonult a csapat. Ott már várták a felvonulókat a szervezők és az intézmény igazgatója. A Művelődési Ház előtti terület adta a helyet a „Lampion” szépségversenynek. A szervezők csokival díjazták a versenybe résztvevő lampion tulajdonosokat. Az alaphangulat megalapozását követően a résztvevőket még a Gyermekotthon ebédlője várta finom libazsíros kenyérre hagymával, teára, a felnőtteket forralt borra, és egy jó hangulatú táncra. A népes csapat hangulatát Tósaki Alex válogatott zenével alapozta meg, majd a Holdruta Kunfehértói Fiatalok Egyesületének táncosai hívták mozgásra a jelenlévőket. Sokan álltak be a körbe és érezték a tánc, bizsergő lüktetését. A sok támogatóval megvalósuló
Gyülekező a Gyermekotthonnál
. oldal
SPORTEREDMÉNYEK Labdarúgás Bács-Kiskun Megyei III. o. erednményei Kunfehértó – Borota Kunfehértói góllövő: Bozsóki Imre
1-2
Kunfehértó – Császártöltés Kunfehértói góllövő: Bozsóki Imre
1-9
Sok sikert!
(szerk.)
Sportlövészet
Országos Diákolimpiai Döntőről
2012.11.24-én Szerencsen került megrendezésre a 2012. évi Diákolimpiai Lő Verseny Országos Döntője. Gazsó Endre a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola színeit képviselve indult két versenyszámban. A versenyét Endre a „C” korcsoport (igazolt középiskolások) 40 lövéses zárt irányzékú légpuska versenyszámmal kezdte, mellyel 328 köregységet lőve egyéniben a 18. helyen végzett, még a Bács-Kiskun megyei légpuskás csapattal az 5. helyen végeztek. Folytatta a versenyzést ugyan ezen korcsoport 40 lövéses légpisztolyos számával. Ebben 326 köregységet ért el, mely számára a 13. helyet eredményezte. Sajnos 2012-ben igen kevés versenyzési lehetősége volt Endrének és a Diákolimpián elért eredménye csak közepes szintűre sikerült. Ez évben még a Postaverseny Döntőjén indul, (Budapest, 2012.12.08-án) amennyiben az első 20 között végez a 6 alapfordulót követően. Jelenleg 5 forduló után légpisztoly 40 lövéses versenyszámban 43 induló közül 1049 köregységgel a 13., még nyílt irányzékú légpuska 20 lövéses versenyszámban 107 induló közül 579 köregységgel az 1. helyen áll. (szerk. Gazsó A.)
Általános Iskolai Hírek
Játék a Tájháznál
Műsor és tea az Óvodában Ica néni vezette. A séta első állomása az Óvoda volt, ahol Horváth Istvánné Margitka óvodavezető, kollégái és az ovisok énekkel, körjátékkal és meleg teával köszöntötték a felvonulókat. Voltak, akik a körjátékba is beszálltak. A kedves vendéglátás és a műsor után a Tájházhoz vonult a lampionos csapat. Itt Tóth Sándorné Marika vezényletével és Retekné Rózsa, Erdődiné Ili, Ónodiné Kata és Petneháziné Kati segítségével beüzemelésre került a falu kemencéje, ahol a gyerekek teája és a felnőttek forralt bora mellé finom kenyérlángost, almát és tököt sütöttek a részvevőknek. A kemence mögött meglepetésként a Csalogány citerazenekar két tagja Id. Tárnoki András és Kovács Antal citeraszóval és nótákkal várta a felvonulókat. Akinek kedve volt beállhatott az éneklésbe, de a kiállításokat is megtekinthette az udvaron és az épületben egyaránt. Kihasználva a tábortűz és a tájház bevilágított udvarát a szervezők libás cukrok keresésével, cukor „esővel”, lángos evő versennyel kedveskedtek a gyerekeknek. A programok kellékeit és ajándékait a Művelődési Ház és a Gyermekotthon biztosította. A versenyek és a falatozást követően a Polgármesteri Hivatallal szemben lévő lezárt útszakaszhoz vonult a csapat több mint kétszázötven főt számláló felvonulója. Itt Benke László igazgató, polgármeste-
program igazán jól sikerült. A szervezők ezúton is szeretnék köszönetüket kifejezni az intézmények dolgozóinak, egyesületeknek és magán személyeknek, vállalkozásoknak, akik bármilyen módon is segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását. Estébe nyúlóan zárult a Márton Napi hagyományőrző rendezvény azzal, hogy jövőre is megrendezésre kerül még több résztvevővel. (szerk.)
