Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org)
MAYER Annamária: Jövő a biztonságot nyújtó fa árnyékában Bevezető A dolgozatom témájának kiválasztásában a 2009 szeptemberétől kezdődő önkéntes munkám játszotta a legnagyobb szerepet. Több gyermekotthonban is segítettem a Future Sense nevű angliai cég önkénteseinek angolról magyar nyelvre fordítani. Az ott eltöltött idő alatt sok mindent megfigyelhettem, mint például azt, hogy az ott lakó gyermekek többsége viszonylag pesszimista világképpel rendelkezik valamint elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon mi fog történni velük, ha már nem fogadják be őket a gyermekotthonban és el kell kezdjenek megállni „a saját lábukon”. Hajdú Gábor Hargita megyei tanácsos egy konferencia alkalmával így fogalmazott: „fontos a jövőkép, a vízió, de szorosan ott kell lennie mellette a küldetéstudatnak is, az elkötelezettségnek, hogy az ember dolgozzon jövőképe megvalósításáért.”1 Ezt én úgy értelmeztem, hogy hiába a külső, pénzügyi segítség egy hátrányos helyzetű csoport (vagy akár térség) számára, ha nincs meg bennük az akaraterő. Dolgozatomban erre szeretnék rávilágítani, hogy az általam kutatott csoportot mennyire foglalkoztatja a jövő tervezése. Hiszen a jövőkép hiánya olyan súlyos problémákban is kiteljesedhet, mint akár az ifjúkori bűnözés. (Halász és Lannert 2000, idézi Réthi -‐ Vámos 2006). Napjainkban nagy problémát jelent a családi típusú gyermekotthonokban nevelkedett 18. életévüket betöltött fiatalok jövőjének kérdése, ahogyan ezt kihangsúlyozta magiszteri dolgozatában Nagy Margit -‐ Veronika is. Az általam elkészített vizsgálat gyakorlati jelentőségeként megemlíteném, hogy: a gyermekvédelmi rendszer alkalmazottainak, a nevelőnőknek és mindazoknak, akik érintettek a témával kapcsolatban dolgozatom egy hasznos információ-‐csomagot jelenthet. Tehát rálátást nyújthat a kutatás alanyainak életével, életvitelével, körülményeikkel kapcsolatos legégetőbb problémákra, amelyekkel meg kell küzdeniük. Célját akár úgy is meghatározhatnám, mint egyéni vagy csoportos beavatkozási tervek kidolgozására és különböző projektekhez felhasználható előkészítő felmérés.
I. Elméleti rész I.1. A gyermekotthon, mint szocializációs közeg Azok a fiatalok, akik számára a szülői lakás bizonyos okokból kifolyólag (meghaltak a szülők, nem szívesen mennek haza stb.) már nem azonos az otthon fogalmával, azok a gyermekotthon falai között kényszerülnek rálelni „saját családjukra”.
1
http://pluszportal.ro/web/index.php?option=com_content&task=view&id=18849&Itemid=28&limit=1 &limitstart=2
200
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Az ilyen körülmények között élő fiatalok elsődleges szocializációs folyamata csonka vagy teljes mértékben hiányzik, ennek következtében a másodlagos szocializáció, vagyis az intézményi, át kell vegye a primer szocializáció funkcióját, ami a családé (Varga 2006, idézi Farnas 2009: 5). A családi életre való felkészítés, a családon belüli szerepek megtanítása, a kiegyensúlyozott családi és szexuális életre való nevelés, a normák és értékek elsajátítása stb. mind-‐mind a nevelők feladatkörébe tartozik (Vock 1993, idézi Farnas 2009: 2). Ez a fajta szocializáció számos akadályba ütközik. A továbbiakban az akadályok sorából kiemelnék pár fontosabbat, amelyeket az önkéntes munkám során is megtapasztaltam. A gyermekotthoni szocializáció csak részben helyettesíti a családi szocializációs folyamatot, a nevelők egy személyben betöltik úgy az anyai, mint az apai szerepeket, ennek következtében ezek a fiatalok úgymond nem rendelkeznek egy normális családmodellel (Varga 2006, idézi Farnas 2009: 5). Az intézetben nevelkedő fiatal egész életútjára, jövőképére kihatással van ez a jelenség. Ugyanakkor nincs mintájuk a helyes konfliktus megoldásra, ezért többnyire csak az egymás erőfölényére épülő mintákat látják. A több fizikai erővel rendelkező intézeti gyermek szava, akarata számít döntőnek egy konfliktus rendezésekor (Tankó 2009). Mindezek mellett, fontosnak tartom megemlíteni, hogy egyes szerepekben gyakran változnak a személyek. A gyökértelenség, az instabil értékek, normák, a kialakulatlan szokások gátat jelentenek a hosszú távú élettervezésben, előrelátásban (Varga 2006, idézi Farnas 2009: 5). Az otthononként öt-‐hat nevelőnőhöz a gyermeknek külön-‐külön kell alkalmazkodnia. Habár vannak adott szabályok, amelyek alapján végzik munkájukat, azonban minden ember más és más, ezért véleményem szerint ahány nevelőnő annyi nevelési módszer létezik. A különböző gyermekotthonok, esetleg a saját családjuk illetve akár nevelőszülők is újra és újra más-‐más szabályokat vezetnek be életükbe. Például önkéntes munkám során tapasztaltam, hogy egyes nevelők úgymond engedékenyebbek, míg mások szigorúbb nevelési módszereket alkalmaznak. Egyesek az általános és középiskolás gyerekek számára tiltják a mobil telefon használatát, míg mások engedélyezik. Ez gyermekotthononként és nevelőnként változó. A gyermekotthonban lakó fiatalok többsége az otthon fogalmát már több lakóhelyhez is asszociálta. Tehát viszonylag gyakran kényszerülnek lakóhely változtatásra. Éppen ezért, véleményem szerint a gyermekotthon az esetek többségében nem csupán szocializációs, hanem reszocializációs közegnek is nevezhető. Minden egyes lakóhely-‐változtatás következtében a régi helyükhöz kötődő érzelmi szálak megszakadnak. Ilyenkor új életrendhez, új osztályokhoz, új nevelőkhöz kell alkalmazkodniuk. A beilleszkedés egy újabb nehéz szakaszán kell átesniük, újból meg kell találniuk helyüket a kapcsolatok hálójában (Műller 1997, idézi Tankó 2009). Például egyes kutatások alapján a gyermekotthonból kiemelt és nevelőszülőkhöz helyezett fiatalok a gyakori problémák miatt átlagosan három évet töltenek el nevelőszülőknél. Ezt követően a kapcsolat megszakad közöttük. A nevelőszülők az esetek fele arányában (55%) felmondják a szolgálatot, illetve a gyerekek 26,5%-‐a kéri visszahelyezését a gyermekotthonba (Teleki 2005: 56).
201
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Ugyanakkor „a családjukból kirekesztett vagy kiemelt és intézetben elhelyezett gyerekek esetében a családi intim mikrokörnyezeti hatás helyett a nagycsoportos uniformizált hatás érvényesül”. (Murányi – Kabainé 1991, idézi Gagyi: 2005: 8). Fejes 1999-‐ben arról számol be, hogy a gyermekotthonokban „… nem ismeretes az individuális nevelés…, minden gyermek egyazon közösség arctalan tagja, és ezért rá is csak a közösségre kiszabott, kollektív nevelési szabályok érvényesek” (Fejes 1999, idézi Mailat 2009: 16). Ugyanakkor a nagyobb létszámra való tekintettel nemcsak a tulajdonlásra nincs lehetőség, hanem az egyéni élettér, egy saját zug kialakítására sem (Tankó 2009). Esetükben a felnőtté válás egy sokkal nehezebb folyamatnak bizonyul. Véleményem szerint a Fejes által bemutatott körülmények napjainkban már kevésbé jellemzik az intézeti életet. A családi típusú gyermekotthonok megjelenése nagymértékben javította a Fejes által leírt helyzetet. Az ilyen típusú otthonokban a fiatalok úgymond családi modell szerint élnek, ahol részben vagy teljes mértékben lehetőségük van az anyai és apai szerepek megtanulására. Az új gyermekotthoni nevelés és a sikeresebb szocializáció közötti összefüggés eredményei hosszútávon még nem bizonyítottak, de a családi típusú nevelésnek máris szemmel látható eredményei vannak (Gagyi 2005). Viszont ezzel ellentétben, az olyan intézetekben, ahol több nevelőnő váltja egymást a szocializáció kevésbé zajlik sikeres módon. I.2. A hátrányos helyzet különböző szegmensei „A hátrányos helyzet” vagy „hátrányos helyzetű” kifejezést eléggé gyakran használjuk hétköznapjaink során. Ez úgymond egy viszonyfogalom, amelyet nem lehet általánosságban vizsgálni, hiszen társadalmanként, koronként más és más rétegek sorolhatók be ebbe a kategóriába. Például, lehet, hogy azt a fiatalt, akit Romániában a hátrányos helyzetűek csoportjába sorolnak be, Afrikában még csak meg sem közelítené az ebbe a csoportba besoroltak jellemzőit. A szociológiának ez egy fontos kutatási kérdéskörét képezi, hogy „mely területeken, mennyivel illetve kihez, mihez képest van valaki „hátrébb”, milyen a társadalmi helyzet, szerep, amelyben őt hátrányosnak kell, vagy lehet tartani” (Réthi -‐ Vámos 2006: 9). A hátrányos helyzetű gyermek kifejezés úgy is definiálható, mint az a gyermek, aki valamilyen oknál fogva hátrányokkal indul (Bábosik -‐ Mezei 1994, idézi Nagy 2009: 5). Ez egy multifaktoriális jelenség, (sok egymással összefüggő eleme van) amely lehet: anyagi természetű, érzelmi jellegű vagy kifejeződhet a kulturális értékekben való korlátozódásban. Nem minden esetben függ össze a család gazdasági helyzetével vagy a szülők iskolai végzettségével. Tehát léteznek olyan egyének is, akik hátrányos helyzetűek, annak ellenére, hogy kedvező családi körülmények között élnek. Például amikor a családon belüli bántalmazásról beszélünk (Réthi – Vámos 2006: 19). Egyes kutatók azt állítják, hogy „a családi és az iskolai szocializáció közötti távolság az, amely egy gyermeket kulturálisan előnyös vagy hátrányos pozícióba helyez.” Ha egy gyermek a kulturális javakhoz kevésbé jut hozzá a családi szocializáció során, kevesebb ismerettel lép a tudás megszerzésének útjára, mint társai, akkor hátrányos helyzettel indul társaival szemben (Torgyik 2005, Vámos és koll. 2004a, Vámos és koll. 2004b, idézi Réthi -‐ Vámos 2006: 10).
