K Ö R L E V É L a külföldi üdülési lehetőségekről
Kedves Munkatársak! Örömmel értesítjük Önöket, hogy – az egyetem vezetésének jóváhagyásával – 2010. évre is csereüdültetési megállapodást kötöttünk a Prágai, a Nyitrai és a Krakkói Mezőgazdasági Egyetemmel, a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon Alapítvánnyal. E megállapodások alapján lehetőség van, hogy ez év nyarán munkatársaink az alábbi helyeken üdüljenek a nyár folyamán: Prágában, kollégiumi elhelyezéssel, kétágyas zuhanyozós szobákban, Krakkóban 2-3-4 ágyas felszerelt kollégiumi szobákban (zuhanyozó, WC, konyha emeletenként) és 2 fős apartmanokban, Rackova-Dolinán (Hotel Akademik-Magas Tátra) 3-4 ágyas hideg-meleg vizes, zuhanyozós szobákban, teljes ellátással (napi háromszori étkezés) igény szerint, Székelyudvarhelyen kétágyas, fürdőszobás vagy 2-4 és 8 ágyas (emeletenként modern zuhanyozó, WC, konyha) szobákban. Az igényeket – a felsorolt külföldi üdültetési formákra – 2010. május 31-ig lehet benyújtani (két időpont megjelölésével) a körlevél mellékleteként kiadott igény-bejelentési lapon, illetve e-mailen a SZIE Emberi Erőforrás Központ Személyzeti Osztályára (Dr. Pálinkás Istvánné osztályvezető részére, telefon: 06-28-522-002, vagy a 1020, 1021 melléken, e-mail cím:
[email protected]). Az igényeket összesítjük, továbbítjuk, s a visszaigazolás után az üdülni szándékozót írásban tájékoztatjuk.
2
P R Á G A: A Prágai Mezőgazdasági Egyetem az E és F kollégiumi épületben biztosítja számunkra a szobákat, mely Prága Suchdol kerületében van (címe: Ceska Zemedelska Univerzita Vysokoskolsky ODB Orovy Svaz, 165 00 Praha 6, Suchdol, Kamycká ul. 129.), autóval, busszal és metróval jól megközelíthető helyen (prágai „útirányt” jelölő térképpel rendelkezünk, van prágai útikönyvünk is. Prágába naponta rendszeresen jár közvetlen nemzetközi gyorsvonat és heti 3 alkalommal menetrendszerű autóbuszjárat is, továbbá a Sky Europe fapados légi járattal olcsón lehet utazni). A szobákhoz – a fogadó fél – biztosít teafőzőt, hűtőszekrényt, villanyrezsót, minimális edényt és evőeszközt, így lehetőség van egy tea, illetve reggeli elkészítéséhez. Az épületben mini élelmiszerüzlet, kávé és kapuccinó automata van. A szobák elhelyezése olyan, hogy 2 db kétágyas szobához tartozik egy fürdőszoba (ágyneműt és törölközőt biztosítanak, a szobákat rendszeresen takarítják). A kollégiumok épületében több snack-bár, étterem, söröző üzemel, ahol félpanziót vagy ebédet is lehet igen kedvezményes áron rendelni. A egyetem területén belül működik egy uszoda, ami igénybe vehető olcsó napijeggyel, de a zárás előtti két órára félárú jegy is kapható. Prága belvárosa az ősi utcák, a híres sörözők, a Hradzsin, a Szent Vitus Katedrális, az Óváros tér a városházával, az Orloj, a Vencel tér, az Aranyművesek utcája, hogy csak néhányat említsünk, mint egy-egy gyöngyszem ragyog Európa egyik csodás fővárosában. Odautazáskor érdemes egy kis kitérőt tenni, megnézni Olomouc-t (Olmütz), Csehország műemlékekben egyik leggazdagabb városát. Érdemes ellátogatni a Prága környéki várakba, pl. Konopiste kastélyba (Ferenc Ferdinánd főherceg egykori romantikus palotája) vagy meglátogatni Karlovy Varyt, (Kaurlsbad) Európa egyik leghíresebb fürdővárosát. A szálláslehetőséget 2010. július 1 – augusztus 29 között lehet igénybe venni, turnusok nincsenek. Célszerű két üdülési időpontot megjelölni. A csereüdülés ára az egyetem hallgatói, munkatársai és közvetlen családtagjai részére (nappali tagozatos egyetemi/főiskolai hallgató, továbbá házastárs, élettárs) rendkívül kedvező, 200 kc/fő/nap, 18 év alatti gyermek 180 kc/fő/nap (mely kb. ifjúsági szállók árának 50 %-a), munkatársainkkal együtt utazó vendégeiknek is biztosítanak 260 kc/fő/nap áráért szálláshelyet. Megjegyzés: csak 3 év feletti gyermekek elhelyezésére van lehetőség. Szigorúan tilos bármilyen állatot bevinni a Kollégiumba. Az üdülés díját érkezéskor a Prágai Egyetem Kollégiumában kell befizetni cseh koronában.
