VII. évfolyam 3.szám 2012/ Július, Augusztus,Szeptem ber, Október
•
VII. roéník 3. éíslo Júl, August, September, Október
o"iny 1 . T.
í
-
J .. ~~~~.
Összefoglaló az önkormányzat üléseiről 2012. augusztus 3. Az ülés fö napirendi pontja a VI. Lekenyei Falunapok szervezési kérdéseinek megbeszélése volt. A képviselők döntöttek a rendezvény egyes programjainak kezdési időpontjairól, szétosztották a szervezési feladatokat. Megbeszélték, hogy az egyes szervezetek a faluban milyen konkrét feladatokban tudnának segíteni. A polgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a futballklub vezetősége még nem tudott konkrét választ adni a bajnoki mérkőzés időpontjának megváltoztatásáról , hogy az a falunapi program része lehessen szombat délután, ezért a sportpályára tervezett programot ezen az ülésen még nem tudták a képviselők pontosítani. A polgármester javasolta, hogy Lekenye magyar településnév-táblájának átadása, melyet az MKP lekenyei helyi szervezete közbenjárásával kapott a falu ajándékba a PRO CIVIS Polgári Társulástól, kerüljön be a falunapok programjába. A képviselők egyetértettek a javaslattal. Az egyéb megbeszélnivalók napirendi pontban a polgármester ismertette a képviselőkkel, hogyaSlovak Telekom .a s. cég a kultúrház jobb oldali falán parabolikus antennát szeretne elhelyezni. A képviselőtestület határozatot hagyott jóvá, hogy bérleti díj ellenében engedélyezi csak az antenna elhelyezését, és legalább 50 Euró évi bérleti díjat határoztak meg, valamint kérték a villanyáram fogyasztásának külön mérését is. A község a fent nevezett céggel 1999-ben kötött bérleti szerződést a kultúrház alagsorában lévő egyik helyiségre, melyet a képviselőtestület átértékelt, és javaslatot tett a cégnek az éves bérleti díj megemelésére 1550 Sk-ról, 124 Euróra. A gyűlésen a képviselők megvitatták a DJ NET internetszolgáltató javaslatát, mellyel a szolgáltatás minőségét lehetne a falu feletti dombon elhelyezett erősítő segítségével tökéletesíteni. A határozati javaslatok felolvasása és jóváhagyása után a polgármester megköszönte a képviselőknek a részvételt, és bezárta az ülést. 2012. augusztus 10. Az ülés fö napirendi pontja a VI. Lekenyei Falunapok szervezési kérdéseinek megbeszélése volt, és hagyományosan meghívót kaptak rá a faluban működő szervezetek elnökei is. A jelenlévők megbeszélték és pontosították az egyes szervezési feladatokat. Ekkor már ismert volt az a tény, hogya bajnoki meccset a futballklub vezetőségének sajnos nem sikerült szombatra áttetetni. Az öreg fiúk viszont engedélyt kértek, hogy barátságos mérkőzést játszhassanak valamely falu csapatával. A képviselőtestület ezt nem ellenezte. A polgármester felkérte a Csemadok alapszervezetet és a nyugdíjas klubot, hogy tagjaik segítsenek az óvoda épületében készülő kiállításra hagyományőrző tárgyak begyűjtésében, valamint a kalácssütő verseny sikeres lebonyolításában. A tűzoltók vállalták a disznóőlést és a gulyásfőzést, a felkért fiatalok pedig a gyerekprogramok megszervezését. A PRO LE-TI Polgári Társulás tagjai a jegyárusításban ígértek segítséget, míg az MKP tagjai a programok lebonyolításában. A képviselők döntöttek arról, hogy az első tányér gulyás ugyanúgy, mint tavaly ingyen lesz alakosoknak, és a további adag 1 Euróért, az idegenek pedig 2 Euróért vehetnek majd gulyást a pályán. A képviselők ígéretet tettek arra, hogya Sólyom Futballklub futballistáinak a vasámapi meccsre félreteszik a gulyásadagjukat. A határozati javaslatok felolvasása és jóváhagyása után a polgármester megköszönte a képviselöknek a részvételt, és bezárta az ülést. 2012. október 5. Ezen az ülésen részt vett a kultúrház javítási munkáit végző cég képviselője is. A javítási munkák szeptember elején megkezdődtek, és legalább hat hónapig fognak eltartani. Mivel ez előfinanszírozásos projekt, a munkálatok befejezése után igazolnia kell a községnek, hogy a kivitelezőt kifizette , és csak aztán kérheti a szerződés alapján járó támogatást. A képviselők határozatot hoztak arról, hogy a község 50000 Euró áthidaló kölcsönt vegyen fel a javítások költségeinek finanszírozására. A polgármester ismertette a falunapok rendezvény és a Helyi hagyományok felelevenítése 1
Lekenyében c. pályázat elszámolását, és a buszmegálló megépítésére gyűjtött internetes szavazatok végeredményét. A projekt sajnos nem nyert támogatást, ami csak 50 szavazaton múlott!!! Aztán ismertette, hogya Pénzügyi hörnérö nőknek c. projekt még folyamatban van, és a szervezett előadások egyre népszerűbbek. Ekkor az ülésen megjelent Ulman Erzsébet pozsonyi lakos, akinek a lánya igatlannal rendelkezik a községünkben és a következő dolgokat kérte számon a képviselőtestülettől: 1. Ki a felelős azért, hogy a családi házukhoz hiányzik a vízvezeték tervdokumentációjában a lekötés? 2. Mikor lesz megjavítva a családi házukhoz vezető út? A polgármester nem tudott választ adni az első kérdésre. A képviselők megvitatták a problémát, és határozatot hoztak arról, hogy jövő év tavaszán a község árajánlatot kér a terv kiegészítésére az adott utca vízvezetékhálózatának kibővítését illetően. Az ún. "Balázs" házhoz vezető út megjavításával pedig a képviselőtestület csak akkor fog foglalkozni, miután sikerült megjavítani olyan frekventált és szégyenletes állapotban lévő utcák útjait, mint a temető, és a Buzgó felé vezető, a középső bekötő út, valamint és a Sziget útjai. Azok az utcák, ahol nincs állandó lakos, és gyér a forgalom értelemszerűen csak ezek után következhetnek. A következő porogrampontban a polgármester beszámolt a község újabb sikeres pályázatairól: az SZK kormányhivatala 600 Eurós támogatást igért a kézműves foglalkozások folytatására, míg Kassa Megye 1500 Eurót a Régi Sajó revitalizációs tervdokumentációjának kivitelezésére. A projektek támogatási szerzödései késnek, még nem kerültek aláírásra.