202
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Kutatási alanyaim mindenképp ebbe a kategóriába sorolhatóak be, hiszen élethelyzetükből, származásuk következtében jelenleg hátrányos körülmények között élnek. A jelenség multifaktoriális jellegének következtében pedig esetükben ez főként csoportosan jelentkezik. Például, nem elvétve vannak a gyermekvédelmi rendszerben olyan fiatalok, akiknek szüleik nem tudják biztosítani számukra a megélhetést, ugyanakkor fizikailag bántalmazzák őket. I.2.1.Családi háttér avagy a családi háttér hiánya – A társadalmi starthelyzet Amikor a gyermek először lép ki a családi mikrokörnyezetéből, először szembesül az őt körülvevő világgal, már akkor feltűnik számára, hogy társai más-‐más anyagi helyzettel, családi légkörrel, felfogással rendelkeznek. Már 5-‐6 éves korban is megfigyelhető, ahogy egy-‐egy gyermek különböző megjegyzéseket tesz társaira nézve: „Neki nincsenek játékai, ő mindig szomorú... Miért nincs vele az anyukája?”. A családi háttér meghatározó jellegű a személyiség fejlődésében, az életfelfogásban és ugyanakkor a jövőkép megalkotásában is. Erre egy nagyon jó példával szolgálhatok saját élettapasztalatomból. Van egy lány ismerősöm, akinek szülei alkoholisták. Családjukban már az is megesett, hogy a „fejsze az ajtóban állt meg”. Két testvére közül az egyik szeretett volna érettségi után továbbtanulni, de nem volt lehetősége rá… A másik testvére szintén az alkoholizmushoz vezető lejtőn indult el. A lány tizenegy osztályt végzett és a továbbtanulás messzemenően nem szerepel a jövőtervei között. Sokszor rákérdeztem, hogy „mihez fogsz ezek után kezdeni…?” A válasz mindig ugyanaz volt: „Munkát keresek.” De persze még a mai napig is ezt teszi. Feltevődik a kérdés, hogy vajon milyen esélye lesz az életben az előbb említett három fiatalnak? Erre a kérdésre válaszolni nem tudok, azonban mindenkinek a saját képzelőerejére bízom. Véleményem szerint nem kérdéses, hogy a fiatalok életét mennyire befolyásolja a családi hátterük. Bourdieu azt állítja, hogy a családok és gyermekeik voltaképpen az objektív körülmények átalakító hatásának engedelmeskednek. Ugyanakkor általában a helyzetüket meghatározó kötöttségek szerint viselkednek még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy az ízlés vagy hivatás elnyomhatatlan ösztönét követik (Bourdieu 1967, idézi Andor -‐ Liskó 2000: 48). Az előbbi példában Bourdieu állítása nagymértékben bebizonyosodik, hiszen a fiatalok gyermekkori szocializációjuk során a családjuktól, szüleiktől átvett értékek tükröződnek a jövőbeli életvitelükről alkotott képben. Girán szintén a családi háttér meghatározó szerepét hangsúlyozza, miszerint „a gyermek tehetetlenül ki van szolgáltatva a szülők lelki hatásának, és lelkében elkerülhetetlenül olyan mély nyomot hagy a szülők önámítása, őszintétlensége, alakoskodása, képmutatása, gyáva aggodalmaskodása és önző kényelmessége, meg önteltsége, mint a viaszban a rányomott pecsét” (Girán 2005: 66). Az egyén életét, jövőterveit főként az határozza meg, hogy milyen családba, milyen társadalmi közegbe születik bele. Merei úgy fogalmazza ezt meg, hogy „az a gyermek indul el felfedezni a világot, akinek van ahonnan elindulnia és ahova visszatérnie” (Merei 1980, idézi Moldovan 2005: 9). Tehát a jobb családi háttérből, kellemesebb családi légkörből származó fiatalok nagyobb eséllyel érvényesülnek az élet színterén. Vock József a családi hátteret (a gyermekek és a család kapcsolatát), négy kategóriába sorolja:
203
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) A rendezett családi hátterű gyerekek esetében támogatni kell a látogatást, a gyermek töltse otthon a hétvégeket, ünnepeket, szünidőket. Ilyen esetben a családot kell támogatni anyagi segítséggel, szakmai tanácsadással. Család nélkül felnövő gyermek esetében nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a gyereknek tartós kapcsolatai legyenek a nevelőkkel. Lehetőséget kell adni a családi élet bemutatására, ahol tapasztalatokat szerezhet a gazdálkodásról, családi gondok, bajok, örömök területéről. Átmenetileg zilált családi háttér esetében a konfliktus, válás elmúltával a család ismét alkalmas lehet a gyermek megfelelő nevelésére. Kedvezőtlen, rossz hatású család esetében a szülők alkalmatlanok kötelességük teljesítésére, ez pedig gátolja a gyermek beilleszkedését a közösségbe (Vock 1993, idézi Farnas 2009: 2). A szülőknek kötelességük biztosítani gyermekeik számára olyan körülményeket, amelyek között képesek növekedni és fejlődni. Tehát egy olyan életszínvonalat kell biztosítaniuk számukra, amely által az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mint például az élelmiszer, ruházat, lakóhely, egészségügyi szolgáltatásokban való részesülés. A szegény vagy árva gyermekek szülei ezekhez a dolgokhoz nem képesek hozzájuttatni őket. Esetükben a hátrányos helyzet, különböző szegmensei figyelhetők meg. A fiatalok többsége főként a család gazdasági helyzete illetve a szülők elhalálozása miatt kerül az intézményekbe. Léteznek azonban szélsőségesen hátrányos helyzetűek is, mint például, amellyel a SPUNE! csoport beszámolójában ismerkedhetünk meg. Egy olyan esetről számolnak be, ahol hat testvér ugyanabban a lakásban lakott, amely karton dobozokból volt felépítve, meleg víz és villany nélkül, óriási szegénységben éltek. 2 A családnak kell garantálnia az egyén jóllétét, testi-‐lelki egészségét, és biztosítania a társadalom alapját, különösen a saját életvitelével és az általa képviselt szellemi, erkölcsi és vallási értékekkel” (Teleki 2005: 41). Azon fiatalok többsége, akik számára mindezek nem biztosítottak intézményes nevelésben részesülnek. (Habár vannak ez alól kivételek is, hiszen nem minden egyes esetben fedezik ezt fel.) Gyakori tapasztalat az, hogy az intézménybe való áthelyezéskor vagy a családba kerüléskor a gyermek fejlődése megtorpan (Tankó 2009). Több mint 50 év kutatási eredményei igazolják, hogy az intézményekben való nevelés a fiatal gyermekek számára hátrányos helyzetet szül, úgy a megismerés (kognitív), a viselkedés, mint az érzelmi és szociális fejlődés terén.3 Az intézet az otthonhoz hasonlóan szintén biztosítja a védettség, a biztonság bizonyos fokát, azonban ez sokszor csak a fizikai valóságban jelenik meg. Sok érzelmi hiány gyűlik fel az itt nevelkedő gyermekekben. Csak ritkán élik meg azt a biztonságot adó érzést, hogy valakinek ők személy szerint fontosak legyenek (Tankó 2009). 2 3
http://www.copii.ro/Files/raport_rom_20071082141921.pdf http://www.copii.ro/Files/NAPCR_brochure_200744184931.pdf
204
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) A SPUNE! csoport Vrancea megyében több elhelyezési központban levő gyermekkel készített interjút azzal kapcsolatosan, hogy hogyan látják ők saját helyzetüket. A kutatás eredményei kimutatták, hogy habár a gyermekek sokszor diszkriminálva érzik magukat azért, mert az intézmény keretei között laknak, azonban többségük meg volt elégedve a központ által biztosított körülményekkel.4 Habár az intézmények arra törekednek, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok számára -‐ legalább részben -‐ pótolják azokat a funkciókat, amelyeket valójában a családnak kellene betöltetnie, ez mégis egy egész életre nyomot hagy a fiatalokban. Azonban feltevődik a kérdés, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok számára milyen lehetőségek adódnak életkörülményeik megváltoztatáshoz illetve ezt milyen mértékben segíti elő az iskolai oktatás? A következőkben ezt próbálom elemezni. I.2.2. Az iskola, mint a társadalmi egyenlőtlenségek felerősítésének vagy megszüntetésének a színtere? Napjainkban az iskola azon intézmények közé tarozik, amelyeket az emberiség akarva-‐akaratlan éveken keresztül meglátogat. A különböző szocializációs közegek hatására a fiatalok más és más jellemzőket társítanak az iskola fogalmához. Vannak, akik kényszerként élik meg, mások pedig a lehetőségeket látják benne. Tehát egyesek másokkal szembeni hátrányukkal való szembesülésként élik meg, míg vannak akik, a magasabb társadalmi csoportokhoz való integrálódás egy lehetséges útjaként tekintenek rá. A szakirodalomban két szélsőséges nézőpont létezik az iskola, mint az esélyegyenlőtlenség növelését vagy csökkentését szolgáló intézmény kérdésköréről. Az egyik nézet képviselői a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak az iskolai rendszerből való egyre nagyobb kirekesztődését hangsúlyozzák, míg mások a piac-‐kompatibilis oktatás mellett érvelnek miszerint a társadalmi csoportok tudatosan választják a különböző oktatási intézményeket.5 A következőkben megpróbálkozok mindkét szemléletmód bemutatásával, ezt követően pedig megfogalmazom saját álláspontomat a témában. Az esélyegyenlőtlenség növekedését hangsúlyozó kutatók szerint a gyermekek kulturális hátránnyal foglalják el helyüket az iskola padjaiban, amely később is meghatározza személyiségüket, értékorientációjukat, jövőbeni teljesítményüket. Torgyik és Vámos mindezekért nem csupán a családi légkört teszi felelőssé, hanem az élet más dimenziót is, mint például az iskolát, a médiát, a kortárscsoportokat stb. Ezt pedig azzal magyarázzák, hogy ha csupán a családi származás lenne az egyedüli befolyásoló tényező, akkor a szegénységkultúra újra és újra termelődne (Torgyik 2005, Vámos és koll. 2004a, Vámos és koll. 2004b, idézi Réthi -‐ Vámos 2006: 10). Attól függetlenül, hogy a kutatók a hátrányos helyzet okának mely dimenzióját emelik ki tény, hogy számtalan gyermek lép be az oktatási rendszerbe úgy, hogy társaival szemben hiányosabb nyelvi képességekkel, kulturális erőforrásokkal stb. rendelkezik.
