1. A Bank bemutatása A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Rt., Bank) szakosított hitelintézeti jogállású egyszemélyes, zártkörű részvénytársaság. A Bank jogelődje, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Rt. (MBF Rt.), amelynek alapító okiratát és alapszabályát 1991. november 27-én írta alá az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ), az Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) és a Szerencsejáték Rt. A Társaság 1991. december 1-én kezdte meg működését. Az alapítás 4.607 mFt alaptőkével és 2.202 mFt tőketartalékkal, összesen 6.809 mFt saját vagyonnal történt. Az alaptőke 70 %-a pénzügyi befektetés, illetve kis mértékben ingatlanból álló apport volt, a tőketartalék pedig teljes egészében eszközátadást jelentett. Az elfogadott koncepció alapvetően rekonstrukciós és reorganizációs célú befektetésekre és hosszú távú hitelezésre - túlnyomórészt kedvezményesen megszerezhető külföldi és hazai forrásokra - építő befektetési, fejlesztési tevékenység végzését irányozta elő. A társaság 1993. július 1-től 1996. december 31-ig befektetési bankként működött az Állami Bankfelügyelet 32/1993. sz. felhatalmazása alapján. A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) életre hívta és szabályozta, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank jogutódjaként, a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságot, illetve tevékenységét, amely szakosított hitelintézetként, az egyetlen hazai fejlesztési bank. A Bank 1997. január 1-től működik Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság néven. A Bank jogállását, feladatait és tevékenységi körét jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény (a továbbiakban: MFB törvény), továbbá az Alapító Okirat rendelkezései határozzák meg; valamint a Bank készülő Stratégiája fogalmazza meg, amely a mérlegkészítés időszakában még nem került elfogadásra.
A Bank jegyzett tőkéje, saját tőkéje és mérlegfőösszege 1991-2002. 600
milliárd Ft
500 400 300 200 100 0 1991
1992
1993
1994
1995
Jegyzett tőke
1996
1997
1998
Saját tőke
1999
2000
2001
2002
Mérlegfőösszeg
milliárd Ft 1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
Jegyzett tőke
4,6
4,6
10,2
11,5
16,7
21,5
21,5
25,9
25,9
47,9
72,3
87,6
Saját tőke
6,8
7,1
15,2
18,4
31,6
40,3
40,9
46,6
48,7
101,7
138,5
92,3
Mérlegfőösszeg
6,8
13,3
20,5
27,6
57,8
91,9
160,3
209,5
179,1
212,4
342,4 507,8
A Bank külföldi számlavezetői:
– New York, USA
ABN-AMRO Bank
– Frankfurt, Németország
Commerzbank AG
– Tokió, Japán
Mizuko Corporate Bank Ltd.
– Zürich, Svájc
Zürcher Kantonalbank
– London, UK
Royal Bank of Scotland
– Bécs, Ausztria
Bank Austria
– Brüsszel, Belgium
Fortis Bank
– Brüsszel, Belgium
Euroclear
A Bank a következő hazai és nemzetközi szervezetek tagja:
– Magyar Bankszövetség – Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület – Magyar Forex Társaság – Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara – European Association of Public Banks (EAPB) – International Chamber of Commerce (ICC)
2
2. Összefoglaló a Bank 2002. évi üzletmenetéről
Az MFB Rt. 2002. évi működését és tevékenységét kettősség jellemzi, mivel 2002. júniusában, a Kormányváltást követően új vezetés került a Bank élére, aminek következtében új stratégia került kidolgozásra. 2002. január – május időszak főbb eseményei A Bank 2002. első öt hónapjában a korábbi időszakok kormányzati döntései keretében megfogalmazott gazdaságpolitikai döntéseket hajtotta végre, ennek keretében az alábbi tevékenységeket végezte: -
-
Az agrárfinanszírozási program keretében megindult a családi, kis- és közepes gazdaságok hitelezése. A Bank egyik társaságán keresztül folytatódott a külső- és nyugdíjas szövetkezeti üzletrészek megvásárlása, valamint egy másik társaságon keresztül megkezdődött a csőd-, felszámolási- és végelszámolási eljárás alatt álló szövetkezetek üzletrészeinek megvásárlása. Ezen felvásárlásokhoz a Bank hitelt folyósított. Tovább folytatódott a magyarországi úthálózat korszerűsítése és fejlesztése, melynek finanszírozása a Bank tulajdonában lévő társaságokban történő tőkeemeléssel és hitelnyújtással valósult meg. A Bank az előző évi gyakorlatnak megfelelően tovább folytatta a Diákhitel Központ Rt. hitelezését, a diákhitelek refinanszírozását. Folytatódott a befektetési portfolió értékesítése, illetve cseréje. A Bank térítésmentes részvényátadás révén tulajdont szerzett a Bábolna Rt-ben és a Balatoni Hajózási Rt-ben, illetve három társaság összeolvadásával létrejött az MFB Ingatlanforgalmazó Rt. A Bank előszerződést írt alá és vételár előleget fizetett egy kormányzati tulajdonban lévő ingatlan megvásárlására.
2002. június – december időszak főbb eseményei Az új vezetés átvilágította a Bank korábbi időszakban folytatott tevékenységét, mind a hitel, mind a befektetési portfoliójában szereplő állományokat, illetve az ezekhez kapcsolódó kötelezettségvállalásokat, majd ezek ismeretében kezdte meg és – a korábbi időszakok szerződéses kötelezettségeiből eredően – folytatta a Bank a működését. -
-
A Bank szervezeti felépítése, ezzel egyidejűleg egyes területek feladatköre átszervezésre, módosításra került. Az átvilágítás eredményeként a portfolió kockázatosnak ítélt elemeihez kapcsolódóan, a kockázat nagyságával arányos összegű értékvesztés elszámolás és céltartalékképzés történt. A Bank vezetése felülvizsgálta az agrárhitelek elbírálásának menetét és feltételeit, majd az új, szigorított feltételekkel folytatta a hitelek folyósítását. A Bank a társaságaiban végrehajtott tőkeemeléssel és hitelnyújtással finanszírozta a szövetkezi üzletrészek további megvásárlását, összhangban a hatályos kormányhatározatokban foglalt rendelkezésekkel, A Bank kidolgozta új stratégiai elképzeléseit, melynek legfontosabb alapelveit a Kormány 2003. januárjában fogadta el. Ezt követően kerül sor a 2003. év folyamán az MFB törvény módosítására az új stratégiai irányelveknek megfelelően. Az új stratégiai elképzelésekkel összhangban és a vonatkozó kormányhatározatoknak megfelelően az MFB Rt. megkezdte az üzletmenetéhez nem illeszkedő befektetéseinek átadását és portfoliójának megtisztítását. Ennek eredményeként az év folyamán a Bank visszaadta a Bábolna Rt. részvénycsomagját az ÁPV Rt. részére, valamint decemberben három cég került értékesítésre a Kincstári Vagyoni Igazgatóság részére, további két cég halasztott fizetés kikötése mellett az ÁPV Rt. részére. A Bank átvette a korábban az MNB állományában szereplő refinanszírozási hitelek utolsó csomagját. Az MFB Rt. 400 mEUR hitelt vett fel egy konzorciumtól és 15 milliárd hosszú lejáratú Ft hitelt vett fel a magyar pénzpiacról saját kihelyezéseinek forrásául. A Bank novemberben 12 milliárd Ft névértékű HUF kötvényt bocsátott ki a magyar piacon.
