Johanna Lindsey Szíved rejtekén ( Malory Család 2.)

Johanna Lindsey Szíved rejtekén ( Malory Család 2.) GABO

A mű eredeti címe: „Bunder Rebel” Fordította: Gondáné Kaul Éva

Könyvterv: Malum Stúdió

Copyright © 1988 by Johanna Lindsey Hungarian translation ® Gondáné Kaul Éva, 2008 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2008 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-196-1

1. fejezet ANGLIA, 1818 - Fél, kedves kisasszonykám? Roslynn Chadwick elfordította tekintetét a hintó ablakáról. Eddig úgy tett, mintha az elsuhanó tájat nézné, pedig csak a messzeségbe bámult. Egyedül maradt, támasz és család nélkül, a fogat pedig egy bizonytalan jövő felé repítette. Micsoda ostoba kérdés! Hát persze, hogy halálra volt rémülve. Mégsem akarta elárulni az érzéseit Nettie MacDonaldnak. Amióta tegnap reggel átlépték Anglia határát, szegény Nettie is egyre nyugtalanabb lett, és szüntelen panaszkodással igyekezett leplezni szorongását. Roslynn jól ismerte ezt a szokását. Amíg a skót alföldön jártak, Nettie élénk és vidám volt, pedig mélységesen megvetette ezt a vidéket. Életének negyvenkét évében egyszer sem hagyta el a felföldet, és sohasem gondolta volna, hogy egy nap búcsút kell intenie szeretett szülőhazájának. Ráadásul kénytelen Skóciát is maga mögött hagyva, Angliába utazni. Angliába! Még belegondolni is szörnyű. Ám arról szó sem lehetett, hogy a drága Nettie-t otthon hagyja. Roslynn tehát Nettie kedvéért mosolyt erőltetett az arcára. Hamis vidámsággal nézett hűséges szolgálójára, hogy eloszlassa az aggodalmait. - Ugyan mitől félnék, Nettie? Hiszen sikerült az éjszaka közepén megszöknünk. Geordie hetekig fog kutatni Aberdeenben meg Edinburghban, és meg sem fordul majd a fejében, hogy Londonba szöktünk. - Bizony! - Nettie elégedetten elmosolyodott, mert eddig valóban minden a terv szerint haladt, és Geordie Cameront még az angoloknál is jobban gyűlölte. - Nagyon remélem, hogy azt a gazfickót megüti a guta, amikor rájön, hogy kicsúszott a karmai közül. Nem örültem, amikor a megboldogult Duncan magára erőltette azt az ígéretet, de tudom, hogy jót akart. Viszont szeretném, ha rendesen beszélne angolul, és nem feledkezne meg a helyes kiejtésről. Szegény Duncan nem véletlenül fogadta fel maga mellé azt a felfuvalkodott angoltanárt. Most különösen fontos lehet, amit tőle tanult, hiszen kénytelenek leszünk ezek között az ördögfajzatok között időzni. Roslynn jót mosolygott Nettie zsörtölődő hangján, és nem tudta megállni, hogy ne ugrassa egy kicsit. - Majd akkor veszem elő az illendő angol kiejtésemet, ha meglátok egy angol urat. Miért sajnálod tőlem ezt a kis időt, amikor még nem kell ügyelnem minden szavamra? - Hiába próbál félrevezetni! Jól tudom, hogy csak akkor beszél ilyen skót hanglejtéssel, ha

ideges. Nettie a fején találta a szöget. A szolgáló mindenkinél jobban ismerte Roslynnt. Amikor a lány rosszkedvű volt vagy kijött a sodrából, a nagyapjától és Nettie-től tanult nyelvjárást kezdte el beszélni. Most minden oka megvolt arra, hogy ideges legyen. Ám akkor sem helyes, hogy megfeledkezik a nagy nehézségek árán elsajátított választékos angol kiejtésről. - Remélem, a bőröndjeink odaértek, különben megnézhetjük magunkat - sóhajtott fel Roslynn. Mindketten csak egy váltás ruhával indultak el otthonról, hogy túljárjanak Geordie, a lány kuzinja eszén. Fennállt ugyanis annak a veszélye, hogy valaki beszámol a férfinak a készülődésről. - Ez most a legkisebb gondunk, kisasszonyom. El kell ismernem, jó ötlet volt azt a londoni szabónőt Cameron Hallba hívni, hogy a legdivatosabb ruhákban pompázhasson, amikor megérkezünk. A megboldogult Duncan valóban mindenre gondolt. Még a bőröndöket is egyesével küldte el, nehogy Geordie gyanút fogjon. Nettie jó mókának tartotta, hogy az éjszaka kellős közepén kellett kiosonniuk a házból. Felhajtott szoknyájuk alatt régi nadrágot viseltek, hogy a holdfényben férfinak tűnjenek. A kalandnak ez a része Roslynn-nek is tetszett. Ellovagoltak a legközelebbi városba, ahol egy jó előre felbérelt kocsiba szálltak. Csak többórás várakozás után keltek útra, mert meg akartak bizonyosodni arról, hogy senki sem követi őket. Nagyon óvatosnak kellett lenniük, ha ki akarták játszani Geordie Cameron éberségét. Nagyapa mindent elkövetett, hogy meggyőzze Roslynnt az elővigyázatosság fontosságáról. Miután felolvasták nagyapa végrendeletét, és Roslynn meglátta Geordie arcát, már ő is rájött, hogy az öregembernek igaza volt. Geordie volt Duncan Cameron unokaöccse, a legkisebb öccse unokája, és az egyetlen élő férfi örököse. Geordie teljes joggal remélhette, hogy Duncan hatalmas vagyonából neki is jut valami, legalább egy kis rész. Ám Duncan mindenét Roslynnra, az unokájára hagyta: Cameron Hallt, a malmokat, a sok egyéb vállalkozást - egyszóval az egész örökséget. Geordie-nak nehezére esett, hogy ne kapjon dührohamot az ügyvédek jelenlétében. - Nem kellett volna annyira meglepődnie - mondta később Nettie, amikor a végrendelet felolvasása után Geordie távozott. - Jól tudta, hogy Duncan gyűlöli, mert őt hibáztatja a maga édesanyja haláláért. Azért csapta olyan kitartóan a szelet az elmúlt években, mert sejtette, hogy Duncan mindent magára fog hagyni. Ezért nem maradt vesztegetni való időnk Duncan halála után. Valóban igyekezniük kellett. Ezt Roslynn is belátta, amikor a végrendelet kihirdetése után Geordie ismét megkérte a kezét, és ő megint visszautasította. Nettie-vel még aznap éjjel távoztak. Nem maradt idejük gyászolni, és a lány arra sem ért rá, hogy megbánja a nagyapjának tett ígéretét. Roslynn már hónapok óta gyászban élt, mert tudta, hogy Duncan ideje lassan lejár. A halál tulajdonképpen megváltást jelentett számára, mert az utolsó hét évben sokat betegeskedett, és komoly fájdalmak gyötörték. Csak a skót makacssága miatt dacolt olyan sokáig a kórral. A

lány nem bánta, hogy a nagyapja szenvedéseinek vége szakadt, mégis hiányzott neki az a kedves idős ember, aki annyi éven át az anyja és az apja is volt egyben. - Ne gyászolj engem, kislányom - kérlelte az idős férfi hetekkel a halála előtt. - Így is túl sok évet pazaroltál rám. Azt is ígérd meg, hogy a halálom után egy napig sem búsulsz utánam! A lány tehát erre is megesküdött az öregember kedvéért. Roslynn hatéves volt, amikor az anyjával betoppant Cameron Hallba, azóta a nagyapja nevelte, és a saját lányaként szerette. Mit számított még egy ígéret, amikor már úgyis kötötte az a végzetes eskü, amely miatt most az egész élete a feje tetején áll? Könnyű volt betartani a második ígéretet, mert az események sodrában ideje sem maradt a gyászra. Nettie a homlokát ráncolva figyelte Roslynnt, aki újra az ablak felé fordult. Tudta, hogy Duncan Cameronra gondol. Az első naptól kezdve tiszteletlen módon csak „nagyapá”-nak hívta az idős férfit, hogy bosszantsa. Mennyire szeretett borsot törni a mogorva skót orra alá, az pedig gyerekes örömmel élvezte a sok huncutságot és tréfát. Mindkettejüknek nagyon fog hiányozni az öregember, de most nem értek rá a múlton merengeni, mert sokkal fontosabb teendőik voltak. - Végre megérkeztünk a fogadóba - jegyezte meg Netlie, aki a menetiránynak szemben ült. Roslynn előrehajolt, és ő is kinézett az ablakon. A búcsúzó nap megvilágította az arcát, és megcsillant a haján, amely aranyló vörös lett, akár a naplemente. A lány az anyjától, Janettől örökölte gyönyörű vörös fürtjeit. Nettie haja fekete volt, a szeme pedig zöld, mint a tölgyfák árnyékolta felföldi tavak. Roslynn feltűnő arany foltocskákkal díszített zöldesszürke szemét is az anyjától örökölte. Janet Cameron pontosan így nézett ki, amikor elment azzal az angollal, aki ellopta a szívét. Roslynn egyáltalán nem hasonlított az apjára, akinek tragikus halála után az anyja már csak önmaga árnyéka volt. Talán jobb is, hogy Janet egy év múlva követte az angolt a halálba, mert nélküle már soha nem lett volna a régi. Hála istennek, Roslynn mindenben számíthatott a nagyapjára. A kislány hétéves korában mindkét szülőjét elveszítette, viszont elnyerte az öreg skót szeretetét. Duncan Cameron valósággal rajongott az unokájáért. Én sem vagyok különb Roslynnál, mert a halottakra gondolok, ahelyett, hogy a jövönkön járna az eszem. - Reméljük, hogy az ágy puhább lesz, mint a múlt éjjel - jegyezte meg Roslynn, amikor a fogat megállt a fogadó előtt. Az egyetlen dolog, ami miatt már alig várom, hogy Londonba érjünk. Tudom, hogy Frances kényelmes ággyal vár minket. - Nem is örülsz annak, hogy annyi év után újra láthatod a legjobb barátnődet? Roslynn meglepetten nézett Nettiere. - Dehogynem, örülök a találkozásnak, de sajnos a körülmények nem teszik lehetővé, hogy kellemes legyen a viszontlátás. Mivel szorít az idő, nem sok alkalmunk lesz önfeledten élvezni egymás társaságát Az ördög vigye el Geordie-t! - tette hozzá haragos arccal. - Ha ő nem lenne... - Akkor nem kellett volna ígéreteket tennie, és most nem lennénk itt. Ám semmi értelme ezen

keseregnünk - figyelmeztette Nettie. Roslynn elmosolyodott. - Ki panaszkodott tegnap éjjel, amikor abban a kőkemény ágyban kellett aludnunk? Azt mondtad, hogy egy ilyen kényelmetlen fekhelyen még a poloskák sem tudnak megmaradni, nemhogy egy megfáradt utazó! Nettie dühösen felhorkantott, és nem törődött a lány megjegyzésével. Inkább felsegítette Roslynnt, mert a kocsis már kinyitotta az ajtót, és a kezét nyújtotta a lánynak. A fogadó felé menet Roslynn még mindig ezen kacarászott. Nettie ismét dühösen felhorkantott. Nem vagyok még olyan öreg, hogy ne bírjak ki egy kis kényelmetlenséget, gondolta magában, miközben nézte a fürgén előresiető Roslynnt. Hirtelen kétszer annyi idősnek érzette magát, mint amennyi volt. Ma este akkor sem nyitom ki a számat, ha kövek lesznek az ágyban, különben megint hallgathatok ettől a kis fruskától. Ám ekkor Nettie elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. Nem baj, ha Roslynn ugratja! Legalább addig megfeledkezik a rá váró sötét jövőről. Akkor is panaszkodni fogok, ha az ágy puha lesz, mint a pehely. Milyen régen nem láttam már nevetni ezt a kislányt! Most viszont megcsillant a szemében a régi huncutsága. Szüksége van arra, hogy valakit ugrasson. A fogadó felé menet, Roslynn észre sem vette a tizenhat éves legényt, aki egy széken állva az ajtó fölött lógó lámpást gyújtotta meg. Ám a fiatalembert azonnal lenyűgözte a lány látványa. Amikor meghallotta a kissé fátyolos hangú nevetést, megfordult, hogy szemügyre vegye a közeledő hölgyet, és ámulatában majdnem leesett a székről. A lemenő nap fénye aranyló csíkokat rajzolt a fogadó udvarára, és megvilágította a lány finom vonású arcát, enyhén fitos orrát és telt ajkát. A legény a nyakát nyújtogatva követte a lányt tekintetével, amíg az el nem tűnt a fogadó ajtajában. Ám ekkor szembe találta magát egy szigorú tekintetű szolgálóval, aki szúrós tekintettel meredt rá. A fiú a haja tövéig elpirult. Nettie megsajnálta szegényt, és nem szidta össze, pedig mindenkivel ezt tette, aki tiszteletlenül megbámulta Roslynnt. Akárhová mentek, mindig ilyen jelenetek játszódtak le a szeme előtt. Lady Roslynn Chadwick a fiúktól az aggastyánokig minden férfi embert levett a lábáról. Most pedig erre a leányra kell Londonban vigyáznia.

2. fejezet - Még mindig kíváncsi vagy arra, hogy ki az ellenfele? - kérdezte az ifjabb William Fairfax báró a mellette álló barátjától. - Mondtam, hogy teljesen mindegy. Ha a mérkőzés után felismerhető akarsz maradni, akkor össze kell szedned magad. Tudomásom szerint már tizenkét éve űzi ezt a sportot. William fiatal barátja, Cully ismét összerezzent, mert meghallotta a bőrkesztyű csattanását a szerencsétlen bokszoló arcán. Amikor meglátta az első vércseppet, lehunyta a szemét, most azonban résnyire kinyitotta. Kár volt. A férfi orrából dőlt a vér, az ajka és a szemöldöke pedig berepedt, és erősen vérzett. - Elment a kedved, Cully? - vigyorgott William barátja sápadt arca láttán. - Szerintem most már az ellenfelének is. - A férfi felkacagott, mert nagyon viccesnek találta saját megjegyzését. Ha Knighton szállna ringbe vele, érdemes lenne fogadnunk a végeredményre. Ő volt ugyanis az edzője. Sajnos Knighton már tíz éve nem bokszol közönség előtt, bár időnként jól megszorongatja a lordot. Ne aggódj, most már Malory ki van fulladva, ezért talán maradt némi esélyed. Harminc-negyven úriember állta körül a ringet, és nagy érdeklődéssel figyelte az eseményeket. Ám ekkor Sir Anthony Malory leeresztette a kezét, és haragos arccal fordult a sportcsarnok tulajdonosa felé. - A csudába, Knighton! Mondtam, hogy ez a fickó túl korán áll ki ellenem. Még nem heverte ki a múltkor szerzett sérüléseit. John Knighton megvonta a vállát, és vidám pillantást vetett a felháborodott férfira, akivel jó barátságban volt. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet. - Nem akadt más vállalkozó, kedves lordom. Ha egyszer hagynál valakit nyerni, akkor talán több edzőtárs közül válogathatnál. Néhányan felkacagtak a megjegyzés hallatán. Mindenki tudta, hogy Malory már legalább tíz éve egyetlen meccset sem veszített el, és még egy barátságos mérkőzésen sem hagyta, hogy megszorongassák. Ragyogó formában volt, tökéletesen kidolgozott izmai félelmetes látványt nyújtottak. Ám nemcsak fizikai ereje tette remek bokszolóvá, hanem a gyorsasága és az ügyessége is. A fogadásszervezők Knightont is beleértve - mindent megadtak volna azért, hogy rávegyék Maloryt a professzionális bokszolásra. Ám az élvhajhász lord a bokszot csak egy kellemes testedzésnek tartotta, amelynek segítségével ellensúlyozni tudta kicsapongó életmódja következményeit, és megőrizte testi erejét, azért látogatott el hetente háromszor a Knighton

Hallba, és ugyancsak kedvtelésből lovagolt minden reggel a parkban. A teremben lévő úriemberek fele szintén öklöző volt, aki a sorára várt, hogy gyakorolhasson a ringben. Mások viszont, mint például az ifjú Fairfax, csak azért jöttek ide, hogy a többiek testgyakorlását nézzék, de szívesen kötöttek fogadásokat is, ha komoly ellenfelek találkoztak a küzdőtéren. Néhány fiatalember Malory baráti körébe tartozott, és gyakran meglátogatta a csarnokot, hogy megnézze, mit művel a lord azzal a szerencsétlennel, akit Knightonnak sikerült rábeszélnie a meccsre. Ők soha nem szálltak ringbe Sir Anthony Maloryval, mert annál sokkal több eszük volt. Az egyikük most oldalba bökte Maloryt. A férfi szőke volt, és majdnem olyan magas, mint az éjfekete hajú Sir Anthony, de vékonyabbnak tűnt mellette. Lord Amherstet ugyanaz a léha életfelfogás jellemezte, mint Maloryt, és szürke szemében szinte mindig huncut vidámság csillogott. Korban is közel álltak egymáshoz, és hasonlóan komoly érdeklődést mutattak a nők és a sportfogadás iránt. - Csak akkor van esélyed egy szívből jövő összecsapásra, ha felszarvazol egy hozzád hasonló kiállású sportembert és ráveszed, hogy kihívjon. - Amilyen szerencsétlen vagyok, a pisztolypárbajt választaná - vágott vissza Malory. - Abban pedig nincsen semmi élvezet. George Amherst jót nevetett barátja elkeseredett hangján. Mindenki tudta, hogy Anthony nemcsak a ringben, hanem a párbajmezőn is verhetetlen. A lövések eldördülése előtt meg szokta kérdezni az ellenfelét, hogy testének melyik pontján kíván megsebesülni. Ettől aztán mindenkinek az inába szállt a bátorsága, még akkor is, ha az elején nagy volt a mellénye. George-nak nem volt tudomása arról, hogy Anthony bárkit is megölt volna a pisztolyával. Mivel hírhedt szoknyapecér volt, szinte minden párbaját hölgyek miatt vívta, és véleménye szerint egyetlen nő sem érdemelte meg, hogy meghaljanak érte. Kivéve persze, ha a saját rokonáról volt szó. Malory szörnyen érzékeny volt a családja jó hírére. Ő ugyan megrögzött agglegény életet élt, de három bátyja bőven ellátta unokahúgokkal és unokaöccsökkel, akiket kedvére kényeztethetett. - Méltó ellenfelet keresel, Tony? Miért nem küldted el értem a szolgádat? Bármikor örömmel állok a rendelkezésedre. George felkapta a fejét, és a már jó tíz éve nem hallott hang irányába fordult. Ezután érdeklődve vonta fel a szemöldökét, mert látta, hogy nem tévedett. Az ajtóban valóban az a James Malory állt, akit tíz évvel ezelőtt egész Londonban a leghírhedtebb korhelynek ismertek. Kissé idősebbnek látszott, de most is ugyanolyan vészjósló volt a megjelenése, mint annak idején. Hatalmas termetével és szőke hajával még mindig megdobogtatta a nők szívét. Hihetetlen, hogy semmit sem veszített a vonzerejéből! George ekkor Anthonyra pillantott, mert kíváncsi volt, hogy a lord mit szól bátyja váratlan

felbukkanásához. Régebben a két fivér nagyon közel állt egymáshoz, mivel csak egy év volt a korkülönbség közöttük. Ráadásul az érdeklődési körük is megegyezett, bár James sokkal vadabbnak bizonyult öccsénél - legalábbis annak idején. Egy szép napon azonban James eltűnt, és a fivérei kitagadták a családból, Anthonyt is beleértve. Ám ennek az okáról soha nem beszéltek, és nevét sem ejtették ki. Az utóbbi években George meglehetősen közel került Anthonyhoz, és a legjobb barátjának tartotta a lordot. Malory mégsem árulta el neki, hogy miért szakították meg Jamesszel a kapcsolatot. George meglepődött, hogy bátyja hirtelen felbukkanása nem gerjesztette szörnyű haragra Anthonyt. A csarnokban tartózkodó férfiak semmilyen érzelmet nem láthattak a lord jóképű arcán. Csak a közeli barátai vették észre, hogy megvillan a tekintete - ám nem gyűlölet, hanem öröm tükröződött benne. Amikor megszólalt, mégis olyan volt a hangja, mintha a legádázabb ellenségéhez beszélne. - Mi a csudát keresel még mindig Londonban, James? Úgy volt, hogy ma reggel elvitorlázol! James egykedvűen vonta meg a vállát. - Jeremy konoksága miatt megváltozott a terv. Amióta megismerte a család többi tagját, egyre nehezebben boldogulok vele. Valószínűleg megtanulta Regantól a ravasz befolyásolás művészetét, mert még ma sem értem, hogyan egyezhettem bele abba, hogy itt fejezze be az iskoláit. James zavart arcát látva Anthony legszívesebben felnevetett volna. A férfi nem tudta felfogni, hogy a tizenhét éves fia túljárt az eszén! Jeremy okos gyerek volt, és éjfekete hajával inkább hasonlított Anthony-ra, mint Jamesre. Ám a lord mosolya lehervadt, amikor a bátyja a Regan nevet említette. Ez mindig érzékenyen érintette Anthonyt - és nemcsak őt, hanem a két bátyját, Jasont és Edwardot is. James persze jól tudta ezt, és éppen ezért Regannak hívta Regina Edent, nem Reggie-nek, mint a család többi tagja. Amióta Anthony az eszét tudta, James különbözni akart a testvéreitől, mindig a maga feje után ment, és nem törődött a következményekkel. James közben Anthony közelébe ért, és kibújt a kabátjából. Csak egy laza szabású ing volt rajta, amelyet akkor szokott hordani, amikor a Maiden Anne parancsnoki hídján áll. Pontosan úgy nézett ki, mintha valóban ki akarná hívni Anthonyt egy bokszmérkőzésre, ezért a lord úgy döntött, hogy nem bonyolódik bele a Regan miatti szokásos vitájukba, nehogy emiatt meghiúsuljon a barátságos összecsapás. - Ez azt jelenti, hogy te is itt maradsz? - kérdezte Anthony. James odaadta George-nak a kabátját, és elvette a vigyorgó John Knightontól a feléje nyújtott bokszkesztyűt. - Csak addig, míg az ifiúrnak szállást találok, és ellátom elegendő ruhával. Legalábbis egyelőre így gondolom. Bár Connie szerint annak idején azért telepedtünk le a szigeteken, hogy otthont nyújtsunk Jeremynek.

Anthony nem tudta visszatartani a nevetését. - A két vén tengeri medve papás-mamásat játszott? Istenem, bárcsak láthattam volna! - A helyedben nem tréfálkoznék ezen - jegyezte meg James, és egyáltalán nem vette zokon az ugratást. - Te is ezt tetted minden nyáron hat éven át. Nem emlékszel rá? - Én csak apa voltam - javította ki Anthony a bátyját. - Sőt, inkább egy nagy testvér. Csodálkozom, hogy nem nősültél meg, mint Jason, hogy Jeremynek anyát szerezzél. Bár, ha Conrad Sharp hajlandó volt veled megosztani a gyermeknevelés gondjait, akkor talán nem tartottad szükségesnek. James felugrott a ringbe, és átbújt a szalagok között. - Most a legjobb barátomat csúfolod. Anthony elegánsan meghajolt. - Elnézést. Tehát ki gondoskodik majd a drága gyermekről, amíg eldöntöd, hogy végleg hazaköltözöl-e? James az öklével Anthony hasába vágott. - Te. Anthony kétrét görnyedt, hogy magához térjen az ütéstől, és a váratlan közléstől. A teremben azonnal fogadásokat kötöttek rájuk. Végre valaki, aki talán képes megverni a verhetetlen Lord Maloryt! Malory néhány centiméterrel magasabb volt, de a másik férfi tagbaszakadtabbnak tűnt. Azt a benyomást keltette, hogy minden jelenlévőnek alaposan el tudná látni a baját, Sir Anthonyt is beleértve. A nézőközönség szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen élményben lehet része. Kevesen tudták, hogy két fivérről van szó. Amint Anthony újra lélegzethez jutott, haragos pillantást vetett Jamesre a meglepetésszerű ökölcsapás miatt. Ám az előbb elhangzott kijelentésére mindössze ennyit válaszolt: - Én? Minek köszönhetem ezt a szerencsét? - Téged választott a legény. Te vagy a példaképe. Persze csak utánam. - Hát persze - válaszolta Anthony, és ő is meglepte Jamest egy jól irányzott balhoroggal, amitől a férfi hátratántorodott. - Örömmel elvállalnám a fiút, de ne várd el tőlem, hogy ugyanúgy visszafogjam magam a szórakozásban, mint ahogy Reggie kedvéért tettem - jegyezte meg Anthony, míg James az állkapcsát igazgatta. Most már komoly arccal köröztek egymás körül, és egy-egy újabb ütés is elcsattant. - Nem is várom el tőled. Egészen más, amikor egy fiúra kell vigyáznod. Különben is, ez a kölyök már tizennégy éves kora óta nőkkel hetyeg! Anthonyból kitört a nevetés, de sajnos közben megfeledkezett magáról, és egy hatalmas ökölcsapás érte az arcát. Ám hamar sikerült kiegyenlítenie a számlát, és állon vágnia Jamest. A lendülettől a férfi a levegőbe emelkedett, és ez mindenkit lenyűgözött, hiszen robusztus teste

egyáltalán nem tűnt könnyűnek. Anthony hátralépett, hogy a bátyja levegőhöz jusson. Amikor James még mindig kétrét görnyedve felpillantott, széles mosoly terült el az arcán. - Valóban fájdalommal és szenvedéssel akarod tölteni ezt az éjszakát, Tony? Anthony is megvillantotta hófehér fogsorát. - Eszem ágában sincs, ha valami egyéb kellemes foglalatosságot találhatnánk. Ráadásul meg vagyok győződve arról, hogy nem lenne nehéz. - A bátyjához lépett, és átölelte a vállát. - Akkor elvállalod a fiút, amíg elkezdődik az iskola? - Örömmel. Bár attól tartok sok ugratást kell majd elviselnem miatta. Mindenki azt fogja hinni, hogy az én fiam. - Pontosan ezért vonzódik hozzád. - James mosolya még szélesebb lett. - Nagyon jó a humorérzéke. Ami pedig az éjszakát illeti, ismerek néhány mindenre kapható nőcskét... - Nőcskét? Látszik, hogy sokáig kalóz voltál, Hawke kapitány! Én viszont ismerek néhány előkelő hölgyet...

3. fejezet - Még mindig nem értelek, Ros - hajolt a barátnőjéhez Lady Frances. - Miért kötnéd magad egy férfihoz, amikor nem vagy rászorulva? Más lenne a helyzet, ha szerelmes lennél. Miért akarsz hozzámenni valakihez, akit még nem is ismersz? - Szerinted megtenném, ha nem ígértem volna meg, Frances? - kérdezte Roslynn. - Nem hiszem. Bár szerintem senki sem tudná meg, ha megszegnéd az esküdet. - Frances elhallgatott, amikor meglátta barátnője arckifejezését. - Felejtsd el, amit mondtam. - Rendben. - Akkor is olyan kár! - sóhajtott fel Frances. Az apró termetű, szőke hajú, barna szemű Lady Frances Grenfell minden szempontból különleges hölgy volt. Nem a szépségével, hanem inkább kellemes külsejével keltette fel a férfiak figyelmét. Annak idején Roslynn nem ismert nála élénkebb és vidámabb lányt. Ám ez még hét évvel ezelőtt volt, mielőtt hozzáment Henry Grenfellhez, és beleszürkült volna boldogtalan házasságába. A viselkedése mára higgadtan szemérmes, majdnem öregasszonyos lett, de időnként voltak még olyan pillanatok, amikor Roslynn felismerte benne azt a boldog kislányt, aki egykor volt. - Nincs nálad függetlenebb nő a világon - folytatta Frances határozott hangon. - Annyi pénzed van, hogy azt sem tudod, mihez kezdj vele. Ráadásul senki sem mondja meg, mit tegyél. Nekem hét évembe telt, hogy idáig eljussak, és ebből ötöt egy olyan férj mellett kellett leélnem, akit nem szerettem. Még most is hallgatnom kell az anyám szemrehányásait, ha olyat teszek, amivel nem ért egyet. Hiába vagyok özvegy, aki a kisfiával él, még mindig el kell tűrnöm mások irányítását. Neked senkivel sem kell törődnöd, mégis hozzá akarsz menni egy férfihoz, aki majd megnyirbálja a szabadságodat, ahogy Lord Henry tette velem. Ráadásul jól tudom, hogy semmi kedved hozzá. - Nem az számít, hogy mit akarok, hanem az, hogy mit kell tennem. - De miért? - fakadt ki kétségbeesetten Frances. - Szeretném tudni! Ne mondd, hogy a nagyapádnak tett ígéreted miatt. Kíváncsi vagyok, miért fogadtad ezt meg neki. Ha ennyire fontosnak tartotta a házasságot, lett volna elég ideje férjhez adnia téged. - Nos, én senkihez sem akartam férjhez menni - válaszolta Roslynn. - Nagyapa pedig az akaratom ellenére egyetlen férfit sem akart rám erőltetni. - Ennyi év alatt egyetlen jelölt sem akadt? - Nem örülök neki, hogy ennyire hangsúlyozod az évek számát. Arra célzol, hogy eljárt

felettem az idő, és nehéz lesz férjet találnom? Frances tágra nyitotta barna szemét. - Nehéz? - kacagott fel hitetlenkedve. - Ugyan már! A világ legegyszerűbb dolga lesz az oltár elé állnod valakivel. Annyi kérőd lesz, hogy azt sem tudod majd, melyiket válaszd. A korod egyáltalán nem számít, hiszen elbűvölőbb vagy, mint valaha. Ráadásul olyan hatalmas vagyonnal rendelkezel, hogy minden bankár azonnal elájulna, ha megtudná. - Huszonöt éves vagyok, Frances! - jelentette ki Roslynn olyan szomorú arccal, mintha legalább száz év nyomná a vállát. Frances elmosolyodott. - Én is, és egyáltalán nem érzem vénnek magam. Köszönöm szépen, hogy te másképp gondolod. - Más, ha az ember özvegy. Te már férjnél voltál egyszer, és senki sem csodálkozna azon, ha még egyszer házasságra akarnál lépni. - Eszem ágában sincs! Roslynn elkomorodott. - A férfiak majd rám néznek, ahogy a sok harmatos, elsőbálos leányzó mellett állok, és ki fognak nevetni. Frances megcsóválta a fejét. - Ugyan már, Ros... - Hidd el, hogy igazam van. Más körülmények között én is jót mulatnék azon, hogy egy huszonöt éves vénlány bolondot csinál magából! - fortyant fel Roslynn. - Azonnal hagyd ezt abba! Esküszöm, hogy a korod egyáltalán nem jelent majd gondot. Roslynn szeretett volna hinni a barátnőjének, de továbbra is aggodalommal gondolt a közeljövő megaláztatásaira. Szerette volna eltitkolni a fájdalmát, de majdnem kicsordultak a könnyei. Nagyon félt attól, hogy nevetségessé válik a férjkeresés során. - Azt fogják hinni, hogy valami hibám van, és azért nem mentem még férjhez. Jól tudom, milyen gonoszak az emberek. - Meg fogják érteni, ha megtudják, hogy az elmúlt hat évet a nagyapád gondozásával töltötted. Tisztelni fognak érte. Nos, ne beszéljünk többet a korodról. Az most a legkisebb gondunk. Mikor akarsz végre válaszolni az eredeti kérdésemre? Barátnője szigorú arcát látva, Roslynn a rá jellemző mély, fátyolos hangján felnevetett. Nettievel előző este érkeztek meg a South Audley Street-i házba. A két barátnőnek csak ma reggel nyílt alkalma a beszélgetésre. Régi barátság volt ez, amely már tizenkét éve tartott, pedig az elmúlt tíz évben csak egyszer találkoztak. Akkor Frances a skót felföldön nyaralt a fiával, Timmyvel, pontosan négy évvel ezelőtt. Roslynnak voltak Skóciában más barátnői is, de egyik sem állt olyan közel hozzá, mint

Frances, akinek el tudta mondani minden titkát. Tizenhárom éves korukban találkoztak, amikor nagyapja Angliába küldte Roslynnt, hogy „hölgyet faragjanak belőle”. Az idős férfi attól tartott, hogy az unokájából egy fiús vadóc válik, aki nem képes a társadalmi rangjához méltóan viselkedni. Félelmei jogosak voltak, a kislány mégis zokon vette a bánásmódot. Roslynn két évig maradt az iskolában, majd „javíthatatlan viselkedés” miatt eltanácsolták, és visszaküldték Cameron Hallba. Nagyapa nem haragudott rá. Annyira hiányzott neki a kislány, hogy örült, amikor végre ismét vele lehetett. Sikerült az iskola egyik legjobb tanárnőjét magához csábítania, hogy folytassa Roslynn nevelését. Miss Beechham rengeteg pénzt kapott az öreg skóttól, és semmivel sem lehetett eltéríteni attól a szándékától, hogy finom hölgyet faragjon Roslynnból. Az Angliában töltött két év alatt Frances és Roslynn elválaszthatatlanok voltak. A lány nem lett elsőbálozó, és nem mutatták be a társaságnak tizennyolc éves korában, Frances levelei alapján mégis átélte ezeket az eseményeket. Frances révén megismerte az igaz szerelem érzését, majd azt is, hogy milyen szörnyű egy olyan férjjel élni, akit nem szeret. Bár nem voltak gyermekei, mégis mindent tudott róluk - legalábbis egy bizonyos fiúgyermekről -, mert Frances részletesen beszámolt neki Timmy növekedéséről. Roslynn is hosszú leveleket írt barátnőjének az elmúlt években, bár az ő élete nem bővelkedett izgalmakban. Az elmúlt néhány hónapban azonban nem akarta Francest nyugtalanítani, ezért nem írt neki nagyapja félelmeiről, és Geordie-ról. Most hogyan mondjon el mindent? Hogyan magyarázza el a lánynak, hogy nemcsak egy idős ember ostoba képzelgéséről van szó, hanem valóban veszély fenyegeti? Roslynn elhatározta, hogy az elején kezdi. - Meséltem már neked, hogy hétéves voltam, amikor az anyám belefulladt az Etive-tóba. Emlékszel? - Igen. Ez egy évvel az apád halála után történt - válaszolta lágy hangon Frances, és gyengéden megsimogatta Roslynn kezét. Roslynn bólintott, de most nem akart elmerülni a szülei halála miatt érzett fájdalomban. Az emlékek még mindig szörnyűek voltak. - Nagyapa mindig az unokaöccsét, Geordie-t vádolta az anyám halálával. Geordie vásott gyerek volt, aki kínozta az állatokat, és különféle baleseteket okozott, amelyeken aztán jót nevetett. Akkor még csak tizenegy éves volt, de a csínytevései miatt az egyik lovászunk eltörte a lábát, a szakács komoly égési sérüléseket szenvedett, egy lovat pedig le kellett lőni. Arról meg semmit sem tudtunk, hogy otthon mit művel, amikor nem velünk van. Az apja az anyám egyik unokatestvére volt, és ha meglátogatott minket, mindig magával hozta Geordie-t is. Amikor az anyám vízbe fulladt, Geordie már egy hete nálunk volt. - De hogyan okozhatta az anyád halálát?

- Soha nem tudtuk bebizonyítani. Mindenki úgy gondolta, hogy a csónakja felborult, és nehéz téli ruházatában nem tudott a partra úszni. - Mit keresett a tavon, télvíz idején? - Ott nőtt fel, és a víz a természetes eleme volt. Imádta a tavat, és nyáron minden nap úszott benne. Egész évben a partján sétált, és ha meglátogatott valakit a tó másik oldalán, nem kocsiba ült, hanem csónakba. Volt egy saját kis ladikja, amelyet könnyűszerrel tudott irányítani. Nekem is volt egy csónakom, de én egyedül soha nem szállhattam vízre. Az anyám hiába volt jó úszó, nem tudta elérni a partot. - Senki sem segített neki? - Nem volt senki a közelben. Aznap úgy tervezte, hogy a tó túloldalára evez, és valószínűleg már a tó közepén járhatott, amikor elsüllyedt. Néhány nap múlva az egyik bérlőnk megjegyezte, hogy a baleset előtti napokban látta Geordie-t azon a helyen, ahol a csónakokat tartottuk. Nagyapa nem törődött volna ezzel a kijelentéssel, ha Geordie nem lett volna akkora csínytevő. Az is feltűnt neki, hogy a fiú ugyanúgy a lelkére vette az anyám halálát, mint én, pedig egyáltalán nem kedvelt minket. - Tehát a nagyapád azt gondolta, hogy Geordie csinált valamit a csónakkal? Roslynn bólintott. - Valamit, amitől lassan beszivárgott a víz. Ez jellemző volt Geordie-ra. Jót nevetett volna azon, hogy valaki csuromvizes lesz, és tönkremegy a csónakja. Szerintem csak egy jó tréfának tartotta, és nem gondolta volna, hogy balul sül el. Nem hiszem, hogy bárkit meg akart volna ölni, csak azt hitte, hogy a csónak tulajdonosa vizes lesz, és dühöngeni fog. Nem tudhatta, hogy az anyám eltávolodik a parttól. - De akkor is... - Igen, akkor is - sóhajtott fel Roslynn. - Nagyapa nem tudta bebizonyítani Geordie bűnösségét, és így semmit sem tehetett. A csónakot nem találták meg, ezért nem derült ki, hogy megrongálták-e. Az eset után nagyapa többé nem bízott Geordie-ban, és amikor legközelebb a Hallba jött, egy szolgának az volt a dolga, hogy állandóan a fiú nyomában legyen. Gyűlölte a gyereket, de nem tilthatta ki a házából, mert nem akarta elárulni az apjának a gyanúját. Viszont megfogadta, hogy Geordie egy fillért sem kap majd tőle. Amikor a fiú apja meghalt, csak egy kis örökséget hagyott Geordie-ra. Nagyapa sejtette, hogy az unokatestvérem irigykedik rá, és igazságtalannak tartja, hogy az ő családja sokkal szegényebb, mint a miénk. Ez azért történt így, mert nagyapa volt a legidősebb fiú, és ő örökölte a Cameron-vagyont. Nagyapa biztosra vette, hogy Geordie-nak erre a pénzre fájt a foga, amikor megkérte a kezemet. - Igazságtalan vagy magadhoz, Ros. Miért gondolod, hogy csak a vagyon miatt akart feleségül venni? Roslynn legyintett.

- Geordie soha nem kedvelt engem, Frances. Az évek során egyre nőtt közöttünk a kölcsönös ellenszenv. Gyűlölt, amiért én voltam nagyapa legközelebbi rokona. Csak akkor tudta meg, hogy milyen kevés az öröksége, amikor az apja meghalt. Ezután hirtelen megváltozott a viselkedése, és igyekezett a kedvemben járni. - Te azonban visszautasítottad - jegyezte meg Frances. - Természetesen. Nem vagyok olyan ostoba, hogy megtévesszenek a hamis bókok. Ám Geordie nem adta fel. Továbbra is megjátszotta a szerelmest, pedig a szemében láttam, hogy mennyire gyűlöl. - Most már mindent tudok, mégsem értem, miért kell ilyen nagy sietséggel férjhez menned. - Miután nagyapa meghalt, senki sem maradt, aki meg tudna védeni. Márpedig Geordie veszélyt jelent rám nézve. Nagyon sokszor megkérte már a kezem, és nem rejtette véka alá a szándékát: a Cameron-vagyonra fáj a foga, és mindenre képes, hogy megkaparintsa. - Mit tud tenni? Roslynn undorodva húzta el a száját. - Én azt hittem, hogy semmit. Ám nagyapa bölcsebb volt nálam, és elárulta, hogy milyen veszély leselkedik rám. Frances a szája elé kapta a kezét. - Ha valami történik veled, a pénz Geordie-ra szállna? - Nem. Nagyapa erről előrelátóan gondoskodott. Ám ha Geordie kezei közé kerülök, akkor erőszakkal rákényszeríthet a házasságra. Több módja is lehet ennek, hiszen vannak kábító hatású szerek, vagy megvesztegethető papok. Akkor soha nem tudom aláírni azt a házassági szerződést, amelyet nagyapa szerkesztett nekem. Ha Geordie gonosz terve sikerülne, minden az övé lenne. Nem kell mást tennie, mint elfognia, és erőszakkal elvennie feleségül. A házasság érvénybe lépése után már nem is lenne rám többé szüksége. Jobban is járna, ha eltűnnék, nehogy valakinek elmeséljem, hogy mit tett velem. Frances megborzongott. - Biztos, hogy nem csak képzelődsz? - Bárcsak úgy lenne! Nagyapa mindig abban reménykedett, hogy Geordie megnősül, de erre a mai napig nem kerüli sor. A nagyapám szerint csak arra vár, hogy egyedül maradjak, és senki ne tiltakozzon, ha erőszakkal feleségül vesz. Túl erős ahhoz, hogy felvegyem vele a harcot, bár a cipőmben mindig hordok egy tőrt. - Egy tőrt? - Igen. Nagyapa megtanított a használatára is. Ám mire mennék egy apró tőrrel, ha Geordie felbérel valakit, hogy elraboljon? Most már tudod, hogy miért kellett olyan hirtelen elhagynom Skóciát, és miért vagyok itt. - Azt is értem már, hogy miért akarsz férjet találni magadnak.

- Igen. Ha férjhez mentem, Geordie már semmit sem tehet. Nagyapa megígértette velem, hogy gyorsan a házasságba menekülök. Mindent eltervezett, még a szökésemet is. Geordie először Skóciában fog keresni, és csak azután jön Londonba. Ezért most van egy kis időm arra, hogy találjak valakit. Sajnos nem sok. - Milyen kár! - sóhajtott fel Frances. - Nem biztos, hogy ilyen hamar bele tudsz szeretni egy férfiba. Roslynn elmosolyodott, mert eszébe jutott nagyapja szigorú intése: - Először legyen gyűrű az ujjadon, kislányom. A szerelmet később is megtalálhatod. - Roslynn akkor mélyen elpirult, mert jól tudta, hogy az idős férfi mire céloz. Az öregember azonban így folytatta: - Ám ha az öledbe hullik a szerelem, akkor ne habozz megragadni az alkalmat. Nincs jobb a házasságban megtalált szerelemnél. Akkor nem kell később keresgélned. Nagyapja a jövendőbelijével kapcsolatban is ellátta tanáccsal: - Azt mondják, hogy a nőcsábászból lesz a legodaadóbb férj, ha egy szép lány rabul ejti a szívét. Mivel már kitombolta magát, örömmel megállapodik a szerelme mellett. - Azt hallottam, hogy kutyából nem lesz szalonna, ezért egy szoknyapecér is mindig csapodár marad - tiltakozott Roslynn, mert ez a tanács nem nyerte el a tetszését. - Ki állítja ezt? Ha így van, akkor az a nő nem ejtette rabul a férfi szívét. A szívét célozd meg, kislányom, és akkor boldog leszel. Ám nehogy azt hidd, hogy egy tejfölösszájú tacskóra gondolok. Eszedbe ne jusson! Olyan férfit keress magadnak, aki már eleget látott, és kitombolta magát. Viszont arra is ügyelj, hogy ne legyen fásult és kiégett. - Ezt miből fogom tudni megállapítani? - Abból, hogy vannak még érzései. Hogy fel tudod izgatni - ne pirulj el mindig! Annyi fiatalember vérét fogod még felpezsdíteni, hogy azt sem tudod, mihez kezdj velük. A nőcsábászok érdeklődését is felkelted majd, ezért nagy lesz a választék. - Nekem nem kell egy szoknyapecér! - jelentette ki határozottan a lány. - Dehogynem - jósolta meg Duncan. - Nekik egyetlen nő sem tud ellenállni. Csak arra ügyelj, hogy gyűrű legyen az ujjadon, mielőtt... - Nagyapa! Az öregember bosszúsan felhorkantott. - Ha nem tanítlak meg rá, akkor honnan fogod tudni, hogy mit kell tenni egy olyan férfival? - Majd arcul ütöm! Másmilyen bánásmódot úgysem érdemel. A férfi felnevetett. - Ez ostobaság, kislányom - csitítgatta felháborodott unokáját. - Ha találkozol egy olyan férfival, akit vonzónak találsz, és megdobogtatja a szívedet, akkor ne vesd meg azért, mert szoknyapecér. - De igen, azt fogom tenni!

- Mondtam már, hogy nagyszerű férj válik belőlük! - Az idős férfi már majdnem kiabált, mert felbosszantotta unokája makacssága. - Azt akarom, hogy a lehető legjobb férfit találd meg, még akkor is, ha kevés időd lesz a keresésre. - Honnan tudod, hogy olyan nagyszerű férjek, nagyapa? - A lány nem volt mérges, csak felzaklatta ez a beszélgetés. A nagyapjának fogalma sem volt arról, hogy Frances leveleiből már sok mindent megtudott a nőcsábászokról, és arra a következtetésre jutott, hogy ezeket férfiakat legjobb nagy ívben elkerülni. - Én is olyan voltam - jelentette be nagyapa. - Ne nézz ilyen meglepetten. Tizenhat évig hajkurásztam a nőket, mielőtt elvettem feleségül a nagyanyádat, és a halála napjáig hűséges maradtam hozzá. Nagyapa kivétel. Egyetlen kivétel. Ettől még Roslynn véleménye nem változott meg az efféle úriemberekről. Ám ezt nem árulta el Duncannak, hanem úgy tett, mintha sikerült volna meggyőznie. Ugyanakkor eldöntötte magában, hogy ezt a tanácsát nem fogadja meg, hiszen ezen a téren nem köti semmiféle ígéret. Ezért amikor most Frances a szerelmet említette, Roslynn megvonta a vállát. - Ha nem találom meg, akkor megleszek nélküle. Te is kibírtad. - Nem volt más választásom - mondta Frances komor arccal. - Ne haragudj, nem akartalak emlékeztetni rá. Most csak egyetlen célom van: mutass be nekem egy elfogadható külsejű férfit, aki nem hajkurássza a nőket, és tökéletesen elégedett leszek. Biztosan meg tudom majd kedvelni, és ennyi elég is. - A lány mosolyogva folytatta: - A nagyapám megengedte, sőt majdnem megparancsolta, hogy ha nem találom meg a szerelmet a házasságban, akkor keressem máshol. - Ezt mondta? És te képes lennél rá? Roslynn jót kacagott barátnője felháborodott arckifejezésén. - Először férjet kell találnom, aztán majd ráérek szeretőt keresni magamnak. Bár nagyon vágyom arra, hogy a kettő ugyanaz a személy legyen!

4. fejezet - Nos, mi a véleményed? Megfelel? - Anthony az ajtófélfának támaszkodva figyelte Jeremyt. A fiú elragadtatott arccal nézett körül a szobában. - Nahát, Tony bácsi! Hiszen ez... - Azonnal hagyd ezt abba! - förmedt rá Anthony mérgesen. - A többi nagybátyádat kedvedre bácsizhatod, de engem szólíts Tonynak. Megértetted? Jeremy arcán széles mosoly terült szét, és egyáltalán nem ijedt meg Anthony komor tekintetétől. - Minden csodálatos, Tony! A szoba, a ház és te is. Nem is tudom, hogyan köszön... - Akkor ne erőlködj. - Anthony türelmetlenül a fiúba fojtotta a szót. - Elég ebből a lelkendezésből, mert még nem tudod, hogy mi vár rád. Teljesen el foglak zülleszteni. Úgy kell az apádnak, miért bízott rám? - Ez remek! - kiáltott fel a legény. Anthony majdnem elnevette magát. Jeremy komolyan elhitte a szavait! - Az kéne még csak! Jason át is harapná a torkomat, így is szörnyű haragra gerjed majd, ha megneszeli, hogy James nem őt bízta meg a felügyeleteddel, hanem engem. Kizárólag olyan hölgyeknek foglak bemutatni, akiknek a létezéséről az apád már elfeledkezett. - Mint például Regan? Anthony most már kezdett komolyan dühbe jönni. - Ma azt akarod, hogy jól kijöjjünk egymással, akkor ne emlegesd többé ezen a néven. Pontosan olyan elvelemült vagy, mint az apád. - Nem hagyom, hogy csúnyán beszélj az apámról, Tony bácsi - jegyezte meg Jeremy komoly arccal. Anthony a fiúhoz lépett, és megborzolta a haját, amely ugyanolyan fekete volt, mint az övé. - Ne érts félre, kölyök. Szeretem az apádat. Mindig is szerettem. Ám ettől még megmondom neki a magamét, ha ahhoz van kedvem. Ne feledd, hogy sokkal előbb volt az én bátyám, mint a te apád, és semmi szüksége arra, hogy megvédd. Higgadj le, nem akartam bántani a jó öreg Jamest. Jeremy megnyugodva nevette el magát. - Rega... Reggie mesélte, hogy mindig szerettél vitatkozni a bátyáiddal. - Valóban? Az a kislány pedig szereti mindenbe beleütni az orrát - válaszolta Anthony elérzékenyülve. - Erről jut eszembe, ma reggel küldött nekünk egy üzenetet. Úgy tűnik, most kivételesen a férje nélkül van a városban, és kísérőre van szüksége egy ma esti bálba. Mit szólnál

ehhez a feladathoz? - Ezt komolyan mondod? - kérdezte Jeremy izgatottan. - Miért ne? Reggie jól tudja, hogy ki nem állhatom az efféle estélyeket, és nem is kért volna meg rá, ha valaki mást tudott volna keríteni. Edward elvitte a családját Haverstonba egy hétre, hogy meglátogassák Jasont. Derek is velük van, ezért csak mi ketten maradtunk itthon a Malory család tagjai közül. Rábízhatjuk persze az apádra is, ha sikerül még idejében előkerítenünk. Egy hétig még itt rontja a levegőt, de mintha arról beszélt volna, hogy meglátogatja egy régi barátját... - Sarah-t - közölte huncut tekintettel a fiú. - Egy kocsmában dolgozik, és... - Kímélj meg a részletektől! - Úgysem tudnád rábeszélni, hogy elmenjen egy bálba, még a kedvenc unokahúga kedvéért sem. Én viszont szívesen elvállalom. Már megfelelő ruháim is vannak, sőt táncolni is tudok. Connie megtanított. Anthony jót nevetett, amikor ezt meghallotta. - Igen? Na, és ki vezetett? Te vagy ő? Jeremy vigyorgott. - Egy kicsit mind a ketten. De azóta már a nőcskékkel is gyakoroltam, és egyikük sem panaszkodott. Anthony legszívesebben megkérdezte volna, hogy mit gyakorolt azokkal a nőkkel, de inkább csendben maradt. A kölyök túl sok időt töltött az apja rangon aluli ismerősei között. Mihez kezd most ezzel az elbűvölő kis gazemberrel? Valamit tennie kell vele, mert Jeremy még nem sajátította el a megfelelő társasági viselkedést. Erről persze az apja tehetett, aki kalóz és hírhedt nőcsábász volt. A kalózkodással már felhagyott ugyan, de akkor sem mutatott jó példát a fiának. Lehet, hogy át kéne adnia a Jeremyt az unokatestvéreinek, amikor visszatérnek Londonba. Ők majd megtanítanák neki a legfontosabbakat. - Reggie biztosan szívesen táncol majd veled, de ha nőcskének mered nevezni, azonnal leharapja a fejedet. Már elég jól ismer téged, és örülni fog a társaságodnak. Azt hiszem, sikerült megkedveltetni magad vele. - Már azon a napon a szívébe loptam magam, amikor elraboltuk. - Erre ne is emlékeztess! Csak azután enyhült meg irántad, amikor megtudta, hogy ki vagy. James-nek is lehetett volna annyi esze, hogy nem húz ujjat a vikomttal. Ám ő minden áron móresre akarta tanítani egy régi sérelme miatt. Mennyire meglepődölt, amikor rájött, hogy Reggie éppen hozzá ment feleségül! - Ez mindent megváltoztatott. - Hát persze. Apádnak akkor sem kellett volna magával vonszolnia, amikor bosszút akart állni a vikomton. - Ez egy becsületbeli ügy volt.

- Tehát hallottál már a becsületről? - kérdezte Anthony kesernyés mosollyal. - Akkor talán mégis tudok veled kezdeni valamit. Persze csak akkor, ha a nőcske szót egyszer s mindenkorra száműzöd a szótáradból. Jeremy elpirult. Nem ő tehetett arról, hogy életének első éveit egy kocsmában töltötte, míg az apja tudomást nem szerzett a létezéséről és magához nem vette. Connie, James első tisztje és legjobb barátja, kötelességének érezte, hogy csiszolgassa a fiú beszédét. Most pedig egy újabb felnőtt bukkant fel az életében, aki nevelni akarja. - Talán mégsem vagyok elég jó ahhoz, hogy elkísérjem... - Ne vedd úgy a szívedre, amit mondok neked - csóválta meg a fejét Anthony. - Gondolod, hogy megbíztalak volna ezzel a feladattal, ha nem tartanálak alkalmasnak rá? Ne feledd, hogy Reggie a kedvenc unokahúgom! Jeremy most megint elkomorodott, ám ezúttal más aggodalma támadt. - Nem vállalhatom el. Erre nem is gondoltam! Ha valaki másról lenne szó, akkor talán... Nem, szó sem lehet róla. - Mi a csudát motyogsz itt összevissza? Jeremy Anthony szemébe nézett. - Nem vihetem el a bálba, ha csak én vigyázok rá. Mi van, ha egy hozzád hasonló férfi zaklatni kezdi? - Hozzám hasonló? - Anthony nem tudta, hogy nevessen, vagy inkább felképelje a fiút. - Tudod, hogy mire gondolok, Tony. Ha egy olyan férfi közeledik hozzá, akit még a visszautasítás sem riaszt el. Persze én bárkit hajlandó vagyok torkon ragadni, aki arra vetemedik, hogy... - De senki nem vesz komolyan egy tizenhét éves fiút - jegyezte meg Anthony a homlokát ráncolva. - A pokolba! Ezért gyűlölöm az ilyen összejöveteleket. Eddig sem kedveltem őket, és ezután sem fogom. Tökéletesen igazad van, kölyök. Kénytelenek leszünk egy köztes megoldást választani. Te elkíséred, és szemmel tartod Reggie-t. Crandalék bálterme egy kertre néz. Én majd ott leszek egész idő alatt, és így nem kell megjelennem a vendégek között. Ez ellen még az aggodalmaskodó férjének sem lenne semmi kifogása. Elégedett vagy, ifjú lovag? - Igen, mert így tudom, hogy kéznél vagy, és közbe tudsz lépni, ha valaki komolyan zaklatja. Mégsem értelek, Tony. Nem fogod magad halálra unni egész éjszaka a kertben? - Dehogynem. De talán most az egyszer kibírom a megpróbáltatásokat. Fogalmad sincs, hogy milyen lenne a másik megoldás, ha mégis megjelennék egy ilyen eseményen. Ne is akard megtudni. Ez az én keresztem, de magam választottam ezt az életet, ezért nem panaszkodom. Azzal Anthony távozott, és magára hagyta Jeremyt a szobájában.

5. fejezet - Most már hiszel nekem, kedvesem? - súgta Frances Roslynn fülébe, miközben elhaladt mögötte. A lányt körülvették a rajongói, akik a megérkezése óta egyetlen pillanatra sem tágítottak mellőle. Az elmúlt három napban három bálon vett részt, és mindegyiken hasonló sikert aratott. A kérdés olyan ártatlannak tűnt, hogy az sem lett volna baj, ha meghallja valaki, ám senki sem figyelt fel rá. A jelenlévő úriemberek le sem vették a szemüket a kék szaténruhában pompázó Roslynnról, bár most éppen egy másnapi versenyről folytattak barátságos beszélgetést. Ezt a témát Roslynn hozta szóba, mert csak így tudta elterelni a férfiak figyelmét arról a vitáról, hogy ki táncoljon vele legközelebb. A lány már nagyon elfáradt. Főleg a Lord Bradleyvel való tánc jelentett számára hatalmas megpróbáltatást, mert ennyire kétballábas férfival még soha életében nem találkozott. Ráadásul minden bizonnyal neki volt a legnagyobb lába egész Angliában. Jól tudta, hogy Frances mire gondol, hiszen az elmúlt napokban nemegyszer feltette már neki ezt a kérdést. A barátnője nagyon élvezte, hogy bebizonyíthatja az igazát, és Roslynnt lelkendezve fogadják a férfiak, ha valahol megjelenik. Olyan büszke volt, mintha Roslynn népszerűsége az ő érdeme lenne. - Hiszek neked. - Roslynn felsóhajtott, és remélte, hogy már nem sokáig kell bizonygatnia az igazát. - Valóban látom, hogy igazad volt. Most viszont az aggaszt, hogy nem tudok majd ennyi közül választani. Frances kicsit távolabb vonta a férfiaktól, hogy gyengéden megdorgálja. - Most még nem kell választanod. Alig kezdted el a keresgélést, és sok lehetséges jelölttel még nem is találkoztál. Ne ugorj azonnal fejest a házasságba! - Rendben van. Nem akarom egy teljesen idegen férfival összekötni az életem. Tudom, hogy idegen lesz számomra, de mégis szeretnék minél többet megtudni róla, mielőtt hozzámegyek. Meg kell ismernem a kiszemelt prédát, hogy kizárjak minden tévedést és hibát. - Szépen vagyunk! - Frances az ég felé emelte a tekintetét. - Így tekintesz a jövendőbelidre és a házasságra? Roslynn ismét felsóhajtott. - Nem is tudom, Frances. Úgy érzem, hogy hideg fejjel kell döntenem, és eddig egyik férfi sem keltette fel az érdeklődésemet. Mintha a piacon nézelődnék, és férjet vásárolnék magamnak. Akárhogy is szépítgetem, pontosan erről van szó. Ha csak ennyi a választék, akkor nem reménykedem abban, hogy kedvelni fogom a leendő férjemet. Nem vagyok elragadtatva azoktól, akikkel eddig találkoztam. Ám ha valamelyikük megfelel a többi feltélelnek...

- Ugyan már! - torkollta le Frances szigorú arccal. - Még csak most kezdted el a kutatást, és máris fel akarod adni? Mitől ment el ennyire a kedved? Roslynn elhúzta a száját. - Mindnyájan olyan fiatalok, Frances. Gilbert Tyrwhitt nem lehet több húszévesnél, és Neville Baldwin sem sokkal idősebb nála. A gróf körülbelül egyidős velem, mégis úgy viselkedik, mintha még iskolás lenne. Az a másik kettő sem sokkal különb. Olyan öregnek érzem magam mellettük! Nagyapa a lelkemre kötötte, hogy idősebb férfit válasszak, de hol találok olyat? Nehogy azt mondd, hogy már mindegyiknek felesége van, mert akkor kiugrom az ablakon! Frances jót nevetett. - Ne légy ennyire türelmetlen, Ros! Nagyon sok tiszteletreméltó úriember van itt. Néhányan özvegyek, mások pedig megrögzött agglegények, de biztosan megváltoztatják a véleményüket, ha megpillantanak téged. Abban viszont igazad van, hogy be kell mutatnom őket neked, mert a körülötted sürgölődő lelkes ifjak miatt úgy érezhetik, hogy nincs esélyük nálad. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy hatalmas sikered van. Ha idősebb férfit akarsz, akkor bátorítanod kell, és elhitetni vele, hogy... érdeklődsz iránta... Érted, mire gondolok? - Ne pironkodjál, Frances! Ha szükséges, tudok nyílt lenni. Még arra is kész vagyok, hogy egyértelműen kinyilvánítom a szándékomat, és én kérem meg a kezét. Ne nézz ilyen megbotránkozva rám! Mindenre el vagyok szánva, és semmi sem tántoríthat el a célomtól. - Úgysem mernél ennyire merész lenni. - Más körülmények között talán nem. Most viszont nincs más választásom. Nem érek rá betartani a hagyományos udvarlás szabályait, arra pedig végképp nincs időm, hogy ölbe tett kézzel várjak a megfelelő férfi felbukkanására. Mutasd meg a tapasztaltabb férjjelölteket, és megmondom, hogy melyikkel szeretnék megismerkedni. Elegem van ezekből a fiatal tacskókból. - Ám legyen - válaszolta Frances, és körülnézett a helyiségben. - Nézd azt a magas férfit a zenekar mellett! A neve nem jut az eszembe, de úgy tudom, hogy özvegy, és van két gyermeke. Az is lehet, hogy három. Körülbelül negyvenegy éves, és úgy hallottam, nagyon kellemes ember. Van egy hatalmas birtoka Kent-ben, a gyerekei ott laknak, de ő jobban szereti a városi életet. Mit szólsz hozzá? Ő már jobban megfelel? Roslynn elmosolyodott Frances gúnyos hangján. - Nem rossz. Tetszik az őszülő halántéka. Ha már nem lehet szó szerelemről, legalább kellemes külsejű legyen a férjem. Ő pedig az. Szerinted is? Kezdetnek nem is rossz. Nos, ki van még? Frances helytelenítő pillantást vetett a barátnőjére, mert most már ő is úgy érezte, mintha a piacon válogatnának. Bosszantotta, hogy Roslynn ezt ilyen természetesnek tartja. Kiábrándító volt számára barátnője hideg és számító hozzáállása. Pedig tulajdonképpen minden esetben erről

van szó, csak más nők esetében az apa vagy a gyám intézi el a házasság gyakorlatias és üzleti részét. A lányok addig ráérnek álmodozni az örök szerelemről, esetleg beletörődnek abba, hogy ilyen nem létezik. Rosnak senkije nem volt, aki helyette tárgyalhatott és érdeklődhetett volna, ezért kénytelen volt maga intézni a férjválasztás minden feladatát, beleértve a pénzügyi megállapodásokat is. Miután Frances megértette barátnője különleges helyzetét, már nagyobb kedvvel vetette bele magát a keresésbe, és egyik úriembert a másik után mutatta meg Roslynnak. Egy óra múlva a lány már mindegyikkel beszélt, és néhány lehetséges jelöltre szűkítette a korban hozzá illő férfiak képzeletbeli listáját. Ám a fiatalok még mindig nem tágítottak, és egyik táncot a másik után követelték tőle. Az elsöprő siker és a népszerűség megnyugtatta a lányt, ugyanakkor kezdett egyre terhesebbé válni számára. Hosszú ideig elszigetelten élt a nagyapjával, és a gyerekkora óta náluk dolgozó szolgálókkal, ezért nem sok gyakorlata volt az idegen férfiakkal való társalgásban. Az otthon körülötte forgolódó urakat már régen ismerte, az ismeretlenekről pedig nem vett tudomást. Roslynnak fogalma sem volt arról, hogy milyen hatással van a férfinépre. Bezzeg Nettie azonnal észrevett mindent! Amikor idegenek között kellett forgolódnia, annyira feszélyezve érezte magát, hogy nem vette észre, mi zajlik körülötte. Ezért nem meglepő, hogy az elején annyit aggodalmaskodott a kora miatt, és eszébe sem jutott, hogy különleges szépsége ellensúlyozza ezt a hiányosságát. Roslynn úgy gondolta, hogy nem a külsejével, hanem az örökségével fogja elérni a célját, és a vagyona miatt talál majd hamar férjet magának. Amikor az első nap meglátta, mennyi elsőbálos leánnyal kell felvennie a versenyt, úgy vélte, be kell majd érnie egy család második vagy harmadik fiúgyermekével, aki nem rendelkezik komoly anyagi lehetőségekkel. Esetleg kénytelen lesz egy megrögzött szerencsejátékost választani, akit adósságok és jelzáloghitelek fojtogatnak. Gondosan megfogalmazott házassági szerződése biztosította számára, hogy az esküvő után is maga rendelkezzen a vagyona legnagyobb részével, mégis úgy döntött, hogy nagylelkű lesz. Megengedhette magának, hiszen annyi pénze volt, hogy néha maga is szégyellte. Ám miután Frances elvitte az első társasági eseményre, Roslynn átértékelte a helyzetét. Hamar észrevette, hogy nagyon sok férfi érdeklődik iránta, pedig még senki sem tud a hatalmas vagyonáról. A ruhái és az ékszerei ugyan önmagukért beszéltek, de akkor is személyes sikert jelentett, hogy a gazdag gróf és az elviselhetetlen Lord Bradley már meglátogatta a South Audley Streeten. Az újonnan a listájára került idősebb férfiak sem szűkölködtek anyagiakban, mégis mindnyájan el voltak ragadtatva, hogy figyelemre méltatta őket. Vajon hajlandóak lennének elvenni feleségül? Majd elválik. Most azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy minél többet megtudjon róluk. Nem akart kellemetlen meglepetéseket az esküvő után. Szüksége lett volna egy olyan bizalmasra vagy tanácsadóra, aki már jó ideje ismeri a szóban

forgó urakat, és segít leszűkíteni a kört. Frances túlságosan visszahúzódó és a világtól elzárt életet élt, ezért nem sok hasznát vette a jelöltek tulajdonságainak elemzésében. Személyesen csak a volt férje egykori barátait ismerte, és azok közül egyiket sem ajánlotta. Ma este olyan férfiakat mutatott be Roslynnak, akiket csak felszínesen ismert, és nagyon keveset tudott róluk. Talán még a pletykák is nagyobb segítséget jelentettek volna, annak ellenére, hogy eléggé megbízhatatlan hírforrásnak számítanak. Ráadásul a régebbi eseményeket mindenki hamar elfelejti, ha valami új történik. Roslynn szerette volna, ha több barátnője is van Londonban, de sajnos be kellett érnie Frances-szel. Egyik nőnek sem jutott eszébe, hogy felbéreljen valakit, aki minden szükséges információt beszerezhetne a jelöltekről. De még ha meg is fordul a fejükben, akkor sem tudták volna, hogy hol találhatnak egy ilyen személyt. Ez túl egyszerű megoldás lett volna, márpedig Roslynn az elejétől kezdve arra számított, hogy a férjkeresés rendkívül nehéz és bonyolult feladat lesz. Főleg azt tartotta fájdalmasnak, hogy képtelenség ilyen rövid idő alatt jó döntést hozni egy ennyire fontos ügyben. Ma este legalább némi haladást ért el. Sir Artemus Shadwell, az ősz halántékú özvegyember összeszedte minden bátorságát, szembeszállt a körülötte legyeskedő fiatal lovagokkal, és felkérte táncolni. Sajnos tánc közben nem sokat tudtak beszélgetni, de annyit sikerült megtudnia, hogy az első házasságából öt gyermeke van. (Frances értesülései tévesnek bizonyultak!), és nem áll szándékában több gyermeket nemzeni, ha esetleg meg is nősül. Roslynn legszívesebben megkérdezte volna tőle, hogy ezt hogyan akarja elkerülni, de inkább hallgatott. Roslynn nem örült ennek, mert úgy vélte, hogy a házasságban az anyaság a legnagyobb öröm. Nagyon szeretett volna gyerekeket, legalább hármat vagy négyet. Tudta, hogy nem sok ideje van, hiszen már huszonöt éves. Igyekeznie kell, ha sok gyereket akar. Olyan férjre van szüksége, aki ezt megérti, és nem halogatja a gyermekvállalást. Azért még nem húzza ki Sir Artemust a listáról. Szegény ember nem tudhatta, hogy milyen tervei vannak vele, ezért nem fontolta meg a válaszát, amikor a gyermekekről faggatta. Egy férfinak könnyen meg lehel változtatni a véleményét. Ennyit még ő is tudott róluk. A tánc után Sir Artemus visszakísérte Franceshez, aki egy ismeretlen fiatal nővel álldogált a frissítőkkel megrakott asztalnál. Ekkor egy keringőt kezdett játszani a zenekar, és Roslynn észrevette, hogy az állhatatos Lord Bradley egyenesen feléje tart. A lány hangosan felnyögött. Betelt a pohár! Nem fogja hagyni, hogy ez az ügyetlen tacskó ismét összetiporja a lábát! - Mi a baj, Roslynn? - kérdezte Frances. - Semmi... illetve minden - válaszolta kétségbeesetten, majd nem törődve az idegen hölggyel, elkeseredett hangon kifakadt. - Nem fogok táncolni azzal a kétballábas Bradleyvel. Inkább elájulok! De tudom, hogy azzal zavarba hoználak, ezért jobb lesz, ha elrejtőzöm. Ments ki, légy szíves.

Ezután vidáman felnevetett, mert rájött, hogy ma este ez az első igazán jó döntése. Összeesküvő pillantást vetett a társaságában lévő két hölgyre, majd eltűnt a tömegben. Hadd magyarázkodjanak Lord Bradley-nek, aki majd nem érti, hogy hová tűnt a kiszemelt zsákmánya! Roslynn az egyik teraszajtóhoz sietett, és kilépett a szabadba, de nem távolodott el a helyiségtől. Az ajtó melletti falnak támaszkodva gyorsan körülnézett, hogy nem látja-e valaki, aki a teraszon állva a holdfényes kertben kíván gyönyörködni. Hála istennek, egy teremtett lélek sem volt a közelben. Kíváncsi lett, hogy sikerült-e megszabadulnia Lord Bradleylől, ezért megfordult, és bekukucskált az ajtón. A férfi éppen csalódott arccal távozott Francestől, de a lánynak egyáltalán nem volt lelkiismeret-furdalása. Még mindig fennállt annak a veszélye, hogy a lord a teraszon is körülnéz, ha nem találja a táncparketten. Akkor másik rejtekhelyet kéne keresnie. Elképzelte magát, amint a virágágyások között kuporog. Aztán eszébe jutott, hogy most is meglehetősen nevetséges látványt nyújt, és idegesen pillantott a háta mögé. Biztosan nincs senki a kertben? Szerencsére most sem látott vendégeket a teraszon, a kert pedig sötétségbe burkolózott. Egy darabig még figyelte Lord Bradleyt, aki egy idő után mást kér fel táncolni. Roslynn sóhajtva felegyenesedett, és örült, hogy egyelőre sikerült megmenekülnie. Hamarabb is eszébe juthatott volna, hogy elrejtőzzön a kertben. Nagyot szippantott a balzsamos esti levegőből, amely nyugtató hatással volt zaklatott idegeire. Istenem, milyen zavaros lett az élete az elmúlt napokban! Most végre egyedül maradhatott néhány percre, és nem kellelt semmire sem gondolnia. Lehunyt szemmel hallgatta a teremből kiszűrődő zenét. Az ajtókon és ablakokon át aranyszínű fényfoltok vetültek a terasz kőpadlójára. Roslynn meglátott néhány széket és asztalt, de ezek túl feltűnő helyen álltak, ezért elkerülte őket. A terasz szélén azonban észrevett egy padot. Ott már a kert pázsitja kezdődött, és egy nagy fa ágai árnyékolták be az ülőalkalmatosságot. A teremből kiszűrődő világosság odáig nem ért el, a hold fénye pedig nem tudott áthatolni a fa sűrű ágai között. Mintha egy függöny választaná el a kíváncsiskodó tekintetektől. Milyen tökéletes búvóhely! Itt egy darabig egyedül lehet, mert még akkor sem veszik észre, ha egy vendégnek kedve szottyan a teraszon levegőzni. Legalább néhány percre láthatatlanná válhat. A pad körülbelül tíz méterre volt az ajtótól, Roslynn mégis futva indult feléje, nehogy valaki észrevegye az ablakon keresztül. Komolyan aggódott, hogy nem ér oda időben. Nevetséges, hogy mennyire fontosnak tartja ezt a néhány perc magányt. Mintha összedőlne a világ, ha nem teljesül a kívánsága. Pedig úgysem maradhat ott sokáig, mert Frances hamarosan aggódni kezd miatta. Alig néhány lépés választotta el a padtól - az ő padjától -, amikor észrevette, hogy már foglalt. Úgy érezte, mintha megfosztották volna valamitől. Megtorpant, és bosszúsan meredt a sötét árnyék felé, amit csak most vett észre. Mivel éppen az ablakból kiszűrődő fényben állt, nem látta tisztán az előtte lévő alakot, aki lábát a padon pihentette. Ott, ahol ő akart néhány perc lélegzetvételhez jutni! A lány feljebb emelte a tekintetét.

A férfi a térdére támaszkodott, és a lány megcsodálhatta hosszú, kecses ujjait. A félhomályban nagyon feltűnőek voltak, és a színük elütött a fekete nadrágtól. Följebb pillantva meglátott egy széles vállat, és egy lazán megkötött fehér sálat. Végül a férfi arcába nézett, de a homályban még ilyen közelről is csak a sötét haját látta. A férfit teljesen eltakarta a fa árnyéka, csak a körvonalai látszottak. A lányt elöntötte a méreg, mintha valamit elvettek volna tőle. Tudta, hogy a férfi tisztán látja őt a házból kiszűrődő világosságban, és a hold ezüstös fényében. Valószínűleg azt is látta már, amikor nevetséges módon kukucskált az ajtóban, mint egy bújócskázó gyerek. Mégsem szólal meg. Meg sem moccan. Csak némán nézi őt. A lány arca lángba borult a szégyentől, és még haragosabb lett. A férfi úgy tesz, mintha még mindig láthatatlan lenne, pedig már biztosan rájött, hogy észrevették. Igazán lehetne benne annyi előzékenység, hogy megnyugtatná. Egy úriember igyekezne enyhíteni a zavarán, és úgy tenne, mintha csak most vette volna észre. Még akkor is, ha mindketten tudnák, hogy ez nem igaz. Az idegen hallgatása megijesztette, és legszívesebben azonnal elszaladt volna. Mégsem akart úgy távozni, hogy ne tudja meg az idegen árnyék kilétét. Később bármikor találkozhatnak, és a férfi magában jót nevethet rajta. Semmi szüksége arra, hogy még egy gondot a nyakába vegyen, és még emiatt is aggodalmaskodjon. Elhatározta, hogy akkor is kideríti a férfi személyazonosságát, ha a fényre kell is rángatnia. Nagyon mérges volt, és úgy érezte, hogy képes lenne rá. Nem is volt szüksége szavakra, hiszen nem akart társalogni vele. Ekkor valaki lámpát gyújtott az egyik emeleti szobában. Az aranyszínű fény átszűrődött a fák ágai között, és szabálytalan foltokban megvilágította a férfi testének egyes részleteit. A kezét, fekete bársonyba öltözött felsőtestét, és az arcát. Roslynn nem volt felkészülve a látványra. Elállt a lélegzete, és néhány pillanatig semmi sem jutott az eszébe. Még a nevét sem tudta volna megmondani, ha megkérdezik tőle. A férfi szája szegletében mosoly bujkált, az álla pedig határozott és erőszakos volt. Finom vonású, kissé hajlott orra büszke jellemre utalt. Napbarnított bőre mellett is feltűnő volt hajának éjfekete színe. A szeme pedig... Isten irgalmazzon minden ártatlan lánynak, aki belenéz! Tiszta kék szemét sűrű fekete szempillák árnyékolták, és merész vonalú szemöldöke még ellenállhatatlanabbá tette a pillantását. A tekintete egzotikus, hipnotikus, kihívó, merész és végtelenül érzéki volt. Roslynn csak azért tért magához az ámulattól, mert még mindig nem vett levegőt, és hirtelen úgy érezte, hogy megfullad. Mély lélegzetet vett, és lassan, sóhajtva engedte ki a levegőt. Ez olyan igazságtalan! A nagyapja figyelmeztette, de anélkül is tudta, hogy kivel áll szemben. Ez a férfi egyike azoknak, akiket nem vehet számításba. Olyan jóképű, hogy biztosan afféle... A lány már elfelejtette a korábban érzett bosszúságát, mert új harag támadt a lelkében. Legszívesebben arcul csapta volna a férfit. Miért pont ő? Miért van az, hogy pont egy olyan

férfitól áll el a lélegzete, akire még csak nem is gondolhat? - Bámul engem, uram. - A lány meglepődött a saját szavain. Hogyan volt képes megfogalmazni ezt a mondatot, amikor ennyire zavartak a gondolatai? - Tudom - válaszolta a férfi és elmosolyodott. Nem közölte a lánnyal, hogy ő is éppen azt teszi. Nem akart több szót szólni, csak élvezni akarta a fiatal teremtés látványát. A szavak megzavarták volna a jelenetet. Ugyanakkor a fátyolos hang hallatán úgy érezte, mintha valaki gyengéden végigsimította volna a testét. Anthony Malory teljesen el volt bűvölve. Már azelőtt észrevette a lány, mielőtt kijött a bálteremből. Eddig az ablakon keresztül figyelte, most pedig egyenesen a karjaiba sétált. Akkor még nem látta az arcát, csak a kék szaténba bújtatott karcsú hátát és a haját. Az aranylóan vörös, csodálatos hajzuhatag azonnal felkeltette az érdeklődését. Amikor a lány eltűnt a szeme elől, Anthony felállt a padról, és elhatározta, hogy mégis bemegy a bálterembe, mert nagyon szerette volna látni az ifjú hölgy arcát. Ám abban a pillanatban a lány kijött a teraszra, ezért Anthony a padnak támaszkodott, és türelmesen várt. A fény hátulról világította meg az ismeretlen nőt, ezért még mindig nem láthatta az arcát, de Anthony tudta, hogy előbb-utóbb annak is eljön az ideje. Addig nem távozik innen, míg meg nem nézi. Mosolyogva figyelte, ahogy a lány a falhoz lapul az ajtó mellett, sőt még a csinos fenekét is szemügyre vehette, amikor bekukucskált a terembe. A férfi elvigyorodott. Kedvesem, fogalmad sincs arról, hogy milyen csábító ez a testtartás! Majdnem hangosan felnevetett, de a lány ekkor - mintha olvasott volna a gondolataiban felegyenesedett, és a terasz felé lesett. Pont az ő irányába nézett, és a férfi egy pillanatra azt hitte, hogy leleplezték. Nagyon meglepődött, amikor a lány futásnak eredt, és egyenesen feléje tartott. Az egyik ablak fényénél megpillantotta az arcát, és nem akart hinni a szemének. Majdnem elállt a lélegzete a szépségétől. A lány ezután a sötétben tett néhány lépést, majd megtorpant, de ekkor már újra egy ablak fénye vetült rá. Ugyanolyan meglepettnek látszott, mint ő. Ám Anthony meghökkenése azonnal elmúlt, amikor rájött, hogy a lány nem hozzá futott, mert nem is tudhatta, hogy ott van. Ám most már tudta. Mulatságos volt nézni, ahogy tökéletes vonású arcán különféle érzelmek dúlnak. Meglepetés, kíváncsiság és zavar váltotta egymást. Ám a félelemnek a nyomát sem látta. Aranyló pöttyökkel díszített szemével merőn nézte a lábát, majd a pillantása lassan haladt felfelé. A férfi nem tudta pontosan, hogy mennyi látszik belőle. Azt viszont sejtette, hogy nem sok, és ezt nem is bánta. Nem akarta még felfedni magát. A férfit az is meglepte, hogy a lány nem fut azonnal vissza a bálterembe. A legtöbb elsőbálos lány elmenekülne, vagy elájulna, ha egy sötétben leskelődő ismeretlen férfival találná magát szemtől szemben. A férfi nem értette, hogy ez a hölgy miért viselkedik másképp, mint az a sok

ártatlan leányka, akiket Anthony mindig nagy ívben kikerült. Amikor rájött ennek az okára, még jobban meglepődött. Ez a lány nem is annyira fiatal, legalábbis hozzá képest nem. Tehát nem tiltott gyümölcs. Ez a felismerés felvillanyozta Anthonyt. Addig úgy gyönyörködött a szépségében, mint egy festményben, most viszont feltámadt benne a gondolat, hogy nemcsak nézheti, hanem meg is érintheti. Ekkor fény gyúlt az emeleten, és a férfi meglátta a lány arckifejezését, ahogy ránéz. Még soha nem örült ennyire annak, hogy a nők vonzónak tartják. - Ki vigyáz magára? - szaladt ki a száján a kérdés. Roslynnt meglepte, hogy ismét hallja a férfi hangját. Jól tudta, hogy már régen távoznia kellett volna, hiszen az első szavak után kínos némaság telepedett közéjük. Mégsem tudott megmozdulni, és képtelen volt levenni a szemét a férfiról. Nem törődött azzal, hogy ő is bámulja. - Ki vigyáz rám? - Igen. Kihez tartozik? - Senkihez. Anthony elmosolyodott. - Talán másképp kéne megfogalmaznom a kérdést? - Nem. Tökéletesen megértettem a kérdését, és helyesen válaszoltam. A nagyapám nemrég meghalt, és eddig vele éltem. Most senkim sincs. - Akkor legyen az enyém. A lány szíve nagyot dobbant. Nagyon szívesen lenne az övé, de a férfi biztosan nem arra gondol, amire ő. Tulajdonképpen most zavarba kéne jönnie, mégsem érezte magát kínosan. Ettől a férfitól nem is várt mást. Frances megmondta neki, hogy az ilyenek soha nem őszinték, és szeretnek megdöbbentő kijelentéseket tenni, hogy még erkölcstelenebbnek és becstelenebbnek tüntessék fel magukat. - Tehát el akar venni feleségül? - Nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg. - Feleségül? Sikerült zavarba hoznia a férfit. Az idegen kétségbeesett arcát látva, Roslynn majdnem elnevette magát. - Nem szoktam mindig ilyen nyíltan kezdeményező lenni, de a merész kijelentése után teljesen jogosnak tartom a kérdésemet. Tehát szándékában áll megnősülni? - Isten őrizz! - Nem kéne ennyire tiltakoznia - mondta a nő, alig leplezet csalódottsággal a hangjában. Tudtam, hogy ezt fogja válaszolni. A férfi elkeseredett. - Ne törje össze a reményeimet, kedvesem. Ugye nem házasságra vágyik, mint mindenki más? - De igen, teljes mértékben. Pontosan ezért jöttem Londonba.