4 5
http://www.copii.ro/Files/raport_rom_20071082141921.pdf http://epa.niif.hu/00400/00458/00006/6k03.htm
205
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Ahogyan ezt Basil Bernstein is megfogalmazta, a gyermekek különböző nyelvhasználati háttérrel és önkifejezési készségekkel érkeznek az iskolába, amely nagymértékben befolyásolja későbbi iskolai teljesítményüket, jövőjüket (Bernstein1971, idézi Girán -‐ Ligeti 2000: 198). A kulturális tőke elmélete szintén az iskola esélyhátrány növelését hangsúlyozza (Csata 2004). Ez többek között annak is tudható be, hogy az oktatási rendszer nem veszi figyelembe, hogy a tanulók hátrányos közegekből érkeznek-‐e vagy sem. Pierre Bourdieu is hasonló álláspontra helyezkedik a témában, miszerint „az iskola rögzíti a társadalmi egyenlőtlenségeket, és ezzel rejtetten kijelöli az egyén későbbi helyét a társadalomban”. Munkáiban kimutatta a francia oktatási rendszernek a társadalmi egyenlőtlenségeket fenntartó és igazoló szerepét. Véleménye szerint az ember „kapcsolati és kulturális” tőkéjének növekvő szerepe van abban, hogy milyen helyet foglal el a társadalomban (Girán -‐ Ligeti 2000: 197). Egyes kutatók azt állítják, hogy „a családi és az iskolai szocializáció közötti távolság az, amely egy gyermeket kulturálisan előnyös vagy hátrányos pozícióba helyez.” Ha egy gyermek a kulturális javakhoz kevésbé jut hozzá a családi szocializáció során, kevesebb ismerettel lép a tudás megszerzésének útjára, mint társai, akkor hátrányos helyzettel indul társaival szemben (Torgyik 2005, Vámos és koll. 2004a, Vámos és koll. 2004b, idézi Réthi -‐ Vámos 2006: 10). Az osztályzatok már gyerekkortól úgymond „beskatulyázzák” az egyéneket „a jó tanuló” és „rossz tanuló”, a „tehetséges” és „tehetségtelen” kategóriákba, amelyek a későbbiekben nagymértékben befolyásolják a jövőterveiket, többek között jövedelmi lehetőségeiket is. Ugyanakkor, ha például két eltérő családi hátterű, de azonos képességű fiatal kerül be egy azonos típusú (de nem egyazon) iskolába ez akkor sem jelenti azt, hogy esélyeik is azonosak lesznek. Valamint az sem állítható, hogy hasonló eséllyel kerülnek ugyanazon iskolatípusnak jobb vagy kevésbé jó intézményébe sem. A különböző színvonalú intézmények a fiatalok számára más-‐más esélyeket nyújtanak az iskola elvégzése után (Andor -‐ Liskó 2000: 69). Egy 1997-‐ben Kolozsváron végzett, egyetemi hallgatókra reprezentatív felmérés alapján megállapították, hogy „az iskolai előrejutás esélyegyenlőtlensége a szülők iskolázottságától függően erősen korlátozott... az alacsony iskolázottságú szülők gyermekeinek mobilitási esélye meglehetősen alacsony” (Veres 1998, idézi Csata 2004: 118). Ugyanezt a megállapítást erősíti meg a Babeş-‐Bolyai Tudományegyetem oktatóinak munkacsoportja, amely 1999 óta évi rendszerességgel készít kutatásokat a témában (Péter 2002, idézi Csata 2004). Ezzel szemben az úgynevezett modernizációs elmélet szerint „az iskolai szelekció meritokratikus alapokra helyeződik, emiatt a származás hatása csökken az iskolázottsági esélyek meghatározásában” (Csata 2004: 106). Gazsó és társai úgy fogalmaznak, hogy „a diákság számára leglényegesebb társadalmi feltétel az iskola” (Gazsó – Pataki – Várhegyi 1971, idézi Bíró 2008: 9). Tehát az oktatási intézmények alapvető funkciója a szocializáció, amelynek során a diákok elsajátítják mindazt a tudást, amely az életben való érvényesülésükhöz szükséges (Bíró 2008). Ahogyan már a szocializációról szóló részben is említettem, Ligeti György szerint „az iskola, mint közoktatási intézmény a civilizáció terméke és egyben a civilizáció zászlóhajósa is”. (Ligeti 2002, idézi
206
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Bíró 2008: 9). Tehát ilyen értelemben az iskola olyan szocializációs közeg, amely csökkenti a társadalmi távolságokat. Véleményem szerint Girán és Ligeti nagyon jól összegzi e két szélsőséges nézőpontot. Az iskola elsődleges funkciója a tudás átadása és ez által az esélyegyenlőség megteremtése valamint olyan értékek, normák elsajátítása, amelyek által a gyerekek autonóm tagjaivá válhatnak a társadalomnak. Azonban léteznek diszfunkciói is. Az iskola az előbbiekben említett funkciói mellett a hátrányok és a társadalmi különbségek átörökítését, normarendszerek átadását is képezi generációról generációra (Girán -‐ Ligeti 2000: 197). Saját meglátásom szerint az iskolai oktatás hatását nem lehet e két szélsőséges nézőpont köré csoportosítani. A mindennapi életben számos példát találunk, amelyek alátámasztják mindkét felfogásmódot. Véleményem szerint az iskola nagyobb mértékben szolgál a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására, mint az esélyegyenlőtlenség növelésére. Manapság a munkaerőpiacon való elhelyezkedés elsődleges feltétele a jó tanulmányi eredmény, a felsőfokú iskolai végzettség. Habár számos más tényező is befolyásolja ezt, mint a társadalmi kapcsolatok vagy a családi háttér, azonban mégis úgy gondolom, hogy az iskolai oktatás nagymértékben szolgálja a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklődését. Azonban a túlzott mértékben hátrányos helyzetűek esetében mégis inkább az iskola esélyegyenlőtlenség-‐növelő hatása mellett foglalok állást. A mindennapi élet során is találkozunk számtalan olyan esettel, amelyben egy hátrányos családi környezetből származó egyén jobb iskolai eredményekkel rendelkezik, mint az előnyösebb társadalmi helyzetben élő társai. Azonban feltevődik a kérdés, hogy a mai világban elégséges-‐e a hátrányos helyzetű gyermekek számára kimagasló iskolai eredményekkel kilépni az oktatási rendszerből, amikor egy olyan táradalomban élünk, ahol a betöltendő állások „csak látszólag” vannak meghirdetve?! I.3. Továbbtanulás és / vagy munkavállalás Az emberek életfelfogása egyénenként változó. Más-‐más képet alkotnak a világról, az életről akárcsak a továbbtanulásról. Bálint Blanka és Miklós István véleménye alapján rendkívül fontosak a „Hogyan tovább? Milyen szakmát válasszak?” kérdések, ahogyan ezt a mindennapi életben is megtapasztaljuk (Bálint – Miklós 2005: 32). Amikor lezárul mögöttünk egy életszakasz, mint például az általános vagy a középiskola, akkor komoly döntésekre vagyunk hivatottak, amelyek rendkívüli súllyal fogják meghatározni életünk hátralevő részét. A továbbtanulás véleményem szerint egy lehetőség, amely egyesek számára magától értetődő, követendő út, mások számára pedig egyáltalán nem jelent prioritást, hiszen nem látják benne a lehetőséget. Azonban sokak számára nem is adatik meg ez a lehetőség. Véleményem szerint a hátrányos helyzetű csoportok számára, mint például az állami gondozásban levő fiatalok számára a továbbtanulás ugyanakkor nem csupán a horizontális és vertikális mobilitás lehetőségét jelenti, de a munkaerőpiacra való kilépés késleltetésének okaként is magyarázható. Az addig biztonságot nyújtó gyermekotthon falai közül való kikerülés bizonyosan rémisztően hathat a fiatalokra, ugyanis ha 18 éves koruk után nem tanulnak tovább, akkor az állam már nem támogatja őket.
207
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Azonban a munkaerőpiacra való kilépés késleltetése sem tarthat örökké. A fiatalok előbb vagy utóbb el kell döntsék, hogy mivel szeretnének foglalkozni. A különböző társadalmi csoportok fiataljai számára más-‐más út kínálkozik perspektivikusnak és vonzónak. Más áldozatokat hajlandóak hozni – esetleg többet, esetleg kevesebbet –, más csatákat vívnak szüleikkel a döntést megelőzően.6 A gyermekkori szocializáció, a társadalmi starthelyzet nagymértékben befolyásolja a továbbtanulási hajlandóságot, a munkavállalási szándékot, ahogyan sok más tényező is, mint például a tanulással, az oktatási rendszerrel, a munkavállalással kapcsolatos tapasztalatok, az erről alkotott kép illetve saját élettapasztalataik. Véleményem szerint a továbbtanulás és a munkavállalás közötti döntés a fiatalok életét más-‐más mértékben befolyásolja. Vannak, akik a munkavállalás választásával teljesen új élethelyzetben találják magukat (megváltozik lakhelyük, időbeosztásuk, új társadalmi kapcsolatokra tesznek szert), míg mások számára a továbbtanulás a másik oktatási intézménybe kerülésen kívül nem jár különösebb változásokkal. A fiatalok döntésüket különböző befolyásoló tényezők hatására hozzák meg, mint például a szülők iskolázottsága, az iskola típusa valamint a család gazdasági helyzete. Ezeket Örkény Antal és Szabó Ildikó a továbbtanulást befolyásoló „kemény tényezőknek” nevezi. Azonban bizonyos kulturális tényezők is befolyásolják a továbbtanulást és munkavállalást, az iskolához való közeledést vagy elfordulást, mint például az olvasottság, a háztartásokban fellelhető könyvek száma, a gyerek különóráira fordított összeg, amelyet például nehéz elképzelni egy olyan fiatal esetében, aki állami gondozásba került. (Örkény – Szabó 2001, idézi Kozma 2008: 11) Kutatásom során fontosnak találtam kitérni az ilyen jellegű kérdésekre, hiszen a jövőkép-‐ kutatásokban a továbbtanulás, munkavállalás témaköre egy kiemelkedő helyet foglal el. A szakirodalom igen gazdag a továbbtanulással illetve munkavállalással kapcsolatos témakörökben, azonban a következőkben ezekre csak röviden térnék ki. Bálint Blanka és Miklós István a nyolcadik osztályos diákok körében különböző továbbtanulási modelleket körvonalazott. A diákokat két csoportba sorolták a továbbtanuláshoz való viszonyulásuk alapján. Az első csoportba tartoznak azok, akiknek pontos képük van a továbbtanulás „hol? hogyan?” kérdéseire válaszolván, míg a második csoportba a „sodródók”, a nem tudatos döntéseket hozó diákok tartoznak. Az utóbbi okaiként pedig felsorolható az információhiány, a család rossz anyagi helyzete, a képző intézmény jellege stb. (Bálint – Miklós 2005). Véleményem szerint a második csoportba sorolható fiatalok többsége hamarabb kényszerül rá, hogy kilépjen a munkaerőpiacra, mint a konkrét, pontos jövőterveket valló társaik. A megfigyelések alapján a térségre jellemző domináns kulturális minták a következő fontosabb továbbtanulási stratégiai modelleket tematizálják: a formális kötelezettségek miatt kell továbbtanulni („legyen meg az iskola”), egyébként kevés a konkrét haszna
6
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=hogyan-‐Martonfi-‐foglalkozasi
208
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) ki kell járni, el kell végezni az iskolát, aztán majd menet közben valami kialakul („mindenki elrázódik valahova”)
tudatosan, programszerűen választott, rövid távú képzés (középfok)
tudatosan, programszerűen választott hosszú távú képzés (felsőfok)
a képzési rendszerből való korai, tudatosan vállalt végleges kilépés (Biró A. 2005: 14).
