K
ÚJÉVI ÜDVÖZLET Tisztelt Kunfehértóiak!
Most amikor egy évvel ismét öregebbek lettünk, most amikor ki-ki vérmérséklete és lehetőségei szerint elbúcsúztatta az ó évet, úgy érzem Kunfehértó polgármestereként kötelességem elsőként üdvözölni Önöket az új esztendő hajnalán.
Kunfehértói
Községi közéleti havilap
Hiszem, hogy 2011-ben is van, lesz teendőnk bőven. Elsősorban vigyáznunk kell mindarra, amit elődeink megteremtettek, mert így tudunk a lerakott alapokra tovább építkezni.
alauz
XVII. évfolyam 1. szám
2011. január
Számomra ez a munka azonban nem csak a téglák egymásra rakását jelenti, hanem az emberi kapcsolatok gazdagítását is. Hiszen a köveknek csak az emberek adhatnak életet, az emberi munka és erőfeszítés teszi a polgárok sokaságát közösséggé. Olyan közösséggé, ahol az erős a saját tehetségéből és munkájából boldogul, de képes arra is, hogy segítse a gyengébbeket, jószívű természetességgel cselekedjék azért, hogy az elesetteknek is esélyük legyen az emberhez méltó élethez.
Ára: 100 Ft
Kicsik, nagyok és felnőttek is eljöttek... Kunfehértó Község fenyőünnepéről
2010. december 11-én 10 órakor a Községháza előtt zajlott településünk Fenyőünnepe. Az Általános Iskolások egy szép zenés produkcióval kedveskedtek a közönségnek, akik között a legkisebbeket is meg lehetett találni. A műsor után polgármester asszony megköszönte a szép műsort, majd megkérte a gyereke-
2010-2011
ket és felnőtteket, segítsenek feldíszíteni az óvodások és az iskolások által készített díszekkel a felállított fenyőfát. A megszépült „Falu karácsonyfája” mellett megjelent a „Mikulás” aki szaloncukrot és „Holle anyó” aki finom meleg teát és kekszet kínált a fázós közönségnek. (szerk. Benke)
Mit kívánhat egy polgármester a falu lakóinak? A betegeknek gyógyulást, az elesetteknek támaszt, az elhagyottaknak társat, a mindenben önmaguk igazát hangoztató békétleneknek végre megnyugvást, a szegényeknek munkát, a gazdagoknak jó befektetést, a fiataloknak munkát és édes szerelmet. Egyszóval boldog új évet a község minden polgárának, barátjának és segítőjének! Egy erdélyi település, Désfalva honlapján találtam a következő versikét. Ezzel kívánok önöknek minden jót és szépet a 2011-es esztendőre! Ismét egy esztendő hanyatlik a sírba, Nézhetünk utána nevetve vagy sírva. Sokan biz örömest búcsúznak el tőle, Azt várják, hogy különb lesz a követője. Itt állok magam is, azt óhajtom itten, Jobb időket érjünk, mint az elmúlt évben. A mezőkön áldást, a hazában békét, Az emberek szívében boldog egyetértést. Ezért fohászkodunk, ezért ver a szívünk, Adjon az Úr Isten Boldog Újesztendőt nékünk. Kovács Erzsébet polgármester
Mikulás járt a Nyugdíjas klubban! Nagy létszámban az összejövetelen...
Műsor közben
„Mikulás”, „Holle anyó” és az óvisok
Külföldi delegáció Kunfehértón
Felújítási munkák befejeztével...
Szerbiából érkeztek
Átadták a felújított és a fejlesztésekkel bővült intézményt
Előzetes megkeresést követően, küldöttség érkezett Szerbia magyar lakta területéről, közös EU-s a határokon átnyúló (IPA) pályázat és együttműködési partnerség megvalósítása érdekében. Nyilas Mihály Magyarkanizsa polgármestere, Lékó Róbert Orom község polgármestere és Nyilas Leonov Anita a Magyarkanizsai Községi Tanács tagja látogatott el Kunfehértóra. A küldöttséget Kovács Erzsébet polgármester, Szalai László alpolgármester, Csupity Zoltán jegyző. Kurgyis Gábor a Kunfehértóért Közalapítvány elnöke és a Művelődési Ház igazgatója fogadta. (3. oldal)
Nagy munka végeztével ünnepélyes keretek között Benke László igazgató adta át a kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtárat a község lakosainak és vendégeinek. A rendezvényen részt vett Kunfehértó Község polgármestere, alpolgármester, több képviselő és intézményvezető is. (8. oldal)
„Adjon Isten minden jót...” „Adjon Isten minden jót, öt-hat tyúkot, jó tojót, hízott disznót, sok hurkát, tele pincét, kamarát, sonkát, kolbászt, szalonnát, gond ne bántsa a gazdát.
MEGHÍVÓ 2011. január 18-án kedd délután 17 órára a Polgármesteri Hivatal tanácstermébe LAKOSSÁGI FÓRUMRA hívjuk a tisztelt lakosságot. Polgármesteri tájékoztató hallható az elmúlt három hónap eseményeiről és az Önkormányzat előtt álló feladatokról.
zott, hogy: „Amennyiben jövőre is jók lesztek, az ajándékcsomagokkal én is itt leszek.” A búcsút követően az egybegyűltek a hozott finomságokat fogyaszthatták el, amelyet természetesen a résztvevők sütöttek. Ezen a napon a jó hangulatért, mindenki tett valamit. Valaki nótákkal, valaki anekdotákkal, és valaki viccekkel szórakoztatta a jelenlévőket. Köszönet érte! A jó hangulat sokáig ott tartotta a részvevőket. A távol maradottaknak is és az ajándékozáson jelenlévőknek is sok boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog újévet kívántak a Gondozási Központ, a Polgármesteri Hivatal, valamint a Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói is. (szerk.)
Pályázat! Polgármesteri Hivatal Pályázati kiírása! Pénzügyi-gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére. (Részletes kiírás a 3. oldalon.)
Adjék Isten szép vetést, rengő-ringó jó termést, békesség és szeretet, töltse meg a szívetek: az új esztendőben!” (Népköltés)
Sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasónknak.(szerk. Benke L.)
Sok nyugdíjas jött el december 7-én 14 órára a Gondozási Központba. Nem kisebb eseményre került sor, mint a Mikulás látogatására, aki oda is ellátogatott ajándékaival. Télapós dalokat énekelve várták a nagyszakállút. A télapó idén egyedül érkezett, hiszen ebben a klubban információi szerint mindenki jó volt. Nem is kapott senki virgácsot. Igaz az is, hogy a messziről jött télapó, megdorgálta egy kicsit a klub tagjait, hiszen néha-néha igen kevesen mennek el a tagok közül a klubnapjukra. Azonban dicséret is elhangzott, mert néhány jelentkező azért csak akadt, aki verset, vagy dalt adott elő a mikulásnak. Miután a télapó kiosztotta az ajándékcsomagokat, azzal búcsú-
EBTATARTÓK Figyelem! A Polgármesteri Hivatal, felhívja az eb tulajdonosok figyelmét, hogy belterületen az ebek „kóboroltatása” szigorúan TILOS! E szabály megszegőjével szemben szabálysértési eljárás kerül lefolytatásra. Közös érdekünk hogy az eb tartásról szóló szabályok - embertársaink testi épségét is figyelembe véve - maradéktalanul kerüljenek betartásra. Megértésüket előre is köszönjük. Polgármesteri Hivatal
Újabb könnyítések a kistermelőknek! Az 52/2010.(IV.30) FVM rendelet módosítása 2010. július 6-tól hatályos. A rendeletmódosítás (4/2010.(VII.5.)VM rendelet) megkönnyíti a kistermelők élelmiszertermelési, -feldolgozási és -értékesítési feltételeit. (Bővebben a 2. oldalon.)
Gazdálkodók és vállalkozók figyelmébe! Tájékoztató a 2011-re meghirdetett pályázatokról. (Bővebben az 5. oldalon.)
K alauz
Kunfehértói
. oldal Kedves eseményre került sor 2010. december 17-én délelőtt az Általános Iskola Sportcsarnokában. Mint minden évben, idén is karácsonyoztak a gyerekek, a tanárok, és akik elfogadták a kedves meghívást. Az iskola alsó és felső tagozatos tanulóiból állt össze a produkció. A kis színjátszókat az iskola pedagógusai készítették fel úgy, mint az énekkar tagjait, akik dalaikkal színesítették a programot. Megelevenedett a közönség
Karácsonyi ünnepség az Iskolában Élmény volt a műsor... szeme előtt (ahova a szülők is meghívást kaptak, de kevesen tudtak eljönni) egy fantasztikus pásztorjáték, és karácsonyi irodalmi műsor, amelyet ide illő vetített szép képek egészítettek ki. Szinte idevarázsolták a karácsony ünnepének szeretet-
teljes hangulatát. A szebbnél szebb dalokkal tarkított műsor igazán jól sikerült, amelyet a közönség néhány könnycseppel és hosszantartó tapssal jutalmazott. Végül a karácsony és a szeretet jeleként a gyermekek által készített karácso-
nyi mézes süteményt osztottak a diákok a jelenlévőknek. Gratulálunk a színvonalas előadáshoz úgy a résztvevőknek, mint a felkészítőknek. Czagányné Móczár Gertrúd igazgatónő az újság hasábjain keresztül is megköszöni a produkciókat, és sikerekben gazdag boldog újévet kíván minden gyermeknek, szülőnek, az iskola dolgozóinak, minden olvasónak és kunfehértói lakosnak egyaránt. (szerk.)