)
A következő pontban a polgármester beszámolt azokról az új pályázati lehetőségekről, melyekre a kőzség projektet készül beadni - Centrum pre filantropiu a 2. Buszmegálló megjavítása amit sikertelenség esetén a Falufejlesztési Programba tervez újra benyújtani a község. A Környezetvédelmi Alaphoz IEnvironmentálny fondi a vízvezeték építésének folytatására, a helyi LEADER akciócsoport felhívására pedig a temetőút megjavítására adott már le a község pályázatot. Az ülés köveztkező részében a képviselők általános érvényű rendelkezések javaslatait dolgozták ki a közbiztonság betartására valamint az üzletek nyiitvatartására vonatkozólag, melyek jóváhagyását
elnapolták. Az egyéb programpontban a képviselök meghatalmazták a polgármestert annak a szerződésnek az aláírására, melyben egy cég reklámbranner elhelyezése ellenében a futballpálya öltözőjének a falán 5 év időtartamra egy komplett futballmezt ad a csapatnak. Egy következő cég is jelentkezett, amelyik a régi buszmegállón szeretne elhelyezni reklámot, de mivel a szerződésjavaslata nem volt egyértelmű, ezért a képviselők a döntést ebben az ügyben elnapolták. Aztán megbeszélték, hogy idén a nyugdíjasnapot a kultúrház javítási munkái miatt az önkormányzat később, november első felében fogja tudni csak megrendezni. Döntöttek arról, hogy a hagyományos télapói ünnepséget idén is megtartják. A polgármester beszámolt arról, hogy a tibai bufet bérlője megkapta a községtől a felmondást, és arról is, hogy a maradék Tibay Ferenctől 201O-ben kapott 500 Euró adományból mög Tibában lefestésre került a harangtorony teteje 103,16 Euró értékben. Megjegyezte, hogya a falu végén felhalmozódott szeméttel sürgősen tenni kell valamit. A község hivatalos égetési jóváhagyást intézett a rozsnyói tűzoltóknál, és megpróbál minél nagyobb mennyiséget elégetni belőle a közmunkások segítségével. Aztán tervezi a maradék elszállíttatását. A polgármester tájékoztatta a képviselőket azokról az építésügyi és környezetvédelmi eljárásokról, melyek lakosok bejelentései alapján folynak a községben. A határozati javaslatok felolvasása és jóváhagyása után a polgármester megköszönte a képviselőknek a részvételt, és bezárta az ülést. Takács Ágnes, polgármester
FELHíVÁSOK Az önkormányzat már régóta tervezi HELYTÖRTÉNETI SZOBA kialakítását az óvodában. Az idei falunapok keretén belül már elkezdtük ennek a kialakítását, hisz kiállítást nyitottunk meg a nagyteremben a "Helyi hagyományok felelevenítése Lekenyében" címmel, melynek méltó kiegészítése lett a Leskoviansky Peter által a községnek ajándékozott paraszt hálószobabútor. Többen hoztak még értékes tárgyat, köszönet nekik érte. Kéréssel fordultunk a lakosokhoz, hogy amennyiben vannak a tulajdonukban olyan régi tárgyak, bútorok, amit a községnek tudnának ajándékozni a kiállításra, annak nagyon megörülnénk. Egy olyan állandó kiállítást tervezünk belőlük összeállítani, mely korhű környezetben ismertetné meg a látogatókkal falunk történelmét, jelentős eseményeit. A helyiségeket a nyári hónapokban tervezzük véglegesen berendezni, a hivatalos megnyitót 2013 augusztusában szeretnénk a VII. Lekenyei Falunapokon, községünk első írásos emlékének 770. évfordulója alkalmára megtartani. Több lakostói érkezett visszajelzés, hogy vannak elfekvő régiségeik, de felújításra szorulnak. Ezért kérjük a tisztelt lakosokat, hozzák el őket, vagy írják össze, és mi elmegyünk értük. A közhasznú munkások segítségével a téli hónapokban szeretnénk őket megjavítani, a kiállításra elkészíteni. Ezért kérjük a tisztelt lakosokat, a tárgyakat vagy az összeírást juttassák el a községi hivatalba 2012 november 20-ig!
********************************************************************************************************************************************
KözsÉG
LEKENYE
ÖNKORMÁNYZATA
KEDVELŐ, SZÁMÍTÓGÉPES KÖZSÉGÜNK
HELYTÖRTÉNETE
Az
ELKÉSZÍTÉSÉRE. A
ISMERETTEL
KÖZSÉGI
HIVATALBÓL
IS
BIZTOSÍTUNK
FELHÍVÁSBA,
AJÁNDÉKJUTALOMBAN IS
FOGJA DÍSZÍTENI
KAP, •
A
A
SZERETŐ
A
RÉSZESÜL,
A LEGJOBB
AKI
HATÁRIDEJE:
BEMUTATÓJÁNAK
NYITVATARTÁSI AKTÍVAN
PREZENTÁCIÓ
MUNKÁJA KINYOMTATVA A
PÁLYÁZAT LEADÁSI
LAKOSOKHOZ,
DOKUMENTUMOK KIEGÉSZÍTÉSE
KÖNYVTÁRBAN A MINDENKI,
TÖRTÉNELMET
A
SZÁMÍTÓGÉPES
KÖNYVTÁRBAN FELLELHETŐ
MUNKÁRA IS.