- Akárcsak a többiek. - Ezt hogy érti? A férfi ismét a lányra mosolygott, és Roslynn úgy érezte, hogy mentem elolvad. - Ha jól sejtem, maga még nincs férjnél. - A férfi nem kérdést intézett hozzá, hanem kijelentést tett, hogy mindketten tisztában legyenek ezzel a ténnyel. Ezután előrehajolt, elkapta a lány kezét, és gyengéden közelebb húzta magához. - Milyen névvel illethetek egy ilyen páratlan szépséget? Milyen névvel? A férfin nem volt kesztyű, és csupasz ujjai a lány bőréhez értek. Roslynn nem tudott most másra figyelni, csak a meleg és erős kéz érintésére, amitől tiszta libabőr lett a karja. A sípcsontját beverte a padba, amikor a férfi magához vonta az árnyékba, de még ezt sem érezte. - Biztosan van neve. Nem? - erősködött a férfi. Roslynn orrát megcsapta az idegen tiszta, férfias illata. - Tessék? Anthony felnevetett, és nagyon élvezte a lány zavarát. - A nevét szeretném megtudni, drága hölgyein. Mindenkinek van neve, legyen az jó, vagy rossz. Az enyém például Anthony Malory, de a közeli ismerőseimnek csak Tony. Most pedig árulja el a magáét. A lány lehunyta a szemét, mert csak így tudott gondolkodni. - Ros... Roslynn. A férfi csettintett a nyelvével. - Nem csodálom, hogy férjhez akar menni, Ros. Roslynn, és meg akarja változtatni a nevét. A lány kinyitotta a szemét, és megszédült a férfi mosolyától. Ez az idegen tréfálkozik vele. Roslynnak tetszett, hogy van bátorsága hozzá. Mostanában csupa olyan úriemberrel találkozott, akik jó benyomást akartak tenni rá, és ezért kínosan feszengtek a jelenlétében. Viszonozta a férfi mosolyát. - A teljes nevem Roslynn Chadwick. - Ezt a nevet meg kéne tartania, kedvesem... legalábbis addig, míg közelebbről meg nem ismerjük egymást. Mert ez úgyis be fog következni. Elmondjam, hogy mire gondolok? A lány felnevetett, és fátyolos hangjától a férfi megborzongott. - Látom, ismét meg akar botránkoztatni, de ez nem fog sikerülni. A piruláshoz túl idős vagyok, ráadásul sokat hallottam már az olyan férfiakról, mint maga. - Mint én? - Igen. Maga egy szoknyapecér. - Talált. - A férfi színlelt bűnbánattal sóhajtott fel. - A csábítás mestere - tette hozzá a lány.

- Merem remélni. A lány felkacagott. Ám a nevetése nem az az ostoba vihogás volt, ami mindig felbosszantotta, hanem egy meleg, teli hang, amelytől legszívesebben... Nem, azt még nem merte megtenni. Nem szabad elijesztenie a nőt. Lehet, hogy az évei számát tekintve már nem ártatlan, de azt még nem tudhatta, hogy más szempontból tapasztalt-e. Ebben a pillanatban kialudt a ház emeleti szobájában az a fény, amely addig megvilágította őket. A lány élvezte a férfi társaságát, és nem érezte kellemetlenül magát a jelenlétében, de most mégis megijedt. Nem maradhat egyedül egy szoknyapecérrel a teljes sötétségben. Nem kockáztathatja meg, hogy elcsábítsák. - Mennem kell. - Még ne! - Nem maradhatok. Megpróbálta elhúzni a kezét, de a férfi még erősebben szorította. Majd a másik kezével az arcához nyúlt, és gyengéden megcirógatta. A lány érezte, hogy az ölében valami megfeszül. Ennek a fele sem tréfa. - Én... köszönöm, Mr. Malory. - A lány észre sem vette, hogy skót tájszólásban kezd el beszélni, részben a férfi érintése, részben pedig a félelme miatt. - Egy időre segített megfeledkezni a gondjaimról, de nem akarom, hogy maga miatt újabb aggodalmaim támadjanak. Férjre van szükségem, és nem szeretőre. Maga pedig nem jöhet számításba... legnagyobb sajnálatomra. A férfi egy pillanatra úgy meglepődött, hogy a lánynak sikerült végre megszabadulnia a szorításából. Anthony némán nézett a lány után, aki a teraszon végigsietve eltűnt a bálteremben. Legszívesebben utánaeredt volna, de mégis a helyén maradt, és ajka széles mosolyra húzódott. Legnagyobb sajnálatomra. A kis hölgy nem tudta, de ezekkel a szavakkal megpecsételte a sorsát.

6. fejezet - Mindent jól megfigyeltél, Connie? Ez a csábítás magasiskolája! - Nekem inkább úgy tűnik, hogy csúfos kudarcot vallott - válaszolta a magas vörös hajú férfi. Akárhogy is nézzük, ezt a lehetőséget elszalasztotta. Anthony felnevetett, amikor észrevette a két sötét alakot a közelben. - Kémkedsz utánam, bátyám? James mosolyogva előrehajolt, és a padra támaszkodott. - Bevallom, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, pedig egyfolytában attól féltem, hogy egy zavarba ejtő jelenetnek leszek a szemtanúja. - Ettől nem kellett volna tartanod. Csak véletlenül találkoztam vele. - És elszalasztottad - közölte Conrad Sharp a véleményét. Anthony a pad másik végére tette a lábát, és megsemmisítő pillantást vetett az első tisztre, de a sötétben nem érte el a kívánt hatást. - Igazságtalan vagy vele szemben, Connie - jegyezte meg James. - A kislány alaposan ráijesztett, amikor a mellének szegezte a kérdést, ráadásul skót akcentussal. Azt hittem, hogy szegény Anthony azonnal elájul. - Egy ilyen nő bárkit képes feltámasztani a halálból - jegyezte meg Conrad. - Bizony, elég szemrevaló teremtés. Nem igaz, Tony? Anthonynak elege lelt. - Szállj le róla, James! James felnevetett. - Nocsak, kivetetted rá a hálódat? Vigyázz, mert még a végén kedvem támad ringbe szállni veled. Anthony megdermedt. Fiatalabb korukban, amikor még együtt barangoltak a londoni éjszakában, sokszor versengtek ugyanannak a nőnek a kegyeiért. Ez egyfajta barátságos mérkőzés volt kettejük között, és többnyire az döntötte el a győzelmet, hogy melyiküknek sikerült először a kiszemelt nő közelébe férkőznie. Ám azok a kicsapongással teli évek már eltompították Anthonyban a vadászösztönt, és többé egyetlen nő sem volt olyan fontos számára, hogy versenyezzen a bátyjával. Egészen mostanáig. Nem ismerte már olyan jól Jamest, mint annak idején. Azelőtt nagyon közel álltak egymáshoz, és ketten szálltak szembe a bátyjaikkal, akik tíz évvel idősebbek voltak náluk. Ám ezután James kalózkodásra adta a fejét, és eltűnt a tengeren.

Tíz évig csak ritkán találkozott vele. Az utolsó alkalommal annyira összevesztek, hogy mind a három fivér megtagadta Jamest. Előbb persze alaposan helybenhagyták, mert azon a nyáron három hónapra elvitte Reggie-t magával a kalózportyáira. Most kibékültek, mert felhagyott a kalózkodással. Ráadásul lehet, hogy végleg visszatér Londonba. Anthony nem tudta, hogy a bátyja komolyan versenyezni akar-e vele Roslynn Chadwick kegyeiért. Ebben a pillanatban a férfi ismét megpillantotta a lányt az ablakon keresztül, és észrevette, hogy James is őt bámulja. - Mi a csudát keresel itt, James? James kihúzta magát, de így is néhány centiméterrel alacsonyabb maradt öccsénél. Egy évvel volt idősebb nála, és első ránézésre egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy testvérek. James szőke és zöld szemű volt, mint a legtöbb Malory, a testalkata pedig zömökebb. A családban csak Anthonynak, Reginának, Edward lányának, Amynek és a család legújabb tagjának, Jeremynek volt éjfekete haja és kék szeme. Ezt a nagymamájuktól örökölték, akinek állítólag cigány vér folyt az ereiben. - Ha közlékenyebb lettél volna az üzenetedben, akkor nem rontottam volna el az estémet azzal, hogy idejövök - válaszolta James. - Most viszont örülök, hogy találkoztunk, mert beszédem van veled, öcsém. Hogyan bízhattad Regant az én csirkefogó fiamra? A Regan név hallalán Anthony arca megfeszült. - Ezért vagy itt? - Miért voltál ilyen szűkszavú? Leszakadt volna a kezed, ha odabiggyeszted a levél végére, hogy te is itt leszel? Anthony körülnézett a rejtekhelyén. - Szerinted részt veszek a bálon? Inkább csak az árnyékban bujkálok. - Ne légy már olyan kiállhatatlan, kölyök! - szólalt meg Conrad. - Majd ha neked is lesz fiad, megtudod, hogy mire képesek, és mennyit kell aggódni értük. - Mit tehet az a szegény gyerek, amikor állandóan két ilyen éber apa liheg a nyomában? Ráadásul éppen Jeremy hívta fel a figyelmemet arra, hogy nem lesz megfelelő kísérője Reggienek. Ezért kellett nekem is eljönnöm velük. - Félreérted a helyzetet, Tony. Nem amiatt aggódom, hogy Jeremy nem képes megvédeni Regant a bálozó tömegtől. Inkább arról van szó, hogy ki védi meg a lányt a kísérőjétől! Anthony legszívesebben jót kacagott volna, de nem akarta magára haragítani a beszélgetőtársait. - Az ég szerelmére, James! Reggie az unokatestvére! - Szerinted Jeremyt ez zavarná? - Ezt most komolyan mondod? - érdeklődött Anthony. - A fiú teljesen odavan Reggie-ért - válaszolta James minden további magyarázkodás helyett.

- Lehet, hogy igazad van, de lebecsülöd az unokahúgunkat. A fiú hamarosan az életéért könyörögne, ha egyetlen helytelen pillantást merne vetni rá. Azt hittem, hogy jobban ismered Reggie-t. - Jól tudom, hogy meg tudja védeni magát. Ám a fiamat is ismerem, és tudom, hogy nem lehet egykönnyen elbátortalanítani. - Egy tizenhét éves fiúról van szó! - Emlékszel még arra, hogy te milyen voltál tizenhét éves korodban? - vágott vissza James. - Most már értem - vigyorgott Anthony. - Rendben. Nemcsak Reggie-t fogom szemmel tartani, hanem a legényt is. - Csak akkor, ha le tudja venni a szemét a kis skót hölgyről - vetette közbe Conrad. - Akkor maradjatok itt ti is - mondta Anthony merev arccal. - Semmi akadálya annak, hogy hárman virrasszunk a kertben. Hiszen ennél kellemesebben nem is lehet eltölteni egy estét. James elmosolyodott. - Azt hiszem, ezzel azt akarta kifejezni, hogy tűnjünk el innen, Connie. Hagyjuk, hadd epekedjen szegény. Soha nem lehet tudni. Talán a skót szépség még egyszer kimerészkedik ide, és a mi Tony barátunk őrködése kellemesebb lesz, mint remélte. - A férfi nevetve folytatta: Csak így találkozhatnak még egyszer. Az öcsém ugyanis még az elbűvölő hölgy kedvéért sem merészkedik majd azok közé a keselyűk közé. James mindkét kijelentése hamisnak bizonyult.

7. fejezet - Mit keres itt ez a férfi? Lady Candral biztosan nem hívta meg, mert ki nem állhatja az ilyen urakat. - Sir Anthonynak nincs szüksége meghívóra. Az ő fajtája azt teszi, amihez éppen kedve szottyan. - Eddig mindig volt benne annyi tisztesség, hogy távol tartotta magát az összejöveteleinktől. - Tisztesség? - A hölgy gúnyosan felkacagott. - Nem azért maradt távol, abban biztos lehet. Mindössze arról van szó, hogy nem kedveli az efféle mulatságokat. Nem csodálom, hiszen minden nő feltett szándéka, hogy jobb belátásra bírja ezt a szoknyapecért. - Ez egyáltalán nem vicces, Lenore. Már többször szemtanúja voltam annak, hogy mihelyt felbukkan egy bálteremben, a nők fele azonnal halálosan beleszeret. Ha valaki azt szeretné, hogy minden rendben menjen az estélyen, akkor esze ágában sincs meghívni. Túl nagy felfordulást csinálna. - Ez igaz, viszont utána hónapokig van miről pletykálnunk. Ismerd be, hogy nincs is ennél élvezetesebb beszédtéma! - Könnyen beszélsz, Lenore - szólt közbe egy rendkívül ideges hölgy. - Nincs elsőbálos leányod. Nézd csak, mit művel az én Jane-em! Le sem veszi a szemét róla. Most már biztosan nem fogja elfogadni Percyt. Ez a lány annyira engedetlen tud lenni! - Abban még nincsen semmi rossz, ha nézi. Mesélj el néhány történetet Sir Anthonyról, és szegényke halálra fog rémülni. A végén örül majd annak, hogy az a gazember nem vette észre. - Akkor is szeretném tudni, hogy mit keres itt. - A hölgy haragja nem enyhült. - Talán a fiát tartja szemmel - súgta oda Lenore ravasz arccal a többieknek. - Kit? - Vessetek egy pillantást arra a fiúra, aki Sarah Lordesszel táncol. Mintha Sir Anthony szakasztott mása lenne. Ha tévedek, akkor valami baj van a látásommal. - Te jó ég! Még egy Malory-fattyú! Ez a család igazán jobban ügyelhetne a jó hírére. - A márki elismerte a saját törvénytelen fiát. Biztosan Sir Anthony is erre készül. - Ez hihetetlen! Hogyan tudták eddig titokban tartani? - Biztos valahol rejtegették. Úgy tűnik, a Maloryk sok meglepetéssel szolgálnak ebben a szezonban. Úgy tudom, hazatért a harmadik fivér is. - Harmadik fivér? - kérdezte egy hölgy, aki most csatlakozott a társalgáshoz. - De hiszen csak hárman vannak!

- Le vagy maradva, Linda! - jegyezte meg Lenore huncut mosollyal. - Négyen vannak, és a harmadik a család fekete báránya. - Én eddig azt hittem, hogy Sir Anthony a tékozló fiú. - Mivel ő a legfiatalabb, csak a második helyezést éri el a bajkeverésben. Sok történetet tudnék mesélni a bátyjáról. Már hosszú ideje senki sem látta, és nem tudni, hogy hol volt és mit művelt ennyi éven át. - Akkor érthető, hogy nem tudtam róla - mentegetőzött Linda. 1Nocsak. Ismét összefutottunk! Roslynnt bosszantotta ez a rosszkor jött megszólítás, de örült, hogy nem az ifjú hódolói zaklatják. Hála istennek, a fiatal tacskók a kártyaszobába vonultak, és így lehetősége nyílt megismerkedni a listáján szereplő többi úriemberrel. Ám ekkor Anthony Malory belépett a bálterembe, és a lány nem a férjjelöltek társaságát kereste, hanem a teremben folyó beszélgetéseket hallgatta. Kényelmesen elhelyezkedett egy idősebb nőkből álló csoport mellett, és nem is titkolta, hogy hallgatózik. Túlságosan csábítónak tartotta a beszélgetés témáját, és mohón leste a hölgyek minden szavát. Most azonban valaki társalogni kívánt vele, és nem kerülhette el a választ. Lady Edenre pillantott, de fél füllel továbbra is az idősebb nőket hallgatta. - Ilyen hamar megunta a táncot? A fiatalabb nő mosolyogva vette észre, hogy Roslynn nem figyel rá. Annál is inkább, mert meghallott néhány elejtett megjegyzést, és rájött, hogy mi vonja el a lány figyelmét. - Mindenki tudja, hogy többnyire csak a férjemmel szoktam táncolni, de ma este nem tudott eljönni velem. - Értem. Regina Eden az ég felé emelte a tekintetét, majd elmosolyodott, és belekarolt Roslynnba. - Jöjjön kedvesem. Szörnyen meleg van itt. Menjünk egy kicsit odébb. Roslynn felsóhajtott, és hagyta magát elvonszolni. Lady Eden fiatal kora ellenére nagyon határozott nőszemély. Roslynn meglepődött, amikor megtudta, hogy férje és gyermeke van már, pedig úgy néz ki, mintha most került volna ki a nevelőnő szárnyai alól. Korábban már együtt volt vele Frances társaságában, de akkor nem maradt sokáig velük. Amikor visszajött a kertből, Frances bemutatta őket egymásnak, de Roslynn túlságosan zaklatott volt a Lord Malory-val való találkozás miatt. Nem emlékezett arra, hogy mit beszélgettek Lady Edennel, sőt arra sem, hogy beszélgettek-e egyáltalán. Lady Eden megállt a frissítőktől roskadozó asztal mellett. Sajnos, most pontosan Roslynn szeme előtt volt a férfi, akiről az egész bálterem beszélt. Pedig Sir Anthony nem is jött be a helyiségbe, csak az ajtófélfának támaszkodva állt, és karba tett kézzel pásztázta a tömeget.

Amikor észrevette Roslynnt, nem vette le róla a tekintetét. Rámosolygott, és a lány ismét úgy érezte, hogy elolvad. Most látta először világosban, és a látvány minden érzékét megborzongtatta. A legnagyobb rosszindulattal sem lehetett hibát találni arányos testén. Széles válla, keskeny csípője, karcsú dereka és hosszú lába maga volt a megtestesült férfiasság. A kertben fel sem tűnt, hogy milyen magas. Azt viszont már akkor is észrevette, hogy minden porcikájából árad az érzékiség. Tökéletesen szabott elegáns öltözéke már-már komornak tűnt a színes kavalkádban. Pedig a fekete jól állt neki. A lány nem tudta elképzelni egy ficsúrosan színes kabátban vagy nadrágban. Akkor még jobban felhívta volna magára a figyelmet, pedig a puszta megjelenése is hatalmas feltűnést keltett. - Valóban szörnyen jóképű. Igaz? Roslynn összerezzent. A lány észrevette, hogy a férfit bámulja. Ám ez nem csoda, hiszen a teremben minden jelenlévő ugyanezt tette. Lady Edenre pillantott, és megvonta a vállát. - Úgy gondolja? - Igen, minden kétséget kizáróan. A bátyjai is nagyon jóképűek, de mindig úgy véltem, hogy Tony a legcsinosabb közülük. Roslynnak nem tetszett, hogy ez a vidám tekintetű, éjfekete hajú, kék szemű lány Tonynak nevezi a férfit. Mit is mondott a kertben? A közeli ismerőseimnek csak Tony. - Ezek szerint közeli ismerőse? - Az egész családot jól ismerem - válaszolta Regina kedves mosollyal. Roslynn elpirult, pedig már régen nem volt szokása. Örült a lány válaszának, és bosszantotta, hogy olyan éles hangon tette fel a kérdést. Ha a vikomtné valóban jól ismeri a Malory családot, akkor esze ágában sincs elárulni neki, hogy mennyire érdekli Sir Anthony. Nem lenne szabad ezzel a férfival foglalkoznia. Tudta, hogy jobb lenne másról beszélnie, de nem volt képes témát váltani. - Biztosan nagyon idős már. - Nos, ha a harmincöt évet túl soknak tartja... - Csak harmincöt éves? Regina alig tudta elfojtani a nevetését. A nő minden áron valamilyen hibát akar találni Tonyban, de sajnos hiába igyekszik. Egyértelmű, hogy a férfi egy újabb hódítást könyvelhet el magának, pedig még semmit sem tett érte. Vagy igen? Az biztos, hogy nem illik ilyen kitartóan nézni valakit. Ha nem lenne most mellette, akkor a szegény nő bajba kerülhetne. Azonnal elkezdődnének a találgatások, hogy Tony miért érdeklődik ennyire iránta. Nem szép tőle, hogy ezt teszi, amikor úgysem komolyak a szándékai. Megkedvelte Lady Roslynnt, és nem akarta, hogy fájdalmat okozzon neki.

- Ráadásul megrögzött agglegény. - Regina úgy érezte, hogy kötelessége figyelmeztetni a lányt. - Mivel három bátyja van, semmi értelme annak, hogy megnősüljön. - Nem kell ilyen szépen fogalmaznia. Tudom, hogy nőcsábász. - Ő inkább úgy szokta mondani, hogy a „nők nagy tisztelője”. - Akkor ő is szeret szépen fogalmazni. Regina felnevetett. Tényleg megkedvelte Roslynnt. Tony iránti érdeklődését leplezni igyekszik, de ha másról van szó, meglehetősen nyílt és őszinte. Roslynn még egy pillantást vetett Sir Anthonyra. Most már szégyellte, hogy a kertben Mr. Malorynak szólította, de honnan tudhatta volna, hogy egy főnemessel áll szemben? Ráadásul a férfi legidősebb bátyja Haverston márki, a második fivére egy gróf, és a harmadik a család fekete báránya. Anthony sem sokkal marad el tőle. Már annyi mindent hallott róla ma este. Miért nem tudott ennyi információt szerezni a kiszemelt jelöltjeiről? - Nem szokott táncolni? - Roslynn elcsodálkozott a saját kérdésén. Bosszantotta, hogy még mindig csak a férfiról tud társalogni. - Nagyon jól táncol, de senkit sem mer felkérni. Ha megtenné, utána legalább egy tucat másik nővel is táncolnia kéne, hogy elkerülje a pletykákat. Tony szerint ennyi fáradságot nem ér meg az, hogy a kiszemelt hölggyel táncolhasson. Ezért nem kedveli ezeket az összejöveteleket. Ilyenkor ugyanis kénytelen tapintatosan viselkedni, pedig ez a szó hiányzik a szótárából. - Valóban annyira elvetemült, hogy egyetlen tánccal tönkre tudja tenni egy lány jó hírét? - Már többször tapasztaltam. Tulajdonképpen kár, hogy így van, mert nem akkora nőcsábász, mint hiszik. Igaz, hogy soha nem szűkölködik női társaságban, de mégsem az a célja, hogy minden londoni hölgyet elcsábítson. - Csak annyit, amennyi jólesik neki? Regina észrevette, hogy Roslynn mosolyog, és inkább mulatságosnak, mint botrányosnak tartja Anthony hírét. Talán mégsem érdeklődik iránta? Vagy bölcsen belátta, hogy reménytelen a helyzete? - A pletyka mindig nagyon kegyetlen, kedvesem. - Regina közelebb hajolt Roslynnhoz, és suttogva folytatta: - Az az igazság, hogy most nem is merem magára hagyni. Nagyon helytelenül viselkedik, amikor így bámulja magát. Roslynn elkerülte a másik nő tekintetét. - Lehet, hogy magát nézi. - Dehogy! Ám addig biztonságban van, amíg ez nem derül ki. - Végre megtaláltalak, Ros! - bukkant fel Frances. - Lord Grahame már érdeklődött utánad. Azt állítja, hogy egy keringőt ígértél neki. - Igaz. - Roslynn felsóhajtott. Ideje megfeledkezni Anthony Maloryról, és folytatni a dolgát,

amiért itt van. - Remélem most a lord közlékenyebb lesz, és többet elárul magáról. Szeretném tudni, hogy megfelelő jelölt-e. Ekkor zavarba jött, mert eszébe jutott, hogy Lady Eden mit gondolhat róla. Ilyen nyíltan beszélni arról, hogy férjet keres. Ám Regina megértően mosolygott. - Ne aggódjon miattam, kedvesem. Frances elmesélte, hogy milyen helyzetben van. Talán megnyugtatja, ha elárulom, hogy én is hasonlóan éreztem magam, amikor férjet kerestem. Ám az én választásomat még a családomnak is jóvá kellett hagynia, ami rendkívüli módon megnehezítette a dolgot, mivel ők úgy vélték, hogy senki sem elég jó nekem. Szerencsére Nicholas tönkretette a jó híremet, különben még most is keresgélhetném a férjemet. Frances meglepődött. - Úgy tudtam, hogy már régen neki ígértek! - Mindenki ezt hitte, amikor kihirdettük az eljegyzést. De az az igazság, hogy Nicholas elrabolt engem, mert összetévesztett a szeretőjével. Az esetre fény derült, pedig azonnal hazahozott, amikor rájött a tévedésére. Ám a jó híremnek akkor is ártott. Nagy tiltakozások közepette vezetett az oltár elé, mert ő is megrögzött agglegény volt. Mégis csodálatos férj vált belőle. Ez is azt bizonyítja, hogy a végén az lehet a legjobb választás, akit először teljesen alkalmatlannak tartunk. Az ember sohasem tudhatja. Ezt Roslynn kedvéért tette hozzá, de a lány úgy döntött, hogy nem veszi figyelembe a kijelentését. Éppen elég nehéz a helyzete, és semmi szüksége arra, hogy még a reménytelen eseteket is számításba vegye. Nem fog egy megátalkodott bajkeverővel foglalkozni, abban a reményben, hogy talán jó útra tudja téríteni. Ez olyan lenne, mint a szerencsejáték. Roslynn határozott léptekkel indult Lord Grahame keresésére.

8. fejezet Aznap reggel az időjárás olyan tökéletes volt, mintha megrendelték volna. Még ebben a korai időpontban is háromszor annyian lovagoltak a Hyde Parkban, mint máskor. A legtöbben ugyanis a délutáni órákat választották a sétakocsikázáshoz és a lovagláshoz. Ilyenkor a park vadregényes ösvényein minden rendű és rangú hintó felbukkant. Reggel viszont remek alkalom nyílt arra, hogy az emberek és a lovak átmozgassák tagjaikat, mert nem kellett minduntalan megállni, és szót váltani az ismerősökkel. Anthony Malory beletörődött, hogy aznap reggel a szokásos kemény vágta helyett most csak gyors ügetésben haladhat a lovával. Nem azért, mert Reggie nem bírta volna az iramot. Inkább attól tartott, hogy a lány játékos kancája nem tud lépést tartani erős ménjével. Mivel a lány ragaszkodott ahhoz, hogy együtt lovagoljanak ki, kénytelen volt hozzá igazítani az iramot. Tegnap este óta azt találgatta, hogy az unokahúga miért hívatta meg magát, és semmi kedve nem volt a hölgyről beszélni vele. Ám amikor Reggie lassított, és intett Jamesnek meg Jeremynek, hogy menjenek tovább, a férfi már tudta, hogy nem kerülheti el a fejmosást. A kedves Reggie időnként rendkívül állhatatos tudott lenni. - Amikor ma reggel megkértelek, hogy lovagoljunk együtt, arra számítottam, hogy csak ketten leszünk - kezdte Regina, és a hangján enyhe bosszúság érződött. - Azt még megértem, hogy Jeremy velünk akart jönni. Na, de James bácsi is? Soha nem kel ki az ágyából dél előtt. Az igazat megvallva, Anthony ráncigálta ki az unokaöccsét és a bátyját az ágyból, hogy zsarolással és hízelgéssel rávegye őket a kora reggeli lovaglásra. Ám a terve nem vált be, és nem sikerült Reggie-t eltántorítani a céljától. Jamesre is haragudott. A bátyja jól tudta, hogy csak az ő jelenléte akadályozhatná meg ezt a személyes jellegű beszélgetést, mégis vidáman eliramodott. Ráadásul közben volt mersze ravaszul rámosolyogni. Anthony ártatlan arccal vonta meg a vállát. - Mit mondhatnék? Úgy látszik, James megváltoztatta a szokásait, amióta apa lett. Akárcsak az a gazember, akihez férjhez mentél. - Miért van az, hogy mindig Nicholast kezded el szidni, amikor a te viselkedésed hagy kívánnivalót maga után? - A lány nem kertelt tovább, a lényegre tért. - Az a hölgy félig skót, ha nem tudnád. A férfi nem is kérdezte meg, hogy kiről van szó. - Valóban? - kérdezte közönyösen. - Tudod, hogy a skótok szörnyen heves természetűek.

- Rendben, feladom - sóhajtotta a férfi. - Miről van szó? Mire akarsz figyelmeztetni? A lány haragosan nézett a nagybátyjára, és hasonló színű szemével figyelmesen fürkészte a férfi arcát. - Érdekel téged, Tony? - Azt hiszed, hogy már meghaltam, és nem érdekel egy szép nő? A lány önkéntelenül felnevetett. - Ostoba kérdés volt, ne haragudj. Hát persze, hogy tetszik neked. És rajtad kívül még sok más férfinak is. Mit kívánsz tenni ez ügyben? - Ahhoz semmi közöd, kislány. A férfi hangja barátságos, de határozott volt, ezért Regina ismét elkomorodott. - Rendben. Mégis tudnod kell róla valamit, mielőtt úgy döntesz, hogy ostromolni kezded. - Hosszú történet lesz? - húzta el a száját a férfi. - Ne legyél ilyen elviselhetetlen, Tony. Azért jött Londonba, hogy férjhez menjen. - Ezt a szörnyű hírt a hölgy is közölte velem. - Tehát már beszéltél vele? Mikor? - Ha minden áron tudni akarod, elárulhatom, hogy tegnap este, a kertben. - Ugye nem... - kiáltott fel a lány. - Nem. Regina megkönnyebbülten sóhajtott fel, de tudta, hogy még nem nyugodhat meg. Ha a hölgynek azzal sem sikerült elriasztania Tonyt, hogy férjet keres, akkor a sorsa meg van pecsételve. - Talán nem vetted észre, hogy mennyire komolyak a szándékai, Tony. A hónap végére minden áron férjhez akar menni. Ne nézz így rám, nem arról van szó. Annyi tapasztalata sincs a férfiakkal, mint egy tizenhat éves kamasznak. - Nos, ezt azért nem hiszem el. - Látod, hogy milyen vagy? Semmit sem tudsz róla, mégis arra készülsz, hogy tönkreteszed az életét. Pedig eddig nagyon visszavonultan élt. A nagyapja nevelte a felföldön, a szülei halála óta. Az utóbbi éveket azzal töltötte, hogy az idős férfit ápolta, és ezért nem gondolt a házasságra. Tudtad ezt? - Nagyon rövid ideig beszélgettünk csak, Reggie. A lány érezte, hogy a férfi ingerült, de nem adta fel. - Az apja egy igen előkelő származású gróf volt. Tudod, hogy Jason bácsi nem örülne, ha... Anthony félbeszakította. - Én sem örülök annak, ha a nagytestvérem feketelistájára kerülök, mégsem vagyok köteles úgy táncolni, ahogy ő fütyül. - Van még valami, Tony. A lány nagyapja nagyon gazdag volt, és minden vagyonát Lady

Rosslynnra hagyta. Ezt még senki sem tudja, de elképzelheted, hogy mi történik, ha ez még a férjhezmenetele előtt kiderül. - London minden gazembere előmászik a rejtekhelyéről, hogy üldözőbe vegye - válaszolta Anthony merev arccal. - Pontosan. Szerencsére már kinézett magának néhány úriembert, aki szóba jöhet. Úgy tudom, még egy kicsit érdeklődik utánuk, hogy melyiket válassza. Még Nicholast is meg kell kérdeznem, hogy mit tud róluk. - Ha már ilyen sokat tudsz, akkor azt is elárulhatnád, hogy minek ez a nagy sietség. Tehát a nagybátyját valóban érdekli a hölgy, és ezért ilyen ingerült a hangja. Regina egy pillanatra elhallgatott, mert még soha nem tapasztalt ilyen érdeklődést Tony részéről. Mindig annyi nő közül választhatott, hogy egyiket sem tartotta igazán fontosnak. Lehet, hogy még meg kell változtatnia a véleményét ebben az ügyben? Bizonytalan hangon kezdett bele a mondandójába. - Lady Roslynn a nagyapja halálos ágyán fogadalmat tett, és ezért akár nagy sietve férjhez menni. A barátnője, Frances Grenfell szerint egyáltalán nem keresne magának házastársat, ha nem kötné az ígérete. Nem sok nő van hasonló helyzetben. Gondolj csak bele, hogy egy szép, gazdag és teljesen független hölgyről van szó. Valóban különleges helyzet volt, de Anthony a Grenfell név hallatán felkapta a fejét. - Milyen közeli barátságban áll Frances Grenfellel? Reginát meglepte a kérdés. - Miért? - Lady Frances egyike volt George ifjúkori botlásainak, amely nem ismétlődhet meg! - Persze - vágta rá a lány. Majd meglepett arccal nézett a nagybátyjára. - A jó öreg George? A legjobb barátod, aki mindig csúfolt engem? Az a George? A férfi mosolygott a lány megdöbbenésén. - Egy és ugyanaz a személy, kislány. Ám még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. - Nem tudom, hogy ez mit számít, de nagyon közeli barátnők. Iskolás korukban találkoztak, és azóta is tartják a kapcsolatot. - Tehát bizalmas barátnők, és mindent elmondanak egymásnak - morogta a férfi bosszúsan. A pokolba! Anthonynak eszébe jutott a lány fátyolos hangja. Sokat hallottam már az olyan férfiakról, mint maga. Akkor azt hitte, hogy a lány csak tréfál, de most már tudta, hogy ki figyelmeztette, és milyen megsemmisítő lehetett a véleménye. A lány tehát komolyan beszélt. Mindig gyanakodni fog rá, és igyekszik távol tartani magát tőle, mert tudja, hogy mi történt a barátnőjével. Legszívesebben alaposan ellátta volna George Amherst baját a fiatalkori botlása miatt. A csudába! Regina látta, hogy a nagybátyja arca ismét komor lett, és nem szívesen folytatta a mondandóját.

Ugyanakkor ki más tudná ezt elmondani Anthonynak? Senki nem áll hozzá olyan közel, mint ő. Ezért kénytelen volt elvégezni a hálátlan feladatot. - Tony, arra kérlek, hogy csak akkor háborgasd a hölgyet, ha valóban készen állsz a nagy lépésre, amely megdöbbentené egész Londont, viszont nagy örömmel töltené el a családot. Ha nem tervezel ilyesmit, akkor hagyd őt békén. A férfi felnevetett. - Az ég szerelmére, kislány! Mióta vagy a tanácsadóm, és a lelkiismeretem őre? A lány elpirult. - Nagyon igazságtalan lenne, ha megpróbálnád elcsábítani. Annyi nő áll a rendelkezésedre, miért pont őt szemelnéd ki magadnak? - Túlértékeled a képességeimet. - Ugyan már! - vágott vissza a lány. - Láttam már, hogy mit művelsz, amikor csábítani akarsz, és tudom, hogy ellenállhatatlan vagy. Megkedveltem Roslynn Chadwicket. Nagyon fontos számára, bogy teljesítse az ígéretét, és ehhez be kell tartania a szűkre szabott határidőt. Ma beavatkozol az életébe, csak gondot és fájdalmat okozol neki. Anthony szeretettel mosolygott a lányra. - Dicséretes, hogy ennyire törődsz egy idegennel, akit még alig ismersz. Nem korai ez a ragaszkodás? Elfelejted, hogy nem egy ostoba fruskáról van szó. Éppen az előbb említetted, hogy a hölgy független, és csak saját magának tartozik elszámolással. Tehát elég idős már ahhoz, hogy elhessegessen egy magamfajta szoknyapecért, ha akarja. - Hál éppen ez az! Vajon akarja-e? Ettől félek - nyögött fel a lány, de a férfi ismét jót kacagott az aggodalmain. - Tegnap este elég sok ideig beszélgettetek. Tett említést rólam? Te jó ég! Ha ezek után felteszi ezt a kérdést, akkor valóban komolyan érdeklődik a lány iránt. Még a beszámolójával sem tudta jobb belátásra téríteni? - Ha tudni akarod, csak rólad volt szó egész idő alatt. Ám ez nem meglepő, mert mindenki rólad beszélt. Az az érzésem, hogy már éppen elég pletykát hallott, mielőtt velem kezdett el társalogni. - Ugye igyekeztél jó fényben feltüntetni? - Megpróbáltam, de nem hitte el. Annak viszont örülhetsz, hogy hiába igyekezett közönyt színlelni, az érdeklődése ugyanolyan feltűnő volt, mint a tiéd. - A férfi mosolya majdnem elvakította a lányt. - Ezt nem lett volna szabad elárulnom. Mivel mégis megtudtad, azt is közlöm, hogy ennek ellenére kitart a terve mellett, és igyekszik megismerni a kiszemelt férj jelöltjeit. Hiába tettél rá mély benyomást, mégsem változtatta meg a döntését. Regina látta, hogy semmivel sem tudja eltántorítani a férfit a szándékától, ennél többet pedig nem tehetett. Mindent elmondott, amit tudott. Teljesen fölöslegesen fárad. Azelőtt soha nem

próbált beleavatkozni a nagybátyja szerelmi életébe, és most látta, hogy értelmetlen az igyekezete. A férfi azt fogja tenni, amihez kedve van, mint máskor is. Jason bácsi is hosszú évekig próbálta leszoktatni Tonyt az élvhajhász életmódjáról, mégis kudarcot vallott. Miért gondolta, hogy ő sikerrel járhat? Most jött csak rá, hogy mennyire ostoba volt. A nagybátyjának éppen azokat a tulajdonságait szeretné megváltoztatni, amelyet mindig a legvonzóbbnak tartott benne. Tony egy elbűvölő nőcsábász, és ezért lett a kedvenc nagybátyja. A nők szívét azért törte össze, mert beleszerettek, pedig egyiküket sem vette komolyan. Ugyanakkor örömet és boldogságot adott nekik. Ez is sokat számít. - Remélem, nem haragszol, amiért olyasmibe ütöttem az orromat, ami nem az én dolgom. - A lány a férfira mosolygott, és tudta, hogy Tony nem tud ellenállni neki. - Méghozzá milyen csinos orrocskát! - Akkor is sajnálom, Tony. Csak arra gondoltam... mindegy. Eddig is elboldogultál más tanácsa nélkül. Azt hiszem, most utol kérne érnünk... Regina nem fejezte be a mondatot, mert tekintete megakadt egy hatalmas fekete ménen, amely könnyű vágtában haladt az ösvényen, hogy a mellette ügető póni lépést tudjon tartani vele. Mégsem a lovat csodálta meg, hanem a rajta ülő hölgy láttán állt el a szava. Micsoda véletlen, hogy éppen most találkoznak vele. Anthonyra pillantott, és kíváncsi volt, hogy ő is észrevette-e Roslynnt. Hát persze. Ha a gyönyörű állat nem tűnt volna fel neki, a zöld lovaglóruha és a lángvörös haj biztosan megragadta volna a figyelmét. A férfi arcán olyan kifejezés jelent meg, amely majdnem zavarba hozta Reggie-t. Még soha nem nézett így egyetlen nőre sem, pedig már több tucat szeretőjével látta egy társaságban. Tegnap este valóban bámulta a nőt, ám az csak egy csábító pillantás volt, amellyel megpróbálta elcsavarni a fejét. Most azonban egészen más érzelmet látott a nagybátyja szemében. Nicholas szokott ilyen szenvedélyesen, mégis gyengéden nézni Reginára. Milyen ostoba volt, amikor megpróbálta lebeszélni Anthonyt a lányról! Teljesen nyilvánvaló, legalábbis a számára, hogy valami elkezdődött kettejük között. Egy különleges kapcsolat. De jó lenne, ha ki tudna bontakozni! Regina véleménye egy csapásra megváltozott, és azon morfondírozott, hogyan hozhatná őket össze. Anthonynak máris támadt egy ötlete... - Megkérhetlek, hogy maradj le egy kicsit, míg a tiszteletemet teszem? - A lány arca szigorú lett, mintha azt üzenné a nagybátyjának, hogy meg ne próbáld! A férfi nagyot sóhajtott. - Nem arra gondoltam. Nos, akkor gyere te is. Annak idején én is eleget kísérgettelek. Anthony választ sem várva előrelovagolt, hogy beérje Roslynnt. Közben abban bízott, hogy Reggie ad neki legalább néhány percet, és egyedül maradhat a lánnyal. Ám reményei

meghiúsultak, mert James éppen ebben a pillanatban tért vissza, hogy megnézze hol késlekednek. Így ő ért először a hölgyhöz. Mire Anthony csatlakozott hozzájuk, James már meg is szólította a lányt. - Örülök, hogy újra láthatom, Lady Chadwick. Roslynn éppen ideges volt, mert még soha nem fordult elő, hogy ne tudta volna féken tartani Brutust. Látta, hogy Sir Anthony közeledik feléje, de ekkor ez a szőke idegen váratlanul elébe toppant, és meglepte. Ráadásul roppant kínos volt, hogy előrehajolt a nyeregben, és megragadta Brutus zabláját. Mintha azt akarná jelezni ezzel a mozdulattal, hogy képtelennek tartja a ló megzabolázására. - Ismerem magát, uram? - kérdezte Roslynn éles hangon. - Nem. Nekem viszont alkalmam nyílt arra, hogy tegnap este Crandalék kertjében megcsodáljam. Sajnos elszaladt, mielőtt megismerkedhettünk volna. Anthony látta, hogy a lány elvörösödik, és iszonyú haragra gerjedt. - Ezért most meghívlak a Knighton Mallba, kedves bátyám. Jamest egyáltalán nem zavarta az öccse indulatos kifakadása. Roslynn Chadwick a nappali fényben még elbűvölőbb volt, mint tegnap este a bálban. Még soha nem látott ennyire szép hölgyet. Csupán egy kellemetlen véletlennek tartotta, hogy Anthony találkozott vele először. Amíg a hölgy ki nem nyilvánítja a rokonszenvét, addig James szabad prédának tekintette. Roslynn most Jamesre bámult, mert már tudta, hogy kicsoda. Soha nem gondolta volna, hogy a férfi Anthony bátyja. Azok után, amiket hallotta róla, már értette, hogy Anthonyt miért csak a második legelvetemültebb kéjencnek tartják Londonban. Mindketten lélegzetelállítóan jóképűek voltak. Anthony egy elbűvölő gazember benyomását keltette, de Roslynn megérezte, hogy a szőke Malory sokkal könyörtelenebb lehet szerelmi ügyekben - illetve bármilyen ügyben. A férfi veszélyesnek tűnt, mégsem tőle ijedt meg, hanem Anthonytól, aki a lelki békéjét veszélyeztette, és megzavarta a nyugalmát. - Tehát maga a Malory család fekete báránya - állapította meg Roslynn. - Mondja, milyen szörnyű tettekkel érdemelte ki ezt a jelzőt? - Semmi olyannal, amit rám tudnának bizonyítani, drága hölgyem. - A férfi pimasz mosollyal fordult Anthonyhoz. - Megfeledkeztél a jó modorról, drága öcsém? Mutass be minket egymásnak. Anthony a fogát csikorgatta mérgében. - Ő a bátyám, James Malory. - Majd ugyanezen a közönyös hangon folytatta: - Az a suhanc pedig, aki mindjárt nekünk jön, a fia, Jeremy. Jeremy ebben a pillanatban ért melléjük, kifulladva a vágtától, és valóban majdnem nekik ütközött. Roslynn Jamesre pillantva megjegyezte. - A fia? Azonnal rá kellett volna jönnöm! - Gúnyos hangján hallatszott, hogy nem hisz

Anthony-nak. Jeremy jókedvű nevetésben tört ki. James is vidáman mosolygott. Egyedül Anthony dühöngött magában. Tudta, hogy ez előbb-utóbb megtörténik, de miért éppen most, amikor először van vele? Nem is állt módjában magyarázkodni, mert a két gazember olyan jót mulatott a félreértésen. Roslynn a Malory család körében találta magát, és már bánta, hogy nagylelkűen elbocsátotta Timmy szolgáját aznap reggel. Nem tartotta szükségesnek, hogy egy rövid sétalovaglásnál is igényt tartson a férfi védelmére. Otthon soha senki nem kísérte el. London azonban nem volt az otthona. Anthony mintha kitalálta volna a gondolatait. - Elhagyta a kísérőjét? - Ros a kísérőm, én pedig az övé - nézett fel rájuk a hatéves Timmy. - Azt mondta, hogy nincs másra szükségünk. - És te ki vagy? - Lord Grenfell - jelentette ki Timmy fontoskodó arccal. Anthony azonnal felismerte George Amherst szőke haját és kék szemét. - Jól ismerem... illetve ismertem az apádat - szaladt ki a férfi száján. - Ha Lady Ros legközelebb megint a kísérőd akar lenni, mondd meg neki, hogy... - Már magam is rájöttem, hogy a park nem olyan biztonságos, mint gondoltam, Sir Anthony szólt közbe Roslynn éles hangon. - Biztosíthatom, hogy még egyszer nem követem el ezt a hibát. - Örömmel hallom. Most pedig engedje meg, hogy hazakísérjem. - Hadd emlékeztesselek, hogy már van egy hölgy a társaságodban, akire vigyáznod kell szólalt meg James kaján mosollyal. - Én viszont ráérek, és szívesen hazáig kísérem Lady Roslynnt. - A pokolba veled! - förmedt Anthony a bátyjára. Regina eddig tisztes távolban maradt, és élvezettel figyelte a beszélgetést. Most viszont úgy érezte, hogy a helyzet kezd veszélyessé válni, ezért közelebb ugratott a lovával. - Mielőtt összeverekedtek, felhívom a figyelmeteket, hogy Jeremy is itt van. Tökéletes kísérő lehet egy ilyen rövid távolságra. Mivel úgyis meg akartam látogatni Lady Francest, én is csatlakozom hozzájuk. Tony, nagyon köszönöm, hogy velem töltötted a reggelt. - A lány Roslynnhoz fordult: - Nem bánja, ha így megyünk tovább? Roslynn megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert fogalma sem volt, hogyan utasítsa udvariasan vissza a két Malory fivért, miután maga is elismerte, hogy hiba volt kísérő nélkül kilovagolni. - Nagyon örülök, Lady Eden. - Kérlek, szólíts Reggie-nek. - A lány Jamesre nézett, és mosolyogva folytatta. - Mivel majdnem mindenki így hív.

A megjegyzés jókedvre derítette Anthonyt. Már ő is mosolygott, amikor Roslynnra nézett. Milyen csábító volt a mosolya! A lánynak minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne nézzen rá, amikor elbúcsúztak egymástól. Előző este arra a bölcs döntésre jutott, hogy soha többé nem szabad ennek a férfinak a közelébe kerülnie. Ez az ártatlan, mégis megrázó találkozás is megerősítette az elhatározását. Anthony csendesen nézett a távozók után, és megfogadta, hogy legközelebb alaposan elfenekeli Reggic-t. - Szörnyen akaratos lett, amióta hozzáment ahhoz az Edenhez. - Úgy véled? - kacagott James. - Talán csak eddig nem vetted észre, mert nem téged akart ugráltatni. Anthony nem tartotta olyan viccesnek James megjegyzését, és haragosan meredt rá. - Te... James nem hagyta, hogy Anthony kitöltse rajta a dühét. - Ne idegeskedj, öcskös. Láttam a tekintetét, amikor rád nézett, és tudom, hogy nincs sok esélyem nála. - Megfordította a lovát, és gonosz mosollyal hozzátette: - Mindig is szerettem a reménytelen eseteket.

9. fejezet - Egyáltalán nem vagy segítőkész, Frances! - fakadt ki Roslynn mérgesen. - Milyen válasz az, hogy menjek csak, ha kedvem van? Frances megtorpant az Oxford Street forgalmas járdáján. Nettie nem számított erre, ezért hátulról beleütközött, és két csomagot kiejtett a kezéből. Egy kerek kalapdoboz a járda széle felé gurult, és Anne, Frances szolgálója gyorsan utána szaladt, nehogy az úttesten kössön ki. Frances ügyet sem vetett a felfordulásra, amelyet okozott. - Mi ütött beléd, Ros? Ha egy ilyen egyszerű ügyben nem tudsz dönteni, hogyan fogod kiválasztani a férjedet? Van kedved elmenni Edenék estélyére, vagy nincs? Ezt igazán könnyű elhatározni. Roslynn elhúzta a száját. Francesnek igaza volt, de nem tudhatta, hogy mi nehezíti meg a döntését. A lány még nem mesélte el neki, hogy a Crandal bálban találkozott Anthony Maloryval. Pedig be akart számolni róla, de amikor este hazafelé tartottak, előbb megkérdezte Francestől, hogy Lady Eden férje valóban nagy nőcsábász volt-e. - Igen. A nő olyan undorral ejtette ki ezt a szót, hogy Roslynn alig merte feltenni a következő kérdését. - Boldogok? - Még soha nem láttam náluk boldogabb és szerelmesebb házaspárt. Frances válasza halk és hitetlenkedő volt, mintha maga is meglepődne ezen. Roslynn attól tartott, hogy a barátnője felizgatná magát, ha elárulná neki Anthony Malory iránt érzett vonzalmát. Ezért inkább nem mondott semmit. Látszott, hogy Frances még mindig viszolyog az ilyen férfiaktól. Hiába ismerte a barátnője érzéseit, és hiába értett vele egyet, mégsem tudta kiverni a fejéből Anthonyt aznap este. Még akkor is az élmény hatása alatt állt, amikor belépett a hálószobába. Nettie persze azonnal észrevette rajta a változást. - Látom, találkozott az igazival. Hogy hívják? Roslynn gyorsan magához tért, és azt hazudta, hogy nem is egy, hanem négy igazival találkozott. Azonnal részletes beszámolóba kezdett az aznap este megismert férjjelölt urakról, bár még maga sem tudott sok mindent róluk. Szerencsére sikerült Nettie első feltevését megcáfolnia, legalábbis egyelőre. Most viszont túl nagy jelentőséget tulajdonít Lady Eden meghívásának, pedig amióta bemutatkozott a társasági életben, számtalan meghívást kapott, és mindig gyorsan el

tudta dönteni, hogy melyiket fogadja el. Ez a habozás egyáltalán nem volt rá jellemző. Nem csoda, hogy Frances azt hitte, valami baja van. Hála istennek, fogalma sem volt a zavart viselkedése okáról. Nettie azonban egy hiúz szemével figyelte minden rezdülését, amióta tegnap visszajött a lovaglásból. Roslynnak fogalma sem volt, hogy mivel árulhatta el magát. - Lehet, hogy számodra egyszerű a döntés - mondta dacosan. - Nekem viszont több dolgot is számításba kell vennem. - Például? - Például az idő múlását. Ha három vagy négy napra elmegyünk a városból, azzal késleltethetem... - Már egyszer megnyugtattalak, hogy Regina a kiszemelt urakat is meghívta. Megígérte, nem emlékszel? - Az még nem jelenti azt, hogy valóban el is mennek. A szezon még csak most kezdődött el. Nagyon rossz időpontot választott egy hétvégi vidéki vendégeskedéshez. - Silverley Hampshire-ben van, és nem a világ végén! Ráadásul mintha azt említetted volna, hogy a férjét is megkérdezi, hátha sikerül többet megtudni a választottjaidról. Ha másért nem, hát ezért mindenképpen meg kéne látogatnod őket. Hogyan lehet megcáfolni a józan észt? - Honnan tudod, hogy valami fontosat tud mondani nekem? Lehet, hogy az egész csak időpocsékolás lesz. - Akkor távozol, és még aznap este Londonban lehetsz. - Téged hagyjalak ott? - tiltakozott Roslynn. - Hogyan jutnál vissza? Frances megcsóvált a fejét. - Feladom. Látom, hogy nem akarsz menni, tehát én is itthon maradok. Van még legalább fél tucat meghívásunk erre a hétvégére, ezért... - Ne akard megváltoztatni a szavaimat. Még nem mondtam nemet. - Nos? Roslynn tovább ment. - Még meg kell gondolnom - vetette hátra a válla fölött. Nem kellett volna ismét megemlítenie a hétvégi vendégeskedést, mert ezzel elárulta, hogy mennyire aggödik miatta. Szinte hallotta, ahogy Nettie agyában forogtak a fogaskerekek. Tiszta szerencse, hogy Frances nem sejtette, mi a baja valójában. Ám Nettie túl jól ismerte. Mit mond majd neki, amikor faggatni kezdi? Ugyanazokat a kifogásokat adja elő, amelyeket Frances már megcáfolt? A csudába! Hiába gyötri magát, a józan ész azt diktálja, hogy menjen el Silverleybe. Ha másért nem, hát azért, hogy megtudjon mindent a jelöltjeiről. Mi lenne, ha itt maradna, a kiszemelt urak pedig Silverleyben tartózkodnának a hétvégén? Még a végén itt rostokol majd Londonban,

tétlenségre kárhoztatva! Az lenne csak az igazi időpocsékolás! Ugyanakkor fennállt annak a veszélye, hogy Anthony Malory is megjelenik Silverleyben, és Roslynn nem akart - nem mert - kockáztatni. Az a férfi túlságosan csábító. Tegnap reggel fényes nappal, mások jelenlétében találkozott vele a parkban, és mégis úgy viselkedett, mint egy ostoba bakfis. Ez bebizonyította, hogy milyen nagy hatással van rá. Nyíltan meg kellett volna kérdeznie Lady Edent, hogy ott lesz-e az a bizonyos Malory, akit minden áron el szeretne kerülni. Ám nem akarta elárulni magát, ezért csak annyit kérdezett, hogy a Malory család tagjait is meghívta-e. Ezután nem csoda, ha Regina válasza egyáltalán nem nyugtatta meg. „Soha nem tudhatom, hogy mikor bukkan fel valamelyikük nálam. Tudják, hogy bármikor szívesen látom őket.” Ezt érte el a tettetett közönyével! Most nem tudta, hogy mi lenne a nagyobb baj: ha néhány napig semmit sem tehet a célja elérése érdekében, vagy pedig találkozik azzal a nőcsábásszal. Már tudta is, hogy mit fog tenni. Minden áron el kell kerülnie, hogy még egyszer Anthony Malory közelébe kerüljön. Inkább a tétlenséget választja! - Megérkeztünk. Ez az utolsó bolt, ahová ma be akartam nézni - mondta Frances, majd panaszosan kifakadt. - Nem nagy élvezet veled vásárolni, Ros! Legalább gyere be az üzletbe, még ha nem is akarsz venni semmit. Roslynn mosolyt erőltetett az arcára, és igyekezett tréfás hangon kiengesztelni Francest. - Az a baj, hogy pont egy ilyen meleg napon vonszolsz végig a városon. Elég volt bemennem az illatszerüzletbe és a harisnyaboltba. Nem is tudom, hogy voltál képes elviselni a kalapbolt és a selyemáruda fülledt levegőjét. Talán már hozzá vagy szokva ehhez, de ne feledd, hogy Skóciában sokkal hűvösebb az éghajlat. Szörnyen meleg van ezekben az üzletekben. Itt legalább mozog egy kicsit a levegő, még ha nem is nagyon venni észre. Menj csak. Addig én kint várok Nettie-vel. Alig csukódott be az üzlet ajtaja Frances és Anne mögött, Nettie már rá is vetette magát Roslynnra. - Most pedig árulja el nekem... - Nettie, most ne nyaggasson, kérem! - förmedt rá Roslynn az asszonyra. - Semmi kedvem válaszolgatni a kérdéseire. Nettie azonban nem adta fel ilyen könnyedén. - Nem tagadhatja, hogy furcsán viselkedik. - Csodálkozol? Ne feledd, hogy hol vagyok, és mire kényszerülök. Éppen elég fejtörést okoz nekem a helyzetem - válaszolta Roslynn mentegetőzve. - Azt hitted, hogy olyan könnyű lesz majd férjet választanom? Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább! Ezzel a keserű kifakadással sikerült elnyernie Nettie együttérzését. - Ne aggódjon, kisasszonykám! Hamarosan vége lesz az egésznek. - Hallgass egy pillanatra! - intette le Roslynn komor arccal. - Már megint. Te nem érzed?

- Mit? - Valaki figyel minket. Nettie értetlen pillantást vetett a lányra, mintha nem tudná eldönteni, hogy csak el akarja terelni a figyelmét a tárgyról, vagy komolyan beszél. Roslynn figyelmesen végignézett az utcán. - Ha valaki figyel, akkor nem minket néz, hanem csak magát. Minden bizonnyal a szépségét csodálja. Roslynn türelmetlen pillantást vetett Nettie-re. - Tudom, hogy milyen, amikor valaki úgy néz rám, de most nem erről van szó. Már akkor is furcsa érzésem támadt, amikor a kalapüzlet előtt állva vártunk Francesre. Megpróbáltam nem figyelni rá, de nagyon zavar. - Akkor valószínűleg egy zsebtolvaj vette célba. Nem is csoda, hiszen annyi ékszer van magán. Fogja szorosan az erszényét! Roslynn felsóhajtott. - Valószínűleg igazad van. Geordie ilyen hamar nem akadhatott még a nyomomra. Mégis inkább a kocsiban várnék, mint itt a nyílt utcán. Látod már a kocsinkat? Nettie lábujjhegyre állt. - Körülbelül öt üzlettel odébb van, de úgy látom, hogy egy másik fogat feltartja, és nem tud idejönni. Odamehetünk, ha be akar szállni. Én majd visszajövök, és megmondom Lady Francesnek, hogy hol van. Roslynn nem szokott alaptalanul ijedezni, de ilyen furcsa érzést még soha életében nem tapasztalt. Bizonyára csak képzelődik, de akkor sincs értelme az anyagüzlet előtt álldogálni, amikor a kocsi már látótávolságban van. Még egy gyors pillantást vetett maga köré, de a sok járókelő és az utcán közlekedő jármű miatt nem tudta megfigyelni, hogy ki bámulja. Elindultak a járdán, de alig tettek meg tíz métert, amikor Roslynnt valaki hátulról elkapta, és felemelte. Sikoltani sem volt ideje, mégis szinte megkönnyebbült, hogy a megérzése nem csalta meg. Fel volt készülve, és kétségbeesés nélkül tudott cselekedni. A derekát szorító erős kar fölött előrehajolt, felhajtotta a szoknyáját, és megragadta a csizmaszárba rejtett tőrt. Nettie viszont olyan sikoltozást csapott, mintha egész Londont riasztani akarná. Azonnal megtámadta az idegent, és a táskájával ütlegelni kezdte az arcát. Jobbról-balról csapdosta, de az orrát sem kímélte. A nagy lendületben Roslynn kalapját is leverte, és az a lány szemére csúszott. Roslynn most semmit sem látott. Ám a derekát szorongató célpontot akkor is érezte. Nem kellett látnia a húsos kart, anélkül is bele tudott vágni a tőrével. A fickó felordított és elengedte a lányt. Roslynn a földre esett, és a járdán ülve megigazította a kalapját. Látta, hogy Nettie még mindig üldözi a férfit, és hatalmas csapásokat osztogat a fejére és a vállára. Ám ekkor a támadó beugrott egy ütött-kopott kocsiba, és a bakon ülő kocsis a lovak közé csapott. A fogat elszáguldott.

Roslynn megborzongott. A kocsi olyan közel volt, hogy elég lett volna még néhány lépés, és már be is hajítják. És minden olyan gyorsan zajlott! Hiába voltak emberek az utcán, csak lassan fogták fel a történteket, és biztosan nem siettek volna időben a segítségére. A saját szolgájuk ekkor ért oda, de már ezzel sem mentek volna sokra. Nettie visszajött, és megigazította a kabátját, amely az útonálló ütlegelése közben felcsúszott a derekáról. Diadalittas mosollyal nézett körül, és még az sem tudta elrontani az örömét, hogy Roslynnt a földön ülve találta. Ám ekkor észrevette a lány kezében a tőrt. Akkor is ő futamította meg a gonosztevőt, ha Roslynn szabadította ki magát a szorításából. Győzedelmeskedtek, és a nő nagyon elégedett volt a teljesítményükkel. Roslynn is, pedig nagyon sajgott a feneke. Nagyapa büszke lenne rá, hogy sikerült nyugodtnak maradnia, és habozás nélkül pontosan azt tette, amit kellett. Persze könnyű dolga volt, mert nem érte váratlanul a támadás. Nem biztos, hogy mindig meg fogja érezni, ha veszély fenyegeti. Ha több férfi támad rá egyszerre, akkor nem sokra menne a tőrével. Ezért nem szabad elbíznia magát a mostani siker miatt. Roslynn elfogadta a szolga segítségét, aki felsegítette a földről. Ezután visszatette a tőrt az utcai csizmája szárába, majd leporolta a szoknyáját. Nettie elhessegette az aggódó férfit, meg a köréjük gyűlő tömeget, és bosszús megjegyzéseket lett a megkésve érkező segítségükre. Sértődött arccal összeszedte, és a szolga kezébe nyomta a szétszóródott csomagokat. Ezután megragadta Roslynnt a karjánál fogva, és a kocsihoz vonszolta. - Hallgatnom kellett volna a megérzésére. Legközelebb hiszek magának. - Szerinted Geordie bérelte fel ezeket az alakokat? Nettie egy pillanatig elgondolkodva nézett maga elé. - Nem lehet. Nem hiszem. - Akkor mi volt ez? - Nézzen csak magára! Csak úgy virít az a sok zafír a nyakában. Biztosan azt gondolták, hogy egy gazdag lord felesége, akitől hatalmas váltságdíjat kérhetnek. - Talán igazad van. - Egy darabig némán ültek egymás mellett, majd Roslynn hirtelen megszólalt. - Azt hiszem, mégis elmegyek Edenékhez. Nem árt, ha a biztonság kedvéért néhány napra távozom Londonból. Ha Geordie itt van, és szemmel tart, akkor azt fogja hinni, hogy tovább menekültem. Majd magammal viszem Frances szolgálóit, ha elmegyek valahová. - Ezzel teljes mértékben egyetértek. Sokkal óvatosabbnak kell lennie ezután.

10. fejezet Nagyon egyszerű dolognak bizonyult elmenekülni Londonból. A lány Brutus hátán lovagolt, két megtermett szolga kíséretében, és ez alkalommal nem is próbálta titkolni, hogy távozik. Ha Geordie figyelteti a házat, akkor megtudhatja, hogy mindenki hatalmas ruhászsákokkal jár-kel. Higgye csak azt, hogy el akarja hagyni a várost. Ám a nagy felhajtás hiábavalónak bizonyult, mert már több mérföldnyire jártak, mégsem követte őket senki. A ragyogó napsütésben könnyű volt szemmel tartani a vidéket, de az utakon csak a termékeiket a piacra szállító gazdálkodók, illetve a hétvégére Londonba tartó utazók közlekedtek. Csak egyetlen elegáns hintó távozott a városból, de annyira lemaradt Roslynnék mögött, hogy már nem is foglalkoztak azzal, hogy követi-e őket vagy sem. Kellemes körülmények között megreggelizett egy fogadóban, ahol Francesszal megbeszélték a találkozót. Amikor a nő megérkezett, semmilyen gyanús jelről nem tudott beszámolni. Ezért Roslynn biztonságban érezte magát az út hátralévő részében, miközben a Grenfell hintóban utazott tovább Hampshire felé. Az út felén túljutva, már egészen másfajta aggodalmak gyötörték. Abban reménykedett, hogy Sir Anthony nem fogja otthagyni az izgalmas londoni életet, hogy részt vegyen egy kis vidéki összejövetelen. Lady Eden azt mondta, hogy ezt a vendégséget már hónapokkal korábban megszervezték, és jobbára csak a szomszédai vesznek rajta részt, vagyis olyan hozzá hasonló vidéki nemesek, akik általában messze elkerülik Londont a szezon idején. Kora délután, az első vendégek között érkeztek meg. Rajtuk kívül nem sokan maradnak ott éjszakára, mert a vendégek nagy része a közelben lakott. Frances úgy döntött, hogy a délután hátralévő részét alvással tölti. Roslynn is ezzel az ürüggyel mentette ki magát, de mihelyt magára maradt a szobájában, azonnal az ablak elé telepedett, és szorongva figyelte a kocsifeljárót. Minden érkező hintót megnézett, és alaposan szemügyre vett minden egyes férfilátogatól. Még a szolgák jövését-menését is szemmel tartotta, hogy egyetlen férfiember se kerülhesse el a figyelmét. Amikor később Nettie belépett a szobába, hogy segítsen az esti öltözködésében, nagyon próbára tette a türelmét a lány fészkelődése. Roslynn állandóan az ablakhoz futott, ha meghallotta egy újabb kocsi érkezését. Legalább fél órába telt, mire el tudta készíteni a frizuráját. - Kit les ennyire, hogy két percet sem tud várni? - fakadt ki Nettie, miután Roslynn ismét visszatért a fésülködőasztalhoz. - Azokat az úriembereket, akikről már beszéltem neked - mentegetőzött Roslynn. - Eddig csak Sir Artemus Shadwellt láttam megjönni.

- Ha a többiek jönnek, akkor jönnek. A leskelődéssel nem tudja befolyásolni az eseményeket. - Igazad van. - Roslynn kénytelen volt megnyugvást színlelni, hiszen már a válasza is hazugság volt. Sajnos amióta Anthony Maloryval találkozott, nagyon keveset foglalkozott a négy lehetséges férjjelölttel. Ezen mindenképpen változtatnia kell! Nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy a következő fogat, amelynek a zajára ismét az ablakhoz ugrott, az utolsó vendéget hozta. Mivel már nem zavarta meg több kocsizörgés a lelki békéjét, Nettie végre Roslynnra tudta adni a mai estére kiválasztott égszínkék selyemruhát, amelyet zafír nyakékkel és karkötővel egészített ki. Roslynn feszültsége végre oldódni kezdett. Mire Frances is csatlakozott hozzájuk, hogy együtt menjenek le a földszintre, a lány már teljesen nyugodt volt. Tehát nem jött el... Amikor erről meggyőződött, egy kis csalódottságot érzett, de úgy döntött, hogy nem vesz róla tudomást. Lady Eden a hallban, a lépcsőnél állva várta őket. A második emeletre vezető széles lépcsők fent elváltak, és két irányban haladtak tovább. Az egyik lépcsősor a ház első részében lévő vendégszobákhoz, míg a másik az épület hátsó szárnyához, a háziak lakosztályai felé vezetett. A hall az első emeleten volt, és korláttal díszített folyosó futott rajta körbe, ahonnan be lehetett látni a földszinti csarnokot. A kupolás mennyezetről lógó hatalmas csillár sziporkázó fénye visszatükröződött a csarnok fehér márványpadlóján. Roslynn már alig várta, hogy megnézhesse a ház többi részét. Regina nagyon készségesnek bizonyult, és megnyugtatta, hogy a vendégei addig majd várnak rájuk. Miközben Francesszel együtt meglátogatták az összes emeleti helyiséget, Regina barátságos csevegésével és elragadó modorával feloldotta Roslynn kezdeti szorongását. Silverley hatalmas udvarház volt, amely masszív főépületével és saroktornyaival középkori várkastélynak tűnt. Belül azonban csak a falakat díszítő antik falburkolat emlékeztetett a régi időkre. A helyiségeket különféle korok bútoraival rendezték be, méghozzá választékos ízléssel. Az egyik szobában Anna királynő korabeli és chippendale bútorokat láthattak, a másikban klasszicista szobabelső fogadta őket, a következőben pedig több időszak ízlése keveredett, és néhány francia darab is gyönyörködtette a szemüket. Roslynnak az a benyomása támadt, hogy a ház egy meghitt családi otthon, és nem egy múzeum, bár ez utóbbiként is megállná a helyét. Kőrútjukat a ház hátsó részében fejezték be, ahol a vendégek gyülekeztek. Amikor megálltak a mennyezetig érő ablakokkal díszített előszobában, beláthattak a balra nyíló fogadószobába, valamint a mögötte elhelyezkedő zeneterembe. Jobbra volt a tágas étkezőhelyiség, mögötte pedig egy hatalmas télikert. Roslynn elhatározta, hogy később ott is körül fog nézni. Most azonban még el sem jutottak a fogadószobáig, Regina máris elkezdte bemutatni őket a hatalmas parkra néző, egymásba nyíló helyiségekben beszélgető és sétálgató vendégeknek. - Van egy szomszédom, akivel biztosan szívesen megismerkedsz majd - szólt oda Regina

Roslynnak, amikor végre beértek a fogadószobába. - Nem mindenki tölti a szezont Londonban. Én is csak azért mentem oda, mert megígértem valakinek. Most már örülök, hogy így tettem, mert megismerkedhettem veled. Ne aggódj, később majd lesz alkalmunk arról is beszélni, hogy Nicholas mit tudott meg az urakról, akik iránt érdeklődsz. - Csak Sir Artemust látom - szólalt meg aggodalmaskodva Frances, mert eszébe jutott, hogy Roslynn milyen nehezen egyezett bele ebbe a hétvégi kiruccanásba, attól tartva, hogy a kiszemelt jelöltek nem lesznek itt. - Ez igaz - ismerte be Regina. - De holnap is van nap, ezért nem kell lemondanunk a többi úriemberről sem. Mind a négyen elfogadták a meghívásomat. Ám addig is ismerkedj meg Lord Wartonnal. Nicholas nagyon féltékeny rá. Néha az én fejemben is megfordul, hogy mi lett volna, ha Justin Wartonnal találkozom először. - A lány huncut mosolyán látszott, hogy az utolsó megjegyzését nem kell komolyan venni. - Justin nem annyi idős, mint a többi úriember - folytatta Regina. - Úgy tudom, csak huszonnyolc éves, de nagyon megnyerő személyiség. Biztosan meg fogod kedvelni. Imádja a családját, és iszonyodik Londontól, ezért máshol nem is találkozhatnál vele. Évente csak egyszer merészkedik be a városba, amikor az anyját és a húgát vásárolni viszi, de akkor is gondosan elkerüli a szezon idejét. Nos, hol lehet? Regina olyan alacsony volt, hogy lábujjhegyre kellett állnia, ha át akart nézni az emberek válla fölött. Ám végül elégedetten elmosolyodott. - Ott van, a kandalló mellett. Gyertek, kedveseim! Roslynnak két lépés után földbe gyökerezett a lába. Azonnal észrevette a jóképű magas szőke férfit, aki a kandalló mellett álló krémszínű szófán üldögélt, és jobbján egy ugyancsak szőke fiatal nő foglalt helyet, a másik oldalán pedig egy idősebb hölgy. Lord Warton minden bizonnyal most is a húga és az édesanyja társaságában érkezett. Ám a következő pillanatban meglátott két elegáns öltözetű urat, aki alig néhány méterre tőle, közvetlenül a kandalló előtt álldogált. A Malory fivérek! A fekete hajú férfi azonnal elkapta a tekintetét, mire Roslynn megállt, és némán felnyögött. Anthony láttán furcsa szédülés fogta el... Alig tudta levenni róla a szemét, és követni Reginát, aki nem vette észre a megtorpanását. Inkább sarkon fordult volna, hogy elmeneküljön, minthogy még közelebb menjen a kandallóhoz. Mivel ezt nem lehette meg, elhatározta, hogy csak a Warton családra, főleg Justin Wartonra fog figyelni, és egész idő alatt hátat fordít a Malory fivéreknek. Megértette, hogy Regina miért tartotta Justint figyelemreméltónak. A szőke hajú, markáns arcú férfi roppant jóképű volt, és gyönyörű sötétkék szeme azonnal felragyogott, amint megpillantotta Roslynnt. Amikor a férfi felállt, hogy ajkához emelje a lány kezét, Roslynn elcsodálkozott hatalmas termetén. A férfi nemcsak magas volt, hanem erős, széles vállú és izmos. Csak kisfiús mosolyának és megnyerő modorának köszönhette, hogy a megjelenése mégsem volt ijesztő. Roslynn kellemesen érezte magát a társaságában, és néhány percre majdnem sikerült

elfelejtenie, hogy ki áll mögötte - de csak majdnem. Sajnos a testén érezte Anthony érzéki pillantását, amellyel már a Crandal bálon is zavarba hozta, ahogy nem is nézi, hanem szinte felfalja a tekintetével, a bálterem másik végéből. Most pedig alig néhány méterre van tőle! Igyekezett nem gondolni arra, hogy mi járhat a férfi fejében, miközben így méregeti. Megkönnyebbülést jelentett számára, amikor egy újabb férfi jelent meg a helyiségben, elvonva figyelmét Anthonyról. - Hát itt vagy, szerelemem! - szólalt meg Nicholas Eden, és védelmező mozdulattal átölelte felesége karcsú derekát. - Miért van az, hogy ha egy pillanatra kiteszem a lábam a szobából, azonnal felbukkan melletted ez a hústorony? Az arckifejezéséből és a hangjából nem lehetett megállapítani, hogy tréfál vagy komolyan beszél, de Justin Warton nem sértődött meg. Inkább jót nevetett, mintha már megszokta volna a házigazda efféle megjegyzéseit. - Ha el akarnám lopni tőled, akkor tudnál róla, Montieth - válaszolta Justin, és Reginára kacsintott, aki nem jött zavarba a férfiak szóváltása miatt. - Ne kezdjétek már megint! - dorgálta meg őket kedves hangon. - Különben a két hölgy azt hiszi, hogy komolyan gondoljátok. Egy szavukat se higgyétek el - fordult a vendégeihez. - Ő a férjem, ha még nem találtátok volna ki. - Regina bemutatta őket egymásnak, mert még Frances sem találkozott személyesen Lord Edennel, csak hallomásból ismerte. Roslynn sejtette, hogy egy olyan csinos hölgynek, mint Regina Eden, jóképű férje van - és Eden, Montieth negyedik vikomtja, minden kétséget kizáróan annak számított. A fényben aranycsíkok villantak meg barna hajában, világosbarna szeme pedig borostyán színben izzott, amikor a feleségére pillantott. Roslynn könnyen el tudta hinni róla, hogy alig egy évvel ezelőtt még nagy nőcsábász volt, aki rászolgált a rossz hírére, ugyanakkor azt is látta, hogy most teljesen elégedett a családi élettel, és fülig szerelmes a feleségébe. Roslynnt meglepte, hogy alig néhány évvel volt csak idősebb nála, mégis úgy viselkedett, mint egy érettebb férfi, így kicsit Sir Anthonyra emlékeztette, és erről megint eszébe jutott Lord Malory. - Meddig hanyagolsz még minket, kislány? - hangzott fel hirtelen Anthony mély hangja, amikor egy pillanatra abbahagyták a beszélgetést Lord Edennel. - Egész este, ha rajtam múlik - vetette oda Nicholas, nem túl barátságosan. Egy pillanatig Roslynn azt hitte, hogy Anthony hozzá beszélt. Ám Nicholas mogorva válasza (amely miatt a felesége jól oldalba bökte) kiverte a fejéből ezt az ostoba elképzelést. - Istenem, miért kell mindig a békebíró szerepét játszanom? - fakadt ki Regina, de közben odaszökkent a kandallóhoz, és mindkét Malory fivért megcsókolta. - Nem lehet rólatok sokáig megfeledkezni - kiáltott fel nevetve. - Különben sem hiszem, hogy az én figyelmemre vágytok. Gyertek, bemutatlak titeket. - Belekarolt a két férfiba, és odavezette őket a hölgyekhez. - Lady Frances, azt hiszem, még nem találkoztál a két nagybátyámmal, James

és Anthony Maloryval. A nagybátyja? Hogyhogy erről eddig nem szerzett értesülést? - kérdezte magától Roslynn mérgesen. Esze ágában sem lett volna idejönni, ha tudja, hogy a Malory fivérek ennyire közel állnak Regina Edenhez. Aki Anthony unokahúga. A csuda vigye el! Tapintható lett a feszültség, ahogy négyen álltak egymás mellett, nem messze tőlük pedig Wartonék és Frances. Justin sietősen távozott, maga előtt terelgetve a hölgyeket. A húgát igyekezett távol tartani két ilyen hírhedt szoknyavadásztól. Roslynn azt kívánta, bárcsak neki is lenne valakije, aki ennyire a szívén viseli a sorsát, és elvonszolná innen. Sajnos ő csak magára számíthatott. Ügyelt arra, hogy se a tekintetével, se a szavaival ne árulja el, mennyire kényelmetlenül érzi magát. Frances azonban nem rejtette véka alá a véleményét. Ajkát szorosan összezárta, csak néhány szót vetett oda a bemutatkozás során, majd minden további magyarázat nélkül távozott, és más beszélgetőtársakat keresett magának. Ezzel rendkívül veszélyes helyzetbe hozta Roslynnt. Ezek után nagyon udvariatlan lett volna, ha ő is odébbáll, ezért egy darabig mindenképpen maradnia kellett, és elviselnie a két Malory közelségét. Ráadásul mindkét férfi leplezetlenül bámulta. James nem volt hajlandó udvariasan szemet hunyni Frances viselkedése fölölt. - Azt hiszem, ez a lány zavarba jött miattunk, Tony. Magának azonban nem kell aggódnia, Lady Roslynn. Az öcsémmel már megszoktuk az ilyesfajta bánásmódot. - Lehet, hogy te igen - jegyezte meg Anthony, és kék szeme furcsán csillogott. - Nekem viszont jól esne egy kis együttérzés. Roslynnak nem maradtak kétségei afelől, hogy a férfi miféle együttérzésre gondol, mivel beszéd közben egyenesen a szemébe nézett. A lány önkéntelenül elmosolyodott. A férfi még azt sem tudja kivárni, hogy kettesben maradjanak, máris elkezdi a csábítani. Ez valóban felháborító! Valószínűleg Regina is ugyanarra gondolt. - Tony! Megígérted, hogy jó leszel. - De hiszen egy angyal vagyok! - tiltakozott a férfi ártatlan arccal. - Ha a tőlem megszokott módon viselkednék, hamarosan botrányba fulladna az összejöveteled. Roslynnak az volt az érzése, hogy a férfi komolyan beszél, de Regina jót nevetett, mintha viccesnek tartana a kijelentését. - Elriasztod a hölgyet, ha nem vigyázol! - Egyáltalán nem - ellenkezett Roslynn. - Látod, kedvesem? - szólalt meg James. - Nyugodtan menj, és lásd el háziasszonyi kötelességeidet. A hölgy jó kezekben lesz, ne aggódj. - Ebben egy pillanatig sem kételkedtem - válaszolta Regina, majd távozás közben odaszólt a férjének. - Nicholas, ne vedd le róluk a szemed! - Remek - komorodott el Nicholas.