3
KRAKKÓ 2010. július 1-től 2010. augusztus 20-ig tudnak számunkra szálláshelyet biztosítani a Bratniak kollégiumban, turnusok nincsenek. A Krakkói Mezőgazdasági Egyetem Kollégiuma a belvárosban van. Címe: University of Agriculture 31120 Krakow, al, Mickiewicza 21. Krakkó a művelt Európa egyik legjelentősebb városa, szépségében kimeríthetetlen, megunhatatlan metropolis. Magyar vonatkozásával különösen érdekes számunkra. A város környéke is bővelkedik látnivalókban, a közelben egy híres búcsújáró hely van (Chestoshowa) és Európa egyik leghíresebb sóbányája, a Wieliczka is itt található (a városból villanyvonattal is elérhető, kb. félóra). Egynapos kirándulás keretében el lehet látogatni Zakopanéba vagy Tyniec érintésével Niepolomice-ba, Nowa-Hutába, s megnézni a mogilnói cisztercita kolostort, esetleg kimenni Nowy Targ-ra, a híres piacra, rönktutajozni a Dunajec lengyel szakaszán, meglátogatni a Vörös Kolostort. Vonattal, autóbusszal (menetrendszerű járatok) és személykocsival egyaránt megközelíthető, emellett a Sky Europe fapados légitársaságnak is vannak olcsó járatai Krakkóba. Az igénybe vehető szobák két-, három- és négyágyasak, jól felszereltek. Konyha szintenként van, egy reggelit, teát, kávét el lehet készíteni (érdemes edényt vinni), emeletenként vannak hűtőszekrények, illetve a konyhákban. Lehetőség van kétágyas, fürdővel ellátott apartmanban történő elhelyezésre is, 171 zloty/apartman. A környéken igen sok apró étkezde van, olcsók, vannak utcán gyrost, szendvicset, üdítőt árusító üzletek. A krakkói üdülés ára kb. 30 zloty személyenként és éjszakánként, a kétágyas apartman 171 zloty. Egyetemi hallgatóknak (az igazolványt be kell mutatni) és gyermekeknek esetleg kedvezményt is adnak, a szállást Krakkóban a kollégiumban kell kifizetni (az árak rendkívül mérsékeltek, az ifjúsági szálló árainak kb. felét teszik ki).
