Johanna Lindsey Pénzen vett szerelem
Magyar Könyvklub A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Johanna Lindsey: Say You Love Me 1
Copyright © 1996 by Johanna Lindsey Published by arrangement with Milliam Morrow & Company A subsidiary of the Hearst Corporation Hungarian translation © Somló Ágnes, 1999
2
1 Nem is olyan rossz hely ez, amely szemtanúja lesz annak, ahogy eladják őt a legtöbbet ígérő vevőnek. Tiszta. A berendezés meglehetősen elegáns. Az a fogadószoba, ahová először bevezették, lehetett volna családja baráti köréből bárkinek az otthonában. Maga a ház is sokat ért, hisz London egyik jobb negyedében állt. Finoman csak Erósz háza ként emlegették. Valójában a bűn, a legmélyebb fertő lakhelye volt. Kelsey Langton még mindig nem tudta elhinni, hogy itt van. Amióta belépett az ajtón, azóta émelygett és remegett a gyomra a félelemtől. Mindazonáltal saját akaratából jött ide. Nem erőszakkal vonszolták be, és ő nem sikoltozott, nem rúgkapált. Az egészben az volt a leghihetetlenebb, hogy senki sem kényszerítette, ő maga egyezett bele - abba legalábbis, hogy ez az egyetlen lehetőség. A családjának pénzre van szüksége - méghozzá sokra -, hogy ne hajítsák ki őket az utcára. Ha csak egy kicsivel több ideje van, akkor valami mást is ki lehetett volna találni. Még ha valami ismeretlenhez kellett volna férjhez mennie, az is jobb lett volna. Elliott bácsinak azonban valószínűleg igaza volt. Azt mondta, hogy nincs olyan kellő anyagi háttérrel rendelkező úriember, aki néhány nap leforgása alatt döntene a nősülésről, még akkor sem, ha sikerülne beszerezni rá a külön engedélyt. A házasság túlságosan végleges, maradandó dolog ahhoz, hogy az ember alapos megfontolás nélkül, csak úgy beleugorjon. De ez... nos, az úriemberek a pillanat hatása alatt gyakran tesznek szert új szeretőre, miközben tökéletesen tisztában vannak vele, hogy egy szerető legalább olyan költséges mulatság, mint egy feleség, ha nem költségesebb. A nagy különbség az, hogy szeretőt ugyan könnyű szerezni, de éppoly könnyű megszabadulni is tőle, méghozzá hosszas jogi eljárás és az azt követő botrány nélkül. Tehát ő most valakinek a szeretője lesz. Nem feleség, szerető. Nem mintha Kelsey ismert volna egyetlen olyan úriembert is, akihez feleségül mehetett volna, legalábbis olyat nem, aki rendezni tudta volna Elliott bácsi adósságait. Ketteringben ugyan, ahol felnőtt, számos ifjú udvarló tette neki a szépet, még a Tragédia előtt, de az egyetlen, aki tetemesebb vagyonnal rendelkezett, egy távoli kuzinját vette feleségül. Minden olyan gyorsan történt. Előző este, mint minden este, lement a konyhába, hogy melegítsen magának egy kis tejet, mert attól könnyebben elalszik. Mostanában, amióta a húgával, Jeannel Elizabeth nénihez költöztek, nemigen tudott aludni. Álmatlanságának nem volt semmi köze ahhoz, hogy új házban, új városban éltek, és persze ahhoz sem, hogy Elizabeth nénivel. A nagynénje csodás, kedves asszony volt, édesanyjuk egyetlen testvére, aki úgy szerette unokahúgait, mintha saját gyermekei lettek volna, és a Tragédia után tárt karokkal s azzal az együttérzéssel fogadta őket, amire akkor a lehető legnagyobb szükségük volt. Nem, Kelsey a rémálmok miatt nem tudott aludni, és az elevenen visszatérő emlékek miatt, miközben folytonosan az a gondolat gyötörte, hogy talán megakadályozhatta volna a tragédiát. Hónapokkal ezelőtt Elizabeth néni javasolta neki a meleg tejet, amikor észrevette Kelsey szürke szeme körül a sötét karikákat, és gyöngéden megpróbálta kipuhatolni az okát. És a tej segített - csaknem minden éjjel. Így aztán mindennapos szertartásává 3
vált, és általában nem zavart vele senkit, mivel a konyhában ezen a késői órán már nem volt egyetlen lélek sem. Ám a múlt éjjel más volt a helyzet... A múlt éjjel ott volt Elliott bácsi, az egyik asztalnál ült, és nem késői vacsorája, hanem egy nagy üveg erős ital volt előtte. Kelsey sosem látta, hogy többet ivott volna egy pohár bornál, mivel Elizabeth néni csak ennyit engedélyezett az estebédhez. Elizabeth néni elítélte az italozást, így aztán természetesen tömény italt nem is tartottak a háznál. De bárhol is szerezte Elliott bácsi ezt az üveget, több mint a felét leeresztette a torkán. A hatása már látszott, és rémisztő volt. Elliott bácsi sírt. Csöndesen zokogott, fejét felemelt kezére támasztotta, és könnyei az asztalra hulltak, miközben a válla szánalmasan rázkódott. Kelsey arra gondolt, nem csoda, hogy Elizabeth néni nem tűr meg tömény italt a házban... Később azonban rájött, hogy nem az ital sújtotta le ennyire Elliottot. Nem, ott ült, háttal az ajtónak, és úgy hitte, senki sem zavarhatja meg, midőn azt fontolgatja, hogy megöli magát. Kelsey azóta már többször is eltűnődött, vajon Elliott bácsinak tényleg lett volna bátorsága ahhoz, hogy megtegye, ha ő akkor csöndesen visszavonul? Nagybátyja a szemében sosem tűnt túlzottan bátornak, egyszerűen csak egy közvetlen, barátságos ember volt, aki általában jó kedélyű. Végül is problémájára a megoldást Kelsey jelenléte adta, méghozzá egy olyan megoldást, amely különben valószínűleg eszébe se jutott volna, Kelseynek pedig biztosan nem, hisz ilyesmiről még csak sejtelme sem volt. Kelsey mindössze annyit tett, hogy megkérdezte: - Elliott bácsi, mi a baj? A férfi hirtelen hátrafordult, és ott látta Kelseyt maga mögött a magasan záródó hálóingében és köntösében, kezében a lámpással, amelyet mindig lehozott magával. Mintha Elliott egy pillanatra elképedt volna. Aztán a feje újból visszahanyatlott a kezére, és motyogott valamit, amit Kelsey nem igazán hallott, ezért arra kellett kérnie, hogy ismételje meg. Elliott egy pillanatra felemelte a fejét, épp csak annyi időre, míg azt mondta: Menj el innen, Kelsey, nem lenne szabad így látnod engem. - Semmi baj - mondta Kelsey gyöngéden. - De nem lenne jobb, ha szólnék Elizabeth néninek? - Nem! - hangzott az éles válasz, mely kellő erővel csattant ahhoz, hogy Kelsey összerezzenjen, majd Elliott még mindig izgatottan, de már jóval nyugodtabb hangon még hozzátette: - Nem helyesli, ha iszom... és... és még nem tudja. - Nem tudja, hogy iszol? Elliott nem válaszolt azonnal, de Kelsey úgy gondolta, hogy erről lehet szó. A család mindig is tudta, hogy Elliott bácsi bármire hajlandó, csak hogy megkímélje Elizabeth nénit a kellemetlenségektől, s ez nyilvánvalóan olyan dolgokra is kiterjedt, amelyeket ő maga követett el. Elliott nagydarab ember volt, az arca nyílt, szöghaja immár, hogy az ötvenhez közeledett, szinte teljesen megőszült. Sosem volt igazán jóképű, még fiatalabb korában sem, de Elizabeth, a két lány közül a csinosabbik, aki még most, negyvenkét évesen is szép volt, mégis hozzáment. Amennyire Kelsey tudta, Elizabeth néni még mindig szerette a férjét. Házasságuk huszonnégy éve alatt nem született gyermekük, és valószínűleg ez volt az oka annak, hogy Elizabeth annyira szerette unokahúgait. A mama 4
egyszer azt mondta apának, hogy nem ők tehetnek róla, hisz egyfolytában próbálkoztak, pusztán arról van szó, hogy a sors másként rendelte. Persze Kelseynek ezt nem lett volna szabad hallania. A mama nem tudta, hogy ő akkor épp hallótávolságon belül volt. Kelsey sok minden mást is meghallott, csak úgy véletlenül, az évek során, például azt, hogy mennyire elképesztette a mamát, vajon miért ment hozzá Elizabeth épp Elliotthoz, aki, őszintén szólva, meglehetősen jelentéktelen volt, és nem rendelkezett számottevő vagyonnal sem, pedig számtalan jóképű és gazdag udvarló közül választhatott volna. Meg aztán Elliott dolgozott, méghozzá a kereskedelemben. De ez csak Elizabethre tartozik, és talán az a tény, hogy ő mindig is a szerencsétlen sorsú emberek bajnoka volt, nyilván sokban hozzájárult választásához - vagy sem. A mama olyasmit is mondott, hogy a szerelem és annak különös útjai kiszámíthatatlanok, meg hogy azt a logika vagy akár csak az ember saját akarata sosem irányította, és nem is fogja soha. - Nem tudja, hogy tönkrementünk. Kelsey döbbenten pislogott, mivel oly hosszú idő telt már el azóta, hogy kérdését feltette. Meg aztán nem erre a válaszra számított. Ha valaki iszik, az még nem jelenti azt, hogy tönkremegy, hogy társadalmilag kirekesztik, amikor oly sok úriember - s ami azt illeti, hölgy is - meglehetősen mértéktelenül emelgeti a poharat a társasági összejöveteleken. Ezért aztán úgy döntött, hogy tréfával üti el a dolgot, és megpróbálja bácsikáját jobb kedvre deríteni. - Úgy, tehát egy kis botrányt okoztál, igaz? - korholta Kelsey. - Botrányt? - nézett rá Elliott, s úgy tűnt, mintha kissé összezavarodott volna. - Hát igen, az lesz belőle, ebből bizony az. Elizabeth sosem fogja megbocsátani nekem, amikor elveszik tőlünk ezt a házat. Kelsey felszisszent, de megint csak téves következtetésre jutott. Eljátszottad? - Ugyan, hát miért tennék én ilyen ostobaságot? Azt hiszed, úgy akarom végezni, mint az édesapád? Vagy talán mégiscsak azt kellett volna tennem. Akkor legalább volna egy kicsiny esélye annak, hogy megmenekülünk, így viszont nincs semmi. Ez a megjegyzés Kelseyt is összezavarta, nem is szólva arról, hogy meglehetősen kellemetlenül is érintette. Apja múltbeli bűnei s hozzá az emlékeztető, hogy ezen bűnök mibe sodorták őket, szégyennel töltötte el. Így aztán vöröslő arccal, amit bácsikája valószínűleg észre sem vett, azt mondta: - Nem értem, Elliott bácsi. Ki akarja elvenni ezt a házat? És miért? Elliott arcát ismét a kezébe temette, mert szégyenében nem tudott unokahúga szemébe nézni, és halkan elmotyogta a történetet. Kelseynek egészen közel kellett hajolnia hozzá, hogy hallja, amit mond, és közben szenvedett a whisky erős, savanyú szagától, ami Elliott szájából áradt. Majd mire a történet végére értek, Kelsey a döbbenettől megnémult. Sokkal, de sokkal rosszabb volt, mint hitte, és valóban nagyon emlékeztette őt saját szüleinek tragédiájára, bár azok ezt a helyzetet egészen másként kezelték volna. Elliott esetében az volt a legnagyobb baj, hogy jelleme nem volt elég erős, képtelen volt elfogadni a bukást, képtelen volt összeszedni magát és újrakezdeni. Amikor Kelsey és Jean nyolc hónappal ezelőtt Elizabeth nénihez költöztek, Kelsey szülei elvesztése miatt túlságosan mély gyászban volt ahhoz, hogy bármit is észrevegyen. 5
Még azon sem akadt fenn, hogy miért van Elliott bácsi szinte egyfolytában odahaza. Úgy gondolta, ez olyasvalami, amit nem akartak unokahúgaik orrára kötni, nevezetesen azt, hogy Elliott huszonkét év után elvesztette a munkáját, és ez annyira felzaklatta, hogy azóta képtelen volt huzamosabb ideig bármely más állásban megmaradni. Ennek ellenére úgy éltek tovább, mintha mi sem történt volna. Ráadásul még két éhes szájat is befogadtak, amikor magukat is épp hogy csak el tudták látni. Kelsey azon tűnődött, vajon Elizabeth néni tudja-e egyáltalán, hogy mekkora adósságaik vannak. Elliott hitelből élt, ami a nemesség körében elfogadott gyakorlat volt, ám ehhez az is hozzátartozott, hogy a hitelezőket ki kell fizetni, még mielőtt bíróság elé vinnék a dolgot. Elliottnak azonban nem volt semmiféle jövedelme, és már minden barátjától kölcsönkért annyit, amennyit csak tudott, hogy a hitelezőket féken tartsa. Immáron nem volt senki, akihez fordulhatott volna. Többé nem volt ura a helyzetnek, a dolgok kicsúsztak a kezéből. El fogja veszíteni Elizabeth néni házát, azt a házat, amely már generációk óta Kelsey családjának a tulajdona. Elizabeth néni örökölte, mivel ő volt az idősebb. És most a hitelezők azzal fenyegetik, hogy elveszik. Három napon belül. Ezért itta hát betegre magát Elliott, és abban reménykedett, hogy az italból kellő bátorságot merít, melynek segítségével véget vethet életének, mert ahhoz nem volt bátorsága, hogy szembenézzen mindazzal, ami majd az elkövetkezendő napokban történik. Az ő kötelessége volt, hogy gondoskodjon róluk - legalábbis a feleségéről -, és ő csúfos kudarcot vallott. Persze az öngyilkosság nem volt megoldás. Kelsey fel is hívta a figyelmét arra, hogy mennyivel szörnyűbb lenne Elizabethnek, ha nemcsak a kilakoltatás várna rá, hanem még egy temetés is. Ami Kelseyt és Jeant illeti, nos, ők egy kilakoltatást már átéltek. Bár akkor még volt hova menniük. Ezúttal azonban... ezt Kelsey egyszerűen nem engedhette. A húga immáron az ő felelőssége. Neki kell gondoskodnia arról, hogy Jean rendes körülmények közt nevelkedjen, tetővel a feje felett. És ha ez azt jelenti, hogy ő kénytelen... Nem tudta már pontosan, miként is merült fel az, hogy őt eladják. Elliott előbb arról beszélt, mennyit tűnődött már azon, hogy Kelseyt férjhez adja a legtöbbet ajánló kérőhöz, de addig halogatta ennek a dolognak a megbeszélését vele, mígnem most már túl késő. És akkor elmagyarázta, hogy miért késő, hogy egy ilyen fontosságú ügyben komolyan meg kell fontolni mindent, amihez néhány nap nem elég. Talán az ital miatt eredt így meg a nyelve, de ezután egy barátjáról kezdett beszélni, akivel sok éve ugyanez megesett, ugyanígy elvesztette mindenét, de a lánya megmentette a családot azzal, hogy eladta magát egy vén kéjencnek, aki a szüzességért annyira lelkesedett, hogy ezért hajlandó volt nagyonnagyon sokat fizetni. Majd szinte még ugyanarra a lélegzetre elmondta azt is, miként ment oda egy úriemberhez, akit jól ismer, hogy kipuhatolja, lenne-e kedve egy fiatal feleséghez. Mire a válasz az volt: - A lyányt nem veszem feleségül, de szükségem lenne egy új szeretőre. Fizetek neked néhány fontot, ha hajlandó... Így történt hát, hogy a házasság kapcsán a szeretőkre terelődött a szó, meg arra, hogy gazdag lordok milyen szépen fizetnek egy üde, fiatal szeretőért, 6
akivel elbüszkélkedhetnek a barátaik előtt, különösen akkor, ha a lány még nem járt kézről kézre ezen barátok között, és még többet is hajlandók fizetni, ha a lány történetesen ártatlan, midőn az alku megköttetik. Jól elültette a magot, megmutatta Kelseynek a megoldást, anélkül hogy valójában megkérte volna, áldozza fel magát. Már épp eléggé megrendítette őt a szeretőkről való beszéd, és elcsüggesztette a helyzet meg annak várható hatása mindnyájukra, de leginkább Jean miatt aggódott, és kétségbe ejtette a tudat, hogy ez romba döntheti húga minden esélyét arra, hogy egy nap majd tisztességgel férjhez mehessen. Kelsey valószínűleg találna valamiféle munkát, de olyat aligha, amellyel a szegénységet kivédhetné, különösen akkor nem, ha magára vállalja, hogy mindnyájukról ő gondoskodik. Egyszerűen elképzelni sem tudta, hogy Elizabeth néni dolgozzék, ami pedig Elliott bácsit illeti, nos, ő már szánalmas bizonyítékát adta annak, hogy nem lehet számítani rá, hisz nincs többé olyan állás, melyet képes lenne huzamosabb ideig megtartani. Lelki szemei előtt kishúga jelent meg, amint koldulni kényszerül az utcán, és ez volt az, ami arra ösztökélte Kelseyt, hogy suttogó hangon, szégyenkezve és megalázottan megkérdezze: - Ismersz olyan férfit, aki hajlandó lenne... hajlandó lenne eleget fizetni, ha én... ha én beleegyezem, hogy a szeretője leszek? Elliott arca egyszeriben csupa remény lett, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, miközben így válaszolt: -Nem, egyet sem ismerek. Viszont ismerek egy helyet Londonban, ahová gazdag lordok járnak, egy olyan helyet, ahol bemutathatnak téged, és remek ajánlatokat kaphatsz. Kelsey sokáig állt ott némán, még mindig habozott, hisz iszonyatosan nehéz döntést kellett meghoznia, miközben émelygett, és a gyomra görcsbe rándult arra a gondolatra, hogy nincs más kiút, ez az egyetlen lehetőségük. Mire végül rábólintott, addigra Elliottról már a szó szoros értelmében patakokban folyt a veríték. Aztán meg vigasztalni próbálta Kelseyt, mintha akkor bármi is vigaszt nyújthatott volna neki. - Nem lesz az olyan rossz, Kelsey, tényleg nem. Ily módon egy nő, ha okos, jó sok pénzt összeszedhet magának, épp eleget ahhoz, hogy függetlenné váljon - sőt még ahhoz is, hogy később, ha akar, férjhez mehessen. Ebből persze egy szó sem volt igaz, és ezt mindketten tudták. Ezzel számára egy jó házasság lehetősége örökre semmivé foszlott. Amire most elszánta magát, annak bélyege immáron egész életében elkíséri. Kirekesztett lesz, jobb körökben ezek után soha többé nem fogadják. De ez volt az ő keresztje, amit viselnie kell. Így legalább a húgára méltóbb jövő vár. Az a borzalom, amibe az imént beleegyezett, még akkor is döbbent kábulattal töltötte el, amikor így szólt nagybátyjához: - Én inkább rád bízom, hogy ezt Elizabeth néninek elmondd. - Nem! Nem, erről neki nem szabad tudnia. Sose engedné meg. De biztos vagyok benne, hogy te majd kitalálsz neki valami jó mentséget a távollétedre. Hát még ezt is neki kell megtennie? Ő találjon ki valamit, amikor képtelen bármi másra gondolni, mint arra a felháborító szörnyűségre, amibe belement? Mire bácsikáját magára hagyta, már ő maga is kész lett volna felhajtani azt az italt, ami még az üvegben maradt. Végül azért mégiscsak sikerült kitalálnia egy meglehetősen gyenge mesét a többieknek. Elizabeth néninek azt mondta, hogy Anna, az egyik ketteringi barátnője azt írta neki levelében, hogy nagyon 7
beteg, és az orvosok nem sok reménnyel kecsegtetik. Kelseynek természetesen nyomban oda kell mennie, hogy bátorítsa, s amennyire csak tőle telik, vigaszt nyújtson neki. Elliott bácsi meg felajánlotta, hogy elkíséri. Elizabethnek nem tűnt fel semmi. Kelsey sápadtságát is a barátnője iránti aggodalomnak tulajdonította. Jean meg most szerencsére nem nyaggatta őt szokásos ezernyi kérdésével, egyszerűen csak azért, mert nem volt ismerős neki ennek a bizonyos barátnőnek a neve. Meg aztán Jean sokkal felnőttebb, érettebb lett az elmúlt év során. Ha egy családot tragédia ér, az általában megtöri a gyermekkort, néha előfordul, hogy örökre. Kelsey már-már jobban örült volna, ha tizenkét éves húga ismét próbára tenné türelmét ezernyi kérdésével. De Jean még mindig gyászolt. És mi lesz majd, amikor Kelsey nem tér vissza Ketteringből? Nos, ez még várhat, ezzel ráér majd később foglalkozni. Vajon valaha is viszontlátja-e még a húgát és Elizabeth nénit? Vajon lesz-e mersze hozzá, amikor esetleg már mindketten tudják az igazságot? Erre nem tudott választ adni. Abban a pillanatban csak azt tudta, hogy számára már soha semmi nem lesz ugyanolyan.
8
2 - Gyerünk, kicsikém, itt az idő. Kelsey rámeredt arra a magas, sovány férfira, aki a nyitott ajtóban állt. Lonny a neve, mindössze ennyit mondott, amikor tegnap átadták neki. Ő a ház tulajdonosa - az a személy, aki majd eladja a legtöbbet ígérő férfinak. Ha az ember ránézett, nem volt rajta semmi, ami azt sugallta volna, hogy kerítő, hogy a bűnnel s emberi testekkel kereskedik. Úgy öltözött, akár egy lord. Kellemes, megnyerő külsejű ember volt. Kulturáltan beszélt - legalábbis addig, amíg Elliott bácsi is ott volt. Ám amint nagybátyja távozott, Lonny beszéde időnként megbicsaklott, és már nem volt olyan kifinomult, ami tisztán utalt valódi hátterére. Mindazonáltal továbbra is kedvesen viselkedett. Rendkívül óvatosan és körültekintően elmagyarázta Kelseynek, hogy miután ilyen nagy összeget fognak kifizetni érte, neki más szeretőkkel, egy átlagos kitartottal ellentétben nem lesz lehetősége arra, hogy akkor vessen véget a dolognak, amikor akar. Az úriembernek, aki majd megveszi őt, garantálniuk kell, hogy megkapja pénzének értékét, méghozzá addig, ameddig ő akarja. Bele kellett egyeznie ebbe is, ami az ő szemében szinte egyenértékűnek tűnt a rabszolgasággal. Akár tetszik neki, akár nem, akár jól bánik vele az a férfi, akár nem, neki addig kell vele maradnia, amíg az rá nem un és úgy nem dönt, hogy többé nem tartja ki. - És ha nem teszem? - bátorkodott megkérdezni. - Nos, kicsikém, szerintem nem akarod igazán megtudni, hogy mi történik abban az esetben - mondta olyan hangon, amitől Kelsey úgy érezte, hogy az élete forog veszélyben. De aztán szemrehányón, mintha Kelseynek mindezt már tudnia kéne, bővebben is elmagyarázta: - A nálam kötött megállapodásokat én személyesen garantálom. Nem engedhetem, hogy jó híremen egy lány szeszélye ejtsen csorbát, aki később úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki az az alku, amibe belement. Ha így lenne, akkor, ugye, senki sem lenne hajlandó üzletet kötni velem, igaz? - Sok ilyen üzletet köt? - Ez lesz itt a negyedik, de olyan társadalmi háttérrel, mint a tied, az első. A legtöbb nemesnek, aki a tiédhez hasonló nehéz helyzetbe kerül, sikerül megoldania gondjait azzal, hogy egy gazdag emberhez adja férjhez a lányát. Szégyen, hogy a nagybátyád nem próbált meg összehozni egy ilyen partit neked. Nem igazán tűnsz amolyan szeretőtípusnak. Miután Kelsey nem tudta, hogy ezt sértésnek vagy bóknak vegye, mindössze ennyit mondott: - Egy esküvő megszervezéséhez már nem volt elég az idő, miként azt a nagybátyám is elmondta önnek. - Igen, de akkor is kár. Na, most pedig elszállásolunk éjszakára, jó? Holnap este fogunk bemutatni, miután sikerült néhány szót váltanom azokkal az úriemberekkel, akiket a dolog, érzésem szerint érdekelhet. Remélhetőleg a lányok tudnak keríteni neked valami megfelelőbb ruhát, amit a bemutatón viselhetsz. Egy szerető nézzen ki úgy, mint egy szerető, ha érted, hogy mire gondolok, és ne úgy, mint egy nővér. - Azzal fürkészőn, bíráló tekintettel végigmérte. - Noha öltözéked igazán szép, kicsikém, sokkal inkább egy kerti teadélutánra való viselet. Hacsak nem hoztál magaddal valami megfelelőbbet...? Kénytelen volt megrázni a fejét, miközben valójában szégyenkezett, amiért ennyire... ennyire úrinőnek tűnik. 9
Lonny felsóhajtott. - Nos, biztosra veszem, hogy találunk neked valamit mondta, ahogy kivezette őt a fogadószobából, majd fel az egyik emeleti szobába, hogy ott töltse az éjszakát. Miként e hatalmas ház többi része, ez a szoba is nagyon ízlésesen volt berendezve, amit Kelsey udvariasan meg is jegyzett. - Nagyon szép. - Netán valami cifra, ízléstelen dologra számítottál? - Majd elmosolyodott, amikor Kelsey tekintetéből ezt olvasta ki. - Én a jobb köröknek, a társaságnak szállítok, és rájöttem, hogy sokkal szívesebben válnak meg a pénzüktől, ha eközben otthon érzik magukat. - Aztán elnevette magát. - Az alsóbb rétegek nem engedhetik meg maguknak az én áraimat, még annyira se, hogy a kapun bejussanak. - Értem - mondta Kelsey, nem mintha valóban értette volna. A férfiak ott lelik kedvüket, ahol erre alkalmuk nyílik, s ennek bizonyságaként London-szerte meglehetősen sok rossz hírű házat tartottak fenn. Ez történetesen egyike volt a drágábbaknak. Majd mielőtt Kelseyt magára hagyta volna, Lonny még egyszer nyomatékkal megjegyezte: - Ugye, teljes mértékben tisztában vagy a megállapodással, amibe belementél, és azzal, hogy ez miben különbözik az ehhez hasonló, szokásos megállapodásoktól? - Igen. - És azzal is, hogy te ebből nem kapsz semmit, csupán az a tied, amivel a vele töltött idő során az úriember ajándékoz majd meg téged? - Kelsey bólintott, de a férfi azt akarta, hogy a dolog egészen világos legyen, ezért így folytatta: Megállapíttatik egy minimális összeg, annyi, amennyire a nagybátyádnak szüksége van, és az mind az övé. Ha az ár ennél magasabb, akkor a pluszbevétel egy része engem illet, amiért az üzletet lebonyolítottam. Te azonban abból sem kapsz semmit. Kelsey ez utóbbiról nem tudott, és azért imádkozott, hogy az ajánlat jóval magasabb legyen, legalább annyival, amennyivel családja átvészelheti azt az időszakot, amíg Elliott újabb munkát talál és ki is tart mellette. Máskülönben hiába hozta meg ezt az áldozatot, ha mindössze annyira futja belőle, hogy átmenetileg elodázzák a katasztrófát. Ám útban London felé a nagybátyja megesküdött neki, hogy munkát szerez, és meg is tartja, még akkor is, ha az nem igazán felel meg kívánalmainak, és hogy soha többet nem fog ilyen katasztrofális helyzetbe jutni. Egyvalami azonban nyugtalanította, tekintettel arra, hogy Elliott milyen sokkal tartozott, így aztán amit végül megkérdezett Lonnytól, az az volt: Valóban úgy véli, hogy lesz bárki is, aki hajlandó ennyit kifizetni? - Hát persze - felelte a férfi magabiztosan. - Ezek a gazdag nábobok azt sem tudják, hogy mire költsék a pénzüket. A lovak, a nők és a szerencsejáték jelentik legfőbb foglalatosságukat. E három közül én örömmel hozzásegítem őket kettőhöz, és bármely egyéb bűnhöz, amire kedvük szottyan, kivéve a gyilkosságot. - Bármely bűnhöz? A férfi kuncogott. - Kicsikém, meg lennél lepve, ha tudnád, hogy ezen urak és hölgyek - némelyike miféle kívánságokkal áll elő. Van például egy grófnőm, aki havonta legalább kétszer ellátogat ide, és fizet nekem, hogy minden egyes alkalommal egy újabb főrangú urat kerítsek neki, aki megkorbácsolja - persze csak óvatosan -, és úgy bánik vele, mint egy utolsó rabszolgával. Természetesen álarcot visel, nehogy bárki is felismerje. Ami azt illeti, az urak, 10
akiket hozzá küldök, azt hiszik, hogy ő is csak egyike a lányaimnak. Persze én magam is boldogan megtenném neki ezt a szolgálatot, hisz szemrevaló, mint jómagad, de neki nem erre van szüksége. Őt leginkább az izgatja fel, hogy mindegyiket személyesen ismeri, ám azok nem tudják, hogy ő az, mindet viszontlátja a társasági összejöveteleken, táncol és kártyázik velük, miközben ismeri minden mocskos kis titkukat. Ennek hallatán Kelsey arca elvörösödött, és még a szava is elakadt. Hogy az emberek valóban képesek ilyen dolgokra - és még fizetnek is azért, hogy megtehessék, vagy hogy megtegyék velük. Sose hitte volna, hogy ilyesmi létezik! És épp ez volt az, amiért Lonny méltatlankodva így szólt: - Jaj, hát ezekből a pirulásokból mára már elég volt, viszont jobban teszed, ha mielőbb hozzászoksz az ilyen beszédhez, kislány. Mostantól az lesz a dolgod, hogy a férfinak, aki megvesz téged, minden nemi vágyát, bármi legyen is az, kiszolgáld, megértetted? Egy férfi olyasmiket csinál a szeretőjével, amit a feleségével soha. Épp ez az oka, hogy szeretőt tart, egy szerető pontosan erre való. Beküldöm hozzád az egyik lányt, hogy részletesen magyarázzon el neked mindent, mivel a nagybátyád ezt nyilván nem találta ildomosnak. És Lonny pontosan ezt is tette, amitől Kelsey csak még iszonyúbban érezte magát. Egy csinos fiatal nő, May ment be hozzá az este azzal a rikítóan ízléstelen ruhával, amit most Kelsey viselt, és órák hosszat beszélt neki a szexuális életről meg arról, hogy ez valójában mit is jelent. May elmagyarázott neki mindent, kezdve azzal, hogy miként lehet elkerülni a nemkívánatos terhességet, majd kitért az összes elképzelhető módra, amivel egy férfinak gyönyört lehet nyújtani, elmondta, miként kell felkelteni a vágyát, és azt is, hogy miként szerezheti meg tőlük azt, amit ő akar. Az nyilvánvalóan nem állt Lonny szándékában, hogy Kelsey ez utóbbit is megtanulja, de úgy tűnt, May sajnálta őt, ezért magától vállalkozott rá, hogy e téren is felvilágosítsa. Mindez persze egészen más volt, mint az a rövid beszélgetés a szerelemről és a házasságról, ami több mint egy éve, a tizenhetedik születésnapját követően Kelsey és az édesanyja között zajlott le. Édesanyja a szeretkezésről és a gyermekek fogantatásáról a maga nyílt, egyenes módján beszélt, majd nyomban témát váltott, mintha mindez egyikőjüket se hozta volna mélységesen zavarba. May, mielőtt magára hagyta volna, búcsúzóul még a következő tanácsot adta neki: - Ne feledd, hogy valószínűleg egy házasember fog megvenni, és elsősorban azért akar szeretőt, mert a feleségénél nem nyer kielégülést. A fenébe is, akár hiszed, akár nem, van olyan is, aki még sosem látta a feleségét meztelenül. Bárki megmondhatja neked - nos, bárki az én ismerőseim közül -, hogy a férfiak szeretik nézni a meztelen női testet. Csak add meg neki azt, amit otthon nem kap meg, és imádni fog téged. Most pedig elérkezett az idő. Kelsey szinte reszketett a félelemtől. Lonny elismerően nézett végig rajta - ami azt illeti, nagyon is elismerően -, amikor kinyitotta az ajtót és meglátta őt ebben a rubinvörös, mélyen kivágott ruhában. Abból se igen meríthetett bátorságot, hogy a férfi immáron az alkalomhoz illőbbnek találta külsejét. A jövőjét, így vagy úgy, az a férfi fogja ma este eldönteni, aki a legtöbbet hajlandó fizetni érte. Az, hogy a férfi neki tetszik-e, nem számít, ezt világosan megértette. May gondosan elmagyarázta, még az is meglehet, hogy kezdettől 11
fogva undorral néz majd rá, ha az illető öreg és kegyetlen. Mindössze abban reménykedhet, hogy nem ilyennel lesz dolga. Lonny levezette őt. Eleinte egy kicsit még lökdösnie is kellett, hogy megmozduljon, amikor a lentről felszűrődő zajból Kelsey meghallotta, hogy milyen sokan vannak aztán, ami még ennél is rosszabb volt, a férfi nem a fogadószobába vitte, ahol megismerhette volna ezeket az úriembereket, és egy kicsit elbeszélgethetett volna velük. Nem oda, hanem egy meglehetősen nagy játékbarlangba, és amikor Kelsey megtorpant, odasúgta neki: - A legtöbb úr nem azért van itt, hogy rád alkudjon. Csupán a játék és egyéb élvezetek kedvéért jöttek. Ám rájöttem, hogy minél többen vannak jelen, annál aktívabban licitálnak azok, akik komoly vevőnek számítanak. A többieknek, nos, a többieknek meg egy jó kis izgató műsort jelent, ami, tudod, kifejezetten jót tesz az üzletnek. És még mielőtt Kelsey rájött volna, hogy mit is akar mindez jelenteni, Lonny már fel is tette őt az egyik asztalra, majd sziszegve figyelmeztette: - Maradj ott, és tedd a dolgodat, légy csábos. Csábos, amikor teljesen megbénítja a félelem és a megalázottság? Majd Lonny - mivel, ahogy mondta, a teremben lévő férfiak zöme nem azért volt ott, hogy rá alkudjon, ennélfogva sejtelmük sem volt róla, miért áll ez a lány az asztalon - tett egy kis bejelentést, hogy felvilágosítsa őket. - Egy pillanatra, uraim, egy rendkívül szokatlan árverés okán bátorkodom a figyelmüket kérni. Az árverés szóra valahogy mindig mindenki nyomban felfigyel, és ez most sem történt másként. Lonnynak csak néhány másodpercet kellett várnia, hogy a terem teljesen elcsendesüljön. -Azok, akik elégedettek jelenlegi kedvesükkel, kérem, folytassák tovább a játékot, ez az árverés nem nekik szól. Ám akik valami újra vágynak, azoknak ajánlom ezt a látványt... ezt a piruló szépséget. -Jó néhányan kuncogni kezdtek, mivel Kelsey annyira elvörösödött, hogy arcszíne már-már a ruhája színével vetekedett. - Nem kipróbálásra ajánlom, jó urak, hanem hogy valamelyikük a sajátjának tekinthesse addig, ameddig csak kedve tartja. Ám e kiváltság okán a kikiáltási ár tízezer font. Ezen összeg hallatán természetesen nyomban felhördültek, mire a teremben nagyobb lett a hangzavar, mint Lonny meghökkentő bejelentése előtt. - Ennyit egyetlen némber se ér, még a feleségem se - kiáltotta egy férfi, mire körülötte hangos derültség támadt. - Nem tud kölcsönadni nekem tízezret, Peters? - Aranyból van, vagy mi? -jegyezte meg valaki gúnyosan. - Ötszáz, és egy fonttal se több - kiáltotta egy részeg hang. Ez csak néhány abból a többtucatnyi megjegyzésből, melyeket Lonny bölcsen elengedett a füle mellett, mielőtt véget vetett volna nekik azzal, hogy újólag kiemelte: - Mivel ez a kis ékkő azé lesz, aki a legmagasabb árat kínálja érte, új pártfogóját illeti az a jog is, hogy mennyi ideig óhajtja megtartani. Egy hónapig, egy évig, korlátlan ideig... a választás joga az övé és nem a lányé. Ez a kikötés belefoglaltatik az adásvételi szerződésbe. Nos hát, uraim, ki lesz az a szerencsés, aki elsőként... legelsőként... ízlelheti meg ezt az édes kis üde falatkát? 12
Kelseyt mindez annyira megrendítette és felháborította, hogy nem sokat hallott abból, ami ezután hangzott el. Neki azt mondták, hogy „bemutatják" az uraknak, és ezzel félrevezették, mert ő azt hitte, hogy megismerkedik velük, és alkalma nyílik néhány szót váltani mindegyikükkel, majd, amennyiben licitálni óhajtanak, csöndesen megteszik ajánlataikat Lonnynál. Meg se fordult a fejében, hogy ez az egész ilyen nyilvánosan zajlik majd. Úristen, ha tudta volna, hogy árverésre bocsátják, árverésre, egy teremnyi férfi előtt, akiknek a fele már jócskán a pohár fenekére nézett, vajon akkor is belement volna? Egy hang törte meg iszonytól borzadó gondolatait. - Kifizetem a kikiáltási árat. Kelsey tekintete e fáradt hang irányába rebbent, és egy hasonlóan fáradt, öreg arcot látott. Úgy érezte, nyomban elájul.
13
3 - Még mindig nem tudom, hogy mit keresünk itt - dünnyögte Lord Percival Alden. - Angélánál legalább ilyen kellemes, és éppoly közel van a White's klubhoz, meg aztán a lányok ott rendes bujálkodáshoz vannak szokva. Derek Malory kuncogni kezdett, és unokatestvérére, Jeremyre kacsintott, miközben követték barátjukat az előcsarnokba. - Létezik olyasmi, hogy rendes bujálkodás? Nekem ez úgy hangzik, mintha valami fogalmi ellentmondás lenne? Percy időnként a lehető legképtelenebb dolgokat tudta mondani, de akárcsak Nicolas Eden, ő is Derek egyik legjobb barátja volt már iskolás koruk óta, így hát megbocsátotta neki, ha néha ostobaságokat beszélt. Nick mostanában már nemigen töltötte az idejét velük, és különösen nem járt ilyen helyekre azóta, amióta magához láncolta Derek unokatestvére, Regina. Nem mintha Derek nem örült volna, hogy Nick bekerült a családba, de ő azt a határozott álláspontot képviselte, hogy a nősülés nyugodtan várhat harmincéves korig, és addig neki még öt hosszú éve volt hátra. Két fiatalabb nagybátyja, Tony és James jelentették e nézet bölcsességének tökéletes példáit. A maguk idején ők ketten voltak London leghírhedtebb élvhajhászai, akik hosszan s alaposan kitombolták magukat, majd csak úgy a harmincas éveik közepe táján állapodtak meg és alapítottak családot. Az, hogy Jeremy, James tizennyolc éves törvénytelen fia már megvolt, nem számított korai családalapításnak, mivel a házasság szentsége nélkül fogant - csakúgy, mint Derek. Meg aztán, ami Jeremyt illeti, James bácsi néhány évvel ezelőttig még csak nem is tudott a létezéséről. - Hát, nem is tudom -fűzte hozzá a témához Jeremy teljes komolysággal. - Én tudok úgy bujálkodni, mint bárki más, és rendesen csinálom. - Te is tudod, hogy mit akartam mondani - felelte Percy, miközben óvatosan végigpásztázta az előcsarnokot és a lépcsőházat, mintha arra számítana, hogy maga az ördög fog itt nyomban megjelenni. - Közismert, hogy ezt az intézményt néhány nagyon is fura fickó látogatja. Derek erre döbbenten felhúzta szőke szemöldökét, és gúnyolódva azt mondta: - Jómagam is jártam már itt néhányszor, Percy, hogy játsszam egy kicsit, és igénybe vegyem az egyik emeleti szobát - meg a lakóját. Én nem vettem észre semmi rendkívülit. Meg aztán az idejáró fickók zömét látásból biztos ismerem. - Én nem azt mondtam, hogy mindenki, aki idejár, fura vénember. Te jó ég, dehogy. Hát mi is itt vagyunk, nem? Jeremy ezt nem tudta megállni. - Ezzel azt akarod mondani, hogy mi nem vagyunk furák? A teremtésit, pedig én megesküdtem volna, hogy... - Elhallgass, te semmirekellő - vágott a szavába Derek, miközben alig tudta visszatartani a nevetést. - Olybá tűnik, barátunk ezt a dolgot meglehetősen komolyan gondolja. Percy határozottan rábólintott. - Bizony, hogy úgy. Azt mondják, nincs az a beteges fétis, az a kóros agyszülemény, bármily elképesztő legyen is, amit ne tudnának itt kielégíteni. És most már el is hiszem, miután odakinn láttam Lord Ashford kocsisát. Én bizony rettegnék, hogy egy lány itt, amint a szobájába lépek, egyből a kezembe nyom valami láncot - mondta, és összeborzadt. 14
Ashford neve nyomban véget vetett Derek jókedvének, és Jeremyének is. Néhány hónapja mindhárman összefutottak ezzel a fickóval egy tavernában, lenn a folyónál, amikor egy rémült női sikoly hallatán felrohantak az egyik emeleti hálószobába. - Nem ez az a fickó, akit nemrég laposra vertem? - kérdezte Jeremy. - Bocsáss meg, fiacskám, de ellent kell mondjak neked - felelte Percy. - Derek volt az, aki azt a faragatlant laposra verte. Egyikünknek se adott sok esélyt, annyira dühös volt. Bár úgy rémlik, miután kiütötte, egyszer, vagy talán kétszer, te is belerúgtál. Most jut eszembe, hogy én is. - Örömmel hallom - bólintott rá Jeremy. - Jól be lehettem rúgva, hogy ennyire nem emlékszem rá. - Be voltál. Mindnyájan be voltunk. Ami szerencse, mert különben még meg is ölhettük volna azt a nyomorult gazembert. - Amit persze meg is érdemelt volna - dünnyögte Derek. - Az az ember teljesen tébolyodott. Ilyen kegyetlenkedésre nincs is más mentség. - Hát ezzel egyetértek, az már biztos - mondta Percy, majd suttogva hozzátette: - azt hallottam, hogy vér nélkül nem is tud... szóval tudjátok... Percyre bizton számíthat az ember, hogy előbb-utóbb jobb kedvre deríti. Ami azt illeti, Derek most hangos hahotára fakadt. - Az isten szerelmére, ember, a város leghírhedtebb bordélyában vagyunk. Itt aztán a kertelésre semmi szükség. Az igazat megvallva Percy elvörösödött, mielőtt így dörmögött volna: - Akkor is, még mindig szeretném tudni, hogy mit keresünk mi itt. Azok a dolgok, amiket ebben a házban nyújtanak az embernek, egyszerűen nincsenek ínyemre, nem nekem valók. - Ezzel én is így vagyok - helyeselt Derek. - De miként azt már említettem, nemcsak ilyesmi folyik itt. Meglehet, hogy kiszolgálnak itt minden perverzitást, de azért a lányok itt is szívesen vesznek egy kis kellemes, rendes hancúrozást, amikor mást nem követelnek tőlük, mindössze ennyit kell megtenniük. Arról nem is szólva, hogy mi most csak azért vagyunk itt, hogy Jeremy megkeresse a kis szőke Florence-ét, aki Angela műintézetéből jött ide, és én megígértem neki, hogy eltölthet a lánnyal úgy egy jó órát, mielőtt megjelennénk a bálon, ahová egy kicsit később mindnyájan hivatalosak vagyunk. De megesküdnék, hogy ezt már említettem, Percy. - Nem rémlik - mondta Percy. - Ezzel nem azt mondom, hogy nem említetted, egyszerűen csak nem rémlik. De Jeremy most komoran húzta össze szemöldökét. - Ha ez a hely tényleg olyan szörnyű, ahogy mondod, akkor egyáltalán nem akarom, hogy az én Florence-em itt dolgozzon. - Úgyhogy fuvarozd is szépen vissza Angelához - hangzott Derek ésszerű javaslata. - A leányzó nyilván megköszöni majd neked. Nem tudhatta, hogy mibe keveredik itt, még ha mindezért többet is ígértek neki. Percy egyetértőén rábólintott. - És légy szíves, igyekezz, fiacskám. Nem mondhatnám, hogy kedvem lenne akár kártyázni is, amíg megtalálod a lyányt. Akkor biztosan nem, ha Ashford is ugyanabban a rohadt teremben van. - Mindazonáltal, amíg ezt mondta, az ajtóhoz ment, hogy egy pillantást vessen a játékbarlangra. Aztán némi izgalommal a hangjában azt mondta: - Barátom, ez aztán a kismadár, ezzel szívesen eltöltenék vagy egy órát, akár még itt is. De úgy tűnik, hogy ezt nem 15
lehet megszerezni, milyen kár... vagy talán mégis. Nem, nem lehet. Túlságosan fényűző mulatság ez az én ízlésemnek. - Percy, miről beszélsz? Percy a válla fölött hátrapillantott, és azt mondta: - Úgy hallom, épp árverés zajlik. Nekem nincs szükségem szeretőre, az én koromban, amikor itt-ott elszórok egy kis aprót, és azzal nagyon szépen elvagyok. Derek felsóhajtott. Az nyilvánvaló volt, hogy nem fognak értelmes választ kapni Percytől, de ez nem volt újdonság. Az esetek zömében Percy megjegyzéseit a rejtély nagyfokú homálya jellemezte. Dereknek azonban most nem volt kedve ezen rejtély nyitját keresgélni, amikor mindössze néhány lépést kellett megtennie ahhoz, hogy maga is lássa, ezúttal mi váltotta ezt ki Percyből. Így aztán barátja mellé lépett a nyitott ajtóba, csakúgy, mint Jeremy. Egyből meglátták őt mindketten, hisz ott állt fenn azon az asztalon. Csinos, fiatal teremtés volt - legalábbis annak tűnt. Persze nehéz volt megállapítani, mivel ebben a pillanatban a pír vöröslő foltjai égtek rajta mindenütt. De az alakja remek. Igazán remek. És ekkor jött el az a pillanat, amikor Percy megjegyzése világossá vált. Hallották, amint a tulajdonos azt mondja: - Tehát még egyszer, uraim, ebből a kis ékkőből csodás szerető lesz. És mily könnyedén formálhatják őt saját ízlésük szerint, hisz még érintetlen. Jól hallom, huszonkétezer? Derek halkan felhorkant. Érintetlen? Ezen a helyen? A fenébe is, ez nem valószínű. De hát ezekkel a bolondokkal, akik már mélyen a pohár fenekére néztek, bármit el lehet hitetni. A licitálás azonban szemmel láthatóan elszabadult, ez az ár hihetetlen, egyszerűen már nevetséges. - Nekem úgy tűnik, Percy, hogy nemigen lesz alkalmunk egy kellemes whistjátékra, amíg itt folyik ez az ostobaság - mondta Derek. - Nézz csak körül, senki sem figyel a játékra. - Hát ezért én egyáltalán nem hibáztatom őket - vigyorodott el Percy. Magam is inkább a lyányt nézem. Derek felsóhajtott. - Jeremy, ha nem veszed zokon, igyekezz elintézni itt a dolgodat, mert mégiscsak inkább korábban érnék oda arra a bálra. Hozd a leányzót, visszavisszük, és útközben kitesszük Angelánál. - Nekem ez kell. Mivel Jeremy tekintete még mindig az asztalon álló lányra tapadt, Dereknek nem kellett megkérdeznie, hogy ki. Csupán ennyit mondott: - Te ezt nem engedheted meg magadnak. - De megengedhetném, ha kölcsönadnál. Ezen Percy kuncogni kezdett. Derek azonban nem derült, ami azt illeti, inkább elkomorult. Majd ahogy kimondta: - Nem -, azt olyan hangon tette, mely nem tűrt ellenvetést. Ám Jeremyt, ezt a gazfickót nem lehetett ilyen könnyen elrettenteni. - Ugyan már, Derek - hízelgett. - Te egy ilyen kölcsönt könnyedén fedezhetsz. Hallottam arról a hatalmas ajándékról, amit Jason bácsitól kaptál, amikor befejezted az iskolát. Van közte egypár jól jövedelmező birtok is. Aztán, hogy ennek zömét Edward bácsi befektette neked, a fenébe is, ma már legalább a háromszorosára duzzadt... 16
- Sokkal inkább a hatszorosára, de ez még nem jelenti azt, hogy buja ösztönöktől vezérelve elszórjam, különösen akkor, ha ráadásul ezek még csak nem is az én buja ösztöneim. Eszem ágában sincs ennyit kölcsönözni neked. Arról nem is szólva, hogy egy ilyen nőt, egy ilyen szép nőt nagystílűen kell tartani. Te viszont, kedves kuzin, ezt se igen engedheted meg magadnak. Jeremy még most sem adta fel, magabiztosan elvigyorodott. - Ó, hát én viszont folyamatos boldogságban tartanám. - Egy szeretőt sokkal jobban izgat az, ami a zsebedben van, mint az, ami a két zsebed között - vetette közbe segítőkészen Percy, majd miután kimondta, nyomban el is vörösödött. - Azért ennyire nem pénzsóvárak - tiltakozott Jeremy. - Ebben ellent kell... - Honnan tudhatnád? Neked még nem volt. Derek türelmetlenül forgatta a szemét, és félbeszakította: - Semmi értelme a vitának. A válaszom az, hogy nem, és az is marad, úgyhogy hagyd abba, Jeremy. Apád a fejemet venné, ha hagynám, hogy ekkora adósságba verd magad. -Az én apám nem olyan, mint a tied, sokkal inkább megértené. Jeremynek ebben igaza volt. Még ma is hallani jó pár történetet, melyek alapján James Malory éppily vad dolgokat művelt fiatalkorában, míg Derek apja, aki Harveston márkija és a négy Malory fivér közül a legidősebb, kénytelen volt már kora ifjúságában felelősségteljes szerepet játszani. De ez nem jelenti azt, hogy nem szakadna mindkettőjük fejére a tető, ha Derek engedne unokatestvére kérésének. Így aztán azt mondta: - Lehet, hogy megértené, bár azt el kell ismerned, hogy James bácsi mostanság, amióta megnősült, sokkal konzervatívabb lett. Meg aztán, aki engem kérdőre vonna, az az én apám. Továbbá, hol a fenében tarthatnál te egy szeretőt, amikor még iskolába jársz, és ha hazamész, akkor apáddal élsz egy fedél alatt? Végül Jeremy arcán a felháborodás utálkozó kifejezése jelent meg, mely teljes egészében önmaga ellen irányult. - A fenébe, hát erre nem gondoltam. - Arról nem is szólva, hogy egy szerető fenemód követelődző tud lenni, legalább annyira, mint egy feleség - mutatott rá Derek. - Egyszer magam is megpróbálkoztam eggyel, és a megállapodással egy cseppet sem voltam elégedett. Le akarod kötni magad a te korodban? Jeremy arcára immáron rémült megbotránkozás ült ki. - Isten ments! - Akkor csak örülhetsz, amiért nem hagyom, hogy egy ilyen ostoba szeszélyre pazarold az én pénzemet. - Hát örülök is. Kellőképpen meg sem tudom köszönni ezt neked, kuzin. Nem is tudom, mi ütött belém. - Huszonháromezer - hangzott fel, mire mindnyájuk figyelme ismét a játékterem felé fordult. - Na és itt van neked még egy ok, amiért örülhetsz, hogy észre tértél, Jeremy - mondta Percy kuncogva. - Úgy tűnik, a licitnek még nincs vége. Dereket ez egy cseppet sem mulattatta, ami azt illeti, megmerevedett, amikor meghallotta ezt az ajánlatot, és nem azért, mert a nevetséges ár még tovább emelkedett. A fenébe is, tényleg szerette volna, ha nem ismeri fel a hangot, mely ezt az utolsó ajánlatot tette. 17
18
4 - Huszonháromezer. Kelsey még álmában sem hitte volna, hogy a licit ilyen magasra szökhet. Ám az a tudat, hogy ilyen magas árat is megadnak érte, a hiúságát egy cseppet sem legyezgette. Ami azt illeti, még csak örülni sem tudott, hogy ezzel nagyon hosszú időre megoldódnak nagynénje és nagybátyja gondjai. Túlságosan meg volt rémülve ahhoz, hogy örülni tudjon. Az az ember olyan... kegyetlen. Csak ez az egy szó jutott az eszébe. Igazából nem tudta, hogy miért. Talán ahogy keskeny ajkai lefelé biggyedtek? Vagy tekintetének fagyos villanása, ahogy összehúzott, halványkék szemével figyelte Kelsey feszengését? Vagy talán az a jéghideg borzongás, ami végigfutott a hátán, amikor először érezte meg magán a férfi tekintetét? Kelsey úgy nézte, harmincas éveinek elején járhat, a haja szénfekete volt, arcvonásai pedig nemesen előkelőek, akár a legtöbb lordé. Nem volt csúf. Egyáltalán nem volt az. Ám az a kegyetlenség, ami belőle áradt, csorbította, elrontotta jóképűségét. És Kelsey abban reménykedett, hogy az az öregember, aki az első ajánlatot tette, bármily undorító is a mohó tekintet, ahogy rábámul, folytatni fogja és rálicitál. És az ég legyen vele, mindössze ez a kettő maradt. A többi, az a néhány, aki tett egy-egy ajánlatot az elején, mind kiszállt, amikor észrevette annak a másiknak, a fiatalabbnak feléjük irányuló fagyos pillantását, mely kellően vészjósló volt ahhoz, hogy még a legbátrabbakat is visszarettentse. Az öreg pusztán csak azért licitált még, mert egyszerűen nem vette észre, talán azért, mert rossz volt a látása, vagy azért, mert szinte semmi sem jutott el a tudatáig; meglehetősen részegnek tűnt. Akkor hirtelen egy újabb hangot hallott, mely huszonötezerre emelte az árat, majd nyomban utána egy hangos kérdést: - Mire kell neked egy szerető, Malory? Úgy hallom, a hölgyek sorban állnak, hogy az ágyadba juthassanak. Ezt a megjegyzést harsány nevetés fogadta, mely csak még harsányabb lett, amikor az új licitáló így felelt: - Ó, hát azok mind hölgyek, mylord. Előfordulhat, hogy esetleg kedvem szottyan valami... valami másra. Ez persze Kelseyre nézve sértő volt, de talán nem annak szánták. Az a férfi végül is nem tudhatta, hogy ő minden ízében hölgy volt, amíg be nem lépett ebbe a házba. Ami azt illeti, pillanatnyilag nem volt semmi, de semmi jel, ami arra utalt volna, hogy ő más, mint aminek hiszik, s az biztos, hogy hölgynek senki sem hitte. Egyszerűen nem látta, hogy vajon ki tehette ezt az újabb ajánlatot. A hang valahonnan az ajtó felől jött, de a teremben túl nagy volt a zaj ahhoz, hogy pontosan behatárolhassa. Ráadásul azon a környéken több mint egy tucat ember ült vagy épp álldogált. Így képtelenség volt megállapítani. Mindazonáltal az a férfi, akitől félt, és nem szerette volna, ha az veszi meg, szemmel láthatóan ismerte azt, aki rálicitált, mert dühödt tekintettel meredt arrafelé. Ám Kelsey így sem tudta megállapítani, hogy kire irányult ez a gyilkos pillantás. Kelsey lélegzet-visszafojtva várta, hogy most mi következik. Elég volt egyetlen pillantást vetni az öregemberre, és máris látszott, hogy az nem licitál tovább. Az igazat megvallva elbóbiskolt, s olybá tűnt, senkinek sem áll 19
szándékában felébreszteni. Ami azt illeti, meglehetősen részeg volt már akkor is, amikor licitált. Nyilvánvaló, hogy mostanra az ital elbánt vele. De vajon a megmentője, bárki legyen is az, folytatja-e a licitálást ezzel a másik lorddal szemben? Vagy talán őt is megfélemlíti, mint a többieket? - Ki ad érte huszonötezer-ötöt? - kiáltotta Lonny. Néma csönd. És ekkor Kelsey hirtelen rádöbbent, hogy az ár eddig mindig csak ötszáz fontonként emelkedett - kivéve az utolsó ajánlatot. Ez a Malory nevezetű férfi volt az első, aki az összeget kétezerrel emelte. Ezzel talán azt akarta jelezni, hogy nagyon komoly a szándéka? Vagy túl gazdag ahhoz, hogy érdekelje? Esetleg túl mélyen nézett már a pohár fenekére, hogy különösebben odafigyeljen. - Ki ad érte huszonötezer-ötöt? - ismételte meg Lonny egy kicsit hangosabban, hogy a terem hátsó részében is meghallják. Kelsey pillantását a kék szemű lordra szegezte és várt, miközben azért imádkozott, hogy az leüljön, és tovább már ne licitáljon. A férfi annyira dühös volt, hogy a nyakán kidagadtak az erek. Aztán, meglepő módon, nagy léptekkel, kivonult a teremből, miközben felborított egy üres széket, és félresöpört mindenkit, aki nem takarodott el időben az útjából. Kelsey a ház tulajdonosára nézett, és Lonny csalódottsága megerősítette feltevését. A lord, aki távozott, nem licitál tovább. - Tehát huszonötezer először... - Lonny csupán egy röpke szünetet tartott, majd folytatta: - másodszor... - Majd ismét elhallgatott, ezúttal talán egy egészen picivel tovább. - Elkelt, Lord Maloryé. Ha lenne szíves befáradni a folyosó végén lévő irodámba, mylord, akkor nyomban le is rendezhetnénk. Kelsey megint csak megpróbálta kivenni, vajon kihez beszél Lonny. Ám a ház tulajdonosa már le is emelte őt az asztalról, és amilyen alacsony volt, mindössze százhatvan centi, nem látott semmit a közvetlenül előtte álló embereken túl. Hálás volt, amiért végre befejeződött ez a megpróbáltatás. Ám a megkönnyebbülést, amit éreznie kellett volna, csak nem érezte, mivel még mindig nem tudta, hogy ki vette meg őt. Zaklatottságát pedig csak fokozta az a gondolat, hogy te jó ég, meglehet, ez az ember is éppoly hátborzongatóan rémes lesz, mint a másik kettő. Végül is azt a megjegyzést, miszerint a nők annyira vágynak a társaságára, hogy sorban állnak, csak hogy az ágyába jussanak, tekinthetjük akár gúnyolódásnak is, és akkor épp az ellenkezőjét jelenti. Ezt a tömeget egy ilyen gúnyos megjegyzés is legalább akkora hahotára fakaszthatja. - Jól csináltad, kicsikém - súgta oda neki Lonny, ahogy kikísérte az előcsarnokba. - Ez a magas ár bizony meglepett engem is. - Majd kuncogni kezdett, de inkább csak úgy magában. - De ezek a nábobok, ezek megengedhetik maguknak. Most pedig szaladj, és szedd össze a holmidat, ne késlekedj. Aztán gyere az irodámba, oda - biccentett egy nyitott ajtó felé a folyosó végén -, amint elkészültél. - Azzal megpaskolta a fenekét, és a lépcső felé tolta. Még hogy ne késlekedjen? Hogy is tenné, amikor a legfőbb gondja, hogy végre megtudja, ki vette meg? Szinte repült felfelé a lépcsőn. Nem is igen volt mit összeszednie, hisz előző nap ki se pakolt kis útitáskájából. Így aztán még tíz percbe sem telt, mi több, közelebb járt az öt perchez, és már lenn is volt. Azonban egylépésnyire attól a nyitott ajtótól hirtelen megtorpant. Azt a vágyát, hogy végre lássa, ki fizetett érte ilyen elképesztő összeget, egyszeriben túlszárnyalta félelme. Ez az alku már megköttetett. Vagy 20
tiszteletben tartja, vagy Lonny finoman megfogalmazott figyelmeztetésével kell szembenéznie, ami, s ebben egy percig sem kételkedett, az életét fenyegette. De az ismeretlen megbénította. Mi van, ha ez a férfi, aki megvette őt, még csak tűrhetőnek sem nevezhető, hanem egy kegyetlen, gonosz ember, mint amilyennek az a másik lord tűnt? Vagy mi van, ha egy olyan nevetségesen csúf ember, hogy más módon nem tud magának nőt szerezni, csak úgy, ha megvásárolja magának? Mitévő lehet akkor? Borzasztó, de semmit sem tehet. Gyűlölheti vagy kedvelheti - vagy egyáltalán nem érez semmit iránta. Ami azt illeti, remélte, hogy nem érez majd iránta semmit. Az biztos, hogy semmiképp nem akart érzelmi szálakkal kötődni ahhoz a férfihoz, akihez sosem mehet hozzá, még akkor sem, ha kénytelen lesz intim viszonyba kerülni vele. - Meglátja majd, mylord, hogy rendkívül jó vásárt csinált, én ebben biztos vagyok - mondta épp Lonny, ahogy kihátrált az irodájából, majd ahogy észrevette Kelseyt, behúzta őt magával, és még hozzátette: - Ó, és íme, itt van, úgyhogy én már búcsúzom is, további jó estét kívánok önöknek. Kelsey már-már lehunyta a szemét, mert még mindig nem készült fel rá, hogy szembesüljön jövendőjével. De aztán lelkének másik fele, a bátrabbik része, bármily aprócska volt is, elutasította, hogy akár csak egy másodperccel is tovább halogassa a dolgot. A szobában lévő emberekre nézett. Ennek nyomán aztán egyből megkönnyebbült. Még mindig nem tudta, hogy ki vette meg őt, mivel Lonny irodájában nem egy, hanem három férfi állt. Ám ezen három közül az egyik jóképű volt, a másik nagyon jóképű, a harmadig pedig rendkívül jóképű. Hogyan érhette őt ez a szerencse? El se tudta hinni. Itt valami biztosan nincs rendben. Ám ha az élete múlt volna rajta, akkor se tudta volna megmondani, hogy mi lehet az. Úgy érezte, a három közül még a legkevésbé jóképűvel is, aki egyébként a legidősebbnek tűnt, jól kijönne. Magas volt és szikár, szelíd barna a szeme és a mosolya csupa csodálat és elragadtatás. Az ártalmatlan szó jutott Kelsey eszébe, ahogy ránézett. Hármójuk közül a legmagasabb tűnt a legfiatalabbnak, aki nemigen lehetett idősebb Kelseynél, bár széles vállával és arcán az érettség nyilvánvaló jeleivel jóval idősebbnek látszott. Nagyon is jóképű volt, túlontúl az, a haja hollófekete, enyhén egzotikus vágású szeme kobaltkék, de valami csodás, egészen különleges árnyalat. Kelseynek volt egy olyan érzése, hogy nagyon jól, rendkívül jól kijönne vele, és reménykedett, imádkozott, hogy ő legyen az, aki megvette. Jóságos ég, szinte le se tudta venni a szemét róla, vonzotta Kelseyt, rabul ejtette minden érzékét. Mégis erőt vett magán, hogy elfordítsa tekintetét, és szemügyre vegye a harmadik férfit is. Ha előtte nem arra a kék szemű fiatalemberre pillant, akkor bizton állíthatta volna, hogy ilyen jóképű férfit még sosem látott. Sűrű szőke haja zabolátlanul koronázta fejét. A szeme barna, világosbarna, akár egy őzé nem, zöld, határozottan zöld -, és a tekintete egy kissé zavaró, bár Kelsey nem tudta megmondani, hogy pontosan miért. Alacsonyabb volt, mint a másik kettő, de alig valamivel, viszont nála jó tizenöt centivel vagy tán még többel is magasabb. És akkor a férfi elmosolyodott, Kelsey gyomrában pedig valami furcsa remegés támadt - ez most fordult elő vele először életében. Milyen furcsa érzés. A szobában meg hirtelen nagyon meleg lett. Most nem bánta volna, ha 21
van nála egy legyező, de nem csomagolt be egyet sem, mivel eszébe sem jutott, hogy a tél derekán szüksége lehet rá. - Azt akár le is tehetné... - mondta Kelseynek, miközben az útitáskájára pillantott. - Igen, te meg siess már, Malory. Noha eddig is eléggé érdekesen alakult ez az este, még nincs vége. - A fenébe is, hát nem megfeledkeztem Flóról - ismerte el zavart vigyorral Jeremy. - Na de nem tart soká lehozni... persze ha megtalálom. Kelsey figyelte, ahogy a hármas legfiatalabb tagja kiballag a szobából. Tehát a vágya mégiscsak teljesült. Épp most szólították úgy, hogy Malory, és a férfit, aki azt az elképesztő összeget fizette azért a kiváltságért, hogy ő a szeretője legyen, Lord Malorynak hívják. Akkor hát miért nem érzi a megkönnyebbülést, amiről úgy hitte, biztosan érezni fogja? - Kelsey Langton - mondta nagy sokára, amikor végre rádöbbent, hogy a szőke férfi a nevét kérdezte még akkor, amikor azt javasolta, hogy tegye le útitáskáját. Most azonban, hogy csak így kibökte, alaposan elvörösödött. Az útitáskáját pedig nem tette le, észre se vette, hogy még mindig a kezében tartja, míg ugyanazon szőke férfi oda nem lépett hozzá és ki nem vette belőle. - Az én nevem Derek, és biztosíthatom, Kelsey, hogy részemről a szerencse mondta. - De még egy kis ideig várakoznunk kell, amíg ez az ifjú szélkakas elintézi azt, ami idehozott minket. Úgyhogy talán ha le szeretne ülni? - azzal az egyik szék felé intett, mely Lonny íróasztala mellett állt. Nemcsak jóképű, de még kedves is. Hihetetlen. De azért valahogy mégis zavaró. Kelsey szíve majd kiugrott a helyéből, amikor a férfi olyan közel ment hozzá és az ujjai ujjait érintették, ahogy kivette a kezéből az útitáskát és félretette. Kelseynek sejtelme sem volt, vajon mi lehet az ebben a férfiban, ami ilyen különös reakciókat vált ki belőle, de egyszeriben nagyon örült, hogy nem vele kell majd hazamennie. Épp elég lesz neki az, hogy a nap végére szeretővé kell válnia, mely gondolatot mindeddig agyának legmélyebb zugába száműzte, különben képtelen lett volna túlélni az eddig történteket. Semmi szüksége arra, hogy aggodalmait még egy újabbal tetőzze. Úgy vélte, a fiatal Jeremyvel legalább a legnagyobb gondja csak az lehet, hogy ne bámulja tátott szájjal, akár egy ostoba liba. Bár ez nyilvánvalóan olyasvalami, amihez ez az elképesztően jóképű fiatalember hozzá van szokva. - Ismertem egy grófot, ott Kettering tájékán, ki a Langton nevet viselte szólalt meg váratlanul a másik férfi. - Meglehetősen kellemes fickó volt, bár úgy hallom, rossz véget ért. Ugyebár, természetesen, nem áll rokonságban vele. Szerencsére ezt nem kérdezte, hanem megállapította, úgyhogy Kelseynek nem kellett hazudnia. Mindazonáltal szörnyű, iszonyú volt az a pillanat, amikor a férfi édesapja nevét említette. Vajon miféle meggondolásból adta meg valódi nevét? Semmiféléből, hisz nem is gondolkodott, most meg már túl késő. - Ha egyszer nem rokona, Percy, akkor minek felemlegetni? -jegyezte meg kissé szárazon Derek. Percy vállat vont. - Érdekes történet volt, ez minden, és nekem eszembe jutott a nevéről. Mellesleg láttad, hogy milyen képet vágott Ashford, amikor elhaladt mellettünk? - Azt nem lehetett nem látni, öregfiú. 22
- Ugye, szerinted se kell kellemetlenségtől tartanunk? - Az az alak hitvány és gyáva. Ami engem illet, én örülnék, ha csinálna valamit, itt süllyedjek el, ha nem. Legalább lenne miért újból a padlóra terítenem. De az ilyen fickók csak azokat gyötrik, akik nem tudnak visszaütni. Kelsey megborzongott attól a dühtől, amit a Derek nevű férfi hangjából kihallott. Nem volt biztos benne, de az volt az érzése, hogy arról a kék szemű lordról beszélnek, aki licitált rá, majd olyan dühödten távozott. És ha így áll a dolog, akkor ezek az urak már nyilván korábban is keresztezhették az útját. Ezt azonban nem fogja megkérdezni tőlük. Ami azt illeti, most inkább odament ahhoz a székhez, amit korábban felajánlottak neki, és abban reménykedett, hogy ott észrevétlen meghúzhatja magát. De tévedett, mert erre mindketten ismét felé fordultak. Feszengeni kezdett, ám valójában rosszul volt, és kimerült attól az ideges, félelemmel teli állapottól, amiben az egész napot töltötte. Ezen valamiképp úrrá kell lennie, lobbant fel benne a harag egy kis szikrája, ami arra késztette, hogy kimondja: - Ne is törődjenek velem, uraim. Kérem, nyugodtan társalogjanak csak, amiként kedvük tartja. Percy döbbenten pislantott egyet, Derek szeme pedig összeszűkült. Kelsey nyomban rájött, hogy hibát követett el - már megint. Meglehet, hogy ebben a rikító vörös ruhában nem látszik rajta, hogy úrihölgy, de az biztos, hogy az iménti beszédéből kihallott. Ez azonban olyasvalami volt, ami ellen semmit sem tehetett. A színlelés nem volt erőssége. Még ha meg is próbált volna kulturálatlanabbul beszélni, és egy ideig sikerült is volna neki, egy ponton biztosan elcsúszott volna, és akkor azt még nehezebben tudta volna kimagyarázni. Így hát úgy döntött, erőt vesz magán és hazudik. Természetesen az igazságot nem mondhatja el, az szóba sem jöhet. Ártatlanul a két férfira pillantott, és megkérdezte: - Valami rosszat mondtam? - Nem arról van szó, amit mondott, kedvesem, hanem arról, ahogy mondta válaszolt Derek. - Hogyan mondtam? Á, a beszédemre utal? Igen, ez időnként meglepi az embereket. De tudja, az édesanyám nevelőnő volt, s imigyen én is profitálhattam a gondjaira bízott gyermekek házitanítóinak óráiból. Meglehetősen felemelő élmény, ha szabad így kifejeznem magam. Akár megértették, akár nem, Kelsey azért elmosolyodott saját kis szójátékán. Percy megnyugodott, mert elhitte neki. Derek azonban még mindig komoran összehúzott szemöldökkel nézett rá. Aztán nemsokára ki is bökte, hogy miért. - Nehezen tudom elképzelni, hogy ezt megengedték, amikor a legtöbb lord a régi iskola híve, akik úgy vélik, az alsóbb osztályok maradjanak csak meg alsóbb osztálynak, azaz tartassanak távol a magasabb tudástól. - Ó, de hát itt nem volt lord, aki igent vagy nemet mondhatott volna, csupán egy lord özvegye, aki anyámnak munkaadója volt, s aki egy cseppet sem törődött azzal, hogy mivel foglalatoskodnak bentlakó szolgáinak gyermekei. Egyébként mindez az engedélyével történt. Anyám ugyanis nem volt az a fajta, aki ilyetén szabadságot engedett volna meg magának. És én örökre hálás leszek annak a hölgynek - hálás, amiért nem törődött a dologgal. Percy itt köhintett, majd kuncogni kezdett. 23
- Ugyan, hagyd már el, öregfiú. Amire gondolsz, az nem lehetséges, és ezt te is tudod. Derek a barátjára horkant. - Mintha te nem ugyanarra gondoltál volna. - Csupán egy röpke pillanatig. - Ha szabad érdeklődnöm, akkor önök most miről beszélnek? - kérdezte még mindig ártatlanságot színlelve Kelsey. - Nem lényeges - dörmögte halkan Derek, majd zsebre vágta a kezét, a nyitott ajtóhoz ment, és a félfának támaszkodva a hátát mutatta a szoba felé. Kelsey, hogy világosabb választ kapjon, Percyhez fordult, de az csak zavartan elmosolyodott, megvonta a vállát, majd ő is zsebre vágta a kezét, és hintázni kezdett a sarkán. Kelsey csaknem elnevette magát. Természetesen nem fogják elismerni, hogy, ha csak egy pillanatig is, de azt hitték, Kelsey netán úrihölgy lehet. Egy ilyen gondolat még csak meg se születhet egy az ő osztályukba tartozó férfi fejében. És valójában ez jelentette a védelmét. A családja már átvészelt egy botrányt. Ha rajta múlik, ő nem lesz oka egy újabbnak.
24
5 - Biztosan nem akarod, hogy egy életen át az adósod legyek, Derek? - Nocsak, kezdünk mohók lenni? Megesküdtem volna rá, hogy ezt a témát már lezártuk. - Nos, az még azelőtt volt, hogy tied lett a díj - mondta elbűvölő mosollyal Jeremy. Kelseynek sejtelme sem volt, hogy miről folyik a szó, de nem is érdekelte. A félelem kezdett ismét erőt venni rajta, most, hogy már úton voltak, feltehetőleg új otthona felé. Hamarosan, nagyon is hamar el kell kezdenie a szeretőséget, és... Összeborzadt, képtelen volt befejezni a gondolatot. Olybá tűnt, Derek tulajdona az a jól felszerelt, elegáns hintó, mellyel most sebesen haladtak előre. Amikor Jeremy visszatért Lonny irodájába, karjával egy fiatal, szőke lányt ölelt magához, aki éppoly rikító ruhát viselt, mint Kelsey. Florence néven mutatták be, és másodperceken belül világossá vált, hogy imádattal csüng Jeremy Maloryn. Se a kezét, se a szemét nem tudta levenni a férfiról még most, a hintóban sem, ahol gyakorlatilag az ifjú ölében ült. Kelseyt ez teljesen hidegen hagyta. Nem azért, mert kapcsolatuk Jeremyvel még el sem kezdődött, hisz tudta, ha elkezdődött volna, akkor se lenne és nem is lesz joga hűséget követelni tőle. Ez a férfi fogja eltartani. Még ha helyzetük nem lenne ennyire szokatlan, lévén a tulajdona, pusztán azért, mert eltartja és fizeti a költségeit, joggal várhatja el Kelseytől a teljes hűséget. Viszont ebben a felállásban az úriembernek nem kötelessége hasonképp viselkedni. Távolról sem. Végül is a legtöbbnek felesége is van. Miközben a férfiak továbbra is árakkal meg élethosszig tartó adósságokkal ugratták egymást, Kelsey minden igyekezetével azon volt, hogy ne figyeljen rájuk. Ám mégis, miután Jeremy adósságokról beszélt, felmerült benne és eltűnődött, hogy egy ennyire fiatal ember hogyan engedhette meg magának a botrányosan magas árat érte, amikor a legtöbb fiatalembernek negyedévente kapott szülői apanázsból vagy olyan birtokokból kell megélnie, melyeket majdan örökölni fognak. Nyilván rendelkezik valamiféle önálló vagyonnal, amiért Kelsey csak hálás lehet. Ha nem ez lett volna a helyzet, akkor ő most azzal a másik lorddal és nem ezekkel az úriemberekkel tartana... sejtelme sem volt, hogy hová. Amikor nem sokkal ezután a hintó megállt, csak Jeremy és Florence szálltak ki. Magyarázatot nem kapott, és nem szóltak, hogy Kelsey is kövesse őket. De Jeremy néhány perc múlva a csimpaszkodó Florence nélkül visszatért, és mivel a két másik férfi közül egyik sem kérdezte, mit csinált a lánnyal, Kelsey feltételezte, hogy tudják. A hintó ismét elindult, és csak jó tizenöt perc múlva állt meg újból. Kelsey egyáltalán nem ismerte Londont, hisz csak egy nappal ezelőtt érkezett Elliottal, és előtte még sosem járt itt, ám elég volt kipillantania az ablakon, hogy lássa, jó környék, pompás paloták és kocsiszínek, vagyis ezek itt a felső tízezer városi házai. Persze nincs min meglepődnie az után az összeg után, ami aznap este gazdát cserélt. De tévedett, midőn azt hitte, ide hozták, mivel most Derek szállt ki a kocsiból, és nem Jeremy. Tehát Derek az, aki itt lakik, és Kelsey arra gondolt, hogy előbb nyilván hazaviszik Dereket és Percyt, s csak ezután érnek ők célba Jeremyvel. 25
De megint csak tévedett, mert Derek visszafordult a hintó felé, és a kezét nyújtotta, hogy kisegítse őt. Kelsey meg annyira meglepődött, hogy gondolkodás nélkül elfogadta, majd amikor már félúton jártak egy impozáns, hatalmas kétszárnyú ajtó felé, csak akkor jutott eszébe, hogy megkérdezze: - Miért ön kísér engem, s nem Jeremy? A férfi lepillantott rá, s a kérdés szemmel láthatóan meghökkentette. - Nem marad itt sokáig. Csupán ma éjszakára. Holnap majd elrendezzük a dolgot. Kelsey bólintott és elpirult, ugyanis azt hitte, végre megértette, hogy miről van szó. Jeremy annyira fiatal, hogy nyilván még a szüleivel él, és így természetesen nem viheti őt haza. Derek bizonnyal felajánlotta, hogy éjszakára elszállásolja, ami igazán kedves tőle. Remélhetőleg nem lakik itt senki olyan, akinek magyarázkodnia kéne. - Ezek szerint ön itt lakik? - Igen, amikor Londonban vagyok - felelte. - Ez édesapám városi palotája, de ő csak nagyon ritkán használja. Jobban kedveli a vidéki életet és Haverstont. Az ajtó kinyílt, még mielőtt a mondatot befejezte volna, és egy méltóságteljes komornyik könnyedén meghajolt. - Isten hozta idehaza, mylord - mondta, miközben tekintetével gondosan igyekezett elkerülni Kelseyt. - Nem maradok, Hanly - közölte a szolgával Derek. - Csupán egy vendéget teszek ki, akit éjszakára el kell szállásolni. Úgyhogy örülnék neki, ha idehívná Mrs. Hershalt, hogy gondoskodjék a lányról. - Emeleti vendég... vagy a hátsó traktus? Kelsey döbbenten látta, hogy Derek elpirul ezen a pimasz, mindazonáltal szükségszerű kérdésen. Felvette ugyan spencerét, mely elég sokat eltakart ebből az iszonyú ruhából, de még így is épp elég látszott belőle ahhoz, hogy világosan utaljon a ruha tulajdonosának hivatására. - Jó lesz a hátsó traktus - vágta rá kurtán Derek. - Mondtam, hogy én nem maradok. És most Kelsey pirult el megint azon, amire ez a mondat célzott. A komornyik mindazonáltal csak biccentett egyet, majd távozott, hogy hívja a házvezetőnőt. Derek a férfi háta mögött motyogta: - Ez van, ha az ember túl hosszú ideig megtartja a szolgákat, akik már térdnadrágos kora óta ismerik. Istenemre, fenn hordják az orrukat. Kelsey ezen akár el is nevethette volna magát, ha nem lett volna annyira zavarban. Bármily jóképű is volt Derek, ez a zsémbes mogorvaság most kifejezetten mulatságossá tette. Mindazonáltal nyilvánvalóan nem értékelte volna Kelsey derűjét, már amennyiben Kelsey képes lett volna a vidámságnak akár csak egy kis szikráját is fellelni önmagában, így hát csak a padlót nézte meredten, és várta, hogy a férfi távozzon. Derek pedig már indulni készült, de még előtte így szólt: - Nos, akkor aludja jól ki magát. Holnap jobbára úton lesz. Ha az ember nem elég pihent, akkor az utazás alaposan kimerítheti. Aztán, még mielőtt Kelsey megkérdezhette volna, hogy hová fog utazni, a férfi becsukta maga mögött az ajtót és távozott. Kelsey felsóhajtott. Aztán a megkönnyebbülés egy újabb hulláma öntötte el. Tehát az éjszakát egyedül fogja tölteni; amire eddig igyekezett nem gondolni, az most elodázódik - legalábbis egy nappal. Fonák módon most, hogy a dolog elhalasztódott, képtelen volt visszaűzni a gondolatot agyának leghátsó zugába. 26
Számára a szeretőség kezdete egy nászéjszakához lett volna hasonlatos, noha a házassági bizonyítvány és a felek egymás iránti gyöngédsége nélkül. Tudta, a történelem során gyakran előfordult, hogy két idegen, egymás számára teljesen ismeretlen ember kötött házasságot. Egybekelésüket a szülők vagy két királyság készítette elő, és ahhoz, hogy megismerjék egymást, csupán néhány nap állt a rendelkezésükre - vagy még annyi sem, ha a körülmények úgy kívánták. Ám az ilyen házasságokra a mai, modern korban már nemigen vagy csak nagyon ritkán kerül sor. Manapság, ha a leendő házastársak nem maguk választották egymást, akkor legalább az esküvő előtt bőségesen hagytak nekik időt arra, hogy megismerkedjenek. Kelsey vajon mennyi időt kap? Erre a haladékra nem számított. Arra számított, hogy az éjszakát nem egyedül fogja tölteni. Holnap meg ott az utazás. Ez talán egy újabb nap haladékot jelenthet? Reménykedni lehet. De bármennyi haladékot is kapjon, nem sokat segít rajta, ha közben nincs rá lehetősége, hogy egy kicsit jobban megismerje Jeremyt. És ha jól belegondolunk, ez idáig egyetlen szót sem váltott azzal a fiatalemberrel. Hogy a csudába alakíthatna ki bármiféle kapcsolatot vele, ha nem is társalognak egymással? Úgy gondolta, hogy másnap kiderül. Ebben a pillanatban inkább azzal kell foglalkoznia, hogy miként viselkedjék itt a házvezetőnővel. Úgy, ahogy szokott? Vagy talán másként, oly módon, mely jobban megfelel új helyzetének? Végül úgy esett, hogy a döntést nem neki kellett meghoznia. Mrs. Hershal épp akkor bukkant fel, hosszan végigmérte Kelseyt, hümmögött, majd elindult vissza a hátsó traktus felé, és Kelseyre hagyta, hogy jámboran követi-e vagy sem. Hát legyen. Mostantól hozzá kell szoknia az ilyen bánásmódhoz. Csak abban reménykedett, hogy azt a perzselő szégyent, ami ezzel jár, idővel könnyebb lesz elviselnie.