James felnevetett. - Úgy látom, nem bíznak bennünk. - Sajnos, minden okunk megvan rá - morogta Nicholas maga elé. - Azt hiszem, még mindig nem bocsátott meg nekünk, Tony - mondta James. - Most csak magadról beszélj, kedves bátyám. Az én bűnöm mindössze az, hogy rámutattam, milyen káros lenne az egészségére, ha nem venné el Reggie-t feleségül. Miattad viszont több hétig nyomta az ágyat, nem is beszélve arról, hogy hazaráncigáltad a Karib-szigetekről, amikor vonakodott teljesíteni a házastársi kötelességeit. - Én soha... Roslynn félbeszakította Nicholas ingerült felkiáltását. 1Mielőtt összevesznek, azt hiszem, én... Anthony nem hagyta, hogy a lány befejezze a mondatot. - Remek ötlet. Míg ők kedvükre marakodnak, addig mi szemügyre vesszük a télikert szépségeit. Nem adott esélyt a tiltakozásra, Roslynnba karolt, és elindult vele a kijárat felé. Néhány méter után azonban a lány megpróbált kiszabadulni a szorításából. Anthony nem engedte el. - Sir Anthony... - Ugye nem fog megfutamodni? - súgta a fülébe a férfi. Roslynnt felháborította, hogy Anthony gyávának tartja. - Mindössze arról van szó, hogy nem akarom a maga társaságában elhagyni a helyiséget. - Mégis azt fogja tenni. A lány megtorpant, hogy a férfi is kénytelen legyen megállni, ha nem akarja maga után vonszolni a padlón. A férfi valóban megállt, de mosolyogva a füléhez hajolt. - Hadd fogalmazzak másképpen, kedvesem. Vagy a télikertben csókolom meg, vagy itt és most. Mindenképpen a karomba veszem, és... - Micsoda arcátlanság! - tört ki Roslynnból a felháborodás, de ekkor észrevette, hogy egyre többen kezdik figyelni őket. - Rendben van - folytatta fojtott sziszegéssel. - Én is meg szeretném nézni a télikertet, de szó sem lehet csókolózásról, maga gazember. Először ezt ígérje meg nekem. A férfi most már magabiztosan mosolygott. - Akkor jöjjön. Továbbmentek, időnként megállva és elbeszélgetve az útjukba kerülő ismerősökkel, mintha csak céltalanul lődörögnének a termekben. Útközben Roslynn elkapta Frances helytelenítő pillantását, és tudta, hogy a barátnőjének igaza van. Mégsem merte még egyszer megkísérelni, hogy szabadulni próbáljon szorult helyzetéből. Nem volt biztos abban, hogy Anthony valóban mindenki szeme láttára megcsókolná, de nem akart kockáztatni. Közben eszébe jutott, hogy nem is kérte a férfi becsületszavát, csak elfogadta az odavetett

megjegyzését, hogy „akkor jöjjön”. Mihelyt beléptek a hatalmas télikertbe, azonnal rájött, hogy ez nagy hiba volt. - Ez valóban csodálatos - szólalt meg Roslynn. Hangja elhallt az aggodalomtól, mert a férfi átölelte a derekát, és a helyiségen körbevezető, növényekkel szegélyezett gyalogút felé vezette. - Szerintem is - válaszolta a férfi, de közben a lányt nézte. A lány elkerülte a férfi tekintetét, és az út szélét díszítő szobrokat, a gyönyörű virágokat és a helyiség közepén csobogó szökőkutat nézegette. Közben azonban csak a csípőjén lévő kézre tudott figyelni, amely mintha égette volna a testét, a magas derekú ruha vékony anyaga alatt. - Igazán... össze kéne szidnom, Sir Anthony - mondta remegő hangon, és meg kellett köszörülnie a torkát, hogy folytatni tudja. - Nem volt szép dolog magától, hogy kényszerhelyzetbe hozott. - Tudom. - Szükséges volt ennyire erőszakosnak lennie? A férfi megállt, a lány felé fordult, és figyelmesen tanulmányozta az arcát, mintha a válaszon törné a fejét. Roslynn rémülten vette észre, hogy Anthony a helyiség legtávolabbi pontjához vezette, ahol egy fa ágai teljesen eltakarták őket, és nem is látszott a bejárat. Egyedül voltak, még a vendégek hangját és nevetését is elnyomta a szökőkút csobogása. - Igen, szükséges volt - válaszolta végül a férfi rekedt hangon. - Mert csak erre tudok gondolni, amióta először megpillantottam. Roslynnak nem volt ereje tiltakozni, amikor a férfi egyik karjával átölelte, és magához vonta. A másik kezével megsimogatta a nyakát, majd az álla alá nyúlt, felemelte a fejét, és egy pillanatra találkozott a tekintelük. A következő pillanatban a száján érezte a férfi meleg, gyengéden csábító ajkát. A lány lehunyta a szemét, és megadta magát a sorsának. Tudhatta volna! Most már tudja. Abban a pillanatban mégsem számított semmi más, csak a férfi szájának íze, és a hozzá simuló testéből áradó forróság. Anthony nem akarta megijeszteni a lányt a szenvedélyével, ezért visszafogta magát, pedig úgy érezte, hogy minden porcikája lángol. Még soha nem kívánt meg egyetlen nőt sem, de nem akarta rázúdítani az érzéseit. Úgy tervezte, hogy finoman gerjeszti a vágyát, míg ő is ugyanazt akarja, mint ő. Szörnyen nehéz volt megfékezni a szenvedélyét, amikor az egész teste azt követelte, hogy azonnal tegye magáévá. Nem tudott magán annyira uralkodni, mint szerette volna, és észre sem vette, hogy mohó gerjedelmében a csóknál sokkal tovább megy. Amikor a lány hajába markolt, néhány hajtű a földre esett. Térdével Roslynn lába közé hatolt, méghozzá olyan hevesen, hogy a lány lovagló ülésben helyezkedett el a combján. Szerencsére ekkor már a lány is elveszítette a fejét, csak a férfi ezt még nem vette észre. Roslynn érzékeit a végletekig felcsigázta az ágyékához simuló comb, és Anthony egyre

követelőzőbb csókja. A férfi lassan rávette, hogy nyissa ki a száját, és a nyelve egyre merészebb játékokra tanította. Gyengéd biztatására a lány is felfedezte a férfi ajkát. Mihelyt Roslynn nyelve a férfi szájába hatolt, többé nem szabadulhatott. Anthony rabul ejtette, és csodálatos érzésekkel ismertette meg. Roslynn teljesen a csábítás hatása alá került, és tiltakozás nélkül hagyta, hogy a férfi azt tegye vele, amit akar. Amikor Anthony észrevette a győzelmét, dühében felnyögött, és átkozta magát, amiért nyilvános helyet szemelt ki az első csókra. Nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen eléri a célját. Ajkával végigcirógatta a lány nyakát, és a fülébe súgva kérlelte: - Menj a szobádba, kedvesem. Hamarosan utánad megyek. A lány olyan kába volt, mintha igézet alatt állna, és nem értette az összefüggést. - A szobámba? A férfi legszívesebben megrázta volna a lányt, hogy magához térítse. Most nincs idő mellébeszélésre. Megmarkolta Roslynn vállát. - Nézz rám, Roslynn! - mondta türelmetlenül. - Nem maradhatunk itt. Érted? Itt nem vagyunk egyedül. A lány a homlokát ráncolva nézett fel rá. - Miért kéne egyedül lennünk? A pokolba! Lehet, hogy Reginának igaza volt? Roslynn ennyi idős korában még mindig ártatlan? Ez a gondolat egyrészt bosszantotta, másrészt örömmel töltötte el. Ha így van, akkor vigyáznia kell, mert könnyen elveszítheti, amit eddig megnyert, ha a lány magához tér. A lelkében mégis addig sosem tapasztalt gyengédséget érzett, és azt kívánta, bárcsak igaz lenne. Anthony felsóhajtott, és minden türelmét összeülve, megpróbálta megértetni a lánnyal a helyzetet. - Szeretkezni fogunk, mert ez a következő lépés. Csók után, amit eddig tettünk. Mivel mindketten akarjuk, már csak az a dolgunk, hogy találjunk egy helyet, ahol nem zavarnak bennünket. Be kell látnod, hogy a te szobád a legalkalmasabb. Anthony még be sem fejezte a mondatot, a lány hevesen rázni kezdte a fejét. - Mit tett, uram? Mondtam, hogy szó sem lehet csókolózásról! A lány felháborodásában skót hanglejtéssel kezdett el beszélni, és ez még jobban felizgatta a férfit. Magához ölelte Roslynnt. - Nem hátrálhatsz meg, hiszen éreztem, hogy megadtad magad, és már csak egyetlen dolgot tagadol meg tőlem. Legyél jó kislány, és tedd, amit mondok. Különben itt foglak magamévá tenni, és nem érdekel, hogy ki lát meg minket. A férfi rá akart ijeszteni, hátha akkor beleegyezik. Ám a csel nem vált be. Roslynn majdnem felnevetett a férfi próbálkozásán, de attól tartott, hogy nem lenne szép gúnyt űzni belőle. A józan

esze azt súgta, hogy Anthony semmi olyat nem tenne, amivel zavarba hozná az unokahúgát. Erre már akkor is gondolhatott volna, amikor idecsalta. - Kétszer nem fogsz ugyanazzal a trükkel becsapni! Anthony nem volt biztos abban, hogy valóban csak trükkről van szó. A lány határozott hangja egy kicsit kijózanította, bár vágya hevességét nem csillapította. Szép kis felfordulást okozott, és a lánynak minden oka megvan, hogy haragudjon rá. Csábító mosollyal nézett Roslynnra, mert tudta, hogy ennek egy nő sem tud ellenállni. - Ha most nem alkalmas az idő, akkor később megyek a szobádba. A lány ellökte magától, és megrázta a fejét. - Nem fogsz átlépni a küszöbön, ezt megígérem. - Hagyd nyitva az ajtót. - Szó sem lehet róla. - Akkor az ablakot. A lány világosbarna szeme szikrákat szórt. - Azt akarod, hogy megfulladjak a szobámban, és egyetlen ablakot se hagyhatok nyitva? Miért nem veszed tudomásul a visszautasítást? Nem beszéltem elég világosan? - Azért, mert rossz a válaszod. Amíg nem felelsz helyesen, nem adom fel. Gondolnom kell a jó híremre! A lány elnevette magát, és egy kicsit oldódott a feszültsége. Ez a férfi teljesen elvetemült, nincsen semmi erkölcsi érzéke, és mégis annyira vonzó! Eddig egyetlen férfiban sem tapasztalt ilyen erős szexuális vonzerőt, amely még a józan pillanataiban is a bűvkörébe vonja, pedig tisztában van vele, hogy nem neki való. Nem tudhatja, hogy a csábítója mennyire tartja fontosnak ezt az ostromot, de azt megérezte, hogy csak akkor menekülhet meg ép bőrrel ebből a helyzetből, ha humorosan fogja fel a történteket. Összeszedte magát, és szemrehányó tekintettel nézett a férfira. - Nekem is éppen a híre jár a fejemben, Sir Anthony. Akkor azonnal el kell hessegetnem ezeket a gondolatokat. - Nem! A lány felkiáltott, mert a férfi megragadta, és a gyalogút korlátjára ültette. Mosolyogva nézte, hogy Roslynn kétségbeesetten igyekszik megtartani az egyensúlyát. A lány azt hitte, hogy a férfi megint meg akarja csókolni. Ezt már nem tartotta viccesnek! A korlát mögött legalább két vagy három méter mélyen volt föld, és Roslynn lába a levegőben kalimpált. Semmibe sem tudott belekapaszkodni, csak a férfiba. Haragos arcot vágott, és le akart ugrani a kerítés tetejéről, ám Anthony közelebb lépett hozzá. Roslynn megrémült, mert a férfi felemelte a szoknyáját, még közelebb jött, és csípőjével szétnyitotta a lábát. Ezután magához ölelte, majd lassan előrehajolt. A lány úgy érezte, hogy

hanyatt fekve, ég és föld között lebeg. - Kapaszkodj belém, mert leesel - hallotta a férfi hangját. Nem tehetett mást. A férfi nem egyenesedett fel, ezért Roslynn még mindig nem tudta visszanyerni az egyensúlyát. A mélység fölött imbolygott, a kerítés tetején hanyatt fekve, és csak a férfi karja tartotta vissza a zuhanástól. - Erősebben fogjál, kedvesem. Öleld át a nyakamat, és kapaszkodj, mert elengedlek. - Ne! - Csendesebben, kedvesem. - A lány a nyakán érezte a férfi forró leheletét, és egész teste bizseregni kezdett. - Ha nem adod oda magad, legalább ennyit hadd kapjak tőled. Meg szeretnélek érinteni. A férfi keze elindult felfelé a combján. Roslynnak elállt a lélegzete. - Hagyd abba, te... tegyél le! - Ezután fátyolos hangon suttogva hozzátette: - Anthony. A férfi megborzongott, amikor a lány kimondta a nevét. Ekkor a keze már Roslynn csípőjéhez ért, és egy erőteljes mozdulattal az ágyékához szorította a lány ölét. Roslynn halkan felnyögött, hátrahajtotta a fejét, és minden tagja elernyedt. Az érzés olyan felkavaró volt, mintha a férfi valóban belehatolt volna. Anthony végigcsókolta a nyakát, és Roslynn teljesen megfeledkezett ingatag helyzetéről. - Tudom, hogy nem örülsz a zavarásnak, Tony, de Lady Grenfell keresi a skót barátnődet, és minden pillanatban beléphet ide. Anthony szitkozódva pillantott Jamesre, aki néhány méterrel odébb álldogált, és tapintatosan lesütötte a szemét, mintha a szökőkutat figyelné. A csípőjénél fogva leemelte Roslynnt a korlátról, de még nem engedte el, egy pillanatig a levegőben tartotta, és élvezte, hogy a lány majdnem átkulcsolja a lábával a derekát. Roslynnt ismét elragadta a szenvedély, ajka szétnyílt, szeme lecsukódott és arca kipirult. Valószínűleg nem is hallotta, amit James mondott. - A csudába! - mondta, és lassan a talpára állította a lányt. Szörnyen bosszús volt. - Majd legközelebb folytatjuk, kedvesem. A lány remegő lábbal hátralépett, és a férfi néhány hosszú pillanatig nézte, ahogy a szeme először tágra nyílik, majd fenyegetően összeszűkül. Anthonyt annyira lenyűgözte a látvány, hogy nem is vette észre az arca felé lendülő kezet, amely hatalmas pofont kevert le neki. - Nem lesz legközelebb, uram. Legalábbis nem olyan, amire gondol. - A lány hangja halk volt, de határozott, és a férfi látta, hogy valóban nagyon mérges. - Most már ismerem az agyafúrt módszereit, és nem bízom meg magában. Tartsa távol magát tőlem! Azzal elviharzott, abba az irányba, amerről jöttek. Anthony nem is próbált utánamenni. Leült a korlátra, és az arcát dörzsölve nézte a lányt, míg el nem tűnt a szeme elől. - Már vártam, hogy mikor tör elő belőle a skót temperamentum - szólalt meg mosolyogva, amikor James közelebb lépett.

- Szerintem elég könnyen megúsztad. Anthony mosolya még vidámabb lett. - Azt sem tudta, hogy itt vagy. - Most hencegsz, öcsém? - Nem, csak nagyon örülök. - Ha már ilyen szépen feldühítetted, nem bánod, ha én is szerencsét próbálok nála? Anthony jókedve egy csapásra eltűnt. - Tartsd távol magad tőle, James! James felvonta szőke szemöldökét. - Miért félted ennyire? Különben a hölgy is pontosan ezeket a szavakat mondta: neked. Még nem a tiéd a zsákmány!

11. fejezet Justin Warton olyan kellemes társaságnak bizonyult, hogy Roslynn indulatai hamarabb lecsillapodtak, mint gondolta volna. Pedig ha feldühítették, igazán haragos tudott lenni. Most valóban mérges volt, annál is inkább, mert mihelyt kilépett a télikertből, azonnal Francesba botlott, aki gyorsan felvonszolta a szobájába, hogy megigazítsa a haját. A lány nem is tudta, hogy a külseje milyen árulkodó. Mit tett vele az a szörnyű alak! Úgy nézett ki, mint aki éppen egy férfival... és tulajdonképpen ez igaz is volt. Kénytelen volt elszenvedni a barátnője szemrehányó szidalmait, mert megérdemelte. Tudta, hogy ostobán viselkedett, és nagy veszélybe sodorta magát. Semmi szüksége arra, hogy Frances ilyen könyörtelen hangon korholja. Mégsem haragudhatott rá, hiszen a szeretet és az aggodalom késztette erre. Csak saját magának tehetett szemrehányást, hogy a felelőtlenségével ennyire felizgatta Francest. A nő hosszasan ecsetelte Sir Anthony rossz hírét, majd ezekkel a szavakkal fejezte be a szónoklatát: - Soha többé nem szabad egyedül maradnod vele, mert látom, hogy mennyire vonzódsz hozzá. - Ezt nem mondtam. - Nem volt szükség szavakra. Azonnal észrevettem, mikor Regina odahozta Sir Anthonyt, hogy bemutassa nekünk. Azt is láttam, hogyan nézett rád. Lehet, hogy a télikertben csak egy csók történt, de ha még kevésbé feltűnő helyen vagytok, akkor több is lett volna belőle. Roslynn nem merte bevallani, hogy még azon a nyilvános helyen sem álltak meg a csóknál, és ki tudja, meddig jutottak volna, ha Anthony nem tér észhez, és nem engedi el. Nem ő volt az, aki kibontakozott az öleléséből. Miután a férfi átölelte, már meg sem próbált szabadulni tőle. El kellett volna mondanod, hogy találkoztál vele a Crandal bálban - mondta Frances sértett hangon. Akkor már hamarabb figyelmeztethettelek volna, mert egyértelmű, hogy téged szemelt ki a következő áldozatának. - Nem volt szükségem semmilyen figyelmeztetésre, mert már a bálon hallottam a róla szóló pletykákat, és megtudtam, hogy milyen hírhedt szoknyavadász. - Mégis hagytad, hogy kivezessen a helyiségből! - Mondtam már, hogy becsapott! - kiáltott fel Roslynn türelmetlenül, de azonnal meg is bánta az ingerültségét. - Ne haragudj, de most már abbahagyhatod az aggodalmaskodást. Megmondtam neki, hogy ne kerüljön még egyszer a közelembe. Frances összeszorított szájjal vonta fel szépen ívelt szemöldökét.

- Szerinted érdekli, mit akarsz? Az ilyen férfiak nem veszik tudomásul a visszautasítást, Ros. Sőt, még jobban felkelti az érdeklődésüket, ha nehéz becserkészni a zsákmányt. Az összes szoknyapecér közül Sir Anthony a legrosszabb, mert ő a legjóképűbb, a legnépszerűbb és ráadásul a legmegrögzöttebb agglegény az egész országban. Soha nem fog megnősülni, Ros. Nem fog megállapodni egyetlen nő mellett. Miért is tenné, amikor több száz nő igyekszik elnyerni a kegyeit? - Ne feledkezz meg a sajátos helyzetemről, Frances. Nemcsak egy álmodozó bakfis vagyok, aki minél előbb férjhez szeretne menni, hanem határozott célom van, és nem hagyom, hogy bármi eltérítsen. Szörnyű következményei lennének, ha nem sikerülne gyorsan a házasság biztonságába menekülnöm. Frances felsóhajtott, és megenyhült arccal elmosolyodott. - Igazad van, majdnem elfelejtettem. Ugye óvatos leszel ezek után, Ros? Egy olyan tapasztalt szoknyapecér, mint Malory, képes úgy elcsábítani, hogy szinte észre sem veszed. Hálásak lehetünk, hogy az ugyancsak végtelenül züllött bátyja még nem szemelt ki magának. Roslynnak később eszébe jutottak a barátnője szavai, de amikor ismét csatlakoztak a társasághoz, Justin Warton azonnal odahívta őket a büféasztalhoz. A lány még mindig a saját hiszékenysége miatt mérgelődött, és nem is gondolt Anthony bátyjára. Közben Justinnak sikerült elterelnie a gondolatait a majdnem végzetes kalandról, és Roslynn végre kellemesen érezte magát. A férfi elbűvölő volt, világoskék szemével rajongva nézett rá, és a lány komolyan fontolgatta, hogy fiatal kora ellenére felveszi őt is a lehetséges férjjelöllek képzeletbeli listájára. Legalább idősebb volt nála, és nem titkolta az iránta érzett érdeklődését, míg a többi jelölt esetében neki kellett kedeményezni az ismerkedést. Ez most sem volt másképpen, hiszen Sir Artemus még a közelébe sem ment ma este, pedig biztosan észrevette már. Sajnos, az étkezés után nem sokkal Lady Warton megzavarta a hármas beszélgetésüket, és bejelentette, hogy fáj a feje. Justinnak haza kellett kísérnie, de megígértette Roslynnal, hogy a másnap reggelre tervezett vadászaton együtt fognak lovagolni. - Ez könnyű hódítás volt - jegyezte meg Frances, miután Justin és az édesanyja távoztak. - Úgy gondolod? - mosolygott Roslynn. - Szerinted is kedves? - És rendkívül becsületes. Csak jó dolgot hallottam róla... - Semmi szükség arra, hogy felhívd a figyelmemet a rendkívüli tulajdonságaira, Frances. Ha nem vetted volna észre, Sir Anthony már távozott. Nem kell tovább aggodalmaskodnod. Frances megszorította Roslynn kezét. - Nagyon helyes. Biztos vagyok abban, hogy különbséget tudsz tenni a jó és a rossz között. Amíg lord Warton nincs itt, talán alkalmad nyílna elmélyíteni az ismeretségedet Sir Artemussal. - Valóban - sóhajtott fel Roslynn. - Lady Edennel is beszélnem kell, hogy megtudjam, van-e számomra valami érdekes mondanivalója. Minél előbb le kell szűkítenem a jelöltek körét.

Ám Regina Eden néhány szomszédjával társalgott, és a lány nem akarta megzavarni őket. Sir Artemust pedig a kártyaszobában találta, ahol éppen egy izgalmas játszmába merült. Vacsora után ugyanis többen úgy döntöttek, hogy kártyázással múlatják az időt. Roslynn az egyik nyitott teraszajtóhoz lépett, hogy ott várja meg, míg Regina észreveszi. Élvezte a park felől érkező friss fuvallatot. A fogadószoba levegője egyre fülledtebbé váll, és szívesen kilépett volna a teraszra. Ám eszébe jutott a korábbi kalandja, amikor a kertbe menekült, és először találkozott Sir Anthony-val. Igaz, hogy a télikertben lejátszódott jelenet óta nem látta a férfit, de ez még nem jelenti azt, hogy nincs valahol a közelben. Éppen arra gondolt, hogy magával hívja Francest, amikor valaki a háta mögé lépett. - Jól érzi magát, Lady Roslynn? A lány felismerte James Malory hangját, és ijedten fordult meg. Attól félt, hogy Anthony ismét felbukkant, és megkönnyebbülve látta, hogy a férfi egyedül van. Aranyszínű haját felborzolta a szél, eddig biztosan kint volt a szabadban. Sajnos nem érezhette magát sokáig biztonságban, mert a férfi olyan tekintettel nézett rá, hogy a lánynak azonnal eszébe jutott a korábbi véleménye. Ez a férfi még Anthonynál is veszélyesebb lehet, bár számára mégis a fiatalabbik Malory fivér jelenti a nagyobb veszélyt. - Igen - biccentett kimérten. - Az unokahúga igazán mindent elkövet, hogy kellemesen teljen az idő. Meg kell mondjam, nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy Lady Regina az unokahúga. Az egyik idősebbik testvérük lánya? - Az egyetlen húgunk, Melissa gyermeke - javította ki a férfi. - Szegény meghalt, amikor Regan még kisbaba volt, ezért a fivéreimmel közösen neveltük fel. Méghozzá nagy örömmel. Roslynn el tudta képzelni, hogy a négy fiatalember valóban szívesen vállalta az egyetlen lánytestvér gyermekének a felnevelését, és már nem is tartotta olyan veszélyesnek a férfit. Ám ekkor James Malory megszólalt. - Van kedve elsétálni a tóhoz? A kérdés váratlanul érte, és Roslynn azonnal gyanakodni kezdett. - Köszönöm, nem. - Akkor csak ide a teraszra? Úgy látom, szívesen szívna egy kis friss levegőt. - Pedig fázom. Éppen azon gondolkodtam, hogy lehozok a szobámból egy sálat. James jót nevetett ezen a rossz kifogáson. - Kedves leányom, látom, hogy gyöngyözik a homloka. Jöjjön! Nem kell félnie tőlem, minden szempontból ártalmatlan vagyok. Amikor a férfi megragadta a könyökét, hogy kikísérje a helyiségből, Roslynnak furcsa érzése támadt, egyszer már kivezették így a helyiségből, és az engedelmesség akkor majdnem a vesztét okozta. Most viszont nem volt módja arra, hogy a megtorpanásával leállítsa Jamest, mint ahogy Anthonyval tette, amikor ki akarta kísérni a fogadószobából. Alig két lépés után ugyanis már kint

találta magát a teraszon, és mindez olyan gyorsan történt, hogy nem is volt ideje átgondolni az eseményeket. A férfi nem ment vele tovább; mihelyt kiléptek az ajtón, azonnal a falhoz húzta a lányt, és ajkával némította el tiltakozó kiáltását. Mindez olyan gyorsan és ügyesen történt, hogy Roslynn nem is vette észre a felállított csapdát, és nem volt módja menekülni. Nem mert hangosan ellenkezni, mert felhívta volna magára a fal másik oldalán lévő vendégek figyelmét. Szörnyű lenne, ha elkezdenének pletykákat terjeszteni róla. Mindössze annyit tehetett, hogy megpróbálta ellökni a férfit, de a mellkasa olyan erős és mozdíthatatlan volt, mintha két fal közé szorult volna. Aztán feladta a kétségbeesett próbálkozást. Megpróbálta elhitetni magával, hogy a leleplezéstől való félelem miatt dobog a torkában a szíve, pedig inkább arról volt szó, hogy James Malory csókja Anthonyra emlékeztette, és úgy érezte, mintha vele csókolózna. Kétségbeesetten próbálta emlékeztetni magát arra, hogy ez nem igaz. - Maga és az öccse valószínűleg leckéket vesznek egymástól - sziszegte mérgesen, amikor a férfi felemelte a fejét. James minden csalódottsága ellenére jót nevetelt. - Úgy gondolja, kis skót hölgyem? Miért mondja ezt? A lány mérgében elpirult. Elárulta, hogy Anthony megcsókolta! - Azt állította magáról, hogy ártalmatlan! - förmedt rá a férfira. - Hazudtam - vallotta be a férfi, a megbánás legkisebb jele nélkül. - Hát igen! Most pedig engedjen az utamra, Lord Malory! A férfi csak annyira lépett hátra, hogy a testük ne legyen olyan közel egymáshoz, de arra nem adott elég helyet, hogy a lány el tudjon lépni a faltól. - Ne haragudjon, drága hölgyem. Nem hibáztathat, hogy szerencsét próbáltam, de már látom, hogy ez alkalommal Tonyé az elsőbbség. Szörnyen igazságtalannak tartom, hogy vele találkozott először. - Mi az ördögről fecseg összevissza? - A lány most halkan felkiáltott, mert attól tartott, rájött a férfi megjegyzésének az értelmére. - Ma fogadást kötöttek arról, hogy melyikük... - Ne mondjon ilyet, kedves hölgyem. Csupán a testvérek közötti versengésről van szó, és arról, hogy hasonló ízlésünk van. - A férfi egyik ujjával megsimogatta a kiszabadult fürtöket a lány halántékán, és Roslynnt egy pillanatra elbűvölte zöld tekintete. - Maga hihetetlenül bájos... hihetetlenül. Ezért nagyon nehezemre esik beismerni a kudarcot. - A férfi rekedt és mély hangon folytatta: - Fel tudtam volna izzítani a szenvedélyt a testedben. Biztos vagy benne, hogy Tonyt választod? Roslynn lélekben megrázta magát, hogy megszabaduljon a bűvöletből, amelyet a férfi olyan mesteri módon szőtt köréje. Te jó ég, ezek a Malory fivérek valóban ellenállhatatlan nőcsábászok! A lány kihúzta magát, és határozott hangon megszólalt, remélve, hogy a férfi megszívleli a

szavait. - Nem mondtam, hogy az öccsét választom, de ez nem jelenti azt, hogy inkább maga kell. Az a helyzet, Lord Malory, hogy egyikőjük társaságára sem vágyom. Most pedig kérem, engedjen elmenni, különben fittyet hányok az elővigyázatosságra, és segítségért kiáltok. A férfi hátralépett, és kissé meghajolt, közben izgató mosoly jelent meg érzéki ajkán. - Azt nem hagyhatom, kedves hölgyem. Ha rájönnének, hogy egyedül volt velem, vége lenne a jó hírének. - Erre akkor kellett volna gondolnia, amikor kivonszolt ide! - vágta a fejéhez a lány és elviharzott. Akárcsak nem sokkal korábban Anthony, James is elgondolkodva nézett a lány után, de az ő lelkét nem vidította fel a siker öröme. Éppen ellenkezőleg. Akármennyire is szerette volna meghódítani ezt a hölgyet (és minden bizonnyal sikerülne is, ha valóban komolyan próbálkozna), be kellett ismernie, hogy az ő csókja nem volt rá olyan hatással, mint Anthonyé. Nem került tőle olyan önkívületi állapotba, mint az öccse érintésétől. A lány választása egyértelmű volt, akkor is, ha ezt még nem tudta. Ha nem Tonyról lenne szó... A csudába, pedig milyen szemrevaló teremtés! A férfi humorérzéke visszatért. A lány annyira felkavarta, hogy most mindenképpen szüksége volt egy nőcskére, ezért el kellett mennie a legközelebbi faluba. Különben felbosszantaná Reggie-t, mert elcsábítaná valamelyik szomszédnőjét. Tehát nem tehetett mást, kénytelen volt távozni, pedig semmi kedve nem volt hozzá. A csuda vigye el, hogy egyesek még képesek első látásra beleszeretni valakibe!

12. fejezet Roslynn megdörzsölte a szemét, és a kandallópárkányon lévő órára pillantott. A csudába! Pedig komolyan szeretett volna elmenni a reggeli vadászatra. Megígérte Justinnak, hogy mellette lovagol, és szerette volna lenyűgözni a férfit a lovaglóképességével. Majdnem dél volt már, és a vadásztársaság biztosan hazafelé tart. Lehet, hogy már meg is érkeztek. Tegnap arról is szó volt, hogy délben a tónál fognak piknikezni... Istenem! Felült, és haragos pillantást vetett az ágyra, amely nem nyújtott számára pihenést az éjjel. Emlékezett rá, hogy Nettie megpróbálta felkelteni, de csak egy tűzvész ugrasztotta volna ki az ágyból, mivel csak hajnalban sikerült elaludnia. Erről is Anthony Malory tehet! Roslynn nem sokkal éjfél után visszavonult a szobájába. Mivel előző nap kora hajnalban kelt, hogy időben Silverleybe érjen, és délután sem aludt - Francesszel ellentétben -, előző este nagyon fáradt volt. Több órába telt, mire kiheverte Anthony bátyjának bosszantó megjegyzését a férfiakkal kapcsolatos választásáról. Utána még Reginával is beszélgetett, és sokkal többet tudott a jelöltjeiről, mint azelőtt, bár sajnos még mindig nem eleget ahhoz, hogy végre dönteni tudjon. Sir Artemus Shadwell megrögzött szerencsejátékos volt, de ezt már Roslynn is észrevette. A férfi olyan hatalmas vagyonnal rendelkezett, hogy megengedhette magának ezt az időtöltést. Lord Grahame, Dunstanton grófja már háromszor megözvegyült. Szegény ember, legalább próbálkozik. Lord David Fleming vikomt, aki egy hercegség örököse is egyben, igazi agglegénynek bizonyult, és olyan diszkérten élte a magánéletét, hogy a neve eddig egyetlen nővel kapcsolatban sem merült fel. Dicséretes. Ám az ifjú Christopher Savage továbbra is rejtély maradt számára, mert a Montieth család tagjai nem ismerték őt. Tegnap éjjel mégsem ezek az urak jártak a fejében, miközben álmatlanul forgolódott az ágyban. James Malory szemtelenségéről is megfeledkezett már. A fekete hajú, kék szemű gazember miatt virrasztott órákon keresztül, miközben újra és újra felidézte a télikertben töltött végzetes perceket. Ilyesmi soha többé nem fordulhat elő, fogadkozott most magában. Egyetlen gondolatot sem pazarol a fekete hajú csirkefogóra, és miatta nem halogatja tovább fontosabb teendőit. Elhatározta, hogy újult erővel veti bele magát a férjkeresésbe, és remélte, hogy a többi számba jöhető úriember is felbukkan aznap Silverleyben. Már alig várta, hogy kiléphessen a szobájából, ezért csöngetett Nettie-nek, de mire a szolgáló megérkezett, már egyedül felvett egy rövid buggyos ujjú, alul fodros barackszínű nappali ruhát. Sürgette Nettie-t a frizurája elkészítésével, de ezzel csak azt érte el, hogy a nő mérgesen

felhorkantott, és előadást tartott neki a lustálkodás miatt elszalasztott lehetőségekről. Közben a kontya és az arcát keretező néhány rafinált fürtöcske is elkészült, és nagyon előnyös külsőt kölcsönzött neki. Roslynn nem pazarolta arra az idejét, hogy a tükörben csodálja magát, felkapott egy fehér szaténkalapot, amelyen ugyanolyan strucctollak voltak, mint a cipőjén, magához vette csipkés napernyőjét, és kiviharzott a szobából, Nettie-re hagyva a rendrakás feladatát. Ám ekkor a földbe gyökerezett a lába. A vendégszobákhoz vezető keskeny folyosó végén, a központi csarnokra néző korlátnak támaszkodva Anthony Malory álldogált. Ez tűrhetetlen! A férfin látszott, hogy rá vár. Hanyag testtartással a korlátnak dőlt, egyik lábát a másik elé tette, és karját keresztbe fonta a mellén. Pont rálátott a hálószobájára, és Roslynn el sem tudta kerülni, mert az útjában állt. A férfi kényelmes öltözéket viselt, talán túlságosan is hanyag volt a ruházata. Nem volt rajta sál, és az inge nyakát nyitva hagyta. A lány meglátta lebarnult mellkasát, és néhány fekete szőrszálat, amely lefelé egyre sűrűbb csíkká terebélyesedett. Sötétkék kabátja kiemelte széles vállát és erős karját. Hosszú, izmos lombján szarvasbőr nadrág feszült, lábán ráncos szárú csizma csillogott. Megjelenése lelkes sportemberre utalt, és ellentétben állt a hírével, amely szerint az érzéki örömöket hajszolva, az éjszakázásnak és a lumpolásnak él. Akármi is az igazság, a férfi látványa veszélyes hatással volt az érzékeire. Amikor Anthony rájött, hogy a hölgy egy tapodtat sem fog közelebb jönni, halkan megszólalt. - Ideje volt már előbukkannia, kedvesem. Kezdtem arról ábrándozni, hogy besurranok a szobájába, és az ágyban találom... - Sir Anthony! - Nyitva volt az ajtó? - kérdezte a férfi tréfás hangon, és elnevette magát, amikor meglátta a lány mérges pillantását. - Ne öljön meg a tekintetével, drágám. Nem gondoltam komolyan. Nyugodtan közelebb jöhet. Ma betartom az illem összes létező szabályát, és elfojtom magamban a gonosz ösztönöket, amelyek riadalommal tölthetik el. - Megígéri? - Szükség van erre? - mosolygott a férfi. - Igen. - Rendben. Becsületszavamat adom, amely alól csak maga oldozhat fel, ha egyszer mégis megsajnál. A lány fátyolos nevetése kellemes muzsika volt a férfi fülének. - Csak akkor oldozom fel, Sir Anthony, amikor már olyan idős lesz, hogy többé semmi huncutság nem fordul meg a fejében. A lány most közelebb jött, és megállt a férfi előtt. A napernyőjét a hóna alá csapta, és a zsinórnál fogva lóbálta a kalapot a kezében. Istenem, micsoda látvány! Telt ajkán mosoly játszott,

állát felvetette, és arany pöttyökkel díszített szeme vidáman csillogott. Jó, hogy tegnap este elment Silverleyből, gondolta a férfi. Ha itt marad, előbb-utóbb ismét megközelítette volna Roslynnt, pedig a lánynak időre van szüksége, hogy a történtek után elpárologjon a mérge, ezért inkább bement a faluba ünnepelni, mert megvolt rá minden oka. Igaz, hogy a lány megpofozta, de akkor is hatással volt rá, ez biztos. Őt is felizgatták az események, ezért elhatározta, hogy kerít egy nőt, akivel eltöltheti az éjszakát. Anthonynak most eszébe jutott, hogy a tervei hogyan hiúsultak meg, és majdnem elnevette magát. Mire talált egy megfelelő és hajlandó nőcskét, addigra már nem volt kedve hozzá, és csak arra a hölgyre vágyott, akit Silverleyben hagyott. Amikor nem sokkal később James is beállított ugyanabba a kocsmába, Anthony örömmel engedte át a kis lotyót a bátyjának, majd kellemes italozással töltötte az estét, és közben a következő lépését tervezgette. Taktikát változtatott, és a lány arcán látható mosoly bebizonyította, hogy helyesen cselekedett. Miután hosszasan elbeszélgetett az unokahúgával, rátalált a tökéletes megoldásra. Olyan ajánlatot tesz majd a hölgynek, amelyet nem tud visszautasítani - segít neki elérni a célját. Ha a tanácsai nem válnak be, az nem az ő baja, hiszen neki egészen más szándékai vannak. A lány türelmesen várta, hogy megtudja ott tartózkodásának okát. Milyen hatalma van a szavaknak! A lány most nyugodt és gyanútlan volt, és bízott az ígéretében. Sejtelme sem volt arról, hogy Anthony számára mindig fontosabb a szenvedélye, mint a sajátosan értelmezett becsületszava - főleg, ha azt a női nem egyik képviselőjének adta. A férfi ellökte magát a korláttól. - Higgye el, Lady Roslynn, hogy a javára válna, ha eljönne velem egy olyan helyre, ahol négyszemközt beszélhetnénk. A lány arca óvatos lett. - Nem értem, hogy mién... - Kedvesem, azt mondtam, hogy beszélgetni! Semmi egyébről nincs szó - mondta a férfi lefegyverző mosollyal. - Ha nem bízik bennem, akkor hogyan fogok segíteni magának? - Segíteni? - képedt el a lány. - Igen - válaszolta a férfi. - Ezért vagyok itt. Most pedig jöjjön velem. Roslynnt a kíváncsiság vezérelte, amikor némán hagyta, hogy a férfi a könyvtárszobába vezesse. El sem tudta képzelni, hogy Anthony miben akar segíteni neki. Jelenleg éppen az iránta érzett vonzalom volt az egyik problémája, a másik pedig az, hogy nem tudta megismerni a jelöltjei igazi arcát, és még mindig csak a társasági élet felé mutatott álarcukat látta. A férjjelöltek? Erről a férfi biztosan nem tud! Roslynn a puszta gondolattól elpirult. Szerencsére Anthony nem vette észre, egyenesen a szófához vezette, majd a hosszú helyiség távolabbi végében álló italszekrényhez lépett. - Konyakot? - szólt hátra a válla fölött.

- Ilyen korán? A lány meglepett hangja hallatán a férfi elmosolyodott. - Hát persze! Ostoba kérdés volt. Neki viszont szüksége volt egy italra, mert eszébe jutott, hogy végre négyszemközt van a lánnyal, és csak be kéne zárnia az ajtót. Most csak arra szabad gondolnia, amiért idehozta! Lehajtotta a konyakot, majd megállt a szófa előtt, amelyen a lány a lehető legilledelmesebb testtartásban ült, lábait összeszorítva, napernyőjét és kalapját az ölében tartva. Az egyik sarokba húzódott, és majdnem másfél méter helyet hagyott a férfinak. Látszott, hogy igyekszik tisztes távolságot tartani közöttük. A férfi érezte, hogy nagyon erőszakosnak tűnne, ha a közelében foglalna helyet. Mégis leült a szófára, és úgy döntött, hogy talán nem ijeszti meg a lányt, ha csak fél métert hagy közöttük. Ám a lány így is halálra rémült. - Sir Anthony... - Szólítson Anthonynak. Vagy Tonynak. Ha a bizalmasa leszek... - Micsoda? A férfi felvonta a szemöldökét. - Túl erősnek tartja ezt a kifejezést? Inkább mondjam azt, hogy barát vagy tanácsadó? Miután ma reggel elbeszélgettem az unkahúgommal, megtudtam, hogy mindkettőre nagy szüksége van. - Elmondta magának? - kiáltott fel Roslynn felháborodva. - A csudába! Nem volt joga hozzá! - A legjobb szándékkal tette, kedvesem. Be akarta bizonyítani nekem, hogy valóban komolyan férjhez akar menni. Regina attól tart, hogy tisztességtelenek a szándékaim. Fogalmam sincs, honnan veszi ezt. A lány eddig mérgesen nézett a férfira, de az utolsó mondata után nem tudott tovább haragudni rá. Jókedvűen felkacagott. - Maga egy igazi csirkefogó! Semmit sem szokott komolyan venni? - Ha lehet, akkor nem - vigyorgott a férfi. - Furcsa, hogy éppen maga akar segíteni abban, hogy férjhez menjek. - Eszembe jutott, hogy minél előbb férjhez megy, és ráun a férjére, annál hamarabb vihetem az ágyamba - válaszolta a férfi nyers őszinteséggel. Roslynn más választ nem is hitt volna el. Ebben viszont nem kételkedett. - Elég sokat kockáztat - mondta incselkedve. - Előfordulhat, hogy beleszeretek a férjembe. Erre nem gondolt? - Ne mondjon ilyet! - szörnyedt el a férfi. - Manapság már nem divat a szerelem első látásra. Az csak a javíthatatlan álmodozóknak és a vén bolondoknak való. Maga viszont olyan józanul látott neki ennek az ügynek, hogy ezt a lehetőséget nem tartom valószínűnek. - Rendben, ezt nem vitatom. Mégis, mit tud ajánlani nekem?

A gúnyos kérdés hallatán a férfi szemében vidámság csillant. - A helyzete nagyon hasonlít Reggie-éhez, amikor ő keresett férjet magának. Nagy nyomás nehezedett rá, mert már egy szezont végigcsinált, és részt vett egy európai körúton, mégsem járt sikerrel. Ez természetesen nem az ő hibája volt. Olyan férjet kellett találnia, akit a bátyáim is elfogadnak, és nekem sincs kifogásom ellene. - Emlékszem, hogy beszélt erről. - Elmondta, hogyan oldotta meg a problémát? - Reggie-t kompromittálták. Roslynn meglepődött, hogy Anthony milyen haragos arcot vág, amikor meghallja ezt a kifejezést. - Teljesen ártatlan volt! Montieth-nek támadt az az arcátlan ötlete, hogy megtréfálja az akkori szeretőjét, és a csíny sajnos rosszul sült el. Erről ne beszéljünk többet, ha lehet. Ám még előtte Reggie felbérelt egy idős lordot, aki szinte mindenkit ismert. Magával vitte a társasági eseményekre, és az európai körútra is. Megbeszéltek egymás között egy titkos jelet, és a férfi mindig jelezte neki, hogy melyik férfit érdemes számításba vennie. Roslynn tágra nyitotta szemét. - Remélem, nem azt akarja javasolni, hogy mindenhová magammal vigyem, Sir Anthony? Mert... A férfi gyorsan a szavába vágott. - Dehogy! Teljesen fölösleges lenne, mert Reggie szerint magának már több számításba vehető jelöltje is van. A szerencsés véletlennek köszönhetően sokkal jobban ismerem őket, mint Montieth, mivel korban sokkal közelebb állnak hozzám. Hárman az én klubomba járnak, a negyedik pedig azt a sportcsarnokot látogatja, amelyiket én is. Csak egy kérdésem van, kedvesem. Miért nem választ egy korban magához illő urat? Roslynn elfordította a tekintetét. - Egy idősebb férfinak több türelme van, és jobban el tudja viselni a hibáimat, mint egy fiatal jegyezte meg halkan. - Magának vannak hibái? Eddig eddig nem említette! - Senki sem tökéletes - védekezett a lány. - A hirtelen harag is közéjük tartozik? A férfi jót nevetett a lány gyanakvó tekintetén. - Egy idősebb férfi könnyebben megállapodik, mivel már kitombolta magát - folytatta a lány feszült arccal. - Ha hűséges akarok lenni a házasságban, akkor ezt a férjemtől is elvárom. - De maga nem lesz hűséges, kedvesem - emlékeztette a férfi. - Ha nem, akkor tőle sem várom el. De ha én betartom a házastársi hűséget, akkor ő se legyen csapodár. Ne vitázzunk most ezen. Tulajdonképpen a nagyapám javasolta, hogy nagy

tapasztalattal rendelkező férfit válasszak. Az igazat megvallva, az eddig megismert fiatalemberek nem nagyon nyűgöztek le. Kivéve egyet, akit fel is vettem a listára. - Ki az? - Justin Warton. - Warton? - kiáltott fel Anthony, és ültében kihúzta magát. - A mama kedvence! - Semmi szükség arra, hogy becsmérelje - fortyant fel a lány. - Drága leányom, ha csak szép dolgokat akar hallani a jelöltjeiről, akkor nem tudok segíteni. Mindnyájan igyekeznek feddhetetlennek mutatkozni, amely az ő társadalmi helyzetünkben érthető is. Feltételezem, hogy magát a felszínnél jobban érdekli a szőnyeg alá söpört szemét. A lányt elöntötte a forróság a férfi figyelmes pillantásától. - Igaza van, és elnézést kérek. Nos, a véleménye szerint melyikből lenne a legjobb férj? - Magának nincs választottja? - Nem igazán. Mindegyiket vonzónak, kellemes külsejűnek és megfelelőnek tartom, legalábbis azok alapján, amiket eddig megtudtam róluk. Éppen ez a nehéz. Nem tudom, hogy melyikükre kéne elsősorban figyelnem, hogy végre nyélbe üssem ezt a dolgot. Anthony ismét kényelmesen elhelyezkedett, és karját a szófa karfájára helyezte, a lány feje mögé. A lány észre sem vette. Türelmetlenül várta, hogy megtudja, amire kíváncsi, de a férfi még elodázta a választ. - Könnyebb lenne, ha elmondaná, milyen tulajdonságokat vár el - javasolta. - Legyen jó természetű, gyengéd, érzékeny, okos és türelmes, ahogy azt már az előbb említettem... - Csodálatos. - A férfi ravasz mosolyra húzta a száját. - Halálra fogja unni magát, kedvesem. Sokkal hamarabb közel fogunk egymáshoz kerülni, mint reméltem. - A lány szikrázó szemmel szorította össze a száját, de a férfi jót mulatott rajta. - Maga mondta! - Van még egy házassági szerződés is, amit a vőlegénynek alá kell írnia - jelentette ki a lány szigorú arccal. - Ez megakadályozza, hogy a férjem irányítsa a pénzügyeimet, és engem. - A maga ötlete? - A nagyapámé. Makacs öregember volt, aki a saját törvényei szerint élt. Mivel rám hagyta a vagyonát, biztosítani akarta, hogy a pénz az enyém maradjon, és ne kerüljön egy idegen kezébe, akit talán nem is kedvelne. Még a halála előtt megíratta a szerződést. - Ha ilyen elővigyázatos volt, akkor miért nem ő szervezte meg az esküvőt? A lány szomorú arcot vágott. - Egészen különleges kapcsolat volt közöttünk, Anthony. Nem akartam elhagyni, amíg él. Ő pedig nem erőltette. A férfi elmosolyodott. A lány a nevén szólította! Ez azt bizonyítja, hogy már felengedett a társaságában. Beszéd közben felé is fordult az egyik térdével, és most majdnem szemtől szemben

ültek egymással. Olyan könnyű lenne a támlán nyugvó kezével átölelni a vállát, és magához vonni... Anthony megrázta magát. - Ez egy kényes pont. Szerintem egyedül Savage-nek lennének kifogásai a szerződés ellen, de nem azért, mert a vagyonára pályázna. Meglehetősen gazdag, ezért nem a pénz miatt nősülne meg. Viszont nem szereti, ha korlátozzák. Mégis úgy vélem, hogy ha valóban el akarja venni magát, akkor bele fog egyezni a feltételekbe. - Szóval őt ajánlaná nekem? - Az a véleményem, hogy egyedül az okosságban felel meg a követelményeinek. Egyik úr sem olyan, amilyet keres. Talán még Warton áll a legközelebb hozzájuk. Ám ha hozzámegy feleségül, akkor kénytelen az édesanyjával is összekötni az életét; ha az asszony egyáltalán beleegyezik abba, hogy a fia megnősüljön. Még soha nem láttam ilyen zsarnok anyát. Roslynn a homlokát ráncolta. - Rendben van. Akkor ne ajánljon senkit, csak mindenkiről mondja el, amit tud. - Ez elég könnyű feladat. Nos, kezdjük talán Eleminggel. Az ismerősei csak kétbalkezes vikomtnak hívják, mivel valamit nagyon rosszul csinálhat. Eddig egyetlen nő sem volt hajlandó másodszor is találkozni vele, de talán maga lesz a kivétel. Nagyon puhány. Néhányan kifejezetten gyávának tartják. Állítólag egyszer egy fiatalember párbajozni akart vele, de nem fogadta el a kihívást. Soha nem derült ki, hogy miért. Érdeklődött maga iránt? - Igazából nem, de most nem is erről van szó. Ki a következő? Anthony felnevetett, a lány kitérő válasza hallalán. Nem akarta elárulni Roslynnak, hogy Eleming inkább azokhoz vonzódik, akik csizmát viselnek, és nem a selyemcipellőbe bújtatott lábakat csodálja. Ha a lánynak mégis sikerülne rávennie, hogy elvegye feleségül (amiben erősen kételkedett), akkor kénytelen lenne a hitvesi ágyon kívül keresni magának szerelőt. - Dunstanton grófja rokonszenves férfi, csak nagyon durva beszédű. Szegényt sok tragédia érte, hiszen három felesége is meghalt az elmúlt öt év során. Nem sokan tudják, de minden egyes halálesettel megduplázódott a vagyona. - Azt akarja ezzel állítani, hogy... - Dehogy - nyugtatta meg Anthony a lányt. Mivel a riadalom elvonta Roslynn figyelmét, a férfi kihasználta az alkalmat, és térdével megérintette a lány combját. - Ez csak afféle szóbeszéd, amelyet a kevésbé vagyonos urak terjesztenek, merő irigységből. Sikerült a lány gyanakvását felkeltenie, pedig szegény gróf semmiről sem tehetett. Két asszony ugyanis gyerekszülésben halt meg, és valóban tragikus esemény volt. Ráadásul kétszer egymás után. A harmadik feleség egy szikláról zuhant le. Ez gyanús lehetne, de a gróf teljesen ártatlan volt a balesetben. Hacsak nem ő okozta azt a vihart, amelyben a nő lova megbokrosodott, és levetelte magáról az asszonyt.

- És Sir Artemus? - Imádja a kártyát és a szerencsejátékot, de hát ezzel mindnyájan így vagyunk. - A férfi kacsintott. - Ráadásul, ha hozzámegy feleségül, egy csapásra népes családja lesz. Sir Artemusnak ugyanis több tucat porontya van... - Én öt gyermekről hallottam! - Valóban öten törvényesek közülük. Ám a többi is ott nyüzsögne maga körül, és Shadwelltől kevés segítségre számíthatna, mert hajlamos úgy viselkedni, mintha egy sarja sem lenne. Akar saját gyermeket? A lány arcát elöntő pír levette a férfit a lábáról, és megfeledkezett minden jó szándékáról. Gyengéden magához vonta Roslynnt, és a hajába túrva maga felé fordította az arcát, hogy birtokba vehesse a száját. Ám kísérlete kudarcot vallott. A lány olyan gyorsan és erősen lökte el magától, hogy a férfi meglepetésében azonnal elengedte. - Megígérte! A férfi kiegyenesedett ültében, és kezével bosszúsan beletúrt a hajába. A hangja mégis nyugodtan csengett. - Ne feledkezzen meg arról, kedvesem, hogy a bizalmas tanácsadó szerepe még újdonság számomra, és hozzá kell szoknom. - Ekkor oldalra pillantott, és meglátta a lány haragtól izzó szemét. - Az isten szerelmére, ne akarjon megölni az ösztöneim miatt! Többé nem fog előfordulni, biztos lehet benne. A lány felpattant, szembefordult a férfival, és napernyőjét úgy tartotta maga elé, mintha azzal akarná távol tartani magától. - Ha nincs több mondanivalója, akkor... Kedvesem, ha tudnád, hogy csak azért vagy most biztonságban, mert én úgy akarom. - Még meg kell tudnom, hogy mi igaz a pletykákból és a szóbeszédekből. Adjon nekem néhány hetét... - Egy hetet. A férfi hátradőlt, két kezét összekulcsolta maga mögott, és epekedve nézett a lányra. Tehát még mindig szóba áll vele, és figyelembe veszi a tanácsát. Akkor mégsem haragszik annyira. - Igazítsa meg a haját, kedvesem, és lekísérem a tóhoz. Mulatságos látvány volt, ahogy a lány ijedten a fejéhez kap, és kétségbeesetten felkiált. Gyors mozdulatokkal visszatűrte a kiszabadult tincseket, és a feje búbjára csapta a kalapját. A férfi ekkor már nem bírta tovább, és felnevetelt. A lány olyan gyilkos pillantást vetett rá, hogy Anthony még jobb kedvre derült. Néhány perc múlva azonban a férfi elbűvölte a modorával, miközben együtt sétáltak a réten át a tó felé. A lány önkéntelenül elmosolyodott, és nem tudott tovább haragudni rá. Ám nem sokáig

tartott a nyugalma és a jókedve. Mit szólnak a többiek, ha megtudják, hogy mindketten lekéstek a vadászatot, és együtt jelennek meg a pikniken? Amikor a tóhoz érve észrevette Justin elgondolkodó pillantását, azonnal megtorpant. - Nem hiszem, hogy bölcs dolog most együtt mutatkoznunk - szólt oda Anthonyhoz, amikor észrevette, hogy több férfi is jelen van a pikniken. - Ha máshol lennénk, én is így gondolnám, kedvesem - válaszolta a férfi. - Itt viszont a háziasszony egyik rokona vagyok, és kötelességem szórakoztatni a vendégeket. A lányt bosszantotta ez a könnyelmű hozzáállás. Annál is inkább, mert Lord Grahame és Lord Fleming is megérkezett, és észrevették őt. Nem tudta, hogy kínosnak tartják-e a késői megjelenését Anthony karján. Viszont eszébe jutott Regina barátságos figyelmeztetése: ha egy nő kétszer egymás után ennek a nőcsábásznak a társaságában mutatkozik, akkor számíthat arra, hogy pletykálni kezdenek róla. Semmiképpen sem lendíti előre az ügyét, hogy a férfi kísérte a tóhoz, miután mindketten lekéstek a vadászatot. Annál is inkább, mert azok a férfiak, akiknek a „kegyeit keresi”, biztosan elgondolkodnak ezen. Anthony igazán figyelmeztethette volna, hiszen sokkal több gyakorlata van ilyesmiben, mint neki. Nagyon megharagudott rá, és szerette volna kizökkenteni derűs közömbösségéből. - Tudja, Anthony, egyáltalán nem biztos, hogy haszna származik belőle, ha ráunok a férjemre. A férfi átlátott a szitán, és látta, hogy a lány szándékosan gúnyolódik vele. - Ez nem igaz. Mindenképpen a szeretőm leszel, kedvesem. - A hangjától a lány megborzongott, és egész teste bizseregni kezdett az izgalomtól. - Ha nem lennék ebben biztos, akkor nem segítenék neked.

13. fejezet 2Istenem, add, hogy álmodjak! Valóban rémálomnak tűnt, hogy nem abban a szobában ébredt fel, amelyben elaludt. Ráadásul fogalma sem volt, hogy került ide. Roslynn tágra nyílt szemmel nézett körül, és azon imádkozott, hogy ne legyen igaz a szeme elé kerülő látvány. Pedig tudta, hogy a valóságban látja a mocskos, foszladozó tapétát és a csorba mosdótálat. A tál mellett lévő asztalnak csak három lába volt, ezért a sarokba állították. A rajta lévő kancsón éppen egy csótány surrant körbe. A helyiségben ezenkívül csak az a keskeny ágy volt, amelyen ő feküdt, derékig betakarva egy durva gyapjútakaróval. A képet még sivárabbá tették a csupasz falak, a koszos padló és a függöny nélküli ablak. Hogyan történhetett ez? Roslynn a halántékára szorította a tenyerét, és kétségbeesetten igyekezett felidézni az emlékeit. Megbetegedett? Esetleg balesetet szenvedett? Nem tudott semmit felidézni, csak az előző estére emlékezett - ha előző este volt egyáltalán, és nem több nap esett ki az emlékezetéből. Képtelen volt elaludni, ahogy ez Anthony Malory-val való megismerkedése óta már oly sokszor előfordult vele. Három nappal korábban visszatért Francesszel Londonba, de nem tudta elfelejteni a férfival töltött időt. Azt a meglepetést sem heverte még ki, amikor Anthony felajánlotta a segítségét, és önként lemondott arról, hogy elcsábítsa. Ám hiába ígérte meg, hogy az esküvője előtt nem fogja elcsavarni a fejét, mégsem tágított mellőle aznap. Magára hagyta ugyan, hogy a többi piknikezővel, és a férjjelölt úriemberekkel foglalkozhasson, de akármikor ránézett, látta, hogy a férfi le nem veszi róla a tekintetét. Legnagyobb bosszúságára, aznap este nem is egyszer, hanem háromszor táncolt vele, mintha csak szórakoztatni akarná. Ráadásul senki mással nem táncolt, még az unokahúgával sem. A lány szörnyen megharagudott rá emiatt, mert a viselkedésével sokat ártott neki. Lord Grahame-mel aznap délután megbeszélték, hogy Londonba való visszatérésük után színházba mennek, ám a férfi egy átlátszó ürüggyel lemondta a találkozót. Állítólag eszébe jutott, hogy aznap más dolga van, pedig nyilvánvaló volt, hogy Anthony túlzott érdeklődése riasztotta el. Tegnap éjjel nem tudott elaludni, annyira forrt benne a düh. Amióta visszatért Londonba, egyik kiszemelt úriember sem látogatta meg. Hiábavaló lenne azzal áltatnia magát, hogy bokros teendőik miatt nem szakíthattak időt rá. Anthony ártatlan „szórakoztatása” komolyan hátráltatta a céljai elérésében. Ha erre emlékszik, akkor miért nem képes felidézni azt, hogy hogyan került ebbe a

szörnyűséges szobába? Anthony nem tenne ilyet... Az teljesen kizárt. Frances sem zavarodhatott meg annyira, hogy ilyesmire vetemedjen. Ahhoz túlságosan valóságosnak tűnt, hogy lázálom legyen, ezért csak egy magyarázat maradt. Geordie kezei közé került. A férfinak sikerült elrabolnia a Mayfairben lévő South Audley Street-i házból, és most senki nem tudja, hogy hol van. Szinte hihetetlen, de mi más történhetett? Mégsem akarta elfogadni, hogy Geordie győzött, és a lelke mélyén egy hang azt súgta, hogy talán van valami más magyarázat is. Ezért őszintén meglepődött, amikor a saját szemével győződött meg az igazságról. Félelmében alig kapott levegőt, a tenyere pedig izzadni kezdett, arnikor kinyílt az ajtó, és Geordie Cameron sétált be a szobába, arcán diadalittas kifejezéssel. A lány már nagyon sokszor elképzelte, hogy a férfi mit művelne vele, ha a keze közé kerülne, ezért nem csoda, hogy meg sem tudott szólalni a rémülettől. - Örülök, hogy Mrs. Pymnek igaza volt, és valóban felébredtél végre. A derék asszonyság szolgálatkészen üldögélt az ajtód előtt, hogy azonnal szólhasson, ha meghallja a mozgolódásodat. Tudja, hogy mennyire türelmetlen vagyok, és a zsebében lapuló rézpénzek is sokat lendítettek az igyekezetén. Ne reménykedj abban, hogy elhiszi az ostoba fecsegésed, mert igen szép mesével álltam elő. Úgy tudja, hogy megmentelek, és visszaviszlek szerető családod körébe. Egy szavadat sem fogja elhinni, ha valami mást mondasz neki. Ezután a férfi elmosolyodott, és Roslynnak eszébe jutott, hogy miért nem kedveli Geordie Cameront. A férfi mosolya soha nem volt őszinte, hanem mindig csúfolódó, gúnyos, sőt alattomos. Ilyenkor hideg kék szemében megvillant a lelkében lakozó gonoszság. Pedig nem volt csúnya szeme. Roslynn mindig magasnak tartotta, de a két Malory fivér sokkal magasabb volt nála. Vörös haja rendezetlenebb volt, mint amikor utoljára találkoztak. Biztos nem tudott borbélyhoz menni, mert az ő üldözésével volt elfoglalva. Geordie nem volt kövér, mégis testesnek tűnt, és Roslynnak semmi esélye nem lenne, ha megpróbálná felvenni vele a harcot, és úgy menekülne el a fogságból. Amikor Geordie éppen nem gonoszkodott, külseje a Cameron család kellemes vonásait tükrözte. Ráadásul nagyon hasonlított az ifjú Duncan Cameronra. Ezt a Cameron Hallban látható, nagyapjáról készült egyetlen portré bizonyította. - Nagyon csendes vagy - folytatta Geordie, amikor a lány még mindig nem szólalt meg, csak némán meredt rá. - Nem is üdvözlöd az egyetlen kuzinodat? Ez az arcátlan kijelentés kijózanította, és haragra gerjesztette Roslynnt. Geordie-nak volt mersze ezt tenni vele! Ettől rettegett idáig, miatta menekült Londonba, és kénytelen férjhez menni, amikor semmi kedve hozzá. Ezért keveredett visszás kapcsolatba Anthonyval, és fogadta el bizalmasának, miközben jól tudta, hogy el kéne kerülnie a társaságát. Most kiderült, hogy nem az árnyékától félt idáig, hanem igaza volt! Roslynn még a félelméről is megfeledkezett, mert eszébe jutott, hogy ez a sötét gazember mennyi aggodalmat és gondot okozott neki.

- Üdvözölni? - mordult fel mérgesen. - Áruld el, kedves kuzin, hogyan sikerült idehoznod? A férfi felnevetett, és élvezte, hogy okosságával henceghet. Örült, hogy a lány nem kérdezte meg, miért van itt. Így legalább nem kell hosszasan magyarázkodni, és rávenni az együttműködésre. Nem szeretett Angliában lenni, és angol bérencekkel dolgozni. Minél előbb visszamennek Skóciába, annál jobb. - Igazán nagyon egyszerű volt - dicsekedett. - Sejtettem, hogy az öregember halála után készülsz majd valamire, de arra nem számítottam, hogy idejössz. Mivel otthon a legtöbb utat figyeltettem, hamar rájöttem, hogy a tudtom nélkül csak Angliába utazhattál. - Nagyon elmés következtetés. A férfi összehúzta a szemét a lány gúnyos hangja hallatán. - Ahhoz mindenesetre elég agyafúrt vagyok, hogy elérjem a célom, és most itt vagy. Roslynn megrezzent, mert a férfinak ebben tökéletesen igaza volt. - Hogy találtál meg ilyen gyorsan, Geordie? London nem egy kisváros. - Emlékeztem arra, hogy van itt egy barátnőd. Nem volt nehéz megtalálni a hölgyet, és így rád bukkanni. Már hamarabb is ide hozathattalak volna, ha az a két átkozott fajankó, akit felbéreltem, nem futamodik meg gyáva módon az Oxford Streeten, a segítségedre siető járókelők miatt. Tehát valóban Geordie műve volt, hogy majdnem elrabolták az utcán! Amikor a férfi a járókelők segítőkészségét említette, Roslynn önkéntelenül felnevetett, majd gyorsan úgy telt, mintha köhögés jött volna rá. El tudta képzelni, hogy a két gazfickó milyen mesével állt elő, hogy megmagyarázza a kudarcát, és csillapítsa Geordie haragját. - Ezután elmentél a városból, és már kezdtem azt hinni, hogy szem elől tévesztettelek folytatta Geordie komor arccal. - Nagyon sok gondot okoztál ezzel, és rengeteg pénzembe került a keresgélés. Mindenfelé embereket küldtem, hogy felkutassanak, de semmilyen nyomot nem találtak. Aztán szépen visszajöttél magadtól! - A férfi mosolya arról árulkodott, hogy igazi női ostobaságnak tartja Roslynn tettét. - Ekkor már csak ki kellett várnom a megfelelő pillanatot. És most végre itt vagy. Ez bizony igaz. Ám a lány még mindig nem tudta, hogyan sikerült Geordie-nak elrabolnia. A férfi alig várta, hogy elmondhassa neki, mert szörnyen büszke volt magára, és dicsekedni akart a remek tervével. Ám a lánynak semmi kedve nem volt elismerni a férfit. Geordie-nak éppen az volt a hibája, hogy olyan ravasz és alattomos volt, mint egy róka. Egész életében csínytevéseken és aljas terveken törte a fejét. Az évek során semmit sem változott. Roslynn nem akarta megadni neki azt az örömöt, hogy kíváncsiságával tovább hizlalja a férfi önbizalmát. Ezért inkább ásított, és unott hangon megkérdezte: - Most mi legyen, kuzin? A férfinak leesett az álla. - Egyáltalán nem érdekel, hogy mi történt, és miért ébredtél fel ebben a szobában? - Mit számít az? - kérdezte a lány fáradtan. - Az a lényeg, hogy most itt vagyok.

A férfi olyan haragra gerjedt, hogy a lány attól tartott, felrobban. - Akkor is elmondom neked! Majd belátod, hogy ez volt a tervem legegyszerűbb, ugyanakkor legelmésebb része. - Rendben van - válaszolta a lány. Közben azonban még egy nagyot ásított, és örömmel látta, hogy a férfi szeme villámokat szór a haragtól. Geordie olyan átlátszó, szánalmas, önző és indulatos férfi volt! Jobbnak látta, ha nem dühíti tovább az unokatestvérét. Az első ijedsége már elmúlt, de tudta, hogy a férfi komoly veszélyt jelent számára. Amíg nem tud menekülni a fogságából, nem szabad nagyon felingerelnie. - A szobalány műve volt, akit én béreltem fel, hogy bejusson a házba. Mindössze az volt a dolgom, hogy az egyik régi cselédet aznap visszatartsam, hogy ne tudjon bemenni dolgozni. Ekkor felbukkant az én bérencem, és bejelentette, hogy ő jött helyette, mert a barátnője beteg. Roslynn alig tudta leplezni az indulatait. - Mit műveltél azzal a szerencsétlen lánnyal, aki aznap nem jelent meg a házban? - Ne izgasd fel ennyire magad, kuzin. - A férfi kezdett ismét jó kedvre derülni, mert sikerült felkeltenie a lány figyelmét. - Egy haja szála sem görbült, csak egy jókora dudor van a fején. Elküldtem egy embert, hogy engedje szabadon, mert most már biztosan észrevették, hogy nem vagy sehol. Ám térjünk vissza a tegnap estére. A bérencem a házban volt, arra várva, hogy rendelj valamit, és altatót csempészhessen az ételbe vagy az italba. A tej! Tegnap este meleg tejet kért, mert szeretett volna minél előbb elaludni. Arra persze nem számított, hogy olyan mély álomba zuhan, hogy átalussza a saját elrablását! - Na mit szólsz, hogy mindent milyen jól elterveztem? - kacagott fel Geordie. - A lány egy alkalmas pillanatban beengedte az embereimet a házba, elrejtette őket, majd hazament, mivel az ő szerepe csak ennyi volt. Amikor a bent lakó szolgák nyugovóra tértek, és a ház elcsendesedett, az embereim minden gond nélkül kivittek téged. Átaludtad az egészet, egyszer sem ébredtél fel. - Most mik a terveid? - kérdezte a lány gúnyos hangon. - Biztosan valamilyen aljasságot forgatsz a fejedben. - Találtam egy részeges papot, és sikerült rávennem arra, hogy az igen kimondása nélkül is összeadjon minket. A züllött rumoshordó nemsokára itt lesz. Az egyik emberem most keresi, mert nem tudom, tegnap este melyik sikátorban húzta meg magát. Hamarosan itt lesz, de addig se próbálj meg felhajtást csapni. Mrs. Prym nyitva tartja a fülét, és itt ül az ajtó előtt. A lány némán nézett az unokatestvére után, és hallotta a zár kattanását az ajtón. Lehet, hogy vissza kéne hívnia? Elmondhatná neki, hogy Nettie és Frances tudja, mennyire gyűlöli, és tudják, hogy a saját akaratából soha nem menne hozzá feleségül. Vajon a férfi meggondolná magát, ha ezt közölné vele? Mégsem szólalt meg, mert eszébe jutott Geordie határtalan kapzsisága. Ezzel a házassággal hatalmas vagyonhoz jut, és ha eddig hajlandó volt elmenni, akkor képes lenne bárkit

eltenni láb alól, aki az útjába áll. Most valószínűleg azt tervezi, hogy a világtól elzárva tartja, nehogy valaki tudomást szerezzen a történtekről. Könnyedén ki tud találni valamilyen mesét egy „sajnálatos baleset”-ről. Ám ha megtudja, hogy vannak olyan barátai, akik megkérdőjelezhetik a házasság érvényességét, akkor biztosan nem fogja életben hagyni. Ráadásul ők is veszélybe kerülnek, ha megnevezi őket. Mi lesz akkor vele? Hozzámegy ehhez a gazfickóhoz? Addig nem, amíg magánál van, és gondolkodni tud! Roslynn kezdett valóban megrémülni. A férfi azt mondta, hogy nemsokára megjön a pap. Vajon ez mennyi időt jelent? Minden pillanatban megérkezhet. Ő meg azt sem tudja, hogy hol tartják fogva! Gyorsan ledobta magáról a takarót, és az ablakhoz szaladt. Ijedten látta, hogy a második emeleten van, és semmi nincs alatta, ami felfogná a zuhanását. Geordie ezért nem tartotta szükségesnek bedeszkázni az ablakot. Ha segítségért kiáltana, a becsapott Mrs. Prym azonnal kinyitná az ajtót, és hamarosan felpeckelt szájjal, az ágyhoz kötözve találná magát. Átfutott az agyán, hogy megpróbál Mrs. Prym lelkére beszélni, de elvetette a gondolatot. A nő biztosan bolondnak vagy beszámíthatatlannak tartaná, hiszen Geordie mestere a cselvetésnek és a megtévesztésnek. Semmit sem bízna a véletlenre, amikor ilyen hatalmas vagyon forog kockán. A lány még egyszer szemügyre vette a szobát, de csak a vizeskorsó jöhetett szóba fegyverként, és az is csak a helyiségbe elsőként belépő személy ellen. Semmi biztosíték nincs arra, hogy ez az ember Geordie lesz, mint ahogy arra sem, hogy sikerülne akkorát ütnie a fejére, hogy elveszítse az eszméletét. És mi van, ha nem egyedül jön? Tehát az ablak maradt az egyetlen esélye. Amikor kinézett rajta, egy keskeny utcát pillantott meg, amely azonban elég széles volt ahhoz, hogy közlekedjenek rajta. Sajnos, egy teremtett lelket sem látott. A sikátor teljesen kihalt és sötét volt, mert a két oldalon álló épületek olyan közel voltak egymáshoz, hogy semmilyen fény nem szűrődött be. Kidugta a fejét az ablakon, és az elhagyatott út mindkét végén fényesen kivilágított utcát pillantott meg, ahol kocsik közlekedtek, az egyik járdán egy gyermek futott végig, a másikon pedig egy rikító ruhába öltözött nővel andalgó matróz bukkant fel. Ha egy nagyot kiáltana, biztosan észrevenné valaki. A sikátor egyik vége sem volt olyan messze a forgalmas utcáktól. Az a baj, hogy a kiabálásával Mrs. Prym figyelmét is felkeltené. Roslynn visszarohant az ágyhoz, felkapta a durva szövésű pokrócot, és az ablakon mélyen kihajolva hevesen rázni kezdte. Nem ért el vele semmit, csak elfáradt a karja, és jól kifulladt. Ha valaki észrevette, bizonyára azt hitte, hogy ki akarja rázni a pokrócot, és nem tartotta különösnek a viselkedését. Ekkor kocsizörgést hallott. Egy szekér fordult be a sarkon. A lány szíve hevesebben kezdett dobogni az izgalomtól. A szekér hordókkal volt megpakolva, és valószínűleg azért választotta a sikátort, hogy hamarabb a szomszédos utcába érjen. A kocsis egyedül fütyörészett a bakon, és

csak akkor hagyta abba, amikor az öszvérét nógatta. Roslynn leejtette a takarót, és inkább a karjával integetett. Mivel nem mert hangot adni, a kocsis nem vette észre. Széles karimájú kalapot viselt, és nem látta a feje fölött lévő ablakban kétségbeesetten integető hölgyet. Minél közelebb ért, annál kevesebb esély maradt arra, hogy meglátja, és a lányt annál jobban elfogta a kétségbeesés. Sziszegni kezdett, és még hevesebben lóbálta a karját, de mindhiába. Mire eszébe jutott, hogy hozzávágja a vizeskorsót, a szekér már el is haladt az ablak alatt. A kerekek akkora zajt csaptak a macskaköves úton, hogy a kocsis csak akkor venné észre, ha a fejéhez vágná a korsót. Elzsibbadt karjával nem tudna ilyen pontosan célozni. A lány elkeseredetten dőlt az ablak melletti falhoz. Ez reménytelen vállalkozás. Még ha észre is vette volna a férfi, hogyan magyarázná el neki hangos szavak nélkül a helyzetét? Ha kiabálni kezd, leleplezi magát Mrs. Prym előtt. Semmi mást nem tehet? Ismét szemügyre vette a vizeskancsót, de nem sok reményt fűzött hozzá. Amikor Geordie megérkezik, valószínűleg vele lesz a tiszteletes, és az a két férfi is, aki idehozta. Minden bizonnyal ők lesznek a tanúi ennek az istentelen szertartásnak. Roslynn beleborzongott, mert elképzelte, hogy mégis kénytelen lesz hozzámenni Geordie Cameronhoz feleségül. Elkeseredésében majdnem lekéste a második szekeret. Amikor kinézett az ablakon, a szénásszekér már alatta volt. Ez a kocsis is egyedül ült a bakon, és fennhangon szidalmazta a hatalmas szénahalmot húzó két szerencsétlen gebét. Haragjában feléjük rázta a gines üveget, majd jó nagyot húzott belőle. Ezután ismét átkozódni kezdett. Ez a férfi sem fogja meghallani, mert túl nagy zajt csap, ráadásul már túl közel van. Csak egy dolgot tehetett. Nem biztos, hogy lesz még egy ilyen lehetősége. Nem gondolkodott, mert akkor biztosan elretten, és a szobában reked. Roslynn felmászott az ablakpárkányra, megvárta, míg a szekér pontosan alá ér és leugrott.

14. fejezet Ez őrültség volt - futott át Roslynn agyán a gondolat, miközben lefelé zuhant, és saját kalimpáló lábait látta maga előtt. Kezével ösztönösen belemarkolt a levegőbe, és arra számított, hogy meg fog halni. Utolsó leheletével is Geordie-t átkozta, és elégtétellel töltötte el a gondolat, hogy inkább a halált választotta, mint hogy a felesége legyen. Ugyanakkor nem sok értelme volt az egésznek, mert míg neki meg kellett halnia, addig az a kapzsi gonosztevő valószínűleg mindenképpen elkészíti a házassági szerződést, és megkaparintja a vagyonát. A sokáig tartó zuhanás után hatalmas nyekkenéssel esett a hátára. Elállt a lélegzete, és semmire sem tudott gondolni. Egy pillanatra valószínűleg elveszítette az eszméletét. Az térítette magához, hogy egy hiányzó kockakő miatt hatalmasat zökkent a szekér. Roslynn felnyögött, és biztos volt benne, hogy minden csontja összetört. Ám a következő zökkenés semmilyen kellemetlen érzést nem okozott számára. Hihetetlen. Ekkora ostobaságot követett el, mégis ép bőrrel megúszta! Mintha az angyalok vigyáztak volna rá, mint a bolondokra. Mindenkinél nagyobb bolondnak érezte magát. Jól tudta, hogy kitörheti a nyakát, mégis a mélybe vetette magát. Hála istennek, a széna puha volt, de mi lett volna, ha a szekér más rakományt szállít... Csodával határos módon, a részeg kocsis észre sem vette, hogy felvett egy potyautast. Talán azért, mert a szekér éppen egy mély gödörbe zökkent. Az is lehet, hogy süket volt. A lányt tetőtől talpig belepte a szénatörek, de amikor egy pillantást vetett az ablakra, ahonnan levetette magát, gyors mozdulatokkal még jobban elrejtette magát. Éppen ideje volt. A szekér ugyanis kifordult a forgalmas, kivilágított utcára, és Roslynn elszörnyedve döbbent rá, hogy az a vékony hálóing van rajta, amiben tegnap este nyugovóra tért, és cipő sincs a lábán. Mégis örült, mert rosszabb helyzetben is lehetett volna. Szerencsére a hálóing nem a kelengyéjének szánt kihívó és lenge darabok egyike volt. A nyakától a bokájáig befedte a testét, és hosszú ujja szorosan záródott a csuklóján. Ha sikerülne egy övet szereznie hozzá, első látásra ruhának tűnne. Sajnos nem sok ideje maradt ezen tanakodni, mint ahogy azon sem, hogy hogyan fog hazajutni pénz nélkül. A szekér bekanyarodott egy istállóba, és megállt. Roslynnak éppen annyi ideje maradt, hogy gyorsan lemásszon, és elrejtőzzön egy üres lóállás mögött, mert a kocsis azonnal hátrament, és egy vasvillával elkezdte lelapátolni a szénát. Egy másik nagydarab férfi segített neki, és közben jóindulatúan korholta, amiért sokat késett. Amíg a férfiak a szénával voltak elfoglalva, Roslynn felderítette a terepet. Nem is baj, hogy egy istállóba került. Sőt, ennél tökéletesebb helyre nem is hozhatta volna a

szekér. Ha egy lovat bérel, és megkérdezi, merre van Mayfair (még mindig nem tudta, hogy a város melyik részébe került), akkor gyorsan, és újabb kalandok nélkül hazajuthat. Az volt a bökkenő, hogy az anyjától örökölt kereszten kívül semmilyen érték nem volt nála. Ezt az ékszert mindig magán tartotta, még akkor sem vette le, amikor lefeküdt aludni. Szörnyű volt belegondolni, hogy meg kell válnia tőle. Most mégsem volt más választása. Esetleg, ha közelebb van Mayfair-hez, mint gondolta. Akkor megkockáztathatná, hogy gyalog - és mezítláb - menjen hazáig. Roslynn a homlokát ráncolta erre a gondolatra. Nem jó ötlet, hiszen már megfigyelhette a környékbeli utcák forgalmát. Málhás szekerekel, részegeket, a szajháikkal korzózó matrózokat látott, de egyetlen hintó sem bukkant fel. Ráadásul az istálló nem volt elég messze attól a helytől, ahonnan megszökött. Biztosan nem egy elegáns városrészben van, és ha gyalog vágna neki az útnak, a végén még nagyobb bajba kerülne. Mindenképpen lovat kell bérelnie. Roslynn nem tudta, hogy Geordie felfedezte-e már a szökését, és nem keresi-e a környéken. Ezért idegesen várta, hogy a részeges kocsis végre otthagyja a szénásszekeret, úgy döntött, hogy a másik férfi előtt őszintén feltárja szorult helyzetét. Minél kevesebb ember látja ebben az állapotban, annál jobb. El tudta képzelni, mekkora botrány kerekedne abból, ha ez kitudódna. Lady Chadwick hálóingben mulatozott a nyomornegyedben. Mit szólnának ehhez a kiszemelt férjjelöltek? Végképp szertefoszlana minden reménye, hogy sikerül gyorsan és előnyösen férjhez mennie. Mégsem tudta rászánni magát, hogy előjöjjön a rejtekhelyéről, pedig már csak a lovász maradt az istállóban. Irtózott attól a gondolattól, hogy valaki hálóruhában lássa. Annál nagyobb lett a zavara, amikor a hatalmas termetű fickó észrevette, és a meglepetéstől majdnem kiugrott a helyéből a szeme. A lány egyik lábáról a másikra állt, és szégyenlősen keresztbe fonta a karját a mellén, mert hiába volt rajta a zárt hálóing, mégis meztelennek érezte magát. Haja dús hullámokban omlott a vállára, és teli volt szalmával. Igazán figyelemre méltó - sőt, elragadó látványt nyújtott, bár ő nem így érezte. A férfinak is ez fordulhatott meg a fejében, mert nem tudta levenni róla a szemét. Nem mozdult, nem szólt egy szót sem, csak tátott szájjal nézte. Középkorú férfi volt, barna haja őszült már, és széles állán borosta sötétlett. A lány nem tudta megállapítani, hogy az istálló tulajdonosával áll-e szemben, vagy az egyik munkással, de az ő szempontjából ez nem jelentett sok különbséget. Senki más nem tudott segíteni rajta, és ettől a kiszolgáltatottságtól még idegesebb lett, pedig a helyzete mindenképpen kétségbeejtő volt. Roslynn röviden előadta kellemetlen helyzetét, de olyan hadarva, hogy attól tartott, a férfi nem sokat ért belőle. Hosszú percek teltek el, mire jelét adta, hogy meghallotta szavait. Ezután felnevetett, és a nadrágját megigazítva elindult Roslynn felé. - Tehát egy ló kell? Ezt hamarabb is mondhatta volna, kisasszony. Már kezdtem arra gondolni,

hogy az én Zeke barátom küldött nekem ilyen szép születésnapi ajándékot. Egy ló? - Nevetve csóválta meg a fejét. - Ne csodálkozzon, ha egy férfi ábrándozni kezd, amikor meglátja. Roslynn elvörösödött mérgében. - Van bérbe adó lova? - Kettő is, bár mindkettő elég silány. A jó állatok hamar elkelnek. - Elfogadja ezt? - A lány elővette a keresztet a nyakából, és átnyújtotta a férfinak. - Ezen nemcsak a két gebét, hanem több lovat is meg tudnék venni. Majd kérem vissza. Ideküldök valakit a lóval és a fizetséggel. A férfi megforgatta a keresztet a kezében, majd ráharapott. - Rendben - bólintott. - Nem kérhetnék kölcsön egy pár cipőt? A férfi a lány apró lábára pillantott és legyintett. - Nem hiszem, kisasszony. A gyerekeim már felnőttek és elköltöztek. - Akkor egy köntöst, vagy valamit, amivel befedhetem magam? - kérdezte kétségbeesetten a lány. - Ebben segíthetek. Jobb is, ha köntösben lovagol, mert különben hatalmas feltűnést keltene az utcákon. Bizony. Azzal a férfi nevetve indult a lóért, és Roslynn annyira megkönnyebbült, hogy nem is bosszankodott a megjegyzésén.

