Jegyzőkönyv Készült: 2011. április 28-án Karancsalja község Önkormányzat Képviselő-testületének testületi ülésén. Jelen vannak: -
5 fő helyi képviselő Pál Gyula polgármester dr. Behan Anett Éva jegyző tanácskozási joggal résztvevők a csatolt jelenléti ív szerint
Pál Gyula: Köszönti a megjelent képviselőket és az ülésre meghívottakat. Megállapítja, hogy az ülésen 5 képviselő megjelent, így az ülés határozatképes. Godó Gyuláné alpolgármester asszony egészségügyi problémák miatt marad távol az ülésről. Ismerteti a napirendi pontokat. Napirend: I.
Beszámoló Karancsalja község Önkormányzata 2010. évi költségvetésének teljesítéséről. Előterjesztő: Pál Gyula polgármester
II.
Falugyűlés napirendjére kerülő kérdések megvitatása. Előterjesztő: Pál Gyula polgármester
III.
Egyebek
Zsidai Ferenc: Napirend előtt szeretnék hozzászólni az üléshez. dr. Behan Anett Éva: Az SZMSZ napirend előtti felszólalást nem ismer. Egyebek napirend keretében tudod elmondani, amit szeretnél. Zsidai Ferenc: De én a kitűzött napirendek előtt szeretném elmondani a véleményemet. dr. Behan Anett Éva: Ha az megfelel, Egyebek napirendi pontba kerüljön a képviselő úr mondandója és a napirendeket cserélje fel a Testület. Mi a napirend tárgya? Zsidai Ferenc: Elmúlt idők értékelései. Pál Gyula: Javaslom a napirendi pont felvételét az Egyebek napirend közé és javaslom az elhangzottaknak megfelelő napirend cserét.
A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
2
Sz.:15/2011. (IV.28.)
Tárgy: Napirendek cseréje HATÁROZAT
Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy az ülés napirendjébe „Egyebek „pontja közé Zsidai Ferenc képviselő úr „Elmúlt idők értékelései„ elnevezésű előterjesztését felveszi és a napirendek tárgyalását ezzel a ponttal kezdi. Felelős: Pál Gyula polgármester Határidő: azonnal Pál Gyula: Az ülés módosított napirendje a következő: I.
Egyebek: 1. Elmúlt idők értékelése Előterjesztő: Zsidai Ferenc képviselő
II.
Beszámoló Karancsalja község Önkormányzata 2010. évi költségvetésének teljesítéséről. Előterjesztő: Pál Gyula polgármester
III.
Falugyűlés napirendjére kerülő kérdések megvitatása. Előterjesztő: Pál Gyula polgármester
IV.
Egyebek
A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal elfogadja a napirendi pontokat. Ezek után megkezdi a napirendek tárgyalását. I.
Egyebek: 1. Elmúlt idők értékelése Előterjesztő: Zsidai Ferenc képviselő
Zsidai Ferenc: Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Jegyző asszony, Képviselő-társaim! Úgy látszik már szokásommá válik, hogy időszakonként írásban foglaljam össze mondanivalómat. Erre, elsősorban az elmúlt egy-két hónap történései miatt kerül sor. Úgy látszik számomra, hogy valamilyen porszem került a gépezetbe, mert egyre nehezebben tudok együtt dolgozni, pedig nem így indult októberben. Ezen jó lenne mielőbb változtatni, mert minket nem azért választottak meg (beleértve a polgármestert is), hogy egymás között csatározzunk, hanem azért, hogy legjobb tudásunk szerint működtessük, fejlesszük községünket. Ehhez pedig az kell, hogy a képviselőket egyenlő partnerként kezelje a hivatal vezetése, pontosan, időben tájékoztassa minden községünket érintő kérdésben. Az számomra nem elfogadható, hogy kérdezzetek, s majd válaszolok, mivel amiről nem tudok, arról nem is tudok kérdezni. Szeretném itt kiemelni, hogy a képviselőknek semmi gondjuk nincs a hivatali dolgozókkal, munkájukkal messzemenően meg vannak elégedve, elismerik azt. Sajnos az utóbbi évek gazdasági helyzete miatt egyre nehezebben tudja anyagiakban ezt jutalmazni. Az ő magas
3 szintű szakmai munkájuk biztosítéka a falu folyamatos működésének. A kialakult helyzet megoldására jó lenne közös asztal mellé leülni, s az esetleges problémákat, félreértéseket közösen megbeszélni. Más. Szeretném kérni, hogy a testületi ülésről készült jegyzőkönyvekben az én hozzászólásaim szó szerint legyenek idézve, elkerülve a későbbi kifogásokat, félreértéseket. Úgy érzem, amit itt elmondok, azt mindenki olvashatja, s akár terjesztheti is. Ha már jegyzőkönyveknél tartok, szeretném kérni, hogy a hitelesítők neve már a testületi ülés elején legyen kihirdetve, és korábbi megállapodásunknak megfelelően, az aláírás előtt legalább 3 nappal minden képviselő kapja meg e-mailben átolvasásra, esetleges kiegészítésre. Ezt azért kérem, mert a márciusi jegyzőkönyv hitelesítés számomra nem volt elfogadható, amit válaszlevélben meg is írtam. Nem tudom elfogadni, hogy semmi reagálási időt nem adott a Jegyző asszony a jegyzőkönyvre, mert már az elküldés utáni reggelre aláírva kérte vissza az éppen aktuális hitelesítőtől. Ha egyszer megállapodtunk valamiben, azt tartsuk be. Visszatérve a gépezethez. Ott kezdett akadozni, amikor egy testületi ülés után a Jegyző asszony másnapi levelében átfogó ellenőrzésbe kezdett az óvodánál, holott tisztában volt azzal, hogy az óvoda vezetője táppénzen van, s nem kötelezhető semmilyen munkavégzésre. Minden