27
6 Dereknek tudnia kellett volna, hogy testi-lelki cimborái ezt nem hagyják annyiban. Alig ült vissza a hintóba, Jeremy máris megszólalt: - Szavamra, én ezt nem hiszem el. Te még mindig abba a bálba akarsz menni? Hát itt süllyedjek el, ha én mennék. - És miért ne mennék? - húzta fel Derek kérdőn szőke szemöldökét. - A leányzó nem megy sehová, és unokatestvérünk, Diana személyesen kért meg minket, hogy jelenjünk meg ma este barátnője első bálján. Miután mindketten megígértük neki, szerinted, Jeremy, mi a fontosabb? - Pontosan erről van szó - horkant fel Jeremy. - Én legalább tudom, hogy mi a fontosabb, és az nem a vendégek számának növelése egy olyan bálon, melyről úgy hírlik, a szezon bálja lesz. Diana valószínűleg még csak észre se fog venni minket abban a tolongásban. - Akár észrevesz, akár nem, megígértük, hogy elmegyünk, és az adott szó kötelez. Percy, lennél szíves megpróbálni elmagyarázni ennek a felelőtlen széltolónak, hogy mi az az erkölcsi kötelezettség? - Én? - kuncogott Percy. - Attól tartok, öregfiú, hogy én is az ő szemszögéből látom a dolgokat. Nem mondhatom, hogy nekem lett volna lelkierőm otthagyni egy pompás, vadonatúj szeretőt, hogy egy olyan társasági összejövetelre igyekezzek, mely egyáltalán nem ígérkezik másnak, mint bármely más összejövetel, amelyen valaha is részt vettünk. Na már most, ha ott lenne valamelyik nagybátyád vagy a gyönyörű unokahúgod, Amy, akkor egészen más lenne a helyzet. A nagybátyáid tudják, hogy miként lehet egy szikrányi tüzet vinni a sivárságba, Amy pedig még nem ment hozzá ahhoz a jenkihez, ami nálam azt jelenti, hogy még szabad. Szűkszavú barátjuk ezen hosszú szónoklatát követően Dereknek és Jeremynek is egy kissé elállt a szava. Elsőként Derek tért magához, és azt mondta: - Meglehet, hogy Amy még nem ment férjhez, de az esküvő a jövő héten lesz, úgyhogy javaslom, hogy húzd csak ki őt a listádról, Percy. Majd Jeremy még hozzátette: - Az apámat meg többé nem nevezheted szórakoztatónak. Most már túlságosan otthon ülő lett ahhoz, hogy a pletyka malmait beindítsa. Ami azt illeti, ugyanez a helyzet Tony bácsival is. - Bocsáss meg, de ebben ellent kell mondjak neked, fiacskám. Az a két bizonyos Malory sosem lesz annyira otthon ülő, hogy egy kis megbotránkoztatásra ne futná tőlük. Úristen, hát magam láttam, hogy jóval a húgod születése után apád és nagybátyád bevonszolták az amerikait a biliárdszobába, és a jenki még bicegni is alig tudott, amikor előkerült. - Az még akkor volt, amikor megtudták és ellenezték, hogy Anderson érdeklődjék Amy iránt. Meg aztán várható is volt, hogy így fognak reagálni. De ezt már egyszer elmagyaráztuk neked, Percy, amikor arra gondoltál, hogy jómagad is udvarolnál neki. Ez abból ered, hogy mindegyiknek volt némi része az unokatestvérünk, Regan felnevelésében, miután a nővérük meghalt, no meg abból a tényből, hogy Amy annyira hasonlít Reganre... - Reggie-re - vágott a szavába Derek, miként az édesapja tette volna, bár jóval kevesebb hévvel. - Megértem, hogy apád miért hívja olyan kitartóan másként, hisz ezzel a fivéreit akarja bosszantani, de neked azért nem kell mindenben a példáját követned. 28
- De hát én szeretem mindenben követni - vigyorodott el egy cseppnyi bűnbánatot sem tanúsítva Jeremy. - Egyébként nem azért csinálja, hogy bosszantsa őket, na, talán egy kicsit, de nem ezért kezdte Regannek nevezni. Ennek az oka messzire nyúlik vissza, még azelőttre, hogy én megszülettem. Három fivérrel körülvéve, akik közül kettő idősebb volt nála, egyszerűen szükségét érezte, hogy mindenben más legyen. - Nos, ez sikerült is neki - mondta Derek egy sokatmondó kacsintással. - Az egyszer biztos. Az unokatestvérek James Malory kalózkodásának időszakára utaltak, amikor Héja néven volt ismeretes, és a család kitagadta. Ezen hírhedt pályafutás idején történt, hogy James, a Héja megtudta, hogy van egy csaknem felnőtt fia, és nemcsak elismerte Jeremyt, de magával is vitte, úgyhogy ez magyarázza a fiú meglehetősen liberális szellemű neveltetését, mivel túl sokat tanult meg a nőkről, a harcról és az ivásról James igencsak vegyes kalózlegénységétől. De Percy ezt nem tudta, és nem is fogja soha. Meglehet, hogy Percy kedves barát, de egy olyan kedves barát, aki, ha a lelke üdvössége múlik is rajta, akkor se képes titkot tartani, és James Malory bűnös múltja olyan jól őrzött titok, amiről a családon kívül soha senki nem tudhat. - Meg aztán, Percy- tért vissza az előbbi témára Jeremy - az apám gyűlöli a bálokat, határozottan gyűlöli, és manapság úgy kell őt elvonszolni, ha a felesége ragaszkodik hozzá, hogy elmenjenek. Ugyanez a helyzet Tony bácsival is. Pontosan tudom, hogy mit éreznek. Most én is úgy érzem, mintha elvonszolnának erre, itt süllyedjek el, ha nem. Derek elkomorult. - Nem vonszollak én sehova se, fiacskám, pusztán rámutattam a kötelezettségedre. Nem kellett volna igent mondanod Diana kérésére. - Nem? - vágta rá Jeremy. - Mondtam-e én ebben a rohadt életben valaha is nemet egy nőnemű lénynek? Ami azt illeti, bármilyen nőnemű lénynek? Egyszerűen képtelen vagyok csalódást okozni nekik. És biztosan nem okoztam volna csalódást annak sem, akit épp az imént hagytál oda. - És mi van akkor, Jeremy, ha mindössze annyit akart, hogy magára hagyják, akkor nemigen mondhatom, hogy csalódást okoztam neki. - Hogy magára hagyják? - Te persze ezt nemigen tudod elhinni? - A nők egyfolytában csak mesterkednek és küzdenek, hogy az ágyadba jussanak, kuzin, és nem azért, hogy otthagyják azt. Saját szememmel láttam... Derek a szavába vágott. - És a nők néha, valamilyen oknál fogva, egyszerűen csak annyit akarnak, hogy békén hagyják őket, és nekem ezzel a lánnyal kapcsolatban határozottan ez volt a benyomásom. Kimerültnek tűnt. Meglehet, hogy mindössze csak ennyiről volt szó, és mivel nekem már amúgy is más terveim voltak... Meg aztán, Jeremy, nem azért adtam ki annyit, hogy egyszerűen csak ágyba vigyem a lányt, ráérek vele, nemigen kell sietnem. Először is én nem akartam szeretőt, most mégis van egy, és az egyszer biztos, hogy gondom lesz rá, de majd akkor, amikor jónak látom, már ha nincs kifogásod ellene. - Szemérmetlen egy összeg olyasvalamiért, amit nem akartál - jegyezte meg Percy. - Hát nem? - kuncogott Jeremy. Derek összehúzta magát az ülésen, és mogorván dörmögte: - Nagyon jól tudjátok, hogy miért tettem. 29
- Hát persze hogy tudjuk, öregfiú - mondta Percy. - És csak dicsérni tudunk érte, de komolyan. Nekem nincs rá pénzem, hogy jómagam ily nemesen cselekedjem, de legalább egyikünknek volt. - Így igaz - helyeselt Jeremy. - Ezzel meghiúsultak Ashford tervei, és ez már önmagában is ragyogó eredmény. Szép munka volt ez erre az éjszakára, ha szabad így kifejeznem magam. Derek csaknem belepirult ebbe a váratlan dicséretbe, és azt mondta: - Akkor talán befejezhetnétek mindketten ezt a heccelődés azzal, hogy odahagytam a lányt. Jeremy elvigyorodott: - Muszáj? Derek fenyegetően rámeredt, mire Jeremy kipillantott az ablakon, és egy vidám dalocskát kezdett fütyörészni. Javíthatatlan gazfickó. James bácsinak nehéz dolga lesz vele, amikor majd eljön az idő, hogy meg kell fékeznie ezt a kölyköt a kötelezettségek zablájával. No persze fia kapcsán Derek apja is ugyanezen siránkozott. A négy Malory fivér közül Dereknek apaként a család feje jutott, és mint ilyen, Jason Malory, Haverston márkija volt mind közt a legszigorúbb, így aztán neki volt a legnehezebb a kedvére tenni.
30
7 Derek általában véve kedvelte a bálokat, de amelyen több mint háromszázan jelentek meg, azokat már kevésbé, és ez a mai is ilyennek bizonyult. Táncolni viszont szeretett, és mindig akadt egy kellemes whist- vagy biliárdjátszma, amelybe beszállhatott, illetve kivétel nélkül minden alkalommal feltűnt egy-két friss, új arc, mely felkeltette az érdeklődését. Mindazonáltal ez az érdeklődés sosem tartott túl sokáig, mivel az ifjú hölgyek zöme, akik ezen alkalmakra oly pompásan kiöltöztek és oly szemérmesen kacérkodtak, mindezt csupán egyetlen cél érdekében tették, méghozzá azért, hogy férjhez menjenek. Derek azonban abban a pillanatban, hogy indítékukra fény derült, búcsút mondott nekik, mivel a házasság volt a legutolsó dolog, ami érdekelte. Akadt néhány kivétel is e szabály alól, ám nem túl gyakran. Még ha egy lány nem is akart nyomban férjhez menni, mindig ott volt a rokonság, mely meglehetősen nagy nyomást gyakorolt rá, hogy a dolgot mielőbb nyélbe üssék. Ritkaságszámba ment az az ifjú hölgy, aki képes volt ezt a nyomást elviselni, és szentelt némi időt annak, hogy egyszerűen csak jól érezze magát. Ami azt illeti, Derek legjobban ezeket a független, önálló gondolkodású ifjú hölgyeket kedvelte, és néhányukkal meglehetősen közeli ismeretségbe került. Ezek a hölgyek még ártatlanok voltak, ezért a velük való kapcsolat még véletlenül sem volt szexuális jellegű. Távolról sem. Derek tiszteletben tartotta a társadalmi élet szabályait, és üdítőnek találta, hogy a velük való viszonya egészen más: jóízű beszélgetések, hasonló érdeklődési kör, és mellettük nem kellett egyfolytában résen lennie, nyugodtan elengedhette magát. Ami persze nem jelentette azt, hogy nem kereste folyamatosan a következő partnert, aki megosztja vele ágyát. Egyszerűen csak nem azok közül a frissiben érkezett ártatlanságok közül választotta őket, akik minden egyes szezonban szinte lerohanják Londont. Szerelmi életének társai általában a fiatal feleségek és özvegyek köréből kerültek ki, ahol is az előbbiek házassága boldogtalan volt, az utóbbiak pedig már szabadon tehették azt, amit csak akartak, természetesen kellő diszkrécióval. Derek ritkán távozott ezekről a nagy, londoni összejövetelekről anélkül, hogy meg ne beszélt volna egy találkát még arra a hétre vagy esetleg még aznap éjszakára. Ezen a bálon azonban valahogy semmi sem érdekelte. A háziasszony kedvéért végigcsinálta a szükséges táncokat, de rendkívüli erőfeszítésébe került, hogy ne kezdjen ásítozni, mielőtt átadta volna partnereit a táncrendben szereplő következő úriembernek. Megpróbálkozott néhány whistjátszmával, de itt sem tudott igazán a játékra összpontosítani, még akkor sem, amikor a tétek veszedelmesen magasra emelkedtek. Két korábbi kedvese megpróbálta rávenni őt egy újabb randevúra, de míg máskor egy újabb időpont ígéretével tért volna ki, addig most egyszerűen csak annyit mondott nekik, hogy pillanatnyilag más irányú elkötelezettsége gátolja. Noha ez nem volt igaz. Azt a lányt, akit otthon kitett, nem tekintheti elkötelezettségnek - még nem. Meg aztán egy szerető sosem jelent elkötelezettséget, legalábbis nem igazi elkötelezettséget. Egy kitartott szerető egyszerűen csak egy nagyon kellemes és kényelmes - noha meglehetősen drága - megoldás. Még mindig nem tudta elhinni, hogy neki most van egy. Az az egyetlen korábbi eset, amikor hajlandó volt fizetni egy nő költségeit cserében annak kegyeiért, teljes kudarcba fulladt. 31
Marjorie Eddings volt a neve. Fiatal, jó családból való özvegy volt, aki képtelen volt tovább fenntartani azt az életformát, amibe beleszületett. Derek kifizette adósságait - egyébként ezeknek zöme elhunyt férjének adóssága volt -, rendbe hozatta a házat, amit a nő örökölt, és hagyta magát rábeszélni Marjorie költséges kis szeszélyeire. Még abba is belement, hogy kísérője legyen számtalan összejövetelen, melyekre még mindig meghívták, pedig erre a szerepre Derek egy cseppet sem vágyott. Természetesen mindez rendkívül tisztességesen és illendően zajlott, még amikor otthonánál kitette, az is a kívánalmaknak megfelelően történt, majd órákon át tartó várakozás következett, míg végül titkon belopódzhatott a házba, hogy megkapja a neki járó kegyet szeretőjétől - aki azonban az esetek felében fáradtságra hivatkozott. Kapcsolatuk hat hónapig tartott, s noha Marjorie jól tudta, hogy Dereket a házasság egy cseppet sem érdekli, mindvégig azon mesterkedett, hogy valamiképp az oltár elé kényszerítse. Még ha Derek kedvelte is volna őt annyira, hogy kapcsolatukat állandóvá tegye, ami nem állt fenn, akkor sem szerette, ha különféle trükkökkel próbálkoznak nála, vagy hazudoznak neki, ami Marjorie-nél mindennapos volt. Azt állította, hogy gyereket vár, pedig ez nem volt igaz. Aztán kiszivárogtatta kapcsolatuk valódi jellegét, hogy pletykálni kezdjenek róluk, miközben azt állította, hogy Derek házasságot ígért neki. Ez volt aztán az utolsó csepp a pohárban. Ráadásul ezt a kijelentést közvetlenül Derek apja előtt tette. No persze Marjorie alábecsülte a Malory családot. Egyszerűen lehetetlen lett volna hazugságokkal beférkőzni közéjük. Apja ismerte őt annyira, hogy pontosan tudja, Derek ilyen ígéretet sohasem tett. Ami azt illeti, Jason Malory lett volna a legboldogabb, ha ennek épp a fordítottja áll fenn. Jason azonban tisztában volt vele, hogy egyetlen fia még nem szánta rá magát, hogy a közeljövőben megállapodjon, és szerencsére sosem próbálta erővel rávenni arra, hogy meggondolja magát. Derek tudta, hogy eljön majd a nap, amikor ez komoly nyomásként fog ránehezedni. A felelősség meg ami ezzel jár, a család fennmaradása, és Derek esetében még ott volt a majdan rászálló cím is, melyek mind nagy körültekintést és rendkívüli megfontoltságot igényeltek. Ami pedig Marjorie-t illeti, nos, a hazudozókat Jason sem szerette. Ő a szigorú elvek embere volt. Miután oly hosszú ideje volt már a család feje - ami azt illeti, tizenhat éves kora óta -, és miután az évek során oly sokszor kellett maga elé idéznie és vétségeik miatt leszidnia öccseit, csakúgy, mint Dereket és Reggie-t is, akit jobbára ő nevelt, így ezt immáron művészi szinten gyakorolta. Aztán meg kell említeni még azt is, hogy hirtelen természetű, indulatos ember volt. Csupán aki teljesen ártatlan volt, az állhatta ki Jason dühödt prédikációinak próbáját. A bűnös hamar összeomlott szégyenében, és a nők esetében ezt még könnyek is kísérték, merthogy igen kellemetlen érzés, amikor az ember fejére omlik a tető, miként azt Tony bácsi szokta mondani. Marjorie is könnyek közt, megszégyenülten távozott, és többé nem zaklatta Dereket. Rövid kapcsolatuk során meglehetősen sok pénzt szedett ki belőle, így Dereknek sem volt bűntudata, amiért a dolog ilyen csúnyán végződött. És tanult ebből a leckéből - legalábbis eddig azt hitte. 32
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az a nő, akit ma este szerzett be, nem lehet olyan - legalábbis nem szabad olyannak lennie -, mint Marjorie. Kelsey Langton nem nemes, még ha beszéde alapján olybá tűnt is, nem kiváltságosként nevelték, úgyhogy nyilván őszintén hálás lesz mindenért, amit esetleg megtesz érte, míg Marjorie mindezt elvárta mint olyasvalamit, ami őt megilleti. Mi több, ezt a nőt ténylegesen megvette. Ennek igazolásaként ott volt a zsebében az adásvételi szerződés. És ő még mindig nem tudta igazán, hogy mit is gondoljon erről az egészről. Végül is ez a nő áruba bocsátotta magát. Nem úgy nézett ki, mintha a beleegyezése nélkül adták volna el, és... jobb, ha nem is gondol a dolog adásvételi részére. Megvásárolt egy szeretőt, és még csak nem is azért, hogy megszerezze magának, hanem hogy azt a gazember Ashfordot megállítsa, aki így egy újabb nőt bántalmazott volna, akinek még csak lehetősége se lett volna rá, hogy elmeneküljön kegyetlenkedései elől. Hiába hagyta úgy helyben, ez, reményei ellenére, nyilvánvalóan nem vetett véget Ashford természetellenesen elvetemült szokásainak. Sőt, immáron egyre törvényesebb keretek közt űzte, miként ezen az abszurd árverésen és az ilyen Lonnyéhoz hasonló házakban, ahol a nők épp az ilyen és ehhez hasonló célokat szolgálnak. Korábban David Ashford olcsó szajhákat vett meg egy - egy éjszakára. Az ilyen nőknek nincs kihez folyamodniuk egy Ashfordhoz hasonló lorddal szemben, és ami még rosszabb, talán még úgy is érezték, hogy az a néhány font, amit odavetett nekik, elegendő kárpótlás minden sebhelyért, ami utána örökre megmarad rajtuk. Szánalmas, de így van. És még ha Derek emelne is vádat ellene, miután saját szemével látta ennek az embernek a beteges élvezetét, tudta, hogy nem talál egyetlen áldozatot sem, aki hajlandó lenne tanúskodni Ashford ellen. Mindet megvásárolták vagy eltüntették, még mielőtt egyáltalán sor került volna bármiféle tárgyalásra. Dereket ez annyira felháborította, hogy úgy érezte, tennie kell valamit most, hogy tudomást szerzett arról, hogy Ashford folytatja üzelmeit. Az nem megoldás, hogy felvásárol minden nőt, akit Ashford meg akar venni, még akkor sem, ha történetesen hírét venné minden ehhez hasonló árverésnek. Ez a végtelenségig nem megy, az ő pénzforrásai sem kiapadhatatlanok. Ma este ösztönösen cselekedett. Talán beszélnie kéne James bácsival arról, hogy mit lehet tenni. James épp eleget foglalkozott az élet visszataszító oldalával akkoriban, amikor kalózkodott. Ha valaki tudja, miként lehet elbánni egy ilyen aljas gazemberrel, mint Ashford, akkor az csakis ő lehet. De ez már holnapra marad. Ma este pokolian nehezére esett, hogy jól érezze magát. Aztán amikor egyfolytában egy lágy, szürke szempár jelent meg előtte jelenlegi partnerének kék szeme helyett, végül eltűnődött, vajon nem Jeremynek és Percynek volt-e igaza. Mi a fenét keres ő még mindig ebben a bálban, amikor ott van egy gyönyörű fiatal nő - ráadásul a saját házában -, aki talán ma este úgy feküdt le, hogy közben azon tűnődött, vajon ő miért nincs mellette? Persze ez a „saját házában" egy kissé nehezítette a dolgokat. Az egyik oka annak, hogy apjával olyan jól kijött és csak nagy ritkán kellett őt megszidni bármiért is, épp az volt, hogy megértette, apja nem is próbál korlátot szabni kedvteléseinek mindaddig, amíg azokat teljes diszkrécióval gyakorolja. És Derek ezt a szabályt sosem szegte meg. 33
Ami azt jelentette, hogy sosem cicázott egyetlen leányzóval sem a londoni házban, sem azon a két birtokon, melyeket apja átadott neki. A szolgák sustorgása a lehető legrosszabb pletyka, mert nincs gyorsabban terjedő hír, mint az, amely a házakat köti össze végig az utcán s azon túl a komornyikok, a kocsisok, a szobalányok, a lakájok meg a többiek révén. Végül felhagyott vele, hogy úgy tegyen, mintha jól erezné magát, megkereste Jeremyt és Percyt, hogy tudassa velük, távozik, és hogy majd visszaküldi a hintót értük. Azok persze sokatmondóan kacsingattak meg vigyorogtak, hisz úgy vélték, ő most hazamegy, hogy jól érezze magát. No persze érthető, egyikőjük apja sem volt olyan, mint Jason Malory. Ami persze nem azt jelenti, hogy útban hazafelé neki nem fordult meg többször is a fejében, hogy bemegy a lányhoz. Végül is Kelsey Langton nem tartozik a szolgák közé. Meg aztán nem is lesz olyan sokáig a házban, hogy ideje legyen fecserészni bármelyik állandó szolgával. Ami azt illeti, felkereshetné úgy, hogy senki se tudna róla, reggelre meg ott lehetne a saját ágyában. Az inasa úgysem lesz már fenn, hogy bármit is észrevegyen, hisz nem kell őt ébren várnia. Könnyedén rábeszélte magát, hogy egy röpke látogatás erejéig felkeresi Kelseyt. Így aztán meglehetősen csalódott volt, amikor ezen a pokoli késői órán az ajtónál ismét Hanly fogadta, hisz ez egyből véget is vetett minden tervének. Kotnyeles vénember. Ha Hanly nem állt volna ott az előcsarnokban, és nem figyelte volna minden egyes lépését, ahogy ment felfelé a lépcsőn, akkor Derek még mindig lesurranhatott volna a szolgák szállására, és megkereshette volna a lányt. De egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy Hanly még egy darabig odalenn fog őgyelegni és leselkedik. Akkor aztán Derek apja még a héten hallana a dologról, és a vége az lenne, hogy hallgathatná a szemrehányó prédikációt az illendőségről, a diszkrécióról meg arról, hogy ügyelni kell rá, a szolgák pletykáinak más házak adjanak tápot s ne a sajátunk. És mindezt egy kis szerelmi hancúrért egy olyan lánnyal, akit bármikor megkaphat - a mai éjszakát követően? A fenébe is, azt már nem, ennyit nem ér meg a dolog. De azért átkozottul nehezen tudott csak aznap éjjel elaludni.
34
8 - Az egész az én hibám - dünnyögte Mrs. Hershal. - Nyomban látnom kellett volna, noha el kell ismernem, a szemem már nem a régi, különösen estefelé. Kelsey kidörgölte az álmot a szeméből, miközben fél füllel a házvezetőnőt hallgatta. Nem szólt bele, mivel nem tudta, hogy az asszony miről beszél. Az elejét nyilván nem hallhatta, mivel arra ébredt, hogy Mrs. Hershal épp az egyik ruháját veszi ki az útitáskájából, hogy kisimítsa a gyűrődéseket. A szobát már rendbe rakták, nem mintha túl sokáig fenn lett volna tegnap este ahhoz, hogy bármiféle rendetlenséget hagyjon maga után. És most friss víz várt rá, meg puha törülköző, és még valami, ami egy kancsó teának tűnt. Ásított egyet, miközben örült, hogy ébredéskor nem volt összezavarodva, hogy nem kellett azon tűnődnie, vajon hol van, és ki a fene lehet ez a nő, aki a szobájában matat. Barna haj szigorú kontyba tűzve, széles váll és túlságosan nagy keblek, amitől egy kicsit aránytalannak tűnt, meg az a sűrű szemöldök, melyet mintha folyvást komoran húzna össze. Bizony, bizony, nagyon is jól emlékezett ő a házvezetőnőre - ami azt illeti, nagyon is tisztán emlékezett az asszony megvető caccogására és becsmérlő pillantásaira, amitől Kelsey úgy érezte magát, mint egy utolsó nyomorult, egy csatornatöltelék. És azt a megjegyzést, amit búcsúzóul mondott neki előző este, azt Kelsey sosem fogja elfelejteni. - Aztán ne kóricáljon itt, és ne lopjon el semmit, mert mi tudni fogjuk, hogy ki tette, tudni fogjuk. Rendkívül nehéz volt elviselnie ezt az iszonyú megvetést, amikor eddigi élete során még semmi ilyesmit nem tapasztalt, de arra már rájött, hogy ehhez a viselkedéshez hozzá kell szoknia. Mindössze csak valami védőpajzsot kell vonnia érzései köré, hogy idővel már ne fájjon, és ne szégyenkezzék mindenen. Kelsey azt kívánta, bárcsak sietne a házvezetőnő, és máris távozna. De az csak dünnyögött tovább magában, mintha észre se vette volna, hogy Kelsey már felébredt. Aztán Kelsey ezen véleménye megváltozott, amint figyelmesebben kezdte hallgatni, hogy mit is mond ez az asszony. - Ez van, ha az ember Hanly véleményére ad. De hát mit tud ő, kérdem én? Aszondja nekem, hogy maga egy örömlány, akit őlordsága hazahozott, én meg fogom magam és elhiszem neki. De hát ez csakis az én hibám. Tudom. Elismerem. Alaposabban szemügyre köllött volna vennem. Tudja, ez a csontokba' van. A csontok nem hazudnak, és a magáé olyan. - Elnézést, mit mondott? - Na látja? Mit mondtam? Tegnap este kellett volna ezt mondania, mylady, és akkor rögvest tudtam volna, hogy magának nem itt lenn van a helye. Tudja, az a ruha volt az oka. És a szemem már nem olyan jó, mint mondottam. Kelsey megmerevedett, és felült a göröngyös ágyban. Tegnap este észre se vette, hogy ennyire kényelmetlen. Te jóságos ég, ez az asszony mentegetődzik. Hát egyfolytában erről motyogott. Valami ismeretlen oknál fogva úgy döntött, hogy tévedett, amikor Kelseyt a csatornatöltelékek közé sorolta. És vajon most Kelsey mitévő legyen? Azt nem akarta, hogy bárki is hölgynek nézze. Megtehetné, hogy egyszerűen nem mond semmit. Hadd higgyen ez az asszony azt, amit akar. Arról nincs szó, hogy itt fog lakni, ebben a házban, ahol naponta kerülne újból és újból kapcsolatba vele. Ám előfordulhat, hogy Mrs. 35
Hershalt a bűntudat egyenesen Lord Derekhez vezérli, akinek tovább mentegetődzne, és ez neki egyáltalán nem hiányzik. Így aztán halványan rámosolygott az asszonyra, és azt mondta: - Nem úgy áll a dolog, ahogy ön gondolja, Mrs. Hershal. Igaz, hogy az a rikító ruha nem az enyém, és ha soha többé nem látom, az csak örömömre szolgál. De nem vagyok nemes, tényleg nem vagyok az. - Akkor mivel magyarázza... Kelsey gyorsan a szavába vágott. - Tudja, a mamám nevelőnőként dolgozott, és egyáltalán nem volt túl rossz sorunk. Szinte egész életem során ugyanaz a család alkalmazta, és egy ehhez hasonló szép házban laktunk. Még azt a kiváltságot is élvezhettem, hogy a mamám gondjaira bízott ifjú hölgyek tanárait hallgathattam - valószínűleg ez lehet az oka, hogy másnak hitt, mint ami vagyok. Higgye el, nem ön az egyetlen, akit a beszédem megtéveszt. Az ismétlés könnyebbé tette ezt a hazugságot, de Mrs. Hershal kétkedve ráncolta a homlokát, és úgy fürkészte Kelsey arcát, mintha ott állna rajta az igazság, melyet bármely éles szem könnyedén észrevesz. Ami azt illeti, az asszonyt még mindig nem sikerült meggyőznie. - Ez azonban nem magyarázza meg a csontokat, mylady. Tudja, ezek a csontok az úri osztály finom csontjai. Kelsey egy pillanatig kétségbeesetten törte a fejét, majd kimondta azt az egyetlen dolgot, ami hirtelenjében eszébe jutott. - Hát, ami azt illeti, az apámat sosem láttam. - És nem kellett színlelnie azt a pírt, mely e hazugság nyomán öntötte el arcát. - Tehát zabigyerek? - mondta Mrs. Hershal elgondolkodva, majd bólintott, s úgy tűnt, ez a logikus, nyilvánvalóválasz teljes mértékben kielégítette. Majd együttérzőn így szólt: - Nos, vannak még egypáran, az ilyesmi gyakran megesik. Még maga Lord Derek is, az Isten áldja, balkézről való. Persze őt a papája elismerte és az örökösévé tette, úgyhogy a társaság egész jól befogadta, noha ez nem volt mindig így. Jó sokat kellett neki verekedni, küzdeni, mert azok az ifiurak bizony igen kegyetlenek, s ez így volt mindaddig, míg Eden vicomte még az iskolában a barátjává nem fogadta. Kelsey persze egyáltalán nem számított erre a történetre Jeremy barátjáról, Derekről, így aztán nemigen tudta, hogy mit mondjon. Ahhoz, hogy a férfi törvénytelen gyerek, neki természetesen semmi köze, de mivel épp az imént ugyanezt állította önmagáról, úgy vélte, illendő lenne némi megértést színlelnie. - Igen, tudom én, hogy milyen ez. - Elhiszem, kisasszony, elhiszem. Ahogy Kelsey meghallotta, hogy Mrs. Hershal „kisasszony”-nak hívja és nem „mylady”-nek, megnyugodott. Meg aztán Mrs. Hershal nem is tűnt már olyan izgatottnak, szemmel láthatóan megnyugtatta a gondolat, hogy nem is tévedett olyan nagyon nagyot, úgyhogy nemigen lehet baja belőle. Aztán a házvezetőnő gyorsan levonta a maga következtetését: - Tehát egy kis bajba került, igaz, amiből Lord Derek kisegíti? Könnyebb volt egyszerűen csak azt mondani, hogy „igen”, és annyiban hagyni a dolgot, de mit ad Isten, a házvezetőnő túl kíváncsi volt ahhoz, hogy annyiban hagyja. - Netán már régebb óta ismeri őlordságát? 36
-Nem, egyáltalán nem. Én... bajbajutottam. Tudja, nem ismerem ezt a várost, csak most érkeztem, és szerencsémre egyből találtam szállást, ahol tegnap éjjel, szerencsétlenségemre, tűz ütött ki. Ezért viseltem azt az iszonyú ruhát. Kölcsönkaptam valakitől, még mielőtt az útitáskámat megtaláltuk volna, és... és Lord Derek épp arra hajtatott, meglátta a füstöt, és megállt, hogy segítsen. Kelsey menet közben találta ki a történetet, és meglehetősen büszke volt magára, amiért ezzel a tűzzel sikerült magyarázatot adnia a ruhára és arra is, hogy miért van itt. A házvezetőnő helyeslőén bólintott. - Hát igen, a mi Lord Derekünk igazán jószívű ember, az ám. Emlékszem, egyszer... Visszaemlékezését kopogtatás szakította félbe. Az ajtón egy fiatal szobalány dugta be a fejét, és azt mondta: - A kocsi előállt, és őlordsága már várja. - Te jó ég, ilyen korán? - mondta Mrs. Hershal, miközben kezével intett a szobalánynak, hogy elmehet, majd Kelseyre pillantott: - Hát akkor, ugye, már nincs időnk ezt itt kivasalni? De azt hiszem, sikerült a gyűrődéseket egész jól kisimítani, és most magára hagyom, hogy elkészülhessen. Arra se maradt idő, hogy megreggelizzen, úgyhogy szólok a szakácsnak, hogy készítsen össze magának egy kosarat. - Erre igazán semmi szüks... - kezdte gyorsan Kelsey, de addigra már az asszony becsukta maga mögött az ajtót. Kelsey felsóhajtott, és remélte, hogy ez a szemenszedett hazugság, amit épp az imént adott elő, nem terjed tovább. Nem mintha igazán számítana, hisz nem marad itt. De a hazudozás nemigen volt ínyére. Nem is igen ment neki, hisz sosem gyakorolta. Őt és Jeant mindig is lelkiismeretes őszinteségre nevelték, és nem is volt okuk eltérni ettől - legalábbis Kelseynek nem egészen mostanáig. A tea már nem volt túl meleg, de azért gyorsan felhajtott egy csészével, miközben sietve megmosakodott és felöltözött. Arra gondolt, hogy azt a vörös ruhát itt hagyja, komolyan fontolgatta, de aztán eszébe jutott néhány tanács, amit May adott neki Lonnynál arról, hogy mindig vonzónak, csábítóan kihívónak kell tűnnie szeretője szemében, és neki ezen kívül nem volt olyan ruhája, ami csábítóan kihívó lett volna. Tarthatja ő ezt a ruhát borzasztóan ízléstelennek, de szemmel láthatóan a férfiak másként vélekednek, különben a licit sosem szökött volna olyan magasra. De ha ezt valaha még viselni fogja, azt csakis késő este és zárt ajtók mögött teszi. Most azt vette fel, amit Mrs. Hershal készített ki neki, egy nyersszínű, vastag gyapjúból készült téli ruhát, mely illett spenceréhez. Istenem, de jó érzés volt ismét tisztességes ruhát viselni, még akkor is, ha a „tisztesség” immáron jövőjének nemigen lesz része. Amikor az előcsarnokba ért, ott nem Jeremy, hanem Lord Derek várt rá, aki egy pár kesztyűvel kissé türelmetlenül csapkodta a combját. Világosabb színű nappali öltözékében másként festett, de egy szemernyivel sem volt kevésbé jóképű. Ami azt illeti, az előcsarnok vakító világosságában csak még jobban látszott, hogy mennyire jóképű minden tekintetben, magas, szikár alakjától egészen finom metszésű arcáig... és a szeme tényleg világosbarna. Előző este nyilván a fényjátéka volt, hogy zöldnek tűnt. És ez a szempár most bizony alaposan végigmérte, s Kelseynek az volt a benyomása, hogy a férfit illendőbb öltözéke egy cseppet sem zavarta. A ruha egyébként meglehetősen csinos volt. Végül is most sokkal inkább hölgynek tűnt, és erre a férfi bizonnyal nem 37
számított. De hát nem is ennek az embernek kell tetszenie, nem az ő szemében kell csábosnak tűnnie, úgyhogy ebből nem fog gondot csinálni magának. Kelsey feltételezte, az, hogy „őlordsága várja”, azt jelenti, Jeremy jött el érte, de az ifjabb lordnak nyomát sem látta. Persze az is lehet, hogy odakinn várja a kocsiban. - Remélem, jól aludt? - kérdezte Derek, amikor Kelsey odaért hozzá, és hangja kissé kihívóan csengett, mintha ezt elképzelhetetlennek tartaná. - Igen, nagyon jól. És Kelseyt meghökkentette, hogy ez valóban igaz, de most, hogy jobban belegondolt, nyilván egyből elaludt, abban a pillanatban, ahogy fejét a párnára hajtotta. Hisz a félelem és az az izgalom, amit az előző nap ki kellett állnia, alaposan megviselte és kimerítette őt. - Azt hiszem, ez az öné. Kelsey csak most vette észre azt a kosarat, amit a férfi a másik kezében, félig-meddig a háta mögött tartott. Bólintott, miközben abban reménykedett, hogy nem maga Mrs. Hershal adta át neki, vagy ha igen, akkor azt szó nélkül tette. De nem volt ilyen szerencséje... - Tehát egy olyan jó cselekedetet tulajdonítanak nekem, melyre valahogy jómagam nemigen emlékszem? Kelsey egészen belevörösödött abba, hogy hazugságon kapták. - Igazán sajnálom, de a házvezetőnője kérdésekkel zaklatott ma reggel, és én úgy gondoltam, hogy ön nem örülne neki, ha megtudná az igazságot. - Igaza van, egyébként nincs is semmi köze hozzá, nem az ő dolga. Valóban jól aludt? - Igen. Úgy tűnik, nagyon fáradt voltam. Az a tegnapi nap... kimerítő volt. - Tényleg? - Oly nyilvánvaló kétkedés csendült ki szavaiból, hogy azt nem lehetett nem észrevenni, de aztán elmosolyodott. - Nos, akkor reméljük, hogy ez a mai nap jobb lesz. Rendben? - Kezével az ajtó felé intett. Kelsey sóhajtott egyet, és bólintott. A férfi szerfelett furcsán viselkedett, de neki ehhez semmi köze. Persze meglehet, hogy nem is olyan furcsa, egyszerűen csak természeténél fogva szkeptikusan kezel mindent. Nem mintha számítana, hisz nem valószínű, hogy a mai nap után még valaha is látná. A férfi besegítette Kelseyt a várakozó hintóba, és ahogy a keze a kezéhez ért, Kelseyt megint az a furcsa, zavaró érzés kerítette hatalmába. De nem ezért húzta össze a szemöldökét, amikor a férfi letelepedett a vele szemközti ülésre. Ennek az volt az oka, hogy a kocsiban rajtuk kívül senki más nem ült. Ezúttal már nem állta meg szó nélkül. - Útközben vesszük fel a barátját, Jeremyt? - Jeremyt? A férfi pillanatnyi döbbenete láttán Kelsey zavarba jött, de azért nyugodtan megismételte: - Igen, Jeremyt. Útközben vesszük föl? - Minek? - kérdezte Derek. - Nemigen hiszem, hogy szükségünk lenne a társaságára útban Bridgewater felé. -Ezután elmosolyodott, és Kelsey esküdni mert volna, hogy a szeme most ismét zöld volt. - Meg aztán itt a remek alkalom, hogy jobban megismerjük egymást, és azt hiszem, képtelen vagyok még egy pillanatig ellenállni a kísértésnek, hogy megízleljem. 38
Mielőtt Kelsey rádöbbent volna, hogy mire készül, a férfi már az ölébe is húzta. Ám ő sem késlekedett a válasszal. A férfi épp csak közelíteni kezdte felé ajkait, ő meg egyszerűen pofon vágta. Derek ekkor úgy nézett rá, mintha Kelsey megbolondult volna. Ám Kelsey is valahogy ilyenformán nézett rá. Ezután a férfi visszalökte őt a szemközti ülésre, majd meglehetősen mereven így szólt: - Én nem tudom, hogy nekem most elnézését kellene-e kérnem vagy sem, Miss Langton. Tekintettel arra, hogy meglehetősen mélyen kellett a zsebembe nyúlnom tegnap, hogy megvásároljam kedves személyének kizárólagos használatát, most úgy vélem, magyarázattal tartozik. Vagy netán az a téves benyomása rólam, hogy én is egyike vagyok azon néhány kivételnek, akik azért járnak Lonnyhoz, mert a szeretkezésnek kissé durvább válfaját kedvelik? Biztosíthatom, hogy erről szó sincs. Kelsey álla leesett a döbbenettől, orcája pedig lángolni kezdett. Tehát ő vette meg. Nem Jeremy. És most a kapcsolatukat egy pofonnal kezdte. - Én... én meg tudom magyarázni - mondta, miközben enyhén émelygett. - Nagyon remélem, kedvesem, mert pillanatnyilag legszívesebben visszakérném a pénzem.
39
9 Kelsey rettenetesen érezte magát. Egyszerűen nem is tudta, hogyan magyarázza meg iménti tettét. Nem tudta, mert képtelen volt világosan gondolkodni, miközben Derek olyan fenyegetően meredt rá. Mindössze egyetlen dolog volt világos a számára, az, hogy ez az ember vette meg. Pont ő, aki annyira zavarba hozta. A három közül épp az, akiről azt remélte, hogy nem ő lesz az. Ó, istenem, most már azt is tudja, hogy miért remélte. Ez a férfi annyira összezavarja, hogy gondolkodni se tud. - Türelmesen várom, Miss Langton. Mit? Mit? Ja, igen, hogy miért vágta pofon. Gondolkodj már, te ostoba! - Megrémített - mondta. - Megrémítettem? - Igen, megrémített. Nem számítottam rá, hogy így letámad. - Letámadom? Kelsey összerezzent, mivel a férfi hirtelen felemelte a hangját. Hát ezt a magyarázkodást kellőképp elrontotta. Hogyan is értethetné meg vele a dolgot úgy, hogy közben ne kelljen beismernie, mekkora bolond volt. Miért is nem kérdezte meg nyomban, hogy melyikük vette meg őt? Meg kellett volna kérdeznie. Ami azt illeti, közölniük kellett volna vele. Nem lett volna szabad találgatnia. - Rosszul fogalmaztam - ismerte el. - De én nem vagyok hozzászokva, hogy a férfiak az ölükbe rángatnak, és... nos, ahogy már mondottam, megrémített, és... cselekedtem, még mielőtt gondolkodtam volna... Kelsey nem fejezte be a mondatot. A férfi még mindig fenyegetően nézett rá, és nem volt több mentsége. így aztán nem maradt más hátra, mint hogy bevallja az igazságot. -Jól van, nos, ha mindenáron tudni akarja, én nem láttam, hogy melyikőjük licitált. Mindössze a Lord Malory nevet hallottam, és amikor Jeremyt Lord Malorynak nevezték... - Te jóságos ég! - kiáltott fel Derek. - Azt hitte, hogy az unokatestvérem, Jeremy vette meg magát? A férfi szemmel láthatóan elképedt. Kelsey elpirult, miközben rábólintott. - Még azután is, hogy az én házamba vittük? - próbálta Derek tisztázni a dolgot. Kelsey ismét bólintott, de még hozzátette: - Azt mondta, hogy csak átmenetileg leszek ott. Arra gondoltam, hogy mivel Jeremy még igen fiatal, esetleg a szüleivel él együtt, ezért nyilván megkérte önt, hogy szállásoljon el egy éjszakára. Mit gondol, különben mi másért kérdeztem volna, hogy felvesszük-e ma útközben? Ekkor Derek a mosolyával hozta zavarba Kelseyt. - Ami azt illeti, drága leánykám, már attól tartottam, hogy fülig beleszeretett abba a csibészbe. Nem maga lenne az első. Zsenge kora ellenére a gyengébb nemre általában ilyen hatással van. - Igen, rendkívül jóképű - helyeselt Kelsey, majd legszívesebben leharapta volna a nyelvét. A férfi arcáról eltűnt a mosoly. - Gondolom, most csalódott, hogy helyette engem kell elviselnie?
40
Igazán szerencsétlen egy dolog volt, hogy a férfi feltette ezt a kérdést. Az igazság Kelsey arcára volt írva, még mielőtt hazudni kezdett volna, hogy megpróbálja megnyugtatni. - Nem, természetesen nem. A férfi szkeptikus arckifejezése nyomban elárulta, hogy nem hisz neki, de Kelsey nem rontotta tovább a dolgot magyarázkodással. Jeremy egyszerűen csak zavarba ejtette rendkívül jó megjelenésével, ám ez a Malory mindent felkavart benne, ami Kelsey számára megfoghatatlan volt. Úgy vélte, Jeremyvel a dolgok egészen egyszerűek lettek volna. Ezzel a férfival azonban nem hitte, hogy bármi is egyszerű lehet. Így aztán természetesen jobban örült volna Jeremy-nek, mert az a kapcsolat egyáltalán nem lett volna ilyen bonyolult. Amikor Derek nem szólt egy szót sem, csak továbbra is kétkedve nézett rá, bár tudta, hogy nem lenne szabad, mégis védekezni kezdett, és mereven azt mondta: - Biztosíthatom, Lord Malory, hogy sokkalta vonzóbbnak találom önt, mint azt a két másik úriembert, akiket túllicitált. Mindazonáltal annak nem voltam tudatában, hogy az én véleményem bármit is számítana az ön tranzakciójában. Engem nem kérdeztek, hogy nekem megfelel-e. Ez a lehetőség nem is szerepelt abban a megállapodásban, amit velem kötöttek. Vagy ön inkább azt szerette volna? Az, hogy Kelsey visszafordította ellene a dolgot, mosolyt csalt az arcára, bár ez a mosoly a tekintetét még nem érte el. A hangja kissé száraz volt, amint azt mondta: - Remek érv, kedvesem. Talán elölről kéne kezdenünk. Jöjjön ide, és én megpróbálom elfeledtetni magával, hogy nem Jeremy ül itt. Maga meg megpróbálhatja elhitetni velem, hogy elfelejtette. Kelsey a felé nyújtott kézre meredt. Nemigen utasíthatta vissza. De a bensőjében ismét kavarogni kezdett az a különös érzés, és amikor a kezét a férfi kezébe tette, csaknem felszisszent, mert ez az érzés valami hatalmas erővel tört fel és áradt szét benne. - Na, így már sokkal jobb - mondta Derek, ahogy ismét az ölébe ültette. Kelsey biztos volt benne, hogy az arca lángol az izgalomtól, ahogy a férfi csókját várta. De az nem csókolta meg. Egy kicsit jobbra-balra mozgatta, majd karjával átölelte, és Kelsey hallotta, hogy felsóhajt. - Nyugodtan engedje el magát, kedvesem - mondta neki némiképp derűsen. Hajtsa a fejét, ahová jólesik. Most, azt hiszem, egy darabig csak itt tartom, szoktatom magam a közelségéhez. Kelsey erre nem számított, de ahogy ezt meghallotta, a merevsége egy kicsit enyhült. - Nem vagyok túl nehéz? A férfi kuncogott. - Nem, egyáltalán nem. A hintó zörögve haladt tovább a város utcáin, melyek ilyentájt reggel zsúfolásig megteltek, mindenütt kétkerekű taligák, szekerek és tolongó emberek, akik munkába igyekeztek. Mire a város peremére értek, már annyira megnyugodott és elengedte magát, hogy végül a fejét a férfi mellkasára hajtotta. Ekkor a férfi felemelte a kezét, és hüvelykjével simogatta Kelsey arcát, amit Kelsey nem bánt egy cseppet sem. Derek illata olyan kellemes volt, tiszta és fűszeres, ami szintén tetszett Kelseynek. 41
- Milyen messze van Bridgewater? - döntött úgy egy idő múlva, hogy megkérdezi. - Mivel útközben megállunk ebédelni, valószínűleg az egész nap rámegy. - És mi van ott Bridgewaterben? - A közelében van egy vidéki házam. Egyébként is ideje volt már felkeresnem, és nem messze tőle van egy kis házikó, mely tudtommal üres, és ott kényelmesen ellehet egy két hétig, amíg sikerül szereznem magának valamit Londonban. - Biztosan kellemesen elleszek ott. A következő óra során mindketten hallgattak. Kelsey átmelegedett, kényelmesen befészkelte magát, és már csaknem elaludt, amikor meghallotta... - Kelsey? - Igen? - Miért bocsátotta így áruba magát? - Ez volt az egyetlen... - kezdte, de aztán nyomban elhallgatott, mert hirtelen rádöbbent, hogy annyira elengedte magát, annyira elszunnyadt az ébersége, hogy csaknem kibökte az igazságot. Gyorsan helyrehozta ezt a baklövést azzal, hogy: - helyesebben, erről inkább nem beszélnék, ha nem bánja. Derek megfogta Kelsey állat, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Az a szempár most határozottan zöld volt, kíváncsi, és volt benne még valami, amit Kelsey nem tudott pontosan meghatározni. - Pillanatnyilag beérem ezzel a válasszal, szerelmem, de azt nem mondhatom, hogy legközelebb is beérem majd - mondta gyöngéden Derek. Aztán a férfi lehajtotta a fejét, és Kelsey ajkain érezte ajkának gyöngéd simogatását, semmi rémisztő, semmi fenyegető, egyszerűen csak egy érintés. Kelsey megkönnyebbülten felsóhajtott. Ez nem is olyan rossz, semmiképpen nem olyasvalami, amitől félnie kéne. Ketteringben számtalan fiatalember udvarolt neki, de megcsókolni egyik se merte. Kelsey édesanyja mindig sasszemmel figyelte őket, és ez így is volt rendjén, az illendőség megkívánta. Ez most mint első csók, igazán kellemes volt. Kelsey egyáltalán nem látott benne semmi kivetnivalót, és azt sem igazán értette, hogy a szülők miért merednek fenyegetően leányaikra, ha ilyetén mulatság részesei. Derek hüvelykujja még mindig csillapítón simogatta az arcát. Aztán egy idő múlva lejjebb siklott Kelsey szájának sarkához, és könnyedén addig húzkodta, míg a lány ajkai szétnyíltak. Ekkor Kelsey érezte, ahogy a férfi nyelve utat tör magának előbb ajkai közt, majd tovább a fogain, s azon túl egyre mélyebbre hatol. Ez már egy cseppet sem volt megnyugtató. Ami azt illeti, Kelseyt hirtelen különös érzések féktelen hullámai árasztották el, aztán ahogy csak nem hagytak alább, Kelsey rádöbbent, hogy ezek nem is olyan kellemetlen érzések, távolról sem, csupán olyasvalami, amit eddig még sosem érzett. Kétségbeesetten próbálta felidézni magában May tanácsait. Soha ne heverj ott, mint egy fadarab. Simogasd, használj ki erre minden alkalmat, ha kettesben vagytok. Hitesd el vele, hogy egyfolytában vágysz rá, akár igaz, akár nem. Kelseynek sejtelme sem volt róla, hogyan hitesse el Derekkel, hogy ő vágyik rá. De a simogatás, az elég egyszerű dolognak tűnt - már ha sikerül a figyelmét elterelnie arról, amit most átél, és teljes egészében arra 42
összpontosítania, amit csinálnia kéne. Kezét a férfi arcához emelte, és széttárt ujjai a hajába siklottak. A haja puha volt, és hűvös szája perzselő forróságához képest... A szája. Ez volt az, ami varázslatos hatást gyakorolt Kelseyre, aki egyszerűen képtelen volt arra figyelni, hogy mit csinál. Belemarkolt a férfi hajába, anélkül hogy észrevette volna. A másik keze meg Derek hátába mélyedt, és húzta maga felé, mintha még közelebb húzhatná magához, pedig ennél közelebb már nem lehetett. Meg aztán olyan forróság öntötte el, hogy már-már az ájulás kerülgette. Aztán a férfi szája hirtelen elszakadt az övétől. Kelsey mintha egy nyögést hallott volna, de hogy melyikőjük nyögött fel, azt nem tudta pontosan. Még mielőtt magához tért volna kábulatából és kinyitotta volna a szemét, hallotta, amint Derek feszült hangon így szól: - Hát jó, most már látom, hogy ez végül mégsem volt annyira jó ötlet. Kelsey nem igazán értette. Derek visszaültette őt a szemközti ülésre, és meglehetősen gyorsan kapta vissza a kezét, amiből Kelsey arra következtetett, valami köze lehet a dologhoz annak, hogy az ölében ült. Képtelen volt a férfira pillantani, miközben azért küzdött, hogy lecsillapodjon, és úrrá legyen azon a piruláson, melytől e pillanatban is lángolt az arca. Amikor aztán végül felpillantott, a férfi sem tűnt túl nyugodtnak. Meglazította a nyakkendőjét, és úgy fészkelődött a helyén, mintha egyszeriben szögek meredeztek volna ki alatta a bársonyülésből. Aztán pillantásuk találkozott, és ahogy Kelsey szürke szemébe nézett, nyilván észrevette benne a zavart döbbenetet. Megpróbált valamiféle magyarázatot adni neki: - Amikor szeretkezünk, Kelsey, én azt tisztességes ágyban akarom, és nem kényelmetlenül egy zötykölődő hintóban. - Mi most szeretkeztünk volna? - Igen, a lehető leghatározottabban. - Értem. De egyáltalán nem értette. Még mindkettőjükön rajta volt minden ruhadarabjuk. May hangja meglehetősen gúnyos volt, amikor elmagyarázta neki, hogy néhány férfi még most is sötétben szeretkezik a feleségével, és úgy, hogy hálóruhájukat le sem veszik, de ha a szeretőjével van, akkor egészen biztos, hogy csupaszra vetkőzik. Kelsey úgy vélte, esetükben kénytelen hinni Dereknek, nevezetesen, hogy épp szeretkeztek volna. Mindazonáltal remélte, hogy abból a sok tanácsból és figyelmeztetésből, amit kapott, végül ki tud majd hámozni valami értelmes dolgot, miután ténylegesen is szeretkezett. Pillanatnyilag azonban az egész rendkívül zavaros volt.
43
10 Newburyben, egy egyszerű fogadónál álltak meg ebédre. Derek, amióta a bridgewateri birtok az övé lett, elég gyakran járt ide ahhoz, hogy tudja, ez a hely tisztább, mint a többi, és remekül főznek. Ami ennél is fontosabb, hogy volt külön étkezőhelyiségük azok számára, akik nem akartak a helybeliekkel közösködni; ez elég drága volt ahhoz, hogy használatát csak a nemesek engedhessék meg maguknak. Mivel Kelsey szokásait még nem ismerte, jobbnak tartotta, ha nem mindenki szeme láttára kell megtudnia, hogy a lány esetleg úgy eszik, akár egy disznó. Mindazonáltal Kelsey étkezési szokásai és viselkedése itt is kifogástalannak bizonyult. Azért tehát már nem kell aggódnia, hogy szégyenbe hozza, ha netán valahol ismerősökkel kell együtt étkezniük. Derek nem látta különösebb okát annak, hogy Kelseyt, miután Londonba költöztette, teljes egészében titokban tartsa. Végül is elég sok hely volt, ahova az ember nyugodtan elvihette a szeretőjét anélkül, hogy nemesi neveltetésű asszonynépekkel futna össze, akik sértőnek és felháborítónak találnák egy olyan származású és hivatású személy jelenlétét, mint Kelsey. Elég hosszasan szemlélte őt a hintóban, miközben a lány úgy tett, mintha nem venné észre. Úgy ült ott, olyan merev illendőséggel, olyan méltóságteljesen, hogy akár egy herceg lánya is lehetne, az öltözéke pedig ha nem is a legdrágább, mégis tökéletesen megfelelő útiruha bármely hölgy számára. Ez az öltözék meg is lepte őt, amikor Kelsey megjelent az előcsarnokban. Még ha kora reggel volt is, nem számított rá, hogy ennyire másként néz ki, hogy valójában egy cseppet sem hasonlít egy szeretőre. Vennie kell majd neki néhány alkalmasabb ruhát, ha ez a legjobb, ami az útitáskájából előkerülhet. Mindez pokolian zavarba ejtő volt, s hozzá még az a kiművelt, finom beszéde. Sokkal tisztábban beszélt, mint az úgynevezett elegáns társaság nagyobbik fele, akik, mint jómaga is, hajlamosak voltak tönkretenni, a lehető legrövidebb gondolatra összezsugorítani a mondatokat. Kelsey azonban nappali fényben igazi meglepetés volt, sokkal csinosabb, mint előző este, amikor oly merev volt, és a tekintete oly rémült az átélt izgalomtól. Arcbőre makulátlan és selymes, amitől pirulásai még nyilvánvalóbbak és beszédesebbek voltak. A szemöldöke vékony és épp eléggé ívelt ahhoz, hogy kiemelje mandulavágású szemét, melyet sűrű, sötét szempillája még feltűnőbbé tett. Kecsesen kiemelkedő arccsontját keskeny orra és finom vonalú álla tette még nemesebbé. Fekete hajának természetes hullámai lehetővé tették, hogy a frizurája könnyedén, alig néhány mozdulattal divatos legyen. Most egy feltekert fonatként viselte, és azok az elszabadult tincsek, apró hullámos fürtök a füle körül nagyon jól álltak neki. És az a szempár, az a lágy, szürke szempár olyan beszédes volt, amikor megtelt ártatlansággal, haraggal vagy egyszerű döbbenettel. El kellett tűnődnie, vajon abból, amit e szempárban lát, mi valódi és mi csak mesteri fortély. Derek elbűvölőnek találta, és ehhez nem fért semmi kétség. Előző éjjel, míg végre sikerült elaludnia, pokoli kínokat állt ki miatta, midőn arra gondolt, hogy itt van vele egy fedél alatt, miközben Kelsey úgy aludt, akár egy csecsemő. És Dereket ez is bosszantotta. Kelsey nem feküdt ott éberen és várta látogatását, 44
mivel nem tudta, hogy annak az embernek a házában van, aki megvette őt. Kelsey azt hitte, hogy az ő embere Jeremy. Derek még nemigen tudott mit kezdeni saját reakciójával. Hisz alig ismeri a lányt. Az, hogy az ő tulajdona, még nem ok arra, hogy féltékeny legyen legalábbis nem ilyen hamar. És épp Jeremy miatt? Tény, az a gazfickó unokafivére nem rejtette véka alá, hogy szíves örömest megszerezné magának. A lány meg beismerte, hogy mennyire jóképűnek tartja. Persze ha mást mondott volna, akkor ő pontosan tudta volna, hogy hazudik. Minden nő rendkívül jóképűnek tartja Jeremyt. És fájt, komolyan fájt neki, amikor a lány megpróbálta meggyőzni arról, hogy őt kedveli. Tudta, hogy szemérmetlenül hazudik. Ezzel azonban meg fog birkózni. Végül is egy cseppet sem vágyik rá, hogy a lány beleszeressen, és gyerekekről meg otthonalapításról kezdjen gondolkodni. Egy férfi a szeretőjétől egészen mást akar. És azt, hogy nagyon is akarja őt, a korábban történtek fényében immáron nem tagadhatja. A ravaszság hiánya és a szenvedélyesség olyan különös keveréket alkotott, amely Derek vágyát annyira felkorbácsolta, hogy már-már elvesztette önuralmát. Még mindig nehezen tudta elhinni, hogy mennyire kívánta a lányt ott a hintóban, és hogy milyen sokáig tartott, míg sikerült kordába hajtania azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy nyomban a magáévá tegye. Kéjvágy. Ez a lehető legmegfelelőbb érzés, amit az embernek a szeretője iránt éreznie kell, ezt el kellett ismernie, úgyhogy nem is volt igazán elégedetlen. Meglehet, hogy a lánynak jobban tetszik Jeremy, és szívesebben vette volna, ha inkább hozzá tartozik, de ami Dereket illeti, a lány válasza ott a hintóban több mint kielégítő volt. Derek, aki még mindig ezen tűnődött, amikor befejezték az étkezést, megjegyezte, noha inkább csak magának: - Esküszöm, kísértést érzek rá, hogy kivegyek itt egy szobát. De az az érzésem, hogy az első alkalommal több óra is kell a szeretkezéshez, és akkor túl későn érünk Bridgewaterbe ahhoz, hogy magát rendben elszállásoljuk... Miért pirult el? - Nem szoktam az ilyen beszédhez. Derek kuncogott, mivel elég mulatságosnak találta, hogy a lány továbbra is megjátssza az ártatlant. Kíváncsi volt, vajon hogyan reméli fenntartani ezt a látszatot akkor is, amikor először összebújnak. De ezt, ugyebár, még ma este megtudja. És ez a gondolat nagyon kellemes volt. - Ne nyugtalankodjék ezen, kedvesem. Hamarosan megszokja. - Remélem - felelte a lány. - Különben biztos, hogy könnyebb öltözékre lesz szükségem... úgy értem, ettől az állandó pirulástól meglehetősen melegem van. Derek hangosan elnevette magát. - Én meg remélem, hogy öltözéke könnyítésében a segítségére lehetek. - Na tessék, látja? - mondta Kelsey, miközben ismét el pirult, és kezével kezdte legyezgetni lángoló arcát. – Akár nyár is lehetne, olyan melegem van. - Valószínűnek tartom, hogy nyárra már meglehetősen nehezen tudunk majd akár egyetlen pirulást is kicsikarni magából - felelte kissé száraz hangon, bár tudta, hogy ez nem számít, ha parancsszóra tud pirulni, miként most is teszi. De nem vágyott rá, hogy véget vessen ennek a színjátéknak, hisz olyan szórakoztató volt. - Akkor megyünk, még mielőtt meggondolom magam és mégiscsak kiveszek egy szobát? 45
Becsületére váljon, nem pattant fel a székből, és nem rohant az ajtó felé, de közel járt hozzá, és tisztán látszott, hogy mennyire közel, mert a küzdelem, hogy legyőzze ezt magában, az arcára volt írva. Derek megcsóválta a fejét, miközben elindult utána. Furcsa egy lány. Ha mindezt szó szerint kéne érteni, akkor bizony zavarban lenne. De hát Dereknek épp elég mesterkélten fortélyos nővel volt dolga ahhoz, hogy tudja, mindez része a játéknak, ezek a kis fogások mind arra valók, hogy a társaságukban lévő urakat szórakoztassák, s nem arra, hogy becsapják vagy hamis illúziókat keltsenek bennük. Talán még vagy egy óra lehetett hátra szürkületig, amikor végre megérkeztek a kis bérlőkunyhóhoz Derek birtokán. Volt benne egy szoba, melynek egyik része konyhaként szolgált, középen egy ebédlőasztal állt, és a szoba másik oldalán egy kisebb területet csak az ott lévő hatalmas karosszék miatt lehetett nappalinak tekinteni. Hátul egyetlen hálószoba volt egy aprócska fürdőkamrával, melyet csaknem betöltött a dézsa, azaz inkább csak egy hordó. A korszerűsítés ide még nem jutott el. A házikóban mindössze néhány bútordarab és elég nagy kosz volt, ami azt bizonyította, hogy jó ideje üresen állt. Lógott néhány rozsdás főzőedény a mosogató fölötti falon, aztán volt ott egy kis asztal két székkel, ahol enni lehet, a hatalmas karosszéken egy poros takaró hevert, a hálószobában pedig mindössze egy ágy volt, se szekrény, se ágynemű. De szilárd építmény volt, nem voltak repedések, se korhadt deszkák, így aztán a léghuzat nem juthatott be sehol. Mindössze egy alapos takarításra és néhány nélkülözhetetlen holmira volt szükség ahhoz, hogy otthonos legyen. Derek ezen állapotok láttán sóhajtott egyet, majd kiment a ház mögötti fészerbe egy halom tűzifáért, és begyújtott. Miután végzett, leporolta a kezét, és várakozásteljesen fordult Kelsey felé. - Be kell néznem a házba - mondta neki -, hogy tudassam velük érkezésem. Nemigen szeretném, ha köztudomásra jutna ittléte és az, hogy miért van itt, ezért minél kevesebben látják, annál jobb. Tudja, én még sosem tartottam itt nőt, úgyhogy ha kiderülne, ez a személyzet körében feltűnést keltene, és hamarost apám fülébe jutna, amit nemigen szeretnék. De leküldetek magának ágyneműt és minden egyebet, amire szüksége van, aztán magam is visszatérek. Ugye, egy kis ideig meglesz itt egymaga? - Hát persze - felelte Kelsey. Derek boldogan rámosolygott, szemmel láthatóan örült neki, hogy a lány nem kezdett méltatlankodni a szállás miatt. - Remek. Esetleg vacsora a városban, miután visszatértem? Úgy emlékszem, van ott néhány igazán kiváló vendéglő, és csupán úgy egymérföldnyire van ide. - Miközben ezt mondta, odalépett Kelseyhez, aki az asztalnál ült, lehajolt, és könnyedén megcsókolta. - Már alig várom a mai estét, kedvesem. Remélem, maga is. A pír gyorsan elöntötte Kelseyt, de Derek már indult is, úgyhogy nem vette észre. Kelsey felsóhajtott, ahogy az ajtó becsukódott mögötte. Ma este? Nem, ő egyáltalán nem várta. Nem is igen akart rágondolni, ezért inkább nekilátott, hogy valamelyest rendet rakjon, miután egy rövid felfedezőút nyomán hátul a fészerben talált két ládát, az egyik tele volt törött edényekkel, a másikban viszont egy vödörre és néhány rongyra bukkant. A rongyokkal letörölte a port a bútorokról, megtisztította az ablakokat és az üresen tátongó konyhaszekrényt. Ezenkívül azonban mást már nemigen tudott csinálni, mivel a továbbiakban valami jó erős szappanra meg egy söprűre is 46
szüksége lett volna. így hát hamarosan nem volt más dolga, mint hogy várja Dereket meg azt a néhány holmit, amire még szüksége volt, hogy a kunyhót lakhatóvá tegye. Ám nemsokára besötétedett, és az elmúlt nap feszültsége éreztetni kezdte hatását. Kelsey az alatt a rövid idő alatt, amit a férfi ölében töltött, sokkal kellemesebben érezte magát, mint a nap hátralévő részében, amikor a vele szemközti ülésen ült, és mindvégig tudta, hogy a férfi őt figyeli, ő meg közben azon tűnődött, hogy vajon mire gondolhat. Ez valóban fárasztó volt. így aztán mielőtt bárki is jött volna, elaludt a karosszékben, ahol csupán egyetlen takaró meg a kandalló tüze melegítette.
47
11 Kelsey nem tudta, hogy mit gondoljon, amikor másnap reggel felébredt és a kunyhóban mindent ugyanúgy talált, mint előző este. Nyilvánvaló, hogy Derek nem tért vissza, vagy ha igen, akkor nem vesződött azzal, hogy felébressze. Az világos, hogy itt nem maradt, merthogy nem volt sehol. De nem volt sehol az a néhány fontos holmi sem, amit megígért neki. Több órán át gyötrődött ezen, és tűnődött, vajon mi történhetett, ami arra késztette a férfit, hogy tervét megváltoztassa. Semmi nem ötlött fel benne. Ó meg mindössze annyit tehet, hogy tovább vár. Derek előző nap, mielőtt elment, világosan a tudtára adta, hogy nem szeretné, ha a háza körül mutatkozna, ezért még csak el sem mehet, hogy megkeresse, és megtudja, hogy mi történt. Legalább a kosár, amit Mrs. Hershal készített össze neki és tegnap még csak alkalma sem volt kinyitni, ott volt benn a kunyhóban. Éhes volt, akár a farkas. A kosárban egy tányérnyi süteményt talált egy asztalkendőbe csomagolva, meg egy köcsög lekvárt, s mellette egy kést, hogy a süteményre kenhesse. Az a négy, immáron kissé száraz sütemény jól szolgált volna tegnap az elmaradt reggeli helyett. Ma azonban, miután előző este a vacsora is kimaradt, mindössze néhány órára csillapította éhségét, és Kelsey azt kívánta, bárcsak tovább aludt volna, s ne ébredt volna fel a függönytelen ablakon beszökő hajnal első fényére. Dél felé már túl nyugtalan volt ahhoz, hogy ügyet vessen Derek figyelmeztetésére, miszerint jelenlétével ne keltsen feltűnést. Bármit is akart küldeni neki Derek, az immáron nem számított; most egyetlen dolog foglalkoztatta, s az az ennivaló volt, meg az, hogy nincs semmije, amiért akár egy falatnyit is beszerezhetne. Derek nem hagyott ott neki se pénzt, se szállítóeszközt. Ha a férfi egyhamar nem mutatkozik, akkor komoly bajban lesz, pontosan olyanban, amiért belement, hogy eladják őt. Persze Derek biztosan előkerül. Efelől nem volt kétsége. A kérdés csak az, hogy mikor. Bizonyára megfeledkezett róla, hogy nincs semmi ennivaló a kunyhóban, de amikor még délután sem jött, az éhség Kelseyt arra késztette, hogy a tilalom ellenére a férfi házához menjen. Nem tehetett mást. Valahogy meg kellett találnia. Ám ahogy kinyitotta a bejárati ajtót, felfedezte a férfi levelét. Be volt dugva az ajtó s a keret közé, és amikor Kelsey kinyitotta az ajtót, a levél a földre hullt. Persze addig nem tudhatta, hogy Derek írta, amíg fel nem törte a pecsétet és el nem olvasta. Kedves Kelsey! Apám hírnöke csapott le rám abban a pillanatban, hogy beléptem a házamba. Haverstonba rendelt, méghozzá haladéktalanul, ami azt jelenti, hogy már tegnap ott kellett volna lennem. Nem merek még egy pillanatot elvesztegetni, ez az oka annak, hogy magam helyett csak ezt az üzenetet küldöm. Nem tudom, miről van szó, de gondolom, úgy egy napon belül visszatérhetek. Ha nem, akkor üzenni fogok. Legközelebbi találkozásunkig bizonnyal jól meglesz. Addig is... Tiszteletteljes üdvözlettel: Derek Bizonnyal jól meglesz egy-két napig? Amikor nyilvánvalóan oly sietve távozott, hogy megfeledkezett azokról a dolgokról, amikre Kelseynek szüksége 48
lett volna, hogy a kunyhót lakhatóvá tegye? És vajon mennyi időbe telik, míg rájön, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket, és pótolja mulasztását? Amikor azon aggódik, vajon miért hívatja az apja, nyilván inkább azon jár az esze és nem Kelseyn? Napokba telhet... Ez olyan nemtörődöm dolog! Olyan tapintatlanul figyelmetlen! Így aztán, mivel Kelsey már nagyon éhes volt, teljesen elvesztette minden önuralmát, és a levelet a tűzbe hajította, bár ezt szíve szerint inkább Derek Maloryval tette volna. Úgy harminc percébe került, míg megtalálta a férfi házát, mely a környéken a legnagyobb volt, igazán hatalmas. Nem egy egyszerű vidéki kúriáról volt szó, ahogy azt Kelsey hitte; ez egy hatalmas birtok volt istállókkal, működő gazdasággal és számtalan bérlővel. Azt mondta, hogy a házvezetőnővel szeretne beszélni, majd elmagyarázta az asszonynak, hogy Lord Malory bérbe adta neki a kunyhót egy kis időre, amíg itt pihen, és azt ígérte, hogy a ház rendesen be lesz rendezve, s ellátva élelmiszerrel, ami sajnos nem történt meg. A dolog egyszerűen helyrehozható, vagy legalábbis ő így remélte. A házvezetőnő azonban egy cseppet sem tette egyszerűbbé a dolgát. - Nekem semmi közöm a bérlőkhöz Lord Jason... akarom mondani, Lord Derek földjén, mylady. Épp elég bajom van nekem ezzel a hatalmas régi házzal meg a lusta szolgálókkal, akikkel dolgoznom kell. A bérlőkkel Lord Derek intézője foglalkozik, és megelégedésükre, úgy ám, majd leküldöm önhöz, amint visszatért, úgy a hét vége táján. Biztos vagyok benne, hogy panaszát azon nyomban orvosolni fogja. - Ön nem értett meg - próbálta elmagyarázni Kelsey. - A ház használatának díját már kifizettem, és nem hoztam magammal pénzt, csupán néhány öltözet ruhát, mivel biztosítottak, hogy a házban lesz étel, ágynemű és minden egyéb szükséges holmi. Ekkorra már a házvezetőnő elkomorult. - Akkor hadd látom a bérleti szerződését. Nekem el kell számolnom mindennel ebben a házban, beleértve az élelmiszert is. Nem adhatok ki semmit őlordsága bérlőinek anélkül, hogy arra utasítást kaptam volna, és erről nekem nem szólt, amikor tegnap este itt járt. Szerződés persze nem volt. A levelet meg, amely az egyetlen bizonyítéka volt arra, hogy egyáltalán ismeri Dereket, a tűzbe hajította. Ezért hát kénytelen volt azt mondani: - Semmi baj. Majd intézkedem, hogy hitelt kapjak Bridgewaterben, ha lenne olyan szíves és útbaigazítana. - Természetesen, mylady - mondta a házvezetőnő, és immáron ismét nyájas volt, miután kiderült, hogy nem kell kiadnia semmit az éléskamrájából. - Ott kelet felé, azon az úton, mindig csak egyenest - és kezével is mutatta az irányt. Kelsey szorult helyzetben hagyta el az udvarházat. Ha nem hazudta volna azt, hogy bérbe vette a kunyhót, akkor talán megkapta volna azt a segítséget, amire szüksége van. De igyekezett kapcsolatukat titokban tartani, ahogy Derek akarta, és lám, mit kapott érte. Egy kicsinyeskedő házvezetőnőt, aki még egy csésze teával és süteménnyel sem kínálta meg. Még csüggedtebben és még éhesebben tért vissza a kunyhóba. Hitelt persze sehogy sem kaphat. Legfeljebb csak kölcsönért folyamodhat azon az alapon, 49
hogy ő Derek Malory szeretője. Nincs bankár, aki erre kacagva ne hajítaná őt ki az irodájából. Van azonban néhány holmija, amit a városban eladhat, hogy legalább valami ennivalót vehessen. Volt egy zsebórája, igazán szép darab, két gyémánttal, amit a szüleitől kapott ajándékba a tizennegyedik születésnapjára. Aztán ott volt az az iszonyú vörös ruha. Gyűlölte még a gondolatát is annak, hogy meg kell válnia az órától, de nemigen volt más választása. Begyömöszölte a ruhát Mrs. Hershal kosarába, amire visszafelé szüksége lesz, hogy legyen miben hazahoznia az élelmet, amit vásárol, azzal nekivágott a hosszú gyalogútnak a város felé. Meglehet, hogy a kunyhó nem volt rendesen felszerelve, de friss víz bőven folyt a konyhai kútból, és rengeteg tűzifa volt hátul a fészerben, hogy legalább fázni ne fázzon. És volt még egy tányérja is, amiről ehet, meg egy köcsög lekvárja. Kelsey majdhogynem egy kicsit jobban is érezte magát, ahogy gyalogolt Bridgewater felé azon a késő délutánon. Majdhogynem. Ám ez az aprócska optimizmus, amibe oly elszántan kapaszkodott, nem tartott soká, ugyanis ahány ékszerészre csak rábukkant, az mind azt mondta neki, hogy a zsebóra nem érdekli, és nem is vették meg tőle sehol. Már csaknem besötétedett, amikor végül letett az óra eladásáról, és megpróbálkozott a vörös ruhával. A varrónő, egy bizonyos Mrs. Lafleur épp zárni készült, amikor Kelsey megérkezett, és előhúzta kosarából a vörös ruhát, hogy az asszony szemügyre vehesse. Ám miután Kelsey elmagyarázta neki, hogy szeretné eladni, az ember azt gondolhatta volna, hogy valami sértőt mondott neki. -Az én boltomban? - kiáltott fel az asszony, miközben úgy meredt a ruhára, mintha Kelsey egy kígyót tett volna le elé a pultra. - Én nem foglalkozom ilyenfajta vevőkkel, kisasszony, és nem is fogok soha. - Elnézését kérem - mondta Kelsey, mert kénytelen volt ezt mondani. - Talán ismer valakit, aki foglalkozik? - Nemigen - fortyant fel Mrs. Lafleur. - Esetleg adhatok némi aprót a csipkéért, amennyiben le tudja fejteni anélkül, hogy megsérülne. Nekem nincs rá időm. Itt hagyott a lány, aki segített, és Lady Ellen új ruhatárat rendelt a lányának, amit a jövő héten kell szállítanom. A legjobb vevőm, és elveszítem, ha nem készülök el határidőre. Kelsey nemigen volt kíváncsi az asszony gondjaira, amikor neki is volt belőle épp elég. Ellenben sikerült ötletet merítenie belőle. A következő javaslattal állt elő: -Vegye meg tőlem ezt a ruhát öt fontért, és én segítek, hogy teljesíthesse Lady Ellen rendelését, természetesen további fizetség fejében. - Öt fontért! Amikor az egészből csak a csipkét tudom felhasználni? Egy font a csipkéért, és még befejez három ruhát - amiért nem jár fizetség. - Egy font a csipkéért, és további tíz font két ruha befejezéséért - vágott vissza Kelsey. - Tíz font két ruháért? - fröcsögött az asszony, és amúgy is vörös képe még vörösebb lett. - Ennyit még egyhavi munkáért sem fizetek! Kelsey megdörgölte spencerének ujját. - Én történetesen tisztában vagyok vele, Mrs. Lafleur, hogy mibe kerül egy jó minőségű öltözék. Ha segítőjének nem fizetett legalább ennyit havonta, akkor egész egyszerűen kirabolta. 50
Sajnos épp abban a pillanatban Kelsey gyomra hangosan korogni kezdett. Ahogy ezt Mrs. Lafleur meghallotta, a pillantása nyomban elárulta Kelseynek, hogy ezzel az asszony fölébe kerekedett, és a feltételeket ő diktálja. Kelsey ismét kénytelen volt hangnemet váltani: - Rendben, tíz font három ruha befejezésért - egyébként szép öltésekkel, kitűnően varrók. Mire Kelsey befejezte az alkudozást az asszonnyal, koromsötét lett. De egy font volt a kezében, és ígéretet kapott további négyre, miután befejezte azt az öt ruhát, ami most a tűkkel, cérnával és ollóval egyetemben mind ott volt a kosarában. Viszont Lady Ellen lánya nem volt még tízéves, így legalább a méret kisebb volt, s kevesebb a varrnivaló. Sajnos ilyen későn már nem talált egyetlen utcai árust, se egy nyitott boltot, így kénytelen volt egy fogadóban vacsorázni, ami háromszor annyiba került, mint amennyit ételre költeni szándékozott. De maradt még némi aprója, amin másnap, rendes áron, ennivalót vehet magának. Mindenesetre gyertyát is vennie kell, hogy éjjel is dolgozhasson a ruhákon. És legalább egyetlen rendes főzőedényt, meg szappant meg... Hát ez semmiképp nem volt egy kellemes nap. A sors fintora, hogy most pontosan olyan helyzetbe került, aminek elkerülése végett eladta magát, de legalább a családja megmenekült, nekik ezzel nem kell szembenézniük. Erősen szipogott, mire visszaért a kunyhóba, ahol mostanra már éppoly hideg volt, mint odakinn. De a hasa tele volt, s ezzel egy darabig kitart. Meg aztán kilátása volt még némi pénzre, amint befejezte a ruhákat, melyekre szegődött. Túl fogja élni - addig mindenképpen, hogy amint visszatér ide, nyomban megölhesse Derek Maloryt.
