Zalavár Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Iktatószám: 506-4/2013.
JEGYZŐKÖNYV Zalavár Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2013. április 30. napján megtartott nyílt testületi üléséről
Határozat: Sorszám 10/2013.(IV.30.) 11/2013.(IV.30.)
Kód G8 G2
Jegyzőkönyv Készült: Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30-án l6,00 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Zalavár Község Önkormányzata tanácskozó terme 8392 Zalavár, Dózsa u. 1. Jelen vannak: Orsós István ZRNÖ elnöke Bogdán László ZRNÖ tagja Orsós Ivett Nikolett ZRNÖ tagja Dr. Prótár Henrietta
aljegyző
Távol van: Bogdán Albert elnök helyettes. Orsós István a Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke üdvözli a megjelenteket, megállapítja, hogy az 4 fős testületből 3 fő jelen van – az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Bogdán László képviselőt, jegyzőkönyvvezetőnek dr. Prótár Henrietta aljegyzőt javasolta. A Képviselő-testület a jegyzőkönyv hitelesítőre és jegyzőkönyv vezetőre tett javaslatot egyhangúlag határozathozatal nélkül elfogadta. Az Elnök javaslatára a Zalavári Roma Nemzetiségi önkormányzat ülése napirendjeit az alábbiak szerint állapította meg egyhangúlag : N a p i r e n d : l./ A 2012. évi gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadása. (Írásbeli előterjesztés) Előadó: Orsós István a ZRNÖ elnöke 2./ 2013. évi közbeszerzési terv elfogadása (Írásbeli előterjesztés) Előadó: Orsós István a ZRNÖ elnöke 3./ Tájékoztató törvényességi felügyeleti eljárás megszüntetéséről (Szóbeli előterjesztés) Előadó: Orsós István ZRNÖ elnöke Napirendek tárgyalása 1./ A 2012. évi gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadása: (írásbeli előterjesztés) Előadó: Orsós István a ZRNÖ elnöke Orsós István elnök : Írásos előterjesztésnek megfelelően ismerteti napirendet, javasolja a beszámoló elfogadását: Előterjesztés Zalavár Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. április 30-i testületi ülésére
Tárgy: Önkormányzat 2012. évi gazdálkodásának zárszámadása, a 2012. évi pénzmaradvány jóváhagyása. Az önkormányzat bevételei a következőek szerint alakultak: -
támogatás értékű működési bevétel előző évi pénzmaradvány működési bevétel
620 eFt 13 eFt 9 eFt
Az önkormányzat kiadásai a következőek szerint alakultak: -
működési kiadások ebből: - dologi kiadások támogatás
634 eFt 614 eFt 20 eFt
Az önkormányzat 2012. évi pénzmaradványa 8 eFt volt.
Zalavár, 2013. április 24.
Orsós István elnök
2012 ÉVI Zárszámadás Zalavár Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések előirányzata Nemzetiségi Önkormányzat mód. E.i.
Nemzetiségi Önkormányzat teljesítés
0
0
0
215
405
405
215
215
215
620
620
23
0
0
0
Támogatásértékű bevételek összesen (15+23)
24
215
620
620
Előző évi központi költségvetési kiegészítések, visszatérülések
25
Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések
26
Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétel
27
13
13
13
Kiegészítések, visszatérülések (25+26+27)
28
13
13
13
Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések összesen (05+06+24+28)
29
228
633
633
Sorszám
Nemzetiségi Önkormányzat
Működési költségvetés támogatása
01
0
Intézményi felhalmozási kiadások támogatása
02
Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása
03
Fejezeti kezelésű előirányzatok támogatása
04
Felügyeleti szervtől kapott támogatás (01+02+03+04)
05
Önkormányzatok költségvetési támogatása
06
Támogatásértékű működési bevétel központi költségvetési szervtől
07
Támogatásértékű működési bevétel fejezeti kezelésű előirányzattól
08
Támogatásértékű működési bevétel társadalombiztosítási alapból
09
Támogatásértékű működési bevétel elkülönített állami pénzalaptól
10
Támogatásértékű működési bevétel helyi önkormányzatoktól és költségvetési szerveitől
11
Támogatásértékű működési bevétel többcélú kistérségi társulástól
12
Támogatásértékű működési bevétel országos kisebbségi önkormányzatoktól
13
Garancia- és kezességvállalásból származó visszatérülések bevételek
14
Támogatásértékű működési bevétel összesen (07+…+14)
15
Támogatásértékű felhalmozási bevétel központi költségvetési szervtől
16
Támogatásértékű felhalmozási bevétel fejezeti kezelésű előirányzattól
17
Támogatásértékű felhalmozási bevétel társadalombiztosítási alapból
18
Támogatásértékű felhalmozási bevétel elkülönített állami pénzalaptól
19
Támogatásértékű felhalmozási bevétel helyi önkormányzatoktól és költségvetési szerveitől
20
Támogatásértékű felhalmozási bevétel többcélú kistérségi társulástól
21
Támogatásértékű felhalmozási bevétel országos kisebbségi önkormányzatoktól
22
Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen (16+…+22)
Megnevezés
2012 ÉVI Zárszámadás ZALAVÁR KÖZSÉG ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA Működési bevételek előirányzata
Megnevezés
Sorszám
Eredeti e.i.
