Szállj le, Bard! mondta Shannow, és mindkét pisztolyát az óriás arcára szegezte. A fér lassan lekászálódott. El bb térdre, majd hasra! Az óriás engedelmeskedett. És most zabálj füvet, úgy, mint a szamár teszi, aki vagy! Bard erre felkapta a fejét. A pokolba
Shannow kezében megugrott a bal oldali pisztoly, és Bard jobb füle véres permetben foszlott szét. A nagydarab fér felordított, a földhöz nyomta a fejét, és a fogával tépdesni kezdte a füvet. A másik két ember mozdulatlanul ült, kezüket jó messze tartva a fegyverükt l. Shannow gondosan szemügyre vette ket, majd tekintete a két hullára vándorolt. Aztán így szólt: Szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torkából. Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem. A két lovas egymásra pillantott, de hallgattak. A Jeruzsálemir l köztudott volt, hogy eszel s, és egyikük sem szeretett volna csatlakozni a társaikhoz, akik ott feküdtek a f ben, legyenek akár él k, akár holtak.
JON SHANNOW REGÉNY EGY
DAVID GEMMELL
Árnyékok farkasa
DAVID GEMMELL
JON SHANNOW-SOROZAT Sorozatszerkeszt : Terenyei Róbert
A szerz t l a kiadó gondozásában korábban már megjelent: DRENAI SAGA: Árnyjáró A farkas birodalma Árnyak h se Legendás Druss els krónikája Haláljáró legendája Fehér Farkas Legenda Király a kapun túl Kallódó h sök A tél harcosai A Nappal és az Éjjel kardjai GÖRÖG: Makedónia oroszlánja A Sötét Herceg
RIGANTE-CIKLUS: Kard a Viharban Éjféli Sólyom Hollószív Viharlovas TRÓJA: Az Ezüst Íj Ura I.-II. A Villámlás Pajzsa Királyok bukása A HATALOM KÖVEI: A Kísértetkirály A Hatalom utolsó Kardja JON SHANNOW: Árnyékok farkasa
El készületben: JON SHANNOW: Az utolsó rz *
*
munkacím
DAVID
GEMMELL
JON SHANNOW 1. KÖTET
EL SZÓ Az évek során megteremtett karakterek közül kevés ragadta meg olyan er vel az olvasók képzeletét, mint Jon Shannow-é, a Jeruzsálemié. Alan Fisher, a Terioki Crossing díjnyertes szerz je, és a Casablanca nagy rajongója a következ képpen foglalja össze az olyan karaktereket, mint amilyen Shannow is. Életnagyságban, kézzelfoghatóan hagyják el Rick Bárját. A szerz nek egyáltalán semmi dolga velük. Ez nem egy tudatos alkotói tett. Az egyik pillanatban még nem léteznek a következ ben pedig már ott állnak melletted, készen és befejezetten. Emlékszem a pillanatra, amikor Shannow kisétált Rick Bárjából. Egy ronda, es s nap vége felé jártunk Bournemouthban, 1986 szének elején. Akkor egy sor, a déli part Brightontól Portsmouthig terjed szakaszán megjelen újság f szerkeszt -helyettese voltam. El z héten felhívott az apám, hogy közölje, az anyám kórházba került, és hogy az orvosok attól tartanak, utolsó stádiumos rákja van. Igazuk lett.
Anyámnak egy évvel korábban amputálták a jobb lábát, de összeszedte magát, hogy a karácsonyi táncon megtehesse még drámai belép jét. Innen azonban már nem lesz visszaút. Meglátogattam hát Londonban, majd Bournemouthba autóztam egy üzleti megbeszélésre, aminek nagyjából este tízkor lett vége. Egy különösen barátságtalan kis hotelben szálltam meg. Olyasféle helyen ahogy egykor Jack Dee mondta , ahonnan még a bibiai Gedeon hívei is megfutamodnának! El z este ettem utoljára, így felhívtam az éjszakai portást, aki közölte, hogy a konyhai személyzet már rég hazament, de valaki hagyott egy tányér olívabogyót a bárban. Egy hatalmas üveg Armagnacot és az olívabogyókat magamhoz véve visszatértem a szobámba, és kinyitottam hordozható Olympia írógépemet. Akkor éppen egy drenai regényen dolgoztam, amelyben Ulric, a nadír hadúr szerepelt a kiadóm rendelte meg t lem a könyvet. A szerz dés szerint a könyv az Árnyékok farkasa címet kapta volna, és a Legenda egyfajta el zménye lett volna. Olyan hatvan oldalt írtam meg addig. Nem volt valami jó, de próbáltam kihozni magamból a legjobbat. Az ablaknál ültem, Bournemouth es t l csillogó utcáit néztem, és igyekeztem kiverni a fejemb l a hét eseményeit. Az anyám haldoklott, engem várhatóan kirúgnak, és a csapatomhoz jóhiszem en csatlakozott stábra leépítés várt. Az ötödik nagy pohár Armagnac után úgy döntöttem, folytatom a munkát a könyvön. Tudtam, hogy részeg vagyok,
de azt is tudtam, hogy igencsak elhanyagolható annak az esélye, hogy ilyen állapotban bármi maradandót alkossak. Azonban még így is sokkal, de sokkal vonzóbbnak t nt, hogy gondolataimat egy elképzelt világra tereljem, mintsem az aktuális helyzetre. A jelenet, amelynek folytatását meg kellett írnom, arról szólt, hogy egy nadír felderít lovagol a sztyeppén. A szándékom az volt, hogy követjük t egy dombtet re, ahonnan lenéz, és megpillantja a lenti síkságon táborozó, hatalmas sereget. Az írógép billenty ire szegeztem tekintetemet, és begépeltem a következ mondatokat
A lovas megállt az erd vel ben tt domb gerincén, és pillantása végigfutott a széles, hullámzó, üres vidéken. Nyomát sem látta Jeruzsálemnek
Elmém falai ekkor recsegve-ropogva összeomlottak, alighogy begépeltem azt a szót, hogy Jeruzsálemnek: gondolatok, félelmek, sajnálat özönlött be rajta összevissza, és mindegyik helyet követelt magának. Ezután egy szörny óra következett, amelyen még az Armagnac sem tudott enyhíteni. Éjfél után aztán visszatértem az oldalhoz, és elolvastam. Szinte kiabált nekem. Ki ? gondoltam. Mit keres ez a Jeruzsálemi? És hirtelen ott állt el ttem. Magasan, szikáran, egy olyan várost keresve, ami háromszáz éve megsz nt létezni. Egy magányos, elgyötört ember, egy soha véget nem ér úton, amint keresztüllovagol egy vad és barbár világon.
A történet egy pillanat alatt ott termett, és hajnalig írtam. A következ fájdalmas hónapok alatt az engem kínzó kétségbeesés dacára menedékre leltem Jon Shannow társaságában. Az szemén át tisztán látom a világot, és értem már, miért fontos, hogy az ember er s legyen, amikor minden széthullik körülötte. Ennek köszönhet , hogy Shannow mindig is az egyik kedvenc karakterem marad. Mert egy ideig volt a legjobb barátom, aki csak megadatott. DAVID A. GEMMELL Hastings, 1995
Ezt a regény Lady Woolford emlékének ajánlom, aki hitt a szeretetben, a bátorságban és a barátságban, aki mindazoknak, akik ismerték t, új távlatot nyitott mindháromban. Szép álmokat, Milady! És Ethel Osborne-nak, testvérének, az egy életen át tartó szeretetéért és tör déséért.
