Julie Cohen
A rossz lány
Nem könnyű mindig a legszebbnek, legokosabbnak és legjobbnak lenni. Marianne belebetegszik az elvárásokba, és anorexiás lesz. Hogy kitörjön az ördögi körből, pincérnőként kezd új életet Portlandben. A szerelem is kopogtat egy vagány fiatalember képében, de Marianne nem meri vállalni önmagát…
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
1. FEJEZET – Nos, akkor lássunk neki! Először tequila, aztán só… – Marianne a koktélkeverő pohár fölé emelte a sótartót. – Ne, az ég szerelmére! – Warren gyorsan lefogta a kezét. – A sót nem a Margaritába öntjük! A pohár szélén a helye. A hirtelen mozdulattól azonban végül egy jó adag só zúdult az acélpohárba. A lány szomorúan meredt a koktélkeverőre, majd megcsóválta a fejét, és elmosolyodott. – Lehet, hogy a sós tequila is finom. – Óvatosan ivott egy kortyot, és elhúzta a száját. Warren is elnevette magát. – Édesem, még rengeteget kell tanulnod, mielőtt igazi bármixer lesz belőled. Marianne a lefolyóba öntötte a félresikerült italt, és elmosta a poharat. – Ne legyél már ilyen undok, Warren! Elvégre csak tegnap kezdtem. Majd újra megpróbálom. – Kimérte a tequilát, és beleöntötte a pohárba. – Rendben, tehát nem teszek bele sót. Akkor most mi következik? Unokabátyja a pultnak támaszkodott, és szemlátomást aggódott, hogy Marianne a teljes italkészletét elpocsékolja. – Triple sec. De csak egy rész. Több percbe is beletelt, mire Marianne megtalálta a polcon a narancslikőrt. Bizonytalanul a shaker fölé tartotta, azonban a kupak leesett, és a likőr vízesésszerűen belezúdult a tequilába. – Marianne! Warren arcára kiült a kétségbeesés. A lány annyira nevetett, hogy még az oldala is megfájdult belé, és kicsordultak a könnyei. – Te jó ég…! – A férfi levegő után kapkodott. – Az a szerencséd, hogy az ország egyik legjobb egyetemén szerezted a diplomádat. Ha valaki látná, milyen ügyetlenül kevered a Margaritát, azt hinné, hogy nincs ki mind a négy kereked. – A közgazdaságtan-szemináriumon sajnos nem tanítják a koktélkeverést. – Marianne a füle mögé simított egy hajtincset, amely kicsúszott lófarokba kötött hajából. – Észrevettem. – Warren kivette a kezéből a shakert. – Gondolom, az egyetem alatt nem sokat buliztál. – Ezért is kell most mindent bepótolnom. – Marianne a férfira kacsintott. Ezúttal Warren öntötte ki a pohár tartalmát, majd egyenesen unokahúga szemébe nézett. – Annyit elpocsékolhatsz a tequilámból, amennyit csak akarsz, ezt te is tudod. De őszintén meg kell mondanom, nagyon meglepett, amikor betoppantál. Marianne öntött magának egy pohár ásványvizet. Azon töprengett, vajon mennyit árulhat el az unokabátyjának a jövetele okáról. – Hiszen otthon mindened megvan – folytatta a férfi. – Igazi hercegnőként bánnak veled. A végzős diákok szószólója voltál, és szépségkirálynő, akárcsak az, édesanyád… hányszor is? Két egymást követő évben? – Három. – Tehát háromszor. És amióta találkoztunk, még sokkal csinosabb lettél. Te vagy a legszebb menyasszony az Államokban. Egész Webb a lábaid előtt hever… Mit is beszélek, inkább egész Dél-Karolina! Nem értem, milyen megfontolásból jöttél ilyen váratlanul Maine-be, és akarod mindenáron megtanulni, hogyan kell Margaritát készíteni. A lány felsóhajtott. – Elegem lett abból, hogy Marianne Webb legyek.
2
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Ez ugyanis egyáltalán nem volt mindig egyszerű feladat. De most inkább nem akart arról beszélni, hogy az állandó megfelelési kényszer miatt végül evési problémái lettek. Életének ezt a fejezetét véglegesen lezárta. – Csak szeretnék egyszer végre átlagember lenni. Ismeretlen bármixer egy idegen városban. – Egyetlen hajtásra megitta a vizet, és a poharat hangos csörömpöléssel letette a pultra. – Végre szórakozni akarok. Kitombolni magam, táncolni, és közben fittyet hányni arra, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Át akarom mulatni az éjszakákat, és megnézni a napfelkeltét, aztán délig aludni. Meztelenül akarok úszni, vezetés közben túllépni a sebességhatárt, és megismerni hozzám nem illő férfiakat. Ez utóbbira vágyom a leginkább. – Aha. Akkor ezek szerint vége a jegyességnek Mr. Tökéletessel? Marianne keserűen felnevetett. – Így is mondhatjuk. – Mi történt? Olyanok voltatok, mint Barbie és Ken. Jason valóban hasonlított Kenre: tökéletes, élettelen báb volt, műmosollyal az arcán. – Jasonnek hízelgett, hogy együtt lehet Webb egykori szépségkirálynőjével. De még sokkal jobban vonzotta a tény, hogy apám a város leggazdagabb embere, aki odavolt az elképzeléstől, hogy mi ketten milyen tökéletes párt alkotunk, és milyen szép gyerekeink lesznek. Az persze senkit sem érdekelt, hogy én mit szeretnék. Egyikük sem szeretett igazán. – Nagyon sajnálom. Tényleg azt reméltem, hogy megtaláltad az igazit. Marianne a fejét rázta. – Rájöttem, hogy valójában én sem szerettem Jasont. Csak azt hittem, hogy feleségül kell mennem hozzá, mivel olyan tökéletes. Szóval nem tört össze a szívem, és nem szorulok vigasztalásra, csupán szeretném egy kicsit élvezni az életet. – Tehát azt akarod mondani, hogy a jó kislány Marianne Webb két nappal ezelőtt összecsomagolta a holmiját és útnak indult, hogy vagány, belevaló csaj váljon belőle? – Pontosan. – Gratulálok. Erre pont a legmegfelelőbb időpontot választottad, mivel két óra múlva itt rengeteg független férfi fog összegyűlni. A bárban ma este ugyanis jótékonysági agglegényárverést tartunk. – Ez remek! – Marianne szélesen elmosolyodott. – Te is fogsz licitálni? Warren megrázta a fejét. – Sajnos a fiúk mind heterók, de nem szeretnék panaszkodni. A bár bizonyára zsúfolásig megtelik majd. Mivel ez lesz az első napod, elég, ha begyűjtöd a poharakat, jó? Figyelheted, hogyan mennek itt a dolgok… – A bárpultban is dolgozhatnék. – Marianne megfogta a félig teli likőrösüveget, elrejtette a háta mögött, és az unokabátyjára mosolygott. – Szerintem először szokj hozzá a légkörhöz. – Warren rákacsintott a lányra. –Talán találsz majd egy agglegényt, akire érdemes ajánlatot tenni. – Mire lehet licitálni? Egy randevúra? – Hivatalosan igen. De miután a licit nyertese kifizette a pénzt, ő és a kiszemelt agglegény megbeszélik, hogyan tovább. – Megcsörrent a telefon, és Warren felvette. Tehát maga szabhatja meg a szabályokat! Annyi év után, amikor mindig mások mondták meg, mit kell tennie. – Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy hagytam magam rábeszélni az árverésre – sóhajtotta Oz. Jack nappalijában a tükör előtt állt, és szemügyre vette magát. Annyi bőrt viselt a testén, hogy azzal be lehetett volna húzni egy heverőt. A dzseki a sajátja, azzal nincs is
3
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
semmi baj. Persze talán vannak olyanok, akiknek tetszik ez a csizma a sok szegeccsel és lánccal… Olyanok, akik szeretik a szado-mazót. És ami a dzseki és a csizma közti darabot illeti… Lábszárvédő! Fekete bőrből, amelyet a csípőjén öv tart. És hozzá fekete póló HarleyDavidson felirattal. – Szerintem ez a lábszárvédő azért túlzás – állapította meg. – Szerintem pedig tökéletes – nyugtatgatta Jack. – A lányok odavannak érte. – Te vagy a szakértő. – Mostanság kizárólag Kitty szakértője vagyok – jegyezte meg Jack. – Majd ő megerősíti, hogy igazam van. – Hátrált egy lépést, és elgondolkodva szemügyre vette Ozt. Még sokkal jobb lenne, ha levennéd a dzsekit és a pólót. – Szó sem lehet róla! Mindennek van határa. Nem azért tanultam kilenc évig az egyetemen, hogy félmeztelenül táncoljak a színpadon. – Ugyan már, ne húzd fel magad ennyire, nem erőszak a disznótor! Bár úgy valószínűleg még több pénzt tudnánk összegyűjteni az ifjúsági központ javára. Én magam is szívesen részt vennék az árverésen, ha nem élnék boldog házasságban. Add csak ide a pólót! Oz nagyot sóhajtva levetette a dzsekit, majd a pólót. – Ez nem lesz jó. Senki sem fogja rólam elhinni, hogy lábszárvédőt hordok. – Természetesen nem. Portland kisváros. Errefelé szinte minden nő tudja, hogy te vagy dr. Oscar Strummer, a pszichológus, egyetemi oktató – és kapós agglegény. Ezzel az öltözékkel csupán egy kicsit felkorbácsolod a fantáziájukat. – Jack egyetlen mozdulattal letépte a póló ujját. – Tökéletes! Én mondom neked, hogy a lányok egymást fogják túllicitálni. Hiszen minden nő olyan pasira vágyik, aki okos és felelősségteljes, de ugyanakkor időnként kirúg a hámból. Oz felhúzta a megtépázott pólót. – Hűha! A hang az ajtó felől jött. Kitty lépett be, Jack felesége. Hátravetette vörös haját, és Ozra meredt. A férfi végignézett magán. A lábszárvédő még mindig rajta volt. – Talán neked tetszik ez a felszerelés? Kitty hevesen bólogatott. – Eszméletlenül jól festesz. Én biztosan licitálnék rád. – Na látod! – mondta Jack diadalmasan. – Én azonnal mondtam, hogy a nők buknak az ilyesmire. – Átölelte a felesége vállát, és magához ölelte. – Csak aztán nehogy túlságosan elbűvöljön téged Oz! Kitty még szorosabban hozzásimult, és megpuszilta az arcát. – Neked is be kellene szerezned egy ilyen bőrnadrágot. És jól állna neked a motorosszerelés. Jack Taylor, aki soha nem akart megnősülni, megtalálta álmai asszonyát. De Oscar Strummer, aki mindig is boldog házasságra vágyott, még mindig agglegény volt. – Az ember azt gondolná, hogy egy doktori fokozattal rendelkező pszichológus képes kordában tartani az érzéseit – dörmögte a tükörképének. – Felejtsd el a doktori címedet! – Jack odalépett a barátja mögé, és megveregette a vállát. – Ma este több tucat nő vágyának leszel a tárgya. Lazíts és élvezd! – De először nyújtsd ide a karod! – Kitty megfogta a csuklóját. – Megígérem, hogy nem fog fájni. – Fóliát és nedves szivacsot tartott a kezében. – Ez meg micsoda? Ideiglenes tetoválás? – Jobb lesz, ha hozzászokik, hogy ezen az estén úgy fog festeni, mint a Pokol Angyalai.
4
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Pontosan. Ezzel tesszük fel az i betűre a pontot. – Kitty Oz karjára tette a fóliát, majd végighúzta rajta a nedves szivacsot. – Amikor utoljára ilyen matricát használtam, még gimnazista voltam. Idősebbnek akartunk látszani, hogy sört vehessünk magunknak. Kitty teljesen a feladatra összpontosított. – És? Sikerült? – Nem. Tizenhat voltam, de úgy festettem, mint egy tizenkét éves, a tetoválás ellenére is. – Oz hangosan felnevetett. – Valószínűleg én voltam a legesetlenebb kamasz egész Portlandben. – Nos… – Kitty óvatosan lehúzta a fóliát, és szemügyre vette a művét. Most már egy kard virított Oz bicepszén, amely köré kígyó tekeredett. Egyértelmű fallikus szimbólum. Sem Jack, sem Kitty nem szívbajos. – Most viszont már határozottan nem vagy esetlen. – Kitty szélesen elmosolyodott. – És egyáltalán nem úgy festesz, mint egy tizenkét éves. Milyen magas vagy? Százkilencven? – Ebben a csizmában inkább százkilencvenöt. – Remekül fogsz mutatni a motoron – állapította meg Kitty. Oz szeme összeszűkült. – Miféle motoron? Most már Jack is vigyorgott. – Gyere csak ki velem, te bőrember! A ház előtt egy csillogó Harley-Davidson állt. Oz egy pillanatra elképzelte a motor dübörgő hangját, szinte érezte a kezében a vibrálást, és ahogy a haját borzolja a szél… De aztán visszazökkent a valóságba. Hiszen köztiszteletben álló orvos és docens az egyetemen! – Én nem száguldozhatok egy Harley-Davidsonnal – mondta. – Már nyolc éve nem ültem motoron. – Ne aggódj, olyan ez, mint a biciklizés. Az ember soha nem felejti el. – Kitty odalépett a motorhoz, és gyöngéden végigsimított a krómfelületen. – Hát nem gyönyörű? Nick, a bátyám adta kölcsön a hétvégére. Ez a büszkesége. Oznak lassan derengeni kezdett. Okos emberhez képest néha igen lassú volt a felfogása. Jackhez fordult: – Ugye ezt már régen kifundáltad? – A legjobbat szeretném neked, Oz – válaszolta Jack kitérően. – Hiányzik egy nő az életedből. Azt hiszed, nem tűnt fel nekem, hogy már csaknem egy éve nem randevúztál? Oscar nagyot nyelt. – Nálam lakott a tizenkilenc éves húgom. És amióta elköltözött, még nem volt időm ismerkedni. Az órák az egyetemen, a betegeim… Kitty a karjára tette a kezét. – Éppen ez a baj, Oz. Túl sokat dolgozol. Hát persze hogy sokat dolgozik. Ha az életed egyik része nem működik jól, akkor minden energiáddal a másikra összpontosítasz, hogy onnan szerezd meg magadnak a sikerélményt. Mivel nem volt barátnője, a munkájában élte ki magát. Jack megbökte a könyökével. – Gyere! Mi csak azt szeretnénk, hogy egy kicsit jól érezd magad. Ma valaki sok pénzt fog fizetni azért, hogy randevúzhasson veled. Sok pénzt, egy jó ügyért. Talán több randevú is követi majd… – Lehalkította a hangját. – …és talán lesz egy kis etyepetye is. Oz Kittyre nézett, és a szemében látta az együttérzést. Aztán a tekintete a Harleyra siklott. Szabadság két keréken.
5
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
A bár zsúfolási megtelt. Marianne utat tört magának a tömegen át a pulthoz, és letette az üres poharakkal teli tálcát. Letörölte a verítéket a homlokáról. Bár csak vékony blúzt, farmert és szandált viselt, mégis rettenetesen melege volt. Úgy tűnt, hogy Maine-ben nem divat októberben bekapcsolni a légkondicionálót. De a bárban remek volt a hangulat. Már legalább fél tucat agglegényt elárvereztek. Amennyire Marianne eddig követte az eseményeket, eddig egy ügyvéd, egy műszerész, egy homárhalász, egy tanár és egy villanyszerelő kelt el. Mindegyiküket dübörgő taps fogadta, a zenekar tust húzott, amikor felmentek a színpadra, és végigvonultak a tömeg előtt, miközben az ifjúsági központ vezetőnője, egy határozott, ötvenes nő felolvasta az illető nevét, hivatását, korát és minden egyéb olyan információt, amely érdekelhette a jelenlévő hölgyeket. A nők minden fellépőnél üdvrivalgásban törtek ki. Tapsoltak, nevettek és elismerően füttyögtek, aztán hangosan licitáltak. Senki sem ügyelt arra, hogy visszafogottan viselkedjen. Mindenki remekül szórakozott, és forró volt a hangulat. Marianne bement a pult mögé, és töltött magának egy pohár vizet. Előző este járt először Wattén bárjában, de minden pontosan úgy festett, mint amilyennek elképzelte. Az unokatestvére már gyerekként is mindenfélét gyűjtögetett – kerti dekorációt, furcsa formájú agyagedényeket, giccses és művészi tárgyakat. Ebből következett, hogy a bár is tele volt zsúfolva mindenféle limlommal, kacattal és emléktárggyal még azokból az időkből, amikor Warren lemezlovasként New Yorkban dolgozott. Felcsendült egy új szám. Marianne azonnal felismerte a zenét. Born to be wild. A dal illett a hangulatához. Elmosolyodott, és a színpad felé nézett, hogy szemügyre vegye a következő férfit. De… senki sem volt ott. Várakozásteljes csönd telepedett a teremre, csak a gitárszólót lehetett hallani, és a basszust, amely olyan volt, mintha a mellkasában dübörögne. Majd egyszer csak felzúgott egy motor. Hangos dübörgéssel egy pirosan és ezüstösen csillogó Harley-Davidson gördült be a színpadra. Marianne azonban csak a rajta ülő férfit látta. Magas, karcsú, izmos férfi volt. Az ujjatlan póló látni engedte a bicepszét. Aranyszínűre barnult bőrén tetoválás díszelgett, bár ebből a távolságból nem tudta megállapítani, hogy mit ábrázol. De a keze elég nagynak tűnt ahhoz, hogy körülérje a derekát. Erre a gondolatra kiszáradt a szája. A férfi sötétszőke tincseit helyenként világosra szívta a nap. A haja nem volt hosszú, ahogyan azt egy motorostól várná az ember. De kócos volt, mintha összeborzolta volna a szél. – Egy ilyen belépő után, gondolom, nem kell bemutatnom Ozt, ugye, hölgyeim? – szólalt meg a műsorvezető. – Tehát ki szeretne licitálni a motorosunkra? Ki kínál nyolcvan dollárt? Rengeteg kar emelkedett a magasba. A motoros csak mosolygott. Csodálatos szája volt, telt ajka, világítóan fehér fogai. Úgy festett, mint aki szeret nevetni. – Istenem, szívdöglesztő! – motyogta maga elé Marianne. – Száz dollár a kék ruhás hölgytől. Százhúsz dollár a wurlitzer mellől. Ajánl valaki százötven dollárt? Tehát Oznak hívják, legalábbis a műsorvezető ezt mondta. A név illett egy motoroshoz. Varázsló a motoron. Vajon az ágyban is varázsló? Marianne levegő után kapkodott. Igazi férfi, egészen a szőke hajától a csizmájáig! És veszélyes.
6
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Kétszázötven dollár, lányok. Ez a mai este legmagasabb ajánlata. Kínál valaki háromszáz dollárt? A jó cél érdekében. Nos, ki ajánl háromszáz dollárt? Marianne megkapaszkodott a pultban, feltornázta magát, és rátérdelt a fényesre lakkozott fára, hogy jobban lásson. Végre felismerte a tetoválást. Kard kígyóval. És a férfi nem bőrnadrágot visel, hanem lábszárvédőt. A fekete bőr élesen elütött a világos farmertól, és a tekintetét egyenesen a lágyékra irányította. Ez a férfi nem lenne udvarias. Fittyet hányna minden szabályra. Azt tenné, amit akar, és fütyülne a következményekre. A motoros is észrevette a bárpulton térdelő lányt. Rámosolygott, majd gázt adott, és a motor felbőgött. A férfi mosolya úgy érte Marianne-t, mint egy áramütés, és az egész teste bizseregni kezdett. Ebben a pillanatban rádöbbent, hogy e miatt a férfi miatt jött el otthonról. Felállt a pultra, és hevesen integetni kezdett, hogy mindenki láthassa. – Háromezer dollár! – kiáltotta az emberek feje felett, majd leugrott a pultról, hogy előrefurakodjon a színpadhoz, és átvegye a nyereményét. A férfit, akire mindig is vágyott.
7
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
2. FEJEZET Marianne testét elöntötte a forróság. Azt nem tudta volna megmondani, hogy a bárban uralkodó hőségtől, vagy a hihetetlenül vonzó férfi miatt, akit éppen most nyert meg az árverésen. Hangos tapsvihar közepette utat tört magának a színpadhoz. Néhány nő kezet fogott vele, és gratulált néki. De ő mindezt alig vette észre, csak azt látta, ahogyan az ő rosszfiúja lendületesen leszáll a motorról, majd lazán a színpad széléhez megy, hogy elbűvölő mosollyal az arcán fogadja őt. Bár a színpad nem volt igazán magas, a férfi valóságos óriásnak tűnt. Most előrehajolt, hogy felhúzza az emelvényre. Marianne-nak egy pillanatra még a szívverése is elállt, amikor megfogta a kezét, hogy felsegítse. Hamarosan már egymás mellett álltak, még mindig egymás kezét fogva. – Szia! – mondta az idegen. Mély és barátságos volt a hangja, és ismét megjelent az arcán az a lebilincselő mosoly. – Oz vagyok. – Marianne. A motoros megszorította a kezét. – A taps neked szól, Marianne. – Tényleg? – A lány képtelen volt levenni a szemét a férfi arcáról. – Tényleg. – Oz a karjába kapta, mire Marianne ösztönösen a nyaka köré fonta a karját, miközben az arca egészen közel került a férfi meztelen vállához. – Integess nekik! Marianne a legszívesebben megcsókolta volna Ozt. Frissen volt borotválva, arcszeszés fogkrémillata volt, ami meglepte. De aztán elcsodálkozott saját magán. Elvégre miért ne borotválkozhatna meg egy motoros, vagy moshatna fogat? – Tulajdonképpen miért tapsol mindenki? – kérdezte. Nem mintha érdekelte volna, hanem mert a férfi közelében képtelen volt tisztán gondolkodni. – Az imént ott álltál a pult tetején és a tízszeresét kínáltad a kért árnak. Azt hiszem, mély benyomást tettél rájuk. – Rád is? A férfi egyenesen a szemébe nézett. Marianne kábultan nyugtázta, hogy a szeme zöld. Ez meglepte. Izzó fekete vagy acélkék szemre számított. – Le vagyok nyűgözve – válaszolta Oz. Mennyire kívánja a férfi csókját! Pedig még öt perce sem ismeri. Tulajdonképpen egyáltalán nem ismeri. Mégis meg akarta csókolni, annyira, hogy az ajkába harapott, nehogy megtegye. Helyette Oz tette meg. A csókja határozott, mégis gyöngéd volt. Marianne testét elöntötte a forróság. A szeme önkéntelenül lecsukódott, és még szorosabban simult a férfihoz. A csók nem akart véget érni, és amikor Oz végül elengedte, Marianne hallotta, hogy mélyen felsóhajt. Vágyakozva, hosszan. A lány szíve nagyot dobbant, és a vér csakúgy száguldott az ereiben. Ebben a pillanatban a bár egész közönsége hangos ujjongásban tört ki. Az imént a karjába kapott egy vadidegen nőt és a tömeg szeme láttára megcsókolta. Hosszú ideje ez volt a legjobb, ami megtörtént vele! Még a Harleyval való száguldozásnál is jobb, pedig az már valami. Ez a nő a karjában messze lekörözte azt a csodálatos gépet. Karcsú, hihetetlenül hosszú lábával, ragyogóan kék szemével egyszerűen
8
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
gyönyörű volt. Lófarokba kötött sötétbarna hajából néhány rakoncátlan tincs kiszabadult, és az arcába hullott. Szűk farmerja csak még jobban kiemelte nőies alakját, a fehér top rásimult tökéletes mellére, szabadon hagyva karcsú nyakát és egy keveset gömbölyded vállából. Amikor lehajolt, Oz egy pillanatra belátott a top alá. Elakadt a lélegzete. Már akkor feltűnt neki a lány, amikor meglátta a bárpulton térdepelni, hiszen olyan szép volt, mint egy modell vagy színésznő, s olyan kecsesen mozgott, akár egy táncosnő. De leginkább a bőre bűvölte el. Hibátlan, bársonyosan csillogó és makulátlan. Most, hogy a karjában tartotta, végre érezte az illatát. Friss volt és nőies. Mélyen magába szívta, és úgy érezte, hogy újra meg kell csókolnia. S ez a csodálatos nő háromezer dollárt fizetett érte? Amikor az imént megcsókolta, a lány visszacsókolta. Sőt… még szorosabban simult hozzá, és a nyaka köré fonta a karját. – Egy kicsit meglepődtem – súgta a fülébe. – Én is – válaszolta a lány. Rámosolygott, és két kis gödröcske jelent meg az arcán. Oz ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy mit sem törődve a közönséggel ismét megcsókolja. De aztán valami más kötötte le a figyelmét. Az ördögbe! Itt áll a színpadon több száz nő előtt karjában egy idegen lánnyal – és láthatóan fel van izgulva! Megfordult, és visszament a Harleyhoz. Marianne-t óvatosan az ülésre tette, majd beült elé, és lehajtott a színpadról. Hangos örömrivalgás kísérte őket. Az épület oldalán egy szárnyas ajtó vezetett ki a parkolóba. Miközben kigurultak rajta, Oz arcát megcsapta a hűvös éjszakai levegő. A teste azonban valósággal lángolt. Mintha még mindig érezte volna a lány parfümjének illatát, ami persze lehetetlen, hiszen Marianne mögötte ül, és a szél szemből fúj. Megőrült volna? Vagy hirtelen elromlott a szaglása? Megcsóválta a fejét. Mi történt vele? Hiszen alig váltott néhány szót a lánnyal. Gyakorlott mozdulattal leállította és kitámasztotta a motort, majd kinyújtotta a kezét, hogy lesegítse Marianne-t. A lány keze parányinak tűnt a tenyerében. Idekint csönd volt, és a parkolót csupán egyetlen lámpa világította be. Oznak fogalma sem volt, mit mondjon. – Örülök, hogy megismerhetlek. Ez rendkívül szánalmasan, elcsépelten hangzott. Senki sem hinné el, hogy beszéddel keresi a kenyerét. – Én is nagyon örülök, hogy megismerhetlek. – Marianne arcán újból megjelentek az apró kis gödröcskék, és ismét észrevette a kis akcentust, amely már korábban is feltűnt neki. – Ugye nem vagy idevalósi? – Csak tegnap érkeztem. De honnan tudod? – A kiejtésedből. Úgy beszélsz, mint Scarlett O’Hara. Sötét, fényes hajával és csillogó kék szemével még hasonlított is rá. A lány most egyik kezét a csípőjére tette, és kissé csücsörített. A hasonlatosság így még szembetűnőbb volt. – Te pedig tipikus jenki vagy. Az Elfújta a szél Georgiában játszódik. Én dél-karolinai vagyok, mi ott egészen másként beszélünk. – Értem. – A férfi szélesen mosolygott. – Valószínűleg én is megsértődnék, ha azt mondanák nekem, hogy úgy beszélek, mint egy bostoni. Marianne elnevette magát. Fátyolos, kissé rekedtes hangja hallatán Oz azonnal arra gondolt, hogy vajon milyen lehet, amikor felnyög a kéjtől. Elképzelte, ahogyan ujjai végigsiklanak a lány combján. Szinte hallotta, ahogyan… Úgy tűnik, hogy nemcsak a szaglásával van baj, már képzelődik is. Kezd megbolondulni.
9
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Még soha nem érzett hasonlót. – Tetszik itt nálunk? – Igen. Oz látta, hogy a lány szeme végigpásztázza az arcát, majd végigsiklik a mellkasán. Amikor a csípőjéhez ért, önkéntelenül kitágult a pupillája. Természetesen azonnal észrevette a bizonyítékát annak, hogy mennyire tetszik a férfinak… Elpirult, aztán közelebb lépett, és Oz orrát megint megcsapta parfümjének illata. – Tulajdonképpen egyre jobban tetszik. Leplezetlen felszólítás volt, hogy pontosan azt tegye, amire már az első pillanattól kezdve vágyott. Oz felemelte a kezét, aztán leeresztette. Kívánta a lányt, ahogyan nyilvánvalóan Marianne is őt. De úgy érezte, hogy többet érdemelnek puszta szexnél. – Csak tegnap érkeztél Portlandbe? Akkor semmit sem tudsz rólam. A lány csábítóan mosolygott. – Azt tudom, hogy tetszik a motorod és a külsőd. – Ujjait finoman végighúzta a bőr lábszárvédőn. – És eléggé kedvellek ahhoz, hogy háromezer dollárt fizessek egy randevúért. Kölcsön motor. Kölcsön ruha. A lány azt szereti rajta, aminek tulajdonképpen semmi köze hozzá. Oz elhúzódott. – És szerinted ennyi elég? – Háromezer dollár talán kevés? – Marianne a homlokát ráncolta. – A motor és a külsőm még nem elég ahhoz, hogy tudd, kedvelsz-e. Ahogyan a kis gödröcskék a lány arcán és a makulátlan bőr sem elég ahhoz, hogy kapcsolatba bonyolódjon vele. Persze nagyon tetszett neki Marianne. Hosszú lába, kék szeme. A haja. A bátorsága, hogy egy zsúfolt bárban képes volt felállni a bárpultra. És legfőképpen az, hogy háromezer dollárt adakozott jótékony célra. De még ez sem elég. Jobban meg kellene ismernie. – Mit csinálsz Portlandben? – kérdezte. – Warrennél dolgozom, és olyan férfit keresek, mint te. – Marianne a füle mögé simított egy hajtincset. – Miért? A lány arckifejezésétől elállt a lélegzete. – Szeretném valóra váltani az álmomat – mondta. – És azt hiszem, veled ez sikerülne. Hát igen… ennyi volt. Hiába is igyekezett küzdeni ellene. Bár a lelkiismerete és az illem mást diktált, a libidója fittyet hányt rá, s olyan iramot diktált, hogy képtelen volt megálljt parancsolni. Ökölbe szorította a kezét, nehogy megölelje a lányt. – Miféle álomról van szó? – kérdezte érdes hangon. – Először is azt szeretném, ha elvinnél motorozni. Még soha nem ültem motoron. – És utána? – Utána azt tesszük majd, amihez kedvünk van. – Marianne egyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét a férfiról, miközben a lámpák fénye visszatükröződött kék szemében. – Háromezer dollárért Portland legelegánsabb éttermébe kellene téged vinnem, hogy elkápráztassalak. – Ugyanakkor Oz arra gondolt, vajon melyik elegáns étterem engedne be este tízkor farmert és szandált viselő nőt egy lábszárvédős férfi társaságában. Marianne finoman végigsimított a Harley-Davidson emblémán. – Engem már sikerült elkápráztatnod. – Úgy látom, nagyon tetszik ez a motor. Marianne bólintott.
