Wlllllllllllk%^l
Elhunyt A n t a l l József
miniszterelnök „Minden halál alkalom, hogy számot vessünk önma gunkkal, önmagunk életével. A kormányfő megrendítő halála kiváltképpen alkalom a számvetésre: tekintsünk hát önmagunkba - magyarokként vagy közös hazánk más nemzetiségű polgáraiként, párttagokként vagy pár ton kívüliekként - s tegyük fel magunknak a kérdést: megtettünk, megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik, hogy híven szolgáljuk szűkebb közösségünket és ha zánk egészét? S ha tesszük, milyen eszközökkel teszszük? Ezzel tisztelegjünk a kormányfő sírja előtt!"
Jlérleg ni. evioiyam <*Ö. szam 1993. december 16.
I
INCYENES VÁROSI LAP • BÉKÉSCSABA
G Ö N C Z ÁRPÁD, a Magyar Köztársaság elnöke
Békéscsabán napjainkban történik az 1992-ben megkez dett, 280 millió forint összkölt ségű szennyvízgerinccsator na-építési program keretében megvalósult csatornák átadá sa - tájékoztatta a sajtó képvi-
KÖLTSÉGVETÉSI KILÁTÁSOK
Pénzéhes idők
Tudvalevő, hogy az önkormányzatok költségvetésének mintegy 70-80 százaléka a z állami költségvetéstől függ. A parlament a közelmúltban elfogadta a központi költ ségvetés fő számait. - Mire számithat Békéscsaba 1994-ben kérdeztem Pap János polgármestertől.
r a f J
ezen számok
tükrében?
-
- A végleges költségvetés elfogadása még hátravan, a fő szá mokból azért kiderül, hogy milyen mozgásterünk lesz a különböző te rületeken. Számításaink szerint költségvetésünk hárommilliárd forint fölötti összeget tartalmaz. Azonban a működési kiadásokhoz szüksé ges pénzösszeg több mint százmillió forinttal kevesebb, mint amennyit a központi költségvetésből és saját bevételekből várhatunk. Igy például a parlament sajnos nem fogadta el Zsigmond Attila M D F es képviselő módosítójavaslatát, mely úgy szólt, hogy az önkormány zatok az eddigi 30-70 százalékos személyijövedelemadó-megosztás helyett 3 5 százalékát kapják az szja-nak. Békéscsabán ez 77 millió forint plusz bevételt jelentett volna. A városi költségvetést illetően a legfájdalmasabb mégis az, hogy még nincs meg a beruházásokra, fejlesztésekre szükséges pénzfor rás. Az utóbbi négy évben pedig az önkormányzat e célú kiadásai szép ütemben nőttek, így 1990-ben 362 milliót, 1991-ben 220 milliót, .1992-ben 602 milliót, és az idén hozzávetőlegesen 500 millió forintot tudtunk fejlesztésre, beruházásokra fordítani. A már megkezdett be ruházásokat tovább kívánjuk folytatni, ehhez azonban egy jelentős összegre lesz szükségünk, melynek a forrását még nem határoztuk meg. - Honnan teni?
fogja az önkormányzat
a hiányzó
összegeket
előterem
- Többféle megoldás létezik. Egyik az, hogy ingatlanokat adunk el. másik pedig a z , hogy különböző fejlesztési és beruházási elkép zelések megvalósítása érdekében igyekszünk központi támogatá sokhoz jutni, illetve olyan kedvezményes bankkölcsönöket vehetünk igénybe, amelyek még elfogad ható kamatozással és törlesztési feltételekkel a város további fej lődését elősegítik... Az egyértel mű, hogy az önkormányzat a vá Vendéglátós, piaci, kereskedelmi szolgáltatógépek, számitógépek ros intézményeinek a működé hálózatok ós kellékek forgalmazása sét mindenképpen biztosítani Garancia, szerviz fogja, de felújításokra korlátozott mértékben, új beruházásokra INTERTECHNIKA KFT. pedig csak plusz bevétel esetén Békéscsaba. kerülhet sor. Szerdahelyi u. 21a.
PÉNZTÁRGÉP
"ét
Telefon: 325-161.
- Köszönöm
a
beszélgetést. (H.
M.)
KÖZÉRDEKŰ
Szennyvízügyek
selőit a múlt héten Domokos László alpolgármester, Medovarszki János, a program vezetője, és Fodor Jánosné, a városüzemelte tési iroda munkatársa. A megépült gerinccsatornák lehetővé tették, hogy 827 in gatlan közvetlenül beköthető legyen, a környező utcákban pe dig további hálózat kiépítése valósulhat meg. Ez utóbbi társu lási formában, önkormányzati támogatással történhet - az idén 6 millió forintos önkormányzati támogatással víziközmű társulás jött létre. A csatornahálózatba való rákötés feltételeit a 38/1992. (XII. 18.) számú önkormányzati rendelet tartalmazza. E szerint polgári jogi szerződéseket kell kötni minden rákötni szándékozó ingat lantulajdonossal. A szerződés, melyben szabályozásra kerülnek a fizetési feltételek, a városüzemeltetési irodánál köthető meg. A fizetendő hozzájárulás összege jelenleg burkolt úttal rendelkező utcában 47 ezer Ft/lakás, földes úttal rendelkező utcában pedig 57 ezer Ft/lakás (ez az összeg tartalmazza az útalap-hozzájáru lást). Indokolt esetben maximum 5 évi időtartamra 9 százalékos kamattal részletfizetési kedvezmény adható. A program keretében összesen 18,5 km gerinccsatorna épült hat ütemben a következő szakaszokon: 1. V. kerület: Tavasz u., Zsigmond u., Franklin u., Pajtás sor (Da rányi u.), Táncsics u., Kertész u. 2. III-IV. kerület: Szabolcs u. (Szarvasi út és Lipták A. u. között), Lipták A. u., Zrínyi u., Békési út (Békési út és Lenkey u. között). 3. V. kerület: Stromfeld A. u.. Ágoston P. u., Franklin u. (Kolozs vári u. és Ágoston P. u. között), Bessenyei u. (Franklin u. és Kertész u. között), Kolozsvári u. (Franklin u. és Kertész u. kö zött). 4 . 1 . kerület: Arany J. u., Virág u., Csányi u. (Arany J. u. és Beth len u. között), Bethlen u , Lehel u. 5. V. kerület: Kolozsvári u. (Batsányi u. és Tompa u. között), Ma dách u. (Tompa u. és Madách u. 17. sz. között), Bacsányi u., Szegfű u. (Rózsa u. és Bacsányi u. között), Rózsa u. (Báthory u. és Szegfű u. között). 6. V. kerület: Orosházi u. (Fábry u. és Wagner u. között), Fábry u. (Orosházi u. és Fábry u. 23. között), Wagner u. (Orosházi u. és Vaskapu u. között). (Sz. I.)
•
KÖZGYŰLÉS.
Békéscsaba
Megyei Jogú Város
Közgyűlése
soron következő ülését d e c e m b e r 2 2 - é n , s z e r d á n 1 3 órai
kezdettel
tartja a v á r o s h á z a d í s z t e r m é b e n . • KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA. Dr. S a r k a d i n é dr. L u k o v i c s É v a or szággyűlési
képviselő
óráig f o g a d ó ó r á t tart a
FELHÍVÁS. A
Lencsési
Megérdemelt
Alapítvány
tájékoz
tatja v á r o s u n k lakóit, h o g y folyta tódik a S z a b a d s á g téri II. v i l á g h á borús e m l é k m ű r e kerülő
áldoza
tok n e v e i n e k g y ű j t é s e . Kérik B é k é s c s a b a lakóit, h o g y a k i k n e k a II. világháborúban rokonuk,
hozzátartozójuk,
barátjuk,
szomszédjuk
v a g y i s m e r ő s ü k életét azok
szíveskedjenek
vesztette, az
és
Békéscsaba, Gyulai út 32., telefon: 445-845, igazgató: Lehoczky László Iskolánk B é k é s m e g y e e g y e t l e n o l y a n o k t a t á s i i n t é z m é n y e , amely
v é n y s o r o z a t február v é g é i g bizto
hosszú évtizedek óta szolgálja a k e r e s k e d e l e m és
sít l e h e t ő s é g e t a v á r o s l a k o s s á g a
szakember-utánpótlását.
számára
A z 1 9 8 8 / 8 9 . tanévtől a h a g y o m á n y o s s z a k k é p z é s mellett - a m e g
az
egészséges
kikap
csolódásra.
sportirodában
vendéglátás
változott s z a k m a i e l v á r á s o k n a k m e g f e l e l ő e n - l e h e t ő s é g nyílt ke
• M E G H Í V Ó . A Szlovák Gimná
reskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskolai bizonyítvány meg
z i u m , Á l t a l á n o s I s k o l a é s Kollégi
szerzésére is.
u m v á r o s u n k 2 7 5 . évfordulója a l
Iskolánk képzési formái:
k a l m á b ó l d e c e m b e r 1 6 - á n , csütör
Általános iskolát végzettek részére:
tökön 15 órától m ű s o r o s m e g e m
a ) K e r e s k e d e l m i s z a k k ö z é p i s k o l a ( k é p z é s i idő: 4 é v , a z érettségi
l é k e z é s t tart, a m e l y r e
tisztelettel
várja a s z ü l ő k e t é s m i n d e n k e d v e s érdeklődőt.
sít).
