Copyright 1980 by Johanna Lindsey Hungarian translation Dobos Lídia, 2011 Hungarian edition GABO Kiadó, 2011

GABO

A mű eredeti címe: Fires of Winter Fordította: Dobos Lídia Könyvterv: Malum Stúdió Copyright © 1980 by Johanna Lindsey Hungarian translation © Dobos Lídia, 2011 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2011 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-508-2

1.

partjától néhány mérföldre a szárazföld felé, egy kis tisztáson aprócska falu állt. A falu fölötti meredek hegyoldalban méltóságteljes kastély magasodott. Úgy tűnt, a szürke kőépület szemmel tartja a falut, mint anya a gyermekét. A kis település fürdött a nyári nap bőkezű melegében, nem úgy a kastély, az hideg és megközelíthetetlen volt, még amikor a nap rásütött is. Az arra járó vándoroknak is mindig ez volt az érzése, és a mai nap sem volt kivétel. Egy idegen közeledett lassan a falu felé, föl-föl pislantva a kastélyra. Figyelmét azonban csakhamar lefoglalták a körülötte történő események. Menten jobb kedve lett attól, hogy elfordult a komor épülettől, és hirtelen olyan előérzete támadt, hogy valami jó szerencse éri. Elnézte a körülötte játszó gyerekeket, és a nőket… ó azok a nők! Volt közöttük nem is egy szemrevaló, azonban megvolt a maguk dolga, ügyet sem vetettek az idegenre. A vándor, akin drága ruha volt, de már ugyancsak kopottas, kabát gyanánt meg egy piszkos farkasbőr fedte a vállát, elcsodálkozott. A sok különböző korú nő mellett nem látott egyetlen férfit sem. Vajon az amazonok falvában járok? – gondolta. De hiszen vannak itt gyerekek is, mindenféle korúak. A férfiak biztos valahol a mezőn dolgoznak, mert még útközben sem látott egyet sem. – Segíthetek jó uram? WALESNEK

AZ

ANGLESEY-SZIGETTEL

5

SZEMKÖZTI

Csak Könyvek

Az idegen összerezzent, majd hirtelen megfordult és meglátott egy lányt, akinek széles mosoly volt az arcán, és biztos nem látott több tavaszt tizenhatnál. Lenhaja szépen befonva, arcának ártatlan kifejezést adott zöld szeme. A vándor alaposan meg szerette volna nézni, de nem akarta, hogy a lány megsejtse szándékát. Meglátva azonban érett melleit, amelyek csak úgy feszültek a barna ruhája alatt, és erős csípejét, az idegennek fájdalmasan belenyilallt a lágyékába. Mivel nem válaszolt, megint a lány szólalt meg: – Több hónapja is megvan már annak, hogy vándor járt erre. Utoljára Anglesey-ből jöttek új otthont keresni. Te is Anglesey-ből való vagy? – Igen, de ott sem a régi már – fogott bele, de rájött, nincs értelme panaszkodni ennek az ismeretlen lánynak. – Hol vannak a férfiak a faluból? Még egy vénemberrel sem találkoztam. A lány egy pillanatra szomorúan elmosolyodott: – Az öregeket elvitte a láz két éve, nincsenek már vének nálunk. De sok fiatal is meghalt akkor – tette hozzá, majd felderült az arca: – Ma reggel valaki meglátott egy vaddisznót, és az a pár férfi, aki megmaradt, üldözőbe vette. Ma este nagy lakoma lesz, gyere el te is, szívesen látunk. – Nincsenek földjeitek, amelyeket megműveltek? – kíváncsiskodott tovább a vándor. – Vagy a vaddisznó fontosabb? A lány felvihogott. – Te biztos tengerész vagy, különben tudnád, hogy tavasszal vetünk és ősszel aratunk, így aztán közben nem sok dolog akad a földeken. – Szóval akkor nemsokára visszaérnek a férfiak, ugye? – Nem, ha csak tehetik, nem sietnek – nevetett a lány –, úgy élvezetesebb, hiszen nem esik meg gyakran, hogy errefelé jár egy vaddisznó. Csak Könyvek

6

A férfi keskeny ajka mosolyra húzódott. – Mi a neved, te lány? – Enid – felelte az könnyedén. – Hát férjed van-e, Enid? A lány lesütötte a szemét és elpirult. – Nem, uram, még otthon lakom, az apám házánál. – És ő is elment a többiekkel? – Ki nem hagyná a vadászatot – felelte nevetve a lány, zöld szeme csillogott. Ez túl szép, hogy igaz legyen, gondolta magában a vándor. – Messziről jövök, és erősen tűz a nap, Enid. Megpihenhetnék kicsit nálad? A lány akkor először jött kicsit zavarba. – Én… én nem… – Csak néhány percre – vágta rá az idegen gyorsan. A lány elgondolkodott. – Biztos vagyok benne, hogy az apám nem bánná – mondta végül, azzal megfordult és elindult az úton. Intett az idegennek, hogy kövesse. Egy apró kis házba lépett be, csak egyetlen helyiségből állt, amelyben egy tákolt fal választotta el egymástól a döngölt földre borított két alvószőnyeget. Az egyik falnál egy kormos tűzhely állt, két durván faragott szék és egy asztal volt előtte. Az asztalon két féldrágakövekkel kirakott igen finom mívű serleg állt. Az idegen hosszasan nézte őket, majd megállapította, hogy egy kisebbfajta vagyont érnek, és el sem tudta képzelni, hogy kerültek ebbe a szerény hajlékba. Enid az idegent méregette, aki épp a kelyheket vizsgálta, a kelyheket, amelyeket örömmel nyújtott szolgálataiért kapott a kastély urától. A magas idegen nem volt jóképű, de taszítónak sem volt mondható. És bár szemmel láthatólag szegény volt, a két karja erős, éppen jó lenne férjnek, gondolta a lány. Az övéi közt nem sok esélye volt ugyanis férjet találni, mert aki szóba jöhetett volna, már mind részesült a kegyeiben, és bár meg voltak vele 7

Csak Könyvek

elégedve, senki sem vette volna el feleségül, mert mindenki tudta, a barátja is megkóstolta már. Enid csak mosolygott magában, ahogy kifőzte a tervét. Ha visszajön az apja, beszél vele, és elmondja neki a tervét, hiszen ő is szeretett volna már egy vőt, aki segít neki a mezei munkában. Együtt rábírják majd az idegent, maradjon kicsit, aztán Enid majd elcsábítja, és úgy alakítja a helyzetet, hogy a férfi megkérje a kezét. Igen, ezúttal előbb az esküvő, aztán a játszadozás, mondta magának. Nem szaporítom a listát. – Kérsz egy kis sört, hogy szomjadat oltsd, jó uram? – tudakolta bájos hangján, magára vonva a férfi figyelmét. – Az bizony ugyancsak jó lenne – felelte a vándor, és megvárta, míg a lány a kezébe adja a kupát. Közben feszülten nézte a nyitott ajtót. Gyorsan leküldte a sört, majd egyetlen szó nélkül fölállt és bereteszelte az ajtót, kizárva ezzel a délelőtti napfényt is. Látta, hogy az ajtó nem igazán a védelmet szolgálja, inkább csak a fény és a kíváncsiskodó szemek elől véd. – Egyre nagyobb a hőség – mondta mintegy magyarázatul, a lány pedig, aki csöppet sem félt, elfogadta ezt a magyarázatot. – Hát enni kérsz-e jó uram? Nem tart semeddig sem, míg készítek valamit. – Igen, kedves tőled – felelte mosolyogva az idegen, de magában azt gondolta, az ennivaló várhat, a vágyai annál kevésbé. A lány megfordult és a tűzhelyhez lépett, ám abban a pillanatban a férfi egy kést rántott elő, és odaosont a lány háta mögé. Enid megdermedt, amikor a kés a torkához ért, és a férfi mellkasa a hátához nyomódott. Nem a testét féltette, mint a legtöbb lány tette volna a helyében, hanem az életét. – Nehogy kiabálj, Enid, mert akkor kénytelen leszek bántani téged – mondta az idegen lassan, miközben kezével Csak Könyvek

8

megragadta a lány mellét –, és bárkit, aki a segítségedre jönne. Egy kis kufirc, ez minden, amit akarok. Enid elfojtotta a zokogását, mert látta, terve, hogy végre férjhez menjen, füstbe ment. A falutól délre, a fák közt egy magányos alak botorkált. A lova, amely már rég levetette, sehol sem volt, de a lovas az öklét rázva fennhangon gyalázta: – Na várj csak, mire visszafogadlak, te elkényeztetett dög! A lovasnak a fenekénél, amelyre érkezett is jobban sérült a büszkesége. Kezét a hátsójára szorítva folytatta útját a falu felé. Nagyon vágyott már lepihenni, de fejét büszkén fölszegte, úgy állta a falubeliek kíváncsi pillantásait. Odalépett hozzá az egyik asszony, és anélkül, hogy megkérdezte volna, mi történt, így szólt: – Bren, látogatónk jött. Enid épp most fogadja. A lovas acélos szürke szemét először Enid házára, majd az asszonyra vetette. – És miért zárkóztak be? – Hiszen ismered Enidet – mosolygott az asszony. – Ismerem, de ő idegeneknek nemigen osztogatja a kegyeit. Az ifjú egy szót sem szólt, csak odament Enid házához, és kinyitotta az ajtót. Az ezüstszürke szempárnak kellett pár másodperc, míg megszokta a sötétet, de akkor megpillantotta a sarokban a párt, akik nem vették észre a jelenlétét. Az idegen rajta feküdt Eniden, keskeny csípeje úgy mozgott, mint egy párzó vaddisznóé. A szürke szempárt először lenyűgözte az egymásba feledkezett testek látványa, a hím, ahogy hörögve elmerül a nyögdöső nőstény combja közt, ám amikor meglátta, hogy valami ezüstösen villan, elborult, mint vihar előtt az ég. Az idegen kést tartott a kezében. Az ifjú kardját kivonva odarohant az ágyhoz, és egy vágást ejtett az idegen hátsóján. A vándor riadtan 9

Csak Könyvek

felüvöltött, leugrott a lányról, és igyekezett minél messzebb kerülni támadójától. Enid levegő után kapkodott, amikor meglátta, miért ugrott le róla az idegen. – Bren, mit csinálsz te itt? – Azt hiszem, szerencse, hogy az a gebe, akit Willow-nak hívok, ledobott a hátáról, különben nem értem volna ide, hogy igazságot szolgáltassak. Kényszeríttet téged, ugye? – Igen – hüppögte Enid, és megkönnyebbülten felzokogott. – A lány már nem volt szűz – vetette oda az idegen dühösen, miközben mindkét kezét sajgó fenekére szorította. Ez nem a lány apja, gondolta a férfi, csak egy fiú, ráadásul, magas hangjából ítélve egészen fiatalka. És biztos nem a faluból való, mert a szeme színével egyező ezüstös tunikájára vett kabátja igencsak gazdagon van kihímezve. Az idegen a fiú kardjához hasonlót sem látott még soha, széles volt, de kivételesen vékony és könnyű, a markolatát csillogó kék és vörös kövek díszítették. – Az, hogy nem volt szűz, még nem jogosít fel arra, hogy a magadévá tedd. Igen, mindenki tudja, hogy Enid bőkezűen bánik a kegyeivel – mondta az ifjú, majd hozzátette: – De csak azoknak osztogatja, akiket ő választ. Szívesen fogadott téged, te meg ilyen aljas módon visszaéltél a helyzettel. Enid, mi legyen a büntetése? A fejét nyisszantsam le és rakjam a lábad elé, vagy inkább azt az összezsugorodott kis micsodáját, ami egy perce még oly büszkén állt? – Majd én vágom ki a te szívedet ezért, fiú! – sziszegte a férfi dühödten. A sivításra az ajtóban összegyűlt nők ekkor fölkuncogtak, a meztelen férfi arca meg eltorzult a dühtől. Megaláztatását fokozta, hogy az ifjú is a többiekkel kacagott. Csak Könyvek

10

És akkor, mindenki meglepetésére maga Enid szólalt meg méltatlankodva. – Bren, nem kéne nevetségessé tenned. A nevetés elhalkult. – Hogyhogy, Enid? Ez az idegen nyilván azt gondolja, hogy meg tud velem vívni. Velem, aki kilencéves koromban öltem le az első vaddisznómat, és az apámmal együtt öt semmirekellőt gyilkoltunk le, amikor a falu népét bántani akarták. Velem, aki előbb tudtam vívni, mint beszélni, és aki szorgosan gyakorlom azóta is a kardforgatást. Ez a nőcsábász azt hiszi, hogy ki tudja vágni a szívemet azzal a játékkésével. Hát nézz csak rá! Lehet, hogy magas, de egy gyáva kukac! Erre a sértésre az idegen felüvöltött, késsel a kezében előreugrott, és úgy tűnt, valóra akarja váltani a fenyegetését. Az ifjú azonban egy ügyes mozdulattal kitért az útjából, és közben kardjával megsebezte, hogy annak kiserkedt a vére a mellén, majd csizmás lábával az idegen amúgy is vöröslő fenekébe rúgott. – Lehet, hogy nem gyáva, de egy nagy tahó – mondta az ifjú, miközben a férfi nekiesett a szemközti falnak. – Na, elég volt, te vadállat? A kés kiesett a férfi kezéből, amikor a falnak ütközött, de hamar fölkapta és újból támadásba lendült. Az ifjú hosszú pengéje ezúttal balról vágott, és az idegen dühödten nézte a tökéletes X formát a mellén. Nem volt mély a seb, éppen csak annyira, hogy ragacsosra vérezze a mellét. – Ezek csak karmolások, te fiú – nyögte a férfi. – Az én pengém rövid, de halálos a döfése. Mivel az ellenfelek csak egylábnyira voltak egymástól, az idegen meglátta az esélyét, és gyorsan ellenfele fehér nyakára támadt. Az azonban egy matador könnyedségével lépett oldalra, így a késpenge a levegőt hasította, és egy szemvillanás múlva már ki is esett az idegen kezéből, el jó messzire a szoba végébe. 11

Csak Könyvek

Az idegen ekkor szembekerült Eniddel, aki minden szánakozás nélkül nézett rá. – Te bolond! Hiszen Bren csak játszott veled. Az idegen tudta, hogy a lánynak igaza van, és szemmel láthatóan elsápadt. Bár bántotta az önérzetét, hogy egy fiú legyőzte, az életéért rettegett. Szemben állt Brennel, és a gyors halálért imádkozott. A hideg szürke szempárban egy szemernyi kegyelem sem csillant, az ifjú nevetésétől megfagyott a vér az idegen ereiben. – Mi a neved? – Donald… Donald Gillie – felelte gyorsan. – És honnan jöttél? – Anglesey-ből. Erre e névre a szürke szempár összeszűkült. – És tavaly ott voltál, amikor azok az átkozott vikingek megtámadták Holyhead szigetét? – Igen, rémség volt még nézni is… – Hallgass el! Nem kértem, hogy számolj be azoknak a rohadékoknak a tetteiről. És tudd meg, Donald Gillie, az életed ennek a lánynak a kezében van. Mi legyen vele? – fordult oda Enidhez. – Véget vessek a léha életének? – Ne! – kiáltott fel Enid. – Akkor megbüntessem azért, ahogy veled bánt? Levágjam a karját? Netán a lábát? – Nem! Jaj, Bren, ne tedd! – De itt igazságot kell tenni, Enid! – csattant fel az ifjú türelmetlenül. – Én sokkal türelmesebb vagyok, mint atyám lenne. Ha Lord Angus találta volna ezt az embert a lábad között matatni, már karóba húzta volna, és átadta volna a farkasoknak. Én csak játszottam vele, az igaz, de azt, hogy bűnös, a saját szememmel láttam, és most fizetni fog. Enid tágra nyílt szemében rettegés csillogott, Donald Gillie pedig teljesen magába roskadt, úgy várta sorsa Csak Könyvek

12

beteljesülését. Az ifjú gondterhelten ráncolta a homlokát, majd szürke szeme fölcsillant, megvolt a megoldás. – No, most már tudom, mi legyen. Elfogadod ezt az embert itt férjedül, Enid? – Igen! – vágta rá ugyancsak gyorsan, de nagyon halkan a lány. – Beleegyezel ebbe, Donald Gillie? – Igen, igen, bele! – kapott az alkalmon a férfi. – Akkor úgy legyen, össze fogtok házasodni – mondta határozottan az ifjú. – Jó üzletet kötöttél, Donald Gillie. De ne feledd, nem mondhatsz ma igent, és holnap nemet. Ne tégy úgy, hogy meg kelljen bánnom, hogy meghagytam az életed. Ha a lányt bántódás éri, vagy netán azt fontolgatod, hogy elhagyod, nem lesz hely, ahova elbújhatsz előlem, mert megtalállak, és az életeddel fizetsz. A férfi leplezni sem tudta, mennyire örül az enyhe büntetésnek. – Nem esik bántódása. – Rendben – mondta az ifjú, majd az ajtó felé fordult. – Hé, asszonyok, el innen! Megvolt mára a szórakozásotok. Hagyjátok ezt a kettőt itt, hadd ismerjék meg egymást. – Enidhez fordult: – Enid, te meg mosd le ezt az alakot, mielőtt az apád hazaér. Sokat kell majd magyarázkodnod annak a jóembernek. – A te apád viszont nagylelkű fiút nevelt, uram – mondta Donald Gillie. Az ifjú fölkacagott. – Az én apámnak nincsen fia – mondta, és kiment. Donald Gillie csak nézett utána, majd Enidhez fordult magyarázatért. – Ezt meg hogy értette? – Merthogy ő nem fiú – nevette el magát Enid, látva a másik zavarát. – Lady Brenna volt az, aki meghagyta az életedet.

13

Csak Könyvek

2.

BRENNA KITÁRTA A KASTÉLY NEHÉZ TÖLGYAJTAJÁT, hadd süssön be a

déli nap a sötét hallba, amely üres volt, de a jobbra eső fogadószobából hangok szűrődtek ki. Mostohanővére, Cordella és a szakács épp a vacsorát beszélték meg. Cordella volt a legutolsó, akivel Brenna most találkozni akart, no nem mintha máskor szívesebben látta volna. De most különösen nem, amikor annyira fájt az esés helye (az az átkozott Willow), és különben sem volt túl jó kedve. Brenna, aki általában végigszáguldott a hallon, most, mint a csiga, úgy tudott csak járni. Minden izma fájt a hátsójában, és az idegennel való viaskodás sem tett jót. Míg Enidnél volt, ugyancsak össze kellett szednie magát, hogy ne torzuljon el az arca a fájdalomtól, de erős akarattal az is sikerült. Haha! Az idegen fiúnak nézett, gondolta, és ez ugyancsak hízelgett az egójának. Hiszen nem ezt a benyomást akarta-e kelteni? Abban a néhány percben ugyanis ő valójában az apja fia volt, nem csak egy kisfiú női testben. Angus biztos büszke lett volna rá, mint ahogy ő is büszke volt magára. Fölment néhány lépcsőfokot, és elért a második szinten levő folyosórendszerig. Egy idegen biztos eltévedt volna itt, olyan volt a kastély ugyanis, mintha két külön építőmester kezdte volna el építeni a két széléről, és megpróbáltak volna középen találkozni, ám sikertelenül. Még Angus apja Csak Könyvek

14

építtette, tetszett neki, hogy ezzel összezavarja a vendégeit. Angus már fiatal férfi volt, amikor a kastély felépült. Az alsó szint olyan volt, mint bármely más hasonló épületé, de az emeleten kilenc külön szoba volt, és mindegyikhez saját folyosó vezetett. Brenna az első folyosón jobbra fordult, és elhaladt az apja ajtaja előtt. Angus egy hete ágynak esett, és még nem épült fel teljesen. Brenna egy pillanatig habozott, elmondja-e kalandját az idegennel, de aztán úgy döntött, majd később, először egy fürdőre vágyott. Apja folyosójának a végén befordult a Cordella és férje lakrészéhez vezető átjáróra. Balra ettől volt az ő szobája, egy sarokszoba, ahol a két ablakból sok fény iradt be. Igaz, Brenna még csak tizenhét tavaszt látott, de ezen a napon minden lépés kínlódás volt számára. Amikor végre benyitott a szobájába, megkönnyebbülten fölsóhajtott, és azonnal hívta Alane-t, a komornáját. Lassan becsukta az ajtót és elbotorkált az ágyáig, közben levette a csuklyát, amely eltakarta szépséges hajkoronáját. A hosszú haja volt az egyetlen, ami nem felelt meg az önmagáról sugallt képnek. Az apja megtiltotta, hogy levágja, így aztán elrejtve hordta, mert gyűlölte a nőiségének ezt az igencsak nyilvánvaló jelképét. Alane hamar ott termett, szaladva jött a sarokszobájából. Vörös hajával le sem tagadhatta volna skót őseit. Már nem volt fiatal, de jól tartotta magát, kék szeme fiatalosan csillogott. Nem volt ugyan annyira fürge, mint fiatalabb korában, és télen, amikor különösen sok nyavalya gyötörte, szerepet cseréltek, és Brenna volt az ő szolgálólánya és ápolója. – Jaj, Brenna, te lány – zihálta Alane –, csakhogy végre itthon vagy! Tudod, apád dühöngene, ha lekésnéd Wyndham óráit. És elég a fiúruhából, tessék lánynak öltözni. Mert az vagy. Féltem, amikor hallottam a vaddisznóról, hogy nem jössz haza időben. 15

Csak Könyvek

– A pokolba Wyndhammel és az övéivel! – vágta oda Brenna kedvetlenül. – És a pokolba azzal az átkozott vaddisznóval is. – De jó kedvünk van ma – kacarászott Alane. – Nem nekünk, csak nekem. – Mitől vagy ilyen dühös? Brenna föl akart ülni, de felnyögött, és újra visszafeküdt. – Willow, az a rohadt bestia! Pedig milyen jól betörtem azt a gebét, és megriadt egy nyúltól. Egy nyúltól! Soha nem bocsátom meg neki. Alane fölnevetett. – Fogadjunk, hogy a büszkeségeden csorba esett, hogy ledobott a hátáról az a kanca. – Tartsd a szád, asszony, nincs szükségem a prézsmitálásodra, egy fürdőre van szükségem, méghozzá forróra, hogy a fájó csontjaimat kiáztassam. – De sietned kell azzal a fürdővel, drágám – felelte Alane –, mert Wyndham nemsokára itt lesz. – Wyndham várhat. Az alsó szinten a hatalmas fogadószobában ült össze délutánonként Brenna és Wyndham, immáron közel egy éve, azóta, hogy a vérszomjas pogányok északról arra portyázva 850–ben megtámadták Holyhead szigetét. Brennának nem volt más választása, el kellett viselnie a gyűlölt órákat. Megtanulta, amire tanították, de nem azért, mert Angus megparancsolta, hanem megvolt vele a saját célja. Wyndham fölállt, amikor a lány belépett a szobába. – Késett, Lady Brenna – mondta rosszalló arccal. Brennán tengerzöld selyemruha volt, nagyszerűen illett hollófekete fürtjeihez. Bűbájos mosollyal nézett Wyndhamre: – Meg kell bocsátanod, Wyndham. Sajnálom, hogy megvárattalak, pedig biztos vagyok benne, hogy lenne fontosabb dolgod is. A magas norvég férfi vonásai ellágyultak, mindenfelé nézett, csak Brennára nem. – Ugyan már! Nincs fontosabb Csak Könyvek

16

dolgom, mint hogy fölkészítselek az új életedre és az új otthonodra. – Akkor azonnal fogjunk is hozzá, hogy bepótoljuk az lemaradást. Ami igaz, az igaz, Brenna, ha akart, tudott úrhölgyként is viselkedni, Linnet néni tett erről. Elragadó és kecses volt, és ki tudta használni a helyzetét, hogy elérje a célját. Nem esett meg túl gyakran, hogy az efféle női praktikákhoz folyamodott, de amikor mégis, nem volt férfi, aki ellen tudott volna neki állni. A fürdő segített, de Brenna még mindig nem mozgott könnyen. Odament a kandallóhoz, amely előtt négy trónszerű szék állt, és leült az egyikbe, Wyndham mellé. Ott folytatták a leckét, ahol előző nap abbahagyták, a skandináv mitológiánál. Wyndham norvégul beszélt, Brenna értette, hiszen ez a nyelv volt az, amit először megtanult. Valóban nincs még egy éve, hogy Holyheadet megtámadták? Sokkal hosszabbnak tűnt. Mindenkit nagyon megrázott a hír, mindenkiben elültette a halálfélelmet. Két nappal később Angus hívatta Brennát, és elmondta, mi a megoldás. Brenna még azt sem tudta, megoldást kell keresni. Mintha aznap történt volna, annyira világosan élt az emlékezetében az a találkozás, nem egyszer kísértette álmában is. Apja, aki szemben ült vele ugyanebben a szobában, feketében volt, a gyász színét viselte. Angus Carmarham ötvenéves korát meghazudtoló módon fiatalos volt, aznap azonban megtört a szeme fénye, és Angus öregember benyomását keltette. Brenna épp a reggeli lovaglásból tért meg, amikor az apja hívatta. Fiúruhában volt, galambszürke tunikában és ezüsttel kivarrt rövid kabátban, puha őzbőr nadrágban és a legjobb hispániai bőrből készült csizmában. Mielőtt leült az apjával szemben, leoldotta a kardot az oldaláról. 17

Csak Könyvek

– Egy norvég törzsfőnök felesége leszel, lányom – szólalt meg Angus. – És majd szülök húsz fiút, hogy megtámadják a partjainkat – vágta rá Brenna. Angus nem nevetett a tréfán, olyan komor arcot vágott, hogy lánynak a vér megfagyott az ereiben. Erősen megszorította a széke karfáját, és várta a választ. Angus fáradtan sóhajtott, mintha hirtelen megöregedett volna. – Lehet, hogy a partjainkat megtámadják, de legalább minket nem. – Mit tettél, apám? – kérdezte szinte méltatlankodva Brenna. –Tegnap küldtem el a futárt Norvégiába, hogy egyezséget kössön a vikingekkel… Brenna talpra ugrott. – A vikingekkel, akik elfoglalták a Holyhead-szigetet? – Nem, nem feltétlenül azokkal. A futár egy olyan törzsfőnököt keres majd, aki feleségül vesz téged. Valakit, akinek hatalma van. – Eladtál? – kérdezte vádlón Brenna, szürke szeme pillantásával majd' átdöfte, és életében először gondolt arra, hogy nem is ismeri ezt az embert, a tulajdon apját. – Nem, nem eladtalak, Brenna – mondta Angus, és hangján érződött, meg van győződve arról, hogy helyesen cselekedett, bármennyire fájt is neki. – Fergust küldtem futárnak, ő biztos mélységesen diszkrét lesz, diplomatikus. Majd kérdezősködik, és biztos talál egy olyan nagy hatalmú urat, akinek nincs felesége. Megmondtam Fergusnak, csak egy ajánlatot tegyen. Ha nem jár szerencsével, visszajön, és annyi. De az ég mentsen meg minket attól, hogy a jövendőbelid neve nélkül térjen vissza. Brenna szeme előtt vérvörös karikák táncoltak. – Hogy tehetted ezt velem? – Nincs más megoldás, Brenna. Csak Könyvek

18

– Nem, ez nem igaz! – kiáltotta a lány hevesen. – Mérföldekre vagyunk a parttól. Nincs mitől félnünk. – A vikingek évről évre vakmerőbbek lesznek – fogott bele a magyarázatba Angus. – Én még meg sem születtem, amikor először hallottunk felőlük. A partjainkkal szemközti föld az övék. Északot a testvéreink már leigázták, Britannia keleti részén, ahol letelepedtek. És most elérték a mi partjainkat is. Csak idő kérdése, és megindulnak az ország belseje felé. Lehet, hogy már jövőre. Szeretnéd látni, ahogy a falvainkat lerohanják? Az embereinket megölik, az asszonyainkat rabszolgának viszik? – Ez nem lenne így – kiáltotta Brenna. – Te háborúban edzett harcos vagy, és engem is kitanítottál. Mi ketten, apám, le tudjuk őket győzni. – Ó Brenna, kicsi lányom! – sóhajtott föl Angus. – Én már öreg vagyok a harchoz, te sokat meg tudnál ölni, de nem eleget. A norvégok óriás fajta, nincs hozzájuk fogható. Ádázak és könyörtelenek. Én élve akarlak látni téged, nem halva. És a népemet is meg akarom védeni. – Azzal, hogy föláldozol engem – sziszegte a lány, magánkívül volt a dühtől. – Föláldoznál egy vén törzsfőnek, aki a te saját szavaid szerint ádáz és könyörtelen. – Nem féltelek téged. Tudom, hogy kiállsz magadért. – Nem lesz rá szükség – mondta szinte fuldokolva Brenna. – Nem egyezem bele a házasságba. Angus fenyegetőn összevonta a szemöldökét. – Márpedig bele fogsz egyezni, Fergus a becsületszavamat is magával viszi. – Miért nem szóltál erről tegnap? Mert tudtad, hogy megállítanám Fergust, ugye? – Igen, azért. De ez már eldöntetett. Te még eladó lány vagy, Cordella már nem az. A nagynénéd pedig, bár még mindig igen jól tartja magát, már öreg. A vikingek fiatal menyasszonyt várnak. 19

Csak Könyvek

– Mit tettél velem, apám? – Számtalan férfit mutattam be neked, gazdagokat, előkelőket és jóképűeket is, de egyikük sem kellett – emlékeztette a lányát Lord Angus bosszúsan. – Már régóta férjnél lehetnél, ám az sajnos egyben a végzetünket is jelentené. – Csupa faragatlan tuskót vagy kikent-kifent piperkőcöt mutattál nekem. Azt vártad, hogy majd ezek közül a bolondok közül választok? – Ismerlek, Brenna. Nem választottál volna, bárkit vittem volna is eléd. Maga a házasság az, aminek a puszta említésére is kiráz a hideg, csak azt nem tudom, miért. – Igaza van, milord – felelte a lány fanyarul. – Így aztán én választottam helyetted. Ahhoz fogsz hozzámenni, akit Fergus talál a számodra. Erre szavamat adtam. Brenna megfordult és a tűzbe bámult. Mindene lázadozott a gondolatra, de tudta, nincs menekvés. Ő, akit harcolni tanítottak, nem talált módot erre, de megpróbált még szalmaszálakba kapaszkodni. – Valaki a helyemre léphetne – szólalt meg fakó hangon. – Egy cselédet akarnál úrhölgynek beállítani? – kérdezte Angus hitetlenkedve. – A vikingek akkor bosszút esküdnének. Fergus rólad fog beszélni, rólad, nem érted? Ki lenne az a cseléd vagy bárki, aki olyan szép lenne, mint te, olyan modora lenne, és oly bátor lenne, mint te? Hiszen évekbe telne, míg egy szolgát bárki is betanítana. Te nemesi születésű vagy, minden tekintetben úrhölgy, hála a nagynénéd tanításainak. Hálás vagyok, amiért Linnet idejött és a kezébe vette a nevelésedet, különben nem lennél alkalmas arra, hogy bárkihez hozzámenj, nem még egy vikinghez. – Elátkozom azért, amit ezzel rám szabadított! – üvöltötte Brenna. – Brenna! Csak Könyvek

20

A lány azon nyomban megbánta, amit mondott, hiszen nagyon szerette a nagynénjét. Mivel születése óta árva volt, a drága Linnet négy évvel ezelőtt, miután a férje meghalt, odaköltözött hozzájuk. Linnet Angus húga volt, és negyvenéves létére csak húsznak nézett ki. Kezelésbe vette Brennát, bár ahhoz már túl késő volt, hogy a fiús szokásait teljesen kiirtsa. Anyja helyett anyja volt Brennának, míg a mostohaanyja, aki mindenkit utált, rosszul bánt vele. Még Angus is megbánta, hogy feleségül vette. De legalább a jelenlétét nem kellett három évnél tovább elviselni, mert egy évvel azután, hogy Linnet odaköltözött, meghalt. Maga után hagyta azonban lányát, Cordellát, aki ugyanolyan kellemetlen természetű volt, mint az anyja. – Sajnálom, apám – mondta Brenna halkan, és lesütötte acélszürke szemét. – Csak azért mondtam ezt, mert meg vagyok riadva a döntésedtől. –Tudtam, hogy oda leszel, Brenna, de azt nem, hogy ennyire – szólt Angus, és fölállt, hogy megölelje a lányát. – Szedd össze magad, lányom. Te nagyra becsülöd a bátorságot és az erőt, ezeknek az erényeknek pedig a norvégok nincsenek híján. Lehet, hogy egy nap még majd hálás leszel nekem azért, amit most tettem. Brenna fáradtan elmosolyodott, megtört az ellenállása. Két héttel később bemutatták neki Wyndhamet, egy norvég kereskedőt, akit Angus Anglesey-ben talált, és aki a Smaragd-szigeten telepedett le. Szép díjat kapott, amiért Brennát megtanította norvégul és a népszokásokra, „hogy ne vakon sétáljon be az oroszlán barlangjába”, ahogy az apja mondta. Aratáskor Fergus megjött, és elhozta magával Brenna jövendőbelijének nevét, s ezzel örökre megpecsételte a lány sorsát. Brenna jövendőbelije nem a klánja feje volt, mint Angus remélte, mert törzsfőt, aki még nőtlen, nem lehetett találni. Kereskedő volt és herceg, egy nagy hatalmú törzsfő 21

Csak Könyvek

fia. Már letöltötte idejét a háborúkban, és most a helyét kereste a világban. Garrick Haardrad volt a neve. Nem, Fergus nem látta, mert Garrick keleten volt üzleti úton. És igen, jövő nyáron fog visszatérni, és még mielőtt a levelek lehullnak, eljön a menyasszonyáért. Mindenben megegyeztek, mondta a futár. Brenna szomorúsággal vegyes félelemmel számolta a napokat, de ahogy múlt az idő, elhatározta, hogy a lehető legtöbbet kihozza a helyzetéből. Az ellenséggel nyílt csatában fog találkozni, nem lesz tehát hátrányban. Majd ő megregulázza a férjét, és az majd azt tesz, amit ő akar. Lehet, hogy az ország új lesz, de Brenna a régi marad, gondolta. Brenna abbahagyta az álmodozást, és újra Wyndhamre figyelt, aki össze akarta foglalni a napi leckét. – Tehát Odin, az Egek Ura az első az istenek közt, mindentudó, jövőbe látó. Ő a háború istene is. Odin, akit a valkűrök által összegyűjtött halott harcosok serege kísér, nyolclábú ménjén, Sleipnieren lovagol a fellegekben. Minden viking álma, hogy csatlakozzon Odinhoz a Valhallán, az örökös lakomán, ahol nappal harc folyik, éjjel meg a bor, és a valkűrök, Odin fogadott lányai szolgálják fel a megszentelt vaddisznót. Odin édestestvére Loki, aki a keresztények Luciferéhez hasonlóan ravasz és gonosz, az istenek bukását tervezi. A vörös szakállú Thor ezzel szemben nagyon népszerű isten, jó kedvű, nincs benne semmi rosszindulat, ő a vihar istene, aki a hatalmas kalapácsával zengeti az eget. Thor kalapácsának mása minden norvég házban megtalálható. Tyr is a háború istene, ő szelídítette meg a hatalmas farkast, Femirt. Loki lánya, Hel az alvilág istennője, ám ők csak kisebb istenek, csakúgy, mint Frey, a termékenység istene. Brenna, holnap majd ezeket a kisebb istenségeket vesszük. Csak Könyvek

22

– Ó, Wyndham – sóhajtott fel Brenna –, mikor lesz már vége ennek a tanulásnak? – Csak nem untál meg? – kérdezte a férfi, különös, milyen lágy hang jött ki ebből a nagydarab emberből. – Jaj, dehogyis – vágta rá Brenna gyorsan –, sőt igazán kedvellek. Ha valamennyi földid olyan, mint te, akkor talán nem is kéne félnem semmitől. Wyndham szomorúan elmosolyodott. – Bárcsak úgy lenne, Brenna! De, tudod, én már nem is vagyok igazi viking. Húsz éve is van már, hogy utoljára láttam a szülőföldemet. Ti, keresztények megszelídítettetek. Te pedig igen jó tanuló vagy. Legalább annyit tudsz az én népemről, mint a saját kelta őseidről. Mostantól fogva egészen addig, míg el nem jön érted a vőlegényed, már csak ismételni fogjuk az eddig tanultakat. – Tudsz még valamit arról a klánról, amelybe bekerülök? – Nem sokkal többet, mint amit már elmondtam. Én a jegyesednek csak a nagyapját, Ravasz Ulrikot ismertem. Igen bátor ember volt. Vaskézzel uralkodott, és amikor harcolt, Loki istennel az oldalán küzdött. Ugyanakkor azonban különös ember is volt. Nem akart versengeni a fiával, ezért otthagyta a családját, és szinte minden földjét a fiának, Törtető Anselmnek adta. Törtető Anselm valóban olyan volt, mint a neve, mindent megtett volna azért, hogy ő legyen a klán feje. Ulrik nem ment messzire, csak néhány mérfölddel följebb a fjord mentén, egy használaton kívüli földterületre. Ott a lovaival, húsz marhájával és néhány szolgájával olyan házat épített, amilyen nincs még Norvégiában. A Hortenfjord szikláira épült a ház, a követ Ulrik a frízektől vette. Nagy épület, bár nem akkora, mint a ti kastélyotok, és minden szobában van kandalló. – De hát az itt is így van – szólt közbe Brenna.

23

Csak Könyvek

– Igen ám, csakhogy a norvég faházakban ez nem így szokás, nincs kandalló, csak a szoba közepén egy nagy nyílt tűz, és a füst nem tud másutt kimenni, csak az ajtón. – Rémes! – Igen, és csípi a szemet meg az orrot. – És nekem is ilyen faházban kell majd élnem? – Minden bizonnyal. De ehhez hamar hozzá fogsz szokni.

Csak Könyvek

24

3.

a kastély nagytermét. Kilenc láng lobogott egy díszes gyertyatartóban a hosszú asztal közepén, és a falak mentén olajlámpások erősítették a fényt. A falakról füsttől fekete kárpitok függtek, volt köztük egy félig elkészült is. Brenna anyja kezdte el, de belehalt a szülésbe, mielőtt befejezhette volna. Egy, amelyet Linnet szőtt, egy tengernél álló várat ábrázolt, amellett függött Cordella háborús jelenete. A következő kárpit szépsége semmihez sem volt hasonlatos, a Távol-Keletről származott, és egy szomszédos királyság egyik hercegének ajándéka volt. Nem csoda, hogy Brennától egy kárpit sem díszítette a falat, neki nem volt türelme az efféléhez. Valójában semmi női munkában nem volt jártas. Kislánykorának első évei mély nyomot hagytak rajta, akkor ugyanis az apja úgy kezelte, mintha ő lett volna a rég várt fiú. Addig, amíg testének domborulatai ki nem alakultak, az apja a fiának tekintette. Az az év, amikor az alakja megváltozott, olyan volt Brenna számára, mint a lidércnyomás, egyre nőiesebb teste ingerelte fiús agyát. És győzött az agy, Brenna nem vett tudomást testének változásairól, hacsak nem emlékeztették rá. Cordella nagy élvezetét találta abban, hogy Brenna ne felejtse el, milyen nemű. VACSORAIDŐBEN

KIVILÁGÍTOTTÁK

25

Csak Könyvek

Brenna állandó ellensége volt a tűzvörös hajú, smaragdzöld szemű Cordella, akinek szép volt az alakja, és ugyancsak merészen kivágott ruhákat hordott. Vonzó nő volt, amíg ki nem nyitotta a száját, de Brenna tudta, miért ilyen, és mindent megtett, hogy ne veszítse el a türelmét vele. Tudta, hogy Cordella boldogtalan. Mindössze húszéves volt, és fiatalon, szabad akaratából ment hozzá Duncanhoz. Eleinte szerette a férjét, akkoriban teljesen más nő is volt. Valamiért azonban, amit talán csak maga Duncan tudott, Cordella meggyűlölte, és ez a gyűlölet tette azzá a megkeseredett nővé. Cordella belépett, és leült Brenna mellé az asztalhoz. Pár pillanat múlva megjelentek a szolgák, és behozták a sűrű nyúlpörköltet. Cordella haja még fényesebben csillogott a sárga bársonytól, amit viselt. Az asszony megvárta, míg senki nincs a közelben. – Hol van a nagynénéd ma este? – Ma úgy döntött, ő eteti meg apát – felelte Brenna, miközben egy nagy kanállal kimert magának az ételből. – Ez a te dolgod volna, nem a nagynénédé – vágta rá Cordella. – Linnet akarta így. – És hogy van a mostohaapám? – Ha vennéd a fáradságot, hogy megnézd, tudhatnád, hogy nem javult az állapota. – Majd meggyógyul – mondta Cordella fanyarul. –Az az öregember túlél valamennyiünket. De azt nem vártam, hogy téged itt látlak. Hallottam, hogy ma leöltek egy vaddisznót, és lakoma van a faluban. Azt hittem, te is ott leszel, a paraszt barátaiddal, Fergusszal meg Wyndhammel. – Látom, Duncan is jobban szeret a faluban lenni – vágta rá Brenna hűvösen. Dühös volt, mert a vaddisznó említése Csak Könyvek

26

a balesetére emlékeztette. – Nem kell nekem abból a nyavalyás vaddisznóból. – Jaj de érzékeny vagy ma este – szólt Cordella, és telt ajkain pajkos mosoly játszott. Szándékosan nem vett tudomást arról, hogy Brenna Duncan nevét említette. – Elképzelhető, hogy azért, mert Willow jóval utánad ért be az istállóba? Vagy mert fogy az idő a jegyesed megérkezéséig? –Vigyázz, Della – mondta elsötétülő szemmel Brenna. – Ma nincs türelmem a csipkelődéseidet hallgatni. Cordella nagy, ártatlan szemmel nézett Brennára, de nem szólt semmit. Féltékeny volt a húgára, ezt még saját magának is bevallotta. Nem volt ez azonban mindig így. Amikor Cordella az anyjával nyolc évvel korábban a kastélyba költözött, Brenna még csak kilencéves volt, és Cordella csak egy hónap múlva tudta meg, hogy húga van, nem öccse, mint addig gondolta. Persze nem azonnal kedvelték meg egymást, hiszen semmi közös nem volt bennük. Cordella szerint Brenna bolond volt, hogy jobban kedvelte a kardforgatást, mint a varrást, a lóápolást, mint a háztartás vezetését. Mégis, jól megvoltak egymással éveken át. Akkor Cordella találkozott Duncannel, és a jó kiállású, erős férfi megdobogtatta a szívét. Összeházasodtak, és Cordella valóban boldog volt. Ez azonban mindössze egy évig tartott. Akkor lett vége, amikor Linnet ragaszkodott hozzá, hogy Brenna bizonyos alkalmakkor női ruhákban járjon, és Duncan meglátta, milyen szép is valójában. Brenna még csak nem is sejtette, mennyire kívánja őt Duncan, Duncan meg azt nem tudta, hogy a felesége tisztában van mindennel. Csak azt vette észre, hogy abban az évben Cordella szerelme kihűlt iránta. Cordella féltékenysége már-már gyűlöletbe csapott, gyűlölte Duncant és Brennát is. Nyíltan nem támadhatta a lányt, bár sokszor szerette volna kikaparni a szemét. 27

Csak Könyvek

Brenna, apjának köszönhetően jól tudott vívni, és nemegyszer megfagyott a vér Cordella ereiben, amikor látta, hogy Brennának a szeme sem rebbent, úgy ölt meg nem is egy férfit. Angus nagy büszkeségére jól vizsgázott. Mivel megvívni nem tudott Brennával, Cordella egy dolgot tehetett, azzal ijesztgette, amiről neki még nem lehetett tapasztalata – hogy milyen férfival lenni. Cordella nagyon élvezte, hogy válogatott rémségekkel traktálja, mire Brenna szeme megtelik rettegéssel. Minden lehetséges alkalommal ijesztgette Brennát és örült, amikor riadalmat látott abban a szürke szempárban. Ez volt ez egyetlen, amivel bosszút állhatott. Azt kívánta, bárcsak Duncannal szemben is lenne valamilyen fegyvere. Brenna nemsokára elmegy, és Cordella tudta, a lány retteg attól a naptól. Ám akkor már senki sem lesz, aki hozzá hasonlatosan szép lenne, akkor Duncan is visszatér majd őhozzá. Cordella eltolta a tányérját, és elgondolkodva nézett Brennára. – Tudod, húgom, most már bármelyik nap megjöhet az a hajó északról. Hiszen jócskán benne járunk a nyárban. Készen állsz arra, hogy a jövendőbelidet fogadd? – Soha nem fogok készen állni – felelte Brenna szomorúan, és már neki is elment az étvágya. – Igen, igen, te vagy az oroszlánok elé vetett hercegnő. Kár, hogy neked nincs ebbe beleszólásod. Azért nem vártam volna, hogy az apád ezt teszi veled. Nekem végül is volt választásom. – Tudod te jól, miért történt ez így – vágta oda Brenna. – Persze, hogy tudom. Hogy valamennyien megmeneküljünk – mondta Cordella gúnytól csepegő hangon. – Te legalább tudod, mi vár rád. Ha én tudtam volna, én sem akartam volna férjhez menni. Atyaisten, mennyire rettegek minden éjszakától, hiszen ismerem a kínt, ami vár rám. Csak Könyvek

28

Brenna jeges pillantással méregette a nővérét. – Della, ma láttam a faluban egy párt szeretkezni. – Ne mondd! Hogyan történt? – Mindegy, hogyan. A lényeg, hogy amit láttam, korántsem volt olyan rettenetes, mint amit te el akartál velem hitetni. – Nem tudhatod te azt, amíg magad is meg nem tapasztaltad! – csattant föl Cordella. – Meg fogod tanulni csöndben elviselni a fájdalmat, különben a férfi megver. Csoda, hogy nem vágja el a torkát sok nő inkább, ahelyett, hogy minden éjjel ilyen rémségnek legyen kitéve. – Elég volt, Della! Nem akarok erről többet hallani. – Inkább hálás lehetnél. Te legalább nem fekszel gyanútlanul a nászi ágyba – mondta Cordella, majd fölállt az asztaltól, és amikor Brenna már nem láthatta, elégedetten mosolygott.

29

Csak Könyvek

4.

A VOLGA

KELETI KANYARULATÁNÁL FEKVŐ

BULGÁR városánál, ennél

a nagy forgalmú átrakodó kikötőnél találkozott Kelet és Nyugat. Itt kereskedtek a viking hajók a Belső-Ázsia sztyeppéiről jött karavánokkal és a keleti tartományok arab szállítóival. Bulgartól kelet felé vezetett a híres selyemút is Kínába. Bulgarban mindenféle népség megfordult, a tolvajoktól és gyilkosoktól egészen a kereskedőkig és királyokig. Garrick Haardrad a nyár elején itt vetett horgonyt pazar hajójával, és nekilátott, hogy az addig fölhalmozott vagyonát még tovább gyarapítsa. Milyen remek dolog is a kereskedés, gondolta. Mivel a telet az előzetes tervtől eltérően egy nomád szláv törzzsel töltötte, nem akart sokáig Bulgarban időzni, már alig várta, hogy otthon legyen. Tudta, hogy még Hedebyben is meg kell majd állnia, hogy eladja az Alekszandr Sztaszovtól kapott húsz rabszolgát, hogy gyorsabban tudja megtenni a hazafelé utat. Első keleti útja tele volt meglepetésekkel, de a végeredménnyel nagyon meg volt elégedve. Miután előző évben elindult Norvégiából szőrmeszállítmányával és az eladásra szánt rabszolgáival, Garrick és kilencfős kísérete Hedebybe hajózott. Ebben a Schlei folyó mentén álló nagy kereskedővárosban a rabszolgái felét elcserélte az ottani kézművesek termékeire, Csak Könyvek

30

a beszerzett áruk közt volt fésű, csat, játékkocka csontból, valamint a Baltikumból származó borostyánból készült mindenféle gyöngysor és függő. Hedebyből Birkába hajóztak, a Malar-tavi szigeten lévő kereskedelmi központba, amely Svédország szívében feküdt, átellenben Jumna szláv várossal. Birka közismert piac volt, kikötőjében ott horgonyoztak a dán, szláv, norvég és szkíta hajók egyaránt. Garrick itt értékes, finom fríz kelmét, ékszerekkel kirakott kengyelt és rajnai bort szerzett be, ez utóbbiból sokat megtartott magának. Innen a kíséretével Upplandba hajózott, majd a Finnöbölbe, és végül a Néván a Ladoga-tóig. Az itteni kereskedelmi központ a Volhor torkolatánál helyezkedett el, itt megálltak ellátmányért. Akkor már nyár közepe volt, és még hosszú út állt előttük. Keletre hajóztak a nyugati szlávok hazájába, majd az Onyega-tóhoz, onnan kisebb folyókon és tavakon a Beloja-tóig, míg végül elérték a hatalmas Volga folyó északi kanyarulatát. Félúton célállomásuk, Bulgár felé szemtanúi voltak, amint egy hajót megtámadnak a folyó mentén élő szlávok, de Garricknek és embereinek még a véres támadás vége előtt sikerült elérniük a hajót. Csak egy fiatal nő és a kisbabája maradt életben, ők is azért, mert elrejtőztek egy nagy üres hordóban. Haakorn, Garrick egyik embere, tapasztalt utazó lévén beszélte a nő szláv nyelvét. Kiderült, hogy egy híres szláv törzsfő lánya. Az asszony ott sírt a férje holtteste mellett, és elmesélte, mi történt. A támadók egy ellenséges törzs tagjai voltak, akik az apja tettei miatt akarták megölni őt és a gyermekét. Nem ez volt az első támadásuk. Garrick összehívta az embereit, hogy megtanácskozzák, mi legyen a nő sorsa. Végül Perrinnek, Garrick jó barátjának a tanácsát fogadták meg. Mivel azok, akik elmenekültek, már úgyis az ellenségeik lettek, nem akartak több viszályt szítani azáltal, hogy váltságdíjért adják vissza 31

Csak Könyvek

a nőt az övéinek. Tudták, fognak ők erre járni a jövőben is, úgyhogy csak az előnyükre lehet, ha vannak errefelé barátaik is. Az asszonyt és a kisbabáját tehát úgy adták vissza az apjának, hogy nem kértek érte semmit. A törzs megvendégelte őket, hetekig tartott a lakoma. Alekszandr Sztaszov ugyanis kitűnő házigazda volt, vendégei semmiben sem szűkölködtek. Megjöttek az esők is, ami újabb okot adott a maradásra. Végül túl késő lett ahhoz, hogy a hideg beállta előtt Bulgarba érjenek, majd haza induljanak, így ott maradtak télire. Tavasszal a hálás törzsfő húsz rabszolgával együtt bocsátotta őket útjukra, ráadásul a kíséret minden tagja kapott egy zsák ezüstöt. Mindent egybevetve megérte ott maradniuk. Bulgarban sikerült eladniuk az utolsó árujukat is, a szőrme igen jól elkelt, különösen a jegesmedve fehér bundája, amelyből Garricknek négy darabja is volt. A csapat valamennyi tagja túladott a portékáján. A hajó ugyan Garrické volt, de közösen kereskedtek. Mivel Haakornt kivéve a többiek mind először voltak ilyen távol, nem siettek haza, élvezték a sok új és szokatlan dolgot. Garrick rengeteg ajándékot szerzett be a családjának. Úgy gondolta, lesz, amit rögtön a hazaérkezése után elosztogat, a többit meg elteszi különleges alkalmakra. Az araboktól olcsón vett drágakövekből nyakláncokat és karkötőket csináltatott az anyjának, és szerzett kínai selymet is. Az apjának talált egy remek kardot rajnai pengével, gazdagon vésett és berakott markolattal. Öccsének, Hugónak egy aranysisakot vett. Az ajándékok beszerzésénél gondolt a barátaira is, valamint Yarmillére, aki távollétében a rabszolgákat felügyelte és a háztartást vezette. Saját magáról sem feledkezett meg, sőt, bőkezű volt önmagához: rengeteg bizánci selyem és brokát várta, hogy szép ruha legyen Csak Könyvek

32

belőle, keleti kárpitokat szerzett az otthona falára, és a hordónyi vasból készült szerszámtól majd a rabszolgák tátják el a szájukat. Minden nap, amit Bulgarban töltöttek, még valamit hozzáadott Garrick gyűjteményéhez. A barátai már fogadásokat kötöttek, mennyi ezüsttel lesz gazdagabb, mielőtt lemegy a nap. Nyár közepén egy nap, amikor a felhőtlen ég szinte fehéren izzott, Garrick barátjával, Perrinnel az oldalán belépett Bolszkij, a vésnök házába. Az apró termetű kis ember fölnézett a szoba közepén álló munkaasztala mellől, és alaposan szemügyre vette a két fiatal norvégot, akiken rövid, ujjatlan tunika volt, és szoros, hosszú harisnya. Mindkettő igen magas volt és széles vállú, egyetlen uncia fölösleg sem volt izmos testükön. Az egyiknek vörös haja, kis nyírott szakálla és smaragdzöld szeme volt, a másik szőke volt, szeme akár a víz, olyan kék. Bolszkij a szőke vikinget várta, mert ő rendelt meg nála egy vésést. A finom mívű ezüstmedál egyik oldalán egy kilencevezős büszke viking hajó volt látható, fölötte szárnyas harci kalapács és egy kard. A medál másik oldalára került a fiatal lány képmása, ahogy a viking lerajzolta. A kedvese vagy netán a felesége lehet? – Készen van? – kérdezte Garrick. Bolszkij elmosolyodott, és egy szőrmebélésű zsákból kivette a hosszú ezüstláncon függő medált. – Készen. Garrick egy zsák ezüstöt dobott az asztalra, és úgy vette föl a medált, hogy meg sem nézte. Perrin azonban kíváncsi volt. – De miért? – kérdezte rosszallón, miután szemügyre vette a képmást. Garrick vállat vont, és elindult kifelé, de Perrin szorosan a nyomában volt, és megállásra késztette. – Miért kínzod magad? Nem éri meg az a lány. – És ezt épp te mondod? – kérdezte Garrick. 33

Csak Könyvek

– Igen, én. Igaz, hogy a húgom, de nem értek egyet azzal, amit csinált. – Hagyd, barátom. Már régóta meghaltak az érzéseim Morna iránt. – Akkor ezt minek csináltattad? – kérdezte Perrin a medálra mutatva. – Hogy emlékeztessen arra – felelte elszántan Garrick –, hogy egyetlen nőben sem lehet megbízni. – Tudom, a húgom mély nyomot hagyott benned, Garrick. Megváltoztál, amikor hozzáment ahhoz a kövér kereskedőhöz. A fiatalabb férfi kék szeme elkomorult, de ajka gúnyos mosolyra húzódott. – Egyszerűen csak bölcsebb lettem. Soha többé nem ülök fel egy nő bájainak. Egyszer kitártam a szívem, másodszor ez már nem lesz így. Most már tudom, milyenek. – Nem minden nő egyforma, Garrick. Az anyád sem olyan. Soha nem ismertem nála kedvesebb, jobb asszonyt. – Az anyám az egyetlen kivétel – mondta Garrick és arcvonásai ellágyultak. – No de elég legyen ebből. Ma van az utolsó esténk itt, egy egész hordó sört meg akarok inni, és majd ha végeztem vele, neked kell engem barátom, fölvinned a hajóra.

Csak Könyvek

34

5.

és az értékes darabnak kijáró figyelemmel és gondossággal a kardját fényesítgette. Az egyenesen az ő számára készült fegyver pihekönnyű volt, ám éles, mint a borotva. Tízéves születésnapjára kapta az apjától, az ezüstmarkolatba bele volt vésve a neve rubinokkal és zafírokkal körülvéve. Brenna minden másnál jobban szerette a kardját, ha másért nem, azért, mert annak a jelképe volt, mennyire büszke rá az apja. A lány meglehetősen borongós hangulatban volt, azon jártatta az eszét, vajon örökre rabul ejti-e majd a férje hazája. Vajon lesz még alkalma forgatni ezt a kardot, és harcolni azért, ami az övé, akár egy férfi? Vagy azt várják majd el tőle, hogy azt tegye, amit egy nőnek kell, és soha ne csillogtassa meg ügyességét? Átkozott férfiak és a megrögzött gondolkodásuk! Nem, velem nem lehet majd így bánni, gondolta. Fölöttem nem lehet uralkodni. Én Brenna Carmarham vagyok, nem pedig afféle nyafogó fehércseléd. Nagy méltatlankodásában észre sem vette, hogy a nagynénje belép a szobába, és halkan becsukja maga után az ajtót. Linnet fáradt, megtört pillantással nézett az unokahúgára. Hosszú hónapokon át ápolta a férjét, végignézte a férfi nap mint nap fogyó erejét, és amikor meghalt, mintha BRENNA

OTT ÜLT HATALMAS ÁGYÁNAK KÖZEPÉN,

35

Csak Könyvek

belőle is meghalt volna egy darab. Most ugyanígy ápolta a bátyját, Angust is, és kérte az isteneket, csak több halált ne kelljen látnia. Amikor Brenna végre észrevette a nagynénjét, odafordult, de alig ismerte meg. Az asszonynak kócos volt a haja, gyűrött, viseltes a ruhája, egész arckifejezése megváltozott. Az arca hófehér volt, száját összeszorította, vörös szeme alatt sötét karikák húzódtak. Brenna fölpattant és az ablak alatt álló kanapéhoz vezette a nagynénjét. – Linnet, te sírtál! – kiáltott fel. – Ez nem jellemző rád. Mi baj van? – Ó Brenna, kicsi lányom. Az élet állandóan változik. Nem igazságos, hogy mindennek egyszerre kelljen történnie. Brenna elmosolyodott. – Jaj, hát miattam sírtál, nénikém? Nem kellett volna… – Nem, drágám, nem miattad, de arra is sor kerül majd. Az apád miatt, Brenna. Angus meghalt. Brenna elsápadva visszahőkölt. – Ez nem lehet igaz! – Brenna drágám – mondta Linnet és megsimogatta a lány arcát –, tudod, hogy én nem hazudnék neked. Nincs egy órája, hogy Angus kilehelte a lelkét. Brenna csak a fejét rázta, mintha nem akarná, nem tudná elhinni, amit az imént hallott. – De hiszen nem halhatott meg! Nem is volt annyira beteg! – Angusnak ugyanaz volt a baja, mint az én uramnak, de ő legalább nem szenvedett annyit. Brenna elkerekedett szemmel nézett a nagynénjére. – Te tudtad, hogy meg vannak számlálva a napjai? – Igen, tudtam. – De az isten szerelmére, miért nem mondtad nekem? Miért hagytad, hogy azt higgyem, meggyógyul? – Ő akarta így. Megtiltotta nekem, hogy bárkinek is szóljak, különösen neked. Nem akar téged sírva látni az Csak Könyvek

36

ágya mellett. Angus sohasem állta a könnyeket, elég volt, hogy én ott szipogtam neki. Erre már Brenna szeme is megtelt könnyel. Soha korábban nem sírt, ismeretlen érzés volt számára. – De hisz nekem kellett volna őt ápolnom, ehelyett csak magammal foglalkoztam, mintha vele minden rendben lett volna! – Nem akarta, hogy aggódj, Brenna, márpedig, ha tudod, azt tetted volna. Most meggyászolod, és majd túl leszel rajta. Erről az előtted álló esküvő majd tenni fog. – Nem! Semmiféle esküvő nem lesz most. – Az apád a szavát adta, lányom – szólt rá Linnet kicsit ingerülten –, és most, hogy halott, neked kell betartani az ő szavát. Brenna ekkor már nem bírta visszafojtani a zokogását. – Miért kellett meghalnia, néném, miért? Lord Angus Carmarhamet egy szép fényes reggelen helyezték örök nyugalomra. A madarak épp hogy nekifogtak a nap köszöntésének, vadvirágok illata szállt a hűvös levegőben. Brenna, akinek egyetlen könnycsepp sem volt immár a szemében, tetőtől talpig feketébe öltözött. Bőröv fogta össze a nadrágja fölött viselt tunikáját, rajta rövid, ezüsttel szegett kabátka. Hosszú fekete haja be volt fonva, és elrejtve a kabát alatt. Csak az arca volt hófehér, és a kardja csillogott ezüstösen. Nagynénjének nem tetszett, ahogy öltözik, de Brenna ragaszkodott hozzá. Az apja fiúnak nevelte és fiúként bánt vele, világos hát, hogy végső búcsút is így vesz tőle. Ott voltak mind a falubeliek, sokan hangosan sírtak. Linnet Brenna jobbján állt, és vigasztalóan ölelte át a lányt. Balján állt Cordella és Duncan. Duncan szép szavakkal dicsérte Angust, beszélt a múlt dicsőségéről, de Brenna mindebből semmit sem hallott. Ő a gyerekkori emlékeket 37

Csak Könyvek

idézte fel magában, azokat a drága pillanatokat, amikor kisgyerekként az apja térdén ült, látta maga előtt a büszke férfit, aki lelkesítette, biztatta, amikor először lóra ült. Brenna egészen elveszettnek érezte magát az apja nélkül, óriási űrt érzett a lelkében, de büszkén kihúzta magát, hogy úgy lássák az emberek. Szívfájdalmáról csak megtört fényű szeme, tompa tekintete árulkodott. Miközben Duncan beszélt, egyszer csak egy lovas jelent meg a fák közt, és vágtatva a gyülekezet felé közeledett. Leugrott a lováról, és egyenesen Brennához sietett. – Eljött a jegyesed – mondta kifulladva a fiatalember. – Anglesey-ből jöttem, és az úton megelőztem őt és a kíséretét. – Honnan tudod, hogy a jegyesem volt? – kérdezte Brenna hitetlenkedve. Nem volt fölkészülve erre a hírre, pláne, amikor épp az apját teszik á sírba. – Hiszen ki más lehetett? – felelte a fiú. – Sokan voltak, mind szőke. Az biztos, hogy vikingek. A tömegben többen riadtan fölkiáltottak, de akkor Brenna csak magára tudott gondolni. – Atyaúristen, de miért épp most? Erre nem tudott mit felelni a fiatalember, Linnet viszont odavonta magához és így szólt: – Ne törődj azzal, hogy miért, drágám. Itt van és kész – majd odafordult a hírt hozóhoz. – Milyen közel vannak? – Ott, a fák mögött – mondta és északnyugat felé mutatott. – Lehetnek vagy egymérföldnyire. – Rendben – vágta rá Linnet. – A kastélyban kell fogadnunk őket. Emberek, térjetek vissza a faluba, ezektől a vikingektől nem kell félnetek. Békés szándékkal jönnek. Brenna nyugtalanul járkált föl-alá a kastély nagy fogadószobájában. Fergus is csatlakozott a családhoz, hiszen ő volt a felelőse a vikingeknél tett látogatásnak. Hosszú időt töltött az ellenséges országban, míg megtalálta Csak Könyvek

38

a Haardrad nemzetséget. Maga a klán feje fogadta Fergust, megállapodott vele a fia ügyében, és a szavát adta, hogy minden a megállapodás szerint fog történni. Lord Angus halálával a menyasszony egy egész vagyont ér, mert megörökölte apja földjeit és a kastélyt is, ami így a férjéé is lesz. Biztos meg lesznek elégedve a vikingek. – Brenna drágám, illendőbb volna, ha ruhát vennél föl – javasolta Linnet. – Nem. – Brenna, nem fogadhatod ebben a leendő férjedet. Mit gondolna? – Azt mondtam, hogy nem! – vágta oda Brenna, és csak járkált tovább nyughatatlanul. Cordella a szeme sarkából figyelte a mostohatestvérét. Jót mulatott, mert látta, hogy Brenna nagyon dühös és fél is kicsit, nem tudta, vajon még az utazás előtt akarja-e a jegyese az esküvőt, ugyanis akkor akár aznap, vagy másnap is megtarthatnák. No meg a nászéjszaka és a rettegés. Cordella kis híján fölnevetett. Brenna első éjjel biztos, hogy majd fájdalmat érez, de azt fogja hinni, hogy ez mindig így lesz. Mindez neki köszönhető, milyen remek bosszú! Bárcsak ott lehetnék és láthatnám, gondolta. Brennának is pontosan ez járt a fejében. Nem volt még kész a házasságra, talán soha nem is lesz kész. Nem az a fajta volt, aki hajlandó szenvedni anélkül, hogy bosszút állna érte. Majd megküzdök vele, gondolta. Jóságos ég, mi lesz, ha megölöm a férjemet, amikor az a jogait akarja érvényesíteni? Az egyenlő lenne a saját halálos ítéletemmel. Ilyen gondolatok cikáztak az agyában, amikor az első nagy kőtömb a kapunak vágódott. Mindenfelől megdöbbent kiáltások hallatszottak. Amikor egy elfúló üvöltés hallatszott az udvarból, és még egy kődarab csapódott be, Brenna odament az ablakhoz. Nem akart hinni a szemének. – Szent isten, ezek támadnak! 39

Csak Könyvek

Az egyik szolga lefejezve feküdt az istállóhoz vezető úton. Az udvarban csak úgy nyüzsögtek a vikingek, valamennyien kivont karddal, lándzsával vártak, harcra készen. Két ember egy kis katapultot működtetett. Ekkor érte a kaput a harmadik lövedék. A távolból füst szállt az égre: a falu lángokban állt. Brenna odafordult a többiekhez, köztük volt Wyndham is. Brenna egyenesen az ő szemébe nézve tette föl a kérdést: – Hát ez a módja nálatok a lánykérésnek? Wyndham nem tudott válaszolni, de Fergus bizonytalanul megszólalt: – Az nem lehet, hogy ezek azok a vikingek, akikkel én beszéltem. – Akkor menj, és nézd meg, ismered-e őket – rendelkezett Brenna erélyesen. – Brenna, nyugodj meg – szólt Linnet, bár az ő hangja is remegett. Fergus az ablakhoz lépett, és egy szemvillanás alatt fölismerte a Haardrad-klán fejét. Törtető Anselm parancsokat osztogatott az embereinek. – Ez nem lehet igaz! – kiáltott föl Fergus. – Hiszen a szavát adta! Még egy kő puffant az ajtón. – Wyndham, te velünk vagy, vagy ezekkel az áruló rokonaiddal? Tudnom kell. Wyndhamen látszott, mélyen bántja a kérdés. – Veled, úrnőm. Nem tartom a rokonságot az olyan norvégokkal, akik nem állják a szavukat. – Akkor hát legyen. Duncan, menj és zárd be az ajtót, még mielőtt több kárt tesznek benne. Duncan rettegve húzódott hátra. – Brenna, harmincan vannak, vagy többen is, mi meg hárman. – Négyen, te ostoba! – kiáltott rá Brenna. – Azt gondoltad tán, hogy én majd csak nézem a harcot? – Brenna! Legyen eszed! Nincs semmi esélyünk. – Azt akarod mondani, hogy adjuk meg magunkat? Te eszetlen, hát elfejtetted Holyhead szigetét? Mindenkinek a Csak Könyvek

40

fejsze lett a végzete, azoknak is, akik ellenálltak, és azoknak is, akik nem. Reteszeljétek be az ajtót! Fergus, szedd össze a szolgákat, és fegyverezd föl őket. Wyndham, te biztosítsd a kastély hátsó részét, aztán találkozzunk az előcsarnokban. Ha az ajtót sikerül betörniük, akkor majd ott fogadjuk a pokolfajzatokat. Mindenki egyetlen szó ellenvetés nélkül elindult teljesíteni a parancsot. Cordella összegörnyedve ült a sarokban és hisztérikusan zokogott. Linnet szeme is könnyes volt, amikor megragadta Brenna karját, hogy megállítsa. – Nem tudsz harcolni velük szemben, Brenna. Ugyanúgy megölnek, mintha férfi lennél. – Mindenképpen megölnek, néném. Az apám harcra tanított. Inkább úgy haljak meg, becsülettel, fegyverrel a kezemben, semmint nyüszítsek az önsajnálattól, mint Della. – Téged nem fognak megölni, Brenna, ha nem állsz nekik ellent – makacskodott Linnet. – Ők a nőket… – Soha! – vágott közbe Brenna. – Inkább meghalok, semmint a vikingek foglya legyek. Ezzel sarkon fordult, és otthagyta Linnetet és Cordellát imádkozni. Ám még mielőtt valamennyi szolgát fel tudták volna fegyverezni, a vikingek betörték a kaput, és vérszomjas harci kiáltásoktól lett hangos az udvar. Vagy egy tucat férfi özönlött az előcsarnokba. Brenna a lépcső alján állt szétvetett lábbal, kivont karddal a kezében. Egy fejsze kis híján eltalálta. Félúton közte és az ellenség között Duncan volt az első, aki elesett. A vikingek megosztották csapataikat. Hárman hátramentek, hárman a fogadószobába, és becsukták maguk mögött az ajtót. Wyndham előjött és rátámadt két honfitársára. Bátran küzdött, de idős lévén hamar kifáradt. Egy embert azonban így is sikerült megölnie, még mielőtt a másik a kardjával átdöfte volna, halálos sebet ütve rajta. 41

Csak Könyvek

Brennára öten támadtak. Négyen elhaladtak mellette és fölmentek a lépcsőn, ám az emeleti útvesztőben eltévedtek. A lent maradt férfival félelem nélkül nézett szembe a lány. A viking kardja súlyosabb volt, mint az övé, és minden csapása őrületes erővel sújtott le. Brennának fájt a karja és a háta az erőlködéstől, de a kintről beszűrődő sikoltozás megsokszorozta erejét, és növelte elszántságát. Nem is tudta, hogy ennyire bírja; elütötte a férfi kardját és a sajátjával átdöfte a vikinget. Félrerúgta, ám ekkor egy másik, idősebb harcos ugrott az elesett helyébe. Brenna elszántan küzdött egészen addig, amíg a férfi kardjával ketté nem törte az övét. Brenna csak nézte a kezében lévő törött fegyvert, és nem látta a feléje közelítő halálos csapást, nem is hallotta Fergus rettegő kiáltását: – Megállj! Ez Lady Brenna! Akkor Fergus odaugrott az úrnője és a csillogó kard közé. A hatalmas kétélű kard lenyisszantotta a karját, amely émelyítő puffanással hullott a földre. Fergusból lassan szállt el az élet, a végén ő is odarogyott Brenna lába elé. Törtető Anselm kíváncsian nézett a lányra, akit kis híján megölt. Szóval ez az a lány, akit a fiának szántak. Döbbenetes fehércseléd, az biztos, gondolta. Soha még ilyen bátor és elszánt nőt nem látott. Még az egyik emberét is megsebesítette. Micsoda szégyen lesz annak hazatérni, nőtől kapott sebbel, haha! De kár, hogy ez a lány az ellenség egyike! Hiszen remek menye lehetne ez a fekete hajú szépség. Erős és bátor fiúkat szülne… milyen kár! Már mindenki elesett Brenna körül, mindenfelé patakokban folyt a vér. A fogadószobában elnémult a sikítás, amikor kijött onnan két viking nevetve és egymás vállát veregetve. Vajon Linnet és Cordella is halott? A lépcső tetejéről ismét velőt rázó sikoltás hallatszott. Brenna odafordult és meglátta Alane-t kezében egy rövid Csak Könyvek

42

tőrrel, amely épp akkor esett ki a kezéből. Brenna halálra váltan nézte, amint az öregasszony arca hamuszürkévé válik, a szeme kidülled, majd Alane lebucskázik a lépcsőn, és megmerevedik a saját vérében, hátában egy fejszével. Brenna agyában még felvillant valami, majd elborította a sötétség, de nem mindent némított el, még hallotta a hangokat, és még mindig állt a lábán. Valami szünet nélkül sikított. Annyira közel volt, tudta, ha kinyújtja a kezét, meg is tudná érinteni azt, aki ezt a rémes nyüszítést kiadja. De nem tudta megemelni a karját. Bármennyire akarta is, nem mozdult. – Anselm, nem tudnád elérni, hogy ez a nő abbahagyja a visítást? Az emberek megbolondulnak. – Van egy módszerem – felelte Törtető Anselm fáradtan. Brenna nem érezte az ütést, de végre teljesen elsötétült előtte minden, és már nem hallotta az őrült sikítását sem.

43

Csak Könyvek

6.

két órával hosszabb ideig, mint odafelé. Az elrabolt állatok és a zsákmánynyal megrakott szekerek nehézkesen haladtak, de még így is odaértek a hajóhoz, mielőtt leszállt az éj. A viking hajó, a foglyok réme, karcsú, hatvan láb hosszú és legalább tizenöt láb széles jármű volt, az orrán egy finom mívű faragott pokolbéli szörny díszelgett. Ez a hajó szakítja el őket a hazájuktól és az általuk ismert világtól. A büszke viking hajó egy kis öbölben horgonyzott, a magas fák eltakarták. Két férfit hagytak hátra, hogy őrizzék, azt mondták nekik, ha baj van, bocsássák vízre a hajót. Nem történt azonban semmi, és a két harcos üdvrivalgások közepette fogadta a visszatérőket. Törtető Anselm úgy döntött, még az éjjel fölvonja a bíborszínű vitorlát. Néhányan áldozatot mutattak be Thornak, biztonságos hazaútért könyörögve, míg a többiek fölvitték a hajóra a rakományt. A nőket a számukra fölállított fehér sátorba terelték, de különben békén hagyták. A férfiak vérszomja és vágya kielégült, a következő partraszállásig békén maradnak. Valamennyi nőt megerőszakolták, volt, akit nem is egyszer, kivéve Brennát, aki az Anselm által rámért ütéstől eszméletlen volt egészen addig, míg a hajó ki nem futott a nyílt vízre. Összesen heten estek fogságba, Linnet és SOKÁIG

TARTOTT AZ ÚT A TENGERPARTRA,

Csak Könyvek

44

Cordella, Enid és még három fiatal lány a faluból. A férfiak többségét megölték, kivéve azokat, akiknek sikerült elmenekülniük az erdőbe, vagy akiken súlyos sebük miatt látszott, nem érik meg a reggelt. Brenna tudta ezt, és ettől még jobban szenvedett. Hiszen nem tudta megvédeni sem a népét, sem saját magát. Elviselhetetlen volt számára az, hogy egy idős ember győzte le. Esztelenül gyűlölte azt a férfit, hiszen megmutatta neki, hogy ő sem egyéb gyönge nőnél, és Brenna úgy gondolta, ezért meg kell fizetnie. A hajó mint karcsú szörny úszott a vízen, már elhagyta Wales partjait. A nők naponta kétszer kaptak enni, szárított halat vagy pácolt sonkát, kovásztalan kenyeret és vajat. Hideg, száraz élelem volt, sokan nem tudták magukban tartani. Cordella naponta többször is a hajó széléhez ment hányni, és a nők szégyenéhez csak még hozzátett az, hogy a vikingek ezen jót mulattak. Brenna csak azért evett, hogy megmaradjon az ereje, hogy végre tudja hajtani egyetlen célját, megölni Törtető Anselmet. Elhatározta, nem hallgat a többiek jajveszékeléseire. Linnet megpróbálta vigasztalni, de Brenna képtelen volt elviselni még a kedvességet is, egy szót sem szólt a nagynénjéhez. Törtető Anselm néha elment megnézni Brennát. Nagydarab, medveszerű ember volt, szökés hajjal és szakállal. Átható kék szeme pillantása félelemmel töltötte el az ellenségeit, de Brenna fölött nem volt hatalma. Amikor a viking kíváncsian, mondhatni csodálattal méregette, ő olyan gyűlölködő, ellenséges pillantást küldött felé, hogy a nagydarab harcos elsomfordált. Anselm már-már megbánta, amit tett, bár ezt soha nem mondta ki. Becsületszavát adta az ellenségnek, de az ellenségnek adott szó megszegését nem tartotta bűnnek. Az, aki a házasságot elintézte, azt ígérte, hogy a menyasszonnyal együtt sok kincs is jár majd, és 45

Csak Könyvek

gyanútlanul azt is megmondta, hol tartják. Anselm fiának nem lesz menyasszonya, de arany az lesz bőven. Anselm gazdagon tér vissza, és az emberei is meg voltak elégedve. Amikor Anselm a fiatal szépségre nézett, jót szórakozott annak harcias bátorságán. Kíváncsi volt, vajon meddig tart a büszkesége, mikor törik meg a lány, de ez az érzés nem volt egyértelműen felhőtlen. Fölidézte, amikor a lány az ő egyik emberével küzdött. Azt hitte, karcsú fiatalember, és döbbenten figyelte, milyen ügyesen veszi föl a harcot a túlerővel szemben. Jó volt nézni ezt az elszántságot. Anselm akkor sem akarta megölni, amikor férfinak nézte, de abban is biztos volt, nem engedheti meg, hogy több embere meghaljon a lány keze által. És amikor rájött, hogy épp ezt a lányt ajánlották föl a fiának feleségül… Mivel a lány akkora bátorságról tett tanúbizonyságot, Anselm csalódottan vette tudomásul, amikor összeomlott. Miután végignézte, ahogy a vörös hajú öregasszony meghal, mintha elment volna az esze, csak sikított és sikított, és a két öklét a halántékához szorította. Vajon látta az apját elesni? Vagy az anyja lehetett az a nő? Nem, a mellette maradt fekete asszony jobban hasonlított rá. Ó, ha értenék egymás nyelvét, akkor megkapná a keresett válaszokat. De várnia kell, amíg hazaérnek, ott majd Heloise tud beszélni velük. Egyelőre tehát csak csodálhatja ezt a kelta szépséget. Valóban nagyszerű teremtés, Anselm elhatározta, távol tartja tőle az embereit. Az, hogy szűz, csak növeli értékét, biztos fog tetszeni a fiának, Garricknek is. Az ír-tengeren hajózva megálltak Man szigetén, ott éjszakáztak, és végre főtt ételt ettek. Aki akarta, megszerezte valamelyik nőt magának, de Brennának, akinek a szeméből csak úgy sütött a vad gyűlölet, a közelébe sem ment senki. Voltak, akik azt hitték, megbolondult. Csak Könyvek

46

Hamarosan elhajóztak a skót partok mellett, ahol még egy éjszakát eltöltöttek, egy éjszakát, amitől a nők úgy rettegtek. Megálltak a Hebridákon is, itt sok, már korábban letelepedett rokonuk élt. Két napig maradtak, majd az Orkney-szigetek érintésével tovább haladtak. Utolsó szárazföldi éjszakájukat a Shetland-szigeteken töltötték. Ezután különös, mélytengeri vizeken hajóztak. Sehol nem látták a szárazföldet, és tudták, bármelyik pillanatban felbukkanhattnak a víziszörnyek, akik élve lenyelik őket, legalábbis ezt mondogatták a hajón a nők. Mindent jobban elviseltek, mint az ismeretlent. Egy váratlan heves vihar sem segített megnyugtatni a kedélyeket. Hatalmas hullámok csaptak át a hajón, mintha az óceán kinyújtotta volna feléjük a karjait. Cordella, aki leereszkedő gúnyos mosollyal figyelte mostohatestvére csöndes ellenállását, most az életéért könyörgött nyüszítve. Linnet csak nagy nehezen tudta lecsöndesíteni a nőket, hiszen az ő idegei sem voltak kötélből. Könyörgött Brennának, hogy segítsen, de nem kapott választ. Hiszen megértette ő, miért néz maga elé a lány szótlanul, de úgy vélte, nem most van az ideje, hogy lemondjon a vezető szerepéről. Ha szólna pár bátorító szót, a többiek kevésbé félnének. Cordellában sem volt sok köszönet, csak siránkozott, hogy mindjárt itt a világvége. Viszont egyetlen könnyet sem ejtett a férje halála miatt. Meg volt róla győződve, most, hogy Brenna csöndben visszavonult, őt kívánja az összes férfi, és abban is biztos volt, hogy megtalálja majd a helyét az új hazában. Igaza volt, valóban nagy népszerűségnek örvendett. Amikor partra szálltak, egyre több férfi kereste föl, mert már nem ellenkezett, mint először. Még a vezér is kiszemelte magának. Linnetet még otthon, a kastélyban erőszakolták meg ketten, azóta csak a vezér tette a magáévá, aki legalább nem bánt vele olyan durván, mint a fiatalabb fiúk, sőt, valójában 47

Csak Könyvek

kellemes élmény volt, és az asszony nem is ellenkezett. Hiszen oly régen volt már özvegy, oly sok éve nem volt férfi az ágyában. Linnet mégis fohászkodott, hogy ne történjék meg többet, hiszen a norvég Anselm Haardradtól semmi jóra nem számíthatott. Fergus elmondása szerint már nős volt, így Linnet nem reménykedhetett. A vihar nem tartott nagyon sokáig, de mindenki nagyon kimerült utána. Egy nappal később viszont, csodák csodája, megpillantották a szárazföldet, Norvégia partjait. Nem álltak meg, hanem alig várva, hogy hazaérjenek, éjjelnappal hajóztak egyre távolabb északra, míg végre megváltoztatták az irányt, és befordultak a Horten-fjord felé. Nyár közepe volt, szép látványt nyújtott a zöld lombos fákkal tarkított füves táj. A mélykék égen kövér felhők úsztak, az egyik épp Thor kalapácsát formázta. A nők is látták, de nem tett rájuk semmilyen hatást, a férfiak azonban fülsiketítőén harsány örömujjongásba kezdtek. Jó jel volt, Thor az áldását adta rájuk. Meredek sziklafal közt hajóztak, amíg elértek egy sekély partszakaszhoz, ahol kikötöttek. Véget ért az utazás.