Figyelem, pet palackok gyűjtése!!!
Új rovatunk indult 2012. januárjától,
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a kunfehértói Óvoda a műanyag pet palackok, kupakok gyűjtését még az idei és a jövő évben is folytatja. A palackok értékesítéséből származó összeget az óvodai játékok bővítésére, cseréjére és a környezet szépítésére fordítjuk. Kérjük, ne dobják a kukába, hanem küldjék, hozzák az óvodába az összegyűjtött palackokat minden hónap első hetében! Ne feledjék, ezzel is védhetjük környezetünket. Köszönjük segítségüket! Kunfehértói Óvoda SzMK.
„Lopózás” a Szabadság téren
amellyel községünk 60. születésnapjára emlékezünk,
„Az elmúlt hatvan évben történt”
Felekezeti felhívás! Templomunkba szeretettel várjuk az érdeklődőket és a kedves testvéreket a következő alkalmakra: Római Katolikus Szentmisére: minden vasárnap és ünnepnap reggel 08 órakor. Református Istentiszteletre: minden hónap 2. vasárnapján, délután 2 órakor
„Kunfehértó története fotókon” című és a Tájházban lévő állandó fotókiállítás anyagának része több olyan fotó, amely a múltat villantja fel. Ilyen az alábbi fotó is, amely a „Birkanyáj a határban” címet viselhetné. A képet Burai Istvántól örökölt albumból választottuk és adjuk közre.
Elit Klub és még sok diák NB I-es kézilabda mérkőzéseken járt
Azok a felső tagozatos tanulók, akik szorgalmukkal, magatartásukkal, tanulmányi eredményükkel kiemelkednek társaik közül, részesei lehetnek a Kunfehértói Általános Iskola Elit Klubjának, akik legutóbb (október 27-én) egy élvonalbeli női kézilabda mérkőzést tekinthettek meg. A Kiskunhalas NKSE – Veszprém NB I-es találkozón a halasi „B”- közép dobszója mellett szurkolhattak a halasi lányoknak. Talán a fehértói buzdítás is hozzájárult ahhoz, hogy a halasiak legyőzték a bajnokság egyik legerősebb csapatát. A szurkolást a kézlabdás lányok meghajlással, pacsizással és autogrammal köszöntek meg az ifjú drukkereknek. • • • Iskolánk az Elit Klub élménybeszámolója miatt, közös mecscsnézésre hívta diákjait november 10-ére a Kiskunhalas NKSE Fehérvár KC NB I-es kézilabda mérkőzésre. A KNKSE utánpótlásának vezetősége, az iskolai DSE, a DÖK és az SZMK összefogásával a 3. és 4. osztályosok ingyen, míg a felsősök akciós áron juthattak ehhez a remek élményhez. 30 fős alakulatunk remek hangulatot teremtett a mérkőzésen, amit a halasi csapat győzelemmel honorált. Közös fényképek és az aláírások is féltve őrzött kincsek lesznek számunkra! Diákjaink kissé rekedten bár, de igazán feldobott állapotban tértek haza, így valószínűsíthető, hogy a következő hazai mérkőzésre is kilátogatunk. (szerk.: Igás A.)