feltételezést számomra – s gondolom a testületi tagok számára is – megoldana, ha a Jegyző asszony a testületi ülés szünete után bemutatná az éves ellenerőzési tervét, amiből láthatnánk, mit és mikor szeretne ellenőrizni. S ezzel le is zárhatnánk ezt a történetet. Sajnos ennél vannak súlyosabb, érzékenyebb gondok is. Az egyik, a hivatali dolgozók létszáma. A márciusi ülésen Godó Gyuláné hozzászólásában azt javasolta, hogy létszámbővítés, illetve az én közbeszólásommal, létszámpótlás ne lehessen a hivatalba testületi döntés nélkül. Ebben minden testületi tag egyet értett, s akkor azt gondolta, hogy így is lesz. A döbbenet akkor ült ki az arcunkra, amikor kb. egy hét múlva a polgármester közölte velünk egy megbeszélés alkalmával, hogy új gépírót vettünk fel. Na, most idézek a 2011.02.16.-i jegyzőkönyvből, s előre elnézést kérek a rossz név miatt, de idézetbe nem javítok bele, mert úgy hiteles. dr. Behen Anett Éva, azaz dr. Behan Anett Éva. dr. Behan Anett Éva: Nincsen semmi gond. Magamra nem sértődök meg. Zsidai Ferenc: Telek Sándorné augusztus 4-től vonul nyugdíjba. Státuszát onnantól kezdve tudjuk betölteni. Csúz Tamás szerződése március 31-én jár le. Egy köztisztviselő státusz már tavaly januártól szabad, hisz Csúz Tamást munkaszerződéssel foglalkoztattuk. Az év közben megüresedést követően a két köztisztviselői státuszt egyenlőre nem tervezzük egyből betölteni, év közben a hiányzó munkaerőt megpróbáljuk más formában pótolni, ezzel is spórolva az önkormányzatnak. De a jövő év elejétől, a kormányzati döntés függvényében a státuszokat be kell tölteni köztisztviselőkkel. Kérdem én, milyen spórolást értünk el ezzel a megoldással? Valahogy a szavak és a tettek nem fedik egymást, nem beszélve arról, hogy a testület akarata itt is figyelmen kívül lett hagyva. Biztos ennek így kell lennie, a képviselők csak azért járnak el az ülésekre, hogy a szájukat jártassák, s a kiharcolt tiszteletdíjukat nyugodt szívvel felvegyék. Hát nem azért járunk ide, hanem azért, amit a hozzászólásom elején mondtam. Azt hittem, ennél a résznél befejezem, de a múlt héten megjelent hírlevél sajnos további gondokat adott. Sajnos nem szépeket. Ránézésre majdnem elfogadható lenne, ha nem a januári hírekkel lett volna kiadva. Sajnos a szerkesztő elfelejtette aktualizálni ezeket. Igaz a testület által megbízott szerkesztő meglepetésére, átalakított tartalommal jelent meg. Ezzel nem lenne semmi baj, ha a hírlevél átszerkesztője, a cikkek íróival egyeztetett volna, mely részek maradjanak ki belőle, gondolom helyhiány miatt. De sem egyeztetés nem történt, sem helyhiány nem volt, mert az utolsó lap szinte teljesen üres. A cikkek írói jogosan vannak felháborodva, mert olyan részek kerültek törlésre, amit ők fontosnak tartottak közölni a falu lakosságával. Egyszerűen senkinek sincs joga, mások írásainak, engedélyük nélküli módosításához, ez minden tiszteletet nélkülöző magatartás velük szemben. Remélem, az
4 elkövető veszi a fáradtságot, és mindenkitől bocsánatot kér megsértésükért. Ez így még egyszer nem történhet meg, mert többen jelezték, többet nem írnak egy sort sem. Végül a Godó Gyuláné által ismertetett levélre történő válaszlevélről. A kioktató stílust, akkor sem fogadnám el, he, mindenben igaza lenne. Ráadásul ebből a levélből érződik igazán a képviselők és hivatali dolgozók szembenállása, ami szerintem nincs is. A levél két részére reagálnék még. A személyes adatok közzétételére írt válasz Godó Gyuláné kérdés felvetését igazolja. Mert a hivatkozott törvényben csak a feladatkörrel összefüggő személyes adatok nyilvánosak, s nem minden személyes adat. Így jogosan reklamálta más személyes adatának felkerülését a falu honlapjára, ami azóta már korrigálva lett. Jogosan kifogásolta a Bursa támogatás során felkerült személyes adatokat, ami azóta szintén lekerült a honlapról. A másik a pénzügyi bizottsági ülésről kikerült információkról. Erre adott válaszában teljesen igaza van a testületi ülésekkel kapcsolatban, de a bizottsági üléseken elhangzottakkal már nem. Erről szintén a 1992. évi LXIII. Törvény rendelkezik az én értelmezésemben, mégpedig a 19.§ (1) bekezdése és a 19/A.§ (1) bekezdése. Igaz, lehet, hogy én rosszul értelmezem, ezen pontokat. Elnézést kérek a képviselő társaimtól, hogy idejüket raboltam, de remélem ezzel a hozzászólással elősegítem a közös munka újbóli beindulását. Az alábbiakban kérek testületi döntést: A polgármester a testületi ülések elején mindig tájékoztassa a testületet a két ülés között történt eseményekről. A jegyzőkönyvek legalább 3 nappal aláírás előtt kerüljenek ki a képviselőkhöz véleményezésre. A kért változások, ha jogosak, mindig legyenek kijavítva, s a javított jegyzőkönyveket a képviselők kapják meg e-mail-en. Köszönöm, hogy meghallgattatok. Pál Gyula: Jó. Köszönjük szépen. Ehhez kapcsolódóan van -e kiegészítés? Az újságcikkek valóban meg lettek vágva. Fábián Pál: Csak annyit szeretnék