Csak Könyvek

48

7.

Nem messze a fjordtól állt egy nagy, ablaktalan faház, körülötte több kisebb, valamint istállók és ólak. Távolabb a település mögött további kisebb házak álltak szétszórva. Néhány asszony és gyerek egy rakás kutya kíséretében kiszaladt a partra a férfiak üdvözlésére, sokan a nagy háznál várakoztak. Brennát és a többi nőt megkötötték a csuklójánál, mielőtt partra szálltak, majd két férfi bekísérte őket az egyik kisebb házba. A többi rab lassan vonszolta magát, de Brenna talpig feketében, büszke léptekkel, rendíthetetlenül vonult a kis házba, ahol rájuk zárták az ajtót. Teljes sötétség fogta őket körül. – Most mi lesz? – kiáltott fel Enid. – Hiszen ha tudnám, nem lenne annyira félelmetes ez az egész – válaszolta valaki. – A legrosszabb a bizonytalanság. – Hamarosan megtudjuk, az biztos – mondta Cordella nyersen. – Elviselhetetlen ez a sötétség! Láttátok, hogy egyik háznak sincs ablaka? Ezek a bátor vikingek csak nem félnek a fénytől? – Messze északon vagyunk, Della – mondta Linnet. – Itt biztos nagyon hideg van télen, és bármilyen jól zár is egy ablak, beengedi a hideget. MAGA

A TELEPÜLÉS MEGLEHETŐSEN EGYSZERŰ VOLT.

49

Csak Könyvek

– Neked mindenre van válaszod – sziszegte Cordella gúnyosan. – Akkor azt mondd meg, mi lesz a sorsunk? Mi lesz velünk? Linnet fáradtan sóhajtott. A szoba közepén állt Brenna mellett, de semmit sem látott a sötétben. Nem mondta ki, amitől félt, hogy valamennyien rabszolgák, semmi több. Nem volt azonban értelme ijesztgetni a fiatalabbakat, hiszen a gyanúja még nem vált bizonyossággá. – Mint mondtad, Della, nemsokára megtudjuk. Brenna nem szólt egy szót sem, képtelen volt biztatni bárkit is. Ő is sejtette, milyen sors vár rá, de minden gondolatával tiltakozott ellene. Le volt sújtva, amiért nem tudta megvédeni a többieket, amikor azoknak a legnagyobb szükségük lett volna rá. Megerőszakolták őket és rosszul bántak velük, ő pedig nem tudta ezt megakadályozni. De hiszen mit tehetne fegyver nélkül, megkötözött kézzel? Némi vigasz volt számára az, hogy őt legalább nem becstelenítették meg. Csak sejtette, hogy a tervbe vett esküvő miatt kímélték meg. De ez a házasság úgysem jöhet már létre, mert inkább meghalok, gondolta, semmint egy viking felesége legyek. Semmi mást nem akart, csak bosszút állni, és tudta, mindent megtesz, hogy ez sikerüljön. A hajót kirakodták, a zsákmányt a kincsesházba zárták, az állatokat kihajtották a legelőre. A nagy házban ünnepi lakomához készülődtek. A szoba közepén egy hatalmas vaddisznó sült nyárson. Rabszolgák, thrallok sürgölődtek a tűz körül, kenyeret sütöttek, halat pároltak. A férfiak megmerítették a mézsörös edényben a kupáikat, ivóversenyeket rendeztek, fogadásokat kötöttek. Az asztal végén a nagy trónus üresen állt, tudták, Anselmre még vámi kell. A fürdőházban hatalmas üstben víz forrt, szúrós füst és gőz terjengett. A szoba közepén egy hatalmas kád állt, Csak Könyvek

50

négyen-öten is kényelmesen elfértek volna benne. Anselm egy kupa mézsörrel a kezében a mellig érő vízben ejtőzött, és egy csinos rabszolgalány a hátát mosta. Elsőszülött fia, Hugó a fal melletti padon üldögélt. – Biztos, hogy nem jössz te is? – kérdezte nyersen Anselm, majd választ sem várva folytatta: – Kell a fenének ez a rituális fürdő, amihez az anyád ragaszkodik. Máskor nem is bánnám, de most szeretnék már ott lenni a lakomán. De az anyád azt akarja, hogy előbb megfürödjek. – Nem vagy egyedül, apám – mondta Hugó vigyorogva. – Ugyanezt teszi velem és Garrickkel is, ha hazatérünk egy portyáról. Azt hiszi, az ellenségeink vére a bőrünkhöz tapad, és azonnal le kell mosni. – Bármi legyen is az oka, nem tudom, miért tűröm. Hugó szívből nevetett, kék szeme csillogott. – Nem egyszer mondtad, hogy a feleséged uralja az otthonodat, te meg a tengereket. – Igaz, csakhogy az az asszony kihasználja az erőt, amit tőlem kap. No, de elég ebből. Garrick visszatért-e már? – Még nem. Anselm a homlokát ráncolta. Amikor második fia utoljára nem ment haza télre, az akkor volt, amikor a keresztények fogságába esett. Igaz, akkor portyázni indult, most meg kereskedni. Anselm úgy döntött, a hideg beálltáig nem fog aggódni. – Hát a fattyam, Fairfax, ő hol van? – Bálnára vadászik itt a partok mentén. – Mikor ment el? – Egy hete. – No, akkor hamarosan megérkezik. Hugó fölállt, erős, harmincas férfi volt, szakasztott az apja. És nem szerette, ha az apja a legkisebb figyelmet is fordítja a féltestvérére.

51

Csak Könyvek

– Mit érdekel téged Fairfax? Igaz, az anyja már szabad nő, de ő mégis csak egy fattyú, nem különbözik azoktól, akiket a rabszolganők szültek neked. Anselm kék szeme összeszűkült. – A többi lány. Csak két törvényes fiam van, és Fairfax. És te egy szót se szólj azért, mert törődöm vele. – Hogy Loki vegye el! Nem is viking, ráadásul gyenge is! – Az ereiben mégis az én vérem is csörgedez. És erről nem akarok többet beszélni. Most inkább mondd el, mi történt, amíg nem voltam itthon. A Borgsen-klánnal akadtak gondok? Hugó megvonta széles vállát, és visszaült a helyére. – Két tehenet holtan találtunk a réten, de nem volt rá bizonyíték, hogy Borgsenék tették. Egy elégedetlen rabszolga is lehetett. – De te, ugye nem ezt hiszed, fiam? – Nem, nem ezt hiszem. Inkább azt, hogy Gervais vagy Cedric tette, vagy valamelyik unokatestvérük. Meg kell bosszulnunk. Mikor adsz rá engedélyt? – Be kell tartanunk a szabályokat. Mi támadtunk utoljára. – Akkor hát most ők jönnek? – kérdezte gúnyosan Hugo. – Thorra! Csak azért, mert te és Letham Borgsen valaha barátok voltatok, még nem ok arra, hogy így folyjék ez a harc. Már évek óta nem volt vérontás. – Te ahhoz vagy szokva, hogy a külső ellenséggel harcolj, a sajátjaink ellen még nem harcoltál. Ezt becsülettel kell lefolytatni. A történtekért Letham nem hibáztatható, de ki kellett állnia a fia mellett. – Elfelejtetted, hogy elvesztetted az egyetlen törvényes lányodat az ő fiai miatt? – sziszegte Hugo. – Nem felejtettem el. Odin a tanúm, a többiek egy nap majd megfizetnek, úgy, mint ahogy Edgár is megfizetett. De semmi orvtámadás. Becsülettel, tisztességgel kell harcolnunk. – Anselm ezzel kiszállt a kádból, és a szép Csak Könyvek

52

rabszolgalány azonnal egy gyapjúköntöst adott rá. – Gondolom, ők is döglötten találták meg néhány tehenüket. Hugo elmosolyodott, látszott, megnyugszik lassan. – Igen, ők is. – Akkor rendben – felelte Anselm. – Szóval akkor most megint ők jönnek. Most pedig, hogy Heloise sem találhat bennem semmi kivetnivalót, felöltözöm, és találkozunk a nagyteremben. – Azt hallom, foglyokat is hoztál. – Jól hallod, összesen hetet. – Kíváncsi vagyok – folytatta Hugo. – Azt mondják, az egyikük apró kis ember, hosszú fekete hajjal. Van elég férfi rabszolgád. Őt miért hoztad? Anselm kuncogott, a szeme összeszűkült. – Az, akiről beszélsz, szintén nő. Valójában ő az, akit az öcsédhez akartak adni feleségül. – Lady Brenna? Valóban? No, azt megnézném magamnak. – Olyan bátorságot, mint amit ő mutatott, még soha nem láttam nőnél. Karddal a kezében harcolt ellenünk, meg is sebesítette Thornét. Bevallom, csodáltam a lelkesedését. – Akarom azt a nőt. – Hogy micsoda? – Azt mondtam, hogy akarom – felelte Hugo. – Garrick nőgyűlölő, neked meg itt van Heloise. Az én feleségem szégyellős, és félősek a rabszolgáim is. Én egy tüzes nőt akarok. – De hisz még nem is láttad, Hugo – jegyezte meg mosolyogva Anselm. – Benne több az energia, mint gondolnád. És ádázul ellenséges, tele keserű gyűlölettel. – Meg lehet törni a lelkét – mondta Hugo, és látszott, már alig várja. – Akkor is akarom. – Nem kell őt megtörni – mondta Anselm határozottan. – Én azt akarom, hogy Garrické legyen. Ő majd elmulasztja Garrick szomorúságát. – Azt nem tette hozzá, hogy a lány 53

Csak Könyvek

még szűz, mert akkor Hugónak még jobban kéne, és mint elsőszülöttnek, meg is lenne a joga rá. – Van köztük egy vörös hajú nőszemély is, az jobban tetszene neked. Teltebb idomú, mint ez a másik. És engedelmesebb is. – És mi van, ha Lady Brennát választom? – Nekem az lenne a kedvemre, ha nem tennéd, Hugo – mondta fenyegető hangsúllyal az apa. – Majd meglátjuk – felelte Hugo látszólag közömbösen, miközben kiléptek a fürdőházból. Az ajtó szélesre tárult, fölkavarodott a por, és ott keringett a kisházba bevetődő fénynyalábban. A rabok, akiket kivezettek az udvarra, hunyorogtak a napfényben. Átkísérték őket a nagyházba, és meg kellett állniuk a füstös szoba közepén. Linnet fölismerte az asztal körül ülőkben azokat az embereket, akikkel együtt hajóztak idáig. Többen az egyik asztal végében valamilyen táblás játékot játszottak. Egy nagydarab férfi, akit Linnet még nem látott, egy szép szürke lovat méricskélt, amelyet az asszonyokkal együtt vittek be a házba. Linnet majd' elájult, amikor meglátta, hogy a ló nem más, mint Brenna lova, Willow. Brenna szerencsére nem figyelt oda, mert leplezetlen utálattal csak Anselmet nézte, és még akkor sem vetett egyetlen pillantást sem a lovakra, amikor kivezették őket a teremből. Anselm az egyik asztalfőn ült. Festetlen nyersgyapjúból készült ruhába öltözött lányok sürgölődtek körülötte, rabszolgák voltak, afelől semmi kétség. Mellette egy Linnetnél nem sokkal idősebb nő ült, sárga selyemruhában. Mellette még egy nő, fiatal és kövér, ugyanolyan szőke volt ő is, mint a legtöbben arrafelé. A nagydarab férfi, aki az imént a lovat nézte, odament a rabok csoportjához. Félrelökte Linnetet, és megállt Brenna előtt. Fölemelte a lány arcát, és éppen úgy vizsgálgatta, mint korábban a jószágot. A lány azonban csuklónál Csak Könyvek

54

összekötött kezével is ellökte a férfi kezét. A szeméből sütő gyűlölet azt sugallta, ne merje még egyszer megérinteni. Brenna érezte a férfiból áradó szagot, a veríték és a lovak szagát. Annyira hasonlított Törtető Anselmhez, hogy Brenna arra gondolt, ha lenne egy kése, milyen jó lenne elvágni a torkát, bármi lesz is utána. Mohón leste a férfi övébe dugott tőrét, ám amikor a férfi mély hangon fölnevetett, mégis rá kellett néznie. – Thorra, micsoda szépség! – Nem megmondtam, Hugo? – szólt oda neki Anselm az asztaltól. Hugó alaposan körbejárva a lányt hosszasan legeltette rajta a szemét. Brenna nem mutatott félelmet, holott tudta, hogy összekötözött kézzel semmi esélye, hacsak nincs egy kése, amit mindkét kezével megfoghat. Annyira lefoglalta ez a gondolat, hogy észre sem vette, amint a férfi közelebb lép hozzá. Mikor már egészen ott állt a lány mellett, olyan halkan, hogy még azok sem hallhatták, akik értették, amit mond, a lány fülébe súgta: – Majd véget vetek én annak a vérszomjas pillantásnak a szemedben, kisasszony. Megtöröm a lelkedet, amit az apám annyira csodált. Hugo nem tudhatta, hogy Brenna minden szavát érti. Megvetéssel gondolt erre a hivalkodásra, egészen addig, míg a férfi odarántotta magához, és mohó ajkát a lányéra nem tapasztotta, a másik kezével pedig megfogta a mellét. Brenna egyet tehetett, beleharapott a szájába tolakodó nyelvbe. Hugo épp időben hátrált, és akkorát lökött Brennán, hogy a lány nekiesett a mellette állóknak. – Hel lánya, te boszorka, te! – káromkodott hangosan Hugo, és odalépett, hogy megüsse, amikor Anselm mennydörgő hangon rákiáltott. Hugo leengedte a kezét, és vádlón nézett az apjára. – Hiszen kiontaná a véremet, és nem is tudja, hogy meghalhat ezért. 55

Csak Könyvek

– Mondtam, hogy tele van gyűlölettel – válaszolta Anselm. – És azért a gyűlöletért akár meg is halna. Á, szerintem megőrült. Add csak oda nyugodtan az öcsémnek, Garricknek, mint ahogy eredetileg is akartad. Ő gyűlöli a nőket, és külön örömöt fog neki okozni, ha elbánhat ezzel. Hadd élje ki rajta az utálatát, majd meglátjuk, elteszik-e egymást láb alól. Nekem inkább a vörös szuka kell. – Elég ebből, Hugo! – szólalt meg ekkor a sárga selyembe öltözött nő. – Elfeledted, hogy itt van az anyád és a feleséged is? – Bocsánat, hölgyem – felelte Hugo. – Valóban elfeledtem. Most azonban végeztem, ti meg eleget tehettek az apám kérésének, és kikérdezhetitek a rabokat. – Nem tudtam, hogy ehhez a fiam engedélye kell – válaszolt az asszony hűvösen. Az apja erélyes pillantása elhallgattatta Hugót, aki szélesre tárta karját. – Még egyszer bocsánat, hölgyem. Nem tudok győzni a veled folytatott szópárbajban. Brenna pontosan megértett minden szót, éppen úgy, ahogy a többiek. Még hogy őt Garricknek adja? Hadd töltse ki rajta a gyűlöletét a nők iránt? No, hamar meg fogják tanulni, hogy vele nem lehet erőszakoskodni. Az a férfi, aki feleségül akarja venni, meghal, ha csak hozzáér. Ó, istenem, mennyire gyűlölöm őket mind, gondolta. Linnet neheztelőn figyelt. Erőt vett magán, és nem avatkozott közbe, amikor a viking erőszakoskodni kezdett Brennával, ám azt remélte, az incidens legalább majd kizökkenti a lányt a hallgatásból. Tévedett. Linnet azt kívánta, bárcsak ő is jelen lett volna Wyndham óráin, akkor most ő is értené, mit beszélnek. Istenem, akkor még nem is sejtették a jövőt. Ha viszont most Brenna nem nyitja ki a száját az érdekükben, mi lesz velük? Bárcsak érteném és beszélném a nyelvüket, fohászkodott magában. Csak Könyvek

56

Ekkor a sárga ruhás viking hölgy fölállt az asztaltól, és odaállt eléjük. Kis termetű, kecses asszony volt, barna hajjal és bama, mandulavágású szemmel. – Heloise Haardrad vagyok. Az én férjem Törtető Anselm, a nemzetségünk feje, ő hozott ide titeket. Linnet bemutatkozott és bemutatta a többieket is, majd megkérdezte: – Hogyhogy beszéled a nyelvünket? – Épp úgy, mint titeket, engem is úgy hoztak erre a földre sok-sok évvel ezelőtt, bár nem egészen ugyanilyen körülmények között. Anselm menyasszonya voltam, és összeházasodtunk. Én keresztény vagyok, mint, gondolom, ti is. – Igen, természetesen! Heloise elmosolyodott. – De én a férjem isteneit is imádom, azért, hogy a kedvében járjak. Megpróbálok nektek segíteni, de meg kell értenetek, hogy én ide tartozom. Linnet összeszedte magát és megkérdezte azt, ami valamennyiüknek állandóan a fejében járt. – Mi lesz velünk? – Jelenleg a férjem foglyai vagytok, ő dönti el, mi lesz a sorsotok. – Szóval akkor rabszolgák vagyunk? – kérdezte Cordella lenézőn, bár nem sok oka volt a fölényes viselkedésre. Heloise fölvonta a szemöldökét. – Amikor fogságba estetek, elvesztettétek a jogaitokat. Meg vagyok lepve, hogy ezt kérdeznetek kell. Azt gondoltátok talán, hogy idehoznak titeket, aztán szabadon engednek, házat és földet adnak? Nem, most ti Anselm tulajdonai vagytok, vagy azéi, akinek ő odaad titeket. Én nem szeretem a „rabszolga” kifejezést, jobban kedvelem azt, hogy „szolga”, olyan, mint amilyen, gondolom, nektek is volt odahaza. – De a mi szolgáink szabadok voltak – vágta oda Cordella. 57

Csak Könyvek

– Lehet, hogy úgy hívtátok őket, de valójában nem voltak azok. Te pedig, lányom, jobb, ha hamar megtanulod, hol a helyed, különben nem lesz jó dolgod. – Igaza van, Cordella – mondta Linnet halkan. – Kérlek, tartsd a szád. Cordella sértődötten elfordult. Heloise halkan kuncogott. – Azt hiszem, Linnet, mi ketten barátnők lehetnénk. – Azt én is szeretném – felelte az asszony őszintén, mert abban a pillanatban a legnagyobb szüksége egy barátra volt. – Sajnálatos, hogy itt vagytok – folytatta Heloise együtt érzőn. – Remélem azonban, hogy gyorsan alkalmazkodtok a helyzethez. Nem szeretem, ha az uram portyázik és foglyokkal tér haza, de az életének ebbe a részébe nekem nem sok beleszólásom van. Úgy látom, téged és a családodat becsapták, hogy szövetséget köttök. Én sajnálom, ami történt. – A férjed a szavát adta – szólt bele megint csak Cordella. – A vikingeknek nincs becsületük? – Della! – Hagyd, nem hibáztatom. És igen, a férjemnek van becsülete, de az adott szava azoknak, akiket az ellenségeinek tekint, nem számít. Hazudott annak, akit ide küldtetek. A legfiatalabb fiam, Garrick egyszer a tieitek fogságába esett, és embertelenül bántak vele. A férjem azóta gyűlöl titeket, keltákat. Már akkor sem akarta betartani a szavát, amikor adta. És soha nem hagyná, hogy a fiunk egy kelta nőt vegyen el feleségül. – Ez volt Garrick? – kérdezte Linnet. – Az, aki szemrevételezte az unokahúgomat? – Nem, az az elsőszülöttem, Hugo volt. Garrick nincs itt, bár akkor sem lenne másképpen semmi, ha itt lenne. Meg kell hogy értsétek, esküvőről szó sem lehet. – Értem. Csak Könyvek

58

– Garrick erről semmit sem tud. Ő még tavasszal elhajózott, még az előtt, hogy azt az embert ideküldtétek. Őszintén sajnálom, ami történt, és különösen, hogy becsaptak titeket. Ha megváltoztathatnám a sorsotokat, megtenném. – És mi lenne, ha hallanák, amit mondasz? Heloise fölnevetett. – Nem értik, amit beszélünk. Én nem tanítottam meg a férjemet az én nyelvemre, inkább én tanultam meg az övét. Az uram tudja, mit érzek a foglyokkal kapcsolatban, tudja, hogy helytelenítem. De látod, az itteni szolgákat mind ő hozta, nem tehetek ellene semmit. Ez a viking élet része. – Hát az unokahúgommal mi lesz? – kérdezte Linnet mélységes aggodalommal a hangjában. – Ő is szolgálni fog, mint a többiek – felelte Heloise, majd Brennához fordult. – Érted, gyermekem? Brenna nem szólt egy szót, Linnet pedig nagyot sóhajtott. – Makacs és tele van haraggal. Nem hajlandó elfogadni a történteket. – Kénytelen lesz – mondta Heloise komoran. – Nem akarok neked hazudni. Ha gond lesz vele, még az is lehet, hogy eladják valahol egy távoli piacon, de akár meg is ölhetik. – Ne! Azt nem! Brenna ellenségesen nézett Heloise-ra, majd mereven sarkon fordult, és beállt a sor végére. – Ne aggódj még – fordult Heloise Linnethez. – Lesz elég ideje alkalmazkodni. Az uram csodálja a bátorságát, nem akarna ártani neki. Linnet aggodalmas pillantást vetett Brenna felé. – Attól tartok, saját magának fog ártani. – Megölné magát? – Nem, bosszút állna. Ilyen gyűlöletet, mint ami benne van, még soha nem láttam. Amióta fogságba estünk, egyetlen szót sem szólt. Még velem sem beszél. 59

Csak Könyvek

– Érthető a keserűsége, de ez nem mehet így sokáig. – Nem tudod, miért van benne még több ellenérzés, mint bennünk, többiekben – mondta Linnet. – Az apja a támadás előtti napon halt meg, és ő még abból a megrázkódtatásból sem tért magához. Soha nem volt kedvére a fiaddal kötendő házasság, de mivel az apja a szavát adta, ő azt tiszteletben tartotta. Arra készült, hogy a jövendőbelijét fogadja, ehelyett a férjed támadott meg minket minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Azon a napon Brenna nagyon sokakat látott meghalni. A szeme láttára esett el a sógora, és többen a személyzetének tagjai közül. Hallotta Cordella sikítását és az enyémet, amikor… – Értem, folytasd. – És akkor Brennát legyőzték. Ahhoz, hogy megértsd, mit jelentett ez neki, tudnod kell, hogy soha még nem bizonyult nála senki jobbnak. Az apja egyetlen gyermeke volt, ráadásul az anyja belehalt a szülésbe. Angus, az apja számára ő volt az a fiú, aki sohasem született meg. Angus nem tudta, hogyan kell egy lánnyal bánni, de mindent megtanított neki, amit a fiának tanított volna. Aznap, amikor legyőzték, szerintem úgy érezte, hogy szégyent vallott az apja előtt. És akkor a komornáját, aki anyja helyett anyja volt, brutális módon ugyancsak a szeme láttára gyilkolták meg. Brennát életében először akkor hallottam hisztérikusan sikítani. És most nemcsak emiatt szégyenkezik, hanem amiatt is, hogy nem tudott segíteni a népén. Azóta egyetlen szót sem szólt. – Valóban rettenetes… – bólogatott Heloise. – De Brenna intelligens lány, ugye? Rá fog jönni, hogy nincs más választása, mint elfogadni, ami történt. – Miért kéne elfogadnia? – szólt bele Cordella, aki csak eddig bírta szótlanul. – Mi vár itt rá? Mi vár bármelyikünkre is? Olyan büszkét, mint Brenna, még életedben nem láttál. Ő soha nem fogadná el a rákényszerített rabszolgaságot. Nézd csak meg. Még Csak Könyvek

60

beszélni sem hajlandó veled, nemhogy szolgálni. Ahhoz előbb meg kell őt ölnötök. Heloise elmosolyodott, de a pillantása kemény volt, amikor Cordellára nézett. – Hogy akar-e szolgálni vagy nem, nem az én dolgom. Garricknek adta az uram, és odamegy az ő házába. Te viszont énalám fogsz tartozni, mert Hugo kiválasztott téged, ő pedig a feleségével az én házamban lakik. Most már Hugoé vagy, de a ház úrnője én vagyok, így te is énalám tartozol. Cordella arca hamuszürkévé vált, de nem szólt egy szót sem. Nem különösebben akart ennek a nőnek a fennhatósága alá kerülni, de látta, milyen pillantást vet rá a nagy hatalmú Hugo. Talán nincs még minden veszve, gondolta. – Én elkísérhetem Brennát? – kérdezte Linnet félve. – Nem, téged a férjem magának akar. Te is itt maradsz. Linnet elpirult, csak úgy égett az arca. – De én… én… – dadogta. – Semmi baj, ne aggódj, Linnet. Én nem vagyok féltékeny. Itt megszokott dolog az, hogy a férjeink a rabszolganőkkel szórakoznak. Szerintem ezzel nemcsak mi vagyunk így, szerte a világon ez a szokás. Vannak azonban asszonyok, akik nem tűrik a férjük ágyasát a házukban, de én nem vagyok ilyen. Nyugodj csak meg, barátok leszünk. – Köszönöm. – Ami pedig a többieket illeti – folyatta Heloise, és a hangja ismét tekintélyt parancsoló volt –, egy darabig itt maradtok az én házamban, de nem sokáig. Amikor az uram úgy kívánja, majd a barátainak ad titeket, azoknak, akik valami szívességet tettek neki. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lesz a sorsotok, mint gondolnátok. Idővel valamennyien megszokjátok majd.

61

Csak Könyvek

8.

BRENNÁT EGY KIS CSÓNAKBA ÜLTETTÉK, mert tovább kellett utaznia

fölfelé a fjordon, egyre távolabb a parttól. Csak egy ember kísérte, Ogden, akinek Anselm felesége adott utasításokat. Rövid utazás volt, a fjordot kisvártatva meredek sziklák szegélyezték, amelyek sötét árnyékot vetettek a vízre. Brenna egyszer csak megpillantotta Ulric Haardrad kőházát magasan fönn a sziklán, olyan volt, mintha csak abból nőtt volna ki. A lányt kísérő vikingnek nem tetszett a kapott feladat. Egyre gyorsabban húzta az evezőket, ahogy közeledtek a kis fából készült stég felé. Az is megfordult a fejében, hogy elmetszi a lány torkát, és bedobja a fjord feneketlen vizébe. Hiszen ez a lány sebesítette meg a bátyámat, gondolta, kimondhatatlan szégyent hozva ezzel a fejére. Ám akkor Ogdennek el kellett volna számolnia Anselmmel, nem is beszélve Garrickről, hiszen most az övé a lány. Amúgy meg, gondolta, hogy őszinte legyek, egy nőt megölni nem valami dicsőség, különösen nem olyat, aki meg van kötözve és tehetetlen. Most bezzeg nem úgy néz ki, mint az a fekete róka, aki olyan cselesen küzdött az öcsém ellen. Ogden gyűlölte ezt a nőt, aki úgy öltözött és viselkedett, mint egy férfi, és aki úgy nézett rá, mint egy tigris, vérszomjas volt és tüzes. A stég nem közvetlenül a ház alatt volt, hanem kicsit följebb a parton. Ogden durván kirángatta Brennát a Csak Könyvek

62

csónakból, és felhúzta egy meredek, sziklás úton. Az utat a házat építő rabszolgák csinálták, akik a hatalmas köveket szállították arra a helyre, ahol Ulrik építkezni akart. A tetején egy hatalmas kőtömb volt félretolva, azzal lehetett szükség esetén eltorlaszolni az utat a fjordtól. Ogden látta, hogy háború idején Ulrik háza kiváló erődítményként is szolgálhat. A ház csak abban hasonlított a norvég faházakra, hogy nem volt ablaka, különben olyan volt, mint amilyeneket Ogden a skót partok mentén látott, kéménye volt, amelyen át a füst távozhatott, és volt fölső szint is a lakószobák számára. A főbejárat nem a tenger felől, és nem is a mezők felől volt, hanem oldalról, a fák felől lehetett megközelíteni. A ház mögött fából készült csűr, ólak, istállók álltak. Ulrik a halála előtt a házat és némi földet hozzá – hogy később ne legyen vita – Anselm jelenlétében adta oda Garricknek. Anselmnek amúgy sem kellett a ház, mert télen hidegnek találta a kőfalakat. Garrick azonban örült, mert így ő is örökölt valamit, Anselm minden vagyona ugyanis az elsőszülöttjét, Hugót illette. Garrick nem volt földműves, mint Ogden és a többi szabad ember, akiknek errefelé földjük volt, nem volt halász sem, mint a legtöbben. Ő vadász volt, ügyesen bánt az íjjal és a lándzsával is, a földje melletti sűrű erdőbe járt vadászni. Szerette a lakatlan területeket, ahol sok volt a hiúz és a szarvas. Télen egészen az északi sarkig is elhajózott jegesmedvéért, és az elejtett vadak prémjét keletre vitte eladni. Bár Garrick nem művelte a földet, a rabszolgái gazdálkodtak, így az ő asztalára is került hagyma és borsó, rozs a kenyérhez és árpa az esténként fogyasztott mézsörhöz. Ogden az az előtti télen töltött egy hetet Garrick házában, hogy az keletre hajózott volna. Ugyanolyan bőkezű szívélyes házigazda volt, mint az apja. Nemcsak 63

Csak Könyvek

enni- és innivalót adott Ogdennek, hanem egy csinos rabszolgalányt is, hogy legyen, aki az ágyát melegíti, arra ugyanis nagy szükség volt a hidegben. Ogden kedvelte Garricket, és úgy találta, Garricknek semmi szüksége az ajándékra, csak a baja lesz ezzel az ördögfajzattal, aki még arra is képes lenne, hogy elvágja Garrick torkát éjjel álmában. Mindegy, ez legyen az ő baja, gondolta végül. A ház nyitva volt, hadd menjen be, ami a nyári melegből megmaradt. Hamarosan jön a hosszú tél, amikor a nap teljesen magukra hagyja az északi embereket. – Hahó, Yarmille! – kiáltotta Ogden az előcsarnokba lépve. Úgy húzta Brennát maga után, mint egy megkötözött tehenet. – Ogden! – kiáltotta valaki meglepve a terem túlsó végéből. Ez a részt korábban elkerítették, mert Ulrik idősebb korában nem állta a tűzhely felől szálló füstöt. Többen megpróbálták utánozni az elkerített konyhát, de aztán úgy döntöttek, jobb a meleg levegő, mint a füstmentes. Yarmille kék lenruhájában ott állt a konyha nyílásánál, szalmaszín haját arany szalaggal kötötte hátra a nyakán. – Nem tudtam, hogy Anselm visszatért. – Éppen ma – felelte Ogden. – Most tartják a lakomát. –Valóban? – nézett kérdőn Yarmille, aki valaha szép volt, de mire ötvenéves lett, nem maradt ebből semmi, bár nem volt túlságosan nehéz élete. – Jól sikerült a portya? Ogden felmordult és elengedte Brennát. – Mint a többi. Mindenkinek jutott zsákmány, és hét foglyot is hoztunk. Egy emberünk a Walhallába került, áldassék a szerencséje. Az öcsém megsebesült, bár nem súlyosan. – Ogden nem mesélte el, hogyan is történt az eset. – Azt hiszem, Anselm majd odaadja neki az egyik foglyot, egy pedig a halott özvegyéé lesz. Csak Könyvek

64

– Hát ez itt? – nézett Yarmille Brennára, aki egyenes derékkal állt ott, fekete fürtjei kuszán omlottak a vállára. – Neked adta? Ogden megrázta a fejét. – Nem, ez Garrické. Őt kínálták föl menyasszonynak. – Ő lenne Lady Brenna? Hát jó, szóval akkor Anselm megtartotta a szavát. – A viking kérdőn nézett rá, ezért folytatta. – Ott voltam, miután elment az az ostoba közvetítő. Azt hiszem, Anselm azt mondta: „Menyasszonyt ajánlottak föl, és Garrick meg is kapja a menyasszonyt, bár esküvő, az nem lesz”. – Ogden fölnevetett, mert tudta, mennyire gyűlöli Anselm a keltákat, így soha nem egyezne bele egy ilyen házasságba. – Menyasszony esküvő nélkül… no, ez tetszik. De nem hiszem, hogy Garricknek is tetszik majd. – Hogyhogy? Elég csinos. Ha nem ez a rémes nadrág volna rajta, akár szép is lehetne. – Meglehet, asszonyom, de a szépsége nem rejti el a gyűlöletét. Yarmille odalépett a lányhoz, és az ajtó felé fordította az arcát, hogy lássa, de Brenna elkapta a fejét; mindent megtett, hogy kerülje az asszony pillantását. Yarmille összevonta a szemöldökét. – Makacs jószág, mi? – Az biztos – felelte Ogden fanyarul. – Úgy néz ki, mint egy szökevény, és semmi kétségem afelől, hogy meg is próbál majd megszökni, amint alkalma nyílik rá. Jó harcos, az igazat megvallva, képzett harcos. Vigyázz hát, úrnőm. – És mit csináljak vele? Ogden megvonta a vállát. – Én azt tettem, amit asszonyom, Heloise mondott. Elhoztam a lányt neked. Most már a te gondjaidra van bízva, hiszen Garrick távollétében te vezeted a házát. – Nincs nekem szükségem erre! – vágta oda Yarmille ingerülten. – Amikor Garrick elment, majdnem az összes 65

Csak Könyvek

rabszolgáját elvitte eladni, csak egy párat hagyott itt, hogy segítsenek ebben a jégveremben. És akkor még ez is, akire ráadásul nagyon kell vigyázni… – Asszonyom, Heloise azt üzeni, hagyd békén a lányt, amíg Garrick haza nem jön, és majd ő eldönti, mit csinál vele. Azt mondta, ő is eljön egy hét múlva, hogy megnézze, a kis hölgy elfogadta-e a sorsát. – Heloise ide jön! Haha! – nevetett föl Yarmille. –Nagyon aggódhat a lányért, ha megkockáztatja, hogy ide jöjjön, amikor Garrick nincs itthon. Ogden tudott arról, hogy a két asszony nem kedveli egymást, hiszen mindkettő szült egy fiút Anselmnek. – Az én küldetésem véget ért. Eljössz velem a lakomára, asszonyom? Anselm meghívott. Yarmille kék szemében öröm csillant. – Igen, elmegyek – mondta, majd odament a konyha bejáratához. – Janie, gyere ide. Egy perc múlva megjelent egy apró termetű fiatal nő durva gyapjúruhában. – Úrnőm? – Janie, vidd magaddal ezt a lányt, fürdesd meg, adj neki enni, és fektesd le egyelőre a gazda hálószobájában. Majd később eldöntöm, hova kerüljön. – Igen, úrnőm – felelte az asszony, és kíváncsian nézte Brennát. – Ogden, vidd föl a lányt Garrick szobájába, és őrizd addig, míg egy rabszolga nem jön, hogy átvegye az őrzését. Hálás lennék. Brennának mintha teljesen megszűnt volna az időérzéke. A szoba, ahol tartották, nagy volt és hideg, nem volt ablaka, csak két ajtaja, de azok zárva voltak. Két nap után Yarmille úgy döntött, kár egy rabszolgát alkalmazni az őrzésére, inkább odakötözte az ágyhoz. Csak akkor engedték el, amikor evett, fürdött vagy könnyített magán, de olyankor egy férfi rabszolga is kísérte Csak Könyvek

66

Janie-t, bár ő kint maradt az ajtó előtt. Az első két napon Brenna nem volt hajlandó enni, dühében a földre lökte a tálcát, amin ennivalót vittek neki. Végül megnyílt a szája, üvöltve káromkodott, amitől Janie kiszaladt a szobából, így a fiatal férfinak kellett Brennát az ágyhoz kötözni. Brenna küzdött, és átkozta fogvatartóját, de nem sokat tehetett megkötözve. Harmadnap érezte, teljesen elgyengült, így nem szívesen bár, de újra enni kezdett. Továbbra is visszahúzódott, és nem vett tudomást Janie-ról, amikor a lány bement hozzá. Kétszer kapott enni egy nap, kora reggel, mielőtt Janie munkához látott volna, és késő este, amikor a lány már befejezte az aznapi teendőit. A közbülső időben Brenna tehetetlenül vergődött megkötözve, és éhsége is egyre nőtt a nap folyamán. Bűntudatot érzett, amiért a terhére van szegény Janienak, akinek ki kellett őt szolgálnia. Tudta, hogy a lány egész nap keményen dolgozik, és az ő érkezése óta még több a munkája. Janie reggel kedvesen szólt hozzá, de a nap végére már teljesen kimerült, és ugyanolyan szótlan volt, mint Brenna, aki bár nem mutatta, sajnálta a lányt, ami nála szokatlan érzés volt. Janie beszélte Brenna nyelvét, de, mivel szüksége volt rá, megtanult norvégul is. Még nem teljesen bírta a nyelvet, de éppen eléggé ahhoz, hogy megértse, amit parancsolnak neki, és ne kelljen verést kapnia. Brenna úgy vélte, Janie-t is foglyul ejtették, de hogy milyen régen, azt nem sejthette, megkérdezni pedig nem akarta, mert bár tudta, hogy a lány csak azért tartja megkötözve, mert Yarmille parancsát hajtja végre, haragudott rá. Bizonyossá vált számára, hogy rá is ugyanaz a sors vár, mint a lányra. Garrick Haardradra gondolt, aki hajdan a jegyese volt, ma a gazdája. Már korábban is szerette volna tudni, milyen lehet. Azt tudta, hogy fiatal, mindössze huszonöt éves. Az, hogy még nem nős, Brenna számára a végzetet jelentette, 67

Csak Könyvek

hiszen azért nézte ki őt Fergus a lánya férjének. Hugótól azt is megtudta, hogy az öccse valamilyen okból gyűlöli a nőket. Ez, gondolta Brenna, akár jó is lehet, azt jelentheti, hogy békén hagy, de azt is persze, hogy kegyetlenül bánik majd velem. Imádkozott, hogy az első lehetőség következzék be, hogy a gyűlölete miatt inkább kerülje. De mi van, ha a másik lehetőség az igaz? A férfi biztos megveri őt, aki védekezni sem lesz képes, talán meg is öli. Az ördögbe Yarmillével meg az óvintézkedéseivel! Ahogy ígérte, Heloise egy héttel később el is jött. Brenna megismerte a hangját, amint Yarmillével közeledtek a szobája felé. Ahogy beléptek, Heloise dermedten megállt, de Yarmille csak ment tovább befelé. – Látod – mondta Yarmille leereszkedő hangon –, mint mondtam, csak a baj van vele. Heloise közelebb lépett. – Te így bánsz a fiam tulajdonával, megkötözöd, mint egy állatot? – kérdezte dühösen, a szeme jeges szikrát szórt. – Ogden azt mondta, meg fog szökni – magyarázkodott Yarmille. – Csak biztos akartam lenni benne, hogy itt lesz, amikor Garrick visszatér. – Megszökni? – Heloise megrázta a fejét. – Hát hova menne? És azt sem tudhatjuk, mikor tér vissza Garrick. Lehet, hogy csak hónapok múlva. A végtelenségig így akarod tartani ezt a lányt? – Hát… én… – Nézz rá! – kiáltott fel Heloise éles hangon. – Sápadt, és már egy hét alatt is sokat fogyott. Nincs neked eszed, asszony? Ez a lány értékes ajándék a fiam számára. Eladhatja jó áron, vagy megtarthatja a saját gyönyörűségére, de biztos nem fog neki tetszeni az a mód, ahogyan a távollétében bánsz vele. Yarmille elsápadt, mert belátta, hogy a másik asszonynak igaza van. Nem lenne jó, ha a lány elpusztulna Csak Könyvek

68

a rabságban. Rögtön Brennára lett persze dühös, de ügyesen elrejtette haragját, és rámosolygott Heloise-ra. – Igazad van, innentől magam veszem a gondjaimba a lányt. Biztos, hogy nagyon fog tetszeni Garricknek, talán még Mornát is elfelejti miatta, nem igaz? – Az azért már kétséges – mondta Heloise, majd Brennához fordult: – Most elengedünk gyermekem, de ne próbálj megszökni. Érted? – kérdezte már lágyabb hangon. – Nincs hova menned. Brenna nem akart válaszolni, még ha kedvesen szóltak is hozzá, mert tudta, nincs remény. És mert ez a két nő úgy beszélt róla, mint valami tárgyról. Elfordította a fejét. Heloise leült a lány ágyára. – Nem érsz ezzel a makacs hallgatással semmit, Brenna. Reméltem, mostanára már kicsit beletörődsz, hogy ez az új otthonod. Anselm úgy gondolta, tetszeni fogsz Garricknek. Ha kicsit megerőlteted magad, jó sorsod lesz. Brenna nem nézett rá, de Heloise nem adta föl. – Ha félsz valamitől, beszélj róla. Lehet, hogy tudok segíteni. A fiamnak nem lesz nehéz szolgálnod. Nem követelőző, és nem is kegyetlen. Talán még meg is szereted, és boldog leszel itt. Brenna szeme villámokat szórt. – Soha! – sziszegte, amivel mindkét nőt meglepte, mert azt hitték, beszélni sem tud. – Nem félek, asszonyom. Neked lesz okod félni, még megbánod majd és elátkozod azt a napot, amelyen rabszolgát csináltál belőlem, amikor majd kiontom a drágalátos Garricked vérét. – Mit mondott? – kérdezte Yarmille. Heloise megrázta a fejét. – Még mindig nagyon el van keseredve, de ez nem tart soká. Nemsokára rájön, nincs alternatíva, mint engedni. – És addig? – kérdezte Yarmille. – Ha eloldjuk a kötésedet, tisztességesen fogsz viselkedni? 69

Csak Könyvek

– Nem ígérek semmit – vágta rá Brenna és megint elfordult. – Próbálj meg észhez térni! Brenna nem szólt egy szót sem, és Heloise föladta, és kiment a szobából, Yarmille azonban maradt. – Brenna Carmarham, most, hogy őnagysága elment, nem kell szabadon engedjelek. Elég lesz majd este – mondta a saját nyelvén, de nem sejtette, hogy Brenna megérti. – Holnap majd kapsz még enni, hogy kicsit meghízz, aztán kiviszünk a levegőre, mint egy szőnyeget. – Fölnevetett, majd kiment ő is. Brenna megölte volna, ha nála lett volna a kardja, és ha a kötelektől meg tudta volna fogni. Ó, ez a sok képmutató, undorító teremtmény! Este majd szabadon engednek, és reggel kitervelem, hogy tudnék megszökni. Milyen ostobák, hogy elengednek, gondolta.

Csak Könyvek

70

9.

a fjordon a hazafelé tartó nagy viking hajó. Az emberek ujjongásban törtek ki, ahogy elhaladtak Anselm kikötője előtt, de Garrick leintette őket. Bár az éjféli nap mint hatalmas tűzgolyó izzott a látóhatáron, éjszaka volt, amikor mindenki alszik. Holnap majd lesz elég idő az ünneplésre, a régi barátok köszöntésére, most azonban Garrick csak arra vágyott, hogy minél hamarabb otthon legyen, és a saját ágyában töltse azt, ami az éjszakából hátra maradt. Megbeszélték, hogy az emberek is az ő házában maradnak éjszakára, majd reggel indulnak haza a családjukért, és együttesen térnek vissza hozzá a lakomára. Még mindenki ki volt merülve a csupán néhány órával azelőtt véget ért viharral folytatott küzdelemtől. Két embert kiválasztottak, ők a hajón maradtak és őrizték a rakományt, mivel aznap éjjel már nem álltak neki kirakodni. A többiek csak a legszükségesebbeket vitték magukkal, és Garrick vezetésével fölmentek a keskeny sziklás ösvényen. A ház sötét volt és csöndbe burkolózott, mert az idő még nem volt elég hideg ahhoz, hogy éjjel is fűtsenek. A nyitott ajtón beszűrődött a napfény, épp elég ahhoz, hogy ne menjenek neki a nagyteremben álló hosszú asztaloknak és padoknak. Garricknek nem esett nehezére megtalálni az utat a lépcsőn, mert jól ismerte a házat, kiskorában sok időt töltött MINT

HATALMAS SÁRKÁNY ÚSZOTT FÖLFELÉ

71

Csak Könyvek

itt a nagyapjánál. Az első emeleten négy szoba volt, az ő hálószobája, egy kis varrószoba, egy vendégháló, és Yarmille, a házvezetőnő szobája. A folyosó végén egy kívülre vezető lépcsőre nyílt az ajtó azért, hogy beengedje a nyári napfényt. Igaz, Garrick ritkán volt otthon nyáron, hogy élvezze. Most azért nyitotta ki, hogy némi fényt engedjen be a folyosóra, majd visszament a nagyterembe, hogy Perrinnek és még pár emberének megmutassa a vendégszobát. A többieket a nagyteremben a padokon szállásolták el, a kemény fekhelyet jobban szerették. Garrick végre belépett a saját szobájába. Ide szánta a keletről hozott nagy kerevetet, meg a Hedebyben vásárolt két nagy trónszerű széket. A szoba szerényen volt bebútorozva, csak a nagy ágy, egy magas támlájú szék és egy nagy láda volt benne. A hideg padlót nem borították szőnyegek, csupán egy régi medvebőr, a falakon sem volt kárpit. Garrick sok szép holmit vásárolt a háza díszítésére, hogy a hideg ellenére kényelmes meleg érzést kölcsönözzön az otthonának. Alig várta már, hogy kirakodják a nagy hajót és előkerüljenek újonnan szerzett kincsei. A folyosóról beszűrődött egy kis fény, Garrick elindult a szoba végén lévő ajtóhoz, amely egy kis balkonra nyílt. Mesés látvány tárult a szeme elé. A háttérben a ködbe burkolózott fjord, nyugatra az óceán mélykékje, keletre a hegyek bíborja és szürkéje. A legdöbbenetesebb azonban a nap narancsszín tűzgömbje volt a látóhatár felett. Garrick sokáig állt kint, szinte azt sem érezte, mennyire fáradt. Nyitva hagyta az erkély ajtaját, amitől fény ömlött be, épp arra készült, hogy a másik ajtót becsukja, mielőtt lefekszik. És akkor az anyja által készített fehér hermelintakarón meglátta egy lány összegömbölyödött alakját, amely nagyon picinek tűnt a hatalmas ágy közepén. Csak Könyvek

72

Garricknek a földbe gyökerezett a lába. A lány hosszú fekete haja szétterült és eltakarta az arcát. Az alakja sem látszott igazán, mert egy jóval nagyobb durva gyapjúing takarta, Garrick így még azt sem tudta, mennyi idős is lehet ez az ágyát elfoglaló. De ez nem is érdekelte igazán, inkább dühös volt, hogy valaki elfoglalta az ágyát épp, amikor annyira szeretett volna már megpihenni. Kirobogott a szobából, egyenesen Yarmille hálójába. Kopogás nélkül lépett be és durván fölrázta az asszonyt álmából. – Ébredj, asszony! Yarmille kábán kinyitotta a szemét, úgy nézett az ágya mellett álló magas férfira, akinek az arca árnyékban volt, de az asszony rögtön megismerte. – Garrick, hát megjöttél? – Látod, nem? – felelte az ingerültséggel a hangjában. – Én meg azt látom, hogy ugyancsak túllépted a hatáskörödet. – Hogy én… miről beszélsz? – kérdezte az asszony méltatlankodva, és nyakig fölhúzta a hímzett takarót. – Tévesen vádolsz. Garricknek összeszaladt a szemöldöke. – Milyen jogon engedsz be vendéget a szobámba, miközben a vendégszoba üres? – Vendéget? – beletelt kis időbe, míg az asszony rájött, miről beszél a másik, és amikor kapcsolt, fölnevetett. – Nem, ő nem vendég. Garricknek fogytán volt a türelme. – Akkor magyarázd meg, Yarmille, de ne ereszd hosszú lére. Ki az a nő? – A tiéd. Az anyád megkért, vigyázzak rá, ezért nem raktam össze a többiekkel, és tudtam, hogy amikor hazajössz, a vendégszoba is kell majd, ezért tettem a te szobádba, de nem gondoltam, hogy megharagszol érte. – Hát, először is haragszom, másodszor pedig hogy érted, hogy az enyém? 73

Csak Könyvek

Yarmille nem szokott hozzá, hogy Garricket ilyen dühösnek lássa. Tudnia kellett volna, újabban mennyire nem állja a nőket, és máshol elszállásolnia a lányt. – Az apád nyáron a Brit-szigeteken portyázott, és hét foglyot ejtett. Ez a lány az egyikük, és az apád neked adta. Egy nemesúr lánya, úgy volt, hogy ő lesz a menyasszonyod. – Az én menyasszonyom? – kiáltott fel Garrick dühösen. –A lány és a népe gondolta így – tette hozzá Yarmille gyorsan. – Anselm becsapta őket, hogy gyorsabban be tudja fejezni a portyát. Hosszú történet, biztos vagyok benne, hogy Anselm szívesen elmesélni majd neked. – Mi a baj a lánnyal, hogy Hugo nem akarta? – kérdezte Garrick, tudva, hogy a bátyja mindig kiválasztja a legszebb nőket most, hogy az apjuknak már nem kellenek. – Ez egy boszorkány, biztos haragszik rád az apád, amiért ilyen ajándékot ad neked. Felettébb harcias, ráadásul vérszomjas is. És biztos csúnya is, gondolta Garrick, azért nem kellett Hugónak. Különben miért akarna nekem ilyen ajándékot adni? Garrick nagyot sóhajtott, túlságosan fáradt volt a további vitához. – Most alszik, úgyhogy hagyhatod, de holnap majd vitesd el valahová, nekem mindegy, hová. – Meg fog próbálni megszökni, Garrick. Nem hagyhatom az asszonyok közt, miközben dolgoznak, mert akkor túl könnyű dolga lenne. – Thorra, te asszony! Azt mondtam, mindegy nekem, hova teszed, de nálam nem maradhat – kiáltotta Garrick, majd visszament a szobájába. A szobába beáramló hűvös levegő megborzolta Brenna haját és a lány fölébredt. Álmosan pislogott a beszűrődő napfényben és felnyögött. Már reggel lenne? Úgy tűnt neki, hogy csupán néhány óra telt el azóta, hogy kioldották a kötelékeit, és figyelmeztették, hogy ne hagyja el a szobát. Csak Könyvek

74

Föltételezte, hogy az ajtó előtt őrködik valaki, de ez nem is zavarta. Még nem állt készen a szökésre. A teste még mindig sajgott a hosszú fogvatartástól, tudta, még nincs abban az állapotban, hogy megkockáztassa az ismeretlenbe való elindulást. Előbb vissza kell nyernie erejét, és megvizsgálni, merrefelé nyílik a szabadulás útja. Botorság lenne anélkül elindulni, hogy valamit tudna a környezetéről. Fölkelt, becsukta mindkét ajtót, amitől a szobára megint sötétség borult, és visszabújt az ágyba. Már majdnem visszaaludt, amikor ingerült hangot hallott. Pár pillanattal később kinyílt az ajtó, és egy igen magas fiatal férfi lépett be a szobába. Brenna azonnal fölébredt, minden idegszála veszélyt jelzett. Nem mozdult, de félig lehunyt pillái alól figyelte a vikinget, akin látszott, kész a kardjáért nyúlni, ha úgy hozná a szükség. Az idegen nem nézett a lány felé, hanem odalépett a fal mellett álló székhez, és dühödten vetkőzni kezdett. Először a kardját, majd a rövid kését, utána az ujjatlan tunikáját dobta le a székre. Ezek után fölrakta a lábát, kifűzte a bőr lábvédőjét és levette a puha bőrcsizmáját. Brenna kedvtelve nézegette a férfit, soha nem látott még ennyire szemrevalót. Hosszú szőke tincsei széles vállára göndörödtek. Orra egyenes volt, álla erős, határozott. Sima, izmos karja és válla volt, mellét szőke göndör szőr fedte egészen a lapos hasáig, csípeje keskeny volt, lába erős. Az egész teste erőt, hatalmat sugárzott. Egy ilyen test már önmagában is veszélyes fegyver, állapította meg Brenna, akin különös, ismeretlen érzés hullámzott végig. A férfi nekilátott levenni a nadrágját, Brenna pedig szinte sóbálvánnyá vált. Egyfelől nagyon szerette volna látni ennek a szépséges testnek a többi részét, másfelől tudta, abból semmi jó nem sülne ki. 75

Csak Könyvek

Brenna visszatartotta a lélegzetét, és megpróbálta kitalálni, mit keres itt egy viking. Fogalma sem volt arról, hogy aki belépett, az maga Garrick Haardrad. A férfi zavartan megfordult és az erkélyajtót nézte, majd odalépett és megint kinyitotta, aztán becsukta a másik ajtót, amitől ők ketten együtt maradtak bezárva, és visszament az ágyhoz. Brenna nem tettette tovább, hogy alszik, mert úgy érezte, a másik tudja, hogy ébren van. Az ágy végében egészen kicsire összekuporodott, csak hosszú fürjei lebegtek szanaszét. Amikor a pillantásuk találkozott, és egy hosszú-hosszú másodpercre egymásba fonódott, mindketten megdermedtek. Brennát mintha megbabonázta volna az az égszínkék szempár. Észrevette, hogy megint visszatartja a lélegzetét. – Azt hiszem, becsaptál – szólalt meg Garrick, hangja nem volt sem dühös, sem kedves. – Egyáltalán nem úgy nézel ki, mint egy elvadult boszorkány, aki meg akar szökni, inkább úgy, mint egy riadt gyerek. Bár ravasz gyerek, mert ezzel a kis játékoddal kiügyeskedtél magadnak egy jó szobát. Brenna merészen fölnevetett. – Még hogy riadt? Hogy tőled félnék, viking? Az első meghatározásod volt a pontos. – De még mindig itt vagy – mondta a férfi. – De csak azért, mert tegnap estig hozzá voltam kötözve ehhez az ágyhoz. Garrick elmosolyodott. – Ez jó kis történet, de könnyen be tudom bizonyítani, hogy nem igaz. Brennának összeszűkült a szeme. Nem szokott hozzá ahhoz, hogy hazugnak nevezzék. Mint egy macska ugrott ki az ágyból, és a talpán landolt szemben a férfival. – Tudd meg, viking – mondta dühösen, és fekete szeme szúrós pillantást lövellt a férfira –, én Brenna Carmarham Csak Könyvek

76

vagyok, és nem hazudok. Ha nem így lenne, ahogy mondtam, már biztosan nem lennék itt. Garrick egy pillanatra mintha elmosolyodott volna, ahogy elnézte ezt a büszke szépséget, de nem vette komolyan a burkolt fenyegetést. – Mivel úgy tűnik, Yarmillének gondot okoz, mit is csináljon veled, jó, hogy jöttem, majd én intézkedem felőled. – Hogyhogy? – kérdezte Brenna fölhúzott szemöldökkel, és még mielőtt a másik válaszolni tudott volna, folytatta: – Ki vagy te, viking? – A gazdád, legalábbis ezt mondták nekem. Brenna levegő után kapott: – Nem, én nem leszek senkinek a tulajdona! Garrick megvonta a vállát. Hát annyi bizonyos, ez nem afféle jámbor rabszolga, gondolta. – Nem sok választásod van. – Azt mondtam, nem! – kiáltotta Brenna lassan, tagoltan, egész lénye lázadt a birtoklás ellen. – Nem, soha! – Erről nem nyitok vitát – vágta rá Garrick, immár ingerülten. – Én sem – válaszolta fensőbbségesen a lány, ami igencsak meglepte a férfit: – Én sem nyitok erről vitát. Garrick akarata ellenére is elnevette magát. Egy biztos, ilyen rabszolgája még soha nem volt. Még életében nem látott ilyen hollófekete, szinte kékes hajat, ilyen márványfehérségű bőrt, és ilyen meseszép arcot. Garrick késztetést érzett, hogy tovább vizsgálódjék, megnézze, mi rejlik az ormótlan hálóing alatt. Brenna elnézte, ahogy a férfi leül az ágyra és beletúr a hullámos hajába. Szóval ez Garrick Haardrad, az a férfi, akihez neki feleségül kellett volna mennie, az a férfi, aki most azt állítja, a gazdája. Garrick beszélte a lány nyelvét, és ez meglepte Brennát. De hiszen beszéli az anyja is, biztos ő tanította. 77

Csak Könyvek

Ó, bárcsak ne jött volna meg ilyen hamar, gondolta Brenna, hogy lett volna időm fölmérni a helyzetet. Nem tudta még, kell-e félnie ettől ez embertől vagy nem. Egy biztos, hogy jó ránézni, és Brenna azt kívánta, bárcsak, mint a menyasszonya, és nem a rabszolgája lenne most itt. Ez Anselm bűne, és Brenna még jobban haragudott rá ezért. – Mit jelent az, hogy majd te intézkedsz? – Én nem állom, ha valaki haszontalan. A rabszolgáim megdolgoznak az ellátásukért, különben megszabadulok tőlük. – Megpróbálnál eladni? – Hogyhogy megpróbálnék? Ez úgy hangzik, mintha nem lenne rá jogom. – Nincs is! – vágta oda a lány, akit kihozott a sodrából a másik durvasága. – Megmondtam, hogy én nem leszek a tulajdona senkinek. – Odinra! Szót fogadsz, különben bebizonyítom, hogy úgy lesz, ahogy én mondom. Brenna meg akarta kérdezni, hogyan, de inkább hallgatott, nem akarta tudni. Engedelmeskedni nem fogok, gondolta, de mivel a másik még semmit nem parancsolt, egyelőre annyiban hagyta a dolgot. – Rendben van, Garrick Haardrad – mondta közönyösen. Garrick gyanakodva nézte a lányt, nem tudta, vajon a fenyegetése miatt lázadozik vagy azért, hogy az ő tulajdona. Ha nem lett volna ennyire kimerült, nem tűrte volna ezt a viselkedést. Ezt a rabszolgát bizony be kell törni. Garrick rájött, hogy ezt minden bizonnyal élvezni fogja. Rég volt nő ennyire azonnali hatással rá, és nem tudta, vajon a szépsége teszi-e oly vonzóvá, vagy a vad ellenállása. Azt kívánta, bárcsak ne lenne annyira kimerült. No, de sebaj, gondolta, várhatok. Itt lesz ez a nő később is. – Visszamehetsz aludni, kisasszony – mondta fáradtan. – A helyzetedet majd holnap reggel megvitatjuk. Csak Könyvek

78

Brenna meglepve nézett az erkély felé. – De hiszen most van reggel. – Nem, éjszaka van, én pedig ugyancsak aludhatnék. – Nem vagyok vak, viking – vágta oda Brenna epésen. – Látom, hogy süt a nap. Garrick nem akart tovább vitázni, fölhajtotta a hermelintakarót és bebújt alá. – Északon vagyunk, messze északon. Itt nyáron nincs éjszaka, télen meg nincs nappal. Brennának ekkor eszébe jutott mindaz, amit erről Wyndhamtől tanult, és amiről akkoriban azt hitte, a norvég csak érdekessé akarja tenni mondanivalóját. – Hát én hol aludjak? – kérdezte Garrickre nézve. A férfi ki sem nyitotta a szemét, úgy válaszolt: – Eddig soha senkivel nem osztottam meg az ágyamat, de azt hiszem, ezúttal kivételt teszek. – Nem örülök a nagylelkűségednek – vágott vissza Brenna –, nem akarok veled aludni. – Ahogy óhajtod, de gondolom, a padló nem lesz kedvedre. Brenna elfojtotta a káromkodást, és elindult az ajtó felé, de a férfi hangja megállította. – Nem engedélyezem, hogy elhagyd a szobát, Lady Brenna. Brenna megfordult, a szeme szikrát szórt. – Engedély? Nem kértem az engedélyedet. Garrick felkönyökölt. – Nem, de mostantól majd fogod. – Te elviselhetetlen fajankó! Nem érted, azzal a zavaros agyaddal, amit mondok? Nekem senki nem mondja meg, mit csináljak, még egy… – Fogd be a szád, te lány! – parancsolta a férfi éles hangon. – Loki biztos nevet a sorson, ami nekem juttatott téged. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy meg akarom osztani az ágyamat veled, de nem látok más módot, ha aludni akarok. 79

Csak Könyvek

Brenna eleresztette a sértést a füle mellett. – Nincs ebben a házban másik szoba? – Hogyne lenne, de mind foglalt, a házam tele van vendéggel, kisasszony, azokkal, akik velem együtt tértek haza. Biztos nem bánnák, ha éjnek idején odamennél hozzájuk, de az a sikítozás, amit csinálnál, hogy engedjenek el, biztos nem hagyna aludni. – A te embereid sikítanának viking, nem pedig én. Garrick nagyot sóhajtott. – Túlbecsülöd magad, te lány. Most pedig hagyj békén, és gyere aludni. Brenna megint csak lenyelte, amit mondani akart, és lassan odament az ágyhoz. Be kellett ismernie, sokkal jobb volt, mint a földön aludni. Szorosan a falhoz tapadt, volt vagy kétlábnyi hely kettejük között. Egy perc sem telt bele, és Brenna már hallotta is a férfi egyenletes légzését, ám az ő szemére még sokáig nem jött álom.

Csak Könyvek

80

10.

– Ébredj! Ébredj te lány, még mielőtt Garrick visszajön és ágyban talál téged! Brenna fölemelte a fejét, akkor látta, hogy a férfi már nincs mellette. Aztán ránézett Yarmille kemény vonású arcára, és arra gondolt, vajon mi lenne, ha rátámadna. Biztos visítva rohanna a gazdájához. – Gyorsan öltözz – folytatta az asszony, és átadott egy durva gyapjúruhát Brennának. – Garrick nem akarja, hogy itt légy a szobájában. Egyáltalán nem tetszel neki, de ez nem is csoda, amilyen gonosz szemekkel nézel. Brenna átható pillantást vetett az asszony felé is, de nem szólt egy szót sem. Úgy döntött, továbbra sem árulja el, hogy érti a fogvatartói nyelvét. Ha szabadon beszélnek előtte, abban a hiszemben, hogy nem tudja, mit mondanak, sok hasznos információhoz juthat. Ez nem volt mindig könnyű, de gondolta, megpróbálja. Yarmille elindult az ajtó felé, és intett Brennának, hogy kövesse. Az alsó szintről vigasság zaja szűrődött fel. Beléptek egy kis szobába a ház másik felén. Amikor Yarmille meggyújtotta a bálnaolajas mécseseket, Brenna látta, hogy a varrószobában vannak. Nem sokban különbözött az otthoni varrószobától, igaz, Brenna ott sem időzött valami sokat. Volt ott varróselyem, szövőszék a szőnyegeknek és külön egy a szalagoknak, mindenféle fésű és olló. Az egyik sarokban prémek BRENNA YARMILLE

KIÁLTOZÁSÁRA RIADT FÖL.

81

Csak Könyvek

tornyosultak, egy polcon festékek. Igazi női szoba volt, és Brenna nemigen találta a helyét benne. – Garrick elment az apjáért, de ahhoz ragaszkodott, hogy te ne hagyd el ezt a szobát – mondta Yarmille, és megpróbálta el is mutogatni, amit közölni akart. – Nekem sok dolgom van lent a lakomával, így nem maradhatok itt őrizni téged. Tessék – mutatott a sarokban álló szövőszékre –, legalább lesz valami dolgod. – Előbb rohadok el, semmint ehhez hozzányúlok – felelte Brenna a saját nyelvén, és egy halvány mosoly futott át az arcán. – Jól van, jól – viszonozta a mosolyt Yarmille. – Garrick attól tartott, hogy meggyűlik veled a bajom, de én nem hiszem. Majd szépen hasznossá teszed magad, és minden rendben lesz. – Elindult kifelé, de visszanézve még hozzátette: – Itt maradsz, érted? Itt maradsz. Brenna megvetőn nézte a régi szövőszéket: – Ha azt hiszi, hogy én női munkát fogok itt végezni, akkor magának több baja lesz velem, mint gondolná. Föl-alá járkált a szobában. Talált néhány bőrszíjat, amelyekből övet fabrikált magának, majd egyetlen nagy, csípőig érő fonatba fésülte a haját, és azt is bőrszíjjal rögzítette. A lentről fölszűrődő zajok az otthonát juttatták eszébe, azokat a lakomákat, amelyeket az apja adott a vendégei tiszteletére. Mindeddig a düh és a keserűség voltak az érzelmei előterében, ám most a gyászát is felszínre hozta az emlékezés. – Ó, apám, mekkora bolond voltál – motyogta maga elé. – A felajánlásoddal csak ránk irányítottad a figyelmüket. Meg akartál minket menteni, ehelyett a pusztulásunkat okoztad. Elhatározta, nem sír többé, és a bánatát is mélyen eltemeti, mert tudta, sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia. Csak Könyvek

82

Tudta, nem marad ezen az isten háta mögötti helyen, de azt is, hogy idő kell, amíg kiismeri az országot, és megtalálja a menekülés úját. Ugyanakkor azonban szeretett volna bosszút is állni, a legjobban meg azt, ha mindkettő sikerül. Gondolatai akaratlanul is a viking felé kalandoztak. Garrick Haardrad rejtély volt számára. Nem volt része a csalásban, mégis ellenség, mert az ő törvényei szerint birtokolja Brennát, és azt tehet vele, amit akar. Majd rá fog azonban jönni, gondolta Brenna, hogy ez nincs így. Ez a magas, férfias ember nem mohón, sóvárogva nézett rá, és ennek, bár kicsit furcsának találta, Brenna örült. A lány tudta, a férfi azt várja tőle, hogy hasznossá tegye magát. Hiszen ha találna valami olyan elfoglaltságot, amihez kedve is lenne, Brenna nem bánta volna, hiszen úgyis szüksége volt némi időre. De nem tudta, mihez is kezdhetne. Csöndben kinyitotta az ajtót. Tudta, ha elhagyja a varrószobát, azzal kiválthatja Yarmille haragját, viszont színlelhet tudatlanságot is, mondván, nem értette, amit az asszony mond neki. Egyre hangosabban hallotta a lenti hangokat. Vajon Garrick visszatért már? Mert ha igen, akkor Anselm is itt van. Anselm, aki tönkretette az ő népét. Rá különösen fájt a foga Brennának. Szegény Fergus és Wyndham, szegény Duncan, aki nem akart fegyvert fogni, és szegény drága Alane, aki anyja helyett anyja volt… mind meghaltak. Nem Anselm ölte meg őket, mert ő csak figyelte a véres leszámolást, ám mégis, az egészért ő a felelős. Ő volt viszont, aki Brenna dédelgetett kincsét, a kardját kettétörte, ezzel életében először téve védtelenné. Igen, Anselmnek meg kell halnia, és ő, Brenna, majd megtalálja a módját, hogyan. Kilépett a folyosóra és bezárta maga mögött az ajtót, hogy senki ne sejtse, elhagyta a neki kijelölt szobát. A 83

Csak Könyvek

folyosó végén egy másik ajtó nyílott kifelé, Brenna arra vette az irányt. A lenti épületeket vizslatta, de senkit sem látott. A messzi távolban fölcsillant az óceán kékje, mintha gyémántokkal kivarrt palást borította volna. Balra a fjordot és a szemközti parton elterülő réteket pillantotta meg. A jobbra eső lankán erdők és mezők húzódak, itt-ott néhány apró ház állt. Brenna azt fontolgatta, lemegy a partra, hátha van ott egy hajó. Az elinduláshoz szüksége lesz hajóra, de hogyan hajózik majd egyedül? Talán elrejtőzhet majd a hazája elleni támadásra induló egyik hajón, de ez tavasz előtt nem valószínű. Vajon kibírom addig? – tűnődött. Leszaladt a lépcsőn, és a ház mögötti kis épületek felé indult. Csakhamar egy istállóban találta magát négy szépséges ló társaságában. Brenna odavolt a látványtól, és amikor az egyik fekete csődörrel találkozott a pillantása, odament hozzá. Összerezzent, amikor meglátta, hogy egy öregember épp a lovat csutakolja. Az öreg fölegyenesedett és nyögve a derekához kapott. Eredetileg szőke hajába és szakállába ősz csíkok vegyültek. A barna szempár áthatóan vizslatta Brennát. – Hát te ki vagy, lányom? – kérdezte az öreg Brenna anyanyelvén. – Brenna. Brenna Carmarham. Te itt dolgozol? – kérdezett vissza a lány, miközben a lovat simogatta. – Igen, már közel negyven éve én látom el a lovakat – felelte. – Hát segítséged van-e? Az öreg megrázta a fejét. – Nem, amióta a gazda sokakat eladott, amikor keletre hajózott. Engem azért hagyott meg, mert én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy sokat kapjon értem. – Garrickről, a vikingről beszélsz? Őt nevezed gazdádnak? Csak Könyvek

84

– Aha, jó ember, én még a nagyapjánál szolgáltam, aki őelőtte volt itt az úr – tette hozzá az öreg büszkén. – Hogyan tudsz jót mondani arról az emberről, akinek a tulajdona vagy? – Rendesen bánnak velem, lányom. Garrick kicsit hebehurgya fiatalember, de jó gazdánk. Brenna nem erőltette tovább a kérdést. – Csak ennyi ló van? – Nem, kint legel még vagy fél tucat, hármat meg Garrick barátai kértek kölcsön, azok, akikkel együtt volt keleten, és most elmentek a családjukért. Ez a három Anselm Haardradé, ő is eljött a családjával. Ennél szebbet még nem láttam – mondta, és megvakargatta a csődör szügyét. – Igen, valóban szép – mondta Brenna és vágyakozva nézte a nemes állatot, akinek az öreg óvatosan törölgette a hátát. – Ezt a gazda Hedebyben találta, biztos jó sokat adott érte. Brenna bólintott, de már nem a lóra gondolt. Szóval Garrick itthon van, és Anselm is vele. És biztos Hugo is, az a közönséges barom, aki bántani merészelte őt. Brenna az istálló ajtajából nézte a házat. Vajon mennyi időm lehet még? – gondolta. Vajon már keres, vagy azt hiszi, ott vagyok a varrószobában? És miért keresne? Hiszen már kimutatta, hogy nem érdeklem, hogy csak a baja van velem. Még Yarmille is megmondta, hogy nem tetszem Garricknek. Jobb is ez így, jobb, ha nem hívom föl magamra a figyelmét, tette hozzá gondolatban. – Hogy hívnak? – kérdezte eztán ez öregtől. – Erin McCay. – No, Erin, ismersz egy Janie nevű lányt? – Ismerek hát. Csinoska jószág. 85

Csak Könyvek

– Hol találom? Ő vigyázott rám, amikor meg voltam kötözve, és én csúnyán viselkedtem vele, szeretnék bocsánatot kérni tőle. – Meg voltál kötözve? – nézett kíváncsian az öreg. – Akkor te vagy az, akiről mindenki beszél! Garrick új… – Igen… – kiáltott közbe a lány, mert nem akarta, hogy az öreg kimondja a gyűlölt szót. – És elengedtek? Brenna bólintott. – Igen, el. No, hol van Janie? – A nagy házban. Egész nap dolga lesz, és éjszaka is, ő szolgálja föl a lakomát. – Mennyi ideig tart? – Ó, akár napokig is. – Hogy micsoda? – Úgy ám – kacagott Erin. – Van mit ünnepelni. A gazda sok-sok kinccsel tért haza, és újra együtt a család. Egyszóval igenis, van mit ünnepelni. Brenna arca elkomorult. Őt vajon majd mindig elrejtik? Miért nem akarja Garrick, hogy őt valaki meglássa? – Segíthetek neked, Erin? – Nem, ez férfimunka. Brenna nem akart vitatkozni, ezért inkább megkérdezte: – Ha megszerzem Garrick engedélyét, hagyod, hogy melletted dolgozzam az istállóban? – Hát a lovakhoz értesz-e? – Hát… legalább úgy, mint te, gondolom. – Kis szünetet tartott, majd halkan, lágy hangon folytatta: – Minden nap lovagoltam, amíg az apám házában éltem. Ki a mezőre, át a patakokon, a főfalakon, be az erdőbe. Istenem, milyen szabadnak éreztem magam… akkor még! – Elhallgatott, arca elkomorult a szomorúságtól. – Ha veled dolgozom majd az istállóban, hagyod-e, hogy kilovagoljak? – Úgy ám, lányom, de ahhoz előbb kell a gazda engedélye. – No, akkor megyek, beszélek vele. Csak Könyvek

86

– Várj inkább, míg vége a lakomának. A gazda mostanra már biztos rendesen a pohár fenekére nézett, és nem fog emlékezni sem a kérésedre, sem arra, ő mit válaszolt. – Rendben, akkor várok. – És lányom, azt javaslom, ne menj a nagyterem környékére, míg az összes vendég el nem ment. Nem jó, ha meglátnak. Brennának elkerekedett a szeme. Előbb Garrick intézkedett úgy, hogy ő ne legyen szem előtt, most meg ez az öreg mondja, maradjon távol a többiektől. – Mi a baj velem, amiért nem láthatnak meg? – Brenna, kislányom, tudnod kell, hogy ugyancsak szemrevaló fehércseléd vagy. Ezek a vikingek nem vetik meg a nőket, a gazda pedig nem irigy, nem sajnálja a rabszolganőit a vendégeitől. – Ez nem lehet igaz! – De mennyire, hogy igaz. Az egyik különösen vad lakomán egy szegény nőt ott a földön erőszakoltak meg, mindenki szeme láttára. A lány egész testében remegett az utálattól. – És Garrick hagyta? – Nem, ő nem engedte volna, de addigra már teljesen elázott, legalábbis így beszélik. Egyszóval vigyázz magadra lányom, nem szeretném, ha veled is valami hasonló megesne. – Ne félj, Erin, énvelem ilyesmi soha nem fog megtörténni. Az öreg kételkedve ingatta a fejét, és sokáig nézett a lány után.

87

Csak Könyvek

11.

apja a balján, anyja a jobbján. Ott volt kövérkés feleségével az oldalán Hugo is. Az asztal körül Garrick legközelebbi barátai foglaltak helyet, elsősorban a legutóbbi keleti expedíció résztvevői. Az asztal végében öccse, Fairfax ült. Garrick elmélyülten nézte a testvéreit. Termetét tekintve a bátyjára hasonlított, az öccsével a szemük volt közös, olyan, mint a nagyapjuké, Ulriké. Fairfax nem egészen egy évvel volt fiatalabb Garricknél, de egy jó fejjel alacsonyabb nála. Ebben az anyjára, Yarmillére hasonlított. Garrick és Hugo, bár jó testvérek voltak, gyakran rivalizáltak, de erős volt kettejük közt a kötődés. Fairfaxszel más volt a kapcsolata, inkább baráti. Hugo és Fairfax azonban ugyancsak nem állhatta egymást, ha egy helyiségben voltak, szinte tapintható volt kettejük közt a feszültség. Hugo az apja szeretetét irigyelte Fairfaxtól, az meg nem jól reagált erre. Garricket, szemben Fairfaxszel, nagyon szerette a nagyapja, és így a házát és a környező földeket is rá hagyta. Fairfaxnek ellenben nem volt semmije, csak az anyja kis háza és egy halászcsónak. Kész csoda, hogy a legfiatalabb testvér nem neheztelt. Nem volt könnyű élete, minden nap a megélhetéséért dolgozott, de Garrick tudta, ő élvezi a halászok egyszerű életét. GARRICK

A HOSSZÚ ASZTAL FEJÉNÉL ÜLT,

Csak Könyvek

88

A bárd egy tréfás dalt énekelt Loki kalandjairól, és ő is hozzátette a saját pajkos strófáit, még Anselmnek is kicsordult a könnye, úgy nevetett. Heloise odahajolt a fiához, és a fülébe súgta: – Tudod, Garrick, a te meséd a szláv törzsről majdnem olyan élvezetes volt, mint ez. Biztos, nem túloztál, nem fényezted egy kicsit a történteket? – Szégyelld magad, asszony – mennydörögte Anselm, mert meghallotta, amit Heloise mondott. –A fiamnak nincs szüksége arra, hogy kiszínezze a történteket, mint én – szólt, majd jót nevetett a saját mondandóján. – No, nálad aztán igazán nem lehet tudni, mi az igaz abból, amit mondasz és mi nem. Mint például azzal a kelta lánnyal kapcsolatban. Nem hiszem el, hogy amit mondtál, igaz. Anselm szúrós pillantást vetett az asszonyára. – Márpedig az igaz volt, azt a történetet nem kellett kiszíneznem. Garrick kíváncsian nézett a szüleire. Hosszasan beszélt az útjáról, de érdekelte az a makacs nőszemély, akit előző éjjel az ágyában talált. – Hogy van a lány, Garrick? – kérdezte az anya. – Csak tegnap láttam, de még mindig tele van keserűséggel. Alig akart velem beszélni. – Hát… sajnos megtalálta a nyelvét. Anselm fölkacagott. – Szóval megtapasztaltad már, milyen a természete, mi? Garrick az apjához fordult. – Hogy a természete? Önfejű, nagyon önfejű. És valóban az enyém? – Igen, csak a tied. – Ő nem fog ebbe belemenni. – Egy pillanatig sem gondoltam, hogy belemegy. Elmesélte Garricknek, hogyan esett fogságba Brenna; ezt a történetet egyébként már sokakkal megosztotta. A többieket nem érdekelte, ám Garrick feszülten figyelt. 89

Csak Könyvek

– Szóval miért adtad nekem? – kérdezte Garrick, és megtöltötte kupáját az asztal közepén álló nagy edényből mézsörrel. – A lány gyűlöl engem, mert engem okol a sorsáért. Láttam, hogyan forgatja a fegyvert, és nem akarom, hogy a közelemben legyen, nem akarok állandó feszültségben élni. Az anyád is benne van már a korban, neki sem hiányzik az örökös ribillió. Hugónak kellett volna, de aztán a lány kimutatta a foga fehérjét. Hugo tudta, hogy neked akarom adni, ezért inkább a lány mostohatestvérét választotta. De te, ha megpróbálod, biztos meg tudod szelídíteni ezt a lányt. – Ha valóban olyan, mint amilyennek mondjátok, minek erőlködnék? Több bajom lenne vele, mint amennyit ér, jobb, ha eladom. Most Anselm vonta össze a szemöldökét. – Nem tetszik? Bizony bárkinek tetszene. – Tudod, hogyan érzek a nők iránt – felelte Garrick élesen. – Ez sem más. Mint vagyontárgy, jó, értékes. De hogy saját magamnak? – Lassan ingatta a fejét, tagadva a Brenna iránt érzett vonzalmat. – Nem, nincs szükségem rá. Brenna alighogy visszatért a kis varrószobába, kinyílt az ajtó, és belépett rajta egy fiatal nő egy tálcával a kezében. Kócos, szőke haja a szemébe lógott, pillantása fáradtságról árulkodott. – Janie? – Tehát mégis szóba állsz velem? Már azt hittem, soha. – Sajnálom – mondta Brenna bűntudatosan. – Nem akartam rajtad kitölteni a dühömet. Tudom, hogy még én is csak többletmunkát okoztam neked. Janie megvonta a vállát. – Nem volt helyes, hogy Yarmille megkötöztetett. Okkal haragudtál rá. De úgy néz Csak Könyvek

90

ki, még mindig ki kell szolgálnom téged, bár már leoldották a kötéseidet. Brennának csak erősödött a bűntudata, mert a vékony kis lány ugyancsak fáradtnak nézett ki. – Elláttam volna magamat, de azt mondták, maradjak itt. – Tudom – próbált meg mosolyogni a lány. – Egy ilyen csinos lány, mint te, nagy kavarodást okozna lent. Már biztos nagyon éhes vagy. Yarmille megfeledkezett rólad, és nekem is csak pár perce jutottál az eszembe. Itt van, tessék – mondta, és átnyújtotta Brennának az ennivalóval teli tálcát. – Ez elég lesz, míg nem hozok este is valamit. – Nem tudnál kicsit maradni, hogy beszélgessünk? Szeretném megköszönni mindazt, amit értem tettél. – Nem kell megköszönnöd semmit. Megparancsolták, hogy viseljem a gondodat, de amúgy is megtettem volna. Rokonok vagyunk. – Maradj akkor kicsit! – Nem, nem tehetem, Brenna… hívhatlak Brenná-nak? – Miután Brenna bólintott, a lány folytatta. – Túl sok a dolgom lent. Már a fél délelőttöm elment a vendégszobában, ezeket a férfiakat nem érdekli, milyen napszak van, ha a kedvüket keresik. Brenna hosszasan nézett Janie után, és azon gondolkodott, hogy vajon ugyanígy bánnak-e Linnettel, Cordellával is? És rá is ráerőltetik majd ezt a fajta kötelességet? – Nem, azt aztán soha! – kiáltott föl fennhangon, majd leült enni. – Csak merjék megpróbálni! Nekiesett az ennivalónak, és hálás volt, hogy Janie-nek végül is eszébe jutott. A tálcán volt két nagy fácáncomb, fél lapos kenyér, és egy kis tálban hagymakrém. Minden nagyon ízlett, csak a kupa tej nem, amit utána adtak. Tej! Ugyan már! Minek néz engem ez a lány? – gondolta. Sörre vágyott, vagy végső esetben borra, de tejre soha. Még mielőtt befejezhette volna ez evést, nyílt az ajtó, és megjelent Garrick Haardrad. Csinos volt szűk ruhájában, és 91

Csak Könyvek

puha kék lenvászonból készült nadrágjában. Derekán széles, drágaköves csatos aranyöv díszelgett, széles mellén egy ezüstmedál. Brenna pillantása öntudatlanul is a férfi csupasz karjára esett, bronz bőre alatt megfeszültek az izmok. Elképzelte, ahogy ez a két kar magához vonja őt, és érezte, a szíve a torkában dobog. Ekkor eszébe jutott az, amit Cordella mondogatott neki. Végre találkozott a pillantásuk, és Brenna arca lángba borult, mert látta, hogy a másik jót szórakozik rajta. Mintha olvasott volna a gondolataiban, rájött, hogy a lány alaposan fölmérte. – Mit akarsz, viking? – kérdezte élesen, hogy zavarát leplezze. – Jöttem, hogy megnézzem, jobb-e a kedved. – Nem jobb, és nem is lesz jobb – vágta rá Brenna gyorsan, mert eszébe jutott mindaz a gonoszság, amit erről az emberről hallott. – Nem kell még egyszer megkérdezned. Garrick csak mosolygott, kilátszottak szép, egyenletes fogai, és Brenna a két gödröcskét is észrevette a férfi két orcáján. – Örülök, hogy megfogadtad Yarmille utasítását, és dolgozni kezdtél. Ezt te csináltad? – bökött fejével a szövőszék felé. Brenna oda nézett, ahova a másik mutatott, és fölnevetett volna, ha nem látja, hogy a másik teljesen komolyan beszél. – No nem, én ahhoz hozzá nem nyúlnék! Garrick már nem mosolygott. – És miért nem? – Az női munka – vonta meg a vállát Brenna, és folytatta az evést. – Csak nem azt akarod mondani, hogy te nem nő vagy? – Persze, hogy nő vagyok, de soha életemben nem végeztem női munkát. – Hogyhogy, rangon aluli tán? – kérdezte a férfi gúnyosan. Csak Könyvek

92

– Igen, az. – Azt mondták nekem, téged ajánlottak menyasszonyomnak. Hogyan jöttél volna úgy feleségül hozzám, hogy nem tudnád a házamat vezetni, és nem tudnád elvégezni a női munkákat? – Értek én a háztartáshoz, viking! – csattant föl a lány. – A nagynéném megtanított mindenre, amit tudni kell a női munkáról, de a gyakorlatban sohasem használtam a tudásomat. Igaz az, hogy az apám fölajánlott neked menyasszonynak. Én nem akartam, és csak azért mentem bele, mert az apám a szavát adta, hogy egyezséget köt veled. És nálunk az adott szó szent. Garrick értette a célzást. – Én nem voltam benne ebben. Miért engem hibáztatsz? – Tudom én jól, ki volt a hibás, de egy nap majd megfizet érte! Garrick mosolygott a lány fenyegetőzésén. Szóval az apjának igaza volt, amikor azt mondta, Brenna gyűlöli őt. És viselkedéséből Garrick arra következtetett, hogy a többi róla hallott dolog is igaz. Végignézett a lányon. Vajon ez a kislány képes volt megsebezni egy vikinget? Nem, az nem valószínű. Ez a kis test nem kardforgatásra, hanem gyönyört adni termett. Garricket zavarta, hogy megint erős vonzódást érez a lány iránt. Valóban veszélyes, és nem is a fenyegetőzései, hanem a szépsége miatt. Garrick nem bízott a nőkben, csak akkor vette őket igénybe, amikor már nagyon erős volt a vágy. Különben kerülte mindet, és úgy gondolta, ez a nő sem lenne más. – Ha nem engem hibáztatsz, akkor miért ellenem irányul a haragod? – Ostoba vagy, viking, ha ilyet kérdezel. Idehoznak engem, és akkor jössz te, és azt mondod, a te tulajdonod vagyok. Én nem vagyok egyetlen férfinak sem a tulajdona! Senkié sem! 93

Csak Könyvek

– Úgy, szóval megint itt tartunk! – sóhajtott a férfi. – Még nem vagyok kész arra, hogy bebizonyítsam, de ha majd igen, biztosan megtudod, ki az úr a háznál. Brenna fölnevetett. – Tudom, hogy te vagy a gazda, viking. Nem is gondoltam másként. A lány szemének csillogása mosolyra késztette a férfit. – Amíg ezt így gondolod, azt hiszem, nem lesz köztünk vita – mondta, azzal sarkon fordult, és elment.