51
12 Derek már hónapok óta nem volt otthon Haverstonban. Mint a legtöbb vele egykorú fiatalember, ő is jobban kedvelte azt az izgalmat, kifinomultságot és változatos szórakozást, amit London kínált, mint a vidéki életet. Haverstont azonban szerette. A két birtokon, amit azért kapott, hogy beletanuljon a kezelésükbe, még nem érezte otthon magát, legalábbis nem úgy, mint Haverstonban. Úgy gondolta, nagybátyjai - Edward, James és Anthony - is ugyanígy érezhetnek, hisz itt nőttek fel Haverstonban. Az unokahúga, Regina is itt nőtt fel, hisz szülei halála után ő is Haverstonba került. Ami azt illeti, Reggie csak négy évvel volt fiatalabb Dereknél, és sokkal inkább a testvérhúgának érezte, hisz együtt nőttek fel Haverstonban. Derek az éjszaka kellős közepén érkezett meg. Hogy gyorsabban megtehesse az utat, inkább istállójának egyik lován jött, s nem hintóval. Pokolian nagy volt a kísértés, hogy nyomban felébressze apját, és megtudja, hogy miért rendelte ide. De az a rémült döbbenet, ami az őt beengedő inas arcára kiült, amikor megkérdezte tőle: - Gondolom, most nem szívesen ébresztené fel az apámat? - arra sarkallta, hogy inkább régi szobájába vonuljon vissza, és várjon a dologgal reggelig. Aztán a nyugodtabb észérvek meggyőzték őt arról, hogy ez így volt a leghelyesebb. Végül is, ha azért hívták haza, hogy a tető a fejére szakadjon, akkor kár lett volna még azzal is felbosszantani az apját, hogy felébreszti, mert akkor az a tető csak még nagyobb súllyal szakad rá. Nem mintha bármi is eszébe jutott volna, véleménye szerint mostanság nem tett semmi olyasmit, ami Jasont felháboríthatta volna. Az igazat megvallva, nem talált egyetlen olyan okot sem, ami miatt iderendelhették. Persze Jason Malorynak nem kellett különösebb indok ahhoz, hogy családja valamelyik tagját magához rendelje. O volt a legidősebb élő Malory, s mint ilyen, a család feje, és az volt a szokása, hogy magához hívatta családját, s nem ő ment hozzájuk, ha egyszerűen csak beszélgetni akart vagy valami közlendője volt - vagy ha épp a tetőnek kellett az illető fejére szakadnia. Az, hogy Dereknek más tervei voltak, különös tekintettel egy elbűvölő nőre, aki csak arra vár, hogy ágyba vigyék, az itt lényegtelen, egészen más lapra tartozik. Hajason hívatja az embert, akkor menni kell. Ez ilyen egyszerű. Így aztán Derek várt reggelig. De már egy órával pirkadat után lent volt, és az apját kereste. Elsőként Mollyval futott össze, ami cseppet sem volt meglepő. Úgy tűnt, Molly mindig tudta, hogy ő mikor látogat haza, és szívügyének tekintette, hogy nyomban megkeresse és üdvözölje. Ez már olyan megszokottá vált, hogy ha valamelyik látogatása során nem látja, azt hitte volna, hogy valami baj történt. Molly Fletcher rendkívül csinos, középkorú nő volt, hamvasszőke hajjal s hatalmas, barna szemekkel, aki egyszerű szolgálóként kezdte, és úgy dolgozta fel magát a szolgák ranglétráján a legnagyobb tisztességig, s immáron húsz éve volt Haverston házvezetőnője. Az évek során keményen dolgozott önmaga jobbításán is; megszabadult például cockney akcentusától, amire Derek még jól emlékezett gyerekkorából, és olyan önuralomra tett szert, hogy a belőle sugárzó nyugalom akár egy szentnek is becsületére vált volna. Aztán, mint a házban minden nő, a szakácstól egészen a mosónőig, Molly is anyai módon bánt Derekkel és Reggie-vel, hol tanácsot adott nekik, hol 52
figyelmeztette, esetleg megszidta őket, vagy épp aggódott értük, mikor mit látott jónak. Ez persze természetes következménye volt annak, hogy nem volt igazi anya a két gyerek mellett, amikor azoknak igazán szükségük lett volna rá. Jason megtette, ami tőle tellett, feleségül vette Francest csak azért, hogy a két kicsinek anyja legyen. Sajnos nem azt kapta, amire számított. Lady Frances beteges asszonynak bizonyult, aki ragaszkodott hozzá, hogy neki szüksége van a bathi vízkúrákra, méghozzá oly gyakorisággal, hogy több időt töltött Bathban, mint odahaza. Derek szerint elég kedves nő volt, noha egy kicsit ideges, de a családból igazán senkinek sem sikerült jobban megismernie. Gyakran eltűnődött, vajon Jason ismerte-e, vagy hogy egyáltalán megpróbálta-e megismerni. Annyira nem illettek össze, Frances sovány, sápadt és félénk volt, Jason meg hatalmas, robusztus és féktelen. Derek nem emlékezett rá, hogy valaha is hallott volna egy gyöngéd szót közöttük, amikor együtt voltak. Nem mintha ez rá tartozna. Egyszerűen csak egy kicsit sajnálta az apját, amiért ilyen rossz vásárt csinált Francesszel. Molly csöndesen lépett Derek háta mögé, amint az épp bekémlelt apja üres dolgozószobájába. Hangjára, hogy „Isten hozott idehaza, Derek!”, összerezzent, de aztán szeretetteljes mosollyal fordult Molly felé. - Jó reggelt, Molly kedves. Gondolom, nem tudod, hol lehet az apám ily kora reggel? - Természetesen tudom - mondta Molly. És ha már itt tartunk, Molly mindig tudta, hogy az adott pillanatban ki hol tartózkodik a házban. Dereknek sejtelme sem volt, hogyan csinálhatja, hisz a ház igen nagy volt, temérdek szolgával, de Molly valahogy mégis mindig tudta. Talán azért, mert tudta, hogy kinek hol kell épp lennie, és mivel higgadtan, de határozottan kézben tartotta az egész háztartást, a tudta nélkül senki sem mert máshol lenni. - Az üvegházban van ezen a reggelen - folytatta. - A téli rózsáival babrál, és időnként dührohamot kap, amiért nem az o ütemterve szerint virágoznak... legalábbis a kertész szerint - tette még hozzá mosolyogva. Derek kuncogott. A kertészkedés apja egyik hobbija volt, és nagyon komolyan vette. Képes volt akár Olaszországig is elutazni, ha véletlenül hírét vette egy újabb fajtának, hogy beszerezze kertje számára. - Esetleg arról is tudomásod van, hogy miért rendelt haza? Molly megrázta a fejét. - Ugyan már, hát miért lenne nekem tudomásom az ő személyes dolgairól? dorgálta meg Dereket szelíden. Azután kacsintott egyet, majd halkan odasúgta neki: - De annyit mondhatok, a héten nem hallottam róla, hogy bármiért is különösebben morgolódott vagy dühöngött volna - eltekintve a rózsáktól. Derek megkönnyebbülten elvigyorodott, majd ellenállt a kísértésnek, hogy magához szorítsa - ami vagy öt másodpercig sikerült is. Ahogy Derek egy jókora medveöleléssel magához szorította az asszonyt, az hevesen tiltakozni kezdett, és azt mondta: - Ugyan már, ebből elég legyen. A szolgák még a végén félreértik. Derek felnevetett, és a fenekére ütött, mielőtt átballagott volna az előcsarnokon, s közben a válla fölött jó hangosan, hogy vagy ötszobányira minden szolga meghallja, még odakiáltotta neki: - Én meg azt hittem, már mindenki tudja, hogy őrületesen szeretlek, Molly! De ha nem, és te ragaszkodsz hozzá, akkor titokban tartom! 53
Erre aztán Molly rettenetesen elvörösödött, ugyanakkor mosolyogva nézett utána, s barna szeméből sokkal több szeretet sugárzott erre az elbűvölő gazemberre, mint szabad lett volna, noha gyorsan úrrá lett ezen az anyai érzésen, és már ment is, hogy végezze megszokott reggeli munkáját. Az üvegházat, mely az évek hosszú sora alatt úgy megtelt, hogy újabb növény nem fért már el benne, néhány évvel ezelőtt a háztól távolabb, új helyre költöztették. Most az istálló mögött állt ez az üvegtetejű építmény, mely csaknem olyan hosszú volt, mint maga a ház, és téglalap alakú. Két hosszabb fala is szinte teljes egészében üvegből volt, melyek, különösen télen, általában párásak voltak a benti nyirkos melegtől, mert tucatnyi parázstartó égett benn éjjel-nappal. Derek egyből levetette a kabátját, amint belépett a mindent átható nehéz virág-, föld- és trágyaszagba. Apját megtalálni ezen a hatalmas területen komoly feladat volt, hisz általában még vagy fél tucat kertész is dolgozott az üvegházban. Végül azonban sikerült megtalálnia a rózsaágyásokat - és Jason Maloryt, aki épp valami pompás fehér virág fölé hajolt, melyet az imént ültetett át. Egy idegen nemigen jött volna rá, hogy ez itt Haverston márkija, ez a feltekert ingujjú, könyékig koszos ember, akinek az ingét is koszfoltok csúfítják - egy újabb fehér batiszting, mely végérvényesen tönkrement -, és egy koszcsík éktelenkedett a homlokán is, ahogy kézfejével szórakozottan letörölte róla a verítéket. Nagydarab ember volt, szőke és zöld szemű, mint a legtöbb Malory. Csupán néhányan akadtak, akik Derek dédanyjának fekete haját és kobaltkék szemét örökölték. Állítólag cigányvér is folyt ereiben, de ezt se Jason, se a fivérei nem erősítették meg soha. Dereknek jó néhányszor meg kellett köszörülnie a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet, mert Jason belemerült a munkájába. Ám amikor ez a nagydarab ember végre felé fordult, arcát mosoly árasztotta el, és minden jel arra utalt, hogy nyomban egy hatalmas öleléssel üdvözli a fiát. Derek hátraugrott, és rémülten emelte fel a kezét. - Ha nem haragszol, én ma már fürödtem. Jason végigpillantott magán, és nevetni kezdett. - Vettem. De igazán örülök, hogy látlak, fiacskám. Mostanság nem látogatsz túl gyakran haza. - Te meg nem jössz túl gyakran Londonba - vágott vissza Derek. - Igaz. Jason vállat vont, majd elindult a legközelebbi vízcsap felé, és belenyomta karját az alatta lévő dézsába, mely körül tucatnyi locsolókanna sorakozott. A legközelebbi virágok kaptak még egy kis pluszpermetet, mivel a kezéről a vizet arrafelé rázta le. - Üzleti ügyeken - meg esküvőkön - kívül nem vonszolhat engem semmi más abba a zsúfolt városba - tette még hozzá. - Én meg épp ezt a zsúfoltságot élvezem. Jason felhorkant. - Akár a legtöbb léha fiatal, meg azt a sokféle szórakozást, ami ott található. Ebből a szempontból pont olyan vagy, mint az öcséim, James meg Tony. E megjegyzés, noha épp csak felületesen, de némi rosszallást sugallt, ám nem eleget ahhoz, hogy ez Dereket megrémítse. 54
- De hát ők házasok - mondta megjátszott rémülettel. - Úristen, én csak nem estem bele ebbe a csapdába anélkül, hogy észrevettem volna. - Tudod te, hogy miről beszélek - dörmögte Jason, és az arca elkomorult. A legjobb dolog abban, hogy az ember a család szigorú, komoly fejének a fia, az volt, hogy míg a család többi tagjának esetleg vissza kellett fognia magát, addig ő nyugodtan ugrathatta s viccelődhetett vele. Derek már zsenge korában megtanulta, hogy noha apja mindig komornak tűnik, a morgása sokkal rosszabb, mint a harapása, legalábbis ha Derekről van szó. Derek szégyentelenül vigyorgott. Végül is ki nem tudta, hogy James és Anthony Malory London két leghírhedtebb élvhajhásza volt, és harmincas éveik dereka előtt egyikőjük sem állapodott meg. - Hát persze hogy tudom - mondta Derek még mindig vigyorogva. - És mire elérem az ő korukat, addigra nagy valószínűséggel már kétszeresen is nagyapává teszlek. De hát az még odébb van, addig inkább az ő nyomukban járnék - persze a botrányok nélkül, melyekről oly ismertek voltak. Jason felsóhajtott. Előhozakodott a témával, Derek meg szokás szerint könnyedén kitért előle. Ezért aztán most rátért esedékes mondanivalójára. - Tegnapra vártalak. - Tegnap úton voltam Bridgewater felé. A küldöncödnek a nyomomba kellett erednie, és történetesen épp akkor ért oda, amikor én, így aztán még arra se maradt időm, hogy harapjak valamit, mielőtt elindultam ide. - Tehát Bridgewater? Ezek szerint figyelemmel kíséred birtokaidat. Én ezt nem mondanám, legalábbis Bainsworth szerint. Kaptam tőle egy levelet, miszerint egy hete próbál elérni téged, de sikertelenül. Az állítja, hogy az ügy sürgős. Ezért küldettem érted. Derek elkomorult. Igaz, hogy mostanában nemigen nézte át a postáját, de hát javában tart a szezon, és annyi meghívást kap, hogy az a hatalmas levélhalom rémisztőnek bizonyult. Mindazonáltal nem tetszett neki, hogy Bainsworth még mindig Jasonhez rohan minden felmerülő problémával. Az északi birtokokat, amelyeket Bainsworth kezel, Derek nevére íratták. Apjának azokkal már semmi dolga. - Talán itt az ideje, hogy felvegyek egy titkárt. De Bainsworth, amint arra nyilván saját tapasztalataid alapján te is emlékszel, könnyen felizgatja magát a legkisebb apróság miatt is. Véletlenül nem említette, hogy mi az, amit olyan sürgősnek tart? -Valami ajánlatról, amit a malom megvételére tettek, de az ajánlat időhöz kötött, és ezért keresett téged olyan kétségbeesetten. Derek halkan átkozódott. - Talán itt az ideje, hogy új intézőt is keressek. A malom nem eladó. És ezt Bainsworth is tudja. - Még egy nagyon nagy hasznot hozó ajánlat esetén sem? - Még akkor se, ha kétszer annyit adnának érte, mint amennyit ér. Semmi áron -jelentette ki határozottan Derek. - Nem azért fogadtam el a birtokokat, hogy aztán fogjam magam és eladjam. Jason elmosolyodott, és vállon veregette. - Örömmel hallom, fiacskám. Az igazat megvallva, ahogy ez az ember hozzám fordult, én azt hittem, egy olyan ajánlatról van szó, amiről te is tudsz, ezért úgy véltem, a dolog nem várhat a hét végéig, amikor az esküvőn találkozom veled. De most, ez után a kis beszélgetés után legközelebb már tudni fogom... már ha lesz legközelebb. 55
- Nem lesz - nyugtatta meg Derek, ahogy együtt elindultak a kijárat felé. - Ha már esküvőkről beszélünk... Derek kuncogni kezdett. - Mi esküvőkről beszéltünk? - Nos, ha nem - dörmögte Jason -, akkor most beszélnünk kellene, mivel Amy esküvőjéig már csak négy nap van hátra. - Gondolod, hogy Frances is megjelenik? Az, hogy Derek a keresztnevén utalt nevelőanyjára, nem tiszteletlenség volt. Csupán arról volt szó, hogy mindig is olyan iszonyúan esetlennek és képtelennek érezte, hogy „anyának” szólítsa, amikor szinte nem is ismerte. Jason vállat vont. - Ki tudja, hogy mit fog tenni a feleségem. Isten tudja, én nem - mondta szembeszökő közönnyel. - De tudod, fiam, a minap eszembe ötlött, hogy az öcsémnek, Edwardnak, aki ugye fiatalabb nálam, a héten már a harmadik gyereke esküszik örök hűséget, míg nekem... - Örök hűséget esküszik a harmadik lánya - vágott fürgén a szavába Derek, mivel pontosan tudta, hogy apja merrefelé akarja terelni a beszélgetést. - A fiai még nincsenek leláncolva. És ez elég nagy különbség, hisz a lányok egyenesen az iskolából mennek férjhez, a fiúk viszont nem nősülnek ilyen korán. Jason ismét felsóhajtott, miután ezt az érvét is elgáncsolták. - Csak úgy tűnt... mintha felbillent volna az egyensúly. -Apám, neked csak egy fiad van. Ha több lenne, vagy lenne néhány lányod is, biztosra veszem, hogy mostanra már a legtöbbjük házas lenne. De ne hasonlíts össze egyetlen gyereket Edward bácsi ötfős regimentjével. - Tudom, hogy nem kéne. Ezután elhallgattak, és némán mentek vissza a házhoz. Ez egészen addig tartott, míg a reggelizőszobába nem értek, ahol a tálalón különféle ételek sorakoztak, melyek melegen tartva várták érkezésüket, és Dereken akkor mégiscsak úrrá lett a kíváncsiság. - Tényleg nagyapa akarsz már lenni? Jasont megdöbbentette a kérdés, de egy pillanatnyi gondolkodás után azt mondta: - Igen, az igazat megvallva, igen. Derek elvigyorodott. - Jól van, akkor ezt észben tartom. - Remek, de... ha egy mód van rá, akkor ne kövesd ebben is James példáját. Élőbb az esküvőt szokták megtartani, és csak utána jön a gyerek. Derek elnevette magát, ám nem azért, mert James Malory lánya kevesebb mint kilenc hónappal a bácsi esküvője után született, hanem azért, mert valóban ritka alkalom volt, hogy apját pirulni látta, és ez esetben tudta is, hogy mi az oka. Miután ez a kijelentés elhagyta a száját, Jason nyomban rádöbbent ballépésére. Végül is Derek fattyú, és akik ismerték a Malorykat, azok ezzel a ténnyel mind tisztában voltak. Jason most fenyegetően elkomorult Derek derűjén, s miként oly gyakori szokása volt, ezúttal is visszafordította a fegyvert, midőn megjegyezte: - Egyébként ki volt az a csitri, akit a minap hazavittél éjszakára a londoni házba? Derek a szemét forgatta. Mindig is elképesztette, hogy apja kivétel nélkül megtud mindent, amit nem kéne, és ráadásul milyen gyorsan. - Semmi különös, csak valaki, akinek egy kis segítségre volt szüksége. 56
Jason felhorkant. - Ellentmondó jelentéseket kaptam. Hanly szerint szajha volt, Hershal szerint meg egy hölgy. Végül is melyik volt? - Ami azt illeti, egyik sem. Kitűnő neveltetést kapott, talán jobbat, mint a legtöbb hölgy, de nem nemes. - Csupán felkeltette az érdeklődésedet? „Csupán”-ról szó sem volt, de Derek jobbnak látta, ha apjának erről nincs tudomása, ezért közömbös képpel mindössze annyit mondott: - Igen, valahogy úgy. - Ugye, a jövőben tartózkodni fogsz attól, hogy ismételten hazavidd? - Természetesen. Nem volt valami okos dolog tőlem, elismerem. De igazán, apám, nem olyasvalaki, aki miatt akár egy pillanatig is aggódnod kell. Többé nem hallasz róla. - Én azt szeretném, ha a szolgák nem hallanának róla többé, sem Londonban, sem itt. Ez a család már épp elég anyagot szolgáltatott a pletykának, elegendőt egy egész életre. Semmi szükség rá, hogy ismét rajtunk csámcsogjanak. Derek bólintott, teljesen egyetértett vele. Végül is születésének tényétől eltekintve mindig is sikerült ügyeit kellő diszkrécióval intéznie, így botrány még sosem tapadt a nevéhez. Erre büszke is volt. És az volt a szándéka, hogy továbbra is ehhez tartja magát.
57
13 Derek nem tért vissza Bridgewaterbe. A nap hátralévő részét Haverstonban töltötte az apjával, majd másnap reggel visszatért Londonba, hogy átnézze a postáját és egy hosszú levelet küldjön Bainsworthnek. És ha már Londonban volt, nekilátott, hogy házat keressen, amit kibérelhet Kelseynek. Sokkal könnyebb dolga lett volna, ha ezzel Edward bácsihoz fordulhat. Edwardnak London-szerte voltak kiadó házai, és szinte biztos, hogy volt köztük olyan is, amilyet Derek keresett. De Edward megkérdezte volna, hogy mire kell neki, és ez olyasvalami volt, amit nem szívesen árult volna el annak a nagybátyjának, aki apjához a legközelebb állt. Másik két nagybátyjával nem lett volna ilyen problémája. Ők tökéletesen megértették volna, hisz maguk is számtalan szeretőt tartottak - legalábbis azelőtt, hogy megnősültek. De Edward amolyan otthon ülő családapatípus, és mindig is az volt. Sajnos Tony bácsinak és James bácsinak nem voltak kiadó házaik a városban, vagy ha voltak is, azt mind Edward gondjaira bízták, mivel ő kezelte a család minden befektetését, így Derek kénytelen volt a szokásos módon keresgélni, rohangászni a városban, és házakat nézni, melyek vagy túl nagyok voltak, vagy túl drágák, vagy épp egy alapos felújításra szorultak. Mire megtalálta azt, amit keresett, úgy elment az idő, hogy már csak egy nap volt hátra Amy unokahúga esküvőjéig. Így aztán nem volt semmi értelme, hogy elrohanjon Bridgewaterbe, majd forduljon egyet, s már induljon is vissza a városba. Másrészt viszont nem volt semmi értelme annak sem, hogy Kelseyt továbbra is vidéken tartsa, amikor hat hónapra kivett neki egy teljesen berendezett városi házat, ahová nyomban beköltözhet. Már csak egy kis létszámú személyzet kellett, akiknek felvételéhez amúgy is szükség volt Kelseyre. így hát küldött egy levelet a kocsisának, hogy hozza vissza a lányt a városba. Ami azt illeti, túl mohón vágyott a lány után ahhoz, hogy kivárja vele Amy esküvőjét, mely után már személyesen is elmehetett volna érte. így viszont már másnap este ott lehet elrejtve a londoni lakásban, és egy nappal hamarabb nekiláthatnak, hogy viszonyukat sokkal bensőségesebbé tegyék. Nem volt túl gyakori, hogy a teljes Malory család egyszerre gyűljön össze egy fedél alatt. Még a család két legújabb tagja, James és Georgina lánya, Jacqueline, és Anthony meg Roslynn lánya, Judith is ott volt fenn valamelyik emeleti szobában, hogy a két anyának ne kelljen hazamenni megetetni őket. Reggie fia is odafönt volt, bár ő már elég nagy ahhoz, hogy maga egyen. Reggie körülpillantott, végignézett egyre növekvő családján. A legeslegújabb családtag természetesen a vőlegény, Warren Anderson volt, aki az után a gyönyörű esküvői szertartás után, amelyről az imént érkeztek, immáron alaposan és teljes egészében le lett láncolva. Igazán gyönyörű pár; Warren a maga 193 centijével magasabb volt, mint akármelyik Malory, a haja aranybarna és a szeme világoszöld, Amy pedig lélegzetelállítóan szép menyasszony volt, fekete hajával és kobaltkék szemével, tiszta fehérben. Reggie színei is ilyenek voltak, akárcsak Anthonyé, Jeremyé és Reggie édesanyjáé, Melissáé, aki meghalt, amikor Reggie még csak kétéves volt. A családból csupán ők öten ütöttek Reggie dédanyjára. A többiek mind inkább a világosabb színeket örökölték, a legtöbbjük szőke volt és zöld szemű, csupán Marshall és Travis örökölte anyjuk, Charlotte barna haját és barna szemét. A fogadást Edward bácsi Grosvenor téri palotájában tartották. A hatalmas, joviális és mindig jóságosán kedélyes Edward, aki egészen más volt, mint a 58
többi nagybátyja, sugárzó büszkeséggel mosolygott még akkor is, amikor megveregette felesége, Charlotte kezét, aki csöndesen szipogva ült mellette. Ami azt illeti, Charlotte néni végigsírta az egész szertartást. De hát Amy volt a legkisebb gyermeke - bár, ha jól belegondolunk, Charlotte néni minden esküvőn sírt. Reggie többi unokatestvére is itt volt szerteszét a teremben. Edward gyerekei, Diana és Clare a férjeikkel, és Amy fivérei, Marshall és Travis. Unokatestvére, Derek, Jason bácsi egyetlen gyereke Reggie férjével, Nicholasszal és két nagybátyjával, Tonyval és Jamesszel beszélgetett. Derek és Nicholas már iskolás koruk óta barátok voltak, már jóval azelőtt, hogy Reggie megismerkedett és reménytelenül beleszeretett Nicholasba. De mindig volt oka az aggodalomra, ha két fiatalabb nagybátyja és a férje egymás közelébe kerültek. Reggie tűnődve felsóhajtott, vajon ki fognak-e jönni valaha is egymással. Nem valószínű. Tony esetében arról volt szó, hogy szerinte Nick nem elég jó hozzá, mivel Nicholas egy élvhajhász szoknyapecér volt. De James bácsi esetében, nos, nála ez a dolog egy kicsit mélyebb volt, mivel Nicknek sajnos volt egy összetűzése Jamesszel a tengeren, amikor James még kalóz volt. James elvesztette a csatát, amelyben a fia, Jeremy is megsérült, bár a sérülés nem volt komoly. Ám ez sok további összetűzés kezdetét jelentette közöttük, melyek közül a legutolsó komolyabb azzal végződött, hogy Nicholast úgy elverték, hogy csaknem elmulasztotta miatta az esküvőjüket; James pedig börtönbe került, és nagyon közel járt ahhoz, hogy kalózkodásért felakasszák. Persze most, hogy Nicholas a család tagja volt, s ennek immáron jó néhány éve, többé nem próbálták megölni egymást minden egyes találkozás alkalmával. Még az is nagyon valószínű, hogy megkedvelték egymást, de ezt egyikőjük se lett volna hajlandó soha elismerni, és ha az ember csak azt hallotta, ahogy egymással beszélnek, akkor ez a gondolat fel se merült benne. Ha összekerültek, akkor inkább halálos ellenségeknek tűntek. És Reggie egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy mindketten élvezettel sértegették egymást. De hát ez családi vonás volt, legalábbis ami a család férfi tagjait illeti. Közismert tény volt, hogy a Malory fivérek akkor voltak a legboldogabbak, ha veszekedhettek egymással, de nyomban összefogtak, ha külső ellenféllel találták szembe magukat. A vőlegény és négy fivére erre jó alkalmat szolgáltatott, legalábbis ami Tonyt és Jamest illeti. James volt az, aki hadilábon állt velük, mivel meglehetősen liberális szellemben udvarolt testvérüknek, Georginának - és az a tény sem növelte rokonszenvüket, hogy korábban, még Héjaként harcképtelenné tett jó néhány Skylark hajót. Alaposan elagyabugyálták Jamest, és át akarták őt adni a hatóságoknak, hogy felakasszák, de ő megszökött, és közvetlenül az orruk elől rabolta el Georginát. Mindazonáltal szívós, kitartó amerikaiak voltak, és a nyomába eredtek egészen Angliáig, hogy visszaszerezzék nővérüket, ám itt azt kellett látniuk, hogy addigra már Georgina alaposan beleszeretett. Ez meglehetősen kellemetlen kezdet volt. Amikor aztán a két család végül formálisan is találkozott, a Maloryk egytől egyig szilárdan James mögé álltak, mígnem ő maga tette meg a kezdő lépést, hogy üdvözölje az amerikai Andersonokat noha csak kelletlenül és Georgina unszolására. 59
Reggie unokatestvérei jól kijöttek az amerikaiakkal. Ami azt illeti, Derek és Jeremy a szárnyaik alá vették a két fiatalabb Andersont, de az idősebbik, Drew Anderson éppoly féktelen nőcsábász volt, mint Jeremy, Boyd pedig, a fiatalabb és sokkal komolyabb fivér még inkább hajlott ezen léha foglalatosságok felé, így ő is jól érezte magát velük. Reggie felsóhajtott. Most, hogy megszületett a döntés, miszerint Warren Angliában marad, hogy vezesse a Skylark Lines hajózási irodáját, mely az Anderson család tulajdonában lévő hatalmas kereskedelmi flottát képviselte, Reggie-nek nem voltak kétségei afelől, hogy férje igen jó barátságba kerül majd Warrennel. Végül is annyi közös vonásuk van, és mindketten mélységes ellenszenvvel viseltetnek James Malory iránt. Reggie-t bizony aggasztotta is volna a Nicholas és a jenki közti barátság, ha Anderson nem változik meg olyan gyökeresen azután, hogy végül megkérte Amy kezét. Azelőtt Reggie még sosem találkozott ilyen kihívón kötekedő emberrel. Olyan volt, mintha Warren haragban lenne az egész világgal. Ráadásul mindehhez robbanékony, indulatos természet is társult. De aki most ránéz, az ezt soha ki nem találná. Most nem volt más, csak boldog, és ennek egyedül Amy Malory volt az oka. Reggie nyugtalan lett, amikor észrevette, hogy Derek magára hagyta férjét két nagybátyjával. Valahányszor Nicholas szópárbajba keveredett azzal a kettővel, az általában azzal végződött, hogy jól felbosszantotta magát, mivel James bácsi gúnyos szurkálódásait nem tudta kivédeni, így mindig ő maradt alul. Reggie épp arra készült, hogy megmentse Nicholast, amikor az magától otthagyta őket és mosolygott. Erre Reggie is elmosolyodott. Bármennyire is szerette két fiatalabb nagybátyját, hisz ők voltak mindig a kedvencei, a férjét még náluk is jobban szerette. Ha most egyik szóváltásukból sikerült győztesként kikerülnie, akkor ő örül neki. De hát végül is az, amiért ma itt összegyűltek, kellő fegyvertárat adott Nicholas kezébe ahhoz, hogy felbosszantsa Jamest. Végül is James nem örülhet túlzottan annak, hogy legfőbb ellenségei közül most egy újabb került be a családba. Nem, nyilvánvalóan egyáltalán nem örül neki. - Hát ezzel hivatalossá vált - jegyezte meg Anthony Malory, ahogy fivérével együtt az újdonsült házasokra pillantott. - Most már egyértelműen a családhoz tartozik. Na persze neked már eddig is a sógorod volt, ami már önmagában is elég sajnálatos, de legalább velünk, többiekkel nem állt rokonságban - egészen mostanáig. - A sógorokat az ember nyugodtan semmibe veheti. Az én George-dzsom ezt igazán remekül csinálja veled, nem igaz? - felelte James. Anthony kuncogott. - Az a drága lány kifejezetten imád engem, és ezt te is tudod. James felhorkant. - Épp annyira imád téged, Tony, mint amennyire én az ő családját. Anthony elvigyorodott. - Mikor hagyod már abba, hogy a jenkire neheztelsz, amiért fel akart akasztatni, amikor te magad idézted elő azt az egész, ostoba fiaskót? - Azért egyáltalán nem neheztelek rá - ismerte el James. - Soha nem múló haragomat azzal érdemelte ki, hogy velem együtt a legénységemet is akasztófával fenyegette. - Igen, gondolom, így már érthető - bólintott rá Anthony. 60
James jó tíz éven át volt a Maiden Anne kapitánya, és az alatt az idő alatt a legénysége a második családja lett - helyesebben az első, mivel akkoriban a saját családja kitagadta. De mostanra már a Malory-ház ismét befogadta, miután a rossz hírű, úri kalózkodással évekkel ezelőtt felhagyott, méghozzá akkor, amikor megtudta, hogy van egy tizenhat éves fia, akit kézbe kell vennie. - Gondolod, hogy Amyt boldoggá fogja tenni? - kérdezte Anthony, miközben még mindig az újdonsült párra meredt. - Türelemmel kivárom azt a napot, amikor nem teszi. Anthony elnevette magát. - Utálom elismerni, de az öreg Nicknek igaza volt. Annyira imádjuk az unokahúgainkat, hogy az valóban megköti a kezünket, amikor a férjeikről van szó. - Hát nem? - sóhajtott fel James. - Noha hajlok rá, hogy ragaszkodjam ahhoz a kijelentéshez, miszerint: „Amiről az ember nem tud, az nem fáj neki.” Azért ez mégis hagy némi szabadságot. - Hát hagy, az nem vitás. Azon tűnődöm, vajon a jenki vesz-e még bokszleckéket. - Magam is arra gondoltam, hogy megkérdezem tőle. Anthony kuncogott, ám ekkor megpillantott egy újonnan érkezőt, és oldalba bökte a bátyját. - Nézd csak, Frances végül mégiscsak megjelent. James követte fivére pillantását, és meglátta az ajtóban azt az apró, fájdalmasan sovány asszonyt. - És ez meglep téged? - kérdezte öccsét, majd: - Te jó ég, csak nem azt akarod mondani, hogy Jason és Frances még mindig nem élnek együtt? - Azt hitted, hogy ez talán megváltozott, amíg te a tengereket jártad? Anthony a fejét csóválta. - Hát ha valami változott, akkor inkább tovább romlott, és végül megsemmisült még az utolsó foszlánya is. Már azzal sem bajlódnak, hogy bármiféle mentséget találjanak ki, a család pedig bölcsen abbahagyta a kérdezősködést. Frances most már egész évben abban a kis bathi házban él, amit vett magának, Jason meg egyfolytában Haverstonban tanyázik. Az igazat megvallva, azt hiszem, több mint öt éve ez az első alkalom, hogy együtt látom őket ugyanabban a szobában. James arcán tisztán látszott, hogy mindez mennyire felháborítja. - Én mindig is úgy véltem, ostobaság volt Jason-től feleségül venni ezt a nőt azért, amiért elvette. Anthony csodálkozva húzta fel fekete szemöldökét. -Tényleg? Én meg mindig is nemes tettnek véltem. Önfeláldozás meg ilyesmi, ez tipikusan olyasvalami, ami a vénekhez illik. „A vének”, a két ifjabb Malory fivér mindig így utalt a két idősebbre, mivel meglehetősen nagy volt a korkülönbség köztük; James egy évvel volt idősebb Anthonynál, csakúgy, mint Jason Edwardnál, de James és Edward között kilenc év volt. Korban köztük helyezkedett el egyetlen lánytestvérük, Melissa, aki már meghalt. - A gyerekeknek nem volt olyan rettentően nagy szükségük anyára, hisz mind a négyen besegítettünk á nevelésük be. Arról nem is szólva, hogy Frances sosem volt ott, így az tán még véletlenül se lehetett anyjuk helyett anyjuk. - Igaz - helyeselt Anthony. - Jason terve visszafelé sült el. Tulajdonképpen csak sajnálni lehet őt ezért, nem igaz? 61
- Sajnálni, Jasont? - horkant fel James. - Sajnálja a fene. - Ugyan már, öregfiú. Tudom, te is éppúgy szereted a véneket, mint én. Meglehet, hogy Jason egy konok, hirtelen haragú zsarnok, de jót akar. A magánéletét meg úgy el fuserálta, hogy az embernek egyszerűen sajnálnia kell- különösen akkor, amikor a világon nekünk jutott a két legelragadóbb, legimádnivalóbb és legcsodálatosabb feleség. - Hát ha innen nézzük, akkor talán képes vagyok egy aprócska kis szánalmat kipréselni magamból. De ha valaha is el mered mondani annak a tökfejnek, hogy én ilyet mondtam... - Ne aggódj - vigyorodott el Anthony. - Rosnak így tetszik a képem, ahogy van. Szerinte az öklöd nem tenne jót neki. Jut eszembe, miért rágta a füledet Derek? James vállat vont. - Azt mondta, hogy tanácsra van szüksége, de ezt a dolgot itt nem lehet megbeszélni. - Gondolod, hogy valamiféle bajba keveredett? - tűnődött Anthony. - Nem lennék meglepve, hisz a mi nyomunkban jár. - És magával rángatja ugyanarra az útra Jeremyt is - dörmögte James. Anthony gúnyosan lehurrogta. - Hát ez aztán remek. Az a te gazfickó csemetéd tizenhat éves volt, vagy tán még annyi se, amikor már a nők után járkált a legénységeddel. Ha Derek bármit is tesz, akkor inkább megtanítja, hogyan kell ezt tisztességesen csinálni. - Vagy épp Jeremy tanítja meg őt arra, hogy hogyan kell tisztességtelenül... a pokolba is, most nézd, micsoda ostobaságot hoztál ki belőlem. Tisztességtelenül nőzni, hát ilyen nincs, ilyesmi egyszerűen nem létezik. A terem túloldaláról Lady Frances elindult a férje felé. Annyira ideges volt, hogy szinte reszketett, de nem tétovázott. Eldöntötte az ő drága Oscarja segítségével, hogy végül mindent bevall Jasonnek - vagy legalábbis feltárja előtte azt, amire esetleg még magától nem jött rá. Itt az ideje, hogy a házasságuk, ez a komédia véget érjen. Ott kezdődött, hogy ő soha nem is akart hozzámenni, még a gondolat is elborzasztotta, úgyhogy elsőre nyomban nemet mondott. Elvégre nagydarab, hatalmas ember volt, szigorú, hirtelen haragú és undorítóan erős - rémisztő. És ő pontosan tudta, hogy egyáltalán nem illenek össze. Az apja azonban belekényszerítette ebbe a házasságba. Akarta ezt a kapcsolatot a Malory családdal, de aztán nem élt elég hosszan ahhoz, hogy élvezhesse. Mindenesetre házasságuk tizennyolc éve elviselhetetlen volt, és ő ezt előre tudta. Valahányszor Frances a férje közelében volt, folyamatos rettegésben élt. Nem mintha valaha is fizikailag bántalmazta volna. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy Frances tudta, férje képes lenne erőszakra, igazság szerint hajlama is volt rá, és ez épp elegendő volt, hogy idegei pattanásig feszüljenek. Meg aztán Jason állandóan tombolt, bármiért, ami nem tetszett neki, akár valamelyik fivére dühítette fel, vagy valami politikai ügy, amivel nem értett egyet, vagy épp csak az időjárással volt baja. Nem csoda, hogy Frances kitalált mindenféle mentséget és kifogást, csak hogy elkerülhesse. Legfőbb kifogása gyenge egészsége volt, és ezért hitte aztán róla Jason, hogy beteges. Ami azt illeti, férje egész családja ezt hitte. Ebben soványsága sokat segített, csakúgy, mint rendkívül fehér bőre, melyet az ember könnyedén sápadtnak vélhet. Valójában azonban tökéletes egészségnek örvendett. Akár 62
még azt is megkockáztathatnánk, hogy szervezete olyan erős volt, akár egy lóé. Azt azonban nem hagyta, hogy erről Jason valaha is tudomást szerezzen. De most már elég volt az igazság rejtegetéséből. Belefáradt abba, hogy egy olyan férfi felesége legyen, akit egyszerűen nem tud elviselni, különösen most, hogy megtalálta azt, aki hozzávaló. Oscar Adams szöges ellentéte volt Jason Malorynak. Nem volt túl magas - az igazat megvallva, inkább alacsony -, és izmosnak egyáltalán nem mondható. Egy drága, édes, halk szavú ember volt, akit inkább a tudomány foglalkoztatott, s nem a testnek fizikai természetű dolgai. Olyan sok közös vonásuk volt, és lassan már három éve, hogy felfedezték egymás iránti szerelmüket. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy Frances végül összeszedje a bátorságát, és Jason elé álljon az igazsággal. És találhat-e jobb alkalmat egy rossz házasság befejezésére, mint épp azt a napot, amely egy másik, egy boldogabb házasság kezdete? - Jason? A férfi nem vette észre érkezését, mert épp a fiával, Derekkel beszélgetett. Mindketten felé fordultak, és mindketten mosolyogva üdvözölték. Derek mosolya őszinte volt. Viszont nem sok kétsége volt afelől, hogy Jasoné nem. Ami azt illeti, egyáltalán nem volt kétséges előtte, hogy Jason éppannyira vágyik a társaságára, mint amennyire ő Jasoné-re. Tulajdonképpen pokolian örülnie kéne majd annak, amit most mondani fog neki. És Frances ezt nem is akarta értelmetlen fecsegessél halogatni. - Válthatnék veled néhány szót, Jason - négyszemközt? - Természetesen, Frances. Edward dolgozószobája megfelel? Frances bólintott, és hagyta, hogy a férfi kikísérje a teremből. Idegessége egyre nőtt. Ami azt illeti, ez ostoba ötlet volt. Elegendő lett volna, ha csak arra kéri, hogy egy kicsit húzódjanak félre. Suttogva is megbeszélhették volna a dolgot. Senki se tudott volna többet, de legalább mások is lettek volna körülöttük, ami féken tartotta volna Jason dühkitörését. De most már késő bánat. Épp most csukja be fivére dolgozószobájának ajtaját. Frances csak annyit tehetett, hogy átsietett a szobán, hogy az a nagy fotel kettőjük közé kerüljön. Mindazonáltal ahogy szembefordult vele, a torkán akadt a szó, mivel férje gúnyosan húzta fel szemöldökét. Noha örülnie kéne annak, amit most mondani fog neki, Jason Malory reakcióit sohasem lehet előre kiszámítani. Kénytelen volt egy nagy levegőt venni, majd sikerült kiböknie: - El akarok válni. - Micsoda ? Frances megmerevedett. - Kitűnő a hallásod, Jason. Ne akard elismételtetni velem csak azért, mert sikerült meglepnem téged, bár Isten a tudója, hogy nemigen volt min meglepődnöd. A házasságunk sosem volt igazi házasság. - Hogy mi volt, madame, az most mellékes. Amit pedig érzek, az nem a meglepettség, hanem a tökéletes hitetlenség, hogy ilyen javaslat egyáltalán felmerülhet. De legalább nem üvöltött - még nem. Az arca épp csak elkezdett vörösödni. - Ez nem javaslat - mondta neki Frances, és összeszedte minden erejét, hogy felkészüljön a nyomban kitörő szóáradatra. - Ez a kívánságom.
63
Ismételten sikerült meglepnie. Jason egy pillanatig csak hitetlenül meredt rá. Aztán összevonta a szemöldökét, olyan szigorúan, amitől Frances gyomra általában egyből görcsbe rándult. Ez most is így történt. - Te is éppoly jól tudod, mint én, hogy a válás szóba se jöhet. Jó családból származol, Frances. Nagyon jól tudod, hogy válás nem fordulhat elő a mi köreinkben... - De előfordulhat -javította ki Frances. - Csupán botrányt okoz. A botrány pedig nem újdonság a te családodban. Amikor öcséid először rohamozták meg Londont, éveken át egyik botrányt kavarták a másik után. Még te is adtál némi csámcsognivalót a pletykának, amikor bejelentetted, hogy a törvénytelen fiad lesz az örökösöd. Jason arca most már jóval vörösebb volt. Nemigen tudta elviselni, ha a családját bírálták, s ezzel mindig is így volt, Az pedig, hogy a Maloryk olyan sok botrányt kavartak, bírálatnak tekinthető. -Válás, az nem lesz, Frances. Nyugodtan bujkálhatsz előlem továbbra is Bathban, ha ehhez van kedved, de a feleségem maradsz. Ez feldühítette Francest, mert annyira jellemző volt Jasonre. - A legkíméletlenebb és legtapintatlanabb ember, akivel balsorsom valaha is összehozott, azt te vagy, Jason Malory. Szeretném végre rendezni az életemet! De mit érdekel az téged? Neked ott van a szeretőd, ott él veled egy fedél alatt, egy alacsony származású nő, akit akkor se vehettél el, amikor még szabadon megtehetted volna, anélkül, hogy ne lett volna belőle százszorta nagyobb botrány, mint amit egy válás okozhat. Úgyhogy neked édes mindegy, hogy változik-e valami vagy sem... és mit jelentsen most ez az arckifejezés? Te tényleg azt hitted, hogy én nem tudok Mollyról? - Talán azt vártad volna tőlem, hogy szűzi életet éljek, amikor te egyszer sem osztoztál velem az ágyamon? Frances arca immáron lángolt, de eltökélte, nem hagyja, hogy katasztrofális házasságukért a felelősséget teljes egészében őrá hárítsa. - Nem kell itt mentségeket keresni, Jason. Molly már a szeretőd volt azelőtt is, hogy engem feleségül vettél, és feltett szándékod volt, hogy utána is megtartod őt, amit meg is tettél. Ez természetesen engem sosem zavart, ha erre gondolsz. Távolról sem. Ami engem illet, kifejezetten örültem neki. - Milyen nagylelkű vagy, kedvesem. - Gúnyolódni se kell. Nem szeretlek. Soha nem is szerettelek. És ezt te is nagyon jól tudod. - Ez se elvárásként, se feltételként nem szerepelt a megállapodásban. - Nem, hát persze hogy nem - helyeselt Frances. - És ez minden, amit a mi házasságunk jelentett a számodra, egy megállapodás. Nos, ebből én ki akarok szállni. Megismertem valakit, akit szeretek, és akihez férjhez akarok menni. Felesleges megkérdezned, hogy ki az. Legyen elég annyi, hogy egy cseppet sem hasonlít rád. Újfent sikerült őt meglepnie. Szerette volna Oscart kihagyni ebből, de azzal, hogy megemlítette, tudtára adta Jasonnek, hogy mennyire komolyan gondolja a dolgot. De úgy tűnt, hogy még mindig nem hajlik az okos szóra. Na persze, hát mikor hajlott, amilyen konok és csökönyös ember? Neki azonban még mindig volt valami a tarsolyában, amivel megingathatja. Nagyon remélte, hogy nem kell majd ehhez folyamodnia. Végül is a zsarolás olyan visszatetsző dolog. De tudnia kellett volna. Annyira meg akar szabadulni ettől a házasságtól, hogy ezért hajlandó bármilyen eszközt igénybe venni - még a zsarolást is. 64
- Épp az imént adtam neked egy kiváló indokot arra, hogy elválj tőlem, Jason mutatott rá nagyon is ésszerűen. - Nem figyeltél... - Nem! Te nem figyeltél. Nem akartam komiszul ellenséges lenni, de erre kényszerítesz. Válj el tőlem, különben Derek megtudja, hogy az anyja nem halott. Megtudja, hogy nagyon is él, és egész idő alatt ott volt Haverstonban, meg az ágyadban. Jól őrzött kis titkodról mindenki tudomást szerez, Jason, ha nem vagy hajlandó ésszerűen viselkedni. Nos, melyik botrányt választod?
65
15 A városi ház nagyon szép volt, de Kelsey még csak nem is feltételezte, hogy ez lesz az új otthona. A feltételezgetések-re már nincs szüksége, végzett velük. És ha mégis az övé, akkor se tudja még az a tény sem lecsillapítani, hogy a ház szép és ízlésesen van berendezve. Nem volt biztos benne, hogy akad bármi is, ami lecsillapíthatná ez után az öt iszonyú nap után, amit át kellett vészelnie. Derek kocsisa aznap kora reggel jelent meg, épp akkor, amikor Kelsey indulni készült szokásos napi gyalogútjára a városba. Arra gondolt, hogy a férfi üzenetet hozott Derektől, de nem, azt mondta, azért jött, hogy visszavigye őt Londonba. Derektől nem jött semmi üzenet. Semmi magyarázat, hogy miért hagyta itt magára minden nélkül teljes öt napig. A kocsis semmi egyebet nem tudott. Neki mindössze annyit mondtak, hogy jöjjön el érte, meg azt, hogy hova vigye. Gyorsan összecsomagolt mindent, még azt a néhány nélkülözhetetlen holmit is, amit kénytelen volt megvenni magának, hisz ki tudja, hátha ahova most kerül, ott is ilyen spártai körülmények fogadják, mint amilyenek a kunyhóban voltak. Ám előbb a kocsissal Bridgewaterbe vitette magát hogy leadhassa az utolsó néhány ruhát is, amit még elvállalt, s amelyekkel szerencsére még előző este elkészült. Az első öt ruhát mindössze három nap alatt elkészítette, dacára annak, hogy csúnyán megfázott. Tudta, hogy addig nem kap pénzt, amíg a ruhák el nem készültek, ám a varrónő annyira elégedett volt a munkájával, hogy odaadta neki azt is, ami még a hölgy rendeléséből hátravolt, további három ruhát, amiért még két fontot ígért neki. Így most legalább nem volt teljesen üres a zsebe. A kocsis úgy dél körül megállt egy fogadónál, ahol Kelsey meg is ebédelt - és hogy minden esetre felkészüljön, vett még némi tartalék élelmet is, hogy magával vigye. Az után a páni rémület után, amit az első nap átélt, amikor magára maradt, beletelik még egy kis időbe, hogy ne azon izguljon, honnan szerezhet magának legközelebb ennivalót. Derek Malorynak sok mindenre kell magyarázatot adnia, és Kelsey remélte, hogy képes lesz legalább addig féken tartani dühét, amíg végighallgatja a férfi mondandóját. De útközben, egészen Londonig csak fortyogott magában, és annyira feszült volt, hogy mire késő délután megérkeztek, testének minden porcikája sajgott. Aztán ehhez még ott volt a nátha meg az egyre emelkedő láz és az a tény, hogy se Derek, se senki nem volt ott, hogy üdvözölje, ettől még ingerültebb lett. Sötétedésig még volt egy órája, hogy felfedezze a házat. A kocsis csak addig maradt, míg begyújtott a kandallóba, aztán távozott. Estére meg volt ott épp elég lámpás és gyertya, hogyne maradjon sötétségben. Úri mértékkel mérve nem volt túl nagy a ház, de mind a hét szobája szép, kellemes méretű, és szép környéken állt, a tér közepét még egy kis park is díszítette. Volt egy külön konyhája is, mellette pedig egy szoba két keskeny ággyal a cselédnek - esetleg kettőnek -, aztán egy ebédlő egy hatalmas asztallal, amely mellett hatan is elfértek, egy nappali, egy kis dolgozószoba és az emeleten két háló. Abból a tényből, hogy a ház ilyen tökéletesen be volt rendezve, még könyvek is voltak, a dolgozó egyik fala könyvszekrényekből állt, a falakon szépen bekeretezett festmények, az asztalokon mindenféle dísztárgyak, elegendő 66
ágynemű és ágyhuzat, a konyhában pedig az alapvető élelmiszerekből megfelelő készletek álltak rendelkezésre, szóval mindebből arra a következtetésre jutott, hogy ez valakinek az otthona. Sok úrnak volt szokása, hogy hosszabb időre kiadta városi házát, amíg Európában utazgatott vagy épp eltemetkezett vidéki birtokán. De már megint feltételezgetett és következtetéseket vont le, pedig megfogadta, hogy többé nem teszi. Egy teljesen felszerelt, modern fürdőszoba volt jobbra a nagyobbik hálószoba mellett, és Kelsey úgy döntött, hogy ez lesz az övé - már ha itt fog lakni. Mivel felfedezőútját már befejezte, megfürdött. Az a kényelmetlen dézsa ott a kunyhóban - meleg víz meg alig, hiszen magának kellett melegítenie és odacipelnie - egyáltalán nem volt megfelelő. De ez igen, noha nem sokáig időzött, mivel nem tudhatta, hogy Derek mikor bukkan fel. Friss ételt nem talált a konyhában, így be kellett érnie azzal, amit a fogadóból magával hozott. Készíthetett volna magának valamit, de nem igazán volt kedve főzni, mivel a láza megint felszökött, mint minden este. Remélte, hogy hamarosan sikerül kigyógyulnia ebből a meghűlésből most, hogy ismét Londonban van. Az a hosszú gyaloglás nap mint nap Bridgewaterbe abban a hidegben, egyik nap még az eső is esett, nemigen tette lehetővé, hogy állapota javuljon. Elsősorban a láz volt az oka, de hozzájárult a jóllakottság, a meleg fürdő és a kellemes, otthonosan lobogó tűz is, hogy elaludt a nappaliban a kanapén. Ám amikor kinyílt a bejárati ajtó, felébredt, és még volt annyi ideje, hogy felüljön, mielőtt Derek megjelent volna az ajtóban. Arra azonban már nem maradt ideje, hogy rendbe szedje magát, és valóban úgy nézzen ki, mint aki ébren van. A szeme még szinte csukva volt; hajtűi kicsúsztak, és így haja a vállára omlott; az orra meg szokás szerint megint csöpögött; épp hangosan kifújta a zsebkendőbe, amit egyfolytában a keze ügyében tartott, amikor a férfi már be is lépett. Ó, te jó ég, már el is felejtette, hogy mennyire jóképű, különösen most, így kiöltözve, ebben a pompás díszruhában. Bármilyen összejövetel is az, amiről jön, vagy ahová megy majd hamarosan, annak valami rendkívüli alkalomnak kell lennie, hogy ennyire elegáns. - Halló, Kelsey, kedvesem - mondta gyöngéd mosollyal. -Az alváshoz még egy kicsit korán van. Ennyire kifárasztotta az út? Kelsey bólintott, majd megrázta a fejét. A fenébe is, ez most nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy a feje álomtól legyen zavaros. - Már hamarabb is itt lettem volna - folytatta a férfi, miközben elindult felé -, de az esküvői fogadáson, ahonnan jövök, ott volt az egész családom, és az embernek átkozottul nehéz elszabadulnia a családtól. Egyébként mi történt az orrával? Kelsey pislantott egyet. Ujjait azonban önkéntelenül is az orrához emelte, és ahogy megérezte azt az érdességet, nyomban sejtette, hogy a férfi miről beszél. A kunyhóban nem volt tükre, és ehhez már annyira hozzászokott, hogy itt a városi házban eszébe se jutott, hogy bármelyikbe is belenézzen, de azért el tudta képzelni, hogy attól a sok orrfújástól milyen lehet. - Megfáztam - kezdte, ám ahogy kimondta, egyből kitisztult az agya, és korábbi dühe teljes erővel visszatért. – Képzelje csak el. Megfáztam, miközben Bridgewaterbe gyalogoltam. És vajon miért csináltam ekkora ostobaságot abban a hideg időben, kérdezi? Nos, tudja, éheztem, mivel a kunyhóban nem volt semmi élelem, és csodával határos módon nem jelent ott meg egyetlen 67
falat sem, ezért kénytelen voltam azt az egyetlen közlekedési eszközt használni, amivel rendelkeztem, nevezetesen a lábamat, hogy bemenjek a városba, és ennivalót szerezzek magamnak. Persze nem volt pénzem se, ezért kénytelen voltam munkát keresni, hogy enni tudjak. A keserű gúny, ami heves kitörését kísérte, megdermesztette Dereket, de ami szöget ütött a fejében, az az utolsó mondat volt, miszerint munkát kellett keresnie. Úgy vélte, annak, aki ilyen foglalkozást űz, a munka mindössze egyetlen dolgot jelenthet, azt, amihez a legkönnyebben jut s amihez a legjobban ért, vagyis kegyeinek áruba bocsátását. Hogy pontosan ez ötlött fel benne, az nyilvánvalóvá vált, amikor éles hangon megkérdezte: - És mégis miféle munkát talált magának Bridgewaterben? Az, hogy a férfit mindabból, amit elmondott neki, csupán ez érdekelte, még inkább feldühítette Kelseyt, és sziszegve így válaszolt: - Nem azt, amire maga gondol! De mi van, ha igen? Jobb lett volna, ha éhezem? Derek számára nyilvánvalóvá vált, hogy a lány vádolja őt valamivel, ami védekezésre késztette. - Itt süllyedjek el, ha tudom, hogy miről beszél - horkant fel. - Hogyan kerülhetett volna akár csak a közelébe is annak, hogy éhezzen, amikor hetekre való élelmet küldtem magának? A kocsisomat meg otthagytam, hogy a rendelkezésére álljon, úgyhogy egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy gyalogoljon, hacsak nem szottyant kedve egy kis sétára. Kelsey hitetlenül meredt rá. Ez az ember vagy hallucinál, vagy hazudik. És valójában mit tud róla, mi a biztosíték arra, hogy nem egy megrögzött hazudozó? Elég rendesnek tűnt. Kedvesnek tűnt. De lehet, hogy ez csak egy trükk, csak megjátszottá, nehogy Kelsey megsejtse, mennyire élvezi, ha valakinek nélkülöznie kell, ha pánikba esik és fél. És ha ez utóbbi igaz, akkor sokkal szörnyűbb helyzetben van, mint feltételezte, mivel az árverés révén addig van hozzákötve, amíg a férfi úgy nem dönt, hogy véget vet kapcsolatuknak. A gondolat, hogy ez az ember ennyire kegyetlen lehet, úgy feldühítette, hogy felpattant, és hajigálni kezdte azzal, ami csak a keze ügyébe került, és minden egyes dobásnál nyomatékkal elismételte a tényeket: - Ennivalót nem hoztak! A kocsisának egészen a mai napig színét se láttam! És ha azt hiszi, hogy becsaphat és összezavarhat, ha tagadja és az ellenkezőjét állítja, akkor... Ennél tovább nem jutott, mert Derek nem állt ott tétlenül s hagyta, hogy mindenfélével hajigálja őt. Az első elől könnyedén elhajolt, a második a feje fölött repült el, ahogy Kelsey felé lendült és visszalökte őt a kanapéra, majd egy pillanat múlva rajta kötött ki. Amikor Kelseynek ezután sikerült ismét lélegzethez jutnia, visítva így kiáltott: - Szálljon le rólam, maga ügyetlen, faragatlan tuskó! - Drága leánykám, a helyzetnek, amiben most találja magát, semmi köze az ügyetlenséghez. Biztosíthatom, hogy készakarva történt. - Akkor is szálljon le rólam! - Hogy aztán folytathassa tettlegességig fajuló erőszakos kitörését? Nem, nem. Az erőszaknak kapcsolatunkban nincs helye. De megesküdnék rá, hogy ezt már említettem. - És azt, hogy teljesen összenyom, minek nevezi? 68
-Jelen esetben bölcs elővigyázatosságnak. - Ezután elhallgatott, és ahogy kitartóan nézett le Kelseyre, a szeme egyre zöldebb lett. - Másrészt viszont nevezhetném meglehetősen kellemesnek is. Kelsey szeme összeszűkült. - Ha most az jutott az eszébe, hogy megcsókol, azt tanácsolom, hogy ne tegye - figyelmeztette a férfit. - Ne? - Ne. Derek felsóhajtott. - Na jó. - De aztán egy félmosollyal még hozzátette: - De én nem mindig hallgatok a jó tanácsra. Ebben a helyzetben, amiben volt, Kelsey nemigen tudta megakadályozni, hogy a férfi megcsókolja, azután különösen nem, amikor még az állat is megfogta, hogy Kelsey ne tudja elfordítani a fejét. Ám ahogy Derek ajka az ajkához ért, épp csak egy pillanatra, nyomban vissza is hőkölt, mintha valami megégette volna, és az igazat megvallva Kelsey láztól forró ajkai valóban szinte égettek. - Te jó ég, maga valóban beteg! Tűzforró. Volt orvosnál? - Könyörgöm, mondja meg, vajon miből fizettem volna ki az orvost - kérdezte Kelsey fásultan -, amikor épp csak annyit kerestem a varrással, amiből ennivalót vehettem magamnak? Erre Derek arca már elvörösödött a dühtől, felpattant, és komoran mordult Kelseyre: - Ezt most már magyarázza meg. Kirabolták? Vagy a kunyhó mindenestül leégett? Miért nem volt mit ennie, amikor én rengeteg ennivalót küldtem? - Ezt mondja maga, de mivel én nem kaptam semmit, szerintem nem is küldött semmit. Derek megmerevedett. - Ne vádoljon engem hazugsággal, Kelsey. Nem tudom, mi történt azzal az élelemmel, amit utasításom szerint a kunyhóba kellett volna vinniük, de kifogom deríteni. És én erre tényleg utasítást adtam. Meg a hintót is otthagytam a kocsissal együtt, hogy a rendelkezésére álljon. Őszintének tűnt, valóban őszintének. Kelsey szeretett volna ebben egészen biztos lenni. De most mégis úgy gondolta, okosabb, ha fenntartja kétségeit, míg ennek ellenkezőjéről bizonyságot nem szerez. - Ha így is volt - mondta, miközben lassan felült -, a kocsisnak én bizony színét se láttam egészen ma reggelig. - Naponta jelentkeznie kellett volna magánál, hogy megtudja, vajon nincs-e szüksége rá. Azt mondja, hogy egyszer se volt ott? - Honnan tudhatnám, hogy volt-e vagy sem, amikor magam is csak ritkán tartózkodtam a kunyhóban? Vagy talán nem hallotta, amikor azt mondtam, hogy naponta a városba kellett gyalogolnom, hogy élelmet vegyek magamnak? Derek ekkor értette meg végre, hogy mivel kellett a lánynak szembenéznie méghozzá teljesen egyedül. - Te jó ég, nem csoda, hogy úgy nekem ugrott... akarom mondani... jaj, Kelsey, igazán nagyon sajnálom. Higgye el, ha sejtettem volna, hogy hiányt szenvedett és nem volt meg minden kényelme a kunyhóban, nyomban visszatértem volna. 69
A férfi annyira döbbentnek és rémültnek tűnt, hogy Kelsey már-már úgy érezte, meg kell nyugtatnia. Végül is a rémülettől és az aggodalomtól eltekintve nem is lett volna olyan szörnyű, ha nincs tél és nem fázik meg. És most, hogy dühe kezdett elpárologni, a meghűlés tünetei ismét nyilvánvalóvá váltak. Kelsey hátradőlt a kanapén, nagyon gyöngének érezte magát, mivel azt az erőt, amit a harag táplált, mind kimerítette. - Azt hiszem, jót tenne egy kis pihenés... - Meg egy orvos - vágott a szavába Derek, miközben fölkanalazta, és elindult vele kifelé a szobából. - Tudok járni - tiltakozott Kelsey. - Mindössze egy kis pihenésre van szükségem most, hogy már nem kell folyton fáznom. Derek arca megrándult, de ezt Kelsey nem vette észre. Szédülni kezdett, ahogy a falak rémisztő gyorsasággal rohantak el mellette. Derek futva vinné fölfelé a lépcsőn? Nem, egyszerűen csak annyira gyenge volt, hogy az ájulás kerülgette, aztán nyomban el is vesztette az eszméletét.
70
16 - Molly? Molly lassan ébredt, de egyből Jasonre mosolygott, amikor megfordult és ott látta a férfit, aki az ágya szélén ült. Nem számított rá, hogy még az éjjel visszatér Haverstonba. Ügy volt, hogy Jason a londoni házban éjszakázik, mivel Amy esküvői fogadása valószínűleg későig eltart. De az, hogy most, az éjszaka kellős közepén itt ült a hálószobájában, normális dolog volt, Mollyt egy cseppet sem rémítette meg. - Isten hozott idehaza, szerelmem. Merthogy a férfi az volt. Jason Malory a szerelme volt, és ez az érzés töltötte be immáron élete nagyobbik felét. Molly egy picit mindig hitetlenül tekintett arra a tényre, hogy egy ilyen tekintélyes, magas rangú ember, mint Haverston márkija, miként szerethetett pont belé. De ma már nem kételkedett a férfi érzéseiben. Kezdetben csak cicázott vele, mint bármely ifjú lord egy csinos szolgálóval, akit hirtelen felfedez magának, s aki egy fedél alatt él vele. Akkoriban huszonkét éves volt, s még nőtlen. Molly meg épp akkor töltötte be a tizennyolcat, s elkápráztatta őt ennek a férfinak a vonzereje és az a kedvesség, amit Jasonnél csupán néhány ember tapasztalt. Természetesen nagyon diszkréten csinálták - ami azt illeti, a lehető legnagyobb titokban tartották kapcsolatukat -, mivel öccsei még ott éltek vele, és úgy érezte, jó példát kell mutatnia nekik. Egyszer véget is akart vetni viszonyuknak, amikor egyik öccse csaknem felfedezte őket. Aztán még egyszer megpróbálta befejezni, amikor úgy érezte, hogy kötelessége megnősülni. El kellett volna küldenie Mollyt, de persze képtelen volt rá azután, hogy annyi minden ígért neki. Mindazonáltal akkor csaknem egy évig sikerült is távol tartania magát Mollytól. Aztán egy nap, amikor véletlenül összeakadt vele és Molly egyedül volt, szenvedélyük egy pillanat alatt fellángolt, mintha nem is szunnyadt volna hónapokon át, és persze nem is szunnyadt. A különélésnek ezek az időszakai mindkettőjüket meggyötörték. Az utolsó után Jason megesküdött, hogy soha többé. Meg is tartotta a szavát. Molly szinte minden értelemben olyan volt számára, mint egy feleség, kivéve egyet, ami ténylegesen feleséggé tette volna. Jason minden döntését, minden gondját megbeszélte vele. Mindig gyöngéden dédelgette s imádta, amikor kettesben voltak. Amikor odahaza volt, minden éjszakát vele töltött, és már nem kellett félniük attól, hogy lelepleződnek, amióta egy rejtekajtót helyezett be Molly szobájába, mely egyenesen az ő szobájában már rég meglévő rejtekajtóhoz vezetett. Ősrégi ház volt Haverston, így aztán számtalan titkos kijárata létezett, melyekre igen nagy szükség volt a politikai és vallási nyugtalanság éveiben. A ház urának hálószobájából nyíló rejtekajtó lépcsőkön és folyosókon át a pincébe vezetett, ahol további két rejtekajtó volt, az egyiken át ki lehetett jutni a házból, a másik meg egyenesen az istállóba nyílt. De a pincébe vezető folyosó a szolgák lakrésze mögött futott, így Jason számára a lehető legegyszerűbb dolog volt egy újabb rejtekajtót beépíteni Molly szobájába, amit azóta mindketten használnak.
71
Jason, mint mindig, most is hozott magával egy lámpást, de Mollynak még ebben a fényben is beletelt néhány pillanatba, hogy észrevegye, valami nincs rendben. Kezét gyöngéden a férfi megfeszülő állkapcsához érintette. - Mi baj? - Frances el akar válni. Molly nyomban felfogta, hogy ez milyen bonyodalmakat jelent. Meglehet, a válás mindennapos dolog az alsóbb néprétegek között, de csaknem elképzelhetetlen a nemesség köreiben. Az, hogy Lady Francesnek, egy gróf lányának, egy márki feleségének ilyesmi egyáltalán az eszébe jusson... - Elment az esze? - Nem, viszonya van valami kis senkivel, akit Bathban ismert meg, és most hozzá akar menni. Molly döbbenten pislantott egyet. - Francesnek szeretője van? A te Francesednek? Jason morogva bólintott. Molly még most sem tudta elhinni. Frances Malory annyira félénk kis asszony volt. Nagyon valószínű, hogy Molly sokkal jobban ismerte őt, mint a férje, mivel sok időt töltött vele, valahányszor Frances Haverstonban volt. Tudta, hogy Frances retteg Jason tői. Egy-egy nagyhangú szóáradatától a szegény asszonyt már-már a sírás környékezte, még akkor is, ha a férfi haragja nem ellene irányult. Azt is tudta, hogy Frances irtózott Jason méreteitől - valóban hatalmas, tagbaszakadt ember volt -, mivel ez is csak növelte félelmét. Molly mindig is meglehetősen kínos helyzetben volt, mivel Francest a ház úrnőjeként kellett kezelnie és női titkait kellett bizalmasaként meghallgatnia, miközben Jason szeretője volt. Egyrészt hálás volt, amiért Frances nem szereti Jasont, mert ellenkező esetben nem biztos, hogy képes lett volna megbirkózni azzal a bűntudattal, amit ez okozott volna. Másrészt viszont mindig is bosszantotta, amikor Frances minden különösebb ok nélkül gúnyolta vagy lealacsonyította Jasont. Molly nem talált hibát a férfiban. Frances viszont csak hibát talált benne. -Ez nekem olyan... hihetetlen - mondta Molly elgondolkodva. - Neked nem? - Az, hogy el akar válni? - Hát az is, de sokkal inkább az, hogy szeretője van. Ez annyira... nos, annyira nem ő, ha érted, hogy mire gondolok. Még egy féleszű is könnyedén rájöhetett, hogy Frances általában véve nem szereti a férfiakat, legalábbis ez volt az ember benyomása, amikor férfiak közelében látta őt. És beszéltünk is már erről, ha emlékszel. A végén aztán arra a következtetésre jutottunk, hogy ez az idegenkedés valószínűleg a szexualitástól való félelmében gyökerezhet. Ezek szerint azonban nyilvánvaló, hogy tévedtünk - vagy sikerült legyőznie a félelmét. - Úgy tűnik, ez rendesen sikerült neki - mondta dühödten, csaknem vicsorogva Jason. - És ez már ki tudja, hogy mióta megy a hátam mögött! -Jason Malory, csak nem fogsz itt dühöngeni és felháborodni azért, mert viszonya van egy másik férfival, amikor te soha hozzá se értél, és egész idő alatt... Jason a szavába vágott: - Itt az elvről van szó, hogy... Molly meg az ő szavába vágott: - És? 72
Jason felsóhajtott, és testének dühödt merevsége elernyedt. - Természetesen igazad van. Azt hiszem, örülnöm kellene, hogy Frances talált magának valakit, de a fenébe is, azért nem kellene hozzámennie. Molly rámosolygott. - Gondolom, nem szándékozol beleegyezni a válásba a botrány miatt. Akkor tulajdonképpen mi az, ami ennyire kihozott a sodrodból? - Tud róla, Molly. Molly mozdulatlanná dermedt. Nem kellett bővebb magyarázatot kérnie. Elég volt Jason arcára néznie, és egyből tudta, hogy nem a viszonyukról van szó, hisz mindig is sejtette, hogy arról Frances tudott, sőt még megkönnyebbülést is jelentett a számára, hisz ez Jasont távol tartotta az ágyától. Nem, itt most a másik titkukról volt szó. - Azt nem tudhatja. Csak találgat. - Az mindegy, Molly. Azzal fenyegetőzik, hogy elmondja Dereknek és az egész családnak. Ha a fiú egyenesen rákérdez, akkor tudod, hogy nem fogok hazudni neki. Azt hittük, hogy csak Amy tud rólunk azóta, amióta évekkel ezelőtt azon a karácsonyon bejött a dolgozószobámba, és meglátta, amint épp megcsókollak. Az az átkozott puncs volt az oka, amiről pontosan tudom, hogy Anthony tiszta alkoholt öntött bele, de úgy elvette az eszem, hogy képtelen voltam távol tartani magam tőled. - De hát beszéltél Amyvel, és megesküdött, hogy nem mondja el soha senkinek. - És biztosra veszem, hogy nem is mondta el. Molly kezdett pánikba esni. Ő volt az, aki ezt a titkot meg akarta tartani, és Jason belement, mert szerette. Ám attól a naptól fogva, hogy elhatározta, Derek lesz a hivatalos örököse, Molly egyfolytában attól rettegett, Haverston következő márkiját kínosan érintené, ha kitudódna, hogy az anyja csupán egy egyszerű szobalány volt. Nem akarta, hogy a fia megtudja. Már az is épp elég baj volt, hogy törvénytelen gyerekként született. De legalább azt hitte, hogy az anyja nemes volt, még ha némiképp laza erkölcsű is, és hogy nem sokkal a születése után meghalt. Azzal, hogy Dereknek nem mondták el, feladta minden jogát, hogy az anyja lehessen. Nem volt könnyű, de legalább állandóan a közelében lehetett, figyelhette, ahogy felnő, és tudta, hogy ez mindig megmarad neki. Jason megesküdött, hogy nem küldi el őt soha, s így az sem fordulhat elő, hogy Dereket többé ne lássa. Derek immáron felnőtt, és csak ritkán járt haza, de Molly érzései még mindig változatlanok voltak. Még mindig nem akarta, hogy a fiának miatta kelljen szégyenkeznie. Merthogy bizonnyal szégyellne őt. Miért is ne szégyellne? Megtudni ennyi év után, hogy az anyja nem halott, annál is rosszabb, egész idő alatt az apja szeretője volt... - Megmondtad neki, hogy beleegyezel a válásba. Ez nem kérdés volt. Miután ez forgott kockán, nyilvánvaló, hogy Jason beleegyezett a válásba. - Nem - ismerte el Jason. - Jason! - Molly, kérlek, hallgass meg. Derek már felnőtt férfi. Biztosra veszem, hogy ezzel a kis nehézséggel most már könnyedén megbirkózik. Kezdve azon, hogy én ezt sosem akartam titokban tartani előtte, de hagytam, hogy te rábeszélj. Ezt követően aztán már nemigen lehetett változtatni a történeten, legalábbis 73
addig, amíg gyerek volt. De többé már nem sebezhető, érzékeny gyerek. Nem gondolod, hogy boldog lenne, ha most megtudná, hogy az anyja él? - Nem, és ezt te magad is kimondtad. Ezek után nem lehetett elmondani neki, és ezek után most sem lehet. Meg lehet, hogy nem ismerem olyan jól, mint te, Jason, de ismerem annyira, hogy tudjam, iszonyú mérges lesz, de nemcsak rám, hanem rád is, amiért hazudtunk neki. - Badarság. - Gondold csak végig, Jason. Eddig sosem érezte, hogy bármitől is megfosztották volna. Mindig is hatalmas családja volt. Gyerekként tucatnyi vállon sírhatta el bánatát. Sosem volt magányos. Még itt volt neki az unokatestvére, Regina is játszótársként, a húgod halála után. De ha most megtudja az igazságot, akkor azt fogja gondolni, hogy mindenfélétől megfosztották, hát nem érted? Legalábbis nagy valószínűséggel ez lesz az első reakciója. Aztán megjön a szégyen... - Hagyd abba! Meglehet, hogy ezt a badarságot huszonöt éve bevettem, de változnak az idők, Molly. Az egyszerű ember immáron nyomot hagy maga után a világon, az irodalomban, a művészetekben - a politikában. Úgyhogy nincs miért szégyenkezned... - Én nem szégyellem, hogy az vagyok, aki vagyok, Jason Malory. De ti, nemesek másként látjátok a dolgokat. A lordok ezzel mindig is így voltak, és valószínűleg így is lesznek. És ők nem akarják, hogy finom arisztokrata vérük az egyszerű emberével keveredjen, akkor különösen nem, ha az örökösükről van szó. És ennek te vagy az egyik legtökéletesebb példája. Vagy talán nem kerestél magadnak egy nemesi vérből származó feleséget, egy gróf lányát, egy olyan nőt, akit alig tudtál elviselni, csak hogy Dereknek anyja legyen, amikor az igazi anyja ott aludt az ágyadban? Alighogy kimondta, nyomban meg is bánta. Tudta, hogy Jason nem vehette őt feleségül. Egyszerűen nem tehette. És ő ezt soha nem is rótta fel neki, elfogadta azt, amit a férfi adhatott magából neki, elfogadta azt a helyet, amit betölthetett az életében. Fájt neki, amikor Jason feleségül vette Francest, de megfogadta, hogy ezt a férfi sosem tudja meg. Remélte, hogy Jason sosem szerez tudomást arról, hogy őt azért időnként bántotta, hogy nem lehetett a felesége. De egy ilyen ostoba, meggondolatlan megjegyzés nyomán... Mielőtt Jason megszólalhatott volna, gyorsan folytatta, hátha sikerül másfelé terelnie a férfi figyelmét. - Nyilvánvaló, hogy Frances eltökélte, így is, úgy is botrányt kavar, Jason, és az egyik legalább olyan rossz, mint a másik, úgyhogy kérlek, ne bolygassuk a múltat. Frances-szel házasságotok java részében külön éltetek. Ezt mindenki tudja. Tényleg azt hiszed, hogy bárki is túlzottan megbotránkozz azon, ha elválnátok? Szerintem a legtöbb barátod mindössze annyit jegyezne meg: „Csodálom, hogy nem szántad rá magad hamarabb.” Mondd meg Francesnek, hogy meggondoltad magad. - Nem adtam neki határozott választ - dörmögte mogorván Jason. - Az ilyesmit az embernek alaposan végig kell gondolnia. Molly megkönnyebbülten felsóhajtott. Jól ismerte kedvesét. Már a hangjából hallotta, hogy sikerült meggyőznie. Azt nem tudta, hogy ezt mivel érte el. De nem is érdekelte - mindaddig, amíg a titka titok marad.
74
17 Olyan gyengének, törékenynek tűnt, ahogy ott feküdt, haja az izzadságtól összetapadt, sápadt homloka és arca verítékben úszott, a légzése meg szapora és egészen felszínes volt. Derek azonban tudta, hogy Kelsey Langton nemigen nevezhető se gyengének, se törékenynek. Még betegen is meglehetősen heves vérmérsékletről tett tanúbizonyságot. El tudta képzelni, hogy milyen lehet, amikor makkegészséges. Azok után, amit ennek a lánynak ki kellett állnia, egyáltalán nem hibáztatta, amiért megpróbálta betörni a fejét egy gyertyatartóval. Visszaküldte kocsisát Bridgewaterbe, hogy derítse ki, mi történt, és előző este meg is tudta tőle. Nem sejthette, hogy a szobalányt, akit utasított, hogy vigye el a szükséges holmikat a kunyhóba, akkor már a házvezetőnője elbocsátotta, így annak nem volt miért engedelmeskednie, sőt azt sem érezte kötelességének, hogy utasításait bárkinek is továbbadja. Egyszerűen csak összecsomagolta a holmiját és elment. Ezt persze ugyanúgy Kelsey sem sejthette. Derek még nem tudta elmondani neki. Már második napja nincs igazán magánál, noha az orvos gyógyszerei végre hatni kezdtek, de miként arra az orvos figyelmeztette, a beteg állapota előbb romlik, s majd csak utána kezd javulni. Mostanra már csökkent a láza, és végre békésen aludt. Hosszú volt ez az éjszaka. Még hosszabb volt az elmúlt két nap, mivel Derek szinte el sem mozdult mellőle, amióta három nappal ezelőtt elájult a karjaiban. Szörnyű beteg volt, kelletlen és vitatkozó. Nem akarta, hogy Derek bármit is megtegyen neki, állandóan fel akart kelni, hogy majd maga megcsinálja. De ő makacsul kitartott, hűsítő nedves ruhával törülgette, legalább a végtagjait, amit engedett, és enni hozott neki, noha azok az ételek nem voltak igazán étvágygerjesztők. Derek a konyhában igazi kétbalkezes volt. Mára várt egy szakácsot felvételre. Elküldte a kocsisát a munkaközvetítőbe, hogy kerítsen neki valami segítséget, még mielőtt visszamegy Bridgewaterbe. Bárki jön is, azonnal felveszi, mert Derek számára a konyha jobb, ha a soha vissza nem térő lehetőségek tárháza marad, de örökre. A többi szolga várhat, míg Kelsey felépül, hogy ő vehesse fel azt, akit akar. Az a szenvedélyes éjszaka, amit Kelsey Londonba való visszatérésének napján Derek elképzelt, természetesen nem úgy alakult, ahogy remélte. És ráadásul aznap este még korábban is jött el Amy fogadásáról, hogy itt aztán egy szenvedélyes dühroham fogadja ahelyett, amire annyira készült és ami után annyira vágyott. De erre tengernyi ideje lesz most, hogy Kelseyt sikerült kényelmesen elhelyeznie Londonban. A szobába beáradó napfény felébresztette Kelseyt. Derek előző este megint elfelejtette összehúzni a függönyöket. De hát sok ilyen apróságról megfeledkezett, csupa olyasmiről, amiről általában a szolgák szoktak gondoskodni. Nem mintha ez számított volna, hisz szolgálatkészen megpróbált megtenni mindent, hogy segítsen. Furdalta a lelkiismeret, pedig szinte biztos, hogy nem volt semmi oka rá, hogy lelkiismeret-furdalást erezzen. Ennek ellenére megpróbált mindent jóvátenni, és ezt a javára kellett írni. Ez már a második reggel volt, amikor Kelsey arra ébredt, hogy a férfi még mindig ott van vele a szobában. Előző reggel teával, húslevessel és gyógyszerrel fogadta. Ma azonban csak ott volt, ráadásul Kelsey ágyában. Igencsak meglepődött, amikor felébredt, és ott találta a férfit maga mellett. Törte a fejét, ami kába agyának meglehetősen kemény munka volt, hogy van-e 75
valamiféle oka annak, hogy ott fekszik mellette, ha nem az, hogy túl fáradt volt ahhoz, hogy máshol térjen nyugovóra. De Kelsey egyszerűen képtelen volt felidézni bármit is az előző esti könnyű vacsorán, amit alig tudott magában tartani, és a dühöngő lázon kívül. Mindenesetre ma reggel sokkal jobban érezte magát, egy kicsit gyenge volt, és egy kicsit elgémberedett a kétnapos fekvés után, de az az állandó forróság, amiben az elmúlt napok során élt, nyomtalanul eltűnt. Ami azt illeti, napok óta először most egy kicsit fázott. Észrevette, hogy a szobában a tűz leégett, mindössze néhány parázs maradt, és a hálóinge nyirkos volt az éjszakai izzadástól. Az a nagy test ott mellette meglehetős kísértést jelentett, mivel azonnali melegség forrása volt, de Kelsey nem mert Derek mellé bújni még most sem, hogy aludt. Lehet, hogy ápolta őt az elmúlt napokban, lehet, hogy hamarost a szeretője lesz, de Kelsey még szinte alig ismerte - és most arra vágyott, bárcsak ne jutott volna az eszébe, hogy ez az ember az, aki a szeretője lesz. Már a gondolata is nyugtalansággal töltötte el most, hogy a férfi ennyire közel volt hozzá. Nos, nem is annyira nyugtalanság volt, mint inkább... valamiféle testi izgalom. Hirtelen nagyon is tudatára ébredt, hogy ez itt egy hatalmas, jóképű férfi mellette, és mivel aludt, Kelseyt most semmi sem gátolta abban, hogy alaposan szemügyre vegye. Derek a hátán feküdt, a takaró tetején, egyik karja a feje fölött volt, a másik meg az oldala mellett hevert ernyedten. Fehér ingének könyékig feltűrt hosszú ujja alól előtűnt karjának szőre, mely ugyanolyan aranyszőke volt, mint a haja. Az alkarja is izmos volt, a csuklója vastag, erős, a keze hatalmas. Szétnyíló inge alól előtűnt mellkasa, melyet szintén aranyszőke szőr borított. Mivel egyik karja a feje fölött volt, az ing megfeszült, s így jól látszott, hogy a mellkasa milyen széles, a hasa meg milyen keményen izmos és lapos. A lába pedig hosszú, olyan hosszú, hogy szinte az ágy végéig ér, és most nincs rajta cipő, de a zoknit magán hagyta. Állkapcsa álmában elernyedt, határozott vonalú ajkai egy kissé szétnyíltak. Nem horkolt, de Kelsey eltűnődött, vajon szokott-e. Aztán arra gondolt, hogy ezt hamarosan úgyis megtudja. Hosszú, aranyszőke pillákat látott, amit eddig nem vett észre, mert az az állandóan változó zöld szempár eddig minden figyelmét lekötötte. A férfi homlokán most komor ráncok jelentek meg, bármiről is álmodott, az nyilván nem volt kedvére való. Kelsey ujja szinte belesajdult a vágyba, hogy elsimítsa a férfi homlokának ráncait, de nem merte. Nem akarta, hogy Derek mellette ébredjen fel. Ezt semmiképpen. Jelenlegi helyzetük túlságosan intim volt, és nem tudhatta, hogy ez milyen gondolatokat ébreszthet a férfiban - bár lehet, hogy semmilyet. Nagy valószínűséggel iszonyúan nézhet ki. Két napja csak az ágyban mosdott, a haja meg a sok izzadástól gubancos tincsekben csüngött. Nyilvánvalóan rémisztőén festhet. Ami azt illeti, ebben a pillanatban egy fürdő az, ami mennyei lenne, a jó meleg víz fellazítaná elgémberedett izmait, és a fejbőre se viszketne egy hajmosás után. Lehet, hogy még végez is, mielőtt Derek felébredne, így legalább félig-meddig ismét rendesen nézne ki, amikor elé áll, hogy megköszönje neki némiképp erőszakos, de azért gyöngéd gondoskodását. Most, hogy belegondolt, Kelseyt megdöbbentette, hogy a férfi maga maradt itt, hogy ápolja, amikor nem kellett volna neki. Szerezhetett volna egy ápolónőt. De Kelsey úgy vélte, a lelkiismeret-furdalás lehetett az, ami itt 76
tartotta. Végül is bármi volt az oka, örült neki, hogy a férfi maradt, örült, hogy ismét bebizonyította, nem olyan szívtelen és nemtörődöm, mint amilyennek a bridgewateri eset után gondolta. Kibújt az ágyból úgy, hogy ne zavarja, és összeszedett néhány ruhadarabot. Majd még egy utolsó pillantást vetett a férfira, mielőtt becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját, és úgy látta, hogy még mindig mélyen alszik – legalábbis nem vette észre, hogy akár csak egy résnyire is nyitva lett volna a szeme és figyelte volna őt. És a fürdő valóban csodákat tett, a betegség utolsó maradványaitól is megszabadította. Még a haját is kényelmesen megszárította, mielőtt nekilátott, hogy felöltözzön, bár még akkor is kefélte, amikor visszatért a hálószobába. Olyan hosszan elidőzött, hogy Derek már nem volt ott. A szobában ismét vidáman lobogott a tűz, mely elűzte a hideget. Bár az igazat megvallva, amikor Kelsey kibújt az ágyból, szinte észre se vette, hogy a szoba lehűlt, mert olyan sokáig nézte Dereket. Most elmosolyodott, ahogy észrevette, hogy az ágy is be van vetve, és igazán szerette volna látni, hogy ezzel hogyan boldogult a férfi egymaga. Még néhány percet elidőzött, amíg haját a szokásos módon feltűzte, majd lement, hogy megnézze, vajon Derek elhagyta-e a lakást is. De nem. A férfit a konyhában találta, épp egy kannányi friss teát főzött, és mellette egy tálcán vagy féltucatnyi tápláló süteménnyel volt tele egy tányér. Derek nem öltözött át. Valószínűleg nem volt még itt semmilyen ruhája. Kelsey elmosolyodott, amikor a férfi felnézett és észrevette őt az ajtóban. Nem hiszem, hogy volt ideje ezeket megsütni - mondta, miközben fejével a sütemények felé biccentett. Derek felhorkant. - Hát ez bizony nem is hihető, az életben többé meg nem próbálom. Nem, meghallottam egy erre járó utcai árust, és lerohantam, hogy megnézzem, mit kínál. Csak süteménye volt, de az ilyentájt jól jön reggelire, és ami azt illeti, még meleg. A férfi „az életben többé meg nem próbálom” megjegyzése érthetővé vált, ahogy Kelsey körülnézett és észrevette a katasztrofális felfordulást a konyhában. Derek látta az arckifejezését, ahogy körülpillantott, és azt mondta: - Ma jönni fog egy szakácsnő... Hogy? - tette hozzá, amint észrevette, hogy Kelsey még jobban elborzad. - Csak bedugja ide a fejét, és máris kimenekül innen -jósolta meg előre. A férfi elkomorult. - Badarság - mondta, majd: - Gondolja? Jól van, akkor majd annyit kap, hogy érdemes legyen maradnia. De ha magának nem felel meg ez a szakácsnő, akkor, kérem, addig ne hagyja elmenni, amíg nincs helyette másik... hacsak nem tud főzni. Ami a többi szolgáját illeti, a hét folyamán jelentkezni fognak önnél. - Tehát én itt fogok lakni? - Nem tetszik? Derek annyira csalódottnak látszott, hogy Kelsey sietve megnyugtatta: - Dehogyisnem, hát persze hogy tetszik, csak nem voltam biztos benne, hogy itt fog engem elhelyezni. - Te jó ég, ezt még nem említettem? Nem? Nos, hat hónapra kivettem, amit aztán könnyedén meg lehet hosszabbítani. Úgyhogy ha van valami, ami nem tetszik, bármelyik bútor vagy akármi, akkor kicserélhetjük. Ez lesz az otthona, Kelsey. Azt szeretném, ha jól erezné itt magát. 77
Kelsey könnyedén elpirult azon a folytonosságon, ami e kijelentésben rejlett, és azon, hogy mi köze van ennek kapcsolatukhoz - ahhoz a kapcsolathoz, mely még igazán el sem kezdődött. - Ez igazán kedves öntől. Biztosra veszem, hogy nagyon jól fogom itt magam érezni. - Remek. Most pedig talán elkölthetnénk ezt a szerény étket az ebédlőben, ahol nincs ekkora összevisszaság? Kelsey elmosolyodott, és kiment a konyhából. Az ebédlő igazán derűs volt a napnak ebben a szakában, mivel besütött a kora reggeli nap, ami még nem tűnt el a felhők mögött, s ez meglehetősen ritka dolog ebben az évszakban. - Hány szolgát vegyek fel? - kérdezte, ahogy helyet foglalt Derekkel szemben és kitöltötte a teát. - Amennyire szüksége van. - Ön fizeti a bérüket, vagy óhajtja, hogy erről én gondoskodjak? - Hmm, hát ezen még nem gondolkodtam. Úgy tűnik, egyszerűbb, ha rendszeres járadékot biztosítok magának a háztartás fenntartására és saját szükségleteire. Erről jut eszembe, amint úgy érzi, hogy elég erős hozzá, el kell mennünk bevásárolni magának. Nem sok ruha férhetett bele abba a kis útitáskába. Kelsey úgy gondolta, megtakaríthatná neki ezt a költséget, ha elküldetne saját ruhatára többi darabjáért. De hogyan magyarázná ezt meg Elizabeth néninek, amikor ő álítólag csak egy barátnőjét látogatja meg egy rövid időre Ketteringben? Épp elég baj, hogy továbbra is újabb mentségeket kell majd kitalálnia e látogatás meghosszabbítására Meg aztán a ruhái valószínűleg nem olyanok, amilyeneket a férfi akar venni neki, bár őszintén remélte, hogy nem lesz több olyan iszonyú vörös ruha. Ezért aztán így válaszolt: -Ahogy óhajtja. - És tényleg jobban érzi már magát ma reggel? – kérdezte kissé tétován. - A láz teljesen elmúlt? - Igen, végre egészen jól vagyok. Derek mosolya egyszeriben érzékivé vált. - Remek. Akkor ma magára hagyom, de aztán visszatérek, hogy az estét együtt töltsük. Kelsey legszívesebben megrúgta volna magát, amiért nem jött rá nyomban, hogy miért érdeklődik az egészségi állapota iránt. Egyáltalán nem volt kétsége afelől, mit értett a férfi azon: „hogy az estét együtt töltsük”. Még halogathatta volna a dolgot, ha panaszkodik egy kicsit. Így azonban már nem tehetett mást, mint hogy pirulva rábólintott.