mondani, hogy én is szoktam írni a Hírlevélbe. Olyankor arra odafigyelek, hogy mondandóm lényegre törő legyen és figyelembe veszem a lap terjedelmét is. Javaslom, hogy a következő számnál a cikk terjedelmét a szerkesztő előre határozza meg, így elkerülhetők lesznek a viták ezzel kapcsolatban. Sasvári József János : A hírlevél január óta készült, cikkeket gyűjtött az Alpolgármester asszony, mégis csak áprilisban lett kiadva. A cikkek írói szerintem jogosan sértődtek meg, hogy az általuk írtakból ki lettek hagyva az általuk fontosnak ítélt részek. Pál Gyula: Köszönöm. Ehhez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az írott sajtó az mindig egy kis késéssel tudat információkat .A szerkesztőnek pedig joga van megvágni a cikkeket. Annyit szeretnék elmondani , hogy ha valaki ilyen formában akar nyilatkozni a település részéről, honlapon keresztül is megteheti. És akkor a friss, saját maga megalkotott cikk jelenik meg a település előtt. Sokan használják az internetet, egyre többen. Ezt csak, mint lehetőséget hoztam fel. Szerintem a későbbiek folyamán lehet, hogy a hírlevél szerkezetét meg kell változtatnunk. Ez egy másik ülés témája lesz majd. Zsidai Ferenc : Úgy tudom, a Testület Godó Gyulánét bízta meg a Testület az újság szerkesztésével és a kinyomtatott példány szerkesztéséből ő ki lett hagyva. Pál Gyula: Nem akarom Erzsikét távollétében bírálni, se észrevételezni, majd ketten egymás közt tisztázni fogjuk, hogy miért láttam jobbnak ezt a megoldást. dr. Behan Anett Éva: Zsidai Ferenc képviselő úr észrevételeihez visszatérve a polgármesteri tájékoztatót minden ülésen, a napirendi pontok megjelölése előtt lehetne tartani, mint ahogy
5 az elmúlt ciklusban is volt, vagy úgy megfogalmazhatjuk, hogy egyebek napirend vagy mondott. A Polgármester úr tájékoztatja a Testületet a két ülés között eltelt idő eseményeiről pont. Pál Gyula: Ha ez a kérés, eleget teszek neki. Ki ért akkor egyet az előterjesztéssel? A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Sz.:16/2011. (IV.28.)
Tárgy: Állandó napirendi pont HATÁROZAT
Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy az ülés „Egyebek„ napirend pontjai között minden testületi ülésen Pál Gyula polgármester úr tájékoztassa a Képviselő – testületet a két ülés között eltelt időszak fontos eseményeiről. Felelős: Pál Gyula polgármester Határidő: értelemszerű dr. Behan Anett Éva: Kérés az is, hogy a jegyzőkönyvek 3 nappal aláírás előtt kerüljenek véleményezésre a Testület tagjai által. Maga a jegyzőkönyv hitelesítése sem kötelező a képviselő-testületi tagok által, elég a kormányhivatalnak a polgármester és a jegyző aláírása. Tóthné Bucsek Ildikó: De nálunk igen, ez kötelező. dr. Behan Anett Éva: Nálunk igen, mert az SZMSZ-be így lett szabályozva. Akkor csinálhatjuk úgy, hogy Polgármester úr a napirend megszavazása előtt a jegyzőkönyv hitelesítésére x, y-t javasolja és akkor a hitelesítők neve belekerül magába a jegyzőkönyvbe,. Ha valaki nem lesz végig jelen az ülésen, azt jelzi és akkor változik a hitelesítő személye. A jegyzőkönyv hitelesítés előtti e-mailen történő kiküldésére nem kötelezhettek, de megpróbálok határidőben eleget tenni a kérésnek. Amelyik változtatás kivitelezhető, azt eddig is javítottam. Pál Gyula: Kiért egyet azzal, hogy a hitelesítés előtt 3 nappal emailen megkapja minden képviselő a testületi ülés jegyzőkönyvét? A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Sz.:17/2011. (IV.28.)
Tárgy: Jegyzőkönyvek kiküldése HATÁROZAT
Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy az ülésről készült jegyzőkönyveket 3 nappal a hitelesítés ideje előtt minden képviselő emailen megkapja. Felelős : dr. Behan Anett Éva jegyző Határidő : értelemszerű
6 II.
Beszámoló Karancsalja község Önkormányzata 2010. évi költségvetésének teljesítéséről. Előterjesztő: Pál Gyula polgármester
Pál Gyula: Pénzügyi Bizottság vizsgálta a 2010. évi zárszámadást. Megkérem a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy véleményezze azt Tóthné Bucsek Ildikó: A Pénzügyi Bizottság a 2010. évi zárszámadást megvizsgálta. Kicsit mínuszba futottunk a tavalyi évben. Közvetlenül a fejlesztésre kevesebb pénz lett felhasználva, mert amit terveztünk, nem valósult meg. Szeretnénk, ha az idén kicsit pluszba billenne ez a mérlegünk. Továbbá is szeretnénk, hogyha hozzájárulna az egész testület ahhoz, hogy a költségeket tudjuk csökkenteni, illetve a bevételeket növelni. Valószínűnek tartjuk, hogy a 2011. évi költségvetés az eredeti formájában nem lesz fenntartható, ezért takarékosan kell gazdálkodnunk. Mindezekkel a 2010. évi zárszámadást elfogadásra javasoljuk. Pál Gyula: Köszönöm szépen az Elnök asszonynak. Ehhez valakinek van-e hozzászólása, véleménye? Nincs. Ki ért egyet a 2010. évi zárszámadásról készült beszámoló elfogadásával? A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja . Az Önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve. III.