• MATRIKULA
bejelenteni, h o g y a z á l d o z a t n e v e
b i z o n y í t v á n y mellett k é p e s í t e t t k e r e s k e d ő i v é g z e t t s é g e t nyújt). b) V e n d é g l á t ó - i p a r i s z a k k ö z é p i s k o l a ( k é p z é s i idő: 4 é v , a z érettségi b i z o n y í t v á n y mellett k é p e s í t e t t v e n d é g l á t ó s v é g z e t t s é g e t bizto
elhunyt
nevét a v á r o s h á z á n , a z oktatási, közművelődési
A város, ahol élünk
14-16
Közösségi H á z b a n . •
Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola
(SZDSZ)
december 17-én, pénteken
Nyugalomért
Középiskolai körkép
BÉKÉSCSABA HÍREKBEN
A s z a k k ö z é p i s k o l a i k é p z é s i f o r m á k b a n a z i s k o l a biztosítja a gyakor lati hátteret.
SZÜLETÉS
felkerüljön a z e m l é k m ű r e . A z ál
c ) S z a k m u n k á s k é p z é s ( k é p z é s i idő: 3 é v ,
szakmunkás-bizonyít
betű
Bai Zsolt és Bohus-Krajó Szilvia
r e n d j é b e n fogják felíratni. A z a v a
fia R i c h á r d , B e r k i S á n d o r é s R o m
• k e r e s k e d e l m i s z a k m á k : é l e l m i s z e r - é s v e g y i á r u - k e r e s k e d ő , ru
tást 1 9 9 4 . o k t ó b e r 3 1 - r e tervezik.
vári Katalin fia T a m á s , B a r a n k a i
h á z a t i k e r e s k e d ő , k u l t ú r c i k k - k e r e s k e d ő , v a s - é s m ű s z a k i ke
dozatok
neveit
az
ábécé
vány):
G á b o r é s E l e k Ilona l e á n y a V i v i e n , •
K I Á L L Í T Á S . Aklan Éva kerá
miái d e c e m b e r 16-tól j a n u á r
7-ig
láthatók a v á r o s h á z a b a r o k k ter m é b e n . A kiállítás m e g n y i t ó j a d e cember
16-án,
csütörtökön
15
P ó c s a i T a m á s é s S z á s z Edit le ánya
Renáta, Orosz
Cservenák
András
Éva leánya
és
Nikoletta
É v a , V á r i Z o l t á n Attila é s Erdélyi Brigitta fia B a l á z s
tatók biztosítják, akik t a n u l ó i g é n y ü k e t benyújtották a z iskolához. V a l a m e n n y i k é p z é s i f o r m á b a n oktatunk i d e g e n nyelvet. A nyelv ki
lódik. O k t a t u n k n é m e t , a n g o l , f r a n c i a n y e l v e k e t é s igény szerint
HÁZASSÁG
É I G Y E L E M ! A közgyűlés az
o r o s z nyelvet i s . A s z á m í t á s t e c h n i k a t a n t á r g y k e r e t é n belül a s z a k
1 9 9 1 . június 1. előtt é r t é k e s í t e t t é s még
A s z a k m u n k á s k é p z é s i f o r m á b a n a gyakorlati h á t t e r e t a z o n m u n k á l
v á l a s z t á s a n e m ö n k é n y e s e n történik, h a n e m a s z a k m á h o z k a p c s o
órakor l e s z . •
reskedő; • vendéglátós s z a k m á k : cukrász, felszolgáló, szakács.
ki n e m
fizetett volt
mányzati (tanácsi,
önkor
IKV-kezelósü)
Szkaliczki Márta és László Zol
m á h o z k a p c s o l ó d ó l e g f o n t o s a b b a l a p i s m e r e t e k e l s a j á t í t á s á r a nyílik lehetőség.
tán
lakások a z o n v e v ő i n e k , akik 1 9 9 3
ELHALÁLOZÁS
d e c e m b e r 31-ig a v é t e l á r h á t r a l é kot e g y ö s s z e g b e n befizetik,
40%
helyett 5 0 % k e d v e z m é n y t biztosít. A v é t e l á r h á t r a l é k b a kárpótlási je
Breznyiczky
György,
Molnár
Sámuel, Benedek Györgyné V a
gyet is b e s z á m í t a n a k . T o v á b b i fel
sas
világosítást a p o l g á r m e s t e r i h i v a
András, S a l a m o n Pálné
Ilona,
Újvári J á n o s ,
Porosz
tal v a g y o n k e z e l ő irodája nyújt (te lefon: 4 5 2 - 2 5 2 / 1 8 6 m e l l é k ) . •
HIRDETMÉNY. A
közgyűlés
a z ö n k o r m á n y z a t i tulajdonú (volt tanácsi,
IKV-)
visszaadóinak,
bérlakások akik
azon
elhelyezési
igény nélkül a l a k á s u k a t 3 0 n a p o n belül kiürítve, r e n d e l t e t é s s z e r ű á l lapotban l e a d j á k , a l a k á s - h a s z n á latbavételi díj ö t s z ö r ö s é n e k m e g felelő térítési díjat fizet. A l e a d á s s a l k a p c s o l a t b a n j e l e n t k e z n i a pol gármesteri irodájánál
hivatal
közigazgatási
(fszt. 9. s z o b a )
1993.
d e c e m b e r 3 1 - i g lehet. •
S P O R T H Í R . A 2 . S z . Általá
nos Iskolában 72 c s a p a t részvéte lével m e g k e z d ő d ö t t a több mint tíz éves hagyománynak örvendő vá rosi t e r e m l a b d a r ú g ó - b a j n o k s á g a városi s p o r t c s o p o r t r e n dezésében.
A
rendez-
Ingyenes városi lap, Békéscsaba Főszerkesztő: S z t o j c s e v Szvetoszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika Tipográfia: G é c s Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése Felelős kiadó: P a p János, Békéscsaba polgármestere Szerkesztőség: Békéscsaba, S z e n t István tér 9. 5 6 0 1 , Pf. 112 Teleton: (66) 4 4 5 - 6 7 6 , 4 5 2 - 2 5 2 , telefax: 4 4 1 - 2 3 6 , telex: 8 3 - 2 2 9 S z e d é s : A & M Stúdió Nyomás: Hungária-lnfo Nyomdaipari Kft., Békéscsaba Felelős vezető: B o h u s Ákos nyomdavezető Megjelenik hetente, 27 0 0 0 példányban
Felnőttképzés: a ) A z érettségivel r e n d e l k e z ő k r é s z é r e 2 é v e s ö n k ö l t s é g e s , k i e g é szítő v e n d é g l á t ó - i p a r i s z a k k ö z é p i s k o l a i l e v e l e z ő k é p z é s t s z e r v e zünk. b) A z á l t a l á n o s iskolai v é g z e t t s é g ű e k a 4 é v e s v e n d é g l á t ó - i p a r i le velező szakközépiskolai k é p z é s b e kapcsolódhatnak be. c ) A z é r e t t s é g i z e t t e k é s á l t a l á n o s iskolai v é g z e t t s é g ű e k r é s z é r e ö n k ö l t s é g e s tanfolyami k é p z é s t s z e r v e z ü n k a z a l á b b i s z a k m á k b a n : •
k e r e s k e d e l m i s z a k m á k : é l e l m i s z e r - e l a d ó , ruházati e l a d ó , m ű szaki cikkek eladója, háztartási felszerelések eladója;
• vendéglátós szakmák: cukrász, felszolgáló, szakács. A tanfolyami k é p z é s 2 é v e s , heti e g y délutáni elfoglaltsággal. A m á s o d i k é v b e n gyakorlati f o g l a l k o z á s o k a t is s z e r v e z ü n k iskolai okta tótermeinkben.