3
-
A Bank a korábban visszavonásra került, 2001. évben kibocsátott 450 mEUR devizakötvény forintra történő átváltásaihoz kapcsolódóan ismét árfolyamgaranciát kapott a Kormánytól, illetve a garancia kiterjed a 2002. évi 400 mEUR hitelfelvételre is. A Bank kezdeményezte a 2002. első félévében aláírt, kormányzati ingatlan megvásárlására vonatkozó szerződés felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését. November 1-től a Bank használatba vette az új banki rendszert, az SAP elkészült moduljait (vevő, szállító, Treasury back office, tárgyi eszköz modulokat).
A 2002. év során a Bankban több vizsgálat is folyt a gazdálkodásra, illetve a jogszabályi megfelelőség és törvényesség betartására vonatkozóan: 2002. márciusában kezdte meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (továbbiakban PSZÁF) a Bank 2001. évi tevékenységének vizsgálatát az. Hitelintézeti törvény (1996. évi CXII. törvény) és további, a bankműködéshez kapcsolódó előírások betartására vonatkozóan. A Bank a vizsgálat lezárásáról és az észrevételekről szóló határozatot (I-1866/2002 számú határoztat) 2002. augusztus 5-én kapta meg. A határozat egyik legfőbb észrevételként kötelezi a Bankot 4.904 mFt összegű, le nem hívott hitelkeretek minősítéséhez kapcsolódó további céltartalék megképzésére, és ezzel egyidejűleg önrevízió végzésére a 2001. évre vonatkozóan. A Bank Számviteli politikája és a Számviteli törvény (2000. évi C. törvény) vonatkozó előírásai alapján az ellenőrzés során a 2001. évre vonatkozóan feltárt, (4.904 mFt) jelentős összegű hibát módosító tételként bemutatja a mérleg és eredménykimutatás érintett tételeinél a 2001. év adatai mellett, azok nem képezik részét az eredménykimutatás tárgyévi adatainak. A Bank számviteli politikájában rögzített jelentős összegű hibahatár 500 millió Ft. A vezetőváltást követően a Kormány 2182/2002. (VI.8.) határozatában utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy folytasson vizsgálatot az MFB Rt.-nél és egyes érdekeltségei közé tartozó társaságoknál az 1998-2001. időszakra vonatkozóan. A Kormány az elkészült jelentést 2003. január 10-i ülésén megtárgyalta és elfogadta. 2002. szeptember 2-án az APEH kezdte meg átfogó, tételes, minden adónemre kiterjedő vizsgálatát az 19982001. évek gazdasági tevékenységéhez kapcsolódóan és a 2002. év első félévének gazdálkodására vonatkozóan adóbetekintést végzett. A mérlegkészítés időpontjáig az APEH vizsgálat nem zárult le, ezért az óvatosság elvének szem előtt tartásával a Bank az adóhatósággal szembeni jövőbeni kötelezettségekre 730 mFt összegű céltartalékot képzett.
4
3. A számviteli politika jellemzőinek összefoglalása
3.1 Általános tájékoztató A hitelintézetek számára a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az ahhoz kapcsolódó, a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló hatályos 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (Szkr., Kormányrendelet) figyelembe vételével alakította ki Számviteli Politikáját, mely többek között meghatározza a beszámolás és könyvvezetés formáját, tartalmát, az érvényesítendő értékelési elveket és eljárásokat, valamint a nyilvánosságra hozatalra, a közzétételre és a könyvvizsgálatra vonatkozó követelményeket. A Bank Számviteli politikájának kialakításakor figyelembe vett jogszabályok, egyéb előírások és rendelkezések között szerepelnek az alábbiak is: – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.), – a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvény, – a Hpt. felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletek és PM rendeletek, – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének előírásai, – a helyszínen kívüli adatszolgáltatásra vonatkozó PSZÁF határozat előírásai, – a Magyar Nemzeti Bank adatszolgáltatásra vonatkozó rendelkezései, – az adó- és járulékfizetésre, valamint adatszolgáltatásra vonatkozó jogszabályok, – a tulajdonosi előírások, – igazgatósági döntések, – egyéb rendelkezések. A Bank még a 2001. év folyamán a számviteli törvény és a Szkr. 2001. január 1-től hatályos változásainak megfelelően módosította, kiegészítette Számviteli politikáját, valamint a Számviteli politika keretébe tartozó valamennyi belső szabályzatát. A Számviteli politika részét képezi a banki mérlegben szereplő eszközök és források értékelési szabályainak meghatározása, az amortizációs politika, az értékvesztés és céltartalékképzési szabályok ismertetése; illetve külön belső utasításba foglaltan, de a Számviteli politika részeként a leltározási szabályzat, az önköltségszámítás rendje és a pénz- és értékkezelési szabályzat. A Számviteli politika 2002. évi módosítását az Igazgatóság 2002. november 29-én hagyta jóvá. A módosítás egyrészről a Bankban folyó SAP rendszer-fejlesztés elkészült moduljainak használatba vétele kapcsán az egyes főkönyvi tételekkel kapcsolatos értékelési eljárások megváltozása, másrészről a vezetőség részére a naprakészebb információ szolgáltatás igénye miatt volt szükséges. A módosítás az alábbi pontokra terjedt ki: Az évközi hónapok esetén a hó végi zárás idejének lerövidítése, ezzel összhangban az év végi, december 31-i fordulónapra készülő beszámoló esetén a mérlegkészítés időpontjának február 15-ről január 15-re módosítása. A készletek esetében a beszerzéskor egyösszegben költségként elszámolásra kerülő raktárkészletek (nyomtatvány, irodaszer, egyéb anyagok és reprezentációs termékek) hó végi állományának értékével nem kerül korrigálásra (csökkentésre) az 5-ös számlaosztályban szereplő anyagköltségek összege, mivel a korrekció eredményre gyakorolt hatása elhanyagolható. A devizatételek átértékelése az SAP-ban, az új főkönyvi rendszerben napi szinten megtörténik, míg a korábban használt banki rendszer, a Bankmaster, a tételeket csak havonta egyszer, a hó utolsó napján értékelte át az aktuális MNB árfolyam figyelembe vételével. Az értékcsökkenési kulcsoknál az alábbi módosítások történtek azért, hogy az egyes eszközcsoportok leírása tényleges használati időt és avulást vegye figyelembe: immateriális javaknál a szoftver termékek esetében a korábbi 17-33 % (3-6 év) helyett 33-12,5 % (3-8 év) járművek esetén a leírási kulcs egységesen 20%-ban került meghatározásra (3 év) 40 %-os maradványérték figyelembe vételével. Tájékoztató jelleggel kiegészítettük az éves beszámoló közzétételére vonatkozó szabályokat a magyar számviteli előírásokra és IAS szerinti konszolidált beszámolóra vonatkozóan, mivel a konszolidált számviteli politika külön szabályzat keretében került kialakításra.