Falugyűlés napirendjére kerülő kérdések megvitatása. Előterjesztő: Pál Gyula polgármester
Pál Gyula: Be szeretnék számolni a falugyűlésen eddigi teljesítéseinkről, főleg pénzügyi szempontból, beleértve az idei évi költségvetésünk bemutatását is. Be kell számolni a tervezett és a folyamatban lévő beruházásainkról is. Várom az egyéb javaslatokat. Tóthné Bucsek Ildikó: Mikorra tervezzük? Pál Gyula: Május végére.. Egyeztetni fogunk, melyik napon legyen. Van valakinek hozzászólása vagy véleménye? dr. Behan Anett Éva: Csak egy kiegészítés, hogy falugyűlés és közmeghallgatás lesz a címe, mert közmeghallgatás kötelező. Paulik Tamás: Előtte tartunk-e testületi ülést? Pál Gyula: Persze, természetesen. Paulik Tamás: Aktualitásokat beszéljük meg akkor? Pál Gyula: Persze, igen. Tóthné Bucsek Ildikó: Meghívott vendégként jó lenne, ha CTK részéről itt lenne valaki. Pál Gyula: Sáfár Sándorral egyeztetek ez ügyben. Személyesen neki kellene elmondani, mik az üzem hírei. Látni szabad szemmel is, hogy nagyon szépen halad az üzemnek az építése,
7 külső esztétikai dolgok készülnek jelenleg. Nagyon sokan jelentkeznek önéletrajzzal, szeretnének ott dolgozni. Önéletrajzokat Sáfár Sándornak kell lejuttatni, de akár hozzám vagy a Hivatalba is be lehet adni. Paulik Tamás: Azt szeretném kérdezni, hogy hány főt fognak foglalkoztatni, ha minden jól megy? Pál Gyula: Ezzel kapcsolatban több számadat is elhangzott: 20, 40, 60, 80 fő. Szerintem ez adott rendelésállománynak lesz a függvénye. Ezt most nehéz lesz megjósolni. Tóthné Bucsek Ildikó: 50, 80 fő volt a cég bemutatóba beleírva, amit mi hivatalosan kaptunk. Pál Gyula: Annyi információm még lenne ehhez kapcsolódóan, amit Sáfár úrtól hallottam, hogy egy világszabadalom kerül majd gyártásra Karancsalján. Szerződésbe van nekünk egy kitétel, hogy minél több karancsaljait kell foglalkoztatni az üzemben, ennek mindenképp érvényt fogunk szerezni. . Paulik Tamás: Minimum 20 karancsaljai alkalmazása kötelező lesz? Pál Gyula: Százalékban van megadva . Ehhez a napirendhez vagy ismertetéshez valakinek van-e kérdése, vagy esetleg a falugyűléssel kapcsolatban? De úgy is lehet, hogy ha valakinek valami menetközben ötletszerűen felmerül, akkor telefonon vagy valamilyen formában jelezze azt felém. Zsidai Ferenc: Rendőrséget meghívjuk falugyűlésre? Pál Gyula: Igen. Fölveszem velük a kapcsolatot. IV.
Egyebek
1. / Pál Gyula: Korábban hiányként merült fel velem kapcsolatban, hogy nem ismertettem a Testülettel azokat az eseményeket, történéseket, amelyek körülöttünk zajlanak. A Vízmű úton a lakosság aláírást gyűjtött azért, hogy ki kellene vágni három veszélyesen nagyméretűre nőtt fát. Abból kettőt a közmunkásokkal kivágtuk. A harmadik az annyira rossz helyen volt, beleértek koronájába a vezetékek, hogy annak a kivágását nem vállaltuk fel. . Vállalkozót kerestem és találtam ennek a fának a kivágására, aki elvégezte egy vasárnapi délelőtt a munkát. Április 9-én az óvodások és iskolások részvételével télbúcsúztató, tavaszköszöntő rendezvényt tartottunk. Nagyon szép számban jelentek meg a fellépők és a nézők is. Szerintem jól sikerült rendezvény volt. A következő a Bercsényi úti árok felújítása. A Barják Sándor előtt lévő kikövezett vízelvezető árokról van szó. Ez a Bercsényi útnak egy központi vízgyűjtőhelye. Rácz Pált elvállalta, hogy közmunkásként megépíti azt az árokrészt, ki fogja betonozni, kirakja kővel. Jelenleg ez egy olyan 90%-os készültségi fokon van. Ez most ott tart, hogy a fölöslegessé vált kő, zúzalék, illetve kődarabok egy konténerben vannak összegyűjtve, amit majd a Bartók úti felújításhoz használunk fel. A temetői két bejárati nagykapunak a váza fából készült. Az esőzések folyamán, és különböző külső hatások következtében szétporladt, eltörött a nagykapu. Ezzel is foglalkozni kellett, mert balesetveszélyessé vált, ezért zártszelvényből egy új kapuvázat készítettem a közmunkásokkal
8 Sajnos egyre több ember keres meg azzal a problémával, hogy nagy összegű közüzemi tartozásuk kiegyenlítésében segítsek, segítsünk. Komoly gondok várhatók ezen a téren, egyre nagyobb számban jönnek a lakosok ilyen jellegű problémáikkal hozzám. Horváth Jenőné az előző testületi ülésen azzal jelentkezett nálunk, hogy eladná számunkra a lakását 1 millió Ft-ért, amit a Testület elutasított. Próbálkozunk lakáscserével megoldani az ügyet. Szerintem ez így menni fog. A másik is lakással kapcsolatos: a falu közepén a Mede Gábor házának ugye. Azt már tervezgettük korábban is, hogy a faluközpont rendezése miatt azt el kellene bontani. Erre talán most lehetőségünk lesz egy másik ingatlancserével. Én ezt tudtam elképzelni, hogy pénz nélkül valahogy a falu közepét szebbé tudjuk tenni. A falu összképére nincs jó hatással az, hogy épül egy szép üzem a község végén, a település központjában pedig romházak vannak. Fábián Pál: És van ott még a másik oldalon is. Tóthné Bucsek Ildikó: Több is. A Rákóczi úton lévő ingatlant a hegy mozgása miatt lehet, hogy egyszerű lesz megszerezni. Pál Gyula: Ha már az út felújításánál tartunk, fölmerül a kérdés, hogy miért nem foglalkoztunk vele eddig. Korábban lakossági kérésre újból kihívtuk a katasztrófavédelem szakembereit, akik azt javasolták, hogy a talajkiszáradás előtt ne kezdjük el a helyreállítást. Mostani állapot szerint kivitelezőt keresek, mert el kell kezdeni a helyreállítást, hogy az elnyert pályázati pénz ne vesszen el. Csökkent műszaki tartalommal tudjuk csak sajnos megépíttetni. Sasvári József János: A Bartók út az egyik. Tóthné Bucsek Ildikó: A Szondi út a másik. Pál Gyula: Igen , azokról van szó. Tegnap kistérségi ülésen vettem részt. Témája a 2010. évi zárszámadás volt. A KMX forgalmi rendszámú busszal kapcsolatosan úgy döntött a társulás, hogy kiadják bérbe. Ki lehet bérelni a buszt továbbra is. Nem azokkal a feltételekkel, amikkel korábban volt, hanem 160 Ft/ km bérleti díjjal. Aktuálissá vált közmunkásainknak a gépvásárlás. Lehetőség volt a közmunkaprogramon belül, bizonyos összeghatárig eszközöket vásárolni. Vettem 2 fűnyírógépet, és egy kézi vezérlésű MTD típusút fűkaszát. A fennmaradó összegből védőszerszámokat fogunk vásárolni. Zártkert : folyamatos igény a tulajdonosok részéről az, hogy nem járható utakkal kapcsolatban intézkedéseket tegyünk. A tulajdonosok arra hivatkoznak, hogy az út állapota a téli fakitermelés következtében alakult így. Az Ipoly Erdő Zrt. a békesség kedvéért bérelt egy gépet, a feljáró részt rendbe tegye, de azt a vízmosásokban felhalmozódott építési törmelékek miatt nem tudta kialakítani. Paulik Tamás: Ez már nem az első probléma ott. Rendbe tenni nincs sok lehetőségünk. Pál Gyula: Azt meg kell tervezni először. Ráadásul az útszélesség nem felel meg a mostani szabványnak. Paulik Tamás: A szabályozási tervet az építési rendeletünkben módosítottunk. Ott a legkisebb, talán 6 m .