EL HANG
A
kezét a holttestr l, és az illatos vízzel teli ezüsttálba nyomta. A vér kavarogni kezdett a felszínen lebeg rózsaszirmok körül, elsötétítve ket, amit l úgy csillogtak, akár az olaj. Egy atal akolitus lépett el re, és ereszkedett térdre a király el tt, kinyújtva mindkét kezét. A király el red lt, és egy nagy, ovális követ tett a tenyerébe. A k vörös-arany volt, és vastag fekete csíkok erezték. Az akolitus a k vel a holttesthez sétált, és rátette arra a tátongó sebre, ahol egykor a lány szíve vert. A k felizzott, vörös-arany színe hátborzongató lámpásként csillogott, a fekete erek vékony hajszálakká zsugorodtak. Az akolitus ismét felemelte a követ, selyemkelmébe burkolta, és visszaadta a királynak, miel tt visszahátrált volna az árnyékok közé. Ekkor egy másik akolitus lépett a f paphoz, és többször mélyen meghajolt. Karjában egy vörös dísz körgallért tartott, amelyet átbújtatott a pap kopasz fején. F PAP FELEMELTE VÉRMOCSKOS
A király kétszer tapsolt, mire a lányt leemelték a márványoltárról, és a hosszú folyosón át kivitték a feledésbe. Nos, Achnazzar? dörögte a király. Ahogy azt láthatja, nagyuram, a lány egy igen er s fürkész volt, és esszenciája számos Követ táplálni fog, miel tt elenyészik. Egy disznó halála fogja táplálni a Követ, pap. Tudod, hogy mir l beszélek szegezte a király átható tekintetét Achnazzarra. A kopasz pap mélyen meghajolt, tekintete a márványpadlóra tapadt. Az el jelek többségükben kedvez k, felség. Többségükben? Achnazzar felemelte a fejét, és megacélozta magát, hogy állni tudja a Sátánúr lángoló tekintetét. A pap hunyorogni kezdett, és megpróbálta félrekapni a pillantását, de Abaddón tekintete foglyul ejtette, szinte hipnotizálta. Magyarázatot kérek! Az invázió, nagyúr, tavasszal kedvez en alakulna. Csakhogy vannak veszélyek
noha nem nagy veszélyek f zte hozzá sietve. És merr l fenyegetnek ezek a veszélyek? Achnazzar most már izzadt, és száraz nyelvével megnyalta szikkadt ajkát. Nem egy adott helyr l, hanem három embert l. Halljam a nevüket! Csak egyet lehetett azonosítani, a többieké rejtve maradt. De megtaláljuk ket. Azt az egyet pedig Shannow-nak hívják. Jon Shannow-nak.
Shannow-nak? Ez a név ismeretlenül cseng számomra. valamiféle vezér vagy egy haramiaf nök? Egyik sem, nagyúr. Egyedül jár. Akkor hát miként jelenthet fenyegetést a Pokolszülöttekre? Nem a Pokolszülöttekre jelent fenyegetést, hanem magára, nagyuram. Úgy véled, van különbség? Achnazzar elfehéredett, és kipislogta az izzadságot a szeméb l. Nem, nagyúr. Én csupán úgy értettem, hogy emberként jelent nagyuramra fenyegetést. Még sosem hallottam err l a Shannow-ról. Ugyan miért lenne rám nézve fenyeget ? Erre nincs biztos válaszom, felség, de a régi, halott isten híve. Egy keresztény hát? köpte a szót Abaddón. Megpróbál majd megölni a szeretetével? Nem, nagyúr. Úgy értettem, hogy a régi, Sötét Isten híve. Haramiagyilkos, hirtelen lobban fel benne az er szak. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy még eszel s is. És ezek a jelek miben mutatkoznak meg? Leszámítva vallásos ostobaságát. egy vándor, nagyúr, aki egy olyan várost keres, ami az Áldott Armageddon idején megsz nt létezni. És ez melyik város lenne? Jeruzsálem, nagyúr.
Abaddón ezen jót kuncogott, hátrad lt trónusán, és minden feszültség elhagyta. Azt a várost háromszáz évvel ezel tt szök ár pusztította el minden szök árak anyja. Ezer láb magas robajló óceán fojtotta vízbe azt a pestises helyet, jelezve, hogy a Mester az úr, és hogy Jehova halott. Mit remél Shannow meglelni Jeruzsálemben? Nem tudjuk, nagyúr. És miért jelent fenyegetést? Minden jóstáblán, minden látnokálomban keresztezik nagyuram és az vonalai egymást. A karma köti öszsze nagyurammal. Így van ez a másik kett vel is; Shannow valahogy hatással volt vagy hatással lesz ennek a két embernek az életére, akik árthatnak nagyuramnak. Még nem tudjuk, kik k de kiderítjük. Egyel re csak árnyékként derengenek a Jeruzsálemi mögött. Shannow-nak meg kell halnia
méghozzá gyorsan. Most merre jár? Jelenleg több hónapi útra innen, délre, Folyamvölgy közelében. Ott van egy emberünk, Fletcher. Hírt küldök neki. Folyamatosan értesíts a fejleményekr l, pap! Ahogy Achnazzar elhátrált az uralkodótól, Abaddón otthagyta ébenfekete trónusát, és a magas, boltíves ablakhoz sétált, amely Új-Babilonra nézett. A várostól délre elterül síkságon a Pokolszülöttek serege gyülekezett, készen a Vértivornyára. Mire eljön a tél, az új fegyvereket
kiosztják, és a Pokolszülöttek készen állnak a tavaszi háborúra. Tízezren sorakoznak fel Abaddón lobogója alatt, hogy délre és nyugatra törjenek, és elvigyék az új világ üzenetét a Bukás maroknyi túlél jének. És t egyetlen eszel sre gyelmeztetik? Abaddón felemelte mindkét karját. Jöjj hát hozzám, Jeruzsálemi!
1 A
erd vel ben tt domb gerincén, és pillantása végigfutott a széles, hullámzó, üres vidéken. Nyomát sem látta Jeruzsálemnek, sem a csillogó gyémántokkal teleszórt sötét útnak. De hát Jeruzsálem mindig odébb volt, éjszakánként álmában szólongatta, gúnyosan csalogatta, hogy keresse meg az odavezet fekete köldökzsinórt. Csak egy pillanatra töltötte el csalódottság, aztán tekintetét a távoli, szürke, kíséreties hegyekre emelte. Talán ott jelre bukkan? Vagy az utat mostanra már belepte az évszázadok pora, a történelem hosszú szárú f vel n tte be? Félresöpörte a kételyeit; ha a város létezik, , Jon Shannow megleli. Levette széles karimájú b rkalapját, és letörölte arcáról a verítéket. Hamarosan dél lesz, így leszállt a lováról egy rövid pihen re. Az acélszürke herélt mozdulatlanul t rte, ahogy átbújtatta a kantáron a fejét, majd a jószág a nyakát lehajtva LOVAS MEGÁLLT AZ
legelészni kezdte a hosszú szárú füvet. A fér beletúrt a nyeregtáskába, és kiráncigált bel le egy réges-régi Bibliát; leült a földre, és találomra felütötte egyik aranyszegély lapját. Saul azonban így válaszolt: »Nem mehetsz el és nem mérk zhetsz meg ezzel a liszteussal, hiszen te még gyerek vagy, az meg harcra termett ifjúságától fogva.«1 Shannow-t sajnálat töltötte el Góliát iránt, mert semmi esélye nem volt. A bátor óriás, aki bármelyik harcossal készen állt megmérk zni, szembetalálta magát egy kard és páncél nélküli gyerekkel. Ha nyert volna, csak megvetés az osztályrésze. Shannow becsukta a Bibliát, és gondosan elcsomagolta. Ideje indulni fordult a lovához. Fellendült a nyeregbe, és megragadta a kantárt. Lassan lefelé indult a domboldalon, tekintetével éberen pásztázott minden sziklát és fát, bokrot és cserjét. Leértek a h vös völgybe, ahol Shannow megrántotta a kantárt, arcát északnak fordította, és vett egy nagy leveg t. A bokrok közül egy nyúl vágódott ki, megriasztva a heréltet. Shannow látta, hogy az állat elt nik az aljnövényzetben, és csak ekkor engedte vissza hosszú csöv pisztolya kakasát, és csúsztatta vissza a fegyvert a derekán viselt tokba. Nem is emlékezett rá, mikor rántot-
1 A könyvben szerepl bibliai idézetek a Szent István Társulat fordításai a ford. megjegyzése
ta el . A veszélyek között töltött évek öröksége volt ez gyors kéz, biztos szem, és a tudattól függetlenül reagáló test. Ami nem mindig jó dolog
Shannow sosem fogja elfelejteni a gyermek szemébe költöz üres értetlenséget, ahogy az ólomgolyó szétszakította a szívét. Sem azt, ahogy a törékeny test élettelenül a földre rogy. Aznap három haramia volt ott, és egyikük kil tte Shannow alól a lovát, míg a másik kett késsel és baltával rontott rá. Alig pár másodperc alatt végzett mindegyikkel, de ekkor mozgást észlelt a háta mögül, mire megperdült, és tüzelt. A gyermek egyetlen hang nélkül halt meg. Vajon Isten megbocsátja valaha is? Bár miért tenné, amikor Shannow sem képes megbocsátani magának? Jobban jártál azzal, hogy veszítettél, Góliát mondta ki hangosan. A szél fordult, és sült szalonna gyomorkordító illatát sodorta felé keletr l. Shannow jobbra rántotta a gyepl t. Jó negyed mérfölddel odébb a csapás el bb emelkedett, majd ismét lefelé tartott, hogy keskeny ösvényként érkezzen meg egy réthez és egy k homlokzatú tanyához. Az épület el tt veteményes húzódott, a ház mögött pedig egy karám, ahol több ló legelészett. Nem látott védelmül felhúzott falakat, az ablakok pedig tárva-nyitva álltak. Az épülett l balra, vagy húszyardnyi
ra már fák n ttek, így nem maradt elég tér ahhoz, hogy l fegyverekkel hatékonyan vissza lehessen verni a haramiákat. Shannow csak ült a nyeregben, és egy darabig meredten nézte ezt a lehetetlen lakhelyet. Aztán észrevett egy gyereket, aki vödröt cipelve bukkant ki a karám mögötti cs rb l. Egy n sietett oda hozzá, és összeborzolta sz ke haját. Shannow tekintete végigpásztázta a szántókat és a réteket fér után kutatva. Végül, mikor elégedetten látta, hogy csak maguk vannak, kilovagolt a nyílt terepre, és hátasát az épület felé irányította. A kisú látta meg el ször, és berohant a házba.
