Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév
Budapest, 2004. október
GKI – EKI Egészségügy-kutató Intézet Kft.
Egészségügyi vállalkozások – változatlan pesszimizmus A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő vállalkozások felmérését. Egészségügyi szolgáltatással Magyarországon hozzávetőlegesen tizenkétezer vállalkozás foglalkozik, saját tőkéjük összesen 46 milliárd forint, árbevételük 128 milliárd forint, adózott eredményük 16 milliárd forint volt 2002-ben. Az egészségügyi ellátással foglalkozó szakágazatok közül a járóbeteg ellátás a legjelentősebb. Ebben a szakágazatban működik a cégek közel kétharmada, itt van a saját tőke kétharmada, s ez teljesíti az árbevétel 58%-át (ide tartoznak a háziorvosi, gyermekorvosi ellátással, a foglalkozás-egészségügyi ellátással, járóbeteg szakellátással foglalkozó vállalkozások, diagnosztikai központok stb.). A második legjelentősebb terület az egyéb humán-egészségügyi ellátás (betegszállítás, természetgyógyászat, gyógytorna, gyógymasszázs stb.), amely az ágazat árbevételének 18%-át realizálta. A fekvőbeteg ellátásban működő vállalkozások (magán kórház, otthoni ápolás, kórházi ügyeletet ellátó vállalkozások stb.) az ágazati árbevétel 15%-át teljesítették. A vállalkozások várakozásainak felmérése során az Európai Unióban a szolgáltató vállalkozások helyzetének és üzleti várakozásainak felmérésére használt kérdéseket alkalmaztuk. A kérdőíveket 4200 vállalkozásnak postáztuk. Közel 500 kitöltött kérdőívet küldtek vissza a cégek. A kérdések a vállalkozások üzleti pozíciójára, a bevétel és a betegforgalom, valamint üzleti lehetőségeik alakulására vonatkoznak. Ezen kívül megkérdezzü a vállalkozásokat létszám változtatási és áremelési terveikről, fejlesztési, beruházási szándékaikról, valamint részvételi szándékukról az egészségügy átalakításában, privatizációjában. A kérdések többsége zárt kvalitatív kérdés, pl. „Milyennek ítéli meg az Önök cégének jelenlegi üzleti pozícióját (az évnek ebben az időszakában szokásoshoz képest)?”, s a válaszokat ötfokú skálán mérjük: pl. 1. nagyon jó 2. jó 3. kielégítő 4. rossz 5. nagyon rossz. Az egy-egy kérdésre adott válaszokból ún. egyenleget számítunk, ami a pozitív (optimista), valamint a negatív (pesszimista) választ adók arányának különbsége. Az egyenleg értéke tehát –100 és +100 között alakulhat. –100 az értéke, ha minden válaszadó pesszimista, +100, ha mindegyik optimista, s 0 az értéke, ha a pesszimisták és az optimisták aránya megegyezik. Ezzel egy mutatószámba sűrítve könnyen értelmezhető a válaszok megoszlása és egyszerűen követhető az eloszlás időbeni változása. Az üzleti bizalmi index az üzleti pozícióra, a bevétel várható alakulására, valamint a tervezett létszámváltoztatásra vonatkozó válaszokból számított mutató.
Az egészségügyi üzleti bizalmi index alakulása (pont) 20 15 10 5 0 -5 -10 -15 -20
2003 I. né.
2003 II. né.
2003.III.né.
2003.IV.né.
2004.I.né.
2004.II.né.
Fekvőbeteg ellátás
Járóbeteg ellátás
Fogorvosi ellátás
Egyéb humán-egészségügyi ellátás
Egészségügyi ellátás
Forrás: www.gki-eki.hu
2
Az egészségügyi üzleti bizalmi index 2004 második negyedévében tovább csökkent, követve ezzel a 2003 második negyedévétől tapasztalható negatív tendenciát. Az index értéke – 6,6 pont. 2004 második negyedévében az egyéb humán egészségügyi ellátásban stagnáltak a várakozások, a fogászati és a járóbeteg ellátás vállalkozásai pesszimistábbak, míg a fekvőbeteg ellátás vállalkozásai optimistábbak lettek.