Csak Könyvek

94

12.

és hirtelen talpra ugrott, készen a harcra. Miután meglátta, hol is van, megnyugodott, és elgondolkodva nézte a sötét falakat. Vajon már felvirradt, vagy még mindig tart az éjszaka? A vikingek még mindig tivornyáznak? Gyomra korgása arra késztette, hogy fölkeljen. Megint várnia kell majd étlen-szomjan, míg valakinek eszébe jut? Az ördög vinné el mindet! No, majd szerzek én magamnak ennivalót, gondolta, és kilépett a szobájából. Nem a főlépcsőn ment le, hanem a kívül futó lépcsősoron, amelyet már korábban is használt. A ház végében egy ajtó mellett elhaladva bekukkantott. Két nőt látott, egy idősebbet és egy valamivel fiatalabbat, egy disznót forgattak nyárson. Mögöttük Janie rakott két nagy lapos kenyeret egy kosárba. Yarmille nem volt látható, ezért Brenna óvatosan belépett a nagy keskeny helyiségbe. Janie szeme elkerekedett, amikor meglátta Brennát. – Ó jaj, Brenna, hát már megint megfeledkeztem rólad. Megint annyi a dolgom – mentegetőzött –, talpon vagyok, amióta csak Yarmille fölébresztett. – Semmi baj, Janie, épp most keltem föl. Milyen napszak van? – Délután van, sokan csak most ébredeznek – felelte a lány fáradtan, és kisimította a haját a szeméből. BRENNA

ROSSZAT ÁLMODOTT,

95

Csak Könyvek

– Akkor nem csoda, hogy farkaséhes vagyok –mondta Brenna; meg volt lepve, hogy ilyen sokáig aludt. – Egész éjjel ez ment? – bökött a fejével a nagyterem felé, ahonnan kihallatszott a dorbézolás zaja. Janie nagyot sóhajtott. – Aha, szünet nélkül. Van, aki kidőlt, de voltak, akik nagy bölcsen kicsit pihentek, mielőtt folytatták az ünneplést. Sokan azonban még most is vizenyős szemmel bámulnak a kupájukba. – Mikor lesz vége? – Talán holnap, legalábbis remélem. Te azonban jobb, ha gyorsan fölmégy, Brenna. A férfiak be-benéznek ide, nem lenne jó neked, ha itt látnának. Rajtam már kiélték magukat, és Maudyán is, aki még most is a vendégszobában van. És megbolondulnának, ha egy új nőt látnának, akit még nem próbáltak ki. – Értem – felelte Brenna, és biztos volt benne, hogy Janie csak túloz, hiszen Garrick egyszer sem úgy nézett rá mint nőre. – Mindjárt összekészítek egy tálat neked és majd fölviszem. – Köszönöm, az jó lesz – mondta Brenna, és megfordult, hogy elinduljon. De már így is sokáig maradt, egyszer csak vadállatias üvöltést hallott a háta mögött. Hátrafordult, és egy tagbaszakadt óriást látott közeledni. Két másik is állt még az ajtóban, nevettek és a társukat biztatták. – Fuss, Brenna, fuss! – kiáltotta Janie. Bár Brennának ellene volt, hogy bármi elől is elfusson, a józan ész ezt súgta, hogy nem ez az az alkalom, amikor kiálljon bárki ellen, hiszen fegyvertelen, és jelentékeny túlerővel áll szemben. A viking ekkor megragadta Brenna hosszú hajfonatát és magához rántotta. – Vedd le a kezed rólam, de rohadt pogány – üvöltötte a lány. Csak Könyvek

96

Az azonban csak kacagott a hiábavaló küzdelmen, ráadásul nem is értette Brenna szavát. Brenna elfojtott néhány káromkodást, a viking pedig a hóna alá kapta, mint egy csomagot, és becipelte a nagyterembe. – Hé, Gorm, szép kis foglyot ejtettél. Szavamra, ma kedveznek neked az istenek. – Biztos ő Garrick új rabszolgája. Nem tudom, miért rejtette el eddig előlünk – mondta egy másik. – Nézz rá, hogy kérdezhetsz ilyet? – kaffantotta az, amelyik Brennát fogta. – Pedig Garricket nem érdeklik már a nők, amióta Morna megcsalta. – Aha, de ez más. – Igazad van, Gorm, de Garrick mégsem használná úgy a nőt, mint én tudnám. És Garrick nem is akar igazán senkit. Akkor meg miért rejtegette ezt? – Szerintem a lány maga bújt el. Abból, ahogy küzdött velem, úgy gondolom, nem akarta, hogy megtalálják. – Anselm azt mondja, úgy küzd, akár egy férfi. – Hát, ha fegyver van nála, akkor lehet, de most nincs… jaj! – üvöltött fel Gorm és leejtette Brennát, majd odakapta a kezét a combjához, ahol a lány megharapta. – Lehet, hogy karddal a kezében férfiként küzd, de anélkül nagyon is nőies a harcmodora – röhögött fel egy másik. Brenna egy szemvillanás alatt talpra ugrott, de nyomban hárman vették körül. A nagydarab, aki odavitte, megint utánanyúlt. Brennának már volt tapasztalata az erejéről, és eldöntötte, nem hagyja magát. Elkapta Gorm kinyújtott kezét, és közben összeütközött a másikkal, ez alatt kivette annak az övéből a kését, majd kicsúszott a férfi szorításából, hátralépett, és tett róla, hogy mindenki lássa a kezében tartott penge villanását. –Thor fogára! Ez a nőszemély bolondot csinál belőled! 97

Csak Könyvek

Az a férfi, akinek a kését Brenna elvette, gyilkos pillantást vetett barátjára. – Móresre kell tanítani. – Akkor nosza. A magam részéről nem akarnék hazamenni a feleségemhez egy olyan sebbel, ami miatt magyarázkodnom kellene. – Gorm? – Igen, veled vagyok, Bayard. Soha még nem kettyintettem ilyen vad nőszemélyt. – No, akkor én fogom azt a kezét, amelyikben a kés van, te meg fogd az egész nőt. Brenna mindkettejükre egyformán figyelt. Ostobák, gondolta megvetőn. Az, hogy szabadon beszéltek előtte sokkal fontosabb fegyver volt, mint a kés, mert mire rátámadtak, már felkészülten várta őket. Maga előtt tartotta a kést, és amikor Bayard a karját akarta megragadni, gyorsan leengedte, keskeny sebet ejtve ezzel a férfi hasán, akinek a tunikája azonnal bíborszínűvé változott. – Nesze neked, disznó – vetette oda Bayardnek még miközben a kés hegyét Gorm felé tartotta, hogy elriassza. Arckifejezésük azonban óvatosságra intette Brennát, és lassan hátrálni kezdett. Dermedten tapasztalta azonban, hogy egy harmadik vikingnek megy neki. Már túl későn vette észre, mekkorát hibázott. Akkor már a nagyteremben voltak, és egy egész csoport viking vette őket körül. Brenna villámgyorsan megfordult, még mielőtt a mögötte álló el tudta volna kapni, és kiszabadult a körből. A nagyteremben néma csönd lett, Brenna látta, hogy mindenki megdöbbent arccal figyeli a küzdelmet. Senki sem mozdult, kivéve Gormot és Bayardot, akik még mindig meg akarták kaparintani. Ha itt most mindenki egyszerre támad nekem, gondolta, semmi esélyem. De legalább nem adom magam könnyen, és biztos, hogy közülük sem éli mindenki túl. Brenna megőrizte önuralmát, nem esett pánikba, mint a legtöbben tették volna a helyében, ha ekkora túlerővel Csak Könyvek

98

állnak szemben. Amikor az egyik részeg tréfásan megpaskolta a fenekét, megpördült és maga elé tartotta a kést, de nem bántotta, ehelyett inkább fölhúzta a szoknyáját, és akkorát rúgott az illetőbe, hogy az szűkölve hátrált. Ekkor Brenna megint csak két eredeti támadójával találta magát szembe, akik kihasználva a közjátékot, közelebb kerültek a lányhoz. A teremben mindenki a részeg megaláztatásán nevetett, és mintha kicsit enyhült volna a feszültség. Sokan ismerték már Brennát, és meg voltak döbbenve azon, hogy újra képes lenne küzdeni. Mindenki kíváncsian várta, mi fog történni. – Tetszett a szórakoztató előadás, Bayard – harsant fel Anselm öblös hangja. – Szerinted bölcs dolog fegyvert adni egy rabszolga kezébe? Bayard fülig elvörösödött a nyilvános megaláztatásra, de Anselmmel nem mert ujjat húzni, ezért inkább vette a tréfát. – Nem, de ez volt a legkevesebb, amit megtehettem az ünnep fényének emeléséért, sokan ugyanis inkább elmentek aludni. A két támadó a nagy hangzavarban úgy látszott, feladta, és elvegyült a tömegben. Brenna ekkor Anselmre nézett, szürke szeme megtelt gyűlölettel. A férfi az egyik hosszú asztal sarkánál ült. Brenna nehezen tudta megállni, hogy rá nem támadjon, mint egy sarokba szorított vadállat. – Tedd el azt a kést, Brenna. – Nem teszem, megtartom magamnak. – És mi hasznod lesz belőle? – szólt közbe Heloise. – Segít, hogy ezek a rohadékok távol tartsák magukat tőlem – vágta oda Brenna, és körülnézett, mielőtt a kést az övébe rejtette volna. – Lehet, hogy segít, de Garrick nem fogja engedni, hogy magadnál hordd. Brennának résnyire szűkült a szeme, és megszorította a kés markolatát. – Meg fogja bánni, ha el akarja tőlem venni 99

Csak Könyvek

– mondta élesen, majd Anselm felé bökött a fejével. – Mondd meg a férjednek, hogy kihívom párbajra. Ő választhatja meg a fegyvert, én valamennyivel egyformán jól bánok. Heloise nagyot sóhajtott, és megcsóválta a fejét. – Nem, Brenna, ezt nem fogom neki megmondani. – Miért nem? – csattant föl a lány. – Én üzenem, nem a te szavaid. – Egy viking nem verekszik nőkkel, mert az nem méltó hozzá – felelte Heloise halkan. – De holtan akarom látni! – üvöltötte Brenna elkeseredetten. – Nem szokásom elrejtőzni az ellenség elől, ezért tisztességes harcban kell megküzdenem vele. Ki kell állnia ellenem. – Nem fog, lányom. És légy nyugodt, pontosan tudja, mit érzel iránta. – Az nekem nem elég. Nem érted meg, hogy az életem derékba tört, és erről a te férjed tehet? Az embereim miatta haltak meg, azok az emberek, akikkel egy kenyeret ettem kiskorom óta. A nővérem férje is halott. Még egy a tieitek közül… – Ekkor elhallgatott, nehogy túl sokat eláruljon. – A barátom volt, ő is halott. És nem él a komornám, az a jóságos öregasszony sem. – Brennát magukkal ragadták az emlékei, egyre hangosabban beszélt. – A komornámnak szekerce volt a hátába vágva, úgy halt meg. Miért épp ő? Kit bántott ő? Ha, mint mondod, egy viking nem harcol nők ellen, akkor miért halt meg? – Portyázáskor a férfiak kicsit megvadulnak – felelte Heloise szomorúan. – Sokan halnak meg, akiknek nem kéne, és nagyon szomorú, hogy ez megtörténhet. Sokaknak van utána lelkifurdalása. Anselmnek is. Brenna hitetlenkedve nézett rá. – Hogyan lehetséges ez? És közben rabszolgának tartja a nagynénémet és a mostohatestvéremet? – Hát te? Csak Könyvek

100

– No nem. Én nem leszek szolga. – Idővel az leszel te is, Brenna. – Előbb halok meg. A nagyteremben mindenki szótlanul hallgatta Brenna kiáltozását. A szavait ugyan nem értették, de a férfiak felismerték a dühöt. Hugo Haardrad az anyját féltette. – Fenyeget téged, anyám? – Nem, az apádra haragszik. – Nem bízom meg egy rabszolgában sem, akinek a kezében kés van, pláne ebben nem – felelte Hugo. – Kösd le a figyelmét, én meg hátulról elkapom. – Nem, Hugo, hagyd békén – szólt rá Heloise. – Most akar megverekedni. – És? Milyenek az esélyei? Brenna gyilkos pillantást vetett Hugóra. Ez az a férfi, aki rá merte tenni a kezét, amikor meg volt kötözve, és nem tudott védekezni. – Te disznó – sziszegte Brenna, és kiköpött a férfi lába elé. Hugo szeme összeszűkült, és ösztönösen fölemelte a kezét, hogy megüsse a lányt. – Mit képzelsz, te… – Hugo, megállj! – kiáltott rá Heloise. Brenna abban a pillanatban kirántotta a kést az övéből, és maga elé tartotta, mintegy hívogatva a férfit, menjen közelebb. – A szuka – hörögte Hugo. – Szerencséje ennek a vadmacskának, hogy nem én választottam magamnak, mert most már nem élne. Szerintem ezt ő is így gondolja – bökött fejével a terem végébe. Brenna odanézett, és meglátta Garricket az ajtóban, akinek az arca eltorzult a dühtől. Vajon mióta állhat ott? Mit hallott? Janie Garrick mögé bújt, arcán félelem tükröződött. Nyilvánvaló volt, hogy Janie hívta magával Garricket. Ó, 101

Csak Könyvek

Janie, Janie, gondolta Brenna, attól tartok, csak még több bajt hoztál a fejemre. Garrick lassan közeledett Brenna és az anyja felé, és amikor odaért, ügyet sem vetve Brennára az anyjához fordult, bár nem norvégul. – Mit keres itt a lány? – Engem kérdezz, viking – vágta oda Brenna. – A barátaid, Gorm és Bayard üldözték ide – felelte Heloise készségesen. – Hát a kés hogy kerül hozzá? – Bayardtól vette el. – Én is tudok beszélni – kiáltott közbe Brenna. – Abban biztos vagyok – szűrte a szót a foga között Garrick. – No, akkor mondd meg, hogyan találtak rád? Nem hiszem el, hogy a barátaim bementek a varrószobába. – Én jöttem le. – Nem azt mondtam, hogy maradj ott? – Ki akartál éheztetni? – kérdezte a lány méltatlankodva. – Nem kaptam enni, így azt gondoltam, majd keresek én magamnak. Garricknek csak épp kicsit enyhültek meg a vonásai. – Jó, szóval másvalaki feledékenysége miatt találtak rád. Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy fegyvert lopj. – Csak azért tettem, hogy megvédjem magam. – Mitől? – kérdezte Garrick. – Itt senki sem akar téged bántani. – Bántani talán nem, de amit akartak tőlem, az rossz volt – vágott vissza Brenna. – Amit akartak, az ebben a házban megengedhető, kisasszony – mondta Garrick. – Szóval te megengednéd nekik, hogy velem szórakozzanak? – Meg, persze. Soha nem tagadtam meg a barátaimtól az örömüket, és ezentúl sem áll szándékomban. Csak Könyvek

102

Brenna szeme elkerekedett, látszott rajta, semmit sem ért az egészből. – Akkor miért rejtettél el előlük? – Időt akartam neked hagyni, hogy megszokd az új életedet. És még mindig azt szándékozom tenni. Brenna megvetőn mérte végig a férfit, szeme szürkéje, akár a viharos tenger. – Már megint ostoba vagy, viking, mert én soha nem fogom megszokni azt az életet, amit te rám akarsz erőltetni. Nem leszek a barátaid lotyója. Garrick alig tudta türtőztetni magát. – Azt hiszem, itt az idő, hogy megmutassam, ki az úr a háznál. Ekkor Heloise lépett közbe. – Ne, Garrick, ne, ne itt a többiek előtt – mondta a saját nyelvükön, azt hívén, hogy Brenna nem érti. – De hiszen móresra kell tanítani. – Igen, de kettesben, fiam. Másképp kell kezelni, mint a többi rabszolgát, mert nagyon büszke a lelke. – Meg lehet törni a lelkét. – Megtennéd, egy ilyen szép teremtéssel? – Miért fogod a pártját? Talán viseljem el a jeleneteit? – Nem, de rokonléleknek tartom – ismerte be Heloise. – Valaha én is így éreztem, mint ő most. Csakhogy engem a szerelem meggyőzött. – Akkor mit ajánlasz? – Megpróbálhatnál kedves lenni vele – felelte az anya halkan. – Nem, az nem az én módszerem. – Volt idő, Garrick, amikor nem voltál ennyire kérges szívű. Morna ennyire tönkretett volna? – Amikor az asszony látta, hogy a fia szeme összeszűkül, gyorsan hozzátette: – Bocsáss meg, nem akartalak rá emlékeztetni. De ez a lány nem Morna. Nem lennél kicsit türelmesebb vele? – Az enyém? – Igen – felelte Heloise vonakodva. 103

Csak Könyvek

– Akkor hagyd, hadd bánjak vele úgy, ahogy jónak látom. Brenna nagyon örült neki, hogy nem tudják, érti, amit mondanak, mégis, amikor épp róla volt szó, ugyancsak össze kellett szednie magát, hogy ne vágjon vissza. Garrick sem jobb a többinél, ez már világos volt előtte. A férfi fagyos pillantással mérte végig. – Add ide a kést. Brenna hevesen rázta a fejét. – Nem adom. Ha kell, vedd el! – Garrick, az isten szerelmére, hagyd most nála! – mondta Heloise erélyesen. – Meg akarsz sebesülni? – Thorra! Bátran beszél, de te, anyám, túlbecsülöd, csakúgy, mint ő is saját magát. Nem ellenfél ő egy férfi számára. – Garrick, kérlek! Garricken látszott, hogy küszködik az érzelmeivel, de az anyja kérlelése végül is győzött. Odafordult Brennához. – Eljössz velem és békén maradsz? – Igen – felelte a lány készségesen, tudván, hogy ő győzött. Garrick maga elé engedte a lányt, aki késsel az övében, büszkén indult el, nem nézett sem jobbra, sem balra. A lépcső tetején Garrick megállította Brennát, amikor a lány balra fordult, és ehelyett a saját szobájába vezette. Brenna nem ellenkezett. Ott legalább volt puha ágy. De amint belépett a szobába, a férfi hirtelen meglepte: elvette tőle a kést, majd lelökte a lányt a földre. – Már lent kellett volna eligazítanom téged. – Te hazug! – sziszegte Brenna, miközben fölállt. – Amikor kihívtalak harcolni, féltél velem szembenézni. Hátulról kellett támadnod, te gyáva disznó. – Vigyázz a szádra, te lány – szólt Garrick vészjóslón –, mert megkapod a verést, amit már rég megérdemelsz. – Szóval te is vered a védtelen nőket? Minden ocsmányságra kapható vagy te is? Csak Könyvek

104

– Nem a védtelen nőket, csak a kezelhetetlen rabszolgákat. – Óóóó, te… – üvöltötte Brenna, és megindult a férfi felé. – Megállj, te lány, ha kedves az életed! Brenna nem is figyelt arra, mit mond a másik, csak neki akart menni, de megállt, amikor gonosz morgást hallott az ágy felől. Odanézett, és egy hatalmas fehér pásztorkutyát látott, aki a fogát villogtatta felé. – Ha csak hozzám is értél volna, kisasszony, máris a torkodnak ugrik. – Hívd vissza – suttogta Brenna félve, halottsápadt arccal. – Nem, nem fogom. Éppen erre a kutyára van szükség, hogy visszatartson téged a rosszalkodástól – mondta gúnyosan mosolyogva Garrick. – Nem hagyhatsz itt vele! – Ha nyugton maradsz, nem bánt. Garrick kifelé menet még megállt az ajtóban. – Még nem küzdöttünk meg egymással, Brenna Carmarham. De ha eljön az ideje, azt hiszem, élvezni fogom. Brenna egy pillanatra megfeledkezett a kutyáról, amikor odavágta: – Én is, viking! Garrick szívből fölkacagott. – Őrizd jól, Kutya – szólt oda az állatnak, majd becsukta maga mögött az ajtót.

105

Csak Könyvek

13.

BRENNA

HŰVÖS

LÉGÁRAMRA

ÉBREDT

AZ

ERKÉLY

FELŐL.

Megborzongott, majd gyorsan behúzta a lábát a takaró alá. Ott feküdt jól bebugyolálva, amikor nyílt az ajtó, és belépett Garrick, kezében egy nagy tálca ennivalóval. Kiküldte a kutyát, majd a sarkával berúgta az ajtót, és letette a tálcát az asztalra. – Mi a kifogásod a friss levegő ellen? – kérdezte a férfi epésen, és rá sem nézett a lányra, úgy nyitotta ki az erkélyajtót. – Hát neked mi a kifogásod egy kis meleg ellen? – vágott vissza Brenna. – Attól tartok, télen megfagysz, te lány, ha most fázol ebben a finom időben. Brenna megborzongott a férfi szavaira. Hogyan is bírja majd a telet itt fenn, északon, ebben a hideg országban? Más lesz, mint otthon, az biztos. És ha igaz az, amit Wyndham és Garrick mondott, akkor télen nem süt a nap, és nem lesz, amitől a hó elolvadjon. – Gyere és egyél, kisasszony – mondta Garrick, és az asztalhoz húzta az új, trónushoz hasonlatos székét. – Elmentek végre a vendégeid? – kérdezte Brenna megvető hangsúllyal. – Igen, a ház élete visszatért a rendes kerékvágásba. Majd később beszélünk, előbb együnk. Csak Könyvek

106

Brenna gyanakvón méregette a férfit. – Beszélgetni? Miről? – Rólad és az itteni új életedről. Meg arról, mik az elvárások veled szemben. Ideje, hogy megállapodjunk bizonyos dolgokban. Brenna érezte, hogy megint veszekedés következik, pedig nem volt ínyére az állandó ellenségeskedés. Az apja halála óta egyetlen nap sem telt el békében, és Brenna nagyon vágyott már egy kis megnyugvásra. Sóhajtott, és asztalhoz ült. A férfi reggelit vitt, két tányér zabkását, egy kis maradék fácánhúst és egy egész árpakenyeret. Amikor a poharában meleg tejet talált, Brenna elfintorodott. Észrevette, hogy Garrick vádlón néz rá. – Minek néztek engem, hogy tejet kapok, mint a kisbabák? – Én magam is tejet iszom, kisasszony – emelte föl poharát Garrick. – Egészséges ital. – De én utálom a tejet! – csattant föl Brenna. – Itt a nőknek nem szabad bort vagy sört inniuk? Garrick hátradőlt a székben. – De, szabad. Csak a rabszolgáknak nem. Brenna kis híján a férfi fejéhez vágta a tejes poharat, egy darabig el is játszott a gondolattal, milyen képet vágna Garrick, de aztán meggondolta magát. Tudta, nem sok jót jelentene számára, inkább nekilátott, hogy elfogyassza a reggelit. Garrick csöndben nézte a lány orcáján a két vörös foltot. Könnyen kijön a sodrából, gondolta, elég volt neki, hogy az új státusára emlékeztettem. Garrick még soha nem látott ennyire büszke és rátarti teremtést. Nem is tudta, valójában örül-e neki, hogy az övé. Fölidézte, milyen volt a lány, amikor késő éjjel eljött megnézni. Ott feküdt az ágyon összegömbölyödve, mint egy gyereké, olyan volt az arca, földöntúlian szép. És akkor eszébe jutott, hogy nézett az előtte való nap, hogyan 107

Csak Könyvek

szikrázott a szeme a dühtől. Igaz, a szépsége akkor is csodálatra méltó volt, acélszürke szeme villogott, arca kipirult. Garrick nagyon dühös lett, amikor meglátta, hogy a lány az ő anyjával veszekszik. Amikor azonban meghallotta azt is, milyen veszteségeket kellett elszenvednie attól fogva, hogy az apja meghalt, elpárolgott a dühe, de újra haragra lobbant, amikor Brenna nekiesett a bátyjának. Még hogy egy rabszolga így viselkedjék! És az anyja még a pártját fogja, megtiltja, hogy megüsse a lányt, amit pedig megérdemelt volna. Mégis jó, hogy ott volt Heloise, gondolta, különben magam is megbánom, úgy meg találom ütni ezt a nőszemélyt. – Most akkor lefekteted a szabályokat? – Elfogadod a szabályaimat? – Először meghallgatlak, aztán válaszolok – felelte Brenna fakó hangon. – Helyes – szólt Garrick, és hátradőlt a székében.– Először is, nem kérek többet a jeleneteidből. – Én nem csinálok jelenetet, viking, csak kimondom, amit gondolok – válaszolt nyugodt hangon. – Már az, ahogy kimondod: viking, mintha káromkodnál. Nem akarom ezt a szót többet hallani, kisasszony. – Márpedig gazdának nem foglak hívni – sziszegte Brenna. – Azt el tudom képzelni. De van nekem rendes nevem, azt használhatod. – Nekem is van rendes nevem, de még én sem hallottam, hogy azon szólítottál volna. – Rendben… Brenna – mondta Garrick, és elmosolyodott. Brenna ajkán is átfutott egy halvány mosoly. – Nem is olyan nehéz veled megállapodni. Csak Könyvek

108

– Várj a véleményeddel, míg befejezem – szólt Garrick. – Yarmille szerint a két másik lánnyal, Janievei és Maudyával kéne együtt laknod az istállók mögötti kis házban. Ott fogsz aludni és ott töltheted a szabadidődet is. Megfelel ez neked? – Igen. – Rendben. A dolgod ugyanaz lesz, mint a többi nőé. Segítesz a konyhán, a mosásnál, megfejed a teheneket, kukoricát darálsz. Nem lesz sok dolgod, mert ez nem túl nagy háztartás. Csak engem kell kiszolgálnod, mert én soha nem fogok megnősülni. És mivel nincs feleségem, a varrást is te fogod elvégezni. – Ez minden? – Igen. Se gyerek, se úrnő nincs, akit gondoznod kéne. – De mindaz, amit elmondtál, női munka. – Természetesen az. – Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy várjam ki a végét. Mert ha ez minden munka, amit ajánlani tudsz, akkor nem fogunk egyetérteni. Garrick összevont szemöldökkel nézett a lányra. – Nem akarsz dolgozni? – Mondtam, hogy női munkát nem végzek! – felelte büszkén. – Soha nem végeztem, és nem is fogok. Garrick előrehajolt, a szeme résnyire szűkült. – Márpedig fogsz. – Nem, viking – vágta oda Brenna. – Nem fogok. – Az én ételemet eszed, az én ruháimat viseled, az én házamban laksz – mondta egyre élesebb hangon Garrick. – Ha nem dolgozol meg az ellátásodért, kisasszony, akkor nem hajtasz nekem semmi hasznot. – Megszolgálom – felelte Brenna hirtelen olyan nyugodt hangon, hogy Garrick egészen meglepődött. – Hogyan? Az én ágyamban ugyan nem, ha arra gondolsz. 109

Csak Könyvek

– Arról szó sem lehet. Nem, Erin beleegyezett, hogy segítsek neki a lovakkal, ha te is megengeded. Garrick szeme elkerekedett. – Mikor beszéltél te Erinnel? – Aznap, amikor hazajöttél. – Aznap neked a varrószobában kellett volna lenned. – Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy be legyek zárva, viking. És ahhoz sem, hogy parancsolgassanak nekem. – Márpedig meg kell szoknod – vágott vissza Garrick meglehetősen durván. – És ami az Erin-féle munkát illeti, az ki van zárva. – Miért? – kérdezte Brenna. – Azt mondtad, meg kell dolgoznom az ellátásómért, én pedig megmondtam, mi az, amit szeretnék csinálni. Ugyanúgy értek a lovakhoz, mint a fegyverekhez, nincs ellenemre, hogy az istállót tisztítsam, mert azt már csináltam. És ha ez nem lenne elég, elmehetek vadászni is, otthon én teremtettem elő a húst az asztalra. Itt is megtehetem. – Ez minden, amit tudsz? – kérdezte Garrick gúnyosan. Brenna elmosolyodott. – Nem. Ha van ellenséged, megölöm neked. Garrick kacagásban tört ki. – Döbbenetes egy nőszemély vagy. Valóban férfi akarsz lenni? Brennának fájt a gúnyolódás, elcsuklott a hangja, amikor megszólalt: – Nem tehetek róla, így neveltek. – Hát azt hiszem, kisasszony, meg kéne változni. – Nem egyezel bele? – Nem, a háztartásban fogsz dolgozni. Brenna fölállt és kihúzta magát. – Akkor nem marad más hátra, mint hogy elmenjek. – Hogy micsoda? – kérdezte hitetlenkedve Garrick. – Hallottad, amit mondtam, viking. Mivel nem akarom azt csinálni, amit megparancsoltál, te meg nem engeded, hogy azt tegyem, amit én szeretnék, akkor, mint mondtad, nem tudod a hasznomat venni. Ezért aztán elmegyek. Csak Könyvek

110

Garrick a fejét csóválta. – Nem, azt nem lehet. Elfelejted, hogy már nem vagy szabad, nem járkálhatsz kedved szerint. Most már az enyém vagy. – Te kiállhatatlan tökfej – kiáltott fel Brenna, ezüstös szeme ezúttal üvegesen csillogott. – Azt hiszed, meg tudsz állítani, ha menni akarok? Garrick szinte hinni sem akarta, hogy létezik ekkora makacsság. – Ha elhagyod a földemet, minden viking rád fog vadászni, és akkor egy cellába leszel bezárva… ki tudja, meddig… Brenna csak nevetett. – Ha én egyszer elmegyek, viking, akkor nem talál meg senki, így nem hat rám az ijesztgetésed. – Sokat eltűrtem tőled – mondta Garrick –, de betelt a pohár. Ideje, hogy megtanuld, mit jelent az, hogy valakinek a tulajdona vagy. Brenna a csukott ajtóra nézett, de nem menekült. – Mire gondolsz, viking? – Kezdetnek egy jó nagy verésre – felelte a férfi és elindult felé. Garrick azt várta, hogy a lány elszalad, így meglepte, amikor ehelyett nekitámadt, majd egy szemvillanás alatt kivette a kést a férfi övéből. Brenna fölkacagott a férfi csodálkozó arckifejezése láttán. – Mit is mondtál? – Add vissza a kést, te ribanc! – morogta Garrick fenyegetőn. – Gyere és vedd el, te átkozott – vágott vissza Brenna. – Ezért még megfizetsz! – Csak vigyázz, viking – mondta a lány mosolyogva. – Most nincs itt a kutyád, hogy megvédjen. A férfi felhördült és a lányra vetette magát. Brenna maga elé tartotta a kést, de nem volt szándékában megölni 111

Csak Könyvek

Garricket. Szemtelen dögnek tartotta, de Brenna nem az ő vérét, hanem az apjáét akarta. Hiba volt azonban, hogy nem támadta meg, mert Garrick ráugrott, és megragadta a kést tartó kezét. Nagyon fájt, de Brenna összeszorította a fogát, majd addig manőverezett, míg a kés hegyével megszúrta Garricket. Az ekkor elengedte a lányt, aki látta, hogy csak egy kis karcolást ejtett a karján. Abban a pillanatban azonban Garrick ököllel akkorát vágott a csuklójára, hogy a kés a földre esett, majd a férfi visszakézről arcon ütötte Brennát. A lánynak kiserkedt a vére az ajkán. A keze fejével csöndben letörölte, és büszkén nézett szembe a férfival. – Na, gyere, viking! Garrick egy szót sem szólt, csak nézte a lányt. Látszott, haragja majdnem teljesen elpárolgott. Brenna nem szaladt el, amikor a másik levette az övét, csak gyűlölettől izzó szemmel nézte. És akkor Garrick ledobta az övet a földre, majd a tunikáját is levetette. Amikor a nadrágját is kezdte lehúzni, Brenna fölkiáltott. – Mit csinálsz? A férfi ajkán gúnyos mosoly jelent meg. – Levetkőzöm. – Meztelenül akarsz megverni? – kérdezte Brenna elkerekedett szemmel. – Nem, kisasszony – válaszolta amaz fagyos hangon, miközben a csizmáját húzta lefelé. – Úgy döntöttem, másképp bánok el veled. – Hogyan? – Azt hiszem, világos. Azon a jól bevált módon, ahogy egy férfi az uralma alá hajt egy nőt. A magamévá teszlek. Brenna csak bámult, eltartott egy darabig, amíg megértette Garrick szándékát. Akkor először csillant meg valódi félelem a szemében. Elsápadt és hátralépett. Ennek nem szabad megtörténnie. Hiszen mindenki azt mondja, Garrick gyűlöli a nőket, Bayard is azt mondta, Csak Könyvek

112

hogy ő, úgy nem fog neki kelleni. Ráadásul egyszer sem nézett rá olyan vággyal, mint a többi férfi. Hogyan viselem majd el azt a borzalmat, amiről Cordella annyit beszélt, futott át az agyán. Ha hangosan visítok, azzal csak szégyent hozok a fejemre, gondolta. Garrick hitetlenkedve figyelte a lányt, aki addig úgy tűnt, semmitől sem fél, de most valódi rettegés ül a szemében. Amikor azt várta, hogy megverem, gondolta Garrick, bátran állt ki velem szemben, de reszket a gondolatra, hogy ágyba viszem. – Vajon ezzel megtaláltam a módját, hogy megszelídítselek? – kérdezte nyugodt hangon, inkább kíváncsian. – Nem vagyok én állat, amit meg kell szelídíteni – csattant föl Brenna. – De rabszolga vagy, és én nem tűrhetem a szemtelenségedet. – Hiszen te nem is akarsz engem, viking. Minek akkor ez? – kérdezte Brenna fakó hangon. – Igazad van, nagyon ritkán hálok nővel, csak amikor a testem már nagyon kívánja. Nem fordulok meg minden csinos nő után. Mégis, úgy tűnik, ez az egyetlen módja annak, hogy megtörjem a büszkeségedet. Tett egy lépést a lány felé, mire Brenna még jobban elsápadt. Egy pillanatig megdermedve állt, majd mint egy eszelős a földön heverő késre vetette magát. Garrick azonban már várta a mozdulatot, és átfogta, még mielőtt a lány elérte volna a kést. – Most már nincs fegyvered, te lány. Összemérhetjük az erőnket, de tudod úgyis, hogy veszítenél. Brenna válaszul a fogait a férfi karjába mélyesztette, és ezzel egy pillanat alatt sikerült kiszabadulnia. A férfi utána kapott, de csak a ruháját ragadta meg. Brenna ekkor ököllel vágott a férfi arcába, de az elkapta és hátracsavarta a lány karját, miközben odahúzta magához. 113

Csak Könyvek

– Engedj el! – visította hisztérikus hangon a lány. – Nem, azt hiszem, nem engedlek. Brenna már-már könyörgőre fogta, ám akkor meglátta a férfi szemében végre a vágyat. Egész testével hozzátapadt, a hasán érezte Garrick duzzadó férfiasságát. Brenna a félelemtől elgyöngült, csak annyi ereje maradt, hogy a fejét dobálja egyik oldalról a másikra, amikor a férfi lehajolt, hogy megcsókolja. Végül Garrick a két tenyerébe fogta a lány fejét, és ajkát már majdnem rátapasztotta Brennáéra, amikor a lány megragadta az aranyló sörényét és hátrahúzta a fejét. – Thorra, te szuka! – nyögött fel Garrick. – Úgy harcolsz, mintha még szűz lennél, miközben nem vagy az. – De igen, szűz vagyok – suttogta Brenna a férfi mellkasába, arca még mindig torz volt a fájdalomtól, mert a másik nem engedte el a kicsavart karját. Garrick lenézett a lány hollófekete hajára és sűrű hajfonatára. Kicsit engedett a szorítása, de még mindig magához vonva tartotta Brennát. – Nem hiszem el, hogy az apám emberei nem kívántak meg, mint ahogy az enyémek tették. – Nem jöttek a közelembe sem – mondta Brenna halkan, és magában azon fohászkodott, hogy ettől a hírtől majd megváltozik a férfi szándéka. – Az apád nem engedte. – Szóval akkor ezért félsz most tőlem – mondta kacagva Garrick. – Én nem félek tőled, viking. – De igenis, félsz – válaszolta immár sokkal lágyabb hangon Garrick –, mert én vagyok az a férfi, akivel hálni fogsz. Nem foglak bántani, Brenna. Ekkor fölemelte magához, de a lány csak kapálózott és rugdosott, nem volt könnyű odavinni az ágyhoz. Garrick letette és ráfeküdt úgy, hogy a lány ne tudjon mozdulni. Brenna még akkor is igyekezett kibújni, és jobb híján a férfi Csak Könyvek

114

hátába mélyesztette a körmeit, amíg az le nem szorította oldalt a két kezét. – Minek állsz ellen, te lány? Mondtam, hogy gyöngéd leszek. Először kicsit fájni fog, de nem túlságosan. – Hazudsz! – kiáltott fel Brenna, és megpróbálta kiszabadítani a kezét. – A sok többi gonoszságod mellé még hazug is vagy. – Hallgass el! – kiáltott rá a férfi határozottan, amikor meglátta, hogy Brenna térde a lágyékát veszélyezteti. – A korbácsütéstől, ami fájdalmat okoz, nem félnél, ettől pedig, ami gyönyört nyújt, rettegsz. Vagy csak a megaláztatástól félsz? Mert ha megtörténik, akkor már semmi kétség nem férhet hozzá, hogy az enyém vagy? – A hazugságaiddal sem veszel le a lábamról – zokogta kétségbeesetten Brenna. – Tudom, milyen rettentő kínokkal jár az, amire készülsz ellenem. – Kínokkal? – kérdezett vissza Garrick, és látva a lány riadt szemét, azon gondolkodott, vajon miféle démon szállhatta meg. – Majd kiderül az igazság. Kicsit eltávolodott a lánytól, és Brenna azt hitte, már meggondolta magát, de tévedett, mert a következő pillanatban a férfi letépte róla a ruhát és a földre hajította. Brenna halkan felnyögött, mert megalázónak érezte, hogy mezítelen testét egy sóvár férfiszempár pásztázza végig. Garrick nem tudott betelni a látvánnyal, úgyhogy Brenna szégyenében lehunyta a szemét. – Ez hát az a test, amit meg akarsz tagadni – suttogta rekedten a férfi. – Azt hittem, egy fiút fogok látni, nem ezeket a tökéletes domborulatokat. Nő vagy, büszke, és igazi. Még soha ilyen szépet nem láttam, mint te, és íme, az enyém vagy. Brenna azon nyomban kinyitotta a szemét. – Ne motyogj itt, viking. Nem vagyok a tied, bizonyítsd be az ellenkezőjét! 115

Csak Könyvek

– Örömmel, Brenna – mondta Garrick, mintha simogatná a szavaival, és elnézte a lány vörös arcát, szikrázó szürke szemét. – Igen nagy örömmel. Garrick ráhajolt Brennára, a két kezét lefogta, és az egyik lábával mindkét lábát leszorította, így téve mozgásképtelenné. Aztán ajkával megkereste Brenna mellét, és az egyik mellbimbóját mélyen a szájába vette. Finoman addig szívta, míg a nyelve alatt mereven nem ágaskodott. Brenna felsóhajtott. Soha nem gondolta, hogy egy férfi ajka ennyire forró tud lenni. Szinte égette a bőrét, ahol csak hozzáért. Vajon ez is azoknak a kínoknak a része, amelyekről tudta, mindjárt utolérik? Csodálkozva nézte a férfit, a szétterülő arany haját, széles vállát. Brenna előtt nagy becsben állt a bátorság és az erő, ám ennek a férfinak az ereje a szó szoros értelmében lenyűgözte. Olyan könnyedén fogta le, hogy moccanni sem tudott alatta. Bár remek látványt nyújtott a nagyszerű test, az a tudat, hogy ő ott fekszik kiszolgáltatva, elviselhetetlen volt Brenna számára. – Garrick… Garrick… A férfi döbbenten nézett rá. – Most először szólítasz a nevemen. Tetszik, ahogy a szádra veszed. – Garrick, kérlek, engedj el – mondta szinte könyörögve. A férfi elmosolyodott, szemében szenvedélyes tűz lobogott. – Nem, szépségem. Ahhoz már késő. Meg akarta csókolni, ám a lány elfordította a fejét. Ekkor Garrick kicsit lazított a szorításon, de megbánta, mert Brenna éles körmei fölszántották a mellét. Feljajdult fájdalmában, és gyorsan megfogta a kezét. – Látom, mégis van fegyvered, te vérszomjas némber! – Igen, de sajnos nem tudom vele kivágni a szívedet, mert ha tudnám, megtenném, majd odaadnám a farkasoknak. – No, te boszorkány, itt van helyette valami, bár az nem a farkasok elé való, hanem a lábad közé – horkantott Csak Könyvek

116

mérgesen, és egyik kezével összefogta Brenna két csuklóját, hogy a másikkal le tudja venni a nadrágját. Brennának így egy pillanatra szabadon maradt a lába, vadul rúgkapált, de mindhiába. Akkor megérezte, hogy a férfi kemény vesszeje a combjának nyomódik. Odapillantott, de megrémült hatalmas méretétől, tudta, Cordella nem hazudott. Ez a büszkén ágaskodó vadállat biztos darabokra tépi, ha kegyelemért nem könyörög. De bár rettegés töltötte el, nem jött ki hang a torkán. Majdnem megfulladt, annyira pánikba esett, és észre sem vette, hogy a férfi mindkét térdét az ő két lába közé fúrta, és úgy magasodott föléje. Brenna tudta, nincs menekvés. – Úgy teszel, mintha le akarnálak vágni, te lány – mondta Garrick, aki még mindig meg volt lepve, hogy Brenna annyira harcol. – Ne félj már, nem halsz meg az én ágyamban. – Ezt mondja a ravasz róka az ebédjéül választott áldozatának – sziszegte a lány a foga közt. – Figyelmeztetlek, viking, ha folytatod, meg fogod bánni. Én megtorolom a sértést. Garrick ügyet sem vetett a fenyegetőzésre, és ajkaival a lány nyaka hajlatát kereste, majd a fülébe súgta: – Nyugodj meg, Brenna, nem foglak bántani, óvatos leszek. – Hogy lehet óvatos egy ilyen fajankó? Brenna nem látta, hogy szorította össze a száját a férfi dühében, csak a hangján érezte, mennyire feldúlt. – Jól van, akkor legyen úgy, ahogy te akarod! Csípejével szétfeszítette Brenna lábát, hatalmas férfiassága akár a faltörő kos hatolt át Brenna lányságának falán. Lüktető, fehérizzás-szerű fájdalmat érzett, egész teste megmerevedett, úgy várta az iszonyatot. A méhében érezte a férfi fegyverét, amely egyszer csak visszavonult, hogy aztán újult erővel merüljön el benne, egyre mélyebbre. Aztán megint, mintha csak csúfolódna, elvonult, és döfött 117

Csak Könyvek

ismét. No de hol az a rettegett fájdalom? És mi ez a különös érzés a hasában, amelytől szinte lebegnie kellett, mintha egy varázsfelhőn emelkedne mind magasabbra és magasabbra? Brenna nem volt a tudatában annak, hogy Garrick figyeli arcának minden bizonytalan rezdülését, végül a férfi lehunyta a szemét, és olyan mélyen hatolt a lányba, hogy úgy tűnt, örökre egybeforr a testük, majd nem mozdult többet. És bár szeretett volna elernyedni és kiélvezni a lány testének közelségét, még most sem tudott megbízni benne. Garrick arra gondolt, vajon miért nem követeli, hogy hagyja ott azonnal. Nem is gondolta, hogy a lánytól ilyen gyönyört kap, és maga is megdöbbent azon, hogy már megint kívánja. – Miért hagytad abba? – kérdezte Brenna. Garrick a lány zavart arckifejezése láttán fölnevetett. – Mert már beléd hintettem a magomat, és beletelik egy kis időbe, míg újra képes leszek erre. – De még mindig kemény vagy bennem – felelte Brenna minden szégyenkezés nélkül. – Érezlek. Nem tudod folytatni? Garrick döbbenten nézett rá. – Akarod? Brenna egy pillanatig mintha elgondolkodott volna ezen, majd így szólt: – Nem, elment tőle a kedvem. Garrick ingerülten felmordult a válaszra, nem volt világos számára, ki nyerte a csatát. – Úgy látom, nem is volt olyan rémes, mi? – kérdezte, miközben Brenna mellé feküdt és a nadrágját kereste. – Nem, egy csöppet sem – felelte a lány, ahogy lustán nyújtózkodott az ágyon. – De valaki meglakol majd, amiért félrevezetett. – Kicsoda? – Az az én dolgom, nem a tied – felelte, majd csengő hangon fölkacagott. – Sokat tanultam ma, viking. Köszönet neked érte. Csak Könyvek

118

14.

a szobából, láthatóan igen rossz volt a kedve. Csak épp annyi időre tért vissza, hogy egy új inget vigyen Brennának, majd egyetlen szó nélkül távozott. Brenna tudta, a férfit a szeretkezésük utáni helyzet zavarja. Azt várta ugyanis, hogy Brenna majd megalázkodik, ám valójában a lány uralta a helyzetet, és ez nem volt kedvére. Lehet, gondolta Brenna, hogy már gondolkodik azon, hogyan törjön meg, de majd elbánok én vele. Valamivel később, amikor már elmúlt az élmény okozta meglepetés, Brenna a mostohanővérén gondolkodott. A legjobban szerette volna elkötni Garrick valamelyik lovát és megkeresni Cordellát. Megbocsáthatatlan az, amit az a szuka tett. Épp elég rossz volt az a rettegés, amiben Brennát évek óta tartotta, de a legrosszabb az volt, hogy ezt a félelmet a viking is meglátta rajta. Akaratlanul is fölidézte, milyen kellemes érzés volt, amikor a férfi beléhatolt, majd gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Hogy Cordella miért etetett hazugságokkal, azt nem tudom, de majd rájövök előbb-utóbb, gondolta. Mivel sem Yarmille, sem Garrick nem tiltotta neki, Brenna az egész napot a házban töltötte, ismerkedett a személyzettel. Ott ült az asztalnál a hosszú konyhában, és elnézte, ahogy Janie kenyeret készít Garrick vacsorájához. Maudya sűrű csirkelevest kavargatott a tűzhelyen. Maudya GARRICK,

MIUTÁN FELÖLTÖZÖTT KIVIHARZOTT

119

Csak Könyvek

bronzhajú negyvenes asszony volt, alacsony, kicsit kövérkés, és mindig mosolygott. Mindkét nő elmesélte Brennának, hogy került a házba. Brennát meglepte, hogy egyikük elbeszélése sem volt keserű vagy haragos. Szomszédok voltak egy faluban, ahol négy éve portyáztak a vikingek. Maga Garrick ejtette foglyul és hozta őket ide. Akkoriban az apjánál teljesített szolgálatot, és számos portyát vezetett. A két nő nem bánta, hogy ide került, mert, mint mondták, otthon sem volt más az életük, és itt jó ellátásban részesültek. Janie-vel ellentétben Maudya nem bánta, hogy Garrick bármelyik vendége ágyba vihette, amikor csak akarta. Janie emiatt panaszkodott csak, de, mint mondta, ez legalább nem fordult elő gyakran. Mindketten feszülten hallgatták, amikor Brenna elmesélte az ő történetét, érdekesnek találták azt, ahogy a lányt nevelték. Brenna akkor érezte csak, milyen jól tette az apja, hogy másnak nevelte, különben ő is éppen úgy hajtaná a fejét a járomba, mint a többiek. Mert ő nem hajlik meg, az biztos, és jobb, ha ezt Garrick Haardrad is mielőbb megtanulja. – Beszéljetek Garrickról – kérte Brenna, miközben az Erin által reggel hozott diót majszolta. – Rendes ember? – Az, valóban az – vágta rá Maudya. – Kivéve, amikor odaad minket a barátainak – tette hozzá Janie, aki még mindig a lakoma napjaira gondolt. – Szerintem túl sokat panaszkodsz – kuncogott Maudya. – Hallottalak már a szénakazalban kacarászni. – Egyszerre egy férfit még nem is bánnék, de nem egyiket a másik után, mint a lakoma után… – vágott vissza ingerülten Janie. – Miért, te szereted, amikor másnap fáj a lábad köze? Brenna megpróbált gyorsan másról beszélni, mert az ő férfiélménye még igencsak friss volt, még nem akart efféléken gondolkozni. – És mi van azokkal a Csak Könyvek

120

rabszolgákkal, akiket eladott? Nem törődik vele, mi lesz velük? – El kellett adnia őket, Brenna – magyarázta Janie. – Túl sokan voltunk itt, azok, akiket ő maga ejtett fogságba, aztán az Ulrikéi, meg azok, akiket az apjától kapott. Csak azokat adta el, akikből kinézte, hogy jól bírják az utat meg hát… akikkel probléma volt. Brenna elsápadt, de ezt egyik lány sem vette észre. – Hányan maradtak? – Úgy tizenketten, azt hiszem. Itt vagyunk mi, és a két idősebb, akiket tegnap láttál. Aztán ott van Erin és az öreg Duncan, meg még öt fiatalabb férfi. És hát persze a gyerekek. – Gyerekek? Janie büszkén elmosolyodott. – Nekem van egy, Sheldon kétéves, de Maudyának három van, köztük egy ikerpár. – Napközben az öregek vigyáznak rájuk – mondta Maudya. – Majd később megismered őket, ha eljössz hozzánk. Remélem, szereted a gyerekeket. – Igen, szeretem – mosolyodott el Brenna. – Vittem el már kicsiket vadászni, amíg az apjuk a mezőn dolgozott. Majd a tieiteket is elviszem, ha kicsit nagyobbak lesznek. Brenna akkor döbbent rá, hogy az itteni jövőjéről beszél, miközben nem állt szándékában sokáig maradni. Vigyáznom kell, gondolta, nehogy túlságosan is összemelegedjek az itteni emberekkel, különben majd sajnálni fogom itt hagyni őket. – Ezek Garrick gyerekei? – A gazda soha nem nyúlt hozzám – mondta Maudya –, bár mindent megtettem, hogy megakadjon a szeme rajtam. – Engem néhányszor ágyba vitt nem sokkal az után, hogy idekerültünk – felelte Janie. – De elveszítette az érdeklődését irántam, aztán meg az apja rabszolgáit próbálta ki. Sheldon apja Perrin, abban biztos vagyok. – Ki az a Perrin? 121

Csak Könyvek

– Garrick legjobb barátja, még vérszerződést is kötöttek. Ez hat éve történt, amikor Garrick még csak tizenkilenc éves volt, Perrin meg huszonhárom. – Ezt Perrin mondta? – Igen, gyakran jár hozzám, és sok mindent elmesél. – És azt tudja, hogy Sheldon az ő fia? – Hát persze, hogy tudja. – Akkor miért nem vesz feleségül? Mindkét lány úgy nézett Brendára, mintha nem lenne egészen épelméjű. – Egy viking nem vehet feleségül rabszolgát. Az tilos. – És mi van a felszabadítással? – Én nem leszek szabad, Brenna. A szabadságot egy rabszolga csak úgy nyerheti el, ha a klán ellenségét megöli. De még akkor sem biztosan, ahhoz nagyon nagylelkűnek kell lenni a gazdájának. Perrin fontolgatja, hogy megvásárol Garricktől, csak a kedvező időt várja, míg Garrick kicsit megenyhül. – Amikor idekerültünk, Garrick jókedvű fiú volt, mindenkivel nagyon kedves. Három éve azonban minden megváltozott, mégpedig Perrin húga miatt. Garrick azóta megveti az összes nőt, sőt még Perrinre is haragszik, amiért szeret engem. Perrin húga sokunknak okozott fájdalmat, de leginkább Garricknek. – Ő lenne az a Morna? Janie kinézett a folyosóra, hogy biztos legyen benne, senki nem hallja őket. – Igen, ő az. Lelketlen ribanc, egy csöppet sem hasonlít Perrinre. Garrick beleszeretett Mornába, és azt hitte, a lány viszonozza az érzéseit. Úgy volt, hogy összeházasodnak, de akkor erre járt egy gazdag kereskedő, és Morna elment vele. Nagyon úgy néz ki, hogy többre tartotta a vagyont a szerelemnél. Garrick azóta nem a régi. Megveti az összes nőt, és megesküdött, hogy soha nem fog megnősülni. Minden apróság miatt dühöng, rideg természete miatt sok barátját elvesztette. Csak Könyvek

122

Két télen át bevetette magát az erdőbe, és északra hajózott vadászni. Teljesen kimerült, de rengeteg szőrmét szedett össze, amiket a rabszolgákkal együtt eladott keleten. Minden vágya az volt, hogy nagyon gyorsan meggazdagodjék. No, ezt legalább elérte, Perrin azt mondja, Garrick most gazdag ember. És már velünk sem annyira bántón durva, mint volt, de még mindig hűvös és bizalmatlan. – Szerintetek Mornát akarja visszaszerezni a vagyonával? – Az lehet – felelte Janie –, bár én nem az ő fejével gondolkodom. Csak azt tudom, amit Perrin elmond, az pedig az, hogy Garrick soha nem akarja többé otthagyni a szívét egy másik nőnél. Az egyetlen nő, akit szeret, az anyja. – Igen, láttam, milyen tisztelettel van iránta – mondta Brenna. – De mondjátok, miért Garricknek tanította meg a mi nyelvünket, és miért nem a másik fiának? – Hugo volt az elsőszülött és az örökös, úgyhogy neki igazi vikingnek kellett lennie. Heloise nem mutathatta ki iránta nyilvánosan a szeretetét, mert azt nem nézte volna jó szemmel a klán. Garrick a második fia, őt viszont agyonkényeztette. Ő beszéli a mi nyelvünket és ismeri a mi isteneinket éppúgy, mint a sajátjait. Az anyjától rengeteg szeretetet kapott, azért olyan kedves az alaptermészete, de Morna megölte benne a szeretetet. – Nehéz elhinni, hogy ekkora pusztítást tud véghezvinni a szerelem – mondta Brenna elgondolkodva. – Látszik, hogy te még soha nem voltál megcsalt szerelmes, különben ismernéd, milyen pokol az. Garrick kegyetlen lett, nem véletlen, hogy Lelketlen Garricknek nevezik.

123

Csak Könyvek

15.

Arra lépett be, hogy Erin borogatást rak egy kanca sérült lábára. – Már épp azon gondolkoztam, vajon már nem érdekel téged az istálló, lányom? – szólalt meg az öreg, amikor Brenna odaért. – Ma reggel jó lett volna, ha segítesz megnyugtatni ezt a kancát, mert csúnyán megrúgta egy heves csődör. – Azt hittem, nem fogadod el a segítségemet, amíg Garrick bele nem egyezik – felelte Brenna és megsimogatta a kanca orrát. – Tegnap este beleegyezett. – Valóban? – kérdezte Brenna ámulva, majd szívből fölnevetett. – Én győztem! – Nem tudom, ki győzött – mondta huncut nevetéssel Erin –, csak azt mondta, addig dolgozhatsz itt, míg ki nem dőlsz. – Nem gondoltam volna, hogy méltóságteljesen is tud veszíteni – szólt mosolyogva Brenna, és nagyon meg volt elégedve magával. – Szívesen dolgozom, nem félek a kemény munkától. Hadd fejezzem ezt be helyetted. Erin lassan fölállt, Brenna pedig letérdelt a kanca mellé. Az öreg árgus szemmel figyelte a lány minden mozdulatát, Brenna azonban nem bánta. Tudta, beletelik egy kis időbe, míg bebizonyítja, hogy ért ahhoz, amit csinál. BRENNA

AZ ISTÁLLÓ FELÉ MENET FONTA BE A HAJÁT.

Csak Könyvek

124

– Mindjárt itt a tél – mondta Brenna. – Ma már hűvösnek éreztem a szelet a csupasz karomon, ahogy jöttem föl a dombon. Erin elnevette magát. – Majd ha megtudod, milyen itt a tél, visszasírod még ezt az időt, lányom. De hát igen, hamarosan itt a tél. Két hete arattunk, és a nap egyre alacsonyabban jár a látóhatáron. Nemsokára már a pokol tüzét is kívánod már, csak hogy melegítsen. – No, azt nem. Talán, ha leesik a hó, itt alhatok kint a lovakkal. – Nocsak – mordult fel az öreg. – Hogy miket nem találsz ki! A gazda soha nem engedné. – Te azt sem hitted el, hogy azt megengedi, veled dolgozzam az istállóban, és mégis megengedte. Nem olyan nehéz őt rávenni dolgokra. Erin – tette aztán hozzá kíváncsian –, mit csinál Garrick télen, mivel foglalja el magát? – Hát, ahogy a hó leesik, nem sok mindent lehet itt csinálni. A gazda jobbára vadászik, és néha ivászatokat rendeznek a barátaival. Általában egy hónapra a bátyjával, Hugóval együtt északra hajózik jegesmedvére. – Most hol van? – Kilovagolt, mint minden reggel. De mit kérdezősködsz annyit, te lány? Szemet vetettél tán a gazdára? – Azt ugyan nem! – kiáltott föl Brenna. – De ha már itt kell maradjak, minél többet szeretnék megtudni arról az emberről, aki a gazdámnak mondja magát. – Ha itt kell maradj? Nem sok választásod van. Brenna fölállt, elkészült a kötözéssel. Leporolta a szalmát a ruhájáról. – Nekem van választásom, Erin, te ebben még csak ne is kételkedj – tette hozzá magabiztosan. – Mi az ördög jár a fejedben, te lány? – kérdezte Erin összevont szemöldökkel. – A saját érdekedben figyelmeztetlek, hogy a gazda ugyancsak keményen bánik a szökevényekkel. 125

Csak Könyvek

– Ha megtalálja őket. Senki nem szökött még meg innen? – De igen, ketten is. Hope, a nő télvíz idején indult el a hegyekbe, de a gazda hamar megtalálta és visszahozta. Két napot töltött a büntetőcellában, és majdnem megfagyott, mire kiengedték. Őt is eladták a többi rabszolgával. – Kettőt említettél. – Egy fiatal fiú is megszökött még tavaly. Garrick nem volt itt, ezért Hugo intézkedett. A többiek szeme láttára halálra korbácsolták. Hugo szereti, ha emlékezetükbe vésik az emberek a figyelmeztetést. Brenna megborzongott. – Valóban van olyan, hogy büntetőcella? Erin komoran bólintott. – A ház alatt van, szemben a fjorddal. Ulrik építtette, mert ő nem kedvelte a korbácsot. Egy kis helyiség a sziklába vájva, súlyos vasajtó van rajta. Az ajtón van egy egészen kis nyílás a levegőnek, ám télen a hideg is ott megy be. Nem valami kellemes hely, de volt, hogy a gazda használta. – Ne félj, Erin, ha én elmegyek, engem nem fognak megtalálni. – Hajóval akarsz menni? – nevetett föl az öreg. – Hát hogyan, gyermekem? Itt a fjordon mindössze három hajó van, a gazdáé, az apjáé és a fjordon túl lakóké. Tavaszig egyik sem indul útnak, te meg magad úgysem tudnád kezelni őket. – Nem is gondoltam, hogy tudnám – felelte Brenna szomorúan. Meghallották, hogy egy lovas érkezik, majd kisvártatva beügetett az istállóba a csodaszép fekete mén, a tetőtől talpig barnába öltözött Garrickkel a hátán. A férfi szőke haját szétfújta a szél. Brenna elismeréssel szemlélte mind a lovat, mind a lovasát. Mindkettő erőtől duzzadó, szemrevaló jelenség volt. Brenna minden szégyenkezés nélkül beismerte magának, hogy egyre nagyobb gyönyörűséget jelent neki Csak Könyvek

126

elnézni a férfi izmos testét, kisfiús arcát. Brenna soha még csak hozzá foghatót sem látott, és maga sem örült annak, amikor azt érezte, órákon át el tudná nézni. Garrick egy hosszú percig mozdulatlanul ült a lován, majd észrevette, hogy Brenna mintha túlontúl meg lenne magával elégedve. Mintha úgy érezné, legyőzte. Valóban így lenne? Elmosolyodott azonban, miközben leszállt a lóról, és odadobta a gyeplőt Brennának. Anélkül, hogy bárki is szólt volna a lánynak, bevezette a lovat abba az állásba, ahol korábban látta. Erin odament, hogy levegye a nehéz nyerget a lóról, de Garrick intett neki, hagyja. Az öreg visszahúzódott, és azt motyogta, hogy ráfér a pihenés. – A lovat le kell ápolni, kisasszony – mondta Garrick végül. – Láss hozzá. – Azt hiszed, nem tudom? – kérdezte Brenna kicsit sértettem. – Ez afféle próbamunka? – Nem, parancs. Feladatot kaptál, tessék megcsinálni. – Ó, te… Brenna lenyelte, amit mondani akart, helyette gyilkos pillantást vett a férfira, majd nekilátott leszerszámozni a lovat. Nem volt könnyű munka, a lány majdnem felborult a nyereg hatalmas súlyától, majd hatalmasat dobott rajta, hogy a helyére, a polcra kerüljön. –Tessék! Garrick megállt előtte, két karját összefonva a mellén. – Mi az, hogy tessék? Azt hiszed, végeztél? Nekem kell megmondanom, mi következik? – Jobban értek a lovakhoz, mint te, viking. És jobban is kezelem őket. Ha én ültem volna meg ma reggel, nem rúgta volna meg azt a kancát – mondta, majd egy ronggyal nekilátott a verítéket letörölni a ló hátáról. – Minden alkalmat megragadsz, hogy a férfit játszhasd – mordult rá a férfi –, csakhogy én láttam a másik oldaladat is. 127

Csak Könyvek

– Menj már innen! – kiáltotta mérgesen a lány. – Nincs szükségem arra, hogy ott állj és nézd, mit csinálok. – Jó, hogy nem parancsolsz ki a saját istállómból. Merészséged nem ismer határokat. Brenna megállt, ránézett Garrickre, és elmosolyodott. Tudta, ezúttal valóban túllépte a határt. – Igazad van – mondta megenyhülve. – Maradj, ha akarsz, bár nem tudom, miért akarnál. Garrick nem fejtette ki, hogy nincs szüksége a lány engedélyére, inkább csöndben nézte, ahogy dolgozik, és megállapította magában, hogy a lány valóban ért ahhoz, amit csinál. Amikor kiment zabért, Garrick megint megszólította. – Hogy voltál tegnap este? Brenna a szeme sarkából nézett föl rá, furcsállotta a kérdést. – Jól. – Nem hiányzott a puha ágyam? – kérdezte, és a szeme pajkosan csillogott. Brenna elnevette magát. – Az új ágyamat sokkal jobban kedvelem, mert senkivel sem kell osztoznom rajta. Garrick közelebb lépett a lányhoz, és kihasználva a jó kedvét, megfogta az állát, és maga felé fordította az arcát. – Miből gondolod, hogy nem fogod megosztani? Még mielőtt Brenna válaszolni tudott volna, a férfi átkarolta és megcsókolta. Ez volt az első csók, amit Brenna az életében kapott, hiszen amikor Hugo elkapta a száját, azt nem lehetett annak nevezni. Az összes érzéke felbolydult. Garrick ajka puha volt, nyelvével finoman szétválasztotta a lány ajkát, majd fölfedezte a száját. Brenna maga volt a legjobban megdöbbenve, hogy ez a közelség igen kellemesen hat rá. A vére sebesen száguldott az ereiben, annyira, hogy beleszédült. Úgy érezte, egészen közel akar lenni ehhez az emberhez, ezért átfonta a nyakát és szorosan hozzásimult. Érezte, hogy a férfi összerándul a Csak Könyvek

128

meglepetéstől és aztán, mintha föl akarná falni, csak csókolta és csókolta. Vajon ő tett valamit, ami Garricket erre a rohamra késztette? Brennának jólesett, és nem akarta, hogy a férfi abbahagyja. Érezte, ahogy lobog benne a szenvedély lángja. Igaz, a férfi az ellensége, de áruló testének ez akkor mit sem számított. Mintha elkábították volna, semmi más nem tűnt fontosnak. Ez nem helyes, mondogatta magában, pedig élvezte az érzékei tombolását. Ennek véget kell vetni. Nagy sokára összeszedte magát annyira, hogy képes volt elhúzni a száját, és így egy kis időhöz jutott. Amikor a férfi nem akarta elengedni, a fülébe súgta: – Csak nem itt akarsz a magadévá tenni, itt a szalmában, amikor Erin is látja? Garrick olyan gyorsan engedte el, hogy Brenna majdnem hanyatt esett, majd komor pillantással nézett rá egy hosszú pillanatig, aztán sarkon fordult és elment. Brenna elfojtotta a kacagását, mert nem akarta még jobban földühíteni a férfit. Tudta, megnyerte ezt a menetet is, bár ez sokkal nehezebb volt.

129

Csak Könyvek

16.

KÉT

HÉT TELT EL AZÓTA, HOGY

BRENNA az istállóban kezdett

dolgozni. Erinnel nagyon jól összemelegedtek, az öreg úgy tekintett rá, mint a lányára, és Brenna is nagyon szerette. Amikor készen volt az istállóbeli munkájával, Erin néha megengedte, hogy elvigye valamelyik lovat egy órácskára. Ezúttal a barna csődört választotta. Odaintett Erinnek, fölpattant a lóra, és már ott sem volt. Ügetésre sarkallta a lovat, és amikor kiértek a rétre, vágtára váltottak. Brenna akkor érezte magát először szabadnak aznap. A haját hátul összefogta, és lazán tartotta kezében a gyeplőt. Elvágtattak a fasor szélén a sziklák és a fjord közötti részhez. Brenna hónapok óta nem érzett olyan boldogságot, mint akkor, meg is feledkezett arról, hogy ő valójában fogoly ezen az idegen földön. Az ég kék volt, a távolban megcsillant a nap a fjord vizén, őalatta pedig száguldott a paripa. Brenna mosolygott, és egész testében érezte, hogy él. Teljesen elvesztette az időérzékét, olyan volt, mintha már órák, sőt napok óta lovagolt volna, és mégsem volt egy csöppet sem fáradt. A mosoly akkor sem hervadt le az arcáról, amikor a távolban egyszer csak meglátott két lovast. Túl messze voltak ahhoz, hogy meg tudta volna mondani, kik lehetnek. Nem Garrick, mert ő nem sokkal az előtt érkezett meg a reggeli lovaglásból, hogy Brenna elindult, még ő ápolta le gőzölgő ménjét. Talán Hugo? Vagy Anselm? Brenna arca eltorzult, amikor az esküdt Csak Könyvek

130

ellenségére gondolt. Ahogy közelebb kerültek, Brenna látta, hogy nem ismeri őket, azok meg mosolyogtak és gyorsabb tempóra váltottak, amint meglátták, hogy nő, sőt, egy fekete hajú nő ül a lovon. A két férfi magas volt és szőke, de Brennának nem tetszettek. Az egyiknek szúrós szeme volt, a másik arcán meg a forradás gonosz ember benyomását keltette. – Te ezzel a hajjal nem lehetsz viking – mondta a sebhelyes arcú. – Rabszolga vagy talán? A lány a csizmájába rejtett késért nyúlt, és a pillanatot várta, hogy támadhasson. A két lovas azonban meglátta a késpenge villanását, összenéztek, bólintottak, és kétoldalról gyorsan közrefogták Brennát. Az egyik megragadta a lova kantárját, a másik pedig megpróbálta kicsavarni a kést a kezéből, de Brenna suhintott egyet, és sebet ejtett rajta. A támadó elkáromkodta magát, amint meglátta, hogy kiserkedt a vére. A másik férfi arca eltorzult a dühtől, és ahogy Brenna megfordult, lerángatta a lováról. A lány a földre zuhant, és egy pillanatra a lélegzete is elakadt, miközben a férfi elvette a kését, úgy, hogy a két kezét a feje fölé tartva a földhöz szegezte. A másik, a sebesült, hevenyészve bekötötte a kezét, majd Brenna két csuklóját kötözte össze a feje fölött. – Szóval kikezdtél velem, te szuka? – horkantotta az, amelyik megsérült, majd ráfeküdt Brennára, és szétfeszítette a lány két lábát. Brenna érezte a férfiasságát, és dühödten rúgni kezdett, de a férfi a súlyával a földhöz nyomta, hogy meg sem bírt moccanni. A támadó letépte a lány ingét, és Brenna ott feküdt kiterítve, hófehér keble csupaszon meredt. Rúgott és harapott, ám ez csak fokozta a másik vágyát, már a nadrágját rángatta le, hogy kiszabadítsa ágaskodó vesszejét. Már majdnem belehatolt a lányba, amikor paták dobogását hallotta. Istenem, ó istenem add, hogy barát legyen, ne ellenség, fohászkodott magában Brenna. A férfi meglepődött és 131

Csak Könyvek

mintha kicsit engedett volna a szorításán, de súlya miatt Brenna még így sem bírt megmozdulni. Nagy meglepetésére azonban a férfi egy pillanattal később talpra ugrott és odaszólt a társának: – Menjünk –, majd futtában öltözködve fölszállt a lovára és mindketten elnyargaltak. Brenna megfordította a fejét, és ott a földön fekve, kiterítve, megalázva megpillantotta Garricket, aki épp szállt le a lováról. Ó, hogy épp most kell látnia, ebben a kiszolgáltatott helyzetben, amelyet úgy gyűlölök, gondolta. Lehunyta a szemét, és amikor újra kinyitotta, látta, hogy Garrick aggódva hajol fölé. – Nem esett bántódásod, Brenna? – kérdezte halk, lágy hangon, és megsimította a lány arcát. – Hagyj békén! – kiáltotta Brenna vörös arccal a dühtől. Garrick hátrahúzódott, mint akit arcul ütöttek, és elkomorult a tekintete. – Kelj föl – mondta, és talpra rántotta a lányt. Odaadta neki az elszakadt ingét, és fölsegítette a nyeregbe. – Most volt utoljára, hogy egyedül kilovagoltál – közölte nyersen. – Ki engedte meg, hogy elhagyd az udvart? – Brenna nem válaszolt. – Nem láttam közelről a támadóidat, és bár küldök ki embereket utánuk, ha hazaértünk, valószínű, hogy addigra már elhagyják a fjordot. Vándorkereskedők vagy útonállók lehettek, meg is ölhettek volna. Most ülj föl a lovadra. Azt hiszem – tette hozzá –, az lenne a legokosabb, ha eladnálak a következő rabszolgavásáron, Hedebyben. Garrick egy szót sem szólt egész visszaút alatt, és amikor beértek az istállóba, csak odadobta a kantárszárat Brennának, majd kiment az istállóból. Brenna ezek után naponta látta Garricket, egyszer, amikor a férfi reggel kilovagolt, és legtöbbször délután is. Valahányszor visszatért, átadta a verítéktől gőzölgő csődört a lánynak, és kiment. Egy szót sem váltottak azóta, hogy Csak Könyvek

132

megmentette Brennát az útonállóktól, sőt mintha a létezéséről sem vett volna tudomást. Brenna sokat gondolkozott azon, vajon miért ez a mellőzés, meg hogy vajon valóban igaz az, amit Garrick maga mondott, hogy nem foglalkozik a nőkkel, csak ha a teste nagyon megkívánja. Bántotta, hogy semmilyen hatással sincs a férfira. Garrick azonban nagyon is éreztette a jelenlétét, Brenna azon kapta rá gondol, és ennek egy csöppet sem örült. Brenna, fejét a kis dézsa széléhez támasztva áztatta magát. Sűrű, fekete haja ott lebegett körülötte a meleg vízben. Nagyon jólesett neki a kikapcsolódás. Egyedül volt a kis házban, mellette a kályhában barátságosan ropogott a tűz. Janie és Maudya még nem jött meg a nagy házból, minden bizonnyal Garricknek tálalják fel a vacsorát. Brenna nem is hallotta, amikor halkan kinyílt az ajtó, csak akkor észlelte, hogy valaki belépett, amikor a huzat összeborzolta a haját. Fölnézett, és egy igen magas vikinget pillantott meg, a smaragdzöld szempár meglepve nézett rá. – Menj vissza, ahonnan jöttél viking, és csukd be az ajtót, mert megfázom. A férfi becsukta az ajtót, de bent maradt, és közelebb lépett a lányhoz. Brenna végignézett magán, hogy biztos legyen benne, a haja eltakarja, majd gyanakvással méregette az idegent. Még soha nem látta korábban, de magassága és alkata Garrickére emlékeztette. Brenna jólesőn legeltette a szemét a férfi jóképű arcán, és tetszett neki, hogy mosolyog. Nyilvánvaló volt, hogy a viking nem érti, amit Brenna mond. A lány világossá tudta volna tenni magát, de úgy döntött, nem teszi. Ehelyett inkább intett a férfinak, hogy menjen, de az csak mosolyogva a fejét rázta. 133

Csak Könyvek

– Menj már a fenébe! – kiáltotta végül Brenna elkeseredve. – Ne izgasd magad, kisasszony. – Te beszéled az én nyelvemet? – Igen, Garrick tanított meg, még gyerekkorunkban – felelte a viking, és szemmel láthatóan élvezte Brenna zavarát. – Ki vagy te? – kérdezte végül. – Perrin a nevem. Brenna arcán látszott, kezd rájönni, kiről is van szó. – Ha Janie-t keresed, ő nincs itt. – Azt látom – mondta a férfi, és közelebb lépett Brennához. – Szóval te vagy Garrick új rabszolgája – mondta, nem is kérdés volt, inkább állítás, és nem látta a Brenna szemében fölcsillanó düh szikráját. – Sokat hallottam rólad. – Én is rólad – vágott vissza a lány mérgesen. – Nem tartom valami sokra azt a férfit, aki nem ismeri el a magáénak, ami az övé, és a fia anyját sem veszi magához. Perrin eleinte döbbenten nézett, majd homlokát ráncolva így szólt: – Látom, Janie fecsegett. – Ne Janie-t hibáztasd – válaszolta Brenna fagyos hangon. – Rólad csak szeretettel, büszkén beszélt, a gyávaságodat nem fordítja ellened. Mondd, te nem bánod, hogy a fiad anyját mások is ágyba viszik? Perrin arcán látszott, az elevenébe vágott a kérdés. – De. Igenis bánom. De nem tehetek ellene semmit, Janie Garrické. Nem kérhetek tőle semmit. – És te félsz elkérni tőle – mondta Brenna megvetéssel. – Én az elutasítástól félek, mert akkor többször nem kérhetek tőle semmit. – Ha a helyedben lennék, én elvenném, amit akarok. Ti, vikingek ilyenek vagytok. Csak Könyvek

134

Perrin hirtelen fölnevetett. – Hát igaz a hír, neked valóban felvágták a nyelvedet. Garricknek még nem sikerült betörnie, azt látom. Brenna elmosolyodott. – Valójában Garrick az, aki megszelídült. Nem volt nehéz dolgom vele. – Nem tudom, ő egyetért-e ezzel – felelte Perrin, és odalépett a dézsához. Brenna kihívóan nézett föl rá. – Na, tetszik a látvány, viking? – kérdezte, élvezte, hogy így viselkedik. – Tetszik, az bizonyos. – De ha arra gondolsz, hogy majd többet is láthatsz, hát akkor azt felejtsd el. A szeretőimet majd én fogom megválasztani, nem ők engem. És, csak hogy tudd, te nem leszel köztük. Perrin fölkacagott, zöld szeme ragyogott. – Bátor szavak egy olyan lánytól, aki ki van nekem szolgáltatva – mondta, és mosolyogva belenyúlt a vízbe. – Csak vigyázz, viking! – csattant föl Brenna, immár csöppet sem tréfásan. – Janie nem bocsátaná meg nekem soha, ha kárt kellene tennem benned. – Haha! – kacagta el magát Perrin. – És te biztos elmondanád neki, nem? – El én. Perrin hátralépett a kádtól. – Nem kell félned tőlem, te lány. Hozzád sem érek. Brenna válaszul egy mosolyt küldött a férfi felé. – Nem féltem tőled, Perrin. Nincs az a férfi, akitől én félnék. – Még Garricktől sem? – Tőle aztán különösen nem. – Pedig nem ártana, kisasszony – mondta a férfi komolyan. – Ne vedd őt félvállról. Perrin ezzel sarkon fordult, és elment, Brenna meg csak csodálkozott, és bárhogy akarta is, nem tudta megfejteni ennek a váratlan figyelmeztetésnek az értelmét. 135

Csak Könyvek

Garrick egyedül ült a hosszú asztal mellett, épp befejezte a vacsoráját, és a magányán elmélkedett. Kutya a lábánál hevert, a farka, ahogy csóválta, ütemesen csapódott a hideg kőpadlóhoz, az eb hűségesen várt egy-egy lehulló falatra. Garrick általában szerette a békés csöndet, de az is előfordult, mint most, hogy megbánta, hogy otthagyta a szülei otthonát és ebbe a hideg, üres házba költözött. Hiányzott neki a család melegsége, a jó társaság és a meghitt beszélgetés. Még Yarmille sem volt ott társaságnak, az asszony ugyanis csak akkor lakott a házban, ha Garrick távol járt. Amikor Garrick otthon tartózkodott, Yarmille hazament a fiához. És most, hogy kevesebb rabszolga tartózkodott a házban, elégnek találta, hogy hetente csak két alkalommal jöjjön át. Garrick lehasított egy darabot a szarvashúsból és odaadta Kutyának. A szolgák is nemsokára készen lesznek az aznapi feladataikkal, és szállásaikra térnek éjszakára. És akkor ő teljesen egyedül lesz ebben a nagy házban, és csak Kutya kíséri majd aludni. Három évvel azelőtt még azt gondolta, másképpen lesz minden. Ó, mekkorát tévedett! Azt remélte, hogy új családjában majd megtalálja az örömet. Lesznek fiai, akiknek a növekedését, fejlődését figyelheti, lesz szerető felesége, aki melegíti az ágyát. Soha nagyobb bolondot nem hordott hátán a föld, mint én, gondolta. Soha többet nem lesz nő, akivel megoszthatná az életét, nem bízik már meg senkiben annyira, hogy megajándékozza szerelmével. Nem nyílik meg senki előtt, mert nem akarja még egyszer átélni a fájdalmat. Kutya fölkapta a fejét, amikor meghallotta Janie kacagását a konyha felől. Perrin lépett be, ajkán megelégedett mosollyal. Üdvözölte Garricket és leült mellé az asztalhoz. – Szavamra, több időt töltesz azzal a fehércseléddel, amikor átjössz látogatóba, mint velem – mondta tréfásan Csak Könyvek

136

Garrick, aki örült, hogy valaki kiszakítja a borongós hangulatából. – Bevallom, jobb társaság, mint te vagy. Te itt üldögélsz savanyú ábrázattal, az ő mosolya meg oly édes! – kacagott föl Perrin. – Ó, hiszen tudhattam volna, hogy csakis miatta jöttél – felelte Garrick játszva a sértődöttet. – Akkor jobb is, ha elmész. Janie-t fölmentem a kötelességei alól, hogy a te örömödet szolgálja. – Ne bánts meg, Garrick – szólt Perrin, és nyomatékul a szívére tette a kezét. – Milyen nap az olyan, amikor egy férfi inkább keresi egy nő társaságát, semmint régi jó barátjáét? – Úgy bizony – mondta Garrick, de már nem tréfált. – Miért nem jártál erre oly régen? Hiányoltalak a lakomán, amióta hazajöttünk, nem is láttalak. – Arattam azon a kis földemen, amim van. Nincs annyi rabszolgám, mint neked, tehát nekem is ki kell vennem a részemet az aratásból. – Hiszen kérhettél volna segítséget, Perrin. Nálam már egy hónapja megvolt az aratás, és a rabszolgáim meg én is szabadok voltunk. –Talán majd jövőre. De csak ha megfizethetek érte. – Ugyan már! A barátság ingyen van. Most te bántottál meg. – No, majd akkor emlékeztetlek, ha időben jössz haza keletről. – Mi van, te nem jössz velem tavasszal? – kérdezte Garrick meglepetten. – Még nem döntöttem el. Anyám nem jól viselte, hogy nem vagyok itthon. – Első alkalommal jó üzleteket kötöttünk – mondta Garrick –, lehet, kicsit sokáig maradtunk a szlávoknál, de ez legközelebb nem fordulhat elő. 137

Csak Könyvek

– Ennek csak Odin a megmondhatója – bólogatott Perrin. – Majd meglátjuk. Ekkor Janie lépett be, kezében sörrel. A két férfi szótlanul nekilátott inni. Garrick közben elkapta a másik kettő pillantását, és irigyelte a viszonyukat. Ó, bárcsak én is ilyen könnyedén tudnék bánni a nőkkel, gondolta. Amikor Janie kiment, Perrin elmosolyodott, és odahajolt Garrickhez. – Idefelé jövet találkoztam az új rabszolgáddal. – No, ne mondd! – Igen, elmentem a női szállásra megnézni, ott van-e Janie, de helyette a fekete hajú szépséget találtam. Éppen fürdött. Garrick pillantása elkomorult. – És? – kérdezte. – Nem értem, miért tartod ott a szálláson, amikor az ágyad épp elég nagy, elférnétek rajta ketten is. – Áh – mordult fel Garrick. – Biztos nem beszéltél vele, különben nem mondanád ezt. Valóban, olyan, akár a rózsa, de a tüskéi túlságosan szúrnak az én ízlésemnek. – Ó, de bizony, hogy beszéltem vele, nem is keveset – folytatta mosolyogva Perrin. – Nagy bátran kellette magát előttem, aztán megfenyegetett, nehogy hozzá merjek nyúlni. – És hozzányúltál? – kérdezte Garrick. – Nem, de szerintem a következő férfi, aki rátalál, hozzá fog. Nem bánod, ha ő is közös lesz? – Miért bánnám? Lehet, hogy attól majd megtanulja, hol a helye. Perrin fölkacagott. – De a lakomán tett ígéretedet meg kell tartanod. A lány nincs még betörve, ugye? – Nem kell emlékeztetned arra a részegen tett ígéretemre – mondta Garrick. Pontosan emlékezett rá. Nagyon felbosszantotta ugyanis a bátyja állandó fricskázása, hogy ő nem tudna elbánni egy ilyen makrancos nőszeméllyel, mint Brenna. Kezét az áldozati állatra téve és kortyolva egyet a Csak Könyvek

138

megszentelt serlegből, Garrick megesküdött, hogy megszelídíti a lányt. Ám akkor még nem sejtette, milyen nagy feladatot tűzött ki maga elé. Kudarcra volt ítélve az a módszer, ahogyan nekifogott. Brennát nem alázta meg, sőt. Korbáccsal verni nem akarta, az nem lett volna kedvére, és bár a lány az akarata előtt nem hajlott meg, szolgálta őt, még ha nem is úgy, ahogy Garrick eltervezte. – Szóval nem akar neked dolgozni? – kérdezte Perrin. – De igen, az istállóban dolgozik. – És te hagyod ezt? – kérdezte döbbenten Perrin. – Ez az egyetlen dolog, amire hajlandó – ismerte be Garrick morogván. Perrin csengő kacagása messze visszhangzott a folyosón. – Szóval igaza volt a fehércselédnek! Te vagy az, akit betörtek, nem ő. – Ezt ő mondta? Perrin abbahagyta a nevetést, látván, milyen nagy haragra gerjedt a barátja. – Ugyan már, Garrick. Nem szeretném, ha valami baja lenne azért, amit mondtam. – Baja nem lesz, de Thorra esküszöm, reggel majd nem lesz magával ennyire megelégedve. Garrick akárha sötét felhőbe burkolózott volna. Perrin igencsak megbánta, amit mondott, és csak remélni tudta, hogy a lánynak nem esik bántódása.