. Donna Taybardra rátört a csüggedés, mikor megpillantotta a lovast, és elnyomta magában a pánikot, míg leemelte a falról a számszeríjat. Lábát a bronzkengyelbe dugta, és hátrahúzta a húrt, de nem sikerült felajzania. Segíts, Eric! A kisú odaszaladt, és együttes er vel felhúzták a fegyvert. A n egy vessz t csúsztatott a horonyba, és kilépett a verandára. A lovas jó harminc lépésre állt meg a háztól, és Donna félelme tovább er södött, ahogy szemügyre vette a széles karimájú kalap árnyékában megbúvó szikár arcot, a mélyen ül szempárt. Még sosem találkozott haramiával, de ha arra kérték volna,
képzeljen el egyet, ez az ember ugrott volna el rémálmaiból. Felemelte a számszeríjat, és annak vaskos agyát a csíp jéhez szorította. Lovagoljon tovább! szólalt meg. Megmondtam Fletchernek, hogy nem megyünk el, és nem engedünk az er szaknak! A lovas szobormereven ült, aztán levette a kalapját. Haja a válláig ért; ezüsttel csíkozott fekete volt, szakállába villa alakú fehérség vegyült az állán. Idegen vagyok erre, hölgyem, és nem ismerem ezt a Fletchert. Nem akarok ártani maguknak csak megéreztem a sült szalonna illatát, és elcserélnék érte valamit. Van barta érmém is, és
Hagyjon minket békén! süvítette a n . A számszeríj megcsúszott a kezében, az elsüt kallantyú a tenyerének csapódott. A vessz kil tt, átszállt a lovas felett, és belefúródott a karám kerítésébe. Shannow a karámhoz léptetett lovával, ahol leszállt, és kihúzta a vessz t. A heréltet hátrahagyva odaballagott a házhoz. Donna ledobta a számszeríjat, és magához vonta Ericet. A kisú remegett, de kezében egy hosszú konyhakést szorongatott a n elvette t le, úgy várta a közeled fért. Az pedig menet közben kibújt nehéz b rkabátjából, és átvetette a karján. Donna ekkor vette észre az oldalán viselt nehéz pisztolyokat. Ne ölje meg a amat! kérlelte.
Szerencsére, hölgyem, az igazat mondtam. Nem akarok ártani maguknak. Elcserélne valamire egy kis szalonnát? Felkapta a számszeríjat, gyorsan felajzotta, a vessz t a horonyba csúsztatta. Jobban érezné magát attól, ha ez magánál van? Maga tényleg nem a Bizottság embere? Idegen vagyok errefelé. Éppen enni készülünk. Ha szeretne, csatlakozzon hozzánk! Shannow letérdelt a kisú el tt. Bemehetek? Megtilthatnám? A gyermek hangja keser en csengett. Egyetlen szavaddal. Tényleg? Sok hibám van, de nem hazudok. Akkor bejöhetsz felelte a ú, Shannow pedig el reindult, a gyermekkel a nyomában. Fellépdelt a veranda lépcs in, és belépett a ház h vös, tágas és jól megépített szobájába. Fehér k kandalló rejtett egy fatüzeléses kályhát, meg egy vasból készült süt t; a helyiség közepén egy szépen faragott asztal állt, továbbá egy agyagtányérokkal és kerámiabögrékkel teli fa tálalóasztal. Az apám faragta az asztalt szólalt meg a kisú. Ügyes ács
a legjobb Folyamvölgyben
és keresettek a munkái. készítette a pihen széket is, cserzette a
b röket. Shannow úgy tett, mintha megcsodálná a fatüzeléses kályha mellett álló b rhuzatú széket, de tekintete a ligrán sz ke n t követte, aki nekiállt el készíteni az asztalt. Köszönet, hogy beengedett az otthonába közölte Shannow ünnepélyesen. A n most el ször mosolyodott el, és beletörölte a tenyerét vászonkötényébe. A nevem Donna Taybard nyújtott kezet a vendéglátó. A fér megfogta, és nom csókot lehelt rá. Az enyém pedig Jon Shannow. Vándor vagyok, hölgyem, egy idegen földön. Legyen hát üdvözölve, Jon Shannow! Van egy kis krumplink meg mentánk a szalonnához, és egy órán belül kész az étel. Shannow az ajtóhoz lépett, ahova szögeket vertek be. Kioldotta fegyvertartó övét, és a kabátja mellé akasztotta az oldalfegyvereit. Ahogy visszafordult, látta, hogy a n szemébe ismét visszaköltözik a félelem. Ne ijedjen meg, Fray Taybard, de egy vándornak meg kell védenie magát. Ez nem változtat karcnyit sem az ígéretemen; lehet, hogy nem minden embernél van ez így, de az én adott szavam olyan, akár a vas. Folyamvölgyben kevés fegyver van, Mr. Shannow. Ez egy
békés vidék volt
vagyis az. Ha szeretne megmosakodni evés el tt, a ház mögött van egy karos kút. Van baltája, hölgyem? Igen. A fáskamrában.
Akkor megdolgozom a vacsorámért. És most bocsásson meg! Shannow kisétált a gyérül fény alkonyba, lenyergelte a heréltet, és bevezette a karámba, ahol elengedte a három másik ló között. Ezután fogta a nyerget és a táskákat, és lerakta ket a verandán, miel tt felkapott volna egy baltát. Majd egy órán át vágta a t zifának valót, hogy azután derékig vetk zzön és megmosakodjon a karos kútnál. A hold már fent járt, amikor Donna Taybard behívta. Fiával együtt az asztal egyik végében ültek; Shannow-nak távolabb külön terítéke volt, szemben a kandallóval. A fér az asztal másik felére tolta a tányérját, és leült, szemközt az ajtóval. Mondhatom én az asztali áldást, Fray Taybard? kérdezte Shannow, miután megpakolta a tányérját. A n bólintott. Seregek Ura, köszönjük néked ezt az étket! Szálljon áldásod erre a lakra, és azokra, akik itt élik életüket! Ámen. Maga a régi módszerek híve, Mr. Shannow? kérdezte Donna, és átnyújtotta a sóval teli tálat a vendégének. A régieké? Számomra ez új dolog, Fray Taybard. De igaz, hogy öregebbek, mint az emberi tudás, és rejtélyesek e törött álmokkal teli világban. Kérem, ne hívjon fraynek, mert attól vénasszonynak érzem magam! Szólítson csak Donnának! pedig a am, Eric.
