JÚNIUS
Június
!
JÚNIUS
2010 JÚNIUS SZENT IVÁN HAVA 1
Voltam jósnõnél, kérdeztem, milyen lesz a 2009-es év. Mondta, hogy nem lesz gáz. Mondom OK, de velem mi lesz? *** Az embert élete elsõ felében az bántja, hogy senki nem ismeri meg. A második felében viszont az bosszantja, hogy õ nem ismer meg senkit sem. ***
K
Tünde, Kund
2
Sze Kármen, Anita
3
Cs
Klotild, Kevin
4
P
Bulcsú
5
Szo Fatime, Ferdinánd
6
V
Norbert, Cintia, Norman
7
H
Róbert, Roberta, Robin
8
K
Medárd, Zaránd
9
Sze Félix, Annabella
10
Cs
Margit, Gréta
11
P
Barnabás, Barna, Barabás
12 Szo Villô
Barátom elhatározta, hogy leszokik a dohányzásról. Nyugtató teákkal próbálkozott. A végén annyira megnyugodott, azt mondta, nem is baj, hogy dohányzik.
13
V
Antal, Anett
14
H
Vazul, Herta
15
K
Jolán, Vid
16
Sze Jusztin, Arany
***
17
Cs
Laura, Alida
18
P
Arnold, Levente
20 éve arra vágytam, hogy legyen egy 1986-os évjáratú Golfom, és 50 ezer a fizum. Nos, mára ez teljesült.
19 Szo Gyárfás 20
V
Rafael, Dina, Polett
***
21
H
Alajos, Leila, Alojzia
Magyarország nagyon jó a nanotechnológiában, csak sajnos ez szabad szemmel nem látható.
22
K
Paulina
*** Jó hír! Jövôre lesz 13. havi nyugdíj! Csak a többit szüntetik meg. *** Az ember az IKEÁ-ban vesz egy ilyen üveglapos dohányzóasztalt, de összerakva mindig pálinkalepárló jön ki.
"
23
Sze Zoltán, Édua
24
Cs
Iván
25
P
Vilmos, Maxim
26 Szo János, Pál 27
V
László
28
H
Levente, Irén
29
K
Péter, Pál
30
Sze Pál
1920. június 4. (90 éve történt) A szövetségesek és Magyarország képviselôi a gróf Apponyi Albert vezette magyar delegáció aláírták a trianoni békét, amely jelentôs határeltolódásokat eredményezett. Magyarország elvesztette területének kétharmad részét. 1900. június 5. (110 éve történt) Budapesten megszületett Gábor Dénes, Nobel-díjas angol villamosmérnök. A hologram felfedezéséért 1971-ben kapott Nobel-díjat. 1810. június 8. (200 éve történt) Megszületett Robert Schumann német zeneszerzô, a zenei romantika egyik vezéregyénisége. 1640. június 9. (370 éve történt) Bécsben megszületett I. Lipót magyar király (egyidejûleg német-római császár és cseh király), akinek uralkodása idején szabadult fel az ország a másfélszáz éves török hódoltság alól. 1810. június 9. (200 éve történt) Megszületett Nicolai Ottó német zeneszerzô és karmester, a Windsori víg nôk alkotója. 1870. június 9. (140 éve történt) Meghalt Charles Dickens angol regényíró (Twist Oliver). 1190. június 10. (820 éve történt) Folyóba fulladt Barbarossa Frigyes német császár, aki ekkor a Harmadik Keresztes hadjáratot vezette, ami Jeruzsálem felszabadításáért indult.
1910. június 11. (100 éve történt) Megszületett Jacques-Yves Cousteau, francia tengerkutató és búvár. 1885. június 17. (125 éve történt) Megérkezett New Yorkba a Szabadság-szobor Franciaország ajándékaként. 1890. június 18. (120 éve történt) Megszületett Ferenczy Béni, szobrász, grafikus. Egészen korai kubista kísérletei és késôbbi expresszionizmusa után szellemükben kiegyensúlyozott erôteljes idomú szobrain és kisplasztikáiban bontakozott ki mûvészete. Fekete-fehér és színes grafikái a hazai rajzmûvészet élvonalába emelik. Számos könyvet illusztrált. 1970. június 23. (40 éve történt) Meghalt Fekete István, József Attila-díjas író, a Tüskevár szerzôje. 1960. június 24. (50 éve történt) Felbontották a Balkán-paktumot, mely a feleket háború esetén kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte. A paktumot Görögország, Törökország és Jugoszlávia 1954. augusztusában kötötte. 1960. június 26. (50 éve történt) Bécsben 79 éves korában meghalt gróf Esterházy Móric, aki 1917-ben Magyarország miniszterelnöke volt. 1950. június 27. (60 éve történt) Nádudvaron megszületett Kovács István birkózó, edzô, szabadfogásban az elsô magyar világbajnok. 1900. június 29. (110 éve történt) Megszületett Antoine de Saint-Exupéry, francia regényíró, esszéista (A kis herceg).
#
JÚNIUS
Évfordulók
JÚNIUS
Lelki útravaló Mit hozunk magunkkal?
Családunkban a június családi hónapnak számít. Én kezdem a sort, és utána jönnek a többiek. Gyerekkori emlékem, hogy Zebegényben, a nagymamánál egymás után ünnepeltük a születésnapokat. Az az érdekes, hogy ezt a családi hagyományt a második és a harmadik nemzedék is viszi tovább. Alig van már néhány júniusi nap, ami még kiadó. Persze az embernek eszébe jutnak a csillagképek is. Te is ikrek vagy? Mosolygunk rajta, de a tudatunk mélyén ott van az a felismerés, hogy valóban vannak meghatározott adottságaink. Hozzuk magunkkal: fiúnak-lánynak születtünk, alacsony-magas testalkatúak vagyunk, a hajszínünk, a szemünk színe is látható tény. Még inkább rádöbbenünk arra, hogy a természetünk, a lelki tulajdonságunk is más-más. Mihez van tehetségünk? Édesanyám nagyon szerette volna, ha zongoramûvész lettem volna. Évek múlva szomorúan belátta, hogy a tehetség és a szorgalom sem volt adottságom. Ilyenkor, júniusban talán gyakrabban eszembe jut, hogy mit is örököltem a szüleimtõl? Jól megvagyok a bõrömben. Éppen ilyennek szeretem magamat. De talán ez is egy lelki adottság? A gondolatot vinném tovább: mit is hozunk magunkkal? A családunkat, az otthonunkat, a gyerekkorunkat, az iskolánkat, a templomunkat. Számomra az eszmélõdés ideje, az elsõ tudatos élmények éppen a Ferencvároshoz kötõdnek. A Kinizsi utcai lakás, az elsõ karácsonyi emlékek, a Knézich utcai iskola, Anci néni, a Bakáts téri templom, az elsõáldozás, a Rakpart, a Gellérthegy látványa, Anyám, a rokon-látogatások a Madách téren, a Lágymányoson... Ezek mind-mind tények. Néhány fénykép, néhány apró megmaradt tárgy, iskolai értesítõ a bizonyítékai annak, hogy ezek mind megtörténtek velem. Ezek is a talentumaink. Gyakran eszembe jut, hogy mindezt meg kell köszönni. Kaptam, ajándék mindez. Maga a hitem is ajándék, aminek a fényében Isten ajándékaként láthatom mindazt, amit hozok magammal, ami akaratomon kívül velem történt. A következõ kérdés ilyenkor júniusban, hogy mit hoztam ki magamból? A talentumok kamatoztatásának örökös felelõssége. Ez már a személyes fáradozás, küzdelem, erõfeszítés oldala. Mögöttem vannak az iskoláim, a diplomám, a megszerzett tudás és az az életmód, jellem, ahogyan ismernek a tanítványaim, barátaim, munkatársaim. Sokszor elcsodálkozom azon, hogy a lehetõségeimbõl mennyit használtam fel? Hogyan képeztem magamat? Mit olvastam? Mivel töltöttem az idõmet? Volt-e kitartásom (a zongora-gyakorlást most felejtsük el!)? Egészségesen éltem-e? A mögöttem lévõ évtizedek, a plébániáim, a teológiai tanári évtizedek, a kispapok között eltöltött évek és már lassan a tízéves püspöki szolgálatom Szent Pál gondolata nyomán így fogalmazódik meg bennem: hogy kinek-kinek a munkája mit ér (1 Kor 3,12), az majd végül kiderül. Végsõ soron a legfontosabb kérdés, hogy az Úristen ilyennek akart-e látni? Mennyire vagyok Krisztusnak, a Mesternek tanítványa, képmása? Persze még nem vagyok készen, hiszen még csak június van. Van még tennivalóm, hogy formálódjam, alakuljak, kamatoztassam a talentumaimat. Érzem ennek súlyát és a sürgetõ késztetést. Fogy a hátralévõ idõm napról napra, hiszen már június van! Ki-ki alkalmazza magára ezeket a személyes gondolatokat akkor is, ha nem éppen júniusban született! BEER MIKLÓS
