Joan J. Domning. Tigris Lady

Joan J. Domning

Tigris Lady

Budapest, 1989

A mű eredeti címe Joan J. Domning: Tiger Lady Bantam Books, New York, 1983 @ Joan Domning, 1983 Fordította: Márton Kristóf © Hungarian translation Márton Kristóf, 1989

ETO: 894.511-31 ISBN.– 963 02 7562 7 ISSN: 0865-204X

Kiadta a TEXT Kereskedelmi Kulturális és Szolgáltató Kft. A kiadásért felel Imrei Gyuláné Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda Felelős vezető: Benkő István vezérigazgató, A nyomdai megrendelés törzsszáma: 2197.66·14-2 Készült Debrecenben, az 1989. évben Műszaki vezető: Csákvári Attila Műszaki szerkesztő: Marjai Ida Sorozatterv: Molnár Ferenc Illusztráció: Pintér Peter Nyomásra engedélyezve: 1989. november 27-én Megjelent: 7,00 (A/5) ív terjedelemben 7730-p-S991

1.

WHO Rt. SZÁMÍTÓGÉPES PROGRAMOZÁS

Kendra az üvegajtón látható cégfeliratra bámult. Össze akarta szedni magát, mielőtt benyit. Honnét a csudából vehették ezt a furcsa nevet? Akár furcsa, akár nem, a WHO Rt. nem vicc. Aki itt dolgozik, remek fizetést kap, és irigylésre méltó pozíciót élvez a számítógépes szakmában. Kendra mindenáron meg akarta kapni az állást; annyira vágyott rá, hogy szinte minden porcikája belesajdult. Órájára pillantott, lesimította fehér szoknyáját, megigazgatta göndör, fekete haját, kihúzta magát, és magabiztosságot erőltetve magára, benyitott. Végül is az előző munkahelyeiről kitűnő ajánlásokat kapott, számítógépes gyakorlata bőven elég a munkakör ellátására, s otthon számtalanszor elpróbálta a bemutatkozást. Most már csak el kell fogadtatnia magát jövendő főnökeivel. Amikor belépett, szembetalálta magát egy nagy, csupasz mahagóni íróasztallal. A mögötte álló szék üres volt. Oldalt, a sarokban kis dohányzóasztal, körülötte kárpitozott barna karosszékek – szintén üresen. Az íróasztal mögött a padlót barna mintás szőnyeg borította, s a helyiség zsúfolásig telve kartotékszekrényekkel, elektronikus berendezésekkel, asztalokkal és faliszekrénykékkel. Az egyik számítógépterminál nagy monitora előtt egy kese hajú, harmincas férfi ült. Hátrafordult, és sötét keretes szemüvege mögül ideges pillantást vetett a lányra. Kendra szíve nagyot dobbant, amikor a férfi kikapcsolta a számítógépet, felállt, s elébe ment. Előszedte legmagabiztosabb bűvmosolyát, amitől gödröcskék támadtak a szája sarkában, és bemutatkozott: – Kendra St. Clair vagyok. Megbeszéltük, hogy kilencre jövök az állás végett. A férfi megállt az íróasztal mellett, s ügy bámult a lányra, mintha az egy idegen bolygóról csöppent volna oda. Közepes termetű, intelligens arcú ember volt. Zavartan a hajába túrt, mielőtt elfogadta Kendra kézfogásra nyújtott kezét. A lány reményei gyorsan lelohadtak, amikor észrevette, hogy a férfi arca fakószínűre vált, keze pedig jéghideggé dermed a kézfogásban. Nyilván nem tett rá kedvező benyomást. Pedig meg kell győznie róla, hogy alkalmas az állás betöltésére. – Jelentkeztem az irodavezetői állásra – mondta-, és… – Irodavezetői? – vágott közbe a férfi feszült hangon, s olyan hirtelen engedte el a lány kezét, mintha tüzes vashoz ért volna, – Mrs. Henderson az irodavezető. Azazhogy csak volt. Nyugdíjba készül. Neki kéne fogadnia magát. De beteg. Kórházban van. Kendra egy pillanatig mérlegelte a kusza szavakat, aztán így szólt: – Sajnálom. Nem tudtam. Talán majd máskor…

– Nem – szakította félbe a férfi. – Most is jó. Majd én elintézem. Essünk túl rajta, ha már itt vagyok. – Úgy beszélt, mint akit sarokba szorítottak, és félszegen elmosolyodott, – Peter Orville a nevem. Nem tudom, mit szeretne tudni, Kendra kék szeme zavartan megrebbent, érezte, hogy reményei semmivé foszlattak. A férfi még csak hellyel se kínálja, s láthatólag arra vágyik, hogy minél előbb az ajtón kívül tudja. Azonnal bele kell fognia a mondókájába, jó benyomást kell tennie rá, meg kell győznie. – Eddigi munkám során… – Mi már alaposan tájékozódtunk magáról – vágott közbe Orville. – Beszéltünk előző munkaadóival. Mindenben megfejel a követelményeinknek. – A lány nyakán levő aranyláncra pillantott, majd az arcára, aztán egyszerűen fülig vörösödött, Kendra jeges szorítást érzett a gyomrában. Ez a pasas a lehető legudvariasabban ki akarja ebrudalni. – De tudnia kell egyet s mást a WHO-ról – mondta Orville. – Miről? – kérdezte a lány. Nemigen tudta követni a beszélgetés fonalát. – A WBO Rt-ről – ismételte a férfi kis mosollyal, – Nem nagy cég. Három társtulajdonosa van, akik fejlett technológiát alkalmazó vállalatoknak készítenek számítógépes programokat. Valószínűleg sose fog találkozni velük. Otthon dolgozunk… dolgoznak, és kódneveket használnak. A számítógépeken keresztül fognak érintkezni magával. Kendra úgy érezte, mégiscsak felvillan egy kis reménysugár. Kinyitotta a száját, hogy kérdezzen valamit. Orville azonban idegesen elébe vágott. – A pályázatában azt írja, hogy ismeri ezt a típusú, terminált. – A szoba túlsó végében álló gépre mutatott. – Az irodában a maga ura lesz. Még én se tudom, mi folyik itt. – Ügyefogyottan bámult Kendra hosszú pillákkal árnyékolt szemébe, aztán elfordította a fejét. – Amellett most el kell mennem. Megnézte az óráját, s reménykedve a lányra pillantott. – Ugye, azonnal be tud állni? Még ma. Most. – Természetesen, de… – Azt hiszem, az iroda ugyanúgy működik, mint a többi, ahol dolgozott – mondta Orville sietősen, megkönnyebbült arckifejezéssel. – Ha valamit nem tudna, a számítógép minden szükséges információval ellátja. Csak kérdeznie kell. – Tétován a terminál felé intett. – Ott a kézikönyv, abból megismerhet minden parancsot, kódot és futtatási utasítást. Ha megakad, lépjen kapcsolatba valamelyik programozóval. A számítógép úgy van programozva, hogy az irodával mindhárman közvetlenül és egyidejűleg is érintkezhessenek. – De… – Rohannom kell. Máris elkéstem. Megbeszélésem van, – Orville helyrerángatta a zakóját, begombolta, aztán kinyitotta az ajtót, és kilépett a folyosóra. Odakint már láthatólag jobban érezte magát: barátságosan visszamosolygott Kendrára. – Bármikor hívhat bennünket – mondta bíztatólag. – De… – próbálkozott újólag Kendra, az ajtó azonban becsukódott, s ő ott állt egyedül egy ismeretlen irodában, – Segítség… – mondta, aztán zavarában és tehetetlenségében halkan fölnevetett. Az üvegajtóra bámult, ezúttal visszafele olvasva a feliratot: .TЯ OHW, s lassanként ráébredt, hogy megkapta az állást. Felvették a szakma egyik legelismertebb cégéhez huszonöt éves korában, mindössze négyéves gyakorlattal

a háta mögött. Itt megmutathatja, mire képes – különösen így, hogy semmi eligazítást nem kapott, Akkor hát jobb lesz, ha azonnal nekilát, s kitalálja, mi az ördögöt kell csinálnia. Megfordult, s a nagy íróasztalra pillantott. Az övé. Legalábbis vélhetően. A Peter Orville-lal folytatott kusza beszélgetés során ugyanis nem esett szó róla, hogy más is dolgozna az irodában, Micsoda gátlásos pasas! Kendra a jelek szerint mély benyomást tett rá, Bár Orville nem mondta ki nyíltan, a lány tudta, hogy az imént az egyik programozóhoz volt szerencséje. Ha így áll a dolog, akkor a félénk, kapkodó modor ragyogó intellektust takar. Megkerülte az íróasztalt, a szoba túlsó végébe ment, és kinézett az ablakon. Nyugat felé sűrű márciusi felhők torlódtak a Walnut Creeket San Franciscótól és az óceántól elválasztó kaliforniai parti dombvonulat fölött. Fokozódó izgalmában Kendra észre se vette a készülődő eső lehangoló jeleit. Megkapta az állást! Elfordult az ablaktól, táskáját az íróasztal fiókjába dugta, kibújt kosztümkabátjából, és a szék támlájára akasztotta. Aztán odament a számítógép-terminálhoz, és bekapcsolta. A nagy üres monitoron kékesen villódzó szavak jelentek meg. HELLÓ. MESÉS MARVO ÜDVÖZÖL. KÉRLEK, JELENTKEZZ BE. – Mesés Marvo! – kiáltott föl Kendra, és elnevette magát. Megnyomta az OFF billentyűt a klaviatúrán. Marvo még várhat: először az irodát veszi szemügyre. Amikor megfordult és végignézett a szobán, ijedtében ugrott egyet. A hátsó sarokban egy asztalon egy másik terminál állt. Úgy látta, a monitorból dús sötét hajzat és egy kíváncsi szempár nőtt ki, alul pedig, az asztal alatt egy pár farmernadrágos, futócipős férfilábban végződik. Kendra megrökönyödve bámult a terminál mögött ülő alakra. Szemének színe, mint a forró déli verőfényben az óceáné, s nyílt tekintete pár másodpercre összekapcsolódott az övével. A lány úgy érezte, szinte elveszik ebben a kékeszöld mélységben, s elakadt a lélegzete. – Maga kicsoda? – kérdezte. Most már a férfi keze is megjelent a sötét monitor fölött. Ujjai közt parányi kis csavarhúzót tartott. – Ezzel a számítógéppel babrálok. – Szóval műszerész – mondta Kendra, még mindig megrendülve annak a néhány másodpercnek intenzitásától, amelyben pillantásuk összekulcsolódott. Mint akit mágnes vonz, odament a férfihoz, s megállt mellette. Bekukucskált a gép nyitott hátsó felébe – bár igazság szerint érdeklődése sokkal inkább a férfi magas, izmos testének és érdekes arcának szólt. – Laurence Hart – mutatkozott be az, s hátradőlve fölnézett a lányra. – Larry Hart. – Kékeszöld szeme Kendra arcáról kék selyemblúzának mély kivágására, onnét pedig karcsú derekára és ívelt csípőjére vándorolt. Nem, itt szó sincs félénkségről, mint szegény Peter esetében. Kendra úgy érezte, mintha a férfi szeme valóságosan is végigsimogatta volna, s szívdobogva lépett hátrább, hogy az asztalnak dőlve biztonságot találjon. – Kendra St. Clair vagyok – mondta. – Tudom. Hallottam, amikor Peterrel beszélt. – Ha hallotta, akkor talán azt is meg tudja magyarázni, mi történt. Ugye, megkaptam az állást?

A férfi bólintott. – Ez volt a benyomásom – mondta széles mosollyal, kivillantva vakító fehér, szabályos fogsorát. – S mindössze annyi történt, hogy összefutott egy tipikus számítógépes pasassal. Azt hiszem, Peter minden szempontból átlagosabb jelentkezőre volt felkészülve. – Pillantása végigsiklott Kendra göndör, fekete haján, egyenes vonalú orrán, csípője telt ívén, aztán végigcirógatta keble ikerhalmait, mielőtt visszatért a terminál bonyolult belsőségeire. Tekintete olyan elismerést tükrözött, hogy a figyelemre méltatott testrészekben megbizserdültek az idegvégződések. Kendra kissé zavarba jött tulajdon reagálásától, s ezért ellökte magát az asztaltól, azzal a szándékkal, hogy folytatja az iroda szemrevételezését. Nem árt, ha nő a kettejük közötti távolság. Amikor megmozdult, a férfi ismét felnézett és elmosolyodott, ezzel akasztva meg mozdulatát, – Amikor egy komputerszakember föláll a géptől – igyekezett magyarázatot adni Peter viselkedésére –, akkor nem működik igazán jól. – Aztán megint a gép fölé hajolt. – Nem szép, hogy ilyeneket mond – felelte Kendra, mert úgy érezte, kötelessége újdonsült főnökének védelmére kelni. – Szerintem Peter nagyon kedves és vonzó ember. Hart megint felnézett, mintha gúnyt keresne a lány szavaiban. Mivel azonban nem talált, így szólt; – Nem ítéletet mondtam, csak tényt közöltem. Kendra mosolyogva figyelte, ahogy a férfi jobb kezével megtámasztja a bal csuklóját, s az apró csavarhúzóval belenyúl a számítógépbe. – Az ilyen munka is feljogosít a tipikus számítógépes személyiség címkére? A kényes műveletet befejezve Hart egy pillanatra felnézett. – Nagy valószínűséggel – mondta, majd megint elmerült a munkában. Kendra halk nevetéssel otthagyta. – No, akkor inkább megszemlélem az irodát, és csevegek egyet Mesés Marvóval. Valahogy ki kell nyomoznom, mit várnak tőlem a munkaadóim. A rendezett szekrények és ügyiratok böngészése közben bosszankodva állapította meg, hogy nagyon is tudatában van Larry Hart jelenlétének. Pedig semmi szüksége rá, hogy elterelődjön a figyelme, amikor annyi más, sürgető feladatra kell összpontosítania. Ugyanakkor az is ingerültté tette, hogy a férfi láthatólag teljesen elmerül a munkájában, róla pedig tudomást se vesz. Felkapta a számítógép kézikönyvét, s nagy önfegyelemmel tanulmányozta a WHO Rt. számára készült egyedi műveletek instrukcióit. Ilyesmivel még nem volt dolga, s teljesen lenyűgözte. Még egy utolsó reménykedő pillantást vetett Larry Hartra, aztán odaült a gépéhez, és bekapcsolta. Marvo osztatlan figyelmére bizton számíthatott, noha a szoba másik végében ülő érdekes férfihoz képest csak szerény második helyezettként jöhetett számításba. Kendra ott kuporgott a számítógép előtt, szeme a vibráló monitorra szegeződött, és a könyvelési útmutatást tanulmányozta, amíg csak izmai meg nem merevedtek, és szeme égni nem kezdett. Meglepődve állapította meg, hogy eltelt a délelőtt. Mindjárt egy óra, s jelzett a gyomra. Odanézett a szoba másik végében ülő Larry Hartra. Nem látott belőle mást, csak az asztal alatt keresztbe rakott és kinyújtott lábát. A szűk farmernadrág formás lábakra simult. Hosszából, valamint a futócipő méreteiből Kendra arra következtetett, hogy a viselője magas termetű. Amennyire meg tudta állapítani, a férfi órák óta némán és mozdulatlanul ült. Talán elaludt.

Kendra kikapcsolta a terminált, hátrament, s benyitott a szoba végében levő ajtón, remélve, hogy mosdót talál. Nemcsak azt lelte meg, hanem egy jól felszerelt raktárt is, ami egyúttal étkezőfülkeként szolgált, benne asztal, székek meg egy kávéfőző. Kávét főzött, kétfele töltötte, s a gőzölgő csészékkel visszament az irodába. Az egyiket lerakta Larry Hart elé. Larry nem aludt, noha a jelek erre mutattak. A székbe süppedt, karját összefonta a mellén, és vaksin bámult a komputerbe. A legcsekélyebb jelét sem mutatta, hogy tudatában volna Kendra közelségének, ami nem nagyon hízelgő. Kendra nem szerette, ha levegőnek nézik. De ha már így van, akkor majd ő megnézi magának a férfit. Úgy harmincegy-harminckét éves lehet, és vonzóbb, mint bárki, akivel életében találkozott. Dús, barna haja széles, napbarnította homlokába hullt – a lánynak szinte viszketett az ujja, hogy beletúrjon. Az álla kissé előreugró, arca markáns vonású, szája szépen formált, ajkai rózsaszínűek. Kendra egy pillanatra elgondolta, milyen is lenne, ha ezek az ajkak megérintenék az övét, és felsóhajtott. Bosszankodva hessegette el a gondolatot. Butaság, hogy vonzódik a férfihoz, hisz az egy pillantásra se méltatja. Mosolygott, amikor az állán és arcán fölfedezte a serkenő szakáll sötétes árnyait. Végre valami, ami él és működik rajta. A férfi feje a széles, felhúzott vállak tökéletes ívében nyugodott, a kigombolt inggallér alól kilátszott erős, domború mellkasa, s a legfelső gomb fölött göndör, fekete szőr kukucskált ki. Az alkar közepéig feltűrt ingujj jól kidolgozott izmokat s rövid, ritkás, sötét szőrzetet tett láthatóvá. Keze hosszúkás, tiszta, érzékeny. Vajon milyen lehet odasimulni ehhez a mellhez, s hogyan tudnak simogatni ezek a kezek? Kendra dühös lett saját magára. A nap folyamán átélt izgalmak alkalmasint megzavarták a fejét. Ott áll ki-kihagyó lélegzettel egy férfi mellett, akii alig ismer, miközben minden figyelmét új, izgalmas munkájára kéne fordítania. Mégsem tudta megállni, hogy ne folytassa a vizsgálódást. Gyors pillantást vetett a férfi csípőjére: látni akarta, hogyan simul rá a nadrág. Nem, egyáltalán nem tetszik neki, ahogy ez a férfi levegőnek nézi. Bosszúsan megszólalt: – Órabérben fizetjük magát, vagy egy összegben? Larry semmibe meredő tekintete lassan rásiklott, arca életre kelt. Felült a székben, s nagyot nyújtózkodott. Kendra hirtelen érezte, hogy végigfut benne a vágy, és ettől annyira megrémült, hogy hátralépett. – Egy összegben, ne aggódjon – mondta Larry. Fölkapta a kávéscsészét, és kortyolt egyet. – Kösz, ez jólesik. Mennyi az idő? – Egy óra múlt, s örömmel üdvözlöm ismét a Földön – felelte Kendra, aztán úgy megindult a raktár felé, mintha üldöznék. – Gyakran tesz efféle magánutazásokat? – kiabált vissza. – Vagy nyitott szemmel álmodik? Larry elmosolyodott. – Ilyen egy tipikus számítógépes személyiség – mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna, aztán a széken lógó őzbarna kordbársony zakója zsebéből előhúzott egy fóliába csomagolt szendvicset. Kendra bement a raktárba, és leült az asztalhoz. Jobb, ha elkerüli a bajt. Larry Hart olyan vonzó, hogy nem árt vigyázni magára. Legnagyobb kétségbeesésére és örömére a férfi utánament, s lehuppant a másik székre, Kendra lopva rápillantott, és megállapította, hogy magassága megfelel a lába hosszának és méretének: legalább százkilencven centi. Ő maga is

nyúlánk termetű volt, és a magas férfiak érdekelték. Kávéját kortyolgatva nézte, ahogy Larry kicsomagolja a szendvicset. – Maga nem eszik? – kérdezte Larry Hart, egy pillantást vetve rá, amikor szájához emelte a szendvics egyik felét. – Azt hittem, legföljebb egy órát töltök itt a megbeszélésen, és nem hoztam magammal ennivalót – mondta Kendra, s amikor Larry beleharapott a vastag szendvicsbe, kénytelen volt elfordítani a fejét a látványtól. Jókora adag volt, amilyet férfiak szoktak készíteni. Kendra orrát megcsapta az illat, s nagyot nyelt. – Kér belőle? – kérdezte Larry, s odanyújtotta neki a másik felét. A lány nem kérette magát. – Köszönöm – mondta hálásan, és beleharapott. Olyan finom volt, amilyet az illata ígért. Boldogan felsóhajtott, s Larryre mosolygott. – Már azt hittem, úgy kell kicsavarnom a kezéből – mondta tele szájjal. A férfi óceánzöld szeme érdeklődve szegeződött rá. – A mindenségét, ezt kivárhattam volna – mormogta, és nagyot harapott. Lám, mégiscsak van élet Larry Hartban. Érdekes. Pedig esküdni mert volna rá, hogy a férfi figyelemre se méltatja. Aztán Larry szólalt meg. – Hogyhogy rögtön be tudott állni? A legtöbb embernél beletelik néhány hétbe, amíg elrendezi a dolgait. – Már egy hónapja állás nélkül vagyok – felelte Kendra. – Kirúgták? – Úgy is lehet mondani – hagyta rá a lány. – A cég egész készlete odaégett egy tűzvészben. Fel kellett számolniuk az üzletet. – Maga gyújtotta föl? Bár ezt Larry halálosan komoly képpel kérdezte, szemében huncutság csillogott, s Kendra meglepődve állapította meg, hogy ugratják. Ez felcsigázta, mert addig azt hitte, hogy a férfi kissé sótlan. Afféle számítógépes személyiség. Mosolyogva válaszolt: – Nyugodjon meg, ha én tettem volna, akkor először gondoskodom új állásról. Mit gondol, miért vagyok kénytelen ebédet koldulni? – A szendvics utolsó darabkáját magasba emelve hozzátette: – Isteni. – A ház specialitása – közölte a férfi. – Kitalálta már, mi a dolga a WHO irodavezetőjének? Kendra fintorogva bólintott, aztán fölnevetett. – Három táncos-komikus mellett én leszek a prózai színész. Ott van, ugye, a másik szobában Mesés Marvo, aztán van még a Vörös Sárkány, az Ezüst Herceg és a Kék Bosszúálló. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban felnőtteknek dolgozom-e. Nehéz elhinni, de ilyen fedőnevek alatt érintkeznek a külvilággal. Átböngésztem minden anyagot, amit a számítógépen találtam, de sehol se bukkantam rá a valódi nevükre. Larry elmosolyodott. – Szerintem azok a programozók, akik annyi honoráriumot kapnak, amennyit ez a trió, bármit megengedhetnek maguknak. – Azt hiszem, igaza van – hagyta helyben Kendra, s visszagondolt, mennyire megrökönyödött, amikor felfedezte, hogy némely programért hat számjegyű honoráriumot kértek. – Voltaképp nem is találkoznak a megbízóikkal – folytatta. – Én beszélek velük, én vagyok a közvetítő. Én intézem el, hogy kapcsolatba lépjenek az ügyfelekkel: egyik számítógép a másikkal. Ezek a számítógépes személyiségek, úgy látszik, szeretik azt hinni, hogy az egész egy nagy játék. Bár ha abból indulok ki, hogyan fogadott Peter Orville, meglehet, félnek az emberek szeme elé kerülni. – És Larryre pillantott, hogy mosolyogjanak az elektronikai szakemberek hóbortosságán,

A férfi számára azonban ismét megszűnt a külvilág. Egyik karja kényelmesen a mellén nyugodott, a másik a magasba meredt a mozdulat középén, ujjai közt a szendvics. Sötét szemöldökét összeráncolva, kifejezéstelenül bámult a semmibe. Kendra aggódva figyelte. Talán valami baj van az idegeivel? Nem az epilepsziások szoktak időnként így viselkedni? Azon tanakodott, megérintse-e, szóljon-e hozzá, hogy megpróbálja felébreszteni. Aztán a férfi szája görcsösen mozogni kezdett, s egy számsorozatot formált meg. Fejben oldott meg egy egyenletet. Kendra második helyre szorult a matematika mögött! A lány bosszúsan elbiggyesztette a száját, gondolkodott, mit tegyen, hogy visszahódítsa és megtartsa a férfi figyelmét. Elszántan odament a kávéfőzőhöz, megtöltötte a csészéjét, aztán a férfiét is. De nem sikerült megtörnie a révült állapotot. Percekig bámulta a férfi elmerült arcát és mozgó ajkát, aztán elmosolyodott. – Itt a Föld, üzenet a Marsnak. Szabad az út. Ott van még? Nyílván nem. Kendra az asztalra könyökölt, állát a tenyerére támasztotta. – Larry Hart, valami mászik az ingén – mondta tájékoztató jelleggel, a második inggomb fölé pottyant morzsára pillantva. – Egyre nagyobb, és agyarakat növeszt. Öt perc harminchét másodpercen belül felfalja magát. A levegőbe emelt rozskenyér mögül számsorok mormolása hallatszott. – Mit szólna egy kis szexhez? – próbálkozott Kendra reménykedve. Öt másodperc szünet, aztán: – Hová megyünk? Magához vagy hozzám? – Hoppá, ezt visszavonom – mondta gyorsan Kendra, miközben forróság áradt szét testében. – De legalább tudom, van, amire reagál. Larry bekapta a maradék szendvicset, és kiegyenesedett a székben. – Bocsásson meg, de nem tudok megoldani egy problémát, az jár a fejemben. – Összevesztek magán a barátnői? – Sajnos sokkal érdektelenebb ügy. – Nyaggatja a felesége a veszekedő barátnők miatt? – kérdezte Kendra, és azon kapta magát, hogy mohón várja a választ. Larry gyors pillantást vetett rá. – Nem vagyok házas. És maga? – A lány tagadó mozdulatára bólintott. – Helyes. Akkor ezt letudtuk. – Nem tudtam, hogy le kell tudnunk – felelte Kendra zavartan, és lélegzetét visszafojtva várta a következő lépést. Larry hirtelen kimeresztette a szemét, aztán lehunyta. Négyszer-ötször bólintott, aztán fölugrott a székből, és izgatottan így szólt: – Magának van igaza! Hogy lehettem ilyen ostoba? Hát persze, ez a megoldás! Kendra majd leesett a székről elképedésében. – Miről van szó? Miben van igazam? Larry megkerülte az asztalt, odalépett eléje, két keze közé fogta a lány arcát, és mámorosan megcsókolta. Aztán kifelé indult, otthagyva Kendrát, aki végigjártatta a nyelvét bizsergő száján, s a testében örvénylő érzésekkel küszködött. Az ajtónál Larry megtorpant. Visszafordult és Kendrára nézett, meleg tekintetében kérdés s egyben a válasz is tükröződött Kendra csak állt lélegzet-visszafojtva, s amikor Larry visszament hozzá s megállt előtte, kábultan nézett föl rá. A férfi tekintete szinte az övébe fúródva kutatott valami után a mélyben. Kendra az asztalon keresett támaszt kezével, s nagyot lélegzett, de mikor Larry megsimogatta az arcát, megint elakadt a

lélegzete. Az érdes, kutató simogatás tűzként égette bőrét. Azt hitte, sőt remélte, hogy a férfi megint megcsókolja. Szépen ívelt, puha szája oly közel volt az övéhez. De nem így történt Larry, mintha tanácstalan volna, megnyalta száját, és tétován mormogta: – A négyzetgyökkel volt baj… – Négyzetgyökkel…? – suttogta Kendra. Szíve a torkában dobogott, a férfi illata beburkolta, fizikai vonzereje lenyűgözte. – Akkor követtem el a hibát, amikor négyzetgyököt vontam az egyenletben – magyarázta Larry. Keze lehanyatlott Kendra arcáról, vállát kicsit megrázta, mintha vissza akarná téríteni magát a mindennapi életbe. Aztán sarkon fordult, s szaporán kifele indult. Kendra remegő lábakkal követte, látta, hogy lekapja zakóját a számítógép mögötti szék támlájáról, és nagy léptekkel az iroda ajtajához megy. Kinyitotta, kilépett, aztán visszafordult, és térdrogyasztóan vakító mosolyt küldött a lány felé. – Maga fantasztikus, tudja? – mondta. – Maga nélkül semmire se mentem volna. Kendra ott állt az iroda közepén, levegő után kapkodva, és csak bámult, amikor becsukódott Larry mögött az ajtó. Bele tellett néhány percbe, mire ugráld szíve és görcsös lélegzete lecsillapodott. Amikor úrrá lett magán, odament a terminálhoz, amelyen Larry dolgozott, és megsimogatta az apró szerszámokat. Eszeveszetten örült, hogy Larry Hartnak vissza kell jönnie, hogy befejezze a munkát és összeszedje a holmiját, Sóhajtva tapogatta meg ajkát. Úgy érezte, a csók kitörölhetetlenül ottmaradt rajta, s még mindig bizsergett a férfi érintésétől. Ahol Larry megsimogatta az arcát, az idegvégződések valósággal zsibongtak. El kell ismernie, Larry Hart föladta neki a leckét, és Kendra szerette, ha próbára teszik. De hogyan vegye föl a versenyt számítógépekkel meg egyenletekkel? Kendra tudta, hogy fekete haja, ovális arca és ibolyaszín szeme meglehetősen vonzó, hogy alakja nyúlánk, keble telt, csípője formás. Tudta, hogy ezeket a formákat szép bőr fedi, ami ott fehér, ahol kell, s ott rózsaszín, ahol ez a leghatásosabb. Nem volt túlságosan elragadtatva az egyes részletektől, de tudta, hogy az összkép vonzza a férfiakat. Legalábbis a többségét. Annyi biztos, hogy Larry Hart nem járt indiántáncot miatta. Csak azért csókolta meg, mert Kendra segített megoldania egy problémát, Visszament a számító géphez, s törte a fejét, mi baja van. Így még sose reagált egy férfira. Mindig büszke volt rá, milyen higgadtan, felelősen viselkedik. Leült a terminálhoz, határozott mozdulattal bekapcsolta, s arra gondolt, van min törnie a fejét. Ha meg akarja érteni a WHO működését, nagy adag információn keli átrágnia magát. A monitor kivilágosodott, s Mesés Marvo készséggel a lány rendelkezésére bocsátotta magát. Leginkább munkaadói, a programozók érdekelték; a Vörös Sárkány, az Ezüst Herceg és a Kék Bosszúálló. Úgy döntött, kapcsolatba lép velük, és bemutatkozik. Begépelte a hívókódot, aztán a három programozd kódját, de csalódottan állapította meg, hogy főnökei vagy foglaltak, vagy nem válaszolnak. Mire öt óra körül hazafelé készülődött, már meglehetősen jó elképzelése volt arról, mivel foglalkozik a WHO. Igazat adott Larrynek: akik ilyen kaliberű emberek, mint ezek hárman, azoknak minden joguk megvan rá, hogy furcsa neveket használjanak, és gyerekes játékokat űzzenek a számítógépen, ha kedvük

tartja. Ha neki állnak, akkor úgyis csak a munka számít, és ők látják el számítógépes programokkal az ország legismertebb vállalatait. Belebújt a kabátjába, s elővette táskáját. Visszanézett a terminálra, amelyen Larry dolgozott. Féltékenységet érzett, hogy valaki másnak a beteg számítógépe miatt Larry őt is meg ezt is elhagyta. Aztán megmosolyogta csacska gondolatait. Úgy érezte, mindjárt elájul az éhségtől meg a kimerültségtől, mégis nehezére esett hazaindulnia. Fáradtsága ellenére is fel volt dobva, hogy ilyen szerencséje van és ölébe pottyant ez az állás. A WHO nagyszerű hely, sokkal izgalmasabb, mint hazamenni az üres lakásba. De vége a napnak, így hát bezárta az irodát, elhagyta az épületet, és beült az autójába. 2. – Hát ez nagyszerű – kiáltott föl Marie Preston, és megölelte Kendrát. Aztán visszasietett a konyhába, ahol három hónapos kislánya, Pamela követelte a vacsora folytatását. Kendra utánament. A munkából hazamenet beugrott Marie-hoz, hogy beszámoljon neki az új állásról. Az egyetem után ugyanahhoz a céghez kerültek, és jó barátságban maradtak azután is, hogy Kendra otthagyta a vállalatot egy vonzóbb állás miatt, Marie pedig úgy döntött, férjhez megy és gyereket szül. Marie-ék háza zajló családi életről tanúskodott, s Kendra összevetette saját makulátlan, élettelen lakásával. Bizonyos szempontból irigyelte Marie-t, de azt is tudta, hogy a munkája nélkül unatkozna. – Jó lenne, ha meghívhatnálak egy ünnepi vacsorára – mondta Marie, s leült a baba mellé, hogy almalevet adagoljon neki kanállal – De Robert megkért, menjek be San Franciscóba és vacsorázzam vele. Azt mondja, meg akar beszélni velem valamit. – Semmi fölhajtás – mondta Kendra, és leült az asztalhoz. – Csak beugrottam, hogy elmeséljem. Nem tudtam magamban tartani. Alig tudom elhinni, de a helyzet úgy áll, hogy fölvettek a WHO-hoz. Marie megtörölte a kisbaba száját, aztán Kendra kezébe nyomta a gyereket. – Gyere, mindent mesélj el, közben felöltözöm. Kendra leült az ágy végére, magához ölelte az álmos kislányt, nézte, ahogy Marie megfésülködik és kikészíti magát, s közben beszámolt neki a WHO-ról és hivatali kötelességeiről. Mesélt a két férfiról is, akivel megismerkedett. – Szegény Peter, azt se tudta, hogyan szabaduljon tőlem – nevetett. – Nem tudom, mit hitt, hogy mit csinálok vele, mindenesetre nem akart kockáztatni. – Megcirógatta a baba fejéi. – Szeretném tudni, hogy valójában milyen ember. Nem lehet több harmincévesnél, s ha mosolyog, egészen vonzó. – Nős? – kérdezte Marie, miközben a szemét festette. – Sajnos erre nézvést nincsenek adataim – felelte Kendra. – Larry Hartnál már más a helyzet. Róla se tudok sokkal többet, csak annyit, hogy nem foglalt. – És a férfira gondolva tekintete elkalandozott. Amikor magához tért, Marie oldalvást rápillantott. – Igencsak más lehet a helyzet! – jegyezte meg. Kendra elpirult, s ezen maga is meglepődött. – Semmi igencsak nincs a dologban. Pusztán arról van szó, hogy a sok izgalom meg stressz hatott rám –

mondta, majd hozzátette: – Jártál már úgy, hogy ránézel egy férfira, akit életedben először látsz, és úgy érzed: aha, ez az? – Hát persze. Amikor Roberttel megismerkedtem. Hozzá is mentem. Kendra azonban nem figyelt rá. – A szemét, azt látnod kéne. Nem tudom leírni. Meg a vállát és a mellét se. – A legtöbb férfinak van – kommentálta Marie, s parfümöt kent a csuklójára. – De nem ilyen. Olyan izmai vannak, és úgy le van sülve, mintha minden áldott nap súlyt emelne a tűző napon. – Te jó ég! – mondta Marie, és felállt, hogy belebújjon a ruhájába. – Azt hiszem, lesz még itt egy-két izgalmas dolog! Kendra visszazökkent a valóságba. – Kétlem. Ugyanis jóformán észre se vette, hogy ott vagyok. Csak azért csókolt meg… – Mit csinált csak azért…? – …mert hozzásegítettem valami számítógéppel kapcsolatos matematikai probléma megoldásához. Ezek után fogta magát és elrohant. – Megint elábrándozott, meri eszébe jutott, milyen volt, amikor Larry szája az övéhez ért. Rögvest visszatért a jelenbe, amikor Marie megkérdezte: – Mondd, nem lenne itt az ideje, hogy férjhez menj? – Férjhez menni… – ismételte Kendra halkan, és lenézett a vállán nyugvó pufók bébiarcra. – Szeretnék, de kinek kellek? Tudod, mit jelent nekem a munkám. Nagyon is leköt, nem tudnék úgy foglalkozni egy férjjel, ahogy kellene. Marie belelépett a cipőjébe. – Add ide azt a kis porontyot – mondta. – Lerakom, Mindjárt jön a lány, aki vigyáz rá. – Majd én. Már alszik. – Kendra a gyerekszobába vitte a babát, és lefektette a kiságyba. Betakargatta puha rózsaszín, takaróval, és megsimította pihés barna haját, Aztán kiment a nappaliba, elfogadta a felkínált jeges italt, s leült. – Szeretnék férjhez menni. És utálok hazamenni az üres lakásba. De annak, aki elfogad úgy, ahogy vagyok, nem mindennapi embernek kell lennie. Nem tudok lemondani a karrier izgalmáról és kihívásáról. – Néha nekem is hiányzik – mondta Marie elgondolkodva. – Igazán? – kérdezte Kendra meglepődve. – Én meg szeretném, ha lenne családom. – Aztán fölnevetett. – De túl nagyok az igényeim. Sose fogom megtalálni az igazit. Aki legyen intelligens, érzékeny, s bízzon bennem – jelentette ki félig komolyan, léiig tréfásan. – Hát persze – bólintott Marie. – Mi más? – Legyen érzelmileg nyitott, és lehetőleg költői vagy művészi hajlamú, – Kendra felegyenesedett a székben. – Igen, ilyen férjet akarok, Egy költőt. Egész nap gépekkel meg számokkal dolgozom. Pontosan egy költői lelkületű férjre van szükségem, hogy helyreálljon az egyensúly. Aki együttlétünk minden pillanatában csodálatos szerelmes szavakat suttog nekem. Marie lemondóan legyintett. – Na és ez a Larry Hart? Mit gondolsz, összejöttök? – Marie, figyelsz rám? Azt mondtam, hogy költőre vágyom. Larry Hart komputerszakértő, matematikus. Elképzelni se lehet valakit, akitől távolabb volna a romantika. Marie bölcsen elmosolyodott, és a mennyezetre mutatott. – A sorsot hívod ki magad ellen, ha így beszélsz. Odafönt hallja ezt valaki, és már készülődik, hogy megleckéztessen.

