Világ proletárjai egyesüljetek! r
-------------------------- >i E levenebb, lü k tető b b p á rtéletre van szükség a Gyulai K órházban Ma: rejtvényrovat
L_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ AZ
MDP
BÉKÉSMEGYEI
1955. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK
K észüljünk a jövő évre nélkül A műszaki dolgozók minden tu 1latok figyelembevétele dásukkal igyekeznek megfelelően | igen nehéz dolog lenne a techni előkészíteni az 1956. évi tervfel ka fejlesztése. Az üzemek veze adatok sikeres megkezdését. M ér tői és a m űszakiak azonban ne nökök, üzemvezetők, újítók hallat csak azokkal foglalkozzanak, ják szavukat a most m egtartott am elyek a távlati tervekben szeműszaki tanácskozásokon és a tervism ertető-értekezleteken. így ! repelnek, hanem törődjenek a történt ez a Gyulai Húsüzemnél, | technika fejlesztését eredm énye a Békéscsabai Forgácsolószer ző, kisebb napi dolgokkal is. Ezek szám gyárban, a Békéscsabai 41. kevés anyagi áldozatot követelsz. Autóközlekedési V állalatnál. 1 nek, ugyanakkor jelentős eredEz utóbbi 1956-ban tíz új Csepel I m ényekkel já ru ln ak a terv teljetehergépkocsit kap és több új autóbusszal is növeli a közleke ’ sítéséhez. Egy egyszerű javasladési eszközök parkját. A jövő évi | tot em líthetnénk meg, am it a Bé m üszint tervbe pedig 24 fizikai kési N övényolajipari V állalatnál dolgozó javaslatát használták fel. vezetnek be januárban : az olaj A lelkes hangú tervism ertető pogácsa m érését. Ezzel h at hónap értekezletek bizonyítják, hogy a . alatt 18 000 forint m egtakarítást Közpohti Vezetőség szavára a érnek el, és mindössze 200—300 beruházás szükséges pártszervezetek kom m unistái egy forintos re jobban bekapcsolódtak a m ű hozzá. szaki haladásért folyó küzdelem De beszélnünk kell m indenek be, segítik a műszaki fejlesztést, előtt arról, hogy — az elm últ az újító- és ésszerűsítő-mozgalmat. évek során az átállásoknál ta A kom m unista m űszakiak meg pasztalt term elés-visszaesést el értették, hogy népünk jóléte to kerüljük. Ezzel kapcsolatosan szávábbi emelésében m ennyire fon | mos vállalatnál m ár történtek intos szerepe van a m űszaki hala j tézkedések, hogy ne legyen így. dásnak. Kedden jelentették a Bé A Békéscsabai K ötöttárugyárban, késcsabai István-m alom vezetői a Békéscsabai Pamutszövőben' is Is, hogy a vállalat dolgozói, kom m egtették a kellő előkészületeket, m unistái teljesítették éves tervü hogy elkerüljék a term elés hul ket, am ihez hozzájárult, hogy a lámzását. dolgozók számos javaslattal se Ezt nem m inden üzemünkben gítették elő a határidő előtti tel tudják megtenni, m ert sok eset jesítést. A kom m unisták példa- ben vagy az üzem vezetése, vagy m utatása, áldozatvállalása tette a felsőbb vezetők nem gondos lehetővé, hogy éves tervüket ilyen kodnak időben a tervek végrehaj m értékben túlteljesíthessék. tásának előfeltételeiről; így tör
PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK
tént ez a Békéscsabai Forgácsoló szerszám gyárban is, ahol még most sem ismerik, hogy jövő év első negyedében m it gyártanak majd, csupán azért, m ert a m i nisztérium illetékes osztálya még nem tájékoztatta őket erről. Ezeket a hiányosságokat sürgősen | meg kell szüntetni, ha azt ak ar juk, hogy elkerüljük az éveleji term eléshullám zást.
A jövő havi terv sikeres telje sítése azonban nem csak m űszaki előkészítést, hanem jó politikai m unkát is követel, hogy a dolgo zók lelkesítésével, a term elés pártellenőrzésével elkerülhessük ezeket a hibákat. Sok üzemi pártszervezetünk, igen helyesen, a le zajlott tervism ertető-értekezletek javaslatainak felhasználósát el lenőrzi és ahol szükséges, megkö veteli a javaslatok beépítését a műszaki tervekbe. Ezenkívül a népnevelők sokasága is m agya rázza, hogy m iért kell jövőre töb bet és jobbat term elni. E beszél getések közben elm ondott jav as latokat pedig továbbítják a p ártszervezetek vezetőihez és így kö A m ásodik ötéves terv első esz- j zös kollektív m unka alapján le tendejében döntő láncszeme a hetővé válik, hogy jövő évi te r technika fejlesztése. A tervism er- vünk végrehajtása jó és eredm é tető-értekezleten elhangzott java»- nyes legyem
LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 306. SZÁM
Á r a SO f i l l é r
1 7 4 c s a lá d d a l g y a r a p o d ta k a z á r s z á m a d á s o k id e jé n a m e z ő k o v á c s h á z i j t í r á s ts z -e i tősen emelkedett a járásban a munkaegységek értéke. Ezt szem léltetően tükrözi az alábbi táblá zat,
A mezőkovácsházi járás 33 ter melőszövetkezete elkészítette zár számadását, és egy-két kivételtől eltekintve, a zárszámadási köz gyűléseket is megtartották. Vala mennyi tsz aktív mérleggel zárt az idén. A jó gazdálkodás és a tagság igy ekezete folytán jelen-
A járás termelőszövetkezetei nek egy munkaegységre eső át laga: 1954-ben 20,02 Ft 8,56 Ft 28,58 Ft
Termény (pénzre átszámítva) Készpénz összesen:
1955-ben 29,56 Ft 13.98 Ft 43,54 Ft
A második helyet Békéscsaba ter melőszövetkezetei tartják, itt át lagosan 40.22 Ft jutott munka egységenként.
A megyében a mezőkovácsházi járás termelőszövetkezeteiben a legmagasabb az egy-egy munkargvségre jutó részesedés átlaga.
Békéscsabai tanácstagi beszámolók
Az idei zárszámadások is be bizonyították a termelőszövetke zetek fölényét, a közös gazdálko dásban rejlő lehetőségeket. Egyegy tsz-tag jövedelme láttán sok dolgozó paraszt határozta el a mezőkovácsházi járásban is, hogy belép a tsz-be. A zárszámadás ideje alatt, november elejétől mostanáig a járás tsz-ei 174 csa ládot (231 tagot) vettek fel so raikba. Az új tagok 389 kai. holddal gyarapították a közös gazdaságok földterületét. Négy venöt család pedig az I. típusú termelőszövetkezeti csoportokba kérte felvételét.
Jövőre eredményesebben gazdálkodunk Nemrégen tartotta meg zár számadó közgyűlését a köröstarcsai Rákosi Tsz tagsága. Már dél előtt kilenc órakor nagy1 sür gés-forgás volt a tsz közgyű lési helyiségében. Egymás után érkeztek a szövetkezet tagjai, idősek, fiatalok. Torma László, a tsz alapító tagja is ott volt, és kíváncsian várta a közgyűlés
Tési István, a 23-as választókörzet tanácstagja december 29én, este 6 órától az Irányi utcai szlovák gimnáziumban, Pribojszki János, a 43-as választókörzet tanácstagja december 29-én, este 6 órától a Dombos utcai iskolá ban tartja tanácstagi beszámoló ját.
J
K ét nap m úlva lezárul a terme lési győzelmekben gazdag eszten dő és üzemeink jó része arról szá molhat be, hogy teljesítette kö telezettségét. Számos vállalat ló val a határidő előtt eleget tett ígéretének és most naponta köz ük, m ennyit adtak m ár terven fe lül. A Békési N övényolajipari V állalatnál decemberben, éves terven felül, 11 nap alatt m ár 805 ezer forint értékű olajat term el tek. M egértették itt is és m ásutt is a dolgozók, hogy az ország gaz dagodása, az életszínvonal eme lése csak a term elékenység foko zása, az önköltség csökkentése ú tján lehetséges. Igaz, néhány üzemünkben még m indig nem tu d tak szakítani a régi módsze rekkel és az utolsó napokban igyekeztek pótolni azt, am it hó nap közben m ulasztottak. S o k h e lyütt nem is tudják megoldani a feladatokat, pedig ígéretet tettek az évi terv idő előtti teljesítésére, az olcsóbb term elésre. De igaz az is, hogy sokkal kevesebb ezek nek az üzem eknek a száma, m int más esztendőkben.
j
A z orosházi Új Élet Tsz életéből A szövetkezet tagjai igen büsz kék Kávé nevű tehenükre, 18,2 liter a napi tejhozama, a me zőgazdasági kiállításon első díjat nyert. Képünkön Fórján Ferenc állattenyésztési brigádvezető a megszokott napi »sétára« vezeti Kávét.
kezdetét. Bár idős ember, mégis szorgalmasan dolgozott, nem volt olyan munka, amelyből ne vette volna ki részét. Ugyané zt lehet mondani id. Kovács Sándorról, Papp Károlyról, Szabó Jánosról, Kern Lajosról és másokról is. Tíz órakor kezdődött meg a zárszámadó közgyűlés. Báthori Antal, a tsz elnöke számolt be a tsz évi munkájáról, az eredmé nyekről és a részesedésről. A tsz passzívan zárt, ennek ellenére eredményeket ért el. Ugyanis 1954-ben 426 000 forint adóssága volt a tsz-nek, s ebből mosta náig több mint 300000 forintot visszafizettek az államnak. Je lenleg még 119 000 forinttal tar tozik a tsz az államnak, de jö vőre ettől is meg akarnak sza badulni.
A beszámolóhoz igen sokan hozzászóltak. A felszólalók több sége osztotta a tsz vezetőségének álláspontját, miszerint mielőbb rendezni kell az állammal szem ben fennálló adósságot, mert ez Az állattenyésztési dolgozók ál után még nagyobb eredménnyel landóan képezik magukat. Szak- gazdálkodhatnak. j könyvekből, folyóiratokból sokat Mindazok, akik becsületesen i olvasnak. Amit nem értessek, azt dolgoztak, szép jövedelemre tet ifj. Györgyi Istvánné agronómus magyarázza meg. Egyes szakcik tek szert. Szabó János harmad kekre. ő maga hívja fel az állat magával dolgozott, s 1368 mun gondozók figyelmét. A képen ifj. kaegységük után a következő ré Györgyi Istvánná Szekeres István szesedésük volt: borjúnevelővel egy szakcikket ol 45,48 m ázsa B úza vas, Á rp a K u k o rica Rizs B u rg o n y a C ukor T a k a rm á n y ré p a és 6848 fo rin t.
Gondolnak a tsz tagjai az ál lattenyésztés fejlesztésére is. Sa ját tenyésztésükből akarják to vább növelni szarvasmarhaállományukat, ezért nagy gonddal nevelik fel a borjakat. Jó mun kát végez a borjúnevelésnél Ke rekes György borjúgondozó.
4,65 m ázsa 4,24 m ázsa 3,55 m ázsa 5,88 m ázsa 1,23 m ázsa 13,68 m ázsa
De megelégedett keresetével Kern Lajos, ifj. Kovács Sándor I és Papp Károly is, akik elmond! ták, érdemes a tsz-ben dolgozni, s megfogadták: jövőre úgy dol goznak, hogy az ideinél sokkal jobb eredményeket érjenek el. Szentesi Sándor VB-elnök, Körösta; c-a.