Shannow odabólintott Ericnek, és elmosolyodott, de a ú elkapta a tekintetét, és folytatta az evést. A szakállas idegen megijesztette, bár nagyon igyekezett, hogy ne látsszon rajta. Az ajtó mellé akasztott fegyverekre pillantott. Azok kézil fegyverek? kérdezte. Igen mondta Shannow. Tizenhét éve megvannak, de sokkal öregebbek ennél. Maga készíti hozzá a l port? Igen, vannak önt formáim a töltényekhez és több száz rézkupak. Ölt már velük? Eric! csattant fel az anyja. Ilyet nem kérdezünk a vendégt l
és f leg nem az asztalnál. Néma csendben fejezték be az étkezést, Shannow pedig segédkezett nekik az asztal leszedésében. A ház végében állt egy beltéri nyomós kút, és együtt, közösen mosogattak el. Donnát feszélyezte is a sz k kúthelyiségben a fér közelsége, így el is ejtette az egyik tányért, ami tucatnyi szilánkra tört a k lapokkal borított fapadlón. Kérem, ne legyen ideges! térdelt le Shannow, hogy összeszedegesse a törött tányérdarabokat. Én megbízom magában, Mr. Shannow. De tévedtem már korábban is. Odakint fogok aludni, és reggel elmegyek. Köszönöm a vacsorát.
Ne! mondta a n , túlságosan is sietve. Mármint
elalhat a pihen székben. Erickel én a hátsó szobában alszom. És Mr. Taybard? Tíz napja ment el, és remélem, hamarosan visszajön. Aggódom miatta. Ha szeretné, megkereshetem. Lehet, hogy leesett a lováról. A szekerünkkel ment el. Maradjon, és beszélgessünk, Mr. Shannow! Nagyon régóta nem volt társaságunk. Elmondhatná, hogy mi hír
honnan is jött? Délkeletr l, a füves prérin túlról. El tte pedig két évet a tengeren töltöttem, a Vulkánperemen túl kereskedtem a Jégfalvakkal. Állítólag az a világ vége. Szerintem ott kezd dik a Pokol. Látni lehet a láthatárt ezer mérföldön át megvilágító tüzeket. Donna átfurakodott mellette, visszatért a nagyszobába. Eric már javában ásítozott, az anyja pedig ágyba parancsolta. Természetesen vitatkozott, mint minden kisú, de végül engedelmeskedett, bár a hálószoba ajtaját nyitva hagyta. Shannow letelepedett a pihen székbe, és kinyújtotta hosszú lábait a kályha el tt. A szeme égett a fáradtságtól. És miért vándorol, Mr. Shannow? ült le elé Donna a kecskeb r sz nyegre.
Egy álmot hajszolok. Egy dombon álló várost keresek. Úgy hallottam, délen vannak városok. Azok csak falvak, noha akad köztük néhány nagyobb is. De nem, az én városom sokkal régebb óta létezik: több ezer éve építették, hogy aztán lerombolják, majd újjáépítsék. Jeruzsálemnek hívják, és egy út vezet hozzá egy fekete út, közepén az éjszakában csillogó gyémántokkal. Ez a bibliai város? Ugyanaz. Az nem errefelé van, Mr. Shannow. Miért keresi? A fér elmosolyodott. Sokszor, nagyon sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, és nem tudok rá felelni. Ez egy szükség ha úgy tetszik, egy rögeszme. Amikor a föld megremegett, és az óceánok kiáradtak, mindenen eluralkodott a káosz. A történelmünk elveszett, és már nem tudjuk, honnan jövünk, sem azt, hogy hova tartunk. Jeruzsálemben lesznek a válaszok, és a lelkem is ott lel majd nyugalmat. Nagyon veszélyes vándorolni, Mr. Shannow. F leg a Folyamvölgyön túli vad vidéken. A vidék nem vad, hölgyem legalábbis annak nem, aki ismeri. Az emberek a vadak, és k teremtenek vad vidékeket, bárhova is menjenek. De engem ismernek, és csak ritkán háborgatnak. Azért ismerik, mert háborúkat robbant ki?
Engem olyannak ismernek, akit jobb, ha a háborúkat kirobbantók is elkerülnek. Maga csak játszadozik a szavakkal. Én olyan ember vagyok, aki a békét szereti. A férjem is béke híve volt. Volt? Donna kinyitotta a kályha ajtaját, és fahasábokat tett a t zre. Egy ideig csak ült ott, és nézte a lángokat, Shannow pedig nem zavarta meg a csendet. Végül a n felnézett rá. A férjem meghalt. Meggyilkolták. A haramiák? Nem k, hanem a Bizottság. k
Nem! kiabálta Eric, aki már a hálószoba ajtajában állt fehér pamut hálóingében. Ez nem igaz! Él! És hazajön
tudom, hogy hazajön! Donna Taybard a ához futott, és könnyes arcát a melléhez szorította. Majd visszaterelte a hálószobába, és Shannow magára maradt. A fér kiballagott az éjszakába. Az égen nem látszottak a csillagok, de a hold fényesen sütött a felh k közti résen át. Shannow megvakargatta a fejét, érezte, hogy fejb rére por és piszok tapad. Kibújt b rzekéjéb l és alsóingéb l, megmosakodott a tiszta vízzel teli hordóban, és kiöblítette a port a hajából. Donna lépett ki a házból, és megállt a verandán. A válla természetellenesen szélesnek hatott keskeny csíp jé-
hez és derekához képest. Nesztelen léptekkel indult el a háztól a domb aljában csordogáló patakhoz. Itt kibújt a ruháiból, és megfürdött a ragyogó holdfényben, citromos mentalevelet dörzsölve a b rébe. Mikor visszatért, Jon Shannow már aludt a pihen székben, fegyverét ismét a derekára csatolta. A n némán suhant el mellette a szobába, és bezárta az ajtót. Ahogy a kulcs megfordult a zárban, Shannow kinyitott a szemét, és elmosolyodott. Holnap merrefelé visz az útja, Mr. Shannow? kérdezte magában. Hova máshova, mint Jeruzsálembe?
. Shannow nem sokkal hajnal után ébredt. Egy darabig csak ült, és hallgatta a reggeli neszeket. Megszomjazott, és a kútszobába ment egy bögre vízért. Az ajtó bels oldalára aranyozott feny keret , ovális tükröt er sítettek, és most rámeredt a tükörképére. Sötétkék szeme mélyen ült, arca háromszöget formázott szögletes álla felett. Ahogy attól tartott, a haja már szült, noha a szakálla még mindig fekete volt az arcán, csak az állánál képz dött egy ezüstös, villa alakú folt. Megitta a vizet, és kisétált a verandára, ahol a nyeregtáskáit hagyta. Kivette bel le a beretváját, perceken át fente a fen szíjjal, majd visszatért a tükörhöz, és levágta
a szakállát. Donna Taybard itt talált rá, és csendes der vel gyelte, ahogy igyekszik megkurtítani hosszú haját is. Üljön ki a verandára, Mr. Shannow. Ma a barátaimat várom, és azt hiszem, jobb lesz, ha tisztességes küls t kölcsönzök magának. Egy hosszú nyel ollóval meg egy csontfés vel felszerelkezve kiváló munkát végzett a kócos gubancon, és közben bókként megjegyezte, hogy egyetlen tet t sem talált. Túl gyorsan mozgok nekik, és amikor csak tudok, úszom egyet. Elég rövid lesz így? lépett hátra a n , hogy megcsodálja a keze munkáját. Shannow beletúrt a hajába, és elvigyorodott. Már-már kisúsan, gondolta Donna. Megteszi, Fray Taybard
Köszönöm. Azt mondta, hogy barátokat vár mára? Igen, több szomszéd is átjön megünnepelni az Aratást. Még azel tt megbeszéltük, hogy Tomas
elt nt volna, de mondtam nekik, hogy attól még jöjjenek át. Remélem, tudnak segíteni a Bizottságnál noha kétlem. Mindegyiküknek megvan a maga baja. Szívesen látom, ha maradni akar. Lesz egy kis sütögetés, és csináltam süteményt is. Köszönöm, maradok. De, Mr. Shannow, kérem, ne viselje a fegyvereit! Ez többnyire még mindig békés település.