I ^M^
[NAPLEMENTE .^M^.
TÁJÉKOZTATÓ NYUGDÍJASKARÁCSONY
AZ ŐSÖK NYOMÁBAN A Szlovák nyugdíjasklub a városismereti vetél kedők sorában a 275. évfordulóról emlékezett meg. A Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai (Ko vács Gábor, Andó György, Kocsor János) állították össze a kérdéseket és vezették a játékot. Mert já ték volt a javából, jó szórakozást ígérve a résztve vőknek. A klubházban a prvá hizsa (tiszta szoba) zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A kérdések igen sokrétűen ölelték fel azt a kor szakot (1720-1920), amit a ma élők ismerhettek apáik, nagyapáik elbeszéléséből, iskolai tanul mányaikból, olvasmányokból. . Egy hír mögött annyi minden lehet. Életek, sorsok, emberek. A mi hírünk „csak" ennyi:
Honnan jöttek az ősök, hol vannak szlovák te lepülések, hány ülőhely van az evangélikus nagy templomban, ki építette 1888-ban a „kergát"-ot, ré gi-régi házakat kellett felismerni korabeli fotókról és berendezni (rajzban) egy klasszikus szlovák há zat. Végül archaikus csabai szlovák kifejezéseket kellett lefordítani. A végeredmény: az első a Szlovák klub, máso dik a Haán Lajos Honismereti Klub, a harmadik a Lencsési klub csapata lett. Azt hiszem, a mellettem ülő bátya Palyo fogal mazta meg legjobban a kedves, hangulatos talál kozó lényegét: „Velymely bolo dobrvo. Aj na druhiraz robtye takvoto!"
A GYÁVA TETŰ
„...G. M. 75 éves békéscsa bai lakost november 23-án este a Szigligeti utcában gázsprayvel lefújták, s a mentők a kórház ba szállították..."
Ennyi. A többi meg az, hogy én tudom azt, amit az elkövető nem tudhatott. Hogy ez az em ber 1940-ben bevonult katoná nak és azon kevesek közé tarto zik, akik túlélték az orosz frontot.
- Mi történt, Misi? - Este tíz óra körül mentem hazafelé. A Szigligeti és a Vé csey utca sarkán utolért három fiatal, egyikük talán lány volt. Hirtelen megálltak, én elhalad tam mellettük. Kis idő múlva fu tólépések hangzottak fel mögöt tem, én félreálltam, hogy utat adjak, közben hátranéztem, s abban a pillanatban borzalmas fájdalom hasított a szemembe és megvakultam.
Visszavonulás a halottakkal szegélyezett utakon és befeje zésül húsz napig tartó pokol ágyútűz, golyó- és bombazápor - Berlin ostrománál. Amerikai fogság, majd negyvenöt nyarán hazaindult. Újra fogság, de ez már Szaratovban, a Volga partján. Két év múlva ezerhétszázan elindul tak hazafelé. Eljutottak a Donig.
Ott a mozdonyból kifogyott a szén, le is szállították őket a kö zeli (Golubovka) bányába. Szénért. Ez a málenkij robot már „csak" egy évig tartott. Utá na újra elindultak hazafelé. De már csak ötszázan az ezerhét százból. Végre itthon, 1948-ban, igaz csak harmincöt kilósán. Utána munka - kétmillió kilométer az országutakon - majd a nyugdíj. S ennyi veszélyes év és hihe tetlen megpróbáltatás után front, golyózápor, bombák, fog ság, éhezés, tífusz - a szeren cse vagy az isteni gondviselés megtartotta épségben. És most egy gyáva tetű... csak úgy... szórakozásból... nem vettek el semmit... utána röhögve elszaladtak...
egyik-másik kézben, pedig nem is fújt a szél a te remben. Azután belelendült az obsitossereg és egymás A városi nyugdíjas-egyesület is vetélkedett a után gyűrték le a kérdéseket, egészen szép siker csabai évforduló kapcsán. Négy csapat, 16 játékos rel. és szépszámú közönség előtt indította Kovács Gá A 2., 3. és 4. helyezett között alig volt különb bor, a Munkácsy Mihály Múzeum fiatal munkatársa ség; 63, 60, illetve 59 pontot értek el. az izgalmas versenyt. Ki fehérebb, ki pirosabb volt A győztes a 4. sz. csapat lett, tagjai: Gecsei Laa szokottnál, és a papírlapok csak úgy rezegtek josné, Hosszú Lajosné, Kiss Andrásné és Sárközi Gyula. MOTTÓ: Gratuláltak is a „kapitánynak" U R P H Y " 9Y Murphy- törvények imigyen: „Nagyon villogtál." Mire tapasztalatokon nyugvó alapigazságok... a válasz: „Ha én villogtam, akkor A P. P. P.-tövény. az Erzsi tündökölt, a Jutka csil Nálunk az érvényesüléshez minden korban kellett valami plusz. logott, a Juliska sugárzott (na nem úgy, mint Csernobil), egy Ösrégen: pedigré. szóval az egész csapat - stíl Régen: pénz. szerűen szólva - ragyogóan ját Nemrégen: párthűség. szott." Ma: Pedigré. Pénz. Párthűség.
SZÍVVEL, L É L E K K E L
M
AGYAR
a
ma
a
r
Az amerikai Murphy-törvény szerint a második milliót már becsű letes úton is meg lehet szerezni. Ez érvényes a magyar viszonyokra is - csak nálunk még több nyíre az első millió szerzése folyik.
Jó szórakozás volt. És tanul tunk is belőle.
Az oldalt irta: SÁRKÖZI GYULA
A városi nyugdíjas-egyesület december 21-én 14 órakor kará csonyi ünnepséget rendez a Medosz-székházban (Luther u. 6/1.). Szeretettel várjuk nyugdí jasainkat, a köszöntő után mű sorral kedveskedünk a megje lenteknek. SZOMSZÉDOLÁS Nyugdíjasbolt nyílt Balatonfü reden, a helyi önkormányzat kezdeményezésére és támoga tásával. Itt alapvető háztartási cikkeket, élelmiszereket és dia betikus készítményeket vásárol hatnak kedvezményes áron a nyugdíjasok egyesületének tag jai. TALÁLKOZÓ A Ruhaipari Szakközépisko lában rendezte meg az Unicon Rt. a vállalat nyugdíjasainak ta lálkozóját. Az összegyűlt mint egy 230 nyugdíjast az rt. ügyve zető elnöke, Hatos Istvánné me leg szavakkal köszöntötte, majd tájékoztatta a megjelenteket a gazdasági tevékenységükről, nem titkolva a gondokat sem. El hangzott az az ígéret is. hogy az immár hagyományos találkozót a továbbiakban is megrendezik. Vacsorával és műsorral zárult a jó hangulatú nyugdíjasnap. MŰKÖDIK Októberi számunkban hírt adtunk a székesfehérvári nyug díjas-szolgáltatóházról. A szé kesfehérvári nyugdíjasok ma már örömmel tapasztalják, hogy a szolgáltatóház nagyszerűen bevált. Kedvezményesen javít ják a fekete-fehér és színes té véket, rádiókat és a különböző háztartási gépeket. A 12 ezer fo rint alatti nyugdíjak esetén s az egyedül élőknek díjtalanul vég zik a javítást. Tervezik a szolgál tatások bővítését, még ebben az évben fodrász és egészségügyi tanácsadó is megkezdi a műkö dését. KÉRJÜK... A Békéscsabai Városi Nyug díjas-egyesület felhívja tagjai fi gyelmét, hogy az 1994. évi tag díjak befizetését 1993. decem ber 1-jétől kezdődően sorban ál lás nélkül, folyamatosan lehet in tézni. Az egyesületben (Luther u. 6/1.) az ügyeleti napokon, hét főtől péntekig 14-18 njfojr óráig fogadjuk tagja/ribfv inkát. r^Q^*
•
a
parlamenti
lasztások ideje. H o g y a n
Jézusmária...!
vá
készül
erre a Független Kisgazdapárt?
KAMPANYELŐZETES
- k é r d e z t ü k Maczák
Egy kisgazdapárt van...
János
váro
si képviselőtől.