VALAMINT
ALKOTNI
FORDUL
/MAGYAR-SZLOVÁK/
KI KÉRHETŐ •
LEHETŐSÉGET
KÜLÖN DÍJAT
RENDELKEZŐ,
KÉTNYELVŰ
INTERNETEN,
FELHÍVÁS SAL
ALATT
BEKAPCSOLÓDIK ELKÉSZÍTŐJE
HELYTÖRTÉNETI
2 O12.
IDŐ
DECEMBER
SZOBA
A
PEDIG FALÁT
31. 2
VI. LEKENYEI FALUNAPOK Idén augusztus l7-én és lB-án tartottuk hagyományos falunapjainkat. Pénteken, l7-én délután 15 órakor kezdtünk kézműves foglalkozással a kultúrház udvarán. A résztvevők szebbnél-szebb pólókat batikoltak, majd gyönygyökből alkottak ékszereket. A program este Tibában folytatódott, ahol sor került a Kozsár Károly lakosunk által adományozott parasztszekér átadására. A virágokkal feldíszített szekér a lakosok szavazata alapján a harangláb előtt került elhelyezésre. Az átadó ünnepségen részt vett Takács András, Lekenye Díszpolgára is, aki szintén üdvözölte az ünneplöket. A résztvevők egy perces néma csenddel adóztak a pár napja elhunyt Tibay Győző emlékének. A kocsi átadását szabadtéri vetítés követte a bufet teraszán. Levetítésre kerültek a .Lekenye képekben" utolsó öt év rendezvényeinek képes bemutatói, valamint az egyes eseményeiről hírt adó televíziós tudósítások. A vetítésen sokan részt vettek a községből. Augusztus lB-án, szombaton délelőtt 9 órakor hagyományosan zenés ébresztővel kezdődött a nap. Délelőtt 11 órától ünnepi ökumenikus istentisztelet volt a helyi református templomban, melyet Nagy Ákos református esperes tartott. A résztvevők itt is tiszteletteljesen megemlékeztek néhai Tibay Győzőről, Tiba falunk alapítójának leszármazottjáról. Innen a vendégek és a lakosok a közeli óvoda épületébe vonultak át, ahol sor került a falunapok hivatalos megnyitójára, melyet ügyes helyi kislányok szavalatokkal és dalokkal szÍnesítettek. Az óvoda nagytermében ünnepélyesen megnyitottuk ,,A helyi hagyományok felelevenítése Lekenyében" című kiállítást. A projekt 2011 decemberében indult az SPP Alapítvány támogatásával, és helyi ügyes kézművesek vezetésével nyolc műhelyen alkottak a gyerekek. Ezekbó1 a művekből a pályázat lezárásaként készült a kis kiállítás az óvoda nagytermében. A kiállításnak méltó keretet az a régi hálószobabútor biztosított, amit Leskoviansky Péter ajándékozott a községnek. Ezek a tárgyak mind előhírnökei annak a helytörténeti szobának, melyet jövőre, a község első írásos emlékének 770. évfordulójára készül megnyitni ugyanezen a helyen az önkormányzat. A megnyitót a kalácssütő verseny kiértékelése követte a kultúrház nagytermében, melyen szintén felléptek a hely gyerekek palóc mesével, versekkel. A versenybe nyolc ügyes helyi hölgy nevezett be. A vendégekből felállított zsüritagok döntése alapján a nyolcas sorszámú kalács kapta a legtöbb pontot, melyet Molnár Istvánné sütött. A nyertes díszoklevelet és egy szép szakácskönyvet kapott ajándékba az önkormányzattól. A résztvevők innen a falu elejére vonultak, ahol sor került Lekenye magyar helységnévtáblájának átadására. A táblát a község önkormányzata a csallóközcsütörtöki PRO eIVIS Polgári Társulástól kapta ajándékba, mivel az illetékes közlekedési hivatal többszöri kérelemre sem pótolta azt. 3
A program hagyományosan a közeli futballpályán "családi délutánnal" folytatódott, ahol finom gulyás várta a falunapok résztvevőit. A szervezők számtalan szórakozási lehetőségeket biztosítottak agyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Volt arcfestés, trampolin, lovaglás, íjászat, kosárlabda, kocsikázás, mókás versenyek... Közben a fiatalok és az öreg fiúk rúgták a bőrt, az idősebbek bizonyultak jobb focistáknak ... Újra megrendezésre került - immár másodszor, a Parasztolimpia. A benevezett párok férfitagja előbb fúrikban tolta át nőtársát a félpályán, majd szénát takartak, a benne elrejtett két almát keresték, boglyát raktak a szénából, annak a tetején fogyasztották el a megtalált almát - és mindezt időre! A II. Parasztolimpia győztese Kerek Patrik és társa Erika lett. Este a falunapok a már hagyományossá vált utcabállal fejeződtek be a kultúrház előtt. A falu apraja és nagyja mulatott együtt a szabad ég alatt - ki meddig bírta. Ehhez a talpalávalót a K&K Band szilicei zenekar.húzta" . Idén is értékeket adtunk át alakosoknak a falunapok alkalmával - virágokkal díszített parasztszekeret, kiállítást értékes régi bútorral, tárgyakkal, gyermekeink alkotásaival, felelevenítettük az eltelt öt év történéseit, együtt imádkoztunk a templomban, bebizonyítottuk, hogy sok ügyes kalács sütő él a falunkban, átadhattuk Lekenye magyar névtábláit, együtt szórakoztunk a pályán, az utcabálon ... A község önkormányzata hálásan köszöni mindenkinek, akik támogatásukkal, munkájukkal, szereplésükkel, részvételükkel járultak hozzá ahhoz, hogy a VI. Lekenyei Falunapjaink sikeres rendezvény legyen.