K alauz
Kunfehértói
. oldal A Sportcsarnok volt a helyszín…
2012. december
Nyugdíjas klubok találkozója volt Kunfehértón Minden évben hagyományként találkozót szervez a Kistérséghez (HTKTSZSZK.) tartozó helyi Gondozási Központ és a Nyugdíjas Klub Kunfehértón. Most 2012. december 1-én várták vendégeiket a kunfehértói nyugdíjas klub tagjai. A két baráti klub nagy létszámmal képviseltette magát Balotaszállásról és Kisszállásról. A vendégek fogadása már az utcán megvalósult. Madácsi Erzsébet a helyi Gondozási Központ vezetője és kollégái köszöntötték a baráti klubokat és a meghívott vendégeket. A Sportcsarnokba lépéskor, zenével és a konty alá valóval várták a helyi szervezők a résztvevőket. A talpalávalóról Pastrovics Lajos gondoskodott. A rövid összeismerkedés követően, Harnóczi Sándor polgármester nyitotta meg a találkozót visszaemlékezve az első általa megnyitott rendezvényre, nem elfeledve a névnaposoknak szóló jókívánságait, majd jó szórakozást kívánt a találkozó résztvevőinek. A kedves szavakat követően a hagyományos bemutatókra került sor. Nagy István vállalta a jelenlévő klubok és vendégek köszöntését és a műsorvezetés fontos feladatát. Elsőként Nagy Alexandra kunfehértói óvodás, majd Dusnoki Jánosné mondott egy-egy verset. Harmadikként a Kisszállási Idősek Klub ifjúsági tagozatának vidámpercei következtek. A jelenetből megtudhattuk, milyen fondorlattal lehet az asszonyok hűségét kinyomozni. Őket a kunfehértói nyugdíjas klub verselője Czagány Lajosné két szavalattal követte. Ötödik produkcióként ismét a Kisszállási Idősek Klub ifjúsági tagozatának vidámpercei következtek. Móricz Zsigmond: „Dinnyék” című egyfelvonásos parasztkabaréját adták elő, nagy derültséget okozva közönségüknek. Végül a kunfehértói klub szüretet idéző táncbemutatói és a jó humorral megáldott cigányembere követte, amellyel nagy sikert arattak. A produkció, jól sikerült, amit az is igazol, hogy a közönség hosszantartó tapssal honorálta a műsort. Felejthetetlen volt ez a találkozó is. A műsorok végén Nagy István köszönte meg a fellépők színvonalas műsorát, és további jó szórakozást kívánt a jelenlévőknek. Rövid szünetet követően Madácsi Erzsébet a Gondozási Központ vezetője egy szál virággal és emléklappal köszönte meg több nyugdíjas klubtagnak és minden kollégájának a hosszú éveken keresztül tartó segítő munkáját. Ebéd előtt azonban a klub tagjai is egy kis ajándékkal köszönték meg Erzsike eddigi odaadó munkáját. Az ajándékozásokat követően a finom ebéd következett. Vendégváróként pogácsa és nagy perec várta a vendégeket,
míg a menü csontleves, zúzapörkölt tésztával, körömpörkölt volt burgonyával és savanyúság, végül többségében házi készítésű és cukrászsüteményeket szolgáltak fel a vendégeknek. Azt hiszem nem maradt senki sem éhen. A sportcsarnok zengett a jó hangulattól. Az ismert dallamok, mozgásra invitálták a jelenlévőket. Ropták a táncot, és együtt énekelték a dalokat a zenésszel. A rendezvény utolsó előtti eseményeként a felajánlott ajándékok, tombolahúzására került sor. Végül egy nagy táncos blokk után azzal búcsúztak el egymástól a résztvevők, hogy jövőre újra találkoznak. A szervezők ez úton köszönik meg mindazon támogatók önzetlen segítségét, akik e nehéz gazdasági helyzetben is, segíteni tudták rendezvényüket. Külön köszönet az iskola tanulóinak a helyszín berendezéséért, a felszolgálók és tombolaárusok munkájáért. A klub tagjainak, akik közül sokan adtak támogatást, segítséget, valamint munkájukkal, tombola és egyéb felajánlásokkal segítették a rendezvény sikerét. Az Önkormányzatnak és Sporttáborának, az Általános Iskolának, valamint a Művelődési Háznak az eszközök biztosításáért. Végül de nem utolsó sorban a Gondozási Központ dolgozóinak, akik szervezési és egyéb munkájukkal segítették a Nyugdíjas találkozót. Azt hiszem a rendezvény, megint felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek. (szerk.)