5
3.2 Könyvvezetés és beszámolás módja, a számlarend A Bank a számviteli törvény és a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló módosított 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet alapján december 31-ei fordulónappal készíti el éves beszámolóját. Az MFB Rt.-nél az üzleti év a naptári évvel azonos. A Bank éves beszámolóját a módosított 250/2000. (XII. 24.) Kormányrendeletben meghatározott szerkezetben és előírt részletezésben magyar nyelven, mFt-ban készíti el. A Bank a számviteli törvény vonatkozó előírásával összhangban a kettős könyvvitel rendszerében tesz eleget a könyvvezetési kötelezettségének. 3.3 Értékelési módok és eljárások A számviteli törvény által a tartalom és az értékelés terén kínált választási lehetőségek biztosítják, hogy az éves beszámoló megbízható és valós képet nyújtson a Bank vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, ezért az MFB Rt. nem él a törvény rendelkezéseitől való – 4. § (4) bekezdés szerinti - eltérési lehetőséggel és könyvvezetése, éves beszámoló készítése során kizárólag a számviteli törvény és a módosított 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásait alkalmazza. Az eszközök, források és mérlegen kívüli tételek értékelési szabályait, az értékelés lebonyolítását a számviteli politika tartalmazza. Általános előírások Az eszközök, források és mérlegen kívüli tételek értékelésénél a Bank a vállalkozás folytatásának elvéből indul ki, ha ennek az elvnek az érvényesülését eltérő rendelkezés nem akadályozza, illetve a vállalkozási tevékenység folytatásának ellentmondó tényező, körülmény nem áll fenn. Az MFB Rt. eszközeit, kötelezettségeit és mérlegen kívüli tételeit egyedileg értékeli azon esetek kivételével, amikor él a számviteli törvény által biztosított csoportos értékelési lehetőséggel (pl. az agrárhitelek esetében). A Banknál előforduló egyedi ügyletértékek nagyságára tekintettel a Bank az értékvesztés elszámolás tekintetében nem állapít meg alsó összeghatárt, a minősítés alapján meghatározott értékvesztést minden esetben jelentősnek tekinti. A Bank év végén a mérlegében és a mérlegen kívüli tételek között szereplő deviza eszközök és források állományát - ideértve az egyes tételekhez kapcsolódó értékvesztés és céltartalékképzés összegét is - az MNB által közzétett, az év utolsó napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon értékeli. A Bank a 2002. évben a minősítések során a szokásos alapelveken túl figyelembe kellett, hogy vegye az MFB törvény módosításából fakadó, 2003. december 31-ig megvalósítandó portfoliótisztítási előírást. A Banknak a törvényben meghatározott tevékenységi körébe nem tartozó befektetéseit a vonatkozó Kormányhatározat alapján értékesítenie kell. A portfolióelemeket megvásárló ÁPV Rt. szabályzata szerint a vásárlásnak piaci értéken kell történnie, amelyet közbeszerzés keretében kiválasztott vagyonértékelő határoz meg. A 2002. évi minősítések esetében tehát nem volt elegendő a vállalkozás folytatásának elvét alkalmazni a befektetések minősítése során, hanem a várható értékesítésre felkészülve a piaci vételárat kellett megközelíteni a társaságok nettó értékének meghatározásakor. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az érintett társaságok saját tőkéje, mint a Bank befektetéseinek könyv szerinti értéke, jelentősen eltér – magasabb – a befektetések piaci értékétől. Az ÁPV Rt.-nek értékesítendő befektetések Bank könyveiben szereplő bruttó értéke 2002. december 31-én 47.773 millió Ft, nettó értéke 15.516 millió Ft, illetve az ezekkel a befektetésekkel kapcsolatos egyéb követelések (be nem jegyzett tőkeemelések) bruttó értéke 901 millió Ft, nettó értéke 114 millió Ft volt. A folyósított és rendelkezésre tartott hitelek, valamint az adott garanciák minősítése során figyelembe kellett venni, hogy a Bank az aktivitás bővülésének jelentős hányadát az agrárgazdaság finanszírozására fordította. A szektor fokozott kockázata indokolja a jelentős minősített állományt. A Bank részt vett egyes nemzetgazdaságilag kiemelkedően fontos, ugyanakkor nem jövedelmezően gazdálkodó vállalkozások finanszírozásában. Ezen vállalkozások gyenge piaci helyzete, vesztesége, a mögöttes viszont-garanciák és a reorganizációjukat kijelölő állami döntés hiánya szintén a minősítésüket befolyásoló tényező volt. Az Állam által kijelölt, várható veszteséget eredményező – üzletrész felvásárlás – tevékenység esetében az állami kezességgel nem fedezett követelések minősítése szintén kiemelt fontosságot kapott. A költségvetési törvényben meghatározott rendezés (NA Rt. és DHK Rt. értékesítése) és a 2002. évben lezajlott vizsgálatok (APEH) eredménye miatti várható veszteségekre szintén céltartalékot kellett képezni.
6
2002. december 31-én a korábbi kormányzati döntések - amely döntések a mérhető piaci kockázatok mellett további, nehezen számszerűsíthető kockázatokat generálnak - alapján a Bank könyveiben lévő, érintett követelések bruttó értéke 38.778 millió Ft, az érintett függő kötelezettségek értéke pedig 6.676 millió Ft volt. Az egyes mérlegtételek sajátos vagy választható értékelési szabályai Pénzeszközök A Bank év végén mérlegben a deviza pénzforgalmi számlák és valuta készletek állományát az MNB által közzétett, az év utolsó napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon értékeli. A forint pénzeszközök könyv szerinti értéken szerepelnek a mérlegben. Értékpapírok, részesedések A Bank mind a forgatási, mind a befektetési célú értékpapírokat a vételárban felhalmozott kamatot nem tartalmazó átlagos beszerzési áron értékeli. A befektetési célú értékpapírok és részesedések esetében a vételáron túl a beszerzési érték részét képezi vásárláskor felmerülő bizományosi és opciós díj is. Amennyiben a 2001. január 1. után vásárolt befektetési célú értékpapírok felhalmozott kamatot nem tartalmazó beszerzési értéke eltér a névértéktől, a különbözet a beszerzés és a lejárat közötti időszakra lineárisan elhatárolásra kerül (jellegétől függően aktív vagy passzív időbeli elhatárolásként). A 2001. január 1. után beszerzett állampapírokat a Bank a 14/2001. PM rendeletben foglaltaknak megfelelően nem minősíti, állományukhoz kapcsolódóan értékvesztés elszámolásra sem kerül sor. A 2001. január 1. előtt névérték feletti beszerzési áron (ázsióval) megvásárolt állampapírokra – bár nem tartoznak minősítési kötelezettség alá - a Bank a jövőben is értékvesztést számol el. Az értékvesztés összege megegyezik az ázsió tárgyidőszak utolsó napjáig lineáris módszerrel számított időarányos összegével. A részesedéseknél és az egy évnél hosszabb lejáratú, egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroknál a számviteli törvény, valamint a minősítésre és értékelésre vonatkozó belső szabályzat alapján megállapított értékvesztés kerül elszámolásra. Követelések A követelések az ügyletminősítési és értékelési szabályzat rendelkezései szerint meghatározott értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken szerepelnek a mérlegben. A mérlegben csak az ügyfél, adós által elismert, elfogadott követelések szerepelnek. Immateriális javak, tárgyi eszközök Az immateriális javak és a tárgyi eszközök az elszámolt terv szerinti és terven felüli értékcsökkenési leírással csökkentett bekerülési értéken szerepelnek a mérlegben. Eszközcsoport 1. Immateriális javak Egyéb vagyoni értékű jogok (pl. belépési díjak) Szoftver termékek Üzleti vagy cégérték Egyéb szellemi alkotások 2. Ingatlanok Telek Épületek, építmények Bérelt ingatlanon végzett beruházások 3. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek Műszaki, ügyviteltechnikai berendezések Számítástechnikai eszközök Járművek 4. Egyéb berendezések és felszerelések Irodai bútorok, berendezések
Hasznos élettartam (év)
Leírási kulcs (%)
6 3-8 5 3-6
17 12,5-33 20 17-33
50 17
0 2 6
5-7 3-6 3
14,5-20 17-33 20
5-7
14,5-20
Az értékcsökkenési leírást a Bank az eszköz üzembe helyezésének napjától lineáris módszerrel számítja. A Bank a le nem vonható általános forgalmi adóval együtt 50.000 Ft egyedi beszerzési érték alatti vagyoni értékű jogokat, szellemi termékeket és tárgyi eszközöket az üzembe helyezés időpontjában azonnal értékcsökkenési leírásként számolja el.
