Jegyzőkönyv
MSZÚOSZ Elnökségi Ülés
JEGYZŐKÖNYV A jegyzőkönyv a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége (MSzÚOSz) elnökségi ülésén készült. Az MSZÚOSZ elnökségi ülésének időpontja 2016.11.12. 17:00, helyszíne 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1., Gyarmati Dezső sportuszoda helyisége. A jegyzőkönyvet vezette Miklós Attila. Ellenjegyezte Pólyáné Téli Éva. Az MSzÚOSz elnökségi ülésén jelen vannak az elnökség részéről dr. Nagy Norbert, Pólyáné Téli Éva, Miklós Attila, Gergely Ildikó, Lázár Rita. Megállapítottuk, hogy az MSZÚOSZ elnökségéből öt fő van jelen, tehát az elnökségi ülés határozatképes. Az elnökségi ülés napirendje: 1. Tájékoztató a NEA pályázatokról, szerződések, teljesítések, elszámolások, határidők. (Gergely Ildikó) 2. Egyesületek és egyesületi tagok illetve befizetett regisztrációs és tagdíjak
nyilvántartása. (Pólyáné Téli Éva) 3. A váltók országos csúcs nyilvántartásával kapcsolatos feladatok és problémák megbeszélése. (Miklós Attila és Kripkó Zoltán javaslata) 4. Egyebek Gergely Ildikó: Az első napirendi ponttal kapcsolatban szeretném közölni a számlák befogadásával jól állunk a Vasas SC és a Debreceni Szenior Úszó Klubnál van probléma, mert a támogatás eredetileg a szerződésben szereplő versenyrendezésre kapnánk. Dr. NAGY Norbert: A Debrecen az úszószövetségre kérjen számlát 7000 Ft-ról. A szerződést ilyen rendhagyó esetre összeállítom. Tájékoztatásul közlöm, a számlánkon 3,1 millió Ft van. Jól állunk a számlaegyenleggel. Gergely Ildikó: Egy bizonylatot a szerződés mellé kell tennünk, mert az egyesülettől kapunk egy készpénz fizetési bizonylatot. A könyvelőnek kell ezt megoldani. Dr. NAGY Norbert: A második napirendi pont a regisztrációs és a tagdíjak nyilvántartása. Pólyáné Téli Éva: A táblázatban amit kinyomattam a zöld aki rendben van a piros aki problémás. Az ANK nem utalt regisztrációs díjat. Lázár Rita: A szenior nyílt vízi VB-n is kell regisztrációs szám. 1
Dátum: 2016.11.12. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1 uszoda
Jegyzőkönyv
MSZÚOSZ Elnökségi Ülés
Dr. NAGY Norbert: A harmadik napirendi pont a váltó országos csúcsok nyilvántartása. Miklós Attila: A váltók országos csúcsait rendbe tesszük. A több csapatból összeállt váltók eredményét az országos csúcslistából töröljük. A váltó örökranglistában továbbra is szerepel az eredményük ranglistahelyezés nélkül. Lázár Rita: Tájékoztatni szeretnék mindenkit a jövő évi VB-vel kapcsolatos fejleményekről. A FINA többször módosította az időpontot. A Forma 1 miatt kellett eltolni a szenior Vb-t. A szálloda kapacitás nem állt volna rendelkezésre. A nyílt vízi VB 2017 augusztus 10-11-12én lesz. Utána egy nap szünet és úgy kezdődik a medencés úszó verseny, hogy 20-án ér véget. A júliusi egyeztetés sután a nyílt vízi szakág jóvá hagyta a programot bontását napokra. Dr. NAGY Norbert: Az Egyebek napirendi pontban két egyesület felvételét javaslom a szövetségbe. A Herceghalom SE elküldte a szükséges iratokat ezért javaslom a felvételét. Az elnökség egyhangúlag megszavazta a Herceghalom SE felvételét az MSZUOSZ-be. EH: 14/2016 Herceghalom SE felvételre került a szenior úszó szövetségbe. Dr. NAGY Norbert: A Swim Life budapesti egyesület kérte a felvételét. A bírósági bejegyzés folyamatban van és januárban lesz kész ezért javaslom a felvételét. Az elnökség egyhangúlag megszavazta a Swim Life felvételét az MSZUOSZ-be. EH: 15/2016 Swim Life felvételre került a szenior úszó szövetségbe. Dr. NAGY Norbert: Az elnökségi ülést ezennel lezárjuk. Hódmezővásárhely. 2016.11.12 Ellenjegyezte: vezette: Pólyámé Téli Éva sk
2
Jegyzőkönyvet Miklós Attila sk.
Dátum: 2016.11.12. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1 uszoda
Jegyzőkönyv
3
MSZÚOSZ Elnökségi Ülés
Dátum: 2016.11.12. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1 uszoda
Jegyzőkönyv
4
MSZÚOSZ Elnökségi Ülés
Dátum: 2016.11.12. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1 uszoda
Jegyzőkönyv
5
MSZÚOSZ Elnökségi Ülés
Dátum: 2016.11.12. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1 uszoda
Jegyzőkönyv
6
MSZÚOSZ Elnökségi Ülés
Dátum: 2016.11.12. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1 uszoda