Kendra fölnevetett. Kis ideig hallgatott, majd megszólalt: – Tudod, hogy még sose voltam igazán szerelmes? Ó, persze, volt, aki nagyon tetszett, s egypár fiúba rövid időre bele is habarodtam, de egy se volt az igazi. Azt hiszem, valami nincs rendben nálam. – Dehogyis nincs – tiltakozott Marie. – Csak várod azt, aki neked való. – Csuda tudja – vont vállat Kendra, aztán felhajtotta az italát. – Néha még azokat a nőket is irigylem, akik szerettek, de vesztettek, akár azért, mert elváltak, akár mert otthagyták őket, vagy meghalt a szerelmük. Legalább tudják, mi az, szeretni. Vajon én tudnék-e szeretni egy férfit? Azt hiszem, tényleg nem vagyok normális. – Csacsi vagy – mondta Marie. – Várj, majd meglátod. Annál értékesebb lesz, ha eljön a szerelem. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Megérkezett a lány, aki vigyázni fog a kisbabára, Kendra pedig hazament. *** A lakást Kendra három éve bérelte ki, és gondosan, ízlésesen rendezte be. A nappali sarkában kandalló állt, a bútorzat kék árnyalatai kiemelték a falak fehérségét. A kicsi konyhában rozsdamentes acél és kézi festésű csempe csillogott. Odafent volt még két kényelmes hálószoba meg a fürdőszoba. Kendra lezuhanyozott, kényelmes farmernadrágba és pulóverbe bújt. A lakás csendje és üressége szinte fejbe vágta. Ha első ízben érezte volna így, akkor kinevette volna magát, s az érzést a napközben átélt feszültségek és meglepetések következményének tulajdonította volna. Az elmúlt hónapokban azonban egyre gyakrabban tört rá a magány érzete, amin nem enyhített sem randevú, sem a társasági élet. Fölvette a telefont, hogy fölhívja egy barátját, aztán másokat is. Senkit sem talált otthon. Bosszúsan vacsorát készített, amit nem evett meg, aztán kitakarította a konyhát, s közben az irodában rá váró feladatok nyüzsögtek az agyában, mint izgatott hangyák a lepottyant sült krumpli körül. Úgy járt-kelt a lakásban, mint egy hosszútávfutó, aki a startjelre vár. Végül megelégelte nyugtalanságát. Átböngészte a lemezgyűjteményét, és kiválasztott egy Bachot, klasszikus gitáron, Bach jó társaság, még ha távoli is, és megnyugtatja. A sztereó készülék egyik erősítője azonban, mintha csak erre a pillanatra várt volna, elromlott. Csak monóban szólt a zene, s ez éppoly fakó volt, mint a kedve. – A csudába is! – kiáltott föl, s hangja visszhangzott az üres lakásban. Ekkor döntötte el, hogy visszamegy az irodába. Még annyi mindent meg kell tanulnia, amellett ott van Marvo, vele tud beszélgetni. Lehet, hogy nem a legragyogóbb társalgó, de legalább válaszol, ha kérdezik. Kinyitotta az iroda ajtaját a kulcsával. Először csak állt, és körülnézett, s vigyorgott, mint pék kutyája a kiflire. Aztán körbejárt, s mindent megtapogatott. Amilyen lehangoló volt a lakása, olyan izgalmas és lenyűgöző az iroda. Larry Hart szerszámai a szétszedett terminál körül szanaszét szórva várták a gazdájukat. Vissza kell jönnie, hogy befejezze a munkát, gondolta izgatottan.

Kendra. Egyetlen férfi iránt sem érzett még ehhez fogható, azonnali fizikai vonzódást. De kiverte a fejéből Larryt, leült, és bekapcsolta a gépet, HELLÓ. MESÉS MARVO ÜDVÖZÖL. KÉRLEK, JELENTKEZZ BE. Kendra elmosolyodott, s beleütögette a gépbe a hívókódot, latolgatva, kapcsolatot teremtsen-e a munkaadóival vagy sem. Meglepetésére a monitor kivilágosodott, s egyenletek meg utasítások bonyolult rendszere jelent meg rajta. A programozók anyagot adtak le egymásnak, s Kendra kíváncsian előredőlve figyelte a számok és betűk gyors mozgását. Lenyűgözte, milyen gyorsan olvassák, arról nem is beszélve, hogy meg is értik. A program véget ért, s a monitor üres lett. Kendra már a billentyűkhöz emelte a kezét, hogy bemutatkozzon, ekkor azonban a három programozó kötetlen, írásos beszélgetésbe fogott, Kendra pedig kíváncsian „hallgatózott”. NA, MIT SZÓLTOK HOZZÁ? HIBÁTLAN? – EH EH nyilván az Ezüst Herceg, döntött Kendra. ÖSSZEJÖTT. SZÉP MUNKA. – KB A Kék Bosszúálló nem is hangzik olyan félelmetesnek, mint ahogyan a neve sugallja. OKÉ, ÖREGEM. MOST MIHEZ KEZDESZ? MEGÜNNEPELED TAHITIBAN A TENGERPARTON? – VS Kendra elmosolyodott. A Vörös Sárkánynak furcsa az észjárása. NEM TUDOM. LEHET. VAGY MÉGSE. INKÁBB ITTHON ALSZOM EGY HÉTIG. EZ A PROGRAM KIKÉSZÍTETT. – EH UNALMAS LESZ. – KB NEM BIZTOS. ATTÓL FÜGG, KI LESZ MÉG AZ ÁGYBAN… – VS A VÁLASZT CSAK A SZÉL ISMERI. – EH Kendra elmosolyodott. Az Ezüst Herceg nyilván férfi, valószínűleg a Vörös Sárkány is, a Kék Bosszúálló viszont férfi is lehet meg nő is. Ha egyikük Peter Orville, akkor személyisége meglepő átalakuláson ment át. VAN EGY FELADVÁNYOM SZÁMOTOKRA. LÁSSUK, MILYEN HAMAR TUDJÁTOK MEGOLDANI… TALÁLJÁTOK KI, MI VAN ITT ELŐTTEM AZ ASZTALON. A KÉPLETE KÓDSZÁMAINAK ÖSSZEGE 223. ANNYIT KÖNNYÍTEK, HOGY KÉT BETŰJE AZONOS. – VS A monitor üres lett. Eltelt pár másodperc, s Kendra a homlokára csapott. A H számítógépes kódja 72, az O-é 79. Kétszer 72 meg 79, az 223, H20! És bepötyögtette: VÍZ. Abban a pillanatban meg is bánta, és homlokát ráncolva az aggodalomtól, törölte. Mit képzel magáról? Semmi keresnivalója a beszélgetésben. Ha szerencséje van, észre se veszik a választ. De nem volt szerencséje. Hosszú másodpercek teltek el, aztán kékesszürke szavak araszoltak a monitorra. LÁTTÁTOK? VALAMI EGY PILLANATRA MEGJELENT A MONITORON. – KB AZT HITTEM, TE VOLTÁL, CSAK NEM AKARSZ MEGSZÉGYENÍTENI. – EH BÁRCSAK ÉN LETTEM VOLNA. – KB

A MINDENSÉGIT, AZT HITTEM, NEHEZEBB LESZ. NEKEM ÖT PERCIG TARTOTT, AMÍG KITALÁLTAM. AZT HISZEM, NEM AKAROM TUDNI, KI ÍRTA A VÁLASZT. – VS EGY MADÁR? EGY REPÜLŐGÉP? – EH VELÜNK AZ ERŐ. – KB KI VAN OTT? NE CSIGÁZZA AZ ÉRDEKLŐDÉSÜNKET. – VS Kendra mély lélegzetet vett, és beírta: BOCSÁNAT. EGY PILLANATRA ELVESZTETTEM A FEJEM. NEM TUDTAM ELLENÁLLNI, OLYAN NYILVÁNVALÓ VOLT. – A LÁNY AZ IRODÁBÓL. A LÁNY AZ IRODÁBÓL?! A SZUPERAGY AZ IRODÁBÓL! – VS MIT KERES OTT ÉJNEK IDEJÉN? NEM VAGYUNK RABSZOLGAHAJCSÁROK! SEMMI KIFOGÁSUNK ELLENE, HA ALUDNI ÉS ENNI AKAR. – KB VÁRJON! NE VÁLASZOLJON! A LÁNY AZ IRODÁBÓL, EZ NEM JÓ, KAPJON VALAMI NEVET. KINEK VAN ÖTLETE? – VS NYILVÁNVALÓ, MINT A H20. TIGRIS LADY. – EH LEGYEN. – KB OKÉ. – VS TILTAKOZOM. TILTAKOZOM… KI? – EH TILTAKOZOM. –TL ISTEN HOZTA A FEDÉLZETEN, TIGRIS LADY. – VS ÚGY ÁM. DE LESZ SZÍVES NEM MEGSZÉGYENÍTENI BENNÜNKET A KÖVETKEZŐ REJTVÉNYNÉL, JÓ? FENN KELL TARTANI AZ ILLÚZIÓT, HOGY MI VAGYUNK AZ OKOSABBAK. – KB CSATLAKOZOM. DE MOST VÁLASZOLJON AZ EREDETI KÉRDÉSRE. MIT CSINÁL OTT ILYENKOR? – EH Kendra tudta, hogy a kérdés komoly, még ha a monitor nem árul is el érzelmeket. Valóban, joggal kérdhetik, mit keres a drága felszereléssel és értékes programokkal teli irodában munkaidőn túl egy új munkatárs, akiről alig tudnak valamit. Írni kezdett. BONYOLULT ÜGY. AZÉRT JÖTTEM, HOGY MINDEN INFORMÁCIÓT ELOLVASSAK, AMIT CSAK LEHET, HOGY MEGISMERJEM A CÉGET. NEM SZERETEK OLYAN HELYZETBE KERÜLNI, AMIT NEM TUDOK MEGOLDANI. MINDEN ADATNAK A KÍSUJJAMBAN KELL LENNIE. – TL MENNYIT FIZETÜNK MAGÁNAK? AZ AZ ÉRZÉSEM, NEM ELEGET. – VS KUSS, NE ADJ NEKI ÖTLETEKET. – KB MÁST MONDOK. ADJUNK NEKI EGY HÓNAPOT A KOMPUTEREN ÉS ÓRÁNKÉNT ÖT CENTTEL TÖBBET, S MEGÍRHATJA A PROGRAMJAINKAT. MI MEG ELMEGYÜNK TAHITIBA, ÉS SÜTTETJÜK MAGUNKAT A TENGERPARTON. – EH DE KOMOLYAN. MONDJÁK MEG LEGALÁBB, MIT VÁRNAK TŐLEM. MI A LEGFONTOSABB FELADATOM? – TL A LEGSÜRGŐSEBB FELADATA MOST AZ LESZ, HOGY RENDBE SZEDI ÉS BECSOMAGOLJA A SZALAGOKAT MEG AZ UTASÍTÁSOKAT, AMIKET RÖGVEST KÜLDÖK A NYOMTATÓRA, AMINT EZEK A POJÁCÁK KISZÁLLNAK A GÉPBŐL. A MOST BEFEJEZETT PROGRAM HATÁRIDEJE MAJDNEM LEJÁRT, TEHÁT A LEHETŐ LEGGYORSABBAN EL KELL KÜLDENI. MAGAS BIZTOSÍTÁSI DÍJAT FIZESSEN RÁ. A CÍMET STB.

MEGTALÁLJA A KINYOMTATOTT ANYAGON. ELLENŐRIZZE A NYOMTATÓT, VAN-E HOZZÁ ELÉG PAPÍR, ÉS TEGYEN ÜRES MÁGNESSZALAGOT A SZALAGEGYSÉGBE. UTÁNA PEDIG, AZ ISTEN SZERELMÉRE, MENJEN HAZA. A HIVATALI RENDSZABÁLYOK VÁRHATNAK. SEMMI SE OLYAN FONTOS, HOGY MUNKÁVAL POCSÉKOLJA EL AZ ESTÉJÉT. – EH HA CSAK AZ NEM, HOGY LERÁZZA AZ ÜGYFELEKET. – KB ÁLTALÁBAN MINDENKIT VÉRIG SÉRTÜNK. – VS MEGPRÓBÁLOK NEM ELVESZÍTENI EGY SZERZŐDÉST SE. – TL NEM ÍGY ÉRTETTEM. NEM IZGAT BENNÜNKET, HA ELVESZÍTÜNK EGY-KÉT ÜGYFELET. AZ A BAJ, HOGY HA VALAKINEK NEM AKARUNK DOLGOZNI, HAJLAMOSAK VAGYUNK MEGMONDANI, HOVÁ MENJEN. – VS A MAGA FELADATA, HOGY UGYANEZT SZÉPEN MONDJA MEG NEKI. – KB DE NEKÜNK NE. MOST, HOGY MINDENT ILYEN SZÉPEN MEGBESZÉLTÜNK, SZABADNA KÉRNEM A TÁRSASÁGOT, MÁSSZON KI A KOMPUTERBŐL, HOGY KINYOMTATHASSAM A PROGRAMOMAT? – EH A monitor üres lett és elsötétedett. Kendra kikapcsolta a terminált, s jókedve visszatért. A programozók, meglehet, kissé furcsa, de igazi emberek, és jólesett részt venni a beszélgetésükben. Megnézte a nyomtatót, s megállapította, hogy bőven van benne papír, aztán berakta a mágnesszalagot az egységbe. Hirtelen megszólalt egy riasztócsengő, s Kendra rémülten felugrott. Sarkon perdült, s tágra nyílt szemmel nézett körül a szobában, szíve majd kiugrott a bordái közül. Mi lehet ez? Betörés? Vagy elromlott valamelyik masina? Á csengő csak szólt. Végre Kendra észrevette, hogy az ő termináljából szól Jóságos isten! Olyan éktelen lármát csap, mintha föl akarna robbanni! Kendra óvatosan közelebb ment, és félénken nézte. Kihúzza a zsinórt? Aztán felkapta a kézikönyvet, biztonságos távolságra hátrált, és lebújt az íróasztala mögé. A könyvben azonban semmit se talált vészjelzésekről. Ekkor észrevette, hogy a jelzés ritmikusan szól. Tehát emberi kéz van mögötte! Előrenyúlt, és lélegzetét visszafojtva bekapcsolta a terminált. Nem robbant föl. Semmi láng, semmi szikra. Kendra felbátorodott, és tétován beütögette: KI AZ? ! KI AZ A KI AZ? – EH Kendra homloka ráncba szaladt, aztán elmosolyodott, és beírta: KI AZ? – TL ÍGY MÁR MÁS. BESZÉLGESSÜNK, TIGRIS LADY. A HERCEG ROSSZKEDVŰ. – EH NEM TUDOM, KÉPES VAGYOK-E RÁ. MÉG MOST IS A TORKOMBAN DOBOG A SZÍVEM. SENKI SE FIGYELMEZTETETT A VÉSZJELZÉSRE. MÉG NEM TALÁLKOZTAM OLYAN GÉPPEL, AMELYIK RÁM CSENGETETT. HALÁLRA RÉMISZTETT. – TL BOCSÁNATOT KÉREK. AZT HISZEM, KIFELEJTETTÜK A KÉZIKÖNYVBŐL, UGYE? PEDIG IGEN ÜGYES KIS TALÁLMÁNY, LEHETŐVÉ TESZI, HOGY A PROGRAMOZÁS KELLŐS KÖZEPÉN IS KAPCSOLATBA LÉPJÜNK EGYMÁSSAL, MÁR JOBBAN VAN? – EH

ATTÓL ELTEKINTVE, HOGY EGY ÁLLÓ HÉTIG NEM FOGOK ALUDNI, OLYAN MAGAS LETT AZ ADRENALÍNSZINTEM, KÖSZÖNÖM, MEGVAGYOK. DE MIÉRT SZOMORÚ A HERCEG? –TL NEM IS ANNYIRA SZOMORÚ, INKÁBB KIÜRÜLT. MINT A PARTRA SODORT KAGYLÓ. MAJDNEM EGY HÓNAPIG DOLGOZTAM EZEN A PROGRAMON. MOST, HOGY ELKÉSZÜLTEM, NEM TUDOM MIVEL MEGTÖLTENI AZ ŰRT, AMIT MAGA UTÁN HAGYOTT. BESZÉLGESSEN VELEM. TÖLTSE KI VALAMIVEL AZ ŰRT. VAGY MÁR SIETNE HAZA? – EH Á, DEHOGY. ELÁRULOK EGY TITKOT. AZÉRT JÖTTEM VISSZA AZ IRODÁBA, MERT NEKEM SINCS KIVEL BESZÉLGETNEM, ÉS NEM BÍRTAM A CSENDET. MIRŐL BESZÉLGESSÜNK? – TL BÁRMIRŐL. MAGÁRÓL. MESÉLJEN MAGÁRÓL. HOZZON EGY KIS ÉLETET EBBE AZ ÜRESSÉGBE, KÖNYÖRGÖK. – EH MAGAMRÓL… NA NÉZZÜK. GÖNDÖR A HAJAM. AZÉRT GÖNDÖR, MERT Ő AKARJA, ÉN MEG NEM VITATKOZOM VELE. SE KUTYÁM, SE MACSKÁM, MERT A HÁZBAN TILOS TARTANI. – TL ELRAGADÓ. FOLYTASSA. – EH EGY HATÁR MENTI KISVÁROSBAN SZÜLETTEM KALIFORNIÁBAN. NÉGY GYEREK KÖZÜL ÉN VAGYOK A HARMADIK. A CSALÁD EGY ŐRÜLTEKHÁZA, ÁLLANDÓ VOLT A LÁRMA, AZ IZGALOM. SOKAT VESZEKEDTÜNK ÉS SOKSZOR KIBÉKÜLTÜNK. HIÁNYZIK. NAGYON. DE SAJNOS A KISVÁROSOKBAN NEM SOK KERESNIVALÓJUK VAN A SZÁMÍTÓGÉP SZERELMESEINEK, ÍGY HÁT IDEJÖTTEM SAN FRANCISCO KÖRNYÉKÉRE. –TL VAN BARÁTJA? SZERETŐJE? VŐLEGÉNYE? – EH SAJNOS SEMMI IZGALMAS NEM TÖRTÉNIK VELEM. – TL AKKOR ELJÖN VELEM HOLNAP ESTE VACSORÁZNI, UGYE? KÉREM. – EH Kendra összevonta a szemöldökét. Ráébredt, hogy túlságosan is nyílt és bizalmas hangot ütött meg. Elfeledte, hogy a számítógép másik végén élő, hús-vér férfi ül. Pillanatnyi tétovázás után így válaszolt: HÍZELGŐ A MEGHÍVÁS, DE ALAPELVEM, HOGY A FŐNÖKEIMMEL MAGÁNEMBERKÉNT NEM TARTOK FÖNN KAPCSOLATOT. MINT KOLLÉGÁKNAK, SOKKAL GYÜMÖLCSÖZŐBB A KAPCSOLATUNK, HA ELFOGULATLANOK MARADUNK. UGYE MEGÉRTI? – TL NEM. EGYÁLTALÁN NEM. ÉN NEM ÉRZEM MAGAM FŐNÖKNEK. – EH ÉN VISZONT ALKALMAZOTTNAK ÉRZEM MAGAM, ÉS RAGASZKODOM HOZZÁ, HOGY AZ IS MARADJAK. – TL KEGYETLEN, TIGRIS LADY. DE NE AGGÓDJON MIATTAM. MENJEN CSAK HAZA, FEKÜDJÖN LE. ALUDJON JÓL. NE ZAVARTASSA MAGÁT AZZAL. HOGY VÉRIG SÉRTETT A VISSZAUTASÍTÁSÁVAL. NE PAZAROLJON NÉHÁNY MÁSODPERCNÉL TÖBBET A SZÁNAKOZÁSRA, HOGY NEKEM MAJD EGÉSZ ÉJSZAKA FENN KELL MARADNOM, HOGY KINYOMTASSAM EZT A NYAVALYÁS PROGRAMOT. – EH Kendra elmosolyodott. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy az Ezüst Herceg tréfálkozik. EGYETLEN MÁSODPERCRE SE SAJNÁLOM, HA BELEGONDOLOK, MIT FIZETNEK ÉRTE. KI IS SZÁLLOK A GÉPBŐL, HOGY MINÉL HAMARABB KEZDHESSE A NYOMTATÁST, ÉS HAMARABB KERÜLJÖN ÁGYBA. – TL

ELŐSZÖR NEM FOGADJA EL A VACSORAMEGHÍVÁSOMAT, AZTÁN MAGAMRA AKAR HAGYNI. – EH AHOGY A NAGY KLASSZIKUS MONDANÁ, JŐ ÉJT, ÉDES HERCEG, NYOMTASSA KI A PROGRAMOT, AZTÁN FEKÜDJÖN LE. – TL EGYEDÜL? ERRŐL ESZEMBE JUT VALAMI. –EH FELEJTSE EL. MOST HAZAMEGYEK. KIKAPCSOLOM A GÉPET. – TL Kendra megnyomta az „OFF” gombot, s halkan elnevette magát. Micsoda alak! Lehet, hogy a Herceg valójában Peter Orville? Megrázta a fejét, és csak állt, hallgatta a terminál vészjelzését. Először csábítást érzett, hogy visszakapcsoljon, de aztán ellenállt neki. Muszáj valamiféle hivatali illemhez tartania magát, még ha munkaadói kissé szabadosak is. Befogta a fülét, hogy ne hallja a csengőt. Végül a riasztócsengő elhallgatott, s nem sokkal utána a szalag görcsösen, szaggatottan mozgásba lendült, a nyomtató pedig időnként papírlapokat köpött ki, amelyek szép rendben, összehajtogatva hullottak a tartóba. Most, hogy már a programozókkal is megismerkedett, Kendra úgy érezte, semmi se hiányzik a napból, hazamehet pihenni. Miközben eloltotta a villanyt az irodában, fejét rázva suttogta: – Tigris Lady? – és gyerekes örömében fölnevetett. TIGRIS LADY, MAGÁNYOS VAGYOK. VÉGEZTEM A NYOMTATÁSSAL, S MÉG MINDIG ÜRESSÉGET ÉRZEK. NINCS SENKIM, AKIHEZ SZÓLHATNÉK, AKIVEL ÜNNEPELHETNÉK, VAGY AKINEK A VÁLLÁN KISÍRHATNÁM MAGAM. NAGYON FEL VAGYOK HÚZVA, NEM TUDOK ALUDNI, DE HA MÉG TÖBBET ISZOM, AKKOR BERÚGOK. MONDJA MEG, MIT KEZDJEK MAGAMMAL. KINÉZEK AZ ABLAKON, S LÁTOK EGY HAJÓT, ÉSZAK FELÉ TART. MAGÁT A HAJÓT, PERSZE NEM LÁTOM, CSAK A FÉNYEIT. IDŐNKÉNT KÖDBEN ÚSZIK, AZTÁN MEGINT FÖLTŰNIK, MINT EGY KÍSÉRTETHAJÓ. VALÓSZÍNŰLEG ALASZKÁBA TARTÓ SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ HAJÓ. BÁRCSAK RAJTA LEHETNÉK. JÖJJÖN EL TAHITIBA, TIGRIS LADY. JÖJJÖN VELEM ÉS SÜTTESSÜK MAGUNKAT A DÉL-TENGERI PARTOKON. SÉTÁLUNK A FAHÉJILLATÚ PÁFRÁNYOK KÖZT. S A HAJÁBA SZÉP NAGY EGZOTIKUS VIRÁGOT TŰZÖK. UGYE ELJÖN? MONDJA MEG, MIT KEZDJEK MAGAMMAL? – EH Kendra elolvasta az üzenetet, aztán még egyszer elolvasta. Nagyon felkeltette együttérzését, és jócskán a kíváncsiságát is. Lehetséges, hogy a félénk Peter Orville le tudna írni ilyen szavakat? Az üzenet csak két dolgot árult el a Hercegről: azt, hogy az óceánhoz közel lakik, és hogy fejlett a fantáziája. Megcsóválta a fejét és elmosolyodott. Valószínűleg az ivászat itt a ludas, amit a Herceg ünneplésként megejtett, de akkor is megható az üzenet, és bogarat tett a fülébe. Kendra összehajtotta a papírlapot, és berakta az íróasztalába, aztán leült a számítógéphez, és megírta válaszát a Herceg nyomtatójába. SAJNÁLOM, HOGY MAGÁNYOS ÉS UNATKOZIK. MEGMONDOM. MIT KEZDJEN MAGÁVAL. HAGYJA OTT EZT A POKOLI RABSZOLGAMUNKÁT, ÉS KERESSEN PÁR KEDVES. VIDÁM, BARÁTSÁGOS EMBERT, AKIKKEL ÖSSZEJÖN. VAGY AMI MÉG JOBB: KERESSEN EGYET. MÁSSZON BELE NYAKIG AZ ÜGYBE. KERESSEN EGY ÁLLANDÓ PARTNERT, DE

LEGALÁBBIS KEZDJEN UDVAROLNI VALAKINEK. NINCS ODALÁNCOLVA A KOMPUTERHEZ, VAGY IGEN? – TL Amint elkészült vele, nekilátott, hogy postázza a Herceg programját. A nap hátralevő részében a programozók képességeit bemutató anyagot készített egy ügyfél számára, aki másnapra jelentkezett be. Letelt a munkaidő, de Larry Hart nem tért vissza, hogy befejezze a munkát. Kendra megsimogatta a szerszámokat, s nem kis csalódással indult haza. 3. Másnap Kendra újabb üzenetet kapott a Hercegtől, válaszul a magáéra. AZT MONDJA, UDVAROLJAK VALAKINEK? MEGPRÓBÁLTAM, DE VAGY CSALÓDTAM, VAGY OTTHAGYTAK. AZ ÉN ÉLETKOROMBAN MÁR ÁLLANDÓSÁGRA VÁGYIK AZ EMBER. VÁGYOM VALAKIRE, AKI EGÉSZ ÉLETEMBEN VELEM MARAD, EGYÜTT ÖRÜL VELEM A SIKEREIMNEK, ÉS MEGVIGASZTAL, AMIKOR ROSSZKEDVŰ VAGYOK. ÉS PERSZE ÉN IS UGYANEZT TENNÉM VELE. HA ÉRDEKLI, VÁROM JELENTKEZÉSÉT. A HUMORÉRZÉK ELENGEDHETETLEN FELTÉTEL KÜLÖNCSÉGEIM TOLERÁLÁSÁHOZ. Szóval a Herceg nőtlen, gondolta Kendra, és tovább olvasott. MELLESLEG MA REGGEL NEMCSAK MAGÁNYOS VAGYOK, HANEM A FEJEM IS ÚGY FÁJ, MINTHA BALTÁVAL HASOGATNÁK. – EH Kendra fölnevetett, majd begépelte a választ. SAJNÁLOM A FEJFÁJÁS MIATT. HOGY ÉRTI AZT, HOGY „AZ ÉN ÉLETKOROMBAN”? KI MAGA? IDŐ APÓ? – TL Fél négykor megérkezett az ügyfél, Donald Baxter, egy előkelő, konzervatív megjelenésű idősebb úr a Trenton Corporationtől. Tudományos kutatásra szolgáló, mikroszámítógépes programra volt szüksége. Kendra épp a demonstrációs anyagokat mutatta be az ügyfélnek, amikor nyílt az ajtó, s besétált Larry Hart. Elektromossággal és érzékiséggel telt meg a levegő. Lábára és csípőjére simuló drapp sportnadrágban és sötétzöld, bársonyos anyagból készült hosszú ujjú ingében minden porcikájában olyan felkavaró volt, ahogy Kendra emlékezett rá. A lány kicsit zavarba jött tulajdon reagálásától, biccentett üdvözlésképpen, és teljesen elolvadt a válaszként kapott széles mosolytól. Visszafordult Baxterhez, de kiment a fejéből, mit akart mondani, s elpirult. Bele tellett pár másodpercbe, mire megtalálta, hol tartott az anyagban. Amikor végzett, az ügyfél így szólt: – Ami meg ezeket a számítógépes kódneveket illeti, kérem, adja meg a programozók rendes nevét. Nincs nagy kedvem olyanokkal tárgyalni, akiket Kék Bosszúállónak vagy – s a kezében tartott papírlapra pillantott – Ezüst Hercegnek hívnak. – Hangjából megvetés és gúny áradt. – Sajnálom, de nem áll módomban megadni a nevüket. Munkájuk színvonalát ez egyébként semmiféle módon nem befolyásolja. Baxter fenyegető pillantást vetett rá. – Miss St. Clair, nem szokásom olyanokkal dolgozni, akik videojátékba illő neveket használnak.

– Természetesen önön áll, ad-e megbízatást a programozóinknak, vagy sem, mindeneseire a WHO így működik. Reklamációnk eddig még nem volt, pedig ügyfeleink között van a… – s itt felsorolt néhány jó nevű céget. Baxter összeráncolta a homlokát, s lemondóan megvonta a vállát. – Mikor beszélhetnék, az egyik programozóval? – Ha akarja, most rögtön kapcsolatba léphet valamelyikükkel a számítógép útján. – Úgy értem, személyesen. Nem szoktam gépeken keresztül adni ilyesfajta megbízásokat. – A főnökeim csak számítógép útján tárgyalnak, uram – jelentette ki Kendra határozottan. – De talán szívesebben fordulna egy másik programozócéghez. – Nem, nem – mondta Baxter gyorsan. – Ragaszkodom a WHO-hoz. Gondolom, hírnevük feljogosítja őket némi szeszélyességre. Akkor hát kapcsoljon össze ezzel a… Sárkánnyal vagy Bosszúállóval vagy Herceggel, mindegy. – S szemét égnek fordítva, hatalmas sóhajt eresztett meg. Amikor Kendra fölállt, és odament a terminálhoz, látta, hogy szétszedett masinája mögött Larry csendben mulat az ő kellemetlenségein. Mérgesen rámeredt, aztán bekapcsolta Mesés Marvót. De egyik programozó se válaszolt. Már csak ez hiányzik, hogy Baxternek teljesen elmenjen a kedve a megbízástól. Ekkor Larry odalépett mögéje. – Mi a baj? Mintha citromba harapott volna. – Egyik programozót se találom – suttogta Kendra. – És Baxter úr már így is bolondnak néz. – Talán riasztani tudom valamelyiket. Ismerek néhány trükköt, amit maga nem. Kivel akar beszélni? Kendra hitetlenkedve nézett rá, aztán vállat vont. – A Sárkánnyal vagy a Bosszúállóval talán. A Herceg pihen. Larry föléje hajolt, s átnyúlt a válla fölött. Amikor a klaviatúrához ért, felsőteste a lány fölé feszült, szája súrolta a haját. Kendra érezte haján a leheletét. Hirtelen remegni kezdett a keze, s szétnyílt ajkakkal szaporán szedte a levegőt. A férfi borotválkozó-szeszének illata megcsapta orrát, s a karjait borító sötétzöld bársonyanyag oly finomnak tetszett, hogy alig bírta megállni, ne simogassa meg. – Hadd menjek el az útból – mondta halk, rekedt hangon, s fel akart állni. Larry a válla fölé nyújtott karjával leszorította. – Maradjon csak. Elérem. Nem zavar. Kendra visszaült, és figyelte a férfi ujjait a klaviatúrán. Lehet, hogy ő nem zavarja a férfit, az viszont alaposan felkavarja őt. Larry nagy szakértelemmel beütötte a Bosszúálló kódját. Izmai mozgása a lány válláról testének minden porcikájába átsugárzott. Néhányszor leütötte az F3-as gombot. – Ez szokott hatni – mormolta. Úgy is lett. A Bosszúálló meglehetősen barátságtalanul bejelentkezett. MIT AKARSZ? DOLGOM VAN. KI AZ? – KB HART. A monitor pár pillanatig üres maradt, aztán; HART????? – KB HART. HART! HOL VAGY, SZIVI? – KB Kendra Larry karjának védőernyője alatt előrehajolt, és a monitorra meredt. Ezek szerint a Bosszúálló nő, s ugyancsak jól ismeri Larryt.

AZ IRODÁBAN. MIT KERESEL AZ IRODÁBAN? – KB AZ IRODAVEZETŐVEL FLÖRTÖLÖK. Karjával még szorosabban lefogta Kendrát, így az csak nagy nehezen tudott fölállni és ellökni magától Larryt. – Igazán hálás vagyok a segítségéért – suttogta neki szaporán –, de most már menjen vissza a komputeréhez. Azt akarja, hogy elveszítsem az állásomat? Hart elégedetten vigyorogva ballagott vissza a szoba végébe a terminálhoz. Kendra először Baxterre pislantott, aki lemondó ábrázattal figyelte, mi folyik, majd a monitorra, amelyen ez jelent meg: ??????????????????????? – KB Kendra gyorsan begépelte: ELNÉZÉST KÉREK. NE TÖRŐDJÖN HARTTAL. VISSZAKÜLDTEM A SAROKBA, AHOL A HELYE VAN. – TL LEHET HARTTAL NEM TÖRŐDNI? NO MINDEGY. MIÉRT HÍVOTT? – KB Kendra elmagyarázta a helyzetet, s röviden jellemezte, milyen programra van szüksége Baxter úrnak. EGÉSZ JÓPOFÁNAK HANGZIK. HÍVJA IDE. – KB Kendra odaültette Baxtert a számítógéphez, meggyőződött róla, hogy tud vele bánni, bekapcsolta a nyomtatót, hogy rögzítse a beszélgetést, aztán leült az íróasztalához és várt. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy elterelje figyelmét Larryről, különösen mivel kínosan tudatában volt, hogy a férfi nem dolgozik, hanem meleg, csodáló pillantással figyeli a terminál mögül. Amint Baxter elment, Kendra felállt és odalépett Larry számítógépe elé. – Hogy gondolja, hogy a Bosszúállónak kijelenti, csapja a szelet az irodavezetőnek? – kérdezte ingerülten. Larry ártatlan képpel nézett föl rá a monitor mögül. – Azt kérdezte, mit csinálok. Csak az igazat mondtam neki. – Mégis, mióta igaz ez? – Reménykedni csak szabad, nem? – kérdezte Larry. Szeme sarkában a ráncok elmélyültek, s Kendra tudta, hogy mosolyog, bár nem látta a száját. Ilyen kérlelő tekintet tüzében nehéz volt tartania a haragot, így hát Kendra megkerülte az asztalt, és belenézett a számítógép belsejébe. – Azt hiszem, ezen a masinán kéne dolgoznia. Mi a baja? – Belerakok pár állandó chipet, s akkor tudni fogja mindazt, amit maga elmagyarázott Baxternek. Csak le kell olvasni a monitorról. – Odanyúlt Kendra kezéért, és megfogta. – Akkor fontosabb dolgokra is jut ideje. A férfi keze meleg és kívánatos volt, Kendra azonban kihúzta a magáét, és hátrább húzódott. – Ha hardware-t épít be, akkor maga nem egyszerűen műszerész – jegyezte meg, igyekezve elterelni a beszélgetést a személyes témáról. Nem volt könnyű: megint rekedt volt a hangja. A férfi vállat vont, gondolkodott egy pillanatig, aztán így felelt: – Többnyire bolondozni szoktam, nem pedig műszerészkedni. – Nem vagyok meglepve – mormolta Kendra. Larry mosolygott, s kihívó tekintetével végigcirógatta. – Maga nem szokott? – Mit nem szoktam? – Bolondozni.

Kendra fölnevetett, hogy leplezze a testében szétáradó jelzések hívatlan üzenetét, aztán odament a maga termináljához. Leült, aztán visszanézett Larryre, és azt mondta: – Mértékkel. Csak mértékkel. A munkaidő leteltével Kendra így szólt Larryhoz: – Mennem kell; ha be akarja fejezni a munkáját, kénytelen lesz holnap visszajönni. Larry helyére kattintott egy áramköri kártyát, rendbe rakta a szerszámokat, aztán fölállt, – Nincs kedve ma este velem vacsorázni? – kérdezte. Kendra egy pillanatra gondolkodóba esett. Olyan erős a vonzerő közöttük, hogy komolyan kell venni. De ő nem biztos benne, hogy olyan férfira van szüksége, mint Larry Hart. Hisz mindig költőre vágyott. Olyan férfira, akinek szabadon kószál a fantáziája… mint az Ezüst Hercegé. – Ma nem tudok – mondta, bár kissé, vonakodva. – Muszáj csinálnom valamit a lemezjátszómmal. Valami baja van, és nagyon hiányzik. – Mi történt vele? – Nem működik az egyik hangszórója. – Tudja mit, elkísérem, és megnézem. Valószínűleg meg tudom javítani. – Azzal Larry fölkapott a padlóról egy fekete bőrtáskát, és nekiállt belerakni a szerszámokat. – Larry! – tiltakozott Kendra. A férfi becsukta a táskát, elviharzott Kendra mellett a nyitott ajtó irányába, ott. megállt, s várakozott. – Amellett magának adtam a fele szendvicsemet. Most viszonozhatja. Vacsorát csinál, amíg én megjavítom a lemezjátszóját. – Egy egész vacsorát egy fél szendvicsért? – Meg a javításért, ne feledje. Matematikailag egyenlő mennyiségek. Akarja, hogy kiszámoljam? Összegzem a költségeket. – Az az érzésem, maga járna rosszul. És mivel kell majd viszonoznom a különbözetet? Larry végigjártatta rajta a szemét a feje búbjától a lába hegyéig, meg vissza. – Majd csak kitalálunk valamit. Kendra minden porcikája, amelyet a pillantás súrolt, csiklandott az előérzettől. De nem indult az ajtó felé, hanem aggályoskodva a homlokát ráncolta: – Ne számítson rá, Larry Hart. – Mondtam már, reménykedni szabad, nem? – Larry kisfiúsan elvigyorodott. – Én nem erőltetek semmit. Magáé a döntés. – Megígéri? – Kiscserkész becsületszavamra – mondta Larry. – Szerencséje, hogy erre esküdött – mondta Kendra, aztán elnevette magát, és kiment a férfi után. *** – Hogy tetszik? – kérdezte Kendra, amikor látta, hogy Larry lassan, komótosan megszemléli a lakását. Végignézett minden képet a falon – színes Monet- és Van Gogh-reprodukciók voltak s kiment a zsebkendőnyi teraszra is, ahol Kendra fehér azáleákat és sötét rózsaszín kaméliákat tartott ládában. Larry visszafordult, s a lányra mosolygott. – Nagyon tetszik. Koncepcionálisan kiegyensúlyozott és matematikailag konverzív. Kendra fölnevetett. – Ha jól sejtem, ezt bóknak szánta, ugye?