Kunfehértóiak tánc közben
Harnóczi Sándor polgármester megnyitó közben
Még időben szólunk…
Kutyák is pusztulhatnak a szilveszteri petárdázás miatt
Az óévbúcsúztató vigadalomban elsütött petárdák, és tűzijátékok miatt sok házi kedvenc riadtan szalad világgá. Az ilyenkor elkóborolt állatok közül sok sohasem kerül elő. Legtöbbjük autók kerekei alá kerülnek, vagy a hidegben gyorsan legyengülnek, de nem ritka, hogy az erdőkben vadászok lövik azokat ki. Az Orpheus Állatvédő Egyesülettel együtt arra kérjük a háziállattartókat, hogy az év utolsó „durrogós” napjaiban kedvenceikre fokozottabban ügyeljenek. Mi lesz a szilveszteri vigadalomban kóborrá váló állatokkal? A kutyák a közeli petárdarobbanások pillanatában úgy megijedhetnek, hogy mielőtt elszaladnak, akár a gazdik kezéből a pórázt is kitépik. A riadt / sokkos állapotú kutyák félelmükben haraphatnak is. A kóborrá váló állatok hetekig bolyonghatnak, majd legyengülve megfagynak, elpusztulnak. Nem ritka az autósgázolás vagy a vadászok által elvégzett vadvédelmi célú kutya-macska kilövés sem. A közterületen kóborló állatokat jobbik esetben a lakosok menhelyre viszik vagy a kóbor állatok begyűjtésével foglalkozó ebrendészet, gyepmester gyűjti be azokat. Ne engedjük elkóborolni kedvencünket! Kutyáinkra, macskáinkra érdemes minden esetben bilétás nyakörvet kötni, melyen cím, telefonszám, név is kerüljön feltüntetésre. A bajok megelőzése érdekében december 30. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatosság-
Pillanatkép a Kisszállási műsorból
gal (pórázon) sétáltassa négylábú barátját. Otthon biztosítsunk kedvencünknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet (belső szobát vagy udvarrészt, jó kerítéses udvart). A félős – ijedős ebek a petárdarobbanások miatt félelmükben haraphatnak is. Némi odafigyeléssel elkerülhető lehet egy esetleges kutyaharapásos tragédia, jobb tehát megelőzni a bajt. Ha megtörtént a baj, és kedvencünk elveszett Készítsünk lakhelyünk környékére kitehető plakátokat, rendszeresen figyeljük a környéket. Fel kell keresni a területileg illetékes (és a környező településeken működő) gyepmesteri telepeket, hiszen a közterületekről oda kerülnek begyűjtésre a kóborló állatok. Gyepmesteri telepek elérhetőségéről az adott település jegyző hivatala tud tájékoztatást adni. A témával kapcsolatban az Orpheus Állatvédő Egyesület internetes információs oldalakat is működtet. A www.zug.hu www.ebrendeszet.hu oldalak tartalmaznak hasznos címeket – telefonszámokat, elveszett / megtalált állatok kapcsán ingyenes hirdetési lehetőséget. A gyepmesteri telepekre bevitt állatokat 2 hét megfigyelés után a törvények értelmében el is altathatják. Érdemes tehát elveszett kedvencét ezeken a telepeken is fokozottabb rendszerességgel keresni! Boldog Új Esztendőt Kíván az Orpheus Állatvédő Egyesület www.zug.hu - Állatbarát Web Kuckó, www.ebrendeszet.hu - Talált állatok gazdikeresője. (szerk.)