9 Pál Gyula: Sajnos pénzünk sincs rá. Továbbra is vannak olyan jelentkezők, akik felajánlanák zártkerti ingatlanaikat az Önkormányzatnak, de ezek átvételét nem javaslom, mert nem forgalomképesek és a karbantartásukkal kapcsolatban felmerült költségeket sem tudjuk vállalni. Komoly vadkár is van a településen, a Jegyző Asszonyhoz több beadvány is érkezett ez ügyben. Fábián Pál: Én ehhez, hozzá teszem, hogy nálunk is lerágták a kedvenc fákat, legszívesebben az almafák kérgét eszik. A kerítések igen csak szét vannak zúzva, amit valószínűleg vaddisznó vagy szarvas tesz tönkre. Pál Gyula: Gyermekek szállítása közben autóbuszunk generátora tönkre ment, ezért azt ki kellett cserélni. Lőrincz Lajos jegyzőkönyveket hozott a hidaink állapotáról. Észrevételekkel, javításra szolgáló ötletekkel szolgált a község útjaira vonatkozóan Holnap kerül szállításra 9 db számítógép az iskolába . A régiek veszélyes hulladéknak minősülnek, ami használható, azt kimentik belőle. Tóthné Bucsek Ildikó: Miért nem ajándékozzuk el azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs pénzük számítógépre? Internetezésre még jók. Paulik Tamás: Régi gépek azok , nem biztos, hogy célszerű a tovább adásuk. És ha gépre nincs pénzük, internet előfizetésre sincs. Tóthné Bucsek Ildikó: Annyira régi gépeink nem voltak. Paulik Tamás: Tudom. Arra, hogy internetezzen, játsszon vele, arra tökéletesen megfelel. Játszani internet nélkül is tud vele. Pál Gyula: Szerintem azt pontosítani kell, hogy a pályázat mit ír elő. Ha a szakszerű megsemmisítés van előírva, akkor nem valószínű, hogy szét lehet ajándékozgatni. Meglátjuk, hogyan alakul ez a kérdés. Tóthné Bucsek Ildikó: Kár megsemmisíteni, hogyha valami nem annyira rossz. Fábián Pál: Én még kiegészíteném az itt elmondottakat. Május 7-én megrendezésre kerül az egészségnap elnevezésű rendezvény a Karancsaljáért Alapítvány és az egészségkoalíció által. Ennek keretében fákat vásároltunk, amiket a parkban el is ültettünk.. Így tulajdonképpen egy kicsit kapcsolódtunk a Föld napjához is. A fákat meg lehet nézni a községi parkban. Szeretnélek titeket arra kérni, hogy népszerűsítsétek a rendezvényt. A sok program mellett ingyenes szűrések is lesznek. Paulik Tamás: Ha még ilyen nagyobb megmozdulás lesz, a plakát is nagyon jó, de ha körbehordoznánk kis szórólapokat, akkor biztos, hogy sokkal többen jönnének el. Pál Gyula: Egy dolgot még meg szeretnék említeni. Második alkalommal került megrendezésre a 36 Jó Palóc Egyesület rendezésében a Palóc Kanyar elnevezésű autós csillagtúra. Karancsaljáról részt vett egy csapat, Sisa Tamás vezetésével. Az előkelő második helyet hozták el. Ügyesek voltak. Gratulálunk nekik. Fábián Pál: Igen ez nagyon jó. Tavaly ez szóba is került, hogy Karancsaljának is be kellene ebbe szállni, mint állomásnak.