A VI. LEKENYEI FALUNAPOK
TÁMOGATÓI VOLTAK:
Amaryllis - Pelsőc, Agma - Pelsőc, Balázs Béla - Lekenye díszpolgára, Baltisko Péter - Lekenye, Bartók Zoltán - Rozsnyó, Básthy & Koreii Rozsnyó, Czigány Zoltán - Tomalja, DJ NET Ján Drugda, Farkasovsky Ján - Rozsnyó, Fazekas Attila és Fazekas Árpád Pelsőc, FM Servis hasiacich zariadení - Tomalja, Fúra s. r. o. Kassa, G - Style - Rozsnyó, HÁROM RÓZSA Étterem - Rozsnyó, Hronec Ján VODÁR - Rozsnyó, Jánosdeák Zoltán - Pelsőc, Kleax - Ing. Király László - Pelsőc, Kométa - Veréb Krisztina - Tomalja, Laax - Rozsnyó, Kulik Erik, LEG-KOVO S.LO. - Tomalja, Leskoviansky Peter - Lekenye, Lisák Stanislav - Rozsnyó, MOPIS SAUER - Tomalja, RETRO PUB - Lekenye, Ronyecz Erik - Gömörhorka, Takács András - Lekenye díszpolgára, Takács László, Tóth Irénke - Lekenye, ... és még a község több lakosa, akik kaláccsal, süteménnye1 támogatták a rendezvényt, vagy aktívan kivették a részüket a szervezési feladatokból. A Skalica Vadásztársulat vadhús sal támogatta a rendezvényt, mely a falunapi gulyáslevest finomította.
Köszönetnyilvánítás Tisztelt Lakosok! Lekenye Község Önkormányzata köszönetét fejezi ki mindazoknak a támogatóknak, szervezeteknek és valamennyi lakosának, akik adományaikkal és munkálkodásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a VI. Lekenyei Falunapok sikeresek legyenek. 4
Amikor az ember feladja ...? Lekenyében anno 1999-ben a lakosok népszavazáson döntötték el, hogy legyen magyar nyelvű helységnévtáblája is a falunak. 1999. november 20án, a 255 szavazásra jogosult lakosból 158 szavazott mellette és 1 pedig ellene. Hogy miért is kellett erről szavazni? Hisz a környékbeli falvak szavazás nélkül is kihelyezhették a magyar településnév- tábláikat, mert ők nem .jelentös szlovák személyiségről" kapták a szlovák megnevezésüket. Mai napig senki sem tudta megokolni, miért is került 1948-ban Lekenye abba a "kiváltságos" helyzetbe, hogy a Bohúiíovo nevet kapja ... Megkérdezte akkor vajon valaki a lakosokat, szeretnék-e ezt a nevet? .. Az 1999-ben tartott népszavazás sikeres volt, és ennek eredményeképpen végre LEKENYE táblái akkor fel is kerültek annak rendje és módja szerint a helyükre. Nem sokáig örülhettünk azonban ennek, mivel egy kis idő múlva mind a négy tábla egyszerre "eltűnt" ... Miért is? Ki tette? Mai napig nem tudjuk, de .... Ez a tett a józan emberi ész ellen vall. A lakosok eldöntötték - kérték hogy legyen, és volt is, akkor kinek és miért ártogatott? Miért is ne tennénk ki újra? Több mint hat éves intézkedés után sem járt viszont a község sikerrel. A hivatalok egymásra hárították a felelősséget és nem tettek eleget a kérelmünknek. Hiába bizonygattuk, hogy jogunk van rá, mégsem lehetett ... Azt a jóváhagyó határozatot kérték tőlünk, amit az adott hivatal adott ki állítólag még 2000-ben. Ezt sajnos nem találtuk meg. Aztán 2012 januárjában életbe lépett a törvénymódosítás, melynek melléklete már tartalmazta a mi községünk magyar nevét is, vagyis ennek alapján kérelmezhettük a táblák újrafelhelyezését. Január elején el is küldtük a kérelmet a megyei útkezelő vállalathoz, melyre azt a választ kaptuk, jogunk van a magyar településnévtáblára, és utasították is az útfenntartókat, helyezzék el őket saját költségükre. Aztán nyáron egyik reggelre Tibában, a Tiba "szlovák feliratú tábla" alá felkerült "Tiba magyar nyelvű helységnévtáblája" is. Nem értettük a helyzetet, de reménykedtünk, hogy most már Lekenye következik. Várakoztunk, és várakoztunk, és várakoztunk ... de mind hiába. De "amit az emberi elme ki tud gondolni, azt meg is tudja valósítani". Amikor már a sok egyéb tenni valónk közt . elengedtük az akarom érzését, akkor váratlanul jött a MEGOLDÁS ... Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke, akivel az előre hozott parlamenti választások, MKP kampányának keretén belül ismerkedtem meg, egyszer csak rám Írt. Mondván, hogy erre utazott és látta, nincs magyar nyelvű helységnévtáblánk. Elpanaszoltam hát neki, hogy mi a helyzet. Felajánlotta segítségét. Ugyanis a Pro Civis Polgári Társulás célja, hogy munkájukkal hozzájáruljanak anyanyelvünk, a magyar nyelv használatához és fenntartásához a közigazgatásban. A társulás szakmai munkatársainak e nemes eszméket terjesztik - szlovákiai magyar viszonylatban. "Aki az önkormányzás iránt érdeklődik, elkötelezett híve a közéletnek és a demokráciának, amelyek olyan elvek, amelyekre Európa is épül. Ezt nem mi mondjuk, az Európa Tanács hangoztatja, ahogy azt is, hogy "a helyi önkormányzatok minden demokratikus rendszer alapintézményét képezik", magyarázatként pedig még hozzáteszi: "az állampolgárok közügyekben való részvételének joga egyike az Európa Tanács valamennyi tagállama által elfogadott demokratikus elvnek", és leszögezi, hogy "e jog legközvetlenebbül a helyi szinten gyakorolható". (A Helyi Önkormányzatok Európai Chartája Preambulum)" olvashatjuk a társulás által működtetett www.onkormanyzas.sk honlapon, ahol megtalálhatók azok a törvényfordítások és kétnyelvű formanyomtatványok, amelyek használata a legtöbb esetben kötelező az önkormányzatok részéről, amennyiben a polgár anyanyelvén kéri ügye intézését. Tudták ezt? 2012 január és július l.-én változott a nemzeti kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvény Szlovákiában. /Megjegyzés: A Faluújságunk előző számában már tudattuk a lakosokkal, hogy a magyar nyelvhasználatot községi hivatalunk a 184/1999 sz. Törvény 2.§ (3) bekezdése értelmében az alkalmazottai által biztosítja úgy a szóbeli, mint az írásos érintkezés során. /
Az érdeklődőknek a helyi könyvtárban tudok adni Anyanyelvi használati útmutatót Szlovákiában. Tehát a Pro Civis Polgári Társulásnak, Őry Péternek köszönhetően 2 napon belül postán kézhez kaptuk a táblákat, melyeket a VI. Lekenyei Falunapok keretén belül fel is avattunk. Nem voltak ugyan a szabványnak megfelelőek, de LEKENYE állt rajtuk. Újra lett tehát magyar nyelvű helységnévtáblája a falunak. 2012. augusztus 18- án, szombaton, adtuk át őket, és két nap múlva, hétfőn az útfenntartók lecserélték őket a szabvány szerinti eredetire. Nagyon meglepődtünk... Ebben az esetben bebizonyosodott az a mondás, hogy: " Segíts magadon, Isten is megsegít". 2012 szeptember 15-én a Pátria rádióban, a Hétről hétre cÍIDű műsorban riport hangzott el LEKENYE településnév-tábláinak kalváriájáról, melyet Vasík János szerkesztő készített. BB Megjegyzés: Ki volt Bohún, akiről Lekenye a nevét kapta? Peter Michal Bohúií /1822-1897/ festőművész, tanító és nemzetébresztő volt. Liptószentmiklóson található az a galéria, ami a nevét viseli, és ami egyben Szlovákia második legnagyobb galériája. Művei megtalálhatók szlovákiai és lengyelországi templomokban, és európai nagyvárosok galériáiban is.