15. fejezet Az alkony beköszöntével gyorsan besötétedett. A harmincperces útból végül háromórás megpróbáltatás lett, mert Roslynn többször eltévedt, rengeteget idegeskedett és néha várakoznia kellett. Legalább már tudta, hogy merre jár, és nem bánta, hogy sötét van. Induláskor annyira szeretett volna minél előbb otthon lenni, hogy eszébe sem jutott, milyen látványt nyújtana, ha így végiglovagolna a South Audley Streeten, ahol sokan felismerhetik. Ezért kapóra jött a sötétség, de még inkább a lovász által odavetett molyette köntös felhajtott gallérja. Elege volt ebből a napból, pedig még további fáradság várt rá. Éjszakára nem maradhat Francesnél. A házasságot sem halogathatja tovább. Minden megváltozott, mert most már Geordie felfedezte a rejtekhelyét. Azon sem lepődött volna meg, ha az unokatestvére az ajtóban állva vár rá, vagy egy közelben álló fogatban leselkedik, hogy rávesse magát, amikor a házhoz ér. Hála istennek, sikerült épségben hazatérnie. Annak is örült, hogy Frances nincs otthon, mert biztosan megpróbálná lebeszélni arról, amire készül. Roslynnak nem volt ideje meggyőzni a barátnőjét, de tudta jól, hogy mit kell tennie. Éppen elég lesz Nettie-vel megértetni a helyzet súlyosságát. Elküldte az egyik szolgát a kivénhedt gebével és a pénzzel, hogy visszaszerezze a keresztjét, közben megnyugtatta a lakájt és a többi szolgát, hogy semmi baja, de nem árulta el nekik a történleket. Ezután felszaladt az emeletre, és Nettie-t a szobájában találta. Szegény nő idegesen járkált fel s alá a helyiségben; még soha nem volt ilyen szörnyű állapotban. Amikor megpillantotta a lányt, az arca felragyogott a meglepetéstől és a megkönnyebbüléstől. - Kisasszonykám! Halálra rémültem maga miatt! - Majd megváltozott hangon folytatta: Megtudhatom, hogy hol a pokolban volt? Már azt hittem, hogy elrabolta a kuzinja! Roslynn majdnem elmosolyodott. Bámulatos, hogy Nettie milyen gyorsan tud hangnemet váltani! Most viszont olyan feldúlt lelkiállapotban volt, hogy egy percet sem akart késlekedni, és nem foglalkozott szolgálója zsörtölődésével. Pedig nagyon jólesett egy ilyen pokoli nap után végre ismét hallani a hangját. A lány a ruhásszekrényhez szaladt. - Valóban elrabolt, Nettie - szólt hátra a válla fölött. - Gyorsan segíts felöltözni, és közben mindent elmesélek. Így is tett. Nettie csak egyszer szólalt meg. - Mit csinált? - szörnyedt el, amikor meghallotta, hogy kiugrott az ablakon. Mire Roslynn befejezte a beszámolóját, Nettie arca ismét elkomorodott. - Akkor nem maradhat itt tovább.

- Tudom - válaszolta Roslynn. - Ma este el is megyek. Mindketten távozunk, de nem együtt. - De... - Figyelj, Nettie! - fojtotta belé a szót türelmetlenül a lány. - Egész délután volt időm törni a fejem, hogy mi a legjobb teendő ebben a helyzetben. Geordie már elárulta magát. Most, hogy a tervére fény derült, már semmi nem tartja vissza attól, hogy erőszakkal betörjön oda, ahol vagyok, és legközelebb valaki meg is sérülhet. Nagyon sok időbe telt, mire sikerült hazajutnom, és biztos voltam abban, hogy már itt fog várni rám. Talán nem számított arra, hogy ruha és pénz nélkül ilyen messzire el tudok jutni. - Tehát úgy gondolja, hogy még mindig azon a környéken keresi magát? - Igen. Ám az is lehet, hogy egy újabb terven töri a fejét. Talán ideküldött valakit, aki figyeli a házat. Én ugyan nem láttam senkit, de ez még nem jelenti azt, hogy valóban nem rejtőzködik odakint az egyik embere. Ezért össze kell zavarnunk, és azon imádkoznunk, hogy csak egyetlen ember legyen. Ha egyszerre hagyjuk el a házat, de más-más irányban, nem fogja tudni, kit kövessen. - És hova megyünk? Roslynn végre elmosolyodott. - Vissza Silverleybe. Ott nem fog minket megtalálni. - Azt nem tudhatja! - Geordie műve volt, hogy majdnem elraboltak az ulcán, mert tudta, hogy hol vagyok. Ám amikor korán reggel elindultunk Silverleybe, senki sem figyelte a házat. Amikor rájött, hogy nem vagyok itt, minden irányban kiküldte az embereit, de elveszítették a nyomunkat, miután elhagytuk azt a vendéglőt, ahol Francesszel találkoztunk. Ha elkerüljük a nyilvános helyeket, és nem követnek minket, akkor biztonságban leszünk. - Kisasszonyom, ezzel csak azt érjük el, hogy néhány napig elrejtőzhet a szeme elől. Ettől még nem fog férjhez menni, márpedig csak akkor menekülhet meg ettől a gonosztevőtől. - Tudom. Ezért üzenni fogok a kiválasztott úriembernek, hogy találkozzunk Silverleyben, és házassági ajánlatot teszek neki. Ha szerencsénk van, Silverleyben össze is házasodhatunk, ha Reginának nincs ellene kifogása. Nettie felvonta a szemöldökét. - Tehát már eldöntötte, hogy kihez megy férjhez? - Mire odaérek, már tudni fogom - tért ki a válasz elől Roslynn, mert ebben még mindig nem volt biztos. - Most az a legfontosabb, hogy odaérjünk, és ne hagyjunk nyomot magunk után. Geordie-nak nem szabad követnie minket. Már el is küldtem az egyik szolgát, hogy hozzon nekünk két bérkocsit. - Mi lesz Brutusszal? - kérdezte Nettie, és a nyitott szekrényre pillantott, amely tele volt Roslynn ruháival. - És a ruhák? Nincs idő csomagolni.

- Itt kell hagynunk mindent, amíg férjhez nem megyek. Néhány dolgot magunkkal vihetünk, és Reginának biztosan van egy ügyes varrónője, aki majd elkészíti az esküvői ruhát. Csak írok egy levelet Francesnek, és már indulhatunk is. Erről jut eszembe, hol van? Nettie felmordult. - Miután egész délelőtt a kezét tördelte, az egyik cselédlány megemlítette neki, hogy a bátyja ismer egy embert, aki fel tud bérelni valakit. Állítólag az a fickó a hatóságoknál is gyorsabban előkerít valakit, ha jól megfizetik, és... - A hatóságok? - kiáltott fel Roslynn kétségbeesetten. Tehát mégis bekövetkezik a botrány, amitől egész nap félt? - A csudába! Remélem, nem jelentette be az eltűnésemet! Nettie gyorsan megrázta a fejét. - Annyira aggódott, hogy már-már arra készült, pedig akkor biztosan kitudódott volna az eset. Végül attól tartott, hogy a szóbeszéd miatt akkor sem tud majd rendes férjet szerezni magának, ha épségben megmenekül. Ezért örült meg annyira a cselédlány javaslatának, és ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen keresse fel azt a férfit. - Ha már ennyi szolga tud róla... - mondta Roslynn a homlokát ráncolva. - Emiatt nem kell aggódnia, kisasszonykám. Lady Francesnek megbízható emberei vannak, de a biztonság kedvéért én is beszéltem velük. Nem hiszem, hogy bárkinek szólnak az eltűnéséről. Roslynn felnevetett. - Majd egyszer meséld el, hogy mivel fenyegetted meg őket, de most nincs több időnk. Menj, és csomagolj be néhány váltás ruhát magadnak. Én is ezt teszem. Aztán találkozunk a földszinten. Pontosan ugyanabban a pillanatban kell kilépnünk a ház ajtaján. Menj északnak, és ha meggyőződtél arról, hogy nem követnek, fordulj Hampshire felé. Én dél felé tartok, és onnan jövök majd vissza. Ne aggódj, ha nem érkezem meg rögtön utánad. Először nagyon messzire vezetem a kocsit, hogy biztosan lerázzam a követőimet. Semmi kedvem még egyszer Geordie kezei közé kerülni. Legközelebb nem lesz ilyen óvatlan.

16. fejezet Roslynn úgy érezte, hogy már órák óta dörömböl az ajtón, mire az végre kinyílt. Szörnyű idegállapotban volt. Minden pillanatban arra számított, hogy valaki hátulról megragadja, ezért még a saját árnyékától is összerezzent, amikor hátranézett. Az ócska fogat a járdánál állt, és a kocsis szemmel tartotta. Nem sokra ment volna vele, ha Geordie és a bérencei rátámadnak. Azért volt ennyire ideges, mert vakmerően cselekedett. Nem lett volna szabad megállnia itt. Megígérte Nettie-nek, hogy azonnal elhagyja Londont, mégis egyenesen idejött, és meg se próbálta félrevezetni az esetleges követőit. Ezért a saját dörömbölésénél is hangosabban dobogott a szíve. Lehet, hogy Geordie éppen feléje lopakodik, és minden másodpercben közelebb kerül hozzá. Ő pedig arra vár, hogy végre beléphessen a házba. Amikor végre kinyílt az ajtó, Roslynn befurakodott, gyorsan becsukta maga után, és megkönnyebbülten támaszkodott a masszív tölgyfa ajtónak. Ezután ijedten nézett a lakájra, aki hasonló megütközéssel pillantott rá. Először a férfi tért magához, és egy gyors rántással megigazította a kabátját, mintha a méltóságát akarná hangsúlyozni. - No de kisasszony... Roslynn sietett a szavába vágni, de ezzel még rosszabb fényben tüntette fel magát. - Istenem, ne gondoljon rosszat rólam. Sajnálom, hogy így betörtem, de nagyon fontos dologról van szó. Beszélnem kell Sir Anthonyval. - Az lehetetlen - jelentette ki a lakáj gőgös megvetéssel. - Sir Anthony ma este nem fogad vendéget. - Tehát nincs itthon? - Nem kíván látogatókat fogadni - közölte a lakáj egy kicsit nyersebb hangon. - Követnem kell az utasítását, ezért, ha lenne olyan kedves... - Nem! - kiáltott fel a lány, amikor meglátta, hogy a lakáj a kilincs felé nyúl, hogy kitessékelje. - Nem hallotta, ember? Mindenképpen találkoznom vele! A lakáj ügyet sem vetve rá, kinyitotta az ajtót, és a lány kénytelen volt odébb lépni. - Nem tehetek kivételt. - Amikor a férfi karjához nyúlt, hogy a szó szoros értelmében kidobja a házból, Roslynn fejbe vágta a retiküljével. - Mit képzel? - kiáltott fel a férfi magából kikelve. - Maga ostoba fajankó - szólalt meg a lány nyugodt hangon, de közben haragtól villámló szemmel nézett a férfira. - Addig nem megyek el innen, amíg nem beszéltem Sir Anthonyval. Nem azért kockáztattam a biztonságomat, hogy most hagyjam magam elküldeni. Érti? Mondja

meg neki, hogy egy lady óhajt vele néhány szól váltani. Siessen, mert különben esküszöm... Dobson hátat fordított a lánynak, mielőtt az befejezhette volna a mondatot. Nem volt kíváncsi a fenyegetéseire. Merev léptekkel és szándékos lassúsággal indult el a lépcső felé. Még hogy lady! Már régen Sir Anthony szolgálatában állt, de ilyet még sohasem látott. Egy hölgy nem teremti le az embert, ha a dolgát végzi. Micsoda arcátlanság! Hová süllyedt Sir Anthony, hogy ilyen szemtelen nőszeméllyel szóba áll? Amikor a folyosóra ért, Dobsonnak megfordult fejében, hogy vár néhány percet, majd visszatér, és kitessékeli a nőt az ajtón. Sir Anthony amúgy is nagyon tossz hangulatban tért haza, mert elkésett az Edward bátyja házában rendezett családi összejövetelről. Lord James és Jeremy fiatalúr már elindultak. Sir Anthony-nak akkor sem lenne ideje fogadni ezt a bizonyos hölgyet, ha akarná. Most éppen öltözködik, és hamarosan lejön a hallba. Nem örülne, ha tovább késleltetné egy kétes hírű, erőszakos nőszemély. Ha valamilyen más eseményről lenne szó, az nem számítana. Ám a család mindennél fontosabb Sir Anthony számára. Ez mindig így volt, és a jövőben is így lesz. Akkor is... Dobson nem tudta kiverni a fejéből a lány fenyegetését. Még soha nem találkozott olyan látogatóval, aki ennyire elszánt lett volna, kivéve persze Sir Anthony családját. Vajon kiabálni kezdene, vagy - ami még rosszabb - ismét erőszakos tettre ragadtatná magát? Erre még gondolni sem mert. Legalább annyit megtehet, hogy közli Sir Anthonyval ezt a kellemetlenséget. A kopogására kurta kiáltás volt a válasz. Dobson aggódva lépett be a szobába. Elég volt egy pillantást vetnie Willisre, Sir Anthony inasára, és máris tudta, hogy a gazdája hangulata semmit sem javult. A szegény férfi feldúlt arckifejezésén látszott, hogy sok csípős megjegyzést kapott már Sir Anthonytól. Ekkor Sir Anthony megfordult, és Dobson megtorpant. Még soha nem látta megfelelő öltözék nélkül a gazdáját. A lordon csak egy nadrág volt, és éppen sűrű fekete haját szárította a törülközőjével. - Mi az, Dobson? - förmedt rá a lakájra. - Egy nő van itt, uram. Benyomult az ajtón, és minden áron beszélni akar magával. Anthony elfordult. - Szabaduljon meg tőle. - Megpróbáltam, uram. Nem hajlandó távozni. - Ki ez a nő? Dobson nem tudta leplezni megvetését. - Nem árulta el a nevét, de azt állítja, bogy egy lady. - Valóban az? - Kételyeim vannak, uram. Anthony bosszúsan dobta el a törülközsőt.

- A pokolba! Valószínűleg James miatt van itt. Tudhattam volna, hogy ha nálam száll meg, hamarosan a kocsmai szajhái is felbukkannak az ajtóm előtt. Dobson vonakodva tisztázta a helyzetet. - Elnézést kérek uram, de a maga nevét említette, és nem Lord Maloryt mondott. Anthony haragos arccal nézett maga ebé. - Akkor használja az agyát, ember! Ide csak azok a nők jönnek, akiket meghívok. Igazam van? - Igen, uram. - Maga szerint annyira ostoba vagyok, hogy meghívok valakit ma estére, amikor egy családi összejövetelre kell mennem? - Nem, uram. - Akkor mit lábatlankodik itt? Dobson érezte, hogy a gallérja alatt elönti a nyakát a forróság. - Engedélyt kérek, hogy erőszakkal kitessékelhessem, uram. Magától nem fog távozni. - Tegye azt - válaszolta Anthony gúnyos hangon, kérjen segítséget az egyik szolgától, ha úgy véli, hogy egyedül nem képes rá, de mindenképpen távolítsa el, mire lemegyek. Most már Dobson arca is égett. - Köszönöm, uram. Mindenképpen segítséget fogok kérni, mert nem merek még egyszer egyedül szembeszegülni a heves skót természetével. - Mit mondott? - kérdezte Anthony olyan hevesen, hogy Dobson elsápadt. - Én... én... - Azt mondta, hogy skót? - Nem, csak a kiejtése... - A csudába, ember! Miért nem ezzel kezdte? Azonnal vezesse ide, de igyekezzen, nehogy elmenjen. - Nehogy elmenjen... - Dobson eltátotta a száját meglepetésében, és gyorsan körülnézett a szobában. - Ide, uram? - Igyekezzen, Dobson!

17. fejezet Anthony nem hitt a szemének. Még akkor sem hitte el, hogy a lány ott van, amikor megvető pillantást vetve Dobsonra belépett az ajtón, majd lesújtó tekintettel nézett Anthonyra. - Nagyon faragatlan lakája van, Sir Anthony. A férfi mosolyogva nézte, ahogy a lány ingerülten dobbant a lábával, és karját keresztbe fonja a mellén. - Azért adtam meg magának a címemet, kedvesem, hogy ha a szükség úgy kívánja, üzenetet tudjon küldeni nekem. Nem számítottam arra, hogy felbukkan a házamban. Maga is tudja, hogy ez mennyire helytelen. Ez egy agglegény lakása. Ráadásul most nálam vendégeskedik a bátyám és az unokaöcsém is... - Annál jobb, legalább nem vagyunk egyedül a házban. - Csalódást kell okoznom magának, kedvesem. Elmentek itthonról, ezért most csak velem van. Ahogy láthatja, én is éppen távozni készülök, ezért nem akarta Dobson beengedni. A lány most egy pillanatra megfeledkezett a haragjáról, és alaposan szemügyre vette a férfit, aki inkább úgy nézett ki, mintha lefeküdni készülne. A nadrágon kívül nem volt rajta más ruha, csak egy steppelt köntös. A férfi most összehúzta magán a köntöst, de közben a lány megpillantotta fekete göndör szőrrel fedett meztelen mellkasát. Nedves haját hátrasimította, de a halántékán már néhány sötét fürt a homlokába hullott. Még soha nem látta ilyen érzékinek a férfit, és kénytelen volt emlékeztetni magát a látogatása céljára, hogy le tudja venni róla a szemét. Ám ekkor egy hatalmas ágyra esett a pillantása, és rádöbbent, hogy hol fogadja a férfi. A hálószobájában. A pokolba! - Tudta, hogy én vagyok... nem, azt nem tudhatta - válaszolt a saját kérdésére, és ismét a férfi szemébe nézett. - Minden látogatóját itt szokta fogadni? Anthony felnevetett. - Csak akkor, ha sietek, kedvesem. A lány összeráncolta a szemöldökét, mert egyáltalán nem tartotta mulatságosnak a férfi válaszát, és megpróbálta összeszedni magát. Ezért kénytelen volt levenni a tekintetét a férfiról. - Nem tartom fel sokáig. Sir Anthony, nekem sincs vesztegetni való időm. Történt valami... nos, ez nem magára tartozik. Legyen elég, ha annyit mondok, hogy kifutottam az időből. Egy névre van szükségem, méghozzá most rögtön. A férfinak egy csapásra elmúlt a jókedve. Sajnos, pontosan tudta, hogy a lány mire gondol, és ettől a bizonyosságtól összeszorult a gyomra. Azért vállalta a bizalmas szerepét, hogy közelebb

kerüljön hozzá. Nem szívesen hiúsítja meg a saját célját, és segít neki férjhez menni. Azt tervezte, hogy igyekszik minél tovább húzni a dolgot, és közben elcsábítja a lányt, mielőtt a lehetőség valósággá válik. Most viszont egy nevet követel tőle, amit meg is tudna neki adni, ha betartotta volna az ígéretét. Ám idáig nem foglalkozott a férjjelöltekkel. Sajnos a lánynak már nem sokáig lesz szüksége bizalmasra. Tudta, hogy ha nem mond egy nevet, akkor nélküle fog - jól vagy rosszul - dönteni. - Mi a csuda történt? A lány ijedten pislogott a férfi váratlan kérdése hallatán. - Megmondtam, hogy nem tartozik magára. - Kérem, árulja el, hogy miért ilyen életbevágó ez a férjhezmenetel, és miért kell ennyire sietnie! - Semmi köze hozzá! - tiltakozott a lány. - Ha egy nevet akar, kedvesem, akkor kénytelen lesz beavatni a titkába. - Ez... ez... - Nem túl sportszerű, elismerem. - Aljasság! A lány haragja láttán a férfi jókedve visszatért. Istenem, milyen gyönyörű, amikor így villog a szeme! Az arany pöttyök szinte szikráznak, és olyan lesz a színük, mint a hajának. Eszébe jutott, hogy a lány valóban a házában, sőt a hálószobájában van. Sokszor elképzelte már ezt a jelenetet, de nem tudta, hogyan csalhatná ide. Az ajkán megjelenő mosoly még jobban feltüzelte a lány haragját. Most megvagy, drágám! Innen nem menekülhetsz - futott át a férfi agyán. - Kér egy italt? - kérdezte fennhangon. - Maga még egy szentből is alkoholistát faragna - mordult fel a lány, és nagyot kortyolt a konyakból, amelyet Anthony átnyújtott neki. - Nos? - érdeklődött a férfi, amikor a lány továbbra is némán meredt rá. - A nagyapámmal kell kezdenem. Ő ígértette meg velem, hogy mihelyt meghal, azonnal férjhez megyek. - Ezt már tudom - bólintott Anthony. - Most inkább arról meséljen, hogy miért kívánta ezt magától? - Nos, rendben - szánta el magát a lány. - Van egy távoli unokatestvérem, akinek feltett szándéka, hogy minden áron elvesz feleségül. - És? - A hangsúly azon van, hogy „minden áron”, vagyis akár akarom, akár nem. Érti már? Ha Geordie Cameron kezei közé kerülök, erőszakkal fog rávenni a házasságra. - Úgy látom, magának nem nagyon fűlik ehhez a foga.

- Ne legyen már ennyire ostoba! - fakadt ki a lány türelmetlenül, és idegességében járkálni kezdett a férfi körül. - Maga szerint hajlandó lennék hozzámenni egy idegenhez, ha örülnék az unokatestvérem szándékának? - Nem. Ebben igaza van. Roslynn észrevette, hogy a férfi mosolyog. - Maga ezt mulatságosnak találja? - kérdezte felháborodottan. - Csak azt gondolom, hogy túl nagy feneket kerít a dolognak. Valakinek meg kéne győznie az unokatestvérét, hogy sokkal jobban tenné, ha más feleséget keresne magának. - Ki lenne ez a figyelmeztető? Maga? - Miért ne? - vonta meg a vállát a férfi. - Nagyon szívesen megtenném. A lány legszívesebben arcul ütötte volna a férfit. Aztán inkább felhajtotta a maradék konyakot, és hálát adott az égnek, hogy ilyen jótékony hatással van az idegeire. - Hadd mondjak el magának valamit, Anthony Malory. Az én életemmel játszik, és nem a magáéval. Nem ismeri Geordie-t, és fogalma sincs arról, hogy mik a céljai. Arra készül, hogy rajtam keresztül végre megkaparinthassa a nagyapám vagyonát. Mindenre képes, hogy ezt elérje. Ha sikerül neki, nem tartja vissza attól, hogy kiterveljen egy balesetet, vagy bezárjon valahová, és azt állítsa, hogy megbolondultam? Egyáltalán nem fogja elriasztani a maga figyelmeztetése, még akkor sem, ha fel tudná keresni, és megpróbálna ráijeszteni. Semmi sem állíthatja meg. Csak úgy tudom megvédeni magam tőle, ha férjhez megyek valaki máshoz. Anthony elvelte a poharat, megtöltötte, majd gyorsan újra a lány kezébe nyomta, miközben beszélt. Roslynn észre sem vette. - Most már tudom, hogy miért akar minél előbb férjez menni. De mi történt, ami miatt ennyire sürgős lett a dolog? Mi késztette arra, hogy a hírnevét kockáztatva idejöjjön ma este? A lány megrezzent, amikor a férfi erre a veszélyre figyelmeztette. A jelenlegi helyzetében mégis ez tűnt a kisebbik bajnak. - Ceordie megtalált. Tegnap éjjel sikerült valamiben szerrel elkábítania, és elrabolnia Frances házából. - Micsoda? A lány folytatta, mintha meg sem hallotta volna férfi felkiáltását. - Ma reggel egy ismeretlen szobában ébredtem fel a kikötő közelében. Geordie csak arra várt, hogy megérkezzen az a részeges pap, akit sikerült lefizetnie. Ha nem ugrom ki az ablakon, egy szénásszekérre... - Te jó ég, ezt nem mondja komolyan! A lány egy pillanatra abbahagyta a járkálást, és most már nyíltan megvető pillantással mérte végig a férfit. - A hajam még mindig teli van szénával. Nagyon sok időbe telt, mire sikerült hazatalálnom,

ezért nem maradt időm arra, hogy kifésüljem. Nagyon szívesem megmutatnám, de nincs itt Nettie, hogy megigazítsa a frizurámat, ha leengedem a hajamat, és nem hiszem, hogy a maga Dobson nevű lakája képes lenne rá. Nem akarom úgy elhagyni a házát, mintha... mintha... Anthony hátravetette a fejét, és jót kacagott, amikor a lány nem merte befejezni a mondatot. Roslynn sarkon fordult, és az ajtó felé indult. A férfi is odaugrott, és a lány válla fölött átnyúlva, az ajtóra tette a kezét. - Valami rosszat mondtam? - súgta a fülébe ártatlan hangon. Roslynn gondolkodás nélkül oldalba vágta a könyökével, ami ilyen közelről csalhatatlanul célba talált. A lány elégedetten nyugtázta, hogy a férfi felnyög fájdalmában, majd mögé kerülve, kellemesebb távolságba húzódott. - Azt hiszem, már eleget mulatott a rovásomra, Sir Anthony. Csak néhány percet szándékoztam itt tölteni, és mégis sok időt kellett elpocsékolnom a fölösleges magyarázkodásokra, egy kocsi vár a ház előtt, és még hosszú út áll előttem. Említette, hogy maga is siet, ezért gyorsan mondja a nevet, kérem. A férfi az ajtónak támaszkodott, és a „hosszú út” hallatán félelem szorította össze a szívét. - Elhagyja Londont? - Persze! Csak nem képzeli, hogy itt maradok, miután Geordie rám talált? - Akkor hogyan akarja rávenni az egyik jelöltjét, hogy megkérje a kezét, ha nincs itt, és nem bátorítja az udvarlásban? - A pokolba! Most már nincs idő az udvarlásra! - fakadt ki a lány, mert belefáradt a férfi folytonos kérdezősködésébe. - Majd én állok elő a szándékommal. Csak mondjon végre egy nevet! A lány olyan erős hangsúllyal mondta az utolsó mondatot, hogy már majdnem kiabált. A férfi látta, hogy változtatnia kell a módszerén, de még nem tudta, mit tegyen. Akkor sem mondana neki nevet, ha javasolhatna egy jelöltet. Akkor a lány azonnal kirontana a szobából, és ki tudja, hova tűnne. A férfi nem merte megkérdezni az úti célját, mert érezte, hogy Roslynnak elege van a kitérő válaszaiból. Inkább közelebb lépett hozzá, és a kandalló előtt álló kényelmes kerevetre mulatott. - Üljön le, Roslynn. - Anthony... - figyelmeztette a lány. - Nem olyan egyszerű a dolog. A lány gyanakodva méregette. - Elég ideje volt, hogy összegyűjtse a tényeket, ahogy megígérte. - Egy hetet kértem, ha jól emlékszem. A lány rémülten nézett rá. - Tehát nem...

- Dehogynem! Éppen ellenkezőleg - sietett közölni a férfi. - De nem fog örülni annak, amit megtudtam. A lány felnyögött, és nem fogadta el a felkínált ülőhelyet, hanem ismét idegesen járkálni kezdett a szobában. - Mondja. Anthony azon töprengett, hogy milyen kínos tényeket tudna felsorolni a versenytársairól. Elhatározta, hogy azzal kezdi, ami valóban igaz volt, és remélte, hogy menet közben támad még néhány jó ötlete a többiekkel kapcsolatban is. - Arról a párbajról szeretnék először beszélni, amelyikben David Fleming nem volt hajlandó részt venni. Ezért a szegény fickót nemcsak gyávának bélyegezték, hanem... nos... - Bökje már ki! Talán valami nőről volt szó? Ezen nem csodálkozom. - A vita nem egy nő miatt robbant ki, kedvesem, hanem egy másik férfi miatt. Mégis szerelmi viszály volt. - A férfi kihasználta a lány megdöbbenését, és gyorsan újratöltötte a poharát. - Azt akarja mondani, hogy... - Attól tartok. - Pedig úgy tűnt, hogy olyan... olyan... Mindegy. Akkor ő semmiképpen nem jöhet szóba. - Dunslantont is kihúzhatja a listáról - folytatta Anthony. - Éppen most jelentette be az eljegyzését. Mivel a lány hamarosan elhagyja Londont, úgysem tud meggyőződni a szavai igazáról. - Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel a lány. - A múlt hétvégén elhívott a színházba. Később persze lemondta, de... Nos, rendben. Azt akartam, hogy rövidebb legyen a névsor, és most teljesült a kívánságom. Na és Savage? Anthony a név jelentése alapján kapott ihletet. - Ő semmiképpen nem felel meg, kedvesem. Tékozló ifjúsága idején nagyon komolyan vette a nevét, és igazi szadista vált belőle. - Ugyan már... - Ez az igazság. Élvezi, ha fájdalmat okozhat a nála gyengébbeknek... állatoknak, nőknek... A szolgái rettegnek tőle, mert... - Rendben! Nem vagyok kíváncsi a részletekre. Még mindig ott van Lord Warton, akit az unokahúga is ajánlott nekem. Valamint Sir Artemus. Most Anthony kezdett el járkálni, mert Wartonról semmi rosszat nem tudott kitalálni. Shadwell esetében felhozhatná a szerencsejáték iránti szenvedélyét, de Wartont semmivel nem lehet lejáratni. Valószínűleg ideális férj lenne Roslynn számára. Anthonyt annyira felbőszítette ez a gondolat, hogy hirtelen eszébe jutott, mivel tudná a legjobban kiábrándítani a lányt. Roslynn felé fordult, és igyekezett zavart arcot vágni. - Legjobb lesz, ha elfelejti Wartont. A maga iránt mutatott érdeklődése csak azt szolgálta,

hogy elaltassa az édesanyja gyanúját. - Ezzel mit akar mondani? - A húgába szerelmes. - Micsoda? - Eddig sikerült titokban tartaniuk - folytatta Anthony. - Reggie nem tud róla, Montieth nem akarja elrettenteni tőlük, mert az unokahúgom a család mindhárom tagjával meglehetősen jó viszonyban van. Nekem sem mondta volna el, ha nem említem neki a maga érdeklődését iránta. Egyszer rajtakapta őket az erdőben, és elég kínos pillanatokat élt át... Képzelheti... - Elég! - Roslynn felhajtotta a harmadik konyakot, és visszaadta a poharat. - Megtette, amit kértem magától, és ezért köszönettel tartozom. Sir Artemus volt az első, akit felírtam a képzeletbeli névsorba, ezért úgy látszik, a végén őt kell választanom. - Az a férfi teljesen nincstelen, kedvesem. - Nem baj. - A lány elmosolyodott. - Elég pénzem van ahhoz, hogy újra megtöltsem az erszényét. - Attól tartok, nem érti, miről van szó, Roslynn. Az utóbbi években a szerencsejáték betege lett. Annak idején az egyik leggazdagabb férfi volt Angliában, most pedig semmije sincs. Minden birtokát el kellett adnia, kivéve a kentit, de azt is jelzálog terheli. - Ezt honnan tudja? - Edward bátyám intézte az eladásokat. A lány a homlokát ráncolta, dc még mindig nem adta fel. - Nem számít. Legalább nem fogja visszautasítani az ajánlatomat. - Biztosan kapva kap majd az alkalmon. És egy éven belül maga is ugyanolyan szegény lesz, mint ő. - Elfelejti, hogy a vagyonom felett én rendelkezem, Anthony. - Ez igaz, de arra nem gondol, hogy egy férfi hitelből is űzhet szerencsejátékot, és ezt lehetetlen ellenőrizni? A hitelezői magának nyújtják majd be a számlát, hiszen a törvényes felesége. Az is lehet, hogy a bíróság előtt akarnak majd érvényt szerezni a követeléseiknek. A bíróság pedig nem fogja figyelembe venni a házassági szerződését, ha bebizonyosodik, hogy tisztában volt Shadewell szerencsejáték iránti szenvedélyével, amikor hozzáment feleségül. Arra kényszerítenek, hogy fizesse ki az adósságait, akár tetszik magának, akár nem. Roslynn elsápadt, és hitetlenkedve nézett a férfira. Mivel nem ismerte az igazságszolgáltatás szabályait, nem kételkedett Anthony szavaiban. Hitt neki. És ő még azt hitte, hogy egy eladósodott kártyás lenne a legideálisabb férj! Nem gondolt arra, hogy őt is nyomorba taszítaná. Ezzel az erővel Geordie-nak is átadhatná az örökségét. - Pedig mindnyájan megfelelőnek tűntek - hebegte maga elé, majd hatalmas világosbarna szemével Anthonyra nézett. - Biztosan nem maradt senki?

A lány bánatos arca láttán a férfi szíve összeszorult. Ő okozta Roslynn szomorúságát a hazug meséivel és a kitalált féligazságokkal. Önző okokból beleavatkozott a lány életébe. Mégsem tudta rávenni magát arra, hogy egy másik férfi ágyába segítse. Erre egyszerűen képtelen volt, és nem csak azért, mert ő akarta megkapni a lányt. Ha arra gondolt, hogy valaki más megérinti, a gyomrában soha nem tapasztalt szorítást érzett. Nem bánta, hogy sikerült mindenkitől elfordítania, mert ettől megkönnyebbült. Ugyanakkor nem bírta elviselni a lány bánatát és elkeseredését. Megpróbálta felvidítani. - Szerintem Fleming szívesen elvenné, a látszat fenntartása végett - jegyezte meg könnyedén. Ha a lány komolyan akarna valamit a férfitól, akkor azonnal megölné. - A maga szempontjából ideális férj lenne, és akkor biztos lehetnék abban, hogy az enyém lesz végre. A lányt nem sikerült felvidítania, viszont a megjegyzésével ismét haragra gerjesztette. - Nem akarok egy olyan férfit, aki nem hajlandó hozzám nyúlni. Ha már mindenáron férjhez kell mennem, akkor gyerekeket is szeretnék. - Ezt velem is könnyen elintézheti, kedvesem. Szívesen állok elébe - válaszolta a férfi lágy hangon. Ám a lány már nem is figyelt rá. - Azt hiszem, hazamegyek, és hozzámegyek az egyik bérlőmhöz - jelentette ki határozottan. Most már mindegy, hogy ki lesz a férjem. Az a lényeg, hogy minél előbb nyélbe üssem a házasságot. A férfi látta, hogy minden erőfeszítése hiábavaló volt. - A pokolba! Nem teheti, hogy... A lány még mindig az új lehetőségeit latolgatta. - Már az elején ezt kellett volna tennem. Így legalább tudom, hogy mire számíthatok. A férfi megragadta a lány vállát, és kicsit megrázta, hogy felhívja magára a figyelmét. - Nem fogom engedni, hogy egy piszkos szántóvető karjaiba vesse magát! - Anthony nem is gondolkodott azon, hogy mit mond, csak kifakadtak a száján a szavak. - Az én feleségem lesz!

18. fejezet Amikor Roslynn jóízű nevetése halk kacagássá szelídült, eszébe jutott, hogy ez a kitörő jókedv bizonyára nagyon sértő a férfira nézve. Olyan önfeledten kacagott, hogy kicsordult a könnye. Most viszont aggódva nézett Anthonyra, aki a könyökére támaszkodva hevert az ágyon. Egyáltalán nem tűnt megbántottnak, hanem elgondolkodva nézett maga elé. A lány örült, hogy a férfi nem gerjedt haragra az illetlen viselkedése miatt, pedig minden oka meglett volna rá. De annyira vicces volt a helyzet! Hozzámenni feleségül, ki látott még ilyet? Biztosan nem gondolta komolyan. A kiadós nevetés után sokkal jobban érezte magát, pedig még nagyon sok megpróbáltatás várt rá. Mosolyogva közelebb lépett a férfihoz, és oldalra billentett fejjel nézett rá, hogy felhívja magára a figyelmét. - Magának igazán különleges tehetsége van ahhoz, hogy felvidítsa az embert, Anthony. Nem tagadhatom, hogy van valami báj a természetében. Viszont fogalma sincs, hogyan kell megkérni egy hölgy kezét. Úgy tudom, a férfiak ezt kérés, és nem követelés formájában szokták előadni. Ezt majd tartsa szem előtt, ha legközelebb képtelen kijelentésekkel akar szórakoztatni valakit. A férfi először nem szólt egy szót sem, csak a lányra emelte a tekintetét. Roslynnt hirtelen feszélyezni kezdte a férfi nyugodt pillantása. - Rendben van, kedvesem. Azt hiszem, elveszítettem a fejem. Ritkán szoktam a hagyományok szerint cselekedni. - Nos... - a lány összehúzta magán hermelin-prém szegélyű kabátját. Ezzel szokta levezetni az idegességét. - Nem akarom tovább feltartani. A férfi felült, és a térdére tette a kezét. - Addig nem megy el, amíg nem válaszolt. - Mire? - Hozzám jön feleségül? A kérdés a hagyományos megfogalmazásban is képtelenségnek tűnt. - De hiszen maga tréfált az előbb! - mondta a lány értetlenül. - Attól tartok, nem. Bár én is ugyanúgy meg vagyok lepve, mint maga, mégis teljesen komolyan gondoltam. Roslynn összeszorította a száját. Ez már egyáltalán nem volt vicces. - Szó sem lehet róla. Magához pontosan ugyanúgy nem akarok feleségül menni, ahogy Geordie-hoz sem.

A lány korábbi nevetése érthető volt. A követelőző kijelentésre adott válasza sem volt meglepő. A férfit sokkal jobban meglepte a saját kitörése. A szavak önkéntelenül szaladtak ki a száján, de miután kimondta őket, hirtelen sokkal vonzóbbnak látta az addig szörnyűnek tartott házasságot. Persze azért még most is meghátrálna, ha a lány nem állna előtte ilyen elbűvölő arccal. Már harmincöt éves volt, eddig nagyon jól megvolt feleség nélkül, és most sem erre vágyott. Akkor miért mondta mégis azt, hogy komolyan gondolta? Pedig a lány felajánlotta neki a menekülés útját, amikor tréfásan fogta fel a kérdését. Nem szerette, ha sarokba szorítják, és a lány ezt az érzést keltette benne, amikor azt mondta, hogy bárkihez hajlandó feleségül menni. Még nagyobb aggodalom fogta el, amikor azzal fenyegetőzött, hogy eltűnik az életéből. Azt is nehezen viselte volna el, ha Roslynn elhagyja a hálószobáját, hiszen örült, hogy végre nála van. Mindenképpen ki fogja használni a helyzetet. A lány visszautasítása végképp megerősítette benne az elhatározást. Akkor is a férje lesz, ha csak a kompromittálásával szerzi meg a beleegyezését. - Ha jól tudom, nincs más házassági ajánlata ezen kívül, kedvesem. Az előbb említette, hogy mindegy, kihez megy férjhez, az a lényeg, hogy nyélbe üsse a dolgot. A lány haragos arccal nézett rá. - Ez igaz, de maga az egyetlen kivétel. - Miért? - Elég, ha annyit mondok, hogy rettenetes férj lenne. - Ezt én is mindig így gondoltam - ismerte el a férfi, a lány legnagyobb megrökönyödésére. Mit gondol, miért nem nősültem meg eddig? - Akkor tudja, hogy miért utasítom vissza. A férfi elmosolyodott. - Elismerem ennek a lehetőségét, kedvesem. De nézzük meg az érem másik oldalát is. Lehet, hogy jó hatással lenne rám a házasság. Akárcsak Montieth-re, pedig az ő esetében biztos voltam a kudarcban. - Ő szereti a feleségét - jelentette ki a lány, bosszantóan gúnyos hangon. - Most arra vár, hogy szerelmet vallják? Inkább... - Szó sincs róla! - Roslynn égő arccal vágott a férfi szavába. - Viszont mindketten tudjuk, hogy akarom magát. És azt is tudjuk, hogy maga... - Kérem, Sir Anthony! - A lány azt hitte, hogy az arca ennél jobban már nem lángolhat, de tévedett. - Nem tud olyat mondani, amitől megváltozik a véleményem. Nem felel meg nekem. Megfogadtam, hogy soha nem megyek hozzá egy nőcsábászhoz, és az előbb ismerte be, hogy maga az. Az ember nem tud kibújni a bőréből. - Gondolom, Lady Grenfellnek köszönhetem ezt a könyörtelenséget. A lány meglepődött, és meg sem kérdezte, hogy miként jutott erre a következtetésre.

- Igen. Frances a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor valaki egy szoknyavadásznak adja a szívét. A lovagja kereket oldott, amikor el kellett volna vennie feleségül, és arra kényszerítette, hogy hozzámenjen egy öregemberhez, akitől undorodott. A férfi szeme kissé ferde vágású volt, és ettől még különlegesebb volt az arca. Főleg akkor tűnt ez fel, ha haragosan nézett. - Talán itt az ideje, hogy megismerje a teljes történetet, Roslynn. Szegény George barátom kétségbeesett, amikor vártalanul szembesült az apasággal. Két hétre eltűnt, hogy mulatozzon, és elbúcsúzzon az agglegényélettől. Mire visszajött, Frances már Grenfell felesége volt. A hölgy soha nem engedte meg neki, hogy láthassa a fiát. Akkor sem volt hajlandó tatálkozni vele, amikor Grenfell meghalt. Biztosíthatom, hogy nemcsak a maga barátnője szenvedett emiatt, hanem az én barátom is boldogtalan lett. Az az igazság, hogy George most is elvenné feleségül, ha a hölgy beleegyezne. Roslynn leült a kerevetre. Miért van az, hogy a férfi ismeri George Amherstet? Miért mesélte el ezt neki? Frances valószínűleg gondolkodás nélkül hozzámenne Amhersthez, ha rá tudná venni magát arra, hogy megbocsássa a viselkedését, amely minden bizonnyal természetes reakció volt, hiszen akkoriban a város egyik legélvetegebb szoknyapecérének számított. Roslynn is képes lenne erre? Hiszen nagyon szívesen lenne Anthony Malory felesége... ha a férfi szeretné, ha biztos lenne a hűségében, és ha bízni tudna benne. Lehet, hogy Nicholas Eden szereti Reginát, a nagyapja szerette a nagyanyját él George Amherst szerette - és szereti - Francest, de Anthony beismerte, hogy nem érez iránta szerelmet. Ő viszont nagyon könnyen bele tudna szeretni. Ha ez nem így lenne, akkor elfogadná az ajánlatát. Annyira azonban nem ostoba, hogy kitegye magát annak a sok fájdalomnak, amit Anthony okozhatna, és okozna neki. A lány körülnézett, de sehol sem látta a férfit. Ekkor valaki hátulról meglökte a kalapját, ezért gyorsan a kerevet szélére ült. Megfordult, és szembe találta magát Anthonyval, aki könnyed mozdulattal a szék támlájára könyökölt. Roslynn nehezen tudta megszokni ezt a hirtelen közelséget, és megköszörülte a torkát. - Elnézést, de az sem változtatja meg a véleményemet, amit Francesről és George-ról mondott. - Nem is reméltem - mondta a férfi a fejét csóválva, és az arcán megjelenő mosoly tovább fokozta Roslynn zavarát. - Tudom, hogy maga egy nyakas skót, Lady Chadwick. Ám ezt a tulajdonságát is ellenállhatatlannak találom. Azt ajánlom fel magának, amire a legnagyobb szüksége van, és maga mégis visszautasítja. Nevetséges indokot hoz fel, pedig csak ellenkezni akar velem. Lehet, hogy példás férj válna belőlem, de esélyt sem ad arra, hogy ez kiderüljön. - Megmondtam már, hogy nem kedvelem a szerencsejátékot, Anthony. Nem akarom a jövőmet egy „lehet” miatt kockára tenni, amikor minden ellene szól. A férfi előrehajolt, és állát a karjára helyezte.

- Tudja, hogy ha itt tartom éjszakára, akkor kompromittálom. Még akkor is, ha egy ujjal sem nyúlok magához, kedvesem. A körülmények ugyanis önmagukért beszélnek. Reggie is ezért ment férjhez, pedig az első találkozása Montieth-szel teljesen ártatlan volt. - Képes lenne erre? - Azt hiszem, igen. Roslynn talpra ugrott, és a kerevet másik oldalán állva farkasszemet nézett a férfival. - Ez... Nem fog beválni a csele! Hazamegyek Skóciába. Mit árthat nekem, ha Angliában befellegzett a jóhíremnek? Akkor is megmarad a... - A lány nem volt képes kimondani ezt a kényes szót, ezért inkább másképp folytatta. - A férjem tudni fogja az igazat, engem csak ez érdekel. - Valóban? - kérdezte a férfi, és kék szemében ravasz fény gyúlt. - Akkor nem sok választást hagyott nekem, kedvesem. Kénytelen vagyok az akarata ellenére segíteni magának. Valóban kompromittálnom kell, és nem csak a látszat szerint. - Anthony! A lány panaszos kiáltására a férfi elmosolyodott. - Amúgy sem elégednék meg a látszattal. Nagyon lovagias gondolat volt, hogy egyáltalán felmerült bennem nem ennek a lehetősége. Ám maga is állandóan azt dörgöli az orrom alá, hogy elvetemült szoknyapecér vagyok, ezért természetesen kihasználom, hogy a hálószobámban van. A lány hátrálni kezdett az ajtó felé. Amikor a férfi kilépett a kerevet mögül, és a nyomába eredt, Roslynn már majdnem futott. - Én... megelégszem a látszattal. A férfi megcsóválta a fejét. - Drága hölgyem! Ha úgyis mindenki azt hiszi, hogy az ágyamban töltötte az éjszakát, akkor miért fosztaná meg magát az élvezettől? Roslynn egész teste megborzongott az izgalomtól, es képtelen volt legyőzni ezt az érzést, pedig tudta, hogy a férfi csak játszik vele. Anthony hangja ingerlően gúnyos volt, ezért Roslynn nem ijedt meg igazán. Ám ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz, egészen másfajta félelem fogta el. Nem tudhatta, hogy a férfi mennyire gondolja komolyan az elcsábítását, de ha sikerül hozzáérnie, akkor mindenképpen eléri a célját. Ráadásul ehhez nem is kell nagyon megerőltetnie magát. - Nem akarom... - Tudom - mondta a férfi lágy hangon, majd megfogta a vállát, és magához vonta. - De akkor is úgy lesz, kedvesem. Ezt megígérhetem. Igaza volt. A férfi ismerte a lány lelke mélyén lappangó vágyat, amit sem neki, sem magának nem mer bevallani. Hiába tiltakozott ellene, nem szabadulhatott tőle. Még soha nem találkozott Anthonynál izgatóbb és ellenállhatatlanabb férfival, akit már az első találkozásuk óta kíván. Az

ilyen érzéseket nem lehet legyőzni sem logikával, sem érvekkel, mert a szív és a test sóvárgása erősebb a józan észnél. Amikor a férfi gyengéden átölelte, Roslynn feladta a harcol, és átadta magát az érzékeinek. Milyen sokszor álmodozott arról, hogy a férfi ismét a karjába zárja! Emlékezett testének melegére, erős szorítására és szenvedélyének tüzére, most mégis új, csodálatos és boldog érzéseket fedezett fel, miközben hozzásimult. A férfi csókja azonban olyan tétova és gyengéd volt, hogy először alig érezte az ajkát. Anthony még egy lehetőséget adott neki, hogy megállítsa, mielőtt végképp elsodorja őket a mindent elsöprő szenvedély. Jól tudta, hogy sok tapasztalattal és leleményességgel rendelkezik, ezért képes lenne legyőzni minden ellenállást, amelyet a lány érez iránta. Korábban már meg is tette. Amikor Roslynn rájött, hogy a férfi miatta fogja vissza magát, gyengédség árasztotta el, és még nagyobb vágy lángolt fel a szívében. Átölelte a férfi nyakát, és így fejezte ki a beleegyezését. A férfi majdnem összeroppantotta örömében, de aztán összeszedte magát. A lány nem bánta a hevességét. Annyira elbűvölte Anthony ajkának varázsa, hogy szinte a levegővételről is megfeledkezett. A férfi meleg és száraz ajkával gyengéden csókolni kezdte, mesteri módon gerjesztve benne a vágy tüzét. A férfi sokáig ölelte és csókolta, mert azt akarta, bogy a lány megízlelje a csodálatos érzéseket, amelyeket kell benne. Ám egy idő után elengedte, és elkezdte kigombolni a ruháját. A lány észre sem vette, amikor korábban levette róla a kalapját és a kabátját. Most csak nézte, ahogy a férfi lassan vetkőztetni kezdi. Nem mozdult és nem tiltakozott. Elbűvölte a férfi sötét szeme, félig lehunyt szempillája, és a pillantása, amellyel mintha a lelkébe látott volna. Akkor sem tudta levenni róla a tekintetét, amikor érezte, bogy a ruhája lecsúszik, és a földre esik. Hamarosan az alsóruhája is követte. A férfi még nem ért hozzá, csak a tekintete siklott végig a testén. Az ajkán megjelenő érzéki mosolytól a lány lába elgyengült, és úgy érezte, hogy azonnal összeesik. Megingott, de a férfi kinyújtotta a kezét, és megragadta a csípőjét, hogy megtartsa az egyensúlyát. Ám nem érte be ennyivel. Tenyerével lassan megsimogatta a lány csípőjét, vékony derekát, majd a mellét. Gyengéd érintésétől a lány mellbimbója megfeszült, a szívverése felgyorsult, és soha nem tapasztalt forróság gyúlt a testében. A férfi arcán diadalittas mosoly terült szét, mintha pontosan tudná, hogy mit érez a lány. Így mosolyog egy győztes férfi, aki örül a diadalnak. A lány nem bánta. A lelke mélyén ő is mosolygott, mert nemcsak a férfi győzött, hanem neki is sikerült felülkerekednie a józan eszén, és megszereznie azt, amire egész idő alatt vágyott: ezzel a férfival akart szeretkezni először, hogy ő vezesse be az érzéki örömök birodalmába, mert tudta, hogy vele minden csodálatos lesz. Ő is részt akart venni az eseményekben. Sokszor ábrándozott arról, hogy levetkőzteti a férfit, és

szerette volna tudni, hogy néz ki ruha nélkül. A képzeletében mindig görög istenként jelent meg, most viszont egy igazi férfi állt előtte, és ez sokkal ijesztőbb volt, mint egy ábrándkép. Roslynnt azonban merésszé tette a vágy. Kioldotta a köntös övét, mert ő is meg akarta érinteni Anthonyt. A keze lassan elindult a férfi mellkasán, közben a selymes anyag lecsúszott, és a földre hullott. A férfi át akarta ölelni, de a lány karnyújtásnyira tartotta magától, mert még gyönyörködni akart benne. Elállt a lélegzete az eléje táruló látványtól, ujja bizseregni kezdett, amikor megérezte a kemény izmokat, a forró bőrt, és a bizsergető göndör szőrszálak érintését. A férfi nagy volt és erős, sokkal izgalmasabb, mint álmaiban képzelte. Szerette volna átkulcsolni a lábával, hogy még legközelebb kerüljön hozzá. Úgy érezte, hogy a férfi sokkal többet tud adni neki, mint addig sejtette. - Anthony, maga nagyon szép férfi. A férfi elbűvölten nézte, ahogy Roslynn elragadatott pillantással méregeti. Amikor meghallotta fátyolos hangját, olyan izgalomba jött, hogy majdnem elveszítette a fejét. Magához rántotta a lányt, és lecsapolt az ajkára. Közben felemelte, és az ágyhoz vitte. Gyengéden lerakta, majd hátrahajolt, és a szemébe nézett. Ezután izzó tekintete még egyszer végigsiklott a testén. Milyen sokszor elképzelte, hogy a karjában tartja! Most pedig valóban itt van - vágytól hevülten, csábító pillantással. Csodálatos volt, és sokkal szebb, mint képzelte. Tökéletes idomai ingerlően gömbölyödtek, egész lényéből nőiesség sugárzott. És ez a gyönyörű nő őt kívánja! Legszívesebben felkiáltott volna az örömtől. Ám inkább két kezébe fogta a lány arcát, és gyengéden megcirógatta, majd a haját és a nyakát is megsimogatta. Soha nem fog betelni az érintésével. - Nem is tudod, hogy mit teszel velem. - Azt tudom, hogy te mit teszel velem - súgta a lány a szemébe nézve. - Ez ugyanaz? A férfi félig felnyögött, félig felnevetett. - Nagyon remélem! Anthony ekkor fölé hajolt és megcsókolta, nyelvével gyengéden szétnyitva az ajkát, hogy mélyebbre hatoljon. A lány át akarta ölelni, de a férfi megfogta a kezet, és a karját széttárva az ágyhoz szögezte, hogy moccanni sem tudott. A férfi mellkasa a mellbimbójához ért, majd le-fel mozogva szelíden cirógatni kezdte. Roslynn lehunyt szemmel élvezte az érzéki érintést. Ekkor a férfi lehajolt, és a szájába vette az egyik mellét. Finoman szívni kezdte, majd nyelvével körbekörbe becézte a mellbimbót. Közben nem engedte el a kezét, pedig Roslynnt már majdnem szétvetette a vágy, hogy átölelhesse és megérinthesse. Torkából mély nyögés tört fel, mire a férfi egy pillanatra abbahagyta a kényeztetést és rámosolygott. - Gonosz vagy - mondta a lány szemrehányó hangon, amikor észrevette a férfi ravasz

tekintetét. - Tudom - válaszolta a férfi, és megnyalta a lány másik mellbimbóját is. - Nem tetszik? - Nem tetszik? - A lány még soha nem hallott ennél nevetségesebb kérdést. - Szeretnélek én is megérinteni. Nem hagyod? - Nem. - Nem? - Később azt teszel velem, amit akarsz. Most viszont nem tudnám elviselni, ha hozzám nyúlnál. A lány felsóhajtott. - Én is úgy érzem, hogy nem bírom tovább. A férfi a lány mellébe temette az arcát és felnyögött. - Kedvesem, ha nem maradsz csendben, úgy fogok viselkedni, mint egy tapasztalatlan kamasz. Roslynn felnevetett, és a mély torokhang hallatán Anthony elveszítette a fejét. Lerántotta magáról a nadrágot, de szerencsére sikerült megőriznie az önuralmát, és nem vetette rá magát a lányra. Előbb még le kellett vennie a harisnyáját és a cipőjét, ezért azonnal neki is látott. Annyira hajtotta a vágy, hogy már nem is tudta folytatni a lassú közeledést. Egy kicsit kijózanodott, amikor a lány cipőjéből kiesett egy tőr. Magában mosolygott és csodálkozott. Ez a kis skót lány teli van meglepetésekkel. Ha a felesége lesz, nemcsak különleges élvezetek várnak rá, hanem izgalmas felfedezések. Már alig várta, hogy ez bekövetkezzen, és elfelejtette korábbi kételyeit. - Ezt használni is tudod? - emelte fel a tőrt. - Igen. Egyszer már kapóra jött, amikor Geordie bérencei megpróbáltak elrabolni az utcán. Anthony félredobta a fegyvert, és megnyugtató mosollyal nézett a lányra. - A mai éjszaka után többé nem kell emiatt aggódnod, drágám. Roslynn ebben nem volt olyan biztos, de nem szólt egy szót sem. Még semmiben sem állapodtak meg. Továbbra is úgy gondolta, hogy nem szabad egy ilyen férfihoz hozzámennie feleségül. Pedig nagyon szerette volna, ha téved. A férfi szeretőnek való, és úgy minden fenntartás nélkül el tudta fogadni. Semmi szükség a szüzességére, mivel a közelmúlt eseményei meggyőzték arról, hogy számára a házasság csak egy üzleti megállapodás lesz. Ám a holnap döntései még várhatnak egy kicsit, mert most Anthony keze végigsiklott a combján, és amikor szétnyitotta a lábát, már nem tudott másra gondolni. A férfi lehajolt, és megcsókolta a combja belső felét, majd a csípőjét, végül nyelvével megcirógatta a köldökét. A lány behajlította a lábujjait, és megvonaglott. Megragadta a férfi fejét, és magához szorította. Anthony azonban feljebb siklott, és ismét a mellét kezdte babusgatni. Addig ingerelte égnek meredő mellbimbóját, míg a lány teljesen elveszítette a fejét. A teste megfeszült, és hasát a férfi

mellkasához szorította, hogy még közelebb legyenek egymáshoz. Ám ez sem volt elég. Nem tudta pontosan, hogy mire van szüksége, de ösztönösen csillapítania akarta az érzékeit elárasztó vágyakozást. Még hevesebben kapaszkodott a férfiba, de nem tudta eltéríteni szándékától. Anthony csak akkor fejezte be a melle cirógatását, amikor már elég kedvét lelte benne; akkor a nyaka felé indult az ajkával. Forró nyelve a fülébe hatolt, és a lány teste akkorát rándult, hogy a férfi majdnem leesett róla. Ezután remegni kezdett, és még szorosabban bújt Anthonyhoz. Ölében égő forróság gyúlt, és amikor egy gyengéd nyomást érzett, a teste gondolkodás nélkül befogadta a férfit. Körülzárta, és mohó örömmel érezte, hogy valami végre enyhíti a felgyülemlett feszültséget és vágyat. A férfi egyre mélyebbre hatolt, és kitöltötte, csodálatos érzéseket gyújtva benne. A lány csípője mozogni kezdett, és lábával átkulcsolta a férfi derekát. Végre ő is irányíthatja az eseményeket. Az ölét feszítő vágy egyre sürgetőbb lett, míg végül hirtelen szélpattant, és egy soha nem tapasztalt érzés árasztotta el a belsejét. Ez megkönnyebbülést hozott számára, amely azonban nem tartott sokáig. Ekkor a férfi újra megcsókolta, mélyen és mohón. Karjával szorosan átölelte, és ujjával beletúrt a hajába. A lány moccanni sem tudott, mert most a férfi uralkodott rajta. Teste vadul és hevesen mozgott, a lány pedig szilajul válaszolt a szenvedélyes támadásra. A feszültség ismét egyre nőtt az ölében, míg végül gyönyörűséges lüktetésben oldódott fel. Néhány pillanat múlva Anthony is elérte a csúcsot, és ez annyira megrázta, hogy egy darabig a fejét nem tudta felemelni a kimerültségtől. Még soha nem volt része ilyen élményben, és ezt gyorsan el is akarta mondani a lánynak. Amikor lenézett, észrevette, hogy Roslynn mozdulatlanul, lehunyt szemmel hever a karjában. A férfi nem tudta, hogy elkábult, vagy elájult, de a látványtól elmosolyodott. Hátrasimította a csapzott fürtöket a homlokából, és nagyon elégedett volt magával - és vele. Elfogta a vágy, hogy felébressze, és folytassa a szeretkezést. Ám elnyomta magában, mert eszébe jutott, hogy amikor behatolt a lány ölébe, beleütközött a szüzesség pajzsába. Reggie említette, hogy Roslynn még szűz, de olyan szenvedélyesen fogadta magába, hogy kételyei támadtak. A felismerés határtalan örömmel töltötte el. A lány a szeretkezés hevében szinte észre sem vette szüzessége elvesztését, de akkor is kímélnie kell most egy darabig. Előttük áll még a reggel. Előttük még az egész élet. A férfi elgondolkodva csóválta meg a fejét. Mióta ilyen lovagias? Óvatosan felkelt az ágyból, és betakarta a lányt. Elmosolyodott, amikor Roslynn kéjesen nyújtózkodott, és nagyot sóhajtott álmában. Istenem, de szép! Olyan csábító, hogy az ember fel akarja fedezni minden porcikáját. Megfogadta magának, hogy ezt meg is teszi. Ám most felkapta a köntösét, összeszedte a lány ruháit, és csendben kiment a szobából. Itt az ideje elküldeni a

kocsit, és intézkedni - a hölgy nem megy sehová.

19. fejezet Roslynn arra ébredt, hogy rózsaszirmok csiklandozzák az arcát. Kinyitotta a szemét, és először a rózsát pillantotta meg. Meglepetten vonta fel a szemöldökét, de azután észrevette a férfit, aki mosolyogva nézi. - Jó reggelt, drágám! Gyönyörű időre ébredtünk. A nap úgy döntött, hogy fényesen fog ragyogni az esküvőnkön. Roslynn felnyögött, és arcát a párnába temette. Nem szívesen nézett még szembe a nap kihívásaival, és tette következményeivel. Mi a csudát művelt? Nettie már biztosan megérkezett Silverleybe, és valószínűleg halalálra idegeskedi magát miatta, azt gondolván, hogy a tervük kudarcot vallott, és Geordie ismét elrabolta. És a kocsis! Hogyan feledkezhetett meg róla! Szegény ember talán még mindig a kapu előtt várakozik. Elég szép borravalót adott neki, de azért nem annyit, hogy ott töltse az egész éjszakát. Valószínűleg már távozott, és magával vitte a ruhás zsákját, amelyben a legtöbb ékszerét is tartotta. Ráadásul ott voltak a fontos iratai, és a házassági szerződése is! Átkozott konyak! Az előző este következményei közé tartozott még az is, hogy Anthony most megsimogatta a fenekét, és felnevetett. - Ha minden áron ágyban akarsz még maradni... - Menj el! - motyogta a lány a párnába, és dühös volt magára, amiért a férfi érintése nyomán bizseregni kezdett a teste. A férfira is haragudott, hogy olyan vidám. - Nem tudom, mi a baj - érvelt a férfi. - Magamra vállaltam a döntéshozatal szörnyű feladatát. Biztosíthatlak, kedvesem, hogy teljes mértékben kompromittálva vagy. A lány megpördült. - Mi a csudát beszélsz? Semmilyen fájdalmat nem éreztem, csak... A férfi elnevette magát, amikor észrevette a lány piruló arcát. Roslynn elharapta a mondatot. - Eddig is tudtam, hogy van némi tehetségem a dologhoz, de azt nem hittem volna, hogy ennyire ügyes vagyok. Éreztem, ahogy a szüzességed az utamat állja. - A férfi felvonta a szemöldökét, és széles mosollyal folytatta. - Azt mondod, hogy te nem? - Hallgass, hadd gondolkodjam! - Miről kell gondolkodnod? Míg te kielégült álomba merültél, addig én szereztem egy különleges engedélyt, amely lehetővé teszi, hogy még a mai napon összeházasodjunk, ezért nem kell Gretna Greenbe sietnünk. Eddig nem is tudtam, hogy milyen fontos, ha az embernek befolyásos barátai vannak.

Olyan büszke volt magára, hogy a lány legszívesebben megütötte volna. - Egy szóval sem mondtam, hogy hozzád megyek feleségül. - Igaz. Mégis ezt fogod tenni. - A férfi az ajtóhoz lépett, és beengedte a lakájt, akit a lány még mindig nem tudott elfelejteni. - Lady Chadwick kéri a ruháit és a reggelijét, Dobson. Ugye éhes vagy, drágám? Én mindig farkaséhes vagyok egy ilyen szerelmi éjszaka után... Egy párna repült a férfi fejéhez. Anthony alig tudta visszatartani a nevetését, amikor meglátta a lakáj döbbent arcát. 3Ez minden, Dobson. 4Igen, uram. Azonnal, uram. A zavart férfi gyorsan elhagyta a szobát. Mihelyt becsukódott mögötte az ajtó, Roslynn dühösen Anthony-n támadt. - Te aljas csirkefogó! Miért árultad el neki a nevemet? A férfi megvonta a vállát, és nem mutatott semmilyen megbánást. - Csak egy kis biztosíték, kedvesem. Dobsonnak esze ágában sincs a leendő Lady Maloryról pletykálkodni. Másrészt viszont... - a férfi nem fejezte be a mondatot, de nem is volt szükség arra, hogy ecsetelje az ügy következményeit. - Ne feledd, hogy egyáltalán nem érdekel a jó hírem. - Ez azért nem egészen így van - válaszolta a férfi könnyedén és magabiztosan. - Majd érdekelni fog. Csak most még más jobban foglalkoztat. Ez igaz volt, de akkor is mindegy. A lány megpróbált felülkerekedni. - Miért akar egy hozzád hasonló férfi ilyen hirtelen megnősülni? Talán a vagyonom keltette fel az érdeklődésedet? - Te jó ég! Ezt meg honnan veszed? A férfi annyira meglepődött, hogy a lány elszégyellte magát, amiért megemlítette ezt a lehetőséget. - Negyedik fiú vagy a családban - mondta mentegetőzve. - Igaz. Ugyanakkor már hallottam a szokatlan házassági szerződésedről, amelyet hajlandó is vagyok aláírni. Azt se feledd, hogy tegnap éjjel szeretkeztünk. Lehet, hogy már a szíved alatt hordod a gyermekemet. A lány lesütötte a szemét, és az ajkába harapott. Ez bizony lehetséges. A gondolattól ujjongó öröm árasztotta el a lelkét, amelyet igyekezett elfojtani magában. - Akkor mit kapsz ezzel a házassággal? - kérdezte érdeklődve. A férfi az ágyhoz lépett. Kivett a lány hajából egy darab szénát, és mosolyogva vizsgálgatta. - Téged - közölte könnyed hangon. A lány szíve hatalmasat dobbant. Ez túl jó volt. Annyira jólesett neki a férfi válasza, hogy majdnem megfeledkezett az ellenvetéseiről. Márpedig ez nem helyes.

- Felkelés után nem tudok még gondolkodni - sóhajtott fel kétségbeesetten. - Tegnap este sem hagytál időt nekem arra, hogy gondolkodjam. - A lány hangja vádló volt. - Neked olyan sürgős ez az egész, drágám. Én alkalmazkodom hozzád. Miért van mindig igaza? - Gondolkodási időt kérek. - Mennyit? - Úgy volt, hogy Silverleybe megyek. A szolgálóm már biztosan odaért, és nekem is ott kéne lennem. Adj nekem időt ma délutánig. Akkor válaszolok az ajánlatodra. Nem tudom elképzelni, hogy hozzád menjek feleségül. A férfi hirtelen felkapta, és olyan hevesen megcsókolta, hogy a lány egész teste megdermedt. - Valóban nem? A lány ellökte magától a férfit, aki visszatette az ágyra. - Ezzel csak azt bizonyítod be, hogy nem tudok gondolkodni, ha a közelemben vagy. Most indulnom kell, ezért kérem a ruháimat. Miért rejtetted el őket? - Biztos akartam lenni abban, hogy itt talállak, amikor az engedély megszerzése után visszajövök. - Velem... aludtál? A férfi jót mosolygott a lány bizonytalan kérdésén. - Kedvesem, szeretkeztem veled. Ez után már nem létkérdés, hogy veled aludtam-e. Nem gondolod? A lány úgy döntött, hogy nem szól egy szót sem, és már bánta, hogy felhozta ezt a témát. A férfi úgyis összezavarja a fejét. - Kérem a ruhámat! - Dobson már hozza is. A kocsiban hagyott böröndöd pedig a gardróbszobában van, ha esetleg valamire szükséged lenne belőle. Roslynn felvonta a szemöldökét. - Visszaszerezted? Hála az égnek! - Úristen, csak nem azt akarod mondani, hogy valamilyen értéket hagytál a bérkocsiban? A lányt bosszantotta a férfi korholása. - Nagyon ideges voltam, amikor idejöttem - védekezett csípős hangon. - Miután megérkeztem, még idegesebb lettem. Talán te is emlékszel rá. - Hát... eléggé - ismerte be a férfi. - Nézd meg, hogy nem hiányzik-e valami. - Csak a házassági szerződés miatt aggódtam. Sokáig tartana megfogalmaztatni még egyszer. Anthony kék szemében vidámság csillant. - A híres házassági szerződés - mosolygott. - Akár itt is hagyhatod, hogy alkalmam legyen elolvasni.

- És esetleg elveszítsed? Eszem ágában sincs. - Drágám, próbálj meg bízni bennem, legalább egy kicsit. Akkor sokkal jobb lenne köztünk a kapcsolat. - A lány nem volt hajlandó válaszolni, ezért a férfi felsóhajtott - Rendben. Legyen úgy, ahogy akarod. - Ezután gyanakodva folytatta: - Ugye valóban Silverleyben leszel, amikor odamegyek? Roslynn elpirult. - Igen. Nagyon kedves volt tőled, hogy ajánlatot tettél, és ezért megérdemled, hogy válaszoljak. Ám utána ne ellenkezzél, hanem fogadd el a döntésemet, akármi is lesz. Anthony nem szólt egy szót sem, mosolyogva távozott a szobából. Nemcsak a lány volt bizalmatlan vele szemben, ebben a dologban ő sem bízott meg a lányban. Valakit a nyomába küld, nehogy eltűnjön Skóciában. Arról is gondoskodnia kell, hogy Warton ne bukkanjon fel Silverleyben, amíg a lány is ott van. Azok után, hogy miket mondott róla, nem találkozhat Roslynnal. A lány válasza miatt azonban nem aggódott. Az unokahúga hamarosan házaspárként fogja viszontlátni őket.

20. fejezet - Még mindig nem tudom elhinni! Tony megkérte a kezedet? Az én Tony bácsikám? - Megértelek - mondta Roslynn, látva Regina döbbent arcát. - Magam is nehezen hiszem el. - Ilyen hirtelen... Persze ismeri a körülményeidet. Gyorsan kellett döntenie, ha feleségül akar venni. Hát ez remek! Jason bácsi kibújik majd a bőréből örömében. Akárcsak a család többi tagja. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer... Jaj, ez olyan csodálatos! Roslynn nem tudta, hogy valóban csodálatos-e, vagy sem, de ő is mosolygott, mert nem akarta elrontani Regina örömét. Már a hosszú úton eldöntötte a választ, és ezt helyesen tette, mert amióta megérkezett, egy perc nyugta sem volt. Először Nettie korholását kellett végighallgatnia, aki alaposan összeszidta a meggondolatlansága miatt. Ráadásul teljes joggal. Ezután Regina mindent hallani akart az elrablásáról és a megmeneküléséről, amelyet Nettie-től tudott meg, hiszen a szolgálónak meg kellett indokolnia a váratlan látogatást. Most pedig hamarosan megérkezik Anthony, aki választ vár tőle. Jellemző módon, Regina meg sem kérdezte, hogy mit válaszol Anthony ajánlatára. A lány persze elfogult. El sem tudja képzelni, hogy egy nő nemet ondjon egy olyan jóképű és vonzó férfinak, mint Anthony. Még akkor sem, ha ismeri a sötét múltját. - Mindenkit értesítenünk kell - lelkendezett Regina. Ha nem bánod, ezt majd én elintézem. Gondolom, azonnal egybe akartok kelni, mihelyt kihirdették... - Nem lesz kihirdetés, kislány - válaszolta Anthony, aki minden figyelmeztetés nélkül jelent meg a fogadószobában. - Tudathatod a családdal, hogy szívesen fogadjuk a jókívánságaikat, de már elküldettem a papért. Meghívtam ebédre, és utána egy kis szertartás keretében összead minket. Ez elég gyors, Roslynn? Roslynn nem számított arra, hogy ilyen szokatlan formában kényszerítik döntésre. A férfi most egyenen a szemébe nézve várta a válaszát. Mintha egy kicsit megváltozott volna. Talán ideges? Ennyire fontos számára, hogy mit mond? - Igen, jó lesz így... de előbb meg kéne beszélnünk valamit. Anthony nagyot sóhajtott, mint aki eddig visszatartotta a lélegzetét. Most széles mosoly ömlött el az arcán. - Persze. Megbocsátasz, kislány? - fordult az unokahúgához. Regina felugrott, és átölelte a nagybátyja nyakát. - Megbocsátani? Legszívesebben jól felképelnélek! Soha nem mondasz el nekem semmit. - Akkor elrontottam volna a meglepetést.

- Annyira örülök, Tony! - ujjongott a lány. - Alig várom, hogy elújságoljam Nicholasnak, úgyhogy már megyek is. - Távozás közben felnevetett. - Mielőtt kidobtok a szobából. Anthony szeretettel nézett utána. Ám nem sokáig halogathatta, hogy szembenézzen a lánnyal. Lehet, hogy mégsem kellett volna Roslynnt ennyire kész tények elé állítania? Most biztosan megkapja a magáét. - Remélem, nem leszel mindig ilyen erőszakos! Roslynn hangja olyan hideg volt, mint a jég. Anthony megfordult, és huncut mosollyal nézett rá. - Nem hiszem. A megfelelő nő kezei között nagyon engedelmes tudok lenni. A lány nem tartotta mulatságosnak a megjegyzését, és az arca még merevebb lett. - Ülj le, Anthony. Van néhány dolog, amiben meg kell egyeznünk, mielőtt hozzád megyek feleségül. - Fájni fog? - A lány szeme vészesen villogni kezdett, ezért a férfi nagyot sóhajtott. - Rendben van, ne kímélj. - Gyereket akarok. - Csak egyet? A lány legszívesebben hozzávágott volna valamit. Semmit sem tud komolyan venni? - Tulajdonképpen legalább hármat, de egyelőre egy is megteszi - vetette oda mérgesen. - Ehhez valóban le kell ülni - mondta a férfi, és helyet foglalt a lány mellett a szófán. - Milyen nemű gyermekeket szeretnél? Ha például lányokat akarsz, és csak fiúk születnek, akkor nagyon szívesen próbálkozom tovább. A férfi hangja tréfás volt, a lány mégis érezte, hogy komolyan beszél. - Nem bánod, ha gyerekeink lesznek? - Honnan vetted ezt a képtelenséget, kedvesem? Már csak azért sem bánom, mert a létrehozásuk módszere évek óta a kedvenc foglalatosságom. A lány a haja tövéig elpirult. Lesütötte a szemét, és ölében tartott kezét kezdte nézegetni. Érezte, hogy a férfi mosolyogva figyeli, és mulat a zavarán. Nos, akkor sincs még vége a megbeszélésnek. A férfi tekintetét elkerülve folytatta. - Örülök, hogy ebben egyetértünk, de van még egy feltételem, amelyik talán egy kicsit szokatlannak tűnnik, de tulajdonképpen ezzel áll kapcsolatban. A szeretőd, vagy esetleg a szeretőid... A férfi megfogta, és maga felé fordította a lány arcát. - Erre semmi szükség - szólalt meg lágy hangon. Ha egy úriember megnősül, akkor elbocsátja a szeretőit. - Nem mindig.