Módosított e.i.
Teljesítés
előirányzat Igazgatási szolgáltatási díj Felügyeleti jellegű tevékenység díja Bírság bevétele Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel (01+02+03) Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Egyéb sajátos bevétel Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások értéke Bérleti és lízingdíj bevételek Intézményi ellátási díjak Alkalmazottak térítése Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése Egyéb saját bevétel (05+…+13) Működési kiadásokhoz kapcsolódó ÁFA visszatérülés Felhalmozási kiadásokhoz kapcsolódó ÁFA visszatérülés Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ja Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak ÁFÁ-ja ÁFA-bevételek, -visszatérülések (15+...+18) Államháztartáson kívülről származó befektetett pénzügyi eszközök Egyéb államháztartáson kívülről származó kamat, árfolyamnyereség Kamatbevételek államháztartáson belülről Hozam- és kamatbevételek összesen (20+21+22) Működési célú pénzeszközátvétel vállalkozásoktól Működési célú pénzeszközátvétel háztartásoktól Működési célú pénzeszközátvétel non-profit szervezetektől Működési célú pénzeszközátvétel külföldről Működési célú pénzeszközátvétel EU költségvetésből Garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
-
-
4
-
7
4 -
-
7 -
1
2
1
2
-
-
-
-
-
-
2012 ÉVI ZÁRSZÁMADÁS Zalavár Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Személyi juttatásai és munkaadókat terhelő járulékai intézményi és összesített kimutatása
Megnevezés
Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelező illetménypótlékok Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások Egyéb juttatás Teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása összesen Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08) Jutalom (normatív) Jutalom (teljesítményhez kötött) Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat Egyéb munkavégzéshez kapcsolódó juttatások Teljes munkaidőben foglalkoztatottak munkavégzéshez kapcsolódó juttatásai Részmunkaidőben foglalkoztatottak munkavégzéshez kapcsolódó juttatásai Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások (14+15) Keresetkiegészítés fedezete Végkielégítés Jubileumi jutalom Napidíj Biztosítási díjak Egyéb sajátos juttatások Teljes munkaidőben foglalkoztatottak sajátos juttatásai (18+...+22) Részmunkaidőben foglalkoztatottak sajátos juttatásai Foglalkoztatottak sajátos juttatásai (23+24) Ruházati költségtérítés, hozzájárulás Üdülési hozzájárulás Közlekedési költségtérítés Étkezési hozzájárulás Egyéb költségtérítés és hozzájárulás Teljes munkaidőben foglalkoztatottak személyhez kapcsolódó költségtérítései Részmunkaidőben foglalkoztatottak személyhez kapcsolódó költségtérítései Személyhez kapcsolódó költségtérítések és hozzájárulások összesen (31+32) Teljes munkaidőben foglalkoztatottak szociális jellegű juttatásai Részmunkaidőben foglalkoztatottak szociális jellegű juttatásai Szociális jellegű juttatások (34+35) Teljes munkaidőben foglalkoztatottak különféle nem rendszeres juttatásai Részmunkaidőben foglalkoztatottak különféle nem rendszeres juttatásai Különféle nem rendszeres juttatások összesen (37+38) Teljes munkaidőben foglalkoztatottak nem rendszeres juttatásai Részmunkaidőben foglalkoztatottak nem rendszeres juttatásai Nem rendszeres személyi juttatások (17+40+41) Állományba nem tartozók juttatásai Tartalékos állományúak juttatásai Katonai és rendvédelmi tanintézeti hallgatók juttatásai Egyéb sajátos juttatások Fegyveres erők, testületi és rendvédelmi szervek állományába nem tartozók Külső személyi juttatások (43+47) Személyi juttatások összesen (09+42+48) Társadalombiztosítási járulék Társadalombiztosítási járulék Korkedvezmény-biztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Táppénz hozzájárulás Munkaadókat terhelő járulékok államháztartáson kívülre Munkaadókat terhelő egyéb járulékok Munkaadókat terhelő járulékok (50+...+56)
Sorszám 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57