$
JÚNIUS
Az öreg hölgy ráncai Beszélgetés Dr. Schneller Istvánnal Budapest ma leginkább egy öreg hölgyhöz hasonlít, aki távolról nézve szépen ki van festve, de közelebbrõl nézve meglátszanak a ráncai mondja Dr. Schneller István, a Corvinus Egyetem Településépítészeti Tanszékének vezetõje, Budapest egykori fõépítésze, aki egyben a kerületünkben, a Liliom utcában mûködõ Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke. A XV. Országos Urbanisztikai Konferencián, 2009 októberében az ingatlanbefektetések és a várostervezés összehangolásának hiánya kapcsán kijelentette: Magyarországon az ingatlanfejlesztés mára gyakorlatilag átvette a településtervezés irányítását. A jövõ feladata, hogy a várostervezés a gazdasági társaságok kezébõl a közösségekhez kerüljön vissza. Egy nagyvárosoknak egyszerre többféle elvárásnak kell megfelelnie: legyen vonzó a turisták számára, õrizze meg kulturális értékeit, hozza létre a megfelelõ infrastruktúrát, teremtsen versenyképes környezetet az üzleti élet, ipar számára, és persze legyen otthona az itt élõknek. Milyennek ítéli ezek arányát ma Budapesten? Ki érzi itt jól magát igazán? Amikor a városfejlesztési koncepciót készítettük a városházán, akkor is azon gondolkodtunk, hogy abban milyen értékrend érvényesüljön. Van egy hármasság, amelyet a tanítványaimnak is mindig hangsúlyozok: az igaz, a jó és a szép egysége. A görög filózófia idõszaka óta ez az egyensúly minden alkotástól elvárható. Legyen logikus, esztétikus, és jó, azaz etikus. Azt mondják egyfelõl, hogy Budapest legyen versenyképes, a világvárosok között állja a versenyt. Másfelõl legyen szolidáris, azaz ne csak a társadalom bizonyos rétegei számára legyen jó, hanem a szélesebb rétegnek is. A harmadik elvárás az, hogy legyen attraktív, esztétikus, lakható. Sajnos Budapesten a három komponens egyensúlya nincs meg. Az elsõ rendben van, az ipar, a gazdaság sok szektora jelen van. A külföldiek is jól érzik magukat Budapesten, amely a turista szemében jó és szép. Ha idejön három napra, fölmegy a Citadellához, megnézi a Halászbástyát, elmegy egy hajókirándulásra, és áradozik. A versenyképesség logisztikai helyzetünknél fogva is megvan, jelen vannak a nagy cégek, és sajnos túlzott mértékben a bevásárlóközpontok. Van kínálat, idegen nyelvû egyetemek, nyelviskolák. Budapest gazdag adottságokkal rendelkezõ, versenyképes város, aki csak ezt nézi, elégedett lehet. Ugyanakkor, ami a lakhatóságot és a szolidaritást illeti, ott nagyon nagy problémák vannak. Ha közelebb megy az ember a házakhoz, utcákhoz, aluljárókhoz, kerékpárutakhoz, akkor hihetetlenül lesújtó és deprimáló a kép: hiányzik a fenntartás, az ápoltság. Olyan a város, mint egy idõsödõ hölgy, aki kifesti magát, de közelebbrõl meglátszanak a ráncai. Hogyan viszonyul a város saját lakóihoz? A lakhatóság, és a közösségi szolidaritás területén hatalmas elmaradásunk van. Elég felszállni a 7-es buszra, hogy érezze az ember, mennyire kettészakadt a társadalom. Van egy autós, és van egy gyalogos-tömegközlekedõ társadalom. Az autósok kiköltöznek a lakóparkokba, a dzsipjeikkel a bevásárlóközpontokban vásárolnak be. A gyalogosok lepukkant, piszkos buszokon, zsú-
%
JÚNIUS
foltan utaznak. A város lakói nem szolidárisak egymással sem: például az autósok kerékpárosokkal. A napi kerékpáros közlekedés Budapesten életveszélyes. Az élhetõséget rontja a túlzott mértékû forgalom. Ráadásul, a sugaras szerkezetû úthálózat is azt eredményezi, hogy a belvárosban koncentrálódik az átmenõ forgalom. Így van. A zavartalanul áramló forgalmat húsz év alatt nem sikerült rendesen szabályozni. A Kossuth Lajos utca ma olyan, mint egy gázkamra. Egyetlen politikus se mert belevágni abba, hogy egy radikális, rendszerelvû belvárosi fogalomcsillapítást keresztülvigyen. Most ugyan van a Budapesti fõutca program amelyet annak idején még én kezdeményeztem de kimaradnak belõle fontos dolgok. Ugyan a Petõfi Sándor utca és a Károlyi Mihály utca átépül, de az igazi fõutca programnak vagy a Kossuth Lajos utcán, vagy a Károly körúton kellene kezdõdnie. Nem lehet már ezt a kérdést mellékutcák gyalogosításával kezelni, hanem alapvetõen a fõ artériákat kellene rendezni. Az egykor normális üzleteket kínáló Rákóczi utat, Kossuth Lajos utcát turkálók, kínai üzletek jellemzik. Nincs egyetlen fa sem, áramlanak az autók, az emberek sunnyognak a fal mellett. Milyen tényezõk felelõsek ezért a helyzetért? Nem csak városüzemeltetési, hanem térségfejlesztési problémák is vannak. Ez nem politikai oldalakhoz, még csak nem is önkormányzati vezetõkhöz kötõdik, hanem egyfajta kollektív bûnös mulasztásról van szó. Az agglomeráció rendezési tervét egyik kormány sem volt hajlandó gyorsan jóváhagyni, elszabadult a kiáramlás és népességvesztés, a lakók, az iparosok, és a bevásárlóközpontok terén egyaránt. Budapest, és az agglomeráció nem gondolkodott együtt. Mindenki arra törekedett, hogy az õ szemétdombja növekedjen valamilyen módon, és nehéz volt azt mondani, hogy ne ide települjetek ki, emberek, hanem a vasúti megállók, a tömegközlekedés közelébe, hogy ne autóval kelljen bejárnotok. Mindez kezelhetetlen mértékû egyéni gépjármûforgalmat generált. Vidéki hallgatóim panaszkodnak arra, hogy 2-3 hétig tartott, amíg akklimatizálódtak a pesti levegõhöz, ami csípte a szemüket, torkukat. Ismerõseim, akik vidékre költöztek Budapestrõl, mind azt mondják, hogy nem jönnek már fel, és ha fel is jönnek, egy-két napig betegek tõle. Mindehhez jön hozzá az elmúlt 40 év szocializmusa is, amely sok lepusztultságot, infrastruktúra-hiányt hagyott maga után. Egy csomó nehéz örökség