ÜZENET
A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK
Jézus vére, ments meg minket! Mint ahogyan az özvegy szakajtójából a liszt többé nem fogyott ki Illés próféta közbenjárására, ugyanúgy soha nem fogy ki Jézus áldozati vérének engesztelő ereje sem, hiszen ő ezt a vért az egész emberiségért, minden egyes emberért ontotta. A szegény özvegy teljes anyagi csődbe jutott fiával együtt, éhhalál várt rájuk. És íme: volt számukra kiút. Napjainkban is rengeteg a hajótörött, az éhező, a kisemmizett, az állását veszített ember. Lelkileg, erkölcsileg romhalmazok tömege sír fel, árt önmagának, pszichológusokhoz kerül, pszichiátriai osztályokra. Családok sokasága esik szét. Férjek, feleségek teszik tönkre önmagukat, gyermekeiket. És nemzetünk? Igen, ez a szegény, árva magyar nemzet nagyon mélyre süllyedt. Mindezek ellenére bátran, emelt fővel kijelenthetjük és világgá kiálthatjuk: van kiút, lesz kiút. Ez a kiút nem politikai, nem gazdasági jellegű. Szabadulást, gyógyulást, lelki megújulást igényel és vár a meggyötört emberiség. A sátán uralmának és hazugságainak egyedül Jézus vére tud véget vetni. Egy régi legenda szerint egy napon Jézus és a sátán beszélgetett. A sátán dölyfösen így szólt: - Megszereztem az összes embert a földi világban. Olyan csapdát állítottam, amelynek senki nem fog tudni ellenállni. - Mit csinálsz velük? - kérdezte Jézus. - Megtanítom őket, hogy nem kell megházasodni, csak szabadon paráználkodni. A magzatokat öljék meg. Biztatom őket, hogy gyűlöljék egymást, hogy igyanak, káromkodjanak. Megtanítom őket fegyvereket készíteni és ölni. - És ha már mindezt megunod, mit teszel velük? 1
- Megölöm őket - válaszolta a sátán. - Mit kérsz az életükért? - kérdezte Jézus. - Ugyan, ezek az emberek értéktelenek, jellemtelenek. Semmire se mégy velük. Meg fogod bánni az üzletet - mondta a sátán. - Mennyit kérsz értük? - kérdezte határozottan Jézus. - A véredet kérem, az egész életedet, a könnyeidet akarom - hangzott a válasz. Jézus így szólt: - Megegyeztünk! Aztán kifizette az árat... Jézus vérének végtelen ereje az egyetlen kiút, amely által hazánkban is, a világban is, a családokban is megvalósul a várva várt újjászületés. E vér által könyörül az Isten rajtunk. Ezt azonban minden kor minden embere számára hozzáférhetővé, elérhetővé kell tenni. Íme: ez a mi feladatunk, keresztény embereké. Milyen keresztényeké? Nem a színlelő, farizeusi álkeresztényeké. Sajnos sok van belőlük. Az alázatosak tetszenek a Jóistennek, akik mindent odaadnak, mint a két fillért perselybe dobó szegény asszony. Egy tanárnő, kedves volt tanítványom körülbelül tizenöt éve, szülei akarata ellenére kiment Olaszországba, és belépett az egyik legszigorúbb szerzetbe, a klarissza nővérek közé. Egy szürke lapon írta nekem: Lajos atya, a magyar népért és ifjúságért, ugye, a Jóisten elfogad engem áldozatnak! Megváltó Jézusunk! Add, hogy kezünk a te áldó kezed, nyelvünk a te igédet hirdető nyelved, szívünk a te, az emberiségért és árva, agyongyötört hazánkért dobogó szíved legyen. Kerényi Lajos (Megjelent az Új Ember LXII. évf. 46. számában)
Kármelhegyi Boldogasszony Búcsúünnep 2007. július 22-én (vasárnap) 10 órakor a kunszentmártoni Magyarok Nagyasszonya Kápolnában. A szentmise után körmenetet tartunk, majd lehetőség lesz a Skapuláré felvételére. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Testvéreket!