10
Pál Gyula: Igen. Jövőre, ha megrendezik, akkor azt meg kell lépnünk. Zsidai Ferenc: Én az elmondottakkal kapcsolatban azt szeretném megtudni, hogy alakult a kistérségi ülés zárszámadása. A kistérség anyagiak szempontjából milyen évet zárt? Pál Gyula: Meg tudom mutatni az anyagot. Ez tételesen ki van dolgozva. Paulik Tamás: Volt-e szó arról, hogy a kistérség, hogyan fog tovább működni? Pál Gyula: Nem. Nincs pontos kép, amit követni lehetne. Paulik Tamás: Konkrétan az, hogy a kistérség nagyobb lesz-e? Megszűnik vagy összevonják? Pál Gyula: Ha járások lesznek, akkor nem valószínű, hogy a kistérségnek lesz létjogosultsága, de szerintem ez magasabb döntés. Nem biztos, hogy mi bele tudunk szólni. 2. Iskolatársulási megállapodás módosítása dr. Behan Anett Éva: Ismerteti a társulási megállapodás módosítását. A karancslapujtői jegyző asszony el is készítette ez a tervezetet. Ha áprilisban kijött volna a közoktatási törvény tervezete, akkor nem biztos, hogy értelmes lett volna tárgyalni ebben a formában a megállapodást. A polgármesterek februárban abban egyeztek meg bizonyos csökkentett pénzügyi fedezettel, havi csökkentett hozzájárulásokkal hagyják kifutni évközben. Tehát szorgalmi időben, tanévben nem lehet módosítást végrehajtani. Hagyják kifutni és június végén lesz egy egyeztető tárgyalás, amire az igazgató úrnak el kell készítenie egy tervet, hogy az intézményét, hogy tudja gazdaságosabbá és olyan módon finanszírozhatóvá tenni, hogy ez a társult önkormányzatnak ne okozzon gondot. Ezért minden testület áprilisi ülésén fogadta el a társulási megállapodás módosítását. Az iskolafenntartás lehetőségeiről, a társulás helyzetéről elkészített írásos anyagot most adtam oda. Zsidai Ferenc: A kilépéssel kapcsolatban van érdekes dolog, meddig kell döntenie egy testületnek? dr. Behan Anett Éva: Két lehetőség van. Felmondjuk a szerződést december 31-ig, előtte meghozott három hónappal előbbi testületi döntéssel, tanév végére. Ez egy egyoldalú felmondása a szerződésnek, ehhez minden képviselő-testületnek joga van. Vagy pedig tanév közben úgy döntünk, tehát ez lehet költségvetés folyamata is, úgy egyszerűbb megérteni. Dönt a karancsaljai képviselő testület, hogy ő ebből a társulásból szeptember 1-el ki akar válni, mert új társulási formában vagy önállóan szeretné működtetni iskoláját. Ezt is megteheti minősített többséggel szóló döntésével, de ehhez az összes többi társult önkormányzat minősített többséggel hozott döntése szükséges úgy, hogy a gesztor május 31ig az erre vonatkozó döntését meg tudja hozni. A rendes felmondási idő december 31-ig, az összes többi, ahhoz pedig hozzájárulás szükséges. Pál Gyula: Javaslom a társulási megállapodás módosításának elfogadását. A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
11
Sz.:18/2011. (IV.28.)
Tárgy: Iskolatársulási megállapodás módosítása HATÁROZAT
Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy a MAKÁMI közös intézményfenntartó társulás társulási megállapodásának módosítását jóváhagyja. Felelős: dr. Behan Anett Éva jegyző Határidő: értelemszerű A társulási megállapodás a jegyzőkönyvhöz mellékelve. 3. Tóthné Bucsek Ildikó: Közös munka eredményeként az alábbiakat szeretnénk megbeszélni: Első pont az általános iskola önállósulásának kérdése. Ehhez kapcsolódó célfeladat a vissza hozatal feltételeinek írásbeli megkérése az illetékes minisztériumtól. A Jegyző asszony az anyagot elkészítette, most kaptuk meg, át kell tanulmányoznunk és majd megtárgyaljuk. Az volt a következő pont, hogy az iskola jelenlegi normatíváit figyelembe véve készüljön egy kiadás, bevételi terv önálló iskolára vonatkozóan és készüljön kimutatás a Karancslapujtővel közös költségekre vonatkozóan. Ez benne van? dr. Behan Anett Éva: Igen, benne van. Tóthné Bucsek Ildikó: Tehát az jó, akkor ez is elkészült. A diáklétszám növelésére érdekében rendkívül gyors akcióterv előírása az iskolák számára, mindenképpen fontos lenne. Célkitűzés legalább 15 fős osztálylétszám megvalósulása. Az iskoláról hirdetés feladása a szuperinfóban, ami tartalmában és méretében nem lehet kevesebb, mint a korábban már hasonló céllal más települések toborzó hirdetése. Nyílt nap szervezése. Az igazgató asszony, vagy egyéb megbízott személy megfelelő tájékoztatással várja az érdeklődőket, hogy ez által is ösztönözni tudjuk a szülők döntését az iskolák választását illetően. Kérdezem a többieket, hogy van-e ebben valami kifogásolni való, vagy ebben hozhatunk döntést. Zsidai Ferenc: Döntöttünk a hirdetésről, hogy azt úgy föl lehet adni, mint a somosit. dr. Behan Anett Éva: Döntöttünk? Paulik Tamás: Az nem biztos, hogy döntöttünk. Tóthné Bucsek Ildikó: De hogy döntöttünk róla? dr. Behan Anett Éva: A hirdetés, a nyílt nap is megvolt. Zsidai Ferenc: Nem a legelső, hanem amikor szóvá tettük ezt. Paulik Tamás: Nagyobb méretű, legalább olyan, mint a somosi hirdetés. dr. Behan Anett Éva: Még egyszer hirdessük meg?
