Joan Elliott Pickart

Joan Elliott Pickart Az angyalok éneke Drew Sloan még sosem találkozott olyan nővel, aki puskával kényszerítette volna bármire is. Ám egyszer csak ott állt mögötte a gyönyörű Memory Lawson, és azt követeli, hogy azonnal hagyja el az ő „szent” hegyét. Drew egy szempillantás alatt észreveszi az erős vonzalmat kettőjük között, de Memoryt a múlt fenyegető árnyai fékezik

meg abban, hogy átadja magát a mindent elsöprő szerelemnek. Vajon lesz-e végre Memory eddig apa nélkül felnövő kislányának apukája? Vajon meg tudja-e győzni Drew élete nagy szerelmét arról, hogy semmi nem állhat boldogságuk útjába? 1

A mű eredeti címe: Joan Elliott Pickart: Angels Singing Bantam Books, New York, 1993 ® Joan Elliott Pickart

Fordította: Titán Tamás Hungarian translation: Titán Tamás, 1994

ISBN: 963 8045 96 5 ISSN: 0865-204 X

2

1. A férfi még sosem hallotta ezt a hangot, de nem férhetett hozzá kétség, hogy valaki a háta mögött felhúzta egy puska ravaszát. A hideg, fémes hangtól szinte megfagyott a vér az ereiben. Moccanni se mert, lélegzet-visszafojtva guggolt a hátizsákja mellett. Szíve a torkában dobogott, nem mert megfordulni. Ám csak az erdő hangjait hallotta, a szél fütyülését az ágak között, a madarak hívó szavát és egy mókus motoszkálását. A másodpercek őrjítő lassúsággal teltek. Izzadság ütött ki a homlokán. Lassan elöntötte a düh, bár tudatában volt annak, hogy életveszélyben van. Nem bírta tovább a mozdulatlanságot. –°Nos? –°kezdte, és egypár centit mozdult. –°Mi a terve? Most azonnal szétlövi a fejem vagy előbb még kérvényt kell benyújtanom? –°Emelje föl a kezét, és ne tegyen semmilyen megtévesztő mozdulatot! „Egy nő?”, gondolta hitetlenkedve. Pedig a hang kétségtelenül nőtől származott. Egy nő szegezi rá a fegyverét! Ez a tény érzékenyen érintette férfiúi hiúságát. Mindig büszke volt magára, arra, hogy milyen nagyszerű harmóniában tud élni a természettel és arra, hogy az érzékszervei milyen tökéletesen működnek. „Nos, ez most nem jött össze”, gondolta. Akárki is ez a nő a háta mögött, nagyon ügyesen közelítette meg, teljesen hang nélkül. A pokolba is…! –°Uram –, kezdte a nő –, mozduljon már a keze. Most! Drew felsóhajtott, és a válláig emelte a kezét. Lassan felállt, és mérgesen csikorgatta a fogát.

3

–°Forduljon felém –°mondta a nő. –°Egy gyors mozdulat, és nagyon megbánja, ezt elhiheti! Drew magában morgott egyet, és lassan szót fogadott. Fordulás közben így szólt: –°Ez nevetséges. Igazán sajnálom… Ám itt elakadt a szava. Csodálkozásában tágra nyílt a szeme, amikor megpillantotta a tőle háromméternyire álló nőt. Valóban puska volt a kezében, pontosabban egy egycsövű vadászpuska. És a ravasz valóban fel volt húzva, éppen úgy, ahogy elképzelte. A nő mellett egy szürke-fekete német juhász ült, egy hatalmas farkaskutya, aminek egy ilyen 180 centis, 80 kilós férfi, mint Drew, minden valószínűség szerint a fél fogára sem elég. Mielőtt az előtte álló nőt alaposabban szemügyre vette volna, ezeket a dolgokat gyorsan elraktározta a memóriájában. Fogva tartója az egyik legnőiesebb nő volt, akit valaha is látott. Magas volt, körülbelül 175 centi lehetett, kopott farmert és kockás flanelinget viselt. Csodálatosan hosszú lábai és telt keblei voltak. A haja ébenfekete sörényként hullott a vállára. És az arca… „Atyaisten, milyen gyönyörű!” Drew valahogy ösztönösen érezte, hogy a nő nincs kifestve, hogy az arca természetesen hamvas. A szeme sötét, szinte fekete, olyan hosszú szempillákkal, hogy emiatt néhány elvetemültebb nő akár ölni is tudna. Az orra sem rossz, bár kissé kislányosnak hatott, de így legalább nincs az embernek az az érzése, hogy a megtestesült tökéllyel áll szemben. Ám az ajkai… ennél tökéletesebbet még nem látott a világ! Csókra, rengeteg csókra termett ajkai voltak. –°Mit keres itt? –°kérdezte a nő, visszarángatva őt a valóságba. „Éjt nappallá téve tudnám nézni ezt a nőt”, gondolta Drew, és öszszeráncolta a szemöldökét, mivel úgy vélte, erre a kellemes időtöltésre nem sok esélye van. Talán beszélgetni kéne vele. Erre még keve-

4

sebb esélyt látott. Ez a nő láthatóan magabiztos, aki csak őrmester módra tud megszólalni. Olyan kellemes társalgópartner lenne, mint egy articsóka! –°Kirándulok, nagyságos asszonyom –°szólt, és megpróbált minél kevesebb gúnyt vinni a hangjába. –°Amikor legutóbb megnéztem a polgári meg a büntető törvénykönyvet, akkor ez még nem számított törvénybe ütköző cselekedetnek, úgyhogy jobb lesz, ha leengedi a puskája csövét. –°Viszont a magánterület megsértése törvénybe ütközik – °válaszolta a nő. –°Ne tegye le a kezét! –°Elzsibbadtak az ujjaim. Már az összes vér kifolyt a karjaimból. Micsoda hülyeség ez! Mit gondol, a széldzsekim zsebében gépfegyvert tartogatok? Lehet, hogy maga egy tizenhat éven felüli film főszerepét játssza el, de nekem nincsenek színészi ambícióim. És nem sértek meg semmiféle magánterületet. –°Dehogynem –°vágott vissza a nő. Ez itt az én földem, az én hegyem, maga pedig itt mászkál engedély nélkül. –°Micsoda?! Hegy? Talán inkább domb, hölgyem. Igaz, dombnak elég jól megtermett, de azért még attól, hogy hegynek nevezzük, nagyon messze van. –°Ide figyeljen, maga Akárkicsoda úr! Ez itt az Emlékezés Hegye, és minden négyzetmillimétere az én tulajdonom! –°Sloan. Drew Sloan vagyok, és most leengedem a kezemet, Miss Emlékezés Hegye. –°Rendben, leengedheti a kezét, de meg se próbáljon elmenekülni! –°Édes istenem! –°mormogta Drew a szemét forgatva, miközben végre leengedte a kezét. –°És Memory Lawson a nevem. –°Mi? Tényleg? –°Igen. Miért?

5

–°A neve azt jelenti, hogy emlékezés. Ezek szerint magáról nevezték el ezt a dombot… bocsánat, hegyet? –°Igen. És ennél magánabb magánterület nincs is, úgyhogy maga mindenképpen vétett a törvény ellen. –°Egy fia táblát nem láttam kitéve! –°Ennek ellenére ez az én földem. Most már tudatában van annak, hogy mit tett, így aztán szedje gyorsan a motyóját, és tűnjön innen! –°Hogy hívják a kutyáját? –°kérdezte Drew, a hatalmas állatra pillantva. –°Csak azért kérdem, mert magának olyan különös neve van, és gondoltam, hátha a kutyája is valami érdekes névre hallgat. –°Kutyának hívják. Viszontlátásra, Mr. Sloan! –°Memory szorosabbra fogta a puskáját, és remélte, hogy az idegen a parancsainak megfelelően fog cselekedni. Annak ellenére, hogy a férfi arca rángatózott a dühtől, nem hagyta hidegen Memoryt. Nem úgy festett, mint egy filmsztár, de markáns vonásai –°szögletes álla, kiugró arccsontjai és széles homloka – °mind tagadhatatlanul vonzóak voltak. Csakúgy, mint sűrű, barna haja, amit lágyan borzolt a szél, és mélybarna szeme. De ez a férfi, győzködte magát Memory, jellegzetes hétvégi turista, kétszáz dolláros bakancsban, vadonatúj farmerban, tengerészkék pulóverben és egy drága sportszergyártó cég emblémájával ellátott, ugyanolyan kék széldzsekiben. Ismerte ezt a fajtát. Bizonyára néhány percet, talán egy egész órát is sétálhatott, minden második bokornál megállt fényképezni, minden nagyobb fánál leült pihenni, majd hétfőn reggel mindenkinek azzal fog dicsekedni, hogy egész hétvégén kint volt a természet lágy ölén, és számtalan hegyet megmászott. „Hamis ez az ember”, gondolta az undor érzésével. „Istenverte helyes fickó, de hamis, mint egy háromdolláros bankjegy.”

6

Csak akkor tért magához álmodozásából, amikor a férfi a nevén szólította Ekkor döbbent csak rá, hogy az ismeretlen azóta próbálja felhívni magára a figyelmét, amióta ő szótlanul bámulja. –°Szólíthatom Memorynak? –°kérdezte. –°Nagyon szép neve van. Nem lehetne azt a puskát valamerre másfelé fordítani? Már harminckét éve ebben a testben, lakom, és mondhatom, nagyon megkedveltem. Különben is az anyám borzasztó szomorú lenne, ha most lepuffantana. Ugye, nem szeretné az én egyetlen női hozzátartozómat felizgatni? Mi? Memory meghökkent. Ez azt jelentené, hogy ennek a tündökletes férfipéldánynak nincs felesége?… De végül is kit érdekel? –°Rendben! –°válaszolta, és a földnek szegezte a puskát. –°De most aztán indulás! –°Szabadon maradt kezével széles ívben intett egyet. –°Tűnjön el a hegyemről! Indulás haza az anyukájához! Drew összefonta két karját a mellén. –°Nem az anyámmal élek. Miből gondolja, hogy amolyan mama kedvence volnék? Ez meglehetősen sértő rám nézve, Memory. –°Elnézést, de azt mondta, hogy… –°A lány zavartan pislogott. – °De minek kérek én bocsánatot? Maga mászkál az én földemen. Minden jót, Mr. Sloan! Drew csak most ébredt rá, hogy semmi kedve sincs elmenni. Memory Lawson túl gyönyörű ahhoz, hogy most rögtön itt hagyja. Ezenkívül az is nyilvánvaló, hogy ez a nő élvezi a szabad természetet. S ez talán még többet nyomott a latban, mint a szépsége, hiszen Drew már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy jövendőbeli feleségének szeretnie kell a természetet. Azt természetesen nem várta volna el tőle, hogy ugyanolyan jól tudjon sziklát mászni és sátrat verni, mint ő, de azt igen, hogy nyitott legyen az efféle dolgok iránt. Eddigi tapasztalatai azt mutatták, hogy ilyen nők nem nagyon mászkálnak Kalifornia utcáin, de erős volt a gyanúja, hogy másutt sem sűrűn találkozna velük. Ám most itt áll előtte Memory Lawson,

7

aki egy puskával és egy borjú nagyságú kutyával akarja megvédelmezni hegyét a betolakodók ellen. A gyönyöré Memory Lawson. Aki azonban olyan személyiség, hogy az embernek feláll a szőr a hátán, valahányszor csak megszólal. Remélhetőleg azonban Memory nem mindig ilyen. Nem lehet leélni egy életet folytonos morgolódásban. Ám hogy ezt kideríthesse, ki kellett találnia valami módot arra, hogy még egy ideig a közelében maradhasson. –°Nos –°kezdte, és rávillantotta a legelbájolóbb mosolyát –, kétségtelenül nagy élmény volt önnel találkozni, Memory. Biztosra veheti, hogy a klubban elmesélem, találkoztam egy nővel, akinek volt egy dombja… elnézést, hegye, amit róla neveztek el. –°„Mit lehetne még kitalálnom?” –°Biztos vagyok abban, hogy nagy sikerem lesz vele. –°A soha viszontlátásra, Mr. Sloan! A férfi arcáról lehervadt a mosoly, és hátrálni kezdett. –°Jó, értek én a szóból. Már itt sem vagyok. Viszlát, Kutya. Minden jót, Memory, és… –°Vigyázzon! –°kiáltotta a nő. –°Mi…? A következő pillanatban két dolog is eszébe ötlött. Az első az, hogy a hátizsákja még mindig ott hevert a földön. A másik pedig az, hogy az Emlékezés Hegye igen kemény talajú. Ösztönösen kinyújtotta esés közhon a jobb karját, ám amikor földet ért, szaggató fájdalom hasított belé. –°Húúú! –°nyögött föl, és megfogta a karját. –°Az isten verje meg, ez hihetetlen! Memory gyorsan letette a földre a puskáját, és Drew mellett termett. Letérdelt, és szemügyre akarta venni a karját. –°Húúú! –°nyögött fel újra Drew.

8

–°Nem tudna egy pillanatra csendben maradni? –°sziszegett mérgesen a nő. –°Ez a nyöszörgés semmit a világon nem old meg! Drew rosszallóan rápillantott. –°Nem bántásképp mondom, de nem valami fényes a modora. Megsérültem, baleset ért, rettenetesen fáj a karom. Az istenit, tönkretettem a karomat! –°Jobb lenne, ha befejezné ezt a színjátékot, különben az orra valóban annyira fog fájni, mint amennyire állítólag fáj a karja. –°Nem tettetem! –°kiáltotta, és újra felnyögött. „Bárcsak tényleg megjátszanám magam, bárcsak ez lett volna az a zseniális ötlet, amelynek segítségével Memory közelében maradhatnék!” Ám ez a fájdalom túlságosan is valóságos volt. Csakugyan megsérült, s ennek tetejében még nevetségessé is vált a nő szemében. –°Eressze el a karját –°mondta Memory. –°Hadd lássam, mi történt vele! –°Nem. –°Jó, rendben van. Akkor maradjon itt, és nyöszörögjön kedvére! Ám azt ne feledje, hogy még nem hagyta el a földemet. –°Milyen rideg maga! –°szólt szomorúan Drew. –°Nincs is szíve. Vagy ha van, akkor jégből van. Semmi együttérzés nincs magában? –°Nem mindegy az most? Megengedi, hogy megnézzem a karját vagy sem? –°Kénytelen leszek –°válaszolta, és lassan elengedte a fájós végtagot. –°De legyen óvatos! –°Még mindig a kemény földön feküdt, sérült karját a mellkasán nyugtatta. –°Ne legyen már olyan, mint egy csecsemő! A férfiak mind ilyenek. Egyfolytában a saját erejüket hirdetik, de abban a pillanatban, hogy valami bajuk esik, úgy viselkednek, mint a kisfiúk. –°Valóban? –°kérdezte Drew meglepetten. –°Mitől lett ilyen férfiszakértő egyszeriben? Netán a férje kezd mindig visítani, ha megüti magát?

9

–°Nem vagyok férjnél, soha nem is voltam. „Nagyszerű! –°gondolta Drew. –°Ez az első jó hír, amióta találkoztunk!” –°És nem is áll szándékomban férjhez menni. Ez viszont egyáltalán nem volt jó hír. –°A férfiakról alkotott véleményemet azokból az élményekből szűrtem le, amiken a huszonhat évem alatt keresztülmentem. Nagy általánosságban véve nevetségesek. És minden híresztelés ellenére ők alkotják a gyengébb nemet. –°Nem mondom, szép hozzáállás! –°mondta Drew szárazon. –°De nem hagyhatnánk a feminizmus taglalását kissé későbbre? Hadd emlékeztessem, hogy elestem, és most fáj a karom! Egymásra pillantottak, majd Memory óvatosan megtapogatta Drew karját. Amikor a csuklójához ért, a férfi felkiáltott. Kutya szintén mordult egyet. –°Kutya, csönd legyen! És, Sloan, maga is maradjon csöndben! Eltörött a csuklója. Szerintem egyszerű törés, nincs miért aggódnia. –°Micsoda?! Maga szerint egy törött csukló miatt nem kellene aggódnom?! –°kiáltotta Drew. Megfogta a karját, és nagy nehezen felült. –°Még hogy ne aggódjak! Meg ne kiabáljak. Hol van a legközelebbi kórház? –°Olyan hatvan kilométernyire. –°A nő felállt, és felvette a puskáját. –°Szépen begipszelik a háborús sérülését, ennyi az egész. Még talán egy nyalókát is kaphat, ha rendesen viselkedik a kezelés alatt. Drew lassan, óvatosan felállt, és közben nyöszörgött. Amikor végre sikerült feltápászkodnia, megszédült. Becsukta a szemét, forgott vele a világ. –°Na, szedje össze magát! –°mondta Memory, és a férfi vállára tette a kezét. –°Nehogy aztán elájuljon itt nekem! –°Közelebb hajolt a férfihoz. –°Drew?

10

Drew kinyitotta a szemét, és a nő szemébe nézett. Csak néhány centiméter választotta el az arcukat egymástól. Feltámadt a szél, egyre hűvösebb lett, de ezt egyikük se vette észre. Kutya lefeküdt a földre, és csóválta a farkát, de ezt se vették észre. Az égen sötétebbnél sötétebb felhők gyülekeztek, de egyikük se vette észre. Egyszerűen csak álltak ott megbabonázva, mintha mindkettejük számára megállt volna az idő, és semmit nem érzékeltek a külvilágból. Memorynak csak most tűnt fel, milyen tisztességes, kidolgozott karizmai vannak a férfinak. A keze még mindig Drew vállán nyugodott, s észrevette, hogy a másikból szinte sugárzik a hő, melegítve a karját és a mellét. Ki akart szakadni a pillantásból, el akarta engedni a férfi karját, arrébb akart lépni, de nem tudott parancsolni magának. Pánikba esett. –°Memory –°szólt halkan Drew. A hangtól észhez tért. Levette a kezét a férfi válláról, és két lépést hátrált. –°Memory, maga gyönyörű –°folytatta a férfi még mindig alig hallhatóan. –°Többen mondták már –°felelte a nő hidegen. –°Maguk férfiak ennek mindig igen nagy jelentőséget tulajdonítanak. Mindig az az első szempontjuk, hogy milyen egy nő külseje. Drew összehúzta a szemöldökét. –°Úgy látom, nagyon haragszik a férfiakra. De maga igazán gyönyörű nő, Memory. Eszem ágában sincs bocsánatot kérni pusztán azért, mert megállapítottam ezt a tényt. –°Felejtse el! –°sóhajtott a nő. –°Feltételezem, a kocsijában nincs automata váltó. –°Eltalálta, körülbelül nyolc kilométernyire áll innen a kocsim, és négykerék-meghajtású, mechanikus váltós. –°A férfi arcára angyali

11

ártatlanság ült ki. –°Csak nem gondolja, hogy ilyen állapotban el tudok vezetni a kórházig? Bár a nő egyre paprikásabb hangulatba került, Drew arcáról nem fagyott le a mosoly. „Milyen gyönyörű így mérgesen!”, gondolta. Az előző pillanatban csaknem megcsókolta és karjába zárta a lányt. Ám az utolsó percben győzött a józan esze, hiszen ez a lépés valószínűleg oda vezetett volna, hogy a nő eltöri a másik karját. –°Legszívesebben hívnék egy taxit –°folytatta gúnyosan –, de sajnos, még egyetlenegy telefonfülkét sem láttam az ön becses hegyén, hölgyem. –°Ön igazán nagyszerű fickó! Meg kell vallanom, csodálkozom is, hogy ilyen nagy távolságra el tudott gyalogolni a kocsijától. De az a gyanúm, hogy kénytelen leszek elvinni Tumbleweedbe, a kórházba. –°Na, azért ne húzza fel magát annyira –°nyugtatta a férfi, majd lehervadt a mosoly az arcáról. –°Csak nem Tumbleweedbe akar vinni, abba a kis porfészekbe, amin keresztüljöttem? Összesen egy utcából áll, és meg mernék esküdni arra, hogy nem volt benne kórház. –°Nos, tulajdonképpen nem egy kórházról van szó, hanem inkább klinikáról. Komolyabb sérülést csak Williamsben tudnak ellátni. De egy ilyen apró sérüléssel, mint a maga csuklója, az itteni orvos is meg tud birkózni. –°A nő megfordult és elindult, Kutyával a nyomában. –°Egy percre! –°szólalt meg Drew. A nő megállt, és a válla fölött hátrapillantott. –°Nos, mi a baj? –°Mindössze annyi, hogy nem tudom egyszerre a karomat is tartani és a hátizsákot is vinni. Ha a mellemhez szorítom a csuklómat, akkor nem fáj annyira. De ha a zsákom húzza a vállamat, akkor ezt nem tudom megcsinálni. –°Más szóval azt akarja, hogy vigyem a zsákját.

12

–°Nos… –°kezdte a férfi, majd ingatni kezdte a fejét. –°De ez mégsem olyan jó ötlet. Túl nehéz lenne magának. Viszem én, csak segítsen felvenni. A következő pillanatban a nő odament a zsákhoz, letette a puskáját a földre, fölvette a hátizsákot, ismét a kezébe vette a fegyvert, és elindult. –°Gyerünk. –°mondta anélkül, hogy a férfira nézett volna. – °Csukja be a száját, Sloan, mert még belerepül egy légy. Drew becsukta a csodálkozástól tátva maradt száját. Memory úgy vitte a nehéz zsákot, mintha tollpihe volna. Ő is elindult, szorosan tartva törött csuklóját. Szemét egy pillanatra sem tudta levenni az előtte menetelő formás lábakról. „Micsoda erő lakozik ebben a nőben!”, gondolta. Memory, szemmel láthatóan meg sem érezve a hátizsák súlyát, olyan gyorsan lépkedett, mintha holmi gyaloglóverseny célegyenesbe ért volna. Pedig ilyen talajon az embernek vigyáznia kell arra, hogy mire lép. Minden bizonnyal azt akarja bizonyítani, hogy ő is van olyan nagyszerű a hét minden napján, mint bármelyik férfi. Ám hamarosan lejjebb kell adnia a tempót, hiszen így rövidesen ki kell fáradnia. Drew nagyon jól értett a sátorveréshez, a sziklamászáshoz és még egy csomó mindenhez, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember több napig éljen az erdő közepén. Amint a nő kifárad, megmutathatja neki, hogy ő is legény a talpán. Amíg egymás mögött kutyagoltak, a férfi végig Memory formás, hosszú lábait figyelte a feszes farmerban, és a flaneling alól néha kikivillanó, lágyan domborodó feneket. A látvány teljesen elkápráztatta –°az egyre fokozódó izgalom anynyira lekötötte a figyelmét, hogy szinte megfeledkezett a csuklójából sugárzó fájdalomról. Amikor szokatlanul hideg és heves szélroham lepte meg őket, Drew felpillantott az égre. Hatalmas viharfelhők gyülekeztek a fejük

13

fölött. A férfi elkeseredve megvonta a vállát. Már csak egy eső hiányzott ehhez a pocsék naphoz! Ekkor azonban megint rátévedt a tekintete az előtte igyekvő nőre. Végül is mégsem olyan rossz ez a nap! Ahogy továbbmentek, azt számolgatta, mekkora utat tehettek meg addig. Nagyon büszke volt arra a képességére, hogy efféle számításokat fejben el tudott végezni. Azzal természetesen nem büszkélkedhet, hogy ilyen szerencsétlenül keresztülesett a saját hátizsákján, de ami megtörtént, megtörtént. Úgy döntött, mégsem fogja kigúnyolni Memoryt, ha az elfárad. „Most már bármelyik pillanatban lassíthat, és valószínűleg hamarosan meg is fog állni”, gondolta Drew. Nagyon kedvesen fog vele viselkedni, nem fogja sürgetni a fájós karja miatt. Türelmes és megértő lesz. Ám Memory továbbra is tartotta a tempót. Olyan jól ismerte a terepet, hogy szinte nem is kellett a lába elé néznie. Általában nagyon szerette, ha szabadon engedhette a gondolatait, ezért gyakran ment az erdőbe Kutyával sétálni. Rendszerint igyekezett semmire sem gondolni, csak élvezte a természet szépségét. Ám most azt szeretné, ha minden figyelmét leköthetné az ösvény figyelése. Egyáltalán nem akart gondolkozni, mert akkor szembe kéne néznie azzal a ténnyel, hogy rettenetesen faragatlanul viselkedett a mögötte baktatóval. Egyáltalán nem mutatott semmi együttérzést, pedig csakugyan nagyon fájhat egy törött csukló. Bár nem volt más választása, nyugtatta magát. Drew nagyon vonzó, jóképű férfi, akiből csak úgy sugárzik a férfiasság. Amikor szinte megbabonázta a tekintetével, mozdulni se tudott, szinte még levegőt sem kapott. Drew Sloan nagyon veszélyes férfi volt, és Memory csak úgy tudott védekezni, ha szilárd falat emel kettőjük közé. Falat, szúrós sza-

14

vakból és barátságtalan pillantásokból. Úgy tűnt, a védekezés hatékonynak bizonyult, mert Drew egyre ritkábban mosolygott, inkább csak bámult rá. És az a mosoly… Memory beleborzongott. Drew Sloan mosolya teljesen levette a lábáról. Olyan lett tőle a férfi arca, mint a kék ég egy zivatar utáni első napsütésben. Drew a férfiasság mintaképe volt, és Memory azt akarta, hogy minél előbb eltűnjön a hegyéről és az életéből. Drew pontosan az a fajta férfi, akinek nem akar még egyszer áldozatul esni.

15

2. Tíz perc múlva Drew eljutott odáig, hogy be kellett ismernie: az Emlékezés Hegye megérdemli a nevét. Egyáltalán nem csak nagyobbacska domb volt, hanem jól megtermett hegy. Ő a hegy túlsó oldalán kapaszkodott fel, ahol az emelkedő fokozatos volt, így nem is esett nehezére kijutni. Ám Memory most meredek oldalon vezette lefelé, s a lejutás itt nem kis ügyességet igényelt. A nő jó taktikát választott a lemászáshoz. Az egyik lábát az esésvonalra merőlegesen fordította, majd másikkal is biztos talajt keresett. Kétségkívül tudott valamit a hegymászásról, de még mindig túl gyors ütemben haladt. Minden emberi számítás szerint hamarosan ki kell fáradnia, és pihennie kell. Újabb tíz perc telt el. Drew még szorosabban ölelte magához sérült karját. Az erőltetett menetelés nem tett jót neki. Komoran Memory hátára pillantott, majd gondolatban megadta magát. –°Oké, oké –°mondta –°Pihenjünk egy keveset. Tudja, megsérültem. A nő megtorpant, és Kutyával egyetemben a férfira pillantott. –°Ó, csak nem fáradt el? –°Nem, egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen nagyon fáj a karom, és jólesne, ha kissé kifújhatnám magam. Ezzel odament egy elég lapos sziklához, és mélyeket lélegezve leült. Memory egy hosszú percig szótlanul figyelte, majd leült mellé. Kutya letelepedett a gazdája lábához.

16

–°Én… –°kezdte a nő, majd nagyot sóhajtott. Maga elé bámult, és folytatta: –°Én… nem voltam valami udvarias, ezt el kell ismernem. Sajnálom, tudom, hogy fáj a karja, és izé, bocsánatot kérek, hogy ilyen durva voltam. „Mi? –°gondolta. –°Az isten szerelmére, mit is beszélek itt összevissza?” Teljesen meglepődött a saját szavaitól, hiszen éppen most beszélte meg önmagával, hogy az a helyes megoldás, ha falat emel kettőjük közé. És azt is elhatározta, hogy ezt a falat epés megjegyzéseiből és részvétlenségéből fogja építeni. Ennek ellenére most úgy kért bocsánatot, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre. A saját szavaival döntötte porba az eddig felépített falat. „Micsoda hülye vagyok” – °mondta magában. –°Egyetértek –°válaszolta Drew. A nő hirtelen rápillantott, s az futott át az agyán, hogy vajon tud-e a másik a gondolataiban olvasni. –°Tessék? –°Mondom, igaza van –°válaszolta Drew. –°Egyenesen undok volt. Hidegszívű. Azért törött csuklóval mászkálni nem olyan nagy mulatság. –°Itt szünetet tartott. –°Ezt úgy nevezik, hogy baj van a hozzáállásával. Memory felpattant. Kutya is felállt. –°Nos, bocsásson meg a nem megfelelő hangnemért, de azt ne felejtse el, hogy ön követett el törvénysértést, ön kirándulgat az én földemen, és ilyen helyzetben az ember nem fogadja tárt karokkal a betolakodót. Ezenfelül kénytelen leszek elvinni önt Tumbleweedbe – °ami egészen pontosan 56,9 kilométerre van tőlünk –, hogy azt a hihetetlenül borzalmas sérülését ellássák. Egy olyan sérülést, hozzáteszem, amit könnyen elkerülhetett volna, ha nem kezd el olyan dolgokat csinálni, amiről halvány fogalma sincs, még akkor sem, ha kétszáz dolláros hegymászó bakancsa van.