FOCI A Lekenyei Sólyom Futballklub - 13 mérkőzést játszott le a Rozsnyói Járási Futballbajnokság 1. Osztályának 2012/2013-as évadjának. őszi szezonjában. , " EREDMENYEK - SOL VOM FUTBALLKLUB FELNOTTEK LEKENYE 2012/2013 - ősz Lekenye - Szádalmás Tornagörgő - Lekenye Lekenye - Oláhpatak Betlér - Lekenye Lekenye- Hosszúszó
2:1 3:3 2:1 4:1 2:0
Imrikfalva - Lekenye Lekenye· Dernő Várhosszúrét- Lekenye Lekenye- Nagyszlabos Rudna- Lekenye
0:1 2:3 5:0 1:0 4:1
Lekenye- Sebespatak Lekenye- Felsősajó Berzéte- Lekenye
1:3 2:3 0:3
Ezzel az eredménnel a csapat a 6. helyen van, ami óriási előrelépés az előző évad 12. helyéhez képest. November 4-én egy tavaszról előrehozott mérkőzést játszottak még le Szádalmás csapatával, melyen 2:0 -ra kikaptak. A meccs után a a futballklub Várhosszúréten tartotta meg hagyományos őszi szezonzáró összejövetelét. A lekenyei Sólyom futballklub idősebb tanulók csapatának 9 ellenfele volt a szezon kezdetén, de ebből két csapat Kisgencs és Csoltó időközben kiléptek. A tanulók Molnár Béla edző vezetése alatt működtek. EREDMÉNYEK-SÓLYOM FUTBALLKLUB IDŐSEBB TANULÓK LEKENYE 2012/2013· ősz Nagyszlabos- Lekenye Lekenye- Sebespatak esetnek - Lekenye Dobsina- Lekenye
0:3 11:0 1:2 0:7
Lekenye- Veszverés Krasznahorkaváralja- Lekenye Lekenye- Dernő
2:1 5:2 :0
Ezzel az eredménnel a csapat a 2. helyen van, büszkék vagyunk a fiúkra. Augusztus 12-én vasárnap délután, miközben a klubunk focistái Tomagörgőn játszottak bajnoki mérkőzést, a község bérbe adta a pályát 30 Euróért Csoltó csapatának, mivel a saját pályájukon vízhiány miatt megtiltották nekik a játékot. A község először a Sólyom Futballklub vezetőségének ajánlotta fel ezt a pénzszerzési lehetőséget, de ők nem tudták biztosítani a felügyeletet, ezért nem éltek ezzel a lehetőséggel. A képviselőtestület által jóváhagyott határozat alapján a község eddig 1725 Eurót utalt át a klub számlájára a működésök támogatására. Fenntartotta a futballpályát és öltözőt, rendszeresen kaszálta az egész areált, bebiztosította a futballmezek mosását és besegített a község autójával a futballisták külső meccsekre való szállításába. Tájékoztatta a meccs ek időpontjairól a lakosokat a faliújságokon, a Faluújságban és a hangosbemondón keresztül. A Sólyom Futballklub vezetősége ezúttal szeretné megköszönni minden egyes futballistájának - úgy a felnőtteknek, mint a tanulóknak - a sokszor nagy áldozattal járó játékot, valamint a szurkolóknak, a rendszeres buzdítást és támogatást. A község önkormányzata is köszönetet mond minden egyes Lekenye színében játszó futballistának azért, hogy méltón képviselikn a falunkat, és egyre jó hírnevét költik Lekenyének.
Gulyásfőzés a nyugdíjas klubban Szeptember 24-én a helyi nyugdíjas klub tagjai újra gulyást főztek az iskola udvaron. A szabadban közös erővel és tudással elkészített gulyáslevest együtt, beszélgetve az iskola valamikori tantermében fogyasztották el. Az akcióra meghívták a polgármesternőt is, aki sajnos nem tudott részt venni rajta, mivel a temetőút javítására elkészített projekt leadási napja volt éppen, és azt kellett sürgősen határidőre befejeznie. A klub tagjai újra közösen töltötték a nap nagy részét, a főzés és ebéd közben pedig jót beszélgettek. Tervezik még idén a hagyományos kocsonyaparti megtartását is.
Író-olvasó találkozó Batta Györggyel Október 3-án Író-olvasó találkozóra látogatott el kis községünk:be Batta György író, több szlovákiai magyar újság volt főszerkesztője, tizenkét könyv szerzője, aki tavaly Magyar Örökségdíjat kapott. Előadásában a következő kérdésekre kereste a választ: Kik vagyunk mi, magyarok? Milyen lehet a magyar jövő? Jövőépítő gondolatai a felvidéki magyarság számára adtak útmutatást, mindezt múltunk, történelmünk, Szent Koronánk, kultúránk tükrében.