– A tőlem telhető legnagyobb mértékben – nyugtatta meg Larry. – Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam, mindenesetre a lakása szerintem békés és barátságos. – Akkor megnyugodtam – mondta Kendra. – Remélem, nem akar mindjárt éhen halni, mert beletelik egy kis időbe, amíg összehozom a vacsorát. – Mutassa meg a lemezjátszót, akkor nem halok éhen. Kendra odavezette, aztán elővett egy csirkét a mélyhűtőből, s berakta a mikrohullámú sütőbe. Azzal fölment az emeletre, hogy átöltözzön. Amikor lejött, halványlila, kivágott nyakú, bő szabadidőruhában volt. Larry már szétszedte a lemezjátszót, és a darabjait a nappali padlóján szétteregetett újságpapírra rakta. A lány jólesően vette tudomásul, hogy a működésképtelen lemezjátszónak szentelt figyelme ellenére Larry fél szemmel őt lesi, ahogy a konyhában foglalatoskodik. Berakott a sütőbe egypár krumplit is a csirke mellé, aztán elkészítette a salátát, letelepedett törökülésben a nappali padlójára, és nézte, hogyan pepecsel a férfi a szerszámokkal. – Reménytelen, vagy meg tudja javítani? – kérdezte. – Csak koszos. Ha kitisztítom, olyan lesz, mint új korában. – És mit szokott csinálni, ha szórakozni akar? – kérdezte Kendra. Larry meglepődve fölnézett, és a lemezjátszó felé biccentett. – Én számítógépekkel foglalkozom. Ezt csinálom szórakozásból. – Elképesztő – jegyezte meg Kendra hitetlenkedve. – Valakinek kézbe kellene vennie magát, s meg kellene tanítania, hogy az élet nemcsak csavarokból meg szegekből áll Larry ránézett. – Magáé a munka, ha vállalja. Bár lehet, hogy reménytelen ügy. – Szokott teniszezni? Tekézni? Kártyázni? Vagy bármi mást játszani? – Larry minden egyes kérdésre nemet intett. – Focimeccsre járni? Lóversenyre? Vitorlázni? Horgászni? – Sajnos nem – vallotta be Larry restelkedve, s kinyújtotta a lábát. – Mondom, reménytelen eset vagyok. Úgy tűnik, sose jut időm ilyesmire. És maga mit csinál szórakozásképp? – A fentieket, mindet – mondta Kendra. Larry mosolyogva biccentett. – Akkor maga tökéletes tanár lesz. Mikor kezdjük az órákat? – Nem vagyok benne biztos, hogy vállalom – nevetett Kendra. – Nem szeretem a reménytelen eseteket. Larry fölállt, kezében egy áramköri kártya meg egy freonspray. – A teraszon tisztítom ki, nem akarom telefújni vele a szobát, Aztán jöhet a zenés vacsora. – Tehát szereti a zenét. Milyet? – Bármi jöhet, ha jól csinálják. – Hála istennek, mégiscsak van egy kis reménysugár. A lemezjátszó nagyjából épp akkorra készült el, mire a vacsora. Leültek enni, s hallgatták a gitáros Bach-lemezt. Azon vitatkoztak, lehet-e a zenét algebrai egyenletként értelmezni, végül Kendra az asztalra csapott, és így rendelkezett: – Legyen szíves, ne fordítson le mindent matematikára! Ez az első lecke, kéretik figyelni. A zenét hallgatni kell, nem elemezgetni. – De a matematika gyönyörű dolog – erősködött Larry. – Hogy mondhat ilyet? – kiáltott felháborodva Kendra. Larry mosolygott. – Vegyük magát. A geometriai alakzatok tökéletes egysége: szögek, kúpok, görbék és ívek. Nagyon tetszetős a szemnek.

Kendra egy pillanatig rábámult, aztán melegség öntötte el Ilyen különleges bókot még sose kapott, s érezte, hogy nagyon őszintén jött. – Maga lehetetlen alak, Larry Hart – mondta halkan, – Maga pedig ragyogó szakácsnő, Kendra St. Clair. Ilyen rövid idő alatt nem számítottam többre, mint mondjuk spagettira vagy hamburgerra. De ez remek volt. Most tényleg tartozom magának egy vacsorával. – De hiszen megjavította a lemezjátszómat, ezzel kvittek vagyunk, nem emlékszik? – Sajtot és gyümölcsöt tett a dohányzóasztalkára, s kristálypohárba konyakot töltött. Larry leült melléje a kanapéra, s homlokát ráncolva rágcsált egy darabka sajtot. – A lemezjátszó nem számít. Nekem az szórakozás, nem emlékszik? – Ugyan! – ellenkezett Kendra. – A lemezjátszó-javításban nincs semmi izgalmas. Larry lerakta a sajtot meg a poharát, tengerzöld szeme a lányra szegeződött, s ujjbegyével finoman megcirógatta az arcát. – Azt hittem, szórakozásról beszélünk. Az izgalom, az más. Nem, ha izgalomra vágyom, akkor nem lemezjátszókat szoktam javítani. Kendrának elakadt a lélegzete, amikor megérezte bőrén a férfi ujjait, Aztán Larry a két keze közé fogta Kendra arcát, s ajkat kereső-simogató csókban találkoztak a lányéval Kendrának minden féken tartott érzése elszabadult, Amikor a férfi száj a követeiden, határozottan birtokba vette az övét, s karjai bezárultak körülötte, hogy magához húzza, Kendra egész testében remegő örömmel fogadta a közeledést, s beleolvadt az ölelésbe. Átkarolta a férfi nyakát, simogatta inge bársonyos puhaságát, megérintette vállizmait, nyaka ívét, selymes haját. Larry íze és illata olyan édes inger volt, amelyre egész életében várt. Tudta, hogy vissza kellene húzódnia, amíg nem késő: legalábbis valahol hátul az agyában ezt suttogta egy hang. De a gondolat homályos volt, s elnyomta a robbanásszerű vágy, amelyet a férfi érintése kiváltott belőle. Teste lángolt, vére vadul száguldott ereiben. Larry keze végigjárta Kendra haját, turkált dús fürtjei között, aztán lejjebb csúszott, a nyakára, perzselő vonalat hagyott a hátán, majd tenyere a lány tomporára simult, úgy húzta még közelebb követelőző testéhez. Lassan hátradőlt a kanapén, s magával húzta Kendrát is, mígnem a lány fölötte pihent. Szájuk mohón egymásra tapadt, nyelvük hangtalanul, meghitten beszélgetett egymással. Végül Kendra elhúzta száját, s lenézett a férfira. Úgy érezte, bele tudna fulladni ezekbe az óceánszínű szemekbe. – Kendra? – suttogta a férfi rekedten. A lány semmire se vágyott jobban, mint igennel válaszolni a ki nem mondott kérdésre. Lassan mégis elhúzódott a férfitól, felült, s forró tenyerét arcára tapasztotta. Larry is felült, ujjbegyével érintette meg Kendra kezét. Az érintéstől üstökös futott végig a lány testén. Megrázta a fejét, szólni képtelen volt, s eltolta a perzselő kezét, hogy fölvegye a konyakospoharát. Jegesnek érezte, amikor arcához érintette, s foga hozzáütődött, mikor megpróbált inni belőle. Gyorsan letette, s remegő kezeit összekulcsolta az ölében, mielőtt Larryre nézett. – Jaj – suttogta. Larry kicsit összehúzott szemmel figyelte. Az ő keze éppúgy remegett, és semmi kétség, hogy benne is felébredt a vágy.

Kendra gyorsan elfordította a fejét, s mélyet sóhajtott. – Sajnálom… – kezdte, aztán az ajkába harapott, hogy úrrá legyen a hangja remegésén. Megint Larryre nézett, s elmosolyodott. – Még nem is ismerlek, Larry Hart. Nem lett volna szabad engednem, hogy ez a csók megtörténjék. Meg kell tudnom ki vagy és milyen vagy, mielőtt… – Nem fejezte be a mondatot. Larry kissé elfordult, a szoba felé fordította tekintetét, sötét szemöldöke ráncba húzódott. Kendra aggódva figyelte. – Most dühös vagy rám – mondta végül. Larry gyorsan ránézett, s megrázta a fejét. – Nem, nem vagyok dühös. Csalódott, az igen, de nem dühös. Azon gondolkodom, mivel tudnálak meggyőzni, hogy megszeress. Még semmi érdemlegessel nem tudtam előhozakodni. Ezzel elmúlt a pillanat feszültsége, s Kendra megkönnyebbülten mosolygott. – Pedig biztosan van mivel, Larry kételkedve rázta a fejét, s így szólt: – Nem nagyon. Már tudod, hogy a matematika foglalkoztat, hogy mogorva vagyok, és nem tudom, hogyan kell szórakozni. Kendra mosolyában kis gödröcske táncolt. – Az izgalomhoz viszont remekül értesz… Larry fehér fogai kivillantak a mosolygásban. Felkapott egy almát a gyümölcsöstálról, és hersegve beleharapott. – Ez már valami! – Mesélj magadról Milyen voltál kisfiú korodban? – Én nem is voltam kisfiú. Már akkor is mogorva voltam, nem tudtam, hogyan kell játszani, és már akkor is csak a matematika érdekelt. – Szemöldökét ráncolva rágcsálta az almát néhány másodpercig. – Az apám fizikus volt, nem ismert más létezési módot, mint a matematikait. Így neveltek. – És anyád? – kérdezte Kendra. – Ő is matematikus volt? Larry tűnődve nézett az almára, arcán gyengéd, mélabús kifejezés ömlött el. – Nem, egyáltalán nem – mondta halkan. – Zongorázott, festett, melegséget árasztott az otthonunkban. De meghalt, amikor tizenkét éves voltam. S vele megszűnt a melegség is. Az apám, azt hiszem, nagyon szeretett, de nem tudta kifejezésre juttatni. Akkor volt elégedett velem, ha jól tanultam. S én igyekeztem, hogy elégedett legyen: matematikai és számítógépes csodagyerek lettem. Kendra megfogta a kezét, és együttérzéssel megszorította. Ha ebben a pillanatban Larry megkéri, feküdjön le vele, megtette volna, hogy megnyugtassa. Larry az ajkához emelte Kendra kezét, aztán elengedte. – Azt hiszem, el kéne mosogatnunk, hogy a parlagon heverő kezeket elfoglaljuk, és távol tartsuk a bajtól. – Neked nem kell rendet raknod – ellenkezett Kendra. – Megcsináltad a lemezjátszómat. – Az szórakozás volt – felelt Larry. Felállt, s harapott egyet az almából. – A mosogatással jóváteszem azt, hogy megdolgoztattalak a vacsorakészítéssel. Kendra követte a konyhába. – Nem kell jóvátenned semmit, az isten szerelmére. A főzés nekem volt szórakozás. A beszélgetés barátságos vitába ment át, miközben leszedték az asztalt és berakták az edényeket a mosogatógépbe. Amikor végeztek, Larry a konyhapult fölötti csempéhez hajolt, s figyelmesen tanulmányozta. – Ilyen virágot még nem láttam. – Pedig látnod kéne: vadvirág, az óceán mellett nő. Az óceánnál azért jártál már, nem?

– Egyszer kimentem egy strandra, de nem láttam mást, csak tömeget meg szemetet mindenütt. – Melyik strandra? – A stinsonira. – Akkor nem csoda. Mindenki odajár. Ott, ahova én járok, alig vannak, s a környékén a mező tele van ezzel a virággal. Egyébként én festettem és magam égettem a csempéket. – Ahova te jársz, azt mondtad? Magánterület? – Dehogy, nyilvános. De olyan eldugott, hogy nem találnál oda, csak ha elviszlek. – Kösz, benne vagyok. Mikor? Kendra fölnevetett. – Körmönfont módszerrel szedtél ki belőlem randevút. Szombaton, rögtön ebéd után. Készülj föl egy kis gyalogtúrára. – Rendben – mondta Larry, s megfogta Kendra kezét. A lány elhúzta a magáét. – Most jobb, ha elmégy, már nincs mivel elfoglalni a kezünket. Kösz, hogy megjavítottad a lemezjátszómat. Larry szűzies puszit nyomott az arcára, s elment. Kendra hosszan, mélyen és szaggatottan sóhajtott, lehuppant a karosszékbe, s álmodozni kezdett a következő szombatról. 4. – Nézd csak ezeket az üzeneteket, Marie. Mit tudsz kisütni belőlük? – kérdezte Kendra, mikor beugrott egy italra barátnőjéhez. Elvette Pamelát az anyjától, és kezébe nyomta a számítógépes papírköteget. Marie elolvasta az üzeneteket, amelyeket Kendra az Ezüst Hercegtől kapott. Kendrának arra a kérdésére, hogy Idő Apónak képzeli-e magát, a Herceg így válaszolt: A LEGUTOLSÓ PROGRAM UTÁN MÉG IGENNEL VÁLASZOLHATTAM VOLNA, DE AHOGY MÚLNAK A NAPOK, VISSZATÉR AZ IFJÚSÁG LÁTSZATA… – EH Aztán Kendra megkérdezte tőle, miért ragaszkodik még most is annyira a komputerhez, miért nem szakad el tőle s keres egy kis kikapcsolódást. Így válaszolt: EZ A KOMPUTER A VÉKONY ARANYSZÁL, AMI MAGÁHOZ KÖT. Ő ÉS MAGA ÚGY VONZ, MINT A LEGCSÁBOSABB SZIRÉN. – EH Erre Kendra nem tudott mit felelni: meg se próbálta. Aztán előző este ezt írta az Ezüst Herceg: SZÉTOSZOLTAK A FELHŐK. LÁTOM AZ ÓCEÁNT AZ IRODÁMBÓL. A NAP MÁR LEBUKOTT A LÁTÓHATÁR ALÁ, ÉS DIADALMAS, ÉGŐ NARANCSSZÍNŰRE FESTETTE AZ EGET. BÁRCSAK MEGOSZTHATNÁM EZT A SZÉPSÉGET MAGÁVAL. AZ EGYIK CSILLAG MINTHA KARNYÚJTÁSNYIRA VOLNA. KÍVÁNTAM VALAMIT, DE NEM ÁRULHATOM EL, MIT. OLYAN TÖRÉKENY KÍVÁNSÁG, HOGY SZERTEFOSZLANA, HA SZEMBESÜLNE A VALÓSÁGGAL… – EH Marie jóindulatúan elmosolyodott. – Azt hiszem, megtaláltad a költődet. Ezek az üzenetek igencsak szerelmes levélnek hangzanak. – Épp ettől tartok.

– Miért? – Mert a főnököm, azért. Nem bátoríthatom ezt a magatartást, és nem tudom, hogyan kezeljem. – Szóval azt akarod, hogy abbahagyja…? Kendra a kisbaba pelyhes fejéhez dörzsölte arcát, és felsóhajtott. – Itt van a kutya elásva: voltaképpen nem. Azon kapom magam, hogy már várom az üzeneteket. Csak azt tudnám, most hogyan tovább. Marie a homlokát ráncolta. – És milyen ember? – kérdezte végül. Kendra tehetetlenségében fölnevetett. – Halvány fogalmam sincs! Csak a számítógépen keresztül érintkezem vele… azt hiszem. De van egy gyanúm, hogy talán Peter Orville-ről van szó, arról a félénk pasasról, akivel első nap beszéltem. Ha így áll a dolog, szadizmus lenne durván visszautasítani. Ő az egyetlen a három programozó közül, akivel megismerkedtem. A második egy nő, abban biztos vagyok. A harmadik férfi, de sose látott engem, tehát ha ő üzenget, akkor az egész egy nagy humbug. Nem tudom, mit tegyek. – Én nem ábrándítanám ki, ha neked lennék – mondta Marie. – Nem tudhatod, nem alakul-e ki belőle valami szép. Kendra nem vallotta be Marie-nak, hogy az ő fejében is megfordult már ez a gondolat. Visszaadta neki a kisbabát, és felszedte a papírokat. – No, megyek, megnézem, mit tudok holnap fölvenni a strandoláshoz, – Az ajtó felé tartva visszamosolygott. – Larry Harttal legalább tudom, hányadán állok. Legalábbis matematikai értelemben. Az ő agyában csak két dolognak van helye. A szexnek és a matematikának. *** Napos, enyhe idővel érkezett el a szombat reggel. Nyugaton, a tengerparti hegyek fölött, mint kuporgó szürke macska, ködpárna függött, de Kendra remélte, hogy eltűnik, ahogy az idő fölmelegszik. Nem sokkal egy óra után Larry mosolygósan s lelkesen kopogtatott az ajtaján. Kocsija, egy Datson 240 Z a sarkon parkolt. Stílusából ítélve legalább tízéves lehetett, de fekete dukkózása ragyogott, s látszott, hogy szeretettel gondozzák. Kendra mosolygott, – Azt hittem, az ilyesmit hordani szokás, nem pedig vezetni. Hogy tudsz mindenestül beleférni? Larry kitárta előtte a kocsi ajtaját, s fensőbbségesen mosolygott, miközben Kendra bekászálódott. – Majd meglátod – nyugtatta. Alig volt forgalom az utcákon, s amikor a kocsi felgyorsult, Kendra levegő után kapott. A kocsi minden jel szerint néhány másodpercen belül nyolcvanas sebességre gyorsult. Amikor észrevette, hogy az autópályára hajtva a férfi pillantása végigsiklik a lábán, így rendelkezett: – Az utat figyeld! – Eltökélte: nem engedi, hogy a férfi figyelme elkalandozzon, amikor az autó fekete nyílként süvít nyugat felé. Körülbelül egy óra múlva elérkeztek a San Franciscótól nyugatra fekvő Point Reyes Nemzeti Partvidékre. Kendrának ez addig másfél óránál hamarabb még sose sikerült. – Biztos vagy benne, hogy odatalálsz arra a strandra? – kérdezte Larry kétkedve. – Én navigálok, te csak vezess – felelt Kendra. Aggódott, hátha Larryt untatni fogja az, ami neki egyik legkellemesebb élménye.

A Kehoe strandon nem volt parkoló. Larry a dombháton leállította a kocsit, s bezárta; aztán gyalog mentek tovább, egy fakapun át, amelynek célja az volt, hogy a motoros járműveket kívül, a teheneket meg belül tartsa. Ahogy Kendra remélte, a köd meghátrált, s a hátralevő néhány száz métert fodros felhőkkel megszórt kobaltkék ég alatt tették meg. A zöldellő dombokat kora tavaszi virágok tarkították. Az óceán még nem bukkant ki, de már hallották a távolban a parthoz csapódó hullámok zaját, s a levegő sós és ropogós volt. Az utolsó dombot megmászva vastag, nehéz homokba süppedt a lábuk. A tetőn a növényzet hirtelen eltűnt. Széltépázta, csenevész bokrokkal tűzdelt aranyló homokpart tárult elébük, s mögötte, ameddig csak a szem ellát, a nyughatatlan, kékeszöld óceán. Kendra figyelte, hogyan reagál Larry, és megkönnyebbült: a férfi lenyűgözve állt. A strand körülbelül másfél kilométer hosszúságban nyúlt el az óceán mentén, amelyet csak olykor tarkított a víz szélén és a parton egy-egy göcsörtösre mintázott fekete sziklatömb. A dagály szint mentén a víz gyufaszálként dobott ki óriási fatörzseket, s bársonyos szürke uszadékfává koptatta őket. Rajtuk kívül mindössze hárman voltak a parton, egy pár meg egy magányos alak, oly messze, hogy hangyának látszottak csak. Larry és Kendra levetették cipőjüket, és farmernadrágjuk szárát feltűrve, kéz a kézben futottak a vízhez. Meztelen talpuk alatt hideg és nedves volt a homok, s amikor beledugták a lábukat a vízbe, jegesnek érezték. A tengeri élet illatával terhes szellő hátracsapta hajukat és felvidította őket. Játszottak, mint a gyerekek: ide-oda szaladgáltak a homokban, megpróbálták felmérni a hullámok erejét, s fürgén ugráltak vissza a nyújtózó vízkarmok elől. Egyszer elszámították magukat, s térdig vizesek lettek. Végigjárták az apály miatt csupaszon hagyott part menti sziklagörgetegeket. Tengeri lények kolóniái tapadtak meg rajtuk: kagylók, behúzott ágú tengeri kökörcsinek és rikító narancsszín, vörös és rozsdásbarna tengeri csillagok tömött csokrai kapaszkodtak a fekete sziklákra. A dagály után hátramaradt tócsákban remeterákok és cikázó, színpompás halivadékok nyüzsögtek. Sziklarákok bicegtek oldalazva, s mindent megtapogattak, ehető-e. Larry azon elmélkedett, hogy a helyhez kötött életmódot folytató élőlények formáiban vajon páros vagy páratlan szám, a kettő vagy az öt többszörösei nyilvánulnak-e meg. Kendra homokkal dobálta, erre abbahagyta a fejtegetést, és kergetni kezdte a lányt. Elkapta, leszorította, hogy megcsókolja és boldogan fölnevessen. Aztán hanyatt fordult, s csendben, kényelmesen, egymás közelségének izgató tudatában feküdtek egymás mellett. Összekulcsolt ujjakkal heverésztek, mígnem a köd a közelgő napszállta baljós előjeleként közelebb nyomult a parthoz. – Azt hiszem, mennünk kell – mormogta Kendra minden lelkesedés nélkül. – De még egyetlen olyan virágot se láttam, mint amilyet a csempédre festettél! Felálltak, fölhúzták a cipőjüket, s felkapaszkodtak a parti szikla mögötti dombra. Lehuppantak a fűbe, s Kendra – miközben minden érzékszervével a mellette elnyúló hosszú, formás férfitestre koncentrált – oktató hangot erőltetett magára. Mutogatta a virágokat, amelyek oly törékenynek, oly gyengének látszottak, hogy szinte lehetetlennek tűnt, hogy a hasító szélben és a sós vízpermetben megélnek. – Ez a krémfehér színű viola, az ott sárga és rózsaszín

homoki verbéna. Ez a sötétvöröses a törpe lóhere. – Ingerkedve nézett Larryre. – Téged egyáltalában nem is érdekelnek a virágok, egye? Larry felkönyökölt, s ránézett. Végigcirógatta a lány orrát és száját egy rózsaszín virággal, amit leszakított, és lassan, kedvesen elmosolyodott. – Hogyan érdekelnének, amikor te mellettem vagy? – Odahajolt hozzá, s ajkát a lányéhoz érintette, Kendra átkarolta a nyakát, s felforrósodva a szeretethullámtól, ami elöntötte a férfi iránt, közelebb húzta magához. Összefonódva, egymást átkarolva feküdtek, s ahogy a férfi szája az övén mozgott, só- és mézíze volt; illata pedig édesebb és kívánatosabb, mint a virágoké, melyeket összenyomtak maguk alatt. Mint a felfedező egy új vidéket, ügy járta be Larry keze Kendra testét, végigsimítva válla és dereka ívét és mélyedését, csípőjét, s lejjebb a combját. Szájával végigpásztázta Kendra arcát és nyakát, csókolgatta állát, orrát, fűiét. Minden egyes érintés tüzes nyomot hagyott a lány bőrén, A maga felfedező útján Kendra is megérintette a férfi széles vállát, felsőkarja domborodó izmait, az erős mellére simuló pulóver mintázatát, s ujjongással töltötte el a férfi tökéletessége. Larry mélyet sóhajtott, hanyatt fordult, feje apró virágok párnájába süppedt, s szorosan magához vonta a lányt. Csendben feküdtek, s egymással eltelve hallgatták a hullámok moraját, a sirályok magányos rikoltásait. Végül, amikor a köd elérte a partot, fölkeltek, s egymást átkarolva sétáltak az ösvényen a kocsihoz. Szomorúak voltak, hogy a varázslatos napnak el kell múlnia. – Nem vagy éhes? – kérdezte Larry, útban Kendra lakása felé. – Ne álljunk meg valahol vacsorázni? Kendra fölnevetett. – Dehogynem, éhen halok, de melyik étterembe engednének be bennünket így, ahogy mi kinézünk? – Haja kócos és gubancos volt, pulóverén zöld felnyomok, farmere még nedves a tengervíztől, s összeszáradt homokcsomócskák tapadtak rá. Amikor cipőjében megmozgatta a lábát, érezte, az is tele van homokkal. – Mindenem csupa homok. – Larryra pillantott. A férfi sem nézett ki különben, mint ő. – Leégett az orrod – mondta neki. Larry rápillantott. – A tied is, de jól áll Ha veszek valamit egy kínai étteremben, amit magunkkal tudunk vinni, felmehetek hozzád, és megesszük együtt? – Talán haza kéne menned először, hogy átöltözz; jobban fogod magad érezni. Hol laksz? Leparkolva a lány lakása előtt, Larry bizonytalanul nyugat féle intett. – Messze. Kendra kíváncsisága felébredt. – Titok? – kérdezte. – Egyszer majd kiviszlek hozzám – mondta a férfi –, de azt hiszem, csak akkor, ha meg is kérem a kezed. Kendra úgy érezte, mintha apró villanó fénycsóvák süvítenének szemében, s szíve kiugrana a bordái közül. Halkan ismételte: – Ha megkéred a kezem? Larry hirtelen elvigyorodott, s a gondolatot azonnal játékos humorral keverte, – Persze majd csak miután befejezted az oktatást, és olyan embert faragtál belőlem, aki tetszik neked, s megtanítottál rá, hogyan kell jól éreznem magam, hogy ne untassalak.

– Vállalkozom az oktatásra – mondta Kendra halkan –, de nem akarlak megváltoztatni. Úgy tetszel nekem, ahogy vagy. – És megsimogatta Larry arcát. Larry rátette a kezét az övére, s arcához szorította. – Mi lenne – suttogta Kendra remegő hangon ,– ha elmennél azért a kínai kajáért, s visszajönnél hozzám? Nálam lezuhanyozhatsz, és kimosom a holmidat. Biztosan találok valamit, amibe belebújhatsz, amíg megszárad a szárítóban. – Nem tudta volna elviselni, hogy most elváljanak. Mire Larry visszaért három teli zacskó étellel, Kendra lezuhanyozott, hajat mosott, bekölnizte magát, s hosszú, leomló, puha fehér gyapjúköntöst vett föl. Larry ránézett kipirult arcára és csillogó szemére, végigjártatta rajta a tekintetét, s elmosolyodott. – Olyan vagy, mint egy angyal – Ne aggódj, nem az vagyok – mondta Kendra, s a zacskókra pillantott. – Kifosztottad az egész éttermet? Gondolod, hogy ezt mind meg tudjuk enni? – Nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy mindenből hoztam egy kicsit. – Lerakta a zacskókat, s kezdte kiszedni a papírdobozos ételeket. – Majd én. Te csak menj, szedd rendbe magad. Raktam ki törülközőket; ha kész vagy, a nagyot magadra tekerheted. Add ki a ruháidat, berakom őket a mosógépbe. Körülbelül egy óra múlva kész, addig meg is tudunk vacsorázni. Aztán felöltözhetsz. Amint befejeztük az evést – tette hozzá óvatosan, Úgy érezte, jobban ismeri már Larryt, mint négy nappal azelőtt, amikor visszautasította a közeledését. Larry csak állt és hallgatta, szája kis mosolyba görbült, s úgy figyelte Kendra arcát, mintha pontosan tudná, milyen gondolatok suhannak át a fején. – Az jó lesz – mondta végül, s felkapott egy lapos, szögletes csomagot. – Hoztam neked ajándékot. – Ez mi? – kérdezte Kendra, megörülve, hogy elterelődik a beszélgetés a ruhákról, illetve hiányukról. – Egy lemez, de nem mondom meg, mi van rajta. Én is vállalkozom egy kis oktatásra. Hallottál már Tomitáról? – Még nem, – Helyes – mondta Larry elégedett mosollyal. – Akkor fölteszem, de nem szabad megnézned a címkéjét. A lemez tasakját pedig fölviszem magammal a fürdőszobába, hogy ne csábulj el. Bekapcsolta a lemezjátszót, s fölment. Kendra a fürdőszobaajtó elé állt, és homlokát ráncolva hallgatta a lakást betöltő klasszikus muzsika, a Grand Canyon Szvit ismerős ütemeit. Félrebillentett fejjel figyelt, azonosítani tudta a hegedűketés a többi vonós hangszert, de hangzásuk egészen különös, volt, olyan, amilyet addig még soha nem hallott. Aztán Larry a félig nyitott ajtón át kiadta a ruháit. Nem látott belőle mást, csak egy hosszú, csupasz kart és egy sima, csupasz vállat, egy fekete szőrrel borított, mértanilag tökéletes fél mellet és hívogatóan rámosolygó arcát. Kendra elvette a ruhacsomót, leszaladt az alsó szintre, menekülve a vágy elől, hogy többet lásson. A zene különös, provokatív hangjain túl meghallotta a zuhany csobogását, s mozdulatlanul, lélegzet-visszafojtva állt. Szemét elvakította az előtte lebegő kép, amelyet élénk képzelete eléje vetített: a magas, napbarnította férfialaké, amint hátán és mellén patakzik a víz, le a hasára, a lábára. Megrázta a fejét, mosolygott magán, aztán arra gondolt: házasság… Megint mosolygott, s közben kirázta Larry gyűrött nadrágjából, zoknijából és

alsóneműjéből a homokot. Begyömöszölte a holmit a mosógépbe, elindította, majd becsukta az ajtót, hogy ne zavarjon a zaja. Miután ezzel végzett, nem volt más dolga, mint hallgatni a vízcsobogást. Megpróbálta rákényszeríteni magát, hogy a zenére figyeljen. Furcsa, hipnotikus, egészen különös szimfonikus zene. Felismerte a zongora, a fagott, a trombita és még sok más hangszer hangját. Mintha szájharmonika is volna köztük…? Mindegyik hangszer a megszokottól eltérő hangzást adott. Odafönt megszűnt a vízcsobogás; Kendra az ételdobozokkal foglalatoskodott. Megterített kettejüknek, majd mosolyogva, hirtelen ötlettel meggyújtott két sötétzöld gyertyát a vacsora tiszteletére… Nem hallotta a közeledését, de érzékei oly élesen rá voltak hangolva Larryre, hogy amint a férfi lefele indult a lépcsőn, azonnal megfordult. A törülköző, mely majdnem a férfi térdéig ért, többet takart belőle, mint ha úszónadrágot vagy akár futónadrágot viselt volna, mégis sokkal kihívóbb volt. Kendra ajkai szétnyíltak, amikor meglátta a férfi lábát, a szőrzetet, amely borította, s ahogy térdei minden lépésnél megemelték a törülközőt. A vastag, rozsdaszínű törülköző Larry karcsú, inas dereka és lapos hasa köré volt tekerve, és biztonságosan betűrve. Melle dagadó izmain sűrű fekete szőr mintázata, melyen még vízcseppek csillogtak. Minden mozdulata végighullámzott egész testén, izmai izgató táncot jártak a háttérben felerősödő zene kíséretére. Haja nedvesen, kócosan a homlokába, fülére és nyakára tapadt. Szeme a lányon pihent, arckifejezése, mellyel tudomásul vette a lány leplezetlen csodálatát, szinte tisztelettudó. Kendra nem érzett zavart amiatt, hogy a férfi felismerte vágyát. Nem érzett zavart, csak valami furcsa félénkségét amiatt, ami, tudta, bekövetkezik. A félénkség arra késztette, hogy elforduljon. Az asztal felé intett. – Kész a vacsora. Mindketten éhesek voltak, s mindenbe mohón belekóstoltak, egymást kínálgatva egy-egy különösen ízletes falattal. Nevettek és a tengerpartról beszélgettek, a tenger világáról, a sirályokról, a virágokról, a tehenekről – mindenről, csak arról nem, ami gondolatban legjobban foglalkoztatta őket. A lemez véget ért, s Larry fölállt, hogy megfordítsa. Kendra csak bámult; villája a levegőben maradt, ahogy elakadt lélegzettel figyelte a férfi meztelen hátát s a törülköző alatt tompora ikerhalmait. Amikor ismét megszólalt a zene, Larry odafordult hozzá, s megkérdezte: – Tetszik? Kendra pillantása a férfi hasára s a nyílként lefele mutató szőrcsíkra szegeződött, s álmodozva mondta; – Nagyon. – Felismerted a Grand Canyon Szvitet, ugye? Kendra pillantása felsiklotta férfi arcára. – Ó, úgy érted, a zene? Igen, tetszik, de nem tudom megállapítani, hogyan csinálják. Nyilván a fölvétel módjával van valami. Még sose hallottam ilyen hangzást. A hangszerek ismerősek is, meg nem is. Mintha tágabb volna a hangterjedelmük, és tisztábban szólnának, mint rendesen. Olyan… nem evilági. Larry nem szembe, a terítékéhez ült vissza, hanem oldalvást, Kendra mellé. Megfogta a lány kezét, és azt mondta: – Ez, kedves Kendra, az én első leckém arról, hogyan ismerjük fel a komputerek és a matematika értékeit a szórakozás terén.

– Hogy érted ezt? – kérdezte Kendra, küszködve az érzetekkel, melyek Larry kezétől a szívéig száguldoztak. Nehéz volt a figyelmét a muzsikára, hát még számítógépekre összpontosítania. – Ezt a zenekart mindössze egyetlen ember hozta létre szintetizátoron, itt egy számítógép kínálja föl neked szépségeit. Kendra egyik énje meglepődve nézett a lemezjátszóra. Hihetetlennek tűnt föl, hogy a zenei hangoknak ez az özöne elektronikus eredetű legyen. A másik – követelőzőbb – énje Larryt figyelte. A férfi a maga rejtjeles beszédével tudtára adta, hogy szépséget is tud neki kínálni. Nagyon is kész volt rá, hogy elfogadja azt, amit a férfi kínál. Larry ajkához emelte Kendra kezét, s meleg szeme szinte átizzott az elsuttogott kérdéstől: – Még mindig idegen vagyok neked? – Egész életemben ismertelek – suttogta vissza Kendra –, de olyan sokáig kellett várnom, amíg megtaláltalak. Larry keze Kendra mellére csúszott. Aztán felálltak, s átkarolták egymást, hogy közel kerüljenek, minél közelebb egymáshoz. Larry gyengéden, kérdőn megcsókolta, s amikor visszahúzta a fejét, egymás szemébe néztek, s a csodálatos, növekvő vágy láttán egymásra nevettek. Larry szeme elkomolyodott, s a kimondatlan kérdésére keresett választ. Olyan természetesnek, olyan jólesőnek tűnt a lánynak, hogy bólintson. Fölfele tartó lassú, izgató útjuk során minden lépcsőfokon megcsókolták egymást, s minden egyes szinten nőtt a vágyuk is, mígnem a lépcső tetejére érve sürgető, fullasztó lett, Kendra hálószobája homályos és meghitt volt, csak lentről szűrődött be némi halvány fény. Látta, Larry szeme felizzik, amikor megfogja köpenye cipzárját. Nagyon lassan lehúzta, mígnem a köpeny kettényílt, s Kendra árnyékos teste még ennek terhétől is megsajdult, Egy vállmozdulatára a köpeny a padlóra hullt, s ő ott állt Larry előtt, rajta semmi más, csak a nyakán egy tompán fénylő aranylánc. Sose érezte még magát olyan szépnek, mint most, amikor a férfi iránta érzett csodálata ott tükröződött a szemében, Larry lenyűgözve érintette ujját Kendra szájához, arcához, s le a nyakán a torka alatti hajlathoz. Végigcirógatta mellét, aztán átkarolta derekát, s magához húzta, vállába temetve arcát. Kendra is átkarolta a férfit, s szorosan magához ölelte. , Aztán a férfi fölemelte fejét, hogy megtalálja Kendra száját, s csókja édes volt a sürgető vágytól, a mohó szájához tapadó lágy ajkaktól, a nyelvek vizsgálódó, ízlelgető találkozásától. Lélegzetük felgyorsult, s mellük ennyi kis súrlódása is felizgatta a lány bőrét és mellbimbóját. A szőrzet érintése csupasz bőrén szinte elviselhetetlennek tűnt föl neki, de amikor a férfi elhúzódott tőle, legszívesebben felkiáltott volna, hogy maradjon. Az űrt a férfi szájának és nyelvének égő érintése töltötte ki nyakán, torkán és mellén. Mintha Larry ösztönösen tudta volna, hol kell megérintenie a lányt, hogy egész testében robbanjon. Kendra szenvedélyesen átkarolta Larry vállát, s az ő keze is felfedező útra indult, kutatva a férfi erejét, alakját, borzolva haját, megsimogatva nyaka vonalát, cirógatva karja feszes izmait. Feltérképezte háta karcsú vonalát, gerince végénél az erős szálú szőrzetfoltot, s a törülközőt, amelyre haragudott, mert elveszi tőle teste egy részét. Aztán Larry lehúzta az ágyról a takarót, s ráemelte Kendrát, hogy ott várjon rá.

