Szám: 338/7/2013.
7. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester Dienes Gábor alpolgármester Kókai Dávid képviselő Szabó József képviselő Dr. Zamody János képviselő Dr. Hekman Tibor jegyző Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat és meghívott vendégeinket. Az ülést megnyitom, megállapítom, hogy az ülést szabályosan hívtuk össze, az ülésen jelen van 5 képviselő, tehát határozatképesek vagyunk. Ifj. Cseprekál István és Ónody Miklós képviselőtársaim távollétüket jelezték, az ülésen nem tudnak részt venni. Jegyzőkönyv vezetőnek Varga Krisztinát, jegyzőkönyv hitelesítőknek Szabó József valamint Dr. Zamody János képviselőtársaimat kérem fel. Kérdésem, hogy elfogadják-e a jelölést? Szabó József képviselő: Igen. Dr. Zamody János képviselő: Igen. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a hitelesítők személyét elfogadta.
1
A képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 75/2013.(V.15.) sz. határozata a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester által javasolt jegyzőkönyv-hitelesítők személyével egyetért, a mai képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítői: Szabó József képviselő és Dr. Zamody János képviselő. A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: A mai testületi ülés előterjesztéseit, valamint a hozzá tartozó mellékleteket képviselőtársaim megkapták. A napirendeket a következőkkel javaslom kiegészíteni: 5.) Keresztúri diáktalálkozó támogatásáról 6.) Az iskolai játszótér felülvizsgálatáról 7.) Útjavítás költségvetésének módosításáról Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Képviselőtársaim részéről, van-e egyéb javaslat, kiegészítés a napirendekkel kapcsolatban? A Képviselő-testület tagjai egyhangúan jelezték, hogy nincs több javaslatuk a napirendekhez. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki a napirendeket az elmondott kiegészítésekkel elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a rendkívüli ülés napirendjeit elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 76/2013.(V.15.) számú határozata Napirendre tett javaslat elfogadásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a javasolt napirendi pontok tárgyalását elfogadja az alábbiak szerint: 1.) Óvodavezetői pályázat kiírásáról 2.) Mosoly Óvoda alapító okiratának elfogadásáról 2
3.) Hiánypótlás, óvodapályázathoz 4.) Dr. Mihalicza Ingrid megbízási szerződéséről 5.) Keresztúri diáktalálkozó támogatásáról 6.) Az iskolai játszótér felülvizsgálatáról 7.) Útjavítás költségvetésének módosításáról A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal
1.) Óvodavezetői pályázat kiírásáról Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérdés, észrevétel, van-e a pályázattal kapcsolatban? A képviselő-testület tagjai egyhangúan jelezték, hogy nincs kérdésük. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki az óvodavezetői pályázat kiírásával egyetért, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirendet elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 77/2013 (V.15.) számú határozata Óvodavezetői pályázat kiírásáról 1.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező pályázati felhívással egyetért. 2.) A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az óvodavezetői megbízásra vonatkozó
pályázati felhívás – jogszabály szerinti – közzétételéről és a pályázati eljárás lefoly tatásával összefüggő feladatok ellátásáról gondoskodjon. A határozat végrehajtásáért felelős: jegyző A határozat végrehajtásának határideje: azonnal 3
2.) Mosoly Óvoda alapító okiratának elfogadásáról Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta, és azzal a módosítással javasolja a képviselő-testületnek elfogadásra, hogy az alapító okiratba az iskolai intézményi étkeztetés is szakfeladatként kerüljön bele. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérdés, észrevétel, van-e a napirenddel kapcsolatban? A képviselő-testület tagjai egyhangúan jelezték, hogy nincs kérdésük. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki a Mosoly óvoda alapító okiratát a módosítással együtt elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirendet elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 78/2013 (V.15.) számú határozata Mosoly Óvoda alapító okiratának elfogadásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete úgy határoz, hogy 2013 július 1-i hatállyal a Mosoly Óvoda alapító okiratát az előterjesztés mellékletét képező formában, valamint azzal a módosítással, hogy az iskolai intézményi étkeztetés szakfeladatként kerüljön bele, elfogadja. Felkéri a jegyzőt, hogy a törzskönyvi nyilvántartásba vételhez szükséges lépéseket az államkincstárnál tegye meg. A határozat végrehajtásáért felelős: a törzskönyvi nyilvántartásba vételért a jegyző A határozat végrehajtásának határideje: azonnal és folyamatos
3.) Hiánypótlás, óvodapályázathoz Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Az előző testületi határozatunkat ki kell egészítenünk az önerő összegével, mivel a Magyar Államkincstár kérte, hogy írjuk 4
bele. A Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta és a saját forrást 7. 295. 136 forintra javasolja módosítani. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérdés, észrevétel, van-e a napirenddel kapcsolatban. A képviselő-testület tagjai egyhangúan jelezték, hogy nincs kérdésük. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki az elmondott kiegészítéssel egyetért, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirendet elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 79/2013 (V.15.) számú határozata pályázati önerő biztosításáról 1.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete úgy határoz, hogy a 64/2013(IV.29.)2. pontját a kincstár kérésének megfelelően az alábbiak szerint javítja: 2.) A képviselőtestület hivatkozott BM rendelet 4§(1) bekezdés d.) pontjában meghatáro