maradt a városra: meg nem épített utak, lepusztult történelmi városrészek. Hivatali tevékenysége során is többször szót emelt a városi közterek védelmében. Mi a véleménye köztereinkrõl? A város lelke a közterület. Fejlõdésüket minden erõvel támogatni kellene, ez kellene legyen a város legnagyobb felelõssége. A terekkel való törõdés mutatja meg egy város szociális érzékenységének mértékét. Sajnos a szociális célú beavatkozásoknak a lakások a kizárólagos támogatottjai, többnyire a közterek rovására. A köztereket ma a bevásárlóközpontok privatizálták. Az emberek bemennek a meleg, fedett, ételszagú, de zenés plázába, és a hajléktalanok szorulnak ki a közterekre. Amikor a Karinthy Frigyes utat felújították, harcoltam, hogy legyenek ott padok, de az emberek késõbb kérték, hogy vitessük el, mert vagy hajléktalanok alszanak rajta, vagy szexuális életet élnek rajta. Ma Budapesten a közterek elárulása folyik. A mohó, gyors bevételszerzés érdekében utcai árusoknak kiadott engedélyek miatt a bóvliárusok elárasztják a tereket, sajnos nemcsak a karácsonyi, húsvéti vásárok során. Az ilyen bódék sokszor életveszélyesek is. Nem emberi, ami a Nyugati téri aluljáróban, a Móricz Zsigmond körtéren, a Keletinél, vagy a Déli pályaudvar lábánál folyik. A Móricz Zsigmond körtér felét elfoglalják a munkagépek, és a helyeket mégis kiadják, mert a politikusok érdekrendszere, pártoktól függetlenül, megkívánja. A graffitiktõl az üzletportálokig mindenhol az igénytelenség látszik. Az emberek megalázottan és megszomorítottan baktatnak keresztül a város terein. Csak elszigetelten tudok jó példákat mon-
&
'
JÚNIUS
dani: a Szent István tér, az Erzsébet tér rendben van, a Szabadság tér, Vigadó tér is megújult. A Liszt Ferenc tér is vonzó, óriási lendítõ erõ a városon. A belvárosban sok tér megújult, de ezek nem érnek össze, nem rendezõdnek hálózattá. A belvárosra zúduló forgalom szétszakítja a város szövetét. Sajnos általában kevés pénz és figyelem jutott a közterületekre. Ezt mindig járulékosan, kapcsolódó beruházásként kezelik. A Nagykörút úgy újulhatott meg, hogy a csõtörés után hozzá kellett nyúlni. Az Andrássy út rendezésére szintén a földalatti felújításakor került sor. A Kálvin tér, vagy a Fõvám tér csak a 4-es metró miatt újul meg rövidesen. Azt mondta, hogy Budapest, adottságait tekintve, gazdag város, ám a fõvárosi kassza üres, a város nem gyakorolja a szolidaritást lakóival szemben. Hogyan lehetséges ez? Ennek fõ oka a rendszerváltást követõ féktelen privatizáció, mely pártoktól független általános tendencia volt, a gyors bevételszerzés érdekében. Az iparterületek, a lakásállomány nyakló nélküli magánosítása lehetetlenné tette a központi várostervezést, iparpolitika, területpolitika kialakítását és végrehajtását. A Csepel Mûveket úgy adták el, hogy hirtelen 300 tulajdonosa lett, anélkül, hogy telkeket osztottak volna, közterületeket hoztak volna létre. A Ganz telepet a VIII. kerületben több száz tulajdonos veszekedése határozza meg. Senki sem mondta, hogy állj, ezek a területek óriási értéket képviselnek, át kell alakítani õket, és hasznosítani a város érdekében. A lakásállomány azonnali elherdálása is általánossá vált, egyedül a IX. kerület, és Gegesy Ferenc nem állt be a sorba. A lakások egyenkénti értékesítése ugyanis azonnal olyan vegyes tulajdonú társasházakat hoz létre, amelyek tudatos, városépítészeti felújítása szinte lehetetlen. Ferencvárosban azért lehetett tömb-rehabilitáció, mert az önkormányzat nem adta el a lakásokat. Képzelje csak el: ha eladják egy társasházban a lakásokat, akkor hogyan egyezik meg a társasház azzal az udvari szárnyi lakóval, akinek az udvari szárnyát éppen le akarják bontani, hogy egy nagyobb belsõ zöld terület kialakuljon? A felújítás megindult, de csak házankénti rehabilitáció volt lehetséges, így konzerválódott egy széttagolt szerkezet. A liberálisok által hangoztatott dogma, mely szerint az állam rossz tulajdonos, a magántulajdonos jó tulajdonos, tönkretette a tervszerû beavatkozást. A vagyon széthordása óriási károkat okozott. Az elmúlt 15 évben például Budapesten körülbelül hetven sportpálya szûnt meg. Ezek nagy részben vállalatok, üzemek tulajdonai voltak. Amikor privatizáltak, vagy csak átszerveztek részvénytársasággá egy üzemet, a focipályát lehetett a leggyorsabban eladni, beépíteni. Ez szabad területek megszûnésével járt, és a rendszeres mozgás lehetõségei is szûkülnek. Most épült például a BKV Elõre nagypályáján a KÖKI bevásárlóközpont. Persze születtek fitness-szalonok: az új lakóparkok tövében mindig vannak kirakatok, ahol látni a csinos lányokat, amint újságot olvasnak, és közben bicikliznek. A városi közszolgáltatások privatizációja is hiba volt. Mindig elleneztem a vízmûvek eladását. Eleinte gazdaságosan mûködõ vállalat volt, ahogy elkezdett emelkedni a víz ára, eladták a cég többségét. Minden évben majdnem az infláció kétszerese volt a vízáremelés, kivéve persze a választási éveket. A gázmûveket, távfûtést, elektromos mûveket nem így kellett volna magánosítani. Az erõmûvek és az áramszolgáltatók állami, a gáz és a fõtáv fõváros kézben volt, az érdekeket nem sikerült összehangolni. Nem sikerült olyan rendszert létrehozni, ami a gázszolgáltatást és a távfûtést egy kézbe hozta volna. Ez minden normális országban megvan: a gáz, a távhõ és az erõmû egymást segítve dolgoznak. Milyen a kerületek és a fõváros viszonya? A kerületekkel fõépítészként számos vitám volt. Ha azt mondtam, hogy ezt vagy azt nem lehet beépíteni, mert zöldterület, õk azt mondták, hogy muszáj, mert forráshiány van, nem tudják mûködtetni az iskolákat, óvodákat, kell a bevétel. Az állami vagyon nagy része az önkormányzatokhoz került ugyan, de folyamatosan veszik el tõlük a forrásokat, és nem adnak helyette mást. Az iparûzési, idegenforgalmi adóbevétel nem elegendõ, tehát kénytelen az ingatlanvagyont ér-
JÚNIUS