139

Csak Könyvek

17.

AHOGY A RABSZOLGÁK SZÁLLÁSA FELÉ MENT, Garrickben egyre nőtt

a düh. Kinyitotta az ajtót, és belépett, a félhomályban csak a tűzhely pislákoló parazsának fénye igazította útba. Brenna mélyen aludt egy a tűzhely elé lerakott gyapjúpokrócon. Fekete haja szétterült a vállán, és mintha apró drágakövek csillogtak volna benne. Enyhén szétnyílt ajka, akár a harmatos virágszirom. Garricknek megpezsdült a vére a látványra, azt is elfelejtette, hogy ha ébren van, ez a lány olyan tud lenni, mint az ördög. Lehajolt, és óvatosan lehúzta a takarót Brennáról. Amikor a hideg a lábát érte, Brenna fázósan összegömbölyödött, alig látszott a hatalmas hálóingben, amelyet minden bizonnyal a kövérkés Maudyától kapott. Garrick fölidézte a selymes lábszárak tapintását, a mellek kemény halmát és a lapos, feszes hasat, no meg a lány kerek fenekét, amely mintha csak simogatásra lett volna teremtve. Hamar elhessegette azonban magától ezeket a gondolatokat, és mint aki megvadult, az egyik kezével befogta Brenna száját, a másikkal meg fölnyalábolta a lányt, és sziklakemény melléhez szorítva elindult vele kifelé az éjszakába. Az istállóban lerakta Brennát a földre, aki csak akkor ismerte meg elrablóját. Csak Könyvek

140

– Aha, szóval te vagy az – mondta; úgy hangzott, mintha ez még aggodalomra sem adna okot. – Miért, ki más lenne? – Hát valamelyik barátod – vágta rá a lány. – Lefogadom, hogy az a Bayard nevű nagyon szeretné megtorolni, amit tettem vele. No és a bátyád is így van ezzel. – És te félsz tőlük? – Nem, de annyira nem vagyok bolond, hogy félvállról vegyem őket. – Ja, de tőlem nem kell félni, igaz? Brenna döbbenten nézett a férfira. – Miért kellene félnem tőled, viking? Hiszen te már megmutattad a legrosszabb oldaladat, de az igazat megvallva nem is volt annyira rossz. Garricken megint kezdett elhatalmasodni a düh, és közelebb lépett Brennához. – Egész úton vigyelek, vagy hajlandó vagy a saját lábadon jönni? – Nem, nem akarok veled menni. Nem szeretem, ha fölkeltenek az álmomból, csak mert valakinek úgy tetszik. – Most nem szórakozni akarok veled, kisasszony. – Hát akkor mit? – Jössz? Brenna egy szót sem tudott szólni, mert a férfi a könyökénél fogva durván lökött rajta egyet. A lány azonban megállt, mert a kövek bántották a csupasz lábát. – Miért álltál meg? – Azt akarod, hogy véresre vágják a kövek a lábamat? Úgy látom, mégis vinned kell. Garrick sokáig tétovázott, majd fölkapta a lányt, aki átkarolta a nyakát. Hamar odaértek a nagy házhoz, ahol Garrick megint csak letette a földre Brennát. A lány szándékosan egy picit tovább kapaszkodott a nyakába. A férfinak arcizma sem rezdült, csak lökött rajta egyet. Brenna azóta nem járt itt, hogy elvesztette a szüzességét. Azonnal észrevette a változásokat. A folyosón díszes 141

Csak Könyvek

gyertyatartókat erősítettek a falakra, köztük arannyal és ezüsttel kivarrt kárpitok függtek. A földön feketével és ezüsttel díszített szőnyeg futott végig, teljesen más, sokkal melegebb és vidámabb hangulatot kölcsönözve a komor helynek. Amikor meglátta, hogy Garrick szobája felé mennek, Brenna kicsit habozott, de a férfi betessékelte, sőt még az ajtót is becsukta maga mögött. – Becsaptál, viking – támadt neki a lány. – Miért vagyunk itt? – Nem egyszeri alkalomra gondoltam. Tudom, mennyire nem szereted a huzatot, azért hoztalak ide, a ház legmelegebb helyiségébe. – Ó, milyen figyelmes is vagy te! – mondta Brenna némi gúnnyal. A szoba valóban igencsak kellemes volt, a nagy kandallóban barátságosan lobogott a tűz. Brenna észrevette, hogy amióta utoljára itt járt, két kék-arany színben játszó szőnyeg került a hideg kőpadlóra, és a falon is függött két kárpit, az egyik mezőn dolgozó parasztokat ábrázolt, a másikon egy történelmi jelenet volt látható, igen részletesen előadva. Új volt a támla nélküli kerevet is, amely faragott oroszlánlábakon állt, és kék-fehér brokát bevonata volt. – No, elmondod már, miért vagyok itt? – kérdezte Brenna Garrick szemébe nézve, miután előbb alaposan megszemlélte a szoba immár fényűzőnek mondható berendezését. – És miért úgy jöttél értem, ahogy, olyan titokban? – Nem tudtam, milyen kedvedben vagy épp, és nem akartam, hogy a sivalkodásod miatt fölébredjenek a többiek is – válaszolta Garrick, miközben odament a kis asztalhoz, amelyen egy tálban sajt, egy kannában bor állt. – Hiszen mindent megbeszéltünk. Miről van még szó? – Semmit sem beszéltünk meg, kisasszony. Csak Könyvek

142

– De, hiszen dolgozom neked – mondta Brenna már szinte kiabálva. – Megdolgozom az ellátásomért. Mit akarsz még tőlem? Garrick odament a fal mellett álló nagy ládához, és kivett belőle egy fehér prémmel szegett szürke selyemköpenyt, majd megállt a lány előtt, alig néhány ujjnyira tőle. Brennának föl kellett néznie rá, ha látni akarta a szemét. – Igen, dolgozol, de nem azt, amit mondtam neked. Csak azért engedtem neked, mert akkor még nem tudtam, mit tegyek. Dolgozol, de örömmel teszed, márpedig egy rabszolgának nem lenne szabad élvezni, amit csinál. Ebből elég. – Jaj! Garrick arcára fagyos mosoly ült ki. – Mindent újra kezdünk. Azt fogod csinálni, amit eredetileg neked szántam, és ezzel kezded itt, ni – mondta, és odaadta a lánynak a köpenyt. – Az egyik a hóna alatt el van elszakadva, meg kell javítani. Brenna döbbenten nézett a férfira. – Te jóságos úristen! – kiáltotta kétségbeesve. – Nem segít sem a te istened, sőt, az enyém sem. Itt én mondom meg, mit csinálj. – Nem fogom megcsinálni, Garrick – vágta oda a lány dühödten, és földöz vágta a ruhát. – Tudod, hogy nem csinálom meg! A férfi rezzenéstelen arccal lépett oda az asztalhoz. – Akkor itt maradsz ebben a szobában, amíg meg nem gondolod magad. – Csak amíg el nem alszol, viking. – Akkor úgy tűnik, megint őrizni kell téged. Kutya! – kiáltotta el magát, mire az eb előbújt az ágy alól. Addig azért nem látszott, mert a szőre teljesen egybeolvadt az ágyat takaró hermelinnel. – Menj az ajtóhoz, és vigyázz, meg ne szökjön ez a némber. 143

Csak Könyvek

A kutya mintha minden szót megértett volna, ránézett Brendára, majd lassan odament az ajtóhoz és lefeküdt. Brenna gyilkos pillantást vetett rá, majd ugyan-olyat a gazdájára is. – Megpróbáltalak nem gyűlölni téged, viking, mert hiszen te személyesen nem tehetsz arról, hogy itt vagyok, de megnehezíted nekem, hogy ne gyűlöljelek. Garrick gúnyosan elmosolyodbtt. – Felőlem úgy gyűlölsz, kisasszony, ahogy akarsz, az semmin sem változtat. Én sem érzek másként irántad, mert amióta idejöttél, csak a baj van veled. Most már legalább tudjuk, hányadán állunk. – Kortyolt egyet a borból, majd vetkőzni kezdett. – És most mi lesz? – Nem jutottunk dűlőre, úgyhogy ma nem beszélünk meg semmit. Eridj az ágyba, kisasszony. – Már nem vagyok fáradt. – Hát aztán? – Kényszeríthetsz, hogy ebben a szobában legyek, de arra nem, hogy ebben az ágyban veled aludjak – hadarta Brenna. – No ne mondd! – felelte Garrick és fölvonta a szemöldökét. – A múltkori éjszaka után azt hittem, szívesen megteszed megint. – Rosszul hitted. – No, sebaj. Mivel megosztom veled az ágyamat, itt fogsz aludni. De sose félj, kisasszony, nem fogom kihasználni a helyzetet, örömöt ugyanis nem fogsz találni ebben a szobában. És most mars az ágyba, ha pedig nem akarsz aludni, akkor helyette gondolkozz el a makacsságodon. Brennát végül is a teste ébresztette. Mintha minden porcikája azt kiabálná, ébredj föl, nézd, milyen örömök várnak rád. Egyszer csak elszállt az álom, és Brennát Csak Könyvek

144

különös érzések kerítették hatalmukba. Lassan kinyitotta a szemét, majd végre fölfogta, mi is történik. A fal felé fordulva, az oldalán feküdt, az egyik lába térdben behajlítva a mellénél, a másik kinyújtva. Alatta a hermelin, és a hálóinge derékig föl volt húzva, mezítelenül hagyva így a csípejét és a lábát. Egyenletesen vette a levegőt, hogy a mellette fekvő férfi azt higgye, alszik. Garrick mögötte feküdt, és Brenna a hátán érezte, hogy süt a férfiból a forróság, érezte ziháló légzését a nyakában. Garrick karját a lány csípején nyugtatta, keze azonban felfedezőútra indult. Először a két melle között járt, majd lassan elindult lefelé, a lapos hasán, a combján… a combja belsején. Brennának lúdbőrös lett a lába. A férfi matató keze őrjítő lassúsággal ért el végül a lány lába közti domborulatig. Itt megállt kicsit, majd ujjával finoman kettéválasztotta a szeméremajkakat, míg meg nem találta azt a nedves, forró kis pontot, amely már remegett a gyönyörtől. Brenna melléből nyögésszerű sóhaj tört fel. Tudta, futnia kellene, menekülnie, ám ehelyett megfordult a hátára, hogy szabad utat engedjen a kíváncsi ujjaknak. Amikor meglátta Garrick szemében a sóvárgást, ajka csábos mosolyra húzódott. – Lassan ébredtél – motyogta a férfi. Brennát meglepte, hogy a különben nyers és határozott férfi most ennyire lágy és kedves tud lenni. Nem mintha ellenére lett volna, sőt, ha őszinte akart lenni magához, már várta is ezt a pillanatot Legutóbb nagyon élvezte, és azt sejtette, hogy most még nagyobb gyönyörben lehet része. – Megesküdtem volna, vikingúr, hogy azt mondtad, én ebben az ágyban nem találok majd gyönyörűséget – mondta Brenna, és megsimogatta a férfi szőke szőrökkel borított mellkasát. – Egyetlen éjszakára sem tudod megtartani a szavadat? 145

Csak Könyvek

– Azt hiszem, kisasszony – válaszolta rekedten a férfi, miközben egy csókolt lehelt a lány ajkára –, hogy elhamarkodottan szóltam az este. Te vagy a hibás, mert az ágyban már egyáltalán nem vagy az a fiús vadóc, aki nappal. Ez vajon miért van? Brenna megvonta a vállát, és pajkosan elmosolyodott. – Rájöttem, hogy néha megvan az előnye annak, hogy nő vagyok. És nem félek ezt beismerni. – Még hogy te félnél – nevetett föl Garrick. – No, azt te soha. – Jól tudod, viking – suttogta Brenna, és odahúzta magához a férfit. – Úgyhogy most már nem fog meglepni téged, bármit teszek is. Brenna mohón megcsókolta Garricket. A férfi érezte, teljesen megőrjíti ez a lány. Szenvedélyesen kérte, hogy fogadja magába, mire Brenna szétnyitotta a lábát, hogy mélyen belé tudjon szántani. Hogy még közelebb érezze magához, Garrick megragadta a lány fenekét, és úgy lovagolta meg, mint vágtató csődör a szelet. A végső döfés előtt Brenna a két lábával átkarolta a férfi csípejét, és Garrick szinte megsemmisült a tüzes gyönyör reáhulló, fehéren izzó gömbjében… Zihálva feküdt egy darabig a lányon, a nyakába fúrva a fejét, és amikor föl akart kelni, érezte, hogy Brenna nem engedi, átfogja a nyakát. – Mutasd meg az erődet, viking – suttogta, és egész testével odadörgölőzött a férfihoz. – Folytasd. – Az összes istenre, te asszony, hát nem szégyelled magad? – kérdezte Garrick hitetlenkedve. – Már miért szégyellném magam? Mi szégyellnivaló van abban, hogy ilyen vagyok? Tettetnem kéne talán valami mást? – Nem, de nem volt még olyan nő, aki azt kérte volna, hogy még. Csak Könyvek

146

–Viking, te csak ne hasonlítgass össze a többi nőddel! – sziszegte Brenna és engedett a szorításon. – Menj akkor, ha nincs erőd kielégíteni. Garrick erővel megragadta a lány két karját és a teste mellett két oldalon leszorította az ágyra. – Döbbenetes, ahogy viselkedsz, te boszorka! Újra a magáévá tette, és úgy csókolta meg, hogy az már szinte fájt a lánynak. Nem kellett hozzá csak egy pillanat, hogy a vágy tüze újból fellobbanjon. Garrick egyenletes, céltudatos ritmusban döfködte a lányt, végre elengedte a két karját, és helyette az arcát fogta a két kezébe. Csókja egyre követelőzőbb lett, Brenna halkan nyögdécselt, karjával átfonta a férfi nyakát, és úgy húzta magához, mintha soha többé nem akarná elengedni. Garrick még elragadtatásában is érzékelte, hogy a lány szinte önkívületben van, és amikor elakadt a lélegzete és egész teste megmerevedett, a körmét belemélyesztette a férfi hátába. Rekedt hangon a férfi nevét suttogta, aki abban a pillanatban csatlakozott Brennához a kirobbanó gyönyör birodalmában. Brenna ezúttal nem tiltakozott, amikor a férfi melléfeküdt, ott pihegtek szorosan egymás mellé simulva, kimerülten. Amikor a lány gyöngéden megérintette Garrick vállát, az összerezzent, mert azt hitte, még többet kér. – Nincs még itt a reggel, kisasszony – mondta fáradtan, lehunyt szemmel. – Aludj tovább. – Csak köszönetet akartam mondani, Garrick, ez minden. A férfinak abban a pillanatban kipattant a szeme, hosszasan nézte a lány mosolygós arcát, egészen addig, amíg Brenna el nem fordult és magára nem húzta a hálóingét. A feje hátulját nézve is azon gondolkodott Garrick, milyen sok oldala, hányféle vérmérséklete van ennek a nőnek. – Gyere ide – mondta rekedten, és a karjába zárta. 147

Csak Könyvek

Garrick tudta, Brenna nem fog ellenállni, és ez egyre nagyobb örömmel töltötte el. Tudta, nem esne nehezére hozzászokni ehhez a nőhöz. – Olyan jó, Garrick, amikor nem veszekszünk, nem igaz? – kérdezte a lány immár félálomban. Garrick elmosolyodott, és öntudatlanul is magához húzta a lányt. Meg volt döbbenve azon, milyen hatással van rá. Még pár perc, és megint kívánni fogja. Igen, Brenna, valóban nagyon jó.

Csak Könyvek

148

18.

Garrickkel, előtte a reggelije. Hátradőlt a székben és csak piszkálta az ételt, néha dühödt pillantást vetett a férfira, akit azonban túlságosan lekötött az evés ahhoz, hogy észrevegye. Brenna akkor már egy hete szobafogságban volt, csak az az átkozott fehér juhászkutya volt a társa. Garrick maga vitte az ennivalót Brennának, de nap közben egyedül hagyta, csak éjszakára érkezett meg. Az után az éjszaka után, amikor odavitte, hozzá sem nyúlt többé, és abba is belement, hogy a lány a kanapén aludjon az ő ágya helyett. Amikor Brenna fölébredt azután az együtt töltött éjszaka után, meg volt döbbenve azon, amit tett. Nem én voltam az, mondogatta magának, csak a megvetésre méltó női testem, aki úgy viselkedett, akár egy buja ribanc. Az az áruló test meg akarta tudni, miért is ébredt föl, és még kacérkodott is Garrickkel, hogy mutassa meg neki. A férfi olyan tüzet gerjesztett föl benne, aminek még csak a létezéséről sem tudott, de ez soha többé nem fordulhat elő. Igenis, meg lehet tagadni azt az édes gyönyört, amelyet átélt. Nem, nincs szükségem efféle eksztázisra, mert ahhoz, hogy még egyszer átéljem, túlságosan sok mindent föl kellene adnom. Azt, ami történt, már nem lehetett semmissé tenni, de Brenna elszánta magát, nem hagyja, hogy megismétlődjék. Ostoba voltam, gondolta, ha azt hittem, ettől Garrick majd BRENNA

SZEMBEN ÜLT A KIS ASZTALNÁL

149

Csak Könyvek

meggondolja magát, mert még mindig elszántan ragaszkodott ahhoz, hogy Brenna úgy szolgálja őt, ahogyan ő akarja. És a lány még a kettejük közt történtek ellenére sem tudta ezt neki megbocsátani. Kutya ott feküdt az asztal alatt, Brenna adott neki egy falat húst. Amikor a fehér pásztorkutya megnyalta Brenna kezét, jelezve, hogy kér még, Brenna rájött, mit is csinált, és ránézett Garrickre. A férfi haragos pillantást vetett felé. Nem baj, gondolta Brenna, még mindig jobb, mint az a lenéző pillantás, ami az utóbbi időben a sajátja volt. – Mi nem tetszik, viking? – kérdezte ártatlanul, bár a szeme pajkosan csillogott. – Attól félsz, hogy a kutyád már nem csak hozzád hűséges? – Amikor látta, hogy a férfi arca még jobban elkomorul, élvezettel folytatta: – Hát nem tudod, hogy összebarátkoztunk? Mit gondoltál azok után, hogy összezártál minket? Nemsokára már a fejét sem fogja fölemelni, ha kisétálok ezen az ajtón. Garrick hosszú és fagyos pillantást vetett a lányra, majd megszólalt: – Ha igazat szólsz, kisasszony, ideje lakatot tennem az ajtóra. Brenna arca hamuszürkévé vált. – Azt nem tennéd meg! – De mennyire hogy megtenném – felelte Garrick komoran mégpedig ma, mert úgysincs más dolgom. – Csak tréfáltam, Garrick – próbálkozott könnyednek tűnni a lány. – Megbízhatsz a kutyádban. – Te vagy az, akiben nem bízom meg – vágta rá Garrick, és dühösen elindult kifelé. – Mennyi ideig akarsz itt tartani? Garrick visszanézett az ajtóból, és gúnyos mosoly ült ki a szája szögletére. – Nem én tartalak itt téged, hanem te magadat. Csak úgy kell szolgálnod engem, ahogy én kívánom, és ugyanazok lesznek a jogaid, mint a többi rabszolgának. –Te nagyképű barom! – kiáltotta Brenna, ökölbe szorult a keze. – Előbb fogsz elrohadni a pokolban! Csak Könyvek

150

– Makacs egy fehércseléd vagy, de majd rájössz, hogy én még makacsabb vagyok – mondta Garrick, azzal kilépett a szobából. Brenna dühében az ajtóhoz vágta a tejeskorsót, de nem elégedett meg ennyivel, mintha megszállta volna a rombolás szelleme. Fölborította az asztalkát, letépte az ágyról a takarókat, a láda tartalmát pedig szétszórta a szobában. Annyira el volt foglalva a rombolással, hogy azt sem hallotta, amikor Garrick visszatért, hátulról megragadta, és ledobta az ágyra. – Jeleneteket rendezel, mint egy gyerek, nem pedig olyan vagy, mint az a nő, akinek ismerlek! – kiáltotta, és az ágyon termett. Amikor Brenna megfordult, Garrick a térdén állt és ütésre emelte a kezét, de Brenna farkasszemet nézett vele, mintegy bátorította is, üsse meg. Garrick azonban egy pillanattal tovább habozott, majd káromkodva leengedte a kezét, fölállt, és kimondhatatlan dühvel a szemében nézett le a lányra. – Most kitűzted magadnak a feladatot. Estig rendet raksz itt, különben nem kapsz vacsorát. És ha arra gondolsz, egy étkezés nem a világ, tudd, hogy addig nem kapsz enni, amíg el nem készülsz – mondta, majd sarkon fordult és becsapta maga mögött az ajtót. – No, Kutya, most mit csináljak? – fordult oda a hatalmas állathoz Brenna, mintha az tudná a megoldást. – Makacsságból éheztessem magam? Ez nincs kedvemre, de megmutatnám annak a sakálnak, hogy velem nem csinálhatja ezt. Ó, hogy legyen átkozott! – kiáltotta. – Miért teszi ezt velem? Meg akarja törni a büszkeségem, és porrá zúzva a szemétre dobni. Hiszen eddig minden olyan jól ment, és most ki akar éheztetni. Ezúttal nekem kell engednem. 151

Csak Könyvek

19.

és leszállt a lóról. Beletúrt szélfútta hajába, majd fölnézett az egyébként fekete égre az északi fény titokzatos színeit kémlelve. Egész nap lovagolt, sokszor maga sem tudta, hol jár, hagyta, hadd vigye a lova, ahová ő akarja. Kusza gondolataiban azonban még így sem tudott rendet rakni. Úgy nehezedett rá annak a beképzelt és büszke lánynak a jelenléte, mint sötét felhő a feje fölött. Ezerszer elátkozta magát azért, amit dühében mondott, mert tudta, lehet, hogy ezek a szavak kioltják a lány életét. Vajon valóban annyira makacs? Ráadásul egy ilyen jelentéktelen dolog miatt? Ennél még az is jobb lett volna, ha első ösztönömre hallgatok, gondolta, és megütöm. Ugyanakkor azonban elborzasztotta a gondolat, hogy megüsse azt a szépséges arcocskát. És ha visszamegyek a szobámba, és még mindig rendetlenség lesz, akkor mit tegyek? – tűnődött. Ha most meghátrálok, soha többé nem fogom tudni kezelni. Bárcsak jobban ismerném, hogy meg tudnám jósolni, miként fog reagálni! – Ó, én bolond – mondta ki hangosan. – Hiszen van valaki, aki felvilágosítással szolgálhatna erről a makacs nőről, akivel összekötött a sors. Garrick fölpattant a lovára, és elindult az apja háza felé. Kisvártatva belépett a füstös előcsarnokba, ahol az apja és a bátyja épp kockát vetett, az anyja varrt. GARRICK

MEGÁLLT EGY KIS DOMBON,

Csak Könyvek

152

– Mi szél hozta a kereskedő herceget szerény hajlékunkba ily késői órán? – kérdezte tréfásan Hugo. – Azt hittem, szabad idődben állandóan a vagyonodat számolgatod. – Nem, csak a szabad időm felében – vágta oda Garrick, akinek nem éppen volt kedve az üres fecsegéshez. – Az egyik új rabszolgáddal akarok beszélni. – Csak beszélni akarsz? – kérdezte Hugo, és nagyokat kacagott a saját szellemessége hallatán. – Elég, Hugo! – szólt közbe Anselm ünnepélyesen. Furdalta a kíváncsiság, ezért fordult oda Garrickhez. – No és melyikről lenne szó? –Valakiről Brenna rokonai közül, mindegy, melyik. – Csak nem? – Apám – mondta Garrick elhúzva a száját. – Látom a kérdést az arcodon, de kérlek, ne tedd föl. Nekem vannak kérdéseim, amelyekre választ várok. – Brenna rokonai? – ismételte meg nevetve Anselm. – Szeretnéd a lányt jobban megismerni, mi? – Igen, szeretném tudni, hol van a büszkeségének a határa – ismerte be Garrick. – Nem értelek, Garrick. Gondjaid akadtak a lánynyal? – És ezt éppen te kérded? Hiszen te dicsérted a lelki erejét – vágott vissza a fiú. – Komolyan gondoltad, hogy majd alkalmazkodik az itteni életéhez? – Szóval nem jár a kedvedben? – kérdezte sóhajtva Anselm. – Még el kell döntenem, vajon az a gyönyör, amit az ágyban nyújt nekem, felér-e azzal a sok vesződséggel, amiben minden más téren részem van. – Add nekem! – vágott közbe Hugo. – Én tudnám, mit csináljak a boszorkával. – Te biztos megtörnéd a lelkét és az akaratát is – mondta Anselm a legidősebb fiának. – Nem baj, ha olyan nőd van, akinek van lelke is, de az ilyet nem lehet betörni, csak 153

Csak Könyvek

fokozatosan megszelídíteni. Ó, Garrick, ha ez a lány hűséges lenne hozzád, több ilyet nem találnál. – Csak nem tapasztalatból beszélsz? – kérdezte Garrick, és szerető pillantást vetett az anyjára. – De igen – nevette el magát Anselm. – Bár tudom, nem érdemlem meg a hűséget, amiben részem van. Menj, keresd meg a választ, fiam. Az asszonyok hátul vannak, kint. – Úgy látom, nagy gondban van az öcséd – mondta Anselm Hugónak, amikor Garrick elhagyta a szobát. – Szívesen átvállalnám én az ő gondjait – felelte nevetve Hugo, de Anselm egy csöppet sem találta tréfásnak a helyzetet. Cordella hamar kinyitotta az ajtót a kopogásra, mert nem akarta, hogy a mélyen alvó többiek is fölébredjenek. Azt hitte, Hugo van az ajtóban, hiszen őt várta, de az utóbbi néhány napban nem jött. Cordella már rövid idő alatt jól kiismerte a viking szerelmi szokásait. Tudta, mit várnak tőle – minden alkalommal ellenállást kellett színlelnie –, és jól játszotta a szerepét. Nem engedhette meg magának, hogy Hugo elveszítse az érdeklődését iránta, ha valóra akarja váltani a tervét. Hugo Haardradnak azt kell hinnie, hogy a szíve alatt hordott gyermek az övé. Fiút szül majd neki, és így talán biztosítja a saját jövőjét. Hugo betegeskedő felesége meddő volt, legalábbis ezt tudta meg Cordella Heloise-től, és nem tudtak arról sem, hogy Hugónak fattya lenne. Lehet, hogy egy nap még talán házasság is lehet ebből a kis csalásból. Cordella tudta, hogy a gyerek nem lehet Hugóé, de majd megesküszik, hogy igen, mert már mindenkinek elmesélte, mennyit szenvedett a havibajától a hosszú tengeri úton idefelé. Ügyelt arra, nehogy túlságosan lássék rajta az aggodalom, amikor kinyitja az ajtót. Csakhogy nem Hugo állt itt, hanem az öccse, Garrick. Cordella párszor látta a Csak Könyvek

154

férfit, amikor az az apját ment meglátogatni, és minden alkalommal elkápráztatta őt a férfi jóképűsége. Sokkal csinosabb volt, mint Hugo, de a klán feje egy nap majd Hugo lesz, amihez hatalom és vagyon jár, úgyhogy Cordellának mégis csak jobban tetszett az idősebbik Haardrad. – Te vagy Brenna nővére? – kérdezte Garrick az asszonyt, és amikor az bólintott, folytatta: – Akkor lenne néhány kérdésem. Eljönnél velem egyet sétálni? Cordella fázósan átfogta a karját, mert hűvös volt. – Hozok egy kendőt. – Nem. – mondat Garrick; levette a szőrmebekecsét és ráterítette az asszony vállára. – Sietek. Cordella kicsit megszeppenve követte a férfit, azt hitte, ez a magas viking megkívánta, és azért viszi ki, hogy a többi asszony meg ne lássa. Ugyan nem bánta volna, a terveibe nem illett volna bele a kis éjszakai kaland. Amióta itt van, csak Hugo vitte ágyba, és igényt tartott rá. – A tanácsodat kérem – fogott neki Garrick, miközben a házak közt sétáltak, majd elmesélte, milyen makacs Brenna, és mennyire elutasítja, hogy szolgáljon neki, és beszélt az utolsó veszekedésükről is. – Azt szeretném tudni, ebben is olyan makacs lesz-e. Ennyire nem drága neki az élete? Cordella a legszívesebben fölnevetett volna, de nem mert. Szóval Brenna nem hazudtolja meg magát, gondolta, épp úgy, ahogy vártam tőle. A viking őszintén aggódik, ezt azonban Brenna nem érdemli meg. Lehet, hogy most majd alkalmam nyílik továbbvinni a bosszúmat, tette hozzá gondolatban. – Ó, ez jellemző Brennára – felelte Cordella. – De olyasmit nem tenne soha, amivel az életét kockáztatná – tette hozzá határozottan. – És mégis fölvette a harcot az apám ellen, amikor megtámadtuk a hazátokat. Akkor igenis vállalta a veszélyt. 155

Csak Könyvek

– Brenna nem hitte, hogy a legcsekélyebb bántódása is eshet – folytatta Cordella egyre meggyőzőbben. – Azt feltételezte, hogy ti, vikingek, nem öltök asszonyt. Ami a makacsságát illeti, csak azt nézi, mi válhat a hasznára. Lenézi az alsóbbrendű munkát. Valójában lusta, a legboldogabb akkor lenne, ha a kisujját sem kellene mozdítania. Egész életében csak arra várt, hogy a szolgák lessék a parancsait. – De hiszen dolgozott nálam az istállóban – szólt közbe Garrick. – Azt mondja, csak a női munkát nem csinálja meg. – Miért, láttad, hogy ő maga dolgozik? Nem inkább rávett valakit, csinálja meg helyette? Ez volt otthon is. Mindenkitől elvárta, hogy kiszolgálja, miközben ő egész nap a falubeli férfiakat próbálta meg elcsábítani az asszonyaiktól. – Te egy egészen más Brennát írsz le, nem azt, akit én ismerek, az kerüli a férfiakat. – Mert azt a benyomást akarja kelteni benned – mondta Cordella. – Nem, az igazi Brenna egy kacér lotyó. Tudja, hogy csinos, és azt akarja, hogy minden férfi a lába előtt heverjen. Még az én férjemet is elcsábította. – De hiszen szűz volt. Cordella elmosolyodott. – Még mindig az? – Látta, hogy a férfi pillantása elkomorul, de hozzátette: – Ha szeretnéd, hogy csak a tied legyen, viking, akkor jobb, ha szemmel tartod, mert ő soha nem elégedne meg egy férfival. Jól ismerem a húgomat. – Nem mondtam, hogy magamnak akarom – vágta oda Garrick nyersen, majd sarkon fordult, és távozott. Mire hazaért, sokkal dühösebb volt, és sokkal több kétség gyötörte, mint mielőtt elment. Nem tetszett neki, amiket Cordella mondott. Csak Könyvek

156

A szobája ajtajához érve Garrick tétovázott kicsit, vajon milyen látvány fogadja majd bent. Az egyik kezében fogta a tálcát, a másikkal meg elhúzta a reteszt, majd belépett. Kutya a farkát csóválva azonnal odament hozzá. – Eredj, Kutya, a te vacsorád lent van –mondta, megvárta, amíg az állat kiüget, majd a lábával berúgta az ajtót. A tűzhely mellett csak egy szál gyertya égett, de Garrick a halvány fénynél is látta, hogy a szobában rend uralkodik. Meg volt lepve, és ahogy tovább ment, meglátta Brennát is, aki a tűz mellett ült és a lángokat bámulta. Garrick lerakta a tálcát, majd odalépett a lányhoz. Amikor ránézett, arra gondolt, vajon igaz-e, amit a nővére mondott. Vajon Brenna csak játszik velem? Hiszen miért is hazudna a nővére, futott át a férfi agyán. – Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Brenna. – Majd' meghalok az éhségtől. Vajon csak azért tette rendbe a szobát, mert az éhség mardosta a gyomrát? – Igen, késő van – felelte Garrick. Megpiszkálta a tüzet, és várta, hogy elkezdődjék a szóáradat. Amikor ez elmaradt, Garrick elnézte a lányt egy darabig, majd ő is asztalhoz ült. Brenna elgondolkodva evett, homlokát mély ránc szelte ketté. – Valami eltérített? – szólalt meg végül. – Nem, csak elfelejtettem, hogy várod a visszatértem – válaszolta a férfi némi éllel. Akkor Brenna hirtelen fölkacagott, ami teljesen összezavarta Garricket. – Jó, nagyon örülök, hogy ilyen hamar el tudsz felejteni, viking. – Miért? – Miért ne? – mondta mosolyogva a lány. – Azt hiszed, szeretném, ha lefoglalnám a gondolataidat? Nem, mert nem tudom, milyenek a gondolataid. Akár jók, akár nem, nem szeretnék a terhedre lenni. 157

Csak Könyvek

Garrick mordult egyet. – Fura az a módszer, kisasszony, ahogy ezt ki akarod mutatni. – Szóval akkor gondoltál rám? – kérdezte Brenna ártatlan képpel, tréfás hangon. – Annyira sajnálom, Garrick! Azt hiszem, akkor nekem kell változnom. Garrick abbahagyta az evést, és szúrós szemmel nézett a lányra. – Mondd, miféle játékot űzöl te itt? – Én nem játszom. – Akkor jól értem, hajlandó vagy szolgálni engem? – kérdezte értetlenkedve; nem tudta, mire vélni ezt a hirtelen változást. – Igen, hát nem azt kívántad? Meghajlok az akaratod előtt, Garrick. Milyen érzés, hogy győztél? Garrick, miért, miért nem, vesztesnek érezte magát, de ezt nem említette. – Örülök, hogy végre észhez tértél. – Miért, volt választásom, Garrick? – felelte Brenna némi keserűséggel a hangjában. A férfi csöndben nézte, ahogy a lány eszik, és még mindig azon gondolkodott, vajon mi késztette Brennát a változásra. A makacs, büszke ellenállás után azt várta volna, hogy legalább pár napig visszautasítja az ételt, – és csak utána adja be a derekát. Vajon ez valóban csak afféle próba, mint ahogy a nővére mondta, hogy meglássa, mit nyerhet? – A szobádban rend van, Garrick – szólalt meg Brenna megszakítva a férfi gondolatmenetét. – És megvarrtam a köpenyedet is – folytatta, majd eltolta magától az üres tányért és fölállt. – Ha ma este már nincs szükséged rám, megengeded, hogy visszatérjek a női szállásra? Garrick kicsit habozott, mielőtt válaszolt volna, világoskék szemével merőn nézte a lányt. – Nem. – Rendben, akkor mit kell még tennem? – Semmit, kisasszony, de ezentúl nem fogsz a többiekkel lakni. Mostantól az a szoba lesz a tiéd, amelyet Yarmille Csak Könyvek

158

használ, ha én nem vagyok itt. A varrószobával szemben van. – Miért? – kérdezte a lány csodálkozva, a szeme sötétszürkévé vált. Garrick tréfás hangon kérdezett vissza. – Azt hittem, meghajlasz az akaratom előtt, kisasszony. Vagy nem mondtál igazat? Látta, hogy a lány háta megmerevedik, a szeme szikrát szór a dühtől, de a hangja meglepően nyugodt volt: – Ahogy óhajtod – mondta hűvös méltósággal, a férfi meg azon gondolkodott, miért is akarja annyira, hogy ez a lány mindig a közelében legyen.

159

Csak Könyvek

20.

a konyhába, mert alig aludt valamit az éjjel. Janie épp borjúszegyet darabolt föl levesnek. Nagyon csinos volt takaros szürke ruhájában, vörös haját hátul a nyakánál szépen összefogta. Nyugodt volt és kipihent, amitől Brenna még fáradtabbnak érezte magát. Kutya fölfigyelt, amikor meglátta Brennát, és otthagyta a tűzhely melletti vackát. Addig böködte a lány kezét, amíg az meg nem simogatta, és a hatalmas állat csak akkor tért vissza nagy farkcsóválás közepette a helyére. – Jó reggelt – szólalt meg végül Brenna, hogy felhívja magára Janie figyelmét. – Brenna, az istenért, már annyira aggódtunk miattad! Amikor a gazda bezárt, nem tudtuk, mit is gondoljunk, de nem mertük tőle megkérdezni, miért, mert az utóbbi időben mindig rossz a kedve. – Csak arról van szó, hogy Garricknek nem tetszett, hogy Erinnek segítettem. És nem tetszett neki az sem, hogy oly gyakran kilovagoltam – tette hozzá. – Azt akarta, hogy inkább itt dolgozzam. Az, hogy bezárt a szobájába, az én hibám volt, mert nem engedelmeskedtem neki. – De most már rendben van minden – mondta Janie. – Garrick gazda azt mondta, mostantól nekünk fogsz segíteni. – Igen, úgy lesz. BRENNA

FÁRADTAN, ZAVAROS SZEMMEL LÉPETT BE

Csak Könyvek

160

– Nem tűnik úgy, mintha örülnél ennek – mondta Janie. – Pedig igazán nincs sok munka. – Nem a munka van ellenemre, Janie, hanem az, hogy Garrick azt akarja, hogy a rabszolgája legyek, miközben én arra készültem, hogy mint a felesége szolgáljam. Az a bajom, hogy a házasság előnyei nélkül kell engedelmeskednem. – Tégy úgy, mintha nem is őhozzá kellett volna feleségül menned – javasolta Janie. Brenna elnevette magát. – Nem hiszem, hogy ez segítene – mondta, majd szedett magának egy tál zabkását a tűzhelyről, és visszament az asztalhoz. – Azt mondod, nincs sok munka. Akkor miért voltatok mind annyira fáradtak, amikor először találkoztunk? Janie arca elkomorult. – Az akkor volt, amikor Yarmille folyamatosan itt tartózkodott, mint mindig, amikor Garrick távol van. Neki nincsenek rabszolgái, ezért aztán nagyon örül, hogy parancsolgathat nekünk. Ő olyan asszony, aki nem állja a tétlenkedést. Azt akarta, hogy takarítsuk ki a már tiszta szobát, csak hogy állandóan csináljunk valamit. Még az a szerencse, hogy amikor Garrick itthon van, Yarmille csak heti egy vagy két alkalommal jár erre. – Garrick tud arról, mekkora hajcsár az a nő? – Nem, de nem lenne szép, ha elmondanám. Bizonyos értelemben Yarmille is a családhoz tartozik, a fattya Garrick féltestvére. – Értem már. – És ő az egyetlen, akinek nincs családja, sem földjei, és a gazdának szüksége van rá. A többieknek van feleségük, akire a házat hagyják, ha távol vannak, Garricknek csak Yarmille van. – Így aztán meggondolná, megszidja-e azért, amiért szigorú. – Igen, igen, szerintem is. 161

Csak Könyvek

– De azért ez mégiscsak rémes! – kiáltott föl megbotránkozva Brenna. – Tudnia kéne, mi a helyzet. – Nem annyira vészes ez, Brenna. A gazda többet van itthon, mint nem, és ha itthon van, nem követel tőlünk sokat. Az elmúlt tél persze kivétel volt, ez nem fog még egyszer előfordulni. Ő csak azt kéri, hogy kiszolgáljuk, és ha vendégei vannak, azokkal is bánjunk tisztelettel. – És teljesítsük minden kívánságukat – tette hozzá Brenna nyilvánvaló undorral. Janie elmosolyodott. – Hát… ezek a vikingek nem vetik meg a jót. – Rohadt kéjencek! – vágta oda Brenna, szürke szemében megvetés csillogott. – Leszek én szolga, de nem ebben az értelemben. Ha akar, éheztethet, de nem leszek a lotyója! – Miért, ezt akarná? – Nem tudom, de fenyegetett vele – válaszolta Brenna. – Furcsa játékot űz velem. – Lehet, hogy nem kell aggódnod mégsem – mondta Janie. – Ha vendégek jönnek, elbújhatsz, mint ahogy a múltkor tetted. Ide jönnek ugyan a női szállásra, de te elrejtőzhetsz a varrószobában. – Nem megyek vissza a női szállásra – mondta Brenna, de hogy miért, azt még maga sem értette. – Garrick megparancsolta, hogy Yarmille szobájában lakjak. – Lehet, hogy valóban semmi okod az aggodalomra, nagyon úgy néz ki, hogy Garrick megtartott magának. – Nem, hiszen ebből a szempontból sem érdeklem. – Nem tett a magáévá még? – kérdezte döbbenten Janie. Brenna fülig elpimlt. – De igen, de csak kétszer – bökte ki zavartan. – És megbánja, ha harmadszor is megpróbálja. – Kétségkívül beletelik egy kis időbe, míg megint próbálkozik – jegyezte meg Janie. – Mindent megtesz, hogy meglegyen nő nélkül, annyira nem bízik bennünk. És ha az okát keresed, talán ezért van az utóbbi időben ilyen rossz kedve, mert Morna visszajött. Csak Könyvek

162

– Visszajött? – Igen, néhány napja. Perrintől tudom. Úgy tűnik, a gazdag férje belehalt a dőzsölésbe, és Morna mint gazdag özvegy tért vissza a családjához. Ez csak bajt jelent. – De miért? – Perrin szerint azt akarja, hogy Garrick visszavegye. Brenna összerezzent. – És visszaveszi? – Morna volt a gazda első szerelme, és nem felejti el könnyen. Valójában Morna nagyon megbántotta, de szerintem bolond lenne, ha visszafogadná azok után, amiket az a nő tett vele. Persze ki tudja, mi lakik egy férfi szívében? – Hát, azt csak a férfi tudja, az meg általában nemigen beszél róla. Brenna és Janie aznap egész nap a mosással volt elfoglalva, Brenna súrolt, Janie meg forralta a nagy esővizes dézsából vett vizet, majd kiakasztotta a ruhát száradni. Brenna bosszúval a szívében sikálta Garrick ruháját, és elszakított néhány olyan varrást is, amit, tudta, úgyis neki kell majd megvarrnia. Mivel csak pár órát sütött a nap, a ruha nem száradt meg, ezért kint maradt a hideg szélben. Már majdnem este volt, mire behozták, akkor látott Brenna először északi fényt. Megijedt a különös, alaktalan izzástól, de Janie elmagyarázta neki, hogy ez a zöldessárga fény gyakran megjelenik az égen. Arra is fölhívta Brenna figyelmét, hogy a jelenség különféle színekben szokott pompázni, van, amikor fehérnek látszik, a legszebbek a kék, vörös, lila árnyalatok. Brenna alig várta, hogy máskor is megtapasztalja ezt a tüneményt. Tudta, ez a hazájától oly sok mindenben különböző ország egy teljesen más világ része. Garrick későn ment vacsorázni. Brenna azonnal észrevette, hogy a férfinak vérfoltos a nadrágja, a bíbor színe ugyancsak elütött az érett őzbőrétől. Brenna kérdőn nézett Garrickre. 163

Csak Könyvek

– Nem is tudtam, hogy ellenségeid vannak a saját országodban – mondta halk, kicsit rekedt hangon. – Ez igaz, ám ma egyikükkel sem találkoztam – felelte a férfi, és halvány mosoly jelent meg az arcán. – Ki kell, hogy ábrándítsalak, te lány, a vér nem az enyém, hanem azé az őzsutáé, amelyet most nyúz meg éppen Avery. – Avery? – Ő is az egyik rabszolgám. Brenna nem eresztette el a füle mellett a célzást a státusára, elpirult, szeme ezüstös szikrákat szórt Garrick felé. – Úgy tűnik nekem, hogy elcsúfítottad a zsákmányt – jegyezte meg Brenna, miközben a vérfoltokat nézte. – Nem tudod, hogy egy nyílvessző a fejbe ép szélű sebet ad, és a szőrme értékesebb lesz? Garrick fölkacagott. – Először azt mondod, jobban értesz a lovakhoz, mint én, most meg kioktatsz vadászatból. Mit tartogatsz még, hogy meglepj, Brenna? A lány egy pillanatra zavarba jött, nem kedvelte, ha a férfi a nevén szólítja. Korábban csak az intim pillanatokban tette. – Kész a vacsorád – mondta fahangon, alig várva, hogy minél távolabb kerüljön a férfitól. – Hol akarod elfogyasztani? – Ez azt jelenti, hogy te szolgálod fel? – kérdezte Garrick, és Brennának nem tetszett, ahogy végigméri. – Hol vannak a többiek? – Lehet, hogy nem tudod, viking, de már késő van. A többiek lefeküdtek aludni. – Te pedig türelmesen vártál rám? Valóban figyelemreméltó ez a változás, ami lezajlott benned. Különös, hogy nem mentél te el, és nem hagytad, hogy a többiek szolgáljanak ki engem. Lehet, hogy vágysz a társaságomra? Csak Könyvek

164

– Ó, te beképzelt majom! Inkább tölteném az időmet egy nyihogó szamárral, mint veled. Brenna elindult kifelé, de a férfi élesen rászólt. – Nem adtam engedélyt a távozásra, kisasszony! Brennában forrt a düh, de összeszorította a száját, és várt. A férfi csak gúnyosan mosolygott. – Te fogsz kiszolgálni – mondta egykedvűen –, de előbb csinálsz nekem egy fürdőt. – Fürdőt? Most? – kérdezte Brenna hitetlenkedve. Amikor Garrick bólintott, Brenna felsóhajtott; merev és érzékeny volt a keze az egész napos mosástól, a forró víztől és a maró szappantól, most meg még vödörszámra kell fölhordania a vizet Garrick szobájába. – Miért habozol? – kérdezte a férfi, mert jól látta a lány arcára kiülő érzéseket. – Egy fürdő nem olyan bonyolult dolog. – Akkor csináld meg magad – sziszegte a lány. – Nem fogom fölhordani a vizet a szobádba. – Nem kértelek rá. Itt fogok fürödni, az megfelel? Brenna kis híjján fölsóhajtott a megkönnyebbüléstől, de csak annyit mondott: – Ahogy óhajtod. Fölkapott két nagy vödröt, és kiment a ház mellett álló esővizes dézsához. A hideg szél föllebbentette a ruháját, és Brenna megborzongott. Megtöltötte a két vödröt, de majdnem ki is öntötte őket, amikor a fogójuk belevájódott fájó tenyerébe. Garrick közben a dézsát a lépcső alól a tűz elé húzta, majd hátralépett és csöndben nézte, ahogy a lány a két vödör vizet beleönti a dézsába, aztán vonakodva bár, de megint elindult ki a hidegbe. Amikor visszatért, Garrick az útját állta: – Készítsd el az ételt! – ripakodott rá türelmetlenül, és kivette a két vödröt a lány kezéből. – Ha ilyen tempóban csinálod, egész éjjel várhatok a fürdővizemre. 165

Csak Könyvek

Brenna odasietett a tűzhelyhez; hálás volt a férfi türelmetlenségéért, mert azt, hogy netán kedvességből tette volna, nem akarta beismerni magának. Még sok vödör kellett hozzá, hogy a dézsa félig megteljen. Brenna észrevette, hogy Garrick több vizet hoz, mint amennyi egy fürdőhöz kell, de nem szólt semmit. Továbbra is háttal állva a férfinak, Brenna teleszedett egy fatányért azzal a sűrű levessel, amelyet Janie korábban főzött, majd egy tálcára rakta lapos kenyér és egy kupa sör kíséretében, nem tudta ugyanis, hol akar vacsorázni a férfi. Úgy vélte azonban, hogy ott a konyhában, mert a ház többi helyiségében alaposan föl kellett volna éleszteni a tüzet. Miután a tűzre tette a vízmelegítő fazekakat, Garrick leült az asztal melletti hosszú padra. Brenna ott állt mögötte, elnézte széles vállát, a nyakán göndörödő aranyszínű haját, izmos karját. Brennának meg kellett ráznia a fejét, hogy a tekintetét eltérítse a férfiról, aki szinte hipnotizálta. Ennek az embernek már a puszta látványa is megmozgatott benne valamit, amiről nem tudta, hogy micsoda, mindenesetre félelemmel töltötte el. – Te már ettél? – kérdezte hátrafordulva Garrick. – Igen, már régen – motyogta a lány. Föltálalta a vacsoráját, készen a fürdő, Brennának mégsem volt kedve otthagyni a jó meleg helyiséget, ám még annál is kevésbé akart ott maradni, és azon a furcsa hatáson elmélkedni, amelyet Garrick gyakorolt rá. Előrejött, hogy szembenézhessen a férfival. – Most már elmehetek… Garrick? Megpiszkálom a tüzet a szobádban, mielőtt lefekszem. Garrick jó darabig csak nézte a lányt, mielőtt válaszolt volna. Tekintete Brenna arcáról lesiklott keble lágy halmaira, amelyek minden levegővétellel emelkedtek és süllyedtek a durva ruha alatt. Aztán a csípeje ívét nézte, amelyet a kezdetleges öv is kiemelt. Ennek a lánynak a Csak Könyvek

166

szépségét még ez az egyszerű ruha sem tudja elrontani, gondolta Garrick. – Elmehetek? Garrick a szemébe nézett és elmosolyodott. – Meggyújthatod a tüzet a szobámban, de aztán gyere vissza ide. – Miért? A lány lenyelte, amit dühében mondani akart, és kiment a konyhából. Meggyújtotta a tüzet Garricknél, majd a saját szobájában, és közben arra gondolt, mindjárt úgyis megkapja a választ a kérdéseire. Fázósan fogta át a két karját, ahogy ment le a hideg lépcsőn. Szándékosan húzta az időt. Amikor belépett a konyhába, Garrick már befejezte az evést, és már bele is öntötte a forró vizet a dézsába. Háttal a tűznek épp vetkőzött. Brenna vitt neki egy köntöst a fürdő utánra. Amikor Garrick meglátta, elmosolyodott, és odadobta a lánynak a tunikáját. – Áztasd ezt be, amíg nem késő, mindjárt adom a többit is – mondta, majd lehajolt, hogy kifűzze a nadrágja bőrszíjait. Brenna gyilkos pillantást vetett Garrickre, és egy vödörbe dobta a véres ruhadarabot. Amikor a férfi a nadrágját is kezdte levenni, Brenna gyorsan hátat fordított neki, és a haja tövéig elpirult. Úgy gondolta, a férfi egyedül akar majd fürödni, és különben is, nem szégyelli magát itt meztelenkedni, amikor ő fel van öltözve? – Gyere ide – szólt oda neki Garrick, és amikor a lány nem válaszolt, hozzátette: – Mi bajod? Amikor még mindig nem kapott választ, sőt, a lány meg sem fordult, fölnevetett, és Brenna lábához rúgta a nadrágját. A lány hallotta, amint nagyot csobban a víz, majd a nadrágot is a tunika mellé tette a vödörbe. Amikor nagy sokára oda mert nézni, megint csak nem tudta levenni a szemét a napbarnított testről, a sűrű izomkötegekről, a 167

Csak Könyvek

karokról, amelyek, ha kellene, egy medvét is meg tudnának fojtani. – Nem jössz, Brenna? A lányban akkor tudatosult, hogy Garrick egész idő alatt látta, ahogy ő nézi. Bíborszínűvé vált az arca és levegőért kapkodva zihált: – Nem! Ma reggel fürödtem. Sőt, éppen ebben a dézsában, miután Coran, az a rabszolga, aki a nőknek segített a nehéz munkáknál, megtöltötte. De Garrick biztosan csak tréfál. – Ha ide nem is jössz, a hátamat megmosod? – Nem, nem mosom meg – vágta rá Brenna, mert meglátta a féri szemében a huncutságot. – És ha megparancsolom? – Akkor a körmömet fogod érezni, nem a szivacsot – mondta fenyegetőn, majd hozzátette: – Rendesen kiszolgállak, viking, ne akarj többet. Ha túlzásokba esel, azt is elveszíted, amid van. – Nocsak, már megint fenyeget! – kiáltott föl Garrick színlelt felháborodással. – Akkor hát mégsem változtál túl sokat, mint ahogy azt el akartad hitetni velem. – Elfogadtam, hogy a házadban szolgáljak, de nem ilyen intim minőségben – felelte Brenna nyugodt hangon, bár a szeme egészen sötétszürke volt. – Most elmehetek? – Igen, menj – sóhajtott föl Garrick. – Coran majd holnap reggel kiüríti a dézsát. Brenna gyorsan kiosont a konyhából, és fölszaladt a lépcsőn. Belépett a kis szobájába, és jól bevágta maga mögött az ajtót, de rögtön meg is bánta, mert tudta, ha Garrick meghallja, majd jól kineveti, amiért ennyire felkavarta a dolog. Miért ragaszkodik Garrick ezekhez a kis hatalmi harcokhoz? Vajon kitart addig, míg mindent nem teljesítek, amit kíván tőlem? No nem, olyan nem lesz! Brenna levette a ruháját, és a szobában található egyetlen székre tette. Volt egy láda is az ágy végében, ám az üres volt, hiszen Brennának semmije sem volt. Egy hálóinget és Csak Könyvek

168

egy ruhát kapott a raktárból, meg egy csontfésűt, egy pár puha bőrcipőt, ami azonban túl nagy volt rá. Mosolygott, amikor eszébe jutott, menynyire kelletlenül válogatott a sok szép holmi közt hajdanán. Fölvette az ágyra kiterített hálóinget, és rögtön megbánta, hogy délelőtt kimosta, annyira kemény volt az anyag. Aztán leült az ágyra, kibontotta hosszú haját és fésülni kezdte a csillogó, sötét hajzuhatagot. Végül bebújt a hímzett takaró alá, és megpróbált aludni. Nem jött azonban álom a szemére, és Brenna azt is tudta, miért nem. Képtelen volt megnyugodni addig, míg bizton nem tudta, Garrick is lefeküdt már. Egész teste megfeszült, úgy várta az ajtó csukódását. Vajon miért annyira fontos nekem, hogy tudjam, Garrick is aludni tért, mielőtt én megnyugvást találok? Megtalálta a választ akkor, amikor egyszer csak kinyílt a szobája ajtaja. Honnan tudta, hogy eljön? Az a merész pillantás, az figyelmeztette? Garrick megállt az ajtóban, csak az a rövid selyemköntös volt rajta, amit Brenna vitt le neki. A derekán összefogta, a V-alakú kivágás pedig látni engedte szőke, göndör mellszőrzetét, a tűz megvilágította izmos lábát. Azt a két hosszú izmos lábat, amely nemsokára az enyém között lesz, gondolta Brenna. A lány hevesen megrázta a fejét, mert őt magát is meglepték a gondolatai. Nem, nem hagyhatom, hogy megtörténjék. Igaz, Garrick erős, de ki tudom őt játszani. – Mit akarsz, Garrick? – kérdezte érdesen suttogva. – Téged – hangzott a válasz. Brenna félkönyékre támaszkodott, a haja végigomlott a vállán. – Akkor hát ez is az egyik olyan alkalom, amikor a tested nőt kíván? A férfinak láthatóan nem tetszett a kérdés. – De jól emlékszel! 169

Csak Könyvek

– Miért is ne emlékeznék? Hiszen nem Garrick, az ember akar engem, csak a teste – vágta oda a lány könnyedén. – Itt teszel a magadévá, vagy jobban szeretnéd a saját ágyadban? Garrick elcsodálkozott, nem várta ezt a készséges együttműködést. Brenna távolról sem volt annyira nyugodt, mint mutatta, bár a férfi bizonytalankodása a segítségére volt. – Látom, Garrick, nem tudsz dönteni. Ez az ágy túl kicsi neked, így aztán majd megyek veled – mondta, kecses mozdulattal kiugrott az ágyból, és érzéki mosollyal az ajkán odalépett az ajtóhoz. Megállt Garrick mellett, és gyöngéden megérintette a mellét. – Meggondoltad magad, Garrick? Most szólj, mielőtt továbbmennék. – Nem, nem gondoltam meg magam – felelte a férfi morózusan. – Akkor hát gyere – súgta Brenna, és a férfi előtt lépett ki a folyosóra. A lány szíve lüktetve zakatolt, tudta, Garrick dühös lesz, amiért becsapja. Amikor a lépcsőhöz ért, őrült gyorsasággal leszáguldott, és a hátsó ajtó felé iramodott. Kint a sötétben majdcsak találok egy helyet, ahol elbújhatok, míg Garrick dühe és vágya lecsillapodik. Arra azonban nem számított, hogy az ajtó zárva lesz. A férfi utolérte, még mielőtt ki tudta volna nyitni a súlyos reteszt. Brenna sikított, amikor Garrick fölkapta, a vállára dobta és elindult vele fölfelé, hiába rúgkapált. Akkor sem hagyta abba, amikor Garrick odasózott egyet a fenekére. A szobájába érve Garrick berúgta maga mögött az ajtót, és az ágyra dobta Brennát, aki az ágy végébe húzódott, készen arra, hogy ha üldözik, ugrik. Garrick gúnyosan mosolygott, de nem mozdult. – Mi van, az egyik végletből a másikba esel? Azt hittem, megállapodsz valahol a kettő között. Csak Könyvek

170

–Talányosan beszélsz – mondta Brenna fáradt hangon, de megkönnyebbült, amiért a másik már nem tombol a dühtől. – Valóban? Akkor meséld el, mi volt az a jelenet pár perce? Mi ez az egész, kisasszony? – Nem tudom, miről beszélsz – mondta Brenna határozottan. Garrick megcsóválta a fejét, a két karját tehetetlenül leengedte maga mellett. – Miért is vártam őszinteséget egy nőtől! Tudnom kellett volna, hogy becsapsz. Túlságosan is engedelmes voltál, amit nem értettem, de nem vártam, hogy rászedsz. Azt sem vártam, hogy úgy elszaladsz előlem, mint egy riadt szűz lány. Miféle játékot űzöl te velem, Brenna? Meséld el a játékszabályokat! – Nem játszom. Valóban azt vártad, hogy csak úgy kitárjam a karomat neked? – Igen, az utolsó együttlétünk arra engedett következtetni, hogy így lesz. – Beképzelt disznó! – vágta oda Brenna immár visszanyerve bátorságát. – Hát elfelejtetted, hogy te hazudtál nekem utoljára? Azt mondtad, nem fogod kihasználni a helyzetet, de mégis azt tetted. És az én kíváncsiságom sajnos engedte. Garrick gúnyosan fölnevetett. – Szóval kíváncsiságból közeledtél hozzám oly szenvedélyesen? – Hazudsz, viking! Te ébresztettél föl engem, nem én téged! – De meg sem próbáltál elmenekülni. Thorra, te voltál az, aki nem engedtél el, te szólítottál föl arra, hogy folytassam. Ezt tagadod? Brenna megvonta a vállát, majd keserűen elmosolyodott. – Ezt persze nem érted, nem is értheted. Tudod, részedről az aktusnak vége volt, de nekem még hiányzott valami. – Garrick annyira sötéten nézett, hogy Brenna gyorsan 171

Csak Könyvek

hozzátette: – Nem a te hibád volt. Csak nekem több időbe került a rejtély megoldása. – A rejtélyé? – Igen, hogy eljussak a végére, mint te. Hogy rájöjjek, mitől annyira kívánatos az aktus. Ez nem volt őszinte, viking? – És élvezted? – Igen, beismerem, igen. – Akkor meg mi a mennydörgős mennykőnek szaladtál el tőlem? – Csak mert egyszer élveztem, viking, az nem jelenti azt, hogy megint kívánom, mint ti férfiak. A kíváncsiságomat kielégítettem, most már megvagyok anélkül is, hogy megismételném az aktust. – Az aktust! – mordult föl Garrick. – Van erre jobb szó is. – És mi? Biztosan nem szeretkezés, mert abban, amit csináltunk, nem volt szerelem. Az én részemről sem, de a tiedéről biztosan nem. Te magad még csak részt sem vettél az egészben. Hiszen te mondtad, hogy a tested kívánja a megkönnyebbülést. Ne keresd hát nálam, amikor neked bárki jó lenne. – De én hozzád jöttem – mondta a férfi elszánt mosollyal a szája szögletében. Brennának elhomályosult a szeme dühében. – Nem, és nem! Engem te nem fogsz használni a testi vágyaid kielégítésére. – Szóval elutasítasz? – vetette oda könnyedén, és a gonosz mosoly még mindig ott bujkált a szája szögletében. – Ez azonban nem fog meggátolni abban, hogy a magamévá tegyelek. – Még szerencse, hogy a tested nem túl gyakran ösztönöz – mondta gúnyos mosollyal a lány. – De mondd csak, kerested-e valaha is a szerelmet egy nőnél? – Miért kellett volna? – Még Mornánál sem? Csak Könyvek

172

Brenna arra el volt készülve, hogy a férfi haragra gerjed, sőt a megtorlásra is, de attól a fagyos dühtől, amely eltorzította Garrick vonásait, lúdbőrös lett a háta is. – Honnan tudsz te Mornáról? – kérdezte halálos nyugalommal. – Hát nem tanultad meg, hogy az ellenséggel soha ne szállj harcba úgy, hogy nem ismered? Fontosnak tartottam, hogy minél többet megtudjak rólad. – Te az ellenségednek tartasz engem? – Hát nem vagy a barátom, sem a szövetségesem, az biztos. Így aztán, igen, ellenségek vagyunk. – Nem – mondta ekkor Garrick fagyos hangon. – Én vagyok a gazda, te meg a rabszolga. Szócsatát vívunk, nem fegyverrel küzdünk meg egymással. De most már elegem van a szavakból. – Akkor békén hagysz? – kérdezte Brenna reménykedve. – Igen, elmehetsz majd, ha vége az aktusnak, ahogy te nevezed. Garrick hirtelen az ágyra vetődött, ami meglepte Brennát, és ijedtében elugrott előle. Nem volt azonban elég gyors, és a férfi elkapta a lábát, amit oly erősen tartott, hogy Brenna leesett a földre. A lélegzete is elállt az ütéstől, a könyöke meg annyira fájt, hogy kicsordult a könnye. Csöndben átkozódott magában. A könny a nők fegyvere, és Brenna nem akart ehhez a fegyverhez nyúlni. – Megütötted magad? – Miért, számít az valamit? – Megütötted magad? – hangzott még egyszer, immár keményebben. – Csak az fáj, ahogy a lábamat fogod – füllentette Brenna, és gyorsan letörölte a könnyet az arcáról. – Engedj el, te átkozott. – Nem, Brenna – mondta a férfi lágyan. – Még nem. Az egyik kezével Brenna bokáját fogta, a másikkal föllebbentette a lány hálóingét. Amikor Brenna a másik 173

Csak Könyvek

lábával felé rúgott, csak nevetett és azt is megragadta, majd átfordította a lányt, hogy az a hátára került. Garrick az ágy végében állt, és fogta a lány bokáját, és Brenna hitetlenkedve nézte, ahogy a férfi lassan föláll, és közben húzza az ő két lábát fölfelé. – Hagyd abba, Garrick, hagyd! De az csak húzta és húzta, míg Brenna ott nem fickándozott a levegőben, az ágy fölött. A lány nem tudta, a hálóingét igazgassa-e meg, vagy eltakarja magát, de még mielőtt eldöntötte volna, a férfi óvatosan lerakta az ágyra, a két lábát még föltartotta, és lassan szétnyitotta. Amikor Garrick letérdelt, Brenna megpróbálta ellökni magát tőle, ám a férfi visszarántotta, aztán egy gyors mozdulattal átvette a lány két lábát a vállán és ráfeküdt, a lábát meg leszorította a karjával. A köntösét sem kellett levennie, mert az a küzdelemben szétnyílt, a férfi lüktető pénisze a lánynak nyomódott, keresve nőiségének nedves üregét. – Elvetemült állat vagy! – zihálta a lány. – Nem, csak elhatároztam, hogy a magamévá teszlek, Brenna, ez minden. Brenna gyilkos pillantást vetett a férfira. – Eddig csak a haragomat váltottad ki, de ha most erőltetsz, akkor gyűlölni is foglak, és az én gyűlöletemben nincs köszönet. Soha nem lesz békéd tőle. Garrick válaszul mélyen belefúrta magát a lányba, akinek ismét csak kicsordult a könnye erre a brutális támadásra. Kegyetlenül, gyorsan tette a magáévá, és csak akkor engedte el Brenna lábát, amikor végzett. A lány abban a pillanatban kiugrott az ágyból, mintha égetné, és kiszaladt a szobából, becsapva maga után az ajtót. Garrick ököllel verte az ágyat dühében: – Hogy Loki vigyen el! – üvöltötte. A kellemes együttlét helyett üres győzelmet aratott csupán. Csak Könyvek

174

21.

ősz VÉGÉN KÖSZÖNTÖTT BE, ám akkor egy hétig tartó óriási viharral. Befagytak a tavak, és kétméteres hótorlaszok keletkeztek mindenfelé. A tájat fehér paplan borította, nem sokan merészkedtek ki a szabadba. Garrick volt a kevesek egyike. Két héttel a hóvihar előtt ment el, és bár a szél már lecsillapodott, ő még nem tért vissza. Aznap, amikor elállt a szél, Anselm elment Garrick-hez, és vitt magával még egy lovat, egy szépséges, ezüstös szőrű kancát. A felesége mondta neki, aki Linnettől tudta, hogy a ló Lady Brennáé volt. Anselm már három hónapja a hollófekete hajú lányra gondolt, és nem érezte jobban magát attól sem, hogy a fiának nem tetszett. Megbánta, hogy Garricknek adta a lányt, mert bár hónapok óta nem látta, félt, hogy Brennának nincs jó dolga Garrick mellett, a fia állandó rosszkedve miatt. Anselm azért adta a lányt a fiának, mert azt remélte, hogy testi-lelki szépsége majd eltereli Garrick gondolatait arról a lotyóról, aki egy életvidám fiatalemberből jégszívű cinikust csinált. Amikor Garrick megkereste a lány nővérét, majd rá egy hónapra a nagynénjével is beszélt, Anselm bizakodott, ígéretesnek találta, hogy a fia többet meg akar tudni Brennáról, mert azt remélte, a régi fiát kapja majd vissza. Ezután sem változott azonban Garrick hangulata, sőt, még rosszabb lett, de hogy miért, arról Anselmnek KÉSETT

AZ ELSŐ HÓ, CSAK

175

Csak Könyvek

fogalma sem volt. Garrick néha hetekre elment a hegyekbe, és Anselm alig látta a fiát. A legutóbbi útja már harmadik hete tartott, és bár Anselm kicsit aggódott miatta, úgy döntött, vár még pár napot, mielőtt kerestetni kezdi, pedig Heloise a hóvihar kitörése óta folyamatosan nyaggatta. – Hé, öreg, hogy vagy? A tetőtől talpig szőrmébe öltözött Erin előjött az istálló végéből. – Még hallom, amit mondasz – hangzott a válasz. – Látom, Garrick még mindig a szolgáira vesztegeti a sok szép prémet. – Igen, igen, mi melegebben vagyunk öltözve, mint azok a nyomorultak, akik nálad dolgoznak – felelte Erin mosolyogva. Anselm senki mástól nem tűrte volna az efféle megjegyzést, de őszintén kedvelte az öreg Erint. Még az ő apjánál szolgált, most meg a fiánál, régóta évődnek már így, amikor csak találkoznak. – Hoztam egy új kancát az istállótokba. Van hely? – Hely az van – motyogta Erin, és mindkét lónak átvette a gyeplőjét. – Már hogyne volna. – De ez nem Garrické. – Ó, hát…? – Ajándék a kelta lánynak – mondta Anselm morcosan. – És ezt ne felejtsd el megmondani a fiamnak, ha majd visszajön. – Az ég összes szentjei! Mióta adsz te ilyen szépséges ajándékokat rabszolgáknak? – Ne törődj azzal, vén bolond. Hol van a lány? Itt lent a szálláson? – Nem, ő a házban lakik. Anselmet meglepte ez a hír, majd elnevette magát. – Talán mégsem voltam teljesen bolond. – A véleményemet kérdezed? – vágott vissza kuncogva Erin. Csak Könyvek

176

– Eredj a dolgodra – mordult rá Anselm, és elindult be a házba. Brenna a konyhában volt, itt töltötte a nap legnagyobb részét, hiszen itt volt a ház legmelegebb és legkellemesebb része. Az asztalon reggelijének maradványai, mellette az a nyúl, amelyet vacsorára kezdett el fölvágni, de aztán a deszkán hagyta. Mivel Garrick vadászni volt, Yarmille beköltözött a házba, és megőrjítette Brennát folyamatos parancsolgatásaival. Egy hete azonban hazament, és amikor leesett a hó, már nem jött vissza. Janie és Maudya a szálláson lakott, Brenna pedig nemigen merészkedett ki a házból. Még Erin társaságára sem számított, mert volt az öregnél elég élelem két hétre, és jobban szeretett ki sem jönni a meleg istállóból. Brenna már-már ott tartott, hogy azt sem bánta volna, ha Yarmille visszamegy. Bár nem kommunikáltak, az, ahogy Yarmille folyamatosan beszélt magában, szórakoztatta. Egy alkalommal Brenna rájött, hogy Yarmille szívből gyűlöli Heloise-t, és ezáltal Heloise mindkét fiát is. Ezt azért nem értette egészen, mivel Yarmille Garricknek dolgozott. Vajon Garrick tudja, mit is érez valójában az asszony? Még egy hasáb fát dobott a tűzre, hátradőlt a székben és a lobogó lángot nézte. Nem szívesen vallotta be magának sem, de valójában hiányzott neki Garrick. Amikor ott volt, ugyan éjjel-nappal feszültségben élt, nem tudva, milyen feladatot talál ki neki, sem azt, megjelenik-e nála éjszaka. Igaz, azóta, hogy megerőszakolta, nem ment többé. Mélységesen bántotta az, ahogyan a férfi bánt vele. Lehet, hogy meg is bocsátott volna neki, ha olyan kedves lett volna, mint korábban. Mert az az éjszaka, amikor ő átadta magát neki, csodálatos volt. Nem tudta elfelejteni az együttlét szépségét, a gyönyört, amit a férfitól kapott, és 177

Csak Könyvek

ahogy utána a karjaiban tartotta, mintha valóban törődne vele. Brenna nagyon élvezte azt a közelséget. Ám az utolsó alkalommal meggyűlölte a kegyetlenségéért. Másnap kiszökött a házból, és elkérte Erintől a leggyorsabb lovat, amit csak hajlandó volt odaadni. Sokkal jobban érezte magát, és amikor hazafelé menet találkozott Corannal, fölajánlotta neki, hogy elviszi. – Nem, én gyalog megyek, Brenna kisasszony, mondta a fiú, miközben elismerő pillantásokkal mérte végig a lovat. – Mit csinálsz kint a mezőn? – Kimentünk Averyvel egy elkószált tehenet megkeresni. – És megtaláltátok? – Igen, Avery hozza. – No, gyere már, Coran, nem nézhetem el, hogy gyalog menj, amikor nem muszáj. Még messze a ház. – Nem, nem mehetek. – Mi van, még sosem ültél lovon? – kérdezte végül Brenna, mert úgy vélte, rájött az elutasítás okára. Coran lesütötte a szemét és megrázta a fejét. A fiú csak egy-két évvel lehetett idősebb Brennánál, kedves arcú, vékony gyerek volt, soha nem morgolódott semmiért. Brenna kedvelte Corant, mégis nevetnie kellett a vonakodásán. – Ideje, hogy megtanulj lovagolni, na, gyere már! Ha nem jössz, azt fogom hinni, hogy nem érzed jól magadat velem. A fiú félénk mosollyal végül is igent mondott, és fölült Brenna mögé a lóra. Brenna már régen érezte magát ilyen szabadnak, pajkos mosollyal belevágta hát a sarkát a ló oldalába. Coran megragadta a lányt, és csak fohászkodni tudott a fülébe. Brennát ez azonban még gyorsabb ütemre buzdította, mire a fiú még erősebben szorította. Egyikük sem látta azt a lovast, aki egy dombról figyelte őket. Brenna semmi mással nem törődött, csak élvezte, hogy ha kis időre is, de szabadnak érezheti magát. Csak Könyvek

178

Nem tartott azonban ez sem sokáig, amint fölidézte Garrick dühödt arcát, tudta, nincs mentség arra, ahogyan bánt vele. Garrick két hosszú hónapon at tudomást sem vett róla, aztán napokra elment vadászni. Amikor otthon volt, igen későn járt haza. Brenna azon gondolkodott, ilyenkor vajon Mornával van? Vagy elment Janie-hez, netán Maudyához, vagy az apja rabszolgáihoz? Jobban tetszenek neki azok, akár még Cordella is?! Brenna ilyenkor csak föl-alá járkált, és egyre forrt benne a düh. Azt mondogatta magának, hogy minden oka megvan a haragra. Aludhatna, ő meg itt várja a gazdát haza. Egyik este, amikor Garrick már harmadik napja nagyon későn ment haza, Brenna, hogy bosszantsa, elment lefeküdni. Garrick dühödten érkezett meg, és annak ellenére, hogy a vacsorája ott melegedett a tűzhelyen, fölébresztette Brennát, ráparancsolt, hogy szolgálja ki. Látszott, hogy harapós kedvében van, Brenna azonban túlságosan is dühös volt ahhoz, hogy féljen tőle. Telemert egy nagy fatálat gőzölgő levessel, majd levágta az asztalra, de úgy, hogy az étel fele ráömlött Garrickre. Tudta, hogy fájt a férfinak, de az a tény, hogy nem mutatta, kicsit lehűtötte Brennát. Ez után Garrick elbocsátotta a lányt, aki gyorsan el is tűnt. Másnap egyetlen szó sem esett köztük a történtekről. Brenna fölpattant, amikor meghallotta a hangos dörömbölést az ajtón. Szaporán vert a szíve, mert tudta, így csak Garrick verné az ajtót, és csodálkozna, miért van bereteszelve. Az összes ajtót azóta zárták, hogy Brenna egy reggel elment vízért, és egy kóbor kutya leölt tetemét találta a bejáratnál. Yarmille elfehéredett, amikor meglátta, de nem szólt semmit, Brenna meg nem tudta, ki képes ilyesmire. Kitárta az ajtót, és már éppen a száján volt, hogy elmondja az érkező Garricknek, miért reteszelte be, ám 179

Csak Könyvek

akkor látta meg, hogy Anselm áll az ajtóban. Vastag prémbundájában kétszer akkorának tűnt, mint amilyen valójában volt. Brenna megdöbbent, de egy pillanat múlva már fölizzott szemében a gyűlölet. Gondolkodás nélkül odarohant az asztalhoz, ahol épp a nyulat belezte az imént, és fölkapta a nagykést. Vak dühében azonban nem volt elég óvatos, mert Anselm mögéje került, elkapta a csuklóját, és a kés kiesett Brenna kezéből. Anselm akkorát lökött rajta, hogy Brenna a tűzhely mellett álló széknek esett, majdnem fölborította. Anselm fölvette a kést, majd körülnézett, van-e még elöl néhány, mielőtt bezárta volna az ajtót. Aztán találkozott a pillantásuk, a világoskék a viharos acélszürkével. Mintha órák teltek volna el így, míg Anselm odament az asztal mellett álló padhoz, és keresztben megülte, akár egy lovat. – Nem akarlak bántani, te lány – kezdte, és megköszörülte a torkát. – Érted? Megtanultad már a mi nyelvünket? Brennának a szeme sem rebbent a kérdésre, és nem is válaszolt, csak méregette Anselmet. Vajon mi oka van eljönni ide, amikor Garrick nincs itthon? A férfi a késsel játszott. A tűz fényénél a hosszú pengét vizsgálgatta. – Nem vártam mást tőled – tette hozzá szinte suttogva. Brenna összeráncolta a homlokát. Miről beszél? Nagyon oda kellett figyelnie, amikor a férfi folytatta. – Azt hiszem, nem kellett volna eljönnöm. Még nem várható el tőled, hogy elfelejtsd, mit tettem, vagy, hogy megértsd, miért. Gyűlöltem a népedet azért, amit a fiammal tett. Majd ha neked is lesz fiad, megérted. Garrick meg tudott bocsátani, ő az anyjától tanulta az együttérzést, de én nem. Mi büszkék és bosszúállók vagyunk, de tévedtem, amikor rád és a családodra irányítottam a bosszúmat, mert nem ti voltatok a bűnösök. Az északi kelták tartották fogva egy dohos várbörtönben a fiamat közel egy évig, pedig akkor Csak Könyvek

180

nem volt több tizenhét évesnél. Nem adtak neki rendesen enni, még a kutyáknak sem adnék olyat, amit ő kapott, kedvtelésből kínozták, de vigyáztak arra, hogy ne öljék meg, mert az volt a szándékuk, hogy felhasználják az arrafelé portyázó többi viking ellen. Amikor Garrick megszökött és hazatért, az árnyéka volt önmagának. Egy évbe került, míg valamennyire magához tért. Ránézett Brennára, kék szemében szomorúság csillogott. – Tudom, lányom, hogy nem érted, amit mondok. Hallod a hangomat, de a szavakat nem fogod föl. Nem baj – mondta nagyot sóhajtva –, kedvellek, csodálom a lelki erődet és megbántam, hogy elhoztalak otthonról. Ezt azonban soha nem fogod megtudni, mert én is épp olyan bolond büszke vagyok, mint a többi férfi. Ha értenéd, soha nem mondanám neked, amit most mondok, de legalább megpróbálhatom jóvátenni a bűneimet, és remélem, egy nap majd nem fogsz annyira gyűlölni, mint most. Brenna már majdnem megszólalt a másik nyelvén, hogy tudassa, minden szót értett. Egyfelől jó érzés lett volna megalázni, másfelől azonban nem akarta kiadni a titkát, az egyetlent, amely segíthet, ha majd szökni akar. Ráadásul fájlalta is, amit a népe Garrickkel tett, és megértette, miért akart bosszút állni Anselm, ha megbocsátani nem is tudott neki. A férfi fölállt, és a hosszú kést lerakta az asztalra. – Tudom, belém döfnéd, ha tehetnéd – mondta újra a szokásos nyers hangján. – De meg ne próbáld. Még nem akarok meghalni, még sokévnyi harc áll előttem, sok elintéznivaló ügy, kiegyenlítetlen számla, és ölelgetni való unoka, mielőtt csatlakozom Odinhoz a Walhallában. Odalépett a tűzhöz, hogy melengesse a kezét. Mintha felbátorította volna Brennát, hogy vegye föl a kést, de az is lehet, hogy ki akarta mutatni, megbízik benne. Brenna nagy bölcsen meg sem mozdult. 181

Csak Könyvek

Anselm folytatta, talán azért, hogy könnyítsen a lelkiismeretén: – Amióta csak megismertelek, te lány, sokat gondolok rád. De most látom, jó dolgod van itt, a fiam házában. Mondom, neked jó dolgod van, de Garrick hangulata romlott. Talán te vagy az oka? – kérdezte összehúzott szemmel. – Áh, hiszen akkor sem válaszolnál erre, ha tudnál. Hétszeres bolond vagyok, hogy egy olyan lányhoz beszélek, akiről tudom, egy szót sem ért abból, amit mondok neki. És még nagyobb bolond, hogy egy értékes lovat ajándékozok egy rablánynak. Micsoda megszállott vagyok, hogy így döntöttem… de hát már mindegy. Garricknek nem fog tetszeni, de talán megengedi, hogy kilovagolj ezen az ezüstszínű kancán, ha megtudja, hogy valaha a tied volt. Brenna lesütötte a szemét, hogy a másik ne lássa meg benne a hirtelen felcsillanó örömet. Hinni sem akarta, Willow itt? És ő kapja meg, nem Garrick? Anselm elindult az ajtó felé. Brenna kíváncsian nézett távolodó alakjára. Azok után, amiket tett, Brenna számára felfoghatatlan volt, hogy Anselm most így viselkedik. Mintha válaszolna a föl nem tett kérdésre, Anselm megállt az ajtóban és visszafordult. – Majd Erin szól neked a lóról. Nem várom, hogy megváltoztassa az érzéseidet irántam, de hadd legyen ez a kezdet, lányom – mondta nevetve. – Az biztos, hogy legalább majd kíváncsi leszel az indítékaimra. Bármik legyenek is azok, gondolta Brenna, fő, hogy Willow itt van, ráadásul az övé! Most már oka volt arra, hogy kimerészkedjék a jeges időben is. Csak nadrágot kell fölvennie, hogy megvédje a hidegtől. Hirtelen megpördült izgalmában, régóta nem volt ilyen boldog. Az sem vette el a kedvét, hogy Anselm adott neki okot az örömre. Ó, csak a múltkori incidens miatt Garrick meg ne tiltsa, hogy kilovagoljon! De ha nincs itt, nem is tud Csak Könyvek

182

megakadályozni semmiben, gondolta. És ha visszajön, az ördög vigye el. Csak próbálja nem engedni!