A törülköző lehullt, s Larry ott feküdt mellette, odahúzta magához, s mohon új felfedezőútra indult a testén. Minden érzés megismétlődött, s Kendra nagy lélegzetet vett, ahogy a tűz szétáradt ereiben, s bőrén minden cirógatás nyomán apró remegések futottak végig. Melle belesimult a férfi kezébe, a bimbók felágaskodtak, hogy találkozzanak a férfi nyelvével, és sima hasa megremegett Larry kereső keze alatt. Úgy érezte, elveszti az eszét, a vad éhségtől, hogy az egész férfit megkaphassa. Hallotta, hogy Larry szaggatottan mormol, s érezte leheletét a melle fölött. Saját suttogása megállíthatatlanul szakadt ki ajkáról. Robbanó gyönyörében megsemmisültek a gondolatok. Találkoztak a szenvedély sürgető táncában. Elmerültek a lenyűgöző vágyban, hogy megszabaduljanak csodálatosan édes gyötrelmüktől. Á beteljesülés olyan robbanással érkezett el, amely melleit eltörpül a tengerparti sziklagörgetegnek csapódó hullámok zaja. A férfi kiáltása ujjongva egyesült a lányéval, Kendra szeme káprázott, s ahogy egymást átkarolva feküdtek, úgy érezte, mintha olvasztókemencébe zuhanva túlélte volna az olvadást, Larry vállába fúrta fejét, s hallgatta szívének dobogását. Á szoba félhomályában a nedves mellszőrzet egy tincsét látta maga előtt. Ráfújt. A férfi reflexszerűen megremegett, de a fürt nem egyenesedett ki, úgyhogy Kendra összekuszálta az ujjával. Larry elkapta a kezét, hogy védekezzen a csiklandozás ellen, szájához emelte, és megcsókolta csuklóján a kék erek finom hálóját. Mindketten felsóhajtottak, boldogságot lehelve egymásra. – Nem tudtam, hogy ilyen is van – suttogta a férfi Kendra hajába, – Csodálatos vagy, tudtad? Kendra megcsókolta a férfi mellét. – Nem, nem tudtam. Mondd még egyszer, szeretem hallani tőled. – Csodálatos vagy, s nem tudom, mikor élveztem, ennyire egy napot. Kendra fölemelte a fejét, hogy az arcába mosolyoghasson, s megkérdezte: – És a matematikával hogy tudnád összehozni azt, ami most történt? – Hát, nem nagyon – mormogta Larry, s visszamosolygott rá. – De talán a kémiához van némi köze, Kendra megcibálta a mellszőrét, amelyet az imént felborzolt, s mentegetőzésnek fogadta el Larry jajgatását. Aztán visszasimult melléje. Elégedetten feküdtek egymás mellett, miközben Kendra képzeletben végigjárta a napot, újra átélve és élvezve minden percét. Hírtelen fölült, megriasztva a férfit. – Elfelejtettem berakni a szárítóba a ruháidat, Larry ismét odahúzta magához. – Ott egye meg őket a fene. – Azt nem engedhetem – tiltakozott a lány, s megcsókolta Larry vállát. – A tieid, ezért nagyon fontosak. Öt percig tartott, hogy elintézze a ruhákat, kikapcsolja a lemezjátszót, s a lakást az éjszakai nyugalomra elrendezze. Amikor visszabújt az ágyba, s magára húzta a takarót, Larry szorosan átölelte, és azt mondta: – Hol voltál ilyen sokáig? Hiányoztál. – Szegény kisfiú – suttogta a lány, s összevissza csókolgatta az arcát, hogy kárpótolja a távollétért. Békésen összekapaszkodva, elégedetten álomba merültek. ***

Mire Kendra másnap reggel fölébredt, Larry már elment, Valamikor az éjszaka folyamán távozott anélkül, hogy őt megzavarta volna. Kendra gyorsan felült az ágyban, nyugtalannak és magányosnak érezte magát! A párna mélyedésében, amelyet a férfi feje hagyott, ott feküdt az apró rózsaszín virág, amelyet Larry a parton szedett. Már elhervadt, de édes, vad illata ott szállongott a levegőben. Kendra felvette, s ajkához szorította. Aztán fölkelt, belebújt az előző est lázában padlóra dobott fehér köpenyébe. A lakás elviselhetetlenül üresnek és magányosnak tűnt föl Larry Hart nagy, nyugodt jelenléte nélkül. Feltette a lemezjátszóra Tomita lemezét, leült a padlóra, átkarolta a térdét, hallgatta a felzaklató, különös zenét, s közben olyasmiről álmodozott. amitől ajka gyengéd mosolyba ívelt. 5. Hétfő reggel Kendra napbarnította arcán álmodozó mosoly játszadozott, amikor kinyitotta az irodát. Biztosra vette, hogy Larry felbukkan valamikor a nap folyamán. Szerszámai még ott hevertek a szétszedett terminál körül Elrakta a táskáját, odament a nyomtatóhoz, hogy megnézze, nem hagytak-e üzenetet a programozók. Csak egyet talált, attól viszont ráncba szaladt a homloka. A Herceg írt, TIGRIS LADY, OLYAN EGYEDÜL VAGYOK A HÁZBAN. AMÍG AZT SE TUDTAM, HOGY MAGA A VILÁGON VAN, ELÉGEDETT VOLTAM, KOMPUTEREN KERESZTÜL BESZÉLGETNI SEMMIT SE ÉR. VÁGYAKOZÁS FEKSZEM AZ ÁGYON, TESTED HAJLATAI A KEZEMBEN, ARCOD SZEMEM ELŐTT. ÜRES AZ ÁGYAM. …EH Kendra hosszan bámulta a verset, aztán lassan összehajtogatta, s begyűrte a fiókjába. Valamiképpen le kell beszélnie a Herceget az ilyen megnyilvánulásokról. A fantaziálásnak ezt a fajtáját csak Larry Harttól tudja elfogadni. Sóhajtva megérintette a száját, s kissé elmosolyodott. Larryn kívül jó ideig nem lesz más férfi az életében. Leült a terminálhoz, s megpróbált udvarias, jóindulatú, de határozott üzenetet fogalmazni a Hercegnek. Alighogy leült, hallotta, hogy nyílik az iroda ajtaja, s gyorsan hátrafordult. Azt hitte, Larry érkezik. Majdnem felnyögött a csalódástól, miközben felállt, hogy üdvözölje Peter Orville-t. Áthatóan nézett rá, azon gondolkodott, vajon lehetséges-e, hogy ő a Herceg. – Üdvözlöm – mondta, s elébe ment.

Orville egyáltalán nem látszott olyan félénknek, mint amikor először találkoztak. Rámosolygott Kendrára. – Beugrottam, hogy megnézzem, nincs-e valamilyen kérdése, vagy nem tudnék-e segíteni valamiben. – Zavartan felhúzta a vállát, s kezét a zsebébe süllyesztette. – Azt hiszem, az első napon itt hagytam magát a pácban. – Elboldogultam – mondta Kendra. – Mint mondta, a komputer mindenre válaszol. Orville letelepedett az íróasztal sarkára, s lopva elismerő pillantást vetett a lányra. – Nemcsak hogy boldogult: remekül csinálja a dolgát. – Ami azt illeti, valóban van néhány kérdésem – felelt a lány. Leültek az asztalhoz megtárgyalni a hivatalos ügyeket. Amikor a megbeszélés véget ért, Kendra ügy döntött, hogy előhozza a Herceg ügyét. – Peter, maga melyik programozó? – kérdezte. – A Sárkány vagy a Herceg? Peter jólesően nevetett, s majdnem pajkos pillantást vetett rá. – Ha megmondanám, elrontanánk a játékot, nem? A programozás elég unalmas és nagy figyelmet követelő munka, fűszereznünk kell valamivel, nem gondolja? – Lehet – mondta Kendra. Azon tűnődött, hogyan jelentse be ultimátumát. – De nem kell túlfűszerezni. A Herceg például olyan üzeneteket küld, amelyeket elfogultnak, nem a tárgyhoz tartozónak tartok. Ennek véget kell vetni. Nem engedhetek meg ilyen viselkedést – mondta határozottan. – Semmi szükség rá. Peter kényszeredetten nevetett, s fölállt. – Szóval… a Herceg. – Kifelé indult, mintha minél messzebbre akarna kerülni a lánytól, majd kedves, elragadó mosollyal visszanézett. – Ami azt illeti, ma valamikor összejön a trió. De nem hiszem, hogy segíthetnék a Herceg ügyében. Nagyon érzelmessé tud válni a számítógépen. Ő ilyen. – Cinkosan rákacsintott a lányra, aztán elsietett. Kendra csak ült, homlokát ráncolva bámult utána, majd tehetetlenül megcsóválta a fejét. Nem tudta eldönteni, vajon Peter-e a Herceg, vagy sem, de egyre valószínűbbnek tartotta. Zavartalanul dolgozott a délelőtt közepéig, de ahogy múltak a percek, figyelme egyre jobban elkalandozott. Valahányszor zajt hallott az ajtó előtt, várakozóan felugrott. Amikor végre nyílt az ajtó, szíve nagyot dobbant. De csalódva vette tudomásul, hogy nem Larry érkezett. Alacsony, könnyed mozgású nő lépett be sportos nadrágban és sípulóverben, s megállt Kendra íróasztala előtt. Hosszú, hullámos barna haja volt, szép barna szeme. Szépsége annál meglepőbb, mivel nem volt hivalkodó. Mosolygott. – Szervusz. Donna Williams vagyok – jelentette be, majd várakozva megállt. Nyilván rossz helyre nyitott be, gondolta Kendra, s megkérdezte; – Miben segíthetek? Donna Williams egy másodpercre felhúzta a szemöldökét, aztán ragadósan felnevetett. – Jaj, de buta vagyok – mondta. – Honnét is tudhatnád. Én vagyok a Kék Bosszúálló. – A Bosszúálló! – kiáltott fel Kendra, s figyelmesebben megnézte a nőt, aki olyan jól ismeri Larryt, hogy „szivi”-nek hívja. A kényelmes öltözék alatt kerekded, formás alakja volt, s bájos arca barátságot sugárzott. – Elnézést, nem is sejtettem. Senki se látszhatna kevésbé bosszúállónak. Donna letelepedett az asztal sarkára, s megint fölnevetett. – A Herceg lelkén szárad ez a név. Amikor elvégeztem az egyetemet, egy nagyvállalatnál helyezkedtem el, de kiderült, csak azért alkalmaztak, hogy legyen ott egy nő is

dísznek a mérnökök között. Azon vettem észre magam, hogy ülök a hátsó sarokban, és semmi fontos feladatom nincs. Otthagytam őket, s csatlakoztam a WHO Rt.-hez. Kék volt a fejem a méregtől, s megfogadtam, majd én megmutatom nekik, hogy mire vagyok képes. – S kézfejével az asztalt ütögette, mintha még ma is érezné a régi dühöt. – Bosszúból, tudod? Ezért aztán, amikor a Herceg meghallotta a sztorit, elnevezett Kék Bosszúállónak. Pár percig kellemesen elbeszélgettek, s Kendra úgy érezte, a Kék Bosszúálló olyan nő, aki megismerkedésük pillanatától fogva barátnője. Személyisége élénkséget és nyíltságot sugárzott, amelynek nem lehetett ellenállni. A beszélgetés kellős közepén megint nyílt az ajtó. Larry Hart nagy, életerős és sugárzó alakja jelent meg, arcán széles, várakozó mosoly. Kendra szinte elfulladt az örömtől, mikor meglátta; nem tudott se lélegezni, se mozdulni, csak ragyogva visszamosolygott rá. Amikor Larry megpillantotta Donnát, arcára fagyott a mosoly, s gondterhelt ránc jelent meg a homlokán. Szeme kérdőn ide-oda járt kettejük között, aztán megállapodott Kendrán, mintha valamit le akarna olvasni az arcáról. Szinte abban a minutumban vissza is nyerte a lélekjelenlétét, s odament az asztalhoz. – Nahát, Donna – mondta, s átölelte az apró termetű nőt –, te mit keresel itt, szivi? – Megpuszilta, s olyan szorosan megölelte, hogy szinte felemelte a földről. – Larry! – kiabálta Donna. – Tegyél le, mert összeroppantasz! – Larry engedelmeskedett, de még mindig átölelte a lányt, s lemosolygott rá. Donna felnevetett. – Azért jöttem, hogy ellenőrizzelek. Megmondtad már Kendrának, hogy… Larry olyan hírtelen szakította félbe, hogy Donna szája tátva maradt. A férfi kézen fogta, s az ajtó felé húzta. – Gyere, meghívlak ebédre. Miután Donnát maga előtt tolva kilépett az ajtón, észbe kapott, s visszakukkantott Kendrára. – Majd visszajövök – mondta, ujját feltartva. – Itt várj meg, oké? – Aztán becsukta az ajtót maguk után. Kendrában egy világ omlott össze. Larry bizony nagyon is jól ismeri a Bosszúállót. Alig mert belegondolni, mit akart Donna Williams azzal a kérdéssel, Megmondtad már Kendrának… mit? Hogy szeretők? Jegyesek? Vagy mit? Nem csoda, hogy Donna Williams megjelenik az irodában ellenőrizni Larryt, hiszen a férfi megüzente neki, hogy flörtöl az irodavezetővel Kendra észrevette, hogy olyan szorosan kapaszkodik az asztal szélébe, hogy az ujjai megmerevedtek, Bénák, mint szívében az érzelmek. Nem csoda, hogy Larry olyan képet vágott, mint a gyerek, akit vacsora előtt torkoskodáson kapnak. Ő, Kendra, csak egy kis hétvégi flört volt neki, s Donna most rajtakapta. Nagy nehezen lefeszítette ujjait az asztal széléről, tenyerét lassan hideg arcához emelte, s azon gondolkodott, hogyan lesz képes túlélni a csalódást. Hirtelen körülnézett. Eszébe jutott, hogy Larry kedves, szeretetre méltó barátnője, a Kék Bosszúálló – egyik munkaadója. Az ember pedig ne kezdjen a főnöke szeretőjével Ez szakmai öngyilkosság. Jó, ha máris nem vesztette el az állását emiatt a lehetetlen ügy miatt. Lassan odament a terminálhoz, lerogyott a székbe, s elgondolkodva megnyomta a gombot. MESÉS MARVO ÜDVÖZÖL. KÉRLEK, JELENTKEZZ BE.

Kendra vaksin nézte a kékes betűket, aztán ezt írta bele: SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGEM, MARVO. NEM VAGYOK BOLDOG. – TL SAJNOS NEM VAGYOK BEPROGRAMOZVA ERRE A FELADATRA. KÉRLEK, FOGALMAZD ÚJRA A PARANCSOT. – MARVO Kendra a monitorra bámult, aztán keserűen fölnevetett, s kikapcsolta a számítógépet. Telt-múlt az idő, s már öt óra felé járt, amikor Larry visszaérkezett az irodába. Nagy, boldog mosoly ömlött el arcán, s kitárt karral egyenesen Kendra felé tartott. Az kitért az útjából, s dühösen ránézett. – Mit akarsz, Larry? Épp indulni akartam. Larry megtorpant, úgy nézett rá, mintha villám sújtotta volna, s a mosoly lehervadt arcáról. Leengedte a karját. – Meg akartalak hívni vacsorára – mondta habozva. – Mi a baj? – És hol hagytad Donnát? Nem vele kéne lenned? – Donnával…? – hebegte értetlen arccal Larry. – Igen-igen, az angyali kis Donnával. Nem fogja hiányolni az ő kis szivijét? A férfi arcán látszott, hogy végre felfogja, miről van szó. – Te azt hiszed, hogy…? – kezdte, aztán fölnevetett. – Nem értem, mi olyan humoros benne. Larry kijózanodott. – De hát Donna és köztem… csak üzleti viszony van. – Akik üzleti viszonyban vannak egymással, Larry – mondta Kendra lassan és hűvösen –, azok nem szokták egymást ölelgetni meg csókolgatni, ahogy ti. Nem vagyok vak, és hülye sem. És fel szoktam ismerni, amikor átráznak. – Szikrázó szemmel nézett Larryre. – Ne aggódj. Nem meséltem neki a kis hétvégi félrelépésedről. – Kendra, hallgass meg, kérlek. Hadd magyarázzam meg – könyörgött Larry, s meg akarta fogni a lány kezét. Kendra elhúzódott, s elővette a fiókból a táskáját. – Larry, minden jel szerint közeli kapcsolatban vagy a főnökömmel. Nem vagy eszednél, ha azt hiszed, kockára teszem az állásomat. Nálam alapszabály, hogy sose kezdek ki a főnökeimmel, s ugyanez áll a főnökeim szeretőire is. Kitárta az ajtót, félreállt, s várta, hogy Larry kimenjen. – Most hazamegyek, s neked is el kell hagynod az irodát. Larry kiment, s odafordult hozzá. – Kendra, ha meghallgatnál.… – Nem! – csattant föl a lány, s leszaladt a lépcsőn. Hallotta, hogy Larry is utána robog, s amikor elindította az autót, a visszapillantó tükörben látta, Larry csak áll a parkolóban, és utána bámul. Kendra képtelen volt hazamenni az üres lakásba, amely még őrizte a szombat éjszakai szeretkezés emlékét. Benézett Marie-hoz. Lehuppant a nappaliban egy karosszékbe, s komoran nézte, ahogy barátnője cumisüvegből eteti a kis Pamelát. – Hogy lehettem ennyire hülye? – kérdezte tűnődve. – Hogy tudtam ilyen hiszékeny bolond lenni? – kérdezte pillanatnyi dühkitörésében, amely azonnal depresszióba ment át. – Mi történt? – kérdezte Marie. Kendra mélyet sóhajtott, s ivott egy kortyot a jó erős italból. – Szombat déltől vasárnapon át egészen mostanáig azt hittem, szerelmes vagyok. – Eltűnődve húzta fel szemöldökét. – De talán tévedek. Még sose voltam szerelmes, honnét

tudhatnám akkor, hogy milyen? De ha nem szerelem volt, akkor miért fáj annyira most, hogy vége? – Ez bizony igencsak úgy hangzik, mint a szerelem – mormolta Marie homlokát ráncolva, mintegy magának. Kendra kérdő pillantást vetett rá. Marie ma rosszkedvű, pedig általában kitörő jókedv jellemzi. – Mi történt? – nógatta Marie, miközben vállához emelte az álmos kisbabát. – Hogy változhatott meg minden egyetlen nap alatt? – Még a házasságot is említette – folytatta Kendra komoran. – Én meg, amilyen ostoba vagyok, már álmodoztam róla. Most aztán megkaptam. – Ha nem mondod el azonnal, mit csinált Larry, fejbe váglak ezzel a cumisüveggel! – csattant föl Marie. Kendra fölnézett. – Hát nem mondtam? – Nem hát! – kiáltott föl Marie kétségbeesve. – Larry… – kezdte Kendra elkeseredetten, aztán mérgesen kiegyenesedett a széken. – Mindig is megpróbáltam szigorúan kettéválasztani a munkámat meg a magánéletemet. – Azt akarod mondani, hogy Larry a főnököd? – Dehogy, isten ments – kiáltott föl Kendra. – Miből gondolod? Marie bosszúsan dobbantott. – Lennél szíves most már elmondani, mi történt, hogy tudjam, mit gondoljak? Erre végre Kendra elmesélte az aznap történteket. – Ó, szívem, borzasztóan sajnálom – mondta Marie, s megsimogatta Kendra karját. – Én is, és nem tudom, hogy engedhettem, hogy így történjen. Nem lett volna szabad szóba állnom egy számítógép-mániákussal. Sose hittem volna, hogy ilyen ördögi dologra képes. Szegény Donna Williams, – Megint húzott egy nagyot a poharából. – És szegény én. Pár percig csendben ültek, aztán Kendra kitört. – Bárcsak meghalnék! Kezdtem beleszeretni ebbe az emberbe. Marie csak nézte percekig. Aztán az ő arca is összeesett, Remegő, el-elcsukló hangon megszólalt: – Talán jobb is, hogy most történt, s nem később, amikor már sokkal nehezebb. – S könnyek folytak végig az arcán, Kendra rábámult, aztán észbekapott, hogy Marie nem Larry kétszínűsége miatt sír. Felugrott, s leült Marie mellé a díványra. – Mi van veled? Mi történt? Marie odaadta a gyereket Kendrának, s felállt, hogy zsebkendőt keressen. Amikor már meg tudott szólalni, ezt suttogta: – Robert el akar költözni. – De miért? – kérdezte Kendra megdöbbenve. – Én azt hittem, hogy boldogok vagytok. Irigykedtem rátok. – Én is azt hittem, hogy boldogok vagyunk – mondta Marie megtörten –, de ő azt mondja, úgy érzi, le van kötve, s szüksége van rá, hogy elmenjen. Hogy gondolkodjon. Kendra felállt, s lerakta a kisbabát a járókába. Amikor visszament a nappaliba, átölelte Marie-t. – Rémes vagyok – mondta. – Csak mondom a magam baját, miközben neked meg ez függ a fejed fölött. Hogy lehettem ilyen vak? Most mit csinálsz? – Mit csinálhatok? – kérdezte Marie tehetetlenül, s vállat vont. – Költözzön csak el. Remélem, hiányozni fogunk neki mindketten, és majd visszajön. – Visszavennéd? Azok után, hogy ezt teszi veled? Marie habozás nélkül bólintott. – Szeretem – mondta kertelés nélkül.

Kendra nem válaszolt, bár úgy gondolta, tudja, mit érez Marie. 6. Másnap délelőtt Donna Williams megjelent az irodában. – Jó reggelt! – mondta barátságosan mosolyogva. Kendra hangulata amúgy is elég nyomott volt, most azonban mélypontra süllyedt. Ha van valaki, akit épp most nem akar látni, az Larry barátnője. De ez mit sem változtat azon, hogy Donna, a Bosszúálló, a főnöke. – Jó reggelt, Miss Williams – mondta, s száját elszánt üdvözlő mosolyra húzta. – Mrs. – javította ki Donna. – Hogy? – Azért jöttem, hogy ezt elmondjam – mondta Donna, s a raktárszoba felé pislantott. – Van egy kávéd? Vagy nem tudod, hogy a legtöbb számítógép-programozó koffeinmeghajtású? Kendra értetlenül bámult rá. – Azt hiszem, sok mindent nem tudok még a programozókról, Mrs. Williams – mondta, s Donnával együtt a raktárba indult. – Donna. Kendra ránézett, s megismételte: – Donna. – Az volt az érzése, hogy a Bosszúálló megpróbál elmondani neki valamit, ami mulattatja. Leültek az asztalhoz a gőzölgő csészékkel. Donna éles pillantást vetett Kendrára, s együttérzően mosolygott. – Attól tartok, hogy akaratlanul is fájdalmat okoztam neked. Larry elmesélte, hogy összevesztetek, Kendra feszültté vált. Fogalma se volt, mire számítson, Eltanácsolják? Kioktatják? – Azt hiszem, nem értem a dolgot. – mondta lassan, miközben megpróbált felkészülni az elkövetkezendőkre. Mrs.? De hát Larry azt mondta, hogy nőtlen. Nem, persze, Donna nem Larry felesége, hisz Williamsnek hívják. Donna halkan fölnevetett, – Ne nézz olyan gondterhelten. Tudom, mi jár a fejedben. – Megrázta a fejét, – A mi Larrynk is megéri a pénzét, mi? A kis machinációival megnehezíti a maga dolgát is, meg azokét is, akik körülötte vannak. Eljött hozzám azután, hogy kidobtad. Borzasztóan boldogtalan volt. – Fölnevetett, mintha zavarban volna, – Hízelgő, hogy azt hitted, összetartozunk. Kendra előrehajolt, s rábámult. Reményei feléledtek. – Hát nem így van? Hisz amikor megölelt és… – Összeharapta az ajkát, úgy döntött, nem ezen a vonalon halad. – Ó, mi nagyon régi barátok vagyunk. Együtt jártunk egyetemre – mondta Donna, s mentegetőzve mosolygott, – Be kell vallanom, valaha volt köztünk egy kis flört, de nem tartott sokáig. Túlságosan hasonlítunk egymásra. Nincs reménytelenebb ügy, mint két számítógépes együtt. Kendra érezte, hogy szíve reménykedve dörömböl a mellkasában, s leszorította a kezét, hogy ne remegjen. Már bánta, hogy nem hallgatta meg Larryt. – Azt hiszem, jól megkavartam mindent. Donna megsimogatta a vállát. – Biztosra veszem, hogy rendbe jön a dolog. – Nagyon dühös rám? – Inkább csak fáj neki, s meg van kavarodva. Kendra arca összerándult. Borzasztóan szégyellte, amit Larryvel csinált. – Mondd meg, hol lakik – mondta gyorsan. – Szeretnék bocsánatot kérni tőle. Megadnád a telefonszámát?

Donna lesütötte a szemét, forgatta a csészéjét egy pillanatig, aztán bizonytalanul ráncolta a homlokát. – Sajnálom, azt hiszem, nem mondhatom meg – szólt nagy sokára. – Larry szeret mindent úgy és akkor intézni, ahogy ő jónak látja. Majd jelentkezik, – És ha nem? – kérdezte Kendra mohón. – Akkor mit tegyek? – Biztosra veszem, hogy hamarosan megkeres – felelt Donna, s elmosolyodott. – Teljesen beléd esett, tudod? Kendra elpirult örömében. – Megpróbálok türelmes lenni. – Aztán új gondolat ötlött az eszébe. – Larry sohase beszélt arról, hogy hol dolgozik, csak annyit mondott, hogy számítógépekkel babrál. Tudom, hogy nem egyszerű műszerész, ha chipeket szerel be meg terminálokat épít. Donna lassan ingatta a fejét, mintha mulatna rajta, milyen bonyodalmakat okoz Larry, – Mit is mondhatnék? Azt: hiszem, Larry a maga ura. Nem mondhatom meg, nem venné jó néven tőlem. Kendra bosszúsan csettintett, aztán úgy döntött, témát vált. – Tudsz nekem mondani valamit az Ezüst Hercegről? – Az Ezüst Hercegről? – ismételte Donna élesen, s felszaladt a szemöldöke. – Miért? – Hát azért – mondta Kendra lassan –, mert állandóan üzenget; egészen személyes és sokat sejtető üzeneteket kapok tőle. Nem tudom, mitévő legyek. Nem engedhetem meg az ilyesmit. Donna hátradőlt a széken, s fölnevetett. – Hagyd, ne csinálj semmit. A Herceg kicsit lökött, de teljesen ártalmatlan. Kendra rábámult. – Biztos? – kérdezte hitetlenkedve. – Költői üzenetek, ugye? Ez a komputertől van. Kendra bólintott, mint egy iskoláslány, aztán megkérdezte: – Nem Peter Orville a Herceg? – Nem mondhatok semmit – felelte Donna kuncogva. – Ha azt akarja, hogy megtudd, ki ő, akkor majd maga megmondja. Ne vegyél róla tudomást, vagy menj bele a játékba, ahogy jólesik. Legjobb, ha humorosan fogod föl. – Felállt, – Mennem kell. Vár otthon egy férj meg a komputerem. Hiányolnak, ha nem vagyok otthon, s én is hiányolom őket. – Örülök, hogy megmondtad, ki vagy – mondta Kendra. – Most legalább egy archoz tudom kötni a Bosszúállót. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság. – Örülök, hogy megismerkedtünk, Kendra. – Donna szeme villogott a visszafojtott nevetéstől. – Ez a látogatás némi izgalmat hozott egyhangú életembe. – Kinyitotta az ajtót. – Vigyázz Larryre, jó? Kendra válla összecsuklott, amikor az ajtó bezárult. Hisz vigyázna ő Larryre, csak tudná, hol keresse… Később, a délelőtt folyamán benyitott valaki, s Kendrában föltámadt a remény. De nem Larry volt, csak egy küldönc, aki egyetlen szál csodálatosan finom, rózsaszín rózsát adott át neki, Kendra remegő kézzel bontotta föl a borítékot. A kártyán aláírásként EH szerepelt. Kendra csalódottan mormogott egy „fene egye meg”-et. A jelek szerint az Ezüst Herceg bővítette akcióprogramját. Vázába tette a rózsát, az íróasztalára állította, aztán leült a terminálhoz, hogy pótolja a munkát, amivel elmaradt. Egy óra múlva megszólalt a vészcsengő, Kendra félbeszakította a munkát, s bejelentkezett:

ITT A TIGRIS LADY, – TL MEGÉRKEZETT A RÓZSA? – EH IGEN. GYÖNYÖRŰ. KÖSZÖNÖM. – TL ÖRÜLÖK, HOGY TETSZIK. MILYEN SZÍNŰ? –EH SZÉP, FINOM RÓZSASZÍN. – TL HELYES, AZT KÉRTEM. AMIKOR MEGLÁTTAM AZ ÜZLETBEN, A MAGA AJKÁRA EMLÉKEZTETETT. – EH Kendra pislogott egyet, s kicsit habozott, mielőtt válaszolt, HONNÉT TUDJA? MÉG NEM IS LÁTOTT ENGEM. – TL LÁTOM MOST IS. ARCA ITT VAN ELŐTTEM A MONITORON. LÁTTAM MÁR MAGÁT, ÉS SOSE FOGOM ELFELEJTENI. – EH MIKOR LÁTOTT? – TL A VÁLASZT CSAK A SZÉL ISMERI. – EH EZ NEM IGAZSÁGOS. ÉN NEM LÁTTAM MÉG MAGÁT. – TL ÖRÜLNE, HA LÁTNA?. – EH NEM. NEM. NEM FONTOS. A KOMPUTER TITOKZATOSSÁGA ELÉG. – TL Ó, AZ ÉLET ÉDES TITOKZATOSSÁGA. MAGA BOLDOG, TIGRIS LADY? – EH ÖRÜLÖK A MUNKÁMNAK. – TL NEM A MUNKÁJÁRA ÉRTEM. BOLDOG AZ ÉLETÉVEL? – EH Kendra a monitorra bámult, s csak némi habozás után válaszolt. Olyan egyszerűnek, tűnt föl a beszélgetés a szenvtelen gombok nyomogatásával. Talán ezért is hangzik olyan érzelmesnek a Herceg. Így válaszolt neki; NEM, MOST ÉPPEN NEM VAGYOK BOLDOG. ELKÖVETTEM EGY OSTOBASÁGOT, S NAGYON SZERETNÉM JÓVÁTENNI. NEM A MUNKÁMMAL KAPCSOLATOS. HANEM A MAGÁNÉLETEMMEL. EMIATT VAGYOK SZOMORÚ. – TL EGY FÉRFIVAL KAPCSOLATOS? – EH KI MÁSSAL? – TL VALÓSZÍNŰLEG NEM ÉRDEMLI MEG. – EH DEHOGYNEM, NAGYON IS. – TL Ezzel hirtelen megszakadt az összeköttetés, a férfi kikapcsolta a gépét. Kendra elmosolyodott, mert rájött: akaratlanul is tudatta a Herceggel, hogy ő már nem szabad. Az meg is értette, és visszavonult. Megkönnyebbült. Ha netán a Herceg szándéka komolyabb, mint egy kis számítógépes bolondozás, jobb, ha tisztában van az ő helyzetével. Jobb kedvvel fejezte be munkáját. És várta Larryt. Csak várt és várt. ** * Nem sokkal azután, hogy Kendra hazaért a munkából, felugrott hozzá Marie, – Csak azt akarom mondani, hogy a múltkor föl se fogtam, miről beszélsz, amikor azt mondtad, milyen üres tud lenni a lakás, ha valaki egyedül él. Most már tudom. – Beszéltél Roberttel? – kérdezte Kendra. Ledobta a székre a dzsekijét, s megtöltötte a teáskannát. – Nem, az ügyvéd hívott föl. A különélési szerződésen dolgozik – mondta Marie, miközben lerakta a baba ülőkéjét a dohányzóasztalka mellé, – Ne is beszéljünk róla. Azt mondd, veled mi van. Az érdekesebb. Szórakozásra van szükségem,

Kendra kényszeredetten fölnevetett, s kirakta az asztalra a csészéket. – Szerencsére az én hülye helyzetemben legalább van valami pozitív cél. – Elmesélte Marie-nak Donna látogatását, aztán elkeseredetten hozzátette: – Olyan biztosra vettem, hogy Larry még ma bejön az irodába. De nem jött. – Biztos, hogy előbb-utóbb felbukkan. – De amikor szemtől szembe lehazugoztam… – kesergett Kendra. – Szórakozottan lóbálta a teás-zacskót a csészék fölött. – Ha fel tudnám hívni, hogy bocsánatot kérjek… de hát semmit se tudok róla. Nem tudom, hol dolgozik, nem tudom, hol lakik, kik a barátai. Sípolni kezdett a forralókanna, és ugyanakkor kopogtak az ajtón. – Megnéznéd, ki az, Marie? Ilyen állapotban nem vagyok képes ügynökökkel tárgyalni. – Marie odament az ajtóhoz, Kendra pedig odavitte a teáskannát az asztalhoz. Ahogy megdöntötte a kannát, hogy megtöltse a csészéket, hirtelen megmerevedett, s felkapta a fejét. Egy mély hang mormogását hallotta, majd Marie válaszát; – Igen, itthon van. Maga biztosan Larry Hart. – Honnét tudja? – kérdezte a férfi, még mindig láthatatlanul. Marie fölnevetett. – Megérzés. Larry megjelent az étkező ajtajában. Kendra a szemébe nézett, s torka elszorult az örömtől és a megkönnyebbüléstől. A férfi minden vonása pontosan megfelelt annak a képnek, mely Kendra agyába vésődött róla. Sötétkék sportos zakójában Larry válla majdnem kitöltötte az ajtót, zsebre dugott keze csábítón feszítette nadrágját a combjain. Kendra remegő szájjal elmosolyodott, s aggodalmas hangon csak ennyit tudott mondani: – Szia. Larry hangja is éppoly aggodalmaskodó volt, mint Kendráé, amikor válaszolt: – Hello. Aztán Kendra ráébredt, hogy még mindig a csésze fölött tartja a teáskannát. Lerakta a kancsót a tűzhelyre, aztán észrevett Larry háta mögött egy érdeklődő arcot. – Ez a barátnőm, Marie Preston – mondta. Larry hátrafordult, kezet fogott Marie-val, s mormolva vette tudomásul a bemutatást. – A babát pedig Pamelának hívják – tette hozzá Kendra. Larry odafordult a kisbabához. – Szereti a kisgyerekeket? – kérdezte büszke anyai mosollyal Marie. – Nem is tudom – mondta Larry. – Még sose láttam közelről egyet se. – Letelepedett a díványra, maga felé fordította a kisbabát, s két kézzel megfogta a bébiülőke szélét. Kendra odament hozzá, leült melléje, s figyelte, ahogy Larry és Pamela a legnagyobb komolysággal méregetik egymást. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte. Larry bambán mosolygott. – Mit kell mondani egy kisbabának? – Ó, hát gügyögni meg mindenféle mulatságos hangokat hallatni. – Bemutatta neki, s így Pamela Larry arcáról Kendráéra tekintett. Összeráncolt homlokkal tanulmányozta, szeme pislogás nélkül szegeződött rá barna haja alól, – Ez sérti az intelligenciáját – korholta Larry Kendrát. A baba most megint őrá pillantott. – Azon gondolkodom, milyen bámulatos áramkörrendszer kell ahhoz, hogy létre lehessen hozni egy ilyen modult. – Larry! Hogy mondhatsz ilyeneket! – kiáltott föl Kendra. – Látod? Ő megértette. Nézd! – A kislány arca elragadtatott mosolyra derült. Marie mosolygott. – Nem buta. Ő is tudja, ki a jóképű férfi. De most már adjátok ide. Tényleg mennem kell,

– Nem tudom odaadni – mondta Larry, s széttárta a tenyerét. – Fogva tartanak. – A kisbaba olyan szorosan markolta Larry mindkét kisujját, hogy kifehéredtek a körmei, Elválasztották tőle, s Marie Pamelával együtt távozott. Aztán Larry és Kendra leült egymás mellé a díványra. Most, hogy egyedül maradtak, szólni se tudtak a félreértés utóhatása alatt. Egyperces némaság után mindketten egyszerre szólaltak meg. Idegesen elnevették magukat, aztán azon vitatkoztak, ki beszéljen elsőnek. – Jó, én jövök először – jelentette ki Kendra. – Az én mondanivalóm sürgősebb és fontosabb. Ne haragudj, hogy csalással vádoltalak. Nagyon szégyellem, hogy nem engedtem neked megmagyarázni Donnát. Larry feszültsége eltűnt. – Az én hibám volt. Rosszul intéztem. Azonnal meg kellett volna magyaráznom, nem pedig eltűnni vele. Nem gondoltam bele, milyen látszatot kelthet. Kendra megsimogatta az öltöny érdes szövetét, s megszorította benne a férfi karját. – Akármit mondasz, nem menti a viselkedésemet. Csak ha megbocsátasz. Larry szeme mosolyogni kezdett. – Csak akkor bocsátok meg, ha te is megbocsátasz nekem. Kendra keze a férfi karjáról a kezére vándorolt, átkulcsolta ujjait, s boldogan mosolygott. – Hát, ha meg kell bocsátanom, akkor megbocsátok, csak azt nem tudom, mit. – Larry bizonytalanul nézett rá, kicsit ráncolva homlokát, mintha nem értene vele egyet. Kendra csókot formált a szájával. Larrynek több se kellett, Átkarolta a lányt, magához húzta. Forró, lágy ajkának érintése kigyógyította Kendrát a magányából, s ő is átkarolta a férfi nyakát, hogy magához szorítsa. Beszívta illatát, szétnyílt ajkakkal kóstolva ízét, és ismét teljesnek érezte magát. Lágyan és gyöngéden haladva Larry forró nyomvonalat hagyott az arcán – végigcsókolta arcát, állát, homlokát, aztán megpihentette fejét a lány haján. – Úgy örülök, hogy tisztázódott – suttogta. – El se tudod képzelni, mit éreztem, amikor azt mondtad, hogy látni se akarsz többé. – Hogy tört volna ki a nyelvem! – mormolta Kendra, s fejét a férfi vállára hajtva babrálta a nyakkendőjét, a zakója hajtókáját és az inggombjait. Larry felemelte a lány állát, hogy a szemébe nézhessen. – Te nyilván azt hiszed rólam, hogy afféle Don Juan vagyok. – Nem hiszem, hanem tudom. Ellenállhatatlan vagy. Nem engedek más nőt a közeledbe. – Halkan fölnevetett – Hát nem láttad, hogy hatottál Pamelára? – Csak azért, mert nem érti, mit mondok neki. A felnőtt nőktől félek. Tőled is. Sose tudom, hogyan kell beszélni velük. – Nem tudom, miről beszélsz – mondta Kendra halk, rekedt hangon, ahogy érezte, hogy Larry keze lassan végigsiklik a hátán, a derekán, s megállapodik csípője ívén. Szívverése felgyorsult, szaporán lélegzett, miközben izgató üzenetek száguldoztak végig idegein. A gombok közt becsúsztatta az ujját Larry inge alá, s megsimogatta az erős szálú szőrzetet, ami alatta szívverés éppoly gyors volt, mint az övé. Ránézett az ingre meg a nyakkendőre, amely akadályozta felfedezőútját, felnézett Larry perzselő szemére és puha szájára. – Minek rajtad ez a sok ruha? – suttogta. – Foglaltam asztalt, hogy együtt vacsorázzunk – felelte halkan Larry. – Van egy fél órád rá, hogy elkészülj. Nem mintha így, ahogy vagy, nem volnál nagyon

csinos. – Lassú, csodáló mozdulattal elsimította Kendra remegő mellén az összegyűrt blúzt, s egy pillanatra megállt, hogy körbecirógassa a vágyódó mellbimbót. Keze lejjebb siklott, s felcsúszott Kendra szoknyája alatt a combján, végigtapogatta bugyija selymes vonalát. A lány lábában mintha tűzijáték szikrái pattogtak volna. – Annyi pótolnivalónk van. Biztos, hogy el akarsz menni vacsorázni ? – suttogta Kendra, s hangja elakadt, valahányszor a férfi keze megmozdult bugyija varrásán. Larry nadrágján is volt egy-két varrás, mely meglehetősen megfeszült, amikor Kendra rátette a tenyerét. – Már nem annyira, mint egy órával ezelőtt – mormolta a férfi a lány nyakának forró, lüktető ívéből, ahol nyelvével a kulcscsontját pásztázta végig. – Megfogadtam magamnak, hogy elviszlek vacsorázni, de nagyon tetszik ez a kárpótlás. Kendra nekiállt kibogozni a nyakkendőjét. – Ember tervez… – A férfi félbeszakította; forró szája égette az övét. Kendra ajkai szétnyíltak, s egész testében megremegett, amikor Larry nyelve körbejárta szája belsejét, majd újra találkozott az övével, s összetapadt vele. Ahogy keresték s meg is találták a kincseket, amelyekre oly szenvedélyesen vágytak, egy bugyi a földre hullott, aztán követte egy nyakkendő meg egy ing, majd egy blúz és egy szoknya. Larry leszorította Kendrát a díványra, s betakarta testével, szenvedélyének duzzadása szorosan a lány combjához simult. Megemelte vállát, hogy lenézzen a lány melleire, s megsimogatta a mély völgyet, Kendra a férfi arcát, haját cirógatta, majd keze végigsiklott sima, erős vállain, közben lihegett, olyan forró, fojtogató sürgetés áradt a férfi egyre szorítóbb kezeiből. Végighúzta kezét Larry mellén, rátalált az övre meg a cipzárra. Csak egy pillanatra váltak szét, és sietősen, vágytól remegve szabadultak meg az őket elválasztó utolsó akadályoktól. Kendra megsimította Larry felhevült arcát, s érezte, hogy a forróság a mellét perzseli, ahogy Larry szájával körbecirógatta a mellbimbóját, s finom vonalat húzott, amely – úgy tűnt – össze van kötve testének legforróbb lüktető részével Felkiáltott a gyönyörűségtől és a sürgető vágytól, s amikor Larry leereszkedett a combjai közé, ismét felkiáltott. Belekapaszkodott a férfiba, s a kemény izmokra tapadó kezével még szorosabban húzta magához, majd átadta magát a szerelem ritmusának. Egyszerre adta és kapta a végső gyönyört abban a vadságban, amelyben az önzés is nagylelkűség, mígnem kiáltás szakadt ki belőle a vágyott édes rángásoktól. Pár pillanat múlva érezte, hogy Larry izmai megkeményednek, füle mellett forró lélegzet surran, s a férfi sóhajtva adja ki feszültségét. Aztán teste elernyedt, arca szorosan Kendráéhoz simult, karja köréje zárult. Így feküdtek egy ideig, s egyikük sem akarta megtörni a biztonságot és meghittségét, amelyben osztoztak. Aztán Kendra többet akart, látni akart; felemelte a férfi fejét, belenézett tengerszín szemébe, s viszonozta remegő mosolyát. – Szeretlek – mondta neki alig hallható, csodálkozó suttogással. Larry vizsgáló tekintete az övébe mélyedt, s arca ellágyult az érzelemtől. – Én is szeretlek téged – suttogta vissza, s ajkával pihekönnyedén megérintette a lány száját.

