Jegyzőkönyv Készült: 2011. március 3-án a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat testületi ülésén. Jelen vannak képviselők: Bata József, Anka László, Erdei Annamária, Farkas Tibor, Gál Csaba, Ipacs Balázs, Mészáros Ferenc, Tar Andrea Judit Távol maradt képviselő: Dombi Nándor Tanácskozási joggal meghívottak: Dr. Baráth Krisztina jegyző, Dr. Bugyi László jogi előadó, Jánosik Andrea pénzügyi csoportvezető, Safranyik István műszaki csoportvezető
Bata József: Szeretettel köszöntök mindenkit, az SZMSZ értelmében megállapítom, hogy a testület határozatképes. Az elmúlt hetek történéseiből annyit szeretnék említeni, hogy az előző testület által benyújtott Csapadékvíz-elvezetési pályázatunkat elfogadták, és 79 millió Ft támogatásban részesítették. Ez az oka annak, hogy az egyebekben majd egy döntést kell hoznunk. A napirendhez javaslom, hogy a 4., 5., 6., napirendi pontokat vonjuk össze. És egyben tárgyaljuk. Az Egyebek ponthoz helyben kiosztásra kerültek anyagok. Munkavédelmi megbízottat kell választanunk, a Csapadékvizes pályázattal és az Akadály-mentesítési pályázattal kapcsolatban kell egy döntést hoznunk. A 2010-es előirányzat módosításról és Ingatlan bérbeadással kapcsolatos kérelemről kell döntenünk. Szeretne még valaki javaslatot tenni a napirendi pontokhoz? Tar Andrea: Nekem volt egy javaslatom a Pénzügyi Bizottsági ülésen a képviselők tiszteletdíjával kapcsolatban. Az nem került be az Egyebekbe? Bata József: Bekerülhet. További javaslat? Ki az, aki a módosításokkal együtt a mai napirendi pontokat elfogadja? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 49/2011. (III.03) Kt határozat Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestületének testületi ülésének napirendjéről Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. március 3-i testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint elfogadja: Tárgy: 1./ Ülnökké jelölés elbírálásáról 2./ A Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Előterjesztő: Polgármester
Alapító Okiratának módosítása 3./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat 16/2004.(VII.29.) KT rendelet módosítása 4./ Étkezési hozzájárulásról szóló döntés A Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola létszámkeretének meghatározása Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési javaslata 5./ Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal valamint a fenntartott intézményei munkavédelmi feladatainak ellátására 6./ „Belterületi vízrendezés Tápiószecsőn” című pályázat kiviteli terveinek elkészítése 7./ Akadálymentesítési pályázattal kapcsolatos rehabilitációs környezettervező szakmérők kiválasztása 8./ Az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletének 5. számú módosítása 9./ Tápiószecső, Dózsa György u. 43. szám alatti ingatlan bérbeadásáról 10./ Tájékoztató társadalmi munka kezdeményezéséről 11./ Képviselők tiszteletdíjával kapcsolatos javaslat Zárt ülés 1./ Könyvtár intézményvezetőjének nyugdíjazása
Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester
Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester Czirják Attila Tar Andrea
Polgármester
Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester
1.) Napirendi pont: Ülnökké jelölés elbírálásáról Bata József: Szeretném kérdezni a Bizottságokat, tárgyalták-e? Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. Egyhangúlag a határozat elfogadását javasoljuk. Bata József: Ki az, aki az előterjesztésben foglaltakat támogatja? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 50/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozat az Ülnökké jelölés elbírálásáról. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvényben, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. Törvény 123. § (1) bekezdésében biztosított jogkörben eljárva, az alábbi határozatot hozza. 1./ Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Madai Zsigmondné szn. Ofella Gabriella Valéria 2251 Tápiószecső Szőlő u. 21. szám alatti lakost a Pest Megyei Bíróságra ülnökké jelöli.
3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző 2.) Napirendi pont: A Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Alapító Okiratának módosítása Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. Igazgató úr a bizottsági ülésen itt volt. Az előterjesztésben foglaltakon túl megkérdeztük Jegyző asszonyt, aki elmondta, hogy a lezajlott törvényességi vizsgálat javaslatait is beépítette az előterjesztésbe. Egyhangúlag a határozat elfogadását javasoljuk a Képviselő-testületnek. Erdei Annamária: Oktatási Bizottság tárgyalta. Egyhangúlag elfogadtuk a módosítást. Bata József: Ki az, aki az előterjesztésben foglaltakat támogatja? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 51/2011. (III.03.) Képviselő-testületi határozati javaslat a Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Alapító Okiratának módosítása tárgyában Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ A Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Alapító Okiratának módosítását (figyelemmel arra, hogy a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvényt hatályon kívül helyezte a 2010. évi XC. törvény, és tekintettel az államháztartásról szóló 1992. évi XXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Kormányrendelet, továbbá a 8/2010.(IX.10.)NGM tájékoztató előírásaira) a csatolt 1. sz. mellékletnek, - illetve a 2. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetben foglaltaknak - megfelelően elfogadja. 2./ Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József Polgármester 3.) Napirendi pont: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat 16/2004.(VII.29.) KT rendelet módosítása Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. Az inflációval növelt bérleti díjakhoz kell hangolnunk a rendeletet. Egyhangúlag a rendelet-módosítás elfogadását javasoljuk a Képviselő-testületnek, annyi kiegészítéssel, hogy a rendelet 2.§ (1) bekezdésében „a kihirdetés napján lép hatályba” szöveg helyett azt javasoljuk, hogy a kihirdetést követő 30. napon lépjen hatályba.
Bata József: Ki az, aki az előterjesztésben foglaltakat támogatja? Minősített többség kell az elfogadáshoz, mivel rendelet-módosításról van szó. Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő rendeletet alkották: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (III.04.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítéséről szóló, többször módosított 16/2004.(VII.29.) KT. rendelet módosításáról Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: 1. § Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésről szóló, többször módosított 16/2004.(VII.29.) KT. Rendelet 16.§(1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbérének mértéke: a./ összkomfortos bérlakásnál: 887 Ft/m2/hó b./ szolgálati lakásnál: 206 Ft/m2/hó”
2. § (1) Ezen rendelet a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről – a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel - a jegyző gondoskodik. Tápiószecső, 2011. március 03.