Ahogy óhajtja. Eric még alszik? Nem, már kint van a hosszú réten, és t zifát gy jt. Azután pedig meg kell fejnie a teheneket. A farkasok vagy az oroszlánok nem jelentenek gondot? Nem, mert a Bizottság a télen kil tte az utolsó oroszlánt is, a farkasok pedig a hegyekbe húzódtak. Telente néha idemerészkednek, de nem okoznak sok bajt. Az itteni élet olyan
megállapodott állt fel a fér, és lesöpörte a hajat az ingér l. Az volt egész biztosan az volt, mikor még az apám volt a páter. De most Fletcher az; mi viszont nem hívjuk páternak, és tudom, hogy ez rosszulesik neki. A múlt éjjel azt mondta, hogy a férje meghalt. Ez tényleg így van, vagy csak tart t le? A n az ajtóban állt már, kezével az ajtófélfát fogva. Van egy képességem, Mr. Shannow, amivel távoli dolgokat látok. Már gyerekkoromban is megvolt, és azóta sem hagyott el. Míg mi itt beszélgetünk, látom Ericet azon a távoli réten. Abbahagyta a r zseszedést, és felmászott egy magas feny re; azt játssza, hogy nagy vadász. Igen, Mr. Shannow, a férjem meghalt. Fletcher ölte meg, és hárman voltak vele: Bard, egy nagydarab ckó, meg két másik, akiknek nem tudom a nevét. Tomas sietve elhantolt teste egy kis patak mellett nyugszik. Fletchernek a maga földjére fáj a foga? Meg rám. Megszokta, hogy teljesülnek a vágyai.
Talán jó lesz magához. A n szeme fellángolt. Gondolja, hogy elt rném, hogy a férjem gyilkosa hozzám érjen? Shannow vállat vont. A világ rideg hely, Donna. Láttam olyan falvakat, ahol a n k nem élhettek párban a férakkal, hanem a közösség tulajdonai voltak. Máshol meg egyáltalán nem különös, hogy az emberek ölnek azért, amit akarnak. Amit egy fér képes elvenni és megtartani, az az övé. Folyamvölgyben nem, uram felelte a n . Vagy legalábbis még nem. Sok szerencsét hozzá, Donna! Remélem, talál egy olyan embert, aki hajlandó kiállni maga mellett Fletcher ellen. És ha nem, akkor remélem, hogy amint mondtam, jó lesz magához. Az asszony egyetlen szó nélkül tért vissza a házba. Nem sokkal kés bb Eric, a ú t nt fel, a r zsével megpakolt kis kézikocsit tolva. Vékony gyerek volt, a haja annyira sz ke, hogy mármár fehérnek t nt. Arcán komoly és elszánt kifejezés ült, szeme sokat tudó és szomorú volt. Egyetlen hang nélkül vonult el Shannow mellett, a fér pedig a karámhoz ballagott, ahol acélderese odaügetett hozzá, és a kezéhez törleszkedett. F n tt ugyan a karámban, de Shannow szívesebben adott volna neki gabonát. A jószág meger ltetés nélkül tudott mérfölde-
ket futni, de ha gabonával etették, akkor a végtelenségig bírta. Shannow öt évvel ezel tt kétezer bartát nyert rajta három versenyen, de a herélt mostanra már túl öreg lett efféle vállalkozásokhoz. A fér visszasétált a nyeregtáskájához, és kivette bel le vízhatlan fegyvertokját. Kihúzta a bal oldali pisztolyt a tokból, megveregette az üt szeget, aztán kipattintotta a dobot, és óvatosan letette maga mellé a verandára. Ezután egy olajos rongygyal végigtörölte a csövet és kitakarította a port az elsüt szerkezetb l. A pisztoly kilenc hüvelyk hosszú volt, és több fontot nyomott, de Shannow már régóta észre sem vette, mennyire súlyos. Megnézte, hogy poros-e a dob, aztán visszacsúsztatta a helyére, és rácsattintotta az ék alakú reteszt, majd a fegyvert visszatette a tokjába. A jobb oldali pisztoly két hüvelykkel rövidebb volt, és vörösréz foglalatú, agyán a lemezek csiszolt elefántcsontból készültek, szemben a hosszabb fegyver sötét almafa bevonatával. A cs hosszban mutatkozó különbség dacára ez a fegyver l tt pontosan, míg a másik balra hordott, és csak közelr l számított megbízhatónak. Shannow szeret gondoskodással pucolta a pisztolyt, és amikor felnézett, azt látta, hogy Eric a közelb l gyeli, szemét a fegyverre szegezve. L ni fogsz vele? kérdezte a ú. Nincs mire l ni. Nagyon zajos?
Igen. És olyan s r a füstje, mint a pokolé. Még sosem hallottad, milyen az, amikor elsütnek egy fegyvert? Csak egyszer, amikor a páter lel tt egy oroszlánt, de akkor még csak öt voltam. Mr. Fletchernek van pisztolya, és a Bizottság több tagjának hosszú csöv puskája. Most már er sebbek bármelyik háborúszítónál. Kedveled Mr. Fletchert, Eric? Hozzám mindig kedves volt. Remek ember, és most a páter. Akkor miért fél t le meg a Bizottságtól az anyád? Ó, mert ilyenek a n k felelte Eric. Mr. Fletcher és apám összevitatkoztak, és Mr. Fletcher azt mondta, hogy egy ácsnak Folyamvölgyben kellene élnie, ahol szükség van a munkájára. A Bizottság is mellette szavazott. Mr. Fletcher meg akarta venni a farmot, de apa nemet mondott. Nem tudom, miért. Jó lenne Folyamvölgyben élni, ahol az összes ember lakik. És Mr. Fletcher igazán kedveli anyát. Ezt maga mondta: azt mondta, hogy nom hölgy. Úgyhogy kedvelem. Az apád is kedvelte
kedveli? Apa nem kedvel senkit. Engem id nként igen, amikor rendesen elvégzem a munkámat, vagy amikor úgy segítek neki, hogy nem ejtek el közben semmit. az egyetlen ács Folyamvölgyben? volt, de Mr. Fletchernek dolgozik egy ember, akir l azt mondja, hogy ács. Apa persze csak nevet rajta:
szerinte az az ember azt hiszi, hogy a fecskefarkkötést egy fecskén kell keresni. Shannow elvigyorodott. A ú is atalabbnak t nt, mikor mosolyogott. Maga háborúszító, Mr. Shannow? De szintén? Nem, Eric. Mint már mondtam anyádnak, én békeszeret ember vagyok. De mégis vannak fegyverei? Vad vidékeken járok, Eric. Szükség van rájuk. Két szekér bukkant fel ekkor a láthatáron. Ezek a Janus és a McGraven családok lesznek közölte a ú. Shannow visszatette fegyverét a tokjába, és bement a házba, felakasztva a pisztolyokat az ajtón lógó kampóra. A vendégei hamarosan megérkeznek tudatta Donnával. A házat átjárta a frissen sült kenyér és sütemény illata. Van valami, amiben segíthetek? Segítsen Ericnek megrakni a tüzet a kinti sütögetéshez. Egész délel tt jöttek a szekerek, míg végül már vagy húsz állt több sorban a legel n. Három tüzet gyújtottak a sütögetéshez, és majd ötven ember járt-kelt a ház körül. Shannow-t feszélyezték. Egy kis magány keresve beballagott a cs rbe, ahol egy atal út és lányt talált, amint egymás kezét fogva üldögéltek az árnyékban.
Sajnálom, nem akartam zavarni mondta, és már fordult is meg, hogy távozzon. Nem történt semmi baj mondta a ú. Engem Janusnak hívnak. Stefan Janus vagyok. pedig Susan McGraven. Shannow kezet rázott velük, és távozott. Ahogy megállt a karám mellett, az acélderes odanyargalt hozzá, a fér pedig végigsimított a nyakán. Hamarosan indulunk közölte a lóval. Ekkor egy n i hang csendült fel. Susan! Merre vagy? A atal lány erre azonnal kirohant a cs rb l. Jövök már! kiabálta. A vele látott ú csatlakozott Shannow-hoz: magas volt, sz ke hajú, a szeme komoly, az arca értelmes. Folyamvölgyben marad? Nem. Csak átutazóban vagyok. Egy átutazó, akit feszélyez a tömeg állapította meg Janus. Úgy valahogy. Kevésbé találja majd ellenségesnek ezt a cs dületet, amikor az emberek megismerik magát. Jöjjön, bemutatom pár barátságos alaknak! Besétált a tömegbe Shannow-val a nyomában, és rengeteg kézrázás, meg elképeszt en sok név következett, amit a fér meg sem tudott jegyezni de a legénynek igaza volt, és már kevésbé feszengett.