17

Mély lélegzetet vett. –°És visszavonom a bocsánatkérést is –°folytatta, fölemelve az állát. –°Nem elég, hogy a földemen mászkál, még kimondhatatlanul szemtelen is. –°Én? –°kérdezte hitetlenkedve a férfi. Ő is felemelkedett, a cipőjük összeért. –°Én vagyok szemtelen? Kedvesem, ezzel nagyon melléfogott. Inkább maga lehetne a szemtelenség bajnoka. Gyönyörű, igazán szép, de… a fenébe is! Mielőtt meggondolta volna, mit tesz, bal kezét lágyan a nő tarkójára csúsztatta, lehajolt, és megcsókolta. Memory ajkai éppen olyan puhák és édesek voltak, mint amilyennek képzelte őket. Csókjának hatására szinte szétrobbantak az érzékei. Édes, nektárízű volt a csók, és ez az egyedi íz szétáradt a férfi belsejében, mintha virágillat és a friss hegyi levegő keveredett volna benne és még valami, ami tisztán nőies volt, amit lehetetlen lenne leírni. A nő nyakán a bőr bársonyként siklott kérges tenyere alá, és selymes haja lágyan omlott a karjára. Forróság öntötte el, és még közelebb akarta húzni magához, amikor a természet közbelépett. Megnyíltak az ég csatornái, és hideg zápor zúdult rájuk. Esett, mintha dézsából öntenék, és pillanatok alatt csuromvizesek lettek. Egy pillanatig egymásra néztek, majd Memory rosszallóan összevonta a szemöldökét. –°Na, ettől legalább elindulunk –°gúnyolódott, és elindult lefelé. Drew követte, de nem értette a nő motyogását a vihartól. –°Tüdőgyulladást fogok kapni, és belehalok, mert őméltóságának pihennie kellett. Őméltósága nem más, mint nyűg a nyakamon. Drew elmosolyodott. Kis időre megfeledkezett hasogató fájdalmáról és csatakos ruháiról. Újraélte a csókot. Nem akarta megcsókolni Memoryt, mégis meg kellett tennie. És micsoda csók volt! Ezenfelül még egy kellemes élményben volt része. Most már nem kellett képzelőerejét használnia ahhoz, hogy kitalálja, mi rejlik

18

Memory inge alatt. Az esőtől csuromvizes ing szorosan rátapadt izmos testére, fölfedve a karcsú derekat és a gömbölyű csípőt. Fantasztikusan érzéki látvány volt! Bármily csodás volt is a teste, nem sokáig tudta Drew-val feledtetni csuklója lüktető fájdalmát, a zuhogó esőt és a szinte jéggé dermedt testét. Memory szintén elég kutyául érezhette magát, mert egyszer csak fölkiáltott: –°Megfagyok! Több figyelmet kellett volna fordítanom azokra a felhőkre. Az áprilisi időjárás nagyon csalóka itt a hegyen. Egyik nap már bújnak a tavasz első hírnökei, másnap betemeti őket a hó. –°Az előtte baktató német juhászra pillantott. –°Kutya viszont imádja az esőt. Így legalább egyvalaki közülünk most boldog. Ugye, Kutya? Kutya a farkát csóválta, és még vakkantott is egyet, mintha csak megerősítené mindazt, amit a gazdája mondott. Memory rámosolygott a mögötte haladó férfira, aki rögtön viszonozta a mosolyt. A nő rögtön elkapta róla a tekintetét, és az utat nézte. „A fenébe is!”, gondolta Memory. Hogy lehet egy férfinak ilyen csábító a mosolya? És hogy lehet az, hogy egyetlen csók ennyire felborította a lelki nyugalmát? Pofon kellett volna vágnia, ám ha ezt tette volna, hazudott volna. Ő maga is annyira élvezte a csókot mint a férfi, és ettől nagyon megijedt. Ilyen férfiaknak nem volna szabad csak úgy, egyszerűen megjelenniük a hegyén. Ez a hegy volt az ő számára a mennyország, a biztonság szigete, és Drew-nak itt semmi helye! –°Hé! –°kiáltott Drew. –°Még milyen messzire van innen az a…? Hát ez nagyszerű! Még azt se tudom, hová megyünk. Ha eltévedtünk, Memory Lawson jobb, ha most rögtön beismeri. Ettől a kis rossz hírtől már nem is lenne rosszabb a napom.

19

Memory megtorpant, feléje fordult, a puskával a kezében. Kutya is megfordult, a farkát csóválva. –°Nem tévedtünk el, Sloan. –°Szavai kimérten és dühösen csengtek. –°Olyan jól ismerem ennek a területnek minden négyzetcentiméterét, mint a saját tenyeremet. Itt születtem. Egész életemet itt töltöttem, kivéve azt az időszakot, amikor… Itt elcsuklott a hangja. Lesöpörte az esőcseppeket az arcáról, és nem nézett a férfira. Drew közelebb lépett hozzá. Szinte tudat alatt nyugtázta, hogy az eső csendesett, már szinte szemerkélt. –°Nos, ez igen megnyugtató. Legalább abban biztos lehetek, hogy nem tévedtünk el. De most felébresztette a kíváncsiságomat. Itt élt egész életében, kivéve, amikor… hol volt akkor? –°Nem fontos –°válaszolta a távolba nézve. –°Csak azt akartam tudtára hozni, hogy én nem tévedhetek ezen a hegyen. A férfi bólintott. –°Igen, mert itt élt huszonhat évig, kivéve azt az időszakot, amikor… Azt akarja, hogy kitaláljam, mi történhetett akkor? Félelmetesen jó képzelőerőm van… Nézzük csak… Kivéve, amikor szafarikat vezetett Afrikában, vagy amikor Párizsban százezreket érő macskákat rabolt el a gazdagoktól, vagy amikor… Memory kacagása félbeszakította. –°Úgy tűnik, nemcsak a csuklójának esett baja. Valami nem stimmel a fejében sem. A férfi teljes komolysággal nézett vissza rá. –°Memory, a kacagása a legédesebb hangok egyike, amit valaha is hallottam. Igazán… –°Befejezhetnénk a csacsogást? Már közel vagyunk, és elég nevetséges, hogy itt állunk az esőben, és hülyeségekről beszélünk. – °Megfordult. –°Gyerünk!

20

Már megint a faragatlan modorát vette elő. De még nem tudta feledtetni Drew-val nevetésének édes csengését és csókja ízét. Öt perc múlva, amikor már alig szemerkélt az eső, megérkeztek a hegy lábához. Memory egy sűrű fenyvesen keresztül kalauzolta társát. Amikor kiértek az erdőből, buja mező tárult a szemük elé. A füves rét alján egy ház állt, s a kéményből hívogatóan szállt fel a füst. –°Szép hely –°jegyezte meg Drew, amikor közelebb értek. – °Hogy is mondjam… ez amolyan igazi farm. Úgy értem, tökéletesen illik a környezetbe. Tényleg olyan, mintha csak a jó öreg Nyugat egyik farmját varázsolták volna ide. –°Drew, ez valódi farm, egy igazi, működő farm, a jelenlegi Nyugaton. Ez az én farmom, én vezetem. –°Maga tréfál! Maga lenne ennek az egésznek a főnöke? És mit termeszt vagy… mi a fenét csinál itt? –°Lovakat tenyésztek. Arizona legnagyszerűbb lovai az én istállóimból kerülnek ki. –°Ez már valami! Nagyszerű, nem is hittem volna. –°Pedig nagyon jó vagyok a szakmámban, ezt elhiheti. –°Biztos vagyok abban, hogy így van. Bizonyosan… sok időt tölt a szabad levegőn. Látszik, hogy nagyon jól kiismeri magát a terepen. Nyilván lovagol is. Sátorozni szokott? –°Igen, amikor legjobban harapnak a halak. Nincs jobb annál, mint amikor az ember a frissen fogott halat parázson megsüti. –°Ebben is teljesen igaza van. Isteni az íze, nincs is rá találó szó. –°Valóban? –°kérdezte a nő meglepetten. –°Nem is gondoltam volna, hogy van olyan étterem a városukban, ahol frissen fogott halat sütnek parázson. –°Santa Barbarában lakom, és nem az étteremben felszolgált halakról beszélek.

21

–°Santa Barbarában, Kaliforniában –°ismételte Memory elgondolkodva. –°Elég jómódú város, hogy finoman fogalmazzak, pénzeszsákokkal, milliomosokkal és ünnepségekkel. Köszönöm, nem kérek belőle! –°Elég gyorsan beskatulyázza az embereket. A férfiak mind keservesen vinnyognak, ha baj éri őket, Santa Barbara egy utolsó hely, mert néhány gazdag is lakik benne. Ez így nem egészen tisztességes, nem gondolja? A nő megrántotta a vállát. –°Jogom van ahhoz, hogy mindenről és mindenkiről meglegyen a saját véleményem. És tudtommal nincs lefektetve a törvényben, hogy a véleményemnek egyeznie kell az önével, Mr. Sloan. –°Mintha túl kategorikusan ítélne… –°Nagyszerű! Végre megérkeztünk. –°Átvágtak az úton, és már ott is álltak a ház előtt. –°Hátul fogunk bemenni, ott lerakhatjuk a mocskos ruháinkat. Ha ugyanis így mennénk, Tinától jól megkapnánk a magunkét. –°Ki az a Tina? –°A házvezetőnőm. Ő is itt lakik. Drew, míg követte a hátsó bejárathoz, jól megnézte a házat. Hatalmas, vörös téglából készült épület volt, zsindelyezett tetővel. „Nagyon szép hely!”, gondolta. Az istálló és a többi gazdasági épület barnásvörösre volt festve, a kerítés pedig fehérre. Annak ellenére, hogy Memory elítélően nyilatkozott Santa Barbara gazdagjairól, ő maga sem lehetett szegény. Egy ilyen farm fenntartását nem lehet bankkölcsönből megoldani. Memory kinyitotta a hátsó ajtót, és beléptek egy betonpadlós, háromszor négy méteres helyiségbe. Az egyik falon fogasok sorakoztak, teleaggatva munkáskabátokkal, kockás ingekkel és esőkabátokkal.

22

A szoba távolabbi sarkában volt a zuhanyzó, és a mellette lévő asztalon frissen vasalt, bolyhos törülközők sorakoztak. Miután Memory levette a hátizsákot, megtörölget a puskáját, és a többi fegyver közé akasztotta. –°A fegyvere tényleg meg volt töltve? –°kérdezte Drew. –°Természetesen. Én magam töltöttem meg a töltényeket. De nem söréttel. –°Hanem? –°Kősóval. –°Kősóval? A nő Drew felé fordult csípőre tett kézzel, és ellenállhatatlanul mosolygott. A férfit csak egy hajszál választotta el attól, hogy hangosan fel ne nyögjön. De nem az immár egész testében szétáradó fájdalomtól, hanem a vágytól, melynek tüze oly hevesen lobbant fel benne Memory mosolyától. Tudta, hogy a nőnek fogalma sincs arról, milyen izgató látványt nyújt a testhez tapadó, nedves ruhákban. Halványan hallotta ugyan, amint azt magyarázta, hogy biztos többre értékelné a kősót, ha már megpörkölte volna valaki vele a hátsó felét, de a látvány annyira lekötötte, hogy nem tudta igazán követni a szavait. Most értette meg igazán, milyen a női szépség. Memory telt keblein ráncok nélkül feszült az ing, fölfedve gyönyörű vonalait. Nem bírta levenni róla a szemét. Áldotta Istent, hogy eltört a csuklója, és hogy ezáltal ilyen sokáig maradhat Memory társaságában. A nő továbbra is arról csacsogott, milyen nagyot csíp a kősó, és hogy csak éppen annyira sérti meg az embert, hogy még néhány napig minden leülésnél emlékezzék a kellemetlen incidensre. Drew elmosolyodott, és bólogatott, mintha követné a szavait. Memory már arról beszélt, hogy milyen kellemetlen érzés, ha a friss sebbe só kerül, ám ez sem kötötte le igazán társát. Azon gondolkodott, milyen viszonyba kerülhet ezzel a csodálatos nővel. Már attól

23

vad izgalom fogta el, ha csak a közelében érezte. Ha hamarosan nem csókolhatja meg ismét, valószínűleg megőrül a vágytól. –°Kősó –°mondta egy másik hang, amitől Drew visszazökkent a valóságba. –°Emlékszem egy lányra, akinek egyszer jól megszórták vele a hátsó felét, amikor túl gyakran látogatta Charlie Ferguson almáskertjét. Egy alacsony, kövérkés, ötven körüli nő lépett be. Őszülő haját kontyban viselte, barnás arcbőre volt, és széles, anyai mosoly ült az arcán. „ Ő minden bizonnyal Tina”, gondolta Drew. –°Nos. hát igen –°mondta Memory, és megköszörülte a torkát. – °De ez egy régi történet. Tina Toricelli –°hadd mutassam be az urat: Drew Sloan. Drew, ő a házvezetőnőm, de ez csak egy a számos más titulusa közül. –°Örvendek –°mondta Drew. –°Én is –°szólt Tina. –°Mindketten olyanok, mint az ázott ürgék. Memory, jobban kellett volna figyelned a felhőket. Ne feledd, április van! –°Tudom. De Mr. Sloan az Emlékezés Hegyén mászkált, Tina! Aztán amikor már épp rászánta magát a hazamenetelre, sikerült bravúrosan keresztülesnie a hátizsákján és eltörnie a csuklóját. –°No, álljon meg a menet! –°fortyant fel Drew. –°És még azért is meg kellett állnunk –°folytatta Memory –, mert pihennie kellett. –°Hé! –°Meg kell száradnunk –°tette hozzá a nő, mintha nem is hallotta volna a felhördülést. –°El kell fuvaroznom Tumbleweodbe, hogy begipszeljék a karját. –°Micsoda élmények! –°mondta Tina. –°Gondolom, megfenyegetted, hogy lepuffantod azzal az istenverte puskáddal.

24

–°Pontosan így volt –°jutott végre ismét szóhoz Drew. –°Miből tudhattam volna, hogy magánterületre tévedtem? Egyszer csak megjelent ezzel a puskával meg azzal a fenevaddal. Tina zsémbelődve ingatta a fejét: –°Ejnye-bejnye! Mintha csak két civakodó gyereket hallanék a játszótéren. Memory, indulás zuhanyozni és átöltözni! Drew, teszek egy pólyát a csuklódra –°tegezte kedvesen –, aztán meg beküldöm a férjemet, hogy segítsen átöltözni. Felveheted az ő ruháit, kissé magasabb vagy nála. De egy kisebb nadrág is jobb a semminél. – °Rápillantott Memoryra. –°Még meg se moccantál! Sipirc zuhanyozni! –°Ó, már megyek! –°válaszolta engedelmesen Memory. –°Bámulatos! –°mondta Drew, ahogy Memory kilépett a helyiségből. –°Magával egyáltalán nem felesel! –°Jobban ismer engem annál –°szólt Tina, és a falon lógó telefonhoz indult. –°Már akkor itt dolgoztam, amikor megszületett. Tizennégy éves kora óta én nevelem. Hogy is merne ujjat húzni a jó Tina mamával –°Fölemelte a telefonkagylót. –°És, Drew, jobb, ha te is szót fogadsz. –°Igenis, asszonyom –°válaszolta, és bólintott. –°Ennek nagyon örülök… A hálószoba melletti fürdőszobában Memory a zuhany alatt állt, és csukott szemmel élvezte, mint folyik végig testén a forróság. Hirtelen nagyon gyengének érezte magát, szinte az ájulás kerülgette. Minden vágya az volt, hogy bebújhassék a frissen vetett ágyba, és napokig alhasson. Nem a teste volt fáradt, az érzelmi készletei merültek ki. Az, hogy Drew Sloan felbukkant az Emlékezés Hegyén és megcsókolta, teljesen készületlenül érte. Ez a nap egészen kimerítette.

25

Kinyitotta a szemét, és a samponért nyúlt. A következő percben már a fejét dörzsölte az illatos lével, sokkal nagyobb erővel, mint szükséges lett volna. Ám minden erőfeszítése ellenére a hajmosás se terelte el a gondolatait a váratlanul felbukkant férfiról. Hiszen még előttük állt egy tumbleweedi utazás, röntgenezés, majd a gipszelés, aztán pedig… –°És aztán? –°kérdezte hangosan, és véletlenül lenyelt egy korty samponos vizet. Köhögni kezdett, majd amikor már jobban érezte magát egy fokkal, nekilátott kiöblíteni a haját. Tovább morfondírozott a mai délutánon. Drew valószínűleg akkor se fog tudni vezetni, ha ellátják a csuklóját, hiszen begipszelt kézzel nem lehet sebességet váltani. Vissza kell majd hoznia ide, és meg kell engednie, hogy néhány napot itt töltsön, amíg valamelyik barátja vagy rokona haza nem viszi. Hogy az a…! Nem akarja, hogy a közelében maradjon! Túlságosan férfias, túlságosan jóképű, és túlságosan csábító a mosolya. És amikor megcsókolta… Memory azt hitte, hogy már minden érzékiség kiveszett belőle, hogy már hat éve nincsenek igényei –°és most Drew egy pillanat alatt felébresztette benne a rég eltemetettnek hitt vágyakat. Mérgesen elzárta a csapot, és dörzsölni kezdte magát egy hatalmas törülközővel. Amíg a haját szárított önmagának tartott kiselőadást. A farmon nagyrészt férfiakkal érintkezett. Amikor közeledni próbáltak hozzá, elég volt egy fagyos pillantás ahhoz, hogy ráébreszsze őket, nincs esélyük. Arról volt híres, hogy ő a környék legjobb lótenyésztője, akit egyáltalán nem érdekelnek a férfi-nő kapcsolatok. Így aztán logikus –°győzködte magát –, hogy Drew-val szemben ugyanezt a taktikát kell folytatnia, és akkor nem lesz semmi gond. Most ugyan még itt van a fedele alatt, de hamarosan elmegy, és itt majd pontot tehetünk a történet végére.

26

–°Nagyszerű –°mormogta, amint kilépett a fürdőszobából. Farmert, csizmát és kötött pulóvert vett, majd elindult lefelé a lépcsőn. A konyhába lépve elkerekedett szeme, amint megpillantotta Drew-t. –°Jézusom! –°kiáltott fel. –°Nem mondanám, hogy elindulhatna a helyi divatbemutatón! Alig tudta magába fojtani a kuncogást. A férfi farmerja a bokáját sem érte el, az ing ujja pedig a könyökénél végződött. Drew viszont nem tudta levenni a tekintetét Memory piros pulóveréről. –°Vendégünk kissé magasabb Francónál –°mondta Tina, miközben egy utolsó csomót kötött a Drew karját tartó kendőre. –°Kész is vagyunk. Rögzítettem a csuklóját, ez a kendő jól fogja tartani addig, amíg az orvoshoz nem értek. Ugye, bevetted azt a két aszpirint is, Drew, amit adtam? –°Igen, nagyon köszönöm, Tina –°válaszolta a férfi udvariasan, és néhány sanda, mérges pillantást küldött Memory felé. –°Nagyon köszönöm a segítségét, no meg Franco ruháit. Ön és a férje igazán kedvesek! –°És én? –°kérdezte Memory. –°Én is kedves vagyok. Én fogom elvinni Tumbleweedbe, nem igaz? –°Maga nagyon… –°kezdte, de elakadt a szava, mert a nő szépsége lenyűgöző volt. A pulóver színétől nagyon jól érvényesült hamvas arca és a gyönyörű ajka. –°Nagyon… –°Mi vagyok? –°kérdezte Memory türelmetlenül. –°Fejezd be, Memory! –°szólt rá Tina. –°Drew-nak fáj a karja, és gondolom, semmi kedve ahhoz, hogy megint összevesszék veled. Üljetek asztalhoz, hozok egy kis süteményt meg kávét. Aztán indulás az orvoshoz, hogy még vacsorára visszaérjetek! –°Nincs most időnk uzsonnázni –°válaszolta Memory. –°Az utak sárosak az esőtől, csak lassan hajthatok.

27

–°Én viszont nagyon szeretnék bekapni valamit –°szólt Drew, és leült az asztalhoz. –°Mr. Sloan! –°szólt rá Memory, és szeme résnyire szűkült. –°Ne kényszerítsen engem ilyenekre. –°Miss Lawson, én most elfogadom Tina asszony kedves kínálását. Ő ugyanis nagyon kedves asszony. Maga is megpróbálhatna néha kedvesen viselkedni. Talán nem is volna olyan megerőltető… Tina elnevette magát. –°Drew, csönd legyen! Ne bántsátok egymást. Kompromisszumot kell kötni. Egyetek egy kis süteményt, de ne rágcsáljátok órákon keresztül. –°Mmmm –°morgott Memory. Leült az asztalhoz, és dobolni kezdett az ujjaival. –°Mmmm. Tina hamarosan megjelent egy tálca süteménnyel és a kávéval. Memory rögtön elkezdett enni, míg Drew csak sandán méregette a süteményt. –°Jobbkezes vagyok. Hogy fogom ezt megenni? –°Ha abban reménykedik, hogy megetetem, rosszul számít! Vegye csak a baljába a villát, vágjon le egy szeletet, és célozza meg a száját. Talán szerencséje lesz. Ha mégis a fülében landolna a sütemény, akkor nem jött be a tippem. –°Mmmm! –°mordult fel Drew. –°Úgy látom, máris kezdi a kedveskedést. –°Csönd legyen már, gyerekek! –°nevetett föl Tina. –°Meg vagyok áldva veletek! Drew végül is megpróbált a bal kezével egy adag süteményt a szájába kormányozni. Memory a szeme sarkából figyelte a kísérletet. Pedig minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne nyúljon át az asztalon, és ne etesse meg a férfit. Felvillant előtte, miként tátogna, miközben folytonosan egymás szemébe néznek. Olyan furcsa volt ez a kép, hogy Memory beleremegett. Hogy elterelje a gondola-

28

tait, erősen beleszúrta a süteménybe a villáját, így aztán majdnem kirepült a tészta a tányérból. Azt bizonygatta magának, hogy az égvilágon semmi vonzó nem lehet egy olyan férfiban, akin ilyen nevetséges szűk ruhák feszülnek. Ám Drew egyre sápadtabb volt a fájdalomtól, és úgy festett, mint egy kisfiú, aki egy hatalmas feladattal akar megbirkózni. Sérülékenynek és szeretetre vágyónak látszott, mint akinek egy anyai vigasztaló ölelésre van szüksége. És Memory ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megsimogassa. „Memory, hagyd abba”, figyelmeztette magát. Ismét ura volt önmagának és a gondolatainak. Úgy döntött, figyelmen kívül fogja hagyni a kellemes bizsergést a mellében, és az egyre fokozódó izgalmat. Most azonnal. „Nyugi, Memory Lawson, nyugi!” –°szólalt meg ismét a belső hang. A konyhai csöndet egy becsapódó ajtó zaja törte meg. Memory letette a villáját, és gyorsan felállt. Drew kérdőn nézett rá, majd a következő pillanatban majdnem lefordult a székről a megrökönyödéstől. Egy kislány viharzott be a konyhába, csillogó, barna szemekkel és két copffal. –°Heather –°szólalt meg Memory, és szélesre tárta a karját. – °Szervusz, drágaságom! A gyerek a karjába vetette magát. Drew szó nélkül figyelte a párt, még mindig a levegőben tartva a villát. –°Szia, anyu –°szólt Heather. –°Most jöttem a suliból. Én is kapok egy kis sütit?

29

3. A teherautóban nagy csönd uralkodott. Lassan haladtak a sártengerré vált földúton. Amióta elhagyta farmot, egyikük sem szólalt meg. Drew kutakodó pillantást vetett a nő arcára, majd lassan elvonuló tájat figyelte. Szó szerint tapintani lehetett a falat, melyet Memory emelt kettejük közé. A nő arcán az érdeklődésnek leghaloványabb jele sem volt felismerhető. Mereven bámult előre, erősen szorította a kormányt. Ezekből a jelekből Drew arra következtetett, hogy jobban teszi, ha békén hagyja. Bár előbb-utóbb arra a megállapításra jutott, hogyha csakugyan beszélgetni akar vele, akkor ebben semmi nem akadályozhatja meg. És most valóban beszélni akart a mellette ülővel. Miből gondolja Memory, hogy most úgy kéne tennie, mintha a kis Heather nem jelent volna meg a konyhában, és nem vetette volna magát anyja karjába? Szinte érezte, hogy nőttön-nő a gombóc a torkában, ahogy a kislányát megölelő Memory arcát figyelte. Miután letette a gyereket, Memory bemutatta őket egymásnak, nagyon vigyázva arra, nehogy a férfira tévedjen a pillantása. A kislány gyorsan végigmérte, majd közölte, hogy ő ötesztendős. Azzal lopta be magát végleg Drew szívébe, hogy azt mondta, nyugodtan sírjon csak, ha az a törött csont tényleg nagyon, nagyon fáj. Tina Heathernek is adott egy kis süteményt és egy bögre tejet. A bögrét Mickey és Minnie figurák díszítették.

30

Memory ez alatt az idő alatt fel-alá járkált, kivitte a morzsás tányérokat, behozott két kabátot, és elmondta Heathernek, el kell vinnie Mr. Sloant Tumbleweedbe, hogy meggyógyítsák. Megkérte, hogy viselkedjék rendesen, és megígérte neki, hogy vacsorára hazaér. És most meg ott ülnek némán a teherautóbot, mintha Drew egy stoppos lenne, aki épp most szállt be. Végül a nő felé fordult. –°Heather nagyon aranyos kislány. –°Jézusom, de megijesztett! –°Elaludt? –°kérdezte Drew, és kérdőn felvonta a szemöldökét. – °Ebben a csöndben nem is csodálnám. Azt mondtam, hogy helyes kölök a lánya. –°Köszönöm. –°Nagyon hasonlít magára. Mintha Memory Lawsont látnám kicsiben. –°Tudom, már sokan mondták. –°Hová jár Heather iskolába? –°Iskolába? Egy olyan nyolc kilométernyire a farmtól már állami földek vannak. Ott van az iskola. Mindennap az iskolabusz hozzaviszi. Én is oda jártat kiskoromban. Idén még csak délutáni előkészítőre jár. –°Csakugyan? Akkor ezek szerint jövőre lesz elsős. Gondolom, nagyon fog hiányozni, ha már egész nap nem lesz otthon. –°Igen –°válaszolta Memory csendesen. –°Igen, hiányozni fog. Ő… ő a napsugár az életemben. Drew bólintott. –°Nagyon szépen mondta. És igaza van. El tudom képzelni, micsoda vidámságot csalogat az életébe. Igen, ha az ember meglátja Heather Lawsont, rögtön mosolyognia kell. Memory gyorsan rápillantott, majd ismét az utat figyelte. –°Miből gondolja, hogy Lawsonnak hívják? 31

Drew megrántotta a vállát. –°A maga vezetékneve Lawson. Ott fönt a hegyen az egyik kifakadásában elmondta, hogy soha nem volt férjnél, és nem is akar férjhez menni. Ebből egyértelmű, hogy Heather Lawsonnak hívják. –°Nos, igen. Valóban mondhattam ilyet a házasságról. Itt nem titok senki előtt sem, hogy Heathernek nincs apja. Ez senkit nem lep meg, Heathert ugyanúgy elfogadják, mint bárki mást. –°Memory, nagyon bántja a dolog? Bár úgy válaszolt, mintha fel akarna bátorítani arra, hogy tovább kérdezősködjem. Nem ment hozzá Heather apjához, rendben van. Ehhez senkinek semmi köze. –°Ez igaz, de gondolom, izgatja a fantáziáját… –°A fenébe is! –°kiáltotta Drew olyan hangon, hogy még saját maga is meglepődött. –°Nem venné kissé lazábban a dolgokat? Mi baj van? Úgy tűnik, folyton keresi a harcot. Ha valaki véletlenül meglöki, képes lenne ezért máglyára vitetni! A nő kinyitotta a száját, készen a visszavágásra. –°Nem, még ne mondjon semmit –°mondta Drew, és fölemelte a balját, mintha csak meg akarná állítani Memory szavait. –°Csak egy percig maradjon csöndben! –°Drew se szólalt meg egy darabig, majd nyugodt hangon folytatta: –°Memory, azért én se vagyok hülye. Abban a pillanatban, amikor Heather berontott a konyhába, és anyunak szólította, összeállt bennem a történet. Akkor eszembe jutott az, amit a házasságról mondott a hegyen. –°Mmmm –°kezdte volna Memory. –°Csss! Az első, az utolsó és az egyetlen gondolatom az volt, amikor rájöttem, hogy egyedül, férj nélkül neveli a lányát, hogy azt az alakot, aki valahol valaha bántotta magát, szeretném apró darabokra tépni. Memory zavartan pislogott. –°Tessék?

32

–°Jól hallotta. Ez az igazság, Memory. Ez volt az első, ösztönös gondolatom, és azóta se változott a véleményem. –°Ó. „Ó, istenem!” –°gondolta Memory. Érezte, hogy váratlanul könynyek gyűlnek a szemében. Ösztönösen megérezte, hogy a férfi őszintén beszélt az előbb. Nem tudott mit kezdeni az előbb hallott mondattal. A gondosan felépített védőfalban az ilyen támadás ellen nem volt semmiféle fegyver. Nem volt felkészülve arra, hogy egyszer csak megjelenik egy kedves, jószívű lovag, aki kész megküzdeni a múlt sárkányaival. –°Hisz nekem? –°kérdezte Drew. Memory csak bólintott, hiszen ha megszólalt volna, nem tud gátat vetni a könnyeinek. A nő a mellette ülő férfira pillantott. Egy szemvillanásnyi időre találkozott a tekintetük, de ez alatt az idő alatt valami megváltozott. Mindketten érezték, hogy most már sokkal jobban, mélyebben megértik egymást, mint eddig. Mintha a bizalom szikrája is fellobbant volna szívükben. Ez a tény halálra rémítette Memory Lawsont. Drew Sloant viszont olyan boldogság töltötte el, amihez foghatót még sohasem érzett. –°Örülök –°ismételte meg, kényelmesen hátradőlt az ülésen, és meg se próbálta elrejteni az elégedett mosolyt az arcáról. A hátralévő úton egy szó se hangzott el. Az arizonai Tumbleweedről nem mondható el, hogy szép kisváros. A néhány házon kívül csak egy benzinkútból, egy kisebb áruházból, egy aprócska postahivatalból és egy mosodából állt. A klinika az üzletek között volt elrejtve, egy cipészműhely helyén.