78
18 A szakácsnő még aznap reggel megérkezett, közvetlenül azután, hogy Derek távozott. Az a kis idő, amit Kelsey az asszonnyal töltött, elég volt neki ahhoz, hogy tudja, remekül ki fognak jönni egymással. Alicia Whipple nem játszotta meg magát, kijelentette, hogy ő a saját dolgával törődik, és miután Kelsey túljutott azon a kínos pillanaton, amikor elmagyarázta neki, hogy esténként egy úriember látogatását fogja fogadni, ami a lehető legfinomabb megfogalmazás volt, Alicia megnyugtatta, hogy bárkit is fogad Kelsey, az az ő dolga, neki meg semmi köze hozzá. A helyzete okozhat nehézségeket. Kelseynek nem volt kétsége afelől, hogy a szolgák közt akadnak olyanok, akik nem lesznek hajlandók olyasvalakinek dolgozni, mint ő, mivel úgy vélték, ezzel egy kalap alá veszik majd őket is munkaadójukkal. Néhány szolga számára az, hogy kinek dolgozik, büszkeség dolga volt, és egy lord szeretőjének dolgozni nem olyasvalami, amire büszke lehet az ember. De akadnak olyanok is, akiket ez nem érdekel, akiknek egyszerűen szükségük van a munkára, és ő ezek közül fogja kiválasztani embereit. Dél körül egy hintó és egy kocsis jelent meg. A kocsis, nem Dereké, közölte vele, hogy mostantól az ő szolgálatában áll. Elmondta Kelseynek, hol helyezi el a hintót és a lovakat - a háznak nem volt saját istállója -, és azt is, hol érhetik el őt bármikor, amikor csak szükség van rá. Ez rádöbbentette Kelseyt arra, hogy szüksége lesz még legalább egy inasra is, pedig úgy gondolta, neki tökéletesen elegendő lesz egy kisebb létszámú személyzet. A hintót először még aznap délután használta. Miután alaposan átgondolta a dolgot, és az után az édes csók után, amivel Derek távozott, úgy döntött, megpróbálja az estét egy kicsit romantikusabbá tenni, hogy ne legyen olyan közönséges, mint amilyen ez a dolog valójában volt. E célból megbeszélte Aliciával, hogy készítsen egy kellemes vacsorát, s legyen hozzá bor is, majd elegendő pénzt adott neki, hogy megvásárolhassa a hozzávalókat. Szerencsére Derek távozásakor nemcsak azt a csókot hagyta hátra. Az a bankjegyköteg, amit átadott neki, csaknem száz font volt, és a férfi mindössze ennyit mondott neki: - Ez egy kis időre elég lesz. - Való igaz. Jóval nagyobb háztartások ennél jóval kevesebből kijönnek, az ő háztartása pedig elég kicsi volt. Aliciát magára hagyta, hogy elintézze a bevásárlást a vacsorához, de aztán ő is elindult, mert neki is volt vásárolnivalója. Beletelt egy kis időbe, mire megtalálta, amit keresett, mivel Londonban nem volt ismerős. Végül kénytelen volt elmagyarázni a kocsisnak, hogy mire van szüksége. így aztán végül megtalálta azt az üzletet, ahol különleges hálóruhákat árulnak - jobban mondva a kocsisa találta meg. Noha Kelseynek még soha nem volt olyan hálóruhája, ami ehhez akár egy kicsit is hasonló lett volna - az ő hálóingei meleg, tartós darabok voltak -, az asszony, aki eladta neki az együttest, amelyhez egy hozzá való köntös és papucs is kijárt, biztosította őt, hogy az újdonsült arák manapság mind ilyet viselnek a nászéjszakájukon. Hogy ez igaz volt-e, vagy az asszony megérezte Kelsey határozatlanságát, és eltökélte, hogy mindenképpen rábeszéli, azt Kelsey nem tudta, és nem is érdekelte. Ez a hálóruha pontosan olyan volt, amilyet Kelsey elképzelt, amikor elindult felhajtani, így aztán elégedett volt a vétellel. Most már csak az volt a kérdés, vajon lesz-e bátorsága viselni, amikor eljön az ideje... 79
Derek nem mondta neki, hogy este mikor tér vissza. Meg kellett volna kérdeznie, bár az, hogy nem tudta, nem jelentett igazán problémát, legalábbis Alicia szerint nem. Az uraknak végül is szokásuk a lehető legszokatlanabb időpontokban étkezni, attól függően, hogy épp milyen összejövetelen vannak, az ételt meg mindig melegen lehet tartani. Történetesen Derek korábban érkezett, mint várták, alighogy lement a nap, már ott is volt. Kelsey nem tudhatta, de Dereknek még az is rettentő nagy erőfeszítésébe került, hogy eddig távol maradjon tőle, és egy kis időt adjon neki, mert annyira szerette volna már valóban elkezdeni kapcsolatukat. De ezt nem említette, szerencsére. Kelsey amúgy is elég ideges volt. Ha tudta volna, hogy a férfi legszívesebben nyomban az ágyba vinné, akkor egyből összeomlik. Mindazonáltal Derek úriemberként viselkedett, se egy tekintet, se egy szó nem árulta el, hogy valójában mi jár a fejében. És virággal a kezében érkezett szükségtelen, mindazonáltal figyelmes gesztus. A virágok elrendezése segített Kelseynek, hogy túljusson az első pillanatok kínos zavarán. Derek meglehetősen elegáns volt, de Kelsey úgy vélte, az inasa este más öltözékben ki se engedte volna a házból. A nyakkendője tökéletesen volt megkötve, és egy kis fehér csipke villant elő széles vállán megfeszülő sötétbarna kabátjának mandzsettája alól. Már-már bűnösen jóképű volt, és Kelsey egészen szürkének, semmitmondónak érezte magát mellette. Igyekezett haját egy kicsit különlegesebbre fésülni ma este, de ez volt minden, amit tehetett. Elegáns ruhát nem hozott magával, csupán néhány nappali öltözéket, amolyan utazóruhát, és csak egy jobb ruhát, amit most viselt, és még megfelelőnek látszott egy fesztelen, minden ceremónia nélküli estére. De nem volt rajta semmi különleges. Egyszerű, rózsaszín taftruha volt, az esti viseleteknél szokásos rövid, puffos ujjal, empire stílusban, de londoni mértékkel mérve nem volt elég rafinált, az ovális nyakkivágás közel sem volt olyan mély, mint amilyet mostanság a divatos hölgyek hordtak. Nem volt rajta semmi feltűnő, semmi csipke, semmi különleges cifraság, ami elegánsabbá tette volna, ám Derek mégsem volt képes levenni róla a szemét. Vacsora előtt a nappaliban fogyasztották el az étvágygerjesztőt. Kelseynek a boron kívül más nem jutott az eszébe, de Alicia, mielőtt kiment volna a piacra, felmérte a házban lévő készleteket, és szerencsére vett még egynéhány dolgot. Miután átmentek az ebédlőbe, Derek továbbra is könnyedén társalgott. Említést tett egy ménről, amit a barátja, Percy vett a héten, melytől a versenyeken jó eredményt várnak. Beszélt iskoláséveiről és a legjobb barátjáról, Nicholas Edenről, meg arról, hogyan ismerkedtek meg. Aztán megemlítette néhány családtagját is, legalábbis az unokahúgát, Reginát, aki Nicholas felesége, meg Anthony bácsikáját, akit ma elment megnézni, hogy miként teszi tönkre egy ellenfelét a Knighton's Hallban, bármi legyen is az. Szerencsére a férfi vitte a szót, és anekdotákat mesélt magáról, mert Kelsey nemigen tudott volna mesélni magáról anélkül, hogy ne hazudjon vagy véletlenül el ne árulja az igazságot. Közös történetük még nem volt, hogy olyasmikről beszélgethettek volna, amiket együtt csináltak - mindenesetre nem volt semmi olyasmi, ami így vagy úgy ne lett volna zavaró. A desszert alatt a férfi végül tisztázta a bridgewateri eset rejtélyét. - A lányt, akit utasítottam, hogy vigyen el magának mindent a kunyhóba, elbocsátották. 80
- Amiért nem teljesítette az utasítást? - Nem, már azelőtt, hogy én utasítottam volna, úgyhogy ez volt az oka, hogy nem hajtotta végre, és még annyi fáradságot sem vett, hogy valaki másnak átadja. Igazán szép lett volna tőle, ha még akkor közli ezt velem, de nem tette. Dühös volt a házvezetőnőre, amiért elküldte őt, így aztán egyszerűen csak összecsomagolta a holmiját és távozott. - Akkor bocsánatkéréssel tartozom önnek. - Nem, egyáltalán nem - nyugtatta meg őt Derek. Kelsey megrázta a fejét. - De igen, mivel azt gondoltam, hogy ön egy figyelmetlen, kíméletlenül tapintatlan alak - és azért is, mert az üzenetet, amit otthagyott, a tűzbe hajítottam, miközben azt kívántam, bárcsak maga égne ott a tűzben helyette. A férfi vagy két másodpercig hitetlenül meredt rá, majd hangos hahotára fakadt. Kelsey elpirult. Nem is tudta pontosan, hogy miért tette ezt a vallomást, hacsak azért nem, mert ez együtt járt a bocsánatkéréssel, legalábbis magyarázatul szolgált. Viszont el sem tudta képzelni, hogy mit talált ebben olyan mulatságosnak Derek, míg a férfi meg nem jegyezte: - Meglehetős indulatok rejtőznek önben a felszín alatt. Jól leplezi, mert ahogy hallgatom, soha rá nem jöttem volna. - Azt hiszem, valóban van bennem némi indulat, bár ritkán fordult elő, hogy bármi felingerelt volna - ismerte el. - Azt hiszem, ez családi örökség, legalábbis anyám oldaláról. Ami persze enyhe kifejezés volt. Ami azt illeti, anyja indulatáról az emberek azt mondanák, hogy kissé túl heves volt, tekintettel arra, hogy egy kitörése során, noha akaratlanul, de megölte a férjét. Kelsey pillái alól sandított fel a férfira. - Zavarja? - Nem igazán. Az indulatosság meglehetősen jellemző saját családomra is, úgyhogy már megszoktam. - Aztán elmosolyodott. - Igyekezni fogok, hogy a jövőben ne nagyon ingereljem. Kelsey visszamosolygott rá. Milyen kedves körülírása ez annak, hogy többé nem lesz oka hibát találni a férfiban. Kelsey most már örült, hogy megtette azt a kis erőfeszítést, amitől estéjük különlegesebb lesz. Bár most, ahogy ránézett, nem is tudta, hogyan gondolhatta, hogy bármi, amit e férfi tesz, közönséges lehet. Arra gondolt, talán csak arról van szó, hogy amire készülnek, azt bűnös dolognak látta, de ezen a gondolkodásmódon már valóban túl kell lépnie. Kötött egy alkut. Ezzel megóvta a családját attól, hogy az utcára kerüljenek. Végtelenül hálásnak kellene lennie, hogy Derek Malory volt az, aki megvásárolta. Arra gondolt, hogy sok nő szemében ő nyilván szerencsés lány. Meglehet, hogy ez után az éjszaka után ő is így látja majd. De ezen az éjszakán még túl kell jutnia - helyesebben azon, ami odafenn fog történni. És ennek is eljött az ideje. A vacsora igazán kellemes volt. Kelsey még borral is megerősítette magát. Egy kicsit még húzhatná az időt, de attól nem lesz könnyebb a dolog, csak arra lenne jó, hogy még idegesebb legyen. Így aztán pirulva azt mondta: - Ha nem bánja, akkor most visszavonulnék, hogy átöltözzem, és valami... könnyebbet vegyek fel... éjszakára. 81
- Ó, te jó ég, dehogy. Akarom mondani, csak menjen, kérem. Kelsey nyugtalanul pislantott egyet, mivel egészen mostanáig nem tudta, hogy a férfi ennyire szeretné már ágyba vinni. A tudat, hogy Derek ennyire vágyik rá, bensejét valami melegséggel töltötte el, ami, az igazat megvallva, kellemes érzés volt - ettől aztán arcát még hevesebb pír öntötte el. Felállt, hogy távozzon. - Akkor hamarosan látom... odafönn. Ahogy elment a férfi mellett, az elkapta a kezét, és az ajkához emelte. - Ön ideges, kedvesem. Semmi szükség rá. Remekül szórakozunk majd együtt, maga meg én, ezt megígérhetem. Szórakozunk? Neki a szeretkezés szórakozás? Hihetetlen. De nem tehetett mást, csak bólintott. A torka annyira összeszorult, hogy egyetlen szót sem tudott kipréselni rajta. Legszívesebben sírva fakadt volna, hogy elsirassa azt, amit most el fog veszteni. Túl akart már lenni rajta. Legszívesebben lelőtte volna Elliott bácsit, amiért ebbe a házba juttatta, ahol most lesz a nászéjszakája - hivatalos nász nélkül. Ugyanakkor valahol mélyen, legbelül ismét ízlelni akarta Derek Malory csókját. Te jó ég, többé már nem tudta, hogy mit is akar.
82
19 Kelsey reszkető kézzel húzta magára a hálóinget. Tudta, hogy nem fogja jól érezni magát benne, és nem is érezte, de makacsul ellenállt annak, hogy levegye. A hálóing már önmagában is szemérmetlen volt, nemcsak azért, mert átlátszó, hanem azért is, mert oldalt egészen a csípőjéig fel volt hasítva, és így a lábából sokkal több látszott, mint amennyit bárkinek valaha is látni engedett. Lágy, halványkék selyemből készült, ujjatlan volt, a mellrész kivágása V alakú, és a vállon egyszerű, összeköthető pánt, hogy könnyen ki lehessen oldani. Ha nem lett volna hozzá a köntös ugyanabból a lágy selyemből, akkor nem merte volna viselni. A köntös azonban eltakarta a lábát és a karját. A melléből viszont egy kicsi még akkor is látszott, amikor az övet szorosan összekötötte, de úgy vélte, jelen körülmények között ez rendjén van. Épp a tűz mellett állt és a haját fésülte, amikor kopogtatás hallatszott. Egyszerűen nem jött hang a torkára, hogy azt mondja Dereknek, beléphet. A férfi nyilván nem is érezte szükségét, mert az ajtó kinyílt, és ő ott állt, egyenesen Kelseyre meredt, a szeme kissé elkerekült és sötétebb lett... - Tényleg tennünk kell valamit ez ellen az állandó pirulás ellen, Kelsey mondta derűs hangon. Kelsey lesütötte a szemét, és az arca forróbb volt, mint mellette a tűz lángja. - Tudom. - Olyan... gyönyörű. Ezt úgy mondta, mintha nem igazán ezt a szót akarta volna használni, mintha kissé megilletődött volna. Aztán a következő pillanatban már ott állt Kelsey előtt, kivette a kezéből a fésűt, félretette,, és egyik hosszú hajfürtjét az arcához emelte, majd hagyta, hogy visszahulljon a derekához. - Elképesztően gyönyörű - mondta újból. Erre Kelsey felpillantott rá, és a férfi zöld szeméből olyan csodálat áradt felé, hogy ettől csak még inkább elöntötte a melegség. A férfi közelsége azonban más érzéseket is ébresztett benne, valami csiklandó érzés áradt szét a hasa táján, a melle meg feszülni kezdett. Még a férfi fűszeres illata is izgalomba hozta érzékeit. Azon kapta magát, hogy Derek száját bámulja, mintha azt szerette volna, hogy a férfi megcsókolja, mert emlékezett rá, mennyivel kellemesebb volt, amikor megcsókolta, akkor nem volt zavarban, a gondolatai széthullottak, és így, gondolattalanul volt egy kis nyugalma. Köntösének öve kioldódott... persze a férfi segítségével. Kelsey arcát ismét forró pír öntötte el, ahogy a vékony selyem a lábához hullt. De hallotta, ahogy Derek döbbenten felszisszen, és érezte, ahogy a tekintete végigsiklik rajta. A férfi hangja egészen érdes volt és rekedt, amikor azt mondta: - Vennünk kell még néhányat... ebből - mutatott a hálóingre. - Jó néhányat. Muszáj? Az hitte, hangosan mondta ki, de nem jött ki hang a torkán. És most már rendkívül feszült volt, csak várt... csak várt. Akkor a férfi gyöngéden két kezébe fogta Kelsey arcát. - Tudod, hogy mennyire vágytam már erre? - kérdezte tőle halkan. Kelsey erre nem tudott mit felelni. Nem is volt rá szükség, mivel Derek, alighogy kimondta, nyomban csókolni kezdte, komolyan csókolt, szétnyitotta Kelsey ajkait, nyelve utat tört magának, ízlelte és viaskodott Kelsey nyelvével. A férfi közelebb húzódott. Kelsey melle hozzáért mellkasához. És Kelsey 83
elgyöngült, annyira elgyöngült, hogy már-már úgy érezte, neki kell támaszkodnia, mígnem végül megadta magát e sürgető vágynak. A férfi felnyögött a megadás e nyilvánvaló jelétől, a karjába emelte, az ágyhoz vitte, majd gyöngéden lefektette, aztán hátrahajolt, és csak nézte, nézte Kelseyt, miközben levette a kabarját és a nyakkendőjét. Kelsey tekintete találkozott Derek tekintetével, és többé nem is mozdult onnan. Ajka reszketve szétnyílt, de képtelen volt elfordítani a tekintetét, mert Derek pillantása olyan érzéki, olyan delejes volt. Kelsey nem oltotta el a lámpákat a szobában. Most arra gondolt, bárcsak megtette volna, mert annyira zavarban volt. Legszívesebben a takaró alá bújt volna, de nem tette, mert eszébe jutottak May szavai, miszerint a férfiak szeretik nézni a nők testét, és ahogy ő most ott feküdt, akárha meztelen lett volna, mivel a lágy selyem a bőréhez simult, és világosan követte testének vonalait. De olyan nehéz volt ott feküdni és arra várni, hogy a férfi mellé feküdjön. Nem tudhatta, hogy mennyire csábos volt, ahogy fekete haja szétterült a párnán, térde kissé behajlítva, épp csak annyira, hogy karcsú lába elővillant a kék selyem alól. Telt ajkai egy kicsit szétnyíltak, mintha esdekeltek volna, hogy a férfi szája ismét szájára tapadjon. És azok a fekete pillák, az a nyugtalan szürke szempár, mintha félelem kavarogna benne - de hát az biztosan nem lehet. De e szempár láttán Derek mégis úgy érezte magát, mint egy kegyetlen spártai, aki épp egy falusi lányt készül meggyalázni. Fura érzés, de ez mit sem csökkentett tomboló vágyán. Ahogy belépett a szobába és meglátta őt ebben a merészen vékonyka öltözékben, férfiassága egyből duzzadóan merev lett. Megpróbált másra gondolni, de semmi sem segített. Az volt a baj, hogy rettenetesen kívánta a lányt. Ráadásul még azt sem tudta igazán, hogy miért. Vitt már ágyba más nőket, sokkal szebbeket. De volt valami Kelseyben, talán az a megjátszott ártatlanság, azok az ostoba, nevetséges pirulások, melyekre kedve szerint, bármikor képes volt, vagy esetleg az a tény, hogy megvásárolta... Derek nem tudta, de legszívesebben egyből rávetette volna magát, ugyanakkor ízlelgetni és élvezni is szerette volna, ami természetesen lehetetlen volt. Nehéz volt a választás, és csak még nehezebb lett, amikor mellé feküdt és ismét megérintette. A bőre selymesen sima volt, és lágyan telt a megfelelő helyeken. Minden erejét latba kellett vetnie, hogy úrrá legyen magán, amikor kioldotta Kelsey hálóingének vállpántját, majd lehámozta róla a kék selymet, és perzselő pillantását feltáruló kebleire vethette. Ismét sürgető vágyat érzett, hogy egyből beléhatoljon, és nem jutott eszébe semmi, amivel szenvedélyét lehűthetné, kivéve talán egy hideg fürdő, ami jelen körülmények között nevetséges lett volna. Több bort kellett volna innia a vacsoránál. Nem, Kelseynek kellett volna többet innia, akkor talán nem zavarná, ha egyszerűen csak ráveti magát. Bár lehet, hogy így se zavarná? A fenébe is, őt zavarja. Nem tapasztalatlan, zöldfülű kölyök ő, aki képtelen uralkodni magán. Türtőzteti magát, csak lassan, nyugodtan, még akkor is, ha belehal. Ismét csókolni kezdte, tudatosan, minden figyelmét a csókra összpontosítva. De egyszerűen nem tudott parancsolni a kezének. Kelsey telt, feszes keblei épp illettek a kezébe. Nem sok időbe telt, és kezét a szája is követte, mire a lány élvezettel felszisszent, ami a lehető legédesebb muzsika volt füleinek. 84
A férfi keze mindenütt ott volt, mindenütt megérintette. Kelseynek folyamatosan figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy ehhez joga van. És a szája, hogy micsoda érzéseket keltett benne. Kelsey már attól tartott, hogy ismét felszökött a láza. Derek keze megpróbálta szétnyitni combjait. Kelsey összeszorította. Derek kuncogott egyet, mielőtt újból megcsókolta, de olyan szenvedélyesen, hogy Kelsey egyből megfeledkezett a lábáról... és Derek keze már közé is siklott. Kelsey teste ívbe feszült, s csaknem leesett az ágyról. Soha nem képzelte volna, hogy létezik bármi, ami ilyen döbbenetesen megrendítő, ilyen vadul izgató, mint az, amit a férfi ujjai tettek vele. Minden gondolat semmivé foszlott, az érzések vették át helyüket, és ezek az érzések olyan nagyon kellemesek voltak, hogy észre se vette a bensejében növekvő fájdalmat egészen addig, amíg az teljesen úrrá nem lett rajta. Valahonnan mélyen a torkából felnyögött. Teste a férfi felé ívelt. Magához húzta. Nem értette. Ez volt az a pillanat, amikor Derek önuralmának maradványai is megsemmisültek. Kelsey lábai közé siklott. Mindkettőt felemelte. A következő pillanatban pedig mélyen beléhatolt, s mindez oly gyorsan történt, nem volt rá idő, hogy bármiféle akadály megállítsa. Homályosan érzékelte, hogy volt ott valamiféle akadály, de hogy mi, az nem jutott el a tudatáig, hogy is juthatott volna, amikor ilyen merevség, feszesség, ilyen rendkívüli forróság és mindent elsöprő érzéki élvezet vette körül. Olyan édes volt, hogy már-már elsőre a kéj csúcsaihoz ért, de akkor még egy pillanatra visszafogta magát, viszont másodszorra már elöntötte a gyönyör, és beleveszett. Amikor a kéjes gyönyörtől kába agyába ismét utat talált magának egy világos gondolat, Derek felsóhajtott. Azt hitte, hogy már suhancként túljutott ezen a szánalmasan mohó szeretkezésen, amikor csak saját gyönyörével törődött, és nem tudott uralkodni magán. Magában megvetőn fel-horkant. Hát ma éjjel aztán szépen megmutatta, milyen remekül tudja irányítani vágyait. Még azt sem tudta, hogy vajon ez a drága lány eljutott-e a csúcsra, hisz annyira magával ragadta saját gyönyöre, de úgy vélte ezt nem lenne túl tapintatos megkérdeznie. Persze ha a lányt nem sikerült kielégítenie, akkor ezt szíves örömest helyrehozza. Ami azt illeti, már a puszta gondolat is elég volt ahhoz, hogy a vágy duzzadó merevséggel éledjen újjá benne. Ez döbbenetes. Bár az is igaz, hogy a lány hihetetlenül szorosan ölelte magába... - Megtenné, hogy... egy kicsit oldalra fordul... kérem? A súlya. Ezt a faragatlanságot, csak hever itt rajta, élvezi saját gyönyörét, miközben szegény lányt összenyomja. Hátrahajolt, hogy bocsánatát kérje, miközben kezére támaszkodott, hogy ha máshonnan nem is, de legalább Kelsey mellkasáról felemelkedjék, ám a szavak benne ragadtak a döbbenettől, amikor meglátta a lány könnyeit és bánat sújtotta arcát, mivel rádöbbent, hogy valóban akadályba ütközött, mely nem engedte, hogy egyből behatoljon. Csupán egy másodpercig tartott, de ott volt. - Te jó ég, még szűz volt! - bukott ki belőle. Kelsey nyomban elvörösödött. - Azt hiszem, hogy ezt az árverésen említették. Derek hitetlenül meredt rá. - Drága leánykám, hát ezt egy pillanatig nem hitte el senki. Végül is a kerítők notórius hazudozók. Ráadásul egy bordélyban adták el. Mi a fenét keresne egy szűz egy bordélyházban? 85
- Nyilvánvalóan azt, hogy egyből eladják, miként az a szerződésben kiköttetett - mondta Kelsey mereven. - Igazán sajnálom, hogy Lonny segítségével nem szabadultam meg szüzességemtől még az adásvétel létrejötte előtt. Nem voltam tudatában annak, hogy ez kötelem. - Ugyan már, micsoda képtelenség - mondta Derek nyersen. - Csupán arról van szó, hogy... meglepő... amihez egy kissé még hozzá kell idomulnom. Egy kissé? Tehát azok a pirulások mind valódiak voltak, semmi színjáték. És azok az ártatlan pillantások is mind igazak. Egy szűz, és neki ez az első, ha nem számolja azt a konyhalányt Haverstonban, aki aztán kegyeit bőven osztogatta az összes lakájnak. Nem csoda, hogy Ashford ennyire akarta, és olyan dühös volt, amikor nem sikerült megszereznie - még több vér, hogy kielégíthesse beteges élvezeteit. Egy szűz. És a dolog értelme ekkor jutott el teljes egészében az agyáig, karöltve egyfajta mindent elöntő hírvággyal, amilyet eddig még sosem érzett. Ő volt ennek a lánynak az első szeretője, ő az egyetlen férfi, aki valaha is megérintette, és nemcsak erről van szó, ez a lány az övé. Hozzá tartozik. Hirtelen vakító mosollyal nézett Kelseyre. - Íme, látja? Már meg is van, hozzáidomultam. - Fájdalmasan duzzadó vággyal kívánta a lányt, de ehelyett most mégis inkább lassan, óvatosan elvált tőle. Hát eléggé elpuskáztam magának ezt a legelsőt. Úgy viselkedtem, mint egy tapasztalatlan siheder, mert annyira kívántam, de ettől magának csak rosszabb lett. Miután rendbejött, gondoskodom róla, hogy megkapja azt a gyönyört, amit ön adott nekem. Most azonban a sebeit kell ellátnunk. Mielőtt Kelsey tiltakozhatott volna, Derek ismét a karjába emelte, és bevitte a fürdőszobába. Ott aztán letette és egy nagy törülközőbe burkolta, amíg elkészítette a fürdővizet, melybe különféle sókat, szappanos habot és illatos olajokat kevert. Kelsey csak nézte, nem tehetett mást, szemével követte a férfit, aki testét nem fedte be, anyaszült meztelen mozgott előtte fesztelenül, és egy cseppet sem volt zavarban. Amikor odalépett hozzá, hogy a vízbe tegye, Kelsey tiltakozva emelte fel a kezét. - Innentől magam is boldogulok... - Badarság. - Derek félrehajította a törülközőt, ismét a karjába emelte, majd óvatosan beletette a gőzölgő dézsába. -Végül is kellőképpen hozzászoktam már ahhoz, hogy fürdetem, és ez egy meglehetősen kellemes szokás. Letérdelt a dézsa mellé, és Kelsey testét mindenütt lemosta. Kelsey bőre mindvégig rózsaszín maradt, és ennek nem a gőzölgő forróság volt az oka. Aztán Derek kiemelte a vízből, megtörülgette, visszavitte az ágyba, ahol ezúttal a takaró alá fektette, majd maga is mellé bújt, és meghitten magához ölelte. Ekkor Kelsey végre elengedhette magát, mert rájött, ezen az éjszakán már nem lesz több fájdalom - se gyönyör. Még meztelenségük sem zavarta, csupán növelte azt a melegséget, ami egyre inkább elálmosította. Már csaknem elbóbiskolt, amikor azt hallotta: - Köszönöm, Kelsey Langton, hogy megajándékozott engem szüzességével. Kelsey nem mutatott rá, hogy nemigen volt más választása. Meg aztán nem is volt olyan rossz, mint amilyen bárki mással lehetett volna. Rengeteg élvezetet is adott neki - még a fájdalom előtt. Így aztán ugyanazon udvarias hangnemben, elnyomva egy ásítást, ekképpen válaszolt: 86
- Nagyon szívesen, Derek Malory. Nem láthatta, hogy a férfi elmosolyodott, de azt érezte, hogy egy kicsit még közelebb vonta magához. Kelsey keze előbb tétován, majd nyugodtan Derek mellkasára siklott. Most már megérintheti, amikor csak akarja. Ez után az éjszaka után neki is joga van hozzá - éppúgy, ahogy Dereknek joga van őt megérinteni -, és csodálatos módon ez a gondolat örömmel töltötte el. Szinte hihetetlen.
87
20 Kelsey másnap reggel egyedül ébredt, mert Derek még valamikor az éjszaka közepén távozott. Ez meglehetősen tapintatos dolog volt tőle, mert megkímélte Kelseyt attól a kínos, zavarba ejtő pillanattól, hogy kora reggel még mindig az ágyban és még mindig meztelenül kelljen szembe találnia magát vele. Eltűnődött, vajon ez lesz-e a férfi szokása a jövőben is. Nagyon valószínű, mivel igyekszik diszkrét maradni. Végül is ez egy jó környék, ahol őt elhelyezte. És úgy tűnik, számára a diszkréció nagyon fontos. Persze meglehet, hogy nős, és ezért akarja a dolgot titokban tartani. Milyen iszonyú gondolat. De lehetséges, ráadásul olyasvalami, amire már jó előre felhívták a figyelmét, hogy számítson rá. Meg kell majd kérdeznie tőle. Ha így van, akkor jobb, ha tudja, semmint hogy egyfolytában gyötrődjön rajta. A feje mellett, a párnán találta Derek üzenetét. Az illata még érződött, ami valamilyen oknál fogva mosolyra késztette Kelseyt. Az üzenetben az állt, aznap délután érte jön, hogy vásárolni menjenek, s utána együtt vacsoráznak. Kelsey ismét elmosolyodott. Ez valóban jól hangzott. Különben is mindig szeretett vásárolni. Most is élvezni fogja, amennyiben Dereknek nem áll szándékában olyan rikítóan ízléstelen, szeretőknek való ruhát venni neki. Felsóhajtott. Nagy valószínűséggel a férfinak pontosan ez a szándéka. De ha ilyeneket kell viselnie, hát viselni fogja. Döbbenetes, hogy micsoda teher tűnt el róla most, hogy többé már nem szűz. Búsulhat miatta, fájlalhatja a dolgot, de változtatni ezen már nem lehet. Immáron igazi szerető volt. Nincs több kínlódás, többé már nem kell félnie az ismeretlentől. A fájdalmon már túl van. Nem volt kellemes. Mostantól azonban már csak az élvezet vár rá. Kapott belőle egy kis ízelítőt, és ígéretet még többre. Meg aztán Derek nemcsak jóképű volt, de rendkívül figyelmes is. Jelen körülmények közt mi mást akarhat még? - Hát te úgy nézel ki, mint a jóllakott elégedettség megtestesülése - jegyezte meg Nicholas Edén, ahogy belépett ebédlőjébe, és Dereket már ott találta, mint egykoron, amikor még nem volt nős ember. Az a mosoly, ami Derek arcán ült, miközben szórakozottan piszkálta tányérján az ételt, kissé megváltozott. - Jóllakott? Mitől? Hisz még csak most ültem le enni. Nicholas kuncogni kezdett. - Én nem az ételre utaltam, fiacskám, hanem az elégedettségre. Csak úgy sugárzik belőled. Engem egy olyan felgerjedt kakasra emlékeztetsz, amelyik végre megtalálta a tyúkólat. Ennyire jó volt a nő? Ritkán fordult elő, hogy Derek elpirult, és ez most egyike volt azon ritka alkalmaknak. És ez szokatlan is volt, hisz általában inkább élvezte, ha barátai gyengéi miatt ugratták, és nemigen fordult elő, hogy emiatt zavarba jött volna. Valószínűleg az lehetett az oka, hogy megesküdött, többé nem tart szeretőt, amiről Nicholas is tudott, most meg épp arra készült, hogy bevallja, új szeretője van. Előző nap kapott egy üzenetet Nicholastól, amit akkor adtak oda neki, amikor hazaugrott átöltözni. Az üzenetben az állt, hogy Nicholas és a felesége a héten még a városban maradnak, hogy vásároljanak és meglátogassák barátaikat, ami valójában azt jelentette, hogy Reggie vásárolni akart, és felkeresni a barátait, az öreg Nicket meg szépen rávette, hogy maradjon itt vele. 88
Mostanság Derek nemigen járt Silverleyben, Nick vidéki birtokán, ahol Reggievel eltemetkeztek, legalábbis olyankor, amikor Londonban a mozgalmas társasági élet szezonja volt. Amy és Warren esküvőjén pedig túl szórakozott volt, hisz egyfolytában kifogásokat keresett, hogy mielőbb elmehessen és újra láthassa Kelseyt, így nem sok ideje maradt arra, hogy a barátjával beszélgessen. A legkülönösebb az volt, hogy beszélni akart Nickkel Kelseyről, és ugyanakkor nem is akart. Ők ketten nagyon hasonlóak voltak. Nicholas ugyan néhány évvel idősebb, egy kicsit magasabb, a haja sötétebb, bár egy-egy tincse egészen aranyszőke volt, a szeme pedig inkább világos, már-már borostyánszínű, mint barna. Nick vicomte volt. Egyébként Derek is az volt, a cím az egyik neki átadott birtokkal járt, bár egy napon majd ő lesz Haverston negyedik márkija is. Mindketten törvénytelen gyermekek voltak, és Nick épp ezért fogadta barátságába Dereket iskolás korukban, ugyanis ez Derek esetében tudott tény volt, míg Nick esetében titok. Még Derek sem tudott róla egészen addig, míg Nick feleségül nem vette az unokahúgát, Reginát. De Nicholas legalább tudta, hogy ki volt az anyja, vagy legalábbis most már tudta. Az az asszony, akit mindenki az anyjának hitt, az apja felesége, gyűlölte őt, csakúgy, mint jómaga az asszonyt, aki gyermekkorát szerencsétlenné tette. Az asszony testvére, akit Nick mindig nagynénjének hitt, volt az igazi édesanyja. Mindig kéznél volt, amikor Nicknek szüksége volt rá, de az igazságot Nick csak néhány éve fedezte fel. Törvénytelen mivoltuk felől mindketten másként éreztek. Amikor e tény Nicholas tudomására jutott, keserűséggel töltötte el egészen addig, amíg feleségül nem vette Reggie-t, aki egy fikarcnyit sem törődött a dologgal. Derek mindig is tisztában volt vele, de nem zavarta - túlzottan. Végül is volt egy nagy családja, akik elfogadták őt úgy, ahogy van. Nicholas ilyen támasszal nem rendelkezett. Derek azonban sajnálta, hogy sohasem ismerte az anyját, de legalább azt tudta volna, ki volt. Sok-sok évvel ezelőtt néhányszor megkérdezte az apjától, de az egyszerűen csak annyit mondott, hogy az anyja meghalt, így a kiléte már nem fontos. Ami pedig Nicholas megjegyzését illeti, Derek most elismerte: - Az igazat megvallva, az új szeretőm. Nicholas kérdőn húzta fel egyik szemöldökét. - Javíts ki, ha tévedek, de nem te voltál az, aki megesküdött, hogy ilyet többé nem tart? - Igen, de most mások a körülmények - nyugtatta meg barátját Derek. - Mindnyájan hajlamosak vagyunk ezt hinni... egy ideig - mondta Nicholas egy leheletnyi cinizmussal, mely régi énjére emlékeztetett, majd vállat vont. - Hát élvezd csak őt, amíg tudod, mert az újdonság varázsa hamar megkopik, s akkor aztán kezdhetsz körülszaglászni, hogy mielőbb egy újabbra cseréld. Mindig pontosan ez történt velem is, nos, legalábbis addig, amíg meg nem ismertem az unokahúgodat. Már akkor tudnom kellett volna, hogy szerelmes vagyok, amikor, bármit is csináltam, képtelen voltam kiverni a fejemből azt a kis ravaszdit. - Nem, Nick, ezek a körülmények most valóban mások. Az igazság az, hogy nemcsak kitartom, de... ööö... megvettem. Barátja ismételten felvonta szemöldökét. - Hogyan? 89
- Megvettem - ismételte meg Derek, majd világosabbá tette. - Mivel amikor rátaláltam, épp árverésre bocsátották - Megvettem. - És vajon mennyi pénzről beszélünk itt? - kérdezte Nicholas. - Ezt nem igazán akarod tudni. - Te jó ég, reménykedj benne, hogy apád nem szerez tudomást róla. Derek ennek még a gondolatára is összerándult. - Azt teszem, de igazából semmi sem indokolja, hogy valaha is a fülébe jusson. Nicholas a fejét csóválta. - Gondolom, annyira gyönyörű lehetett, hogy egyszerűen képtelen voltál ellenállni. - Ami azt illeti, ez inkább Jeremy reakciója volt, s nem az enyém. Az a csibész tőlem akart kölcsönkérni, hogy licitálhasson rá. Piszkosul eltökélt volt mindaddig, amíg nem emlékeztettem rá, hogy nincs hol tartania egy szeretőt. - Tehát Jeremy is ott volt? - Meg Percy. - Hol volt ez a rendkívüli esemény? Valamelyik régi törzshelyünk... öö... helyeden? Derek elvigyorodott. A hármas korábban Nick, Percy és jómaga volt, de még azelőtt, hogy James visszatért Angliába Jeremyvel - és még mielőtt az öreg Nick hagyta magát így leláncolni. - Nem - mondta Derek. - Ez egy új hely, Erósz háza, mely azóta nyílt, hogy te visszavonultál, és sokkal inkább a különféle perverziókat szolgálja ki, bár ezt mi akkor még nem tudtuk. Csak azért ugrottunk be, mert Jeremy egyik kedvenc kis szajhája átment oda. Nicholas kuncogni kezdett. - Tehát a kölyök tőled kért pénzt, hogy téged túllicitáljon? Hát ehhez azért pofa kell, de ez családodnak azon ágában örökletes. - Na, na, most ne menjünk bele James bácsikám taglalásába, akiről mindnyájan tudjuk, hogy mennyire imádod. - Derek kivárta az elmaradhatatlan horkanást erre a meg jegyzésre, és meg is kapta. - Meg aztán én nem licitáltam, nem is állt szándékomban. - Nem? Akkor mégis miért tetted? - Valaki más miatt, aki licitált rá. Volt valaha dolgod egy bizonyos Lord David Ashforddal? - Nem mondhatnám. Miért? - Összetűzésbe kerültünk vele nemrég, egyik este, amikor a vízparti nyomornegyedet jártuk. Épp az egyik taverna szajháját korbácsolta, akit előzőleg az ágyhoz kötözött, és olyan csúnyán ellátta a lány baját, hogy egy életre nyoma marad, ráadásul mindez csak ahhoz kellett neki, hogy felkészítse magát a közösülésre. Ha a lánynak nem sikerült volna valahogy megszabadulnia a szájpecektől, meg se hallottuk volna a sikoltozását. Nicholas utálkozva fintorgott. - Nekem ez úgy hangzik, mintha a bedlami tébolydában lenne a helye. - Tökéletesen egyetértünk, de az nyilvánvaló, hogy hitvány, alávaló szokását sikerül titokban tartania. Nagyon kevesen tudnak róla, az áldozatait meg kellően megfizeti ahhoz, hogy ne emeljenek vádat ellene. Azon az éjszakán félholtra vertem - ami azt illeti, csaknem megöltem. Azt hittem, ezzel sikerült véget vetnem a dolognak, de néhány napja ott látom, amint a lányra licitál, és 90
átkozottul világos volt számomra, hogy milyen sors vár szegényre, ha ez az őrült megszerzi magának. Ezt nem hagyhattam, igaz? - Én a helyedben kivittem volna azt az embert, és újból félholtra verem. Közel sem olyan költséges, különösen ha azt vesszük, hogy te nem is igazán akartad megszerezni azt a lányt. - De akkor is az övé lett volna. Az ő licitje volt az utolsó. Mindössze annyi történt volna, hogy a tulajdonos később veszi át tőle a pénzt és adja át neki a lányt. Meg aztán nincs is igazán kedvem ellen, hogy én kaptam meg. Nicholas elnevette magát. - Hát ez az, közben el is felejtettem, hogy milyen képet vágtál, amikor bejöttem. Derek érezte, hogy ismét elpirul. A fenébe is, úgy látszik, ez ragályos, elkapta Kelseytől. - Ez a lány egyáltalán nem olyan, amilyenre az ember egy ilyen helyen zajló árverésen számít. Elsőrendű neveltetésben részesült, mivel az édesanyja nevelőnő volt, és valószínűleg műveltebb, mint köreinkben jó néhány hölgy. A modora, a viselkedése kifogástalan. Az árverésen ugyan bejelentették, hogy még szűz, ezt azonban épelméjű ember egy pillanatig sem hitte el, és most mégis kiderült, hogy valóban az volt. - Volt? Vagyis már nem az? Derek egy pillanatig habozott, mielőtt bólintott, mert érezte, hogy ismét elpirul. Magában felnyögött. Végül aztán rájött, talán az okozhatja a gondot, hogy egyszerűen nem akar Kelseyről ilyen hangnemben beszélni még a legjobb barátjával sem. Ami persze ostobaság. Kelsey is csak egy lány a sok közül, akivel élvezte a szeretkezést, és ebben Nicknek nyilvánvalóan igaza van. Az újdonság varázsa hamar megkopik, és ő ismét ott forog majd a társasági kavalkádban, hogy egy újabb hölgyet keressen, aki felkelti érdeklődését. - Mindent összevetve, egyáltalán nem vagyok elégedet len vele, és egy cseppet sem bánom, hogy az enyém lett. A pluszkiadás pedig valójában nem érte volt, hanem azért, hogy meghiúsítsam Ashford terveit, ami igazán nagy örömömre szolgált. A baj csak az, és még a vér is megdermed ereimben, ha arra gondolok, hogy Ashfordot csak ez egyszer sikerült megállítanom, a gazember továbbra is szabadon kereshet magának olcsó szajhákat, akiket megsebezhet, majd kifizethet, és csak Isten a tudója, hogy ki mindenkinek kellett már elszenvednie perverziójának fájdalmát és iszonyatát. Az nyilvánvaló, hogy rendszeresen látogatja azt a házat, mely ilyen típusú szolgáltatásokat nyújt, bár a brutalitásnak azt a szintjét, amit ez a vadállat produkál, ott sem tartom valószínűnek. A fenébe is, valamit tennem kell, hogy megállítsam - örökre. Van ötleted? - Azon kívül, hogy megölöd? - Igen, azon kívül. - Talán ki kéne herélni? - Hmmm, gondolod, hogy az elég lenne - tűnődött Derek -, amikor szemmel láthatóan rendkívüli élvezetét leli abban, ha fájdalmat okoz? - Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, de átkozottul kiérdemelte, ha mindaz igaz, amit róla mondtál. - Hát az biztos, hogy igaz. Lehet, hogy kissé részeg voltam azon az éjszakán, amikor azzal a szegény lánnyal találtuk, de nem képzelődtem. Percy és Jeremy éppolyan rosszul voltak tőle, mint jómagam. 91
Nicholas elgondolkodva ráncolta a homlokát. - Gondolom, a lány nem segítene, ha ezt az őrültet bíróság elé állíttatnánk? - Nem, azon az estén olyan nagy fájdalmai voltak, hogy még értelmesen beszélni sem tudott, de amikor egy héttel később megkerestem és a sebei már gyógyulófélben voltak, kereken elutasította, hogy a férfi törvény előtti felelősségre vonásában részt vegyen. - Azért, mert lord? - Ez is befolyásolhatta, de sokkal inkább az, hogy Ashford előre jól megfizette, több pénzt adott neki, mint amennyit hivatásával két-három év alatt megkereshet, és attól félt, hogy akkor ezt vissza kell adnia. Ashford számára azonban ez az összeg elenyésző. Ellenőriztem. Elég gazdag ahhoz, hogy ezt akár hetente többször is megtehesse, a zsebe pedig ettől még nem fog kiürülni. - Gondolom, felajánlottad a lánynak ugyanazt az összeget vagy talán még többet is, hogy rávedd a vádemelésre? - Hát persze, nyomban eszembe jutott - ismerte el Derek. - Sajnos ez volt az a pillanat, amikor a lány beismerte, hogy tudta, mi fog történni vele, és beleegyezett. Az nem számít, hogy nem tudhatta, mennyire lesz súlyos ez a bántalmazás, és hogy végül milyen sebhelyek maradnak meg rajta. Furcsamód a lány még mindig nem jött rá, hogy ezek a sebhelyek örökre tönkretették, s a jövőben már nemigen űzheti tovább hivatását, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy erre felhívjam a figyelmét. Nicholas felsóhajtott. - Drága öregem, elég komoly problémát vettél a nyakadba. Majd gondolkodom a dolgon, de pillanatnyilag nem jut eszembe semmi, amivel segíthetnék, hisz ez a gazember olyan ügyesen fedezi magát azzal, hogy őszinte, vagy legalábbis részben őszinte ezekkel a lányokkal, amikor előre megmondja nekik, hogy mit akar. És sajnos olcsó szajhákból mindig talál utánpótlást ebben a városban, akik egyből ugrani fognak, hogy egy kicsit több pénzhez jussanak, anélkül hogy végiggondolnák a dolgot, még mielőtt túl késő és már megmásíthatatlan. - Ezt én is pontosan így látom - mondta Derek. - Nem szívesen mondom, de te is tudod, hogy James bácsikádhoz kéne fordulnod tanácsért. Ez pontosan az ő... szóval... ez az ő szakterülete, nem? Derek elvigyorodott. - Már gondoltam rá. Holnap délelőtt találkozom vele. - Jó. Ha valaki a világ söpredékével érintkezik, az más szemszögből látja a dolgokat. De most már elég legyen ebből a komolyságból. Örülök, hogy benéztél. Legalább a mai napot együtt tölthetjük, amíg Reggie a városban csavarog. - Örömmel... legalábbis a délelőttöt. Délutánra ugyanis már programom van. - Semmi baj, öregfiú. Annyi idődet veszem igénybe, amennyit csak lehet. Tudod, hiányollak, amióta vidékre költöztem. Nem sűrűn látogatsz el hozzánk. Egyébként sikerült szert tennem egy új versenylóra, és szeretném, ha megnéznéd. - Percy is vett egyet - mondta Derek. - Csurogni fog a nyálad, ha meglátod az övét. Nicholas kuncogni kezdett. - Már tegnap láttam. Mit gondolsz, kitől szereztem az új versenylovamat? Sikerült azt a drága fiút megint meggyőznöm. 92
21 - Nős? Derek döbbenten pislantott. Alighogy beültek a hintóba, Kelsey nyomban ezt a kérdést szegezte neki. De hát ez ott motoszkált a fejében egész nap, azóta, amióta reggel felébredt. Noha ezt a kérdést tapintatosabban is feltehette volna, nem tudta, hogy mennyi ideje van, míg célba érnek, és választ akart. Még ma. És pontosan azt a választ kapta, amiben reménykedett. - Te jó ég, dehogy! - kiáltott fel Derek. - És még sokáig nem is szándékozom megnősülni. - Kelsey nyomban megkönnyebbült, és ez annyira látszott is rajta, hogy Derek még hozzátette: - Nem, nem, drága leánykám, maga nem oroz el engem senkitől. - Még egy másik szeretőtől sem? Derek felhorkant. - Attól különösen nem... vagyis... a fenébe, egyszer megpróbálkoztam egy szeretővel, de a dolog nagyon nem jól sült el. Nem akartam még egyet, de hát a körülmények miatt meggondoltam magam. - A körülmények? Ezzel azt akarja mondani, hogy nem a kézenfekvő okok, hanem egészen más késztette arra, hogy megvásároljon? - Nos, az igazat megvallva, igen - felelte egy kicsit tétován Derek. - Ugyebár nem hagyhattam, hogy Lord Ashford vegye meg, amikor tudom, hogy milyen beteges perverziókra képes. Kelsey gondolatban megborzongott, ahogy rádöbbent, hogy Derek kiről beszél. Úgy gondolta, hogy Ashford kegyetlennek tűnt. Valóban olyan sorstól menekült meg, ami sokkal rosszabb lett volna, mint amit elképzelt. És ezért ennek a férfinak tartozik köszönettel. - Hálás vagyok, igazán nagyon hálás, amiért ilyetén hajlandóságot érzett. - Szót se róla, kedvesem. Úgy vélem, hogy ezt a pénzt jóra költöttem - most már különösen. Erre aztán nyomban meg is jelent a szokásos pirulás. Derek elmosolyodott. Kelsey kíváncsiságát azonban ez még teljesen nem elégítette ki, ezért így szólt: - Észrevettem, hogy nem szeretné, ha felfigyelnének... kapcsolatunkra. Legalábbis Bridgewaterben ez volt a benyomásom. Viszont ha nincs felesége, akkor csupán arról van szó, hogy így jobban kedveli? - Nem csupán erről - felelte Derek. - Tudja, két fiatalabb nagybátyám meglehetősen botrányos életet élt. Apámat egyfolytában feldühítették azok a botrányok, amikbe egymás után belekeveredtek. Úgy nőttem fel, hogy közben állandóan az öccseinek szóló dühkitöréseit hallgattam. Ez aztán az embert óvatosságra inti, vagy legalábbis arra, hogy ne akarjon valami botrány kapcsán újabb bánatot okozni neki. - És én botrányt jelentenék? - Nem, egyáltalán nem, legalábbis semmi rendkívülit. Inkább arról van szó, hogy nem szeretném, ha bármi oknál fogva pletykálnának rólam. Apám még azt sem tűri, hogy saját szolgáink sustoroghassanak rólunk, ha érti, hogy mire gondolok. Kelsey bólintott és elmosolyodott, mert pontosan értette. Őt is így nevelték, hogy ilyen körültekintő legyen. Ami azt illeti, számát se tudja annak, hogy szülei hányszor némultak el teljesen akár a leghevesebb vita kellős közepén is, ha történetesen egy szolga lépett a szobába. 93
- Bocsásson meg, hogy így kíváncsiskodtam. Csupán azért volt, mert azon tűnődtem, vajon ez mennyire szabja majd meg az idejét annak, hogy mikor keres fel engem. Derek elkomorult, mivel megfeledkezett róla, hogy itt is óvatosnak kell lennie, miként előző szeretőjénél. Ha napközben odahajtat és felveszi, az nem jelent semmit. De ha folyamatosan megjelenik, és hosszú órákat tölt nála, arra bizonnyal jó néhányan felvonják a szemöldöküket. De itt süllyedjen el, ha hajlandó néhány lopott órára korlátozni Kelseyvel való együttléteit. Így aztán kitérő választ adott: - Ezt pillanatnyilag még nem tudom megmondani. Így hamarjában nem jut eszembe senki, aki a környéken lakna, ezért aztán várnunk kell, és majd meglátjuk. De, drága leány, azért, mert kérdezett, nem kell bocsánatot kérnie. Másként hogyan ismerhetnénk meg egymást? Ami azt illeti, nekem is lenne néhány kérdésem. - Örömmel válaszolok... ha tudok. - Nagyszerű. Akkor azt mondja meg nekem, hogy kivételesen jó neveltetésével miért nem követte édesanyja hivatását és lett nevelőnő? Nem mintha én bánnám, hogy azt az utat választotta, amit választott, de miért? Kelsey gondolatban felsóhajtott. Azzal, hogy kérdéseket tett fel Dereknek, önmagát is védtelenül kitette az ehhez hasonló kérdéseknek. De számított rá, hogy a férfi előbb-utóbb fel fogja tenni ezt a kérdést, úgyhogy némiképp felkészült rá. - Valójában túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy nevelőnő legyek. A szülők általában érettebb nőket keresnek gyerekeik mellé. - Más választása nem volt? - Olyan nem, aminek segítségével egy nagyobb összeghez juthattam, hogy kifizethessem az adósságokat. Derek elkomorult. - Hogy a fenébe szedhet össze valaki ilyen fiatalon egy huszonötezer fontos adósságot? Kelsey halványan elmosolyodott. - Sejtelmem sincs. Az adósság nem az enyém volt, és még az összeg felét se tette ki. - Á, ezek szerint szép kis nyereségre tett szert. - Nem, abból a pénzből én semmit sem kaptam. Annak a helynek a tulajdonosa jókora részt kapott belőle, amiért megrendezte az árverést, a többi meg, nos, miként már mondottam, néhány adósságot kellett visszafizetni. Kelsey abban reménykedett, hogy a férfi ennyiben hagyja, de persze nem tette. - Kinek az adósságait érezte kötelességének kifizetni? Most két dolgot tehetett, vagy hazudik, vagy ismét elkerüli a választ, miként azt már korábban is megtette. De nem igazán akart többet hazudni neki, mint amennyit már eddig, így aztán inkább azt a mentséget használta, amit már korábban is. - Ez kényes, személyes ügy, és nem igazán szeretnék beszélni róla, ha nem bánja. Derek arckifejezéséből egyértelmű volt, hogy bánja, és a témát sem vetette el teljesen. - Él még az édesanyja? - Nem. 94
- És az édesapja? - Ő sem. - Más rokona nincs? Kelsey jól tudta, hogy mit akar a férfi, megpróbálja kitalálni, hogy vajon kinek adhatta a pénzt, de ezt nem engedheti, ez olyasvalami, amit sosem tudhat meg, ezért azt mondta: - Derek, kérem, ez a téma nagyon kellemetlen nekem. Jobb szeretném, ha erről nem beszélnénk. Ekkor Derek sóhajtott egyet, és feladta - pillanatnyilag. Aztán áthajolt, és megveregette Kelsey kezét. De ezt nyilván kevesellhette, már ha vigaszt akart nyújtani neki, és úgy tűnt, erről volt szó, mert ezután magához húzta és az ölébe ültette. Kelsey egy kissé megmerevedett, mert eszébe jutott, hogy mi történt, amikor legutóbb itt ült. Derek azonban csak magához ölelte, és arcát Kelsey homlokához nyomta, miközben körbelengte őt a férfi kellemes illata, és érezte szívének egyenletes, megnyugtató lüktetését. - Az az érzésem, kedvesem, hogy maga meg én nagyon közel fogunk kerülni egymáshoz - mondta halkan, csak nem suttogva. - így aztán eljön majd a nap, amikor nyugodtan elmond nekem bármit. Tudja, én meglehetősen türelmes vagyok. De arra is rá kell majd jönnie, hogy tudok nagyon eltökélt is lenni. Más szóval ez a beszélgetés hamarosan újból felmerülhet? - Megköszöntem már önnek a hintót, amit küldött? - kérdezte a férfit. Derek ezen a nyilvánvaló témaváltáson hangosan elnevette magát.
95
22 A varrónő, akihez Derek elvitte, nem olyan volt, amilyenre Kelsey számított. Az asszony üzlete nagyon elegáns volt. Az elülső helyiségben atlaszselyemmel bevont kanapék és székek sorakoztak, ahol az ember megszemlélhette az asszony csodás, rendkívül elegáns ruhakölteményeit, és volt ott még többtucatnyi könyv is, melyekből bárki megismerhette a legújabb divatot. Kényelmes szoba volt, ahol az urak, ha kedvük úgy tartotta, várakozhattak, míg hölgyeik válogattak az anyagok és a modellek közt. És a hölgyek gyakorta látogatták ezt a boltot. Kelsey azonban hamarosan megtudta, hogy Mrs. Westerburynek számtalan külön próbahelyisége is van, így aztán gond nélkül elkülöníthette előkelő vevőit a kevésbé finom vevőktől. Az ő dolga az volt, hogy eladja áruját, és nem az, hogy ítélkezzen. Nem küldött el egyetlen vevőt sem csak azért, mert esetleg rosszallja a hivatását, mindazonáltal néhányuknak valószínűleg azt javasolta, hogy amikor felkeresik üzletét, inkább a hátsó ajtót használják. Tekintettel azonban arra, hogy olybá tűnt, az üzlet elsősorban a londoni társaság krémjét látja el, Kelsey már nemigen tudta, hogy Derek végül is milyen ruhákban szeretné látni. Persze meglehet, hogy egyszerűen csak azért hozta ide, mert más varrónőt nem ismert. Végül úgy döntött, hogy a dolgot teljes egészében Derekre bízza, és ezt meg is mondta neki. A férfi erre nem számított, de vállalta a felelősséget, és félrevonta Mrs. Westerburyt, hogy néhány szót váltson vele négyszemközt. Amikor visszatért Kelseyhez, közölte vele, hogy szakértő kezekre bízza, és majd néhány óra múlva visszajön érte. Ebből azonban Kelsey egyáltalán nem tudta meg, hogy mit kell rendelnie, mennyit rendeljen, vagyis továbbra sem tudott semmit. De remélhetőleg a varrónő tudja a választ ezekre a kérdésekre, és remélhetőleg ez Kelseyt nem fogja túlzottan elborzasztani. Végül is Derek csupán egy kicsit jött zavarba ettől a beszélgetéstől, épp csak arcának halvány pírja utalt erre. De aztán gyorsan el is inait, nehogy újból kínos helyzetbe kerüljön. Hamarosan Mrs. Westerbury is visszatért, és Kelseyt az üzlet hátsó részébe vezette, hogy méretet vegyenek és végignézzék a választékot. Az asszony egyetlen pillantással sem árulta el, hogy azt mondták neki, Kelsey Derek szeretője, és öltözékeit ennek megfelelően válasszák ki. A méretet gyorsan levették, az egyik segéd a mérőszalagot körbetekerte Kelseyn, majd hosszmértéket is vett, és mindezt gyorsan lejegyezte, miközben egyfolytában nyájasan csevegett. Ám az anyagok, a fazonok és a kiegészítők kiválasztása akár az egész napot is igénybe vehette volna, mivel Mrs. Westerbury olyan hatalmas választékkal rendelkezett. Választani azonban igazán nem választott. Az asszony mindig javasolt neki valamit, amire Kelsey csak rábólintott, vagy a fejét rázta. De azért nem volt olyan rossz, mint amilyen lehetett volna. Általában olyan élénk színeket és olyan együtteseket ajánlottak neki, amelyeket Kelsey magának sosem választott volna, de legalább a végeredmény közel sem volt olyan ízléstelenül rikító, mint az a vörös ruha. Még nem végeztek, amikor egy újabb vevő érkezett, egy gyönyörű ifjú hölgy, aki udvariasan visszautasította Mrs. Westerbury segítségét azzal, hogy csak az imént rendelt báli ruha anyagát akarja megváltoztatni. Mindazonáltal elég barátságos volt ahhoz, hogy bemutatkozzon Kelseynek, aki elég bárdolatlan 96
lett volna, ha nem tesz hasonképpen, ami meglehetősen kellemetlenül érintette a varrónőt. A fiatal nő percek alatt kiválasztotta az anyagot, de nem távozott azonnal. Kelsey egészen addig észre se vette, hogy a hölgy őt figyeli, amíg az ismét meg nem szólalt. - Nem, nem, az a szín egyáltalán nem az ön egyénisége. Ez túl sok... nos, szerintem túlságosan zöld, nem gondolja? Ezek az ezüstös és kékes árnyalatok itt, sőt még a zafírkék is csodásán kiemelné a szemét. Kelsey elmosolyodott, mert teljes szívéből egyetértett. Már egy ideje vágyakozva lesegette azokat a különböző árnyalatú kék anyagokat. Mrs. Westerbury pedig kénytelen volt engedni, mivel a hölgy továbbra is ott állt, és választ várt javaslatára. - Igaza van, mylady - mondta az asszony, és odalépett, hogy jó néhány véget kiemeljen azokból az anyagokból, köztük azt a világos zafírkék bársonyt is, melyből egy gyönyörű új spencer és kimenőruha készülhet, meg egy estélyiruhának való ezüst és szürke árnyalatú szaténbrokátot. A hölgy azonban még mindig nem távozott, várta, hogy milyen díszítést és szegélyezést ajánlanak az egyes ruhákhoz, így aztán Kelseynek sikerült ruhatárát kiegészítenie néhány igazán elegáns darabbal, melyekre még édesanyja is büszke lett volna. Legszívesebben megváltoztatta volna az addig kiválasztott darabokat is, de nem merte tovább kísérteni szerencséjét. Végül is Mrs. Westerbury megkapta az utasításokat attól, aki majd a számlát fogja fizetni. Amikor már majdnem végeztek, megtudta, hogy Derek megrendelt egy teljes komplét is, melyben majd távozni fog az üzletből. Meglehetősen sokba kerülhetett neki, mert az együttest egy másik vevő elkészült rendeléséből emelték ki és alakították át számára, amíg válogatott. Az is nyilvánvaló volt, hogy a vevő, akinek rendeléséből ez a ruha szármázott, nem az a fajta volt, akit arra kérnek, hogy a hátsó ajtón átjöjjön be. Ez egy kisestélyi volt, vastag, levendulaszínű selyemből, a rövid, puffos ujjat, a nyakkivágást, a magasított derékvonalat és a szegélyt sötétebb, finom, bíborvörös csipke díszítette. Volt hozzá egy ugyanolyan árnyalatú, levendulaszínű köpeny, ez azonban vastag bársonyból készült. Ahogy Kelsey ebben az öltözékben visszatért az elülső terembe, úgy érezte, hogy ismét régi önmaga. Derek még nem volt ott, de néhány úriember várakozott a kanapékon, és most mindegyik csodálattal teli pillantásokat vetett rá. Ott volt még az az ifjú hölgy is, aki az imént tanácsaival segítette. Már távozni készült, épp a kesztyűjét húzta, miközben barátságosan Kelseyre mosolygott. - Már mindennel végzett? - kérdezte a hölgy vidáman. Ő is észrevette azokat a csodálattal teli pillantásokat, és valószínűleg ez volt az oka annak, hogy még hozzátette: - Esetleg elvihetem valahová? Itt áll a hintóm. Kelsey nagyon szeretett volna igent mondani. A hölgy igazán barátságosnak tűnt, és Isten a tudója, mekkora szüksége lett volna egy barátra ebben a hatalmas városban. De természetesen nem mondhatott igent. Azt sem kockáztathatta meg, hogy barátságot kössön a felső tízezer, a társaság egy tagjával, aki azonnal megvetné, ha tisztában lenne Kelsey jelenlegi foglalkozásával. Ezért aztán kénytelen volt így válaszolni: 97
- Ez igazán kedves öntől, de a kísérőm hamarosan itt lesz. Ezzel valójában véget is érhetett volna a beszélgetés, de a hölgy ennél sokkal barátságosabb volt. - Nem találkoztunk mi már? - kérdezte kíváncsian. - Valahogy ismerősnek tűnik nekem. Milyen jó megfigyelő. Kelseynek számtalanszor mondták, hogy mennyire hasonlít az édesanyjára, és a szülei gyakran jöttek Londonba, hogy élvezzék a társasági életet. - Talán csak véletlen hasonlóságról lehet szó – vetette fel Kelsey. - Kétlem, hogy mi valaha is találkoztunk volna. Most járok Londonban először. - Akkor biztosan nagyon izgatott. - Inkább rémült, merthogy ez pontosabban kifejezi érzéseimet. A hölgy elnevette magát. - Igen, hát ez egy nagy város, igaz? Az ember könnyen eltéved, amíg nem járt itt néhányszor. De tessék... - azzal benyúlt a retiküljébe, elővett egy névjegyet, és odanyújtotta Kelseynek - ha bármi segítségre lenne szüksége, vagy egyszerűen csak trécselne egy kicsit, kérem, látogasson meg. Nem lakom messze innen, rögtön itt, a Park Lane-en, és még úgy egy jó hétig Londonban leszek. - Nem fogok megfeledkezni róla - mondta Kelsey. De persze nem fogja felkeresni, és egy röpke pillanatig fájt a szíve, hogy nem teheti. Ez az ifjú hölgy szemmel láthatóan oly könnyedén barátkozik. Néhány hete még Kelsey is megtehette volna, de most már soha többé. Lerázta magáról a szomorúságot. Új élete, sorsa felett felesleges siránkoznia. Nyitott szemmel, önszántából vállalta. Egyszerűen csak meg kell tanulnia együtt élni vele.
98
23 -Átkozottul elbűvölő. Kelsey elmosolyodott, mivel úgy vélte, hogy ez bók akart lenni. Derek mindössze ennyit mondott, amikor visszajött érte, és először vagy húsz másodpercig némán meredt rá. Ettől Kelsey igazán szépnek érezte magát, és ez olyasvalami volt, amit eddig még nemigen érzett. Aztán a hintóban úgy tűnt, hogy Derek... nos, úgy tűnt, mintha valamiféle dilemmával küszködne, miközben továbbra is csak bámulta. Az a tűnődő ránc a férfi homlokán végül kellően zavarba hozta Kelseyt ahhoz, hogy megkérdezze: -Valami baj van? - Tudja, hogy ebben az öltözékben olyan, mint egy istenverte első bálozó? Kelsey elpirult. Már-már feszengett. Leginkább azt szerette volna, ha ezt a férfi nem veszi észre. De mivel már megtörtént, a legokosabb az lesz, ha kiveri a fejéből. - És milyen voltam azon az estén, amikor azt a vörös ruhát viseltem? kérdezte. Épp ahogy remélte, a férfi homlokán a ránc kissé elsimult. Még egy kissé félszegen el is vigyorodott, mert megértette, hogy mit akart ezzel Kelsey mondani - legalábbis Kelsey feltételezte, hogy megértette. De azért a biztonság kedvéért... - Nos, látja? - folytatta Kelsey. - A ruha kelti ezt a benyomást, és nem a személy, aki viseli. Történetesen ez volt az egyetlen ruha, amit ilyen rövid idő alatt rám tudtak igazítani. Azt hiszem, Mrs. Westerbury úgy vélte, bármi megteszi, ami esti viseletként hordható. - Igen, valóban valami ilyesmit mondtam neki. Nos, mindegy. Ez némiképp megváltoztatja terveimet. - Miféle tervei voltak? - Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha megvacsorázunk valami csöndes, eldugott helyen, de a fenébe is, maga olyan átkozottul elegáns, hogy ezt csak nem hagyhatom veszendőbe menni. Kelsey ismét elpirult. A férfi bókjai igazán nagyon kellemes érzéssel töltötték el, melegség öntötte el minden porcikáját. De természetesen nem akart kellemetlenséget okozni Dereknek. Így aztán nagyon is ésszerűen azt mondta: - Kérem, semmi szükség arra, hogy megváltoztassa terveit csak azért, mert... - Szó se lehet róla, drága leányzó - vágott a szavába Derek. - Amúgy is ki akartam próbálni, hogy milyen az új séf az Albanyben. És aztán úgy gondoltam, hogy az est illő befejezéseként felkereshetnénk a Vauxhall Gardenst. A Vauxhall Gardensről, erről a gyönyörű parkról már ő is hallott, a szülei többször is említették ilyen vagy olyan megvilágításban. Napközben meglehetősen tisztes, jó hírű hely számtalan árnyas ösvényével, mozgóárusokkal és koncertekkel. Éjjel azonban szűk ösvényeivel és padjaival igazán a szerelmesek eszményi búvóhelye, és egy hölgyet, aki valamit is ad magára, sötétedés után itt nem láthat senki, így aztán, természetesen, ez a lehető legmegfelelőbb hely, ahová egy úriember elviheti a szeretőjét, gondolta Kelsey. 99
Dereknek más tervei is voltak. Mivel még korai volt az idő a vacsorához, felkerestek néhány boltot, és a hintó hamarosan megtelt mindenféle csomaggal. Szalagos kalapok, cipők, napernyők nyárra, és Derek gondoskodott róla, nehogy megfeledkezzenek még néhány hálóruháról, ami igazán kínos volt Kelsey számára, mert Derek minden egyes darabot maga akart kiválasztani. Kelsey egy kicsit el is fáradt, mire az Albanybe értek, amiről kiderült, hogy egy hotel a Piccadillyn. Az étterem azonban igazán gyönyörű volt, és Kelsey az első pohár bor után kezdett felengedni. Az egyetlen probléma az volt, hogy Dereket többen is felismerték. De nyilván számíthatott erre, mivel amikor bemutatta őt annak a két úriembernek, akik külön-külön az asztalukhoz jöttek, hogy tiszteletüket tegyék, azt mondta, hogy ő özvegy Langtonné. A második úriember ezen kellőképp meglepődött, és így szólt: - Csak nem az a bizonyos Lady Langton, aki lelőtte a férjét? Erre Derek kénytelen volt elmagyarázni, hogy Kelsey esetében egy egészen más családról van szó, és ez a hazugság sokkal jobban hangzott a férfi szájából, mint az övéből. Persze mivel Derek nem tudta, hogy ez valójában hazugság, hitelt adott szavainak. Kelsey azért úgy a vacsora közepe táján, ami igazán kitűnő volt, megkérdezte: - Miért épp özvegy? - Nos, egy özvegy, ha nem tudná, azt tehet, amit akar, míg egy első bálozó mellé, aminek maga első, második, sőt még harmadik pillantásra is tűnik, gardedám kell. Nos, a fenébe is, én aztán gardedámnak nem igazán felelek meg. Aki ismer engem, az ezzel nyilván nyomban egyet is értene. Derek megátalkodottan elvigyorodott. - Csak nem azért van ez, mert ön talán többet csábít, mint gardíroz? - ugratta Dereket. - Bizony, hogy azért - mondta, és a tekintete az érzékiség lángjától csillogott. Ekkor azonban egy olyan páros zavarta meg őket, akikre Derek egyáltalán nem számított. Amint Jeremy Malory és Percy Alden hívatlanul letelepedtek az asztalukhoz, Derek felháborodottan megkérdezte tőlük: - Hogy az ördögbe találtatok meg? A választ Percy adta meg, miközben mohón szemrevételezte a tányérjukon levő ételt. - Ennek az ifjoncnak itt az apja üzenetét kellett átadnia Anthony bácsikádnak. Mivel ő épp itt lakik, ebben az utcában, meglehetősen nehéz lett volna nem észrevennünk odakinn a hintódat. Apropó, milyen a konyha? Olyan jó, mint mondják? A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy Derek mogorvának tűnt. - Nincs valami jobb dolgotok ma este? - Jobb, mint vacsorázni? - kérdezte döbbenten Percy. Jeremy kuncogni kezdett. - Akár ide is hívhatnád a pincéredet, kuzin. Ugye, nem igazán akarsz minket megfosztani egy ilyen kellemes társaságtól egy vacsora erejéig, amikor te kettesben lehetsz vele bármikor. Legyen szíved. - Egész héten csak ezért epekedett, hogy láthassa őt -jegyezte meg Percy olyan hangon, amit suttogásnak szánt volna, de nem volt az. - Ennyi erővel akár elegánsan is megadhatnád magad, öregfiú. 100
Az asztal hirtelen megmozdult, ahogy valaki valakit megrúgott alatta. Ahogy Percy és Jeremy dühödten egymásra meredtek, az ember meglehetős biztonsággal kitalálhatta, hogy ki rugdosott. Derek felsóhajtott. - Ha maradtok, akkor viselkedjetek. Kelseynek egyik kezét a szájához kellett emelnie, hogy elrejtse mosolyát. Jeremy csak úgy sugárzott most, hogy sikerült elérnie, amit akart, és szédítő mosolyával Kelsey felé fordult. Kelsey már el is felejtette, hogy ez a fiatalember milyen hihetetlenül jóképű. Ez a fiú teljesen elkápráztatta, hosszú pillanatokon át csak meredten nézte, mígnem Jeremy megkérdezte tőle: - Na, és hogy bánik magával ez a faragatlan fickó, édesem? Kelsey elpirult, nemcsak azért, mert a férfinak sikerült így elbűvölnie, hanem azért is, mert a téma, amit felvetett, igencsak személyes jellegű volt. Ettől függetlenül semleges hangnemben válaszolt: - Épp most költött el rám egy egész kis vagyont, hogy kistafírozzon, vagyis ellásson egy vadonatúj ruhatárral. Jeremy ezt egy kézmozdulattal elhessentette. - Ezt mindenképp meg kellett volna tennie, de hogy bánik magával? Nincs szüksége rá, hogy megmentsem? - kérdezte reménykedve. - Tudja, igazán örömmel megtenném. Az asztal ismét megmozdult. Kelsey nem tehetett róla, ezúttal már hangosan felnevetett, mert most Derek volt az, aki rúgott. Jeremy pedig nem volt olyan körültekintő, mint Percy. Ő bizony felüvöltött, mire tucatnyi szempár fordult feléjük. Aztán halkan még ezt motyogta: - A teremtésit, egy egyszerű nem is megfelelt volna. Percy kuncogott. - Az istenért, Jeremy, hát nem tanultad még meg, ha valakitől el akarod lopni a hölgyét, akkor azt soha ne előtte tedd? Jeremy felhorkant. - Én sose lopnék a saját unokafivéremtől. Ö is tudja, hogy csak ugratom. Nem igaz, Derek? - Derek fagyosan merev pillantása láttán a fiú gúnyolódni kezdett. - Hát ezt nem hiszem el! Derek féltékeny? De hát te sosem vagy féltékeny. -Jobb, ha vigyázol a másik térdedre, fiacskám - figyelmeztette vigyorogva Percy. Jeremy egyből hátrébb iszkolt a székével, miközben csaknem felborult vele, és mogorva képpel azt mondta: - A fenébe is, már elsőre megértettem. Egy hétig viselhetem a nyomát. Semmi szükség rá, hogy megismételd. Erre aztán Derek megcsóválta a fejét, és így dörmögött: -Javíthatatlan gazfickó. Jeremy meghallotta és elvigyorodott. - Hát persze. Másként unalmas, az embernek nincs semmi mulatsága.