És maga mivel foglalkozik, Mr. Shannow? érkezett a kikerülhetetlen kérdés, ezúttal egy Evanson nevezet , tagbaszakadt farmert l. Mr. Shannow egy várost keres lépett hozzájuk Donna Taybard. Mert történész. Ó! felelte erre Evanson, és a képe elárulta, hogy már nem érdekli a dolog. És te hogy s mint, Donna? Van bármi jele Tomasnak? Nincs. Anne is veled jött? Sajnos nem. Ash Burrynél maradt, mert a felesége nincs jól. Shannow elosont onnan, magukra hagyva a beszélget ket. A karámtól nem messze gyerekek játszottak, így felült a verandára, onnan nézte ket. A jelenlev k közül láthatóan mindenki különbözött a déliekt l; arcuk pirospozsgás volt, egészséges, és gyakran nevettek. Máshol, amerre a haramiák jártak, mindig érezni lehetett a feszültséget az éberséget az emberek szemében. A fér nagyon távolinak érezte magától Folyamvölgy lakóit. A délutánba hajlott már a nap, amikor egy csapat lovagolt le a dombról: hatan voltak, és egyenesen a ház felé tartottak. Shannow beballagott a nagyszobába, és az ablakból nézte ket. Donna Taybard vele egyszerre látta meg a lovasokat, és feléjük indult, jó tucatnyi szomszédja társaságában. A lovasok megrántották a kantárt, és egy fehér gyapjúinget visel fér leszállt a nyeregb l. Olyan harminc
éves lehetett, fekete haját rövidre nyírta, arca komor, de jóvágású. Szép napot, Donna! Magának is, Mr. Fletcher! Örömmel látom, hogy jól mulatnak. Van híre Tomasról? Nincs. De már gondoltam rá, hogy elmegyek a kis patakhoz, ahol hagyta, és jelet teszek a sírjára. A fér arca bíborvörösre gyúlt. Nem tudom, ezt hogy érti. Menj el innen, Saul! Nem látunk itt szívesen. Az emberek a lovasok köré gy ltek, és csend telepedett a tájra. Fletcher megnyalta az ajkát. Donna, már nem biztonságos ilyen közel élni a vadon pereméhez. Daniel Cade-et alig nyolc mérföldre innen látták. Be kell jönnöd Folyamvölgybe. Ez az én házam, és itt maradok felelte a n . Sajnálom, de ragaszkodnom kell hozzá. A Bizottság mellette szavazott. Csinos summát kapsz az otthonodért, és kényelmes szállást biztosítunk neked és Ericnek. Ne nehezítsd meg még jobban a dolgot! A barátaid felajánlották, hogy segítenek a bútoraid és az ingóságaid elszállításában. Ahogy Donna pillantása végigsöpört a csoporton, Evanson elkapta a tekintetét, sokan meg a földet nézték. Egyedül Stefan Janus lépett el re.
Miért kellene mennie, ha nem szeretne? Saul Fletcher elengedte füle mellett a megjegyzést, és közelebb lépett Donnához. Ennek semmi értelme, Donna. A Bizottságnak jogában áll törvényeket alkotnia a népe védelmében. El kell menned
és el is mész. Méghozzá most! Fletcher egy nagydarab, hordómell alakra nézett, aki hatalmas, fekete herélten ült. Bard, segíts összepakolni Donna holmiját! Ahogy a tagbaszakadt alak moccant, hogy leszálljon, Jon Shannow kilépett az árnyékba borult ajtónyílásból, és kisétált a cs dületre néz verandára. Bard visszahuppant a nyeregbe. Minden szempár Shannow-ra és az övén lógó fegyverekre szegez dött. maga a most érkezetteket vette szemügyre. Egész életében ilyen emberekkel volt dolga: szerencsevadászokkal, haramiákkal, háborúszítókkal. Mind egyformán néztek ki: a kegyetlenség, a nyers önteltség bélyegét viselték. Ha Fray Taybard maradni óhajt szólalt meg , akkor ezzel vége is a vitának. És maga kicsoda, uram? kérdezte Fletcher, és az tekintete is a Shannow oldalán lógó pisztolyokra meredt. A fér nem is tör dött vele, hanem a lovasok felé fordult, akik közül kett t felismert. Hogy s mint, Miles? kiáltott oda. És neked, hogy megy a sorod, Pope? Messzire keveredtetek Alliontól. A két fér mozdulatlanul ült, egy szót sem szóltak.
Azt kérdeztem, ki maga! tette át Fletcher a kezét a derekán tokba dugott kétcsöv kovás puskára. a Jeruzsálemi szólalt meg Miles, mire Fletcher megdermedt. Hallottam már magáról, uram. Maga gyilkos és háborúszító. Nem szenvedhetjük a maga fajtáját Folyamvölgyben. Nem? érdekl dött Shannow szelíden. Pedig én úgy tudom, hogy magától sem idegen az emberölés. Miles és Pope meg alig egy évvel ezel tt még Cade oldalán lovagoltak. Ez hazugság. Ahogy tetszik, Mr. Fletcher. Sem id m, sem kedvem magával vitatkozni. Úgyhogy elmehet. Csak egy szavadba kerül, Saul kiáltotta Bard , és ízekre szedem neked! Igen bólintott Shannow. Csak egy szavába kerül, Mr. Fletcher. Nehogy megtedd, az Isten szerelmére! ordított fel Miles. Nem láttátok, milyen! Fletcher távolról sem volt ostoba, és kihallotta a rettegést Miles hangjából. Nagyot nyelt, aztán a lovához lépett, és gyorsan nyeregbe szállt. Túl sok ártatlan szenvedne most közölte , de lesz még ez másként is. Remélem is felelte Shannow, mire a lovasok kivágtattak az udvarból.
A tömeg maradt, és az utazó végighordozta rajtuk a tekintetét. A nyílt barátságosság elt nt, felváltotta az ellenségességgel határos félelem. Egyedül a atal Janus lépett oda hozzá. Köszönöm, Mr. Shannow. Remélem, nem sínyli meg a kedvességét. Ha igen, akkor nem leszek egyedül, Stefan felelte a fér, és visszaballagott a házba. Az utolsó szekér nem sokkal alkonyat el tt távozott, Donna pedig a pihen székben talált rá Shannow-ra. Nem kellett volna ezt tennie értem mondta , de hálás vagyok. Eric bukkant fel mögötte. Mit értettél apám sírja alatt? kérdezte. Sajnálom, Eric, de ez az igazság. Fletcher ölette meg. Nagyon sajnálom. Ez hazugság! kiáltotta a ú, és záporozni kezdtek a könnyei. Gy lölted! Én pedig téged gy löllek! És ezzel elszaladt. Eric! Eric! kiáltott utána az anyja, majd sírva fakadt. Shannow odalépett hozzá, és megölelte: addig tartotta így, míg a könnyek és a zokogás megsz nt. Nem tudta, milyen szavakkal vigasztalja meg, Jeruzsálem pedig olyan messzinek t nt most.
.
Shannow letelepedett a feny fa asztalhoz, és onnan nézte, ahogy Donna Taybard a fatüzelés kályha el tt térdelve kaparja ki a hamut egyenletes, a megszokás diktálta mozdulatokkal. Szép n volt ez az asszony, és a fér nak nem okozott nehézséget megértenie, hogy Fletcher miért vágyik rá. Az arca er s, mégis nom csontozatú, szája telt, nevetésre termett. Markáns arca volt, er t sugárzott a bajban. Ez az adottság szólalt meg Shannow , hogy lát messzi dolgokat
honnan származik? Nem tudom. Apám szerint a K t l, de nem vagyok benne biztos. A K t l? A páter Dániel Kövének nevezte. A Pestis Földjér l került ide, és amikor a kezemben tartom, úgy ragyog, mint jég mögött a napfény. És meleget sugárzott. Gyakran játszottam vele gyerekkoromban. Mib l gondolta az apja, hogy a K miatt alakult ki ez az adottsága? A n lesöpörte a hamut a kezér l, és leült. Hisz maga a mágiában, Mr. Shannow? Nem. Akkor nem fogja érteni a Követ sem. Amikor apám egy beteghez tartotta, az meggyógyult. A sebek pár pillanat alatt bezárultak, heg nélkül. Ez volt az egyik oka, hogy páter lett bel le. Miért hívják Dániel Kövének?