Dr. Baráth Krisztina Jegyző
Bata József Polgármester
Záradék: E rendelet kihirdetésre került: ……………….. Dr. Baráth Krisztina Jegyző 4.) Napirendi pont (Összevonva): Étkezési hozzájárulásról szóló döntés, A Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola létszámkeretének
meghatározása, Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési javaslata Bata József: Összevonva tárgyaljuk a három napirendi pontot, a költségvetést szorosan érintik. Tájékoztató: A zárszámadás összeállítása a jövő hónapban lesz, de már most látszik, hogy a tavalyi költségvetési hiánycélt nem értük el. 78 millió Ft-os hiánnyal terveztük a tavalyi évet, mert a Településközpont fejlesztése pályázat 99 millió Ft-jából a nagyobb részt nem tudtuk beletervezni a költségvetésbe, hitelfelvételre lett volna szükség, ha a beruházás elkezdődik. Erre nem került sor, mert a beruházás nem indult el. 40 millió Ft-os pénzmaradvány maradt tavalyról. Ennek fényében is érdekes a mostani költségvetési javaslat, amit 2 hete nem fogadtunk el. Akkor úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező 2 hétben megpróbálunk forrásokat találni, hogy a hiányt csökkentsük. Előttünk van 3 javaslat, a legnagyobbnál 66,760 millió Ft a tervezett hiány, itt általános tartaléknak 12 millió Ft, céltartaléknak 28,7 millió Ft van tervezve. A másodiknál a hiány összege 57,574 millió Ft, általános tartaléknak 12 millió Ft, céltartaléknak 28,7 millió Ft van tervezve. Az eltérés annyi, hogy a közalkalmazottaknak nyújtott 12 ezer Ft-os havi étkezési hozzájárulás ki van véve. A harmadik verzióban a hiány összege 48,5 millió Ft, általános tartalék 3 millió Ft, céltartalék 28,7 millió Ft. Érdekesség, hogy 2 hete 46,5 millió Ft hiányról beszéltünk, most mindhárom verzió ettől nagyobb hiányt állapít meg. A költségvetésben tartalékokat véltünk felfedezni, viszont az is kiderült, hogy vannak olyan összegek, amik nem lettek betervezve a 2 héttel ezelőtti költségvetésbe. Szóba került, nézzük meg, hogy tudjuk-e csökkenteni az általános iskola létszámát. Megkérem Igazgató urat, mondja el, hogy a javaslata hogyan alakult ki. Czirják Attila: Üdvözlök mindenkit. A költségvetési tárgyalások során azt az iránymutatást kaptam a Bizottságoktól, hogy alakítsunk ki egy olyan struktúrát, ahol a jelenlegi gyereklétszámok arányában az osztályok, illetve a pedagógusok számát próbáljam meg lecsökkenteni arra a számra, ami indokolható, de a törvényeknek még megfelel. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy a Konyhával együtt az eddigi 69 fős létszámkeret 60 fő finanszírozott statisztikai létszámkeretre csökkenne le. Szeptember 1-től 60 fő bérkeretét és az ehhez meghatározott 871 órás keretet terveztük be. Ez a megszorítás az évfolyamonkénti 2 osztályos rendszert vetíti előre. Az órakeret lehetőségeit figyelembe véve ezt úgy próbálnánk megosztani, hogy az 1. és 2. évfolyamon a 3 osztályos évfolyam lehetősége megmaradjon, ha ez nem eredményez irreálisan alacsony osztálylétszámot. A megszorítások alapján a következő költségvetési évre vetítve mintegy 25 millió Ft-tal csökkeni fog a személyi jellegű juttatás. A dologi kiadás is minimalizálásra került. Összességében elmondható, hogy a bizottságok által meghatározott csökkentést az idei évre realizálni tudtuk. A leendő 1. osztály nem biztos, hogy 3 osztály fog indulni az alacsony létszám miatt. A második, és a kifutó 8. évfolyamon a 3 osztály rendszere megmaradna. Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. A Bizottság is egyben tárgyalta a 3 kérdést, hiszen szorosan összefüggnek. Mindhárom változat tartalmazza az Attila által elmondottakat. A különbségek: az első verzióban az étkezési hozzájárulás a 2010. évi szerint, változatlan formában szerepel, a 2. és 3. verzióban pedig egyáltalán nincs benne. A különbség a 2. és 3. verzió között az, hogy ezt hiánycsökkentésre, vagy általános tartalék képzésére fordítjuk. A 3. verzióban a hiány csökkentésére lett fordítva ez az összeg, általános tartalék így nem marad. A Bizottság nem javasolja ezt a verziót elfogadásra a Képviselő-testületnek, mert ilyen minimális tartalékkel nem lehet nekifutni az évnek. Az 1. verziót, ahol az étkezési hozzájárulás változatlanul szerepel, szintén nem javasolja a bizottság elfogadásra a Képviselőtestületnek. Ezt követően a 2. változatot néztük tovább, a megtakarítást az általános tartalék növelésére fordítanánk. Igazgató úrnak elhangzott egy javaslata a bizottsági ülésen, mely
szerint vizsgáljuk meg azt a lehetőséget, hogy ne szüntessük meg teljesen a közalkalmazottak tekintetében az étkezési hozzájárulást, hanem azt csökkentsük a felére, 6.000 Ft/fő-re. A Bizottság javasolta az ülésén, hogy számoljunk utána, milyen kiadást jelent ez pontosan. Ezt megtettük. Kértük az intézményvezetők segítségét abban, hogy készítsenek egy felmérést arról, hogy ebben a formában szeretnék-e igénybe venni az étkezést, vagy sem. Tegnap Igazgató úr elmondta, hogy az iskolában ez nagyjából 50 %. A számok alapján, a 6.000 Ft étkezési hozzájárulás, úgy, hogy a fennmaradó részt a dolgozó befizeti, éves szinten 1,3-1,4 millió Ft kiadást jelentene. Ha ezt kevesebben veszik igénybe, a kiadás is csökken. Összesítve, ez a támogatás 0 és 1,4 millió Ft között mozoghat a költségvetésben. Ezt a javaslatot a Pénzügyi Bizottság tárgyalni nem tudta, ezek a számok most hangzanak el itt először. A létszámkeret csökkentésére tett javaslatot a bizottság támogatja, javasolja elfogadásra. A határozati javaslatban úgy fogalmazzuk meg, hogy az Iskola létszámkeretét az alábbiak szerint határozza meg: Az 1. pont egészüljön ki: „álláshelyeinek számát 60 fő