101
24 Kelsey nem emlékezett rá, hogy nevetett-e ennyit valaha is, vagy hogy érezte-e már ilyen jól magát életében, mint azon az estén Derekkel és a barátaival. Megállás nélkül, könyörtelenül heccelték és ugratták egymást. Derek találóan nevezte Jeremyt egy javíthatatlan gazembernek. Ugyanakkor Kelsey azt is látta, hogy mennyire szereti unokatestvérét, és az is őt. A szoros családi kötelék jó dolog. Ez Kelseyben is erősen élt, különben nem lenne ott, ahol most van. A húgáért, Jeanért ő volt felelős. Nagyon szerette Jeant. Szerette Elizabeth nénit is. Elliott bácsi - nos, az iránta érzett tisztelet semmivé foszlott, de addig nem ítélkezik felette, míg be nem bizonyítja, hogy képes ismét felelősségteljesen viselkedni. De ha képtelen rá az után, amit Kelsey feláldozott, nos, akkor lehet, hogy anyja nyomdokába lép, és keres magának egy pisztolyt. A vacsorával a nevetés nem ért véget. Kelsey óvatlanul megemlítette, hogy vacsora után a Vauxhallba készültek, mire mindketten, Jeremy és Percy is égre-földre megesküdtek, hogy pontosan oda szándékoztak menni ők is. Ami persze nyilvánvalóan nem volt igaz. Ám Derek végül feladta, hogy megpróbáljon megszabadulni tőlük. Aztán nagy valószínűséggel meg is bánták döntésüket, hogy velük tartanak, amikor mindketten vacogni kezdtek - bár igazán mulatságos volt figyelni bolondos ugrándozásukat, amivel a hideg ellen próbáltak küzdeni. Derek hozott magának egy télikabátot, Kelseynek meg ott volt a bársonyköpenye, ami elég meleg volt, főleg miután Derek még át is ölelte karjával a vállát. Jeremy és Percy azonban úgy öltöztek, hogy a fűtött hintóból bemennek valahová, majd vissza, vagyis nem egy késő esti sétára, télen. Hosszú és mindvégig nagyon kellemes nap volt - és valójában még nem is ért véget. Amikor Derek hazavitte, az előszobában gyöngéden megcsókolta, mialatt a kocsis behordta a csomagokat. Azután kézen fogva vezette őt fel a lépcsőn. Kelsey hálószobájában az ágy melletti asztalkán sajtot, gyümölcsöt és egy palack bort találtak, amit Mrs. Whipple készített oda, mielőtt hazament. - Nagyon figyelmes -jegyezte meg Derek, amint az asztalra pillantott. - Igen, Mrs. Whipple igazán érti a dolgát - helyeselt Kelsey. Alicia a tüzet is megrakta, úgyhogy a szobában kellemes meleg volt. - Akkor tehát megtartja? - Hát persze. Egy vacsoráját már kóstolta. És a reggelinél is igazán kitesz magáért, miként azt ma reggel tapasztalhattam. - Hát ez ügyben majd csak holnap nyilatkozom - mondta Derek elmélyülő hangon, miközben Kelseyre pillantott. Kelsey hangja is mélyebbnek, fátyolosabbnak tűnt, amikor megkérdezte: - Itt marad... egész éjszakára? - Hát persze. A férfi sokkal többet mondott ezekkel a szavakkal, mint amennyit Kelsey megértett belőle. Megint kezdett ideges lenni, bár közel sem annyira, mint az előző este. Ami azt illeti, már alig várta, hogy ismét szeretkezhessen Derekkel, és megtapasztalja azt a gyönyört, amit a férfi ígért neki. Amikor Derek a parkban átölelte a vállát, akkor kezdődött ez a furcsa, csiklandó érzés a bensejében. Mit is mondott erről May? Tudni fogja, ha vágyik egy férfira, és áldhatja szerencséjét, ha történetesen épp az a férfi tartja ki. Vajon vágy-e az, amit érez, amikor szinte elolvad Derek egy bizonyos 102
pillantására, vagy amikor ily lággyá válnak ajkai? Vagy amikor a férfi kezének érintésére a szíve hevesebben kezd dobogni? A szíve most csak úgy zakatolt a várakozástól, de Derek nem indult el azonnal felé. Kinyitotta a bort, és töltött egy keveset mind a két pohárba. Fogott egy fürt szőlőt, és fogával letépett róla egy szemet, majd ismét Kelseyre pillantott, miközben lassan szétrágta. Kelseynek hirtelen rettentő melege lett. Nyilván Derek is így volt ezzel, mert kibújt télikabátjából, és azt mondta: - Jöjjön, hadd segítem le a köpenyét. Kelsey tétován közeledett hozzá. A férfi meleg ujjai a nyakához értek, ahogy kioldotta köpenyének zsinórját, majd kabátjával együtt ezt is egy közeli székre hajította. Aztán Derek keze hátrasiklott a nyakán, nem azért, hogy közelebb húzza magához, hanem csak azért, hogy megmasszírozza. Mennyei. Kelsey sóhaja pontosan ezt mondta Dereknek. Aztán csak azt érezte, hogy a poharat a kezébe nyomják, majd lenézett a borra. Kiitta egyetlen hajtásra. Derek elmosolyodott. Kelsey megint kezdett egyre idegesebbé válni. - Igazán élveztem ezt az estét... ami azt illeti, az egész napot - mondta Kelsey. - Köszönöm. - Felesleges megköszönnie, kedvesem - felelte Derek. - Én is élveztem. Meglepő módon ez igaz is volt. Noha Derek még mindig nagyon kívánta Kelseyt, és egész nap arra vágyott, hogy ismét szeretkezhessenek, ugyanakkor jól is érezte magát vele, egyszerűen élvezte a társaságát. És ez számára szokatlan volt. Általában a hálószobán kívül nemigen töltötte idejét nőkkel, kivéve kiterjedt családjának nőtagjait. Az is meglepő volt, először mennyire bosszantotta, hogy barátai rájuk törtek az Albanyben, és hogy mennyire célba talált Jeremy, amikor féltékenységgel vádolta. Amikor látta, hogy milyen elbűvölten néz Kelsey Jeremyre, komolyan dühbe gurult. De ez a bűvölet nem tartott soká, mert utána Kelsey vele mosolygott össze, és nem Jeremyvel. Ez utóbbi minden másnál hatásosabban oszlatta el féltékenységét. - A barátai igazán szórakoztatóak - jegyezte meg Kelsey. - Én inkább kellemetlennek mondanám őket. Kelsey elmosolyodott. - Azért maga is jókat nevetett - emlékeztette a férfit. Derek vállat vont. - Igen, nevettem. Ismét kivette azt a szőlőfürtöt, letépett egy újabb szemet, Kelsey felé hajolt, és szájából kínálta neki. Kelsey pirulva elfogadta. Meleg volt és édes, akárcsak a bor. - Egy kis sajtot? - kérdezte Derek. - Inkább azt szeretném, ha megcsókolna. A pír futótűzként öntötte el. Elképzelni sem tudta, honnan törtek fel belőle ezek a szavak, és honnan vette a bátorságot, hogy kimondja őket. Ez azonban Dereket, már ha arckifejezését jelzés értékűnek tekinthetjük, szemmel láthatóan örömmel töltötte el. Poharaikat, miként a szőlőfürtöt is, egyből félretette. - Hát ennyit a pillanat ízlelgetéséről - mondta, miközben szorosan magához ölelte Kelseyt. - Egyébként is már majd belehaltam. 103
Majd belehalt? Ám e gondolat csupán addig tartott, míg a férfi ajka ajkához nem ért. Nyomban elolvadt, egész benseje cseppfolyóssá vált. A térde megroggyant, de nem is kellett megállnia a saját lábán, hisz a férfi oly szorosan tartotta. Karja egyébként is Derek nyaka köré fonódott, mert jó érzés volt ölelnie. Kezdte megtanulni a csókolódzást, de hát olyan kiváló tanára volt, mint Derek. Amikor sikerült annyira összeszednie a bátorságát, hogy nyelvével ő is előrenyomuljon, miként azt a férfi tette, Derek felnyögött, és ez oly nagy örömet okozott Kelseynek, ami még merészebb lépésekre sarkallta. Az ágy kényelmes közelségben volt. Derek rátérdelt, és oly óvatosan tette le Kelseyt, hogy az szinte észre sem vette. De azt észrevette, amikor eltűnt róla a ruhája, majd a férfi meleg kezét is, amint a nyakától egészen a combjáig simogatta, cirógatta a testét. Kelsey ujjai a férfi karjának duzzadó izmaira simultak, majd érezte a hátán megfeszülő kemény izmokat is. A bőre olyan sima volt, ugyanakkor annyira erős és feszes. Derek ajka vándorútra indult testén, s forró nyomát otthagyta az arcán, majd a nyakán. Ezután nyelve Kelsey fülébe siklott, s ő reszketni kezdett a gyönyörtől. Aztán ezek az ajkak továbbmentek, végig a vállán, majd a melle mentén körbe, s aztán hirtelen keményen meredő mellbimbójára tapadtak, és mélyen beszívták azt a férfi szájának forró katlanába. Valami furcsa érzés cikázott végig a hasán, majd tovább, le egészen az ágyékáig, ahol aztán összegyűlt, s reszketve szinte elviselhetetlen feszültséggé tömörült. Kelseyben a gátlás utolsó maradványai is semmivé foszlottak. Teste néma vággyal ívelt a férfi teste felé. Derek közelebb húzta magához, hasuk összeért, de a mellét még mindig nem engedte el. Kelsey anélkül, hogy észrevette volna, a férfi vállába mélyesztette körmeit. Aztán egy idő múlva, ami egy örökkévalóságnak tűnt, Derek odahagyta az egyik mellbimbót, hogy a másikra vesse magát, mire Kelseyn még nagyobb forróság cikázott végig a hasán át egészen az ágyékáig. Már lángolt mindene. De úgy tűnt, a férfi is pokoli tűzben égett. Aztán Derek keze combjai közé siklott, és Kelsey hangosan felkiáltott. Ez már túl sok volt, túl heves. Ám Derek ekkor már ismét csókolta mélyen és mohón, miközben teste lassanként Kelsey testére nehezedett. Aztán az a kemény, forrón duzzadó testrésze keresni kezdte a bejáratot, amire könnyedén rátalált, és szép simán behatolt. A feszültség egyből megszűnt, s helyét a gyönyör vette át, mely végigsöpört rajta egészen a lábujjáig. Aztán ez a második, lassú lökésre megismétlődött, majd jött a harmadik, mígnem egy újabb, sokkal erőteljesebb feszültség kezdett kialakulni benne, mely sebesen száguldott valami csúcs felé, majd elérte, és egy mámorítóan tiszta érzés hulláma öntötte el, a legtisztább mennyei boldogság önkívülete, mely hosszú, gyönyörteli pillanatokon át tartotta őt fogságában. Mosolygott, amikor a férfi egy kis idő múlva lenézett rá. Nem tehetett róla, mosolyognia kellett. Mire Derek szája is meglehetősen önelégült mosolyra húzódott. - Ezúttal jobb volt? - kérdezte a férfi halkan, hisz már amúgy is tudta a választ. - Az nem kifejezés - felelte Kelsey egy hosszú, ábrándosán bágyadt sóhajjal. A férfi szája még szélesebb mosolyra húzódott. 104
- Igen, tökéletesen egyetértek. És az egészben az a legszebb, hogy még csak most kezdtük el. Kelsey döbbenten hunyorgott. Ám Derek már neki is látott, hogy e kijelentésének gyönyörteli bizonyságát adja.
105
25 Az elkövetkezendő hét során Derek egy nap a pillanat hatása alatt hirtelen úgy döntött, hogy magával viszi Kelseyt a lóversenyre. Úgy tervezte, hogy Percyvel és Jeremyvel megy, de az utolsó pillanatban azt mondta nekik, hogy majd ott találkoznak. Nem arról volt szó, hogy úgy döntött, Kelsey talán örülne ennek a kirándulásnak. Egyébként valószínűleg örülni fog neki, de az igazi ok mégsem ez volt. Az történt ugyanis, hogy megpróbálta kapcsolatukat a megfelelő mederben tartani, miszerint csak esténként keresi fel, ahogy a szeretőket szokás. Miután néhány este így is tett, rájött, hogy ez a szokásos viselkedés, ha Kelseyről van szó, neki egyáltalán nem tetszik. Távolról sem. Ahogy dolgait intézte, vagy legalábbis megpróbálta, mintha életében mi sem változott volna, kényszerítenie kellett magát, hogy reggelente magára hagyja Kelseyt, és iszonyatos erőfeszítésébe került, hogy estig távol tartsa magát tőle. A verseny napján nem küzdött tovább önmaga ellen, engedett vágyainak azzal, hogy mit árthat, ha ez egyszer kivételt tesz. A probléma gyökere az volt, hogy túlságosan jól érezte magát Kelsey társaságában. A lány megnevettette. Nem fecsegett vég nélkül. Intelligens volt. Esténként, vacsora közben irodalomról beszélgettek, és egy alkalommal csodálkozva tapasztalta, hogy éppenséggel egy élénk filozófiai vitába keveredtek - és Derek élvezte ennek minden pillanatát. Azt, hogy ez a probléma valójában mennyire komoly, még nem tudta. Valahol tudata legmélyén ott motozott a gondolat, hogy egy szerető egy célt szolgál, és csakis azt az egyetlenegy célt. Előző szeretője rávette őt, hogy legyen kísérője is, és ez őt meglehetősen bosszantotta, mert sok idejét vette el. Marjorie társaságában a hálószobán kívül nem is érezte jól magát. De Kelsey egészen más. Ő nem követelőzik. Ami azt illeti, még soha nem is kért tőle semmit, kivéve azt az egy alkalmat, amikor arra kérte, hogy csókolja meg. Ez viszont nagyon is kedves emléke volt. Valahányszor felidézte, mindig elmosolyodott. Egyébként mostanság igen gyakran mosolygott, ráadásul minden különösebb ok nélkül. Ezt még az inasa is megjegyezte. De végül is Kelsey valahol mindig jelen volt gondolatai közt. Az igazság az, hogy ez a lány minden tekintetben élvezetes volt, és örömét lelte benne. Kelsey villámgyorsan átöltözött. Ez is tetszett neki benne, tetszett, hogy Kelsey nem tölt hosszú órákat az öltözködéssel, a szépítkezéssel, nem fésülgeti külön-külön a tincseit, és a végén mégis mindig tökéletesnek tűnt a szemében, gyönyörűséggel töltötte el minden érzékét, és ez ma sem volt másként. Kelsey időközben ismét járt a varrónőnél, és ezúttal már több elkészült ruhával tért haza, melyek közt ott volt az a világos zafírkék bársony is a hozzáillő spencerrel. Olyan gyönyörű volt, hogy Derek azt kívánta, bárcsak melegebb lenne az idő, mert akkor nyitott kocsival hajtathatnának végig a Hyde Parkon, hogy büszkélkedhessen vele, ám ez olyan botrányos gondolat volt, hogy egyből elborzasztotta, amint felrémlett benne. Sétakocsikázni a parkban egy olyan hölggyel, akinek az ember komolyan udvarol, az egy dolog, de ha ugyanezt a szeretőjével teszi, az már egészen más. Ez olyasvalami volt, amit ifjabb nagybátyjai esetleg gond nélkül megtettek volna, hisz valójában egyikőjüket sem érdekelte, hogy az emberek mit mondanak vagy gondolnak róluk. Nemhiába hívták őket egykoron London két leghírhedtebb élvhajhászának. 106
A versenyt London peremén rendezték. Amikor megérkeztek, a már összegyűlt nagy tömeg ellenére még sikerült a hintóval bepréselődniük egy nyitott négyüléses és egy fél-födeles együléses közé, egy olyan helyre, ahonnan remekül belátták a pályát. Azok, akik nagy tétben fogadtak, általában a pálya mellett álltak, és hintójukat távolabb hagyták, hogy a pálya körüli helyek szabadon maradjanak azok számára, akik inkább kényelmesen, hölgyeikkel együtt a hintóból óhajtották végignézni a versenyt. A hölgyek is el-eljöttek a versenyekre a férjükkel vagy a családjukkal, bár ilyenkor, télvíz idején csak kevesen merészkedtek ki. így aztán Derek nemigen aggódott, hogy Kelsey jelenléte bárkit is sérthet. Percyn és Jeremyn kívül még csak meg se tudja senki, hogy ott volt, mindaddig, amíg a hintóban marad, erre pedig már előre figyelmeztette. A hintót egy kis kályhával fűtötték, de az idő sem volt igazán borzasztó. Hűvösnek hűvös volt, de nem fújt a szél, és időnként még a nap is előelőbukkant. Frissítőt itt is vásárolhatott az ember, de a nemesség tagjai általában hoztak magukkal, miként Derek is. Összekészíttetett Mrs. Hershallel egy kosárnyi különféle harapnivalót meg szendvicset és néhány üveg bort is, mellyel barátait is vendégül láthatta. Végül is a verseny akár fél napig vagy néha még tovább is eltarthat, attól függően, hogy a hivatalos versenyek után még hány különfogadást kötnek. Percy és Jeremy nem sokkal az első futam után csatlakozott hozzájuk. Percynek, mint mindig, most is fülig ért a szája. Mintha a lovakkal kapcsolatban valami hatodik érzékkel rendelkezett volna. Nem csupán arról volt szó, hogy rendkívüli lovakat tudott venni a legfurább helyeken, de nemigen fordult elő, hogy - függetlenül az esélyektől – tévedett volna a győztes kiválasztásában. Ennek ellenére a fogadást sosem vette komolyan. Számára az élvezetet az jelentette, hogy ítéletének helyessége bizonyságot nyert. - Gondolom, már bejött néhány fogadásod – jegyezte meg Derek, ahogy Percy egy kurta „Hogy s mint” után egyből a finomságokkal teli kosárra vetette magát. Jeremy vidáman azt mondta: - Hát kell ezt kérdezni? Derek elvigyorodott. - Azért Percynek sincs mindig igaza. Emlékszem rá, hogy egyszer, amikor épp ez volt a helyzet, vesztettem néhány ezer fontot, és ezért nem veszem már többé készpénznek a választását. Percy béketűrő képet vágott. - Sosem hagyja, hogy ezt valaha is elfelejtsem – mondta Jeremynek. A fiú kuncogni kezdett. - Azt hiszem, a fogadást az öreg Nickkel sokkal jobban élvezted, mint azt, hogy nyertél az első futamon. Percy arca egyszeriben csak úgy sugárzott. - De még mennyire. De hát Nicholasnak mindig sikerül megszereznie tőlem minden gyönyörű telivért, ami az utamba kerül. Én nem tudom, hogy csinálja, a fenébe is, sejtelmem sincs róla. - Nicholas itt van? Percy bólintott. - Benevezte azt a mént, amit épp most szerzett meg tőlem. A negyedik futamban kerül majd sorra. - Neki is szólhattál volna, hogy csatlakozzon hozzánk - mondta Derek. 107
Jeremy köhécselni kezdett. - Nem, ami azt illeti, az nem lett volna igazán jó... A mondatot már nem tudta befejezni, mivel abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és aki megjelent, nem volt más, mint Regina Edén, Nicholas felesége... és Derek meg Jeremy unokatestvére. Nyilvánvalóan ez volt az ok, amiért Jeremy nem tartotta igazán jó ötletnek Nicholas meginvitálását, és ezzel immáron Derek is teljes mértékben egyetértett. Az igazat megvallva, most kínban volt, vajon hogy a fenébe tudná elkerülni, hogy bemutassa mindenkit lehengerlő unokahúgát a szeretőjének. - Jól gondoltam, felismertem a hintódat, Derek - mondta Reggie, ahogy előrehajolt, hogy megcsókolja unokafivére arcát, majd lehuppant a mellette lévő ülésre. Aztán Jeremyhez fordult: - Te meg miért nem szóltál, hogy itt van? Jeremy a zsebébe mélyesztette mindkét kezét, és esetlenül összehúzta magát a szemközti ülésen. - Nem jutott eszembe - hebegte. - Reggie, mi a fenét keresel te itt? - kérdezte Derek. - Nem is szereted a lóversenyt. - Így van, nem szeretem. - Megvonta a vállát, majd elmosolyodott. - Valahogy fogadásba keveredtem Nicholasszal, hogy az új ménje ma nem fog győzni, így aztán most itt kell lennem, hogy a saját szememmel lássam. Csak nem gondolod, hogy becsületszóra hinnék neki? Amikor velem szemben utál veszíteni? Derek oldalvást fordult, hátha így sikerül eltakarnia Reggie elől Kelseyt, aki a másik oldalán ült, de hát ez lehetetlen feladat volt, tekintettel arra, hogy ruhájának zafírkékje szinte világított. - Engem is megkérdezhettél volna - mutatott rá Derek, s úgy vélte, ez ésszerű megoldás lett volna. Reggie csodálkozva húzta fel a szemöldökét. - Hisz mostanában már szinte nem is látlak - mondta szemrehányón. - És egyáltalán, honnan tudhattam volna, hogy te itt leszel? - Majd ezután gyakorlatilag félrelökte Dereket, hogy mellette áthajolva azt mondhassa - De örülök, hogy újra látom, Kelsey. Sejtelmem se volt róla, hogy ismeri az unokafivéremet. Kelsey iszonyatosan zavarban volt attól a pillanattól fogva, hogy felismerte Regina Edent, amikor az beszállt a hintóba. Az egy dolog, hogy az ember egy idegennel beszélget, és hagyja, hogy az azt gondolja róla, amit csak akar, mivel nem tartja valószínűnek, hogy még egyszer találkozik vele. De amikor ez mégis megtörténik... Arcát nyomban a mellette lévő ablak felé fordította, és Derekhez hasonlóan abban reménykedett, hogy a hölgy nem veszi őt észre. Ám ez a remény igencsak halovány volt. - Derek az ön unokafivére, Lady Eden? - Ó, istenem, hát persze, tudja, együtt nőttünk fel. És, kérem, hívjon csak Reggie-nek, ahogy a család többi tagja... - Egy pillanatra elhallgatott, miközben Jeremyre nézett. - Nos, csaknem minden tagja. Derek immáron nem kínban volt, hanem teljesen elborzadt. - Reggie, honnan ismered te Kelseyt? - A varrónőnél találkoztunk a minap... és mondhatom, remekül megértettük egymást. De, te jó ég, mit keres ő itt veled egyedül, Derek? Tudod, hogy a pletykák milyen gonoszak tudnak lenni. 108
- Őa...Őa... Derek agya teljesen kihagyott, amikor is Jeremy segítőkészen közbevetette: - Percy unokatestvére. Percy döbbenten pislantott egyet. - Ő az... - majd miután Jeremy belecsípett, még hozzátette - unokatestvérem. Távoli unokatestvér, tudja, az anyám oldaláról. - Hát ez csodás - mondta Reggie. - Már amikor megismerkedtünk, ösztönösen erezem, hogy jó barátnők leszünk, és most már azt is tudom, miért. Ha Percy rokona, akkor már csaknem családtag, merthogy Percy a családhoz tartozik. El kell hoznia őt hozzám ma este vacsorára, Percy. És persze, drága unokafivéreim, ti is mindketten meg vagytok híva. Mindhárom férfi teljes pánikba esett. - Nekem ez nem igazán... - Egyszerűen ma nem... - Nekem más... Reggie azonban egy fenyegető pillantással gyorsan a szavukba vágott. - Ugye, nem gondoljátok komolyan, hogy különféle mentségekkel próbálkoztok itt nekem, amikor mindössze csak néhány napig vagyok a városban? Apád és George néni már biztos, hogy jönnek, Jeremy. Csakúgy, mint Tony bácsi és Roslynn néni, úgyhogy ez egy kedves kis családi összejövetel lesz. Bármilyen tervetek is volt ma estére, az, ugyebár, közel sem olyan fontos, mint egy családi összejövetel? Jeremy a szemét forgatta. Derek egészen összeroskadt, és magában nyögött. Reggie mindig is remekül értett ahhoz, hogy bárkit befolyásolni, irányítani tudjon. És a kis ravaszdi ezt olyan ártatlan képpel csinálta. - Ó, hát ez akkor azt jelenti, hogy mindnyájan megyünk? - kérdezte Percy Derektől. Derek ekkor legszívesebben belerúgott volna barátjába. Meglehet, hogy Jeremyt és Dereket sarokba szorították, de Percy még mindig találhatott volna valami mentséget, mivel ő nem volt igazán családtag. Na és ez a féleszű ezt talán felismerte? Nem, a jó öreg Percy, az aztán nem.
109
26 - Nos, ha engem kérdezel, meglehetősen furcsa volt - mondta Reggie a férjének aznap este, miközben vendégei fogadására készülődött. - Úgy értem, mindhárman úgy kerteltek, mintha nem igazán akarnának eljönni. Édes istenem, hisz csak egy vacsoráról van szó, mindössze néhány órát kell rászánniuk. Nem arról van szó, hogy utána nem mehetnek, és nem csinálhatják azt, amit... nos, bármit, amit egyébként szoktak. - Azt mondod, hogy Percy unokatestvére? - hangzott Nicholas válasza, miközben tűnődve ráncolta a homlokát. Reggie felsóhajtott. - Hallottál te egyáltalán egyetlen szót is abból, amit azután mondtam, hogy megemlítettem ezt az unokatestvért? Nicholas hunyorgott. Ez ugyanis valóban lekötötte a figyelmét, tekintettel arra, hogy Percy egyszer azt mondta neki, hogy nincs rokona, se közeli, se távoli, aztán most hirtelenjében mégis itt volt ez a távoli unokatestvér. De azért hallotta a többit is, amit a felesége mondott - úgy fél füllel. Épp csak eljutott az agyáig, de azért már kezdett összeállni. Így aztán megnyugtatta Reggie-t: - Hát persze hogy hallom, amit mondasz, édesem. De miből gondolod, hogy kerteltek? Lehet, hogy tényleg más tervük volt. Reggie hölgyhöz egy cseppet sem illő módon felhorkant. - Ha fontos dologról lett volna szó, akkor, ugye, nyilván megemlítik? De nem tették. És úgy tűnt, mintha kifejezetten nyomasztaná őket a gondolat, hogy idejöjjenek. Nicholas kuncogni kezdett. - Annak idején Percy és Derek szinte itt laktak, olyan gyakori vendégek voltak nálunk, úgyhogy te is tudod, hogy ez nem lehet igaz. Valószínűleg csak arról van szó, hogy épp máson járt az eszük, és ezért képzelted, hogy kertelnek. - Lehet, meglehet - mondta Reggie kétkedve. - Nos, majd ma este meglátjuk, hogy normálisan viselkednek-e vagy sem. És ha nem, akkor szeretném, ha megtudnád, hogy mi az oka. Nekem nyilván nem fogják elmondani, de neked biztosan. - Reggie, tudod, szerintem eltúlzod ezt az egészet, úgyhogy most már ne is foglalkozz vele. Ha valami valóban nincs rendjén, akkor, biztos vagyok benne, arra fény derül. Egyébként köszönöm, hogy meghívtad Dereket és Percyt. Így legalább nem leszek olyan átkozottul hátrányos helyzetben. Ezzel természetesen Reggie nagybátyjaira, Jamesre és Tonyra utalt. Nem igazán örült ennek az estének, amióta Reggie közölte vele, hogy a bácsikái itt lesznek. Reggie ujjával megbökdöste férje mellkasát, és figyelmeztette: - Semmi heccelődés ma este. Megígérted, hogy rendesen fogsz viselkedni. Nicholas magához ölelte, és ártatlanul rámosolygott. - Én úgy, ha ők is úgy. Reggie felsóhajtott, mivel már előre érezte, hogy ebből katasztrófa lesz. Hiszen előfordult-e valaha is, hogy az ő bácsikái rendesen viselkedtek? Anthony félrevonta Dereket, mielőtt bementek volna vacsorázni. A szalonban gyűltek össze, ahol Anthony és a fivére, James, az igazat megvallva, a lehető legrendesebben viselték magukat, ami meglehetősen ritkán fordult elő, amikor egyazon szobában voltak Nicholas Edennel. Valószínűleg ehhez volt valami 110
köze annak a ténynek, hogy a gyerekek is ott voltak, James a kis Jacket fogta, Roslynn pedig a pólyás Judithot tartotta a karjában. Döbbenetes volt az a változás, ami Derek ifjabb nagybátyjain végbement, amikor a lányaik is jelen voltak. Ebben a pillanatban azonban Anthony meglehetősen komolynak tűnt, amíg arra várt, hogy a többiek átmenjenek az ebédlőbe, majd így szólt Derekhez: - Gondolod, hogy jó ötlet lefektetni Alden unokatestvérét? Derek úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. - Miből gondolod, hogy én... ? Anthony kuncogása félbeszakította. - Ugyan már, fiacskám, hát van szemem. Ez olyan átkozottul nyilvánvaló abból, ahogy arra a lányra nézel. Derek elvörösödött. És ő még épp az imént gondolta, hogy mindent összevetve az este egészen remekül alakul. Sajnos képtelen volt előállni egy olyan ésszerű magyarázattal, ami igazolta volna távolmaradását, és elejét vette volna annak, hogy Reggie az elkövetkezendő év során halálra gyötörje, melynek nyomán végül úgy érezte volna magát, mint egy utolsó gazember. Még egy baleset vagy hirtelen betegség lehetősége is felmerült benne, de ismerte annyira unokahúgát, hogy tudja, Reggie gyanakodna, és egyből orvost küldene hozzá. Miután Percyvel és Jeremyvel mindent alaposan végiggondoltak, és Percy megnyugtatta, hogy az este folyamán képes lesz végig eljátszani azt a hazugságot, miszerint Kelsey az unokatestvére, Derek úgy döntött, hogy megkockáztatja a dolgot. Végül is csak a családról és egyetlen estéről van szó. Így még ha valami rosszul sülne is el, és kiderülne az igazság, nyilvános botránnyal nem kell számolni - csupán egyetlen, nagyon dühös Jason Maloryval. Nicholas nyomban rájött, hogy kicsoda Kelsey, amikor Derek bemutatta neki, és szúrós pillantásokat vetett barátjára. De aztán Nick hamar megnyugodott, amikor látta, hogy Kelsey miként viselkedik. Minden tekintetben annak tűnt, aminek Reggie hitte. Úgy nézett ki, mint egy hölgy. Úgy viselkedett, ahogy egy hölgyhöz illik. Ráadásul rögtön az elején közölték Reggie-vel, hogy Kelsey hamarosan visszatér vidékre, és ez egyből elejét vette azoknak a terveknek, melyeket Reggie a nagy barátságról szövögetett. De itt most végül maga Derek volt az, aki kapcsolatukat elárulta azzal, ahogy Kelseyre nézett, merthogy az istennek sem volt képes másként ránézni. Mindazonáltal nem akarta, hogy Anthony feleslegesen izgassa magát, mivel nagybátyja szemmel láthatóan aggódott. Így aztán kénytelen volt bevallani: - Kelsey nem Percy unokatestvére. - Nem? - Nem, nincs köztük semmiféle rokoni kapcsolat. Tudod, Reggie már véletlenül összefutott vele, és tévedésből a társaság tagjának nézte, aztán amikor ma ott találta velem Kelseyt, nem igazán tudtuk megmagyarázni neki a dolgot, mivel nem volt megfelelően gardírozva, legalábbis Reggie szemszögéből nem. Jeremynek jött az a mentőötlete, hogy legyen Percy unokatestvére, és így egyből rendjén is volt minden, hisz ott ült köztünk Percy is. - Végül is ki ez a lány? - A szeretőm - motyogta Derek. 111
Anthony csodálkozva húzta fel fekete szemöldökét. - Azt hiszem, rosszul hallottam. Ugye, nem azt mondtad, hogy...? - Derek bólintott, mire Anthony hirtelen hahotázni kezdett. - Te jó ég, Reggie a fejedet veszi, ha megtudja, hogy hagytad őt ilyen bizalmas barátságba keveredni a szeretőddel. Derek összerándult. - Nem látom okát, hogy miért kéne ezt valaha is megtudnia. Néhány nap múlva hazamegy Silverleybe. Nem valószínű, hogy egyhamar újból összefutnának. - Reméled te. De az fel se merült benned, hogy akár egyszerűen meg is mondhattad volna unokahúgodnak az igazságot? Végül is férjes asszony, noha nem bántuk volna, ha egy kicsit körültekintőbben választ férjet magának. Mindenesetre az tény, hogy a dolog azért annyira nem rendítette volna meg. - Ez igaz, de azt hiszem, hogy abban a pillanatban egyikünk sem volt képes világosan végiggondolni a dolgot. Én biztosan nem. Jeremy meg igyekezett mindnyájunkat megkímélni attól a kínos helyzettől, amit az igazság teremtett volna, amikor azt mondta, hogy Percy rokona. Anthony elvigyorodott. - Úristen, micsoda választási lehetőség, vagy Percy unokahúga, vagy egy bukott nő. Nem mondhatnám, hogy bármelyik is kedvemre való lenne. - Percy jó barát, Tony bácsi - mondta Derek, mivel úgy érezte, ezt feltétlenül meg kell említenie. -Hűséges, meg bízható... - Ezt nem kétlem, drága fiacskám - vágott a szavába Anthony. - De azért mégiscsak átkozottul tökkelütött. Hát ezt nemigen lehetett vitatni, így aztán Derek egy vállrándítással feladta. Anthony átölelte unokaöccse vállát, és így vonultak be az ebédlőbe. Azért a témához még volt egy utolsó megjegyzése. - Pokoli nehéz elhinni, hogy nem nemes. Biztos vagy benne, hogy nem ugrat, és valójában mégiscsak az? Derek megtorpant. Lehet, hogy tényleg így van? Nem, ez lehetetlen. Nincs hölgy, aki hajlandó lenne árverésre bocsátani magát úgy, ahogy azt Kelsey tette. Anthony kérdőn felhúzott szemöldökkel nézett vissza rá, de Derek egy halovány mosollyal megrázta a fejét. - Igen, biztos. - Örömmel hallom, mivel fiatal lordokat, tudod, meglehetősen gyakran csalnak amolyan házasságféle csapdába, méghozzá szántszándékkal, a női nemnek ezen képviselői, és ezt általában rokonaik segítségével teszik. De ezt nyilván te is tudod, hisz mindeddig sikerült elkerülnöd a rabigát. Csak légy óvatos, fiacskám. James és jómagam lennénk az utolsók, akik elítélnénk azért, amit teszel, de ismered apádat, tudod, hogy milyen. Ami azt illeti, reménykedj, hogy nem szerez tudomást erről a ma esti kis komédiáról. A fenébe is, nem szeretnék a helyedben lenni, ha valahogy mégis a tudomására jut. Hát ezt Derek se szerette volna.
112
27 - Ma kaptam egy üzenetet Jasontől - jegyezte meg Anthony közvetlenül azután, hogy a hölgyek távoztak, és magukra hagyták a férfiakat, hogy konyakozhassanak és rágyújthassanak egy szivarra. - Azt írta, hogy holnap délután menjek az Eddie fiú házába, de azt nem, hogy miért. Tudja valamelyikőtök, hogy miért jön a városba? - Én is ugyanezt az üzenetet kaptam - felelte James, miközben töprengve ráncolta a homlokát. - Jason nemigen szokott a városba jönni, hacsak nincs valami fontos dolga, vagy esetleg úgy véli, hogy valakinek szüksége van egy alapos fejmosásra. Amikor James ezt mondta, történetesen épp Jeremyre pillantott, mire fia mereven kihúzta magát, és panaszosán így szólt: - Ne rám nézz. Már épp eleget rágtad a fülemet, és alaposan le is hordtál, amiért ezúttal is sikerült kizáratnom magam az iskolából. Ami azt illeti, ezért George-tól is megkaptam a magamét. Többé nem fog előfordulni. Erre a szavamat adtam, vagy nem? - Engem nem hívott volna, ha Jeremyről van szó - jegyezte meg Anthony. Derek még mindig azon aggódott, hogy Kelsey távozott a szobából, és magára maradt családjának nem egy, de három nőtagjával. így aztán beletelt egy pillanatba, míg észrevette, hogy mindkét nagybátyja rá néz. Megvonta a vállát. - Én nem hallottam semmiről, és épp a múlt héten voltam Haverstonban. Az esküvőn sem említett senki semmit. Viszont reggel óta nem voltam otthon, úgyhogy nem tudom, kaptam-e én is ilyen üzenetet. És eltekintve a ma esti os... öö... nos, én nem keveredtem semmi olyasmibe, amire apámnak bármiféle megjegyzése lehetne. - Megfeledkeztél az árverésről, öregfiú - vetette közbe segítőkészen Percy. Ahhoz azért lehet egy-két szava, ha tudomást szerzett róla, ami előfordulhat, hisz elég nagy nyilvánosság előtt zajlott. Miközben Derek gyilkos tekintettel meredt Percyre, amiért ezt szóba hozta, James megkérdezte: - Miféle árverésről van szó? Anthony meg Derekre nézett, és azt mondta: - Te jó ég, csak nem vetted meg a szó szoros értelmében? Még mielőtt Derek válaszolhatott volna, James magától rájött: - Megvette Kelseyt? A fenébe is, én meg azt hittem, hogy legalább egyszer már mindent végigcsináltam. Ekkor Derek vádlón nézett Anthony bácsikájára, és megkérdezte: - Te elmondtad neki? Anthony kuncogni kezdett. - Természetesen nem, fiacskám - mondta nyilvánvaló derültséggel. - Ha én egyből észrevettem, akkor komolyan azt hiszed, hogy ő nem? Amikor James határozottan sokkal nagyobb élvhajhász volt, mint én valaha is? James kérdőn húzta fel aranyszőke szemöldökét. - Bocsáss meg, de azt hiszem, nem hallottam tisztán. Élvhajhász? Anthony is éppúgy felhúzta a szemöldökét. - Hát nem az voltál? - Nos, valószínűleg az, de ha nem bánod, nekem jobban tetszik Reggie megfogalmazásában. „A nők nagy szakértője” valahogy sokkal jobban hangzik. - Ezzel kénytelen vagyok egyetérteni - felelte Anthony. 113
- A kis drága igazán remekül bánik a szavakkal. - Véleményem szerint az élvhajhász sokkal találóbb kifejezés - jegyezte meg Nicholas önelégült mosollyal. James zöld szeme Nicholas felé fordult, aki házassága révén immár unokaöccse lett, és meglehetősen barátságtalan hangon azt mondta: - Aludtál mostanában a kanapén, drága fiacskám? Mert ha nem, örömmel hozzásegítelek. Nicholas nyomban elvörösödött. Közismert tény volt - legalábbis James, Anthony s jómaga közt -, hogy Reggie nagyon megharagudott férjére, valahányszor az szópárbajba keveredett kedvenc nagybátyjaival. A fenébe is, jobban tette volna, ha ki se nyitja a száját, és ezt a következőként megszólaló Anthony nyomban meg is erősítette. - Tudod, nem lett volna szabad kikezdened vele. Az, hogy Reggie pillanatnyilag nincs itt, még nem jelenti azt, hogy erről nem fog tudomást szerezni. - Igazán csupa szív vagy, bácsikám - dünnyögte Nicholas. Anthony némán, vigyorogva emelte köszöntőre konyakospoharát. - Hát nem? Ha most Nicholas szeretett volna valahol egészen másutt lenni, akkor Derek arra vágyott, bárcsak eltörte volna a lábát vagy valamijét, mert akkor nem kellett volna eljönnie. Őrültség volt azt hinnie, hogy sikerülhet megúszni ezt az estét anélkül, hogy valami el ne árulná Kelseyvel való kapcsolatát. De miután Percy előhozakodott a témával, a következő szavakkal fordult Jameshez: - Szerettem volna már beszélni veled erről, James bácsi. A héten kétszer is jártam nálad, hogy megvitassuk a dolgot, de mindkét esetben hiába. - Igen, George mondta nekem. Úgy terveztem, hogy holnap felkereslek, de ha már itt vagyunk... - Igen, nos, ez nem igazán kellemes téma a vacsora utáni emésztéshez; az igazat megvallva, eléggé undorító... -Az emésztésemet bízd csak rám nyugodtan, fiam -mondta mosolyogva James. Derek bólintott, majd így folytatta: - Tudjátok, véletlenül cseppentünk bele ebbe az árverésbe, és nekem nem állt szándékomban részt venni benne, hisz egyáltalán nem akartam magamnak egy újabb szeretőt - a lányt ugyanis szeretőként árulták -, ám ekkor megláttam, hogy ki licitál rá. - Azzal elmondott nekik mindent, amit David Ashfordról tudott, és ekként fejezte be: - Mint látjátok, nem hagyhattam, hogy megszerezze Kelseyt azok után, amit róla tudok. - Hát nem - helyeselt Anthony. James arckifejezése határozottan megkeményedett. - És az ok, amiért ezzel a történettel hozzám akartál fordulni? Derek felsóhajtott. - Elviselhetetlennek tartom, hogy ez a lord szabadon járkál, és zavartalanul űzheti elfajzott gonosztetteit. Abban reménykedtem, hogy neked esetleg van valami ötleted, miként lehetne elbánni ezzel az emberrel. - Hát persze - mondta James sötét, vészjósló mosollyal. - Van néhány ötletem. - Kivéve persze azt, hogy megöljük - mondta Derek, mivel okosabbnak látta, ha ezt azért még hozzáteszi. 114
James vagy tíz másodpercig nem szólt egy szót se, majd: - Ha ragaszkodsz hozzá.
115
28 A nők felmentek az emeletre, hogy egy kicsivel több időt tölthessenek a gyerekekkel. Judith alaposan kifáradt, úgyhogy most békésen aludt egy bölcsőben a sarokban, de Jacqueline erőteljes mozdulatokkal hadonászott anyja ölében, a kis Thomas pedig az asszonyok közt totyogott a szobában, és egyenként mindnek büszkén megmutatta legkedvesebb játékait. A Malory család nőtagjai közt Kelsey olyan kellemesen érezte magát, hogy egy kis időre megfeledkezett arról, hogy mivé lett, és egyszerűen csak élvezte a társaságukat. A gyerekeket pedig imádta, miként szemmel láthatóan azok is őt. Mindig is örömmel gondolt arra a napra, amikor majd neki is lesz gyereke, de ez immáron lehetetlennek tűnt, sajnos erről is le kell mondania. A társalgásuk is szórakoztató volt, zömében vagy a gyerekeikkel, vagy a férjeikkel volt kapcsolatos, vagy épp mindkettővel, mint akkor is, amikor Reggie vigyorogva megjegyezte: - Hallottam, hogy Tony bácsi Judithot és Jacket összeházasította, még mielőtt bármelyikőjük is megszületett volna. - Nos, biztosíthatlak, nekem nem azért született lányom azután, hogy Roslynn is szült egyet, csak hogy bosszantsa - felelte George, majd ármánykodó mosollyal még hozzá tette: - Noha ez nem is rossz ötlet. Lehet, hogy legközelebb megpróbálom, már csak azért is, mert biztos vagyok benne, James imádná. - Hogy bosszantsa az én Tonymat? - szólt közbe Roslynn. - Nos, semmi kétségem afelől, hogy James Malory örömmel ragad meg minden alkalmat erre. - De hát nem testvérek? - kérdezte Kelsey összezavarodva. - De igen, kedvesem, és ez a négy fivér egyszerűen imád veszekedni, vitázni és csipkelődni egymással, különösen Tony és James - mondta Roslynn. - A két idősebb nagyvitázó, de ez a két fiatalabb egyfolytában aprítja egymást mármint szóban -, és élvezik minden pillanatát. Ó, az ember az gondolná, hogy a legádázabb ellenségek, de valójában nagyon közel állnak egymáshoz. - És bárki mással szemben nyomban összefognak, különösen ha az én Nicholasomról van szó - tette hozzá Reggie egy sóhajjal. - Remélem, hogy nem jelent majd túl nagy gondot feltakarítani a vért az ebédlőben most, hogy magukra hagytuk őket. Kelsey rémülten pislantott, de Georgina és Roslynn nevettek. - Én nem aggódnék emiatt, Reggie, most, hogy Derek is velük van - mondta Roslynn. - Valahogy mérséklő hatással van Jamesre és Tonyra is. - Ezt már én is észrevettem -jegyezte meg Georgina. - Talán azért, mert egy kicsit Jasont látják benne, és hajlamosak elővenni jobbik modorukat, amikor Jason is jelen van - feltéve, hogy nem épp vele vitáznak. - Nekem korábban úgy tűnt, hogy egész jól kijönnek egymással - mondta Kelsey, és egy kissé megint csak összezavarodott. - Ezt úgy kell értenem, hogy tulajdonképpen nem nagyon kedvelik a férjét, Reggie? - Már hogyne kedvelnék - vágta rá szinte egyszerre mindhárom asszony. Reggie kuncogva elmagyarázta: - Nos, tudja, James bácsikám és Nicholas valamikor tulajdonképpen ellenségek voltak, legalábbis egymás bőrére pályáztak - meglehetősen komolyan. De aztán én megismerkedtem Nicholasszal, és a dolog azzal végződött, hogy feleségül mentem hozzá, ami aztán véget vetett az ő személyes viszálykodásuknak. James bácsi, ugye, már nemigen állhatott bosszút rajta, miután a házassága révén rokoni kapcsolatba 116
kerültek. Végső soron mi egy igazán összetartó család vagyunk. Ami pedig Tony bácsit illeti, nos, ő meglehetősen dühös volt Nicholasra, amiért engem kompromittált. Inkább lelőtte volna, mint hogy férjemként lássa. Meg aztán Nicholast nem is tartotta elég jónak hozzám, mivel akkoriban még igen nagy élvhajhász volt. - Mintha Anthony maga nem lett volna az – mondta Roslynn derűsen. - És mind közt a legrosszabb James - tette hozzá Georgina. - De hát ez annyira jellemző a férfiakra. Ami jó volt nekik, az nem volt elég jó a kedvenc unokahúguknak. - Úgyhogy ez most már egy... nos, mondhatni, baráti viszály - mondta Reggie. - Csak az a baj, hogy a bácsikáimmai szemben a szópárbajban szegény Nicholasom mindig alulmarad. - Fel a fejjel, Reggie - mondta Roslynn. - Megfeledkeztél róla, hogy most már itt van nekik Warren is, hogy tűz alá vegyék. Biztos vagyok benne, hogy ez sokat könnyít majd Nick helyzetén. - És kicsoda Warren? - kérdezte Kelsey. - A fivérem - felelte Georgina. - Épp a múlt héten házasodott be a Malory klánba. De volt idő, amikor megpróbálta Jamest felakasztatni, James meg csaknem megölte őt puszta kézzel. De ez egy másik történet. Legyen elég annyi, hogy ők is ellenségek voltak. Az, hogy Warren a sógora lett, még nem gátolta Jamest abban, hogy ne akarja továbbra is alaposan ellátni a baját. Most azonban, hogy Warren is a család tagja lett, s házassága révén immáron unokaöccsévé lépett elő, arra késztette őket, hogy fegyverszünetet kösse nek, ami azonban a nagyon is csípős megjegyzések fullánkjaira nem vonatkozik. - De azért Amy megváltoztatta Warrent -jegyezte meg Reggie. - Korábban rémisztő volt a természete, rettentő ha mar méregbe gurult, de mostanság túl boldog ahhoz, hogy egy csöppet is törődjön a heccelődésükkel. Nem vettétek még észre, hogy amikor kezdegetnek vele, akkor egyszerűen csak mosolyog, és ügyet sem vet rájuk? Georgina nevetni kezdett. - Én észrevettem. Warren ezzel Jamest az őrületbe kergeti. - Szerintem ezt Warren is tudja. - Hát persze hogy tudja - vigyorgott Georgina. Kelsey előtt lassan kezdett tisztulni a kép. Korábban megkérdezte, hogy miért hívja James Jacknek a lányát. A következő egybehangzó választ kapta: - Mert tudja, hogy a sógorainak ez nem tetszik. - Kelsey úgy vélte, hogy ez sokat elárul James Maloryról. - Igaz is, erről jut eszembe - fordult Reggie Kelsey felé -, ha még nem vetette ki a hálóját Derekre, akkor George valamelyik fivére is remek fogás. Tudja, öt van neki belőle, és a másik négy még nőtlen. - Vigyázzon, Kelsey - intette őt Roslynn nevetve. - Regina egy feltartóztathatatlan házasságszerző. - Szóval érdeklődik a mi Derekünk iránt? – kérdezte Georgina Kelseyt. Magam is így véltem annak alapján, ahogy maguk ketten egymásra néztek itt ma este. Kelsey ekkorra már egészen elvörösödött. Tudta, hogy nem lett volna szabad eljönnie, de Derek azt mondta, hogy nincs mit tenniük azután, ahogy Reggie ma sarokba szorította őket a lóversenyen. Olyan kedvesek ezek az asszonyok, olyan barátságosak, de elborzadnának, ha tudnák, hogy ő Derek szeretője. És vajon hogyan kellene neki most egy ilyen témát kezelnie? 117
Itt azt hiszik róla, hogy férjet keres, és ugyan miért ne hinnék? Végül is abban a korban van, amikor a legtöbb fiatal nő nekilát, hogy férj után nézzen. O azonban már fölégette maga mögött a hidat, és sosem megy férjhez. Ellenben Percy unokatestvérétől ezt várják. Percy unokatestvére tiszta, édes és még szűz, vagy legalábbis ők annak hiszik. - Derek igazán kedves - kezdte Kelsey zavartan, mivel nem tudta, hogyan mászhatna ki ebből. - De... - És nagyon jóképű - vágott a szavába Roslynn. - És nemesi cím viselője, már ha ez számít valamit – tette hozzá visszafogottan Georgina. Roslynn kuncogni kezdett. - Meg kell hogy bocsásson amerikai sógornőmnek, Kelsey. Neki a rangok nem sokat jelentenek, ami azt illeti, egészen elborzadt, amikor az esküvő után megtudta, hogy ez együtt jár Jamesszel. - A rang nyilván remek dolog, ha az ember szereti az ilyesmit. Én egyszerűen nem szeretem - tette egyértelművé a kérdést Georgina. - Derek igazán jó fogás - folytatta Reggie. - De nem hiszem, hogy készen állna már arra, hogy megállapodjon. És Kelsey még nem is találkozott a fivéreiddel, George néni. Drew kifejezetten hódító, és... - És miből gondolod, hogy a fivéreim már készen állnak arra, hogy megállapodjanak? - kérdezte Reggie-t vigyorogva Georgina. Reggie kuncogni kezdett. - Ami azt illeti, én nem hiszem, hogy akadna egyetlen férfi is, aki készen állna, viszont mindössze arra van szükségük, hogy az ember egy kicsit a megfelelő irányba lökdösse őket. Az én Nicholasom esetében az egész Malory klán ott lihegett a nyakában, és Tony bácsi azzal fenyegette, hogy kiheréli, ha nem hajlandó feleségül venni engem. - Ez, ugyebár, természetes, miután hírbe hozott téged, kedvesem - mondta Roslynn. Reggie elvigyorodott. - De nem hozott. Csupán az történt, hogy mindenki azt hitte. - Nos, az egy és ugyanaz, miként azt te is jól tudod. Ha botrányról van szó, akkor az igazság nem sokat nyom a latban. Az eset végeredményben azzá lesz, amit mások feltételeznek róla, ami eléggé sajnálatos. - Nos, az biztos, hogy én nem panaszkodom – felelte Reggie. - Végül is ez volt az egyetlen módja annak, hogy megszerezzem magamnak. És amiért az oltár elé kényszerítették, ő sem panaszkodik többet, mint James tette. - Ó, hát James bizony panaszkodott - nevetett Georgina. - James nem is lenne James, ha nem mondana ellent bárminek, ami csak felmerülhet. - De én nem keresek férjet... még nem - mondta Kelsey abban a reményben, hogy ezzel lezárhatják a témát. – Csak az hozott Londonba, hogy egy új ruhatárat készíttessek, miként azt már Percy is említette, és nem az, hogy férjhez menjek - tette még hozzá, miközben bántotta, hogy még tovább süllyed ebbe a hazugságba, de egyszerűen nem tehetett mást. - Néhány nap múlva hazatérek. - Ó, hát ez igazán nagy kár - mondta erre Reggie. – Beszélnem kell Percyvel, hogy egy kicsit meghosszabbíthatják a látogatását. Hisz még egy bálban sem volt. Akkor magam is tovább maradnék még a városban, hogy elkísérhessem. Olyan remek lenne, jól mulatnánk, Kelsey, úgyhogy gondolkodjon rajta. 118
Gondolkodjon rajta? Az egyetlen dolog, amire Kelsey e pillanatban gondolt, az az volt, hogy miért is nem lehet ez a hazugság igaz? Amit Reggie javasolt, az valóban remek lett volna. Ráadásul Kelsey még sosem volt igazi bálban, mindig csak ábrándozott róla, hogy egyszer majd ő is fog bálozni, de most már... most már arra kell emlékeztetnie magát, hogy mivé lett, és hogy számára immáron minden ilyesmi lehetetlenné vált.
119
29 Jason nem emlékezett rá, hogy eddigi élete során kellett-e tennie bármit is, ami annyira nehezére esett, mint közölni a családjával, hogy Francesszel elválnak egymástól. A tény, hogy a botrányt most ő maga okozza, méghozzá tudatosan, amikor annyit prédikált nekik arról, hogy a család nevét távol kell tartani a pletykáktól... nos, biztosra vette, hogy ezt egyhamar nem hagyják neki elfelejteni, különösen ami Jamest és Tonyt illeti. Meglehet - bármily meglepő is -, hogy most már megnősültek, megállapodtak és rendesen viselkednek, de azért az a kettő mindig nagy csirkefogó volt. Ő meg sosem mulasztotta el, hogy ne éreztesse velük nemtetszését. Egy pillanatig sem volt kétséges előtte, mennyire fogják élvezni, hogy ezúttal a dolog a visszájára fordult. Nem kérte fel az egész családot, hogy jelenjenek meg ezen a találkozón. Csupán a fivéreit hívta - és Dereket. Ők majd később elmondanak mindent feleségeiknek és gyermekeiknek. Edward valószínűleg meg fogja érteni. James és Tony pedig majd nyilván remekül szórakoznak. Egyedül Derek miatt aggódott, hogy vajon hogyan fogadja majd a hírt. Végül is Frances volt az egyetlen, akit Derek anyaként ismert. Előbb Dereknek kellett volna elmondania, négyszemközt. Gyávaság volt tőle, hogy mégis inkább ezt az utat választotta. De abban reménykedett, hogy kap egy kis támogatást, legalábbis Edward részéről. És abban is reménykedett, hogy mivel ott lesznek a többiek, Derek nem fog túl mélyen belemenni a miértek firtatásába. James kivételével mindenki megérkezett. Anthony már kétszer is megkérdezte, miért hívatta őket, de ő nem árult el semmit, mindössze annyit mondott, hogy ha már mindenkijelen van, nyomban elkezdi. Ott állt és várt a kandallópárkány mellett. Edward és Anthony barátságos vitába mélyedtek valami bányászati beruházás kapcsán. Természetesen Edward fog győztesként kikerülni. Beruházási ügyekben Edward lángelme volt. Derek egy kicsit zavartnak tűnt, szinte mintha rossz lenne a lelkiismerete, de Jason legjobb tudomása szerint a fiú nem keveredett bele semmi olyasmibe, ami kínos vagy kellemetlen lett volna. Bár meglehet, hogy azért fel kéne keresnie néhány barátját, mielőtt visszatér Haverstonba, csak hogy lépést tartson, és megismerje a legfrissebb pletykákat. Végre James is megérkezett, belépett a szalonba, ahol összegyűltek. Anthony egyből a szemére hányta: - Késtél, testvér. - Tényleg? - Addig nem volt hajlandó elárulni, hogy miről van szó, amíg te ide nem érsz, úgyhogy igen, a fenébe, nagyon is elkéstél. James rámordult. - Elég legyen már, öcskös, én nem késtem. Nyilvánvalóan te érkeztél túl korán. - Ez most már lényegtelen, miután mindnyájan itt vagyunk -jegyezte meg higgadtan Edward. - Ülj le, James - mondta Jason. James kérdőn húzta fel szemöldökét. - Le kell ülni hozzá? Hát ennyire komoly a dolog? - A pokolba is, én itt tűkön ülök, James, úgyhogy ülj már le! - mondta Anthony. 120
Jason magában felsóhajtott. Egy ilyen témát sehogy sem lehet könnyen előkészíteni, úgyhogy amint James leült Anthony mellé az egyik kanapéra, így szólt: - Azért kértelek ide titeket ma, mert azt akartam, hogy elsőként tudjátok meg, még mielőtt suttogni kezdenének róla, hogy Francesszel elválunk. Többet nem is mondott, csak várta a kérdések áradatát, de bejelentését csupán néma csönd fogadta, és üres tekintetek. Neki volt rá ideje, hogy megeméssze a dolgot, bármily keserű is, de a többieknek még nem. Végül Anthony megkérdezte: - Ugye, nem ugratsz minket, Jason? - Nem. - Biztos? - Hallottál már engem valaha viccelődni olyasmivel, ami ennyire komoly? mondta Jason. - Csak biztos akartam lenni benne - mondta Anthony, majd hangos hahotára fakadt. Erre Edward arcán komor ráncok jelentek meg, és megjegyezte: - Nincs ebben semmi mulatságos, Tony. - De igen... már hogyne lenne - mondta Anthony a nevetéstől szaggatottan. - Én ezt egyáltalán nem látom... - Te ezt nem is láthatod, Eddie - vágott a szavába szárazon James. - Talán azért, mert a mi nagyra becsült bátyánk még soha nem szólított téged maga elé, hogy leszidjon. - Gondolod, ennek van valami jelentősége? – kérdezte Edward mereven. - Hát persze hogy van. Amit Tony olyan mulatságosnak tart, az az, hogy a változatosság kedvéért most Jason lesz az, aki botrányt okoz. Jómagam is meglehetősen üdítőnek tartom - és már rég itt volt az ideje. - Na persze, szerinted ideje volt - mondta Edward felháborodva. - Én a válásra utaltam, nem a botrányra. Először is ez kezdettől fogva abszurd házasság volt, és már rég véget kellett volna vetni neki. Az, hogy Jason végre észhez tért... Jason a szavába vágott: - Frances az, aki el akar válni. - Ő? - mondta Edward. - Nos, akkor a dolog egyből másként fest. Egyszerűen akadályozd meg. - Már eldöntöttem, hogy nem teszem. - És vajon miért nem? - kérdezte Edward. Jason felsóhajtott. Edward volt az, akitől támogatásra számított, és nem szembenállásra. És úgy gondolta, hogy James lesz az, aki leesik a kanapéról a nevetéstől, úgy, ahogy azt Anthony tette. Ehelyett azonban épp James volt az, aki egyetértett vele. Hihetetlen. Derek pedig még nem szólt egy szót sem. Kissé ráncolta a homlokát, de inkább tűnődőnek tűnt, mintsem zaklatottnak. - Máshoz akar hozzámenni, Eddie - mondta Jason. - Önző lennék, ha ezt megtagadnám tőle, amikor a mi házasságunk nem is volt igazi házasság, miként azt te is nagyon jól tudod. Edward megrázta a fejét. - Te is tudtad, elejétől fogva, hogy ez sosem lesz igazi házasság. Én még időben figyelmeztettelek, hogy meg fogod bánni, és akkor már nem lehet kiszállni. De nem, te azt mondtad, hogy ez nem számit, merthogy neked amúgy sem állt szándékodban megnősülni. 121
- Igen, te valóban figyelmeztettél - helyeselt Jason. – És ez akkor valóban nem is számított. De vajon a végtelenségig vállalnom kell-e egy olyan döntés következményeit, melyet még fiatal koromban, akkor hoztam, amikor két gyerkekről kellett gondoskodnom s az ő érdekeiket kellett szem előtt tartanom? - Nem te akarsz elválni, hanem ő, neki meg, a fenébe is, több esze lehetne tartott ki konokul Edward. Anthony csak ült ott és vigyorgott, élvezettel figyelte a vének ádáz szócsatáját. James karba tett kézzel ült, és szokás szerint szenvtelennek látszott. Edward arca egészen kivörösödött, annyira felhergelte magát. Az egyetlen dolog, ami változtathatott hangnemén, az az igazság egy újabb darabkája volt. - Szeretője van, Eddie. Bevallotta. Hozzá akar menni. Anthony döbbenten pislantott egyet. - Francesnek? Úristen, ez elképesztő - azzal ismét harsogva hahotázni kezdett. - Fogd már vissza magad, drága öregem - mondta James Anthonynak. - Ez már egyáltalán nem mulatságos. - De hát Frances? Az ő Francese? A fenébe, hát én ezt elképzelni sem tudom mondta Anthony. - Az a nő egy félénk kisegér. Ki gondolta volna, hogy valaha is lesz mersze hozzá - nos, ismerve Jason vérmérsékletét meg minden, a fenébe is, bizony a saját kezébe vette az életét, és ráadásul még be is vallotta Jasonnek. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, képtelen. Mivel ezt valóban nehéz volt elhinni, James Jasonre pillantott, hogy megerősítse, aki ezt egy kurta bólintás kíséretében meg is tette: - így van. Képzelhetitek, hogy először magam is elképedtem. De miután megemésztettem, nemigen hibáztathattam, amiért hűtlen volt, hisz én soha... helyesebben, ő soha nem élt igazi házaséletet velem. -Jason, ez nem igazán tartozik ide - mondta Edward még mindig komor képpel. - A házastársak már sokszor hagyták figyelmen kívül a házastársi köteléket, de erre soha nem a válás volt a megoldás, legalábbis nem a mi köreinkben. - A soha tévedés - felelte erre Jason. - Előfordul válás a felsőbb körökben is, csak ritkán. - Apám kellőképpen tisztában van azzal a stigmával, ami egy válás nyomán marad - szólalt meg végre Derek. - Szerintem igazán rendes tőle, hogy megadja a nejének azt, amit akar. Jason a fiára mosolygott, és rendkívüli módon megkönnyebbült. Végül is Derek véleménye volt az egyetlen, ami valóban érdekelte. - Ugyan már, Eddie - szólalt meg James. - Még a fiú is látja, hogy ez már egy lejátszott meccs. - Aztán Jasonhez fordult: - Te meg világosan a tudtunkra adhattad volna, hogy nem a szavazatunkat kéred, hisz a döntést már rég meghoztad. Az a te bajod, bátyám, hogy mindig is túlságosan adtál főrendi társaid véleményére, pedig amíg te nem bánod, amit tettél, addig az égvilágon senkinek semmi köze hozzá, igaz? - Ez olyan luxus, amit közülünk nem mindenki engedhet meg magának jegyezte meg Jason. - Akkor nem, ha a főnemességgel nap mint nap szembesülnie kell. De, ahogy mondtad, a döntés már megszületett, és az ennek megfelelő lépések még ma megtörténnek. Egyébként köszönöm, James, hogy ebben az ügyben mellém álltái. 122
- Te jó ég, hát ezt tettem volna? - kiáltott fel színlelt döbbenettel James. Gyerünk, Tony, menjünk át a Knighton'sba, ahol némi észt verhetsz ismét a fejembe. Úgy tűnik, a maradékot is elhagytam valahol ma reggel. Anthony elvigyorodott. - Ezt neki valószínűleg éppoly nehéz volt kimondania, mint neked lenyelned, de bármi legyen is az oka, én szíves örömest verek némi értelmet beléd. - Ezt nem kétlem - horkant fel James. Jason szeretettel mosolygott két távozó, fiatalabb öccse után. Aztán tekintete Edward rosszalló pillantásával találkozott, és felsóhajtott. - Hibát követsz el, Jason. - Hogy te így gondolod, azt annak rendje s módja szerint tudomásul vettük. Én viszont ezt inkább egy rég elkövetett hiba helyrehozásának tekintem.
123
30 - Megtudtam, hogy apám miért hívta össze ezt a családi gyűlést - mondta Derek abban a pillanatban, ahogy belépett a nappaliba. Kelsey egy jól kitömött karosszékben ült az ablak mellett, és valamit varrogatott. Gyorsan a szék sarkába dugta varrnivalóját, majd felpillantott Derekre, és meglehetősen izgatottnak tűnt. A hangja azonban nyugodt volt, mint mindig. - Nekem nem volt tudomásom semmiféle gyűlésről. Tudnom kellett volna róla? - Hát persze, amikor ez a téma tegnap este felmerült, maga már az asszonyokkal együtt kiment a szobából. Kelsey hirtelen elkomorult. - Ne vegyük elő ismét ezt a témát, ha lehet. Derek arca megrándult. Előző este, amikor hazahozta, Kelsey meglehetősen bosszús volt. Az igazat megvallva, átkozottul dühös volt rá, amiért olyan helyzetbe hozta, hogy hazudnia kellett, s megjátszania magát. Mindabból, amit mondott neki, egy dolog különösen megragadt Derek fejében. - Ha nyilvánvalóan annyira szégyenkezik miattam, hogy özvegyként vagy valaki másnak az unokatestvéreként kell engem bemutatnia, akkor ne vigyen olyan helyre, ahol feltétlenül szükséges bemutatnia. Furcsamód éppenséggel arra jött rá, hogy a legkevésbé sem szégyenkezik miatta, sőt valójában inkább büszke rá, ha vele látják. Majd miután eltűnődött ezen, felmerült benne, talán épp ezért nem is próbálkozott igazán mentséget találni, hogy ne kelljen előző este elvinnie Reggie-hez, mert valójában azt akarta, hogy a családja megismerje. Ez olyan átkozott képtelenség, hogy alaposabban még végiggondolni sem érdemes. Nem, egyáltalán nem szégyenkezett miatta, egy csöppet sem szégyellte. Csupán az a kapcsolat volt szégyenletes, ami Kelseyt hozzá fűzte, azt kellett takargatni, és sajnos ez olyasvalami, amit nem lehet megkerülni. - Ennyire nehéz volt a dolga a rokonaimmal? – kérdezte Derek. - A családja igazán nagyon kedves, legalábbis a nők azok. A bácsikái kissé furcsák, amiért annyira szeretnek vitázni és civakodni, de ez számomra végül is közömbös. A dolog lényege, hogy becsapták őket, és nem lett volna szabad. Nagyon jól tudja, hogy sosem lett volna szabad odavinnie. Derek tudta. De már megtörtént, és nem lehetett semmissé tenni. És ha már a témánál tartottak, Derek megmondta neki: - A bácsikáim tudják. - Mit tudnak? - Hogy maga a szeretőm. - Maga megmondta nekik? - kiáltott fel megbotránkozva Kelsey. - Nem, de mindketten maguktól rájöttek. Tudja, annak idején mindkettőjüknek számtalan szeretője volt – mármint a házasságuk előtt. Mindazonáltal ez mégiscsak az én hibám volt, mivel szemmel láthatóan az árult el minket, ahogy én tegnap este magára néztem. - És hogy nézett rám? - Meglehetősen... bensőségesen. - De mi a csudáért tette? 124
- Én nem tudtam róla mindaddig, míg ők fel nem hívták rá a figyelmemet bizonygatta Derek. Kelsey ekkorra már egészen elpirult. Derekre pedig ez olyan hatással volt, mint mindig, a teste a lehető legtisztább gerjedelemmel válaszolt erre az édes ártatlanságra. Tett egy lépést Kelsey felé, majd erőt vett magán és megállt, miközben ujjai végigszántottak aranyszőke haján, és határozottan dühös volt magára. Saját szabályainak egyikét már megszegte azzal, hogy eljött Kelseyhez, pedig még delet sem ütött az óra. Megdöbbentő hírt kapott aznap reggel, és noha Kelseynek ehhez igazán semmi köze nem volt, ő mégis szerette volna megosztani vele. De az, hogy most szeretkezzen vele, az szóba se jöhet. Ezt Kelsey se venné jó néven. Egy szeretőt este, az éjszaka titkos óráin szokás felkeresni. Már így is tett magának engedményt, hisz mindig korábban jön, hogy minden este együtt vacsorázhassanak. Ha továbbra is ilyen engedményeket tesz, akkor akár ide is költözhet, és minden idejét vele töltheti. Milyen hihetetlenül kísértésbe ejtő gondolat. Együtt ébredni vele minden reggel. Együtt reggelizni. Akkor mondhatná el neki gondolatait, amikor felötlenek benne, és nem kéne várnia vele, míg ismét láthatja. Bármikor szeretkezni vele, amikor csak akar, s nem kéne kivárni azt az időt, amit általában erre megfelelőnek tartanak. Magában gyorsan félresöpörte ezt a gondolatot, mert túlontúl nagy volt a kísértés. Mi a fene van vele? Először is, ő egyáltalán nem akart szeretőt. Lehet, hogy Kelsey miatt meggondolta magát, nagyon örült neki, hogy Kelsey az övé, de azért... - Említett valami gyűlést - szólalt meg Kelsey, hogy véget vessen ennek a hosszúra nyúlt csöndnek. - Apám válik. - Tessék? - Emiatt hívott össze minket - magyarázta kissé elpirulva, amiért ezt egyszerűen csak úgy kibökte. - Be akarta jelenteni. Kelsey lágy, szürke tekintete csupa együttérzés volt, felállt székéből, és karjával átölelte Dereket. - Az édesanyja nyilván kétségbeesett és feldúlt. - Ami azt illeti... - Ahogy bizonnyal maga is. Kelsey vigasztalni próbálta, és neki ez pokolian kedvére volt, legalábbis annyira, hogy még néhány pillanatig élvezte, mielőtt bevallotta volna: - Nem, szó sincs ilyesmiről. Tudja, ő csak a mostohaanyám, és noha kedvelem őt, sosem volt annyi ideig a közelemben, hogy erős érzelmi szálak fűzzenek hozzá. Meg aztán épp ő az, aki el akar válni. - Akkor nyilván az édesapja... - Nem, nem, drága leánykám, ez a dolog nemigen dúlt fel senkit, igazán nem... nos, kivéve talán Edward bácsikámat - tette hozzá egy kis grimasszal. Mindent megpróbált, hogy lebeszélje apámat a válásról, de hajason Malory valamit elhatároz, akkor nincs semmi, ami azt megváltoztathatná. - És a nagybátyja ezt miért ellenezte? - Gondolom, azért, mert lesz egy kis botrány a dolog körül. - De mintha azt mondta volna, hogy az édesapja az, aki irtózik a botrányoktól. 125
- Így is van, de ezúttal kivételt tesz, hogy visszaadja Frances szabadságát. Tudja, ez sosem volt igazi házasság. Apám csak azért vette el, hogy Reggienek meg nekem anyánk legyen. De a dolog nem egészen úgy sült el, ahogy apám remélte. Miként azt már említettem, Frances nemigen volt otthon. - Miért nem? - Nos, elég beteges - mondta Derek. - így aztán gyakran ment Bathba vízkúrára, mígnem végül vett ott magának egy házat, és az év java részét ott töltötte, egyszerűen ott élt. Kelsey felsóhajtott, és fejét a férfi mellkasára hajtotta. - Az embernek a szerelmen kívül más okból nem lenne szabad házasságot kötnie. - Ideális esetben valóban nem, ennek ellenére sokan megteszik. - Nos, örülök, hogy nincs túlzottan elkeseredve emiatt. - És ha el lennék? - Akkor természetesen igyekeznék segíteni önnek, hogy mielőbb túljusson rajta - felelte Kelsey. - Miért? - kérdezte Derek halkan. Kelsey némiképp meglepetten nézett fel rá. - Mert ezt egy szeretőnek illik megtennie, nem igaz? Derek csaknem elnevette magát. Ezt bizony egy feleségnek illik megtennie, de egy szeretőnek? Egy szerető esetleg azon aggódik, hogy védelmezője mérges-e vagy sem, de hogy boldog-e vagy szomorú, az nemigen érdekli, hacsak a dolog nincs közvetlenül kapcsolatban vele. - Ez igazán kedves és nagylelkű dolog lenne öntől, kedvesem - mondta, miközben két kezébe fogta Kelsey arcát. Az, ahogy a lány az elmúlt öt perc során hozzásimult, alaposan elbánt Derek önuralmával. - Végső soron egy kicsit talán mégis hasznát vehetnem ennek a segítségnek. Majd amint befejezte, nyomban a karjába kapta, és már indult is vele az ajtó felé, ezért Kelsey megkérdezte: - Ugye, nem a hálószobába indul? - De igen. - De hát én nem ilyen segítségről beszéltem – jegyezte meg Kelsey nagyon is indokoltan. - Tudom, de pillanatnyilag nekem pont ilyen segítségre van szükségem, és egy fikarcnyit sem érdekel, hogy fényes nappal van-e vagy sem. Ezt Derek olyan harciasán mondta, hogy Kelsey rémülten pislantott egyet. - Ami azt illeti, engem sem. - Magát sem? - Nem, miért érdekelne? - Nincs is semmi oka rá, kedvesem - mondta Derek, és fülig ért a szája.
126
31 Volt néhány dolog, amit Dereknek aznap délután el kellett intéznie, és úgy döntött, hogy Kelseyt is magával viszi. Hirtelen ötlet volt, amit figyelmen kívül kellett volna hagynia, de nem tette. Ennek nyilván ábrándos jókedve volt az oka, amiért pedig egyedül Kelsey volt a felelős. Kelsey az ágyban csodás szeretőnek bizonyult; legalábbis az a gyönyör, amit Dereknek a vele való szeretkezés okozott, sokkal erőteljesebb volt, mint amit eddig valaha is érzett, ez már-már maga volt a kéj mámorító öröme. Egy ilyen élvezetes óra után, mint amit épp most töltöttek el együtt, Dereknek még kevésbé akaródzott magára hagynia őt. Ám a ruha, amit erre az alkalomra magára öltött, meglepte Dereket. Eltekintve a vörös ruhától, amit akkor viselt, amikor megvette, Kelseyt eddig csakis olyan ruhákban látta, melyek - nos, sokkal inkább egy hölgyhöz illettek, és Derek úgy vélte, hogy ehhez már egészen hozzászokott. Annyira meglepte az a világító narancssárga, élénkzöld szegéllyel díszített bársonyruha, hogy gondolkodás nélkül kibökte: - Ez olyan rikító, hogy magát szinte nem is látom benne. Ami igaz is volt. Kelsey többi ruhája mind ízléses volt, és finom árnyalatú, így aztán szépsége volt az, ami elsőként szembeötlött, és a ruha csupán ezt a szépséget emelte ki. De aki ma ránéz, az ezen az iszonyú narancssárgán kívül mást nem fog látni, ez a rikító szín teljesen eltakarta. Ugyan egy kissé megkésve, de Derek rádöbbent, hogy az imént megsértette Kelseyt. Kelsey azonban egyáltalán nem tűnt sértettnek, amikor rápillantott. Mindössze tűnődő volt, amikor így válaszolt: - Magam is úgy vélem, hogy elég szörnyű, de ez egyike a Mrs. Westerbury által kiválasztott ruháknak, melyhez alapul az ön instrukciói szolgáltak. Derek egyből elvörösödött. Valóban közölte a varrónővel, hogy Kelsey a szeretője, és hogy ennek megfelelően öltöztessék fel. Az asszony nyilván úgy képzelte, hogy minden szerető a színházak környékéről kerül ki, ahol a színésznők zöme szántszándékkal öltözik ilyen rikítóan színesen, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet. - A kivágás is elég merész - tette még hozzá Kelsey, mire a férfi pillantása egyből a keble felé siklott, amit ő addigra már teljesen elfedett a kabáttal, és megrázta a fejét. - Nem, nem mutatom meg. - Elég merész? - vigyorgott Derek. - Igen. Kelsey felsóhajtott, és fenyegetően nézett a férfira, amint annak ujjai gombolgatni kezdték a kabátot, de nem tett semmit, hogy megakadályozza. Majd amikor Derek egy pillanat múlva széttárta a kabátot, egyből megváltozott a véleménye, miszerint a ruha az egyetlen, ami szembeötlő. Ez a látvány biztosan nem kerüli el senkinek a figyelmét, bármily rikító is az az anyag, mely épp hogy csak fedte kebleit. Némi krákogás után visszagombolta a kabátot. Kelsey kérdőn felhúzott szemöldökkel várta, hogy mit szól hozzá Derek. De a férfi csak zavartan rámosolygott, majd az odakint várakozó hintóhoz vezette. Derek azonban magában hozzátett még egyet az elvégzendő feladatok listájához, majd amikor egy kis idő múlva kijött a varrónőtől és beszállt Kelsey mellé, akit a hintóban hagyott, azt mondta: 127
- Intézkedtem, hogy egy-két dolgot változtassanak meg a rendelés még hátralevő részében. Kelseynek nem kellett megkérdeznie, hogy mik azok. A színválasztás Dereknek sem tetszett jobban, mint neki, viszont az nyilvánvaló volt, hogy a mély kivágás egyáltalán nem volt ellenére. Kelsey úgy vélte, hogy ezzel már ki tud egyezni. Egy kis csipkekendővel könnyedén kiegészítheti, ha nem Derekkel van, és ezt ő is könnyedén meg tudja varrni magának. Egyből el is döntötte, hogy másnap feltétlenül el kell mennie, hogy megvegye a szükséges anyagokat. Félúton voltak Derek ügyvédjéhez, akinél valami iratot kellett aláírnia, amikor Derek hirtelen megkocogtatta a hintő tetejét, hogy a kocsis megálljon. A hintó épp hogy megállt, amikor Derek már ki is pattant. Kelsey megint a kocsiban maradt, de az ablakból figyelhette, mivel Derek nem ment messzire. Egy középkorú pár után kiáltott, akikkel szemmel láthatóan beszélni akart. Ahogy Frances meghallotta Derek hangját, megállt. Kísérője félreállt, mintha nem szeretné, ha kapcsolatba hoznák az asszonnyal, ám Derek amúgy se igen vette észre, annyira semmitmondó volt. - Nem is tudtam, hogy a városban van - mondta Derek, miközben megölelte. -Akadt némi... öö... elintéznivalóm, úgyhogy Amy esküvője után Londonban maradtam - mondta Frances. Derek meglepetten nézett rá. - Hol? A városi házban nem láttam. - Nem lehet, hogy talán azért, mert ritkán vagy ott? Derek elvigyorodott. - Hát ez igaz. De Hanly biztosan említette volna. - Az igazat megvallva, Derek, én ezúttal hotelban lakom - ismerte be Frances. - Miért? - Mert nem szeretnék ott lenni, ha netán Jason felbukkanna. Derek megértőén bólintott. - Apám ma délelőtt közölte velünk, hogy elválnak. Frances szeme izgatottan felcsillant. - Tehát beleegyezett? - Nem tudta? - Nem, de hát ő sosem látta célszerűnek, hogy bármit is elmondjon nekem felelte egy apró sóhajjal. - Noha az igazsághoz tartozik, hogy én sem léptem vele kapcsolatba azóta, hogy közöltem vele, válni akarok. Üzentem neki, hogy hol érhet utol, de... nos, gondolom, fel fog keresni, hogy elmondja. Frances kedvelte Dereket, de sosem érzett anyai gyengédséget iránta. Úgy vélte, az anyai érzés valahogy hiányzik belőle. Ha tudta volna, hogy Jason mindössze ennyit akar tőle, akkor valószínűleg megakadályozhatta volna, hogy ez a katasztrofális házasság egyáltalán létrejöjjön. Tulajdonképpen nem, olyan fiatalon még csak nem is tudta, hogy az anyai ösztön hiányzik belőle, különösebben nem is foglalkozott a láb alatt lévő gyerekekkel. Ettől függetlenül azért nem akarta, hogy a fiút felzaklassa ennek az úgynevezett házasságnak a felbomlása. - Remélem, azért ez a dolog túlzottan nem keserített el? - kérdezte zavartan. - Hát... enyhén szólva meglepett, de tekintettel a körülményekre, érthetőnek tartom. Csupán Edward bácsinak volt gondja vele a várható botrány miatt. - A botrány nemigen fogja érinteni a családodat, mivel jó okot adtam Jasonnek a válásra, olyat, ami együttérzést kelt majd iránta az ismerőseiben. 128
Én hajlandó vagyok ezt teljes egészében magamra vállalni, hisz a társasági életben igazán sosem vettem részt, ezért aztán engem nem fog túlzottan érinteni. Derek tudta, arra céloz, hogy beismerte, szeretője van, és Derek figyelme azonnal a kísérője felé fordult. Sovány, cingár kis ember volt, nem nyomhatott többet úgy negyvenöt-ötven kilónál. Alig néhány centivel volt magasabb Francesnél, ami azt jelentette, hogy Dereknek még a válláig sem ért. Derek azonban a fickó gyanakvó arckifejezéséből nyomban tudta, hogy csakis ő lehet a bűnös. Derekben egyből feltámadt a védelmezés ösztöne, s vele együtt a harag is. Ez a fickó okozott bánatot a családjának, ő lesz a felelős azért a szégyenteljesen kínos helyzetért, amit apjának majd a válás során kell elviselnie. A fenébe is, ezt azért nem úszhatja meg szárazon. Derek hosszú karjával kinyúlt, és megragadta a férfi kabátjának hajtókáját, majd könnyedén felemelte a földről. A férfi vinnyogott, és Derek alkarját markolászta, miközben a szeme rémülten kidülledt, ami egy cseppet sem csillapította Derek dühét. - Tisztában volt vele, hogy Lady Frances férjes asszony, amikor megkaparintotta? - kérdezte fenyegetően Derek. - Egyetlen ütéssel szétverhetném a képét, maga kis nyomorult. Csak egy okot mondjon, amiért ne kéne ezt nyomban megtennem. - Azonnal tedd őt le, Derek! - kiáltotta Frances, s ezúttal már ő is tanújelét adta a benne rejlő haragnak. – Teljesen elment az eszed? Vajon hűtlen lettem volna-e apádhoz, ha ő boldoggá tesz engem? Nos, ő sosem tett azzá! Mi több, ő már attól a naptól fogva hűtlen hozzám, amióta házasságot kötöttünk, egy olyan házasságot, tehetném még hozzá, mely ténylegesen még csak be sem teljesült soha. Derek hirtelen hátrafordult, és hitetlenül meredt az asszonyra. - Soha? - Soha - mondta mereven. - Mindazonáltal az biztos, hogy ő azért ez alatt az idő alatt nem aludt mindvégig egyedül. - Ez egy képtelen vád, madame - mondta Derek éppoly mereven. - Hisz apám szinte alig hagyja el Haverstont. - Nem is kell elhagynia Haverstont, hisz a szeretője ott él a saját fedele alatt! Derek annyira meglepődött, hogy hirtelen elengedte a fickót, akit azóta is a levegőben tartott, és határozott hangon megkérdezte: - Ki az? Frances addigra már zavarában fülig vörösödött. Megrázta a fejét. Most meglehetősen óvatosnak és ugyanakkor meglehetősen zaklatottnak tűnt, ahogy felsegítette kísérőjét. - Ki az? - kérdezte Derek most már üvöltve. - Nem tudom, ki az - hazudta Frances. - Ön hazudik, madame. - Nos, végül is teljesen mindegy, hogy ki az - tartott ki konokul. - A lényeg az, hogy a hűtlenséget biztosan nem én kezdtem. A meglepő éppenséggel az, hogy nem voltam kezdettől fogva hűtlen, hiszen Jason Malory minden okot megadott rá. De ebből elég. Semmi szükség rá, hogy Oscart bántalmazd. Ő csupán segített nekem abban, hogy megtegyem, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem, segített véget vetnem egy elviselhetetlen kapcsolatnak. 129
Miután ezt elmondta, Oscart maga után vonszolva, dühödten elviharzott. Derek meredten nézett utánuk, miközben próbálta megemészteni azt, amit az imént hallott. Egy pillanat múlva egy kéz siklott a kezébe, mire ő döbbenten lenézett, és Kelseyt látta maga mellett. - Úristen, egészen megfeledkeztem róla, hogy maga rám vár. Kelsey elmosolyodott. - Semmi baj. Mi volt ez az egész? Derek fejével a távolodó pár felé intett. - A mostohaanyám... meg a szeretője. - A, tehát ezért tűnt úgy, mintha meg akarta volna ölni azt a kis fickót. - A fenébe is, kedvem lett volna hozzá - dünnyögte Derek, miközben visszavezette a hintóhoz. - Hihetetlen - mondta Kelsey elgondolkodva. - Mi? - Nos, ha az édesapja csak egy kicsit is úgy néz ki, mint ön, akkor elképzelni sem tudom, hogy mostohaanyjának bárki is inkább a kedvére lehetne, ez a kis fickó meg aztán végképp nem. Derek elmosolyodott ezen a nyakatekert bókon, és magához ölelte Kelseyt, mielőtt beemelte volna a hintóba, majd az ülésen maga mellé vonta. - Ami valóban hihetetlen, az az, hogy állítása szerint az apám ez alatt a sok év alatt egyetlenegyszer sem nyúlt hozzá, és hogy helyette inkább egy szeretőt tartott, aki ott élt a házában, a saját fedele alatt. - Nahát - mondta Kelsey. - Ami azt illeti, ez meglehetősen... elképesztő. - Hát elég nagy az a ház - mondta Derek, mintha ettől a dolog elfogadhatóbban festene. - Gondolom, maga nem tudott róla? - Amikor Derek megrázta a fejét, Kelsey még hozzátette: - És még most sem tudja, hogy ki az? Nem is sejti? - Nem, sejtelmem sincs - sóhajtott Derek. - Nos, miután a házasságnak vége, most már amúgy se igazán számít, hogy ki az. - Nem... csak az a baj, hogy beleőrülök, ha ki nem derítem. - Feltétlenül szükséges? - Mi? - Kideríteni? - Feltétlenül. - De a tény, hogy eddig nem tudott róla, Derek, azt jelenti, hogy édesapja szántszándékkal tartotta titokban ezt az asszonyt. Amiből, nem gondolja, bizton arra következtethetünk, hogy szeretné továbbra is titokban tartani? - Meglehet - ismerte el Derek. - Akkor tehát annyiban hagyja a dolgot? Derek elvigyorodott. - Az szóba se jöhet.