2011. január
Polgármesteri Hivatal Hírei TÁJÉKOZTATÁS KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT FELADAT ELLÁTÁSÁNAK 2010. december 31-i pénzügyi helyzetének gyorsmérlegéről 1. Polgármesteri Hivatal Költségvetési számla bankszámla egyenleg: -16.834.506,- Ft Tófürdő fejlesztés (DAOP) elkülönített bankszámla egyenleg: 247.038,- Ft Házipénztár egyenleg: 5.590,- Ft Összes pénzkészlet 2010. december 31-én: -16.581.878,- Ft 2. Kunfehértó Község Önkormányzat adósságállománya Részletfizetési megállapodás alapján fizetendő 2009. évi normatíva elszámolás: 2009. évi normatíva tőke visszafizetési kötelezettség: 7.344.000,- Ft Igényvételi kamat: 1.267.500,- Ft Késedelmi kamat (kalkulált): 900.000,- Ft 2009. évi normatíva tőke visszafizetési kötelezettség (MÁK által 2010. decemberben küldött értesítés alapján : Tőke visszafizetési kötelezettség: 2.282.467,- Ft Késedelmi kamat (kalkulált): 300.000,- Ft Igénybevételi kamat (kalkulált): 300.000,- Ft Rézsűkasza lízingdíj törlesztés : Tőke: 251.949,- Ft Kamat: 10.427,- Ft
Pillanatkép a program elsõ részébõl
Részlet a mûsor második részébõl
A Kunfehértóért Közalapítvány ülésezett A kuratórium ülésén beszámolt és elbúcsúzott a leköszönő elnök Első hivatalos ülésén Kurgyig Gábor a Kunfehértóért Közalapítvány új elnöke köszöntötte a kuratórium elnökségét és a meghívott segítőket. A napirend elfogadását követően, beszámolót tárgyaltak meg a kuratórium tagjai 2010. év január 01- és október 31-ig időszakáig, amelynek előadója Rózsa Kálmán leköszönő elnök volt. A beszámolót Kurgyus Gábor új elnök is méltatta és jelezte, hogy a közalapítványnak továbbra is fontosak lesznek azok a célkitűzések, amelyet eddig is támogatott a kuratórium. Felsorolta azon kiemelkedő programokat, amelyeket a jövőben is támogatandónak tart, kiemelve a rendőrautó és a testvértelepülési partnerkapcsolatok támogatását is. A beszámolót a kuratórium tagjai elfogadták. Egyebek között Rózsa Kálmán leköszönő elnök kért
szót. Felvázolta a Kunfehértóért Közalapítvány kialakulását kiemelve Harnóczi Sándor akkori polgármester a megalakulásért kifejtett kiemelkedő munkáját. Nyolc éve vette át az alapítvány elnöki tisztjét Harnóczi úrtól, aki a továbbiakban vállalta a kuratóriu-
mi tagságot. Az akkor megújult kuratóriumi tagok sokat segítették munkáját, de voltak külsős segítők is, akik a szervezési munkában részt vállaltak. Későbbiekben az önkormányzat támogatása mellett kiegészült a kuratórium Ragály Károly személyével, aki a rendőrautó
Munka közben
üzemeltetésében is nagy szerepet vállalt. Az elmúlt időt összefoglalva sok olyan támogatást adtunk, amivel segítettünk, amivel örömöt tudtunk okozni. De a változások miatt úgy éreztem, át kell adnom a stafétabotot - hangzott el az ülésen. Majd megköszönte a kuratórium tagjainak segítő munkáját. Végül de nem utolsó sorban a leköszönő elnök egy kis kedves ajándékkal köszönte meg külön Farkasné Meszes Éva, Horváthné Franciska folyamatos és a rendezvényeken nyújtott segítségét, valamint Benke Lászlónak a támogatóktól és pályázaton kapott, segítségével megvalósult bevételekért. Végül további jó munkát kívánt a kuratóriumnak. Kurgyis Gábor Rózsa Kálmánnak megköszönte eddigi munkáját, majd az ülés bezárta. (szerk.)
Nem kell tartani a hatóságtól... Újabb könnyítések a kistermelőknek Az 52/2010.(IV.30) FVM rendelet módosítása 2010. július 6tól hatályos. A rendeletmódosítás (4/2010.(VII.5.)VM rendelet) megkönnyíti a kistermelők élelmiszertermelési, -feldolgozási és -értékesítési feltételeit.
baromfi és nyúlféle házi vágásánál a településen, végső fogyasztó számára történő értékesítésnél ezután nem kell a vágásnál a hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni legfeljebb heti 50 darab házi tyúkféle, 25 darab víziszárnyas vagy pulyka, 13 darab nyúlféle vágásánál.
A kistermelői rendelet legfontosabb módosítása, hogy az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús, stb.) és a feldolgozott kistermelői termékek (sajt, lekvár, kolbász, stb.) értékesíthetőek az előállítás szerinti megyében és Budapesten, vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 km távolságon belül a végső fogyasztó részére, valamint boltokba és vendéglátó egységekbe, így a közétkeztetésbe is.
Újra lehet disznót vágni. Az eddigi rendeletek tiltották az otthoni disznóvágást, és tiltották az házilag előállított aszalt és füstölt áruk értékesítését is. Az új rendelkezés biztosítja az olyan hagyományok megőrzését, mint az ökör-, birka-, kecske- és disznóvágást, a disznótort. A falusi vendégasztal szolgáltatásnál, és a rendezvényeknél a hatóságnak történő bejelentés mellett lehetőség nyílik az ellenőrzött állományokból helyi/házi vágás elvégzésére, a hús helyben való elkészítésére, valamint helyben fogyasztás céljára történő értékesítésre. Az ökörsütés, birkapörkölt, házi disznótor a falusi vendéglátónál és a rendezvényeken is engedélyezett, és kistermelő is végezhet falusi vendégasztal szolgáltatói tevékenységet az általa megtermelt vagy előállított, és kiegészítő alapanyagként vásárolt élelmiszer felhasználásával. (szerk. Szalai László alpolgármester)
A kistermelő is végezhet szolgáltatásokat más magánszemély, kistermelő részére élelmiszerének előállítása során (például hús füstöltetés, terménytisztítás, zöldség-, gyümölcs-, olajosmag-szárítás, -őrlés, -préselés). Az állat vágása és húsának feldolgozása, és az ételkészítés más kistermelővel nem végeztethető. Az új szabályozás szerint ellenőrzött állományból származó
Likviditási hitel (2010. június 14-én kelt szerződés alapján) Tőke: 14.540.000,- Ft Kamat (negyedévenként): 280.000,- Ft Összesen adósságállomány (hitel, lízing, normatíva visszafizetés): 27. 476. 343,- Ft 3. Fehértó-Gazda Kft Bankszámla egyenleg 2010. december 31-én: - 6.648.141,- Ft Elkülönített vagyoni biztosíték számla: 100.462,- Ft Házipénztár egyenleg: 67.444,- Ft Összes pénzkészlet 2010. december 31-én: - 6.480.235,- Ft Szennyvízszippantó autó lízingszerződés: 9.100.000,- Ft Összes adósságállomány (lízing): 9.100.000,- Ft Kovács Erzsébet polgármester
MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívja Önt, és kedves családját a V 128-as Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének Kunfehértói csoportja a,
X. Kunfehértói Galamb és kisállat kiállításra Kiállítás időpontja: 2011. január 15-16 Kiállítás helye: Kunfehértó Sportcsarnok A kiállítást 2011. január 15-én 09 órakor Kovács Erzsébet polgármester nyitja meg. A kiállítás nyitva tartása a nagyközönség előtt: 2011. Január 15-én 9-18-ig és Január 16-án 9-15 óráig lesz. A kiállítás alatt börze, és tombolahúzás is lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!
Látogatás a Mikulásnál December 8-án iskolánk 18 tanulója önköltséges áron ellátogatott Nagykarácsonyba, a Mikulás házába. Bár az időjárás nem volt hozzánk kegyes, azért beszélgettünk a Mikulással, megetettük szarvasait, majd a játszóházban kézműveskedtünk és kipróbáltunk minden játékot. (szerk. Fischer Lászlóné)
Anyakönyvi Hírek Született: Nagy Hanga 2010.12.26. an.: Vígh Márta Gratulálunk!
Elhunytak: Pásztor Jánosné (1921.05.03) Zámbó Károly (1936.07.24) Őszinte részvétünk!
Tisztelt Kunfehértóiak!
Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy 2011. januárjától minden hónap 3. csütörtökén 15 órától 18 óráig
fogadóórát tartok
a Művelődési Ház és Könyvtár olvasótermében. Minden érdeklődőt szívesen várok! Forduljon kérdésével, problémájával hozzám bizalommal, ha tudok, segítek. Szalai László alpolgármester
K alauz
Kunfehértói
2011. január
. oldal
Különdíjas Gobelinvarró Kunfehértóról Megérdemelt elismerés... Sokan láthattak már Falunapunkon néhány szebbnél szebb Gobelin alkotást. Azt viszont kevesen tudhatják, hogy van olyan kunfehértói lakos, aki vállalta, hogy megméretteti magát egy pályázaton. A Kalauzban is irtunk már a Szamosközi gobelinvarró pályázatról, amelyen Nagy S. Lászlóné (Rózsa) is indult. Vele beszélgettem, az elért szép eredménye okán.