Az előbb felsorolt stratégiai modelleket fontosnak tartom, hiszen kutatásom során meg szeretném állapítani, hogy kutatási alanyaim besorolhatóak-‐e valamelyik továbbtanulási modellbe, elképzeléseikből egy külön modell rajzolódik-‐e ki avagy terveik a munkavállalás köré csoportosulnak? Egyes kutatók a Hargita megyei nyolcadik osztályosok teljes körű lekérdezése során az iskolától való részleges társadalmi elfordulásra7 figyeltek fel. A kutatás alanyait nagymértékben jellemzi a tanulási életpálya alultervezése (Biró A. 2005). Tehát a munkavállalás mihamarabbi megkezdését tervezik. A fiatalok több mint fele nem szeretne továbbtanulni, pontosabban 60 százalékuk. A főiskolai végzettségre a megkérdezettek 11 százaléka szeretne szert tenni, de jelentős a valamilyen posztgraduális végzettség megszerzése iránti vágy is (9 százalék). Ugyanakkor egyötödük technikumot választotta a továbbtanulás formájaként8 (Bálint – Demeter 2002: 199).
II. Módszertan II.1. Hipotézisek 1. Tér szempontjából jövőjüket a közelben képzelik el, a gyermekotthontól vagy a szülői háztól nem messze. 2.
Azok, akik elégedettebbek jelenlegi körülményeikkel többet elmélkednek a jövőjükről.
3.
A fiatalok többsége a szakiskolai képzést elégségesnek tartja az érvényesülés szempontjából.
4. A jövőben megvalósítandó életcéljaikra vonatkozóan a tanulási életpálya alultervezése jellemző rájuk. Sok esetben olyan célokat tűznek ki maguk elé, amelyeket a tervezett iskolai végzettség által messzemenően kevés lehetőségük lesz megvalósítani. 5. A továbbtanulási szak/szakma kiválasztásánál a diákok főként a barátaik választására alapozzák döntéseiket. Tehát leginkább ott szeretnének továbbtanulni, ahol az ismerőseik, barátaik. Ez által pedig markánsan kinyilvánítják jelenlegi kapcsolataik fontosságát. 6.
Minél inkább szerepel jövőterveik között a továbbtanulás, annál optimistábbak.
7
Részleges társadalmi elfordulás: az az alapfolyamat, amely – az esetek bizonyos százalékában – az intézményrendszerből való végleges kilépéshez vezet. 8 A Mozaik2001 keretein belül sor került a 15-‐29 éves korosztály lekérdezésére Székelyföldön, mégpedig egy 750 fős minta megkérdezésével. Ide tartozik Hargita, Kovászna és Maros megye. A mintába pedig olyan települések kerültek bele, amelyeknek magyar lakossága meghaladja az 50 százalékot.
209
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) 7. Jövőterveik nem összpontosulnak a család, mint központi elem köré, azonban a lányok feltehetően családcentrikusabb jövőképpel rendelkeznek, mint a fiúk. 8. A fogalmazások alapján típusokat szeretnék felállítani, amelyek során külön csoportokba sorolhatók a szociálisan érzékenyebbek és azok, akik jövőterveit kevésbé befolyásolja hátrányos helyzetük. 9. Összefüggés állhat fenn a szülőkről nyújtott információk és a jövőkép között. Tehát akik ismerik, ismerték a szüleiket, azok reálisabb jövőképet írnak le fogalmazásaikban, mint társaik. II.2. Kutatási módszer Kutatásom célja, hogy az általam vizsgált központokban elhelyezett fiatalokról megtudjam, hogyan is képzelik el a jövőjüket. Adatgyűjtési módszerként az önkitöltős kérdőívet és fogalmazás írását alkalmazom. A kérdőív az átlagosnál több kérdést tartalmaz, amelyet azzal indokolnék, hogy kutatásomban igyekeztem egy valós, komplex képet alkotni a fiatalok jövőterveiről, amelyeket feltételezésem szerint számos tényező befolyásol. A fogalmazás írását azért alkalmazom, mert szeretnék részletesebb információkat megtudni arról, hogy hogyan látják az életüket 10 év múlva. II.3. A vizsgálat alanyai, mintavétel A célcsoportot azok a 14. életévüket betöltött fiatalok képezik, akik a lekérdezés időpontjában a Hargita megyei 2-‐es, 3-‐as illetve a Várhegyi elhelyező központok gondozása alatt álltak. A 2008-‐as Hargita megyei Statisztikai Hivatal adatai szerint a Hargita megyei 12 elhelyező központban 706 gyermeket gondoznak, amelyből 148–an az előbb említett elhelyezési központok 14. életévüket betöltött lakói. Azonban a lekérdezés időszakában csupán 123 fiatal képezte az alapsokaságot, amelyből 100-‐at sikerült lekérdeznem. Mindannyian írtak fogalmazást is. II.4. Kutatás közbeni tapasztalatok A kérdőívek kitöltése közben érdekes dolgokra figyeltem fel. Egyes fiatalok szívesen megmutatták a kitöltött kérdőíveket, fogalmazásokat a nevelőknek, míg mások igyekeztek elrejteni jövőképükről megfogalmazott gondolataikat. Véleményem szerint ez nagymértékben tükrözi a nevelő-‐gyermek kapcsolatokat. A fiatalok különböző magatartásmódokat tanúsítottak a kérdőívezés közben. Egyesek igen nyitottak, kommunikatívak voltak, míg másokra inkább a zárkózottság volt jellemző. Nem elvétve találkoztam olyanokkal is, akik sérüléseiket rendkívül nyíltan fogalmazták meg, mint például: „nincs testvérem és a szüleim engem, mint egyedüli gyermeket sem tudnak eltartani”, „a rokonaim addig nem kerestek meg, amíg fel nem nőttem, s ez után is csak azért, hogy ingyen dolgozzak nekik.”
III. A kutatás eredményei III.1. A vizsgált populáció jellemzői
210
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) III.1.1. Szocio-‐demográfiai összetevők A megkérdezettek nemenkénti eloszlása nem mutat nagy eltérést, hiszen 44 fiú, 56 pedig lány. Átlagéletkoruk 19 év, a legtöbben pedig 1992-‐ben születtek. A megkérdezettek fele 18 évnél fiatalabb, fele pedig ennél idősebb. Az alapsokaság 48%-‐a a 2-‐es központ, 40%-‐a a 3-‐as központ, 12%-‐a pedig a várhegyi elhelyező központ gondozása alatt áll. Kutatásom alanyainak többsége Csíkszeredában (67) lakik. 14-‐en Várhegyen, a többiek pedig Gyergyószentmiklóson (6), Csíkdánfalván (7), Szentegyházán (2), Tusnádfürdőn (2) és Csíkszépvízen (2) laknak. III.1.2. Oktatás A megkérdezettek közül 19-‐en jelenleg egyetemi oktatásban vesznek részt, 26-‐an általános iskolások, 59-‐en pedig középiskolába járnak. A kutatás azon alanyai, akik középiskolai oktatásban vagy felsőoktatásban részesülnek, olyan szakon tanulnak, amelyet ha elvégeznek a tercier (49) (román-‐ angol, egészségügy, turizmus) és a szekunder (31) (építészeti ipar, faipar, textilipar) szektorban tudnak elhelyezkedni. Tehát az eredmények arra engednek következtetni, hogy a legtöbben a tercier szektorban szeretnének elhelyezkedni a jelenleg tanult szak alapján. III.1.3. Családi összetétel A megkérdezettek több mint fele (61) nem tudta megnevezni édesapja utolsó foglalkozását, ennél valamivel kevesebben, 58-‐an nem tudták megnevezni édesanyjuk utolsó foglalkozását. Azok közül, akik meg tudták megnevezni édesapjuk utolsó foglalkozását, többségük fizikai beosztott (asztalos, ács, faipari munkás, liftes munkás, bányász, pásztor, kőműves), nagy kevés az aránya azoknak, akik munkanélküliek. A fiatalok többségének édesanyja viszont munkanélküli illetve 17-‐en fizikai beosztottként (asztalos, húsfeldolgozó, csomagoló, takarítónő) dolgoznak. Azonban, olyan személy is akadt, akinek a szülei alkoholisták. A megkérdezettek közel fele, nem tudja, hogy szülei milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek. Azok körében, akik meg tudják nevezni szüleik iskolai végzettségét, azoknak szülei átlagosan szakiskolai képzettséggel rendelkeznek. III.2. Legnagyobb problémáik saját megítéléseik szerint A különböző társadalmi csoportokról szociológiai megközelítésben rengeteg kutatás készült arról, hogy az egyes hátrányos helyzetű csoportok milyen mértékben illetve milyen téren vannak hátrányban másokkal szemben, azonban kutatásom során a fiatalok szubjektív véleményére voltam kíváncsi, amelyet nyílt kérdés formájában tettem fel. Érdekesnek találom megjegyezni, hogy válaszaik során többségük nem a konkrét problémákat fogalmazta meg, hanem a problémáik megváltoztatásához szükséges életeseményeket, történéseket, változásokat („hagyjam el a központot”, „legyen szabadság”, „legyen munkahelyem”).