tékesíteni, vállalkozásba vinni. Ebbõl bevételt szerez, csak ez a vissza nem pótolható bevételek közé tartozik. Óriási forráskivonás történt az önkormányzatoknál, ami elhibázott privatizációba hajszolta õket. Tisztán építész szemmel nézve mit mondhatunk az elmúlt évek építéseirõl? 12 évig voltam a budapesti építészeti nívódíj-bizottság elnöke. Azt láttam, hogy nem a tömegben van az érték. A nagy légköbméterû épületek, a bevásárlóközpontok minden kritikán aluli, rossz minõséget képviselnek. Kivétel talán a Westend, ami építészetileg helytáll. Az irodaépítések átlagosak, kevés emelkedik ki belõlük. Az igényesség inkább szerényen rejtõzködik. Sok szép kis fõleg evangélikus templom, iskola épült az utóbbi idõben. Sok helyreállítás történt: a Szabó Ervin Könyvtárnak csodájára járnak, az Ybl-ház, a Centrál Kávéház, a Gresham Palota mind nívódíjat kapott. A Magyar Telekom igazgatási központjának fantasztikus belsõ tere van, említhetõ még a Csejtei utcai lakópark, a Fény utcai piac, vagy a Páva utcai Holocaust Emlékközpont. Ezek azonban elszórtan vannak, nem tûnnek ki. Ma a városból az Árpád hídi toronyházak, a bevásárlóközpontok látszanak, azaz összhatásában a középszerûség, a silányság érvényesül. Mi a véleménye a budapesti tömegközlekedés fejlõdési irányáról, és konkrétan a 4-es metróról? A 4-es metró gazdaságilag elhibázott projekt. Én annak idején ezt igyekeztem nem kritizálni, bár sok mindent támadtam, ebben az ügyben nem akartam szembeszállni a politikával, mert lehetetlen volt. Ha hosszú távon nézzük, akkor tényleg szükség lenne több metróvonalra. De ha azt nézzük, hogy óriási felszíni közlekedési fejlesztések maradtak el, csúsztak hátra a metró miatt, akkor negatív a mérleg. A Hungária körúti villamos budai átvezetésérõl, a Csepeli Hév lesüllyesztésérõl 15 éve beszélnek. A budai Duna-parti villamos meghosszabbítása már a világkiállítási tervekben szerepelt. A különbözõ apróságoknak tûnõ dolgok, mint a 19-es és 17-es villamosok összekötése Észak-Buda felé, nagyon hiányzik. Régóta szó van a Kiskörúti villamos visszaállításáról is. Mindez nem összemérhetõ egy új metróval. E fejlesztéseknek összességében jobb hatása lett volna, mint a metrónak. Ez a metró így nem sokat fog érni, de majd ha meghosszabbodik, a virágpiacig, a Bosnyák térig, esetleg Újpalotáig, akkor nagyon jó metró lesz. De nem mindegy, hogy milyen áron. Tud pozitív példákat is mondani az utóbbi évek történéseibõl? Az egyik jó példa éppen a ferencvárosi tömb-rehabilitáció, ahol szerencsésen megindult a városi szövet fellazítása. A Ráday utca átalakítása kimondottan jól sikerült. Ezt tartom a legjobb város-rehabilitációnak Budapesten. Bár az elsõ ütemek jobbak voltak, mint a mostaniak: ha közelebb megyek, látható, hogy sok ízléstelen, vagy színvonaltalan épület van, a részletekre jobban lehetett volna figyelni. A fõirány azonban jó. De a legtöbb helyen a befektetõi tõke primitív nyomulása túlzott sûrûséget eredményez. A Corvin-Szigony sétány, vagy a budai Skála helyén az épületcsoport kulturáltan meg van ugyan építve, de az eladható négyzetméterár maximalizálása miatt aggasztóan túl van tömve. Ugyanez játszódik le az Erzsébetvárosban, a zsidónegyedben. Mindenhol színterület-növekedés játszódott le, zöldterület-növekedés nélkül. A Ferencváros ebben is kivétel: ott még új teret is létrehoztak, parkosítottak. De a többi kerületben nem valósultak meg azok a parképítési, terület-felszabadítási tervek, amelyet lehetõvé tették volna, hogy közvetlen lakókörnyezetébõl egy kicsit levegõhöz jusson a város. Szintén pozitív, hogy a Duna olyan kincsünk, amit még nem rontottunk el teljesen. Sikerült megakadályozni a budai alsó rakpart szélesítését, amiben és is benne voltam. A Graphisoft-park, az egyetemváros, a MÛPA jót tett a városnak, amely így szerencsésen elkezdett a Duna felé fordulni a belvároson kívül is. Milyen okok vezettek oda, hogy lemondott fõvárosi fõépítészi megbízatásáról?
Kilencven évvel ezelõtt írták alá a Trianoni békediktátumot Jó húsz évvel ezelõtt Versailles-ban jártam, de a híres parkban lévõ Nagy-Trianon kastélyba nem voltam képes belépni. Akkor is esztelenségnek tartottam ezt, mégsem ment. Ott írták alá kilencven évvel ezelõtt, 1920. június 4-én Magyarország rettenetes csonkítását jelentõ, az elsõ világháborút lezáró, Párizs környéki békeszerzõdéseknek Magyarországra vonatkozó részét (amelyet azután még néhányszor a következõ hónapokban, években, és különbözõ helyszíneken módosítottak, kiegészítettek). Senki magyar ember ezt a reánk parancsolt békét lelkében el nem fogadta soha írta 1945ben Huszonöt év címû visszaemlékezésében gróf Bánffy Miklós (1921 tavaszától Magyarország külügyminisztere). Nagyon visszafogott megállapítás a volt reálpolitikustól, aki talán hallotta a gyásznapon az ország összes harangjának zúgását. Teljes volt az összeomlás, a kis- és felsõiskolák bezártak, tíz percre az üzletek is, a közlekedés leállt. A magyarságra 1918-tól rövid idõn belül óriási megrázkódtatások egymásutánja zúdult: nemcsak a nem kívánt háborúra nem volt felkészülve, de annak elvesztésére sem. Ehhez járultak (csak néhány fontosabb momentum): az Osztrák-Magyar Monarchia (Ausztria-Magyarország) szétesése; a köztársaság kikiáltása; az 1918. december elsejei gyulafehérvári román akció (Erdély románságát amelynek lélekszáma már sajnos évtizedekkel korábban meghaladta az ottani magyarságét rávették, hogy nagygyûlésen mondja ki Erdély csatlakozását Romániához). A cseh, a román, a szerb csapatok megtámadták Magyarországot, illetve nagy részét megszállták
A történelmi Magyarország feldarabolása a Trianoni békediktátummal
JÚNIUS
A történelmi Magyarország feldarabolása
JÚNIUS
francia és olasz tábornokok vezetésével (!); majd következett a Tanácsköztársaság kikiáltása és vörös terror; Horthy Miklósék hatalom-átvétele, és a vörös terrorra adott válaszként a fehérterror. Közben pedig Trianon. Az összeomlott Magyarországra az elcsatolt területekrõl nagy számban menekültek magyarok, különösen az Erdélyt megszálló román hadsereg elõl. És a tragédiák sora ezzel még nem teljes. Nézzük az amputáció számszerû eredményeit: a békediktátum elõtti Magyarország területe Horvátország (HorvátSzlavónország; korábban társult ország) nélkül 282.875 négyzetkilométer volt, lakóinak száma 18,2 millió. Elõbbi 93.000-re (32,8%-ra), utóbbi 7,6 millióra (42%-ra) csökkent (az ismertetett számokhoz meg kell jegyeznem, hogy a különbözõ munkákban közzétett adatok nem ritkán néhány tizednyi eltérést mutatnak). Románia 103.100 négyzetkilométert kapott öt és negyed millió lakossal, ennek 31,6%-a magyar; a csak nemrég alakult Csehszlovákia majdnem 61.600 négyzetkilométerrel és 3,5 millió fõvel gazdagodott, utóbbiból 1.066.000 volt magyar; az ugyancsak friss délszláv államalakulat, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 20.600 négyzetkilométert kapott másfélmillió lakossal, közülük 