resték, amelyet a díjátadáskor is elmondtak. Nagy hangsúlyt fektettek a varrási technikára. Sok kimagasló alkotás volt, különleges technikákkal is dolgoztak, például gyönggyel is hímeztek. A legfiatalabb pályázó 11 évest, és a legidősebb varrót is jutalmazták. Egy férfialkotó által készített gobelin kép is érkezett, amely igazán nagy szó. Munkájukat különdíjjal jutalmazták. Mivel pályázott és milyen eredmény ért el, ami már nem dicsekvésnek hangzik, hiszen az interneten már olvashattunk róla? – Én is olvastam a pályázatkiírást, és úgy döntöttem, hogy Szamosközi Antal: „KÁLÁK” című festményének 55x13 centis reprodukcióját készítem el normál gobelinvarrással, míg tűgobelinből Szamosközi Antal: „RÓZSACSOKOR” 45x25 centis reprodukcióját varrtam meg. A gobelinekkel időben el tudtam készülni, és személyesen tudtuk elvinni Szentesre. Ezután már csak vártuk a visszajelzést, és a kiállítás megnyitóra szóló meghívót. Azonban mindezeken túl, amelyek postán érkeztek egyik este megszólalt a telefon is nagy meglepetésemre. A pályázatkiíróktól kerestek azzal, hogy a megnyitón feltétlen vegyek részt. Itt már gondoltuk férjemmel, hogy ilyet csak akkor szoktak csinálni, ha kap valamit a pályázó, de azért még nem bíztam el magam. A meglepetés akkor ért, amikor a normál kategóriában és a tűgobelin kategóriában is különdíjat kapott a pályamunkám. A különdíjakat Szentes alpolgármesterétől vehettem át. A „Kálák” gobelinért egy Paszabi Nagy S. Lászlóné (Rózsa) „Káláival” szőttest vehettem át a Nyíregyházi Textilgyár felajánlásának köÚgy tudom, hogy a pályázatok egy kiállításon is láthatók voltak. szönhetően, míg a „Rózsacsokor” alkotásomért az Éva Kézimunka Hogy is volt ez? – Ötödjére írták ki országos szinten a különleges pályázatot, melynek témája egy élő, kortárs festőművész festményeiből készült reprodukció készítése volt. Ezek gobelinkép formájában testesültek meg. A szentesi Hegedűs László Helyőrségi Klub adott otthont az V. Országos Szamosközi-gobelinvarró pályázatra készült alkotások kiállításának. 2010. november 20-án nyitották meg a tárlatot és ekkor adták át a pályázat nyerteseinek az értékes díjakat. Nagyon sokan voltunk a rendezvényen, melyre az ország minden részéből érkeztek. Rengeteg munka került a falakra. A pályázat és a kiállítás lebonyolítása mindenkinek nagy munka volt, úgy a szervezőknek, mint a Szamosközi-házaspárnak, és a zsűrinek is, nem kisebbítve az alkotók munkáját. Két kategóriában lehetett pályázni: normál lyukú és tűparavánra nyomtatott, kivarrt, keretezett gobelin képekkel. 55 alkotó 72 alkotása érkezett, melyeket a zsűri minősített. Rózsa munkájával és Szamosközi Úrral Ki nyitotta meg a kiállítást, és kik kértek még szót? – Szűcs Lajos alpolgármester nyitotta meg a színvonalas ese- Szaküzlet terítőjét kaptam meg (ez utóbbit még majd ki kell varrményt, és örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek Szentesre nom). Nagyon örültem a díjaknak, és a díjkiosztó utáni beszélgeaz ország minden részéből. Utána Bitó János, egy szegedi gobe- téseknek, hiszen sokan gratuláltak a munkáimhoz. Szamosközi úr lináruház igazgatója mesélt a gobelin történetéről. Többek kö- és felesége is, amely igazán meghatott. A kiállítást november 30-ig zött elmondta, hogy régen is sok festőművész dolgozott a gobelin tekinthették meg az érdeklődők Szentesen a Helyőrségi Klubban. műhelyeknek. Szamosközi Antal megélhette, hogy műveit kézi- Gratulálok a szép eredményhez, és további sok sikert kívánok, remélem, majd megmutathatjuk a kunfehértói közönségnek a kümunkákon láthatja. Szamosköziné Tünde is szólt, hogy bár kevés volt az idő, hogy löndíjas munkáidat is. Igen a Falunapon mindenképpen, ha lesz a munkák elkészüljenek, nagyon sokan neveztek. A pályamunká- kiállítás. A Normál gobelin kategória fődíját, Szamosközi Antal: kat kiállításra alkalmas formában, keretezve kérték. A nyolc zsűri Alpesi táj c. olajfestményét a zsűri Móré Jánosnénak ítélte oda, munkáját dr. Kun Edit festőművész, jogász értékelte. Rendkívüli aki Őrről pályázott a Megszorítva c. gobelin alkotással. A Tűgobelin kategória fődíját, Szamosközi Antal: Fehér ló c. olajfestményét várakozás előzte meg, ezt az egyedülálló kezdeményezést. a zsűri Fazekas Enikőnek ítélte oda, aki Debrecenből pályázott a Mi alapján döntött a zsűri és mi tudható a pályázókról? – Sokféle szempontot vettek figyelembe, de elsődlegesen az esz- Hortobágy I. c. gobelin alkotással. (szerk.) tétikumot, a színek és formák harmóniájának megvalósulását ke- Köszönöm az interjút, én köszönöm a megkeresést. Előzetes megkeresést követően, küldöttség érkezett Szerbia magyar lakta területéről, közös EU-s a határokon átnyúló (IPA) pályázat és együttműködési partnerség megvalósítása érdekében. Nyilas Mihály Magyarkanizsa polgármestere, Lékó Róbert Orom község polgármestere és Nyilas Leonov Anita a Magyarkanizsai Községi Tanács tagja látogatott el Kunfehértóra. A küldöttséget Kovács Erzsébet polgármester, Szalai László alpolgármester, Csupity Zoltán jegyző. Kurgyis Gábor a Kunfehértóért Közalapítvány elnöke és a Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója fogadta. A vendégek tájékoztatták vendéglátóikat a közös pályázati lehetőség kihasználásáról, fejlesztési, felújítási (Szélmalom) terveikről. Bemutatták a Magyarkanizsához tartozó (hasonló paraméterekkel rendelkező települést, mint Kunfehértó)
Szerbiából érkeztek Külföldi delegáció Kunfehértón 98%-ban magyar lakta Orom települést, amely szívesen lenne partner, esetleg testvér-települési kapcsolatban Kunfehértó községgel. A 60 km-re lévő
Orom településhez két, Völgyes és Újfalu település is hozzá tartozik, így kb. 2300 főt számlálnak a településeken összesen. Mindenhol iskola, óvoda, kul-
Beszélgetés közben
túrház, tájház, és egyesületek működnek. A települések lakói mezőgazdasággal foglalkoznak. Orom település lovas pályával, Tűzoltó Otthonnal, Szélma-
Kunfehértó Község Önkormányzatának Jegyzője A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet
Pénzügyi - gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Ellátja az önkormányzat költségvetési előirányzat tervezési és gazdálkodási, pénzügyi beszámolási és könyvvezetési jogszabályokban előírt feladatait, az állami támogatások, normatívák igénylésével és elszámolásával kapcsolatos feladatokat, elkészíti a képviselő-testület által megtárgyalandó költségvetés tervezésével, módosításával és zárszámadásával kapcsolatos előterjesztéseket. Szervezi a hivatal pénzügyi munkáját, közreműködik a pénzügyi szabályzatok aktualizálásában. Aktívan részt vesz az egyes pályázatok pénzügyi előkészítésében, lebonyolításában. A gazdálkodást érintő, vezetői döntést igénylő kérdéseket előkészíti, véleményezi. Felügyeli a kötelezettségvállalás dokumentumait és azok nyilvántartásait. Feladata a főkönyvi könyvelés, valamint a pénzügyi-számviteli előírások és a bizonylati fegyelem betartása. Jogállás, illetmény, juttatások: a jogállásra, az illetmény megállapításra és a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint az egyéb juttatások tekintetében a Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatában foglaltak az irányadók. Pályázati feltételek: § Magyar állampolgárság § Cselekvőképesség § Büntetlen előélet § Felhasználói szintű számviteli/pénzügyi szoftver ismeret § Államigazgatási szervnél hasonló munkakörben eltöltött legalább 3-5 év szakmai gyakorlat § Főiskolai végzettség - illetve 9/1995 (II.3.) Korm. rendelet 1. számú melléklete I/16. illetve a II./2. pontjában az I. besorolási osztályra vonatkozó képesítési előírásoknak és a 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek - való megfelelés. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: önkormányzati pénzügyi területen szerzett gyakorlat, pályázatok bonyolításával kapcsolatos gyakorlat. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai elképzelések, szakmai önéletrajz, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, iskolai és szakmai végzettséget tanúsító okiratok másolata, könyvviteli szolgáltatásra jogosító engedély másolata, nyilatkozat amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek. A munkakör betölthető: 2011. február 1. napjától. A pályázat benyújtásának határideje: 2011. január 24. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt nyújt Csupity Zoltán jegyző a 77/507-102-es telefonszámon. A pályázat benyújtásának módja: postai úton a Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (6413 Kunfehértó, Szabadság tér 8.) Kérjük a borítékon feltüntetni: „pályázat-gazdálkodás”. A pályázat elbírálásának határideje: 2011. január 31. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.kunfeherto.hu, 2011. január 5. A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2011. január 8.
lommal, Fürdővel - Rekreációs Központtal, Egészségházzal és Katolikus Templommal is rendelkezik. Kulturális és sport kiemelt rendezvényeik között az Oromi Napok, a Völgyesi Arató ünnep, több Lovas verseny és a Sportegyesületük támogatásával működő labdarúgás szerepel.
