http://divany.hu/stilfuresz/2013/06/14/egy_korszak_hangja_interju_erd os_viraggal/ "Jelentem, se rákos, se terhes nem vagyok" Erdős Virágból az utóbbi években – nincs erre jobb szó – igazi költőceleb lett: verseit olyanok is szorgosan osztják meg a közösségi oldalakon, akik amúgy az általános óta nem vettek a kezükbe verseskötetet, Kollár-Klemencz Lászlóval közösen jegyzett dala, az Ezt is elviszem magammal valóságos himnusszá vált, rendszeres vendége a Rájátszás programsorozatnak és slam poetry esteknek egyaránt. A héten jelent meg Ezt is el című új verseskötete, ennek apropóján beszélgettünk vele az Ünnepi Könyvhéten, nem csak erről. Hermann Veronika interjúja Amikor jöttem idefelé, észre sem vettem, hogy folyamatosan az Ezt is elviszem magammal jár a fejemben. Elképesztően sikeres, a csütörtöki könyvbemutatón együtt énekelte veletek a közönség. Hogyan született ez a dal? Van egy Rájátszás nevű projekt, amely azért jött létre, hogy összehozza a könnyűzenét a kortárs költészettel. A költők közül rajtam kívül Karafiáth Orsolya, Szálinger Balázs, Grecsó Krisztián, Háy János és Kemény István vesz benne részt. A zenészek közül ott van KollárKlemencz László a Kistehénből, Beck Zoli a 30Y-ból, Szűcs Krisztián
a Heaven Street Sevenből, de néha Másik János is feltűnik közöttünk. Folyamatosan alakul a névsor, amikor én bekapcsolódtam, már jónéhány fellépésen túl voltak. Általában vagy az történik, hogy a zenész megzenésíti a költő egyik versét, vagy pedig a költő ír egy létező sláger zenéjére új szöveget. Mikor mi Kollárral összekerültünk, egy harmadik megoldást választottunk. Laci fejében épp ott motoszkált egy dallam és egy sor: “ezt is elviszem magammal.” A refrén tehát az ő szellemi tulajdona, ezt a kötetben is jeleztük. Ehhez a refrénhez és az emailben átküldött zenéhez kellett nekem megírnom a dalszöveget. A dal azon túl, hogy rákerült -- a Bookline által nemrég kiadott Rájátszáskönyv mellékleteként kapható -- CD-re, a Kistehén tavalyi lemezén is szerepel. A vers refrén nélküli változata pedig helyet kapott a mostani kötetemben. A hatását, a hangulatát sokan hasonlítják Cseh Tamás-dalokhoz. Ez azért találó párhuzam, mert a Rájátszás-dalokban a szöveg és a zene egyenértékűek, akárcsak Cseh Tamás régi dalaiban. Egyébként jó pár dal van a Rájátszásban, amiből szerintem előbb-utóbb sláger lesz, teljesen véletlen, hogy idáig leginkább ebből lett. Több helyen hallottam, hogy ez a dal valójában nem egy hazáját elhagyni készülő, hanem egy haldokló ember búcsúja. Azért kell elmenni, mert különben itt meghalunk. Ez érvényes olvasat?
A félreértés abból származik, hogy a versben szerepel ez a sor: “viszek egy lassú burjánzásnak indult sejtet.” Sokan ebből arra következtettek, hogy rákos vagyok, mások pedig arra, hogy terhes. Az már önmagában is vicces dolog, hogy a költőt magát kapásból azonosítják a vers beszélőjével, de természetesen semmi ilyesmiről nincsen szó. Jelentem: se rákos, se terhes nem vagyok. Legalábbis nem tudok róla. Miért talált be ennyire ez a vers? Miért érzik tömegek azt, hogy azonosulni tudnak vele? Valószínűleg minden okuk megvan rá, hogy ezt érezzék. Maradjunk annyiban, hogy nem túlságosan prespektivikus a helyzet, ami most körülöttünk kialakult. Talán éppen emiatt újra virágkorát éli a közérzeti költészet, amelyhez a közelmúltban megjelent verseid, és azok sikere is jelentősen hozzájárultak. Miközben újra és újra fölmerül a kérdés, hogy az irodalomnak szabad-e egyáltalán ezekkel a témákkal foglalkoznia. Pedig szerintem pont az a baj, hogy egy időre elfeledkezdtünk a költészet ilyesféle közösségi funkciójáról. Arról a fontos feladatáról, hogy érzékenyen és felelősen reagáljon mindarra, ami körülöttünk zajlik. Mikor kezdtél el írni?