2
Mendes-France és Jacques Duclos választási vitagyűlése Párizs. (MTI) A párizsi Versail háború elején az indokínai kaland les! kapunál lévő kiállítási csar ellen foglalt álltat. M endes-France-ho* fordulva, nokban kedden este m egrendezett választási vitagyűlésen több mint leszögezte, hogy ő küldte először huszonötezer főnyi tömeg vett Algériába a tényleges katonai részt, am elynek csak egy része szolgálatát teljesítő korosztály je tudott bejutni a kiállítási csar lentős részét, ő nevezte ki Sousnokba. A gyűlést — m int ismere telle-t, a m ostani algériai főkor tes — a Radikális P á rt rendezte mányzót és később megszavazta és m eghívta Jacques Duclos-t, val- a szükségállapotot kimondó- törlam int Pinayt és Bidault-t, hogy j vényt is. Felvetette a kérdést, fejtse ki ellenvélem ényét Men- hogy Mendes-France ezek után des-France-szal szemben. A két j milyen jogon igyekszik m agát az jobboldali politikus helyesebbnek | északafrikai kérdésben egyedüli ta rto tta távolm aradni a gyűlés | békeapastolként feltüntetni. | Duclos hangsúlyozta: a francia től. Megfigyelők szerint a Radikális nép tudni ak arja és tudnia is P á rt gyűlésén évtizedek óta nem j kell, kész-e M endes-France el v ett részt ekkora tömeg. Igaz, hogy fogadni a baloldali erők egységét a megjelentek jelentős része bal azzal, hogy kedvező választ ad a oldali érzelm ű volt. I kom m unista javaslatokra, vagy el Jacques Duclos-t hatalm as él j van-e szánva arra, hogy nem jenzés fogadta, am ikor a terembe | vet számot a kom m unista p ártra lépett, ugyanakkor a tömeg tü n I szavazó ötmillió férfi és nő ál tetett Pinay és Bidault távolm a lásfoglalásával; hajlandó-e kötej lezettséget vállalni arra, hogy radása miatt. \ A gyűlésen Mendes-France | nem paktál le a választások után részletesen ism ertette a Radiká | a jobboldal embereivel, a reakciólis P árt választási program ját, I sokkal, akikről nagyon jól tudfelsorolva a párt jelszavait. Be j ja, hogy elsősorban a baloldali szédét többízben félbeszakították j politika m egvalósítását ak arják a tömeg egységet és népfrontot j meghiúsítani. követelő kiáltásai. Az a kérdés, hogy a jobboldal A nagygyűlés résztvevőinek lal tart-e, hogy jobboldali poli lelkes éljenzése közben emelke tikát folytasson, vagy a balol dett szólásra Jacques Duclos. dallal, hogy baloldali politkát Emlékeztetett arra, hogyan ra kövessen. Válaszoljon, melyiket boltak el a F rancia Kommunis választja. ta P árttól nyolcvan m andátu — Ami m inket illet — folytat mot 1351-ben azoknak a lista- ta Duclos — bizonyosak vagyunk kapcsolásoknak a segítségével, abban, hogy bárm i történjék is, a am elyeket akkor M endes-Fran munkásosztály egységakciója to ce p ártja is melegen tám oga vább folyik és semmi sem állít tott. h atja meg. Duclos ezután a ném et kérdés Duclos felszólalásának befe ről szólva, szem beállította H erri- jeztével a tömeg a M arseillaise-t o tra k , a Radikális P á rt elnöké kezdte énekelni, amihez a dísz nek,- a német kérdésben ■elfog em elvényen lévő radikális szelalt változatlan álláspontját Men j mélyiségek, M endes-France-szal des-France előtt kétértelm ű, m ajd | együtt, helyükről felállva csatlakésőbb túlságosan egyértelm ű ál j koztak. A nagygyűlés résztvevői lásfoglalásával Nyugat-Ném etor- I ezután egységet követelő kiáltáB?ág felfegyverzése m e lle tt Hang ! sokkal tüntettek. Commin, a Francia Szocialista súlyozta, hogy a francia külpoli tik á t a békés együttélésre és a P árt főtitkárhelyettese szólalt fel ezután, m éltatva M endes-France tá- válásokra kell alapozni. Dicsősége pártunknak — mon és az úgynevezett Köztársasági dotta Duclos —, hogy m in d já rt a í Front érdem eit. Beszédét gyakran
Az éjjeli ködben is szántanak a Mezőberényi G épállom ás traktorosai A Békés megyei földek valamennyire szikkadlak kedden, így több gépállomás, mint pl. a Kétegyházi, Mezőkovácsházi, Oros házi, > agyszénást és Szarvasi Gépállomás traktorosai szórvá nyosan újra folytatták a mélyszántást, amely néhol több hétig szünetelt a rossz talajviszonyok miatt. A Mczőberényi Gépállomás dolgozói példamutatóan kihasz nálnak minden lehetőséget, amellyel a kényszerű elmaradást pó tolhatják. Amikor látták pl., hogy a köröstarcsai, a kerek! és a csárdaszállási határban a szikes, nedvességei tartó talajjal nem boldogulnak, erőgépeiket a hamarabb szikkadó, dombosabb, ho mokosabb kamuti földekre házalták. így hétfőn délután a kamu ti Rákóczi Tsz-ben hat, a Kossuth Tsz-ben 3, a Petőfi Tsz-ben ugyancsak o erőgéppel hozzákezdhettek a mélyszántáshoz. Az irögépvezetők elhatározták, hogy még a ködös éjjeleken is dol goznak, csakhogy mielőbb befejeződjék ezeknek a földeknek a megmunkálása is. A Viharsarok, a DISZ, a Petőfi és a Rákóczi traktoros-brigád egymással versenyezve indult ezért harcba. A* első nap eredményeként a Rákóczi Tsz-ben, ahol 165 hold meg műveléséhez fogtak hozzá, kedden már több mint 30 holddal csökkent a szántatlan terület mennyisége. Jól dolgozik a ÜÍSZ-hrigád a kamuti Lenin Tsz-ben, ahol 10R holdon szántják bele az istállótrágyát a földbe. A három Zetorhoz függesztett, kitűnően bevált hidraulikus ekékkel néhány nap alatt nyolcvan holdon forgatták a talajba a trágyát. Ezt a munkát így rövidesen befejezik, • még ebben az évben elvégzik a 20 hold trágya alászántást a kamuti Kossuth és Petőfi Tsz-ben is. A fiatal traktorosok, élükön Szabó Lajossal és Szugyiczki Pál lal, szorgalmasan igyekeznek, mert tudják, hogy c* sokban befo lyásolja a jövő évi termést
Tálfizették Huayán a VI. Békekilcsüare jegyzett fisszeget Hányán kedden, december 27én befejezték a Hatodik Békekölcsönre jegyzett összegek befiz ét. Vannak, akik túlfizették, illetve újabb költsön! je-
1955. december 29., wülörtök
VüuMtoMk Hifit
j gyeztek mint Varjú Lajos tanácstag, egyénileg dolgozó paraszt, aki 300 forintot jegyzett i eredetileg és most 400 forintot J fizetett be.
szakították félbe a tömeg nép frontot követelő kiáltásai, Com m in a jobboldali szocialistáknak a kom m unista p árt ellen felho zott, ism ert érveit hangoztatta. Végül M endes-France válaszolt a felszólalásokra. Azzal vádolta a kom m unistákat, hogy a válasz tási h ad járat során élesebben tá m adják az úgynevezett K öztársa sági Frontot, m int a reakciót, A tömeg hangosan tiltakozott ez el len. M endes-France válaszának be fejeztével a tömeg még hosszú ideig tü n te te tt „népfrontot, egy séget!“ kiáltásokkal s így hagyta el a kiállítási csarnokot.
fi Román Munkáspárt II. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a módosított szervezeti szabályzatot Bukarest. (TASZSZ) A Román Munkáspárt kongresszusának de cember 27-i délutáni ülésén be fejezték Geausescu elv társ be számolójának megvitatását. A kongresszus egyhangúlag el fogadta a Román Munkáspárt módosított szervezeti szabályza tát. A kongresszust üdvözölte több kommunista és munkáspárt kép viselője.
A párt és a korm ány vezető in ek látogatása a VI. Magyar K ép ző m ű vészeti K iállításon Szerdán délelőtt a párt és a kormány vezetői: Apró Antal, Acs Lajos, Geiő Ernő, Hegedűs And rás, Hidas István, Kovács István, Rákosi Mátyás, Szalai Béla, Piros László, Egri Gyula, Vég Béla elv társak a Műcsarnokban megte kintették a VI. Magyar Kép| zőművészeti Kiállítást. KÍ3Órej tűkben volt Darvas József nép| művelési miniszter, Andics Er zsébet, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége tudományos és kulturális osztályának vezetője.
N jg y g o n d o t tord ítan ak az á llam i gazdaságok d olgozóin ak té li továb b k ép zésére Az állami gazdaságokban az idén nagy gonddal szervezték meg a téli szakmai oktatást, amelyen sokkal nagyobb szám ban vesének részt a gazdaságok dolgozói, mint a legutóbbi évek ben. Az állami gazdaságok to vábbképző intézetében az állami gazdaságok vezetői részére hat hónapos továbbképző tanfolyam indult. Azok az állami gazdasági igaz gatók, akiknek nincs főiskolai végzettségűk, a mezőgazdasági akadémiákra iratkoznak be leve lező oktatásra. Az állami gazdaságok brigád vezetői és más szakemberei egyé ni tanulásban vesznek részt. Az állami gazdaságok műszaki dolgozói részére gépesítési tan folyamokat szerveztek, a többi dolgozó jó rósxe pedig az ezüstkalászos tanfolyamok előadásait hallgatja, vagy a mezőgazdasági szakkörök munkájába kapcsoló dott be. Sok gazdaságban, üze mi tanfolyamokon is foglalkoz nak a dolgozók továbbképzésé vel. Az egyes tanfolyamokon a hall gatók főleg olyan ismeretanyagot sajátítanak el, amely a jövő évi tervek minél sikeresebb teljesí téséhez segíti őket.
SajlAhangok a Szovjetunió 1956. évi állami költségvetéséről Berlin. (TASZSZ) A ném et de m okratikus sajtó jelentésekben számol be a Szovjetunió Legfelső Tanácsa IV. ülésszakának meg nyitásáról. A V orw ärts című lap foglalko zik A. G. Zverjevnek, a Szovjet unió pénzügyminiszterének a Szovjetunió 1956. évi állam i költ ségvetéséről ta rto tt beszámolójá vá! és rám utat a katonai kiadások tíz százalékos csökkentésére. A lop idézi A. G. Zverjev beszámoló ján ak azt a részét, am ely megál lapítja, hogy a katonai kiadások újabb csökkentése annak bizonyí j téka, hogy a Szovjetunió nemcsak szavakkal, de tettekkel is hozzá já ru l a nemzetközi feszültség eny hítéséhez és a népek biztonságá n ak biztosításához.