30,3% volt Trianonra emlékeztetõ jelvény magyar. Ausztriához került 5,3 ezer négyzetkilométer, ez a 1927-bõl késõbbi népszavazások során 4 ezerre módosult, melyen 291.000 fõ élt, 8,9%-uk magyar. Észak-Magyarország Árva és Sáros vármegyéibõl Lengyelországhoz került 24.000 lakossal (1% magyar) 519 négyzetkilométer, míg Olaszország kapta a szabad város Fiumét és környékét mintegy 20 négyzetkilométerrel és 49.000 lakossal, ebben a magyarok aránya 13%. Az adatok mögött emberek, házak, települések (107 történelmi város!), temetõk, gyárak vannak, és mi minden még! Összességében az elcsatolt 189.802 négyzetkilométernyi terület 10,6 milliós népességének 30,2%-a, több mint 3,2 millió volt magyar anyanyelvû (mára ez kb. 2/3-ára csökkent). Ez a magyar népesség természetesen jelentõs számban az új határok közelében, magyar tömbben élt. (Például Nagyvárad mintegy hatvanezres lakosságának több mint 90%-a volt magyar, s a határ közelében, annak teljes hosszában egy milliónál több magyar került Romániához.) Az új államalakulatokban a számukra többé-kevésbé idegen mentalitással szembesültek, és egyre fokozódó nacionalista gyûlölködéssel. Egymástól távol esõ kultúrákat kényszerítettek egyetlen államiság kereteibe. (Pozsgai Imre) Külön tragédiaként kellett elszenvednie az unitárius, a görög katolikus és a görögkeleti vallásúaknak, hogy idegen hatalmakhoz kerültek, s közülük az elsõ kettõt mára majdnem teljesen felõrölték. (Mindehhez képest semmiségnek tûnik, hogy a hét millenniumi emlékhelyünkbõl a csonka hazán kívülre került ötöt az új hatalmak sürgõsen lerombolták.) (Összehasonlításul: a következõ nagy vesztes, Németország Párizs, a Trianon palota ma amely maga elõtt tolta Orosz-
!
JÚNIUS
országgal való rivalizálásában az Osztrák-Magyar Monarchiát területének 13%-át veszítette el.) Egészen természetes, hogy ebben a ma felfoghatatlannak tûnõ helyzetben szinte mindenki arra gondolt: ez csak tévedés lehet, amit hamarosan korrigálni fognak. A politikusok ezirányú igyekezete ideig-óráig kecsegtetett is némi eredménnyel, de rá kellett ébredniük, hogy revízióra nincs remény. Egyidejûleg az egész országot elöntötte a revízió láza, egyre-másra alakultak különbözõ revizionista csoportok, egyesületek, amelyek nem hallották meg a józanabbak hangját, sõt politikai tõkét is kovácsolt néhányuk. Még évek múlva is csak megszállás alá esõként említették az elvett területeket. Trianon-emlékmûveket, irredenta szobrokat állítottak, jelvényeket, kitûzõket, zászlókat, levelezõlapokat hoztak forgalomba, nagygyûléseket tartottak, visszafoglalást sürgettek (mindezzel persze izgatva a körülöttünk létesült államok nacionalizmusát, támogatva azok közeledését egymáshoz. A revíziót követelõk nagy támogatást kaptak a brit lord Rothermertõl, aki lapjában Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) címmel kampányt folytatott Magyarország mellett. Ezzel kapcsolatban itthon józanságra intett a hivatalos Magyarország, elsõként Bethlen István miniszterelnök, aki néhány kiváló társával közösen kereste a gyõztesekkel való kapcsolatfelvétel lehetõségeit, és a megoldásokat a nemzet kulturális egységének megõrzésére. A fájdalomnak minden írónk, költõnk hangot adott; közülük néhány: Móricz Zsigmond: ... kis, trianoni csonka haza (Boldog ember); Magyarország öt krisztusi sebe: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos, Trianon. Karinthy Frigyes (Levél, 1921): Édes kicsi fiam... Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár és ezt: Erdély és ezt: Kárpátok meg fogod tudni, mire gondoltam. (A levél Karinthy Ferenchez íródott.) Móra Ferenc (A sír, hol nemzet süllyed el, 1920): Az ítélethirdetés megtörtént és halálra szól... Magyarország halálos ítéletén rajta van a nyugati kultúra bélyege. Csak a lábait és karjait vágták le, csak a gerincét roppantották szét, csak a mellkasát horpasztották be, de a torkát nem vágták át és a szívét nem szúrták keresztül... Európa bölcsei ültek törvényt... Csak a sírt ásták meg, amelybe egy nemzetnek bele kell sûlyedni. (Korabeli helyesírás.) Juhász Gyula: Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig-mindig gondoljunk reá! Gárdonyi Géza (Rúkki, 1920): ...1920 után talán érezzünk is már magyarul! Az országunkat elvették, de a magyarságunkat nem vehették el. A magyarságunk maradt az erõsségünk. Ha ez is legyöngül, a történelem tolla beírhatja a magyart is a holt nemzetek lajstromába. Az idézeteket hosszan lehetne folytatni még Babits-csal, Kosztolányival, Juhász Gyulával, József Attilával, Krúdyval, Tormay Cecillel, Reményik Sándorral és másokkal. A számok száraz adatok, nem mondanak semmit arról, hogy mögöttük mennyi és milyen egyéni emberi tragédia rejlik. Nem vagyok történész, kimondhatom: a trianoni döntéshozók végtelenül silány alakok lehettek. Ítélkezésükben csak gazdasági és stratégiai szempontokat vettek figyelembe, és a területeket követelõkkel karöltve gazdaságilag majdnem teljesen ellehetetlenítet-
JÚNIUS
ték Magyarországot. Az ítélkezõkre jellemzõ: az új államalakulatokban az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonlóan sok más nemzetiségû ember kényszerül együtt élni, a többségi nemzet megvetése mellett, másodrangú állampolgárként, holott éppen ezt kárhoztatták a Monarchiában! Ugyanakkor, nyilván nem szándékosan, sõt talán meg sem gondolva, létrehoztak egy nemzetállamot: Magyarországot. Közbevetõleg érdemes megjegyezni, hogy a soknemzetiségû Osztrák-Magyar Monarchiát, mely Európa második legnagyobb és legnépesebb állama volt, több politikus, politikai csoportosulás tervezte feldarabolni már az elsõ világháború elõtt is. Eleinte nem mindenki számára látszott végzetesnek a helyzet, mert különbözõek voltak a nagyhatalmi érdekek. A mai Magyarországot körülvevõ országok, nemzetek politikusai a bonyolult politikai helyzetben kitartó munkával végül is jól tudták érvényesíteni elképzeléseiket. Voltak ismert elõzmények, például már 1848-49-ben közölte Kossuth Lajossal egyik román tárgyalópartnere, hogy Erdélynek Romániához kell tartoznia. (Román királyság akkor még sehol!) Ady Endre sem tévedésbõl vizionálta 1912-ben Erdély elveszítésének közeledtét. Nincs mód apró részletek ismertetésére, egy személyt azonban szükséges megemlíteni, egy utazó skót újságírót késõbb egyetemi tanár lett , Robert William Seton-Watsont, aki Scotus Viator (Vándorló Skót) álnéven írta úti