130
32 Arról volt szó, hogy néhány egyszerű ügyet kell elintéznie, melynek során semmi szükség a kötelező társasági fecsegésre, azonban ehhez képest Derek túl sok ismerőssel futott össze. Először ott volt Frances. Aztán a szabónál az unokatestvérével, Marshallal akadt össze. Ezzel nem is lett volna baj, hisz Kelsey odakinn ült a hintóban, Marshallt meg maga mögött hagyta a szabó boltjában - legalábbis ő azt hitte. Marshall azonban szemmel láthatóan rengeteg új pletykát hallott, és immáron sokadszor kiáltott Derek után, amikor az épp a hintóhoz ért, hogy még valami érdekességet elmondjon neki. Ott aztán meglátta Kelseyt, pedig az nagyon igyekezett a lehető legkisebbre összehúzni magát a sarokban, hogy észre ne vegyék - ami persze lehetetlen volt abban az átkozott narancssárga ruhában. Marshall volt Edward legidősebb fia, de még ő is három évvel fiatalabb volt Dereknél. Természetesen nem lehetett eltántorítani attól, hogy megismerkedjen Kelseyvel. De még ez is egészen jól ment. Marshall nem kérdezte, hogy kicsoda Kelsey, és mit keres ott egyedül vele, Derek meg magától nem világosította fel. Ekkor azonban megjelent Marshall két cimborája, és egyikőjük, Sir William, aki szókimondóbb volt, miután vagy öt percig nézegette Kelseyt, előhozakodott azzal a témával, ami, úgy tűnik, nagyon is gyakran felmerült. - Rokona Lord Langtonnak, annak a grófnak, akit a felesége lelőtt? - kérdezte meg egyenesen. Egy egyszerű „Nem” sajnos nem elégítette ki. - Akkor kicsoda? - makacskodott tovább William. - Boszorkány vagyok, Sir William - felelte Kelsey, mielőtt Derek megszólalhatott volna. - Lord Malory azért fogadott fel, hogy valakit átokkal sújtsak. Erről a személyről van szó, Derek? Derek meglepetésében csak hunyorogni tudott, de William elsápadt, és rémülete olyan mulatságos volt, hogy Derek képtelen volt elfojtani azt a nevetés, ami most hangosan kitört belőle. Kelsey meg továbbra is ártatlan tekintettel nézett. - Ez azért nem olyan vicces, Derek -jelentette ki Marshall. - Nos, az nyilvánvaló, hogy az átkot nem Williamnek szánja -jegyezte meg Derek derültsége láttán nagyon is logikusan William társa. Majd folytatta: - De akkor ki lehet az a szerencsétlen fickó? Már Derek unokatestvére is a szemét forgatta, mivel addigra megértette a dolgot. Derekből azonban erre a kérdésre ismét kitört a nevetés. így az is nyilvánvaló volt, hogy egyhamar nem fog válaszolni. Ezért aztán Kelsey egészen nyugodtan így szólt: - Nyilván már önök is rájöttek, uraim, hogy csak tréfáltam. Nem vagyok boszorkány... legalábbis nekem nincs tudomásom róla, hogy az lennék. - Csak boszorkányosán elbűvölő - sikerült végre a nevetéstől szóhoz jutnia Dereknek, miközben gyöngéden Kelseyre mosolygott, aki szokás szerint, mint minden bók hallatán, most is elpirult. Ezután azonban sikerült gyorsan megszabadulni a három férfitól, még mielőtt Kelsey kilétének kérdése újból felmerült volna. Miután a hintó elindult, Derek visszatért a dologra. - Ez igazán pompás volt, a fenébe is, nagyszerű - mondta, és magához ölelte. - Tréfa hazugság helyett. Örülök, hogy eszébe jutott, kedvesem. 131
- És ezúttal melyik hazugságot vette volna elő, az özvegyet vagy az unokatestvért? Derek arca megrándult. - Erre nem számíthattam, Kelsey. Igen, Marshall véletlenül ott volt a szabónál, de én már háromszor is elbúcsúztam tőle. Neki meg egyfolytában eszébe jutott még valami, amit el akart mondani nekem, és mindannyiszor utánam jött, míg végül, miként azt maga is látta, utoljára akkor állított meg, amikor a hintóhoz értem. Kelsey rámosolygott, úgy vélte, hogy ez valóban nem az ő hibája volt. Ezúttal. És élvezte a férfi társaságát még így is, hogy a fele időt egyedül töltötte a hintóban. Így aztán szemrehányása mindössze ennyi volt: - Igyekezni fogunk, hogy ez többé ne fordulhasson elő, jó? - Feltétlenül - nyugtatta meg Derek. És mégis, amikor a délután utolsó megállójához, egy kristálybolthoz érkeztek, ahol Clare unokatestvére születésnapjára szeretett volna valami ajándékot venni, megkérte Kel-seyt, hogy tartson vele, és segítsen neki választani. A boltban aztán újból egy ismerősbe botlottak. Ezúttal azonban nem volt szükség a bemutatkozásra. Ezúttal olyasvalakivel találkoztak, akit mindketten ismertek - és mindketten jobban szerették volna, ha nem ismerik. A lehető legnagyobb balszerencse volt, hogy David Ashfordnak pontosan akkor és pont abban az üzletben kellett lennie, és hogy ők a szó szoros értelmében összefussanak vele. Ashford épp megfordult, távozni készült, miközben észre se vette, hogy bárki is elindult volna mögötte a keskeny átjáróban, s így egyenesen Derekbe ütközött, akinek el kellett engednie Kelsey karját, hogy visszataszíthassa. Ashfordot ez az ütközés először meghökkentette, de aztán kék szeme összeszűkült, amikor felismerte. - Nahát, kit látnak szemeim, csak nem a nagyjótevőt - mondta gúnyosan. - A bajba került kisasszonykák megmentőjét. Eszébe jutott valaha is, Malory, hogy néhány kisasszonyka esetleg élvezi, ha bajba kerül? Erre a szemérmetlen megjegyzésre Derek feldühödött. - Eszébe jutott valaha is, Lord Ashford, hogy ön beteg? - Tökéletes egészségnek örvendek. - Én az elméjére utaltam. - Ha! - csattant fel gúnyosan Ashford. - Azt maga csak szeretné, de az én elmém ép és egészséges. És nagyon jó az emlékezetem is, én nem felejtek. Nagyon megbánja még, amiért ellopta tőlem ezt a szépséget. - Nos, én ezt nagyon is kétlem - felelte Derek látszólag közömbösen. Aztán fagyosan megjegyezte: - Ellenben magától nem lopott el senki semmit. Árverés volt. Folytathatta volna a licitálást. - Amikor mindenki tudja, hogy a Maloryk milyen gazdagok? Ne legyen nevetséges. De eljön az a nap, amikor megbánja majd, hogy keresztezte az utamat. Derek nemigen izgatta magát, egykedvűen vállat vont. - Ha valaha bánni fogok bármit is, Ashford, akkor az az a tudat, hogy maga él, pedig az ilyen söpredéket már születésekor a szemétdombra kéne hajítani. A férfi megmerevedett és egészen elvörösödött. Derek legszívesebben provokálta volna, de végül is helyesen ítélte meg Ashfordot: gyáva, aki csak gyenge és gyámoltalanul kiszolgáltatott emberekkel szemben érzi erősnek magát. 132
- Ezt sem fogom elfelejteni - mondta Ashford dühödt tehetetlenséggel. Ám ekkor fagyos pillantását Kelseyre vetette, és így folytatta: - Amikor majd félrelöki magát, én várni fogom, és megfizet, amiért megvárakoztatott, szépségem. Nagyon is megfizet érte... Miközben ezt mondta, ujjával Kelseyre mutatott, és a mellkasát is megbökdöste volna, ha Derek el nem kapja a kezét. Ashford felüvöltött, ahogy reccsent egyet az ujja. Derek azonban még nem végzett vele. Ha őt fenyegetik, azt könnyedén lerázza magáról. Most viszont Ashford Kelseyt fenyegette meg, és ez nagyon felbőszítette. - Eltörte az... - harsogta Ashford, de egy gyors ütés a szájára egyből elnémította. Derek elkapta a férfit, még mielőtt az elesett volna, és miközben keményen markolta, dühödten így szólt: - Azt hiszi tán, hogy nem töröm minden porcikáját apró darabokra e között a sok kristály között? Gondolkozzon csak, Ashford, merthogy engem egy fikarcnyit sem érdekel, hogy mit török össze mindaddig, amíg maga is közte van. A férfi elsápadt, de az üzlet tulajdonosa közbelépett. - Nem igazán szeretnék felhagyni az üzlettel, mylord - mondta aggodalmas hangon -, a maguk kis nézeteltérése miatt. Megtennék, kérem, hogy ezt a vitát másutt döntik el? Kelsey meg odasúgta Dereknek: - Ne hagyja, hogy addig dühítse, míg végül botrányt okoz. Ezzel a figyelmeztetéssel talán már egy kicsit elkésett. Ám ahogy gyorsan körbepillantott, látta, hogy az üzletben nincs senki más, csupán a kezét tördelő tulajdonos. Derek kurtán bólintott egyet, majd eleresztette Ashfordot, de azért egy kis bökdösést még ő is tartogatott a számára. - Nagyon szereti emlegetni, hogy ki mit bán meg? Nos, hadd említsek most én is egyet, ami miatt nem kell aggódnia, mert már nem lesz mit megbánnia, ha még egyszer a kisasszony közelébe merészkedik, és nem lesz mire emlékeznie sem, még egy lélegzetnyi levegője se marad, amivel tovább szennyezhetné ezt a várost. Merthogy akkor teljes egészében megszűnik létezni. Ezután, anélkül hogy odanézett volna, felkapott egy vázát a mellette lévő állványról, és a tulajdonos felé nyújtotta. - Ezt megveszem. - Igenis, mylord. Kérem, legyen szíves utánam fáradni -mondta a férfi, és gyorsan a pulthoz sietett, mely az üzlet hátsó felében volt. Derek karon fogta Kelseyt, és a tulajdonos után ment. Ashfordot még egy utolsó pillantásra sem méltatták. Aztán néhány másodpercen belül hallották, hogy a bolt ajtaja kinyílik, majd becsukódik a távozó Ashford mögött. Kelsey megkönnyebbülten felsóhajtott. A tulajdonos szintén megkönnyebbülten felsóhajtott. Derek azonban még mindig túlságosan dühös volt ahhoz, hogy a haragon kívül bármi mást erezzen. A pokolba a botránnyal, mégiscsak laposra kellett volna vernie megint ezt az embert. Valahogy úgy érezte, meg fogja bánni, hogy nem tette. Dühös volt magára, amiért nem tett többet, amíg esélye és kellő indoka volt rá, ezért egy nagyobb összeget vágott oda a boltosnak, és azt mondta: - Az aprót tartsa meg - és felejtse el ezt a szerencsétlen esetet. 133
- Miféle esetet? - kérdezte immáron mosolyogva a bolt tulajdonosa, miután áruja biztonságban volt és a zsebe se maradt üresen. Volt valami kisfiús Derek Maloryban, hisz rakoncátlan szőke hajával és elbűvölő mosolyával olyan ártalmatlannak tűnt. Ezen a napon azonban Kelsey megtudta, hogy ez csupán a felszín, mely még sok mindent rejt. Megdermedt a félelemtől, amikor ismét szemtől szembe került Lord Ashforddal, aki oly élénken idézte fel benne az árverés minden iszonyatát, hogy szinte újraélte azt. Derek azonban egyszeriben egészen más emberré vált. És Kelsey rettentően örült, hogy egyáltalán nem olyan ártalmatlan, mint amilyennek látszik. Távolról sem. Egyszerűen eltörte annak az embernek az ujját. Méghozzá szándékosan. Kelsey egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy még jobban összetörte volna Ashfordot, ha ő nem mutat rá, hogy ezzel botrányba keveredik. Azért mondta ezt, mert tudta, hogy Derek nem szereti a botrányt, és azt is tudta, hogy ez valószínűleg véget vet majd a vitának, és úgy is lett. Hogy valójában miért tette, azt nem tudta biztosan. Talán azért, mert nem akarta látni, amint Derek ily vaddá és erőszakossá válik. Vagy talán a miatt a szegény boltos miatt, aki annyira aggódott az árujáért. De az is lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert hirtelen feltámadt benne valamiféle védelmező ösztön Derekkel kapcsolatban, és nem akarta, hogy a férfi olyasmit tegyen, amit később megbánhat. Ez utóbbi feltevés határozott aggodalmat keltett benne. Korábban eldöntötte, hogy ezt a szeretődolgot a lehető legszemélytelenebb kapcsolatként kell kezelnie. De hogy ezt sikerüljön betartania, az napról napra nehezebbnek és már-már lehetetlennek tűnt. Kedvelte Dereket, szeretett együtt lenni vele, szeretett szeretkezni vele, egyáltalán, mindent szeretett, ami vele volt kapcsolatos. És hacsak Derek nem tesz valamit, ami ezt drasztikusan megváltoztatja, attól tartott, hogy ezek az érzések csak erősödni fognak benne. Ez iszonyú gondolat volt. Nem akart beleszeretni Derekbe. Nem akarta gyötrődve várni azt a napot, amikor Derek majd közli vele, hogy nincs tovább szüksége rá. És az a nap végül el fog jönni. És amikor aztán elérkezik, azt akarta, hogy megkönnyebbülten felsóhajtson, és ne a szemét sírja ki. Tudta, hogy Dereknek már volt szeretője, úgyhogy volt oka az aggodalomra. Egy beszélgetés során, amikor Percy-vel és Jeremyvel voltak, valamelyikőjük megemlítette, hogy azt a kapcsolatot Derek néhány hónap után lezárta, vagyis nem tartott évekig. Az a rendkívül magas összeg, amit Kelsey megszerzésére fordított, nemigen számított neki, hiszen a családja nagyon gazdag volt. Tehát Kelsey arra nem számíthatott, hogy ez bármit is nyomna a latban. Nem, amint Derek készen áll, hogy egy másik nővel kezdjen kapcsolatot, ki fogja adni az útját, tekintet nélkül arra, hogy Kelsey miként érez iránta. Ilyen egyszerű ez az egész. Kelsey nem tudta, mit tehetne, hogy könnyebben viselje majd el azt a napot, akkor különösen nem, ha olyan ostobaságot csinál, hogy beleszeret. Derek most csöndesen rágódott az Ashforddal való találkozáson, noha védelmezőn ölelte magához Kelseyt, és szórakozottan simogatta a lány karját. Miután Kelsey maga is tűnődött, így a hintóban néma csönd volt. Amikor legközelebb megálltak, Kelsey nem mozdult, a hintóban maradt. Derek nem is kérte, hogy tartson vele. De nem maradt el soká. Amikor visszatért, egy kis csomagot adott át Kelseynek. 134
- A magáé - mondta egyszerűen. - Nyissa ki. Kelsey gyanakvón nézett le a kezében lévő kis dobozra, attól félt, tudja, miért ad neki Derek ajándékot, különösen, miután a férfi arca csupa bűntudat volt. Ahogy kinyitotta, egy vékony, rövid aranyláncon függő szív alakú medált talált benne, mely teljes egészében apró gyémántokkal és rubinokkal volt kirakva. Nagyon egyszerű, nagyon elegáns és nagyon drága. - Ezt nem kellett volna - mondta Kelsey halkan, miközben még mindig a medált nézte meredten. - Dehogyisnem - felelte Derek. - Pillanatnyilag olyan bűntudatom van, hogy ha nem mondja nekem nyomban, hogy megbocsátott, akkor minden bizonnyal zokogni kezdek. Arra a gondolatra, hogy Derek komolyan beszél, Kelsey döbbenten emelte rá tágra nyílt tekintetét, de a férfi arckifejezése másra utalt. Kelsey kuncogott, de csak egy egész kicsit. Derek a zokogást nem gondolta komolyan, de valóban bűntudata volt. Derek gyászosan elmosolyodott. - Ez a nap teljes egészében katasztrofális volt, igaz? - Azért nem egészen - mondta Kelsey, és pirulása nyomban elárulta, hogy mire gondol. - Nos, az valóban nem - helyeselt vigyorogva Derek. - De a többi... igazán sajnálom még azt is, hogy egy helyiségben kellett lennie azzal a nyomorult Ashforddal, arról nem is szólva, hogy kénytelen volt végignézni azt a visszataszítóan utálatos összecsapást. Kelsey a lelke mélyén összeborzadt. - Kegyetlen ember, ugye? Ezt láttam a szemében azon az estén, amikor licitált rám, és ma is. - Rosszabb, mint képzeli - mondta Derek. Aztán folytatta, elmagyarázta Kelseynek, hogy ez az ember valójában mennyire beteges, elmondott neki mindent, vagy legalábbis célzott rá úgy, hogy Kelsey megértse figyelmeztetését. - Ha valaha is újból látja őt, Kelsey, és én nem vagyok magával, azonnal menjen el onnan, bárhol is legyen – azaz csak akkor, ha ezt biztonsággal teheti. Kelsey holtsápadt lett, és a rémülettől még a gyomra is émelyegni kezdett. - Biztonsággal? - Igen, mindaddig, amíg biztos benne, hogy nem követi. Sosem szabad olyan helyzetbe kerülnie, Kelsey, hogy egyedül maradjon vele. Ha kell, legyen tolakodó, és zavarjon meg idegeneket, vagy sikítson segítségért, de bármit is csinál, azt az embert soha ne engedje a közelébe. - Nem, nem fogom - mondta Kelsey. - De remélem, hogy soha többé nem látom. Ám ha mégis, és én látom meg elsőként, ő biztosan nem lát meg engem, ezt megígérhetem. - Jól van, most pedig mondja, hogy megbocsát. Kelsey rámosolygott. - Megbocsátok, még akkor is, ha nincs miért. Most pedig vigye ezt vissza, és kérje vissza a pénzét. Nekem nem kell ékszereket vennie. Derek ezen kuncogni kezdett. - Kelsey, kedvesem, ilyet egy szerető nem szokott mondani. És nem viszem vissza. Azt akarom, hogy megtartsa. Igazán jól illik majd a levendulaszínű ruhájához. 135
Meg még vagy fél tucat másikhoz, amelyek most készülnek, tehette volna hozzá Kelsey, de nem tette. Sóhajtott egyet. - Akkor viszont azt hiszem, bárdolatlan dolog lenne tőlem, ha nem köszönném meg önnek. - Igen, rendkívül bárdolatlan. Kelsey elvigyorodott. - Köszönöm. - Nagyon, nagyon szívesen, kedvesem. Ez volt az utolsó megálló. Ezután Derek hazavitte, majd ott maradt vacsorára - és ott maradt éjszakára is. Nem így tervezte. Valahányszor Jason a városban volt és itt is éjszakázott, Derek igyekezett legalább vacsorára csatlakozni hozzá a városi palotában. Azt pedig nem tudta, hogy Jason mikor tér vissza Haverstonba, úgyhogy azt sem tudta, vajon lesz-e lehetősége másnap beszélni vele. De bármennyire is akart beszélni apjával a válásról - no meg arról az asszonyról, akit ilyen sokáig sikerült titokban tartania -, sokkal inkább ott akart maradni Kelsey közelében. Tudta, hogy ez a találkozás megrázta Kelseyt. Dereket azonban sokkal jobban nyugtalanította ez a dolog, aggódott Kelseyért. Hihetetlen, de Ashford úgy kezelte Kelseyt, mintha hozzá tartozna, és csak átmenetileg lopták volna el tőle. Megjegyzései arra is utaltak, hogy amikor visszaszerzi, Kelsey fogja megfizetni, hogy elrabolták tőle, és úgy tűnt, egészen biztos benne, hogy a lányt visszafogja szerezni. És ki a megmondhatója, vajon miféle terveket szőhet őrült elméjében. Derek nem lehet mindig Kelsey mellett. Kelsey egyedül is eljárt otthonról, próbálni a varrónőhöz, vásárolni meg ehhez hasonlók. Arra sem kérheti, hogy ne lépjen ki a házból, hisz félelmei ez idáig csupán egyszerű fenyegetéseken alapulnak. Másnap újból felkeresi James bácsikáját, hogy a tanácsát kérje. Meglehet, hogy feleslegesen aggódik, de ma éjjel mégis Kelsey mellett kell maradnia.
136
34 Derek valóban felkereste James bácsikáját másnap reggel, még azelőtt, hogy hazament volna átöltözni. Miután váltottak néhány szót jamesszel, Derek nyomban megkönnyebbült. Kelsey nem lehet közvetlen veszélyben, mivel bácsiká-ja már kiküldte két inasát, hogy kövessék Ashford minden lépését. Artie és Henry azonban semmiképp nem voltak tipikus inasok, és épp ez volt az oka annak, hogy Derek megkönnyebbült. Egykoron mindketten James kalózlegénységének voltak tagjai, és szinte végig a parancsnoksága alatt szolgáltak az alatt a tíz év alatt, amit a tengereken töltött. Mindketten úgy döntöttek, hogy Jamesszel maradnak azután is, hogy eladta a Maidén Anne-t, és most londoni palotájában dolgoztak inasként, ami rendkívül élvezetes munka volt a számukra, mert nem olyanok voltak, amilyen inasra az emberek számítanak. Remekül mulattak az elképedt látogatókon. Az, hogy a maguk szabad szellemű módján folyamatosan űzték kisded játékaikat, Jamest egy cseppet sem zavarta, George néni pedig már rég lemondott arról, hogy megpróbálja jó modorra tanítani őket. Ha manapság valaki bekopogott az ajtajukon - és az illető nem rokon volt -, akkor egyszerűen csak rácsattantak, hogy „Nincsenek itthon!", • és becsapták az orra előtt az ajtót, vagy azzal fogadták, hogy: „Mi a fészkes fenét akar?" Kivéve persze, ha az illető, aki bekopogott, egy csinos hölgy volt. A hölgyeket kivétel nélkül berángatták, és nyomban becsukták mögöttük az ajtót, mielőtt akár egy szót is szólhattak volna. Viszont mindkét volt kalóz remekül megfelelt arra a munkára, amivel most James megbízta őket. És eddig, miként azt Derek Jamestől megtudta, két különböző lakhelyére követték Ashfordot, az egyik a városban lévő háza volt, a másik pedig közvetlenül a városon kívül állt, teljesen lakatlannak tűnt, és Ashford az éjszakát sosem töltötte ott, csupán egy-egy este ment oda néhány órára. Követték őt egy tavernába is a város egyik szegényebb negyedébe. Ahogy ezt Derek meghallotta, nyomban megmerevedett, míg James el nem mesélte, hogy Artie úgy tett, mintha teljesen elázott volna, és hatalmas zűrzavart kavart, melynek során Ashfordot is leszólította, aki erre, bármiféle terve volt is, gyorsan felhagyott vele és távozott. Derek nyomban küldött egy üzenetet Kelseynek, hogy megnyugodjon, ha netán még aggódott volna, és hogy most már nem kell olyan éberen figyelnie. Ezután hazatért, és az apját még otthon találta. Kétséges volt, hogy ezt szerencsének tartsa-e vagy sem, mivel Jason egyáltalán nem tűnt elégedettnek, amikor Dereket a dolgozószobájába hívta. Derek nyomban arra gondolt, hogy Frances léphetett kapcsolatba Jasonnel, és elmondta neki előző napi kis afférjukat. De nem így volt. Ami azt illeti, Derek később azt kívánta, bárcsak erről lett volna szó. - Te tényleg vásároltál magadnak egy szeretőt egy nyilvánosházban, egy olyan teremben, mely főrendi ismerősökkel volt tele? Derek úgy érezte magát, mintha letaglózták volna, így aztán a szó szoros értelmében leroskadt arra a székre, melyre épp le akart ülni. Valahányszor apja egy-egy szót erőteljesen hangsúlyozott, az ember tudhatta, hogy alig tud uralkodni haragján. - Hogy tudtad meg? 137
- Hogy gondolhattad, hogy nem fogom, amikor a dolog olyan átkozottul nagy nyilvánosság előtt zajlott? – kérdezte ingerülten Jason. Derek legbelül összerándult. - Csak reméltem, tekintettel arra, hogy az ott jelen lévő úriemberek általában nem szokták beismerni, hogy ilyen helyekre járnak. Jason felhorkant. - Tegnap este történetesen megálltam a klubomnál. Épp ott volt egy barátom, aki úgy érezte, hogy ezt a tudomásomra kell hoznia. A helyzet az, hogy van egy másik barátja, aki barátságban áll egy illetővel, aki ott volt azon az estén. A fenébe is, a hír már bejárta az összes klubot. És csak a jó Isten tudja, hogy mostanra hányan mondták el feleségüknek, akik aztán továbbadták az o baráti körüknek. Derek arca már egészen elvörösödött, de azért még védelmére felhozta: - Nagyon jól tudod, hogy ilyesmiről nemigen szoktak egy feleséggel beszélni. - Eltérsz a tárgytól - mondta Jason, továbbra is fenyegetően komor képpel. Hogy a pokolba juthatott eszedbe, hogy részt vegyél egy ilyen árverésen? - Úgy véltem, így megmenthetek egy ártatlan fiatal lány attól, hogy... - Ártatlan? - vágott a szavába Jason. - Egyébként ki ez a lány? - Kelsey Langton, és nem, nem egy fontos személy, úgyhogy emiatt nem kell aggódnod. De, miként mondottam, azért licitáltam, mert meg kellett őt óvnom attól, hogy egy életre megnyomorítsák. - Hogyan? Derek felsóhajtott. - Nem állt szándékomban, hogy részt vegyek ebben, apa. Csak azért ugrottunk be oda, hogy lejátszunk néhány partit, amíg Jeremy felkeresi az egyik kedvesét, aki ott dolgozott. De aztán... - Te magaddal vitted Jeremyt egy ilyen helyre? Hisz még csak tizennyolc éves! - Jeremy nagy valószínűséggel sokkal régebben jár ilyen helyekre, mint én, vagy netán már elfelejtetted, hogy egy tavernában nevelkedett, mielőtt James bácsi rátalált? Erre Jason nem szólt egy szót sem, csak fenyegetően nézett, úgyhogy Derek folytatta: - Miként már mondottam, nem állt szándékomban részt venni, ám ekkor észrevettem, hogy ki az, aki a lányra licitál. - Ki volt az? - Olyan ember, akivel már korábban is összeakadtam, egy lord, és én szemtanúja voltam annak, hogy mit tesz azokkal a szajhákkal, akikkel kapcsolatba kerül. Véresre korbácsolja őket, méghozzá olyan kegyetlenül, hogy örökre eltorzítja, megnyomorítja őket. Az a hír járja, hogy a nemiség csak így okoz örömet neki. - Undorító. - Tökéletesen egyetértek. Egyébként szívességet kértem James bácsitól, aki kézbe vette a dolgot, és most azt keresi, miként akadályozhatnánk meg, hogy ez a férfi büntetlenül űzze tovább természetellenes kegyetlenkedéseit. - James kézbe vette? És mit tervez? - Hát... őszintén szólva, én nem kérdeztem. Jason megköszörülte a torkát. - Helyes. Amit éppenséggel ez az öcsém kézbe vesz, arról jobb nem tudni. De, Derek... 138
- Apa, tényleg nem tehettem mást - vágott a szavába Derek. - Egyszerűen nem jutott eszembe semmi, nem volt más lehetőségem a lány biztonságának megóvására, mint az, hogy magam veszem meg. És mint kiderült, még valóban ártatlan volt, úgyhogy pokolian örülök, amiért sikerült őt kimentenem Ashford karmai közül. - David Ashford? Te jó ég, én azt hittem, hogy valamelyik nő már évekkel ezelőtt kiherélte. - Te hallottál már róla? - Beszélték, hogy már jóval a nagykorúsága előtt gyakran kínozta a személyzet nőtagjait. Persze bizonyítani semmit sem lehetett. Aztán az a hír járta, hogy valaki vádat emelt ellene, de a tárgyalásig sosem jutott el a dolog, mivel a dologban illetékes nő nem volt hajlandó tanúskodni ellene. Azt beszélték, családi vagyonának java ráment arra, hogy a nőt lefizesse. Úgy emlékszem, a klubban mindenki ujjongott azon az estén, amikor ezt megtudtuk. Így legalább valamiképp megbűnhődött - már ha a róla szóló pletykák igazak voltak. Derek bólintott. - Gondolom, azok voltak, és ma sem hagyott fel vele, ha lehet, még kegyetlenebbül kínozza áldozatait. - És a bíróság semmit sem tehet, ha az áldozat nem emel vádat ellene sóhajtott fel Jason. - Ő, és manapság már remekül fedezi is magát - mondta Derek. - Felkerestem az egyik áldozatát, azt, akit épp akkor vert, amikor belebotlottam. Abban reménykedtem, hogy az a nő majd segít bíróság elé juttatni. De ez az ember nemcsak jól fizet nekik, de előre figyelmezteti is őket, hogy mit akar csinálni, és ehhez előzőleg a beleegyezésüket is kéri. - Ügyes, ugyanakkor iszonytatóan tébolyult. Ez így együtt nagyon veszélyes. De te bevontad ebbe Jamest. Hagyd rá ezt a dolgot. Szinte biztosra veszem, megtalálja a módját, miként lehet ezt az embert megfékezni, hogy többé ne árthasson senkinek. - Én is ebben reménykedem, különösen most, hogy a minap ismét összecsaptam a fickóval, aki sejteni engedte, hogy úgy érzi, Kelseyt elloptam tőle, amikor rá licitáltam, és hogy végül úgyis vissza fogja szerezni. Jason felhúzta egyik szemöldökét. - Ezzel azt akarod mondani, hogy a lányt megtartottad? - Nos, szeretőként adták el, és én elég sokat fizettem érte. - Mennyit ? - Ezt inkább nem... - Mennyit? Derek utálta, nagyon utálta ezt a jobb-ha-bevallod-kü-lönben hangnemet. - Huszonötöt - motyogta Derek. - Huszonöt százast? Derek egy kicsit összébb húzta magát, mielőtt bevallotta: - Ezrest. Jasonnek elakadt a szava, érthetetlen hangokat hallatott, majd kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán gyorsan be is csukta. Ezután lehuppant az íróasztalnál lévő székébe. Mindkét kezével végigszántott szőke haján. Végül sóhajtott egy nagyot, és a lehető legsötétebb pillantásával fenyegetően meredt Derekre. 139
- Nyilván nem jól hallottam. Ugye, nem azt mondtad, hogy huszonötezer fontot fizettél egy szeretőért. Nem... - Egyik kezét felemelte, amikor Derek meg akart szólalni. - Nem akarom hallani. Felejtsd el, hogy egyáltalán megkérdeztem. - Apa, más lehetőségem nem volt, hogy Ashfordnak útját álljam, és megakadályozzam, hogy megvegye a lányt - emlékeztette őt Derek. - Nekem azért lett volna még egy-két ötletem, például az, hogy egyszerűen fogod a lányt, és kiviszed onnan. Végül is ki állíthatott volna meg, amikor ez az árverés aligha volt legális? Derek elmosolyodott ezen a tipikus Malory-válaszon. - Nos, a tulajdonosnak, Lonnynak lett volna egy-két szava hozzá, tekintettel arra a nyereségre, amitől így általam elesett volna. - Lonny? - Jason egy pillanatig elgondolkodva ráncolta a homlokát, majd kinyitotta az íróasztalán lévő London Timest a második oldalon, és rámutatott. - Véletlenül nem arról a Lonnyról van szó? Derek előrehajolt, és gyorsan átfutotta a cikket, de az annyira megdöbbentette, hogy visszatért az elejére, és alaposabban átolvasta. Arról tudósított, hogy Lonny Kilpatri-ckot meggyilkolták egy rossz hírű házban, melyet alig több mint másfél éve vezetett. Megadták a címet is, és közöltek néhány részletet halálának körülményeiről. Nagy valószínűséggel többször mellbe szúrták. Megemlítették azt is, hogy a helyszínen nagyon sok volt a vér. A gyilkos kiléte még ismeretlen. - A fenébe - mondta Derek, miközben ismét hátradőlt. - Ezek szerint ez az a Lonny, akivel neked volt dolgod? - kérdezte Jason. - Az bizony. - Érdekes, bár kétlem, hogy bármi kapcsolat lenne a gyilkosság és az árverés között. De az a sok vér a testen és mindenütt valahogy mégis azt juttatja eszembe, amit Ashfordról mondtál, meg arról, hogy mennyire élvezi a vér látványát. -Az egy gyáva alak - mondta Derek megvetőn. - Nem lenne mersze megölni egy embert. Jason vállat vont. - Annak alapján, amit elmondtál róla, meg amit egykoron magam is hallottam, annak az embernek valami idebenn hibádzik. - Ujjával a fejére mutatott. -Azt nem lehet tudni, hogy egy ilyen ember mire képes. De hajlok rá, hogy egyetértsek veled. Valóban gyáva ember lehet az, aki a gyengéket szereti kínozni. Meg aztán mi oka lett volna rá, hogy megölje ezt a Lonnyt, amikor szemmel láthatóan csak az okoz élvezetet neki, ha nőket bántalmaz. Ez nyilván csak véletlen egybeesés. Derek is egyetértett volna, szeretett volna egyetérteni vele, de a fenébe is, az az aprócska kis kétely csak feltámadt benne. Ismét aggódni kezdett. így aztán amint távozott apjától, egyenesen visszament James házába, hogy tájékoztassa nagybátyját erről a legújabb fejleményről. Sajnos teljesen megfeledkezett arról a kérdésről, amit az apjának akart feltenni a szeretőjéről, akit már olyan hosszú ideje tart. Aztán amikor újból hazatért, már csak egy üzenetet talált ott Jasontől, amiben arra emlékeztette, hogy a karácsonyi ünnepekre Haverstonba várja. Az apja pedig akkor már úton volt Haverston felé.
140
35 Annak ellenére, hogy Derek megnyugtatta, most már nemigen kell tartania Lord Ashfordtól, mivel állandóan figyelik, Kelsey mégsem volt hajlandó elhagyni a házat majd egy hétig. Inasát kétszer is elküldte a varrónőhöz, hogy lemondja a próbát - szerencsére épp a héten fogadott fel egy inast, és a többi szolgát is, annyit, amennyire szüksége volt. Halogatta azt is, hogy visszatérjen abba a kellemes kis méteráruboltba, amit felfedezett, és ahol vásárolt már anyagot, hogy néhány holmit varrjon Dereknek karácsonyra. Egy monogrammal ellátott nyakkendőt, zsebkendőket és néhány selyeminget, amivel nagyobbrészt már el is készült. Furcsamód azon a napon, amikor összeakadtak Lord Ashforddal, nem félt annyira, mint másnap, miután az estét Derekkel töltötte. Kelsey megérezte a férfi félelmét, bár a figyelmeztetés után semmi egyebet nem mondott neki. Azért annak is megvolt a maga előnye, hogy bezárkózott a házba. Miután három napon át küszködött vele, végül sikerül írnia egy levelet Elizabeth néninek. Ebben megírta, hogy a barátnőjével kapcsolatban új orvosi vélemény merült fel, mely némi reményt jelenthet, ezért most Londonba költöztek, hogy közelebb legyenek az új orvoshoz. Nehezére esett, hogy tovább kellett hazudnia nagynén-jének, meg az is, hogy adnia kellett valami levelezési címet, amire Elizabeth nyilvánvalóan számított. Végül a saját címét adta meg, mivel Dereken kívül nem ismert senkit, Derek címét meg végképp nem adhatta meg az otthoniaknak. A levélhez mellékelt még egy levelet a húgának, tele szülővárosuk legfrissebb pletykáival, amelyeket természetesen mind ő talált ki. Miután végzett mindkét levéllel, olyan hitványnak érezte magát, hogy nyilvánvalóan nem volt túl vidám társaság Derek számára. A férfi ezt észrevette és meg is jegyezte, de kifogásként Kelsey újabb hazugságokkal állt elő, hogy lehangoló az idő meg ehhez hasonlók - így aztán másnap tengernyi virágot kapott, amitől megint csak sír-hatnékja támadt. Végül meggyőzte magát arról, hogy ostobaság idebent rejtőzködnie. Ehhez az a tény, hogy épp egy igazán szép téli nap volt, nyilván hozzájárult. Mindenesetre egyenesen a varrónőhöz ment arra a bizonyos utolsó próbára, amit tüstént le is bonyolítottak. Kelsey csak egy kicsit habozott, hogy vajon a hátsó ajtón menjen-e ki, mert attól félt, hogy esetleg kifelé menet megint összefuthat Lady Edennel. A bemutatóterem azonban ilyen kora délelőtt még szinte üres, hisz a társasági hölgyek zöme későn kel, mivel a mulatságok késő éjszakáig tartanak. Azért volt egy kivétel is. Épp ahogy az utcára vezető ajtóhoz ért, az kinyílt, és Elizabeth néni lépett be rajta, s egy lépéssel mögötte ott volt Kelsey húga, Jean is. Jean persze boldogan felsikoltott, amikor meglátta Kelseyt, és egyből odarohant hozzá. Elizabeth éppúgy meglepődött, mint Kelsey, de számára ez kellemes meglepetés volt, míg Kelsey számára bizonnyal nem. - Mit keresel Londonban? - kérdezték mindketten egyszerre. - Megkaptad a levelemet? - érdeklődött Kelsey. - Nem... én... nem... kaptam meg. A szavak közt tartott szünetek csak még élesebbé tették azt a szemrehányást, amit Kelsey már amúgy is kiérzett Elizabeth néni hangjából. Hamarabb kellett volna írnia. Tudta. Elizabeth várta a levelét. De egyszerűen 141
annyira nehéz, volt hazudnia a saját családjának, hogy addig halogatta, ameddig csak lehetett. Most aztán megint magyarázkodnia kell. - Tényleg írtam, Elizabeth néni, hogy tudassam veled, Anne-nel Londonba jövünk. Tudod, talált itt egy új orvost, aki egy kis reményt adott neki, így aztán a közelében akar lenni. - De hát ez csodálatos hír! - Igen. - Ez azt jelenti, hogy hamarosan hazajössz, Kel? - kérdezte Jean reménykedve. - Nem, édesem, Anne még nagyon beteg - mondta Kelsey, miközben szorosan magához ölelte Jeant. - A nővéredre szükség van itt, Jean - tette hozzá kurtán Elizabeth. - A barátnőjében tartani kell a lelket, és erre az ő jóságos szívével Kelsey a legalkalmasabb. - De ti mit kerestek itt Londonban, nénikém? – kérdezte meg ismét Kelsey. Elizabeth dühödten hümmögött egyet. - Az otthoni varrónőnk csak úgy ukmukfukk elment. Képzeld csak el! Es én ahhoz a kis francia némberhez, aki konkurált vele, nem megyek. Ezért aztán úgy döntöttem, ha már Jeannek és nekem kell néhány új ruha az ünnepekre, akkor akár a legjobbal is megvarrathatjuk, és Mrs. Westerburyt több barátnőm is jó szívvel ajánlotta. - Igen, ő valóban kiváló - helyeselt Kelsey. - Magam is rendeltem nála néhány ruhát, mivel nem sokat hoztam magammal. - Nos, ha még tényleg sokáig szükség lesz itt rád, akkor tudasd velem, és én utánad küldöm az utazóládádat. Azért igazán nem kéne nélkülöznöd bármit is, miközben együttérző segítséget nyújtasz. De, te jó ég, ha már Londonban vagy, ugye tudod, hogy épp a szezon kellős közepén járunk? Es nekem rengeteg barátom van itt, akik biztosan örömmel a szárnyaik alá vennének, és bevezetnének téged a társasági életbe. Biztosra veszem, hogy a barátnőd nem haragudna meg rád, ha néha a saját örömödre is eltöltenél pár órát itt-ott, hogy jobb kedvre derülj. Elizabeth néni persze jót akart, de Kelsey már túl volt azon, hogy a férjhez menés reményében valaha is élhessen a londoni társasági élet nyújtotta lehetőségekkel. Miután erről nem beszélhetett, egyszerűen csak annyit mondott: - Hát ezzel még várni kell egy kicsit, Elizabeth néni. Olyan iszonyú lelkiismeret-furdalásom lenne, ha én szórakozni mennék, miközben Anne ezt nem teheti, hogy képtelen lennékjól érezni magam. Elizabeth felsóhajtott. - Elhiszem. De azzal, ugye, tisztában vagy, hogy már beléptél abba a korba, amikor az embernek gondolnia kell a férjhez menésre? Amint hazajöttél, egy rendes idényt szervezünk neked. Nyomban neki is látok, hogy előkészítsem. Tartozom annyival a húgomnak, hogy a lehető legjobb körökből vezessenek be téged a társasági életbe. Kelsey szíve összeszorult. Szörnyű volt arra gondolnia, hogy nagynénje olyasmire vesztegeti majd az idejét, ami immáron teljességgel lehetetlen. De nem mondhatta neki, hogy ne törje magát, hisz akkor az igazságot is el kellett volna mondania. És vajon mit fog majd mondani neki úgy hat hónap múlva? Vagy egy év múlva? Talán azt, hogy Anne még mindig gyengélkedik? Ez a kifogás hónapról hónapra gyöngébbé válik. Most mindössze annyit tehetett, hogy legalább figyelmezteti nagynénjét:
142
- Határozott terveket azért még ne nagyon készíts, nénikém. Ebben a pillanatban még igazán nem tudom, vajon mennyi ideig lesz még itt szükség rám. - Nem, hát persze hogy nem - helyeselt Elizabeth. - De erről jut eszemben, hogy amíg Londonban vagyunk, szeretném tiszteletemet tenni a barátnődnél. Ettől az egyszerű kijelentéstől Kelsey teljes pánikba esett. A feje hasznavehetetlenné vált. Nem jutott eszébe egyetlen épkézláb mentség sem. És ami még ennél is rosszabb, rádöbbent, hogy Elizabeth, amíg Londonban van, nyilván fel akarja majd keresni őt, és akkor persze Anne nem lesz ott, merthogy Anne nem létezik. Elizabethnek még nincs meg a címe, és nem is lesz meg mindaddig, míg haza nem ér és kézhez nem kapja a levelét. Miért is írta meg az igazi címét? Azért, mert feltételezte, hogy nagynénje nem jön Londonba. Elizabeth soha nem jött Londonba. Gyűlölte a tömeget. Most azonban itt volt... és Kelsey nem merte megadni neki a címét, hisz nem tudhatta előre, hogy nagynénje a nap mely szakában toppan be váratlanul. Ahogy erre rájött, szerencsére egyszeriben egy mentség is az eszébe jutott. Anne e pillanatban nincs elég jól ahhoz, hogy látogatókat fogadjon. Az utazás nagy megpróbáltatást jelentett a számára, és most minden erejét arra kell tartogatnia, hogy az orvost fel tudja keresni. - Szegény lány. Hát még mindig ennyire rosszul van? - Nos... igen, már a halál kapujában állt, mielőtt ezt az új kezelést elkezdték. Az orvos azt mondta, hónapokba telhet, mire egyáltalán kiderül, vajon ez segíte rajta. De azért én szeretnék még találkozni mindkettőtökkel, amíg itt vagytok. Melyik hotelban szálltatok meg? - Az Albanyben. Tessék, itt a cím, felírtam. – Keresgélni kezdett a retiküljében, majd miután megtalálta, odaadta Kelseynek. - Akkor feltéüenül benézek majd - ígérte Kelsey. – Mindketten annyira hiányoztatok. De most sietnem kell. Nem szeretem Anne-t túl sokáig magára hagyni. - Akkor holnap délelőtt, Kelsey - mondta Elizabeth, és olyan hangon, hogy ez akár parancs is lehetett volna. – Várunk.
143
36 - Hát, a fenébe, má' ideje vó't, hogy odahagyja azt a hintót - mondta Artie francia barátjának, ahogy lelassította a lovakat és megállította a kocsit, amellyel David Ashfordot követték. - Má' kezdtem asz'inni, sose talá'jjuk egyedül. - Ezt te egyedülnek hívod, mon ami? - kérdezte Henry csak úgy mellékesen, miközben le nem vette a szemét prédájukról. - Máris felszedett valami némbert. Artie felsóhajtott. - Hát, a pokolba is, könnyebb vó't e'kapni a kap'tány unokahúgát a saját kertjébe', mint ezt a nábobot. - Egyetértenék, de miután kiderült, hogy sokkal inkább az unokahúga, mintsem egyszerűen az ellenségének a felesége, én nemigen szeretném megismételni azt a vészterhes bonyodalmat, ami végül kisült belőle. Artie felhorkant. - Mintha tudnunk kellett volna. Még a kap'tány se tudta, míg a húga e' nem mon'ta neki. Meg aztán ezút'ta' mit hibázhatunk? Az ott a célpontunk. Mindössze annyi időre kéne e'vonni a szó'gáitó', míg e'kapjuk. - Már egy hete erre várunk - emlékeztette barátját Henry. - De olybá tűnik, nemigen hajlamos túl messzire elkóborolni a hintójától vagy a házától. - Még mindig a'szondom, hogy abba' a tavernába' kellett vón' lecsapni rá. Hátrafelé könnyedén kisurrantunk vón' vele, azt' a kocsisa elöl még most is várhatná. Henry megrázta a fejét. - A kap'tány azt mondta, hogy kerüljük a feltűnést. Abban a tavernában pedig túlságosan sokan voltak. - Mér', ezen az utcán nincsenek? Henry előbb gondosan körülnézett, majd azt mondta: - Közel sincsenek annyian. Meg aztán az emberek az utcán sokkal inkább a saját dolgukkal törődnek. Kinek tűnne fel, ha az ő kocsija helyett mi gyorsan a mienkhez kísérjük? - Én még most is a'szondom, hogy anná' a házná', ott a városon kívű', ott kéne e'kapnunk. Az annyira e'hagyatott, hogy odabe' nem lehet senki se. - Legutóbb, amikor követtük oda, bentről fény szűrődött ki. Te akkor aluttá'. - A fenébe, há' még mindig azzá' az egy rohadt a'kalomma' jössz itt nekem, amikó' véletlen elaluttam? – méltatlankodott Artie. - Két alkalommal, de ki számolja... - Henry hirtelen elhallgatott és elkomorult, miközben a szemét mindvégig Ashfordon és azon a nőn tartotta, aki az imént csatlakozott hozzá. - Úgy tűnik, az a nő meg van rémülve. Artie a pár felé sandított. - Talán ismeri. Ha én lány lennék és tunnám, hogy milyen, há' biztos én is meg lennék rémű've. - Artie, én nem hiszem, hogy ez a nő önszántábó' menne vele. - Mi a fene? Úgy érted, hogy ő rabó'ja el a lányt, amikó' nekünk kén' őt e'rabó'nunk? Kelsey kocsisának odébb kellett vinnie a hintót, hogy helyet adjon egy társzekérnek, így aztán nem ott volt, ahol Kelsey hagyta. A kocsis most feljebb volt, a háztömb túlsó végén, és onnan integetett, hogy felhívja magára Kelsey 144
figyelmét. Kelsey el is indult felé, de nemigen figyelt, mert gondolatait még mindig a nagynénjével és a húgával való váratlan találkozás kötötte le. Így aztán nem látta, hogy Lord Ashford közeledik felé. Észre se vette egészen addig, míg férfi meg nem ragadta a karját, és miközben fájdalmasan szorította, megindult mellette. - Egyetlen hang, szépségem, és eltöröm a karját - figyelmeztette Kelseyt mosolyogva. A férfi rájött volna, hogy Kelsey torkaszakadtából sikítani akart? Kelsey már attól is holtsápadttá vált, hogy meglátta. Ráadásul most a karjánál fogva vonszolja, de hál' istennek, az ő kocsija felé. Vajon a kocsisa rájön-e, hogy segítségre van szüksége? Vagy talán olybá tűnhet a dolog, mintha egyszerűen egy ismerősével találkozott volna? - Eresszen el - utasította Kelsey, de szavai csupán félénk yüszítésként hagyták el ajkait. A férfi meg nevetett. Tényleg nevetett. Ettől a hangtól megfagyott a vér Kelsey ereiben. A figyelmeztetés ellenére mindenképp sikítania kell, és ezt Kelsey most már tudta. Végül is egy törött kar, ugye, semmiség, ha az ember arra gondol, hogy ez a férfi mily szörnyűségekre képes? Ashford azonban megérezhette, hogy Kelsey pillanatokon belül gondot okozhat neki, így aztán rémült némaságba döbbentette, midőn közölte vele: - Tudja, megöltem azt a nyomorult Lonnyt, amiért reményt keltett bennem azzal, hogy egy szüzet ígért. Egyszerűen egyből el kellett volna adnia magát nekem, ahelyett hogy árverésre bocsátja. De most már sajnálom, hogy megtettem, mert a fivére vette át a házat. Az meg egy jóval erkölcsösebb alak, és nyilván nem fogja engedni, hogy a szajhákat korbácsoljam. De mindegy, azt a helyet úgyis csak étvágygerjesztőnek használtam. Ha azt akartam, hogy tökéletes élvezethez jussak, miként azt magával szándékozom tenni, el kellett mennem máshová. Mindezt olyan könnyedén mondta, mintha az időjárásról beszélne. Mutatott ugyan némi megbánást, de nem azért, mert megölt egy embert, hanem azért, mert ennek okán elesett egy olyan szolgáltatástól, amit már megszokott. Kelseyt ez annyira elborzasztotta, hogy észre se vette, amikor a férfi letért vele a sétányról egy másik utcába, ahol a hintója állt, és csak akkor kapott észbe, amikor Ashford betuszkolta őt abba a hintóba. Ekkor már sikított, de hangját egyből elfojtotta az, hogy arccal a párnázott ülésre hajították. A férfi egy darabig így tartotta, mígnem Kelsey rádöbbent, hogy nem kap levegőt, mire elöntötte a páni rémület. Lehet, hogy most nyomban meg akarja ölni? Amikor aztán Ashford végül elengedte a fejét, Kelsey mindössze levegő után kapkodott. Valójában mást nem is igen tehetett. Ez viszont épp elég volt a férfinak arra, hogy betömje a száját, még mielőtt eszébe jutna újból sikítani. Vajon látta-e a kocsisa, hogy mi történt? Vajon egyáltalán megpróbált-e segíteni? De most már késő. Ashford hintója egyből elindult, ahogy beültek, és igen sebesen száguldottak. Kelseyt már nemcsak betömött szája korlátozta. Amint fel tudott ülni, nyomban a férfinak támadt, de alig kapott körmével Ashford arca felé, az máris elkapta a kezét, a háta mögé csavarta és összekötözte. Olyan szorosan megkötözte, hogy Kelsey ujjai hamar elgémberedtek. De a száján lévő kötés is szoros volt, szája sarkába élesen bemélyedt. De ezek még csak apróbb kellemetlenségek voltak. Ezzel Kelsey immáron tisztában volt. Jobb lett volna, ha nem tud semmit. Jobb lett volna, ha Derek 145
nem mondja el neki pontosan, hogy miféle kegyetlenségek szereznek örömet ennek az embernek. Meg kell szöknie, még mielőtt oda érnek, ahová Ashford viszi. A lábát még tudta használni. Azt Ashford még nem kötözte meg. Vajon kinyílik-e az ajtó, ha belerúg? Vajon sikerülhet-e kiugrania, még mielőtt a férfi visszahúzná? Kellően kétségbe volt esve ahhoz, hogy megpróbálja. Épp csak oldalra kell fordulnia, és akkor belerúghat az - Kivártam volna, amíg magára un és kihajítja, de abból ahogy védelmezte, tudtam, hogy ez egyhamar nem következik be. A türelmem pedig véges. És a maga legnagyobb szerencsétlenségére, szépségem, miatta most már sosem engedhetem el. Természetesen most Derekről beszélt. Azzal azonban, hogy „most már sosem engedhetem el”, Ashfordnak sikerült teljes egészében magára vonni Kelsey figyelmét. Ennyire félne Derektől? Ha megszökne, akkor természetesen mindent elmondana Dereknek, Derek meg üldözőbe venné... igen, van oka félni Derektől. És ennek talán még hasznát is vehetné - ha a férfi levenné a szájáról a kötést annyi időre, hogy szóhoz jusson. - Kivéve persze, ha őt is megölöm. Ahogy ezt Ashford kimondta, Kelsey ereiben ismét megfagyott a vér. És amikor ezt mondta, még csak nem is rá nézett, hanem kibámult az ablakon. Szinte olyan volt, mintha magában beszélne. Szoktak ilyet csinálni a tébolyultak? - Megérdemli, hisz annyi kellemetlenséget okozott nekem. De ezt még nem igazán döntöttem el. – Tekintete most Kelsey felé fordult, és olyan fagyos volt, mintha a szeme jégből lett volna. - Talán maga meggyőzhet engem arról, hogy életben hagyjam, hmm? Kelsey a száján lévő kötésen át beszélni próbált, hogy elmondja neki, mihez kezdhet egy ilyen ajánlattal. Szavak helyett azonban csak fojtott hangok jöttek ki belőle. De a szeme mindent elmondott Ashfordnak, kiolvashatta belőle azt a haragot, félelmet és gyűlöletet, amit iránta érzett. Ashford csak nevetett. Kelsey nem volt ostoba. Ha Ashford mégis megpróbálja majd megölni Dereket, akkor nincs semmi, amivel ő el tudná téríteni szándékától. De Derek nem lesz olyan gyanútlan, mint amilyen Lonny lehetett. És Dereket nem lenne olyan könnyű megölnie sem, miként erre már nyilván rá is jött, különben nem félne tőle annyira. Ezzel a félelemmel lehetne kezdeni valamit, talán ha fokozni tudná...
146
37 A hatalmas, dohos, öreg ház nemigen mutatta jelét annak, hogy bárki is lakna benne. Azt a néhány bútort, amit a nyitott ajtón át látni lehetett, lepedők takarták. Az összehúzott nehéz függönyök nem engedték be a kinti fényt, ezért lámpással kellett világítani. A sarkokban mindenütt hatalmas pókhálók csüngtek. De egy öregember engedte be őket, tehát valaki mégiscsak lakott a házban. Aztán, ahogy jobban megnézte, látszott, hogy a férfi nem is volt annyira öreg, csupán rendkívül torz és nagyon-nagyon csúf. Az egyik karja hosszabb volt, vagy talán csak eltorzult teste miatt tűnt annak. Az arca is iszonytató volt; az orrát valamikor levágták, és puffadt arcával most leginkább egy disznóra emlékeztetett. Fakó, őszes haja miatt tűnt öregnek, pedig valójában nem volt az. Amikor Kelsey jobban szemügyre vette, első, rémisztő gondolata az volt, hogy ezt az embert Ashford torzította így el. De aztán ahogy végigvonszolták az előcsarnokon, kezdett odafigyelni arra, amit beszélnek. A gondnok, Johnnak hívták, úgy tűnt, imádja Ashfordot, amiért munkát adott neki, hisz más erre nyilvánvalóan nem volt hajlandó. És Kelsey eltűnődött, vajon miféle munka lehetett az. John szemmel láthatóan egy csöppet sem lepődött meg azon, hogy Ashford egy betömött szájú, összekötözött nőt hozott magával. Sőt még meg is kérdezte: - Egy újabb szépség a gyűjteményébe, mylord? - Az bizony, John, és ezt itt elég nehéz volt megszerezni. Valami lépcsőhöz értek, mely szörnyű sötétségbe vezetett le. John ment elöl, hogy megvilágítsa az utat. Kelseyt le kellett taszigálni a lépcsőn, mert magától nem volt hajlandó lemenni. Gyűjtemény? Jóságos Isten, remélte, hogy nem az, aminek hangzik, de tartott tőle, hogy hiába reménykedik. Végigmentek egy hosszú pincén, majd egy újabb lépcsőhöz értek, mely még mélyebbre vezetett... és Kelsey lentről nyöszörgést hallott. Olyan volt, mint egy börtön. Merthogy börtön volt, döbbent rá Kelsey, ahogy egymás után haladtak el olyan ajtók előtt, melyeken kis rácsos nyílások voltak és melyeket nehéz lakatok zártak - és ott volt az a bűz, mely az ajtók mögül áradt, és oly dögletes volt, hogy az embernek felfordult tőle a gyomra. Az egyetlen fényforrás egy fáklya volt a falon, mely a folyosó végén, a lépcsőnél világított. Az ajtók rácsain át fény nem szűrődött ki. Építkezés nyomai látszottak annak a hosszú folyosónak a végén, ahol újabb cellák készültek. Eddig négy bezárt ajtót számolt. Négy helyiség, melynek lakója van? Őt belökték az ötödik ajtón. Ott volt John. A lámpást letette a földre. Az apró helyiség közepén egy ágy állt, melyen csupán egy lepedő volt. A kamra új volt és tiszta. Friss faillat érződött. Az egyik fal mellett négy vödör víz állt - hogy utána majd lemossák róla a vért? - Nagyon szép, John -jegyezte meg Ashford, ahogy körülnézett a helyiségben. - És épp időben készültél el vele. - Köszönöm, mylord. Egy kicsit hamarább is elkészültem volna vele, ha lett volna segítségem, de megértem, hogy rajtam kívül mér' nem jöhet le ide senki se. 147
- Egymagád is remekül elboldogulsz itt, John. Egy segítő azt jelentené, hogy osztozkodnod kellene vele. - Nem, én nem akarok osztozkodni. A következő szobával elkészülök a hónap végére. - Remek. Kelsey nem figyelt rájuk. Kába iszonyattal meredt a szoba közepén álló keskeny ágyra bőrszíjak voltak rajta, melyeket négy erős kapocs rögzített az ágy négy sarkához. E szíjak láttán eluralkodott rajta a félelem. Ha azokat ráteszik, nem marad semmi reménye, és nem volt kétsége afelől, hogy pontosan ez Ashford szándéka. Megpróbálta kirúgni azt az ajtót a hintóban. Csak annyit ért el, hogy megfájdult a lába és Ashford remekül szórakozott rajta, jól kikuncogta magát Kelsey hiábavaló erőfeszítésén. A karját pedig éppoly keményen fogta most is, mint akkor, amikor megragadta, és ez túl szoros volt ahhoz, hogy kiszabadítsa magát. De mégis tennie kell valamit. Erre pedig addig nyílik csak alkalom, amíg beszélgetnek, és nem figyelnek rá. Nekiesett Ashfordnak, mintha véletlenül vesztette volna el egyensúlyát. Semmi más nem jutott az eszébe, amivel arra kényszerítheti, hogy elengedje a karját. Ha ájulást színlel, esetleg azzal is elérhette volna, csak akkor gondot jelent a felállás, mivel a keze még mindig hátra volt kötözve. Ashford pedig elengedte a karját, de csak azért, hogy ellökje őt magától. Ráadásul mindezt annyira gyorsan tette, hogy nyilvánvalónak tűnt, irtózik a közvetlen testi érintkezéstől, amit Kelsey meglehetősen furcsának találhatott volna, haván ideje ilyesmin tűnődni. De nem volt. Megragadta azt a néhány értékes pillanatot, amikor összekötözött kezén kívül semmi más nem korlátozta, és villámgyorsan kirohant a szobából. Mintha a háta mögött Ashford kuncogott volna, és mondott valamit, amit Kelsey nem értett. Hihetetlennek tűnt, hogy Ashford ezen derüljön, úgyhogy nyilván tévedett, hisz ennek semmi értelme. Ellenben nem vette őt azonnal üldözőbe se ő, se a gondnoka. Aztán ahogy a lépcsőhöz ért és az első fok után orra bukott, nyomban rá is jött, hogy miért. Az az ostoba szoknya! Ahhoz, hogy fel tudjon menni, fel kellett volna emelnie a szoknyáját, de ezt hátrakötözött kézzel nem tudta megtenni. Hát ezért kuncogott az a nyomorult gazember. Tudta, hogy hosszú szoknyája gátat vet majd szökésének. A fenébe is, ezt nem hagyhatja. Akkor is fölmegy a lépcsőn, még ha nem is olyan gyorsan, ahogy szerette volna. Azzal a lábát minden egyes lépcsőfoknál olyan magasra emelte, amilyen magasra csak tudta, s így feljutott a pincébe, majd tovább, egészen a földszintig. Miután eddig eljutott, azt hitte, sikerül kijutnia a házból is. De a bejárati ajtót elreteszelték. Odáig még eljutott, hogy megfordulva elérte és lenyomta a kilincset, pedig szinte mozdítani se tudta ujjait, annyira el voltak gémberedve, de a reteszt nem érte el. Túl magasan volt. Annyira csalódott volt, hogy a vereség érzésétől csaknem összecsuklott. De kell itt lennie más ajtónak is, amely kivezet a házból. Nem lehet mind zárva. Csakhogy nemigen maradt már ideje a keresgélésre. A keze pedig most, hogy a vérkeringés ismét megindult, annyira fájt, hogy már-már megbénította. Inkább a konyhát kellett volna megkeresnie, ahol egy késsel elvághatta volna a kötelet, miközben elbújik... merthogy el kell bújnia. És most már túl késő, 148
hogy keresgélni kezdje a konyhát, amely nyilván a ház hátsó felében lehet, ahol a pincelejárat - és ahol Ashford pillanatokon belül megjelenik. Áldást jelentett az a sötétség, ami a házban honolt. Legalábbis Kelsey imádkozott, hogy így legyen. A földszinti helyiségekben azonban annyira kevés volt a bútor, hogy vajon találhat-e itt megfelelő búvóhelyet? Arra már nem volt ideje, hogy ezt kiderítse. Egészen homályosan látta a ház felső szintjére vezető lépcsőt, és gyorsan odafutott. Már megint lépcső, de van más választása? A ház hátsó részébe vezető utat, ahol egy kijáratot találhatna, pillanatokon belül elvághatják. Jól döntött. Már hallotta is maga mögött Ashfordot, még mielőtt felért volna a lépcső tetejére. De még ha Ashford fel is nézett, valószínűleg nem láthatta őt. A kezében lévő lámpás fénye nem ért el odáig, és noha a férfi körül eloszlatta a sötétséget, a fénykörön túl csak növelte azt. - Elérkezett a bűnhődés ideje, szépségem. Nem menekülhet. Magának is fizetnie kell az ő bűneiért, csakúgy, mint a többieknek. Az ő bűneiért? Tehát van valami tényleges oka tébolyának? Ki a fene lehet az az „ő”? Az emeleti ajtók mind csukva voltak. Megpróbálta kinyitni az elsőt, és érezte, hogy a keze megint teljesen elgémberedett, majd fájdalmasan megvonaglott, ahogy ismét elkezdődött az a szörnyű, szurkodó bizsergés. Aztán, ahogy sikerült kinyitnia az ajtót, abban az átkozott szobában nem látott egyetlen bútort sem. A második szoba, ahova benyitott, annyira zsúfolt volt, hogy abban nyilvánvalóan lakott valaki. Talán az az undorító gondnok? De a szakadozott függönyökön át túl sok fény szűrődött be ide, úgyhogy könnyedén megtalálnák, ha egyszerűen csak elbújna valami mögé. Arról pedig, hogy az ágy alá bújjon, szó sem lehetett, mivel az biztos csapda, és Ashford nyilvánvalóan legelőször ott keresné. A harmadik szoba annyira sötét volt, hogy Kelsey azon tűnődött, talán nincs is ablaka. Gyorsan végigment a fal mentén, mígnem valami függönyhöz ért, amit vállával félrelökött. Semmi. Ez a szoba éppoly üres volt, mint az első. Telt az idő. Ashford nyilván előbb a földszinten fogja keresni, mivel úgy véli, Kelsey több lépcsőt nemigen kockáztathat. De hamarosan, amint odalent mindent átkutatott, feljön ide utána. Nyert egy kis időt, de nem sokat. - E miatt az ostobaság miatt csak még nagyobb lesz a büntetése, ezt megígérhetem. Jobban tenné, ha nyomban felfedné magát. A férfi hangja a végén érthetetlenné vált, ami azt jelezte, hogy bement valamelyik földszinti szobába. Még maradt egy kis ideje. Kelsey a következő ajtóhoz sietett. Egy üres kamra. Aztán a következőhöz... újabb lépcső! Ezúttal talán a padlásra? A padlás jó lehet. A padlások általában zsúfoltak, tele felesleges, hasznavehetetlen holmikkal. De azért abban is reménykedett, imádkozott érte, hogy odafenn talál egy másik lépcsőt, mely levezet a ház hátulsó részébe. Nem látta a folyosó végét, nem tudta, vajon még hány ajtót kell hatalmas küzdelmek árán kinyitnia. Egy jó búvóhelyet keressen, vagy egy lépcsőt, amin egy olyan kifelé vezető ajtóhoz jut, mely nincs bezárva? Ó, istenem, képtelen volt dönteni! Igazi lehetősége csak odakint van, hogy elmenekülhessen, és messzire jusson ettől a háztól. A házat meg erdő vette körül. Az erdőben Ashford sosem találna rá. 149
Kelsey folytatta. Egy újabb ajtó - abban a szobában még függöny sem volt. Még a koszos ablakokon át is olyan erővel tört be a nappali fény, hogy csaknem megvakította. Beletelt egy pillanatba, mire visszanyerte a látását, és észrevette a törött ágyat, a hatalmas ládát, melynek a teteje nyitva volt, és a szekrényt, melynek hiányzott az egyik ajtaja. Talán a láda? Nem, az túl egyszerű lenne, már-már olyan, mint egy csapda. De most a fényben, ami ebből a szobából kiszűrődött, látta, hogy már csak egy ajtó van a folyosó végén. Amikor odaért, zárva találta. De túl sok időt vesztegetett el azzal, hogy többször is próbálkozott a kilinccsel, mert úgy gondolta, hogy az esetleg csak beragadt. Aztán lépések zaját hallotta a lépcső felől... Visszarohant a mellette lévő világos szobához, és óvatosan belökte az ajtót, épp csak annyira, hogy a fény ne szűrődjön ki a folyosóra, de azért amikor kell, majd gyorsan ki tudja nyitni. Ha nyitva hagyja, az nyilván egyenesen odavezetné hozzá Ashfordot - már ha tudja, hogy az ajtó általában csukva szokott lenni. Aztán lélegzetvisszafojtva hegyezte a fülét, és próbálta kivenni, hogy hol járhat a férfi, miközben abban reménykedett, hogy ismét megszólal, és akkor könnyebben betájolhatja, de Ashford hallgatott. Kelsey csupán a lépéseket hallotta, amint megáll, majd elindul, és ismét megáll... Talán Ashford is épp azt figyelte, amit ő, valamiféle jelét annak, hogy merre járhat? Valószínűleg. És akkor határozottan meghallotta a különbséget, a férfi felért, és léptei sokkal hangosabbá váltak. Nehéz léptekkel járt. Talán szándékosan? Azért, hogy Kelsey tisztán hallja, és tudja, hogy mikor ér a közelébe? Most már pontosan tudta, hol jár a férfi, amikor az megállt, és lámpását felemelve bepillantott abba az első, üres szobába. És ekkor Kelsey hirtelen rádöbbent, hogy az utolsó két ajtó kivételével a többit mind nyitva hagyta. Ashford-nak mindössze annyit kell tennie, hogy bepillant. Ismét hallotta a férfi lépteit, egyre közelebbről, ami épp ezt erősítette meg. Viszont még be kell mennie abba a lakott szobába. Ott van az ágy, hogy benézzen alá, aztán a szekrény, hogy kinyissa. Amíg a férfi odabenn kutat, Kelseynek mindössze néhány másodperce volt arra, hogy elhaladjon a szoba előtt, majd gyorsan le a lépcsőn. Ott azonban egyenesen a gondnok karjaiba futhat, itt viszont zsákutcában van. Kelsey elvesztette még azt a kis időt is, amikor megpróbált kimenni, ám az ajtó egy kattanással becsukódott. Ismét meg kellett fordulnia, hogy kinyissa... még félúton sem volt a szoba felé, ahol most Ashford kereste, amikor hallotta, hogy a férfi elindult az ajtó felé. Ekkor gyorsan a padlás felé fordult, és azon imádkozott, hogy a páni rémület miatt, ami egyre inkább erőt vett rajta, orra ne bukjon azon az átkozott lépcsőn. Abban még reménykedhetett, hogy a padlás elég nagy, és annyira tele lesz mindenféle kacattal, hogy Ashfordnak igen soká tart majd, míg azt alaposan átkutatja. Eközben lehetősége nyílhat rá, hogy elsurranjon a férfi mellett, és aztán irány lefelé. Könnyek öntötték el a szemét, amikor felért, kinyitotta, majd becsukta maga mögött az ajtót. A padlás nagyon nagy volt, és nagyon hosszú, olyan hosszú, mint maga a ház. És teljesen üres. Tudnia kellett volna, hogy üres lesz, abból, hogy alig van bútor odalenn. Bárkié is volt ez a ház korábban, az illető magával vitt mindent. Bárki is legyen 150
most a tulajdonos, és Kelsey feltételezte, hogy Ashford az, szinte semmit sem hozott ide - merthogy nyilván nem szándékozott itt lakni. Ezt a házat, mivel teljesen elszigetelt volt, kegyetlen kínzásainak helyszínéül használta, merthogy itt senki sem hallhatta a megkínzottak sikolyait. Ez itt egy börtön... Kelseynek immáron nem volt több lehetősége. Ashford már jön is fel utána a lépcsőn. Az ajtó bármelyik pillanatban kinyílhat. A padláson pedig nem volt hová bújnia. Sarokba szorították, csapdába került, és a keze még mindig össze volt kötözve. Ha nem lenne megkötözve, akkor legalább szembeszállhatna vele... És nyílt az ajtó. Kelsey hatalmas szemekkel, rémülten meredt Ashfordra, aki mindössze néhány méternyire volt tőle. A férfi mosolygott, talán már előre, és letette a lámpát. A padlás számtalan apró ablakán át elegendő fény szűrődött be ahhoz, hogy a lámpára ott ne legyen szüksége. Ettől a mosolytól Kelsey halálra dermedt. Ashfordnak dühösnek kellett volna lennie, hogy végigkutattatta vele az egész házat. Tombolnia kéne. De ő egyáltalán nem tűnt mérgesnek, inkább nagyon is elégedett volt, mintha ez a dolog valójában szórakoztatta volna. Ekkor Kelsey hirtelen rádöbbent, hogy ez is része volt a mulatságának, élvezettel hagyta meg neki a röpke reményt, hogy elmenekülhet előle, majd egyetlen csapással darabokra zúzta. Hát ezért nem vette nyomban üldözőbe. A nyomorult azt akarta, hogy ő egérutat nyerjen, azt akarta, hogy azt higgye, van esélye, pedig nem volt. Mindössze annyit ért el, hogy egy kissé későbbre halasztotta az elkerülhetetlent. - Jöjjön, szépségem - intett felé, mintha arra számítana, hogy Kelsey odamegy hozzá. - A maga kis esélyét már megkapta. Ezek a szavak egyből megerősítették abban, amit az imént gondolt, és Kelsey agyát elöntötte a vér. Nem tud harcolni? A pokolba is, miért ne tudna. Gondolkodás nélkül a férfira támadt, egyenesen a mellkasának rontott, és azzal sem törődött, hogy leeshet a lépcsőn, mindaddig, amíg Ashford is vele zuhan. És a férfi le is zuhant. De Kelsey nem. Sikerült Ashfordot teljesen meglepnie, és még idejében visszanyernie saját egyensúlyát, mielőtt ő is legurult volna. Döbbenten meredt a lépcső alján elterült férfira, aki nem halt meg, de mindenképpen kába volt. Gyakorlatilag szinte lerepült a lépcsőn, átugrotta a férfi lábát, és már száguldott is a másik lépcső felé. Végre valóban volt némi reménye. Meglehet, hogy a gondnok még a földszinten van, de az is lehet, hogy még odalenn, mélyen a ház alatt várja urát, hogy visszatérjen vele. Végül is Ashford nem igazán akarta gyorsan megtalálni. Az elrontotta volna a mulatságát. Kelsey azonban tévedett, és erre a lehető legkellemetlenebb módon kellett rádöbbennie, akkor, amikor - még mielőtt elérte volna a földszintre vezető lépcsőt - egyenesen a gondnok karjaiba futott. Az ütközés azonban nem repítette le a gondnokot ezen a lépcsőn, miként az Ashford-dal történt a padláslépcsőnél. Kelseynek viszont az ütközés erejétől elállt a lélegzete. Ez a férfi olyan volt, akár egy bivaly, még csak meg se rezzent.
151
38 - Maradj nagyon csöndben, angol. Nem szeretném, ha el kéne vágnom a torkodat. A férfi nyakának feszülő penge volt az a figyelmeztetés, ami valóban hatott. Óvatosan kúszott előre a bokrok között, de erre nyomban megtorpant. - Mit... mit akar? - Azt szeretném megtudni, hogy mit ólálkodsz itt ebben az erdőben. - Én nem ólálkodtam... azaz... nos, csak azt próbáltam kitalálni, hogy mihez kezdjek - próbált magyarázkodni a férfi, bár a szavak annak a késnek a fenyegető jelenléte mellett nem jöttek egykönnyen a szájára. - Mihez kezdj, mivel? - Tudja, egy hintót követtem, de szem elől tévesztettem. Az az ostoba szekér elállta az utat, és feltartóztatott. De a hintó errefelé tartott, és mivel a környéken ez az egyetlen ház, azt akartam kideríteni, vajon nincs-e itt. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne-e egyszerűen bezörgetni az ajtón és megkérdezni, mert valahogy ez az egész dolog nincs igazán rendjén. A kés, amely időközben kissé eltávolodott a férfi torkától, most ismét nekifeszült. - Van rá öt másodperced, angol, hogy kinyögj valami értelmeset. - Várjon! Tudja, a munkaadómról van szó, Miss Langtonról. A kocsisa vagyok. Kitettem őt a varrónőjénél, de amikor kijött, ez az úriember csatlakozott hozzá, a saját hintójához vitte, és elhajtatott vele. De a kisasszony tudta, hogy én ott várok rá. Látott engem. Úgyhogy, tudja, biztosan szólt volna nekem, hogy mihez tartsam magam, mielőtt elmegy azzal az emberrel - hacsak az nem akaratán kívül vitte magával. És én ezért követtem őket. Azt hiszem, a kisasszony bajban van. A kés eltűnt, és a kocsist felsegítették. - Azt hiszem, mindketten ugyanazért vagyunk itt, mon ami - mondta Henry bocsánatkérő mosollyal. - Ugyanazért? - A te Miss Langtonodat ebbe a házba vitték. És biztos vagyok benne, hogy nem jószántából van itt. A hintó, ami idehozta, visszatért a városba, de még nem sikerült kiderítenem, hogy hány szolga van a házban, akikkel el kell bánni, mielőtt a hölgyet kimenthetnénk. A barátom elment segítségért, de sajnos rossz címre fogja vinni őket. - Kimenteni? Honnan tudhatnám, hogy te magad nem abból a házból jöttél? kérdezte a kocsis gyanakvón. - Ha onnan jöttem volna, akkor nem sok kétségem van afelől, hogy te már itt feküdnél a földön átvágott torokkal. - A kisasszony ilyen komoly veszélyben van? - Ezt még nem említettem volna? Derek pont akkor ért nagybátyja házához, amikor James kilépett. Derek már épp elég nyugtalan volt az után a rejtélyes üzenet után, amit kapott, s amely nem igazán árult el neki semmit. James arckifejezése láttán pedig csak még nyugtalanabb lett. - Az embered azt mondta, hogy sürgős - kiáltott oda neki Derek, miközben ki akart szállni a hintóból. James intett neki, hogy maradjon. 152
- Veled megyek, és útközben elmondom. Nem gondoltam, hogy ideérsz, még mielőtt én elmentem volna. Derek azért jött hintóval, mert épp akkor ért haza, amikor James embere kereste. James már elővezettette a lovát, és most utasítást adott, hogy kössék Derek hintójához. Artie még abban a kocsiban volt, amit akkor bérelt, amikor Henryvel követték Ashfordot addig, míg biztosak nem lehettek benne, hogy a városi háza felé tart. Akkor Henryt kitette, és egyenesen a Berkeley térre ment, hogy tudassa Jamesszel, mi történt, James meg nyomban Derekért és Anthonyért küldetett. James utasította Derek kocsisát, hogy kövesse a bérkocsit, majd beült Derekhez a hintóba. Azt mondta: - Úgy tűnik, Tony nem ér ide időben, hogy csatlakozzék hozzánk. - Miért? Mi történt? - Az, amiben szinte biztosak voltunk, hogy nem történhet meg. Ashford elrabolta Kelseyt - legalábbis a lányra, akit a hintójába hurcolt, illik a személyleírása. Artie azonban azelőtt még sosem látta Kelseyt, úgyhogy nem tudhatja biztosan. Az az ostoba ember ma délelőtt a Bond Street kellős közepén ragadta el. Derek elfehéredett. - Úgy volt, hogy Kelsey ma a Bond Streetre megy a varrónőjéhez. - Azért még lehet, hogy nem ő volt az, Derek. Jó lenne megállni a lakásánál, hogy meggyőződjünk róla, de nemigazán hiszem, hogy most van erre időnk... - Jaj, istenem - szakította félbe Derek. - Kénytelen leszek megölni. - Én mást eszeltem ki annak a gazembernek, olyat, ami sokkal testre szabottabb... - Ha csak egy aprócska sérülés is lesz Kelseyn, akkor az az ember halott vágott a szavába fenyegető dühvel Derek. James sóhajtott egyet. - Ahogy óhajtod. Nem sok időbe telt, hogy Ashford házához érjenek, hisz Derek közben többször is kikiáltott a kocsisának, hogy siessen. Ellenben a ház átkutatása sokáig tartott. Ashford szolgái megesküdtek, hogy gazdájuk nincs otthon, James azonban egyikőjük szavára sem adott. Ekkor jelent meg Anthony, aki Georginától megtudta, hogy hova tartanak. Anthony egyből rá is mutatott, hogy ha valaki ennyi szolgát tart, mint Ashford, akkor nem valószínű, hogy a saját otthonába hozza azt a nőt, akit bántalmazni és megbecsteleníteni akar, különösen akkor, ha a nő nagy valószínűséggel sikoltozik meg rúgkapál, és úgy általában torkaszakadtából segítségért kiált, hacsak nem kötözte meg és tömte be a száját, ami azonban még inkább felkeltené a személyzet figyelmét. Ami azt illeti, szinte biztosak lehetnek benne, hogy Lord Ashford szolgái még csak nem is tudnak gazdájuk hitvány, undorító szokásairól, különben nem valószínű, hogy a szolgálatában állnának - hacsak maguk is nem hódolnak ugyanezen szokásoknak. Meglehet, hogy néhányukat a bizalmába avatta, de mindet aligha. Derek ekkorra már őrjöngött. Minden egyes elvesztegetett perccel nagyobb az esélye annak, hogy Ashford bántalmazhatja és fájdalmat okozhat Kelseynek. És ők már harminc percet töltöttek el feleslegesen azzal, hogy átkutatták ezt a házat. 153
39 - Mi a fene tartott ilyen soká? - mordult rá Ashford a gondnokára, miközben lassan felállt és hátul a fejét dörgölte. - Birtokháborítók, mylord - felelte John, miközben végigbaktatott a folyosón Kelseyvel az oldalán, akit olyan keményen markolt, hogy homlokát a fájdalom redője egy pillanatra se hagyta el. - A konyhából vettem észre őket, amikor a lyányt kerestem. Az erdő szélin haladtak, a ház hátu'jának közelibe. És az nekem má' túl köze' volt. - Birtokháborítók? Ilyen messze a főúttól? - ráncolta a homlokát elgondolkodva Ashford. - Nem vadászok voltak? - Nem vó't náluk semmi, amivé' vadászhattak vó'na. Meg aztán ketten is voltak. Úgy vélekedtem, jobb, ha begyűjtőm őket önnek, hogy majd lerendezhesse a dó'got. - Micsoda átkozott kellemetlenség - háborgott Ashford. - Hol vannak? - Összekötözve az istállóban. Az egyikre ugyan egy kicsit nagyobbat sóztam. Nem biztos, hogy még él. A másik meg egy darabig még nem tér magához. Ashford egykedvűen bólintott, mintha ez egy olyan mindennapos eset lenne, amivel már sokszor találkozott. - Akkor várhatnak - de ő nem. Remek. Ami azt illeti, ez a nő már így túl soká várakoztatott. Jól csináltad, mint mindig John. Végül lepillantott Kelseyre, és egy röpke pillanatig látszott, hogy mennyire dühös rá azért, amit tett. Azzal az eséssel ott a lépcsőn Kelseynek sikerült fájdalmat okoznia neki. Valószínűleg nem volt hozzászokva, hogy áldozatai szembeszálljanak vele, de ahhoz semmiképp, hogy még fájdalmat is okozzanak. De aztán rámosolygott azzal a vérfagyasztó mosollyal. Mondania sem kellett, Kelsey anélkül is tudta, hogy a férfi kiegyenlít, méghozzá nagyon hamar. Az arca meg a szeme mindent elárult, még azt is, hogy ez a gondolat milyen élvezetetjelent neki. Intett Johnnak, hogy induljon előre. Kelseyt levonszolták az egyik lépcsősoron, majd a másikon, és végül a legutolsón, ahol orrát ismét megcsapta az az iszonyú bűz. Az egyik ajtó mögött valaki szánalmasan sírt. Kelseynek még a háta is beleborsódzott. - Csönd legyen odabenn! - csattant rá nyersen John. A hang nyomban elnémult. John volt az úr a pincében, és azoknak, akik ott éltek, engedelmeskedniük kellett neki, különben - különben mi történik? Kelsey úgy vélte, hogy ezt hamarosan megtudja. Ezúttal nem álltak meg beszélgetni, mielőtt Kelseyről gondoskodtak volna. John meg se várta Ashford parancsát; amint beléptek az újonnan elkészült cellába, egyből az ágyra hajította. Kelsey arca fájdalmasan megrándult, mivel összekötözött kezére zuhant. Épp elég idő telt el ahhoz, hogy a keze ismét elgémberedjen, ám most újból végighasított rajta a fájdalom, ahogy az ágyhoz ütődve elhalt keze megint életre kelt. Kelseynek csupán egy pillanat kellett ahhoz, hogy rájöjjön, a férfi egyből megragadta az egyik lábát, és már tekerte is rá a bőrszíjat. Megpróbálta megállítani úgy, hogy a másik lábával többször is keményen belerúgott. John mintha észre se vette volna. Nyugodtan tekerte tovább a szíjat - aztán rögzítette. 154
Kelsey elsápadt. Émelygett a gyomra. Az a szíj véget vetett utolsó reményének is. De azért még mindig próbálkozott, a rémülettől kétségbeesetten igyekezett legördülni az ágyról. Ekkor megragadták a másik lábát is, méghozzá olyan keményen, hogy felnyögött. Ebből arra következtetett, hogy John azért mégiscsak érezte rúgásait. Pillanatokon belül a másik szíj is a helyére került. Ekkor vette észre Ashfordot, aki ott állt az ágy mellett. Mosolyogva nézett le rá, és Kelsey szinte olvasott a gondolataiban. Élvezte Kelsey tehetetlenségét és a félelmét attól, ami majd ezután következik. Most? Most fog megtörténni? - A szabályok most is ugyanazok, mylord? A gondnok kérdésére Ashford elfordította róla a tekintetét, és az arca szinte teljesen közömbössé vált. - Igen, addig nem nyúlhatsz hozzá, amíg én kellőképp be nem törtem, de aztán a tied, azt tehetsz vele, amit csak akarsz, akár a többiekkel. - És az a szőke, aki mostanság lekötötte a figyelmét? - kérdezte reménykedve John. - Most már a tied, visszakapod - mondta Ashford türelmetlenül. - Egy darabig biztosan nem lesz szükségem rá, mivel itt van ez, hogy elszórakoztasson. - Köszönöm, mylord. Be kell hogy valljam, eddig az a szőke volt a kedvencem, de biztosra veszem, hogy ez majd átveszi a helyét... hamarosan, amint maga végzett vele. Az újakat szeretem a legjobban, meg azt, ahogy beidomítom őket. Néhány napig nem kapnak enni, azt' máris örömest teszik boldoggá az öreg Johnt bármiképp, ahogy csak akarom. Ashford kuncogott. - És én biztosra veszem, hogy sokféleképp lehet téged boldoggá tenni. - Úgy ám, mylord. Hálás vagyok a napért, amelyen ezt a munkát felajánlotta nekem, nagyon hálás. Ez a sok csinos némber sose hagyta volna, hogy az öreg John akár csak a közelükbe is menjen, de legott hangot váltanak, amint lekerülnek ide. És ezzel a szépséggel itt mi legyen, akarja, hogy most előkészítsem önnek? - Ami azt illeti, éhes vagyok - mondta Ashford. - Azt hiszem, eszem néhány falatot, mielőtt nekilátok a beavatásának. Erre már itt nagyon készültem. Nem akarom, hogy bármi is elvonja a figyelmemet az élvezettől, miután belekezdtem. Bízom benne, hogy a konyha még mindig jól el van látva. - Igen, és megtalálja ott az összes kedvencét, pontosan úgy, ahogy parancsolta. - Jó, jól van. Viszont befejezhetnéd a leszíjazást. Véletlenül se szeretném, hogy ne legyen itt, amikor hamarost visszatérek. - Itt lesz. A szavamat adom rá. Ashford bólintott, és rámosolygott a gondnokára. - Számítok rád, John, megbízom benned. Ellenben a többiről majd én gondoskodom. Merthogy arra is nagyon készültem már. Ja, és hozd ide nekem a szerszámaimat - tette még hozzá. - Nem szeretnék azzal bíbelődni, hogy kinyissam a szőke celláját, és kihozzam őket onnan.