12
Tóthné Bucsek Ildikó: Döntsünk akkor. Zsidai Ferenc: Erősen megbeszéltük, én úgy érzem. Tóthné Bucsek Ildikó: Akkor dönteni kell. A jövőbeli létszám biztosításának feltétele, az elegendő utánpótlás. Ehhez szükséges a Napfény Óvoda népszerűsítése. Ennek módja szintén hirdetés feladása a szuperinfóban. Ki az aki nem ért vele egyet? Véleményeket várok. dr. Behan Anett Éva: Tegnap beszéltem a helyettes óvodavezető asszonnyal, úgy nyilatkozott, hogy szeretné megvárni a beiratkozás végét a hirdetéssel. Az ő elmondása szerint is, általában nem mindig szokott előfordulni, hogy minden gyerek bent van . A termekben 27 fő még szorongva elfér, de a kibővített 30 fős létszám már nem fér el. A beiratkozási létszám függvényében kérte ezt a hirdetést föladni. A mai nap 15 gyerek iratkozott be, kettő még kérdéses volt, meg van olyan is, akit folyamatosan, ahogy a 3 évet betölti, íratnak be. Azoknak is helyet kell hagyni, akiket csak 5 évesen iratnak be. Paulik Tamás: A mai nap 15 –en vannak? dr. Behan Anett Éva: A mai nappal van 15 beiratkozó, de még volt jelentkező, aki talán beíratja gyermekét. Tóthné Bucsek Ildikó: De akkor is mindenképp kell gyerek. Az akcióterv készítését fontosnak tartom. Fontos a megfelelő osztálylétszám kialakítása is, 15 fős osztály a Testület célja. Az akcióterv kreatív, megvalósítható célokat tartalmazzon. dr. Behan Anett Éva : Javaslom, hogy a hirdetést és az akciótervet is az intézményvezetők készítsék el. Pál Gyula: Ki ért egyet azzal, hogy az iskola és óvoda létszámának bővítésére hirdetést adjunk fel és a két intézményvezető készítsen akciótervet a gyereklétszám növelése érdekében? Sz.:19/2011. (IV.28.)
Tárgy: Hirdetés, akcióterv HATÁROZAT
1. Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy az intézményi gyermeklétszámok növelése érdekében a karancsaljai óvoda és iskola hirdetést ad fel. A hirdetés olyan formátumú kell, hogy legyen, mint a más intézmények által feladott, egyező tartalmú hirdetéseké. A hirdetések elkészítése az intézményvezetők feladata. 2. Az intézményvezetők 2011. május 15-ig kötelesek akciótervet készíteni, melyben azon lehetséges, kivitelezhető megoldásokat ismertetik, melyekkel az intézményi gyermeklétszám növelhető. Felelős: Simon Györgyné, Somoskői Zoltánné Határidő: 2011. május 15. Tóthné Bucsek Ildikó: Következő kérésünk, hogy az óvoda és iskola vezetője kapjon meghívót minden testületi ülésre. Napirend előtti felszólalásban számoljanak be a
13 változásokról, intézményi programjaikról. Ezt írásban is jelezhetik nekünk, ha nincs őket érintő egyéb napirendi pont. Pál Gyula : Ki ért egyet azzal, hogy az intézményvezetők minden ülésre írásos meghívót kapjanak ? A képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza : Sz.:20/2011. (IV.28.)
Tárgy: Meghívó küldése HATÁROZAT
Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy minden testületi ülésre írásbeli meghívót küld az intézmények ( iskola, óvoda ) vezetőjének. Felelős: dr. Behan Anett Éva jegyző Határidő: értelemszerű Tóthné Bucsek Ildikó : Következő pont: a hivatali telefonok magáncélú használatra nem vehetők igénybe, munkaidőn kívül a gázfűtés kerüljön lekapcsolásra, a dologi és prezentációs kiadások csökkentése, Polgármesteri Hivatal dolgozóitól továbbra is az eddig látott eredményt, illetve aktív és maximális munkaintenzitást várjuk. Ezt nem tudom,meg kell-e szavaznunk. dr. Behan Anett Éva : Szerintem nem, hisz ezt eddig is így csináltuk. Tudomásul vesszük a Testület ilyen irányú észrevételeit. Tóthné Bucsek Ildikó: Akkor mehetünk tovább. Legalább havi egy alkalommal a képviselő testületi ülésre kimutatást kapjunk az önkormányzat pénzügyi helyzetének alakulásáról. A költségvetést érintő tervezett változások bejelentésére a felmerülését követő testületi ülésen kerüljön sor. A váratlan esemény miatti intézkedésről pedig a tudomásra jutást követően 3 munkanapon belül történjen meg az értesítés a testület tagjai felé. Rozgonyiné Ruskó Mária: Tehát ilyen havi zárásokra gondoltok? A 80-as űrlapot, azt minden hónap végén ki lehet nyomtatni. Ezen minden rajta van, ami titeket érdekel. Pál Gyula: Ki ért egyet azzal, hogy minden hónapban a 80 –as űrlapot a testületi ülésre nyomtassa ki a pénzügyes, valamint a Képviselő – testület a Pénzügyi Bizottság elnökén keresztül kapjon tájékoztatást 3 munkanapon belül az olyan jellegű váratlan események miatt szándék formájáról , amiknek költségvetési kihatása van, valamint a Képviselő – testület soron következő ülésén értesüljön a gazdálkodást hosszabb távon, illetve ismétlődően érintő változásokról ? A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