[tatnak kiterjesztése m ellett száll | síkra.“ Bécs. (TASZSZ) A D er A bend ! és a Bild-Telegraf Zverjev pénz, ügyminiszter beszédét ism ertetve ' ezt a cím et adja: A K rem l csők* kenti katonai költségvetését A Szovjetunió' új atomvillanyteVepej két épít. Róma. A Paese hangsúlyozza, j hogy a védelmi előirányzatok i csökkentése a Szovjetunió béke* jszerető politikájának újabb bízó* | nyítéka. | New York. Az U nited Press moszkvai tudósítója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakáról I szóló jelentésében megjegyzi, hogy az ülésszakon előterjesztették az 11956. évi „békekőltségvetést“, a* mely „előirányozza a védelmi ki adások tíz százalékos csökkenté Athén. (TASZSZ) V alamennyi sét és a legjobb kilátásokat nyújíathéni lap beszámol a Szovjetunió i ja az orosz fogyasztóknak.“ Legfelső Tanácsa ülésszakának A költségvetés — jelen ti a tudóelső napjáról. A lapok röviden is Jsító — a fő hangsúlyt á lakásm ertetik Zverjev szovjet pénz építkezésre, a közszükségleti cik ügym iniszter beszámolóját. Az kekre és az ip arra helyezL E lefthenia hangsúlyozza: „1956Stockholm. „Az oroszok csök ban csökkentik a Szovjetunió k a kentik védelmi kiadásaikat. Fo tonai kiadásait. Az egymás mel le tt élés politikai vonala fennm a kozzák a lakásépítést“ — írja a Dagens Nyheter. „A Szovjetunió rad." új atom villanytelepeket ép ít“ — Kairó. (TASZSZ) Az A1 A hram hangsúlyozza a Svenska Dagbla című egyiptomi lap az alábbi cí det. m et ad ja cikkének: „Oroszország Oslo. A Morgenposten közölte csökkenti védelmi kiadásait és 15 külpolitikai m unkatársának cikm illiárd fontót irányoz elő a n e | két. A cikkíró hangsúlyozza, hogy hézipar fejlesztésére. Oroszország i a „költségvetési tervezet a szoa népek közötti bizalom szellemé | ciális és kulturális előirányzatok nek elm élyítésére törekszik és a elég jelentős növekedését bizokorm ányfők személyes kapcsola- 1nyitja.“
Tsz-tagok háza tája
A jövő esztendőre terveznek A nagyszénási Lenin Termelőszövetkezet tagjai tíztagú munkabizottságot \ álasztottak a terv el készítéséhez. A munkabizottsá gokba a vezetőségen kívül azokat a tsz-tagokat is beválasztották, akik sok hasznos tapasztalattal rendelkeznek, és jó tanácsokat tudnak adui a jövő évi munká hoz. A tsz tagjai bátran mernek tervezni, hiszen a jövő évi gaz dálkodás alapját már megterem tették. A vetésterv elkészítésénél pon tosan betartják a vetési sorren det. Alaposan megbeszélték a terméshozam betervezését. Most is bőséges termést takarítottak be, de ezt még lehet fokozni. Ezért határozták el hosszabb vita után; úgy dolgoznak, hogy őszi búzából 13, őszi árpából 15, ku
koricából (májusi morzsolt} 19t cukorrépából 200, takarmányré pából 400, dohányból 10 mázsás termésátlagot takaríthassanak be holdanként. A jövő esztendőben több ipari növényt is termelnek. Nyolcvan }hold cukorrépát, 37 hold do hányt, 50 holdon szerződéses magvakat, 56 holdat pedig kerté szetre rendeznek be. Lesz mi ből előleget osztani havonként egész évben. A növénytermelés hozamát sza porítja az állattenyésztésből ere dő jövedelem is. Százötvenhatról száznyolcvanháromra szaporítják szarvasmarha-állományukat. A jö vő esztendőben 639 sertést hizlal nak meg, 406 darabra pedig szer ződést kötnek. Váradi Lajos, Orosháza.
Ünnepélyesen felavatták Orosházán a megye második állatorvosi rendelőintézetét Szerdán újabb nagy jelentőségű az állattenyésztés további fejlesz tését szolgáló intézm énnyel gaz dagodott m egyénk; a közelm últ ban létesített békéscsabai után ezen a napon a megye állatorvo sainak és állategészségügyi szak em bereinek jelenlétében O roshá zán felavatták az ország SÍ. állat orvosi rendelőintézetét, am bulan c iá já t A jelenlévők m egtekintették a pompásan berendezett intézetet. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a hölég-sterilizátor készülék, a hideg-meleg vízvezeték iránt. Sokan fejezték ki elism erésüket a legkorszerűbb kalodával, szájterpesztőkkel és egyéb m űszerekkel felszerelt fogászati rendelő felett, amelyben a legújabb vízhűtéses fogcsiszoló-géppel kezelik m ajd a lovak fogait. Ez az országban a negyedik ilyen korszerű állatgyó gyászati gép. Eddig kézi erővel, fáradtságos és hosszadalmas m un kával végezték ezt el, am i a lo vak tenyésztésénél igen fontos. A
Itágas m űtőterem ben árnyékm en, tes fényszóró-lám pánál — akárj csak az em beri kórházakban — itt operálnak m ajd először az or szágban nagy állatokat. A „páci ensek" m ár el is foglalták helyü ket az állatkórházban, ahol öt sza bad állás, egy zárt box, és elkülö: nítő helyiség áll a beteg állatok j rendelkezésére. Az intézet beren1dezésénél nemcsak a hazai, hanem ' az értékes külföldi tapasztalato kat is felhasználták. Külön csa tornán vezetik el a szennyvizet, s a fedett trágyatelep is a legtöké! letesebb higiéniát szolgálja. Az intézetben nem csak m űtétekét végeznek, hanem ingyenesen megvizsgálják a tsz-ek és az egyé nileg dolgozó parasztok beteg ál!latait. Az ápolásért csupán napi tíz forintot és a takarm ány díját kell megfizetni az állattenyész tőknek. Az intézetben szerzett gyakorlati tapasztalatokat felhasz n álják m ajd az állatorvosok to vábbk épzésénél.
Ballabás László
1955. decem ber 29., c&ätöttäV
Vviunsawk Hifit
A z asszon yok m u n k á ja h o zzá já ru lt Alig fejeződön be a zárazárn van. A tsz vezetői ingujjra vet a jó eredm ényhez iuk) közgyűlés a sarkadi Dózsa kőzve hajolnak az asztalra terí
A boldogabb jövő terv ezése
Tsz-b«n — jó iarniáa még ki tett térkép fölé, és érdeklődéssel gém hűltek * katlanok, ahol a figyelik Kovács Sándor elnök finom paprikást főzték —, a szor helyettes magyarázatát, aki kö galmas tagok máris a jövőive tekintésnek, s nagy gonddal ké vérkés ujjúval körülrajzolva mű it alja, hogy melyik táblába mit szítik az új év tervét. Az irodában barátságos meleg vetnek.
Kacsát, halat ten yészten ek
Nemrégiben ta rto tták meg a szarvasi Bem Tsz-ben a zárszámachóí közgyűlést. A tagság meg elégedetten v ette tudom ásul a2 A csapiadé, és a gyors hó- ánctalpait, raktároséi elöö. bízá elnöki beszámolóból, hogy ez év suk ki. ben egy m unkaegység érté k e 13 m érsékleti változások ellen nem védett gazdasági eszközölt gyorM indezek m e l l e i t külön forinttal több, m int tavaly y o lt így azoknak, akik szorgalmasan ; san tönkrem ennek. A fa-alkatré- ken gondoskodnunk azokról a gé dolgoztak, bőséges jövedelem ju - , szek megrepedeznek és korhadás- pekről, amelyek az öszi-téli idény tott. Borgulya A ndráséknél az nak indulnak. a fémrészekről le a latt külső m unkákat végeznek; egész család dolgozott, így 1168 ! P«ttogzik a festék, felületüket ki Ugyanis, ha nem vesszük számimunkaegységet teljesítettek. E- 1“f rja a rozsda- A legjobb, h a jtá s b a a. gépelt őszi-téli üzemelté: zárt csupán búzából 55 mázsát zárt e Pületben tu d ju k télire elhe- tésének sajátos követelményeit vittek h a z a KésTnémhői rWlicri lyezni a gépeket, szerszámokat, súlyos károk szárm azhatnak bef ~ p e d ig . A tapa82talatok ujsyania azt m u. 1 lőle. rendklvöl nagym értékű lesz
Néhány tanács a gépkezelőknek
—- Itt lesz a 180 hold kukori to% az erőse« kötött talajon, ca — matat az egyik bekerete több uövény szépen díszük, s a zett táblára. — Be leltet írni, tsz tagjai alaposan ki akarják 'a használni-----------------------------a kedvező lehetőségehogy négyzetesen vetjük az egé -----------' °,( ap ^ me“y; ; tátják, hogy a gondosan raktáro- ! a kopás, a motorok kapacitása szet, mert ezt már megbeszéltem két. Többek közölt elhatározták, ‘ xa**’ ^^arK^^an 36 karban tartott áronén csőlcken. Mint ismeretes, a tagokkal. Aztán előveszi zseb hogy a 80 holdas rizstelepÄfcön | 32QQ0 forint ^iövectetme volt^ ... . gépek és gépi berendezések közel alacsony hőm érsékleten a kenő naptárát, hogy véletlenül ki ue kacsát és halat is tenyésztenek. itt „ Z Z eves a “ j mmt ^ " * * * * , anyagok besűrűsödnek, nem ju t maradjon egy-egv jó javaslat, Összesen . .. 1600 kacsát nevelnek . g. - Imeglett az oromé. Hatvan a annyi S2^bcbd ideig *«? alatt nak el az érintkezési felületekre, emit a tagoktól hallott. f«l, amiből 1200-at gajat maguk . j^ra ellenére is 628 munkaegysé- elhanyagolt " ’ gépek. A mezei mun- s így a gépek kopása fokozol!: . A tsz csaknem 1400 holdas ha keltetnek. Ügy tervezik, hogy a !get keresett, am inek értéj&e — a kák befejeztével azonnal gondos- Erősebb fagyok esetén néha meg tárában erősen kanyarogva, ki beadáson kívül legalább 1200 kö- term ényt is pénzre átszám ítva — ; kodni kell a megfelelő raktáro- sem lehet mozdítani a besűrűsö lenc kilométer hosszan húzódik vérkíCíát Visznek piacra egy év m eghaladja a 17 OOO forintót. i zásró l Alaposan tisztítsuk le a dött olaj m iatt a hajtóműveket. az úgynevezett Gyepes-csatorna múlva, s a rimföldön tenyésztett A jó zárszám adás eléréséhez alkatrészekről a rárakódott | Ezért idejekorán gondoskodnunk Szélen" a Kopolya-csatoma jelzi j halból és kacsából több mint 100 nagyban hozzájárult, hogy egész port* 9 a,at> növényi m aradványé- kell a fagyos időkben is hígon a határtj a a i r t kőt egy harmadik ezer forint jövedelembe* j*n a évben az asszonyok is szorgalma* : a . ?" unlf - marat10 téH ken8olajokrő1c sa to ln a köti össze. A vízpar- 1 tagság. san dolgozlak. A közgyűlésen 12 . 1 . , ^ lammí a ,le' ; A h ű tő b eren d ezés mű asszonynak adta át a járási 1, j*5. , e ' e kenőolajjal dését a Hideg idők beálltával
A 3» «gyedből illő .ebíoillon,ín, ■ 70-re »SvHik !
landóan figyelemmel kell k ís é r i A szennyeződés következtében t a cirkuláció, s a rád iá U ^ vetőszerkezet ‘ - s alkatrészeit s s v rak s - ■lassul alsó részén befagy a víz. Hr tenek, b egymásután tektek meg aárlásra fordjfják. ' 8 növénytermesztésben dolgozott, tarozás előtt á t kell vizsgálnunk ! kevesebb legyen a lerakódás, « 0 Egész évben 305 m unkaegységet a lapok sbeszélő« számokkal. Va — Ezek egyelőre papírra fek keresett. S tu lté ti M ihályné, aki ^ ^ fkeU <* ^ a? an k - *■ tá r o a - : Hetoleg ritk án cseréljük a vizelóban, ha valaki gondosan tanul tetett számok — magyarázza Tóth j sorokat eresszük le az alájuk he- A jánlatos a radiátorból műnk a ba- j íyezett deszkákra, az em előfogan- után kiengedett vizet a köveiken mányozza a számoszlopokst, a János párttitkár —, de amit mi m ar elérte a hatvan évet romfitelepen 360, Striekó György- j tyúkat kössük le. Ugyancsak fon- alkalom m al újból felhasználni, tsz-tagok szebb, boldogabb jö egyszer elhatározunk, azt meg is né a kertészetben 267, Nyemcsok f tos, hogy a m otorházból az olajat, Téli időben sok baj származhí vőjéről beszélnek az érdeklődé valósítjuk. A tehénállomány fej M ihályné juhász 360, a növényter- j a radiátorból a vizet kieresszük, abból, h a túlságosan lehűlt mc nek. Az állatállomány fejlesztés« lesztéséből sok jövedelemre szá melésben F u llajtár M ihályné 218,; a nyílásokat pedig elfedjük. A : torokkal dolgozunk. Az erősen le például gondos előrelátásról ta mítunk, mert jelenleg példáiul F u rár P álné 224, Bagi Zsuzsa 200 | raktározás előtt, továbbá a ké- ; hült m otorban ugyanis hián. of núskodik. Többek között a nwgm unkaegységet ért el. A szövet- ' sőbbiek folyam án havonta leg- i lesz a gázkeverék-képződés 4» lévő 39 «gyedből álló tekénállo- | e*»kn«ra 13 liter a fejési átlag kezetben az összes munlcaegység 25 j alább egyszer 50—60 gram m tisz- [ ugyanakkor erősödik a gázner t ... . . j „ _ i_ : ' ___ ' l í -ííi mányi 70-re növelik év végére, de sok jó takarmányt, értékes si százalékát a női tagok, családta ta kenőolajat öntsünk m inden j üzemanyag kondenzációja. E: amit részben saját nevelésű lót tároltunk, 8 ezt fokozni tud gok teljesítették. K ülönösen dicsé egyes hengerbe, s 15—28-szor for- j utóbbi a kenőolaj felhígulására, t üszőkből, részben pedig felvá juk. A tejpénz rendszeresen biz retet érdem el Kra.jcsovics M ihály gassuk körül a forgattyústengelyt, ; hengerfalak lecsupaszodásóra vesárlás útján biztosítanak. .Wen tosítja a munkaegységeloleget. né, akinek kis gyerm eke van, s a hogy a henger egész felülete j ó l . zet, s így megnövekedik a korrobemázolódjon. Az akkum ulátorok | zió. K ülönösen a Diesel-motorok5 0 0 0 0 lite r tejet d o lg o zn a k fel saját ü zem ü k b en Ä a S S r o S ? S ! ‘ E o n d oinunkkell a r r a . k a l teli.v ig y ázn u n k , amelyekben keresetét s’ az eíektrollt töltet lofo- ( a gyűrűk könnyen elkokszosodAzt is mondd el — veszi át Gondoltak a méhészet fejleszté j lyatása után desztillált vízzel ala- J nak, a szelepek pedig fönnakadr szót a szomszédja —, hogy sére is: saját rajfogásokból 3ö-re Fábián Mihály „ S zarv as.1posan kiöblítsük. A trak to ro k ! nak.