Látogatás az Arany Kapu Zrt.-nél
Polgármesterünk a beszélgetést községünk bemutatásával folytatta, majd egy település bejárásra invitálta a küldöttség tagjait. Vendégeink megnézték községünk központját a Művelődési Ház és Könyvtárat, a Tájházat, a Tófürdőt, a játszóteret, de pillantást vetettek a többi intézményre és a községünkben újonnan épült házakra is. Ebéd után az Arany Kapu Borászati és Melléktermék Feldolgozó Részvény Társaságnál gyárlátogatáson vettek részt. Kurgyis Gábor vezetésével megismerkedhettek vendégeink a teljes gyártársi folyamattal, tájékozódhattak a gyár által készített termékekről, és azok felhasználási területeiről. A látogatás végén vendégeink azzal búcsúztak, hogy rövid időn belül tájékoztatást küldenek a közös pályázati lehetőségekről, hogy a február elején beadható pályázaton közösen indulhassunk. (szerk. Benke)
K alauz
Kunfehértói
. oldal
A Művelődési Ház nagytermébe volt Interjú Csesznák Veronika grafikussal kiállítása kapcsán... 2010. december 7-én délután nyílt meg a Kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtárban Csesznák Veronika grafikus és festő tanár kiállítása. A kiállítást Benke László az intézmény igazgatója nyitotta meg. A programot Horváth Klaudia és Rajkai Ágnes furulya duettje színesítette. Úgy tudom Veronika, már több mint egy éve Kunfehértón élnek. Honnan jött az ötlet, hogy itt telepedjenek le, és mi tudható Önről? – Budapesten születettem, de egész fiatal koromat Szentendrén éltem. Ide, Kunfehértóra úgy kerültünk, hogy férjem Kiskunhalason tűzoltó, és itt községükben, kellemes környezetben kedvezőbb feltételekkel tudtunk házat venni. Pesten 7 évig éltem a 8. kerületben (önkormányzati garzonban), úgyhogy azok után - „Fehértó maga a nyugalom és a béke”. Szeretem, mert van kertünk, tarthatunk állatot, - a gyerekeknek sokkal jobb lesz itt felnőni -, de visszajárhatunk Szentendrére, ami azért lényeges, mert ott van minden, ami kulturálisan fontos Nekem.
a Pirk Jánosnak a fia, aki alapító tagja volt a Szentendrei Művésztelepnek. A Gödöllői és Nagybányai Művésztelepek mellett ez volt az egyik legjelentősebb művészeti mozgalom, és ennek köszönhető, hogy Szentendrére egyre többen települtek ki a művészek közül a fővárosból. Úgy tudom, több féle technikával dolgozik. Kitől tanult igazán sokat a sokszorosító grafikai eljárásokról? – Pirk László ismertette meg velem a sokszorosító grafikai eljárásokat. (rézkarc, litográ-
alapkurzust tartottam, ahol az általános iskolás gyerekek a tanulmányrajzzal és az alapvető technikákkal ismerkedtek meg. Hogy fogalmazná meg, mit jelentett Önnek hogy alkot? – Számomra az, hogy „művészkedek” és alkotok, olyan menedéket jelentett, ami semmi máshoz nem volt fogható. Az én hiperérzékeny lelkemnek ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy az élet dolgait valahogyan feldolgozzam. Úgy alkottam, hogy megszületett egy kép a fejemben és elkezdtem onnan
Csesznák Veronika képei között
A bátorságot és a szabadságot nem szabad kiölni a gyerekekből. Én úgy szeretnék tanítani, ahogyan engem tanítottak. Ahol nem az a fontos, hogy mindig a lap széléig kell színezi, hanem, hogy szabadon alkothasson mindenki és eközben tanuljon meg mindent, ami segít ebben. Végül is ez teszi az embert kreatívvá, intelligensé, és bátorrá. Ha valaki alkothat, az élet minden területén gazdagodik vele. A gyerekek számára pedig öröm, ha tehetik! Na de beszéljünk néhány szót a művész Veronikáról pontosabban, ami az Ön művészetére jellemző. – A csúnya, groteszk figurák. Ösztönösen alakultak, egyszerűen kibújtak a kezeim alól. Nagyon szeretem őket, mindegyik külön személyiség. Valószínűleg tudat alatt, a megismert emberek alapján gyúródtak össze, mindenkiből egy-egy részlet felfedezhető. A csúnyaság nálam nem egy negatív jellemző, inkább annak a lehetősége, hogy mögé nézhessünk és a belső alapján ítéljünk. A játék a vonalakkal. Izgalmas
Veronika festményeiből és grafikáiból Azért vagyok büszke rá, hogy onnan jöttem, mert gyönyörű városnak tartom Szentendrét! Amíg ott éltem, nem múlt el nap anélkül, hogy el ne menjek az óvárosba sétálni! Miért szereti ennyire Szentendrét? – Imádom!! Hihetetlen építészete és stílusa van! Emellett rengeteg művész ott él és mindenen ott a nyoma ennek. Engem egész iskolás időszakom alatt művészek tanítottak rajzórán. Ez egészen más megközelítést jelent, mintha egy nem szakos tanár egész évben csendéletet rajzoltatott volna velünk. Mint ahogy azt megtudtam, énektagozatra járt, zeneiskolába és rajzszakkörre. A kórusukkal országos aranyérmes volt, jártak Ausztriában, Dániában és Németországban, a néptánccsoporttal Olaszországban. Ennyire fontos önnek a művészet? – Igen, nagyon fontos! Nekünk a művészet olyan része volt az életünknek, mint ma egy gyereknek az, hogy a tv vagy a számítógép előtt ül! Emellett pályázatokra és kiállításokra rajzoltunk, festettünk. Zaszlavik Jenő művészúr indította ekkor az AGY Alapítvány (Alkotó Gyermekműhely) iskoláját művésztanárokkal, ide jártam rajzszakkörbe és komplex előkészítőbe, hogy később ezen a pályán tanulhassak tovább. A gimnázium idején Pirk László festőművész tanított, aki annak
fia) és saját műhelyébe engedve adott lehetőséget ezeknek a gyakorlására. Ezen eljárások a nyomdatechnika miatt komoly felszerelést igényelnek, műhely híján gyakorlásuk nem lehetséges. De segítségükkel egyetlen rajz, vagy grafika több példányban is nyomtatható, így nem olyan sérülékeny a mű. Mi történt Önnel a gimnázium elvégzését követően? – A gimnázium után a Budapesti Ars Hungarica Művészeti Szakközépiskolában tanultam tovább, ez egy 2 éves szigorú szakmai képzés volt, grafika szakon végeztem, mint grafikus. Napi 9 órában csak szakmai tárgyakat tanultunk, délelőtt elmélet, délután műhelyi munka, vagy tanulmányrajz volt. Később magánóvodákban és magániskolákban dolgoztam, mindig gyerekekkel. Ez volt a nekem való. Munka mellett a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai karán tanultam levelező szakon, (mint kétszakos diák) Rajz, valamint Vizuális nevelés tanárnak. Vizuális nevelés címszó alatt mi értendő, és tudott-e belőle valamit használni? – Minden olyan tárgy, ami a vizuális világon alapszik... Pl: filmesztétika, animáció, népművészet, báb, múzeumpedagógia, mozgókép, számítógépes tervezés stb... És igen. Az egyetem ideje alatt Budapesten, a Corvin Rajziskolában dolgoztam. Itt az
kirajzolni. Amíg készült, szinte oda sem figyeltem, mert a kezem járt és csináltam, én meg csak azon a dolgon tűnődhetett közben, ami felkavart, vagy boldoggá tett. Végül ott állt előttem a kész mű, én meg megnyugodtam, mert feldolgoztam... Az egész pofonegyszerű, és nem elmagyarázható. (én sem értem, nem is azért van...) Ugyanilyen, hogy nekem minden szó, szám, ember egy szín. Én ebben látom a világot. Van, aki számokban, én színekben. Véleményem szerint a zene is szín. Úgy tudom a tanítás az igazi célja. A második gyermekének érkezése egy kicsit eltolja ezt, de lehet egyáltalán tanítani a rajz tantárgyat? – Igen ez egy jó kérdés. A tanításban is van egy olyan rész, és pont a rajz terén, ami nem elmagyarázható. Ezért izgalmas tanítani, mert tulajdonképpen arról kell beszélni, amiről nem lehet. Az ember ugyanis, ha fogékony erre a területre (művészet), akkor ösztönösen jól csinálja. Csakhogy idővel a szerzett tudás ezt felülírja. A gyerekek ösztönösen jól rajzolnak, csak nem értik, mi a gond, amitől mégsem olyan, mint ahogy azt akarnák. A legfurcsább az, hogy látni kell megtanulniuk! Azt kell megérteni, amit látunk és úgy lerajzolni, ahogyan látjuk, nem pedig, ahogyan gondoljuk, hogy van! Érteni kell, - ehhez kell a segítség.
felületek jönnek létre vele, a térhatás is érzékeltethető anélkül, hogy tónust használnék. A lépcsősor, a fa, az arc, ezek visszatérő motívumok, pszichológiailag mind jelentéssel bír, tehát megfejthető vagyok, de nem ezen jelentések alapján használom őket. Csak egyszerűen szeretem mindet. Technikák terén azokat szeretem, amikkel sokat lehet szöszölni, érzékenyek és minden rezdülésnek nyoma van. Egy golyóstollal olyan puha, bársonyos felületet lehet elérni, amit nem is gondolnánk. Tónusozásra kiválóan alkalmas, és apró részleteket lehet kidolgozni vele. A festészetemben az akril kap több szerepet. Szebb fényű és könnyebb dolgozni vele, mint a temperával. A laza ecsetkezelés legkönnyebb technikája. Fontos viszont a színelmélet ismerete! Grafikai technikák esetében a mélynyomásos technikák közül a rézkarc, akvatinta, mezzotinto, a síknyomásosak közül pedig a litográfia áll közel a szívemhez. A technikák sokaságát használó, most már mondható kunfehértói művésztanárunk Csesznák Veronika képei igazán jó benyomást keltenek a nézőkben. A mellékelt képek híven tükrözik a művész gondolatait, mondanivalóját. Köszönöm az interjút és azt, hogy megosztotta velünk művészetét. Én köszönöm a lehetőséget. (szerk. Benke)
2011. január
Élelmiszercsomagok a rászorulóknak! Önkormányzat pályázott és nyert A Gondozási Központ volt a helyszíne a GYEA pályázat keretében megvalósuló EU Intervenciós Adomány kiosztásának. Az Önkormányzat által 2010-ben megpályázott program decemberében 23 mázsa élelmiszert osztottak ki a központ dolgozói 120 rászoruló családnak. Köszönet az Arany Kapu Rt-nek a helyszínre szállításban való segítségért. A két fajta lisztnek, tésztának és a vaniliás karikának nagyon örült mindenki. Azt hiszem az ilyen adományok, mindig jól jönnek a rászoruló családoknak. Köszönjük a nevükben is! (szerk.)