33

Dr. Rick Sanchez vezette, állami támogatásból. Az orvos, mint a neve is mutatja, Mexikóból származott –°magas, jó kiállású, harmincas férfi. Drew hat másodperc alatt eldöntötte, hogy nem rokonszenvez vele. Amikor a doktor megpillantotta Memoryt, úgy kivirult, mintha csak egy születésnapi tortát nyújtottak volna át neki. „Minden valószínűség szerint műfogsora van”, gondolta Drew, mert az egyfolytában szélesen mosolygó férfinak tökéletesek voltak a fogai. Ezenfelül az orvos olyan közel állt Memoryhoz, hogy azt már mindenki tolakodásnak vette volna Miután Memory bemutatta őket egymásnak, és elbeszélte, mi történt a hegyen, Sanchez Drew-hoz fordult. –°Uram, ön nős ember? –°kérdezte Drew nyersen. Rick meglepetten felvonta a szemöldökét. –°Mi? Nős? –°ismételte. –°Nem. És ön? –°Én sem. –°Mi köze van Drew törött csuklójához annak, hogy valaki nős-e vagy sem? –°Semmi –°válaszolták a férfiak egyszerre. –°Különös dolgai vannak a férfiaknak –°dünnyögte Memory. Drew és Rick egy hosszú pillanatig bámulta egymást, felmérték a másik esélyeit, majd Rick elkezdte letekerni Drew kezéről a kendőt. –°Hé! –°szólalt meg Drew. –°Lassan a testtel. Mr. Sanchez, ha nem tudná, ez egy törött csukló. –°Nagyon is jól tudom, Mr. Sloan. Ha nem tudná, orvos vagyok. És maga mivel foglalkozik? –°A Sloan Faiskola és Kerttervezés cégnek vagyok a tulajdonosa. –°Csakugyan? –°kérdezte Memory. –°Nem hangzik rosszul. Drew Santa Barbarába való, Rick. Az elmosolyodott. –°Igazán? Csak éppen átutazóban van itt nálunk? Nagyszerű. 34

–°Nos, ez az „átutazásom” most kevéssel eltolódott. Ilyen kézzel nem tudok mechanikus váltós autót vezetni, ugye, doki? –°A repülőgépet is feltalálták már –°válaszolta az orvos. Memory türelmetlenül felsóhajtott. –°Nagyon élvezem a társalgást, de nem lehetne kissé igyekezni? Szeretnék visszaérni a farmra, mielőtt újból elered az eső. Már így is elég sárosak az utak. –°Nyugi, Memory –°csillapította Drew. –°Haza fogunk érni időben ahhoz, hogy Heatherrel vacsorázzunk. –°Kérem, menjünk át oda, meg fogom röntgenezni –°szólt közbe az orvos. Amint a két férfi elhagyta a szobát, Memory fölszegte a fejét, és összeráncolt szemöldökkel utánuk nézett. Érezte, hogy Drew és Rick között valami nem stimmel. Nem tudott rájönni, hogy mi az, akárhogy is koncentrált. Aztán az jutott eszébe, hogy a férfiak észjárását úgyse lehet megérteni. Leült egy narancsszínű műanyag székbe, és fölvett egy képes magazint az asztalról. Elkezdte átlapozni újságot, de akármennyire koncentrált is a képekre, nem tudta figyelmen kívül hagyni azt a belső hangocskát, ami folyton-folyvást egyetlen mondatot ismételgetett. „Haza fogunk érni időben ahhoz, hogy Heatherrel vacsorázzunk. Haza fogunk érni időben ahhoz, hogy Heatherrel vacsorázzunk. Haza fogunk érni…” Megfogta a halántékát, és megpróbálta másra terelni a gondolatait. Azzal nyugtatta magát, hogy Drew nem is úgy gondolta ezt a kijelentést, mint ahogy ő értelmezte. Semmi intimitás nem volt ebben az mondatban, a férfi egyszerű szavakat rakott csak egymás mögé. Azt mindenesetre tudta, hogy ennek a kijelentésnek van valami köze a Drew és Rick között cikázó villámoknak. „Haza fogunk érni időben ahhoz, hogy Heatherrel vacsorázzunk…”

35

Még mindig nem értette, miért nem tudja kiverni ezeket a szavakat a fejéből. Azt se tudta, hogy miért öntötte el a szívét olyan melegség, ha erre a bizonyos mondatra gondolt. Úgy tűnt, mintha egy apró manó a szivárvány minden színében pompázó képeket festene lelki szemei elé. Világosan látta, hogy ő, Heather és Drew együtt ülnek az asztalnál a meleg konyhában. Nevetgélnek, esznek, és mindent megosztanak egymással. Mint egy igazi család. Megrémült ettől a gondolattól. Nem értette, hogyan férkőzhetett a fejébe ilyen ötlet, hiszen évekkel ezelőtt megfogadta, hogy apja és anyja lesz Heathernek egy személyben. Ez mindig is nagyszerűen bevált. Nem akarta, hogy beférkőzzék egy férfi a szépen elrendezett életébe. Nem akart még egyszer férfival élni. –°Nos, készen vagyunk –°mondta Rick. –°Ez a jó öreg gipszünk van csak. Nekünk még nincs abból a csodagipszből, ami másodpercek alatt megszárad, és rögtön lehet vele zuhanyozni. Legközelebb, ha eltöri valamijét, próbálja meg egy nagyváros közelében tenni. –°Köszönöm a jó tanácsot –°válaszolta Drew. –°Most még maradjon így húsz percig, hogy nagyjából megkössön a gipsz. Körülbelül két nap múlva teljesen kiszárad, így addig fel kell kötnie a kezét. Hat hétig marad a karján a gipsz. Vigyázzon, ne érje víz amikor zuhanyozni megy, kössön rá egy nejlonzacskót. Adok néhány fájdalomcsillapítót, ha esetleg éjszaka nem tudna aludni a fájdalomtól. Néhány nap még biztos érezni fogja, de hamarosan elmúlik. Van még kérdése? –°Szórakozni mehetek már? –°mosolyodott el Drew. A doktor elnevette magát. –°Persze, hogyne. Azért egy törött csontért nem kell a szép pillanatokat feláldozni. Memory felállt, és odament az asztalhoz.

36

Szemügyre vette Drew begipszelt karját, majd az asztalt borító szörnyű rendetlenséget. –°Hmm! –°mordult egyet. –°Mindjárt rendet teremtek itt –°szólt Rick, és elindult kezet mosni. –°Remélem, Drew, tanult a leckéből –°szólalt meg okoskodva Memory. –°És máskor nem üti bele az orrát olyasmibe, amihez nem ért. –°Miről beszél?! –°A túrázásról. Attól, hogy valakinek méregdrága túracipője és viharkabátja van, még nem fog érteni a hegymászáshoz. Remélem, most már belátja. –°Ez –°mutatott Drew a gipszre –°véletlen baleset volt. Itt az ideje, Miss Emlékezés Hegye, hogy felvilágosítsam: azóta járom a hegyeket, mászom a sziklákat, amióta az eszemet tudom. Fogalmam sincs, honnan vette azt, hogy én a karosszékből szemlélem a természetet, de nagyon melléfogott. Valójában ez baleset nem történt volna meg, ha nem áll ott mögöttem azzal a felhúzott kakasú puskával. Memory a szívéhez szorította a kezét. –°Most meg rám keni az egészet? Ez aztán szép dolog,mondhatom! –°Összefonta mellén a karját. –°A férfiak már csak ilyenek. –°Köszönöm szépen –°szólt közbe Rick, miközben az asztalt tisztogatta egy szivaccsal. –°Remélem, most nem teszed fel „Az összes férfi …”- lemezt. Már kezd a könyökömön kijönni. Drew rápillantott. –°Mennyire igaza van! Mélységesen egyetértek. Már én is hallottam egypárszor. Mondhatom, nagyon idegesítő szöveg. A doktor bólintott. –°Én személy szerint elég jó fej vagyok, és nem érdemlem meg, hogy egy lapon emlegessenek holmi jöttment alakokkal.

37

–°Pontosan erről van szó –°helyeselt Drew. –°És abból is elegem van, hogy azt terjesszék rólam, mit se tudok a hegymászásról. Az, hogy városi vagyok, még nem jelenti azt, hogy sose láttam ibolyát. Ez a hölgy éppen ezt gondolja. Túl hamar ítél az emberekről. Esélyt sem ad nekik, hogy megmutassák, kik is valójában. Rick ismét bólintott, és tovább dörzsölte az asztalt. –°És akkor aztán előáll a kedvenc témájával, hogy a férfiak… –°De most már aztán elég! –°kiáltott fel Memory. –°Ez felháborító. Úgy csevegnek rólam, mintha én itt se lennék. Micsoda szemtelenség! –°Gondolom, minden férfi szemtelen –°felelt Drew emelt hangon. –°Az a két férfi, akivel beszélek, kétségtelenül az. Megvárom a kocsiban. Ha az a csodálatos, mindent tudó gipsze már mozdítható lesz, cihelődjék fel! Egyetlen percet se szeretnék fölöslegesen várni. És nem tűröm, hogy tovább piszkáljanak. –°Az ajtó felé fordult. – °Viszontlátásra! A két férfi szemmel követte a viharosan távozó nőt, s mindketten összerezzentek az ajtócsapódásra. –°Mintha kissé ideges lenne –°szólalt meg Rick. –°Az enyhe kifejezés –°válaszolta Drew. –°Különös egy nőszemély, nem? Szinte szikrát szórt a szeme. Amikor így felhúzza magát, szinte felrobban. –°A csukott bejárati ajtóra pillantott. –°Még sose találkoztam ilyen nővel, mint Memory Lawson. –°Memory nagyon különleges –°szólt Rick csendesen. –°Nem tudom, mik a tervei vele, de hallgasson ide –°emelte meg a hangját. – °Ha csak egy picit is megbántja, velem gyűlik meg a baja! Drew Rick felé fordult. –°Szerelmes belé? A doktor mélyet sóhajtott. –°Nem tudnám megmondani. Nem vagyok biztos az érzéseimben. Viszont abban igen, hogy Memory nagyon különleges nő, és nagyon

38

fontos számomra. És nem tűrném egy percig sem, hogy valaki csúful bánjék vele. –°Arra nem lennék képes. –°Akkor azt hiszem, értjük egymást. Még körülbelül öt percet várjon, akkor felkötöm a karját, és mehet isten hírével. –°Mennyivel tartozom? –°Mindjárt megírom a számlát. E fölött a klinika fölött Damoklesz kardja függ, úgyhogy jól megfogom vágni ezért az apró kezelésért. –°Csak rajta, dr. Sanchez! Tina mintha mondott volna valami olyasmit, hogy Memoryt tizennégy éves kora óta ő neveli. Mi történt a szüleivel? –°Akkor még nem itt dolgoztam, és Memory nem szokott erről beszélni. Egyszer rákérdeztem erre, azt felelte, hogy meghaltak. Ez minden: meghaltak. Úgy mondta, hogy tudtam, nem szabad tovább kérdezősködnöm. –°Szóval nem tudja, hogyan haltak meg? –°De, tulajdonképpen tudom. Lezuhantak egy sportrepülővel… Csak jót hallottam a szüleiről. Mindenki nagyon szerette és tisztelte őket. Biztos, hogy hatalmas csapás volt egy tizennégy éves lánynak elveszíteni őket. Még a mai napig se hajlandó róluk beszélni. Drew bólintott. –°És Heather? –°Nagy szívrabló a kislány, ugye? Nagyszerű gyerek! De ez a másik téma, amiről Memory nem hajlandó beszélni. Nagyon sokat beszélgettem Memoryval, de erről a két dologról nem hangzott el egyetlen szó sem. Több évig távol volt, aztán egyszer csak megjelent egy újszülött kislánnyal. Senkinek sem engedte, hogy faggatózzék róla, így hát senki nem is tette. Mindenki örült, hogy végre hazajött, és a kislányt is pillanatok alatt befogadták. –°Valóban egyedül vezeti ezt a jókora farmot?

39

–°Nos, Franco segít neki, és még rajta kívül is van néhány embere. Franco és Tina látták el az összes teendőt, amíg Memory távol volt. –°Drew karjára pillantott. –°Most már megszáradt, hadd kössem fel a karját! Memory minden bizonnyal már tűkön ül, és közben füstölög magában. Azt hiszem, szótlan útja lesz hazáig. –°Egyetértünk, doktor. Itt a csekk, és köszönöm. Visszafelé valóban vágni lehetett a csöndet a kocsiban. Drew azon töprengett, miközben leálltak a ház mellett, hogy azért nem árt az embernek néhány rossz pillanat. –°Adja ide a kocsikulcsait! –°mondta Memory, amikor kikapcsolta a gyújtást. –°Mondja meg, hová parkolt, és majd szólok a fiúknak, hogy hozzák ide. –°Kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Drew addig helyezkedett, míg ki nem tudta nyitni bal kézzel az ajtót, és kikászálódott. Odanyújtotta társnőjének a kulcsot, és elmagyarázta, hol állt le reggel. –°Rendben, megnézem, ki ér rá az istállóban. –°Memory! –°szólt utána Drew. –°Tessék? –°Azóta, hogy elhagyták a klinikát, most találkozott először a pillantásuk. –°Nagyon szépen köszönöm, hogy elvitt az orvoshoz. Nagyon örülök neki. Felhívom a bátyáimat, hogy valamelyikük próbáljon meg kis időre elszabadulni a faiskolából, és hazavinni. Ha nem jön össze, majd kitalálok valami mást. Oly gyorsan eltűnök, amilyen gyorsan csak tudok, mert érzem, csak púp vagyok a hátán. –°Nos hát, én… –°Van valami kis bungaló, ahol a munkásai alszanak? Elleszek ott az éjszaka. –°Igen, van egy kis házikónk, de ott nagyon keskenyek az ágyak. Ma éjszakára párnákra kell fektetni a kezét, az sokkal kényelmesebb,

40

mintha a mellére rakná. Alhat a házban. Az egyik vendégszobában van egy franciaágy. –°Köszönöm szépen. –°Nincs mit. –°Memory, tudom, hogy a doktorral nagyon felhúztuk, de higgye el, nem akartuk bántani! Elnézést kérek, hogy megsértettük. Nem ez volt a szándékunk, elhiheti. A nő felsóhajtott. –°Tudom. Azt hiszem, túl hevesen válaszoltam. Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem… Vegye úgy, hogy… Induljon csak befelé, én is jövök mindjárt. Drew egy milliméternyit se mozdult, amikor Memory elindult az istálló felé. Memory mélyet sóhajtott, s igen elégedetlen volt önmagával. Megint úgy érezte, hibát követett el. Hagyni kellett volna, hogy Drew a lovászfiúkkal egyék és ott aludjon velük. Erre mit csinált? Ragaszkodott ahhoz, hogy egy asztalnál egyenek, és egy fedél alatt háljanak. Aztán ismét elkalandoztak a gondolatai. Semmi szükség nincs arra, hogy Drew ilyen gyorsan távozzék. Hiszen van elég hely a házban, és egyáltalán nem jelentett terhet az ottléte. Sőt. Megint elkövette azt a hibát, hogy belenézett csodálatos szemeibe ott a kocsi mellett. A szíve kihagyott egy ütemet, és elöntötte a forróság, amikor a tekintetük találkozott. A férfi pillantása kihívás volt, és ez ismét felébresztette benne a női ösztönöket. „Istenem, minél hamarabb el kell mennie innen! –°Memory, várjon egy percet! –°kiáltott utána Drew. –°Igen? –°kérdezte, amikor Drew utolérte.

41

–°Úgy gondoltam, elkísérem, hogy egy kicsit megismerkedjek a területtel. –°Most? –°Igen. Miért is ne? –°Ha gondolja… –°Mi az a kisebb épület ott? Úgy fest, mintha a nagyobbik istálló kicsinyített mása volna. Talán ez valami játszóház Heathernek? –°Nem. Heathernek nem szabad még a közelébe sem mennie. Lehet, hogy játszóháznak néz ki, de valójában egy különösen megerősített istállóról van szó. Villám, a csődöröm lakik benne. Amikor egy sárló kanca van valahol a közelben, csak két erős férfi tudja lefogni. –°Értem. Egy lovászfiú jött ki az egyik közeli épületből, és Memory felé intett. –°Jöjjön, Mr. Gladstone van a vonalban! –°kiáltotta feléjük. – °Már harmadszor keresi ma délután. Már nagyon ideges, azt mondja, már meg volt beszélve, hogy valamikor mostanában hozhatja a kancáját Villámhoz. Az időpontot szeretné megbeszélni. –°Az istenit, teljesen megfeledkeztem róla. Sebaj, Joe! Gladstonenal én mindig megtalálom a hangot, mindent megbeszélek vele. – °Ezzel besietett az istállóba anélkül, hogy egy árva pillantást is vetett volna Drew-ra. Az összevonta a szemöldökét, majd Joe-ra pillantott. –°Miattam van az egész. Miss Lawson elvitt Tumbleweedbe, mert be kellett gipszelni a kezemet. –°Á, összetörte magát, mi? Leesett a lóról? –°Nem, nem ez történt. –°Nem jellemző Memoryra, hogy elfelejtsen egy ilyen fontos dolgot, mint Mr. Gladstone telefonja. Az a pasi azt hiszi, hogy a világon neki vannak a legszebb kancái, és csak Memory ménjeivel hágatja

42

őket. Elég nehéz eset, de nagyon sokat fizet. Na, megyek a dolgomra. Viszlát. –°Viszlát. Drew idegesen fel-alá járkált, amíg a nőt várta. Amikor végre megjelent az ajtóban, odalépett hozzá. –°Sikerült megnyugtatnia a fickót? –°Igen. Gladstone pillanatok alatt felhúzza magát, de érdemes időt szánni rá. –°Nagyon sajnálom. Ezt mind elkerülhette volna, ha nem vitt volna el Tumbleweedbe. Miattam van az egész, bocsásson meg. –°Nekem nem lett volna szabad elfeledkeznem egy ilyen fontos dologról. Ennek semmi köze magához! –°De van. –°Á, értem már, honnan fúj a szél! Most, hogy nincs semmi baja, nagy a szája. De ha Gladstone elállt volna az üzlettől, biztos nem akarná magára venni. –°No, no, no, álljunk csak meg! –°Igen –°folytatta Memory, mintha Drew meg se szólalt volna –, ez a tipikus férfi észjárás. Akkor azt mondaná, hogy nem a maga hibája volt, hiszen nem tudhatta, hogy telefont várok. –°A fenébe, Memory, ez nem járja! Azt hiszi, hogy akkor magát hibáztatnám az egészért? –°Fején találta a szeget! –°Nagyon téved, Miss Lawson. –°Felejtse el. Most még ellenőriznem kell az etetést, meg kell néznem a vemhes kancákat, és ki kell osztanom a holnapi munkát. Drew, kérem, menjen be a házba és hagyjon, hadd intézzem el a teendőimet. A férfi kinyitotta a száját, hogy mérgesen visszaszóljon, majd gyorsan becsukta. A ház felé fordult, és elszánt léptekkel elindult a bejárathoz. 43

Egy óra múlva Memory is megérkezett. A hátsó bejáraton jött be, és levette a csizmáját. Zokniban betipegett a konyhába. Egyszer csak Heather csengő kacagása ütötte meg a fülét. Memory a tűzhelynél szorgoskodó Tinára nézett. –°Milyen vidám ma a kislány! –°szólt mosolyogva Tina. –°Igen. Milyen gyönyörű ez a hang! Egy gyerek nevetése a legszebb hang a világon. –°Az angyalok is énekelnek ilyenkor. Menj be a nappaliba, Memory, pihenj le! Majd szólok, ha kész a vacsora. Ha már Drew is itt van, terítsek az ebédlőben? –°Nem, nem szükséges. Drew a… –°„ a családhoz tartozik”, akarta volna mondani, a legnagyobb megrökönyödésére. –°Úgy értem, jó lesz itt a konyhába is. Elindult a nappaliba, de a konyha közepén megtorpant, és ismét Tinára nézett. –°Mit is mondtál az előbb az angyalokról? Mintha emlékeznék… igen, emlékszem már. Körülbelül annyi idős lehettem, mint Heather. A szobámban sírtam valami miatt, arra már nem emlékszem. Bejött anya, felemelt és az ölébe ültetett. Memory elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a kedves emlék. –°Azt mondta, hogy sírjak csak nyugodtan, de aztán majd nevessek újra, mert az angyalok azt várják. Amikor valaki nevet, akkor az angyalok is örülnek és énekelnek. De amikor valaki sír, az angyalok szomorúak és elhallgatnak. Tina bólintott. –°Anya azt is mondta –°folytatta Memory –, hogy a sírással meg a nevetéssel vigyázni kell. Mindig meg kell vizsgálni, hogy a szívünkből jön-e, mert az angyalok csak akkor örülnek. –°Pontosan –°mondta Tina. –°Jól emlékszel. Sokszor elmondta ezt édesanyád.

44

–°Az angyalok énekelnek, az angyalok szomorúak. Milyen gyönyörű! –°suttogta Memory. –°Igen. És soha nem késő ahhoz, hogy elgondolkozzál ezen. Na indulás, csókold meg Heathert, aztán pihentesd a lábadat vacsoráig. Memory megölelte Tinát, és kisietett a szobából. Az asszony viszszafordult a tűzhelyhez, és egy régi dalt dudorászott. Amikor Memory a nappali ajtajához ért, felgyorsult a szívverése. Szinte magába szívta a képet, ami a szeme elé tárult. A kandallóban vígan lobogott a tűz, és mellette üldögélt Drew és Heather, a legnagyobb egyetértésben. Heather csillogó szemekkel bámulta a férfit, látszott, hogy feszülten figyel. –°Nem is! –°mondta a kislány és kuncogni kezdett. –°Dehogynem, Heather szívem –°válaszolt Drew selymes hangon. –°Az a kétméteres mackó piros sapkában járt, piros kabátot és olyan hatalmas piros nadrágot hordott, amilyet még sosem láttál. Egyszer csak odajött hozzám, amikor horgásztam, és azt mondta, hogy vegyem ki a botomat az ő vízéből, mert azok az ő halai, és egyetlen városlakó sem halászhat az ő földjén! –°Az én anyukám sem szereti, ha idegenek mászkálnak a hegyén vagy a földjein –°mondta Heather. –°De ő anyuka, és nem mackó. –°Így van –°bólintott Drew. –°Nagyon szép anyukád van, az igazat megvallva. Te nagyon hasonlítasz hozzá, így te is nagyon szép vagy, Heather szívem. A kislány végiggondolta a férfi szavait, majd úgy döntött, igaza lehet. –°Igen. –°No, mindenesetre –°folytatta Drew –°nagyon megijedtem attól a mackótól. Olyan na-agy és oly fé-élelmetes volt, hogy azt hittem, fel fog falni vacsorára. Heather fölkacagott, majd összekulcsolta kezét a hasán.

45

„Énekelnek az angyalok”, gondolta Memory mosolyogva. Milyen szép látvány volt a kislány és Drew együtt! Rögtön megtalálták egymással a hangot. Heathert elbűvölte a férfi. Drew pedig csak a kislányra figyelt, annak ellenére, hogy ilyen rossz napja volt, és bizonyosan fájt a karja. „Milyen csodálatos apa lenne belőle!”, gondolta a nő. Látta, hogy milyen nagyszerűen megértik egymást. Drew-nak mindenképpen meg kéne nősülnie. „Haza fogunk érni időben ahhoz, hogy Heatherrel vacsorázzunk.” Ismét Drew délutáni szavai jártak a fejében. Nem tudta elfelejteni ezt a mondatot. Minduntalan vissza-visszatért, szinte zúgott tőle a feje. Végül is sikerült inkább Drew meséjére fordítani a figyelmét. –°„Nem is tudom”, mormogta a medve –°mondta Drew. –°„Miért kéne megengednem, hogy egyél a halaimból?” „Medve úr”, mondtam, „nézze csak meg, milyen gyönyörű halakat fogtam eddig! Rakunk egy jókora tábortüzet, megsütjük őket, és mindketten jól belakmározunk. Aztán én szedem a sátorfámat, és soha többé nem teszem a lábamat a földedre, csak akkor, ha meghívsz.” –°És mit mondott? Mit mondott? –°kérdezte sürgetően Heather, és még közelebb bújt Drew-hoz. –°Meg akarta tartani magának az öszszes halat? –°Nem, nem! Egy ideig gondolkodott, én meg vártam. Reszkettem, hogy miként fog dönteni. Nem tudtam, mi játszódik le annak a hatalmas medvének a fejében. Végül is azt válaszolta, hogy beleegyezik a tervembe, mert milyen jó lenne már beszélgetni egyet a tábortűznél. És tudod, Heather szívem, mire jöttem rá akkor? –°Mire? Mire? –°Rájöttem, hogy ez a medve nagyon, de nagyon magányos. Persze ezt nem mondta volna el senkinek a világon, de én rájöttem.

46

Mindig feltűnő ruhákat viselt, mindig kiűzte az idegeneket a földjéről, morgott rájuk, de a szíve legmélyén nagyon magányos volt. –°Ó! –°kiáltott fel a kislány. –°Szegény, szegény mackó! Nagyon szomorú lehetett. –°Igen, az volt. Nagyon jól bevacsoráztunk, és mindenféléről elbeszélgettünk. Aztán én fogtam a cókmókomat, és hazamentem. Tudod, mi a tanulsága ennek a mesének? –°Nem. –°Az, hogy az ugyan nagyon szép dolog, ha valaki mindent meg tud csinálni egyedül, és meg is tudja védeni a földjét. Ám ha soha senkit nem enged a maga közelébe, akkor nagyon, de nagyon magányos lesz. Heather bólintott, jelezvén, hogy megértette a történetet. Memory szemébe forró könnyek gyűltek, felrohant a szobájába, és magára zárta az ajtót. A könnyek végigcsorogtak az arcán, és hamarosan feltört belőle a hangos zokogás. Miközben a könnyeket törölgette az arcáról, hangtalanul átkozódott. Drew nem neki mesélte el a történetet, a tanulságot nem neki címezte, hiszen nem is tudhatta, hogy hallgatózik. Egyszerűen csak mesélt valamit a kislánynak. Egy magányos medve… egy szomorú medve… egy medve, aki mindenkit távol tartott a földjétől és a szívétől. Pontosan úgy, mint ő. De nem, nem, bizonygatta önmagának. Ő nem magányos, ő nagyon is jól érzi magát. Pontosan úgy élt, ahogy mindig is szeretett volna. Teljesen fölösleges ekkora felhajtást csinálni egy meséből, ami egy piros gatyás medvéről szól. Ám ekkor hirtelen megpillantotta a rideg valóságot, hogy ki is ő valójában. Nem más, mint egy magányos medve. Tenyerébe temette az arcát. –°Énekelnek az angyalok? –°suttogta. –°Nem, szomorúak.

47

4. Drew mélyen belélegezte a friss, hideg éjszakai levegőt. A ház falának dőlve szemlélte a csillagos eget. Az jutott az eszébe, hogy olyan az ég, mintha fekete bársonyra apró gyémántokat hintettek volna. Elmosolyodott. Ám amint a vacsorára gondolt, lehervadt arcáról a mosoly. Memoryt valami bántotta. A felszínen minden rendben levőnek látszott, kellemesen elcsevegtek vacsoránál. Memory vígan nevetgélt Heatherrel, figyelmesen végighallgatta a kislány délutáni élményeit, de valami nem stimmelt. Az arcán a mosoly nem igazi volt. A nevetése se volt olyan csengő, mint délután. Amikor lejött vacsorázni, meg is volt dagadva a szeme. Amikor megkérdezte, mi történt, Memory azt válaszolta, hogy váratlan allergiás lett valamire. Bár semmi oka nem volt megkérdőjelezni az állítását, mégse hitte el. Az összes vagyonát feltette volna rá, hogy sírt. De miért? Abban szinte biztos volt, hogy nem a Tumbleweedben tett látogatás az oka Memory rosszkedvének. Bocsánatot kért a szemtelenkedésért és az ottani évődő jelenettől a jó humorú Memory nem is szomorodna el ennyire. Akkor miért? Nem tudta megfejteni a titkot. Úgy érezte, hogyha Memory szomorú, ő se tud vidám lenni. Mindenáron meg akarta tudni, mi csalt könnyeket a szemébe, és segíteni akart rajta. –°Ez az! –°motyogta.

48

Beszélni akart Memoryval, hogy kiszedje belőle, mi bántja, de nem sikerült a terve. Amikor Memory visszajött a konyhába, miután lefektette a kislányt, bejelentette, hogy rengeteg dolga van. Visszavonult a dolgozószobába. Drew több mint egy óráig várt rá a nappaliban, majd megunta a várakozást és elindult sétálni. Le is fekhetett volna, de nagyon lüktetett a karja. Csak úgy tudott volna elaludni, ha bevesz egy fájdalomcsillapítót. Ám ehhez a módszerhez semmiképpen nem akart folyamodni, hiszen testvérei mindig csúfolták egészséges életmódja miatt, amit ő tényleg komolyan vett. Soha nem szedett gyógyszert. Felkapta a fejét, amikor kinyílt a hátsó ajtó, és Memory lépett ki rajta. –°Sikerült befejeznie a munkát? –°kérdezte tőle. –°Annak sosincs vége –°válaszolta. –°De azért nem állok vele rosszul. Megállt Drew mellett, és ő is nekitámaszkodott a háznak. Drew még mindig kétségbeesetten próbálta kitalálni, mi baja lehet, de semmi jó ötlete nem volt. –°Drew –°kezdte Memory, anélkül, hogy a mellette állóra pillantott volna. –°Hallottam a mackós mesét, amit Heathernek mondott. A férfi feléje fordult, és a vállával az ajtófélfának támaszkodott. –°Csakugyan? Nem tudtam, hogy ott van. –°Tudom. –°válaszolta és a férfi szemébe nézett, bár alig látták egymást a szobákból kiszűrődő halvány fényben. –°Miért mesélte ezt neki? Nagyon élvezte, láttam, és meg is értette. De miért épp ezt mesélte neki? Drew habozott. Egy hosszú pillanatig a földet bámulta, majd ismét Memory szemébe nézett. –°Elég bonyolult –°kezdte halkan. –És elég személyes ügy. A mackó… nos, a mackó én vagyok. –°Megállt, és megköszörülte a torkát. –°Végül is elmondhatom az egész történetet. Tudja, van két

49

testvérem, mindketten… hogy is mondjam, maximalisták. Bármibe fogtak, mindig sikerük volt. Például amikor sportolni kezdtek, rögtön bekerültek az iskolai válogatottba. Mindenki nagyon nagyra értékelte a bátyámat meg az öcsémet, pedig nem hinném, hogy egyetlen könyvet is elolvastak volna maguktól. –°Elmosolyodott. –°Én nem voltam ilyen szerencsés. Isten a tanúm, hogy szeretem őket, de azért nem könnyű úgy felnőni, hogy mindig te esel ki a kosárból. –°A testvérei tudták, hogy így érez? –°Nem, hiszen ezt az egészet nem szándékosan csinálták. Végül is úgy próbáltam meg kikerülni az árnyékukból, hogy belefogtam valamibe, ami őket nem érdekelte. Elkezdtem hegyet mászni. Memory bólintott. –°Az volt a baj, hogy ezzel még jobban elkülönültem. És már nemcsak a családban, hanem az élet minden területén magányos farkasként éltem. Mindenkivel megtartottam a három lépés távolságot, csak a saját, jól berendezett kis világomban éltem, ahová senkit nem eresztettem be. Amikor elvégeztem a főiskolát, és elkezdtem a faiskolában dolgozni, rá kellett jönnöm, micsoda hatalmas távolság van köztem és a családom tagjai között. Nap mint nap egyre világosabban láttam, milyen magányos vagyok. –°Mint a mackó –°mondta a nő. –°Igen, pontosan, mint a szomorú, magányos mackó. Nagyon örülök, hogy rájöttem, hibáztam, mielőtt még túl késő lett volna. „Ó, Drew” –°gondolta Memory. –°„Milyen borzalmasan nehéz lehetett mindezt elmondani magáról!” Érezte, ajándékot kapott, azt, hogy most mélyebben belelát Drew Sloan lelkébe. Vágyat érzett, hogy átölelje, megvigasztalja és elmondja azt: a mackó története benne is megmozdított valamit. De nem mozdult, és nem szólt egyetlen szót sem. Drew azt gondolná, hogy szexuálisan közeledik hozzá, és ez nem fedné a valóságot.