s t Ä
S
emeük a méhcsaládok számát, hogy az akáoerdőjükben minél több mézet gyűjtögethessenek. A kertészet«* 5 holdról 10-re növe lik, s őszre üvegházat építenek, hogy 1957 tavaszán, már pri mőrárut is termelhessenek. Az építkezésről szóló fejlesztési terv szintén a tsz gazdagodását, erő södését mutatja : többek között 1956-ban dohánypajtát, új iro dát, kovács- éa bognármúbelyt Érdemes megnézni a Dózsa Tsz építenek. — Ha egy év múlva erre jár haremíifejlesztéei tervét is: jö vő nyáron libából, kacsából, puly nak az elvtársak, ne keressék ezt kából és tyúkokból 6000 dara a rossz kaput, hanem ott találják bot mondhit magáénak a tagság, meg a Dózsát, ahol az új irodába: s úgy tervezik, bogy a második j díszes, fedett kapu vezet — ötéves terv végére minden hold! mondja búcsúzóul a párttitkár. földre legalább 3 tojótyúk lesz. | Ary Róza mi nem adjuk el csak »úgy« a nyerstejet, hanem a következő évben legalább 50 000 litert dol gozunk fel saját üzemünkben. Amint számoljuk, vajból és tej színből 333 000 forint lesz a jö vedelem, ezenkívül 42 000 liter eoványtej marad, melynek egy részéből túrót készítünk, a többit pedig a Bövendékállatok etetésére hasznosítjuk.
f e
s
s r a
s
r
íg y készültek f e l a békéscsabai ru h agyári dolgozók a z 1956-os évre A Központi Vezetőség no vem- j m egtartott aktívarértekezletem 1fejlessze a szakm ai tudását, béri határozatának áttanulm ányo- j részletesen ism ertettük és vitára A műszaki konferenciákon zása után rövidesen hozzákezd- | bocsátottuk. A jó javaslatokat be- I nem csak a tervfeladatokat ismer tünk a feladatok végrehajtásához.! vettük a feládattervbe is. A tech- j tettük, hanem azokat a módszeDecemberben „m üszint“ hónapot j nika fejlesztésében, a legfontosabb \ reket is, melyekkel e feladatok tarto ttu n k azért, hogy minél több j feladataink: i megvalósíthatók. így tu d ták el dolgozol; bevonjunk a vállalat m ó-l 1. Ja n u ár 2-án az egyik üzem- mondani a műszaki vezetők, hogy szaki fejlesztésébe. Eddig harm inc j részben m egkezdjük a varion- m it g y ártunk az első negyedévjavaslat érkezett be, tízet elfo g ad -' rendszerű gyártást, amely lehető*- ben és hogy négy forinttal olcsób tu ** ' vé teszi a kiesési idők csöklcenté- ban kell előállítani egy-egy inget. Az üzemi pártbizottság úgy har j sét. Az új szervezési módszerrel A dolgozók nagy érdeklődéssel tározott, hogy a feladatokat együtt j em elkedik a termelékenység, hallgatták a terviismertető érte dolgozza ki a gazdaságvezetőkkel I 2. Jelentős az optim ális fordi»- kezletek beszámolóit. Aktívan és azt terjeszti a p ártak tív a elé. latszám ok m egállapítása is, am e részt v ettek • megbeszélésen és A tervezetet a decem ber 9-én lyet a T extilipari Műszaki- és T u több értékes javaslat hangzott el. dományos Egyesülettel közösen : M egnyugtató és lelkesítő szá vizsgálunk meg és később a vizs m unkra, hogy az első negyedév gálat eredm ényeit alkalmazzuk. ben vállalatunknál nem lesz alap A term elékenység emelése, az vető profilváltozás. Feladatunk, hogy ezt a lelkese négyezer-kétszázharm inc norm ál - , csökkentése, a minőség hold évi tervét decem ber 14-ig 150 | „ állandó^ feladatunk lesz dést, m unkalendületet, versenyszázalékra teljesítette. A brigád a jövő esztendőben. Éppen ezért szellemet jól tu djuk gyümölesözbrigádokat szervez tetni a m ásodik ötéves terv meg legjobb traktorosai: Sebestyén Já különböző Lesz: 'műszint, anyag kezdésekor. Az üzemi pártszervenos sztahanovista 156, K assai K á tünk. közvetett költséget j zet, a gazdasági vezetők, a DISZ roly 131, Szabó S án d o r sztahano ellenőrzö, vista 127 százalékra teljesítette ellenőrző, létszámellenőrző, _tech- és a szakszervezet vezetői minés m inő- j dent megtesznek azért, hogy bizéves tervét. K ér elvi Sándor fiatal nológiai fegyelemtraktoros a silózástoan tű n t ki, ségvizsgáló, társadalm itulajdon- j tosítsák a folyam atos m unkát. Eb 1386 köbm éter takarm ányt siló- védelmi brigád. A brigádvezetők ben segítségünkre tesznek kiváló zott be. Az őszi m unkák befeje ja n u ár 5-ig javaslatot tesznek a dolgozóink, sztahanovistáink. B lahut Jánosáé igazgató, zése után a gépállomás lelkes fia Központi Vezetőség határozata taljai a gépjavításban segédkei' alapján, hogy saját területükön ■ nek. K ét ifjúsági gépjavító-brigád ; en m ódszerrel dolgoznak a (Megjegyzés: Nagyon helyesel is fáradozik azon, hogy az elm últ terv fela
n továbbfejlődésnek.“ i követni fogják fotto'* liedé««*^mintegy két kát. hold te9'V’’ " *— — ültetnek be fává’ o
fl Nagygyantéi Gépállomás
Uj ü szőh ízlalási ak ció A M inisztertanács egyik, nemrégen megjelent határozata alap ján az állatforgalm i vállalatok decem ber 15-től új üszőhízlalási akciót indítottak meg. Eszerint 185«. decem ber 31-ig leszerződtethető bárm ilyen fajtájú, de legfeljebb 18 hónapos korú, hizlalásra alkal mas üszőborjú. A lekötött állatok után darabonként 300 forint elő leget kapnak a termelőszövetkezetek, a term előszövetkezeti cso portok tagjai és az egyéni parasztok. Az 50—280 kilogrammos súlylyal leszerződtetett üszőket (nem vemhes állapotban!) a term elők legalább 350 kilogrammos súlyban kötelesek átadni az Allatforgalmi V állalatnak az előre m egállapított Időre. A beállítási súly szerinti átadási határidő: 50—140 kg súlyúnál a kötéstől szám ított 141—220 kg súlyúnál a kötéstől szám ított 221—280 kg súlyúnál a kötéstől szám ított Extrém
13—18 hónap 9—13 hónap 4— 8 hónap
I. oszt.
II. oszt.
Á tvételi árak (forintban) 356—400 kg-ig 10 8 0 401—450 kg-tg 11 16 0 12 451 kg-on felül 11 10 (II. osztályúnál gyengébb minőségűt nem fogad el a vállalat.)
DISZ-brigálfja
1955. december 29., esütörtök
I/iUaisawU héfit
I
DISZ-élot
gjlHTtLKT
Elevenebb, lüktetőbb pártéletre van szükség a Gyulai Kórházban A vezetőség újjáválasztásának e lo to -sz i:’. M fellendülést hoztak a Gyulai Kórház pártszervezeté nek életében és m unkájában is. A korábbi hónapokhoz viszonyít va, irvult a párttagok aktivitása, a t: i gyűlésen és a pártoktatás ban való részvételük. Még továb bi fellendülést ígérnek a vezetőgégválasztásig m egtartandó pártcsoportértekezletek, am elyekre a pártonkívülieket is m eghívják, hogy m ondják el ők is véleményűket, javaslataikat az újjáválas> áshoz. a pártszervezet vezetői és legaktívabb tagjai azonban
lim esén ek m eg elég ed v e
i'Z elő k ész ü le te k ed d igi ered m é n je iv e l s különösen nem a párttagok ? >úvitásával. A jobboldali nézeiek itt talán még jobban uralkod ók, m int máshol, hiszen a kór házban több ezer különböző gon dolkozást! ember fordul meg ■-rente. A pártszervezet vezetőrége nem volt elég szilárd, és még ■nőst sem rendelkezik kiforrott ezetési és nevelési m unkam ód szerrel. Ezért még nem tudták lelyreállítani az 1953 júniusa űőtti pártfegyelm et, a kórház nagy feladatait hathatósan előse gítő, tevékeny pártéletet. A ré gebbi taggyűlések alkalm ával alig fértek be a terembe, egymást kö vették a jó hozzászólások, javas latok. A párttagok m indent meg láttak s küzdöttek az eredm é nyek növeléséért, a rendellenes s é g e k megszüntetéséért. Látoga tottak és színvonalasak voltak a különböző pártoktatási form ák is. Az oktatásra jelentkezett p ártta gok és pártonkívüliek kötelessé■güknek ta rto tták politikai' kép zettségük növelését. A jobboldali nézetek azonban m eglazították a jártfegyelm et s a p árt szervezeti szabályzatában előírt kötelezett ségek iránt többen közömbössé váltak. Azóta a 168 párttag kö zül csak ötvenen—hatvanan, sok szor ennél is kevesebben vettek részf a taggyűlésen.