Kendra nyugtalan agya csalódást jelzett, amiért nem a férfi mondta ki először a szót. Úgy érezte, Larry csak kötelességének érezte viszonozni az ő „szeretlek”-jét. Nyugtalanul megmozdult Larry súlya alatt, elnyomta magában a hívatlan gondolatot. Amint megmozdult, Larry felemelkedett, lecsúszott melléje, s felült a kékmintás díványon. – Ajánlatos, ha hagyom, hogy egy kis levegőhöz juss – mormogta halkan nevetve. Alighogy Larry megmozdult, Kendrának máris hiányzott forró érintése, s felemelte a kezét, hogy megsimogassa a bordák alatt a férfi hasát. – Egészen jól bírom nélküle – tiltakozott. Larry Kendra orrára tette ujját, és elnevette magát. – Tudom, hogyan működik a zuhanyod. Megmutassam neked is? – Miért ne? – egyezett bele Kendra. – Ennyi év után legfőbb ideje, hogy megtudjam. Együtt zuhanyoztak, anatómiai leckéket véve egymástól, s nevetve, bolondozva szappanozták egymást. Az asztalfoglalásról megfeledkezve együtt ettek Kendra lakásának meghitt nyugalmában. A lakás már egyáltalán nem hatott üresnek. Aztán csendben, egymást átkarolva üldögéltek, zenét hallgattak, s a gyengéd tenyerek széthordták a szerelem üzenetét, mígnem a szerelmes cirógatások sürgető kérésekké változtak, s többet követeltek. Kendra ágyában szeretkeztek ismét, majd összekapaszkodva. egymáshoz bújva elégedetten álomba merültek. Aznap éjjel nem ment el tőle Larry. Amikor Kendra fölébredt, a férfi még hason fekve aludt. A lány szerető pillantással nézte az alvó arcot, a sűrű, szétterülő pillákat, a homlokba hulló hajat, s Larry állán a ravaszkás vágatot. Mintha felébresztette volna a Kendrából áradó szeretet, Larry kinyitotta a szemét, s szétnyílt szája mosolyra húzódott. – Ébren vagy? – kérdezte lágyan. Kendra megcsókolta a mosolygó arcát, s hátrasimította a haját. – Egész éjszaka virrasztottam, és téged néztelek. – Hazudsz – mormogta Larry, s odahúzta magához. – Én is eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy néztelek. – Fel kell kelnem – mondta Kendra kelletlenül. – Muszáj bemennem dolgozni. Csókkal vonta ki magát Larry öleléséből. Fölkelt, s tiszta ruhát vett elő a szekrényből. – Mit csinálsz ma? Nyögés hallatszott a párnából, ahova Larry befúrta a fejét. – Ne kérdezd. Ne emlékeztess rá. Ma fel kell hívnom valakit egy munka végett. – Nem tudom, miért panaszkodsz – mondta Kendra a fürdőszobába indulva. – Amennyire látom, te csak ülsz és álmodozol, aztán ráfogod, hogy dolgozol. Utána repült egy párna, s Kendra beugrott a fürdőszobába. – Hol fogsz ma dolgozni? – kérdezte Kendra, amikor megreggeliztek. – És mit csinálsz? Larry vállat vont. – Semmi különöset, csak rutinmunkákat. Kendra szájához emelte a pirítóst, beleharapott, és rágás közben elgondolkodva figyelte Larryt. – Úgy viselkedsz, mintha kémkednék. Eszem ágában sincs, csak érdekel, mit csinálsz.

– Nem gondolom, hogy kémkedsz, és jólesik az érdeklődésed – mondta Larry, s megsimogatta Kendra arcát. – Annyi az egész, hogy nem akarok a munkára gondolni, inkább rád. A férfi érintésétől bizsergés futott végig Kendra testén, s elfelejtett válaszolni a kitérő megjegyzésre. Vagy majdnem elfelejtett. Ránézett Larry szőrös, csupasz felsőtestére, szája vonalára, a nadrágra, amin meglátszottak a gyűrődések, mivel előző este a padlóra dobták, s vonakodva állt fel, hogy kiöblítse tányérját és csészéjét. – Jobb, ha indulok dolgozni. Az ajtónál, mi után Larry hosszan megcsókolta s még jobban elvette a kedvét a munkába menéstől, megszólalt: – Szabad megkérdeznem, mennyi ideig tart az a munka? Látlak még, ugye? Larry mosolyogva lassan nemet intett, és szorosan átölelte. – Pár napig nem. Szerződésem van, határidős munka. Ha csak arra koncentrálok, hamarabb visszajöhetek hozzád. – Pár napig! – panaszolta Kendra. – Máris hiányzol. Ugye, fölhívsz? Megvan a számom? – Minden percben rád gondolok, s ígérem, mindennap kapcsolatba lépek veled, – Becsúsztatta a kezét Kendra kabátja alá, s olyasmit művelt, amelynek célja az volt, hogy elfeledtesse a lánnyal az időt meg a WHO Rt.-t és minden más kötelességet, csak a testükét nem. Végre Kendra elhúzódott, sóhajtva visszatűrte a blúzát, s lesimította a szoknyáját. Kitárta az ajtót, s még egyszer megkérdezte, mintha csak húzni akarná a búcsúzást: – Akkor felhívsz? Biztos? – Biztos. – Szeretlek. – Én is téged – suttogta Larry rekedtes hangon, s megsimogatta Kendra arcát. – Csak pár nap – ígérte. Aztán becsukódott az ajtó közöttük. 7. Aznap az irodában Kendra csak nagy nehezen tudta figyelmét a könyvelés és a telefonok világi dolgaira összpontosítani. Gondolatai állandóan elkalandoztak, vissza Larry mámorító simogatásától előre az örömökhöz, amelyeket jövendő együttléteik ígérnek. Azt mondta, pár nap. Kettő vagy három, esetleg négy, gondolta Kendra, Amikor a küldönc kézbesítette aznapi rózsáját a Hercegtől, Kendra ajkához emelte, és ábrándosan elmosolyodott, arról fantaziálva, hátha Larry küldte. Aztán összeráncolta a szemöldökét; haragudott magára, hogy Larrytől ilyen romantikus érzelemnyilvánítást várna el. Rosszulesett neki, hogy Larry nem bízik benne annyira, hogy megossza vele életét, elmondja neki, hol és mit dolgozik. A férfi élete teljes rejtély volt számára. Gondolkodott, milyen személyiségzavar indítja Larryt erre a titkolózásra, s mit tegyen, hogy változtasson rajta. A nap hátralevő része csendben telt el. Ötkor hazament, hogy várja Larry telefonját – de hiába várta.

Kendra másnap reggel azzal a reménnyel ment dolgozni, hogy Larry a nap folyamán fölhívja, vagy tán be is ugrik az irodába. Csak nem kell huszonnégy órát dolgoznia naponta! Alighogy letelepedett az íróasztalához, jelzett az egyik programozó a terminálon. Kendra odafordult a számítógéphez, s beírta: ITT TIGRIS LADY. – TL Ó, TIGRIS LADY, HA TUDOM, HOGY OTT VAN AZ IRODÁBAN, AKKOR KÖNNYEBBEN MEGY A MUNKA, MAGA AZ ÉN ÉLETEM ÉRTELME, A SZÍVEM DOBBANÁSA, DRÁGA TIGRIS LADY, SOSE HAGYJON EL. – EH Kendra leolvasta a szöveget a monitorról, s nem tudta visszafojtani a nevetését. Így válaszolt: JÓ REGGELT. ÉDES HERCEG, JÓ FORMÁBAN VAN MA. HOGY MEGY A PROGRAM? – TL MÁR ÖSSZEÁLLÍTOTTAM. ELÉG EGYSZERŰ, S NEM TART EGY HÉTNÉL TOVÁBB. BÁRCSAK ITT VOLNA MELLETTEM. SZERETNÉM, HA ELÉRHETNÉM MAGÁT, S MEGSZŰNNE ELSZIGETELTSÉGEM. – EH EZ ÚGY HANGZIK, MINTHA KOLOSTORBAN ÉLNE. – TL ÚGY IS ÉRZEM. NAGYON EGYEDÜL VAGYOK. – EH AZ A MAGA HIBÁJA. – TL NEM, A MAGÁÉ. JÖJJÖN IDE HOZZÁM. – EH Kendra fölnevetett, s megcsóválta a fejét. Ez a férfi nem adja föl egykönnyen. De ideje hivatalos dolgokra térni. DOLGOM VAN, HA NEM AKAR HIVATALOS ÜGYBEN BESZÉLNI VELEM, AKKOR MOST KI KELL KAPCSOLNOM A GÉPET. – TL NEM LETT VOLNA SZABAD TIGRIS LADYNEK ELNEVEZNEM MAGÁT. KEGYETLENNÉ VÁLT MIATTA, SIMULÉKONY KISCICÁNAK KELLETT VOLNA NEVEZNEM. – EH HÁL' ISTENNEK, HOGY NEM TETTE. JÓ MUNKÁT! MOST KIKAPCSOLOM A GÉPET. – TL Csak ült, s mosolyogva hallgatta a vészcsengőt, amíg el nem hallgatott. Ameddig nem engedi meg magának, hogy komolyan vegye a Herceg ömlengéseit, vajon mit árthat neki, ha belemegy a játékba? Lassan telt el a nap, s Larry nem bukkant föl, nem is telefonált. Kendra dühösen és szorongva ment haza. Harmadik nap reggel Kendra izgatott előérzetekkel indult dolgozni. Az a „néhány nap”, amit Larry emlegetett, nemigen lehet több háromnál, s arra számított, hogy ma a férfi megjelenik az irodában. A Herceg esti üzenetet hagyott a nyomtatóban, s Kendra mohón olvasta. ÁLLOK AZ ABLAK ELŐTT, S MAGÁRA GONDOLOK, TIGRIS LADY. NEM SOKAT ALUDTAM AZ ELMÚLT HÁROM NAPBAN. KI VAGYOK MERÜLVE, DE FIZIKAI SZÜKSÉGLETEIMNÉL IS FONTOSABB, HOGY MIHAMARABB BEFEJEZZEM A PROGRAMOT. CSAK EGYETLEN VÁGYAT NEM TUDOK ELNYOMNI: AMIT MAGA IRÁNT ÉRZEK. SZERETNÉM MEGÖLELNI, VÁGYOM A CSÓKJÁRA, AZT SZERETNÉM, HA VELEM TÖLTENÉ EZT AZ ÉJSZAKÁT. LEMENT A NAP, S NAGYON BOLDOGTALANNAK ÉRZEM MAGAM.

NAPLEMENTE NYUGATON INDUL. VÉG ÉS KEZDET. V IDÁMAN PERDÜLVE RÓZSASZÍN FELHŐ TÁNCOL ÁT AZ ÉGBOLTON. A MINDENHATÓ ISTEN SZÁMŰZVE, JELENTI. TÁNCOS ÉS TÁNCTERME NARANCSVÖRÖSRE VÁLT: TISZTELET ERŐS OLTALMAZÓNKNAK. DE A TÁNCTEREM ELSÖTÉTÜL, S A TÁNCOS UTOLSÓ PIRUETTEL BÚCSÚZIK. KEZDET ÉS VÉG. A NYUGATI ÉG MÁR FEKETE. JÓ ÉJSZAKÁT, ÉDES TIGRIS LADY, MOST VISSZA KELL MENNEM DOLGOZNI. AZT SE TUDOM, VACSORÁZTAM-E. NEM EMLÉKSZEM. – EH Kendra rövid harcot vívott magában. A számítógéptől elfordulva ujjai bizseregtek, hogy használja őket. De aztán arra gondolt, hogy a Herceg felnőtt férfi, és tud magára vigyázni. Ha kimutatja neki, mennyire aggasztja, hogy elhanyagolja magát, akkor bátorítást nyújt neki, hogy a kis komputeres flörtből személyesebb ügy alakuljon ki. Állt az íróasztala mellett, újraolvasta a Herceg üzenetét, elképzelte kimerülten, rossz táplálkozástól betegen. Aztán visszament a terminálhoz, s jelzést adott a Hercegnek. ITT EH. – EH MOST OLVASTAM EL AZ ÜZENETÉT, S AGGÓDOM. AKI ILYEN INTENZÍVEN DOLGOZIK. MINT MAGA. ANNAK VIGYÁZNIA KELL MAGÁRA. NE FELEDJEN EL ENNI, ÉS ALUDNI. MIRE MEGY, HA MEGBETEGSZIK? – TL SZÓVAL MÉGISCSAK TÖRŐDIK VELEM. – EH A MUNKAADÓMMAL TÖRŐDÖM. HA KIKÉSZÍTI MAGÁT, ELVESZÍTEM AZ ÁLLÁSOMAT. MUSZÁJ ENNIE ÉS ALUDNIA. – TL HA MAGÁT BOLDOGGÁ TESZI, MEGPRÓBÁLOM. NEM BÁNJA, HA VERSET ÍROK? NEM VALAMI JÓ. – EH IGENIS SZÉP. MEG VAGYOK LEPŐDVE, IIOGY MAGA SZÁMÍTÓGÉPES, NAGYON TETSZETT A NAPLEMENTE. – TL HA NEM VOLNA KOMPUTEREM, NEM TUDNÉK SEMMIT SEM ALKOTNI. EL TUD KÉPZELNI EGY KOMOLY EGYETEMI HALLGATÓT, AMIKOR FELFEDEZI A HÍVATLAN KÖLTŐI HAJLAMOT. PEDIG KOMOLYAN KÉSZÜL AZ ELEKTRONIKAI PÁLYÁRA? EZ VOLTAM ÉN. AZT HITTEM, ELMENT A JÓZAN ESZEM, AMIKOR RÁJÖTTEM, HOGY A ROMANTIKUS ÉRZELMEK ÉS A KÖLTÉSZET A PROGRAMJAIMNAK RÉSZÉVÉ VÁLTAK.

MAGA NEM HISZI, HOGY EZ BÁNTÓ? EL TUDJA FOGADNI ÉS ÉLVEZNI FENNTARTÁSOK NÉLKÜL? – EH FENNTARTÁSOK NÉLKÜL NEM. ATTÓL TARTOK, ADDIG ÉLVEZEM CSAK, AMÍG SEMMI ELKÖTELEZETTSÉGET NEM KÍVÁN, – TL KÁR, ÉN KÍVÁNATOSNAK TARTOM AZ ELKÖTELEZETTSÉGET, – EH Kendra a monitoron látható kékesszürke szavakra nézett, s azon tűnődött, vajon milyen lehet a Herceg a valóságban. Ha nem találkozott volna össze először Larryvel, nagy csábítást érezne, hogy viszonozza komputeres udvarlója érdeklődését. Végül így válaszolt: NAGYON SAJNÁLOM, MOST MENJEN, EGYEN VALAMI KIADÓS ÉTELT, S NE DOLGOZZA MAGÁT HALÁLRA. – TL Kikapcsolta a terminált, s felállt, hogy kinézzen az ablakon. A meleg tavaszi fényben zölden ragyogtak a hegyek. Bárcsak felhívná Larry. A Herceg egyre jobban elhomályosítja. Ma biztosan jelentkezik. Muszáj. *** Négy nap múlva Kendra munka után benézett Mariehez. – Már egy hete, hogy Larry eltűnt – mondta aggódva. – Hét hosszú napja, Mit rontottam el? Miért nem hív föl? Minden este otthon voltam, s vártam. Mi baja velem? Nem igaz, hogy szeret. Ha szeretne, eszébe jutottam volna. Legalább egyszer. Hát nem? Marie karikás, beesett szemmel nézett rá. Haja elhanyagolt, hátratűzve, Keserűen fölnevetett. – Rossz helyre jöttél tanácsért. Nem tudok mit mondani. Ha tudnék, akkor nem hagytam volna, hogy Robert eltávolodjon tőlem. Kendra leült melléje a díványra. – Ne haragudj, teljesen hülye vagyok. Már megint ugyanazt csináltam. A saját problémáimat zúdítom a nyakadba, amikor elég neked a magadé is. – Semmi baj – mondta Marie kedvetlenül. – A szerencsétlenségek vonzzák egymást, tudod. Ahogy elnézte a barátnőjét, Kendra látta, milyen nehéz neki a különválás. Nemcsak a külsejét hanyagolta el, a ház is rendetlennek, gondozatlannak látszott. A gyerekszobából a kis Pamela sírása hallatszott. Marie felsóhajtott, s a fejét ingatta. – Azt hiszem, ráragad az én szorongásom. Ő is nyugtalan, s akkor is sír, ha fölveszem, akkor is, ha leteszem. Sőt mostanában éjszaka is nyugtalan. Ahogy hallgatták, a sírás alábbhagyott, és a baba lassan elaludt. Marie fölállt, italt töltött, – Tegnap benézett Robert, meglátogatta Pamelát – mesélte. Kendra elvette a narancsleves-vodkás jeges italt, s kérdőn felhúzta a szemöldökét. – Tudtál vele beszélni? Mit mondott? – Robert sose szokott arról beszélni, hogy mit érez, meg mi jár a fejében – mondta Marie, s nehézkesen leült. – Ha képes lenne rá, rég rájöttem volna, hogy valami nem stimmel. Kendra a poharába bámult, s Larryre gondolt. Ő is ilyen; nem hajlandó arról beszélni, mire gondol, mit csinál. – Csak annyit mondott, azon fölül, hogy eltart egy feleséget meg egy gyereket:, a munkájával kapcsolatos gondokat már nem tudta elviselni. Úgy érzi, egyiknek se tudott megfelelni – mondta Marie lassan. – Kijelentette, hogy szerinte én sohasem értettem meg őt, nem voltam a támasza, mert nem tudom, milyen az élet az üzleti világban. Azt mondja, hogy vatta között élek itthon, fogalmam sincs a problémáiról.

– De nem próbált beszélni neked ezekről a problémákról? – Nem, nem hajlandó a munkájáról beszélni. Különösnek hangzik, de jóformán nem is tudom, mivel foglalkozik. Annyit tudok, hogy egy befektetési cégnél dolgozik, de azt sosem mondta, hogy pontosan mit. Akárcsak Larry. Kendra homlokán mélyültek a ráncok. – Kezdek rájönni, talán jobb is, hogy Larry idejében visszahúzódott ebből a kapcsolatból – tűnődött boldogtalanul. – De azért fáj, nem? – kérdezte Marie szomorúan, – Fáj – vallotta be Kendra kertelés nélkül. Marie mély lélegzetet vett. – Azt hiszem, meg kell gondolnom, ne keressek-e állást magamnak. De már két éve nem dolgozom, s azóta nem nyúltam számítógéphez. Amit tudok, az elavult; berozsdásodtam. – Mi lenne, ha bejárnál az irodába, és segítenék, hogy formába jöjj? Marie reménykedve nézett rá. – Gondolod? Nem lennék útban? Mit szólnának hozzá a programozók? – Biztosan nem elleneznék. Bíznak az ítélőképességemben. Nagyon megértő emberek. Néha túlságosan is, például a Herceg. – Még mindig üzenget? – kérdezte Marie. Kendra bólintott, s halkan fölnevetett. – Amióta Larry eltűnt, félig beleszerettem a Hercegbe, bár tudom, hogy semmi értelme. De nehéz neki ellenállni. Marie elnevette magát. – Mért nem próbálod ki? Ott van, elérhető, érdekes. Mit akarsz még? – Csábító, amíg eszembe nem jut, hogy a főnököm. Ha rosszul sülne el, nemcsak egy partnert, hanem az állásomat is elveszteném. Amellett nem tudom elfeledni Larry Hartot, Mielőtt vele találkoztam, azt hittem, üres a lakásom, de most olyan, mint egy sírbolt. – Én aztán tudom, milyen érzés – mondta csüggedten Marie. Kendra felállt – Azt hiszem, jobb, ha hazamegyek. Hátha megszólal a telefon. Gyere be az irodába, ha akarsz, jó? – Jó. Holnap bemegyek. Szerzek valakit, aki vigyáz a kicsire. Kendra bólintott, s hazament. Ott ült a telefon mellett, de az kétségbeejtően néma maradt. 8. Nem sokkal azután, hogy Kendra másnap reggel megérkezett az irodába. Marie lépett be az ajtón. Bár arca még mindig megkínzott és beesett volt, mégis látszott rajta az élet szikrája, amelyet az lobbantott föl, hogy végre a kezébe veszi sorsát. Kendra átadott neki egy nyomtatópapírt. – Ilyesmit kapok a Hercegtől – mondta fanyar mosollyal. Marie elolvasta: HAJNALI HÁROM ÓRA, TIGRIS LADY, S MÁR ALUDNOM KELLENE, DE BE AKAROM FEJEZNI A PROGRAMOT, MÁR A VÉGÉN JÁROK. MOST MUNKA HELYETT MÉGIS A TETŐABLAKON ÁT BÁMULOM AZ ÉJSZAKAI EGET, S MAGÁRA GONDOLOK. A SZÉL ELFÚJTA A VÁROS KÖDÉT, S A CSILLAGOK RAGYOGNAK A FENEKETLEN ÉGBOLTON, UGYANEZEK A CSILLAGOK VANNAK MOST A MAGA FEJE FÖLÖTT IS, S EZ BIZONYOS MÉRTÉKIG ÖSSZEKÖT

BENNÜNKET. DE NEM ELÉGGÉ. MEG AKAROM MAGÁT ÉRINTENI, MEGSIMOGATNI KEDVES ARCÁT, SZÉP, CSÁBÍTÓ TESTÉT, OLYAN MESSZE VAN TŐLEM HAJNALI HÁROMKOR, HOGY MÉG KOMPUTEREN SEM TUDOM ELÉRNI. CSAK GONDOLNI TUDOK MAGÁRA. VÁLASZTOTTAM EGY CSILLAGOT MAGUNKNAK A SOK MILLIÁRD KÖZÜL. EZ A MI TITKUNK, A MENEDÉKÜNK. FOGD MEG A KEZEM, S EMELKEDJ FEL PISLÁKOLÓ SUGARÁBAN VELEM, HOGY RAGYOGÓ KRISTÁLYOS SZÍNÉN ÖRÖKKÉ EGYÜTT ÉLJÜNK. NÉZZ FEL, TIGRIS LADY, NYÚJTSD KI A KEZED, ÉRINTSD MEG A CSILLAGUNKAT. – EH – A mindenségit – mondta Marie, s visszaadta a papírlapot. – Kinek kell ezek után Larry? – Nekem! – mondta kétségbeesetten Kendra. – Bárcsak felhívna. Úgy aggódom. – Odament az ablakhoz, s lenézett az utcai forgalomra. – Tisztában vagy vele, hogy ha autóbaleset érné, meg se tudnám? – Kendra – mondta Marie türelmesen –, nem érte baleset, s nem halt meg. Semmi baja. Lehet, hogy a munkája tovább tart, mint hitte. Ne gondolj a legrosszabbra, – Igazad van – helyeselt Kendra, s felsóhajtott. – Na, lássuk, mire emlékszel még, mit kell csinálni a komputerekkel egy irodában. Nem telt el egy óra, megszólalt a jelzőcsengő, s Kendrának nem volt nehéz kitalálnia, ki jelentkezik. Bekapcsolta, s ezt írta: JÓ REGGELT, EH. – TL TIGRIS LADY, ÉDESEM. JÓL ALUDT AZ ÉJSZAKA? – EH NEM, EGÉSZ ÉJSZAKA AGGÓDTAM MAGA MIATT. MIT CSINÁLT HÁROMKOR, MIUTÁN LELKIFRÖCCSÖT ADTAM? DOLGOZOTT? – TL AHOGY MONDTAM, MAGA JÁRT AZ ESZEMBEN. – EH AKKOR MOST KELLENE ALUDNIA, HOGY PÓTOLJA. – TL NEM TUDOK. MAJDNEM KÉSZ A PROGRAM. AMELLETT ALIG VÁRTAM, HOGY BESZÉLGETHESSÜNK. – EH MIÉRTOLYAN FONTOS, HOGY HAMAR BEFEJEZZE A PROGRAMOT? MIT CSINÁL, HA KÉSZ? – TL EL AKAROM VINNI MAGÁT ARRA A CSILLAGRA, AMIT KIVÁLASZTOTTAM. – EH MELYIK CSILLAGRA? OLYAN SOK VAN. SZERETNÉM TUDNI, MELYIK, AMIKOR FELNÉZEK AZ ÉGBOLTRA. – TL HA AZ ÖSSZESET EGYÜTT LÁTNÁM, NEM TUDNÉK RÁMUTATNI. DE AMIKOR FEKSZEM AZ ÁGYBAN, AKKOR LÁTOM. VAN A HÁLÓSZOBÁM MENNYEZETÉN EGY TETŐABLAK, EZEN KÜLDI BE A SUGARÁT, VÁR RÁNK. – EH TETŐABLAK A HÁLÓSZOBÁJÁBAN! AKKOR A HERCEG NYILVÁN PALOTÁBAN LAKIK. – TL CSAK EGY KIS KUNYHÓBAN, DE NEM ROSSZ. MAGÁRA VÁR, HOGY ÉLETET VIGYEN BELE. MAGA NÉLKÜL CSAK EGY ÜRES VÁZ. JÖJJÖN, NÉZZÜK EGYÜTT A CSILLAGUNKAT. – EH A HÁLÓSZOBÁJÁBAN? INKÁBB NEM. MELLESLEG, HOGY VISSZATÉRJÜNK A HANGSÚLYOSAN HIVATALOS DOLGOKRA. IDEHÍVTAM EGY BARÁTNŐMET, HOGY FELFRISSÍTŐ TANFOLYAMOT VÉGEZZEN AZ IRODÁBAN. FEL KELL ELEVENÍTENIE ISMERETEIT, MERT ÁLLÁST AKAR KERESNI. UGYE NEM BÁNJA? – TL

NEM. HA BEFEJEZEM A PROGRAMOT, ÁTVEHETI MAGÁTÓL AZ IRODÁT. MI MEG ELREPÜLÜNK TAHITIBA, ÉS SÜTKÉREZÜNK A TENGERPARTON. – EH MENJEN ALUDNI. NEM TUDJA, MIT BESZÉL. – TL DE TUDOM. CSODÁLATOS TERVEIM VANNAK. TARTSON VELEM. – EH VISZLÁT. – TL Kendra kikapcsolta a terminált, s Marie-ra pillantva halkan elnevette magát. – Nem adja fel, s nem veszi tudomásul a visszautasítást. Marie felvonta a szemöldökét. – Kezd fárasztani, ugye? Kendra homlokát ráncolva bámult a számítógépre, s nem válaszolt. Aztán felállt, átvette a küldönctől a rózsaszálat. Visszapillantott Marie-re, és felsóhajtott: – Bárcsak felhívna Larry! Marie többre emlékezett, mint hitte, s gyorsan beletanult az irodai rutinmunkába. Ahogy nőtt az önbizalma, úgy változott egész magatartása: életteljesebb lett, mint amilyen házassága idején volt, Kendra nagyon élvezte a társaságát az irodában. Nem sokkal tizenkettő után a Herceg befejezte programját, s elkezdte kinyomtatni, utána pedig Donna, a Bosszúálló hívta Kendrát a komputeren. Alig bírt magával az örömtől, s kedves közvetlenséggel beszélgetett a számítógépen. HOGY VAGY, ÉDESEM? ÉN KÖSZ, REMEKÜL, AMENNYIBEN MEG AKARTAD KÉRDEZNI. E PILLANATBAN FEJEZTEM BE EGY PROGRAMOT! MICSODA MEGKÖNNYEBBÜLÉS! MINTHA EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁGIG DOLGOZTAM VOLNA RAJTA. MOST MÁR MEGINT MEGISMERHETEM A FÉRJEM. MINDENT ELTERVEZTÜNK, MEGVANNAK A JEGYEK, INDULUNK EURÓPÁBA. EGY HÓNAPRA MEGYÜNK. MENNYEI LESZ. – KB NAGYON IZGALMASNAK HANGZIK. – TL Néhány percig a programról beszélgettek. Aztán a hivatalos dolgok befejeztével Donna megkérdezte: HOGY VAN A MI LARRYNK? – KB Kendra idegesen összerándult, s kicsit habozott, mielőtt válaszolt. REMÉLEM, JÓL. VOLTAKÉPPEN NEM TUDOM.–TL BAJOK AZ ÉDENBEN, NEMDE? CSAK AZT NE MONDD, HOGY NEM TUDTAD TISZTÁZNI A VELEM KAPCSOLATOS FÉLREÉRTÉST, MERT SIKÍTOK. – KB NEM, NEM ERRŐL VAN SZÓ. SEMMI KÜLÖNÖS. – TL NEM FIZETHETSZ KI ENNYIVEL. KI NEM ÁLLHATOM. MI TÖRTÉNT? – KB NEM TUDOM. AZT HISZEM, FAKÉPNÉL HAGYTAK. – TL FAKÉPNÉL! LARRY? NEM TUDOM ELHINNI. – KB Ó, DONNA, MI MÁSRA GONDOLHATOK? TIZENEGY NAPJA ÚJ MUNKÁBA KEZDETT. MEGÍGÉRTE, HOGY FELHÍV, DE AZÓTA EGY SZÓT SE HALLOTTAM RÓLA. – TI. AZ A HÓLYAG. ANNYI ESZE SINCS, MINT EGY BOLHÁNAK. – KB EZ NEM IGAZ, S VALÓSZÍNŰLEG ÉPP EZZEL VAN BAJ. NEM GONDOLKOZUNK EGY HULLÁMHOSSZON. VALÓSZÍNŰLEG UNTATOM. – TL HIDD EL. LEHET, HOGY OKOS, DE NEM GONDOLKODIK. NEM HAGYOTT FAKÉPNÉL. CSAK ESZÉBE SE JUTOTT, HOGY MAGÁNYOSNAK

ÉREZHETED MAGAD. EL VAN FOGLALVA A KOMPUTEREIVEL, S A KÜLVILÁG MEGSZŰNT LÉTEZNI SZÁMÁRA. HA TÜRELMES VAGY. VISSZAJÖN. – KB NEM ÉRTELEK. – TL PERSZE HOGY NEM. HOGY IS ÉRTHETNÉD? CSAK EGY KOMPUTERBUZI TUDJA MEGÉRTENI A MÁSIKAT. – KB MÉG MOST SEM ÉRTEM. NEM TUDOTT VOLNA MEGERESZTENI EGYETLEN TELEFONT, HOGY VÉGET VESSEN AZ ELKESEREDÉSEMNEK? – TL NEM AKAROM MENTEGETNI, CSAK MEGMAGYARÁZNI. TALÁN JOBBAN MEGÉRTED LARRYT, HA ELMESÉLEM, MILYEN VAGYOK, AMIKOR DOLGOZOM. HA BELEKEZDEK EGY MUNKÁBA, VISSZAHÚZÓDOM A FÉRJEMTŐL, AZ ÉLETEMTŐL, A VILÁGBÓL. MINTHA SEMMI MÁS NEM LETEZNE, CSAK A SZÁMÍTÓGÉP MINDENHATÓ AGYA, AMI AZ ENYÉMMEL VAN ÖSSZEKÖTVE. ELFELEJTEK ENNI MEG ALUDNI, S AMIKOR A KIMERÜLTSÉGTŐL MÁR NEM BÍROM TOVÁBB, AKKOR A PROGRAMRÓL ÁLMODOM. AMIKOR BEFEJEZEM A PROGRAMOT, UJJONGÓ ÖRÖM FOG EL, DE KIFOSZTOTTNAK IS ÉRZEM MAGAM. MINTHA LEHASÍTOTTÁK VOLNA VALAMIMET, AMI AZ EGYÉNISÉGEMHEZ TARTOZIK. SZERENCSÉM, HOGY OLYAN FÉRJEM VAN, AKI MEGÉRT. DÉDELGET, FELMENT A KÜLSŐ KÉNYSZEREK ALÓL. ETET ÉS MEGŐRZI ÉP ESZEMET. EGY SZENT. SEGÍT EZ A JELLEMZÉS? – KB GONDOLOD, ÍGY VAN LARRY IS A MUNKÁJÁVAL? – TH BIZTOS VAGYOK BENNE. AZT HISZEM, EZÉRT JÁTSSZUK KISDED JÁTÉKAINKAT IS, EZÉRT HASZNÁLUNK FANTÁZIANEVEKET. ENYHÍTI A MUNKA FESZÜLTSÉGÉT, VAGY TALÁN IDENTITÁST AD, MIUTÁN A MAGUNKÉT ODAADJUK A KOMPUTERNEK. AMIKOR KÉK BOSSZÚÁLLÓ VAGYOK, ELFELEJTEM, HOGY ÉN VAGYOK DONNA WILLIAMS. HA DOLGOZOM, DONNA MESSZI ÉS VALÓTLAN LESZ. BÖLCSEN TENNÉD, HA GONDOSAN MÉRLEGELNÉD. MIT JELENT VÁLLALNI EGY KOMPUTERBOLONDOT. ELÉG ERŐS VAGY, HOGY MEGHAGYD A SZABADSÁGÁT? VAN ELÉG ÖNBIZALMAD AHHOZ, HOGY MEGHATÁROZATLAN IDŐTARTAMOKRA LEMONDJ RÓLA A KOMPUTERBARÁTNŐ JAVÁRA? HA A LEGKISEBB KÉTELYED VAN, JOBB, HA MINDEN TOVÁBBI NÉLKÜL SZAKÍTASZ. – KB KOMOLYAN HISZED, HOGY VISSZAJÖN HOZZÁM? – TL A TÜRELEM A LEGFONTOSABB ERÉNY, AMELYET GYAKOROLNOD KELL. LÉGY TÜRELMES, ÉS LARRY VISSZAMEGY HOZZÁD. – KB HOGY LEHETSZ OLYAN BIZTOS BENNE? – TL BESZÉLTEM VELE, AMIKOR MEGLÁTOGATTALAK, EMLÉKSZEL? ILLETVE Ő BESZÉLT, ÉN MEG HALLGATTAM. AMI MEGLEPETT, MERT LARRY NEM NAGY TÁRSALGÓ. NEM IS TUDOD, MENNYIRE CSODÁL TÉGED. – KB SZORGALMASAN GYŰJTÖGETEM A TÜRELMET. DE NE BESZÉLJÜNK TÖBBET LARRYRŐL. AZ EZÜST HERCEGRŐL AKARLAK KÉRDEZNI. BIZTOS, HOGY AZ ÜZENETEI MIATT NEM KELL AGGÓDNOM? NEM AKAROM, HOGY AZT HIGGYE, BÁTORÍTOM. – TL Á, SZÓVAL MEGINT AZ EZÜST HERCEG. – KB

Kendra érezte, ha a számítógép képes volna érzelmeket közvetíteni, gurulna a nevetéstől. Zavarba jött, s ezt írta: KOMOLYAN MONDOM, ÚGY BESZÉL, MINTHA SZERELMES VOLNA BELÉM. – TL SÉRTŐEK AZ ÜZENETEI? – KB NEM, NAGYON SZÉPEK. TETSZENEK, BÁR UTÁLOM MAGAM ÉRTE. – TL NEM ÉRTEM. MIÉRT KELLENE IZGATNOD MAGAD A HERCEG MIATT. ELŐBB-UTÓBB MINDEN TISZTÁZÓDIK. A HERCEG ÁRTALMATLAN, HIDD EL. NYUGODTAN ÉLVEZD A FIGYELMESSÉGÉT. MOST MEGYEK, KINYOMTATOM A PROGRAMOMAT. – KB VÁRNOD KELL PÁR ÓRÁT. MOST A HERCEG NYOMTATJA A PROGRAMJÁT. AMINT BEFEJEZI, SZÓLOK. KÖSZ, HOGY BESZÉLGETTÉL VELEM. SOK ELGONDOLKOZTATÓ DOLGOT MONDTÁL. – TL Az adás végei ért, s Kendra elgondolkodott azon, amit Donnától hallott. Izgalommal töltötte el, hogy Larry szereti, s hogy számíthat rá: visszatér hozzá. De vajon képes lesz-e elfogadni azt, hogy a munkája ennyire leköti? Ha elkötelezné magát Larrynek, vajon nem azzal töltené élete nagyobbik részét, hogy azt találgatja, hol van a férfi, mit csinál, s gondoskodik-e magáról? Fizikai, érzéki vonzódásuk isteni, izgató, de vajon elég-e ahhoz, hogy erre alapozzák a kapcsolatot? A puszta gondolattól, hogy nemsokára viszontlátja, lángba borult a teste. Majd szétfeszítette a vágy. Nem tudná visszautasítani Larryt, ha karnyújtásnyira jönne hozzá. Vajon olyan életre adná-e a fejét, amelyben a puszta izgalom és öröm néhány óráját az unalom és a magány hosszú hetei egyensúlyoznák? Marie-re pillantott, aki az asztalnál ült, és számlákat szedett rendbe. Kendra tudta, nem élné túl, ha Larry az élete állandó részévé válna, utána meg el kellene válnia tőle. Később, amikor a Herceg programjának kinyomtatása befejeződött, Kendra elolvasta az utolsó laphoz fűzött személyes jegyzetet. AKKOR MOST POSTÁZHATJA. TIGRIS LADY. KI VAGYOK MERÜLVE, LE KELL FEKÜDNÖM. BÁRCSAK ITT TARTHATNÁM A KAROMBAN. EGYEDÜL VAGYOK, S KIÜRÜLTEM. SZERETEM MAGÁT, SZÉPSÉGES TIGRIS LADY. – EH Kendra akkorát sóhajtott, hogy Marie odament hozzá, s a válla fölött kukucskálva elolvasta az üzenetet. – Hogy tudsz ellenállni egy ilyen férfinak? – kérdezte elérzékenyülve. – Szegény. Nem érzed, hogy oda kéne rohannod hozzá? – Gyűlölöm bevallani, de igen, egy kicsit – mondta halkan Kendra. – De gondolnom kell Larryre. Irreális volna azt várni tőle, hogy úgy viselkedjen, mint a Herceg, nem? Csakhogy… Kendra érezte, könnyek szöknek a szemébe, s bosszúsan pislogott. – Meg vagyok kavarodva. Magam sem tudom, mit akarok. 9. – Látod, milyen nyugodt munkahely ez? – szólt másnap reggel Kendra Marie-hez. – Amióta itt dolgozom, tegnap volt a legnagyobb izgalom, amikor két programot kellett becsomagolnom és postáznom.