Osztás közben
Köszöntő
Községünk vezetése lapunk hasábjain keresztül köszönti a 80 évnél idősebb helyi lakosokat születésnapjuk alkalmából. Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk a 2010. decemberben születetteknek! KÖSZÖNTJÜK Horváth Jánosnét, Lakos Imrénét, a II. körzet 35-ben, a II. körzet 02-ben, aki december 11-én aki december 09-én ünnepelte, ünnepelte kilencvenegyedik, kilencvenharmadik, Kónya Károlynét, a Liliom u. 02-ben, aki december 17-én ünnepelte, kilencvenegyedik,
Körmendi Istvánt, a Rákóczi 03-ban, aki december 24-én ünnepelte nyolcvanharmadik,
Szabó Kálmánnét, Péter-Szabó Ferencnét, az Kossúth u.10-ben, a Petőfi u. 02-ben, aki december 10-én aki december 04-én ünnepelte ünnepelte kilencvenedik, nyolcvannyolcadik születésnapját!
Könyvelést, adótanácsadást, adóbevallás készítését vállalok, egyéni és társas vállalkozásoknak, valamint civil szervezeteknek egyaránt.
Gömzsik László Kunfehértó Óvoda u. 6. Tel.: 77/407-108 vagy 06/30/5069356
K alauz
Kunfehértói
2011. január
. oldal
Születésnapoztak ...
SPORTEREDMÉNYEK
Zeneszó mellett ünnepeltek a Citerások
Országos II. helyezés Ökölvívásban!
A Kunfehértói Citerazenekar 2010. december 4-én, zeneszó mellett ünnepelte az első évfordulóját a Sporttáborban, ami este 17 órától hajnal 3-ig tartott. Az évforduló egyben névadó ünnepség is volt, hiszen Czagány Mákos Csaba korábbi felvetését elfogadva a zenekar a „Kunfehértói Csalogány Citerazenekar” nevet vette föl. Az eddig eltöltött idő emlékére, minden citerás kapott Kovács Antal prímás lányától, Annától születésnapi ajándékként egy verset, ami így szólt: „Ma van a születésnapotok, épp egy éve, hogy együtt citeráztok. Hat citerás, na meg a köcsögdudás, így van együtt a díszes bagázs. Van itt minden, fellépés meg hakni, titeket mindenhol meg lehet találni. Tóni a prímás, Misi a dudás, no meg persze Bandi a Mikulás. Nekik megy leghamarabb a leghangosabban a nótázás! Tapsi kinek a legjobban megy a hakni, s ha nem tudja a dalszöveget, ő tud a legjobban improvizálni! Itt van még a Misi meg a Karcsi, ők is nagyon jól tudnak citerázni. Karcsi bácsi ki csendes s nem kiabál, de ha szólok neki, egy pohár pálinkáért, ő is sorba áll! Misi bácsi nem iszik, ő pia nélkül mulatozik, de egy - két szúrós szóval nekem mindig kedveskedik. Az új tag a Józsi, róla nem tudok sokat, de remélem ő is szeretettel hallgatja e sorokat. Úgy érzem mindenkiről említést tettem, lassan hát befejezem versem. Végezetül már nem beszélek sokat, fogadjátok szeretettel e sorokat. Poharamat emelve nem mondok egyebet, utatokat kísérje siker és szeretet, Boldog Születésnapot kívánok Nektek!”
(Annától szeretettel)
A vers felolvasása alatt megérkeztek Tárnoki Misi bácsi és ajándék mikulásai is. A zenekar tagjai ezúton is köszönik e szép nap szponzorálását: Bálint Józsefnek a birkapörköltet, Zsunyi Flóriánnak az italokat és az anyagi hozzájárulást, a Polgármesteri Hivatalnak a hely biztosítását. Minden kedves olvasónak Boldog Új Évet Kíván a Kunfehértói Csalogány Citerazenekar. (szerk.)
Szólt a zene hajnalig
Tájékoztató a 2011-re meghirdetett pályázatokról Gazdálkodók és vállalkozók figyelmébe! ÚMVP I. Tengely - Kertészet korszerűsítése (121.1, 2011.03.01. - 2011.03.31.) - Kertészeti gépek technológiai berendezések korszerűsítése (121.6, 2011.03.01. - 2011.03.31.) - Növénytermesztés korszerűsítése (121.7, 2011.03.01. - 2011.03.31.) - Megújuló energiaforrások felhasználása (125.6, 2011.04.01. - 2011.04.30.) - Mezőgazdasági termékek értéknövelése (123.1, 2011.05.05. - 2011.06.16.) - Lágyszárú ültetvények telepítése (211.1, 2011.10.01. - 2011.11.15.) - Fás szárú ültetvények telepítése (211.2, 2011.10.01. - 2011.11.15.) ÚMVP III. tengely - Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása (312, 2011.05.01. - 2011.05.31.) - Turisztikai tevékenységek ösztönzése (313, 2011.05.01. - 2011.05.31.) - Falumegújítás- és fejlesztés (322., 2011.05.01. - 2011.05.31.) - Vidéki örökség megőrzése és korszerűsítése (323, 2011.05.01. - 2011.05.31.) ÚMVP IV. tengely - Leader Pályázatok (4.1, 2011.03.01. - 2011.03.31.) Borreform - Borászati gépek, technológiák beszerzése (999, 2010.10.16. - 2011.03.31.) A hamarosan kiírásra kerülő néhány jogcímről bővebben... Kertészet korszerűsítése (121.1) ÚMVP I. Tengely Megnyitás dátuma: 2011.03.01. Zárás dátuma: 2011.03.31. Támogatás célja: A támogatás célja a kertészetben a termelőtevékenység folytatásához és a megtermelt áru tárolásához szükséges épületállomány korszerűsítése, korszerű technológiák alkalmazása a gazdálkodás összteljesítményének javítása érdekében. A támogatás mértéke: Alapesetben 35-40%, mely összeg fiatal gazdálkodók esetén + 10%, KAT területeken, illetve NATURA 2000 területeken megvalósuló beruházások esetén +10% többlet támogatással egészül ki. Az igénybe vehető támogatás összege benyújtási időszakonként és kérelmezőnként nem haladhatja meg a 735.000 €
A 2010 november 24-28 között Vecsésen rendezett Országos Női Ökölvívó bajnokság junior korcsoportban Kozma Anita, 63 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett! Ezúton is gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Ismét sikeresen szerepelt Endre sportlövészetben az országos döntőkön! A közelmúltban két országos lő verseny döntőjén is részt vett Gazsó Endre. • 2010.11.27-én Dunavarsányban a Magyar Sportlövők Szövetsége szervezésében került lebonyolításra a Serdülők Országos Bajnoksága, melyen légpisztoly 40 lövéses versenyszámban volt érdekelt. Ilyen versenyszámban ez volt az első versenye, melyre érthetően a szokottnál is nagyobb izgalommal érkezett, csapattársaival együtt a Bácsbokod L.T.SZ.S.E. színeit képviselve. Csapatban az 5. és egyéniben a 9. helyet sikerült megszerezni. • 2010.12.04-én Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban a KSI SE Sportlövő szakosztálya szervezésében került megrendezésre az „Országos Postaverseny 2010” döntőjének lebonyolítása. Ezt a döntőt hat fordulós alapverseny előzte meg 2010. március 15 – november 19-e közt. A hat fordulóból a négy legjobb eredmény alapján a versenyszámonkénti első húsz helyezett került a döntőbe. Endre a légpuska 20 lövéses versenyszámban 130 versenyző közül a 7. még légpisztoly 20 lövéses versenyszámban 65 versenyző közül az 5. helyen fejezte be az alapversenyt, így mind két fegyvernemben kvalifikálta magát a döntőbe. A döntő a légpuskás számmal kezdődött. Az eredmények összesítése alapján Endre 195 köregységet lőve a dobogó második fokára, míg a pisztolyos versenyszámban 168 köregységet elérve a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Gratulálunk az elért eredményeihez! (szerk. Igás Andor)
számolható kiadásának 35%-a. A tevékenység elszámolható kiadásai nem haladhatják meg a gépkatalógusban szereplő referenciaárat. Növénytermesztés korszerűsítése (121.7) ÚMVP I. Tengely Megnyitás dátuma: 2011.03.01. Zárás dátuma: 2011.03.31. Szárító és tisztítók korszerűsítése A támogatás célja 1. § A támogatás célja a növénytermesztés technológiai korszerűsítésének, versenyképességének javítása részeként: a) új terményszárítók és -tisztítók vásárlásával javuljon az eszközállomány összetétele, korszerűsége; b) a létesítmény felújításával, új kiegészítő eszközök beszerzésével a létesítmény megfeleljen a környezetvédelmi, levegő-tisztaság védelmi előírásoknak; c) létesítmények felújításával csökkenjenek az üzemeltetési költségek, javuljon a kezelt termények minősége. Borászati gépek, technológiák beszerzése (999) Borreform Megnyitás dátuma: 2010.10.16. Zárás dátuma: 2011.03.31. Támogatás célja: Hazai borászatok technológiai fejlesztése Támogatás mértéke, forrása: Az egy kérelmező által igényelhető támogatási összeg támogatási időszakonként legalább 1 000 000 Ft, legfeljebb 400 000 000 Ft lehet. A támogatási intenzitás KKV esetében 30%. A támogatási intenzitás nagyvállalat esetében 20%. A támogatás alapjául a számlán vagy a gépkatalógusban szereplő gépár nettó értéke közül a kisebb szolgál. E rendelet alapján a 2010/2011. borpiaci évben támogatásra fordítható keretösszeg 7 500 000 euró.
Kézműveses foglalkozás összefogással Karácsonyi programról
Leader Pályázatok (4.1) ÚMVP IV. tengely Megnyitás dátuma: 2011.03.01. Zárás dátuma: 2011.03.31. Cél: A helyi igényekhez és sajátosságokhoz igazodó, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiákban meghatározott LEADER fejlesztések megvalósításának elősegítése érdekében meghirdetésre kerülő LEADER pályázati feltételeket és támogatási célokokat határozza meg, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a vidéki területeken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) IV. intézkedéscsoportja keretében megfogalmazott célok eléréséhez a fenntarthatóság és esélyegyenlőség elveinek figyelembevételével.