A legu tób b i taggyűlés m ár kezdeti ered m én yt m utat — nyolcvanan jelentek meg. De ekkor is — m int m ásfél év óta csaknem mindig — csupán a p árt vezetőségi tagok szóltak hozzá a taggyűlés napirendi pontjaihoz. S az oktatás? Az sem nevezhető ki elégítőnek. A Dézsiné elvtársnő által vezetett m arxizm us-leninizm us tanfolyam s az egyik poli tikai gazdaságtan I. évfolyamán kívül, a többi foglalkozások rend szerint elm aradnak a részvétlen ség m iatt. — Hogyan igyekeztek változtat ni ezen a ta rth ata tla n lazaságon? — kérdezzük a pártszervezet több vezetőjétől és több aktív tagjá tól. — Próbáltunk mi m ár sokféle képpen, de a mi erőnk kevés ezek nek a régi hibáknak a megszün tetéséhez. Segítséget várunk a felsőbb pártszervektől. M ert azt tapasztaljuk, hogy az egészségügyi intézm ények gondjai az utóbbi időben nagyon is háttérbe szo rultak. Kétségtelen, hogy a felsőbb pártszervek állandó segítsége nél kül a kórház pártszervezete nem tu d ja jól megoldani a reá váró, szerte ágazó feladatokat. A kór háznak 450 különböző beosztású, képzettségű és gondolkozású dol gozója van, akik azon fáradoznak, vagyis azon kell, hogy fáradozzaik szívvé1-lélekkel, hogy a hoz-
■vvk^fordu
:v., c ;
” -'•-inonla ia-
sége elsősorban az orvosoktól függ. De nem csak attól, hogy m ilyen szakmai felkészültséggel ren delkeznek, hanem világnézeti és politikai tisztánlátásuktól is. A
l gyógyítás és az életm entés sikere j függ az ápolóktól, az élelmezőktői, az irodai és a technikai alk al m azottak mindegyikétől is. Éppen ezért
terem tsen egységet a pártszervezet a kórház d o lg o z ó i között Mélyíteni és ápolni kell bennük állandóan a lelkiismeretességet, j a kötelességtudást, s mozgósítani ; a pártszervezetre váró feladatok elvégzésére, a taggyűléseken való részvételre, politikai képzettsé gük állandó fejlesztésére. Ismét lángra kell lobbantam azt a tu datot. hogy a bírálat és önbírálat nélkül a kórházban sem lehet tartós sikereket elérni. A pár tszervezet vezetői a kórház dolgozóinak mindegyikét megfele lően tudnák nevelni, formálni an
nál is inkább, mert a pártszervezet vezetősége képvisel szinte min den foglalkozási ágat a kórház ban. Megfelelően és alaposan tud nák bírálni az orvosok, az ápolók, az irodai és a technikai dolgozók munkáját, magatartását, mivel a vezetőség tagjai között vannak nagy tudású orvosok, ápolók és fizikai munkások is. Ennek meg van az előnye is, hogy a párt vezetőség könnyen kéjvet kaphat a kórházban a dolgozók egész te vékenységéről.
A holdfényes Csörgő mentén A m ikor először jártam I kola mellett. Persze, lelkes neveitt, ez a táj nagyon szívenm ar- j lökre vallanak ezek. Nyugodt lé kolt. Békéssámson alatt, a köz j ség szélén, tószerű vízben nádak sűrűje, onnan egy mély csatorna húzódik tovább: a Csörgő. P a rt jain, a magas földhányáson szür kés-fehér szikes utón halad az ember, az egyhangú tanyavilág ban: Csókás m ellett. Az őszi, szo m orkás táj, a lehullott levelek, a csupaszodó fák gallyai azt ju tta t ták eszembe; rabságba fogja ez a tanyavilág az em berek hangula tát. Micsoda élet lehet itt? — ahol se villany, se mozi, se szín ház, csak egy iskola és egy olva sókör. A községtől öt kilom éterre, a Csörgőtől nem messze lévő olva sókörben a Szabad Föld Tszcs gyűlésére v ártunk a múltkoriban. Bejött két fiatal, s a félbem aradt színpad továbbkészítéséről ejtett n é h á n y szót. K iderült: itt vasár nap kultúrelőadást tartan ak a csókási tanyasi fiatalok.
A szom szédos iskolában
lekkel engedhetik hozzájuk a szülők féltett serdülő gyermekei| két esti szórakozásra. — Télire vannak-e terveik? — V annak bizony — felelte ! gyorsan L ajtai Jánosné „tanítóné[ ni“. — Szerepeket tanulgatunk J továbbra is, meg hétvégi zenés j estéket akarunk rendezni. Élénk kultúréletet folytatunk m ajd itt, A községi pártbizottság titkára, Lipcsei Im re eivtárs megígérte, hogy m egalakítják m ajd a csókási | DISZ-csoportot. A ta n y a v iiá ^ b s n este tíz oraKor m ár késő van. Tatai Jóskáéknak, Bárdi M argitéknak, B. Szűcs Jancsinak meg a többi csó kási fiatalnak még. nem késő. Az iskola — melyben szerepre ké sz ü le tn e k — egyre távolabb lesz, am int megyek, megyek a holdfé nyes Csörgő mentén. Fehérfalú ta nyák közelednek, távolodnak, s egyre ismerősebbnek, barátságo sabbnak tű n ik ez a táj, am int ú jra és ú jra felidéződnek bennem | a fiatalok mozdulatai, hangjai, ■mosolygásuk. Eléggé zordon bi zony a tanyai élet, de milyen m e legséggel tu d ja megtölteni csupán két ember, két tanító, akik szívük izzását, népszeretetét adják az egyszerű parasztfiatalok k ultúrm unkájába. Az előadás azóta megvolt, a DISZ-csoport is m egalakult. A csókásiak ezután Békéssámsonban m u ta t'ák be m űsorukat — míg a sámsoni népi együttes az olvasókörben ad műsort. K ultu ráltabbak, jobbak, lelkűkben tiszI tábbak, fényesebbek lesznek a 1Csörgő m entén az emberek. — T. G. —
sokan vannak: Tenkes Piroska, A pártszervezet ig én y elje a felső b b pártszervek Kiss Péter, Török Sándor, G ir Erzsébet, G alam b Sándor, Köblös segítségét, Eta és többen mások, fiatal fiúk módszerbeni útmutatását, de ne egy-egy pártvezetőségi tag vezeté és lányok. Még egy m am a is. Rö várja ölhetett kézzel, amíg a se sével, am elyek felkeresik az el-1 vid jeleneteket, táncokat, dalokat gítség megérkezik, hanem vizs maradó párttagokat és elbeszél tanulnak lámpafénynél. Vidám an, getnek a taggyűlésről, oktatásról, gálja felül eddigi munkáját. Jut vagy a tagdíjfizetésről. Beszélge lelkesen, fegyelm ezetten és szó rakozva. Itt holnap tanítás lesz, tassa jobban érvényre a kollektív tés közben m egism erkednek az el dohányozni bent a tanterem ben vezetést, s tegye minden párt- m aradás szubjektív, vagy objek nem szabad, ezt megkövetelik a csoportbizalmi és minden képzett tív okaival, esetleges sérelm eik „tanítónénik“ ; L ajtai Jánosné és párttag és pártonkíviili feladatá kel, panaszaikkal és orvoslást, a fiatal Cserhalm i Erzsébet. É rt vá a párttagok s a pártonkívü vagy figyelmeztetést javasolnak a hető: ahol olyan szép az Iskola liek harcos kritikai szellemben szükségnek megfelelően. A kór tanítás alatt, m int itt, ott vigyáz való nevelését, mozgósítsa őket a házban term észetesen figyelembe nak rá este Is. Virágok, rajzok, párthatározatok végrehajtására, a kell venni azt a sajátos helyzetet, zászlócskák, faliújságok, szemlél hogy a gyógyítói és életm entés! szervezeti szabályzat pontjainak feladatból esetenként rendkívüli tető eszközök — nem egy köz ségi iskola elbújhat e tanyasi isbetartására. A párttagok között elfoglaltságok adódnak elő. De megmutatkozó lazaság jórészt ab semmi esetre sem szabad meg A H a za fia s N é p fro n t B ékés m eg yei ból ádódik, hógy eddig á párt- tűrni, hogy egyes párttagok, m int b izo ttsá g á n a k ú js z e r ű kezd em én yezése Bene Zoltán, sohase végezzenek csojiortbizalmiak sem töltötték be megfelelően hivatásukat. Tevé pártm unkát, s hogy ism ételten el A megyei népfront-bizottság életét, a parasztságról szóló írá kenységük csupán a tagdíj besze m aradjanak a taggyűlésről. Nem j m ár szám talan jó kezdeményezés sait ism ertetik. A m éhkeréki Rá désére szorítkozott, hosszú ideje szabad m egtűrni, hogy többen, nek volt elindítója. A megyei ta kosi Tsz-ben Rákosi elvtárs életé m int dr. Bánhegyi, dr. Lakatos és nács mezőgazdasági igazgatóságá ről, harcairól hallhatnak előadást mellőzték a párttagok mozgósí a részvevők. A gyulai Erkel Tszmások, továbbra is csak Ígérges tását, nevelését nagyban elősegí sék a pártoktatásban való részvé val együtt több kiadvány m egje ben a város nagy szülöttének lentetésével já ru ltak hozzá, hogy tő pártcsojvort-értekezleteket. telt, minél több tsz-tag, egyénileg m unkásságáról szól m ajd az elő A párttagok aktivizálásának ; A kórház pártszervezetének dolgozó paraszt ism erje meg a adás. Ezenkívül a zeneiskola nö van még más m ódja is, am it egész módszeresebb és jobb m unkastímegye kiváló növényterm esztői vendékei részleteket adnak elő a sor pártszervezetünk sikerrel al j tusának kialakításához, a lazasá nek és állattenyésztőinek m unka- h alhatatlan zeneszerző műveiből. kalmaz. Az, hogy 1 árom -négytagú gok megszüntetéséhez a sajótossáA költők nevét viselő tsz-ekben módszerét. aktíva bizottságokat hoztak létre Igoknak megfelelően az előadásokon kívül a kultúrcsoA bizottság ismét szép terveket portok tagjai az illető költő legtűzött maga elé. Januárban, feb- szebb verseinek szavalásával te adjon seg ítség et a városi és járási pártbizottság ru árban és m árciusban több m int szik színessé a műsort, Segítsék elő, hogy a kórház p árt- nincs hiányában a kórház p árt- húsz tsz-ben névadó ünnepséget j A névadó ünnepségekre az szervezete felül kerekedjen minél szervezete, hiszen tagjai túlnyom ó rendeznek. E tsz-ek m indegyike j egyéni parasztokat is m eghívjál' előbb a több m int m ásfél évvel részt m agas műveltséggel és politi nagyjaink, költőink nevét viseli, (hogy közösen szórakozhassanai ezelőtt eluralkodott jobboldali né kai tisztánlátással rendelkeznek. Az ünnepségeken a névadó életé- j vigadjanak a szövetkezetiekkel és zeteken, s az ebből adódó hibákon. Csupán az a feladat, hogy ezt az ről, m unkásságáról ta rta n a k e lő -; még jobban elmélyüljön közötHogy ez minél előbb így legyen, erőt megfelelően mozgósítsák a adást. A Lenin tsz-ekben Lenin | tűk a barátság. ahhoz egységes ak arattal kel] hibák kijavítására, hogy m egte hozzálátnia a pártszervezet m in rem tsék az 1953 jú n iu sa előtti den vezetőjének és minden tagjá pártfegyelm et, a gyógyító m unkát nak. Erőnek és képzettségnek gyümölcsözően segítő pártéletet.
FliRTELIfl ROYfiia
Uj b é l y e g e k
Kollektívan készfii a pártvezetőség beszámolója Nem valami gyöngybetűkkel írta tele a nyolc oldalas árkust Betye Tivadar, ia Kétegyházi Gép állomás pártvezetőségi tagja. Azt sem lehet vitatni, hogy egy-egy lapon nem maradt rajta az ujj lenyomata. De egy biztos, amit írt, az valóság. A tollat a vállalt megbízatás adta kezébe, amit le írt az pedig az ő tapasztalata é s mások, a párttagok és pártonkí vüliek véleménye arról, hogyan dolgozott a gépállomás, hogyan irányította és ellenőrizte mindezt a pártszervezet. Elmondja benne azt is, hogy Emenet György nem jár pártoktatásra, pedig több esetben beszéltek vele, és meg is ígérte, de nem teljesítette. Ay-
kerültek. Beszámol arról is, hogy Czápos Miksa derék tagjelölt, meg kell dicsérni a taggyűlésen a kiváló munkáért é s szorgal mas tanulásáért, mert ebben az évben nagy hasznot tett az eleki József Attila Tsz-nek. Dícsér, bí rál ez a nyolc oldal, indokol, és megmutatja az okokat, mi, miért van, s hogyan kell a jö vőben cselekedni. A Kétegyházi Gépállomáson minden pártvezetőségi Ragnak ha sonló megbízatása van. Vala mennyien Betye elvtárs példájá ból kiindulva készülnek a pártvezetőségválasztó taggyűlés beszá molójára. Kikérik a párttagok és pártonkívüliek véleményét és mindannyiuk részvételével, kol;i <*«szJ — * Hmi-ne. hogy, a párt íeictíyan készül a pártvezetőség ' — Árminja.