Nem tudom. De egy napon már nem világított, és utána sem, soha többé. Még mindig ott van apám régi házában, ahol most Fletcher él. Ash Burry azt meséli, hogy Fletcher sokat babrálja, de soha többé nem fog m ködni. A páter azt mondta, hogy a K ereje mindörökre elenyészett. De most ez az er átszállt magára. De nem a gyógyításé, a jövendölésé vagy bármilyen valódi mágiáé. Viszont képes vagyok látni a hozzám közelállókat, még akkor is, ha azok messze vannak. Egy darabig csendben üldögéltek. Donna megrakta a kályhát, és tüzet gyújtott. Amint a láng lobogni kezdett, becsukta a kis vasajtót, és Shannow-hoz fordult. Feltehetek egy kérdést? Persze. Miért kockáztatta az életét annyi emberrel szemben? Nem volt valami nagy kockázat, hölgyem. Hiszen csak egyetlen emberr l volt szó. Ezt nem értem. Amikor van egy csapat, annak van vezére is. Semmisítsd meg, és a többi mit sem számít. Fletcher pedig nem állt készen a halálra. De maga igen? Minden meghal, Donna. Ráadásul örömmel zettem vissza a vendéglátását. Talán Fletcher is átgondolja a magát illet terveit. Én remélem. De kétli.
Igen. Volt magának valaha felesége, Mr. Shannow? Kés re jár állt fel a fér. Ericnek már itthon kellene lennie. Utánanézzek? Sajnálom. Megbántottam? Nem, hölgyem. A rossz érzés magam miatt tölt el, nem a maga hibája. Látja most a út? A n behunyta a szemét. Ó, Istenem! Elhurcolták! Kik? Bard és páran mások. Hol vannak? Északnyugatnak tartanak, a település felé! Bántották, és az arca is vérzik! Shannow gyengéden talpra húzta a n t, majd megfogta a kezét. Megtalálom, és hazahozom. Higgyen nekem! Shannow kisietett a házból, felnyergelte a heréltet, és észak felé nyargalt vele. Ügyelt rá, hogy alakja ne rajzolódjon ki a láthatárra a dombgerinceken, de mégis szokatlanul gyorsan lovagolt. Elmulasztotta megkérdezni Donnát, hányan tartanak Barddal, de ez amúgy is lényegtelen volt. Akár ketten, akár húszan vannak a terv ugyanaz lenne. Az emberrablók csapata felett bukkant ki a fák közül, és hátrad lt a nyeregben. Öten voltak, Barddal együtt
Fletchernek színét sem látta. Az ájult Eric Bard nyergén lógott keresztben. Shannow vett egy nagy leveg t, igyekezett megfékezni a benne érlel d vérvörös haragot, és a keze reszketett az er feszítést l. Mint mindig, most is hiába próbálkozott, és a látása elhomályosult. A szája kiszáradt, és egy bibliai idézet bukkant fel a gondolatai között. Dávid ezt felelte: »Szolgád atyja juhait rzi, s ha jött egy oroszlán vagy medve és elragadott egy juhot a nyájból, szolgád utána eredt.« Shannow lelovagolt a dombról, és megrántotta lova kantárát a lovasok el tt. Azok azonnal szétszóródtak az ösvényen; közülük ketten, Miles és Pope felhúzott, lövésre kész számszeríjat szorongattak. Shannow mindkét keze felfelé lendült, és füst meg láng csapott ki a jobb oldali pisztolyból. Pope lerepült a nyeregb l. A bal oldali pisztoly a másodperc törtrészével kés bb tüzelt, és Miles is a földre hanyatlott: arca alsó felét elvitte a lövedék. Szállj le, Bard! mondta Shannow, és mindkét pisztolyát az óriás arcára szegezte. A fér lassan lekászálódott. El bb térdre, majd hasra! Az óriás engedelmeskedett. És most zabálj füvet, úgy, mint a szamár teszi, aki vagy! Bard erre felkapta a fejét. A pokolba
Shannow kezében megugrott a bal oldali pisztoly, és Bard jobb füle véres permetben foszlott szét. A nagydarab fér felordított, a földhöz nyomta
a fejét, és a fogával tépdesni kezdte a füvet. A másik két ember mozdulatlanul ült, kezüket jó messze tartva a fegyverükt l. Shannow gondosan szemügyre vette ket, majd tekintete a két hullára vándorolt. Aztán így szólt: Szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torkából. Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem. A két lovas egymásra pillantott, de hallgattak. A Jeruzsálemir l köztudott volt, hogy eszel s, és egyikük sem szeretett volna csatlakozni a társaikhoz, akik ott feküdtek a f ben, legyenek akár él k, akár holtak. Shannow feléjük léptetett a lován, és azok nem mertek a szemébe nézni, mert az arca k merev volt, és k is érezték a haragját. A barátaitokat felteszitek a lovaikra, és elviszitek ket oda, ahol temetni szoktak. Soha többé nem keresztezitek az utamat, különben leváglak titeket, mint halott ágat az Élet Fájáról. Menjetek, és szedjétek össze a halottaitokat! Ezzel a Jeruzsálemi megfordította a lovát, a hátát fordítva feléjük, de senkinek eszébe sem jutott megtámadni. Gyorsan lekászálódtak hátasaikról, és a holttesteket átvetették a csendben álldogáló lovak nyergén. Shannow odalovagolt Bardhoz, akinek a szája zöld volt, és éppen a f re okádott.
Állj fel, és nézz rám, Gát lakója! Bard talpra kecmergett, és belenézett Shannow szemébe. Dermeszt rettegés lett rajta úrrá, mikor meglátta azt a szempárt és a fanatizmus csillanását. Lehajtotta a fejét, és megkövült, mikor meghallotta a pisztoly kakasának kattanását. A szeme felfelé rebbent, és megkönnyebbülten látta, hogy Shannow mindkét fegyverén visszalökte a kakast, és visszacsúsztatta ket a tokjukba. Elmúlt a haragom, Bard. Ma életben maradhatsz. Az óriás elég közel állt ahhoz, hogy lerántsa Shannow-t a nyeregb l, és puszta kézzel darabokra tépje, de képtelen volt rá, noha tisztában volt a lehet séggel. A válla megroggyant. Shannow sokatmondóan bólintott, és a szégyen beleégett Bard szívébe. Eric felnyögött, és megmoccant az óriás közelben álló lován. Shannow pedig átemelte a nyeregb l, és hazavitte.
. Donna Taybard több mint egy órán át ült Eric mellett. A út megrázták a történtek. Mikor felébredt, Jon Shannow-t és a két hullát látta, orrát pedig megcsapta a halál szaga. Az óriástermet Bard nyárfalevélként reszketett a félelemt l, Shannow pedig sokkal, de sokkal baljósabbnak t nt, mint ahogy azt Eric valaha is képzelte. A fér mögött lovagolt haza, kezével a pisztolytáskákból kiálló
fegyverek markolatába kapaszkodva. Eric hazaúton végig a két holttestet látta: egyiküknek hiányzott a fél arca, a másik pedig a hasán hevert, a hátán egy hatalmas, rojtos szél lyukkal, ahol a csontszilánkok átszakították az ingét. Most pedig az ágyában feküdt, az események utóhatásától álmosan és kábán. Anyja végigsimított verejtékes homlokán, és megnyugtató, gyengéd szavakat súgott neki. Miért ölték meg apát? Nem tudom, Eric hazudta Donna. Mert gonoszak. Mr. Fletcher mindig olyan kedvesnek t nt. Tudom. De most aludj! Én kint leszek. Anya! Igen, Eric? Mr. Shannow megijeszt. Hallottam, mit beszéltek az emberek, és azt mondták, hogy rült, hogy több emberrel végzett, mint a pestis. Azt mondták, hogy úgy tesz, mintha Krisztus-hív lenne, de az összes igazi Krisztus-hív kerüli. Csakhogy hozott haza, és még mindig megvan a házunk. Ne hagyj egyedül, anya! Tudod, hogy nem foglak. De most pihenj! Aludj! Ezzel el red lt, kétfel l megcsókolta a arcát, majd felemelte az olajlámpást, és nesztelenül elhagyta a szo-
bát. A ú már akkor elaludt, mikor a retesz a helyére csúszott. Shannow a pihen székben ült, és a mennyezetet bámulta. Donna az asztalra tette a vörösréz lámpást, a kályhához lépett, és t zifát tett rá. Ahogy a fér feje el rebillent, és kettejük tekintete találkozott, a Jeruzsálemi szeme szokatlanul fényesnek t nt. Jól van, Mr. Shannow? Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt? Shannow pislogott, és hátrad lt. Sajnálom tette rá az asszony a kezét a féréra , de nem értem. Shannow ismét pislogott, fáradtan elmosolyodott, de szeme már elvesztette csillogását, és már csak halálosan kimerültnek t nt. Nem. Én sajnálom, Donna Taybard. Én hoztam halált a házára. Visszahozta a amat. De meddig, Donna? Egész életemben kavics voltam a tóban. Felverem a vizet, a hullámok fodrozódnak, de mi lesz azután? A tó elcsendesül, és olyan lesz, amilyen volt. Nem tudom megvédeni a Bizottságtól, mint ahogy Ericet sem. Fikarcnyit sem enyhítek e világ gonoszságain mi több, id nként én magam is er sítem.