2
Csíksomlyón voltam... Nem is könnyű leírni az élményt annak, akinek nem kenyere az írás. Az 1567 óta pünkösd szombatján találkozó katolikusokhoz csatlakozva Máréfalváról testvérhúgaimmal - Mártával és Otíliával - elindultunk Csíksomlyóra. Kavargó érzésekkel a lelkemben, Ady a Magyar jakobinus dala című verse soraival a gondolataimban keltem útra. Eszembe jutott: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarat? / Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad. (…) Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, / Mi, elnyomottak, összetörtek,/ Magyarok és nem-magyarok?” Ezekre a kérdésekre még ma sem született megnyugtató válasz. Az úton meg-megállva egyszer csak megláttam egy kicsinyke piros-fehér-zöld zászlót lobogtató kezet. Ami itthon természetes, az Erdélyben torokszorongató. Majd gyalog folytattuk utunkat, mert gépjárművel már nem lehetett megközelíteni a Hármashalmot, a búcsú helyszínét. A tömeg szinte végeláthatatlanul hömpölygött. Mire elérkeztünk a Miatyánkhoz, megfogtuk egymás kezét és a több nyelven imádkozó tömegben megtapasztaltam a Szentlélek Úristen egyesítő erejét. Hívők és nem hívők, politikai hozzáállástól függetlenül, soknyelvűségben is egy akarattal fejeztük ki a hit, remény és szeretet győzelmét. Őszinte szeretettel kívánom mindnyájunknak, hogy jövőre találkozzunk Csíksomlyón és tapasztaljuk meg az egymáshoz tartozás egyedülálló élményét! Csíksomlyó, 2007. május 26. Egy a sok közül: Halászné Urbán Katalin Tiszaugról
C S É PA I
JAKAB
SZENT
BÚCSÚ
Szent Jakab apostol napján, július 25-én, szerda délelőtt 10.00 órakor Csépa szülötte, VARGA ISTVÁN ny. plébános atya mutatja be az ünnepi szentmisét. Templomunk búcsúünnepe július 29-én, vasárnap délelőtt 10.00 órakor kezdődik. A szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka: KOPASZ ISTVÁN atya, aki a szeged-csanádi egyházmegyében plébános.
3
A 3. Váci Egyházmegyei Találkozóról 2007. június 30-án, szombaton reggel nyolcan két autóval elindultunk Taksonyba, hogy részt vegyünk a 3. Váci Egyházmegyei Találkozón (Egediné Lovas Annamária két gyermekével Mariannával és Zsanettel, Gyertyános Nóra és Noémi, Nagy János, Dénes atya és én, Vincze János). Odaérkezésünkkor a lányok rögtön a gyereksarok felé vették az irányt, ahol sok játék és kézműves foglalkozás várta őket. Mi felnőttek pedig belevegyültünk az akkor még „csak” alig több, mint háromezer fős tömegbe. Fél 10-kor a helyi szervezők, Beer Miklós püspök atya és a polgármesterek köszöntötték az egybegyűlteket. 11 órától dr. Papp Lajos országszerte ismert szívspecialista Dunaharaszti és Taksony határában mondta el saját élményeit az Istenbe vetett hitről, hazaszeretetről és a hit általi gyógyulásról. Először arról számolt be, hogy ő is ott volt tavaly az október 23-i eseményeken és megtapasztalta, hogy milyen nagy ereje van az imának. Ugyanis a rendőrök brutalitását látva közéjük és a tömeg közé állva felszólította az embereket, hogy imádkozzák el a Miatyánkot. Miután ezt megtették, nagy béke szállt a tömegre és senki nem bántott senkit. Beszélt arról is, hogy azok a betegek, akik hisznek Istenben és a gyógyulásban, könnyebben gyógyulnak meg. Ezzel párhuzamosan a templomban Farkas László atya tartott előadást Kenyeres Lajos atya vértanúságáról, majd gitáros csoportok mutatkoztak be. A kissé hoszszúra nyúlt ebédidő után Kecskés