10
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Van benne valami… rosszfiús. Oz nagyot nyelt. A lány motoros lázadónak tartja. Csakhogy ő se nem lázadó, se nem motoros. Mindez távol állt tőle. – Marianne – szólalt meg. – Valamit el kell mondanom… A lány azonban kétségbeesve felemelte a kezét. – Ne! – kérte. – Mit ne? – Kérlek, ne mondj semmit! Egyszerűen csak vigyél el egy körre a motorral. Hadd váljon valóra az álmom. Csak egyetlenegyszer! A hangja még mindig határozott, eltökélt és csábító volt. És mintha Oz könyörgést hallott volna ki belőle, ami végképp levette a lábáról. – Későre jár – mondta erőtlenül. – Annyira még nincs késő. Hiszen előttünk az egész éjszaka. Az egész éjszaka. Hogy valóra váltsa a lány álmát. És talán a sajátját is…
11
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
3. FEJEZET Az épület mögött egy lépcső vezetett fel Marianne egyszobás lakásához. Warren ugyan felajánlotta a lánynak, hogy ellakhat nála a vendégszobában, de ő szerette volna megőrizni függetlenségét. Felsietett a lépcsőn, hogy átöltözzön a motorozáshoz. A keze remegett, miközben elfordította a zárban a kulcsot. Egyszer az életben végre azt teszi, amire igazán vágyik. Csak magára fog gondolni. Odarohant az ágyhoz, és előhúzta alóla a bőröndjét. Az oldalzsebben egy borítékban tartotta a pénzt. Remegő ujjakkal megszámolta a bankjegyeket. – Huszonnégy dollárral kevesebb. – Nagyot sóhajtva a sarkára ereszkedett. Ezek szerint többet költött, mint amire számított. A bankkártyák világában majdnem háromezer dollár rengeteg készpénznek számított, és nem volt bölcs dolog borítékban őrizni a bőröndben az ágy alatt. Természetesen nála volt a csekkfüzete is, és a pénztárcája tele hitelkártyákkal, de nem akarta használni őket. Akkor könnyen le lehetne nyomozni a tartózkodási helyét. És nem akarta, hogy a családja megtudja, hol van. – Hát nem különös? – motyogta. – Itt áll Webb leggazdagabb emberének lánya, és nincs elégpénze, hogy vegyen magának egy férfit. Felállt, a fiókos szekrényből kivett egy pulóvert, aztán belebújt a tornacipőjébe. Ezután lesietett a lépcsőn, majd végig a bárba vezető folyosón. Az árverés még javában folyt. Fenn a színpadon egy fiatalember éppen a csípőjét riszálta a zenére. Marianne a tömegen keresztül odafurakodott Warrenhez. – Warren! – Á, Marianne! Csodás voltál! – Áthajolt a bárpult felett, és megölelte. – Kölcsön tudnál adni huszonnégy dollárt? És szeretném, ha elengednél az este hátralévő részére. – Azok után, amit ma este tettél, bármit kérhetsz, amit csak akarsz. – Warren elővette a pénztárcáját, és átnyújtotta a hiányzó pénzt. – Ez azt jelenti, hogy már ma este sor kerül a randira? Marianne mosolygott. – Ma végre megteszem, amire mindig is vágytam. – Ebben az esetben… – Warren benyúlt a pult alá, és átnyújtott neki egy kis csomagot – …jobb lesz, ha ezt itt magaddal viszed. Óvszer! Ez a kis doboz hirtelen ráébresztette Marianne-t, mire vállalkozott. Éppen azt tervezi, hogy elmegy egy vadidegennel! Pedig még a vezetéknevét sem tudja. Egy pillanatra elbizonytalanodott. – Marianne… – Warren szeme összeszűkült. – Ugye tudod, hogy kicsoda Oz? Fogalma sincs. És mégis úgy érezte, mintha már egy örökkévalóság óta ismernék egymást. Eszébe jutott, ahogyan a férfi a karjában tartotta. Félelmetes volt, de ő mégis biztonságban érezte magát. – Csak azt tudom, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem – válaszolta végül. – Kitűnő válasz! – Warren mosolygott. – Akkor menj, és érezd jól magad! – Amikor a lány indulni készült, megfogta a könyökét, és hirtelen elkomolyodott. – Azért légy óvatos! Csak nemrég szakítottál Mr. Tökéletessel.
12
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Óvatos leszek. – Marianne-t meghatotta Warren aggódása. – Csak egy kicsit szórakozni szeretnék. Ne félj, nem fogok beleszeretni ebbe a fickóba. Odalépett az asztalhoz, ahol két nő az árverésből befolyt pénz gyűjtötte. Mosolyogva fogadták Marianne-t. – Gratulálunk, ördögien jóképű pasit vásárolt – jegyezte meg az egyik mosolyogva, miközben Marianne leszámolta a háromezer dollárt. – Az ördögi nagyon találó – válaszolta a lány. – Szeretem a lázadókat. A két nő összenézett. – Ugye maga nem idevalósi? – Nem, de egyre jobban érzem itt magam. – Marianne a farmerja hátsó zsebébe, az óvszer mellé csúsztatta a bizonylatot, majd a bejárat felé indult. Az ajtó üvegből volt, és Marianne egy pillanatra megállt. Az út túloldalán, a mellkasán összefont karral, lazán a motornak támaszkodva Oz várta. A férfi félig elébe jött, majd megállt előtte anélkül, hogy megérintette volna. – Már azt hittem, hogy csak álmodtalak. – Eltartott egy ideig, mire összeszedtem a háromezer dollárt. – Még soha senki nem fizetett háromezer dollárt a társaságomért. – Látszott, hogy Oz igyekszik megfontolni a szavait. – Legalábbis nem előre. – Fogadni mernék, hogy minden centet megérsz. – Marianne azon töprengett, vajon miért nem esik nehezére flörtölni a férfival. – Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. – Alaposan szemügyre vette a lányt, mire Marianne teste bizseregni kezdett. – Az edzőcipő rendben van, de ebben a pulóverben fázni fogsz. Tessék. – Oz odanyújtotta neki a bőrdzsekijét. A lány belebújt. A dzseki egészen combközépig ért, a keze eltűnt az ujjában. Felhajtotta a gallért, és megszagolta. A dzsekinek bőr, arcszesz és Oz-illata volt. – Te nem fogsz így fázni? – kérdezte. A férfi végignézett magán. – Biztosan nem. Marianne megremegett. – Felkészültél? – kérdezte Oz. – Igen. – A férfi azonban nem ült rá a motorra, hanem felhúzta a dzsekin a cipzárt. Közben véletlenül megérintette Mariann állát, és egy pillanatra ottfelejtette a kezét. A lány úgy érezte, hogy ez a futó érintés az egyetlen, amely még tartja benne az erőt, ezért nem csuklik össze. – Hoznom kellett volna neked sisakot. Marianne önkéntelenül felnevetett. A vad rocker aggódik a biztonsága miatt! – Neked talán van? Oz megrázta a fejét. – De egy másik ember életét kockára tenni, az egészen más. A homlokán megjelent egy ránc, mire Marianne gyöngéden megsimogatta gondterhelt arcát. – Én bízom benned. A férfi bólintott. – Egyelőre be kell érnünk ennyivel. Gyere, induljunk! Megfogta a lány kezét és odavezette a Harleyhoz. Marianne érezte a bőrkeményedéseket a tenyerén. Biztosan a sok motorozástól. A lány gyomra összerándult. Vajon milyen érzés lehet érezni a kezét a meztelen bőrén… Oz várta, hogy Marianne felüljön mögé. – Ültél már ilyen motoron? – fordult hátra. – Még soha.
13
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Ezek az alacsony felépítésű gépek inkább a kényelmet szolgálják, nem a sebességet. Ez a gép ennek ellenére elég gyors. Ezért jobb lesz, ha erősen belém kapaszkodsz. Nem kellett kétszer mondania. Marianne még előrébb csúszott, és mindkét karjával átölelte Oz derekát, miközben combja szorosan a férfi combjához simult. Csodálatos érzés volt. Arcát a férfi vállához szorította, és érezte minden lélegzetvételét. Még a szívdobogását is hallotta. Mélyen magába szívta fanyar, férfias illatát. Keze Oz lapos hasán nyugodott. Az imént, amikor a férfi a parkolóban megcsókolta, érezte, hogy mennyire kívánja. A gondolatra elöntötte a testét a forróság. Arra gondolt, vajon Oz még mindig kívánja-e őt. Ő mindenesetre igen. Elég lenne csak egy kicsit lejjebb csúsztatnia a kezét, és máris kideríthetné… Jóságos ég, micsoda gondolatok! – Csak kapaszkodj belém! – Inkább érezte, mint hallotta Oz hangját. – Szorosan tapadj hozzám, és csináld azt, amit én. Érezte a férfi izmos testét a keze alatt. Olyan kemény, akár a kő. Feszültnek tűnik. Látta és érezte, ahogyan kissé hátrahajtja a fejét és megrázza, majd mély levegőt vesz. Ezután beindította a motort, és Marianne-nak elakadt a lélegzete. Egész testében érezte a vibrálást. A melle Oz hátához tapadt, combja remegett. A pólója hozzádörzsölődött a mellbimbójához. Hirtelen forróság öntötte el, és lüktetni kezdett a lába között. Ellenállhatatlan, mindent elsöprő érzés volt Ez volt a legcsodálatosabb előjáték, amelyet valaha átélt, pedig a férfi hozzá sem ért. Még mindig a bár előtt álltak, és a Harley hangja beledübörgött a csendes éjszakába. – Oz… – Marianne egy kicsit megemelkedett, közelebb hajolt a férfi füléhez. – Mire várunk? – Csak megpróbálok a vezetésre összpontosítani, és nem gondolni rá, hogy hozzám simulsz. – Ó! Gondolod, hogy sikerülni fog? – kérdezte Marianne remegő hangon. – Meg fogom próbálni. Indulás! A Harley meglódult, és a lendület visszarántotta a lányt. Felsikoltott, karját és lábát még szorosabban Oz köré fonta. Egy Harley-Davidsonon ül a legvonzóbb férfival, akit életében látott! Elmosolyodott, de aztán újra felsikoltott. A motor hirtelen leállt, és ő előrecsúszott, homlokával és orrával Oz hátának csapódva. A férfi hátrafordult. – Minden rendben? Marianne megdörzsölte fájó orrát. – Hát persze. Mi történt? – Lecsúszott a lábam a kuplungról, és lefulladt a motort. Bocsánat. Marianne kuncogott. A férfi úgy festett, mint egy nagyra nőtt gyerek, akit éppen csínytevésen kaptak. – Talán másutt járnak a gondolataid? – Nem, csak már nagyon régen nem motoroztam… utassal a hátam mögött – tette hozzá sietve. Ismét beindította a Harleyt. Marianne önkéntelenül felnyögött, amikor újra érezte a bizsergést. Elindultak. Többé képtelen volt tisztán gondolkodni. Olyan… hihetetlenül csodálatos volt! Arcát megcsapta a menetszél. – Fantasztikus! – kiabálta Oz fülébe, és hallotta, amint a férfi felnevet. – Várd ki, amíg kiérünk az országútra! – válaszolta. Balra kanyarodtak, ráhajtottak egy hídra, és Marianne megérezte a tenger sós illatát. Aztán egy négysávos úton robogtak tovább. Oz nagyobb sebességbe kapcsolt, és a motor nekiiramodott. Az út szélén a fák alakja egyetlen sötét árnyékká mosódott össze, és
14
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
mandulafenyő illata töltötte be a levegőt. Marianne mély levegőt vett és hihetetlen örömöt érzett. – Igen! – kiáltotta a szélbe, a csillagok felé. Most semmi más nem létezett, csak a fénylő égbolt és a száguldás. Kibontotta lófarokba kötött haját, és megrázta a fejét, miközben haja a vállára omlott. Fogalma sem volt, hogy milyen gyorsan haladnak, csak azt tudta, hogy még sohasem száguldott így. Mintha repülne, bár érezte maga alatt azt a rengeteg erőt és energiát, amelyet Oz irányított. Boldogan felnevetett. Két napja maga mögött hagyott mindent, és megfogadta, hogy új életet kezd. És egész jól halad. Szabad, és azt teheti, amit csak akar. – Hallasz engem? – Marianne megpróbálta túlkiabálni a motor zúgását. A szél összeborzolta Oz haját. Valószínűleg megérezhette, hogy a lány mondott valamit, mivel kissé oldalra fordította a fejét. – Egyetlen szót sem értek! Hát persze. A szél elfújta a szavait. – Vad, szenvedélyes, gátlástalan szexet akarok! – Tessék? – Semmi. – Marianne hátravetette a fejét, majd ismét előrehajolt a férfi füléhez. – Gyorsabban! Oz bólintott, és a lány még jobban belemélyesztette ujjait a férfi kemény hasizmaiba, combja szorosan az övéhez préselődött. Ereiben vadul száguldott a vér. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire Oz lassított, és végül az út szélére kormányozta a gépet. Marianne a fákon és bokrokon kívül semmit sem látott. A férfi leállította a motort. – Szeretnék mutatni valamit. Kitámasztotta a Harleyt, majd kinyújtotta a kezét, hogy segítsen a lánynak leszállni. Amikor Marianne végre ismét a saját lábán állt, úgy érezte, mintha még mindig vibrálna alatta az úttest. Megbotlott, és meg kellett kapaszkodnia Oz karjában. – Most már értem, hogy miért jársz ezzel a motorral – mondta. – Olyan, mint egy szeretkezés. – Egyetértek. Minden rendben? – Egyszerűen csodálatos volt. A férfi mosolygott. – Pontosan tudom, hogy mit érzel. Marianne lába kezdett hozzászokni a szilárd talajhoz. Kisimította a haját az arcából, és az ujjai beleakadtak a kócos tincsekbe. – Várj itt egy pillanatot! – kérte Oz. – Először szeretnék ellenőrizni valamit. Mindjárt visszajövök. Megszorította a lány kezét, majd eltűnt a bokrok között. Vajon mit tervez? Marianne az ujjaival megpróbálta kibogozni a gubancokat a hajából. Talán kitapossa az utat? Esetleg titkos motorostalálkozóra viszi? Egy darabig hallotta, ahogy zörög a bokor, majd csönd lett. Nagy csönd. Már igen későre járhatott. Egy fuvallat őszi faleveleket sodort le a fákról. A Harley motorja ütemesen kattogott, ahogyan hűlt. A távolból hallani lehetett az óceán zúgását, tehát valahol a tengerpart közelében lehetnek. Az út túloldalán a házak sötéten és némán álltak. Marianne megborzongott, és feladta a küzdelmet kócos hajával. Mindkét kezét a dzsekije zsebébe süllyesztette. Ekkor az egyikben kitapintott valami irattárcafélét. És még valamit. Mindkettőt elővette.
15
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Egy fekete bőrtárcát tartott a kezében. És egy kis csomagot, amelyre valaki egy cédulát ragasztott. Oz, ne felejtsd él, hogy mindegyik felhasznált darabért jössz nekem egy sörrel! Marianne levette a cetlit. Egy csomag óvszert tartott a kezében, ugyanolyat, mint amilyen az ő farmernadrágjának hátsó zsebében is lapult. Visszaragasztotta a papírlapot, és a csomagot az irattárcával együtt visszatette a dzseki zsebébe. Ez talán valami jel? Figyelmeztetés? A bokor ismét szétnyílt, és egy alak lépett elő a sötétből. Bár Marianne tudta, hogy Oz az, mégis riadtan hátrált vissza a Harleyhoz. Hirtelen maga sem értette, hogy mit keres itt a semmi közepén egy vadidegen férfival. Kiverte a hideg veríték, és a szíve majd kiugrott a helyéből. – Én vagyok az – szólalt meg Oz. A férfi most még magasabbnak tűnt. A sötétben Marianne nem tudta kivenni az arcát, csak széles vállát látta meg nagy kezét. Amikor a lába hozzáért a motorhoz, megtorpant, de a pulzusa még mindig nem nyugodott meg. Tulajdonképpen mi az ördögöt keres itt? Nem csak az a baj, hogy nem ismeri Ozt. Egyáltalán nem ismer ilyen férfiakat, és még soha életében nem volt hasonló helyzetben. Vissza akart menni Warren bárjába, hogy végre megtanulja, hogyan kell elkészíteni a Margaritát. Hogy új életet kezdjen. Nem kell rögtön az elején két csomag óvszerrel fejest ugrani az ismeretlenbe. – Oz… – kezdte, de ekkor a férfi odalépett hozzá, és a hold fénye megvilágította az arcát Mosolygott, és a szeme megcsillant az ezüstös fényben. Annyira tökéletes volt, hogy Marianne nem tudott tisztán gondolkodni. És már nem is akart. – Oz az igazi neved? – A becenevem. – Talán Ozzy Osboume után kaptad? – A motorosok odavannak a heavy métáiért. A férfi halkan felnevetett. – Nem, a húgom, Daisy nevezett el így. Valójában Oscarnak hívnak, de kiskorában nem tudta kimondani. Így aztán Oznak szólított, és ez rajtam maradt. A lány bólintott, és közben rettenetesen bután érezte magát. Megismert egy veszedelmes rockért egy jótékonysági rendezvényen, aki a nevét a húgától, Daisytől kapta. Micsoda ellentmondás! Tehát van rá esély, hogy nem pszichopata sorozatgyilkos. – Nem is állítottam, hogy hasonlítasz Ozzyra. – Én még nem haraptam le egyetlen denevér fejét sem, és soha nem könnyítettem magamon egy emlékmű mellett. – A férfi közelebb lépett. – Nagyon tetszett, ahogy az imént belém kapaszkodtál a motoron. De így még sokkal jobban tetszel. Most legalább láthatom, milyen gyönyörű vagy. – Egyik kezével kisimította a lány haját az arcából. – Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd találkozom egy ilyen csodálatos nővel, mint amilyen te vagy. Marianne szinte elfelejtett levegőt venni. Bár nem ismerte Ozt, hirtelen szabadnak és boldognak érezte magát. Megfogta a férfi kezét, és megcsókolta a tenyerét. Bőrének enyhén motorolajillata volt. – Mi szeretnél megmutatni?
16
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
4. FEJEZET – Gyere! Bár a hold fénye nem tudott utat törni magának a bozót között, de Marianne jól látta Oz körvonalát. Azt is látta, hogy a férfi félrehajt egy ágat. – Itt van egy lyuk a falban. Nekem kicsit szűk, de te biztosan könnyen átférsz rajta. Marianne nem igazán látta a nyílást, csak a túloldalon a hold fényét. – Hol vagyunk? – Mássz csak át, és meglátod! De hiszen ide tilos bemenni! Na remek. Azon kívül, hogy egyetlenegyszer a tilosban parkolt, még soha nem szegte meg a törvényt. A lány átmászott a nyíláson és egy nagy, szépen nyírt, gyepes területen találta magát. De házat sehol sem látott. Balra alig kivehetően egy út fehérlett a hold fényében. Oz is átpréselte magát a keskeny lyukon. Marianne megérezte, amikor a férfi mellé lépett. – Hol vagyunk? – kérdezte suttogva. – Portlandtől délre. Gyere! – Oz megfogta a lány kezét, és magával húzta. – Kamaszként sokszor bemásztam ezen a nyíláson – mesélte. Hangosan beszélt, mint aki egyáltalán nem fél attól, hogy rajtakaphatják őket. – Furcsa, hogy még mindig nem javították meg. – Mi vonzott ide? – Nyilvánvalóan valami park lehet, mert a pázsit végtelennek tűnt. – Szerettem egyedül lenni. Öt kisebb testvérem van. Néha szükségem volt egy kis nyugalomra. – Oz megállt, és vele együtt Marianne is. – Hallgasd csak! Az ember nem is gondolná, hogy a város közelében van. Valahol ugatni kezdett egy kutya. Egy darabig élvezték a csendet, majd továbbmentek. A levegő friss és tiszta volt, és érezni lehetett a tenger illatát. – Öt testvéred van? – Négy évig egyke voltam. Utána megszületett Michael, Jennifer, majd az ikrek, Alice és Joe. Végül Daisy zárta a sort. Hihetetlen lármát tudtak csapni. – Anyukádnak nem lehetett könnyű dolga. – Az anyám nagyon elfoglalt asszony. – Oz hangja hirtelen megváltozott. Már nem volt olyan vidám, mint eddig. – Milyen érzés volt ekkora családban felnőni? – Nos, legalább mindent megtanultam a testvérek közötti versengésről. – A férfi ismét könnyedén beszélt. – Megnyugtató érzés lehet, hogy nem te vagy az egyetlen, akire a szülők összes figyelme és elvárása irányul. Marianne összeszorította a száját. Most ezt vajon miért mondta? Hiszen egyáltalán nem állt szándékában bármit elárulni magáról ennek a szinte vadidegen férfinak. Nem-akart beszélni az állandó feszültségről, és hogy ő végül képtelen volt megfelelni az elvárásoknak. – Úgy értem, biztosan szép volt, még ha néha kissé hangos is. – A testvéreim csodálatosak, de nekem, mint a legidősebbnek sokszor kellett vigyáznom rájuk, bár legalább attól megkímélt a sors, hogy a többiek kinőtt ruháit kelljen viselnem. Te egyedüli gyerek vagy? – Igen.
17
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Akkor eléggé magányos lehettél. Marianne elnevette magát. – A szüleim rettenetesen elkényeztettek, és mindig mindent megkaptam. De ettől olyan lettem, hogy azonnal akarom a jutalmat. Mindenben. – Ez nem lep meg. – Oz még mindig a lányt figyelte, és Marianne-ban most először tudatosult, hogy a férfi arca nemcsak szép, hanem intelligens is. De hát hol van az megírva, hogy egy lázadó fickó nem lehet okos is? Hiszen ő is az, és mégis lázad. Az élet ellen, amelyet rákényszerítettek. Mégis… a férfi tekintete nyugtalanította. Mintha belelátna a lelke legmélyébe, leleplezné a félelmeit és a gyengéit. Megtorpant és körülnézett. – Ó! Egy kis öbölben voltak, amelyet sziklák vettek körül. A hold fényében ezüstösen csillogó hullámok nyaldosták a köveket. Jobbra tőlük világítótorony emelkedett a magasba, fénye szabályos időközönként megvilágította őket. – Maine legrégibb világítótornya. Oz leült a homokba, és intett Marianne-nak is, aki mosolyogva eleget tett a néma felszólításnak. – Csodálatosan szép itt. Oz átölelte a vállát, és magához húzta. – Hallanod kellene, amikor leszáll a köd, és megszólal a világítótorony kürtje. Olyan a hangja, mint egy hatalmas szellem. – Szép és tökéletes, mégis magányos. – A lány fájdalmasan megborzongott a saját szavaitól. Oz szorosabban magához ölelte. – Valami baj van? Marianne mély levegőt vett, magába szívta a tenger és Oz illatát. Most nem volt magányos. Nincs semmi közös benne és ebben a szép, de elhagyatottan álló világítótoronyban. Azért költözött ide, hogy új életet kezdjen, és végre boldogan, kötöttségek nélkül éljen. – Ne beszélj annyit, Oz, hanem csókolj meg! – Odafordult a férfi felé, két keze közé fogta az arcát, és magához húzta. Az ajkuk találkozott, és Oz felsóhajtott. Az első csókjuk a színpadon még szemérmesnek volt mondható. Ez a csók azonban egyáltalán nem volt visszafogott. Úgy csókolóztak, mintha fel akarnák falni egymást. Marianne a férfi hajába fúrta az ujjait, és szívni, harapdálni kezdte az ajkát. Mentaíze volt. Oz felnyögött, és még szenvedélyesebben csókolta. A nyelvük egymásra talált, és szenvedélyes játékba kezdett. Vad, szinte már erőszakos csók volt, olyan, amilyenre Marianne mindig is vágyott. Testét elöntötte a szenvedély, az öle valósággal lángolt. Még soha nem csókolták így. Ez után a csók után már azt sem tudta volna megmondani, hogy korábban megcsókolták-e egyáltalán. Anélkül, hogy egyetlen pillanatra elengedte volna az ajkát, Oz az ölébe vonta. Marianne lovagló ülésben ráült, és a lábával körbeölelte a csípőjét. Keble Oz mellkasához préselődött. Vad, gátlástalan szenvedély. Semmi ravaszság vagy fortély, csak… szenvedély. Érezte, ahogyan a férfi matatni kezd a dzseki cipzárján, majd lehúzza válláról a kabátot. Érezte kezét a meztelen bőrén, aztán hallotta a saját hangját, ahogyan felnyög. – Marianne – suttogta Oz –, csodálatos vagy.
18
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
De a lány nem akart beszélni, csak érezni. Ajkát a férfi arcához szorította, a nyelve végigsiklott a bőrén, Szappan- és enyhén sós íze volt, mint az óceánnak. Amikor a nyakához ért, érezte, ahogyan lüktet az ér. – Megőrjítesz – nyögte Oz. Marianne teste türelmetlenül megfeszült. A melle érintés után sóvárgott. Most… azonnal… Ha Oz nem érinti meg, beleőrül. Visszafojtotta a lélegzetét, amikor a férfi felhúzta a pólóját. Csak akkor eresztette ki a levegőt, amikor az ujjai elérték csipkés melltartóját. Kéjesen felsóhajtott, amikor Oz ajka megérintette ágaskodó mellbimbóját. – Gyönyörű – suttogta a férfi, és Marianne bőrét megcsapta a hűs éjszakai szellő, amikor Oz megszabadította a melltartótól. Majd megérezte forró ajkát a bőrén. Teljesen eluralkodott rajta a vágy, és már képtelen volt tisztán gondolkodni. Ösztönösen még szorosabban a férfihoz simult, a lába még szorosabban fonódott a teste köré. Egyik kezével Oz vállába kapaszkodott, míg másik keze a férfi combja felé tapogatózott, kitapintotta a lábszárvédő puha bőrét, érezte vágyát a farmer alatt. – Marianne… – Oz felemelte a fejét. – Mondd meg, hogy mit szeretnél! Ugyanis hamarosan képtelen leszek uralkodni magamon. – A lány látta, ahogyan a férfi arcizmai megfeszülnek, és összeszorítja a száját – Mondd, hogy te is ugyanúgy akarod, mint én… Kívánlak. Oz vallomása olyan hatással volt a lányra, mint az áramütés. Elég lett volna egyetlen érintés, egy csók, és feltétel nélkül odaadja magát a férfinak. Odaadja magát, ha Oz akarja. Kívánta, eggyé akart válni vele. Úgy kívánta, ahogyan már nagyon régóta nem vágyott semmire… De hirtelen megdermedt. Az utolsó alkalommal, amikor ennyire vágyott valami után, majdnem belehalt. Az emlékek megbénították. A keze, amely az imént még lázasan kutatta a férfi testét, most megállt mozdulat közben. Oz megdöbbent. – Mi történt? Marianne szólásra nyitotta a száját, de egyetlen hang sem jött ki rajta. Mi ütött belé? A férfi felemelte, eltolta magától, és lefeküdt mellé. Gyöngéden megérintette a vállát. – Semmi baj. Marianne hirtelen fázni kezdett. Felült, és megigazította a pólóját. A teste vágyakozott Oz után, vissza akarta kapni őt. Minden porcikája fájdalmasan sóvárgott a beteljesülés után, amely már olyan elérhető közelségbe került. Nagy gyakorlata volt már abban, hogy megfossza magát attól, amire a teste a legjobban vágyott. Hiszen szinte egy éven át alig evett, egyre soványabb lett, míg végül majdnem meghalt. Hátrasimította a haját. Végignézett magán. A pólója teljesen összegyűrődött. Felállt. Oz is követte a példáját. – Marianne, megmondod, hogy mi a baj? Mit mondjon? Vallja be, hogy a szex túlságosan emlékezteti azokra az időkre, amikor majdnem megölte magát? Aligha. – Szeretnék visszamenni. – Még neki magának is idegennek tűnt a hangja. A férfi ismét úgy nézett rá, mintha a lelke legmélyére akarna látni. Marianne elfordult, és leporolta a nadrágját. Oz felemelte a kabátját, és a lány vállára terítette. – Hát persze. Gyere, induljunk! Marianne bólintott. Ekkor meglátott valami fehéret a cipője mellett. Lehajolt, hogy felemelje. Az árverésen kapott bizonylat. És a csomag óvszer, amely kiesett a nadrágja hátsó zsebéből.