6
PROJEKTEK Szavazz, segíts és nyerj! Ezzel a mottóval kezdtünk neki szavazatokat gyűjteni, hogy támogatást kapjunk a második buszemegállónk felújítására. Községünk pályázata - melyet az SPP Alapítvány felhívására nyújtottunk be - bekerült ugyanis abba a Kelet Szlovákiából kiválasztott 80 projektbe, melyből sajnos csak a 10 legtöbb szavazatot elnyertet támogatták anyagilag. Olyan nagy városokkal versengtünk a kategóriánkban mint Kassa, Eperjes vagy Bártfa.... Tisztában voltunk azzal, hogy csekély az esélyünk, de elhatároztuk, hogy nem adjuk fel! Megpróbáltunk tehát minnél több szavazatot szerezni. Ezért gyűktöttük a szavazatokat a faluban, a focimeccseken, falunapokon és esténként otthon a facebookon... Összesen 804 szavazatott sikerült összeszednünk, amellett, hogy csak 296lakosunk van ... ! Matematikailag számolva, ha a falunak csak a fele, tehát 148 lakosunk bekapcsolódott volna a gyűjtésbe, és mindegyik legalább 10 családtagját megkéri, hogy szavazzon, akkor akár 1480 szavazatot is elérhettünk volna... Csupán 50 szavazaton múlott ugyanis, hogy támogatást kapjunk!!! Az utolsó támogatott projekt ugyanis 853 szavazattal jutott be.
Vonjuk le a tanulságot mindenki részére: összefogással lehetséges csak dolgokat, projekteket, terveket, akciókat, stb ..... megvalósítani. nem pedig kritikával, ítélkezéssei és főleg nem keresztbetevéssel / mert sajnos ezt is megéltük.. ./ ! BB Megjegyzés:
A község önkormányzata hálásan köszöni minden egyes lakosának· aki szavazott és szavazatokat gyüjtött • a segítséget. Igaz, pénzt nem sikerült szereznünk a buszmegállónk megépítésére, de olyan összefogásról tettünk tanúbizonyságot, melyre még sok város sem képes. Bebizonyosodott, hogy nem sok hiányzott a nyeréshez, és biztosak vagyunk benne, hogy legközelebb sikerüIni fog ... Az önkormányzat nem adta fel, azóta benyújtottunk még két pályázatot a buszmegállónkra, az egyiket a Centrum pre filantropiu Alapítvány "Tetszik nekünk itt, ezért itt szeretnénk élni" I"Tu sa nám páöi, tu chceme iif!"1 . programjába - de ez sajnos nem volt sikeres. A másik pályázat kiértékelése, melyet a Falufejlesztési Programba nyújtottunk be, még nem történt meg. liA hagyományőrzés felelevenítése Lekenyében kézműves foglalkozások és kiállítás" A .Nadácia SPP" Alapítvány támogatásával megrendezett kézműves foglalkozások nyáron bevégződtek, zárórendezvényük a kis kiállítás megnyitása volt az elkészült művekből az óvoda nagytermében. Az 1200 Euró támogatást a község támogatási szerződés alapján az alapítvány felé elszámolta, és kidolgozta a pályázat zárójelentését is. "Hagyományőrző alkotóműhelyek Lekenyében" Az újságunk előző számában már beszámoltunk arról, a Szlovákia Kormányhivatalához benyújtott pályázatunk sikeres volt, és a szakmai bizottság 600 Euró támogatást hagyott jóvá a megvalósítására. Az első alkotóműhelyt már meg is szerveztük a falunapok kísérőrendezvényeként, de az igért támogatást sajnos a mai napig még nem kaptuk meg a számlánkra. A projektben még két alkotóműhelyt akartunk megszervezni december végéig a lakosok részére, de nem tudjuk, mit tegyünk. A kormányzati honlap szerint még egymillió euró hiányzik és még több százan várják a pénzt.. Ekkora csúszásra még nem volt példa a támogatások folyósítása terén... Mikulásnapra mindenképp megtartjuk a hagyományos karácsonyi kézműves foglalkozást a gyerekeknek, akár saját forrásból is. A másik tervezett alkotóműhely időpontját viszont fennt nevezett okok miatt még lapzártakor sem tudjuk közzétenni. 7
" A Sajó holt ágának revitalizációja" Még augusztus végén kaptunk egy mailt Kassa Megye Hivatalától, melyben arról értesítették a községet, hogy projektünk sikeres volt, és 1500 Euró támogatást fogunk kapni a "A Sajó holt ágának revitalizációja" tervdokumentáció elkészíttetésére. A támogatási szerződés azonban még a mai nem készült el, holott a támogatást a 2012-es évben kellene elkölteni. A hivatal illetékes alkalmazottja biztosított bennünket arról, hogy ha előre megkérvényezzük a támogatás felhasználását a 2013-as évre, azt jóvá fogják a községnek hagyni. A KRAS Polgári Társulás helyi akciócsoportjának felhívásai • "LEADER PROGRAM" 1."A kultúrház javítása és környezetének rendbetétele - 1. szakasz" A projekt éppen kiviteleződik, az aláírt szerződés alapján 40835,39 Euró visszatérítésére jogosult a község a Földművelésügyi Kifizető Ügynökségtől /PPA/. A javítási munkák magukba foglalják egyes nyílászárók cseréjét, a tető megjavítását azokon a helyeken, ahol beázik, a fűtési lehetőség kibővítését gázfűtőtestekkel 4 eddig nem fűthető helyiségben / könyvtár belső helyisége, edzőterem, asztalitenisz terem, teakonyha az emeleten/ valamint a kultúrház külső valkolatának kijavítása, lefestése. 2.nA temető felé vezető út javítása" A pályázatot idén szeptember 24-én nyújtottuk be, és jelenleg a kiértékelése van folyamatban.