EBTARTÓK Figyelem! A Polgármesteri Hivatal, felhívja az eb tulajdonosok figyelmét, hogy belterületen az ebek „kóboroltatása”, felügyelet nélküli szabadon engedése szigorúan TILOS! E szabály megszegőjével szemben szabálysértési eljárás kerül lefolytatásra. A bírság 10.000 Ft-nál kezdődik! Közös érdekünk hogy az eb tartásról szóló szabályok embertársaink testi épségét is figyelembe véve - maradéktalanul kerüljenek betartásra. Megértésüket előre is köszönjük. Polgármesteri Hivatal
Jó volt a hangulat
Felhívás!
Kutyák kötelező mikrochipezése Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy 2013. január 01-től kötelezővé válik minden 4 hónaposnál idősebb kutya mikrochip (transzponder) általi egyedi megjelölése, az alábbi Kormányrendelet alapján: A 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet 17/B. §-alapján: - Minden négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (mikrochip) megjelölve tartható - A bekezdésekben foglaltak betartását a jegyző és a kerületi hivatal ellenőrzi. - A négy hónaposnál idősebb transzponderrel nem jelölt ebről a jegyző és a magánállatorvos köteles jelentést tenni a kerületi hivatal felé. - A transzponderrel megjelölt eb tulajdonosának, tartási helyének megváltozása, vagy az állat elpusztulása esetén az eb tartója az adatváltozást 8 napon belül köteles a magánállatorvossal az adatbázisban regisztráltatni. (Info: Dr. Tóth Anna állatorvos Kunfehértó 06/30/4566158) Ne feledjék, a rendelet minden kutyatartóra egyformán érvényes és elmulasztása szankciókkal jár. (szerk.)
Kellemes Karácsonyi és sikerekben gazdag Új Évet kívánunk minden kedves Olvasónknak!
Benke László szerkesztõ
2012. december
K alauz
Kunfehértói
. oldal
CIHA PRESSZÓ Nézzen be hozzánk, jól fogja érezni magát.
Felújítja lakását, nyaralóját, vagy építkezésbe fog. Bízza a munkát szakemberre. Festést, mázolást, tapétázást vállalok!
Szanyi György
szobafestő, mázoló, tapétázó 6413 Kunfehértó Jókai u. 41. Tel.: +36/30/3497529 Vállalom: hűtő, fagyasztó, automata mosógép, egyéb háztartási gépek és klímák javítását, karbantartását.
Nagy László háztartási gépszerelő
Tel.: 77/407530 vagy 06/30/2490990
Lakossági Hirdetések! Kunfehértón a IV. körzetben ikerház egyben eladó. Irányár: 12.000.000Ft Tel.: 06/30/4501222 vagy 06/30/3064500 ********************************************** Kunfehértón a Jókai u. 29. alatt fél ház eladó. Irányár: 1.000.000Ft. Tel.: 06/70/6649481
Hirdetõink szeretetteljes békés karácsonyt és boldog új évet kívánnak minden olvasónak!
Megszokott környezetben új bérlővel, figyelmes kiszolgálással, továbbra is várja régi és új vendégeit a
Hirdetõink és intézményeink békés karácsonyt és boldog új évet kívánnak minden olvasónak!