19
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Az utolsó pillanatban meghátrált. Elszúrta, hogy gyökeresen változtasson az életén. Egyetlen óvszert sem használt fel. A bizonylatot és a kis csomagot visszatette a farzsebébe. Miközben átmásztak a kerítésen lévő résen, megszólalt a világítótorony ködkürtje. Pontosan, ahogyan Oz mondta: úgy hangzott, mintha egy távoli szellem szólna hozzájuk. Marianne összeszorította a száját, és Oz hátához simult. Mámorító volt az út idefelé, de a visszaút valódi tortúra. Szinte rosszul volt az önvádtól és a tudattól, hogy kudarcot vallott. Lehunyt szemmel és ökölbe szorított kézzel ült a motoron. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire Oz végre megállt a bár előtt. A szórakozóhely már zárva volt, és minden sötétségbe borult. – Hol laksz? – kérdezte Oz. – Közvetlenül a bár fölött. Akkor most megyek. Köszönöm. – Már későre jár, és sötét van. Elkísérlek az ajtóig. Ez a lázadó igazi úriember! Végigmentek a szűk mellékutcán, amely a hátsó parkolóhoz vezetett. A férfinak igaza volt. A sötétben az árnyak félelmetesnek tűntek. Marianne hálás volt, hogy Oz elkísérte. Közben rettenetesen megvetette magát. Szánalmasan viselkedett. Az apartmanjához vezető lépcsőház ajtaja a bár vészkijárata mellett volt. Mariann megállt. – Jó éjszakát! – mondta, és le akarta venni a dzsekit. – Elkísérlek az ajtóig. Marianne visszavette a kabátot, és keresgélni kezdte a kulcsát. A lépcsőház szűk és sötét volt, a lépcső meredek. – Te csak menj előre, én majd követlek! – mondta Oz. Marianne a lépcső tetején kitapogatta a villanykapcsolót. Amikor kigyulladt a fény, hunyorgott. Látta a megsárgult falakat, a kopott, ócska padlót. A meztelen körtén pókháló himbálózott. Oz ott állt előtte szélfútta hajjal, és még sokkal vonzóbb volt, mint korábban a holdfényben. Milyen bután viselkedett! A lány megfordult és kinyitotta a lakás ajtaját. – Marianne – szólalt meg a férfi halkan –, ne váljunk el így egymástól! Meghívhatlak holnap este? Úgy értem egy igazi randira? – Dolgozom a bárban. – Akkor holnap délben. Ebédeljünk együtt! Beszélgethetnénk. – Izgalmasan hangzik – válaszolta a lány nem túl lelkesen. – Ebéd beszélgetéssel egybekötve. – Kérlek… Szeretném tudni, ki vagy valójában. Hogy ki ő valójában? Vajon egy lázadó, erős, határozott férfi tudna szeretni egy szorongó nyárspolgárt, mint ő? Marianne levetette a dzsekit. Nagy és nehéz volt. Nem szívesen adta vissza. Hirtelen mozdulattal odadobta Oznak, sokkal hevesebben a kelleténél. Amikor a férfi elkapta, valami kiesett a zsebéből, koppant egyet, majd odébb csúszott a padlón. Oz irattárcája. Marianne lehajolt, hogy felemelje, és örült az ürügynek, hogy nem kell tovább a férfira néznie. Az irattárca szétnyílt, és kiesett belőle egy hitelkártya. Egy aranyszegélyű hitelkártya. Marianne felvette. A tompa fényben megcsillant rajta a név. Dr. Oscar Strummer.
20
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Marianne szeme elkerekedett, és a szíve zakatolni kezdett. Felegyenesedett, és odanyújtotta Oznak a kártyát. A tetovált férfinak, aki láncos csizmában, letépett ujjú Harley-Davidson pólóban, óriási motorral rója az utakat. – Doktor vagy? – kérdezte hitetlenkedve.
21
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
5. FEJEZET – Hát… szóval… igen – válaszolta Oz. – Igazi doktor? A társadalom köztiszteletben álló tagja? A férfiban legalább volt annyi becsület, hogy zavarba jöjjön. – Nem vagyok orvos, csak doktori címet viselek. És igen, köztiszteletben állok. – De akkor miért festesz úgy, mint egy motoros? Oz végignézett magán, és megigazította a lábszárvédőt. – Azt hittem, hogy tetszik neked. Marianne-nak tátva maradt a szája. – Én… – Tekintete a férfi jobb karján lévő tetoválásra esett. A tompa fényben is jól láthatta, hogy lassan leválik a bőrről. – Ugye a tetoválás sem igazi? Oz elfordította a fejét. – Szerencsére, nem. A kígyó és a kard nem feltétlenül az én stílusom. – Mi… – Marianne elhallgatott, és dühösen a férfira meredt. Még egyszer végiggondolta az estét, de most már egészen más megvilágításban. Most, hogy már tudta, hogy a rosszfiú valójában doktor, akinek arany hitelkártyája van. – Milyen ember vagy te? Becsaptál! – Ennem… Marianne érezte, ahogyan az arcába szökik a vér. – Gondolom, élvezted a dolgot. Valaki másnak adtad ki magad, és aztán elcsábítottál. Oz hátrált egy lépést, és tiltakozva felemelte a kezét. – Hé, egy pillanat! Nem csábítottalak el. – Óvszert hoztál magaddal, ebből nyilvánvaló, hogy használni is akartad! A férfi láthatóan megdöbbent. – Óvszer volt nálam? A lány a dzsekire mutatott. Oz átkutatta a zsebeit, elővette a kis csomagot, és elolvasta az üzenetet. – Ez a barátom, Jack műve. – Jössz egy sörrel mindegyikért, amelyet felhasználsz. Mi ez, valami beteges fogadás? Oz megrázta a fejét. – Ugyan, dehogy. Ez régi ügy. Amikor Jack megtalálta azt a nőt, akit feleségül akart venni… – Fogadott veled egy sörben, hogy le tudja fektetni. – Marianne már rég túl volt azon a ponton, hogy ügyeljen a jó modorra. – Nem hiszem el, hogy ilyen buta voltam! Berohant a lakásába, és be akarta csapni maga mögött az ajtót, de Oz megakadályozta. – Marianne! – A férfi megállt az ajtóban. – Kérlek, nyugodj meg. Emlékezz csak vissza! El akartam neked mondani, ki vagyok, de te arra kértél, hogy ne beszéljek. És nálad is volt egy csomag óvszer. Megértem, hogy most dühös vagy, de valójában nem rám. A lány megpördült. – Hanem? A férfi habozva belépett a szobába, miközben egyetlen pillanatra sem vette le a lányról a szemét. – Szerintem saját magadra. Most Marianne-on volt a sor, hogy zavarba jöjjön. Oznak igaza volt. A férfi csak azt tette, amire ő kérte. Igazi úriemberként viselkedett a lábszárvédő és szögekkel kivert
22
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
csizma ellenére. Csakis magának tehet szemrehányást, amiért a külseje alapján ítélte meg Ozt. Ezért is dühös magára. Mert képtelen elkezdeni az új életét, pedig tálcán kapta a lehetőséget. – Ki az ördög vagy te? Műkedvelő pszichológus? – Nem, hivatásos pszichológus. – Oz körülnézett egy szék után kutatva. De az egyetlen széken, amelyet talált, egy rakás ruhanemű feküdt szép szabályosan összehajtogatva. Így továbbra is a falnak támaszkodott, és megpróbálta összehúzni magát, de nem igazán sikerült. – Terapeuta vagyok, emellett előadásokat tartok az egyetemen. – Jóságos ég! – Marianne kétségbeesetten lehunyta a szemét. – Pontosan olyan ember vagy, akit a szüleim választanának nekem. – És ez olyan rossz? – kérdezte a férfi halkan. Jason után? Igen! Hiszen ő teljesen új életet akart kezdeni. Marianne mély lélegzetet vett. – Miért öltöztél ebbe a jelmezbe? Oz ismét végignézett magán. – A barátom, Jack, úgy gondolta, hogy így talán az árverésen több pénz gyűlik össze az ifjúsági központ számára. Marianne gúnyosan felnevetett. – Milyen igaza volt! – Nem az volt a cél, hogy bárkit megtévesszünk, hiszen engem itt mindenki ismer. Ez azt jelenti, hogy ő az egyetlen, akit becsaptak. Marianne-nak eszébe jutott a két nő sokat sejtető pillantása, amikor azt mondta, hogy szereti a lázadókat. Pontosan tudták, hogy kicsoda Oz. Úgy érezte, hogy megalázták. – A Harley legalább a tiéd? A férfi csak a fejét rázta. Marianne felsóhajtott. – Oz… dr. Strummer, most már tényleg azt szeretném, ha elmenne. A férfi közelebb lépett. – Ennek nem szabad közénk állnia. A szeme… ez az okos szempár sok mindent észrevesz. Belelát az ember lelke mélyére. Te jó ég, erre most egyáltalán nincs szüksége! – Köszönöm a rám szánt időt, dr. Strummer. – Marianne hangja udvarias volt, de ellentmondást nem tűrő. – Jó éjszakát! Úgy tűnt, mintha Oz még mondani akarna valamit, de aztán meggondolta magát. – Jó éjszakát! – válaszolta, és csöndesen becsukta maga mögött az ajtót. Marianne hallotta csizmája kopogását, ahogyan lement a lépcsőn. Aztán az ágyra vetette magát, és a fejére húzta a párnát. Oz beindította a motort, és végighajtott a kihalt utcán, messze a bártól, és messze Marianne-tól. Egész életében az emberi lélekkel foglalkozott, és már kamaszként rengeteg tapasztalatot szerzett a testvérei révén. Mégsem tudta megfejteni, hogy mi történt az imént. Holdfény, világítótorony, a világ legszebb nője, akivel aznap ismerkedett meg, és akit a karjában tartott. Egy régóta vágyott és végre megvalósult álom… Minden tökéletes volt. Az érintések, a csókok… És aztán ez a tökéletes nő megbolondult… Persze nem a szó szoros értelmében, de a tényeken ez mit sem változtatott.
23
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Marianne-nak kétségtelenül gondjai vannak. Mivel makacsul elhárította, hogy beszéljen magáról, nyilvánvalóan már régóta magával cipeli a problémáit. És láthatóan nem szándékozik megszabadulni a tehertől. Oz felsóhajtott. Az lesz a legjobb, ha visszatér a valóságba, még mielőtt túlságosan beleéli magát egy álomba. Lazításra és kikapcsolódásra van szüksége, nem pedig egy újabb betegre. Gázt adott, és érezte, ahogyan a szél az arcába vág. És újra érezte Marianne kezét a derekán. A bőre ízét az ajkán. Hallotta kéjes nyögdécselését, meg ahogy a lány belekiabálta a szélbe, hogy féktelenül és vadul szeretkezni akar vele, mert azt hitte, hogy nem hallja. Mosolygott. Marianne háromezer dollárt kínált érte, mindenki szeme láttára megcsókolta. Ha ő most csupán egy kis kikapcsolódásra vágyna… jobbat keresve sem találhatna. Bekanyarodott abba az utcába, ahol Kitty és Jack lakott, és leállította a motort a házuk előtt. Jó lett volna most köszönetet mondani nekik mindenért, de az ablakok már feketén bámultak az éjszakába. A Harley kulcsát majd bedobja a postaládába, holnap pedig felhívja Jacket, és elmondja neki, hogy igaza volt. Szüksége van egy kis szabadságra. Utána ismét minden erejével a munkájára tud majd összpontosítani. Oz a Harleyn ült, és hallgatta a kihűlő motor pattogását. Felnézett a sötét ablakokra, és eszébe jutott valami, amit egyszer régen Jack mondott neki. – Tudod, mi az, amit soha nem hittem volna, amikor szerelmes lettem? – kérdezte a barátja. – Szeretek Kitty mellett aludni. Hallgatni a szuszogását, és tudni, hogy ő az első, akit megpillantok, amikor felébredek. Gondolom, nem hitted volna, hogy egyszer még azt mondom, az együtt alvás ugyanolyan szép, mint a szex? Oz elfordította a tekintetét. Hirtelen betolakodónak érezte magát, mert itt áll kint, a barátai háza előtt, akik most a saját kis boldog világukban az igazak álmát alusszák. Hazamegy, és lefekszik ő is. Egyedül. Holnap pedig felkel, és visszatér a megszokott hétköznapokhoz. Egyedül. A keze a kulcson volt. Aztán elfordította. Beindította a motort. Még nincs reggel. Később is visszaadhatja a motort, de ma éjjel egy kicsit még élvezi a szabadságot. Marianne-nal észak felé mentek, ezért most délnek indult. Fél óra múlva azonban visszafordult, és hazament. Már nem hatott semmi. A Harley a technika csodája volt. A legkisebb mozdulatra is tökéletesen reagált a másodperc töredéke alatt. De ha valaki egyedül ül rajta, egy rakás fém és gumi csupán. Oz hazament. A nagy, viktoriánus ház sötét volt, de nem vette magának a fáradságot, hogy a konyhába menet lámpát gyújtson. Minden négyzetcentimétert ismert, pontosan tudta, hol állnak a bútorok. Amikor még Daisy itt élt, állandóan bukdácsolt a szanaszét hagyott edzőcipők és iskolai jegyzetek között. De most már nem. Kinyitotta a hűtőt, és kivett egy ásványvizet. Már vagy ezredszer vándorolt a tekintete a diétás limonádéra, amelyet Daisy hagyott ott, amikor egy hónappal ezelőtt elköltözött. Néha eszébe jutott, hogy magával kellene vinnie a rendelőbe, hogy odaadja az asszisztensének. De most először tudatosult benne, miért nem tette meg. Szerette ezt az emléket a hűtőben. Ilyenkor úgy érezte, mintha még lenne valaki a házban, és nem érezte magát olyan egyedül. Vajon Marianne iszik diétás limonádét? Bár nincs rá szüksége, hiszen tökéletes az alakja. Másfelől viszont Daisy alakja is kifogástalan volt, mégis számolt minden kalóriát.
24
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Megjelent előtte a lány… ahogyan hosszú lábát hozzápréselte a combjához a motoron… Eszébe jutott, milyen érzés volt megérinteni a mellét… érezni feszes popsiját az ölében… Látta szomorú tekintetét, amikor azt mondta, hogy a világítótorony tökéletes és ugyanakkor milyen magányos. Meg csábos mosolyát azokkal a csodálatos kis gödröcskékkel az arcán… Oz üres tekintettel meredt a hűtőre, aztán dühösen becsapta az ajtót, és ivott egy nagy korty vizet. A hold fénye bevilágított a hálószoba ablakán. Oz leült az ágyra, és lehúzta a csizmáját. Majd nekilátott lefejteni a lábszárvédőt. Vajon Marianne-nak ez mennyi ideig tartott volna? Mit mondott volna azzal az izgató délies kiejtésével? Megrázta a fejét. A kiejtése izgató… A teste izgató… És a meglepetései is izgatóak voltak. És mégis távol akarta tartani magát a lánytól. Nincs szüksége olyan nőre, aki tele van lelki gondokkal. Hát igen… Még a gondjai is izgatóak. Belevaló és pimasz, ugyanakkor mégis ártatlan. Magabiztosnak és mégis magányosnak tűnt. Egy egyszobás apartmanban lakik a bár fölött, pedig szemmel láthatóan van pénze. És olyan méltóságteljesen viselkedik, akár egy királykisasszony. Ízig-vérig nő, és a teste odaadó szenvedéllyel válaszolt minden érintésére. De aztán a döntő pillanatban inába szállt a bátorsága, és végül meghátrált. Oz levette a lábszárvédőt, majd a farmert és a pólót. Boxeralsóban kitapogatózott a fürdőszobába, felkapcsolta a lámpát, és elhúzta a száját, amikor a tükörben meglátta a tetoválást a karján. A mosdókesztyű után nyúlt, és dörzsölni kezdte. De semmi nem történt. Hogyan lehet eltávolítani ezt a vacakot? Marianne-nak tetszett. De később már gyűlölte. Oz abbahagyta a reménytelen próbálkozást. És a lány érintésének nyomait is képtelen eltüntetni. Marianne nem csupán gyönyörű nő, de igazi rejtély is. Csábító kihívás lenne kideríteni, mi játszódik le benne. Amikor kinyitotta a csapot a zuhanyfülkében, megérezte a vállán a lány parfümjének illatát. Nőies és friss illat volt. És máris eszébe jutott az éjszakai jelenet a parkban. Legyőzhetetlennek és szabadnak érezte magát, mintha övé lenne az egész világ, mint aki bármire képes. Elzárta a vizet. Nem akarta lemosni a lány illatát. Még nem. Tudta, hogy ésszerűtlenül viselkedik, de ez most helyénvalónak tűnt. – Nagyot fogsz majd nézni, Warren Webb. Marianne vizslató pillantást vetett a báron sorakozó poharakra. Southern Comfort és kóla. Margarita és Martini. És egy Shirley Temple. Előző éjjel lehangoltan feküdt le abban a hitben, hogy az új élete ugyanúgy kudarcba fulladt, mint a régi. De aztán másnap reggel ismét visszanyerte a derűlátását. Nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy lefeküdjön egy vadidegennel, de ez még nem jelenti azt, hogy nem tanulhat néhány új trükköt. Csak rosszul állt neki a dolgoknak. Rögtön tíz-, méteres magasságból akart fejest ugrani, pedig még úszni sem tud. Még egyszer elölről kezd mindent. Ezért is nem rázta meg annyira, amikor először látta nappali fényben az új lakását. Sem a kopott linóleumpadló, sem a repedések és a penészfoltok a falon nem tudták elvenni a jókedvét. Amikor a parányi fürdőszobában a zuhanyból csupán langyos víz csordogált, ő reszketve ugyan, de lelkesen énekelt.
25
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Elege van a fényűző fürdőszobákból és a zubogó forró vízből. Élvezni fogja, hogy egy ideig ilyen lepukkant helyen lakik. Először is mindent meg akart tanulni, amire egy bárban szüksége lehet. Lazán elbeszélgetni és kötetlenül flörtölni a vendégekkel. Tűsarkú cipőben járni, és vörösre lakkozni a körmét. Rágógumit rágni és káromkodni. És eljár majd szórakozni meg táncolni a városba. Egészen alulról fogja kezdeni, és szép lassan felküzdi magát. Igenis sokra fogja majd vinni. Mint Oz. Bár nem lesz doktori címe pszichológiából. Kíváncsian szemügyre vette a poharakat a pulton. Milyen italt mixelhetne még, mielőtt megjelenik Warren? Vajon mit szoktak inni a vendégek? Bort? Pina Coládat? Harvey Wallbangert? Marianne mosolygott. Még rengeteget kell tanulnia, ami az italok furcsa nevét illeti. Hallotta, amint nyílik az ajtó. – Szia, Warren! – kiáltotta. – Gyere, és kóstold meg a különleges italaimat! – Ezeket mind magadnak keverted, vagy a vasárnap reggeli törzsvendégeknek? Nem Warren volt az, hanem Oz. Marianne majdnem kiejtette a kezéből a vodkásüveget. Oz a pult túloldalán állt. Farmert, flanelinget és az előző esti bőrdzsekit viselte. A haja most is kócos volt, és a szeme és a szája körül Marianne észrevette a nevetőráncokat. Hátrált egy lépést. Nemrég még azt hitte, hogy a férfi vagány külseje tetszik neki. Ma azonban nem viselt sem lábszárvédőt, sem Harley-Davidsonos pólót, és tetoválás sem volt rajta. Mégis hihetetlenül vonzó volt. – Ó, dr. Strurnmer… – Hihetetlen erőfeszítésébe telt, hogy a hangja semlegesen és barátságosan csengjen. – Örülök, hogy újra látom. Mivel kínálhatom meg? – Még túl korán van az alkoholhoz – válaszolta a férfi. – Egyébként is több sörrel szeretem a sörömet. – Felemelte a frissen csapolt sört. – Több mint a fele hab. – A csap az oka. Teljesen összefröcskölt. – Marianne elpirult, amikor a férfi rámosolygott. – Nos, miben segíthetek, dr. Strummer? – Azt szeretném, ha megint Oznak szólítanál, hiszen nem vagy a páciensem. – A férfi leült az egyik bárszékre. – Ez igaz. Nos, mit tehetek érted, Oz? – ismételte meg a kérdést Marianne ugyanabban a hangnemben. Kimérten, udvariasan és annyi kedvességgel a hangjában, hogy attól még a sör is megfagyott. Figyelte, amint a férfi szemügyre veszi a többi italt a pulton, majd felemeli az utolsó poharat, és megszagolja. – Shirley Temple? Marianne bólintott. Oz a szájába vette a szívószálat, és megkóstolta. A lány megigézve nézte a száját, amely a szívószál köré csukódott. Előző éjjel az ő bőrét érintette meg. Szopogatta a mellbimbóját… Sietve összefonta a karját a mellén, de képtelen volt levenni a szemét a férfi szájáról. – Jó – dicsérte Oz. – Még mindig nem árultad el, miért jöttél. Előző éjjel elmondta. Méghozzá igen egyértelműen. – Szeretnék veled ebédelni. Tegnap este meghívtalak. Nem emlékszel? – De igen. Meg arra is, hogy nem fogadtam el a meghívást. – Nem is utasítottad vissza egyértelműen. Túlságosan lefoglalt, hogy szemrehányások tömkelegét zúdítsd rám, miután rájöttél, ki vagyok. – Oz mosolyogva hátradőlt. – Ezért úgy döntöttem, hogy ezt beleegyezésnek tekintem. Marianne elvette a pultról a habos sört, és a lefolyóba öntötte. – Dolgoznom kell – válaszolta kimérten. – Odakint a táblán az áll, hogy a bár csak délután kettőkor nyit ki. Most dél van.
26
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Éppen tanulom, hogyan kell italokat keverni. – Sört csapolni és Shirley Temple-t keverni már tudsz. A többi pedig még várhat. – Oz felállt, és a pult felett megfogta Marianne kezét. – Nagyon kedvellek. Szeretnélek jobban megismerni. Kérlek, gyere velem! Már ez az ártatlan érintés is hihetetlen vágyat ébresztett a lányban. Az ajkába harapott. – Nagyon tetszel, és egyszerűen képtelen vagyok tisztán gondolkodni – vallotta be a férfi halkan. – És őszintén szólva kétlem, hogy ennyi pénzt ajánlottál volna fel értem csak azért, mert tetszett a lábszárvédőm. – Nem – ismerte be a lány –, nem csupán a lábszárvédő volt az oka. – Nehezére esett levegőt venni. – De Oz, én… – Elfogadom az általad kijelölt határokat. – A férfi zöld szemével szinte könyörögve tekintett Marianne-ra. – Kockáztasd meg! Kérlek, gyere velem! Sikerült meggyőznie a lányt. Ez a rendkívül jóképű férfi arra kéri, hogy tegye azt, amire maga is vágyik – hogy kockáztasson. Bólintott. Ahhoz képest, hogy az imént még milyen magabiztosan lépett be a bárba, Oz most hihetetlenül megkönnyebbültnek tűnt. A Harley a bár előtt állt, ugyanazon a helyen, mint előző este. Marianne megtorpant. – Azt hittem, hogy a motor nem a tiéd. – Csak kölcsönkaptam egy barátomtól a hétvégére. – Oz végigsimított az ülésen. – Már nyolc éve nem ültem motoron, ezért is fulladtam le tegnap este. – Kisfiúsan elmosolyodott. – Már teljesen megfeledkeztem róla, milyen jó érzés. – És mit szeretsz benne annyira? – A lánynak eszébe jutott, hogy neki a szexuális előjáték jutott róla az eszébe. Oz mintha kitalálta volna a gondolatát. – Leszámítva azt, hogy egy csodálatos nő kapaszkodik belém? Marianne képtelen volt megszólalni, ezért csak bólintott. – A szabadság érzését – válaszolta a férfi. – Tegnap este meséltem neked, hogy annak idején gyakran kiszöktem a parkba. A motorozás is valami hasonló, csak sokkal gyorsabb. – És mitől akarsz elmenekülni? – A felelősségtől. A munkámtól. Attól, aki vagyok. – Oz kicsit oldalra billentette a fejét, és úgy figyelte a lányt. – Te talán nem így érzel? – Nem szereted azt, aki vagy? – Dehogynem, de néha szívesen lennék valaki más. – Oz felvett a földről két bukósisakot, amelyeket Marianne eddig észre sem vett. – Ezúttal gondoltam mindeme. Persze sokkal élvezetesebb bukósisak nélkül motorozni, de így legalább a bogarak nem repülnek az ember szemébe. Marianne feltette a sisakot. – Hová megyünk? – A hangja fojtottan csengett a sisak alatt, és fogalma sem volt, hogy Oz egyáltalán hallja-e, amit mond. – Bízol bennem? Különös. Tegnap, amikor még semmit sem tudott a férfiról, teljesen megbízott benne. Most már tudja a nevét meg a foglalkozását, s mégis volt benne némi bizonytalanság. – Másként fogalmazva: megbízol a vezetői képességeimben? – Igen, de ne fulladj le megint! – Kívánságod számomra parancs. – Oz a sisakjához emelte a kezét. Tényleg így lenne? Marianne felült a férfi mögé. Oz megígérte, hogy elfogadja az általa kijelölt határokat. De vajon komolyan gondolja? A benne lakozó pszichológus nem akar majd belelátni a fejébe? És mi van a többi kívánságával? Mint például azzal, hogy a legszívesebben becsúsztatná a kezét a flaneling alá, vagy a férfi nyakába fúrná az arcát, hogy magába
27
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
szívja az illatát. Vajon Oz ezeket a kívánságokat is teljesíti? Marianne óvatosságra intette magát. Csak szép sorjában. – Gyorsíts! – kiabálta.
28
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
6. FEJEZET Megálltak egy út melletti pihenőhelyen. Marianne levette a sisakot, és leszállt. A térde megroggyant, de Oz még időben elkapta. – A lóerő mindig levesz a lábadról? – Ti pszichológusok mindig ilyen freudi hasonlatokkal jöttök? – vágott vissza a lány. – Hát persze. Hiszen ez a legélvezetesebb része a munkánknak. – Végigsimított a lány haján. – Igazam volt. – Miben? – Sokkal élvezetesebb a motorozás, ha te is velem vagy. – Nekem is tetszett. – Bár ez a néhány szó meg sem közelítette a valóságot. Marianne földöntúli örömet érzett. – Eláruljam a legsötétebb titkomat? – A férfi egyetlen pillanatra sem vette le a lányról a tekintetét, hangja mély volt, és érzéki. Marianne megborzongott. Bólintott. – Az elmúlt két évben kétszer is megbüntettek gyorshajtásért, amikor elhagyatott utakon száguldoztam a kocsimmal. – Hangosan felnevetett. – Ezt rajtad – és természetesen a rendőrségen – kívül senki sem tudja. – Hűha! Dr. Strummer kettős életet él. És megszegi a törvényt. – Pontosan. Most már csak abban reménykedem, az ebéd lesz annyira finom, hogy visszatart majd téged attól, hogy megzsarolj. – Oz elővett egy táskát a motor oldalsó zsebéből, a vállára vetette, és megfogta Marianne kezét. – Nem messze innen van egy remek hely, ahol piknikezhetünk. Az őszi lomb zizegett a lábuk alatt, miközben a napsütésben végigsétáltak az ösvényen. – Örülök, hogy nem vagy a tisztesség és az erkölcs bajnoka. – Marianne igyekezett könnyed hangot megütni. A férfi felnevetett. – Fogadni mernék, hogy tegnap este sokkal rosszabbat is feltételeztél rólam két büntetőcédulánál. – Dehogy. – Marianne érezte, hogy elpirul. Oznak természetesen igaza volt. – Nem vagyok olyan bolond, hogy egy embert a külseje alapján ítéljek meg. – Őt magát egész életében kizárólag a külseje alapján ítélték meg. – Engem egyáltalán nem zavar, hogy vadnak és lázadónak tartottál – jegyezte meg Oz. – Épp ellenkezőleg. Szívesen valóra váltanám az álmaidat. – Gyöngéden megérintette a lány dzsekijét. Marianne elpirult, de a férfi csupán egy falevelet söpört le róla. A levél leesett a földre, de Oz nem vette el a kezét. – Megengeded? – Úgy érted, hogy a doktori címed és a rendezett életed ellenére? – Képtelen volt egyenesen a férfi szemébe nézni. Hiszen valahányszor a tekintete a szájára esett, azt kívánta, bárcsak megcsókolná. Önkéntelenül megnyalta a szája szélét. – Van ennél még rosszabb is – folytatta Oz. – Apám lelkész, anyám pedig vasárnapi iskolában tanít. Marianne felnevetett. – Jóságos ég! És még engem neveznek rendes kislánynak! – Tényleg? Valódi kíváncsiság volt Oz hangjában, de a szeme komolyan csillogott.
29
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Azóta nem, amióta kidobtak a cserkészektől – füllentette. Elhúzta a kezét, és továbbment. – És… és mi késztetett arra, hogy pszichológus legyél? – váltott sietve témát. – Szereted elemezni az embereket? – Szeretem megérteni őket. – Oz úgy mondta ezt, mintha nem venné észre, hogy a lány igyekszik más irányba terelni a beszélgetést. – Mert akkor te irányíthatod a dolgokat? – Irányítani? – A férfi a homlokát ráncolta. – Nem, természetesen nem, de csak akkor tudok segíteni, ha megértem az illetőt. – Ez csak a pácienseidre vagy mindenkire vonatkozik? – Mindenkire, beleértve magamat is. Oz biztosan megértené, ha mesélne neki a múltjáról. Magányos gyerekkoráról, meg arról az érzésről, hogy a szülei szeretete mindig feltételekhez volt kötve. Mindent megértene. És bizonyára van már tapasztalata evészavarokkal küzdő emberekkel is. De vajon szeretné, hogy a férfi úgy kezelje, mint a betegeit? Ugyanakkor csábító volt a gondolat, hogy végre valaki megértené. – Kérdezhetek valamit? – zökkentette ki a férfi hangja a gondolataiból. – Mit? – Ha a múltjáról fogja faggatni, mit válaszoljon? – A karomba vehetlek? Marianne zavartan felnézett. – Úgy, mint tegnap a színpadon. – Oz kivette a kezét a zsebéből. – Szeretnélek közel érezni magamhoz. Tegnap este óta semmi másra nem tudok gondolni. Marianne alig kapott levegőt. A férfi szavai úgy hatottak rá, mint a simogatás, felébresztették benne a szenvedélyt. Bólintott. Képtelen volt megszólalni. – Köszönöm. – Oz egyetlen mozdulattal a karjába kapta a lányt. Marianne a nyaka köré fonta a karját, és magába szívta férfias illatát. Olyan erős, és ugyanakkor olyan gyengéd! Sohasem vonzották a szelíd férfiak. Jason is erős, de a mozdulatai inkább hirtelenek. És határozott, amilyennek egy jövendőbeli cégvezetőnek lennie kell. Oz tisztában volt a saját erejével, és jól érezte magát a bőrében. Ugyanakkor ügyelt azokra, akik esendőbbek és gyöngébbek nála. Marianne a férfi a hajához dörzsölte az arcát. – Azt hittem, hogy a tegnapi este csupán futó epizód volt. Arra gondoltam, hogy majd felébredek, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. De amikor ma reggel kinyitottam a szemem, még mindig ugyanazt éreztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy viszontlássalak, hogy újra megérinthesselek. Marianne érezte, ahogyan a férfi tekintete végigsiklik rajta, majd megállapodik az arcán. – Még sohasem történt velem hasonló. A nevedet sem tudtam, de már akkor megkívántalak, amikor megláttalak a bárpulton. Noha még mindig nem tudok rólad semmit, csak rád tudok gondolni. Tudom, hogy ennek így semmi értelme, de tehetetlen vagyok. Nem értem, mi történik velem. – Én sem. – Oz nem az a fajta férfi volt, akire Marianne vágyott. És mégis kívánta. Nagyon. – Évekig tanultam azért, hogy megértsem az emberi lelket – folytatta Oz. – És most ez sem segít! A lány elnevette magát. Bár ez nem igazán oldotta az érzéki feszültséget kettejük közt. Éppen ellenkezőleg. – A szellemi energiák pazarlása. – Ahogy mondod. Talán a feromon teszi? – Oz lehajolt, és megszagolta a lány nyakát. – Csakis a kémia lehet az oka, amiért fényes nappal a legszívesebben letépném rólad a ruhát, hogy nyilvános helyen szeretkezzek veled.