- Nos, az én esetemben... - Hadd fejezzem be, Anthony! - A lány hangja ismét éles volt, állát makacsul felszegte. - Nem kérem tőled, hogy bármit is feladj. Ellenkezőleg. Ragaszkodom ahhoz, hogy tartsd meg a szeretőidet. A férfi a fejét csóválva nézett rá. - Már hallottam arról, hogy nem könnyű egy feleség kedvében járni, de azt hiszem, te a legnehezebb esetek egyike vagy. - Komolyan beszélek. - Még mit nem! - A férfi dühösen nézett rá. Nemcsak az bosszantotta, hogy a lány komolyan gondolta, amit mondott, de maga a feltevés is felháborította. - Ha azt hiszed, hogy beleegyezem egy névházasságba, akkor... - Nem. Félreértettél. - A lányt őszintén meglepte a férfi indulatos kifakadása, mert azt hitte, hogy örülni fog az ajánlatnak. - Hogyan lehetne gyerekem, ha csak névházasságban élnénk? - Valóban, erre nem is gondoltam! - fortyant fel a férfi. - Anthony. - A lány felsóhajtott. Valószínűleg megsértette a büszkeségét. Biztosan egy féltékeny feleségre számított, és most nem tudja, mit tegyen. - Minden szempontból a feleséged szeretnék lenni. Ez a legkevesebb, miután a megmentésemre siettél. Hallgasd meg, amit mondani akarok neked. - Csupa fül vagyok. A lány ismét felsóhajtott. Miért ellenkezik a férfi ilyen hevesen? Pedig ideális megoldásnak tűnt. Másképp nem is lenne hajlandó hozzámenni. A lány ismét belekezdett. - Nem tudom, hogy miért veszed ezt ennyire a szívedre. Magad mondtad, hogy nem vagy szerelmes belém. Az én érzelmeim is hasonlóak. Viszont nagyon kedvellek, és... vonzódom hozzád. - Jól tudod, hogy ez a vonzalom kölcsönös! A lány nem vett tudomást a férfi heves megjegyzéséről. - Mindenképpen olyan férjet akartam magamnak, akit kellemes külsejűnek tartok, hogy ne legyen ellenemre, ha... A lány elhallgatott, mert a férfi felhorkantott. Biztosan jutott, hogy mennyire élvezte a tegnapi együttlétüket. Fölösleges hangsúlyoznia, hogy szívesen teljesíti a házastársi kötelezettségeit. - Nagyon kellemes külsejű vagy - folytatta a lány. - Ráadásul vonzó. Ezt nem is tagadhatom. Biztos vagyok abban, hogy jól megértjük majd egymást. De mivel nincs szerelemről szó, ezért ne érezd magad lekötelezve. Én sem teszem, annak ellenére, hogy nekem van szükségem férjre. Irreális követelés lenne elvárni tőled, hogy betartsd a házassági fogadalmakat, nem is kérem. Köztünk csak üzleti megállapodás jön létre, egy érdekházasság. Ezért a kölcsönös hűségre semmi

szükség. A férfi úgy nézett a lányra, mintha attól tartana, hogy elment az esze. Roslynn elismerte, hogy kicsit nyersen fogalmazott, de ennél kíméletesebben nem tudta közölni vele, hogy nem bízik benne, és soha nem is fog. Hiszen ő maga ismerte be az elején, hogy egy nőcsábász! Márpedig egy szoknyapecér nem változik meg - csak akkor, ha rabul ejtik a szívét. Ahogy azt a nagyapja is megmondta. Anthonynak nincs joga felháborodni. Neki kéne inkább haragudnia, hogy kénytelen ilyen megállapodást kötni vele. - Felejtsük el az egészet - jegyezte meg merev arccal. - Végre egy jó ötlet - morogta a férfi. A lány összeszorította a száját. Elég hamar beleegyezett! - Már az elején megmondtam, hogy nem akarok hozzád menni feleségül. - Micsoda? - húzta ki magát a férfi. - Várj egy percet, Roslynn! Nem azt tartom jó ötletnek, hogy ne házasodjunk össze, hanem azt hittem... - Hát nem! - fortyant fel a lány, és kezdett kijönni a sodrából. - Ha nem akarod megtartani a szeretőidet, akkor nincs is miről beszélnünk. Ettől még igényt fogok tartani a testedre. De jól tudom, ha elmúlik az újdonság varázsa, ismét elkalandozik a tekinteted. Nem tehetsz róla, mert ilyen a természeted. - A pokolba! A lány rendületlenül folytatta, mintha nem hallotta volna a férfi kifakadását. - Ám ennek ellenére hajlandó vagyok hozzád menni, pedig tudom, hogy ostobaság. Szép gyerekeket fogsz nekem adni. Megmentesz Geordie-tól. Ez elég, többet nem kérek. - Talán mégis szeretnék többet adni. Erre nem gondoltál, amikor ezt a nemes gesztust tetted? Roslynn megdermedt Anthony gúnyos hangja hallatán, de hamar összeszedte magát. - Pedig olyan egyszerű az egész, Anthony. Nőkkel kapcsolatban soha nem bízhatok meg benned. Ha esetleg... ha egyszer mégis megszeretlek, akkor nagyon fájdalmas lenne számomra a hűtlenséged. Jobb, ha már az elején tudom, hogy mire számíthatok, és akkor a kapcsolatunk jól alakulhat. Talán barátok is lehetünk, nem csak... - Szeretők? - Igen. De mivel nem akarsz ebbe beleegyezni, nincs miről tárgyalnunk. Igazam van? - Még nem mondtam, hogy nem egyezem bele. A férfi igyekezett nyugalmat erőltetni magára, de feszült arca és merev testtartása elárulta, hogy még mindig forr benne a méreg. - Tehát ha jól értem, gyereket akarsz tőlem, de ugyanakkor nem tartasz igényt az érzelmeimre. A feleségem leszel, de éljek úgy, mint eddig, és annyi nővel tarthatok fenn kapcsolatot, amennyivel akarok. - De csak diszkréten, Anthony.

- Ó, igen, persze. Nem akarod nagydobra verni, hogy kiversz a házból, mielőtt beengedtél volna. Talán még örülsz is annak, ha néhány éjszakát nem otthon töltök? A lány úgy döntött, hogy erre nem is válaszol. - Beleegyezel? - Természetesen. - A férfi mosolya rideg és érzelemmentes volt, de Roslynn nem vette észre. Melyik férfi tudna ellenállni egy olyan süteménynek, amelyiknek még hab is van a tetején? Roslynnak nem tetszett ez a hasonlat, és a férfi gyors egyetértése sem volt ínyére. Nem kellett sokáig győzködnie. Egy kis ellenállás, majd vonakodó beleegyezés. Micsoda aljas színjáték! Minden bizonnyal örül a feltételeknek, és mostantól fogva ő is kénytelen lesz azok szerint élni.

21. fejezet Az Eden család hintója kellemesen rugózott, kényelmes volt, bőven el volt látva párnákkal és takarókkal, sőt pezsgővel. Az előbbire Roslynnak nem volt szüksége, mert a férje válla nagyszerű pihenőhelynek bizonyult. Az utóbbit is inkább visszautasította, mert a szertartás után éppen elég tósztot mondtak, és ittak. Nos, megtörtént - összeházasodtak. Az egyik este szeretkeztek, a következő nap pedig már meg is tartották az esküvőt. Olyan hihetetlen volt az egész! Lehet, hogy tudat alatt erre számított, és ezért Roslynn már arra gyanakodott, hogy egész idő alatt ezt akarta. Talán ezért nézett be Anthonyhoz tegnap este, ahelyett, hogy Silverleybe ment volna, ahogy tervezte. Sajnos, ez nem lesz egy ideális házasság. Erről biztosította a saját makacssága. Mégis az övé lett a férfi. A férje volt, még akkor is, ha csak részben. Elmosolyodott, közelebb húzódott a férfihoz, és örült, hogy az elfogyasztott alkohol hatására már nem érezte magát zavarban emiatt. Anthony pezsgőt kortyolgatott, és elgondolkodva nézett ki az ablakon. A csend jótékony hatással volt a lányra, az elfogyasztott pezsgő pedig elálmosította. Nem tudta, hogy miért nem Silverleyben töltik az éjszakát, amikor arra számított. Anthony valamit motyogott arról, hogy nem akar aggódni a zaj miatt, meg hogy a saját ágyában kíván lenni, és jól szeretné kezdeni a dolgokat. Akkor mindez meglehetősen fenyegetően hangzott, főleg a zaj miatti aggodalom, de most már nem tudta, hogy miért. Bizonyára csak az esküvő miatti idegeskedés volt. Hiszen éppen most mondott le a függetlenségéről, és egy olyan férfi kezébe tette az életét, akit alig ismer, és aki teli volt meglepetésekkel. A legnagyobb meglepetés az volt, hogyelvette feleségül. Minden oka megvolt arra, hogy az esküvő előtt és után is ideges legyen. A férfi ma már kétszer okozott neki meglepetést. Először akkor, amikor tiltakozott a feltétel ellen, másodszor pedig akkor, amikor elolvasás nélkül aláírta a házassági szerződést. Nicholas, aki az aláírás tanúja volt, tiltakozását fejezte ki. Ami azt illet, ő maga is. De Anthony még az aláírás után sem volt hajlandó elolvasni az okmányt. Most pedig visszaviszi Londonba, pedig ez volt a legutolsó, amire ma este számított. Az igazat megvallva, sokkal biztonságosabbnak tartotta volna, ha a házassága első éjszakáját Edenék-nél tölti. Mivel már elég sok követeléssel állt elő aznap, ezért nem tiltakozott, amikor Anthony rövidre fogta az ünneplést, hogy időben el tudjanak indulni. Korán ebédeltek, és az esküvői szertartás alig tartott tovább néhány percnél. Nem volt még késő este, de azért biztosan

éjfél lesz már, mire megérkeznek Anthony házába. Úgy gondolta, hogy ki kéne használnia a hosszú utat, és aludnia egy keveset. Elmosolyodott, mert amikor meglátta a hintó ülésein a sok takarót és párnát, első gondolata nem az alvás volt. Megrémült a gondolattól, hogy a nászéjszakájukat egy hintóban fogják tölteni. Nettie-t egy kisebb kocsiban helyezték el, és megmondták neki, hogy messziről kövesse őket. Teljesen egyedül voltak, csak ketten foglaltak helyet a hintóban, amely elég tágas volt ahhoz, hogy bármire alkalmas legyen, ami megfordul a fejükben. A lámpa lágy, romantikus fénnyel világította meg a kocsi belsejét. Ám Anthony csak annyit mondott neki, hogy próbáljon meg szundikálni, míg Londonba érnek. Még egy csók erejéig sem használta ki meghitt együttlétüket, csak közelebb húzta magához, és fejét a mellkasára vonta. A pezsgőt hibáztatta, hogy korán kezdődő nászéjszakára számított. Most már nem is volt biztos abban, hogy lesz nászéjszakája egyáltalán. Anthony olyan nagy felhajtást csapott a feltételei miatt. A végén persze elfogadta őket, ezért nem lepődött volna meg, ha csak lerakta volna a ház előtt, és máris ment volna tovább, hogy valamelyik barátnőjét meglátogassa. Mit mondhatna akkor neki? A saját szavaival szólva, kiverte a házból... Anthony meghallotta felesége sóhaját, és szerette volna tudni, hogy mire gondol. Valószínűleg azon töri a fejét, hogyan tarthatná távol magától a házasságban. Ez nevetséges volt, de korábban egyáltalán nem tartotta annak. Életében először elvesz feleségül valakit, és az csupán a szeretője akar lenni, méghozzá egy nem is nagyon követelőző szerető. Valóban semmit sem érez iránta, hogy ilyen könnyedén elviselné, ha a karjából egyenesen egy másik nő ágyába menne? Ha továbbra is a város egyik leghírhedtebb szoknyabolondja akarna lenni, akkor agglegény maradt volna. Körülbelül félórával később egy pisztolylövés zavarta meg az éjszaka csendjét, és a hintó hirtelen megállt. Roslynn felriadt és felült. Gyors pislogással igyekezett kiverni az álmot a szeméből, és hallotta, bogy Anthony szitkozódik. - Megérkeztünk? - kérdezte a lány zavartan, mert amikor kinézett az ablakon, csak a sötétséget látta. - Nem egészen, drágám. - Akkor... - Azt hiszem, ki akarnak rabolni minket. A lány szeme tágra nyílt. - Országúti támadók? Akkor miért ülsz itt? Nem akarsz semmit sem tenni? - Angliában vagyunk, és a rablás errefelé olyan megszokott jelenség, hogy sokan már szinte a nélkülözők megsegítésének tartják. Az éjszaka közepén egyetlen épeszű ember sem utazik értékekkel. Általában kiürítjük a zsebeinket, és senkinek egy haja szála sem görbül. Néhány pillanat alatt végeznek velünk.

A lány elszörnyedve nézett a férfira. - Ennyi? Mi van, ha én nem akarom, hogy kiraboljanak? - Ez az első ilyen alkalom az életedben? - sóhajtott fel a férfi. - Igen. Csodálkozom, hogy ilyen nyugodtan tudsz üldögélni! - Mit tegyek, ha semmilyen fegyver sincs nálam? - Nálam van. A férfi elkapta a lány csuklóját, amikor a cipője felé nyúlt, hogy előhúzza a tőrét. - Eszedbe ne jusson! - mondta fojtott hangon. - De... - Nem! A lány durcásan visszaült a helyére, és dühösen nézett a férfira. - Szép dolog mondhatom, hogy egy férj nem védi meg a feleségét az útonállóktól! - Add nekik oda, ami nálad van, Roslynn! - válaszolta a férfi türelmes hangon. - Csak néhány fontról és értéktelen bizsukról van szó. - A bőröndömben pedig egy vagyont érő ékszerek. A férfi a lányra nézett, majd a szemközti ülésen lévő hatalmas táskára. Ez ugyanaz, amit olyan meggondolatlanul a bérkocsiban hagyott tegnap este. - A pokolba! - mordult fel. - Miért kell mindig egy egész vagyonnal kocsikáznod? Hát rendben. - Gyorsan körülnézett a kocsiban, de semmi sem jutott eszébe. Ezután elgondolkodó pillantást vetett Roslynnra. - Egy kicsit engedd le a köpenyt a válladon. - Jó. - Előbukkant a lány mély dekoltázsa, de a kivágás nagyon szemérmes volt az akkoriban divatos ruhanyakakhoz képest. - Próbáld meg egy kicsit lejjebb engedni a ruhádat is. - Na de Anthony! - Most nincs idő szemérmeskedni - magyarázta a férfi fáradtan, miközben elült a lány mellől, és a szemközti ülésen foglalt helyet. - Neked kell elterelni a rablók figyelmét. - Nos, akkor... - Ez már elég kacér, drágám - állította meg a férfi, haragos arccal folytatta. - Lehet, hogy te nem bánod, ha más nők is megbámulják a testemet, de én nem vagyok ilyen nagyvonalú, ha idegen férfiaknak mutogatod a bájaidat. - Csak segíteni akartam! - vágott vissza Roslynn, őt is bosszantotta, hogy a férfi az orra alá dörgöli a megállapodásukat. - Nagyon dicséretes cselekedet, de azt akarjuk, hogy a fickó megbámuljon, és nem azt, hogy megdagadjon a nadrágja. - Megdagadjon a nadrágja? Miről beszélsz? A férfi végre elmosolyodott.

- Egy alkalmasabb időpontban nagyon szívesen megmutatom, hogy miről van szó. Anthony többet is szeretett volna mondani, de ebben a pillanatban az útonálló feltépte a hintó ajtajai, és bedugta a fejét. Roslynn halkan felkiáltott. Egészen más volt a rablásról beszélni, és megint más szemtől szembe találkozni egy banditával. A hintó olyan magas volt, hogy csak a férfi felsőteste jelent meg az ajtóban, de elég tagbaszakadtnak látszott. Széles vállán túlságosan szűk kabát feszült, sötét haját pedig egy mocskos sál fogta össze. Húsos kezében egy régi, rozsdás pisztolyt tartolt, és egyenesen Anthonyra szegezte. Roslynn nem tudott semmit tenni, csak megigézve nézte a pisztolyt, és a szíve hevesen dobogott. Nem így képzelte... nem is képzelt el semmit. Mivel egyetlen útonállóval sem találkozott még, honnan tudhatta volna, hogy ilyen veszélyesek tudnak lenni? Mivel arra biztatta Athonyt, hogy tegyen valamit, az ő hibája lenne, ha lelőnék. És miért? Néhány ostoba ékszer miatt, amelyek pótolhatók. Anthonyra pillantott, mert azt szerette volna mondani neki, hogy ne csináljon semmit, ám ekkor a rabló megszólalt. - Jó estét, uram! - mondta meglehetősen barátságosan, amint belépett a hintóba; hangját elnyomta az arca előtt lévő sál. - Helyesen tette, hogy nyugton ült, és úgy várt rám. Volt egy kis gond a lovammal, miközben a kocsisának elmagyaráztam, hogy miről van szó. De most kérem a... a csudába! A gazfickó csak most vette észre Roslynnt a félhomályban. A következő pillanatban Anthony megragadta a férfi csuklóját, és öklével hatalmas ütést mért az arcára. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Roslynnak nem is maradt ideje azon aggodalmaskodni, hogy Anthony vajon a férfi pisztolyt tartó kezét kapta-e el. A támadó nem számított ellenállásra, és most eszméletlenül hevert a padlón. Ekkor a férfi nyugodt mozdulattal az útonállóra helyezte a lábát, hogy ne csússzon le a földre, majd elvette tőle a pisztolyt. - Legyél jó kislány, és maradj nyugton, amíg megnézem, hogy egyedül volt-e, vagy többen támadtak ránk. Mielőtt Roslynn válaszolni tudott volna, Anthony már ki is lépett a kocsiból, a bandita meg lerogyott a földre, mint egy zsák. Egyedül maradt az üres kocsiban, és az ajkára fagyott a szó. Még soha életében nem félt így, még magát sem féltette ilyen nagyon. Új felfedezés volt, hogy mennyire retteg Anthony biztonságáért. Nnn tudta elviselni a feszültséget, hogy vajon hall-e pisztolylövéseket a közelben. Szerencsére csak néhány pillanatig kellett várnia, és Anthony mosolyogva visszajött. - A halálra rémült kocsis szerint a fickó egyedül volt. Szegény ember, ez volt az első ilyen élménye.

- Mégis, hogy gondoltad ezt, hogy így halálra rémítesz? - tört ki Roslynnból a megkönnyebbülés. - Meg is ölhetett volna! A férfi mindkét szemöldökét felvonta a lány heves kitörése láttán. - Nem te biztattál arra, hogy tegyek valamit? - Nem arra gondoltam, hogy megöleted magad! - Örülök neki - hangzott a férfi gúnyos válasza. - Most már vége van, úgyhogy ne is beszéljünk róla. - Ne mondd azt nekem, hogy... A férfi az ölébe kapta a lányt, és az ajkával némította el. A heves csókból hamarosan lágy harapdálás lett, és végül a férfi elmosolyodott. - Most már jobb. Legalább valami másról fogsz gondolkodni. Ne aggódj, hamarosan folytatjuk. - Azzal gyengéd mozdulattal maga mellé ültette a lányt, és a pezsgősüvegért nyúlt. Most viszont szívesen iszom még egyet, te pedig aludj tovább. - Azt hiszed, hogy tudok? - zsörtölődött Roslynn, de már nem haragudott a férfira. - Jobban teszed, ha megpróbálod, mert megígérem, hogy nem sokat fogsz aludni az éjjel. A lány nem válaszolt, csak megvárta, míg a férfi az üveggel a kezében visszaült a puha párnákra, és ezután kényelmesen elhelyezkedett mellette. A szíve már nem vert olyan hevesen, de akkor sem hiányzott neki ez a kellemetlen kaland. Szép kis nászéjszaka! Nem mindenki mondhatja el, hogy a nászéjszakáján majdnem kirabolták. Mérges volt magára, hogy ennyire megijedt, ezért így szólt: - Legközelebb ne hallgass rám, és ne hősködj. Azok az ékszerek egyáltalán nem olyan fontosak. - Lehet, de az én feladatom lett volna újakat venni neked, és nem akartam megcsapolni a pénztárcádat. - Tehát mégis a pénzemért vettél el feleségül? - Mi másért? A férfi hangja olyan gúnyos volt, hogy a lány rápillantott. Anthony a ruhája kivágását nézte, amelyet a nagy izgalmak közepette elfelejtett megigazítani. A lány majdnem felnevetett. Mi másért? Ez a férfi egy igazi szoknyapecér, de jól tudta ezt, amikor hozzáment feleségül. Azzal is tisztában volt, hogy soha nem fog megjavulni. A lány felsóhajtott, és eszébe jutott, hogy el kéne a férfinak mondania, mi állt a házassági szerződésben. Ha valóban a pénzéért vette el, akkor kellemes meglepetés fogja érni, mert a szerződés igen bőkezűen bánt vele. Anthony elég gazdag volt ahhoz, hogy ne kelljen dolgoznia a megélhetéséért, de negyedik fiúként nem lehetett olyan gazdag, hogy megvesse azt, amit ő hozott a házasságba. Majd elmondja neki egyszer, de nem most. A rablóval átélt kaland annyira kimerítette, hogy néhány pillanat múlva elaludt.

22. fejezet Anthony keltegetni kezdte Roslynnt, amikor a King’s Road végére értek, és befordultak a Grosvenor Place-re. Most már közeledtek a Piccadillyhez, ahol a háza volt, a Green Parkkal szemben. Remélte, hogy James még nem jött haza, és Jeremy már alszik, mert semmi kedve sem volt magyarázkodni, amikor már ilyen késő van. Ráadásul az egész utat azzal töltötte, hogy a rá váró élvezetekre gondolt, kivéve természetesen azt a néhány percet, amikor az útonálló megzavarta az álmodozását. Úgy érezte, hogy már nem tud sokáig várni. Roslynnt nem gyötörték ilyen gondolatok. A támadás után ismét mély álomba merült, és most álmosan nézett maga elé. Nem is vette észre, hogy végre hazaértek. Legszívesebben tovább aludt volna. Nem gondolt sem a nászéjszakára, sem az újdonsült férjére. Valaki azonban kitartóan rázta a vállát. Anthony megdöbbent, amikor a lány ingerülten felnyögött, ellökte a kezét, és nem volt hajlandó kinyitni a szemét. A nők nem szoktak aludni a jelenlétében, ezért nem tudta, mit tegyen egy olyan lánnyal, aki nem akar felébredni. Azért javasolt neki egy kis szundikálást utazás közben, hogy kipihenten érkezzen meg. Nem azért, hogy egész éjszaka aludjon! Még egy próbálkozást tett. - Gyere, kedvesem! Elfelejtetted, hogy milyen nap van ma? - Tessék? - motyogta a lány. - Nem hallod az esküvői harangokat? Van egy férfri, aki azt szeretné, hogy lenge és szexi ruhaneműben szórakoztasd! A lány ásított, de végre felült. Sokáig pislogva nézett a férfira, majd kitörölte az álmot a szeméből, olyan volt most, mintegy kisgyerek. - Olyasmit nem szoktam magammal vinni, ha utazom. - Ne aggódj, drágám. Ma reggel már elhozattam a holmidat. A lány ettől azonnal felébredt. - Valóban? Ostobaság volt, amikor nem is tudhattad még, hogy hozzád megyek feleségül. Lehet, hogy Geordie figyelt téged, mert meg akarta tudni, hová mentem. Anthony remélte, hogy így történt. Pontosan ezért tette, amit tett. Megbízott valakit, hogy ha követik, azonnal eredjen a gazfickó nyomába. Ha szerencséje van, hamarosan megtudja a címét. A lány aggodalmaskodó arca láttán felnevetett. - Tudom, hogy még szokatlan neked a házasság, de azért zavarba ejtő, sőt megalázó, hogy állandóan megfeledkezel az új családi állapotodról. Most már férjes asszony vagy. Nem baj, ha a

kuzinod is tudomást szerez erről, mert akkor nem okozhat többé bajt neked. A lány mosolya először tétova volt, de hamarosan az egész arca felragyogott a boldogságtól. - Ez igaz! Megszoktam már, hogy Geordie elől bujkálok, ezért beletelik egy kis időbe, mire megnyugszom. Vége van! Szabad vagyok! - Nem egészen, drágám. - Nem úgy értettem... - Tudom. - A férfi megfogta a lány állát. - Most már az enyém vagy, és kezdek rájönni, hogy milyen féltékeny férj vagyok. Ez a kijelentés teljes képtelenség volt, és Roslynn biztos volt abban, hogy a férfi most is tréfál vele, mint mindig. Egészen meglepődne, ha egyszer komolyan venne valamit. Ekkor egy másik gondolat merült fel benne. - Miért ragaszkodtál ahhoz, hogy még ma este visszajöjjünk Londonba? A férfi szeme vidáman csillogott. - A menyasszonyok általában nagyon idegesek a nászéjszakán. Arra gondoltam, hogy felszabadultabb lennél egy olyan ágyban, amelyet már ismersz. A lány elpirult. - Kellett nekem ezt megkérdezni... - súgta maga elé. - Hát igen. - Valami zajt is említettél. - Igen? Ne is törődj vele. Lehet, hogy némák leszünk, mint a sír. A férfi megint ugratja, és ma este ez egyáltalán nem tetszett neki. Hozzá kell szoknia, hogy állandóan a szeretkezésre tesz célzást. Ma este azonban... A lány ásított. Anthony vigyorgott, a kocsi pedig megállt. - Végre - mondta a férfi, és meg sem várva a lépcsőt leugrott. - Gyere, drágám! Megpróbállak átvinni a küszöbön. A lány tiltakozott, amikor a férfi felemelte. - Nem szükséges... - Hadd játsszam a szerepemet! - szólt közbe a férfi, és karjába kapta a lányt. - Bizonyára van valamilyen magyarázata ennek a szokásnak. Talán az, hogy a menyasszony ne szökhessen el? - Micsoda ostobaság! - A lány felnevetett, és átölelte a férfi nyakát. - Talán inkább az, hogy néhány menyasszony elájult az ajtóban, ezért ölben kellett bevinni. - Csak néhány? - kérdezte nevetve a férfi. - Nagyon kevés lány van tisztában azzal, hogy mi vár rá a nászéjszakán. Az anyák nem szívesen beszélnek ilyesmiről. Ez nagy kár, mert így a szegény vőlegénynek nagyon nehéz dolga van. Meg kell nyugtatni a menyasszonyát, pedig legszívesebben azonnal a tárgyra térne. - Anthony! - kiáltott fel a lány, de nehezére esett visszatartani a mosolyát. - Miért mondasz

mindig ilyeneket? - Ezután így folytatta: - Néhány menyasszonynak nincs édesanyja, aki felvilágosítaná. - Most te személyeskedsz - figyelmeztette a férfi, és dörömbölni kezdett a ház ajtaján. - Te nem féltél, kedvesem? - kérdezte Anthony gyengéd pillantással. - Nem adtál időt arra, hogy megijedjek - ismerte be a lány, és ismét elpirult. - És most, amikor már tudod, hogy mi vár rád? - Úgy érzem, ájulás környékez. A férfi jóízű nevetésben tört ki, de gyorsan visszafojtotta, amikor kinyílt az ajtó, és megpillantotta Dobson rezzenéstelen arcát. Roslynn egy kicsit csalódott volt, hogy a férfi ennyire meg tudja őrizni a hidegvérét, mintha hozzá lenne szokva ahhoz, hogy a gazdája egy nővel a karjában jelenik meg az ajtóban. Később viszont megenyhült, mert miután elmentek mellette, elkapta a lakáj pillantását. A férfi azt hitte, hogy már nem látják, és döbbenten nézett utánuk. A lány Anthony vállába temette az arcát, és elmosolyodott. Amíg a lakájt nézte, nem vette észre James Maloryt, aki éppen akkor lépett ki a hallból, egy itallal a kezében. A férfi nem mutatta ki a meglepetését. A lány a hangjára figyelt fel, amely közönyösen udvarias volt. - Azt hiszem, ezt nem lett volna szabad látnom. - Reménykedtem benne - válaszolta Anthony, és zavartalanul folytatta útját a lépcső felé. - De mivel összefutottunk, közlöm veled, hogy elvettem ezt a lányt feleségül. - Micsoda? - Valóban összeházasodtunk - nevetett fel Roslynn, mert James viselkedését még mulatságosabbnak tartotta, mint Dobsonét. - Akárkinek nem engedném meg, hogy átvigyen a küszöbön! Anthony megállt egy pillanatra, és nagyon élvezte, hogy sikerült a bátyját zavarba hoznia. - Te jó ég, James! Hányszor szerettem volna olyasmit tenni, amitől eláll a szavad! Most viszont meg kell értened, hogy nem várom meg, mire magadhoz térsz. - Azzal továbbment. - Ez nem volt szép tőlünk - suttogta Roslynn a férje fülébe a lépcső tetején. - Nem baj - ellenkezett a férfi. - Ha négyszemközt akarunk maradni, akkor le kellett ráznunk a bátyámat. Nemsokára úgyis fogadnunk kell majd a család jókívánságait, és el fognak árasztani a kérdéseikkel. A szobába érve, a férfi sóhajtva támaszkodott az ajtónak. - Végre egyedül! Mielőtt Roslynn megszólalhatott volna, Anthony elengedte a lábát, és maga felé fordította. Most egész teslükben egymáshoz simultak, és egy darabig mindketten lehunyt szemmel élvezték ezt a helyzetet. A férfi közben gyengéden csókolgatta a lány ajkát. Ezután megcirógatta az arcát, mire a lány lassan ránézett. A férfi sötét szemét félig eltakarták a sűrű pillák.

- Gondoltál már arra, hogy az életben ez az egyetlen olyan éjszaka, amikor mindenki tudja, hogy szeretkezni fogsz? Drágám, annyira tetszik, amikor elpirulsz! A hangja simogatta, és forró lélegzete megcsapta a bőrét. - Ezt csak mostanában teszem, amióta megismerlelek. A lány fátyolos hangja a végletekig felizgatta a férfi érzékeit. Elengedte a lányt, és halkan felnyögött. - Ostoba voltam, hogy ilyen sokáig vártam. Adok öt percet, hogy elkészülj. Kérlek, ne kínozz, és legyél az ágyban, mire visszajövök! - Valami lenge és szexi fehérneműben? - Isten őrizz! - kiáltott fel a férfi. - Azt nem tudnám elviselni. Amikor Anthony eltűnt az öltözködőszobában, Roslynn mosolyogva nézett utána, és forró izgalom öntötte el a testét. Ennyire nagy hatással van a férjére? Most már tudta, hogy mi fog történni, és ez megkönnyítette a helyzetét. Ugyanakkor még mindig tapasztalatlan volt, és ezért aggódott egy kicsit. Ügyetlen mozdulatokkal vette le a ruháját, mégis sikerült hamar megszabadulnia tőle. A szíve összevissza kalapált, miközben várta, hogy kinyíljon az ajtó. Amikor bebújt az ágyba, nem tudta eldönteni, hogy teljesen betakarózzon, vagy csak részben takarja el a testét. Végül a szemérem győzött. Vajon idővel majd felszabadultabb lesz, ahogy kialakul köztük egy kapcsolat? Anthonyval mindez nem valószínű. Most inkább arról van szó, hogy hozzászokik a helyzethez. Amikor a férfi visszajött, lila bársonyköntöst viselt. Roslynn szörnyen zavarba jött, mert eszébe jutott, hogy elfelejtett hálóinget felvenni. Igaz, nem maradt volna rajta sokáig. Vajon illetlenség, ha a feleség meztelenül várja a férjét az ágyban? Talán nem - főleg ma este. Anthony elégedett mosolya is ezt támasztotta alá. - Megengeded? - A férfi leült az ágy szélére, és elkezdte kivenni a hajából a hajtűket. A lány megérintette az első vállára hulló aranylóan vörös tincset. - Elfelejtettem. - Örülök neki. A férfi igazat szólt. Szerette a lány haját, imádta megérinteni és megsimogatni. Miután az összes tűt kivette, masszírozni kezdte a fejét. Roslynn lehunyta a szemét, és álmodozó mosoly jelent meg az ajkán. - Ez nagyon jó - lehelte alig hallhatóan. - Igen? És ez? A férfi a lány halántékára szorította az ajkát, majd végigcsókolta az arcát. Amikor a szájához ért, a csókja már forró és szenvedélyes volt. Utána a nyakát árasztotta el apró csókokkal, és a mellénél állt meg. A lány egész testét elöntötte a forróság. - Ez már túlságosan jó - suttogta.

Anthony felnevetett örömében. - El sem tudom hinni, hogy tegnap este szeretkeztünk. Úgy tűnik, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta. A lány megsimogatta a férfi arcát, és megérintette az ajkát. - Csak egy örökkévalóság? A férfi megragadta a csuklóját, és megcsókolta a tenyerét, közben szenvedélyes hangon suttogta a nevét, és nem vette le róla a tekintetét. Roslynn testén forró bizsergés szaladt végig, és tudta, hogy a férfi is ugyanezt érzi. Megbabonázta Anthony fekete szemének pillantása. A férfi ledobta köntösét, felhajtotta a takarót, és Roslynn fölé hajolt. A lány csak ekkor hunyta le a szemét, hogy élvezettel elmerüljön egy hosszú és szenvedélyes csókba. Amikor a férfi belehatolt, már szinte magánkívül volt a vágytól, és azonnal elérte a beteljesülést. Az élmény olyan megrázó és csodálatos volt, hogy elragadtatott kiáltások törtek fel belőle, amelyek hallatán Anthony sem tudta tovább visszafogni magát, és követte feleségét a csúcsra. Roslynn úgy érezte magát, mintha soha többé nem akarna megmozdulni. Átölelte férje izzadt testét, és várta, hogy csillapodjon ziháló lélegzetük. Nem bánta, hogy a férfi még mindig rajta van, és ő sem igyekezett eltávolodni tőle. Fejét a lány vállára hajtotta, és forró lehelete a nyakát csiklandozta. A lány karja libabőrös lett és megborzongott. - A végén valóban úgy viselkedtem, mint egy igazi vőlegény - sóhajtott fel Anthony. Türelmetlen és mohó voltam, most pedig mozdulni sem tudok a kielégültségtől. - Felkönyökölt, és a lány ismét megborzongott, mert ettől a mozdulattól az ágyékuk még szorosabban összeért. Jogodban áll megdorgálni, kedvesem. - Miért? - Nem tudod? - Miért, Anthony? - Azért, mert nem tudtam megőrizni az önuralmamat. Pedig egy tapasztalt férfival ez nem fordulhat elő. Ezért kénytelen vagyok téged hibáztatni a történtekért. Elveszítettem a fejem miattad. - Az baj? - Majd meglátod, ha egy kis idő múlva nyugodtabb tempóban szeretkezem veled. A lány mély torokhangon felnevetett. - Csak nem bókokra vadászol? Tudnod kell, hogy a teljesítményed semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Épp ellenkezőleg, csodálatos voltál. A férfi olyan ellenállhatatlan mosollyal nézett rá, hogy Roslynn majdnem elolvadt. Felsóhajtott, majd kinyitotta ajkát, hogy a férfi megcsókolja. Ám Anthony ekkor felállt, felemelte a takarót a földről és betakarta, majd felvette a köntösét. Amikor visszaült az ágyra, tisztes távolságba húzódott tőle, azonnal felkeltette a lány

gyanakvását. - Most pedig jöhet a zaj - szólalt meg a férfi, és tettetet beletörődéssel sóhajtott egy nagyot. - Miféle zaj? - pislogott értetlenül a lány - A skót temperamentum kitörése. Roslynn a férfira mosolygott, mert azt hitte, hogy megint tréfálkozik. - El fogom veszíteni a türelmemet? - Nagyon valószínű, mivel kénytelen vagyok bevallani, hogy ma hazudtam neked. - Miről? - A lány jókedve egy csapásra eltűnt. - Magadtól nem tudod kitalálni, drágám? Nem áll szándékomban szeretőt tartani, miután összeházasodtunk. Te is beláthatod, hogy semmi értelme. - De beleegyeztél! A férfi elégedetten mosolygott. - Bármibe beleegyeztem volna, hogy törvényesen az enyém legyél. Még írásba is adtam volna, de szerencsére ezt nem kérted. Roslynn hitetlenkedve meredt a férfira, és a testében bizsergő kellemes bágyadtságot egy csapásra elűzte a feltámadó harag. Úgy érezte, hogy becsapták. Szörnyen mérges lett. - Hazugsággal vettél feleségül! - Azért vettelek el, mert bizakodó vagyok. - Tökéletes megoldást ajánlottam neked! - De én nem kértem ezt, és nem is akarom. Ha belegondolsz, te is rájössz, hogy ostobaságot kérsz. Nem kívántad tőlem, hogy vegyelek feleségül, én mégis megkértem a kezed. Ilyet nem szoktam tenni, és nem komolytalan ötlet volt tőlem. Elegem van a szeretőkből, mostantól feleséget akarok. Nyugodt hangja hallatán a lány elszégyellte, hogy ilyen indulatosan viselkedik, ezért halkabban folytatta. - Most ezt mondod, de mi lesz később, vagy egy év múlva? Tudom, hogy hamarosan megakad majd a szemed valakin. Anthony a lányra mosolygott, mert tudta, hogy még jobban felingerli azzal, amit mondani fog. - Már tizenkilenc éve ezt csinálom. Hadd pihenjek meg végre, Roslynn. Veled állapodtam meg, és nem akarok továbbmenni. A lány tekintete szúrós maradt, de a férfi nem is számított egyébre. - Tehát ebből is tréfát akarsz űzni? Nos, ide figyelj! A lánynak nem volt alkalma befejezni a mondatot. A férfi megragadta a derekánál fogva, és az ölébe vonta. A takaró közben leesett a testéről, de ő olyan mérges volt, hogy észre sem vette. A férfi annál inkább. A köntöse alatt bizsergő érzések támadtak, és mindez arra figyelmeztette, hogy ideje abbahagyni a veszekedést, és visszatérni a nászéjszaka örömeihez. Ostoba lány. Ilyen

felhajtást csap, mert rajta kívül nem akar mást. Örülnie kéne, ehelyett mérgelődik. Ugyanakkor nem lepődött meg ezen, és már tudta is, hogy mivel fogja lefegyverezni paprikás hangulatú nejét. - Mi lenne, ha megegyeznénk, kedvesem? Még mindig akarod, hogy szeretőt tartsak? - A csudába! Már mióta ezt hajtogatom! - fortyant fel a lány. - Rendben. - A férfi érzéki tekintete végigsiklott Roslynn arcán, majd az ajkán állapodott meg. - Készen állsz a szerepre? - kérdezte mély hangon. - Én? A férfi csábító mosolyra húzta a száját. - Ki mástól kérdezném? Te vagy az egyetlen nő, itt ebben a pillanatban érdekel. - Nem erre gondoltam, te is tudod! - Lehet, de ennél többre nem vagyok hajlandó. Roslynn ezt egy pillanatig sem hitte el. 5Biztosan van egy nő, akit meg szoktál látogatni. - Persze. Nem is egy. De egyiket sem nevezném a nőmnek. Ha tudni akarod, amióta megismerkedtünk, feléjük sem néztem. Ám most nem ez a lényeg. Arról van szó, hogy nem akarok egyikkel sem lefeküdni még egyszer. Mással sem. Csak hozzád ragaszkodom. - Anthony, legalább most az egyszer legyél komoly! - kérlelte a lány kétségbeesett hangon. - Még soha életemben nem voltam ilyen komoly, kedvesem. Hogyan tudnék mással szeretkezni, amikor csak téged kívánlak? Lehetetlent kérsz tőlem. A vágyat nem lehet parancsszóra felgerjeszteni. Erre nem gondoltál? A lány zavartan és csodálkozva nézett a férfira. Ám az arca hamar elkomorodott és összeszorította a száját. - Ez még nem jelenti azt, hogy egyszer nem fogsz majd másra szemet vetni. Anthony fáradtan felsóhajtott. - Ha ez bekövetkezik, akkor sem változik majd semmi. Elég lesz magam elé képzelnem téged így, ahogy most vagy, és azonnal megnyugszom. A lány hitetlenkedve csóválta a fejét. - Szép szavak, ezt el kell ismernem. Csak azt felejted el, hogy nem szeretsz engem. A férfi az ágyra dobta a lányt, és egész testével ránehezedett. - Akkor vegyük sorra, hogy mit érzek irántad. - A hangja duruzsoló volt, de érezhetően kezdte elveszíteni a türelmét. - Sok-sok kéjvágyat. Nagyon nehezemre esett eddig távol tartani magam tőled. Van még bennem birtoklási vágy, pedig eddig nem éreztem ilyet. Féltékenység, amelyet szintén nem tapasztaltam idáig. - A lány szeme tágra nyílt. - Csak nem azt akarod mondani, hogy meglepődtél, kedvesem? - Féltékeny voltál? Kire? - Mindenkire, még a bátyámra is. Jobb, ha most árulom el, hogy a férjjelöltjeid egytől egyig

megfeleltek volna, kivéve Eleminget, aki valóban nagyon furcsa alak. Hazudtam neked, Roslynn, mert nem tudtam volna elviselni, hogy valamelyikük rád tegye a kezét. A férfi most lefogta a lányt, mert arra számítolt, hogy a vallomása erőszakos dühkitörést fog eredményezni. Roslynn azonban csak csendesen nézett rá, mert haragját legyőzte a csodálkozás. - Akkor egy kicsit... kedvelsz? - suttogta bizonytalan hangon. - Szerinted elvettelek volna, ha nem? - tört ki a férfiból az ingerült kérdés. A lány nem jött zavarba. - Azért vettél feleségül, hogy segíts rajtam, mert szörnyű helyzetben voltam - emlékeztette a férfit. - Ezéért nagyon hálás vagyok. Anthony egy pillanatra lehunyta a szemét, és még több önuralmat erőltetett magára. Amikor újra a lányra nézett, a tekintete kemény, majdnem bántó volt. - Ha valóban csak segíteni akartam volna neked, akkor minden nehézség nélkül elintézhettem volna, hogy a kuzinod idő előtt elhalálozzon. Azt akartam, hogy az enyém legyél. Ilyen egyszerű a magyarázat. - A férfi hangja szigorú lett. - Ha még egyszer azt mondod, hogy az akaratom ellenére más nőkkel legyek, akkor a zsarnok férj szerepét fogom játszani, és jól elfenekellek. Most már megértetted, hogy mi a helyzet? Nem lesznek más nők, sem most, sem máskor. A férfi arra számított, hogy a lány haragja ismét fellángol. Ehelyett gyengéd mosoly jelent meg a lány ajkán, amely beragyogta az egész arcát, és még a szemében lévő arany pöttyöcskék is mosolyogtak. Anthony nem értette ezt a hirtelen hangulatváltozást. - Az előbb említetted, hogy ráérősen is csinálunk majd valamit - szólalt meg a lány. - Állítólag meg kell ítélnem, hogy... A férfi mély hangú, diadalittas nevetése belefojtotta a lányba a szót. - Ne aggódj, kedvesem. Nem felejtettem el. Ezzel belefogott kellemes kötelességének teljesítésébe, a lány lelkes közreműködésével.

23. fejezet - Nocsak! Itt üldögél, és mosolyogva nézegeti magát? Roslynn megmozdította a kézitükröt, és Nettie-t pillantotta meg benne. Még vidámabb lett a mosolya, és megpróbált ártatlan arcot vágni, de a szeme ragyogása elárulta. - Mosolyogtam? Nem tudom elképzelni, miért - válaszolta, és a szolgálója felé fordult. Nettie szigorú arcot vágott, de a szája szegletében neki is mosoly bujkált. - Most elégedett magával? Roslynn nem játszotta meg tovább magát. - Igen! Ó, Nettie! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen boldog leszek! - Nem is csoda. Nagyon szép külsejű férfit sikerült fognia magának. Miért tartotta eddig titokban? - Nem volt semmilyen titok. Eszembe sem jutott, hogy ő lesz a férjem. Engem is pontosan ugyanúgy meglepett, amikor megkérte a kezemet, mint mindenki mást. - Nos, ha boldog vele, akkor nem is kívánhatok jobbat. Örülök, hogy a nagy sietség ellenére sikerült jól férjhez mennie. Még azt sem bánom, hogy a ház ilyen rideg, a szolgák pedig egytől egyig öntelt tuskók. Roslynn felnevetett. - Tehát már találkoztál Dobsonnal? - Igen, volt már szerencsém ahhoz a fajankóhoz. Mit csoda rideg ember! Ám nem csoda, hogy olyan mogorva, amikor ő a felelős az összes szolgáért a házban. Nincs gazdaasszony, és egyetlen női szolga sem, csak két cselédlány, akik hetente néhány alkalommal jönnek takarítani. Még a szakács is férfi, és a maga szolgája is. - Látom, hogy sok panaszkodnivalód van, Nettie, de ne vedd ennyire a szívedre. Ne feledd, hogy eddig ez egy agglegénylakás volt. Anthony biztosan nem bánja, ha néhány dolgot megváltoztatunk. Új bútorokat is kell majd venni. - A lány körülnézett az új hálószobájában, és elképzelte, hogy miket szerezne még be. - Új szolgákat kell felvennünk. Az elkövetkező hetekben lesz elég dolgunk. - Miattam ne verje magát költségekbe. Emlékezzen arra, hogy most már van egy férje, akit meg kell kérdeznie, mielőtt költeni kezdi a pénzét. A férfiak nagyon érzékenyek erre. - Ne aggodalmaskodj már annyit, Nettie! Nem fogom az ő pénzét költeni, amikor nekem annyi van. - Jobb, ha ezt előbb megbeszéli vele, kisasszonykám. A férjek szeretik maguk fizetni a

feleségük számláit. Az a baj, hogy túlságosan sokáig volt önálló, még Duncan életében is. Most viszont már asszony, ezért másképpen kell a viselkednie a pénzügyekben is, ha békében akar élni a férjével. - Kopogtak az ajtón, és Nettie a lány felé fordult. - Ez a fürdővize lesz. Siet, mert a férjével akar ebédelni, vagy van ideje... - Rengeteg időm van, Nettie. Azt hiszem, Anthony nincs itthon. - Roslynn elpirult. - Még félálomban voltam, amikor említette, hogy elmegy lovagolni, és van néhány elintéznivalója. Nem hiszem, hogy vacsora előtt megjön, ezért ezt a napot azzal töltöm, hogy megismerkedem a házzal és a szolgákkal. Francesnek is küldenem kell egy üzenetet, hogy elmondjam neki, mi történt. Mivel az éjjel nem sokat aludt, Roslynn úgy gondolta, hogy ennyi feladat éppen elég lesz neki egy napra. Egy órával később egy gyönyörű bézsszínű, sárga és rózsaszín virágmintás muszlin ruhában elhagyta Anthony szobáját, amely most már a közös szobájuk volt. Elindult a felfedezőútjára, mert eddig szinte semmit sem látott a házból. Elhatározta, hogy most bepótolja a lemaradást. Ehhez persze Dobson segítségére volt szüksége. Mivel Anthonyn kívül még két férfi tartózkodott a házban, nem nyithatott be akárhová. Egy pillanatig elgondolkodott a másik két lakón, Anthony bátyján és fián. Vajon a férje most már hajlandó lesz beismerni, hogy Jeremy az ő gyereke? Semmi értelme tovább tagadnia, legalábbis nem előtte. Nagyon jóképű fiú volt, akire igazán büszke lehetett. Ráadásul a megszólalásig hasonlított rá. Nevetséges volt Anthonytól, hogy megpróbálta letagadni az apaságát, amikor elég egyetlen pillantást vetni a fiúra, és mindenki azonnal rájön az igazságra. Majd meg kell barátkoznia a legénnyel, de nem hitte, hogy ez gond lesz. James Maloryval más volt a helyzet. Semmi oka nem volt rá, hogy túlságosan bárátságos legyen hozzá. El kéne mondania Anthonynak, hogy James megcsókolta? Talán már tudja is. Hiszen említette, hogy féltékeny a bátyjára. A lány elmosolyodott, mert eszébe jutott a tegnap esti beszélgetésük. Szinte hihetetlen, de a férfinak sikerült meggyőznie arról, hogy jó férj lesz belőle. A nőcsábászok iránt érzett minden előítélete és gyanakvása elmúlt. A férfi hűséges lesz. Most már el tudta hinni, és ez határtalan boldogsággal töltötte el. Anthony Malory csak az övé! Ennél nem is kérhetett volna többet. Illetve igen: a szerelmét - jutott eszébe hirtelen. Biztos volt benne, hogy annak is eljön az ideje... - Te jó ég! Maga meg mit keres itt? Roslynn megállt a lépcső tetején. Jeremy Malory éppen felfelé ment, és ő is megtorpant. A szája tátva maradt a meglepetéstől. Roslynn elhatározta, hogy megtréfálja egy kicsit. A fiú valószínűleg még nem hallott a házasságról. - Itt töltöttem az éjszakát. - Az éjszakát? - hebegte a fiú értetlenül. - Igen, és ide fogok költözni.

- De... itt csak agglegények laknak! - Viszont rengeteg az üres szoba. Ráfér a házra egy kis női gondoskodás. - Igen? - A fiú értetlenül rázta meg a fejét. - Ez nem lenne illendő. Úgy értem, hogy maga egy lady... illetve... tudja, mire gondolok. Nem lenne erkölcsös. - Nem? - mosolygott Roslynn. - Akkor beszélnem kell az apjával, mert ő ragaszkodik ahhoz, hogy maradjak. - Az apám? - Jeremy majdnem elájult a meglepetéstől. - A csudába! Ezt jól elintézte az apám! Tony bácsi iszonyú mérges lesz, ha megtudja, mert ő vetett először szemet magára. A pokolba, akkor valószínűleg ki fog rúgni minket innen! - Jeremy - szólalt meg a lány lágy hangon, mert megunta a tréfálkozást. Nem akarta ennyire felizgatni a fiút. - Semmi értelme előttem megjátszania magát, mert tudom, hogy Anthony az apja. Sajnálom, bogy megtréfáltam. Azért lakom itt, mert tegnap feleségül mentem az apjához. Igazán elmondhatta volna magának. A fiú álla ismét leesett, de most gyorsabban magához tért. - Az apám, azaz Anthony? Hozzáment Anthony Maloryboz? - Nem kéne ennyire meglepődnie ezen. - De... nem hiszem el. Tony megnősült? Ő soha... - És miért nem, ha szabad kérdeznem? - Mert nem. Meggyőződéses agglegény, és minden ujjára tíz nő jut. Miért lenne szüksége egy... - Vigyázzon fiam! - figyelmeztette Roslynn a gyereket. - Ez már sértő rám nézve. A fiú elvörösödött. - Én... igazán sajnálom, Lady Chadwick. Nem akartam megbántani. - Most már Lady Malory vagyok, Jeremy - jelentette ki a lány, és felemelte a kezét, hogy megmutassa a jegygyűrűjét. - Tegnap este történt Silverleyben, és az unokatestvére, Regina volt a tanú. Úgyhogy nyugodtan elhiheti. Semmi okom nincs arra, hogy ilyesmiket hazudjak. Ha akarja, az apját is megkérdezheti, amikor hazajön. - Az apám is ott volt? Roslynn felsóhajtott. - Persze, hogy ott volt a saját esküvőjén! - Én Jamesre gondoltam. Ő az apám. Komolyan. Most Roslynn lepődött meg, mert Jeremy nagyon őszintének tűnt. - Pontosan úgy néz ki, mint Anthony. - Tudom - vigyorgott a fiú. - Akárcsak Reggie, és Edward bácsikám lánya, Amy. Ilyen volt még Melissa is, Reggie anyja. Sajnos én nem találkozhattam vele, mert meghalt, amikor Reggie még kisbaba volt. Az összes többi Malory szőke. Csak mi öten hasonlítunk Malory dédanyánkra.

- Látom, sokat kell még tanulnom erről a családról, ha ennyien vannak. - Tehát tényleg elvette feleségül? - Igen, Jeremy. - A lány elmosolyodott, és néhány lépcsőfokot lelépett, majd belekarolt a fiúba. - Jöjjön, és mindent elmesélek. James, az apja, tegnap este itthon volt, amikor Anthony átemelt a küszöbön. Képzelheti, hogy mennyire meglepődött. - Azt elhiszem. - A fiú a korához képest mély hangon felnevetett, és jókedve Roslynnra is átragadt.

24. fejezet Anthony és James beléptek a kocsmába, majd körülnéztek a zsúfolt helyiségben. Itt is ugyanaz a jelenet játszódott le, mint az összes többi hasonló helyen a délután folyamán. Amikor a jelenlévők észrevették őket, megbökték a mellettük lévőket, majd hamarosan mindenki elcsendesedett, míg olyan sűrű csend telepedett a helyiségre, mint az ütött-kopott asztalok fölött terjengő füst. A rakparti csőcselék nem nézte jó szemmel, ha a nemesség tagjai behatolnak a területére. Szinte mindig akadt egy vakmerő fickó, akiből ilyenkor kitört a felsőbb osztályok iránt érzett gyűlölet, és belekötött a gyanútlan ifjakba. Felháborította őket, hogy az urak az ő kocsmáikban akarnak kirúgni a hámból, és minden jól öltözött úriemberről ezt feltételezték. Ez remek alkalmat szolgáltatott az alsóbb néprétegeknek arra, hogy bosszút álljanak a gazdagokon, akik azt hiszik, hogy kihasználhatják őket. Örömmel törölték fel a padlót egy-egy úr összevert testével, hogy aztán félholtan kidobják az utcára. Sokszor valóban holtan végezték az óvatlan tivornyázók. Ám ennek a két arisztokratának a méretei a legvadabb fenegyereket is visszariasztották. Nem úgy néztek ki, mint a többi elkényeztetett ficsúr, aki éjjel előszeretettel látogatja a nappal megvetett intézményeket. Még a legborgőzösebb elme is azonnal észrevette, hogy ezt a két férfit egészen más fából faragták. Időnként néhány sötét alaknak megfordult a fejében, hogy beléjük kössön, de elég volt még egy pillantást vetni rájuk, és azonnal meggondolta magát. Ilyenkor mindenki folytatta az ivást, és úgy döntött, hogy nem vesz tudomást a két előkelő idegenről. A csönd körülbelül húsz másodpercig tartott. Anlhonynak már fel sem tűnt. Fáradt volt, dühös és egy kicsit kába, mert minden egyes kocsmában rendeltek egy italt, miközben beszéltek a csapossal. Jamesnek viszont azonnal feltűnt a vészjósló csend, és ismét szemrehányást tett magának, hogy nem öltöztek a vállalkozásukhoz megfelelően. Minden környezetben odaillő ruhát kell hordani, és ők felhívták magukra az emberek figyelmét. Egyikük sem tudhatta, hogy az egész napjukat ezzel fogják tölteni. Anthony éppen arra gondolt, hogy ennyi elég volt egy napra, amikor megpillantott egy vörös üstököt a tömegben. A bátyjára nézett, és a bárpult felé pillantott. James követte a tekintetét, és ő is észrevette a férfit. A vörös haj még nem jelentette azt, hogy az illető Geordie Cameron, de valószínűvé tette, hogy egy skóttal állnak szemben. James nagyot sóhajtott, és remélte, hogy végre befejezhetik a keresgélést. Nem ilyen hiábavalóságokkal akarta tölteni az idejét. - Mi lenne, ha odaülnénk a bárpult melletti asztalhoz, hogy kihallgassuk a beszélgetésüket? javasolta James.

- Inkább odamegyek hozzá, és felteszek neki néhány kérdést - ellenkezett Anthony. - Az efféle alakok nem szeretik a kérdezősködést, drága öcsém. Általában mindegyiknek vaj van a fején, és titkol valamit. Nem vetted még észre? Anthony komor arccal bólintott. Jamesnek igaza volt. Eddig nem sok segítőkészséggel találkoztak a kérdezősködésük során, de akkor is végezni szeretne már, hogy végre hazamehessen. Otthon várta a felesége, és nem így akarta eltölteni a házassága második napját. Eleinte azt hitte, hogy néhány óra alatt végeznek, ám a végén ráment az egész napjuk a nyomozásra. Anthony éppen Geordie Cameronról beszélt Jamesnek, hogy megmagyarázza a gyors házasság okát, amikor megjelent John, az embere, és megzavarta a reggelijüket. Bejelentette, hogy megvan a fickó címe, mert előző nap sikerült követniük Cameron bérenceit a rejtekhelyéig. Valószínűleg az Anthony arcán megjelenő vérszomjas mosoly késztette Jamest arra, hogy elkísérje. Pedig Anthony nem akart komoly sérüléseket okozni a gazfickónak. Csak egy alapos verést szánt neki, és közölni akarta a jó hírt, hogy Roslynn immár elérhetetlenné vált számára. Nem hitte, hogy Geordie az újságok házassági rovatait szokta böngészni, és így értesülne az eseményről. Majd ő lebeszéli arról, hogy tovább zaklassa a feleségét. Egyszerű dolognak tűnt, és nem is volt szüksége James segítségére. A nap vége felé azonban már örült a társaságának. Az első csalódást az okozta, amikor megtudták, hogy Cameron eltűnt abból a lakásból, amelyet eddig bérelt. Érdekes, hogy nem távozott már aznap este, amikor Roslynn elszökött tőle. Vajon azért maradt ott, mert annyira biztos volt abban, hogy Roslynn nem jelenti az ügyet a hatóságoknak? Vagy ennyire ostoba volt? Akármi is az igazság, tegnap este megjött az esze, és máshová költözött. Mivel még nem tudhatott Roslynn házasságáról, ezért Anthony azt tartotta valószínűnek, hogy visszament Skóciába. A nap hátralévő részét azzal töltötték, hogy minden környékbeli fogadóban érdeklődtek. Sajnos, nem jártak sikerrel. Mindössze annyit értek el, hogy megszerezték Geordie Cameron személyleírását a háziasszonyától, amely tökéletesen illett a bárpultnál ülő férfira. Magas termet, tűzvörös haj, megnyerő külső - ráadásul Mrs. Prym szerint Geordie nagyon jóképű. Anthony a szeme színét még nem látta, azt pedig nem tudta eldönteni, hogy jóképű-e vagy nem. Amúgy a férfi megfelelt a személyleírásnak, még a ruhái is. Nem volt egyedül, talán az egyik bérence álldogált mellette a bárpultnál. Az alacsony fickó mélyen a fejébe húzta a sapkáját, és az arcát még oldalról sem lehetett látni. Elmélyülten társalogtak, és James javaslata ésszerűnek tűnt, hogy a közelükbe kerülve kihallgassák a beszélgetésüket. Anthony türelme azonban már fogytán volt. Annyi bosszúság érte aznap Cameron miatt, hogy egy alapos verés talán nem is kárpótolja élte. Anthony fejében megfordult egy sokkal hatásosabb és véglegesebb megoldás. Lemaradt az ebédről, a vacsoráról és arról, hogy szeretkezzen a feleségével, pedig legszívesebben az egész napot azzal töltötte volna.

Remélte, hogy Roslynn értékeli majd az érte tett erőfeszítéseit. Követte a bátyját, aki odalépett az egyik bárpult melletti asztalhoz, ahol már két durva külsejű alak üldögélt. Egy pillanatra visszatért a jókedve, amikor James a férfiak fölé tornyosulva megállt az asztal mellett, és a puszta nézésével elérte, hogy a két férfi sietősen távozzon. - Bámulatos, ahogy ezt csinálod, kedves bátyám. - Mit? - mosolygott James ártatlan arccal. - Amilyen fenyegetően gyilkos pillantásokat tudsz vetni. - Nem tehetek arról, hogy a fickók azt hitték, bántani akarom őket. Pedig nem volt igazuk. Én vagyok a legbékésebb ember a világon... - Talán inkább a pokolban - vélte Anthony, és gúnyosan elmosolyodott. - Jó, hogy Connie nincs itt, különben jót nevetett volna ezen az arcátlan hazugságon. - Nyugodj meg, kölyök. Inkább rendeljünk egy italt, ha nem akarunk még nagyobb feltűnést kelteni. Anthony egy pincérnőt keresve körülnézett, és hamarosan meg is pillantotta. A nőcske telt idomú volt, mégsem kövér, és meglepően csinos, ahhoz képest, hogy egy ilyen sötét lebujban szolgált. Azonnal Anthony ölébe vetette magát, és lágy karjával kihívóan átölelte a nyakát. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a férfinak tiltakozni sem maradi ideje. Egy pillanatig annyira meglepődött, hogy nem tudta, hogyan szabaduljon meg a hívatlan rajongótól. Végül James megszánta, de közben jót mulatott az öccse szorult helyzetén. - Rossz ölbe ültél, kedvesem. - A pincérnő a gúnyos hang felé fordult, és zavart tekintete láttán, James elmosolyodott. - Pont egy nős férfit választottál, akinél nincs is szánalomra méltóbb teremtmény a világon. Ráadásul ma este nagyon elfoglalt. Ha a csinos fenekedet áthelyezed ide, akkor még fizetséget is kaphatsz az erőfeszítéseidért. A lány kuncogott a férfi nyers megfogalmazásán. Megszokta, hogy így beszélnek vele, de egy ilyen elegánsan öltözött úrtól mást várt. Még egy vágyakozó pillantást vetett Anthonyra, akit már akkor kinézett magának, amikor belépett a kocsmába. Úgy gondolta érdemes lenne még egyszer megpróbálni, bár miután jobban szemügyre vette a társát, őt is rendkívül vonzónak találta. Nem törődött Anthony bosszús pillantásával, amivel James megjegyzését fogadta, hosszú szőke haját a nyaka köré tekerte, és közelebb húzta magához. Közben az asztal alatt kihívó mozdulatot tett a csípőjével a férfi ölében. - Biztosan nincs kedved hozzá, szerelmem? Annyira örülnék neki. A férfi hamar magához tért a meglepetéstől, és talpra állította a lányt, majd gyengéden James felé lökte. - Majd máskor, szerelmem - mondta kedves hangon, de a szeme haragosan villogott, amikor észrevette, hogy James milyen jót mulat rajta. Jamest egyáltalán nem zavarta Anthony ingerült pillantása. Megragadta a lány derekát, és sokat

ígérő mozdulattal megcirógatta a fenekét. Ezután néhány szót súgott a fülébe, majd elküldte két sörért. - Tetszik? - érdeklődött Anthony gúnyosan. - Én mára befejeztem, akár ez az a fickó, akit keresünk, akár nem. Miért ne kárpótolnám magam a sok fáradságért? A nőcske pont megfelel erre a célra. Anthony végre elmosolyodott. - Igen, én is úgy vélem. Ugyanakkor ne feledd, hogy kinek az ölébe ült először! - Azt hiszem, a fejedbe szállt a dicsőség, öcsém. Nem akarlak elkeseríteni, de mától fogva te csak nézegetheted a nőket, én viszont kedvemre élvezhetem a társaságukat. - Úgy nézek ki, mint aki bánkódik a helyzete miatt? - Emlékezz vissza ezekre a szavakra, amikor valóban bánni fogod. Egy férfi számára a nők csak a pillanat örömét jelentik. Ha ennél tovább foglalkozol velük, elveszik az eszedet. Anthony nyugodt mosollyal válaszolt, pedig nemrég ő is így gondolkodott. James azonban már nem figyelt rá. Tekintete a bárpultnál ülő két férfira vándorolt, akik olyan elmerülten beszélgettek. Főleg az alacsonyabbik hívta fel magára a figyelmét, és a férfi összeráncolt szemöldökkel vette alaposabban szemügyre. Még soha életében nem látott ilyen formás feneket. Főleg nem egy állítólagos férfi testén. Ez hogy lehet? Anthony is felkapta a fejét, mert a következő pillanatban az alig másfél méterre lévő vörös hajú férfi felemelte a hangját. Anthonynak azonnal feltűnt a skót akcentus, és eszébe jutott, hogy miért jöttek a füstös helyiségbe. - Eleget hallottam - mondta Anthony feszült hangon, és gyorsan felállt. James megragadta a karját. - Még semmit nem hallottál - sziszegte a fülébe. Ne heveskedj, Tony! Nem tudhatjuk, hogy hány embere van ebben a kocsmában. Inkább várjunk még egy kicsit, hátha elhagyja a helyiséget. - Te várhatsz, ha akarsz. Én viszont haza szeretnék végre menni a feleségemhez, akit már eddig is jól megvárakoztattam. Mielőtt Anthony odalépett volna hozzájuk, James-nek remek ötlete támadt. - Cameron! - kiáltott fel hangosan, és abban reménykedett, hogy senki nem fog felfigyelni a névre, mert Anthony már nem volt ura indulatainak. Sajnos a név hallatán a két fickó azonnal megpördült, és körülnézett a helyiségben. Az egyik ijedtnek látszott, a másik viszont inkább mindenre elszántnak. Mindketten Anthonyra néztek, amikor lerázta magáról James kezét, és két lépéssel előttük termett, a magasabbik skóton tartva a szemét. - Cameron? - kérdezte erőltetett nyugalommal. - A nevem MacDonell, uram. Ian MacDonell. - Hazudsz - mordult fel Anthony, és a gallérjánál fogva felemelte a férfit, hogy a szemük egy vonalba kerüljön.

Anthony csak most vette észre, hogy tévedett. A férfi szeme nem kék volt, hanem egészen világosszürke. Ebben a pillanatban a kisebbik fickó előkapott egy kést a ruhája alól. James közbelépett, mivel Anthony annyira el volt foglalva a vörös hajú fickóval, hogy nem figyelt a társára. Ügyesen kiverte a kést a támadó kezéből, aki azonnal rávetette magát, és kézzellábbal ütni, illetve rugdosni kezdte. Nem sok kárt tett benne, mert az apró termetű gazfickónak annyi ereje sem volt, mint egy gyereknek. James mégsem volt hajlandó eltűrni a nevetséges ütlegelést. Könnyedén félrelökte az ellenfelét, és egyáltalán nem lepődött meg, amikor a keze egy telt, lágy mellet tapintott. Anthony gyors pillantást vetett rájuk, és most tágra nyílt szemmel nézte a finom állat, a telt ajkat és a hetyke orrocskát. A támadó hiába takarta el a szemét a sapkával, az arca egyértelműen nőies volt. A férfi meglepetten kiáltott fel. - Te jó ég, ez egy nő! - Tudom - vigyorgott James. - Most már elég legyen, átkozott kutyák! - vicsorogta a lány, miközben egyre többen kezdték figyelni őket. - Mac, csinálj valamit! MacDonell engedelmeskedett. Nagyot lendített a karján, és Anthony felé csapott az öklével. A férfi gyorsan eldöntötte, hogy nem akar harcba bocsátkozni az idegennel, bármennyire is szerette volna levezetni a feszültségét. Elkapta a támadó öklét, és bárpultra nyomta. - Semmi szükség erre, MacDonell - mondta Anthony. - Tévedtem, és elnézést kérek. MacDonell zavarba jött, hogy ilyen könnyen elhárították az ütését. Nem volt sokkal kisebb az angolnál mégsem tudta felemelni az öklét a bárpultról, hiába erőlködött. Ráadásul sejtette, hogy ha sikerülne kiszabadulnia a férfi szorításából, akkor sem lenne semmi esélye vele szemben. A skót tehát bólintva elfogadta Anthony bocsánatkérését, aki azonnal elengedte. Ám a társát még mindig lógva tartották, ezért most James felé fordult. - Engedd el, ha jót akarsz magadnak. Úgy ellátom a bajod, hogy... - Csillapodj, MacDonell - csitította Anthony. - Nem akarja bántani. Nem mehetnénk inkább ki az utcára? - Semmi szükség arra, hogy... - Nézz körül, barátom! - vágott James a skót szavába. - Úgy tűnik, nem tehetünk más, hála a barátom baklövésének. Ezzel megemelte a karjában tartott nőt, és az ajtó felé indult. A lányt a férfi acélos szorítása jobb belátásra bírta, és mivel nem tiltakozott, MacDonell követte Jamest. Anthony is távozni készült, de előbb néhány érmét hajított a bárpultra az el nem fogyasztott sörért. Még egyszer körülnézett a helyiségben, és észrevette, hogy minden szem Jamesre és a lányra szegeződik.

Illetve inkább csak a lányra. Vajon mennyi időt töltött a kocsmában, mielőtt felfedezték a kilétét? Mindegy. Szűk nadrágja és gyanúsan domborodó felöltője most már egyértelműen elárulta a nemét, és biztosan minden férfi szívesen megpróbált volna a közelébe kerülni, ha James nem tartja a karjában. Anthony sejtette, hogy vár még rájuk néhány kaland, mielőtt elhagyják a helyiséget. A többiek nyomába eredt. Ekkor felbukkant a pincérnő, és határozott mozdulattal Jamesbe karolt, hogy megállítsa. - Csak nem mész máris? - hallotta meg a férfi a nő csalódott hangját. James nem rázta le magáról, hanem egy csábos mosollyal így válaszolt. - Később visszajövök, drágám. A nő felvidult, és egy pillantásra sem méltatta a férfi hóna alatt vergődő alakot. - Kettőkor végzek. - Akkor kettőkor. - Abból nem lesz semmi - szólalt meg egy tagbaszakadt matróz, és az ajtó elé lépett, hogy elállja James útját. Anthony felsóhajtott, és a bátyja mellé állt. - Gondolom, nem akarod letenni a zsákmányodat, hogy ellásd a baját. - Igazad van. Nincs sok kedvem hozzá. - Biztos voltam benne. - Jobb, ha kimaradsz ebből, barátom! - figyelmeztette a matróz Anthonyt. - Nincs joga ahhoz, hogy idejöjjön, és két nőt is elvigyen. - Kettőt? Ez a kis rongyos zsák a tiéd? - Anthony a szóban forgó nőre pillantott, aki már felhúzta a szeméből a sapkát, és most gyilkos tekintettel méregette őket. A férfi elhatározta, hogy kockáztat. - Az övé vagy, kedves? - kérdezte a lányt. A lánynak volt annyi esze, hogy tagadólag megrázza a fejét. Szerencsére a matróz meglehetősen visszataszító külsejű volt, különben a kis méregzsák még képes lett volna igent mondani, annyira felháborítta James viselkedése. Anthony nem hibáztatta. James a szükségesnél egy kicsit szorosabban ölelte magához, és olyan testhelyzetben tartotta, ami egyáltalán nem volt méltóságteljes. - Azt hiszem, akkor nincsen semmi gond - jelentette ki Anthony, aki már unta ezt az egész felfordulást. Főleg azért, mert csak magát hibáztathatta érte. - Légy jó fiú, és engedj minket távozni. A matróz azonban nem mozdult. - A barátja nem viszi azt a lányt sehová! - A fenébe! - morogta Anthony, és a következő pillanatban hatalmas ütést mért a fickó állára. A matróz több métert repült, és eszméletlenül elterült a padlón. Az asztaltársa morogva

emelkedett fel a helyéről, de nem volt elég fürge. Egy ügyes ökölcsapás visszalökte a székére, és a következő pillanatban már ijedten törölgette az orrából szivárgó vért. Anthony körülnézett a helyiségben. - Van még valaki? - kérdezte, és felvonta az egyik szemöldökét. MacDonell elégedetten vigyorgott mögötte, és örült, hogy nem akasztotta össze a bajszát az angollal. A kocsmában senki sem fogadta el a kihívást, mert mindenkinek ugyanez fordult meg a fejében. Az egész olyan gyorsan történt, és a jelenlévők azonnal felismerték Anthonyban a gyakorlott bokszolót. - Nagyon szép munka volt, öcsém - ismerte el James. - Most már végre távozhatunk? A járdán James lerakta a lányt maga elé. A nő csak most tudta szemügyre venni a férfit a kocsma fölött égő lámpa fényénél. A látvány egy pillanatnyi habozásra késztette, de aztán mégis jól sípcsonton rúgta a férfit és elfutott. James szitkozódva eredt a nyomába, de néhány méter után megállt, mert látta, hogy reménytelen az üldözés. A lány már el is tűnt a szeme elől a sötét utcán. Visszafordult, és ismét elkáromkodta magát, amikor látta, hogy MacDonell is felszívódott. - Hová ment az az átkozott skót? Anthony olyan jóízűen kacagott, hogy nem is hallotta, mit kérdezett. - Tessék? - A skót is eltűnt - közölte James merev arccal. Anthony magához tért a nevetéstől és körülnézett. - Erről is te tehetsz. Meg akartam kérdezni tőle, hogy miért fordultak mindketten hátra, amikor meghallották Cameron nevét. - A pokolba! - fakadt ki James. - Hogy fogom megtalálni, amikor fogalmam sincs, kicsoda? - Meg akarod keresni? - Anthonyt ismét elfogta a nevetés. - Ennyire szereted, ha megbüntetnek, kedves bátyám? Miért hajkurásznál egy olyan nőt, aki durván bánik veled, amikor egy másik már alig várja, hogy visszamenj? - Felkeltette az érdeklődésemet - közölte James, majd megvonta a vállát. - Lehet, hogy igazad van. Beérem a kis pincérnővel. Mégis újra végignézett a kihalt utcán, mielőtt követte Anthonyt a rájuk váró kocsi felé.

25. fejezet Roslynn a szalon ablakában állt, arcát a hideg üveghez szorította, kezével pedig a kék bojtos függönybe kapaszkodott. Már fél órája álldogált ott mozdulatlanul, miután távozott az ebédlőből, ahol kellemes hangulatú vacsorál költött el Jeremyvel és az unokatestvérével, Derekkel, aki azért jött, hogy magával vigye a fiút valahová. Derek Malory érkezése legalább egy ideig elterelte a figyelmét. A márki örököse egy vele egyidős, jóképű fiatalember volt. Szőke haja rendetlen tincsekben hullott a homlokába, és szeme inkább világosbarnának tűnt, mint zöldnek. Elegáns öltözékében igen szemrevaló volt, és Roslynn azonnal észrevette, hogy a Malory család egy újabb nőcsábász férfitagjával áll szemben, aki a nagybátyja példáját követi. Derek Malory azonban még nem veszítette el kisfiús báját, ezért ártalmatlannak és elbűvölőnek tartotta. Pontosan úgy reagált a hirtelen házasság hírére, mint Jeremy. Először hitetlenkedett, azután öröm töltötte el. Ő hívta először Roslynn néninek, és nem tréfának szánta ezt a megszólítást, pedig a lány megütközött rajta, amikor először hallotta. Valóban nagynénivé vált, és egy egész sereg unokaöccse és unokahúga lett egy csapásra. Amikor Anthonyhoz férjhez ment, egy nagy családba csöppent, amelynek tagjai kedvesek és szeretik egymást - ha Jeremynek hinni lehet. Jeremy és Derek már távoztak, és Roslynn visszatért komor gondolataihoz. Észre sem vette, hogy már fél órája mozdulatlanul állva figyeli a Piccadilly forgalmát. A lányban ellentétes érzelmek kavarogtak. Egyrészt aggódott, és attól tartott, hogy Anthonynak valami baja esett. Elképzelte, hogy megsérült, és nem tudja értesíteni. Ezért telt el az egész nap anélkül, hogy hallott volna felőle. Másrészt egyre ingerültebb lelt, mert úgy érezte, hogy cserbenhagyták. Ez az érzés egyre erősebb lett, és végül haraggá fokozódott. Különösen, amikor a hirtelen betoppanó Dereknek nem tudta megmondani, hogy hol van a férje. Elment otthonról a dolga után, és eszébe sem jutott, hogy a felesége halálra aggódja magát miatta. Nehezen viselte a várakozás gyötrelmeit, és még az étvágya is elment. Pedig egy órát várt a vacsorával, hátha Anthony addigra hazaér. De nem jött meg. A lányban végül az aggodalom kerekedett felül, és a gyomra ideges görcsbe rándult. Végre megállt egy kocsi a ház előtt. Roslynn kirohant a szobából, egy intéssel elbocsátotta Dobsont, és ő nyitott ajtót Anthonynak. Gyorsan végignézett rajta, hogy nem lát-e sérüléseket. Hála istennek, nem volt semmi baja. A lány egyszerre akarta megölelni és megütni, ezért inkább összekulcsolta a kezét, nehogy kísértésbe essen. Amikor Anthony észrevette, ragyogó mosollyal nézett rá. Finom csipkével szegélyezett

halványzöld ruhájában a lány olyan volt, mint egy különösen ínycsiklandó édesség. - De jó látni téged, édesem! El sem tudom mondani milyen pocsék napom volt. Roslynn nem mozdult az ajtóból, ezért a férfi még nem tudott belépni. - Miért nem szóltál nekem? A skót dallammal feltett kérdés elárulta felindultságát. A férfi hátralépett, hogy jobban szemügyre vette az arcát. A lány csökönyösen felvetette az állát, és szorosan összezárta az ajkát. - Valami baj van, drágám? Tudod, hogy mennyi az idő? Tehát erről van szó! - nevetett fel a férfi. - Hiányoztam, kedvesem? - Micsoda? - kiáltott fel a lány. - Öntelt hólyag! Az sem érdekel, ha egy hétre eltűnsz, ha ahhoz szottyan kedved. Ám illene szólnod, ha nem érsz időben haza. - Igazad van. - A lányt meglepte a férfi gyors beismerése. - Legközelebb gondolni fogok erre, amikor az unokatestvéred után nyomozok. - Geordie-t kerested? Miért? - Közölni akartam vele a jó hírt. Tudhatnád, hogy amíg nem tud a megváltozott helyzetedről, addig veszélyt jelent számodra! Roslynn elpirult, és most már magára haragudott. A férfi miatta maradt távol ilyen sokáig, ő pedig barátságtalanul fogadja. Mint egy házsártos feleség. - Elnézést kérek, Anthony. A férfi nem tudott ellenállni a bűnbánó tekintetnek, és átölelte a lányt. - Buta kislány - súgta tréfás hangon. - Nem kell elnézést kérned. Örülök, hogy valaki aggódik miattam. Tényleg féltettél? Ezért voltál ennyire kikelve magadból? A lány bólintott, de már nem is hallotta a férfi szavait. Az orrát megcsapta a férfi kabátjából áradó bántó, erős illat, amely olyan volt, mint a... parfüm! Ráadásul valamilyen olcsó illatszer. Elhúzódott a férfitól, és a gallérján észrevett egy hosszú, szőke hajszálat. Megfogta, és húzni kezdte, de nem akart vége lenni. Végül egy legalább fél méter hosszú hajszálat tartott a kezében. Először arra gondolt, hogy az övé, pedig nagyon világosnak tűnt, és sokkal vastagabb szálú volt. - Tudtam! - sziszegte, és haragtól villogó szemmel nézett fel a férfira. - Mit? Most meg mi a bajod? - Ez! - A lány a férfi orra elé tartotta a hajszálat. - Nem az enyém, és a tiéd sem. Anthony komor arccal söpörte félre a hajszálat. - Ez nem az, amire gondolsz, Roslynn. A lány hátralépett, és karba tette a kezét. - Tehát egy nő váratlanul az öledbe ült, hozzád dörgölőzött, és neked tiltakozni sem volt időd? A férfi némán felnyögött. Édes istenem! Úgy beszél, mintha ott lett volna. - Ami azt illeti... - A csudába! Még arra sem voltál képes, hogy kitalálj egy hihető mesét? - kiabálta a lány

magából kikelve. A jelenet nagyon vicces volt, de Anthony nem merte elnevetni magát, miköznben a lány ilyen gyilkos pillantással nézte. Inkább a lehető legnyugodtabb hangon megszólalt. - Egy pincérnő volt. Azért fordulhatott elő, hogy az ölembe vetette magát, mert kocsmában voltam, méghozzá nem is egyben. Egész nap az unokatestvéredet kerestem. - Tehát engem akarsz hibáztatni a saját hűtlenséged miatt? Ez jellemző a férfiakra! Pedig csak egyetlen vétkem van. Az, hogy hittem neked tegnap este. Ezt a hibát soha többé nem fogom elkövetni. - Roslynn... Amikor a férfi kinyújtotta felé a kezét, a lány hátraugrott, és becsapta az ajtót az orra előtt. Anthony cifrát káromkodott, és éktelen haragra gerjedt. Sajnos nem tudta kin kitölteni, mert egyedül maradt. Körülnézett a kihalt utcán, és csendben csikorgatta a fogát. Szerencse, hogy James továbbment a kocsival a White-ba, mert volt még néhány óra a randevújáig. Nem bírta volna elviselni, ha a bátyja látja ezt a képtelen jelenetet, és halálra neveti magát, miközben gúnyos megjegyzéseket tesz a házasélet örömeiről. A pokol minden ördöge! Kizárták a saját házából! Szép kis befejezés egy ilyen a rettenetes nap után. Ha ennek híre megy... Anthony felkapta a fejét. Ez a ház az övé! A lány azt képzeli, hogy kizárhatja a saját lakásából? Az ajtóhoz lépett, és mérgesen rugdosni kezdte. Aztán kijózanodott, és megpróbálta lenyomni a kilincset. Nem volt bezárva, ezért kivágta az ajtót, amely hatalmas robajjal kicsapódott. Ám Anthony haragja még nem párolgott el. Annak viszont örült, hogy sikerült alaposan ráijesztenie a feleségére, aki félúton járt az emeletre vezető lépcsőn. - Jöjjön vissza, Lady Malory! Még nem fejeztük be a beszélgetést. A férfi meglepődött, amikor a lány azonnal engedelmeskedett neki, és merev léptekkel lejött a lépcsőn. Ám amikor közelebb ért, megvető pillantással mérte végig. - Ha maga nem hajlandó elmenni, akkor én távozom - mondta, és már indult is a még mindig nyitva álló ajtó felé. - Még mit nem! Egyikünk sem megy sehová. Elfelejtette, hogy házasok vagyunk? Márpedig azt hallottam, hogy egy házaspárnak együtt kell élnie. - Nem tarthat itt! - Dehogynem! Anthony elkapta a lány csuklóját, így kényszerítette arra, hogy visszaforduljon. Jogában állt itt marasztalni Roslynnt, és a lány magában dühöngött, hogy pont ő hatalmazta fel ezzel a joggal. Elrántotta a kezét, és megdörzsölte a csuklóját. Holnap biztosan véraláfutásos lesz.