50

Hiszen csak arról van szó, bizonygatta magának, hogy az egyik ember érzi, a másik most különösen sérülékeny lelkiállapotban van. –°Tulajdonképpen –°folytatta Drew, visszarángatva Memoryt a gondolatai közül –°örülök annak a pár magányos évnek. Hiszen amikor rájöttem, hogy hibáztam, a családommal való kapcsolatom sokkal jobb lett, mint valaha. Ezután a munkámnak is több energiát tudtam szentelni, és egyre jobban élveztem. Memory, az emberek néha nagyon furcsa dolgokat csinálnak. Szerencsére nekem volt arra lehetőségem, hogy kijavítsam a hibát, amit elkövettem. –°A nőre pillantott. –°Miért kérdezett a mackóról? Memory megrántotta a vállát. –°Nem volt különösebb oka. Nem volt egy hétköznapi, „Egyszer volt, hol nem volt…”- kezdetű mese. Kíváncsi voltam, hogy magától találta-e ki, és hogy miért épp ezt mesélte Heathernek. Köszönöm, hogy elmondta. –°Még soha senkinek nem beszéltem erről. Soha. –°Örülök –°válaszolta Memory egy félresikerült mosollyal. Valóban „örülök?” kérdezte magától. Nem, nem erről volt szó! Hiszen könnyekig meghatódott a férfi őszinteségén. Ám sikerült meggyőznie magát arról, hogy azért áll a sírás határán, mert kimerítő napja volt. –°Azt hiszem, Drew, ideje lefeküdni. Jó éjszakát. Nagyon fáradt vagyok. Drew alig tudta megfékezni magát. Át akarta ölelni, megcsókolni, megízlelni, érezni testének simulékony lágyságát. Ám ösztönösen tudta, hogy nem ez a megfelelő időpont erre. Talán azért érezte így, mert eszébe jutott, vacsoránál milyen szomorú volt Memory. És az, hogy még mindig fogalma sem volt róla, miért sírt. –°Jó éjt –°válaszolta csendesen. Memory megfordult és elindult a bejárat felé. –°Memory! A nő megállt, de nem nézett vissza.

51

–°Tessék. –°A piros ruhás mackók minden méretben előfordulnak. És tudja, Memory, néha lány mackók. Memory egy percig mozdulatlanul állt, majd bement a házba. Drew a sötét szobában a mennyezet felé bámult. Már éjfél is jócskán elmúlt, de még mindig nem jött álom a szemére. Vészesen közeledett ahhoz a ponthoz, hogy bevegyen egyet Rick piruláiból, mert egyre jobban fájt a karja. –°Feladom –°mondta végül, és kikászálódott ágyból. Felkapcsolta az éjjeliszekrényen a lámpát. A hirtelen világosságtól pislognia kellett. Néhány pillanat múlva ismét a sötétben feküdt, és várta a fájdalomcsillapító áldásos hatását. Arra gondolt, másnap felhívja a faiskolát, hogy megpróbálja megszervezni az elutazását. Egyik testvére sem volt otthon, amikor ma délután megpróbált beszélni velük, és nem beszélt rá az üzenetrögzítőre. Abban egy percig sem kételkedett, hogy semmi kedve itt hagyni Memory Lawsont. És mindennek tetejébe Heathertől sem akart elválni. Lassan álmosság szállta meg. Úgy aludt el, hogy lelki szemei előtt az anyát és a kislányt látta, amint rámosolyognak. Drew másnap reggel a nap meleg sugaraira ébredt. A levegőben kávéillat terjengett, és már a karja sem fájt annyira. Lezuhanyozott, de a gipszet gondosan bebugyolálta abba a zacskóba, amit még Memorytól kapott előző este. A forró zuhany kiűzte belőle a gyógyszer bódító hatását, ám ennek ellenére úgy döntött, hogy meg sem próbál kézzel borotválkozni. Ha arra gondolt, hogy milyen könnyen elvághatná vele a torkát, kiverte a víz.

52

Kissé csavargós lett így a külseje, de úgy döntött, inkább szeretne élő csavargó lenni, mint halott. Visszament a hálószobába, és nagyon megörült, hogy a táskáját elhozták a fiúk. Nem volt könnyű fél kézzel törülközni, boldog volt, hogy ismét a saját ruháit viselheti. Lement a konyhába, ahol Tina bőséges reggelit adott elébe. Az utolsó morzsáig befalta. Aztán a telefonra nézett; tudta, hogy fel kell hívnia a faiskolát Santa Barbarában, de úgy döntött, még ráér. –°Memory és Heather a lovaknál vannak –°mondta Tina, amikor elvette előle az üres tányért. –°Csak eredj az istálló felé. Valószínűleg az egyik lovat nézegetik, biztosan megtalálod őket. –°Kissé közelebb hajolt férfihoz. –°Ugye, szeretnél Memoryval találkozni reggel? Drewt meglepte a kérdés. –°Persze, szeretnék találkozni vele. –°Jó, nagyon jó. Ugye, Heathert is szeretnéd látni. –°Heather szívemet? –°Elmosolyodott. –°Nagyszerű kölök, nem? –°Igen, csodálatos gyerek. Rendesen fel van kötve a karod? Úgy tűnik, igen. Akkor most indulás az istállóhoz! Mintha azt mondtad volna, alig várod, hogy lásd Heathert és Memoryt. –°Tina –°kezdte Drew, és összehúzta a szemét –, ugye meg se próbálna minket összehozni? Úgy beszél, mint egy kerítőnő. Tina a szívére tette a kezét. –°Én? –°Igen. –°Hát… Drew elnevette magát és felállt. –°Úgy látom, épp azon gondolkozik, hazudjon-e egy csöppet, vagy sem. Megkönnyítem a dolgát. Ha tényleg össze akar boronálni minket… –°Itt megállt… –°Igen?

53

–°Akkor teljes erőbedobással csinálja! Minden segítségre szükségem van. Tina tapsolni kezdett örömében. –°Tudtam, tudtam! Éreztem a levegőben, hogy valami nagyszerű dolog történik Memory és teközötted. De Drew, ne felejtsd el, nagyon nehéz dolgod lesz! –°Rájöttem már. Memory vastag falakat épített maga köré. Tina, nehogy félreértsen! Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok Memoryba. De azt tudom, hogy valami fontos dolog történik kettőnk közt. Szeretném kitalálni, hogy mi ez. –°Ez bőven elég ahhoz, hogy megmelengesse a szívemet. Sipirc le az udvarra! –°Már itt sem vagyok. Köszönöm a reggelit! Fenséges volt. –°Nincs mit! –°kiáltotta utána. –°És köszönöm –°tette hozzá magában –, hogy belelépett az én Memorym életébe. Ne add fel könynyen, Drew Sloan! A ház előtt Drew megállt, hogy teleszívja tüdejét a reggeli friss levegővel. A hajnali eső illatával keveredett a lovak szaga, a széna és a bimbózó vadvirágok illata. Szerette ezt a tavaszi illatot, a föld szagát. Micsoda béke uralkodott itt Santa Barbarához képest! És a hangok! A madarak csicsergése összekeveredett a lovak nyerítésével és a lovászok beszélgetésének foszlányaival. „Istenem, milyen gyönyörű hely! –°gondolta. –°Itt minden a helyén van, minden úgy működik, ahogy kell. Milyen büszke lehet Memory erre a farmra!” Az biztos, hogy nem a semmiből építette fel ezt a farmot. Minden bizonnyal a szüleié volt, és ő örökölte, amikor a szülei meghaltak. Lehet, hogy az Emlékezés Hegyét akkor nevezték el így, amikor Memory huszonhat évvel ezelőtt megszületett. 54

Amikor jobban körülnézett, Drew azon elmélkedett, hogy miért hagyhatta el ezt a gyönyörű helyet Memory évekre. Mi történhetett vele ott a távolban, ami miatt visszatért ide egy újszülött kislánnyal? Férj nélkül, férfiellenesen. „Memory Lawson nagyon bonyolult nő”, gondolta és elindult az istállóhoz. Ezenfelül szerető anya, jó főnök, legalábbis abból a néhány órából ítélve, amit itt tölthetett. Ennek ellenére volt valami baja a férfiakkal. Az, amit az előző nap mondott arról, hogy ki vállalta volna a felelősséget, ha Mr. Gladstone lemondja a megbeszélt üzletet, csak egy ékes példája volt hibás hozzáállásának. Úgy beszélt, mintha a férfiak azt gondolnák magukról, hogy ők tévedhetetlenek. Ám ez nem igaz, gondolta Drew, legalábbis nem az ő esetében. És ezt be kell bizonyítania Memorynak. Tovább sétált, de nem sietett, hiszen így legalább nem fájt a karja, és jobban élvezhette a reggel frissességét. Már majdnem odaért, ahol akkor pillantotta meg Memoryt, amikor kilépett a házból, amikor megtorpant. Valami elveszett gondolat motoszkált a fejében. Megpróbált koncentrálni, hogy megtalálja ezt a gondolatot. Hirtelen megvilágosodott előtte a dolog. Előző este mielőtt álomba zuhant volna, egy fontos kérdés lebegett a szeme előtt. Valóban magányos volna Memory Lawson? Újra elindult, felgyorsítva a lépteit. Memory annyira sokrétű volt, annyira más a felszínen, mint a lelke mélyén. Föl akarta fedezni a nő lelkének titkait, meg akarta érteni a szépséges Memoryt. Ugyanakkor be kellett ismernie magának, hogy a szeme előtt mindig az a gondolat lebegett: újra meg kellene ölelni és meg kellene csókolni.

55

Végre megtalálta az egyik lónál. Memory a karám oldalára támasztotta az ökleit, és azon nyugtatta az állát, miközben a lovat bámulta. –°Jó reggelt –°szólalt meg Drew. Memory összerándult a meglepetéstől, majd felegyenesedett, és megfordult. –°Ó, jó reggelt. Jól aludt? –°Igen, miután, feladtam az elveimet, és bevettem egy fájdalomcsillapítót. –°Itt elhallgatott, és a nőt bámulta. Memory csodálatos volt a reggeli fényben, a meleg napsugarak végigsimították hátul összefogott haját, mely sötéten csillogott. Egyszerűen volt öltözve, kockás inget, könnyű munkáskabátot, egy öreg farmernadrágot és gumicsizmát viselt. Ám Drew szemében akkor se lett volna szebb, ha talpig selyemruhában, teljesen felékszerezve állt volna előtte. Érezte, meg fogja csókolni. Meg kell csókolnia, itt, a lovászfiúk és lovak előtt. „Sloan, szedd össze magad!” Megköszörülte a torkát. –°Rick rendes fickó. –°Valóban? Úgy tűnt, eleinte nem voltak valami jóban. –°Mi… nos, végül is tisztáztuk a helyzetet. –°Drew végigsimította az állát. –°Bocsásson meg a borostáimért! Nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy bal kézzel megborotválkozzam. Úgy vettem észre, nagyon elmerült a gondolataiban, amikor jöttem. Valami baj van ezzel a lóval? Úgy fest, mintha elkelne neki egy alapos fogyókúra. De ne vegyen komolyan, egyáltalán nem értek a lovakhoz! Memory gondterhelten sóhajtott, majd ismét a lóra nézett. –°Ő Cukorpata, a legjobb kancám. Híres versenylovak voltak a szülei. Nem kövér, hanem vemhes. Hat-nyolc héten belül kell ellenie. Nagyon értékes dolgot cipel, elhiheti. –°Á, értem! –°De most épp úgy viselkedik, mint ahogy az ellés első fázisában szokott. Nem tud megmaradni egy helyben, ideges. Nagyon remé-

56

lem, csak az időjárás miatt van. Még túl korán van ahhoz, hogy egészséges csikót hozzon a világra. –°Pontosan értem, mit érez. Látnia kellett volna a családomat azon az éjszakán, amikor Phil felesége, Julie megszülte az unokaöcsémet, Treyt! Az egész família ott ült a várószobában és izgatottan beszélgettünk. Csodálkoztam is hogy nem dobtak ki minket onnan. Trey kissé korán érkezett, de most a legelevenebb srác a világon. Nagyszerű kölök! –°Az egész család ott volt? –°Persze. Tudja, nagyon fontos esemény volt, és a jó öreg Phil igényelte is a támogatásunkat. Nem volt könnyű eset, de… –°Drew félbehagyta a mondatot és megrázta a fejét. –°A pokolba is, Memory! Sajnálom. Ugye, egyedül volt, amikor Heather megszületett? Memory megint Cukorpata felé fordult. –°Nem fontos –°felelte. Drew közelebb lépett, és lassan simogatni kezdte az arcát a hüvelykujjával. Memory gerincén remegés futott végig, majd egész testét elöntötte a forróság. Hátrább lépett, így Drew kénytelen volt abbahagyni a simogatást. A nő továbbra is a lóra szegezte a tekintetét. –°De, nagyon is fontos, Memory –°mondta halkan, szomorúan. – °Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy teljesen egyedül volt, amikor Heathert szülte. Nem lett volna szabad így történnie. Bárcsak…! –°Hagyjuk ezt, Drew –°mondta Memory és a férfi felé fordult. – °Több, mint öt évvel ezelőtt történt. Nem érdemes beszélni róla. – °Pedig még most is milyen mély sebeket szakított fel ez a beszélgetés! Soha nem fogja elfelejteni, mennyire egyedül volt azon az éjszakán, és mennyire félt! –°Ha már a testvérei kerültek szóba: felhívta már őket ma reggel, hogy megszervezze az elutazását? Drew hosszasan a szemébe nézett.

57

–°Nem, még nem telefonáltam. Most rögtön megyek és felhívom. –°Drew! Drew! –°kiáltott egy hangocska. Drew megfordult és két karámmal arrébb meglátta Heathert, amint egy póniló hátán ül. Az egyik lovász fogta az állat kantárját és éppen vezette ki a karámból. –°Nézz ide, Drew! –°kiabált Heather. –°Ilyen hatalmas lovon lovagolok! –°Nagyon ügyes vagy, Heather szívem! –°kiáltott vissza Drew. – °És milyen bátor vagy! Memory a férfi arcát figyelte, míg az a kislánnyal beszélgetett, s közben széles mosoly terült el az arcán. Most igaz, hogy mosolyog, de Memory észrevette, mennyire rosszulesett neki, hogy szóba hozta az elutazását. Nagyon hidegen mondta, mintha azt akarná, hogy a férfi minél hamarabb távozzék el a birtokáról. Memory csapdában érezte magát. Amikor Drew szóba hozta az unokaöccse megszületését, mintha visszafelé lökte volna őt arra az éjszakára, amikor Heather megszületett. Olyan volt, mint egy rémálom. Amíg a férfi beszélt, újra előjöttek azok a borzalmas képek, amiket szülés előtt maga előtt látott. Úgy érezte magát, mint a fuldokló, aki tébolyultan keresi a kiutat az örvény mélységéből. Amikor végre sikerült elhessegetnie a fenyegető képeket, újabb érzelmi viharba került. Drew nagyon együttérzően szólt hozzá, mintha átérezné, milyen borzalmas volt az az öt évvel ezelőtti éjjel. Úgy érezte, a férfi minden beszélgetésükkor lerombolja a maga köré épített falat, amit aztán újra ki kell foltoznia. De hiszen Drew hamarosan elmegy! Nem nagyon fűlik hozzá a foga, ez látszott rajta, de Memory erőszakos volt. Így biztos, hogy el fog menni. „Minél előbb, annál jobb”, gondolta Memory. Nem akarta, hogy a közelében legyen, hogy óránként felborítsa a lelki nyugalmát. Nem akarta, hogy itt maradjon és minden éjjel zaklató álmai legyenek mi-

58

atta arról, hogy szeretkeznek. Nem akarta, hogy jelenléte miatt folyton arra gondoljon, milyen nagyszerű családot alkotnának ők hárman. Mindenképpen el kell innen tűnnie, és soha többé nem szabad visszajönnie! Ha elmegy, sokkal könnyebb lesz kijavítani a szétrombolt falat. Vissza fogja állítani az élete régi rendjét, és hamarosan el fogja felejteni Drew Sloant. Újra ő lesz Memory Lawson, az anya, a farmer, a lótenyésztő, aki magányosan él a világ egy aprócska szögletében. Olyan erősen markolta a karámdeszkát, hogy az ujjai belefehéredtek. A gondolatai örvényként kavarogtak, szinte már nem is látta a karámban Cukorpatát. Egyedüllét és magány… Egyedüllét és magány… magány… magány… magány… –°Memory! Megfordult, és pillantása Drew-ra siklott, aki gondterhelten figyelte őt és a kancát felváltva. –°Vegye kissé könnyebben! –°mondta kedvesen. –°Nem biztos még, hogy Cukorpata bajban van. Talán csak… Á, és felejtse el: én nem értek a lovakhoz. De nem érdemes idegeskedni. Nagyon bánt, ha így látom… A fenébe is! Sürgető szükségét érezte annak, hogy többet tudjon a lovakról, meg annak, hogy karjába zárja Memoryt, és megcsókolja. Most már a józan ész se tudta leküzdeni vágyait. Közelebb lépett hozzá, átölelte a vállát, lehajolt és megcsókolta. Megízlelte, újra felfedezte a csók minden örömét. Memory ajkának puhasága forró vágyakozást ébresztett benne, és gondolatban elátkozta a gipszet a karján, ami megakadályozta abban, hogy magához szorítsa. Végtelenül kívánta, Memory most ott volt a karjaiban, és ez a csók megérte volna, hogy egy életen át vágyakozzék rá.

59

Annak ellenére, hogy a fokozódó vágy szinte elvette az eszét, azt még észrevette, hogy Memory visszacsókolja, hogy nemcsak kér, hanem ad is, és ez boldoggá tette. Ez volt életének fordulópontja. Megtalálta a nőt, akit keresett. Ez volt életének értelme. Ez volt az örökkévalóság. Memory a vágy tengerében úszott, és olyan érzések kerítették hatalmukba, amiket még sosem érzett. Nem gondolta, hogy ilyen gyönyörűség is van a világon. Amikor Drew megcsókolta, melegség öntötte el, egyre forróbb és forróbb lett a belseje. Micsoda nagyszerű érzés, hogy Drew ajkai összeérnek az ő ajkaival, és nyelvük édes csatát vív! Drew erősen tartotta, és a szorítás azt jelezte, hogy ő Drew-hoz tartozik. És milyen észveszejtő íze volt Drew-nak! Csak úgy áradt belőle a férfiasság. Memory szédületesen kívánta. –°Anyu Drew-val csókolózik! –°kiáltotta váratlanul Heather. – °Lesz igazi apukám! Drew lesz az apukám! Hurrá! Memory gyorsan kinyitotta a szemét, és eltolta magától a férfit. Hevesen vert a szíve, és megrökönyödve nézett a férfira, amikor lassan visszatért a valóságba. –°Jézus Isten! –°suttogta eszelősen. –°Mit tettem? Mit csináltam? –°Megcsókoltál –°válaszolta Drew. Megrázta a fejét, mintha csak teljesen fel akarna ébredni, és széles mosollyal az arcán folytatta: – °Megcsókoltál, Emlékezés Hegye. Be kell hogy valljam, nagyon jól csináltad. –°Csönd legyen! –°szólt mérgesen Memory. –°Ne szóljon egy szót sem! –°Anyu! –°kiáltotta Heather. –°Anyu, ugye most felhívhatom Betsyt, és megmondhatom neki, hogy nekem is lesz igazi apukám, mint neki? Ugye, felhívhatom? –°Ó, te Atyaisten! –°mondta Memory, és a halántékához szorította a kezét.

60

Drew odahajolt hozzá, és rámosolygott. –°Nos, anyuci? –°kérdezte. –°Felhívhatja Heather Betsyt a jó hírrel? –°Fogja be a száját! –°mondta haragosan. Ránézett a kislányra, aki még mindig a póni hátán ült. –°Jesse –°szólalt meg, és ő maga is meglepődött, hogy volt erő a hangjában. –°Jesse, levenné Heathert? Heather, kislányom, gyere ide. A következő percben a gyerek odaszaladt hozzájuk, a copfjai szálltak a levegőben, a szeme csillogott, és gyönyörűen mosolygott. Rózsaszín kordbársony overallt és halvány rózsaszín ingecskét viselt. Kurta hajfonatai végén is rózsaszín szalagok díszelegtek. –°Szia, Heather, szívem –°üdvözölte Drew. –°Hogy vagy? –°Heather –°szólalt meg Memory, és leguggolt a kislányhoz. – °Figyelj most rám! Drew nem lesz az apukád. A kislány arcáról lehervadt a mosoly. –°Hogy lehet az? –°Hogy lehet az? –°kérdezte Drew is. Memory gyilkos pillantást vetett a férfira, majd ismét a kislányra nézett. –°Betsy azt mondta, hogy amikor az emberek csókolóznak meg minden –°mondta határozottan Heather –, az azért van, mert szeretik egymást. És amikor az anyukája megcsókolta Jimmyt, akkor Jimmy lett az apukája. –°Nem, Heather, ez nem mindig… –°De Betsy azt mondta! –°erősködött Heather, egyre erősebb hangon. –°És Jimmy most tényleg az apukája. Betsy azt mondta, hogy nagyon figyeljek, mert ha megcsókolsz valakit, akkor nekem is lesz apukám. És én szeretnék egy apukát. –°Remegni kezdtek az ajkai. – °Akarok egy apukát, anyu! Akarok egyet. Igazán! És megcsókoltad

61

Drew-t, így ő lesz az apukám, bármit mondasz! –°Szétmázolta a könnyeit az arcán. –°Mert ez így van. –°Drágám –°mondta Memory –, ezt te nem érted. Betsy összevissza beszél. –°Nem és nem! –°mondta a kislány, és kirántotta kezét az anyjáéból. –°Betsy tudja, és nekem is elmondta, és Jimmy lett az apukája. –°Nem, nem is tudtam, hogy szeretnél egy apukát –°szólt Memory. –°Soha nem is mondtál semmi ilyesmit. –°De szeretnék –°mondta Heather, miközben könnyei csorogtak. –°És lesz is egy apukám, mert megcsókoltad Drew-t. Mindig azt mondod, hogy be kell tartani a szabályokat. Ha nem engeded, hogy Drew legyen az apukám, akkor… akkor utálni foglak, utálni, utálni! –°ezzel megfordult, és berohant a házba. –°Édes Istenem! –°suttogta Memory. Lassan fölemelkedett, és még mindig Heather után nézett, bár a kislány már rég eltűnt a szeme elől. –°A francba! –°káromkodott Drew. –°Memory, mit mondhatnék erre? Annyira meg akartalak csókolni, hogy nem gondoltam a következményekre. Sajnálom… nem, nem sajnálom, hogy megcsókoltalak, mert fantasztikus volt. De sajnálom, hogy Heather így reagált. Jézusom, micsoda felfordulás! Mernory felsóhajtott. –°Szeretném az egészet magára hárítani, de nem megy. Hiszen válaszoltam a csókra, Drew. Tiszta hülye vagyok. –°Nincs ebben semmi rossz. –°Valóban? Máris elfelejtette az iménti jelenetet Heatherrel? Ez a gyerek –°mutatott a házra –°azt hiszi, hogy most már mindenképpen lesz apukája. És én leszek a gonosz Nyugati Boszorkány, ha nem egyezem bele a tervébe. Drew elmosolyodott. –°Van megoldás. Gyere hozzám feleségül.

62

–°De most aztán betelt a pohár! –°mondta Memory, és eliramodott a ház felé. –°Hé! –°kiáltotta Drew, utána ugrott és megragadta a karját. A nő megállt és a férfi szemébe nézett. –°Csak gondoltam, megkönnyítem a dolgot. Nézd, tudom, hogy nem babra megy a játék. De szép terv, nem? Úgy értem, hihetetlen, milyen éleslátók a gyerekek. Memory idegesen toporgott. –°Nos, igen… Mit mondjunk Heathernek? Nagyon fel van dúlva. Úgy tűnik, nem nagyon akarja elfogadni azt a tényt, hogy az emberek csak úgy, mindenkivel csókoloznak. Nem, Sloan, nem jó gondolat! –°Mi lenne, ha azt mondanánk neki, még meggondoljuk, hogy én legyek-e az apukája? –°Micsoda abszurd gondolat! Pedig nem az volt. Ez az egy csók rengeteg kérdést megválaszolt Drew számára. Ha nem is volt szerelmes a nőbe, nagyon közel állt hozzá. –°Nem tudtam –°mondta Memory halkan –, hogy Heather szeretne egy apukát. Honnan tudhattam volna? Azt hittem, jól elvagyunk így, ketten. És itt van neki Franco meg az összes lovászfiú. Soha nem kérdezte meg, hogy miért nincs apukája. Nem vettem észre, hogy ilyen boldogtalan. –°Ne légy ilyen kemény magadhoz! –°nyugtatta Drew. – °Egyáltalán nem boldogtalan. Egy gyönyörű, mosolygós kislány. A barátnőjének új apukája van, így hát ő is akar egyet. Ha Betsy biciklit kapott volna, most Heather is azt kérne, hogy eldicsekedhessék vele Betsynek. Ha Betsy holnap kap egy kismacskát, az fogja érdekelni őket, nem Jimmy. Memory kétkedve nézett rá. –°Csakugyan? Mióta ilyen nagy gyerekszakértő? –°Egyszer én is az voltam.

63

–°De Sloan, azért a dolgok fontosságában van különbség. Nagyon naivan hangzott ez az előbbi okfejtés. Ha Heather hirtelen ilyen intenzitással kezd beszélni egy apukáról, ez azt jelenti, hogy már ki tudja, mióta ezen töri a fejét. –°Ugye, nem azért vagy ilyen ideges, mert azt mondta, utálni fog? Emlékszem, egyszer ezt mondtam az apámnak, aki szemrebbenés nélkül így válaszolt; „Semmi baj, Drew, pillanatnyilag én sem vagyok érted megőrülve.” Ezzel jól kifogta a szelet a vitorlámból. Az apám nagyszerű ember. –°Az enyém is az volt –°válaszolta Memory megenyhülve. Mély levegőt vett, és folytatta: –°Nem, ez az „utállak”- műsor nem új. Egyik szülő se szereti hallani, de minden gyerek mondja. Most az a fontos, hogy Heather nagyon szeretne egy apukát. Azt hiszi, hogy egyedül én akadályozom meg azt, hogy végre megkaphassa. Lónyerítés hallatszott. Memory felkapta a fejét. –°Ó, Cukorpata, ne most! Ha most valóban megszül… Istenem, egyszerre annyi felé kéne figyelnem! –°Nem vagy egyedül, Memory. Ez a nézeteltérés Heatherrel miattam van, és mindent megteszek annak érdekében, hogy jóvátegyem a vétkem. Memory még mindig a kancát nézte. –°Mondtam már, hogy én is ludas vagyok abban, ami történt. De ennek ellenére van valami, amit megtehetne az ügy érdekében. –°Kívánj bármit, megteszem. A nő fölemelte a tejét, és egyenesen a férfi szemébe nézett. –°Szeretném, ha azonnal elhagyná a farmot. Majd néhány lovászfiú segít benne. Az egyik elviszi a kocsijával Tumbleweedbe, a másik meg követi az én kocsimon, hogy a sofőrt visszahozhassa. Ricktől felhívhatja a családját, ott is alhat nála, amíg valaki haza nem viszi. –°De…!

64

–°Drew, ez az egyetlen megoldás. Nem fogom tudni meggyőzni Heathert arról, hogy Betsy nem jól tudja a dolgokat, amíg itt van és reményt ad neki. El kell mennie! Most rögtön.

65

5. El kell mennie. Most rögtön. Memory szavai még akkor is fájdalmasan visszhangoztak benne, amikor a nő már rég bement a házba. Drew a karámra pillantott. Franco gondterhelten figyelte a kancát. Valami furcsa hűvösséget érzett maga körül. Mintha Memory egy varázskört rajzolt volna köréje, amiből nem szabad kilépnie. Árnyékos, hideg, magányos helyet jelölt ki számára. El kell mennie. Most rögtön. Megcsókolta Memory Lawsont, és micsoda csókok voltak azok! A szenvedély azonnal magával ragadta, amikor megérintette Memory csodálatos testét. Annyira vad volt ez az érzés, hogy még a csontjai is beleremegtek. A vággyal más érzések is keveredtek. Egyre közelebb ért ahhoz a ponthoz, hogy beleszeressen. Az is lehet, hogy már túl is jutott ezen a ponton, ezt azonban nem tudta eldönteni. El kell mennie. Most rögtön. Semmi kedve nem volt elmenni. Itt akart maradni, mert itt van Memory, és itt van Heather, és neki is itt kell lennie. De minek maradjon itt? Hiszen eddig csak bajt csinált. Először is keresztülesett a hátizsákján, és felborította Memory megszokott életét. Másodszor felizgatta Heathert, annyira, hogy a kislány sírva fakadt. Föl kellett fednie nagy titkát, hogy szeretne egy apukát. Nagyon is érthető volt így, hogy Memory nem szeretné, ha egy perccel is tovább maradna a farmján. Amióta csak az Emlékezés Hegyén találkoztak, csakugyan púp a nő hátán.

66

Drew felsóhajtott, és elindult a ház felé. Nem lett volna semmi értelme, ha ott marad Franco mellett. Csak annyit tudott a lovakról, hogy a filmekben John Wayne szokta megülni őket. És az a mese, amit Memorynak előadott Heather igényeiről meg a kismacskákról, az is csak nagy mellébeszélés volt. Semmit nem értett a gyerekek lelkivilágához. A facsemetékhez viszont annál jobban. Tudott sziklát mászni, halat fogni, sátrat verni, tüzet rakni. De most úgy tűnik, ez senkit nem érdekel. Annyira hasznavehetetlen itt a farmon, hogy az már bűn. Csak szomorúságot okozott, amióta idejött. Így hát el fog utazni. Egyelőre. Felgyorsította a lépteit. Igen, el fog utazni, de van egy dolog, amit biztosan megtesz. Abban senki nem akadályozhatja meg. Vissza fog jönni. Memory Heather ágya szélén ült, ölében a kislánnyal. –°Tudod, ezt mesélte nekem az anyukám, amikor körülbelül annyi idős lehettem, mint te. Azt mondta: „Nyugodtan sírjál csak, amikor szomorú vagy, de ne feledd, hogy ilyenkor az angyalok várnak.” –°De anyu, tudnak még egy kicsit várni? Még egy kicsit sírnom kell, mert nem hagyod, hogy Drew legyen az apukám. –°Az angyalok várni fognak –°nyugtatta meg Memory. –°De a sírás nem változtat meg semmit. Betsy nem jól tudta a szabályokat, ezt el kell fogadnod. Hiába sírsz, attól ez nem változik meg. Heather felsóhajtott. –°Jó, akkor nem sírok többé, nem akarom, hogy az angyalok még sokat várjanak arra, hogy énekelhessenek. –°Rendben van. Tudod, az angyalok nem énekelnek, az angyalok szomorúak.