statisztikai létszámban határozza meg”. A 2. pontba szerepeljen „az órakeret 871 óra/hét az Általános Iskola tekintetében”, továbbá a 3. pontba az alábbi szöveget javasoljuk: „A település közigazgatási határán kívülről új tanulót csak akkor vehet fel, ha ez csoportbontással nem jár.” Javaslatként még elhangzott polgármester úr javaslatára, és a bizottság is egyhangúlag javasolja elfogadásra, hogy a költségvetésben a bevételi oldalon a gépjárműadó és iparűzési adó bevétel ne a tervezett legyen, hanem a 2010. évi tényszámokat állítsa be, ez nagyjából 7 millió Ft. Erdei Annamária: Az Oktatási Bizottság is egyben tárgyalta a 3 kérdést, de témánként külön szavaztunk. Javasoljuk a Testületnek, az Iskola létszámkeretét 60 fő statisztikai létszámban határozza meg, az órakeret 871 óra/hét legyen az Általános Iskola tekintetében, valamint az iskola a település közigazgatási határán kívülről új tanulót csak akkor vehessen fel, ha ez csoportbontással nem jár. Az étkezési hozzájárulásról nem tudtunk dönteni, mert a pontos összegek nem álltak rendelkezésünkre, ezért nem szavaztunk a 2011. évi költségvetési javaslatról sem. Bata József: A Polgármesteri Hivatal költségvetésében még 6,5 millió Ft-ot „találtunk” azzal, hogy a nyugdíjba vonulók pótlását nem fogjuk megtenni a javaslat szerint, üzemanyagokon is lehet 1,5 millió Ft-ot spórolni, az adónemek kiegészítésével együtt ez összességében 13,5 millió Ft. Dósa Anna: Az étkeztetési hozzájárulással kapcsolatban kérem a testületet, hogy a döntését fontolja meg. Az óvoda szempontjából szeretném megközelíteni a kérdést. Az Alapító Okiratunkban az egyik szakfeladat ellátását jelenti az étkeztetés. Meghatározó, hogy mit és hogyan eszünk a gyerekekkel együtt, hiszen külön étkező helyiségünk nincs, más ételt nem lehet bevinni az óvodába. A felmérés eredménye az, hogy a dolgozók 75%-a kéri az étkezést, a 25%-ot azok a dolgozók teszik ki, akiknek ez a 7 ezer Ft is akkora kiadást jelent, hogy nem fogja tudni kifizetni. Nekünk az eddig kapott 12 ezer Ft is kiegészítésre került, saját befizetéseink is voltak. Fontos, hogy a gyerekekkel együtt étkezzünk, hiszen a kultúrált étkezésre való nevelés alapvető feladatunk. Gál Csaba: Ez a természetbeni hozzájárulás nem olyan régóta van. Előtte hogyan oldottátok meg? Dósa Anna: Amikor nem volt a természetbeni juttatás, akkor is az intézményi dolgozók által fizetendő térítési összeg befizetésre került.
Jánosik Andrea: 2007-ig voltak az ún. kötelező étkezők, akik olyan munkakörökben dolgoztak, akiknek kötelező volt a gyerekekkel együtt enni, nyersanyagáron kapták az étkezést. Farkas Tibor: Mindenkinek meg kell érteni, milyen nehézséggel küzd az Önkormányzat. Mi megpróbálunk mindent maximálisan megtenni, de nekünk is van költségvetésünk, amit be kell tartani. Tar Andrea: Kaptunk egy szakértői véleményt, könyvvizsgálói hozzászólást. Azt írják, hogy a település nincs eladósodva, és az intézmények bevételei fedezik a kiadásaikat. Az Iskola viseli a közteher nagy részét, amit igazságtalannak tartok. Bata József: 2 millió Ft hitelállományunk van, ez még idén lejár, valóban nem vagyunk eladósodva. 45 millió Ft a hitelfelvételi igény, 25 millió Ft a Településközpont fejlesztése pályázat önrésze, 20 millió Ft pedig a Csapadékvíz-elvezetési pályázat önrésze. Ez, ha felvesszük hitelbe, nem működési költség. A kisebb pályázataink 1,5-1,5 millió Ft-os önrészt igényelnek. A 45-50 millió Ft fölötti rész mindenképpen működési hitel lenne. Függetlenül attól, hogy a könyvvizsgáló leírta, az intézményeink nem tartják el magukat, nem működnének, ha nem tennénk hozzá plusz pénzeket. Az Állam által adott normatíva 50 % alá csökkent, ez azt jelenti, hogy az intézményeink működésének felét az Önkormányzat állja. Gál Csaba: A 3. verzióra mondja, hogy az Önkormányzat bevételei fedezetet nyújtanak a kiadásokra. Ez az a változat, ahol egyáltalán nincs étkezési hozzájárulás. Az első megbeszéléseken még az a kérdés merült fel, hogy a nem kötelező feladatokkal mi legyen? Ne legyen művészeti oktatás, ne legyen SNI? Sajnos, innen kellett elindulnunk. Innen tartunk most ott, hogy már arról beszélünk, hogy milyen támogatást tudunk adni az étkezési hozzájáruláshoz. Tar Andrea: Tudom, mi a 3. változat. A mondatom másik része az volt, hogy a közteher viselésének nagy része az iskolát terheli, ha megvizsgáljuk azt, hogy például a Polgármesteri Hivatalban milyen személyi változtatásokra került sor, és milyen változásokat terveznek az iskolában, én azt gondolom, hogy aránytalanul nagy a különbség az iskola rovására. Bata József: 3 éve Bodor úr ezeket a javaslatokat már megtette. A számok most egyértelműen azt mutatják, hogy ezt most meg kell tenni. A hitelfelvétellel kapcsolatban azt mondom, én nem fogok olyan javaslatot előterjeszteni, hogy működésre hitelt vegyünk fel. Nem az iskola a legnagyobb teherviselő, hanem a falu lakói. Nem az intézményekért van a falu, hanem fordítva. Most nem rossz a költségvetésünk, de bármikor rákerülhetünk arra az útra. Az elmúlt három évben 70 millió Ft-ot vett el az állam normatív támogatásban. Erdei Annamária: Nem hiszem, hogy a létszámcsökkentés a minőségi oktatás rovására menne. Ipacs Balázs: Mindenhol volt megvonás, %-os arányban az összeg az iskolának is hasonló, mint a többi intézménynek. Bata József: A 2 héttel ezelőtti verzióhoz képest a Művelődési Háztól 5 millió Ft, a Gyermekjóléti Szolgálattól 3 millió Ft, a Polgármesteri Hivataltól 10 millió Ft lett elvonva. Az óvodák maradtak, a Pöttöm óvoda tekintetében a fél állás elvonását nem javasoljuk. Valóban, az iskola a legnagyobb intézmény a legnagyobb elvonással.