. oldal
Kunfehértó Község idén 60 éves
„Értékeink” - beszélgetés Harnóczi Sándorral A Polgármesteri Hivatal tanácstermében 2012. november 22én 17 órakor zajlott Kunfehértó megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére indított programsorozat „Értékeink” címet viselő rendezvénye. Az előadássorozat zárásaként Harnóczi Sándor polgármester volt Kurgyis Gábor vendége. A beszélgető partner a nagy létszámú közönség üdvözlését, majd Harnóczi Sándor bemutatását követően tette fel kérdéseit. Harnóczi Úr, aki gyermekkorától kezdve ismeri a falut és annak fejlődését, szüleiről és gyermekkorától kezdte a beszélgetést. Elmondta, hogy szülei Kunfehértón ismerkedtek meg, ő ugyan Kiskunhalason született, de pár hónapos korában szüleivel kiköl-
töztek Kunfehértóra. Édesapja a mostani Gyermekotthon elődjénél, amely akkoriban Kertészképző Iskola volt, a vezetőjeként dolgozott. Ő az általános iskoláit korának megfelelően, az akkoriban, a falu több helyszínén lévő helyi iskolában végezte el. Szívesen emlékezett vissza gyermekkorára, amikor is bejárták az egész falut, külterületeivel együtt. Úgy fogalmazott, hogy ezekkel a „csavargásokkal” megismerte barátaival úgy a területet, mint a saját tenyerét. Kirándulásaikat később már motorral majd lóháton is folytatták. Megemlítette a házak felépülését, az utcák kialakulását, szólt a falu végéről, ami akkoriban a kistemplom volt. Ezt követően jó humorral megfűszerezve összefoglalta a középiskolai élményeit, amelyet Makón zárt kereskedelmi szakon, majd az elhelyezkedését az akkori ÁFÉSZ-nél, ahol a gyakorlatát is végezte. Kitért a jánoshalmi sorkatonai éveire, ahol az élelmiszer raktárosságot bízták rá. Ez akkoriban nagy szó volt, hiszen tiszthelyettesi beosztást látott el. Szólt a jánoshalmi bulikról és a havi egy-két bicskázásról is, mert a forró helyzetekben az ottani fiúk hamar odanyúlta a bicskájukhoz. Későbbiekben, a Borkősav üzemben dolgozott pénzügyi vonalon, ahol nagyon jól érezte magát. A 70-es évek második felében többszöri elutasítást követően a felkérésnek mégis eleget téve vállalta el a megbízott Tanácselnöki beosztást. Ez annak volt köszönhető, hogy még három hónapig nem volt a tanács tagja. Az akkori időközi tanácstagi megválasztás után lett teljes jogú Tanácselnök. Ezen posztját, a 90-es években megvalósuló rendszerváltásig töltötte be. Az első Helyhatósági választáson a polgármesteri posztért négyen indultak, és kellemes meglepetés volt számára, amikor is 65-70% közötti sza-
Változások a közétkeztetésben! Tisztel Kunfehértóiak!
Tájékoztatom Önöket, 2012. árpilis 1-től az Önkormányzati tulajdonú
sporttábori konyhát üzemeltetem. Nagyobb adagszámmal a minőséget továbbra is megtartva várjuk megrendeléseiket a konyhánál, a 100Ft-os boltban vagy a 06/30/8247710 telefonszámon. Rendezvények kiszolgálását és megvalósítását továbbra is vállaljuk. Horti Norbert vállalkozó Tábor u. 27. Tel.:06/30/3828127
K alauz
Kunfehértói
vazattal választották meg a kunfehértóiak polgármesternek. Ezt a posztot három cikluson keresztül töltötte be. Kitér a testület létszámaira, működésére, munkájára, és a ciklusok közül az első kettőre, amely a legnagyobb fejlődést hozta a községnek. A képviselők támogatásával sok járdaépítés, szilárd burkolatú útépítés, a tornacsarnok megépítése, a II. körzet ivóvízellátása valósult meg (leválasztva a gyárak vízrendszeréről). Itt rövid kitérőt tett családjára, megemlítve feleségét valamint Erzsébet és Sándor gyermekeit, akikről igazán büszkén szólt. Kérdésre elmondta, hogy a család igazán nagy létszámú, hiszen ha mindenki náluk van 13-an ülnek le az asztalhoz. „Sajnos, ahogy az unokák nőnek, egyre többször van, hogy hiányzik valaki az asztaltól.” – mondta a polgármester. A negyedik ciklusban néhány szavazattal