Kertészeti gépek technológiai berendezések korszerűsí- Leendő Pályázók! Bővebb felvilágosítást és tájékoztatást, segítséget fogadóóráimon natése (121.6) ÚMVP I. Tengely gyon szívesen adok és állok az Önök rendelkezésére. Megnyitás dátuma: 2011.03.01. Zárás dátuma: 2011.03.31. A támogatás célja: A támogatás célja a kertészeti ágazat techno- Tisztelettel: Szalai László alpolgármester lógiai színvonalának javítása, környezetbarát (energiatakarékos) gépek és technológiai berendezések beszerzése révén. A támogatott tevékenység: FELHÍVÁS! Támogatás vehető igénybe a rendelet számú mellékletben meghatározott gépkatalógus szerinti gépváltozatokhoz tartozó mezőgazFelkérjük a lakosságot, hogy maguk és embertársaik dasági gépek és technológiai berendezések (a továbbiakban: gép) érdekében havas és jeges idõszakban tisztítsák, csúszásmenbeszerzésére. tesítsék a házuk előtti járdaszakaszt. A támogatás mértéke: Az ügyfél által igényelhető támogatás ösAz együttműködésüket előre is köszönjük! szege támogatási időszakonként legfeljebb 735. 000 eurónak megfePolgármesteri Hivatal lelő forintösszeg lehet. A támogatás mértéke a tevékenység összes el-
A Holdruta Kunfehértói Fiatalok Egyesülete és a Kunfehértói Vöröskereszt szervezésében, valamint a Gondozási Központ és a Művelődési Ház támogatásával 2010 december 22-én karácsonyi kézműves nap került megrendezésre a Gondozási Központban. A szervezők a gyerekekkel együtt mézeskalácsot sütöttek, aminek a tésztáját a gyerekek maguk gyúrták és szaggatták ki a formákat, majd díszítették. Narancsot díszítettek, papír karácsonyfát készítettek, gyöngyöt fűztek, színeztek. Horvai Pista bácsi és a Vöröskereszt tagjai mesemondással és közös karácsonyi énekléssel kedveskedtek a résztvevőknek, majd a gyerekeknek szaloncukrot és mikulást osztogattak. A szervezők ezúton is köszönik szépen mindenkinek az önzetlen támogatást! (szerk.)
. oldal Kunfehértó Község Képviselő-testület 2010. december 21-i nyílt ülésén hozott döntések 159/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. Kunfehértó Község Önkormányzat 2010-2014. évi Gazdasági Programjának I. változata Kunfehértó Község Képviselő-testülete az Önkormányzat 2010-2014. évekre szóló Gazdasági Programjának I. változatát az előterjesztés szerint elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy a program további kidolgozásáról gondoskodjon. Testület a Gazdaság Program feladat- és ütemtervét megállapító 130/2010.(XI.16.)Kt.sz. határozat 4.) pontjának végrehajtási határidejét 2010. március 31-ére módosítja. 160/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. KUNFEHÉRTÓÉRT Közalapítvány alapító okiratának módosítása Kunfehértó Község Képviselő-testülete a Kunfehértóért Közalapítvány alapító okirata módosítását az előterjesztés szerint jóváhagyja. A Testület megbízza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. 161/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. Köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározása Kunfehértó Község Képviselő-testülete a köztisztviselők 2011. évi munkateljesítmény követelményei alapját képező célokat az alábbiak szerint határozza meg: * „Lakosság-barát” közigazgatási hatósági ügyintézés, humánus és jogszerű hivatali működés. * A lakossági panaszbejelentések gyors és szakszerű intézése. * A Képviselő-testület és a Bizottságok döntéseinek a szakmai és jogi előírásoknak megfelelő, megalapozott előkészítése. A Képviselő-testületi előterjesztések előkészítése során fokozott figyelem a határidők betartására. A Képviselő-testület és a Bizottságok döntéseinek határidőre történő végrehajtása * A Képviselő-testületi meghívók, előterjesztések közzététele az önkormányzat honlapján. * Az önkormányzat fejlesztési céljainak megvalósítása érdekében a fejlesztési támogatási forrásokhoz való hozzájutás elősegítése, pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, pályázatok előkészítése, illetve a pályázatkészítők munkájának segítése, kiszolgálása a szükséges dokumentumokkal. * A gyakran változó jogszabályok ismerete és pontos végrehajtása, valamint a jó színvonalú munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzése érdekében a köztisztviselők képzése, továbbképzése. * A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (KET) szabályainak és az ágazati jogszabályoknak megfelelő, jogszerű és szakszerű ügyintézés. * A térségben működő helyi és területi államigazgatási szervekkel való kapcsolattartás, jó munkakapcsolat kialakítása és fenntartása. * 2011. évi költségvetés stabilitásának biztosítása, a pénzügyi és számviteli fegyelem erősítése, a vezetői ellenőrzés folyamatos biztosítása. * A pénzügyi kötelezettségvállalások kontrolljának és folyamatos monitoringjának biztosítása, a szerződéses kapcsolatok folyamatos, koordinált figyelemmel kísérése. * A helyi adó rendelet maximális betartása, kintlévőségek csökkentése. * Az ellenőrzésre jogosult külső szervek ellenőrzési tervében a Hivatalra, illetve az önkormányzatra vonatkozó ellenőrzéseinek eredményes és határidőben történő megvalósításának elősegítése. * A köztisztviselői egyéni teljesítménykövetelmények határidőre történő kiadása, valamint az egyéni teljesítményértékelések - a Ktv. 34.§-a alapján határidőre történő teljes körű elvégzése. * A hivatal működésében a költséghatékonyság és a takarékosság érvényre juttatása. * Az önkormányzat honlapjának színvonalas működtetése, szerepének fokozatos növelése az állampolgárok tájékoztatásában. 162/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. Művelődési Ház és Könyvtár igazgató megbízása Kunfehértó Község Képviselő-testülete, a Művelődési Ház és Könyvtár igazgatói feladatainak ellátásával 2011. január 1. napjától 2011. január 31. napjáig terjedő határozott időre Benke Lászlót megbízza. A megbízott igazgató illetményét a jelenlegi alapilletmény 166.800,- Ft és 40.000,- Ft vezetői pótlék változatlanul hagyásával állapítja meg. Felkéri a polgármestert, hogy a kapcsolódó intézkedések megtételéről gondoskodjon. 163/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervének megállapítása Kunfehértó Község Képviselő-testülete a testület 2011. I. félévi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: január 25. (kedd) 1400 1.) Előterjesztés Kunfehértó Község Önkormányzata 2010-2014. közötti Gazdasági Programja elfogadása tárgyában. Előadó: polgármester 2.) Előterjesztés az Önkormányzat 2011. évi költségvetését megalapozó árak és díjak megállapítása tárgyában. Előadó: polgármester 3.) Előterjesztés Kunfehértó Község Önkormányzata 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010.(II.18.) rendelet módosításáról szóló 1/2011.(...) rendelet elfogadása tárgyában. Előadó: polgármester 4.) Egyebek február 15. (kedd) 1400 1. Előterjesztés Kunfehértó Község Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011.(...) rendelet elfogadása tárgyában. Előadó: polgármester 2. Előterjesztés a Fehértó-Gazda Kft végelszámolása tárgyában. Előadó: végelszámoló 3. Egyebek március 22. (kedd) 1400 1.) Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, valamint az önállóan működő költségvetési intézmények közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét szabályozó megállapodások jóváhagyása tárgyában. Előadó: polgármester 2.) Egyebek április 19. (kedd) 1400 1.) Előterjesztés Kunfehértó Község Önkormányzata 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 3/2011.(...) rendelet megalkotására. Előadó: polgármester 2.) Beszámoló a 2010. évi belső ellenőrzésről. Előadó: polgármester 3.) Előterjesztés a Fehértó-Gazda Kft végelszámolása tárgyában. Előadó: végelszámoló 4.) Előterjesztés Falugyűlés összehívására. Előadó: polgármester 5.) Egyebek
K alauz
Kunfehértói
Képviselõ-testületi döntésekrõl
2011. január
adatokra kifizetések a 2010. évre jóváhagyott előirányzatok maradványain belül teljesíthetők a már megkötött szerződések pénzügyi áthúzódásainak megfelelően. (2) A folyamatban lévő, több éves pénzügyi kihatással járó, pályázathoz kapcsolódó feladatok tárgyévi ütemére kifizetések a korábbi években vállalt kötelezettségnek megfelelően teljesíthetők. Kunfehértó Község 4.§ A 2011. évi költségvetési rendelet megalkotásáig új működtetési, beruháPolgármesteri Hivatalának értesítõje zási, felújítási feladat nem indítható, azokra kötelezettség nem vállalható. 5.§ Az átmeneti gazdálkodás időszakában teljesített kiadásokat és beszedett Május 17. (kedd) 1400 bevételeket az új költségvetési rendeletbe be kell illeszteni. 1.) Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladata- 6.§ Ez a rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a inak ellátásáról. Előadó: polgármester 2011. évi költségvetési rendelet hatályba lépéséig kell alkalmazni. 2.) Egyebek Kunfehértó, 2010. december 21. június 21. (kedd) 1400 Kovács Erzsébet polgármester 1.) Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. II. félévi munkatervének megálCsupity Zoltán jegyző lapítása tárgyában. Előadó: polgármester 2.) Egyebek Kunfehértó Község Képviselő-testületének 164/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. 