30
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Marianne már nem nevetett. – Én… – Tudom, hogy te is hasonlóan érzel. – Oz a tekintetével valósággal keresztüldöfte a lányt. – Érzem a szíved dobbanását a mellemen. Vagy kívánsz, vagy félsz. Marianne szinte belehalt a félelembe. Félt az érzésektől, amelyeket a férfi ébresztett benne. Attól, hogy olyan hevesen és szenvedélyesen kívánja Ozt. – Félni? Egy lelkész fiától? – legyintett, és hátravetette a haját. – Megérkeztünk – szólalt meg kis idő múlva a férfi. Megpillantották a folyót. A hullámok, melyek színe olyan sötétkék volt, hogy szinte már feketének tűnt, a sziklákhoz csapódtak. A fák a legszebb őszi ruhájukat öltötték magukra, és ragyogó színük élesen elütött a fenyők zöldjétől. Egy sziklán álltak a folyó felett. – Lenne kedved ebédelni? Marianne-nak sok mindenre lett volna kedve, de az ebéd nem tartozott közéjük. Mégis bólintott. Az evés legalább ártalmatlan foglalatosság. Sokkal ártalmatlanabb, mint Oz keze a testén, az ajka a száján… A férfi lehúzta maga mellé a sziklára. A gránit meleg volt, és csillogott a napfényben. A táskából elővarázsolt néhány alufóliába csomagolt szendvicset. – Választhatsz a mogyoróvajas, a lekváros és a sajtos kenyér között. – Oz bocsánatkérően elmosolyodott. – Nem volt időm bevásárolni. – A mogyoró vajasat kérem. Amikor Marianne elvette a kis csomagot, a keze egy pillanatra hozzáért a férfiéhoz. Úgy érezte magát, mint a hercegnő a mesében. A ragyogó színek, a csillogó kő… Oz ölelése. Bár a férfi igyekezett visszafogni magát, érezni lehetett rajta a feszültséget. – Egy pszichológus hogyan értékelné ezt a témaváltást? – Marianne remegő kézzel bontotta ki a szendvicset. – A szexről a mogyoróvajra? – Valószínűleg érdekes kórtörténetet szőnének belőle: mogyoróvaj-függőség. – A kezében tartotta a szendvicset, de nem harapott bele. – Valójában kétségbeesetten próbálom valamivel elterelni a figyelmemet. – Feltekintett a kék égboltra. – És éppen ez az, amit képtelen vagyok megérteni. Ennyire nem lehet erős a fizikai vonzódás. Természetesen már korábban is megkívántam nőket, de sohasem ilyen ellenállhatatlan erővel. Egészen különleges lány vagy. – Ebben a fényben a férfi szeme inkább zöldesen csillogott, amikor ránézett. – Miért vagy te más? – Nem tudom. Marianne egész életében más volt, mint a többiek. A leggazdagabb család lánya, babaarccal és gyönyörű ruhákban. Amikor idősebb lett, észrevette, hogy a többiek megijednek a nevétől, kimagasló tanulmányi eredményeitől és kifogástalan modorától. Bár megértette a viselkedésüket, mégis nagyon fájt. Warren volt az egyetlen, akivel jól érezte magát, de túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy gyakrabban találkozzon vele. És aztán az unokatestvére elköltözött Webb-ből, hogy a saját életét élje. Marianne beleharapott a kenyérbe. Az is valami, hogy már képes enni. Ebben végre pontosan ugyanolyan, mint bárki más. – Kell hogy legyen valami oka – töprengett fennhangon Oz. – Talán ha jobban megismerlek, akkor sikerül kiderítenem. Mesélsz nekem magadról? A férfi keze még mindig Marianne vállán nyugodott, és egy hajtinccsel játszott, amely kiszabadult lófarokból. Oz nyíltan felvállalja az érzéseit. Ha mesél neki a múltjáról, talán megérti. És akkor más szemmel néz majd rá. Már nem a titokzatos, érdekes idegent látja benne, hanem egy gondokkal küzdő nőt. Az igazi Marianne-t.
31
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Tudni akarod, miért dobtak ki a cserkészektől? Túl kíváncsi vagy, dr. Strummer. – A lány beleharapott a szendvicsbe, és közben igyekezett ellenállni a kísértésnek, hogy meséljen magáról. Eltökélten rágta a kenyeret. A férfi homlokán jól kivehető volt a mély ránc. – Hát jó. Akkor talán beszéljünk a jelenről? Valószínűleg Oz a legmakacsabb férfi, akivel valaha találkozott, és ez már jelent valamit. A fejébe vett valamit, és nem segít rajta, ha továbbra is kitartóan rágja a mogyoróvajas szendvicset. – Hát persze. Te kezded. Lássuk, mire jöttél rá! A férfi Marianne-ra emelte a tekintetét. – Az biztos, hogy nem vagy mixer. Nyilvánvaló, hogy még soha életedben nem álltál bárpult mögött. – Most tanulom. – Értem. Szóval azért tetted meg ezt a hosszú utat, hogy megtanuld, hogyan kell italt keverni és sört csapolni? Nálatok talán nincsenek kocsmák? – Egyik sem tetszett. Ki nem állhatom a countryzenét. – A messzi délről feljöttél ide, északra. Pedig itt minden teljesen más, mint amit megszoktál. Ezért vagy most itt? – Ki akartam próbálni valami újat – válaszolta a lány kitérően. – Maine-ben maradsz? Marianne ezúttal késett a válasszal. – Még nem tudom – mondta végül. – Szóval nem tervezel előre. – Oz elővett egy üveg ásványvizet a táskájából. – Csak egyet hoztam. Nem baj, ha osztoznunk kell rajta? Marianne a fejét rázta. A víz friss volt, és hűsítő. Visszanyújtotta Oznak, és felkészült a következő kérdésre. De a férfi ehelyett a szájához emelte az üveget, és meghúzta. Marianne képtelen volt levenni róla a szemét. Az imént még az ő szája érintette a palackot, és most a férfié tapadt rá… Teljesen elgyengült, amikor Oz végül a kézfejével megtörölte a száját. Hogyan lehet ez az egyszerű mozdulat ennyire izgató? Ismét beleharapott a szendvicsébe. – Ahogy figyellek, miközben a szendvicset eszed, csak arra tudok gondolni, hogy feltétlenül ki kell derítenem, vajon édesebb-e a mogyoróvaj, amikor a te szádban van. – Oz a kezével végigszántott a haján. – Talán valóban mogyoróvaj-függő vagyok. – Akkor én meg a vizespalack megszállottja vagyok – válaszolta Marianne őszintén. Oz szemügyre vette az üveget, és elmosolyodott. – Ugye ez szerinted sem normális? És nem is lehet megmagyarázni. Még soha nem éltem át hasonlót. Az igazi kapcsolatok azonban nem pusztán fizikai vonzalmon alapulnak. – Soha nem állítottam, hogy komoly kapcsolatot keresek – felelte élesen a lány. – Csupán egyetlen randi erejéig vásároltalak meg, már nem emlékszel? – Nem, nem keresel kapcsolatot, ez teljesen nyilvánvaló. Nem ezért jöttél ide. Sokkal inkább menekülsz valami elől. Marianne szóra nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de a férfi nem engedte szóhoz jutni. – Megpróbálhatod tagadni, de csak a vak nem látja. Ezek a problémák azonban előbb vagy utóbb úgyis utolérnek, és akkor vagy továbbmenekülsz, vagy visszatérsz oda, ahonnan jöttél. Semmiképpen sem maradsz sokáig itt. Marianne hirtelen felállt. – Egy pillanat, uram! – támadt Ozra. – Az imént te magad mondtad, hogy semmit sem tudsz rólam. És csak mert doktori címet viselsz, még nem jelenti, hogy előre tudod, mit fogok tenni.
32
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
A férfi nyugalma csak még jobban feldühítette. – Haragszol, mert kimondom az igazságot, amit még magadnak sem mersz bevallani. A lánynak ökölbe szorult a keze. – Elmegyek, ha analizálni akarsz. Azért jöttem el otthonról, hogy új életet kezdjek, és pontosan ezt is fogom tenni. Akár kinézed ezt belőlem, akár nem. A férfi is felállt. – Hogyan akarsz új ember lenni, ha elmenekülsz attól, aki voltál? A lánynak a torkában dobogott a szíve. – Úgy, hogy egyszer végre azt fogom tenni, amit akarok. – Már nem vigyázott a szavaira, hanem hangosan és dühösen kimondta, ami az eszébe jutott. – Őrült dolgokat művelek anélkül, hogy a következményekkel törődnék. Olyanokat… mint ez itt. Anélkül, hogy belegondolt volna, mit tesz, két keze közé fogta a férfi arcát, magához húzta, és megcsókolta. Forrón, szenvedélyesen és vágyakozva.
33
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
7. FEJEZET Képtelenek voltak tovább uralkodni magukon. Abban a pillanatban, amikor Marianne megérezte Oz ajkát a száján, még többet akart. Le akarta tépni róla a ruhát, felfedezni testének minden egyes négyzetcentiméterét. Arra vágyott, hogy a férfi elcsábítsa, most azonnal, fényes nappal a meleg sziklán. Még soha életében nem kívánt ennyire senkit. Oznak igaza volt abban, amit mondott. Nem csupán szenvedély volt, hanem… még valami más is. Mintha leomlott volna egy fal, ahogyan az előző éjjel is. Két idegen, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból ellenállhatatlanul vonzódnak egymáshoz. Csakhogy már nem idegenek. És ettől még izgalmasabb lett ez az egész. Marianne a férfi vállára tette a kezét, és eltolta magától. Kifulladva a csóktól, tágra nyílt szemmel meredtek egymásra. Oz tekintete világos és tiszta volt, a lányéban még mindig ott ült a döbbenet. – Az imént kiabáltam veled – mormolta megrökönyödve. – Én… soha nem szoktam kiabálni. Marianne megpróbált visszaemlékezni, hogy volt-e valaha ennyire dühös, mielőtt Ozzal találkozott. Jasonra haragudott, amikor szakítottak. De az sokkal inkább undor és ellenszenv volt, miután rájött a valóságra. Nem ez a szenvedélyes indulat, amely azonnal szenvedélybe csap át, mihelyst megérintik egymást. Oz a mutatóujjával körberajzolta a lány ajkának körvonalát. – Nem tudom neked megadni, amit keresel – mondta szomorúan. – Bármennyire is szeretném. – Elhúzta a kezét. – Nem akarok futó kapcsolatot. Marianne lehunyta a szemét. – Pedig én azt szeretném. A férfi odahajolt hozzá. Egy csodálatos pillanatig Marianne ismét érezte forró leheletét az arcán. De aztán valami megcsörrent. – A mobilom. – Oz felegyenesedett, és elővette a telefont a zsebéből. – Sajnálom, de fel kell vennem – mondta halkan, amikor a kijelzőre tekintett. Marianne csalódást érzett. Úgy látszik, hogy a telefonhívás fontosabb nála. – Daisy? – szólt bele Oz a készülékbe. – Mi a baj, kicsim? A lány féltékenységet érzett, bár tudta, hogy bután viselkedik. Felszegte az állát. Ozt bizonyára kedvelik a nők. De aztán eszébe jutott, hogy a férfi előző este megemlítette a húgát, Daisyt. A férfi olyan… türelmesen beszélt. És szeretettel. – Nyugodj meg, kicsim – mondta. – Kérlek, Daisy! Hagyd abba a sírást, és meséld el, mi történt. Hogy lefoglalja magát, Marianne összecsomagolta a piknik maradékát. Szerencse, hogy a telefon megzavarta őket. Teljesen megfeledkezett róla, hogy nem szabad kapcsolatba bonyolódnia a férfival. – Tíz perc múlva ott leszek. Várj meg! – Oz befejezte a beszélgetést. – Marianne, velem jönnél? Utána hazaviszlek. A húgomnak szüksége van rám. A lány összevonta a szemöldökét. – Valami baj van? – Túl fogja élni. Szereti eldramatizálni a dolgokat. – Letérdelt Marianne mellé. – Sajnálom. – Kinyújtotta a kezét, de aztán meggondolta magát, és visszahúzta.
34
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Nem akarom, hogy beleavatkozz az életembe, dr. Strummer! – A lány nem mert Ozra nézni. – Nem tudom, hogy meg tudom-e állni, ha továbbra is találkozgatunk Marianne felállt, és elindult a motor felé. – Menjünk a húgodhoz! A visszaút hasonlóan izgalmas volt, mint az idejövetel, és Oz is ugyanolyan ellenállhatatlan, de Marianne ezúttal visszafogottabban viselkedett. Aznap reggel elhatározta, hogy nem találkozik többé Ozzal. Tulajdonképpen már akkor eldöntötte, amikor kiderült, hogy a férfi pszichológus. Végül is nem történt nagy baj. Csak elfogyasztottak együtt néhány szendvicset. Marianne annyira a gondolataiba merült, hogy észre sem vette, amikor a Harley lassítani kezdett, míg végül Oz megállt egy bevásárlóközpont parkolójában. Ebben a pillanatban kinyílt az egyik üzlet ajtaja, és egy karcsú szőkeség tipegett feléjük tűsarkú cipőben. A lány a legcsúnyább menyasszonyi ruhát viselte, amelyet Marianne valaha látott. Daisy úgy festett benne, mint aki harcba szállt egy szaténgöngyöleggel, és végül elveszítette a csatát. – Jóságos ég! Mi a csuda van rajtad? Oz szavaira Daisy könnyekben tört ki. – Tudom! Rémesen nézek ki. De senki sem hallgat rám! – A bátyja nyakába vetette magát. Oz vigasztalólag megsimogatta a fejét. – Minden rendben, kicsim. – A férfi Marianne-ra tekintett. – Hadd mutassam be a húgomat, Daisyt. Épp az esküvőjét szervezi. – Azt látom. – A lány bólintott, és képtelen volt levenni a tekintetét a rettenetes ruhadarabról. – Le kell mondanom az esküvőt. Ebben a borzalomban nem mehetek férjhez – szipogta Daisy. – Badarság! Biztosan vannak más ruhák is az üzletben. – Oz kétkedve nézte a rémes kreációt. – Hacsak ez a rémség nem kebelezte be a többit. Marianne megkerülte a motort, és Daisy vállára tette a kezét. – Jöjjön velem! Ez a ruha egyszerűen borzalmas. Meglátjuk, mit tehetünk. – Dühös pillantást vetett Oz felé. – A megjegyzéseid nem sokat segítenek. Daisy feltekintett. – Maga kicsoda? – Marianne vagyok. Bár nem sok mindenhez értek, de a vásárláshoz igen. Először is menjünk vissza az üzletbe, és aztán mondja el nekem, mik az elképzelései. – Átölelte a lány vállát, és visszakísérte az üzletbe. Oz némán követte őket. A két lány élénk beszélgetésbe kezdett, és olyan kifejezéseket használtak, amelyeket Oz még sohasem hallott. Vállfákat emeltek a magasba, sorra szemügyre vették a ruhákat, megtapogatták az anyagokat. Oz gyámoltalanul állt mellettük, és teljesen feleslegesnek érezte magát. Daisy a következő állványhoz lépett, és Marianne kihasználta az alkalmat. – Miért egyedül csinálja ezt végig? – suttogta Oz fülébe. – Miért nincs vele az édesanyátok vagy az egyik nővéretek? – Összeveszett velük. Még túl fiatalnak tartják a házassághoz. Ezért Daisy nem áll szóba velük. Marianne felvonta a szemöldökét. – Hány éves a húgod?
35
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Ez a puffos itt egészen jó. – Daisy feje egy pillanatra megjelent az állványok között, majd ismét eltűnt. – Húsz – válaszolt a férfi suttogva. – Nemrég töltötté be a húszat. – Pomponlány volt? Oz bólintott. – Ez sok mindent megmagyaráz. Mindenképpen le kell beszélnünk ezekről az ormótlan, puffos ujjú ruhákról. A férfi megint bólintott. Daisy ismét feltűnt az állvány mögött. Feltartott egy ruhát, amely még terebélyesebbnek tűnt, mint amelyik rajta volt. Óriási uszállyal. Oz azon töprengett, hogyan tudná a legkíméletesebben közölni a véleményét, de Marianne megelőzte. – Egész csinos, de fogadni mernék, hogy azonnal beleszeret majd ebbe a nyersselyem ruhába. Jöjjön, nézze csak meg! Ha itt nem találunk semmit, akkor majd máshol próbálkozunk tovább. Oz döbbenten figyelte, ahogy konok kishúga mosolyogva bólint, és végül eltűnik a ruhával a próbafülkében. – Ugye nem először csinálod? – A vásárlást? Nem. – Nem először keresel menyasszonyi ruhát. Marianne megállt, egy újabb ruhát vett le az állványról, és alaposan szemügyre vette. Oz tudta, hogy csak azért teszi, hogy kitérjen a kérdés elől. – Te is úgy gondolod, hogy Daisy túl fiatal a házassághoz? – kérdezett vissza. – Főiskolára jár. Elköltözött otthonról, és ott lakott nálam. Aztán eljegyezték egymást Steve-vel, és odaköltözött hozzá. Még soha nem kellett megállnia a saját lábán. – Tehát túl fiatalnak tartod. Csak nem szólsz semmit, mert attól félsz, hogy akkor veled sem áll szóba. Oz a könyökénél fogva félrevonta Marianne-t. – Azért nem mondok semmit, mert a húgom úgyis azt teszi, amit akar, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. A testvérem, és gyakorlatilag én neveltem fel. Nem bírom elviselni, ha valaki fájdalmat okoz neki, de már elég idős ahhoz, hogy eldöntse, mit szeretne. Úgy vélem, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy elkövethesse a saját hibáit. – Természetesen. De ezt a szörnyűséget nem fogja megvenni. Csak a testemen keresztül! – Oz… – Daisy hangja most olyan volt, mint egy kislányé, aki éppen jó jegyet kapott vagy rá osztották a főszerepet az iskolai darabban. De amikor a férfi megfordult, nem egy kislány állt előtte. Az elefántcsontszínű ruha csodásan kihangsúlyozta Daisy gyönyörű bőrét. A fűzős felsőrész tökéletesen simult a testére, a szűk szoknya uszályban végződött. – Hűha! – füttyentett elismerően Oz: – Úgy festesz, akár egy hercegnő. Mint egy felnőtt. Miközben a húgát nézte, ahogy körbeforgott a tükör előtt, arra gondolt, vajon mikor lett a testvéréből felnőtt nő, akinek már nincs szüksége rá. – Imádom – mondta Daisy boldogan. – Először nem tetszett, de most… ez olyan… – Tökéletes. – Oz odalépett hozzá, és magához ölelte. Arcát egy pillanatra a hajába rejtette, és eszébe jutottak azok az idők, amikor még babahintőpor- és tejillata volt. – Összegyűröd a ruhát! – tiltakozott Daisy. Oz eleresztette.
36
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Tényleg tökéletes – bólintott Marianne. – Csodásan fest benne. Szeretne másikat is felpróbálni? Csak hogy biztos legyen benne, hogy a legjobbat választja? Daisy láthatóan képtelen volt elszakadni a tükörképétől, és csak kelletlenül ment vissza a próbafülkébe. Oz Marianne-ra nézett. Tökéletes az1 ízlése, ami a menyasszonyi ruhákat illeti. – Négyszemközt kell beszélnem veled. – Megfogta a lány kezét, és a szomszédos fülkébe húzta. A helyiség tágas volt, és még egy karosszék is állt az egyik sarokban, Oz mégis szűknek érezte, amikor egyedül maradt a lánnyal. A tükörnek támaszkodott, és összefonta a karját a mellkasán. A testtartása erőt és magabiztosságot sugárzott. – El kell mondanom neked – kezdte –, hogy megértsd, miért nem találkozhatunk többet, bár semmire sem vágyom jobban. – Hallgatlak. – Marianne szintén összefonta a karját, de még ilyen harciasan is imádni való volt. – Hat testvér közül én vagyok a legidősebb. Négyéves korom óta mindig meg kellett osztanom a szobámat, a játékaimat és a szüleim szeretetét. Az apámat és az anyámat túlságosan lefoglalta a parókia és a közösségi munka, nem maradt elég idejük hat élénk, kíváncsi gyerekre. Nekem kellett vigyáznom a testvéreimre, és ezt szívesen tettem. A családom minden tagja remek ember, de soha semmi nem volt igazán az enyém. Még az időm sem. Egy menyasszonyi ruha árválkodott ottfelejtve az egyik fogason. – Kilencéves voltam, amikor Daisy megszületett. – Oz végigszántott a haján. – Én voltam az ő imádott bátyja. Mindent megtettem érte. Még a Harvardról is hazautaztam, hogy megnézzem a balettfellépését. Most pedig felnőtt, és már nincs szüksége rám. Egyedül maradtam. Marianne még mindig összefonta a karját, és makacsul felszegte a fejét. De a szeme egészen más érzelmekről árulkodott. Mintha szomorúság tükröződött volna benne. – És ezért nem találkozhatunk többet. Én tartós kapcsolatot szeretnék. A lány összeszorította az ajkát. – Megértettem. – Felszegte az állát. – Akkor most mehetek és segíthetek Daisynek? Oz félrehúzódott, és a lány kisietett a fülkéből. Egyenes háttal. Daisy még mindig a tükör előtt állt, ugyanabban a ruhában. – Nem kell felpróbálnom másik ruhát – szólt, amikor megpillantotta Marianne-t a tükörben. – Ez az igazi. – Rendben van. Az ilyen dolgokban az embernek hallgatnia kell a megérzéseire. Tudni lehet, amikor megtalálja az igazit. Vajon beképzelte, vagy a lány neki címezte ezt az utolsó mondatot? – tűnődött Oz. Daisy megfogta Marianne karját. – Segítene kiválasztani a fátylat, a cipőt és a többi kelléket? Tudom, hogy csak most ismertük meg egymást, de… magának remek ízlése van. Mintha pontosan tudná, mi tetszik nekem. Marianne az órájára pillantott. – Most vissza kell mennem a munkahelyemre, de… szívesen segítek kiválasztani az esküvői kiegészítőket. Talán a jövő héten? – Megsemmisítő pillantást vetett a férfira. – Addig még egészen biztosan itt leszek. – Remek. – Oz csak ennyit mondott. A húga összebarátkozott azzal a nővel, akit ő nem kaphat meg. – Mit tervezel ma estére? – Jack Oz mellett sétált, és várakozásteljesen megdörzsölte a tenyerét. – Már ezer éve nem csináltunk közös programot.
37
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Egy bárba megyünk – tájékoztatta Oz a barátját. Jack most majd bizonyára előadást fog tartani neki arról, hogy túl sokat dolgozik. – Hétköznap este tizenegykor? Hűha! Holnap mikor kell felkelned? – Nyolcra jön az első páciensem. Hatkor kelek, és utána edzek. – Igazi bulizós lettél. De miért fosztod meg magad a pihentető alvástól, ha holnap dolgoznod kell? Oz egy darabig némán ment tovább, mielőtt válaszolt volna. – Megismertem valakit. Jack megtorpant, mintha villám hasított volna belé. – Hát ez óriási! És ki ő? Hol találkoztatok? Ugye akkor történt, amikor a Harleyval voltál? – Akkor. – Tudtam! – Jack öklével a levegőbe csapott. – Megmondtam előre. – Alaposan hátba veregette a barátját. – És most azért cipelsz magaddal a bárba, mert elepedsz utána? – Ööö… gyakran eszembe jut. Ez persze távolról sem közelítette meg az igazságot. Oz állandóan a lányra gondolt. Vele álmodott, mindenhol érezni vélte az illatát. Minden egyes pillanatban az elmúlt másfél hétben. Természetesen megpróbálta elfelejteni. A betegei, az előadások az egyetemen, az a sok evezőpadon eltöltött óra azonban nem segített, hogy megszabaduljon ettől az izzó vágytól, amely valósággal felemésztette. Mindent megpróbált, hogy ismét normális életet élhessen. De már nem is emlékezett rá, hogy milyen volt az élete, mielőtt megismerte Mariannet. Bekanyarodtak az utcába, ahol a bár volt. Oznak eszébe jutott az utolsó alkalom, amikor itt járt – a Harleyn. Ez már igazi megszállottság. Gyakrabban kellene hideg zuhanyt vennie. – Pontosabban szólva azt hiszem, hogy a hormonjaim átvették a hatalmat az agyam felett – vallotta be Jacknek. – De hát ez remek! – Nem, ez rettenetes. Emberi roncs lett belőlem. Jack bölcsen bólintott. – Nem állnak valami jól a dolgok, ugye? De hát mi történt? Megpróbáltad analizálni? Oz az ajkába harapott. – Csak megpróbáltam megérteni. – És ő mit szólt hozzá? – Dühös lett. Aztán megcsókolt. Jack hátravetette a fejét, és harsogó kacagásban tört ki. – Érdekes nő lehet. Már alig várom, hogy megismerjem. – Mindjárt lehetőséged nyílik rá. A bár bejáratánál álltak. Az ajtó fölött piros-kék neon világított. Oz szívverése felgyorsult. Türelmetlenül számolta a perceket, hogy viszontlássa Marianne-t. Ugyanakkor tartott is tőle. Az élete megváltozott, amióta találkozott a lánnyal. A változás egyben bizonytalanságot is jelent. A betegeit mindig azzal nyugtatta, hogy a félelem teljesen természetes érzés, de eddig ezt soha nem tudta igazán átérezni. Egészen mostanáig. A kilincsre tette a kezét, de nem nyitotta ki az ajtót. – Mi van, mire vársz? Oz komor pillantást vetett Jackre.
38
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Talán csak beképzelem magamnak, hogy kedvelem. Olyan képet alakítottam ki róla magamban, amelynek semmi köze a valósághoz. Gyakran írnak ilyesmiről a szakirodalomban. Jack megcsóválta a fejét. – Barátom, úgy látom, teljesen belehabarodtál. Na gyerünk, szomjas vagyok! Oz mély lélegzetet vett. – Valószínűleg már nincs is itt. De Marianne még ott volt, és a bárpult mögött állt. Sötét haja és makulátlan bőre csillogott a lámpák fényében, a szeme és a szája mosolygott. Ám a mosoly nem neki szólt. A lány még észre sem vette. Éppen a pultot törölgette egy nedves kendővel, és közben beszélgetett valakivel. Oz hallotta azt a csodálatos akcentust, és szinte érezte az illatát, a keze alatt bársonyos bőrét, forró ajkát a száján… – Ki ő? Jack kérdése visszazökkentette a valóságba. A zene hangos volt, és ők a terem túlsó végében álltak. Lehetetlen, hogy idáig hallja a lány hangját, érezze az illatát. – Talán több nő is van a teremben? Csak most vette észre, hogy Marianne egy férfival társalog. Egy magas, jóképű férfival. A féltékenységtől összeszorult a gyomra. – Ugye az a barna hajú lány az, aki Warrennel beszélget? Oz még egyszer odanézett, és megkönnyebbülten fellélegzett. Jack és Warren jó barátok voltak. Időnként Oz is csatlakozott hozzájuk egy sör erejéig, vagy néha együtt fociztak Tudta, hogy Warren meleg, és hogy ő is délről jött. – Mindketten Dél-Karolinából származnak – magyarázta Jacknek. – Fogadni mernék, hogy már régről ismerik egymást. – Remek. Akkor legalább Warrent kifaggathatod, ha meg akarsz tudni róla valamit. – Az kizárt. Soha nem kérdezősködnék róla a háta mögött. Jack halkan füttyentett. – Te tényleg fülig szerelmes vagy. Ebben a pillanatban Marianne egyenesen feléjük nézett. A mosoly lefagyott az arcáról, de aztán lassan ismét megjelent, csábítóan és szexin, s arcán feltűntek a kis gödröcskék. Oz még soha életében nem látott ilyen gyönyörű nőt. Teljesen megfeledkezett a bárról és minden másról maga körül. Már csak a lány kék szemét látta, piros ajkát, karcsú nyakát. Odamentek a bárhoz. – Szia! – szólalt meg. Végre ismét képes volt lélegezni. – Á, Oz! – Már önmagában az is óriási élvezetet jelentett a férfinak, ahogyan Marianne kiejtette a nevét. – Azt hittem, hogy többé látni sem akarsz. – Én is azt hittem. – Még mindig nem mentem el – mondta a lány incselkedve. Szűk farmert és feszes pólót viselt, amely szabadon hagyta a köldökét. Oz a legszívesebben átugrotta volna a bárpultot, hogy magához ölelje. Marianne megköszörülte a torkát. – Nos, miben segíthetek? – Talán jobb lesz, ha nem mások előtt válaszolok a kérdésre. A kis gödröcskék még jobban elmélyültek a lány arcán. – És miért nem? Oz éppen a válaszon törte a fejét, amikor megjelent mellettük Jack, és a pult fölött kezet nyújtott a lánynak. – Üdvözlöm. Jack vagyok, Oz barátja. Régóta szeretném megismerni. Marianne azonban összefonta a karját, és csupán egy megvető pillantást vetett a férfira.