- Rendben, de akkor egy másik szobában fogok aludni. Ha kifogása van ez ellen, akkor majd máskor beszéljük meg a részleteket. Ezzel megfordult, és ismét a lépcső felé indult, ám a férfi ez alkalommal a vállánál fogva rántotta vissza. - Inkább most tárgyaljunk, drágám - mondta komoran. - Minden ok nélkül megvádoltál. - Hazahoztad a bizonyítékot! Az önmagáért beszél. A férfi elkeseredésében egy pillanatra lehunyta a szemét. - Nem igazságos, hogy meg sem hallgatod a védekezésemet. - Nem igazságos? - A lány szeme szikrázott a hangtól. - Örülj, hogy megkíméllek a kínos magyarázkodástól, mert akármit mondasz, úgysem hiszek neked. A lány ismét megpróbált elfordulni, de a férfi újra visszarántotta. - Az ördög vigye el! Cameront kerestem! - Lehet, de közben egy kis kitérőt tettél. Nem baj, hiszen megengedtem neked. A férfi legszívesebben a haját tépte volna, amikor ezt meghallotta. - Akkor miért csapsz most ekkora felhajtást? - Hazudtál! Megpróbáltad elhitetni velem, hogy hűséges leszel. Ezt soha nem bocsátom meg! Azzal sértett arccal elfordult. A férfi igyekezett tréfás hangon kiengesztelni. - Ha tovább mész, elfenekellek. - Soha, ha kedves az életed! A férfi összehúzott szemöldökkel nézett rá. - Pedig örömmel megtenném. Most pedig figyelj rám, mert csak egyszer mondom el, és már nem érdekel, hogy elhiszed-e vagy sem. A kis szajha, aki rám mászott, csak a dolgát végezte. Felajánlkozott, én pedig visszautasítottam. Semmi egyéb nem történt. - Befejezted? - kérdezte Roslynn fagyos hangon. Most Anthonyn volt a sor, hogy sarkon forduljon es távozzon.

26. fejezet Roslynn aznap éjjel sírva aludt el, pedig ez kislánykora óta nem fordult elő vele. Megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Anthony meg sem próbál belépni az új szobájába, de ugyanakkor emiatt még keservesebb sírásra fakadt. Gyűlölte a férfit, és soha többé nem akarta látni, mégis hiányzott neki. Bárcsak ne lett volna olyan ostoba! Hagyta magát meggyőzni arról, hogy normális házaséletük lesz, és most megfizeti a hiszékenysége árát. Olyan sértettnek és elkeseredettnek érezte magát, mint még soha életében. Reggel még nem volt nála boldogabb nő a földön, ezért most annál fájdalmasabbnak tartotta a kiábrándulást. Ezt nem fogja megbocsátani Anthonynak! Elvesztette a boldogság minden lehetőségét. Miért nem hagyott mindent úgy, ahogy tervezte? Miért adott neki reményi, ha azután apró darabokra törte? Nettie-nek nem is kellett elmondania, hogy mi történt, mert az egész ház hallotta a szóváltásukat. A szolgáló bölcsen hallgatott, miközben segített Roslynnak egy másik szobába költözni. Másnap reggel szó nélkül a szemére tette az elkészített borogatást. Roslynn szeme valóban dagadt volt. Erről is az a gazember tehet. Tönkreteszi a külsejét és a megjelenését! Nettie gyógynövényei sikeresen eltüntették az átsírt éjszaka árulkodó jeleit. Milyen kár, hogy a lelkét hasogató fájdalom ellen nem szolgálhatott csodafőzettel. Amikor Roslynn egy napsárga ruhában lement a lépcsőn, nem látszott rajta, hogy milyen érzelmek kavarognak a lelkében. A ruha vidám színe éles ellentétben állt borongós hangulatával. Micsoda szerencse! A szalon ugyanis teli volt a Malory család tagjaival, legalábbis a külsejük után erre a következtetésre jutott. Hála istennek, a férjének a színét sem látta. Tehát elkezdődött. A lehető legrosszabbkor érkeztek, amikor még nem tudta, hogyan fogja elviselni Anthony jelenlétét aznap. Fogalma sem volt, hogy a férjének milyen lesz a hangulata, amikor lejön az emeletről. Lehet, hogy majd békülni akar, de Roslynn hallani sem akart erről. Barátságos mosolyra húzta a száját. Azért, mert a férjével nincs jó viszonyban, még nem kell a család többi tagjával is haragban lennie. Először James vette észre, és azonnal felállt, hogy bemutassa. - Jó reggelt, kislány. Amint látod, az öregek eljöttek, hogy szemügyre vegyenek. Ez a két úr Jason és Edward bátyám. Ő pedig a piruló menyasszony. Jason haragos arcot vágott, mert felbosszantották James szavai. Mindkét férfi magas, szőke és

zöld szemű volt, de Edward testesebbnek tűnt a fivérénél. Jason nagyon hasonlított Jamesre. Komoly volt, és ugyanolyan könyörtelen természetűnek látszott. Edward mindenben az ellentéte volt. Roslynn hamar rájött, hogy mennyire vidám és kellemes a társasága. Az üzletben azonban nem ismert tréfát. Mindkét férfi felállt, hogy üdvözölje. Edward szívélyesen megölelte, Jason viszont tartózkodóbb módon, csak a kezét csókolta meg. Jeremy, akit már nem kellett bemutatni, vidáman rákacsintott. Hála istennek, Jeremy és James nem volt otthon előző este, és nem láthatták a hallban lejátszódott kínos jelenetet. - Nem is tudja, hogy milyen nagy öröm ez nekünk, kedvesem - szólalt meg Jason, és barátságosan rámosolygott, miközben a szófához vezette, és hellyel kínálta maga mellett. - Már attól féltem, hogy Tony soha nem fog megnősülni. - Nem gondoltam volna, hogy a kölyök valaha megállapodik - tette hozzá Edward vidáman. Örülök, hogy tévedtem. El vagyok ragadtatva! Az adott körülmények között Roslynn nem tudta, mit válaszoljon, hiszen Anthony egyáltalán nem akart megállapodni. Ám a két férfin látszott, hogy ezt szeretnék hinni, ezért nem ábrándította ki őket. Ugyanakkor nem akarta, hogy a férfiak azt higgyék, szerelmi házasságot kötöttek. Hiszen erről szó sem volt. Tétova hangon szólalt meg. - A házasságunknak volt néhány oka, amelyet ismerniük kell... - Már tudjuk, kedvesem - szólt közbe Edward. - Reggie beszámolt nekünk az unokatestvéréről. Ám ez még nem jelent semmit. Ha Tony nem állt volna készen, soha nem vállalkozott volna erre. - Azért tette, hogy segítsen nekem - mondta Roslynn, de a három férfi kételkedő mosollyal nézett rá. - Valóban így volt - erősködött. - Ugyan már! - legyintett Jason. - Tony nem szereti a hős szerepét játszani, aki megmenti a bajba került leánykákat. - Éppen ellenkezőleg - kuncogott Edward. James is kifejezte a véleményét. - Csak rád kell nézni, kedvesem, és mindenki tudja, hogy mi volt Tony indítéka. Egyáltalán nem csodálkozom rajta. Jason észrevette, hogy a férfi tekintetétől és mosolyától Roslynn elpirul. - Elég legyen! - förmedt rá Jamesre. - Ne aggódj, Jason. Mihelyt férjhez ment, biztonságba került tőlem. - Mióta zavar téged egy hölgy családi állapota? - kérdezte Jason megvető hangon. James megvonta a vállát. - Egy sógornőt soha nem csábítanék el. Roslynn nem tudta, hogy ez csak barátságos évődés. Arra sem jött még rá, hogy a két testvér

akkor a legboldogabb, ha vitázhat egymással, és nagyon szereti az efféle barátságos ugratást. - Kérem, uraim, kérem! - szólt közbe. - Biztos vagyok abban, hogy James nem akart megsérteni. - Na látod, öregfiú! - vetette oda James a bátyjának. - A hölgy tudja, hogy nem kell komolyan vennie. Egy pillantás még nem a világ! - Viszont általában az ember igazi érzelmeit fejezi ki - válaszolta James, még mindig mogorva arccal. - Az én esetemben nem. Sokkal szórakoztatóbbnak tartom, ha nem árulom el magam ennyire nyilvánvalóan. Mint például te. Edward felnevetett. - Most megfogott, Jason! Most például elég ingerültnek látszol. - Igen - lódította James. - Nagyon haragos arcokat vágsz, és a család legújabb tagja a végén még elhiszi, hogy komolyan ilyen vagy. Jason hirtelen megenyhült, és Roslynnra pillantott. - Elnézését kérem, kedvesem. Most biztosan azt gondolja, hogy... - Hogy egy zsarnok vagy, akit jobb elkerülne - fejezte be a mondatot James, és azt sem bánta, hogy Jason ismét szigorít pillantást vet rá. - Szó sincs róla - tiltakozott Roslynn. - Egyedüli gyerek vagyok, és érdeklődve figyelem, hogyan beszélgetnek a testvérek. Csak azt szeretném tudni, hogy ki a bíró ezekben a vitákban. Roslynn nem számított arra, hogy kérdésére ilyen jóízű kacagás lesz a válasz. Meglepetten nézett a férfiakra. James teljesen átalakult, és - ha lehet - még jóképűbb lett. Jason szigorú vonásai ellágyultak, és Roslynn észrevette, hogy még negyvenöt évesen is nagyon jóképű férfi. Most egyáltalán nem volt olyan félelmetes, mint először gondolta. Edward még ellenállhatatlanabb lett. Te jó ég, ezek a Maloryk igazán nagy veszélyt jelentenek egy lány lelki nyugalmára. És ő egy Maloryhoz ment hozzá feleségül! - Mondtam, hogy ez a lány egy valóságos kincs! - fordult James a bátyjai felé. - Szerintetek is tökéletesen illik Tonyhoz? - Igen - bólogatott Edward, és a szemét törölgette. - Mintha azt mondtad volna, hogy skót. Nem hallom a kiejtésén. Mielőtt James válaszolhatott volna, egy csendes hang szólalt meg az ajtóban. - Akkor használja csak, ha elragadják az indulatai. A legváratlanabb pillanatokban. James nem tudta kihagyni az alkalmat. - A tapasztalat beszél belőled? - Bizony - válaszolta Anthony, és egyenesen a felesége szemébe nézett. Roslynn ökölbe szorította a kezét, amikor meglátta a férjét, aki hanyag mozdulattal támaszkodott az ajtófélfának. Hogy merészel ilyet mondani? Tehát szócsatára vágyik?

Mézesmázos mosollyal pillantott Anthonyra, és elhatározta, hogy felveszi a kesztyűt. Skót hanglejtéssel válaszolt neki. - Ne fáradozz, kedves férjem. Csak akkor izgatom fel magam, ha érdemes. James úgy döntött, hogy megforgatja a kést az öccse szívében. - Nos, akkor nem kell aggódnod. Igaz, Tony? - Mikor indul el már végre a hajód? - vágott vissza Anthony, mire James felnevetett. A két idősebbik fivér és Jeremy közelebb lépett, hogy kifejezzék jókívánságaikat. Közben alaposan megtapogatták Anthonyt. Roslynn magában füstölögve nézte a boldog jelenetet. Tehát a férfi úgy akar viselkedni, mintha mi sem történt volna? Nos, erre ő is képes - amíg itt van a család, és a férje megtartja köztük a három lépés távolságot. Ám a férfi nem így tervezte. Elfoglalta mellette a szófán Jason helyét, és túlzottan kedélyes, férjszerű mozdulattal átölelte a vállát. - Kellemes volt az éjszakád, drágám? - Menj a pokolba! - sziszegte a lány, de közben mosolyogva nézett rá. Anthony felnevetett, de minden erejét össze kellett szednie, hogy ne torzuljon el az arca a fájdalomtól. Szörnyen másnapos volt, hála felesége előző esti makacskodásának. Legszívesebben ágyban maradt volna, de nem tehette, miután Willis közölte vele, hogy megérkeztek a rokonai. A lehető legrosszabbkor. Nehéz lesz Roslynnal kibékülni, amikor nézőközönségük van. Tegnap este kellett volna. Ám azt hitte, hogy egy kiadós alvás után a felesége majd jobb belátásra tér, és könnyebb lesz vele szót érteni. Ezért visszatartotta magát, és nem tört rá az éjjel. Most már látta, hogy fölösleges volt az áldozata, mert a lány még most is duzzog. Ennél jobban úgysem tudta volna felmérgesíteni. A pokolba. Le kéne lőni azt az embert, aki szerint a nők könnyen kezelhető, befolyásolható teremtmények. Anthony egyelőre úgy döntött, hogy nem foglalkozik a feleségével, de karját a vállán hagyta. - Hol van a népes családod, Eddie? - Hamarosan megjönnek, mihelyt Charlotte összetereli őket. Erről jut eszembe, egy estélyt akar adni a tiszteletetekre, mivel az esküvőn nem lehettünk ott. Nem lesz túl nagy felhajtás, csak a családtagokat és a barátokat hívná meg. - Miért ne? - bólintott Anthony. - Legalább mindenki láthatja, hogy milyen boldogok vagyunk. Elmosolygott, amikor megérezte, hogy Roslynn dühösen összerándul.

27. fejezet - Már tegnap is benéztem, de annyi vendéged volt... - Ezért nem jöttél be? - Roslynn épp egy süteményt vajazott, de most szemrehányó pillantást vetett Francesra. - Kár volt. - Nem akartam zavarni. - Csak a férjem családtagjai látogattak el hozzánk, mert meg akartak velem ismerkedni, és gratuláltak Anthonynak. Nagyon örültünk volna neked, főleg én. El tudod képzelni, milyen magányosnak éreztem magam a népes Malory család tagjai körében? Frances egy pillanatig nem válaszolt. Belekortyolt a teába, az ölében lévő szalvétát igazgatta, majd a tányérján illatozó péksüteménnyel játszott, amelyhez még hozzá sem nyúlt. Roslynn lélegzet-visszafojtva figyelte a barátnőjét. Tudta, hogy mi következik, és mi az, amiről még nem beszéltek. Nagyon félt tőle, főleg most, hogy már megbánta a sietős házasságkötését Anthonyval. Francest azóta most látta először. Amikor reggeli közben váratlanul beállított, Roslynn jól tudta, hogy alapos fejmosásban lesz része. Megpróbálta halogatni a dolgot. - Remélem, nem aggódtál nagyon értem akkor éjjel? - Istenem, még csak négy nap telt el azóta, hogy Geordie karmai közé került? - Még hogy nem aggódtam! - nevetett fel Frances keserűen. - Az én házamból raboltak el. Az enyém a felelősség! - Nem igaz. Geordie túlságosan ravasz volt, és túljárt eszünkön. Remélem, megérted, hogy miért kellett távoznom, és miért nem vártalak meg. - Ezt megértem. Nem maradhattál nálam, miután rájött, hogy hol vagy. De azt az üzenetet, amit két napja küldtél, soha nem fogom megérteni. Hogy tehetted, Ros? Miért éppen Anthony Maloryt választottad az összes férfi közül? Ez volt az a kérdés, amitől rettegett, és magától is ugyanezt kérdezte. Fogalma sem volt a válaszról, mégis kellett mondania valamit Francesnek. - Amikor Nettie-vel elindultunk, megálltam itt, és benéztem Anthonyhoz. - Komolyan? Koslynn lehajtotta a fejét. - Tudom, hogy nem lett volna szabad, de mégis meglettem. Amikor Silverleyben találkoztunk, felajánlotta a segítségét. Kiderült, hogy Regina férje mégsem ismeri olyan jól a férjjelöltjeimet, Anthony viszont igen. Megígérte, hogy tisztáz bizonyos pletykákat velük kapcsolatban. Miután

Geordie elkapott, kifutottam az időből. Csak azért jöttem ide, hogy Anthony mondjon nekem egy nevet, semmi mást nem akartam. Csak egy nevet az öt közül, akik a legmegfelelőbb férjnek tűntek. - Rendben. Ez érthető, még akkor is, ha nagyon helytelen - ismerte el Frances. - Féltél, és ideges voltál. Aznap éjjel biztosan nem tudtál józanul gondolkodni. Akkor is szeretném tudni, hol rontottad el. Miért választottad végül inkább Sir Anthonyt? - Hazudott nekem - mondta Roslynn, és nem vette le a tekintetét az előtte lévő süteményről, amelybe bele sem kóstolt. - Meggyőzött arról, hogy az öt úriember közül mindegyik alkalmatlan, és egyikükhöz sem mehetek feleségül. Hallanod kellett volna, hogy milyen szörnyű történetet talált ki, és úgy tett, mint aki sajnálkozik. Nem gondoltam volna, hogy hazudik. - Akkor honnan tudod... Roslynn kurtán felnevetett. - Később beismerte, miután összeházasodtunk. Önelégülten bevallott mindent. - A gazember! - Valóban az. - Roslynn felsóhajtott. - Ám nem ez a lényeg. Aznap éjjel kétségbeesett voltam, és nagyon elkeserített, amit tőle hallottam. Mindent elölről kellett kezdenem, és nem tudtam, hogy mit tegyek. - Ezért megkérted, hogy vegyen el feleségül. - Fances azt hitte, végre sikerült rájönnie a magyarázatra. - Ezt legalább meg tudom érteni. Biztosan úgy érezted, hogy nincs más választásod. - Nem egészen így történt - ismerte el Roslynn, bár elhatározta, hogy nem számol be a csábításról. Francesnek nem szükséges mindenről tudnia. - Még akkor sem gondoltam arra, hogy Anthony lenne a megoldás a problémámra. Arra készültem, hogy visszatérek Skóciába, és feleségül megyek egy bérlőhöz. Anthony javasolta, hogy inkább az ő felesége legyek. Frances eltátotta a száját. - Megkérte meg a kezedet? - Gyorsan magához tért a meglepelésből. - Arra gondoltam, hogy te... úgy értem, korábban már említetted, hogy nem haboznál házassági ajánlatot tenni egy férfinak, mert olyan kevés idő maradt az udvarlásra. Mivel most végképp kifutottál az időből, arra gondoltam, hogy... Valóban ő kért meg? - Igen, és én is ugyanígy meglepődtem. Először azt hittem, hogy tréfál. - De nem viccelt? - Nem, esze ágában sem volt. Én persze visszautasítottam. Frances szája megint tátva maradt. - Nemet mondtál? - Igen, és utána elmentem Silverleybe. - Francesnek nem kell tudnia, hogy ez csak másnap reggel történt. - Ám, ahogy te is látod, közben meggondoltam magam. Anthony megoldást

ajánlott, én pedig elhatároztam, hogy üzleti megállapodásként fogom fel a házasságunkat. Még mindig nem jöttem rá, hogy miért tette, de most mégis itt vagyunk. Ez a teljes történt. - Kivéve azokat a részeket, amelyekről Roslynn nem akart beszámolni. Prances hátradőlt a széken; már sikerült magához térnie. - Remélem, nem fogod megbánni. Azért a csodáért imádkozom, hogy Sir Anthonyból egy második Nicholas Eden váljon. - Te jó ég! Vigyázzon a nyelvére, hölgyem! - jegyezte meg Anthony, miközben besétált a helyiségbe. - Ki nen állhatom azt a fickót. Szegény Frances a haja lövéig elpirult, Roslynn pedig haragosan nézett a férjére. - Mostanában hallgatózni szokott, uram? - Egyáltalán nem. - A férfi a lányra mosolygott, meghazudtolva őszintének szánt tiltakozását. Megérkezett az erősítés? Most Roslynn pirult el, mert a férfi Francesre nézve tette fel a kérdést. Amikor a férfi tegnap beszélni akart vele, mindig kitért előle, és valamelyik családtagjával kezdett el foglalkozni. A család ugyanis vacsorára is ott maradt. A lány egész nap különböző kifogásokkal elkerülte a férjét. Most még mindig nem voltak egyedül, ráadásul a látogatója egyértelműen az ő pártján áll. A férfi helyesen használta az „erősítés” kifejezést, bár Frances nem tudta, hogy mire céloz. - Elmenni készülsz? - kérdezte Roslynn reménykedve. - Folytatom a hajszát az unokatestvéred után. - Igen? Megint egy kis kitérővel? - kérdezte a lány maró gúnnyal. - Akkor majd találkozunk... amikor találkozunk. Anthony az asztalra támaszkodva a lány szemébe nézett. - Ma este találkozni fogunk, kedvesem. Ebben biztos lehetsz. - Azzal kiegyenesedett, és fanyar mosolyra húzta a száját. - További jó szórakozást, hölgyeim. Folytathatják a szapulásomat. Sarkon fordult, és nyugodt léptekkel távozott a szobából. Roslynn magában dühöngött, Francest pedig nagyon feszélyezte az a tudat, hogy sokkal többről van szó, mint ami elhangzott. Meglepődtek, amikor a tőlük nyugodtan távozó férfi hatalmas erővel bevágta maga mögött a bejárati ajtót. Roslynn elhúzta a száját, amikor meghallotta a zajt. Frances kérdőn vonta fel a szemöldökét. - Mérges valami miatt? - Mondhatjuk. - Te is? - Frances, erről nem akarok beszélni. - Olyan rossz a helyzet? Csak annyit mondhatok, hegy belementél ebbe a házasságba, pedig tudtad, hogy milyen. Nem hiszem, hogy könnyű lesz vele élned, de valahogy ki kell bírnod. Csak ne várj túl sokat.

Ez nevetséges! Semmit sem várt, de Anthony elhitette vele, hogy meg tud változni. Ám alig huszonnégy órával az esküvőjük után kiderült, hogy ez nem igaz. Könnyebben elfogadta volna, ha egy hónap vagy egy hét múlva történik mindez. Egyik nap még esküdözött, hogy senki más nem kell neki, de már másnap megszegte a fogadalmát! Ráadásul ezért annyira haragszik rá, hogy már nem is tudja elfogadni olyannak, amilyen. Anthony is dühöngött, amikor beszállt a ház előtt várakozó kocsiba. Minden oka megvolt arra, hogy mérges legyen! Még hogy üzleti megállapodás! Ha így állnak a dolgok, akkor neki mi haszna van ebből? Makacs, oktalan, kiállhatatlan nőszemély! Ráadásul ostoba. Ha egy csöpp esze lenne, rájönne, hogy milyen képtelen vádakkal illeti. Beszélni sem lehet vele. Tegnap hiába próbálkozott többször is a közelébe kerülni, mézesmázos arccal kitért előle, és a saját családját használta fel arra, hogy ne tudjon hozzá férkőzni. A család persze azonnal megkedvelte. Nem csoda, hiszen elbűvölő, okos - egy dolgot kivéve - és szép. Úgy néznek rá, mint a megmentőjére, pedig inkább az ördög küldte, hogy az őrületbe kergesse. Mindegy. Ma este nem menekül. Az ágyában van a helye, és nem fog egy másik hálószobában duzzogni. Ma mindent megbeszélnek, és senki sem zavarja meg őket. Azon tűnődött, hogyan értesíthetné Jamest, hogy este Jeremyvel együtt menjen el valahová. Azt viszont nem akarta az orrára kötni, hogy miért.

28. fejezet Nem sokkal Frances távozása után Jeremy lépett be a szobába, kezében egy halom újsággal. Vidám mosollyal közölte Roslynnal, hogy a társasági rovatban két hétig hirdetni fogják a házasságukat. Roslynn mégis úgy gondolta, hogy Anthonynak igaza van. Egyáltalán nem biztos, hogy Geordie értesül erről. Ezért hálás volt, hogy Anthony az iránta érzett haragja ellenére erőfeszítéseket tesz, hogy megtalálja, és figyelmeztesse Geordie-t. Hiába van férjnél, ha Geordie nem tud róla, még mindig nincs biztonságban. Lehet, hogy ebben a pillanatban is egy újabb terven töri a fejét, mert el akarja rabolni, és az oltár elé vonszolni. Tudja, hogy hol tartózkodik - hiszen a ruháit ebbe a házba szállították. Ha sikerül megint elrabolnia, akkor kénytelen lenne ő megmondani neki a rossz hírt, hogy elkésett. Ki tudja, hogy haragjában mire lenne képes? Ezért a lány úgy döntött, hogy egy darabig nem távolodik el az új otthonától. A felújítást megteheti úgy is, hogy a mesterembereket hívja magához, és nem ő megy el hozzájuk. Azt tervezte, hogy alaposan átalakítja Anthony házát. Nem is fog szólni róla. Amikor meglátja a leapadt pénztárcáját - mert a lány végül meggondolta magát, és nem a saját pénzéből rendezi a számlákat -, legközelebb kétszer is meggondolja, hogy újabb hazugságokkal magára haragítsa. Egy halk hang azt súgta neki, hogy ez kicsinyes bosszú, de Roslynn nem hallgatott rá. A lehető legtermészetesebb dolog, hogy a férje pénzét költi. Még ahhoz is ragaszkodhatna, hogy építsen neki egy új házat, például egy vidéki udvarházat - miután ezt felújította. Hiszen ez az épület egyáltalán nem nagy, és még egy bálterem sincs benne. Így nem tud estélyeket adni. Ha akarná, földönfutóvá tehetné a gazfickót. Nem is rossz ötlet! Nagy örömmel képzelte el, hogy Anthony kénytelen megalázkodni előtte, és pénzt kérni tőle. Megérdemelné azok után, hogy ilyen fájdalmat okozott neki! Ám Roslynnt aznap nem a bosszúszomjas tervek szövögetése kötötte le, hanem inkább Anthony fenyegető kijelentése járt a fejében, amely azt jósolta, hogy este egy újabb összetűzésre kerül sor kettejük között. Ez aggodalommal töltötte el. A délután folyamán idegessége egyre nőtt. Főleg, amikor vacsora közben James közölte, hogy este Jeremyvel elmennek a Vauxhall Gardenbe. A lány legszívesebben megkérte volna őket, hogy vigyék magukkal. Miért éppen ma este döntöttek úgy, hogy mindketten elmennek? Megfeledkezett arról, hogy ez gyakran előfordult, és több estét szoktak házon kívül tölteni, mint otthon. Anthony még nem érkezett haza, de a lány tudta, hogy bármelyik pillanatban beállíthat. Mégsem tartott a két Maloryval, akik még mindig agglegények. Annyira azért nem gyáva.

Legalábbis ezt mondogatta magának, mielőtt James és Jeremy távozott. Ám amikor az ajtó becsukódott mögöttük, és egyedül maradt a szolgákkal - Nettie kivételével Anthony szolgáival -, mégis gyávának érezte magát. Nagyon korán volt még ahhoz, hogy visszavonuljon a szobájába, mégis ezt tette, méghozzá a lehető legnagyobb sietséggel. Dobsont megkérte, hogy mondja meg Anthonynak, nem érzi jól magát, és nem akar látni senkit. Talán ez távol tartja a férfit a halószobájától. Arra is felkészült, ha a férfi mégis benyit hozzá. A lehető legelőnytelenebb hálóingét vette fel, egy olyan vastag pamutruhát, amely még egy hideg felföldi éjszakán is melegen tartotta volna. A haját egy Nettie-től kölcsönkért ronda hálósapka alá gyömöszölte, pedig soha nem kedvelte ezt a viseletet. Végezetül magára öltött egy vastag köntöst, amelyet fürdés után szokott hordani. Felmerült benne, hogy az arcára keni Nettie zsíros éjszakai krémjét is, de nem akart túlzásba esni. Egy pillantást vetett a tükörbe, és megállapította, hogy így is elrettentő a külseje. Attól tartott, hogy ha még több trükköt vet be, Anthony átlát a szitán. Miután így felöltözött, nem bírta elviselni magán a takarót. Nem is baj. Sokkal természetesebb hatást kelt, ha egy könyvvel a kezében hever az ágyon, mintha alvást színlel. Anthony azt úgysem hinné el, hiszen még nagyon korán van. Azt a benyomást kell keltenie, hogy valóban rosszul érzi magát, és nem azt, hogy szándékosan el akarja kerülni. Akkor a férfi majd hisz neki, és békén fogja hagyni. Az is lehet, hogy komolyan veszi Dobson üzenetét. Esetleg haza sem jön. Nem kellett volna ennyit fáradoznia, ha Dobson végre megtalálná a szobája kulcsát, amit már tegnap kért tőle. Vajon mit szólna Anthony, ha kizárná? Biztosan kihívásnak tartaná. Legalább megértené, hogy nem akar vele beszélni, sem most, sem a közeljövőben. Nem, ez sokkal jobb megoldás. Hadd jöjjön csak be. Majd lelkiismeret-furdalása lesz, ha meglátja, hogy ilyen állapotban zavarja. A szobában csak egy könyvet talált, egy unalmas szonettgyűjteményt, amely érzelmes versekkel volt tele. Vajon ki hagyta ott? Kénytelen volt beérni ezzel, mert már nem mert leosonni Anthony dolgozószobájába, ahol a könyveket tartják. Amilyen balszerencsés, a férfi meglátná, amint a házban settenkedik, és azonnal gyanút fogna. Mégsem volt kedve ezt az ostoba könyvet olvasgatni. Máskor talán élvezte volna a szerelmes verseket, és gyengéd érzelmeket keltettek volna benne. Átlapozta a könyvecskét, és látta, hogy mindegyik szonett a szerelemről szól. Ma este nem volt romantikus hangulatban. Sőt. Inkább a gondolataiba merült. Talán holnap is folytathalná a gyengélkedést, mert ráférne egy kis magány. Ideje átvennie az uralmat az érzelmei fölött. Roslynn olvasást mímelve tartotta a könyvet a kezében, mert nem tudta, hogy Anthony mikor érkezik meg. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és a férfi belépett a szobába. Sajnos, nem hagyta magát könnyen becsapni.

- Nagyon szórakoztató vagy, drágám. - A hangja gúnyos, az arca pedig kiismerhetetlen volt. Egész nap ezen törted a fejed, vagy csak akkor jött az ötlet, miután a kalóz és a kölyke távozott? Mivel a lánynak fogalma sem volt, hogy kiről beszél, ügyet sem vetett a kérdésre. - Azt kértem, hogy ne zavarjon senki. - Tudom, kedvesem. - A férfi becsukta maga mögött az ajtót, és nyugtalanító mosollyal közelebb lépett. - Egy férj mindig zavarhatja a feleségét... bármikor, bárhol és úgy, ahogy a kedve tartja. A férfi az utolsó szavakat erősen hangsúlyozva ejtette ki, és a lány arca lángolni kezdett. Ez persze nem kerülte el Anthony figyelmét. - Biztosan lázas vagy - folytatta, és lassan elindult az ágy felé. - Nem csodálom, hiszen alaposan be vagy bugyolálva. Esetleg nátha? Nem, mert az orrodat elfelejtetted megcsipkedni, hogy vörös legyen. Hát persze! Fejfájás! Ahhoz nem kell látható tünetekei produkálni. Roslynnt szörnyen idegesítette ez a gúnyos találgatás. - Aljas vagy. Akkor sem törődnél velem, ha tényleg valami bajon lenne! - Hát, nem is tudom. - A férfi leült az ágy szélére, es játszani kezdett a köntös övével. A mosolya még vidámabb lett, miután a lány elárulta magát. - Van valami bajod? - Igen. - Hazudsz. - Jó tanárom volt. A férfi felnevetett. - Remek. Nem tudtam, hogyan hozzam fel a témát, de te megtetted helyettem. - Milyen témát? - Mégis, mit gondolsz? Most az ostobát akarod játszani? - Nem fogunk semmit játszani, hanem odamész az ajtóhoz és távozol. A férfinak persze esze ágában sem volt engedelmeskedni. Inkább hátradőlt, a könyökére támaszkodott, és még jobban felidegesítette nyugodt és figyelmes pillantásával. Ezután hirtelen előrehajolt, és lekapta Roslynn fejéről a hálósapkát. - Így sokkal jobb. - A sapkát az ujjain táncoltatva nézte, ahogy az aranyló vörös fürtök leomlanak a lány vállára. - Tudod, hogy nagyon szeretem a hajad. Azért rejtetted el, hogy bosszants? - Túl sokat képzelsz magadról. - Lehet - válaszolta halkan a férfi. - Az is lehet, hogy már túl sok nővel voltam, és ismerem az apró trükköket, amikor valamilyen feltételezett bűn miatt bosszút akarnak állni. Hideg étel, hideg tekintet és hideg ágy. Az ételen kívül már mindegyiket megkaptam, de gondolom, arra sem kell sokáig várnom. A lány hozzávágta a könyvet, de Anthony ügyesen kitért előle.

- Ha erőszakoskodni akarsz, akkor pont megfelelő hangulatban találtál. Ha ma rábukkantam volna Cameronra, akkor előbb lelövöm, és csak utána kérdezem ki. Kérlek, ne feszítsd túl a húrt! A férfi hangja olyan halk és nyugodt volt, hogy a lány nem vette komolyan. El volt foglalva a saját érzéseivel, és nem tűnt fel neki, hogy még soha nem látta Anthonyt ilyennek. A férfi nyugodt volt, és önuralmat erőltetett magára, mégis haragtól égett. A lány ezt nem tudta. - Menj ki légy szíves - szólt rá fagyos hangon. - Még nem akarok veled beszélni. - Értem. - A férfi a sarokba hajította a hálósapkát. - Ám egyáltalán nem érdekel. A lány felkiáltott, amikor a férfi közel hajolt hozzá. Két kezével visszatartotta, de csak azért járt sikerrel, mert a férfi hagyta - egyelőre. - Emlékezz vissza a házasságunk első feltélelére, Roslynn. Gyereket akarsz tőlem, én pedig beleegyeztem. - A második feltételbe is beleegyeztél, és azt is tetted. A hazugság változtatott meg mindent. A lány már nem kételkedett abban, hogy a férfi dühös. Kemény tekintete és feszült állkapcsa erről árulkodott. Anthony most olyan másnak tűnt. Félelmetesnek és vonzónak. A látvány felébreszett a lányban valami bizonytalan és nagyon ősi érzést. A kiabálás nem zavarta, de ez a hideg harag... Nem tudta, hogy a férfi mire készül és mire képes, de a lelke mélyén kíváncsi volt rá. Anthony mérges volt, de nem veszítette el a fejét. Észrevette, hogy a lány szemében fellobban a vágy, miközben ellöki magától, és ez csillapította a haragját. Roslynn még mindig akarja. A dühe ellenére vágyik rá. Ettől egy kicsit megnyugodott, és úgy döntött, hogy megvárja, amíg a lány megenyhül iránta. Nem lesz kellemes várakozás, de nem akarta, hogy a lány reggel sírva és dühöngve ébredjen. Akkor megint ott lennének, mint most, ráadásul a lány még azért is neheztelne rá, hogy elcsábította. - Igazán megcsipkedhetted volna az orrodat, kedvesem. Azt talán elhittem volna. Roslynn értetlenül pislogott. Ezután teljes erejéből ellökte magától a férfit. Anthony engedelmeskedett, és felállt az ágyról, de szigorú mosollyal nézett vissza. - Eddig türelmes voltam, de most figyelmeztetlek. Nem lehet a végtelenségig próbára tenni egy férfi türelmét. Nem szabad túlfeszíteni a húrt, főleg, amikor semmi rosszal nem lettem. Egyelőre. - Persze! Anthony az ajtó felé indult, és úgy tett, mintha nem hallotta volna meg a gúnyos megjegyzést. - Talán segítene, ha megmondanád, meddig kívánsz még büntetni. - Nem büntetlek - makacskodott a lány. - Valóban nem? - fordult vissza a férfi. - Ne feledd, hogy nekem is megvannak az eszközeim vetette oda fagyosan.

Roslynn egész éjszaka azon töprengett, hogy a férje mit akart ezzel mondani.

29. fejezet Anthony nem kímélte az ellenfelét. Egy újabb balhorog után a fickó eszméletlenül terült el a földön. Anthony szitkozódva lépett hátra, mert túl gyorsan vége lett a menetnek. Knighton ugyancsak káromkodva dobta be a törülközőt, és a ringbe ugrott, hogy megvizsgálja Anthony áldozatát. - Jézusom, Malory! Nem csodálom, hogy Billy megpróbált lebeszélni a meccsről, miután egy pillantást vetett rád. Mindig azt mondtam, hogy a ring nagyszerű alkalmat nyújt a feszültség levezetésére, de amit te művelsz... - Fogd be a szád, Knighton! - förmedt rá Anthony, és letépte a kezéről a bokszkesztyűt. - Még mit nem! - vágott vissza az idősebb férfi ingerült hangon. - Nem tudom, hol találok még valakit, aki olyan ostoba, hogy ringbe szálljon veled. De addig nem is igyekszem, amíg ágyba nem vitted azt a nőcskét, és meg nem szabadulsz a feszültségtől. Csak akkor gyere vissza! Anthony ennél sokkal kevesebbért is a földre küldött volna valakit, de Knighton az egyik barátja volt. Mégis majdnem leütötte, amiért ennyire közel járt az igazsághoz. Legszívesebben nekiesett volna az előtte álló férfinak. Végül James hangja térítette magához. - Már megint nem találsz méltó ellenfelet, Tony? - De igen, ha még mindig hajlandó vagy kiállni ellenem. - Ilyen bolondnak látszom? - nézett végig a ruházatán James tréfás meglepetéssel. - Pedig azt hittem, hogy sikerült szépen felöltöznöm. Anthony felnevetett, és máris úgy érezte, hogy enyhül a békétlenség a lelkében. - Azt hiszed, hamar elintéznél? - Hát persze. Teljesen biztos vagyok benne, csak most nincs hozzá kedvem. Anthony felhorkant, és emlékeztetni szerette volna, hogy Montieth milyen alaposan helybenhagyta, még akkor is, ha végül ő győzött. Ám mégsem tette, mert nem akart újra összeveszni a bátyjával. - Az az érzésem, hogy követsz engem, kedves bátyám. Mi ennek az oka? - Szeretnék elintézni valamit veled. A ringen kívül, természetesen. Anthony leugrott az emelvényről, és a kabátjáért nyúlt. - Nem baj, ha elmegyünk innen? - Gyere, meghívlak egy italra. - Akár többre is, ha már benne vagy. A White’sban nyugodt délutáni hangulat uralkodott. A hely ideális volt arra, hogy a férfiak

lazítsanak, kikapcsolódjanak, elolvassák a napilapokat, elintézzék az üzleti ügyeiket, megbeszéljék a napi politikai eseményeket, pletykáljanak vagy berúgjanak Anthony például erre készült. Mindezt a nők zavaró jelenléte nélkül, mert ebbe a klubba csak férfiak tehették be a lábukat. Az ebédelők tömege már távozott, és csak a rendszeres látogatók maradtak, akik inkább a klubban laktak, mint a saját otthonunkban. A vacsorázók és a komoly szerencsejátékosok még nem érkeztek meg, bár az asztaloknál már zajlott néhány kártyacsata. - Ki tartotta fenn a tagságomat ennyi éven át? - kérdezte lames, miközben a nagy ablakoktól kicsit távolabb foglaltak helyet, mert tudták, hogy ott hamarosan nagy tömeg gyűlik össze. - Tehát még mindig tag vagy? Azt hittem, hogy az egyik vendégemként jelentkeztél be. - Ne viccelődj állandóan, drága öcsém! Sejtem, hogy Jason és Eddie nem törődtek volna ezzel. Anthony látta, hogy sarokba szorították. - Hát igen. Lehet, hogy egy kicsit érzelgős vagyok. Különben is csak néhány font évente. Nem akartam, bogy kihúzzák a nevedet a listáról. - Vagy biztos voltál abban, hogy előbb-utóbb visszajövök. Anthony megvonta a vállát. - Lehet. Ráadásul nagyon hosszú a várólista. Nem tudtam volna elviselni, ha elhagysz minket, és a Brook’s-hoz pártolsz. - Malory! - csapott le Anthonyra egy ismerőse. A fiatalember nagyon izgatottnak tűnt. Tegnap benéztünk hozzád, de Dobson azt mondta, nem vagy otthon. Hilaryvel fogadtunk, és szerettük volna megtudni az eredményt. Az asszony meglátott egy hirdetést az újságban. Nem fogod elhinni, mi állt benne! Azt írták, hogy megnősültél. Én persze azonnal tudtam, hogy ez nem te vagy, csak egy névrokon. Ugye igazam van? Mondd, hogy csak egy ostoba félreértés történt! Anthony megszorította a kezében tartott poharat, de ettől eltekintve semmilyen jelét nem adta annak, hogy bosszantja a kérdés. - Csak egy ostoba félreértés történt - válaszolta. - Tudtam! - kiáltott fel boldogan a férfi. - Már alig várom, hogy elmondjam Hilarynek. Ennél könnyebben még soha nem nyertem tőle öt fontot. - Bölcs dolog volt ez? - kérdezte James, miután a vörös arcú ismerős távozott. - Képzeld el, milyen vita kerekedik abból, ha elmondja a feleségének, hogy a saját szádból hallotta, hogy nem vagy nős. Jól össze fognak kapni, hogy kinek van igaza. - Mit érdekel engem? - mordult fel Anthony. - Majd ha úgy érzem, hogy nős vagyok, akkor azt fogom mondani. James hátradőlt a széken és elmosolyodott. - Tehát elkezdődtek a problémás hétköznapok? - Fogd be a szád! - Anthony lehajtotta az italát, és elment egy másikért. Egy egész üveggel tért

vissza. - Azt mondtad, hogy valami elintéznivalód van velem. Akkor rajta! Úgy látszik, mostanában ez a sorsom. James úgy döntött, egyelőre nem vesz tudomást erről az érdekes megjegyzésről. - Rendben. Jeremy azt mondta, hogy a Vauxhall nem az ő ötlete volt, hanem a tiéd. Ha le akartál rázni minket az este, akkor miért a kölyöknek szóltál? - Nem éreztétek jól magatokat? - Az más kérdés. Nem szeretem, ha manipulálnak, Tony. - Pontosan ezért üzentem a fiúnak - vigyorgott Anthony. - Magad mondtad, hogy semmit sem tudsz megtagadni tőle, mióta szerető atya lettél. - A pokolba! Igazán megkérhettél volna szemtől szemben, ahelyett, hogy a hátam mögött mesterkedsz. Azt hiszed, annyira érzéketlen vagyok, hogy nem értem meg, ha egy estét az újdonsült feleségeddel akarsz tölteni? - Ugyan már, James! Te is tudod, hogy semmi jóérzés nincs benned. Ha elküldtelek volna otthonról, már csak azért is maradtál volna, hogy megtudd, miért akartam egyedül lenni. - Úgy gondolod? - James kelletlenül elmosolyodott. - Azt hiszem, igazad van. Elképzeltem volna, hogy a kis skót hölggyel meztelenül rohangászol a házban, és akkor nem tudtál volna megszabadulni tőlem. A világ minden kincséért sem maradtam volna le erről. Most már elárulhatod, hogy miért vágytál a meghitt magányra. Anthony egy újabb italt töltött magának. - Már mindegy. Az este nem úgy alakult, ahogyan terveztem. - Tehát mégsem fenékig tejfel a házasság? Anthony lecsapta a poharat a széke mellett álló kis asztalra, és kitört belőle az elkeseredés. - El sem tudod képzelni, hogy mivel vádol! Azt hiszi, hogy lefeküdtem az ostoba kis pincérnővel, akivel akkor este találkoztunk a kocsmában! - Vigyázz a szádra, öcskös. Kedves emlékeim vannak Margie-ról. - Tehát találkoztál vele? - Hát persze, hiszen te is láttad, hogy milyen szemrevaló teremtés volt. Bár a nadrágos kis fúriával szívesebben időztem volna... mindegy. - James is töltött magának egy újabb italt, mert ismét eszébe jutott a harcias teremtés, és bánta az elszalasztott alkalmat. - Miért nem mondtad meg a nejednek, hogy végül én kaparintottam meg a lányt? Azelőtt többször osztoztunk a nőkön, de ízléstelen lett volna még aznap este közösködni. Nem gondolod? - Igazad van, de az én drága feleségem minden ízléstelenséget el tud képzelni rólam. Nem örülök annak, hogy olyasmiért kell magyarázkodnom, amit el sem követtem. Nem vagyok rá hajlandó. Igazán bízhatna bennem. James felsóhajtott. - Tony, még sokat kell tanulnod az ifjú feleségekről.

- Talán már neked is volt nejed, hogy ilyen szakértő vagy? - kérdezte Anthony gúnyosan. - Dehogy! - tiltakozott James. - Csak úgy gondolom, hogy ez nagyon kényes időszak egy nő számára. Most tapasztalja meg az új életformát, amelyhez ezentúl alkalmazkodnia kell, ezért szörnyen bizonytalan és ideges. Bizalom? Ugyan már! Ne feledd, hogy az első benyomás nagyon mély nyomot hagy a lelkükben. Gondolkodj ezen, öregfiú! - Fogalmad sincs, hogy miről fecsegsz itt összevissza. Mikor találkoztál utoljára egy igazi úri hölggyel? Hawke kapitány egészen más nőcskék iránt érdeklődik. - Azért nem egészen. Igaz, hogy sok hátránya van annak, ha az ember egy csapat gonosztevő vezére. Például kénytelen szerényebb intézményeket és szórakozóhelyeket látogatni. Ám az ízlésem nem különbözik a tiédtől. Nekem mindegy, hogy hercegnő vagy szajha, az a lényeg, hogy csinos és készséges legyen. Ráadásul nem telt el annyi év, hogy ne emlékeznék a hercegnők sajátosságaira. Egy szempontból minden nő egyforma, kedves öcsém. A féltékenység tűzokádó sárkánnyá teszi őket. - Féltékenység? - motyogta Anthony kifejezéstelen arccal. - Hát persze, hogy az a baj! - Nem gondoltam volna... most, hogy említetted... Talán ezért ennyire makacs. Olyan mérges, hogy nem is lehet vele beszélni. - Tehát Knightonnak igaza volt. - James kacagni kezdett. - Hová tűnt a kifinomult ravaszságod, öcsém? Elég gyakorlatod van már az ilyen ügyekben, mégsem tudod, hogy... - Te beszélsz? - vágott közben Anthony ingerülten. - Kinek rúgtak a sípcsontjába a minap? Hová tűnt Hawke kapitány ügyes... - A pokolba, Tony! - mordult fel James. - Ha állandóan ezt a nevet hajtogatod, a végén még felakasztanak. Ne feledd, hogy Hawke meghalt. Anthony jobb kedvre derült, mert sikerült a bátyját felbosszantania. - Nyugodj meg, öregfiú! Ezek a fickók nem tudják, hogy miről beszélek. Ugyanakkor megértem az aggodalmadat. Ha már olyan ügyesen sikerült eltenned láb alól szegény kapitányt, akkor nyugodjon békében. Erről még soha nem beszéltél. Mi történt a többi gazfickóval? - Néhányan elmentek, és a saját életüket élik tovább. Mások azonban a Maiden Anne-en maradtak, pedig már nem halálfejes lobogó alatt hajózik. Csak addig maradnak a kikötőben, amíg újra vitorlát nem bontunk. - Mikor jön el végre ez a vidám pillanat? - Nyugodj meg, öregfiú! - James nagy élvezettel ismételte Anthony iménti szavait. - Nagy élvezettel figyelem a vergődésedet, és eszem ágában sincs még távozni.

30. fejezet Délután ötkor George Amherst kisegítette a két Malory fivért a kocsiból, a Piccadillyn álló ház előtt. A férfiak bizony rászorultak a segítségére. George azóta mosolygott, amióta a White’s-ban találkozott velük, és elsimította a nézeteltéréseket, amelyeket okoztak. Nem tudta visszatartani a mosolyát, mert még soha nem látta Anthonyt ilyen részegnek. A férfi azt sem tudta, hogy merre kell lépnie. Jamest is mulatságosnak tartotta, amiért jól szórakozott Anthony állapotán, pedig ő is kapatos volt. - A hölgynek nem fog tetszeni - jelentelte ki James, és átölelte az öccse vállát, mire mind a ketten majdnem elestek. - Kinek? - kérdezte felháborodottan Anthony. - A feleségednek. - A feleségemnek? A két férfi vészesen imbolyogni kezdett, ezért George megragadta Anthonyt, és az ajtó felé irányította őket. - Ez remek! - nevetett fel jóízűen George. - Majdnem kirúgattad magad a White’s-ból, mert megverted Billingset, pedig a szegény fickó csak gratulálni akart a házasságkötésed alkalmából. Most pedig nem is emlékszel arra, hogy megnősültél. Még George sem szokta meg a gondolatot. Elállt a szava, amikor reggel Anthony benézett hozzá, és személyesen közölte vele a hírt, hogy ne az újságokból értesüljön róla. - Ha nevetni merészelsz, George... ha csak egyetlen tréfás megjegyzést teszel... egy életre átalakítom az orrod formáját! - rázta meg az ujját Anthony fenyegető komorsággal. - Azért történt meg, mert elment az eszem. Csak semmi gratuláció! Inkább részvétnyilvánításra van szükségem. Azután nem volt hajlandó többet elárulni az ügyről. Azt sem, hogy ki a szerencsés választott, miért vette el feleségül, és miért kesereg miatta ilyen rövid idő után. George nem is hitte el, hogy a barátja valóban megbánta a nősülést, hiszen akkor nem vonszolta volna magával, hogy megtalálják a lány unokatestvérét, aki veszélyt jelent rá nézve. Egyértelmű volt, hogy a férfi meg akarja védeni a nejét, ugyanakkor nem óhajt beszélni róla. Egész nap látszott rajta, hogy forr a méregtől. George örült, hogy nem találták meg azt a fickót, akit Anthony keresett. Nem szívesen nézte volna végig a jelenetet, ha valahol rábukkannak. Később, amikor George kisegítette őket a White’s ajtaján, James egyik megjegyzése megvilágította a helyzetet. - Most emberedre akadtál, Tony. Végre valaki, aki ugyanolyan indulatos és hajthatatlan, mint

te. Nem is baj, ha ilyen a feleséged, legalább nem fogsz ellustulni, öregfiú. James jót nevetett a saját megjegyzésén, még akkor is, amikor Anthony mérgesen a fejéhez vágta: - Majd ha egyszer te is megnősülsz, remélem olyan kedves feleséget találsz, mint az a kis kígyó, aki jól megrúgott, ahelyett, hogy megköszönte volna a segítségedet. George kopogni készült, de az ajtó azonnal kinyílt, és a küszöbön felbukkant a szenvtelen arcú Dobson. A lakáj nem tudta leplezni sértett döbbenetét, amikor James elengedte Anthonyt, és úgy döntött, hogy Dobson válla sokkal megbízhatóbb támaszt nyújt neki. - Hol van Willis, drága barátom? - szólt oda a lakájnak. - Azt hiszem, segítségre lesz szükségem, hogy levegyem a csizmámat. Nem csak ebben szorul segítségre, gondolta George vigyorogva, miközben nézte, ahogy a cingár Dobson megpróbálja a nála sokkal nagyobb termetű férfit a lépcső felé vezetni. Neki Anthonyval kellett megküzdenie. - Szólnod kéne néhány szolgának, Dobson - javasolta George. - Sajnos nem lehet - szuszogta Dobson, és nem is nézett hátra. - Az úrnő megbízta őket valamivel, uram. - A pokolba! - kapta fel a fejét Anthony. - Mit képzel ez a nő, hogy elküldi az én... George megbökte a férfi oldalát, hogy elhallgattassa. A szóban forgó nő ugyanis éppen megjelent a szalon ajtajában, és csípőre tett kézzel méregette őket. Világosbarna szeme fenyegetően villogott. George nagyot nyelt. Ő lenne Anthony felesége? A hölgy lélegzetelállítóan szép volt - és rendkívül dühös. - Elnézését kérem, Lady Malory - szólalt meg bizonytalan hangon George. - A két urat meglehetősen spicces állapotban találtam, és úgy gondoltam, haza kell hoznom őket, hogy kialudjak a mámoraikat. - Maga kicsoda, uram? - érdeklődött Roslynn hűvös hangon. George-nak nem maradt ideje válaszolni, mert Anthony gúnyos pillantást vetett a feleségére, és megszólalt: - Ugyan, kedvesem. Ne mondd, hogy nem ismered a jó öreg George-ot. Ő tehet arról, hogy nem bízol a férfinemben. George elpirult, amikor a lány összehúzott szemmel végigmérte. - A csudába, Malory! - sziszegte, és lelökte a válláról Anthony karját. - Most a feleséged gondjaira bízlak. A tréfás megjegyzésed után nem foglalkozom veled többé. - George nem tudta, hogy a barátja miért tette a furcsa kijelentést, de akkor sem illik így bemulatni egy jó barátot egy feleségnek. Roslynn felé fordulva biccentett a fejével. - Majd egy másik alkalommal, Lady Malory. Remélhetőleg kellemesebb körülmények közötl fogunk találkozni. - A férfi dühösen távozott, és még az ajtót sem csukta be maga után. Anthony értetlenül nézett utána, és igyekezett megtartani az egyensúlyát a hall közepén.

- Valami rosszat mondtam, George? James ezen olyan jóízűt kacagott, hogy Dobsonnal együtt megbotlottak, és két lépcsőfokot estek vissza. - Bámulatos vagy, Tony. Vagy nem emlékszel semmire, vagy többre emlékszel, mint kéne. Anthony megfordult, és Jamesre meredt, aki már félúton járt az emelet felé. - Mi a csudát akarsz ezzel mondani? - kérdezte csodálkozva, mire a bátyja még hangosabban hahotázott. Amikor úgy tűnt, hogy Anthony arcra bukik, Roslynn odasietett hozzá, a nyaka köré fonta a karját, és átfogta a derekát. - Hogy tehettél ilyet? - kérdezte morogva, és elindult vele a lépcső felé. - Tudod, hogy hány óra van? És te mégis ilyen állapotban jössz haza! - Persze, hogy tudom - válaszolta sértett hangon a férfi. - Pontosan... Nem mindegy, hogy mennyi az idő? Hová mennék haza, ha ez a saját házam? A férfi megbotlott az első lépcsőfokban, és magával rántotta Roslynnt is. Mindketten elterültek a földön. - A pokolba! Legszívesebben itt hagynálak! Anthony olyan zavarodott volt, hogy félreértette a lány felháborodott felkiáltását. Átölelte, és olyan erővel szorította magához, hogy a lány alig kapott levegőt. - Nem mész sehová, Roslynn. Nem engedem! A lány meglepődve nézett rá. - Isten őrizzen a részeges és ostoba alakoktól! - mondta kétségbeesetten, és kiszabadult az ölelésből. - Gyere, te bolond férfi. Állj fel! Valahogy sikerült felvinnie a férfit a hálószobájába. Amikor Dobson megjelent az ajtóban, a lány elküldte, maga sem tudta, miért. Pedig jól jött volna a segítség. Ugyanakkor furcsa volt ez a szokatlan helyzet, hogy Anthony ilyen kiszolgáltatott, és nem tudja ellátni magát. Miután elmúlt az első haragja, már kezdte élvezni a kalandot. Hízelgett a hiúságának, hogy a férfi valószínűleg miatta kerüli ilyen állapotba. Vagy nem? - Elmondanád, hogy miért jöttél haza részegen fényes nappal? - kérdezte, miközben a férfinak háttal állva két lába közé fogta az egyik csizmát, hogy lecibálja róla. - Részegen? Istenem, asszony! Ez nagyon visszataszító szó. Egy úriember nem részeg. - Akkor minek nevezzem? A férfi a másik lábával meglökte Roslynnt, hogy megszabaduljon a csizmától. - Hát, a helyes szó... Mi is... - Részeg - ismételte meg a lány önelégülten. A férfi felmordult, és amikor Roslynn megragadta a másik csizmát, egy kicsit erősebben rúgta meg a fenekét. A csizma a lány kezében maradt, és majdnem orra bukott. Gyorsan megpördült, és

gyanakvó pillantást vetett a férfira, aki ártatlan arccal mosolygott rá. A lány ledobta a csizmát, visszalépett az ágyhoz, és gombolni kezdte a férfi kabátját. - Nem válaszoltál a kérdésemre, Anthony. - Mi volt a kérdés? - Miért vagy ebben a visszataszító állapotban? A férfi most nem sértődött meg. - Ugyan már, drágám! Miért szokott egy férfi felönteni a garatra? Elveszítette a vagyonát, meghalt egy rokona, vagy üres az ágya. Most a lányon volt a sor, hogy ártatlan szemmel nézzen a férjére. - Meghalt valaki? A férfi megragadta a lány csípőjét, és egy kicsit közelebb húzta magához. Mosolygott, de a szemében nem volt vidámság. - Ha a tűzzel játszol, megégeted magad, kedvesem! - figyelmeztette. Roslynn megragadta Anthony sálját, és visszalökte a férfit az ágyra. - Aludd ki a mámorodat, kedvesem. - Azzal sarkon fordult. - Kegyetlen asszony vagy, Roslynn Malory - szólt utána a férfi. A lány határozott mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót.

31. fejezet Anthony hasogató fejfájással, szitkozódva ébredt, felült, meggyújtotta az ágya mellett lévő lámpát, és hatalmasat káromkodott. A kandallópárkányon álló óra szerint néhány perccel múlt két óra. Az ablak sötét volt, ezért azonnal rájött, hogy éjjel kettő van. Tehát felébredt az éjszaka kellős közepén, a feje szét akar esni a fájdalomtól, és még több óra múlva lesz csak reggel! Mi az ördög ütött belé? Nem lett volna szabad ennyire elengednie magát. Halványan emlékezett arra, hogy a jó öreg George hazahozta, és az is rémlett, hogy megverte Billingset - a csudába! Nem kellett volna. Billings jó ember. Majd bocsánatot kell kérnie tőle, méghozzá nem is egyszer. Vajon George-ot is magára haragította? Anthony erre nem emlékezett. Zavart pillantással végignézett magán, és elhúzta a száját. Micsoda gonosz nőszemély! Legalább levetkőztethette, és betakarhatta volna, mivel miatta rúgott be. Vajon zokon vette? Erre sem emlékezett. Anthony előrehajolt, és óvatosan megdörzsölte a halántékát. Számba vette a lehetőségeit. Megpróbálhat újra elaludni, de ehhez nem sok reményt fűzött. Már így is sokkal többel aludt, mint szokott. Felöltözhet, és visszamehet a White’sba kártyázni - ha a délutáni jelenet után egyáltalán beengedik. Esetleg átveszi a felesége elviselhetetlen viselkedését, és felébreszti. Aztán majd meglátja, hogy mi sül ki belőle. Ezt az ötletet is elvetette, mert olyan rosszul érezte magát, hogy akkor sem akarna tőle semmit, ha az asszony hirtelen megenyhülne iránta. Anthony felnevetett, és eltorzult az arca a fájdalomtól. Legjobb, ha azon kezd el munkálkodni, hogy reggelre megszabaduljon a másnaposságától. Szívesen vett volna egy fürdőt, de nem akarta ilyen képtelen időpontban felébreszteni a szolgákat. Végül úgy döntött, hogy eszik valamit. Óvatos mozdulatokkal hagyta el a szobáját, mert úgy érezte, hogy minden lépés visszhangzik a fejében. A hallban megállt, mert észrevette, hogy James szobájából fény szűrődik ki. Bekopogott, és a választ meg sem várva belépett. James a fejét a kezébe temetve, meztelenül ült az ágya szélén. Anthony legszívesebben elnevette volna magát, de még idejében becsukta a száját. A gondolattól is megfájdult a feje. James fel sem nézett, mintha nem érdekelné, hogy ki hatolt be a hálószobájába. - Egy hangos szó, és vége az életednek - szólalt meg halkan, de fenyegetően. - Neked is egy kisember kalapál a fejedben, öregfiú? James lassan felemelte a fejét. A pillantásával ölni lehetett volna. - Legalább egy tucat, és mindegyikről te tehetsz, te nyomorult...

- Még mit nem! Te ajánlottad fel, hogy meghívsz egy italra, ezért csak nekem lehet okom... - Egy italra, és nem több üvegre, te tökfilkó! A hangos megjegyzés hallatán mindketten megrándultak a hasogató fájdalomtól. - Azt hiszem, igazad van. - Még szép, hogy elismered - mordult fel James, és tovább dörzsölte a halántékát. Anthony óvatosan elmosolyodott. Nevetséges, hogy milyen merényletet követtek el a saját testük ellen. James mégsem tűnt elgyötörtnek. Anthony meglepetten nézett végig rajta. Akkor látta utoljára meztelenül a bátyját, amikor berontott annak a grófnénak a hálószobájába, és figyelmeztette őket, hogy a férje éppen felfelé tart a lépcsőn. Ez már jó tíz évvel ezelőtt történt, és James azóta alaposan megváltozott. Erősebb és robusztusabb lett. A karján, a mellkasán és a lábán csak úgy dagadtak az izmok. Bizonyára attól, hogy tíz évig kalózkodott, és a hajó kötélhágcsóin közlekedett. - Nem is tudtam, hogy ilyen tagbaszakadt vagy, James. James megrázta a fejét, mert váratlanul érte ez a megjegyzés. Ezután végignézett magán, majd Anthonyra pillantott és elmosolyodott. - A hölgyek nem bánják. - Azt elhiszem! - nevetett fel Anthony. - Nincs kedved kártyázni? Képtelen vagyok már aludni. - Csak nehogy felnyiss egy üveg konyakot. - Isten őrizz! Inkább egy kávét szeretnék, és most jut eszembe, hogy tegnap nem is vacsoráztunk. - Adj néhány percet, és találkozzunk a konyhában. Amikor Roslynn leült reggelizni, a szeme álmos volt egy újabb nyugtalan éjszaka után. Most a saját hibájából. Gyötörte a bűntudat, hogy milyen csúnyán bánt Anthonyval tegnap délután. Legalább levetkőztethette, és kényelembe helyezhette volna, ahelyett hogy otthagyja, és még arra sem veszi a fáradságot, hogy betakarja. Hiszen a férje! Jól ismeri a testét, és nem jött volna zavarba, ha meglátja. Legalább hatszor elhatározta, hogy bemegy hozzá, és bepótolja a mulasztását, de mindig meggondolta magát. Attól tartott, hogy a férfi felébred, és félreérti a törődését. Miután lefeküdt, már nem akart hálóingben belépni a férje szobájába. Azt minden bizonnyal félreértelmezné. Bosszantotta, hogy ennyire gyötri a bűntudat. Egyáltalán nem sajnálta a férfit. Az ő baja, ha berúg, és a feleségét akarja hibáztatni érte. Viselje csak el a szörnyű másnaposságot, ha ilyen ostobán viselkedett. Mindenki megfizet a kicsapongásért. Akkor miért tölti a fél éjszakát azzal, hogy elképzeli, amint a férje kiszolgáltatottan hever az ágyán? - Ha olyan rossz az étel, hogy haragos arccal nézed a tányérodat, akkor inkább a klubban

reggelizem. Roslynn felpillantott, és nagyon meglepte Anthony hirtelen felbukkanása. - Semmi baj nincs az étellel - válaszolta mogorván. - Remek! - kiáltott fel a férfi vidáman. - Akkor nem bánod, ha csatlakozom? Meg sem várta a választ, a tálalóhoz lépett, és alaposan megpakolta a tányérját. Roslynn nem tudta levenni a szemét magas alakjáról, amelyen kifogástalanul állt a sötétbarna hosszú kabát, a szarvasbőr nadrág és a magas szárú csizma. Igazságtalan, hogy ilyen egészségtől kicsattanóan és fenségesen néz ki ma reggel. A lány arra számított, hogy nyomorultul érzi majd magát, és átkozza a saját ostobaságát. - Későn keltél - jegyezte meg Roslynn csípős hangon, és villájával beledöfött egy kolbászba. - Most jöttem vissza a lovaglásból. - A férfi leült vele szemben, és érdeklődve vonta fel a szemöldökét. - Csak most ébredtél, drágám? Jó, hogy még nem harapott bele a kolbászba, mert megfulladt volna a férfi ártatlan hangon feltett kérdésétől. Meg akarja fosztani attól az örömtől, hogy megmondja a véleményét a tegnapi méltatlan viselkedéséről? Miért néz úgy ki, mintha még soha életében nem aludt volna ilyen jól? Anthony nem várt választ, és nem is kapott. Kék szemével csúfondárosan nézte, ahogy Roslynn dühödten nekiesik a tányérján lévő ételnek, és nem vesz róla tudomást. A férfi nem hagyta magát. - Észrevettem egy új szőnyeget a hallban. A lány nem nézett fel, pedig sértőnek tartotta, hogy a férfi szőnyegnek nevezi a perzsaszőnyeg mintáját utánzó, méregdrága falikárpitot. - Érdekes, hogy tegnap nem tűnt fel. Gratulálok, kedvesem, mosolygott a férfi magában. Úgy látszik, a lány mindenképpen köszörülni akarja rajta a nyelvét. - És egy új Gainsborough-festményt is - folytatta a férfi könnyedén, a falon függő csodálatos festményre pillantva. - Az új rózsafa ebédlőszekrény és étkezőasztal is hamarosan megérkezik. A lány még mindig a tányérra szegezte a tekintetét, de a férfi észrevette a változást a viselkedésében. Már nem elfojtott harag látszott rajta, hanem önelégült káröröm. Anthony majdnem hangosan felnevetett. Istenem, milyen átlátszó az ő kedves felesége! Jól tudta, hogy milyen ellenszenvvel viseltetik iránta, és a téma iránt, amellyel a közös étkezésüket kezdték, ezért nem volt nehéz kitalálnia, hogy most miben sántikál. Ismerte jól ezt a trükköt. A feleség azt akarja, hogy a férj fizessen az őt ért sérelmekért. Roslynn korábbi megjegyzéseiből már tudta, hogy az asszony szerint az ő pénztárcája nem viselne el túl sok sérelmet. - Látom, kicsit felújítod a házat. Igazam van? A lány alig láthatóan megvonta a vállát, és mézes-mázos hangon válaszolt. - Tudtam, hogy nem lesz kifogásod ellene.

- Nincs is, kedvesem. Már magam is javasolni akartam. A válasz hallatán a lány felkapta a fejét. - Örülök neki, mert csak most kezdtem el - vágta rá. - Megnyugtatlak, hogy nem fog olyan sokba kerülni, mint gondoltam. Eddig csak négyezer fontot költöttem. - Nagyon helyes. Roslynn a férfira meredt, és nem akart hinni a fülének. Nem számított ilyen közönyös válaszra. Talán a férfi azt hiszi, hogy a saját pénzét költi? Nos, majd eláll a szava, amikor megérkeznek a számlák! A lány felállt, és a tányérra hajította a szalvétát. Annyira felbőszítette a férfi viselkedése illetve nyugalma -, hogy egy perccel több időt sem szándékozott a társaságában tölteni. Mégsem távozhatott szó nélkül, ahogyan szerette volna. A tegnap történtek után nem akart még egy kínos jelenetet, amikor vendége lesz. - Frances ma nálunk vacsorázik. Ha esetleg kivételesen korán jössz haza, és csatlakozol hozzánk, akkor szeretném, ha józan lennél. Anthony elfojtotta a mosolyát. - Megint erősítésre van szükséged, drágám? - Ezt kikérem magamnak! - válaszolta a lány fagyos fensőbbséggel, és peckesen az ajtóhoz vonult. Ott megállt, visszafordult, és barátságtalan pillantással végigmérte a férfit. - Egyébként közlöm magával, uram, hogy nem minden férfi iránt vagyok bizalmatlan, mint ahogy azt a tegnapi bemutatkozás során a barátjának említette. Csak a nőcsábászokban és a modortalan alakokban nem bízok.

32. fejezet - Ő az, uram. Geordie Cameron a mellette álló alacsony, bajuszos férfihoz fordult, és legszívesebben felpofozta volna. - Melyik, te ostoba fajankó? Ketten vannak! Wilbert Stow-nak a szeme sem rebbent a skót nyers szavai hallatán. Megszokta már. Elviselte a türelmetlenségét, az ingerültségét és a durvaságát. Ha Cameron nem fizetné meg ilyen jól, már rég megmondta volna neki a magáét. Sőt, a nyomaték kedvéért a torkát is elvágta volna. Ám a férfi nagyon sok pénzt adott neki. A harminc angol font Wilbert Stow számára egy egész vagyonnak számított. Ezért most is lakatott tett a nyelvére, és nem törődött a sértegetésekkel. - A fekete hajú - közölte alázatos hangon. - Az övé a ház. Sir Anthony Malory a neve. Geordie a távcsövet az utca másik oldalára irányította, és közelebbről szemügyre vette Anthony arcát, amint az ajtó felé fordulva mond valamit egy szőke fickónak. Tehát ő kérdezősködik már napok óta utána a kocsmákban. Ő rejtegeti Roslynnt. Geordie jól tudta, hogy a lány a házban van, bár még egyszer sem mutatkozott az ajtón kívül, mióta Wilbertet és Thomas nevű öccsét felbérelte, hogy figyeljék a házat. Biztosan ott van, mert ide küldték a ruháit. Az a Grenfell nevű nő is kétszer itt járt már. Roslynn azt hiszi magáról, hogy okos, és titokban megbújhat a házban. Pedig sokkal könnyebb volt itt lesni rá, hiszen az utca oldalán ott a Green Park, és a sok fa remek rejtekhelyet nyújt. Nem úgy, mint amikor a South Audley Streeten kellett vesztegelniük egy kocsiban, ahol könnyen gyanússá válhattak. Roslynn egy lépést sem tehet Wilbert vagy Thomas tudta nélkül, akik egy üres kocsit tartottak készenlétben az utca végében, hogy azonnal a nyomába eredjenek, ha mégis előjönne. Csak idő kérdése volt az egész. Addig ezt az angol ficsúrt veszi kezelésbe, aki miatt az elmúlt öt napban kétszer is szálláshelyet kellett változtatnia, mert állandóan utána szaglászik. Most már tudja, hogy néz ki, ezért könnyű lesz elbánni vele. Geordie leengedte a távcsövet és elmosolyodott. Nemsokára megfizetsz minden bajért és bosszúságért, aranyom. Meg fogod bánni, hogy ujjat húztál velem, akárcsak az ostoba anyád és a nagyapád, akik már remélhetőleg a pokol lüzén égnek. - Kérsz még egy likőrt. Frances? Frances a majdnem teli poharára tekintett, majd Roslynnra, aki már töltötte is magának az

aranyló italt. - Nyugodj meg, Ros. Ha eddig nem jött meg, akkor már nem is fog. Roslynn a barátnőjére pillantott a válla fölött, és mosolyogni próbált, de nem sok sikerrel. - Arra a következtetésre jutottam, hogy Anthony mindig a legváratlanabb pillanatban toppan be. Azért, hogy idegesítsen. - Ideges vagy? Roslynn felnevetett, de a hang inkább hasonlított egy rosszkedvű sóhajhoz, mint szívből jövő neveléshez. Nagyot kortyolt a likőrből, majd visszaült Frances mellé a vadonatúj szófára. - Tudom, hogy nem kéne. Biztosan nem viselkedne botrányosan, hiszen itt vagy, és jó előre figyelmeztettem, hogy jönni fogsz. - Akkor? Roslynn végre elmosolyodott, bár mosolya meglehetősen fájdalmasra sikeredett. - Mindig más és más hangulatban van. Soha nem tudom, hogy mire számíthatok. - Ebben nincsen semmi különös, kedvesem. Nekünk is gyakran változik a hangulatunk. Hagyd abba az aggodalmaskodást. Inkább mondd el, hogy mit szólt az új berendezéshez. Roslynn kacagása Francesra is átragadt. - Még nem látta. Frances tágra nyitotta a szemét. - Tehát nem hagyta jóvá a döntésedet, mielőtt cselekedtél? De ezek a bútorok olyan... - Finomak és nőiesek? Frances halkan felkiáltott, amikor meglátta Roslynn ravasz szemvillanását. - Te jó ég, ezt szándékosan tetted! Abban reménykedsz, hogy nem fog neki tetszeni! Roslynn körülnézett az egykor férfias helyiségben, amelyet az elragadó selyemfa bútorok teljesen megváltoztattak. Most már jobban hasonlított egy szalonhoz, amely egyértelműen a nők birodalma. A bútorokat egy olyan gyártótól vásárolta, amely nagy hangsúlyt fektet a finom eleganciára, főleg a formák és a díszítések terén. A lánynak különösen tetszett a két szófa és a fotelok faragása és aranyozása, de elragadónak tartotta a bútorok olívazöld alapon ezüst virágmintás szaténbrokát huzatát is. A színek nem voltak igazán nőiesek, mert úgy döntött, hogy ebben az egyben hajlandó engedni. A szalon díszítése viszont egyértelműen feminin hangulatot árasztott. A tapétát még nem választotta ki. - Nem hiszem, hogy Anthonynak kifogása lesz ellene, Frances. Ha mégis, akkor sem fog érte szólni. Ő már csak ilyen. - A lány megvonta a vállát. - Ha mégis tiltakozik, akkor persze megszabadulok ezektől a bútoroktól, és veszek mást helyettük. Frances a szemöldökét ráncolta. - Túlságosan hozzászoktál ahhoz, hogy ne foglalkozz az árakkal. Elfelejted, hogy a férjed nem olyan gazdag, mint te.

- Nincs igazad. Ezt az egy dolgot nem felejtem el soha. A komor kijelentés hallatán Frances felsóhajtott. - Ahogy gondolod. Remélem, tudod, hogy mit csinálsz. A férfiak néha furcsán viszonyulnak a pénzügyekhez. Egyesek elveszítenek húszezer fontot, és fel sem veszik. Mások viszont ugyanezért az összegért képesek öngyilkosságot elkövetni. - Ne aggódj, Frances. Anthony egészen biztosan a nemtörődöm férfiak közé tartozik. Adhatok még egy italt vacsora előtt? Frances a még mindig félig tele poharára pillantott. Roslynné már megint üres volt. A nő megrázta a fejét, de nem azért, mert a lány válaszára akart felelni. - Ne idegeskedj, Ros. Látom rajtad, hogy aggódsz amiatt, mit fog szólni. Nagyon... kiállhatatlan volt, amikor vitáztatok? Tudod, amiről nem akarsz beszélni... - Nem vita volt - válaszolta Roslynn merev arccal. - Ráadásul amióta elvett feleségül, egyfolytában kiállhatatlan. - Te sem voltál nagyon kedves hozzá, amikor legutóbb együtt láttalak titeket. Az ő hangulata pont olyan volt, mint a tiéd, kedvesem. A találó megállapítás hallatán Roslynn elhúzta a száját. - Mivel úgy tűnik, hogy nem fog velünk vacsorázni, a bátyja meg az unokaöccse pedig nincs itthon, ezért csak ketten vagyunk. Biztosan találunk majd kellemesebb beszédtémát is. Frances beleegyezően mosolygott. - Majd igyekszünk. Roslynn is elmosolyodott, és kezdett oldódni a feszültsége. Frances jó hatással volt rá, még akkor is, ha nem minden tanácsát hallotta szívesen. Lerakta a poharát és felállt. - Gyere. Ha többet iszunk, nem fogjuk érezni az étel ízét, amelyet a kitűnő szakácsunk készített. Dobson már vár ránk, hogy az ebédlőbe vezessen, és szóljon a személyzetnek. Majd nézd meg az új asztalt, amit délután hoztak. Olyan elegáns, hogy még a legkényesebb ízlésnek is megfelel. - Gondolom, egy vagyonba került. - Valóban - nevetett fel vidáman Roslynn. Egymásba karolva távoztak a szalonból, és beléptek a kis étkezőhelyiségbe, amely azelőtt csak egy reggelizőszoba volt, mivel Anthony a nősülése előtt ritkán étkezett otthon. Tulajdonképpen a házasság után is megtartotta ezt a szokását. Ekkor Roslynn hirtelen megtorpant, mert észrevette, hogy Dobson az ajtóhoz siet, és beengedi Anthonyt. A lány megdermedt. Ezt hogy merte megtenni? Szándékosan magával hozta George Amherstet, pedig jól tudta, hogy Frances itt van! George-on látszott, hogy ő sem számított erre, mert a földbe gyökerezett a lába, amikor megpillantotta a hölgyeket.

- Remek! - kiáltott fel Anthony vidáman, miközben a kalapját és a kesztyűjét átnyújtotta a merev arcú lakájnak. - Látod, George? Épp idejében érkeztünk a vacsorához. Roslynn keze ökölbe szorult. Frances még ennél is hevesebben reagált. Elsápadt, elengedte Roslynn karját, és egy halk kiáltással visszarohant a szalonba. Anthony megveregette a barátja hátát, aki még mindig zavarodottan állt a helyén. - Mit állsz itt, mint egy ostoba szamár? Menj utána! - Nem! - csattant fel Roslynn, mielőtt George megmozdulhatott volna. - Nem volt még elég, amit tett vele? Megvető pillantásával szinte a porba sújtotta a szerencsétlen férfit, aki mégsem futamodott meg, hanem habozás nélkül a szalon felé indult. Roslynn a nyomába akart eredni, hogy az orra előtt becsapja az ajtót, és nem számított Anthony közbeavatkozására. A férfinak sikerült hamarabb odaérnie a szalonajtóhoz, ahol határozott mozdulattal derékon ragadta a lányt, és már vezette is a lépcső felé. Roslynnt felháborította a férfi erőszakos viselkedése. - Engedj el, te... - Vigyázz a szavaidra, drágám! - jegyezte meg a férfi könnyedén. - Már elég visszataszító jelenetet rendeztünk itt a hallban, a szolgák nagy örömére. Nincs szükség egy újabbra. A férfinak teljesen igaza volt, ezért a lány lehalkította a hangját, de ugyanolyan dühvel folytatta. - Ha nem... A férfi most az ujját az ajkára szorította. - Figyelj rám, drágám! Lady Frances nem hajlandó meghallgatni a barátomat. George-nak itt végre alkalma nyílik arra, hogy beszéljen vele, mégpedig zavartalanul. - A férfi elhallgatott, majd mosolyogva folytatta: - Ugye, milyen ismerős helyzet? - Egyáltalán nem! - morogta a lány. - Én ugyanis meghallgattalak. Csak nem hittem neked. - Makacs csitri! - korholta gyengéden a férfi. - De nem bánom. Velem jössz, amíg átöltözöm a vacsorához. A lánynak nem maradt más választása, mint engedelmeskedni, mivel a férfi már vitte is fel a lépcsőn. Amikor a férfi szobájába értek, a lány ellökte magától a férjét, és észre sem vette, hogy Willis az ágy mellett áll. - Ennél nincs is utálatosabb dolog! Így felvonszolni valakit a lépcsőn! - fakadt ki a lányból az őszinte felháborodás. - Örömmel hallom - válaszolta a férfi könnyedén. - Féltem, hogy azt tartod a legutálatosabbnak, amikor... - Azonnal fogd be a szád! A lány félrelökte a férfit, és az ajtó felé indult. Ám Anthony felkapta a derekánál fogva, és a

kandalló mellett álló fotelba ültelte. Kezét a két karfára tette, és olyan közel hajolt, hogy a lánynak hátra kellett dőlnie, ha meg akarta tartani a köztük lévő távolságot. A férfi arcán már nyoma sem volt a jókedvnek. Nagyon komolynak látszott. - Maradj nyugton, kedvesem, különben kénytelen leszek idekötözni téged. - A szemöldökét kissé felvonva hozzátette. - Világos? - Úgysem tennéd meg! - Biztos lehelsz benne, hogy igen. A lány dacosan összeszorította az ajkát, miközben farkasszemet néztek egymással. Mivel Anthony nem mozdult, és továbbra is fenyegetőn hajolt fölé, Roslynn úgy gondolta, jobb, ha most beadja a derekát. Nem szólt egy szót sem, csak lesütötte a szemét, és felhúzott lábbal kényelmesen elhelyezkedett a fotelban. Anthony elfogadta a lány néma engedelmességét és felegyenesedett. A jókedve viszont nem tért vissza. Azzal, hogy George-nak segített, sokat ártott a saját ügyének. Lehet, hogy az idő múlásával Roslynn haragja csillapodott volna, de most újra fellángolt. Nem baj. Ennyi év után George igazán megérdemli ezt az esélyt. Mi van, ha Roslynn még néhány hétig neheztel rá emiatt is? Gyötrelem... Olyan komor arccal fordult el a foteltól, hogy az inasa önkéntelenül hátrált néhány lépést. Anthony csak ekkor vette észre a jelenlétét. - Köszönöm, Willis. - A férfi hangja fakó volt, mert csak így tudta leplezni a lelkében háborgó érzelmeket. - Ma is jó ízléssel választottad ki a vacsorához illő öltözéket. Amikor a lány meghallotta ezt a kijelentést, felkapta a fejét, és dühödt pillantása először Willisre, majd az ágyra kikészített ruhákra esett. - Tehát az inasod tudta, hogy hazajössz vacsorára? - Természetesen, drágám - válaszolta Anthony, és levette a kabátját. - Mindig tudatom Willisszel, hogy mikorra várhat, ha előre ismerem a napi teendőimet. A lány vádlón nézett Willisre, mire a férfi még jobban elpirult. - Szólhatott volna nekem - jegyezte meg a lány sértett hangon. - Ez nem a feladata. - Te is szólhattál volna! Anthony hátranézett a válla fölött. Nem tudta, hogy érdemes-e tovább fokozni a lány haragját egy ilyen kis nézeteltérés miatt. - Igazad van, drágám. Meg is tettem volna, de ma reggel duzzogva elrohantál az asztaltól. A lány szeme szikrákat szórt. Lábát a padlóra tette, és félig felemelkedett a fotelból. Ekkor azonban eszébe jutott a férfi fenyegetése és visszaült. A hangja azonban nem veszített a harciasságából. - Ez nem igaz. Hogy merészelsz ilyet állítani?