Anka László: Nem lehet bekalkulálni, hogy év közben mennyit lehet spórolni személyi kiadásokon, ezt majd utólag kiderül pénzmaradványban 2011. végére. A közteherviseléshez kapcsolódnak az adórendeletek is, amelyet meghirdettünk, hogy nem fogunk emelni a ciklusban, ez nem csak szép kampányígéret, hanem egy fontos stratégiai döntés is. Bata József: Az Önkormányzatok garanciát vállaltak a csatorna-beruházás megvalósulásáért. Tápiószecsőn 13,5 millió Ft a kintlévőség, erre garanciát vállalt az Önkormányzat, ezt be kellett volna tervezni a költségvetésbe. Még így sincs sok tartalék, a tavalyi évben 40 millió Ft volt, ami novemberre el is fogyott. A 3 millió Ft a 3. változatban nulla! Anka László: A civil szervezetek 2,5-3 millió Ft támogatást szoktak kapni, szeretnénk őket támogatni. A 12 milliós változatban is már elköltöttünk csak ezzel 3 millió Ft-ot belőle. Erdei Annamária: A másik óvodában hányan tartanának igényt az étkezésre? Jánosik Andrea: 4 fő, kb. 20% venné igénybe. Czirják Attila: A 12 hónapra, 110 fővel számolt 1,4 millió Ft költség tovább számolható a pontos összeg kiszámolása érdekében: 6 hónapot jelent az étkezés, a dolgozók kevesebb, mint fele venné igénybe, jó lenne tudni pontos adatot. Jánosik Andrea: A délutánig beérkezett előzetes adatok alapján az étkezési hozzájárulás 300 ezer Ft-tal növelné a kiadásokat. Bata József: Menjünk végig egyesével a változtatásokon. A kiindulási pont legyen a 2. változat. Tar Andrea: Lehet név szerinti szavazást kérni? Bata József: lehet, de meg kell szavazni. Ki az, aki hozzájárul a név szerinti szavazáshoz? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 52/2011. (III.03.) számú Képviselő-testületi határozat név szerinti szavazásról. Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évi költségvetéssel kapcsolatos döntéseit név szerinti szavazással hozza meg. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző Bata József: Minősített többség kell minden pont elfogadásához, mivel rendelet-alkotásról van szó.
Kiindulási alap a 2. verzió, amiben nincs étkezési hozzájárulás. Javaslom, az iskola létszáma 60 fő statisztikai létszámkeret, az órakeret 871 óra/hét az Általános Iskola tekintetében, továbbá a település közigazgatási határán kívülről új tanulót csak akkor vehet fel, ha ez csoportbontással, vagyis plusz osztály indítással nem jár. Név szerinti szavazás: Tar Andrea: Tartózkodik Farkas Tibor: Igen Gál Csaba: Igen Anka László: Igen Bata József: Igen Ipacs Balázs: Igen Erdei Annamária: Igen Mészáros Ferenc: Igen Képviselők a javaslatot 7 igen, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták, és a következő határozatot hozták: 53/2011. (III.03.) számú Képviselő-testületi határozat a Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola létszámkeretének meghatározása Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola álláshelyeinek számát 60 fő statisztikai létszámkeretben határozza meg. 2./ Az órakeret 871 óra/hét az Általános Iskola tekintetében. 3./ A Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola a település közigazgatási határán kívülről új tanulót csak akkor vehet fel, ha ez csoportbontással nem jár. 4./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző Bata József: Javaslom, az étkezési hozzájárulással kapcsolatban, hogy személyenként 6.000 Ft legyen az étkezési hozzájárulás abban az esetben, ha a dolgozó teljes havi étkezést vesz igénybe. Név szerinti szavazás: Tar Andrea: Tartózkodik Farkas Tibor: Igen Gál Csaba: Igen Anka László: Igen Bata József: Igen Ipacs Balázs: Igen
Erdei Annamária: Igen Mészáros Ferenc: Igen Képviselők a javaslatot 7 igen, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták, és a következő határozatot hozták: 54/2011. (III.03.) számú Képviselő-testületi határozat az étkezési hozzájárulással kapcsolatban Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ A 2011. naptári év tanítási hónapjaiban 6.000 Ft/hó összeggel támogatja a közalkalmazottak önkormányzati intézményből biztosított étkezését, amennyiben az étkezést teljes hónapban igénybe veszi, és a teljes térítési díj fennmaradó összegét saját költségéből a közalkalmazott fedezi. 2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző Bata József: Javaslom, a Pöttöm óvodában ne legyen elvonva 0,5 óvónői álláshely. Név szerinti szavazás: Tar Andrea: Igen Farkas Tibor: Igen Gál Csaba: Igen Anka László: Igen Bata József: Igen Ipacs Balázs: Igen Erdei Annamária: Igen Mészáros Ferenc: Igen Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 55/2011. (III.03.) számú Képviselő-testületi határozat a Pöttöm óvodában 0,5 óvónői álláshely elvonásával kapcsolatban Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pöttöm óvodában a jelenleg meglévő 4 órás álláshelyet megtartja. 2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal
Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző Bata József: Javaslom, a gépjárműadó és iparűzési adó bevétel ne a tervezett legyen, hanem a 2010. évi tényszámokat állítsuk be, ez plusz 7 millió Ft. A hiányt csökkentsük ezzel a 7 millió Ft-tal, azaz a tervezett hiány 57,5 millió Ft helyett 50,5 millió Ft legyen. Név szerinti szavazás: Tar Andrea: Igen Farkas Tibor: Igen Gál Csaba: Igen Anka László: Igen Bata József: Igen Ipacs Balázs: Igen Erdei Annamária: Igen Mészáros Ferenc: Igen Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 56/2011. (III.03.) számú Képviselő-testületi határozat a gépjárműadó és iparűzési adó bevétellel kapcsolatban Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évben keletkező adóbevételeket a 2010. évben teljesült szinten tervezi be a költségvetésbe. 2./ A bevételt a tervezett hiány csökkentésére kell fordítani. 3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző Bata József: Javaslom, a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből 6,5 millió Ft-ot vonjunk el a már részletezett módon. A hiányt csökkentsük az összeggel. Név szerinti szavazás: Tar Andrea: Igen Farkas Tibor: Igen Gál Csaba: Igen Anka László: Igen Bata József: Igen Ipacs Balázs: Igen Erdei Annamária: Igen Mészáros Ferenc: Igen
Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 57/2011. (III.03.) számú Képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal költségvetés-elvonásával kapcsolatban Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évben a Polgármesteri Hivatal költségvetési keretéből elvont pénzeszközt a költségvetésben tervezett hiány csökkentésére fordítja. 2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző
Bata József: Javaslom, a költségvetési rendelet 2. verzióját elfogadásra a megszavazott módosításokkal. Ki az, aki a rendelet-tervezetet a módosításokkal elfogadja? A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges. Képviselők a javaslatot 7 igen, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták, és a következő rendeletet alkották: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (03.03) számú rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-a, valamint a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi . törvény alapján – figyelembe véve ezen jogszabály, valamint az Államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendeletben meghatározottakat – az Önkormányzat és Intézményei 2011. évi költségvetésről az alábbi rendeletet alkotja:
I. FEJEZET A rendelet hatálya 1. §. A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és annak bizottságaira, a helyi kisebbségi önkormányzatra, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat intézményeire.