Attila atya beszélt a Találkozó mottójáról, Jézus szavairól: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ekkorra már több, mint ötezer főt regisztráltak a rendezők. Délután klasszikus énekkarok léptek fel. A nap szentmisével zárult, melyet püspök atya és a többi je- Püspök atya mellett sok pap volt jelen a Találkozón lenlevő pap mutatott be. Bár a napi programokban és a szervezésben voltak hiányosságok, mégis örvendetes dolog látni a Váci Egyházmegye megújulását, melynek fontos része az immár harmadik éve megrendezésre került Egyházmegyei Találkozó. 4
Szelevényen voltunk hittantáborban Dénes atyával megbeszélve a szelevényi plébánián kaptunk lehetőséget, hogy a kevés, de igen aktív gyerekekkel hittantábort tarthassunk. Mindenek előtt köszönetet mondunk Dénes atyának a lehetőségért, de köszönjük a segítségét Vincze Jánosnak, a hitoktatónak valamint kedves menyasszonyának, Andreának is, akik sokat segítettek a tábor sikerének a lebonyolításában. Egy teljes hétig voltunk Szelevényen, és a kitűzött programot majdnem teljes egészében sikerült megvalósítani. Nagy élmény volt a gyerekek számára a cserkeszőlői élményfürdő kétszeri lehetősége, és talán a legnagyobb siker az volt, mikor Bencsik Lászlóék tanyájára mehettünk, ahol volt lehetőség szalonnát sütni, horgászni, csónakázni, sőt fürödni is a Holt-Körösben. Nagyon jó volt, hogy jó néhány szelevényi gyerek is csatlakozott a programjainkhoz, valamint szülők is (Horváthné Varga Gabriella édesanyjával Erzsike nénivel és Tóth Sándorné Renáta) és így valóban barátságok alakultak ki. Igazában ez is volt az egyik cél, a szelevényi tábor választásának. Ugyanis a hegyek között felnövekvő gyermek számára érdekes az alföldi síkvidék. Reményeink szerint folytatódni fog ez a kezdeményezés, és mi is vendégül láthatjuk a szelevényi hittanosokat, és akkor valóban maradandó barátság alakulhat ki a gyerekek között. Nem sikerülhetett volna ilyen jól ennek a tábornak a programja, ha nem lett volna ott Sárik Lászlóné Joli néni, aki sokat segített a konyhai munkálatokban, a főzésben, tálalásban. És azoknak is, akik távollétében helyette beugrottak. Most ismételten megköszönöm Nekik! Kevés gyerekkel, összesen kilenc fővel mentünk, de sikerült maradandó emlékekkel hazaérkezniük a gyerekeknek. Már most beszélnek arról, hogy milyen jó lesz jövőre megint visszamenni ahol az idén töltöttünk hét szép napot. A mennyei Atyának is igen hálásak vagyunk, hogy a tábor ideje alatt csupán egy alkalom volt, amikor beborult az ég és megmutatta villámait, dörgéseit, de az is éjjel volt. Már reggel tiszta időben folytathattuk a tábori életünket. Ez úton is még egyszer köszönjük szépen a lehetőséget, hogy ott lehettünk a szelevényi plébánián. Ezt az alkalmat most még egyszer megragadom, hogy szeretettel hívjam a szelevényi hittanosokat, mert számukra sem lesz érdektelen a hegyvidéki táborozás. Isten áldása szálljon mindenkire, aki segítette táborunk sikerét! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Cserey András akolitus 5