Anthony ismét a lányra nézett, és ajka mosolyra húzódott. - Akkor minek nevezzük, amit tettél? Mielőtt a lány válaszolhatott volna, a férfi kibújt az ingéből. Roslynn olyan gyorsan elfordult, hogy Anthony majdnem felnevetett. Ez a téma határozottan jót tett a hangulatának. Kár, hogy a lányt egyáltalán nem vidította fel. Azt pedig figyelemreméltónak tartotta, hogy nem akarja nézni, ahogy levetkőzik. Leült az ágy szélére, hogy Willis levehesse a csizmáját, de közben nem vette le a szemét a feleségéről. Ma este új frizurát hordott, amely a szokásosnál kihívóbb volt. Magasra fésült kontyából apró tincsek lógtak ki, és bájosan keretezték az arcát. Milyen régen nem túrt bele az aranylóan vörös hajzuhatagba! Mikor csókolta meg utoljára a nyaka bársonyos bőrét? A lány elfordította a fejét, és a férfi most oldalról látta a testét. Főleg mellének szelíd halma vonta magára a figyelmét. Anthony elkapta a tekintetét, mert nem akarta, hogy az öltöztetése kínos legyen számára, és Willis számára is. - Már nem is emlékszem, kedvesem, hogy miért voltál olyan ingerült ma reggel. - Te dühítettél fel. A férfi alig hallotta a szavait, mert a lány még mindig nem fordult vissza. - Mivel? Hiszen kifogástalanul viselkedtem. - Azt mondtad, hogy Francest erősítésnek hívtam! Ezt tisztán hallotta! - Lehet, hogy illetlenségnek tartod a megjegyzésem, de már a barátnőd említése előtt is duzzogtál. - Igazad van! - sziszegte a lány. - Nagyon illetlen vagy. A férfi lopva ránézett a lányra, és látta, hogy tehetetlenül markolássza a fotel karfáját. Sikerült sarokba szorítania, pedig nem állt szándékában. Ezért nyugodt hangon megszólalt. - Erről jut eszembe, Roslynn. Szeretném, ha addig nem hagynád el a házat nélkülem, amíg nem találom meg az unokatestvéredet. Ez a hirtelen témaváltás felkészületlenül érte a lányt. Máskor kikérte volna magának a kioktatást, hiszen ő is rájött már arra, hogy otthon kell maradnia egy darabig. Most azonban nagyon hálás volt, hogy a férfi nem firtatta tovább a reggel történteket. - Rendben - válaszolta beleegyezően. - Valahová szeretnél menni az elkövetkező napokban? Még mit nem? Hogy kénytelen legyen elviselni a társaságát? - Nem - nyugtatta meg a férfit. - Értem. - A lány nem látta, csak érezte, hogy a férfi megvonja a vállát. - Ha mégis

meggondolnád magad, szólj nekem. Miért ilyen józan és udvarias! - Még nem vagy kész? - Tulajdonképpen... - Malory! - hangzott fel egy kiáltás az ajtó előtt, és George Amherst már be is rontott a szobába. - Képzeld el, Tony... Roslynn felpattant a fotelból, mert Amherst felbukkanása elfeledtette vele Anthony fenyegetését. Nem volt kíváncsi a férfi halaszthatatlan közölnivalójára. Inkább elszáguldott mellette, és azon imádkozott, hogy Anthony ne rendezzen újabb jelenetet, és ne akarja megakadályozni a távozását. Hátra sem nézve szaladt le a lépcsőn, és beviharzott a szalonba. Megtorpant, amikor Francest még mindig ott találta. A nő a fehér márványkandalló előtt állt, háttal az ajtónak. Most megfordult, és Roslynnak elszorult a szíve a bánattól, amikor meglátta barátnője könnyben úszó szemét. - Istenem, Frances. Annyira sajnálom! - súgta, és odasietett hozzá, hogy a karjába zárja. - Soha nem bocsátom meg Anthonynak, hogy így beavatkozott az életedbe. Nem volt joga ahhoz, hogy... Frances kibontakozott az öleléséből. - Férjhez megyek, Ros. Roslynn némán állt a helyén, és nem tudott magához térni a meglepetéstől. Még akkor sem akart hinni a fülének, amikor Frances elmosolyodott. Pedig még soha nem látta a barátnője arcát így ragyogni. A könnyek mégis másról beszéltek... - Akkor miért sírsz? Frances remegő hangon felnevetett. - Nem tehetek róla. Olyan ostoba voltam, Ros! George azt mondja, hogy szeret, és mindig is szeretett. - És te... hiszel neki? - Igen - rebegte a nő, majd határozottabb hangon megismételte. - Igen! - De, Fran... - Ugye nem akarja lebeszélni, Lady Malory? Roslynn döbbenten fordult hátra. Még soha életében nem nézett rá egyetlen férfi sem olyan barátságtalanul, mint most George Amherst, aki közben belépett a szalonba. Jóképű arca csupa fenyegetés volt, a hangja pedig hideg, mint a jég. - Nem - mentegetőzött a lány zavartan. - Eszembe sem jutna, hogy... - Jó! - A férfi azonnal megváltozott, és boldog mosoly ömlött szét jóképű arcán. - Most már tudom, hogy ő is szeret, és senki nem állhat közénk.

Egyértelmű volt a célzás, hogy ez Roslynnra is vonatkozik. A férfi szeméből meleg szeretet áradt, Frances pedig el volt ragadtatva a figyelmeztető kijelentésétől. A nő átölelte a kába Roslynnt, és halkan a fülébe súgta: - Most már látod, hogy miért nem kételkedem az őszinteségében? Hát nem csodálatos férfi? Csodálatos? Roslynn legszívesebben felnevetett volna. Ez a férfi egy szoknyapecér, egy züllött kéjenc. Frances volt az, aki óva intette az ilyen alakoktól, és most mégis képes hozzámenni ahhoz, aki összetörte a szívét. - Megbocsátasz, ha most távozunk? - kérdezte Frances, amikor elengedte, majd bájos pírral az arcán folytatta: - George-dzsal annyi beszélgetnivalónk van... - Ne aggódj, Franny. A barátnőd biztosan megérti, hogy most szeretnénk egyedül maradni nyugtatta meg George Francest, majd átölelte a derekát, és illetlenül közel vonta magához. Hiszen ő is nemrég ment férjhez. Roslynn most valóban felnevetett, de szerencsére egyikük sem hallotta meg, mert túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy egymás szemébe bámultak. Úgy viselkedtek, mintha a világ megszűnt volna körülöttük. Roslynnak valószínűleg sikerült valami megfelelő választ kinyögnie, mert a következő pillanatban már rohantak is az ajtó felé. A lány egyedül maradt a szalonban, és némán nézte a padlót. A lelkében kavargó ellentétes érzelmek sem tudták legyőzni a váratlan fordulat miatti megdöbbenését. - Látom, már tudod a jó hírt. Roslynn az ajtó felé fordult, és a férje láttán minden gondolat kiszállt a fejéből egy pillanatra. A férfi sötétzöld szaténkabátot vett fel, nyakában fehér csipkedíszítéssel. A divatnak fittyet hányva hátrafésülte a haját, amely azonban olyan lágy esésű volt, hogy néhány tincs máris kiszabadult, és ébenfekete hullámokban hullott a homlokába. Lélegzetelállító látvány volt. Olyan jóképű, hogy a lány szíve hevesebben kezdett dobogni. Ám ekkor észrevette a férfi testtartását, amelyet már jól ismert. Anthony kényelmes mozdulattal támaszkodott az ajtófélfának, és karba tette a kezét - arcán pedig kaján vigyor ült. Istenem, milyen önelégülten mosolyog! Szeme színe még kékebbnek tűnt a kabát sötét színe miatt, és tekintetében nevetés bujkált. Milyen büszke magára, és nem is titkolja! Micsoda nevetséges férfigőg! - Egy szavad sincs, drágám? Látod, milyen nagy felhajtást csaptál, teljesen feleslegesen? Most gúnyolódik. A lány ökölbe szorította a kezét. Már csak egyetlen érzelem uralta a lelkét. A harag. Ráadásul a férfi még mindig nem hagyta abba a kötekedést. - Bizonyára zavarban érzed most magad, hiszen elárult a barátnőd. Eddig ő táplálta benned a férfiak iránti gyanakvást, most pedig hirtelen úgy döntött, hogy mégis megbízik, legalább az egyikben. Ez új megvilágításba helyezi a dolgokat. Nem gondolod? - Te... - a lány még idejében leállította magát. Nem fog ismét kiabálni a férjével, a szolgák

legnagyobb örömére. - Semmi hasonlóságot nem fedezek fel az ő helyzete és az enyém között morogta összeszorított foggal, majd sziszegve hozzátette: - Reggelre megjön az esze. - Ismervén az én George barátomat, ennek nem sok az esélye. Holnap reggel a barátnődnek csak azon fog járni az esze, hogy milyen volt az éjszakája. Ismerősnek tűnik a helyzet? A lány igyekezett megőrizni a hidegvérét, mégis mélyen elpirult. - Undorító vagy, Anthony. Azért mentek el, hogy beszélgessenek. - Szóval te ezt akarod hinni, drágám? Roslynnt szörnyen bosszantotta a férfi leereszkedő modora. Ráadásul igaza volt, és ezt mindketten tudták. Annyira zavarba ejtően nyilvánvaló volt, hogy George és Frances miért távozott olyan sietve. Akkor sem fogja beismerni! - Azt hiszem, megfájdult a fejem - közölte fagyos hangon. - Elnézésedet kérem... - Az ajtónál azonban kénytelen volt megállni, mert a férfi elállta az utat. - Légy szíves - szólalt meg a lány gyilkos pillantással. Anthony lassan kihúzta magát és elmosolyodott, amikor a lány hátat fordítva oldalazott ki az ajtón, nehogy hozzá kelljen érnie. - Gyáva! - jegyezte meg halkan, és elvigyorodott, amikor a lány megtorpant a hall közepén. Ne feledd, hogy még jár neked egy büntetés a fotelban. - A lány halkan felkiáltott a felháborodástól, és futni kezdett a lépcső felé. A férfi nevetése azonban utolérte.

33. fejezet Csak két nap telt el azóta, hogy Frances - Roslynn véleménye szerint - átpártolt az ellenség táborába, és újra közel engedte magához George Amhers-tet. Eljött a megígért családi összejövetel ideje, és Roslynn az Edward Malory házának földszintjén található hatalmas bálterem felé tartott. Az ajtóban azonban megtorpant, és megállásra kényszerítette két kísérőjét is. Az utcában álló rengeteg hintó ugyan árulkodó jel volt, mégsem számított arra, hogy majdnem kétszáz embert pillant meg a helyiségben. - Azt hittem, hogy egy csendes baráti és családi összejövetel lesz - szólt oda Roslynn Anthonynak, és hangján érezhető volt a szorongás. Ezt az estélyt az ő tiszteletükre adták, ezért figyelmeztethették volna, hogy mire számítson. - A bátyád azt mondta, hogy nem lesz nagy felhajtás. - Charlotte estélyeihez viszonyítva ez valóban csak egy szűk körű összejövetel. - Gondolom, ezek mind a te barátaid... - Ki kell, hogy ábrándítsalak, drágám. Nem vagyok ennyire népszerű - mosolyodott el Anthony. - Amikor Eddie bátyám azt mondta, hogy a család barátai lesznek jelen, biztos minden egyes családtag baráti körére gondolt. Legalábbis most úgy tűnik. Ne aggódj kedvesem, megfelelően vagy öltözve. A lány nem az öltözéke miatt aggodalmaskodott. A fekete csipkével szegélyezett, mély kivágású, magas derekú sötétzöld selyemruha bármilyen bálban megállta volna a helyét - mert ez az esemény leginkább egy bálra emlékeztetett. A könyékig érő fekete kesztyű és a fekete szaténcipellő tovább emelte az eleganciáját. A lány mégis úgy vélte, hogy főleg a ragyogó gyémánt nyakék, karkötő és gyűrű teszi a külsejét olyan fényessé, hogy akár a régensherceg fogadásán is megjelenhetne. Nem válaszolt a férje megjegyzésére. Anthony amúgy sem figyelt rá, mert éppen a vendégeket vette szemügyre. Így a lánynak alkalma nyílt arra, hogy lopva ránézzen. Minden erejét össze kellett szednie, hogy le tudja róla venni a tekintetét. Büszke lehetett volna magára, mert Anthonyval és Jamesszel, London két legjóképűbb férfijával érkezett a bálba, de ő nem így fogta fel. Egyre azon járt az esze, hogyan fog elmenekülni a férje elől. A hintóban kénytelen volt mellette ülni, és az idegei kezdték felmondani a szolgálatot. Az út nem lett volna olyan rossz, hiszen az ülések elég szélesek voltak, de Anthony szándékosan magához vonta, és átölelte a vállát, ő pedig nem tiltakozhatott, hiszen James velük

szemben foglalt helyet. Ráadásul a férfi nyugodt pillantással figyelte őket, és néha tréfás megjegyzéseket tett. Anthony pontosan ezért művelte az egészet. Jól tudta, hogy a sógora előtt nem fog jelenetet rendezni. Valóságos tortúra, és kínzó gyönyörűség volt érezni a férfi combját, miközben a csípője szorosan az oldalához simult. Anthony egész idő alatt szórakozottan cirógatta a karját, a kesztyű és a ruha rövid ujja között lévő csupasz területen, de a lány jól tudta, hogy szándékosan teszi. Hiába tartotta magát olyan mereven, mint aki karót nyelt, nem tudta csillapítani felgyorsult lélegzetét és dübörgő szívverését. A karján megjelenő libabőr és az egész testén végigfutó borzongás is arról árulkodott, hogy nagy hatással van rá a férfi ártatlan érintése. Úgy tűnt, hogy az útnak soha nem lesz vége, pedig a Piccadilly csak néhány háztömbnyire volt a Grosvenor Square-től, ahol Edward Malory és népes családja lakott. Ráadásul megérkezésük után hiába húzódhatott el végre a férjétől, mégsem szabadulhatott meg tőle teljesen. Az estélyt az ő tiszteletükre adták, ezért az illem megkívánta, hogy a bemutatkozások során együtt maradjanak. Végignézett a vendégek népes táborán, és elképzelte, hogy ez meddig fog tartani. Ám mihelyt az utolsó embernek is bemutatták... A Malory család minden tagja jelen volt. Megpillantotta Reginát és Nicholast, Edward gyermekeinek a társaságában. Jason és a fia, Derek a frissítőknél álldogált, Jeremyvel együtt, aki már korábban átjött, hogy segítsen a nagynénjének feldíszíteni a termet. Roslynn szerint Charlotte virágoskertjének minden ékessége a bálteremben kötött ki. Észrevette Francest és George-ot is, és még sok vendéget, akiket Londonba érkezése óta ismert meg. Ekkor feltűnt neki, hogy a terem elcsendesedik. Minden szem rájuk szegeződött, és a lány némán felnyögött, amikor Anthony átölelte a derekát, hogy a boldog ifjú pár látszatát keltsék. Meddig folytatja még ezt az orcátlan viselkedést ma este? Egyelőre esze ágában sem volt abbahagyni, mert még akkor sem engedte el, amikor Edward és Charlotte egy kis csoport kíséretében odament hozzájuk, és elkezdődtek a bemutatkozások. Csak akkor szabadultak meg egy pillanatra, amikor a díszvendégi kötelességüknek eleget léve, megnyitották a táncot. Ez újabb alkalmat adott Anthony számára, hogy a közelségével gyötörje. Hamarosan az ő barátaival is találkozott, akik egytől egyig hitvány, züllött szoknyapecérek voltak, és szemérmetlenül megbámulták, flörtöltek vele, illetve erkölcstelen megjegyzésekkel zaklatták. Szórakoztatónak és felháborítónak tartotta őket. Sikerült elrabolniuk Anthonytól, és kénytelen volt egyik táncot a másik után nekik ígérni, míg végül már könyörgött, hogy hadd pihenhessen egy kicsit. Anthonyt már nem is látta. Roslynn úgy érezte, hogy lazíthat, és végre önfeledten szórakozhat. - Ide figyelj, Malory! Most kártyázol, vagy nem? - fakadt ki az ifjú John Willhurst, amikor

Anthony egy óra leforgása alatt már harmadszor állt fel az asztaltól. A másik két játékos megdermedt, amikor Anthony az asztalra támaszkodott, és Willhurst felé hajolt. - Egy kicsit megmozgatom a lábamat, John. Ha nem tetszik, tudod, mit kell tenned. - Semmi baj - mentegetőzött John Willhurst. Jasonék szomszédja volt, és tapasztalatból tudta, hogy milyen indulatos természetűek a Malory fivérek, mivel velük együtt nőtt fel. Mégis, mire gondolt Anthony? - Én is szívesen meginnék egy italt. Willhurst elsietett az asztaltól, és Anthony komor pillantást vetett a másik két férfira, mintha tudni akarná, hogy van-e valami kifogásuk. Senki sem szólt egy szót sem. Anthony felvette a poharát, és távozott a kártyaszobából. Igyekezett nyugodtan viselkedni, mintha néhány másodperccel azelőtt nem akart volna párbajra kihívni egy régi barátját. Odament a bálterem bejáratához, ahol már az előbb is álldogált. Figyelmesen végignézett a tömegen, amíg megtalálta azt, ami már többször is idecsábította. A csudába, Roslynn miatt már kártyázni sem tud! Állandóan arra gondol, hogy itt van a közelében, és mégsem láthatja, ezért nem képes a játékra figyelni, és már majdnem ezer fontot veszített. Ez nem mehet így tovább. Ha mellette van, mindenképpen meg akarja érinteni, de azt sem bírja elviselni, ha nincs ott. A terem másik felében Conrad Sharp oldalba bökte Jamest. - Már megint itt ólálkodik! James abba az irányba pillantott, amerre Connie mutatott. Jóízű nevetésben tört ki, amikor meglátta Anthonyt, aki komor arccal figyelte a táncparketten sikló feleségét. - Ez az arc minden szónál többet elárul. Úgy látom, az én drága öcsém nem boldog. - Orvosolhatnád ezt a helyzetet, ha beszélnél a hölggyel, és elárulnád neki az igazságot. - Azt hiszem, igazad van. - Mégsem teszed meg? - Miért tenném? Hogy megkönnyítsem Tony dolgát? Ugyan már, Connie! Sokkal nagyobb móka figyelni, ahogy ügyetlenkedik. Nem szokta meg a visszautasítást. Kíváncsi vagyok, mennyi baklövést követ el, mielőtt kimászik ebből a csávából. - Ha egyáltalán kimászik. - Hol van a hited, ember? A Maloryk végül mindig győznek. - James elvigyorodott. - Ráadásul a kis hölgy már kezd elgyengülni, ha nem vetted volna észre. Ő is állandóan nézelődik a teremben, hogy hol van a férje. Lady Roslynnt bizony elbűvölték, barátom. - Csak ő még nem tudja? - Pontosan. - Mit vigyorogtok itt? - lépett oda hozzájuk Regina, Nicholas kíséretében.

James megölelte az unokahúgát. - A férfiak gyarlóságán, édesem. Néha olya ostobák tudunk lenni. - Lehet, hogy te igen, barátom! - csattant fel Nicholas. - Pedig magamat ki akartam hagyni ebből a megállapításból - válaszolta James mosolyogva, és tekintetét unokahúga férjére emelte. - Te viszont tökéletes példa vagy, Montieth. - Hát ez szörnyű! - sóhajtott fel Regina kétségbeesetten, és haragos pillantást vetett a két férfira, majd Conradba karolt. - Kérlek, szabadíts meg ezektől, Connie. Menjünk táncolni, mert nem bírom tovább elviselni, ahogy hasogatják egymást. - Ezer örömmel, kislány - vigyorgott Connie. James utánuk nézett, és Nicholashoz fordult. - Elég egyértelműen kifejezte a nemtetszését. - És ez még semmi - morogta maga elé Nicholas. - Próbáld ki, milyen a szófán aludni, amikor a feleséged haragszik rád. James nem tudta visszatartani a nevetését. - Nocsak! Hát te is? Ez remek. Mivel érdemelted ki ezt a... - Azzal, hogy nem bocsátottam meg neked! - vetette oda Nicholas, mert nagyon bosszantotta, hogy James ilyen jól mulat a rovására. - Mert sajnos, ezt nagyon jól tudja. Amikor beszélgetünk, később mindig nekem esik. Mikor akarsz már eltűnni Londonból? - Elképesztő, hogy ezt milyen sokan szeretnék tudni! - vihogott jókedvűen James. - Ha miattam kénytelen vagy a szófán aludni, akkor soha nem állok odébb. - Csupa szív vagy, Malory. - Magam is úgy gondolom. Ha ez vigasztal, akkor elárulom, hogy én már megbocsátottam neked. - Könnyű ilyen nagylelkűnek lenni, amikor te tehetsz mindenről. Az én bűnöm csak az, hogy legyőztelek a tengeren. - És börtönbe juttattál - tette hozzá James, és a jókedve elpárolgott. - Hát igen. De előbb kénytelen voltam az ágyat nyomni néhány hétig, mert alaposan elláttad a bajom. Miattad majdnem lekéstem az esküvőmet. - Ahová úgy kellett elvonszolni - vetette közbe James. - Ez aljas hazugság! - Valóban? Nem tagadhatod, hogy a fivéreimnek egy kicsit meg kellett szorongatniuk. Bárcsak itt lettem volna! - Hiszen itt rontottad a levegőt, öregfiú. A sikátorokban leskelődtél, hogy lecsapj rám. - Leskelődtem? - mennydörögte James. - Most aztán jól elintéztél a kiabálásoddal! - nyögött fel Nicholas. James követte a pillantását, és észrevette, hogy Regina már nem táncol, hanem a táncparkett

közepén állva figyeli őket, és egyáltalán nem tűnik vidámnak. Mellette állt Connie, és úgy tett, mintha nem hallotta volna a hangos szóváltást. - Azt hiszem, rám férne még egy ital - szólalt meg James hirtelen és elmosolyodott. - Érezd magad jól a szófán, kölyök. - Azzal magára hagyta Nicholast, és a frissítők felé indult. Útközben elhaladt Anthony mellett, és nem tudta megállni, hogy oda ne vesse neki. - Montieth-szel össze kéne dugnotok a fejeteket, drága öcsém. Tudtad, hogy neki is hasonló gondjai vannak? - Igen? - Anthony megkereste Nicholast a tekintetével. - Ha így van, akkor ő már megtalálta a megoldást - jegyezte meg szárazon. James felnevetett, mert ő is észrevette, hogy Nicholas önfeledten csókolózik a feleségével, nem törődve a körülöltük lévők érdeklődő pillantásaival. - Igazad lehet. Ezek szerint a fiú tud valamit, amit te nem, hiszen Regan nem tud elszakadni az ajkától. Anthony azonban már nem volt mellette, és nem figyelt a bátyja megjegyzésére. Ismét meghallotta, Roslynn fátyolos nevetését, akit az egyik táncpartnere szórakoztatott. Anthony átfurakodott a táncolók tömegén, és kissé túlságosan határozott mozdulattal veregette meg Justin Warton vállát. A pár abbahagyta a táncot. - Valami baj van, Malory? - kérdezte Lord Warton aggódva, mert azonnal észrevette Anthony fenyegető testtartását, és komor arckifejezését. - Nincs - mosolygott feszülten a férfi, és elkapta Roslynn karját, aki megpróbált elmenekülni. Csak visszaszerzem, ami az enyém. - Biccentett a férfi felé, majd folytatta a keringőt a feleségével. - Jól szórakozol, édesem? - Eddig igen - vágott vissza Roslynn, elfordítva a tekintetét. Az egyértelmű célzás hallatán Anthony megszorította felesége karcsú derekát. - Akkor menjünk haza? - Nem - tiltakozott hevesen a lány. - De ha nem érzed jól marad... - Nagyon jól szórakozom - sziszegte Roslynn. A férfi mosolyogva nézte, ahogy a lány zavartan nézelődik a teremben, és kerüli a tekintetét. Magához ölelte, és látta, hogy nyakán gyorsabban kezd lüktetni egy ér. Vajon mi lenne, ha követné Montieth példáját? - Mit tennél, kedvesem, ha ezt a táncot egy csókkal fejeznénk be? - érdeklődött. - Micsoda? A férfi merőn a lány szemébe nézett. - Ennyire megijedtél? Miért? - Egyáltalán nem félek! - Már hallom is a skót kiejtésedet. Ez biztos jele annak, hogy...

- Azonnal fogd be a szád! - vetette oda a lány, és a férfi kötekedése annyira megrémítette, hogy eltévesztette a lépést. Anthony elégedetten mosolygott, és úgy döntött, hogy egyelőre nem feszegeti tovább a dolgot. Ha a bálterem közepén kezdene közeledni a feleségéhez, azzal megsértené a jóízlés szabályait, és ráadásul nem menne vele semmire. Ekkor észrevette a lány nyakában lévő gyémántokat, amelyeken minden perdüléskor megcsillant a fény, és személytelen hangon megkérdezte: - Mit adhat egy férfi egy olyan nőnek, akinek mindene megvan? - Valami olyasmit, amit nem lehet pénzért megvenni - válaszolta Roslynn szórakozottan, mert még mindig azon járt az esze, hogy mi történhetne a tánc végén. - Talán a szívét? - Talán... nem... úgy értem... - dadogta a lány, majd felnézett a férfira, és keserű hangon folytatta: - Nekem nem kell a te szíved. Már nem. A férfi megcirógatta a lány homlokába hulló tincseket. - Mi van, ha már a tiéd? - kérdezte lágyan. Roslynn egy pillanatra elszédült a férfi pillantásától. Közelebb simult hozzá, és már-már felajánlotta neki az ajkát, nem törődve a sok emberrel, és a közlük lévő nézeteltéréssel. Ám még idejében magához tért, gyorsan elhúzódott, és ismét ellenségesen kezdte méregetni. Nagyon mérges volt saját magára. - Ha az enyém a szíved, akkor azt teszek vele, amit akarok. Én pedig darabokra vágom, és visszaadom neked. - Szívtelen vagy. - Nem igaz. - A lány gúnyosan elmosolyodott, és nem tudta, hogy a férfi szórakoztatónak tartja a tiltakozását. - Az én szívem a helyén van, és ott is fog maradni. Ezzel a lány kitépte magát a férfi karjából, és az idősebb Malory fivérek felé vette az útját. Csak az ő jelenlétükben volt biztonságban Anthony merész megjegyzéseitől és kezének érintésétől.

34. fejezet George megrángatta a kopogtatót, majd hátralépett, és vidáman fütyörészve várakozott. Dobson nyitott ajtót. - Pont most ment el, uram. Körülbelül öt perccel ezelőtt - közölte a lakáj, mielőtt George megszólalhatott volna. - A csudába, én meg azt hittem, hogy korán érkezem - válaszolta George, de nem adta fel. Nem baj, majd megkeresem. Ezzel felült pej ménjére, és elindult a Hyde Park felé. Jól ismerte Anthony kedvenc ösvényeit, amelyek jó messze estek a Rotten Row-tól, a hölgyek által látogatott helytől. Azelőtt többször lovagoltak együtt reggel, de mindig egy hajnalig tartó ivászat után, amikor még nem volt kedvük lefeküdni. George máskülönben soha nem kelt fel ilyen képtelen időpontban, sem a lovaglás kedvéért, sem másért - egészen mostanáig. A férfi tovább a fütyörészett, és olyan jó kedve volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Az elmúlt három napban gyökeresen megváltozott az élete, de nem bánta, mert nagyon elégedett volt vele. Korán lefeküdt, korán kelt, és minden napját Frannyvel töltötte. Álmodni sem mert arról, hogy egyszer ilyen boldogságban lesz része, és mindezt Anthony-nak köszönhette. Eddig még nem volt alkalma kifejeznie a háláját, ezért az az ötlete támadt, hogy ma reggel elmegy vele lovagolni. Amikor a parkba ért, sebesebb vágtára fogta a lovát, hogy utolérje Anthonyt. Még így is jó időbe telt, mire észrevette. A barátja elég messze volt tőle, és csak azért tudott a közelébe érni, mert megállt a szokott helyén, hogy nekieredjen egy hosszú vágtának. George felemelte a karját, de mielőtt kiálthatott volna neki, egy hatalmas lövés dördült el. A férfi hallotta a hangot, mégsem tudta elhinni, ami történt. Anthony lova olyan magasra felágaskodott, hogy majdnem felborult. Anthony leesett a hátáról. A paripa ezután újra négy lábra ereszkedett, de látszott rajta, hogy meg van riadva. Rémülten toporgott, a fejét kapkodta, és egy bokorba farolt, amitől még jobban megijedt. Ekkor egy vörös hajú férfi felugrott a bozótban rejtőzködő lova hátára, és sietve elvágtatott. Anthony még mindig a földön hevert, és az alig néhány másodperc alatt lezajló események csak most álltak össze George fejében. Úgy érezte, hogy megfagy az ereiben a vér. Ekkor Anthony felült, beletúrt a hajába, és George arcát forróság öntötte el a megkönnyebbüléstől. Gyorsan a menekülő férfira pillantott, majd a feltápászkodó Anthonyra, akin nem látszott sérülés. George gyorsan döntött. Megfordította a lovát, és a vörös hajú támadó nyomába eredt.

Anthony odaadta a hátaslovat az egyik szolgának, aki visszavitte az istállóba. Ekkor a háta mögött felbukkant George. Semmi kedve nem volt most George boldogan vigyorgó arcát nézni. Pedig nem irigyelte tőle a szerencséjét, csak nem szívesen emlékezett arra, hogy az ő szénája cseppet sem áll olyan jól. - Tehát épségben hazaértél - állapította meg George, és jót mosolygott Anthony komor ábrázatán. - Nem tört el egy csontod sem? - Szóval láttad az esésemet? Köszönöm, hogy segítettél megtalálni az értéktelen gebémet. George felnevetett a gúnyos megjegyzés hallatán. - Arra gondoltam, hogy ennek jobban örülsz majd. - Egy darab papírt nyújtott át Anthonynak. Anthony felvont szemöldökkel nézte a lapra firkantott címet, amely semmit nem mondott neki. 6Ez egy orvos? Vagy egy hentes? - morogta. George hatalmasat nevetett, mert jól tudta, hogy Anthony soha nem küldené kedvenc lovát a mészárszékre. - Egyik sem. Itt találod azt a vörös hajú fickót, aki ma reggel céltáblának használt. Fura egy alak. Nem is várta meg, hogy talált-e a lövése. Valószínűleg nagyon jó mesterlövésznek tartja magát. Anthony arca felragyogott. - Követted a lakóhelyére? - Persze, csak miután láttam, hogy sikerült ép bőrrel megúsznod a kalandot. - Hát persze. - Anthony végre elmosolyodott. - Nagyon köszönöm, George. Mire sikerült felülnöm a lóra, már bottal üthettem a nyomát. - Ő az, akit keresel? - Fogadni mernék rá. - Meglátogatod? - Bizony! George-nak nem tetszett a barátja szemében felvillanó hideg fény. - Szükséged lesz társaságra? - Most nem, öregfiú - válaszolta Anthony. - Már nagyon régen várok erre a találkozásra. Roslynn benyitott a dolgozószobába, és megtorpant, amikor meglátta Anthonyt az egyik asztalnál. A férfi éppen két párbaj pisztolyt tisztogatott. Nem is hallotta, hogy visszajött a reggeli lovaglásból. Csak akkor jött elő a szobájából, amikor már távozott, mert nem akart találkozni vele, miután tegnap este bolondot csinált magából. Anthony jót mulatott, amikor Jeremyt hazacibálta a bálból, pedig szegény kölyök hevesen tiltakozott. A férfi tudta, hogy miért nem mer egyedül maradni vele a hintóban, még egy ilyen rövid úton sem. Mivel James már korábban távozott a bálból a barátjával, Conrad Sharppal, ezért

Jeremy maradt az egyetlen mentsvára. El sem tudta képzelni, hogy egyedül maradjon Anthonyval a kocsiban, miután a férfi egész este kötekedett vele. Most mégis négyszemközt maradtak, amikor belépett, hogy egy új könyvet vegyen magához. A férfi nem is nézett fel. Talán, ha csendben távozna... - Akartál valamit, drágám? A férfi még mindig nem pillantott rá. Roslynn csendben csikorgatta a fogát. - Nem sürgős. Anthony végre figyelemre méltatta, és szeme megakadt a kezében szorongatott könyvön. - Ó, a vénlányok és az özvegyek menedéke! Nincs is jobb társ egy könyvnél, amikor az ember semmi mással nem tudja múlatni esténként az időt. Igazam van? A lány legszívesebben a fejéhez vágta volna a könyvet. Valahányszor találkoznak, az orra alá fogja dörgölni az elidegenedésüket? Pedig jobb lenne, ha adna neki egy kis időt, hogy napirendre tudjon térni a hűtlensége fölött. Úgy viselkedik, mintha ő lenne bűnös. A lányt felbőszítette ez az igazságtalanság, ezért támadásba lendült. - Párbajra készül, uram? Úgy hallottam, ez az egyik kedvenc időtöltése. Melyik szerencsétlen férj lesz a következő áldozata? - Férj? - Anthony kényszeredetten elmosolyodott. - Szó sincs róla, szerelmem. Úgy gondoltam, hogy téged hívlak ki. Talán ha a véremet ontanád, akkor megsajnálnál, és végre befejeződne ez a háború kettőnk között. A lány szája tátva maradt, és öt másodpercig meg sem tudott szólalni. - Ne viccelődj! - förmedt a férjére, amikor visszanyerte a lélekjelenlétét. A férfi megvonta a vállát. - A kedves unokatestvéred úgy döntött, hogy ha megszabadul a férjedtől, akkor újra próbálkozhat nálad. - Nem! - kiáltott Roslynn tágra meredt szemmel. - Soha nem gondoltam volna, hogy... - Nem? - kérdezte a férfi gúnyosan. - Akkor most se gondolj rá, kedvesem. Elég, ha én tudom. - Tehát elvettél feleségül, tudván, hogy ezzel veszélybe kerülhet az életed? - Vannak dolgok, amelyek miatt érdemes az embernek kockáztatni az életét. Legalábbis akkor úgy hittem. A döfés talált, és nagyon fájt. Annyira, hogy a lány nem tudott egy perccel sem tovább a férfi jelenlétében maradni, ezért kiszaladt a dolgozószobából. Felsietett a szobájába, ahol biztonságban érezte magát, és keserves zokogásban tört ki. Azt hitte, hogy vége lesz, ha férjhez megy. Eszébe sem jutott, hogy Geordie majd megpróbálja megölni a férjét. Ráadásul Anthony a férje. Nem tudná elviselni, ha miatta valami történne vele. Cselekednie kell. Meg kell találnia Geordie-t, hogy beszéljen vele, és odaadja neki a vagyonát. Anthony-nak nem eshet baja!

Miután ezt eldöntötte, megtörölte a szemét, és lement, hogy megmondja Anthonynak, milyen elhatározásra jutott. Ki fogják fizetni Geordie-t, akinek úgyis csak a pénz kell. Ám a férjét sehol sem találta, mert már elhagyta a házat.

35. fejezet Anthony már értette, hogy az emberei miért nem találták meg Cameront. A skót elköltözött a kikötőből, és a város egy elegánsabb negyedében bérelt lakást, ami meglepte, mert a szezon idején mindig az egekbe szöktek az árak. A háziúr egy nagyon segítőkész férfiú volt, és elárulta, hogy Cameron csak néhány napja lakik nála, és éppen otthon tartózkodik. Azt nem tudta megmondani, hogy van-e nála valaki. Anthonyt nem is érdekelte. Cameron Campbell néven jelentkezett be, de Anthony biztos volt abban, hogy ez csak az álneve, és megtalálta azt az embert, akit keresett. A szíve hevesen dobogott, és érezte, ahogy az adrenalin elárasztja az egész testét. Ha végzett Cameronnal, Roslynnal is tisztázza a helyzetet. Elég sokáig hagyta, hogy a lány irányítsa az eseményeket. A szoba a második emeleten volt, balra a harmadik ajtó. Anthony halkan kopogott, és néhány másodperc múlva végre megpillanthatta Geordie Cameront. A szeme azonnal elárulta a személyazonosságát. Kék volt, mint az ég, és tágra meredt, amikor megismerte a látogatóját. A skót hamar magához tért, és páni félelem fogta el. Megpróbálta becsuknia az ajtót, de Anthony fél kézzel belökte. Nagyot taszított Geordie-n, mire a férfi keze lecsúszott a kilincsről, és az ajtó kivágódott. Geordie lelkében vadul kavargott a harag és a félelem. Az angol távolról nem látszott ilyen erősnek és veszélyesnek. Ráadásul arra számított, hogy már régen halott. Vagy ha mégis él, akkor súlyos sérüléseket szenvedett, és most attól retteg, hogy egy halálos ellenséget szerzett magának Geordie Cameron személyében. Úgy gondolta, hogy Roslynn is pánikba esik majd, és elhagyja a Piccadillyn lévő ház menedékét. Akkor Wilbert és Thomas Stow azonnal elkapták volna. Ezért alaposan meglepődött, amikor az angol sértetlenül felbukkan az ajtajában. Fenyegető mosolya láttán Geordie remegni kezdett, mint a nyárfalevél. - Örülök, hogy nem kell bemutatkozásra pazarolni az időt - mondta Anthony a szobába lépve, és Geordie kénytelen volt meghátrálni előtte. - Kellemetlen lett volna, ha magyarázkodnom kell, hogy miért vagyok itt. Egyenlő esélyt akarok adni, amit ma reggel nem kaptam meg magától. Elég úriembernek érzi magát ahhoz, hogy elfogadja a kihívásomat? A nyugodt és közömbös hang felbőszítette Geor-die-t. - Még mit nem? Azt hiszi, megbolondultam? - Valóban megfordult a fejemben. Arra is számítottam, hogy nem a szokásos eljárás szerint rendezzük az ügyünket. Ám legyen. Geordie-t váratlanul érte az ütés. Anthony az állán találta el, és a férfi rázuhant a kis

étkezőasztalra, amely összerogyott a súlya alatt, felborítva a két magas támlájú széket. A férfi azonnal talpra ugrott, és látta, hogy az angol nyugodt mozdulattal leveszi a kabátját. Geordie megmozgatta az állkapcsát, és az ágy lábánál heverő felöltőjére pillantott. Vajon menynyi esélye van arra, hogy magához vegye a zsebében lapuló pisztolyt? Hamar rájött, hogy lemondhat róla, mert mihelyt az ágy felé fordult, a férfi azonnal visszarántotta, és ököllel a hasába vágott. Szinte ezzel egy időben az arcát is egy hatalmas ütés érte, amelytől ismét a földre került, de már nem pattan fel olyan gyorsan, mint az első alkalommal. Kétségbeesetten kapkodott levegő után. Ennek a nyavalyás fattyúnak kőből van az ökle? Anthony megállt Geordie fölött. - Ezt a ma reggeli eseményekért kapta. Most pedig térjünk rá látogatásom igazi céljára. - Nem fogok magával verekedni. - Geordie köpött egyet, és rémülten vette észre, hogy vérzik a szája. - Dehogynem, kedves barátom - válaszolta Anthony könnyed hangon. - Nincs más választása. Akár védekezik, akár nem, akkor is felmosom a padlót a vérével. - Maga megőrült! - Nem. - Anthony hangja megváltozott, és már nyoma sem volt benne a gúnyos vidámságnak. - Halálosan komolyan beszélek. Lehajolt, hogy talpra állítsa Geordie-t. A férfi nagyot rúgott felé, hogy távol tartsa magától, de Anthony a térdével elhárította a támadást, és felrántotta. Ekkor Geordie ismét megtapasztalhatta az angol öklének erejét. Az állát ért újabb támadástól megtántorodott, de maradt ideje arra, hogy ő is felemelje az öklét, és védekezni próbáljon. Geordie vissza akart ütni, de a keze csak a levegőt érte. Ő viszont ismét két ütést kapott a gyomrába. Amikor végre sikerült lélegzetvételhez jutnia, a száját érte a következő csapás, és a fogai belemartak saját ajkába. - Elég, elég! - kiáltott fel kétségbeesetten. - Még el sem kezdtem, Cameron - válaszolta Anthony, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy kifulladt volna az erőfeszítéstől. Geordie felnyögött, mert két újabb ülést kapott. Ekkor már kezdett felbőszülni, mert a fájdalom elvette az eszét. Még soha életében nem verték meg, és nem is tudta férfi módjára elviselni. Rikoltozva csapdosott maga körül, de az ülései csak a levegőt érték. Amikor egyszer úgy érezte, hogy eltalálta Anthonyt, idétlenül felvihogott, és résnyire kinyitotta a szemét. Ekkor látta, hogy csak a falba csapott bele, és el is tört három ujjperce. Anthony ökle azonban nem tévesztett célt, és az ütése nyomán Geordie arca a falhoz csapódott. A férfi lassan lecsúszott a padlóra, és érezte, hogy az orra is eltörött. Azt hitte, hogy ezzel vége a verésnek, hiszen legyőzték. Tisztában volt vereségével, egész teste csupa fájdalom volt, és dőlt belőle a vér. Ám még mindig nem menekülhetett. Anthony

megragadta az ingénél fogva, a falnak támasztotta, és tovább folytatta az ütlegelést. Geordie hiába próbálta elhárítani a csapásokat, azok könyörtelenül záporoztak a testére. A végén már nem érzett semmit. Ekkor abbamaradt a verés, és Anthony a padlóra lökte. Csak azért tudott felülni, mert a hátát a falnak támasztotta. Körülötte minden csupa vér volt. A szája, az orra és az arca vérzett. Két bordája eltörött. A bal kezén a kisujja is eltörött, amikor kétségbeesésében vissza akart ütni. Csak az egyik szemére látott, és amikor felnézett, Anthonyt pillantotta meg, aki undorodva nézett le rá. - A pokolba! Semmilyen elégtételt nem jelent ellátni a bajodat, Cameron. Geordie humorosnak tartotta ezt a kijelentést, és mosolyogni próbált. Mivel az ajka el volt zsibbadva, nem tudhatta, hogy sikerrel járt-e. Egy szót azonban ki tudott nyögni. - Fattyú! Anthony felmordult, és közelebb hajolt hozzá. - Akarsz még? - Nem! Elég! - nyögött fel Geordie. - Akkor figyelj rám, te skót kutya! Az életed múlhat rajta, mert ha ismét a nyomodba kell erednem, legközelebb nem az öklömet fogom használni. A lány az enyém, és az öröksége is. Egy hete elvettem feleségül. Ez még kábasága ellenére is megrázta Goerdie-t. - Hazudsz! Addig nem lesz a feleséged, amíg alá nem írod azt az ostoba szerződését. Márpedig arra egyetlen normális férfi sem hajlandó. - Ebben tévedsz, öregfiú. Aláírtam, méghozzá tanúk előtt. És a szertartás után azonnal elégettem. - Azt nem tehetted, hiszen a tanúk... - Elfelejtettem mondani, hogy a tanúk a rokonaim - közölte gúnyos hangon Anthony. Geordie megpróbálta kihúzni magát, de nem sikerült. - Na és? Majd visszakap mindent, ha özveggyé teszem. - Látom, nagyon ostoba vagy, és nem okulsz a történtekből - mondta Anthony, és ismét megragadta Geordie ingét. Geordie elkapta a férfi kezét. 7Nem gondoltam komolyan. Esküszöm! Anthony elengedte, és úgy döntött, inkább tovább hazudik, minthogy erőszakot alkalmazzon. - Számodra teljesen mindegy, hogy meghalok-e vagy sem. Az új végrendeletem szerint minden tulajdonom, beleértve a feleségem vagyonát is, a családomra száll. Természetesen gondoskodni fognak arról, hogy az özvegyem ne szűkölködjön, de ettől eltekintve, semmit sem fog örökölni tőlem. Amikor hozzám jött, mindenét elveszítette. Akárcsak te. Geordie dühösen meredt Anthonyra.

- Meg fog gyűlölni, ha megtudja, hogy becsaptad! - Ez az én gondom - jegyezte meg Anthony, és felegyenesedett. - A tiéd pedig az, hogy hogyan fogod elhagyni Londont ebben az állapotban. Ha holnap még mindig itt talállak, rád küldöm a rendőrséget a parkban történt kis csínytevésed miatt. - Nincs bizonyítékod! - Nincs? - Anthony végre elmosolyodott. - Sherfield grófja szemtanúja volt az egész jelenetnek, és idáig követett téged. Máskülönben hogyan találtalak volna meg? Ha az én vallomásom nem juttat börtönbe, akkor az övé fog. Azzal Anthony elhagyta a szobát. Távozása közben hallotta, hogy a skót azon zsörtölődik, hogyan lenne képes távozni Londonból, amikor még a földről sem tud felállni.

36. fejezet Szerencsére Roslynn nem látta Anthonyt, amikor hazáért. Mire megfürdött és átöltözött, már eltűntek a verekedés nyomai. Az ízületei egy kicsit érzékenyek voltak, de a kesztyű megvédte a sérülésektől, és Geordie foga nem hasította fel a kezét. Undor fogta el, ha a találkozásra gondolt; és semmilyen elégtételt nem érzett. Ez alaposan elrontotta a kedvét, pedig minden leleményességére szüksége lesz a következő feladathoz - Roslynn megszelídítéséhez. Most nem volt kedve találkozni vele, de sajnos a lány éppen akkor lépett ki a szalonból, amikor újra távozni készült. - Anthony? A férfi elcsodálkozott a lány szokatlanul bizonytalan hangja hallatán. - Mi van? - Kihívtad... Geordie-t? A férfi felmordult. - Nem fogadta el. - Tehát nála voltál? - Igen. Megnyugodhatsz, drágám. Nem fog többé háborgatni. - Csak nem... - Rávettem, hogy hagyja el Londont. Lehet, hogy nem tud a saját lábán távozni, de akkor is el fog menni. Ne várj vacsorára. A klubba megyek. Roslynn a férje mögött becsukódó ajtóra nézett, és nem értette, miért bántja a férfi tömörsége. Inkább megkönnyebbülést és örömöt kéne éreznie, hogy Geordie-nek jól ellátták a baját. Biztos ez volt az a rábeszélés, amelyet Anthony említett. Mégis magányosnak és szomorúnak érezte magát Anthony közömbösen odavetett szavai miatt. Az elmúlt hétben sokféle hangulatban volt már a férfi, de ezt az oldalát még nem ismerte. A lány rájött, hogy túlfeszítette a húrt. Itt az ideje, hogy döntsön a kapcsolatukról, mielőtt túl késő lesz, és már nem lesz abban a helyzetben, hogy ő diktálja a feltéleleket. Még ma el kell határoznia, hogy mit tegyen. - Nos, Nettie? Nettie egy pillanatra abbahagyta Roslynn fésülését, és a tükörképéhez intézte a szavait. - Valóban ezt akarja lenni, kisasszonykám? Roslynn bólintott. Végül elárulta Nettie-nek, hogy Anthony még az esküvő előtt elcsábította

ebben a házban. Beszámolt azokról a feltételekről, amelyeket elfogadtatott a férfival. Elmesélte, hogy a férfi hűséget fogadott neki, de már másnap kiderült az igazság. Nettie dühös és szomorú volt, de Roslynn semmit sem hagyott ki a történetből. Még abba is beavatta, hogy mik a tervei most. Kíváncsi volt a szolgáló véleményére a döntésről, mert arra számított, hogy helyeselni fogja. - Szerintem nagy hibát követ el. A lány nem ezt akarta hallani. - Miért? - Ki akarja használni a férjét. Ennek egyáltalán nem fog örülni. - Egy ágyban alszom vele - magyarázta Roslynn. - Ez miért kihasználás? - Csak egy időre osztja meg vele az ágyat. - Beleegyezett, hogy gyermeket nemz nekem! - Igen. De nem arról volt szó, hogy mihelyt megfogant a gyermek, elfelejti magát. Roslynn összehúzta a szemöldökét. - Csak meg akarom védeni magam, Nettie. Az állandó meghitt közelség... Nem akarok beleszeretni. - Az már megtörtént. - Nem! - kiáltott fel Roslynn, és megpördült a széken. - Nem is fogok! Szó sem lehet róla! Majd rábízom a döntést ebben az ügyben. Nem is tudom, hogy miért mondtam el neked. Nettie megvonta a vállát, de egyáltalán nem riadt meg a lány kitörésétől. - Akkor menjen, és közölje vele. Mielőtt idejöttem, láttam bemenni a szobájába. Roslynn lehunyta a szemét, és a gyomra idegesen összerándult. - Talán várnom kéne holnapig. Nem volt jókedve, amikor ma elment itthonról. - Azóta nincs jókedve, amióta kiköltözött a szobájából - emlékeztette Nettie. - Talán már maga is beismeri, hogy milyen buta ez az ötlet... - Nem! - válaszolta Roslynn, és visszatért az elszántsága. - Ez nem ostobaság, hanem önvédelem. - Ha úgy gondolja, kisasszonykám - sóhajtott fel Nettie. - Emlékezzen majd arra, hogy én figyelmeztettem... - Jó éjszakát, Nettie! Miután a szolgáló távozott, Roslynn még jó tíz percig ült a fésülködőasztal előtt, és a tükörképét nézegette. Jól döntött. Nem fog megbocsátani Anthony-nak. Szó sem lehet róla. Ugyanakkor rájött, hogy csak magának árt, ha így folytatja tovább. Választhat, hogy továbbra is megtartja a három lépés távolságot, vagy terhes lesz, és gyereket szül. Márpedig ő gyereket akart. Ilyen egyszerű a helyzet. Ez azonban azt jelenti, hogy fel kell adnia a büszkeségét, és oda kell mennie Anthonyhoz. A

mai hűvös viselkedése után egyértelmű volt, hogy neki kell megtennie az első lépést. Ám ez csak átmenetileg lesz így, emlékeztette magát. Ebbe a férfinak is bele kell egyeznie. Igaz, hogy hajlandó volt hozzámenni feleségül, de akkor sem tudja elfogadni olyannak, amilyen. Már nem is próbálkozik ezzel. Rájött, hogy nagyon önző volt, amikor azt hitte, hogy kisajátíthatja magának. Mivel ez lehetetlen, ezért nem szabad kötődnie hozzá, és bele kell törődnie, hogy soha nem lesz az egyetlen nő a férje életében. Roslynn gyorsan kilépett a szobájából, mielőtt még végképp inába szállna a bátorsága. Kiment a hallba, és hangosan kopogott Anthony ajtaján. Miután megtette az első lépést, és már nem volt visszaút, a lány idegessége visszatért. A második kopogás ezért olyan halkra sikerült, hogy rajta kívül senki sem hallotta volna meg. Ám már az első kopogás megtette a hatását. Willis kinyitotta az ajtót, egy pillantást vetett rá, majd némán távozott a szobából. Az ajtót nyitva hagyta maga mögött, hogy a lány bemehessen. Roslynn tétován lépett be a helyiségbe, és becsukta maga mögött az ajtót. Még nem mert körülnézni. Inkább az ágyra pillantott, amely üres volt, de nem volt bevetve. A lány elpirult, és izzadni kezdett a tenyere. Most jutott eszébe a jövetele célja - szeretkezni akar Anthonyval. A szíve hevesen dobogott, és még mindig nem nézett a férfira. Anthonynak elállt a lélegzete a látványtól. Roslynn fehér selyem hálóinge kihívóan simult lágy idomaihoz. A hasonló anyagból készült nyitott köntös ujja átlátszó volt, és látni engedte csupasz karját. Haja aranyló vörös hullámokban omlott a vállára. A férfinak bizseregni kezdett az ujja, hogy végre megérinthesse. A lány mezítláb volt. Amikor a felesége csupasz lábfejét megpillantotta, a férfi kezdett rádöbbenni, hogy miért jött a szobájába. Csak két magyarázatot talált erre. Az asszony olyan ostoba, hogy szándékosan gyötri a kihívó ruházatával, és azt hiszi, hogy utána érintetlenül kimenekülhet a szobájából - vagy azért jött, hogy véget vessen a gyötrelmeinek. Akármi is volt az oka a látogatásnak, olyan ingerlő látványt nyújtott, amelyet egész héten megtagadott tőle. Most nem fog elmenekülni előle. Akár bosszantani akarja, akár azért jött, mert megelégelte az elidegenedésüket - az önmegtartóztatás napjai véget értek számára. - Roslynn? A férfi hangja kérdő volt. Hát nem tudja, miért jött? Istenem, ki kell mondania? Nem egyértelmű? Még Willis is azonnal megértette, amikor meglátta, és ez éppen eléggé zavarba hozta. Anthony mégis arra kényszeríti, hogy kimondja. Sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga. A lány a hang irányába fordult. Anthony abban a fotelban ült, amelyre a múltkor le akarta kötözni. A lány még jobban zavarba jött, mert eszébe jutott, hogy kénytelen volt jelen lenni, amikor a férfi vetkőzött. Anthony kiismerhetetlen pillantással végigmérte. Ugyanaz a kék köntös volt rajta, mint amikor először szeretkeztek, és a feltoluló emlékektől a lánynak égni kezdett az arca. A gyomra már nem görcsölt, hanem forróságot érzett a hasában.

- Nos, kedvesem? Roslynn megköszörülte a torkát, de hangja így is rekedt maradt. - Én... arra gondoltam, hogy talán most... mi ketten... A lány nem tudta befejezni a mondatot, mert zavarba hozta a férfi merő tekintete. A lány nem tudta megállapítani, hogy kék szemében milyen érzelem tükröződik. Anthony elveszítette a türelmét. Mikor mondja ki végre, amit hallani szeretne? - Talán mi? Rengeteg dolog van, amit mi ketten tehetnénk. Mire gondoltál? - Gyereket ígértél nekem! - fakadt ki a lány, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre kimondta! - Visszaköltözöl a szobámba? A csudába, erre nem is gondolt. - Nem... ha teherbe estem, már nem lesz rá szükség... - Arra, hogy egy ágyban aludjunk? A férfi arckifejezése hirtelen haragos lett, és a lány egy kicsit elbizonytalanodott. Akkor is meghozta már a döntését, és ragaszkodni fog hozzá! - Pontosan. - Értem. Ezt a szót olyan baljós komorsággal mondta ki, hogy a lány megborzongott. Nettie figyelmeztette, hogy a férje nem fog örülni, és most maga is láthatta, hogy nagyon mérges lett. Mégsem mozdult a székről. A keze egy kicsit szorosabban fogta a konyakospoharat, de a hangja halk maradt - halk és fenyegető. - Nem ez volt az eredeti megállapodásunk. - Azóta minden megváltozott - emlékeztette a lány. - Semmi sem változott, csak te gyanakodsz és képzelődsz. A lány lehajtotta a fejét. - Ha nem egyezel bele... - Maradj ott, ahol vagy, Roslynn! - vágott a szavába a férfi nyers hangon. - Még megfontolom ezt az újabb feltételedet. - Lerakta a poharat a fotel melletti asztalra, és csípőre tette a kezét. Közben nem vette le tekintetét a lányról. - Tehát ideiglenesen tenyésztési célra akarod használni a testemet? - tette fel a kérdést nyugodtan és nagy önuralommal. - Nem kell ennyire közönségesen fogalmaznod. - Úgy beszélek a témáról, ahogy kell. Egy tenyészkanra van szükséged, semmi másra. Az a kérdés, hogy mélyebb kapcsolat nélkül képes vagyok-e rá. Ez egy új helyzet, és nem vagyok biztos abban, hogy képes vagyok ilyen felületes és távolságtartó hozzáállással részt venni a műveletben.

Most mindenesetre igyekezett távolságtartó lenni, mert nagyon haragudott a feleségére. Legszívesebben jól elfenekelte volna, hogy végre észhez térjen. Aztán mégis úgy döntött, hogy megadja a lánynak, amit kér. Mikor fogja beismerni, hogy mégsem csak ezt akarja tőle? Már Roslynnak is kétségei támadtak. A férfi beszéde rádöbbentette, hogy ez az egész olyan... állatias. Ha közben közönyös marad, akkor hogyan fog tudni szeretkezni vele? Hiszen ő maga mondta egyszer, hogy vágy nélkül nem lehetséges. Ez persze akkor volt, amikor azt hazudta neki, hogy soha többé nem érdekli más nő. Most meg nem biztos abban, hogy képes rá? Ugyan már! Az első perctől kezdve ezt akarta, akkor most miért ne tudná megtenni? Anthony halk szava félbeszakította a gondolatait. - Gyere ide, Roslynn! - parancsolt rá a férfi. - Anthony, talán... - Gyereket akarsz? - Igen - válaszolta a lány remegő hangon. - Akkor gyere ide! Roslynn közelebb lépett, de nagyon lassan, mert már egy kicsit félt a helyzettől. Nem tetszett neki, hogy a férfi ilyen nyugodt és hideg. Ráadásul tudta, hogy a felszín alatt forr benne a harag. A szíve mégis minden egyes lépéssel hevesebben dobogott. Szeretkezni fognak. Mindegy, hogy hogyan. Az sem számít, hogy hol. A lány az üres ágyra pillantott, majd visszanézett a fotelre. Ekkor eszébe jutott Anthony fenyegetése. Amikor George és Frances itt jártak, a férfi azt mondta, hogy még jár neki egy büntetés a fotelban. Roslynn megtorpant. Sajnos már túl későn állt meg. Anthony elérte, és hátulról az ölébe rántotta. Roslynn oldalt akart fordulni, hogy lássa a férfi arcát, de Anthony nem engedte. Roslynnt feszélyezte ez a testhelyzet, mert nem látta a férje szemét. Talán éppen ez volt a célja? A lány nem értett semmit. - Ne legyél ilyen merev. Ne feledd, hogy a te ötleted volt. - Nem egy fotelban. - Nem mondtam, hogy itt fogjuk megtenni... bár azt sem, hogy nem. Nem mindegy, hogy hol történik? Először arra vagyok kíváncsi, hogy meg tudom-e tenni. Mivel a lány háttal ült az ölében, nem láthatta, hogy nagyon is képes rá. Már azóta, hogy belépett a szobájába. A lány érezte, hogy a férfi belemarkol a hajába, de azt már nem láthatta, hogy az ajkához meg az arcához szorítja a tincseket, és lehunyt szemmel élvezi a selymes érintést. - Anthony, azt hiszem, nem... - Csitt! - Anthony a hajánál fogva hátrahúzta Roslynn fejét, és a fülébe súgta: - Túl sokat gondolkodsz, drágám. Ne akarj mindig okoskodni. Lehet, hogy még élvezni is fogod. A lány hallgatott. A férfi lecsúsztatta a köntöst a válláról, egészen a csuklójáig. Ezután

megsimogatta a karját és a nyakát. A lány hamar észrevette, hogy az érintése most egészen más, mint amikor utoljára cirógatta a karját. Tegnap este a hintóban a férfi forró szenvedélye égette a bőrét. Most azonban olyan közönyösen simogatta, mintha a világ legtermészetesebb dolgát művelné. Felületes és távolságtartó? Tehát erre gondolt, amikor ezt mondta! Roslynn nem tudta tovább elviselni a helyzetet, és megpróbált felállni. Ám ekkor a férfi megragadta a mellét, és visszahúzta az ölébe. - Sehová nem mész, drágám! Idejöttél, hogy előadd a gyalázatos feltételeidet, és én elfogadtam őket. Most már késő, hogy megint meggondold magad. Roslynn feje hátrahanyatlott a férfi mellkasára. Anthony keze beszéd közben a mellét markolászta. Lehet, hogy a férfi nem érez semmit, de ő igen! Nem tehetett róla, és nem tudott uralkodni az érzésein. Az ölében forróság támadt, és tagjai megfeszültek az izgalomtól. Már nem érdekelte, hogy a férfi nem olyan heves és szenvedélyes, mint addig. Az érzékei átvették az irányítást, és már nem akart visszakozni. A férfi is azt mondta, hogy már késő. Ez azt jelenti, hogy hamarosan vége lesz. Erre kell gondolnia. Néhány másodperc múlva azonban már semmire sem tudott gondolni. A férfi keze simogatta és izgatta a testét. A mozdulatai kissé durvák voltak, de semmi esetre sem közönyösek. A lány már nem figyelt a különbségre. Még a lábán felcsúszó köntös érintése is megőrjítette. Ekkor a férfi keze a lecsupaszított öléhez ért, és ott megállt. - Tedd szét a lábad! - parancsolta a férfi, és forró lehelete égette Roslynn nyakát. A lány egy pillanatra megdermedt, de a szavak hallatán mégis megborzongott a vágytól. Dobogó szívvel és elfúló lélegzettel engedelmeskedett. Egy kicsit szétnyitotta a combját. A férfi egyik kezét még mindig az ölén tartotta, de a másik a hálóinge alá kúszott. Most mellének csupasz bőrén érezte izgató érintését. Ekkor a férfi ismét rászólt: - Még jobban nyisd szét, Roslynn! A lány szíve már a torkában dobogott, és most egy pillanatra teljesen elakadt a lélegzete. Lassan szétnyitotta a térdét, míg öle teljesen feltárulkozott Anthony keze előtt. A férfinak még ez sem volt elég. Ő is széttárta a lábát, és a lány combjai még jobban eltávolodtak egymástól. Ekkor egyik ujjával mélyen a lány ölébe hatolt. Roslynn felnyögött, megfeszítette a hátát és kezével hátranyúlva megragadta a férfi köntösét. Nem is tudta, hogy mit tesz, de a férfi éberen figyelte minden mozdulatát. A lány örömteli zihálása mennyei muzsika volt a fülének. Nem is értette, hogyan képes még mindig uralkodni a szenvedélyén, és tudta, hogy hamarosan elveszíti a fejét. - Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hol történik. Igaz? - A kérdést szándékos kíméletlenséggel tette fel, mert még ébren akarta tartani a dühét. - Itt? Az ágyban? A padlón? A lány teljesen tehetetlen volt, csak a fejét rázta. - Most rá tudnálak venni arra, hogy visszavond minden ostoba feltételedet. Ugye te is tudod? -

A lány nem válaszolt, csak halkan nyöszörgött. - Mégsem teszem. Emlékezz majd arra, hogy te akartad így. Roslynn már semmivel nem törődött, csak a testében égő vágyra figyelt. Anthony sem foglalkozott már mással, mert Roslynn közelsége megőrjítette. Egy pillanatra előrecsúsztatta a combján a lányt, hogy felkészüljön. Majd minden figyelmeztetés nélkül felemelte a derekánál fogva, és egy hirtelen mozdulattal magára húzta. A lány halkan felkiáltott, és a férfi a gyönyörtől lehunyta a szemét. Roslynn felnyúlt, és megragadta a férje fejét, mert semmi mást nem ért el belőle. A férfi viszont szabadon simogatta Roslynnt, míg a lány hátradőlve, elcsendesedve élvezte, hogy ölét feszíti és kitölti a férfi teste. A férfi egy pillanatig még hagyta, hogy önfeledten átadják magukat a boldogságnak, de aztán eszébe jutott, hogy ez nem egy szerelmes egyesülés, hanem egy céltudatos tett. A csudába a felesége átkozott feltételeivel! Meg akarta csókolni, hogy az iránta érzett szenvedéllyel és gyengédséggel tegye magáévá. Mégsem mozdult. Legyen ez egy visszataszító élmény, amelyre Roslynn undorodva gondol vissza. Ismerje be, hogy többet akar tőle a gyereknemzésnél! Ezért felültette a lányt, majd ismét hátradőlt. Roslynn lovagló ülésben maradt a férfi ölében, hosszú haja a hátára omlott, és tétován nézett körül. A férfi tudta, hogy mire vár. Azt szeretné, ha átvenné a vezetést, mert fogalma sincs a szeretkezés testhelyzeteiről, és nem tudja, hogy most neki kell irányítania az eseményeket. Anthony szándékos nyerseséggel törte meg a csendet. - Használni akartad a testemet. Tessék! Lovagolj meg! - A lány szeme tágra nyílt a meglepetéstől, de a férfi nem adott neki időt a tiltakozásra. - Gyerünk! Roslynn égő arccal próbált megfordulni, de a férfi kitöltötte a testét, és így nem tudott másra figyelni. Ha Anthony nem hajlandó semmit sem tenni, akkor... Miután megtalálta a saját ritmusát, már könnyen ment. Olyan csodálatos érzés volt, hogy ő diktálhatja az iramot! Lassú mozdulatokkal csúszott előre és hátra. Aztán felemelkedett és hevesen visszaereszkedett. Később kipróbálta, milyen, ha őrjítő lassúsággal teszi ugyanezt. Minden a szeszélye és az irányítása szerint történt - amíg Anthony közbe nem lépett. A férfinak nem maradt más választása, mert a lány mozdulatai nagyon hevesek voltak, és túl hamar röpítették a beteljesülés felé. Tudta, hogy így nem lesz képes arra, hogy megvárja a lányt. Nem is lenne rá szükség. Nyugodtan kielégületlenül hagyhatná, hiszen a beteljesülés élménye nélkül is teherbe eshet. Anthony mégsem tudta ezt megtenni a feleségével. Még akkor sem, ha megérdemelte volna. Felült, és egyik kezével megállásra kényszerítette Roslynnt. Másik kezével megkereste a kis rügyecskét, ahol a gyönyör lakozik, és addig ingerelte, míg a lány a csúcs közelébe ért. Ezután elengedte a csípőjét, hogy Roslynn úgy folytassa, ahogy a kedve tartja. A lány olyan vad mozdulatokkal lovagolt rajta, hogy néhány másodperc múlva mindketten elmerültek a kéjes

lüktetésben. A lány hátrarogyott, és boldog kimerültséggel pihegett a férfi mellkasán. Anthony adott magának egy kis időt, hogy a lányt átölelve élvezze az együttlétüket - de csak néhány pillanatig. Ezután felállt, és talpra segítette Roslynnl. - Feküdj le... az én ágyamba. Amíg teherbe nem esel, ott fogsz aludni. A lány boldogságát megzavarta a hideg hang. Megfordult, és meglepetten nézett a férjére. Anthony kék szeme kifürkészhetetlen pillantással nézett vissza rá. A lány azt hitte, hogy nem jól értette Anthony szavait. Ám a férfi elfordította a fejét, mintha már nem is gondolna rá, és közben begombolta a nadrágját. Roslynn csak most látta, hogy nem vette le, és a köntöse övét sem kötötte ki. Ami azt illeti, az ő hálóinge is rajta maradt. A lány szeme könnybe lábadt. Anthony ránézett, és arca eltorzult a haragtól. - Hagyd abba! - mordult rá. - Különben elfenekellek. Pontosan azt kaptad, amiért idejöttél. - Ez nem igaz! - kiáltott fel a lány. - Nem? Mi egyebet vártál, amikor ilyen hideg követeléssel álltál elő? A lány elfordult, hogy Anthony ne lássa a könnyeit, és gyorsan az ágyba menekült. Szeretett volna a saját szobájába menni, de nem mert ellenkezni. A férfinak igaza volt. Azt hitte, hogy úgy fog vele szeretkezni, mint azelőtt. Megérdemelte, hogy mégis egészen mást kapott. Annál nagyobb volt a szégyene, hogy még élvezte is. Pedig annyira biztos volt abban, hogy helyes döntést hozott. Istenem, miért nem hallgatott Nettie-re? Miért olyan önző, hogy csak a saját érzéseivel foglalkozik? Mit gondolhat most róla a férfi? Mi lett volna, ha Anthony áll elő azzal a javaslattal, hogy csak addig aludjon vele, amíg teherbe nem esik, és semmi mást nem akar tőle? Biztosan felháborodott volna, hogy milyen érzéketlen és kegyetlen... Ő biztosan nem egyezett volna bele egy ilyen sértő ajánlatba. Nagyon megbántódott volna, és pontosan olyan dühös lenne, mint most a férje. Még az a jó, hogy a férfi nem szereti. Szörnyű belegondolni, hogy akkor milyen rettenetesen esne neki! Ugyanakkor vágyat, féltékenységet és féltést érez iránta... Roslynn szeme tágra nyílt, amikor rájött, hogy ezek az érzések a szerelemhez kapcsolódnak. De a férfi azt mondta, hogy nem szereti! Nem igaz. Azt mondta, hogy korai lenne még szerelemről beszélni. Akkor miért nem helyesbített soha, amikor erről volt szó? Az nem lehet, hogy szereti. Ám mi van, ha mégis? És mi van, ha valóban igazat mondott, és nem volt hűtlen hozzá? Ha ez így van, akkor az ő tettei megbocsáthatatlanok. Nem! Az nem lehet, hogy mindenben tévedett! A lány felült az ágyban, és a férfira nézett, aki még mindig a fotelben ült, és ismét konyakospoharat fogott a kezében. - Anthony... A férfi nem nézett rá, de a hangja feszült és keserű volt.

- Aludj, Roslynn! Legközelebb majd akkor párzunk, amikor kedvem lesz hozzá. A lány megrándult, és visszahanyatlott a párnára. Valóban azt hitte, hogy újra „párzani” akar vele? Nem. Csak szándékosan bántotta. Nem hibáztathatja ezért. Valószínűleg még sok bántást el kell viselnie a közeljövőben, mert fogalma sincs, hogyan tudna kihátrálni ebből az újabb megállapodásból, amelyet a férfival kötött. Nem tudott aludni, és Anthony sem feküdt mellé.

37. fejezet Másnap reggel Roslynn már fél nyolckor lesietett az emeletről. Az arca még mindig égett a hallban átélt megalázó élménytől. Amikor kilopózott Anthony szobájából, Jamesbe ütközött. Roslynnon nem volt más, csak a lenge hálóing, amely nem sokat fedett a testéből. James az elegáns esti öltözékében pompázott, mert akkor ért haza az éjszakai ivászatból. Éppen belépett a szobájába, amikor észrevették egymást. Felháborító merészséggel nézett végig rajta, és a tekintetén látszott, hogy mindent lát. Közben érdeklődve felvonta az egyik szemöldökét. Roslynn nagyon zavarba jött, és vörös arccal rohant be a szobájába. Mielőtt becsapta maga mögött az ajtót, hallotta James jóízű nevetését. Legszívesebben a paplan alá bújt volna szégyenében. Az még rendben van, ha James azt hiszi, hogy kibékült Anthonyval, és újra egy ágyban alszik vele. De mire gondolhatott, amikor meglátta, hogy még mindig ragaszkodik a saját szobájához? Roslynn úgy döntött, hogy most nem foglalkozik a sógora véleményével. Gondoljon, amit akar, neki most sokkal fontosabb dolga van. Először is meg kell találnia a legutóbbi vásárlásának a számláit, mielőtt Anthony kezébe kerülnek. Már rájött, hogy mennyire gyerekesen viselkedett, amikor kicsinyes bosszúból megpróbálta anyagilag tönkretenni. Nevetséges, hogy egy felnőtt nő ilyen trükkökhöz folyamodjon. Ráadásul a férfi már így is éppen eléggé dühös rá, és nem akarta, hogy még nagyobb haragra gerjedjen, ha meglátja, mennyi pénzt költött el az ő nevében. Nem volt sok ideje. Amikor elhagyta a hálószobát, Anthony még a fotelben aludt, amelyben az éjszakát töltötte. Viszont mindig korán kel, és elmegy lovagolni. A lány nem akart a házban lenni, mire a férfi lejön. Most már nyugodtan elmehet otthonról, hiszen Geordie nem jelent többé veszélyt rá nézve. Elmegy a bankba, és személyesen intézkedik a számlák ügyében. Mire ismét Anthony szeme elé kerül, legalább emiatt tiszta lesz a lelkiismerete. Aztán majd valahogy megpróbálja semmissé tenni azt a szörnyű megállapodást, amelyet kötött vele. Ezt úgy akarta elérni, hogy közben megőrzi a büszkeségét, és a férfi tudtára adja, hogy nem bocsátotta meg a hazugságait. Sajnos sejtette, hogy valamelyest sérülni fog a méltósága eközben. Fél éjszakát rágódott a problémán, de nem talált rá megoldást. Anthony dolgozószobájába érve a retiküljét és a kalapját ledobta egy székre, és az íróasztalhoz lépett. Arannyal szőtt barna rövid kabátja és vörösesbarna ruhája egyszerű és dísztelen volt, tökéletesen illett az üzleti ügyek intézéséhez, és a hangulatához is, amely a depresszió és a kétségbeesés határán mozgott. Nem tudta, hogyan fog kimászni a saját maga által ásott gödörből. Az első fiókban egy főkönyvet talált, a másodikban személyes leveleket, amelyekbe nem

pillantott bele. A harmadik fiók rejtette azt, amit keresett, sőt még annál is többet. Tele volt számlákkal, amelyek közül néhányat már kinyitottak, de sok még mindig a borítékban volt. Pontosan erre a dzsentri viselkedésre számított. A számlákkal sokszor hónapokig, a határidő lejártáig nem foglalkoznak. Nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy azokat a számlákat sem bontották még fel, amelyeket az ő kereskedői küldtek Anthonynak. Roslynn nem tudott ellenállni a kísértésnek, és átnézte a fiók tartalmát. Egy szabó ötezer fontos számlája nem lepte meg, de felvonta a szemöldökét, amikor rábukkant egy ékszerész kétezer fontról szóló értesítésére. Érdekesnek találta egy bizonyos Simmons földesúr harmincezer fontos fizetési meghagyását, amelyen ráadásul nem is szerepelt, hogy miért állította ki. És ez csak a halom tetején lévő legfrissebb húsz számla volt! Tehát Anthony már most is adósságban úszik? Ő pedig még nagyobb anyagi csődbe akarta taszítani! A férje iszonyú haragra gerjedt volna, ha kinyitja a számlákat. Hála istennek, a hozzá hasonló helyzetben lévő nemesek jellemző nemtörődömségével a fiókba dobta, a többi közé, hogy majd máskor foglalkozzon velük. Ha már úgyis a bankban lesz, intézkedik, hogy egy bankszámlára átutalja a házassági szerződésében a férfinak garantált pénzt, és megbízást ad, hogy minden hónapban adjanak hozzá még egy bizonyos összeget. Ezután vár még rá egy kínos jelenet, mert be kell számolnia a férfinak a pénzről, ha nem mondja el neki, akkor soha nem tudja meg, mert nem olvasta el a szerződést. Pedig most igazán nem alkalmas az idő arra, hogy az anyagiakról beszéljenek. Ez csak egy újabb probléma, amely miatt aggodalmaskodhat. - Jó reggelt! Roslynn összerezzent, és a borítékokat gyorsan a szoknyája zsebébe gyűrte, amely szerencsére az asztal alatt volt, és Jeremy nem láthatta meg, hogy mit művel. Remélte, hogy csak Jeremy lépett be a szobába. Ha Anthony kapná rajta az íróasztalánál, akkor magyarázkodnia kéne. Jeremy előtt azonban erre nem volt szükség, mégis ideges volt, mert a fiú nagyon ráijesztett. - Korán keltél - jegyezte meg, és előjött az asztal mögül, hogy felvegye a kalapját. - Derek értem jön. Elmegyünk vidékre, egy vad mulatságba, amely több napig is eltarthat. A fiú csak úgy vibrált az izgalomtól. Bárcsak ismerte volna Anthonyt ennyi idős korában! Valószínűleg pontosan úgy nézett ki, mint Jeremy, hiszen most is nagy a hasonlóság közöttük. Bár Anthony valószínűleg még ennyi idős korában sem volt ilyen nyílt és egyenes. - Az apád tudja? - Persze. Ezt túl gyorsan bökte ki a fiú, és Roslynnban azonnal feltámadt az anyai ösztön. - Hogy érted azt, hogy vad mulatság? Jeremy jókedvűen a lányra kacsintott. - Nem hölgyek lesznek ott, ha érti, mire gondolok, csak sok-sok nő.

- Erről is tud az apád? A fiú jót nevetett Roslynn elítélő pillantásán. - Azt mondta, hogy talán ő is benéz. Roslynn érezte, hogy elpirul. Ha az apja rendjén valónak tartja ezt, akkor ő mit mondhat? A legény biztosan elég idős már ahhoz, hogy... nos, az a lényeg, hogy James szerint már az. Az ő fia biztosan nem fog tizenhét évesen nőkkel henteregni. Ezt nem fogja megengedni - ha egyáltalán lesz fia. A lány felsóhajtott, és magához vette a retiküljét. - Nos, akkor... - Csak azért sem mondja azt, hogy érezze jól magát! Nem fogja helyeselni azt, amire tizenhét évesen készül, még akkor sem, ha teljesen felnőttnek néz ki. - Majd találkozunk, ha visszatértél. - Mész valahová? - érdeklődött a fiú aggódva, amikor meglátta a lányon a kalapot. Biztonságos? - Teljesen - mosolyodott el Roslynn. - A nagybátyád mindent elintézett. - Akkor kocsira van szükséged? Derek nemsokára itt lesz. - Nem. A ház előtt vár rám egy fogat, és az egyik szolga elkísér, bár csak a bankba megyek. Legyél jó, Jeremy! - vetette oda búcsúzáskor, hogy bosszantsa a fiút. A bank nem is volt olyan közel a házhoz, de Roslynn mégis korán érkezett. Annyira sietett elhagyni a házat, hogy nem is gondolt az időre. Nem akart a bank előtt várakozni, ezért megkérte a kocsist, hogy néhányszor kerülje meg a háztömböt. Majdnem egy óra múlva végzett csak, mert Anthony bankszámlájának a megnyitása tovább tartott, mint gondolta. Ez a százezer font, és a havonta hozzáadott húszezer font majd segít a férfinak rendezni az adósságait - mert biztos volt abban, hogy már nyakig úszik bennük. Azt nem tudta, hogy a férfi örülni fog-e ennek a hozománynak. A legtöbb férfi értékelné, de nem volt biztos abban, hogy Anthony is közéjük tartozik. Amikor kilépett a bankból, egy szokatlan jelenet vonta magára a figyelmét. A kocsis és a szolga is érdeklődve figyelte két férfi verekedését az utcán, mert ilyesmit inkább a kikötőben szoktak látni, és nem a városnak ebben a részében... A lány nem tudta befejezni a gondolatot. Hátulról elkapta egy erős kar, és kiszorította belőle a szuszt. Ezután egy kemény és éles tárgy bökött az oldalába. - Most ne próbálkozzon semmivel, hölgyem, mert különben megtudja, hogy milyen hegyes a bököm. A lány a meglepetéstől egy szót sem tudott szólni. Ráadásul megijedt, amikor rájött, hogy milyen „bőkőre” gondol a férfi. Hihetetlen, hogy a nyílt utcán, egy bank előtt ez történik vele! A kocsija is ott volt, alig tíz méterre. Az ismeretlen a kocsi mögött, az úttesten vezette el, míg a járókelők figyelmét lekötötte a járdán zajló verekedés. Szándékosan megrendezett jelenet volt?