R ACKOVA-DOLINA
Hotel Akademik (Magas Tátra)
A Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem üdülőjében 3-4 ágyas szobákban üdülhetnek munkatársaink. Az üdülés ára 13,5 €/éjszaka/fő/nap. Igény esetén lehetőség van teljes panzióra (háromszori étkezés) ez 10 €/fő/nap. Nem turnushoz kötött a szállásigény. A szállást és az étkezést az üdülő recepcióján, megérkezéskor kell befizetni. Az üdülő elérhetősége: Vladimir Baranik igazgató, Ivana Taragelová üdülővezető www.akademik.sk e-mail cím:
[email protected] Telefon: 00-421-44-5293111
4
Az üdülő a Magas Tátra nyugati részén, a Rackova völgy egyik magaslatán található, autóval megközelíthető helyen (útvonaltérképet adunk), melynek flórája és faunája igen gazdag. A vendégek egyszerűen berendezett, zuhanyozós szobákban kerülnek elhelyezésre, s megízlelhetik a házi kosztot. A hosszú túrák után felfrissülhetnek a presszóban. Aki szereti a tábortüzet, a meghitt esti beszélgetéseket, a szalonnasütést, a nótázást, megteheti, erre lehetőséget talál az üdülő piknik parkjában. Az általános testi felüdülést szolgálja az üdülő kondi terme és szaunája is. A Magas Tátra a világ legkisebb magashegysége, egészen a szlovák-lengyel határig húzódik. Teljes területét több mint 100 hegyi tavával, számtalan erdejével, meredek sziklaszirtjével Nemzeti Parknak minősítették. A csúcsokra lanovkával, helyi fogaskerekűvel lehet feljutni. Az üdülőtől néhány kilométerre van a Demanovská Dolina, ahol két csodálatos cseppkőbarlang és egy jégbarlang is található, a völgy végéhez autózva elérhetjük Chopok dél-nyugati lejtőit, s innen Chopok-tetőre egész évben üzemelő lanovka visz fel. RackovaDolinától 10 km-re van Liptovsky Mikulas, egy kedves kisváros, ahol egy új, csodálatos termál- és élményfürdő várja a szórakozni vágyó felnőtteket és gyermekeket (gyermekeknek kedvezményt adnak, vannak családi jegyek is).
S ZÉKELYUDVARHELY A néhány éve épített és átadott, igen jól felszerelt kollégium a belvárosban, a Rákóczi út 17. szám alatt található. A kollégium szobái 2-4-8 ágyasak, a 2 ágyas szobákhoz igény szerint külön fürdő, illetve zuhanyozó tartozik, a többi szobánál emeletenként modern zuhanyozó, WC van, a teakonyhákban teát, reggelit lehet készíteni. Székelyudvarhely látnivalókban, műemlékekben igen gazdag, egy napos kirándulással elérhető a Békás szoros, a Szent Anna tó, a Gyilkos tó, Csíkszereda, Csíksomlyó, Tusnád fürdő. Közel van Parajd (sóbánya), Szovátafürdő a híres Medve tóval, Korond (személyes tapasztalatokkal az útiterv összeállításában szívesen segítünk). 2010. július 1-től augusztus 20-ig tudnak szállást biztosítani, turnusok nincsenek. Az üdültetés árai a következők, melyet Székelyudvarhelyen az Alapítványnál kell befizetni: 2 ágyas (külön fürdőszobás): 18 €/szoba/éjszaka 2 ágyas (közös fürdőszobás): 15 €/szoba/éjszaka 4 ágyas (közös fürdőszobás): 24 €/szoba/éjszaka 8 ágyas (közös fürdőszobás): 40 €/szoba/éjszaka Amennyiben csak a földszinten lévő ágyakat veszik igénybe, úgy a négyágyas szobák kétágyasként, illetve a nyolcágyas szobák négyágyas szobaként fizetendők. A félpanziós ellátás megoldható a földszinten található étkezdében.
5
kétfogásos meleg vacsora (estebéd) és hideg reggeli: 8 €/fő egy átlagos ebéd: 5 €/fő egy átlagos reggeli: 3 €/fő A vendégek ingyenesen használhatják az állandó internet kapcsolattal rendelkező komputertermet, a minden emeleten lévő teakonyhát és a tetőtéri klubhelyiséget. Egy-egy családnak - előzetes telefonegyeztetés után (telefon: 00 40 266-218- 060, e-mail:
[email protected]) általában bármely időpontban tudnak szállást biztosítani. Cím: Székelyudvarhely, Rákóczi út 17. Reméljük ajánlataink megnyerik kedves munkatársaink tetszését és vendégeink lesznek. Gödöllő, 2010. március 1.
Pálinkás Istvánné osztáIyvezető