A pesti bölcsészkarra jártam és esztétika szakon volt egy Írói Műhely című szeminárium, amit Lengyel Péter, az egyik legnagyobb magyar író tartott. Azt hiszem, ott kezdődött minden. Eddig melyik művedre vagy a legbüszkébb? Tavaly, a Móra Kiadó gondozásában jelent meg a Pimpáré és Vakvarjúcska című verses mesekönyvem. Talán ez az a könyv, ami a legközelebb áll a szívemhez. De a Magvetőnél megjelent korábbi prózaköteteim is fontosak a számomra, nem is beszélve a Palatinus által kiadott és immár második kiadást megért Trabantfejű Nő-ről. Meg lehet élni az írásból? Ezt sokszor kérdezik tőlem, de mióta kiderült, hogy akár havi 47 ezerből is vígan meg lehet, azóta nyugodt szívvel mondok igent. Ha nagyon igyekszem, ennyit azért általában sikerül összehoznom. Az egyik legnépszerűbb, legolvasottabb kortárs szerző vagy. A kritikák jelentős része azt is kiemeli, hogy több műfajban is nagyon erős vagy. Van kedvenc műfajod? Folyton változik, hogy éppen melyik műfajban érzem magamat leginkább otthon. Ez a típusú versírás például egészen új fejlemény
nálam, és erősen kötődik az elmúlt egy-két évhez. Minden időszakhoz és szituációhoz meg kell találni az adekvát nyelvi formát, ezért is fontos számomra, hogy ezzel a kötettel most szimbolikusan is lezárhatok egy korszakot. Ezt a fajta verselést ugyanis én most ebben a felállásban folytathatatlannak gondolom, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy előbb-utóbb új hangot kell találnom még akkor is, ha érzem, hogy sokan az eddigiekhez hasonló stílusú verseket várnak tőlem. Mindig is képtelen voltam az üzemszerű működésre, most is arra törekszem, hogy megtaláljam azt a műfajt, stílust, hangnemet, amit a saját mércém szerint hitelesnek érzek. Váltok, ha úgy érzem, váltani kell, még akkor is, ha ezzel ellene megyek a várakozásnak, és sok olvasómnak esetleg csalódást okozok. Könnyen írsz vagy inkább nehezen? Nehezen. Főleg a ráhangolódás a nehéz, megteremteni azt a helyzetet, amiben képes vagyok koncentráltan az írással és csakis az írással foglalkozni. Töbször jelen voltál slam-esteken előadóként. Miért ennyire népszerű mostanában a slam poetry? Mert a slam az “az élő szó, amin / nem fog a formalin”, ahogy ezt Simon Marci a “Hagyományos költő” című zseniális rap-szövegében megfogalmazta. A költészet írott szövegként végül is halott anyag. Egy
slam-est viszont alkalmat teremt számunkra -- költők és "olvasók" számára egyaránt --, hogy bizonyos értelemben "megtörténjék" velünk a vers. Ebben a vonatkozásban egyébként a slam-poetry és a Rájátszás filozófiája nagyon is közel áll egymáshoz. Az Ezt is el szerkezete nagyon pontos, nagyon letisztult. Hogy alakult ki a versek végleges sorrendje? A kötet szerkesztője Király Levente volt, aminek azért is örültem nagyon, mert tizenhárom évvel ezelőtt az első Magvetős kötetemet, a Lenni jó-t is ő szerkesztette. Levente egyetlen ponton javasolt változtatást az eredetileg kigondolt sorrendhez képest, de ez tényleg jót is tett a kötetnek. Én leginkább arra törekedtem, hogy a picit vidámabb, és, ha lehet ilyet mondani, optimistább hangvételű versek a kötet végére kerüljenek. A könyv ugyanis nem azt állítja, hogy a helyzet reménytelen, hanem pusztán azt, hogy tarthatatlan. Nem azt, hogy rossz, hanem hogy legyen jobb. Hogy az imént idézett Simon Marci egyik elhíresült sorával éljek: "Itt az ideje kihányni a linzert."