Beke Kata könyve jellegzetesen M D F - e s
fakad -
Közeledik
KÖNYVÚJDONSÁG
gondolkodásmódjából
i d é z e m pontatlanul P e t ő Ivánt. A z S Z D S Z mostani elnöke
e z t a m e g á l l a p í t á s t a z M D F - a l a p í t ó k k ö z ö t t volt í r ó n ő n e k a K ó n y a dolgozatról a M a g y a r Hírlap 1 9 9 1 . s z e p t e m b e r 27-i s z á m á b a n m e g jelent e l e m z é s é r ő l mondotta. O k k a l mondotta. B e k e K a t a írásaival a z É S - b e n találkoztam először, majd e g y b u dapesti antikváriumban akadt a k e z e m b e „Istennek furcsa ízlése v a n " c í m ű kis k ö n y v e . N a g y ( é s e g y r e n ö v e k v ő ) g y ö n y ö r ű s é g g e l o l v a s t a m , különös déja vu-érzéssel a „Jelentés a kontraszelekcióról"-! m á r ke r e s t e m , a h o g y m o s t é p p ú g y kutattam e g y hétig a „Jézusmária, győz tünk!" r ö p i r a t á t .
- Helyi v i s z o n y l a t b a n ú g y k é s z ü l ü n k , h o g y új v e z e t ő s é g e t v á lasztottunk
m e g a z előző
szakban.
Reméljük,
e z a fiatal
vezetőség
nyezné,
eleget fog tenni a tag ság
által
mázsa
támasztott
gos tette
a
programját, mi
A másikon újrakezdtem.
alapszervezetünk
is
A z „Istennek f u r c s a ízlése v a n " - megkapott a bájával; a z z a l , hogy
ismerkedik.
Ez a
; ö n y v e c s k e így fejeződik b e :
- Lehet-e
pessége. N e m szemé Maczak
János dom,
már tudni
lesz Békéscsaba
lyekben hanem
gondolko
a Független
Kis
hogy ki
gazdapárt szellemiségében! Vé
jelölt
l e m é n y e m a z , h o g y a k i listán k e
kisgazda
je?
„Ifjúságom zászlói űszva, l a s s a n
sok
dogulni a z o r s z á g né
a
m e r t leírni e g y fiatal t ö r t é n e l e m t a n á r .
hogy
k a l j o b b a n t u d j o n bol
mellyel
mi mindent
le
megélhetésért
harcolunk,
elkészí
most
kenyeret
csóbb
kívül a z o r s z á központ
megint
h e s s e n k a p n i - e g y ol
követelményeknek. Ezen
hogy
e g y m á z s a lisztért e g y
Egy estén elolvastam.
1978-ban
idő
rült b e a k á r e g y ö n k o r m á n y z a t
röpüljetek a z ünnepi m a g a s b a n .
-
ba, akár a parlamentbe,
T ö b b n é v került s z ó b a , d e
annak
még nincs végleges döntés. A z
k ö t e l e s s é g e , h o g y a pártját k é p
p e t t e n é s f o s z l a d o z v a u g y a n , d e f é n y e s e n r a g y o g rajtuk a b ü s z k e
FKgP
szeretne
v i s e l j e , s h a n e m ért e g y e t e l v e
jelszó:
állítani a z o r s z á g b a n , akik a m a
ivel, a k k o r a d j a v i s s z a m a n d á t u
Mert z ú g n a k é s r ö p ü l n e k é s l o b o g n a k m é g a z á s z l ó k . K i s s é t é
M I N D A Z O N Á L T A L . " A „Jelentés a kontraszelekcióról" utolsó fejezete e k k é p p e n záró dik: „ E l t ű n ő d h e t n é n k a jól m e g s z e r k e s z t e t t t a n t e r v e k e n ; a t ö r t é n e l e m , a z irodalom, a filozófia-, a m ű v é s z e t - é s t u d o m á n y t ö r t é n e t e g y á l t a l á n nem megoldhatatlan összhangján: N é m e t h László elhanyagolt p e d a gógiai ö r ö k s é g é n ; a g y e r e k e k életkorához jobban a l k a l m a z k o d ó ál talános iskolai t a n k ö n y v e k e n , a z inkább c s a k s e g é d k ö n y v jellegű, a könyvtárba
belépőjegyül
szolgáló irodalomkönyveken.
.......
De a
s z e r z ő m é r s é k l e t r e inti ö n m a g á t . H i s z e n m á r i s ú g y járt, mint A r a n y
olyan jelölteket
gyar n é p érdekeit képviselik, k e
mát! É p p e n ezért n a g y o n tudom
resztény-nemzeti
becsülni a f i d e s z e s Fodor G á bort é s t á r s a i t . . .
ket h e l y e z n e k e l ő t é r b e . A m e n y -
- Kisgazda politikusok gyak ran csalódottan nyilatkoznak a rendszerváltás elmaradásáról. Mit értenek Önök rendszerváltás alatt?
nyiben e z így fog történni, akkor merem
-
h a t á r o z ó t é n y e z ő v é válik!
- Az itteni kampány feledtetni
le f u r c s a s á g o k . . . é s e k ö n y v é n e k e g y i k f e j e z e t e i m i g y e n z á r u l : hallgatott e g y s z e r v é g i g valaki - , d e a k k o r s i n c s
j o b b , mint a z M D F . - E z n e m k é r d é s m o s t - f e l e l t e m - : e z a legitim kormány, é s a z országnak a z a z érdeke, hogy a helyén maradjon a N o é s melyik pártra f o r s z s z a v a z n i 1 9 9 4 - b e n ?
-
mérsékelt
d e m o k r a t a c e n t r u m r a . C s a k h o g y a z t a d d i g r a m á s k é p p fogják hívni."
-
A kisgazdapártban
ban azok az emberek
általá
tömörül
során el
tek, a k i k e t a 4 0 é v alatt a l e g n a
emberek
g y o b b s é r e l e m é r t , s a ' 9 0 - e s vá
az Önök so
l a s z t á s o k u t á n a z t hitték, h o g y a
az
Zsíros
Géza az
is,
rendszerváltás
FKgP-
fog k ö v e t k e z n i .
bői?
Aztán: „Jézusmária.' győztünk!" - B e k e K a t a megírta a z M D F ok
a nemz°.j elkötelezettségű,
magyar
lasztások után a Független Kis
akit azóta már kizártak
t a t á s i p r o g r a m j á t , politikai á l l a m t i t k á r lett... m e g e s t e k k ö r ü l ö t t e é s v e
U g y a n a r r a , mint 1 9 9 0 - b e n :
a
gazdapárt a parlamentben meg
rait „erősítette"
Pedig milyen jó volna t a n á r n a k lenni, a m ú g y igazán."
választásokig. -
hogy
kel, hogy valamikor
S z e g é n y purdék, mert p u s z t a g y e p e n háltak.
„Igazad v a n -
hinni,
n é p jól f o g v á l a s z t a n i , é s a v á
tudják-e
„Lefeküttek b e n n e , d e h a m a r felfáztak
valla
nak, s n e m egyéni önző érdeke
J á n o s h á r o m c i g á n y g y e r e k e , a k i k b o l d o g a n a l u d t a k el a m e s e b e l i kastélyban:
elveket
t é n y l e g e s e n be Rendszerváltás
alatt n e m v é r e s f o r r a d a l m a t ér É n a m a g a m részéről e g y
tek, e g y s z e r ű e n a z t , h o g y m e g
Független Kisgazdapártot isme
felelő e m b e r e k m e g f e l e l ő helyre
rek
kerüljenek. E z a z o k a szerintem
el, vezetőjének
pedig azt,
akit a t a g s á g t ö b b s é g e lasztott. elvei
megvá
a n n a k , hogy a z e m b e r e k 7 5 szá
'45-ös
z a l é k a elfordult a s z a v a z á s t ó l -
amelyeket
már n e m hisznek a változásban.
A kisgazdapárt
alapján
állok,
Nagy Ferenc, Kovács Béla, Var
Pedig
g a B é l a é s S u l y o k D e z s ő vallot
h o g y a z o r s z á g 7 5 s z á z a l é k a el
a változáshoz
a z kéne,
tak. S j e l e n e s e t b e n i s r e m é l e m ,
menjen szavazni! E z t azonban
B e k e K a t a űj k ö n y v é t a r é g i e k k e l e g y ü t t f e l t e s z e m a p o l c r a . C s o ó r i
hogy a mai Független K i s g a z d a
csak
Sándor. Konrád György, S i n k a István, Ladányi Mihály, Féja G é z a ,
párt k é p e s u g y a n e z e k e t a z e l v e
m e g v á l a s z t o t t k é p v i s e l ő k a z ígé
Ratkó József. F a l u d y G y ö r g y , C s u r k a István. S i m o n y i Imre könyvei
ket m a g á é v á t e n n i . E z e s e t b e n
reteiket
mellé.
sikerrel
ni!
szerepelhetünk
a vá
lasztásokon. A kisgazdapártnak
Ott m e g f é r n e k , b é k é b e n e g y m á s s a l .
elérni, ha a
igyekeznének
- Köszönöm
a z a célja, hogy elérje azt a g a z
F E L H Í V Á S BONTASI MUNKÁKRA
úgy lehetne
a
teljesíte
beszélgetést.
daságpolitikát, mely azt e r e d m é -
(Sz. Sz.)