Családi Pénzügyek Iskolája Lekenyén és Beretkén Tudósítás:
2012. október 30. BB, Felvidék.ma
A Családi Pénzügyek Iskolája program keretében Lekenyében - "Pénzügyi hőrnérő nőknek" és Beretkén - "A pénz hatalma" círriű projektek megvalósítása során Beke Beáta tartott előadásokat. Tapasztalatairól kérdeztük. Lekenyében a programot azért indították második alkalommal is, mert véleményük szerint fontos, hogy az emberek új, hasznos információkhoz tudjanak jutni - ebben az esetben ingyenesen - hiszen a zárt közösségekbe pénzügyi információkhoz nehezebben jutnak hozzá. 2010-ben, amikor először valósították meg a programot "Pénzügyi hőmérő" címen, voltak pozitív tapasztalataik is. Akkor az elsődleges célcsoport a munkanélküliek és szociális esetek voltak. A projekt szintén fél évig tartott, és ez idő alatt volt olyan résztvevő, aki a megszerzett információk alapján és további tanácsokat követve sikeresen tudott magának munkát találni, több mint másfél éves kiesés után. A további ismereteknek köszönhetően a Munka-, Szociális- és Családügyi Hivataltói még fél évig élt a lehetőséggel, és elintézte magának az aktivációs juttatást is, valamint az útiköltségek térítését. Ezért is jött az ötlet, hogya második pályázatukba bekapcsolják a Rozsnyói Munkaügyi Hivatalt is. A Családi Pénzügyek Iskolája az első közösségi projekt Szlovákiában, amely a pénzügyi tudás növelésére irányul közvetlen a közösségben. Egy adott közösségbe, útmutatás alapján kidolgozott, érthető, alapvető pénzügyi ismereteket juttat el, olyanokat, amelyekkel a mindennapi életünkben találkozunk és befolyásolják a család életét. A projekt célja, hogy emelje Szlovákia lakosainak a pénzügyi tudásukat, különös tekintettel a veszélyeztetett csoportokra, mint az iskolát frissen befejezettek, munkanélküliek, fiatalok a gyerekotthonokban, szociálisan hátrányos családok, de akár a nyugdíjasok is ide sorolhatóak. Az ingyenes képzési lehetőséget a "Szlovákia Gyermekeiért Alapítvány - Nadácia pre deti Slovenska" igazgatja és a Provident Financial támogatja. "A "Pénzügyi hőmérő" alapjába véve a munkanélkülieknek nyújtott segítséget, ezt folytattuk most a "Pénzügyi hőrnérő nőknek" címen, melynek keretén belül főleg az anyukákra összpontosítottunk, oly módon, hogyamíg folytak a képzések, a gyerekeknek különböző foglalatosságokat szerveztünk - twister, ping-pong verseny, kézműveskedés - amelyeket már önerőből valósítottunk meg. Fogjuk javasolni a záró értékelésünkben, hogy iktassák be az ilyen programok támogatását is, az anyukák képzésénél" - nyilatkozta Beke Beáta, a program lektora. Idén az ingyenes képzés lehetőségévei nem csak Lekenye Község Önkormányzata élt, hanem Beretke község is. Ott most valósították meg először a programot, és több mint 100 lakosuk kapcsolódott be. Beke Beáta ezúton is bátorítja a járás önkormányzatait, szervezeteit, hogy nyugodtan kapcsolódjanak be a programba, mivel kitűnő lehetőség a képzés mellett a közösségépítésre is. Az új kiírás már megjelent a http://www.nds.skJblog/oznamy/uzavrete-grantove-kolo-srf/ oldalon, de a Rozsnyói járásban működő aktív lektortói, Beke Beátától is lehet érdeklődni a b.beata1@gmail.com e-mail címen.
Skola rodinnych financií v Bohúnove a v Bretke
1i··l ••• ••••
V rámci prograrnu Skola rodinnych financií sa uskutoönili v okrese Roznava poöas pol roka 2 projekty, v Bretke pod názvom ; Moc peíiazí" a v Bohúűove skola rcdinnych flnancií ako pokraöovanie podobného projektu z r. 2010 "Financny teplomer pre zeny" , v rámci ktorych sa odzneli prednásky od lektorky Beáty Bekeovej ohl'adne financií a rodinného rozpoötu. O svojich skúsenostiach sa podelila aj s redakciou webovej stránky Felvidek.ma. V Bohúiiove povazujú za potrebné takéto projekty, ktoré sú zarnerané na rozsírenie vedomostí obyvatel'ov. V tomto pripade ide o zvysenie finanönej grarnotnosti tu zijúcich l'udí. Lektorka v élánku predstaviia ukonöené projekty, filozofiu programu, ktory sa uskutoönil vd'aka podpore projektu Skola rodinnych financií, ktory organizuje Nadácia pre deti Slovenska a financuje Provident Financial. " Skola rodinnych financií je prvy komunitny projekt finanéného vzdelávania na Slovensku, zarnerany na finanöné vzdelávanie priamo v komunitáeh. Prinása do komunity zmysluplné a metodicky prepracované uéenie pre zivot, ktoré ved ie k porozumeniu základnych finanénych produktov, s ktorymi sa bezne v zivote stretávame a ktoré vyrazne ovplyviíujú fungovanie rodiny. Nasa obec vr. 2010 úspesne realizovala projekt v rámci prograrnu SRF pre döchodcov a nezamestnanych. Tento rok od marca do októbra sme sa zameriavali na zeny, Prednásky boli pre nich, o nich as nimi. Priniesli sme pre nich nápady, nové informácie, metódu tvorenia rodinného rozpoötu. V Bohúiiove do projektu sa zapojilo 40 l'udí a v Bretke bolo vyse 100 záujemcov. Nadácia pre deti Slovenska uz vyhlásila uzavreté grantové kolo 5. roöníka projektu Skola rodinnych financií na rok 2013. Na www.nds.sk stránke mözete nájst' informácie ohf'adne podania ziadosti o príspevok, ktorú je potrebné vyplnit' - Ziadost' o poskytnutie finanénych prostriedkov - a prilozlt' dokiady uvedené v grantovych podmienkach do 15. novembra 2012.