67

–°Az angyalok nem énekelnek –°ismételte Drew csöndesen. Anya is, lánya is egyszerre pillantottak az ajtó felé. Ott állt Drew, az ajtófélfának támaszkodva. –°Mióta áll itt? Nem hallottam a lépteit. –°Tina mondta, hogy itt vagytok. Hallottam az egész történetet az angyalokról. Nagyon szép. –°Már nem sírok többé, Drew –°mondta Heather. –°Az angyalok énekelni fognak, de nagyon szeretném, ha te lennél az apukám. Tényleg nagyon szeretném! Drew nem válaszolt, csak bámulta őket. „Milyen gyönyörűek!”, gondolta. Soha nem fogja elfelejteni ezt a képet, ahogy ott ülnek Heather ágyán, egyforma a hajuk, a szemük, és mindkettejüknek selymes a bőre. És ha Heather még mindig azt szeretné, hogy ő legyen az apukája, ő lenne a legboldogabb, ha teljesíthetné a kívánságát. Mert… Kihúzta magát. Mert szerelmes volt Memory Lawsonba. Olyan világosan érezte ezt, hogy nem is értette, hogy tehetett néhány perccel ezelőtt olyan bizonytalan a dolgában. –°Drew! –°szólt Memory. –°Valami baj van? –°Mi? Nem, nem, nincs semmi baj. Minden a legnagyobb rendben van. –°Örülök, hogy ezt hallom –°válaszolta a nő, de még mindig furcsán méregette. Drew elmosolyodott. –°Heather szívem, az angyalok énekelnek. Igen, az angyalok kétségtelenül énekelnek. Drew mosolya ragadós volt, és a kislány is fölnevetett. –°Mondd csak, mi a neve annak a hatalmas nagy lónak, amin lovagoltál! 68

–°Ralph –°válaszolta Heather, és kicsusszant az anyja öléből. –°Ralph? Ralphnak nevezted a pónidat? A kislány bólintott. –°Nem volt vita rajta –°mondta Memory. –°Heather meglátta, és csak ennyit mondott: „Szia, Ralph.” És ezzel el volt intézve. –°Nagyszerű név, nagyon tetszik! –°mondta Drew nevetve. –°Tudod mit, Drew? Ha az apukám lennél, és itt laknál velünk, lehetne egy saját lovad. –°Heather! –°szólt Memory, és felállt. –°Most már fejezd be! –°Miért is ne lehetne neki egy? Memory már éppen válaszra nyitotta a száját, amikor Tina lépett be a szobába. Drew félreállt az ajtóból, hogy bejöhessen. –°Franco ideszólt az istállóból. Cukorpatánál megindult az ellés. Franco már értesítette az állatorvost; rögtön elindult. –°Jaj, ne! –°kiáltott fel Memory. –°Azonnal az istállóban leszek. Heather, maradj itt Tinával! –°Gyerünk, Heather! –°szólt Tina. –°Segíts nekem csokis sütit csinálni! –°Jó, jó –°válaszolta a kislány tapsikolva. Mindketten kimentek, Drew egyedül maradt a szobában. –°Helló, Sloan –°mondta hangosan. –°Hogy s mint vagy, öreg fiú? Fölöslegesnek érzed magad? Az vagy. Felsóhajtott, megrázta a fejét, és kiment. Már rég leszállt az est, de Memory még mindig az istállóban ült az alvó kanca mellett. A friss szénában ült. Karjával átkulcsolta a testét. Senki más nem volt az istállóban. Néha egy-egy ló fölnyerített, de különben minden csendes volt.

69

Memory kimerült volt, és teljesen elveszítette az időérzékét. Tudta, hogy be kéne mennie a házba, de nem volt hozzá ereje. Úgy érezte, a kisujját sem tudná megmozdítani. –°Memory? A hang irányába fordult. Drew állt a karám végében. –°Francótól tudom, hogy a kiscsikó elpusztult. Nagyon sajnálom. A nő bólintott. –°Azt is mondta, hogy Cukorpata jól van, nem lesz vele semmi baj. Ez jó hír. A nő ismét bólintott, de még mindig nem szólalt meg. –°Memory, Franco már két órája bejött. Tina lefektette Heathert, én meg olvastam neki egy mesét. Már nem bírtam tovább a várakozást. Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy hátha valami bajod van. Eddig azért türtőztettem magam, mert tudtam, hogy csak láb alatt lennék, de most… Memory, gyere be a házba! Már nincs itt semmi dolgod. –°Nem –°válaszolta halkan, a kimerültségtől reszkető hangon. – °Még egy kicsit szeretnék itt üldögélni. A férfi letelepedett mellé, ő is nekitámaszkodott a falnak. A válluk összeért. Drew kinyújtotta hosszú lábát. –°Nem kell itt maradnia velem –°mondta Memory a térdét bámulva. –°Neked sem –°felelte a férfi, és körülpillantott. –°Van itt elég hely. –°Ebben a karámban szoktak elleni a kancák. –°Aha. Cukorpata minden bizonnyal nagyon kimerült. Szoktak a lovak horkolni? Memory hangyányit elmosolyodott. –°Nagyon szomorú a csikó miatt? –°kérdezte Drew kedvesen. –°Ennek így kellett lennie. Deformálódott a csikó szíve. A természet elrendezte a dolgot. 70

–°Franco nem mesélte ilyen részletesen. De ha elfogadod, ami a kiscsikóval történt, és Cukorpata is rendben van, akkor mit üldögélsz itt? Memory hátravetette a fejét és becsukta a szemét. –°Fogalmam sincs, Drew. Egyszerűen nem volt erőm ahhoz, hogy akár egy centit is elmozduljak innen. Tudtam, hogy Heather jó kezekben lesz, és megadtam magam ennek a furcsa hangulatnak. Olyan békés itt, mintha nem is ezen a világon lennék. Az, hogy meghalt a kiscsikó, ugyan fog némi fennakadást okozni a farm életében, hiszen nagy összegtől esünk el. De megoldottam már ennél komolyabb pénzügyi problémákat is. Cukorpata most nagyon legyengült, hamar össze fogja szedni magát. Az igazat megvallva, nem tudom, miért vagyok még mindig itt. –°Nem is biztos, hogy pontosan kellene tudni. Maradhatok egy kicsit? –°Ha akar, engem nem zavar. Bár nem valami kényelmes hely. –°Ez nem zavar. Most éppen fontos kísérletet végzek. Meg kell tudnom, hogy horkolnak-e a lovak. Memory nem válaszolt. Drew elkezdte tanulmányozni a nő arcát. Látszott rajta a kimerültség, s karikák húzódtak a szeme alatt, és szokatlanul sápadt volt. Már rég aludnia kéne. Jó néhány perc múlva Memory kinyitotta a szemét, de nem nézett a férfira. –°Cukorpata csikaja gyönyörű volt. Nem látszott, hogy baja lenne a szívével. Olyan szép kiscsikó volt, és olyan nehéz elhinni, hogy csak néhány percig élt. –°Nagyon szomorú dolog, Memory. –°Igen, bár tudom, hogy ez megesik. –°Mély levegőt vett. –°Az, mondjuk, sokat segít, ha az ember meg tudja magyarázni a halál okát. Úgy könnyebb elviselni. Amikor a szüleim lezuhantak egy repülővel, akkor senki se tudta megmagyarázni, hogy miért éppen ne-

71

kik kellett meghalniuk. Két ilyen nagyszerű embernek, ilyen szerető szülőnek, és… –°itt elhalkult a hangja. Drew várt, alig vett levegőt, bár a szíve olyan hevesen vert, hogy szinte fájt. Memory a legbensőbb titkait fedte fel előtte. A szüleiről senkinek se szokott beszélni. –°Beszélj tovább, Memory! –°bíztatta Drew. –°Meghaltak –°mondta, és ekkor könnyek öntötték el a szemét. – °A repülő… felrobbant… és… Nem volt se gyászszertartás, se temetés, mert… semmi… semmi nem maradt belőlük. –°Ó, Memory! Drew átfogta a vállát, és közelebb húzta magához. Memory odabújt hozzá, a mellére hajtotta a fejét, vigyázva, nehogy meglökje a fájó csuklót. –°Nem értettem –°folytatta hüppögve. –°És nem tudtam, hogyan búcsúzzak el tőlük. Drew csókot lehelt a nő fejére, de nem szólalt meg, hiszen tudta, hogy a gombóc a torkában megakadályozná ebben. De nem is tudott volna mit mondani. Hosszú percek teltek el így. –°Milyen érdekes? –törte meg a csendet a nő. –°Nem szeretek a szüleim haláláról beszélni. Nem is tudom, miért mondtam el. –°Mert meghallgattalak. Mert akár tetszik, akár nem, valahol belül érzed, hogy én törődöm veled, és neked se vagyok közömbös. Mert ösztönösen érzed, hogy bennem megbízhatsz. A nő el akart húzódni, de Drew erősen tartotta. –°Ne, Memory! Ne fuss el! Ne menj vissza a fal mögé. Nem foglak bántani. –°Azt, hogy szereti, nem mondhatta el, mert akkor Memory megrémül. –°Nincs mitől félni. De van!, kiáltotta magában Memory. Drew Sloan veszélyes. Nagyon nagy hatással volt rá, mind érzelmileg, mind testileg. Úgy érez-

72

te, úgy folyik ki a keze közül az irányítás, mint ahogy a homok kipereg az ujjaink között. Drew szinte megbénította a csókjaival, és beleültette a vágyat, hogy még több csókért epedezzék. A benne rejlő nő kívánta a férfit, a férfi minden porcikáját. Ha csak arra gondolt, hogy egy testté válhatnak, forróság árasztotta el. A benne rejlő anya mosolygott, amikor Drew-t és Heathert együtt látta. A kislány világosan megmondta, hogy szeretne egy apukát, és Memory tudta, hogy Drew-nál jobbat nem is álmodhatna. A Memory Lawsonban rejlő lótenyésztőnek társra volt szüksége, akivel osztozhat a dicsőségben és a gondban. Szüksége volt valakire, akire ilyen nagy bajban támaszkodhat. Nem lenne mit félnie Drew Sloantól? Hiszen az egész élete, az egész világa veszélyben forgott. Nem fog megtenni egy újabb lépést ennek a világnak a lerombolása felé. Nem! Memory hirtelen kiszakította magát az ölelésből, felpattant, és kiszaladt a karámból. Drew követte, megragadta a karját, és visszatartotta. –°Bemegyek a házba –°mondta Memory, a férfi inggombját szemlélve. –°Nagyon fáradt vagyok, és… –°Memory, te menekülsz. Menekülsz előlem és magad elől. Memory szeme villámokat szórt. –°Nem menekülök, Drew Sloan. Én… –°itt elfúlt a hangja –°Jó, menekülök. Nem is tagadom, mert igaz. Igen, felhúz. Ezt akarta hallani? Eléggé hízeleg a hiúságának? Képes rá, hogy megnyomja az erotikus gombokat bennem. Nagyon nagy férfias tett! Akár meg is hentereghetnénk a szénában. Milyen romantikus lenne! Ezt akarja? Drew a fogát csikorgatta mérgében, és megfeszültek az izmai.

73

–°Elég legyen ebből! Semmi rossz, semmi olcsó nincs abban, ami kettőnk közt történik. Akár Toledóig elfuthatsz, de a tények elől nem tudsz menekülni. Ez igaz és őszinte kettőnk között. Ez jó, Memory. –°Ez semmi, Drew. –°Hogyne lenne! Drew a nő tarkója alá csúsztatta tenyerét és vadul megcsókolta. Csókjában düh, zaklatottság és kielégítetlen vágy lüktetett. A következő pillanatban nyögés tört fel belőle, majd a csók lágyabbá vált. Memoryt elöntötte a vágy, remegni kezdett. Megragadta Drew vállát, és olyan közel húzódott hozzá, amennyire csak a gipsz engedte. A nyelvük vad küzdelmet vívott, és a csók egyre vadabb és vadabb lett. Egyre magasabbra ívelt bennük a vágy, egyre magasabbra csaptak bennük a lángok. Drew kiszabadította begipszelt kezét a kendőből, és átölelte a nőt. Magához szorította nőiesen odaadó és mégis feszes testét, és ezzel az önkontroll utolsó morzsáitól is megszabadult. Nem bírta tovább türtőztetni magát. –°Kívánlak! –°suttogta. –°Még soha senkit nem kívántam ennyire. Ez elcsépelt hazugságnak hangzik, de igaz. –°Én is kívánlak, Drew. Azt hittem, soha nem fogok férfit kívánni, de… Igen, a tiéd akarok lenni! –°De nem itt, nem itt az istállóban. Nem szeretném, ha később megbánnád, és azt mondhatnád, hogy csak a szénában henteregtünk. –°Nem fogom megbánni, ezt megígérem. Ez az istálló csak a mienk lesz, senki másé. Nem mehetünk be a házba. Tina és Franco a konyha fölötti szárnyban laknak, és Heather is ott van. Drew csókot lehelt a szájára, majd a nyelvével cirógatni kezdte az ajkát. Memory megremegett. –°Kérlek! –°suttogta Memory. –°Kettőnkön kívül nem létezik a világ. Csak mi vagyunk, itt és most. „És gondolatok sincsenek, nincs

74

valóság –°tette hozzá magában. –°Nincsenek árnyak és rémálmok a múltból.” Újabb heves támadást intézett Memory szája ellen. Végül hagyott annyi időt neki, hogy felálljon, és elvezesse az istálló végében lévő kis szobácskába. Memory felkapcsolta a kislámpát, ami az egyszemélyes ágy melletti asztalkán állt. Becsukta maguk mögött az ajtót, és ráfordította a kulcsot, majd aggodalmaskodva körülnézett. –°Azért rendeztük be ezt a szobát, hogy ha esetleg virrasztani kell egy beteg ló mellett, legyen hol lepihenni. Elég keskeny az ágy. Mi lesz a karoddal? Memory elgondolkozott saját szavain. Úgy hangzott, mintha olyan nő szájából jönne, aki mindenkivel összefekszik. De elhessentette a gondolatot. Nem érdekelte többé, milyennek hangzanak a szavai. Semmi nem számított, csak Drew. –°Ne törődj a karommal ! –°válaszolta Drew szélesen mosolyogva. –°Csak arra kell vigyáznom, hogy nehogy fejbe verjelek vele. – °Megállt, és nagyon komolyan rápillantott. –°Memory, biztosan akarod? Megígérted, hogy nem fogod megbánni, de be is tudod tartani az ígéretedet? Túl fontos nekem ez ahhoz, hogy… Memory a férfi szájára tette az ujjait. Igaz, hogy csak egy aprócska szobában voltak az istállóban, de ez a szoba teljesen az övék volt. Mintha minden őértük lett volna ott. Az ágy keskeny volt, a lepedők frissen mosottak, bár látszott rajtuk, hogy nem újak. A matrac vékony ugyan, de ez az egész az övék. És olyan hívogató volt, mintha egy baldachinos ágy állna előttük. Igaz, hogy régi farmert és kockás inget viseltek, de úgy érezték magukat, mintha Hófehérke és a szép szőke herceg találkozott volna. Drew gipszkötéséről nem lehetett elfeledkezni. Mindig vigyáznia kellett, hogy ne érjen hozzá vele Memory testéhez, ezenfelül pedig nem tudott a fájós karjára támaszkodni. Ezeknek a kellemetlenségek-

75

nek köszönhetően mindig meg kellett állniuk és új helyzeteket kellett keresniük. De ez az ő éjszakájuk volt, szeretők voltak, tökéletesen illettek egymáshoz, teljesen összhangban mozogtak. –°Istenem, de gyönyörű vagy! –°mondta Drew. –°Te is. A férfi finom csókokat hintett a nő puha bőrére, melyek forró köröcskéket hagytak Memory vállán. Majd az egyik mellbimbót súrolta az ajka. Drew bekapta, és lágyan cirógatta a nyelvével. A nő felnyögött a gyönyörtől. Memory keze a férfi hátát fedezte föl, minden egyes izmot végigsimított. Amikor a vágy hullámai még magasabbra csaptak, végigszántotta Drew hátát a körmével. A férfi megrázkódott a gyönyörűségtől. Csókolóztak, és simogatták egymást, fölfedezték egymás testének rejtett zugait. Kipirult a bőrük az izgalomtól, egyre hevesebben ziháltak, szinte visszhangzott a légzésük. Égett bennük a vágy, szinte fájt a testük, annyira várták már a pillanatot, hogy eggyé válhassanak, átadhassák magukat a rájuk váró gyönyörnek. De még vártak, hogy a várakozás édes kínjait is élvezhessék és mohón csókolóztak. –°Ó, Drew, kérlek –°suttogta Memory a vágytól fátyolos hangon. –°Kértek, gyere most! –°Igen, jövök… Au! –°kiáltotta, mert a gipsz beleütközött a falba. Olyan merészséggel, ami józanul meglepte volna, Memory átvette az irányítást. Felült, és szavak nélkül Drew tudtára adta, hogy azt akarja, feküdjön hanyatt. Lassan a férfi fölé emelkedett és csókolgatni kezdte, majd mélyen szájon csókolta. Mindketten megremegtek, és Drew megragadta Memory-t a szabadon lévő kezével. Lassan, lassan feljebb araszolt, egyre magasabbra emelte a csípőjét, megragadta a férfit, és bevezette nőiességének barlangjába.

76

–°Ó, Drew! –°suttogta. Drew nem jutott szóhoz. Annyira elbűvölte egyesülésük tökéletessége és a felismerés, hogy mennyire szereti, hogy nem jött ki szó a száján. Elkezdett ütemesen mozogni, és felnyögött. Mellory is egyre gyorsabban és gyorsabban emelgette a csípőjét, tökéletesen egyszerre mozgott a két test. Melloryban homályosan felbukkant a gondolat, hogy ilyet még sosem érzett. Most ébredt csak rá, milyen csodálatos az, hogy a férfiés a női test ennyire különbözik, és mégis ilyen tökéletesen összeillenek. Drew egyre mélyebben hatolt bele, egyre fokozva a gyönyört, egyre közelebb vitte őt ahhoz a ponthoz, ahol még sosem járt. Egyre közelebb jutottak a csúcshoz, szinte elviselhetetlen volt már a feszültség. Az ütem egyre gyorsabb és gyorsabb lett, tökéletes összhangban mozogtak, egyre magasabbra… magasabbra… egyre közelebb… –°Drew! –°Igen, Memory, igen! Elérték a csúcsot, és egymás nevét kiáltva jutottak a Paradicsomba. Megszűnt számukra a tér és az idő, csak ők ketten léteztek. Memory Drew-ra borult. A férfi átölelte a csípőjét, és olyan erősen tartotta, mintha soha nem akarná elengedni. Hosszú percek teltek el így. Lassan lecsillapodott a szívverésük, lelassult a légzésük. Memory megfordult, de Drew nem bocsátotta el. –°Ne menj el! –°mondta lágyan. –°Maradj még! Memory addig fészkelődött, míg kényelmesen ki tudott nyújtózni, és ráhajtotta fejét a férfi mellkasára. –°Ó, istenem! –°mormolta, és elégedetten sóhajtott. –°Hihetetlen! –°szólt Drew, felemelte a fejét, megcsókolta a nő homlokát. –°Fantasztikus. 77

–°Igen. –°Memory. Én… „Szeretlek”, fejezte be magában. Atyaisten, mennyire szerette volna kimondani ezt a szót! Először csak Memory fülébe fogja súgni, hogy senki más ne hallja, aztán pedig kikürtöli a világnak. Szerelmes volt Memory Lawsonba. Az övé volt. De tudta, még nem jött el az idő arra, hogy bevallja neki, mennyire szereti. És Memory még nem volt az övé. Még egyetlen szót se szólt arról, mit érez iránta. Drew úgy döntött, hogy mielőtt még sikerülne önmagát a teljes elkeseredettség állapotába taszítania, változtat a gondolatain. Csak a jóra fog koncentrálni. Memory beszélt neki a szüleiről. Ez nagy lépés volt. És a jó dolgok listáját magasan vezette a néhány perce befejeződött leírhatatlanul gyönyörű szeretkezésük. Annak ellenére, hogy Memory egyértelműen megmondta, nincs szüksége semmiféle férfira az életében, és hogy erős falakat épített maga köré, mégis teljesen odaadta magát, amikor szeretkeztek. Teljesen odaadta magát neki! Drew úgy gondolta, hogy ezek a dolgok azért számítottak valamit. Sőt, nagyon sokat számítottak. Lehet, hogy Memory most még nem egészen az övé, de az lesz. Nem fogja egykönnyen feladni a harcot. –°El tudnék… –°szólt ásítva Memory –°… most el tudnék aludni. –°Csak rajta! –°mondta Drew mosolyogva. –°Én se vagyok hepehupásabb, mint ez a matrac. –°Nem, még kihasználom az utolsó energiatartalékaimat. Bemegyek a házba. –°Én azt hiszem, itt maradok. Túl nehéz lenne megmoccanni. Memory csókot lehelt a férfi ajkára, lecsusszant az ágyról, és öltözködni kezdett. Drew figyelte a mozdulatait, és ráébredt, hogy az, ahogyan Memory öltözködött, ugyanolyan izgató volt, mint amikor levetkőzött.

78

–°Memory –°kezdte, és a szemébe nézett. –°Arról az ígéretről szeretnék beszélni, amit… –°Drew, semmit nem bántam meg, ami ebben a szobában történt ma éjszaka. –°Jó. Rendben van. Örülök. Memory odament az ajtóhoz, és kinyitotta. –°Jó éjt, Drew. A férfi visszamosolygott rá. –°Jó éjt, Memory. A nő kilépett az ajtón, és a válla fölött visszanézett. –°Reggel nyolckor jó lesz? –°Micsoda? –°Ha akkor elvisznek Rickhez. Ma elfeledkeztünk az egészről Cukorpata miatt. De Heather még mindig szeretné, ha az apukája lennél. Csak azért nem sír miatta többé, hogy az angyalok énekelhessenek. De ragaszkodni fog az ötletéhez, amíg itt vagy. Holnap reggel nyolckor? –°Az istenit, Memory! –°szólalt meg Drew, és felült. –°Mi történik itt? Még a szeretkezésünk után is meg akarsz szabadulni tőlem? És mi lesz velünk? Nem adhatunk esélyt magunknak arra, hogy meglássuk, merre visz a közös utunk? –°Drew, megígértem, hogy nem fogom megbánni a ma éjszaka történteket. Nem is bánom. Nagyon… nagyon csodálatos volt. Még soha nem éreztem… De erre ne vesztegessünk több szót! Amit nem ígértem meg, az az, hogy ezután is lesz köztünk valami. –°Ezt az egészet –°kiáltotta Drew felindultan –°csak holmi éjszakai kalandnak akarod beállítani?! –°Nem én akarom ennek beállítani. Ha te annak akarod nevezni, ám tégy belátásod szerint. Engem nem érdekel. –°És kimasírozott a szobából. –°Lawson! –°kiáltott utána a férfi. –°Gyere vissza azonnal! 79

–°Sloan! –°kiáltott vissza a nő. –°Eredj a pokolba!

80

6. Több mint két órával később Memory felsóhajtott, belecsapott a párnájába, és elkáromkodta magát. Rá kellett ébrednie, hogy úgy nem lehet elaludni, ha az ember parázs vitában van önmagával. Amióta csak elhagyta az istállót, versenyt futottak a gondolatai. Ragaszkodnia kellett ahhoz, hogy Drew azonnal elhagyja a farmot. Ettől függött Heather és a saját lelkének a nyugalma. Drew-nak ki kell lépnie az életükből! De nem akarta, hogy elmenjen. Ezenfelül rettenetes lelkiismeretfurdalást érzett amiatt, hogy ez a csodálatos éjszaka, amikor ilyen nagyszerűt élt át, hangos veszekedéssel ért véget. Ölelkezésük emlékképei minduntalan előtűntek, bármennyire is próbálta más vágányra terelni a gondolatait. Már a gondolata is felébresztette benne a most már ismerős vágyat, felgyorsult a pulzusa, és kipirult az arca. Összevissza forgolódott az ágyon, nem tudott parancsolni a testének, bármennyire is próbált koncentrálni. Izmai nem engedelmeskedtek a parancsainak. –°A fene vigyen, Drew! –°mondta hangosan. Mélyet sóhajtott. Ráébredt, hogy nem hibáztathatja a férfit azért, mert ilyen nagy hatást váltott ki belőle. Semmit sem szeretett volna jobban, mint az egészet a férfira kenni, és kitenni a szűrét a farmról. De a tények tények maradtak, az igazság ettől nem változott meg. El kellett fogadnia, hogy felelősséggel tartozik saját tetteiért. Valami megfoghatatlan oknál fogva beszélt a szülei haláláról és arról a szomorúságról, ami még mindig ott ült a szíve mélyén.

81

És ő akart szeretkezni, mert a vágy erősebb volt józan eszénél. Az eggyé válásuk, a testük mozgása semmihez nem volt fogható. Nem bánta meg, amit tettek; nem szegte meg ígéretét. Nem bánta meg azt, amit megosztottak egymással. Csak azt szerette volna, ha nem érezné úgy, ketté van szakítva: egyik fele marasztalta a férfit, másik fele azt kívánta, bárcsak minél gyorsabban menne. Végül elszenderült, de nem tudott igazán álomba merülni. Amikor reggel felkelt, érezte, halálosan fáradt. Alig tudta mozgatni a végtagjait, minden lépés nehezére esett. Elhatározta, hogy ma reggel elbúcsúzik Drew Sloantól. Hideg és kemény lesz vele. Még akkor is, ha ezzel megöli magát. –°Hogy lehet, Drew? –°kérdezte Heather. Memory megtorpant, amikor meghallotta a kislány hangját, hogy ne lehessen meglátni a konyhából. Heather hangja nyugtalanságról árulkodott. –°El kell mennem –°felelte Drew. –°A családom visszavár. Vissza kell mennem dolgozni. Eddig szabadságon voltam, de most már haza kell mennem. –°Nem is tudsz dolgozni! –°ellenkezett Heather. –°El van törve a kezed. –°Igazad van, de azért egy faiskolában akad olyan munka is, amit fél kézzel el lehet végezni. Például felvehetem a telefont, fogadhatom a vevőket, meg ilyeneket csinálhatok. –°Telefonálni innen is tudsz. –°Drágám –°szólt Drew kedvesen –, figyelj kissé! Nagyon szeretnék itt maradni. Hidd el, nagyon, de nagyon szeretnék itt maradni! De nem tehetem. –°De akkor… de akkor… –°hüppögött Heather –°akkor hogy leszel az apukám, ha nem vagy itt? 82

Memory berohant a konyhába. –°Jó reggelt! –°kiáltotta hangosan, mosolyt erőltetve az arcára. – °Hogy s mint vagytok ezen a szép, napos reggelen? Heather összefonta a karját apró mellkasa előtt, és nagyon mérges arcot vágott. Drew is morcosan nézett. –°Jaj, jaj! –°mondta Memory, erőltetett könnyedséggel a hangjában. –°Két Forgómorgó. Ma nem lesz mosolygás? –°Nem –°válaszolta Heather. Drew nem válaszolt. Memory nagyon vigyázott arra, hogy nehogy a férfira kelljen néznie, miközben átmegy a konyhán. Öntött magának egy kis kávét. „Nem rossz próbálkozás, Memory”, gondolta Drew. El kellett ismernie, hogy Memory nagyon jól álcázta a rosszkedvét. De ha az ember figyelmesen vizsgálta az arcát, láthatta, hogy hamis a mosolya, és nem cseng igazi vidámság a hangjában. Nagyon feszült volt legbelül, annyira, hogy szinte kettéhasadt. Drew azon elmélkedett, hogy micsoda ellentmondás van Memory tegnap éjszakai kijelentése és a mostani viselkedése között. Tegnap még azt mondta, nem érdekli ki mit gondol, és hogy szeretné, ha elmenne. Most viszont szemmel láthatóan a kínok kínját éli át. Ha valóban csak éjszakai kalandot éltek volna át, akkor most Memory nem szenvedne ilyen szemmel láthatóan. A szeme is arról árulkodik, hogy nem aludt jól az éjszaka. Azt a gondolatot elvetette, hogy Memory azért viselkedett ilyen furcsán, mert megbánta a tegnapi éjszakát. Inkább azzal magyarázta a viselkedését, hogy talán mégis jelentett neki valamit a szeretkezésük. Többet, mint szerette volna, de ezt nem hajlandó beismerni. Elmosolyodott, és a kislányhoz fordult. –°Na, ne lógasd az orrod! Nem áll olyan rosszul szénánk. –°De igen –°válaszolta Heather szomorúan.

83

Tina lépett be a hátsó ajtón, kezében egy hatalmas szakajtóval. Rámosolygott a bent ülőkre. –°Hatalmas tojásokat tojtak ma a tyúkok. És itt családom, akik rettenetesen éhesek. Egy szempillantás alatt az asztalon lesz a reggeli. Memory szeme kikerekedett, amint meghallotta Tina szavait. Gyilkos pillantást vetett a házvezetőnőre, akit azonban ez mit sem zavart. Drew kuncogni kezdett, Heather azonban továbbra is duzzogott. –°Tessék leülni! –°mondta Tina. –°Nem lehet úgy főzni, ha mindenki a lábam alatt van. Heather, olyan ráncos az arcod, mint egy mazsolának. Memory, te meg nem aludtál egy szemernyit sem. Te, Drew, borzalmasan nézel ki. Az a szakáll… brr! Olyan vagy lassanként, mint egy hobó. Drew felnevetett és leült. Heather is elfoglalta a helyét. Memory tétovázott, végül leült a többiek közé, de még mindig nem nézett a férfira. –°Nem tudok bal kézzel borotválkozni. –°Majd Franco megborotvál –°rendelkezett Tina, és feltört egy tojást. –°Néhány lovat járat meg most, de pár óra múlva visszajön. –°Drew már nem lesz itt akkor –°mondta Memory. Nagy üggyelbajjal kiterített egy szalvétát az ölében. –°Nem? –°kérdezte Tina. –°Hová sietsz, Drew? Heather gondterhelten felkönyökölt az asztalra. –°Haza –°- mondta tragikus hangon. –°Drew-nak haza kell mennie, hogy telefonálni tudjon, meg ilyesmiket csináljon. –°Értem –°bólintott Tina. Elkezdte felverni a tojásokat egy habverővel. –°Nagyon fogsz hiányozni, Drew. –°Nekem is –°helyeselt Heather. –°Nagyon, de nagyon. –°Köszönöm szépen –°mondta Drew, Memoryt bámulva. Az még mindig a szalvétájával volt elfoglalva. –°Nagyon jó ezt hallani. Nem

84

töltöttem itt sok időt, de olyan érzésem van, mintha mindig is ismertük volna egymást. Nem szeretnélek elhagyni benneteket. –°Itt megállt. –°Egyikőtöket sem. „Ne nézz rá!” –°utasította magát Memory. Ne most, amikor éppen azt mondta, hogy egyikőtöket sem. Rádásul ezt olyan hangon mondta, hogy Memory beleremegett. Alig tudta megállni, hogy ne emelje fel a tekintetét. Ám egyszer csak, mintha nem tudna parancsolni magának, felpillantott. Összefonódott a tekintetük. Elakadt a lélegzete, amikor észrevette a másik tekintetében a vágyakozást. Érezte, hogy az ő szemében is tükröződik a vágy. A szíve egyre hevesebben vert, arca kipirult. Pánikba esett, el akart futni, ki a világból. Drew tekintete odaszegezte a székre, egyetlen porcikáját se tudta mozdítani. A férfi tekintetéből sugárzó vágy egyre inkább feltüzelte, úgy érezte, mindjárt lángok csapnak ki belőle. A pillantás simogatta, cirógatta, dédelgette. Melle elnehezedett; alig várta, hogy a férfi megérintse, elrejtse hatalmas tenyerében. Arra vágy ott, hogy Drew a nevét kiáltsa a vágytól elvakultan, hogy lássa elhomályosult tekintetét, hogy ismét megkóstolhassák egymást, belélegezhessék egymás illatát. És nem akarta, hogy elmenjen. „Ó, ti, szentek, ott a mennyben, ugye nem haljátok?, gondolta. Ugye, nem hagyjátok, hogy … beleszeressek?” –°Anyuci! Memory pislogott, majd Heather felé fordult. –°Tessék? –°Elcsuklott a hangja. –°Tessék? –°Elvihetem Kutyát ma az iskolába a környezetismeret-órára? Drew csak foszlányokat hallott abból, ahogy Memory elmagyarázta a kislánynak, miért nem viheti el a kutyát az iskolába. Azzal volt elfoglalva, hogy lehűtse magában a szenvedélyt.