A piacbővítés területén lévő ingatlanok bontási m u n k á i r a várjuk
•CSObO
vállalkozók jelentkezését.
A
bontás
ideje:
f o l y a m a t o s a n , a z ingatlanok
kiürülésének
függvényében. Felhívjuk a vállalkozók figyelmét arra, hogy a bontási m u n k á k e l v é g z é s é n e k b i z t o s í t é k a k é n t a v á l l a l k o z ó n a k k a u c i ó t kell l e tennie. A jelentkezéseket 1 9 9 3 . d e c e m b e r 2 9 - i g várja a p o l g á r m e s t e r i hivatal v á r o s ü z e m e l t e t é s i irodája.
C
s
a
b
a
T
v
m
u
s
o
r
a
d e c e m b e r 19-én, vasárnap
a b e l v á r o s b a n , a K a z i n c z y é s a L e n c s é s i lakóte-
A b o n t á s i t e r ü l e t : a S z a b ó D e z s ő u., lllésházi u., Trefort u., A n d r á s s y út á l t a l h a t á r o l t t e r ü l e t .
A
H ^ ^ ^ V
lepen: 9 . 0 0 - t ő i V a s á r n a p i p l u s z , b e n n e : Ünnepi
^•nB^T
e l ő z e t e s ; M e s e f i l m g y e r e k e k n e k ; B e s z é l g e t é s ön kormányzati
képviselőkkel;
Csaba-tál;
Rendőr
s é g i h i r p e r c e k : a l a k á s b e t ö r é s e k r ő l ; H o r o s z k ó p ; T e l e f o n o s játék. 1 2 . 0 0 - t ó ' l T v - p l u s z . 2 0 . 0 0 - t ó l H T V ' 3 0 - f i l m t é k a , b e n n e : rajzfilm, R i n a l d o R i n a l d i n i ( o l a s z k a l a n d f i l m ) , K o l d u s é s királyfi ( U S A - k a landfilm). I s m é t l é s d e c e m b e r 2 0 - á n , hétfőn 19.00-től: Vasárnapi p l u s z , 2 1 . 0 0 - t ő l : T i n i k r i m i ( a m e r i k a i film).
Békéscsabán a
OROJAN ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA A MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUMBAN
Genetikus látványok
lakosság
összeté
teléből,
szociális
helyzetéből dóan
több
voshoz A z e g y s z e r ű s é g a z a vizuális e v i d e n c i a , a m i e l e gánssá, magától értetődővé és erőteljessé teszi a z Oroj á n - m ü v e k e t . A B é k é s c s a b á n kiállított k é p e k é s plaszti kák n e m a k a r n a k t ö b b e k é s m á s a k Jenni, mint vizuális t é n y e k . S a j á t o s felületű é s s z í n ű , s a j á t o s tárgyak
kiterjedésű
Ö n m a g u k b a n m e g á l l ó dolgok, ö n m a g u k r a v o
natkozó zárt r e n d s z e r e k , m e l y e k
ugyanakkor
mégis
Az
vll A POLGÁRMESTERI HIVATAL?
Az egészségügyi iroda
adó a z or
a
klub
(Botyánszki
rált,
mint m á s t e r ü l e t e
szeszmentes
szórakozással szolgálja.
Kovács
egészségügyi
Folyamatban
iroda vezetőjétől.
van a
kór
h á z reformja, m e l y a teljesít
Az önkormányzat felada taiból
az
P á l n é u . 1 4 . ) kultu
k e n - t u d t u k m e g dr. az
megelőzést
Alkoholellenes
fordulás,
Zoltántól,
alkoholiz
m u s elleni munkát,
ményarányos takarja.
munkamegosztás
A
finanszírozást
jelenlegi
nehéz
szerint a z a l á b b i a k k a l foglal
h e l y z e t b ő l m á r l á t s z i k a kiüt.
univerzális é r t e l m e z é s i l e h e t ő s é g e k e t k í n á l n a k fel. N e m
kozik a z iroda.
A reformfolyamat
azáltal tágul a j e l e n s é g e k k ö r e , h o g y a k é p t ö b b min
Hatósági
denre emlékeztet, n e m a z allegóriák s z á m á t növeli, h a n e m é p p e n e l l e n k e z ő l e g , a k é p e n kívüli u t a l á s o k kiikta tásával a m ü v e t t e s z i m e g valódi r e f e r e n c i á n a k a z a l kotó. A faktúra p l a s z t i k u s g a z d a g s á g a é s a k i s z á m í t h a tatlan f o r m a j e l e n s é g e k m ö g ö t t mindig ott áll: a s z e r k e
munka.
hivatali m u n k a mellett.
állapítja a z á p o l á s i díjra v a l ó jogosultságot,
koordinálá
s a a z iroda v e z e t ő feladata a
Meg
a díj ö s s z e
A z i r o d a látja e l a k ö z g y ű
gét: a z ápolási kötelezettség
lés e g é s z s é g ü g y i b i z o t t s á g á nak m ű k ö d é s é v e l
teljesítését ellenőrzi, a jogo Kovács Zoltán
kapcsola
tos adminisztratív teendőket.
t e r m é s z e t t á r g y a i h o z t e s z i h a s o n l ó v á kiállítónk képeit.
f e l ü l v i z s g á l j a , é s a j o g t a l a n u l felvett á p o
K e v é s b é l á t v á n y o s , d e i g e n fontos fel
lási díj v i s s z a f i z e t é s é r ő l h a t á r o z . A z ö n
adata a z irodának a közgyűlési
kormányzati
jesztések előkészítése é s a határozatok
szetből kiszakított objektek. A z a z é r z é s ü n k e m ű v e k e t
évente
r
sultság
Plasztikái pedig a s z ó s z o r o s é r t e l m é b e n is a t e r m é
fennállását
d
zet. A g e o m e t r i k u s i s m é t l ő d é s e k r e n d j e , n y u g a l m a a
bölcsődébe
való
felvételt
s z e m l é l v e , h o g y e g y érinthetetlen é s időtlen r e n d m e g
engedélyezi. Alkoholos ügyekben
testesüléseit látjuk.
Feladata a gyermekotthoni beutalás é s
Bármelyik k é p e g y m a g á b a n l é n y e g é b e n
sohasem
volna t á r g y a l h a t ó , h a n e m mindig c s a k e g y n a g y o b b e g é s z r é s z e k é n t . E z é r t is n e h é z c í m e t a d n i e z e k n e k a m u n k á k n a k , pedig m i n d e n e g y e s m ű a u t o n ó m r e n d szerként é r t e l m e z h e t ő , d e egyik s e m logikai k ö v e t k e z m é n y e a m á s i k n a k , ilyen é r t e l e m b e n t e h á t n i n c s k e z d e t é s v é g , a z első t á b l a k é p n e m kiindulópont, s a s o r b a n a z utolsó s e m végkifejlet, v a g y b e t e t ő z é s . A m i k o r e z e k e n a z a l k o t á s o k o n a festő a l a p t é m á j á t k e r e s s ü k , m e g
eljár.
vizsgálata.
mozgáskorlátozottak ügyeivel, ezeket a
S z a k m a i m u n k a . A települési önkor
ségügyi (általános, gyermek-, fogorvosi)
v a g y s z e m é l y e s e n a z i r o d á t a fent leírt
és védőnői ellátásról, s e z e n feladatát a z
ügyekben! Várják a lakosság visszajel
egészségügyi
zését
r a f o g a l m a z á s á v a l jön létre. A k é p f e s t é s e , a p l a s z t i k a
nevezésének
létrehozása sajátos szemléletet sugall: meditáció, vizs
szíti
fejez
ki g o n d o l a t o k a t ,
miközben a z
A v o n a l , a s z í n m i n ő s é g e é s funkciója
határozza
m e g O r o j á n e g é s z képi r e n d s z e r é t . E b b e n a z e s e t b e n rokonságot mutatnak k é p e i N á d l e r István, F a j ó J á n o s é s B a k Imre a l k o t á s a i v a l . Ú g y g o n d o l j a , a z a l k o t ó e m ber f e l a d a t a f e l e l ő s s é g t e l j e s é s komoly, d e n e m i d e g e n a j á t é k o s s á g tőle. É p ü l e t e t e m e l , a m e l y m e g kell h o g y
szociális iroda oldja m e g . A z iroda l é t s z á m a 3 fő. S z í v e s e n s e
i r o d á n k e r e s z t ü l látja e l .
g a z d a s á g i i g a z g a t ó , ápolási i g a z g a t ó ki
ikonfestés t i s z t a , világító e r e j é t hívja s e g í t s é g ü l .