(1) Az önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerve: Polgármesteri Hivatal (2) Az önkormányzat önállóan működő költségvetési szervei: Pöttöm - I. sz. Óvoda Hipp- Hopp – II. sz. Óvoda Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Idősek Klubja Damjanich Művelődési Ház Nagyközségi Könyvtár
II. FEJEZET Címrend 2. § Az Önkormányzat az 1. §-ban megnevezett önállóan működő és gazdálkodó valamint az önállóan működő költségvetési szerveinek címrendbe sorolását (címrendjét) a 25 - 26. számú mellékletek szerinti csoportosításban határozza meg.
III. FEJEZET
Az önkormányzat és költségvetési szervei 2011. évi költségvetése 3. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat – beleértve a költségvetési szerveit – 2011. évi költségvetésének: a) b) c)
kiadási főösszegét bevételi főösszegét hiányának összegét
891 600 000 forintban 847 694 000 forintban 43 906 000 forintban
állapítja meg, melyből a helyi cigány kisebbségi önkormányzat kiadási főösszege bevételi főösszege
210 000 forint 210 000 forint
Amelyet a 2/A. sz. melléklet tételeinek megfelelően, a csatolt 3/2011. (02. 10.) CKÖ határozattal fogadott el a helyi cigány kisebbségi önkormányzat.
IV. FEJEZET Költségvetési bevételek 4. §.(1) A 3. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti meghatározását az 1. számú melléklet tartalmazza. (2) A Képviselő-testület a rendelet 3. § (1) bekezdésének c.) pontja szerinti 43 906 000,- Ft összegnek megfelelő mértékű hiány finanszírozására 43 906 000,- Ft éven túli felhalmozási célú hitel felvételét határozza meg, melynek visszafizetését (forrását) a költségvetés évközi előirányzat-megtakarításai, képződő saját bevételi többletei terhére biztosítja. (3) A hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörét a képviselő-testület a pénzügyi- és vagyongazdálkodási bizottság előzetes javaslatának figyelembe vételével gyakorolja. A képviselő-testület döntése alapján a hitelintézetnél az önkormányzat nevében a polgármester és a jegyző jár el. (4) Az Önkormányzat tervezett bevételeit intézményenkénti, illetve fő feladatonkénti bontásban az 5, valamint a 11 – 18. számú mellékletek szerint fogadja el. (5) A normatív támogatások jogcímek szerinti bemutatására a 20. számú melléklet szolgál. 5. § A Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevételeit a 2/A. számú melléklet tartalmazza.
V. FEJEZET Költségvetési kiadások 6. §. (1) A 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kiadási főösszeg jogcímenkénti bontását a 2. számú melléklet tartalmazza. (2) A Képviselő-testület a kiadási előirányzatokat a Polgármesteri Hivatal vonatkozásában a 6. számú, az önállóan működő költségvetési intézmények esetében a 11 – 18. számú mellékletben foglaltak szerint határozza meg. (3) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásainak előirányzatait a 9. számú melléklet tartalmazza.
Tartalék 7. § A Képviselő-testület az Önkormányzat általános tartalékát 12 000 000,- forintban, céltartalékát 28 786 000,- forintban határozza meg a 22. és 23. számú mellékletben foglaltak szerint. 8. § A Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásait a 2/A. számú melléklet tartalmazza.
VI. FEJEZET Több éves kihatással járó feladatok 9. § A Képviselő-testület a többéves kihatással járó feladatok előirányzatait a 10. számú melléklet szerint fogadja el.
VII. FEJEZET
Költségvetési létszámkeret 10. § (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és a hozzá tartozó szakfeladatok létszámkeretét 32 főben állapítja meg. A Közmunkaprogram keretében foglalkoztatottak 2011. évre várható létszáma: 63 fő. (2) Az önkormányzat önállóan működő költségvetési szerveinek létszámkeretét a Képviselőtestület az alábbiakban állapítja meg: Pöttöm – I. sz. Óvoda Hipp-Hopp – II. sz. Óvoda Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (központi konyhával együtt) Idősek Klubja Damjanich Művelődési Ház Nagyközségi Könyvtár
16,5 17,5 69
fő fő fő
3 3 3
fő fő fő
(3) Az önkormányzat 2011. évi létszámkerete összesen: 144 fő, melyből 121 fő a főfoglalkozású álláshelyek száma, a részfoglalkozású álláshelyek száma pedig 23 fő. (4) A közmunka program keretében foglalkoztatottak éves létszám-előirányzata 63 fő. 2011. évi bevételi és kiadási előirányzatait a 11. számú melléklet tartalmazza.
VIII. FEJEZET
A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok 11. § Az önkormányzat a költségvetését, valamint az irányítása alá tartozó költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatait a rendeletének módosításával megváltoztathatja. Az előirányzat megváltoztatás nem érintheti az Országgyűlés kizárólagos - költségvetési törvényben felsorolt -, illetve a Kormány előirányzat-módosítási hatáskörébe tartozó előirányzatokat. 12. § (1) A költségvetési rendelet módosítása a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a céltartalék előirányzata terhére - olyan előre nem látható feladatok finanszírozására, amelynek megoldása azonnali döntést igényel – éves szinten maximálisan 3 millió forint összeghatárig kötelezettséget vállaljon a személyi jellegű kiadási előirányzatok kivételével. E kötelezettség-vállalásról a Képviselőtestületet a soron következő ülésen a polgármester tájékoztatni köteles. (3) Amennyiben év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a Képviselő-testületet köteles tájékoztatni. A polgármester javaslatára a Képviselő-testület legalább negyedévenként dönt a költségvetési rendelet pótelőirányzatok szerinti módosításáról. (4) Az önkormányzat Képviselő-testülete a jóváhagyott kiemelt előirányzatokon belül a részelőirányzatoktól - az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendeletben foglaltak figyelembevételével - előirányzat-módosítás nélkül is eltérhet.