beszámolóit. Magyarországot kezdetben kedvelte, késõbb azonban egyre jobban és dühödtebben kritizálta elnyomó nemzetiségi politikája miatt, sõt meg is tervezte Közép-Európát, Magyarország rovására. Ténykedése alapvetõen befolyásolta a brit diplomáciát, amely szembehelyezkedett a magyarokkal rokonszenvezõ miniszterelnökével! Seton-Watson nem a magyarok ellen dolgozott (talán), hanem a magyarországi nemzetiségek érdekében. Hogy nem alaptalanul kritizált, arra álljon itt egy idézet Pethõ Sándor: Világostól Trianonig címû munkájából (saját megfogalmazása szerint: igénytelen dolgozatából): Ez a rendszer Tisza (Kálmán K.F.) utódainál már odáig tökéletesedett, hogy nem volt hajlandó tudomást venni hivatalosan a nemzetiségi kérdésrõl olyan államban, amelynek polgárai többségben nem magyar fajúak voltak. Bajcsy-Zsilinszky Endre 1941-ben Helyünk és sorsunk Európában címû munkájában még tovább ment a nemzeti önkritikában, amikor azt írta: Mi elsõsorban a magunk évtizedes hibáinak és mulasztásainak a súlya alatt roppantunk össze. Ezek a kiragadott utalások arra is rámutatnak, hogy fenntartva, amit a döntnökökre állítottam sok téves legendától és tévhittõl meg kellene válnunk. Nem igaz az, hogy Trianont csupa gonosz nyugati politikusnak köszönhetjük, pláne nem, hogy Károlyi Mihálynak és Kun Bélának, legalábbis erre vonatkozó dokumentumok nem kerültek elõ (szerepük nem ebben volt káros). Volt egy más hang is: figyelmeztetés a világnak. A nem sokkal korábban arisztokratává fogadott, imént említett Lord Rothermer 1927. június 21-ei, Magyarország helye a nap alatt címû írásában többek között ez áll: Az új közép-európai államok jelenlegi határainak igazságtalan volta ... folyamatos veszélyt jelent Európa jövõjére nézve. Henri Pozzi francia újságíró A háború A trianoni békediktátum aláírása visszatér... címû könyvében emelt
"
#
JÚNIUS
szót az elhibázott döntések ellen, figyelmeztetve már könyve címével is. Két mondatát kiragadom, mert egy franciától származnak, amely nép politikusai azokban az idõkben különös ellenszenvvel viseltettek a magyarsággal szemben: A háborúban legyõzött államok közül egyiket sem sújtották olyan kegyetlenül, egyikre sem raktak annyi erkölcsi és anyagi terhet, mint Magyarországra. Magyarországot kivégezték. Azok, akiknek ezek szóltak, süketek voltak. És jött Hitler, s a második világháború a maga ezernyi borzalmával. Az elõestéjén történt terület-visszacsatolások összességében kétes eredménnyel jártak, különösen az ott maradt magyarságra nézve. A háború után pedig jött a bolsevizmus (bárhogyan is nevezték). Ennek külön ajándékaként Trianonról szólni sem lehetett, nem hogy tájékoztatni, tanítani; így azután tömegek nõttek föl itthon úgy, hogy fogalmuk alig van, vagy semmi sincs a trianoni ítéletrõl (Duray Miklós). Még szomorúbb következménye az elhallgatásnak, hogy sok nemzedék tudatlanul, közönyösen, sokszor ellenségesen viszonyul az elcsatolt területekhez és népekhez, így az ott élõ magyarsághoz. Ezért történhetett meg a 2004. december 5-ei gyalázatos árulás (Ács Margit), egyike a sok arculcsapásnak, amely az elszakított területek magyarságát érte az elmúlt kilencven év során. Utána ezeket olvashattuk: a soha nem múló szégyen és gyalázat napja; a magyar nemzet történelmének legújabb gyásznapja; a magyar nemzet kisebbségben él saját hazájában; ez a nemzet beteg, sorvad, és magárahagyottan pusztítja magát. A trianoni csonkítás folytatódik, írta Kiss Dénes költõ, az Országos Trianon Társaság elnöke. Folytatódik határainkon túl, ahol a magyar közösségek és szórványok sorsa tragikussá vált, és folytatódik az elõbbiek szerint a határokon belül is. E társaság, a pár éve alapított Trianon Kutató Intézet, az egyre javuló sajtó-publicitás, a Várpalotán létesített Trianon Múzeum (részben vagy egészben) rendezvényeikkel és kiadványaikkal azon munkálkodnak, hogy a korrekt tájékoztatás több évtizedes kimaradását pótolják, és legalább a mai nemzedékek és leszármazottaik szembesülni tudjanak a megtöretett kis csonka haza (Fábián Gyula), és tágabban az egész magyarság alapvetõ sorskérdéseivel. És akkor talán nem fordul elõ, ami 2005-ben történt, hogy a Trianon Múzeum elõtt fölállított fakeresztet gyáván, egy éjszaka ledöntötték. (2007 óta ismét áll.) S hogy majd ne legyen igaza a következõ két mondatnak: Hosszú történelmünk során viseltünk jó néhány nemzetirtó, embertelen igát, de Magyarország mai alávetettsége, testi, szellemi és gazdasági elnyomása, lelki-erkölcsi gyöngesége minden eddigit fölülmúl. Trianon semmi a mostani állapotokhoz és kilátásokhoz képest. (Czakó Gábor / Hitel, 2008 február.) Nem utolsósorban be kellene látni, hogy a vesszen Trianon mentalitás értelmetlen, nem vezet sehova. Az alábbi gyöngyszem meg egyenesen tragikus: A trianonozás mindig a politikai jobboldal ideológiai maszlaga volt, holott a tragédiáért a történelmi felelõsség a jobboldalt terheli... (Krausz Tamás, történész(?)) Végezetül megemlítem, hogy az utóbbi években több tárgyilagos cikk és könyv is napvilágot látott a trianoni diktátumról, az akadémikus Ormos Máriától és Romsics Ignáctól kezdve, további jelentõs történészeink (Raffay Ernõ, Ádám Magda, Litván György és társaik) tollából. Az Osiris Kiadónál egy nagy dokumentumgyûjtemény is megjelent pár évvel ezelõtt Zeidler Miklós szerkesztésében, és más kiadóknál számos visszaemlékezés, fõleg Erdélybõl elszármazottaktól, és több más szépirodalmi mû is. Gárdonyi Géza fentebbi mondatainak olvasásakor eszembe jutott egy korábbi olvasmányélményem. A svédek 1709. VII. 8-án egy rossz hadvezetési döntésük miatt csúfos vereséget szenvedtek Poltaránál az oroszoktól, aminek következtében elveszítették kiterjedt európai külbirtokaikat. Nem estek kétségbe, XII. Károly svéd király azonnal nemzeti összefogási programot hirdetett. Megközelítõen lehet tudni, milyen szintre jutottak. KEÖVES FERENC
JÚNIUS