– Nem is tudod, mennyire hálás vagyok, hogy bejárhatok s megismerkedhetem a gépekkel meg a munkamenettel – mondta Marie. – Úgy érzem, most már nyugodtan kereshetek állást, meg fogom állni a helyem. – Beszéltél Roberttel? – kérdezte Kendra. – Nem nagyon örül, hogy másra hagyom a kicsit. – Miért, mire számított? Végül is ő hagyott el téged. – Azt hiszem, maga se tudja, mit akar – felelte Marie. – És én is egyre kevésbé tudom, mit akarok. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, s egy alacsony, köpcös, vörös arcú, szürke öltönyös férfi masírozott be fontoskodva. Aktatáskáját szorongatva követelőző hangon kérdezte: – Hol van Mrs. Henderson? Kendra kíváncsian elébe ment. – Mrs. Henderson nyugdíjba ment. Kendra St. Clair vagyok, én vettem át a helyét. Miben segíthetek? A férfi kétségbeesetten égnek emelte szemét, aztán Kendrára förmedt. – Ez esetben az Ezüst Herceggel akarok beszélni! Mégpedig azonnal! – Lenne szíves megmondani, ki maga és milyen ügyben óhajt beszélni az Ezüst Herceggel? – Hogy én ki vagyok? – csattant föl a férfi. – George Wiley az Acme Gépgyártó Vállalattól. És követelem, hogy beszélhessek az Ezüst Herceggel egy programról, amit ő készített nekünk, és hibás. Acme Gépgyártó Vállalat. Nekik küldte el Kendra az első programot munkába állásának második napján. – És mi a probléma a programmal? – kérdezte. – A probléma? Probléma!!! –ismételte a férfi szinte fuldokolva a dühtől. Lecsapta aktatáskáját az asztalra, kipattintotta a csatját, s kirántott belőle egy köteg komputerpapírt. A kinyomtatott programmal a markában rázta az öklét Kendra arca előtt, és vicsorgott. – Van magának fogalma, mennyit fizettem ezért a rakás nyomorult kaparásért a Hercegnek? – Pontosan tudom, mennyit fizetett – válaszolt Kendra. – Mi a baj vele? A Herceg nagyon jó programokat készít. Nehéz elhinni, hogy téved. A férfi rávicsorgott, szája hangtalanul mozgott egy pillanatig, aztán az iroda túlsó végébe indulva kiteregette a barnamintás padlószőnyegre a programot, majdnem háromméternyi zöld-fehér ösvényt formálva a perforált papírból. – Ennek a programnak, ami teljességgel hasznavehetetlen, egy hárommillió dolláros robotgépet kéne irányítania. De nem működik! – A dühös szavakkal együtt nyála is fröcskölt. – A robotgép karja nem megfelelő irányban mozog. Az idő meg megy. Minden egyes perc veszteséget jelent. Nagy veszteséget. Követelem, hogy beszélhessek a Herceggel. – Azonnal kapcsolatba lépek vele – szólt Kendra. Odament a terminálhoz, a Herceg azonban nem válaszolt a vészjelre. – Nagyon sajnálom, úgy látszik, nincs otthon – mondta mentegetőzve. – Úgy látszik! Úgy látszik, nincs otthon! – kiabált Wiley. – Akkor kerítse elő! Kendra megpróbálkozott a Sárkánnyal meg a Bosszúállóval is, de egyikük sem válaszolt. – Tudja Mit? Hagyja itt a programot. Nemsokára előkerül a Herceg – mondta Kendra reménykedve, – Azonnali intézkedést követelek! – pattogott Wiley. – Ez a nyomtatás a maga komputeréből származik? – kérdezte Kendra, a hosszú papírcsíkra nézve. – Hát persze, Erre jó a program. Hogy kinyomtassam.

– Összevetem azzal, amit itt őrzünk az irodában. Lehet, hogy van köztük valami eltérés. – Nahát, most megpróbálja elhárítani a felelősséget! Azt akarja sugallni, hogy mi nem értjük a dolgunkat! Erről van szó! – Dehogy. – Kendra összeszorította a száját, hogy visszafojtsa növekvő bosszúságát, – De nem árt, ha ellenőrizzük. Előkereste az Acme programját tartalmazó dossziét, kivett belőle egy vastag nyomtatott papírköteget, s Wiley példányával párhuzamosan kiteregette a padlóra. Aztán az egyik oldalán négykézlábra ereszkedett. – Marie, én olvasom a mienket, te meg ellenőrizd Mr. Wiley példányát. – Marie is lekuporodott a két papírkígyó másik oldalára. – Ez nevetséges! – kiáltotta Mr. Wiley. – Mit remél ettől? Hívja föl a Herceget! Azonnal! Kendra fölnézett rá, szeme fenyegetően megvillant. – Nem vagyok süket, Mr. Wiley – mondta hűvösen. – Nem kell kiabálnia. Meg fogjuk tenni a megfelelő lépéseket. A WHO Rt. felelősséget vállal a termékeiért. Amint lehet, kapcsolatba lépek a Herceggel. Az ellentámadás lehűtötte a férfit. Elhallgatott, s figyelte, ahogy a két nő összeolvassa a számsorokból álló utasításokat, Aztán ő maga is négykézlábra ereszkedett, hogy ellenőrizze az akciót. A parancsok bonyolultak voltak, legtöbbjüket se Marie, se Kendra nem értette, de lelkiismeretesen, egyenként mindet ellenőrizték. Eltelt egy óra, s Kendra térde már sajgott, szeme előtt karikák táncoltak a megerőltetéstől, ahogy az ismeretlen szavakat és egyenleteket böngészte. Kezdett meginogni, nincs-e igaza Wiley-nak, aki továbbra is becsmérlő megjegyzéseket tett, hangoztatva az eljárás értelmetlenségét. A parancsok ugyanis mindkét hosszú papírcsíkon pontosan azonosak voltak. Egyszer csak, ahogy még mindig négykézláb hátrafele csúszott, Kendra akadályba ütközött, s hátranézett. Két nagy futócipős és farmernadrágos láb zárta el útját, A térd fölött combok, duzzadó ágyék, s egy pár zsebbe gyűrt ököl, őzbarna kordbársony-zakó és vigyorgó arc magasodott fölötte. – Larry! – kapkodott Kendra levegő után, s a boldogság forró árama szaladt végig benne, – Hogy kerülsz ide? Nem is hallottam, hogy beléptél. – Mert mindenki olyan intenzíven kuporog a padlón. Mi ez? Társasjáték? – kérdezte, a négykézlábas trióra nézve. – Vagy békaugrálás? Beállhatok? – Ez meg ki a csuda? – kérdezte Wiley, – Elektronikai műszerész – magyarázta Kendra. – Larry, most nem érek rá. Valami baj van Mr. Wiley programjával. – Csak folytassátok – felelt Larry, s leült az íróasztal szélére, ahonnét szemmel tudta tartani a tevékenységet. Kendra és Marie folytatta az utasítások összeolvasását. Végül a negyvenkettes számnál, mikor Kendra felolvasta az egyenletet az irodai példányról, Marie így szólt: – Itt nem ez áll. – Látják? Látják? – kiáltott föl Wiley diadalmasan. – Rossz a program. Kendra felegyenesedett. – Nem a program rossz – mondta. – Amiről én olvasok, az arról a szalagról készült, amit elküldtünk magának. – Most azt akarja mondani, hogy a mi hibánk! – ordított Wiley, s megtoldotta egy káromkodással.

Larry hirtelen, odaállt a férfi elé, s közel kétméteres magasságból nézett le rá. – Vigyázzon, mit mond, Wiley. Semmi szükség az ilyen beszédre. Wiley fölpattant, mint egy harcias kakas. De amikor kiegyenesedett, s még mindig fölfelé kellett tartania a fejét, hogy Larry szemébe nézhessen, magatartása valamelyest veszített izgágaságából. – Maga ne avatkozzon bele – figyelmeztette Larryt kissé óvatosabban, Aztán elhátrált tőle, s meghunyászkodva magyarázta: – Az Ezüst Herceg hibás programot készített, s ez óriási problémákat okoz az üzemben. – Nekem más a véleményem – mondta Larry. – Hadd nézzem azt az átkozott függvényt. – Ő is lekuporodott Marie és Kendra mellé. Ujját végigcsúsztatta minden egyes oszlopon, s szeme gyorsan ide-oda mozgott közöttük. Aztán felállt, s Wiley fölé magasodva kijelentette: – A program jó. Nézesse meg a komputerjét. Valószínűleg hibás egy chip benne, és nem fogadja el a parancsot. Három függvény hiányzik a maguk példányából. Wiley tisztelettudóan nézett rá. – Maga műszerész, ugye? Nem nézné meg a komputerünket? – Kösz, nem – mondta Larry, megvetően jártatva végig szemét a kis köpcös férfin. – Ilyeneknél, mint maga, nem vállalok munkát. Kendra elnyomott egy mosolyt, s Wiley példánya fölé hajolt. A harcias kis ember teljesen leeresztett. Kendra visszaadta neki a programot, hálát adva a magasságosnak, hogy ott van Larry, aki a helyére rakta Wiley-t. – Köszönöm – mondta az, s meghunyászkodva mosolygott. – És elnézést… Értse meg, válsághelyzet alakult ki az üzemben. Kendrára siklott a pillantása. – Ha legközelebb dolgom lesz a WHO-val, türelmesebb leszek. Kendra bűbájosan rámosolygott. – Kétlem, hogy a WHO még egyszer szerződést kötne önnel. A mi programozóink meglehetősen finnyásak. – Pillanatnyi lelkiismeret-furdalást érzett, hogy a nevükben beszél. De csak hadd rúgják ki. Wiley arckifejezése megérte. Wiley megdöbbenve motyogott néhány érthetetlen szót, kihátrált az irodából, s becsukta maga mögött az ajtót. – Végre megszabadultunk tőle – mormogta Larry, s dühösen meredt utána. – Atyaisten! – kiáltott föl Kendra, s Larryre vetette magát. – De örülök, hogy látlak! Hol voltál? – Amikor megérezte maga körül a férfi karját, úgy érezte, mint aki hosszú utazásból tért haza. Larry vállára hajtotta a fejét, s akkorát sóhajtott, hogy majd belerepedt a tüdeje. Megszólalt a telefon, Marie vette föl. – WHO Rt. Marie Preston beszél. Tessék parancsolni. – Pár pillanatig figyelt, aztán így szólt: – Nem, Robert, most nem tudok veled beszélni. Dolgom van – s letette a kagylót. Kendra gyors pillantást vetett rá. – Nincs is olyan sok dolgod. Marie elégedetten s kicsit meglepődve nézett rá. – De, szerintem igen. Nagyon jól éreztem magam egész délelőtt, úgy érzem, hasznos voltam. Azt hiszem, jót tesz a hangulatomnak, hogy most leteszem a kagylót, ha Robert hív. Hadd aggódjon most ő egy kicsit. – Leült Kendra íróasztalához, és megkérdezte: – Mi lenne, ha meginnátok egy jó kávét? Majd én tartom a frontot, Kendra nem kérette magát. Bevezette Larryt a raktárba. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Larry kitárta karját. Kendra hozzábújt, s felemelte fejét, hogy találkozzon Larry puha, mohó ajkával. Amikor szétváltak, Larry megsimogatta Kendra haját, arcát, sóhajtott egy jólesőt. – Nagyon hiányoztál – suttogta.

Kendra fölnézett rá, s túláradó boldogsággal látta, milyen őszinte szeretet van a férfi arcára írva. De észrevette a sötét karikákat is a szeme körül, a mély ráncokat a homlokán, s még lesült bőre alatt is a sápadtságot. – Beteg voltál? – kérdezte. Ez megmagyarázná, miért nem lépett vele kapcsolatba, Larry nemet intve kérdezte: – Olyan rosszul nézek ki? Nem voltam beteg, csak sokat dolgoztam. Kendra kisimította a ráncokat a homlokán, s halkan megkérdezte: – Miért nem hívtál föl? Úgy aggódtam. Azt mondtad, jelentkezel. Keze alatt a ráncok elmélyültek, s Larry arcán gyors egymásutánban több kifejezés suhant át: tágranyílt szemében meglepetés, összeráncolt homlokán zavar, keserves megbánás s végül kétségbeesett önvád. – Atyaisten, Kendra, eszembe se jutott. Minden olyan… olyan bonyolult lett. Tulajdonképpen meg kell mondanom… – Abbahagyta, s mély, töprengő kifejezés jelent meg az arcán, mintha küszködne, hogy elhatározza magát. – Mit kell megmondanod? – nógatta Kendra rossz előérzettet. Larry figyelmesen nézte az arcát, kérdő tekintetét, aztán megrázta a fejét. – Nem, most nem. Majd később. Ha már többször voltunk együtt. De hidd el, állandóan gondoltam rád. Minden percben veled szerettem volna lenni. Aztán ismét egymás karjaiban voltak. Kendra elfelejtette, mit akart kérdezni, amikor Larry erős, feszes testének izgalmassága boldogságzuhatagot zúdított végig agyában. Nekifeszült, s a férfi karjai szorosra zárultak körülötte. Szája betelt Larry Hart ízével és érintésével, s ő gondolkodás nélkül elfogadta a férfit. – Kendra. – Marie-nak kétszer is szólnia kellett, mire felfigyeltek rá. – Kendra! Kendra vonakodva visszatért az iroda világába. Hangja alig-alig tudott kiszabadulni torkából, amikor megpróbált felelni, s az „igen-” úgy hangzott, mint valami krákogás, – Ide figyelj – mondta Marie mentegetőzve –, utálok rátok törni, de itt van egy pasas, akivel neked kellene beszélned. Donald Baxternek hívják, a Trenton Corporation-tól jött. s a jelek szerint őrülten sürgős neki az ügyKendra felnézett Larryre, remegő szájjal mosolygott, s adott neki egy utolsó kis puszit, mielőtt kibontakozott az öleléséből. Megigazgatta a haját, megtörölte a száját, egy papír zsebkendővel, s megpróbálta rendbe hozni az agyát, hogy képes legyen valami hivatalos, üzleti látszatot kelteni. Nem ment könnyen, mivel Larry ott állt mosolyogva, égő tekintettel, s oly sok nap után végre mellette. Végül Kendra kiment az irodába, s odaállt Donald Baxter elé, aki éppoly ünnepélyesnek és méltóságteljesnek hatott, mint mikor először találkozott vele. A férfi odanyújtott neki egy köteg dossziét és jegyzetfüzetet. – Miss St. Clair – mondta, amint Kendra megjelent. – Itt van minden információ, amire a programozóknak szükségük lehet a program elkészítéséhez, amelyben megállapodtunk. Mikor tudnak elkészülni? – Erre csak akkor válaszolhatok, ha konzultálok velük – mondta Kendra, a férfit méregetve. – Valami baj van? Baxter fanyarul felnevetett. – Baj? Katasztrófa! Szükségünk van a programra, amilyen hamar csak lehetséges. Tűz és robbanás volt az üzemben, amelyik ezzel a programmal dolgozott. Ha nem tudjuk gyorsan megkapni és üzembe helyezni, több millió dollárt veszíthetünk. Milyen hamar tud egy programozó nekiállni?

– Azonnal beszélek velük, s megnézem, mit ígérhetünk – mondta Kendra, s a számítógéphez menet azon imádkozott, hogy elérje valamelyiküket; a három közül csak Donna válaszolt. TE JÓ ÉG, MIT TEGYÜNK? MEGÉRTEM, ÉS SAJNÁLOM, HOGY VÁLSÁGHELYZETBEN VAN, DE NEM TUDOM VÁLLALNI. IDE FIGYELJ. MONDD MEG NEKI, HOGY MEGBESZÉLEM A TÖBBIEKKEL. ADJON NÉHÁNY ÓRA HALADÉKOT, S MAJD KITALÁLUNK VALAMIT. ÖSSZESZEDEM A TÖBBIEKET. MEGBESZÉLÉST TARTUNK, MONDJUK, HÁROMKOR. NYUGTASD MEG. MONDD MEG NEKI, HOGY AZONNAL NEKILÁTUNK. – KB Baxter megnyugodva eltávozott, otthagyva a programhoz szükséges anyagot. Kendra megígérte, hogy amint megszületik a határidő, felhívja. Miután Baxter távozott, Marie elnevette magát. – Mintha olyasmit mondtál volna, hogy ez egy nyugodt, csendes iroda! Kendra elnevette magát, s odaállt Larry mellé. A férfi az ő íróasztalán ült, s lapozgatott a dossziéban, melyben Kendra a Herceg üzeneteit gyűjtötte össze. A lány megpróbálta elvenni tőle. – Ezt tilos elolvasni – mondta megszeppenve. – Magánügy. Larry úgy tartotta a dossziét, hogy Kendra ne érje el, s kifejezéstelen arccal elolvasta az egyik szókimondó, magányos, szerelmes üzenetet. – Larry, tedd le. Ezek az Ezüst Herceg üzenetei. Semmi közöd hozzá. Tedd le. – Kutatta Larry arcán a féltékenység jegyeit, s remélte, a férfi nem gondolja, hogy a Herceg és közte van valami, – A Hercegé…? – kérdezte Larry kissé lenéző szemöldökráncolással, mintha mulatna a dolgon. – Igen. A komputer költői és romantikus érzelmeket vált ki belőle. Én nem bátorítottam – mondta, s figyelmesen nézte, hogyan reagál Larry, aki tovább olvasott. – A munkaadóm, és sose kezdenék vele. Ugye, hiszel nekem? – kérdezte hevesen. Larry felnézett egy szexuálisan egyértelmű költeményből, s átható tekintetet vetett a lányra. – Sose kezdenél vele…? – kérdezte hitetlenkedve. – Nem. Ha tudnám, hogy kicsit is komolyan gondolja, már régen véget vetettem volna a dolognak. De Donna szerint bölcsebb, ha nem veszek róla tudomást. – Nézte a férfit, ahogy az utolsó szóig elolvassa az üzeneteket. Larry behajtotta a dossziét, letette az asztalra, aztán mindkét kezével beletúrt a hajába. – Ha a véleményemre vagy kíváncsi, szerintem érzelgős szövegek. – Nem igaz – ellenkezett a lány. – Nagyon is szép üzenetek, de nem szeretném, ha azt hinnéd, van valami köztem és a Herceg között. Larry egy pillanatra ránézett, alsó ajkát elgondolkodva előretolta. Végül így szólt: – Adnod kéne neki egy lehetőséget. Lehet, hogy méltó a figyelmedre. – Ő a főnököm. – makacskodott Kendra. Aztán fogta csak fel, mit mondott a férfi. – Te nem is bánod, hogy más férfi is érdeklődik irántam? Larry fölnevetett. – Azt bánnám, ha te érdeklődnél más férfi iránt. – Hát akkor? Miért mondod, hogy adjak neki lehetőséget? – kérdezte Kendra sértődötten. Larry a dossziéra bökött. – Minek izgassam magam egy komputermániás miatt, aki ilyen szemetet ír? – Nem szemét – kötötte az ebet a karóhoz Kendra,

Larry homlokán zavart ránc futott végig, s felkapta a vázát, melyben a rózsa állt. Alatta volt a névkártya, rajta az aláírás: EH. Elolvasta, aztán megszagolta a virágot. – Ezt is az Ezüst Herceg küldte? – Elnevette magát. – Mire észbe kapsz, itt ül az íróasztalodon és a nyakadba liheg. Kendra szorosan odaállt melléje, elvette tőle a vázát, s lerakta. Aztán átölelte Larryt, hozzásimult a térdéhez. – Engem tökéletesen boldoggá tesz, ha te ülsz az íróasztalomon és te lihegsz rám. Nagyon meg vagyok elégedve a munkámmal, és sose veszélyeztetném azzal, hogy – mint mondtad – lehetőséget adok a Hercegnek. De nem akarom, hogy tréfálkozz rajta. Larry átkarolta, s arcát Kendra hajára hajtotta. – Hidd el, nálam jobban senki se tudja, hogy ennek fele se tréfa. Kendra elhúzódott tőle, s felnézett rá. – Ezt hogy érted? – Sehogy – mondta Larry, s lecsusszant az íróasztalról. – Most megyek, el kell intéznem pár dolgot. Beszólok hozzád hatkor, s elmegyünk vacsorázni, oké? – Szuper oké – mondta Kendra, s Larry után bámulva maga elé képzelte az éjszakát. Amikor visszafordult a szoba fele, s elkapta Marie irigykedő pillantását, bűntudatot érzett, hogy az ő szerelme visszajött, barátnője pedig ezt az éjszakát és még sok jövendő éjszakát egyedül tölt majd. Szótlanul folytatták munkájukat. *** Délután háromkor megkezdődött a WHO kupaktanácsa. Kendra elmagyarázta, mi történt a Trenton Corporationnél, s hogy gyorsan programra van szükségük. A Vörös Sárkány megjegyezte: BÁRCSAK EL TUDNÁM VÁLLALNI, DE NYAKIG VAGYOK A FELTKINDER PROGRAMBAN. MÉG LEGALÁBB TÍZ NAPRA VAN SZÜKSÉGEM, HOGY BEFEJEZZEM. – VS KB, TE BEFEJEZTED A LEGUTOLSÓ MUNKÁDAT, SZABAD VAGY… – EH Ó, NEM, DEHOGY. NEM FOGJÁTOK RÁM LŐCSÖLNI. TUDOD, SZIVI, HOGY MEGVAN A REPÜLŐJEGYÜNK EURÓPÁBA. ÖT NAP MÚLVA INDULUNK. ÉVEK ÓTA NEM MENTEM SZABADSÁGRA. NEM, SZÓ SE LEHET RÓLA! – KB IDE FIGYELJ, VS, NEM TUDNÁD PÁR NAPRA FÉLRETENNI A FELTKINDER PROGRAMOT? – EH SAJNÁLOM, HATÁRIDŐM VAN. SZÁMÍTANAK RÁ. DE MIÉRT NEM AKAROD TE VÁLLALNI? NÁLAD MOST NINCS SEMMI. – VS LEHETETLEN. MOST BÚJTAM KI EGY PROGRAMBÓL, S TELJESEN KITIKKADTAM. MUSZÁJ NÉHÁNY NAPRA KIKAPCSOLÓDNOM. MÁS FONTOS ÜGYEKET KELL INTÉZNEM. DONNA, KÖNYÖRÜLJ. VÁLLALD EL. HALASZD EL AZ UTAT EGY-KÉT HÉTTEL! – EH SZÓ SE LEHET RÓLA. NEM, NEM ÉS NEM. EGYÉRTELMŰEN NEM. – KB HAGYJATOK EGY KICSIT FELLÉLEGEZNI. TUDJÁTOK, MILYEN PÁCBAN VAGYOK. SEGÍTSETEK! – EH NEM. TUDOD JÓL, HOGY TE CSINÁLTAD MAGADNAK A BAJT, S NEKED IS KELL KIMÁSZNOD BELŐLE, A SEGÍTSÉGEM NÉLKÜL. TE MAJOM… – KB

Kendra Marie-ra pillantott, aki a háta mögül figyelte az eszmecserét. – Csak tudnám, mi a baja a Hercegnek – mondta. – Azt hittem, csak ül a komputernél, és játszadozik. Néhány percig üres maradt a monitor, aztán a kékes betűk majdhogynem kétségbeesetten ugráltak rajta. TIGRIS LADY, SEGÍTSEN RAJTAM! KÉTSÉGBE VAGYOK ESVE. EL KELL VÁLLALNOM A TRENTON PROGRAMOT. – EH SAJNÁLOM. HA AKARNÉK, SE TUDNÉK SEGÍTENI. VALAKI, AKI FONTOS NEKEM, ITT VAN A VÁROSBAN. ÉS MINDEN SZABAD PERCEMET VELE AKAROM TÖLTENI. – TL Ó, VALÓBAN? AZ, AKIRŐL MÁR BESZÉLTÜNK? – KB BIZONY… – TL HŰHA! – KB ÚRISTEN! – EH SAJNÁLOM, SZIVI. EGYÜTTÉRZEK VELED, DE VALAHOGY NEM ÉRTELEK IGAZÁN, ÉLVEZD A PROGRAMOT… – KB MIRŐL BESZÉLTEK? AZT HISZEM, KIMARADTAM VALAMIBŐL. – VS ÚGYSE ÉRTENÉD MEG, SZIVI. – KB JÓ-JÓ. HA MUSZÁJ VÁLLALOM. DE HA KITÖR A BALHÉ, MINDEGYIKŐTÖKNEK VÁLLALNOTOK KELL A KÖVETKEZMÉNYEKET. –EH NE SAJNÁLTASD MAGAD. TUDOD JÓL, HOGYAN TISZTÁZHATOD AZ ÜGYET, – KB NEM SAJNÁLTATOM MAGAM. KOMOLYAN MONDOM, NEM TUDOM TISZTÁZNI. NEM ISMERED AZ EGÉSZ SZTORIT… – EH MENNEM KELL. TIGRIS LADY. VEDD GONDJAIDBA AZ EZÜST HERCEGET, AMÍG TÁVOL VAGYOK, JÓ? AZT HISZEM, SZÜKSÉGE LESZ GYENGÉD ÉS SZERETŐ FIGYELMEDRE, SZIA! – KB MÉG MOST SEM TUDOM, MI FOLYIK ITT. AZT HISZEM, JOBB, HA VISSZAMEGYEK DOLGOZNI. – VS OTT VAN MÉG, EH? HOVA KÜLDJEM A TRENTONI ANYAGOT? – TL DOBJA A TŰZBE! – EH SAJNÁLOM… – TL KÜLDJE EL GYORSKÜLDÖNCCEL. MEGADOM A CÍMEM. – EH A monitor üres lett, s Kendra kikapcsolta a terminált. Felmosolygott Marie-re. – Hát tessék, ilyen a számítógépes személyiségek tanácskozása. Vajon mi lehet a Herceg problémája?… Miután Kendra elküldte a trentoni anyagot, korán hazament, hogy a Larryvel töltendő estére különleges kozmetikai műveletekkel készítse föl magát. 10. Mire néhány perccel hat óra előtt Larry bekopogott Kendrához, a lány már megmosta a haját, s kontyba csavarta a feje búbján, csak egy-két tincs hullt le arcát és nyakát keretezve. Finoman kikészítette magát: halvány szemhéjfestéket tett fel, a szem vonalát finoman kihúzta, s rózsaszín rúzst használt. Arcát viszont a szerelem pírja festette meg.

Gyöngyszürke szaténruhát választott ki, amely szorosan simult a mellére, alatta azonban lágy redőkben hullt le, így csábítóbban hatott járás közben. A szabásvonal csupaszon hagyta egyik vállát, ami kiemelte alakja nőiességét. Nyakába láncot tett, amelyről egyetlen szem csillogó gyöngy függött melle vágásáig. Karcsú, szürke papucscipő és kicsi estélyi táska egészítette ki a hatást. Amikor ajtót nyitott, Larry ámulva nézett rá. Arcán tükröződött a szépség, amelyet Kendra kínált neki, s a lány elpirult örömében. Larry megfogta a kezét, és halkan így szólt: – Azt hittem, már tudom, milyen csinos vagy. – Te is nagyon jól nézel ki – viszonozta a lány, végignézve rajta. Larry tökéletesen szabott kék öltönyben volt, s a selymes, halványkék nyakkendő a szeme színét hangsúlyozta. Amikor mosolygott, állán elmélyült a vágás. Először megcsókolta Kendra tenyerét, aztán megérintette a gyöngyöt a mellén. Amikor megsimogatta a sima, duzzadó bőrt, amelyen a gyöngy nyugodott, már nem is a gyöngy érdekelte. Az érintéstől olyan érzések bizseregtek Kendra mellében, hogy elakadt a lélegzete. – Annyira hiányoztál… – suttogta Larry. Kendra kitárta karját, s szorosan magához vonta Larryt, ismerősként üdvözölve illatát és tapintását. – Nekem te sokkal jobban hiányoztál, nem is tudod, mennyire – felelte. – Ne csináld ezt velem többet! Larry lenézett rá, szemöldöke összeszaladt. Mondani. akart valamit, de meggondolta, s inkább gyengéden, lassan megcsókolta Kendrát. Azaz először gyengéden, aztán a csók egyre mohóbb és kutatóbb lett. Kendra ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta, szája szétnyílt Larry nyelve előtt. Aztán a férfi elhúzódott. – Jobb, ha indulunk, mielőtt tönkreteszem ezt a tökéletes munkát. – Keze a Kendra mellére simuló selymes, szürke anyagon lefele vándorolt. – Csak rajta, ne sajnáld – mosolygott Kendra. – Különben is neked csináltam, – Nem-nem – mondta Larry fejét rázva határozottan. – Ezúttal mindent úgy csinálunk, ahogy illik. Berkeleyben, a tengerparton, a Grundy étteremben foglaltam asztalt, s megfogadtam, hogy most el is viszlek. A karcsú vonalú, fekete kocsihoz menet Kendra némi csalódást érzett, hogy a férfi ilyen elszánt. Egymással szemben ültek a damasztterítős asztalnál egy intim fülkében. Egymás szemébe nézve, egymás kezét fogva beszélgettek mindenféléről: zenéről, művészetről, rokon- és ellenszenvekről, s halkan nevetgéltek buta kis tréfákon. Amikor nem merültek el egymásban, akkor kinéztek az ablakon, ahol az öböl vize nyalogatta az épület lábát. San Francisco fényeinek miriádja csillogott a háttérben. – Nézd csak – mondta Kendra –, a Golden Gate olyan, mint egy csillogó karácsonyi díszfüzér. Hát nem gyönyörű? – Boldogan sóhajtott. Larry nem reagált a megjegyzésre, ezért Kendra ránézett. A férfi összevonta a szemöldökét, szeme valami belső dologra figyelve elkalandozott. Kendra válla megmerevedett. – Min gondolkodsz? – kérdezte tőle ingerülten. Semmi válasz. Kendra csettintett ujjával az orra előtt. – Larry Hart, vagy visszatérsz hozzám a földre, vagy az ablakon keresztül doblak a vízbe.

A férfi figyelme, mintha valaki megnyomott volna egy kapcsolót, visszatért. Felvonta vállát, aztán leejtette, s bocsánatkérően mosolygott. – Már megint… – Már megint mi? – kérdezte Kendra. – Mire gondoltál az imént? – Rád. – Hát, ha rám, akkor elég fájdalmas lehetett. Larry zavartan nevetett. – Azon imádkozom, hogy olyan megértő légy, mint amilyen csinos vagy. Kendra pár pillanatig forgatta a fejében ezt a kijelentést, aztán megkérdezte: – Miért? Mi nyomaszt? Ebben a pillanatban félbeszakította őket a pincérnő: jött, hogy felvegye a rendelést, Kendra rákot kért, Larry pedig akkora sztéket, amekkorával csak az ő méreteivel rendelkező férfiak tudnak megbirkózni. Amikor megették a salátát, Kendra megint rákérdezett: – Miért mondtad, hogy azt reméled, megértő vagyok? Larry most is zavart nevetéssel ütötte el a kérdést. – Fölösleges kérdezned, hiszen már tudod, milyen vagyok. Kendra lerakta a villáját, s hátradőlt, amíg a pincérnő elvette a salátástálat, és szervírozta a rákot. Amikor megint magukra maradtak, Kendra megszólalt: – Voltaképpen nem is ismerlek. Semmit se mondtál magadról. Eltűntél két hétre valami munka miatt, de azt se tudom, mivel foglalkozol. Larry nem válaszolt, amíg le nem vágott egy darab sztéket. Rágás közben kinézett az ablakon. – Komputerekkel foglalkozom – mondta aztán. – Hiszen, tudod. – És ez valami szigorúan titkos kormánymegbízatás, amiről nem szabad tudnom? – Kérdezte Kendra félig komolyan, – Vagy talán a maffiától? Larry nevetett. – Óriási ötlet. Mindig is szerettem volna betörni a Las Vegas-i nagy kaszinók számítógépeibe. Nem lenne nagyszerű? – Larry, hogy tudnék megértő lenni, ha kitérsz a válasz elől? – Ne beszéljünk róla most. Majd később. Azt ígérted, megtanítasz, hogyan érezzem jól magam, s a munkámról beszélni nem igazán szórakoztató. Kendra érezte, hogy a férfi térde hozzáér az övéhez, majd lassan felfelé csúszik selymes harisnyáján. Megfeledkezett arról, mennyire sérti a férfi kitérő válasza. Elmosolyodott, bokájával megszorította Larry lábát. – Ez nem szórakozás – mormolta jelentőségteljesen. – Ez izgalom. – Odanyújtott egy falatot a vajas rákjából, aztán nézte, ahogy Lány a száját nyalogatja. A lány teste elernyedt, s száguldozott benne a vér, amikor eszébe jutott, milyen örömöket tud nyújtani ez a száj és ez a nyelv. Larry munkájára vonatkozó kérdését száműzte valahová az agya hátsó rekeszébe. Vacsora után kimentek az előtérbe, ahol kis dzsesszegyüttes kísért egy búgó hangú énekest. – Nem akarsz még maradni és zenét hallgatni? – kérdezte Larry. A zene túl hangosnak tűnt Kendrának, sértette várakozó hangulatában. – Inkább hazamennék – mondta halkan, Larry szemébe nézve. – Örülök – suttogta Larry, s átkarolva a lányt, a kocsihoz vezette. Úgy tűnt, mintha a lakás is lélegzet-visszafojtva várta volna őket. A lépcső aljánál Kendra kitárta a karját, Larry pedig szorosan magához ölelte. Amint rátapasztotta száját, Kendrának a hosszú-hosszú várakozás miatti türelmetlensége forró szenvedélybe csapott át. Kezét a férfi zakója alá csúsztatta, s ingén keresztül simogatta. A kemény, duzzadó izmok tapintásától izgalom futott

végig a testén. Larry szétnyitotta combját, hogy a lány csípőjét még szorosabban húzza magához. Larry elhúzta ajkát a lányéról, lenézett rá. szeme kitágult a vágytól, s elhúzódott tőle, hogy a mellét is lássa. Ujját végighúzta Kendra ruhájának szélén, a válláról le, át az egyik lüktető halmocskán a völgybe, ahol a gyöngy rezgett a lány szívverésétől. Aztán a tüzes vonal átvezetett a másik mellre, mígnem a férfi ujja megbújt Kendra hónalja alatt, s ott simogatta a meleg kanyarokat. Kendra kapkodta a levegőt, dorombolt, aztán nem bírta tovább. Megfogta a kínzó kezet, s felfelé, a hálószobájába vezette a férfit. Ott, egymást nézve, egyenként ledobták magukról öltözékük darabjait. Larry öltönye elrepült egy székig, követte az inge. Kendra odahajolt hozzá, megcsókolta csupasz mellét, közben lehullott róla a ruhája. Larry segített kikapcsolni melltartója csatját, aztán készségesen tartotta mellét, miközben a lány nekilátott az ő nadrágszíja kikapcsolásához és a cipzár lehúzásához. – Annyira hiányoztál – mormogta Larry rekedt hangon. Keze rásimult Kendra mellére, s az tökéletesen beleillett. – Ugye hiszel nekem? Nagyon vágytam utánad, s nagyon szeretlek. – Feleannyira sem vágytál rám, mint én utánad – suttogta Kendra, amikor leültek az ágy szélére, s a szorító ruházat többi darabjától is megszabadultak. – És szeretni se szeretsz annyira, mint én téged. Aztán hátradőltek az ágyon, meztelenül és szabadon, s túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy beszélgessenek. Larry nyelve a lány mellét, kemény mellbimbóit, combját ízlelgette s izgatta. A lánytól csak meglepett sóhajtások, s a vágy és öröm nyögései teliettek. Végigtapogatta a férfi sima, emelkedő hátát, kemény, szőrös mellét, nyaka feszes ívét. Az erotikus szerelem illata megtöltötte orrát, s Larry íze felizgatta száját. Amikor a férfi megtette lassú, kínzó útját visszafele, a lány ajkaihoz, Kendra magához szorította, s megnyitotta combjait, hogy magába fogadja, s száját, hogy osztozzon a férfi szavak nélküli, extatikus kiáltásában. Ezen a ponton túl már nem létezett racionális gondolat, azonosítható érzés. Együtt mozogtak, összetalálkoztak, hogy egymás részévé váljanak, hogy pótolják az elválás magányos napjait. A szerelem édes munkája a gyönyör görcsös mozdulataival és kiáltásaival robbanva hozta meg jutalmát. Verejtéktől nedvesen, levegő után kapkodva váltak szét, de csak annyira, hogy szorosan egymás mellett feküdjenek a feldúlt ágyon, Larry a lány hajával játszott, megsimogatta arca körül a tincseket, s kihúzkodta a csatokat, hogy leengedje Kendra haját, majd beletemette arcát. Kendra hallotta, hogy nagy lélegzetet vesz, mintha hajának illatát akarná beszívni. Aztán Larry ujja lassú cirógatással végigment arcán, nyakán, vállán, mintha egy vak ember imádna egy szentképet. – Szeretlek, Kendra – suttogta. – Ne hagyj magamra többet, Larry Hart – mormolta a lány, szíve csordultig telve szeretettel. Túl is csordult, s örömkönnyek formájában jelent meg szemében. – Nem bírom elviselni, ha nem vagy velem! Larry gyengéd, szerető' keze széles nyakláncként pihent meg Kendra nyakán. – Úristen – mormolta oly halkan, hogy a lány alig hallotta. Kétségbeesése azonban tisztán érződött.