A p o sta az e x p o rtra k észülő szem ély- és teh erszá llítási eszközök ké* péve! ú j bély eg so ro zato t bocsát ki. A szép k iv itelű h é t érték b ő l álló köz lek ed ésip ari b élyegsorozat H arg ita m o to ro s t, Ik a ru s au tó b u szt, P o n n ó n ia m o to rk e ré k p á rt, Csepel te h e ra u tó t, 434-es gőzm ozdonyt, d ö m p ert és te n g e r já ró h a jó t áb rázo l.
1925. december 29., csütörtök
&
V iluu tau k Hifit
H Í R E K
Jól szerepelt a békési járási kultúrház színjátszó csoportja
'h
e u
A
tü k U
U
1
D ecem ber
zsúfolásig |Ijárás községeibe, liogy szórakoz megtelt a békési járási kultúrház j tassa a termelőszövetkezetek tag Az elkényeztetett Pistike, a nagymama nagyterme nézőközönséggel. így jait és az egyéni dolgozó paraszés a kéményseprő van ez minden alkalommal) ami I tokát egyaránt. Szívesen vállal Tlzeaegy óta felé járt az idő. A majdnem üres vonat álmosan döcögött, A kor a kultúrház színjátszó cso kozik erre a színjátszó csoport j fülkében rajtam kívül még négy utas unatkozott Kó* piacoző asszony, újságot olportja színpadra lép. Jó szerep minden tagja. Nappal a fökbnu- ! vasú férfi és egy tíz év körüli kislány. Hallgatagon néztek kJ az ablakon. Leléseikkel szinte minden esetben vesszövetkezeteknél, a ktsz-ekben, . hunytam a szemem és már-m ár elszunyókáltani, amikor hirtelen megremegett alat kiérdemelték a dicséretet. Alig a téglagyárakban, a kosárüzem tam a pad. Ijedten néztem körül. A földrengést egy testes asszonyság okozta, akt egy év alatt e kis csoport négy, ben és az élet különböző terü egy barna aprósággal a karján a hátammögötti fia d ra zőttjent. — Jaj, de édes baba — lelkendezett a barna lédenkabátes asszonyság. — igen komoly, háromfelvonásos letén dolgoznak, este pedig pró Az unokája ugye? színművet mutatott be. A kul bálnak vagy szerepelnek. Sok | — Az ám, jő szeme van telkem, ugye hasonlít iám ? Tisztára a nagyanyja. túrház helyes műsorpolitikája szor nem a legkönnyebb dolog Drága kis csöppség, olyan értelmes, jólnevdt, szereti is öt mindenki. — Mi a neved? — ezt a másik asszony kérdezte a háromesztendös emberkéeredményeként nem vetették meg ez, de határozottan nemes csele a rövidebb lélegzetű, egyfelvoná- kedet. Jóllehet, munkájuk ered ItőL — Pisztike. Hát a te neved? — kérdezte vissza a jólnevelt gyermek. sos színdarabokat sem. Ez évben ménye nem látszik meg márólAz asszony összecsapta a kezét: — Nahát, de okos a drága — és össze 18—20 egy felvon ásos színdarabot holnapra, de éljen az a gondolat vissza csókolta a kicsit, aki mihelyt kiszabadult az öW ö karokból, megvetően a színjátszó csoport tagjaiban, végignézte a lelkendező asszonyságot és ezt mondta: „Csúnya néni.” Nagymama mutattak be. hogy ezzel olyan szolgálatot tesz megsímogatta a kis okos fejecskéjét és az utasokhoz fordult: —■ ügye mHyen en M int m áskor, vasárnap nivaló? sem csalódott a közönség a bé nek, amely napról napra előrevi — Az ám, éli is mindig mondtam az uramnak, hogy a gyerek csak öröm a szi társadalmi életünk fejlődését háznál, jólesik hallani az embernek a kis csacska beszédet. De hát minket nem kési színjátszó csoportban. áldott meg az Ur, hát legalább a máséban gyönyörködöm — mondta az asszony Szigligetinek, A cigány című 3 a falun is.
|
Vasárnap este
A b ék ési járási knltór-
felvonásos színművét szinte vala mennyi szereplő megfelelően ját szotta, s az előadás jól sikerült. Nehéz a színjátszók közül kivá lasztani, hogy kik voltak a legjob bak. Érdemes megemlíteni, hogy Cs. Varga Béla, a kultúrház művészeti felelőse, az öreg Zsi ga cigány szerepében, Balázs Er zsébet, Rózsi cigánylány szerepé ben és Szűcs Mária örzse aszszony szerepében a legtöbbet ad ták. Cs. Varga elvtárs külön di cséretet érdemel, amiért napi munkáján kívül 47 évével vál lalta a szereplést. Amikor e há rom szereplőt a legjobbakként említem, úgy vélem, a közönség véleményét mondom el. Igen jól alakítottak még Peti, Zsiga ci gány fia, Márton gazda, valamint Kurta gazda nevelt fia, Gyuri. Szólni kell még Bíró László ta nítóról, aki időt és fáradságot nem kímélve betanította a sze replőket. Fáradozása meglátszott a szereplők magabiztos fellépé sén.
ság.
Nagymama éppen hozzáfogott, hogy elmagyarázza, milyen jókat tad mondani
h á z — ha csak ezt az évet vesz- a Pistike, mikor megállt a vonat és a következő percben egy kéményseprő lépett szük is alapul — könnyen megál a fülkébe. Kormosán, munkából munkába igyekezett a következő tanyai m eg lapíthatjuk, bogy jó eredményt állóhoz. A kis drága, amikor m eglátta, égtekn sivalkodásba tört ki. - Hl « muért cl. Kitartó munkájával a leg musz, na dm ara a. Ne enged, hogy Pisztikéf elvigye a mamttsz... Bee! Sutra... jobb járási kultnrházak között — Dehogy engedlek drága gyermeken.- és a nagymama rikácsoló hangon, dur van. Az eredmények mellett azon ván a kéményseprőre kiáltott: — Azonnal menjen ki! Nem látja, hogy fél a kisgyermek. ban — éppen az itt említett szín — De kérem... — lépett közelebb Pistikéhez a kéményseprő — csak nem félsz műnél kell megemlíteni: vannak még hiányosságok is, de ezeket tőlem nagj legény, nem bántalak én, szeretem az ilyen kis legényeket. — Pistike, ne félj — vigasztalták az asszonyok is. Ara Pistikét nem lehetett nem nehéz kijavítani. Töreked vigasztalni, egyre hangosabban bömbölt és nagyanyjához húzódott. jen a kultúrház vezetősége a kö — Nem érti, hogy azonsai menjen kü Halálra ijeszti ezt a gyereket — így zeljövőben a színművek — mon a nagymama. — De kéremszépen — szólalt meg az újságot olvasó férfi is —, csak nem gon danivalóját, tartalmát tekintve dolják, hogy a gyerek szeszélye m iatt ez az ember kiugrik a vonatból. Nevették — jobb kiválasztására. Szigligeti: volna jobban, miért Ijesztgették a gyereket kéményseprővel. A cigány című színművének mon — Magának mi köze hozzá? — forty a a t fel nagymama. Pergett a nyelve, danivalója a parasztság minden szidta a minden lében kanál okosokat, a kormos kéményeket, s azokat, akik fe napi életétől, problémájától el- kete ruhában járatják a kéményseprőket... — Ejnye nagymama — szólalt meg a barna lódenkabátos asszony — nem sza vontnak érződik. Napjainkban a bad így beszélni. Én is három gyermeket nevelek, de az enyéimmel nincs ilyen parasztságot főképpen nem az baj. Pistikét nem fe lle tt volna így elkényeztetni. A gyereket nem ijesztgetéssel foglalkoztatja szinte naponként, kell nevelni, jő lese, ha erfől leszoktatják; mert még sok baj lesz vele. Nagymama bosszúsan nézett a beszélőre. Legszívesebben neki is jó odamondo hogy fiát vagy lámát milyen gazdag családba nősítse be vagy g a to tt volna, de hallgatott és csak tüntetőén hátaifordftott. Pistike Is megvigasz-v Olykor még Jéhr$ .néqrity£ ^ ^ jtó r a , de azután odalapította az orrát az adja férjhez. Ha a köféljovőben tolódott. ablaküveghez és nagyokat nyak az üvegen. Ezt meg én nem állhattam sző nél erre nagyobb gondot; fordít a kül. Kedvesen rászóltam: kultúrház vezetősége, bizonyára — Pistike, ne nyalogasd az üveget, beteg leszel. — Törődjön a maga dolgával — pattant fel a nagymama — a gyerek azt még hasznosabb munkát végez. Ehhez nélkülözhetetlen a párt nyal, amit akar. Azt hisz! maga találta fel a spanyolviaszára! Pedig! ...No, gye re Pisti, megérkeztünk. — Felkapta unokáját és nagy sebességgel kíijbegett. Pis Most, az előad ás után — segítsége, a párttal való szorosabb tike barátságosan integetett vissza, pá, pá. — Ne köszönj, nem tetem ük meg — és a nagymama rálegyintett a kis kézre. mint ahogyan eddig tették — kapcsolat. Sajnos, nem a tükör görbe. — BÁNFALVI — — Balkus — körútra indul a kis csoport a
f fl ij e
#
{ é
m 1 9 1
-
I5 fii
11
m 12 m
14
15
17~
8
m
ÍJ 21 m
27
28 B
31
34
M
19
■
25
2,
52
I n
a
“ 1
1
33 1
)35
I
I
« í 20! 1 81 0 26 1 H
22
23 2.
1 13
■
1
18
1 P- I I
6
10
I
1
sl
! Megfejtés» 20 p o n t
Elkészítve j é étel
Megfejtése 5 pont.
Elmúlt felette az idő G
C
O
1
1. £ z a fiatalság: 9. B átorkodni. 10. H itegető. 11. S zárm azik; 13. T ő T u rk esztán b an , 14. L eiiajlgál. 18. N agy m a g y ar költő; 17, Y. R; 1«. H evesi nagyközségi 20. O. A; 21. K ézi szövőszéken szőtt; m intás falfezönyeg; 23. A. O. 23. Haza; 26. In d u latszó , 27. P . R. D; 29. F elö rli az ellenállását! 81, Vezetéknév; 33. S ém ita nép; 34. Á sványi képződm ény] 36. Id eg en n ői név. F üggőleges: 3, S zellőztetni — franciául] 2. Id eg en fé rfi név( 3. M egokoli 4. A. I. 5. K ét egym ás u tá n i » elő m ábc«
bői,
EÓ
VÉS
tVízszintes:
A fiatalságról 2 |3 |4
jé
6. L. M. A: 7. :! I ; k islán y a B alato n p a rtjá n , 8. Á tnyújtó; 9. Ez a fiatalság
1 á
Megfejtése 5 pont.
Rejtvény* m olim piáéx
M
13. 1». 22. 24. 26. 28. 28. 32. 35. 38.
É lettelen tárgy. G y erm ek játék sz er, Felakasztottál*; Csillagkép. M agyar költő. L ipiuskaja; Agg. F ütyülő; Z enei rövidítés. B etű, fonetikusan]
M egfejtésül b e k ü ld en d ő : Vízszintes 1, Függőleges 3]
Egy kis matematika E gy üzletben h a t h o rd ó p etró leu m volt. K ülönböző n ag y ság ú ak v o ltak a hordók. Volt eg y 13 1-es, egy 1« 1-e«; eg y 16 1-es, eg y 1» 1-es, eg y 26 1-es és eg y 31 1-es, E gy n a p o n k é t v á sá rlő közül az egyik m egvett k é t tele h o rd ő p etró leum ot, a m ásik h á rm a t; A z első k é t szer kevesebb p etró leu m o t v ett, m in t a m ásodik. A h o rd ó k a t nem v o lt sza b a d feln y itn i; E ste az. üzletben m á r csak egy h o r dó Volt; K érd és: m elyik; M egfejtése 20 pont]
Találós kérdések 1. Ml a cím e M ikszáth K álm án h a lá la u tá n k ia d o tt reg én y én ek ? (2 pont). 2. Ml okozza az apályt és a dag ály t? (2 pont).