211
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Kutatási alanyaim szubjektív megítélése szerint életük legnagyobb problémáit hat csoportra tagoltam: családi hátterük illetve kapcsolataik, jelenlegi helyzetük, a társadalom problémái, az önálló élet hiánya, a gyermekotthon illetve ezek szabályai és nem utolsó sorban a saját magukkal való problémáik. Amint az alábbi diagramon is látható, az első és legnagyobb problémának többségük a családi háttér hiányát véli („haza mennék, hogy éljek a szüleimmel”, „legyen családom és szüleim”, „nagyobb békességet a családba, hogy ne kerüljek gyerekotthonba”). Az elsődleges szocializációs közeg, a család hiánya sok fiatalban mély sebet, sérülést hagy az élete egész hátralevő részére. Második illetve harmadik legfontosabb problémaként a függetlenségre, az önállósodásra irányuló jelenleg még beteljesületlen vágyat élik meg. Továbbá többségük számára ennek hiánya okozza a harmadik legnagyobb problémát életében. Alacsony arányban életük legégetőbb problémái közé sorolták a következőket: gyermekotthonban lakni, ennek rendszabályzata, („adják vissza a telefont”, „házirend”, „ne legyen gyermekotthon”, „nevelőket”, „szabályokat”) valamint a saját magukkal való elégedetlenség is („nem szeretnék senkit sem megsérteni”, „rablás”, „ne legyek hisztis”, „ne legyek alacsony”) megjelent válaszaikban. A párkapcsolattal való problémák szintén alacsony arányban jelentek meg. Ezt azzal magyaráznám, hogy, habár a fiatalabb korosztályra jellemző a hóbortosság, az aránylag gyakori párkapcsolatok váltakozása, kutatási alanyaim esetében hátrányos helyzetükből adódóan főként a család hiánya tükröződik, amely evidens is. 15. Diagram: Legnagyobb problémáik csoportosítása
A gyermekotthon egyáltalán nem illetve csak részben képes pótolni a család funkciót. Véleményem szerint, a székelyföldi panaszkultúra hatására, ha a mindennapi életből bárkit is megkérdeznénk bizonyosan könnyen fel tudna sorolni három olyan dolgot, amellyel nincs megelégedve, problémának ítéli meg. Ezzel szemben kutatási alanyaim negyede nem tudott életében egy második problémát is megnevezni, míg fele harmadik problémát sem. Erre két fajta magyarázatot látok: vagy nem szeretnének válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre, mert valami meggátolja őket ebben, vagy a
212
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) korábbi életkörülményeikhez képest jelenleg mindennel meg vannak elégedve, illetve bele vannak nyugodva sorsukba. III.3. Önállósodás A fiatalok háromnegyede (78) 20 éves kora utánra tervezi, hogy elköltözik jelenlegi lakóhelyéről. Csupán 18-‐an szeretnének 17-‐19 éves korukban elköltözni. Érdekes módon, míg a legtöbben 20-‐23 éves korban szeretnének elköltözni otthonról, elég pénzt keresni ahhoz, hogy gondoskodhassanak magukról csak a 24-‐26 évesen tervezik. A megkérdezettek több mint fele (57) szeretné a megházasodást 27 éves kora utánra tervezi. A legtöbben szintén ebben a korban szeretnének gyermeket vállalni, azonban 19-‐en 31-‐38 év között szeretnék. Tehát a korai gyermekvállalás nem jellemzi kutatásom alanyait, hiszen csupán 10-‐en szeretnének 26 éves koruk előtt gyermeket vállalni. A fiatalok átlagosan 21-‐22 éves korban szeretnének elköltözni jelenlegi lakóhelyükről, míg annyi pénzt keresni, hogy eltartsák magukat csupán 23-‐24 éves korukra tervezik. Ezt azzal magyaráznám, hogy többségük tovább szeretne tanulni, ezért 23-‐24 éves korukig, ha továbbtanulnak még a gyermekvédelem támogatását élvezik (egészen 26 éves korukig). Véleményem szerint esetükben „ugrásszerű” önállósodásról beszélünk. Tehát előbb szeretnének elköltözni jelenlegi lakhelyükről, mintsem elérjék azt, hogy saját magukat fenntartsák. Ha figyelembe vesszük, hogy az egyetemi oktatás 23-‐24 éves korig húzódik ki, akkor arra következtethetünk, hogy a „maradok amíg, lehet, mert nincs sok kilátásom” elvet követik. A fiatalok nehezen válnak el a megszokott környezettől, amely addig biztonságot nyújtott számukra. Egyesek nagyon fogékonyak az önálló életre való felkészülésre, míg másoknak évekre van szüksége, míg alkalmassá válnak az önálló életre. Azonban olyanok is vannak, akik soha nem lesznek képesek erre (Somlai 1997, idézi Farnas 2009: 3). Az önállósodási folyamat a hátrányos helyzetűek esetében több nehézséget foglal magában. Habár egyes nevelőkkel tartják a kapcsolatot a gyermekotthonokból való kikerülés után is, azonban sokak magukra vannak utalva. Talán ez is lehet egy oka annak, hogy miért is tervezik későbbre azt, hogy eltartsák saját magukat, mint a gyermekotthonból való elköltözést. Ahogyan Farnas is fogalmazott, egyesek nagyon fogékonyak az önálló életre való felkészülésre, míg másoknak évekre van szüksége. Érdekes kutatási kérdésnek találnám megvizsgálni, hogy az életük 10 év múlva hogyan alakul, terveik milyen arányban valósulnak meg. Továbbá a kutatás során nyílt kérdéssel vizsgáltam azt, hogy mi az első dolog, ami a jövőről eszükbe jut. Az elemzés során négy csoportba soroltam a jövőről megfogalmazott asszociációkat. Többségük a bizonytalan, félelemmel teli jövő (29), a szebb jövő (35) illetve az önállósodás (23) dimenziói köré csoportosul, míg kevés arányban említették a továbbtanulást (6). A bizonytalan, félelemmel teli jövő csoportjában a megfogalmazott gondolatok arra utalnak, hogy kutatásom alanyainak nincs konkrét elképzelése jövőjét illetően. A jövő szóhoz főként negatív, kilátástalan, bizonytalan benyomásokat asszociálnak, mint például „előttem az élet és harcolni kell mindenért”, „10 év múlva milyen sors vár rám”, „megkomolyodni és egy nehéz jövő”, „nem gondolok a jövőre, mert félek tőle”, „rémület, hogy valamit még kellene csinálni”.
213
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) A második csoportba, azokat a fiatalokat soroltam, akiknek a jövőről a továbbtanulás jut az eszükbe. Érdekes módon, habár a fiatalok, több mint fele tovább szeretne tanulni, azonban a „jövő” szó hallatán mégsem a továbbtanulás („végezzek iskolát, egyetemet és az életem rendszerezzem”) jelent prioritást számukra. A harmadik csoportba soroltam azokat a fiatalokat, akik számára a jövő az életük, életkörülményeik javulását jelenti, a „jövő” fogalmához többségük a „szebb, jobb élet”-‐et asszociálja, amely a család, a szeretet, mint központi elem köré összpontosul. („egy szuper család”, „család, munka, gyerek”, „egy otthon, egy családi melegség”) Valamint a negyedik csoportba olyan elképzeléseket soroltam be, amelyek a fiatalok egzisztenciális illetve a privát szférán belüli önállósodási vágyát fejezik ki, mint például „szabadság”, „új életforma”, „szakmát, munkahelyet kapjak, saját lakásom legyen”. A fiatalok közel háromnegyede azt állítja, hogy pontos elképzelése van jövőjét illetően illetve negyedük állítja azt, hogy nincs pontos elképzelése. Hipotézisem alapján azt feltételeztem, hogy azok a fiatalok, akik tartják a kapcsolatot a rokonokkal (szülők, nagyszülők, unokatestvérek) konkrétabb jövőképpel rendelkeznek. Azonban a vizsgálat alapján kiderült, hogy a két változó között nincsen szignifikáns kapcsolat9 (p= 0,208, Chi négyzet= 8,427). Továbbá a konkrét jövőkép kialakítása nem függ attól sem, hogy a fiatalok milyen gyakran látogatják rokonaikat (p= 0,730, Chi négyzet= 3,606). Ugyanakkor az átlagértékek számítása is nem szignifikáns a kapcsolatot jelez a rokonok látogatása és a jövőasszociációk között (p= 0,746). Többségük úgy gondolja, hogy képes saját sorsát befolyásolni, illetve ura saját sorsának. A fiatalok közel háromnegyede szeretne saját lakást, autót vásárolni, családot alapítani, továbbtanulni, illetve utazgatni. Azonban gyereket vállalni már csak a megkérdezettek fele szeretne. Kutatási alanyaim több mint fele külföldön szeretne dolgozni, ennél viszonylag kicsivel kevesebben szeretnének belföldön munkát vállalni. Kutatásom alanyainak többsége úgy véli, hogy az előbb felsoroltakat el is fogja tudni érni, azonban a lakásvásárlást (46) közel fele arányban nem látják megvalósíthatónak. Minél inkább szerepel jövőterveik között a továbbtanulás, annál optimistábbak. A T-‐teszt alapján az F értéke 1,431, amely nem szignifikáns összefüggést jelez. Tehát azokra a fiatalokra, akik optimistább jövőképpel rendelkeznek nem jellemző nagyobb mértékű továbbtanulási szándék. Míg a legtöbben a saját lakásvásárlást tervezik, addig viszonylag kevesen gondolják azt, hogy ezt el is fogják tudni érni. Azok többsége, akik tovább szeretnének tanulni, úgy gondolja, hogy ez sikerülni is fog neki. Míg a tervezett életesemények között a családalapítás a negyedik helyen áll, addig a jövőtervnek ez az a dimenziója, amelyet a fiatalok a leginkább elérhetőnek, megvalósíthatónak tartanak. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy viszonylag sokan gondolják úgy, hogy nem lesznek képesek a fent említetteket megvalósítani. Véleményem szerint ez a szocializációs közegek hatásának tudható be, hiszen a családi probléma-‐ megoldó modellek nélkül felnövő fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan is szeretnék 9
p = 0,208, Chi négyzet= 8,427
214