– Mi baj? – kérdezte Kendra, s elhúzódott tőle, hogy a szemébe nézzen a lentről felszűrődő fény gyér világánál. Nem látta Larry arckifejezését, csak homályos fényt a szemében, mielőtt a férfi elfordította a fejét. – Larry? – Majd később megbeszéljük – suttogta Larry, s visszahúzta magához Kendra fejét. – Olyan boldog vagyok most itt veled. Kendra ellenállt. Felült az ágyban, lenézett a férfira, s magára húzta a takarót. – Szerintem nyugodtan megbeszélhetjük most is – jelentette ki. Kinyúlt, és felkattintotta az ágy melletti lámpát. Larry összefont karjával eltakarta a szemét, felfedve Kendra szeme előtt mellizmai és szőrzete látványát. Hatalmas lélegzetet vett, majd kiengedte, – Úristen – mondta megint. Aztán elvette a karját, s ő is fölült. Alsótestét betakarta, mintha védekezni akarna. – Van egy új munkám. Egy időre megint el kell tűnnöm. – De hisz most jöttél vissza! – tiltakozott a lány. Rámeredt a kétségbeesett férfira. – Most viszont már többet kell mondanod – szólt leverten. – Nem teheted meg, hogy beesel ide, mint egy labda, aztán visszapattansz. Ha csak egy kosárpalánk vagyok neked, akkor jobb, ha befejezzük. – Kendra – mondta gyorsan Larry –, nem így van. Nem csak palánk vagy. Semmire se vágyom jobban, mint hogy veled maradhassak. – Kérlelve nézett rá. – Amint befejezem ezt a munkát, annyit leszünk együtt, hogy imádkozni fogsz, hogy megszabadulhass tőlem, ígérem. Kendra némán nézte a férfit. Amikor az nem folytatta, így szólt: – Folytasd. Tudnom kell, mi történik. Kinek dolgozol, hol leszel? S miért nem találkozhatunk, amíg a munka tart? Larry a fejét vakarta, aztán az állát. Ujját végighúzta az orrán, aztán Kendrára nézett. – Igazán szeretsz, Kendra? – kérdezte. – Függetlenül attól, hogy ki vagyok, mit csinálok? – Ez nem tisztességes – mondta a lány. Fölkelt, s elővette a köpenyét a szekrényből. Fölvette, s Larry aggodalmas tekintetétől kísérve begombolkozott. – Úgy gondolod, ha szeretlek, vakon elfogadlak. Igaz? – Jó lenne – válaszolt az, s lábát lendítve az ágy szélére ült, hogy felhúzza alsónadrágját és pantallóját. Lábát keresztbe vetve, egyik zokniját lóbálva így szólt: – Nem vagyok benne biztos, hogy elfogadod, amit csinálok. – Egyetlen módja van, hogy meggyőződjünk róla, nem igaz? – mondta a lány, összekulcsolva maga előtt ujjait, és csak állt, s várta, hogy a férfi őszintén megnyilatkozzék. Larry fölhúzta a zokniját, aztán belebújt a cipőjébe. Kendra figyelte, ahogy formás karját és mellét először az ing, majd a zakó fedi el. – Időre van szükségem, hogy megmagyarázzam, mit csinálok – szólalt meg Larry. – És nem fogsz neki örülni. Nem voltam veled egészen… őszinte – mondta keservesen, s begyűrte nyakkendőjét a zsebébe. – Larry Hart! – kiáltott föl Kendra. – Légy szíves, mondd meg, miről van szó! – Valami megcsavarodott a gyomrában, és megfeszült, mint az órarugó. Larry a hálószoba ajtajához ment, Kendra követte. Amikor a férfi lefelé indult a lépcsőn, megszólalt: – Nagyon nehéz megmagyarázni. – És sietősebben igyekezett az ajtó felé. Kendra az utolsó lépcsőfokokon már rohant. – Larry, kérlek, ne menj el. Beszéljük meg. Segíts megértenem. – Mintha súlyos fejfájás gyötörné, Larry mindkét kezét a tarkójára szorította, aztán kinyitotta a lakás ajtaját, s kilépett a

folyosóra. – Most nem tudom megmagyarázni. Várj, amíg vissza tudok jönni hozzád, akkor megbeszéljük. Kérlek. Több időre van szükségem ahhoz, hogy meggyőzzelek. – Larry! – könyörgött Kendra hasztalanul, s csak nézte, ahogy becsukódik Larry mögött az ajtó, elvágva tőle a férfit. – Nem – nyögött föl halkan magának. – Ez nem lehet. Nem élem túl! – Maga köré kulcsolta a karját, s visszafordult a szoba felé, mely halálosan csendes és üres lett. Belebámult a kis lámpába, mely hiába próbált fényt deríteni dilemmájára. – Miért nem volt képes beszélni velem! – kérdezte. – Miért nem bízik bennem? A lámpa nem tudott választ adni. Így hát Kendra levetette magát a díványra, és felzokogott. Semmi se maradt Larryból, csak egy ágy odafent, amely még gyűrött és pézsmaillatú a szeretkezésüktől. Bár Kendra szerelmét nagy örömmel fogadja, világos, hogy a férfi nem szán neki helyet élete többi részében. Kendra keservesen sírt, sós könnyeket hullatott fájdalmában, de ezt a fájdalmat a sírás egyszerű gyógymódja nem orvosolhatta. 11. Pár órai nyugtalan alvás után Kendra kimerülten ébredt másnap reggel. Fáradt szeme körül sötét karikák, szája depressziótól biggyedt, amikor beért az irodába. Néhány perc múlva Marie táncolt be; arcáról derű sugárzott, szája széles mosolyra húzódott. – Találd ki, mi történt! – csicseregte. Kendra gyilkos szemekkel nézett rá, mintha minden egyes izgatott szó irányított lövedék lenne. – Na, mi? – kérdezte kötelességtudóan. – Robert megint benézett a gyerekhez, s annyira le volt nyűgözve attól, amit csinálok, hogy a visszaköltözést emlegeti. Azt mondja, megváltoztam, amióta itt dolgozom. Kendra elmosolyodott, mert őszintén megörült a jó hírnek. – Ez isteni – mondta, s megölelte Marie-t. – Mikor költözik vissza? Marie a szemöldökét ráncolta. – Nem is tudom, akarom-e azok után, amiken keresztülmentem miatta. – Látszott, hogy kezdi élvezni a szabadságot, s nem szívesen adja föl. Kendrának még jobban megfájdult a feje, kezét nyakára szorította. – Valami bajod van? – kérdezte Marie. – Larry megint elment, munkája van. Nem akar beszélni róla. Úgy döntöttem, hogy otthagyom. – Öklével ütögette a homlokát. – A fejem… belehalok. – Van nálam valami tabletta – mondta Marie együttérzőn. – Tudom, hogyan érzed magad, de csak vedd be, legalább a fejfájásod múljék el. A két fájdalomcsillapító fél óra múlva hatni kezdett, csak az ürességet és a depressziót nem tudta eltüntetni. Kendra nagy önfegyelemmel tűrte Marie optimizmusát, s némán végezte napi munkáját. Délután a Herceg elterelte a figyelmét: programozás előtti lámpalázzal küszködött. Elolvasta a Trenton Corporation anyagát, s kezdésre készen állt. Vagy majdnem. Közlései, olyan fájdalmasak voltak, mint egy színészé, aki a premieren első színrelépésekor a színfalak mögött tördeli kezeit. NEM TUDOM MEGCSINÁLNI EZT A PROGRAMOT, TIGRIS LADY. – EH MIÉRT NEM? – TL

ELOLVASTAM AZ ANYAGOT, KÉMIAI KUTATÁSHOZ KELL NEKIK. AHHOZ, HOGY JÓ PROGRAMOT ÍRJAK, ÉRTENEM KELLENE A TERMODINAMIKÁHOZ. EGYETEM ÓTA BELE SE NÉZTEM ILYESMIBE. – EH VAN OTTHON ILYEN KÖNYVE? – TL ITT VAN ELŐTTEM KINYITVA. – EH AKKOR MI BAJ? OLVASNI TUD, NEM? – TL CSAK NEM TUDOM, ENNYI ÉV UTÁN MEGÉRTEM E.– EH. HA NEM SZÁLL KI A SZÁMÍTÓGÉPEMBŐL S NEM ÁLL NEKI, AKKOR BIZTOS NEM. – TL REMEK ÖTLET. HOGY NEKEM NEM JUTOTT ESZEMBE! – EH Kendra most mosolygott először a nap folyamán. Fél óráig kicsit jobbkedvűen dolgozott, aztán megint jelzett a számítógépe. CSAK AZT AKAROM MONDANI, HOGY IGAZA VOLT. AHOGY OLVASOM, EGYRE TÖBBRE EMLÉKSZEM A TERMODINAMIKÁBÓL. – EH ÖRÜLÖK. MOST KEZDJEN HOZZÁ A PROGRAMHOZ. – TL A Herceg kerek tizenöt percig nem jelentkezett, aztán: NEM AKAROM ELKEZDENI. MAGÁVAL AKAROK BESZÉLGETNI. – EH EZ BUTASÁG. MIÉRT AKAR VELEM BESZÉLGETNI? NEM IS ISMER. – TL IGAZA VAN. NEM ISMEREM IGAZÁN. DE MEG AKAROM ISMERNI. MESÉLJEN MAGÁRÓL. A REMÉNYEIRŐL, VÁGYAIRÓL. – EH LÁSSON MUNKÁHOZ. – TL RABSZOLGAHAJCSÁR. – EH Tíz perc múlva megint megszólalt a vészjelző. NEM TUDOM ELKEZDENI. LUSTA DISZNÓ VAGYOK. CSAK MAGÁRA TUDOK GONDOLNI. – EH NEM OLVASOM EL, AMIT ÍR. CSUKVA VAN A SZEMEM, ÚGYHOGY AKÁR ABBA IS HAGYHATJA. KEZDJE EL A PROGRAMOT. – TL ÉS HA NEM TUDOM? HA HIBÁZOM? – EH NEM FOG HIBÁZNI. MAGA SOSE HIBÁZIK. –TL AHÁ. NEM IS HUNYTA LE A SZEMÉT, TIGRIS LADY. SZÜKSÉGEM VAN MAGÁRA ITT, MELLETTEM, HOGY ÖSZTÖKÉLJEN. – EH DEHOGYIS. NE A KEZÉT TÖRDELJE, HANEM ÍRJA LE AZ ELSŐ SORÁT ANNAK A NYAVALYÁS PROGRAMNAK!… – TL SZÉGYELLJE MAGÁT, KÁROMKODIK… – EH MAGA AZ OKA, BELEHAJSZOL. – TL HONNÉT TUDJA, HOGY TÖRDELEM A KEZEM? – EH IDÁIG HALLATSZIK. ÉS MOST SZERETNÉM LÁTNI A PROGRAM ELSŐ SZAVAIT A MONITORON, DE AZONNAL!… – TL Kendra törölte a saját szövegét, aztán várt. Öt perc múlva a trentoni anyag címe úszott át a monitoron. Aztán eltűnt valahol a számítógép belsejében. Eltelt egy óra, de nem érkezett újabb üzenet. – Nyilván leküzdötte a lámpalázát, s belelendült – mondta Kendra Marie-nak. – Legalább földobott egy kicsit. Amikor beléptél, olyan levert voltál, azt hittem, elfelejtettél mosolyogni, – El is – mondta Kendra, s elmesélte Marie-nak, mi történt Larry és közte. – Láthatod, nem mehet így tovább, ha nem gondolja komolyan.

– Nagyon furcsa – mondta Marie elgondolkodva. – És még a férfiak mondják, hogy nehéz a nőket megérteni! Szeretném tudni, miért olyan nehéz megmagyaráznia, mit dolgozik. – Nem tudom. És félek belegondolni. Lehet, hogy valami törvénybe ütköző dolog – mondta Kendra, aztán vállat vont. – Nem számít. A lényeg az, hogy nem őszinte hozzám. Pár percig hallgattak, aztán Kendra fölsóhajtott, s megkérdezte: – Visszafogadod Robertet? Marie rákönyökölt az íróasztalra, arcát öklére fektette. – Hát, valószínűleg vissza, de meg kell bizonyosodnom, hogy minden másként lesz. Ragaszkodom hozzá, hogy először házassági tanácsadásra járjunk. Meg kell tanulnunk kommunikálni. Kendra megint sóhajtott. – Jó ötlet. – Felállt, s a nap hátralevő részében szótlanul végezte a dolgát. Miután Marie hazament, Kendra még ott maradt egy darabig, nézegette a befejezetlen terminált. Megsimogatta a szerszámokat, s összerándult az arca a fájdalomtól, amikor arra gondolt, hogy a kezek, amelyek dolgoztak velük, őt már sosem érintik. Egy napon Larry majd visszajön a holmijáért, sőt órákat tölt az irodában. Kendra tudta, ha egy fedél alatt vannak, sose lesz képes ellenállni a férfi fizikai vonzásának. De azt is tudta, hogy továbbra is csalódás és boldogtalanság vár rá, ha nem tesz pontot az ügy végére. Nagy nehezen s fájdalmasan kibontakozott előtte a megoldás. Csak akkor tud elszakadni Larry Harttól, ha otthagyja a WHO Rt-t, s új életet kezd. Talán egy másik városban, másik államban. Másik országban. Vagy másik földrészen. Ha Larry közelében marad, sose gyógyul ki a fájdalomból és kétségbeesésből. Visszatette az asztalra az apró csavarhúzót, hátat fordított Larry szerszámainak, magához vette a táskáját, s hazament az üres lakásba. Másnap reggel Kendra első útja a nyomtatóhoz vezetett. Talált is egy üzenetet a Hercegtől. A PROGRAM JOBBAN MEGY, MINT HITTEM VOLNA, DE BONYOLULTABB, MINT GONDOLTAM. TÖBB HÉTIG FOG TARTANI. AGGÓDOM. AZT HISZEM, A MAGA BÁTORÍTÁSA NÉLKÜL NEM TUDTAM VOLNA NEKIFOGNI. MINDIG ODA LYUKADOK KI, HOGY SZÜKSÉGEM VAN MAGÁRA AZ ÉLETEMBEN. MAGA A LEGSZEBB ÉS LEGÉRDEKESEBB NŐ, AKIT ISMEREK, S SZÜKSÉGEM VAN MAGÁRA. JÖJJÖN IDE, TIGRIS LADY. HA NEMET MOND, ÉRTELMETLEN AZ ÉLETEM. – EH Kendra ajkába harapva olvasta újra meg újra az üzenetet, amikor Marie belépett az irodába s így szólt: – Azt hiszem, Kendra, most már mindent megtanultam tőled, amit lehet. Állás után nézek. Adsz ajánlólevelet? Kendra gyors pillantást vetett rá. – Hát persze, s nem kell hazudnom benne. De nem kell keresned. Ha érdekel ez az állás a WHO-nál, felszabadul. – Micsoda? – kiáltott föl Marie. – Most meg mi történt? – Kilépek – mondta Kendra boldogtalanul. – Ez már sok nekem. – Larry szerszámai felé intett. – Larry előbb-utóbb visszajön, s én nem tudom elviselni, hogy itt lássam, de már ne legyen közöm hozzá. – Ez még nem ok rá – mondta Marie, aztán odament hozzá, s elolvasta a komputerüzenetet.

– Ez a másik ok – mondta Kendra. – A Herceg nemcsak játszik. Komolyan gondolja. Nem tudok mit kezdeni vele. Kiszállok az ügyből. Marie visszaadta neki a papírt. – És miért nem vagy hajlandó találkozni vele? – Larry után gondolni se tudok másra – mondta Kendra gyászosan. – Nem lenne tisztességes tőlem, ha bátorítanám a Herceget. Olyan kedves. És ha megbántom? Jobbat érdemel. – Homlokát ráncolva nézte a kezében tartott papírt. – Állandóan az jár az eszemben, hogy biztosan Peter Orville az. – Addig nem tudhatod, amíg meg nem győződsz róla – mondta Marie lassan. – Tudom. De Larry tönkretette az utána következők dolgát. – Kendra nagyot sóhajtott. – Legjobb lesz, ha nekiállok, s megfogalmazom a felmondólevelemet. Nem lesz könnyű. – Újabb mély lélegzetet vett, s hozzátette: – És talán erre az üzenetre is válaszolnom kéne. Leült a géphez, jelzést adott a Hercegnek, aztán ezt írta: EZÜST HERCEG, ELOLVASTAM AZ ÜZENETÉT, ÉS SOKAT GONDOLKODTAM RAJTA. HÍZELGŐ ÉS MEGHATÓ, HOGY ILYEN ÉRDEKESNEK TART, MÉGSEM MEHETEK EL MAGÁHOZ. MAGA KIÉLI A FANTÁZIÁJÁT A KOMPUTEREN. DE BIZTOSAN TUDJA, HOGY MÁS A FANTÁZIA ÉS MÁS A VALÓSÁG. A VALÓSÁGBAN NEM MEHETEK EL MAGÁHOZ. KÉREM. EZUTÁN NE KÜLDJÖN ILYEN ÜZENETEKET. CSAK MEGBÁNTÓDIK, ÉS NEKEM IS FÁJDALMAT OKOZ, HOGY NEMET KELL MONDANOM. – TL MIÉRT? MIÉRT NE ALAKULHATNA KI TARTÓS KAPCSOLAT KÖZÖTTÜNK? SZERETEM MAGÁT. – EH Kendra visszahanyatlott a székbe, amikor elolvasta a Herceg üzenetét. Nem volt ereje hozzá, hogy, vitatkozzon vele. Hogyan győzhetné meg, hogy semmi remény? Tapogatta a billentyűket, aztán így válaszolt: MAGA NEM ENGEM SZERET, HANEM EGY ÁRNYAT A KOMPUTER MONITORÁN. AKIRŐL AZT HISZI, ÉN VAGYOK. ÉN NEM AZ VAGYOK, AKINEK MAGA HISZ. – TL AKKOR KI? MI MAGA? – EH AZ IRODAVEZETŐJE. AZ ALKALMAZOTTJA. EZ MINDEN. – TL NEM IGAZ. MAGA TÖBB ENNÉL. AZ A NŐ, AKIVEL LE AKAROM ÉLNI AZ ÉLETEM. AZT AKAROM, HOGY MINDENBEN OSZTOZZON VELEM. – EH Kendra úgy érezte, ez már valóban sok. Bárcsak Larry Hart mondaná ezt neki! KÉREM, NE FOLYTASSA. – TL JÓ, MOST ABBAHAGYOM. MAJD MÉG BESZÉLÜNK RÓLA. DE SZERETNÉM, HA TUDNÁ: ŐRÜLETBE KERGET. SZÜKSÉGEM VAN A SZERELMÉRE, NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLE. – EH Kendra fölállt, kiverte a verejték. Amikor Marie együttérzőn rápillantott, tehetetlenül elnevette magát. – Ez őrület, de kezd hatni rám. Csak így tudok kimászni belőle – mondta, aztán odament az íróasztalához, s megfogalmazta a felmondólevelét. Még be sem fejezte, a Herceg újfent jelentkezett a komputeren. Kendra kedvetlenül odament, hogy tovább bokszoljon vele. SZERETNÉM, HA ELJÖNNE HOZZÁM, ÉS A SZEMEMBE MONDANÁ, HOGY NEM AKAR MEGISMERNI. SOK MINDENT MEG KELL MAGYARÁZNOM. – EH SEMMI ÉRTELME. ÚGYSE TUDNÁM MEGSZERETNI MAGÁT. MÁST SZERETEK, S ŐT SENKI SE PÓTOLHATJA. VALÓSÁGOS. ÉLŐ. LÉLEGZŐ,

ÉLETERŐS ÉS FÖLDÖN JÁRÓ FÉRFI. HOGY AZ ENYÉM LESZ-E VAGY SEM, AZ LÉNYEGTELEN. TÉNY, HOGY SZERETEM, ÉS NEM TUDNÉK SZERETNI SENKI MÁST. Ő NEM EGY FANTOM A MONITORON, MINT MAGA, S MINT ÉN MAGÁNAK. – TL A monitor hosszú pillanatokig üres maradt, aztán: MIÉRT NEM MONDTA MEG AZ ELEJÉN, HOGY MÁST SZERET? MIÉRT ADOTT REMÉNYT? – EH MEGPRÓBÁLTAM. DE MAGA NEM FIGYELT ODA. – TL Újabb szünet következett, aztán a Herceg megkérdezte: KI AZ A FÉRFI. AKIT SZERET? – EH NEM KÖTELESSÉGEM BESZÁMOLNI A MAGÁNÉLETEMRŐL. NEM MAGÁRA TARTOZIK. DE MIVEL AZT HISZEM, ISMERI AZ ILLETŐT. TALÁN MEG TUDOM GYŐZNI MAGÁT, HOGY KOMOLYAN BESZÉLEK. AZ EGYETLEN FÉRFI, AKI ENGEM ÉRDEKEL: LARRY HART. – TL LARRY HART! A név majdnem sistergett a monitoron. A Herceg annyira meghökkent, hogy elfelejtette aláírni az üzenetét. Kendrának nem volt kedve magyarázkodni, így hát csak ült, bámulta a képernyőt, s belül sírt Larry nevének láttán. A név hirtelen eltűnt a képernyőről, s a Herceg így folytatta: LARRY HART EGY MATEMATIKAI ROBOTGÉP. – EH NEM EGÉSZEN. – TL MÉG MEGBÁNJA A VÁLASZTÁSÁT. – EH MÁR MEGBÁNTAM. – TL NEM LEP MEG. – EH NE TÖRŐDJÖN VELE. – TL MONDJA, MI AZ, AMI LARRY HARTBAN VONZZA MAGÁT? – EH AZ NEM MAGÁRA TARTOZIK. – TL MAGA A BEOSZTOTTAM, A BOLDOGSÁGA IGENIS RÁM TARTOZIK. – EH – Az isten szerelmére – mormolta Kendra magában, s ezt írta: CSAK AZ IRODÁBAN. – TL CSAK AZ IRODÁBAN! MILYEN VÁLASZ EZ? AZ ELUTASÍTÁS LESÚJTÓ. – EH NEM A PROGRAMJÁN KÉNE DOLGOZNIA? –TL ADDIG NEM TUDOK, AMÍG ELUTASÍT. – EH UGRATNI AKAR? – TL HOGY GONDOLJA? HALÁLOSAN KOMOLYAN BESZÉLEK. ADDIG NEM TÁGÍTOK, AMÍG BELE NEM FÁRAD ÉS NEM FOGAD. – EH Kendra arra gondolt, hogy ennek van némi valószínűsége, s maga sem értette, miért nem fejezi be a beszélgetést. Lassan, kérlelve írta: NAGYON SZÉPEN KÉREM, HAGYJA ABBA. – TL LEGYEN A FELESÉGEM, TIGRIS LADY. – EH NEM. – TL MAGÁNYOS VAGYOK. – EH MI LENNE, HA BESZEREZNE EGY KUTYÁT VAGY EGY MACSKÁT? EGY HÁZIÁLLAT NAGYON MELEG ÉS SZERETETRE MÉLTÓ TUD LENNI, – TL KUTYÁT YAGY MACSKÁT! MOST MEGSÉRTETTE ÉRZELMEIMET. MA NEM AKAROK TÖBBET BESZÉLNI MAGÁVAL. AMELLETT, MINT MONDTA, DOLGOZNOM KELL. – EH

A képernyő üres lett, s Kendra megkönnyebbülve sóhajtott. Ez a pasas kezd lehetetlenül viselkedni. De legalább a nap hátralevő részében nem kell tartania tőle. Nem lett igaza. Mielőtt hazaindult volna, az Ezüst Herceg újra jelentkezett, GONDOLKODTAM A DOLGON, TIGRIS LADY. EGYETÉRTEK AZZAL, AMIT A KÉPERNYŐN MEGJELENŐ FANTOMRÓL MOND. AZT HISZEM, IDEJE, HOGY MEGISMERJEN. HA VISSZAUTASÍT, AKKOR LEGALÁBB SZEMÉLYESEN TEGYE, IDE KELL JÖNNIE HOZZÁM, HOGY TALÁLKOZZUNK. – EH NEM. – TL NEM UTASÍTHATJA VISSZA A HÁZASSÁGI AJÁNLATOMAT ANÉLKÜL, HOGY TALÁLKOZNA VELEM, – EH DEHOGYNEM. – TL HALÁLOSÁN KOMOLYAN GONDOLOM. JÖJJÖN IDE. – EH NEM. – TL MINT RÁMUTATOTT, ÉN A MAGA MUNKAADÓJA VAGYOK. KÖZVETLEN UTASÍTÁST ADOK MAGÁNAK. LÁTOGASSON MEG. HA NEM TARTJA BE, AZ ÁLLÁSÁBA KERÜLHET. – EH Kendra felhorkant, majd ezt írta: EZ ZAKLATÁS ÉS KÉNYSZER ALKALMAZÁSA, DE ÚGYSE SZÁMÍT, MOST FOGALMAZOM A FELMONDÓLEVELEMET, MÁR MEGVAN AZ ELSŐ VÁLTOZAT. – TL MIATTAM? – EH RÉSZBEN.–TL Hosszú szünet, majd: LARRY HART MIATT? – EH RÉSZBEN. – TL NEM MONDHAT FEL ANÉLKÜL, HOGY TALÁLKOZNÁNK. ENNYIVEL TARTOZIK NEKEM. HA A SZEMEMBE MONDJA, HOGY NEM ÉRDEKLEM, ÁM LEGYEN. NEM ZAKLATOM TÖBBET… – EH AZ ÉG SZERELMÉRE, HAGYJON MÁR BÉKÉN, KÉREM. MOST HAZAMEGYEK. – TL És ezt is tette. Elment, nem törődött a számítógép vészjelzéseivel. Előtte azonban még mindhárom programozó nyomtatójára leadta a felmondólevelét, mely így hangzott: SAJNÁLATTAL KÖZLÖM. HOGY MEGOLDHATATLAN KÖRÜLMÉNYEKRE VALÓ TEKINTETTEL LE KELL MONDANOM A WHO RT.-NÉL VÁLLALT IRODAVEZETŐI ÁLLÁSOMRÓL. TERMÉSZETESEN HELYEMEN MARADOK MINDADDIG, AMÍG ALKALMAS UTÓDOT NEM TALÁLNAK. SZERETNÉM JAVASOLNI AZ ÁLLÁSRA MARIE PRESTONT. Amíg ezt írta a komputeren, egyfolytában szólt a vészjelző: a Herceg követelte a kommunikációt. Amikor Kendra hazaért, annyira egyedül érezte magát üres lakása elszigetelt csendjében, hogy még a vészjelzés éles hangját is szívesebben hallgatta volna. 12. Másnap reggel, amikor Kendra megérkezett az irodába, nyomtatójában

megtalálta a saját felmondólevelét, amelyet a Herceg terminálja küldött vissza úgy, hogy minden egyes szava közé beiktatta ezt a szót: VISSZAUTASÍTVA! Marie nevetett. – Akármennyire is szívesen átvállalnám tőled az állást, azt kell mondanom, ennek a pasasnak van sütnivalója! – Attól még semmi se változik – mondta Kendra, miközben vízbe rakta az aznapi rózsát. – Tudom, hogy másutt jobban fogom érezni magam. – S miközben ezt mondta, egyfolytában a megbánással küszködött, legszívesebben visszavonta volna felmondását. Szerette a munkáját. A másik két programozó délutánig nem is válaszolt, akkor viszont annál nagyobb vehemenciával. Nem sokkal ebéd után kivágódott az ajtó, s Peter Orville vonult be az irodába. Kendra meglepődve kapta föl a fejét. A férfi határozott, elszánt arckifejezésében nyoma se volt félénkségnek. Aztán Kendra meghökkenve látta, hogy Orville után egy négy-öt éves kisfiú is berobog. A gyerek Peter szakasztott mása volt kicsiben, ugyanolyan nagy barna szeme volt, s ugyanolyan kusza, homokszínű haja. A kisfiú nyomában feltűnt egy csinos, apró termetű, rövid hajú és kedves, kék szemű asszony. Kendra hátranézett a terminálhoz, ahol Marie ült, kíváncsian figyelve az eseményeket. Pillantásukban a néma kérdés: a Herceg…? Feleségestül-gyerekestül?! Aztán Kendra visszafordult Peterhez, aki odahajolt hozzá az íróasztalon keresztül, s arcába lobogtatta a nyomtatópapírt. – Ez mi az ördögöt jelent? A kisfiú nagy szemeket meresztett Kendrára, az asszony pedig kedves mosolygással üdvözölte. Kendra ide-oda jártatta tekintetét, s kínjában nyelt egyet, mielőtt Peterre irányította figyelmét. – A maga családja? – kérdezte habozva. A Hercegé…? A nyomtatópapír kiesett Orville kezéből, ahogy szórakozottan megfordult, hogy bemutassa a többieket. – A feleségem, Melissa, s a kisfiam, Michael. Aztán türelmetlenül várt, mialatt Kendra válaszolt: – Örülök, hogy megismerkedhetünk, Melissa. Szia. Michael. engem Kendrának hívnak. – Tudom, hogy te vagy Kendra – felelte Michael. Alaposan megnézte magának a lányt. – Te vagy a Tigris Lady is, de nem vagy csíkos. – Csalódottnak tűnt. – Igaz, az én apukám sárkány, de ő se okádik tüzet – mondta aztán némileg megvigasztalódva. – Még megtörténhetik, ha nem maradsz csöndben – mondta Peter. Kendra felkiáltott: – Maga a Sárkány! – De ha Orville a Sárkány, akkor ki lehet a Herceg? – És füstöt se ereget – tette hozzá Michael. – Persze hogy én – csattant föl Peter, s fölszedte a nyomtatópapírt. – Ki más? Donnát, a Bosszúállót már ismeri, és… – Hangja elakadt, s elképedve nézett Kendrára. – Azt hitte, hogy…? – Hirtelen félrenyelt, s elfordulva köhögött. Melissa összehúzott szemmel, kíváncsian nézte, aztán Kendrára pillantott, aki elvörösödött zavarában. Nevetésbe tört ki. – Kendra azt hitte, te vagy a Herceg? Erről van szó? – Belekarolt Peterbe, s visszafordította az íróasztal fele. – Te szélhámos, te! Mit műveltél, amitől azt hitte, te vagy a Herceg? Mi minden folyik itt, amiről nem tudok?

Peter arca pulykavörös lett a köhögéstől meg az ijedtségtől. Michael reménykedve nézte, s megszólalt: – Talán mégiscsak okádik tüzet. – Csend – intette le az apja. – Hogy gondolhatta, hogy én vagyok a Herceg? Isten ments! Inkább a kezem vágatnám le, mint hogy olyan marhaságokat írjak a komputeren, amiket ő. Te jó ég! Azt hitte… – Aztán, összeszedte magát, s megint meglobogtatta a felmondólevelet. – Ez mi? Miért akar itthagyni bennünket? – Kénytelen vagyok – mondta Kendra sóhajtva. – Szerettem itt dolgozni, de el kell mennem. – Ezt nem teheti meg velem! – kiáltott Peter. – Nem kényszeríthet rá, hogy még egyszer megbeszélésre kelljen behívnom valakit. Kérem, Kendra, ne tegye ezt velem! Miről van szó? Pénzről? Nem fizetünk eleget? Munkakörülményekről? Az isten szerelmére, mondja meg, mit tegyek, hogy maradásra bírjam. – Semmi ilyesmiről nincs szó – mondta Kendra. – Mindennel elégedett voltam. Személyes okokból megyek el. Sajnálom. – Apu, mik azok a személyes okok? – követelőzött Michael az apja zakóját rángatva. – Nem tudom – felelte másfele figyelve az apja, s Kendrára nézett. – Mik azok? – Nem szeretnék ebbe belemenni – felelte a lány zavartan. Arra gondolt, milyen nevetségesen hangzanának érvei ezeknek az embereknek a fülében, s megint sóhajtott. Sose értenék meg, hogy azért megy el, hogy ne találkozzon Larry Harttal. És az érv már neki magának sem hatott meggyőzőnek. – Apu – szólalt meg Michael, de Peter leintette, s Kendrára nézett. Összeráncolta a homlokát, aztán elvörösödött, s beletúrt a hajába. – A Hercegről van szó, ugye? – A Hercegről! – kiáltott föl Melissa. – Mit művelt már megint? – Róla, ugye? – kérdezte Peter. – Múltkor mesélt arról az ügyről, de nem fogtam föl, mennyire zavarj a magát. Nagyon kérem, emiatt ne menjen el. Amint a Herceg rájön, hogy idegesíti magát, abba fogja hagyni. Azonnal. Ha nem, akkor megölöm. – De mit csinált? – követelte Melissa. – Apuuu! – kiabált Michael türelmetlenül Kendra felsóhajtott, arcát a tenyerébe hajtotta. A helyzetet bonyolítandó, az ajtó megint kitárult, és Donna viharzott be dühös arccal, nyomában egy zömök, vörös hajú férfi, akinek szürke szeme barátságosan pislantott ki napszítta arcából. Kendra titokban felnyögött magában, amikor a Bosszúálló is odacsapta eléje az asztalra a gyűrött nyomtatópapírost. – Hogy tehetted ezt? – kérdezte Donna panaszosan. – Miért? – A férjed? – próbálta Kendra feltartóztatni a vihart. – Jim – mutatta be Donna a férjét tömören. Aztán észbe kapott, megölelte Melissát, átkarolta Petert, közben Jim is zajosan megpuszilta Melissát, s kezet fogott Peterrel. Aztán mindketten rávetették magukat a kelletlen, visszahúzódó Michaelre, kifejezvén csodálkozásukat csinossága és méretei fölött. Miután az üdvözlések lezajlottak, Donna, a Bosszúálló visszafordult Kendrához. – Miért akarsz itthagyni bennünket? Nem teheted meg! Egyszerűen nem! Jim meg én három nap múlva indulunk szabadságra. Ki se látszom a tennivalókból, s akkor ide kell jönnöm, hogy ezzel foglalkozzam! – Választ se várva Peterhez fordult. – Megtudtad, mi a baj? Rábeszélted, hogy maradjon?

– Nem tudok többet, mint te – mondta Peter –, de köze van a Herceghez. – A Herceghez! Atyaisten! – nyögött fel Donna, s szeme Kendra arcára ugrott. – Mi történt? – Nem akarok beszélni róla – felelt Kendra, s megint a tenyerébe hajtotta a fejét. Azt kívánta, bárcsak láthatatlanná válna. – Az baj – mondta Donna, s bosszúsan csettintett. – Apu! – kiabált Michael, s föl-le ugrált. – De mit csinált a Herceg? – kérdezte Melissa kétségbeesetten. – Még most sem tudod, hogy a Herceg…? – kérdezte Donna Kendrát. – Mit kéne tudnom? – Mit csinált? – kiáltott föl Melissa izgatottan, s felváltva tekintgetett rájuk. – Tudod, milyen a Herceg – magyarázta Peter a feleségének, de ezzel csak a zavart növelte. Melissa dühében úgy tett, mintha ki akarná kaparni a szemét, mire Peter megmagyarázta: – A Herceg kétértelmű üzeneteket küldözget Kendrának. A Bosszúálló kétségbeesett pillantást vetett rá, aztán bejelentette: – Kendra nem tudja, kicsoda a Herceg. Ahogy Donna bejelentésének súlya megvilágosodott bennük, hirtelen csönd lett. Kendra semmit sem értett. Halántéka lüktetett, feje fájt, nyak izmai megfeszültek. Már jó ideje nem tudta követni a társalgást, ha ugyan volt mit követni egyáltalán. – Apu! – kiabált Michael, kihasználva a csendet. – Csend, Michael – mondta Peter, s Donnához fordult. – Miért nem mondtad meg Kendrának, ki a Herceg? Donna bűntudatos bosszúságában felcsattant. – És te miért nem? Ez az egész játék az álnevekkel meg az ostoba kitalálósdival a Herceg meg a te ötleted volt. Mondd meg neki te! Kendra aggodalmasan nézett egyikről a másikra, s megkérdezte: – Mit mondjon meg? Mit számít, hogy ki az Ezüst Herceg? – Hogy érted ezt? – kiáltott föl Peter, nem véve tudomást Kendráról. – A Herceg meg az én ötletem? Nem vettem észre, hogy kapálóztál volna ellene. Éppúgy mulattatott, mint minket. – Pár pillanatig méregette Kendrát, aztán odafordult Donnához. – Neked kell megmondanod. Te vagy a nő. Te tudod, hogyan kell az ilyesmit intézni. Kendra hagyta maga körül kavarogni a vitát, nem is figyelt oda, befogta a fülét. Volt valami ismerős számára a konfliktusban. Hirtelen elmosolyodott, fejfájása kissé enyhült. Ezek az emberek olyan közel állnak egymáshoz, mintha családtagok lennének. Visszaemlékezett a saját családjára: ott is pontosan ilyen viták folytak, amikor a testvérek együtt voltak. Felemelte a fejét, s így szólt: – Ide hallgassatok… – De senki sem figyelt rá. Azon vitatkoztak nagy hangerővel, hogy felfedjék-e a Herceg kilétének titkát, s ha igen, ki tegye. Kendra előre tudta, hogy úgysem teszik meg. – Apu! – kiabált Michael most már kétségbeesett hangon, de nem a felnőttek csetepatéja félemlítette meg. – Mindenki fogja be a száját! – kiáltott föl Donna, s ez hatott. – Ezt a Hercegnek kell megoldania. Ezt ti is tudjátok. Sose bocsátaná meg, ha beleavatkoznánk a dolgaiba. Nem mintha helyeselném a módszereit.