39
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Szóval maga Jack. – Hangja rideg és elutasító volt. – Biztosan azt szeretné kideríteni, hogy Oz hány sörrel tartozik magának? A kéz a pultra hanyatlott, és Jack döbbenten meredt a lányra. Majd Ozra tekintett, és szélesen elvigyorodott. – Ezek szerint olvasta a barátomnak írt üzenetemet? – Úgy bizony. De úgy tűnik, saját magának kell kifizetnie a sörét. – Marianne rövid tétovázás után kezet fogott Jackkel, majd csapolt két sört, és a poharakat eléjük tette a pultra. A sör aranyszínű és áttetsző volt, felül tökéletes habkoronával. – Belejöttél a csapolásba – állapította meg Oz elismerően. – Sok mindent megtanultam. – A lány ártatlanul, de ugyanakkor sokatmondóan mosolygott. Jack a könyökével oldalba bökte a barátját. – Mondtam már neked, hogy számodra ő a tökéletes nő? – Bocsáss meg, Marianne! – Oz nem éppen finoman az egyik asztalhoz húzta a barátját. – Hagyd ezt abba! – sziszegte, amint hallótávolságon kívül kerültek. – Marianne nem vágyik komoly kapcsolatra, és ezzel csak elijeszted. – Azt hiszem, ennél azért többre lenne szükség, hogy valaki ezt a nőt megijessze. – Jack leült, és nagyot kortyolt a söréből. – Csak úgy szikrázik köztetek a levegő. Mintha csak ti ketten lennétek a saját univerzumotokban. Oz éppen inni akart, de félúton megállt a keze. Egy saját univerzumban! Pontosan ezek a szavak jutottak eszébe, amikor Jackre és Kittyre gondolt. Letette a poharat. – Miért voltál ennyire meglepve, hogy tud sört csapolni? – kérdezte Jack. – Tíz napja még ő volt a legügyetlenebb pultos, akivel valaha találkoztam. Oz a tekintetével Marianne-t kereste. A lány éppen italokkal megrakott tálcával igyekezett az egyik asztalhoz, ahol több férfi ült. Most már azt is látta, hogy piros tűsarkú szandált visel. A lábkörmeit is pirosra lakkozta. Csípője minden lépésnél csábosan ringott, de a tálcát biztosan tartotta a kezében. – Hé, szépségem! – szólította meg az egyik férfi, amikor a lány az asztalra tette a poharakat. – Mit csinálsz ma munka után? – Már van programon. – Marianne az utolsó poharat is letette az asztalra, és a tálcát a hóna alá vette. – Gyere velem! Megígérem neked, hogy remekül fogunk szórakozni. – A férfi trágár mozdulatot tett a kezével. – Varázsbotom van. A lány elpirult. – Köszönöm, de nem. – Visszaindult a pulthoz. Oz már felemelkedett, hogy közbeavatkozhasson. – Gyerünk, cica! – A férfi nem tágított. – Ha csak egyetlenegyszer meztelenül láthatlak, akkor a világ legboldogabb férfijaként halok meg. A lány már eltávolodott néhány lépést, de most újra visszafordult. Összeszűkült szemmel nézett a férfira. – Elhiszem – mondta negédesen. – De ha nekem kellene téged meztelenül látnom, belehalnék a röhögésbe. – Azzal sarkon fordult, és visszament a pult mögé. – Felvágták a nyelvét – kommentálta Jack a jelenetet. – Igen. – Oz megnyugodott, és visszaült a székre. – Jól megadta neki. Jack kissé közelebb hajolt. – Csak azt nem értem, miért nem ragadjátok meg az alkalmat és teszitek azt, amire az az alak az imént célzott. – Amint már említettem, Marianne nem akar komoly kapcsolatot. – Hogyan akarod tartós kapcsolatra rávenni, ha távol tartod magad tőle?
40
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Jacknek ebben igaza lehet. – Nem csak erről van szó. Gondjai vannak. – Akkor neked ő az eszményi társ – vágta rá Jack. – Hiszen szereted a problémás embereket. – Marianne már régóta menekül a gondjai elől. És elfojtja a szexualitását. Jack elgondolkodva tekintett Ozról a lányra, majd vissza. – Ahogy így hallgatlak, drága barátom, szerintem te is elfojtod a saját szexualitásodat. A lány gyönyörű, és mindkettőtökben izzik a szenvedély. Akkor miért a viselkedését elemezgeted? Oz egy pillanatig elgondolkodott, és rettenetesen ostobának érezte magát. – Tudtam, hogy ezt fogod mondani. – Lehet, hogy tudat alatt azért hozta magával Jacket, hogy a barátja a szemébe mondja az igazságot? Felhörpintették a sörüket, Jack elbúcsúzott, és Oz visszament a pulthoz. Marianne mosolyogva fogadta. – Láttad? – kérdezte csillogó szemmel. – Ugye jól megmondtam neki a magamét? Győzedelmesen felemelte a kezét, majd tűsarkú cipőjében tett néhány lépést a heavy metál zene ütemére. Oz nevetett. Áthajolt a pult fölött, megfogta a lány kezét, és többször körbeforgatta. Amikor elengedte, Marianne egy pillanatra megszédült. Oz utánahajolt, de Warren gyorsabb volt nála, és még idejében elkapta. Marianne nevetve a karjába kapaszkodott, és közben Ozra mosolygott. – Á, dr. Oz! – Warren ugyanolyan délies kiejtéssel beszélt, mint Marianne, csak mélyebb hangon. – Remélem, rendesen bánik az unokahúgommal, miután annyi pénzt fizetett magáért. – Az unokahúgával? – Oz észrevette a figyelmeztető pillantást, amelyet Marianne Warrenre vetett. Már nem mosolygott. Aha. Szóval Warren a családhoz tartozik. Bizonyára rengeteg olyan dolgot tud a lányról, amit Marianne szeremé titokban tartani. De csak azért sem fogja kifaggatni. – Megígérem, hogy rendesen bánok majd vele – válaszolta. A lány kibontakozott Warren öleléséből, és a bárpultnak támaszkodott. Oznak tökéletes rálátása nyílt tökéletes dekoltázsára, de most sokkal jobban érdekelte Marianne arca és csillogó szeme. – Mit szeretnél? – kérdezte a lány. – Bármit, amit adsz nekem – válaszolta Oz, és mélyen a szemébe nézett. Marianne arcára visszatért a mosoly. – Nos, dr. Strummer? Szeretnél egy kicsit szórakozni Portland legmenőbb csajával? – Mire gondolsz? Marianne kicsit oldalra billentette a fejét. – A bár negyedóra múlva bezár. Tudsz addig maradni? A hét közepén? Oz szinte hallotta Jack gúnyos hangját, de már nem volt szüksége a barátja bátorítására. – Igen. A lány áthajolt a pulton, amíg az arca csupán csak pár centiméterre volt az övétől. – Mit szólnál egy vetkőzős pókerpartihoz?
41
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
8. FEJEZET A vendégek elmentek, az ajtókat bezárták, és lekapcsolták a lámpákat. A zenegép halk, érzéki soulzenét játszott. – Én készen állok, ha te is. – Oz végigsimított szőke haján, aznap este már vagy századszor. Marianne a kezében tartotta a csomag kártyát, miközben a világ legvonzóbb férfija éppen arra várt, hogy kiossza a lapokat. Hogy aztán levetkőzhessen neki. És ekkor rádöbbent, hogy még soha életében nem pókerezett. Megkeverte a lapokat. – Jól játszol? – Húznia kell az időt, amíg kitalálja, hogy mitévő legyen. – Olyan jól, hogy két kör után fehérneműben fogsz előttem állni. Hogy időt nyerjen, Marianne tovább keverte a lapokat. Közben a legszívesebben – játék ide vagy oda – a férfira vetette volna magát, hogy letépje róla a ruhát. – Nagyon magabiztosnak tűnsz. Nem szeretném lerombolni az önbizalmad azzal, hogy egy játékban, amelyben jónak hiszed magad, megfosztalak az utolsó gatyádtól is… Miért nem játszunk inkább valami mást? A férfi egyre szélesebben vigyorgott. – Ugye fogalmad sincs, hogyan kell pókerezni? Ezek szerint nem sikerült megtévesztenie! – Mit szeretnél inkább játszani? Marianne lázasan gondolkozott. Egyáltalán milyen kártyajátékot ismer? Soha nem volt sok szabadideje. Néha ugyan figyelte a nagymamáját és néhány idősebb hölgyet bridzselés közben, de az kevés. – Hát… – Ekkor hirtelen eszébe jutottak a lopott órák Warrennel. Unokabátyja édesanyja megengedte nekik, hogy takarókból és párnákból barlangot építsenek. Ilyenkor elcsentek néhány kekszet, mindenféle rémtörténetekkel szórakoztatták egymást, és néha kártyáztak is. – Mit szólnál a makaóhoz? Oz az ajkába harapott. Marianne pontosan tudta, hogy csak nehezen tud uralkodni magán, nehogy hangos nevetésben törjön ki. – Vetkőzős makaó? Rendben – bólintott. Először megbeszélték a szabályokat, utána Marianne kiosztotta a lapokat. A keze remegett. Pedig semmi oka rá, hogy ideges legyen. Azért játszik, mert tett magának egy fogadalmat. Csodálatos lesz, és remekül fog szórakozni. Vagy mégsem? Hiszen valaki olyannak adja ki magát, akihez valójában semmi köze. De meg akar változni. – Rendben. Én osztottam, tehát te kezdesz. Marianne a játékra összpontosított, nyert, és felkiáltott: – Makaó! Oz nem mozdult, hanem csak nézte. – Mit vegyek le először? – kérdezte végül. Mindent. – Hát… talán a cipődet. Fél órával ezelőtt még kihívóan és kacéran viselkedett. Rutinosan keverte az italokat, flörtölt a vendégekkel, és egy jóképű férfit kihívott vetkőzős pókerpartira… De most szinte alig tud megszólalni, és remegő hangon csupán arra kéri, hogy vesse le a cipőjét? – És a zoknit – tette még hozzá. Így már kicsit jobb.
42
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Oz mosolyogva lehajolt, levetette a cipőjét és a zokniját. Szép lába volt. Finom, de ugyanakkor erős, ahogyan a keze is. És nagy. – Igaz az, amit a nagy lábú férfiakról mondanak? Oz vigyorgott. – Még néhányszor kénytelen leszel makaót kiáltani ahhoz, hogy ezt kiderítsd. – Pontosan ez a szándékom – válaszolta a lány könnyedén, és titkon gratulált magának, amiért fesztelen és vicces. A következő kört Oz nyerte. Kinyújtotta a kezét. – Szeretném megkapni azt a csinos tűsarkú szandált. Kihívó. Legyél kihívó és szexi! Marianne felállt, és odalépett a férfihoz. Egyik kezével megtámaszkodott az asztalon, és lábát Oz kinyújtott tenyerébe tette. A lába hihetetlenül kicsinek és törékenynek tűnt a férfi kezében. Oz átkulcsolta a bokáját, és lassan levette róla a szandált, de utána sem engedte el. Hüvelykujjával végigsimított a rüsztjén egészen a lábujjáig. Érintése valósággal égette a lány bőrét, minden porcikája bizsergett. Úgy kapaszkodott az asztalba, mintha az élete függne tőle. Mostanáig fogalma sem volt róla, milyen izgató lehet, ha valaki megérinti a lábát. Oz végül elengedte, de kinyújtotta a kezét a másik lába után. Most sem sietett. Végigsimított a lány talpán, egyenként megérintette a lábujjait, körberajzolta őket. Aztán felnézett, és elmosolyodott. A következő kört ismét Oz nyerte. – Most a felsőd következik – mondta halkan. – A… felsőm? – dadogta Marianne. De aztán emlékeztette magát, hogy megfogadta, bátor lesz. Megfogta a blúzát, és mielőtt még inába szállt volna a bátorsága, levetette, és egy hanyag mozdulattal a földre dobta. Csipkebetétes, piros selyem melltartót viselt. Ugyanolyan színűt, mint a cipője és a lábán a köröm. A farmerja alatt a hozzáillő bugyit. Ez volt a legcsábítóbb fehérnemű, amit csak talált. Az egész heti borravalóját költötte rá. Figyelte Oz arcát. Tudni akarta, hogy megérte-e a befektetés. A férfi csak ült, és mozdulatlanul meredt rá. A szája kissé szétnyílt, és visszafojtotta a lélegzetét. Tekintete olyan volt, mintha simogatná a testét. Érezte, hogy megkeményedik a mellbimbója. Ó igen, ez a fehérnemű minden pénzt megért! És mivel egy ilyen kacér kis nőtől, mint amilyennek látszani akar, azt várják, hogy a kártyában csaljon, Marianne megnyerte a következő kört. Nem ő lesz az egyetlen, aki meztelen felsőtesttel fog ülni az asztalnál! – Kérem az ingedet! Oz először kigombolta a mandzsettát, majd a többi gombot. Végül hihetetlenül lassan kibújt az ingből. Marianne megdermedt. Képtelen volt levenni a tekintetét a férfi nyakáról, széles válláról. Tekintete továbbsiklott izmos mellkasára, dagadó bicepszére és lapos hasára, ahol az aranybarna bőr alatt minden izom élesen kirajzolódott. Gyönyörű, tökéletes test. – Szent Habakuk! – fakadt ki. – Hogyan tettél szert ilyen felsőtestre? – Hatvankilós, nyápic srác voltam – válaszolta Oz. – Ezért jelentkeztem a Harvard evezőscsapatába. És az utóbbi időben rengeteg időt töltöttem az evezőpadon. – Félszegen elvigyorodott, mire a lány pulzusa az egekbe szökött. – Úgy tűnik, pillanatnyilag rengeteg a felesleges energiám van. Oz összefonta a karját tökéletes mellkasa előtt, és elgondolkodva figyelte Marianne-t.
43
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Képtelen vagyok kiigazodni rajtad. Te vagy a legcsábítóbb, legizgalmasabb nő, akivel valaha találkoztam, méregdrága szexi fehérneműt viselsz, és kihívóan viselkedsz. Vetkőzős pókért javasolsz, pedig nem is tudsz pókerezni. Elpirulsz, amikor le kell venned a blúzodat, és ha a fülem nem csalt, akkor Habakukot kiáltottál, amikor levetettem az ingemet. Meg kellett volna tanulnia tisztességesen káromkodni, ahogy megtanult sört csapolni! – Nagyon összetett személyiség vagyok. – Már nekem is feltűnt. Hogyan lett belőled ilyen jó mixer? – Gyakoroltam. – Az imént Portland legújabb menő csajának nevezted magad. Ezt is gyakoroltad? Oz olvas a gondolataiban. Marianne nagyot nyelt. – Nem kedveled a menő csajokat? – Én téged kedvellek. Ezért is szeretném kideríteni, ki is vagy valójában. Oz szavaira a lány szeme égni kezdett, és pislognia kellett. Mikor akarta bárki is tudni, hogy kicsoda ő valójában? Felvette az asztalról a kártyákat, és mereven nézte őket. Az igazi Marianne tele van félelemmel és bizonytalansággal. Az igazi Marianne annyira megijedt a saját vágyaitól, hogy teljesen védtelennek érezte magát, amikor Oz életre keltette őket. Ha tehát választhatna, akkor inkább menő és vagány nő lenne, aki pontosan tudja, mit akar. – Húztál? – kérdezte. – Makaó! – kiáltotta a férfi. Marianne felemelkedett, és megkerülte az asztalt. Megállt a férfi előtt, és lehúzta a farmerja cipzárját. Oz eddig a szemébe nézett, de most, hogy a lány a hüvelykujját becsúsztatta az övébe, és lassan letolta a nadrágját, minden mozdulatát követte. A tekintete megakadt az apró, vörös selyembugyin. Bár doktori címmel rendelkezik, és olvas az emberek gondolataiban, de akkor is csak férfi. Aki most úgy ült ott, mint akit hipnotizáltak, miközben Marianne piros fehérneműben állt előtte. Látta, hogy Oz megnyalja az ajkát, és hangosan veszi a levegőt. Kinyitotta a száját, majd ismét becsukta. – Úgy tűnik, hogy dr. Strummernek ezúttal elakadt a szava – állapította meg elégedetten. Oz nem mozdult, csak nézte a lányt. A tekintete felért egy simogatással. Marianne szépnek és nőiesnek érezte magát. És erősnek. – Csak elcsépelt szavak jutnak az eszembe – szólalt meg végül a férfi. – Mégis mondd ki! Oz ismét végigszántott már amúgy is kócos haján. – Te vagy a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkoztam. A lány mosolygott. – Folytasd! – Nem kell sok hozzá, hogy elveszítsem az önuralmamat. – Oz nagyot nyelt. – Összefut a nyál a számban. – Nem mondanám, hogy ez elcsépelt bók lenne. – Marianne hátravetette barna fürtjeit, és a kártya után nyúlt, hogy húzzon egy lapot. Így Oz beleláthatott a dekoltázsába. Ismét nagyot nyelt. Pikk hatos. Talán ez a szerencselapja. Tovább játszottak. Marianne kiterítette a lapjait. – Makaó!
44
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Oz felállt. Most a lány bámult, amikor a férfi meglazította az övét, kigombolta a nadrágját, majd letolta a lábszárán. Amikor felegyenesedett, Marianne hátrált egy lépést. A férfi feszes bokszeralsót viselt, így jól látszott a keskeny csípő, az izmos comb és – férfiasságának legékesebb bizonyítéka. – Nem hiszem, hogy ezek után még el kell mondanom neked, mi jár most a fejemben – jegyezte meg Oz szárazon. Marianne nem is figyelt rá. Gondolatban már látta magát, ahogyan odalép Ozhoz, és megérinti. Szinte érezte a forró testét, hallotta, ahogyan kéjesen felnyög. Egy rámenős csaj most biztosan ezt tenné. És ha az utolsó pillanatban felmondják az idegei a szolgálatot, és ismét megfutamodik? Ahogyan az első este? Mennyivel könnyebb lenne, ha Oz egyszerűen magához ölelné! Ha ő döntene helyette. Akkor bármit megtenne neki, amire csak megkérné. Ez a megoldás. Mosolygott, és közelebb lépett Ozhoz. – Szóval mi jár a fejedben? – Az, ami állandóan foglalkoztat, amióta először megpillantottalak. – A férfi hangja rekedten csengett. – Hogy szeretkezni akarok veled. Újra és újra. És sürgős lenne a dolog. – Mennyire sürgős? – A lány tett még egy lépést, mellbimbója súrolta a férfi izmos felsőtestét. Érezte a belőle áradó forróságot, az illatát, hallotta, ahogy kapkodva veszi a levegőt. Semmi másra nem vágyott, mint hogy Oz végre megérintse. A férfi lehunyta a szemét, mély lélegzetet vett, de nem mozdult. Aztán ismét kinyitotta, és a tekintete tiszta és megértő volt. – Biztosan ezt akarod? – kérdezte. – Szeretkezni egy bár asztalán kártyázás után? A lány összevonta a szemöldökét. – De hiszen te is akarod, vagy nem? – Persze hogy akarom. – Hát akkor… – Marianne kacéran elmosolyodott, azzal a mosollyal, amelyet olyan sokáig gyakorolt. – Nem válaszoltál a kérdésemre. Ezt akarod? A lány arcáról lefagyott a mosoly. – Én… – Képtelen volt kimondani. – Ugye azt szeretnéd, hogy döntsek helyetted? – kérdezte a férfi kedvesen. Marianne némán bólintott. Oz megfogta a karját, és visszavezette a székéhez, majd letérdelt elé, és megfogta a kezét. – Ha lefekszünk egymással, az azért történjen meg, mert mindketten akarjuk, nem pedig azért, mert már képtelen vagyok uralkodni magamon, mivel annyira szexi és izgató vagy. Vagy mert úgy teszel, mintha valaki más lennél. – A szájához emelte a lány kezét, és megcsókolta a tenyerét. Ajkának érintésére Marianne testét elöntötte a forróság. – Azt szeretném, hogy az első együttlétünk valami egészen különleges legyen. Mivel te is egészen különleges vagy. Oz felállt, felvette a földről a farmerját, és belebújt. Szemmel láthatóan még mindig kívánta a lányt, és ezt Marianne is látta. – Igazi úriember vagy. – Végre képes volt megszólalni, most, hogy a férfi felöltözött. – Hidd el, a legszívesebben felpofoznám magam ezért. – Oz felvette a lány blúzát meg a farmerját a földről, és odanyújtotta neki. Marianne szótlanul elvette. A férfi ekkor megcsókolta a homlokát.
45
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Szeretkezni fogunk. – Marianne érezte Oz lélegzetét az arcán. – Csak az a kérdés, hogy mikor. Amikor készen állsz, én ott leszek. A várakozástól pedig még szebb lesz minden. Az első igazi randevú Ozzal! A vetkőzős makaót követő héten a férfi mindennap benézett a bárba, odaült a pulthoz, és elbeszélgetett a lánnyal a világ dolgairól. És aztán két nappal ezelőtt randevúra hívta. Halloween-partira mennek, amelyet Jack mozijában rendeznek. A vendégeket megkérték, hogy filmbéli kosztümöket viseljenek. Marianne hosszú órákat töltött azzal, hogy megtalálja a megfelelő jelmezt. Elvetette a gondolatot, hogy pirosba öltözött ördög legyen, mivel a szűk lakkbőrben szinte alig kapott levegőt, de Lara Croft és a macskanő esetében is hasonló gondjai támadtak. Marilyn Monroe-hoz szüksége lett volna parókára, de a parókák alatt általában rettenetesen viszketett a fejbőre. Ahhoz pedig, hogy Szörnyella de Frász legyen, túl sok sminkre lett volna szüksége. Végül a döntést a véletlenre bízta. Lehunyta a szemét, és a jelmezboltban találomra levett egy ruhát az állványról. Egy helyes kötényruhát tartott a kezében. Tökéletes! És megfelelő cipője is van hozzá. Marianne a bárban állt, és Ozt várta. A férfi eredetileg a lakására akart érte jönni, de ő nem szerette volna, ha újra látja a lepusztult kis hajlékot. Ezért azt javasolta, hogy a mozi előtt találkozzanak, de Oz úriember lévén ragaszkodott hozzá, hogy érte jöjjön. Egy kicsit átalakította a jelmezét. A hímzésekkel díszített felső alá a felül zárt, magas nyakú blúz helyett fodros, fehér topot választott, amely sokkal kihívóbb volt, és több teret engedett a fantáziának. A fehér zoknit elhagyta, helyette selyemharisnyát és piros cipőt vett fel. Haját két copfba fonta össze, a száját cseresznyeszínűre festette. Azon töprengett, hogy Oz vajon milyen jelmezt választ. Motorosnak öltözik? Lehunyta a szemét, és elmosolyodott, amikor maga elé képzelte a férfit. Kinyílt az ajtó, és kinyitotta a szemét. Oz jött felé, farmerban és barna flanelingben. A derekára madzagot kötött, a fején fekete, széles karimájú kalapot viselt. Az inge ujjából és a farmerja szárából szalmaszálak kandikáltak ki. – Te Madárijesztőnek öltöztél! A férfi szinte vele egy időben kiáltotta: – Dorothynak öltöztél! Marianne először nem értette, Oz miért nevet, de aztán hirtelen rádöbbent. Hát persze! A kis kötényruhában úgy festett, mint Dorothy az Óz, a nagy varázslóban. – Nagyon szexi Dorothy vagy – mosolygott a férfi, és tetőtől talpig végigmérte a lányt. Marianne érezte, hogy elpirul. – Csak találomra választottam ezt a ruhát – magyarázta. – Eszembe sem jutott… – Aztán megértette, miért öltözött a férfi Madárijesztőnek. A neve! Oz, a nagy varázsló. – Nem azért választottam ezt a jelmezt, mert téged Oznak hívnak… Lehunytam a szemem, és ráböktem az egyik ruhára. Véletlen volt. – Elhallgatott. – Most persze azt fogod mondani, hogy az életben nincsenek véletlenek. – Általánosan elismert elmélet, hogy a tudatalattink irányít minket, és felszínre hozza elfojtott vágyainkat, amikor spontán cselekszünk. – A férfi hangosan felnevetett. Nagyon vicces. Mindezzel Marianne is tisztában volt. És a jelmez kiválasztásánál természetesen Ozra gondolt, akár csukott szemmel választott, akár nem. – Ezt te biztosan jobban tudod, doki. Csak nehogy elbízd magad. – Elhaladt a férfi mellett az ajtó irányába. Oz utolérte, és elkapta a karját. – Én csupán egy Madárijesztő vagyok. – A fejéhez bökött. – Itt is csak szalma van – jegyezte meg mosolyogva.
46
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
A mozi csupán egy saroknyira volt Warren bárjától. Oz kitárta Marianne előtt a bejárati ajtót, és a lány belépett a mesék világába. A mozi óriási volt, a faborítású mennyezet magas. Aznap este rengeteg filmhős, cowboy és King Kong gyűlt össze. Mindenki italt tartott a kezében, az emberek nevettek és táncoltak. Egy nő lépett oda hozzájuk, aki Leila hercegnőnek öltözött a Csillagok háborújából. Csakhogy a halántékán a hajcsigák barna helyett lángoló vörösek voltak. – Oz! – Lábujjhegyre állt, és megpuszilta a férfi arcát, majd mosolyogva Marianne-hoz fordult. – Kitty Taylor vagyok. Maga bizonyára Marianne. Jack, a férjem már mindent elmesélt magáról. – Örülök, hogy megismerhetem – felelte Marianne. – Attól tartok, kicsit udvariatlan voltam a férjéhez, amikor bemutattak minket egymásnak. – Bizonyára megérdemelte. – Kitty egyáltalán nem sértődött meg, épp ellenkezőleg. – Örülök, hogy el tudott jönni. Marianne körülnézett a teremben. – A mozi gyönyörű. Mintha visszapörgetnénk az időt. – Nyolcvan évvel, hogy pontos legyek. A mozi 1926-ban épült hangversenyteremnek. Ekkor Jack lépett oda hozzájuk. Fehér inget, oldalt csíkos nadrágot és fekete mellényt viselt. Han Solo, Leila hercegnő párja. – Csak tavaly fejeztük be a restaurálását. Ha érdekli, akkor szívesen elmesélem a történetét… – Először engedd, hogy igyon valamit szegény! – vágott Kitty nevetve a férje szavába. – Jack órákig képes mesélni a moziról – tette hozzá. – És nehogy kérdezz valamit a filmekről, mert akkor abba sem hagyja – jegyezte meg Oz. Jack gúnyosan felhorkant. – Hát ez meg miféle jelmez? Hiszen a Madárijesztőnek nincs esze, neked viszont van. És éppen ez sodor mindig a bajba. – Aztán Marianne-hoz fordult. – Gratulálok, maga tökéletes Dorothy. – De az akcentusa nem kansasi, ugye? – Kitty belekarolt a lányba, és a bárpulthoz vezette. A két férfi követte őket. – Nem, Dél-Karolinából jöttem. – Valóban? Szeretem ezt az akcentust. Korábban egy tervező cégnek dolgoztam Kaliforniában. Az egyik kolléganőm charlestoni volt. Jack felesége igazán kedvesnek tűnt, de Marianne-nak nem állt szándékában Webbről társalogni vele. – Én délebbre nőttem fel. Maga Maine-ből való? Kitty egy pillanatra meglepődött. Természetesen feltűnt neki, hogy Marianne másra akarja terelni a témát, de nem tett fel több kérdést. Ehelyett vidáman csacsogott a kaliforniai élményeiről. – Aztán visszajöttem Portlandbe, hogy saját céget alapítsak. – Odanyújtott Mariannenak egy pohár puncsot. – Azt hittem, hogy könnyű lesz, de bárhová mentem, mindenhol utolért a múlt. Nagyon nehéz mindent teljesen elölről kezdeni, de megéri. – Poharát odakoccintotta a lányéhoz, ezzel jelezve, tiszteletben tartja az óhaját, hogy nem kíván beszélni a múltjáról. – Á, Marianne! – Warren fiatal Marion Brandónak öltözve lépett oda hozzájuk, oldalán egy Pán Péter-jelmezt viselő nővel. – Szia, Kitty! Marianne, szeretném bemutatni Lizzie-t, a helyi ifjúsági központ vezetőjét. Gondolom, még emlékszel rá. Lizzie magához ölelte a lányt.
47
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Maga a legnagyvonalúbb teremtés, akit ismerek. Köszönöm, hálásan köszönöm a bőkezű adományt! Sosem hittem volna, hogy ennyi bevételünk lesz. Égető szükségünk van rá. – Nagyon szívesen. – Lizzie hálálkodása kissé zavarba hozta Marianne-t, mivel licitálás közben tulajdonképpen egyáltalán nem gondolt másra, csakis Ozra. – Attól tartok, hogy engem sokkal önzőbb célok vezéreltek. Lizzie Ozra tekintett, aki Jackkel éppen egy csodás, régimódi kukoricapattogató-gép mellett állt. – Tökéletesen érthető – mondta mosolyogva. – Oz Strummer igazi főnyeremény. Gyakran segít, amikor gondjaink támadnak a fiatalokkal. Még azokból az időkből ismerem, amikor általános iskolai tanárként dolgoztam. Ő volt a legsoványabb, legkomolyabb gyerek az osztályban, de minden kérdésre tudta a választ, még mielőtt feltettem volna. És ő itt – meghúzogatta Kitty hajcsigáit – egy osztállyal alatta járt. Olyan félénk volt, akár egy kisegér. A vörös haja ellenére. Kitty elnevette magát. – Érti már, hogy mire gondolok, Marianne? A múltam mindig utolér. – Lizzie az imént arról mesélt, hogy az ifjúsági központ még mindig anyagi nehézségekkel küzd, pedig az árverésen sok pénz gyűlt össze – vetette közbe Warren. – Szükségük lenne valakire, aki társadalmi munkában elvállalná az adminisztrációt. – Egyenesen Marianne-ra nézett. – Olyan valaki kellene, akinek már van tapasztalata, és ért a pénzügyekhez meg a marketinghez. Mit szólsz hozzá, Marianne? A lány pontosan tudta, hová akar Warren kilyukadni. Bár az unokabátyja megígérte, hogy senkinek sem árul el róla semmit, de ez itt most nyilvánvalóan kivételes helyzet volt. Természetesen segíthetne az ifjúsági központnak, ha akarna. Értett a szakmájához, és talán még lelkesebben dolgozna, mivel jó ügyről van szó, nem arról, hogy a cég vagyonát gyarapítsa. Ám ha önkéntesnek jelentkezik, akkor szembe kell néznie a múltjával. Kitért Warren tekintete elől. – Talán segíthetne a Rotary Club? – javasolta Lizzie-nek. – Remek ötlet – bólintott Lizzie. Oz több nagy zacskó pattogatott kukoricával odalépett a kis csoporthoz. – Szia, Lizzie! – Odanyújtott Lizzie-nek egy zacskót. – Kérsz te is kukoricát, Marianne, vagy inkább táncolni szeretnél? – Táncolni – válaszolta a lány azonnal. Minél messzebb akart kerülni Warrentől és Lizzie-től, mivel kissé szégyellte magát. És így legalább végre megérintheti Ozt. – Pontosan ebben reménykedtem. Oz Lizzie kezébe nyomta a másik zacskó kukoricát is, majd magával húzta a lányt a táncparkettre. Lassan mozogni kezdtek a lassú dallamra. Szorosan egymáshoz simulva lépkedtek, miközben arcuk egymáshoz ért. Igen, gyáva. Mindazért a sok kedvességért, amellyel a portlandiek fogadták, bizalmatlansággal és titkolózással válaszol. – Oz – szólalt meg halkan –, tulajdonképpen mit kedvelsz bennem? Természetesen leszámítva a szexet. – Úgy érted, leszámítva a szexet, amit még nem is csináltunk? – A férfi szeme körül megjelentek az apró nevetőráncok. – Úgy értem, hogy leszámítva a testi vonzalmat, amely már az első pillanattól kezdve kialakult kettőnk közt. Hiszen tulajdonképpen semmit sem tudsz rólam. Akkor mégis miért kedvelsz? A férfi kissé félrebillentette a fejét, úgy nézte Marianne-t.