155
40 Szerszámokat? Miféle szerszámokat? Ez nagyon is úgy festett, mintha kínzóeszközökről lenne szó, tekintettel arra, ami idelenn folyik. Vagy talán csak a korbácsait hívta szerszámnak? Kelsey Derek szavait hallotta. Addig korbácsolja őket, mígnem mindenüket elborítja a vér. Nyilvánvaló, hogy a vér látványa nélkül nem tud velük nemileg érintkezni. Úristen, miért is kellett ezt Dereknek elmondania? Jobban szerette volna, ha nem tudja, mi fog történni vele, mindaddig, míg meg nem történik. Ha nem tudná, az rémisztő lenne, de ez? A tudatlanság üdvözítő. A tudás ebben az esetben maga az iszonyat. Ashford elment, hogy egyen. Egy egészen normális, hétköznapi dolog ennek a rémálomnak a kellős közepén. Vajon gyorsan eszik? Vagy lassan? Pontosan mennyi ideje lehet még, amíg a férfi visszatér, hogy beavassa? Kelsey azzal, hogy elszökött tőle, csupán egy egészen kicsit késleltette. De végső soron a férfi akarta is, hogy megtegye. Ez is fontos része volt a mulatságának. Miután most a késlekedés egyedül a férfi kényelmét szolgálja, meglehet, hogy perceken belül vissza is tér. John még ott volt. Azt az utasítást kapta, hogy fejezze be a leszíjazást, és ő pontosan ezt is tette, midőn az oldalára fordította Kelseyt, hogy kikötözze a kezét, de jóval tovább fordította, mint amennyire azt Kelsey izmai engedték volna. És ebben a helyzetben tartotta mindaddig, amíg az egyik csuklóját leszíjazta, mert így Kelsey a másik kezét nem tudta használni, mivel az hátracsavarva még mindig alatta volt. Nem mintha bármit is tehetett volna az ellen, hogy az utolsó szíjak is rákerüljenek. A keze már megint elgémberedett a szoros kötéltől, csakúgy, mint a karja attól, hogy ilyen sokáig hátra volt csavarva. John, miután végzett, kiment a cellából, de nem ment messzire. Kelsey hallotta, amint valamelyik másik cella lakatjával babrál, majd a sikolyt is, mely egyből felharsant a látogató hallatán, és a sikoltozás el sem némult mindaddig, míg az ajtó újból be nem zárult. Kelsey összeborzadt. Édes Istenem, az a rémület, amit abból a hangból hallott pusztán azért, mert az egyik nő azt hitte, hogy Ashford vagy a gondnoka felkeresi. Kelsey itt nem fogja soká bírni, tudta, hogy nem fogja. Beleőrül, ha nap mint nap nem vár rá más, csak fájdalom és még több fájdalom. John visszajött a cellába. Letett Kelsey hasára három különböző fajta és különböző hosszúságú korbácsot - meg egy kést. Ashford szerszámai. Ezeket fogja majd használni. Kelsey felemelte a fejét, és rémülten meredt rájuk, egyszerűen képtelen volt levenni róluk a szemét. Ügy érezte, hogy nyomban elájul. John kuncogni kezdett Kelsey tekintete láttán. - Épp elég marad azé' még belőled, miután rád unt, leányzó, hogy megfelelj nekem - nyugtatta meg Kelseyt. - Én nem vagyok különösebben válogatós. Kelsey a gondnokra nézett. Most vette észre, hogy kék a szeme, ami azt illeti, egészen szép kék. Persze nem volt könnyű észrevenni abban az eltorzult arcban. Kelsey már el is felejtette, hogy Ashford azt mondta, később majd John kapja meg őt, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. Vajon addigra érdekelni fogja-e őt bármi is? 156
A gondnok nem maradt ott, hogy kárörvendőn figyelje. Kiment, és becsukta maga mögött az ajtót, de nem zárta be. A lámpát is otthagyta. Talán, hogy Kelsey továbbra is meredten nézhesse azt, amit odavitt neki? Kelsey felemelte hátát az ágyról abban a pillanatban, amint az ajtó becsukódott, hogy lelökje a korbácsokat meg a kést a földre. De azzal, hogy a testéről lelökte őket, még nem szabadult meg tőlük. Ismét megborzongott, és még jobban émelygett. Aztán azon tűnődött, vajon ha a szája nem lenne még mindig bekötve, ő is elkezdene-e sikítani, amikor az ajtó legközelebb kinyílik. Meglehet, hogy így is sikítani fog. A szíjak nem engedtek. Csavarta őket, rángatta, minden erejét összeszedte, de még csak meg sem lazultak. Sehogy sem tudta annyira meglazítani őket, hogy kiszabadulhasson, se kitépni, bárhol is volt az a pont, ahol a szíjakat az ágyhoz rögzítették. Ismét nyílt az ajtó, túlságosan hamar, mintha csak néhány perc telt volna el. Ashford volt az. Ezek szerint villámgyorsan evett. Kelsey egész testében megdermedt a félelemtől. A férfi lenézett a „szerszámaira”, melyek a földön hevertek, és caccogott. Lassan előreballagott, hogy felvegyen egyet. A kés volt az. Kelsey elfehéredett. A penge az arcához ért. Egy rántás, és kiköphette a szájából a szétvágott rongyot. Nem köszönte meg a férfinak. Pontosan tudta, hogy Ashford azért vette le róla, mert hallani akarta a sikoltozását. De ő nem fog sikoltani. A fejét fogja használni, hogy megpróbálja kibeszélni magát ebből. Már csak ez az egy esélye maradt. Ez az ember nem épelméjű legalábbis nem egészen. Ha sikerülne addig feszítenie a húrt, míg teljesen elborul az elméje, talán békén hagyja, esetleg még el is engedi. Lehetetlennek tűnő remény volt, de ez volt az egyetlen. - Eresszen el, Lord Ashford, most, amíg még nem késő. Nem lett volna szabad elrabolnia, de én egy szót sem szólok róla, ha... - Nem azért raboltam el, hogy eleresszem, szépségem - mondta, miközben az ágy lábához ment. - De egyáltalán minek rabolt el? Már vannak itt magának lányok. Hallottam őket... - Még idejében visszafogta magát, s így nem mondta ki, hogy „sikoltozni”. - Igen, zömében hajléktalan csavargók, akik senkinek sem hiányoznak, még egy barátjuk sincs, akit érdekelne, hogy mi történt velük. Bár van itt nekem még egy, akit árverésen vettem, mint magát. - Miért tartja itt őket? A férfi vállat vont. - Miért ne? - Elengedi őket valaha is? - Ó, nem, azt nem tehetem. Aki egyszer idejött, az innen el nem mehet soha. - De nyilván nem önszántukból jönnek ide! - kiáltotta Kelsey. - Legalábbis én nem! - Na és? - Miért van szüksége ilyen sokra? A férfi ismét vállat vont. - A sebhelyek előbb-utóbb gátolják a vérzést. Ezt szenvtelenül mondta, pedig éppenséggel ő volt az, aki azokat a sebhelyeket okozta. Valójában egy cseppet sem izgatta őt az, amit itt tett. Egyáltalán nem volt bűntudata. Az, amit Kelsey most hallott, csak megerősítette mindazt, amit már eddig is gyanított. 157
Ekkor a kést, ami még mindig nála volt, Kelsey szoknyájába döfte, majd maga felé húzta, és széthasította az anyagot. Kelsey felszisszent. A férfi mosolygott. - Ne aggódjon, szépségem. Ezekre a ruhákra többé nem lesz szüksége mondta, és továbbhasította a szoknyát egészen a derekáig, majd ismét az ágy mellé lépett, és Kelsey spencerének ujját vizsgálgatta. - Maguk, szajhák ezeket egyfolytában leveszik, nap mint nap, megszámlálhatatlanul sokszor, úgyhogy idelenn mi vagyunk olyan kedvesek, hogy ettől a gondtól megkíméljük magukat. Ezen aztán nevetett, mert mulatságosnak tartotta. - Én nem vagyok szajha. - Dehogyisnem az, ugyanúgy, ahogy o is az volt. Már megint előkerült az a nő, méghozzá olyan hangon, mely arra utalt, hogy az az asszony volt a világon a legnagyobb bűnös. - Ki? Fagyos láng lobbant fel a férfi szemében közvetlenül azelőtt, hogy pofon vágta volna. - Soha többé ne emlegesse őt előttem. Kelsey arcát a pofon elfordította Ashford felől. A kés ruhája ujja alá siklott, és már bele is vágott, még mielőtt Kelsey visszafordulhatott volna, hogy dühödten rámeredjen. - Különben mi lesz? Talán megver? Hát nem arra készülmár amúgy is? - Azt hiszi, hogy nem szenvedhet még jobban, úgy, ahogy ők? Biztosíthatom, hogy csak ezek a ringyók hallják majd idelenn a sikolyait. Úristen, mind hallja a másik fájdalmát. De ezt már tudta, hisz hallotta szenvedésük hangjait. Csupán arról van szó, hogy most ők is hallani fogják az övét. Talán ez is szándékos volt, még valami, ami csak fokozta ezeknek a nőknek a rettegését, akiket lehoztak ide? Úgy tűnt, mintha Ashford szándékosan intézné így a dolgokat, mintha ugyanezt a jelenetet már számtalanszor eljátszotta volna ezen a színpadon. Itt mindössze egy szolga volt - az is feltétlen híve Ashfordnak. Nem volt itt senki, és nem is lesz soha, aki hírét vihetne azoknak a szörnyű rémtetteknek, amik itt megestek. Hány éve űzheti már ezt Ashford büntetlenül? Ezek a nők vajon mióta vannak itt? A tavernabeli nőt olyan csúnyán megkorbácsolta, hogy az egy életen át viselheti a nyomait. Ennek Derek szemtanúja volt. De azok a nők legalább a szabadságukat visszakapták, miután Ashford végzett velük. De mi van a cellákban őrzött nőkkel, akik sosem kerülnek ki innen, hogy beszélni tudjanak? Lehet, hogy még ennél is szörnyűbb dolgokat tettek velük? Beszéltetnie kell. Valahányszor Ashford mondott valamit, a kés megállt a kezében, és addig nem hasogatta Kel-sey ruháit. De Kelsey habozott ismét szóba hozni azt a „bizonyos nőt”. - Elrabolt engem Lord Malorytól. Azt hiszi talán, hogy nem jön rá erre, és nem veszi üldözőbe magát? A férfi egy pillanatra megtorpant. Egy pillanatra aggodalom ült ki az arcára, de aztán gyorsan elhessegette. -Ne legyen nevetséges - mondta megrovó hangon. -A szajhák folyton elszöknek. - De akkor nem, ha nem akarnak, és Lord Malory tudja, hogy én ilyet nem tettem volna. Meg aztán nem is ostoba. Pontosan tudni fogja, hogy hol keressen engem. A maga egyetlen reménye, hogy elenged. - Ha idejön, megölöm. 158
- Amikor idejön, ő öli meg magát- adott kellő hangsúlyt szavainak Kelsey. - De ezt maga is jól tudja, Lord Ashford. Meglehetősen merész dolog így kihívni a halált maga ellen. A férfi elsápadt, de nem eléggé. - Bizonyíték nélkül nem fog tenni semmit. Itt pedig sosem találja meg magát. Erről a helyről nem tud senki, és nem is fog soha. Kész válasza volt mindenre. Derekkel hiába hozakodott elő, nem segített. Ashford félt tőle, ez igaz, de úgy vélte, biztonságban van, Derek bosszúja nem érheti utol. A férfi a másik oldalon is nekilátott, hogy a válláig felhasítsa a ruha ujját. Kelsey ideje rohamosan fogyott. Újból meg kell kockáztatnia, hogy előhozakodjon azzal a másik nővel. Ez volt az egyetlen, ami valóban felzaklatta Ashfordot. - Őt is idehozta? - Hallgass. Sikerült annyira megzavarnia, hogy a kés megcsúszott, és felhasította a karját. Kelsey fájdalmasan összerándult, de nem hagyhatta, hogy ez megállítsa. Most már legalább nem vágta újból pofon. - Miért gyűlöli őt ennyire? - Hallgass! Én nem gyűlöllek téged. Sosem gyűlöltelek. De nem kellett volna elszöknöd a szeretőddel, amikor apa rájött, hogy szajha vagy. Engem vert meg helyetted, mert hogy te nem voltál itt. Egyszerűen hagynod kellett volna, hogy megöljön, ahogy akarta. Megérdemelted. Én nem akartam megtenni neki, amikor megtaláltalak, de volt más választásom? Büntetést érdemeltél. És még mindig bűnhődnöd kell. Ó, te jó ég, most azt hiszi, hogy o az a másik nő - az anyja. Megölte, és folyton újból megöli, miután „megbüntette” őt bűneiért, miként őt büntették egykoron anyja bűneiért. Most ítélte önmagát még több fájdalomra, mint amennyit szántak neki - most, hogy sikerült a férfi félőrült elméjét a teljes őrületbe taszítania.
159
41 A bérkocsi megállt előttük. Derek hintója mellé hajtott. - Miért álltunk meg? - kiáltott ki James. Egy pillanat múlva Artie a hintó ablakához jött, hogy beszéljen velük. - Az ott a ház, kap'tány, az, amelyikre' má' beszéltem, hogy Ashford egynéhányszó' fe'kereste. Ez a másik hely, amirő' tudok, idejöhetett vóna a lánnyá', de asszem, nem itt van. - Miért nem? - Mer'hogy Henrynek nyoma se nincsen. Henry itt lenne, ha Ashford a lányt idehozta. Meg aztán ez a hely most végképp e'hagyatottnak látszik. Szerintem egy mérfő'des körzetbe' nincsen itt senki. James kiszállt, hogy szemügyre vegye a házat és környékét. Derek és Anthony pedig követték. - Ez a rohadt hely kísérteties - mondta Anthony. - Él itt egyáltalán valaki? Artie vállat vont. - Mi nem láttunk soha senkit, amikó' azelőtt itt járt. - Akkor is át kell kutatnunk a házat - mondta Derek. - Ha ez az utolsó reményünk, akkor én el nem megyek innen addig, míg fel nem forgattuk a legutolsó sarkot is. - Egyetértek - mondta James, majd nekilátott, hogy kiadja az utasításokat. Artie, tiéd az udvar meg az istálló, ha van. Tony, hogy időt takarítsunk meg, próbálj keresni egy hátsó ajtót, ami nyitva van, vagy ha nincs, akkor nyisd ki. Derekkel mi az egyenes utat követjük, a bejáratnál próbálkozunk. - Miért nektek jut az egyenes, nekem meg a hátsó? - akarta tudni Anthony. - Fogd be, fiacskám - mondta James. - Most nincs időnk vitázni. Anthony Derekre pillantott, majd köhintett egyet, és azt mondta: - Jól van. - És igyekezz - tette még hozzá James. - Nem valószínű, hogy az a nyomorult itt van, mivel Henry nincs sehol. De ez még nem az utolsó reményünk. Henry végül biztosan üzen nekünk, hogy hova ment, abban a pillanatban, amint megteheti. És akkor jó, ha mi már ott vagyunk. Ezt az utolsó mondatot csupán Derek kedvéért tette még hozzá, de nem sokat segített. A „végül”, s ezt mindnyájan tudták, a lány szempontjából már túl késő. - Hát, úgy tűnik, valaki mégis van itt - mondta Anthony, miközben a házra meredt. - Vagy tévednék, hogy valami fény pislákol ott a padláson? Valóban. Nagyon halvány volt, szinte alig látszott, de ott volt, onnan fentről fény szűrődött ki. És ez meggyőzte őket arról, hogy a ház mégsem teljesen elhagyatott. Szétváltak, hogy külön-külön közelítsék meg a házat. Derek utasította a kocsisát, hogy hajtson egyenesen a bejárathoz, majd villámgyorsan kiugrott, és lenyomta a kilincset. Miután az ajtó zárva volt, nem maradt más, mint hogy dörömböljön. James egy kicsit lassabban követte. Aggódott unokaöccse miatt. Még sosem látta ennyire dühösnek és izgatottnak. Derek egy pillanatra sem tudott nyugton maradni. Nyughatatlanul billegett egyik lábáról a másikra. Kezével többször is végigszántott a haján. Aztán újból bedörömbölt.
160
- Henry jó emberem, Derek - mondta James, miközben arra vártak, hogy az ajtó kinyílik... vagy sem. - Ha biztonsággal kimenekítheti Kelseyt Ashford markából, akkor megteszi. Ami azt illeti, lehet, hogy már meg is tette. - Komolyan így gondolod? Azt a reményt, ami Derek szemében fellobbant, nehéz volt elviselni. A pokolba is. Az ember ennyi érzelmet nem pazarol a szeretőjére. Az, hogy James egykoron azt tervezte, hogy a felesége, Georgina a szeretője lesz, egy vitatható pont. De aztán nem lett, inkább feleségül vette. De ez a Langton lány nem igazán alkalmas a házasságra. Nem mintha Jamesnél az ilyesmi számított volna. Egyáltalán nem. Ő mindig azt tette, amihez kedve volt, és mindig is azt fogja. De a cím örököse, Harveston következő márkija ezt a luxust nem engedheti meg magának. Komolyan beszélnie kell a fiúval, ha ezen túl vannak. Vagy ami még jobb, inkább Derek apjával. Igen, hadd tegye csak a kötelességét Jason, és verje ő bele ezeket a kellemetlen tényeket a fiába. Jamesnek nem maradt ideje arra, hogy válaszoljon. Az ajtó kinyílt, és ott állt velük szemben egy rendkívül ingerült - micsoda? Kalandos élete során James már sok mindent látott, de még őt is megdöbbentette ez az iszonyatosan torz lény, aki az ajtóban állt. De beszélt. Mégiscsak embervolt, és nem valami szörnyeteg. - Mire ez a nagy lárma, mi? Nincs itt semmi keresnivalójuk... - Elnézést, de kénytelen vagyok ellentmondani - vágott a szavába James. Úgyhogy legyen olyan jó és álljon félre. Beszélnünk kell Lord David Ashforddal méghozzá nyomban. A név hallatán mintha a fickó kissé meglepődött volna. - Nincs itt - mindössze ennyit mondott. - Én ezt történetesen másként tudom - felelte James, ami persze blöff volt, de a jelen körülmények között hasznos lehet. - Úgyhogy vezessen minket hozzá, vagy kénytelenek leszünk magunk megkeresni. - Nos, ezt én nem engedhetem, uraim. Parancsom van rá, hogy ide nem jöhet be senki - soha. - Ezúttal kénytelen lesz kivételt tenni... - Én nem hiszem - mondta a férfi magabiztosan, majd a háta mögül lassan előreemelte a kezét, amelyben egy pisztolyt tartott. Felkészülten jött az ajtóhoz, hogy legyen mivel alátámasztania az utasítást, miszerint „tilos a bemenet”. És ilyen közelről valóban zsákutcába jutottak legalábbis addig, amíg James be nem tud nyúlni a kabátja alá a pisztolyért, amit magával hozott. De habozott megtenni, mivel Derek is ott volt, és a férfi fegyvere bármelyikükre irányulhatott. A saját életét bármikor kockára tette, de egy családtagét soha. - Fegyverre itt igazán nincs szükség - mutatott rá nagyon is ésszerűen James. - Tényleg nincs? - vigyorgott önelégülten a férfi, majd James szavaival élve azt mondta: - Elnézést, de kénytelen vagyok ellentmondani. És mivel figyelmen kívű' hagyták a birtokra vezető úton lévő kiírást, mely világosan figye'meztet, hogy tartsák távol magukat, meglehet, hogy mindkettejüket le kéne lőnöm birtokháborításé'. Ám ekkor hirtelen Anthony szólalt meg a férfi mögött, méghozzá halálosan nyugodtan. - Ugye, nem azzal fenyeget itt ez a fickó téged, öregem, hogy lelő? - mondta Anthony. 161
A férfi persze megfordult, hogy szembenézzen ezzel az új veszéllyel a háta mögött. Anthony talált egy másik utat a házba, és az előcsarnokon át óvatosan a férfi mögé osont. - Remek időzítés, öregfiú - mondta James, miközben kiütötte a pisztolyt a férfi kezéből, és keményen megragadta az ingét, hogy ne mozdulhasson. - Később is megköszönheted - mondta Anthony immáron vigyorogva, mivel a fickót már lefegyverezték. - Muszáj? - vágott vissza James. Aztán a markában tartott fickóra pillantott, és mielőtt öklével keményen a képébe vágott volna, még hozzátette: - A fenébe, hogy a pokolba lehet orrba vágni valakit, akinek nincs orra? Ezután James elengedte a fickót. Elvesztette az eszméletét, úgyhogy a földre zuhant. - Erre feltétlenül szükség volt? - kérdezte Anthony. - Elmondhatta volna nekünk, hogy hol van Ashford. - Nem tette volna - mondta erre James. - Legalábbis addig nem, amíg ki nem verjük belőle, és ilyen mókákra most nincs időnk. Derek, te átkutatod ezt a szintet. Én felmegyek az emeletre. Tony, te nézd meg, hogy van-e pince. Anthony éppoly jól tudta, mint James, hogy Ashford nagy valószínűséggel nem a földszinten, a háznak azon a szintjén lesz, amelyet Dereknek kellett átkutatnia. Vagy valamelyik emeleti hálószobában kell lennie, ami célját tekintve a leglogikusabbnak tűnt, vagy valahol a pincében húzhatta meg magát, ahonnan a sikolyok nemigen hallatszanak. Nyilvánvalóan James nem akarta, hogy elsőként Derek találja meg őt vagy a lányt, méghozzá egyedül, amikor ők nincsenek mellette. - Már megint én kapom a piszkos munkát? - dörmögte, ahogy megfordult, hogy visszamenjen arra, amerről jött, de azért a válla fölött még visszaszólt: Azért hagyjál belőle valamit nekem is, testvér. James már félúton volt felfelé, így aztán nem vesződött azzal, hogy válaszoljon. Mivel a szobák zöme üres volt, hamar végeztek a ház átkutatásával. James akkor ért le, amikor Anthony már az előcsarnokban jött ismét előre. - Van valami? - kérdezte James. - Jó hosszú pince van alattunk, de nincs benne semmi, csak üres polcok meg ládák és néhány hordónyi sör. És te találtál valamit? - A padlás teljesen üres, csak egy lámpa volt ott a földön, aminek nem sok értelme van. - Semmi más? - kérdezte Derek, ahogy végigjött az előcsarnokon, hogy csatlakozzon hozzájuk. - Volt odafenn egy bezárt ajtó. A pokolba is, akkor komolyan azt hittem, hogy megvan. - Sikerült bejutnod? - kérdezte Anthony. - Hát persze - horkant fel James. - De nem volt ott senki. A többivel ellentétben ez a szoba teljesen be van rendezve, de úgy tűnik, már évek óta lakatlan, és a szekrényben lévő régimódi ruhákból ítélve akár tíz-húsz éve is. A falakon mindenütt ugyanannak a nőnek a portréi, egyiken-másikon egy gyerekkel. Véleményem szerint pont olyan, mint valami átkozott szentély vagy síremlék. - Mondtam én, hogy ez a hely kísérteties -jegyezte meg Anthony. - Mindenesetre Ashfordnak se híre, se hamva. Nincs itt még egy másik szolga se... 162
Jamesbe belefojtotta a szót, ahogy kivágódott a bejárati ajtó, és berontott rajta Artie. - Megtaláltam Henryt! Ott vó't összekötözve az istállóba', ő meg egy másik fickó, és csúnyán megsérű'tek. Valaki alapost fejbe kólintotta őket. - De élnek? - Igen, Henry egy kissé magához tért, és aszonta, hogy valami disznó rontott nekik. A másik elég rosszú' néz ki, lehet, hogy nem éli túl. Mindkettőnek orvos kell, méghozzá gyorsan. - Vidd vissza őket a városba, Artie, és hívj orvost - adta ki az utasítást James. Nemsokára mi is megyünk. - Magam is úgy véltem, hogy egy disznóra emlékeztet - jegyezte meg Anthony, miután Artie távozott. A földön heverő, még mindig eszméletlen emberre nézett. - Bárhogy néz is ki, megvan az az ocsmány szokása, hogy megöl bárkit, aki a birtokra csak beteszi a lábát – mondta James méltatlankodva. - Az az érzésem, hogy ezt tervezte velem és Derekkel is. - Á, de kinek a parancsára? - Ashford itt járt, a fenébe, különben Henry nem lett volna itt - vetette közbe Derek. - Igen, de most nincs itt. Nyilván máshová vitte a lányt, miután Henry felbukkant. Anthony csizmájával oldalba bökte a gondnokot. - Fogadni mernék, hogy ő tudja, hová. - Hajlok rá, hogy egyetértsek - mondta James. - Ha Ashford a szolgái közül bárkit is a bizalmába fogadott, akkor ez lesz az. Felébresztjük? - Hozok vizet - mondta Anthony, és már indult vissza az előcsarnokon át. Derek túl türelmetlen volt ahhoz, hogy várjon. Félig felemelte a férfit a földről, és rázni meg pofozni kezdte. - Nyugalom, fiacskám - intette őtjames. - Perceken belül szóra bírjuk. Derek elengedte a gondnokot, de kétségbeesetten sivár tekintettel nézett Jamesre. - Az őrjít meg, James bácsi, hogy már épp elég ideje van nála Kelsey ahhoz, hogy mostanra már... már... - Ne is gondolj rá. Addig nem tudhatjuk, míg meg nem találtuk Kelseyt, és én megígérem neked, hogy meg fogjuk találni. Anthony egy vödör vizet zúdított a gondnokra. A férfi prüszkölve, köhögve magához tért, méghozzá tiszta fejjel, mivel rendkívül gyanakvón nézett, amint észrevette Jamest, aki a lábánál állt. James fölöttébb gonosz mosollyal szemlélte. - Nocsak, hát újból találkozunk. Most pedig nagyon jól figyelj rám, drága fiacskám, mert csak egyszer fogom elmondani. Meg fogom kérdezni tőled, hogy hol van Lord Ashford, és ha nem tetszik a válaszod, akkor egy golyót eresztek a bokádba. A csontokat persze szilánkokra zúzza majd szét, mert ott elég törékenyek, de mit számít egy kis bicegés olyasvalakinek, mint te, aki már egészen biztos, hogy hozzászokott a testi fogyatékosságokhoz. Á, de azért, tudod, még egyszer felteszem majd neked a kérdést. És ha megint nem tetszik a válaszod, akkor golyót eresztek a térdkalácsodba. Na most az a bicegés, ami ezután marad meg, az sokkal erőteljesebb. Aztán folytatjuk tovább a kezeddel és a testednek olyan részeivel, amelyekről biztosan tudom, hogy nem fognak 163
hiányozni neked. Világosan beszéltem? Ugye, nincs semmi, amit tovább kéne még magyaráznom? A férfi bólintott, majd nyomban megrázta a fejét. James leguggolt mellé, és pisztolyának csövét a férfi jobb bokájához szorította. - Nos, hol van Lord Ashford? - Odalent. - Itt? Anthony caccogott. - A fenébe is, nem hittem volna, hogy hazudni fog, tényleg nem hittem. - De nem hazudok! - tört ki a férfiból. -Voltam odalenn. Nincs ott más, csak egy pince -mondta Anthony. - És csak egy kijárat, ugyanaz a lépcső, amin bejutsz. - Nem, mondom, hogy van ott egy másik lépcső. Amikor nyitva az ajtó, épp olyan, mint bármely lépcső. Amikor meg csukva, akkó' csak polcokat lát az ember a pince oldalába'. Az ajtó csukva van. Mindig be van csukva, amikor odalenn van. - Mutasd meg nekünk - mondta hirtelen James, és felrántotta a férfit, hogy aztán végigtaszigálja az előcsarnokon. Ami ezután jött, az olyan gyorsan történt, hogy egyszerűen nem lehetett megakadályozni. A gondnok megpróbált lerohanni előttük a pincelépcsőn, talán, hogy bejusson a mögé az ajtó mögé, és bezárja. A bejáratnál azonban egy jókora tócsában ült, mivel egy egész vödörnyi vizet öntöttek rá. A csizmája még túl nedves volt ahhoz, hogy ilyen sebesen rohanjon lefelé azon a lépcsőn. Megcsúszott és lezuhant. Anthony levágtatott a lépcső aljára, és megnézte a férfi pulzusát, majd felpillantott a bátyjára. - Úgy tűnik, kitörte a nyakát. - A pokolba - mondta James. - Most nekünk kell megtalálni azt az ajtót. Szétszóródni. Keressetek rejtett kallantyúkat, nyilvánvaló repedéseket vagy olyan deszkaszegélyeket, melyek egy ajtó illesztéseit rejthetik. Ha nem sikerül gyorsan megtalálnunk, akkor - a francba, nekiláthatunk, hogy áttörjük a falat.
164
42 Kelsey megpróbált mindent, ami csak eszébe jutott, miközben igyekezett észben tartani, hogy Ashford már nagyon messze jár a valóságtól. Kelseynek fel kellett vennie a férfi anyjának szerepét, hol dorgálnia kellett, hol mentegetődz-nie, hol pedig hihető magyarázatot kitalálnia mindarra, amivel Ashford vádolta, de az, hogy az anyja gonosz, oly mélyen beleivódott Ashford elméjébe, hogy semmi sem segített. A férfi nem volt hajlandó elfogadni, hogy az apja volt az, aki vétett ellene. Azért egy-két dologból, amit a férfi mondott, Kelseynek sikerült kiderítenie, hogy az anya elhagyta a férjét meg a fiát, vagy talán inkább egyszerűen csak az életét próbálta menteni, amikor elszökött egy bosszúszomjas férj elől - és ez legalább addig sikerült is neki, míg évekkel később elmebeteg fia rá nem talált. Megölte a saját anyját. Bűnösnek találta, mert az apja bűnösnek találta. Megölte, mert az apja meg akarta ölni. Aztán egy ponton a saját apjává vált. Az anyjáról úgy beszélt, mint a feleségéről. A gondolatai az apja gondolatai voltak. Kelseynek el kellett tűnődnie azon, vajon nem az apja fejével gondolkodott-e, amikor megölte az anyját. A büntetés, és utána a közösülés. Ez olyasvalami, amit az apja tett volna. Ashford pedig újból és újból átélte ezt minden egyes nővel idelenn, és minden egyes tavernabeli szaj-hával, akiket megfizetett. Valóban beteg ember volt. De Kelsey nem érzett egy csöppnyi szánalmat se iránta. Embereket ölt. Mindössze két általa elkövetett gyilkosságot említett, de Kelsey biztosra vette, hogy ennél több ember életét oltotta ki. Túl sok embernek kellett szenvednie az ő betegsége miatt, és Kelsey is egy lesz ezek közül. Azzal, hogy az anyjaként beszélt hozzá, csupán késleltette a büntetését. Kétségbeesetten igyekezett még tovább halogatni. Nem mintha arra számított volna, hogy valami csoda történik, ami véget vet ennek az egésznek. A veréstől való rettegés volt az, amivel nem tudott szembenézni, azt próbálta mind későbbre halasztani. Eddig még soha, semmilyen módon nem verték meg. Sejtelme sem volt arról, vajon mennyit bír elviselni. És mi jön azután? Talán a halál, ha még mindig azt hiszi róla, hogy az anyja? Vagy ha addigra már részben visszatér a valóságba, akkor a nemi erőszak, miközben ő még mindig sikoltozik az addig rámért fájdalomtól? Vagy talán mindkettő. Őszintén szólva nem is tudta, vajon mi lenne jobb. Ebben a pillanatban most ismét önmaga volt, és nem az apja. De benne még mindig az anyját látta, amikor ránézett. Kelsey pedig még mindig kétségbeesetten próbált némi bűntudatot vagy félelmet ébreszteni benne, ami arra késztetné, hogy elengedje őt. - Édesapád nem fog örülni neki, ha megölsz – mondta Ashfordnak. - Ő maga akarja megtenni. Valószínűleg megint megver téged, amikor megtudja. Ennek hallatán végre bizonyos mértékben Ashford arcára is kiült a rémület. Kelsey egész testét elöntötte a megújult remény. - Gondolod? - kérdezte Ashford egészen összezavarodva. - Tudom. Megfosztod őt a bosszújától. Nagyon dühös lesz rád. Fentről valami zaj hallatszott, ami egy pillanatra elvonta a férfi figyelmét. Aztán visszapillantott arra az utolsó kis ruhafoszlányra, ami még Kelsey testén csüngött, és alácsúsztatta a kést. Szétszaggatott ruhája beborította az ágy két oldalát egészen a földig. Nem maradt semmi, ami a testét takarta volna. 165
- Hallottad, amit mondtam? - kérdezte már-már őrjöngve, miközben egyre inkább úrrá lett rajta a páni rémület. A férfi még csak rá se nézett. A kést a földre dobta, merthogy végzett vele, s pillanatnyilag nem volt rá szüksége. Aztán lenézett, és a korbácsait kereste, miközben caccogott, mivel nem találta meg azonnal. Le kellett hajolnia és felemelnie Kelsey ruhájának darabjait, hogy előkerüljenek, de amikor felegyenesedett, az egyik a kezében volt. Rövid nyele volt, és rengeteg hosszú, vékony bőrszíj csüngött alá róla. A férfi élvezettel dörgölte a korbács nyelét az arcához. - Válaszolj nekem, a mindenit! A hangnem hallatán a férfi elkomorodott. -Válaszoljak? - Édesapád dühös lesz rád. Hát nem érted? Ashford kuncogni kezdett. - Azt nemigen hiszem, szépségem. Az öreg már jó néhány éve halott. Megállt a szíve, miközben - mulatta magát. Nem igazán kellemetlen módja a halálnak. Ó, istenem, újból normális önmaga volt, ami azt jelentette, hogy Kelseynek már nincs több ideje. Talán ha könyörög, az segíthet? Nem igazán hitte. Ashford a korbácsot Kelsey csupasz lábára tette, amíg levette a kabátját. Kelsey nem tudta eléggé behajlítani a lábát ahhoz, hogy ismét a földre lökje. És már az az érzés, ahogy a szíjak csupasz bőrével érintkeztek, elég volt ahhoz, hogy remegni kezdjen. A férfi a kabátját is Kelsey lábára tette, miközben nekilátott, hogy kioldja az ingét. A kabát csupán lábszárának egy kis részét takarta. De Kelsey nem erre számított. Lehet, hogy előbb mégiscsak megerőszakolja? - Mit csinál? - Csak nem gondolja, hogy tönkreteszek egy tökéletes öltözék ruhát? kérdezte. - Meglehetősen unalmas és hosszadalmas kitisztítani a vért egy jó minőségű selyempuplinból. Kelsey elsápadt. A férfi annyi vérre számít, ami őt is összespriccelheti? Akkor az a többvödörnyi víz valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy utána önmagáról mossa le a vért és nem róla. Ez a finnyás gazember mindenre gondol? De végül is már oly sokszor csinálta, hogy nyilván rájött, miként lehet a dolgokat a legegyszerűbben csinálni. Kelsey most már nem tudja megállítani. Már nem tehet semmi mást - csupán a dühét mutathatja ki. - Remélem, amikor Derek megtalálja magát, kivágja a szívét - méghozzá lassan, apránként. Szánalmas egy ember maga, Ashford, éppoly nyomorék, akár a gondnoka. Még arra se képes, hogy.. ? Kelsey hirtelen élesen felszisszent. Ashford felkapta a korbácsot, és a combjára húzott vele. Nyomban vöröslő hurkákjelentek meg rajta, de a bőre nem hasadt fel. Ezután a férfi visszatette rá a korbácsot, hogy befejezze a vetkőzést. Azért csinálta, hogy elnémítsa őt, és ez végképp felbőszítette Kelseyt, dühítette, hogy érzéseit még így sem fejezheti ki. Még mit nem, azért se hallgat. - Gyáva! - vágta oda neki. - Még az igazsággal se mer szembenézni. - Hallgasson! Nem tud rólam semmit. - Valóban? Tudom, hogy nem tudna mit kezdeni egy nővel, ha az nem lenne lekötözve magának. Maga egy beteg, nyomorult kisfiú, aki sose nő fel. 166
Ashford ismét felkapta a korbácsot. Kelsey megmerevedett, és várta a csapást. De a korbács nem lendült. Ehelyett Ashford a homlokát ráncolva az ajtó felé pillantott. Kelsey követte a pillantását, de nem tudta, vajon mi zavarhatta meg. Ö nem hallott semmit. A férfi viszont igen. - John, hagyd abba ezt a zajongást! - kiáltotta. - Nagyon jól tudod, hogy nem zavarhatsz, amikor én... te hogy jöttél ide? Ide most nem tudsz lejönni! Kelsey sírva fakadt, amikor meglátta James Maloryt, aki egyszeriben az ajtóban termett. Olyan hihetetlenül megkönnyebbült, hogy ez az érzés teljes egészében a hatalmába kerítette. Egyszerűen csak zokogni tudott. Talán azért, mert valójában képtelen volt elhinni. És mi van, ha csak képzelődik, ha ez csupán a képzelet játéka... De aztán már Derek is ott volt James mögött, és utat tört magának mellette. Ami pedig Ashfordot illeti, James jelenléte csupán bosszantotta. De Derek, Derek megrémítette, mert Derekkel már kétszer összeakadt, és mindkétszer veszített. Derek Kelseyre nézett, majd mögötte Ashfordra, akinek ott volt a korbács a kezében, és átszáguldott a szobán. Még csak meg se kerülte az ágyat, hogy célt érjen, hanem átvetette magát rajta, és Ashfordot is magával rántotta a földre, ahol Kelsey nemigen láthatta őket, csak hallotta... Jelindult az ágy felé, miközben levette a kabátját, hogy betakarja vele Kelseyt, ahogy odaér. - Csss, kedvesem, már vége - mondta neki gyöngéden. - Tu-tu-tudom! De-de-de nem tehe-he-hetek róla! - zokogta. Rámosolygott Kelseyre, de tekintete tapintatosan elkerülte a lány még mindig csupasz lábát. Aztán sietve kioldotta a szíjakat. Végül Kelsey észrevette, hogy ott van Anthony Malory is, aki az ágy végénél állt, és figyelte unokaöccsét, aki Ashfordot püfölte. - A pokolba is, a végén nekünk nem hagy belőle semmit? - mondta Anthony panaszosán a bátyjának. James kuncogott. - Akár szét is választhatnád már őket, Tony. Nem hiszem, hogy ez a nyomorult most már akár egyetlen ütést is erezne, és igazán szívfájdító, amikor egy ilyen jó kis büntetés pocsékba megy, különösen ha valaki ennyire kiérdemelte, mint ez itt. Meg aztán a fiúnak ki kéne vinnie innen Kelseyt. Kelsey ekkor már felült, és gyorsan belebújt James kabátjába. Most már ő is láthatta, hogy Ashford eszméletlen. Ez azonban nem tartotta vissza Dereket attól, hogy tovább ütlegelje. Anthonynak a szó szoros értelmében el kellett vonszolnia Dereket. Beletelt egy pillanatba, míg az őrjöngő düh elhalványult a fiatalember szemében. Viszont abban a pillanatban, amint tekintete Kelsey tekintetével találkozott, nyomban odament hozzá, és szorosan, nagyon-nagyon szorosan magához ölelte... Kelsey meg ismét sírva fakadt. James elképedve forgatta a szemét. - Nők. Ahogy jöttünk a folyosón, épp jó alaposan beolvasott ennek a nyomorultnak, most meg, hogy biztonságban van, sír. A fenébe is, én ezt sosem fogom megérteni, soha. Anthony kuncogni kezdett. - Ez amolyan női dolog, öregem. Mi ezt úgysem érthetjük. James felhorkant, de közben ismét az unokaöccsére pillantott, és fejével Kelsey felé biccentett. 167
- Derek, vidd ki őt innen, vidd vissza a városba, ha gondolod. Tonyval mi majd gondoskodunk erről a gazemberről. Derek habozott, miközben dühödten meredt ismét Ash-fordra. - Még nem szenvedett eleget. - Eleget? Hidd el nekem, öcsém, hogy még csak bele se kóstolt a szenvedésbe. Derek egy hosszú pillanatig meredten nézett nagybátyjára, majd elégedetten bólintott. Bármit is eszelt ki James ennek az embernek, az egy cseppet sem lesz kellemes. Derek gyöngéden felemelte Kelseyt, és kivitte a cellából, majd végig a folyosón. Kelsey karja szorosan a nyaka köré simult, csaknem megfojtotta. - El se tudom hinni, hogy itt van... hogy megtalált engem - suttogta. Hogyan? - A bácsikám emberei a nyomában voltak. - Beszéltek valami birtokháborítókról - mondta Kelsey, ahogy haladtak felfelé a lépcsőn. - A gondnok az istállóba zárta őket. Lehet, hogy az egyik meghalt. A bácsikája emberei? - Az egyik igen. A másik meg a maga kocsisa. De mindketten élnek. James másik embere visszajött, hogy elmondja, magát elrabolták. És mivel ide már korábban is követték Ashfordot, ezért tudtuk, hogy ez is egyike azon helyeknek, ahol rábukkanhatunk. Azt nem említette, hogy attól félt, túl későn érnek ide. Kelsey meg nem említette azt a poklot, amit megjárt, hogy minél tovább késleltesse „büntetését”. Még szorosabban kapaszkodott Derek nyakába. - Más nők is vannak még odalenn bezárva. Ez a hely a börtönük volt. Ki kell szabadítanunk őket. - Meglesz. - Ez az ember tényleg beteg, Derek. Megölte annak a háznak a tulajdonosát, azt, aki árverésre bocsátott engem. - Ezt beismerte? - Igen. Megölte az anyját is, és még Isten tudja, ki mindenkit. - Kelsey ismét remegni kezdett. - Ne gondoljon rá, szerelmem. Soha többé nem fogja látni őt, ígérem. Jóval később Anthony és James is felment. Mindkettőjük arca zord volt az után, amit abban a pince alatti börtönben láttak. James abban reménykedett, hogy sikerül ráakadnia Ashford valamelyik áldozatára. Ezért emberei a kikötői tavernákat és bordélyokat járták egész héten. Arra végképp nem számított, amit itt találtak; négy megfélemlített és megkínzott nőt, akik valószínűleg sosem fogják teljesen kiheverni, ami velük történt. Csodálatos módon sokkal jobb állapotban voltak, mint amire számítani lehetett - eltekintve persze a sebektől, amiket kaptak. A friss sérüléseket rendesen ellátták, mielőtt újból felszaggatták volna őket. Enni is kaptak. A cellákban nem volt meleg, de túlzottan hideg se, ami valószínűleg csökkentette a fertőzés veszélyét, és korlátozta a baktériumok elszaporodását. A bűz, amiben éltek, s amit már megszoktak, az alvadt vér szaga volt, amit egyszerűen csak lemostak, és ott maradt a padló deszkái közt, meg a vödrökben összegyűlt ürülék szaga, mivel a vödröket elég ritkán ürítették ki. Csupán egy nőn, egy csinos, fiatal szőkén voltak nyílt sebek, és ő volt a legrémültebb is. A többiek deréktól lefelé tele voltak sebhelyekkel, de azok 168
már mind begyógyultak, és félni se féltek annyira, mivel Ashford már rég felhagyott azzal, hogy felkeresse őket. Amit pedig a gondnok tett velük, nos, abban nem volt semmi olyan, amit addig ne tapasztaltak volna már. Sokkal, sokkal rosszabb is lehetett volna, éppúgy megnyomorodhatott volna a lelkük is, mint a testük, ha nem lettek volna hozzászokva a férfiak brutalitásához már azelőtt is, hogy Ashford rájuk talált - hisz testüket bocsátották áruba, hogy megéljenek. Teljesen felöltözve semmi sem utal majd arra a kínszenvedésre, amit itt átéltek. De ők tudni fogják, és nem felejtik el soha. James pedig megadta nekik a lehetőséget, hogy bosszút álljanak. Anthony hozott nekik ruhákat az emeleti szobából, melyek régiek voltak, de a célnak átmenetileg megfeleltek. Mégsem voltak hajlandók felvenni őket - még nem. Közülük a legidősebb megmagyarázta. - A korbácsolás előtt ő is mindig levetkőzött. Tudja, a vér fröcsköl. Remek ötlet, mivel James és Anthony, mielőtt Ashfordot magához térítették volna, leszíjazták ugyanarra az ágyra, amelyen előzőleg Kelsey volt. Ott voltak a korbácsok. Ott volt a kés is. Aztán kimentek, és a nőket magukra hagyták vele. - Lehet, hogy megölik -jegyezte meg Anthony, miközben becsukta a pinceajtót, hogy ne hallatsszanak ki a felharsanó sikolyok. James bólintott. - Ha megölik, akkor majd kap tőlünk egy szép temetést. Anthony kuncogott. - Ugye, nem gondolod komolyan, hogy megteszik? - Kölcsönkenyér visszajár, és szerintem ők hasonképp akarnak megfizetni neki, és ez, drága öregem, pontosan az, amit ez a fickó érdemel. Úgy vélem, mire végeznek vele, készen áll majd a tébolydára. Ha nem, akkor majd én gondoskodom róla, nehogy Derek tegye meg. - Uhum, egyetértek, a fiú még túl fiatal ahhoz, hogy itt mindenféle fickókat gyilkolgasson. Nem szeretném, ha bárki is azt mondaná, hogy a bácsikái nyomdokába lépett. - Elég legyen már, öcskös.
169
43 A Lord Ashforddal való megpróbáltatás után Kelsey csaknem megfeledkezett arról, hogy Elizabeth néni meg a húga a városban vannak és másnap délelőttre várják őt. Küldött nekik egy bocsánatkérő levélkét azzal, hogy látogatását a hét egy későbbi időpontjára kell halasztania. Az a találkozás amúgy is nagy érzelmi megpróbáltatást jelent majd, igyekeznie kell pontosan tartania magát a hazugságokhoz, és nyilván újabbakkal is elő kell állnia - miközben mindketten annyira hiányoznak neki. Ezt képtelen lett volna most elviselni azután, amin keresztülment. Meg aztán Derek sem volt hajlandó tágítani mellőle, és Derekkel a nyomában igen nehéz lett volna felkeresnie a rokonait, akiknek a létezéséről a férfi még csak nem is tudott. Ami azt illeti, közel egy héten át kellett bizonygatnia Dereknek, hogy már jól van, mire a férfi végre annyira megnyugodott, hogy élete ismét visszatért a szokásos kerékvágásba. De még akkor is egyfolytában kényeztette őt, és úgy bánt vele, mint egy beteggel, míg Kelsey bele nem egyezett, hogy beszéljenek az esetről. Kelsey arra gondolt, Derek nyilván úgy érzi, ha nem tud nyíltan beszélni róla, akkor nem is fog soha igazán túljutni rajta. Ebben lehetett valami, mert eleinte egyáltalán nem ment könnyen, hogy elmondjon Dereknek mindent, ami aznap történt vele, de aztán egyre könnyebbé vált. Utána meg tulajdonképpen jobban érezte magát. És Dereknek is volt még mesélnivalója, olyan dolgok, amikről Kelsey nem tudott. Nem tudta, hogy a gondnok a nyakát törte, hisz holttestét nem látta a pincében, mivel amikor elhaladtak mellette, Derek úgy tartotta a fejét, hogy ne vegye észre. A másik férfi, akit Henryvel együtt fejbe vágtak és az istállóba zártak, a kocsisa volt, és rendbe fog jönni. Segíteni próbált neki, és ezért Derek jókora jutalommal egészítette ki a fizetését. A férfi valószínűleg egy életre Kelsey elkötelezett híve lesz. Ami pedig azokat a szegény nőket illeti, akik nem voltak olyan szerencsések, mint ő, Derek bácsikái annyi pénzzel látták el őket, hogy ne kelljen visszatérniük korábbi foglalkozásukhoz, sőt még dolgozniuk se kelljen, ha nem akarnak. A Malory fivéreknek ezt nem kellett volna megtenniük. Igazán nagylelkű volt tőlük. Lord Ashford pedig* nos, egy cseppet sem lepte meg a hír, hogy teljesen megtébolyult, hisz már korábban is nagyon közel állt hozzá. Viszont az, ami végül átbillentette, az meglepte Kelseyt. - Felvették a bedlami tébolydába, ahonnan most, hogy teljesen megőrült, többé ki sem engedik - mondta neki Derek napokkal később. - Tudja, James bácsikám rászabadította azokat a nőket, akik, nos, visszaadták neki, amit tőle kaptak - meg egy kis ráadást. Kelsey nem említette, hogy azoknak a nőknek a helyében ő valószínűleg eunuchot csinált volna Ashfordból. Derek meg nem említette, hogy az egyik nőnek ez eszébe is jutott. Aztán elérkezett az a reggel, amikor már nem halogathatta tovább a találkozást nagynénjével és húgával. Ez érzelmileg éppen olyan kimerítő és elkeserítő volt, ahogy gyanította. A legnehezebb az volt, s erre egyáltalán nem számított, hogy Dereket kihagyja a beszélgetésből. Meglepő módon a férfi neve állandóan ott volt a nyelve hegyén, s neki minduntalan le kellett nyelnie. 170
A látogatást sikerült hiba nélkül megúsznia. Mindazonáltal eléggé zaklatottan ért haza, felkavarta ez a dolog, és a hangulata egész nap nyomott maradt. És sajnos pont ez volt az az este, amikor Derek megkérte a kezét. Vacsoráztak. Kelsey épp belekortyolt a vörösborba. Még szerencse, hogy az asztalon a terítő sötétkék volt. A folt nem fog túlzottan látszani. - Bocsánat - vigyorgott esetlenül Derek. - Igazán nem akartam így megdöbbenteni. Megdöbbenteni? Sokkal inkább megrendítette és elképesztette. - Az ilyesmivel nem szokás tréfálni - dorgálta meg, miközben szigorúan nézett rá. - Én ilyesmivel nem is tréfálnék soha. - De hát ezt nem mondhatja komolyan! - Miért nem? - Ne legyen már ilyen értetlen, Derek. Nagyon jól tudja, hogy miért. Én a szeretője vagyok. És egy, az ön társadalmi helyzetében lévő lord nem veszi feleségül a szeretőjét. Ilyen egyszerűen nincs. - De van, ha én azt akarom, hogy legyen. Ez egy olyan nevetségesen... csökönyös kijelentés volt, hogy Kelsey már-már elnevette magát. De ez a téma túlságosan felzaklatta ahhoz, hogy bármi mulatságosat találjon benne. Természetesen boldogan hozzáment volna. Nem volt semmi, amit ennél jobban szeretett volna. De tudta, éppúgy, ahogy Derek is, hogy ez lehetetlen. Kelseyt már az is dühítette, hogy egyáltalán szóba hozta. Hogy jön ahhoz, hogy megpróbálja kísértésbe ejteni? Az mit sem számított, hogy tulajdonképpen megfelelő parti lett volna Derek számára, legalábbis mindaddig, míg el nem adta magát abban a rossz hírű házban, egy olyan teremben, mely tele volt londoni urakkal. Azzal, hogy eladta magát, teljességgel alkalmatlanná vált a házasságra, még akkor is, ha Derek volt az, aki megvette őt. - Nem megyek feleségül magához, Derek - mondta kimért hangon. - És nem fogom megköszönni, hogy megkért. Nem akar feleségül jönni hozzám? - Azt nem mondtam, azt mondtam, hogy nem fogok feleségül menni magához. Nem fogom egy újabb botrányba sodorni magát és a családját. - Kelsey, ez hadd legyen az én gondom, a csalá... - A válaszom nem, Derek, és nem is fogom megmásítani. És igazán méltányolnám, ha ma éjjel nem maradna itt. Most szeretnék egyedül lenni. Derek hitetlenül meredt utána. Kelsey egyszerűen fa-képnél hagyta. Ráadásul dühös volt. Ezt látta rajta. Kelsey ugyan magába fojtotta, de iszonyú dühös volt rá - azért, mert megkérte a kezét. Ő meg azt hitte, hogy örülni fog neki, sőt boldog lesz - de legalábbis igent mond. Derek felsóhajtott. Még maga se igen szokott hozzá a gondolathoz, csak nemrég döbbent rá, hogy feleségül akarja őt venni, miután egy hosszú héten át gyötrődött valami nagyon különös érzéssel. Mindez akkor kezdődött, amikor felmerült benne, hogy Kelseyt, miután már tisztában volt azzal, hogy Lonny halott, a saját becsületén kívül immáron semmi sem kötelezi arra, hogy mellette maradjon. Egyrészt most már nem kellett attól tartania, hogy Lonny erővel kényszeríti őt az alku betartására. Másrészt ekkorra már ismerte annyira Dereket, hogy tudja, ezt az adásvételi szerződést nem használná fel ellene, s 171
nem tartaná őt vissza. Kelsey, mint bármely szerető, elhagyhatná, amikor csak akarja. Az, hogy ő mennyi pénzt fizetett érte, többé nem számított. Derek ettől egy kicsit pánikba esett. Aztán amikor rádöbbent, hogy pánikba esett, megpróbálta kideríteni, hogy miért. A válasz pedig meglehetősen egyszerű volt. Beleszeretett a szeretőjébe. Ez nagy ostobaság volt. Ennyit ő is tudott. De megtörtént. És azt is tudta, hogy nem kell Kelseyt feleségül vennie. Nyugodtan maradhatna minden a régiben - egészen addig, amíg Kelsey hajlandó vele maradni. De ez az „addig" nem volt ínyére. Derek állandóságot akart. Azt akarta, hogy Kelsey a házába költözzön. Azt akarta, hogy gyerekeket szüljön neki. Nem akarta többé rejtegetni. Kelsey azonban nemet mondott. És azt mondta, hogy a válasza megmásíthatatlan. De, Isten szent nevére, az a válasz megmásítható, és meg fog változni - bár az lehet, hogy nem ma este.
172
44 Derek három napig távol maradt. Ami azt illeti, ezt bölcsen tette. Ennyi idő kellett ugyanis Kelseynek ahhoz, hogy megnyugodjon. Végül arra a következtetésre jutott, hogy ez a házassági ajánlat az Ashford-incidens következménye volt, mivel akkor Derek rettenetesen aggódott érte. Meg aztán az ajánlatot nyilván a pillanat hatása alatt, meggondolatlanul tette. Mostanra már biztosan volt ideje átgondolni, és rájött, hogy ez mekkora ostobaság. Derek nem hozakodott elő a dologgal újból, amikor három nap múlva megjelent, és Kelsey is úgy döntött, jobb, ha nem bolygatja. Meg aztán, ahogy haragja lecsillapult, Kelsey rájött, hogy ez valójában jó jel, legalábbis annak a jele, hogy Derek jobban kedveli őt, mint ahogy hitte. Amikor egy férfi nemigen mondja el az embernek, hogy mit érez, akkor jó dolog, ha az ember kap valami jelet, ami némi útmutatást nyújt, és egy házassági ajánlat meglehetősen erőteljes jelzés. Végül is kibékültek, noha valójában össze sem vesztek. Aznap éjjel szeretkezésük a szokottnál forróbb volt, ami azt illeti, igencsak kirobbanó, és oly hosszúra nyúlt, hogy másnap mindketten elaludtak. Kelsey ébredt elsőként. Gyorsan felöltözött, és lement, hogy megnézze, mit készített Alicia reggelire, azzal a hátsó gondolattal, hogy tálcán viszi fel Dereknek. Nem volt komornyikja, mivel úgy érezte, kis háztartásának ilyen szolgára nincs szüksége, hisz nem fogadott látogatókat. Az egyéb feladatokat pedig inasa általában ellátta. Am ha az inas épp nem volt a közelben és valaki kopogtatott, akkor az nyitott ajtót, aki épp odalent volt és legközelebb állt a bejárathoz. Ezen a reggelen Kelsey volt az, mivel valaki épp akkor kopogtatott, amikor ő leért az emeletről. Ám ahogy kinyitotta az ajtót, a meglepetés, ami érte, meglehetősen kellemetlen volt. - Egész jó nyomozó vagyok, igaz? - kérdezte sugárzó arccal Regina Edén. Kelsey teljesen csődöt mondott, már ami a kérdésre adandó választ illeti. Arról volt szó, hogy ilyen helyzetek nem fordulhatnak elő. Nem megígérte Derek, hogy a családjával neki többé nem lesz dolga? Reggie meg egyszerűen besétál, mintha egy pillanatra se kételkedne benne, hogy szívesen látják. És miért is kételkedett volna benne. Végül is jó barátnők - legalábbis Reggie így gondolta. Kelsey magában felnyögött. Aztán mindössze ennyit volt képes kinyögni: - Hogyan talált meg? - Nos, először természetesen Percyhez mentem. Nem ma. Ez még a múlt héten történt. - Miért? - Hogy megtudjam, a városban van-e még, merthogy én maradtam. Nicholasnak akadt valami elintéznivalója, így aztán tovább maradtunk, mint terveztük. Mindenesetre elmentem Percyhez, az a drága meg nem volt odahaza, de a komornyikja azt mondta, hogy nem vendégeskedik nála semmiféle unokatestvére, sőt mostanság nem is szállt meg náluk senki. Hagytam neki egy üzenetet, hogy keressen fel, de azóta se jött. Én pedig nem a türelmemről vagyok híres. így aztán fogtam magam és ellenőriztem a környező szállodákat, és őszintén megmondom, hogy teljesen bolondot csináltam magamból, amikor megjelentem az egyik szállóban, ahol a vendégek 173
közt volt egy Langton. De persze nem maga volt az, hanem egy hölgy az unokahúgával. Ráadásul még volt is neki egy másik unokahúga, akit szintén Kelseynek hívnak. - Ez hihetetlen - mondta rekedten Kelsey. - Pontosan ezt gondoltam én is. De ők még csak nem is hallottak Percyről, így természetesen az ő Kelseyjük nem lehetett maga. Aztán, miután a szállodákkal végeztem, ellenőriztem a jobb ingatlanügynökségeket, de sehol sem volt nyoma annak, hogy magával vagy Percyvel foglalkoztak volna. De akkor, nem is tudom, hogyan jutott eszembe, talán csak azért, mert Derek gyakran intézi Percy ügyeit, megemlítettem a nevét, és bizony nemrégiben épp ezt a házat vette bérbe. így aztán most itt vagyok. Igen, most itt van, és Kelsey nem tudta, hogy mi az ördögöt tegyen. Nem igazán mondhatta Reggie-nek, hogy maradjon itt teára, amikor Derek bármelyik pillanatban lejöhet. Amikor otthagyta, még aludt, de elég hamar fel szokott ébredni, miután ő kibújt mellőle, mintha még álmában is erezné, ha ő nincs mellette. A fenébe is, hát nem egy ajtó nyílt ki odafenn, és már hallatszott is Derek hangja: - Hova tűnt, szerelmem? Legalább felébreszthetett volna. Kelsey? Derek nyilván azt hitte, hogy Kelsey a ház hátsó részében van, és nem hallja, mert az ajtó újból becsukódott. Kelsey szeretett volna azonnal, ott helyben elsüllyedni. Reggie persze felnézett a hang hallatán, és nyomban felismerte, most pedig azt mondta: - Hát ő meg mit keres itt - ráadásul odafenn? Kelsey arca ekkor már lángolt, és ezt Reggie is jól látta, amikor rápillantott, majd így szólt: - Ó és maga is elpirult. - De akkorra már fejében kialakulhatott a teljes kép, legalábbis egy olyan kép, amelyek saját következtetésein alapultak, mivel felháborodottan még hozzátette: - Nahát, ez az otromba alak! Hát hogy merészelt így visszaélni a helyzetével? Kelsey ismét felnyögött, ám ezúttal hangosan. - Nem arról van szó, amire gondol... úgy értem, arról... de a körülmenyek nem... kérem, Reggie, most menjen el, még mielőtt lejön. Később mindent megmagyarázok. - Mikor? Ez, tudja, azért nem olyasvalami, amit egyszerűen figyelmen kívül hagyhatok. Kelsey nem tudta, hogy miért nem, de azt látta, hogy ezt magyarázat nélkül nem ússza meg. - Ma délután felkeresem. - Megígéri? - Igen. -Jól van - egyezett bele Reggie, bár még mindig elég ingerültnek tűnt. - De nagyon remélem, hogy van erre megfelelő magyarázat, mert különben kötelességem lesz tájékoztatni erről Jason bácsikámat. Dereknek igazán több esze lehetne, mintsem hogy jó házból való ártatlan lányokat csábítson el. Azért ezt a határt még élvhajhász nagybátyáink is tiszteletben tartották.
174
45 Ez dilemma volt - sőt egy újabb dilemma -, amivel Kelseynek szembe kellett néznie. Iszonyú hazugságok. Ha az ember egyszer elkezdi, akkor csak halmozódnak, egyik vezet a másikhoz, és Kelsey már annyira belegabalyodott, hogy szinte nem is tudott lépést tartani a hazugságokkal. És ezt a mostani dilemmát egyszerűen nem kerülhette meg. Reginának magyarázatot ígért, s ezt be kell tartania. De melyik magyarázat legyen? A valódi igazság? Vagy talán az az igazság, amit Derek ismer, ami persze megint csak egy sor hazugság? És Kelseynek már elege volt a hazugságokból... Aznap délután úgy három óra körül érkezett meg a Park Lane-i házba. Már várták, így aztán egyenesen az egyik emeleti fogadószobába vezették. Egy szobalány teát hozott. Közvetlenül mögötte már fel is tűnt Reggie. - Szeretnék elnézést kérni a mai, kissé erőszakosnak tűnő viselkedésemért mondta egyből Reggie, amint a szobalány távozott. - De annyira meglepődtem, és... nos, biztosan megérti. Egészen biztos vagyok benne, hogy ennek a dolognak van egy egyszerű és nyilvánvaló magyarázata. Nos, én még azon se lennék meglepődve, ha Derek megkérte volna a kezét. Ettől máris másként festene ez az egész, nem igaz? Úgy értem, Nicholas meg én - ó, te jó ég, csak beszélek itt, és maga szóhoz se jut tőlem. Egyébként itt nem zavarhatnak meg minket - és nem is hallhat minket senki. Kelsey végre elmosolyodott. Azon valóban aggódhat, hogy meg ne hallják mármint ha mindent bevall. És pontosan ez volt az, amit mindennél jobban szeretett volna, legalábbis itt, ennek a Malorynak. Addig azonban nem teheti, míg nem kap valami biztosítékot arra, hogy a dolog kettőjük között marad. Reggie most, hogy elhallgatott, leült Kelseyvel szemben, és kitöltötte a teát. Várta, hogy Kelsey elkezdje, méghozzá türelmesen. Kelsey még mindig a megfelelő szavakat kereste. Megfelelő szavak azonban nem voltak - legalábbis olyanok nem, amelyek megkönnyítették volna a dolgát. - Ami azt illeti - kezdte el végül Kelsey -, Derek valóban megkérte a kezemet. Reggie boldogan elmosolyodott. - Tudtam, hogy... - De én nem megyek hozzá, és ezt meg is mondtam neki. Reggie döbbenten pislantott. - Miért nem? -Azért, ahogy szert tett rám. Tudja, amit rólam mondtak magának, az mind hazugság volt. De Derek akkor nem tudta, mi mást mondjon magának. Nem tudta, hogy mi már korábban is találkoztunk. - Mi volt hazugság? - Nem vagyok Percy unokatestvére - ismerte be Kelsey. - Derek szeretője vagyok. Reggie szemét a mennyezetre emelte, majd szárazon ennyit mondott: - Erre már magamtól is rájöttem. - Nem, úgy értem, én már akkor is a szeretője voltam, amikor először találkoztunk. Egy árverésen vásárolt meg engem, egy rossz hírű házban, amelyet ismeretségi köréből sok lord látogat. Ezért nem fogok feleségül menni hozzá. Egy ilyen házasság szörnyű botrányt kavarna. Reggie-nek kellett egy pillanat, míg a hallottakat feldolgozta, majd így szólt: 175
- A botrány nem újdonság a családomban - de mi a fenét keresett maga egy ilyen helyen? És ha most azt akarja bemesélni nekem, hogy nem született hölgy és nem közénk tartozik, akkor én úgy kihajítom ebből a házból, hogy a lába se éri a földet. Kelsey szeme elkerekült, majd kibuggyant belőle a nevetés. Ez a nevetés igazán jólesett neki, noha amikor idejött, ez volt az, amire a legkevésbé számított. Még akkor is mosolygott, amikor megszólalt: - Nem, meg se próbálok ilyesmit. Ami azt illeti, szeretném elmondani önnek az igazságot, de nem tehetem - azaz nem tehetem mindaddig, míg meg nem ígéri, hogy kettőnk között marad. Még a férjének sem szabad tudnia róla, Reggie. Es Dereknek semmiképp. Ha Derek megtudná, akkor ragaszkodna hozzá, hogy feleségül vegyen, és nekem ő túl fontos ahhoz, hogy ilyen botrányba keverjem. - De maga és Derek... úgy értem, ő miért nem tud róla? - Azért, mert nem mondtam el neki, és nem is fogom. Derek valójában nem tud rólam semmit, csak azt a néhány hazugságot, amit én mondtam neki. Amikor elhatároztam, hogy megteszem, amit megtettem, akkor új hátteret kellett kitalálnom magamnak, hogy megóvjam a családomat attól a botránytól, ami abból kerekedne, ha valaha is kitudódna, hogy valójában ki vagyok. Derek azt hiszi, hogy az édesanyám nevelőnő volt, és finom beszédemet annak köszönhetem, hogy némiképp osztozhattam a gondjaira bízott gyerekek remek neveltetésében. - Hiszékeny fráter - horkant fel Reggie. - Tényleg elhitte? - Miért ne hitte volna, tekintettel arra, hogy hol talált engem? - kelt Kelsey Derek védelmére. - Hmmm, meglehet - ismerte el Reggie. - De akkor mi az igazság? - Megígéri? - Nem mondhatom el még a férjemnek se? - próbálkozott Reggie. Megeskethetném... - Még neki se. Reggie felsóhajtott. - Igen, megígérem. Kelsey bólintott, de előbb kortyintott egyet a teájából, miközben azon tűnődött, hogy hol kezdje. Talán a szüleinél... - Az apám David Phillip Langton volt, a ketteringi Lanscastle negyedik grófja. - Te jó ég, csak nem arról a grófról van szó, akit valamikor az idén lelőtt a... öö... - Reggie hirtelen elhallgatott, és köhögni kezdett, miközben alaposan elpirult. Kelsey előrehajolt, és megveregette a kezét. - Semmi baj, úgy tűnik, erről szinte mindenki tud. Igen, az anyám lőtte le. Bár nem akarta megölni. Egyszerűen csak iszonyú dühös volt apám játékszenvedélye miatt. Tudja, épp akkor vesztette el egy ostoba kártyajáték során öröksége még meglévő részét, beleértve az otthonunkat is. - Tehát ezért? - Igen. És anyámat, aki nem akarta megölni, csak büntetésül megsebesíteni, ez annyira megrendítette, hogy rémülten elhátrált tőle, és egyenesen ki az ablakon, amely közvetlenül mögötte volt. Én még mindig azt hiszem, hogy megakadályozhattam volna a halálukat, ha hamarabb felmentem volna akkor, amikor az a hangos szóváltás elkezdődött. 176
Most Reggie-n volt a sor, hogy megveregesse Kelsey kezét. - Egy ilyen heves vitát szinte lehetetlen félbeszakítani. A vitázó felek ilyenkor általában tudomást sem vesznek a környezetükről. - Tudom - sóhajtott fel Kelsey. - A szüleim soha nem vitáztak a szolgák előtt, ám ekkor legalább hét szolgánk álltott a nyitott ajtóban, és mohón hallgattak minden egyes szót, miközben engem nem engedtek bejutni, az egyik még vissza is tartott azzal, hogy ez most nem alkalmas pillanat arra, hogy zavarjam a szüléimet. És akkor eldördült a lövés... - Ez olyan tragikus... ó, te jó ég, úgy is nevezték, hogy a Tragédia, ugye? - Igen - mondta Kelsey, miközben arca megrándult a szóra. - És szüleim vagyona valójában teljesen odaveszett. Az a nyomorult, aki megnyerte azt a kártyapartit, alig néhány nappal a temetés után el is jött, hogy kilakoltasson minket, engem meg a húgomat. - Nyomorult - mondta Reggie dühösen, amiért bárki is így mert bánni barátnőjével. - Ki az? Szívesen bemutatnám őt James bácsikámnak. Kelsey halványan elmosolyodott. - Bárcsak tudnám. De akkor az a megrázkódtatás olyan nagy volt, hogy a nevére nem emlékszem. - Szegény drágám - mondta együtt érzőén Reggie. - Nem csoda, hogy megtette, amit megtett. - Nem ezért tettem, Reggie - helyesbített Kelsey. – Még volt egy rokonunk, akihez fordulhattunk, anyám nővére, Elizabeth. Ő egy drága, aranyos asszony akivel maga is találkozott. - Ó, te jóságos Isten - mondta Reggie, ahogy a dolog megvilágosodott előtte. Akkor a szállóban az ön nagynénje volt? - Igen, a húgommal a városban vannak, hogy bevásároljanak az ünnepekre és ők nem tudnak arról, hogy én mit tettem. Nekik is hazudnom kellett. Ők úgy tudják, hogy egy beteg barátnőmmel vagyok itt Londonban. Reggie a homlokát ráncolva hátradőlt. - Na, most már sikerült teljesen összezavarnia. - Elnézést, nem lett volna szabad eltérnem a tárgytól. A szüleim halála után a húgommal, Jeannel a nagynénémhez költöztünk, és ő boldogan befogadott minket. Minden rendben is lett volna, ha a nagynéném férje, Elliott egy kicsit állhatatosabb. - Egy semmirekellő? - Nem igazán, csak gyenge jellem, miként az világossá vált. Tudnia kell, hogy jó családból származik, de nem gazdag családból. Még a ház is, amiben élnek, a családomé. Édesanyám soha nem értette, hogy Elizabeth miért lett a felesége, de az lett, és hozzátehetem, hogy hosszú-hosszú éveken át nagyon boldogan éltek - és Elizabeth nem is tudja, hogy mi történt. Sikerült megkímélnünk őt ettől. - Egy újabb szerencsejátékos? - Először én is ezt hittem, amikor ott találtam Elliott bácsit egy üveg tömény alkohol mellett, amint épp az öngyilkosságot fontolgatta. Tudja, mindig dolgozott, hogy eltartsa a családját, és éveken át nagyon jó munkája volt. De ezt a munkát elvesztette. Ettől aztán annyira zavart és zaklatott lett, hogy azóta képtelen volt egyetlen újabb állást is megtartani. Nem kellett volna más, csak annyi, hogy képes legyen túljutni azon a kudarcon, és folytatni - de azt hiszem, elvesztette az önbizalmát. - Hiányzik belőle az állhatatosság, ahogy mondta - horkant fel Reggie. 177
- Olybá tűnik. Mindazonáltal továbbra is úgy éltek, mintha mi sem történt volna. Még minket is befogadtak a húgommal, pedig ezt nem igazán engedhették meg maguknak. Az adósság egyre csak nőtt. Pénz nem jött be sehonnan, nem volt semmiféle megtakarítás, amihez nyúlhattak volna, és nem volt már senki, akitől kölcsönt lehetett volna kérni. Ez már akkorra mind lezárult. Végül elérkezett az a pillanat, amikor a hitelezők három napon belül lefoglalták volna a nénikém házát, ha Elliott nem rendezi nyomban az adósságait. Reggie felsóhajtott. - Gondolom, lebeszélte az öngyilkosságról. Hát nem tudom, hogy én vajon megtettem volna. - Amikor az csak még rosszabbá tette volna a dolgokat, legalábbis a nagynéném számára? O nem tudta, hogyan állnak, sem azt, hogy csaknem elvesztette a házát. Mindannyian az utcán végeztük volna, és már nem lett volna hova mennünk, nem lett volna kihez fordulnunk - mindössze három napon belül. Ha legalább Elliott korábban szólt volna, akkor lett volna idő keresni nekem egy gazdag férjet. Erre azonban három nap nem elég. - Nem, ahhoz ennél egy kicsit több időre van szükség - mondta Reggie. Hacsak épp nem udvarol már magának valaki. De úgy vélem, nem ez volt a helyzet, igaz? - Igen - felelte Kelsey. - Még gyászban voltam, és új városba kerültünk. Nem is volt még lehetőségem megismerni egyetlen partiképes férfit sem. Elliott pedig nemigen érintkezett a nemességgel. Nem is ismert senkit, akit ezügyben megkereshetett volna. Arra sem volt elég az idő, hogy valami munkát kerítsek magamnak, ha egyáltalán találtam volna olyat, amely elég jól fizet ahhoz, hogy eltartsam a családot. És nekem gondolnom kellett a húgomra is. Még csak tizenkét éves, és nekem kötelességem gondoskodni róla. - Így aztán előállt azzal az ötlettel, hogy árverésre bocsátja magát? - vonta le a következtetés Reggie. Kelsey ezen kuncogni kezdett. - Én? Nekem sejtelmem sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Reggie elvigyorodott. - Nem, gondolom nem is lehetett. Akkor ezt tulajdonképpen a nagybátyja javasolta? Kelsey megrázta a fejét. - Nem igazán. Annyira részeg volt azon az estén, hogy egy kicsit zavarosan, összevissza beszélt. Említést tett egy barátjáról, aki hasonló helyzetbe került, de a lánya megmentette a családot azzal, hogy eladta magát egy vén kéjencnek, aki nagyra értékelte a szüzességet. Aztán említette azt is, hogy vannak férfiak, akik szívesen fizetnek egy új szeretőért, ha az „friss hús”, vagyis az illető barátai még nem fedezték fel. - Hát ezt én nem tudom elhinni, hogy ilyesmikről beszéljen az ártatlan unokahúga előtt - mondta Reggie felháborodottan. - Biztosra veszem, hogy nem tette volna, ha józan, de nem volt az. És ez mégiscsak egy megoldás volt akkor, amikor én már azt hittem, hogy nincs megoldás. Ugyanakkor ez az egész helyzet nekem is akkora megrázkódtatást jelentett, hogy valószínűleg a nagybátyámhoz hasonlóan én sem tudtam világosan gondolkodni. Mindenesetre megkérdeztem tőle, hogy ismer-e valakit, aki fizetne egy új szeretőért. 178
Nem ismert, de azt mondta, hogy tud egy helyet, ahová gazdag lordok járnak, és ott bemutathatnának engem, hogy ajánlatot kapjak. Reggie elgondolkodva ráncolta a homlokát. - Hát ez egyáltalán nem úgy hangzik, mint egy árverés, nekem erről eszembe nem jutna. - Nekem se jutott - ismerte el Kelsey. - Sejtelmem se volt róla, hogy az lesz, meg hogy az a „hely” egy rossz hírű ház. De akkorra már beleegyeztem, és már ott voltam abban a házban. És még akkor is ez tűnt az egyetlen lehetséges módnak arra, hogy Elliott adósságait ilyen rövid idő alatt visszafizethessük. Elliott persze másként nem tudott volna összeszedni ilyen hatalmas összeget. Akkorra már kimerítette minden lehetőségét. Az ő megoldása az öngyilkosság lett volna, hogy ne kelljen a nagynéném elé állnia, és közölni vele, hogy mindent elveszítenek. És nekem még mindig ott volt a húgom. Nem akartam, hogy elveszítse még a lehetőségét is annak, hogy egy napon tisztességgel férjhez mehessen. Ő erről az egészről nem tehetett. - De maga sem. - Nem, de én voltam az egyetlen, aki tehetett valamit. Így aztán megtettem, amit meg kellett tennem. És a dolog nem is alakult olyan rosszul, Reggie. Nagyon boldog vagyok Derekkel. - Szereti, ugye? - Igen. - Akkor menjen hozzá. - Nem. Én lemondtam a férjhez menés minden lehetőségéről, amikor felállítottak arra az asztalra egy lordokkal teli teremben, és árverésre bocsátottak, hogy az kapjon meg, aki a legtöbbet kínálja értem. - Derek nyilván nem így gondolja, ha feleségül kérte - jegyezte meg Reggie. - Derek könnyedén megfeledkezett arról, hogy hogyan ismert meg. De én sosem fogom elfelejteni. És most, hogy volt ideje még egyszer végiggondolni, már ő is észhez tért. Nem kérte meg újból a kezem. - Ostoba társadalmi szabályok - mondta már-már morogva Reggie. Egyáltalán nincs joguk úgy irányítani az életünket, ahogy teszik. Kelsey elvigyorodott. - Megfeledkezett volna róla, hogy maga se lenne most Nicholas felesége, ha akkor nem épp ezek a szabályok irányítják? Reggie köhintett egyet. - Igaz.