3 . K i v o lt a n a g y r ó m a i r a b s z o lg a f e l k e l é s v e z é r e ? (2 p o n t ) : 4. KI írta az ;iA pák é s fiú k “ c , re gén y t? (2 pont); 5. M ilyen Írá sje l v a n a legtöbb író gépen az 5-ös szám fe le tt? (2 pont);
Megfejtési határidő: január 5.
C sü tö rtö k g§ D ávid
iBBgimuiBumiimiamiiwimB N ap k elte: 7.32 N ap n y u g ta: 16.01 •
IDŐJÁRÁS V árható id ő já rá s m a e stig : Felhős; h ely en k én t m ég ködös idő, több h e ly en ködszitálás, kisebb havazás, eső; M érsék elt széL A h ő m érsék let nyu g a to n kissé em elk ed ik , k e le te n alig vál tozik. L egalacsonyabb h ő m érsék let é jje l: 0—m inusz 3, legm agasabb n ap p a li h ő m érsék let n y u g ato n 3—6, ke le te n 0—p lu sz 8 fo k között. A fű tés a la p já u l szolgáló középhő m érsék let 8—4 fo k között.
— A BÉKÉSCSABAI és az Orosházi Á llam i Á ruházban a há romszázezredik vásárlói várják. M indkét áruházban 300 forintos vásárlási utalvánnyal köszöntik a háronvszázezredik vásárlót. — ARANY Gy. Lajos kulákot. a gyomai járásbíróság 10 hónapi börtönre, ezer forint pénzbünte tésre, kétezer forint vagyonelkob zásra és két évre egyes jogok gyakorlásától való eltiltásra ítél te, m ert 4 kát. hold 900 négyszög öl földterületén a búzavetést el m ulasztotta. A i ítélet nem jog erős. — A ROMÁN Népköztársaság ban még ebben az évben tizenkét filmszínházat nyitnak meg Buka restben, Nagyváradon, Loneán. M angalián és m ás városokban, és tíz filmszínházat teljesen átala kítanak. — A BIHARUGRAI Tógazda ságban kedden befejezték a Iialászást. A gazdaság 112 százalék ba teljesítette term elési tervét. tjtezerszázhuszonhat mázsa nyolcvanöt kiló halat fogtak ki. Na gyobbrészt tükröspoatyoi és pik kelyest. A halak lit) százaléka el ső- és másodosztályú. — SZÜNETEL a véradás a Bé késcsabai Vérkonzerváló Állomá son. Az első véradási nap január 4-én lesz. — CSEHSZLOVÁKIÁBAN Vla dim ír Cech rendező befejezte Ne bosszants K risztina című színes vígjátékának forgatását. A film egy festőről szól, aki form alista Irányokba téved. De később ta lálkozik egy gyógyszerészaövel, aid visszavezeti őt az igazi művé szet útjára. A festőt K arel Höger állam díjas, a gyógyszerésznöt Lida Vendlova alakítják. — A BÉKÉS MEGYEI Haza fias Népfront-bizottság értekezle te t ta rt ma, csütörtökön délelőtt fél 18 órakor a községi, járási népfront-bizottságok elnökeinek részvéteiével Az 1955-os év mun kájáról ta rtan ak ism ertető elő adást és a jövő évi feladatokról; Délben közös ebéden vesznek részt a megjelentek. — EGYRE szélesedik a versenymozgalom az iskolák és óvo dák társadalm i segítésében. Lőkőshazán a községi tanács párna fát adott az általános Iskola pad lózásához. C sutkát pedig az osz tályterm ek fűtéséhez alágyújtós nak. Az építkezéshez szükséges anyag szállítását is biztosította. — SIODMAK am erikai rendező 1956 áprilisában film et forgat Thomas M ann „B arátság“ című regényéből. A film nyugatném etolasz-amerikai közös gyártás lesz, a főszerepeket Silvana Magnano és Charles Laughton alak ítja majd. — A FŰTÉSI idényre pozdorjá t adott a Sarkadi Kendergyár a helybeli általános gimnázium nak. Ezzel a fűtőanyaggal két száz m á s a szenet tak arítan ak meg. A kályhák átalakításáról a cukorgyár gondoskodott, ezenkí vül 39 ezer forintot is adott.
1935. decem ber 29., csütörtök
VíUawaioU PUfit
fsÁ a ffá fo á N sP Z fp
Q
h t
M s.
Jól sikerült sporlkör-vezelöségválasztó taggyűlés a Békési FMSZ Vörös Meteornál
S tade R eim s—B udapesti Vörös Lo! bogó 4:4 (3:1). I B udapest, D ózsa-stadion. 40 000 né ző, v ezette: H usband (angol). A v á ra k o zásn ak m egfelelően,
vé
A Békési FMSZ Vörös Meteor Sport lelentőségéről és nagy érdeklődés volt gig h atalm as küzdelm et hozott a k é t tapasztalható. csap at találkozója. A S tade R eim s Az elnöki beszámolóból, amit Deák J á jó h írn ev ét, gyorsfság jó nos járási KPDSZ-elnők tartott, kiderült, l§azölta labdakezelés és a k ínálkozó gólhely hogy a sportkörnél nem volt kollektív vezetés, csak egy-két ember dolgozott. zetek kih aszn álása jellem ezte já té k á t. Nem volt jó a kapcsolat, sem az MTSB- A Vörös Lobogó e lm arad t a tőle m eg vel, sem a területi elnökséggel, de még szokott teljesítm én y tő l, v éd elm ét több az illetékes szakszervezeti bizottságok kal sem. Egyik helyről sem kapott a ször zavarba le h e te tt hozni, a csatásportkör megfelelő segítséget és támoga- rok is sok gólhelyzetet k ih aszn álatlatást. A legeredményesebb szakosztály a nuj h ag y tak . kosárlabda volt. A női csapat már a j A lá to tta k aIap ján a Reim s m egmásodik évben megállta helyét az ország | legjobb csapatai között, az OB I-ben.' Az érd em elten ju to tt tovább, atlétikai szakosztály a megyei Béke KuG óllövők: B liard 2, T em plin, Glopa-bajnokságban a hatodik helyen vég- v acki, illetve L antos 2 (m indkettőt zeit. A torna-szakosztály eredményessé- j n „ esfoől) és P alo tás 2. gét m utatják az egyesületi bajn o k ság o -, J ó k . _ Bllard> T em plin, Sinikon elért országos (ifjúsági) második he- ! , , . lyezés m ind a nőknél, m ind a fé rfia k - baldi, illetve S ándoi s P a otas. nál. I A beszámolót követő hozzászólások so rán a sportolók kérték a vezetőséget, j hogy a jövőben jobban törődjön a spor- \ tolók ügyeivel és igyekezzék kialakítani j j 1955 decem b er 18-án, a S zeghalm i Já A szakosztály-vezetőségek m egalakulá a megfelelő kollektív szellemet. A megválasztott új vezetőségben kép- rá si T estnevelési és S portbizottság b írsa után már sokkal könnyebb lett a szervezők dolga a vezetőségválasztó ta g viselve van a DISZ fiatalság, a gim ná k ó zó-bem utatót ta r to tt K ö rösladány gyűlés előkészítésére. A plakátok mᣠzium tanuló ifjúsága és az„ fmsz dol község k u ltú rte rm é b e n . A já rá s i TSB serdülő, 6 ifjú ság i birkózót napokkal előre hirdették és a meghívók gozói. Befejezésül kiosztották a Vörös 12 is közölték a tagsággal a taggyűlés Meteor „Aranykoszorús” és „Jó munká és 6 ökölvívót v o n u lta to tt a b e m u ta ideiét. Már jóval a gyűlés előtt, csopor ért” jelvényeket Somodi Pál gazdaság- tóra. A K örösladány! T ra k to r birkózó tosan jöttek a sportolók és sportbará- felelősnek, valamint Zala Imre és Da szakosztálya, K évés Já n o s edző m un ok. Beszélgettek a vezetőségválasztás rabos István sporttársaknak. k á ja révén, aki fá ra d tsá g o t nem is m erve ta rto tta az ed zéseket — h áro m h e ti edzés u tá n 8 se rd ü lő és 4 If B e fe je z ő d te k a z a s z ta lite n is z F a lu s i-k u p a jú sá g i birkózóval v e tte k részt a be k ü z d e lm e i a b é k é s i já r á s b a n m utatón:
körnél az új vezetőségválasztásnak annál Is Inkább nagy a Jelentősége, mivel a sportkörnek az utolsó hónapokban jófor mán nem volt vezetősége. A nyár közepén az elnök "távozása után teljesen szétosz lott a vezetőség és gazdátlanná vált a sportkör. A közelgő választásokra való tekintet fel a „válság” idején sem kapott új ve zetőket a sportkör, de a lelkes aktívák segítségével sikertilt olyan munkát vé gezni, hogy a szakosztályok kisebb-nag\obb zökkenővel befejezték a bajnoksá got. A szakosztály-vezetőség választások a vártnál sokkal jobban sikerültek. Minden szakosztály-gyűlésen megjelent a szak osztály tagságának túlnyomó része és ér tékes hozzászólásaikkal is segítették a szervezőket, hogy megfelelő vezetőket vá lasszanak. Most már minden szakosztály élére olyan vezetők kerültek, akik eddigi munkájukkal bebizonyították, hogy érde mesek a tisztségre.
A b ék ési já rá sb a n több h éten k e resztü l fo ly ta k az asztalitenisz F alu sik u p a m érkőzései, am elyeken 97 v e rsenyző v e tt részt. A JT S B 1955. decem b er 18-án, B ékésen, a III. sz. altalán o s iskola to rn aterm éb en rendezte m eg a já rá si döntőt. A já rá si dö n tő n a községi, illetve a ülsz alap szerv ezeti v ersen y e k négy első hely ezettjéb ő l a lak íto tt csap ato k v ettek részt. A já rá s te rü le té rő l 12 négyes csap at in d u lt. A k ö rm érk ő zés u tá n , a k é t csoportb an , a köv etk ező so rre n d a la k u lt k i: A) cso p o rt: 1. K osárüzem I. D ISZ; 2. M ezőgazdasági isk. DISZ; 3. B. Vörös M eteor II; 4. B. G im názium DISZ; 5. M ezőberényi DISZ.
R észletes ered m én y ek :
j
B) csoport: 1. K öröstarcsai FSK ; 2. K osárüzem II. D ISZ; 3. M uronyi DISZ; 4 - 3 K am ut! F S K -B é lm e g y e ri FSK ; 6. B ékési DISZ. , a döntőben a négy egyéni szám m ellé négy páros szám is be le tt lk j tatva. A b ajn o k ság v égeredm énye a következő: j Az asztólitenisz F alu si-k u p a já r á s i baj n o k a . B ékési K osárüzem I. DISZ; ^ K öröstarcsai FSK ; 3. B ék ési Mező■gazdasági sz ak isk o la: 4. B ékési Koeárü7em j j _ d i s z , j ! A b ajn o k ság o t n y e rt csap atn ak a já 1 rási tá rsa d a lm i sportszövetség szép kivitelű k u p á t adott, ez a F alusik u p a örökös v á n d o rd íja lesz.
se rd ü lő k : B a ra n y a n . _ K e ré k g y á rt6 (Szegha. | töm j. győz: B a ra n y a ; R a d n a i-S e rfő z ő (K örösladány), győz: Serfőző. s z to jk a - H a jd ú (Szeghalom ) d ö n tetIe n . M arsl n i .- K i s s (K örösladány) dö n tetlen ; F a rk a s—B a ra n y a I, (Szeg halom ) d ö n tetlen ; K iss—N agy (K örös ladány), győz: Kiss. ' Ifjú ság i:
Jelesre vizsgáztak az
az ifjú ság i b ajn o k ság o t és azt, hogy a
egym ás b a rá ti m eg b ecsülésének igen
A sp o rtk ö r irá n ti sz eretetn ek ,
női csap at is részt v e h e t az OB-ba
szép ta n u je lé t ad ta a P écsi Vörös Me-
Ju tá sért folyó osztályozókon. A fiatalo k a z u tá n m eg aján d ék o zták egym ást, a fiú k a lán y o k n ak , a lá nyok pedig a fiú k n a k v e tte k kedves
te o r
k o sá rlab d a
szakosztálya.