183

Csak Könyvek

22.

BRENNA BELÉPVE AZ ISTÁLLÓBA GYORSAN becsukta maga mögött az

ajtót, nehogy beszökjön a hideg. Azt a vastag medvebőr bundát viselte, amelyet Garrick dobott oda neki, amikor már világos volt, hogy itt a tél. Valamennyi rabszolgának volt apró, eladásra már nem alkalmas szőrmedarabokból összetákolt téli viselete. Brenna nem szerette az övét, mert bár tiszta volt a prém, nagyon durva és nehéz. Biztos volt benne, hogy Garrick, csak hogy bosszantsa, a legnehezebb bundát adta neki. De nem volt más választása, hacsak nem akart betörni a raktárba, ahol ruhanemű, élelmiszer és Garrick néhány kincse volt fölhalmozva. Brenna elhatározta, hogy egy nap majd Erin segítségét kéri, mert a szökéshez az ott tárolt fegyverekre is szüksége lesz. Az istállóban jó meleg volt, és az illatok az otthonára emlékeztették. Kisgyerekként igen sok időt töltött az apja istállójában, már amikor nem a fegyverforgatást gyakorolta. Erin nem volt sehol. Biztos hátul alszik, gondolta Brenna, de nem akarta fölébreszteni, előbb elindult megkeresni a lovát. Alig bírta visszafojtani izgalmát, amikor meglátta az ezüstszínű kancát, könnyes szemmel rohant oda hozzá. – Jaj, Willow, drága szép lovam! Azt hittem, már soha többé nem látlak! Csak Könyvek

184

Valójában már azt sem hitte, hogy a nagynénjével és a mostohanővérével találkozik valaha. Egyszer megkérte Garricket, vigye el, hogy láthassa őket, de az minden magyarázat nélkül nemet mondott, Brenna meg túlságosan büszke volt ahhoz, hogy újra megkérje. Brenna átfogta a ló nyakát és szorosan megölelte. Az állat horkant egyet és válaszul megrázta a fejét. – Annyira örülök, hogy látlak – mondta Brenna halkan –, még azt is megbocsátom, hogy amikor utoljára meglovagoltalak, ledobtál a hátadról. Itt maga a pokol az élet, de te majd elviselhetőbbé teszed. – Ki az? – kérdezte Erin, miközben előjött az istálló mélyéről. – Ó, hát te vagy az, lányom? Mi szél hozott erre? Brenna összeharapta az ajkát. Nem volt kedvére, hogy becsapja Erint, de nem bízhatott meg senkiben annyira, hogy elárulja a titkát, még az öregben sem, akit pedig a barátjának tartott. – Anselm volt itt tegnap – bökte ki végül. – Sokat beszélt, de nem értettem, mit mond. Idejöttem hozzád, hogy mondd meg, mit akart – mondta, majd odafordult Willowhoz. – És itt találtam a lovamat. Mit keres itt? Erin fölkacagott, nem vette észre, hogy a lány becsapta. – Tied a ló, lányom, Anselm maga adta neked. – Hát azt mondta-e, miért? – Nem, csak azt, hogy szóljak Garricknek, a ló a tiéd, nem az övé. Brenna nem bírta elfojtani a kacagását. – Szerinted Garrick dühös lesz? – Hát persze, hogy az lesz. Újabban amúgy is minden miatt dühös. Nem tudom, mi baja lehet annak a fiúnak. Most rosszabb, mint pár éve volt, amikor először jött rá ez a hangulat. – Arra gondolsz, amikor Morna elment? – Aha, arra. 185

Csak Könyvek

– Szerinted most azért ilyen rosszkedvű Garrick, mert Morna visszajött? – Hát, én meg nem mondom. Brenna sem értette jobban Garrick durvaságának, rosszkedvének okát, mint a többiek. Régebben jókedvű volt, még tréfálkozott is vele gyakran. Mostanában viszont nem lehetett nevetni hallani, és amikor mondott valamit, az is durván hangzott. Igaz, nem sokat beszéltek, mielőtt utoljára eltávozott. Mintha afféle szótlan csatába kezdtek volna, csak a szemük harcolt egymással. Brenna eleinte azt hitte, ő az oka a férfi rosszkedvének, de ezt elvetette. Nem, biztos Morna miatt van, gondolta. Morna Garrickhez tartozott, és bár most gyűlölte, azt is csak azért, mert valaha szerelmes volt belé. Ez a gondolat nagyon zavarta Brennát, és igyekezett minél gyorsabban elhessegetni magától. – Megyek, kiviszem a lovamat, Erin – jelentette be Brenna elszántan. – Van valami ellenvetésed? – Nincs, de… Amikor elhallgatott, Brenna elmosolyodott. – Hogy visszajövök-e? – Az öreg félénken bólintott. – Még nem vagyok készen arra, hogy elhagyjam Garrick házát. – De már itt a lovad, jó, erős ló, ismered és meg is bízol benne. Bárhová elvisz, ahová csak akarod. – Haza nem tud vinni, Erin – suttogta Brenna. Szemének csillogása mintha kicsit megtört volna. – Na gyere, segíts fölnyergelni. Hosszú hónapok óta nem lovagoltam, őrajta meg pláne nem. Nem maradok el sokáig, biztos vagyok benne, hogy a hideg hazaűz. – De legalább már beismered, hogy ez az otthonod – mondta Erin, miközben a nyerget átvetette a ló hátán. – Az otthon ott van, ahol a szív van, az én szívem pedig a sötét tengeren túl van. – A te érdekedben remélem, lányom, hogy egyszer majd itt lesz. Csak Könyvek

186

Garrick kelet felől tört utat magának a sűrű fenyvesben, de megállt, amikor meglátta a behavazott füves réten a lovast. A férfi ámulva nézte az ezüstszürke lovat, de nem ismerte fel, sem mint a sajátját, sem mint a szomszédság valamelyik lovát, viszont rémlett neki, mintha az apja istállójában látott volna hasonlót. A lovas kis termetű volt, biztos nem Anselm vagy Hugo. Talán az anyám, gondolta Garrick, és kíváncsian szemlélődött tovább, míg a lovas prémsapkája le nem esett, és Garrick meg nem látta a hollófekete hajzuhatagot. Brenna ellopta Anselm lovát, és most szökik éppen. Az első ösztöne azt súgta, vegye üldözőbe, hadd derüljön ki a lány számára, hogy vállalkozása kudarcra van ítélve. Eszébe jutott azonban, hogy a lova ugyancsak fáradt, nincs abban a formában, hogy üldözőbe vegye a másikat. Még mielőtt döntött volna, látta, hogy Brenna megállítja a lovat és visszamegy a sapkáért, de nem áll meg, hanem szorosan fogva a ló sörényét, lehajol, hogy fölvegye a fejfedőt. Garrick döbbenten nézte, hiszen tudta, a mutatvány közben akár ki is törhette volna a lány a nyakát, ha elengedi a ló sörényét. De nem, sőt, még egyszer visszament, és ezúttal sikerült fölvennie. Örömében földobta a sapkát jó magasra, mint egy gyerek, aki valami értékes díjat nyert. Garrick a távolság ellenére is hallotta a lány felszabadult kacagását. Még mielőtt magához tért volna a döbbenetből, újabb meglepetés érte. Brenna elindult visszafelé, ahonnan jött. Garrick megkönnyebbülésében el is felejtette, hogy az imént még azon dühöngött, hogy merte elvinni a lány az apja lovát. A legfontosabb az volt, hogy nem szökni akart, mint először gondolta, és így nem kell a szökött rabszolgának kijáró büntetésben részesítenie. Nem akarta bántani Brennát. 187

Csak Könyvek

A lány eltűnt a szeme elől, mert a hazafelé úton egy völgybe ért. Boldog nevetése ugyanúgy csengett a fülében, mint aznap, amikor Corant lovagoltatta meg. Fájt neki, hogy a lány jobban élvezi egy rabszolga társaságát, mint az övében. Brenna valójában sok tekintetben még gyerek, gondolta Garrick. Erre utalnak a jelenetei és az az örömteli fickándozás is, amelynek épp az imént volt a tanúja. És az, hogy még mindig ragaszkodik a múltjához, amikor mint Lord Angus fia, úgy élhetett, nem kellett lánynak lennie. Linnettől sokat megtudott Brennáról, olyanokat, amik nagyban ellentmondtak a Cordella által elmondottaknak. Garrick nem tudta, melyiknek higgyen a két nő közül. Azért hajlott Cordella jellemzésére, mert az megerősítette a saját, nőkről alkotott véleményét. Ő maga megtapasztalta azonban azt is, amit Linettől hallott, hogy Brenna még nem nőtt föl egészen. Őt megbabonázta, annyi szent. Képtelen volt kiverni a kis boszorkányt a fejéből, bármennyire akarta is. Remélte, segít az, ha hosszú ideig távol lesz az otthonától, de még vadászat közben is csak rá tudott gondolni. Nem nagy vigasz volt, hogy Brenna teljesen kiűzte Mornát a fejéből, hiszen most sem volt boldogabb. A szőke ribanc vagy a hollófekete vadóc… semmi különbség, egyikben sem lehet megbízni. Garrick hazafelé ösztökélte a lovát. Egy rakás prémmel tért meg, amelyeket tavaszig ki lehet készíteni, amikor majd megint elindul keletre kereskedni velük. Két fekete medvét is fölzavart téli álmából, és az egyiket el is ejtette. Kiváló alkalom ez, hogy összehívjam a szomszédokat egy kis lakomára, gondolta. Brennának biztos nem fog tetszeni, de ott egye meg fene. Tavasszal majd eladom a medvebőrt… és talán Brennát is. Ez az egyetlen módja annak, hogy kiverjem a fejemből azt a kelta nőszemélyt. Vagy mégsem? Csak Könyvek

188

23.

egy meleg gyapjútakaróval a vállán, és összedörzsölte a kezét, hogy elmúljon végre a fagyott zsibbadás. Vajon megszokom-e valaha is ezt a jeges időt? – gondolta. Ha legközelebb kimegy, jobban felöltözik majd. Egyszer csak léptek zajára lett figyelmes, és fázósan összehúzva a takarót magán, odament a hátsó ajtóhoz, hogy kinyissa. Épp csak annyi rést hagyott, hogy Janie, Maudya és Rayna beléphessen, aztán azon nyomban be is csukta. Az öregasszony fölakasztotta a bundáját az ajtó mellé és így szólt. – Hallod-e te lány! Miért csukod be az ajtót? A gazdának nem fog tetszeni. – Nem hallottál arról a kibelezett kutyáról, amit a küszöbön találtam? – Mindnyájan hallottunk róla, de ez még nem ok arra, hogy bereteszeld – vágott vissza Rayna, és rakott a tűzre. – Igen, a Borgsen-klán műve volt, annyi bizonyos – folytatta. – A nagy viszályban már nem egymás vérét ontják a Haardradokkal, csak az állatokat mészárolják le. – Miféle viszály? – kérdezte Brenna. – Most nincs idő mesélni – szólt közbe Janie. – A gazda hazajött, és lakomát rendez. BRENNA

A

KONYHÁBAN,

A

TŰZHELY

189

MELLEIT

ÁLLT

Csak Könyvek

Brennának a torkában dobogott a szíve, amikor meghallotta, hogy Garrick megjött, ugyanakkor rettegve gondolt a múltkori lakomára. – Hol van? – Elment szólni a szomszédoknak, hogy hozzák be az elejtett medvét – felelte Maudya vidáman; látszott rajta, örül, hogy megint sokan lesznek. – Erin küldött, hogy tegyünk föl vizet, és készítsük elő a nagytermet. Coran már hozza is a söröshordókat a raktárból. – És meddig tart ez a lakoma? – Fogalmam sincs. De mivel télen nincs más dolog, eltarthat akár hetekig is. Vajon milyen lesz Garrick három hét távollét után? Örüle, hogy újra lát? – találgatta Brenna, majd fölpattant és munkához látott, dühödten söpörni kezdte a nagyterem padlóját. Hiszen megesküdtem, hogy gyűlölni fogom Garricket, még egy mosolyt sem ereszthetek meg, ha meglátom, mondogatta magának. Így aztán, mire Garrick belépett, Brenna már jól felbosszantotta magát. Amikor azonban megpillantotta, a szíve hevesebben vert, és a haragjáról is elfeledkezett egy időre. Garrick kart karba öltve jött Perrinnel, jókat nevettek egymás megjegyzésein. Garrick ránézett Brennára, mintha simogatta volna a tekintetével, és Brenna belefeledkezett a nevető kék szempárba, de ez nem tartott sokáig, mert valami gonosz hang azt súgta neki, hogy forduljon el. Pár pillanat múlva érzékelte, hogy Garrick ott áll mögötte. A férfi megfogta a lány könyökét, és egyetlen szó nélkül kivezette a teremből. Elhaladtak Perrin mellett, aki mosolygott, de nem szólt, és látták, ahogy Gorm és még két másik belép a hátsó ajtón. Garrick tudomást sem vett senkiről sem, csak ment föl a lépcsőn, maga után húzva a lányt. Amikor fölértek, Brenna kitépte a kezét a Garrickéből. – Hova viszel, viking? – kérdezte fátyolos hangon. Csak Könyvek

190

– Az ágyba – felelte a férfi, és fölkapta a lányt, még mielőtt az el tudott volna menekülni. – De hiszen lent vendégeid vannak! – próbált meg ellenkezni Brenna. – Ők várhatnak, én nem – nevetett föl szívből Garrick. Brenna ritkán hallotta így nevetni. Miközben a férfi a karjaiban vitte be a szobájába, Brennát heves vágy fogta el. Lehunyta a szemét, és harcolt a késztetés ellen, hogy úgy tegyen, ahogy a férfi akarja. – Tegyél le! – Ahogy parancsolod – mondta ördögi mosollyal Garrick, és lerakta a lányt az ágyra, majd ráugrott, és a két térde közé fogta a csípejét. A lány fölült és minden erejével megpróbálta ellökni magától, de még az egyensúlyából sem sikerült kimozdítania. – Lehet, hogy nem hiányoztam neked? – kérdezte a férfi játékosan, miközben kioldotta és félrehajította az övét. Brenna föltámaszkodott a két könyökére és büszkén így szólt: – Miért hiányoztál volna? Nem te vagy az egyetlen férfi a környéken, viking. Megdöbbent a másik fagyos pillantásától. – Te csak ne kacérkodj senki mással, csak velem. – És mi van a barátaiddal? Úgy tudom, megengedted nekik, hogy a tulajdonodban lévő valamennyi rabszolganőt ágyba vigyék. – Na végre, legalább elismered, hogy a tulajdonom vagy – mondta nevetve Garrick. – Én nem, de azok az utálatos barátaid azt hiszik, hogy igen – vágott vissza Brenna. – Ne félj, kisasszony, nem fog téged senki zaklatni. – Megmondtad nekik, hagyjanak békén? – kérdezte Brenna meglepve. – Igen. – Miért? Az biztos, hogy nem miattam. 191

Csak Könyvek

– Nem elég az, hogy úgy döntöttem, még nem akarok rajtad másokkal osztozni? Brenna szeme sötétszürkére váltott. – Még… hogyhogy még? Te ocsmány alak! Ha majd rám unsz, akkor majd a farkasok elé vetsz, mi? No, akkor figyelj jól, mondok én neked valamit. Figyelmeztettél, hogy ne enyelegjek senkivel. Hát akkor én is figyelmeztetlek, ha találok egy férfit, akit megkívánok, megszerzem magamnak, akár rabszolga, akár szabad ember. És nem gátolhatsz meg ebben. – Akkor meg kell, hogy korbácsoltassalak, kisasszony – mondta Garrick fagyos hangon. – Rajta, tedd meg most, te átkozott viking! – üvöltötte Brenna. – Engem te nem fogsz fenyegetni. – Szeretnéd, mi? Ügyesen eltereled a figyelmemet a célomtól. – Nem ezt akartam! – kiáltotta Brenna. – Akkor maradj nyugton. Brenna érezte, hogy könny szökik a szemébe, amikor a férfi elengedte az egyik kezét, hogy föl tudja húzni rajta a szoknyát, és levenni a saját nadrágját. Brenna úgy érezte magát, mint egy szajha. És tudta, a férfi nem értené, ha mondaná is neki. – Gyűlöllek, Garrick – sziszegte, és kétségbeesetten próbálta meg elállítani gyengesége árulkodó jeleit, a szemébe gyűlő könnyeket. A férfi nem szólt semmit, csak szétnyitotta Brenna térdét, és ráfeküdt a lányra. Amikor ránézett és meglátta a könnyeket, egy pillanatra megdermedt. – Miért sírsz? – kérdezte meglepően lágy hangon. – Fájdalmat okoztam neked? – Nem, kibírom, ha fájdalmat okozol. – Akkor miért sírsz? – Én soha nem sírok! – vágta oda dühösen Brenna, akár egy gyerek. Csak Könyvek

192

– Brenna, hát letagadod a szemedből folyó könnyeket? – suttogta Garrick fejcsóválva. – Azért, mert megint szeretkezni akarok veled? – Te nem szeretkezel, viking. Te rákényszeríted magad egy ellenkező áldozatra. – Hagynád, ha szeretkezni akarnék veled? – Nem, nem hagynám. Garrick lehajolt, és lecsókolta a lány könnyeit. – Akkor miért mondod? – kérdezte gyöngéden. – Úgysem értenéd. – De hiszen értem – szólt a férfi, két kezébe fogta Brenna arcát és lágyan megcsókolta. – Jobban szeretnéd, ha szeretkeznék veled, mintha erőszakkal tennélek a magamévá – suttogta, és ajkával a lány nyakát súrolta. – Sőt mi több, azt szeretnéd, ha egyáltalán hozzád sem nyúlnék – mondta, és megcsókolta Brenna ajkát, ezúttal szenvedélyesen. A lány maga sem tudott róla, de közben átkarolta a férfi nyakát. – Nem igaz, Brenna? – De igen, igaz – felelte a lány, aki mint egy bábu, úgy hevert a férfi karjaiban. – Akkor menj. – Micsoda? – kérdezte Brenna tágra nyílt szemmel. Garrick oldalra fordult és fölvette a nadrágját. – Elmehetsz. Hát nem ezt akarod? – De nem értem – felelte Brenna, látható módon meglepve. – Már nem kívánsz? Garrick fölkacagott. – Azt mondod, gyűlölsz, hogy hagyjalak békén, és amikor teljesítem a kívánságodat, akkor veszekszel velem. Döntsd el, Brenna, mit akarsz. Valaki másé a szíved tán? Brenna tágra nyitotta ezüstös szemét: – Ó – mondta, majd kitámolygott a szobából. A lépcsőn lefelé szaladtában találkozott Janievel, aki épp a nagyterembe vitt üres kupákat, amikor Brenna meghallotta, hogy Garrick kimegy a szobájából, 193

Csak Könyvek

megállította Janie-t, és fölajánlotta neki, hogy majd beviszi a kupákat ő, és gyorsan kivette a kezéből, még mielőtt Janie elutasíthatta volna. Amikor belépett a nagyterembe, hangtalanul nagyot sóhajtott, mert meglátta, kiknek lesznek a korsók. Megérkezett Hugo, Anselm, Bayard és még két másik férfi. Brenna összeszorította a fogát, és ment a dolgára. Amikor odaért Perrinhez, a férfi rákacsintott, amitől a lány akaratlanul is elmosolyodott. Átnyújtotta a kupákat a két ismeretlen férfinak, akik belemártották az asztalon álló nagy tálban lévő habzó mézsörbe. Letett egyet Bayard elé is, aki szerencsére teljesen elmerült a beszélgetésbe Gormmal, így észre sem vette Brennát. Anselm és Hugo elé érve kelletlenül rakta le az asztalra a kupákat, de azon nyomban elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Garrick is leül az asztalhoz. A következő pillanatban Hugo derékon ragadta Brennát és leültette az ölébe. – Szóval megszelídítetted a boszorkányt, öcsém – mondta Garricknek. – Nem gondoltam volna, hogy sikerül – tette hozzá kacagva. – Hát nem mondtam, hogy így lesz? – vágott vissza Garrick. Brenna nagy nehezen erőt vett magán, hogy csöndben maradjon. – Már három hónapja a tied, de ritkán vagy itthon, hogy ki is tudjad használni. Miért nem adod nekem? – ajánlotta Hugo. – Három szép lovat adok érte… na jó, négyet, ha nagyon akarod. Brenna figyelmesen nézte Garricket, mit válaszol. A férfi csak ült összevont szemöldökkel, ám amikor nem válaszolt azonnal, Brennát elfogta a pánik. Arra még csak gondolni sem mert soha, hogy Garrick esetleg eladja. Most fogta föl valójában, hogy ő a férfi tulajdona. Hogy a gazdájának joga van eladni, és ő egy szót sem szólhat ez ellen. Már-már föltárta titkát, hogy tudja, mit ajánlott érte Hugo, és megakarta kérni Garriket, mondjon neki nemet, Csak Könyvek

194

de ekkor Hugo türelmetlenül megszólalt: – Mit mondasz erre öcsém? – A tied lehetett volna ingyen, de te a nővérét választottad – idézte föl Garrick. – Hogy őszinte legyek, nem gondoltam, hogy valaha is kezelhető lesz. Szeretem a lelkes fehérnépet, de ez kishíján leharapta a nyelvemet, amikor ki akartam próbálni a csókját. Úgy tűnik azonban, neked mégiscsak sikerült megszelídítened. – Szóval meggondoltad magad? Azt hittem, te is olyan háremet szeretnél, mint azok a keleti kalifák. Még szerencse, hogy halk szavú a feleséged, aki nem szól a kicsapongásaidért. Fölharsant kacaj, még Anselm is nevetett. Csak Hugo nem csatlakozott a nevetőkhöz, hanem még jobban szorította Brenna derekát. – De választ nem adtál, Garrick – mondta fagyosan. – Minek neked a lány? Nem annyira kellemes, mint gondolod. A nyelve olyan éles, akár a kardod pengéje, persze te nem is értenéd. Makacs, beképzelt, ragaszkodik a hibáihoz és forróvérű. Az egyetlen előnye, hogy csinoska. – Éppen most soroltad föl, miért akarom. Csodálom a lelkierejét. – Te tönkre tennéd, Hugo, mert nem lenne türelmed a makacsságához – mondta Garrick élesen, majd sokkal lágyabb hangon folytatta: – Amúgy meg mindegy, mert még nem áll szándékomban eladni. – No, akkor most élvezem ki a boszorkányt – jelentette ki Hugo, és fölállt az asztaltól Brennával a karjában. Garrick is fölpattant, és fenyegetőn nézett a bátyjára. – Nem bátyám, sem eladni nem akarom, sem osztozni rajta senkivel. Hugo egy pillanatig habozott, aztán idegesen fölnevetett, elengedte Brennát, majd visszaült az asztalhoz. Brennára mintha súly nehezedett volna, csak állt ott bénán. 195

Csak Könyvek

Anselm egy szót sem szólt, mialatt a fiai veszekedtek, de most megköszörülte a torkát, és odafordult Hugóhoz: – Legyen neked elég az otthoni lángvörös hajú némber, és ezt felejtsd el. Én adtam Garricknek, és ha valaha is úgy dönt, hogy eladja, akkor nekem fogja, mert én többet adok érte, mint amennyit te rászánnál. Mindkét fiú ámulva nézett az apjára. – Azt mondtad, nem mernéd otthon tartani, mert nem bízol benne, és akár meg is ölhet – mondta Garrick. – Akkor miért akarnád visszavásárolni? – Abban a reményben adtam neked, hogy meg akarod tartani, de ha nem, akkor inkább látnám szabadon, mint bárki másnál. – Egy vagyont fizetnél nekem, csak hogy szabadnak lásd? – kérdezte Garrick. – Igen, úgy van. – Hát ez hallatlan, apám! – tiltakozott Hugo. – Én akkor is megtenném. Brenna döbbenten nézett Anselmre. Most megint hálásnak kell lennie. A fene egye meg, ezek után hogy öljem meg, gondolta. – Eredj, hozd az ételt, kisasszony – kiáltott rá Garrick szokatlanul keményen. Brenna ránézett, és látta rajta, hogy Garricknek nemigen tetszettek az apja szavai. – Nem kell kiabálni, viking, semmi baj a hallásommal – vetette oda élesen, majd elindult kifelé. Perrinnél megállt, és odasúgta neki: – Úgy néz ki, még várhatsz arra, míg jó kedvében találod. Szegény Janie. – Szegény én – felelte Perrin bús ábrázattal. – De az segítene, ha te mindig mosolyognál rá. Brenna elnevette magát. – Szégyelld magad, Perrin, hogy effélére még csak gondolni is mersz.

Csak Könyvek

196

Kiment a konyhába, és nem látta, hogy Garrick a tekintetével követi, pillantása sötét, akár a háborgó tenger vize.

197

Csak Könyvek

24.

gyönyörűséget nem látott, mint az északi fény. Megbűvölve csodálta az égen úszó bíbor ködöt, amely mindent megfestett, a földet, a fákat, a házakat. Kinek kell a nap, amikor ilyen varázsos látványban lehet része? Ha nem lett volna hideg, Brenna még maradt volna, de fagy volt, csikorgó fagy. – Gyere, Coran, még mielőtt lefagy a lábam, és én magam is megfagyok. – Elindultak futva, a fiú alakja is bíborszínben fürdött, olyan volt, akár egy falikárpit szereplője. Coran megkérdezte tőle, kell-e még valami a raktárból, mielőtt aludni megy. Valójában nem kellett semmi, de Brenna azt mondta, fogyóban a rozs a kenyérsütéshez, és ha most hoznának, Coran reggel tovább aludhatna. Brenna elővett két zsákot a konyhai lépcső alól, az egyiket a köpenye alá rejtette, majd azt mondta Corannak, elkíséri, hátha meglát valamit, amire még szükség lehet. Eljött az alkalom, amelyben reménykedett, most megszerezheti a szükséges fegyvereket, amelyeket majd elrejt, amíg el nem jön az idő. És ha találok egy könnyebb köpenyt, azt is elcserélem, bár az igaz, hogy ez a nehéz legalább jó meleg, gondolta. Coran kinyitotta a raktár nehéz ajtaját, és gyorsan gyertyát gyújtott. Brenna csalódottan látta, hogy csak élelmiszer van a raktárban, igaz, abból jó sok. Egy nagy BRENNA

MÉG ÉLETÉBEN SOHA OLYAN

Csak Könyvek

198

hordóban, akkorában, mint kint az esővizes hordó, árpa volt, a másikban zab. A kampókról füstölt hús lógott, kisebb vadak, amelyeket Garrick ejtett el. Brenna egy rozsos hordót is látott, meg egy csomó vadalmát és szántott gyümölcsöt. A falak mentén lévő polcokon borsó, hagyma és dió volt fölhalmozva, kisebb zsákokban fűszerek és gyógyfüvek. Amit Brenna keresett, az nyilván a bezárt ajtó mögött volt, a raktár végében. – Ott hátul mi van, Coran? – kérdezte Brenna ártatlan képpel a bezárt ajtóra mutatva. – Ott tartja a gazda a vagyonát. – Van hozzá kulcsod? – Igen – felelte a fiú –, de tilos használni, ha nem kaptam parancsot. – Soha nem is használtad? – Dehogynem. Évente négyszer megtisztítom az itt őrzött fegyvereket, és ide teszem kikészítés után a prémet is. – Ki tudnád most nyitni az ajtót, Coran? Úgy szeretnék csak bepillantani oda. – Nem, azt nem lehet. – Kérlek, Coran! – mondta Brenna bájos hangon. – Nem fogja megtudni a gazda. Amíg megtöltöd a zsákot, kicsit körülnézek. Coran csak rázta a fejét. Látszott, nagyon fél beengedni Brennát, ám a lány elszánta magát, hogy bejut oda. – Nem lenne szabad, Brenna kisasszony. A gazda, ha megtudja, megkorbácsoltat, sőt az is lehet, hogy ennél még rosszabb lesz a büntetésem. – De hiszen nem fogja megtudni, ígérem – makacskodott a lány. – Most mulat a nagyteremben, még azt sem tudja, hogy itt vagyunk. Kérlek… Coran, a kedvemért... A fiú még egy pillanatot habozott, majd elmosolyodott. – Jó, de csak addig, míg végzek a dolgommal. És ne nyúlj semmihez. 199

Csak Könyvek

Brenna hirtelen ösztönösen odahajolt, és egy csókot nyomott a fiú arcára. – Köszönöm, Coran, nem fogom ezt neked elfelejteni. Coran a haja tövéig elpirult, szégyenlősen lehajtotta a fejét, és elment megtölteni a zsákot. Brenna annyira nyitva hagyta az ajtót, hogy a gyertya fényénél lásson valamit. Kincseket várt, de nem azt a rengeteget, ami ott fogadta. Volt egy kis halom prém, ami tavaszig még csak nőni fog, mellette egy nyitott láda, benne mindenféle mesés kelme, selyem, brokát, bársony. Egy polcon rézből, ezüstből, sőt aranyból készült és drágakövekkel kirakott kupák sorakoztak, mellettük ugyanolyan finom mívű tálak, serlegek. Egy hosszú asztalon mindenféle, márvány- és elefántcsont szobrok, arany gyertyatartók, egy ékkövekkel kirakott kereszt, elefántcsont sakk-készlet és megannyi kincs. Egy faragott tikfa doboz rejtette az ékszereket, rubin és gyémánt nyakláncokat, arany és ezüst karpereceket. Egy másik láda is nyitva volt, az meg tele arany és ezüst pénzérmékkel. Brenna végül megpillantotta a fegyvereket is. Kétoldalt, a falról függtek le, íjak, nyilak, mindenféle hosszúságú lándzsa, szekerce, széles, pengéjű kard, buzogány, és egy külön polcon ékkövekkel kirakott markolatú tőrök. Brenna odalépett ezekhez, és kivett egyet, amelyiknek borostyánnal volt díszítve a markolata. Talán a borostyán, Thor kedvenc köve majd megvéd, gondolta, bár nincs szükségem Thor segítségére, tette hozzá gyorsan magában. Ez után az íjpuskákat vette szemügyre. Ki is választott egyet, hozzá egy köteg nyilat. Ezeket beletette a köpenye alatt, az övén viselt zsákba, majd egy kardot is az övébe rejtett. Nem volt ugyan annyira könnyű, mint az övé hajdan, de hát az az értékes darab már a múlté. Már indult kifelé, amikor megakadt a szeme egy pár bőrcsizmán – a sajátján! Mellette egy polcon voltak az a Csak Könyvek

200

ruha, amelyet az apja temetésén viselt. Akkor is az volt rajta, amikor elvesztette élete legfontosabb csatáját, amikor Anselm Haardrad legyőzte. Brenna gyorsan összeszedte, amit kiválasztott, majd szorosan a fejére húzta a csuklyát, és kilépett a szobából, amikor Corant közeledni hallotta. – Nem is tudtam, hogy Garrick ennyire gazdag – szólalt meg Brenna feszengve, és fohászkodott magában, hogy Garrick észre ne vegye, hogy hiányoznak a fegyverek. – Hát igen, nem sokan tudják. – De ő még fiatal, hogy tudott ennyi kincset fölhalmozni? Biztos sokat portyázott korábban. Coran elmosolyodott. – Nem, amit ott láttál, annak a java részét Keletről hozta. Ügyes kereskedő a gazda. Miután Coran bezárta az ajtót, együtt tértek vissza a házba. Brenna hallotta, hogy a vendégek még mindig mulatoznak, gyorsan elköszönt hát Corantól és fölszaladt a varrószobába. Bár már jócskán benne járt az éjszakában, Brenna álmatlanul forgolódott. Volt ugyan a szobában egy kis kandalló, de Brenna nem gyújtott tüzet, inkább jó mélyen belefúrta magát a prémekbe. Megpróbált visszaemlékezni, otthon valaha is fázott-e ennyire, de nem jutott eszébe egyetlen ilyen alkalom sem. Ó, milyen messze is van az az otthon! És nem maradt senki, aki miatt otthonnak érezhetné. Kimondhatatlanul hiányzott az apja, Linnet, aki bár közel volt, mégis oly távol, és bármilyen különös, még Cordella is hiányzott neki. Ha nem hagyod abba az önsajnálatot azonnal, mondta magának, mindjárt megint sírni fogsz. Akkor hallotta meg a lépcsőn a lépéseket. – Brenna! – üvöltötte Garrick. 201

Csak Könyvek

Ó egek és minden szentjei, viking, muszáj fellármáznod az egész házat? – gondolta Brenna, és ment kinyitni az ajtót. – Itt vagyok – suttogta de te biztosan fölverted az anyádat ezzel a kiabálással. Erre nem gondoltál? – A jó asszony hozzászokott már, hogy lakoma idején fölzavarják álmából – mondta Garrick még mindig igen harsányan. – Igen, a férje, de nem a részeg fia – korholta Brenna halkan. – Mit akarsz? – Nem vagyok részeg, kisasszony – felelte Garrick mosolyogva –, és hogy a kérdésedre válaszoljak, téged akarlak – mondta, azzal fölkapta a lányt és bevitte a szobába. Amint leültette, Brenna fölállt és hátrálni kezdett. – Iszol velem egy kis bort? – kérdezte a férfi kedvesen. Brenna nem válaszolt azonnal, nem tudta pontosan milyen is a kedve a másiknak, mert eszébe jutott, hogy Garrick egyszer azt mondta, a rabszolgáknak nem szabad inniuk. – Igen, iszom veled. Brenna összekuporodott a kerevet karfájánál, miközben a férfi egy tömlőből megtöltött borral két kelyhet. A szobát egyetlen szál gyertya világította meg, de Brenna jól látta Garricket. Nem tűnt részegnek, mint a lány először gondolta. Átöltözött, sötétzöld nadrágot viselt, és puha bőrcsizmát fehér prémszegéllyel. Inge fehér selyemből volt, zöld szövéssel a nyakánál és a hosszú ujjain. A mellén egyeden medál függött, egy zöld smaragd aranyfoglalatban, nem pedig az az ezüstmedál, ami korábban. A férfi annyira jóképű volt, hogy Brenna alig bírta levenni róla a szemét. A férfi odalépett Brennához, és átnyújtotta neki a serleget. Brenna épp csak egyet kortyolt az italból, amely édes és keserű is volt egyszerre. Garrick meggyújtotta a Csak Könyvek

202

tüzet, bár Brenna addigra már arról is elfeledkezett, hogy fázik, annyira elöntötte a meleg Garrick jelenlétére. A tűz fellobbant, fénye bevilágította a szobát. Garrick fogta a serlegét, és odaült Brenna mellé a kerevetre. Nagyot kortyolt a borból. Ha nem fogta volna olyan erősen a kelyhet, látszott volna, hogy remeg a lány keze. – Mi az, nem ízlik a bor? – Nem… azaz nagyon finom. – Ha a borodra hivatkozva akarsz elhárítani, mondván, hogy még nem ittad ki, az nem fog működni. Mindamellett nem sietek, kisasszony, úgyhogy idd csak ki nyugodtan. És ha befejezted, kaphatsz még. Brenna szót fogadott, és kiitta a bódító italt, azt remélve, hogy majd megnyugszanak tőle az idegei. De még akkor sem sikerült ellazulnia, amikor már érezte, ahogy a bor szétterjed a testében. – Ha te meghalsz, Garrick, mi lesz velem? Garrick elmosolyodott. – Mit forgatsz a fejedben? Valami nem tetszik itt nekem. – Mondjuk, ha nem térsz meg valamelyik vadászatodról. Garrick sóhajtott, és a kezében tartott serleget tanulmányozta. – Mivel sem fattyam nincs, se feleségem, minden, amim van, az apámat illeti. Ez biztos tetszik neked, Brenna. – Már miért tetszene? Az apádat még sokkal jobban gyűlölöm, mint téged. – És akkor is gyűlölnéd, ha fölszabadítana? Merthogy ez az óhaja – mondta Garrick zavartan. – Már bánja, hogy nekem adott téged. Brenna kiitta a borát és komolyan nézett Garrickre. – Akkor adj neki vissza, vagy adj el neki. Garrick megfogta a lány egy hajfürtjét és lassan tekerni kezdte az ujja körül. – És mit teszel meg nekem, drága Brenna, ha ezt megígérem? 203

Csak Könyvek

A lány meglepve nézte. Van-e ára a szabadságnak? – Bármit – suttogta. – Szeretkeznél velem? – Igen, még azt is – vágta rá Brenna gondolkodás nélkül. A férfi lerakta a serleget és az ölébe kapta a lányt, rámosolygott, majd beletemette az arcát Brenna nyakába. Mohón végigpásztázta az ajkával, majd a lány ajkát kereste, s végül olyan csókot adott rá, ami többet követelt, mint azt, hogy csókolja vissza. Brenna ledobta az üres serleget a földre, és megragadta Garrick fejét, egyre szorosabbra húzva magához. Teljesen a hatása alá került, már azt sem tudta, a szabadulásáért teszie, amit tesz vagy saját magáért. És nem is érdekelte. Minden porcikájával akarta a férfit. Brenna ellenkezett, amikor azt hitte, Garrick le akarja tenni, elmosolyodott azonban, amikor látta, hogy a másik vetkőzni kezd. Hosszan, kéjesen nyújtózott, mielőtt ő maga is megszabadult volna a ruháitól, és megállt, kicsit szédelegve. – Azt hiszem, kicsit túl sok volt abból a finom borból – mondta kacarászva. A férfi nem szólt semmit, csak mosolygott, lesegítette a ruhát a lányról, fölkapta és az ágyhoz vitte. Finoman, óvatosan tette le, és melléfeküdt. Brenna érezte a férfi ujjait a testén, olyan gyöngéd volt az érintése, szinte hihetetlen, gondolta, egy ennyire erős férfi hogy tud ilyen finoman hozzám érni? Különös és csodálatos volt, amit az az erős ember az ujjaival művelt. – Te olyan édes tudsz lenni, mint a méz, ha akarsz – szólalt meg nagy sokára Garrick rekedten. – Épp úgy, ahogy te is – morogta a lány, miközben beletúrt Garrick hullámos hajába. – Te vagy az én kelta szépségem – suttogta a férfi, és Brenna hasát simogatta, majd forró ajkával a lány mellét kereste, aki teljesen elgyengült az érzéstől. Amikor Brenna Csak Könyvek

204

belemélyesztette a körmét Garrick hátába, nem fogta le a kezét, hanem vadul megcsókolta, mintha azzal a csókkal ki akarta volna szívni a maradék erőt, ellenállást is a lányból. Brenna számára akkor már semmi és senki más nem létezett, csak Garrick, a csókja, a simogató keze, az, ahogy a teste szorosan hozzásimul, a forró vesszeje, amint bebocsátást kér, majd végre megtalálja, és az az első csodás lökés, ami közel az őrületbe kergette Brennát. Újra meg újra a férfi nevét sóhajtotta, majd egyre hangosabban kiáltotta, ahogy az lassan mozgott benne, és úgy szorította magához, mintha örökké egybe akarna forrni vele. Csókolta a férfi nyakát, az arcát, az ajkát. Majd minden érzés lent, a hasában összpontosult, ahogy magába fogadta a férfi hatalmas hímtagjának végső lökését. Miután elért a csúcsra, Brenna a bortól és az átélt gyönyörtől azonnal elaludt. Még akkor sem moccant meg, amikor Garrick elment takaróért, majd hasra feküdt a lány mellé, félkönyéken elnézte még egy darabig az alvó Brennát, átkarolta és ő maga is elaludt.

205

Csak Könyvek

25.

ébredt mély álmából. Látva, hogy egyedül van, kiugrott az ágyból és magára kapta az első ruhadarabot, ami a kezébe került – Garrick fehér selyemköntösét. Igaz, még a térdéig sem ért, de a lányt nem érdekelte, hogy néz ki. A lépcső aljánál elbújt az árnyékban, innen figyelte egyre nagyobb riadalommal, mi történik. A két nagy asztal fölborítva, a padok darabokban, a mézsör kiömlött a földre a reggeli maradványára. Brenna megrettenve látta, hogy többen is fekszenek a földön, nem lehetett tudni, ájultan-e vagy holtan. Voltak, akik ökölharcot folytattak, mások fejszével küzdöttek meg egymással. Hogy történhetett ekkora felfordulás ilyen korai órán? És hol van Garrick? Akkor megpillantotta Hugót, aki egyik kezével a földagadt állkapcsát fogta, és közben összenevetett valakivel, aki a földön vonaglott. Brenna odanézett és elállt a lélegzete. Garrick volt az véres tunikában, fél kezével a padba kapaszkodott. Brenna minden másról megfeledkezve odarohant Garrickhez. Ahogy a férfi meglátta, azon nyomban abbahagyta a nevetést, és először döbbenten, majd haragosan nézett a lányra. – Nem szégyelled magad, te némber? – kiáltotta és erősen megszorította Brenna karját. – Mit jelentsen ez? BRENNA

VESZEKEDÉS ZAJÁRA

Csak Könyvek

206

Brenna nem értette. – De hiszen megsebesültél! – Semmi bajom – mordult fel Garrick. – De még ha haldokolnék is, az sem adna okot neked arra, hogy ilyen öltözékben megjelenj a férfiak előtt. Takarodj, mielőtt a verekedésből valami más lesz… A lány körülnézett, és látta, hogy sokan abbahagyják a verekedést és őt bámulják. Kétségkívül vonzó látvány volt kibomlott hajával a V-kivágású köntösben, amely kis híján látni engedte a mellét. – Én nem gondoltam semmire, Garrick – motyogta a lány elpirulva –, csak segíteni akartam neked. – Te sose gondolkodsz, kisasszony – vágta oda neki Garrick nyersen –, kifelé innen! Brenna az ajkába harapott, hogy senki se lássa, mennyire remeg a szája széle. Érezte a gombócot a torkában, amitől majdnem megfulladt, és ami könnyeket csalt a szemébe. Kiszaladt a nagyteremből. Nem akart az elmúlt éjszakára gondolni, lerohant inkább a varrószobába, bevágta az ajtót, majd ledobta magát a prémekre, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Pár pillanat múlva azonban már le is törölte őket. – Érdekes, hogy amíg nem ismertem Garricket, soha nem sírtam – sziszegte hangosan. – De több könnyet már nem ejtek semmiért és senkiért. Az ördög vigye el, ha így bánik velem, amikor pedig csak segíteni akartam neki! Ez soha többé nem történhet meg. Brenna benyúlt a prémek közé, és elővette az előző este odarejtett zsákot. Álmodni sem merte volna, hogy ilyen hamar szüksége lehet a lopott holmira, igaz, azt sem, hogy Garrick ilyen szívtelen tud lenni. Lassan öltözött, a saját régi ruháját vette föl. Jól esett a puha bársony érintése a bőrén. Ebben a férfiruhában mintha visszatért volna az önbizalma, úgy érezte, bármire képes lenne. A kardot az övébe dugta, a zsákját megtömte szőrmedarabokkal és bőrszíjakkal, hogy később legyen 207

Csak Könyvek

mivel a kezét és a lábát melegítenie, majd lement Garrick szobájába, és levette a takarót az ágyról. Fejére húzta a csuklyát, és úgy indult az ajtó felé, de majdnem belebotlott az ott alvó Kutyába. Brenna letérdelt és megvakargatta az állat fülét. – Mi van? Téged is kitiltott tán a nagyteremből? Nem baj, barátom. Hát kint voltál-e már ma reggel? Brenna kinyitotta az ajtót, és Kutya követte a csípős hidegre. A lány nem tudta pontosan megállapítani, mennyi lehet az idő, fönt északon a nap épp csak megjelenik dél körül a látóhatáron. A lány lassan közelítette meg a konyhát, de Kutya ennivalót szimatolva berohant. Amikor Brenna látta, hogy csak Maudya van bent, és épp hagymát vág a leveshez, belépett. – Maudya, tudsz nekem adni egy cipót, amit magammal vihetnék? Maudya döbbenten nézett rá. – Tudok, de hová készülsz? Sok a munka. Nagy rendetlenséget csináltak ott bent, van mit kitakarítani. Brenna kacagást hallott a nagyterem felől. – Akkor hát vége a verekedésnek? Nem tudod, mi volt az oka? – Garrick – felelte Maudya fejcsóválva. – Janie ott volt, hallotta, hogy Bayard tett egy megjegyzést, ami nem tetszett Garricknek. Mint egy vaddisznó, úgy támadt rá és akkor elszabadult a pokol. Mindenki beszállt a verekedésbe. – Bayard és Garrick akkor most ellenségek? – Nem, Garrick annak rendje és módja szerint bocsánatot kért. – És mit mondott Bayard Garricknek? Azt nem mondta Janie? – Nem – sóhajtott föl Maudya és kisimított egy hajtincset a szeméből. – Rossz éjszakád volt? – tudakolta Brenna együtt érzőn. Csak Könyvek

208

– Nem annyira – felelte az asszony mosolyogva. – Hát Janie-nek? – Neki szerencséje volt, Perrin vitte el. Brenna nem értette Perrint. Garrick a legjobb barátja, és mégsem meri elkérni tőle Janie-t, aki pedig nagyon sokat jelent neki. Vajon Garricktől még a barátai is ennyire tartanak? – No, akkor tudsz nekem egy cipót adni, Maudya? Nagyon éhes vagyok, de előbb úgy érzem, ki kell lovagolnom, hogy a fájdalmam enyhüljön kicsit. – Miféle fájdalomról beszélsz? – Hát nem hallottad, milyen csúnyán bánt velem Garrick a barátai előtt? – Valóban? – Úgy bizony. Maudya elvett egy még meleg kenyeret a tűz mellől, bele csavarta egy tiszta kendőbe, és odaadta Brennának. – No, akkor hát eredj, lányom. – Ha Garrick kérdezősködne, ne mondd el neki, mennyire megbántott a szavaival. Csak annyit mondj, visszajövök. – Ahogy akarod, Brenna, de szerintem tudnia kéne. Brenna mosollyal az arcán indult el az istálló felé. Tudta, Maudya mindent el fog mondani Garricknek, mert ismerte az asszonyt. Garrick azt fogja hinni, hogy Brenna a sértett büszkesége miatt nem jelenik meg oly sokáig a nagyteremben. Később, amikor rájön, hogy megszökött, azt fogja hinni, hogy az ő durva szavai miatt történt mindez. Ám ez csak féligazság. Brenna úgy érezte, az elmúlt éjszaka után nem mer többé Garrick közelében lenni. Tudta, ellágyul, és a férfi olyanná formázhatja, amilyenné csak akarja. A csókjától megtörik az ellenállása, és Brenna ezt nem bírta elviselni. Ő ahhoz szokott, hogy a lehető legteljesebb mértékig ura a cselekedeteinek, Garrick 209

Csak Könyvek

érintésétől azonban rongybábuvá lett, ezért tudta, el kell mennie tőle, minél messzebb. Erin nem volt elöl az istállóban, amikor Brenna belépett, így a lány egyenesen a lovához ment. Gyorsan fölnyergelte a kancát, és közben fohászkodott, hogy Erin ne jöjjön elő még egy darabig. Már Maudyának sem szívesen hazudott, de Erinnek még kevésbé lett volna ínyére, nagyon megszerette ugyanis az öreget. Brenna a nyereg mellé felkötött két nagy zsák zabot is, majd megtöltött vízzel négy tömlőt. Készen állt az útra. Elindult az istálló mögötti ösvényen, amikor nagy csaholással Kutya jelent meg, teljes erőből futott utána. – Eredj vissza – szólt rá halkan Brenna, mert félt, hogy valaki meghallja –, menj már, Kutya. A lány továbbment, de az állat csak ott ügetett a nyomában. – Mondtam, hogy menj vissza! Nem jöhetsz velem! – Amikor azonban látta, hogy a kutya félrefordítja a fejét és a farkát csóválja, így szólt hozzá: – Hát, ha elszántad magad a kalandra, gyere! Szép kis csapat, egy ló, egy kutya meg egy szökött rabszolga… Brenna kilovagolt a nyílt mezőre, fogalma sem volt, merre akar menni, de szabad volt, senkinek sem tartozott elszámolással. Az erdő szélén megállt és visszanézett a sziklán álló házra. – Ég veled, Kőszívű Garrick Haardrad! Míg élek, nem felejtelek, az biztos. Brenna megint megérezte a gombócot a torkában. – Hiszen boldognak kéne lenned – szólalt meg hangosan –, most már szabad vagy. És most merre, tűnődött. A partvidéken sok vadra nem számíthatott, a halászathoz pedig nem értett. Dél felé, ami a legjobb irány lett volna, a fjord állta az útját. Keletnek is szívesen ment volna, de tudta, Garrick arra fogja keresni, mert azt, hogy északnak indul el, ahol még fagyosabbak a szelek, nem gondolná. Irány tehát észak. Csak Könyvek

210

– Vajon kibírjuk tavaszig, Kutya? Addigra már sok prémet gyűjtök, és találhatunk a víz mellett valami települést is, ahol helyet foglalhatunk egy hazafelé tartó hajóra. Mi a véleményed? A kutya méltóságteljesen visszanézett Brennára. – Igen, azt hiszem, sikerülni fog. Vagy belehalok… nincs más – válaszolt saját magának. Garrick a lépcsőn találkozott Maudyával. – Hol van Brenna? – förmedt rá az asszonyra. – Csak nem duzzog a mai reggel miatt? Maudya elsápadt a gazda haragja láttán. – Épp téged kereslek. Brenna még nem jött vissza. Egész délután vártam, attól félek, hogy… – Hova ment? – vágott a szavába Garrick résnyire szűkült szemmel. Maudya sírva fakadt a rémülettől. – Azt mondta, kilovagol… hogy ne fájjon neki annyira… hogy megszidtad… – Ezt ő mondta? – Nem lett volna szabad elárulnom neked, csak annyit, hogy el akar menni lovagolni, és nemsokára megjön. De nem tért vissza, és félek, baja esett. – Milyen baja? – Amíg te távol voltál, Borgsenék megöltek egy kutyát. Van, aki arra gondol, nemsokára már nem elégszenek meg az állatok gyilkolászásával, és a rabszolgák kerülnek sorra. – Mi van, Garrick? – kérdezte ekkor lentről Anselm. – Azt mondja Maudya, hogy Brenna reggel óta távol van, a tőled kapott lovat vitte el. – Akkor hát örül az ajándéknak? – Örül, igen. Annyira, hogy vissza sem jött. Maudya szerint lehet, hogy Borgsenék bántották. – Nem, én jól ismerem Latham Borgsent. Nem csinálna ilyet, arra az életemet föltenném. 211

Csak Könyvek

– Egyetértek, ez viszont csak azt jelentheti, hogy Brenna megszökött – jegyezte meg Garrick epésen. – Nekem adod, aztán meg hozzásegíted, hogy kereket oldjon. – Nem hibáztathatsz ezért, Garrick. Ne feledd, én is ott voltam reggel a nagyteremben. Nem tudom, mit mondtál neki, de a hangod igencsak nyers volt. Garrick bosszúsan nézett az apjára. – Láttad, hogy volt öltözve, nem? Majdnem meztelenül jött le, ráadásul megesküdnék rá, hogy szándékosan tette. Kacér egy fehércseléd, a nővére is megmondta. Azt akarja, hogy minden férfi belehabarodjon. – Mindebből én semmit sem láttam, láttam viszont, hogy aggódik érted. Fiam, fiam, sokat kell még tanulnod a nőkről. Nem csoda, hogy megszökött tőled. Garrick megdermedt apja szavai hallatán. – Úgy tűnik, te jobban törődsz a lánnyal, mint a saját fiaddal. Nem így van? – Nem, de én jobban megértem, mint te. – Ahhoz kétség sem fér, én ugyanis egyáltalán nem értem. – Segítek megtalálni – mondta Anselm mosolyogva. – Nem, hagyd csak, majd én – felelte Garrick eltökélten. – Meg kell leckéztetnem, hogy soha ne felejtse el. – Garrick! – Ne avatkozz te ebbe, apám! Nekem adtad… Anselm felsóhajtott, és hosszasan nézett távozó fia után. Jót mulatott reggel, amikor Garrick földühödött Bayard tréfás megjegyzésén, aki azt mondta, hogy Brenna túl gyorsan változott vadmacskáből doromboló cicává, és hogy ez biztos csak színjáték. Világos volt, hogy Garricknek ez nem tetszik, még ha nem komolyan hangzott is el. Anselmnek az volt a benyomása, hogy Garricknek valóban tetszik a lány. Épp tegnap közölte valamennyiükkel, hogy Brennán nem hajlandó osztozni Csak Könyvek

212

senkivel. És akkor most mi történik? Vajon ez a két fiatal örökösen marni fogja egymást?

213

Csak Könyvek

26.

és rárakott még néhány gallyat, mielőtt lefeküdt pár órára aludni. Jóllakott, Kutyával osztoztak egy kövér vadnyúlon. Willow takarót kapott éjszakára, ő pedig prémekből ágyazott meg magának és Kutyának. Eddig minden jól ment. Az erdőben bőven volt vad, és a forrásoknál a vizes tömlőket is meg lehetett tölteni. Csak a hevenyészett táborhelyen átsüvöltő jeges északi szél volt kellemetlen, még közvetlenül a tűz mellett sem volt igazán meleg. Legalább friss hó nem esett, maradt ugyanis még bőven az előző vihar óta. Négy nap telt el azóta, hogy Brenna megszökött Garricktől. Három nap lovaglás után egy újabb fjord állta útját, így végül is kénytelen volt keletnek fordulni, de már nem bánta, Garrick úgysem talál rá. Még két nap, gondolta, és elérek egy sűrűbben benőtt területre, ahol majd építek egy kis kunyhót, ahol kihúzhatom a telet. Minden olyan egyszerűnek tűnt, ahogy Brenna merült egyre mélyebbre az álom tengerében. Már hónapokkal korábban ott kellett volna hagynom Garricket… BRENNA

MEGPISZKÁLTA A TÜZET,

Garrick az éjszaka közepén talált rá a táborhelyre, de túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy bármi mást is érezzen, mint halovány örömöt, amiért vége a keresésnek. A lova már alig állt a lábán, mert Garrick mindössze kétszer állt Csak Könyvek

214

meg pihenni, amióta elindultak, és egy nap azzal is elment, hogy a keleti dombokat kutatta át. Azt várta, hogy Brennát a végsőkig kimerülve találja majd, éhesen, összefagyva. Megkönnyebbült, hogy ez nem így volt, de azt már túlzásnak találta, hogy a lány elégedetten mosolyog álmában. Garrick kikötötte a lovát a szürke kanca mellé, majd odament a tűzhöz, és úgy feküdt le Brenna mellé, hogy a lány föl sem ébredt. Majd holnap megbeszéljük a dolgot, gondolta, és mély álomba zuhant. Amikor megérezte, hogy valami súly nehezedik a mellére, Brenna megmozdult. Ahogy ébredezett, rájött, hogy ez nem álom, és egy kar szögezi a földhöz. Megfordult, akkor látta meg a karhoz tartozó alakot. Össze kellett szednie magát, hogy föl ne kiáltson, úgy érezte, ezt már nem bírja elviselni. – Hát te… – motyogta, miközben kibújt Garrick karja alól. Erre a férfi is fölriadt, és ösztönösen a kardja markolata után kapott. Akkor látta meg, hol van, és akkor látta meg Brennát is. A lány terpeszben állt, csípőre tett kézzel, és a szeme szürke villámokat szórt. – Hogy találtál meg? – kérdezte egész testében remegve a dühtől. – Hogy? Garrick nem válaszolt a kérdésre, csak ennyit szólt mély megvetéssel a hangjában: – Sikeresen megerősítetted a női nemről alkotott meggyőződésemet. Nem lehet bennetek megbízni. – Te csak ne ítélkezz elhamarkodottan. Soha nem mondtam, hogy veled maradok. Ha megígértem volna, nem szökök meg. De hogy találtál rám? – Elfelejted, Brenna, hogy vadász vagyok. Méghozzá jó vadász, nem menekülhet előlem sem vad, sem szökött rabszolga. 215

Csak Könyvek

– De hiszen álcáztam a nyomomat! Neked innen délre kéne lenned. Mi hozott északra? – Beismerem, egy napot elvesztegettem, amikor a hegyek felé indultam, de mivel semmi nyomot nem láttam, visszafordultam. – Garrick haragos pillantást vetett Kutyára, aki bűntudatosan lógatta a fejét. – Mivel ezt az áruló korcsot sem találtam sehol, tudtam, veled jött. A kanca nyomát eltakartad, de a kutyáéról elfeledkeztél. Brenna látta, hogy Garrick őszintén dühös Kutyára, és nem akarta, hogy az állat miatta kikapjon. – Ne őt hibáztasd, amiért velem jött, én csábítottam el – hazudta –, hogy ne tudd őt felhasználni a keresésemnél. Garrick fölkacagott. – És a végén mégis Kutya vezetett a nyomodra. – És most, viking? – Most hazaviszlek. – Hogy megbüntess? – Figyelmeztettelek, hogy az lesz a vége, ha ezt az utat választod. Azt hitted, hogy amiért néha megmelegítetted az ágyamat, veled elnézőbb leszek? Brenna megint azt a fájdalmas szorítást érezte a torkában. – Nem, nem vártam – mondta halkan, remegő szájjal. – Azt hittem, nem fogsz rám találni. A szomszédok is keresnek? – Egyedül jöttem – felelte Garrick kissé megenyhülve. – Nem megyek vissza, hogy megbüntess, viking – mondta Brenna nyugalmat erőltetve magára. – Nincs más választásod – szólt Garrick, és a hátára kanyarította a köpenyét. – Tévedsz, nagyon tévedsz. Brennának szinte fájt, hogy ezt kellett mondania, de kénytelen volt. Ledobta magáról a nehéz köpenyt, és megragadta a kardját. – Van választásom, Garrick. A férfi döbbenten nézett rá. – Hol vetted a fegyvereket? Csak Könyvek

216

– Loptam őket. – Ki segített? – Senki – hazudta Brenna. – Amikor Erin aludt, elvettem a raktár kulcsát, majd visszatettem a helyére. – Hát ez a ruha? Persze, a tied, hiszen olyan jól áll. Nem valami csábos öltözék, mégis vonzó vagy benne. – Hagyd abba! – kiáltott föl Brenna, mert észrevette a férfi szemében a vágy csillogását is a haragé mellett. – Szóval megint a férfiszerepet akarod játszani? Ki akarod harcolni a szabadságodat? – Hagyj békén, és akkor nem kell harcolni. – No, azt már nem – mondta Garrick mosolyogva, és kivonta a kardját. – Állok elébe. Brenna nagyot sóhajtott, és ő is kézbe vette a kardját. Nem volt benne meg a párbajhoz szükséges düh, inkább sajnálta, hogy a dolog idáig fajult. Garrick máris támadt, megpróbálta kiütni a kardot a lány kezéből, de Brenna félreugrott. Garrick oldala szabadon maradt, de Brenna képtelen volt szúrni. Garrick újra támadott. Ügyesen bánt a karddal, de nem volt sem olyan gyakorlott, sem olyan ravasz, mint Brenna. A lány azonban nem volt képes kihasználni az előnyét, mert nem bírta volna a vérét ontani Garricknek, noha erre számtalan lehetősége nyílt volna. Megölni Garricket… holtan látni… már a lehetőség is émelyítőn hatott rá. Elég, ha a fegyverét kiütöm a kezéből, gondolta. Erre azonban nem volt lehetősége, mert Garrick mögött hirtelen megjelent egy akkora medve, amekkorát Brenna még soha életében nem látott. A lány fölkiáltott, de az állat már alig néhány hüvelyknyire volt Garricktől, aki megfordult, hogy megnézze, mitől ijedt meg annyira a lány. Ekkor az állat mancsának hatalmas ütésével leterítette, és Garrick fejjel nekiesett egy fatörzsnek. 217

Csak Könyvek

Garrick nem mozdult, Brenna pedig hitetlenkedve nézte a gonoszul vicsorogva rátámadó medvét. Nagyot sikoltott, és szinte elvakulva a dühtől két kézzel a feje fölé emelte a kardot, majd teljes erőből az állatba döfte. A medve nem esett össze, még csak meg sem tántorodott, csak dühödten felhördült, és megindult Brenna felé. A lány tudta, a tőrrel nem megy semmire, ezért a medvével a nyomában odarohant a lovához a nyílpuskáért. Brenna hátrálni kezdett, és közben felhúzta a fegyvert, majd leguggolt és célzott. A nyílvessző az állat torkába fúródott, a medve összecsuklott, és elterült a földön. Brenna ösztönösen térdre hullt és hangtalan hálát rebegett, majd egész testében remegve odatámolygott Garrickhez, és lélegzetvisszafojtva figyelte, életben van-e még. A válla, ahol a medve belemart, vérzett, de a fejsebe nem volt nyitott, bár erősen duzzadni kezdett. Brenna odament a lóhoz és letépett egy csíkot a takarójából, vízbe mártotta, majd lemosta a vért Garrick arcáról. A férfi felnyögött és a fejét tapogatta. – Te mindig leápolod az ellenségeidet? Brenna nem vett tudomást a kérdésről, csak a sebeket vizsgálta. – Fáj? – Nem, nem érzem. A medve elszaladt? Brenna a fejét rázta. – Nem, kénytelen voltam megölni. – Megtámadott? – Nem, valójában téged akart – mondta Brenna, és kerülte a férfi pillantását. – Először megpróbálsz megölni, aztán megmented az életemet. Miért? – Ha megpróbáltalak volna megölni, Garrick, akkor már nem élnél. De nem tudtam megtenni. – Miért nem? – kiáltott föl Garrick. – Hiszen akkor visszanyerted volna a szabadságodat. Csak Könyvek

218

Brenna ellágyult pillantással nézett a férfira. – Nem tudom, miért. Egyszerűen nem tudtam volna kioltani az életedet. Garrick megragadta a lány csuklóját, odahúzta magához, majd egy gyors mozdulattal kihúzta a tőrt az övéből. – Arra az esetre, ha meggondolnád magad. Brenna szó nélkül nézte, ahogy a férfi föltápászkodik, és várja, hogy elmúljon a szédülése. Aztán kézen fogta Brennát és odahúzta a medvéhez. Fölismerte az állatot, pár napja ő zavarta föl szendergéséből. – Azt hiszem, Brenna, alulértékeltelek – mondta Garrick, amikor szemügyre vette az állatot. – Éppen annyira vagy képes, mint amennyit állítasz magadról. Kár, hogy nem bízhatom meg benned, hogy nem veszíthetlek egy pillanatra sem szem elől. – Ha hűséget esküdtem volna neked, akkor bízhatnál bennem, viking – szólt Brenna némi keserűséggel a hangjában. – Miért, letennéd tán a hűségesküt? – kérdezte a férfi, majd megragadta a lány vállát. – Mondd, mit akarsz tőlem? – Szabadságot! Garrick dühödten rázta meg a fejét. – Egy szabad nőnek sokféle joga van, többek közt nemet mondhat a szeretőjének. – És megerőszakolni egy nőt, az jogellenes? – Igen, az. – Szóval téged csak az érdekel, hogy a magadévá tehess. Miért kellek neked éppen én, és nem más? Nem én érdekellek téged. Nem törődsz az érzéseimmel, ezt már sokszor bebizonyítottad. Akkor miért éppen engem akarsz? – Nagyszerű a tested, Brenna. Elég nekem, hogy az enyém lehetsz, ha akarom. – Azzal is beérném, ha kedves lennél hozzám, de te kegyetlen és durva vagy. 219

Csak Könyvek

A férfi szemében olyan tűz lobbant föl, amitől Brennát elfogta a remegés. Garrick teljes erőből magához szorította. – Én ilyen vagyok, kisasszony, és a szavadat akarom, hogy nem fogsz tőlem többet megszökni. – Nem kényszerítheted ki a szavamat, mert azt úgysem tartom be. – Most megpecsételted a sorsodat – mondta Garrick, azzal fölültette a lányt a lovára. Brenna türelmesen várt, míg a másik összeszedi a ruháikat és a fegyvereiket. Amikor Garrick is lóra ült, ő fogta meg Brenna lovának kantárját is, még abban sem bízott, hogy a lány követi. Vajon mi lesz a sorsom a makacsságom miatt? – tűnődött Brenna, és megborzongott. Hamarosan megtudom úgyis.

Csak Könyvek

220

27.

a nagy kőházat. Éjszaka volt, mire az istállóba értek. Erin sietve jött elő, barázdált, vén arca földerült, amikor mindkettőjüket megpillantotta. – Szégyelld magad, lányom, amiért megszöktél tőlünk – mondta zsörtölődve, bár a szeme még mindig nevetett. – Erik, én nem tőled szöktem meg, hanem őtőle – felelte Brenna, mintha Garrick ott sem lenne. – Hát, az biztos, hogy jól megijesztettél. Várhattál volna legalább tavaszig akkor nincs ilyen hideg. – Elég ebből, Erin! – szólt rá Garrick nyersen, majd megragadta a lány karját. Brenna még elbúcsúzni sem tudott Eriktől, mert Garrick csak vonszolta maga után a ház felé. Amikor a hátsó kijárathoz közeledtek, Garrick balra fordult. Brenna megállt. – Hová viszel? A férfi nem válaszolt, csak rángatta tovább a lányt. Brenna nem hagyta magát, megvetette a lábát. Sejtette, hova akarja vinni a másik, de szinte hinni sem akarta. A ház fjord felőli oldalán volt egy kis faajtó, Garrick ezt nyitotta ki. Az ajtóba középen nyílás volt vágva, rajta rács. Mivel közel volt a fjordhoz, az egész helyiség sötét volt, nedves és jéghideg. Garrick utat engedett Brennának. – Íme, a lakosztályod, kisasszony. AZ ÉSZAKI FÉNY HALVÁNYKÉKRE FESTETTE

221

Csak Könyvek

Brenna szemében rettegés ült. – Te… te valóban beraknál ide? – Szökésért ez a legenyhébb büntetés – mondta Garrick szenvtelenül. – Hogy teheted ezt velem azok után, hogy megmentettem az életedet? Az nem jelent neked semmit? – Dehogynem. Hálás vagyok neked. – Nagyszerű módját találtad ki a hálád kimutatásának, viking. Garrick nagyot sóhajtott. – Ha semmit sem tennék, Brenna, az felhívás lenne a többi rabszolgának, hogy szökjenek meg ők is. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Brenna úgy döntött, nem fog könyörögni. – Meddig akarsz itt tartani? – Három vagy négy napig. Amíg meg nem tanulod a leckét. – Gondolod, hogy ebből tanulok valamit is, viking? Tévedsz. Itt csak nőni fog a gyűlöletem irántad, és még inkább meg akarok majd szökni. Garrick akkor hirtelen odahúzta magához és mohón szájon csókolta a lányt. Brenna viszonozta a csókot, de inkább csak hogy bosszantsa. Megbánod te még ezt, viking, gondolta. – Nem kell itt maradnod – suttogta a lány nyakába ha a szavadat adod, hogy többé nem szöksz meg. Brenna átfogta a férfi nyakát, és évődve így szólt: – De akkor a többi rabszolga azt hinné, hogy fontos vagyok neked. – Fontos is vagy. – Igen? És mégis képes lennél bezárni ebbe a hideg cellába? – Megesküszöl, Brenna? A lány könnyed, kacér csókot lehelt Garrick ajkára, majd ellökte magától a férfit. – Hogy az ördög vigyen el, viking! Nem leszek a játékszered – mondta, majd fölszegett fejjel Csak Könyvek

222

belépett a cellába. Amikor hallotta, hogy kattan a zár, összeszorította a fogát, de azon nyomban elfogta a remegés. Már-már elkiáltotta magát, de aztán a kezével erősen befogta a saját száját. Nem fogok könyörögni neki, gondolta. Hideg volt, jeges hideg. Még szerencse, hogy Brenna melegen volt öltözve, és a padon, amely egyébként a cella egyetlen berendezési tárgya volt, talált egy ócska gyapjúpokrócot is. Tűzhely viszont nem volt, és a rosszul szigetelt helyiségbe beáramlott kintről a fagyos levegő. Brennát hirtelen farkaséhség fogta el, pedig csak néhány órával korábban ettek szarvassültet Garrickkel. De biztos visszajön. Nem hagyhat itt fagyoskodni, gondolta. Brenna leült a padra és betakarózott a pokróccal. A hazafelé tartó út első három napjában a férfi egy szót sem szólt, ám az utolsó napon fölengedett, és Brenna azt hitte, nem kap semmilyen büntetést, ha hazaérnek. Még mindig képtelen volt felfogni, hogy Garrick bezárta ide. Elmúlt egy óra, aztán még egy. Az égről eltűnt a kékes árnyalat és nem maradt más, mint az éj sötétje. Brennát a hideg rázta, és lázasnak érezte magát, majd nem sokkal később olyan melege lett, hogy ledobta a köpenyét, és a karját meg a lábát védő prémeket is. Nem, Garrick nem jön vissza, a gombóc viszont ott volt Brenna torkában, és a könnyek is megjelentek a szemében. Hogy tudott ilyen könyörtelenül bezárni ide, azok után, amiket ketten átéltünk, meg az után, hogy megmentettem az életét? – tűnődött. Itt halálra fogok fagyni, és akkor Garrick majd sajnálhatja. Nem, ez nem jó módja a bosszúnak, hiszen akkor nem leszek már, hogy láthassam… Megint kirázta a hideg. Lefeküdt a keskeny padra, de zaklatott álmában hol betakarózott, hol meg ledobálta magáról a meleg holmit. 223

Csak Könyvek

– Beteg vagyok, és ő még csak nem is tudja – hüppögte félhangosan. – Meg kellett volna neki mondanom. De nem számított volna. Vadállat, nem törődik semmivel. Megbánod te még ezt, Garrick Haardrad…

Csak Könyvek

224

28.

csak forgolódott az ágyban, volt, hogy ököllel verte a párnáját. Mintha ördögök kergetőztek volna az agyában. Végül nem bírta tovább, fölkelt, fölvette a köntösét és kiviharzott a szobából. Lent a nagyteremben meggyújtott egy fáklyát és elindult kifelé. Pillanatok alatt ott volt a cellánál, és igyekezett minél gyorsabban kinyitni. Nyikorogva kitárult az ajtó, Garrick a fali tartóba rakta a fáklyát, mielőtt odalépett volna Brennához. A lány a földön aludt, összegömbölyödve, mint egy gyerek, de szinte semmi nem fedte a testét, még a köpenye sem. Garrick dühödten csikorgatta a fogát. A bolond nőszemély! Biztos szándékosan nem takarózott be, hogy halálra fagyjon ebben az időben. Letérdelt a lány mellé, és megrázta, de abbahagyta, amint még a bársonytunikán át is érezte, hogy a lány teste forró, mint a tűz. Iszonyatos láz emésztette. – Te jó isten, Brenna, mit tettél? A lány kinyitotta ugyan a szemét, de zavarosan nézett rá. – Miért beszélsz az én istenemhez? A te pogány isteneid még megharagszanak rád! – Nem mindegy, melyik istenhez beszélek? Mindegy az. De kérdem én tőlük és tőled is, miért akartad megölni magadat? GARRICK

SZEMÉRE SEM JÖTT ÁLOM,

225

Csak Könyvek

– Nem haltam meg – suttogta, majd ismét lehunyta a szemét. Garricknek hamuszürkévé vált az arca. – Meghalsz, ha nem szeded magad össze… Brenna, ébredj, föl! Amikor látta, hogy a lány meg sem moccan, Garrick fölkapta, és rohant vele be a házba, föl a szobájába. Ott lerakta az ágyra és betakarta a hermelin ágytakaróval. Fölélesztette a tüzet, majd odalépett az ágyhoz. – Brenna! Brenna! Az azonban csak nem nyitotta ki a szemét. Garrick rázta a vállát, kiabált, de hasztalan. A férfit elfogta a félelem, ő semmit nem tudott a betegségekről. El kell küldeni Yarmilléért, hiszen az asszony ért a gyógyfüvekhez és a főzetekhez. Hugót is meggyógyította kisfiú korában, amikor olyan magas láza volt. Garrick kirohant, fölébresztette Erint, és szólt neki, küldje át az asszonyokat a nagyházba, ő maga pedig lóra pattant, hogy elhozza Yarmillét. Egy órával később már meg is érkeztek. Yarmille bezárkózott a szobába Brennával és megparancsolta, hogy senkit ne engedjenek be. Garrick föl-alá járkált a nagyteremben a fölélesztett tűz előtt, Maudya egyetlen szó nélkül enni- és innivalóval kínálta, de a férfi hozzá sem nyúlt semmihez. Erin az asztalnál ült és aggodalommal figyelte fiatal gazdáját. – Erős lány az – mondta bátorítón. – Sok ilyen lázat láttam már. A fő, hogy hűteni kell, ha meleg, és melegíteni, ha hideg. Yarmille lépett be, fáradtnak, meggyötörtnek tűnt. Garrick lélegzetvisszafojtva leste a szavát hosszú percekig, míg már nem bírta tovább: – Lement már a láza? Yarmille lassan megrázta a fejét. – Sajnálom, Garrick, mindent megtettem, amit csak tudtam. – Mit mondasz? Hogy nem javul az állapota? – Egy darabig úgy volt, lement a láza. Megitta a teáimat és evett egy kis levest, de aztán visszatért a láz, és Brenna Csak Könyvek

226

mindent kihányt, amit csak adtam neki. Semmi nem marad meg benne, és sokkal rosszabb állapotban van, mint előtte. – Csinálnod kell valamit, Yarmille! – Áldozatot fogok bemutatni érte – ajánlotta az asszony. – Már csak ez maradt. Ha az isteneknek tetszeni fog az áldozat, megmentik. Garrick elsápadt és fölszaladt a szobájába. Erin, aki egész nap vele volt, könnyes szemmel állt föl az asztaltól. – Valóban annyira rosszul van az a lány? Yarmille lenéző pillantást vetett az öregre. – Igen. És az istenek sem segítenek. Miért is segítenének? Mire feljön a nap, meghal. Ezzel Yarmille sarkon fordult, és elindult haza. Ahogy kilépett a házból, elégedett mosoly ült ki az arcára. Jó, gondolta, bemutatom azt az áldozatot, csak éppen a halálát kérem. Bár, nem is igen lesz szükség az istenek közbenjárására, tette hozzá gondolatban. A főzeteim és a nyitott ajtó megteszik a magukét. Ha tudta volna, mekkora veszedelmet jelent a lány, már korábban megszabadult volna tőle, még mielőtt Garrick egyáltalán meglátta, de biztos volt benne, hogy Garrick őt is kerülni fogja, mint a többi nőt. Mindegy, már nem kell sokáig várnia. Erin arra lépett be a szobába, hogy Garrick teljesen magába roskadva áll az ágy mellett. Igaz, égett a tűz a kandallóban, mégis nagyon hideg volt. – Bárcsak meg nem történtté tehetném a dolgokat, Brenna! – mondta Garrick tompán. – Soha nem bocsátok meg magamnak ezért. – Nem hallja, amit mondasz, fiam – lépett oda hozzá Erin. – De hiszen beszélt, amikor beléptem. Mint egy kisgyerek. – Biztos újraéli a múltját. Láttam már ilyet sokszor, amikor az ördögök játszanak valakinek az elméjével. Van, 227

Csak Könyvek

akinek nem is olyan rossz, van, aki számára maga a pokol, amikor a halál már csak megváltás. – De ő nem halhat meg! – Szereted, Garrick? – Szeretni? A szerelem a bolondoknak való. Én már soha nem fogok tudni szeretni. – Akkor mit számít, hogy él-e, hal-e, hisz csak egy rabszolga. – Mert számít – mondta Garrick határozottan, majd hozzátette: – Amúgy meg túl makacs ő ahhoz, hogy meghaljon. – Azt hiszem, igazad van. És ami engem illet, egy fabatkát nem adnék Yarmille véleményéért. Isten segítségével mindig van esély. Brenna az apja ölében ült, apró kis kezével a kövekkel kirakott markolatú új kardot szorította. – Megköszöntem már, papa? Köszönöm, hogy van saját kardom, amit csak nekem csináltak. Semminek nem örülnék ennyire! – Még egy szép ruhának vagy ékszernek sem? Anyád szerette az effélét. Brenna elhúzta a száját. – Azok lányoknak való dolgok. A lányok buták és mindig sírnak. Én soha nem sírok. Alane ekkor berakta Brennát egy dézsa forró vízbe. A szoba tele lett gőzzel, és Alane alakja is ködbe veszett, csak a hangja hallatszott. – Mit mondana apád, ha megtudná, hogy a falusi fiúkkal verekedtél, ráadásul a sárban hemperegve? – A papa büszke lenne rám. Hiszen én győztem nem igaz? Iannek karika van a szeme alatt, Doyle-nak meg földagadt az ajka. – Csak azért hagytak győzni, mert Lord Angus lánya vagy.