A n er sen megszorította Shannow kezét, így kényszerítve, hogy ránézzen. Magában nincs gonoszság, Mr. Shannow. Higgyen nekem, mert én értek az ilyesmihez! Amikor el ször láttam, nagyon megijedtem, de mostanra már jól kiismertem. Maga kedves ember, tör dik másokkal, és nem használta ki a helyzetemet. Az igazat megvallva, pont a fordítottja az igaz: az életét tette kockára Ericért és értem. Ez igazán semmiség. Az életem nem ér valami sokat, nem sokra tartom magam sem. Olyan dolgokat láttam életem során, amit l egy másik ember lelke elhamvadna
kannibálokat, vadembereket, rabszolgaságot és szórakozásból elkövetett gyilkosságokat. Nagy utat tettem meg, Donna. És elfáradtam. Tavaly nyáron megöltem három embert, és akkor megfogadtam, hogy soha többet nem ölök. Arra fogadtak fel, hogy szabadítsak meg több falut a haramiáktól és a háborúszítóktól és sikerrel jártam. De amikor azok, akik felkerestek, rám néznek, félelemmel teszik, és örülnek, mikor ellovagolok. Nem azt mondják, hogy: Köszönjük, Mr. Shannow, maradjon köztünk és gazdálkodjon. Nem azt mondják, hogy: A barátai vagyunk, Mr. Shannow, és sosem feledjük el. Ehelyett a kezembe nyomják a barta érméket, és azt kérdezik, mikor indulok. Shannow felsóhajtott.
És amikor elmegyek, Donna, a haramiák visszatérnek, és minden olyan lesz, mint volt. A tó felszíne elcsitul, a hullámok elülnek. Donna felállt, és felhúzta a fért is. Én szegény Jonom suttogta. Gyere velem! A ház hátsó traktusában álló szobába vezette, a sötétben levetk ztette, majd kibújt saját ruháiból is, és felhajtotta a széles ágyra terített takarót. A fér habozva engedelmeskedett, és míg az asszony arra számított, hogy heves szenvedéllyel ront neki, meglep gyengédséggel simogatta a b rét. Donna Jon nyaka köré fonta a karját, és magához húzta a fejét, míg ajkuk össze nem ért. A fér ekkor felnyögött, és legy rte a szenvedély. Tapasztalatlan, már-már suta szeret nek bizonyult. Korántsem volt olyan ügyes, mint Ács Tomas, Donna Taybard mégis olyan beteljesülést élt át Shannow-val, ami több volt annál, amit az ügyesség nyújthatott. Mert a fér mindenét odaadta, de nem tartott meg magának semmit és a végén sírva fakadt, könnyei Donna arcán csorogtak végig. A n végigsimított a homlokán, és megnyugtató, szeret szavakat súgott neki. Csak ekkor jött rá, hogy ugyanezeket a szavakat mondta Ericnek is egy órával korábban. Shannow pedig elaludt, ugyanúgy, ahogy a a. Donna kisétált a verandára. Lemosta testér l a verejtéket egy vödör friss és h s vízzel, majd felöltözött, és kisétált a karámba, élvezetet lelve az üde éjszakában.
Az emberek ringyónak tartanák, ha férje elt nése után ilyen gyorsan fért venne a házhoz, de soha kevésbé nem érezte magát ringyónak, mint most. Inkább úgy érezte, mint aki hazatér egy hosszú út után, és minden barátja, meg a családja tárt karokkal várják. A Bizottság ma éjjel nem tudja megrémiszteni. Most mindennel harmóniába került. Shannow heréltje baktatott oda hozzá, a kezéhez nyomva az orrát. A n végigsimított a nyakán és a pofáján, és azt kívánta, bárcsak felnyergelhetné, és kilovagolhatna a dombok közé; azt kívánta, bárcsak lennének szárnyai, amelyek magasra repítenék a holdfényes égen, a felh k fölé. Az apja csodálatos történeteket mesélt az sök legendáiból ismert szárnyas lóról, és a h sr l, aki a hátán lovagolva ölte a démonokat. Az öreg John távol tartotta a démonokat Folyamvölgyt l, és amikor a hálás emberek szerették volna t vezérnek hívni, inkább hívatta magát páternek, bár senki sem tudta, mit jelent ez, csak John. pedig csak mindentudóan mosolygott, mikor err l kérdezték. John páter az embereket fegyelmezett katonai egységbe forrasztotta, az összes magasabb dombon rtüzeket rakatott, és a haramiák hamarosan megtanulták elkerülni Folyamvölgy vidékét. Azon kívül a vadonban, a farkasok és oroszlánok között az új világ vérben fogant. De itt béke honolt. Ám a páter is halandó volt. Noha negyven éven át uralkodott, az ereje végül elhagyta, és bölcsessége szertefosz-
lott, mert hagyta, hogy olyan emberek is a Bizottság tagjai lehessenek, mint Fletcher, Bard és Enas. Tomas egyszer azt mondta Donnának, hogy a páter megtört szívvel halt meg, mert utolsó napjaiban felnyílt a szeme, és akkor végre meglátta, hogy milyen emberek fogják t követni. Még az a hír is járta, hogy megpróbálta szám zetni Fletchert, és hogy a fér ezért a saját otthonában ölette meg. Ezt már sosem fogják bizonyítani, de a vidéklakók közül senki sem fogja Fletchert páternek hívni, Folyamvölgy pedig feltartóztathatatlanul csúszott vissza, hogy ismét vadon legyen bel le. Fletcher számos idegent toborzott, hogy külszíni szénbányájában dolgozzanak, és közülük jó páran durva alakok voltak, egyben igen járatosak a Külvilág dolgaiban. ket Fletcher el léptette, és egy napon egy kés szi napon a tavalyi évben Folyamvölgy népe új feltételekre ébredt. Able Jarrettet, akinek volt egy kis farmja, és négy emberét Fletcher felakasztatta a haramiákkal való összejátszás vádjával. Velük együtt fellógattak egy öreg vándort is. Kezdetben még összegy ltek a farmerek, az állattenyészt k és a vidéklakók, hogy megbeszéljék, miként bánjanak el a Bizottsággal, de amikor Cleon Laynert a szószólójukat is agyonverték a háza mögötti sikátorban, a gy lések véget értek. John páter negyvenéves missziója alig három évszak leforgása alatt semmivé lett.
Donna tapsolt egyet, mire Shannow heréltje körbenyargalt a karámban. Ha a fér úgy érezte, hogy csak egy kavics a tóban, vajon mit érezhetett John a halála el tt? Maga elé képzelte Shannow szikár, szakállas arcát, zött szemét, és összevetette az emlékeiben rzött John páterral. A vénember keményebb volt a férnál, amit l kevésbé lett halálos, de egyébként sok minden volt Shannow-ban, amit John kedvelt volna. Hiányzol, páter suttogta Donna, és ismét eszébe jutottak a szárnyas lovakról és a h sökr l szóló regék.