14 Sz.:21/2011. (IV.28.)
Tárgy: 80-as űrlap kinyomtatása, tájékoztatás HATÁROZAT
1. Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy testületi ülésre az adott havi 80 –as űrlap kinyomtatásra kerüljön, hogy azt a testületi tagok megismerhessék. 2. A Polgármester köteles 3 munkanapon belül értesíteni a Pénzügyi Bizottság elnökét, ha költségvetést érintő váratlan esemény iránti intézkedés válik szükségessé. 3. A Képviselő – testület soron következő ülésén kapjon tájékoztatást a gazdálkodást hosszabb távon, illetve ismétlődően érintő változásokról. Felelős: dr. Behan Anett Éva jegyző Határidő: értelemszerű Tóthné Bucsek Ildikó: Ez szerintem megfelelő lesz nekünk. A következő pont : naprakész tájékoztatás előírása az önkormányzat hosszabb távú, illetve ismétlődően érintő elkötelezettségeiről. Itt zárójelbe írtam, hogy az egy hónapot meghaladó kötelezettség vállalása esetén. A költségvetést érintő, tervezett változtatások bejelentése a felmerülését követő legközelebbi testületi ülésen kerüljön sor, például új dolgozó felvételénél is. Fontos, hogy kommunikáljunk egymással. Fontos továbbá a folyamatos pályázat figyelése az aktuális lehetőségekről beszámolás, illetve koordinálására egy felelős személyt jelöljünk ki. Mindenki azt szeretné, hogyha ezt meg tudnánk tenni. dr. Behan Anett Éva : Munkaköri leírásba bele fogom illeszteni a pályázatfigyelést. Tóthné Bucsek Ildikó : Nem tudom , hol tart az égetésre vonatkozó szabályok módosítása. Sasvári József János : Ismereti a környezetvédelem helyi szabályozásáról szóló 2/2006. ( I. 25. ) önkormányzati rendelt módosítására irányuló javaslatot, mely szerint Karancsalja községben csak hétfői és csütörtöki napokon lehet majd avart, vagy más kerti hulladékot égetni. Ez Paulik Tamás képviselő úrral közös indítványunk. Paulik Tamás: Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, de ha terjed, idővel elérjük a kívánt hatást. dr. Behan Anett Éva : A rendeletalkotásról testületi határozatban kell dönteni. Ezt követően a jegyző megszövegezi a tervezetet, amit előzetes hatásvizsgálatnak kell alávetni. Ezt egy kérdőív segítségével meg tudnánk oldani. A tervezetet a hirdető táblára és a honlapra tennénk ki. A következő ülésen pedig döntene a testület a tervezetről. Pál Gyula: Véleményem szerint a falusi életforma jár bizonyos tevékenységekkel. Ehhez alkalmanként hozzájárul az is, hogy el kell égetni a kertben keletkezett hulladékot. Szerintem ezt törvényi eszközökkel korlátozni nem lehet. Én inkább egy kis egymásra odafigyelést indítványoznám a lakóknak , de az, hogy most itt jogszabállyal, vagy magunk által alkotott szabályokkal nyesegessük a lehetőségeket, nem tartom jó ötletnek.
15 Tóthné Bucsek Ildikó: Nem veszítünk semmit egy helyi rendelettel. Sasvári József János: Én is azt mondom, hogy falu vagyunk, keletkezik avar, gaz el kell égetni. Tehát ezt szokták mondani az emberek. Viszont ha egy lakos elégeti a gazt, legalább 30 embernek be kell zárni az ablakot. Meg nem teheti ki a ruhát száradni. 30 emberhez nem mehetsz oda, hogy szóljál nekik. Ha szabályozva van , akkor be lehet gyújtani, mert tudom, hogy azon a napon lehetőségem van arra, hogy elégessem a gazt. Ha ő kinyitotta az ablakát, akkor valamilyen formában nem az én felelősségem, mert nem az én felelősségem, hogy neki ott bemegy a füst, mert tudom, hogy azon a napon lehetőséget kaptam arra, hogy ezen a napon a keletkezett gazt elégessem. Más napokon pedig jogosan mondom, hogy ezt ne tegye. Hidd el, hogy nem egy év alatt fog ez kialakulni, hanem egy, kettő, három év alatt. De előbb utóbb ki fog alakulni, be fog állni egy rend. És akkor nyugodtan elmehetsz kedden reggel otthonról, hogy kinyithatod az ablakot, nem kell attól tartani, hogy haza jössz, füsttel van tele a lakásod. Pál Gyula: Ki ért egyet azzal, hogy a képviselői előterjesztésnek megfelelően a rendelet – tervezetet megalkotására kerüljön sor az avar és a kerti hulladék égetésének két napra: hétfőre és csütörtökre történő korlátozása tárgyában? A Képviselő – testület az elhangzottakat tudomásul veszi és 4 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: Sz.:22/2011. (IV.28.)
Tárgy: Rendeletmódosítás HATÁROZAT
Karancsalja község Önkormányzat Képviselő – testülete dönt arról, hogy a környezetvédelem helyi szabályozásáról szóló 2/2006. ( I. 25. ) önkormányzati rendelet szerint Karancsalja községben csak hétfői és csütörtöki napokon lehet majd avart vagy más kerti hulladékot égetni. A rendelet – tervezet és az előzetes hatástanulmány elkészítésével a Képviselő – testület dr. Behan Anett Éva jegyző asszonyt bízza meg. Felelős: dr. Behan Anett Éva jegyző Határidő: üléstől számított 10 nap Tóthné Bucsek Ildikó : Fontos lenne abban is megegyeznünk, hogy a Karancsaljai Hírlevelet ki szerkessze és lektorálja? Javaslom, hogy a szerkesztő Godó Gyuláné alpolgármester asszony legyen, mint ahogy arról már korábban is szó volt és a lektorálást vállalja el Pál Gyula polgármester. Pál Gyula: Ezt a kérdést napoljuk el, mert nincs itt az alpolgármester asszony. Én úgy gondolom, hogy a következő számok szerkesztésébe szakembert kell belevonni.
16 Fábián Pál : Esetleg a honlapon is lehetőséget lehetne adni a lakossági véleményformálásra. Át kellene azt is gondolni, hogy a testületi ülések jegyzőkönyvei milyen formában kerüljenek fel a honlapra. dr. Behan Anett Éva : A honlap üzemeltetői a fórumot nem javasolják , mert nem lehet korlátozni a hozzászólások tartalmát, de mindenki írhat az önkormányzat email címére és az ott leírtakkal tudjuk a honlapot frissíteni. Zsidai Ferenc : Szeretném, ha a következő ülésre táblázat formájában tájékoztatást kapnánk az Önkormányzat élő szerződéseiről, az alábbi oszlopokkal : szerződés tárgya, szerződő megnevezése, szerződés kezdete, szerződés vége, havi bevétel vagy kiadás Továbbá szeretném kérni, hogy az új intézményi szolgáltatóval kötendő szerződés előző ülésen módosított tervezetét megkapjam. Több észrevétel, hozzászólás nem érkezett. Pál Gyula polgármester megköszöni a megjelentek részvételét, és az ülést bezárja. Kmf. -------------------------------------------------Pál Gyula polgármester --------------------------------------------------Sasvári József János jegyzőkönyv – hitelesítő
---------------------------------------------dr. Behan Anett Éva jegyző ---------------------------------------------Tóthné Bucsek Ildikó jegyzőkönyv – hitelesítő