ugyan, de alul maradt a nyertes polgármesterjelölttel szemben, ami nem igazán esett jól neki, azonban a szavazók képviselőnek megválasztották. Akkoriban a kormányzat által hozott új polgármesterek nyugdíjazásáról szóló rendelkezéseknek köszönhetően sikerült nyugdíjba vonulnia. Még egyszer megpróbálta a polgármesteri pozíció megszerzését, de akkor már nagyobb különbséggel nyert az ellenfele. A 2010-es választásokon az ellene nyert polgármestert is leszavazták a választók és új polgármestere lett kunfehértónak. Azonban 2011-ben a képviselő testület, önfeloszlatását követően egy új, időközi választásra késztette a lakosságot. Itt a polgármester megnyerte a választást két ellenfelével szemben, és a többszöri polgármesteri megkeresést követően elfogadta az alpolgármesterséget. Harnóczi úr elmondta, hogy elejében nem akarta vállalni a feladatot, de végül meggyőzték és elfogadta a felkérést. Az ismert okok miatt azonban a polgármester 2012. Április 16-án lemondott így neki, az alpolgármesternek kellett a munkát tovább vinni. Az időközi választáson pedig egy jelöltként indulva újra polgármesterré választották a kunfehértóiak. Elmondta, hogy a korábbi tanácselnökség, és polgármesterség is így 2012-re nagymértékben megváltozott az Internet több órás elfoglaltságot jelent, hiszen a hagyományos levelezés helyett most ez az elfogadott. Mindezek tudatában és a korát is figyelembe véve a feltett kérdésre, hogy a ciklus végén indul-e a polgármesteri posztért vagy képviselőnek, úgy válaszolt, hogy: „Eszem ágába sincs még egyszer indulni polgármesternek. Fiatalabb ember kell erre a posztra. Azonban hogy képviselőnek indulok-e azt a jelölttársak személye és az egészségem majd eldönti.” A beszélgetés végén Kurgyis Gábor és Harnóczi Sándor is megköszönte a résztvevők jelenlétét, majd a polgármester a Gondozási Központba egy finom birkapörköltre és kötetlen beszélgetésre invitált mindenkit, aki kíváncsi volt az „Értékeink” előadássorozat utolsó programjára. Úgy gondolom, jó volt emlékezni így közösen a múltra. (szerk.)
2012. december
Közérdekû információk Polgármesteri Hivatal Kunfehértó Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 fax.: 77/507-131 Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 07.30-12.00 és 12.45-16.15 Szerda: 12.45 - 16.15 Péntek: 07.30 - 13.00 Háziorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel: Dr. Székács István Hétfő, Szerda, Péntek 08.00-12.00 Kedd, Csütörtök 13.00-17.00 Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979 Gyermekorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel : Dr Úrfi Edit Kedd 14.00-16.00 Csütörtök 13.00-16.00 Pénteken páros héten: 09.00 - 10.00 páratlan héten 13.00 - 14.00 Tel.: 77/407-622 vagy 06/20/8074447 Rendel: Dr Székács István Hétfő, szerda: 08.00 - 11.00 Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979 Védőnői szolgálat Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Tel.: 06/70/3167941 Védőnő : Németh Tímea Nyitvatartás: naponta 08-09-ig fogadóóra Kedd: 13.00-14.00 -ig Csecsemő tanácsadás Minden 4. csütörtökön 13.00-15.00 Terhes tanácsadás Tanácsadás: 77/407-540 Fogorvosi ellátás Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-105 vagy 77/507-011 Rendel : Dr. Herczeg László Hétfő, Péntek 08.00 - 12.00 Kedd, Csütörtök 13.00 -18.00 Fogorvosi Magánrendelés Kunfehértó Rákóczi u. 26. Tel.: 06/30/2198386 Rendel: Dr. Böszörményi József péntek 15.00 - 17.00 szombat 09.00 - 11.00 Gyógyszertár Kunfehértó Szabadság tér 11. Tel.:06/77/407-012 Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: 08.00-16.00 Kedd, Csütörtök: 09.00 - 17.00
AKCIÓ a 100 Ft-os Boltban! Karácsonyi ajándékok széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Az akció időtartama: 2012. december 01-től 31-ig tart.