Ha ez Geordie műve... de az nem lehet. Őt Anthony már lebeszélte a további mesterkedésekről. Nem merne ilyet lenni - vagy igen? A támadó belökte a lányt egy lefüggönyözött ablakú öreg fogatba, majd ő is utána mászott, és becsukta maga mögött az ajtót. Roslynn megpróbált felkelni a padlóról, de egy durva kéz visszalökte. - Ne akadékoskodjon hölgyem, és akkor nem esik bántódása - mondta az idegen, miközben egy rongyot tömött a szájába, és gyorsan hátrakötötte a kezét. Ezután a lány lábára esett a pillantása. Úgy döntött, nem kockáztat semmit, és a lány bokái köré is kötelet kötött. Gonosz nevetéssel vette ki a tőrt a cipője szárából. - Többet nem fogja ezt használni, mint a múltkor a bátyám ellen. Roslynn némán felnyögött, amikor ezt meghallotta. Tehát ez volt az egyik férfi, aki a múltkor megpróbálta elrabolni! Geordie embereinek a markába került. Az unokatestvére megbolondult, hogy még mindig próbálkozik? Már tudja, hogy férjnél van, akkor miért műveli ezt vele? A lány megdermedt. Lehet, hogy a férfi bosszút akar állni rajta, amiért sikerült túljárnia az eszén? Az emberrabló most kiszállt, és Roslynnt a földön fekve hagyta. Néhány másodperc múlva az öreg jármű elindult. Roslynn az oldalára fordult, és megpróbált felülni. A szájába dugott rongycsomót nem kötötték át, ezért nyelvével próbálta kilökni. Már majdnem sikerült, amikor a fogat lelassult, és a kocsis felkiáltott: - Abbahagyhatod, Tom! Egy másodperc múlva az ajtó kinyílt, és egy másik férfi ugrott be a kocsiba. A lány felismerte azt az alakot, akit megszúrt a tőrével. A bűnöző szája vérzett, és kimerülten zihált. Tehát a verekedést valóban megrendezték. Valószínűleg belekötött az egyik járókelőbe, hogy senki ne vegye észre, amikor a társa elviszi. Ő pedig kénytelen volt engedelmeskedni, mert egy kést szorítottak az oldalához. A Tom nevű fickó vigyorogva felemelte a lányt a padlóról, és a szemközti ülésre helyezte. Visszanyomta a rongyot a szájába, és jókedvűen csóválta meg a fejét. Szerencsére nem haragszik a múltkori sérülésért - vagy csak nem akarja kimutatni. Alaposan szemügyre vette Roslynnt, és közben egyfolytában mosolygott. Végül elnevette magát. - Így közelről már jobban látom, hogy milyen szemrevaló teremtés. Túl jó annak a fattyúnak, aki felbérelt minket. - A lány beszélni próbált, de a pecek miatt nem tudott megszólalni. - Ne is próbálkozzon! Már azt hittük, hogy soha nem tudjuk elkapni, most mégis itt van. Viselkedjen jól, és akkor nem esik bántódása. A férfi így akarta figyelmeztetni, hogy ne okozzon neki több kellemetlenséget. Mi van, ha nem engedelmeskedik? Ostoba kérdés, hiszen összekötötték a kezét és a lábát, a szája pedig be van tömve!

38. fejezet Tom a vállára vetve cipelte be az épületbe. Mielőtt beléptek volna, Will - a másik férfit így szólította a testvére - körülnézett, hogy tiszta-e a levegő. Roslynn reménykedni kezdett. Tehát egy olyan helyre viszik, ahol valaki megállíthatja, és kérdőre vonhatja őket ezért a bánásmódért? Akkor már csak az a dolga, hogy az első adandó alkalommal sikoltson egy nagyot, és talán a segítségére sietnek. Fejjel lefelé lógva nem volt alkalma jól megfigyelni az épületet, és amikor beléptek, azonnal felvitték a lépcsőn. A szemben lévő házakat azonban szemügyre tudta venni, és úgy látta, hogy tisztességes környéken járnak, és az épületek jó állapotban vannak. Lehet, hogy egy fogadóba viszik? Valószínűnek tűnt, mivel egy lélekkel sem találkoztak ezen a korai órán. Tehát Geordie a város egy elegánsabb negyedébe költözött? Nem csoda, hogy Anthonynak nem sikerült megtalálnia, hiszen legutóbb egy lepusztult kikötői környezetben bukkant fel, és a férje ott kereste. Most mégsem számított, hogy Anthony végül megtalálta Geordie-t. Szépen besétált a csapdájába, mert azt hitte, hogy végre biztonságban van! Mennyire gyűlölte most, hogy a skót makacssága miatt nem hajlandó beletörődni a vereségbe! A férfi egy pillanatra megállt, és dörömbölt az egyik ajtón. Néhány lépés után ledobta Roslynnt egy székre. A lány felnyögött, mert ráesett az összekötözött karjára, amely a hosszú út alatt elzsibbadt, és nagyon sajgott. Ám nem sokat törődött a saját kényelmetlenségével, haragosan nézett körül a szobában, Geordie-t keresve a tekintetével. Amikor meglátta az ágy mellett, hirtelen nem ismerte fel. A férfi egy összehajtogatott inget tartott a kezében, és egy táskába rámolta a ruháit. Csak a vörös haja árulta el a kilétét... Roslynn elszörnyedve nézett rá. A férfinak ágyban lenne a helye, és nem utazáshoz kéne készülődnie! Mit tett vele Anthony? Az arcán kék-zöld foltok éktelenkedtek, és az egész ábrázata duplájára dagadt. Az egyik szeme nem is látszott, mert egy hatalmas véraláfutás borította el, a másikat pedig csak résnyire tudta kinyitni. Az orra is feldagadt, és furcsán elmozdult a helyéről. A szája csupa véres repedés volt. Az arcát rengeteg seb torzította el, és a szeme fölött úgy felrepedi a bőr, hogy látszott a koponyacsontja. A férfi nem rá nézett, hanem a két gazfickóra, aki idehozta. Azok olyan arccal bámultak rá, mintha még soha nem látták volna. Ezek szerint nem tudlak, hogy Geordie-t megverték? Talán valami ostoba félreértés történt? Roslynnak igaza lett. Geordie mérgesen a földhöz vágta a kezében tartott inget, majd felnyögött, és az oldalához kapott, mert a hirtelen mozdulattól beléhasított a fájdalom. Wilbert és

Thomas Stow némán álldogált a helyén, és nem tudta mire vélni a dolgot. Nem kellett sokáig várniuk, mert Geordie haragtól fojtott hangon megszólalt. Felpuffadt ajkai eltorzították a szavait. - Ostoba fajankók! Nem kaptátok meg azt a levelet, amit egy fiúval küldtem? - Ezt? - Tom egy gyűrött papírlapot vett elő a zsebéből. - Nem tudunk olvasni, uram - vonta meg a vállát, és a fölre dobta a papírt. Geordie felhördült. - Így jár az ember, ha angolokkal dolgozik! - Roslynnra mutatott. - Már nem kell a lány. Hozzáment ahhoz a nyavalyás ficsúrhoz! Wilbert és Thomas viccesnek találta a helyzetet. Nevetni kezdtek, és Roslynn észrevette, hogy Geordie arcán a kék és fekete foltok elvörösödnek. Ha nem háborította volna fel az a bánásmód, ahogy idehozták, ő is jót mulatott volna. Geordie nem osztozott a férfiak jókedvében. - Takarodjatok! Mindketten! A két férfi abbahagyta a nevetést. - Majd ha kifizetett minket, uram. Wilbert szavai illedelmesek voltak, de a hangjából hiányzott a tisztelet. Az alacsony, dús szakállú férfi fenyegető pillantással méregette Geordie-t. A mellette álló testvére is vészjóslóan lépett közelebb. Geordie elhallgatott, és haragján egy másik érzelem kerekedett felül. Roslynn szeme tágra nyílt. Az unokatestvére fél! Nem tudja kifizetni a két férfit? Geordie-nak éppen annyi pénze volt, hogy visszamenjen Skóciába. Roslynn vagyonára számított, ami most mind az angolé lett. Ez nem igazságos. Most pedig ez a két gazember valószínűleg meg fogja ölni. Ilyen állapotban nem tudja megvédeni magát. Amíg senki sem figyelt rá, Roslynnak végre sikerült kiköpnie a szájába gyűrt rongydarabot. - Oldozzák el a köteleimet, és majd én kifizetem magukat, a tőrömet cserébe. - Ne nyúljatok hozzá! - förmedt a férfiakra Geordie. Roslynn mérgesen fordult az unokatestvére felé. - Fogd be a szád! Tudod, mit művel veled a férjem, ha ezt megtudja? Most egészen jól festesz ahhoz képest, ahogy akkor fogsz kinézni, amikor még egyszer a kezei közé kerülsz. Wilbert és Thomas megrezzen a „még egyszer” hallatán, és már többé nem engedelmeskedtek Geordie-nak. Lehet, hogy a régi időkben megöltek néhány férfit, de soha életükben nem emeltek még kezet egyetlen nőre sem. Az elejétől fogva ódzkodtak ettől a munkától, és csak azért vállalták el, mert a skót valóságos vagyont ajánlott érte. Wilbert Roslynnhoz lépett, és a saját tőrével vágta el a köteleit. Ezután a pengét lefelé fordította, és átnyújtotta a fegyvert a lánynak, majd gyorsan hátraugrott. Roslynn elcsodálkozott, hogy ilyen könnyen megszabadult, mert egyáltalán nem volt biztos

abban, hogy a két gonosztevő engedelmeskedik neki. Ám szót fogadtak, és ettől máris jobban érezte magát. Arra is rájött, hogy a pénzt illetően igaza volt. Különben Geordie kifizette volna a bérenceit, mielőtt kiszabadítják. Ehelyett az ágyon ülve tapogatta a bordáit, és aggódó arccal méregette mindhármukat. - Mennyi? - kérdezte a lány és felállt. - Harminc font, hölgyem. A lány megvető pillantást vetett az unokatestvérére. - Nagyon zsugori vagy, Ceordie. Szerintem sokkal többet ígérhettél volna két ilyen megbízható férfinak. - Meg is tettem volna, ha idehoznak, még mielőtt hozzámész ahhoz a fattyúhoz! - dühöngött Geordie. A lány helytelenítően csóválta meg a fejét, és nagyon élvezte, hogy hirtelen felülkerekedett abban a helyzetben, amelytől annyira rettegett. A kezében lévő retikülbe nyúlt, és elővett egy köteg pénzt. - Azt hiszem, ennyi elég lesz, uraim - nyújtotta át a bankjegyeket Wilbertnek. A két fivér szeme kiguvadt, amikor megpillantotta a hatalmas összeget, amely talán ötven font is lehetett. Wilbert a retiküljére sandított. Roslynn megérezte a szándékát, és kihúzta magát. - Eszébe ne jusson! - figyelmeztette a férfit. - Ha nem akarnak így kinézni - bökött Geordie felé -, akkor soha többé ne kerüljenek a szemem elé. A két férfi jót mosolygott azon, hogy a kis hölgy fenyegetőzik. Ugyanakkor elégedettek voltak a fizetséggel. Ha a skótot már nem verték volna el ilyen alaposan, akkor ők is helybenhagyták volna a sok lenyelt sértésért. Ám így csak boldogan vigyorogva távoztak. A lépcsőnél azonban az ajkukra fagyott a mosoly, mert megpillantották azt az úriembert, akinek a házát az elmúlt tíz napban figyelték. Minden bizonnyal ez a hölgy férje. Nem tűnt veszélyesnek, és rájuk sem nézve jött fel a lépcsőn. A két fivér mégsem tudta kiverni a fejéből azt a nyugtalanító gondolatot, hogy a skót ennek az úrnak köszönheti a jelenlegi állapotát. A biztonság kedvéért Wilbert elővette a kését, és a combjához közel tartotta. Nem is lett volna semmi baj, ha az úr valóban nem figyel rájuk. De azonnal észrevette a kést, és sóhajtva megállt. - A pokolba! Gyerünk, uraim. Legyen vége minél előbb! Wilbert Thomasra pillantott, majd gyorsan Anthony-ra rontottak. Ám a támadás nem úgy alakult, ahogy tervezték. Az uraság az utolsó pillanatban félreugrott, és hátát a falnak támasztva kinyújtotta a lábát. Thomas legurult a lépcsőn. Wilbertnek annyi ideje sem maradi, hogy magához térjen, máris kicsavarta a kést a kezéből, és őt is lependerítette a lépcsőn. Amikor földet ért, gyorsan felsegítette nyögdécselő fivérét, majd mindketten kisántikáltak az épületből. A szobában Roslynn ingerülten járkált a keserű arcokat vágó Geordie előtt. - Nem is tudom, mit mondjak rólad, Geordie Cameron. Még soha nem találkoztam ennyire

aljas és gonosz emberrel. Szégyellem, hogy ezt a nevet viseled. Mindig szégyent hoztál rá. - És te? Te milyen dicsőséget szereztél a nevednek? - Hallgass! Miattad vagyok most férjnél. Te kényszerítettél arra, hogy férjet keressek magamnak, amikor nem is akartam. És főleg nem így! - Ezért aztán mindenedet elvesztetted, te ostoba nőszemély! - vágott vissza a férfi magából kikelve. - Tudod mit? Örülök neki! Ha már nem lehetett az enyém a Cameron-vagyon, akkor jó tudni, hogy téged is megszabadítottak tőle. Roslynn döbbenten nézett a férfira. - Miről beszélsz? - A férjed elárulta, hogy az esküvő után elégette a házassági szerződést - válaszolta Geordie, és megkínzott arcával nevetni próbált. - Most már minden azé az agyafúrt fattyúé, és még akkor sem kapod vissza, ha meghal, mert az egészet a családjára hagyta. Nagyon jó férjet választottál magadnak, mondhatom. Egy ilyen aljas gazemberhez vagy láncolva! A lány legszívesebben kinevette volna az unokatestvérét, de ha Anthony ezt a hazugságot közölte Geordie-val, akkor nem akarta elárulni az igazságot. Nagyon okos ötletnek tartotta. A férje elhitette a férfival, hogy örökre elveszett minden reménye a vagyon megszerzésére. - Akkor is inkább ő, mint te, kuzin. A becsmérlő szavak hallatán a férfi megpróbált felállni, de hangosan felnyögött, és visszahanyatlott az ágyra. Roslynn minden együttérzés nélkül folytatta a korholást. - El kellett volna menned, amíg volt rá lehetőséged, Geordie. Nem sok marad belőled, ha a férjem megtalál, és észreveszi, hogy még mindig itt vagy. Megérdemled, mert meg akartad ölni. - Csak rá akartam ijeszteni, hogy elküldjön téged. Akkor még nem tudtam, hogy házasok vagytok. De azért a lövésért csak néhányszor ütött meg. A többit miattad kaptam. Tudd meg, hogy ma reggelig fel sem tudtam kelni a földről, ahová dobott. - Ezt a férfi már majdnem siránkozva mondta. - Te is láttad, hogy éppen indulni készültem, ezért nehogy elárulj annak az átkozott spártai harcosnak. Spártai harcos? Igen, Anthony időnként valóban hasonlított egy fegyelmezett és aszkétikus spártai harcosra. Néha ijesztően tudott magán uralkodni, máskor azonban kijött a sodrából, és olyan lett, mint egy vérbeli skót. A lány végignézett az unokatestvérén. Mit tett a férje Geordieval! Ráadásul közben egy haja szála sem görbült meg. Szegény Geordie úgy nézett ki, mintha megtaposta volna egy ló, pedig csak egy férfi csupasz ökle bánt el vele. - Ha valóban távozol, akkor nem mondom el Anthonynak - engedett a lány. - Csupa szív vagy, kislány. A hangjában olyan keserű gúny volt, hogy a lány haragja ismét felizzott. - Nehogy azt hidd, hogy sajnálni foglak! Nem fog megesni rajtad a szívem, mert ártani akartál

nekem. - Szerettelek! A lány úgy érezte, hogy fojtogatni kezdik a torkát ezek a szavak. Lehetséges, hogy Geordie igazat beszél? Elég sokszor mondta már ezt az évek során, de soha nem hitt neki. Most miért tűnt mégis olyan hihetőnek? Talán a férfinak sikerült önmagát is meggyőznie? A lány halkan megszólalt, de már előre félt a választól. - Ha ez igaz, Geordie, akkor mondj el mindent az anyámról. Te lyukasztottad ki csónakját? A férfi felemelte a fejét az ágyról, majd nagy nehezen felült. - Miért nem akkor kérdezted tőlem, amikor kellett volna, amikor történt? Az öregember sem kérdezte soha. Nem, hozzá sem nyúltam a csónakhoz. A tónál voltam éppen, hogy kukacokat keressek, mert bele akartam tenni őket a szakács ételébe. Ennél közelebb nem mentem a csónakokhoz. - Akkor miért ijedtél meg annyira, amikor megtudtad a hírt? Mindnyájan láttuk, hogy elszörnyedtél. - Azért, mert reggel megpofozott, és ezért a halálát kívántam. Nem tehettem róla, de mégis úgy éreztem, hogy az én kívánságom vált valóra. Bűnösnek éreztem magam. Roslynnak hányingere támadt. Ennyi éven át olyasmivel vádolták a férfit, amit meg sem tett. Ő pedig jól tudta, hogy mit gondolnak róla, mégsem védte meg magát, csak magába fojtotta a keserű érzéseket. Ettől még nem kedvelte meg, de legalább már tudta, hogy nem követett el bűnt. - Sajnálom, Geordie. Tényleg. - Akkor sem jöttél volna hozzám feleségül, ha tudod az igazat? - Nem. Nem kellett volna annyit erőszakoskodnod. - Egy férfi mindenre képes, ha nagyon akar valamit. A szerelmet vagy a pénzt? A lány nem kérdezte. Vajon a nagyapja másképp végrendelkezik, ha tudja az igazat? Nem valószínű. Mindig megvetette Geordie gyengeségét, mert egy olyan erős és határozott férfi, mint Duncan ezt megbocsálhatatlannak tartotta. A lány viszont nem volt ennyire hajthatatlan. Ráadásul meg kellett nyugtatnia a lelkiismeretet, mert annyi éven át Geordie-t hibáztatta az anyja haláláért. Most pedig megtudta, hogy az egész csak egy szörnyű baleset volt. Oda kéne neki adnia azt a pénzt, amiből a számlákat akarta kifizetni. Mi az a tízezer font ahhoz képest, amennyi pénze van? Geordie számára viszont egy új élet kezdetét jelentheti. Talán így majd végre kezd magával valamit, és nem mindig a könnyebbik utat választja, amitől csak még gyengébb lesz. Roslynn körülnézett, hogy hová tegye a pénzt, úgy szerette volna, ha a férfi csak akkor találja meg, ha ő már távozott. - Segítek csomagolni, Geordie. - Ne tegyél nekem szívességet.

A lány nem törődött a keserű megjegyzéssel, és a szekrényhez lépett, ahol még mindig sok ruhaneműt látott egy nyitott fiókban. Roslynn felkapta a ruhákat, és közben közéjük csúsztatta a pénzt. Ezután a halmot a táskába dobta. Nem lett volna szabad ennyire közel mennie az ágyhoz. A férfi kinyújtotta a karját, és megragadta a derekát. - Ros... Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és a férfi azonnal elengedte. Roslynn nem tudta meg, hogy Geordie mit akart mondani, de remélte, hogy bocsánatot szeretett volna kérni a sok kellemetlenség miatt. Mivel Anthony állt az ajtóban, ennek már semmi értelme nem volt. - Annyira elcsendesedtetek, hogy attól féltem, megöltétek egymást. A lány nem kérdezte meg, hogy a férje mit keres ott. - Úgy tűnik, a szokásává vált az ajtó előtt hallgatózni, uram. A férfi nem is tagadta. - Igazán hasznos szokás, és többnyire szórakoztató. Ez a „többnyire” arra utalt, amikor Francesszel beszélgetett, és a férfinak nem tetszettek a hallottak. Most azonban semmi olyat nem tudhatott meg, ami felbosszanthatta. A külseje komornak tűnt, de a lányt már nem tévesztette meg a látszat. Mérges volt, de nem annyira. Ez talán még a tegnap estének a hatása. - Már távozni készül, ahogy te is látod - jegyezte meg a lány, és a férje felé indult. - El akartál búcsúzni? - kérdezett vissza Anthony fanyar mosollyal. - Milyen kedves tőled, drágám. A lány nem hagyta magát kizökkenteni. - Ha azért jöttél, hogy hazavigyél, akkor kár volt. Majd találok magamnak egy kocsit. Remélte, hogy ezzel sikerült elterelnie a figyelmét Geordie-ról, és nem lesz kénytelen végignézni egy szörnyű jelenetet. Nem akarta Anthonyt olyan hangulatban látni, mint amikor legutóbb találkozott Geordie-val, és ellátta a baját. A férfi nyugodt tekintettel nézett rá, és a lány visszafojtotta a lélegzetét. Aztán Anthony pillantása Geordie-ra esett. Roslynn tudta, hogy az unokatestvére az életéért retteg. - Egy óra múlva már itt sem vagyok - nyögte ki Geordie. Anthony hátborzongató pillantása még mindig fogva tartotta a férfit. Majd kurtán biccentett, és kivezette Roslynnt az ajtón. A lány nem szabadulhatott kezének szorításából, ezért feladta a próbálkozást. A ház előtt nem állt hintó, csak a hátaslova várta őket, akit egy utcagyerek tartott. Roslynn úgy döntött, most lendül támadásba. - Mit kerestél itt? - Haza akartalak kísérni, természetesen. - Ellenőrizni akartad, hogy betartotta-e az ígéretét? Azt nem tudhattad, hogy én is itt vagyok. - Igaz.

A lány kezdett dühbe gurulni. - Esetleg mégis tudtad? - Csak miután meghallottam, hogy szapulod ezt a szegény embert. Tehát az elejétől fogva az ajtó előtt állt! Vajon mondott valamit, amit nem lett volna szabad meghallania? Talán most nem. Ám akkor is bosszantotta a férfi viselkedése. - Jobban tetted volna, ha az emberei után szaglászol, akik még mindig figyelték a házat, gondolom, a parkból. Követtek a bankhoz, és... - Igen, Jeremy említette, hogy oda készültél. Képzeld el, mennyire meglepődtem, amikor itt találtalak. Ezt úgy mondta, mintha nem hinne neki. - A csudába, Anthony! Fogalmam sem volt, hogy hol van Geordie, ezért nem tudtam volna megtalálni. Különben meg eszem ágában sem volt! A két bérencét még nem sikerült értesítenie, hogy abbahagyta a vadászatot. - Ez valószínű - mondta a férfi, és egy érmét dobott a fiúnak, majd felült a lovára. A lány meglepetten nézett a férfi kinyújtott kezére. Nem szívesen ült volna mellette egy hosszú úton. Szívesen megállított volna egy bérkocsit, de sajnos egyet sem látott az utcán. Megfogta a férje kezét, és a következő pillanatban már a lábai között ült a lovon. Elvörösödött, mert kénytelen volt átkarolni a derekát, nehogy leessen. A zavarba ejtő út során ismét eszébe jutott az eredeti problémája. Körülvette a férfi testéből áradó forróság, és mohón szívta be bódító illatát. Hogyan lehetne megszabadulni a megállapodástól, amelyet ráerőltetett? Mikor lehetnek végre minden megkötés és feltétel nélkül együtt az ágyban?

39. fejezet A Piccadillyig, tartó út mintha soha nem akart volna véget érni, és mégsem volt elég hosszú. Roslynn bódultan ringott Anthony ölében. Egy szó sem hangzott el, amely elterelte volna a figyelmét. Nem hallott semmit, csak Anthony szívének a dobogását, így könnyű volt elfelejteni a valóságot, és elmerülni az álomvilágban. Ezért nehezen tért magához, amikor végül megérkeztek. Ismét a saját lábára kellett állnia, és szembenéznie a problémákkal. Roslynn kábán nézett a lába előtt heverő gyűrött borítékra, és csak nehezen ismerte fel. Gyorsan lenyúlt érte, de Anthony megelőzte. Roslynn nagyol nyelt, már el is feledkezett azokról az ostoba számlákról! Elég kínos volt, hogy az egyik kiesett a zsebéből. Az sem volt szerencsés, hogy Anthony kezébe került. Ám még mindig abban reménykedett, hogy a férfi visszaadja. Sajnos csalódnia kellett, mert kinyitotta a számlát rejtő borítékot. - Anthony! A férfi sötét pillantást vetett rá, és felvonta a szemöldökét. - Nekem címezték - vetette oda. A lány elindult a ház felé, mintha így elmenekülhetne a következmények elől. A férfi azonban utánanyúlt, és megállította, közben a másik kezében tartott papírt böngészte. Amikor újra megszólalt, a hangjában őszinte kíváncsiság tükröződött. - Megkérdezhetem, hogy mit akartál ezzel tenni? A lány látta, hogy sarokba szorították, ezért elszántan nézett a férfi szemébe. - Az egyik újonnan vásárolt bútorról állították ki. - Ezt én is látom, kedvesem. Azért kérdeztem, hogy mit akartál vele tenni. - Ki akartam fizetni. Ezért... A lány hangja elhalt, amikor észrevette, hogy a férfi tekintete a szoknyájára esik. Észrevett még egy kikandikáló borítékot, amely a lovaglás közben kirázódott a zsebéből. Mielőtt egy szót szólhatott volna, a férfi az összes számlát magához vette. - Ezeket is ki akartad fizetni? A lány bólintott, de a férfi nem nézett rá, ezért szóban is válaszolt. - Igen. - Akkor miért nem a saját nevedre állíttattad ki őket? A lány nem értette, hogy a férfi miért ilyen nyugodt. - Én... akartam, de elfelejtettem.

- Nem, eszed ágában sem volt - válaszolta a férfi. A lány még jobban megijedt, amikor Anthony vidáman így folytatta: - Nem nagyon értesz az alkuhoz, drágám. Fél áron meg tudtam volna szerezni ezeket a cikkeket. Azzal a saját zsebébe gyűrte a számlákat. A lány bosszús arccal figyelte, mert tudta, hogy ez lesz a sorsuk. - Ezek az én vásárlásaim - méltatlankodott a lány. - Az én házamat díszítik. - Én vettem őket - hajtogatta a lány. - Ezért nekem kell fizetni értük. - Nem. Amikor megrendelted őket, eszed ágában sem volt fizetni. Ezért most hagyjuk az egészet így, ahogy van. A férfi mosolyogva nézett a lányra. Mosolyog? - Ne makacskodj, Anthony. Már így is éppen elég hiteleződ van. Én akarok fizetni azért, amit... - Nyugodj meg, kedvesem - fojtotta belé a szót a férfi, és kezét a lány vállára tette. - Már régen fel kellett volna világosítanom téged arról, hogy nem szűkölködöm. Nem akartam elrontani az örömödet, mert annyira élvezted, hogy megpróbálsz tönkretenni anyagilag! - A férfi felnevetett, amikor a lány bűnbánóan lehajtotta a fejét, és felemelte az állát. - Az az igazság, hogy akkor sem tiltakoztam volna, ha még száz házat feldíszítesz. - De hiszen nem lehetsz gazdag! A férfi jókedvűen felnevetett. - Nem hátrány, ha az embernek egy zseniális üzletember a bátyja. Edwardnak minden arannyá változik a kezében. Az üzleti ügyeinket ő intézi. Ha a sok fáradozásod után sem tetszik a londoni ház, több birtokom is van a környéken. Ezenkívül még Kent-ben, Northamptonban, Norfolkban, Yorkban, Lincolnban, Wiltshirc-ban, Devonban... - Elég! - Ennyire csalódott vagy, amiért nem a pénzedért vettelek el, drágám? - A házassági szerződésem értelmében akkor is jár neked belőle. Ma reggel egy bankszámlára helyeztem el a pénzed. - Most legalább ezen is túlesett. A férfi jókedve azonnal elpárolgott. - Akkor menj vissza a bankba, és azt a pénzt tedd át egy tőkeszámlára, a gyermekeink számára. Most kijelentem, hogy én foglak eltartani, Roslynn. Én fizetem a ruháidat, az ékszereidet, és mindent, ami a testedet díszíti. - Akkor mit tegyek az én pénzemmel? - kérdezte a lány dühösen. - Azt, amit akarsz. Csak ne ruhára, ételre vagy lakásra költsd, mert az az én feladatom. Nem baj, ha előtte megbeszéled velem, hogy mit akarsz csinálni vele. Így a jövőben elkerülhetjük az ehhez hasonló vitákat.

A lány függetlenséget kedvelő lelke felbőszült, a szíve viszont örvendezett. Fülében sokáig visszhangzott az a mondat, amikor Anthony a gyermekeikről beszélt. Ez arra utalt, hogy a végén talán mégis sikerül majd legyőzniük a nehézségeket. Akkor is, ha erre most nem túl sok esélyt látott. - Ha a beszélgetésünk ennyire elhúzódik, nem kéne inkább bent folytatnunk? Anthony elmosolyodott a lány közömbös hangja hallatán. Sikerült végre elmondania, amit akart, és örült, hogy a lány sem haragszik rá. Nem tudta, minek köszönheti ezt a békeajánlatot, de kapóra jött. A hosszú lovaglás után már csak egy dolog járt a fejében. - Ezt a témát már befejeztük - jegyezte meg Anthony, miközben bevezette Roslynnt a házba. Van viszont egy másik, amivel foglalkoznunk kéne. Roslynn szíve nagyot dobbant, de nem volt biztos abban, hogy jól értette a férfi kijelentését. Ezért csak akkor mert reménykedni, amikor a férfi karon ragadta, felsietett vele a lépcsőn, és a szobájába vezette. Még akkor sem volt biztos a szándékában, amikor becsukta maguk mögött az ajtót. Anthony levette a kabátját, és abba a rossz emlékű fotelba dobta, amelyben az előző este együtt voltak. A lány haragos pillantást vetett az ülőalkalmatosságra. Alapos büntetésben részesült ott, pontosan úgy, ahogy a férfi megígérte. Haragos neheztelés szorította össze a torkát, ugyanakkor izgalom fogta el, hogy ismét ebben a szobában van. - Gyere ide, Roslynn. A férfi már az ágy szélén ült, és lassú mozdulatokkal gombolta az ingét. A lány szíve ismét dübörögni kezdett. A férfi nagyon csábító volt, de a lány nem tudta volna elviselni, ha most is csak „felületesen” bánik vele. - Ugye... meg tudod játszani, hogy vágysz rám? - Megjátszani? - A férfi felvonta a szemöldökét. - Értem már. Még mindig nem hiszed, hogy hátsó gondolatok nélkül is lehet... Légy szíves, gyere ide, és segíts levenni a csizmámat. A lány engedelmeskedett, de csak azért, mert a férfi még nem válaszolt a kérdésére, és nem akarta beleélni magát semmibe, amíg nem lehet biztos a dolgában. A férfi undokságát el tudja viselni, de a szenvtelenségét nem. - Ideges vagy - jegyezte meg a férfi, amikor a lány még mindig nem fordult hátra, pedig a két csizma már a földre hullott. - Semmi okod rá, édesem. Mindig ki kell használnod a testemet, amikor alkalmad nyílik rá. A lány megmerevedett, és a férfi már meg is bánta a szavait. Tegnap este mindent megmagyarázott a lánynak, aki soha nem fogja elfelejteni a leckét. Még egyszer nem tudna úgy viselkedni. Közelebb vonta magához, megsimogatta a derekát, majd megragadta a mellét. Közben arcát a barna kabátkához szorította. A lány hátrahajtotta a fejét, egész teste megfeszült. Anthony nem

bírta tovább, és az ágyra dobta a lányt. Megfordult, és fölé hajolt, közben a lábát még mindig összekulcsolva tartotta. - Megjátszani, édesem? - súgta. - Azt hiszem, mi nem vagyunk képesek ilyen mutatványra. A szája forró szenvedéllyel csapott le Roslynn ajkára. A lány úgy érezte, hogy megsemmisül a férfi karjában. Ez volt az az érzés, amelyre emlékezett. Azonnal elfelejtette az előző estét, mert a férfi most úgy csókolta, mintha az élete függne tőle. Semmit sem rejtett el előle, és a nő lelke életre kelt a karjaiban.

40. fejezet - Két nap múlva távozom, Tony - szólalt meg James, amikor belépett az étkezőbe. - Segítsek csomagolni? - Ne légy undok, öcskös. Tudom, hogy örültél nekem. Anthony felmordult, és folytatta a reggelizést. - Mikor döntöttél úgy, hogy továbbmész az utadon? - Amikor láttam, hogy milyen reménytelenné vált a helyzeted. Már nem szórakoztat, hogy figyelhetlek. Anthony ledobta a villáját, és a bátyja hátára meredt, aki a megjegyzése után a tálalóasztalhoz lépdelt, és alaposan megpakolta a tányérját. Pedig szerinte az elmúlt két hétben sokat haladt előre. Elég volt megérintenie Roslynnt, és azonnal a karjába omlott. Mi ebben a reménytelen? Hamarosan beismeri, hogy neki is szüksége van rá. Belátja az ostobaságát, és megutálja a saját szabályait. Ő addig be fogja tartani őket, méghozzá az utolsó betűig. - Megmagyaráznád, miért mondod ezt? James helyet foglalt vele szemben. - Tetszik ez a helyiség. Mennyibe is került? - érdeklődött pimasz arccal. - Hagyd abba, James! A férfi megvonta a vállát. - Annyira egyszerű, drága öcsém. Észrevettem, hogy amikor nem a hálószobád ajtaja mögött vagytok, úgy viselkedtek, mint két idegen. Hol van a szakértelmed, amellyel elérted, hogy minden nő a tenyeredből egyen? A feleségedre talán nem hat a vonzerőd? - Semmi közöd hozzá! - Tudom. Anthony úgy döntött, válaszol neki. - Nem érzéketlen, csak más, mint a többi nő. Elvei vannak... azt akarom, hogy a saját akaratából jöjjön hozzám, és nem a bódult érzékek miatt legyen kénytelen behódolni. - Tehát nem akar közeledni hozzád? - Anthony haragos pillantását látva, James jót kacagott. Csak nem azt akarod mondani, hogy még mindig nem tisztáztátok azt a kis félreértést Margie miatt? - Még emlékszel a nevére? James méltatlankodva nézett öccsére. - Többször is találkoztam vele. Nagyon kellemes nőcske volt. - De az a nadrágos kis démon

többet nem bukkant fel a kocsmában, pedig James főleg miatta ment vissza. - Eszedbe sem jutott, hogy meg kéne magyaráznod? - Egyszer már megtettem. Nem fogok többet mentegetőzni. James nagyot sóhajtott az öccse makacssága miatt, és nem gondolt arra, hogy az ő természete sem különb. - Csak a bolondok ilyen büszkék, öcsém. Már egy hónapja házasok vagytok! Ha tudtam volna, hogy így elrontod a dolgokat, komolyabban próbálkoztam volna a hölgynél. - Csak a testemen keresztül! - mordult fel Anthony. - Nocsak, milyen érzékeny lettél - vigyorgott James. - Most már mindegy, mert a nő a tiéd. Az viszont felháborító, hogy mit tettél a trófeával. Pedig romantikában nem volt hiány, mert már az első találkozás alkalmával elolvadt tőled a holdfényben. Anthony nehezen tudott a helyén maradni, mert nagy volt a kísértés, hogy felpattanjon és elverje a bátyját. - Semmi szükségein a tanácsaidra, James! A feleségemmel kapcsoltban megvan a saját módszerem és stratégiám, és akkor is működik, ha te nem látod. - Még soha nem láttam ilyen furcsa stratégiát. Nappal ellenségek vagytok, éjjel pedig szeretők. Nekem nem lenne ennyi türelmem. Ha nem hódolnak be az első próbálkozásnál... - Akkor már nem érdemes foglalkozni velük? - Néhány miatt érdemes lenne. De olyan könnyű vigasztalást találni. - Nekem Roslynn kell. James felnevetett. - Értem. Tehát ő megéri a fáradságot? Anthony válasz helyett elmosolyodott, és James hirtelen magához tért. A kis skót hölgy bizonyára megérdemli, hogy ennyit fáradozzanak érte. Ám Anthony stratégiájáról továbbra is az volt a véleménye, hogy csak elmélyíti a szakadékot kettejük között. Egyáltalán nem lepné meg, ha mire legközelebb visszajönne Angliába, Anthony felesége már olyan lenne, mint Jason neje, aki mindig kitalál valamilyen kifogást, hogy kitérjen a férje elől. Ekkor Nettie jelent meg az ajtóban. - Elnézést kérek, Sir Anthony, de Lady Roslynn szeretne egy szót váltani magával. - Hol van? - A szobájában. Nem érzi jól magát. Anthony elbocsátotta a nőt, és haragosan felmordult. - A pokolba! James felháborodottan csóválta a fejét. - Szép dolog mondhatom! A feleséged beteg, te pedig ahelyett, hogy aggódnál... - Fogd be a szád, James! Fogalmad sincs, miről van szó, ezért ne avatkozz bele. Ha nem érzi

jól magát, akkor pontosan erre vágyott. Már tegnap reggel is észrevettem, amikor... - Anthony elhallgatott, mert észrevette James értetlen arcát. - A csudába, James! Azt akarja közölni velem, hogy apa leszek. - Ez... csodálatos! - kiáltott fel James boldogan. Ám ekkor észrevette, hogy Anthony arca egyre komorabb lesz, ezért elbizonytalanodott. - Vagy nem? - Nem! - Az isten szerelmére, Tony! Az esküvő után előbb-utóbb gyerek születik... - Ezt én is tudom, te szamár! Örülök a gyereknek. Csak azokat a feltételeket nem kedvelem, amelyek vele járnak. James félreértette az öccse aggodalmát, és jót kacagott. - A türelmes apa! Ne aggódj, csak néhány hónapig kell távol tartanod magad a hölgy ágyától. Addig pedig könnyen találsz máshol megkönnyebbülést. Anthony felállt. A hangja nyugodt volt, de fagyos, mint a jég. - Ha máshol akarnék megkönnyebbülést keresni, és ha csak néhány hónapról lenne szó, akkor nem bánnám. Ám mihelyt a kedves feleségem bejelenti, hogy terhes, számomra azonnal megkezdődik az önmegtartóztatás. James annyira meglepődött, hogy válaszolni sem tudott. - Ez meg kinek a nevetséges ötlete volt? - Biztos lehetsz benne, hogy nem az enyém. - Tehát csak azért közeledett hozzád, hogy terhes legyen? - Bizony. James felhorkantott. - Nem szívesen mondom ki, drága öcsém, de úgy gondolom, a feleségedet alaposan el kéne fenekelni. - Nem. Azt akarom, hogy ismerje be a tévedését. És be is fogja. Csak lehet, hogy addig én megőrülök.

41. fejezet Nettie unszolására Roslynn megivott egy kis üres teát, és elrágcsált egy darab száraz pirítóst. Nem túl étvágygerjesztő reggeli, de az előbb a kakaó és a sütemény láttán azonnal az éjjeliedényhez kellett rohannia. Már egy hete gyanakodott az állapota miatt, miután késett a havivérzése. Három nappal azelőtt már teljesen biztos volt benne, mert minden reggel hányingere támadt, amely csak dél felé enyhült. Napról napra egy kicsit rosszabb lett. Ma reggel egy álló órán keresztül próbálta kiüríteni a gyomrát, és el sem tudott távolodni az éjjeliedénytől. Már előre rettegett a másnaptól. Holnap délelőtt lesz Frances esküvője. Nem volt biztos abban, hogy ki fogja bírni. Még ezért is kesergett, pedig örvendeznie kéne az állapota miatt. A gyomra még mindig nem nyugodott meg, pedig azt hitte, hogy az üres tea és a pirítós segíteni fog. A jelenlegi nyomorúságos állapotában nehezen tudta elképzelni, hogy mennyire vágyott egy kisbabára. Miért nem tartozik azon szerencsés nők közé, akik egyáltalán nem szenvednek a reggeli hányingertől? És milyen korán kezdődött! Még csak két hét telt el azóta, hogy gyalázatos javaslatával Anthony elé állt. Már egy hét elteltével gyanította, hogy terhes, tehát egyáltalán nem lett volna szabad azt az ostoba feltételt szabnia, mert minden bizonnyal már az első szeretkezésük alkalmával teherbe esett. Roslynn óvatosan tette vissza a kerevet mellett lévő asztalkára a teáscsészét. Amikor tegnap reggel Anthonyval szeretkezett, rémüllen vette észre, hogy minden váratlan mozdulattól émelyegni kezd a gyomra. Minden erejét össze kellett szednie, hogy elterelje a figyelmet a hányingerről, mert nagyon kínos lett volna, ha pont akkor kell közölnie a hírt. Önző módon még két éjjel felkereste Anthonyt a szobájában, és nem vallotta be az igazat. Most azonban nem halogathatja tovább. Ma reggel még sikerült kiosonnia a szobájából, mielőtt a férfi felébred, és visszahívja az ágyba. Az ilyen heves hányingerrohamokkal már nem tudja élvezni a reggeli szeretkezéseket. Meg kell mondania neki, mielőtt magától jön rá, és megtudja, hogy nem tartotta be a megállapodásukat. Mennyire gyűlölte ezt a fogadalmat! Az elmúlt két hétben Anthony úgy viselkedett, mint egy szerelmes férj - igaz, csak a hálószobában. Olyan gyakran szeretkezett vele, hogy egészen biztos lehetett a hűségében, mert nem juthatott ideje más nőkre. Csak az övé volt. Minden éjszaka a nászéjszakájukra hasonlított. Érezte, és örömmel viszonozta a férfi minden szenvedélyét és gyengédségét. A hálószobán kívül azonban Anthonyt mintha kicserélték volna. Közönyös, hideg és gúnyos volt, de soha nem kedves. Roslynn tudta, hogy ez a megállapodás miatt van. A férfi így adja a

tudtára, hogy milyen visszataszítónak tartja a feltételeit. Most pedig mindennek vége, pedig Roslynn nem akarta, hogy vége legyen. Megszokta már, hogy Anthonyval tölti az éjszakáit, és most a saját ostoba feltételei miatt ismét el fogja veszíteni. Azt mondta neki, hogy csak átmenetileg tér vissza hozzá. Ezt a két rövid hetet nem is lehet másképp nevezni. - Látni akartál? A férfi kopogás nélkül jött be a szobájába. Azóta nem járt itt, amióta Roslynn rosszullétet színlelve kitért előle. Most nem volt szüksége semmilyen látszatkeltésre. Anthony tekintete végigsiklott az új bútorokon, majd rá emelte a pillantását. Roslynn érezte, hogy az idegességtől a gyomra ismét háborogni kezd. - Gyerekem lesz - bökte ki. A férfi zsebre dugott kézzel állt előtte, és nem változott az arckifejezése. Ez volt a lehető legrosszabb. Legalább egy kis örömet mutathatott volna a hír hallatán. Ha nem örömet, akkor szomorúságot. A lány most inkább csalódottságot szeretett volna látni a férfi szemében. Jólesett volna, ha a férje ugyanúgy méregbe gurul, mint amikor azon a végzetes estén elmondta neki a feltételeit. - Gondolom, most örülsz - szólalt meg a férfi a lehető legközönyösebb hangon. - Akkor vége van a szobámban tett látogatásaidnak. - Igen. Hacsak... - Hacsak? - fojtotta belé a szót szándékosan a férfi. - Távol álljon tőlem, hogy megszegjem a szabályaidat, drágám. A lány az ajkába harapott, nehogy a férje jelenlétében átkozza el azokat a szabályokat. Különben sem tudta, hogy mit akart mondani, mielőtt a férfi közbeszólt. Anthony pedig nem volt rá kíváncsi. Úgy látszik, hiába reménykedett és imádkozott azért, hogy próbálja meg lebeszélni a megállapodásról. Azt szerette volna, ha ráparancsol, hogy végleg költözzön vissza az ő hálószobájába. Nem tette. Ennyire nem fontos számára? A lány kinézett az ablakon, és színtelen hangon szólalt meg. Igyekeznie kellett, hogy ne érződjön rajta, milyen izgalommal tölti el ez a téma. - Szükségem lesz egy gyerekszobára. - James néhány nap múlva elutazik. Átalakíthatod az ő szobáját. Hiába adta meg a férjének a lehetőséget. Javasolhatta volna ezt a szobát is. Sokkal megfelelőbb lenne, hiszen szemben van az övével. A lány továbbra is az ablakra szegezte a tekintetét. - Ez a te gyereked is, Anthony. Milyen színeket szeretnél? Vagy van valami egyéb elképzelésed? - Rád bízom, drágám. Most jut eszembe, ne várj ma este vacsorára. A klubban ünnepeljük

George utolsó szabad estéjét. A lánynak nagyon rosszul esett ez a hirtelen témaváltás. Úgy látszik, sem a gyerek, sem ő nem érdekli a férjét, mert szó nélkül távozott a szobából. Az ajtón kívül Anthony hatalmasat csapott a falra az öklével. Roslynn szeméből ömleni kezdtek a könnyek. A zajtól egy pillanatra megrezzent, de nem foglalkozott vele. Még soha életében nem érezte magát ilyen boldogtalannak. Ő tehet minderről. Már nem is emlékezett annak az ostoba megállapodásnak az okára. De igen, már eszébe jutott. Attól félt, hogy ha állandó intim kapcsolatban maradnak, szerelmes lesz Anthonyba. Nos, ezzel már elkésett. Nettie-nek igaza volt. - Erre a hírre számítottál? James a szobája előtt állt, és érdeklődve nézett Anthonyra. - Igen. - Akkor nem válik be a stratégiád? - A pokolba, James. Két napig sem fogom kibírni!

42. fejezet - Miért nem mondod meg neki, Ros? - Nem tudom - válaszolta Roslynn, és belekortyolt a második pohár pezsgőbe. A többiektől egy kicsit távolabb álltak a fogadáson, amelyen Frances barátai vettek részt, és az anyja házában tartották. Nem csak a férfiak előjoga egy kicsit kirúgni a hámból a házasság előtti estén. Roslynnak azonban nem volt kedve ünnepelni, pedig már elfogadta, hogy a barátnője el van ragadtatva az esküvő miatt, és örült a boldogságának. Mégsem tudta kimutatni az örömét. Sajnos Frances azonnal észrevette a rosszkedvét és félrevonta. Attól tartott, hogy Roslynn még mindig ellenzi az esküvőt. Csak úgy tudta meggyőzni a barátnőjét a tévedéséről, hogy elmondta neki a teljes igazságot. - Ha ez olyan egyszerű lenne... - kezdte Roslynn, de Frances a szavába vágott. - Pedig nagyon egyszerű. Mindössze azt kell mondanod, hogy „szeretlek”. Egyetlen szó, és minden gondod megoldódik. Roslynn megrázta a fejét. - Neked könnyű kimondani ezt, mert tudod, hogy George viszonozza az érzéseidet. Anthony azonban nem szeret engem. - Adtál neki esélyt arra, hogy szeressen? Roslynn elhúzta a száját. - Nem. Amióta összeházasodtunk, úgy viselkedek vele, mintha az ágyasa lennék. - Nos, erre eddig minden okod megvolt, nem igaz? Elég csúnya dolgot művelt Sir Anthony, de abban teljesen biztos vagy, hogy csak egyszer hűtlenkedett. Tőled függ, kedvesem. Megmagyarázhatod neki, hogy hajlandó vagy megbocsátani ezt az egyetlen félrelépését, és mindent újrakezdeni. Vagy pedig tovább folytatjátok ezt az ostoba játékot. Szép kis lehetőségek, gondolta Roslynn, és még mindig dühöngött a csalódás miatt. Miért neki kell engednie? Anthonynak meg sem fordul a fejében, hogy mentegetőznie kéne, és úgy látszik, már nem is fog. - Egy olyan férfi, mint Sir Anthony nem vár örökké - folytatta Frances. - Ezzel a viselkedéssel más nők karjába űzöd. - Nem nagyon kell kergetni - válaszolta Roslynn keserű hangon. Francesnak mégis igaza volt. Ha ő nem hajlandó Anthony ágyába bújni, akkor előbb-utóbb valaki más kerül oda. Ezt akkor is tudta, amikor megszabta a feltételeit. Csak nem akarta beismerni, hogy ez nem mindegy számára. Pedig nagyon is számít... mert szerelmes a férfiba.

Roslynn tizenegykor ért haza, és alig vette le a kabátját és a kesztyűjét, amikor az ajtó újból kinyílt. Anthony és George bukdácsoltak be a hallba. Dobson egy pillantást vetett a két férfira és felsóhajtott. Roslynnak az az érzése támadt, hogy ezt a jelenetet egyszer már látta, és akkor is elég mulatságos volt. Most viszont Anthony támogatta a barátját. George ugyanis félig aludt. - Korán megjöttetek - jegyezte meg Roslynn, és igyekezett közömbös arcot vágni. - A barátomnak sikerült alaposan berúgnia, ezért úgy gondoltam, hogy minél előbb ágyba kell dugnom. - Akkor miért nem a saját házába vitted? Anthony megvonta a vállát. - A szokás hatalma, kedvesem. Amikor annak idején együtt éjszakáztunk, George sokszor itt kötött ki. Még saját szobája is van a házban. Most jut eszembe, hogy az a te mostani szobád. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe nézve álltak a hallban, majd George megszólalt. - Mi van? Ki lakik most a szobámban? - Ne aggódj, öregfiú. A feleségemnek van ott néhány holmija, de örömmel kiköltözik egy éjszakára. Ugye, kedvesem? Roslynn szíve hatalmasat dobbant. A férfi azért hozta ide George-ot, hogy kénytelen legyen kiköltözni a szobájából? Csak az ő hálószobájába mehet! - Nem akarok kellemetlenséget okozni magának, Lady Malory. A lány értette a szavakat, bár George nyelve elég nehezen forgott, ráadásul beszéd közben nem rá nézett, hanem Dobsonra. - Nem okoz kellemetlenséget, George - nyugtatta meg Roslynn. - Csak egy percet kérek, és... - Nem bírok addig várni - szólt közbe Anthony. - Nem is tudod elképzelni, milyen nehéz. Ha lerakom, képtelen leszek újra talpra állítani. Menj előre, és szedd össze a holmidat. A lány a szobájába sietett, hogy felkapjon néhány dolgot, miközben Anthony az ágyra hajította George-ot. Tehát ez George szobája? Akkor az övé volt az a verseskötet! Soha nem gondolta volna erről a kicsapongó életet élő férfiról. Úgy látszik, Frances szerencsésebb, mint gondolta. Roslynn sietve távozott a szobából, mert Anthony már neki is látott George vetkőztetésének. A folyosón állva Anthony ajtajára nézett. A férfi ide akarta költöztetni, hiszen máshol nem aludhat. Jeremy és James még biztosan nincs itthon, de hamarosan megérkezik. Csak ez a négy szoba van az emeleten. Tétován lépett be az ajtón, mert arra számított, hogy a férjére várakozó Willist ott találja. Igaz, hogy az elmúlt két hétben ritkán látta az inast, aki csak akkor jött, ha Anthony hívta. A szoba azonban üres volt. Lehet, hogy Anthony szándékosan tervelte ki ezt a fordulatot, vagy még csak most fog szólni Willis-nek. A londoni éjszakai életben ez az időpont még korainak számított, ezért Willis nem számíthatott arra, hogy Anthony már itthon van. Roslynn felsóhajtott, és nem tudta, hogy mit gondoljon. Akkor sem fogja elszalasztani ezt a

lehetőséget. Jobban maga sem tervezhette volna meg. Nem kell megsértenie a büszkeségét, és bevallani, hogy milyen ostoba volt. Elég, ha Anthony előtt kimutatja, hogy nincs ellenére az ittléte. Sőt, itt akar lenni. Levette az estélyen hordott elegáns ruháit. Már csak a fűző volt rajta, amikor Anthony belépett a szobába. Néhány szívdobogtató másodpercig némán nézte, majd szó nélkül bement az öltözködőszobájába. Roslynn sietve bebújt az ágyba. Bárcsak mondott volna valamit a férfi! A helyzet a nászéjszakájára emlékeztetett, mert akkor is olyan ideges volt, mint most. Amikor a férfi ismét megjelent, csak egy köntös volt rajta. Ő legalább felvett egy hálóinget. Nem akarta annyira egyértelműen kifejezni, hogy mire készül. Pedig egyértelmű volt. Míg a férfi a szobában járkált, hogy leoltsa a lámpákat, a lány vágytól égő szemmel nézte csodálatos alakját. Mostanában sokat voltak együtt, mégsem tudott betelni vele. Soha nem lesz elég a férjéből. A helyiségben már teljesen sötét volt, és csak az ablakon beszűrődő holdfény világította meg őket. A szeme még nem szokta meg a félhomályt, de az érzékei annál élénkebbek lettek. Megérezte a férfi illatát, ahogy közelebb jött. Amikor az ágy besüppedt a súlya alatt, visszatartott lélegzettel várakozott. Megint elfogta az a furcsa szédülés, amelyet mindig érzett a férfi közelében. Nemsokára odahajol hozzá. Meleg és mohó ajka lecsap rá a sötétben... - Jó éjszakát, kedvesem. A lány kinyitotta a szemét. Tehát nem szándékosan tervezte meg a kiköltözését a szobából! Betartja a szabályt, amit ő állított fel neki, és nem nyúl hozzá, miután terhes lett. Ez nem igazság! Hogyan képes megtenni, amikor mellette fekszik, és mindennél jobban vágyik rá? - Anthony... - Igen? A férfi hangja éles volt, és a lánynak inába szállt a bátorsága. - Semmi - motyogta zavartan. Roslynn mozdulatlanul feküdt a férfi mellett, és a saját lélegzetét hallgatta. Bárcsak többet ivott volna Frances estélyen! Azért érte be csak két pohár pezsgővel, mert eszébe jutott a reggeli hányinger, és félt, hogy nem tud majd elmenni az esküvőre. Akkor még nem sejtette, hogy ilyen kínszenvedés vár rá az ágyban. Tegnap este még bátran közeledhetett Anthony-hoz, és a fejét a mellkasára hajthatta, hogy az ő szívverését hallgassa. Micsoda változás történt egy nap alatt! Nem az idő múlása tehetett róla, hanem az ő átkozott megállapodása. Ez így nem mehet tovább. Meg fogja mondani, hogy... Ekkor Anthony felnyögött, és magához ölelte a sötétben. Vad és szenvedélyes csókja mindkettejüket azonnal lángra lobbantotta. A lány nem kérdezősködött és nem ellenkezett. Boldogan és önfeledten merült el a gyönyörben. Ez sokkal többet ér, mint a büszkeség. Szereti a férjét. Meg kell mondania neki, de nem most van itt az ideje. Majd később, amikor ismét képes

lesz tisztán gondolkodni.

43. fejezet Úgy tűnt, hogy minden és mindenki összeszövetkezett az ellen, hogy szót válthasson Anthonyval. Még saját magát is hibáztathatta, mert olyan boldog volt, és mély álomba zuhant az éjszakai szeretkezésük után, hogy csak reggel ébredt fel, amikor Anthony közömbös hangon közölte, hogy George már elment, és visszaköltözhet a szobájába. Úgy beszélt, mintha az éjjel semmi sem történt volna. A férfi már sarkon is fordult, és Roslynn nem tudta visszatartani, mert olyan heves hányinger tört rá, hogy éppen idejében ért a szobájába. Azután elmentek Frances esküvőjére, és az azt követő ebédre. Ezzel el is telt az egész délután. Anthony nem jött haza, hanem elment, hogy a bátyjával töltse az utolsó estét. Roslynn egész éjszaka azon gyötrődött, hogy vajon mit művelnek, mert csak hajnalban jöttek meg. Ma reggel pedig sietve ki kellett bújnia az ágyból, hogy a kikötőbe hajtsanak. A Maiden Anne vitorlát bontott, és készen állt a nagy útra. Az eseményen a család minden tagja megjelent. A lány Jeremyvel kissé félrehúzódva nézte, ahogy Jamest a testvérei jó utat kívánva átölelik. Korábban már ő is adott neki búcsúcsókot, egy gyors érintést az arcára, Anthony szigorú felügyelete mellett. James tett is azonnal egy tréfás megjegyzést. - Nem fog hiányozni az apád, Jeremy? - kérdezte Rosslyn. A fiú a lányra vigyorgott. - Olyan hosszú ideig azért nem lesz távol. Nem is jut majd időm arra, hogy hiányoljam. Nagyon szigorúan rám förmedt, hogy merüljek el a tanulásban, és ne csináljak fatty... illetve ne kerüljek bajba. Fogadjak szót Tony bácsinak, meg persze neked, és ne hozzak szégyent a fejére. - Biztosan te is ezt akarod. - Roslynn mosolyogni próbált, de a rakparton terjengő szagok felkavarták a gyomrát. Vissza kellett mennie a hintóhoz, mielőtt mindenki szeme láttára... még belegondolni is szörnyű volt. - Azt hiszem, most rád került a sor, hogy elbúcsúzz az apádtól, Jeremy. Jeremyt nemcsak James ölelte át, hanem Conrad is. A fiúnak az első tiszt intéseit és utasításait is végig kellett hallgatnia. Hála istennek, a dagály megmentette az unalomtól, mert azt nem várakoztathatták meg, és a két férfinak vissza kellett mennie a fedélzetre, hogy a hajó végre kifusson a kikötőből. James Anthonyt hibáztatta a másnaposságáért, és azért, hogy egy fontos dolgot majdnem elfelejtett. Már a hajópallón járt, amikor eszébe jutott, és gyorsan odahívta magához Jeremyt. - Add ezt oda Roslynn nénikédnek. - Azzal átnyújtott a fiúnak egy levelet. - De vigyázz, hogy Anthony meg ne lássa.

Jeremy zsebre vágta a papírt. - Ugye nem szerelmes levél? - Még hogy szerelmes levél! - fortyant fel James. - Tűnj a szemem elől, kölyök. És aztán nehogy... - Jól van, jól van. - Jeremy nevetve emelte fel a kezét. - Semmi olyat nem teszek, amit te sem tennél. Azzal gyorsan elfutott a palánktól, mielőtt James megróhatta volna a pimaszságáért. A férfi azonban mosolyogva fordult el, és szemtől szemben találta magát Conraddal. - Ez mi volt? James vállat vont, mert tudta, hogy Conrad látta a fiának átnyújtott levelet. - Végül mégis úgy döntöttem, hogy segítek az öcsémnek. Ha továbbra is így halad, akkor csak hibát hibára halmoz. - Azt mondtad, hogy nem akarsz beleavatkozni - emlékeztette Connie. - Végtére is az öcsém. Azt ugyan nem tudom, hogy a tegnap éjjeli aljassága miatt miért törődöm még mindig vele. - Connie érdeklődő pillantását látva így folytatta. - Azt akarta, hogy szörnyen érezzem magam az indulásnál. Az aljas csirkefogó. - Te sem voltál ellene! - Persze, hogy nem. Arra azonban nem számítottam, hogy ez a disznó az asztal alá iszik engem! Connie, vedd most át az irányítást, légy szíves. Én nem lennék rá képes. Majd a kabinomban kérem a jelentést, ha a nyílt vízre értünk. Egy órával később Connie egy nagy adag rozspálinkát töltött magának a kapitány bárszekrényéből, és leült James mellé az asztalhoz. - Ugye nem aggódsz a fiú miatt? - Ugyan már! Az egy csirkefogó! - rázta meg a fejét James, de az arca eltorzult a hasogató fejfájástól. Nagyot kortyolt az üdítőből, amelyet Connie küldetett a kabinjába. - Majd Tony vigyáz rá, hogy ne kerüljön komoly bajba. Inkább neked kéne aggódni, Connie. Igazán lehetne már egy fiad. - Lehet, hogy van is. Csak még nem találtam meg, ahogy te a tiédet. Ki tudja, talán neked is van még néhány, csak nem tudsz róluk. - Te jó ég! Egy is bőven elég - válaszolta James, színlelt rémülettel az arcán. A barátja jót nevetett. - Nos, térjünk a jelentésre. Hányan maradtak a régi legénységből? - Tizennyolcan. Könnyen fel tudtam tölteni a létszámot, csak fedélzetmestert nem találtam, de ezt már mondtam neked. - Akkor fedélzetmester nélkül hajózunk? Ezzel hatalmas teher hárul majd rád, Connie. - Hála istennek, tegnap sikerült egy embert szereznem. Illetve ő jelentkezett. Az öccsével együtt utasként akart felszállni a hajóra. Mondtam neki, hogy a Maiden Anne nem szállít

utasokat, erre felajánlotta, hogy dolgozik az úton. Még soha nem találkoztam nála erőszakosabb skóttal. - Már megint egy skót? Kezd elegem lenni belőlük. Örülök, hogy a te skót őseid olyan távoliak, hogy már nem is emlékszel rájuk, Connie. Mostanában Lady Roslynn unokatestvérét hajkurásztam, aztán egy kocsmában találkoztam egy kis méregzsák skót nővel meg a társával... - Azt hittem, hogy ezt már régen elfelejtetted. James egy haragos pillantással válaszolt. - Honnan tudod, hogy ez a skót konyít a vitorlázáshoz? - Kikérdeztem, és láttam rajta, hogy már végzett ilyen munkát. Azt állítja, hogy azelőtt kormányosként, hajóácsként és fedélzetmesterként dolgozott. - Ha ez igaz, akkor jól jöhet a segítsége. Nagyon jó hír. Van még valami? - Johnny megnősült. - Johnny? A hajósinasom? - James szeme tágra nyílt a megdöbbenéstől. - Te jó ég, még csak tizenöt éves. Mi a fenét képzel magáról? Connie megvonta a vállát. - Azt állítja, hogy szerelmes, és nem tud a kislány nélkül élni. - Kislány? - háborgott James. - Annak a kis csibésznek még anyára van szüksége, nem feleségre! - A férfi feje megint megfájdult, ezért gyorsan kortyolt az üdítőből. - Találtam neked egy másik hajósinast. MacDonell öccse... James meglepetésében kiköpte az italt az asztalra. - Kicsoda? - nyögte fuldokolva. - Az istenért, James. Mi ütött beléd? - Azt mondtad, hogy MacDonell? Nem Ian a keresztneve véletlenül? - De igen. - Most Connie meresztette ki a szemét meglepetésében. - Ő az a skót a kocsmából? James türelmetlenül legyintett. - Jól megnézted az öccsét? - Tulajdonképpen nem. Egy alacsony legény volt. Csendes, visszahúzódó gyerek, aki mindig megbújt a bátyja mögött. Nem volt időm alaposan kikérdezni, amikor Johnny két nappal az indulás előtt bejelentette, hogy Angliában marad. Arra gondolsz, hogy... - Bizony. - James hirtelen felnevetett. - Istenem, Connie. Ez csodálatos! Többször is visszamentem arra a környékre, hogy megkeressem azt a kis szajhát, de a skóttal együtt eltűnt. Most pedig egyenesen az ölembe pottyant. Connie felmordult. - Látom, kellemes utazásod lesz. - Abban biztos lehetsz. - James ördögi mosolyra húzta a száját. - Ám még ne leplezzük le. Először szeretnék egy kicsit játszadozni vele.

- Lehet, hogy tévedsz, és talán mégis fiú. - Kétlem - válaszolta James. - De majd rájövök, ha szolgálatba áll nálam. A Maiden Anne elhagyta Anglia partjait, és James a kis nőcske szolgálataira gondolt. Azon járt az esze, hogy mivel egészítheti még ki a feladatkörét. Valóban kellemes utazás várt rá.

44. fejezet - Már megint elmész valahová? Anthony éppen a kesztyűjét készült felhúzni, de most megállt a keze a levegőben. - Arra készültem. Roslynn kilépett a szalon ajtaján, és közelebb ment a férfihoz. Már egy órája itthon vannak. Ennyi időre volt szüksége, hogy összeszedje a bátorságát, és megszólítsa. Most azonban a bátorsága kezdett szertefoszlani, pedig itt volt a lehetőség. Akkor is meg kell tennie! - Szeretnék beszélni veled. - Jól van. - A férfi a szalonra mutatott. - Inkább az emeleten. - A férfi felvont szemöldöke láttán a lány elpirult, és gyorsan hozzátette. - A szobámban. - Jeremy is a házban tartózkodott, és nem akarta, hogy a beszélgetésüket bárki megzavarja. - Ott négyszemközt lehetünk... mert a téma úgy kívánja. - Akkor menjünk, drágám. A férfi hangja közönyös volt. Roslynn látta, hogy Anthony nem fogja megkönnyíteni a dolgát. Mi van, ha nem is érdekli a mondanivalója? A végén még bolondot csinál magából! Roslynn sietősen ment fel a lépcsőn, míg Anthony ráérősen ballagott utána. Szándékosan húzta az időt, mert tartott a lány mondanivalójától. Még túl korai lenne, hogy azt mondja, amit hallani szerelne. Úgy számított, hogy több hét is eltelik majd, mire a lány végre beismeri, hogy nem szeret egyedül aludni. Akkor majd nem fog ellenkezni, ha határozottan a sarkára áll, és azt követeli, hogy az eredeti megállapodásuk értelmében legyen az igazi felesége. Roslynn már egy kereveten ült, mire Anthony belépett a szobába. Mivel az a hely már foglalt volt, és az ágyra nem akart leülni, ezért a fésülködőasztal előtti széken helyezkedett el. A parfümösüvegeket rendezgetve várta, hogy a lány belefogjon a mondanivalójába. Ekkor észrevett egy papírdarabot, és szórakozottan megforgatta a kezében. Amikor kinyitotta, James kézírását pillantotta meg. - Anthony, legalább nézz rám, kérlek. - A férfi gyanakvó pillantást vetett a feleségére, mire az lehajtotta a fejét. - Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam... Tévedtem. - Tévedtél? - Nem lett volna szabad feltételeket szabnom a házasságunkban. Szeretnék mindent elölről kezdeni. A lány ekkor végre fel mert pillantani. Mindenre számított, csak arra nem, hogy a férfi mérges lesz. Márpedig egyértelműen látszott rajta, hogy éktelen haragra gerjedt.

- Ennek van valami köze a hirtelen pálforduláshoz? - Anthony Roslynn orra alá tartotta James levelét. - Mi ez? - kérdezte a lány gyanakodva. - Ne játszadozz velem, Roslynn! Jól tudod, hogy mi ez - válaszolta a férfi metsző hangon. A lányt is elfutotta a méreg, és megfeledkezett arról, hogy éppen békülni akart. - Fogalmam sincs. Hol találtad? - Az asztalodon. - Az lehetetlen. Amikor visszajöttem a kikötőből, átöltöztem. Akármi is az a kezedben, akkor még nem volt ott. - Ezt csak egyféleképpen tudjuk bebizonyítani. A férfi dühös volt Jamesre, amiért beavatkozott a házasságába. Mit képzel ez a nő? Hetek óta kegyetlenül bánik vele, és egy darab papír miatt hirtelen meggondolja magát? Így nem is kell a bűnbánata! Anthony azt akarta, hogy Roslynn minden feltétel nélkül fogadja el. Ez nemsokára be is következett volna. Úgy tervezte, hogy csak akkor győzi meg majd arról, hogy ártatlanul vádolta. A férfi az ajtóhoz rontott, és Jeremy nevét kiáltotta. Lehet, hogy James csempészte a levelet az asztalra, de ezt nem nagyon hitte, mivel egész idő alatt együtt voltak. Sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy Jeremyt kérte meg rá. Nem volt kíváncsi a lány hazudozására, ezért tisztázni akarta a helyzetet. Amikor a fiú bedugta a fejét az ajtón, Anthony ráförmedt. - Az apád megbízott azzal, hogy valamit adj át a feleségemnek? Jeremy felnyögött. - A csudába! Azt hittem, hogy elmentél, Tony. Alig néhány perccel ezelőtt tettem oda... nem lett volna szabad meglátnod - tette hozzá zavartan. Anthony összegyűrte a levelet. - Ne aggódj, kölyök. Semmi baj. A férfi becsukta az ajtót Jeremy mögött, és nagyon haragudott magára az ostoba gyanakvása miatt. A lány még nem látta a levelet. Ez azt jelenti, hogy... a csudába, most aztán jól felingerelte a feleségét! A lány már a szoba közepén állva nyúlt a levél után, tekintete szikrázott a felháborodástól. - Add ide, légy szíves! - Nem - válaszolta a férfi, és várta a skót kiejtést, ami mindig biztos jele volt a lány haragjának. - Sajnálom, hogy rosszra gondoltam. Ez a levél egyáltalán nem fontos. Az a... - Majd én eldöntöm, hogy mi fontos. Ha az én asztalomon volt, akkor nekem szánták, és nem neked. - Akkor tessék, itt van.

A férfi kinyújtotta a kezét. Amikor a lány közelebb lépett, és elvette az összegyűrt papírdarabot, a férfi nem hagyott neki időt arra, hogy elolvassa. Magához húzta a lányt és átölelte. - Majd később is elolvashatod - súgta gyengéden a fülébe. - Először mondd el, hogy miben tévedtél. A lány azonnal elfeledkezett a kezében lévő papírgalacsinról. - A korlátozásokról van szó... Nem lett volna szabad feltételeket szabnom a házasságunkban. - Igazad van. Ez minden? A férfi mosolyától a lány majdnem elolvadt. - Nem lett volna szabad csak a gyerek miatt veled lennem, de féltem. Nem akartam megszokni, hogy csak az enyém vagy... mert akkor túl fontos lennél számomra. - És megszoktad? - A férfi megcsókolta a lány arcát, és a szája szegletét. - Mit? - Hogy csak a tiéd vagyok. A férfi nem várta meg a lány válaszát, lecsapott az ajkára. Olyan forrón és hevesen csókolta, hogy Roslynn szédülni kezdett, és elállt a lélegzete. Végül elszakította magát a férfi ajkától. - Ha így csókolsz, nem tudom befejezni a mondanivalómat. A férfi felnevetett, és még mindig nem engedte el. - Erre semmi szükség, drágám. Az a baj, hogy mindent túl komolyan veszel. Azt hitted, hogy a végtelenségig engedem neked ezt a játékot játszani. Pedig tévedtél. Úgy gondoltad, hogy a végtelenségig elviselek majd mindenféle szabályt és feltételt. Ebben is tévedtél. - Egy csókkal enyhítette a szavai élét. - Elárulom, hogy csak addig engedelmeskedtem volna a nevetséges követeléseidnek, amíg a kedvem tartja. Már csak néhány hetet adtam volna neked, hogy magadhoz térj. - És aztán? - Aztán átköltöztem volna ide. - És most is hajlandó lennél rá? - kérdezte a lány kihívó hangon, de az ajka mosolyra húzódott. - Az engedélyem nélkül? - Ki tudja? - mosolygott a férfi. - Nos, mit akartál még mondani? A lány megpróbálta megvonni a vállát, de érzékeit elárasztotta a férfi illata és testének közelsége. Mozdulni sem tudott a karjában. - Szeretlek - válaszolta könnyedén, és felkiáltott, amikor a férfi úgy megszorította, hogy már szinte fájt. - Istenem, Roslynn! Már attól féltem, hogy soha nem hallom ezt tőled. Valóban szeretsz? Annak ellenére, hogy sokszor olyan ostobán viselkedtem? - Igen. - A lány felnevetett, és szédülni kezdett a boldogságtól.

- Akkor most már elolvashatod James levelét. A lány nem erre a kijelentésre számított egy ilyen meghitt pillanatban. Gyanakodva nézett a férfira, aki elengedte és hátralépett. Mégis kíváncsian simította ki a papírlapot. A rövid üzenetet neki címezték. Mivel Tony olyan ostoba, hogy nem mondja el magának, nekem kell közölnöm a tényt, hogy az a kocsmai nőcske, akivel Tonyt megvádolta, végül velem töltötte az éjszakát. Először ugyan Tonyt választotta, akárcsak maga, de végül nem panaszkodott, hogy velem kellett beérnie. Tévedett a férjével kapcsolatban, drága hölgyem. Azt hiszem, nagyon szereti magát. Roslynn könnybe lábadt szemmel nézett a férfira, aki ismét a karjába vonta. - Meg tudsz nekem valaha bocsátani, Anthony? - Te is megbocsátottál. - De nem is voltál bűnös! - Most már mindegy, kedvesem. Csak téged akarlak, amióta először megláttalak: ahogy behajolsz Crandalék báltermébe, és az édes kis hátsódat mutatod felém. - Anthony! A férfi mély hangon felnevetett, és még szorosabban magához ölelte a feleségét, hogy elkerülje a pofont. - Ez igaz, drágám. Teljesen rabul ejtett a látvány. - Egy igazi szoknyapecér voltál! - Most is az vagyok - erősködött a férfi. - Ugye nem szeretnéd, hogy teljesen erkölcsös legyek? Akkor a sötétben szeretkeznénk, tisztességes ruházatban, hogy a bőrünk csak ott érintkezzen, ahol elengedhetetlenül szükséges... jaj! - A lány jól megcsípte a férfi derekát. - Nem viccelek, kedvesem - folytatta a férfi. - Warton például biztosan így hált volna veled. Közben persze az járt volna a fejében, hogy... Jól van, befejezem, mert nem akarok több csípést. - Akkor legyél komoly. - Nagyon komoly vagyok. - A férfi a lány szemébe nézve a vörös hajzuhatagba túrt, és néhány hajtű a padlóra esett. - Már azon az estén az enyém voltál, amikor a holdfényben odaszaladtál hozzám. Rabul ejtett a szépséged. Legszívesebben ott azonnal szeretkeztem volna veled, a Crandal-ház kertjében. Te mit éreztél, drágám? - Én... sajnáltam, hogy nem lehetsz az enyém. - Igen? - kérdezte a férfi lágy hangon, és hüvelyk-ujjával megcirógatta a lány arcát. Ezután könnyed csókot lehelt az ajkára. - Most már akarod, hogy a tiéd legyek? - Mindig téged akartalak, Anthony - súgta a lány, és átölelte a férfi nyakát. - De küzdöttem ellene, mert azt hittem, hogy soha nem bízhatok meg benned.

- Most bízol bennem? - Nem tehetek mást. Szeretlek... még akkor is, ha te nem... A férfi a lány ajkára tette az ujját. - Gyönyörű, ostoba kislány. Nem olvastad végig a bátyám levelét? Az egész családom tudja, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd, pedig soha nem mondtam nekik. Te miért nem hiszed el? - Tehát szeretsz? - kiáltott fel a lány. - Hagytam volna, hogy a bolondját járasd velem, ha nem szeretnélek? - Miért nem mondtad soha? - Nem akartál hozzám jönni, kedvesem - emlékeztette a férfi. - Szinte erőszakkal kellett rábeszélnem téged. És amikor végre beadtad a derekadat, mindent elkövettél, hogy távol tartsál magadtól. Elhitted volna, ha akkor bevallom, hogy szeretlek? Mit gondolsz, miért vettelek el feleségül? - De... - A lány nem tudta befejezni a mondatot. A férfi megcsókolta, és Roslynn szíve repesett a boldogságtól. - Anthony, annyira örülök, hogy tényleg szeretsz. Soha többé nem leszek ilyen ostoba, ígérem... A férfi csókok között válaszolt. - Nem baj, ha ostoba leszel... Nem bánom... csak mindig szeress... - Mindig szeretni foglak. És te? - Én is, drágám. Ebben biztos lehetsz.

45. fejezet - Látom, most rajtam a sor, hogy gratuláljak - jegyezte meg Nicholas, és cigarettára gyújtott Anthony mellett a kertben. A vasárnapi ebédre az egész Malory család hivatalos volt Edwardék házában, leszámítva persze Jamest. - Nem gondolod, hogy egy kicsit öreg vagy a családalapításhoz, Malory? - Mikor látogatsz el a Knighton Hallba, Montieth? - válaszolta Anthony fanyar mosollyal. Nicholas felnevetett, és nem törődött a gúnyos hanggal. - Amióta Roslynn elárulta neki, Regina nem tud másról beszélni. Ő is kedvet kapott még egy gyerekhez. - Ez nehezen fog menni. James szerint éppen rád jár a rúd. - Ez nem szokott sokáig tartani, öregfiú - felelte Nicholas magabiztos mosollyal. - Az unokahúgod örökölte a híres Malory-vérmérsékletet, de azért nem szívtelen. Ráadásul nem szeret egyedül aludni. Anthony mogorván nézett maga elé. Még mindig nem tudta megszokni a gondolatot, hogy az ő kis Reggie-je felnőtt nő lett - és a férje egy élveteg nőcsábász. Legszívesebben leütötte volna Montieth-t ezért a megjegyzéséért. De akkor az egész család nekiesett volna, Reggie-vel az élen. - Talán egyszer megkedvellek, Montieth. De azért ne nagyon reménykedj. Nicholas jót kacagott, Anthony pedig bosszús arccal lépett be a házba. Ott Reginába botlott, és mindjárt jobb kedvre derült. - Találkoztál Nicholasszal, Tony? - Sajnos. Kint van a kertben. - Ugye nem szólalkoztatok megint össze? - kérdezte a lány gyanakodva. - Erre most mit válaszoljak, kislány? - vonta meg a vállát Anthony, majd hozzátette: - Amint látod, én abbahagytam és távoztam. Ez a fiú mostanában nagyon kötekedő. - Hát ez szörnyű! Mikor fogtok már végre kibékülni? - Ahhoz túlságosan hasonlítunk egymásra, és ezt mi is tudjuk. Tegyél meg nekem egy szívességet, és vidd be a házba. Szeretnék a feleségemmel sétálni egy kicsit, és nem ártana egy kis meghitt magány. Anthony mosolyogva távozott Reginától. Remélhetőleg Montieth ma is megkapja a magáét, és ráadásul nem is tudja majd, hogy mi a bűne. A gondolattól egészen felvidult. Egyszer majd Reggie rájön, hogy Nicholasszal nagyon élvezik ezeket a szócsatákat. Akkor aztán mindketten megkapják a magukét, de egyelőre Anthony örült a győzelmének.

Roslynnt Edward társaságában találta, és elkapta a beszélgetésük utolsó szavait. - De én nem akarom megduplázni a pénzemet! Mi az ördögöt csinálnék vele? - Szólnom kellett volna, hogy Eddie fiú majd megkörnyékez. Ki nem állhatja, ha a pénz csak úgy parlagon hever. Edward mentegetőzni kezdett. - Ez oktalanság, Tony. A pénzből soha nem lehet elég sok. Gondolnotok kell a gyerekeitekre, és... - Biztos vagyok benne, hogy Roslynn beadja a derekát, és hagyja, hogy te felügyelj a vagyonára. Ha egyáltalán tudja, hogy mije van. - Pontosan tudom, hogy mim van... - tiltakozott Roslynn. - Csak nem várhatod el tőlem, hogy minden pillanatban fel tudjam sorolni. - A két férfi hahotázni kezdett, a lány legnagyobb bosszúságára. - Rendben. Elküldöm magához az ügyvédemet, Edward. Talán ideje komolyabb érdeklődést mutatnom az örökségem iránt. - Nézd meg, mit műveltél, Eddie! - panaszkodott Anthony tréfás elszörnyedéssel. - Nem akarom, hogy a feleségem mindig a számokra gondoljon! - Mert azt akarod, hogy csak rólad ábrándozzon - fortyant fel Edward. - Így van - mosolygott Anthony minden lelkiismeret-furdalás nélkül. - Most pedig gyere, kedvesem. Hátha tudok én is mutatni valamit, ami felkelti az érdeklődésedet. Olyan messzire eltávolodtak a háztól, hogy a már csak a holdfény világította meg őket. Anthony megállt a rózsabokroknál, és hátulról átölelte a lányt. - Tényleg bele akarsz merülni az üzleti életbe? - Nem, de örülök, hogy megkérdezted. - A lány elmosolyodott, és átölelte a férfi karját. - Mindig mondd meg nekem, hogy mit akarsz, és mi tesz boldoggá. A te boldogságod az enyém is. A lány megfordult a férfi karjában, és a vállára hajtotta a fejét. Annyira szerelmes volt Anthonyba, hogy majdnem szétvetette a boldogság. Egyik ujjával megcirógatta a férfi kék bársonykabátját. - Lenne valami... - mondta tétován. - Mi az, kedvesem? A lány hosszú hallgatás után, szégyenkezve folytatta. - Nem próbálhatnánk meg még egyszer a fotelban? Anthony vidám nevetését még a Grosvenor Squaren is hallani lehetett.