Csak Könyvek

228

– Nem, nem a lánya vagyok! És tisztességes játékban győztem. Most pedig engedj kiszállnom ebből a dézsából, mert megfövök. – Tisztának és csinosnak kell lenned, Lady Brenna. – De a víz túl meleg. Miért kell ilyen melegnek lennie? – Brenna, szégyent hozol az apádra. Mikor tanulsz már meg végre hölgyként viselkedni? – kérdezte Linnet a párafelhőből. – Nekem nem kell neked engedelmeskednem. Te nem vagy az anyám! – De ott a mostohaanyád, Brenna. – Nem, nem, Alane! Utálom az özvegyet és a lányát is. Miért kellett a papának elvennie őt? Cordella állandóan csúfol, az özvegy meg egy boszorkány. – Ennek ellenére tisztelettel kell bánnod velük. – Miért kéne? Ők is gyűlölnek engem. Mindketten féltékenyek rám. – Lehet, hogy nincs kedvesség a szívükben, lányom, de a te dolgod, hogy jól érezzék itt magukat. – Hát… ha nagyon muszáj, de nem szívből jön. Akkor elkezdett esni a hó, és lassan fehér paplannal takarta be a tájat. Brenna ráfutott a befagyott tóra, integetett Cordellának, aki egy fa mellett állt, a vörös haja mintha lángolt volna. – Szégyelld magad, Brenna. Egy hölgy nem csúszkál úgy, mint egy kisgyerek. Még beszakad a jég alattad, és akkor mit csinálsz? Hatalmas reccsenés hallatszott, és Brenna alámerült a jeges fekete vízbe, épp úgy, ahogy Cordella megjósolta. Egész testében reszketett fékezhetetlenül, a keze zsibbadt a hidegtől, és képtelen volt visszamászni a jégtáblára. – Cordella, segíts, megfagyok! – Hát nem megmondtam, hogy beszakad alattad a jég? – Della, kérlek, segíts kimásznom! Nagyon hideg a víz, annyira, hogy már fáj. 229

Csak Könyvek

– Az is fog fájni, amikor az urad először a magáévá tesz. Akkor majd megtudod, mi az igazi fájdalom. – Láttam egy párt a faluban, nem is volt olyan rettentő, mint te el akarod velem hitetni, Della. – Várj csak, majd meglátod. Nemsokára eljön érted a leendő férjed, és akkor majd megszenvedsz. – Én nem megyek feleségül egy vikinghez. Senkihez sem megyek feleségül. Nem elutasítottam-e vagy két tucat kérőt? – De férjhez mész, Brenna. Az apád a szavát adta. Akkor Linnet jelent meg a távolban, lassan közeledett Brenna felé. Végül odaért hozzá, az arca fáradt volt és szomorú, de kihúzta a lányt a fagyos vízből, és betakargatta paplanokkal. Olyannyira, hogy a végén a lány már úgy érezte, megfullad. – Brenna, Angus meghalt. – Nem! – kiáltotta Brenna. – Az apám nem halhat csak úgy meg! Ez nem lehet igaz! Sírt az egész falu, amikor Angust örök nyugalomra helyezték. A nap még nem kelt föl, de máris szokatlanul meleg volt. – Jönnek a vikingek, Lady Brenna. – Wyndham! Hát ilyen nálatok a lánykérés? Megtámadnak, gyilkolásznak? Nem, Alane, nem halhatsz meg! Nem tudok segíteni neked, Linnet néni. A viking eltörte a kardomat. Senkin nem tudok segíteni, de esküszöm, megölöm azért, amit a népemmel tett. – Heloise vagyok, Anselm felesége. Te a fiamé, Garrické leszel. – Én nem leszek senkinek sem a tulajdona. – Megtalálom a módját, hogy megszelídítselek, te szuka! Meg fog erőszakolni… Istenem, hogy fogom kibírni azt a kínt, amiről Cordella beszélt? De hol a fájdalom? Cordella hazudott! Miatta mutattam félelmet a viking előtt, amikor pedig nem is kellett volna félnem. De szép volt. Ő is szép. Csak Könyvek

230

Gyönyörű teste van. Olyan erős. Ha vele vagyok, elfelejtem, hogy gyűlölöm. Elveszítem az akaratomat. Messziről nevetés hallatszott. Cordella és Yarmille nevetett, és kacagott Anselm és Hugo is. Egy vadállat. Nem érdeklem én őt egy kicsit sem, különben hogy tudott volna így bánni velem annyi vendég előtt? De most már megszabadultam tőle. Sose talál rám. Nem maradhattam tovább vele, mert az érintésére teljesen ellágyulok. Kardpengék csattogása. Nem vagyok képes megölni téged, Garrick, még akkor sem, ha ez a szabadulásomat jelentené. Nem tudom, miért, de fájna, ha holtan látnálak. Nagyon fázom. Beteg vagyok, és ő még csak nem is tud róla. Majd megbánja még, ha holtan talál. Hogyan tehette ezt velem, amikor megmentettem az életét? Nagyon hideg van… – Yarmille, csukd be az ajtót… mielőtt… mielőtt... Brenna egy meleg vizű tóban lebegett, szemét behunyta, mert végre kisütött a nap. Akkor ébredt föl, amikor a víz egyszer csak ággyá változott, ami valamiért szokatlanul keménynek tűnt. Párszor pislogott, mielőtt megismerte Garrick szobáját, majd őt magát is, ahogy ott ül az egyik trónszerű székben. Megviselt volt, de mosolygott rá, meleg pillantással. – Nem nézel ki jól, Garrick. Csak nem voltál beteg? A férfi fölkacagott a másik aggodalmán. – Nem, nem, én jól vagyok. De te hogy érzed magad? Brenna megpróbált fölülni, de csak egy nyögésre futotta az erejéből. – Mindenem fáj, mintha valaki megvert volna. Csak nem te botoztál meg álmomban? – Hogy gondolhatsz ilyet? – kérdezte fölháborodva Garrick. – Két napig nagyon beteg voltál, biztos attól vannak a fájdalmaid. – Fölállt és betakargatta a lányt. – Az 231

Csak Könyvek

asszonyok levest főztek, azt mondták, edd meg, ha fölébredsz. Mindjárt hozom. Brenna nyújtózott egyet a nagy ágyban. Vajon sajnál engem Garrick? Aggódni látszik, de vajon valóban törődik velem? A levest azonban már nem tudta kivárni, Garrick visszatérte előtt elnyomta a jótékony álom.

Csak Könyvek

232

29.

ráadásul kegyetlenül hideg is volt. Brenna az idő java részét ágyban töltötte. Janie és Maudya agyonkényeztették, de még Rayna is vitt neki nagy morogva mindenféle gyógyfüvekből kotyvasztott, erősítő főzeteket. Az asszonyok szívesen kiszolgálták Brennát, hiszen ő is egy volt közülük, és nemrég még egy hajszálon függött az élete. Azt is tudták, hogy a gazda kedvence, ez napról napra nyilvánvalóbb lett mindenki számára, egyedül Brenna nem volt róla meggyőződve. Brenna nagyon örült, amikor Garrick végre eléggé gyógyultnak ítélte ahhoz, hogy engedje dolgozni. A legtöbb viszont, amit a többiek hagytak neki, hogy mézzel bekenegesse a vaddisznó combját sütés közben. Nem tetszett neki, hogy Garrick parancsára még mindig kényeztetik. Kopogás nélkül viharzott be Garrick szobájába. A férfi egy pillanatra fölnézett a vacsorájából, majd folytatta az evést. – Ágyban kéne lenned, kisasszony – mondta szigorúan, de közben rá sem nézett a lányra. – Biztos fárasztó napod volt, pihenned kell. Brenna közelebb lépett. – Én csak azt szeretném, ha nem aggódnál annyira. Nem vagyok nyomorék, Garrick. AZ

ÉV

UTOLSÓ

HÓNAPJA

HÓVAL ÉS JÉGGEL

233

ÉRKEZETT,

Csak Könyvek

Tudta, hogy hiába érvel, amikor a férfi épp jóságos akar lenni. Brenna utálta ezt az újfajta viselkedést. Garrick olyan volt, mint megbocsátó atya a tékozló gyermekével. Brennának éppen nem megbocsátásra volt szüksége. – Nem hiszed, hogy jól vagyok? Garrick csak csóválta a fejét, de még mindig nem nézett a lányra. – Jó, jó, de nem szabad engedni, hogy túlzásokba ess, Brenna. Majdnem meghaltál, aztán mégis megmenekültél. Nem helyénvaló hát, hogy az új életedet óvatosan kezdd el? – Nem, egyáltalán nem helyénvaló! – csattant föl Brenna. – Először is tovább tartottál ágyban, mint szükséges lett volna, most meg úgy bánsz velem, mint valami törékeny babával. Az isten szerelmére, én nem bírom a tétlenséget! Jól vagyok, hidd el! Az istállóban is dolgoztam volna, de te nemet mondtál. Ha csak a házban engedsz dolgoznom, jó, legyen, de valamit tennem kell. – A nővéred nem épp ezt mondta nekem rólad. Brennának még a dühénél is nagyobb volt a csodálkozása. – Te beszéltél Cordellával? – Igen, méghozzá hosszasan. A lánynak ökölbe szorult a keze. Minden mást elhomályosított a fejében a gondolat, hogy Garrick és Cordella beszélgetnek, nevetgélnek, szeretkeznek. Szólva igaz a sejtése. Az a sok este, amit Garrick nem otthon töltött… Hát igen… Cordellával múlatta az időt. – Brenna, gyere ide! – Hogy micsoda? – kérdezte, de a szavak értelme nem jutott el hozzá. – Gyere ide. A lány meg sem moccant, nem is nézett a férfira, aki végül is odament hozzá és megsimogatta az arcát, de a lány ellökte a férfi kezét.

Csak Könyvek

234

– Hozzám ne merj érni! – sivította, fájdalom és düh egyszerre volt a hangjában. – Soha többé nem merj hozzám érni! Garrick értetlenül nézett. – Thor, segíts! Mi van veled, te némber? – Te… te megbolondultál, ha azt hiszed, hogy osztozom rajtad a nővéremmel! Ha akarod őt, nosza, tessék, a tied lehet, de az én közelembe többet ne gyere, mert esküszöm, megöllek. Garricknek fölcsillant a szeme, látszott rajta, mulattatja a dolog. – Miért akarnám én a nővéredet, ha te itt vagy nekem? És miért gondolod ezt, amikor csak annyit mondtam, hogy beszéltem vele? – Nem tetted a magadévá? – Nem, dehogy. De még ha úgy lenne is, miért izgat ez téged? Brenna érezte, a haja tövéig elpirul, nagyon szégyellte a viselkedését. Olyan volt, akár egy féltékeny feleség. Még ő maga is meg volt döbbenve a viselkedésén. – Brenna? – Nem bánom, ha van más nőd is – mondta gyorsan, mert érezte azt a bizonyos gombócot a torkában –, ha valaki más elégíti ki a szükségleteidet, akkor örülök, mert engem legalább békén hagysz. De az nincs rendjén, hogy engem is meg a nővéremet is… Hát nem látod, mennyire helytelen ez? – Csak ez a bajod? – Igen, ez. – Nagyon sértődős vagy ma este, hallod – mondta Garrick könnyed hangon. – No, talán ettől majd jobb lesz a kedved. Brenna a férfit nézte, a homlokába hulló arany fürtjeit. Olyan volt, mint egy pajkos kisfiú, nem az a kemény és kőszívű viking harcos, akinek ismerte. Garrick egy kis 235

Csak Könyvek

elefántcsonttal berakott, keleties mintájú dobozt vett ki a ládából. – Mi ez? – Nyisd ki. Brenna fölemelte a doboz fedelét. Kék bársony bélésen egy pár karkötő volt benne, egymásba fonódó kígyókat ábrázolt, a szemük fényesen csillogó rubinból volt. Brenna tudta, hogy a vikingek nagyon nagy becsben tartják az ilyesmit. Látott már hasonló karperecet Hugo feleségén és Heloise-on is. A gazdagság jeleként némelyik férfi is viselt karperecet. Ez a pár ékszer is igen finom mívű volt, és amikor Brenna megemelte, azt is érezte, milyen súlyos, színarany. – Miért mutatod ezt nekem? – kérdezte, és nyújtotta a dobozkát Garricknek. – Nem mutatom, Brenna. A tied, a dobozzal együtt. Brenna megint szemügyre vette a karpereceket, majd hitetlenkedve nézett a férfira. – De… hát miért? – Mert így akarom. – Egy rabszolgának ilyen drága ékszert? – Brenna úgy érezte, rájött a válaszra, Garrick így akarja enyhíteni a bűntudatát, amiért bezárta őt abba a rémséges cellába. Ő azonban nem bocsát meg. – És mikor viseljem, mondd, Garrick? Amikor a ruhádat mosom? Netán mikor a nagytermet söpröm fel? Nem, köszönöm, nem kérem az ajándékot. – De igenis, viselni fogod! – kiáltotta immár haragosan a férfi. – Miként azt a ruhát is, amelyet az anyám varr neked. Mégpedig akkor, amikor elviszlek az apám lakomájára megünnepelni a téli napfordulót. Brenna szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől. – Az anyád ruhát varr nekem? – Az én kérésemre. Még hogy Heloise egy rabszolgának ruhát készít! Brenna tudta, hogy Heloise keresztény, ráadásul jószívű teremtés, Csak Könyvek

236

de mégis hihetetlennek tűnt, hogy a szabadidejében egy rabszolgának varr… Igaz, éppen ilyen megdöbbentő volt az a tény is, hogy Garrick elviszi őt az apja házába lakomára. – Nem értelek, Garrick. Miért viszel el most az apádékhoz, amikor valahányszor csak én kértelek, elutasítottad? – Idő kellett neked, hogy hozzászokj az új életedhez, és ne folyton az otthonodra emlékezz. Úgy érzem, sikerült. – Te valóban azt hiszed, hogy megszoktalak, amikor épp most akartam megszökni tőled? – Nem azt mondtam, hogy engem szoktál meg, csak azt, hogy az új életedet. – De miért viszel rabszolgát egy lakomára? Ez a szokás? – Nem, de én nem ragaszkodom a szokásokhoz. Azért jössz velem, hogy gondoskodj a szükségleteimről. – És ha nemet mondok? – Nem mondhatsz nemet, Brenna – nevetett föl a férfi. – Te oda mégy, ahova viszlek. – Lehet, de csak egy feltétellel megyek. Ha magamhoz vehetek egy tőrt. – Rendben. Brenna elmosolyodott, és az ajándékával a kezében elindult kifelé. Úgy érezte, ezúttal ő győzött. Garrick kezd ellágyulni. – Ami meg a szükségleteidet illeti, majd megbeszéljük, ha itt az ideje – fordult vissza. – Nincs itt semmi, amit meg kéne beszélnünk. – Biztos lehetsz benne, hogy van – vágott vissza a lány, azzal faképnél hagyta Garricket.

237

Csak Könyvek

30.

és vele a lakoma időpontja is. Bár Brenna már nagyon szerette volna látni a nagynénjét, és lett volna pár szava Cordellához is, hogy elátkozza a napot, amikor hazudott neki, nem örült annak, hogy Anselmhez kell mennie. Valójában gyűlölte a férfit, bár tudta, sok minden miatt hálával tartozik neki. Az sem volt ínyére, hogy Garrick oldalán kell megjelennie, de nem mint a rabszolgája, hanem mint a szeretője, aki az ajándékba kapott ékszereket viseli. Brenna nem volt benne biztos, hogy el tudja-e viselni a megaláztatást. Nagyon szeretett volna távol maradni erről a lakomáról, de tudta, nem teheti. Garrick nagyon örült az ünnepi alkalomnak, és hallani sem akart róla, hogy Brenna ne kísérje el. Brenna tudta, ha ellenállna, a férfi úgyis magával vonszolná. Pompásan állt rajta a szépen megvarrt ruha. Vörös bársonyból készült, arany hímzéssel. Egyszerű szabású, ujjatlan ruha volt, viking stílusban. Brennát megdöbbentette, hogy a széles aranyöv éppen olyan rubinkövekkel volt kirakva, mint amilyenek a Garricktől kapott karpereceket is díszítették. Janie segített megfésülni Brenna haját; remekül illett a vörös szalag a hollófekete hajkoronához. Janie egy csöppet sem volt irigy, kedvesen cseverészett Brenna szerencséjéről, miközben készültek a nagy eseményre. A

TÉLI

NAPFORDULÓ

Csak Könyvek

VÉSZESEN

KÖZELGETT

238

Brenna semmit sem érzett ebből a nagy szerencséből, és még inkább elment a kedve, amikor Garrick megjelent érte. A nagyteremben találkoztak. A férfi el volt bűvölve a látványtól. Ő maga is bársonyban volt, a finom aranyszínű anyag úgy illett rá, mintha a második bőre lett volna. A ruhát vörös fonallal varrták, és Garrick övét meg nyakában hordott medált is rubinok díszítették. Összeillő pár voltak. – Mint fényes csillag a sötét égen, olyan vagy, kisasszony – köszöntötte Garrick kedvesen. Brenna elpirult a férfi pillantásától. – Szép a ruhám – nyögte ki végül nagy nehezen. – Igen, de máson nem állna ilyen jól. – Nem szokásod a bókolás, Garrick. – Csak az igazat mondom. És sok mindent nem tudsz még rólam. – Már kezdem megtanulni. – Menjünk – mondta Garrick hirtelen türelmetlenül. – Már biztos elkezdődött a lakoma. Brenna bólintott és követte a férfit a konyhán át a hátsó ajtó melletti fogasig ahol a köpenyeik lógtak. Brennáé azonban nem volt ott, helyette egy meseszép hermelinpalástot talált nagy csuklyával. Garrick gondosan föladta rá és elrendezte a csuklyát is a lány fején, ügyelve a hajára. Brenna fölnézett Garrickre. – Ez is ajándék? – Igen, ez is. Jól áll neked a finom holmi. Kapsz majd többet is. – Ez sem rád hajaz, Garrick, ez a nagylelkűség. Mitől változtál meg? – Ilyen kedvem van – vonta meg a vállát a férfi, és végre odaadta a lánynak az ígért tőrt is. Brenna az övébe rejtette, majd így szólt: – Te jóságos ég! Jobb volt, amikor komor voltál, de kiszámítható. Ki nem állhatom a következetlenséget – sóhajtott föl, majd kiment, 239

Csak Könyvek

de még hallotta, ahogy a férfi jót nevet hirtelen kirohanásán. A nagyteremben vágni lehetett a füstöt a konyhai tűzhelyek miatt, de Brenna úgy vélte, jobb a füst, mint a hideg. Egy darabig még magán tartotta a köpenyét, de nem csak a hideg miatt. Ahogy körbenézett a termen, látta, hogy senkinek sincs olyan szép és gazdagon díszített ruhája, mint neki. Fülig pirult arra a gondolatra, mit szólnak majd a többiek, ha ebben a ruhában végigvonul előttük Garrick oldalán, hiszen nem volt mindennapos dolog, hogy egy rabszolga díszesebben öltözzék, mint a szabad nők. Brenna úgy érezte magát, mintha Garrick elkényeztetett lotyója lenne, és tudta, sokan erre gondolnak. Egyre nőtt benne a keserűség. Nem szólt egy szót sem, amikor Garrick egyedül hagyta egy asztalnál, miközben ő elment a családját üdvözölni. Brenna csak ült leszegett fejjel, tudva, hogy minden szempár rá tapad. Megdöbbent, amikor meglátta, hogy Heloise ül oda mellé. – Tetszik a ruha, Brenna? Amikor belenézett a kedvesen mosolygó szempárba, Brenna kicsit fölengedett. – Igen, nagyon szépen köszönöm. – Akkor add csak ide a kabátodat, nem azért töltöttem sok-sok órát a varrással, hogy elrejtsd az új ruhádat. Brenna vonakodva bár, de levette a hermelinköpenyt. Heloise közelségében már nem volt akkora zavarban, nagyon hálás volt, amiért a ház asszonya időt szán arra, hogy ő kicsit jobban érezze magát, fel tudjon oldódni. – Valóban, remekül áll rajtad ez a ruha, gyermekem – mondta mosolyogva az asszony. – Nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod. – Nem, nem, az igazat mondom. És én tartozom köszönettel, Brenna. – De hiszen nem is tettem semmit. Csak Könyvek

240

Heloise Garrickre nézett, aki az apja és még néhány férfi társaságában beszélgetett, majd visszanézett Brennára és a lány karjára tette a kezét. – Már régen láttam a fiamat ilyen jókedvűnek és nyugodtnak. Ezért mondok neked köszönetet. Brenna megint elpirult. – Ó, biztos tévedsz… – Nem, nem hinném. Garrick nem akart áldozatául esni a bájaidnak, tudom, harcolt ellene, de mégis így lett. Nem vetted-e magad is észre a különbséget? Brenna bólintott, de kerülte Heloise pillantását. Nem értett egyet az asszonnyal, a gondolat mégis jólesett neki. Valóban ezért változott volna meg Garrick oly feltűnően az ő betegsége óta? Lehet, hogy valóban beleszeretett? Brenna félt erre még csak gondolni is, és beszélni sem akart róla, ezért témát váltott. – Találkozhatnék a nagynénémmel? – Ó, hát természetesen. Épp itt jön. Én megyek is, hogy nyugodtan beszélgethessetek. Brenna is fölállt, szemét elöntötték a könnyek. Minden az eszébe jutott, amit az elmúlt hónapokban átélt, most, amikor végre valakivel őszintén és bizalmasan megoszthatta a gondolatait. Leültek egymás mellé és Brenna egy pillanatra sem engedte el Linnet kézét. Látta, hogy az asszony még mindig fiatalabbnak néz ki a koránál, kék szeme életerőtől csillogott. – Jól megy a sorod, néném? – Heloise gondoskodik róla, hogy családtagnak érezzem magam – felelte az asszony. – Igen, nagyon jól vagyok. – Ennek örülök. Gyakran aggódtam miattad, de Garrick mostanáig nem engedett ide. – Azt hiszem, szeretné, ha mindig otthon lennél mellette. Én viszont sokat hallottam rólad Heloise-tól, azt is tudom, hogy eleinte nagyon önfejű voltál. Nem is vártam mást. Azt is hallottam, hogy megszöktél, és hogy halálos beteg voltál. 241

Csak Könyvek

Akkoriban majd' megőrültem az aggodalomtól, de íme, most már itt vagy, jól vagy és megkapott a neked kijáró tiszteletet is. Nagyon örülök. – A nekem kijáró tiszteletet? – Te itt vendég vagy, nem Garrick rabszolgája. Ez az ő tiszteletének a jele. Brenna keserűen fölkacagott. – Tudom, miért hozott el. Hogy kielégítsem a szükségleteit, néném. – Ugyan már, Brenna! Arra a célra sokan lennének itt. És nem adta volna ezt a sok szép holmit neked, ha nem tisztelne. Épp ott voltam, amikor megkérte Heloise-t, hogy varrja meg neked azt a ruhát. „Viking divat szerint legyen”, mondta, „mert ő már közülünk való”. Brenna a homlokát ráncolta. – Semmi okot nem adtam neki arra, hogy azt higgye, boldog vagyok itt. Ő is tudja, hogy amint alkalmam lesz rá, megszököm. Miért mondta hát, hogy egy vagyok közülük? – Valami okot csak kellett, hogy adj rá. De komolyan, Brenna, ne próbálj meg még egyszer megszökni. Ha sikerülne, és Garrick nem találna meg, az életem végéig aggódnék miattad. – Néném, ha megyek, akkor téged is magammal viszlek – mondta Brenna, de maga sem hitte, hogy ez valaha is sikerül neki. Ráadásul Linnet is csak egyre aggodalmasabb arccal nézett rá. – Ó, Brenna, amikor ma megláttalak itt, azt gondoltam, hogy végre kinőtted a vadságodat. Egy érett nő elfogadná a sorsot, amely ide vetette. Örülne, hogy életben van, és igyekezne alkalmazkodni az új életéhez, tudván, hogy nincs már meg a régi, amelyhez visszatérhetne. – Tegyek úgy, mint ahogy te tettél? – Igen, mint ahogy én tettem. Ez az egyetlen módja, Brenna; ha az elvesztett szabadságunkat gyászoljuk, nagyon fogunk szenvedni. És az igazat megvallva az én életem sokat javult, úgyhogy nem panaszkodhatom. Csak Könyvek

242

Heloise-ban igazi jó barátra találtam. Nem haragszik, ha Anselm néha meglátogat, így aztán férfi is van az életemben, aki a maga módján nagyon kedvesen bánik velem. – Hagyd abba! Ezt nem akarom hallani! – Térj észhez, Brenna! Igenis fontos vagy Garricknek, a vak is látja. Nagyszerű életed lehetne vele. – Ha az ágyasa leszek – sziszegte Brenna. – Igen, tudom, feleségül nem vehet, de éppen olyan leszel, mintha a felesége lennél. Ezek a mesés ajándékok is ezt bizonyítják. És azt mondják, egy fattyú is örökölhet az apjától, ha annak nincs törvényes fia. Lehet, hogy Garrick soha nem fog megnősülni, de te leszel az egyetlen szeretője, és a jövőd éppen olyan biztos lesz az eskü szavai nélkül is, mintha elvett volna feleségül. Fattyakat szülhetsz, de itt lesz az otthonod. – Ezt az én büszkeségem nem engedheti meg. Valaha nem akartam férjhez menni, de ma már látom, Garrickkel csak így élhetnék békességben. – De rabszolgát nem vehet el, azt tiltják a törvényeik. – Tudom. Odanézett, ahol Garrick állt, a terem túlsó végében. Igen, végre most Linnetnek kimondta, szívesen hozzámenne Garrickhez, és jóleső érzés volt arra gondolni. – Szeretem – mondta. – Eddig nem tudtam, de ez az igazság. Szerelmes vagyok Garrickbe. Ha ő is szeret, mint ahogy te is meg az anyja is mondtátok, akkor elvesz feleségül, mert csak így élhetek együtt vele. – Brenna, Brenna, te Angus lánya vagy! Makacs a végtelenségig. Ha igazán szereted Garricket, akkor elfogadod olyannak, amilyen, és nem követelsz tőle többet. – És az illem, az semmi? Nem, nénikém, úgy lesz, ahogy én akarom, vagy sehogy – mondta Brenna eltökélten és felállt. – Hol van Della? – Nem érezte jól magát és lefeküdt. 243

Csak Könyvek

– Tudta, hogy itt leszek? – Igen, mindnyájan tudtuk, mert Garricknek az apja engedélye kellett, hogy téged mint vendéget hozzon el. – Még hogy engedély! – csattant fel sértetten Brenna. – Majd később még beszélünk, néném – szólt oda Linnetnek hűvösen. – Remélem, addigra már inkább mellém állsz, nem ezek mellé a pogány barbárok mellé.

Csak Könyvek

244

31.

de előbb még megmerítette a kupáját a hatalmas asztal közepén álló mézsörös edényben. Állatfejes maszkot viselő férfiak táncoltak, ugráltak a teremben, tréfálkoztak egymással és a vendégekkel. Garrick alig bírta megőrizni komolyságát, amikor egy szarvasmaszkos férfi, akiben fölismerte féltestvérét, Fairfaxét, mögé osonva egy vödör havat borított Hugo fejére. Garrick meglepve nézte, hogy Hugo csak nevet és nevet, és lerázza a hátáról a havat, még hátra sem fordul, hogy megnézze, ki volt a bűnös. – Engedékenyebb lettél, bátyám. Tudom, hogy soha nem kedvelted különösebben a napfordulós lakomákat, de fölkészültem rá, hogy legyőzlek, ha kirántott karddal pattantál volna föl az imént. – Én meg kiábrándítottalak, látom – nevetett Hugo. – Nem, nem, nekem sincs igazán kedvem verekedni. – No, hát akkor mindketten lágyabbak lettünk, igaz? Garrick hátradőlt a székében, úgy nézett a bátyjára. – Azt hittem, nekem van jó kedvem, de látom, te sem panaszkodhatsz. Olyan vagy, mint akinek bepillantást engedtek a Walhallába, és látta, hogy valóban olyan, mint mondják. Mesélj! – Gratulálj nekem, öcsém – mondta Hugo és fülig ért a szája. – Végre valahára gyerekem lesz. HUGO

LEÜLT

GARRICK

MELLÉ,

245

Csak Könyvek

Garricken látszott, hogy őszintén meglepődött. Vállon veregette a bátyját. – Ez nagyon jó hír, Hugo! Legyen a gyermek fiú, megáldva… a nagybátyja erejével! Hugo harsányan fölkacagott. – Rendben, elfogadom. – A feleséged biztos odavan az örömtől – jegyezte meg Garrick. – Sokáig várta. – Nem, ő dühöng. Ugyanis mindig engem okolt a meddőségéért, de ő az, aki még mindig meddő. Az új rabszolgám, Cordella fog szülni. Garrick jókedve mintha kicsit alábbhagyott volna erre a bejelentésre. – És biztos vagy benne, hogy a tiéd a gyerek? – Igen – válaszolt Hugo büszkén –, mert ahogy te megtartottad magadnak a vadmacskádat, úgy én is az enyémet. Brenna említésére Garricknek eszébe jutott, menynyire haragszik a lány a nővérére. Átkozta magát, amiért tőrt adott a kezébe, és magában azért fohászkodott, nehogy a nővére ellen fordítsa. Körülnézett a teremben, hol lehet Brenna, ám sehol sem látta. Biztos Cordellánál van. – Megbocsáss, Hugo, meg kell találnom Brennát, még mielőtt valami botrány töme ki az apánk lakomáján. Különös tehetsége van a bajkeveréshez. – Ülj le, Garrick. Ahhoz, hogy itt rossz legyen a hangulat, több kell, mint ez a kis boszorka. A tavaszi utazásodat akarom megbeszélni veled. – Az nem várhat? – Ha most elmégy, Morna azt fogja hinni, hogy félsz találkozni vele. – Morna? Hugo az ajtó felé mutatott, és Garrick meglátta az okkal zavarban lévő Perrint; mellette állt a húga, Morna. Az asszony szebb volt, mint valaha, lenszőke haját hátul összefogva viselte, ami kihangsúlyozta széles arccsontját. Kerek formáira ráfeszült zöld selyemruhája. Amikor Csak Könyvek

246

összetalálkozott a pillantásuk, Garrick szemében sötét tűz lobbant. Hugónak igaza van, gondolta, most nem mehetek el. Meg kell bíznom Brennában, hogy nem követ el semmi olyasmit, amit megbánhat bármelyikük is. Vörös ködbe borult az ég, az egész tájat megfestette. A vér és a düh erőszakos színe, gondolta Brenna. A lány hosszú percekig nézte a lenyűgöző látványt, és egyre gyűlt benne a harag ahogy fölidézte, milyen megaláztatásban volt része Cordella hazugságai miatt. Még akkor is dühös volt, amikor kinyitotta a nők szállásának ajtaját. A falakon több olajmécses égett, a szoba közepén pedig a tűz lobogott. Cordella egy heverőn feküdt, vörös haja szétterült a párnán. – Ki az? – kérdezte unott hangon. – Hugo? – Mivel válasz nem jött, hozzátette: – Linnet? – Nem, Della én vagyok az. Cordella nyomban fölült, az arcából kifutott a vér. – Brenna… én… én… – Te mit? – kérdezte Brenna éles hangon és közelebb lépett. – Netán sajnálod? Beismered tán, hogy hazudtál? Vagy még korábban akartad beismerni, mielőtt megaláztak miattad? – Brenna csípőre tett kézzel állt Cordella előtt, a szeme csak úgy szikrázott a dühtől. – Miért hazudtál nekem arról, hogy mi történik egy férfi és egy nő közt? Cordella a haja tövéig elpirult. – Mert ezt érdemelted. – Miért? Mit tettem én ellened, hogy ilyen bosszút állj? Tudni akarom a választ, még mielőtt én állok bosszút! Az asszony ismét halottsápadt lett. – Duncan téged kívánt, de neked fogalmad sem volt róla. – Duncan? – ámuldozott Brenna. – Ez nem lehet igaz! Hiszen ő a te férjed volt. 247

Csak Könyvek

– Igen, a férjem volt, de téged akart. Ha észrevetted volna, véget vethettél volna ennek a helyzetnek, de te semmire nem figyeltél, csak arra, hogy az apádnak megfelelj. Nem érdekelt, hogyan éreznek mások. – Ha igaz, amit mondasz, akkor miért nem szóltál nekem te? Tudtad, hogy nekem nem kell férfi, a legkevésbé Duncan. – Nem ismerhettem be előtted meg mások előtt, hogy nem tudom megtartani a férjem szerelmét. – Ezért aztán azt mondtad nekem, hogy egy lidércnyomás az, ami rám vár. Te azt hitted, hogy majd a férjemmel leszek először, de mivel az ellenség tett a magáévá, sokkal rosszabb volt. Nem, nem maga az élmény, Della, hanem az a tény, hogy életemben először hagyott el a bátorságom. – Örülök, hogy legalább egy kis megaláztatásban neked is volt részed, mert én sokat szenvedtem miattad. Brennát elöntötte a düh, odalépett és teljes erőből pofonvágta Cordellát, míg a másik kezével a tőréért nyúlt. – Nem én tehetek arról, hogy Duncan megalázott téged, Della. Ha lett volna egy kis eszed, rájössz. Ha aznap éjjel megtalállak, amikor a viking először a magáévá tett, megöltelek volna. Néha még mindig eljátszom a gondolattal. Cordella hinni sem akart a szemének, amikor meglátta a tőrt Brenna kezében. – Bántanál egy várandós nőt? Brenna döbbenten hátrált. – Igazat beszélsz, Della? – Linnet tud róla. Ha kételkedsz a szavaimban, kérdezd meg tőle. Brenna erre nem számított, de különben sem ölte volna meg Cordellát, csak alaposan meg akarta ijeszteni a mostohatestvérét. Igaz, most már azt is megbánta. – Túl sokat játszadoztál az érzéseimmel, Della. Ha még egyszer ilyet csinálsz, el fogom felejteni, hogy keresztény Csak Könyvek

248

vagyok, és gyerek ide, gyerek oda, a szívedbe döföm a tőrömet. Amikor Brenna eltette a fegyvert, Cordellának visszatért a bátorsága. – Nem félek tőled Brenna Carmarham! Hugo majd megvéd, te meg megfizetsz ezért, amit most velem tettél. – Mondd, nővérem, hát ér annyit a bosszú, mint az életed? – vágta oda Brenna, majd sarkon fordult és kiment a szobából. Brenna dühös volt, mert a találkozás nem úgy sikerült, ahogy eltervezte. Soha többet látni sem akarom, gondolta, nem igazán elégtétel az a pofon, de megelégszem vele. Kint a vörös fény átadta helyét a sötétségnek, miközben Brenna visszasietett a nagyterembe. Sajnálta, hogy olyan kurtán-furcsán beszélt a nagynénjével, és meg akarta keresni, hogy kiengesztelje. Linnetet sehol sem látta, elindult hát Garrick felé. Amikor leült a férfi mellé, ugyancsak zavarba jött: minden szempár őt nézte. – Találkoztál a nővéreddel? – Igen. – Jól van, remélem. – Gyereket vár! – vágta oda Brenna ingerülten, de azonnal meg is bánta, amiért oly nyersen beszélt. – De jól van? – tudakolta Garrick. – Amikor eljöttem tőle, jól volt – felelte Brenna, eleinte nem is tűnt föl neki ez a nagy aggodalom, annyi minden járt a fejében. Újonnan fölfedezett érzései miatt teljesen más fényben látta Garricket. Észrevette, hogy valami zavarja a férfit, és tudni szerette volna az okát. Kacéran rámosolygott. – Mondtam már, milyen jól nézel ki ma, Garrick? Mint sejtette is, a férfi meglehetős szkeptikusan nézett rá. – Azt hiszem, lett volna alkalmad mondani, de nem tetted. 249

Csak Könyvek

Brenna tovább mosolygott. – Akkor most mondom, igazi nemesúr vagy. Illik rád a szó, bár nálatok nem használják, igaz? – A mienk feudális királyság. Minden nemzetségnek van egy vezére, ő a település ura, sőt királya. – Mint az apád is? – Igen – felelte. – Miért kérded? – Nem gondolod, hogy itt az ideje, hogy érdeklődést mutassak a néped iránt? – Gondolom… de – mondta Garrick és elmosolyodott. – Nagy a családod? – Vannak nagybátyáim, nagynénéim és sok unokatestvérem. – Tudom, hogy van két fiútestvéred, de lányok nincsenek? Garrick arca elborult. – Volt egy húgom – mondta keserűen. – Anyám legkisebb gyermeke. Sok éve már, hogy meghalt. Brenna keserűséget és fájdalmat érzett a férfi hangjában. – Ne haragudj, Garrick. – Nem kell elnézést kérned. Nem ismerted. – Nem, de tudom, milyen fájdalom elveszíteni valakit, akit szerettünk. Garrick megszorította a lány kezét, majd kedvesen a szemébe nézett. – Igen, gondolom, tudod. Brenna hirtelen oda akart bújni Garrickhez, érezni akarta, ahogy a férfi két erős karjával átöleli. Ha erre gondolt, nem érezte magát annyira egyedül. Bár minden gondolatát Garrick foglalta le, Brenna még nem akarta ezt a tudomására hozni. Elhúzta a kezét, noha tetszett neki, hogy úgy tudtak beszélgetni, mint soha korábban még. Ugyanakkor azonban zavarba is jött. Új témával hozakodott elő.

Csak Könyvek

250

– Garrick, soha nem beszéltél azokról az időkről, amikor az én népemnél raboskodtál. Ráadásul úgy tűnik, nem is gyűlölsz minket. Hogy lehet ez? A férfit meglepte a kérdés: – Hát erről meg ki beszélt neked? – Az anyád mondta még akkor, amikor idekerültem. Hogy megmagyarázza, miért támadott meg minket Anselm. Azt már nem tette hozzá, hogy valójában Anselmtől tud a dologról részletesebben. – Vagy inkább nem akarsz beszélni róla? – Jobban szeretném elfelejteni azokat az időket. De mivel látom, hogy ma valóban kíváncsi vagy, elmondom. Ha egy viking portyázni indul, tudja, hogy az életét teszi kockára. Vagy hősi halált hal, vagy fogságba esik és lemészárolják, és ez utóbbi nem annyira dicsőséges halál. Én is vállaltam a kockázatot, és amikor fogságba estem, fölkészültem rá, hogy becstelenül kell meghalnom. – Annyira fontos hősi halált halni? – Ez az egyedüli út a Walhallába. – A viking mennyországba? – Jó párhuzam, de a Walhallába csak harcosok léphetnek be. Brennának eszébe jutottak Wyndham órái, és nem akart tovább kérdezősködni. – Szóval azt hitted, dicstelenül fogsz meghalni. Garrick bólintott, majd folytatta: – Az az igazság, hogy kegyetlenül bántak velem, és vannak páran, akiket megölnék, ha megtalálnám őket. Az is igaz azonban, hogy ma nem lennék életben, ha az egyik honfitársad, egy öreg őr meg nem sajnál, és nem segít megszöknöm. – Ezért van hát, hogy nem gyűlölsz mindannyiunkat? – kérdezte, és amikor Garrick bólintott, folytatta: – Az apád mégsem így érez. Azt nem tudja, hogy az is kelta volt, aki segített neked? 251

Csak Könyvek

– De tudja. Csakhogy az apám könnyen ítélkezik. Mindnyájatok bűnének tartja, hogy mindezt el kellett viselnem. Ő már csak ilyen, nehezen változtatja meg a véleményét. Igaz, amióta veled találkozott, már bánja, hogy megtámadta a falutokat és idehozott téged. Ezt tudod, nem, Brenna? – Igen, tudom. Az anyádtól. – És még mindig gyűlölöd Anselmet? Brenna maga sem tudta, mit is érez valójában. – Mondd, ha mindez veled történt volna meg, ha egy kelta jött volna ide álnok módon és megölte volna szinte az egész a családodat, téged pedig rabul ejtett volna, akkor te nem gyűlölnéd? – Egészen biztos – mondta Garrick. – És nem nyugodnék addig, amíg holtan nem látom. – Akkor hát elítélsz azért, ahogy érzek? – Nem, csak megkérdeztem, még mindig így érzel-e. Egy nő általában megbocsátóbb, mint egy férfi, és másképpen is gondolkodik. Te azonban kivétel vagy, nem igaz? Brenna elmosolyodott, jobban szeretett volna valami másról beszélni. – Már nem annyira, mint régen. – Hiszen te ragaszkodtál hozzá, hogy fegyvert adjak neked, mielőtt ide jöttünk, nem? És vajon nem ellenem fordítod-e majd, ha a magamévá akarlak tenni? – Nem, ellened nem, Garrick. A férfi közelebb húzódott a lányhoz, és a két kezébe fogta az arcát, hogy Brenna egyenesen a szemébe tudjon nézni. – Szavadat adod rá, Brenna? – Igen, a szavamat adom. – No, akkor hát mégis megváltoztál – mondta Garrick nevetve. – Azért nem úgy, ahogy gondolod. Fegyvert talán nem használok, de nem kapsz meg egykönnyen. – Ez nem volt szép, a győzelemnek egy ilyen rövidke pillanatát hagytad meg nekem csupán. Csak Könyvek

252

– Ki mondta neked, viking, hogy a nők mindig őszinték? Garrick mordult egyet és elkapta a tekintetét. Hugót nézte, aki a másnapi lóverseny eredményére, a saját győzelmére fogadott. Brennát nem érdekelte senki és semmi, nagyon jól érezte magát, ez volt az első alkalom, hogy nem vesztek össze Garrickkel. Az, hogy beleszeretett a vikingbe, ha jobban belegondolt, nem is volt meglepő. Minden megvolt benne, amit Brenna csodált egy férfiban, a bátorság, az erő és az akarat. Brenna azt is megtapasztalta már, hogy a férfi milyen kedves tud lenni, az pedig, hogy jó volt ránézni, éppenséggel nem volt hátrány. Brenna tudta, a férfi is akarja őt, és azt is kimutatta, hogy fontos neki. Most már csak az okozott gondot, hogy a saját érzéseit is kimutassa. Ó, Garrick, valahogy majd csak elérem, hogy megbízz bennem. Elmosolyodott, és félrehúzódott, mert a szolgák épp akkor tették le az asztalra a vaddisznósültet kenyérrel és mézzel. Brenna megtöltötte a kupáját mézsörrel, közben a pillantása találkozott az asztalfőn ülő Anselméval. Brenna gyorsan elfordult, így nem látta meg a férfi felé küldött mosolyát. Perrint is üdvözölte, de meglehetősen tartózkodón, és akkor Brenna meglátta Perrin mellett a kék szemű nőt zöld selyemruhában. Ha nem lett volna olyan gonosz a pillantása, szép is lehetett volna. Brenna megütközött a neki szánt csöndes üzenet láttán. Megdöbbentette, hogy ilyen erős érzelmeket kelthet valakiben, aki nem is ismeri. Aztán jött rá, hogy ez a nő nem lehet más, csakis Morna. Ez hát az a nagyravágyó némber, aki megbántotta a fiatal Garricket, aki miatt most már egyetlen nőben sem tud megbízni. Brenna tudta, hogy sok nehézségről, amit neki kellett elviselnie, valójában Morna tehet. Gátlástalan, ráadásul igen merész nőszemély, gondolta. 253

Csak Könyvek

Nyilvánvaló, hogy Morna megint meg akarja kaparintani magának Garricket. Miért másért nézne ilyen megvetéssel és gyűlölettel rám? Gazdag, és tudta, Garrick is az, így már megint kell neki. Valóban azt képzeli, hogy a múltat el lehet törölni? Brenna összeszorította az ajkát, és úgy küldött egy mosolyt Morna felé. Amíg én élek, nem lesz a tiéd Garrick, az biztos, gondolta.

Csak Könyvek

254

32.

Amúgy viking módra fokozódott a hangulat és vele együtt a nézeteltérések is. Garrick összekapott Hugóval, de Anselm közbelépett, és csakhamar feledésbe merült az eset. Éles szóváltás folyt Fairfax és Hugo közt is, de Anselm megint csak feloldotta a feszültséget. Nem minden összetűzés végződött azonban békésen, volt, aki a vérét ontotta ellenlábasának. Egy férfi, akit Brenna szerencsére nem ismert, egy baráti erőfitogtatás során az életét vesztette. Brennának nem tetszett, hogy ilyesmi megtörténhet, és az sem, hogy a győztesnek mindenki gratulál. A lány tudta, hogy ezeknél az embereknél az erő a legfontosabb, az mindenekfölött áll. A gyenge férfi szégyent hoz a családjára, ezért hát az igazi viking inkább meghal, semmint elbukjon egy erőpróbán. A vendégek beszélgettek, történeteket meséltek, tréfálkoztak. Anselm nem is egyszer elmesélte az ő fogságba ejtésének történetét, hangsúlyozva Brenna bátorságát. Mornán látszott, nem hiszi, amit hall, és Brenna úgy érezte, a legszívesebben elkapná azt a szőke viperát és megtanítaná egy-két dologra. Valamivel később majdnem valóra vált a vágya. Jószerével mindenki alaposan berúgott, és Morna rávette a bátyját, hogy kísérje haza. Ott állt az ajtónál, arra várt, hogy A LAKOMA A SZOKÁSOS MEDERBEN FOLYDOGÁLT.

255

Csak Könyvek

Perrin odavigye neki a köpenyét. Brenna akkor lépett oda Perrinhez, amikor az egyedül maradt. – Mi az, nem érezted jól magad a lakomán, Perrin? A férfi zavarba jött. – Nem, mert tudom, hogy a húgomat nem nézték jó szemmel, de ő ragaszkodott hozzá, hogy hozzam el. – Mondd csak, igaz az, hogy megint szemet vetett Garrickre? – Igen, ő maga mondta – ismerte be Perrin. – Nem örülsz ennek, ugye? – Csak akkor nem, ha Garrick lenne olyan bolond, hogy még egyszer beleugorjon abba a tűzbe, ami egyszer már megégette. – Reméljük, nem lesz olyan bolond. Brenna elmosolyodott. – Miért, te nem örülnél, ha összejönnének? – Morna sajnos a húgom, ezen nem tudok segíteni. Azt azonban, amit Garrickkel, a legjobb barátommal tett, soha nem fogom elfelejteni neki. – Nem köszöntél el még a házigazdától, tedd meg nyugodtan, majd én odaviszem a húgodnak a köpenyét. – Jaj ne! – vágta rá Perrin őszinte rémülettel az arcán. – A húgom nem nézi jó szemmel, hogy Garrick veled van, és boldogan emlékeztetne a helyzetedre. – Csak nem féltesz? – Ismerlek, a húgom az, aki veszélyben lenne. – Akkor hadd kísérjelek el az ajtóig – kacagott föl Brenna. – Ha te is ott leszel, biztos nem lesz semmi baj. Perrin vonakodva bár, de belement. Morna már ott türelmetlenkedett az ajtóban, és minden felgyülemlett dühét a bátyjára zúdította. – Nem hiszem el, hogy ennyit várakoztattál, és közben egy rabszolgával beszélgettél – sziszegte a dühtől eltorzult arccal. – Hogy tehetted ezt velem, Perrin? Csak Könyvek

256

– Nem is kellett sokat vámod, Morna – felelte Perrin fáradtan. – Ha bárki mással beszélgetsz, nem bántam volna, de hogy éppen őmiatta várakoztatsz meg… Nem szórakozhatsz tán vele eleget, amikor Garricket meglátogatod? – Nem úgy van az, Morna – mondta Perrin elpirulva. – Garrick nem osztozik ezen a lányon senkivel. Csak az övé. A szőke özvegy még nagyobb haragra gerjedt a szavak hallatán, Brenna viszont alig tudta elrejteni jókedvét. – Segítsd föl a kabátomat, rabszolga! – kiáltott ekkor rá Morna megvető hangsúllyal. Amikor Brenna csak nézett rá, az asszony odafordult a bátyjához: – Te beszéled a nyelvét, Perrin. Mondd meg neki, mit akarok. – Húgom, túl messzire mégy. Brenna nem a tied, nem parancsolgathatsz neki. – Mindegy, kié, rabszolga! És most mondd meg neki, mit akarok. – Mit kiabál a húgod? – kérdezte Brenna ártatlan képpel. Perrin nagyot sóhajtott. – Odin, segíts! Azt akarja, hogy add föl rá a köpenyét. De csak a dühét akarja rajtad kitölteni, Brenna. – Semmi baj, Perrin – mondta mosolyogva Brenna. – Csak mondd meg neki, hogy nem vagyok hajlandó kiszolgálni őt, aztán add neki oda a köpenyét, és menj el. Ilyen egyszerű. Perrin fejcsóválva adta oda a húgának a köpenyt. – Brenna nem engedelmeskedik, Morna. Most gyere – tette még hozzá, és kiment. Morna magánkívül volt a dühtől: – Ezért meg foglak korbácsoltatni – rikácsolta Brennának. – Azt kötve hiszem – felelte a lány. – Morna megdöbbent, hogy az anyanyelvén szól hozzá. – Először is, Garrick nem engedné. De, ami még ennél is fontosabb, még mielőtt korbácsért kiáltanál, átvágom a torkodat. Nem 257

Csak Könyvek

voltál szívesen látott vendég ebben a házban, és senki sem keresné a gyilkosodat. – Nem is mernél hozzám nyúlni. – Tudod mit? Próbáljuk ki. Szólj, hogy korbácsoljanak meg – mondta Brenna gonosz mosollyal. – Majd megbánod még, hogy megfenyegettél, amikor Garrick felesége leszek. – Azt a napot te nem fogod megérni. – Csak ne légy te ebben annyira biztos, rabszolga! – vágta oda Morna, és kiviharzott a nagyteremből. Brenna beleharapott az ajkába. Nem lett volna szabad elárulnia a titkát Mornának… De mi van, ha az lesz, amit Morna megjósolt? Hiszen Garrick mindkettőjüket megkaphatná, Morna lenne a törvényes felesége, és ő, Brenna az ágyasa. Brenna megborzongott a gondolatra. Nem, ez nem történhet meg, gondolta elszántan. Megfordult, és megpillantotta Garricket; remélte, a férfi nem látta, hogy Mornával beszél, mert akkor rákérdez, Brenna pedig nem akart hazudni neki. Semmiképpen nem akarta volna kiváltani Garrick haragját. – Hiányoztál – mondta és odahajolt a lányhoz. – Merre jártál? – Elköszöntem Perrintől – felelte Brenna egy kis szünet után. Amikor Garrick válaszul csak mosolygott, Brenna gyorsan témát váltott. – Megyünk nemsokára? – Fáradt vagy? Brenna bólintott. – Hosszú volt a nap, és kicsit sokat ittam. Garrick hamiskásan mosolygott. – Jó emlékeim vannak egy másik alkalomról, amikor szintén sokat ittál. Akkor nagyon kedves voltál. Hát most? Brenna lesütötte a szemét. – Nem, Garrick. A férfi mintha oda sem figyelt volna a válaszra, fölállt. – Gyere, találtam egy helyet, ahol eltölthetjük az éjszakát. – Nem haza megyünk? Nem akkora távolság. Csak Könyvek

258

– Az csak időpocsékolás lenne, Brenna. A lóverseny korán kezdődik, és én időben itt akarok lenni. – Amikor látta, hogy Brenna elhúzza a száját, hozzátette: – Talán holnap este majd hazaviszlek, és az utána következő nap jövünk megint vissza. – Vissza? – Igen, ez a lakoma közel két hétig tart. Na, gyere most. Brenna sóhajtott, elfogadta Garrick feléje nyújtott kezét, és elindult vele a köpenyeikért. A nagyteremben még mindig élénk volt a hangulat, csak néhányan feküdtek le aludni a padokra. Heloise és Linnet már korábban visszavonultak, de Brennának még sikerült bocsánatot kérnie a nagynénjétől. Anselm és Hugo elemükben voltak, és jócskán felöntöttek a garatra. Garrick jó hangosan köszönt el, de ügyet sem vetettek rá. Kint, bár hideg volt, Brenna alig érezte a férfi közelsége miatt. Fejét a vállára hajtva már nem is szédült. Garrick bevezette a lányt: az istállóba, ahol egy elkerített helyen egy rakás pokróc volt felhalmozva. Brenna elhúzódott a férfitól. – Erről a helyről beszéltél? – Ez a legmelegebb, amit csak találtam – mondta Garrick és ledobta a köpenyét. – És azt várod, hogy itt aludjak? A férfi ügyet sem vetve Brenna felháborodására rámosolygott. – Nem leszel egyedül. – De… – Nyugodj meg, asszony – szakította félbe. – Ez a hely sokkal jobb, mint a nagyteremben a kemény padon. Nem igaz? – Háát… – És nem fog minket zavarni senki – súgta Garrick, miközben forró ujjaival simogatta Brenna arcát.

259

Csak Könyvek

Brenna a legszívesebben a férfi karjaiba vetette volna magát, de aztán arra gondolt, nem adja olyan könnyen. Ha az alázatos szolgája lesz, Garrick sosem veszi feleségül. Elhúzódott hát, és keresett egy olyan témát, amiről tudta, hogy egy ideig késleltetheti azt, aminek be kell következnie. – Ez a holnapi verseny… bárki indulhat? – Igen, bárki. – Én is? Garrick már-már elnevette magát, de aztán elfojtotta. – Nem, férfiak indulhatnak csak, nők nem. – És rabszolgák sem, igaz? – kérdezte Brenna kicsit sértetten. Ez a nő egyetlen napot nem hagy ki veszekedés nélkül, gondolta Garrick. – Igaz. – De Garrick, én el tudnám fedni a kilétemet. Otthon gyakran fiúnak néztek az idegenek. És nagy örömömre szolgálna, ha legyőzhetném a bátyádat. – Honnan tudod, hogy indul a bátyám? Brenna elsápadt, és gyorsan elfordult, hiszen nem árulhatta el, hogy kihallgatta a férfiakat. – Miért, talán nem indul? – De igen, sőt, én is. Engem is le akarnál győzni, kisasszony? – Azt hiszem, nem illene akkor, amikor mindenki látja – felelte, majd kacér mosollyal hozzátette: – Ha elhiszed, hogy le tudnálak győzni, az nekem elég. Garrickből kitört a kacagás. – Egy nap majd, és nem is sokára, állok elébe a kihívásnak. Most azonban egy sokkal érdekesebb sport jár a fejemben. Brenna után nyúlt, de a lány a hevenyészett ajtóhoz hátrált, készen arra, hogy elfusson. Fölemelte a kezét: – Tudod, hogy nem szeretnék veled lefeküdni, Garrick. Ha másképp nem megy, kint alszom. Garrick tett egy lépést Brenna felé, de eztán ő is megállt. – Nagyon jó volt ma, hogy mellettem voltál, Brenna. Azt Csak Könyvek

260

reméltem, hogy ma éjjel még nagyobb örömben lesz részem, de erőszakoskodni nem fogok – mondta, majd lefeküdt a szalmára, és intett a lánynak, hogy kövesse. – Gyere, aludj, amíg teheted. Hosszú lesz a holnapi nap. Brenna nem várta, hogy Garrick föladja, legalábbis nem ilyen könnyen. Kis híján felsóhajtott, mert megbánta az ellenállását. Tudta, nemigen fog tudni aludni a szeretett férfival a közelben, de elszánta magát, hogy legalább megpróbálja. Garrick azonban már akkor ráugrott, amikor ő még el sem helyezkedett igazán. – Becsaptál – mondta látva a férfi diadalittas pillantását. – Nem, kisasszony! Én csak azt mondtam, hogy erőszakos nem leszek, és nem is voltam. Ajkával a lányét kereste, hogy elhallgattassa. Brenna megpróbálta elfordítani a fejét, de a férfi a két kezébe fogta az arcát, és forró nyelvével felfedezőútra indult a szájában. Brenna megszédült a férfi súlyától, közelségétől, a belőle sugárzó vágytól. Maradék ellenállása is megtört, amikor Garrick a kezét a ruhája kivágásába csúsztatta. Megoldotta az övét, levette a hosszú szoknyát, és még mielőtt észrevették volna, mindketten csupaszon feküdtek a pokrócon. Garrick végigsimogatta a lányt tetőtől talpig, és ahol hozzáért, Brenna bőre lángra gyúlt. A lány kéjesen nyögdécselt, minden ellenállása megtört. Csak a férfi iránt érzett szerelme számított, a vágya, hogy a férfi lüktető nyila eltalálja nőiessége közepét. Amikor Garrick egészen mélyen belehatolt, Brenna fölkiáltott az eksztázistól. Olyan természetes volt minden, mintha egymásnak lettek volna teremtve. Brenna megfosztotta Garricket az erejétől, teljesen a magáévá tette. Az utórezgések ideje is csodás volt, ott feküdtek szorosan egymás mellett, kimerülve, zihálva, hullámokban tört rájuk a gyönyör. Eltelt néhány perc, de Garrick nem mozdult. Brenna végül kinyitotta a szemét, és látta, hogy a másik őt nézi, 261

Csak Könyvek

lágy és mégis idegen arckifejezéssel. Brenna ekkor megriadt, mert fölidézte, elragadtatásában szerelmet vallott a férfinak. Ezt nem akarta, legalábbis még nem ilyen hamar. – Az igazat mondtad az imént, Brenna? Valóban szeretsz engem? Brenna lehunyta a szemét, hogy ne lássa a férfi átható pillantását. Hazudhatott volna, de tudta, azzal nem nyeri el a férfi bizalmát, márpedig arra volt a legnagyobb szüksége, ha boldog akart lenni. – Igen, szeretlek – suttogta ugyanazokat a szavakat, amelyek korábban elragadtatott kiáltással törtek elő belőle. Igen, kimondtam, ennyi, gondolta, és elárasztotta a boldogság. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Garrick gyengéd pillantással mosolyog rá. – Biztos vagy ebben, Brenna? – Tudom, mit érzek. Teljesen biztos vagyok benne. – Akkor a szavadat adod, hogy soha többet nem szöksz el tőlem? Brennát meglepte a kérés, de készségesen válaszolt. – Igen, Garrick, a szavamat adom. – Akkor jó. Jeles nap volt a mai, nem fogom egyhamar elfelejteni. – Ez minden, amit mondani tudsz nekem, Garrick? – Örülök, hogy megenyhültél irányomban, Brenna – felelte a férfi, majd elfordult. – Késő van, fáradt vagyok, aludjunk. Brenna úgy érezte, mintha arcul ütötték volna. A férfi nem mondta, hogy viszonozza az érzéseit, csak azt, hogy örül, amiért ő megenyhült. – Attól tartok, több örömet adtam neked ma este, mint amennyit megérdemelsz. – Mi az? – morogta a férfi, anélkül, hogy megfordult volna. Brennát hirtelen elöntötte a vak düh, erősen megrázta Garricket. Csak Könyvek

262

– Tudnom kell, mik a szándékaid, Garrick. Mondd, elveszel feleségül? Garricknek ráncba szaladt a homloka. – Egy viking nem vehet feleségül rabszolganőt. De hiszen ezt te is tudod. – Az apád föl tud engem szabadítani, sőt te is. – Nem, asszony, ennek semmi értelme nem lenne. Nem veszlek feleségül, mert ha fölszabadítalak, akkor elveszítelek. – Érezte, hogy valamit kell még mondania, ezért hozzátette: – Örökre megtartalak mint rabszolgát, Brenna. Olyan lesz, mintha a feleségem lennél. – Egészen, amíg meg nem öregszem, és akkor kiraksz a legelőre, mint egy vén kancát. – Nem, nem így lesz. – Szavak, viking, csak szavak! – mondta a lány már-már sírva, úgy érezte, az eszét veszti a fájdalomtól. – Ismersz, tudod, hogy büszkébb vagyok az átlagnál. Ha nem a feleséged, hanem a rabszolgád vagyok, akkor nem a szabad akaratomból teszek bármit. Te vagy az egyetlen férfi, akihez hozzá akarok menni. – Idővel majd megszokod a helyzetedet. – Idővel a szerelmem keserűséggé változik. Hát nem érted? –Túl sokat kérsz, asszony! – vágta oda Garrick. – Megesküdtem, hogy soha nem nősülök meg. – És azt is, hogy nem esel szerelembe soha? – Bennem nincs szerelem, azt már régen tönkretették – mondta a férfi és megfogta Brenna kezét. – De te vagy az, akihez hazajövök, Brenna – mondta lágyan, suttogva. – Fontosabb vagy nekem mindenkinél. Ennél többet nem adhatok. – De megváltozhatsz. – Sajnálom… Brenna – szólt Garrick és lassan ingatta a fejét.

263

Csak Könyvek

– Én is sajnálom… – mert nem adsz lehetőséget a reményre, tette hozzá magában, majd elfordult, és fájdalmában álomba sírta magát.

Csak Könyvek

264

33.

Egy magányos nő sietett le a partra, ahol két kis csónak várakozott kikötve. A fjord vize csöndes volt, a nő megborzongott és szorosabbra húzta magán a köpenyét. Gyorsan elkötötte az egyik halászcsónakot, majd beugrott, megragadta az evezőket, és már hasította is a vizet. Oly gyorsan szállt a hajó, hogy utasának ideje sem lett volna meggondolni magát. Előző nap jött az ötlet, merész volt, veszélyes. A nő úti célja a szemközti part volt, ott is Borgsenék udvarháza. Mivel ő a fjord északi részén lakott, tudta, amazok biztosan ellenségnek nézik majd, ezért azt remélte, hogy a kellően tömött pénzes zacskó feledteti velük ezt a tényt. Tudta, Borgsenéken kívül senki nem tenné meg azt, amit kér. Az áramlás hamar átsodorta a kis csónakot a túlsó partra. A nő korábban mindössze egyszer járt arra, régen, amikor a két család még békességben élt egymással. Akkor a Latham Borgsen házánál tartott esküvői szertartásra érkezett, Latham lányát vette el egy távoli unokatestvér. Közel egy hónapig állt a bál, az egész környékről mindenki hivatalos volt. A nő nem volt benne biztos, emlékszik-e még a házhoz vezető útra. Elindult a szárazföld belseje felé, kabátját szorosan összehúzta magán, fejét csuklya fedte. Nem akarta, hogy ÁLMOSAN PISLOGTAK

AZ ÉGEN A HAJNALI CSILLAGOK.

265

Csak Könyvek

felismerjék, ha netán nem járna sikerrel. Bár, gondolta, mi ne sikerülne egy ilyen egyszerű terven? Végig sem kellett mennie a házig, még útközben találkozott két lovassal. Ijedtében egy fa törzséhez lapult. A lovasok kinevették, mert alacsony termetéből és félősségéből kitalálták, csakis nő lehet az illető. Az egyik férfi leszállt a lóról. Ő volt a fiatalabbik, szőrmebundát viselt, amitől kétszer akkorának látszott, bár amúgy is nagydarab ember volt. – Egy fehércseléd egyedül ilyen hajnali órán biztos a szeretőjét keresi – szólalt meg. – Ne is menj tovább, szépségem, rögtön kettőt is találtál, akivel betelhetsz. A másik férfi ezalatt csöndben ült a lován. Ő sem volt sokkal idősebb, de éppen akkora és épp oly vad kinézetű. Látszott rajta, nem tetszik neki, ahogy a társa beszél. – Lassabban a testtel, Cedric – szólt rá. – Mi a neved, kisasszony? – Adosinda – hazudta a nő. – Nem ismerek senki ilyen nevűt – jegyezte meg Cedric. – Hát te, Arno? – Nem, és sem. Honnan jössz, Adosinda kisasszony? A nő nem szólt semmit, szíve vadul kalapált félelmében. – Hát… onnan… a fjordon túlról. – A Haardradok klánjához tartozol? – Csak igen távolról. – Ha onnan jössz, tudnod kell, hogy errefelé nem látnak szívesen – mondta Arno. – Te Arno, ez valami cselszövés – szólalt meg a fiatalabbik viking. – Hisz nemrég mondtam neked, hogy Haardradék túl régóta csöndben vannak. Most elküldték ezt a nőt, hogy lepjen meg minket álmunkban és öljön meg. Hiszen ki gyanakodna egy fehércselédre? – Esküszöm, ez nem igaz! – kiáltott fel a nő. – Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Csak Könyvek

266

– Ne hazudozz itt összevissza, kisasszony! Az én nevem Cedric Borgsen, Latham harmadik fia. Az én legidősebb bátyámat ölte meg Edgar és Hugo. Ha rájövök, hogy becsaptál, azonnal véged. – Jaj, dehogy akarlak én bántani titeket, fegyver sincs nálam. – Akkor miért jársz arra, ahol nem látnak szívesen? – A segítségeteket kérem. – Hogy aztán becsapj minket? – Nem, nem! Csak nem ismerek egyetlen férfit sem, aki segítene nekem. Haardradék udvarából szeretnék valakit eltenni láb alól, de arra senki nem hajlandó közülük. A tervem végrehajtásához egy Borgsenre van szükségem. – Hamisan csengenek a szavaid. Melyik Haardrad akarna ártani a másiknak? – Egy nő… akinek sok előnye származna a dologból. – Hallgassuk meg, Arno. Kezd érdekelni a dolog. – Nagyon egyszerű az, amit akarok, és jól fizetek érte. Van egy nemrégiben fogságba ejtett rabszolgalány, egy hollófekete hajú, szürke szemű kelta szépség. Ő áll az utamba, azt akarom, hogy tűnjön el. – Öljük meg? – Nem érdekel, mit csináltok vele, ha egyszer elkaptátok – folytatta a nő. – Amíg meg nem szökik, megtarthatjátok, de hogy szökni fog, az biztos. El is adhatjátok egy távoli országban, és akkor duplán kereshettek rajta. Persze meg is ölhetitek, engem nem érdekel. Végül is miért ne? – És mi köze ennek Haardradékhoz? – Anselm Haardrad hozta magával ezt a lányt egy portyáról, és a második fiának, Garricknek adta. Garrick teljesen belebolondult a lányba, imádja. Teljesen oda lesz, ha megtudja, hogy megszökött. – Megszökött? A nő gonoszul, rikácsolva fölnevetett. – Úgy kell tűnnie, hát nem értitek? Garrick tűvé tesz érte majd mindent, de 267

Csak Könyvek

egyszer csak feladja. Ha azonban megtudja, hogy nem a saját akaratából ment el, hanem elrabolták, akkor soha nem nyugszik majd. – Ez nekem úgy hangzik, mintha csapda lenne – mondta Arno. – Átkelünk a fjordon, és ott várnak ránk a Haardradok. – Ha egyáltalán valamit is tudtok a Haardradokról, az az, hogy becsületesen játszanak. – Bizony, ez igaz – ismerte be Cedric vonakodva. – Hugo is eljött ide, és kihívta a bátyámat. Nyílt harc volt. – Lehet, hogy így van – felelte Arno kételkedve –, de az apádnak szólni kéne erről a tervről, ő jól ismeri az ellenfelet. Ostobaság lenne igent mondani ennek a nőnek anélkül, hogy Latham tudna róla. – Csak nem arra célzol, Arno, hogy nem tudok egyedül dönteni? – csattant fel Cedric sértetten. – Nem, csak azt mondom, hogy bölcs dolog lenne szólni az apádnak. Hiszen évek óta nem folyt vér, legfeljebb állatoké. Ennek a nőnek a terve viszont vérbosszút is vonhat maga után. – De gazdagabbá is tehet minket – felelte Cedric, és szemében megcsillant a mohóság. – És a rabszolga? – makacskodott tovább Arno. – Mivel magyarázod majd az ittlétét? – Nyugodj meg, barátom. Majd a te tanyádon tartjuk a rabszolgát, amíg el nem döntjük, mit tegyünk vele. Ennyire egyszerű. A nő közelebb lépett hozzájuk, örült, hogy a két férfi pénzsóvársága győzedelmeskedni látszik a gyanújuk felett.– Nem kell félnetek, hogy vérontás vagy bosszú lesz ebből a dologból. Azt a látszatot kell kelteni, hogy a rabnő megszökött, így senki nem fog rátok gyanakodni. És ez lesz a jutalmatok – csörgette meg a pénzeszsákot. – És az is, hogy ártottatok egy Haardradnak, bár ő még csak nem is tud róla. Ha a szavatokat adjátok, hogy megteszitek, amit Csak Könyvek

268

kérek, akkor megkapjátok a pénzt, és engem többet nem láttok. Megegyeztünk? – Először mondd el, hogyan kivitelezzük a tervedet, aztán majd megegyezünk – mondta az, amelyik leszállt a lováról, anélkül, hogy a másikkal megtanácskozta volna. A nő elmosolyodott; biztos volt benne, hogy nemsokára teljesül a vágya.

269

Csak Könyvek

34.

majd észrevette, hogy egyedül van, és akkor rájött, hogy megkezdődött a lóverseny. Gyorsan magára kapta a bársonyruhát meg a köpenyét, és kilépett az istállóból. A csípős hideg teljesen magához térítette, azon csodálkozott, hogyan is nem ébredt föl, amikor a férfiak fölkészítették lovaikat a versenyre. Fájó sebként lüktetett benne az előző éjszaka emléke, gondolni sem tudott arra, hogy tovább is ott maradjon az ünnepségen. A versenyre gyülekező tömegben Brenna megpillantotta a nagynénjét. Odalépett hozzá, és Linnet kedves mosollyal üdvözölte. – Azt hittem, itt leszel, hogy jó szerencsét kívánj a te vikingednek – mondta Linnet. – Már keresett. – Ha jókívánságra lett volna szüksége, akkor fölébresztett volna – felelte Brenna tompán. – Mi baj, Brenna? Nem nézel ki valami jól. – Csak fáradt vagyok, nem aludtam jól az istállóban. – Az én lakrészem üres, kipihenheted magad kicsit. A férfiak délig úgysem jönnek meg. – Nem, néném. Elindulok haza. Nincs kedvem találkozni Garrickkel ma. – De hisz az ünnepség… BRENNA

HANGOS

Csak Könyvek

ÉLJENZÉSRE

ÉS

270

LÓDOBOGÁSRA

ÉBREDT,

– Majd nélkülem is lezajlik. Nincs kedvem ünnepelni, amikor nincs minek örüljek. – Mi történt, Brenna? Amikor utoljára beszéltünk, olyan vidám voltál. – Bolond voltam. – Garrick miatt van? Nem úgy érez irántad, mint ahogy gondoltad… gondoltuk? – Úgy, úgy, de nem eléggé – felelte Brenna és elindult az istálló felé. – Várj, Brenna! – kiáltott utána Linnet. – Érdeklődni fog utánad. Mit mondjak neki? – Az igazat. Hogy hazamentem, és nem jövök vissza. Majd találkozunk, ha elege lett a mulatozásból. Anselm házától Garrickéig nem volt hosszú az út, de Brenna számára egy örökkévalóságnak tűnt. Egy ideig céltalanul bolyongott, és Garrick furcsa viselkedésén mélázott. Hazaérve csak később vette észre, hogy Erin nincs sehol. Ennek örült, mert legalább nem kell magyarázkodnia, miért jött egyedül. Üres volt a ház is, és talán még hidegebb volt bent, mint kint. Brenna nem vesződött azzal, hogy az alsó szinten is tüzet rakjon, hanem egyenesen a szobájába ment, ahol leült az ágyra és egy jó darabig csak a padló repedését bámulta. Végül a düh lassan a hatalmába kerítette, csak azt várta, mikor törhet ki. Mivel Garrick nem volt ott, hogy kitölthesse rajta, az ajándékait vette elő. Letépte magáról a karpereceket és a falhoz vágta őket, de semmi bajuk nem esett. Brenna tüzet rakott, és abba dobta az ékszert, de az arany megolvasztása túlságosan hosszú folyamat lett volna. Brenna akkor letépte magáról a szépséges ruhát és miszlikekre szaggatta, majd szanaszét dobálta a csíkokat. Rombolásának eredménye láttán azonban elsírta magát. – Túl előkelő volt ez egy rabszolgának! – kiáltott föl 271

Csak Könyvek

hangosan. Csakhamar elfogta azonban a lelkifurdalás, amikor arra a kedves asszonyra gondolt, aki varrta neki. Heloise biztos dühös lesz, gondolta, és megint könnyekben tört ki. – Nézd csak, Garrick, mit csináltam miattad! Ez a te hibád, senki másé! – kiáltotta, mint egy gyerek, majd ledobta magát az ágyra. – Légy átkozott, viking! Hirtelen szállt le az álom a szemére, és szinte egész délután aludt. Már jó késő volt, amikor az ajtaja előtt valami hangot hallott, arra ébredt. Azonnal bebújt a takaró alá, nem akarta volna, hogy bárki így lássa. Az ajtó hirtelen kitárult, és Garrick viharzott be a szobába. Arca szinte torz volt a dühtől. – Nem adtam engedélyt arra, hogy visszagyere ide, kisasszony! – Tisztában vagyok vele. – Mégis, azt csináltad, ami neked jólesett! – üvöltötte, majd meglátta a széttépett ruhát. – Azért jöttem, hogy ha kell, magammal vonszoljalak az ünnepségre. De látom, azt lehetetlenné tetted. – Ugye, nem mehetek az apád házába darócruhában, viking? – Nem, nem mehetsz, és mivel jobban szereted a rabszolgaruhát, hordd azt, némber, mert több ajándékot ugyan nem kapsz tőlem. – Ezt sem kértem! Garrick előrelépett, mintha meg akarná ütni a lányt, ám ehelyett inkább eltaszította magától, úgy, hogy Brenna ráesett az ágyra. – Itt maradsz ebben a házban, ha itt jobban szeretsz lenni. Én meg majd találok valaki mást, aki elszórakoztat a lakoma alatt. Garrick szavai jobban fájtak Brennának, mintha a férfi arcul ütötte volna. – Azt hiszed, érdekel? – üvöltötte, de a hangján hallatszott, nem mond igazat. – Nem sokat számít, érdekel-e vagy nem – vágta oda a férfi, amivel még mélyebb sebet ütött Brenna lelkén. – De Csak Könyvek

272

mostantól fogva majd az lesz, amit én parancsolok, elegem van a saját engedékenységemből. – Miért, mit fogsz tenni, viking? Elveszed az életemet is épp úgy, ahogy a szerelmemet? Garrick végignézett a lányon, vadul csillogó szemén, kipirult arcán, pihegő keble halmán, lágyan domborodó fenekén. – Nem, Brenna, nem veszem el az életedet, de a szerelmedet igen. Mégpedig most azonnal. Még mielőtt a lány egy szót is szólhatott volna, a férfi ráugrott, és egyetlen mozdulattal kiszabadította a nadrágjából lüktető vesszejét, amely már alig várta, hogy megmártózzék a lányban. Brenna úgy harcolt, mint egy tigris, addig karmolta Garrick csupasz karját, míg annak kiserkedt a vére. A férfi azonban nem hagyta abba, le sem fogta, csak lovagolt rajta egészen addig, amíg az élet magja utat nem talált a lányba. Brenna remegett a dühtől, amiért ilyen érzéketlenül tette a magáévá, semmivel nem törődve, csak az állati ösztönei kielégítésével. Érezte, ezt soha nem fogja tudni megbocsátani a férfinak. – Ne feledd, amit mondtam, Brenna. Ne hagyd el a házat. Még most is csak a hatalmát fitogtatja, arra emlékeztet, hogy a tulajdona vagyok, hogy csak azt tehetem, amire engedélyt kapok. Szerelmet nem tud adni, de az életemet irányítani, azt igen, gondolta. – Hallottad, amit mondok, kisasszony? – Az ördög vigyen el, viking – sziszegte Brenna gyűlölettel a szemében. – Kívánom, sose találd meg a Walhallát, helyette a pokolban rohadj meg Loki lányával! Garrick elsápadt. – Brenna, ezek igen kemény szavak, még akkor is, ha dühödben mondtad őket. Más már megölne ezért az átokért. 273

Csak Könyvek

– Akkor nosza, mire vársz? Ölj meg! – visította a lány. – Nekem már az sem számít. Garrick válasz helyett kisietett a szobából, egyenesen az istállóba. Megint nem vette észre, hogy Erin nincs ott. Fölszállt a lovára, amelyik kifáradt már reggel, veszített is Hugóval szemben. Garricket már a vereség is feldühítette, az utolsó csöpp a pohárban az volt, amikor megtudta, hogy Brenna otthagyta a versenyt. – Átkozott nőszemély! – kiáltotta a szélbe. – Először azt mondja, gyűlöl, aztán szerelmet vall, most meg megint gyűlöl. Egy csomó mindent adtam neki, de neki az sem elég. A fene vigye el, nincs nekem szükségem erre az állandó békétlenkedésre. Könyörtelenül ösztökélte a lovát, arra vágyott, hogy mihamarabb sörbe fojtsa a bánatát, hogy elfeledje ezt a makacs boszorkányt.

Csak Könyvek

274

35.

BRENNA TÜZET RAKOTT A KONYHÁBAN, aztán, ahogy Janie-től látta,

nekiállt kenyeret gyúrni. Addigra már sokkal jobb volt a kedve. Miután Garrick elment, még sírt egy kicsit, de aztán rájött, mennyire bolond volt. Hiszen Garrick meg akarja osztani az életét vele, megadni neki mindent, amit csak tud. Neki el kell ezt fogadnia, és hálásnak kell lennie. Lehet, egy nap Garrick majd megint képes lesz a szerelemre, lám ő, Brenna is meg tudott változni. A házban csak a tűz pattogása törte meg a csendet. Kutya az asztal alatt feküdt elnyújtózva, így Brenna nem látta, amikor az állat hirtelen fölkapta a fejét. A zajt viszont, amire Kutya reagált, Brenna is hallotta. Vajon Garrick tért már vissza? Ha igen, akkor talán azért, mert hiányoztam neki, futott át a lány agyán. Elmosolyodott, és várt. Ki is nyílt az ajtó, bár nagyon lassan. Brenna megborzongott a beáramló hideg légáramban, de még jobban attól, hogy tudta, Garrick soha nem jönne így haza, lopakodva. A félig nyitott ajtón egy férfi lépett be. Majdnem olyan magas volt, mint Garrick, aranybama haja és kék szeme volt. Szőrmébe volt burkolva, kezében egyélű kard. Brenna visszafojtotta a lélegzetét, nem ismerte ezt a vikinget, és meglepett nézéséből ítélve az sem ismerte őt.