Eseménynapló Május 27. Pünkösdvasárnapon Csépán tizenegy gyermek először részesült szentáldozásban. Május 28. Pünkösdhétfőn játékos családi délután volt a csépai plébánián. Június 17. Jézus Szíve Templom búcsúja Szelevényben. Az ünnepi szentmisét bemutatta Barotai Endre egykori szelevényi, jelenlegi maglódi plébános. A csépai elsőáldozók Dénes atyával Június 18-24-ig pataki hittanos gyermekek táboroztak a szelevényi plébánián Cserey András akolitus és Lengyel Anita tanárnő vezetésével. Június 23. a 2007. május 27-i hatállyal kinevezett egyháztanácstagok továbbképzése volt Gödöllő-Máriabesnyőn. Június 29-30. III. Váci Egyházmegyei Találkozó volt Taksonyban. Július 2. Kerékpártúrán vett részt tizenkét hittanos gyermek négy felnőttel. A kunszentmártoni Szabó Imre és családja meghívott bennünEndre atya újra a szelevényi oltár mögött ket a csongrádi fahíd melletti Tiszaparti nyaralójukhoz. Az egész napot vidám játékokkal töltöttük. Volt rókakeresés, pingpong, röplabda, lengőteke, foci, társasjátékok. Ebédre bográcsban főt finom paprikás krumplit ettünk, uzsonnára pedig fánkot készítettek a Szabó lányok. Délután még Dénes atya is meglátogatott minket, sőt még focizni is beállt. Köszönjük a Szabó családnak a meghívást! Július 4. Megkezdődtek a gyermek programok szerda délutánonként a plébánián. Sikerült Isten és néhány jó szándékú adakozó segítségével sporteszközöket vásárolni (pingpong asztal, teremfoci, kosárlabda, tollasütők és labdák). Szeretettel várjuk a gyermekeket. Első alkalommal az eső nem okozott gondot, mert a missziós ház készülőben lévő ebédlőjében lehetett játszani. A lányok palacsintát sütöttek a sportolásban kifáradt fiúknak. 6
Anyakönyvi hírek KERESZTELÉSEK Csépán: Oberna Kristóf (Oberna Zsolt és Talmácsi Judit gyermeke) Cseri Réka (Cseri László és Jakab Mária gyermeke) Szelevényen: Hevesi Ferenc (Hevesi Ferenc és Böszörményi Anna gyermeke) JEGYESEK Tajti Attila - Hajdú Tímea Kazsoki Gábor - Kalcsú Mária Varga Norbert - Hegedűs Edina Hegedűs Csaba - Takács Judit ELHUNYTJAINK 2007. május 17. - július 5-ig Csépán: Fehér Sándor Bíró Jánosné Mészáros Mária Sajó Ida Horpácsi Mátyásné Csetényi Ilona Palotai Sándor Szabó József Kiss József János Szelevényen: Simon Lászlóné Bencsik Rozália Katalin Szilágyi Dezső
7
GYERMEKSAROK PROGRAMOK JÁTÉKOS DÉLUTÁNOK A CSÉPAI PLÉBÁNIÁN Július 11., 18., 25. (szerdánként) Délután 3 órától játékok (pingpong, foci, kézműveskedés, stb.), este 7 órától szentmise, majd tábortűz.
NYÁRI TÁBOR TISZAJENŐN 2007. július 31. - augusztus 5. Korhatár: 7 – 77 év. Költsége: 7500 Ft. Programok: Szentmise, tábortűz, strand, játék, akadályverseny, stb. Jelentkezési lap kérhető Lédeczi Dénes atyától vagy Vincze János hittanártól. Tábori megbeszélés: a csépai plébánián július 22-én délután 5 órától. Kérjük a kedves szülők és érdeklődők szíves megjelenését!
REJTVÉNY Három kérdés szent Jakab apostolról: 1. Mi volt az eredeti foglalkozása? 2. Hogy hívták az édesapját? 3. Hogy hívták a testvérét? A helyes válaszok megtalálásában segítségedre lehet Máté evangéliuma. A megfejtéseket (névvel együtt) leadhatjátok Dénes atyánál, vagy Vincze János hittanárnál. Beküldési határidő: július 23. A helyes megfejtők között ajándékot sorsolunk ki! Előző számunk helyes megfejtése: 1c, 2b, 3a. Nyertes: Horváth Patrik, Szelevény.
Ü Z E N E T Felelős kiadó: Lédeczi Dénes plébániai kormányzó. Jelen szám szerkesztésében és összeállításában közreműködtek: Egediné Lovas Annamária és Vincze János. Kérjük, ha valakinek van a közösség épülésére szolgáló írása, cikke, akkor juttassa el a plébániára további számok összeállításához! Cím: Római Katolikus Plébánia, Csépa, Rákóczi út 9. Tel/Fax.: 56/323-155
8