48
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Először kihívást jelentettél a számomra. Tele voltál ellentmondásokkal. Ki akartam deríteni a viselkedésed okát. – És? Kiderítetted? – Ha igen, akkor talán neki is adhatna néhány tippet. – Nem, de már nem is érdekel annyira a kihívás, sokkal inkább te magad. Szeretem a humorodat. A kedvességedet, a kitartásodat, az intelligenciádat. Szeretem, hogy könnyen dühbe gurulsz, és olyan kérdéseket teszel fel, ami nekem az eszembe se jutna. – Mint például? – Mint például ez a mostani. – Oz ügyesen körbeforgatta a lányt. – Szeretem, hogy tánc közben olyan könnyű vagy, akár egy tollpihe. Az apja tanította meg táncolni. Mindig hagyta, hogy az apja vezesse a táncparketten. Ahogyan azt is megengedte, hogy az életét irányítsa. – Az emberek jelmezbe bújnak, hogy ne ismerjék fel őket, de a kosztümjük kiválasztásával sokkal többet elárulnak magukról, mint gondolnák. – Oz még szorosabban magához ölelte a lányt. – Először nevetségesnek éreztem magam a motorosszerelésben, de aztán rájöttem, hogy van egy kalandvágyó énem, amelyet mindig elfojtottam. – De nem vagy buta, mint a Madárijesztő. – Nem, és a film végén a Madárijesztő is rájön, hogy mindig is volt esze. Egész életemben kívülálló és különc voltam. Azt hiszem, még mindig különc vagyok, de lassacskán kezdek rájönni, hogy az eszemen kívül más erényem is van. – Ez biztos. – Marianne hevesen bólogatott. – Nagyobb a szíved, mint a bádogembernek. – És neked, akárcsak Dorothynak, hosszú utat kell megtenned, mire rájössz, hová tartozol valójában. A lány hunyorgott. – Ezt a jelmezt tényleg véletlenül választottam. – Nem, ez nem volt véletlen – tiltakozott a férfi mély meggyőződéssel a hangjában. – Ahogyan a többi jelmez sem az. Csak remélni tudom, egyszer majd megbízol bennem annyira, hogy beszélj a múltadról. Addig azonban élvezem, hogy az álarcok mögött téged keresselek. Sokat táncoltak. Oz bemutatta a lányt a barátainak és az ismerőseinek. Éjfélkor mindnyájan átmentek a vetítőterembe, és megnézték a Halloween című filmet. A kényelmes karosszékben Oz átölelte Marianne vállát, és magához ölelte, valahányszor a lány Összerezzent egy-egy ijesztő jelenetnél. A film után mindenkitől elbúcsúztak Warren kivételével, aki élénk beszélgetésbe merült egy fiatalemberrel, aki John Travoltának öltözött a Pomádé című filmből. Odakint hűvös volt. Marianne hangosan vacogott a vékony ruhában. Oz még szorosabban ölelte magához. – A piros varázscipőddel igazán hazarepíthetnél minket. Akkor nem kellene fáznod – jegyezte meg. Varázslatos este volt, és Marianne nem lepődött volna meg, ha egy tornádó most felkapja őket a levegőbe. Arra gondolt, hogy vajon számára mi jelenti az otthont. Webb? Vagy egy hely, ahol az emberek elfogadják anélkül, hogy ismernék a múltját? Mint aznap este. – Éhes vagy? – kérdezte Oz, amikor elhaladtak egy étterem előtt, amely még ebben a késői órában is nyitva tartott. Az ablakokon át kiszűrődött a fény a járdára, a levegőben sült krumpli és hús illata terjengett. Marianne gyomra hangosan megkordult. – De még mennyire!
49
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Bementek, és leültek egy kis asztalhoz az ablaknál. Sajtburgert és sült krumplit rendeltek, pénzt dobtak a zenegépbe, és kiválasztottak néhány számot. Amikor Marianne beleharapott a zsemlébe, arra gondolt, hogy mennyi minden megváltozott az életében. Még nem is olyan régen semmi pénzért nem evett volna sajtburgert, a sült krumpliról nem is beszélve. És esze ágában sem lett volna odaülni egy ablakhoz, ahol bárki megláthatja. Igen, hosszú utat tett meg, de még nem ért haza. Akkor nem kellene tovább ' titkolnia, mennyire vágyik Ozra. És felszabadultan beszélhetne a múltjáról. – Csodálatosan éreztem magam ma este. – Oz eltolta a tányérját. – Én is. – Marianne meglepetten látta, hogy az ő tányérja is üres. – Még tartozom neked egy igazi randevúval. Úgy értem, amikor kiöltözünk és elmegyünk vacsorázni egy elegáns étterembe. Végül is háromezer dollárt fizettél értem. – Megelégszem a mai estével – válaszolta Marianne. – Inkább adományozd a vacsorára szánt pénzt az ifjúsági központnak. – Mindkettőt meg fogom tenni. – Oz elfojtott egy ásítást. – Mielőtt megkérdeznéd, egyáltalán nem unatkozom, de ma reggel nagyon korán keltem, hogy átolvassak néhány esettanulmányt. – Akkor nagyon hosszú napod volt. Reggel a betegeidet tanulmányoztad és elemezted, este pedig a jelmezeket – jegyezte meg a lány könnyedén. – Kittynek tehát igaza volt, amikor azt mondta, hogy túl sokat dolgozol. – Igen, ez így van – bólintott Oz. Néhány bankjegyet tett az asztalra, majd felállt. – Felelős vagyok a betegeimért, és sosem hagyom cserben őket. A lakása felé menet Marianne elgondolkozott Oz szavain. Talán célozni akart valamire? Hiszen ő megfutamodott a felelősség elől, túlságosan nyomasztotta a családja, a munkája, a Webb-ben betöltött társadalmi szerepe. És nem volt hozzá elég bátorsága, hogy Portlandben új feladatot vállaljon. Bekanyarodtak a mellékutcába, és Oz egészen a lakása ajtajáig kísérte a lányt. – Köszönöm ezt a csodálatos estét – mondta halkan. – Én is. – Marianne a legszívesebben a férfi nyakába vetette volna magát. – Tényleg nagyon szeretnék búcsúcsókot adni, de ha megteszem, akkor ez az este nem itt ér véget. A lány némán bólintott. Majd lábujjhegyre állt, megpuszilta a férfi arcát, és mélyen magába szívta az illatát. – Jó éjszakát! – suttogta, aztán sarkon fordult, és felszaladt a lépcsőn. Piros cipője sejtelmesen csillogott a folyosó félhomályában.
50
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
9. FEJEZET A jégkocka hozzákoccant a keverőpohár falához. Marianne kiöntötte az italt egy pohárba, beletett még egy cseresznyét és egy kis papírernyőt. A pohár szélére ananászkarikát akasztott, és a pult felett odanyújtotta Warrennek. Az unokabátyja megkóstolta az italt, majd élvezettel lehunyta a szemét. – A tökéletes Zombie, kevesebb mint egy perc alatt. Igazi remekművet alkottál. Marianne az elnyűtt könyvre mutatott, amelyet a bárpult alatt talált. – A-tól Z-ig három hét alatt. Minden csak gyakorlás kérdése. Warren rákönyökölt a pultra. Vasárnap délután kevesen voltak a bárban. – Minden csak akarat kérdése. Neked mindig minden sikerül, amit a fejedbe veszel. – Még egyet kortyolt az italból, majd visszatolta a lánynak. – Sajnos nem ihatok délután kettőkor ilyesmit. Nem szeretnéd megkóstolni a saját italodat? – Nem, köszönöm. Egyáltalán nem szeretem az alkoholt. – Marianne kiöntötte a koktélt a lefolyóba, víz alá tartotta a cseresznyét és az ananászkarikát, majd mindkettőt bekapta. Warren nevetett. – Még abban is jó vagy, amit nem szeretsz. Jó lesz, ha az eszembe vésem az első próbálkozásaidat a sörcsapnál. Valószínűleg az volt az utolsó alkalom, hogy valamiben jobb voltam nálad. Mariann fürkésző pillantást vetett az unokabátyja felé. – Csak nem irigységet vélek kihallani a hangodból? – Drágám, én mindig is irigykedtem rád. Kérhetnék egy gyömbérsört? A kedves Warren! Aki bármikor játszhatott, akinek lágyszívű, szerető édesanyja volt, és egy szobája zsúfolásig tele volt izgalmas dolgokkal. – Te mindig is sokkal szerencsésebb voltál nálam. – Marianne letette Warren elé a jéghideg gyömbérsört. – Azt tehetted, amit akartál, és senkire sem kellett tekintettel lenned. A férfi megcsóválta a fejét. – Nekem is megvolt a magam baja. Nehogy azt hidd, hogy könnyű volt Webb-ben felnőni egy meleg srácnak, főként a mi nevünkkel. – De hiszen az édesanyádat ez egyáltalán nem zavarta. Marianne mindig szerette Judy nénit, és azt kívánta, bárcsak az ő édesanyja is olyan lenne. Sajnos Graham bácsi, az apja öccse fiatalon halt meg. De Warren és az anyja mindig sokkal természetesebb és szívélyesebb volt, mint a saját családja. – Nem, az anyámat tényleg nem zavarta. Warren furcsán megnyomott minden egyes szót. – Hiszen önszántadból jöttél el, nem? New Yorkba akartál menni, ahol sokkal izgalmasabb az élet. – Nem maradt más választásom, én… – Warren elhallgatott, és belekortyolt a gyömbérsörbe, majd a lányra mosolygott. – Én soha nem voltam olyan, mint te. Előtted minden nyitva állt a városunkban. Ezért is lepődtem meg, amikor csapot-papot otthagytál, és idejöttél. De meg tudom érteni, hogy neked sem lehetett könnyű. Bár akkoriban azt hittem, hogy mindened megvan, és boldog vagy. – Felhörpintette az italát. – Kezdetben azt hittem, hogy majd vonz a New York-i nyüzsgés, de végül úgy döntöttem, hogy jobban illik hozzám a maine-i bártulajdonos nyugodt élete. Kinyílt az ajtó, és egy magas fiatalember lépett be rajta. Ugyanaz a férfi volt, aki a Halloween partin John Travoltának öltözött. Intett Warrennek.
51
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Egy viszonylag nyugodt élet. – Warren rákacsintott a lányra, majd leugrott a bárszékről, és barátja elé sietett. Marianne követte a tekintetével. A férfi most boldognak tűnt. Warren eljött Maine-be, és itt magára talált. Ő szintén idejött Maine-be és… kit talált? Mindenesetre nem lett belőle rámanős, vagány nő. Bár igyekezett megváltozni, de Oznak igaza volt, ez csak szerep. Ez valójában nem ő. Felment a poros lépcsőn a lakásába, a bárt egy időre Warrenre meg a barátjára bízta. Tulajdonképpen szabadnapja volt, és csak azért ment le, hogy gyakorolja a koktélkeverést, és egy kicsit elbeszélgessen Warrennel. A munka már nem jelentett igazi kihívást neki. Élvezte, sőt bizonyos szempontból még szórakoztatta is. Szeretett beszélgetni az emberekkel, de hosszú távon biztosan nem elégítené ki. Elgondolkozva nyitotta ki az ajtót. Megállt, és szemügyre vette a kis lakást, amelyben az elmúlt három hétben élt. Oz egészen biztosan messzemenő következtetéseket vonna le egy ember jellemére vonatkozóan a lakásából. Vajon róla mit árul el ez a helyiség? Nos, ha eltekint a repedezett linóleumtól, a kopott szőnyegtől, a régimódi függönytől, a csúnya asztaltól és a rozoga széktől – amely az egyetlen ülőalkalmatosság volt a szobában –, akkor nyilvánvalóan bárki szomorú, szürke kisegérnek gondolná. – Ebből elég! Ez a hely talán megfelel egy csavargónak, akit már semmi sem érdekel, de ő nem akar ilyen nyomorúságos körülmények között élni. Kényelmes kanapéra vágyik, ahol elüldögélhet és kellemesen elbeszélgethet a barátaival. Olyan matracon akar aludni, amely nincs középen besüppedve. Nem akarja minden reggel összegyűjteni a pókokat a zuhanyzóban, hogy aztán kitegye őket az ablak elé. Pontosabban szólva zuhanyozni sem akar, hanem fürdeni. Forró, illatos fürdőt venni. Marianne bezárta maga mögött az ajtót, és odalépett a hetvenes évekből itt maradt avokádózöld hűtőszekrényhez. A homár alakú mágnes alá egy névjegykártya volt becsúsztatva Oz kézírásával. A jól olvasható, lendületes betűk visszatükrözték a férfi személyiségét. Felemelte a telefonkagylót. Most már hivatalos. Elment a józan esze. Oz a kocsifelhajtón állt, mindkét kezét a zsebébe süllyesztette. A lehelete apró felhőket formált a levegőben, miközben a Harleyt nézte. Amely most már az övé. Az ő Harleyja! Szabadság két keréken. Felemésztette a megtakarításai tetemes részét, a méltóságáról nem is beszélve. Valósággal könyörgött Kitty bátyjának, Nicknek, hogy adja el neki a motort. Megvette ezt a járművet, hogy legalább egy kicsit újra átélhesse azt, amit akkor érzett, amikor Marianne-nal motorozott. Vajon mi ütött bele? Rengeteg betege van. Két munkahelye. És hamarosan beköszönt a tél. Még csak fel sem ülhet majd a motorra a következő öt hónapban. Már most érezni lehetett a hó illatát, pedig még csak november elején járt. Csak az elmúlt órában legalább háromszor kijött, hogy megnézze a motort, pedig az előadásán kellett volna dolgoznia. És valahányszor megpillantotta, Marianne jutott az eszébe. Ahogyan a lány belekapaszkodott, és együtt suhantak az éjszakában. Oz felsóhajtott, és betolta, a motort a garázsba. Ha havazni kezd, akkor legalább védett helyen legyen.
52
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Amikor belépett a házba, éppen megcsördült a telefon. Valószínűleg Jack hívja, hogy kicikizze a Harley miatt. Most végre bosszút állhat. Amikor Jack annak idején megvásárolta a teljesen lepusztult mozit, Oz mindig azzal ugratta, hogy ez valami pótcselekvés, és így keres kielégülést, mivel akkoriban a barátjának már jó egy éve nem volt barátnője. Felvette a kagylót. – Nem, még nincs kapuzárási pánikom. És azt sem akarom hallani, hogy jobb lett volna, ha inkább egy nőt keresek magamnak – mondta minden bevezetés nélkül. – Egyszerűen csak meg akartam szerezni, világos? Egy pillanatig csend volt a vonal túlsó végén. – Mindig jó, ha egy férfi tudja, mit akar. – Marianne! – Oz a homlokára csapott. – Szia! Hogy vagy? – Remekül. Te viszont elég zaklatottnak tűnsz. Mondd csak, van nálad fürdőkád? – Igen, persze – felelte megrökönyödve a férfi. – Zavarna, ha használnám? – Te… – Oz lelki szemei előtt azonnal megjelent Marianne meztelenül, ahogyan elmerül a habokban. A bőre kipirul a meleg víztől, nedves haja a nyakán felkunkorodik, mellét elrejti a fürdőhab… Nagyot nyelt. – Szeretnél nálam fürdeni? – Pontosan. Már egy örökkévalóság telt el azóta, hogy utoljára kádban fürödtem, és jót tenne egy kis lazítás. Van ellene kifogásod? Már hogy lenne bármilyen kifogása! De a lány csak lazítani akar, nem lefeküdni vele! – Nem, természetesen nincs: – Oz minden tőle telhetőt megtett, hogy a hangja barátságosan, higgadtan csengjen. – Gyere át nyugodtan! – Hol laksz? Oz megadta a címet, és elmagyarázta az utat. Vajon ez is csak újabb csábítási kísérlet? Hogy elveszítse az önuralmát? – Fél óra múlva ott leszek – ígérte Marianne. – Viszek magammal fürdőhabot, de kölcsön tudnál adni egy fürdőlepedőt? Ha még jobban szorítja a kagylót, akkor a végén összetöri! – Hát persze. Akkor hamarosan találkozunk. – Oz letette a telefont, és lerogyott a konyhaszékre. Szavát adta a lánynak, hogy csak akkor fekszik le vele, ha Marianne is készen áll rá. A lány azonban csak lazítani szeretne. Valószínűleg valami felzaklathatta a múltjával kapcsolatban. Ami azt jelenti, hogy egyedül akar fürdeni. Áll tehát egy hasznavehetetlen Harley-Davidson a garázsában, és fél óra múlva a világ legszexisebb nője fog fürdeni a fürdőkádjában. Oz az asztallapra hajtotta a fejét. Ha eddig nem őrült meg, akkor hamarosan bekövetkezik. Marianne kiemelte a lábát a vízből, és a lábujjával kinyitotta a csapot, hogy még több forró víz folyjon a kádba. A fürdőszoba úszott a párában, és a fürdőhabtól, amelyet a lány útközben sietve megvásárolt, virágillat töltötte be a levegőt. Csodálatosan nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Azon töprengett, vajon mit csinálhat a ház ura. Meglepte, amikor kiderült, hogy Oz egy régi, viktoriánus házban él. Alighogy megérkezett, a férfi felvezette a széles lépcsőn a fürdőszobába. A vendégfürdőszobába, ahogyan hangsúlyozta. Kimért és udvarias volt, és talán egy kissé merev. De a keze elárulta. És a tekintete. Marianne mindig észrevette, ha egy férfi úgy nézett rá. Pedig ezúttal nem azért jött ide, hogy elcsábítsa Ozt…
53
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Nagyot sóhajtva elmerült a forró vízben. Ez a tekintet megigézte, pontosan tudta, hogy Oz abban a pillanatban mire gondolt. Hogy ő hamarosan meztelenre fog vetkőzni, és hogy szeretne csatlakozni hozzá. A férfi kezére nézett. Úgy szorította a kilincset, hogy kifehéredtek az ujjpercei. – Jó fürdőzést! – mondta Oz fojtott hangon. – Nekem még dolgoznom kell az előadásomon. Ha szükséged lenne rám, akkor csak szólj! – Hátrált egy lépést, és kijavította magát. – Úgy értem, ha szükséged lenne valamire. – Tudom, hogy értetted. Marianne a forró víz ellenére megborzongott. A bőre bizsergett. Oz kívánja őt. Méghozzá nagyon. Bár igyekszik uralkodni magán. Vajon most tényleg dolgozik? Vagy rá gondol? Marianne elmosolyodott. Ő idefent fürdik egy hatalmas, régimódi fürdőkádban, egy fehérre csempézett fürdőszobában. A bolyhos, illatos fürdőlepedő a radiátoron várja, hogy maga köré tekerje, Oz pedig ezalatt a földszinten dolgozik. Ilyen pillanatokra vágyott, amelyeket megőrizhet az emlékezetében. Az elégedettség, a melegség és a biztonság érzésére. Nem kell semmilyen elvárásnak megfelelnie, senkire sem kell jó benyomást tennie. Semmi más dolga nincs, mint élvezni a fürdőt, aztán lemenni és kideríteni, mit szeretne Oz. Lassan kiszállt a fürdőkádból, megtörülközött, és felöltözött. Megfésülködött, és a törülközőt gondosan visszaakasztotta a fűtőtestre. Kíváncsi volt, mi fog történni ezután. Halkan dúdolgatott, miközben leballagott a lépcsőn. Csodálatosan érezte magát. Oz háza nagy volt, tiszta és rendezett. Régi, de otthonos. A falak fehérek, a fapadló kopott, de ápolt. Marianne bekukkantott a nappaliba. A súlyos bútorok régiek voltak, a szőnyeg már néhány helyen foszlott. Az alacsony dohányzóasztalon karcolások látszottak. Nyilvánvalóan lábtartónak és – közelebbről szemügyre véve – üvegnyitónak is használták. Elképzelte, ahogy Oz esténkén a heverőn fekszik, és egy könyvet olvas, miközben egy dobozban házhoz szállított pizza van az asztalon. A falakat zsúfolásig teli könyvespolcok borították. A ház egyáltalán nem volt elhanyagolt. Az elegancia helyett inkább a kényelem dominált. Annyira más volt, mint a szülei előkelő, csillogó-villogó háza. Még mindig dudorászva ment tovább a konyhába. A hat székből, amely az asztal körül állt, csupán kettő illett össze, de a tágas helyiség barátságos és otthonos volt. Amikor Marianne az ablakhoz lépett, elkerekedett a szeme. Óriási pelyhekben esett a hó, és lassan mindent betakart. – Oz! – kiáltotta elragadtatva, és végigfutott a folyosón abba az irányba, ahol a dolgozószobát sejtette. Elhaladt az étkező és egy másik nagy helyiség mellett, ahol egy evező- és egy edzőgép állt. A dolgozószoba a folyosó végén volt, az ajtó résnyire nyitva. Marianne kitárta és körülnézett. Mindenhol könyvek és iratok hevertek. A földön is, jókora kupacokban. Bekeretezett diplomák és fényképek díszítették a falakat a tömött könyvespolcok között. Oz ott ült középen egy fekete bőrfotelban, könyökével az íróasztalra támaszkodott, mindkét kezével a hajába túrt, és egy ceruza volt a füle mögött. – Oz! – kiáltotta Marianne még egyszer. A férfi leeresztette a kezét, és lenyűgözve nézte a lány kipirult arcát, frissen mosott haját, csillogó szemét. – Tudod te egyáltalán, hogy te vagy a tökéletes nő? – Oz kissé kábának tűnt. – Havazik! – kiáltotta Marianne izgatottan.
54
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Tudom. Pedig még csak november eleje van. Ez még itt, Maine-ben is szokatlanul korai. A lány ügyesen utat tört magának az aktakupacok közt, és megragadta a férfi karját. – Gyere, Oz, okvetlenül ki kell mennünk! A férfi belement a játékba, és hagyta magát kivonszolni a szobából. – Még soha nem láttál havat? – Dehogynem, de ilyen sokat ilyen rövid idő alatt még soha. Na, gyere már! – Igazi zsarnok vagy – állapította meg Oz, de közben mosolygott. A bejárati ajtónál felvették a cipőjüket. – Várj egy pillanatot! – A férfi kinyitotta a ruhásszekrényt, és elővette a bőrkabátját meg egy vastag télikabátot, amelyet odanyújtott a lánynak. – Bár nem tudom, hogy ezt megtanították-e nektek ott lenn, délen, de… a hó hideg. A zsebében kesztyűt is találsz. A kabát Marianne térdéig, ért. Felvette a kesztyűt, de túlságosan türelmetlen volt ahhoz, hogy felhúzza a cipzárt. – Gyorsan, mielőtt még elolvad. – Ne aggódj, elég hideg van ahhoz, hogy ettől ne kelljen félni. – Oz kinyitotta a bejárati ajtót, és a lány kiszaladt mellette a hófehér mesevilágba. – Ó! – megállt, és megfordult a tengelye körül. Már vagy tizenöt centi hó esett. A tornacipője teljesen elmerült a hóban. Minden olyan más volt, annyira puha. A fű eltűnt, az út érintetlen fehér csík volt csupán, a kocsija egy fehér halom. Marianne érezte Oz nagy, meleg testét maga mellett. – Tetszik? – kérdezte a férfi. – Sokkal szebben csillog, mint Dél-Karolinában – válaszolta a lány. – És az illata is más. – Mert itt sokkal hidegebb van. – Oz egy darabig figyelte a kavargó havat. Csak néhány perce voltak kint, de a hajukat már belepte a hó. – Gyere, sétáljunk! – Marianne belekarolt a férfiba, és elindult vele az utca irányába. Amikor visszanéztek, látták a nyomokat a hóban – a kis lábak és nagy lábak nyomát szépen egymás mellett. – Mi lenne, ha építenénk egy hóembert? Oz megrázta a fejét. – A hó túlságosan hideg, nem tapad eléggé. De hógolyózhatunk, ha leveszed a kesztyűt. – Belemarkolt a hóba, és golyót gyúrt belőle. Marianne túl későn döbbent rá, hogy mindjárt kap egyet a nyaka közé. Felsikoltott, és rohanni kezdett. A megfelelő távolságban a fogával lehúzta a kesztyűt, és lehajolt, hogy felkészüljön az ellentámadásra. A férfi hógolyója a vállát találta el. Hátraperdült, és célzott. A golyó még repülés közben szétesett. – Ezt nevezed te hógolyónak? – gúnyolódott Oz, és újabb golyót formált. Marianne szája körül párafelhő képződött, miközben nevetve gyúrta az új golyót. Oz halántékát találta el. A férfi odakapott. – Gyorsan tanulok, dr. Strummer! – kiáltotta a lány. – Hát jó. Ez háborút jelent. Észak Dél ellen – dörmögte Oz, és támadásba lendült. Marianne megfordult, és el akart rohanni, de megcsúszott, és visongva elterült a hóban. Megpróbált talpra állni és elfutni, de elkésett. Oz elkapta a derekát. – Engedj el! – tiltakozott a lány nevetve. A lába támaszt keresett a hóban, és talált valamit, talán a járdaszegélyt. Minden erejével ellökte magát. Oz megcsúszott, és elveszítette az egyensúlyát. Tompa puffanással a hátára esett, bele egy hókupacba. Marianne is vele zuhant, és most rajta feküdt. Egy pillanatra még a lélegzete is elállt.
55
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
A férfi melegen, mozdulatlanul feküdt alatta, és ebben a tomboló fehér világban ő jelentette számára az egyetlen biztos pontot. – Marianne – nyögte rekedt hangon. – Azt mondtad, hogy az első alkalomnak különlegesnek kell lennie – suttogta a lány. – Igen. – Azt hiszem – Marianne hangja még inkább lehalkult –, hogy ez itt most egészen különleges. – Végig valami egészen különleges volt. És ekkor a lány megcsókolta Ozt. Lassan. Kiélvezve minden egyes pillanatot. Már pontosan tudta, hogy mit fog tenni. A férfi ajka hideg volt, akárcsak az övé. Addig csókolta, amíg az ajkuk átforrósodott. Aztán egyenesen Oz szemébe nézett. – Akarlak – mondta hangosan és érthetően. Ezúttal nem akart másnak látszani, mint aki volt. – Akarlak, Oz – ismételte meg. A férfi egyenesen Marianne szemébe nézett, majd elmosolyodott. – Rendben. Odabenn vagy most itt rögtőn? – Odabenn. Oz felállt, a karjába kapta a lányt, és visszavitte a házhoz, fel a bejárati lépcsőn. Lábával belökte maga mögött az ajtót, majd kifulladva és a hidegtől kipirult arccal megállt az előszobában. – Biztos vagy benne? – Még soha semmiben nem voltam ilyen biztos. – A hálószobában? – Igen. Gyorsan. Oz hónyomokat és tócsákat hagyott maga után a padlón és a lépcsőn. Marianne képtelen volt tovább várni, meg kellett érintenie a férfit. Megcsókolta a haját, az állát, a kezét becsúsztatta a kabátja és az inge alá. – Le akarlak vetkőztetni – suttogta, amikor odaértek a hálószobához. Oz halkan felsóhajtott, majd letette, és szenvedélyesen megcsókolta. Marianne közben tépni, rángatni kezdte a férfi ruháját. Lehúzta róla a kabátot, és a földre dobta. Aztán kigombolta az ingét. Ezt követte a saját télikabátja, de közben egyetlen pillanatra sem hagyta abba Oz simogatását. Annyira szép volt! Még sokkal szebb, mint azon a bizonyos első estén. A férfi türelmetlenül levette róla a pulóvert. – Marianne – mormolta, és magához húzta, hogy ismét birtokba vehesse a száját. Az ajka már nem volt hideg, hanem forró, valósággal égette. A lány izgatott kézzel megpróbálta kikapcsolni Oz övét. – Segíts! – kérte, és furcsa táncot lejtve sikerült levetniük a farmert és a cipőt anélkül, hogy abbahagyták volna a csókot. – És most újra fehérneműben állunk itt. – Marianne hallotta a saját szívdobogását, és biztos volt benne, hogy a férfi is hallja. Oz ámulva nézett végig a rajta. – Gyönyörű vagy. Még fel sem fogtam, hogy tényleg itt vagy a hálószobámban. – Valamikor szépségkirálynő voltam – árulta el Marianne, és közben maga is megdöbbent, amiért beszél a múltjáról. – Nem lep meg. – Oz kikapcsolta a lány melltartóját, és levette róla.