13. § (1) A helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-változtatásról a jegyző előkészítésében a polgármester a Képviselő-testületet 30 napon belül tájékoztatni köteles. A Képviselő-testület az önállóan működő költségvetési szerv saját hatáskörben végrehajtott előirányzat változásai miatt a költségvetési rendeletet legalább félévenként - adott év június 30. illetve december 31. hatállyal - módosítja. (2) Az önkormányzat önállóan működő költségvetési szervei szabadon, de a 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 68. §-ában, valamint az e rendeletben foglaltak figyelembevételével módosíthatják egyes kiemelt, ezen belül rész-előirányzataikat. Az önkormányzat önállóan működő költségvetési szerveit megilleti az önálló bérgazdálkodás jogköre. 14. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervei bevételi előirányzataikon felüli többletbevételeik 50 %-ának felhasználásáról az intézményvezető saját hatáskörben dönthet, a többletbevétel másik 50 %-át a Képviselő-testület jóváhagyása alapján használhatják fel. (2) Az önállóan működő költségvetési szerv a költségvetésben megállapított bevételi előirányzatai elmaradása esetén köteles kiadási előirányzatait, felhasználásait ennek megfelelően módosítani. 15. § (1) A Képviselő-testület a folyamatos fizető és működőképesség fenntartása érdekében elrendeli a pénzeszközökkel és a tárgyi eszközökkel való szigorú, takarékos gazdálkodást. (2) A Nagyközségi Önkormányzat 2011. évre és az azt követő két év távlatában várható működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatait („gördülő költségvetés”) a 4. számú melléklet tartalmazza. (3) A 2011. évre várható adókedvezményeket a 30. sz. melléklet részletezi. (4) Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának 2011. évi előirányzat felhasználási ütemterve (a kiadások és bevételek várható alakulásának megfelelően) a 28. és 29. sz. mellékletben foglaltak szerint került meghatározásra.
Záró rendelkezés A 2011. évre meghatározott köztisztviselői illetményalap 38 650,- forint.
16. § (1) Ezen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2011. január 1. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik. Tápiószecső, 2011. február 25.
Dr. Baráth Krisztina jegyző
Bata József polgármester
Záradék: Kihirdetve: 2011.
Dr. Baráth Krisztina jegyző
Bata József: Szünetet rendelek el. 5.) Napirendi pont (Egyebek): Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal valamint a fenntartott intézményei munkavédelmi feladatainak ellátására Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. 4 ajánlat érkezett hasonló tartalommal, de eltérő összegekkel: Árajánlatok: EHS-Safety Kft. bruttó 37.500 Ft/hó és 68.750 Ft alkalmankénti díj. Urbán László bruttó 29.167 Ft/hó. Sárközi József: bruttó 30.000 Ft/hó. Ő látta el eddig a munkavédelmi feladatokat. Czakó Illés: bruttó 15.000 Ft/hó. A Pénzügyi Bizottság Urbán László ajánlatát fogadta el, és javasolja elfogadásra a Képviselőtestületnek.
Bata József: Azt szeretném, ha visszamenőleg március 1.-től alkalmaznánk. Az előzőnek december 31.-el lejárt a szerződése. Lehet március 1.-től? Dr. Baráth Krisztina: Javaslom, maradjunk a március 3.-ánál. Bata József: Ki az, aki a Pénzügyi Bizottság által javasolt Urbán László ajánlatát támogatja? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 59/2011. (III. 03.) számú Képviselő-testületi határozata Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal valamint fenntartott intézményei munkavédelmi ügyintézői teendőinek ellátására Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal valamint fenntartott intézményei munkavédelmi ügyintézői teendőinek ellátásával Urbán László-t bízza meg, 2./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata fenti összeget a 2011-es költségvetéséből biztosítja. 3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző 6.) Napirendi pont (Egyebek): „Belterületi vízrendezés Tápiószecsőn” című pályázat kiviteli terveinek elkészítése Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. Nagy különbség van a két ajánlat között árban. Árajánlatok: AB OVO Kft nettó 3.760.000 Ft Molnárfi és Társa Bt. Nettó 1.683.750 Ft A Molnárfi és Társa Bt. nettó 1.683.750 Ft-os ajánlatát javasoljuk elfogadni a Képviselőtestületnek. Bata József: Ki az, aki a Pénzügyi Bizottság által javasolt Molnárfi és Társa Bt ajánlatát támogatja? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 60/2011. (III. 03.) számú Képviselő-testületi határozata a „Belterületi vízrendezés Tápiószecsőn című kiviteli terveinek elkészítésére
Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Belterületi vízrendezés Tápiószecsőn” című KMOP-3.3.1/B-10-2010-0030 jelű pályázat kiviteli terveinek elkészítésével a benyújtott árajánlatok alapján Molnárfi és Társa Bt-t bízza meg. 3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző
7.) Napirendi pont (Egyebek): Akadály-mentesítési rehabilitációs környezettervező szakmérők kiválasztása
pályázattal
kapcsolatos