275

Csak Könyvek

Kutya odament Brenna lábához, és morgásától kezdett visszatérni a lányba a bátorság. A Garricktől kapott tőre is nála volt, bár tudta, a kard ellen nem sokra megy vele. – Brenna? A lány nem tudta mire vélni a dolgot. Hát akkor mégiscsak ismer? Nem, biztos csak hallott felőlem, és akkor Garricket is ismeri. Talán mégsem kell félni. – Ki vagy? – kérdezte, de a másik arcán látta, hogy nem érti. Az ajkába harapott, nem tudta, elárulja-e, hogy tud a férfi nyelvén. Kutya egyre vészesebben morgott. – Egyedül van a lány, Cedric. Brenna megfordult, és szembe találta magát egy másik idegennel, aki a ház túlsó részéből került elő. Még mielőtt felfogta volna, mi történik, az, akit Cedricnek szólított a társa, hátulról hirtelen megragadta. Brenna fölsikoltott, Kutya meg abban a pillanatban vicsorogva belemart a viking lábába. Cedric fölüvöltött fájdalmában, és fölemelte a kardját, hogy lenyisszantsa az állat fejét. – Ne! – kiáltotta Brenna, és elkapta a viking karját. Megfeledkezett a félelméről, és minden erejét összeszedte, hogy megakadályozza a tragédiát. Mégsem neki sikerült, hanem a másik viking volt az, aki egyetlen rúgással eltávolította Kutyát a kard útjából. – A lány nem ölné meg a kutyát – figyelmeztette a társát –, így aztán mi sem tehetjük. – A fene, aki megette ezt a trükkös megbízatást – mondta Cedric és kiköpött, majd elengedte Brennát, hogy el tudja látni a lábát. – Megvan a lány, Arno, és az elég. – Úgy fogjuk csinálni, ahogy az a nő mondta. Csak azért egyeztem bele, mert senki nem fog ránk gyanakodni. – Aha, az az arannyal teli szütyő bezzeg rendesen elkábított, igaz? Csak Könyvek

276

– Mondd, megéri az a kutya, hogy az apád haragudjon rád? – Hogy micsoda? – Hát nem tudod, hogy az apád nem kedveli ezt a viszálykodást, amit a bátyáiddal kezdtél? Lathamnak nem tetszene ez az egész. Ha rájönnek, hogy mi voltunk, vége a békés éveknek. Brenna nem értette egészen pontosan, miért jött a két férfi, csak annyit tudott, hogy rá nem sok jó vár. Kutya él, de megsérült, és nem tud neki segíteni, Garrick pedig… igen, ő jól szórakozik épp a lakomán. Először még rá is haragudott, hogy egyedül hagyta, de aztán jobban belegondolt, és rájött, hogy saját maga miatt került ebbe a helyzetbe. Még mielőtt Arno befejezte volna a mondanivalóját, Brenna lassan hátrált, majd hirtelen, mint az őrült megfordult, és futásnak eredt. A lába azonban beleakadt valamibe, és a lány arccal előre elesett, a bőrt is lehorzsolta a tenyeréről. Durva kezek talpra rángatták. Akkor látta, hogy az egyik viking hurkot vetett neki, és egy pillanat alatt már össze is kötötte a csuklóját. – Megvan a ló és most már a lány is. Menjünk, még mielőtt valami rosszul sül el. Nem várta meg, hogy a fiatalabbik mondjon valamit, hanem fölkapott az ajtó mellől egy régi köpenyt, Brenna vállára dobta, és elindult, kötélen húzva maga után a lányt. Mint egy állattal, úgy bánnak velem, gondolta; a legrosszabb az volt, hogy teljesen tehetetlennek érezte magát. Végigvezették a ház mellett, elhaladtak a cella mellett is, ahol valaha azt a nyomorúságos éjszakát töltötte, majd elindultak a kikötő felé. Brenna megpillantotta Garrick büszke hajóját, amely mint egy alvó sárkány ringatózott a fjord vizén, mellette még egy hasonlóan nagy viking hajó. 277

Csak Könyvek

Őt a másik hajóra vezették, és már el is indultak, egyre távolodva az otthontól, egyre messzebb Garricktől. Hova visznek, és főleg, miért? – kérdezte magától rettegve. Először az sem értette, miért jöttek érte egy ekkora nagy hajóval, de később az árnyékban megpillantotta Willow-t is. Nem lett azonban világosabb számára semmi. Hiszen Garricknek annyi szép lova van, ha ezek a vikingek kalózok, miért csak egy lovat és egyetlen rabszolgát rabolnak el? Alig várta, hogy a két férfi megszólaljon, hogy valamit megértsen a történtekből, de azok ketten csak némán eveztek. Észrevette, hogy legalább nem a nyílt tengerre futnak ki, hanem a túlpart felé veszik az irányt. Nemsokára ki is kötöttek. Kiszállították őt és a lovát, közben Brenna a mélyfekete vizet nézte. Még ha meg is tudna szökni ezektől, hogy kelne át a fjordon, hogyan találhatná meg Garricket? Mert az biztos, hogy egyedül nem tudna megbirkózni ezzel a nagy hajóval. És úszni sem tudok, tette hozzá magában keserűen. A kikötő mellett két ló várakozott, őt fölsegítették Willow hátára és a két férfi is lóra szállt. Elindultak vissza a tenger felé. Egy kis idő múlva délnek fordultak, el a fjordtól, még messzebbre Garricktől. Ó, Garrick! Vajon mit csinál, ha észreveszi, hogy elmentem? Mivel Willow is eltűnt, vajon nem azt fogja-e gondolni, hogy megint megszöktem? Nem, az nem lehet, biztos átvillan az agyán, de hiszen tudja, hogy a szavamat adtam, így csakis arra a következtetésre jut majd, hogy nem a szabad akaratomból jöttem el. És akkor keresni fog, de arra vajon gondol-e, hogy átkeljen a fjordon? Csillagtalan éjszaka volt, mintha az egész világra valami fekete lepel borult volna. Alig egy óra telt el, amikor megállt a két ló, és Brenna egy ház sziluettjét pillantotta meg. Megpróbálta kivenni, mi lehet arra még de nem volt Csak Könyvek

278

rá ideje, mert lerángatták a lóról és gyorsan betuszkolták az épületbe. A házban sötét volt, és szúrós füstszag terjengett. A férfiak begyújtottak, Brenna pedig körülnézett az alig bútorozott helyiségben. Egyetlen szalmazsák volt benne, egy kis asztal két paddal, és néhány edény a tűz mellett. A döngölt földön és a falakon látható prémek valamivel otthonosabbá tették a szobát. Közelebbről megnézve Brenna még észrevett néhány használati tárgyat, egy ónkupát az asztalon és a falon négy szép üvegfestményt. Az ajtó fölött két borostyánnyelű fejsze volt keresztbe rakva. Az egyik sarokban egy kis polcon mindenféle agyagedények, kupák, vázák és tálak sorakoztak. Brenna szemügyre vette a két férfit. Arno épp a bundájából hámozta ki magát, Cedric pedig leplezetlen mohósággal bámulta a lányt. – Lehet, hogy elhalasztom az indulást – mondta még mindig Brennát nézve. Arno összevonta a szemöldökét. – A móka várhat, Cedric, hiszen megbeszéltük, nem, miközben arra vártunk, hogy egyedül legyen? – Tudom – mordult fel amaz, majd folytatta: – Az az Adosinda azt mondta, egy szépség, de még sokkal szebb, mint vártam. – Cedric! – Jól van, na, visszamegyek az apám lakomájára, de holnap reggel megint eljövök. De először az enyém, Arno, ezt ne feledd. – Nekem nem kell. Rossz érzéseim vannak azzal kapcsolatban, amit csináltunk. – Nem hiszek a fülemnek! – röhögött fel Cedric durván. – Mindegy, mit mondasz. Ez a lány valaki másé volt, nem önszántából jött el otthonról, és biztos vagyok benne, hogy akié volt, nem nyugszik addig, míg vissza nem szerzi. – Mit mondasz? 279

Csak Könyvek

– Emiatt, amit tettünk, még vérontás lesz, érzem. – Ha annyira jól tudod, mit hoz a holnap, akkor azt is mondd meg, hogy fogja megtalálni? – kérdezte Cedric gúnyosan. – Micsoda gyáva egy alak az én barátom! – tette hozzá, majd elindult kifelé, de még egyszer alaposan megnézte magának Brennát. – Vigyázz rá helyettem is, Arno. Brenna reménykedve nézett Arnóra, de az ügyet sem vetett rá. Nem várhatok tőle segítséget, gondolta Brenna. Majd nyugodtan elmegy, míg a barátja erőszakot tesz rajtam. De az nem lehet, azt nem hagyhatom! Brennába lassan kezdett visszatérni az élet. Hiszen megküzdött ő Garrickkel is, legyőzi majd ezt a Cedricet is. Az ugyanis áldozatként tekint rá, nem ellenfélként, ami váratlanul éri majd, és ez Brennának fog kedvezni. És hát itt a tőr is, nem tudni, miért, de nem vették el tőle. Vagy nem feltételezték, hogy használni fogja, vagy azt hitték, csak valami ékszer az, ami megcsillant a ruhája övében. Arno miután fölrakott főni egy nagy edényben levest, pokrócokat rakott a földre, a tűz mellé, és intett Brennának, hogy ott alhat. Ezután kiment ellátni a lovakat. Brenna odalépett a hevenyészett ágyához, érezte, felfordul a gyomra a dühtől. Reggel vagy megölöm azt az embert, vagy elszenvedem a következményeit annak, hogy megpróbáltam. A leves étvágygerjesztően illatozott, és bár Brenna egész nap nem evett, mégsem mert volna enni, mert attól félt, nem marad meg benne. Lefeküdt a pokrócokra, de zavarta a kötél a csuklóján. Arra gondolt, elvágja, de aztán úgy döntött, mégsem, mert azzal elárulná, hogy tőr van nála. Elővette inkább a fegyvert és a rongyok alá tette. Elaludt, még mielőtt Arno visszatért volna. Csak Könyvek

280

36.

A CEDRIC NEVŰ VIKING NEM TÉRT VISSZA MÁSNAP, sem harmadnap. Brenna több mint egy hétig kettesben volt Arnóval. Az első napok ugyancsak próbára tették, minden apró neszre, még a szél süvöltésére is összerezzent, mert azt hitte, Cedric jön vissza. Az a remény sem éltethette, hogy Garrick esetleg megtalálja, mert három napig egyfolytában havazott. Garrick soha nem fogja megtudni, hogy nem hagyhatott nyomot maga után, mert hajóval vitték el. Átkozott hóesés, átkozott Cedric és Arno. És ezerszer átkozott az a nő, aki beszélt nekik róla. Vajon Cordella váltotta be az ígéretét? De hiszen Cordella nem tud beszélni velük, azt sem tudta volna, hogyan keresse meg őket. És akkor eszébe jutott az a csúnya jelenet Mornával. Ő az egyetlen, aki ilyen galádságra képes. Persze vannak még, akik úgy érezhetik, elszámolnivalójuk van vele, Bayard, Gorm, sőt akár Hugo is, különösen meg az a viking akit annak idején megsebesített. Ezek közül bárki küldhetett egy nőt, hogy fogadja föl Cedricet és Arnót. A második napon Arno megsajnálta Brennát, és leoldotta a zsinórt a csuklójáról. Akkor éjjel, amikor már biztos volt benne, hogy fogvatartója alszik, Brenna megpróbált elszökni. A viking sem volt azonban ostoba, csapdát állított az ajtó elé, egy fával teli kocsit, amelyen Brenna keresztülbucskázott. Még mielőtt talpra tudott volna állni, 281

Csak Könyvek

Amo ott termett és bevonszolta a lányt a házba. Brenna az anyanyelvén átkozódott és teljes erejével küzdött a viking ellen. Végül Arno győzött, aki ettől fogva éjszakára hozzákötözte Brennát a tűzhely fölötti vasrúdhoz, de legalább nappal szabadon engedte. Eltelt egy hét, és már Amo türelme is fogytán volt, magában beszélt és átkozódott, amitől Brenna kicsit megnyugodott. Talán történt valami Cedrickel, és nem is fog visszajönni… Arnóról már kiderült, hogy ő nem akarta Brennát idehozni, sőt ő maga sem akart itt lenni. Lehet, hogy szabadon engedi? Egy nap a viking éppen reggelit készített, amikor Brenna odalépett hozzá: – Úgy tűnik, a barátod elfeledkezett rólunk – mondta –, mennyi ideig akarsz még itt tartani? – Jól beszéled a nyelvünket. – Épp úgy, mint te. – Azt hallottam, nem régóta vagy itt, jó tanárod kellett hogy legyen, ha ilyen hamar megtanultál egy idegen nyelvet. A gazdád volt az? – Sok mindenre megtanított – jegyezte meg Brenna fakó hangon. – Az egyik az, hogy ebben az országban nem lehet büntetlenül megtartani azt, amit mástól elvettél. Brenna szavai találtak, Amo idegesen ugrott föl az asztaltól, mintha Garrick már ott is lenne Brennáért. – Haardrad ifiúr nem is fogja megtudni, hogy ide hoztunk. – Idővel rájön – érvelt Brenna reménykedve. – Jól ismeri a vidéket, minden talpalatnyi helyet át fog kutatni. És ha ott nem talál, akkor errefelé indul. – Nem, nem, már korábban föladja. – Úgy gondolod, viking? Csakhogy azt nem vetted számításba, hogy mi szeretjük egymást Garrick Haardraddal. Ez a szerelem legyőz minden akadályt – mondta, nem kis részben azért, hogy saját magát is meggyőzze. Csak Könyvek

282

Arno leült és csak bámulta Brennát. – Lehet, de ez nem az én dolgom. Én csak másvalaki helyett őrizlek téged. – De te is segítettél engem idehozni – mutatott rá Brenna vádlón. – És nem engedsz elmennem. Szóval te is éppen annyira bűnös vagy, mint a barátod. – Elég a locsogásból, asszony! – vágott vissza a férfi. – Jobban kedveltelek, amíg még nem vágták így föl a nyelvedet. – Tudod te, hogy igazam van. Garrick nem fog nektek megbocsátani, ha most nem engedsz szabadon. – Ez nem az én döntésem, tartogasd az érveidet Cedricnek. Te most az övé vagy. – Előbb halok meg, semmint az övé legyek! – kiáltotta Brenna és köpött egyet, majd halkabbra fogva a hangját, hozzátette: – Cedric most nincs itt. Elengedhetsz, mielőtt visszajönne. – Ő a barátom, az egyetlen barátom – felelte a férfi. – Lehet, hogy nem értek egyet azzal, amit tesz, de ennek ellenére hűséges vagyok hozzá. – Az a te állítólagos barátod a vesztedet okozza – érvelt Brenna. – Nem sok igazság van abban, amit mondasz, mert Garrick Haardrad itt ugyan nem fog keresni téged. És ha igen is, már késő lesz, mert Cedricnek elege lesz belőled és elad innen jó messzire. Jobb, ha megtudod, én Cedrichez és a családjához húzok. Az ő földjükön gazdálkodom, Cedric apjának, Latham Borgsennek vagyok a hűbérese. Ha megtenném, amit kérsz, ő előbb elvágná a torkomat, mint a te gazdád. – Akkor vigyél el a gazdádhoz. Biztos vagyok benne, hogy nem helyeselné, amit tettetek. – Elég legyen a fecsegésből! – Kérlek! – próbálkozott más hangnemmel Brenna. Hasztalan alázkodott azonban meg, mert Arno kiment a szobából, és otthagyta a lányt kimerülve, kétségek közt. 283

Csak Könyvek

Amikor Arno visszatért, Brenna már megint elnémult, és Arno nem tett semmit, hogy megszólaljon. És akkor, nem sokkal dél után megjött Cedric. Abban a pillanatban, hogy belépett, Brenna úgy érezte, mintha ő lenne a régóta éhező vadállat régen várt ebédje. Cedric le sem vette a szemét a lányról. Annyira nyilvánvalók voltak a szándékai, hogy Arno még azt sem merte tőle megkérdezni, miért maradt el ilyen soká, inkább elkapta a tekintetét zavarában. Cedric levette a köpenyét, és Brenna elhűlve látta a hatalmas izomkötegeket a sebhelyekkel teli karján. Milyen esélye lehet? Igaz, Garricket soha nem akarta megölni, még az elején sem, ezt a férfit pedig úgy érezte, minden lelkifurdalás nélkül el tudná tenni láb alól. – Volt valami gondod az én szép kis csecsebecsémmel? – kérdezte Arnótól, bár még mindig Brennát nézte. – Nem, egészen a mai napig. – Nocsak? – Beszéli a nyelvünket, Cedric. Ráadásul nagyon jól. – Igaz ez, te némber? Brenna nem válaszolt, csak közelebb lépett az ágyául szolgáló rongycsomóhoz, ahol az egyetlen reménye, a tőr volt elrejtve. Fontos, hogy ura legyek a rettegett helyzetnek, ha eljön az alkalom, gondolta. – És tudja a nevünket is – folytatta Arno. – Ha Haardrad megtalálja, elmondja neki. Mondtam neked, hogy nem kellett volna elhoznunk. – Fölöslegesen aggódsz, soha nem fogja megtalálni. – Eladod tán hamarosan? – Nem, nem hiszem. Ha Haardrad nem keresi itt, akkor eltesszük láb alól, az a legegyszerűbb. – Cedric, elment az eszed? – Elég! Már amúgy is sokáig feltartott az apám mindenféle megbízásokkal, miközben én végig csak rá gondoltam, és nem várok tovább azzal, hogy a magamévá Csak Könyvek

284

tegyem. – Fölkacagott. – Nem maradsz itt nézni, Arno? Vagy ideje, hogy te is tiszteletedet tegyed az apámnál? Arno Cedricre nézett, majd Brennára, látta a lány segélykérő pillantását, de gyorsan elfordult, majd kétségbeesetten kirohant a szobából, még jól be is csapta maga mögött az ajtót. Brenna nem is várt mást. Tudta, Arnót kétségek gyötrik, nehezen tudott dönteni a hűsége és az érzései közt, de Brenna balszerencséjére a hűség győzött. A vikingek már csak ilyenek. Most az volt a kérdés, hogy véres kézzel lép-e ki Brenna abból a szobából, vagy megerőszakolja ez a vadállat, és ő örökre elveszíti Garrick szerelmét. Mert Garrick is olyan, mint a többi férfi, nem hajlandó osztozni azon, amit az övének tart. Brenna tudta, soha nem bocsátana meg neki, még úgy sem, hogy ő semmiről sem tehet. Ó, milyen igazságtalan is a férfiak ítélete, gondolta. Cedric lassan közeledett Brenna felé, mint egy kígyó, amelyik támadni készül. – Gyere szépségem – szólt hízelgő hangon. – Ugye, beszéled a mi nyelvünket? És ugye, tudod, mit akarok? A lány nem szólt egy szót sem, de a szeme beszélt helyette. A sötétszürke szempárból megvetés és undor sütött. – Akkor hát harc lesz? – kérdezte a viking, és ocsmány mosolyra húzta a száját. – Nem bánom, lotyó. Biztos vagyok benne, amikor először letepertek, rendesen védekeztél, de most már nincs, amit féltened kéne. Ám ha el akarod játszani a szüzet, rajta. Brenna már nem bírta tovább türtőztetni magát. – Mocskos disznó! – szakadt ki belőle. – Ha hozzám mersz érni, annyi időt sem hagyok neked, hogy megbánd. A viking fölkacagott. – Megbánni semmit sem fogok, annál inkább élvezni az érintésedet. Komolyan azt hiszed, 285

Csak Könyvek

hogy a gazdád eljön ide és megakadályozza, hogy a magamévá tegyelek? Nem, senki nem fogja az utamat állni. Brenna bölcsen hallgatott, hadd higgye a másik, hogy kétségbe van esve. Tudta, ez az egyetlen esélye. Cedric lassan elkezdett megszabadulni a fegyvereitől, levette a kardját, majd a kicsorbult élű fejszéjét. Vajon hány ember halálát okozta az a szerszám? Cedric egyszer csak hirtelen ráugrott Brennára és leteperte a földre. A lány fölkiáltott, nem félelmében, csak mert látta, jó távol estek el attól a helytől, ahova a tőrét rejtette, és nem tudta, hogyan is kerülhetne közelebb. – A győztes bejelenti igényét az áldozatra – motyogta a férfi és derékig letépte Brennáról a ruhát. Ez után az övét akarta kioldani, Brenna pedig kétségbeesetten küzdött, hogy megállítsa, ököllel verte, ahol érte. Az egyik ütés után a viking elkáromkodta magát, mert fölrepedt az ajka. Pofon vágta Brennát, aki majdnem elvesztette az eszméletét, így ellenállni sem tudott, amikor szinte levált róla a ruhája. A hirtelen jött éles fájdalomtól kitisztult a feje, amikor a férfi mindkét kezével megfogta a mellét, és kegyetlenül meggyötörte. Látszott, élvezi a lány jajgatását. Addig kínozta, míg Brenna a fájdalomtól el nem ájult.

Csak Könyvek

286

37.

világított csupán a kihűlt tűzhelynél. Garrick dühödten nézte a tűzben a karperec megfeketedett maradványait. Hát ez volt a nagylelkűségem jutalma! Ez Brenna véleménye a kedvességemről, gondolta. Garrick már napok óta képtelen volt kordában tartani feltörő érzelmeit. Miért is kellene mások előtt eljátszania, hogy nincsenek rá hatással a történtek? Dühös volt, olyannyira, hogy tudta, ha aznap megtalálja Brennát, talán meg is öli. A megtalálásra azonban nem sok esélye volt. Garrick tudta, soha többé az életben nem fog megbízni egy nőben sem. Amikor Brenna a szavát adta, azt hitte, bízhat benne. Felhörpintette a kezében lévő kupa tartalmát, és elhagyta a szobát. Elhatározta, hogy elrendeli, mindent égessenek el benne. Még emlék se maradjon a hazug szuka után. A nagyteremben Maudya épp neki tálalt. – Hol van Erin? – mordult rá a lányra. Maudya jobbnak látta gyorsan kitérni a gazda útjából. – Már jön – felelte, és, hogy kicsit megenyhítse, hozzátette: – Garrick gazda, Erin már öreg. Nem tud olyan gyorsan átjönni az udvaron, mint régebben. – Nem kértem, hogy mentegesd! – förmedt rá Garrick, majd ököllel rácsapott az asztalra. – Odin, Thor, segítsetek! Hát már egyetlen rabszolgám sem akar engedelmeskedni nekem? BRENNA

SZOBÁJÁBAN EGYETLEN GYEKIYA

287

Csak Könyvek

– Nem kell a szegény fehércseléden kitöltened a mérgedet – szólt rá a belépő Erin. – Semmi mást nem tett, mint téged kiszolgált. – Túlléped a határaidat, öreg! – mondta Garrick még dühösebben. – Jó lenne, ha tudnád, ki a szolga és ki az úr a háznál. – Pontosan tudom, ki az, akit hűséggel… és ha kell, türelemmel szolgálok. – Akkor mondd el még egyszer, mire emlékszel abból a napból, amikor Brenna elment. – Még egyszer? De Garrick, hiszen már eddig vagy négyszer elmondtam. Mindent. Abban a pillanatban Perrin lépett be, de megtört arcán látszott, nincsenek jó hírei. Garrick ránézett, aztán nem figyelt többé rá, hanem folytatta a kihallgatást. – Csak ismételd meg a történetedet, Erin. Erin felsóhajtott. – Nem tudtam, hogy aznap visszajött a lány, sem azt, hogy te is itt jártál, de aztán elmentél. Átkozom magam a gyengeségemért, meg azért, hogy épp azon a napon estem ágynak, amelyik neked annyi nyomorúságot okozott. – Ne törődj vele, mit okozott nekem, Erin. Csak azt mondd el, mi történt. – Úgy gondoltam, aznap nem lesz rám szükség, és már korán fölkerestem Raynát a főzeteimért. Majdnem egész napra ágyba parancsolt, és igaz, ami igaz, a kotyvalékaitól jobban éreztem magam. Később még visszamentem az istállóba, akkor hallottam úgy vonyítani a kutyát, mintha a pokolból jött volna a hangja. A vihar akkor még nem tört ki, csönd volt, így aztán még én a süket fülemmel is meghallottam az állat nyüszítését. Amikor bementem a házba, csak a kutya volt ott, de akkor még nem gyanakodtam. Később jutott csak eszembe, hogy az állat nem gyújthatott tüzet, és kenyeret sem süthetett, a kenyér mellesleg addigra már szénné égett. Tudtam, hogy a többi Csak Könyvek

288

asszony nem járt a házban, úgyhogy akkor elküldtem Corant hozzád, hogy elmondja, mit tapasztaltam. Mivel sem a te lovad, sem Brennáé nem volt az istállóban, természetes, hogy azt gondoltam, együtt vagytok az apád házánál. A vihar az előtt tört ki, hogy ti megjöttetek Corannel, és így a hó belepett minden nyomot, amit találhattál volna. Garrick a fogát csikorgatta dühében, amikor fölidézte, hogy átkozta el a hóvihart, ami megakadályozta, hogy Brenna nyomára találjanak. Sok nap elmúlt már azóta, de a lány nem került elő. – És azt mondod, hogy amikor kinyitottad az ajtót, Kutya kirohant és a ház elé futott? – Igen, azt mondtam. – Minden egyes hüvelyknyi területet átkutattam kelet felé egészen a hegyek lábáig, de sehol semmi nyoma! – kiáltott föl Garrick és öklével a saját tenyerébe ütött. – Hát a hegyekben? – szólalt meg Perrin. – Még a bolond is tudja, hogy ott nem menekülne meg senki, de mégis, a dombok közt is jártam. – És Kutya? Neki talán több szerencséje lett volna. Őt nem vitted magaddal? – Amikor először elmentem, nem találtam sehol. Erin azt mondja, másnap megjött, át volt ázva és tele volt sebekkel. Pár óra múlva elpusztult. – Sajnálom, Garrick. Tudom, hogy kölyökkorában került hozzád. Garrick nem szólt egy szót sem, még neki magának is meg kellett birkóznia ezzel a veszteséggel, de Brennán kívül semmi másra nem tudott gondolni. – Garrick, én biztos vagyok benne, hogy az a lány nem szökött meg – közölte Erin magabiztos hangon. – Valahol ott van az erdőben, talán megsérült, talán…

289

Csak Könyvek

– Azt ne mondd, öreg, hogy meghalt! – kiáltott föl Garrick olyan hévvel, hogy Erin megbánta, hogy egyáltalán kinyitotta a száját. Perrin megpróbálta kicsit enyhíteni a feszültséget. – Szóval Kutya szőre nedves volt, amikor visszajött? A legközelebbi tó innen északnyugatra van. Ott is voltál, Garrick? – Igen, és északra is. Az apám meg elment nyugati irányba, egészen a partig. Amúgy meg köszönöm a fáradozásaidat, Perrin, de ideje menned. Erin semmi újat nem mondott, semmit nem tudtunk meg arról, merre mehetett a lány. – Szóval föladtad? – Ez a lány olyan ravasz, mint akármelyik férfi. Egyszer megesküdött, hogy ha megszökik, nem fogom megtalálni. Először is csak azért leltem rá, mert Kutya vele volt. – De föladni, amikor, mint Erin is mondta, lehet, hogy megsérült és nem tud hazajönni? – Ha így lenne, már megtaláltam volna. Nem, az apám még nem adta föl, de nekem elegem van abból, hogy a bohóca legyek. Elment, és többé a nevét sem akarom hallani.

Csak Könyvek

290

38.

amit az arcába löttyintettek, azt hitte, menten megfullad, de végre magához tért. Tudta, hogy veszélyben van, de képtelen volt fölidézni, mi fenyegeti, amíg meg nem pillantotta a nagydarab embert. Cedric ott állt a lábánál, és nem volt rajta semmi ruha. Brenna akkor vette észre, hogy ő maga is épp oly meztelen, kitéve a férfi mohó pillantásának. Jaj… vajon már megtörtént? Vajon megerőszakolt ez a vigyorgó kurvapecér? Nem, nem, az nem lehet. – Szóval magadhoz tértél – mondta Cedric megvető hangsúllyal. – Épp olyan vagy, mint a többi asszony, elájul, amint egy kis fájdalmat érez. Reméltem, hogy te más leszel, szajha, hogy te kibírod, amit csinálok veled. A rémes fájdalom emléke végigfutott Brenna agyán. A mellére nézett, és látta, hogy máris megkékült, ahol az a vadállat meggyötörte. Megpróbálta összehúzni magán a ruháját, de nem volt, ami megtartsa. – Te vadállat! – sziszegte dühtől elborult aggyal. Cedric csak gonoszul nevetett Brenna dühkitörésén. – Nem tetszik, ahogy a gyönyört hajszolom? Majd fog, Brenna – mondta öntelten a férfi. – Idővel megszereted, ami csinálok veled és azt is, ahogy a magamévá teszlek. Gyönyörre lelsz majd a fájdalomban, és könyörögsz, hogy ne hagyjam abba. BRENNA

PRÜSZKÖLT ÉS KÖHÖGÖTT A JEGES VÍZTŐL,

291

Csak Könyvek

Brenna gyomra remegett az idegességtől. Meg tudná ölni Cedricet, semmi kétség. De mikor? Mennyit kell még elszenvednie, míg alkalma nyílhat rá? Cedric gonosz szörnyeteg volt, Brenna különös módon mégis megbűvölve nézte a férfit, nem bírta levenni róla a szemét. A karját és törzsét borító hegek közül kiemelkedett a csípőjén végigfutó hatalmas forradás. Innen pedig csak egy pillantásnyira ágaskodott duzzadó, lüktető hímvesszője – a hatalmas szerszámmal valóban nagy fájdalmat lehet okozni. De vajon őt is a magáévá tette már? Tudnia kellett. Ha Cedricnek már sikerült megbecstelenítenie őt, akkor lemoshatatlan szégyenfolttal térhet csak vissza Garrickhez. Brenna a fájdalommal nem törődve az ajkába harapott. – Már meg… ? – Képtelen volt megkérdezni, de mindenáron tudni akarta. Becsukta a szemét és újra nekifutott. – Már… már megtörtént? Cedric felnevetett a kérdésen. – Nem hiszed, ugye? A lány felzokogott, de Cedric rekedt nevetése elhallgattatta. – Nem, te ostoba. Addig nem teszek a magamévá egy nőt, amíg nem érzi a pengém minden egyes hüvelykjét magában. Brenna egy pillanatra megkönnyebbülten felsóhajtott, de közben tudatosult benne, hogy ugyanolyan nagy veszélyben van, mint annak előtte, és elrejtett tőre ugyanolyan messze van tőle. Amikor Cedric odahajolt hozzá, Brenna a könyökére támaszkodva villámgyorsan elrúgta magát a férfitól, de az még így is túl közel volt ahhoz, hogy a lány fölállhasson és elszaladhasson. A következő pillanatban egy győzedelmes harcos csatakiáltásával már le is teperte. Brennának a lélegzete is elakadt, ahogy a hatalmas test ránehezedett. Halálos rettegés fogta el, félt, hogy ez alkalommal nem tudja magától távol tartani Cedricet. Ahelyett, hogy a kezével próbálta volna ellökni magától, Csak Könyvek

292

inkább a hátranyúlt, azon imádkozva, hogy megtalálja a fegyverét. Brenna először csupán finom földet érzett a takaró alatt, és ettől pánikba esett. Cedric már a térdével próbálta szétfeszíteni a lábait. Ugyanebben a pillanatban Brenna ujjai végre odaértek a penge hűvös fémjéhez, és a lány addig húzta a tőrt maga felé, míg elérte a markolatát. Tudta, még abban a pillanatban kell elvágnia Cedric torkát, amíg az nem fog gyanút. Ám a férfi látta, hogy Brenna a háta mögé nyúl, és azt is, hogy előveszi a tőrt. Megragadta Brenna csuklóját és a földhöz szegezte a nő feje mellett; olyan erővel szorította, hogy Brenna érezte, mindjárt kiejti a tőrt a kezéből. De nem tehette, az életefüggött tőle. Ezúttal nem hibázhatott, hiszen nem biztos, hogy lesz még egy ilyen alkalom. Cedric föltérdelt, és szabad kezét ökölbe szorítva hatalmas ütésre készült. Tajtékzott a dühtől. Brenna agyán végigfutott a gondolat, hogy milyen kínokal kell majd kiállnia, ha most kudarcot vall. Végső erőfeszítésével, még mielőtt Cedric ökölcsapása újból eszméletlenné tette volna, Brenna teste minden izmával megpróbált kiszabadulni a halálos szorításból. Teljes erőből előrelendítette mindkét lábát, és bár csak az egyikkel találta el Cedricet, a férfi fájdalmas kiáltással előrebukott. Brennát is meglepte, ami történt, el sem tudta képzelni, hogyan tudott úrrá lenni hatalmas ellenfelén egyetlen mozdulattal. Mégis sikerült, hiszen a férfi előrebukva éppen a felfelé tartott tőrbe esett bele, és nem mozdult többet. Brenna megkönnyebbült, bár Cedric egyenesen rázuhant, így alig kapott levegőt. Nem kis erőfeszítésébe került, míg sikerült kikecmeregnie ellenfele mozdulatlan teste alól. Ha még nem halott, nemsokára biztosan az lesz, de Brenna nem érzett szánalmat. Ha valaki megérdemelte a halált, hát 293

Csak Könyvek

Cedric volt az. A rengeteg nőre gondolt, akiknek megrontásával Cedric elhencegett. Istennek hála, Brenna pár kisebb horzsolással megúszta a dolgot. Azok a nők biztosan nem gyászolják Cedricet, neki sem kell. Ahogy Cedric teste alatt lassan nőtt a vérfolt, Brennát elfogta a hányinger. A gyomra nem bírta tovább, kiadta magából, ami benne volt, sőt tovább öklendezett, bár már nem volt mit kihánynia. Végre lassan felkelt, bár a gyomra folytonosan háborgott. Érezte, hogy most az idő az egyetlen ellensége. Amo bármelyik pillanatban visszajöhet, és akkor okkal rosszabb helyzetben lesz, mint annak előtte. Megölt egy vikinget, egy szabad embert – és ami még rosszabb, egy törzsfőnök fiát. Ha így itt találják, vége az életének. Arno mindenkit riasztana, és mindenki őt üldözné, de ha sikerülne megtalálnia Garricket, ő megvédheti. Brenna villámgyorsan összeszedett mindent, aminek hasznát látta, élelmet, takarókat, Cedric fegyvereit és a kötelet, amivel Arno megkötözte az éjjel, még egy kovakövet is talált. Az egészet egy nagy pokrócba rakta és batyut kötött belőle. Magára kanyarította a köpenyét és kirohant a házból. Hamar megtalálta a hevenyészett istállót, amelyben Willow álldogált. A lány, ügyet sem vetve a földön heverő nyeregre, csak egy durva pokrócot vetett a ló hátára. Egy zsák zabot is talált, azt is a batyuba dobta, majd felpattant Willow hátára és kilovagolt az istállóból. Csillagtalan alkony borult a tájra. Brenna a fjord felé vette az irányt, egyszer csak bal kéz felé, a távolban észrevette a lóháton közeledő Arnót. A férfi is meglátta őt, és Brenna hirtelen úgy érezte, minden hiábavaló volt. Amo azonban nem kezdett el vágtatni felé. Sőt a nyeregben ülve nézte végig, ahogy Brenna elindul. A lány tudta, egyetlen pillanatot sem vesztegethet. Arno minden bizonnyal a döbbenettől nem mozdult, és csak Csak Könyvek

294

lassan fogta fel, mi is történik. Brenna vágtára ösztökélte a lovát, és mielőtt elérte volna az első facsoportot, visszanézve látta, hogy Arno a ház felé nyargal. Vajon mennyi ideje lehet? Amo nyilván másokat is segítségül hív az üldözéshez, ezzel Brenna egy kis előnyre tehet szert, hiszen Arnónak meg kell győznie a többieket, hogy Cedric halálért a nő felelős. Cedric halála baleset volt, és bár ő akarta a halálát, ezt aligha tudja elmagyarázni. Istenem, rosszabb helyzetben már nem is lehetnék, gondolta. Brenna csak vágtatott, vágtatott, úgy érezte, soha meg sem állna. Egy pillanatra sem fogta vissza a lovat, csak mikor már a fjord hullámainak moraját vélte hallani a távolban. Attól tartott, hogy észak helyett tévedésből mégis dél felé vette az irányt. Bele sem mert gondolni, mi lenne, ha így lenne. És még ha jó is az irány, hogyan fog átkelni a fjord biztonságot adó túlpartjára? Garrick oltalmára van szüksége. Látta lelki szemeivel a férfi sziklaszirtre épült házát, és azon tűnődött, vajon meghallani-e a kiáltását a túlpart szikláiról. Bízott benne, és ez reménnyel töltötte el. Óvatosan közelítette meg a fjord partját, és egy lapos partszakaszon érte el a vizet. A vízen túl sűrű erdő sötétlett. Sehol egy kiálló sziklaszirt, ami az otthont jelentené. Brenna kétségbe esett. Fogalma sem volt arról, milyen mélyen hajóztak be az öbölbe, fogalma sem volt arról, hol szálltak partra. Egyenesen északnak menekült, legalábbis azon imádkozott, hogy ne tévessze el az irányt. – Uram, könyörülj rajtam, mutasd meg, melyik úton induljak! – kiáltott fel Brenna. Mintha égi jelre várt volna, Willow erre balra fordult és elindult a fjord partja mentén. Brenna szeme könnybe lábadt. – Legyen igazad, Willow, kérlek! Brenna egészen addig nem törődött a hideggel, de a köpenye szétnyílt, és a jeges szél befujt a ruhája alá. 295

Csak Könyvek

A batyut elég hevenyészve kötötte fel, a lova mindkét oldalán lefelé lógott a csomag, de Brenna nem aggódott miatta, egyik kezével Willow kantárát fogta, a másikkal pedig összehúzta magán a köpenyt. Fogalma sem volt róla, mennyi lehet az idő, míg fel nem jöttek a csillagok. Azt sem tudta, mióta lovagolhat. Egy órája, kettő? Lassan ismerőssé vált a táj, és nem sokkal később egy kis házat is megpillantott egy közeli szikla ormán. Alig bírta magában tartani megkönnyebbülését. Mélységes mély víz hullámzott közte és szerelme között, de érezte, Garrick ezt is le tudja győzni és ő nemsokára biztonságban lehet. Felkaptatott a meredek partra, leugrott a lováról és hangosan Garricket szólongatta. Csak miután néhány alkalom után válasz nélkül maradt, kezdett azon gondolkodni, vajon otthon van-e a férfi. Nyilván éppen őt keresi valahol. De ettől még valakinek kell otthon lennie, hiszen a kéményből füst szállt felfelé. Vajon meghallják-e a kiáltozását a csukott ajtók mögött? Öröme hamar elszállt. Sehova sem jutott. Segélykiáltásai biztosan nem érnek el a házig, hiszen a hangja gyönge volt, a torka úgy fájt, hogy alig bírt nyelni. Ilyen messzire eljutott, ilyen közel van, mégsem látják, mégsem hallják. Még ha valaki ki is jönne a házból, akkor is kétséges, hogy tudna akkora zajt csapni, hogy felkeltse a figyelmét. Brenna a földre rogyott, úgy érezte, minden reménye szertefoszlott. Patakokban folyt a könnye, egész testét rázta a zokogás. Mit tehet most? Itt nem maradhat, nem várhatja meg, hogy valaki kijöjjön a házból, mert Arno hamarabb találná meg. Segítség nélkül hogyan jut haza? Átúszni nem tud, egy nagy hajót nem tud egyedül elkormányozni. Ha pedig egy kis csónakkal vágna neki, a lovát itt kellene hagynia. Mégis úgy tűnt, ez az egyetlen lehetőség, bármilyen szomorú is. De ehhez először találnia kell egy csónakot. Csak Könyvek

296

Brenna visszaült a lovára, és leügetett a szikláról. Egész éjjel ébren volt. Ellovagolt a kis öbölbe, ahol a viking hajó partot ért korábban. Más csónakot nem talált ott, ezért tovább kutatott kelet felé a fjord partján, addig, míg a háta sajgott a fájdalomtól, a lábát már alig érezte. A gyomra hangosan korgott az éhségtől. Végül másnap reggel Willow kedvéért Brenna végre megállt. Gyorsan megetette az állatot, ő is harapott valamit. Kipányvázta a lovat, majd mielőtt letakarta volna, vékony csíkokat vagdosott a szőrméből, amit Willowra terített. Ezután Cedric kardjával lyukakat vágott a köpenyébe, a szőrmecsíkokat belefűzve pedig olyan szorosra húzta magán, ahogy csak tudta. A ló mellé összegömbölyödve tudott aludni pár órácskát. Napok teltek el így, rövid kis alvásokkal, kapkodó falatok között, állandó rettegésben, hogy elkapják. Tartalékai hamar kifogytak, így vadásznia kellett. Áldotta Istent, hogy elhozta magával a kovakövet is, hiszen így nem kellett nyers húst ennie. Eddig nem mert tüzet gyújtani, mert attól félt, hogy üldözői észrevehetik, de most már nem volt más választása. A hatodik napon Brenna feladta a reményt, hogy csónakot találjon. Mégsem tört össze, mert ez azzal járt, hogy Willow is vele marad. Nem talált más kiutat, csak hogy a part mentén megkerüli az egész fjordot, így lehet, hogy hazajut, a biztonságos otthonba, de lehet, hogy odavész a rengetegben. Csekély reménye maradt, és a fjord másik partja mintha a napok múlásával csak egyre távolodott volna. Csak ment és ment, nem is gondolkodott közben, hiszen nem volt más választása. Néha leszállt lova hátáról és gyalog folytatta, de a lábára tekert kapcák hamar elkoptak. Csak olyankor ejtett el egy-egy erdei vadat, amikor már az éhségtől járni is alig tudott. Két alkalommal annyira elfáradt, hogy eszméletét veszítve a földre zuhant, Willow297

Csak Könyvek

nak kellett életre bökdösnie őt az orrával. A hű társ nem hagyta, hogy gazdája feladja. Egy nap, amikor fájdalomtól égő, sebekkel borított teste nem bírta tovább, Brenna mélységes mély álomba zuhant, átaludta a nappalt és az éjszakát. Még Willow sem bírta felkelteni. Lassan magától felébredt, de nem hozott enyhet az alvás sem, kétségbeesésében moccanni sem akart, csak várni a halált ott, ahol van. Feküdt a meleget alig adó pokrócok alatt, a hidegtől már a fájdalmat sem érezte. Willow mindent megpróbált, hogy Brenna figyelmét éberen tartsa, de a lány szeme leragadt, és azt kívánta, bárcsak imádott kancája elindulna valamerre, őt pedig hagyná itt meghalni. Egy hatalmas, zord hegyekkel körülölelt öböl partján volt. Ez volt a fjord vége, félútra van tehát.

Csak Könyvek

298

39.

EGY

EGÉSZ NAPBA TELLETT, MÍG

BRENNA megkerülte a legbelső

öblöt. Utazása legveszélyesebb és legfélelmetesebb szakaszához ért. Nem egyszer kellett gázolnia a sekély vízben, mert a hegyekről leomló sziklák az útját állták. A meleg áramlatok a szárazföld messzi belsejéig már nem értek el, ezért majd' megfagyott, amíg arra várt, hogy a ruhái megszáradjanak. Kopár vidékre ért, ahol vadat sem talált. A legutóbbi viharos havazás óta mindenfelé fagyott hó borította a földet. Ahogy a zab elfogyott, mégis ásnia kellett, hogy Willownak valami élelmet találjon. Egy darabon kénytelen volt elhagyni a partvidéket és északabbra indulni, hogy magának is találjon némi eleséget. Patakokon és fagyott tavakon kelt át, hegyekre kaptatott fel – keservesen haladt előre. Ha valami zsákmányra lelt, a kötélből és ágakból íjat szerkesztett, a fejszéjével pedig nyílvesszőket faragott hozzá. Vadat találni azonban nem volt könnyű, el is csodálkozott azon, Garrick hogyan tud olyan sok prémet hazahozni telente. Ahogy egyre közeledett az otthon, Brenna úgy nyerte vissza életerejét. Már nem érezte reménytelennek és elveszettnek a helyzetet, tudta, haza fog érni. Annyira megszokta a sebeket és a horzsolásokat, hogy már oda sem figyelt rájuk. Lesz majd alkalom kiheverni a fáradalmakat, visszanyerni elveszített súlyát. Garrick majd gondját viseli 299

Csak Könyvek

és ápolja, míg újra egészséges nem lesz. A férfi szerelme lesz a legjobb gyógyír. Mert Garrick valóban szereti őt, bár ezt még önmagának is félt bevallani. Ha csüggedni kezdett, ezek a gondolatok tartották életben. Szenvedéseit csak a tudat tette elviselhetővé, hogy az út végén ott vár rá a szeretett férfi. Mennyire aggódhat érte, milyen lázasan kutathatja át a vidéket, hogy rátaláljon! Bár lehet, hogy mostanra már feladta, de ettől csak még édesebb lesz a találkozás. Az ismerős tájakra érve Brenna megkönnyebbült, boldogság töltötte el, és ez megsokszorozta maradék erejét. Ha Willow nem lett volna ugyanúgy a végsőkig elgyötörve, Brenna vágtára fogta volna. Így azonban még vagy két órába telt, míg felkapaszkodhatott az utolsó dombra, amelynek lábánál Garrick háza állt. Már azt hitte, soha nem látja viszont a hívogató hajlékot. Erint az istállóban találta, amikor odaérve benyitott, hogy a lovát megetesse. A férfi arcára nem is meglepetés, döbbenet ült ki. – A halottaidból tértél talán vissza? – kérdezte rettegve, sápadt képpel. Brenna erőtlenül felnevetett. – Nem, nem haltam meg, bár sokszor azt kívántam, bárcsak végem lenne. Erin hitetlenkedve a fejét rázta, és szinte szánakozva meredt Brennára. – Nem kellett volna elszöknöd, lányom. – Hogyan? – Vagy ha már elszöktél, vissza kellett volna jönnöd. Brenna elmosolyodott az öreg tévedésén. – Nem szöktem el, Erin. Két viking rabolt el a fjordon túlra. Az öreg hinni akart neki, de minden Brenna ellen szólt. Erin azonban nem akarta tovább korholni a lányt. – Nem vagy valami jó bőrben, lányom. Csinálok valami harapnivalót. – Köszönöm, de a házban eszem. Garrick itthon van? – Erin bizonytalanul bólintott. – Tudod, kiabáltam ám a fjord Csak Könyvek

300

túlpartjáról, de senki sem hallotta. Nem maradhattam ott, mert megöltem az egyik elrablómat, az egyik törzsfőnök fiát – folytatta Brenna kissé kábán, mintha újraélte volna a történteket. – Tudod te, mit beszélsz? Úgy tűnt, Brenna nem is hallja az öreget. – Azt sem tudom, hány napig tartott megkerülnöm a fjordot. Mennyi ideig voltam távol Erin? – Vagy hat hétig. – Ilyen sokáig? – Brenna… – Viseld gondját Willow-nak, Erin. Legalább annyit szenvedett, mint én, gondos kezek ápolására van szüksége. Most látnom kell Garricket. Nem bírom tovább nélküle. – Ne tréfálj velem, Erin. Vagy Garrick is azt hiszi, elszöktem? – vonta fel a szemöldökét. – Igen, azt hiszi. – Eggyel több ok arra, hogy mielőbb találkozzunk. Tudnia kell, mi az igazság. – Brenna, kérlek… – Nem lesz semmi baj, Erin – vágott a szavába a lány, és az ajtó felé indult. – Akkor jövök én is. A házban a tűzhely barátságos meleget árasztott. Káprázatos illatok úsztak a levegőben, amitől Brenna még éhesebb lett. Hetek óta nem lakott jól, mindig be kellett osztania az élelmet, mert sosem tudhatta, mikor jut hozzá legközelebb. Janie látta meg először, és azonnal sóbálvánnyá dermedt. Szeme félelemmel telt meg, de Brenna rámosolygott és megölelte. Egy szót nem sok, annyit sem szóltak, Brenna a fáradtságtól, Janie a félelemtől maradt néma. Innen a nagyterembe vezetett az útja, Erint hátrahagyta, hogy megmagyarázza a helyzetet. 301

Csak Könyvek

Garrick a tűz fölé hajolva piszkálta a ropogó fahasábokat, mintha valami ismeretlen ellenséggel vívna. Brenna egy pillanatra megállt, aztán odalépett a férfi mögé. Garrick amint megérezte a nő közelségét, gyorsan megfordult, és jó darabig csak szótlanul meredtek egymásra. Garrick szemében előbb döbbenet, majd harag tükröződött, de Brenna nem bírta türtőztetni magát, a férfi karjaiba vetette magát és maradék erejével belekapaszkodott. Érezte, hogy a férfi karjai nem viszonozzák az ölelést, Garrick lassan eltolta magától. – Visszajöttél hát. Brennának fájt ez a tekintet, fájt ez a hangnem. Gyűlölet volt benne, nem is harag csupán. – Csak nem eltévedtél? – gúnyolódott. – Vagy talán beláttad, hogy nem élheted túl a vadont egyedül? – Azt mondja, nem szökött el, Garrick. – Erin lépett be a terembe. – Erőszakkal vitték át a fjord túlpartjára. – Ezt ő mondta neked? – Hiszek neki – felelte Erin állhatatosan. – Így érthető, miért lett Kutya csurom víz és csupa seb. Nyilván megpróbált a lány után menni. – Vagy csak a tóba esett, amikor megpróbálta követni Brennát, ami aztán az életébe került. – Kutya meghalt? Garrick nem válaszolt. Brenna Erinre nézett, aki szomorúan bólintott. Irgalmas istenem, miért? Hát nem volt elég ennyi szenvedés? Emlékek rohanták meg, könnyeket fakasztva fel. A hű pásztorkutya ragaszkodott hozzá, és végül ez okozta a halálát. Látta, hogy Garrick is őt okolja Kutya pusztulásáért. Be kell bizonyítania az ellenkezőjét. – Arno bánt el Kutyával – sóhajtott fel fájdalmasan Brenna. – Leütötte, mielőtt Cedric odaért volna, hogy megölje. Csak Könyvek

302

– Cedric! – Ők voltak, Garrick, ők raboltak el! – Látta, hogy a férfi nem hisz neki, és ettől teljesen kétségbeesett. – Hinned kell nekem! Hajóval jöttek, a lovammal együtt vittek el. Azt akarták, hogy azt hidd, magamtól mentem el, hogy rájuk ne is gyanakodj. – Vajon miért? – kérdezte Garrick. – Nem tudom. Állítólag egy nő ment oda hozzájuk, és ő beszélt nekik rólam. Amo házában tartottak fogva, de Cedric rendelkezett velem. Amikor odajött, hogy a magáévá tegyen, megöltem és elmenekültem. A segítségedért kiabáltam a szemközti szikláról, de nem hallott senki. Átúszni nem tudtam, csónakot sem találtam, így megkerültem a fjordot, ez volt az egyetlen kiút. – Vidd innen, Erin, mielőtt valami kárt teszek benne! Erin finoman Brenna vállára tette a kezét, de a lány lerázta magáról. – Ez az igazság, Garrick! Szóról szóra! Az isten szerelmére, miért hazudnék? – Mert azt reméled, megbocsátok és visszafogadlak – felelte szenvtelenül a férfi. – De ezzel elkéstél. Brenna fölzokogott, majd patakokban folyt a könnye. – Kideríthetnéd az igazságot, ha akarnád, Garrick. Kelj át a fjordon. Járj utána magad, hogy Cedric halott és egy nő ölte meg. – Ha a Borgsenek földjére lépek, az számomra egyenlő a halállal. De ezt neked is tudnod kell. – Kérdezd csak meg őket! – Brenna már szinte hisztérikusan kiabált, de Garrick hátat fordított neki. – Te magad bizonyítottad, hogy hazudsz, egy ilyen utat senki sem élne túl télen. Erin, vidd őt atyám házába. – Miért oda? Garrick visszafordult, és olyan gyűlölettel nézett Brennára, hogy az összegörnyedt félelmében. – Az volt a szándékom, hogy ha megtalállak, eladlak Keleten, ahol a rabszolgákkal úgy bánnak, ahogy a rabszolgákkal kell, nem 303

Csak Könyvek

pedig felszabadítják őket, ahogy én oly balgán tettem veled. De mivel ajándékba kaptalak, visszaadlak apámnak. – Gyere velem, Brenna – sürgette Erin. Brenna csak állt, úgy érezte, megszakad a szíve. Epe tört fel a torkából, szinte fojtogatón. Nem volt elég ereje ahhoz, hogy meg tudja emészteni, visszautasították. A földre rogyott volna, ha nincs ott támaszul Erin. A konyháig hagyta, hogy vezesse az öreg, de ott megtorpant, és utoljára visszapillantott Garrickre. – Az utolsó szóig igaz, amit mondtam, Garrick – szólt üresen kongó hangon, hiszen belül halottnak érezte magát. – Az irántad érzett szerelmem, a vágy, hogy újra a közeledben lehessek, csak ez adott erőt, hogy túléljem az utat. Alig ettem, mert nem volt mit, többször majd' halálra fagytam. De nem adtam fel, mert azt hittem, itt vársz rám az út végén. Ott kellett volna meghalnom. Akkor talán te is jobban örülnél. Szavait Garrick makacs hátához intézte. Brenna elindult, bár majd' megszakadt a szíve fájdalmában. Elveszítette a férfit, és semmi más nem számított.

Csak Könyvek

304

40.

Tudta, hogy Garrick téved, de azt is, hogy sosem látná ezt be. Erin végtelenül sajnálta Brennát, aki nem érdemelte ezt a szigorú bánásmódot. Igaz ugyan, hogy korábban is akadtak nők, akik összetörték Garrick szívét, de most meg kellett volna enyhülnie Brenna iránt, bíznia kellett volna benne. Garrick azonban megkeseredett és teljesen magába zárkózott, ezért kell most Brennának bűnhődnie. Egy szót sem szóltak az úton Anselm birtoka felé. Erin egy kis kocsira ültette a lányt, de megígérte, hogy nemsokára a lovát is utánahozza, amint Willow egy kis erőre kap. Brenna még akkor is csak ült szótlanul, amikor az öreg fájó szívvel otthagyta régi gazdája házában. Brennát Linnet vette gondozásába, aki miután kijajveszékelte magát, a lány minden mozdulatát aggódva figyelte. Brenna az ágyat sem hagyhatta el, nem mintha akarta vagy bírta volna. Alig evett az eléje tett ételből, még Linnet állandó zsörtölődése ellenére sem. Így aztán Brenna nem hogy erőre kapott volna, de egyre gyöngébb lett. Nem kérdezett, nem válaszolt semmit, míg egy napon Cordella meg nem látogatta. – Linnet azt mondja, elfogysz, Brenna – mondta Cordella elégedetten Brenna ágyánál ülve. – Roppantul örülök ennek. ERIN

NEM MERT SZEMBESZEGÜLNI URA AKARATÁVAL.

305

Csak Könyvek

Brenna úgy tett, mintha meg sem hallaná. Csak némán bámulta mostohatestvérét, az arcáról érzelmet nem lehetett leolvasni. Ez még jobban felbosszantotta Cordellát, mint egy csípős válasz. – Hallasz, Brenna? Örülök, hogy a végedet járod, így végre nem legyeskedhetsz Hugo körül. Brennának a szeme sem rebbent erre, de Cordella felpattant, és föl-alá járkált. – Én nem kaptam olyan szép ajándékokat, mint amilyeneket te a te vikingedtől. El vagy te kapatva, Brenna! Neked soha semmi nem elég! Miért szöktél el tőle? Most meg idejöttél, ahol nem látnak szívesen. Ha te a közelben vagy, én mindent elveszítek. De mostantól másképp lesz. Nem hagyom, hogy lecsapd Hugót a kezemről… előbb öllek meg! Brenna követte szemével a vádaskodót. – Bolond vagy, Della – szólt oda halkan. – Előbb halnék meg, minthogy elvegyem tőled Hugót. Visszataszítónak találom. – Hazudsz! Mindig azt akarod, ami az enyém. – Semmi alapja sincs a félelmednek, miért kínzol a féltékenységeddel? Semmit sem akarok, ami a tiéd. Férfit sem akarok látni soha többé. – Még a drágalátos vikingedet sem, aki odavetett egy másiknak? – nevetett fel Cordella élesen. – Mindent tudok Mornától. Brenna napok óta először ült fel az ágyban. – Kifelé innen, takarodj! Cordella az ajtóból meglepően kedves mosollyal fordult vissza. – Végre visszatért beléd az élet. Talán mégis erőre kapsz, csak hogy engem bánthass? – kiáltotta, majd becsapta az ajtót, magára hagyva az összezavart Brennát. Vajon szándékosan dühített fel Cordella? Vajon mégsem kívánja annyira a halálomat? Linnet lépett be megkönnyebbült arccal. – Jobban vagy már? Csak Könyvek

306

Brenna válaszra sem méltatta. – Mi ütött Dellába? – Nagyon megváltozott, mióta gyereket vár. Rettenetesen aggódott érted, amikor sehol sem találtak. Nekem sírta el, hogy mennyire igazságtalanul bánt veled, és hogy talán soha nem lesz alkalma bocsánatot kérni. – Ezt alig hiszem el. – Mind attól féltünk, hogy meghaltál, Brenna. Nagyon nagy bolondságot csináltál. Brenna sóhajtott és visszadőlt a párnára. – Az egyetlen bolondság az volt, hogy visszamentem Garrick-hez. – Nem, gyermekem. Életben vagy, és most azon kell dolgoznod, hogy mihamarabb visszanyerd az erődet. – Még valamit el kell mondanom neked, néném. – Előbb beszélj Heloise-zal. Megyek, megkeresem, és hozok valamit enni is. És – tette hozzá szigorúan – mind meg is eszed. Brenna türelmesen várt. Meg kell gyógyulnia. Csakis magának ártana, ha önsajnálatba menekülve feküdne egész nap, bár az is igaz, nem nagyon törődött azzal, él-e vagy meghal. Hirtelen Anselm szavai jutottak eszébe. „Inkább látnám Brennát szabadon, minthogy valaki másé legyen.” Most ismét Anselmhez tartozott, és ha a férfi tartania akarja magát a szavához, szabadon kell őt engednie, még ha ezzel Brennának el is kell árulnia, hogy megértette, amit mond. Ez azt jelentené, hogy szenvedése nem volt hiábavaló. Heloise lépett a szobába Linnettel a nyomában, aki egy tálcán ételt hozott. Brenna, bár farkaséhes volt, tudta, az evés még várhat. – Megöltem a Haardradok egyik ellenségét, így a viking törvények értelmében megillet a szabadság. A két asszonyt meglepték Brenna határozott szavai, aki többnapi némasága után röviden elmesélte, mi is történt vele valójában. – Talán nem hisztek nekem – zárta mondandóját –, ahogy Garrick is kételkedik az igazamban. 307

Csak Könyvek

De esküszöm, Isten a tanúm, hogy minden úgy igaz, ahogy mondtam. – Történeted valóban nehezen hihető, Brenna – szólalt meg végre Heloise. – El kell ismerned, szinte hihetetlen, hogy egy ilyen utat túléltél ilyen időben. – Igaz, elismerem. Ha Garrick iránti szerelmem nem ad erőt, odavesztem volna. – A szerelem valóban erőt adhat. Nekem is segített már legyőznöm leküzdhetetlennek tűnő akadályokat – ismerte el Heloise. – Én hiszek neked, Brenna. De nem mindenki fog. – Nem érdekel, mit gondolnak mások. A férjed higgyen nekem. Nem tudom elfogadni, hogy minden kínom teljesen hiábavaló volt. Vissza kell kapnom a szabadságomat. – Elmondom neki a történeted, de hogy hisz-e neked, vagy sem, az mindegy, Brenna. Most is szabad vagy. Szabad vagy attól a naptól fogva, hogy a fiam lemondott a tulajdonlásodról.

Csak Könyvek

308

41.

míg Brenna fel nem gyógyult. Igaz, szabad volt, de Anselm Haardrad házában lakott, az ételét ette, az ő gondjaira volt bízva. Ez a függés pedig meglehetősen nyomasztotta, nem akart az eddigieknél is még jobban az adósa lenni. Két hónap telt el az új évből, lassan tavaszodott, mikor Brenna ismét felkereste Heloise-t. A nagyteremben találta az asszonyt, aki éppen a népes szolgasereget irányította, közben pedig bámulatos ügyességgel dolgozott egy szövőszéken; a csodálatos ágytakaró már szinte kész volt. – Úrnőm – kezdte Brenna kelletlenül –, nem fogadhatom el tovább vendégszeretetedet anélkül, hogy fizetnék érte. – Erre semmi szükség, Brenna. – Nem, éppen hogy rendeznünk kell ezt. Csak teher vagyok háztartásod számára. – Szabad nő vagy és a vendégem, Brenna. Hallatlan dolog lenne, ha pénzt kérnék egy vendégtől. – Akkor távoznom kell – válaszolt Brenna határozottan, bár tudta, hogy bolond makacssága zsákutcába kényszeríti. Heloise a homlokát ráncolta. – A férjem megmondta, hogy így lesz. Brenna megtorpant egy pillanatra. – Honnan tudta? – Azzal kérkedik, hogy mindig tudjda, mire készülsz. Igazi viking hajadonként tekint rád, akinek a büszkeség és a bátorság mindennél fontosabb. HELOISE

SZAVAINAK NEM VOLT SÚLYA MINDADDIG,

309

Csak Könyvek

Brennát mintha darázs csípte volna meg a hírre, hogy így kiismerték, de még inkább attól, hogy Anselm a népéből valónak tartja őt. – Tehát tudta, hogy nem bírok tovább maradni? – Igen, ezt mondta nekem – ismerte el Heloise –, bár én nem hiszem, hogy olyan meggondolatlan lennél, hogy csak úgy nekiindulnál a semmibe. A szavai szíven ütötték Brennát. – Nem tehetek róla, ilyen vagyok. Az a sorsom, hogy a büszkeségem vezéreljen. – Tudom, Brenna, és ne haragudj, hogy szóvá tettem. Valaha én is olyan büszke voltam, mint te most, de megtanultam uralkodni rajta, és remélem, egyszer neked is sikerül. – Holnap útra kelek, de előbb szeretném megköszönni, hogy a vendéged lehettem. Heloise a fejét rázta és kedvesen elmosolyodott. – Ha ilyen elszánt vagy, van egy házunk a birtokon, ahol kihúzhatod tavaszig. Brenna egyszerre könnyebbült és lepődött meg. – Csak tavaszig? – Nem, addig maradsz, ameddig akarsz, Brenna. De a férjem meghagyta, hogy szóljak neked, tavasszal visszavisz a tieidhez, ha ez a vágyad. Brenna vegyes érzelmekkel fogadta a hírt. Régóta egyéb vágya sem volt, mint hogy itthagyja ezt a hideg vidéket, de aztán beleszeretett Garrickbe. És most? Mit számítana már a távolság? Így is gyűlölettel és bizalmatlansággal teli mély óceán tátongott kettejük között. – Így akarod, Brenna? – Igen – sóhajtotta a lány. – De nincs, akiért visszamennél, nem igaz? – kérdezte Heloise szomorúan. – Nem, nincs – felelte Brenna lesütött szemmel. – De senki olyan sincs, akiért maradnék. Csak Könyvek

310

– Itt a nénéd, a nővéred. Én is megszerettelek, és a szívemen viselem a sorsodat, hiszen a fiam… – Ne is említsd nekem őt! – csattant fel Brenna a szavába vágva. – A legutálatosabb, leggonoszabb, legmegbízhatatlanabb ember, akit csak ismerek! – Az ajkába harapott. – Bocsáss meg! A fiadról beszélek, a te szemedben nyilván semmi rosszat nem tett. – Nem, a fiam sok olyat tett, amire nem vagyok büszke – felelte Heloise. Brenna azon küszködött, hogy ne gondoljon Garrickre. – És a néném? Elengednéd, hogy haza hajózzon velem? – Nem tudom, gyermekem – felelte Heloise. – Nagyon közel kerültünk egymáshoz az idők során, de tudom, hogy neked nagyobb szükséged lenne rá. Még meggondolom és tudatom veled a döntésem, mielőtt útra kelnél. – És a nővérem, meg a többi asszony a falumból? – kérdezte Brenna. – A többiek már új otthonra leltek itt, Brenna. Amennyire tudom, boldogok. – Rabszolgaként? – csattant föl Brenna, mert nem tudta véka alá rejteni rosszallását. – Sokáig el tudnánk ezen vitatkozni, Brenna – mosolyodott el Heloise. – Tudom, hogy érzel és te is tudod, mit gondolok. Ezek az asszonyok nem élnek rosszabbul, mint annak előtte. – Brenna tiltakozni akart, de Heloise felemelt kézzel megállította. – A nővéred pedig nem mehet most, hogy a legidősebb fiam gyermekét hordja a szíve alatt. De nem is hiszem, hogy visszatérne egy lerombolt országba. Brenna meghajolt. Erre nem is gondolt. Új otthont is kell majd építenie a régi helyett. Még ha áll is a régi udvarház, egyedül nem boldogulna. – Azt mondod, van egy ház, ahol maradhatok tavaszig? – Igen, nem messze innen, egy kis tó partján. Egy tiszta forrás is akad a közelben. 311

Csak Könyvek

– Természetesen kifizetem a ház bérét. – Természetesen – felelte Heloise diplomatikusan, tudta jól, hogy nincs értelme ellentmondani Brenna büszkeségének. – A család, amelyik utoljára használta, a nyári termésből adott részt. De mivel te nem gazdálkodsz, heti két prém megteszi fizetségnek. Tudom, hogy gyermekkorod óta vadászol, ez tehát nem lesz gond a számodra. – Nem, ez túl kevés. Heti három prémet adok – felelte Brenna határozottan. – De Brenna! – Ragaszkodom hozzá. A ház úrnője a fejét rázta, de közben mosolygott. – Akkor én meg ragaszkodom ahhoz, hogy kapj sót is, hiszen több állatot fogsz elejteni, mint amennyit megeszel, és tartósítanod is kell. Adok vele zabot és rozst is, meg némi szárított zöldséget, hiszen nem élhetsz csak húson. Brenna bólintott. – Rendben. És tavaszra lesz annyi prém is, hogy a hazautamat kifizessem. – Na, erre semmi szükség nem lesz. Anselm hallani sem akar erről. – Ettől függetlenül így lesz – válaszolt Brenna és távozott. Heloise legyintett. – Bolond büszkeség – mormogta a fogai között, majd visszatért a szövőszékhez.

Csak Könyvek

312

42.

és mire megérkezett, gondos kezek már ki is takarították. Elég kicsi volt ahhoz, hogy megőrizze a tűzhely melegét, és közel volt a vaddal teli erdő. A konyhában vaslábasok várták, az ablakokon tiszta gyapjúfüggönyök lógtak, akadt egy jó számszeríj és csapdák a vadászathoz. A szekrényben finom gyapjú ruhákat és egy meleg köpenyt is talált. Csak egyetlen dolog hiányzott, egy fürdődézsa, de Brenna úgy vélte, ennek az lehet az oka, hogy a tó közel van. A tavat viszont most jég borította, és a vaskos jeget feltörni és a szinte fagyott vízben mosakodni nem volt éppenséggel csábító. Szivaccsal kell majd mosakodnia a tavasz beálltáig. Brenna olyan örömmel és lelkesedéssel lakta be új otthonát, mint egy kisgyerek. Független volt, csakis magának tartozott elszámolással. Imádta újonnan jött szabadságát, de nem kellett hozzá sok idő, hogy az újdonság helyébe a kínzó magány lépjen. A teljes egyedüllétben képtelen volt Garricket kiverni a fejéből. Egyszer látta is a férfit az erdőben, ellenségeknek kijáró tisztelettel lovagoltak el egymás mellett, egyetlen szó nélkül, és ettől Brenna csak még jobban szenvedett. Minden nap kint volt vadászni, aztán még késő estig a hús és a bőrök kikészítésével foglalatoskodott, majd főzött másnapra, mielőtt ágyba bújt volna. Egyformán teltek a A

KIS

HÁZIKÓ

ÉPPEN

MEGFELELT

313

BRENNA

IGÉNYEINEK,

Csak Könyvek

munkás napok, gondolatait pedig megpróbálta a teendőire koncentrálni. A tó jege a hosszabb nappalok eljöttével lassan széttöredezett és elolvadt, de annyit mégsem melegedett az idő, hogy Brenna a tóban fürödhessen. Lassan rügyek fakadtak a fákon, és a hófoltok is eltünedeztek. Norvégiában beköszöntött a tavasz. Brenna izgatottan látta, hogy egy kocsi közeledik a házhoz. Azt remélte, Heloise vagy Linnet jön, hogy elújságolja, mikor fut ki Anselm hajója. Annyira vágyott már a társaságra, hogy akkor sem csalódott, amikor meglátta, hogy az Erin hajtotta kocsiról Janie és Maudya szállnak le. Köszöntötték egymást, majd Brenna bevezette a vendégeit a házba, ahol az előző nap főzött pörkölttel kínálta meg őket. Erin egy bőrtömlőben bort is hozott, amit még Garrick adott neki a téli ünnep alkalmából, s most egymás egészségére ittak belőle. Ebéd után Erin Brenna minden tiltakozása ellenére kiment tüzelőt aprítani, így a lánynak, akár akarta, akár nem, a pletykás asszonyokkal kellett maradnia. Kezdetben Janie és Maudya távolságtartóan viselkedtek, de a borfogytával és Brenna kedvességének köszönhetően tartózkodásuk gyorsan felengedett. – Erin mesélte, hogy mi történt veled – kezdte Maudya. – Kész csoda, hogy élsz. Brenna bólintott. Már alig gondolt a történtekre, a legjobban szerette volna elfelejteni az egészet. – Garrick most már igazi viking lett. – Hogy érted ezt, Maudya? – kérdezett vissza Brenna. Érezte, hogy minden, a férfiről szóló hírre éhes, bármily aprócska legyen is. – Olyan ember, akivel az anyám rémisztgetett annak idején, ha rossz kislány voltam. Rettenetesen gonosz lett, mióta elmentél. Még sokkal rosszabb, mint mikor az az Csak Könyvek

314

előző nő hagyta el egy másik férfiért. Egy pillanatra sem fogja vissza a rossz természetét. Szinte félek tőle. – És hogy van egyébként? – Ha az egészségére gondolsz, remekül. Igaz, hogy nagyon sokat iszik, de aztán mindenki megkönnyebbülésére hamar el is nyomja az álom. – Nem túlzol? – Bárcsak úgy lenne! – Egy kicsit sem? – Nem, Brenna – intett Janie szomorúan. – A viselkedésével elmarta maga mellől a barátait, még Perrint is. Olyan dolgokat mondott, amiket már nem lehet visszacsinálni. Perrin nem is jön hozzánk többé. – Ó, sajnálom! – felelte Brenna. – És ha igaz, Garrick gazda azóta még sokkal rosszabb kedvű, mióta visszatért a fjord túlpartjáról – tette hozzá Maudya. – Mikor járt ott? – kérdezte izgatottan Brenna. – Nem sokkal azután, hogy te visszajöttél. Állig felfegyverkezve indult útnak, mint aki háborúba megy. Egy napig volt távol. Senkinek nem árulta el, miért ment, és azt sem, mi történt ott, ami így feldúlta. Mit láthatott ott, ami nem az ő történetét támasztotta alá? Vagy talán rájött az igazságra, és azért mérges, mert belátta, hogy rosszul döntött, de ahhoz túl makacs, hogy beismerje, csak rosszat tett a kétkedésével? – Kész csoda az is, hogy visszajött – folytatta Maudya. – Meg is halhatott volna, ha a Borgsen-klán egy tagja megtalálja. Brenna kíváncsisága most feléledt. – Mesélnél még nekem erről a törzsi viszálykodásról? – Nem ismered a történetet? – lepődött meg Maudya. – Azt hittem, Janie már elmesélte. – Azt hittem, te mesélted el – vágott vissza Janie. 315

Csak Könyvek

– Valamelyikőtök végre mondana valamit? – vágott közbe Brenna türelmetlenül. – Nincs sok mondanivaló – mondta Janie. – Akkor majd én – szólt közbe Maudya, aki élthalt a pletykákért. – Az egész vagy öt téllel ezelőtt kezdődött. Azelőtt a Borgsen-klán főnöke és Garrick apja jó barátok voltak, vértestvérek, ha igazak a hírek. Latham Borgsennek három fia volt: a legfiatalabb éppen akkor tért vissza az első tengeri útjáról. Ő az a Cedric, aki… – Igen, mondd tovább! – vágta el a mondatot Brenna gyorsan. – Őszre járt, éppen az isteneknek készültek áldozatot bemutatni a jó termésért. Anselm nagy lakomát rendezett, amire mindkét család tagjai hivatalosak voltak. Hetekig folyt az ivászat és a mulatozás, számlálatlanul verték csapra a mézsörös hordókat. – De mi történt, hogy ennek a régi barátságnak oly hirtelen vége szakadt? – kérdezte Brenna türelmetlenül. – Anselm egyetlen leányának, Thyrának a halála. Szép leány volt, ahogy mesélik, de a családján kívüliekkel betegesen szemérmes. Tizenöt nyarat élt meg akkor, de soha egy lakomán nem vett részt, még akkor sem, amikor engedték volna. Érthető, hogy Latham Borgsen fiai nem tudták, ki ő, hiszen sosem látták addig. – Mit tettek vele? – Nem lehet pontosan tudni, mi történt. Úgy tartják, hogy a hangoskodás elől Thyra sétálni indult. Másnap reggel a csűr mögött találtak rá, az arcra összeverve, a szoknyája cafatokban a derekára csavarva, a combján szűzi vére foltjai. A szívéből a saját tőre állt ki, a markolatáról úgy kellett a kezét lefejteni. Brenna összerándult a gondolatra, hogy ilyen fiatalon milyen szörnyű véget ért a lány. – Megölte magát? – Biztosat nem tud senki, de a legtöbben úgy vélik, igen, mert nem bírta elviselni a szégyent, ami megesett vele. Csak Könyvek

316

– És ki követte el ezt a szörnyű gaztettet? – kérdezte Brenna, de az eddigiekből már sejtette a választ. –Latham három fia: Gervais, Edgar és Cedric. Együtt csinálták. – Hogy derült ki? – Még aznap reggel beismerték, amikor kiderült, hogy Thyra az áldozat. Kétségbeestek és elmenekültek. Rettenetes nap virradt azon a reggelen. Előbb a gyász, majd a bosszúszomj. Garrick gazda imádta a húgát, Hugo is odavolt érte. A két testvér megküzdött azért, hogy kié legyen a bosszúállás dicsősége. Hugo nyert. Nem számított, hogy a Borgsen fivérek azt hitték, csak egy jelentéktelen rabszolgalányt becstelenítettek meg, mert kétség nem fér hozzá, annak nézték. Az egész Haardrad-klán ellen követtek el vétséget, a bűnösöknek bűnhődniük kellett. Anselm, Garrick és még sokan átkeltek a fjordon Hugóval. Anselmnek majd' a szíve szakadt meg, és barátja, Latham is nagyon szenvedett. Hugo elsőnek Edgart hívta ki párbajra, és szabályosan meg is ölte. Aztán a másik kettőt is ki akarta hívni, de Anselm Hugo és Garrick tiltakozása ellenére véget vetett a küzdelemnek. A Haardradok visszatértek és várták, hogy most a Borgsenek jöjjenek megtorolni a veszteséget. De ők nem jöttek, csak az elkóborolt jószágokból fosztogattak néha. Mindkét családot nagy veszteség érte, és mindkét családfő irtózott attól, hogy növelje e veszteségeket. – Milyen tragikus történet! Senki sem csodálkozott azon, hogy Thyra miért nem kiabált, amikor megtámadták? Akkor talán meg sem kellett volna történnie mindennek. – Félénk lány volt, mindentől megijedt – mondta Janie. – Talán ahhoz sem volt bátorsága, hogy kiabáljon, vagy talán nem is engedték. – Azt mondják, gyenge volt már gyereknek is – mondta Maudya. – Az is csoda, hogy életben hagyták a születése után. 317

Csak Könyvek

– Életben hagyták? Miről beszélsz? – Jól érted, Brenna – mondta Janie elborzadva. – Ha tudtam volna erről a viking szokásról, amikor terhes voltam, halálra rémültem volna. De a gyermekem egészséges lett, hála a jóságos Istennek. Brenna falfehér lett. – Miről beszélsz? Miféle viking szokás? – A születés rítusa – magyarázta Maudya irtózattal. – Minden újszülöttről az apja dönti el, hogy elfogadja-e, vagy sem. Akkor is, ha az anya nem a felesége. Tudod, hogy ezek a népek magasztalják az erőt és lenézik a gyengeséget. Hiszen ha egy férfi vagy nő nem elég erős, esélye sincs rá, hogy túléljen ezen a kopár földön. Ezért a sérült vagy gyenge újszülöttet az apja elutasíthatja, és akkor azt kiteszik. Így a gyerek meghal, de az apja azzal oldozza fel magát, hogy a gyerek amúgy sem élhetett volna sokáig, ezért csak pocsékba menne az étel és a törődés, amit kapna, mikor másoknak is alig jut. – Micsoda barbár szokás! – kiáltott fel Brenna hányingerrel küzdve. – Mi a barbárság? – kérdezte Erin, aki egy ölnyi tűzifával tér be az udvarról. – Az, hogy a gyenge babákat kidobják, hogy halálra fagyjanak és éhezzenek, még mielőtt az anyjuk akár a karjába vehetné őket. – Aztán miért barbár dolog ez? – kérdezett vissza az öreg, miután ledobta a fát a tűz mellé. – Szerinted nem az? – csattant fel Brenna. – Ugyanolyan pogány vagy Erin, mint ezek a vikingek, ha nem ítéled el ezt a fertelmes szokást. – Ez nem így van. Úgy vélem, ez a kisebbik rossz. Kérdezd csak Janie-t, ő anya. Kérdezd csak meg, nem szereti-e napról napra jobban a gyermekét. – Így igaz – ismerte el Janie. – Mit akarsz ezzel mondani, Erin? Csak Könyvek

318

– Az anya és gyermeke közötti kötelék mindennél erősebb, de ez a kötelék nem a születéssel fonódik ilyen szorossá. Brenna nem bírta türtőztetni magát. – Vagyis azt gondolod, hogy jobb megölni az újszülöttet, mielőtt a kötelék erőssé válna? És mit gondolsz arról, amit az anya érez, míg a szíve alatt hordja a magzatát? Ez nem is számít? – Csak annyit tudok, hogy egy fiamat természetes okokból veszítettem el a születésekor. Az anyjával meggyászoltuk a kicsit, de aztán elfelejtettük, hiszen soha nem is ismertük. Volt egy másik fiam is, akit igen megszerettünk a tíz nyár alatt, amíg élt, de utána elveszítettük őt is. Ezt a fiamat a mai napig gyászolom, az emléke kitörölhetetlen. – Ezt nem tudtam Erin, sajnálom. – Sajnálod, Brenna, de vajon érted-e? Belátod-e, hogy jobb még születéskor elveszíteni egy gyermeket, mielőtt a kicsi megtudná, mit tartogat neki az élet, és mielőtt a szülei megtudnák, milyen érzés szeretni azt a gyereket, mintsem elveszíteni később, amikor a halálába szinte a szülei is belepusztulnak? – Nem, nem értem. Egy gyenge csecsemő megerősödhet, ha valami baja van, megtanulhat együtt élni vele. – Felétek, lányom, talán így is van. De itt, északon a hó és a jég az úr. Most tavasz van, mégis ég nálad a tűz. Nézd a füstöt, Brenna. Egy gyenge kisgyerek megfulladna ettől a füsttől, ha meg távolabb viszed a tűztől, hát megfagy a hidegben. – Ezt az indokot sosem tudnám elfogadni, Erin, úgyhogy hagyjuk is – mondta végül Brenna, és elfordult. Remegő kézzel szolgálta ki a vendégeit. Annyira megörült nekik, most viszont azt kívánta, bárcsak soha ne jöttek volna. A viszálykodó családokról és a barbár gyermekgyilkosságokról való beszélgetés nyomasztóan 319

Csak Könyvek

hatott rá. Ő nem is nyúlt az ételhez, annyira háborgott a gyomra. A többiek könnyedén tovább csevegtek, mintha mi sem történt volna. Erin elgondolkodva figyelte Brennát, aki igyekezett kerülni az öreg tekintetét, inkább leszedte az asztalt. Erin azonban továbbra is mereven nézte őt. Brenna nem bírta tovább. – Miért nézel így? – kérdezte. Az öreget nem hozta zavarba a kérdés hangneme. – Te állapotos vagy, leányom? Brenna még magának sem ismerte el a dolgot. Majd bolond lenne másnak. – Nem, nem vagyok az. – Éppen ezt akartam kérdezni én is – kotyogott közbe Maudya. – Egy kicsit felszedtél magadra. – Mondom, hogy nem! – kiáltott Brenna, miközben öntudatlanul is a hasa elé kapta a kezét. – Nem várok gyereket, mondtam már. Borzalmas lehetőségek kavarogtak a fejében. Garrick gyűlöletében visszautasítja a gyermeket. Vagy erővel itt tartják, mint Cordellát. Ez nem történhet meg! Már tavasz van. Nemsokára hazamegyek, gondolta. A látogatók hazatértek, de Brenna egyiküket sem győzte meg.

Csak Könyvek

320

43.