Karaván Mûvészeti Alapítvány Beszélgetés Nyári Oszkárral A Karaván Mûvészeti Alapítvány 2000-ben jött létre a Ferencvárosban. Célja a roma és nem roma gyerekek, fiatalok képzése, integratív szemlélet átadása. A képzés két szinten valósul meg, egyrészt színész stúdióban, másrészt tanodában. Elõbbiben szakmát tanulhatnak a fiatalok, utóbbi célja az iskolai felzárkózás és szinten tartás. Nyári Oszkárral készült a beszélgetés. Ki vagy, és hogyan kerültél a Karavánhoz? Nyári Oszkár színmûvész vagyok, az alapítvány vezetõje. Már a Karaván létrehozása elõtti években is több színházi és filmes projektben dolgoztam gyerekekkel, és láttam, mennyi tehetség kallódik el csupán azért, mert a családi körülményei nem teszik lehetõvé, hogy komolyan gondolhasson arra, hogy színész legyen. 2000-ben sikerült létrehoznunk egy olyan helyet, amely minden gyermeknek, fiatalnak lehetõséget ad erre, tandíjfizetési kötelezettség nélkül. A Karaván tehát egy valódi lehetõség, amivel élni lehet. Mi a színészképzés lényege, mit akartok átadni a szakmán túl? A fiatalok a színészmesterség, az egyéni ének hang- és stílusképzés, a színpadi mozgás, a mûvészi beszéd és a bábszínészet órákon arra készülnek fel, hogy különféle színházi és filmes produkciókban színvonalas, profi munkát tudjanak végezni. Mivel van egy ifjúsági színtársulatunk, az újabb növendékek fokozatosan kerülhetnek be a társulat darabjaiba. Erre nemcsak az alapítványnál van lehetõségük, hiszen sok növendékünket juttattuk be nagyjátékfilmekbe, különféle színházi elõadásokba, és a továbbiakban is mindent megteszünk azért, hogy hallgatóink ilyen lehetõségekhez jussanak. Természetesen a legtehetségesebbeket felkészítjük a Színmûvészeti Fõiskolára, amit eddig két hallgatónk végzett el. Nálunk a gyerekek nem csak színészettel foglalkozhatnak. Tanodát mûködtetünk, ahol segítünk nekik abban, hogy az iskoláikban is helyt tudjanak állni. Fontos ez, hiszen a színészetet szabad idejükben tanulják. Különösen az angol nyelvórákra és a klubra járnak szívesen. Színház- és múzeumlátogatásokat szervezünk, évente visszük õket külföldi workshopokra, fesztiválokra. Hosszan lehetne errõl beszélni, de ami talán a leglényegesebb: folyamatosan kreativitásra
$
%
JÚNIUS
ösztönözve kapják a pozitív impulzusokat és az inspirációt. Mennyi növendékkel dolgoztok? Jelenleg 30 növendékünk van, a 10-23 éves korosztályból, de folyamatosan várjuk a színészet iránt érdeklõdõ, tehetséges gyerekeket. Hol és miben láthatunk titeket? Az ifjúsági színtársulat legközelebb szeptember 5-én délelõtt 11 órakor a Millenárisban adja elõ a Minden egér szereti a sajtot címû mesejátékot. Ezt az alkalmat kihasználjuk arra is, hogy minél többet megtudhassanak rólunk azt érdeklõdõk, ezért nemcsak elõadást, hanem bemutató órákat, foglalkozásokat is tartunk, és egész nap várjuk a Millenárisba a színészet iránt érdeklõdõ gyerekeket és szüleiket. Továbbá a Minden egér szereti a sajtot c. elõadásunk bekapcsolódik a Chachipe nemzetközi fotópályázat országos turnéjába. A 2009/2010es évadban új gyerekdarabbal és felnõtt elõadással egyaránt meg szeretnénk jelenni. Mi is az a Karaván Alapítvány? A Karavánt roma és nem roma értelmiségiekkel, mûvészekkel hoztuk létre, és mûködtetjük. Hazánkban a cigányok és nem cigányok találkozásai rendszerint szerencsétlenek, negatív felhangúak. Mi ezt nem fogadjuk el természetes állapotnak. A Karaván egy szerencsés találkozás, melynek során cigány és nem cigány fiatalok gond nélkül képesek együtt, jó hangulatban kimagasló eredményeket produkálni. Az eltelt évek visszajelzései folyamatosan igazolják, hogy jó úton haladunk, szükség van arra, hogy ezt a lehetõséget továbbra is biztosítsuk. Milyen a helyi önkormányzat/ közösség és a Karaván viszonya? Kezdetektõl a Ferencvárosban mûködünk, egészen tavalyig a Pince Színház volt a befogadó intézményünk, mellyel közösen jövõ tavaszra új bemutatót tervezünk, Thornbjörn Egner A három jószívû rabló c. mesejátékát szeretnénk színpadra állítani. A Ferencvárosi Önkormányzat
JÚNIUS
támogatásának köszönhetõen jelenlegi otthonunk, az Üllõi út 91/b is ideális hely arra, hogy a fenti szolgáltatásainkat magas színvonalon nyújtsuk a növendékeinknek, kiknek fele IX. kerületi tanuló. A kerület általános és középiskoláinak többségével jó kapcsolatot ápolunk, rendszeresen részt veszünk a Ferencvárosi Roma Napok rendezvényein, és aktív tagjai kívánunk lenni a nemrég alakult Ferencvárosi Civil Kerekasztalnak, amit hiánypótló kezdeményezésnek tartunk. Hol lehet titeket megtalálni? Hogyan lehet csatlakozni? Mik a jövõbeli tervek? Minden érdeklõdõt szeretettel várunk a hét minden napján az Üllõi út 91/b-ben, a Klinikák metrómegállótól nem messze. Telefonszámunk: 06-30-867-3804, e-mail:
[email protected]. Õsztõl nagyszabású, országos szintû tehetségkutatásba kezdünk, amely kiindulópontja annak az összetett, ingyenes mûvészeti képzési tervnek, amelyen hosszú hónapok óta dolgozunk, és amely egy újabb minõségi ugrást jelenthet a meglévõ képzéseinkhez képest. Továbbá októbertõl újul meg a Roma Page internetes oldal, amit augusztus óta már a Karaván gondoz, és amit összmûvészeti portálként fogunk mûködtetni, és így remélhetõleg még több emberhez tudunk majd eljutni, illetve fontos roma mûvészeket és mûvészeti alkotásokat eljuttatni. BALLA ÁGNES
Ferencvárosi emléktáblák FÁY ANDRÁS (17861864) író, politikus emléktábla a Mester utca 60-62. alatt Sárospatakon, Pozsonyban tanult, 180508 között Pesten jurátus, 1808tól Jobbágyiban gazdálkodott, 1810tõl 1818-ig szolgabíró Pest vármegyében. 1818-ban adta ki Friss bokréta c. mûvét s ebben a magyar prózai vígelbeszélés kezdetét jelentõ novelláját A különös testamentom címmel. Legnagyobb írói sikereit meséivel aratta (F. A. eredeti meséi és aforizmái, Pest, 1818; F. A. újabb eredeti meséi és aforizmái, Pest, 1824). E mesék szinte kivétel nélkül célzatosak, valamilyen politikai v. erkölcsi nézetet fejtenek ki. 1822-tõl Pesten élt, sok íróbarátja volt (Fóti szõlõjében írta Vörösmarty a Fóti dalt). 1825-tõl tevékenyen részt vett a politikában, Széchenyi eszméinek támogatója. 1832-ben jelent meg A Bélteky-ház c. mûve, az elsõ eredeti magyar társadalmi regény. 1835-ben országgyûlési követ, 183740-ben a Kisfaludy Társaság elsõ igazgatója. A 40-es évek elején az ellenzéki kör egyik vezéralakja. 1840-ben kezdeményezésére alakult a Hazai Elsõ Takarékpénztár Egyesület néven az elsõ magyarországi takarékpénztár. Jelentõs érdemeket szerzett a Nemzeti Színház felépítése körül, sürgette egy nevelõnõképzõ intézet felállítását, elkészítette a Pesten felállítandó protestáns fõiskola tervét. Pedagógiai gondolatait számos írásában is kifejezésre juttatta és népszerûsítette. Sokat buzgólkodott az Iparegylet, a Védegylet, a kisdednevelés érdekében. 1845-ben az MTA helyettes elnöke. A szabadságharc után visszavonult a közéleti tevékenységtõl és csak az írásnak élt.