7
Készletek A Bank a készleteket az elszámolt értékvesztéssel csökkentett beszerzési áron mutatja ki a mérlegben. A követelés fejében átvett eszközök beszerzési, illetve nyilvántartási értékét a Bank az átvételről szóló megállapodásban rögzíti. A számviteli törvényben megengedett értékelési eljárások közül a Bank a legutolsó beszerzési ár(ak)on történő értékelést (FIFO módszert) választotta. Pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzéséből adódóan a Bank nem rendelkezik számottevő készletállománnyal. Aktív időbeli elhatárolások Az aktív időbeli elhatárolások között kell elkülönítetten kimutatni a mérleg fordulónapja előtt felmerült, elszámolt olyan összegeket, amelyek költségként, ráfordításként (ideértve a halasztott ráfordításokat is) csak a mérleg fordulónapját követő időszakra számolhatók el, valamint az olyan járó kamat- és egyéb bevételeket, amelyek csak a mérleg fordulónapja után esedékesek, de a mérleggel lezárt időszakra számolandók el. Ennek megfelelően aktív időbeli elhatárolásként kerül kimutatásra év végén a problémamentes és a külön figyelendő követelések mérleg fordulónapjáig járó, a mérlegkészítésig nem esedékes (megszolgált) kamata és kamatjellegű jutaléka, valamint a mérleg fordulónapjáig járó, a mérlegkészítésig esedékes és befolyt kamatok és jutalékok összege. Kötelezettségek A kötelezettségeket a Bank a mérlegben könyv szerinti értéken mutatja ki. A kötelezettségek mérlegben szereplő értéke tartalmazza a tárgyévet terhelő, a mérleg fordulónapjáig fizetendő, a mérlegkészítés napjáig esedékes, kifizetett kamatok és kamatjellegű jutalékok összegét is. A névérték alatt kibocsátott értékpapírok esetében a bekerüléskor fizetendő kamatként elszámolt összegből a tárgyidőszakot követő időszakra járó összeget aktív időbeli elhatárolásként számolja el a Bank a fizetett kamatok csökkentésével egyidejűleg. Passzív időbeli elhatárolások Passzív időbeli elhatárolásként kell kimutatni a mérleg fordulónapja előtt befolyt, elszámolt bevételt, amely a mérleg fordulónapja utáni időszakot illeti. Továbbá a mérleg fordulónapja előtti időszakot terhelő költséget, ráfordítást, amely csak a mérleg fordulónapja utáni időszakban merül fel, kerül számlázásra. Valamint itt mutatja ki a Bank a mérleg fordulónapja és elkészítésének időpontja között a Bankkal szemben érvényesített, benyújtott, ismertté vált, a mérleggel lezárt üzleti évhez kapcsolódó kártérítési igényt, késedelmi kamatot, pótlékot, bírságot, kártérítést, bírósági költséget; a mérleggel lezárt üzleti évhez kapcsolódó, a jóváhagyásra jogosult testület által megállapított, kötelezettségként ki nem mutatott prémiumot, jutalmat és ezek járulékát. Céltartalékok, saját tőke A mérlegben szereplő érték a könyv szerinti értékkel azonos. Mérlegen kívüli tételek A mérlegen kívüli tételek értéke a mérleg fordulónapján fennálló kötelezettség bekerülési értéke, módosítva a nyilvántartásba vétel óta ismertté vált, a kötelezettség összegét várhatóan növelő költségekkel (pl. perköltség, késedelmi kamat stb.). A határidős, opciós és swap ügyletek értékelése a Kormányrendelet, illetve az erre vonatkozó belső szabályzat előírásai szerint történik. Függővé tett kamatok nyilvántartása és elszámolása A hitelintézetekkel, valamint ügyfelekkel szembeni követelések után járó kamatok, kamatjellegű jutalékok mérlegben való kimutatása, a kamat függővé tétel szabályainak év végi alkalmazása a Banknál a következők szerint történik: − A mérleg fordulónapjáig járó és a mérlegkészítésig esedékes és be nem folyt, valamint a mérleg fordulónapjáig járó és esedékes, mérlegkészítésig be nem folyt kamatokat és kamatjellegű jutalékokat a Bank függővé teszi;
8
− −
A mérleg fordulónapjáig járó és esedékes, a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezett kamatok és kamatjellegű jutalékok a mérlegben a követelések között szerepelnek; Függővé tett kamat- és jutalékkövetelésként kerülnek elszámolásra a mérleg fordulónapjáig járó, a mérlegkészítésig nem esedékes kamatok- és kamatjellegű jutalékok, ha az alapkövetelés minősítése átlag alatti, kétes vagy rossz;
9
4. A mérleghez és az eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések 4.1 A mérleghez, illetve annak egyes soraihoz kapcsolódó kiegészítések ESZKÖZÖK 4.1.1 Pénzeszközök millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
2
4
MNB számla követelés
30 058
2 577
ebből: nostro számlák
1 294
1 159
28 764
1 417
30 060
2 581
Pénztárállomány
éven belül lejáró betétállomány Pénzeszközök
A pénzeszközök állományában a pénztárállomány és az MNB nostro számlák állománya mellett kimutatásra kerül az MNB-nél elhelyezett hosszú lejáratú devizatétek mérleg fordulónapját követő évben lejáró összege. Ez a 2001. december 31-én 28.764 mFt, míg 2002. december 31-én mindössze 1.417 mFt volt. Emiatt mutatkozik jelentős csökkenés a pénzeszközök állományában.
4.1.2 Állampapírok Az állampapírok állománya mérlegsoronként az alábbiak szerint alakult: millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
Forgatási célú állampapírok
3 988
15 908
Magyar Államkötvények
3 110
4 113
878
11 795
Befektetési célú állampapírok
23 800
137 698
Magyar Államkötvények
8 795
128 311
MNB devizakötvények
15 005
9 387
Állampapírok összesen
27 788
153 606
MNB devizakötvények
A 2001. év végi állampapír állományhoz képest bekövetkezett 125.818 mFt-os állománynövekedés a 2002. évi portfolió tisztítás eredményeként, vételár ellenértékeként kapott 100.300 mFt értékű és a veszteségrendezés keretében kapott eredménytartalék összegének 75%-át képviselő 45.000 mFt értékű államkötvénycsomag átvételéből ered. A 2003-ban lejáró papírok forgatási célú értékpapírként, míg a későbbi években lejáró papírok befektetési célú értékpapírként kerültek nyilvántartásba vételre. Az állományváltozás további összetevője a 2001. év végén a portfolióban szereplő értékpapírok egy részének lejárata (2.861 mFt), más részének értékesítése.