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) megvalósítani céljaikat. Hiszen, többségük jövőterveiről ritkán vagy soha nem beszélget nevelőikkel (66), tanáraikkal (90), míg barátaikkal közel fele gyakran beszélget jövőterveiről (49). Azok, akik másokkal is megosztják jövőterveiket, ezt főként a szüleikkel, rokonaikkal (12) osztják meg illetve partnerükkel, míg egyetlen egy személy vallotta azt, hogy a pszichológusával osztja meg ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Azt feltételeztem, hogy minél inkább szerepel jövőterveik között a továbbtanulás, annál optimistábbak. Azonban a T-‐teszt alapján (F értékének szignifikancia szintje: 0,235) 95%-‐os valószínűséggel állíthatom, hogy az eredeti feltételezésem nem bizonyosodott be, miszerint a továbbtanulási szándék és az, hogy valaki optimistának vagy pesszimistának vallja, magát összefügg. 13-‐an szeretnének csupán munkát vállalni. A fiatalok közel fele pedig nem tervezi a munkavállalást. Hipotézisem szerint a jövőben megvalósítandó életcéljaikra vonatkozóan a tanulási életpálya alultervezése jellemző rájuk. Azonban a kutatás eredményei alapján kiderült, hogy az iskolai végzettség nem alultervezett, sőt, többségük egyetemi végzettséget szeretne elérni. Azonban ezzel szemben alultervezettség jellemző a tervezett foglalkozás típusára. Ezzel szemben, érdekes módon a Hargita megyei nyolcadik osztályosokat nagymértékben jellemzi a tanulási életpálya alultervezése (Biró A. 2005). Kutatási alanyaim inkább olyan foglalkozásokat választanának, amelyekhez nem szükséges az egyetemi végzettség: pincérnő, szakács, konyhai kisegítő, gyermek-‐felvigyázó, fizikai munkás (építész, kőműves). Azonban véleményem szerint a tanulási életpálya alultervezése is hasonló foglalkozás-‐típusokat von maga után. Továbbá a nemi eloszlás alapján a khí négyzet értéke 0,106, amely azt mutatja, hogy a nem és jövőtervek között laza a kapcsolat, és az összefüggés nem szignifikáns (p= 0,745). Tehát a fiúk és lányok jövőtervei között nincs nagy eltérés, vagyis az, hogy a fiataloknak van-‐e vagy nincs pontos elképzelésük a jövőjükről nem függ a nemtől. A megkérdezettek több mint fele szeretne felsőfokú végzettséget elérni, amely azt a hipotézisemet cáfolja, miszerint a fiatalok többsége a szakiskolai képzést elégségesnek tartja az érvényesülés szempontjából. A legtöbben felsőfokú végzettséget szeretnének elérni. A mesteri és doktori képzettségek elérését 5-‐en, illetve 8-‐an gondolják úgy, hogy nem fogják tudni elvégezni, míg az egy vagy több szakma, az érettségi valamint az egyetemi alapképzés elérését lehetségesnek tartják. Ahogyan már az előbbiekben is állítottam ez is megcáfolja a továbbtanulással kapcsolatos hipotézisemet, hiszen az iskolai végzettség nem alultervezett, sőt, többségük egyetemi végzettséget szeretne szerezni. Azonban a tervezett iskolai végzettséghez képest a tervezett foglalkozásra jellemző az alultervezettség. Tehát inkább olyan foglalkozásokat választanának, amelyekhez nem szükséges a felsőfokú végzettség. A tervezett foglalkozásokat három típusba soroltam: primer (állattenyésztés, földművelés), szekunder (építőipar, textilipar, faipar), tercier (egészségügy, szociális szféra, kereskedelem) szektorokba. Ez alapján megvizsgáltam a továbbtanulási szándék és a foglalkozás típusa közötti összefüggést, amelyből az derül ki, hogy nincs szignifikáns összefüggés (p= 0,432) a két változó között. Nem beszélhetünk semmilyen kapcsolatról (Chi négyzet értéke= 1,679).
215
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Megvizsgálva a fiatalok tervezett legmagasabb iskolai végzettsége és az édesanyjuk legmagasabb iskolai végzettsége közti kapcsolatot az eredmények alapján a két változó között szignifikáns összefüggés (p=0,003, Chi négyzet értéke= 42,104) van. Továbbá a fiatalok tervezett legmagasabb iskolai végzettsége és az édesapjuk legmagasabb iskolai végzettsége közti összefüggést megvizsgálva kiderült, hogy az összefüggés a két változó között a szignifikáns és nem szignifikáns határán van (p= 0,05, Chi négyzet értéke= 45,757). Tehát az összefüggés-‐vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, hogy az anyával való kapcsolattartás tűnik szorosabbnak, hiszen az anya az, akivel már a születés előtt is szorosabb kapcsolat alakul ki. A jelenlegi szak tanulása és a jövőbeli munkahely elképzelése közötti összefüggést vizsgálva nincs szignifikáns összefüggés (p= 0,121) a két változó között, illetve semmilyen kapcsolat nem észlelhető (Chi négyzet értéke= 4,223). Tehát a jövőbeli foglalkozásba való elhelyezkedést nem befolyásolja az, hogy a fiatalok jelenleg milyen szakon folytatják tanulmányaikat. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy 18. életévüket betöltve, ha nem tanulnak tovább, akkor a fiatalok el kell hagyják a jelenleg biztonságot nyújtó gyermekotthont. Ezért inkább többen a továbbtanulás lehetőségével szeretnének élni, még akkor is ha nem azt a szakmát tanulják, amelyben később el szeretnének helyezkedni. A tanulmányaik befejezése után a munkaerőpiacon való elhelyezkedés esélyét többnyire pozitívan ítélik meg. Az 1-‐10-‐ig mért skálán átlagosan 6,22 érték azt mutatja, hogy a fiatalok többsége bízik abban, hogy tanulmányaik után egyből munkát találnak. A megkérdezettek csupán egynegyede nem bízik abban, hogy egyből munkába állhat. III.4. Azok, akik egyetemre szeretnének menni… A továbbtanulási döntést főként annak függvényében kutattam, hogy a fiatalok ugyanazt a szakot szeretnék-‐e választani, illetve teljesen más pályát képzelnek-‐e el maguknak. Viszonylag magas azoknak az aránya, akik szakot szeretnének váltani. Azon fiatalok körében, akik tovább szeretnének tanulni, többségük (35) nem választana más szakot a jelenlegihez képest. Kevesebb, mint fele arányban (26) pedig más szakot választanának. A megkérdezettek közel felét az motiválja, hogy érdekli, amit tanulna, tehát nem a barátaikra alapozzák döntéseiket. Ez pedig megcáfolja azt a hipotézisemet, miszerint a továbbtanulási szak/szakma kiválasztásánál a diákok főként a barátaik választására alapozzák döntéseiket. Tehát leginkább ott szeretnének továbbtanulni, ahol az ismerőseik, barátaik. Ez által pedig markánsan kinyilvánítják jelenlegi kapcsolataik fontosságát. Azonban az eredmények alapján barátaik döntései nem befolyásolják a fiatalokat abban az elhatározásukban, hogy milyen fokú iskolai végzettséget szeretnének elérni (p= 0,087, Chi négyzet= 29,032). A saját érdeklődésen, döntésen alapuló válaszadást az önállósodási tudat kifejlődésének a jeleként vélhetjük. A saját döntések meghozását úgymond egy önállósodási mutatónak is tekinthetjük. Többségük (39) még nem gondolkozott azon, hogy hogyan fogja kifizetni az egyetem költségeit. Ezt nem a jövőtervek átgondolatlanságaként magyaráznám, hanem azzal, hogy 2010-‐től elvileg minden gyermekotthonban élő fiatal számára az állam biztosítja a továbbtanulás lehetőségét.
216
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
Reconect 2011 3(3): 200–224 (www.reconect.org)
Azon fiatalok, akik egyetemre szeretnének járni, csupán egynegyede számíthat rokonai illetve barátai segítségére. Azok, akik másképpen szeretnének pénzt szerezni az egyetem költségeinek a kifizetésére, elsősorban a gyermekvédelemtől várják, illetve saját maguk szeretnék ezt előteremteni. 7-‐en vallották azt, hogy a gyermekvédelemtől illetve az államtól lehet szponzor pénzt kapni. 10-‐en a Csibész Alapítványt, míg 5-‐en a Dinu Patriciu alapítványt említették meg. Többségük azonban nem tudta pontosan megnevezni, hogy honnan lehetne. Véleményem szerint ez szintén annak tudható be, hogy az idéntől változtak a törvények, azonban kiderült, hogy a potenciális szponzor cégeket, alapítványokat többségük nem ismeri. Továbbá többségük a továbbtanulást támogató intézmények közül csupán egyet tudott megnevezni, míg hármat egyikük sem. III.5. Munkavállalással kapcsolatos tervek… A megkérdezettek közel fele arányban szeretnének külföldön dolgozni, ez által pedig megdől az a hipotézisem, miszerint jövőjüket a közelben, a gyermekotthontól nem messze képzelik el. Habár közel fele arányban szeretnének külföldön dolgozni, azonban ezt többségük Európán belül tervezi. 12. táblázat: Hol szeretne munkát vállalni Távolabbi földrészek: Amerika, Brazília, Irak, Japán
7
Európa: Olaszország, Spanyolország, Anglia
6
Svájc
10
Magyarország
12
Németország
12
A fiatalok többsége nemcsak külföldön szeretne dolgozni, hanem ott le is szeretne telepedni (23). Nagyon kevés a száma azoknak, akik csupán pénzgyűjtés céljából (7) vállalnának külföldi munkát és utána Romániába terveznek visszaköltözni. 17-‐en mindkettőt valószínűnek tartják. III.6. Családalapítási tervek Cáfolván hipotézisemet a fiatalok többségének jövőterveiben fontos szerepet tölt be a családalapítás. Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet játszik a családalapítás jövőterveikben az átlagérték alapján (3,68) kiderült, hogy a fiatalok többnyire fontosnak tartják a családalapítást. Továbbá a lányok számára ez fontosabb. Ez pedig alátámasztja hipotézisemet, miszerint a lányok családcentrikusabb jövőképpel rendelkeznek. A kérdőíves kutatás alapján az derült ki, hogy nincs összefüggés a nem és a családalapítási tervek között (F értékének szignifikancia szintje 0,501), de ezzel ellentétes eredmény jött ki az általuk megírt fogalmazásokban. Ez a különbség betudható annak is, hogy a kérdőíves kutatásban nem
217
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) tudták a megfelelő kategóriába besorolni magukat a családalapítási jövőterveikben. Átlagosan 2 gyermeket terveznek. III.7. Jövőképek a fogalmazások tükrében Kutatásom egyik hipotézise arra irányult, hogy az állami gondozásban levő fiatalok körében a hátrányos helyzetükből adódóan külön kategóriát képeznek a szociálisan érzékenyebbek. Hipotézisem beigazolódott, hiszen az általuk megírt fogalmazások alapján a szociálisan érzékenyebb fiatalok külön kategóriába való besorolása mellett négy fajta csoportot sikerült felállítanom. A következő típusokat különböztettem meg: a hedonisták csoportja, a szociálisan érzékenyek csoportja, általános, elemi elképzelések csoportja, valamint a többnyire konkrét jövőképpel rendelkezők csoportja. A továbbiakban bemutatom a saját csoportosításom által elkülönülő típusokat. Hedonisták csoportja Azokat a fiatalokat soroltam ebbe a csoportba, akik számára az örömök elérése prioritást jelent életükben. Bizonyos fokon irreális jövőképpel rendelkeznek. „Jastin Bieberel szeretnék együtt énekelni.” „10 év múlva miniszterelnök leszek vagy maffia vezér” Kutatásomban az első csoportba a hedonisták tartoznak. Amint már az előzőekben említettem ezen csoport tagjai irreális jövőképpel rendelkeznek. Többet várnak el a jövőjüktől, pontosabban mindazt, ami pillanatnyilag nem adatott meg nekik. Egy lány a fogalmazásában a következőképpen írja le jövőjét: tervei szerint 24 éves korában a második egyetemét fogja elvégezni, az egyetem után szeretne doktori címet is. Miután ezt megtette modellkedni szeretne New Yorkban. Számára az is fontos, hogy meglátogassa Erique-‐t, Shakira-‐t, valamint számos hírességet. Ha mindez beteljesül, akkor szerepet vállalna egy filmben. A beszámolóban, annak ellenére, hogy megjelenik a továbbtanulás szándéka, túl sok olyan terv is megfogalmazódik, ami túllépi a valós elképzelések határát. Az ehhez hasonló fogalmazásokban többnyire az olyan kívánságok jelennek meg, amelyek pillanatnyilag örömöt okoznának számukra. Azt is megfigyeltem, hogy az ilyen jellegű fogalmazásokban dominálnak a média által közvetített információk hatásai. Ilyen értelemben említenek filmszínészeket, énekeseket, és politikusokat is példaképként, vagy a jövőjükben kulcsfontosságú szereplőként. Megemlítenék példaként egy másik hasonló esetet, ahol egy fiú fogalmazásában teljesen átlagos foglakozás egy miniszterelnöki pozíció, vagy maffia vezérség. Bevallása szerint megelégedne egy ruhatervezői pozícióval is ideiglenesen. Egy 16 éves fiú tervei között az is szerepel, hogy repülőgépet vezetne, autóval versenyezne, míg szabadidejébe a saját laboratóriumában kísérletezne. Saját tulajdonában lenne egy szép ház, valamint egy nyaraló. Számára ez egy teljesen egyszerű életvitelt jelent. Véleményem szerint a