Gál Csaba: Pénzügyi Bizottság tárgyalta. Árajánlatok: Fésűs-Tolmácsi Petra nettó 200.000 Ft (9. pont nélkül) és nettó 230.000 Ft (9. ponttal együtt) Balla Mariann nettó 120.000 Ft Naspak Bt. nettó 150.000 Ft Az első ajánlat lényegesen drágább, mint a másik kettő. Itt is az ajánlatok közötti különbség lényegében csak az ár volt. Balla Mariann nettó 120.000 Ft-os árajánlatát javasoljuk elfogadni a Képviselő-testületnek. Bata József: Ki az, aki a Pénzügyi Bizottság által javasolt Balla Mariann ajánlatát támogatja? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 61/2011. (III. 03.) számú Képviselő-testületi határozat az Akadály-mentesítési pályázattal kapcsolatos rehabilitációs környezettervező szakmérők kiválasztására Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: 1./ Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az „Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)” című pályázat feltételekén előírt akadálymentesítési tervfejezetének elkészítésével Balla Mariannt bízza meg. 2./ Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a tervezéshez szükséges 5% önerőt a 2011-es költségvetéséből biztosítja. 3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Végrehajtásban közreműködik: Jegyző
8.) Napirendi pont (Egyebek): Az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletének 5. számú módosítása Bata József: Utólagos belső átcsoportosításra van szükség. Az előző Képviselő-testület úgy alakította ki a 40 millió Ft-os általános tartalékot, hogy százalékos módon elvont minden intézménytől, a személyi juttatásokból és a dologi kiadásokból is. A dologi kiadásokra nem lett elég a pénz, a személyi jellegű kiadásokon megtakarítás keletkezett, ezeket az összegeket kell átcsoportosítani utólag. Minősített többség kell az elfogadáshoz, mert a rendeletünket módosítjuk vele. A Pénzügyi Bizottságnak nem volt módjában tárgyalni. Tar Andrea: Jánosik Andreától kérdezném, hogy ez rendben van így? Jánosik Andrea: Ezeket a módosításokat a zárszámadás keretében mindenképpen meg kellett tenni. Szakmailag ez megfelelő. Bata József: Ki az, aki támogatja a napirendi pont elfogadását? Minősített többség szükséges hozzá. Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő rendeletet alkották: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (III.03) számú rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 3/2010 (02. 24.) számú rendelet 5. számú módosításáról Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. Tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. § Az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő – testület 3/2010. (02. 24.) önkormányzati rendelete 3. § -a helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat – beleértve a költségvetési szerveit – 2010. évi költségvetésének a) b) c)
kiadási főösszegét bevételi főösszegét hiányának összegét
945 570 000 866 748 000 78 822 000
forintban forintban forintban
állapítja meg, melyből a helyi cigány kisebbségi önkormányzat kiadási főösszege bevételi főösszege
643 000 643 000
forint forint
2. § Az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő – testület 3/2010. (02. 24.) önkormányzati rendelete 1, 2, 5, 6, 7, 9, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 22, 23, 23/A mellékletének helyébe e rendelet 1, 2, 2/A, 3, 3/A, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14. melléklete lép. 3. § Az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő – testület 3/2010. (02. 24.) önkormányzati rendelete 7.§-a helyébe a következő rendelkezés lép:
A Képviselő-testület az Önkormányzat általános tartalékát 17 277 000,- forintban, céltartalékát 27 192 000,- forintban határozza meg. 4.§ (1) Ez a rendelet 2011. március 7. napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről - a helyben szokásos módon – a jegyző gondoskodik.
Kelt: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő – testületének 2011. március 03-án megtartott ülésén.
Dr. Baráth Krisztina jegyző
Bata József polgármester
Záradék: Kihirdetve: 2011. Dr. Baráth Kriszina jegyző
9.) Napirendi pont (Egyebek): Tápiószecső, Dózsa György u. 43. szám alatti ingatlan bérbeadásáról Bata József: Az előzőekben módosítottuk a bérbeadásról szóló rendeletünket. Van előttünk egy kérelem, hogy a volt Drogéria üzlet épületét bérbe venné a 3 B Faipari Bt képviseletében Baji Károlyné. Safranyik úr, milyen célra szeretnék kibérelni az épületet? Safranyik István: Drogériával egybekötött ajándéküzlet lenne, hobbi jellegű ajándéktárgyak. Ipacs Balázs: Mennyiért adjuk oda? Erdei Annamária: Most szavaztunk róla, 887 Ft/m2. Anka László: Nem adtuk mi ezt oda a Vöröskeresztnek használatra? Bata József: Odaadtuk, ingyenesen. Hogy állunk ezzel? Safranyik István: A Vöröskeresztnek használta, ingyenesen. Már kiköltöztek, és megegyeztek az érdeklődővel, hogy mikorra ürítik ki teljesen az ingatlant. Az épület állaga sajnos olyan, hogy örülnünk kell, hogy valaki ennyit is ad érte. Farkas Tibor: Hány m2 a terület? Safranyik István: Nincs 20 m2. Farkas Tibor: Mennyi időre, milyen összegért és milyen feltételekkel adnánk oda? Bata József: Szerintem nem kellene időt meghatározni, mert ha nem fog menni a vállalkozás nekik, visszaadják. Gál Csaba: A határozatlan idejű szerződés szerencsésebb lenne ebben az esetben. Farkas Tibor: A fizetés hogy működne? Anka László: A rendelet alapján. Gál Csaba: A javaslat az, hogy határozatlan idejű legyen a szerződés. A pontos összeg a mostani módosítási javaslatban nincs benne, ezért jogosnak érzem Balázs kérdését, mert most a lakás céljára szolgáló helyiségek áráról döntöttünk, és nem látjuk a nem lakás céljára szolgáló helyiségek árát. Bata József: Erre mi vonatkozik? Dr. Baráth Krisztina: Szerintem az összkomfortos bérlakás árai. Jánosik Andrea: Nem, ennek más árai vannak.