85

„Vajon Memory hogy érzi magát?” –°tűnődött. Most az anyaszerepet vette fel, és azt magyarázta Heathernek, Kutya hogy utálná a biztonsági övet az iskolabuszban. De egy perccel ezelőtt még érzéki, vágytól égő nő volt, aki kívánta őt, látta a szemében! Ezenkívül azt is tudta, hogy a másik érezte a tekintetéből sugárzó szeretetet. Tudta, mert észrevette, hogy Memory egy pillanatra pánikba esett, és menekülni akart. –°Kész a reggeli! –°mondta Tina, kizökkentve Drew-t a gondolataiból. –°Memory, oszd szét a tányérokat! Heather, te meg rakd szét az evőeszközöket! És most tessék eltüntetni az összes sonkás tojást! Mindjárt hozom a pirítóst. Mindhárman rávetették magukat a gőzölgő reggelire. –°Tudod, mit, Drew? –°kérdezte Heather. –°Mit? –°Én is Kaliforniában születtem. –°Na ne mondd, igazán? –°felelte Drew, és Memoryra pillantott, aki viszont nem nézett vissza rá. –°Igen –°bólintott a kislány. –°És azt is tudod, hogy Mickey egér is Kaliforniában lakik? Nem láttam, amikor megszülettem, mert még icipici baba voltam. De tudom, hogy ott lakik. Anyu azt mondta, lehet hogy egyszer majd meglátogatjuk. –°Nagyon jó ötlet! –°helyeselt Drew. –°Én is Kaliforniában lakom. –°És találkoztál már valaha is vele? –°Igen. Egy Disneyland nevű helyen lakik, és egyszer meglátogattam. Heather beleejtette a villát a tányérjába, és feltérdelt. –°Láttad a Mickey egeret?! –°kérdezte kikerekedett szemmel. – °Csakugyan? Igazándiból láttad?!

86

–°Igen, valóban. És Minnie egeret is. Ott volt még Hófehérke is a hét törpével, és… –°Heather –°szakította félbe Memory őket –, ki fog hűlni a tojásod. Tessék rendesen visszaülni a helyedre! Heather mintha meg sem hallotta volna anyja szavait, még jobban előredőlt, és egyre izgatottabb lett. –°Anyuci, Drew találkozott Mickey egérrel! –°Igen, drágám, hallottam. Légy szíves, fejezd be a reggelidet! –°Mikor megyünk már Kaliforniába? –°kérdezte még mindig térdelve. –°Mikor, anyu? El akarok menni Dizzylandbe. –°Mickey Disneylandben lakik –°mondta Drew. –°Dis-ney-land – °tagolta. –°Nagyszerű hely az a Disneyland! Memory a férfira pillantott, majd ismét a lányra nézett. –°Heather, beszéljétek meg ezt később! –°Most akarom megbeszélni! –°erősködött a lány. Drew felkacagott, pedig Memory újabb rosszalló pillantásokat küldött felé. –°Heather, nem szeretnék összeveszni veled. Nem mondom el még egyszer. Tessék visszaülni, és befejezni a reggelidet! Heather színpadiasan sóhajtott egyet, és visszaült a székre. Felkapta a villát, és beleszúrta a tojásba. –°Bele a szádba! –°mondta szigorúan Memory. Heather még néhány falat tojást megevett, de még mindig sértődöttség ült az arcán. –°Heather szívem, így fog maradni az arcod, ha sokáig így nézel – °szólalt meg Drew. Heather erre elnevette magát. –°Ez az, így vagy szép, kislányom! Ezt a nevetést ezer közül is megismerném.

87

„Kislányom?” –°visszhangzott a szó Memory gondolatai között. Milyen gyönyörűen hangzott! Heather Drew kislánya, és ő meg Drew... Hirtelen abbahagyta az álmodozást, és bekapott egy szelet sonkát. Nem érezte az ízét. Tulajdonképpen mije is ő Drew-nak? A férfi azt mondta, hogy fontos volt neki, és nagyon mérges lett, amikor azt mondta, hogy csodálatos szeretkezésük egy éjszakai kaland volt. Mit jelentettek ezek a dolgok? Miért teszi Drew mindezt? Mi oka lenne arra, hogy feltételezze, hogy mindez igaz, nem hazugság, hogy a férfi őszinte hozzá? És különben is minek vesztegeti az idejét arra, hogy ezen gondolkozzék? Be kellett vallania magának, hogy nagyon nyomós oka van rá. Fel kellett tennie magának a kérdést, hogy beleszeretett-e Drew-ba. De inkább elhessegette. Úgy döntött, nem foglalkozik vele, mint ahogy azokkal az érzelmekkel sem, amelyek minduntalan feltörtek benne. Egyszerűen fütyül rájuk! Kiitta a kávéját, és felállt. Miután betette a tálat a mosogatóba, Drew-hoz fordult. –°Lemegyek az istállóba, és megnézem, ki ér rá, hogy elvigyen Tumbleweedbe. –°Én is lemegyek –°felelte Drew, és felállt. –°Nem, én… Drew, hagyd csak a tányérodat! Inkább majd én elrakom, mint hogy összetörd itt nekem. –°De mielőtt elindulok, Heather szívem, egy hatalmas ölelést kérek tőled! Anélkül nem megyek el. –°De én nem akarom, hogy elmenj! Mert akkor még sírnom kell egy kicsit. –°Elszomorítanád az angyalokat? Nem, nevetni fogunk, és vidámak leszünk, mert az éneklő angyalok sokkal kedvesebbek, mint a szomorúak. Rendben? –°Nem.

88

–°Olyan konok vagy, mint az anyád –°mondta, és megkocogtatta a kislány fejét. –°Mindjárt visszajövök, Heather –°mondta Memory, és elindult a hátsó ajtó felé. –°Remélem, nem lesz utánad sok mosogatnivaló. Amikor kiléptek a szabadba, Drew mélyet lélegzett. –°Nagyon jó szagok vannak itt –°mondta az istálló felé sétálva. – °Mindenféle illat összekeveredik, mintha ez lenne maga a megtestesült természet. Memory bólintott, de hallgatott. –°Tehát Heather Kaliforniában született. –°Igen. –°Nem értek a gyerekek gondolkodásmódjához, de nem találod furcsának, hogy sosem kérdezett az apukájáról? Memory nem válaszolt. Drew ránézett, és egyre hevesebben vert a szíve; alig várta már a választ. Tudta, hogy ingoványra merészkedett, és olyan téma felé közelít, ami eddig szigorúan tabu volt. De hát már beszélt neki a szüleiről, ami szintén tabu téma volt. Miért ne beszélne akkor arról az emberről, aki miatt most erős falakkal védi magát? –°Azzal áltattam magam –°kezdte végül Memory vonakodva –, hogy mivel Heather soha nem kérdezett az apjáról, ez azt jelenti, hogy nem is hiányzik neki. Úgy gondoltam, elég férfival találkozik itt a farmon, és ez kielégíti. –°Lehet, hogy igazad van. –°Nem, biztos vagyok abban, hogy már régóta foglakoztatja a gondolat. Betsyvel sokat beszéltek erről. Lehet, hogy arra jutottak, hogy jobb lesz, ha nem kérdeznek meg engem, mert csak szomorú lennék. Betsy apja körülbelül másfél éve halt meg, vadászbalesetben. Emlékszem, Betsy mindig mondta, hogy anyukája sír, valahányszor csak szóba hozza az édesapját.

89

–°Így Heather inkább nem kérdezett meg téged az ő apukájáról. Ez elfogadható magyarázat. –°Én el is fogadtam, mert így könnyebb volt. Tudtam, hogy egy szép napon majd meg kell válaszolnom a kérdéseit, de szerettem volna ezt minél tovább halasztani. –°Miért? Úgy értem, Memory, most a huszadik század végén élünk. Te szabad akaratodból úgy döntöttél, nem mész hozzá Heather apjához, így… –°Én nem hoztam semmiféle döntést –°válaszolta a nő, és megállt. –°Hülye voltam, hülye kis csitri. Hogy mondjam meg ezt a lányomnak? Egyszer csak megelégeltem az itteni életet, izgalomra, kalandokra vágytam, meg akartam ízlelni a farmon kívüli életet. –°Ez érthető. –°Igen, elméletnek nem rossz. De én rosszul fogtam hozzá. –°A karámok felé bámult. –°Nyughatatlan voltam, és elvesztettem az igazi önmagamat. Los Angelesbe mentem, és egy hirdetési irodánál helyezkedtem el. Aztán vettem egy csomó divatos ruhát meg szépítőszereket, és nyitottam egy üzletet. Pillanatokon belül benne voltam az élet sűrűjében anélkül, hogy észrevettem volna. –°Még ez is érthető. Memory megrázta a fejét. –°Nem, undorító volt. Ott mindenki csak a saját boldogulásával törődött, a pillanatnyi örömökkel. Aztán találkoztam egy Jack nevű fiúval… Beleszerettem, és meggyőztem önmagam, hogy ő is fülig szerelmes belém. Istenem, milyen naiv voltam! –°Mélyet sóhajtott. – °Csak egy ékszer voltam, egy csinos kis játékszer számára. Csak arra kellettem neki, hogy parádézhasson velem. Amikor a saját érzéseimről vagy gondolataimról kezdtem beszélni, mindig témát váltott vagy oda sem figyelt. Minden olyan téma, ami rossz hangulatot keltett, például az, hogy nem volt jó napom, tabunak számított.

90

–°Memory –°kezdte Drew, fölemelte a kezét, tétovázott, majd leejtette. –°Kiskutyaként követtem, alkalmazkodtam az ő szabályaihoz. – °Memory még mindig nem nézett rá. –°Azt hittem, ez így természetes a férfi-nő kapcsolatban. Tapasztalatlan voltam, nem tudtam megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól, az őszinteséget a tettetéstől. Lehet, hogy soha nem fogom tudni eldönteni egy férfiról, hogy mikor mond igazat. –°Memory, ez nem igazságos. Azért építettél magad köré falakat, mert az az egy férfi rosszul bánt veled? Memory váratlanul a szemébe nézett. –°Nem, azért, amit én csináltam. Mert áldozatul estem a hamis ígéreteknek. Mi a biztosíték arra, hogy ez nem történik meg még egyszer? Köszönöm, inkább nem kérek belőle többé! Ekkorát nem akarok kockáztatni. –°Ez hülyeség! –°mondta Drew a fejét vakarva. –°Most már idősebb… –°És bölcsebb volnék? Kétlem. Mert nekem a fő tanulság az volt, hogy ne bízzam a saját ítélőképességemben a férfiakat illetően. Ha ezt nevezed bölcsességnek, akkor bölcsebb lettem. –°De Memory, ő csak egyetlen férfi volt a millió közül! –°Nem, ő lett Heather apja –°folytatta Memory egyre hangosabban. –°Ő volt az első szeretőm. Amikor megmondtam neki, hogy terhes vagyok, írt nekem egy csekket, és azt mondta, intézzem el a problémát. A gyerekünk számára „probléma” volt! Amikor azt válaszoltam, hogy meg akarom tartani, azt mondta, akkor vége a kapcsolatunknak. Kinevetett, és azt mondta, menjek csak vissza a farmomra. De ha előbb-utóbb megtanulom az életet és az igazi szabályokat, akkor bármikor visszamehetek hozzá. Drew elkáromkodta magát.

91

–°San Franciscóba utaztam. A Heather születéséig hátralévő időt arra használtam fel, hogy megtaláljam igazi önmagamat, megerősödjek a hitemben. Aztán hazajöttünk. –°És magányosságra ítélted magadat. –°Nagyon jó az életem így, ahogy van. –°Csakugyan?! Azt a következtetést kellene levonnom abból, amit elmondtál, hogy a tegnapi éjszakában nem volt semmi különös? Hogy éppen nem volt mit csinálnunk, így hát szeretkeztünk egyet? Hogy mindened megvan az életben? Hogy se rám, se másra nincs szükséged? Ezt akarod mondani, Memory? A tegnapi éjszakánk csak időmúlatás volt? –°Nem! –°kiáltotta Memory. –°Az ördög vigyen el, Drew Sloan, ne próbáld kisebbíteni azt, ami tegnap történt! Mindig szívesen fogok emlékezni erre az éjszakára. Gyönyörű volt, és nagyon jó, olyan sokat jelentett számomra, hogy azt el se… –°Itt megállt, ráébredt, hogy mit mondott, és megrémült. –°…tudom mondani –°fejezte be halkan a mondatot. –°Nagyszerű! –°válaszolta Drew, és könnyű csók lehelt az ajkára. –°Én is épp így éreztem. –°Várj egy keveset! –°Inkább folytassuk ezt a beszélgetést az úton! Heather még mindig azt akarja, hogy az apukája legyek. Amint elmegyek, el fogja felejteni ezt a tervét. Ha most elutazom, lesz időd arra, hogy elmagyarázd neki, az apukát te választod, nem pedig ő. Mindent tisztáznod kell vele, mire… No, gyere! Ismét elindultak az istálló felé. Drew hatalmasakat lépett, amíg Memory meg nem rántotta a kabátját. –°Sloan, azonnal állj meg! A férfi szót fogadott, és ártatlanul nézett rá. –°Igenis, Lawson.

92

–°Mindent meg kell magyaráznom Heathernek, mire mi lesz? Fejezd be a mondatot! –°Ó, biztosan tudom, hogy tudod, mit akartam mondani. –°Fejezd… be… a… mondatot! –°ismételte a nő összeszorított fogakkal. –°Mire, drága kis Memorym, mire visszajövök.

93

7. Drew lapozott, lejegyzett néhány szót, majd folytatta az olvasást. –°Helló! Helló! –°kiáltotta egy női hang. –°Szia –°válaszolta Drew anélkül, hogy felpillantott volna. –°Drew Sloan, te teljesen megőrültél! Amióta visszajöttél Arizonából, egyfolytában a könyveket bújod. Nem beszélsz senkivel. –°Na, próbálj csak szóra bírni! –°válaszolta a férfi, de még mindig nem nézett a húgára. –°Jó úton jársz. Mercy Sloan Murretti odament a bátyjához, áthajolt az íróasztalon, és rácsapott Drew könyvére. –°Na! –°kiáltott fel Drew, és ránézett a húgára. Mercy visszanézett rá. Mercy volt a legkisebb gyerek a családban, de mindig érvényesíteni tudta az akaratát a három báttyal, Clarkkal, Drew-val és Phillel szemben. Clark és Mercy az anyjuktól örökölték világos hajszínüket, míg Drew-é és Philé olyan barna volt, mint az apjuké. De minden Sloan gyereknek egyforma, sötétbarna szeme volt. –°Na, végre figyelsz rám! –°szólt Mercy, és felemelte a kezét. – °Szeretnék beszélni veled. –°Leült egy székre az íróasztallal szemben. –°De az nem igazán érdekel, hogy te akarsz-e beszélni velem vagy sem. –°Te vagy a legházsártosabb nő, akivel valaha is találkoztam. Karácsonykor mentél hozzá Tonyhoz. Megőrjítetted már azóta? Szegény fiú, még biztos nem jött rá, mekkorát tévedett! –°Ne bomolj, Tony nagyon szerencsés, hogy feleségül vett. Tudja is, mert legalább naponta egyszer elmondom neki. –°Fölnevetett. –

94

°Á, csak tréfáltam! Nagyon jó a kapcsolatunk, és ennek mindketten nagyon örülünk. Drew bólintott, de nem válaszolt. –°Oké, Drew, eljött az igazság pillanata! Mi történik veled? Először azt hittem, azért vagy depressziós, mert eltörted a csuklódat, és a gipsz mindenben akadályoz. Ha már itt tartunk: ilyen ronda gipszet még sose láttam. Drew rápillantott a karjára. –°Ennek legalább van egyénisége. –°Valószínűleg inkább valami betegsége van. De térjünk vissza az előző témára! –°Mire? –°A viselkedésedre az utóbbi időben. Már vagy öt hete visszajöttél Arizonából, és azóta… –°Öt hete és két napja. –°Nem mindegy? –°Beszűkült a szeme. –°Hiszen te számolod a napokat! Miért számolod? Szeretnél már megszabadulni a gipsztől? –°Ez is elfogadható magyarázat. –°Tehát más oka van. Drew, rajta, mondd már el! Tudom, hogy te zárkózottabb vagy, mint Clark vagy Phil, jobban magadban tartod a dolgokat. Mindig is ilyen voltál. Soha egyikünk sem erőltette, hogy beszélj a problémáidról azelőtt, hogy magadtól megtennéd. De most én megteszem. Nem kíváncsiskodni akarok. Nagyon is érdekel a dolog. –°Miért? –°kérdezte Drew, és az asztalra dobta az ölében lévő könyvet. –°Mercy, teljesen hasznavehetetlen vagyok itt. Csak a telefonokra meg az ügyfelek kérdéseire tudok válaszolni. Valami értelmeset kell csinálnom, hát olvasok. –°Olvasol? Tanulsz, én inkább így mondanám. Nagy különbség! Figyeltem, milyen könyveket hordasz ide a könyvtárból. Többtucatnyit olvastál a lótenyésztésről és Arizona időjárásáról. Ma öt könyvet

95

hoztál ki a gyereknevelésről. Nem kimondottan szabadidős olvasmányok. Biztos vagyok abban, hogy valami fontos dologról van szó. Drew felsóhajtott, hátradőlt a székben, és egy hosszú percig a húga szemébe nézett. Látta, hogy Mercy milyen szeretettel és féltéssel néz rá. Bólintott. –°Igazad van. Nagyon fontos dologról van szó. És jó lenne, ha valakivel megbeszélhetném. De kérlek, ne mondd el a fiúknak. –°Nem fogom, de ne felejtsd el, hogy ők is ugyanúgy szeretnek, mint én. –°Tudom, és én is nagyon szeretem őket. De neked fogalmad sincs, milyen lehet két olyan testvér között felnőni, akik mindenben kiválóak. Erről egyikőtökkel sem beszéltem még, de mindig úgy éreztem, hogy csak Clark és Phil árnyékában éltem. Bármit, amit csináltam, ők mindig sokkal jobban csinálták. Mit gondolsz, miért kezdtem el hegyet mászni? –°Ezen még sose törtem a fejem. Drew előredőlt, és a nyitott könyvre támaszkodott. –°Azért, egyetlen húgocskám, mert se Clark, se Phil nem érdeklődött az ilyen dolgok iránt. –°Szóval végre egyikükkel se kellett vetélkedned! Ó, Drew, ők sose néztek le téged! –°Tudom, de végre találtam valamit, amiben sikeres lehettem. De most… –°megrázta a fejét. –°Most? –°Nézd, te boldog házasságban élsz Tonyval. Phil nem is lehetne boldogabb Julie-vel. Clark éppen most keres magának feleséget, és minden esélye megvan arra, hogy talál is egyet. –°És te? –°kérdezte Mercy. –°Úgy tűnik, most kapcsolatokról, szerelemről, házasságról van szó. –°Eltaláltad. Ezen elmélkedem azóta, amióta hazajöttem. Arról van szó, Mercy, hogy már megint versenyben vagyok a testvéreim-

96

mel. És ha ezt most elszúrom, jobb, ha senki nem tud róla. Nagyon magabiztos voltam, amikor elmentem, de most kezdem elveszíteni az önbizalmamat. Mercy felemelte a kezét. –°Álljon meg a menet! Amikor Arizonába mentél? Találkoztál egy nővel Arizonában? –°Igen… szerelmes lettem Arizonában. –°Ó, Drew –°szólt meleg mosollyal az arcán Mercy, –°ez nagyszerű! –°Az asztalon lévő könyvekre pillantott. –°Hadd találjam ki! Egy farmon él, lótenyésztéssel foglalkozik, és vagy van egy gyereke vagy te szeretnél egyet tőle. Hogy hívják? –°Memorynak –°válaszolta Drew mély sóhajjal. –°A neve Memory Lawson, és szerelmes vagyok belé! Van egy ötéves kislánya, Heather, aki csodálatos gyerek. Imádja Mickey egeret, és kiköpött mása Memorynak. –°De boldog vagyok, Drew! –°Csak hátrább az agarakkal! –°mondta Drew, szomorúan lehajtva a fejét. –°Még ne legyél olyan boldog! Memoryt nagyon mélyen megbántotta Heather apja, és ezért vastag falakat épített maga köré. Megpróbáltam lerombolni, néha sikerült is átjutnom rajta, de amióta hazajöttem, egyre kevésbé érzem úgy, hogy sikerült valamit is elérnem. –°De ő ott van, akkor te mit keresel itt? –°Emiatt az istenverte gipsz miatt van az egész. Két fiútestvér árnyékában nőttem fel. Ha még annak a nőnek a szemében is sikertelen lennék, akit szeretek, akkor teljesen összetörnék. És nem sok esélyem van nála. Az a fő baj, hogy történetesen férfi vagyok. –°Utálja a férfiakat? –°No, azért nem erről van szó. Jack, a gyerek apja, egy meztelen csiga volt, az a fajta fickó, aki semmiért nem hajlandó felelősséget vállalni. Memory ezért aztán nem bízik a saját ítéletében, nem tudja

97

eldönteni, ki a a jó és ki a rossz fiú. Inkább önkéntes száműzetésbe vonult, nem akar kockáztatni. –°De te nagyszerű férfi vagy! Becsületes, igaz ember vagy, hűséges is, és tiszteled a nőket. Drew elmosolyodott. –°Tudod, hogy én tisztában vagyok ezzel. De erről Memory Lawsont is meg kell győznöm. Heatherrel nincs baj. Kitalálta, hogy legyek az apukája, minden feltétel nélkül. –°Jópofa gyerek lehet. –°Az. Holnap elmegyek az orvoshoz. Azt mondta a legutóbbi röntgenlelet alapján, hogy valószínűleg leveszi a gipszet. Ha leveszi, akkor bejelentem a srácoknak, hogy megint szabadságra megyek. Elég rosszkor, hiszen amióta visszajöttem, nem igazán tudtam kivenni a részemet a munkából. De nem szeretném nekik elmondani távozásom okát. –°Ne aggódj emiatt! Apa bármikor be tud ugrani, ha szükség van egy kis segítségre. Szóval, ha leveszik a gipszet, mit teszel? –°Akkor visszamegyek Arizonába. És elkezdem életem legnehezebb csatáját. Megpróbálom elnyerni Miss Memory Lawson szerelmét. Mercy átnyúlt az asztalon, és megszorította Drew bal kezét. –°Ó, Drew, mit mondhatnék? –°Csak reménykedjünk, Mercy, hogy az angyalok énekelnek. Memory az Emlékezés Hegyén feküdt egy vadvirágos mezőn. Mélyet lélegzett, és elmosolyodott, ahogy beszívta a mező illatát, és meghallotta a méhek dongását. Kutyára pillantott, aki mellette szunyókált a fűben. Becsukta a szemét, összekulcsolta a kezét, és várta, hogy elárassza a nyugalom. De ez nem történt meg.

98

Hasra fordult, majd ismét a hátára fordult, és várt. Minden májusban feljött ide a rétre, hogy élvezze a virágok illatát és a nyugalmat. Ám ebben az évben a nyugalom nem érkezett meg, csak másodpercekre érintette meg, mint a virágra szálló pillangók. És Memory tudta, mi ennek a nyughatatlanságnak az oka. Drew Sloan. Azóta, amióta Drew elment, a napok végtelenül hosszúnak tűntek. Azóta a férfi minduntalan felbukkant a gondolataiban. Mindig maga előtt látta az arcát, a mosolyát, hallotta a nevetését, és érezte az ölelését. Látta szemében a vágyat. Látta meztelen testét, szépen kidolgozott izmait és férfias arányait. Ahányszor csak arra az éjszakára gondolt, amikor Drew magáévá tette, elöntötte a forróság. Rettenetesen hiányzott neki a férfi. Valami ürességet érzett, űr támadt az életében, amit csak Drew tudott betölteni. Azaz tudott volna betölteni, ha ő nem küldte volna el. Memory felsóhajtott, és úgy döntött, nem nyitja ki a szemét. Megvárja, amíg megszállja a nyugalom, még akkor is, ha két álló hétig kell itt rostokolnia. Drew elment, de ígérete ellenére nem jött vissza. Jobb is így. Memory akarta, hogy itt legyen, és felkavarja az életét. No meg Heatherét is. El fogja felejteni Drew-t… idővel. A nagyszerű, édes emlékek elfognak halványulni… idővel. Majd elfogja felejteni azt a kérdést, hogy vajon beletszeretett-e… idővel. Kinyitotta a szemét. Végül is elismerhetné, hogy vesztett. Tudta, hogy semmiképpen nem fogja megszállni az áhított nyugalom. De majd.. idővel. Most elindul, és itt hagyja a virágokat. Inkább lovagol egyet Cukorpatán. A szép és értékes kanca teljesen felépült. „Milyen szerencsés!” – °gondolta. A természet úgy alkotta az állatokat, hogy ne emlékezze-

99

nek olyan tragédiákra, mint egyik gyermekük elvesztése. Cukorpatának nem szakadt meg a szíve azért, mert elpusztult a kiscsikaja. Milyen bölcs a természet! Az emberek így is elég szomorúságot okoznak az angyaloknak. Kutya hirtelen fölriadt, és felpattant. Átugrott a heverésző Memoryn, és morogva hegyezni kezdte a fülét. Memory is felállt, és megragadta a puskáját. A következő pillanatban azonban Kutya csóválni kezdte a farkát, és boldog csaholásba kezdett. –°Kutya, mi…? Hé! –°kiáltotta Memory, de akkor Kutya már messze járt. –°Biztosan egy nyúl –°morogta, de nem tette le a fegyvert. Ekkor azonban elakadt a lélegzete. Hirtelen már nem érezte a virágok illatát, és nem hallotta a méhek zümmögését. Csak egyetlen dologra tudott koncentrálni, arra, amit látott. Drew Sloan visszajött! Drew megjelent a hegy hajlatánál, Kutya körülugrálta, és boldogan ugatott. „Isten hozott, Drew!” –°szólt Memory szíve. „Eredj innen, Drew!” –°szólt az esze. Drew visszatért, és teljes valóságában közeledett felé! Magas volt, és ugyanolyan jóképű, bár a szél felborzolta a haját. És őt nézte. Drew csakugyan visszajött! „Micsoda merészség!” –°gondolta mérgesen Memory. Hogy merészelt Drew megjelenni csak úgy, bejelentés nélkül? És már megint a földjén sétál, engedély nélkül. Akár rögtön el is indulhatna… … és megölelhetné. Ahogy a férfi közeledett, egyre jobban remegett Memory lába. Nem tudta eldönteni, mi van a férfi arcára írva, de arról sem volt halvány fogalma sem, hogy mit mutathat a saját arca.

100

Az érzelmek színes kavalkádja árasztotta el: öröm, félelem, várakozás, düh és vágy. Egyre gyorsabban fokozódó vágy. A férfi megállt előtte, és egyenesen a szemébe nézett. Kutya lehemperedett, kinyújtotta a nyelvét, és hevesen csóválta a farkát. „Mondj már valamit, Memory!”, utasította magát. Ott állt, mint akibe a mennykő ütött, és nem jött ki hang a torkán. Végül is kinyitotta a száját, és elkezdte: –°Én… –°Cssss! –°intette le Drew. Tenyerébe fogta Memory arcát, gyöngéden és szenvedélyesen szemügyre vette. Memory szinte úgy érezte, hogy elolvadnak a csontjai, és hamarosan nem marad más belőle, mint egy kis pocsolya Drew lábai előtt. Ekkor Drew lehajolt, és megcsókolta. Memory pillái lecsukódtak, szétnyitotta az ajkát, hogy készen fogadja a férfi követelőző érintését. Minden aggódó gondolatát elsöpörte a rátörő vágy, már nem kételkedett. „Ó, Memory!”, gondolta Drew, amikor megérezte, hogy viszonozza a csókjait. Mennyire szerette ezt a nőt, és milyen kimondhatatlanul hiányzott neki! Szeretkezni akart Memoryval, itt, az Emlékezés Hegyén, a természet által vetett virágpaplanos ágyon. Egyesülni fog a testük, és együtt repülnek majd az eksztázis felé. Bár ebben a pillanatban még Memory puskája a gyomrát nyomta. Ez nem a legromantikusabb helyzet, amit el tudott képzelni. Felemelte a fejét, és belenézett Memory vágytól elhomályosult szemébe. A nő rámosolygott, majd vonásai megmerevedtek, pislogott egyet, és gyorsan hátrébb lépett. Drew kénytelen volt elengedni az arcát. 101

–°Te… –°kezdte Memory, de nem tudta folytatni, mert nem volt több levegő a tüdejében. Vett egy mély lélegzetet, és újra próbálkozott: –°Sloan, ez a magánterület megsértése. A férfi csípőre tette a kezét, és mérgesen forgatta a szemét. –°Nem hiszek a fülemnek! –°Pedig valóban megsértetted a magánterületemet. Mermory úgy érezte, ez a mondat úgy hangzott, mintha Heather mondta volna, vagy valami hasonló korú gyerek. De fogalma se volt, mit kellene mondania vagy csinálnia. Még mindig hevesen dobogott a szíve az előző elbűvölő csóktól, és Drew olyan nagyszerű volt, és ő úgy örült, hogy végre láthatja, és annyira szerelmes volt belé, és… –°Tessék? –°kérdezte. –°Nem szóltam egy szót sem –°mondta Drew. –°De fogok. Nagyon örülök, hogy látlak, Memory. Nagyon örülök! Hiányoztál. –°Én… izé… Ó… –°kezdte Memory, majd nyelt egyet. Talán mégis beleszeretett Drew Sloanba? Igen, kétségtelenül ez volt a helyzet. „Ez borzalmas! –°gondolta –, ennél rosszabb nem is történhetett volna!” Úgy döntött, hevesen ellen fog állni magának. Nem akart szerelmes lenni. De már beleszeretett az előtte férfiba. „Istenem, mit tegyek?” –°Mit keresel a hegyemen? Drew megrázta a fejét, és haragosan mosolygott. –°Memory, te sosem leszel már kedves, úgy látom. Ide figyelj, nem sértem meg a magánterületedet! Rögtön a farmra mentem. Tina melegen, kedvesen üdvözölt, és azt mondta, hogy valószínűleg itt vagy. Kedvesen arra biztatott, hogy keresselek meg. –°Á, értem! Szóval akkor végül is nagyjából jogosan vagy itt. Hogy van a csuklód? –°Jobb, mint új korában. Memory, tudom, tapintatosabb lett volna, ha telefonon megkérdezem, mikor jöhetek.