GKI – EKI Egészségügy-kutató Intézet Kft.
A vállalkozások üzleti pozíciójának alakulása (pont) 40,0 30,0 20,0 10,0 0,0 -10,0 -20,0 -30,0 -40,0 2003.I.
2003.II.
2003.III.
2003IV.
2004.I.
2004.II.
Fekvőbeteg ellátás
Járóbeteg ellátás
Fogorvosi ellátás
Egyéb humán-egészségügyi ellátás
2004 második negyedévében az egészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozások üzleti pozíciója összességében nem változott az előző negyedévhez képest. A járóbeteg ellátásban működő vállalkozások számoltak be a legkevésbé kedvező helyzetről, üzleti pozíciójuk tovább gyengült, miközben az egyéb humán egészségügyi és a fekvőbeteg ellátás vállalkozásainak üzleti pozíciója erősödött az előző negyedévhez képest.
Egészségügyi ellátás összesen
Forrás: www.gki-eki.hu A betegforgalom és a bevétel alakulása 2004 második negyedévében (pont)
Egészségügyi ellátás Egyéb humán egészségügyi ellátás Fogorvosi ellátás Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás -20
-15
-10
Bevétel
-5
0
5
10
15
20
Betegforgalom
Forrás: www.gki-eki.hu
Tovább nőtt a vállalkozások betegforgalma. A legdinamikusabban növekvő betegforgalomról a járóbeteg és az egyéb humán egészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozások számoltak be, míg a fogászati vállalkozások betegforgalmuk csökkenését jelezték. A vállalkozások bevétele a növekvő betegforgalom ellenére csökkent. A legjelentősebb bevétel visszaesésről a fekvőbeteg ellátó vállalkozások számoltak be. Emelkedő betegforgalom mellett bevételük jelentős csökkenését jelezték a járóbeteg ellátással foglalkozó vállalkozások is.
A bevétel várható alakulásával kapcsolatban a vállalkozások összességében pesszimisták, az előző negyedévhez hasonlóan csupán az egyéb humán egészségügyi ellátásban működő vállalkozások optimisták. Legnagyobb arányban a járóbeteg ellátással foglalkozó cégek számítanak bevételük csökkenésére. A fogászati és a fekvőbeteg ellátó vállalkozások szintén csökkenő bevételtől tartanak a következő negyedévben.
3
GKI – EKI Egészségügy-kutató Intézet Kft. Az üzleti lehetőségek és a létszám-változtatási tervek várható alakulása (pont) Egészségügyi ellátás Egyéb humán-egészségügyi ellátás Fogorvosi ellátás Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
-20
-15
-10
Létszám
-5
0
5
10
15
Üzleti lehetőségek
Az egészségügyi vállalkozások pesszimisták a várható üzleti lehetőségeiket illetően. Leginkább a járóbeteg ellátással foglalkozó vállalkozások pesszimisták, legkevésbé az egyéb humán egészségügyi vállalkozások. A fogászati és fekvőbeteg ellátással foglalkozó cégek szintén nem számítanak üzleti lehetőségeik javulására. A következő 6 hónapban kis mértékű létszámcsökkentést terveznek a vállalkozások.
Forrás: www.gki-eki.hu Az egyéb humán egészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozások készülnek legnagyobb arányban létszámbővítésre. A fekvőbeteg ellátás terén kis mértékű létszámbővülés várható, míg a járóbeteg ellátó vállalkozások körében létszámcsökkentésre lehet számítani. A vállalkozások által tervezett áremelés a következő három hónapban (%) 3
2
1
0
-1 Fekvőbeteg ellátás
Járóbeteg ellátás
Fogorvosi ellátás
Egyéb humánegészségügyi ellátás
Egészségügyi ellátás
Forrás: www.gki-eki.hu
2004 második negyedévében az egészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozások a következő három hónapra átlagosan 0,1%-os árcsökkentést terveznek. A fogászati ellátásban 2,1%-os, az egyéb humán egészségügyi ellátásban 1% fölötti áremelést terveznek a cégek. A fekvőbeteg ellátás vállalkozásai - csakúgy, mint az előző negyedévben - stagnáló árszintre készülnek. A járóbeteg ellátás vállalkozásai majd 1%-os árcsökkentést terveznek.