Bata József: Ez üzlethelyiség. Erre nem terjedt ki a figyelmünk. Ki tudja, mi vonatkozik rá pontosan? Safranyik úr? Safranyik István: Bérleti díjként a nem szolgálati lakásokra vonatkozó bérleti díjat határoztuk meg. Gál Csaba: Jegyző asszony, a rendelet milyen díjról szól? Dr. Baráth Krisztina: Keresem, de a rendelet nincs lebontva az üzlethelyiségek bérleti díjaira. Tar Andrea: Javaslom, ha van olyan dolgozó a Hivatalban, aki meghatározza ezeket az árakat, az terjessze elénk, mert a drogéria érdekes kategória. Bata József: Üzlethelyiség. Tar Andrea: Igen, de nem vagyok biztos abban sem, hogy hivatalosan üzlethelyiségnek van nyilvánítva. Bata József. Eddig üzletként működött, működési engedély volt rá. Dr. Baráth Krisztina: A tulajdoni lapon kivett lakóház, udvar megnevezés van. Tar Andrea: Akkor ez nincs rendezve. Bata József: A javaslatom az, hogy vegyük le a napirendről, megnézzük a hátteret és a részleteket, és visszahozzuk a márciusi testületi ülésre. Erdei Annamária: Javaslom, vizsgáljuk felül a többi üzlethelyiségünket is. Bata József: Erről már volt szó, eddig még nem jutottunk el odáig. De pont ezek miatt kell megnézni. 10.) Napirendi pont (Egyebek): Tájékoztató társadalmi munka kezdeményezéséről Bata József: A Sportpályával kapcsolatban van előttünk egy kérelem, a Szülői Munkaközösség ás Czirják Attila igazgató úr aláírásával. Kérlek, mondjál néhány szót a levélről. Czirják Attila: A Szülői Munkaközösség ülésén merült fel, hogy próbáljuk meg rendbe hozni az ún. „Úttörő-Sportpályát”, hogy megfelelő szabadtéri testnevelés órát lehessen tartani. Nagyon rossz állapotban van a pálya. Régen volt állandó karbantartója a pályának, most nincs. A terv az, hogy március 19-én a közvetlen balesetveszély elhárítása, a szemét és a törmelék eltakarítása lenne a feladat, megpróbálnánk olyan állapotba hozni a pályát, hogy kiderüljön, milyen teendők lennének vele a továbbiakban, hogy használható legyen. A salakréteget pótolni kellene, betonszegély le van törve, villanyszerelési munkák vannak, de ezeket felmérni sem lehet addig, amíg nincs kitakarítva. Ehhez szeretnénk támogatást kapni a Hivataltól, például kézi szerszámok biztosításával, szemeteszsákok beszerzésével az Ökovíz Kft-től, az összegyűjtött szemét elszállításával. Mindenki segítségére számítunk. Szeretném, ha ki lenne jelölve 1 személy, vagy egy Bizottság, akivel a későbbiekben a kapcsolatot
lehetne tartani, amikor kiderül, milyen felújításokra lenne szükség, és azok milyen összegbe kerülnének. Bata József: Az elmúlt években sok panasz érkezik a szomszédoktól, elviselhetetlen, ami a pályán folyik. A lerombolt kerítésen átugrálnak gyerekek és felnőttek, és ellehetetlenítik az ott lakó szomszédok életét. Ez egy folyamatosan jelen lévő probléma. Akkor van értelme hozzányúlni a pályához, ha a későbbiekben meg tudjuk védeni a munkánkat. Egyébként a kezdeményezés jó. Tar Andrea: Minden ilyen kezdeményezést támogatni kell. Czirják Attila: Azért 19-e lett a kiválasztott nap, mert több dátum közül ez felelt meg legjobban a szülőnek. Anka László: Összefoglalva, amiről szavaznunk kell, eszközök biztosítása március 19-re, illetve az, hogy a későbbiekben 1 személy, vagy egy Bizottság foglalkozzon-e az üggyel. Bata József: A műszaki csoport részéről a munkálatok felügyeletét biztosítottnak látom. Erdei Annamária: Szívesen bekapcsolódom én is, mert jó a kezdeményezés. Bata József: Ki az, aki támogatja kapcsolattartóként Erdei Annamária részvételét a Sportpálya rendbetétel kezdeményezéshez? Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 62/2011. (III. 03.) számú Képviselő-testületi határozat az ún. „Úttörő-Sportpálya” rendbehozatalával kapcsolatos társadalmi munka kezdeményezésről Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az ún. „ÚttörőSportpálya” rendbehozatalával kapcsolatos társadalmi munka kezdeményezés kapcsolattartójaként Erdei Annamáriát bízza meg. Határidő: azonnal Felelős: Bata József polgármester Bata József: A traktort és a hozzávalókat koordinálni fogjuk. 11.) Napirendi pont (Egyebek): Képviselők tiszteletdíjával kapcsolatos javaslat Bata József: Felkérem Tar Andrea képviselő asszonyt, terjessze elő a javaslatát. Tar Andrea: A költségvetés elemzése közben merült fel bennem egy gondolat, én már meg is cselekedtem, és javaslom a többi képviselő társamnak is, gondolkozzanak el azon, hogy ebben a nehézkes évben mondjanak le a tiszteletdíjukról.
Bata József: Vannak olyan Önkormányzatok, ahol a képviselőknek nincs tiszteletdíjuk, és van, ahol a mienknél jóval magasabb. A Képviselő-testület az alakulásakor a régi testület tiszteletdíjához képest 10%-al kevesebbet állapított meg magának, alpolgármester úr a költségtérítéséről lemondott, a régi 5 bizottság helyett kevesebb, 3 összevont bizottság van. A mostani bizottságok munkája sokkal feszítettebb tempót igényel, mint az eddigieké. Többször üléseznek, többet dolgoznak, és még Testületi ülés is többször van. Mindenki maga dönt, hogy hová teszi a pénzét. Farkas Tibor: Az Andreát szeretném megkérdezni, nem kellett volna előzetesen megbeszélni a testülettel, hogy állunk hozzá a kérdéshez? Semmi közöm mások anyagi dolgához, de ha én is úgy állnék anyagilag, mint te, én is szívesen felajánlanám, de figyelembe kellene venni, hogy eddig is miket hajtottunk már végre, és ez anyagilag is érint minket. Ha te úgy gondolod, ajánld fel, én a magam részéről ezt nem tudom megtenni. Tar Andrea: Én csak egy lehetőséget kínáltam, nem kell megsértődni. Gál Csaba: Szép, nemes gesztus. Meg lehet vizsgálni számszakilag, mennyi százalékosan ez a megtakarítás. Azt gondolom, mindenki döntse el maga, hogy van-e anyagi lehetősége arra, hogy lemondjon a tiszteletdíjáról. Nem hiszem, hogy erre köteleznünk kellene egymást. Erdei Annamária: Csabát kérdezném, emlékszik-e arra, hogy mennyit spóroltunk a bizottságok összevonásával és azzal, hogy lemondtunk a tiszteletdíj 10 %-áról, az alpolgármester úr pedig a költségtérítéséről? Gál Csaba: Pontosan nem emlékszem, de a 2011-es évre 3,5-4 millió Ft kiadáscsökkenést jelentett ez a községnek. Bata József: Mindenki eldöntheti, hogy mit tesz. Főállású polgármesterként én is eldönthetem, hogy visszamegyek vállalkozónak, és felveszünk egy főállású alpolgármestert, aki helyettem elvégzi itt a munkát. Sok lehetőség van. Az energia, amit belefektettünk az elmúlt hónapokban, az nem volt hiába. Nem fogok szavazást kezdeményezni ebben a kérdésben. Most a munkának van itt a helye, nem a kampánynak!
Bata József az SZMSZ értelmében szünetet, majd zárt ülést rendel el.
k.m.f.
………………………………… Dr. Baráth Krisztina jegyző
…………………………………. Bata József polgármester