4.sz.melléklet Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Önkormányzat Önkormányzat Önkormányzat összesen módosított teljesítés e.i. 2011. évi eredeti előirányzat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ------------------------------0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0
0 0
28
0
0 0 0 0 0 0 0 0
28
0
2012 ÉVI ZÁRSZÁMADÁS Zalavár Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Dologi és egyéb folyó kiadásai intézményi és összesített kimutatása
5.sz.melléklet Megnevezés
Sorszám
Nemzetiségi Önkormányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
Élelmiszer beszerzés
01
Gyógyszerbeszerzés
02
Vegyszerbeszerzés
03
Irodaszer, nyomtatvány beszerzése
04
Könyv beszerzése
05
Folyóirat beszerzése
06
Egyéb információhordozó beszerzése
07
Tüzelőanyagok beszerzése
08
Hajtó- és kenőanyagok beszerzése
09
Szakmai anyagok beszerzése
10
Kisértékű tárgyi eszköz, szellemi termékek beszerzése
11
Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha
12
Egyéb anyagbeszerzés
13
69
55
Készletbeszerzés (01+…+13)
14
79
431
58
Nem adatátviteli célú távközlési díjak
15
59
40
Adatátviteli célú távközlési díjak
16
Egyéb kommunikációs szolgáltatások
17
54
Kommunikációs szolgáltatások (15+16+17)
18
54
59
40
Vásárolt élelmezés
19
Bérleti és lízing díjak
20
ebből: - PPP konstrukcióhoz kapcsolódó szolgáltatási díj fizetés - központi költségvetési szervek kincstári ingatlanhoz kapcsolódó bérleti díja
366
10
10
54
-
4
-
21 22
Szállítási szolgáltatás
23
Gázenergia-szolgáltatás díja
24
Villamosenergia-szolgáltatás díja
25
Távhő- és melegvíz-szolgáltatás díja
26
Víz- és csatornadíjak
27
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások kiadásai
28
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatási kiadások
29
Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások kiadásai államháztartáson belülre
30
Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások kiadásai államháztartáson kívülre
31
Pénzügyi szolgáltatások kiadásai
32
Szolgáltatási kiadások (19+20+23+…+32)
33
Vásárolt közszolgáltatások
34
Vásárolt termékek és szolgáltatások általános forgalmi adója
35
Kiszámlázott termékek és szolgáltatások általános forgalmi adó befizetése Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak általános forgalmi adó befizetése (05. űrlapon szereplők nélkül)
36
Általános forgalmi adó összesen (35+36+37)
38
Belföldi kiküldetés
39
Külföldi kiküldetés
40
Reprezentáció
41
Reklám és propagandakiadások
42
Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások (39+…+42)
43
100
18
8
18
-
108
33
128
86
33
128
86
37
89
223
Működési célú pénzeszköz-átadások részletezése
ezer forintb Megnevezés
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n belül
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n belül összesen
0
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívül Zala Megyei Cigány Érdekvédelmi Egyesület
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívül összesen Működési célú pénzeszköz átadás összesen
0 0
0
0
20
20
20 20
20 20
2012 ÉVI ZÁRSZÁMADÁS Zalavár Község roma Nemzetiségi Önkormányzata Kiadásainak és bevételeinek fő összesítője 2.sz.melléklet Sorszám
Nemzetiségi Önkormányzat eredeti
Megnevezés
Nemzetiségi Nemzetiségi Önkormányzat Önkormányzat módosított E.I. teljesítés
KIADÁSOK 1
Személyi juttatások
2
Munkaadókat terhelő járulékok
28
0
3
Dologi és egyéb folyó kiadások
200
618
614
4.
Egyéb működési kiadások (a+b+c+d)
0
20
20
20
20
228
638
634
0
0
a.
Támogatásértékű működési kiadások
b.
Működési célú pénzeszközátadás AHT-n kívülre
c.
Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, Önormányzat által folyósított ellátások Előző évi működési célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átadás
d. 5.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
I. 6.
Működési kiadások (1+….+5) Beruházás
7.
Felújítás
8.
Egyéb felhalmozási kiadások
II.
Felhalmozási kiadások
0
0
III.
Támogatási kölcsön nyújtása, hitelek visszafizetése
0
0
IV.
Pénzforgalom nélküli kiadások
V.
Irányítószerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított támogatás
A.
Költségvetési kiadások összesen (I+II+III+IV+V)
228
638
634
1.