– Föl nem foghatom, miért kell felmondania azért, mert a Herceg szerelmes leveleket küldözget a komputeren – jegyezte meg Jim az állát vakargatva. – Mi rossz van abban? – Mi rossz! – kiáltott föl Melissa. – Ez szexuális zaklatás! – Te nősoviniszta – mormogta Donna csípősen. – Apu! – kiabált riadtan Michael, s megrántotta Peter kezét. – Mit akarsz hát, Michael? – csattant föl Peter. – Pisilni kell! – kiabált a gyerek a hirtelen támadt csöndben. Mindenki ránézett, mintha most venné észre, hogy ott van. Kendra felugrott. – Majd én kiviszem. Úgy tűnik, nincs helyem a beszélgetésben. Nem fogok hiányozni. A többiek némán figyelték, ahogy kivezeti Michaelt a mosdóba, s még akkor is hallgattak, amikor visszajöttek. – És mit mondott a Herceg, amivel mindezt előidézte? – kérdezte Peter halkan, aggodalommal, magasba emelve a felmondólevelet. – Mi volt az utolsó csepp a pohárban? Kendra leült az íróasztalához, s elgondolkodva körülnézett. Bárcsak ne írta volna meg azt a levelet. Szereti ezeket az embereket, de nem akarja otthagyni az irodát, a WHO-t. De ha visszavonja a felmondását, akkor meg kell indokolnia. Könnyebb az okokat a Hercegre hárítania, mint Larryre. Mélyet sóhajtott, s így szolt: – Olyan hülyén hangzik. A Herceg azt állítja, hogy szerelmes belém. Azt akarja, hogy menjek hozzá feleségül, s ragaszkodik hozzá, hogy meglátogassam, és beszéljünk róla. Megfenyegetett, hogy elveszítem az állásomat, ha nem teljesítem a kérését. Láthatják, hogy nehéz helyzetbe hozott, ugye? – Fura – mormogta Peter elgondolkodva. – Annyira nem vall rá. Néha enged költői hajlamainak és ömleng, de eddig még nem tapasztaltam, hogy komolyan udvarolni akart volna. – És miért nem látogatod meg? – kérdezte Donna halkan. – Azzal véget lehetne vetni a problémának. Ha megmondod neki, hogy ne zaklasson, akkor abbahagyja. Meg fogsz lepődni, ha összeismerkedsz vele. – Igen, ezt kell tennie – tódította Peter. – Majd mi is beszélünk vele. Megmossuk a fejét. Kérem, maradjon. Szükségünk van magára. – Így van, szivi – bátorította Donna is, s megfogta Kendra kezét. – Maradnod kell. Most már hozzánk tartozol. – Ide hallgasson – mondta Peter, s felragyogott az arca. – Mi lenne, ha korlátozott részességet ajánlanánk fel magának? Akkor maradnia kellene. – Jó ötlet – bólintott rá Donna. Kendra felnevetett, s Peterre nézett. – Ez meglehetősen radikális ajánlat csak azért, hogy ne kelljen keresnie valakit a helyemre, nem? – Atyaisten, bármit megtennék érte. – Adjátok ide azt a felmondólevelet. Összetépem. – Kendra mosolygott. – Mindenképpen megtettem volna, a részesedés csalétke nélkül is. De most, hogy már említette, nem fogom hagyni, hogy elfelejtse. Peter elvigyorodott. – Azt nem mondtam, milyen feltételekkel. De ha nem a részesség miatt, akkor miért döntött így? Kendra a szemétkosárba dobta a papírdarabkákat, s ránézett az íróasztala köré gyűlt négy emberre, aztán Michael nagy barna szemébe. – Az én családom is

pontosan ilyen odahaza. Azt hiszem, azért maradok, hogy benne maradjak a famíliában. A Herceget meg, ahogy javasoltátok, nem veszem komolyan. Donna jelentőségteljesen nézett rá. – De, csak vedd. Menj, látogasd meg. Járj a végére egyszer s mindenkorra. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – mondta lassan Kendra, s fejét rázta. – Majd a komputeren keresztül elintézem. – Muszáj – erősködött Donna. – Ő is a családhoz tartozik. Meg kell ismerkedned vele, ha partnerünk leszel. – De csalódni fogsz! – sipította Michael. – A Herceg nem is ezüst, hanem rózsaszín, és nem visel koronát! Donna felnevetett. – Nem bizony, hanem bohócsipkát. – Azt nem – tiltakozott Michael Harcias kifejezéséből ítélve a Herceg a kedvence volt. – Azt még nem láttam rajta. – Nagy szemét Kendrára fordította. – Szerintem is meg kell látogatnod. Olyan kedves. Én szeretem a Herceget. Egy kastélyban lakik. – Kastélyban? Igazán? – Kendra mosolyogva nézett a komoly arcú kisfiúra, – Ha te is ezt mondod, Michael, akkor megteszem. Még sose jártam kastélyban. Peter beletúrt a hajába. – Akkor minden rendben? Teljes volt az egyetértés. – Helyes – mondta Peter –, akkor Jim és Donna, meghívhattok bennünket vacsorára ma este. Ezek után már úgyse tudnék dolgozni otthon. – Kinyitotta az ajtót, és kifelé indult. A többiek utánuk mentek, de előbb Michael küldött Kendrának egy ugyanolyan mosolyt, amilyet az apja szokott, s integetett. – Szia, Tigris Lady. De ugye nem szoktál morogni? Kendra elmosolyodott, s intett neki. – Rád nem, Michael. Szia! Az ajtó becsukódott, s Kendra a fejét csóválva halkan elnevette magát. Úgy érezte, amióta ide betette a lábát, azóta meg van keveredve. Kezdte úgy felfogni, mintha foglalkozási ártalom lenne. Marie szólalt meg a terminál mellől, ahonnét lenyűgözve figyelte a fejleményeket. – Na, így jártam én a WHO-nál betöltendő állással. – S egyáltalán nem csalódottan nevetett fel. – Örülök, hogy maradsz, Kendra. Szükséged van ezekre az emberekre, hogy ellensúlyozzák a rámenősségedet. És nekik is szükségük van rád, hogy ráncba szedd őket. – Gondolod? – kérdezte Kendra, s odament a komputerhez, bámulta az üres monitort. A Hercegre gondolt. Hogy tud majd szembenézni vele? – Gondolom – mondta Marie, – Nagyon jó volt itt lenni egy darabig a WHO-nál, de teljes állásban nem tudnám vállalni a munkát. Azt hiszem, olyan céget kell keresnem, ahol csökkentett óraszámban dolgozhatok, amíg a gyerek meg nem nő. Kendra még mindig a monitorra bámult. – Te is hallottad, hogy elment az eszem és beleegyeztem a Herceg meglátogatásába? Vagy csak képzelem? – Attól tartok, én is hallottam ilyesmit a tulajdon szádból. Kendra felemelte a fejét, s a szoba másik végében álló szétszedett terminálra és Larry szétdobált szerszámaira pillantott. Elfordult, és megdörzsölte sajgó fejét. – Van még nálad abból a fájdalomcsillapítóból? – kérdezte Marie-tól. Másnap reggel a Herceg megint jelentkezett. Jelzett Kendra terminálján, hogy beszélgetni akar, és ezt írta: MAGA KÜLDTE RAM EZEKET A KESELYŰKET? – EH MILYEN KESELYŰKET? NEM TUDOM, MIRŐL BESZÉL, – TL

A BOSSZÚÁLLÓT. A SÁRKÁNYT MEG A SLEPPJÜKET. HOGY DOLGOZZAK ILYEN ZŰRZAVARBAN? – EH NEKEM SEMMI KÖZÖM HOZZÁ. BÁR MEG KELL VALLANOM. ITT IS JÁRTAK, MIELŐTT MAGÁHOZ MENTEK. JOBB, HA A KESELYŰK A MAGA FEJE FÖLÖTT KÖRÖZNEK, MINTHA AZ ENYÉM FÖLÖTT. MICSODA ÉLMÉNY VOLT… – TL MIT MONDTAK RÓLAM? – EH SEMMI IZGALMASAT. EGY SZÓT SEM ÉRTETTEM ABBÓL, AMIT MAGÁRÓL MONDTAK. – TL KÖVETELTÉK. HOGY HAGYJAM MAGÁT BÉKÉN. – EH TUDJA, UGYE, HOGY TÚL KOMOLYAK LETTEK AZ ÜZENETEI. – TL KOMOLYAN IS GONDOLOM. – EH KÉREM, NE KEZDJE MEGINT. – TL Eltelt jó néhány perc, Kendra csak a saját szavait bámulta a képernyőn. Aztán ezt írta a Herceg: NEM KEZDEM, HANEM BEFEJEZEM. UTOLJÁRA MONDOM MAGÁNAK, HOGY SZERETEM. MOST ERŐT VESZEK MAGAMON ÉS BÉKÉN HAGYOM. NEM SZERETNÉM, HA FELMONDANA, MERT AKKOR EGÉSZEN ELVESZTEM MAGÁT. ÍGÉREM, NEM KÜLDÖK TÖBB SZERELMES LEVELET. – EH Kendra csalódottan bámult a monitorra. Eddig föl se fogta, mennyire várta ezeket a kedves, gyengéd üzeneteket, csak amikor már azt hitte, nem kap többet. A Herceg hűséges udvarlásával élet, szerelem, humor jelent meg az irodában. Végül ezt írta: MIKOR AKARJA, HOGY MEGLÁTOGASSAM? – TL HOGY??? – EH ARRA KÉRT, LÁTOGASSAM MEG, HOGY SZEMÉLYESEN BESZÉLJÜK MEG A DOLGOT. DONNA ÉS PETER IS BIZTATOTT. MÉG MINDIG AKARJA, HOGY TALÁLKOZZUNK? – TL HOGY AKAROM-E?! MÁR FELADTAM A REMÉNYT. – EH NEM KÍNÁLOK REMÉNYT. ABBA EGYEZTEM BELE, HOGY SZEMTŐL SZEMBE MONDOM MEG VÉLEMÉNYEMET A MAGA ÉRZELMEIRŐL. MIKOR MENJEK? – TL MOST. BEHŰTÖM A BORT. – EH SEMMI BOR! NEM ILYEN LÁTOGATÁSRA KÉSZÜLÖK. – TL KÜLÖNBEN SE TUDNÁM. ELFELEJTETTEM, HOGY A KESELYŰK MEGITTÁK AZ ÖSSZES BOROMAT ÉS KIÜRÍTETTÉK A HŰTŐSZEKRÉNYEMET. DE AZÉRT JÖJJÖN. – EH MUNKA UTÁN. – TL NINCS OTT AZ IRODÁBAN MARIE? EL TUDJA LÁTNI A TEENDŐKET. MILYEN NAP VAN? – EH PÉNTEK, MIÉRT? – TL AKKOR MAGA SZABAD EGÉSZ HÉTVÉGÉN. – EH VÁRJON CSAK! LEGFELJEBB EGY ÓRÁT FOGOK OTT TÖLTENI. ANNYI ELÉG, HOGY MEGÉRTSE, ENGEM NEM ÉRDEKEL MÁS, CSAK HOGY ELLÁSSAM A MUNKÁMAT. – TL KINYOMTATOM AZ ÚTIRÁNYT, HOGYAN TALÁL IDE. INDULJON AZONNAL. – EH MUNKA UTÁN. – TL

NYITVA HAGYOM AZ AJTÓT, HA NETÁN ELŐBB TUDNA JÖNNI. JÖJJÖN BE NYUGODTAN, ÉN A DOLGOZÓSZOBÁBAN LESZEK, EZEN A NYOMORULT PROGRAMON DOLGOZOM. NÉZZEN KÖRÜL A HÁZBAN, AMÍG RÁM NEM TALÁL. MINDEN PILLANAT EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁG, AMÍG MEG NEM LÁTOM ÉDES ARCÁT. – EH Kendra hátradőlt, s nézte, hogyan kattog a nyomtató, ahogy a Herceg megadja az útirányt. Izgalom futott: végig ereiben. Vajon hogy néz ki a Herceg? Hogy viselkedik, amikor nem komputeren keresztül érintkeznek? Marie ott állt mögötte, s követte a beszélgetést. – Nagyon érdekes – kommentálta, s félrehajtott fejjel nézett Kendrára. – Nagyon nevetséges. – Romantikus. – És zavarba ejtő – mondta Kendra. – Hogy fogok elébe állni? – Kitárt karokkal – Marie, az isten szerelmére – tiltakozott Kendra. – A Herceg nagy valószínűséggel egy totyakos öregúr, s legalább másfél mázsát nyom. Ha normális külsejű, akkor nem folyamodik számítógéphez az udvarlásban. – Nem hiszem. És te sem. Kendra fölállt, nyugtalanul járkált az irodában. Megállt Larry terminálja mellett. A szerszámokkal babrálva lassan ezt mondta: – Nem számít, milyen a Herceg. Nem tudom elfelejteni Larryt, senki se léphet a helyére. Marie odament melléje. – Szóval úgy döntöttél, hogy adsz neki még egy sanszot? – Ez nem annyira döntés kérdése: nem tudok megszabadulni a gondolatától. Annyira a részemmé vált. Azt mondta, visszajön, s ha így lesz, akkor örömmel fogadom, akármit is kínál nekem. Néhány óra vele értékesebb, mint bármi, amit egy másik férfi kínálhatna nekem. – Akkor már tudod, mi a szerelem, ugye? – mondta Marie halkan, s rátette kezét Kendra vállára. – Igen. Igen. Tudom. Fontos nekem annyira, hogy el tudjam fogadni, és bízom benne annyira, hogy a hibáit ne vegyem tekintetbe. Kinek kell egy Ezüst Herceg, amikor ott van nekem a nagy, nyugodt, kedves Larry Hart? – Igen, ez úgy hangzik, mint a szerelem. Kendra felnézett Marie-ra, s elmosolyodott. – Mi lenne, ha rád hagynám a Herceget? Akarod? Marie felnevetett. – Csábító ugyan, de kösz, nem. Ott van nekem Robert, olyannak, amilyen. Alig várom, hogy visszaköltözzön, s új életet kezdhessünk. Kendra felállt, s odament a számítógéphez. – Legjobb lesz, ha gyorsan mindent elintézek, és korán elindulok. Pontot akarok tenni ennek az ügynek a végére. 13. Kendra délután fél négykor kilépett a lakásából, s beleült a kocsijába. Előzőleg átöltözött: türkizkék nadrágkosztümjében s jól szabott fehér blúzában a Herceg még véletlenül se tekintheti öltözködését kihívónak – bár a női hiúság működött benne annyira, hogy gondosan kikészítse arcát, s csuklójára és nyakára parfümöt hintsen.

Walnut Creek utcáit széltében-hosszában az áprilisi virágzás szirmai bontották. Az ördög vigye a Herceget, hogy ezen a szép napon kénytelen miatta ilyen nyomasztó feladatot elvégezni. De hát nem hibáztathatja a Herceget. Kendrának tetszett az üzengetősdi, titokban bátorította, s be is vallotta magának: hiányolná, ha abbamaradna. Az Ezüst Hercegnek nehéz ellenállni. Amikor rátért a nyugat felé tartó autópályára, azon járt az esze, vajon mi lehetett volna közte és a Herceg között, ha előzőleg nem fut össze Larry Harttal. A part menti dombok még buján zöldelltek a téli esőzések után. Ahogy a kocsi kilométerről kilométerre közelebb vitte a Herceghez, Kendra egyre szorosabban fogta a kormányt, s arra gondolt, csak pillanatnyi elmezavarában egyezhetett bele a látogatásba. Az út San Franciscón át vezetett. A kezdődő csúcsforgalomban keresztül kellett verekednie magát jó néhány, egymással összeépült, a szivárvány minden színében pompázó viktoriánus házakkal szegélyezett, dimbes-dombos utcán. A forgalom idegesítette, s felbosszankodott. Hogy jön ahhoz a Herceg, hogy ilyen kompromittáló helyzetbe hozza? És ő mért olyan szamár, hogy hagyja? A 10 l-es országút átvezetett a Golden Gate hídon. A híd után Kendra lefordult az 1-es útra, s az óceán fölé magasodó sziklák tetején kijutott a partra. A meleg, lenyugvó napban a tenger kékeszölden csillogott. Larry Hart szemének színe. Kendra a férfira gondolt, s pár percre megfeledkezett a Hercegről. Aztán letért az 1-es útról, s az óceán partján kanyargó utcán haladt tovább. Mint fölrepülni kész sirályok, a szikla szélén egypár elegánsan egyszerű ház állt – amilyeneket építészek álmodnak meg. Vonalaik a maguk egyszerűségében is szárnyalóak és bonyolultak. Az egyik a Hercegé volt. A cédrusfa zsindelyek alatt falait szürkészöldre festette az időjárás, s körülötte a terep művészi elrendezés jegyeit mutatta. Az elülső udvart ezüstös és fekete kőburkolat fedte és kecses japán törpefák díszítették. Kis fantáziával valóban meglehetősen kastélyszerű, gondolta Kendra. Leparkolt a ház előtt, s dobogó szívvel, kapkodó lélegzettel nézett föl az épületre. Hogy keveredhetett bele ebbe az ügybe? Élete rendezett és áttekinthető volt, mielőtt a WHO Rt.-hez került. Hol rontotta el? A ház homlokzatán nem volt ablak, s formája kecsesen ívelve tökéletesen illeszkedett a szikla szegélyéhez, amelyen áll. Nagyobbrészt földszintes épület volt, tagolt tetőzettel és váratlan, aszimmetrikus beszögellésekkel és sarkokkal, amelyek enyhítették szigorúságát. Geometriai csoda. Mértani tökély. Ezt a kifejezést Larry használta egyszer, s Kendra felsóhajtott. A ház északi részén, négyszög alakú második szint magasodott, s valóban kastélyszerű jelleget kölcsönzött a háznak. Igaza van Michaelnek – a Herceg kastélyban lakik. A bejárati ajtó ébenfekete volt, rajta óriási aranyszínű, címer alakú plakett. Te jó ég, gondolta Kendra, lehet, hogy igazi herceg! Kínjában mosolygott, s szerette volna tudni, milyen titok övezi a Herceget, amelyet Peter és Donna nem volt hajlandó elárulni. Félénken elfordította az ajtógombot – az ajtó valóban nyitva volt. Belépett a Herceg birodalmába, s behúzta maga mögött az ajtót. A sötétbarna kerámiapadlós, narancsszínű szőnyeggel bontott hall, benne az ólomüveg csillár és egy meleg, élénk színekkel készült festmény pazar ízlésről tanúskodott.

Kendra bekukkantott a nappaliba, kissé idegenkedett arról, hogy ismeretlen házban kíséret nélkül járjon. A falakat finom textiltapéta borította, amely számos figyelemre méltó kép hátteréül szolgált. Nem reprodukciók voltak, mint Kendránál, hanem igazi festmények. Lassan, kíváncsian belépett a tágas szobába. Lenyűgözte a nagy kőkandalló s a rumszínű szőnyegen álló krémsárga és barna bútorzat. A padlóra dobott ülőpárnák és az állólámpák fehér és sötét narancssárga foltjai kiemelték a hátteret. A Hercegnek remek az ízlése, s Kendra aggodalom és izgalom közt ingadozva várta a találkozást. A ház belseje felé fordulva visszafojtott lélegzettel hallgatózott. Nyomasztó csönd fogadta. Akárhol van is a Herceg, akármit csinál, zajtalanul teszi. A szoba nyugati fala egyetlen óriási ablak volt, mely az óceánra nézett. Kendra megilletődve odament, s kinézett a nyugtalan víztükörre és a derűs égboltra. A padló közelében az egyik ablakszárny nyitva állt, s friss illatú tengeri levegő áradt be rajta. Kendra elfordult az ablaktól s a vastag szőnyegen a szoba távolabbi végében álló ajtóhoz ment. A Herceget kellett volna keresnie, de lenyűgözte a ház. A házigazda személyiségének nyoma minden bizonnyal ott van a szobákon, így hát kíváncsisága minden egyes lépéssel és másodperccel nőttön-nőtt. A következő helyiség nagy, kényelmes, otthonos szoba volt. Kendra elmosolyodott, amikor meglátta a „keselyűk” inváziójának nyomait. A konyha még kutyábbul nézett ki; üres borosüvegek szanaszét a pultokon, mellettük sós kekszes dobozok és kiszáradt sajtmaradványok. A mosogató tele piszkos edénnyel. A konyhából nyílt az ebédlő. Ezen átvágva Kendra a központi hallban találta magát. Folytatta felfedező útját, s kíváncsian bekukucskált minden, onnét nyíló szobába. Valamennyi – egy dolgozószoba és néhány hálószoba – tágas volt, mennyezetük érdekesen szabálytalan berendezésük ízléses, s láthatólag senki sem használta őket. Az óriási fürdőszobába lépve Kendra először megállt, lopva az élet zajai után hallgatózott, aztán körbebámult. A falakat és a padlót csodálatos spanyol csempe borította, s az aranyozott szerelvényekkel ellátott sötétbarna mosdókagylók fölött óriási tükör függött. Hátul egy barna kád és egy öltözőszoba. Arcára szorította kezét, úgy bámulta magát a tükörben, s azt kívánta, bárcsak sose jött volna ide. Hogy fogja megmondani ennek az embernek, hogy nem érdekli? Mély lélegzetet vett, kihúzta magát, s kiment a fürdőszobából Hol van a Herceg? Alig várta már, hogy szemtől szemben álljon vele, s elmondja mondókáját. A visszautasítás úgy megakadt a torkán, mint egy falat étel, amelytől meg kell szabadulnia, mielőtt beléfojtja a védekezést. A hall utolsó ajtaja a házigazda hálószobájába nyílott. Óriási volt, s a teljes falat betöltő ablakai az óceánra néztek. A hatalmas dupla ágy összetúrva, széthajtott takarókkal, mint egy trón állt a szoba közepén. Napfény áradt be rá. Kendra a szoba közepére ment, s felnézett. Széles tetőablak nyílt a mennyezeten. Itt fekszik éjszakánként a Herceg álmatlanul, egyedül az üres nagy ágyban, s nézi a fekete égbolton a csillagot, melyet kiválasztott kettejüknek. S amelyet sose fognak együtt felfedezni. – Istenem – suttogta Kendra –, miért is jöttem ide?

Kihátrált a szobából, s bement a hallba. A hálószoba volt az utolsó, mely onnan nyílt, de oldalt lépcső vezetett fölfelé. Valószínűleg a toronyba, gondolta a lány. Érthető, hogy ott van a Herceg dolgozószobája, onnét beláthatja egész birodalmát. Vonakodva indult föl a szőnyeg borította lépcsőkön. Minden érzékével idegenkedett az előtte álló feladattól, s erőltetnie kellett a lábát, hogy egyre feljebb vigye. A lépcső tetején nyitva állt az ajtó. Nem hallatszott más hang. csak elektronikus berendezések zümmögése. Három óvatos lépéssel elért a nyitott ajtóig. Szíve majd kiugrott a várakozástól, hogy milyen látvány fogadja. A dolgozószoba leginkább egy űrhajó pilótakabinjához hasonlított. Az asztalokon és polcokon mindenütt olyan elektronikus szerkezetek álltak, amelyeket a lány még megnevezni se tudott volna. A pilótakabin nagyon rendetlen is volt, összegyűrt, szétdobált papírgombócok tarkították a padlót. Minden elképzelhető vízszintes helyet összefirkált papírlapok és szétnyitott könyvek borítottak, köztük itt-ott félig kiivott, zaccos kávéscsészék, üdítőitalok összegyűrt dobozai, félig elfogyasztott szendvicsek. A szoba minden ízében arról árulkodott, hogy egy frissen befejezett, bonyolult feladat után valaki belefogott egy új programba. A teljes falat kitöltő ablak – akárcsak a többi szobáé – az óceánra nézett. A vízen egy hajó haladt lassan, s a lenyugvó napban egyetlen sirály lebegett kecsesen. Ez a szoba a ház tetején szép, magányos, elszigetelt börtön volt. A Herceg a szoba túlsó végében, neki háttal ült börtönében, s teljesen elmerült az előtte levő monitoron látható számok és szavak bonyolult szövevényében. A könyökénél két másik monitor állt, azok is tele grafikonnal meg ábrával. Zöld és piros fények pislogtak, ahogy ügyes ujjait fürgén mozgatta a klaviatúrákon. Fejét lassan ingatta, ahogy szeme a mellette fekvő papírok és a számítógép képernyője között ide-oda járt. Kendra rámeredt. Még levegőt venni is elfelejtett. Agya megbénult, kiürült. Ujjai görcsösen kapaszkodtak kabátja szélébe, a másik kezével válltáskája szíját markolta. Szeme kitágult a megdöbbenéstől. Amikor lélegzethez jutott, apró, fuldoklásszerű zihálás lett belőle. – Larry…? – suttogta tompán, értetlenül. A férfi úgy kapta hátra a fejét, mintha órák óta várna erre a hangra. Ragyogó mosoly terült szét az arcán, szeme megcirógatta a lányt. Egyik hosszú, karcsú kezével a klaviatúra felé nyúlt, hogy rögzítse az anyagot, s kikapcsolja mindhárom egységet, aztán felállt, szembefordult Kendrával, s így szólt: – Hát végre itt vagy, Tigris Lady. Kendra bénultan nézett rá. A férfi magasabbnak tűnt föl neki, mint emlékezett, válla egyenesebb, s tekintetében és tartásában eddig ismeretlen magabiztosságot érzékelt. – A Hercegnek dolgozol…? – kérdezte tétován, mert nem mert hinni a szemének. – Én vagyok a Herceg – felelt a férfi, s hangjában olyan határozottság csengett, amely azelőtt hiányzott belőle. Minden ízében herceginek tűnt. Durva szövésű, krémszínű bő inge a csípőjén már testéhez simult, a bevágott nyakat ezüst- és kék mintás hímzés keretezte. Nyakában aranylánc csillogott, amely összekeveredett mellszőrzete göndör fürtjeivel. Tökéletesen szabott fekete nadrágja fényes házicsizmára simult. Kendra zavarában a szemöldökét ráncolta. Ez nem az ő Larryje. Tétován megcsóválta a fejét, megismételte: – A Herceg…?

Larry némán bólintott. Mosolya eltűnt, arca várakozást tükrözött. – Az Ezüst Herceg. – Az Ezüst Herceg… – Kendra továbbra is csak bámult, megpróbálta ésszel felérni ezt a meglepő fordulatot. Azért jött ide, hogy visszautasítsa a Herceget, mivel Larryt szereti. Ez az ember nem lehet Larry Hart. Larry elveti magát a karosszékben, és a padlón kuporog, hogy megjavítsa, az ő lemezjátszóját. Ez a férfi pedig királyi tartással áll előtte. Homlokát ráncolva néhány lépést tett a szoba belseje felé. Körülnézett a szemetes padlón, a rendetlen asztalon, a lenyűgöző felszerelésen. A falakon több bekeretezett kép és diploma függött. Odament, megnézte őket. A képek megfakult, régi fotók nagyításai voltak: egy jóképű férfit ábrázoltak egy serdülő fiúval, meg egy karcsú asszonyt egy kisfiúval. Larry Hart évekkel ezelőtt a szüleivel. Visszanézett a férfira. A Herceg…? Az egyik diploma egy középnyugati egyetem elvégzéséről tanúskodott, a másik a stanfordi egyetem elektromérnöki szakán szerzett doktorátusról. Mindkettőn cirkalmas betűkkel a Laurence D. Hart név szerepelt. Hát mégiscsak Larry a Herceg! Az agyát megbénító tompaságot lassan düh kezdte felváltani. Megfordult, s magasra tartott fejjel így szólt: – Az Ezüst Herceg. S mit kell tennem, pukedlizni? Vagy letérdepelni? Kezet csókolni? – Semmit se kell, de egy csók ide már nagyon esedékes lenne. – S Larry ujjával a szájára bökött, s az óceán, színét idéző szeme hívogatóan szegeződött a lányra. Ujjai alatt megrándult a szája az elfojtott mosolytól. A Herceg mulat! Kendra érezte, elönti a düh. – Szándékosan bolonddá tettél – mondta megtévesztően nyugodt hangon. – Hogy csinálhattál ilyet? A férfi, ha lehet, még jobban felmagasodott, s összefonta a karját a mellén. – Nem tettelek bolonddá. Ha így történt, az a te műved. Bármikor találkozhattál volna velem, az első naptól fogva. De te nem akartál. – Én! – Kendra érezte, hogy először elvörösödik, majd elfehéredik a dühtől. – Én… Te… Hogy a… – fröcsögte, aztán dühödten felkiáltott: – Á-á-á! – s az ajtó felé sietett. Ki kell jutnia innét. El ettől a dühítő, kétarcú embertől, akárki is ő. A Herceg gyorsabb volt nála. Két kézzel karon ragadta, megállította s szembefordította magával. – Addig nem mész el, amíg ezt meg nem beszéljük. Ezúttal addig beszélünk, amíg meg nem értjük egymást. Kendra lángoló dühvel meredt a férfi nyugodt, határozott arcába. Ezek a vonások – a magas nyergű orr, a mélyen ülő szemek, a csábító ívű száj – Larry Hart vonásai, s belefacsarodott a szíve. De a gőgös arckifejezés másé volt. – Vedd le rólam a kezed – mondta hűvösen. – Maradok. Igazad van. Ezt meg kell beszélnünk. Egyszer s mindenkorra. Larry lazított a fogáson. Kendra kihúzta magát, s a szoba másik végébe ment. Megállt Larry rendetlen íróasztalánál, és szembefordult vele. – Hazudtál nekem. – Sose hazudtam neked. – Amikor először találkoztunk, úgy tettél, mintha műszerész lennél. – Abban a pillanatban az is voltam. Ott dolgoztam a számítógéppel. Kendra türelmetlenül felhorkant. – Miért nem mondtad meg akkor, hogy te vagy a Herceg? Vagy azt hitte ő királyi fensége, hogy olyan okos dolog játszadozni az alattvalóival? – Körbejártad az irodát, magadban nevetgéltél és beszéltél. Úgy gondoltam, zavarba jössz, ha kiderül, hogy frissen szerzett munkaadód szeme láttára csináltad. Később meg akartam mondani.

Kendra elfintorodott, s visszagondolva az esetre be kellett ismernie, hogy Larry igazat mond. – De később se mondtad meg. Ragaszkodtál ehhez az ostoba színjátékhoz. – Felnézett a parancsoló arcra, s visszakívánta az ő félénk, csendes Larry Hartját. – Az első napon, amikor a Herceg szólt hozzád, világosan értésére adtad, hogy a főnökeiddel nem kezdenél. Nem volt más választásom, csak a műszerész Larry Hartként közeledni hozzád. Kendra dühe kezdett alábbhagyni, s egy pillanatra kérdőn nézett Larryre, megpróbálta gondolatban perspektívába állítani. – És…? Miért hozzám? – Azért – mondta a férfi, s a lány enyhülő hangjára reagálva közelebb ment hozzá –, mert amikor megpillantottalak az irodában, úgy éreztem, ismerlek. Hogy felismerlek, hogy valami különleges történik velünk. – Elmosolyodott. – Úgy éreztem, megtaláltam a kedvest, akit az idők kezdete óta keresek. Mintha a világegyetem kezdetétől fogva mindig, minden korban szerettük volna egymást. Minket egymásnak teremtettek, Tigris Lady. Ha most elfordulsz tőlem, valami végtelenül értékes törne össze. Kendra ránézett, megint megbénult, szája szétnyílt. Aztán ezt suttogta: – Te nem Larry Hart vagy. A cirógató, intim mosoly fehéren villanó vigyorgásba szélesedett. – De az vagyok, Larry Hart. Még ezután fogsz megismerni. Kendra önkéntelenül is a torkára tapasztotta a kezét, s kihátrált a férfi lenyűgöző közelségéből. – Én… – kezdte, de nem tudta folytatni, s odament az ablakhoz, kinézett az óceánra, a látóhatár szélén a rozsdás vöröses és narancsszínű napnyugta hátterében araszoló hajóra, az égbolton cikázó, kanyargó sirályokra. Érezte, hogy a férfi szorosan mögé áll, s felsőteste megmerevedett. – És miért nem mondtad meg, amikor utoljára találkoztunk? A szívem szakadt meg, amikor elmentél. Mindenki tudta, csak én nem, és senki se mondta meg. – Donna volt az egyetlen, aki tudta, mi történt. Nem értett egyet, de én ragaszkodtam hozzá, hogy úgy oldjam meg a mi kis háromszögünket, ahogy jónak látom. – A mi kis háromszögünket – ismételte Kendra, s visszanézett rá. – A Herceget, Larry Hartot meg engem. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem fér a fejembe. A Herceg erőszakos és magabiztos, Larry halk, szenvedélyes és kegyetlen. Kendra pedig naiv bolond. – Kegyetlen! Miért volt kegyetlen Larry? – kérdezte a Herceg halkan, s keze gyengéden a lány vállára csúszott. A lány dühe most már teljesen elszállt, csak a zűrzavar maradt. A szétfoszlott harag nyomán vágy támadt, s Kendra elhúzódott a csábító kezek érintésétől. Nem tudta, kihez tartoznak. – Larry elhagyott engem. Azt mondta, felhív. Nem hívott. Azt hittem, már nem érdeklem. – Mindennap beszéltem veled. Elmondtam, mennyire hiányzol, mennyire szeretlek, imádlak, kívánlak. Elmondtam mindenféle módon, ahogy csak tudtam. – Te igen, de ő nem. – Kendra vakon bámult ki az ablakon, arca összerándult az erőfeszítéstől, hogy átvágja magát a zűrzavaron. A Herceg? Larry? Ki ez az ember? – Elfeledkeztem róla, hogy nem Larry vagyok neked. A komputeren én a Herceg vagyok, Larry pedig nem létezik. S ő szeret téged. Imád. – Te nem Larry vagy. Larry félénk, csendes, és én ilyennek szeretem.

– És a Herceget gyűlölöd? – kérdezte a férfi alig hallhatóan. – Édes Tigris Lady, felajánlom neked a szívemet. – És két kezébe fogta a lány arcát. Kendra a szemébe nézett, lélegzete elakadt, s kezét egy pillanatra a férfiéra tette. Aztán elhúzódott. – Nem tudok gondolkodni… Én nem… Te… Mély, reszkető lélegzetet vett, válla beesett, s ezt mondta: – Most el kell mennem innét. Nem tudok másképp gondolkodni. – Lassan, tétován hátrált, mint aki maga se tudja, mit akar. Lassú, megfontolt léptekkel bement a hatalmas, ferde mennyezetű nappaliba, s belesüppedt egy kényelmes krémszínű karosszékbe az ablak előtt. A hajó már majdnem eltűnt a láthatáron észak felé, s a bíborszínű alkonyi égen felhők sötétedtek. Kendra fölemelte a kezét. Homlokát ráncolva megpróbálta tisztázni gondolatait, a kezén számlálva őket. Hüvelykujj: Larry Hart vonzó, csábító, érzéki ember, gyöngéd és szenvedélyes, mániákus és titkolózó. Ennek ellenére Kendra szereti. Mutatóujj: az Ezüst Herceg kifinomult férfi, aki romantikus fantáziavilágban él. Magabiztos, okos és tehetséges, ugyanakkor szeretni tudó, érzelmes és nyílt. Nem tudja letagadni, beleszeretett a számítógépen keresztül. A középső ujjához érve ezt suttogta: – Miért? – Aztán visszagondolt arra a képre a dolgozószobában, amely Larryról meg az anyjáról készült. Larry azt mondta róla, hogy az anyja művészi hajlamú volt, s nyilván tőle örökölte alkotói érzékenységét. Amikor az anyja meghalt, Larry költői tehetsége háttérbe szorult, mert matematikus apjának akart tetszeni. Ez hát kettős személyiségének kulcsa. Amikor a gyűrűsujj következett, már kész volt a válasszal, miért kínozta meg őt Larry a színleléssel. Ha nehéz neki elfogadnia saját magát, érthető, hogy nem hitte, hogy a lány meg tudja érteni. Kendra megfogta az utolsót, a kisujját, s elmosolyodott. Ő, Kendra St. Clair panaszkodik, hogy magányos és hogy nem szeretik, s könnyedén kijelenti Marie-nak, hogy egy csinos, intelligens, romantikus férfira vágyik. Egy költőre. Még mindig a kisujját szorongatta és ajkát harapdálta, amikor a férfi belépett a szobába. – Larry…? – kérdezte Kendra tétován. – Csak a dolgozószobában vagyok Herceg – mondta a jól ismert, visszafogott hang. – Nem hallottam a kocsit, így hát lejöttem, hogy megnézzem, mit csinálsz. Szerelem és megkönnyebbülés áradt szét a lányban. A Herceg elbűvölő ember, és ő meg akarja ismerni, de akire most igazán vágyik, az Larry. Gyengéden rámosolygott, s megbillentette ujjait, amiken számolt. – Kicsit matematikázom – mondta. – Megoldok egy problémát. – És a számítások megadták a választ? – kérdezte a férfi, oldalvást pillantva rá. – Ó, hát persze – mondta Kendra mosolyogva. – Ha sikerül tisztáznom az adatokat, a számolás nem tart sokáig. – Peter mondta, hogy részességet ajánlott neked. Ha téged is beveszünk, akkor nem tudunk mit tenni, mint hogy St. WHO-ra változtatjuk a cég nevét. – A lányra nézett, aki értetlenül bámult rá. Larry felvonta a szemöldökét. – Nem jöttél rá? Én meg azt hittem, amint megismerkedtél Donnával, sejtetted, hogy én vagyok a Herceg. Kendra még mindig értetlenül kérdezte: – Hogyhogy? – Williams, Hart és Orville. WHO. – Atyaisten – nyögte a lány. – Ostobább vagyok, mint hittem. – Aztán fölnevetett. – St. WHO! Ez tetszik. Kár, hogy nem használhatjátok.

Larry kiegyenesedett a székben, s előrehajolt. – Miért nem? Hiszen nem mégy el, ugye, – Eszemben sincs – mondta Kendra. – Nem bolondultam meg, hogy más nőt engedjek a Herceg meg a komputer közelébe! – Kinyújtotta a kezét Larry felé. – Ha jól emlékszem, megkérted a kezem. Ha így van, akkor nem maradok St. Clair, hanem én is Hart leszek – mormolta Kendra, s érezte, hogy kezük érintésétől meleg szeretetáram indul felfelé a karján. – Legalábbis a Herceg megkért. Azért jöttem ide, hogy választ adjak. Egyhangú óhaj? Mindketten akarjátok? – Larry Hart szeretné, ha feleségül mennél hozzá. A Herceg nem tud élni nélküled. Szeretlek, Kendra, édes Tigris Lady.