&
Egészséges és idõtakarékos menüsor
Fôtt-nyers leves Hozzávalók: 40 dkg burgonya, 2 csapott kiskanál só, 2 dl tejföl, 2-3 evôkanál tartósítószer nélküli mustár, ízlés szerint citromlé, 3-4 szál zöldhagyma, 2 szál sárgarépa, 1 cékla. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és kockára vágva 1 liter vízben pici sóval puhára fôzzük. Turmixoljuk (botmixerrel), s ízesítjük a tejföllel, a mustárral, a citromlével, ha kell, még sóval. Tálaláskor a levesestányérokba apróra vágott zöldhagymát, hámozott, megmosott, reszelt sárgarépát és ugyanígy elôkészített, reszelt céklát halmozunk. A levest rámerjük, tetejét megszórhatjuk apróra vágott zöldfûszerekkel, például petrezselyemmel. Elkészítési idô: 30 perc. Ötlet: bármilyen apróra vágott zöldség, vagy friss csíranövény is használható a leves betétjeként. Pulykavagdalt Hozzávalók: 2-3 szelet rozskenyér (szikkadt is lehet), 5-6 evôkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 csapott kiskanál só, 50 dkg darált pulykahús, 2 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 1-1 kiskanál borsikafû és ôrölt pirospaprika, 1 csokor petrezselyem. A kenyeret vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk, kicsit szétmorzsoljuk. Az olaj felét egy kisebb serpenyôbe öntjük, az apróra vágott vöröshagymát a só felével hozzáadjuk, és kis lángon puhára pároljuk. Az összes hozzávalóból, a zúzott fokhagymát is beleértve, egy tálban jól összedolgozott masszát készítünk, majd gombócokat formázunk belôle, és kiolajozott tepsibe rakosgatjuk. A tetejüket is megkenjük olajjal, és elômelegített sütôben 200 °C-on 15-20 percig sütjük. Elkészítési idô: 40 perc. Joghurtos zelleres saláta Hozzávalók: 50 dkg zeller, 2 db savanykás alma, fél citrom leve, 4 dl joghurt, 1 csapott kiskanál só, 6-8 dkg dió. A zellert és az almát meghámozzuk, megmossuk, nagylyukú reszelôn lereszeljük, ráöntjük a citromlevet, a joghurtot, megsózzuk és alaposan összekeverjük. Hûtôbe tesszük, hogy ízei jól összeérjenek. Tálaláskor a tetejére szórjuk a durvára vágott diót. Elkészítési idô: 20 perc + 1 óra a hûtôben. Kukoricás túrógombóc Hozzávalók: 2 dl kukoricadara, 25 dkg félzsíros tehéntúró, méz, dió, mandula vagy mák. A kukoricadarát habverôvel fél liter forrásban lévô vízbe habarjuk, majd fakanállal kavargatva kis lángon egészen sûrûre fôzzük. Még forrón belekeverjük a villával összetört túrót. Két kanál segítségével a masszából azonnal gombócokat formázunk, de ha kicsit kihûlt, vizes kézzel is gombócokat gömbölygethetünk belôle. Fogyaszthatjuk hagyományos gombócként, morzsába forgatva, de tálalhatjuk darabolt dióval, mandulával vagy ôrölt mákkal megszórva. Tálalás elôtt közvetlenül mézzel locsoljuk meg. Elkészítési idô: 30 perc.
'
JÚNIUS
Kisa Judit dietetikus reformreceptjei
JÚNIUS E. F.
Reggeli sziporka Csörög a vekker, kelni kell Ólom súlyú szemhéj alatt Még álmok szaladnak tova Milyen nap van ma? Hol vagyok? Riadtan pattanok ma fel Kávéscsészém tapogatom Fürödni és indulni kell Új nap, új feladatok Várnak, hát újabb harcra fel!
E. F.
Esti sziporka Elgondolkodva baktatok De ha az esti feketét Megittam úgy felfrissülök, Hogy még négy verset megszülök S nemcsak a fotelben ülök De sürgök-forgok, fecsegek Hacsak te el nem szenderedsz Mert akkor én is némulok És a tévére bámulok.
A rettenetes mértékû korrupció: sok terület áron alul került eladásra. A Csepel-sziget északi része eladása kapcsán az önkormányzat részérõl a hûtlen kezelés gyanúja is felmerül, mert ott egy olyan új városrész születhetne, amelyiknek egy részét nem is adhatták volna el, mivel zöldterület. A fõváros be is akarta perelni a kerületet, de aztán politikai okból elállt ettõl. Az óbudai szigetet úgy adták el, hogy eladták vele a Hadrianus-palotát, és ezzel kiszolgáltatták a befektetõi igényeknek. A Kopaszi-gát melletti területet is úgy adták el, hogy azon az önkormányzat veszített. A Corvin-Szigony sétány beépíthetõségét kétszer emelték meg, miután eladták, azaz beleraktak a befektetõ zsebébe egy csomó pénzt. Ezeket nem lehetett jó gyomorral nézni. Milyen tanácsot tud megfogalmazni a városvezetés számára? A politikusoknak mindig az a célja, hogy valami nagyot, szemléleteset alkossanak. Nehéz elõállni azzal egy polgármesternek, hogy én nem csinálok semmit, hanem rendbe teszem a járdákat, a tereket, a parkokat. Ezt kisstílûnek gondolják. Bezzeg, ha megépítheti a metrót, a következõ Duna-hidat, az sokkal látványosabb. Pedig nem arról kéne ábrándozni, hogy legyen-e gyalogos híd a Dunán, vagy épül-e felhõkarcoló Budapesten. Magyar átok, hogy mindig az újat várjuk, újat akarunk építeni, és nem a meglévõt fenntartani. Én legszívesebben azt mondanám, hogy most három évig ne épüljön semmi, de addig tegyük rendbe azt, amink van: aszfaltozzuk le az utakat, simítsuk le a járdákat, burkoljuk le a köztereket, hozzuk rendbe a parkokat. És nézzük meg, hogy nem örülnének-e az emberek jobban ennek, mint egy új körgyûrûnek vagy metrónak. Budapesttel nagy vonalakban nincsen baj, de a mindennapi élet megkeseredett a zsúfoltság, a zaj, a piszok által. Törõdni kellene utcáinkkal, tereinkkel, mindennapjainkkal. SZABÓ ZSOLT