10
4.1.3 Hitelintézetekkel szembeni követelések A Bank hitelintézetekkel szembeni követeléseinek állománya következőképpen alakult: millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
77
70
Egyéb követelés pénzügyi szolgáltatásból
45 186
37 261
ebből: éven belüli lejáratú
14 652
10 763
30 534
26 498
45 263
37 331
Látra szóló követelés
éven túli lejáratú Hitelintézetekkel szembeni követelések összesen
Az egyéb pénzügyi szolgáltatásból származó követeléseken belül átstrukturálódás következett be. Csökkent a bankközi kihelyezések nagysága, mivel a bank a 2001. évi EUR kötvénykibocsátásból származó, a 2001. év végén bankközi betétként elhelyezett pénzeszközeit hitelfolyósításra fordította. 2002. augusztusában a Bank átvette az MNB kezelésben lévő, francia forrású és Start refinanszírozási hitelek állományát 7,3 milliárd Ft értékben. A refinanszírozási hitelek összértéke a 2001. évi záró állományhoz képest (30.562 mFt) nem nőtt jelentősen az év közben eszközölt törlesztéseknek köszönhetően. A hitelek ügyfelek részére történő kihelyezésében 15 magyarországi hitelintézet vesz részt. Az MFB Rt. közvetlenül csak a folyósítást végző bankokkal létesített szerződéses kapcsolatot, a végső hitelfelvevőkkel nem. A Bank a hitelintézetekkel szembeni követelésekre értékvesztést nem számolt el. 4.1.4 Ügyfelekkel szembeni követelések millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
Pénzügyi szolgáltatásból származó követelések
106 700
270 605
ebből: éven belüli lejáratú
51 696
73 343
55 004
197 262
106 700
270 605
éven túli lejáratú Ügyfelekkel szembeni követelések
Az ügyfelekkel szembeni követelések állománya a 2001. évi záró állományhoz viszonyítva jelentősen, nettó értéken 163.905 mFt-tal emelkedett. A 2002. évi záró hitelállomány bruttó értéke 297.614mFt, a hitelekre elszámolt értékvesztés állománya pedig 47.810 mFt. A növekedés alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a Bank új hitelkonstrukciót vezetett be, megindult az agrárfinanszírozási program keretében a családi, kis- és közepes gazdaságok hitelezése, melynek keretében a Bank 2002-ben 67.108 mFt összegű hitelt folyósított, másrészt a magyarországi úthálózat fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtott a Bank nagy összegű hiteleket. Mindkét elem a 2002. május előtt meghozott döntésekhez kapcsolódik. A hatályos számviteli előírásokkal összhangban az ügyfelekkel szembeni követelések között szerepel a halasztott fizetéssel értékesített követelések és részesedések még meg nem fizetett vételára is. A 2002. december 31-én fennálló állomány 20.463 mFt, melyből 20.000 mFt a 2002. decemberben az ÁPV részére átadott, MFB Üzletrészhasznosító Kft. és CASA Kft. halasztott fizetés kapcsán kimutatott követelés. A mérleg fordulónapján az aktív kamatelhatárolások (és a bevételek) között nem szerepeltetett, ügyfelekkel szembeni, függővé tett ügyleti és késedelmi kamatok összege 1.570 mFt.
11
4.1.5 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok millió Ft
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
4 489
4 189
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok között a Bank 2001. év végén négy vállalkozás által kibocsátott vállalati kötvényt tartott nyilván 3.849 mFt értékben, és 340 mFt értékű hitelintézeti kötvényt. A 300 mFt-os állománycsökkenés az egyik vállalkozás kötvényének visszavásárlása miatt következett be. 4.1.6 Részvények, üzletrészek Részvények és más változó hozamú értékpapírok millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
Részvények és más változó hozamú értékpapírok nettó könyv szerinti értéke
8 323
4 057
Részvények és más változó hozamú értékpapírok bruttó értéke
11 875
8 951
Ebben a mérlegsorban kizárólag forgatási célú részesedések szerepelnek, a Bank változó hozamú értékpapírokkal (határozatlan futamidejű befektetési alapok által kibocsátott befektetési jegyekkel) nem rendelkezik. A forgatási célú befektetések bekerülési áron számított értéke 2001. december 31-én 11.875 mFt, míg 2002. december 31-én 8.951 mFt volt. A 2.924 mFt bruttó összegű állománycsökkenés az alábbi tényezőkre vezethető vissza: − Az ÁPV Rt.-vel kötött csereszerződés alapján két társaság került az állományba (+3.886 mFt). − Egy társaság megvásárlásával bővült a portfolió, melyben tőkeemelés is történt (+540 mFt). − Értékesítéssel, illetve cserével kikerült a portfolióból 14 részesedés (-4.361 mFt). − Végelszámolással megszűnt az Elmka Rt. (-100 mFt). − Két társaság részesedése összeolvadt, majd a Bank a társaságot a forgatási célú befektetések közül a tartós részesedések közé sorolta át (-2.889 mFt). A részesedések könyv szerinti értékét jelentősen befolyásoló értékvesztés mozgások természetesen követték az állományokban bekövetkezett változásokat. Részvények, részesedések befektetési célra millió Ft Részvények, részesedések befektetési célra nettó könyv szerinti érték Részvények, részesedések befektetési célra bruttó érték
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
9
59
9
69
Ezen a mérlegsoron a Bank 10 %-nál kisebb tulajdoni hányadot megtestesítő részesedései szerepelnek. A mérlegsoron tartjuk nyilván az agrártársaságokban meglévő aranyrészvények értékét. A Bank nem rendelkezik tőzsdén jegyzett részesedéssel. Részvények, részesedések kapcsolt vállalkozásban millió Ft Részvények, részesedések kapcsolt vállalkozásban nettó könyv szerinti érték Részvények, részesedések kapcsolt vállalkozásban bruttó érték
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
103 679
20 916
122 261
62 381
Ezen a mérlegsoron a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény rendelkezései alapján kapcsolt vállalkozásnak minősülő gazdasági társaságokban fennálló banki részesedések szerepelnek.