25/2010. (XII.22..) önkormányzati rendelete Általános Iskola és Napközi Otthon Pedagógiai Programjának módosítása Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatalában Kunfehértó Község Képviselő-testülete az Általános Iskola és Napközi Ottigazgatási szünet elrendeléséről hon Pedagógiai Programját az előterjesztett program módosítása nélkül el- Kunfehértó Község Képviselő-testülete -Kunfehértó Község Önkormányfogadja. A testület felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések zat Polgármesteri Hivatalában a szabadnapok kiadásának előre látható ütemegtételéről gondoskodjon. mezése, valamint a szervezett, koncentrált, költségtakarékos munkavégzés 165/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. érdekében - a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. Fehértó-Gazda Kft végelszámolójának kiválasztására vonatkozó egyszerűsí- évi XXIII. törvény 41/A. § (9) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján tett eljárás lefolytatása az alábbi rendeletet alkotja: Kunfehértó Község Képviselő-testülete a Fehértó-Gazda Kft. végelszámo- 1.§ E rendelet hatálya kiterjed Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatalálójának kiválasztására vonatkozó egyszerűsített eljárás lefolytatásáról szóló ban (a továbbiakban: Hivatal) foglalkoztatott valamennyi köztisztviselőre, előterjesztést zárt ülésen tárgyalja meg. ügykezelőre és munkavállalóra. 166/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. 2.§ Kunfehértó Község Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2010. Kunfehértó Község Önkormányzata és a Fehértó-Gazda Kft. között létre- évi munkarendjében 2010. december 27. napjától 2010. december 31. napjött, a Tófürdő ökoturisztikai és turisztikai célú fejlesztése” című DAOP- jáig igazgatási szünetet rendel el. 2.1.1./E-09-2009-0034 azonosítószámú pályázat kapcsán megkötött vállal- 3.§ (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. kozói szerződések módosítása (2) E rendelet 2011. január 1. napján hatályát veszti. Kunfehértó Község Képviselő-testülete az Önkormányzat és a Fehértó-Gaz- Kunfehértó, 2010. december 21. da Kft között Kovács Erzsébet polgármester 1. „Kunfehértó Tófürdő eszközbeszerzési feladataira” tárgyban és Csupity Zoltán jegyző 7.772.400,- + áfa összegben megkötött vállalkozási szerződések módosításával azok változtatása nélkül egyetért. Kunfehértó Község Képviselő-testületének 2. „Kunfehértó Tófürdő nyilvánosság biztosítását segítő szolgáltatásokhoz 21/2010.(XII.22.) önkormányzati rendelete kapcsolódó szolgáltatási feladatok” tárgyban és 962.650 Ft + áfa összeg- a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló ben kötendő vállalkozási szerződés módosításával, annak változtatása nél16/2008.(IX. 23.) rendelet módosításáról kül egyetért. Kunfehértó Község Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szó3. „Kunfehértó Tófürdő építési feladatai” tárgyban és 17.596.931,- + áfa ló 2000. évi XLIII. tv. (Hgt) 21.§ és 23.§-ában kapott felhatalmazás alapösszegben kötendő vállalkozási szerződés módosításával, azok változtatá- ján a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló sa nélkül egyetért. 16/2008.(IX. 23.) rendelet (Ör.) módosítása tárgyában az alábbi rendeleA testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződéseket aláírja, és a tet alkotja: szükséges intézkedéseket megtegye. 1.§ Az Ör. 1.sz. melléklete helyébe jelen rendelet 1.sz. melléklete lép. 167/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. 2.§ Jelen rendelet 2011. január 1. napjával lép hatályba. Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünet 21/2010.(XII.22.) rendelet 1.sz. melléklete elrendelése A hulladékkezelési közszolgáltatói díjak 1. A Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatalában 2010. december 27., A 2011. évi hulladékkezelési közszogáltatás egységára: 2,79 Ft/liter 28., 29., 30., 31. napokra elrendelt igazgatási szünet kapcsán - a zavartalan 70 literes edény méret esetén 195,3 Ft/edény feladatellátás érdekében - felkéri a jegyzőt a szükséges munkaszervezési in- 80 literes edény méret esetén 223,2 Ft/edény tézkedések megtételére. 110 literes edény méret esetén 306,9 Ft/edény 2. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az elrendelt igazgatási szünet- 120 literes edény méret esetén 334,8 Ft/edény ről a lakosságot és a társhatóságokat előzetesen tájékoztassa. Kunfehértó, 2010. december 21. 168/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. Kovács Erzsébet polgármester Partner-települési viszony létesítése Kunfehértó Község és a vajdasági MaCsupity Zoltán jegyző gyarkanizsa Községbeli Orom település között 1. Kunfehértó Község Képviselő-testülete felhatalmazza Kovács Erzsébet Kunfehértó Község Képviselő-testületének polgármestert, hogy a vajdasági Magyarkanizsai Község kezdeményezése 24/2010.(XII.22.) önkormányzati rendelete a Képviselő-tesnyomán további tárgyalásokat folytathasson Orom község és Kunfehértó tület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Község határon átnyúló együttműködést erősítő „Magyarország-Szerbia szóló 14/2003.(X.03.) önkormányzati rendelet módosítására IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program” keretén belül egy közös Kunfehértó Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormánypályázat benyújtási lehetőségeiről, melynek végső beadási határideje 2011. zatokról szóló - többször módosított - 1990. évi LXV. törvény (Ötv) 18.§ február 11. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A.§ (1) 2. Kunfehértó Község Képviselő-testülete a két község együttműködési le- bek. e./ pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következőket hetőségei közül az önkormányzatok és civilszervezetek által szervezett, em- rendeli: berek közötti kapcsolatokat erősítő rendezvényekből álló programokkal ért 1.§ A rendelet 2.sz. melléklete helyébe jelen rendelet 1.sz. melléklete, a renegyet az alábbi célterületeken : delet 3.sz. melléklete helyébe jelen rendelet 2.sz. melléklete lép. a. Közös rendezvények megszervezése kulturális, sport, művésze- 2.§ Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. ti és turisztikai témában (fesztiválok, koncertek, kiállítások, jótékonysági 1.sz. melléklet Települési képviselők névsora rendezvények) Kovács Erzsébet polgármester - üdülőterület b. Határon átnyúló sportesemények, bajnokságok, elsősorban gyerekeknek Szalai László alpolgármester - település külterülete c. Kulturális identitást és hagyományokat fejlesztő, elősegítő Dr. Bor István képviselő - Hunyadi u, József A. u., Arany J. u., Vasvári u., tevékenységek Erdei F. tér, Széchenyi u., Liliom u., d. Kisegítő, kiszolgáló létesítmények felújítása, bővítése (öltözők, vizes- Maruzsa Mihály képviselő - Petőfi u., Radnóti u., Fejértó u., Kölcsey u., Róblokk, mobil színpad, stb.) zsa u., Nefelejcs u., Viola u., 169/2010.(XII.21.)Kt.sz.h. Mészáros Imre képviselő - Iskola u., Vöröshajnal u., Vasút sor, Dózsa Gy. Ragály Károly üdülőterületi telekadó mérséklésre vonatkozó indítványa u., Nádor u., Úttörő tér, Kunfehértó Község Képviselő-testülete Ragály Károly kunfehértói lakos Sarok Tibor képviselő - Hársfa u., Móra F. u., Kinizsi u., Szabadság tér, Ráüdülőterületi telekadó mérséklésére vonatkozó indítványát elutasítja. Testü- kóczi u., let felkéri a jegyzőt, hogy az indítványozó tájékoztatásáról gondoskodjon. Zámbó Tibor képviselő - Kiserdő u., Ady E. u., Óvoda u., Bem u., Táncsics Kunfehértó Község Képviselő-testületének u., Jókai u., Kossuth u., 23/2010.(XII.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat átmeneti gazdálkodásá2.sz. melléklet Bizottsági tagok névsora ról szóló rendelet megalkotására Ügyrendi, Szociális és Egészségügyi Bizottság A Képviselő-testület az államháztartásról szóló módosított 1992. évi XXX- Mészáros Imre képviselő - Bizottság elnöke VIII. törvény 76.§ (1) bekezdésében foglaltak alapján Kunfehértó Község Sarok Tibor képviselő, Zámbó Tibor képviselő, Csanádiné Szarvas Erzsébet Önkormányzatának 2011. évi átmeneti gazdálkodásáról az alábbi rendele- külső tag, Törteli Tiborné külső tag tet alkotja: 1.§ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkor- Pénzügyi és Községfejlesztési Bizottság mányzat bevételeit a hatályos jogszabályi keretek között beszedje és kiadá- Dr Bor István képviselő - Bizottság elnöke sait - külön eljárás nélkül - az előző évi kiadási előirányzatokon belül foly- Maruzsa Mihály képviselő, Sarok Tibor képviselő, Szabó Attila külső tag, tatólagosan teljesítse. Tóth Kálmán külső tag 2.§ (1) Az Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési intézmények és működési feladatok, az átmeneti gazdálkodás időszakában az előző évi Idegenforgalmi, Sport, Kulturális és Oktatási Bizottság eredeti kiadási előirányzatokon belül, időarányosan történhet. Maruzsa Mihály képviselő - Bizottság elnöke (2) A 2011. január 1-től esedékes bérintézkedések a központi szabályozás- Mészáros Imre képviselő, Sarok Tibor képviselő, Juhász-Vedresné Szabó nak megfelelően a költségvetési intézmények és a Polgármesteri Hivatal dol- Ibolya külső tag, Sarok Krisztián külső tag gozóit érintően az átmeneti gazdálkodás időszakában végrehajthatók. Kunfehértó 2010. december 21. 3.§Az átmeneti gazdálkodás időszakában: Kovács Erzsébet polgármester (1) Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében szereplő beruházási felCsupity Zoltán jegyző
K alauz
Kunfehértói
2011. január
. oldal
Sodexho Pass*** TICKET RESTAURANT Chéque Déjeuner, PUEBELA utalvány elfogadó hely.
FRISS CSIRKE, PULYKA, KACSA, LIBA, KAKAS, TYÚK, MARHA, BIRKA, BÁRÁNY, SERTÉS TEPERTŐ, PÖRC, FÜSTÖLT HÚSOK, SÓS ÉS FÜSTÖLT SZALONNA, DISZNÓSAJT, HURKA, KOLBÁSZ, HÁZIMÁJAS, OLAJOK, MANGALICA-, LIBA-, SERTÉSZSÍROK kaphatók.