218
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) média nagyban befolyásolja ezeknek a fiataloknak a jövőképét. Az ott látottakat, hallottakat képzelik el saját életüknek. Ez konkrétan meg is jelenik az egyik lány elképzelésében, aki egy tíz csillagos szállodát szeretne, továbbá családot és autót, de a fogalmazásának végén kijelenti, hogy a látottak alapján nem fog ez sokáig tartani, mert 2012-‐ben világvége lesz. A kiemelt példák nagyon jól tükrözik a hedonista csoport mentalitását. Olyan fiatalokról van szó, akik számára az örömök elérése jelent prioritást, a családalapítás is némely fogalmazásban megjelenik, de többségében nagy házzal, medencével és autóval asszociálják. A tervek között nagymértékben szerepel a külföldi munka lehetősége, vagy a hírességekkel való találkozás. A továbbtanulási terveik nem egyetemi végzettségre korlátozódnak, hanem ahogyan megfogalmazza az egyik kutatásomban résztvevő fiú: „lesz 10 diplomám”. (F46) A jövőképüket olyan szinten képzelik el, hogy magas pozíciót töltenek be, munkahelyi szempontból, hírnevet szereznek, ebből kifolyólag sok anyagi tőkével fognak majd rendelkezni. Amerika, London, Hawaii szigetére az eljutás egy álomként szolgálna az életükben. Azért is gondolom irreálisnak a hedonisták jövőképeit, mert olyan célokat tűztek ki, amelyek önerőből nem, vagy csak nagyon nehezen kivitelezhetőek. Ilyen értelemben a csoport elemzéséből kiderül, hogy ezek a fiatalok nincsenek tisztában saját helyzetükkel, nem tudják felmérni a valóság keretein belül adódó lehetőségeket. A jövőjükkel kapcsolatos kijelentések inkább „álmodozásként” foghatóak fel, egy titkos vágyként, amit a filmek és az egyéb médiában megjelenő információk számukra könnyen elérhetőnek mutatnak. Ez feltehetőleg azzal magyarázható, hogy nem tudják összefüggésbe hozni a saját erőforrásaikat a jövőképükkel. Mindenképp radikális változást szeretnének és fogalmaznak meg, ami többnyire a materiális értékek megszerzésére irányul. Ebben a csoportban csak elvétve jelennek meg értékként az emberi kapcsolatok. Mivel valószínűleg a hedonisták csoportjába tartozó fiatalok nagyrésze a család rossz gazdasági helyzete miatt van állami gondozás alatt, az a véleményem, hogy számukra az anyagi, materiális javak megszerzése a prioritás. Ha pénzük van, úgy érzik minden egyéb csupán annak a velejárója. Szociálisan érzékenyek csoportja Az ebben a csoportba tartozó kutatási alanyok jövőterveikben prioritásként a hátrányos helyzetűek segítését jelölik meg. Számukra nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, amit a hedonisták csoportjával ellentétben mindenképp a materiális értékek elé helyeznek, vagy sok esetben reálisan megfogalmazzák a kettő kölcsönös függését egymástól. „Ha tőlem függne minden, akkor nagyon sok szponzort keresnék és egy házat építenék a szegényeknek és vállalnám rájuk a felelősséget…” „… tanácsadó lehessek a problémás embereknek.” Ehhez a csoporthoz tartozók írásos beszámolója alapján kijelenthető, hogy sérelmeikre megoldást próbálnak találni, azáltal, hogy segítséget nyújtanak olyan gyerekek, vagy hátrányos helyzetűek számára, amilyenek ők maguk is. Érzékenységükhöz az is hozzátartozik, hogy mindenképp családot
219
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) szeretnének alapítani. De konkrétan, egy fiú a következőképpen fogalmazza meg a jövőbeli terveit: „szeretnék segíteni olyan gyerekeken, mint amilyen én is vagyok most.” (F60) A család számukra egy menedéket jelentene, amelyből a szerzett bántalmaikat teljes mértékben kizárják. Nem csak a jövőbeli családjukról tesznek említést a szociálisan érzékenyek csoportjába tartozók, hanem jövőbeli terveik között olyan célok is szerepelnek, mint a jelenlegi családjuk segítése, szülőkkel való kapcsolattartás és kisebb testvérekről való gondoskodás. Munkahely szempontjából főként szociális szférában szeretnének elhelyezkedni, amely által további segítséget tudnak nyújtani „mindenkinek.” (F76) Természetesen nem egységes minden tekintetben a jövőképük, de többségében a fent elmondottak jellemzik őket. Vannak olyan kivételes személyek is, akik szociális érzékenysége a társadalom egészére irányul, nem csupán a saját helyzetükhöz hasonló, vagy a családjukban levő egyénekre. Az ebbe a kategóriába tartozók olyan dolgokat szeretnének megvalósítani, ami egyidőben több ember problémájára is megoldást jelentene. Ilyen szándék például „segíteni a világbékét” (F76). Prioritásként jelenik meg ezekben a fogalmazásokban az érdekes, mozgalmas élet, amely kizárja az irodában dolgozás lehetőségét (L30 számára). Ehhez társul a kreativitás fejlesztése, amely által hozzájárul az emberek boldoggá tételéhez. Ez utóbbiak mind posztmateriális értékek. Van olyan a kutatásomban résztvevő személy is, aki konkrétan tudja, hogy ő pap lesz, és segíteni fog az embereknek. Ez a jövőkép a szocializációs közeghez kapcsolódik, mert környezetében gyakran fordulnak meg egyházi képviselők, akik segítséget nyújtanak a gyerekeknek. Terveik nem kötődnek az anyagiakhoz, mint a hedonista társaiké, inkább megelégszenek egy olyan munkahellyel, amely nem sok anyagi tőkét biztosít, prioritása inkább az elhelyezkedésnek van, olyan szférában, amely lehetőséget nyújt további segítségnyújtásra. Jól tükrözi ezt az a terv, hogy „egy segítségnyújtó alapítványnál szeretnék elhelyezkedni ” (F76) A segítségnyújtás egyesek számára abban is megmutatkozik, hogy örökbe fogadnának gyereket, mert számukra komoly sérelmet jelent a család hiánya. Tehát a szociálisan érzékenyek csoportjába azokat soroltam, akik jövőképükben prioritásként olyan posztmaterialista értékeket jelöltek meg, mint például a hátrányos helyzetűek segítése. Általános, elemi elképzelések csoportja Az általános, elemi elképzelések csoportjára jellemző, hogy a megkérdezettek csupán a boldog családot, a biztos munkahelyet és lakást írják le, azonban nem nyújtanak információkat, illetve nincs, vagy kevés elképzelésük van arról, hogy ezt hogyan szeretnék megvalósítani. „Nem tudom milyen lesz, de van egy elképzelésem (amitől félek egy kicsit). Hát, ha összejön család, gyerek, persze ezek előtt remélem lesz egy saját lakásom és a többi már jön.”(L22) „Dolgozni fogok s a többit Istenre bízom”(L19) Azok a fiatalok, akik a fogalmazás alapján ebbe a kategóriába sorolhatóak be, többnyire az életüket akarják a jövőben megalapozni, olyan formában, hogy az különbözzön a szüleik életétől. „Ez még a jövő titka, de szerintem családom lesz és biztos állásom” (F22)
220
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) „Ha minden jól sikerül, akkor a családalapítás is meglesz” (F21) Ezekből a kijelentésekből az tükröződik, hogy félve tekintenek a jövőre, valószínűleg az őket érintő sok csalódás miatt. Ezek a fiatalok reálisan átlátják jelenlegi helyzetüket, valamint lehetőségeiket. Tisztában vannak a jelenlegi társadalom normáival és elvárásaival, valamint azzal, hogy ők pillanatnyilag különböznek más fiataloktól. Kijelentéseik éppen ezért bizonytalan, de optimista hozzáállást mutatnak a jövőjükkel kapcsolatban. Tisztában vannak azzal, hogy számukra a jó anyagi helyzet, valamint a jó családi körülmények nehezebben megvalósítható dolgok, más fiatalokhoz képest, azonban érzik azt is, hogy ha erősen akarják, képesek elérni a boldoguláshoz szükséges legalapvetőbb céljaikat. Egyelőre a saját szándékuk erősségében, illetve a rajtuk nem múló dolgokban látják a megoldást. Konkrétan nem fogalmazzák meg, hogy a céljaikat hogyan szeretnék elérni. „A remény hal meg utoljára. Jó stabil munkahelyet szeretnék, és családot. Tudom, hogy nehéz lesz, de optimista vagyok.” (L19) Többnyire konkrét jövőképek csoportja Ebben a csoportban a fiatalok az előző kategóriához hasonlóan fel tudják mérni jelenlegi erőforrásaikat, azonban ők ezen kívül konkrétabb elképzeléssel is rendelkeznek a jövőjüket illetően. Ilyen értelemben nem csak azt fogalmazzák meg, hogy munkát szeretnének, hanem azt is, hogy milyen munkát. „Pincér szeretnék lenni… Magyarországon fogok dolgozni.” (F18) „Rendőr szeretnék lenni, mert ez egy olyan mesterség, amely hozzám illik. A rendőrakadémiát szeretném elvégezni és tiszt akarok lenni.” (F12) „Sporttanár szeretnék lenni, mert ez tetszik nekem. Ezt óhajtom mindennél jobban.” (F11) „Alapítok egy faipari céget, lesz egy szép családom, gyerekeim, akiket én fogok felnevelni. Önálló ember leszek.” (F14) Az utóbbi fogalmazás-‐részlet alapján nyilvánvalóvá válik, amit az általános, elemi elképzelések csoportjával kapcsolatban is mondtam. Tehát a beszámolókban direkt vagy indirekt módon megfogalmazódik, hogy a fiatalok mit szeretnének másképp alakítani a jövőben, saját szüleikhez képest. Ilyen értelemben munkahelyet akarnak, hogy családjukat el tudják majd tartani, valamint ők akarják felnevelni gyerekeiket. „6 gyerek, nagyon jó karrier, 1 szerető, megértő férj, 1 faluvégi kis házban élve.” (L23) Habár a fogalmazások alapján sikerült csoportokat felállítanom, azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem minden egyes fogalmazás határolható be teljes mértékben az általam körvonalazott csoportokba. Továbbá hipotéziseim alapján összefüggés áll fenn a szülőkről nyújtott információk és a jövőkép között. Tehát azt állítottam, hogy azok, akik ismerik vagy ismerték a szüleiket, reálisabb jövőképet írnak le fogalmazásaikban, mint társaik. Azonban a kutatás
221
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) eredményei alapján nincs összefüggés a jövőképük és a között, hogy a fiatalok személyesen ismerték-‐e vagy sem szüleiket (p= 0,448, Chi négyzet= 2,657).