Csü
tö rtö kö n este m in teg y húsz fiatal le ány és fiú állta k ö rü l a sp o rtk ö r k lubhelyiségében a feld íszített fenyő fát. íg y v a n ez m á r n á lu k évek óta, hiszen a szakosztály p ro g ra m ja sze rin t évközben is k lu b este k szerepel tek a m űsoron, szak m ai előadásokkal, zen etö rtén ettel, hang lem ez-hallgatás sal és m ás, igen h asznos szórakozás sal. C sü tö rtö k ö n
este
a
b arátság o san
m eleg helyiségben, a fenyőfa
k ö rü l
A nka (K örösladány)—Szabó (Szegha lom), győz: A n k a; M arsi I. (K örösla dány)—L engyel (Szeghalom ) d öntet len ; K ozák (K örösladány)—T óth (Szeg halom ), győz: T óth. K ötött- és ,:»iAb£dfogású b e m u ta tó : Ifjú ság i: I bsó—S2abó; P ász to r—L en gyel (Szeghalom ), K ovács—N án ási (Kö rösladány) döntetleni
a sp o rtk ö r csak a helyiséget ad ta: j Boldogok, m egelégedettek v o ltak ezek :
S erdülő: B a ran y a II.—H ajd ú (Szeghalom ); győz: B a ra n y a ; Sz. T óth—B encsik (Szeghalom ) döntetlen!
A G yulai Vörös M eteor SK -ban is választo tta k
legében, s lelkes, nagy elh atáro záso k
Az alig kétéves sp o rtk ö r m ú lt évi m u n k á já n a k beszám olója során főleg
születtek 1 A P écsi V örös M eteor fia
a labdarú g ó -szak o sztály
tal szakosztálya Jelesre vizsgázott SZen a z estén a közösségi szellem ki
hallo ttu n k ;
a fiatalo k a klu b h ely iség m eg h itt me
A
A téli olim piai já té k o k g yorskor- I parttó l és így az m ost egy nagy, ová csolyázó-versenyeit, m in t ism eretes, a lis alakú, úszó jé g tá b lá ra hasonlít.-' C ortina d ‘ A m pezzótól 13 km -re fekvő j Hogy a p ály át és a versenyzőket az M isurina-tó jeg én rendezik. A jég északi széltől is óvja, N ilsson a tó pálya elkészítésével G östa N ilsson is p a rtjá n m esterséges v éd ő g átat a k a r m ert svéd jég szak értő t bízták m eg az em eltetni. N ilsson vélem énye szerin t olaszok. N ilsson n ag y gonddal végez ezen a jég en az olim pia so rá n m in te m u n k áját, s az első n aptól kezd den távon m eg d ö n th etik a világcsú ve, aho g y a h ő m érsék let a fagypont csot. Az úszó jég p ály a b em u tatk o zása alá sülly ed t, m á r a h a jn a li ó rák b an egyébként k itű n ő en sik e rü lt, m ert a m eg jelen t a tav o n és forró vízzel lo- hét elején ta rto tt első k étn ap o s ver cso ltatta a k eletkező vékony jég ré senyen az olasz v ersen y ző k m inden teget. N ap ró l-n a p ra szinte centim é távon igen jó e red m én y ek et é rte k el. te re n k é n t növelte így a jég réteg vas N ilsson elég ed ett v o lt a láto ttak k al, tag ság át, am ely az olim piai já té k o k - sőt, m in t m ondta, attó l fél, hogy a kezdetéig, elő reláth ató lag , e léri a 70 400 m -es p ály a az 500-as fu tó k n a k m ár cm -t. A h asad áso k elk erü lése végett túlságosan gyors lesz és a nagy se és a vízszintes fekvés b izto sítására a besség k övetkeztében a k an y aro k b an Jég p ály át fű részek k el elv álaszto tták a k ö nnven k isz alad h atn ak a p ályáról,
A b ajn o k ság állása a k övetkező: lá tsz o tt po n t
| !
1. B ékési FMSZ VM 2. B ékési É p ítő k 3. B ék ési S zp artak u sz 4. B élm egyeri FSK 5. B ékési G im názium 6. M uronyi T ra k to r 7. M ezőm egyeri FSK (kétszer n em állt ki).
j
3 4 2 3 4 3 3
•
12 13.5 10 8.5 8 7.5 3.5
A b ajn o k ság eddigi fo rd u ló i u tán fejlő d ést ta p a s z ta lh a tu n k az elm ú lt évhez viszonyítva. V isszaesés tap asz talh ató a bélm eg y eri csap atn ál, am ely tav aly m eg n y erte a já rá si b ajn o k sá got, de spo rtszerű ség b ő l a m o stani b ajn o k ság b an is p éld am u tató . A sp o r tolók, h a kell. k e ré k p á ro n Is elm en n ek az esed ék es m érk ő zésre. Ezzel szem ben a M ezőm egyeri FSK csa p ata eddig nagyon gyengén szerepelt, a n n a k ellen ére, hogy jó kép esség ű j csapat. M egtö rtén t az is, hogy o tth o n i í m érkőzésre sem á llt ki, am ik o r az ellenfél m eg jelen t. A sp o rtk ö r vezető ségének nem tö rő d ö m ség e elítélendő.
SZINHAZ
PÉK É FILMSZÍNHÁZ. O rosháza; D ecem ber 29—ja n u á r 3: T iltott szere lem . TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ. Szarvas; December 29—január 3: Monte Christo II, SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyom a. D ecem ber 28—29: K alan d M arien stad tb an .
Apróhirdetések 110—120 kg-os, továbbhízlalásra is alkal» más, 1iízó eladó. Békéscsaba, V., Báthory u. ÍO. Egy ebédlő, darabonként, és egy príma háló eladó. Békéscsaba, Jókai u. 66. A Csongrád megyei Mezőgazdasági Gép javító Vállalat azonnali belépéssel felvesz motorszerelő és géplakatos szak* munkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat telephelyén: Hódmezővásárhely, Erzsébeti út, reggel 7—16 óráig. Prima, 230—240 kg-os fiatal hizottsertás eladó. Békéscsabán, gyulai zsilip mellett Sajben. 100-as Csepel, 230-es P u c h m o to rk erék p á r sü rg ő sen eladó, vagy h ízott disz n ó ért cserélh ető : O rosháza, Tom pa u tc a 1.
December 29-én, 19.30 órakor; A néma levente. (Odry-bérlet.)
Közöljük előfizetőinkkel, hogy lapunk 1956. évi kétszínnyomású, ízléses kivitelű fali naptárát a lapot kézbesítő postás dol gozótól minden előfizetőnk megkapja, *.• Falinaptárunk 1956. január 1-1, újévi szá munk mellékleteként jele nik meg. A naptárt a január 1-én be lépő előfizetők is megkapják.
Hfrlapkézbesítőket AZONNALI BELÉPÉSSEL felveszünk. Posta. Békéscsaba 1.
I A Szarvasi Vasipari Ktsz AUTÓSZERELŐ RÉSZLEGE AUTÓK JAVÍTÁSÁT, GENERÁLOZÁSÁT. DINAMÓK és VILLAMOSSÁGI berendezések szakszerű javí tását vállalja.
erősebb a gazdaság. A múlt évről áthozott tartozás csak na gyobb gondot, nehézséget jelentett. A hátralék növeli a jövő évi kötelezettséget! A törvényes tar tozás rendezését minden termelőtől szigorúan megkövetelik, a hátralékokat behajtják. — A község a hátralékosok miatt nem kapja meg a szabadpiaci értékesítési jogot. Az idei jó termés lehetőséget nyújt a korábbi adósságok le töri esztésére Is! Minden termelő rendezze tartozását, és » zárja az 1955-ös évet adósság nélkül.
jó
T erm elő sz ö v etk e ze te k !
E gyéni te rm e lő k !
ered m én y ek et é r t el, de az a tlétik ai szakosztály csa k p ap íro n m űködött, u tá n m eg v álaszto tták az új elnöksé-
jő közösségi szellem n ek k ö szönhetik : tolókat; — H — get, am ely __________________________________________sp o rtá g a k a t Is felkarolni;
Úszó jégpálya
j
m űkö d ésérő l
sak k -szak o sztály
b ú c sú z ta ttá k a sik e rek b en gazdag év et j alakításából és p éld át m u ta to tt m ea fiatal k o saraso k . Az edző, Rácz J á - ! gyén k v alam en n y i sp o rtk ö rén ek , ho - , V asvári sportoló é rté k e s hozzászólása nos m o n d o tta el, hogy elsősorban a .gyan k ell jó l - nevelni a fiatal spor-
TFRV FILMSZÍNHÁZ. Békéscsaba* A b ék ési já rá s i sak k csap a t-b ajn o k - ^ D ecem ber 28—30: Civil a p ály án . BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ. Békescsa« ság küzdelm eib en m á r a 4. fo rd u ló n ál ba. December 29—31: Schubert. ! ta rta n a k . A 3. és 4, fo rd u ló ered m é- j SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ. Békés csaba. December 29—január 4: Egy pikoló n y e l a követk ező k : \y ■ ■ világos. B ékési G im názium —B élm egyei FSK i PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, G yula. De 2:4; B ékési S zp artak u sz—M uronyi T. cember 29—január 1: Kürtös unokája. 5,3:0,51 B ékési É p ítő k —M ezőm egyei BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ. lékéi* FSK 6:0, (M ezőm egyer n em je le n t December 29—január 4: Özönvíz előtt. m eg); B ékési FMSZ V örös M e te o r PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ. O roshá B ékési É pítő k 4.5:1,5; M ezőm egyeri za. December 29—január 1: Gyötrelmes éjszaka. FSK—B ék ési G im názium 3,5:2,3.
A d ó s s á g n é lk ü l
ö k ö lv ív á s:
A szép b e m u ta tó t a nag y szám ú kö kis a ján d ék o k at. M indent m ag u k v e t- ' zönség sp o rtsz erű b iztatással és tap s tek , az a ján d ék o k at, a fenyőfát, az sal ju talm azta. Illatozó te á t és az ap ró édességeket;
-
MOZI
! Stade Reims ju to tt tovább a klubi csapatok Európa-kupában
h iv atv a
lesz
a
k iem elt
VIHARSAROK NÉPE az MDP B ékés m egyei P á rtb iz o tt ságának lapja. S zerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József. S zerkesztőség és k iad ó h iv atal: B ékéscsaba, S zabadság té r 19. T elefon: szerk. és kiadóhiv. 22—90. Bm. N yom daipari V. békéscsabai telepe; F elelős nyom davez: K endra G yörgy. T erjeszti: a M egyei P o stah iv atal H ír laposztálya és a hlrlap -k ézb esltö pos tah iv atalo k . E lőfizetés: p o stah iv atalo k nál és kézbesítőknél. H avi előfizetési d íj: 11 forint)
Terjeszd a Viharsarok Népét!
új ÜSZŐ -
Itizlalási akció
indult be!
Szerződés köthető bármilyen fajtájú, hizlalásra alkalmas
üszőborjúra Beállítási súly: 50—280 kg-ig. Állatdarabonként 300 Ft. előleg. Kedvező átvételi árak. Felvilágosítás: a
B ékés m eg yei Á lla tfo r g a lm i V á lla la t k ire n d e ltsé g e in é l