zottak szerint nyilatkozik, hogy a költségvetésében a pályázathoz szükséges 7. 295. 136 forint saját forrást biztosítja, illetőleg igazolja, hogy BM rendelet 1§(4) bekezdés c.) pontja szerinti saját forrás 2013 évben rendelkezésre áll. A pályázat nyertessége ese tén a 2013 évi költségvetésében a saját forrás összegét szerepeltetni fogja. A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal
4.)Dr. Mihalicza Ingrid megbízási szerződéséről 5
Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta és elfogadásra a képviselő-testületnek. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a megállapodást elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 80/2013 (V.15.) számú határozata dr. Mihalicza Ingriddel kötendő megbízási szerződésről 1.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a dr. Mihalicza Ingriddel kötendő megbízási szerződést a képviselőtestület által megismert formában aláírja. 2.) A képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a 070090162 háziorvosi körzetben a helyettesítést dr. Mihalicza Ingrid 2013. június 1-től egyéni vállalkozásban lássa el. A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal
5.) Keresztúri diáktalálkozó támogatásáról Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: A keresztúri diáktalálkozóra Izsák Gábor tanár úr saját költségén vitte gyermekeinket. Azon kívül, hogy a gyerekeket hozza, viszi, felügyeli a benzinköltségre ne legyen gondja. Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta és a 21.000 Ft kifizetését elfogadásra javasolja a képviselőtestületnek.
6
Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérdés, észrevétel, van-e a napirenddel kapcsolatban? A képviselő-testület tagjai egyhangúan jelezték, hogy nincs kérdésük. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki az elmondott javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirendet elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 81/2013 (V.15.) számú határozata Keresztúri diáktalálkozó támogatásáról 1.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Keresztúri diáktalálkozón résztvevő gyermekeket kísérő Izsák Gábor tanár útiköltségét, 21.000 Ft-ot számla ellenében finanszírozza. 2.) A Képviselő-testület a felmerülő költséget, az iskola dologi kiadásának terhére biztosít ja. A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal
6.) Az iskolai játszótér felülvizsgálatáról Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Minőség ellenőrzésünk volt, hogy a tornaterem melletti játszótér megfelel-e az EU szabványnak. Két libikókát pótoltak, ill. vettünk egy csúszdát, két láncos hintát, valamint az egészet le is festették. Ez nekünk összesen 100.000 Ft-ba került. Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta és a képviselő-testületnek elfogadásra a 100.000 Ft kifizetését. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérdés, észrevétel, van-e a napirenddel kapcsolatban? 7
A képviselő-testület tagjai egyhangúan jelezték, hogy nincs kérdésük. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérem, aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirendet elfogadta. A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 82/2013 (V.15.) számú határozata Játszótéri eszközök vásárlása 1.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete úgy határoz, hogy az EU szab ványnak megfelelően felújított játszótérre, összesen 100.000 Ft-ot állapít meg. 2.) A Képviselő-testület a felmerülő költséget, az iskola dologi kiadásának terhére biztosít ja. A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal
7.) Útjavítás költségvetésének módosításáról Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Az útjavítás költsége összesen bruttó 6MFt-ra módosult. Gazdasági Bizottság a napirendet megvitatta, kérem a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság javaslatát, észrevételét a napirenddel kapcsolatban. Szabó József képviselő, a Gazdasági Bizottság elnök helyettese: A Gazdasági Bizottság a napirendet megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek bruttó 6 Mft kifizetését. Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Kérdés, észrevétel, van-e a napirenddel kapcsolatban? Megállapítom, hogy a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirendet elfogadta.
8
A javaslatról a képviselő-testület 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta. Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 83/2013 (V.15.) számú határozata Korniss István utca javítási költségéről, valamint a 60/2013 (IV.29) sz. határozat módosításáról 1.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat képviselő-testülete, a Korniss István utca javításá ról szóló 60/2013 (VI.29.) sz. határozatában szereplő összeget, 6MFT-ra módosítja. 2.) A Képviselő-testület a felmerülő költséget, a 2013. évi költségvetés terhére biztosítja. A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnal Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester: Ha nincs több kérdés, észrevétel, a rendkívüli ülést berekesztem. Képviselőtársaimnak köszönöm a részvételt. Ónody Miklós képviselő, a testületi ülés berekesztését követően, az ülésterembe megérke zett, a jelenléti ívet aláírta.
Kmf.
Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester
Dr. Hekman Tibor jegyző
Szabó József jkv. hitelesítő
Dr. Zamody János jkv. hitelesítő
Elkészült: 2013.05.21.-én Készítette: Varga Krisztina ________________________
9