IV. Összegzés Kutatásom során a gyermekotthonokban élő 14-‐25 éves fiatalok jövőképét vizsgáltam, amely során kitértem úgy a saját helyzetük megítélésére, mint életük legfontosabb problémáira, akárcsak a pályaválasztási és munkavállalási terveikre, ahogyan más, ezeket befolyásoló tényezők vizsgálatával is próbálkoztam. Összegzésként a legfontosabb kutatási eredményekről, illetve hipotéziseim megválaszolásáról szeretnék beszámolni. A készített interjúk alapján kiderült, hogy az állam, a gyermekvédelmi rendszer gondozásában levő minden egyes fiatalt támogat a továbbtanulásban (2010-‐től). A kérdőíves vizsgálat eredményei arra mutatnak, hogy a fiatalok többsége ezt ki is szeretné használni, habár nem feltétlenül azért, mert az adott szakma érdekli őket, hanem a jövőhöz fűződő félelmeik miatt. A fiatalok tervezett legmagasabb iskolai végzettségével kapcsolatosan egy érdekes jelenségre figyeltem fel: míg az édesapjuk iskolai végzettsége nem befolyásolja, míg az édesanyjuké befolyásolja a továbbtanulási életpálya hosszának a megtervezését. Amely mindenképp az anyához való szorosabb kötődésre enged következtetni. Hipotéziseim egy része megcáfolódott, ugyanis nincs összefüggés a rokonokkal való kapcsolattartás, illetve a konkrét jövőképek között. Ugyanakkor jövőjüket tér szempontjából a távolban képzelik el, hiszen közel fele arányban szeretnének külföldön munkát vállalni. A fiatalok többsége elégedett életkörülményeikkel (kivéve a szórakozási lehetőségeket), amely nem befolyásolja azt, hogy a fiatalok mennyit elmélkednek jövőjükről. A Hargita megyei nyolcadikos osztályosokhoz viszonyítva kutatási alanyaimra nem a tanulási életpálya, hanem a foglalkoztatási típus alultervezése jellemző. Véleményem szerint esetükben ez a céltalanságra utal, hiszen habár többségük tovább szeretne tanulni, azonban mégis nagyon kevés azoknak az aránya, akik a továbbtanulás után szellemi, esetleg felsőfokú beosztottként szeretnének dolgozni. Az a hipotézisem, miszerint a továbbtanulási szak / szakma választását a fiatalok barátaik döntésére alapoznák megdőlt. Az eredmények alapján többségük egyéni érdekeltségi körükre alapozva hozza meg döntését. Ez jelentheti a korai önállósodást is, azonban a válaszadók őszinteségének hiányát is, hiszen kutatásom során egyes gyermekotthonokban nagymértékű bizalmatlanságot tapasztaltam úgy a fiatalok-‐nevelők közti kapcsolatok terén, mint a kérdőív kitöltetése során. Kutatásom során a nem szerinti eloszlás nem befolyásolja a fiatalok családalapítási terveit, azonban jövőterveikben ez fontos szerepet foglal el. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a lányok családcentrikusabb jövőképpel rendelkeznek, mint a fiúk, amely a fogalmazásokból is kitűnik.
222
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Ahogyan feltételeztem, a fogalmazások alapján a szociálisan érzékenyek csoportja, úgymond egy különálló csoportot képez, míg három másik csoportot is sikerült elkülönítenem: a hedonisták, az általános, elemi elképzelések valamint a konkrét jövőképek csoportjait. Hipotézisemet cáfolván az előbbiek és a szülőkről nyújtott információk között nincs összefüggés, amely nemcsak annak tudható be, hogy jövőterveiket nem befolyásolják szüleikről szóló információik, hanem a kevés esetszám is befolyással lehet rá. Ennek felderítésére pedig már egy széleskörűbb kutatásra lenne szükség.
Bibliográfia Andor Mihály -‐ Liskó Ilona (2000): Iskolaválasztás és mobilitás, Iskolakultúra, Budapest Bálint Blanka – Demeter Gyöngyvér (2002): Mozaik 2001 Gyorsjelentés Székelyföld. In: Szabó Andrea – Bauer Béla – Laki László – Nemeskéri István: Mozaik 2001 Gyorsjelentés Magyar fiatalok a Kárpát-‐ medencében. Budapest: Nemzeti Ifjúságkutató Intézet Bálint Blanka – Miklós István (2005): Továbbtanulás – család – térségi társadalom. Kérdőíves vizsgálat Hargita megye nyolcadik osztályos tanulói körében. In: Biró A. Zoltán – Oláh Sándor – Túros Endre – Bálint Blanka – Miklós István: Igény a tanulásra. Csíkszereda: Pro-‐Print Könyvkiadó Bíró Izabella (2008): Középiskolások jövő-‐ és Sapientia képét befolyásoló tényezők Csíkszeredában. Szakdolgozat. Csíkszereda: Sapientia EMTE Biró A. Zoltán (2005): Meddig tanulunk? A tanulási életpálya alultervezése Hargita megyei nyolcadik osztályosok körében In: Biró A. Zoltán – Oláh Sándor – Túros Endre – Bálint Blanka – Miklós István: Igény a tanulásra. Csíkszereda: Pro-‐Print Könyvkiadó Csata Zsombor (2004): Iskolázottsági esélyegyenlőtlenségek az erdélyi magyar fiatalok körében. Erdélyi Társadalom, 1 Farnas Noémi (2009): Intézetben felnövő fiatalok önálló életre való nevelése. Szakdolgozat. Kolozsvár: Babes-‐Bolyai Tudományegyetem Gagyi Éva (2005): „Majd megtanulok magasan is szárnyalni” Természetes családban és állami gondozásban élő fiatalok szocializációs lehetőségeinek a vizsgálata jövőkép és énkép függvényében. Szakdolgozat. Kolozsvár: Babes-‐Bolyai Tudományegyetem Girán János (2005): Szociológiai és szociálpolitikai alapismeretek. Budapest: Comenius Bt. Girán János – Ligeti György (2000): Szociológiai alapismeretek. Budapest: Comenius Bt. Kozma Szilárd (2008): A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium végzős tanulóinak továbbtanulási szándékai. Szakdolgozat. Csíkszereda: Sapientia EMTE Mailat Ioana (2009): Bemutatom a világomat – a család típusú otthonok előnyei gyermekszemmel. Szakdolgozat. Kolozsvár: Babes-‐Bolyai Tudományegyetem
223
Reconect 2011
Mayer: Jövő, a biztonságot nyújtó fa árnyékában
3(3): 200–224 (www.reconect.org) Moldovan Edith (2005): Analizarea centrului de plasament de tip familial nr.2. Miercurea Ciuc. Szakdolgozat. Brassó: Transilvania Egyetem Nagy Margit-‐Veronika (2009): Intézetben szocializált fiatalok jövőképe – A marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány -‐ Lidia gyermekotthon fiataljainak felmérése. Szakdolgozat. Kolozsvár: Babes-‐ Bolyai Tudományegyetem Réthi Endréné – Vámos Ágnes (2006): A gyakorlati pedagógia néhány alapkérdése-‐ Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia. Budapest: ELTE PPK Neveléstudományi Intézet Tankó Mónika (2009): „Szülői hivatás” – Az örökbefogadás jelenségének vizsgálata Alcsíkon. Szakdolgozat. Csíkszereda: Sapientia EMTE Teleki Béla (2005): Családok és csoportok szociális segítése. Szociális Füzetek II., Nyugat-‐ Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kar. Kecskemét: Korda Kiadó Internetes források: http://pluszportal.ro/web/index.php?option=com_content&task=view&id=18849&Itemid=28&limit =1 &limitstart=2 http://www.copii.ro/Files/raport_rom_20071082141921.pdf http://epa.niif.hu/00400/00458/00006/6k03.htm http://www.copii.ro/Files/NAPCR_brochure_200744184931.pdf
224