és
gítenek bárkinek, aki felkeresi telefonon
területét, részt v e s z a z orvos
komponálásával
gyógyszersegély
k e r e t é b e n gondoskodik a körzeti e g é s z
a z egészségügyi
löttünk lévő v é g t e l e n é s konkrét t a g a d á s á v a l , m a j d új
rek, vizuális e l e m e k e g y m á s h o z r e n d e l é s é v e l , f o r m á k
igazolvány,
alapellátás
mányzat
tást keltenek. A k é p e k é s p l a s z t i k á k i n t e n z i t á s a a k ö r ü
szó. É p p e n ellenkezőleg, a különböző m o z g á s r e n d s z e
S o k a n k e r e s i k a z irodát k ó z g y o g y e l látási
E z e n belül megállapítja a z orvosi körzet
ta vallási, v a g y filozófiai r e n d s z e r illusztrációjáról v a n
végrehajtása.
t é r í t é s i díj m e g á l l a p í t á s a , v a l a m i n t f e l ü l
állapíthatjuk: a m ü v e k e g y s z e r ű e k , m é g i s ö s s z e t e t t h a
g á l ó d á s m i n d e n . E z z e l misztikát teremt, d e n e m egyfaj
előter
ellátással
állampolgárok
Előké betegel
kap
(H. M.)
igazgató,
előkészítésében.
a külföldi
az egészségügyi
csolatban.
A TEVAN KIADÓ ÚJDONSÁGA Várhelyi András
l á t á s i d í j á n a k m é r s é k l é s é t , illetve e l e n
Búgócsiga
g e d é s é t . Előterjeszti a bölcsődék térítési díjának m e g á l l a p í t á s á t . Felügyeli a z in tézményeit: Réthy Pál Kórház-Rendelőklub),
Egész
ségügyi Alapellátási Intézmény
intézet
(házior
vosok,
(+Alkoholellenes
fogorvosok,
iskolaorvos,
védő
nők, bölcsődék, lelkisegély-szolgálat).
Várhelyi
András
novelláiban
együtt
v a n jelen é s áhítat, a boldogságkeresés i z g a l m a , a z e m b e r i g y a r l ó s á g é s a kísér tések
leküzdése.
Szinte
szociográfiai
p o n t o s s á g g a l r a j z o l j a m e g a l a k j a i t , mint Az egészségügy
területét a z elmúlt
i d ő s z a k b a n - mint a r r ó l s o k a n t u d n a k
-
h a a z e g é s z világról s z ó l n a , amikor a z élet e g y kis s z e l e t é t á b r á z o l j a . Megláttat
változások érintették, elsőként a házior
ja a z egyén sorsában a z általános voná
ről é s n e m l é t r ő l . E g y i k e s e t b e n kiiktatja a s z í n e k e t , c s u
vosi
sokat is, a m e l y e k n e m c s a k a helyszínt
p á n a f e k e t é r e , v a g y f e h é r r e r e d u k á l j a a hatást, m á s k o r
nyeként a város 34 háziorvosából 30 vál
(Magyarországot)
é p p e n a sokféle szín nyújtotta e r ő v i s z o n y l a t á r a t á
lalkozó, saját m a g a intézi ügyeit, o s z t j a
vanas
m a s z k o d i k . M ü v e i b e n l á t v á n y o s a z o n o s s á g o k r a lelünk
be a z Egészségbiztosítási Pénztártól k a
n e m rámutatnak a mindenkori
k o z m i k u s d o l g o k k a l , v a g y a z e m b e r i k é z teremtette tár
pott k e r e t é t , d e a z ö n k o r m á n y z a t t a l k ö
és a z individuum visszafojtásokkal
tött v á l l a l k o z á s i s z e r z ő d é s b e n
h e s viszonyára. A novella műfaja tág te
leleljen a n n a k a g o n d o l a t n a k , amit el a k a r m o n d a n i lét
gyakkal Oroján ezt a s z e r e p e t vívódva, a z ö n m e g t a g a d á s h a t á r á n i s e g y e n s ú l y o z v a valósítja m e g . A világ ér telmezése e s élvezete lényegileg é s elválaszthatatlanul kapcsolódik ö s s z e . A b s z t r a k t , fogalmi s í k o n t e s t e s ü l n e k m e g dologi l é t e z é s e k h e z k a p c s o l ó d ó f o g a l m a k . A z e g y
reform
időszaka.
Ennek
eredmé
rögzített
éveket)
5 bölcsődéje v a n a városnak,
ebből
ről s z ó l ó
alig eltérő formai k ü l ö n b ö z ő s é g e k . A k ü l ö n b s é g k i c s i , a
renden van. A lakosság érdekében min
fellelni
den
tudja, a z i s m é t l é s e k é s v á l t o z a t o k alkotta e g é s z a z , ami átértelmezésre készteti megszokásainkat. C S . T Ó T H JÁNOS
ter
m o n o l ó g o k k a l t e l í t e t t , mint a h i v a t a l i é l e t
esetben
tekintette a f o r m a g e n e t i k u s e l e m z é s é t . M á r a m á r
hatalom
ret a d V á r h e l y i é l e t k é p e i n e k , a z e l á r v u l t ,
s z e r jónak ígérkezik, kiszélesítése napi
kulcsproblémájának
nyolc
t i s z t a p a r a s z t i miliő n á l a u g y a n ú g y b e l s ő
lejtik, m á s r e s z t pedig k i h a n g s ú l y o z ó d n a k a z e g y m á s t ó l
A z a l k o t ó a z eltelt i d ő alatt
(a
hitelesen, h a
nagy értékű g é p - é s műszerbeszerzést
egyet vállalkozó üzemeltet. E z a m ó d
míg a drámai különbségek eltűnnek.
kort
az önkormányzat végzi számukra.
m á s m e l l e h e l y e z e t t k é p e k egyfelől i s m é t l é s e k a k t u s á t
hatás nagy. A z a z a kis eltérések jelentősége megnő,
és a
jellemzik
írásművek.
A lényeg
minden
u g y a n a z : a z e m l é k e z é s e n túl a z örök
emberi
értékeket,
az
is
őszinteséget, a szeretetet, a z önfeláldo
üzemel é s felvesz ideiglenesen is gyer
zást, a hűséget é s m i n d e z e k hiányát is,
m e k e t (telefon:
a vágyak
bölcsőde
nyitott
bölcsődeként
323-171).
Mentálhigiénés
feladatot
lát e l a z
S . O . S . Lelkisegély-szolgálat é s Tini s z o l gálat, melyet s o k a n hívnak a a s telefonon.
441-300-
beteljesületlen szépségét.
E
novellás kötet tabukat bont szét, s z e n v e délyeket boncol, felkavaró ol vasmány. KÁNTOR Z S O L T
HETI MOZIMŰSOR
Tisztelt mezőmegyeri Polgárok! A megyének döntő többsége a helyi népszavazáson a Békéscsabához való tartozás mellett tette le voksát. Bé késcsaba lakossága, önkormányzata és a polgármesteri hivatal nevében ezúton szeretném megköszönni a biza lomnak azt a mértékét, amely az Önök szavazataiban megnyilvánult. Köszönöm, hogy velünk maradtak! PAP JÁNOS
1993. december 17-22. PHAEDRA MOZI NAGYTEREM XII. 17-22. 15, 17 és 19 óra: NAGY DURRANÁS 2. (magyarul beszélő amerikai bohózat) 21 óra:
Van Damme: TÖKÉLETES CÉLPONT (magyarul beszélő amerikai akciófilm)
polgármester
PHAEDRA MOZI KAMARATEREM
T i s z t e l t m e g y e r i Polgárok! Szeretnénk tájékoztatni Önöket a békéscsabai hulladékkeze lő művel kapcsolatos előkészítő munkák jelenlegi helyzetéről. A közgyűlés 1993. november 24-i ülésén kihirdette a hulladék kezelő mű megvalósítására kiírt pályázat győztesét. A döntés előkészítésében fontos szerepet kaptak a lakossági zsűri tagjai (köztük mezőmegyeriek is), felkért környezetvédelmi és gazda sági szakértők, valamint a közgyűlés illetékes bizottságai. Mér legelésük alapján a legjobb pályázatot a Kelet-magyarországi Víz ügyi Építővállalat (Keviép) nyújtotta be. A Keviép nagy ta pasztalatokkal rendelkezik a megvalósításhoz, az ország több te lepülésén működnek általa épített létesítmények. A hulladékke zelő mű a legszigorúbb európai műszaki és környezetvédelmi el őírások alapján fog megvalósulni. A pályázat győztesével jelen leg folynak az egyeztető tárgyalások, az építési munkák előrelát hatólag tavasszal kezdődnek meg.