Jöjjön be hozzánk, nálunk spórolhat!
Kunfehértói Kalauz Lakossági ingyenes apróhirdetési szelvény A kivágott és megírt hirdetési szelvény leadási határideje minden hónap 20-ig. Leadható a Művelődési Ház és Könyvtárban személyesen, vagy az intézmény postaládájába, borítékba helyezve. A szöveget kérjük, nyomtatott nagybetűkkel írni! A leadott hirdetés mellé kérjük elérhetőségének, telefonszámának megadását, hogy pontosíthassunk amennyiben szükség lenne rá. _____________________________________________ ____________________________________________________ ____________________________________________________ ____________________________________________________ Kérem a fenti lakossági hirdetésem megjelentetését a Kunfehértói Kalauzban. A hirdetés szövegéért a felelősség a hirdetőt terheli, és ezt aláírásommal elismerem. ______________________________
Víziközmű Társulat Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 06/77/407-065 Ügyintéző: Tiringer Eszter Kedd, Péntek: 07.30-12.00 Szerda: 13.00-18.00 Művelődési Ház és Könyvtár Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 77/407-065 Ig.: Benke László 06/30/2663276 Nyitva tartás: Héfőtől-Péntekig: 08-16.30 Rendezvény esetén külön nyitvatartással. HTKT Gondozási Központ Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-506 Részlegvezető: Madácsi Erzsébet Nyitvatartás: 08.00 - 16.00 Napközi Otthonos Óvoda Kunfehértó Ady e. u. 4/a Vezető: Horváth Istvánné Tel.: 77/407-137 Kunfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon Kunfehértó Úttörő tér 7. Ig.: Czagányné Móczár Gertrúd Tel.: 77/507-711 Tájház Kunfehértó Kiserdő u. 5. Látogatható előzetes egyeztetést követően. Benke László 06/30/2663276 Tapodi Sándor gyűjtő 15 óra után 06/30/3157011 Gyermekotthon Kunfehértó Úttörő tér 8. Ig.: Kiss Anita Tel.: 77/507-050 Településüzemeltetés Harnóczi Gábor Kunfehértó, Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 Tel.: 06/30/6354730 Szennyvízszippantás Tel.: 06/30/35-68-658 EDF DÉGÁZ Kiskunhalas 6400, Kiskunhalas Kertész utca 2. Ügyfélfogadás: Hétfő, Szerda, Csütörtök: ---Kedd: 16:00-20:00 Péntek: 8:00-12:00 DÉMÁSZ Kiskunhalas 6400, Kiskunhalas Mátyás tér 2. Ügyfélfogadás: Hétfő: 8:00-18:00 Kedd, Szerda, Csütörtök: 8:00-12:00 Péntek: zárva
Rendőrség Kunfehértó Szabadság tér 10. Tel.: 06/20/5396730 Képviselők fogadóórái Körzeti megb.: Madarász József r.tzls. Körzeti megb.: Majoros Loránd r.zls. Volovár Károly képviselő: Tel.: 06/30/5528184 Tel.: 06/20/5395617 (nap folyamán bármikor) Posta Kunfehértó Szabadság tér 9. Tel.: 77/407-060
Szalai László képviselő: minden hónap 3. csütörtökén a Művelődési Házban 15 -18 óráig
Tanyagondnok Kiss Zsigmond Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 06/30/6198320
Sarok Tibor képviselő: minden hónap utolsó péntekén 17 órától, nyári hónapokban 19 órától a Művelődési Házban
K
Kunfehértói
alauz
www.kunfeherto.hu
Kiadja: Kunfehértó Község Önkormányzata Megjelenik: havonta 400 példányban Felelõs szerkesztõ: Benke László Szerkesztõség címe: 6413 Kunfehértó, Béke tér 3. Telefon: 77/407-065 Tördelés és nyomdai munkák: Kópia Nyomdaipari Kft. Kiskunhalas