Az egészségügyi ellátó vállalkozások fejlesztési A vállalkozások 57%-a tervez a tervei (%) következő 12 hónapban fejlesztést, beruházást. A legjellemzőbb fejlesztési Az egészségügyi ellátó vállalkozások fejlesztési tervei (%) 50 terv továbbra is az új gépek, műszerek 40 beszerzése. Műszervásárlást a 30 vállalkozások 15%-a tervez. A vállalkozás által használt ingatlan felújítását, 20 bővítését, illetve meglévő műszereik 10 felújítását a cégek 11%-a tervezi. 0 Egészségügyi Fekvőbeteg Járóbeteg Fogorvosi Egyéb humán- Egészségügyi Tevékenységének bővítésére a ellátás ellátás ellátás ellátás egészségügyi ellátás ellátás vállalkozások 6%-a készül a következő 12 Profilbővítés Ingatlan felújítás, -bővítés hónapban. Gép, műszer felújítás
Gép, műszer beszerzés
Forrás: www.gki-eki.hu
4
GKI – EKI Egészségügy-kutató Intézet Kft. A profil bővítése továbbra is az egyéb humán egészségügyi ellátásban, míg az ingatlanfelújítás a fogászati ellátásban fontos beruházási cél. A gépek, műszerek beszerzése elsősorban a fogászati ellátásban, az eszközök felújítása a járóbeteg ellátásban és az egyéb humán egészségügyi ellátásban szerepel a fejlesztési tervek között a legnagyobb arányban. Az ellátásszervezési koncepció ismertsége (%) 100%
80%
60%
40%
20%
A válaszadók 46%-a hallott már az egészségügyi reform tervezett fő eleméről, az ellátásszervezésről. A szolgáltatók 46%-a azonban pontosan ismeri is tartalmát - saját bevallása szerint. A vállalkozások 8%-ának nincsenek információi a tervezett egészségügyi reformmal kapcsolatban.
0% Fekvőbeteg ellátás Járóbeteg ellátás
nem hallott róla
Fogorvosi ellátás
Egyéb humánegészségügyi ellátás
hallott, de nem ismeri
Egészségügyi ellátás ismeri
Forrás: www.gki-eki.hu A tervezett ellátásszervezési reform hatása a betegforgalomra (%) 100%
80%
60%
40%
20%
0% Fekvőbeteg ellátás Járóbeteg ellátás
Bővülő
Fogorvosi ellátás
Csökkenő
Egyéb humánegészségügyi ellátás
Nem lesz hatása
Egészségügyi ellátás egyéb
Forrás: www.gki-eki.hu
5
A szolgáltatók 43%-a szerint a tervezett ellátásszervezési reform nem lesz hatással a betegforgalomra. A válaszadók 30%-a a betegforgalom növekedését várja, míg 21%-uk szerint a betegforgalom csökkenni fog ennek hatására. A betegforgalom emelkedésére leginkább a fekvőbeteg ellátó és az egyéb humán egészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozások számítanak.
GKI – EKI Egészségügy-kutató Intézet Kft. A tervezett ellátásszervezési reform hatása a vállalkozók bevételeire(%) 100%
80%
60%
40%
A válaszadók 47%-a szerint az ellátásszervezés a vállalkozás bevételeire csökkentőleg hat, 23% szerint nőne bevétele az ellátásszervezés hatására, míg a vállalkozások 26%-a úgy gondolja, hogy a tervezett reform nem lesz hatással bevételeire.
20%
0% Fekvőbeteg ellátás Járóbeteg ellátás
Jobb
Fogorvosi ellátás
Rosszabb
Egyéb humánegészségügyi ellátás
Nem lesz hatása
Egészségügyi ellátás egyéb
Forrás: www.gki-eki.hu Az egészségügyi reform fő elemét jelentő ellátásszervezés hatására bevételük csökkenését a járóbeteg ellátással foglalkozó, míg bevételük növekedését a fekvőbeteg ellátásban működő vállalkozások várják.
6