Disznóvágáshoz: belek, mûbelek, pác-sók, fûszerek kaphatók!
Békességet, boldogságot, csengőszót és, gyertyalángot, ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos Nektek!! Békés, Boldog, Szép Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!! NYITVA TARTÁS: KEDD, SZERDA, 6:30 - 12:00 CSÜTÖRTÖK: 6:30 - 12:00 13:00 - 17:00 PÉNTEK: 6:30 - 12:00 13:00 - 17:00 SZOMBAT: 6:00 - 12:00 VASÁRNAP és HÉTFŐN: ZÁRVA
SIMON TAMÁS
- THOMAS HÚS HÚSÁRU KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS
Hirdetõink sikerekben gazdag, boldog új évet kívánnak minden kedves olvasónak!
2011-ben is szeretettel várjuk volt és leendõ vásárlóinkat
K alauz
Kunfehértói
. oldal
2011. január
Az összefogás ereje, mely közelebb visz bennünket álmaink megvalósulásához! A 2010-es év végén az önkormányzat anyagi támogatásával és néhány szülő aktív segítségével, és összefogásával szépült és újult meg a kunfehértói Napközi Otthonos Óvoda tornaterme. A közös munka során sor került a terem kifestésére, valamint parkettájának cseréjére, amit azóta a gyermekek már birtokba is vehettek. Az óvodás gyermekek és az óvoda valamennyi dolgozója nevé-
ben, ezúton is köszönetünket fejezzük ki az intézmény fenntartójának az anyagi támogatásért, és azoknak a személyeknek, aki segítő kezet nyújtottak a munka elvégzéséhez: Sarok Tibor és családja, ifj. Sarok Tibor, Nagy Tibor, Balázs László, István Attila, Szanyi György, Torma Ferenc és fia. Köszönetünk a gyermekek csillogó szemében tükröződik vissza. (szerk. B. K.)
Közérdekû információk Polgármesteri Hivatal Kunfehértó Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 fax.: 77/507-131 Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 07.30-12.00 és 12.45-16.15 Szerda: 12.45 - 16.15 Péntek: 07.30 - 13.00 Háziorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel: Dr. Székács István Hétfő, Szerda, Péntek 08.00-12.00 Kedd, Csütörtök 13.00-17.00 Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979
Posta Kunfehértó Szabadság tér 9. Tel.: 77/407-060 Tanyagondnok Kiss Zsigmond Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 06/30/6198320 Víziközmű Társulat Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 06/77/407-065 Ügyintéző: Tiringer Eszter Kedd: 07.30-12.00 Szerda: 13.00-18.00 Péntek: 07.30-12.00
Művelődési Ház és Könyvtár Kunfehértó Béke tér 3. Gyermekorvosi ellátás Tel.: 77/407-065 Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Igazgató : Benke László Tel.: Tel.: 06/30/2663276 Rendel : Dr Úrfi Edit Nyitva tartás Kedd 14.00-16.00 Héfőtől-Péntekig: Csütörtök 13.00-16.00 08-16.30 Ráfért a parkettára is a felújítás A megújult terem Pénteken páros héten: 09.00 - 10.00 Rendezvény esetén külön páratlan héten 13.00 - 14.00 nyitvatartással. Tel.: 77/407-622 HTKT Gondozási Központ vagy 06/20/8074447 Rendel: Dr Székács István Kunfehértó Szabadság tér 7. Hétfő, szerda: 08.00 - 11.00 Tel.: 77/407-506 Átadták a felújított és a fejlesztésekkel bővült intézményt Tel.: 77/407-103 Részlegvezető: Madácsi Erzsébet Nyitvatartás: 08.00 - 16.00 Nagy munka végeztével ünnepélyes keretek között Benke Lász- vállalt számítástechnikai fejlesztések megvalósulása. A könyvtár vagy 06/30/2490979
Felújítási munkák befejeztével...
ló igazgató adta át a kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtárat a község lakosainak és vendégeinek. A rendezvényen részt vett Kunfehértó község polgármestere, alpolgármester, több képviselő és intézményvezető is. Az igazgató összefoglalta a felújítások és a TIOP 1.2.3 pályázatban megvalósult programot. Felsorolásában szerepelt a világításkorszerűsítés, a beltéri ajtók cseréje, a festések, a beázások megszüntetésére tett lépések (lefolyó vápaszigetelés, valamint kifolyó csatornák cseréje), és a TIOP pályázatban
és az olvasóterem új függönyöket, míg az utóbbi új bútorokat is kapott. Ezzel egy exkluzív olvasó - tárgyaló valósult meg az intézményben. A könyvtári pályázatnak köszönhetően új könyvtári számítógép és rajta egy új program segíti majd a könyvkölcsönzést. Ezen felül, Internet elérhetőséggel rendelkező további 5 gép áll az olvasók rendelkezésére, valamint új programok is segítik az intézmény gyermek és felnőtt látogatóit, és sérült embertársainkat. (szerk.)
Védőnői szolgálat Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Tel.: 06/30/6192302 Védőnő : Csanádiné Szarvas Erzsébet, és Németh Tímea Nyitvatartás: naponta 08-09-ig fogadóóra Kedd: 13.00-14.00 -ig Csecsemő tanácsadás Minden 4. csütörtökön 13.00-15.00 Terhes tanácsadás Fogorvosi ellátás Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-105 vagy 77/507-011 Rendel : Dr. Herczeg László Hétfő, Péntek 08.00 - 12.00 Kedd, Csütörtök 14.00 -18.00 Fogorvosi Magánrendelés Kunfehértó Rákóczi u. 26. Tel.: 06/30/2198386 Rendel: Dr. Böszörményi József péntek 15.00 - 17.00 szombat 09.00 - 11.00
A felújításnak köszönhetõen
Megkezdte munkáját községünk új védőnője. Az Önkormányzat Védőnői pályázatát a testület érvényesnek minősítette. Németh Tímea lett községünk új védőnője. Vele a februári számunkban olvashatnak majd interjút. (szerk.)
Megújult az olvasóterem
Díszvilágítás a központban A délelőtti fenyőünnepséget követően este újabb meglepetés várta a lakosokat. Új világító füzérekkel szépült a község központi része. 2010 december 7-től új „jégcsap” világító füzérek színesítették a központot és adták meg a karácsonyi hangulatot Kunfehértó Községnek és lakóinak. Szép volt a „Fenyőünnep”, és hangulatos a díszvilágítás is! (szerk.)
Fehér Miniközért Kft. várja vásárlóit és játékosait a Szabadság téren! Élelmiszer, vegyiárú, szerencsejáték, olcsó LEDO jégkrém és forró kávé egy helyen. Bármikor bejöhet! TOTÓ, ÖTÖS LOTTÓ, HATOS LOTTÓ, 7/35, TIPPMIX, KENO
A Fehér Miniközért Kft. és a bolt árukészlettel eladó. Érdeklődni a boltban! Fehérék
Kunfehértói Általános Iskola Napközi Otthon Kunfehértó Úttörő tér 7. Igazgató: Czagányné Móczár Gertrúd Tel.: 77/507-711 Tájház Kunfehértó Kiserdő u. 5. Látogatható előzetes egyeztetést követően. Benke László 06/30/2663276 Rajkai Ferenc: 06/30/6352582 Tapodi Sándor gyűjtő 15 óra után 06/30/3157011 Gyermekotthon Kunfehértó Úttörő tér 8. Tel.: 77/507-050 Igazgató: Nagy István Településüzemeltetés Tel.: 06/30/6352582 Fehértó-Gazda Kft Kunfehértó Tábor u.27. Tel.: 06/77/507-012 vagy 06/77/407-078
Rendőrség Szennyvízszippantás Kunfehértó Szabadság tér 10. Tel.: 06/20/5395617 Kunfehértó Tábor u. 27 Körzeti megb.: Majoros Loránd r.zls. Tel.: 06/30/6455533
F E L H Í V Á S!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a kunfehértói temetővel kapcsolatos ügyintézés átkerült a Polgármesteri Hivatalba. A sírhelyek és a kialakított urnasor értékesítése is a hivatalban történik. Információ és ügyintézés: Bodó Szilveszterné, 77/507-103-as telefonszámon vagy személyesen Kunfehértó Szabadság tér 8. szám alatt.
Kunfehértói Kalauz Lakossági ingyenes apróhirdetési szelvény
Új Védőnő Kunfehértón
Gyógyszertár Kunfehértó Szabadság tér 11. Tel.:06/77/407-012 Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: 08.00-16.00 Kedd, Csütörtök: 09.00 - 17.00
Napközi Otthonos Óvoda Kunfehértó Ady e. u. 4/a Vezető: Bozóki Katalin Tel.: 77/407-137
A kivágott és megírt hirdetési szelvény leadási határideje minden hónap 20-ig. Leadható a Művelődési Ház és Könyvtárban személyesen, vagy az intézmény postaládájába, borítékba helyezve. A szöveget kérjük, nyomtatott nagybetűkkel írni! A leadott hirdetés mellé kérjük elérhetőségének, telefonszámának megadását, hogy pontosíthassunk amennyiben szükség lenne rá. _____________________________________________ ____________________________________________________ ____________________________________________________ ____________________________________________________ Kérem a fenti lakossági hirdetésem megjelentetését a Kunfehértói Kalauzban. A hirdetés szövegéért a felelősség a hirdetőt terheli, és ezt aláírásommal elismerem. ______________________________
K
Kunfehértói
alauz
www.kunfeherto.hu
Kiadja: Polgármesteri Hivatal Kunfehértó Megjelenik: havonta 400 példányban Felelõs szerkesztõ: Benke László Szerkesztõség címe: 6413 Kunfehértó, Béke tér 3. Telefon: 77/407-065 Tördelés és nyomdai munkák: Kópia Nyomdaipari Kft. Kiskunhalas
és