XII. 17-19. 18.30 és 20.30 óra: J U R A S S I C PARK (magyarul beszélő amerikai film) XII. 20-22. 16.30 óra:
(magyarul beszélő amerikai rajzfilm) XII. 20. 18.30 óra: *
Tarkovszkij: ANDREJ RUBLJOV
ART MOZI
(orosz film)
XII. 21. 18.30 óra:
Huszárik Zoltán: CSONTVÁRY
ART MOZI
(magyar film)
XII. 21. 20.30 óra:
BARAKA - VILÁGOK ARCA
ART MOZI
(amerikai film)
XII. 22. 18.30 óra:
Kaurismáki: BOHÉMÉLET
ART MOZI
(francia film)
XII. 22. 20.30 óra:
BARAKA - VILÁGOK ARCA
ART MOZI
(amerikai film)
A döntés-előkészítő munka fontos részét képezte a lakosság véleményének folyamatos figyelembevétele. A mezőmegyeri ügyfélszolgálati irodában továbbra is várjuk észrevételeiket, ta nácsaikat. Az ügyfélszolgálati irodában minden hónap első szerdáján, 17 és 19 óra között várjuk Önöket! POLGÁRMESTERI
Walt Disney: BAMBI
HETI FILMAJÁNLAT NAGY D U R R A N Á S 2.
HIVATAL
Magyarul beszélő amerikai bohózat. A Kétszersült Á l l a m o k e l n ö k e m e g b í z z a C s á r l i r a m b ó t , h o g y
HELYESBÍTÉS A Heti Mérleg 1993. december 9-i számában megjelentetett 49/1993. (XI. 25.) sz. önkormányzati rendelet 4. § (2) bekez dése helyes szövege a következő: „(2) Az (1) bekezdésben írt adómentesség nem terjed ki arra az adóalanyra, aki italárusítást v a j y a 6/1990. (IV. 5.) KeM. sz. rendelet 1. sz. melléki ,'tében meghatározott üzletkörök közül a 2 . 1 . pont szerinti divatáru-ruházati kiskereskedelmet is folytat. I lem terjed ki arra az adó alanyra sem, aki ezeket az árucikkeket más árukkal ve gyesen árusítja." A rendelet 10. §-ának 9. pontja helyes szövege a következő: „9. Divatáruk köre: szakmai szokások alapján az öltözködés sel, ruházkodással összefüggésben divatáru-üzletkörbe tartozó alábbi árucikkek: - egyes konfekcionált, a divatirányzathoz igazodó felső ruházat (szoknya, női ruha, zakó, dzseki, anorák, nad rág, női blúz stb.), - bőrből készült felsőruházati termékek (zakó, dzseki, szoknya, blézer stb), - női, férfi kötöttáru (pulóver, női ruha, mellény stb.), -öltözékkiegészítő cikkek (divattáska, bőrdíszműáruk, di vatékszer stb.), - szezonális cikkek (fürdőruha, napszemüveg és egyéb strandcikkek). fjtérleel
A gyermekruházati cikkek nem minősülnek divat cikkeknek."
tegyen
végre
pontot
az
Ubul-háború
végére.
Az
ellenfél
u g y a n r a v a s z , d e m é g i s v i s s z a f e l é sül el a k a k a s . . . A z oltári p o é n o k t ó l h e m z s e g ő v í g j á t é k b a n c s a k e g y biztos: a rekeszizmok másodpercenként működésbe
lépnek...
VAN DAMME TÖKÉLETES CÉLPONT - H A R D T A R G E T Magyarul beszélő amerikai akciófilm. Mr.
Van
Damme
nem
tűri, h a v a d á s z n a k
rá.
Ezért
fordít
e g y e t a d o l g o n , é s a k i s z e m e l t p r é d á b ó l „átmegy" v a d á s z o k ra v a d á s z ó l é z e n g ő m a t r ó z b a . . . A z é v „legpatronosabb" k a l a n d f i l m j é b e n több é s jobb a z ak ciójelenet, mint a z eddigi ö s s z e s V a n D a m m e - S c h w a r z e n e g ger-Stallone produkcióban együttvéve... K e d v e s n é z ő k ! K a p a s z k o d n i t e s s é k , „robban" a m o z i s z é k !
HIRDETÉS
HETI MÉRLEG
I MrVI N I P A C K B ékéscsaba (66) 3 2 6 - 5 2 4
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HETI MÉRLEG • Automata, hagyományos, iktató-, valamint emblémás bélyegzők készítése.
területi képviselet Héliéf •atiii. Berzsenyi Alkotmány u. sarok
« Karácsonyi csomagolópapírok, szalvéták, *
GYORSNYOMDA
karácsonyi r e k l á m s z a t y r o k é s e g y é b
Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. (nagyposta) Telefon: 447-563
csomagolóanyagok, továbbá: eldobható edények, evőeszközök, műanyag és fóliaáruk, r a g s z a l a g o k , p o l c o k n a g y v á l a s z t é k b a n . Nyitva: keddtől péntekig
sérülések kezelését, g y ó g y í t á s á t v é g z i
10.00-16.00-ig.
Kereskedőknek, viszonteladóknak nagy tételű vásárlásnál kedvezmény.
Dr. K e r e k e s A t t i l a fogszakorvos Rendel: hétfő-szerda-péntek 16-18 óráig, kedd-csütörtök 9-10 óráig. Békéscsaba
Ortopéd, sport- é s mozgásszervi betegségek,
VI., Urszinyi
Dezsőné
prof. dr. Nemes György kórházi
orvos.
R e n d e l é s : minden kedden 1 5 - 1 8 óráig, S z é c h e n y i u. 5 . III. e m . 8 . (lift v a n ) .
I
I
B e j e l e n t k e z é s telefonon i s l e h e t s é g e s a 4 5 3 - 4 5 6 - o s s z á m o n .
Reumatológia Dr. Perjósi
Zsuzsanna
reumatológus
szakfőorvos
magánrendelése: Lepény Pál u. 1 (volt Kun Béla u ) . Hétfő és szerda 16-17 óráig. • Telefon: 441-084.
•
APRÓHIRDETÉS
•
u. 5.
INGATLAN
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános belföldi versenyt hirdet a békéscsabai hulladékkezelő mű beruházásle bonyolító szervezetének megbízására A hulladékkezelő mű a jelenleg kiértékelési fázisban lévő nemzetközi tender győztes cégének kivitelezé sében - az önkormányzat beruházásaként - fővállalkozásban valósul meg. A beruházás tervezett időtartama: 1994. január 1. - 1996. decem ber 31 (ezen időszak a megvalósítás, üzembe helyezés és próbaüzem időtartamat is magában foglalja). A kiíró a létesítmény határidőre és a tenderajánlat szerinti minőségi szinten történő megvalósításában érdekelt. A lebonyolító a beruházási folyamatot teljes felelősséggel vezeti a pénzügyi és szervezési ütemterv szerint. Az egyes munkafázisokhoz kö tődő pénzügyi lebonyolítást (diszpozíciót, átutalást stb.) a polgármesteri hivatal vállalja.
l Belvároshoz közeli 40 m'-es, ipari árammal ellátott épület raktárnak, műhelynek kiadó. Telefon: 323-721. I 58 m'-es összkomfortos önkor mányzati lakást cserélnék 2 , 5 3 szobásra. Tel.: 453-208. 12 szobás lakás kiadó a Len csési lakótelepen. Telefon: 455-461, 17 óra után. i A Dobos István utcában telek eladó. Ugyanitt 1300-as Dacia eladó. Érdeklődni: Egressy u. 6. (az udvarban) l Fűtött garázs eladó a Millenni um lakótelepen. Tel.: 452-667. i A Csíki utcában ház eladó. Érdeklődni: 326-692.