12
Az előző évhez képest az állomány nettó könyv szerinti értéken 82.763 mFt-tal csökkent, melyben jelentős részt képviselt a 2002. decemberében végrehajtott, az új stratégiai irányelveknek megfelelő portfoliótisztítás keretében a KVI részére átadott három társaság kikerülése a könyvekből. A kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések bruttó bekerülési értékének 59.880 mFt összegű csökkenését a következő üzleti tranzakciók együttesen eredményezték: − Tőkeemelés történt tizenöt társaságban (+97.017 mFt). − A tulajdoni hányad értékesítése miatt hat részesedés került kivezetésre a Bank könyveiből (-156.690 mFt). Ezek közül év végén három társaságot a KVI vásárolt meg (Nemzeti Autópálya Rt., Állami Autópálya Kezelő Rt., Diákhitel Központ Rt), két társaság halasztott fizetéssel átkerült az ÁPV Rthez (MFB Üzletrészhasznosító Rt., Casa Kft.). − A Bank befektetési állománya év közben az ÁPV-Rt-től térítésmentes eszközátadásként kapott részesedéssel növekedett (+1.301 mFt). − Az ÁPV Rt-vel kötött csereszerződés alapján egy részesedés került átadásra a befektetések közül (1.450 mFt). − Három részesedés összeolvadásával a Bank egy új társaságot alapított (bekerülési értéke +3.612 mFt), amelybe két társaság a forgatási célú befektetések közül,(+2.889 mFt), a harmadik társaság a befektetési részesedések közül került bevonásra (4.000 mFt). Ezen tranzakció eredményeképpen a Bank befektetési állománya a kapcsolt vállalkozásokban 388 mFt-tal csökkent. − Egyéb változás (330 mFt). 4.1.7 Immateriális javak és tárgyi eszközök millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
3
2
Szellemi termékek
111
1 592
Beruházások IBR
1 065
187
Immateriális javak
1 179
1 781
Vagyoni értékű jogok
A 2001. év végi állományhoz képest 956 mFt bruttó állománynövekedést eredményezett az Informatikai Migrációs (továbbiakban: IMP)projekt keretében, a korábban használt banki rendszer (Bankmaster) kiváltására elindított fejlesztés. A projekt keretében a Bank 2002. november 1-én üzemszerű használatba vette az új banki rendszer, az SAP addig elkészült és tesztelt moduljait (főkönyvi, treasury back office, vevő, szállító, tárgyi eszköz modulok). Ezen kívül aktiválásra került az SAP-ra történő átállás miatt a kapcsolódó jelentéskészítő rendszer elkészült része. Az aktiválás teljes összege 1.684 mFt volt. Az immateriális javak értékcsökkenési leírási kulcsainak Számviteli politikában történő módosítását az SAP használatba vétele indokolta, tekintettel arra, hogy az integrált banki rendszert a Bank hosszabb ideig kívánja használni, mint egy átlagos szoftvert, ezért a leírás időtartamát 8 évben határozta meg. Az egyéb immateriális javak (vagyoni értékű jogok és korábbi években beszerzett szoftverek) nettó értéke nem jelentős, az immateriális javak összértéke a teljes állományhoz viszonyítva 3 % alatt van. Az immateriális javak értékét csökkentette a terv szerinti értékcsökkenési leírás (241 mFt), terven felüli értékcsökkenési leírás elszámolására a tárgyévben nem került sor.
13
millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
Pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök
2 672
2 536
Ingatlanok
1 547
1 515
Műszaki gépek, berendezések
870
1 021
Beruházások IBR
255
0
Nem közvetlenül pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök
646
663
Ingatlanok
603
623
Műszaki gépek, berendezések
43
40
3 318
3 199
Tárgyi eszközök
A pénzügyi és befektetési célt szolgáló tárgyi eszközök körében az Informatikai Migrációs Projekt keretében történt eszközbeszerzéseken túl (259 mFt értékben aktivált eszközök) jelentős beruházást nem hajtott végre a Bank 2002-ben. A nem közvetlenül pénzügyi és befektetési célt szolgáló tárgyi eszközök értéke minimális mértékben változott. Az ingatlanok közé a Bank egyik megszűnt társasága tulajdonát képező, iroda céljára használt ingatlan került. Terven felüli értékcsökkenési leírás az év során nem került elszámolására. 4.1.8 Egyéb eszközök millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
424
9
Egyéb követelések
7 344
3 527
Be nem jegyzett tőkeemelések
6 622
1 137
309
0
0
2 323
Szolgáltatásokra adott előlegek
226
11
Vevőkövetelések
170
22
Egyéb követelések
9
34
Betét engedményezésből származó követelés
8
0
7 768
3 536
Készletek
Részvények előre fizetett vételára Állammal szembeni követelés (ingatlan)
Egyéb eszközök
Az egyéb követelések értéke az elmúlt évi értékhez képest felére csökkent, melynek oka, hogy a 2001. év végén fennálló be nem jegyzett tőkeemelések állománya a cégbírósági végzést követően a befektetés állományba került. A Bank állammal szembeni követelésként tartja nyilván a kormányzati ingatlan megvásárlására kifizetett vételár előleget, 2.323 mFt-ot. A Bank új vezetése tárgyalásokat kezdett a Kormánnyal, kérte a szerződés felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését. A mérlegkészítés időpontjáig nem rendelkezünk további információval az adás-vételi szerződésre vonatkozóan.
14
4.1.9 Aktív időbeli elhatárolások millió Ft
Bevételek aktív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása Halasztott ráfordítások Aktív időbeli elhatárolások
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
3 770
4 692
42
1 236
0
0
3 812
5 928
Az aktív időbeli elhatárolások közé meghatározó részben, 4.692 mFt összegben - a mérleggel lezárt évet illető, de csak 2003. évben befolyt, illetve a hitelintézetek könyvvezetésére vonatkozó kormányrendelet előírásainak megfelelően elszámolható kamatbevételek és egyéb nem kamatjellegű bevételek kerültek beállításra. Aktív kamatelhatárolásként mutatja ki a Bank a 2002-ben a KVI-től 3 cég vételáraként kapott 100,3 milliárd Ft árfolyamértékű, illetve a veszteségrendezés címen kapott 45 milliárd Ft árfolyamértékű államkötvénycsomag névértéke és nettó értéke közötti különbözetet, melynek összege 2.569 mFt. A költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása között mutatja ki a Bank a 2001-ben kibocsátott, 450 mEUR névértékű kötvény és 2002-ben kibocsátott 12 milliárd Ft névértékű kötvény névérték alatti kibocsátásából származó különbözet időarányos összegét. A névérték és a kibocsátási érték különbségét a Bank a kötvény futamideje alatt lineáris módszerrel számolja el ráfordításként, a 2002. december 31. utáni időszakot terhelő összeg 1.186 mFt.
FORRÁSOK 4.1.10 Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
338
225
Meghatározott időre lekötött, pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettség
67 477
198 887
ebből: éven belüli lejáratú
15 037
31 208
52 440
167 679
67 815
199 112
Látra szóló kötelezettség
éven túli lejáratú Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek összesen
A meghatározott időre lekötött kötelezettségek állománya háromszorosára növekedett. A növekedésben legnagyobb szerepet a 400 mEUR összegű, 94.360 mFt ellenértékű szindikált hitelfelvétel játszott. Emellett a Bank 15 milliárd Ft összegű, középlejáratú Ft hitelt vett fel a magyar pénzpiacon üzleti tevékenységének finanszírozására. A refinanszírozási hitelek MNB-től történő átvételéhez kapcsolódóan a Bank 12 milliárd Ft összegű forráshoz jutott, illetve egy ügyfélhez kapcsolódó hitel vonatkozásában 9,2 mEUR hitelt hívott le a KfW-től. Az éven belüli hitelintézettel szembeni kötelezettségek tartalmazzák az éven túli kötelezettségek 2003. évben esedékes törlesztő részletének összegét is.