102

–°Nem rossz ötlet. –°De túl nagy volt a kockázat. Ha esetleg nem akartál volna fogadni, az nagyon rosszul esett volna. Így inkább egyszerűen eljöttem. –°Miért? –°Hogy van Heather? Örült a Mickey egeres képeslapjaimnak? –°Igen, odavolt értük. Kirakta az összeset a falra a szobájában. De mit keresel itt? –°És a farm? Minden rendben van? –°A lovak jól vannak. Nyakig ülök a papírmunkában, de nincs más megoldás. Rick szerint vennem kéne egy számítógépet. Drew, miért jöttél? –°Tina nagyon jól néz ki. A konyhában mézeskalács illata terjeng, és… –°Az istenit, Sloan, miért vagy itt? –°Azért, Lawson –°kiabálta Drew –, mert történetesen szerelmes vagyok beléd! Érted? Sze-ret-lek! –°Becsukta a száját, és felsóhajtott. „Kiáltsd bele az arcába, Sloan, olyan gyönyörű!” Memory odahajolt hozzá, és elsápadt. –°Tessék? Drew rámosolygott, és simogató hangon megismételte: –°Szeretlek, Memory. Jobban szeretlek bárki másnál. Azért jöttem vissza, mert kimondhatatlanul szeretlek, és szeretnék tenni is valamit ezért. –°Mit jelentsen ez? –°kérdezte a nő, furcsa kis sikollyal. –°Azt, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy meggyőzzelek őszinte szerelmemről, és hogy te is őszintén szeretsz engem. Meglátod, bízhatsz az ítélőképességedben, mert mi ketten nagyszerűek leszünk együtt. –°Bólintott. –°Röviden így foglalhatnám össze a dolgot. –°Te meg vagy őrülve! –°fortyant föl Memory. Felkacagott, mint egy eszelős. –°Te nem vagy normális, Sloan! 103

–°Nem is –°válaszolta elmélázva a férfi. –°Én ugyanis szerelmes vagyok… beléd. –°Nem vagyok hajlandó ezt többé hallgatni! –°vágta oda Memory, és elindult. –°Gyerünk, Kutya! –°A kutya elindult utána. Drew követte őket, pajzán mosollyal az arcán. Memory Lawsont tehát megrázta az ő felbukkanása. Kétségtelenül felzaklatta. Megpróbálta ugyan elrejteni az érzéseit, a csókjaira adott csókok mindent elárultak. Fontos volt Memory számára, erről meg volt győződve. A verseny elkezdődött, a startpisztoly eldurrant –°és Drew mindenáron nyerni akart! A hegyről lefelé menet eleinte egyetlen szó se hangzott el. Drew Memory mögött haladt, s élvezte lábának, járásának látványát. Megint a feszes, kopott farmert viselte. Még mindig túl gyors iramot diktál –°állapította meg Drew. Nem számítja ki helyesen az energiatartalékait. Ám most úgy döntött, nem említi meg ezt az aprócska dolgot Memorynak. Azt már eldöntötte, hogy Heather nevelésének egy részét nem fogja kiengedni a kezéből. Azt akarta, a kislány úgy nőjön fel, hogy mindent megtanuljon a hegymászásról és a sátorozásról. Drew most visszaemlékezett arra, amikor meg kellett pihennie útközben. Az, mondjuk, érthető volt. Hiszen el volt törve a csuklója, és nagy fájdalmakat élt át. Ma biztosan nem okoz gondot a dolog. Feljött ide a farmról, és még nem is kellett gyorsabban szednie a levegőt. Igaz, hogy lefelé az embernek ügyesebbnek kell lennie, de már számtalanszor kirándult ilyen talajon. Az ember azt gondolná, Memorynak már rá kellett volna jönnie ennyi év után, hogy rossz ütemben gyalogol. De minden valószínűség szerint inkább azt a módszert kedveli, hogy néha megáll pihenni és kifújni magát, vélte Drew. Úgy számította, hogy Memory bármelyik percben kidőlhet.

104

Tíz perccel később Drew-nak olyan érzése támadt, mintha mindez már megtörtént volna egyszer. Rájött, hogy Memory nem fárad el. És arra is rá kellett ébrednie, hogy ő viszont igen, pedig most nem fáj a keze. Nincs elfogadható kifogása: egyszerűen nem bírja ezt a tempót! A vádlijában már sajogtak az izmok, hiszen egyfolytában meredeken kellett lefelé menni, folytonosan oldalazva. Alig kapott levegőt. A hátáról csorgott az izzadság, a torka pedig kiszáradt. Memory nem változtatott az ütemen. Kutya boldogan ugrándozott mellette. Drew nem hitt a szemének. Memory Lawson szinte köröket tudott volna futni körülötte. Ebben a tempóban könnyedén megtett volna bármilyen távolságot. Ezzel a férfiasságának adott egy pofont. Hiszen látni való, Memory sokkal jobb hegymászó, mint ő, és mégiscsak szégyen, hogy egy nő legyőzze. Évek óta arra vágyott, hogy olyan nőt találjon, akivel együtt kirándulhat, együtt élvezheti a természet szépségeit, és akivel leélheti az életét. És akkor jön Memory Lawson, aki lekörözi őt hegymászásban! Egyrészről ez nem valami jó dolog, másrészt hasznos is. Hiszen leszállította Drew-t a magas lóról, nem gondolhatta azt, hogy a nők ügyetlenebbek, mint a férfiak. Legalábbis nem Memory. Drew kuncogni kezdett, majd kitört belőle a kacagás. Memory megtorpant, és kérdőn feléje fordult. –°Á, csak magamban röhögök –°mondta Drew fuldokolva. –°Ja! –°válaszolta a nő, és megfordult, hogy újra nekiinduljon. –°Memory, várj egy percet! Ki kell fújnom magam. Különben eredj csak előre! Mindjárt megyek én is. Tudom az utat, nem fogok eltévedni. –°Odasétált egy nagy kőhöz, és ráült. –°Hűha! Memory nem mozdult, s le nem vette róla a szemét. Nem tudta eldönteni, menjen-e vagy maradjon. Végül felsóhajtott, és letelepedett a férfi mellé. Letette a puskát a földre. Kutya melléjük heveredett.

105

„Ne gondolkozz!”, utasította magát Memory. Nem fog arra gondolni, mit mondott Drew, amikor találkoztak. Nem érdekli, hogy Drew mit érez iránta. Nem fog ezen… De hisz egyfolytában csak Drew szerelmes szavai döngtek a fejében, és simogatták a szívét. „Szeretlek, Memory. Jobban szeretlek bárki másnál. Azért jöttem vissza, mert kimondhatatlanul szeretlek, és szeretnék tenni is valamit ezért.” Memory is szerette. Milyen kimondhatatlanul! Megígérte magának, hogy soha nem fog az érzelmek áldozatául esni, és akkor jött Drew, és mindent felbolygatott. És Memory minden porcikája reszketett a félelemtől. –°Milyen szép itt minden! –°szólt a férfi, és ezzel visszaterelte a valóságba. –°Olyan ez a virágos mező, mintha egy hatalmas szőnyeget terítettek volna ki ide. –°Igen –°hagyta rá, és leporolta a nadrágját. –°Memory, nézz rám! –°Kipihented már magad? –°kérdezte a nő, a térdét bámulva. –°Nézz rám! Memory lassan fölemelte a fejét, és Drew szemébe nézett. –°Nem foglak bántani –°mondta Drew halkan. –°Nem fogok hazudni neked, nem fogok meglépni a problémák elől, nem fogom a felelősséget másra hárítani. Szeretlek, Memory. Arra kérlek, hogy adj nekem, adj nekünk esélyt. –°Nem –°suttogta a nő. –°Nem! Drew majdnem felnyögött fájdalmában, amikor meglátta arcán a páni félelmet. –°Memory! –°mondta érzelmektől túlcsorduló hangon. Átölelte az egyik karjával, és közelebb húzta magához. Elkezdte az ujjaival fésülgetni, majd könnyű csókokat lehelt a homlokára és a feje búbjára. Közben beszívta Memory hajának bódító illatát. –°Ne sírj! 106

–°Nem sírok –°mormogta Memory. „Ó, Memory, mozdulj már!”, parancsolta magának. El kellene húzódnia, kiszakítani magát Drew öleléséből, lerohanni a hegyen, és egy lóval kéne beszélgetnie, egy lóval, ami nem félelmetes. De nem volt ahhoz ereje, sem fizikailag, sem érzelmileg, hogy megmozduljon. Drew érintése olyan fantasztikus volt, és annyira hatott rá az illata! Drew erős volt és gyöngéd. A férfiból áradó meleg őt is átjárta, és mintha elűzte volna a félelem hidegét. Bár ebben Memory nem sok ésszerűséget talált, hiszen Drew volt egyben félelmének oka is. Drew, meg az a felismerés, hogy szerelmes bele, okozták a rettegést, ezek miatt akart elmenekülni olyan messzire amilyen messzire csak lehet. –°Memory –°szólalt meg Drew, és szorosabban ölelte. –°Memory, tudom, hogy nagyon rossz emlékeid vannak a múltból. Tudom, hogy nagyon nagy fájdalmat okoztak neked. De ez már nagyon régen volt. Nem lehetne már félretenni ezeket a félelmeket? A kényszeríted magadat és engem is, hogy azért fizessünk, amit te évekkel ezelőtt elrontottál. De akkor még fiatal voltál, és nem ismerted a játékszabályokat. A nő hirtelen vadul kitépte magát az ölelésből. –°Most sem ismerem a játékszabályokat, te, te…! A fejemben zűrzavar van, felborult az egész életem, és az istenit, ez mind miattad van! A férfi elmosolyodott. –°Ennek örülök. Legalább valamilyen hatással vagyok rád. –°Igen, rettenetesen felbőszítesz! –°A nő görcsösen összekulcsolta a kezét, és a férfira meredt. –°Én? –°kérdezte Drew, és a szívére szorította a kezét. –°Én ugyan nem! Én egy nagyon kedves ember vagyok, aki történetesen fülig beléd szeretett. –°Nem akarom ezt többé hallani!

107

Drew egy percig az eget bámulta, mintha a nő parancsát fontolgatná. Mire ismét Memoryra pillantott, már mosolygott. –°Sajnálom –°kezdte. –°Én egy nagyon alkalmazkodó, együttműködésre kész fickó vagyok. Velem könnyű kijönni, de sajnos ezt a parancsot nem tudom teljesíteni… Úgy értem, kérést. Ha nem mondhatnám el, mennyire szeretlek, akkor a sok kimondatlan szó úgy felgyülemlene bennem, hogy valószínűleg szétrobbannék. Felhúzta a vállát, és tehetetlenül széttárta a karját. –°Ezek tények, hölgyem. Meg kell szoknod, hogy ezt hallod. És te is nyugodtan mondhatod nekem, hogy szeretsz, bármikor, amikor sürgető szükségét érzed. –°Most már betelt a pohár! –°kiáltotta Memory, és felpattant. Kutya is föltápászkodott, néhányat vakkantott, és elindult. –°Befejeztük a beszélgetést, Sloan. –°Ahogy gondolod, Lawson. Mehetünk? Memory még egyszer alaposan végigmérte a férfit, felkapta a puskát a földről, megfordult, és elindult. Az Emlékezés Hegyéről halálos csendben jöttek le. Amikor elérték a hegy alját, Drew Memory mellé került. –°Szeretnélek biztosítani arról, hogy Heather előtt nem fogok semmit mondani az érzelmeimről –°mondta komoly hangon. –°Ez csak kettőnkre tartozik. Heathert nem szabad ebbe belevonnunk. Memory felsóhajtott. –°Már azzal, hogy itt vagy, belevontad Heathert. Amikor megérkezett egy-egy képeslap tőled, újra és újra elővette a „Drew lesz az apukám”- lemezt. Amikor majd hazaér a suliból, és meglát téged, azt fogja gondolni, hogy minden úgy lett, ahogy akarta. –°Én nem fogom megerősíteni e hitében. –°Remek! Nem is tudom, hogyan köszönjem meg neked ezt a hatalmas szívességet! –°Itt szünetet tartott –°És mit gondolsz, hol fogsz lakni ez alatt a kellemes kis látogatásod alatt?

108

–°Elhoztam a sátramat. Csakugyan, Memory! Nem várhatom el tőled, hogy bejelentés nélküli vendégeket helyezz el a házadban, mintha az holmi szálloda volna. –°Ennek igazán örülök! –°De amikor azt mondtam Tinának, hogy kint fog aludni, rettenetesen méregbe gurult, kiütközött belőle az olasz vér. Hallani sem akart arról, hogy felverjem a sátramat az udvaron. –°Memoryra sandított. –°Így be kellett költöznöm a régi szobámba. Ne mérgelődj drága, magadnak teszel vele rosszat! –°És mennyi ideig leszünk megáldva a társaságával, Mr. Sloan? – °kérdezte Memory a jókedv legkisebb jele nélkül. Drew vállat vont. –°Addig, amíg kell, kedvesem. Azért jöttem, hogy meggyőzzelek és elnyerjelek. –°Ez hihetetlen! Hogy merészelsz ilyet mondani? –°Semmi hihetetlen nincs abban, hogy szerelmes vagyok beléd. Memory megállt, és magához ölelte a puskáját. –°Drew, ez nevetséges! –°kezdte idegesen. –Tegyük fel, hogy én… hogy mi… ami nem történhet meg…de tegyük fel…! –°Miszerint beismered, hogy szeretsz? –°Most én beszélek. Csönd legyen! –°Igenis, hölgyem. –°Ha mégiscsak együtt lennénk… akkor se menne a dolog. Te Santa Barbarában élsz, és ott egy családi vállalkozásnak vagy a tagja. Én meg soha nem költöznék el innen. Nem akarom megváltoztatni az életstílusomat! Idetartozom, és itt is akarok maradni! Vetted a fáradtságot arra, hogy ilyeneken is elgondolkozzál? –°Persze hogy gondolkoztam ezen. Nem vagyok ütődött, remélem, tudod. Már mindent kigondoltam. –°Hadd halljam –°mondta Memory, de aztán megrázta a fejét, és elindult. 109

–°Most nem fogod meghallani. Nem most rögtön. Most nem vagy hozzá megfelelő hangulatban. A részleteket majd ráérünk később megbeszélni. Pedig Memory most akart hallani mindenről. Kíváncsi volt, hogy a mindent tudó, fantasztikus Mr. Sloan miként old meg egy megoldhatatlan feladatot. „Felejtsük el!”, gondolta a következő pillanatban. Hiszen ha hagyja, hogy a férfi elmondja a terveit, azt engedi sejtetni, hogy megingott az elhatározásában. Pedig meg volt győződve arról, hogy Drew terve mit sem ér. Nem, jobb is lesz, ha megtartja magának a részleteket! Itt dicsekedett a tervével, de nem engedte, hogy belepillantson. Így a megválaszolatlan kérdések garmadáját zúdította rá. De Mr. Meztelencsiga Sloan meg fog fizetni ezért! Memory úgy döntött, hogy egész nap nem fog szólni hozzá!

110

8. Este fél nyolckor Memory már ott tartott, hogy nemcsak orrba akarta vágni Drew-t, hanem legszívesebben puszta kézzel megfojtotta volna. Nagyon fölidegesítette. Csak úgy lehetett volna elviselni a délutánt, ha Drew kijelentéseit tréfának fogja fel. De nem így történt. Minden megnyilvánulását személyes sértésnek érezte. Például azt is, hogy Drew az ölébe vette a pizsamás Heathert, és elalvás előtt mesét olvasott neki. Attól is ideges lett, hogy Drew a vacsoránál tökéletes úriemberként viselkedett, és őt is meg a kislányt is bevonta a kellemes társalgásba. Drew nagyon ügyesen hidalta át a Heatherrel való találkozást. Amikor a kislány megkérdezte, hogy azért jött-e vissza, hogy az apukája legyen, azt válaszolta, azért jött, hogy megölelje őt. Ekkor felkapta a kislányt, és addig pörgött vele, amíg Heather sikoltozni nem kezdett. Memorynak azt is meg kellett állapítania, hogy nem küldött kihívó pillantásokat felé Heather feje fölött. Így elég nehéz lett volna összeállítania Drew bűnlajstromát. Pedig Memory már az őrjöngés határán állt. Rájött, hogy Drew tulajdonképpen nem követett el semmit. Kivéve azt, hogy ott volt! Szinte betöltötte a szobát a jelenlétével. Memory követte minden mozdulatát, észrevette minden mosolyát és az arcizmának minden rándulását.

111

Drew férfiassága szinte megbénította, elárasztotta az egész lényét. Végül már minden testrésze az érintésére vágyott. Izzott benne a szenvedély, a legtisztább vágy. Szerette a férfit. Mennyire vágyott arra, hogy Drew karjába vethesse magát. Menynyire szerette volna belekiáltani a világba, hogy szerelmes belé, hogy sikerült legyőzni a félelmeit, és kész arra, hogy viszonozza Drew szerelmét! De nem tudta megtenni. És a megmagyarázhatatlan haraggal együtt a szomorúság is nőttön-nőtt benne. A múlt hideg marka keményen szorította, és nem hagyta szabadulni. „Erősnek kell lennem”, gondolta. Úgy határozott, hogy nem szabad Drew szerelmi vallomásaira hallgatnia, nem szabad engednie a vonzerejének. Nem fogja fölfedni neki az igazi érzelmeit, mert akkor teljesen védtelenül állna előtte. Semmivel nem tudna védekezni, ha esetleg kiderülne, hogy megint rossz társat választott. –°Itt a vége, fuss el véle –°mondta Drew, és becsukta a könyvet. Memory felpattant a váratlan zajra. –°Olvass még egy mesét! –°kérte Heather. –°Drew, légy szíves! Nagyon szépen kérlek. –°Nincs több mese ma este, Heather –°szólt Memory. –°Itt az idő, mars az ágyba! Gyerünk, csillagom, betakarlak. Heather lecsusszant az ágyról, és belekapaszkodott Drew jobb kezébe. –°Te is gyere, Drew! Te is takarjál be! –°Hát –°kezdte Drew Memoryra pillantva –, jobb lesz, ha megkérdezzük anyát, mit szól hozzá. –°Anyuci? –°Rendben, persze hogy segíthet betakarni.

112

Amika felértek a kislány rózsaszín tapétás szobájába, Heather elkezdte húzni Drew-t a szoba túlsó oldalán lévő tábla felé. –°Látod, Drew? Itt az összes Mickey egeres képeslap, amit küldtél. Kiraktam mindet ide, rajzszöggel. Tudod, mi az a rajzszög? Tudod, az az izé, amivel a táblára ki lehet tenni mindenfélét. Hadd mutassam meg az összeset! Nagyon szépen felraktam őket, mert… –°Lefekvés –°szólt éneklő hangon Memory. –°Rámosolygott a kislányra. –°Gyorsan be az ágyba, kisasszony! Drew már látta a képeslapokat, hiszen ő küldte őket. Heather színpadiasan sóhajtott. –°De anyuci, lehet, hogy már nem emlékszik rájuk. Drew kuncogott. –°Hogy én elfelejtsem Mickey egeret? Ilyen velem nem történhet meg, Heather szívem. Nyomás az ágyba! Heather még egyszer elment vécére, majd ivott egy korty vizet, aztán végre bebújt az ágyba. Memory megcsókolta, kisimította a takaróját, majd újból meg csókolta. Ezután hátrább lépett, hogy Drew is odaférjen az ágyhoz. –°Jó éjt, Heather szívem –°mondta a férfi, és homlokon csókolta a kislányt. –°Aludj jól, és ne engedd, hogy megharapjanak az álompillangók! Heather felkacagott, majd összevonta a szemöldökét. –°Leszel az apukám? Már kérdeztem, de nem válaszoltál. Leszel? Leszel az apukám? „Milyen gyönyörű család lennénk!”, álmodozott Memory. A házban mindig énekelnének az angyalok, mert mindenki boldog lenne… „Ó, Memory, hagyd abba!” –°Ezt majd máskor megbeszéljük. Most csukd be a gyönyörű barna szemedet, és aludj el! Lehet, hogy Mickey egérről fogsz álmodni.

113

–°Az jó lenne –°mondta Heather, és erőlködve becsukta a szemét. –°Lehet, hogy Minnie egér is benne lesz az álmomban. –°Így ni. Jó éjszakát. Egy perccel később Drew és Memory ismét a nappaliban volt. Drew leült, és azt figyelte, hogyan igazgatja Memory a már amúgy is hajszál egyenesen álló könyveket. –°Idegesnek tűnsz ma este, Memory. –°Én? –°kérdezett vissza gyorsan. –°Nem, nem, egyáltalán nem! Jól vagyok. Teljesen jól. –°Biztos? –°Ó, igen. Tényleg. –°Az jó, mert nem szeretném megkérdezni azt, amit kérdezni akarok, ha nem lennél teljesen nyugodt. Memory végre Drew felé fordult, és ránézett. –°Na, halljuk. Mit forgatsz a fejedben? Drew egy hosszú percig csak nézte, majd így szólt: –°Memory, leszel a feleségem? Memory szeme kikerekedett, és szinte leesett az álla. Úgy bámult a férfira, mintha most látta volna életében először. Drew elmosolyodott. –°Ha úgy nézel, mint egy aranyhal, amikor megkérik a kezedet, az nem a legromantikusabb válasz. Memory becsukta a száját, és lerogyott a legközelebbi székre, mert a lábai egy másodperccel se bírták volna tovább tartani. A szíve hevesen dobogott. –°Hogy leszek-e…? –°kezdte reszkető hangon. –°Drew, ez komoly dolog. A férfi arcáról eltűnt a mosoly. Előredőlt, és a térdére könyökölt.

114

–°Nem tréfából kérdeztem. Ennél komolyabban még semmit nem gondoltam életemben. Szeretlek, Memory, és szeretném, ha ezután együtt élnénk. –°Nem! Drew egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd ismét a nő szemébe nézett. –°Istenem, de nehéz eset vagy! –°Akkor ne foglalkozzál velem! –°vágott vissza Memory azonnal. –°Szedd a sátorfádat, és irány Santa Barbara! –°Tényleg ezt szeretnéd? –°Drew felállt. –°Azt szeretnéd, ha elmennék, és megígérném, hogy soha nem jövök vissza? Elindult feléje, lassan, nagyon lassan. Memory a székhez tapadt, és a szíve olyan hangosan vert, hogy szinte hallani lehetett. –°Gyerünk, Memory. Küldj el! –°Egyre közelebb ment a nőhöz. – °Őszintén el tudnál küldeni? Bele tudsz nézni a szemembe, így, ahogy most, és el tudsz küldeni? Bele tudnád mondani a szemembe, hogy „Drew Sloan, nem akarlak, nem kívánlak, semmit nem érzek irántad, lépj ki az életemből, és meg ne lássalak még egyszer az ajtómnál”? Megállt előtte, megragadta a szék karfáját, hogy a nő moccanni se tudjon. –°El tudnád mindezt mondani, Memory? Memory még erősebben odasimult a szék támlájához, de nem bírta levenni szemét a férfiról. Drew egészen ráhajolt, és úgy érezte, hogy a belőle áradó melegség átsugárzik az ő testébe. Úgy érezte, szinte megfullad Drew pillantásától. Hogyne akarná, hogyne kívánná! Hiszen szinte sajgott minden tagja a vágytól, a szenvedély pusztító tüze lobogott benne. Hogyne érezne iránta valamit! Hiszen kimondhatatlanul szerelmes belé. Hogy mondhatná neki azt, hogy menjen el, és soha ne jöjjön

115

vissza? A jövő Drew nélkül üresnek és hidegnek tűnt. Hosszú, napsütés nélküli nappalok és még hosszabb éjszakák várnának rá. Memory meg akarta érinteni Drew-t, tenyerébe fogni az arcát, magához vonni, és megcsókolni, hogy még jobban felkorbácsolják a vágyukat. Szeretkezni akart a férfival; el akarta mondani neki és az egész világnak, hogy szereti. De nem találta a szavakat. A félelem és a kétely még mindig erős ellenfélnek bizonyult. –°Memory? –°Drew, kérlek, ne! Ne. –°Figyelj ide. Szeretlek, és feleségül akarlak venni. Heathernek apja leszek, és ugyanúgy fogom szeretni, mint a közös gyerekeinket. Drew fölegyenesedett, és hátrább lépett. Lehetővé tette a nőnek, hogy elmeneküljön. Memory nem mozdult. –°Tudom, hogy egyszerre rengeteg mindent mondtam most neked. Lehet, hogy hibáztam, de én nem érzem úgy. Nem bízol a saját ítélőképességedben a férfiakat illetően, így bennem sem. Így hát úgy döntöttem, kiterítem a lapjaimat. Nem akarok macska-egér játékot játszani, Memory. A jövőnkről van szó. Ha elhiszed mindazt, amit mondtam, akkor végre sikerül megmenekülnöd a múlt szorításából. Akkor újra bízni fogsz magadban. És akkor, de csak akkor, indulhatunk tovább együtt. Drew mélyet sóhajtott. –°Várni fogok rád, Memory –°mondta az érzelmektől reszkető hangon. –°Tudom, hogy félsz. De harcolni fogok érted, értünk. Mindig tudomásodra fogom hozni, hogy mennyire szeretlek. Újra és újra meg fogom kérni a kezedet. Te vagy az életem, Memory Lawson! –°Ó, istenem! –°szólalt meg Memory, s a tenyerébe temette az arcát. A sírás szorongatta a torkát.

116

–°Énekelnek az angyalok? –°mondta Drew csendben. –°Vagy inkább hallgatnak? A te kezedben van a döntés, Memory. Jó éjszakát! –°Megfordult, és kiment a szobából. Memory pedig hangosan felzokogott. Másnap tiszta, meleg reggelre ébredtek. A kék égen fehér bárányfelhők úsztak, és a vadvirágok illata kellemesen keveredett a farméval. Vidám nap volt, mintha azt sugallaná a természet, hogy a világon minden a legnagyobb rendben van. Kivéve egyetlen dolgot. Drew Sloan életében először vett lovaglóleckéket. –°A fenébe! –°kiáltotta, már vagy hatodszor. –°Már megint elrontottam. Franco megrázta a fejét, és fölnevetett. Már régen felhagyott azzal, hogy megpróbálja eltitkolni a nevetését. Odament a lóhoz, aminek a hátán Drew ült, és újra feladta a kantárszárat. –°Drew, gondold azt, hogy a kantár a kormánykerék. Nem engedheted el a kormányt minden második percben. –°Jó, tudom –°mondta Drew. –°De egyszerre annyi mindenre kell figyelni… Mondok neked valamit, Franco. Ez a nyereg nem a legkényelmesebb ülőalkalmatosság. Franco kuncogni kezdett. Drew kérdően ránézett. –°Mindjárt megérkezik a nézőközönséged. Heather és Memory épp erre indultak. Mindjárt itt lesznek. –°A pokolba! –°Gyerünk. A sarkaddal irányítsad. Ez az! Drew követte az utasításokat, és a ló lassan megindult. Mindkét kezével a nyeregbe kapaszkodott, és nagyon vigyázott arra, hogy nehogy elengedje a kantárszárat. A ló körbe-körbe lépkedett a kerítés

117

mentén. Magától elfordult a sarokban. Drew csak a hátán maradásért küzdött. –°Szia, Drew! –°kiáltotta Heather, amikor odaértek. –°Mit csinálsz? –°Halálra rémítem magam. Ez egy nagyon magas ló, Heather szívem. Legalább két kilométernyi távolság van a nyereg és a föld között. De meg fogom tanulni, hogy kell… Úgy tíz-húsz éven belül. Drew Sloan nem adja fel. „De nem is fair”, gondolta Memory. Azért tanul lovagolni, mert az ő életének nagyon fontos részét képezik a lovak. Félretette a büszkeségét, még azt is vállalta, hogy ő és Heather előtt ügyetlennek tűnjék. „Ó, Drew, szeretlek!” Memory egész éjszaka nem aludt, csak legfeljebb néha elszenderedett. Aztán Drew szavai minduntalan felébresztették: ,,Memory, leszel a feleségem? Te vagy az életem, Memory Lawson.„ „Mi kell még?”, kérdezte önmagától. Minden, amit a férfi mondott, arról tanúskodott, hogy Drew becsületes és őszinte. Az a férfi, akit szeret, viszontszereti. Az a férfi, akit szeret, vele akarja leélni az életét. Az a férfi, akit szeret, megkérte a kezét. Minden olyan tökéletes volt, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de… De Memory még mindig félt. Reménytelen esetnek tartotta magát. Szerette Drew-t, de nem volt ahhoz bátorsága, hogy ezt meg is mondja neki. Hozzá akart menni feleségül, de Drew ezt sosem fogja megtudni. –°Ennyi elég lesz mára –°mondta Drew. –°A… –°Rámosolygott Heatherre. –°A hátsó felem már nagyolt panaszkodik. Franco megállította a lovat, és Drew lekászálódott róla.

118

–°Istenem –°nyögte –, ki volt az az őrült, aki kitalálta ezt a sportot? –°Holnap reggel ugyanebben az időben jó lesz? –°kérdezte Franco. –°Igen, itt leszek. Holnap minden bizonnyal jobban fog menni, mert ennél rosszabbul szerintem nem is lehet csinálni. –°Heather, gyere! –°szólt Franco. –°Segíts nekem bekötni a helyére Matrózt, és akkor felülhetsz Ralphra. –°Jaj de jó! –°kiáltotta a kislány, és odafutott Francóhoz. Drew átmászott a kerítésen, és Memory mellé állt. –°Hölgyem, most tanúja lehetett egy olimpiai bajnok bemutatójának. –°Ó, nem is gondoltam volna –°válaszolta Memory mosolyogva. –°De előbb-utóbb rá fogok jönni a módjára. Memory arcáról lehervadt a mosoly. –°Miért? –°Miért? Mert a lovak nagyon sokat jelentenek a számodra. Így hát számomra is. Könyvhegyeket tanulmányoztam át a lovakról, a farmokról, erről a területről, amíg be volt gipszelve a kezem. Nagyon komolyan veszem ezt az egészet. Szeretlek, Memory, tudod? –°És mi lesz a te karriereddel? –°Nagyon alaposan utánajártam annak is. Tudod, ez is azok közé a mellékes részletek közé tartozik, amiket meg akartam veled beszélni a múltkor, csak nem voltál hozzá megfelelő hangulatban. – °Közelebb hajolt hozzá, és minden vonását alaposan szemügyre vette. –°Ugye, most nyugodt vagy? Memory fölnevetett. –°Persze. –°Akkor jó. Gyerünk sétálni!