JARMU
Ajánlatot nyújthat be minden olyan hazai vagy külföldi gazdasági tár saság, amely a kiíró által a részletes kiírási feltételekben megfogalma zódott módon, hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a felhívás tárgyát képe ző feladat elvégzésére alkalmas. Ennek keretében a kiíró vizsgálja az ajánlatot tevő pénzügyi helyzetét, szakmai teljesítőképességét: szemé lyi, tárgyi és egyéb erőforrásait; korábbi és jelenlegi tevékenységeit (ha táridők, minőség, hasonló feladatok és volument jelentő referenciák stb.). Az adatokat a kiíró és a bírálóbizottság üzleti titokként kezeli. A pályázatnak tartalmaznia kell a cég ismertetőjét, a szakemberek névjegyzékét, a vállalt összeget és referenciákat. Az ajánlatban a részt vevőnek nyilatkoznia kell, hogy a feladat határidón belüli es előirt minő ségű teljesítésére vonatkozóan milyen biztosítéko(ka)t tud nyüjtani a ki író számára (pl. jóteljesítési bankgarancia, jóteljesítési kezesség, óva dék stb). A vállalt pénzügyi biztosíték összege legalább a vállalási díj összegét kell hogy elérje. A résztvevők a részletes kiírási dokumentációt a polgármesteri hiva tal (Békéscsaba, Szent István tér 7.) hulladékkezelő mü programirodá ján vehetik át, a helyszínen befizetett vagy előzetesen az O T P 619345004 sz. számlára átutalt díj ellenében. A dokumentáció díja 20 E Ft + áfa. A dokumentáció átvételi határideje: 1993 december 22. Az ajánlat beérkezésének határideje: 1994. január 10., 12 óra A verseny eredményhirdetése: 1994. január 21. A témával kapcsolatban felvilágosítást ad: Bánfi Ádám városi főmér nök, dr. Fórján Mihály programvezető Telefon: 452-252, fax: 441-236. PAP JÁNOS polgármester
i Nyugati autók féltengely-, hengerlej-felújltása. Gömbfej. szilentblokk minden típushoz. Cim: Bankó A. u. 31. (volt Ku lich II.). i 323-as injektoros BMW eladó. Cserét beszámítok. Telefon: 452-667 l VW Golf II. 1985-ös, 1.6 turbódfzel. grafitmetál eladó. Érdek lődni: Kálvin u. 15. 15,5 éves 2114-es Moszkvics reális áron eladó. Érdeklődni: Telekgerendás, Dózsa Gy. u. 28/5
SZOLGÁLTATÁS i Színes televíziók javítása hét végén is garanciával! Domo kos Tamás, teleion: 323-721. i Import bálás ruhák boltja nyílt Békéscsabán, a Veress P. u. 49. alatt i Parabola- és tetőantenna-sze relés vidékre is. Autórádió és -magnó, HIFI, videó javítása. Boda Béla, Békéscsaba. Csíki u. 38. Telefon: 326-931 (üze netrögzítő).
i A Família Családsegítő Keres kedés édesíti kedves vásártóit. hogy december 18-ával meg szünteti üzletét. A végkiárusí tás utolsó napja december 18.. szombat 8 - 1 2 óráig. Árukész let: vastag darab szövetanya gok 500 Ft/m; férfiöltöny ( 5 0 52-es) 5500 Ft: egyes nöi szoknyák 500 Ft (nagy méretű ek már nincsenek); gyermekpulóverek (kötöttek) 150-200 Ft; férfi-női pulóverek (most ér keztek) 6 5 0 - 8 5 0 Ft; nöi blé zerek 1500 Ft. Eladó még 2 db nagy méretű tükrös próbafülke. Kiskereskedőket is várok, hogy a megmaradt árukészletet megegyezés szerint - igen kedvezményes áron - elad hassam. Cím: Franklin u.-Jósi ka u. sarok. I Színes és lekete-lehér televízi ók javítása, antennaszerelés Cim: Bankó A. utca 31. (volt Kulich u ) . telefon: 325-122. IA Generál kerékpárszervíz ajánlata: import kerékpárok kedvező áron 28" női 7500 Ft; 26" nöi 7600 Ft; 26" férfi verse ny, 3 seb. 9800 Ft; 26" női ver seny. 3 seb 10 000 Ft; MTB 18 seb. 19 400 Ft; kerékpár-után futó 3050 Ft; tálalókocsi 3250 Ft. Cím: Augusztus 20. u 36. (Mezőmegyer).
EGYÉB l Fajtiszta németjuhász kisku tyák olcsón eladók Érd : Telek gerendás 28/5. vagy 450-837. I Commodore 64 floppyval, joy stickkai eladó. T e l : 456-374, 18 óra után. • Orosz barkácsgép eladó deklődni: Bankó András u (volt Kulich Gy. u.) i Eladó 2 db hasas kecs ke. 1 bak. Érdeklőd ni: Fiumei út 26
BéKéSCSABA
APOO...
vAldDSHTNlI KÉM fe MM MCA
90 ÉVES
a nyomdászat Békéscsabán 1903-ban kezdte meg működését a Tevan Nyomda Az elsó
archív kövezett
városképen főutcája,
a
Csaba Vasút
u t c a é s a s z í n h á z é p ü l e t e jól felis m e r h e t ő . Előtte e g y kis üzlet, m a már nincs meg. Érdekessége c s u p á n a n n y i , hogy a v á r o s b a n itt volt a z első kísérlet n y o m d a i vállalko z á s r a . 1 9 0 3 - b a n , 9 0 é v e i n n e n in dult a T e v a n N y o m d a . T e v a n Adolf
fOTO
Mai
BCXUCXiüUS/IAV
városkép
könyvesboltjában lyon
pár
a
szekrény
hátsó
fertá
ólombetű
és
e g y s z e r ű , lábbal t a p o s ó t é g e l y s a j tó,
így
mely
indult
közel
a
Tevan
ötven
Nyomda,
évig
országos
rangot ért el a k ö n y v k i a d á s b a n és «a n y o m d á s z s z a k m á b a n . A z a l a pító
Andor
nevű
fiát
itt
bűvölte
meg a mesterség szépsége, de a nyomdászat tudományát Bécsben sajátította e l . Az
új
nyomdának,
mely
már
másutt ( B a r o s s - Z s i r o s u t c a s a r o k -
a mai Kner N y o m d a
területén)
volt, ö vette át a v e z e t é s é t . tározása
nemes,
anyagokból lusztrált,
olcsó,
nem
Elha drága
képekkel
í z l é s e s tipográfiával
il ké
szíteni é s kiadni k ö n y v e k e t . A Tevan-könyvtár és a z A m a t ó r - T e v a n s o r o z a t kötetei bizonyít ják v á l l a l k o z á s á n a k sikerét é s hír nevét. S i k e r e s e k a T e v a n Nyomda későbbi
csomagolóanyag-nyom
t a t á s b a n tett kísérletei i s . A leghíresebb Tevan-könyv: Nyársforgató
J a k a b meséi -
a az
utolsó, m e l y a r a n g o s P r o Arte dí jat k a p t a Az
1948-ban.
államosítás
nyomdát
GONDOLKODÓ
itthagyva
után
Tevan
Pestre
a
költö
A z aranykertész
zött é s k ö n y v k i a d ó b a n kapott á l lást. A
Tevan
Nyomdából
Békési
N y o m d a lett, a m e l y a „tevani s z e m é l y z e t t e l " sokáig
eredményesen
munkálkodott. A kis boltbéli indításból a T e van Nyomda hírneve nyomán ve zetett a z út a l e g m o d e r n e b b t e c h nikával
ma
sikeresen
csabai Kner Nyomdáig.
működő GÉCSB
Tevan Andor (1889-1955), aki a mives könyvgyártás mellett a minőségi csomagolokeszitéssel tette csabai nyomdáját és nevét ismertté.
Új, aranykezű kertész érke zet a kertbe. A jövevény rög tön munkához látott, és éjt nappallá téve gondozta a szomjas virágokat és a töré keny facsemetéket. Tavaszra keze alatt kis földi paradicsom született. Néhány rókalelkű öreg ker tésznek azonban szemet szúróan szépnek tűnt a kert, igy hát űgy döntöttek: megszaba dulnak a fiatal kertésztől. Elter-
jesztették róla, hogy hibbant, hisz virágaival úgy bánik, mint az emberekkel - néha beszél hozzájuk, és rettentően szó rnom, ha valamelyikük elpusz tul... ki hallott már ilyet?... És még ezer meg ezer dolgot ve tettek a jövevény szemére, míg végre pokollá nem tették életét, és távozásra nem kény szerítenek. A kert. melyet aztán az öre gek vettek gondozásba, min den igyekezetük ellenére ha mar kipusztult. Esdekeltek esőért, ám az ég csöndes lelketlenséggel hallgatott. SZTOJCSEV SZVETOSZLÁV