179
46 Hagyomány volt a Malory klánban, hogy karácsonykor mindnyájan Haverstonban gyűltek össze. Derek általában egy-két hétig maradt, miként a család zöme. Ebben az évben sem tervezte másként. De miután ilyen hosszú időre ment, magával vitte Kelseyt is. Természetesen nem Havers-tonba, bár nagyon szerette volna megtenni. Szerette volna megmutatni neki az ősi birtokot, ahol felnőtt, bemutatni őt a család többi tagjának, megcsókolni a fagyöngy alatt, mely minden karácsonykor ott lóg a szalon bejárata felett. De ezek közül egyik sem volt lehetséges - legalábbis addig nem, míg bele nem egyezik, hogy feleségül megy hozzá, amely ábránddal Derek természetesen továbbra is foglalkozott. Egyszerűen csak az alkalmas pillanatot várta, azt a tökéletes lehetőséget, amikor ismét előhozakodhat vele. Egy olyan pillanatot, amikor Kelsey remélhetőleg nem jön ki a sodrából. Így aztán elszállásolta őt egy kellemes fogadóban, amely elég közel volt ahhoz, hogy naponta kisurranjon és felkereshesse. De Dereknek ez nem volt ínyére. Elromlott tőle a kedve. Azon tűnődött, vajon ez volt-e az oka annak, hogy Reggie egyből sípcsonton rúgta őt, amint megérkezett. Nem, arra még nem volt elég ideje, hogy észrevegye Derek borongó komorságát. Meg aztán nagyon is jellemző volt Reggie-re, hogy csak úgy, minden ok nélkül belerúgjon, a ravaszdija - és meg se mondja neki, hogy miért. Megérkezett Amy és Warren is, akik most tértek vissza a nászútjukról. Az ifjú házasok káprázatosán boldogok voltak. Ez is csak növelte Derek nyomorúságát. Hogy elterelje a figyelmét saját problémájáról, Derek megpróbálta megtudni, vajon ki lehet az, aki már oly régóta az apja szeretője. De ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Haverston hatalmas, így aztán túl sokan voltak azok, akik már azóta itt élnek, amióta az eszét tudja. Az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy egyszerűen megkérdezi az apját. De nem volt könnyű egyedül találnia most, amikor az egész család itt volt a házban. Harmadnapra azonban mégiscsak sikerült neki. Jason korán kelt, ő meg épp akkor ért haza, miután az éjszakát Kelseyvel töltötte. A lépcsőn futottak össze. Derek fáradt volt - hisz ha Kelseyvel volt, akkor az időt nem alvással töltötte, úgyhogy csaknem kibökte egyenesen a kérdést, ami kissé tapintatlan lett volna. Ehelyett azonban megkérdezte, hogy beszélhetnének-e négyszemközt, majd követte apját a dolgozószobájába. Olyan korán volt, hogy még a nehéz függönyök is össze voltak húzva. Jason húzta most szét őket, mialatt Derek le-huppant az egyik székbe apja íróasztala mellett. Végül a kérdés mégiscsak kibukott belőle. - Ki az a szerető, akit olyan sok éve már itt tartasz? Jason már elindult az íróasztala felé, de most megtorpant. - Tessék? Derek elvigyorodott. - Akár be is vallhatod. Megbízható forrásból tudom, hogy a szeretőd itt él veled Haverston-ban. Ki az? - Semmi közöd hozzá - mondta Jason mereven. - És miféle megbízható forrásról beszélsz? - Francesről. 180
- A fene essen abba a nőbe! - csattant fel Jason. - Megesküdött, hogy nem fogja elmondani neked. Derek túl fáradt volt ahhoz, hogy felfogja apja megjegyzésének jelentőségét. - Nem hiszem, hogy el akarta volna - mondta mentségként. - De tudod, összefutottam vele meg a szeretőjével. És épp meg akartam fojtani a fickót. Erre Jason pislantott egyet, majd kitört belőle a nevetés. Ám egy pillanat múlva köhintett egyet, és ismét udvarias képpel fordult Derek felé, amikor megkérdezte: - És a saját lábán ment el? - Hát persze. Igazán nem lett volna sportszerű elverni egy olyan aprócska fickót. Noha nekem ez akkor nem jutott eszembe. Ellenben Frances megállított, amikor üvöltözni kezdett nekem a te szeretődről. Azt hiszem, szükségét érezte annak, hogy ezzel a kis aprósággal megvédelmezze helyzetét, és a hűtlenség bűnét a te válladra helyezze. Azt állította, hogy te a házasságotokat soha nem teljesítetted be. Úristen, ez átkozottul meglepett. Jason ekkorra már alaposan elvörösödött. - Azt hittem, hogy ezt világosan tisztáztam, amikor a családnak bejelentettem a válást. - Azt mondtad, hogy a házasságotok sosem volt igazi házasság, de azért azt nem hittem, hogy ennyire nem volt az. Úgy értem, hogy ennyi éven át, és egyszer sem? De Frances kiemelte, hogy te nem aludtál egyedül soha. És ez az, ami majd megőrjít, annyira furdalja az oldalamat: neked egész idő alatt volt egy szeretőd, és úgy tűnik, mindvégig ugyanaz. Ez hihetetlenül hosszú idő ahhoz, hogy az embernek egy nővel legyen csak kapcsolata, kivéve persze, ha az illető nő a felesége. Ki ez a nő? - Ismétlem, semmi közöd hozzá. Derek felsóhajtott. Jasonnek persze igaza volt, ez tényleg nem tartozik senki másra, csakis rá. Derek csak azt szerette volna, ha apja fia magánéletével kapcsolatban is így érzett volna, de sajnos Jason bizonyos fokig beleavatkozott Derek magánéletébe - legalábbis akkor, ha Derek azt nem igazán leplezte és tartotta teljesen titokban. Most is pontosan ez következett. - Ha már a szeretőknél tartunk, mi a csuda ütött beléd, hogy a tiedet elvitted vacsorára a saját unokahúgod házába? - kérdezte szemrehányó hangon Jason. Derek dühödten felpattant a székből. A fenébe is, arra aztán végképp nem számított, hogy most visszájára fordul ez az egész. Úgy érezte, mintha elárulták volna. - Ki mondta el? James bácsi? Tony bácsi? - Nyugodj meg. Tudhatnád, hogy az öcséim soha nem mondanak el nekem semmit, amiről tudnom kéne. Noha Jamesszel beszéltem. Aggasztotta, hogy kezdesz túlságosan kötődni ehhez a lányhoz, de azt nem volt hajlandó elárulni, hogy miért kezdett el aggódni. És a vacsorát se említette. - Akkor honnan... ? - Az inasomtól hallottam róla, aki szerelmes Georgina szobalányába, aki hallotta, amikor James és a felesége erről beszéltek. És James még a feleségének se mondta meg, hogy akkor ott a szeretőddel vacsorázott. Amennyire én tudom, Georgina még most sem tudja. A lány nevét említették, amit pedig, ha emlékszel, te magad adtál meg nekem. Nos, akkor ő Percival Alden unokatestvére vagy sem? Derek arca megrándult. Apja nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy az, és pillanatnyi neheztelésének zöme épp ebből adódott. 181
- Nem az - nyugtatta meg őt Derek. -Jeremy állt elő ezzel az ötlettel, hogy szépítsen a helyzeten, amikor Reggie ott talált minket Kelseyvel a lóversenyen. Tudod, Reggie már korábban is találkozott vele, és úgy döntött, hogy jó barátnők lesznek. Jeremy csak próbálta megóvni Reggie-t - és ami azt illeti, mindnyájunkat - egy kínos kellemetlenségtől. - Mi a csudáért akarna Reggie barátkozni egy olyan nővel? Derek egyből sértetten felfortyant. - Talán azért, mert nem olyan. Jason sóhajtott egyet, majd leült az íróasztala mögé. - A csodába is, csillapodj, tudod jól, hogy értem - motyogta. Derek is sóhajtott. Persze hogy tudta. De valahogy most egy kicsit érzékenyen érintette minden, ami Kelseyvel volt kapcsolatos. A szerelem és azok az érzések, amiket ez keltett benne, mind új volt a számára. És mindezt eddig egyáltalán nem találta kellemetlennek. Bárcsak ezt megoszthatná az apjával. De nem akarta még jobban felizgatni Jasont azzal, hogy közli vele, megtalálta a nőt, akit feleségül akar venni. Ennek most nem igazán lenne sikere. Így aztán inkább megpróbálta elmagyarázni a dolgot: - A baj az, hogy Kelsey úgy néz ki, mint egy hölgy, úgy viselkedik, mint egy hölgy, és úgy is beszél, mint egy hölgy. Többnyire piszok nehéz észben tartani, hogy nem nemes. - És biztos vagy benne, hogy nem az? Nem ez az első eset, hogy feltették neki ezt a kérdést. Egy pillanatra most is eltűnődött ezen, csakúgy, mint korábban. Végül is valójában mit tud Kelseyről azon kívül, amit ő maga mesélt el neki önmagáról? De neki, ugye, csak nem hazudna? Nem, nem tenné. Ebben biztos volt - nos, csaknem biztos. De a kételynek ez a kicsi szikrája arra késztette, hogy elismerje: - Csak annyit tudok, amennyit ő mondott, és az nem sok, de nincs oka nekem hazudni. És tekintettel arra, hogy hogyan jutottam hozzá... - Igen, igen, azt hiszem, igazad van. De még mindig nem magyaráztad meg, hogy miért vitted magaddal az unokahúgodhoz vacsorára. Ezzel azért már kissé túllépted a mértéket, fiam. - Tudom, de Reggie átkozottul makacskodott, és amíg azt gondolta, hogy Kelsey Percy unokatestvére, úgy véltem, nem ártok senkinek. Meg aztán azt mondtuk Reggie-nek, hogy Kelsey visszatér vidékre, így nem számíthatott a barátság folytatására. Ezzel vége is lett volna a dolognak, és nem történt semmi. Ami azt illeti, vége is lett. Reggie azóta nem látta őt, és nem is fogja. Legalábbis addig, míg feleségül nem veszem. Ezt azonban nem tette hozzá. Apja azért még nem enyhült meg teljesen. Dereknek nem is kellett sokáig várnia, hogy megtudja, miért. - Nem kezdesz túlságosan ragaszkodni ehhez a lányhoz? Derek csaknem elnevette magát. - És ezt épp te kérded, amikor ugyanaz a szeretőd már... mennyi is... több mint húsz éve? Jason elvörösödött. - Megértettem. Csak ne csinálj semmi ostobaságot ezzel a lánnyal kapcsolatban. Semmi ostobaságot? Mint például beleszeretni, és azt akarni, hogy a felesége legyen? Már késő. 182
47 Derek szenteste kérte meg újból Kelsey kezét. Korán otthagyta a családot, hogy Kelseyvel lehessen. Szorgalmasan töltögette neki a bort. Tucatnyi apró ajándékkal igyekezett meglágyítani, mulatságos ostobaságokkal, amik megnevettették, mint például egy hatalmas gyűszű, egyméteres tollal díszített kalap meg apró csengettyűk, amelyeket a lábujjain viselhet. Az eljegyzési gyűrűt a végére tartogatta. Az alkalom ennél tökéletesebb nem is lehetett. És a kérdés - Kelsey, kérem, hozzám jönne feleségül? - most nem dühítette fel. Derek felé fordult, és megölelte. Szenvedélyesen megcsókolta. De aztán két kezébe fogta a férfi arcát, és azt mondta: - Nem. Mindent egybevetve Derek ezúttal sem számított erre a válaszra, csakúgy, mint az első esetben. így aztán nem is készült fel semmiféle ellenérvvel. Ami azt illeti, mindössze ennyit tudott kinyögni: - Miért? És ha most megint a botrányt kezdi emlegetni, lehet, hogy megfojtom. Kelsey rámosolygott. - De tudja, hogy az lenne belőle, méghozzá nagyon nagy. - Az fel sem merült még magában, hogy engem az egy fikarcnyit sem érdekel? - Most ezt mondja, Derek, de mi lenne később, amikor valóban bekövetkezik? És mi lenne a családjával, akiket ez érintene? Biztosra veszem, hogy nekik is lenne hozzá egy-két szavuk, ha belerángatnák őket egy ilyen botrányba. Ez adta neki az ötletet, hogy a kérdést idő előtt a család elé terjessze. Apja nemrég tett egy elképesztő bejelentést, amikor közölte velük a válását. Derek is megtehetné ugyanezt házassági tervei kapcsán - így kideríthetné, hogy merről fúj a szél. Úgy határozott, hogy a karácsonyi vacsora lesz a legtökéletesebb időpont terve bejelentéséhez, mert akkor mindnyájan együtt vannak. A hangulat vidám volt. Rengeteget nevettek. Derek azonban mégsem tudta megtenni, hisz mondandója tökreteszi a napjukat, legalábbis néhányukét biztosan. Ám a következő napon már nem tétovázott. Ismét vacsoraidő volt. Ezúttal azonban nem volt ott mindenki. Diana és Clare reggel férjeikkel hazautaztak. A fivérük, Marshall elment egy napra, hogy meglátogassa egy barátját a szomszédos grófságban, és még nem tért vissza. Roslynn néni pedig odafönt volt az emeleten, lekötötte a nagyon nyűgös Judith ápolása, aki megfázott. De így is rendben van a dolog. Az, hogy néhányan hiányoznak, valójában nem jelent semmit. A család többi tagja ugyanúgy összegyűlt, és az általános hangulat megint remek volt. Az asszonyok ünnepi receptekről, a kicsikről és a divatról beszélgettek. James küldött néhány csípős megjegyzést Warren felé, de sógora mindet tréfának vette, és James sem tűnt ezért túlontúl bosszúsnak. Nicholas és Jeremy kedélyesen vitáztak Nick ménjéről, mely vesztett az aznapi versenyen. Edward és Jason Edward egyik új befektetéséről tárgyaltak. A válás ügyében szemmel láthatóan békét kötöttek egymással - Derek ezt jó jelnek vette. Családja legkellemesebb vonása az volt, hogy hosszú ideig nem tartottak 183
haragot, legalábbis a családon belül. Volt ugyan egy kivétel, amikor Jamest jó tíz évre kitagadták, de végül az is békésen lezárult. Így aztán mielőtt a desszertre került volna a sor, Derek felállt, és azt mondta: - Ha lehet, igénybe venném néhány pillanatra a figyelmeteket, mert egy jó hírt szeretnék közölni veletek, egy olyan hírt, amit én legalábbis jónak tartok. Néhányan valószínűleg nem fognak egyetérteni, de... - vállat vont, noha az asztal túlsó vége felé pillantott, ahol apja ült, amikor hozzátette - úgy döntöttem, hogy feleségül veszem Kelsey Langtont. Jason nem hitt a fülének, csak meredten nézett rá, egyszerűen szóhoz se jutott. Anthony köhögött. James a szemét forgatta. Jeremy pedig kezével takarta el a szemét. A bejelentést követő némaságot Georgina hangja szakította meg: - Ez csodás, Derek. Nagyon kedves lánynak tűnik. Charlotte néni pedig megkérdezte: - Mikor ismerhetjük meg, Derek? Edward, aki nem messze ült Derektől, most áthajolt, és hátba veregette. - Ez igazán remek, fiam. Tudom, hogy Jason már jó ideje rágódik rajta, hogy mikor állapodsz meg. Amy az asztal túloldaláról sugárzó arccal fordult hozzá: - Miért nem döntöttél egy kicsit hamarabb? Akkor kettős esküvőt tarthattunk volna. Jeremy kuncogott, miközben a fejét csóválta. - Hát most nem szeretnék a helyedben lenni, kuzin. Nicholas teljes egyetértéssel bólintott rá. - Remekül tudja, hogy kell jó mélyen elásni magát, mi? Reggie könyökével oldalba bökte a férjét, és sziszegve súgta oda neki: - Neked kellett volna ilyen romantikusnak lenned, amikor megismerkedtünk. Nicholas felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd hirtelen kitört belőle a felismerés: - Te jó ég, hogy jöttél rá? - amire több irányból is kíváncsi tekintetek fordultak feléjük. - Ne is törődj vele - súgta oda neki Reggie. - Én mindenesetre nagyon bátor dolognak tartom, hogy semmibe veszi a konvenciókat, és ebben a dologban a szívét követi. - Na persze - mosolygott Nicholas a feleségére. Derek ebből semmit sem hallott, és többet nem is mondott. Még mindig az apját nézte meredten, és igyekezett felkészülni a nyomban bekövetkező kitörésre. De nem jött. Jason kétségtelenül dühösnek tűnt, de a hangja egészen nyugodt volt, amikor egyszerűen csak annyit mondott: - Megtiltom. - Erre aztán hatalmas felzúdulás támadt. - Te jó ég, Jason, hát miért tennél ilyet? - mondta Charlotte. - Úgy tűnik, tudja, ki ez a lány, igaz? - mondta James Anthonynak. - Én is erre tippelek - mondta Anthony. De Edward ezt meghallotta, és elismételte: - Hogy ki ez a lány? Miért, ki ez a lány? - Kelsey Percival Alden unokatestvére - vetette közbe segítőkészen Georgina. - Ami azt illeti, George, egyáltalán nem rokona Percy-nek - közölte James a feleségével. 184
- Nahát, megmondaná végre valaki, hogy mi folyik itt? - kérdezte Travis teljesen összezavarodva. - Ezt magam is szeretném tudni - mondta az apja mogorván, miközben most már Jasonre nézett. - Talán illő lenne, kölyök, ha kissé még kiegészítenéd bejelentésedet - mondta Anthony Dereknek. - Ha már eddig elmentél, akkor akár kitálalhatod a többit is. Derek kurtán rábólintott. - Kelsey tényleg nem Percy unokatestvére, miként azt néhányan hitték. A szeretőm. - Ó, istenem - mondta Charlotte, és gyorsan belekortyintott a borába. - Teringettét, hát ennyire elveszítetted a fejed, kuzin? - kérdezte Travis hitetlenül. Amy pedig azt mondta a fivérének: - Hallottunk már férfiakról, akik feleségül vették a szeretőjüket, különösen, ha a hölgy egyébként alkalmas a házasságra. - De itt nem ez a helyzet, picim - mondta Jeremy az unokatestvérének. Mire Amy édesanyja válaszát utánozta. - Ó, istenem. - Én nem értem, hogy mit változtat bármi is a dolgokon - mondta Georgina. Ha tisztes asszonyt akar csinálni belőle, akkor azt mondom, hogy nosza, ez igazán szép tőle. Erre James a mennyezet felé fordította a tekintetét. - Már megint úgy gondolkodsz, mint egy amerikai, George. - Remélem is - szólt közbe nővére védelmére Warren, miközben rákacsintott. - Lehet, hogy ez nem botránkoztat meg senkit ott, ahonnan te jössz, jenki -jegyezte meg Anthony. - Itt azonban ez nem megy. Warren vállat vont. - Jó, akkor vegye feleségül, és költözzön Amerikába, ahol megy. Akár még élvezheti is, hogy végre lerúghatja magáról a konvenciók béklyóját. - Nem rossz gondolat - helyeselt Derek vigyorogva. Nem mintha akár egy pillanatig is fontolóra venné, de... - Megtiltom ezt is - mondta Jason. - Nos, akkor ezzel a dolog el van intézve, igaz? – mondta James száraz hangon, mivel valójában semmi sem volt elintézve. Edward erre rá is mutatott, ha valaki netán nem értette volna meg a mondatból kicsengő gúnyt. - Elég öreg már ahhoz, Jason, hogy te ne tilthass meg neki semmit, bármennyire is szeretnéd. Mi lenne, ha ehelyett inkább megpróbálnál beszélni a fejével? Jason összeszorított szájjal, kurtán rábólintott, majd felállt, és kiment a szobából. Derek felsóhajtott. Ez volt az a rész, amit egyáltalán nem várt kitörő lelkesedéssel.
185
48 Jason a dolgozószobájába ment. Derek belépett, majd becsukta az ajtót, mivel arra számított, hogy ez lesz eddigi leghangosabb vitájuk. És Jason, ahogy ott állt kezével az íróasztalra támaszkodva, pontosan olyan volt, mint a kitörni készülő vihar. Az ebédlőben uralkodott magán. Itt nem fog. Derek tett egy kísérletet, hogy elejét vegye a heves kirohanásnak. - Nincs semmi, amivel rábírhatnál, hogy megváltoztassam az elhatározásomat. Ha Kelsey hajlandó hozzámjönni, akkor feleségül veszem. Erre egy kissé megváltozott James arckifejezése. - Ha? -kérdezte reménykedve. Derek arca bánatossá vált, midőn beismerte: - Visszautasított. - Ó, hála legyen Istennek ezen apró kegyért. Legalább egyikőtöknek nem ment el a józan esze. - Azt mondod, hogy elment a józan eszem, amiért szeretem őt? - kérdezte Derek mereven. Jason megrázta a fejét. - Az még rendjén van, ha valaki szereti a szeretőjét. Isten a tudója, hogy én mennyire szeretem. Még az is rendjén van, ha megosztod vele az életedet, amennyiben ezt sikerül óvatosan és körültekintően... - Ahogy te tetted? - Igen - mondta Jason, majd hangsúlyozottan kiemelte: - De az már nincs rendjén, hogy feleségül vedd, ha kötelességed saját köreidből házasodni - és neked, mint Haverston következő márkijának, ez a kötelességed, Derek. - Tisztában vagyok a kötelességemmel. Azt is tudom, hogy az út, amit választottam, nem lesz könnyű. De egy botrány nem a világ vége, apa. Én magam is egy botrány vagyok attól a naptól fogva, hogy megszülettem. Túléltem. Túl fogom élni ezt is. Jason felsóhajtott. - Miért nem szóltál nekem erről az ostobaságról, amikor legutóbb beszéltünk? - Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni rá. De én a szívemet követem. Ezt kell tennem. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy ne tegyem. Úgyhogy újból és újból megkérem a kezét, amíg végül igent mond. Jason a fejét csóválta. - Te nem gondolkodsz tisztán ebben a dologban, de legalább ő igen. És csak abban remény-kedhetem, hogy továbbra is ezt... - Jason! - rontott be a szobába izgatottan Molly. - Most hallom, hogy Derek feleségül akarja venni a... - Hirtelen elhallgatott, és egészen elvörösödött, amint észrevette Dereket. - Jaj, elnézést kérek, azt hittem, egyedül van. A pirulásuk árulta el őket, mert most már Jason arca is vörös volt. - Te jó ég, ő a szeretőd? -jött rá Derek. Mindketten egyszerre vágták rá, hogy „Nem!” - és túlságosan hangsúlyosan. Derek csak kuncogott, egy pillanatig sem tudták rászedni. - A fenébe is - mondta. - Soha rá nem jöttem volna, hogy te vagy az, Molly. Aztán vigyorogva az apjára pillantott. - Feleségül kellett volna venned. Én nem bántam volna, ha Mollyt kell maminak hívnom, igazán nem. Ami azt illeti, ő mindig is sokkal inkább anyám volt, mint Frances. Ekkor Molly hirtelen sírva fakadt, majd kirohant a szobából, és bevágta maga mögött az ajtót. 186
Derek döbbenten pislogott. Mi rosszat mondott? - A fenébe is - dünnyögte magában. - Én nem akartam megríkatni. - Azzal Jasonre nézett, hogy valamiféle magyarázatot kapjon. - Tudod... ööö... eléggé érzelgőssé válik az ünnepek alatt. így van ez minden évben. - Sajnálom. De nyugtasd meg, hogy én egyáltalán nem vagyok megbotránkozva vagy ilyesmi - bár meglepődtem. Soha nem gondoltam volna, hogy Molly az. De én igazán kedvelem őt. Egyszerűen csak hozzá kell szoknom, ez minden. - Mi lenne, ha nem szoknál hozzá? - mondta Jason, és úgy vélte, a javaslat ésszerű. -Jobb szeretném, ha inkább megfeledkeznél az egészről. Derek vigyorogva rázta a fejét. - Nem tehetem. Így te is egy csónakban evezel velünk, a többi tökéletlen férfival, akik képtelenek ellenállni a szebbik nemnek. Ez nagyon tetszik nekem, a fenébe is, pokolian tetszik. - A fenébe. Miután Derek és Jason távoztak, a vita az ebédlőben sem ért véget. Ha lehet, még hevesebbé vált, miután Jeremy elkottyintotta, hogy Derek egy árverésen vette Kelseyt, majd elmondta azt is, hogy hol tartották azt az árverést. Reggie-nek iszonyú nehezére esett betartani Kelseynek tett ígéretét, de azért adott szavát nem szegte meg. Mindazonáltal, mivel tisztában volt az igazsággal, a legteljesebb mértékben támogatta Derek döntését, és ezt nyíltan ki is mondta. Edward bácsikája ellenezte a dolgot a leghango-sabban, de ez egy cseppet sem volt meglepő, hisz ő volt a legkonzervatívabb. Az azonban kifejezetten bosszantotta, hogy két fiatalabb nagybátyja is ellene volt. Tökéletesen tisztában volt vele, ha ők álltak volna egy ilyen döntés előtt, akkor pontosan ugyanezt tették volna, és a pokolba azzal, hogy mások mit szólnak hozzá. - Lehet ő a legédesebb, legkedvesebb lány ezen a földön, a dolog akkor sem működik - mondta Edward. - Másként állna a dolog, ha a családon kívül senki más nem ismerné a tényeket, de itt nem ez a helyzet. - Egyébként egészen ártatlan volt, mielőtt Derek rátette volna a kezét jegyezte meg Reggie talán kissé túl nyíltan is. - Gondolom, a dolgon ez sem változtat, igaz? Edward elvörösödött. James kuncogni kezdett. Jeremy pedig pislogva kiegyenesedett. - A teremtését, kuzin - mondta az ifjú ember. - A vének is jelen vannak. Ekkorra már Reggie is fülig elpirult, de Anthony még tovább pirongatta: - Túlságosan romantikus vagy, cicám. Te is tudod, hogy az öreg Eddie-nek igaza van. Az a terem tele volt urakkal, akik látták, amikor Derek megvette, de később nem voltak ott, hogy hallják, vajon a lányka ártatlan volt-e vagy sem, arról nem is szólva, hogy ez őket egy fikarcnyit sem érdekli. Az viszont egészen biztos, hogy a lányt nem fogják elfelejteni. És ha Derek végül feleségül veszi, akkor gondolod, hogy a történet, miszerint Derek egy árverésen jutott hozzá, nem fog még szélesebb körben terjedni? - Ezt igazán jól kifejtetted, öregfiú - mondta James. - De röviden is összefoglalhattad volna azzal az egyszerű ténnyel, hogy a leányzót a társaság sosem fogja befogadni. Reggie felhorkant. - Ez a család sok botrány viharát átélte már, melyek zömét éppenséggel két családtag számlájára lehet írni. - Reggie ekkor félreérthetetlenül Anthonyra és 187
Jamesre nézett, mielőtt még hozzátette volna: - Nem hiszem, hogy ne bírnánk ki még egyet. - Minket aztán egyáltalán nem zavarna, Regan - helyeselt James, és ez egyszer fivérei nem ugrottak a torkának, amiért az általa használt becenévvel illette Reginát. - Kelsey lesz az, aki nem lesz képes túllépni egy ilyen botrányon, és Dereknek sem fog menni. A társaság kerülni fogja őket. Az én esetemben, és ami azt illeti, Tonyéban is, mi voltunk azok, akik kerültük a társaságot, így aztán egyáltalán nem érdekelt minket, hogy befogadnak-e vagy sem. De Derek nem így van ezzel. Ő társasági lény, és mindig is az volt. És ha Kelsey egy kicsit is törődik a fiúval, akkor ezt nem fogja elvenni tőle. - Te is jól kifejtetted, bátyó - kuncogott Anthony, amire James csak megvonta a vállát. Reggie azonban egy nagyot sóhajtott. Derek nem említette, hogy Kelsey visszautasította őt, így aztán ő se közölhette ezt a tényt a többiekkel. Meg aztán ennek az egész vitának amúgy sem volt értelme, mivel Kelsey nem megy hozzá Derekhez. Ezért aztán a témát így próbálta óvatosan bevezetni: - Ha jól rémlik, Derek azt mondta, hogy ő feleségül akarja venni Kelseyt, de azt nem mondta, vajon Kelsey beleegyezett-e, hogy feleségül megy hozzá. Meglehet, hogy visszautasította, és akkor ez a dolog vége. - Visszautasítani Dereket, egy ilyen jó fogást? - horkant fel Edward. - Én nem hiszem, hogy ez megtörténhet, nem én. - Pedig lehetséges, Edward bácsi - mondta erre Reggie. - Te még nem találkoztál vele, de nekem az volt a benyomásom, hogy nagyon érzékeny ember, és nem az a kapzsi, mohó típus. Fogadni mernék, hogy inkább elhagyja Dereket, mint hogy ártson neki. És szerintem úgy vélné, hogy árt Dereknek azzal, ha társadalmilag tönkreteszi.
188
49 Amikor Kelsey kinyitotta fogadóbeli szobájának ajtaját, Derekre számított és nem az apjára. És ez kétségtelenül az apja volt. Jason Malory egyből be is mutatkozott, hogy kilétét illetően semmi kétség ne merülhessen fel, nem mintha Kelseynek bármi kétsége is lett volna. Aztán még mielőtt Kelsey behívta volna, egyenesen be is vonult a szobába. Ám hatalmas mérete és szigorú arca annyira megijesztette Kel-seyt, hogy eszébe se jutott ezt megjegyezni. Kelsey egyből azt mondta: - Derek nincs itt - és remélte, hogy erre nyomban el is megy. De nem így történt. Kelseyt pedig annyira megzavarta a férfi jelenléte, hogy csak ezután döbbent rá, hogy ezt nem kellett volna mondania. De nyilvánvaló volt, hogy Jason Malory már tudta. - Igen, amikor eljöttem, Haverstonban volt - mondta. - Gondoltam, hogy valahol itt találom a közelben, miután annyira magába van habarodva, és ez itt a legközelebbi fogadó. Kelsey arca már pírban úszott, amikor megkérdezte: - Ezek szerint ön velem óhajt beszélni? - Pontosan - mondta. - Szeretném hallani, hogy ön miként vélekedik erről a badarságról. - Ööö... melyik badarság lenne az? - Hogy Derek feleségül akarja venni magát. Kelsey felszisszent. - Ezt elmondta önnek? - Elmondta az egész családnak. Kelsey megkapaszkodott a legközelebbi székbe, és lassan leült. Vajon bele lehet halni a szégyenbe? Most mindenesetre úgy érezte, hogy bele. - Ezt nem lett volna szabad megtennie - mondta szinte suttogva. - Egyetértek. De ön miért gondolja így? - Mert, miként azt ön is mondta, ez egy badarság. Nem áll szándékomban hozzámenni. Ezt meg is mondtam neki. - Igen, ezt is említette. Engem az érdekelne, vajon menynyire komoly az ön nemleges válasza. Merthogy ő nem fogja feladni. - Ha csupán ez nyugtalanítja, Lord Malory, akkor semmi oka rá. Tisztában vagyok vele, hogy ez a házasság micsoda botrányt okozna, és én nemcsak Dereket szeretném megóvni ettől, hanem a családomat is. - A családját? - húzta fel kérdőn a szemöldökét Malory. - Nem tudtam, hogy van családja. Kik ők? - Az lényegtelen - mondta Kelsey. - Elég, ha annyit tud, hogy számomra a családom jelent mindent. Azért vagyok ebben a helyzetben, mert... nos, ez sem fontos, de amikor megtettem, amit tettem, tudtam, hogy ezután sosem mehetek már férjhez. Legyen elég annyi, hogy egy ilyen botrány legalább annyira ártana az én családomnak, mint az önének, és nekem nem áll szándékomban hagyni, hogy ez megtörténjen. Jason arca szemmel láthatóan megenyhült. Mintha egy kicsit még ő maga is zavartnak tűnt volna. - Kezdem érteni - mondta komoran. - Sajnálom, hogy nincs megoldás erre az ügyre. Az az érzésem, hogy remek felesége lett volna Dereknek, ha módjában áll elvennie magát. 189
- Köszönöm. De meg fogok tenni mindent, hogy boldoggá tegyem - házasság nélkül. Jason felsóhajtott. - Sosem kívántam volna a saját helyzetemet a fiamnak - de örülök, hogy maga itt van neki. Ez volt a legkedvesebb bók, amit Kelsey ettől az embertől kaphatott. Nem is maradt tovább, hogy akár egyetlen szóval is növelje még mindkettőjük zavarát. Ami azt illeti, kiviharzott az ajtón, valószínűleg azért, nehogy összefusson Derekkel. De amikor néhány perccel Jason távozása után ismét kopogtattak az ajtón, Kelsey úgy vélte, hogy Derek már tudja, hiszen látnia kellett az apját a fogadó előterében. De már megint nem Derek volt az, és nem is Jason döntött úgy, hogy van még mondanivalója a számára. Ezúttal Derek anyja volt az. Kelsey erre nem jött rá az első pillanatban, csak akkor, amikor felfedezett néhány hasonlóságot az arckifejezésükben, a mosolyuk pedig ugyanolyan volt; az asszony rendkívül nyugtalannak látszott. - Bocsásson meg, hogy ilyen késői órán zavarom, Miss Langton - kezdte az asszony. - Ismerem én önt? - Nem, nincs is semmi oka rá, hogy ismerjen. - Az asszony elmosolyodott. Molly Fletcher vagyok, házvezetőnő Haverstonban. Én csak most szereztem tudomást önről, Derek meg most szerzett tudomást az apjáról meg rólam... és, nos, nekem beszélnem kell Derekkel. Kelsey ismét elvörösödött. Derek átkozott bejelentése már nyilvánvalóan eljutott a szolgákhoz is, de... - Önről és az apjáról? - Alighogy kibökte a kérdést, Kelsey már tudta is a választ. - Ó! Bocsásson meg. Magyarázatra semmi szükség. Derek azonban nincs itt. - Nincs? Láttam, amikor elhagyta Haverstont. Azt hittem, biztosan önhöz jön. - És feltételezte, hogy én itt vagyok a közelben. - Hát persze, igen. Kelsey döbbenten csóválta a fejét. Minden férfi a szeretőjével utazik? Vagy ez csak a Maloryk szokása? - Nos, ha nincs Haverstonban, akkor sejtelmem sincs, hogy hol lehet. - Akkor elment, hogy egyedül legyen - mondta Molly a kezét tördelve. - Ettől tartottam. Gyerekkorában is mindig ezt csinálta, ha valami felzaklatta. Mindig elment, hogy magában rágódjon. - De miért zaklatta volna ez fel? - kérdezte Kelsey. – Az elmúlt napokban majd megőrült a kíváncsiságtól, hogy megtudja, ki maga, helyesebben, hogy ki az apja... szóval én úgy gondolnám, inkább megkönnyebbült, hogy végre megtudta. - Nem lett volna szabad megtudnia, Miss Langton. Nem lett volna szabad soha megtudnia. De miután megtudta, nos, nem szeretném, ha rosszat gondolna rólam. Kelsey a homlokát ráncolta, mivel nem igazán értette az asszony aggodalmát. - Az kissé álszent dolog lenne tőle, nem gondolja? - Nem feltétlenül - felelte Molly. - Vannak itt más tényezők is... de ez nem fontos. Várok, és majd egy másik nap beszélek vele. - Aztán ő is elment.
190
Amikor legközelebb kopogtak az ajtón, Kelsey már nem is feltételezte, hogy Derek lesz az. De ő volt, és egyik karját a háta mögé rejtette. Aztán előreemelte, hogy átadjon Kelseynek néhány páratlan szépségű rózsát. Kelsey boldogan elmosolyodott. - Te jó ég, hol bukkant ezekre a tél kellős közepén? - Kifosztottam apám melegházát. - Jaj, Derek, nem lett volna szabad. Derek elvigyorodott, és magához vonta Kelseyt, hogy szorosan átölelje. - Nem fogja hiányolni őket, hisz van ott még neki vagy százféle különböző rózsája. Én viszont nagyon hiányoltam ma magát. Kelsey megmerevedett, mert eszébe jutott a többi látogatója. - Meglep, hogy volt rá ideje, miután meglehetősen eseménydús napja volt. Derek gyanakvón nézett le rá. - Honnan tudhatná, hogy eseménydús volt? - Itt járt az apja. Derek elengedte Kelseyt, hogy kezével végigszántson a haján. - A fenébe. De, ugye, nem zaklatta fel? - Nem, miért is zaklatna fel az a tény, hogy maga beszélt rólunk az egész családjának? Ami az apját illeti, ő csak azt akarta, hogy megnyugtassam, nem fogok férjhez menni magához. - A fenébe - mondta Derek ismét, és meglehetősen dühösnek tűnt. Majd mielőtt még teljesen megemészthette volna a hallottakat, Kelsey még hozzátette: - És itt járt az anyja is. - Az anyám! - Igen, aggódott, hogy nagyon felzaklatta magát mindaz, amit ma este megtudott. - Megtudtam? Ó, hát Mollyról beszél? De ő nem az... az... Nem! Az nem lehet. Apám azt mondta nekem, hogy az anyám meghalt! Kelsey erre elfehéredett. - Jaj, Derek, nagyon sajnálom. Én azt hittem, hogy tudja, ki az anyja, csak azt nem, hogy még mindig az apja szeretője. De kérem, én csupán találgattam és nyilvánvalóan tévedtem. Ő egy szóval sem mondta, hogy az anyja. - Nem, nem is mondta volna. Úgy tűnik, nekem sosem lett volna szabad megtudnom. De most már tisztán látok. Hát persze hogy ő az anyám. Az ördög vigye mindkettőjüket, amiért ezt elhallgatták előlem.
191
50 Derek iszonyú dühös volt. Az anyja élt - és nemcsak hogy élt, de ott élt egész idő alatt Haverstonban. És ezt nem találták célszerűnek közölni vele. Hagyták, hogy azt higgye, Molly nem több, mint szolga. Hagyták, hogy azt higgye, az anyja halott. Ezt nem lehet megbocsátani. Jason mondhatott volna neki bármi mást, hogy az anyja elszökött, vagy túlságosan szégyellte magát, hogy felfedje kilétét, vagy nem akarta, hogy bármi köze legyen a fiához, akit megszült. Bármi mást könnyebb lett volna megemészteni, mint azt, hogy egész idő alatt ott volt, és ő nem tudott róla. Elindult, hogy megkeresse az apját. Úgy vélte, időt kellett volna hagynia magának, hogy lecsillapodjon. Kelsey is ezt javasolta, meg is próbálta visszatartani, hogy ne térjen vissza Haverstonba aznap éjjel. De túlságosan dühös volt ahhoz, hogy észérvekre hallgasson. És minél tovább töprengett a dolgon, annál dühösebb lett. Sosem fog tudni lecsillapodni, addig legalábbis nem, amíg nem kap valami választ. Nem találta apját a szobájában, és másutt se a ház általuk használt részében. Vagy nem volt otthon - vagy Mollynál volt. Derek ez utóbbira gyanakodott, így lement a szolgák szárnyába, hogy kiderítse. Nem kellett megkérdeznie, hogy melyik Molly szobája. Számtalanszor járt ott gyerekkorában, amikor minden bújával-bajával Mollyhoz fordult. És most, hogy belegondol, végül is milyen természetes dolog volt ez. Igaza volt. Hangokat hallott a szobából, mielőtt bekopogott volna. Aztán hirtelen csönd lett, ami még többet árult el. Molly nyitott ajtót, és tisztán látszott, mennyire meglepődött. - Derek! Kelsey mondta, hogy szeretnék veled beszélni? Derek belépett a szobába. Jasonnek nyoma sem volt, és a szobában nem volt olyan hely, ahová egy ekkora ember elbújhatott volna. Pedig ő hallotta az apja hangját. Nem képzelődött. Mollyra nézett. - Nem, meg kellett volna mondania? - Nos, nem - mondta Molly, mivel végre észrevette, hogy a fiú arca túlságosan merev és fegyelmezett, hogy valami komoly baj van. Óvatosan még hozzátette: - De akkor mit keresel itt ilyen későn, Derek? Derek erre nem válaszolt. Ehelyett csak úgy belekiáltott a szobába: - Akár elő is jöhetsz, apa. Tudom, hogy itt vagy. Molly felszisszent. Jó néhány hosszú pillanatba telt, míg Jason eldöntötte, hogy felfedje-e magát vagy sem. Aztán a fal egy része megnyílt, és ez Dereket Ashford iszonyattal teli házának rejtekajtójára emlékeztette. - Milyen kényelmes - mondta Derek gúnyosan. – Gondolom, egyenesen a szobádba vezet? - kérdezte az apját, amire egy kurta biccentést kapott válaszul. - Nos, ez megmagyarázza, hogy tudtad ezt a kapcsolatot ilyen hosszú ideig titokban tartani. - Gondolom, dühös vagy, amiért elmentem, hogy beszéljek a lánnyal? kérdezte Jason. - Nem. Jobban örültem volna neki, ha nem zaklatod, de egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy te ennek szükségét érezted. - Akkor azért vagy mérges, mert én is odamentem, hogy találkozzam veled? kérdezte Molly. - Egyáltalán nem. 192
- Derek, te most láthatóan dühös vagy - mondta Jason. - Ó, igen, az vagyok - mondta Derek fagyos, rendkívül fegyelmezett hangon. Ami azt illeti, nem emlékszem, hogy valaha is ilyen dühös lettem volna. De hát, ugye, nem mindennap esik meg az emberrel, hogy megtudja, az anyja, akiről azt mondták neki, hogy halott - nem az! Jason felsóhajtott, és ez a szomorú legyőzöttség sóhaja volt. Molly egészen elsápadt. - Hogy tudtad meg? - kérdezte Molly suttogva. - Kelsey hasonlóságot vett észre, amikor ma este beszélt veled, és ő nem tudott róla, hogy az anyám állítólag halott. Gondolom, egy kívülálló, aki eddig még nem látott minket, észrevehet olyan azonosságokat, ami azoknak, akik sok éve ismernek, nem tűnik fel. - Ezután dühödten az apjára nézett. - Miért nem mondtad ezt el nekem soha? A választ Molly adta meg: - Én nem hagytam. - Ne áltasd magad, Molly - vagy inkább anyámnak kéne hívjalak? Senki sem gátolhatja meg Jason Maloryt abban, hogy ő megtegye, amit helyesnek érez. - Te általánosságokban gondolkodsz, Derek, de itt sok más tényező is közrejátszott. Apád el akarta mondani neked az igazságot, hidd el nekem, hogy el akarta. Nem is olyan rég, amikor Frances azzal fenyegette, hogy felfedi előtted az igazságot, ha nem engedélyezi neki a válást, megint el akarta mondani. - Frances tudta? - Úgy tűnik, bár csak Isten tudja, hogy mikor és hogyan jött rá. De én meggyőztem apádat, hogy most már túl késő megváltoztatni a történetet. - Tehát ezért mentél bele a válásba? - kérdezte Derek az apját. - Mert Frances megzsarolt? Én meg azt hittem, hogy nagylelkű voltál, amikor visszaadtad neki a szabadságát. Jason arca megrándult attól a maró gúnytól, ami Derek hangjából kicsendült. Molly viszont haragra gerjedt. - Hogy merészelsz így beszélni az apáddal? – kérdezte felháborodottan. Sejtelmed sincs arról, micsoda poklot kellett kiállnia, míg rávettem, hogy tartsa titokban előtted a kilétemet. Sejtelmed sincs arról a pokolról, amin keresztülmentem, amikor elhatároztam, hogy így lesz a legjobb - neked. - A legjobb? - kérdezte Derek hitetlenül. - Megfosztottatok engem az anyámtól. Hogy a fenébe gondolhattátok, hogy így lesz a legjobb nekem? - Gondolod, hogy én fel akartam adni a jogot, hogy az anyád lehessek? Te jelentettél számomra mindent. Szerettelek attól a pillanattól fogva, amikor megtudtam, hogy megfogantál. - Akkor miért'? - Derek, ez huszonöt évvel ezelőtt történt. Fiatal voltam és tudatlan. Úgy beszéltem, akár egy londoni kéményseprő. Akkor még sejtelmem sem volt róla, hogy képezhetem, művelhetem magam. Még a lehetőségről sem volt fogalmam se. És attól a naptól fogva, hogy apád elhatározta, téged tesz meg hivatalos örökösévé, rettegtem attól, hogy Haverston jövendő márkiját kínosan érintené, ha tudná, ha mindenki tudná, hogy az anyja csak egy szobalány, aki még írni és olvasni sem tud. A fiamból lord lesz, a főnemesség tagja. Nem akartam, hogy szégyellnie kelljen engem, merthogy biztosan szégyelltél volna.
193
- Tehát magadra vállaltad azt is, hogy előre megjósold az én érzéseimet? kérdezte Derek a fejét csóválva, majd vádlón az apjára nézett. - Te meg hagytad, hogy ilyen feltevésekkel befolyásoljon téged? Molly szólalt meg, még mielőtt Jason bármit is mondhatott volna. - Nagyon meggyőző tudok lenni, és abban, hogy te ne tudd meg, hajthatatlan voltam. De apád főként azért adta be a derekát, mert szeret. És, Derek, neked már ott volt a törvénytelen mivoltod, amit le kellett győznöd. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, és nem is volt az. De legalább feltételezték, hogy mindkét fél részéről nemesi vér folyik az ereidben. Sokkal rosszabb lett volna, ha mindenki tudja, hogy valójában ki az anyád. - De azért nekem megmondhattátok volna. Ha ennek szükségét érezted, hát a világ előtt titokban tarthattad volna, de nekem el kellett volna mondanotok. Jogom volt tudni. A helyzet pedig az, hogy most, miután már tudom, egyáltalán nem szégyellem, hogy te vagy az anyám. Tehát a feltevésed nem volt más, csak egy feltevés. Mindenesetre, amit most érzek, az a harag, hogy soha nem voltál az anyám, hogy sok éven át te mindvégig azzal a tudattal foglalkoztál velem, hogy a fiad vagyok, de azt nem engedted, hogy nekem is ugyanez megadassék. Hagytad, hogy azt higgyem, te senki sem vagy a számomra. Hagytad, hogy azt higgyem, az anyám halott! Nem tudta folytatni. A feltörő érzelmek csaknem megfojtották, különösen akkor, amikor látta, hogy Molly szeme megtelik könnyel. Kiment a szobából, mielőtt még az ő szeméből is kibuggyantak volna a könnyek. Jason magához ölelte Mollyt, aki fájdalmasan felsóhajtott: - Ó, istenem, mit tettem? - majd zokogni kezdett. Jason is feltette magának ugyanezt a kérdést, de Molly-nak mindössze ennyit tudott mondani: - Fiatalon mindenki hibázik, Molly. Ez a mi hibánk volt. Adj neki egy kis időt, hogy hozzászokjon az igazsághoz. Ha egyszer végiggondolta, komolyan végiggondolta, rájön, hogy te mindig is az anyja voltál, mindig ott voltál, hogy megoszthassa veled serdülőéveinek búját-baját, hogy te segítettél neki abban, hogy felnőttként ilyen remek emberré váljon.
194
51 - Bárcsak ott lettem volna, hogy halljam - mondta Roslynn a férjének, ahogy átadta neki Judithot, majd még hozzátette: - Most rajtad a sor, hogy sétáltasd. - Hát szerbusz, kicsim - mondta Tony a lányának, miközben egy cuppanós puszit nyomott az arcára. - Nem érezzük magunkat valami jól, igaz? -Aztán ismét a feleségéhez fordult: - Örülj neki, hogy nem voltál ott. Átkozottul kínos volt. - Kínos? Családi körben? - horkant fel Roslynn. Tony kérdőn húzta fel fekete szemöldökét. - És mégis mit tudtál volna mindehhez hozzátenni? Tony már elmesélte neki az egész vitát, de ő még most is nehezen tudta elhinni, hogy Kelsey Langton nem az a hölgy, akinek látszik. - Megmondtam volna a bátyádnak, mennyire régimódi dolog az, hogy megtiltja. Anthony elvigyorodott. - Nem szívesen mondom, Ros, de Jason régimódi. - Akkor tehát ne is beszéljünk róla - vágott vissza a felesége. - De vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy az, hogy mások mit mondanak? - Ez valami beugrató kérdés? - Ez nem vicc, Tony - torkolta le Roslynn. - A szerelem sokkal fontosabb, és ezt te is tudod. Vagy talán azt akarod mondani nekem, hogy nem vettél volna feleségül, ha nem akad néhány gróf meg földesúr a családfámon? - Válaszolnom kell erre? - Legott képen teremtelek, ember, ha nem vagyon képességed komolyan viselni magad - mondta Roslynn immáron széles skót tájszólással. Tony kuncogott. - Addig nem, amíg Judith itt van nálam, na, na - tette még hozzá, amint felesége elindult felé. Aztán dünnyögve azt mondta: -Jól van, na, igen, mindenképp feleségül vettelek volna, de szerencsére nekem nem kellett aggódnom amiatt, hogy megfelelő vagy-e vagy sem. Meg aztán megfeledkezel arról is, hogy a lányt egy nyilvánosházban tartott árverésen vették. És ez, édesem, egy kicsit több annál, mint hogy mások mit mondanak. - Csupán néhány ember tud róla - mutatott rá nagyon is ésszerűen Roslynn. -Viccelsz - mondta erre Tony. - Egy ilyen pikáns kis történetről, mint ez? Valószínűleg már rég körbejárt, és mindenki tud róla. Jó néhány szobával odébb James és a felesége is ezt a témát taglalták, miközben összebújva feküdtek az ágyban. Legalábbis ami Georginát illeti, ő erről próbált beszélni. Jamesnek azonban egészen más járt a fejében, s efelől összevissza kóborló keze nem sok kétséget hagyott. - Én nem értem, hogy alsóbb osztálybeli származásának mi köze van ehhez az egészhez. Te is feleségül vettél engem, nem igaz? - emlékeztette őt Georgina. - És nekem aztán biztosan nincs semmiféle ostoba cím a nevemhez ragasztva - legalábbis addig nem volt, amíg hozzád nem mentem. - Te amerikai vagy, George. És az átkozottul nagy különbség, ha egy másik országból származol, ami viszont rá nem áll. Úgy beszél, akár egy hercegnő, és valahányszor csak kinyitja a száját, minden egyes szóval elárulja a nemességét. Meg aztán nem én vagyok az, akinek biztosítania kell a márkik következő egy-két nemzedékét. Ez a teher, drágaságom, Derek vállát nyomja. 195
Nekem nem is kellett volna soha megnősülnöm, ami, miként azt te is tudod, egyáltalán nem is állt szándékomban, amíg te be nem másztál az ágyamba. - Én ilyet sosem tettem -vágott vissza Georgina. - Ha jól emlékszem, te voltál az, aki berángattál az ágyadba. James kuncogva dörgölte az orrát Georgina füléhez. - Én ilyet tettem? Nahát, okos dolog volt tőlem, ha szabad ezt mondanom. - Ühüm, igen... most pedig hagyd ezt abba! Én itt komoly beszélgetést folytatok. James felsóhajtott. - Igen, ezt észrevettem, és elég baj ez nekem. - Nos, azt szeretném, ha tennél valamit ebben az ügyben - makacskodott Georgina. - Remek ötlet, George - mondta James, és nekilátott, hogy szenvedélyesen megcsókolja. Georgina prüszkölve tört ki. - Nem ebben az ügyben, legalábbis most még nem - helyesbített. - Jason viselkedéséről beszélek. Nem lesz semmi bajod attól, ha beszélsz vele, és felhívod a figyelmét arra, hogy milyen lehetetlenül ésszerűtlen. - Én? Még hogy én adjak tanácsot az egyik vénnek? – és James nevetni kezdett. - Ez egyáltalán nem vicces. - Dehogyisnem. A vének begyöpösödöttek, megrögzötten ragaszkodnak szokásaikhoz. Ők nem fogadnak el tanácsot, azt ők szokták adni. És Jason tisztában van a jogaival ebben az ügyben. Ami azt illeti, a lány is. Nem megy hozzá a fiúhoz, George, úgyhogy ez az egész beszélgetés erősen vitatható. - És mi van akkor, ha a lány azért utasította vissza, mert tudja, hogy az apjának mi a véleménye? - Akkor pedig elég okos, hogy tudja, nem lenne boldog a házasságuk, ha Jason akarata ellenére cselekednének. Akárhonnan is nézzük, számukra nincs megoldás. Úgyhogy hagyjuk ezt. Mi nem tehetünk semmit értük, hacsak azt nem, hogy új személyazonosságot szerzünk a leányzónak, de itt még ez se menne. Az az árverés, a fenébe is, túlságosan nyilvános volt. Ha az nem lett volna, akkor talán kifundálhatnánk valamit, de sajnos nem ez a helyzet. Georgina dünnyögött valamit az orra alatt. James pedig elvigyorodott. - Nem oldhatod meg mindenkinek a problémáját, te drága kislány. Akad néhány, amely egyszerűen megoldhatatlan. - Akkor miért nem igyekszel ezt elfeledtetni velem? - kérdezte. - Na látod, ez ügyben már tehetek valamit – mondta James, azzal visszatért a szenvedélyes csókhoz. A másik szárnyban pedig, a túloldalon, Nicholas Edén épp ezt mondta a feleségének: - Te, ugye, többet tudsz erről a dologról, mint amennyit elárulsz? - Egy kicsivel - ismerte el Reggie. - És engem, ugye, nem is fogsz felvilágosítani ezt a kicsit illetően? Reggie megrázta a fejét. - Nem tehetem. Meg kellett ígérnem, hogy nem mondom el. - Remélem, azt tudod, hogy ez nagyon bosszantó, Reggie - mondta szemrehányón Nicholas. Reggie teljes egyetértéssel rábólintott. 196
- Több annál, ez tragikus. Meg kéne engedni nekik, hogy összeházasodjanak. Szeretik egymást. És én beleőrülök, ha nem lehet tenni semmit ez ellen. Nicholas karjával átölelte a feleségét. - Ez nem a te problémád, édesem. - Derek nekem sokkal inkább a bátyám, mint az unokatestvérem. Együtt nőttünk fel, Nicholas. - Tudom, de itt tényleg nem tehetsz semmit. - Nos, ugye, azt azért nem hiszed, hogy ez engem visszatarthat attól, hogy megpróbáljam?
197
52 Másnap a család zöme a szalonban gyűlt össze a délutáni teára. Csupán az ifjú házasok voltak annyira egymásba merülve, hogy szinte észre se vették a szobában uralkodó feszült légkört. Ami pedig a többieket illeti, a beszélgetés a legjobb esetben is mesterkélt volt, mivel mindenki nagyon igyekezett elkerülni, hogy előhozakodjon Kelsey és Derek reménytelen helyzetével. Derek és az apja egészen nyilvánvalóan nem beszéltek egymással. Feltételezték, hogy ennek oka Jason fia házasságát illető álláspontja lehet. Senki sem kérdezte, hogy mi történt, miután előző este elhagyták az ebédlőt, hogy megbeszéljék a dolgot, de az nagyon is világos volt, hogy még nem állapodtak meg. Ami azt illeti, Derek még mérgesebbnek tűnt, mint akkor. Ekkor jelent meg a komornyik az ajtóban egy látogatóval, aki meg se várta, hogy bejelentsék, hanem egyenesen befurakodott mellette. Az asszony negyvenes éveinek elejénjárt, és korához képest kifejezetten csinos volt, ami jelezte, hogy egykoron igazi szépség lehetett. Noha nem volt túl magas, erős felépítésű nő volt, és pillanatnyilag az arckifejezése és a tartása miatt kifejezetten félelmetesnek tűnt. Az embernek egy sárkány jutott róla az eszébe, méghozzá egy olyan, mely nyomban tüzet okád. - Derek Maloryt keresem. Derek felállt, és kissé meghajtotta magát a nő felé, bár éles hangneme miatt némiképp bizonytalan volt, vajon fogadja-e. - Én lennék az, madame. Az asszony feléje fordult, és határozott hangon megkérdezte: - Hol rejtegeti az unokahúgomat? És ne hazudjon nekem. Tudom, hogy önnél van. A férjem, az az ostoba fráter mindent bevallott nekem. A maga nevét akkor kapta meg attól a gazembertől, aki eladta Kelseyt, amikor elment a vérdíjért. Ez után a kijelentés után egyetlen szó se hangzott el. Néma csönd volt. Ekkor Reggie közbeszólt: - Kérem, foglaljon helyet, asszonyom. Biztos vagyok benne, hogy Derek nem rejtegeti az ön unokahúgát. Ami azt illeti, afelől sincs kétségem, hogy nem lehet túl messze innen. Elizabeth egyik szemét összehúzva Reginára pillantott. - Nem ismerem én önt, ifjú hölgy? - De igen, nemrég találkoztunk az ön szállodájában. Akkor magam is Kelseyt kerestem, és noha ön azt mondta, hogy önnek is van egy ilyen nevű unokahúga, én úgy döntöttem, hogy az a Kelsey, akit én keresek, nem lehet rokonságban önnel. - Majd Reggie boldogan elmosolyodott, hogy Kelsey nagynénje végre megtudta az igazságot, ami, meglehet, hatalmas változást hoz. - Nagyon úgy tűnik, hogy tévedtem, igaz? - Valóban - förmedt rá sértetten Elizabeth. Ekkor, homlokát zavartan ráncolva, végre Derek is megszólalt. - Egy pillanat. Ezt úgy értsem, hogy ön Kelsey Langton nagynénje? -Pontosan - felelte Elizabeth, miközben ismét fenyegetően nézett Derekre. - De én nem tudtam, hogy van még neki élő rokona. - Nincs túl sok, de az teljesen lényegtelen, hogy tudott-e róla vagy sem. - A legtöbben már találkoztunk az unokahúgával, madame. És Derekhez hasonlóan egyikünk sem tudott róla, hogy bármiféle családja lenne, mely említésre méltó. Sokat segítene, ha megtudhatnánk a nevét - mondta Jason. 198
- És én önben kit tisztelhetek, uram? - kérdezte Elizabeth mereven. - Én Derek apja vagyok, Jason Malory. - Á, remek. Akkor ön biztosíthatja, hogy a fia együttműködést tanúsítson ebben az ügyben. Én Elizabeth Perry vagyok. Ez természetesen önöknek nem jelent semmit, mivel rangon alul mentem férjhez, nekem pedig pillanatnyilag még kevesebbet jelent. Mindazonáltal a nagyapám Wrighton hercege volt, mely címet azóta senki sem viseli, és nem is fogja mindaddig, míg Kelseynek nem születik fia. - Te jó ég! - Ez Anthony felől hallatszott. -Nekem azt mondta, hogy az anyja nevelőnő volt! -mondta Derek hitetlenül. - Aligha - horkant fel bosszúsan Elizabeth. - Az édesanyja, aki egyetlen testvérem volt, ebben az évben halt meg egy szerencsétlen baleset során miután lelőtte a férjét. Gondolom, hallottak erről az esetről? Kelsey édesapja David Langton volt, Lanscastle negyedik grófja. James nevetni kezdett. - Ez, ugye, egyből megmagyarázza, miért nézett ki úgy, miért viselkedett és beszélt úgy, mint egy hölgy? Erre megszólalt a felesége. - De hisz ez csodás. Akkor most már egészen megfelelő... - Nem egészen, George - vágott a szavába James. Mire Roslynn folytatta: - De már sokkal közelebb áll... - Még a közelében se, édesem - fojtotta bele a szót Anthony. Mindkét feleség sötéten meredt a saját férjére, de nem szóltak. Persze később bőven lesz majd szavuk, amit rájuk zúdíthatnak, midőn mindketten magukra maradnak a férjükkel. Reggie itt eltűnődött: - Vajon miért nem említette nekem Kelsey ezt a herceg dédapát, amikor minden mást elmondott... nos, szinte mindent. - Ezzel azt akarod mondani, te tisztában voltál vele, hogy Kelsey annak a Langtonnak a lánya? - nézett fenyegetően az unokahúgára Derek. - És eszedbe se jutott, hogy ezt elmondd nekem? Regina kínosan feszengett, de azért megpróbálta megmagyarázni. - Megígértette velem, Derek. Ugye, te sem hiszed, hogy kedvemre volt, amiért ilyen nagy titkot kellett megőriznem? Majd beleőrültem, hogy én tudom az igazságot, és nem tehettem hozzá semmit ahhoz a... a tegnap esti beszélgetéshez. Elizabeth egy kicsit kedvesebben nézett Reginára. Ha Kelsey a bizalmába avatta, amikor még a szeretőjének se mondta el az igazságot, akkor nyilván kedveli ezt a lányt. Így aztán megmagyarázta a dolgot Reginának: - Kelsey nem tudja, hogy ki volt a dédapja, így aztán nem is említhette önnek. Jóval Kelsey születése előtt halt meg, és mi a testvéremmel úgy döntöttünk, nem terheljük őt ezzel. Hatalmas teherként nehezedett anyánkra, hogy neki kell megszülnie a következő Wrighton-örököst, és neki csak lányai voltak, aztán ezt a terhet átvettük mi, a testvérem és én, amikor ránk került a sor. De most már minden Kelseyn múlik, merthogy nekem nincs gyermekem, és a testvéremnek is csak két lánya volt, mikor meghalt. - Az nem merült fel önben, Lady Elizabeth, hogy amit az unokahúga tett, az tönkretette az esélyét egy jó házasságra? - kérdezte Jason óvatosan. 199
- Természetesen felmerült - felelte Elizabeth. - Épp ezért lőttem volna le azt a bolond férjemet, ha lett volna a kezemügyében egy fegyver, amikor bevallotta, hogy mit tett. - Mi köze van a férjének ehhez? - Kelsey és a húga, Jean, a temetés után hozzánk költöztek, és az a bolond férjem meggyőzte őt, hogy koldusszegények leszünk, hogy a hitelezők el fogják venni a házamat, és hogy csak egy módon lehet megakadályozni, hogy az utcára kerüljünk, ha Kelsey egy lord szeretője lesz, aki kifizeti Elliott adósságait. - Ezzel azt akarja mondani, hogy nem ez volt a helyzet? - Természetesen nem, noha a férjem valóban ezt hitte, és tényleg komoly adósságokba verte magát anélkül, hogy nekem szólt volna. De amikor feleségül mentem hozzá - hozzátenném, hogy a szüleim akarata ellenére -, az anyám egy meglehetősen nagy összeget ruházott rám azzal a tanáccsal, hogy Elliott erről ne tudjon, és a mai napig nem is tud róla. És ha már itt tartunk... Azzal egy vaskos pénzköteget húzott elő a retiküljéből, és elindult vele Derek felé. - Azt hiszem, ez volt az az összeg, amennyiért... Derek a szavába vágott: - Nekem nem kell a pénze. - De el fogja venni. - Azzal a pénzt odahajította a pamlagra Derek mögé. Ezzel megszűntek Kelsey kötelezettségei ön iránt. Szépen hazajön velem. - Nem. - Hogyan? Derek megköszörülte a torkát, majd azt mondta: - Talán ez így egy kicsit éles volt. - Egy kicsit? - kuncogott Anthony. - Maradj ki ebből, öregem, és hagyd a fiút, hadd kászálódjon ki belőle egymaga - mondta James. - Épp most kezd érdekessé válni. Elizabeth egyenként végigmérte őket, amikor beszéltek. Jason dünnyögött valamit az orra alatt, mielőtt Jamesre és Anthonyra mutatva felvilágosította őt. - A fiatalabb öcséim, akik nemigen vesznek bármit is komolyan. - Legyen szabad itt ellentmondanom, Jason – mondta James. - Ha komoly véleményt akarsz... - Nem akarok - fojtotta belé a szót Jason. - Ezzel magam se értek egyet, Jason... te jó ég, ez azt jelentené, hogy egyetértek Jamesszel? - kérdezte Anthony megjátszott méltatlankodással. Ros, tapintsd meg gyorsan a homlokomat. Biztos elkaptam Judithtói a lázat. James felhorkant. Jason morogni kezdett. Edward pedig, aki mindeddig hallgatott, most beszállt a csatába. - Erre most igazán nem volt szükség, Tony. Ekkor Reggie felkiáltott: - Hát ez pompás! Ti négyen még ilyenkor is képesek vagytok civakodni? - Szó sincs róla, cicám - felelte Anthony, miközben rávillantotta csibészes mosolyát. - Egyszerűen csak időt adunk ennek a kölyöknek itt, hogy kimásszon a csávából, amibe belekeverte magát. - Á, rendben, ebben az esetben csak folytassátok. - Köszönöm, Tony bácsi, de nincs szükség rá. – Derek most szembefordult az előtte álló asszonnyal. - Lady Elizabeth, nem mondhatom, hogy sajnálom, 200
amiért nem szerzett hamarabb tudomást férje nehézségeiről, mert akkor talán sose ismertem volna meg az unokahúgát. De... - Ez meglehetősen önző szempont, fiatalember - szakította félbe Elizabeth mereven. -Valóban az, de tudja, én szeretem. És feleségül akarom venni. Elizabeth pislantott egyet. Erre nem számított. De arra sem számított, hogy Derek Malory ilyen jóképű fiatalember. Rendkívül dühösen jött ide, és felkészült rá, hogy bármit megtegyen, amit csak kell, hogy kiszabadítsa Kelseyt ebből az iszonyatos helyzetből. Az eszébe se jutott, hogy esetleg az unokahúga ezt nem akarja. - Tudja Kelsey, hogy maga feleségül akarja venni? - kérdezte Derektől. - És miként viszonyul hozzá? - Nem hajlandó hozzám jönni. - Miért? - A botrány miatt. - Vagy úgy, hát a botrányt nemigen lehet elkerülni. Említettem már, hogy a címmel együtt egy mesés vagyon és birtok is Kelseyre száll, meg a fiára? Bármilyen botrány is követné a lányt, azért nemigen hiszem, hogy túl nagy nehézséget jelentene férjet találni neki. - Ennek a családnak már épp elég botrány tapad a nevéhez -vetette közbe zsémbesen Edward. - Még nagyobb vagyonra pedig biztosan nincs szükségünk. - Tehát így áll itt a dolog? - kérdezte Elizabeth sértetten. - Nem, nem így áll -jelentette ki Derek határozottan, miközben dühödten nézett nagybátyjára. - A fiamnak igaza van. Ha feleségül veszi a lányt, fenntartás nélkül támogatom. A szobában minden tekintet Jason felé fordult, s a legtöbb döbbenten, hitetlenül meredt rá. És ismét úrrá lett a csönd. Elsőként Georgina törte meg. -Te jó ég, James, én nem is tudtam, hogy ennyire meggyőző vagy. James felhorkant. - Ne nézz rám, George. Hogy meggondolta magát, ahhoz nekem semmi közöm. Anthony meg hozzátette. - Még hogy James meggyőző? Csakis az öklével, drága leányzó, és ha megfigyeled, a vénen nincs egy véraláfutás sem. Edward azonban hangosan háborgott: - Ez nevetséges, Jason. Hagyod, hogy befolyásoljon az a tény, miszerint a családi háttere immáron igazán remek? Az fel se merült benned, hogy ettől csak még nagyobb lesz a botrány? - Valószínűleg nagyobb lesz - értett egyet vele Jason. - De már korábban megváltoztattam a véleményemet, és most nem fogom újból megváltoztatni csak azért, mert kiderült róla, hogy igazi hölgy. Úgy határoztam, tartozom Dereknek annyival, hogy támogatom ebben, így nem követi majd el ugyanazt a hibát, amit én. - Miféle hibát? - kérdezte Edward. - Ez csak Derekre és rám tartozik. Ha a lány hajlandó hozzámenni, akkor én áldásomat adom e házasságra. Derek nem mondott köszönetet apjának ezért a hirtelen és meglepő támogatásért. De azért ez a még mindig benne tomboló haragot némiképp 201
csillapította. És már megint ott volt az az ostoba gombóc a torkában, hogy majd megfulladt tőle. Több ízben is meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt Elizabeth-hez fordult és ezt mondta: - Ha velem jönne, elviszem Kelseyhez. Talán önnek sikerül jobb belátásra bírnia, hogy feleségül jöjjön hozzám. Elizabeth kétkedve hümmögött. - Persze csak akkor, ha én is egyetértek vele, hogy így kell tennie. De miután tanúja voltam a családjában dúló megosztottságnak, fiatalember, már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez a helyzet.
202
53 Kelsey mereven ült a pamlagon a szobájában. Ott volt Derek, aki kifürkészhetetlen arccal föl-le járkált. Ott volt Elizabeth is, aki Kelsey mellett ült. És ez volt az oka annak, hogy Kelsey arca csak úgy lángolt. Most már mindketten tudták az igazságot, tudtak mindent. Ő pedig annyira szégyellte magát, annyira zavarban volt, hogy csaknem kirohant a szobából - több ízben is. - Hozzám kellett volna fordulnod, Kelsey - mondta épp Elizabeth. - Bőven volt pénzem arra, hogy kifizessem Elliott adósságait. Ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie. - Akkor ez megoldásként fel sem merült - felelte Kelsey. - Sejtelmünk se volt, se Elliottnak, se nekem, hogy saját pénzed is van. Elizabeth felsóhajtott. - Tudom. Tisztában vagyok azzal is, mekkora áldozatot hoztál, hogy mindnyájunkat megóvj. Engem csak az őrjít meg, hogy ez az egész egyáltalán megtörtént. Esküszöm, komolyan lelőttem volna Elliottot, ha lett volna egy pisztoly a kezem ügyében. - Nem gondoltam volna, hogy valaha is bevallja. - Azt hiszem, emészthette a bűntudat. Tudja, hogy jócskán túllépte a tisztesség határait. És szándékosan ültette el a gondolatot a fejedben, drágám. Ezt is beismerte. És erre nem szolgálhat mentségül az, hogy kétségbeesett volt. - Most hol van? - Nem tudom, és nem is érdekel - mondta Elizabeth mereven. - Kirúgtam a házamból. Ezt a rémtettet nem tudom és nem is fogom megbocsátani neki soha. - Dönteni mégiscsak én döntöttem, Elizabeth néni. Ő nem kényszerített rá, hogy eladjam magam. - Nekem te ne védelmezd őt... - Akkor hadd tegyem meg én - vágott a szavába Derek. - Én rettentő boldog vagyok, hogy a férje azt tette, amit tett, bármi oka is volt rá. - Derek! - kiáltott fel Kelsey. - Igen, az vagyok - erősködött tovább Derek. - Sajnálom, hogy olyan sok aggodalmat és izgalmat kellett kiállnia, de azt nem sajnálom, hogy megismertem, Kelsey, és máskülönben nem ismerhettem volna meg. Az arca immáron nem volt kifürkészhetetlen, a szenvedély lázában égett. Egészen komoly volt. Ez pedig megrázta Kelseyt, szinte beleremegett - és kezdett megint fülig pirulni. - Önző - dünnyögte Elizabeth. - De ez mellékes. Kelsey hazajön velem. Egykét év múltán, amikor ez a kellemetlenül kínos ügy már feledésbe merült, megfelelőképp bevezetjük a társaságba. - Nem - mondta Derek hajthatatlanul. - Ha az az óhaja, hogy illő udvarlásba kezdjek, arra hajlandó vagyok. De arra nem vagyok hajlandó, hogy várjak egykét... - Fiatalember - vágott a szavába szigorúan Elizabeth -, itt nem ön dönt, és nem hiszem, hogy én akár egy szóval is említettem volna, hogy az unokahúgom önhöz menne feleségül. Kelsey felszisszent, ahogy Derek tényleg fenyegető dühvel nézett a nagynénjére. 203
- Madame, ön nagyon jól tudja, hogy azon kapcsolat okán, ami Kelseyhez fűz, én őt jóvátehetetlenül kompromittáltam. Mi a csudáért nem ragaszkodik hozzá, hogy feleségül vegyem? - Mert én nem fogok ragaszkodni hozzá, hogy bárkihez is hozzámenjen. A döntés az övé, az ő választásán múlik, hogy kihez és mikor megy férjhez, és én azt még nem hallottam, hogy férjhez akarna menni magához. Kelseynek a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy elrejtse mosolyát. Nézni ezt a két konok fafejet... enyhén szólva is meglepő volt. És Kelseyjól ismerte a nagynénjét. Elizabeth csupán azért volt ilyen zsarnokian önkényes, hogy Dereket egy kicsit meggyötörje. Nagy valószínűséggel úgy vélte, hogy ideális parti lenne Kelseynek. Egyszerűen csak nem volt hajlandó ezt elismerni. Aztán Kelsey felsóhajtott, mert Derek most ránézett és a válaszát várta, a válasza pedig még mindig ugyanaz volt. - Ez ügyben semmi sem változott, Derek. A nagynénémmel ellentétben én nem vagyok igazán meggyőződve róla, hogy az eset feledésbe merül. Azon az estén olyan emberek voltak ott, akik ismerték önt, a nevén szólították, és tudják, hogy a szeretője lettem. Nyilván felháborítónak tartanák, ha maga feleségül venne engem. És ezt nem is tartanák magukban, beszélnének róla. - Hányszor kell még elmondanom, Kelsey? Engem egy fikarcnyit sem érdekel, hogy miféle botrány törne ki körülöttünk, nem érdekel, hogy mit beszélnek rólunk. - Ez nem igaz, és ezt maga is tudja - felelte erre Kelsey. - Mindig is rendkívül óvatos volt, nehogy botrányba keveredjen, merthogy az apja gyűlöli a botrányokat. - Apám most már támogatja a házasságunkat – mondta Derek mereven. Kelsey döbbenten pislantott. - Azért változott meg a véleménye, mert valójában a „Lady” is a nevemhez tartozik? - Nem, az anyám miatt. Azt hiszem, régen feleségül akarta venni őt, de hagyta, hogy a konvenciók irányítsák, és most már nagyon bánja. - De az apja támogatása még nem jelenti azt, hogy nem... Egy kopogtatás szakította félbe, és arcán széles mosollyal Regina Edén dugta be a fejét anélkül, hogy megvárta volna, míg engedélyt adnak rá. - Ó, remek, úgy látom, semmit nem szakítottam félbe - mondta, és egyenesen besétált. - Reggie, mi itt egy meglehetősen személyes megbeszélést folytatunk mondta neki Derek. - Komolyan? - mondta tettetett meglepetéssel Reggie. - Ó, istenem! Nos, ez nem tart soká. Egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy tudniuk kell arról a botrányról, ami holnap fog kitörni. - Egy újabb botrány? - sóhajtott fel Derek. - Ezúttal mi? - Nos, egészen megbízható forrásból tudom, hogy holnap egy kis suttogó hír indul útjára Londonban, miszerint Derek Malory már hosszú ideje eljegyzett menyasszonya... - Itt egy pillanatra elhallgatott, hogy Kelseyre pillantson. Tudta, hogy már a lány születésének pillanata óta jegyesek? Nos, mindenesetre ezt az ifjú hölgyet annyira aggasztotta, hogy a vőlegénye valóban őt szeretné-e feleségül venni, hogy úgy döntött, kényszerhelyzet elé állítja, s így megtudja, hogy valójában miként érez iránta. - Reggie, miről beszélsz? - kérdezte hitetlenül Derek. - Én még soha életemben nem voltam vőlegény! 204
- Dehogyisnem, kuzin, és most hagyd, hadd fejezzem be. Ez a szóbeszéd csak egyre jobb lesz. - Elment az esze - próbálta Kelseyt megnyugtatni Derek. - Esküszöm, hogy nekem nincs menyasszonyom... - Jaj, csitt, kuzin, most már van - vágott a szavába széles vigyorral Reggie. Nos, miként mondottam, ez az ifjú hölgy meglehetősen huncut, és szeret másokat megtréfálni - magam is ilyen voltam fiatalabb koromban -, így aztán elhatározta, csupán egy módon tudhatja meg, hogy valójában miként érez iránta Lord Malory, ha arra kényszeríti, hogy megvásárolja őt, mégpedig nem másutt, mint egy árverésen. Képzeljék csak el. Botrányos, tudom, de az a szegény lány annyira szerelmes volt, hogy nem is tudott tiszta fejjel gondolkodni. És a férfi fizetett, hogy kiragadja őt abból az ostoba árverésből, és hadd tegyem hozzá, elképesztően magas összeget fizetett ki érte. Ez annyira romantikus, nem? Természetesen Lord Malory egyenesen visszavitte őt a nagynénjéhez, és előrébb hozták az esküvő napját, hogy biztos lehessen benne, jegyese nem követ el több ilyen ostobaságot. Dereknek még az álla is leesett a döbbenettől. - Te jóságos ég, Reggie, hát te ezt tulajdonképpen megoldottad, méghozzá zseniálisan! Reggie sugárzó mosollyal nézett rá, noha volt azért benne némi önelégültség is. - Ugye? Egyébként még Edward bácsi is egyetért azzal, hogy ez a botrány annyira ostoba, hogy egy kis kuncogásnál többet nem is fog kiváltani a társaságban, és azt is legfeljebb az urak körében. Ami pedig a hölgyeket illeti, nos, ők hozzám hasonlóan inkább úgy fognak vélekedni, hogy igazán romantikus. - Ez nagyon valószínű - helyeselt Elizabeth. - Van bizonyos vonzereje annak, ha egy fiatalember arra kényszerül, hogy megmentse hölgyét a saját ostobaságától. - Kelsey? - fordult felé Derek. - Ez a botrány már a közelébe se jöhet az igazságnak, amit soha senki nem fog megtudni. Kelsey tudta, hogy Derek mit kérdez tőle. De nem adott neki nyomban választ. Beletelt néhány pillanatba, míg felfogta, hogy megszűnt az ok, amiért nem akart férjhez menni hozzá. És boldogságának egyetlen akadálya immáron csak az a másik ok volt, amit korábban nem említett Dereknek. Most ki is bökte. - Azt várja tőlem, hogy egy olyan férfihoz menjek hozzá, aki még soha, egyetlenegyszer sem mondta nekem, hogy szeret? Derek hitetlenül meredt rá. Regina a mennyezetre emelte tekintetét. Elizabeth pedig kuncogni kezdett, miközben azt mondta: - A férfiak e téren általában meglehetős hanyagságról tesznek tanúbizonyságot. Elmondják ők mindenkinek, kivéve azt az egyet, aki hallani szeretné. - Csakúgy, mint a nők - mutatott rá Derek, és kérdőn felhúzott szemöldökkel nézett Kelseyre. - Vagy netán hallottam én ilyetén érzelemről öntől? Kelsey elpirult. - Azt hiszem, ez ügyben én is hanyagságról tettem tanúbizonyságot. - Ez valószínűleg az a jel, amikor nekünk távozni illik - mondta Reggie Elizabethnek. - Úgy van. 205
Kelsey még mindig Dereket nézte, és azt sem hallotta, amikor az ajtó becsukódott barátnője és nagynénje mögött. Derek megfogta Kelsey kezét, felhúzta a pamlagról, és gyöngéden kezet csókolt neki. - Hadd hallom hát, kedvesem. Mondd, hogy szeretsz. - Szeretlek - ismerte be Kelsey. - Nagyon, nagyon szeretlek. Derek széles mosollyal nézett rá. - Tudtam. És te is tudtad, hogy szeretlek. Tudtad, azóta tudtad, hogy először megkértem a kezedet. Különben miért akartam volna, hogy a feleségem légy? Kelsey felsóhajtott és Derekhez bújt. - Ki tudja, mi motiválhat egy férfit. Én biztosan nem tudom. Nekem szükségem volt rá, hogy halljam, Derek. Derek magához ölelte. - Buta kislány, mostantól egyfolytában hallani fogod.
206
54 Derek belépett Haverstonban a szalonba Kelseyvel az oldalán, akinek a keze szorosan simult kezébe. - Újabb bejelentést kell tennem - mondta büszkén ott összegyűlt családjának. - Semmi szükség rá, drága fiacskám - mondta James mosolyogva. - Elég a képedre nézni, az mindent elárul. - Hadd mondja azért el, öregem - mondta bátyjának Anthony. - Ritkán fordul elő, hogy egy Malory önszántából és boldogan hagyja magát megbéklyózni. Derek elvigyorodott. - Lady Kelsey beleegyezett, hogy feleségül jön hozzám, hála Reggie pletykagyártó képességeinek. Apropó, merre van az a ravaszdi? Egy fenemód nagy öleléssel tartozom neki. - Szerintem valahol odakinn van, hogy úszkáljon a boldogságban azzal a nagyképű alakkal, akihez hozzáment - mondta James száraz hangon. - A kis drága most annyira elégedett magával. - És joggal - szólt közben Amy. - Úgy örülök a boldogságodnak, Derek. - Még mindig azt mondom, ha Amerikába költöznek, az jobb megoldás lett volna -jegyezte meg Warren. - Inkább harapd le a nyelved jenki - mondta James. - Az unokaöcsém történetesen civilizált ember. Nem szívesen élne egy csomó forrófejű barbár között. Warren csak kuncogott. - Te is azon amerikaiak egyikét vetted feleségül, vagy netán ez elkerülte volna a figyelmedet? -Az én George-om kivétel, ezt jobb, ha tőlem tudod - erősködött tovább James. - Köszönöm, legalábbis azt hiszem - mondta Georgina széles mosollyal. Anthony azonban panaszosán így szólt: - Tudod, vele már nem mulatság piszkálódni, tényleg nem. De legalább az öreg Nick még mindig ráharap - és nyugodtan hozzátehetem, hogy rendkívül megbízható, ő nem okoz csalódást. - De nem ám, igaz? - vigyorgott James. - De hát, ugye, az angolok sokkal megbízhatóbbak. Warren csupán felhorkant ezen az utolsó kis döfésen, Edward azonban rájuk szólt: - Igazán befejezhetnétek már. Ez most a jókívánságok ideje. - Majd Kelseyre mosolyogva kissé rekedten így szólt: - Örömömre szolgál, hogy megismerhetem, kedvesem. Biztosra veszem, hogy remekül fest majd ebben a Malory-gyűjteményben. - Igen, remekül - mondta Jason csöndesen. Derek az apjára pillantott, aki szokott helyén, a kandalló mellett állt. Jason arckifejezése óvatos volt, de ezért Derek nem is hibáztatta. Legutóbbi szóváltásuk egyáltalán nem volt kellemes. - Válthatnék veled néhány szót, apám? Jason bólintott, majd elindult a dolgozószobája felé. Derek magával vitte Kelseyt. Útközben az előcsarnokban összefutottak Mollyval, így nem kellett érte mennie. - Csatlakoznál hozzánk, kérlek? - mondta neki Derek, és a dolgozószoba felé mutatott, ahová Jason már belépett. 207
Molly mereven bólintott, bement, és Jason mellé állt. Derek bűntudatot érzett, amiért ilyen óvatos körültekintésre késztette. Hiszen az anyja - de Dereknek ez a tény még kissé szokatlan volt. - Dühös voltam, elismerem - kezdte Derek. - De ennek immáron semmi helye e mellett a boldogság mellett, amit most érzek. - Kelsey kezét az ajkához emelte, arra az esetre, ha netán valami kétség merülne fel boldogsága okát illetően. - De most, miután azok a forrongó érzések már nem homályosítják el gondolkodásomat, rájöttem néhány dologra. Egy pillanatra el kellett hallgatnia, hogy megköszörülje a torkát. Az az átkozott gombóc már megint szorongatta. Molly arckifejezése pedig meglágyult. Rámosolygott Kelseyre. És most Derekre mosolygott. - A pokolba is - mondta, azzal átment a szobán, és magához ölelte Mollyt. Sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni. Egyszerűen csak annyira megdöbbentem, és úgy éreztem, mintha... kisemmiztek volna. - Hátrahajolt, hogy anyjára nézzen. - Tudom, hogy te mindig ott voltál, amikor anyára volt szükségem. Csak jó lett volna, ha anyának hívhattalak volna. De azt hiszem, megértem, miért érezted úgy, hogy az nem olyan lényeges. - De nem is lényegtelen, Derek - felelte Molly gyöngéden. - Csak jobb neked, de most már elismerem, lehet, hogy tévedtem, amikor meghoztam azt a döntést. Olyan sok mindent elmulasztottam miatta. És most, hogy tudom, hogyan érzel, talán örökre bánni fogom... - Ne tedd - vágott a szavába a fia. - Már így is túl sok itt a megbánnivaló. És legalább most már tudom. Mindazonáltal megértem, ha még most sem akarod, hogy anyának hívjalak. Ekkor Molly sírva fakadt, és szorosan magához ölelte Dereket. - Jaj, Derek, én mindig annyira szerettelek téged! A fenébe is, úgy hívsz, ahogy csak akarsz. Derek ezen elnevette magát. Jason is kuncogott. Derek Molly feje fölött az apjára nézett, és olyasmit látott, amit még soha. Jason valóban és igazán szerette Molly Fletchert. Ez sütött a szeméből, ahogy az asszonyra nézett. - Nem tudom, hogy ti ketten gondoltatok-e arra, hogy magatok is összeházasodjatok? - mondta kérdő hangsúllyal Derek. Jason béketűrően felsóhajtott. - Még mindig nem hajlandó rá. Molly hümmögött, miközben a szemét törülgette. - Az nem fontos - mondta. Majd Derek kedvéért még hozzátette: -Apád és én így is nagyon boldogan élünk, és most már itt vagy nekem te is. Semmi szükség megbolygatni ezt a dolgot egy ostoba papírdarab miatt, teljesen felesleges. - Tervbe vettem, hogy munkálkodom még rajta - mondta Jason, miközben Derekre kacsintott. Derek elvigyorodott. -Valahogy sejtettem. - De én nem fogom meggondolni magam – mondta Molly, majd Jasonre mosolygott. - Noha azt nem bánom, ha próbálkozol. Még aznap este, egy kicsit később, amikor Derek visszavitte Kelseyt a fogadóba, hogy összecsomagolják a holmiját - merthogy az esküvőig átköltözik Haverstonba -, Derek azt mondta:
208
- Tudod, ma este a vacsoránál Anthony bácsinak volt egy figyelemre méltó megjegyzése. Tényleg nem merem többé megkockáztatni, hogy magamra haragítsalak. Soha többé. Kelsey elvigyorodott. - A bácsikád csak bolondozott. A férjek lelövése nem igazán családi vonás nálunk. Na már most a kandallóba hajítás, az már egy egészen más kérdés. Derek felnevetett, és magához vonta. - Ezt észben fogom tartani, szerelmem. De én egyáltalán nem tervezem, hogy valaha is magamra haragítsalak. Inkább magamba bolondítlak, hogy őrülten szerelmes légy belém. - Hmmm, ez jól hangzik - mondta Kelsey, és megcsókolta Derek arcát, majd a nyakát. - Gondolod, hogy kaphatnék ebből egy kis ízelítőt? Derek felnyögött, és ajka máris szenvedélyes csókkal tapadt Kelsey ajkára. - A kívánsága számomra parancs -mondta fátyolos hangon néhány perccel később. - És ez egy olyan óhaj, melynek teljesítésébe sosem fáradok bele. Kelsey felnézett rá, és szürke szemében ott csillogott a szerelem. - Akkor bizonyítsd be, Derek. Bizonyítsd be most. És Derek ezt boldogan, a lehető legnagyobb örömmel megtette.
209
Magyar Könyvklub, Budapest, 1999 Felelős kiadó a Magyar Könyvklub igazgatója Irodalmi vezető Ambrus Éva Felelős szerkesztő Katona Ágnes Műszaki vezető Szilassy János A borítót tervezte Zugor Zoltán Szedte a TypoStúdió Kkt. Nyomta a Szekszárdi Nyomda Kft. Felelős vezető Vadász József igazgató Megjelent 16,46 (A/5) ív terjedelemben ISBN 963 547 022 3
210