56
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Marianne aznap kényelmes pamut fehérneműt viselt, amely éles ellentéte volt a múltkori, piros csipkés összeállításnak. Mégis olyan szexisnek és kívánatosnak érezte magát, mint még sohasem. Rázuhantak a széles ágyra, Oz az egyik karjával átölelte a lány derekát, és magára húzta. – Azt akarom, hogy élvezd. Tíz perccel azután, hogy találkoztunk, már az járt a fejemben, vajon milyen lehet a hangod, amikor eléred a beteljesülést. – Tényleg? – Igen. – Oz megsimogatta Marianne csípőjét. – Alig várom, hogy megtudjam, igazam volt-e. – Én is fantáziáltam a fürdőkádadban. – Igen? – Oz keze felcsúszott a lány mellére. – És mire gondoltál? – Hogy megérintesz, hogy simogatsz… – Marianne már csak suttogni tudott. Oz a hátára gördítette, és ráfeküdt. Két kezével oldalt megtámaszkodott. – Mondtam már, hogy tökéletes vagy? – Egyszer. – Tökéletes vagy. A férfi átvette az irányítást. Marianne-nak nem volt más dolga, mint rábízni magát. Már nem kellett szerepet játszania. Végre önmaga lehetett, aki büszke az érzékiségére és a vágyaira. A hetedik mennyországban érezte magát. – Érezni akarlak magamban – nyögte. – Azt akarom, hogy vad és szenvedélyes legyél, gátlástalan és féktelen. Azt akarom, hogy feledkezz meg minden önuralmadról. Oz felnyögött, és olyan mohón csókolta Marianne-t, hogy az alig kapott levegőt. Megragadt a lábát, és a dereka, köré fonta, a kezét meg felemelte a feje mögé, így Marianne teste valósággal felkínálta magát neki. Egy erőteljes lökéssel belehatolt. Testük eggyé olvadt. Mozdulataik felgyorsultak, egyre mohóbbá és féktelenebbé váltak. A lány bódultan kinyitotta a szemét. Oz rámosolygott. A haja nedves volt a hótól és az izzadságtól, a lélegzete akadozott, a szíve pedig majd kiugrott a helyéből. És ez a mosoly! Ugyanaz a mosoly volt, amelyet Marianne az első estén a bárpult és a tömeg feje fölött küldött felé. Aztán már nem gondolkozott. – Oz… – A lány nem kiáltott, csak halkan kimondta a férfi nevét, majd beleveszett a szenvedély örvényébe. Oz a karjában tartotta Marianne-t. Csak lassan tértek magukhoz. A lány makulátlan bőrén izzadságcseppek gyöngyöztek. A férfi megcsókolt a homlokát, az állát egy pillanatra megtámasztotta a fején, és hallgatta a szíve dobogását. Szereti Marianne-t! Ez a felismerés mindent megmagyarázott. Zavaros érzéseinek és ésszerűtlen viselkedésének egyszerű oka van: beleszeretett ebbe a lányba. Már az első pillanatban, hogy meglátta. – Csodálatos volt – suttogta Marianne. – Igen, a legcsodálatosabb dolog, amit valaha átéltem. – Ismételjük meg. – Talán nem vagy elégedett? – Több is annál. De szeretném újra átélni veled ezt a varázslatot. – Alig kapok levegőt. – Oz hangosan felnevetett. Végigsimított Marianne derekán, egészen le a fenekéig. – Legalább öt percet adj. A lány szeme megvillant. – Négyet.
57
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Ne légy könyörtelen! Elrángatsz a fontos munkámtól, ki a dermesztő hidegbe, megdobálsz hógolyókkal, belelöksz egy hókupacba, aztán letéped rólam a ruhát, és teljesen kizsigerelsz. Adj egy kis szünetet! Marianne arcán megjelentek a gödröcskék. – Hát jó, kapsz két percet. Hihetetlen ez a lány. Szép, okos és humoros. Nőies, méltóságteljes – és teljesen felszabadult az ágyban. Oz érezte, hogy megmozdul benne valami. – Talán elég lesz egy perc – mondta. Feltett szándéka volt, hogy az ajkával és a nyelvével felfedezi a lány egész testét. Miközben a vállát csókolgatta, gondolatait teljesen lekötötte az új felfedezést. Szerelmes! Méghozzá első látásra! És mi lesz, ha Marianne elmegy Portlandből? Oz megdermedt. A lány keze is megállt cirógatás közben. – Mi a baj? A férfi ránézett. Most, hogy már tudta, mit érez, még sokkal szebbnek látta a lányt. – Semmi, minden csodálatos – válaszolta, és megcsókolta. Az imént Marianne maga fogalmazta meg. Amit együtt átéltek, az egyszerűen csodálatos. Az ilyesmit nem lehet csak úgy otthagyni, nem lehet hátat fordítani neki. Marianne ajka szétnyílt. Nyelve érzéki táncra csábított, és Oz szívesen elfogadta a meghívást. A lány ujjai a fenekét masszírozták, és közben halkan nyögdécselt. Oz képtelen volt gondolkodni, csak érezni akart. A lány testének lágy domborulatait, ahogyan belekapaszkodott… Érezni az édes kínt, amely fokozatosan úrrá lett rajta. Itt, ebben az ágyban a saját külön világukban voltak. Marianne suttogása halk nyögdécseléssé változott, az ujjai követelőzőn megmozdultak, egyre lázasabban, sürgetőbben. Oz érezte, ahogy a lány teste megfeszül. Igyekezett visszafogni magát, és tudatosan lassabban mozgott, hogy elnyújtsa a pillanatot. De aztán már nem volt megállás, repültek a mámorító csúcspont felé. Aztán Oz lehanyatlott a lány mellé. – Jóságos ég! – nyögte ki Marianne remegő hangon. A férfi magához húzta. – Itt tölthetnéd a nap hátralévő részét és az éjszakát. Ebben a hóviharban úgysem tudsz hazamenni. És még számos ötletem lenne, amit szívesen csinálnék veled. – Arcát Marianne hajába fúrta és mélyen magába szívta az illatát. – Maradj itt! – Rendben – bólintott Marianne, és elégedetten hozzábújt. Oz úgy érezte, hogy a világ legdrágább kincsét tartja a karjában. Mosolygott, és lehunyta a szemét. Minden tökéletes, és úgy is marad.
58
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
10. FEJEZET – Hová tűnt a világ? Marianne a hálószoba ablakban állt Oz túlméretezett pólójában, egyik kezében egy csésze gőzölgő kávéval, a másikban egy szelet pirítóssal, és kinézett – a semmibe. Egész éjjel havazott. A környéket vastag hótakaró borította. Még kimagaslottak a házak és a fák, de minden mást belepett a hó. Csupán sejteni lehetett, hogy merre kanyarodik az út, a kis dombocskák és buckák valószínűleg a bokrok és az autók lehettek. Oz hátulról átölelte a derekát. – Eltűnt. Csak mi ketten maradtunk. – Hm… ez csodás. – Marianne nekitámaszkodott a férfinak, megitta a kávéját, és közben élvezte, hogy Oz simogatja. – Nem bánnám, ha csak mi ketten lennénk ezen a világon. Főleg, ha soha nem hagynád abba, amit most csinálsz. A férfi harapdálni kezdte Marianne nyakát, majd gyöngéden megcsókolta a fülcimpáját. – Ma sajnos meg kell tartanom egy előadást. Méghozzá a jegyzeteim nélkül, mivel tegnap este valaki feltartott a felkészülésben. És éjszaka is. És ma reggel is. Marianne összeráncolta a homlokát. – Nem marad el az előadás a rossz idő miatt? Hiszen az utak járhatatlanok. – Maine-ben vagyunk. A hókotrók hamarosan munkába állnak. – Nekem először ki kell majd ásnom a kocsimat, mielőtt elindulok haza. – A lány hangosan felsóhajtott. – Hé! – Oz maga felé fordította. Csupán alsónadrágot viselt,,és bár Marianne órákat töltött azzal, hogy nézte, érezte és kóstolgatta, mégis képtelen volt betelni a látvánnyal. – Nem kell hazamenned. Itt maradhatnál nálam. Előadás után hazajövök ebédre, még mielőtt megkezdődne a rendelés. A lány megrázta a fejét. – Megígértem Warrennek, hogy ma megcsinálom a könyvelést. Gyűlöli a számokat, én viszont elég jól elboldogulok velük. – Valóban? Marianne egy pillanatig habozott, aztán bólintott. – Igen. Közgazdaságtanból diplomáztam a Duke Egyetemen. A férfi felvonta a szemöldökét. – Figyelemre méltó. – Tudom. Mindketten reménytelenül túlképzettek vagyunk. Igen. Kimondta. Elárult magáról valamit Oznak, és a világ nem dőlt össze. Egyelőre. Gyöngéd csókot lehelt a férfi állára, majd az ajkára. – Gyere ma este a bárba! Meghívlak egy sörre. – Randira hívsz? – Oz viszonozta a csókot, de sokkal szenvedélyesebben. – A kocsival nem indulhatsz el addig, amíg le nem takarítják a mellékutakat. Majd én hazakísérlek gyalog. Így legalább itt marad nálam a kocsid letétbe, amiért kénytelen leszel visszajönni. És velem tölteni az éjszakát. – Még egy randevú. – A lány úgy tett, mintha gondolkodna. – Ez a randi ugye már semmibe sem kerül? Úgy értem, nincs több háromezer dollárom, amelyet elkölthetnek. A férfi elnevette magát. – Nem. Mostantól kezdve a randik ingyenesek. És reményeim szerint gyakoribbak is lesznek. Kérsz még valamit, mielőtt elindulunk? Van itthon tojás.
59
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Marianne megrázta a fejét, és az ágyra mutatott. Tele volt a reggeli maradványaival, amelyet Oz tálcán hozott be neki. – Már ettem három szelet pirítóst. Egyébként sem hiszem, hogy a rozoga konyhaasztalod túlélne még egy étkezést. Éjszaka megéhezve és megszomjazva lementek a konyhába. Oz spagettit és salátát készített. Habzsolva ették az ételt, de az étvágyuk egymás iránt sokkal nagyobb volt. A szegény konyhaasztalnak sok mindent ki kellett bírnia… Oz arckifejezéséből Marianne arra következtetett, hogy a férfi is felidézte az éjszaka történteket. Aztán megrázta a fejét, mintha meg akarna szabadulni a képektől. – Hát akkor… – szólalt meg –, öltözz fel, és hazakísérlek. Ha aggódsz a konyhaasztal miatt, akkor este kipróbálhatjuk a heverőt. – Vagy a fürdőkádat – javasolta a lány. – Ma egészen biztosan nagyon izgalmas előadást fogok tartani – motyogta Oz, majd elfordult, és eltűnt a fürdőszobában. – Mi lesz a témája? – kiáltott utána Marianne, és megpróbálta túlkiabálni a víz zubogását. Belebújt a farmerjába, majd összeszedegette a holmiját. Borotvával a kezében és borotvahabos arccal Oz feje bukkant fel a fürdőszoba ajtóban. – A szexfüggőség. – Olyan elkínzott képet vágott, hogy Marianne odafutott hozzá, és megcsókolta, míg végül az ő arca is csupa hab lett. Aztán lement a konyhába, és elrakta az éjszakai étkezés maradványait, amelyet az ütközet hevében egyszerűen ottfelejtettek. Később Oz is lejött, frissen borotválva, öltönyben. Marianne letette a tányérokat, amelyeket éppen be akart tenni a mosogatógépbe, és halkan füttyentett egyet. – Ki hitte volna, hogy egyszer majd találok egy olyan fickót, aki öltönyben ugyanolyan lehengerlően néz ki, mint bőr lábszárvédőben és tetoválással a karján? – Van néhány bizarr kellékem a te számodra is. – Oz odadobott a lánynak egy pár meleg pamutzoknit. – Vedd fel ezt, és aztán ülj le, és nyújtsd ide a lábad! A zokni túlságosan nagy volt, de csodálatosan meleg. Marianne engedelmesen helyet foglalt, Oz letérdelt elé, és egy műanyag zacskót húzott a zoknira. A lány rémülten el akarta húzni a lábát. – Mit csinálsz? – Nem valami elegáns, de így legalább száraz marad a lábad a tornacipőben. – Annak idején a testvéreidnek is te segítettél? – Igen. – A férfi bólintott. – Ha az embernek hat testvére van, akkor mindig akad egy, aki éppen kinőtte a csizmáját. – Egyszer majd csodálatos apa lesz belőled. A szavak önkéntelenül csúsztak ki Marianne száján, bele sem gondolt, de amikor Oz felkapta a fejét, és ránézett, a vágy olyan erővel tört rá, hogy a mosoly lefagyott az arcáról. A férfi most a másik lábát vette kezelésbe. – Készen is van. – Felállt, és megcsókolta a lány homlokát. – Most már felveheted a tornacipődet, utána a dzsekit, a kesztyűt és a sapkát, és akkor már semmi bajod nem történhet. Oz nyilvánvalóan szeretne gyerekeket. Hiszen nagy családban nőtt fel, hatalmas házban él, amely túl nagy egy magányos agglegény számára. Marianne követte a hallba a férfit, miközben a lábán minden lépésnél susogott a zacskó. Megadóan felvette a kabátot, és hagyta, hogy Oz a fejére húzza a sapkát. A férfi csizmába bújt, és szintén meleg sapkát vett. – Ez a jellegzetes maine-i téli divat – mondta vigyorogva, majd kifelé menet magához vette a hátizsákját.
60
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Fárasztó volt a gyaloglás a magas hóban. Amikor kiértek a főútra, ott már könnyebben lehetett haladni, mivel az éjszaka folyamán már dolgoztak a hókotrók. Az ég ragyogóan kék volt, és a nap sugarai visszaverődtek a fehér hótakaróról. Marianne hunyorgott a vakító fényben. Oz sapkája túl nagy volt rá, és állandóan rácsúszott a szemére. És bár hideg volt, mégis izzadt a vastag télikabátban. Minden pillanatban várta, hogy a férfi szóba hozza a konyhában történteket. Hogy kimondja, mennyire vágyik komoly kapcsolatra, családra. – Mesélj az előadásodról! – Marianne megpróbálta más irányba terelni a beszélgetést, bár a szexfüggőség nem igazán érdekelte. A férfi lelkesen beszélni kezdett. Jó tanár volt, érthetően magyarázott, de mégsem volt leereszkedő. Sajnos neki magának is voltak már tapasztalatai szenvedélybetegséggel. Marianne erre a gondolatra az ajkába harapott. – Úgy döntöttem, hogy a jövőben kevesebb előadást tartok, és nem fogadok több új beteget – mondta végül Oz. – Az utóbbi időben túl sokat dolgoztam. Végre kicsit több szabadidőm lesz. Megállt, magához ölelte a lányt, és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor ismét felemelte a fejét, szélesen mosolygott. – Boldognak tűnsz – állapította meg Marianne. – Az is vagyok. – Oz ismét megfogta a lány kezét. – Azt hiszem, végre mindent sikerült úgy elrendeznem, ahogyan azt mindig is terveztem. – Jó érzés lehet. A férfinak nem tűnt fel a keserűség a lány hangjában. Marianne ennek örült, hiszen nem akarta elrontani a jókedvét. De rettegett a gondolattól, hogy Oz esetleg közös jövőben reménykedik… Férj, család, gyerekek… akár az álom. Csodálatos lenne, ha lehetnének közös gyerekeik. Csakhogy minden túl gyorsan történik. Odaértek a bárhoz, és Oz végigkísérte a lányt a mellékutcán egészen a lakása ajtajáig. Marianne a farmerja zsebében kutatott a kulcs után, hogy kinyissa az ajtót. De az kitárult magától. – Nem zártad be tegnap este? – kérdezte Oz. – Rendszerint magától bezárul. – A lány összeráncolta a homlokát. A férfi félretolta, és előtte ment fel a lépcsőn. Az apartman ajtaja tárva-nyitva állt. – Maradj itt! – figyelmeztette Oz, és óvatosan belépett a lakásba. Marianne mégis követte, és belesett az ajtón. Az egyetlen szék a szobában a földön hevert, az egyik lába kitört. Csészék és tányérok összetörve szanaszét hevertek a földön, és a nemrég még gondosan összehajtogatott ruhadarabokat valaki az ágyra dobálta. Még a hűtő ajtaja is tárva-nyitva állt. A járőrkocsi kitette őket Oz háza előtt. Marianne némán lépkedett a férfi mellett. Oz vitte a bőröndjét. A házban levetette a kabátját, és letérdelt, hogy megszabadítsa Marianne-t a tornacipőjétől és a zacskótól. – Jól vagy? – kérdezte aggódva. – Otthon kellett volna maradnom. – Kerülte a férfi tekintetét anélkül, hogy tudta volna az okát. Azt sem tudta, miért érezte magát egész délelőtt ilyen pocsékul. Vagy hogy miért dühös Ozra. A férfi tényleg kifogástalanul viselkedett. Átsegítette az első sokkon, vigasztalta, felmérte a kárt, majd kihívta a rendőrséget. Összetakarította a cserepeket. Még a szék lábát
61
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
is megjavította. Aztán lemondta az előadását, és ragaszkodott hozzá, hogy odaköltözzön hozzá. Nem Ozra kellene haragudnia, hanem a betörőre. És mégis… – A lakásod nem biztonságos – emlékeztette a férfi. – A zárat tönkretették. Az utcáról bárki egyszerűen besétálhat. A betörő is bármikor visszajöhet. – Miért jönne vissza? Onnan már nincs mit elvinni. Ezt most már ő is tudja. – Mobiltelefont, laptopot, ékszereket – mindent, ami a korábbi életéhez kötötte, otthagyott Webb-ben. – Ha csak pénzt akart volna, akkor inkább a bárt választja – jegyezte meg Oz dühösen. – Ugyan, ne beszélj butaságokat! – Marianne összegyűrte a nejlonzacskókat, és kiment a konyhába. – Nem hiszem, hogy tévednék. – Oz követte a lányt. – Te nagyon szép nő vagy. Azon az estén a bárban rengeteg férfinak megakadt rajtad a szeme. Bármelyikük kifigyelhette, hol laksz. – Elővette a kávésdobozt, és megtöltötte a kávéfőzőt. – Itt biztonságban vagy. Legalább addig maradj, amíg megjavítják az ajtót! – Nem kérek kávét – közölte Marianne. – De én igen. – Oz vállat vont, majd leült az asztalhoz. A lány állva maradt. – Lakhatok Warrennél is. Ő az unokatestvérem. Majd vigyázunk egymásra. – Warren egész nap a bárban van. És akkor egyedül lennél. – Hiszen neked is dolgoznod kell. Nem rendelsz délután? – Mindent lemondok. Szükséged van valakire, aki melletted áll. Nyilvánvalóan zaklatott vagy. Marianne érezte, hogy elönti a méreg. – Nem vagyok zaklatott! Egyébként is dolgoznom kell ma este, tehát semmi értelme, hogy itt lebzseljek egész délután. Oz felállt, odalépett hozzá, és a füle mögé simított egy hajtincset. – Talán jót tenne, ha kivennél néhány szabadnapot, amíg a rendőrség megtalálja a tettest. Marianne elrántotta a kezét. – Ugyanúgy viselkedsz, mint az apám! Túl későn döbbent csak rá, mit mondott. Rémülten a szája elé kapta a kezét. – Miért vagy ilyen dühös? – Oz megragadta a lány karját. Marianne elrántotta magát. – Hagyj békén! Nem hagyom, hogy irányíts! És ne elemezz! Ne akarj beskatulyázni, hogy én legyek a tökéletes nő a számodra. Oz elképedve nézett rá. – Azt hiszed, irányítani akarlak? Tényleg ezt gondolod? – Igen! – Marianne szinte alig kapott levegőt, és kiverte a veríték. A férfi beletúrt amúgy is kócos hajába. – Próbállak megérteni. Segíteni akartam neked, és nem irányítani vagy ellenőrizni. – Az ugyanaz. – Nem! Marianne önkéntelenül összerezzent. Még soha nem hallotta Ozt ilyen hangon beszélni. Keményen, dühösen. – A kettő ugyanis nem ugyanaz. – A férfi szeme megvillant. – Sokat jelentesz nekem. Nem akarlak irányítani, sohasem szerettem a hatalmi játékokat. Sajnálom, ami a múltban veled történt, de nem hibáztathatsz engem azért, ha valami olyat tudsz meg magadról, ami nem kedvedre való. – Biztosan remek érzés lehet, hogy mindenre tudod a választ – sziszegte a lány.
62
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Azzal sarkon fordult, és kiviharzott a konyhából, végig a folyosón, ki a verandára. Cipő nélkül. Nekitámaszkodott a korlátnak, és mély lélegzetet vett. Alrideg szinte lebénította a tüdejét. A fenébe! Fenébe, fenébe, fenébe! Hallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó, és Oz odalép mellé. Egy pillantást vetett zoknis lábára a hóban, majd némán leszaladt a lépcsőn a garázshoz. Bement, majd fél perccel később kijött egy lapáttal a kezében. – Tessék. – Visszatérve a verandára odanyújtotta a lánynak a lapátot. – Hogy kiáshasd a kocsidat. Gondolom, nincs szükséged a segítségemre. Marianne megfogta a lapátot, és követte a férfit a tekintetével, amint eltűnt a házban. Megértette. Oz nem fog segíteni neki, nehogy a végén újra a szemére vethesse, miszerint irányítani akarja. – Így is jó. – Dacosan kinyitotta a bejárati ajtót, felvette a tornacipőjét, majd a bőrönddel és a lapáttal a kezében elindult az autójához. Elszántan nekilátott eltakarítani a havat a kocsi kerekei elől. Nincs szüksége a férfi segítségére. Senkire sincs szüksége. Azért jött Mainebe, hogy új életet kezdjen. Hogy végre az lehessen, aki mindig is lenni szeretett volna. Erős és okos. Egyedül is elboldogul. Megenyhült az idő, a hó összetapadt, és nehéz volt. A cipője pillanatok alatt teljesen átnedvesedett, és a lába rettenetesen fázott. – Nekem ugyan mindegy – mormolta a hónak. – Azt tehetsz, amit csak akarsz. Nekem teljesen mindegy. Csakhogy egyáltalán nem volt mindegy. Éppen ellenkezőleg. Máskülönben nem lett volna ennyire dühös. Fontos neki a férfi. És ha valaki fontos neki, azonnal úgy gondolta, mindent meg kell tennie azért, hogy megfeleljen az illető elvárásainak. És menet közben mindig elveszítette önmagát. Annyira, hogy anorexiás lett. Meg akart felelni a szüleinek, a vőlegényének és egész Webbnek. És amikor már nem bírta tovább, akkor megfutamodott, hogy valaki más legyen. Ami csak arról szól, hogy elveszíti önmagát. Tompa puffanással maga mögé lódította az utolsó lapát havat, kinyitotta a kocsi ajtaját, és bedobta a bőröndjét. Aztán beült a volán mögé, és beindította a motort. Bekapcsolta a fűtést, és egy darabig remegve ült. Nem akart elmenni. Ozzal boldog volt. Évek óta most először. És ezt is elrontotta. Sebességbe kapcsolt, és gázt adott. A kerék kipörgött, a kocsi nekilódult. Oz megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a rendelő ajtaja bezárult az utolsó betege mögött. Korábban a munkával mindig remekül el tudta terelni a figyelmét, de amióta ismerte Marianne-t, ez megváltozott. Vajon helyesen cselekedett? A lány úgy érezte, hogy mindenki manipulálja, mire ő feldühödött, és odadobta neki az ásót. Oz a kezébe temette az arcát. Először dühös volt, mert úgy érezte, hogy igazságtalanul bántak vele. De most, az egész délutáni rendelés után arra gondolt, hogy a lánynak talán igaza van. Hát nem azért választotta ezt a hivatást, mert így lehetősége, nyílik megváltoztatni mások életét? Mert hatalmat ad a kezébe? Tanya, az asszisztense bedugta a fejét az ajtón. – Oz, van itt egy férfi, aki okvetlenül beszélni szeretne veled. Azt mondja, hogy sürgős. Mostanáig várt. Bár nekem nem tűnt valami türelmesnek. – És mit akar? – Azt nem árulta el, csak annyit, hogy személyes dologról van szó. Mit csináljak vele?
63
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Oz még egyszer felsóhajtott. Jót fog tenni, ha valamivel elterelheti a figyelmét. – Küldd be! A férfi, aki nem sokkal később belépett a rendelőbe, magas volt és karcsú. Elegáns télikabátot viselt, sötét hajába helyenként ősz hajszálak vegyültek. Amikor kezet fogott Ozzal, arany pecsétgyűrű csillant meg az ujján. – Jó napot, dr. Strummer! – üdvözölte az orvost jellegzetesen délies akcentussal. – Robert Webb vagyok. Szeretnék önnel a lányomról, Marianne-ról beszélni.
64
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
11. FEJEZET Oz gyorsan magához tért az első döbbenetből. – Mr. Webb! Ez aztán a meglepetés! – Kezet fogtak, miközben alaposan szemügyre vették egymást. A szokásos szertartás két férfi között, akiknek ugyanaz a nő a fontos. – Kérem, foglaljon helyet! Miben segíthetek? Mr. Webb állva maradt. – Igen egyszerű, dr. Strummer. Azt szeretném, ha hazaküldené a lányomat. Oz az egyik székre mutatott, és kihasználta a szünetet, amíg Mr. Webb helyet foglalt. Felállt a hátán a szőr. Küldje haza a lányomat. Mintha Marianne még mindig kislány lenne. Visszaült a fotelbe. – Különös kérés. Megkérdezhetem, miért éppen hozzám fordul? – A lányom elhagyta a családját, a vőlegényét, és feladta az állását. Szerintem nyilvánvaló, hogy miért kell visszajönnie. Oz szívébe mintha kést forgattak volna. – A vőlegényét? Mr. Webb vállat vont. – Felbontotta az eljegyzését, mielőtt elment. De nyilvánvaló, hogy már régóta nem önmaga. – Összeszűkült szemmel nézett a vele szemközt ülő férfira. – Maga semmit sem tud arról, miért ment el? Oz nagyot nyelt, és igyekezett megőrizni az önuralmát. – Marianne úgy döntött, hogy nem osztja meg velem a részleteket. – Egyik napról a másikra váratlanul eltűnt, és még csak a címét sem hagyta meg. A munkahelyén sem szólt, mindent és mindenkit otthagyott. Bizonyára el tudja képzelni, hogy a feleségemmel majdnem beleőrültünk az aggodalomba. – Mr. Webb viszolyogva elhúzta a száját. – Idejött, hogy egy bárpult mögött álljon, pedig korábban marketingigazgató volt. – Marianne felnőtt nő. És a felnőttek saját döntéseket hoznak. – Nem felnőtt, dr. Strummer. Marianne beteg kislány. – Mr. Webb hirtelen fáradtnak és csüggedtnek tűnt. – Még csak nem is említette nekünk a kórházi kezelését. Ha Jason, a vőlegénye nem mondja, akkor a mai napig nem is tudunk róla. – Kórházi kezelés? – Oz a legszívesebben megragadta volna Mr. Webbet, hogy alaposan megrázza. A keze ökölbe szorult. – Miért volt Marianne kórházban? – Anorexia miatt. Tavaly maga kérte a beutalást egy klinikára. Közel állt a teljes összeomláshoz. Az én drága kicsi lányom. Oz nyugalmat erőltetett magára. – Marianne nem anorexiás. – De igen, majdnem belehalt. Majdnem belehalt! A lány iránti aggodalom és szerelem csaknem elvette Oz eszét. Marianne-nak tehát evészavarai voltak? A viselkedése beleillett a kórképbe: áthárítani másra a felelősséget, túlzott önfegyelem, elfojtott harag, félelem a testiségtől – mindez már az első találkozásukkor nyilvánvalóvá vált. De ezeken a félelmeken a lány már túltette magát. Együtt vele. Ó, Marianne! Oz hátradőlt.
65
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Mr. Webb, én sok embert kezeltem evészavarokkal. Higgye el nekem, Marianne nem anorexiás. Amióta ismerem, semmilyen kényszeres viselkedést nem tapasztaltam nála az evéssel kapcsolatosan. Egészségesebben étkezik, mint a három húgom, akiknek szintén nincsenek étkezési problémáik. – Akkor milyen betegséggel kezeli? – Milyen betegséggel? – Oznak lassan derengem kezdett. – Mr. Webb, én nem kezelem a lányát. – Nem? – Marianne apja hirtelen felpattant, áradt belőle a gazdag, tekintélyes ember magabiztossága, aki megszokta, hogy mindenki engedelmeskedik neki. – Akkor kicsoda maga? A szeretője? Egy pillanatra megfordult Oz fejében, hogy ő is feláll. Jóval magasabb volt Marianne apjánál, és izmosabb is. De ettől Mr. Webb valószínűleg csak még ingerültebb lenne. Ezért inkább ülve maradt, és összefonta a karját. – Igen – válaszolta nyugodtan. – Értem. – Mr. Webb lenézett Ozra, aki szemrebbenés nélkül állta a tekintetét. – Nos, dr. Strummer, megismétlem, amit már mondtam. Marianne-nak otthon a helye. Ha érez valamit a lányom iránt, akkor ezt maga is tudja. – A hangja megenyhült. – Szeretjük őt. Rosszul ítélte meg Mr. Webbet. Az öntelt, magabiztos, irányításhoz szokott ember mögött egy aggódó apa bújt meg. Oz egy pillanatra lehunyta a szemét. Marianne azt vetette a szemére, hogy olyan, mint az apja. Tulajdonképpen nem is különböznek annyira egymástól. – És Marianne mit szól mindehhez? Mr. Webb ismét leült, könyökével a térdére támaszkodott. – Beteg, és szüksége van a családjára, hogy gondoskodjanak róla. Magának is be kell látnia, hogy neki ez a legjobb. – Pillanat… ha beszélt a lányával, akkor miért jött hozzám? És miért gondolt engem a kezelőorvosának? – A magándetektív, akit megbíztam, megtalálta a maga névjegykártyáját a lányom lakásán. Oz eddig valóban igyekezett nyugodt maradni. Megpróbálta megérteni Mr. Webb érzéseit, bár önteltnek, pökhendinek és teljesen érzéketlennek találta. De mégis Marianne apja, ezért igyekezett udvarias lenni, és megadni neki a kellő tiszteletet. Dühösen felpattant. Hihetetlenül jólesett szabadjára engedni az indulatait. – Felfogadott egy magándetektívet, hogy betörjön a lánya lakásába és halálra ijessze? – förmedt rá a férfira. Mr. Webb szintén felállt. – Marianne édesanyja és én majdnem belehaltunk az aggodalomba! Szeretjük őt, és bármit megtennénk érte! – Akkor miért nem kezdik azzal, hogy meghallgatják? – Oznak eszébe jutott, hogy ő is próbálkozott ezzel, de sajnos hiába. – Mr. Webb, szeretem a lányát. Azt remélem, hogy egy nap talán a veje lehetek, de pillanatnyilag… arra szeretném kérni, hogy távozzon. Egyenesen a férfi szemébe nézett. Mr. Webb szeme kék volt, akárcsak a lányáé. Egy kis idő múlva a vendég bólintott. – Hát jó. – Csak ennyit mondott, majd sarkon fordult, és elhagyta a rendelőt. Oz egyáltalán nem érezte győztesnek magát. Tanya bekukkantott az ajtón. – Minden rendben? – Hát persze – füllentette Oz. – Biztos? Az imént kiabáltál. Ez egyáltalán nem jellemző rád. Ki volt ez az ember? – Feleségül akarom venni a lányát.