15
4.1.11 Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
0
0
7 780
40 708
0
0
éven belüli lejáratú
1 427
35 516
éven túli lejáratú
6 353
5 192
7 780
40 708
Takarékbetétek Egyéb kötelezettségek pénzügyi szolgáltatásból ebből: látra szóló
Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek
A Bank lakossági ügyfélkiszolgálást, lakossági betétgyűjtést nem végez, így takarékbetét állománnyal sem rendelkezik. Az MFB Rt.-ről szóló törvény meghatározott ügyfélkörben biztosította a Bank számára a pénzforgalmi számlavezetésre való jogosultságot. A Bank jelenleg ilyen tevékenységet nem végez, ezért egyéb pénzügyi szolgáltatásból származó látra szóló kötelezettségei sincsenek. Az ügyfelek által éven belül elhelyezett betétállomány jelentős részét a Bank egyik érdekeltségénél végrehajtott tőkeemelésként kapott összeg fel nem használt és betétként elhelyezett része (8.680 mFt), illetve egy befektetési alap 23 milliárd Ft értékű betétje képezte. A hosszú lejáratú ügyfelekkel szembeni kötelezettségek értékének döntő részét, 4.661 mFt-ot a HYFERP hitelek forrásául szolgáló betétállomány jelenti 4.1.12 Kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettség millió Ft
Kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettség
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
110 848
118 155
A Bank két típusú kibocsátott kötvényt tart nyilván ezen a mérlegsoron. A nagyobb állomány a 2001. évben kibocsátott 450 mEUR névértékű devizakötvény, melynek Ft ellenértéke 2002. december 31-én 106.155 mFt. A kötvény öt éves lejáratú, fix kamatozású. A lejárat időpontja 2006. június 12. Kamatfizetés évente egy alkalommal, június 12-én történik. A kisebb állomány a 2002. november 25-én kibocsátott, 12 milliárd Ft névértékű Ft kötvény. A kötvény öt éves lejáratú, fix kamatozású. A lejárat időpontja 2007. november 25. Kamatfizetés évente egy alkalommal, november 25-én történik. A kötvények 2002. évre vonatkozó esedékes kamata a mérlegben a passzív időbeli elhatárolások között kerül kimutatásra. 4.1.13 Egyéb kötelezettségek millió Ft
Egyéb kötelezettségek
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
1 851
1 517
Az alábbi táblázat szemlélteti a kötelezettségként kimutatott jelentősebb tételek 2002. december 31-i állományát: millió Ft Szállítókkal szembeni kötelezettségek
860
Eszközökkel kapcsolatos egyéb kötelezettség
60
APEH-hel szembeni kötelezettség (bérjárulékok, ÁFA)
393
Bankfelügyeleti díj fizetési kötelezettség
64
Helyi iparűzési adó fizetési kötelezettség
140
16
A szállítói állományon belül a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzattal és Idegenforgalmi Alappal kapcsolatos, a támogatásközvetítéshez kapcsolódó elszámolások, mint „átfutó” tételek 144 mFt értékben szerepelnek a mérlegben. A szállítók között kimutatott másik jelentősebb tétel a 288 mFt összegű, a Bank egyik társaságánál már bejegyzett, de még be nem fizetett összegű tőkeemelés értéke. A befizetési határidő: 2003. április 4. A fennmaradó, nem részletezett összeg a Bank üzletmenetével és számítástechnikai beruházásával kapcsolatos szállítói állomány értéke. Eszközökkel kapcsolatos egyéb kötelezettségként a beszerzett tárgyi eszközök és készletek aktivált tulajdon átruházási illetéke kerül kimutatásra abban az esetben, ha az illeték kivetése még nem történt meg. Ezen kívül itt szerepel egy előleghez kapcsolódó, 2000. évben visszaigényelt ÁFA összeg is 59 mFt értékben. A Bank az iparűzési adóelőleg feltöltéséhez 2002. december 20-ig 290 mFt összegű befizetést teljesített. A 2002. december 20-31. közötti időszakban olyan előre nem látható, az adófeltöltés időpontjáig az adóalap meghatározásához nem ismert események következtek be (portfolió csere és annak eredményhatása, nagymértékű deviza árfolyamváltozás és ebből adódó átértékelési eredménynövekedés), mely a Bank részéről további 140 mFt adófizetési kötelezettséget jelentett. Mivel az adóalap meghatározása csak 2002. december 31-ét követően vált teljes körűen lehetségessé, a Bank a mérlegkészítés időpontjáig tudta a további adókötelezettséget befizetni. 4.1.14 Passzív időbeli elhatárolások millió Ft
Bevételek passzív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása Halasztott bevételek Passzív időbeli elhatárolások
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
150
316
5 891
5 488
0
1 301
6 041
7 105
A passzív időbeli elhatárolások összege 1.064 mFt-tal magasabb az előző évi záró állományhoz képest. A passzív időbeli elhatárolások legnagyobb részben – 5 488 mFt összegben - a mérleggel lezárt évet terhelő, de csak 2003. évben kifizetésre kerülő kamatráfordításokat tartalmazzák. Ezen belül a legnagyobb tételt a Bank által kibocsátott EUR kötvény kamatfizetésére 4.096 mFt összegű elhatárolt kamat jelenti. Halasztott bevételek között mutatja ki a Bank az ÁPV Rt-től 2002. folyamán térítés nélkül kapott társaság bekerülési értékét (1.301 mFt) a részesedésekkel szemben. 4.1.15 Céltartalékok millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
0
0
33
39 390
Hitelkeretekre
0
7 781
Adott bankgaranciákra
11
23 489
Jogi perekre
2
6
Munkaügyi perekre
20
350
APEH-nek fizetendő kötelezettségekre
0
730
Magyar Állammal szembeni kötelezettségekre
0
908
Árfolyamgarancia megállapodás miatt
0
6 070
Szerződés felmondás miatti kötelezettségekre
0
56
Általános kockázati céltartalék
0
0
Egyéb céltartalék
0
0
Céltartalékok
33
39 390
Céltartalék nyugdíjra és végkielégítésre Kockázati céltartalék kötelezettségekre
függő
és
biztos
(jövőbeni)
17
A függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre képzett céltartalékok állománya jelentősen megnőtt a 2001. évi állományhoz viszonyítva. Az ügyfelek részére jóváhagyott hitelkeretek minősítéséhez kapcsolódóan a Bank 7.781 mFt céltartalékot képzett, amelynek 83,5 %-a négy ügyfélhez kapcsolódik. Adott garanciák minősítését követően 23.489 mFt összegű céltartalékból 23.344 mFt került megképzésre két ügyfél kereskedelmi bankoktól felvett hiteleinek fedezetére kibocsátott bankgaranciákhoz kapcsolódóan. A társaságok nem képesek saját hiteleiket törleszteni, ezért a jelentősen megnövekedett kockázat miatt a Bank nagy összegű céltartalékot képzett a függő kötelezettségekre. A munkaügyi perekből származó esetleges fizetési kötelezettségekre a vezetőváltásból és átszervezésből adódóan 350 mFt céltartalékot képzett a Bank. További perekkel kapcsolatban 6 mFt került megképzésre. Egyéb függő és jövőbeni kötelezettségekre összesen 7.765 mFt céltartalék megképzése történt. Ebből 730 mFt az APEH által megkezdett vizsgálattal kapcsolatban az észrevételek alapján (bár a Bank megkifogásolta őket) óvatosságból, a Magyar Állammal szemben a 2002. decemberi KVI-nek történt portfolió átadáshoz kapcsolódóan a szerződés szerinti vételár-korrekció lehetőségére 908 mFt összegben, 6.070 mFt értékben az Állam által vállalt, árfolyam-garanciával fedezett kötelezettségekből adódó árfolyam-különbözet összegére (jövőbeni fizetési kötelezettség), illetve egy hatályos szállítói szerződés felmondásával kapcsolatos várható kártérítési igényre 56 mFt értékben. 4.1.16 Hátrasorolt kötelezettségek millió Ft
Hátrasorolt kötelezettségek
2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
9 500
9 500
A Bank 1998. április 30-án alárendelt kölcsöntőke bevonása céljából részvénnyé átváltoztatható 10 éves lejáratú, kamatmentes alárendelt kölcsöntőke kötvényt bocsátott ki 9.500 mFt névértéken, amit a Szerencsejáték Rt. jegyzett le. A kötvény részvénnyé történő átváltoztatására legkésőbb az 5. év végéig, kizárólag a Magyar Állam jogosult. A Szerencsejáték Rt. megállapodás alapján a kötvényt átadta a Pénzügyminisztérium részére, jelenleg a kötvény tulajdonosa a Pénzügyminisztérium. A Hpt. hatályos szabályozása szerint az alárendelt kölcsöntőke a Bank szavatoló tőkéjének részét képezi. Az alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkébe beszámítható összegét a lejáratot megelőző öt éven belül évi 20 %-os mértékben csökkenteni kell, ezért a Bank 2003. április 30-tól kezdődően a szavatoló tőke számításakor az alárendelt kölcsöntőke összegét a 7.600 mFt összegben veheti figyelembe. 4.1.17 Saját tőke és elemei millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
72 270
87 570
0
0
Tőketartalék
64 657
85 357
- ebből ázsió
31 336
52 036
- ebből egyéb
33 321
33 321
Általános tartalék
159
159
Eredménytartalék
0
56 530
Lekötött tartalék
0
0
Értékelési tartalék
0
0
1 434
-137 315
138 520
92 301
Jegyzett tőke Jegyzett, de még be nem fizetett tőke
Mérleg szerinti eredmény Saját tőke
A 2001-ben életbe lépett MFB Rt.-ről szóló törvény alapján a Bank minimális jegyzett tőkéje 60 milliárd forint. A Bank a 2002. év során 36.000 mFt ázsiós tőkeemelésben részesült, melyből 15.300 mFt a jegyzett tőkét, 20.700 mFt a tőketartalékot növelte. Mivel a tőkeemelés teljes összege befizetésre került, így a jegyzett, de még be nem fizetett tőke sorban nem szerepel érték.