álmatlan éjszakát virrasztott át. Reggelre már remegett az idegességtől, fáradt volt, de teljesen éber. Lassan mégis elfogadta az igazságot, hogy egy gyermek növekszik benne. – Minek egy gyereknek gyerek? – kérdezte magától hangosan. – Hogy együtt játsszunk, együtt sírjunk? Istenem, nem akarok anya lenni! Azt sem tudom, hogy kell. Megint elsírta magát, pedig egész éjjel mást sem tett. Minél hamarabb el kell indulnia, nehogy más is észrevegye, hogy terhes. Gyorsan hátra kell hagynia ezt az átkozott országot, és otthon, a sajátjai között kell megszülnie a gyermekét, ahol a kicsi élete nem lesz veszélyben. Brenna indulni készült. Amikor kinyitotta az ajtót, úgy érezte, összefogtak ellene az istenek. A tájat frissen esett hólepel borította. Hogyan eshet tavasszal ennyi hó? Rettegéssel telve, lassan lovagolt el Anselm házáig. Heloise-t kereste, meg is találta Cordella társaságában. Mindketten apró ruhákat varrtak, gyerekruhákat. Vajon Cordella tudja, mi vár a gyerekre, ha nem egészséges? És Heloise? Brenna a kis ruhácskákat nézte, szinte el is felejtette, miért jött. – Kipirultál, Brenna – szólt Heloise félretéve a varrnivalót. – A tűz fénye teszi, asszonyom – felelt Brenna. – Jól vagyok. BRENNA

BORZALMAS RÉMKÉPEKKEL TARKÍTOTT

321

Csak Könyvek

– Bárcsak mind azok lennénk! – Hogy érted ezt, asszonyom? – A férjem beteg. Nem komoly, de azért ágyban kell maradnia, bár ezt nehezen viseli. – Mintha csak a felesége szavait igazolná, Anselm kiáltása hangzott át a szomszéd szobából. – És mikor lesz jobban, hogy hajóra szállhasson? – kérdezte aggódva Brenna. – Nem egyhamar, de nemsokára. A hajót javítgatták, míg a hó le nem esett. Meg kell várni, hogy újra felmelegedjen az idő, akkor folytathatják a munkát. Addigra a férjem is rendbe jön. – De mégis mikor? – Talán a nyár elején indulhattok. Olyankor gyönyörű idő van a hajózáshoz. – Nyáron? Nem várhatok addig, asszonyom! – Brenna észre sem vette, de már szinte kiabált. – Mi a gond, Brenna? – kérdezte Cordella. – Én úgy megörültem, amikor megtudtam, hogy nem indulsz még. Legalább itt leszel, amikor a kicsikém megszületik. Hogy megváltozott Cordella az anyaságtól! Nem volt ellenséges, nem kereste a bosszút. Végre megtalálta a boldogságot. – Úgy tűnik, nincs más választásom, maradok, és persze nagy örömömre szolgál, hogy láthatom majd a gyermeked, Della. Ha elküldesz értem, amikor eljött az idő, segítek mindenben, amiben csak tudok. – Remélem, semmi baja sem lesz a kicsinek, tette hozzá magában, majd elbúcsúzott. Brenna éppen betette maga mögött az ajtót, amikor Garrick lovagolt be az udvarra. A lány döbbenten megállt. Garrick mellett egy kurtalábú kancán Morna ült, ragyogott, a nevetése betöltötte az udvart. Brenna pillantása találkozott Garrickével, de összeborzongott a férfi jeges tekintetétől. Visszafordult a házba; elszaladni, elbújni minél messzebb ettől a Csak Könyvek

322

tekintettől, ami egy pofonnál is jobban fájt most – ez volt minden vágya. Garrick kínzóan kedves hangja azonban megállásra késztette. – Hadd segítsek leszállni, drágám. Brenna fizikai fájdalmat érzett. A férfi az ő nyelvén szólalt meg, így minden szót értett. Nyilván felvág előtte Mornával. Hogy bocsáthat meg ennek a nőnek, neki meg nem? A sírás kerülgette. – Hogy mondtad, Garrick? – Hadd segítsek leszállni, Morna – felelte a nőnek Garrick immár a saját nyelvén. – Tudtam, hogy belátod – mondta Morna. – Amikor megtudtam, hogy eleged lett a kelta boszorkányból, éreztem, hogy újra egymáséi leszünk. – Valóban? Brenna nem bírta tovább hallgatni ezt. Berohant a házba, és Heloise meg Cordella szavaira ügyet sem vetve kiviharzott a hátsó kijáraton. Vadul törölgette könnyeit, és meg sem állt az istállóig, hogy Willow hátára pattanhasson. Amikor látta, hogy Brenna elment, Garrick azonnal elengedte Morna kezét. Gyilkos tekintettel meredt az ajtóra, ahol korábban Brenna állt, szinte odaképzelte még a nőt, meg akarta érinteni, bár tudta, hogy ha közel kerülne hozzá, megölné. – Akkor segíts le, drágám. Garrick zord tekintetét most Morna felé fordította. – Majd segítek, hogy érezd a kardom súlyát! – Mi ütött beléd? – Soha többé ne közeledj hozzám, soha többé ne kövess, Morna. Ha kedves az életed, kerülj el jó messzire! – De azt hittem, megbocsátottál – sírt fel a lány. – Rám mosolyogtál. Nem voltál ilyen harapós, amíg az a nő… – Morna hangja elcsuklott, kék szeme tágra nyílt. – Nyájas modorod tehát neki szólt? 323

Csak Könyvek

– Vigyázz magadra, Morna! – figyelmeztette hűvösen Garrick. – Könnyen elveszítem a türelmem a közeledben. – Garrick, kérlek! Meg kell bocsátanod a múltért. Valaha szerettük egymást. Talán elfelejtetted? – Nem. Emlékszem, hogy szerelmet fogadtál – halkan, szinte suttogva beszélt, fenyegetőn, mint a vihar előtti csend. – És arra is, hogy az első kövérebb pénztárcát lóbáló férfivel elmentél. – Megváltoztam, Garrick. Már nem érdekel többé a vagyon. – Könnyen mondod ezt most, hogy mindened megvan – felelte Garrick kimérten. – Ez az igazság, Garrick. Vágyom rád. Mindig is rád vágytam. – Én is vágytam rád… akkor. Most viszont előbb rothadnék el a pokolban, mint hogy téged válasszalak. – Ne beszélj így, Garrick – kérlelte az asszony már-már sírva. – Eredj innen, Morna. – Amiatt az idegen cafka miatt nem bocsátasz meg nekem. Milyen varázslattal kábított el? – Nincs itt semmi varázslat. Ő már halott a számomra, mint ahogy te is. Egyikőtök sem számíthat bocsánatra. –Te… Garrick csattanós ütést mért a ló hátsójára. Az állat riadtan megugrott és kirohant az udvarról, Morna pedig igyekezett nyeregben maradni. Garrick undorral az arcán fordult el. El sem tudta képzelni, hogy valaha szerette ezt a nőt. Odavolt a szépségéért, büszke volt, hogy a környék legkívánatosabb lányát készül feleségül venni. De ez valójában nem is szerelem volt. Amikor a nő elhagyta és egy hájas kereskedőt választott helyette, Garricknek a büszkeségén ejtett sebet. Csak Könyvek

324

Mornát csakis a kapzsiság hajtotta. Brennát viszont a szabadságvágy. Mindent megtett volna, hogy szabad lehessen, hogy a maga feje szerint élhesse az életét. Ő is könnyedén szerelmet esküdött, mint Morna, és ő sem tartotta a szavát. Brenna nagyon boldog volt újból visszaszerzett szabadságával, örült, hogy hazatérhet, és végleg kiléphet Garrick életéből. Garrick benyitott a házba, és megpróbált lecsillapodni, mielőtt anyjával találkozna. De amikor meglátta, hogy Brenna nővére mennyire elégedett az új életével, feltört belőle a keserűség. Brenna miért nem tudott beilleszkedni ide? – Hol van Hugo? – kérdezte mogorván. Heloise fel sem nézett a varrásból. – A legkisebb fiam itt van, de észre sem vettem, mivel elfelejtkezett az alapvető udvariasságról, amit oly nehezen neveltem belé. Garrick illedelmesen megállt és elmosolyodott, majd odahajolva homlokon csókolta anyját. – Könnyű erről elfelejtkezni, ha más viking fiúk sem mutatnak tiszteletet anyjuk iránt. – Igaz, de ez sok anyaszívet el is szomorít, mondhatom. Te azonban félig keresztény vagy, Garrick, és bár kevesen tudják, másként is neveltelek. – Félretette a varrást és végre csillogó szemmel pillantott a fiára. – A bátyádat keresed? Legelni vitte a nyájat. – Mikor? – Mielőtt leesett volna a hó. – Akkor késésben van – felelte Garrick bosszúsan. – Van egy csomó áruja, amit velem akar eladatni. Mondott neked erről valamit? – Nem, Hugo csak arra kért, adjam át, hogy várd meg. Északra akar menni veled, hogy levadásszátok azt a nagy jegesmedvét, mielőtt elindulnál keletre. – Már túl késő van északra menni vadászni. 325

Csak Könyvek

– Alig várod már, hogy indulhass, igaz, Garrick? Épp, mint… – itt megállt és felhúzta a szemöldökét. – Tudod jól, hogy a jegesmedve bundája megéri azt a kis késést. A haszonnal is törődsz, vagy csak mennél már? – Ha csak a nyár közepén indulok, nem jövök vissza a következő télen – felelte. – Nem is kell feltétlenül mindig keletre menned, Garrick. Hedeby piaca is elég nagy. – Bulgár jobb – válaszolt Garrick mogorván. – Csak addig várok, amíg a hajó kész nem lesz. – Indulni készült, de hirtelen megtorpant és körbenézett a termen. – Elment már, Garrick – szólt Heloise. A férfi visszanézett. – Ki? – Akit keresel. Éppen azelőtt rohant ki könnyes szemmel, mielőtt beléptél. Miért sír mindig ez a lány, ha téged meglát? Garrick maga elé meredt. – Nem sír! Megesküdött, hogy sosem sír! – És miért vagy ilyen dühös? – Mert hamisan esküdött! – kiáltotta dühösen. – A te makacs fejedben biztosan. Én például elhiszem, hogy minden úgy történt vele azután, hogy elvitték, ahogy mesélte – minden. – Valóban, anyám? – húzta el a száját Garrick. – Akkor hadd világosítsalak fel. Megesküdött, hogy megölte Cedric Borgsent, én viszont a saját szememmel láttam Cedricet, és nagyon is életben volt. – Mikor láttad? – kérdezte Heloise döbbenten. – Átkeltél a fjordon? – Igen. Magam akartam látni a bizonyítékát annak, amit Brenna mondott. Láttam is, a hazugsága bizonyítékát. Heloise a homlokát ráncolta. – Biztos azt gondolta, hogy Cedric meghalt. – Nagyon jóindulatú vagy, anyám – felelte Garrick szárazon. – Brenna nem érdemli meg a bizalmadat. Csak Könyvek

326

– Pedig neked is meg kellene bíznod benne, Garrick, hinned kellene neki – mondta Heloise szomorúan. – Nemsokára elveszítjük, és ez nagyon fáj nekem. – Sosem volt az enyém, így el sem veszíthetem – mondta erre keserűen a férfi és kiment.

327

Csak Könyvek

44.

előtte, de mintha sokkal több erőt érzett volna magában. Reggel csak úgy dobta ki magából az ágy, égett a tettvágytól. Megpróbált nem gondolni arra, hogy a teste változóban van és egy új életet is táplál, és harcolt Garrickkel kapcsolatos gondolatai ellen is, amelyek azóta üldözték, hogy látta őt Mornával. Csak arra vágyott, hogy rendesen elfáradjon, mire este magányos ágyába zuhan. Epekedve várta az Anselm egészségéről szóló híreket, de semmi sem jött. Az egyre melegebb időben az utolsó hó hamar elolvadt, tehát a hajó, amire vár, biztosan indulásra kész már. Lassan a tavasz is elmúlt, de senki sem jött szólni neki, hogy készüljön, indulás. Végül nem bírta kivárni, hogy megtalálják a hírek. Amúgy is elmaradásban volt a heti fizetséggel Anselmnek, és bár félt, hogy megint összetalálkozik Garrickkel, úgy érezte, mennie kell, igaz, ezzel azt is kockáztatta, hogy állapotára fény derül a család előtt. Mégis vállalta az utat, mert tudni akarta, miért feledkeztek meg róla ennyire. A nyár vibráló színekbe borította a tájat. Bár a hosszú téli álmot követő tavaszi ébredés is gyönyörű volt, a nyár színei minden képzeletet felülmúltak. A nap kellemesen melegítette a bőrt, a levegő mámorító virágillattal telt meg. A melegnek egészen addig örült Brenna, amíg el nem kellett indulnia Anselm házához. Azt gondolta, a nagy köpennyel ravaszul elrejtheti egyre feltűnőbben A KÖVETKEZŐ HETEKBEN BRENNA UGYANÚGY ÉLTE

Csak Könyvek

328

NAPJAIT, MINT

gömbölyödő hasát, de ahogy közeledett a birtokhoz, úgy érezte, mintha egy kemencén ülne. Már-már visszafordult, de míg gondolkodott, már meg is érkezett az udvarra, és egy fiatal szolgáló már vezette is be Willow-t az istállóba. Brenna megkönnyebbülésére a nagyterem szinte üres volt, csak a nagynénjét találta ott. – Brenna! – fogadta Linnet kedvesen. – Örülök, hogy látlak. – Én is örülök, néném. Azt reméltem, hogy eljössz és meglátogatsz, ha jobbra fordul az idő. – Ne haragudj, gyermekem. Akartam is menni, de annyi tennivaló akadt itt. A vetés, a tél utáni első nagytakarítás. Ki sem látszottunk a sok dologból. – Te is segítettél a vetésnél? – Igen, mindenki. Anselmnek rengeteg földje van, javarészt meg is műveljük. – Hm, egy földműves viking – mondta Brenna némi gúnnyal. – Sok rabszolgája van és a szegény rokonság is népes, róluk is gondoskodnia kell. Amúgy sok viking gazdálkodik. Azt hittem, ezt tudtad. – Vagy kereskedő, mint Garrick – felelte Brenna. Linett gyorsan témát váltott. – Látom, meghoztad Anselmnek a bért, meg némi többletet is, ha jól sejtem. Ilyen sikeres volt a vadászat? Brenna bólintott, és a földre rakta a nagy halom szőrmét. Csorgott róla a verejték, de magán hagyta a köpenyt. Senkivel sem oszthatja meg a titkát, még a nénjével sem. – Csak a bért fizetni jöttél, Brenna, vagy maradsz is egy darabig? – Nem maradhatok, néném, csak azt akarom megtudni, mikor indul útnak Anselm. Tudsz valamit? Linnet a fejét csóválta. – Fogalmam sincs. – Még beteg? – Nem, nem volt súlyos a nyavalya és hamar felgyógyult. De most nincs itt. 329

Csak Könyvek

– Hogy érted, hogy nincs itt? – kérdezte Brenna izgatottan. – Nélkülem hajózott el? – A hajója itt van. De csatlakozott Garrickhez és Hugóhoz, északra mentek jegesmedvére vadászni. – Hogy tehette ezt? – csattant fel Brenna. – Megígérte, hogy hazavisz. – Haza is fog. Hugo ötlete volt, hogy északra menjenek. Garrick nem örült, hogy emiatt csak később tud elindulni a vásárba, de mivel Anselm ragaszkodott hozzá, hogy a két fiával vadászhasson, mint a régi szép időkben, Garrick belement. – Mikor jönnek vissza? – Nemsokára. Cordella ideje kitelt, Hugo pedig nem akar lemaradni a gyermek születéséről. – Persze, hogy nem – mondta Brenna epésen. – Hiszen istent kell játszania, döntenie kell, hogy életben maradhat a gyerek, vagy kidobják. Linnet megdermedt. – Irgalmas istenem, Brenna! Miféle sötét gondolatok kavarognak a fejedben? Brenna összehúzta a köpenyét. – Bocsáss meg, néném. Csak bosszant a késés, mert minél előbb haza akarok jutni. A régi időkre vágyom, mielőtt megismertem Garricket, mielőtt megtudtam volna, mi a szerelem és a gyűlölet. Könnyeivel küszködve kirohant a csarnokból. A régi napokra vágyott, amikor nem tudta, mi az, sírni. Mert most úgy tűnt, mást sem tud. Aznap éjjel Brennát vad kopogás rázta fel álmából. Még nem ébredt fel egészen, de már fölkelt, hogy ajtót nyisson, bár félálomban csak egy takarót kapott magára. Brenna meglepetésére Heloise állt az ajtóban, arcán aggodalom. – Jöttem, ahogy csak tudtam, Brenna. Cordellának szüksége van rád. – A baba? Csak Könyvek

330

– Igen. Nem kellett volna idejönnöm, de életemben nem segítettem még szülésnél, és túl öreg vagyok ahhoz, hogy elkezdjem. Mégis tennem kellett valamit, hiszen ez lesz az első unokám! – Értem – mondta Brenna zavartan. Azt gondolta, hogy ez az erős asszony nevetve néz szembe bármivel, amit az élet hoz. Meglepve látta, hogy így meg van ijedve. – Ma reggel kezdődtek a fájások – folytatta Heloise idegesen –, de estig nem is szólt róla. Most már téged hívogat. Siessünk, Brenna. Alighogy kimondta, Brenna máris magára kapta a köpenyét. Heloise ekkor látta meg. Az öt hónapja domborodó hasat nem lehetett nem észrevenni. – Az isten szerelmére, Brenna! – kiáltott fel Heloise. – Miért nem mondtad, hogy te is gyermeket vársz? Nem volt értelme tagadni tehát, de Brenna egy sóhajjal elütötte a dolgot. – Majd később megbeszéljük ezt is. Most egy másik gyerek készül a világra, az enyém a tél előtt nem fog megszületni. – Várj, Brenna – emelte fel a kezét Heloise. – Ez Cordella első gyermeke. Talán mégsem kellene jönnöd. Talán jobb, ha nem látod, min kell keresztülmennie. – Láttam már szülést, asszonyom, még odahaza a falumban. Tudom, hogy hosszú és fájdalmas. Cordella azt szeretné, ha ott lennék. Sosem voltunk túl jóban, de ennyit mindenképpen meg kell tennem érte. Cordella egész éjjel vajúdott – mindenkinek hosszú, fárasztó volt az az idő. Heloise különösen érzékeny volt a szolgák lakóhelye felől érkező sikolyokra; a hosszú és mély kiáltások mintha nem is embertől származtak volna. Vajon ő is így sikoltott mind az ötször, amikor szült? Így érthető lenne, hogy miért volt Anselm mindig olyan falfehér, amikor utána meglátta, mintha a férfinak még többet kellett volna kínlódnia, mint neki. A vége felé már 331

Csak Könyvek

kevésbé szenvedett, hála egy hű távol-keleti rabszolga varázsszerének. Bárcsak a szolga felfedte volna a tudományát a halála előtt, akkor talán Cordella sem érezné úgy a fájdalmat és nem rettegne a további szüléstől. Brenna a kelő nap sugaraival együtt lépett be a nagyterembe. Borzasztóan elgyötört volt, mintha ő maga is átélte volna Cordella szenvedéseit. Az inge verejtéktől lucskos, hollófekete haja sápadt és kócos. Heloise alig ismert rá. – Észre sem vettem, hogy már nem kiabál. Mi van Cordellával…? És a gyerekkel…? – Minden rendben, asszonyom – felelte Brenna és lerogyott Anselm helyére. A hangja vékony volt, a szeme fakó. – Remek kis fiúunokád született, Cordella végre alszik. A néném és Uda látják el a csecsemőt. – Fiú! Hugo boldog lesz. Férjuram meg ragyogni fog a büszkeségtől. – Ami még fontosabb – tette hozzá Brenna keserűen –, a gyermek egészséges. Nem kell ítélkezni felette. Életben hagyják. Heloise hosszú ideig hallgatott, majd suttogva kérdezte: – Tudod tehát? – Igen, tudok róla. Azt kérdezted, miért nem szólok senkinek a terhességemről. Hát ezért. Senki sem kényszeríthet rá, hogy itt maradjak, hogy itt szüljem meg a gyermekemet, ahol az élete azon múlik, hogy elég erős-e. – Tudom, hogy kegyetlen szokás, Brenna. Én is csak nemrégiben tudtam meg. Két gyermekemet is elveszítettem, mielőtt az ötödik a világra jött – mondta Heloise emlékeibe meredve. – Természetes halált haltak? – Nekem azt mondták, de amikor értesültem a szokásról, bennem is felmerült a kétely. Sosem vettem azonban bátorságot, hogy Anselmet megkérdezzem. Az utolsó gyengének született, de Anselm tudta, menynyire vágyom Csak Könyvek

332

rá a két halott után. Még sokáig élt a kislány, de később ő is meghalt. – Ismerem a történetet. Sajnálom. – A lányom halála után én sem akartam tovább élni – mondta Heloise tompán. – Jobb lett volna, ha nem is ismerem. Nem kellett volna életben maradnia. – Tévedsz! – csattant fel Brenna mérgesen. – A gonosz végzet ragadta el őt tőled. Biztosan jól emlékszel rá. És neki is joga volt az élethez, még ha oly rövidke időre is. Én nem akarom itt megszülni a gyermekemet. – Ismerem a férjem, Brenna. Nem fog hazavinni téged addig, amíg a gyermek meg nem születik. – Télen érkezik! – Akkor a rá következő tavasszal mész haza. – Nem! – kiáltott fel Brenna talpra ugorva; a szék majdnem felborult. – Hiszen a szavát adta. – Neked most csak a gyermekkel kell törődnöd. Ha viharba kerültök, el is veszítheted. – Éppen hogy csak a gyermekkel törődöm! – Brenna, te erős nő vagy. Erős lesz a gyermeked is. Nincs mitől tartanod. – Kezeskedsz erről? Meg tudod ígérni, hogy Garrick a közelébe sem mehet a babámnak? – Itt ez a törvény, az apának kell döntenie a gyerek felől, ő adja a nevét is. Felületesen ítéled meg Garricket. Keresztény szellemben neveltem fel. – De attól még viking, és most gyűlöl engem. Nem akarná, hogy a gyermekem életben maradjon. – Ez az ő gyermeke is, Brenna. De mondok neked valamit – folytatta Heloise. – Garrick keletre megy a nyáron, és mivel már késésben van, csak a jövő tavasszal jön vissza. Ez volt minden, amivel biztatni tudta Brennát.

333

Csak Könyvek

45.

Garrick azonban megállás nélkül hajózott tovább. Brenna jó okkal hihette, hogy tavasz előtt vissza sem jön, és ő nyugodtan szülheti meg a gyermekét. Heloise jóslata bevált: Anselm nem volt hajlandó hazavinni Brennát. Ezt ő maga közölte a lánnyal, és a feleségét is hozta magával tolmácsnak. A találkozás nem volt örömteli, hiszen azt jelentette, még egy évet ki kell húznia ezen a földön. Anselm viszont majd' kicsattant a boldogságtól, hiszen nemrég látta meg első unokáját, és máris várhatta a következőt. Ragaszkodott hozzá, hogy Brenna visszamenjen a házba, ő azonban makacsul ellenállt az ajánlatnak. – A te érdekedben mondjuk – magyarázta Heloise. – Nem élhetsz tovább itt egyedül. – Miért ne élhetnék egyedül, úgy is fogok! – felelte Brenna hevesen. – Semmi sem változott. Nem fogok soha többé másoktól függeni. – Át kellene ezt gondolnod, Brenna. A hasad egyre nő, egyre nehezebben mozogsz majd. Nem tudsz ugyanúgy élni, mint eddig. – Nem megyek! – Most az egyszer tedd félre a büszkeséged, lányom. A gyermekedre is gondolnod kell, nem csak magadra. ANSELM

ÉS

Csak Könyvek

HUGO

VISSZATÉRTEK

ÉSZAKRÓL,

334

– Eh, makacs, mint mindig – morgott Anselm. – De úgysem lenne nálunk boldog. Ha az a fafej fiam nem lenne olyan, amilyen, nem is lenne semmi gond. Heloise a torkát köszörülte. – Akkor hát döntöttél, Brenna? – Maradok, úrnőm, elleszek egyedül is. A domborodó hasam nem akadályoz benne, hogy élelmet találjak. Nem vagyok bolond, lóra ülni nem fogok, de az erdő közel és vadban gazdag. Majd gyűjtök rőzsét favágás helyett. Vigyázni fogok, hogy a babának semmi baja ne essék. – Nem arról van szó, hogy ne bírnád el ezt egyedül, Brenna – monda Heloise. – Tudjuk, hogy meg tudod csinálni. De bármi történhet. – Óvatos leszek. Heloise sóhajtott. – Ha már nem akarsz velünk lakni, azt megengeded, hogy ideküldjek valakit? A nénéd tudta, hogy maradni akarsz és azt kérdezte, idejöhet-e hozzád. Én beleegyeztem. Ha neked sincs ellenedre, sokkal nyugodtabb lennék. Brenna nem felelt azonnal. Csodálatos lenne, ha itt lenne Linnet, megoszthatná vele az új élményeket, ha a kicsi rugdos, ha újabb csíkok jelennek meg a hasán. – Felszabadítja a nénémet? – Ostobaságokat beszélsz, Brenna. – Igen vagy nem? – Mi a fontosabb? – kérdezte Heloise egyre fogyó türelemmel. – Brennának baja eshet, ha egyedül marad, és a gyerek is meghalhat. Ha ő nem akar észnél lenni, nekünk kell. – Thor szakállára! – csattant fel Anselm. – Sokkal egyszerűbb volt az életünk, amíg ide nem hoztam ezt a lányt. – Tehát? –Tedd, amit jónak látsz, asszony. Kerül, amibe kerül, de valaki viselje gondját ennek a bolond nőszemélynek. 335

Csak Könyvek

– Linnet holnap átjön, Brenna. Szabad emberként. Küldök vele egy munkabíró asszonyt is, hogy segítségedre legyen. Nem várhatod el a nénédtől, hogy fát hasogasson vagy vizet hozzon az ő korában. Brenna elmosolyodott. – Nagyszerű lesz, úrnőm. De ettől fuggeüenül a házért bért fizetek. Nem lakom itt könyörületből. – A legmakacsabb lány vagy, akit csak ismerek, Brenna. Szinte már látom, ahogy növekvő pocakkal nyúlra vadászol odakint. A környék szégyene lennél! Brenna hangosan felnevetett, régóta nem volt ilyen jókedve. – Egész életemben a környék szégyene voltam, úrnőm. Brenna már nagyon várta a napot, hogy az egésznek vége legyen, és a karjaiban tarthassa a gyermekét. Kislányt akart, hollófekete hajút, szürke szemmel. Arra vágyott, hogy semmi ne emlékeztesse benne Garrickre. Így is elég kegyetlen volt hozzá az élet, nem kért a további csalódásokból. A nyár végére rövidebbek lettek a nappalok, de neki így sem teltek gyorsabban. Bár a hasa terebélyesre nőtt, még mindig vadászott az erdőben, igaz, már nem olyan gyakran. Hetente egy-kétszer friss húst vagy halat talált a küszöbre rakva, amit kelletlenül el is fogadott. Egy tehenet is kapott, ott legelészett a hátsó udvarban, és Brenna segített Linnetnek és a másik asszonynak, Elaine-nek vajat és sajtot csinálni a friss tejből. Brenna élvezte ezeket a pillanatokat, de valahányszor Garrickre terelődtek a gondolatai, egyedül akart maradni, hogy magányosan dolgozhassa fel fájdalmát. Egy napon Brenna megint vadászni indult, bár semmi szükség nem volt rá. Mélyen bement az erdőbe, gondolatai úgy elkalandoztak, hogy nem is vette észre, milyen messze jár a háztól. Mikor végre körülnézett, látta, hogy ismeretlen vidékre tévedt. Elindult visszafelé. Csak Könyvek

336

Ment egy darabon, de egyre inkább az az érzése támadt, hogy valaki figyeli. Gyanúját az sem oszlatta el, hogy körülkémlelt, de senkit sem látott. Valamivel tempósabban folytatta az utat. Végül meglátta a lovast, aki az enyhe idő ellenére vastag köpenybe burkolózott, csuklyája az arcába húzva, így Brenna nem ismerte fel. A lovas csak ült mereven hátasán, alig ötvenlábnyira tőle. Megmagyarázhatatlan félelem lett úrrá Brennán, a keze izzadni kezdett. Felhúzta a számszeríjat és lassan továbbindult, mint akit egy cseppet sem zavar, hogy figyelik. Egészen megnyugodott, mikor kissé távolabb ért, de egyszer csak vágtató ló dobogását hallott a háta mögött. Épp idejében fordult meg, hogy kitérhessen a robogó állat elől. A ló szinte súrolta, és máris vágtatott tovább. Brenna alig hitt a szemének: valaki meg akarja ölni! Amikor látta, hogy a lovas megfordítja az állatot és újból felé indul, futni kezdett. A nagy hasától nem tudott gyorsan szaladni, a lódobogás egyre közelebbről és közelebbről hallatszott. Lövésre emelte az íjat, de túl sokáig várt, az állat beérte. A vállánál találta el a ló, Brenna az ütközéstől a földre esett, de szerencsére a kezével tompítani tudta az esést. Csak feküdt ott, zihálva, de nem érzett sérülést. Amikor azonban fel akart kelni, fájdalmas görcsök törtek rá; fölsikoltott. A távolodó lódobogás hangján át gonosz kacaj ütötte meg a fülét, egy nő nevetése. Ismét belényilallt a fájdalom, és ő újból felkiáltott. Ahogy a közelgő ájulás fekete felhői rátelepedtek, csak egyetlen dologra bírt gondolni. Megindult a szülés, de túl hamar, túlságosan hamar. Brenna egy pillanatra fölnyitotta a szemét. A fák koronáján átszűrődő napfényben Garrick alakját pillantotta meg, szőke haja hosszabb volt, arcát bozontos szakáll borította. Miért néz így ki az álmában, amikor sosem látta őt így? A karjaiban tartotta őt, vitte valahova. Brenna fel 337

Csak Könyvek

akart ébredni, gyorsan, hogy Garrick még álmában se bánthassa. Ám most valami tompa kellemetlenséget érzett csak. – Menj innen, Garrick – suttogta Brenna. – Fáj! – Maradj nyugton – válaszolta a férfi. Garrick csak azt akarja, hogy ő szenvedjen. Még álmában is ott akar kísérteni, csak hogy fájdalmat okozzon. Istenem, ez valódi fájdalom! Brenna felsikoltott, a hangjától még ő maga is meglepődött. Aztán lassan szertefoszlott az álom. – Előbb a láz, aztán majdnem megfagyott és éhen halt, most meg ez! Hányszor nézett már szembe a halállal és hányszor került ki győztesen! – Nem érdekes, hogy eddig hányszor, hanem hogy most túléli-e? Brenna hallotta a körülötte suttogó hangokat. A nénje hangját, majd Heloise-ét. Aztán egy mély, férfias hang is csatlakozott hozzájuk a távolból. – Hol van? – Ki az? – kérdezte Brenna elhaló hangon. Linnet lépett oda az ágyához és elsimította Brenna haját az arcából. A lány sápadt volt, mintha éveket öregedett volna. – Ne pazarold beszédre az erődet, Brenna. Idd meg ezt. Linnet egy kupa bort nyújtott oda, Brenna egy hajtásra kiitta. Növekvő aggodalommal nézett a nénjére, a fájdalom átjárta az egész testét. – Reméljük, nem – lépett elő Heloise. – De erősen vérzel, Brenna, és… – És jön a baba, de túl korai még – fejezte be a mondatot Brenna, miközben a rémület hullámai futottak át rajta. – Életben marad? – Még nem tudni. Voltak már mások is, akik korábban érkeztek, csak… Csak Könyvek

338

– Folytasd. – Túl kicsik, túl gyengék voltak. – Az én babám életben marad. Lehet, hogy gyenge lesz, de majd én megerősítem. – Persze, így lesz, Brenna – nyugtatgatta Heloise. – De most pihenj. – Nem hiszel nekem! – csattant fel Brenna és fel akart kelni. – Majd én… Nem bírta befejezni, visszahanyatlott a párnára. Mintha tompa késekkel hasogatták volna belülről. Fájdalmában összeszorította a szemét, de előtte még körbepillantott. Amikor végre enyhült a kín, vádlón a két asszonyra nézett. – Miért hoztatok ide, ebbe a házba? Miért? – Nem mi hoztunk ide, Brenna. – Akkor ki? – Ő talált rád az erdőben. Közelebb volt idehozni téged, mint hazavinni. Ekkor érkezett meg Uda, aki Cordella szülésénél is bábáskodott. Azonnal Brennához sietett. – Ez nem jó – mondta az anyanyelvén. – Nem vérzik erősen, de egyáltalán nem lenne szabad véreznie. Brenna ügyet sem vetett rá. – Ki talált rám? – kérdezte Heloise-t. – Látta a nőt, aki meg akart ölni? Tudom, hogy nő volt, hallottam a nevetését. – Valaki meg akart ölni? – Egy nő. Egy hatalmas fekete lóval nekem vágtatott és fellökött. – Senki sem akar bántani téged, Brenna. Biztos csak képzelted. A túl nagy fájdalomtól látunk néha olyan dolgokat, amik nincsenek. – A fájdalom csak az után jött, hogy elestem! – De Garrick nem látott senkit a közelben, amikor rád talált – mondta Heloise. Brennának eszébe jutott a röpke álom, amelyben a férfi vitte őt valahová. Elsápadt. – Garrick itt van? 339

Csak Könyvek

– Egy hete tért vissza. Brenna minden régi félelme kettőzött erővel tért vissza. – Haza kell vinnetek. Nem hozom világra itt a gyerekemet! – Nem mehetsz most sehová. – Akkor meg kell ígérned, hogy nem adjátok oda neki a babámat – zokogott Brenna. – Elég legyen, Brenna! – kiáltott fel Heloise élesen. – Garrick is ugyanúgy akarja ezt a gyereket, mint te. – Nem igaz! Folytatta volna, de minden eddiginél élesebb fájdalom hasított belé, és a maradék erejére is szüksége volt, hogy meg tudja szülni a gyermekét. Garrick a szobájához vezető folyosón álldogált, és olyan elesettnek érezte magát, mint még soha. Hallotta Brenna minden szavát, és a lány félelmei acélpengeként hasítottak balé. Nem hibáztathatta azért, amiért Brenna olyan gonosznak látta őt. Mikor nem tűnt annak? Beleborzongott Brenna gyötrelmes sikolyaiba. Arra gondolt, valaha messze akart menni, minél távolabb Brennától, elhajózni a távoli keletre, hogy sose lássa többé. De csupán Birka városáig jutott, de máris fordult vissza. Azt hitte, Brenna már az övéinél van, és csak azért jött vissza, hogy elmondja apjának, visszamegy a lányért, mert érezte, hogy nem élhet Brenna nélkül, gondoljon az bármit róla. Megérkezésekor tudta meg, hogy Brenna még mindig itt van, maradásának okán pedig igencsak meglepődött. Nem akart találkozni vele, nehogy fölkavarja, de napokig csak a Brenna háza körüli erdőket járta, hátha összetalálkoznak. Ma pedig, amikor meghallotta a lány sikolyát, és később rátalált az eszméletlen Brennára, teljesen összetört az aggodalomtól. – Fiú – mondta Uda, és a lábánál fogva felemelte az újszülöttet. Csak Könyvek

340

Garrick félve emelte a tekintetét az apró babára. Uda megrázta a gyermeket. Garrick lélegzet–visszafojtva figyelt életjelek után kutatva. – Sajnálom – mondta Uda. – Halott. – Nem! – kiáltott fel Garrick a szobába rontva. Hatalmas kezébe vette a fiát és kétségbeesetten Udára nézett. – Nem halhat meg. Brenna azt mondja majd, hogy én öltem meg. – Nem lélegzik. Megesik az ilyesmi. Nem tehetünk semmit. Garrick a kezében tartott, mozdulatlan gyermekre nézett. – Élned kell! Lélegezz! Heloise, szemében könnyekkel, a fia mellé lépett. – Garrick, kérlek. Csak magadat kínzod ezzel. Garrick meg sem hallotta, amit az anyja mondott. Fel volt dúlva, nem értette, hogy a levegő, ami az ő mellkasát emeli, a fiáét miért nem. Csak meredten nézte a kicsit, aztán egyszer csak fölé hajolt, és száját a babáéra helyezte. – Jaj, nekem! – sikoltott fel Uda. – Mit csinálsz? – Sikoltozva rohant ki a szobából. – Garrick megőrült! Garrick elkeseredett kísérletét nem követte siker, a fia nem lélegzett fel. Ám az apa képtelen volt ésszerűen gondolkodni, újra próbát tett, ezúttal a kicsi orrát is befogta, hogy a levegő ne mehessen mellé, csakis a fia tüdejébe. És akkor egyszer csak a baba mellkasa megemelkedett, levegővel telt meg, a kicsi karjai megmozdultak, és lassan saját magától elkezdett lélegezni. Első levegővételével olyan hangosan sírt fel, hogy az egész ház zengett tőle. – Áldassék az Úr a csodáért! – kiáltotta el magát Linnet és térdre borult. – Valóban csoda történt, Garrick – mondta Heloise lágyan. – Ám a csodát te tetted. Életet adtál a fiadnak. – Garrick hagyta, hadd vegye el tőle a síró gyereket. Csoda történt vagy sem, egy szót sem bírt kinyögni. Olyan határtalan büszkeség töltötte el, mintha élete legnagyobb 341

Csak Könyvek

elismerését aratta volna le éppen, amihez hasonlót sem fog soha elémi többet. – Meg sem kell kérdeznem, hogy elfogadod-e a gyermeket – jegyezte meg Heloise, miközben a szokásoknak megfelelően takaróba csavarta és Garrick lába mellé tette a kicsit. Garrick lehajolt és a térdére vette a babát, majd egy kupából, amit Heloise hozott, vizet fröcskölt rá. Az apjától látta ezt, aki a húgával csinálta, és tudta, annak idején ugyanígy tettek vele és Hugóval is. – A fiú neve legyen Selig, az Áldott! – Szép neve van, és valóban áldott – helyeselt Heloise büszkén, és magához vette a gyereket. – Most menj, szólj apádnak, hogy újabb fiúunokája született. Ő is büszke lesz és boldog, ha megtudja. Garrick nem indult el, inkább Brenna ágyához lépett. A lány szeme csukva volt. Garrick kérdőn Linnetre nézett. – Elájult, amikor a fiad megszületett – mondta a lány homlokát törölgetve. – Nem tudja, hogy megharcoltál a kicsi életéért, de majd én elmesélem neki. De vajon hinni fog–e neked? – tűnődött Garrick. – Tudom, hogy sok vért vesztett. Túléli? – A vérzés már elállt. Brenna gyenge lesz még, ahogy a gyerek is. Csak imádkozni tudunk, hogy mihamarabb visszanyerjék az erejüket. – Ne aggódj, Garrick – szólt az anyja a szoba másik végéből, ahol a sivalkodó kis Seliget fürdette. – Nem lehet, hogy hiábavaló volt, amit tettél. A gyerek és az anyja is rendbe jön.

Csak Könyvek

342

46.

A

FIA

SZÜLETÉSE

UTÁNI

ELSŐ

HÉTEN

BRENNA minden reggel

félelemmel telve ébredt, és egészen addig képtelen volt megnyugodni, amíg meg nem bizonyosodott afelől, hogy a gyermek jól van. A nénje elmesélte neki, hogyan mentette meg Garrick a fiuk életét, de Brenna nem bírta rávenni magát, hogy elhiggye. Ha igaz lenne, ha valóban törődött volna a kicsivel, akkor eljött volna, hogy megnézze. De egy hét alatt egyszer sem jött. Brenna csak lassacskán épült fel a szülésből, ám Selig súlya rohamosan gyarapodott. Szörnyű érzés volt Brennának, hogy fia cseperedéséért nem tehet semmit. Annyira szerette volna, ha megadhatja neki mindazt, amire a kisfiúnak szüksége volt, ha ő lehetett volna az egyetlen, akitől Selig függhet. De valamiért, talán mert maga is gyenge volt, vagy mert saját magával sem törődött eléggé a terhesség első hónapjaiban, a teje két hét után elapadt. Furdalta a lelkiismeret, és csak nehezen fogadta el a segítséget. Heloise ugyanis talált egy asszonyt, akinek bőséggel volt teje, viszont a gyermeke a születése után meghalt. Brenna végül belement, hogy más táplálja, mert tudta, nincs más megoldás. A tej hiányát túláradó szeretettel próbálta meg pótolni, minden percét a babával töltötte. A nénje korholta is, hogy túlságosan kényezteti a kicsit. Brenna úgy érezte, mindenki azon ügyködik, hogy 343

Csak Könyvek

eltávolítsa tőle a gyermeket, és a többiek szerint mindent rosszul csinál. Szerencsére ezek a rossz érzések hamar elmúltak, és Brenna végül is megfogadta az idősebbek tanácsát. Már nem ajnározta annyit a fiát, bár iránta érzett rajongása cseppet sem csökkent. Megnyugvást talált a gyerek körüli teendőkben, amikor öltöztette, fürdette, gondoskodott róla. Egyre szorosabb kapcsolat alakult ki kettejük között. Amikor a kis Selig először az anyjára mosolygott, Brenna tudta, hogy a fia érzi, mennyire szeretik. Brenna úgy vélte, lassan eljött az ideje, hogy hazamenjen. Az egyetlen ok, amiért ilyen sokáig, majdnem három hónapig Garrick házában maradt, az volt, hogy ennyi idő alatt egyszer sem találkozott a fia apjával. Nem tudta, hol a szobája, de még azt sem, hogy otthon van-e egyáltalán. Arra viszont nem bírta rávenni magát, hogy kérdezősködjön a férfi felől, még Janie-t vagy Maudyát sem faggatta. Két régi barátnője szívesen játszott Seliggel, amikor Brenna ebédjét hozták, és minden alkalommal megjegyezték, mennyire megváltozott az életük, mióta a kicsi megszületett. Brenna ezt nem is vonta kétségbe, de minduntalan az járt a fejében, hogy Garrick annyira meggyűlölte őt, hogy sosem jön, az is lehet, hogy Mornához költözött, mióta ő itt van. Amikor Brenna közölte a nagynénjével, hogy készen áll a hazaútra, Linnet egy szót sem szólt. – Velem laksz majd, ugye? – kérdezte Brenna reménykedve. – Egy darabig biztos. De idővel visszajövök Anselmhez. – De hiszen már szabad vagy – tiltakozott Brenna. – Nem kell visszajönnöd. – Itt vannak a barátaim. Brenna sóhajtott. – Hiányozna Heloise, igaz? – Igaz bizony. – És Garrick apja? Csak Könyvek

344

– Nincs abban semmi szégyen, hogy néha vele hálok, Brenna – mondta Linnet. – Nem is ítélkezem, néném. Ha te ezt akarod, hogy jönnék én ahhoz, hogy lebeszéljelek? – Tudom, hogy Anselm egyetlen igaz szerelme Heloise, de velem is törődik. És Heloise-t is szeretem. Igaz és értékes barátsággal ajándékozott meg. – Linnet felnevetett. – Furcsa egy kapcsolat a miénk. De én boldog vagyok így. – Többet érdemelsz ennél. – Nem, Brenna, elégedett vagyok – felelte Linnet. – Tudom, hogy te gyűlölöd Anselmet, de… – Már nem gyűlölöm, néném – szólt közbe Brenna. – Amikor Anselm először tartotta a karjaiban a fiamat, eszembe jutott a nap, amikor megtámadta a házunkat, az arcán gyűlölet és vérszomj ült. Az unokájával a kezében viszont áradt belőle a szeretet. Sokat köszönhetek neki, és ezért örökre hálás leszek. Nem tudom, elfelejtem-e valaha, amit akkor tett, de gyűlölet már nincs bennem. – Örülök – mosolygott Linnet. – Azt hiszem, végre felnőttél, Brenna. Brenna ez első téli vihar előtt tért vissza a kis házba. Amikor újra vadat hajtva a hóban gázolt, úgy érezte, lassan kezd hozzászokni ehhez a vidékhez és a zord időjáráshoz. Telt és múlt az idő, de Garrick csak nem jött, hogy lássa a fiát. A téli napfordulós ünnepen Linnet Brenna nélkül vett részt, bár őt is hívták. Linnet ezután visszatért Anselm udvarházába. Brennának hiányzott a nénje, de nem maradt teljesen társaság nélkül. Leala, akit Heloise talált, hogy Seliget szoptassa, velük maradt, és időnként Cordella is meglátogatta őket. Brenna egy alkalommal korán jött vissza a vadászatból, mert az összes nyílvesszőjét ellőtte. Dühös volt, mert többször is elvétett egy nyulat, s az állat végül elinalt. Amikor az erdőből a házhoz ért, és meglátta a lovat, 345

Csak Könyvek

Garrick lovát, először vegyes érzések kerítették hatalmukba, de végül a harag győzedelmeskedett. Hogy képzeli, hogy idejön most, hét hónappal a fia születése után? Gyorsan benyitott, de a küszöbön a földbe gyökerezett a lába a látványtól. Selig az apja ölében ült a tűznél, és hangosan kacagva Garrick köpenyének zsinórjával játszadozott. Garricknek fölcsillant a szeme, amikor észrevette Brennát, de a lány ügyet sem vetett rá. Csak a fiát nézte és azt, hogy milyen boldog. Újból feltört benne az indulat, hogy Selignek azért kell nélkülöznie az apját, mert Garrick gyűlöli őt. – Egyetértesz a névvel, amit adtam neki? – kérdezte Garrick félszegen. – Elfogadom, hiszen ez minden, amit az apjától kapott. Garrick letette Seliget a földre, és a baba bemászott az asztal alá a játékaihoz, ügyet sem vetve a szobában érzékelhető feszültségre. Most találkozott a tekintetük először. – Sajnálom, hogy itt találsz, Brenna. Nem fordul elő többet. – Miért jöttél? – Hogy lássam a fiamat. – Miért csak most, annyi idő után? – kérdezte. – Valóban azt hiszed, hogy még nem láttam? Mióta visszajöttél ide, hetente legalább egyszer eljövök, amikor vadászni vagy. Amikor az én házamban laktatok, minden nap láttam. – Hogyhogy? – Miután megetették, egy egész órán át velem volt, csak utána vitték vissza hozzád. Brenna szeme villámokat szórt. – És én miért nem tudtam erről? – Azt hitted, hogy bántani akarom őt, ezért csak titokban találkoztunk. Nem akartalak fölingerelni. Csak Könyvek

346

Brenna Lealához fordult, aki a sarokba kucorodott a számára ismeretlen nyelven repkedő hangos szavak elől. – Miért nem mondtad, hogy Selig apja itt járt a fia miatt? – Jogában áll, asszonyom. Alkalmat kell adni neki, hogy kimutassa a fia iránt érzett szeretetét. Brenna falfehérre sápadt, amint feltette norvégul a kérdést. Féltve őrzött titkáról eddig csak Leala tudott, hiszen együtt éltek, és Selig miatt beszélniük kellett egymással. De most dühös lett és óvatlan, így Garrick előtt is kiderült. – Megyek, Brenna. A nő visszanézett rá. Garrick úgy tett, mintha észre sem vette volna a lelepleződését, de Brenna nem hagyta ennyiben. – Hallhattad, hogy a nyelveteken beszéltem. Nem kérdezed meg, hogy miért tartottam ezt titokban? Garrick vállat vont. – Elég régóta élsz itt, megtanulhattad. A férfit úgy tűnt, nem érdekli, és ez felbőszítette Brennát. – Már azelőtt beszéltem a nyelveteket, Garrick, hogy idehoztál volna. Ez volt az egyetlen fegyverem ellened, amit nem vehettél el, bár soha nem volt alkalmam, hogy használjam. – Tudtam. Brenna szeme elkerekedett. – Tudtad? – A nénéd mondta még régebben. Jobban meg akartalak ismerni, és ő sokat mesélt rólad. Amikor lázasan feküdtél, akkor is két nyelven beszéltél. – És miért nem mondtál erre soha semmit? – Arra vártam, hogy te mondd el – felelte Garrick higgadtan. – És végül elárultad. – Csakhogy most már nem számít. – De számít. Brenna meglepődött Garrick hangjának lágyságán. A beszélgetésük alatt a férfi lassan közelített feléje. 347

Csak Könyvek

Brenna a szemébe nézett, és már nem látott benne sem haragot, sem gyűlöletet, csak a fjord vizének lágy kékesszürkéjét. Garrick lassan magához vonta Brennát, aki úgy érezte, a szíve rögvest kiugrik a helyéből. A férfi megcsókolta, vágyakozva ölelték egymást. A sok-sok hónap alatt Brenna megpróbált nem gondolni a férfira, de akkor rájött, csak ő hiányzott neki. Garrick szorosan ölelte magához, de Leala jelenléte feszélyezte őket. Brenna azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a pillanat, mégis, képtelen volt elfelejteni, ami történt. Fátyolos szemekkel Garrickre nézett, válaszra várva. – Miért számít? – Közel a tavasz, Brenna. Apám a szavát adta, hogy hazavisz. – Habozott, a büszkeségével viaskodva. – Nem akarom, hogy elmenj. Brenna számára reménysugár ragyogott fel. – Akkor mit akarsz? – Azt akarom, hogy a feleségem légy. El akarom felejteni a múltat, és új életet kezdeni. Brenna megszédült, mintha az álom ködfátyolán át történnének vele a dolgok. Másra sem vágyott egykor, mint hogy Garrick felesége legyen, bár már egészen lemondott róla. Mi változott meg? – Szeretem a fiamat. Nem is tagadhatnám. – Hát engem? – Nem kérném, hogy légy a feleségem csak azért, hogy itt tartsam a fiamat. Minden más asszonynál jobban akarlak téged. – Magához szorította. – Ezerszer megbántam már, hogy eltaszítottalak. Nyomorúságos az életem nélküled. – De szeretsz? – Ezek után hogy kételkedhetsz benne? Brennát határtalan boldogság öntötte el. – Akkor elhiszed végre, hogy igazat mondtam, hogy nem szöktem el? Csak Könyvek

348

– Azt szeretném, ha elfelednénk a múltat. Brenna megtorpant és eltolta magától a férfit. – Elfeledni a múltat? Tehát nem hiszel nekem. – Megesküdtél, hogy megölted Cedric Borgsent, de Cedric él, Brenna. – Az leheteden! – A saját szememmel láttam. – De hiszen belezuhant a tőrömbe, abba, amit tőled kaptam. Nem mozgott. Hogy élhet mégis? – Hagyd abba! – csattant fel Garrick. – Megmondtam, hogy felejtsük el a múltat. – Tehát nem hiszel nekem! – kiáltotta Brenna. – Tudom, hogy miért mentél el, Brenna, miért nem álltad a szavad. Valóban megbocsáthatatlan, ahogy megpróbáltam rád erőltetni magam azon az utolsó napon. Rajtad töltöttem ki a dühömet, rosszul tettem. Elszöktél tehát, aztán visszajöttél, de vonakodtál beismerni az igazságot. Mindez azonban már nem számít. Eléggé szeretlek ahhoz, hogy elfelejtsem az egészet. – De eléggé szeretsz-e ahhoz, hogy higgy nekem? Garrick elfordult, szavak nélkül válaszolva a kérdésre. Selig felsírt, Leala odaugrott hozzá. Brenna szomorúan nézett a fiára, és újra azt kívánta, bárcsak sose ismerte volna meg gyermeke apját. Olyan nagy reményei voltak, és most olyan nagyon nagy csalódást kell megélnie. Teljesen összetört, amikor látta, milyen vágyakozva néz rá Garrick, dacára mindannak, amit mondott. Hogy teheti ezt vele? – Menj el, Garrick – mondta neki halkan, fájdalommal telve. – Nem lehetek a feleséged, ha tudom, hogy nem bízol meg bennem. – Talán idővel… – Nem, ez mindig ott lesz kettőnk között. Bárcsak ne így lenne, mert örökké szeretni foglak, Garrick. 349

Csak Könyvek

– Legalább maradj itt, Brenna. – Garrick Seligre nézett, aztán vissza az anyjára. – Ne vidd el messzire tőlem. Brennában kavarogtak az érzések, fájdalmas volt látnia, ahogy a másik szenved. – Gondolj szívtelennek és önzőnek, de nem élhetek a közeledben, Garrick. Itt maradni, melletted, szeretni téged úgy, hogy tudom, nincs már remény, az túl fájdalmas lenne. – Van még idő az indulásig, még meggondolhatod magad. Csak el kell jönnöd hozzám. Azzal a férfi távozott, Brenna pedig kisírhatta magát Leala vállán. Az sem segített azonban, az ő bánatán csak sok-sok mérföldnyi távolság tudott volna segíteni.

Csak Könyvek

350

47.

és Brennának üzentek, hogy készüljön, mert két héten belül útnak indulnak. Nehéz szívvel vette a híreket, de úgy érezte, jól döntött. Képtelen lett volna Garrick közelében maradni, amíg a férfi nem bízott meg benne, nem lehettek egymáséi. Semmi más nem volt olyan fontos, mint a bizalom, mert tudta, a szerelmük anélkül halálra lenne ítélve. Az fájt a legjobban, amikor a fiára nézett, aki mit sem sejtett az élet zűrzavaraiból. Brenna tudta, önző, amikor arra készül, hogy elszakítsa tőle az apját, a nagyszüleit. Még az is megfordult a fejében egy röpke pillanatra, hogy itthagyja Seliget, de ő volt az élete értelme, és a világon semmiért nem tudott volna lemondani róla. Nem tudta elfelejteni, mennyire aggódott a kicsiért, még mielőtt megszületett volna, és már átkozta magát, hogy olyan bolond és felelőtlen volt akkoriban. Aztán mennyire félt, hogy a fiúcska gyengének született. Igaz, már megerősödött, kutya baja sem volt. Szerencsére nem fog emlékezni ezekre az időkre, így neki az sem okoz majd bánatot, hogy el kell menniük. Azért imádkozott, hogy egyszer egy hozzá hasonló lánya szülessen, aki semmiben sem emlékezteti majd Garrickre. Selignek hollófekete haja lett és szürke szeme, de még így is napról napra egyre jobban hasonlított az apjára. Brenna tudta, képtelen lesz elfelejteni Garricket, elég, ha a HAMAR

BEKÖSZÖNTÖTT A TAVASZ,

351

Csak Könyvek

fiára pillant. Igaz, ha Selig meg sem fogant volna, a férfit akkor sem lenne képes kitörölni az emlékezetéből. Leala Brenna legnagyobb meglepetésére beleegyezett, hogy ő is hajóra szálljon velük. Nem volt családja, a gyermeke születése előtt elveszítette a férjét is. Azt mondta, neki csak Selig fontos, tőle nem tudna elszakadni. Brenna örült a hírnek, és bár szoptatós dajkára már nem volt szüksége, nagyon megszerette ezt az erős viking asszonyt. Az indulás előtt egy nappal Leala elment, hogy búcsút vegyen az ismerőseitől, Brenna pedig felkészült a Selig apjával való találkozásra. Ez lesz az utolsó alkalom, gondolta fájó szívvel. – Gyere, drágám – kapta fel Seliget. – Apád nem tudja, hogy jövünk, de biztos vagyok benne, hogy örülni fog. – A fiú érdeklődő tekintetét látva hozzátette: – Hála istennek, nem érted ezt még. Neked elég nagy kaland lesz a tengeri út. Nekem meg… Elhallgatott. Szívét átjárta a fájdalom, de szentül meg volt róla győződve, hogy helyesen döntött. Az ajtóhoz lépett, de az kinyílt, még mielőtt odaért volna. Garrick állt a küszöbön, arcán szomorúság és sóvárgás. Brenna megsajnálta. Azt kívánta, bárcsak a régi, határozott Garricket látná. Arra vágyott, hogy ölelje át őt erős karjaival. Most azonban vastag fal húzódott kettejük között. Brenna már nem is okolta Garricket, amiért nem hisz neki. Miután elmondta, hogy látta élve Cedricet, már maga is kételkedni kezdett magában. – Üzennem kellett volna, Garrick. Éppen hozzád indultam, hogy ma még veled lehessen. – Tedd le, Brenna. – A hangja különösen csengett. Mi ez a keserűség már megint? Brenna letette Seliget a játszósarokba. – Itt együtt lehetsz vele, ha akarsz – mondta Brenna.

Csak Könyvek

352

– Leala estig nem érvissza, de én átmegyek a házadba, hogy elbúcsúzzak Erintől és a többiektől. Egy darabig kettesben maradhattok. Garrick nem felelt, és Brenna csak most vette észre, hogy a férfi övén rengeteg fegyver csüng, több, mint amennyit valaha látott nála, a kezében pedig kötelet tartott. – Miért jöttél, Garrick? Úgy festesz, mint aki harcba indul. – Csontig hatoló jeges borzongás járta át. – Ellenem fordulnál? Ha annyira szereted a fiad, hogy kész vagy megölni engem, csak hogy a tiéd lehessen, akkor tedd meg most, mert nélküle úgysem ér semmit az életem. Garrick a fejét rázta a nevetséges feltételezésre. – Nem számít, mennyire szeretem és szeretném, hogy itt maradjon, az anyját nem tudnám megölni. – Akkor miért… – Itt tarthatnálak erővel. Már sokszor megfordult a fejemben. Amikor tavaly keletre mentem, hogy minél messzebb kerüljek tőled, rájöttem, hogy egyáltalán nem ezt akarom. Azt akarom, hogy velem légy, hogy életünk végéig mellettem maradj. Nyár végére járt, és azt hittem, atyám már rég hazavitt a tieidhez. Mivel visszaadta a szabadságodat, jogában állt tudni, hogy én újra el akarom-e venni tőled, tehát eljöttem, hogy elmondjam neki, visszaviszlek, és magam mellett tartalak, akár tetszik, akár nem. – Ez… ezt akarod most? Garrick nemet intett. – Túl sokra tartod a szabadságod, tudom. Van más megoldás is. – Bárcsak lenne, de nem látom, mi az. – Az igazság, hogy véget vessünk az összes kétségnek, ez az egyetlen megoldás, Brenna. Teljes szívemből kívánom, hogy kiderüljön, tévedtem, amikor nem hittem neked. Ha hazudtál, most majd megtudjuk. És akkor már csak abban bízhatok, hogy soha többé nem érzed majd a szükségét, hogy hazudj. 353

Csak Könyvek

– Nem értelek, Garrick. Eddig nem hittél a szavamnak, bizonyítékkal pedig nem tudtam szolgálni. – Mostantól hinni fogok neked, Brenna, mert hinnem kell, hiszen szeretlek! – kiáltotta Garrick. – De tudnom kell az igazat. Megrántotta a kötelet, Brenna pedig furcsállotta, miért akarja Garrick behozni a házba a lovát. Ám a kötél végén nem Garrick ménje állt, hanem Cedric Borgsen, összekötözött csuklóval, fején vérző sebbel. Brenna elsápadt, mint aki élőhalottat lát. Cedric szintén falfehér volt, de gyorsan úrrá lett meglepetésén. – Miért hoztál ide, Haardrad? – kérdezte megvetően. – Tudhatod, hogy ez a gaztett nem maradhat soká válasz nélkül. – Mégis milyen gaztett, Cedric? – Ilyen sokáig vártál, hogy törleszd a régi adósságot? – röhögött Cedric, majd jókedve hirtelen gyűlöletbe csapott át. – A múltat feltámasztani már nem lehet ennyi év után. A bátyád megölte az enyémet, ez elég volt atyáinknak. Te most mégis vért kívánsz. – Semmi köze a múltnak ahhoz, hogy itt vagy. Egy frissebb gyalázatért kell felelned. – Valóban? Garrick közelebb lépett és Brennára bökött. – Ismered ezt a nőt? Cedric úgy nézett Brennára, mintha először látná. A szeme sem rebbent, amikor vigyorogva így válaszolt. – Csinos fehérnép, szentigaz, de még sosem láttam. Brenna úgy érezte, menten felfordul a gyomra. Garrickre nézett, aki kettejüket vizslatta, arcáról leolvasható volt a csalódás. Nem, ez nem lehet igaz! – Hazudik, Garrick – mondta Brenna norvégul, hogy Cedric is értse. A hangja fájdalommal és reménytelenséggel telt meg. – Esküszöm, hogy hazudik. – Nem számít, Brenna. Csak Könyvek

354

– De számít, igenis számít. – A nő Cedrichez fordult. – Mondd el neki az igazat. Mondd el neki, hogy raboltál el. Cedric vállat vont, zavart színlelve. – Ez a némber megőrült. Nem tudom, mit képzelődik összevissza. – Hazudsz! – csattant fel Brenna dühtől remegve. – Azt hittem, sikerült ledöfnöm téged és meghaltál, de biztosra kellett volna mennem. – Elővette a pengét, amit azóta is mindig magánál hordott. – Ezúttal azonban nem hibázok. Garrick kiütötte a tőrt Brenna kezéből, még mielőtt a lány egy lépést is tehetett volna. – Meg van kötözve, védtelen, Brenna. Nem gyilkolunk fegyvertelen embert. Brenna tehetetlenségében felüvöltött. Ott állt az ő szava Cedricével szemben, de az ő története, a kiállt megpróbáltatások, mind hihetetlenek voltak. Tudta, és nem tehetett semmit ellene. Hirtelen rájött, mivel bizonyíthatná az igazát. – A késem heget hagyott a mellén, Garrick – mondta gyorsan. – Nem halt meg a vágástól, de a nyoma ott kell, hogy legyen. Megvan a bizonyíték, amit keresel. Garrick Cedric felé lépett, aki széles vigyorra húzta a száját. – Rengeteg sebhelyem van – mondta öntelten. – Melyiket akarod látni? Garrick feltépte Cedric ingét, a férfi mellkasát valóban számtalan heg borította. Garrick az ajtó felé lökte foglyát. – Visszaviszlek oda, ahol elfogtalak. – Azt hiszed, megtorlatlanul hagyom ezt a sérelmet? – mosolygott gúnyosan Cedric. – Egy bolond fehérnép zagyvaságai miatt rám támadtál, idehoztál, hogy elbánj velem. Garrick megvonta a vállát, nem is törődött a másik szavaival. Minden reményét ebbe a szembesítésbe helyezte, félredobva minden észérvet, és azon imádkozott, hogy Brenna története igaz legyen. Most pedig… – Párbajra hívsz, Cedric? 355

Csak Könyvek

– Nem, nem vagyok bolond – felelte amaz. – De az apámnak elmesélem, mi történt. – Biztos vagyok benne. – Garrick, várj! – kiáltott fel Brenna. Nem akarta elhinni, hogy Garrick ilyen könnyedén feladja. Innentől soha többé nem fog neki hinni a férfi, akármire esküdözik is. – Brenna, vessünk már véget ennek az egésznek! – Van rajta egy másik sebhely is, Garrick, amit nem lehet eltéveszteni. Hosszú és a lágyékán fut végig. Akkor láttam, amikor meg akart erőszakolni. Brenna látta, ahogy Garrick arcából kiszalad a vér, és erre Cedric is elsápadt, de gyorsabban reagált, mint emez. Összekötözött kezeit a magasba emelve hátulról lesújtott Garrickre. A férfi megtántorodott, nekiesett az asztalnak, és a fejét beverve elterült a padlón. Brenna nem akart hinni a szemének. Mintha megint azt a pillanatot élné újra, amikor a medve megtámadta az erdőben Garricket. Ott feküdt, nem tudni, elájult-e vagy meghalt, a támadója pedig nagyon is élt. Brenna a tőrét kereste, de elkésett. Már Cedric kezében volt, aki a csuklójáról próbálta meg levágni a kötelet. Brenna odaugrott, de Cedric hatalmas erővel ellökte magától. A nő elesett, de újabb fegyver után kutatva gyorsan talpra szökkent. – Azt akarom, hogy tudd, mi vár rád, lotyó – hörögte tajtékozva. – Majdnem meghaltam miattad, és ha Arno nem jön elállítani a vérzést, már nem élnék. Akkor nem tudtam utánad menni, de később megtettem. Egy rabszolga azt mondta, hogy nem mentél vissza, mindenki úgy tudja, meghaltál. Most már látom, hogy hazudott. – Nem, megkerültem a fjordot, és az több hétbe telt. – Nem csoda, hogy Garrick nem hitt neked. Ha azt kibírtad, akkor azt is ki fogod, amit kiterveltem a számodra. Csak Könyvek

356

– Ne légy ostoba – mondta Brenna egész testében remegve. – Garrick csak az igazságot akarta, azért hozott ide. – No, akkor megkapta. Minden rendben is volt, amíg nem említetted neki azt a sebhelyet. Tőle kaptam, még régen. Csak mi ketten tudtunk róla. Baleset volt, de egyikünk sem felejtette el. – Ha most elmégy – mondta Brenna –, akkor vége lesz ennek az egésznek. Majd én teszek róla, hogy Garrick ne keressen téged többé. – Aha, gondolom, el tudnád érni. A szépséged hatalom. Csak éppen az van, hogy nem maradsz itt, hogy tegyél bármiről is. Velem jössz. Cedric odalépett Garrickhez, és kivette Brenna tőrét az övéből. A lány talpra ugrott, és elkapta Cedric karját. – Ezt nem teheted. Hiszen ő mentette meg az életedet, amikor én megölhettelek volna. Érted? Megmentette az életedet! – Meg kell halnia, mint ahogy neked is, csakhogy előbb megtapasztalod a keresztény poklod összes kínját. A sorsod akkor lett megpecsételve, amikor megpróbáltál eltenni engem láb alól. – De ha őt megölöd, te is halál fia vagy, mert ha én nem is, a bátyja vagy az apja biztos bosszút áll majd. Ha itt találják holtan, engem meg sehol, akkor tudni fogják, hogy te tetted. – Nem, nem, azt fogják hinni, hogy te voltál. – Én nem ölném meg a gyerekem apját, azt az embert, akit teljes szívemből szeretek. Cedric látta, hogy Brenna igazat mond, és ettől megingott. Látta Seliget is, aki mindeközben nyugodtan játszott a sarokban. – Ha annyira bosszút akarsz állni, akkor vigyél el messzire, ahol Garrick nem talál meg. De őt hagyd életben, a saját érdekedben. 357

Csak Könyvek

Cedric pár gyötrelmes pillanatig habozott, majd egyeden szó nélkül megfogta Brenna kezét és maga után vonszolta a lányt. Brenna meg akarta kémi, hadd vigye a fiát is, de aztán úgy döntött, nem teszi kockára az életét. Igaz, addig egyedül lesz, míg Garrick magához nem tér, de legalább nagy veszélynek nem lesz kitéve. És Garrick majd gondját viseli. Lóra ültek, és elindultak Garrick házához. Brenna őérte már nem aggódott, a saját sorsa ejtette kétségbe. De hiszen egyszer már megmenekültem ettől az embertől, most is meg fogok, gondolta. Alig mentek egy pár mérföldet, egy lovassal találkoztak, egy nővel. Cedric megállt. Amikor Yarmille kettejüket együtt meglátta, nagyon megrettent. Ennek a tuskónak túl sok idő kellett ahhoz, hogy elvégezze a feladatot, amire fölbérelte. Miért épp ma jött, amikor Brenna másnap útnak indul a fiával? Ó, hányszor próbált megszabadulni ettől a kelta szajhától, aki az útjában állt. Amikor a láz döntötte ágyba, a főzeteivel itatta, hogy ne maradjon meg semmi a gyomrában. Az erkélyajtót is nyitva hagyta a nagy hidegben, az sem segített, a lány túlélt mindent. Kár, hogy nem Garricket kellett ápolnia, mert akkor arról is tett volna, hogy ne tudjon örököst nemzeni. De ez sajnos megtörtént, egy újabb valaki van, aki az útjában áll. Pedig az hitte, nem marad meg a baba, amikor Brenna elesett az erdőben. Megint nem ért hát célt. Brenna előtt megcsillant a remény, amikor fölismerte Yarmillét, de hamar szertefoszlott, amikor a lovat is azonosította, az volt az, amelyik majdnem halálra taposta. – Megismersz, Borgsen? Adosinda vagyok. Cedric fölkacagott. – Azt hittem, fiatalabb vagy. – Elég sokára teljesíted, amiért fölfogadtalak – mondta a nő ingerülten, mintha meg sem hallotta volna Cedric megjegyzését. Csak Könyvek

358

– Azt hittem, már nincs életben, csak most láttam meg, amikor Garrick idehozott szembesíteni vele. Többet nem tér vissza, ígérem, asszonyom. – Garrick hozott ide? Hol van? Megölted? – Nem, meghagytam az életét, de most nincs időm itt a kérdéseidre válaszolgatni, mert nemsokára magához tér. – Ne félj semmit, Borgsen – kacagott föl Yarmille. – Majd én vigyázok Garrickre és a fiára is. Nem fog a nyomodba eredni. – Nem, nem, asszonyom, az nem jó, mert engem fognak gyanúsítani. – Te ökör! – kiáltott fel az asszony. – Brennát fogják gyanúsítani, hiszen mindenki tudja, hogy gyűlöli az apát és a fiát is. Anselm épp holnap viszi el, még mielőtt kiirtja az egész családját. – Cedric, hazudik! – mondta elfúló hangon Brenna. – Yarmille a neve, és Anselm fattyának az anyja. – Igen, így van, és én éppen annyira gyűlölöm őket, mint ez a nő itt. De az én fiam lesz Anselm örököse, nem az övé! – rikácsolta Yarmille. – Hugo az örökös, és neki is van fia. Őket is elteszed láb alól? – Hugónak nincs fia, soha nem is lesz. Azóta, hogy kisgyerek korában megkapta a lázat, és nagyon beteg volt, már csak félig férfi. A nővéred hazudott, amit meg is mondtam Anselmnek, de ő nem akart nekem hinni. Igen, őrájuk is halál vár. Anselm összes fiára meg azoknak a fiaira. Csak az enyém marad meg! – kiáltotta a nő diadalmasan és elnyargalt Brenna háza felé. – Meg kell állítanod! – kiáltotta Brenna. – Arra nincs idő. – Azért, amit ő tesz, téged fognak levadászni. – Én életben hagytam Garricket, még ha tudtam is, hogy utánam jön. 359

Csak Könyvek

– De ez a nő megöli a fiamat! – üvöltötte most már Brenna magánkívül a félelemtől. Megpróbálta visszafordítani a lovát, de Cedric elkapta a kantár szárát. Brennát azonban már nem lehetett megállítani, tudta, csak az élete árán. Leugrott a lóról, és futva indult a ház felé. Meg kell állítanom Yarmillét, dübörgött a fejében. Cedric akkor odaért mellé, és egyetlen rántással maga elé ültette a nyeregbe. Brenna harcolt, mint egy sarokba szorított vadállat, amíg egy ütéstől el nem sötétült előtte a világ.

Csak Könyvek

360

48.

ringatózik alatta. A rettegés egy pillanatra sem hagyta el, kapálózott, ki akarta szabadítani a kezét. Csakhamar észrevette azonban, hogy nincs megkötözve, és Cedric háttal áll neki, miközben ellöki a csónakot Garrick kikötőjétől. Brenna kétségbeesése nem ismert határt, egyetlen gondolata az volt, hogy visszamenjen, és megállítsa Yarmillét, mielőtt még késő lenne. Nem törődött azzal sem, hogy nem tud úszni, beugrott a vízbe, még mielőtt Cedric észreveszi, hogy magához tért. Azonnal lemerült, de hamar a felszínre küzdötte magát. Mielőtt újra lebukott, még hallotta Cedric kiáltását. Az áramlat a hátára kapta, és nekidobta a kikötő pállójának. Visszakapaszkodott a felszínre, amikor meglátta, hogy Cedric közeledik a csónakkal. Az isten szerelmére, miért nem adja föl és megy már el? Brenna megpróbálta elérni a partot, de Cedric túl közel volt már. A lány akkor lebukott a palló alá, és az egyik tuskótól a másikig lökte magát előre, míg el nem érte a kikötő másik oldalát. Cedricnek kerülnie kellett, így Brenna egy kis időt nyert. A part itt tele volt éles sziklákkal, de nagy nehezen sikerült valahogy eljutnia egy olyan részhez, ahol fölkapaszkodhatott és megvethette a lábát. Sietnie kellett, mert Cedric megszállottan húzta az evezőket. ARRA

TÉRT MAGÁHOZ, HOGY EGY KIS CSÓNAK

361

Csak Könyvek

Brenna rettegve látta, hogy üldözője is kiköt, és partra ugrik. Egyre csökkent közöttük a távolság, és Cedric eszelősen üvöltötte, hogy megöli. Brenna akkor már csak a nagy sima kövekbe tudott kapaszkodni, Cedric pedig odaért, közvetlenül alatta kapaszkodott fölfelé. Amikor Brenna megérezte, hogy a férfi megfogja a bokáját, felüvöltött, és a másik lába minden erejével fejbe rúgta. Cedric épp csak visszacsúszott kicsit, majd ismét megindult fölfelé. Te jóságos ég, meddig mehet ez még? Brenna elkeseredve látta, hogy valójában igen közel van az ösvény széléhez, mégis, képtelen elérni. Amikor megint megérezte Cedric ujjait lábán, Brenna velőtrázó sikításban tört ki. És akkor meghallotta, hogy valaki a nevén szólítja, de a víz zúgása és a saját zihálása elnyomta a hangot. Azt hitte, csak az érzékei játszanak vele, reményt küldenek, holott nincs már remény. Akkor még egyszer fölcsendült az ismerős hang. Garrick! Garrick! Siess! Cedric abban a pillanatban felhagyott Brenna üldözésvei és fejvesztve menekülőre fogta, lemászott a sziklán és beugrott a csónakba. Akkora volt azonban a lendülete, hogy a kis lélekvesztő felborult alatta, és Cedric a vízbe esett. Az áramlás azonnal magával ragadta. Brenna még látta, ahogy küzd a vízzel, úszni próbál. Egyszer lemerült, majd fölbukott, aztán újra víz alá került, és nem bukkant fel többé. Amikor Garrick rátalált Brennára, a lány még mindig megbabonázva nézte a fekete vizet. Óvatosan ölbe kapta és bevitte a házba. A nagyteremben tette le a tűz elé, és gyorsan bort töltött bele. – Vedd le ezt a nedves holmit, Brenna. – Nem, hadd pihenjek előbb. Garrick nem vitázott, leült mellé a prémszőnyegre. Szemét lesütötte, arcán mélységes szorongás ült. – Meg tudsz nekem bocsátani? Csak Könyvek

362

– Psszt – suttogta Brenna és megsimogatta a férfi arcát. – Már vége. – Nem. Végtelen fájdalmat okoztam neked. Majdnem az életedbe került, hogy idehoztam Cedricet szembesíteni veled, holott hinnem kellett volna neked. – Nem hibáztatlak, Garrick, ha most már bízol bennem. – Igen, bízom, és fogok is mindörökké – súgta a férfi és lágy csókot lehet Brenna ajkára. – Hozzám jössz feleségül? – Ha még mindig akarsz. – Még hogy akarlak-e! Hát hogyan kételkedhetnél benne? Brenna fölnevetett, és egész szorosan odabújt a férfihoz. – Garrick, oly sok minden van, amiért hálásaknak kell lennünk. Mind meghalhattunk volt, te is, én is, még Selig is. – Hirtelen fölült. – Hol van Selig? – Biztonságban. – Beleborzongok a gondolatba, mi lett volna, ha nem érsz éppen akkor oda. Cedric mindenáron bosszút akart állni rajtam, hiszen kis híján megöltem. Amikor meghallotta a hangodat, megpróbált elmenekülni, de fölborult a csónak alatta, a vízbe esett és megfulladt. – Még szerencse, hogy a te lovad gyorsabb, mint az enyém. Pillanatok alatt itt voltam. – A szelek szárnyán. Hála istennek, hogy időben magadhoz tértél! – A fiunknak köszönd. Arra tértem magamhoz, hogy a mellemet veri a két öklével, biztos azt hitte, ez az új játék. – Hol hagytad? Erinnel van? – Nem. Amikor kiléptem a kicsivel a házadból, épp jött Yarmille, hogy elbúcsúzzon tőled. Megkértem, vigye a gyereket a szüleimhez. Brenna ereiben meghűlt vér. – Neeem! Garrick, mondd, hogy nem igaz! – Mi a baj? 363

Csak Könyvek

– Megöli! – kiáltotta Brenna és azon nyomban talpra ugrott. – Azért ment oda, hogy mindkettőtökkel végezzen. Egyetlen pillanatot sem vesztegetve rohantak mindketten az istállóba, és lóhalálában átvágtattak Brenna házához. A ház mögött Garrick fölfedezte Yarmille lovának a nyomát, de nem az apjáékhoz, hanem az erdőbe vezettek a nyomok. Garrick azt szerette volna, ha Brenna elmegy segítségért, az azonban képtelen lett volna otthagyni az erdőt, amikor a fia tán ott van pár lépésnyire. Folytatták hát a keresést, csak mentek előre vaktában, nyomokat keresve. Amikor Brenna meglátta Yarmillét lassan közeledni feléjük, elvágtatott és még Garrick előtt ért oda az asszonyhoz. – Hol a gyerek? Yarmille megrázta a fejét és széttárta a kezét. – Nem tudtam megtenni. Én is anya vagyok. Brenna leugrott a lováról, és Yarmillét is lerángatta a földre, majd megfogta a két vállát és alaposan megrázta. – Hol a gyerek? Yarmille az erdő sűreje felé mutatott. – Otthagytam. Akkor ért oda Garrick, és meglepően kedves hangon kérdezte: – Hol, Yarmille? – Nem messze innen. Hallani a sírását – mondta, és szemében különös tűz gyúlt. – Mindig Fairfax sírt a leghangosabban. Oda kell mennem hozzá. Garrick ellovagolt, és Brenna is nyeregbe pattant, majd követte. Nem tudta gyűlölni Yarmillét, hiszen világos volt, hogy nem épelméjű, de sajnálni sem tudta. Egy magas fenyőfa alatt találták meg Seliget, aki csak azért sírt, mert a tűlevelek fölsértették mászás közben. Amikor Garrick átnyújtotta Brennának, a lány szemében végre örömkönnyek csillogtak. Tudta azonban, hogy egy jó darabig egy pillanatra sem engedi el maga mellől a kisfiát. Visszafordultak, de Yarmillét már nem látták ott, ahol elhagyták. Csak Könyvek

364

– Ő tervelte ki az egészet, Garrick. Ő fizette le Cedricet, hogy raboljon el. És megismertem a lovát, ő akart megölni az erdőben is. – De miért téged, Brenna? Ezt nem értem. – A gyerekemtől félt, nem tőlem. Selig is Anselm egyik örököse, tőle is meg kellett szabadulnia, hogy az ő fia léphessen Anselm nyomába. – Hosszú évek óta nem épelméjű már, ha azt gondolta, képes lesz ezt végrehajtani. – Tudnom kellett volna már korábban, hogy ő az, de féltékenységemben azt hittem, mindez Morna műve. – Morna? – Ő magának akar téged, Garrick, te pedig… megkerested, amikor mi szakítottunk. – Szóval elhitted – vonta össze Garrick a szemöldökét. – Dühömben el akartam hitetni veled, de nem volt igaz, Brenna. Évekkel ezelőtt feleségül akartam venni, de nem voltam belé szerelmes. Tetszett a szépsége, ő meg azért akart, mert én voltam a törzsfő fia. Ma már tudom ezt. – Már nem jelent neked semmit? – Nem, csak arra emlékeztet, mekkora bolond voltam, hogy annyira a szívemre vettem, amikor elhagyott. Meg tudsz nekem bocsátani azért a sok fájdalomért, amit okoztam neked? – Hát persze – felelte mosolyogva Brenna. – Merthogy mostantól kezdve csak boldogságban lesz részem veled. Yarmillét később elítélték, száműzték az otthonából. Fia, Fairfax önként vállalta, hogy vele megy, mert az asszony képtelen volt magáról gondoskodni. A fiú semmit sem tudott az anyja mesterkedéseiről, és éppen annyira megrázta őt is, mint a többieket, amikor tudomást szerzett a történtekről. Brenna szigorúnak tartotta a büntetést, de örült, hogy elment az, aki ártani akart nekik. Legalább félnie nem kell már. 365

Csak Könyvek

49.

– ALSZIK MÁR SELIG?

– Igen, szerelmem – felelte Brenna és bemászott az ágyba Garrick mellé. – Azért ébredt föl, mert fájt a hasa. Biztos attól a rengeteg édességtől, amit apád adott neki. – Teljesen elkényezteti. – Egyetértek. – És van, amiben nem értesz egyet? Brenna játékosan elhúzódott. – Csak sose gondold, hogy amiért házasok vagyunk máris mindenről azonos a véleményünk, viking. Garrick kacagva ölelte magához az asszonyt. – Makacs vagy, önfejű, azt jól tudom. Hát nem te ragaszkodtál-e hozzá, az esküvőnk napján, hogy szabadítsam föl Janie-t, hogy Perrin elvehesse? Azt tettem, amit akartál. – De te is épp annyira örültél a boldogságuknak. – Igen, csak még mindig nem értem, hogyan nem vettem észre a kettejük vonzalmát. Miért nem beszélt erről soha Perrin? – Meg akarta venni Janie-t tőled, de félt, hogy visszautasítod. Soha nem voltál huzamosabb ideig jó kedvedben. – Igen, még a kicsi születése után is sokszor voltam szomorú miattad. Oda akártam menni hozzád, de féltem,

Csak Könyvek

366

hogy elküldesz. Most már látom, miért nem mert közeledni hozzám Perrin. – Szóval én vagyok az oka, mi? – Te voltál a makacs. Brenna elmosolyodott, és egy gyöngéd csókot adott a férfinak. – Azt hiszem, mindig is az leszek. De te így is szeretsz. – Valóban? – Ugyan, Garrick! – Ne merj benne kételkedni, Brenna! Soha. Az enyém vagy, akár elismered, akár nem. – Boldogan elismerem. Nyitva volt az erkélyajtó, hogy beengedje az éjféli nap sugarait az ágyon ölelkező párra. Négyhetes házasok voltak. Szép volt a pogány szertartás, de Brenna szerette volna Isten áldását is kérni, és elhatározta, hogy egy nap majd keresztény menyegzőt is tartanak. Nem állt többé szándékában visszatérni ifjúsága színhelyére. Immár ott volt az otthona, ahol a férje és a fia élt. Az a fiú, aki valaha akart lenni, már a múlté volt, Brenna nő volt, sőt, minden ízében asszony.

367

Csak Könyvek

Készült a Borsodi Nyomda Kft.-ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPÓ II Telefon: 06-23-332-105 Fax: 06-23-232-336 E-mail: [email protected]