66
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Ó! – Tanya az ajkába harapott. – Akkor ezek szerint nem alakulnak valami jól a dolgok. – Nem hiszem, hogy lesz esküvő. – Oz felvette az asztalról a kocsikulcsot. – Bezársz, Tanya? Sürgősen el kell intéznem valamit. – Hát persze. Menj csak, főnök! Marianne letette a telefont, és a hitelkártyát visszadugta a pénztárcájába. – Hazamész? A lány összerezzent. Warren az összetört ajtófélfának támaszkodott, és őt figyelte. Marianne nem hallotta feljönni a lépcsőn. A férfi most odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét. – Azt hittem, új életet akarsz kezdeni. – Így is volt. – Akkor miért foglaltál repülőjegyet Dél-Karolinába? – Mert Webb-ben van a helyem. Igazad volt, ha ki akarom deríteni, ki vagyok valójában, akkor ott kell elkezdenem. – Amikor idejöttél, azt mondtad, hogy nem lehetsz önmagad, mert Webb-ben mindenkinek elvárásai vannak veled szemben. Marianne nagyot sóhajtva leereszkedett az ágy szélére. – Nem Webb-bel van a baj, hanem velem. Nem tanultam meg, hogyan vigyem keresztül az akaratomat, hogyan mondjam meg az embereknek, mit akarok. Ha erre képtelen vagyok Webb-ben, akkor máshol sem fog menni. Warren leült a lány mellé, és a homlokát ráncolta. – Marianne… biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – Nem. – Egyáltalán nem ezt akarta, minden porcikája tiltakozott ellene. – De meg kell tennem. – És mi lesz Ozzal? Azt hittem, hogy ti ketten… – Oz nem engem akar. Fogalma sincs, hogy ki vagyok valójában. Magányos, amióta a húga elköltözött tőle. Csak szüksége volt valakire, aki betölti az üres helyet. Majd talál helyettem valaki mást. Oz egy másik nővel! Marianne valósággal beleőrült a gondolatba. Felállt, és összeszedte a maradék holmiját. – Megpróbáltam itt új életet kezdeni. – Túlzott gondossággal szabályos téglalappá hajtogatta a pulóvert. – Nem sikerült. Vissza kell mennem Webb-be, és rendeznem kell a kapcsolatomat azokkal az emberekkel, akik szeretnek. Warren idegesen fészkelődni kezdett. – Marianne… azt hiszem, el kell mondanom neked valamit. A férfi általában mindig derűsnek és gondtalannak tűnt, de ezúttal komoly volt a hangja. Marianne érezte, ahogy úrrá lesz rajta a félelem. – Mit? – Sosem meséltem el neked, miért jöttem el Webb-ből. – A hátával az ágy támlájának dőlt, és hosszú lábát kinyújtotta. – Miért? – kérdezte a lány óvatosan. – A középiskola végén volt egy barátom. Nem a mi városunkból való volt, hanem körülbelül húsz kilométerre lakott. Titokban találkoztunk, de láttak minket együtt. – Warren vállat vont. – Ezután felhívott az apád. Megkért, hogy menjek el hozzá az irodájába. Először azt hittem, hogy nyári munkát akar ajánlani, vagy az egyetemi jelentkezésemről beszélgetni. Marianne felvonta a szemöldökét. – De hiszen te sohasem jártál egyetemre.
67
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Nem. Robert bácsi… – Warren megcsóválta a fejét. – Jaj, Marianne, ezt soha nem akartam elmondani! De ha visszamész, akkor tudnod kell róla. A lány gyomra összerándult. – Miről? – sürgette. – Az apád emlékeztetett rá, hogy mivel tartozom a Webb névnek. Amint arra is, hogy az apám öröksége már régen elfogyott, és hogy azóta ő gondoskodik az anyámról és rólam. Ha hajlandó vagyok úgy viselkedni, ahogyan azt elvárják tőlem, akkor készen áll támogatni a továbbtanulásomat. Ha nem engedelmeskedem, akkor az lesz a legjobb, ha egy távoli egyetemre adom be a jelentkezésemet, és lehetőleg ott is maradok. Marianne szóhoz sem jutott. – Végül azt válaszoltam, hogy nincs szükségem a pénzére, és New Yorkba mentem. – Erről az apám sohasem beszélt nekem. És te sem. Miért nem említetted soha? Warren lesütötte a szemét. – Az apád egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy elsősorban miattad akar eltávolítani a városból. Szerinte rossz hatással voltam rád. Marianne érezte, hogy elönti a harag. Lassan kezdett hozzászokni az érzéshez. De ezúttal bűntudattal párosult. – Miattam üldözött el otthonról. Ne haragudj, nagyon sajnálom! A férfi megfogta a kezét. – Tudtam, hogy neked semmi közöd az egészhez. Már túl vagyok rajta. Az apád szeret téged, és csak a legjobbat akarja neked. Ezért nem is tudok haragudni rá. Marianne az unokabátyjára meredt. Annyira dühös volt, hogy szinte émelygett. – Ha a szeretet azt jelenti, hogy elkergetjük az embereket magunk mellől, akkor én szívesen lemondok róla. Ez az út valószínűleg meghozza neki a harmadik büntetést gyorshajtásért, de ez most egyáltalán nem érdekelte Ozt. Tövig nyomta a gázpedált, és közben azon töprengett, mit fog mondani a lánynak. Megfogadta, hogy bármi történjék is, nem veszíti el az önuralmát. Nyugodt és tárgyilagos marad, és elnézést kér, ha a viselkedése esetleg zsarnokinak tűnt. Tisztelte Marianne-t, és egyáltalán nem tartotta alkalmatlannak arra, hogy önálló döntéseket hozzon és a saját életét élje. Elmeséli majd neki, hogy járt nála az apja, és beszélt a korábbi evészavarairól. Nem akarta eltitkolni az igazságot, és hangot akart adni az elismerésének, hogy végül sikerült legyőznie a betegséget. És természetesen azt is elárulja, az apja megkérte, vegye rá, hogy menjen haza. Többet nem fog mondani. Nem fogja ellátni Marianne-t jó tanácsokkal. Az iránta táplált érzéseiről sem fog beszélni. Mert ezzel csak kényszert gyakorolna rá. Persze ha Marianne megkérdezi… Fékezett a piros lámpa előtt, és összevonta a szemöldökét. A lány számos problémát cipel magával, amelyeket mindenképpen tisztáznia kell. Előbb vagy utóbb szembesülnie kell a múltjával, és feltétlenül rendezni kell a viszonyát a családjával. A lámpa zöldre váltott. Oz bekanyarodott abba az utcába, ahol a bár volt. Csak nyugalom. Udvariasan fog beszélni Marianne apjáról, és nem említi a saját érzéseit. Amennyiben – de csak tényleg akkor – Marianne kikéri a véleményét – akkor azt fogja tanácsolni neki, hogy menjen vissza Dél-Karolinába, még ha ő személy szerint semmire sem vágyik jobban, mint hogy maradjon. Ez az ésszerű hozzáállás. – Menni fog – mondta hangosan, majd hirtelen lefékezett. A bár előtt egy taxi várakozott járó motorral. Marianne éppen kilépett az ajtón, kezében bőrönddel.
68
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
Elutazik! Elhagyja! A motor akadozott, majd lefulladt, amikor Oz kiugrott a kocsiból. Odarohant a lányhoz, és megragadta a vállát. – Ne menj el! – tört ki belőle. Marianne kedvesen ránézett, egy pillanatra hozzásimult, de aztán elhúzódott. – Egy óra múlva indul a gépem Charlestonba. Te magad mondtad, hogy az ember nem futamodhat meg a problémái elől. Visszamegyek, és rendezem a dolgaimat. Már korábban meg kellett volna tennem. – Tévedtem. – A szavak kicsúsztak Oz száján anélkül, hogy tisztában lett volna vele, mit mond. – Nálad egészen más a helyzet. Maradj velem! Majd együtt megoldunk mindent. A lány a fejét rázta. Szomorú volt a mosolya. – Nem lehet. Ezt egyedül kell megoldanom. – Lassan elindult a taxihoz. Otthagyta őt egyedül, pedig még csak most találták meg egymást. Oz képtelen volt gondolkodni. Életében most először kizárólag az érzései irányították. – Marianne! – A lány elébe került, hogy egyenesen a szemébe nézhessen. – Tudok a múltadról. A betegségedről. Marianne riadtan pislogott. Az arcára először kiült a félelem, majd átadta helyét a gyanakvásnak, és az arcvonásai megkeményedtek. – Hogyan jöttél rá? – Ma délután meglátogatott az apád a rendelőmben. – Tehát ő is tudja. – A lány felszegte az állát. – Annál jobb. Már elegem van a titkolózásból. Te hívtad ide? Elrontotta. Már megint. – Nem. – Akkor ő keresett meg. Nos, örülök, hogy kitárgyaltátok a hátam mögött a betegségemet. – Marianne ismét felvette a bőröndjét. Tényleg azt hiszi…? Oz igyekezett összeszedni a gondolatait, hogy mondjon valamit, amivel a lányt maradásra bírja. Ám óriási zűrzavar volt a fejében és a szívében. Pedig milyen remekül kigondolta. De mit is? – Marianne! – kiáltotta. Szíve majdnem kiugrott a helyéből, és alig kapott levegőt. Kétségbeesésében megfeledkezett minden óvatosságról. – Szeretlek. Amikor a lány odafordult felé, az arca sápadt volt, merev és zárkózott. – Isten veled, Oz! – mondta, és beszállt a taxiba.
69
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
12. FEJEZET Minden falatot számoltak, amelyet Marianne a szájába vett. A lány úgy döntött, kipróbál egy kísérletet. Levágott egy darabot a sült marhahúsból, feltűzte a villájára, a szájához emelte, majd ismét letette anélkül, hogy megette volna. Az anyja a homlokát ráncolta. Ismét megfogta a villát, és a húsdarabot ide-oda tologatta a tányérján. Apja a szeme sarkából figyelte. Marianne három napja tért vissza. A szülei minden este meghívták vacsorázni. Előző nap járt először az irodában, és az apja ragaszkodott hozzá, hogy együtt ebédeljenek. Először azt hitte, hogy a szülei egyszerűen csak örülni fognak, hogy újra láthatják, de időközben rá kellett döbbennie, hogy mindketten pontosan számolják az elfogyasztott kalóriákat. Felsóhajtott, és letette a villáját. – Már nem vagyok anorexiás. Nem kell így bámulnotok. Az apja is abbahagyta az evést. – Nem állt szándékomban, hogy bámuljalak, de fogalmunk sincs, hogyan kellene viselkednünk. – Annyira idegen lettél – panaszkodott az anyja szomorúan. Marianne rájuk nézett. A szüleire, arra a két emberre, akiket egész életében ismert. Nádszálkarcsú, elegáns anyjára és öltönyt viselő apjára, aki tekintélyt parancsolóan ült az asztalfőn. Ugyanúgy festettek, mint mindig, és mégis valahogyan mások voltak. Mintha az elmúlt három hétben, amelyet Marianne Maineben töltött, megöregedtek volna. Mikor a taxival a reptér felé tartott, kényszerítette magát, hogy ne gondoljon Ozra. Még mindig a fülében csengett, amit a férfi mondott. Szeretlek. Olyan óriási horderejű kijelentés, hogy nem is mert belegondolni. Ehelyett inkább Warrenre gondolt, és arra, amit az unokabátyja elmondott neki. Mire a reptérre ért, már valósággal forrt benne a düh. Amikor aztán az érkezési csarnokban megpillantotta az apját, ahogy könyvvel a kezében rá várt, képtelen volt tovább türtőztetni magát. Még csak nem is üdvözölte, hanem dacosan megállt előtte. – Elkergetted Warrent! Az apja lassan levette a szemüvegét, és a könyvvel együtt a fotel karfájára tette, majd ránézett. – Igen. Azt tettem, amit adott helyzetben á leghelyesebbnek tartottam. De tévedtem. Marianne életében most először hallotta az apja szájából, hogy tévedett. Hogy ő sem tévedhetetlen. Hogy ő is ugyanolyan ember, mint bárki más. Ember. Ahogyan az anyja is. Az egész város emberekből áll. És senki sem skatulyázhatja be őt, csak ha hagyja. Itt, a vacsoraasztalnál végre rádöbbent erre az igazságra. Észrevette anyja fájdalmas arckifejezését. – Tényleg miattunk lettél beteg? – kérdezte elfúló hangon. – Miért nem szóltál erről nekünk soha egy szót sem? Mit rontottunk el? A Webb házban az étkezések alatt kizárólag iskoláról, munkáról vagy valamelyik küszöbönálló rendezvényről folyt a beszélgetés. Érzelmekről soha. Könnyű lenne a szüleit hibáztatni mindenért. De Marianne rájött, hogy a tökéletességre való törekvés egyfajta menekülés volt az érzései elől. Egész idő alatt elfojtotta a dühét, a félelmeit, a szenvedélyét. Kezét az édesanyja kezére tette, és gyengéden megszorította.
70
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Ez már a múlté – mondta. – Jól vagyok. És rájöttem, szeretlek benneteket, és hogy nem kell tökéletesnek lennem. Végre önmagam lehetek. Kigyógyult a betegségéből, ezzel is bizonyítva, hogy milyen erős, és végre megtanulta tisztelni saját magát. És ezt Oznak köszönheti. Nagyot nyelt. – Dr. Strummer is azt mondta, hogy teljesen meggyógyultál – szólalt meg az apja. – De mi csak nemrég szereztünk tudomást erről az egészről. Ezért még mindig aggódunk. Eltartott egy kis ideig, mire Marianne felfogta a szavak értelmét. – Oscar? Oz azt mondta, hogy egészséges vagyok? Mr. Webb bólintott. – Igen érdekes beszélgetést folytattunk. Jó ember ez a te Oscarod. Erős ember. A kijelentés nem lepte meg a lányt. Hiszen tudta, hogy a szülei kedvelni fogják Ozt, amint tudomást szereznek a doktori címről. – Nagyon sikeres – jegyezte meg bizonytalanul. – Megállja a helyét. Köszönetet mondtam neki azért, hogy újra itt vagy velünk. Marianne felvonta a szemöldökét. – Hogyhogy? – A beszélgetésünk során határozottan megtagadta, hogy bármilyen tanácsot adjon neked. De végül mégis meggyőzött, ugye? – Nem. Oz soha nem mondta nekem, hogy jöjjek haza. Éppen ellenkezőleg. Megkért, hogy maradjak. Én döntöttem úgy, hogy visszajövök. Az apja bólintott. – Azt is mondta, hogy már felnőtt vagy, és tudsz dönteni. Ezért is indultam vissza anélkül, hogy meglátogattalak vagy beszéltem volna veled. Marianne-nak váratlanul elöntötték a szemét a könnyek. A ruhaüzletre gondolt, ahol Daisy menyasszonyi ruhát választott. Mindegyik ruha egy boldog menyasszonyra várt. Eszébe jutott a jelenet, amikor Oz azt mondta, hogy mindenkinek jogában áll elkövetni a maga hibáit. Rettenetes hibát követett el! Azt hitte, Oznak csak azért van szüksége rá, hogy pótolja a húgát, hogy ne legyen egyedül a házban, és valaki kitöltse az űrt. De Daisynek nem könyörgött, hogy maradjon. Senki mást nem hívott, hogy ossza meg vele a magányát. Azt hitte, hogy a férfi irányítani akarja, pedig Oz soha semmi mást nem akart, mint visszaadni a szabadságát. – Döntöttem, és remélem, elfogadjátok. Oz a telefon csengésére ébredt. Kinyitotta a szemét. Csupa fehéret látott, és zavartan pislogott. Végül rájött, hogy az arcát beborították a papírok, amikor elaludt az íróasztalnál. Félresöpörte az iratokat és a kagyló után tapogatózott. – Dolgozom – motyogta a telefonba. – Mondj valami újat! – Jack volt a vonal túlsó végén. – Tulajdonképpen mit csinálsz? Elásod magad a betegeid aktáiban? Oz elvett egy kórlapot az öléből. – Sok a dolgom. A vonal túlsó végén Jack hosszan felsóhajtott. – Oscar, ha az ember szerelmes, akkor nem adja fel az első akadálynál, és nem lesz megint munkamániás.
71
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Amikor azt hitted, hogy köztetek Kittyvel nem lesz semmi, holtrészegre ittad magad az egyik kocsmában, és kikezdtél egy másik nővel, hajói emlékszem. És ez sem működött. Én legalább alkotó tevékenységet végzek. – Lehetséges. De ha én jól emlékszem, annak idején azt tanácsoltad, hogy vegyek egy térdvédőt, boruljak térdre Kitty előtt, és könyörögjek neki. Miért vagy még mindig Maineben? Hiszen az a lány már több mint egy hete elment. – Először is, ha utánamennék, azt gondolná, hogy irányítani akarom. Hiszen az apja is mindig ezt tette. Másodszor – és nem utolsósorban: Marianne nem szeret engem. Tehát butaság lenne továbbra is zaklatnom. Kockáztattam és vesztettem. Itt maradtam összetört szívvel és egy méregdrága Harley-Davidsonnal. – De… Csöngettek a bejárati ajtón. – Jack, ugye nem állsz mobillal a kezedben az ajtóm előtt? Ugyanis tényleg rengeteg a dolgom. – Nem, itthon vagyok. De ha jól sejtem… Marianne a látogatód. Ajtó felé menet Oz megállt, és gyanakodva a kezében tartott telefonra nézett. Jack azt állította magáról, hogy hatodik érzékkel rendelkezik, mióta álmában állítólag megjelent Kitty, még mielőtt megismerkedtek volna. – Én nem hiszek az ilyen humbugban – mondta. – Ha most kinyitom az ajtót, és te állsz ott, akkor behúzok egyet. Tehát jobb lesz, ha félrehajolsz. Kinyitotta az ajtót. Marianne állt előtte. Ugyanolyan volt, mint az első alkalommal, amikor megpillantotta. Mintha áramütés és hideg zuhany érte volna egyszerre. Csakhogy most már nem idegenek. – Szia! – mondta a lány. – Bejöhetek? – Öö… én… azt hittem, hogy te… Hát persze. – Oz félrehúzódott, és a lány látta, hogy a füléhez emeli a telefont. – Igazad volt. Az állon vágást elnapoljuk. Marianne több száz mérföldet utazott, hogy viszontlássa Ozt, és most fogalma sem volt, mit mondjon. Úgy érezte, hogy az egyszerű bocsánatkérés túl kevés. Oz gyanakvónak és idegesnek tűnt, ugyanakkor valahogyan gyűröttnek, mintha csak nemrég kelt volna fel. Ő maga is úgy érezte magát, mintha hosszú álomból ébredt volna. Ugyanakkor halálra volt rémülve. Ismét elhagyta Webbet, de ezúttal még nagyobb kockázatot vállalt. Oz megköszörülte a torkát. – Mi újság Dél-Karolinában? Amióta ismerte, a férfi most először tűnt bizalmatlannak és óvatosnak. Marianne lelki szemei előtt feltűnt Oz elkínzott arca, amikor beszállt a taxiba. Az én hibám. Igen, elkövetett egy hibát. Már korábban is követett el hibákat, és aztán helyrehozta őket. Egy hiba még nem a világ. Csak ha fájdalmat okozott vele Oznak. – Nehéz volt – válaszolta végül. – A családom nem fogadta kitörő lelkesedéssel néhány döntésemet. Kicsit megijesztette őket, hogy már nem az a kislány vagyok, akit látni szeretnének. Felnőttem, és nekem is megvannak a magam rigolyái. És a saját életem. – Szárazon felnevetett. – Az apám egyébként teljesen el van ragadtatva tőled. Oz szeme elkerekedett. – Tényleg? Pedig nem a legnagyobb barátságban váltunk el. – Csodálja az erős férfiakat. És az erős nőket. Már évekkel ezelőtt ki kellett volna állnom magamért, akkor hamarabb rájöttem volna, hogy a szüleim valóban szeretnek, történjék bármi. Csak néha furcsa módon mutatják ki. – Megcsóválta a fejét. – Az apám
72
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
utánam jött. Ha békén hagyott volna, valószínűleg akkor is hazamegyek. De szeret engem, és ezért irányítani akar. – Ahogyan szerinted én is? – Nem – válaszolta a lány sietve. – Ez nem a te stílusod. A saját félelmeim miatt nem mertem bízni benned. Pedig te vagy az egyetlen ember, aki nem várt el tőlem semmit, csupán ki akarta deríteni, ki is vagyok valójában. Alig egy méterre álltak, de nem érintették meg egymást. Oz megmozdult. Marianne egy pillanatig azt hitte, hogy odalép hozzá, de a férfi á zsebébe süllyesztette a kezét. – Miért jöttél ide? – Hogy elmondjam, mennyire sajnálom, hogy megbántottalak. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem bíztam meg benned, s hogy megfutamodtam, miután te kitártad előttem a szívedet, és elmondtad, mit érzel irántam. – Nem akartam elárulni – mondta a férfi rekedt hangon. – Szokás szerint kidolgoztam egy átgondolt és logikus tervet. De aztán mindenről megfeledkeztem, és életemben először kizárólag az érzéseim irányítottak. És te mégis elmentél. Marianne szeme könnybe lábadt. – Pontosan azt tettem, amit előre láttál. Amiért nem lett volna szabad belém szeretned. – Azt tetted, amit tenned kellett. – Oz megdörzsölte az arcát. – Néha azt kívánom, bárcsak ne értenélek meg ennyire! – Én örülök, hogy megértesz. A férfi tekintete lassan végigsiklott a lányon. Marianne egyenesen a repülőtérről érkezhetett, mivel még mindig vékony kabátot és elegáns csizmát viselt. Ami tökéletes viselet Webb-ben, de nem a téli Maine-ben. – Visszamész? – Nem. Szeretnék mindent elölről kezdeni, de ezúttal tényleg. Már nem akarok szerepekbe bújni, hanem önmagam szeretnék lenni. És együtt lenni veled. Marianne nagy levegőt vett és összeszedte minden bátorságát, odalépett a férfihoz, és két keze közé fogta az arcát. Nézte markáns vonásait, érzéki száját, majd belenézett abba a csodálatos szempárba, amely már az első pillanattól kezdve a lelke legmélyéig látott. – Én is szeretlek – mondta, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta Ozt. Hallotta, ahogyan a férfi felsóhajt. Ugyanaz a sóhaj volt, mint annak idején az árverésen, araikor először csókolták meg egymást. De ezúttal csak ők ketten voltak egy külön világban. Amikor a csók véget ért, mindketten levegő után kapkodtak. – Szeretlek – zihálta Oz, és megcsókolta a lány homlokát. – Szeretlek, és feleségül akarlak venni. Gyerekeket akarok tőled, és veled szeretnék megöregedni. Tudom, hogy túl sokat kívánok, hiszen még csak rövid ideje ismerjük egymást, de addig várok, ameddig csak akarod. Csak engedd, hogy szeresselek. Marianne rámosolygott. Szorosan a férfihoz simult, és a fülébe súgta: – Őszintén szólva – suttogta izgatóan –, én egyáltalán nem szeretnék várni.
73
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
UTÓHANG Tökéletes esküvő volt. A menyasszonyi ruha maga volt az álom, a koszorúslányok bordó ruhát viseltek, a vőlegény és a tanúk frakkot. A csokor és a virágdíszek csodálatos összhangban pompáztak, és bódító volt az illatuk. Marianne mindent maga választott ki. Egy pillantást vetett Ozra. A férfi remekül festett a frakkban. A legszívesebben a nyakába ugrott volna, hogy megölelje és megcsókolja, de a ceremónia, amelyet Oz apja, Strummer lelkész celebrált, még nem ért véget. Marianne az oltár mellett állt Oz húgai, Jennifer és Alice társaságában. Michael, Joe és Oz a túloldalon sorakoztak. És az oltár előtt átszellemült mosollyal az arcán Daisy és Steve várta, hogy végre kimondhassa a boldogító igent. Marianne igyekezett visszafojtani a könnyeit, amikor az ifjú pár először csókolta meg egymást. Ozra tekintett. A férfi mosolygott. A szertartás után, kifelé menet Oz megfogta a karját. – Gyere! – suttogta a fülébe. – Szeretnék neked mutatni valamit, mielőtt elmegyünk a fogadásra. Miközben a vendégek kiözönlöttek a templomból, ők bementek egy kis terembe. Itt tanított Oz anyja a vasárnapi iskolában. A kis székek meg az asztalok szabályosan sorakoztak egymás mellett, és a falakat színes gyerekrajzok díszítették. – Csodálatos esküvő volt – szólalt meg Marianne, amikor Oz becsukta mögöttük az ajtót. – Minden a te érdemed. Te választottad ki a ruhákat meg a virágokat, és sikerült elérned, hogy Daisy újra beszéljen anyánkkal és a testvéreivel. A lány mosolygott. – Ki hitte volna, hogy egyszer még tökéletes közvetítő lesz belőlem? – Én. – Oz magához ölelte. – Mindent elérsz, amit a fejedbe veszel. – Már nem gondolod, hogy a húgod túl fiatal a házassághoz? Oz a fejét rázta. – Nem. Még sohasem láttam ilyen boldognak. Egyébként is időközben megtanultam, hogy az ember nem maga szabja meg, hogy mikor és kibe lesz szerelmes. – Megcsókolta Marianne-t. Gyöngéden, mégis szenvedélyesen. Aztán elengedte. – Szeretnék kérdezni valamit. – Letérdelt a lány elé. Marianne már három hónapja és egy hete volt újra Maine-ben. Ozzal rengeteg időt töltött együtt, és minden egyes nappal jobban szerette a férfit. És mindennap remélte, hogy Oz felteszi neki a sorsdöntő kérdést. – A válaszom igen. A férfi kissé meghökkent. – Először engedd, hogy megkérdezzem. – Egy örökkévalóság óta várok rá. Már arra gondoltam, hogy megkérem Lizzie-t, tartson férjárverést. – Rámenős vagy. – Oz elvigyorodott, de aztán ismét elkomolyodott. Benyúlt a zsebébe, és elővett belőle egy kis bársonydobozt. Amikor kinyitotta, egy aranygyűrű csillogott benne egyetlen gyémánttal. – Marianne Webb, hozzám jössz feleségül? – Igen. Igen, igen, igen! Semmi másra nem vágyom jobban. Húzd már fel az ujjamra ezt a gyűrűt!
74
Julie Cohen
A rossz lány
(JKSZ/2011/45/3.)
– Igazi zsarnok vagy, mégis szeretlek. – Oz felhúzta a lány ujjára a gyűrűt. Majd az ölébe ültette, és úgy csókolta, hogy Marianne minden másról megfeledkezett. – Oz – nyögte végül két csók között –, vár a limuzin, hogy elvigyen minket a fogadásra. – Nem. – De igen. Én magam rendeltem. – Nem – ismételte meg a férfi. – Saját járművünk van. – A karjába kapta Marianne-t, és kivitte a templomból. Odakint, a februári napsütésben csillogva, fehér szalagokkal feldíszítve a Harley várta őket. – Készen állsz az előjátékra? Marianne boldogan felnevetett. – Bármikor. Végigszáguldottak Portland utcáin egészen a szállodáig, ahol az esküvői fogadást rendezték. A család és a barátok már várták őket, hogy megünnepeljék Daisy nagy napját. Egyszer majd eljön az ő nagy napja is, gondolta Marianne, de ebben a pillanatban csak arra vágyott, bárcsak soha ne érne véget ez az út. Oz megállította a motort a szálloda előtt. A lány levette a sisakot, és megigazította a frizuráját. – Ez a gond a száguldással – duzzogott. – Az ember túl hamar célba ér. – Remélem, sikerül majd jóvátennem. – Oz kézen fogta a menyasszonyát, és a bejárathoz vezette, amelyet fehér léggömbök és zászlók díszítettek. A terem tele volt emberekkel, ahogyan Marianne számított is rá, de nem volt felkészülve arra az ovációra, amely fogadta őket. Valamennyi vendég mosolyogva tapsolt és a magasba lendítette a karját. Marianne olyan arcokat is látott, akik nem voltak ott Daisy esküvőjén a templomban. Látta Lizzie-t és a többieket az ifjúsági központból, ahol a Portlandbe való visszatérése óta dolgozott, és néhány kamaszt is, akik láthatóan kényelmetlenül feszengtek az ünnepi öltözékben. És ott volt Warren, aki odalépett hozzá, és megölelte. Ő is frakkot viselt, akárcsak Oz, bár nem jelent meg a templomban. – Gyere, kishúgom! – mondta, és megfogta Marianne kezét. És a terem végében, az öbölre nyíló nagy ablak előtt, ahonnan látni lehetett a világítótornyot, ott állt Oz apja, mellette Jack frakkban és Kitty egy olyan piros selyemruhában, amilyet Marianne Daisy koszorúslányainak választott. S ott állt Oz édesanyja és mindegyik testvére, beleértve Daisyt meg Steve-et is. Marianne szülei is ott voltak elegánsan, mint mindig, de a szemükben könny csillogott. Az anyja előrelépett, és átnyújtott a lányának egy kálából, liliomból és rózsából összeállított csokrot, pontosan olyat, amilyet Marianne az esküvőjére szeretett volna. – Említettem már, hogy most azonnal feleségül szeretnélek venni? – szólalt meg mellette Oz mosolyogva. A lány megcsókolta, miközben a család és a barátok tapsviharban törtek ki. Oz és Marianne ott álltak kéz a kézben, hogy hamarosan elinduljanak a csodálatos, közös jövő felé.
75