8
Kirándulás Hajdúböszörménybe - Július 25-én a helyi nyugdíjas klub kirándulást szervezett Hajdúböszörménybe. A kiránduláson 19-en vettek részt a falunkból fiatalok és idősek egyaránt, de a busz színültig megtelt. A Csemadok Alapszervezet idén is 3 Euróval járult hozzá tagjainak az útiköltséghez. Ezek a már hagyományos kirándulások nagyon jó hangulatban telnek, és feledhetetlen közös élményt jelentenek a résztvevőknek. Köszönjük a nyugdíjasklub vezetőségének és elnöknőjének - özv. Nagy Ernőnének, hogy évről évre megszervezik őket. Magyar Koalíció Párt ja szeptember 22-től a Magyar Kőzösség Párt ja nevet viseli. Erről a párt XII. Országos Kongresszusa döntött, mivel a koalíció megnevezés időközben már tartaimát vesztette. A párt logója MK változatlan maradt, valamint a rövídített nevének kezdőbetűi is - MKP - SMK, mivel a szlovák megnevezése Strana mad'arskej komunity lett. Ugyanezen a kongresszuson sor került a párt alapszabályzatának módosítására is. Október 25-én tartották meg a Magyar Közösség Pártja a XVII. rozsnyói járási konferenciáját. A járási konferencia Porubán Ferencet újra megválasztotta járási elnöknek. Elnökségi tagok lettek: Beke Beáta - Lekenye, Prékop Péter - Krasznahorka, Icso ValériaDernő, Vincze Norbert - Gömörpanyit, Simon Csaba - Rozsnyó, Kelecsényi Attila - Rozsnyó, Rákossy György - Rozsnyó, Horváth István - Tornagörgő, Kol'vek Alica - Hárskút, Gáspár Pál - Berzéte. Beke Beáta tudatta a konferencia küldötteivel, hogy megalakult a Via Nova ICS Rozsnyói Járási elnöksége, és bemutatta annak elnökét Susányi Máriát. Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya járási konferenciáját szeptember 15-én tartották. Susán Ivetát választották meg járasi elnöknek. A területi választmányba megválasztottak: Szendi Richárd - Kőrös, Horváth István - Tornagörgő, Zsemlicska Mária - Kőrös, Bernáth Ferenc - Krasznahorka váraija, Susán Iveta - Pelsőc, Kardos Ferenc - Rozsnyó, Bakos Erzsébet - Dernő, Hlivák Sándor - Rozsnyó, Beke Beáta - Lekenye, Körtvély Mónika - Lucska, Tóth Lucia - Rozsnyó, Szőllős Sándor - Csucsom. Október 20-án Ipolynyéken a közgyűlés Bárdos Gyulát választotta meg a Csemadok országos elnökének.
KÖZLEMÉNYEK 2012-es évi adók és illetékek Értesítjük a lakosokat, a 2012-es év ingatlanadója, a kutyaadó és a szemét elszállításáért fizetendő illeték befizetésének határideje lejárt. Kérjük azokat, akik még nem fizették be őket, tegyék meg azt december 31-ig! Tudaljuk a lakosokkal, hogya2012-es evangélikus l1egyházadó", ami 5 Euró személyenként a községi hivatalban fizethető be, míg a református, ami 10 Euró személyenként özv. Nagy Ernőnénél. A 2010-ben Tibay Ferenctől ajándékba kapott 500 Euró elszámolása: 2010 - 120€ - vízóra a tibai bufetba, 2011 - 161,40€ /61,40€-védőszer, festék, oldószer a szekérre, 100€-a tibai harang tartószerkezetének megjavítására/ 2012 221 ,88€- a szekér elhelyezésére + a harangláb tetejének lefestése /77,90€-cement, 13€-kő fuvardíj, 27,82€virágok, virágföld, virág ládák, 103, 16€-festék a tetőre/ Ez összesen 503,28 €. Idén májusban egy gólyapár költözött a falunkba, a református templom mögötti villanyoszlopra építették meg fészküket, és két fiókái neveltek fel benne. A
környezetvédelmi hivatal indítványozására a fészek tavaszra át lesz helyezve a közelben egy külön oszlopra, melyet az áramszolgáltató vállalat állít fel. Augusztus elején ellátogatott hozzánk a miskolci Laczkó család, akik felmenőjüket keresik a faluban. A malmot üzemeltető Molnár családok után kutatnak, az üknagyapa 1840 körül születhetett református családban, két testvére volt, és 1860 körül költözhetett el Miskolcra. Amennyiben valaki segítségére tudna lenni a családnak, kérjük jelezze azt a községi hivatalban! Értesítjük a község nyugdijasait, hogy a kultúrház nagytermének ablakcseréje miatt idén a nyugdijasnapot csak december elején fogjuk tudni megtartani. A nagytermet november 24-re még a javítási munkák megkezdése előtt bérbe kérte a helyi vadászfársulat. "Reméljük addigra már használható állapotban lesz". Mivel a futballklub idén nem rendezi meg a mikulásnapi bált, ezért, hogy takarékoskodjunk a füzelővel, a nyugdijasnapot egy napon tervezzük megtartani a gyerekek hagyományos télapói ünnepségéveI.
Lekenye Község Önkormányzata szeretettel meghívja a község valamennyi nyugdíjasát a NYUGDíjASNAPI ÜNNEPSÉGÉRE, melyet 2012 december 8-án /szombaton/ 15 órától tart a kultúrház nagytermében, ahol a Falu Télapója apró ajándékkal fog kedveskedni a nyugdíjasoknak is.
Lekenye Község Önkormányzata szeretettel meghívja a falu valamennyi lakosát a HAGYOMÁNYOS MIKULÁSNAPJÁRA, melyet 2012 december 8-án /szombaton/ 15 órától tart a kultúrház nagytermében. Az ajándékosztást karácsonyváró alkotóműhely követi a tanácsteremben.
KIADÓ:
LEKENYE KÖZSÉG,
cíM:
KÖZSÉGI HIVATAL, LEKENYE 72, TEL: 058/7920127,
WEB: www.bohunovo.sk
9
FÖSZERKESZTO:
E-MAIL:
obecbohunovo@gmail.com,
BEKE BEÁTA