Működési bevételek
215
5
9
2.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
633
633
620
620
0
BEVÉTELEK
2.1. Illetékek 2.2. Helyi adók 2.3. Átengedett központi adók 2.4. Bírságok, egyéb bevételek 3.
4.
Működési támogatások 3.1.
Normatív hozzájárulások
3.2.
Központosított előirányzatokból a működési célúak
3.3.
Helyi önkormányzatokkiegészítő támogatása
3.4.
Helyi önkormányzatok által fenntartott, ill.támogatott előadó-műv.szerv. Támogatása
3.5.
Normatív kötött felhasználású támogatások
Egyéb működési bevételek 4.1.
Támogatásértékű működési bevételek összesen
4.2.
Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
4.3.
Előző évi működési célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétel
4.4.
Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések
I.
Működési bevételek (1+2+3+4)
5.
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
6.
7.
5.1.
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
5.2.
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei
5.3.
Pénzügyi befektetések bevételei
13 215
638
642
0
0
0
642
Felhalmozási támogatások 6.1.
Köpontosított előirányzatokból fejlesztési célúak
6.2.
Fejlesztési célú támogatások
Egyéb felhalmozási bevételek 7.1.
Támogatásértékű felhalmozási bevételek összesen
7.2.
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről
7.3.
előző évi felhalmozási célú előirányzat-maradvány
II.
Felhalmozási bevételek (5+6+7)
III.
Támogatási kölcsönök visszatérülése
IV.
Pénzforgalom nélküli bevételek
B.
Költségvetési bevételek összesen (I+II+III+IV)
215
638
A.Költségvetési kiadások és B.költségvetési bevételek egyenlege (A-B)
13
0
Pénzmaradvány igénybevétele
13
0
V.
1. Működési célra
13
2. Felhalmozási célra C.
Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek (V)
VI.
Értékpapír értékesítésének bevétele
13
0
0
2012 ÉVI ZÁRSZÁMADÁS Zalavár Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata működési és felhalmozási célú bevételi éskiadási előirányzatok bemutatása tájékoztató jelleggel 3 számú melléklet Sorszám
Megnevezés
BEVÉTELEK Működési bevételek 2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 3. Működési támogatások 4. Egyéb működési bevételek 1.
Nemzetiségi Önkormányzat
9 620
Megnevezés KIADÁSOK Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Egyéb működési kiadások (a+b+c+d) Támogatásértékű működési kiadások Működési célú pénzeszközátadás AHT-n kívülre Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, Önormányzat által folyósított 5. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1. 2. 3. 4.
Nemzetiségi Önkormányzat
0 614 20 20
6. Irányítószerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított támogatás
A. Működési bevételek (1+2+3+49) I. Működési bevételek és működési kiadások különbözete: 5. 6. 7.
629
634
6. Beruházási kiadások 7. Felújítás 8. Egyéb felhalmozási kiadások
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Felhalmozási támogatások Egyéb felhalmozási bevételek
B. Felhalmozási bevételek (5+6+7) II. Felhalmozási bevételek és kiadások különbözete:
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzmaradvány igénybevétele 10. Értékpapír értékesítésének bevétele 11. Hitelek felvétele
A. Működési kiadások (1+….+5)
B. Felhalmozási kiadások (6+….+8)
0
8. 9.