119

Elindultak a lovak mellől. Mint később Memory ráébredt, az Emlékezés Hegye és a farm között elterülő vadvirágos mezőre igyekeztek. Amikor kiértek a rét közepére, Drew megállt. –°Na, megérkeztünk –°mondta, és szembefordult Memoryval. – °Nemcsak lovakkal foglalkoztam az elmúlt hetekben. Azért szeretnék megtanulni lovagolni, hogy együtt lovagolhassunk. Azért szeretnék a lótenyésztéshez is érteni, mert te ezzel foglalkozol. De természetesen meg se fogom kísérelni, hogy beleszóljak az üzletmenetedbe. –°Folytasd! –°Az én karrieremről kérdeztél. Nos, ha megengednéd, itt is folytathatom. Tudom, hogy soha nem fogod elhagyni ezt a farmot, így nekem kell alkalmazkodnom az itteni körülményekhez –°mondta, és széles mozdulatot tett a karjával. Memory érdeklődve figyelte, de nem szólalt meg. –°Ez a föld tökéletes lenne. Mindennek utánanéztem, szakemberekkel tanácskoztam, és azt mondták, megfelel. Meg lehet csinálni. –°Mit? –°Hikorifa-ültetvényt –°válaszolt Drew csillogó szemmel. –°Te lovakat tenyésztesz, én meg a legjobb hikorifa-csemetéket fogom nevelni. Így fog kettőnk karrierje összefonódni. –°Hikorifát –°ismételte lassan Memory. –°Igazad van, errefelé szoktak hikorifát termeszteni. Soha nem foglalkoztam vele komolyabban, hiszen így is van elég dolgom. Különben is egy olyan tizenöt kilométernyire van egy farm, ahol ezzel foglalkoznak. Csakugyan mindennek utánanéztél? Drew bólintott, és megfogta Memory kezét. Halkan, nagyon kedves hangon szólalt meg: –°Látod, Memory, semmi nem áll az utunkba, csak a te félelmeid. –°Lehajolt, és leheletfinoman megcirógatta az ajkaival Memory száját. A nő beleremegett a finom érintésbe. –°Semmi!

120

Memory pislogott, megköszörülte a torkát, és hátrált egy lépést. –°Álljunk csak meg egy pillanatra! Igen, ezen a réten lehetne hikorifa-csemetéket termeszteni. De azért a dolog nem ilyen egyszerű. –°Miért? –°Drew, ez itt egy farm. Ez nem nagyváros. Te városi vagy, hozzászoktál az ottani életmódhoz. De itt nincsenek meg a város nyújtotta lehetőségek. Itt el vagy zárva a külvilágtól. Itt nincs se mozi, se bevásárlóközpont, se pedig focimeccs. Nem tudhatod előre, hogyan fogod itt érezni magad. Drew haragosan összevonta a szemöldökét. –°Hogyne érezném jól magam itt, Memory! Hiszen te itt vagy! Te vagy az a nő, akit szeretek, te vagy az a nő, akivel le akarom élni az életemet. Azt hiszed, hogy Santa Barbarában tudnék élni nélküled? Nem, nem bírnám ki. Veled és Heatherrel szeretnék lenni. –°Most –°kezdte ingerülten Memory. –°Most gondolod ezt így. Most, ebben a pillanatban. –°Megrázta a fejét. –°De meddig fogod még ezt így gondolni? Mi lesz akkor, ha elkezdesz itt unatkozni, ha elkezded sajnálni, hogy feladtad a régi életedet? Mondd, Drew, akkor mi lesz? Drew csípőre tette a kezét, és az égre bámult. Nem felelt egy szót se, csak megpróbálta az egyre növekvő dühét fékezni. Mély lélegzetet vett, lassan kifújta a levegőt. Memoryra nézett. –°Miért csinálod ezt? –°Annak ellenére, hogy megpróbált nagyon nyugodt maradni, a hangja éles volt. –°Egyfolytában azon vagy, hogy valami hibát találj a tervben. Olyan problémákat gyártasz, amelyekre pedig semmi szükség! –°Nem, nem igaz –°válaszolta Memory egyre emelkedő hangon. – °Egyszerűen csak két lábbal a földön állok. Nem tudom rózsaszín szemüvegen át nézni a világot. Én távolabbra is látok, nemcsak addig, hogy te hikorifát nevelsz, én meg a lovakat.

121

–°De miért nem? Ez egy megoldás, egy nagyon jó megoldás, így mindketten együtt dolgozhatnánk. Miért nem tudod elfogadni ezt a javaslatot? –°Hogy bízzak meg a saját ítélőképességemben? Hogy félretoljam az óvatosságot, és ne a saját fejem után menjek? Hogy ne nézzem meg a hosszú távú lehetősségeket? Édes istenem, Drew, ekkora hülyeséget nem teszek! Memory hevesén pislogott, és erőlködött, hogy ne fakadjon sírva. –°És amikor az egész darabokra hullik? Csak magamat hibáztathatom érte… megint csak magamat. Megint egyedül leszek, megint magányos leszek. Megint azzal kell majd szembesülnöm, hogy nem jól választottam, hogy nem megfelelő embernek adtam a szívemet… –°Megrázta a fejét, és feltört belőle a sírás. Drew először csak nézte, aztán lassan elmosolyodott. Memory összekulcsolta a karját, és fölemelte a fejét. –°Mr. Sloan, én nem találom olyan humorosnak a beszélgetésünket. –°Nem nevetek, Memory. Ms. Lawson, csupán örülök. Memory összehúzta a szemét. –°Te nem vagy normális! –°Nem. Szerelmes vagyok és… –°Öklével a levegőbe csapott, és felugrott. –°Ez az! –°kiáltotta. Memory annyira meglepődött a férfi hirtelen kitörésén, hogy hátrált néhány lépést. Drew azonban utánalépett, és megfogta a vállát. –°Memory, te még azt se tudod, hogy mit mondasz. De én hallottam, én pontosan tudom, mit mondtál. –°Mit? –°Azt mondtad, hogy szeretsz, és nekem adtad a szívedet. –°Semmi ilyesmit nem… –°Memory itt megállt, és a férfira nézett. –°De, mondtam. Drew két tenyere közé fogta Memory arcát. 122

–°De… –°A nyelvével lassan végigsimította puha ajkát. –°igen… –°megcsókolta Memory orrát –°… mondtad. Ekkor szinte ráolvadt a nő szájára, és hevesen megcsókolta. Átölelte Memoryt, és erősen magához szorította. Szinte magába olvasztotta. Memory karjai szinte maguktól fölemelkedtek, és Drew tarkóját kezdte simogatni, majd beletúrt dús hajába. Egyre távolodtak a félelmei, a meggondolásai, Drew ízétől minden racionális gondolata elszállt. A melle Drew kemény mellkasához feszült, annyira, hogy szinte már fájt. Megjelentek előtte szeretkezésük képei, és szenvedélyesen vágyott Drew kezének és ajkának forró érintésére. Érezte, hogy Drew is izgalomba jött. Még erősebben a férfihoz simult, mire Drew kéjesen felnyögött. Memorynak szinte forrt a vére, ugyanolyan ritmusban lüktetett az egész testé, amilyen ütemet Drew csókja diktált. Amikor a férfi megragadta a fenekét, és még szorosabbra vonta az ölelést, Memory majdnem lerántotta őt a földre. „Memory szeret engem!”, gondolta Drew a vágy ködében. Szereti, és neki adta a szívét! Úgy érezte, hogy nyerésre áll a küzdelemben, és az oly nagyon áhított győzelem már nincs messze. De tudta, hogy Memory még mindig nem biztos a dolgában, félelmei még mindig meggátolják abban, hogy teljes nyugalommal átadja magát a szerelemnek. Úgy rémlett, szinte azon fáradozik, hogy elrontsa a terveiket, hogy szétzúzza még el sem kezdett közös életüket. De Drew is elszánt volt. Semmi nem tudja lerombolni szerelmüket. Szinte eszelősen szerette Memoryt, olyan mélyen, hogy azt nem is lehetne szavakba önteni. És Memory viszontszerette! Sikerülni fog nekik. Drew egy centiméternyit fölemelte a fejét, és szinte a nő szájába lehelte:

123

–°Szeretlek! –°A hangja remegett az őt elárasztó szenvedélytől. – °És te is szeretsz engem. Ez a lényeg, ez az alapja mindennek, ez az alapja a közös jövőnknek. Ez az alap olyan erős, hogy akár felhőkarcolókat is építhetnénk fölé. Legyőzhetetlenek vagyunk, Memory! Semmi nem húzhatja keresztül a számításainkat. Semmi. –°Könnyű csókot lehelt a szájára. –°Kérlek, Memory, mondd ki! Mondd ki, hogy szeretsz! –°Szeretlek, Drew Sloan –°mondta Memory álmodozón, félig csukott szemmel. –°Szeretlek. Drew felnyögött, és hanyatt döntötte Memoryt a magas fűben. Szinte betakarta a testét, ahogy ráborult, és megcsókolta. Memory az érzékek tengerében lubickolt, semmi mást nem érzékelt a világból, csak kettejüket. Szinte égett, lángolt a teste, azt akarta, hogy a férfi birtokolja, hevesen vágyott arra, hogy magában érezze Drew-t, hogy együtt szállhassanak a gyönyör csillogó mezői felé. Igen, Memory szerette és kívánta Drew-t, és ezt a férfi is tudta. Drew azt mondta, hogy legyőzhetetlenek. Az övék a jövő. Termeszthet hikorifát ezen a mezőn, és… Hirtelen végigborzongott, és ez az érzés visszarángatta a valóságba a vágy forróságából. Hikorifát fog nevelni, és előbb-utóbb elkezd unatkozni a magányos farmon! Ha Drew itt marad, mindennap csak azt fogja lesni, mikor adja jelét, hogy már nem elégíti ki az igényeit ez a farm, mikor akar már elmenni. Félelemben fog élni, félni, fog, hogy a férfi elhagyja, hogy megint rosszul választott, hogy megint magányos lesz, és sírással telnek majd a napjai. Nem! Hirtelen felült, és ezzel lelökte magáról a férfit. –°Nem!

124

–°Kívánlak! –°suttogta rekedt hangon Drew. –°Te is kívánsz engem, tudom, hogy így van. Itt leszel az enyém, itt, ezen a helyen, a mi helyünkön! Itt fogom nevelni a hikorifa-csemetéket. Itt fog összekapcsolódni az életünk, miután összeházasodunk. Engedd, Memory, hogy szeresselek! –°Nem –°válaszolta Memory, és eltolta magától. –°Felejts el engem, Drew! Hagyj békén! Drew összevonta a szemöldökét. Memory látta, hogy harag cikázik a szemében, majd sértődöttség tükröződött a mélybarna szempárban. Drew elhúzódott tőle, ő pedig feltápászkodott, bár hevesen remegett a lába. A férfi is felállt. Memory nem nézett a szemébe, nem akarta látni a fájdalmat, amit ő okozott. Összefonta a karját a melle alatt, mintha csak össze akarná tartani magát. Drew mellét bámulta. –°Szeretlek, Drew, ezt nem is tagadom. De ez nem számít, mert nem fogom hagyni, hogy befolyásoljon. Nem leszek a feleséged, és nem fogok beszélni, álmodozni vagy gondolkodni a közös jövőnkről. Nem tudok! Drew megragadta a vállát, és megrázta. –°Ne csináld ezt! Ne engedelmeskedjél a félelmeidnek, Memory! Ne törődj a múlttal, az volt, nincs, de most a jelenben élünk. Higgy nekem, bízzál bennem! Édes Istenem, Memory, ne dobd el a nagy lehetőséget! Van közös jövőnk, addig, amíg a halál el nem választ bennünket. Ne tedd ezt velünk! Memory, kérlek, temesd el már a félelmeidet! Légy a feleségem. Mondd; hogy a feleségem leszel, a gyermekeim anyja! Memory kiszakította magát a férfi keze közül. –°Nem! Azt akarom, hogy hagyjál békén. Nem tudom megtenni. Nem tudom. Drew, kérlek… hagyjál békén! Memory megfordult, és bukdácsolva rohanni kezdett, a könnyeitől szinte vakon.

125

Drew fölemelte a kezét, mintha el akarta volna kapni, mintha viszsza akarta volna tartani, de aztán keze lehanyatlott. Mélyeket lélegzett, majd az égre emelte a szemét, és megpróbált megnyugodni. De nem látta meg az ég kékjét, mert a könnyek elöntötték az ő szemét is.

126

9. Memory számára egy örökkévalóságnak tűnt, mire elérte az istállótól legtávolabbi karámot. Nekitámaszkodott a kerítésnek, levegőért kapkodott, és megpróbálta megállítani a szeméből ömlő könnyzuhatagot. Összefonta a karját, mintha csak védekezni akarna a külvilág elől, és becsukta a szemét. „Ó, Drew, sajnálom, nagyon sajnálom!” Tudta, hogy megbántotta a férfit, látta a fájdalmat a szemében. Látta, és soha nem fogja elfelejteni. Tósztot kéne mondani a félelemnek, gratulálni a sikeréhez, és csöndesen elismerni a saját vereségét! Elismerni, hogy a félelem hideg marka nem engedett a szorításon. Vasmarokkal szorongatta a szívét, nem engedte, hogy a múlt árnyai közül Drew napsugaras világába lépjen. Megrázta a fejét. Az újra és újra feltörő könnyek szinte fojtogatták. Remegő kézzel végigsimította az arcát, mintha meg akarná állítani a könnyfolyamot. Megfordult, és a kerítésre fektette az állát. Mély lélegzetet vett, beszívta a farm ismerős illatát. De valami hiányzott… Drew különös illata. Fülelt, hallgatta a lovak távoli nyerítését és Heather időnként felcsendülő kacaját. De valami hiányzott a természet kórusából… Drew mély hangja és nevetése. Fölemelte a fejét, és végignézett a farmon. Megszemlélte a házakat, az istállót, mindent, amit az udvaron látott.

127

De valami hiányzott… Drew Sloan hihetetlenül férfias alakja, azé a férfié, akit szeretett. Azé a férfié, akit elveszített. Kimerült, szomorú sóhajjal a ház felé indult. Úgy döntött, az első ajtón fog bemenni, nehogy Heather meglássa és odahívja. Most senkinek nem tudott volna a szemébe nézni; ha csak szól hozzá valaki, azonnal feltör belőle a zokogás. Ennél már csak egy rosszabb dolog volt: még önmaga szemébe se tudott nézni, nem tudott önmagának megbocsátani. Gyáva alak volt, aki nem tud elszabadulni a múlt öleléséből! Csak önmagát hibáztathatta azért, hogy most magányos jövőre ítélte magát, hogy Drew nélkül kell leélnie az életét. Amikor odaért a házhoz, óvatosan kinyitotta az ajtót, nehogy Tina meghallja az érkezését. Halkan behúzta maga mögött az ajtót, és lábujjhegyen elindult a szobájába vezető folyosón. Már majdnem odaért, amikor Tinába ütközött, aki egy rózsaszín tollseprűvel tisztogatta a szekrényeket. –°Ó! –°kiáltott Memory. –°Sajnálom. Nem vettelek észre. Nagyon sajnálom. –°Értem –°válaszolta Tina, és komoran vizsgálgatta Memory arcát. –°Gondolom, nem könnyű könnyben úszó szemmel észrevenni bármit is. –°Könnyben úszó? –°kérdezte Memory, és megpróbált némi ártatlanságot csempészni a hangjába, de nem járt sikerrel. –°Ki sírt? Én biztosan nem! Ennél boldogabb még sosem voltam. –°Ezzel kitört belőle a zokogás. Tina letámasztotta a tollseprűt a sarokba. –°Nyomás a szobádba, Memory! Most azonnal! Memory azonnal szót fogadott, hangosan szipogva bement a szobájába, és rávetette magát az ágyra. Tina hozott egy doboz papír

128

zsebkendőt, és leült melléje. Memory kivett egy zsebkendőt, és kifújta az orrát. –°Én sírok –°szólalt meg, és csuklani kezdett. Tina bólintott. –°Látom. Na, mi történt Drew és közötted? –°Nem emlékszem, hogy említettem volna a nevét –°felelte Memory, és fölemelte a fejét. –°Édes gyermekem! –°szólt kedvesen Tina. –°Az ember nem sír így, ha beüti a lábát. Ezek a könnyek a szívedből önnek. És a te szíved Drew Sloané. Na, ki vele, mi történt! –°Szeretem –°mondta Memory, bár alig jött ki hang a torkán. –°Ezt tudom. Menjünk tovább! –°És én… én… elvesztettem, mert túlságosan félek szeretni őt. Harcoltam a félelmeimmel, de egyszerűen nem… nem tudom… – °Újra feltört belőle a sírás. Kifújta az orrát. –°Ó, Memory, Memory! –°szólt Tina, és vigasztalóan simogatta a térdét. –°Hogy engedhetted meg, hogy az öt-hat évvel ezelőtt történtek irányítsák az egész jövődet? Drew szeret téged, és szereti Heathert is. –°Tudom, tudom, de annyira félek, Tina! Drew el akar venni feleségül, és itt akar élni, hogy nekem ne kelljen elhagynom a farmot. Úgy tervezi, hogy az Emlékezés Hegye és a farm között elterülő mezőn hikorifát fog termeszteni. Mindenét fel akarja adni Santa Barbarában. Miattam! –°Drew szeret téged, és annak a nőnek a világába költözik, akit szeret. –°De meddig? Meg fogja unni az itteni életet. Okokat fog találni arra, hogy elhagyjon. Tudom, hogy így lesz, Tina! Ezt nem vállalhatom, Tina! Ezt nem tehetem! Nemcsak én törnék össze ebben, hanem Heather is. Túl nagy a kockázat.

129

–°Rendben –°felelte Tina, és felállt. –°Akkor küldd el Drew-t, mondd meg neki, hogy menjen el! –°Az asszony átment a szobán, és az ajtóban megállt. –°De, Memory Lawson, egyet ne felejts el! A félelmeid miatt arra ítéled magad, a gyermeked és minket is, hogy olyan házban éljünk, ahol nem énekelnek az angyalok. Memory lehajtotta a fejét. –°Nem tehetek róla, Tina –°suttogta. Tina egy hosszú percig nézte Memoryt, majd kedvesen megszólalt: –°Biztos vagy benne? Nézz bele jó mélyen a szívedbe, Memory! Vannak ott még erőtartalékok. A csata csak akkor ér véget, amikor te feladod. Memory nem mozdult az ágyáról még néhány percig. Annyi ereje se volt, hogy a kezét fölemelje. Elvesztette az időérzékét. Csak a saját zavaros gondolataival volt elfoglalva. Miután fél órán keresztül fel-alá járkálva beszélt, Drew megállt Rick Sanchezzal szemben. –°Most már mindent tudsz –°mondta –°és végigsimította a haját. Hallottad az egész históriát. Rick, én a világ tetején éreztem magam, amikor Memory azt mondta, hogy szeret. És akkor hirtelen letaszított onnan. Minden elképzelhetőt megtettem, hogy meggyőzzem: a mi szerelmünk igazi. Keményen küzdöttem, mindent beleadtam, mindenemet tálcán kínáltam neki. És veszítettem. Rick homlokán egyre mélyültek a ráncok. –°Ha azt mondta, szeret, akkor tényleg szeret. –°Ebben egy percig sem kételkedtem. De a félelmei erősebbek, mint a szeretete. Nem tudok már mit csinálni. Vége a játszmának. Veszítettem, Rick. –°Ide figyelj…

130

–°Istenem! –°mondta Drew, és a mennyezetre bámult. –°Én teljesen kikészültem. –°Ismét Rickre nézett. –°Még soha életemben nem voltam ennyire magam alatt, ennyire mérges, ennyire szomorú… A fenébe is, szánalmas alak vagyok! Rick az asztalra csapott, és felállt az asztalról. Drew összerázkódott a meglepetéstől. –°A fenébe is, ember! –°kiáltotta Rick. –°Hát akkor csinálj valamit! –°Mi a francot, te nagyokos? –°kiáltotta Drew. Rick kinyitotta a száját, hogy visszavágjon, de nem tudott válaszolni. –°A pokolba! Fogalmam sincs. Drew lerogyott egy székbe. Rick is visszaült a helyére. Mindketten összevonták a szemöldöküket, és nehéz, fájdalmas csönd ereszkedett rájuk. Másnap reggel Memory kilovagolt Cukorpata hátán. A szél kellemesen simogatta az arcát, és tökéletes egységben mozgott a kecses állattal. Hosszú, fárasztó éjszaka volt a háta mögött. Újra és újra végiggondolta a mezei jelenetet. Nem tudott elaludni, csak tehetetlenül forgolódott, dobálta magát az ágyban. Azóta nem látta Drew-t. Ricktől telefonált Tinának, hogy nem vacsorázik itt. Memory hallotta, amikor Drew jóval éjfél után megérkezett. Arra vágyott, hogy a férfi karjába vesse magát, szenvedélyesen megcsókolja, bevezesse a szobába, és az éjszaka hátralévő részében szeretkezzenek. De nem mozdult, és amikor a férfi szobájának az ajtaja becsukódott, újabb könnyek öntötték el a szemét. „Az angyalok nem énekelnek, az angyalok szomorúak”, gondolta Memory a vágtázó Cukorpata hátán. Drew és Tina az ő kezébe he131

lyezték a döntést az angyalokról. Mennyi embernek a sorsát, boldogságát tartotta most a kezében! Amikor elérkeztek az Emlékezés Hegyének lábánál elterülő rétre, visszafogta a lovat. Amikor a mező közepén jártak, megállította Cukorpatát. Ismét az előző napi szívtépő beszélgetésük jutott eszébe. És ismét a sírás fojtogatta. Végigpásztázta tekintetével a mezőt, és lelki szeme előtt már látta Drew hikorifáit. Látta, hogy a faiskola Drew szorgalmának és szakértelmének köszönhetően felvirágzik. Tudta, Drew minden erejét belevetné, hogy gyümölcsöző vállalkozást hozzon létre a vadvirágos réten. Drew mindent teljes erőbedobással végez. Semmit nem csinált fél gőzzel, még akkor sem, ha nem munkáról van szó, hanem játékról vagy… Memory hirtelen megmerevedett a nyeregben. Cukorpata rémülten emelgette a lábát a hirtelen mozdulattól. –°Szerelemről? –°suttogta Memory. „Igen”, válaszolta meg a kérdést önmagának. A szíve egyre hevesebben vert, ahogy a gondolatai is egyre gyorsabban száguldottak. Hirtelen minden kezdett megvilágosodni előtte. –°Édes Istenem! –°mondta hangosan. –°Mit tettem? Ó, Istenem, mit csináltam?! Egyetlen rántással hazafelé kormányozta Cukorpatát, és a következő másodpercben már a farm felé vágtáztak. Amint Memory a ház hátsó bejárata felé tartott, megpillantotta a távolban Tinát és Heathert. A frissen ásott földbe palántákat ültettek. Amikor belépett a konyhába, erősen fülelt, hátha hall valamit, ami Drew ottlétéről tanúskodna. A házban néma csönd uralkodott.

132

Becsukta a szemét, és mély lélegzetet vett. Amikor kissé megnyugodott, kihúzta magát, fölemelte a fejét, és Drew keresésére indult. Megállt a szobája ajtajában. A szíve úgy vert, hogy szinte már fájt. A férfi épp egy hatalmas bőröndbe rakodott. „Ne!”, kiáltotta magában. Beszélni kell vele, meg kell mondania neki… –°Drew? A férfi megmerevedett, de nem fordult hátra. Egy pillanatnyi szünet után folytatta a pakolást. –°Tessék –°mondta csendesen. –°Elmész? –°Igen. „Ne,, –°Drew, beszélni szeretnék veled. –°Halljuk –°válaszolt a férfi, és betett egy inget a bőröndbe. Memory bement a szobába, bár alig tartották a lábai. Tudatában volt, hogy amit a következő percekben mondani fog, meghatározza az egész életét. Hamarosan megtudja, hogy magányra ítéltetett-e vagy arra, hogy a házban mindig énekeljenek az angyalok. Körülbelül háromlépésnyire állt meg a férfitól, és összekulcsolta a karját. –°Drew, szeretlek. A férfi bólintott. –°Tudom. –°Berakott egy pár tornacipőt a csomagba. –°Kilovagoltam ma reggel Cukorpatán, oda, ahová a hikorifákat szeretnéd ültetni. –°Szerettem volna. Múlt időben. –°Drew, én… Abbahagynád egy kevés időre a pakolást, és figyelnél egy kicsit rám is?

133

Drew szomorúan sóhajtott. Hallani lehetett, hogy a szomorúság a szíve mélyéről fakad. Fölegyenesedett, és a nőre nézett. Arcán gyötrődés látszott. –°Meghallgassalak? –°kérdezte közömbös hangon. –°Nem, egyáltalán nem szeretném újra hallani, Memory. Minek? Semmi értelme. Én szeretlek téged, te szeretsz engem, de ez nem elég. Akkora teret adsz a félelmeidnek, annyira uralják a lelkedet, hogy neked semmi sem lenne elég, az sem, ha lehoznám neked a csillagokat az égről. –°Drew, kérlek, hadd mondjam el, amit szeretnék! Drew is összekulcsolta a karját a mellén. –°Halljuk! Memory nagyot nyelt, majd arra kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen. –°Nagyon meg voltam ijedve és zavarodva, Drew. –°A hangja minden egyes kimondott szóval egyre határozottabb lett. –°De amikor ott ültem Cukorpata hátán a mezőn, kezdtem mindent megérteni. A férfi nem szólalt meg; az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. –°Ráébredtem, hogy az érzelmi életem a szeretetet illetően megragadt a múltban. Mindig csak a rossz élmények emlékei ébredtek fel bennem. Először elvesztettem a szüleimet, aztán pedig Jack elhagyott. Az anyám és az apám itt volt, aztán egyszer csak eltűntek. Aztán jött Jack, de amint valami gond adódott, rögtön lelépett, és benne hagyott a pácban. Ha valami nem stimmelt, igyekezett bedugni a fejét a homokba, és nem venni tudomást a dologról. Ha ez nem ment, egyszerűen elfutott. –°Én nem ilyen ember vagyok. –°Tudom, de az énem egyik része, az, amelyik tele van félelmekkel, a szeretetet a csalódással azonosította, a hatalmas fájdalommal. Egyfolytában akadályokat láttam a boldogságunk útjában. Aztán ráébredtem, hogy mivel képes voltam beszélni neked a szüleimmel való kapcsolatomról és a halálukkal összefüggő érzéseimről, végre

134

sikerült feldolgoznom azt a sokkot. Erre már hosszú évekkel ezelőtt szükségem lett volna. A kettőnk kapcsolatát illetően pedig csak a Jackkel való élményeimre tudtam támaszkodni. Úgy éreztem, hogy ha beléd szeretek, ugyanúgy elveszítelek, és ugyanazt a fájdalmat kell átélnem… Minden okod megvan arra, hogy haragudj rám, és meg legyél sértődve. Drew, el se tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy megbántottalak! Itt Memory egy percre elhallgatott, mert a hangja remegni kezdett. –°De ma reggel a réten rájöttem, hogy te mindent, amit csinálsz, szívvel-lélekkel teszel. Ha hiszel valamiben, akkor mindenedet odaadod érte, akár munkáról, akár játékról, akár… szerelemről van szó. Drew bólintott, és érdeklődés csillant meg a tekintetében. –°Hirtelen minden megvilágosodott előttem. Miért kellett nekem a távoli jövőbe néznem, és okokat keresnem arra, hogy elhagyjál? Miért? Miért gyártottam problémákat? –°Jó kérdés. És megtaláltad rá a választ? –°Igen. Azért, Drew, mert a jelenben és a közeli jövőben egyszerűen nincsenek problémáink. Semmi nem áll az utunkban. Te nem menekülsz el a felelősség elől. Ha valami baj van, akkor rögtön nekilátsz, és megoldást keresel rá. Annyira el voltam foglalva a múltbeli félelmeimmel, hogy észre se vettem, mekkora erőbedobással dolgozol azon, hogy megoldd a problémákat. –°Mire akarsz kilyukadni? –°Ó, Drew, nagyon sajnálom, hogy ilyen buta voltam! Amikor felépítettem magam köré azokat a falakat, akkor megakadályoztam magam abban, hogy nőként felnőtté érjek. Egy gyerek félelmeivel találtad szembe magadat. De most már tudom, hogy ha mindketten akarjuk, akkor sikerülni fog. És elvisszük Heathert Disneylandbe, hogy találkozhasson Mickey egérrel. –°Memory? –°szólalt meg Drew alig hallhatóan.

135

–°Drew, bocsáss meg nekem! Kérlek! Vegyél feleségül, Drew. Kérlek. Szeretlek, a feleséged akarok lenni, a társad akarok lenni, a jobb kezed akarok lenni. Azt szeretném, ha te lennél Heather apukája, és azt szeretném, hogy legyenek közös gyerekeink. Ó, Drew, szeretném, ha ebben a házban mindig énekelnének az angyalok! Drew megpróbált megszólalni, de hirtelen rátörtek az érzelmek, és egy árva hangot se tudott kipréselni a torkán. Végül széttárta a karját. –°Gyere ide –°kérlelte. –°Ó, édes Memorym, gyere ide! Memory szó szerint belevetette magát a karjaiba. Átölelte a nyakát, és szorosan hozzábújt. Nem szólaltak meg, csak mindketten kóstolgatták az új érzést, hogy milyen megölelni az elveszettnek hitt kedvest. Memory végül fölemelte a fejét, és a férfira nézett. –°Kérlek, bocsáss meg nekem! –°Már rég megtörtént, már el is felejtettem, csakúgy, mint a többi múltbeli dolgot. Most már csak az elkövetkezendő nappalok és éjszakák számítanak. –°Elveszel feleségül? –°kérdezte mosolyogva Memory. –°Azt hiszem, valahogy majd sikerül beillesztenem a programomba –°válaszolta Drew, és lassan teljes nyugalom szállta meg. – °Tudod, nagyon elfoglalt ember vagyok. Meg kell alapítanom a faiskolámat. Szeretlek, Memory, és amikor azt hittem, elvesztettelek, nagyon szánalmasan éreztem magamat. Semmi nem állhat az utunkba, ha együtt vagyunk. Legyőzhetetlenek vagyunk. –°Most már tudom. Hálás vagyok, hogy még idejében sikerült rájönnöm. Drew, szeretlek, szeretlek, szeretlek! –°Én is –°felelte Drew, és megcsókolta. A csók szenvedélyes volt és fájdalmas, arról a sok szenvedésről árulkodott, amin mindketten keresztülmentek az elmúlt napokban. A szenvedésről, amit most örökre elfelejthetnek.

136

A csók felébresztetté bennük a vágy régóta lobogó lángját, elborította őket a szenvedély tüze. Drew felnyögött. –°Memory…! –°Gyorsan, Drew! –°mondta sürgetően Memory. –°Menjünk fel az Emlékezés Hegyére, és szeretkezzünk a virágok között! Ott találkoztunk először. Ott fogjuk megpecsételni örökké tartó szerelmünket. –°Tökéletes. A szeretkezésük is tökéletes volt, nemcsak az ötlet. A vadvirágok közül a gyönyör hullámain a Paradicsomba utaztak, ahol az angyalok éneke ünnepelte őket.

137