13
D. Finanszírozási kiadások
C. Finanszírozási bevételek (8+9+10+11) D.
Költségvetési Bevételek Összesen (A+B+C) Tárgyévi kiadások és bevételek egyenlege
642 8
E. Költségvetési kiadások összesen (A+B+C+D)
Kérdés, hozzászólás nem volt, a Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzat testülete vita nélkül, 3 igen egyhangú szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 10/2013.(IV.30.) számú határozat: Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzat testülete a 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót a melléklet szerint 642 eFt főösszeggel elfogadja. Melléklet a 10/2013. sz. határozathoz:

ezer forintban Megnevezés

2./ 2013. évi közbeszerzési terv elfogadása (Írásbeli előterjesztés) Előadó: Orsós István a ZRNÖ elnöke Orsós István elnök: Írásbeli előterjesztés alapján ismertette napirendet, a határozati javaslat elfogadását kérte: Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Közbesz. tv.) értelmében minden közbeszerzési ajánlatkérőnek (így önkormányzatunknak is) a költségvetési év elején, lehetőség szerint március 31-ig éves összesített közbeszerzési tervet (továbbiakban: közbeszerzési terv) köteles készíteni az adott évre tervezett közbeszerzésekről. A közbeszerzési tervet az ajánlatkérőnek legalább öt évig meg kell őriznie. A közbeszerzési terv nyilvános. A közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását (módosításait) az ajánlatkérőnek a honlapján, ha nem rendelkezik honlappal a Közbeszerzések Tanácsa honlapján - a közbeszerzési terv módosítása esetén a módosítás elkészítésétől számított öt munkanapon belül - közzé kell tennie. A 22. § (1) bekezdés d) pontja szerinti ajánlatkérő (többek között a helyi önkormányzat is) a közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását - a kötelező közzétételét követően - a helyben szokásos módon is közzéteheti. A közbeszerzési tervnek a honlapon a tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv honlapon történő közzétételéig kell elérhetőnek lennie. A közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Az ajánlatkérő a közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytathatja, ha az általa előre nem látható okból előállt közbeszerzési igény vagy egyéb változás merült fel. Ezekben az esetekben a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény vagy egyéb változás felmerülésekor, megadva a módosítás indokát is. Tehát az elfogadott közbeszerzési terv a későbbiekben módosítható, valamint eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezettséggel nem jár . Nemzeti közbeszerzési értékhatárok 2013.01.01-től 2013.12.31-ig
634
árubeszerzés esetében: 8 millió forint; építési beruházás esetében: 15 millió forint; építési koncesszió esetében: 100 millió forint; szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forint; szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint. A Kbt. szerinti közszolgáltatói szerződésekre [Kbt. 14. § (2) bekezdése] vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatár: árubeszerzés esetében: 50 millió forint; építési beruházás esetében: 100 millió forint; szolgáltatás megrendelése esetében: 50 millió forint. Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzata által 2013. évre tervezett árubeszerzéseinek és szolgáltatás megrendelésének várható összege nem éri el a fent meghatározott közbeszerzési értékhatárokat, így árubeszerzés és szolgáltatás tekintetében közbeszerzési eljárás lefolytatására előre láthatólag nem kerül sor. Árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése területén a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzést az önkormányzat 2013. évi költségvetése nem tartalmaz. Az Önkormányzat által 2013. évre tervezett fejlesztési (felújítási és felhalmozási) célú kiadások az önkormányzat 2013. évi költségvetése szerint (becsült érték): 0 eFt. A fent ismertetett becsült érték meghatározás szabályai, valamint az un. egybeszámítási szabály alapján a 2013. évre tervezett építési munkák összege egyenként nem éri el a 15 millió Ft-ot, és nem ugyanazon építési beruházásra irányulnak, így megítélésünk szerint nem közbeszerzés kötelesek. Mindezek alapján a tervezett önkormányzati beszerzések és fejlesztések vonatkozásában közbeszerzési eljárás lefolytatása nem kötelező, 2013. évre vonatkozóan közbeszerzési eljárás lefolytatását önkormányzatunk nem tervezi. Határozati javaslat: ………./2013. (…...) KT határozat Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. évre vonatkozó éves összesített közbeszerzési terve nemleges, mivel a tervezett beszerzések értékének nagyságrendje várhatóan nem éri el a 2013. évre irányadó közbeszerzési értékhatárokat. Amennyiben a tárgyévben bekövetkezett változások szükségessé teszik a közbeszerzési eljárás lefolytatását, a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény, vagy változás felmerülésekor. Határidő: 2013. december 31. Felelős: elnök Zalavár, 2013. április 25
Orsós István elnök
Hozzászólás nem hangzott el, a Képviselő-testület 3 igen szavazattal egyhangúlag, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 11/2013.(IV.30.) sz. határozat Zalavári Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. évre vonatkozó éves összesített közbeszerzési terve nemleges, mivel a tervezett beszerzések értékének nagyságrendje várhatóan nem éri el a 2013. évre irányadó közbeszerzési értékhatárokat. Amennyiben a tárgyévben bekövetkezett változások szükségessé teszik a közbeszerzési eljárás lefolytatását, a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény, vagy változás felmerülésekor. Határidő: 2013. december 31.
Felelős: elnök 3./ Tájékoztató törvényességi felügyeleti eljárás megszüntetéséről (Szóbeli előterjesztés) Előterjesztő: Orsós István elnök Orsós István elnök: A Zala Megyei Kormányhivatal a 2012. évi elmaradt közmeghallgatás miatt lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárást- mivel az Önkormányzat a mulasztást pótolta- megszüntette. A testület a tájékoztatót tudomásul vette. Egyéb napirend, bejelentés nem volt. Orsós István elnök megköszönte a részvételt és az ülést 16 óra 20 perckor berekesztette.
Kmft. Orsós István elnök
Bogdán László jkv. hitelesítő