18
A Bank negatív eredményére tekintettel általános tartalékképzésre nem kötelezett. Az eredménytartalék növekedése két tétel miatt következett be. Egyrészt a Bank 2001. évi mérleg szerinti eredményét, 1.434 mFt nyereséget az alapítót képviselő miniszter jóváhagyását követően átvezette az eredménytartalékba; másrészt a Bank 2002. december 30-án a 2003. évi költségvetési törvény előírása alapján veszteségrendezés címén 60.000 milliárd forintot kapott, amelyből 45.000 mFt államkötvény, 15.000 mFt pedig készpénzben teljesült. A Bank a 60.000 mFt összeget alapítói határozat alapján tőketartalékba helyezte, azonban 2003. januárjában felhívta az Alapító figyelmét az Alapítói határozatban foglaltak és a Számviteli törvény előírásai közötti ellentmondásra, melynek értelmében az Alapítói határozat módosításra kerül. A Bank a Számviteli törvény előírásainak történő megfelelés érdekében a 60.000 mFt összeget átsorolta eredménytartalékba. A Banknak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény alapján sem tőketartalékból, sem eredménytartalékból nem kell lekötött tartalékot képeznie. A 2001. január 1-től hatályos Számviteli politika szerint a Bank nem él az értékhelyesbítés és értékelési tartalék képzés lehetőségével. A Bank 2002. évi mérleg szerinti eredménye -137.315 mFt veszteség. 4.1.18 Egyéb mérleghez kapcsolódó információk 2002. december 31-én A Bank nem végez befektetési szolgáltatási tevékenységet, ezért nem rendelkezik ezen tevékenységhez kapcsolódóan ügyfelektől átvett értékpapírokkal és nem végez értékpapír kölcsönzési és vagyonkezelési tevékenységet sem. A Bank nem végez pénzfeldolgozási tevékenységet, ezért nem rendelkezik idegen tulajdonú pénzeszközökkel. A Bank visszavásárolt saját részvény állománnyal nem rendelkezik. A Bank a Hpt. 60. §-nak előírásai szerinti belső hitelállománnyal nem rendelkezik. A Banknak 2002. december 31-én valódi penziós ügylete nem volt.
MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK 4.2 A mérlegen kívüli tételek egyes soraihoz kapcsolódó kiegészítések millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
Függő kötelezettségek
269 785
107 810
Adott garanciák és kezességek
197 964
39 267
Rendelkezésre tartott hitelkeretek
70 066
66 414
Forint hitelígérvények
236
141
Peres ügyekből várható kötelezettségek
607
948
Opciós ügyletekből származó kötelezettségek
912
1 040
Adott garanciák és kezességek (39.267 mFt) Adott garanciák állományából 65,2 %-ot két ügyfél kereskedelmi bankoktól felvett hiteleinek fedezetére kibocsátott bankgarancia képvisel. Ezen társaságok nem képesek saját hiteleiket törleszteni, ezért a jelentősen megnövekedett kockázat miatt a Bank nagy összegű céltartalékot képzett a kötelezettségekre. Az állományból továbbá 9.690 mFt kapcsolódik az ÁPV Rt.-től térítésmentesen átvett agrártársaságok részvényeit kivásárló projekt társaságok javára a földhaszonbérleti szerződések esetleges későbbi érvénytelensége miatt a társaságokat érő kár megtérítésének biztosítására. Az állomány 67,7 %-a minősített, az állományra vonatkozó céltartalékképzés 23.489 mFt . Rendelkezésre tartott hitelkeretek (66.414 mFt) A rendelkezésre tartott hitelkeret állomány 77,9 %-a hat ügyfélhez kapcsolódik, melyből a legnagyobb állomány fedezetéül a Bank állami garanciavállalással rendelkezik. Az állomány 38,4 %-a minősített, az állományra vonatkozó céltartalékképzés 7.781 mFt .
19
Hitelígérvények (141 mFt) Az MFB Rt. a közvetített hitelekhez kapcsolódóan öt magyar bank részére összesen 141 mFt összegben tart nyilván hitelígérvényt. Opciós ügyletekből származó függő kötelezettségek (1.040 mFt) A Bank egyik részesedésének megvásárlására vételi jogot engedett egy gazdasági társaságnak. A vételi opció 2001. március 2-án indult, lejárata 2003. december 31. Az opciós vételár összege az opció lehívása időpontjának függvényében módosul (a kiírásától kezdve növekszik), ezért nőtt a tavalyi évhez képest 128 mFt-tal. Peres ügyekből származó kötelezettségek (948 mFt) A Bank ellen indított, ún. passzív perek perértéke járulékokkal együtt 2002. december 31-én 948 mFt. (A 14/2001. (III. 9.) PM rendelet előírásainak megfelelően a Bank a teljes perértéket kimutatja a nullás számlaosztályban.) A Bank a peres ügyekből várható jövőbeni kötelezettségekre 100%-ban céltartalékot képzett (6 mFt). A munkaügyi perek perértéke 350 mFt, a megképzett céltartalék 350 mFt. millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
Jövőbeni kötelezettségek
84 022
32 147
Deviza swap ügyletek
67 122
19 083
Kamatswap ügyletek
5 985
4 922
Egyéb jövőbeni kötelezettségek
10 915
8 142
A deviza swap ügyletek határidős ügyletrésze miatt 19.083 mFt összegű kötelezettség állt fenn 2002. december 31-én. A kamatok cseréjére vonatkozó swap ügyletek vállalt fix kamatának a mérleg fordulónapján fennálló értéke 4.922 mFt volt. Az egyéb jövőbeni kötelezettségek 8.142 mFt összege között egyrészt a Céltartalékok pontnál, a képzés kapcsán részletezett kötelezettségek (APEH vizsgálat miatt, Állammal szembeni eladási ár módosítás, árfolyamgarancia miatti kötelezettség, szerződés felmondás miatti kötelezettség) szerepelnek 7.765 mFt összegben a céltartalékképzéssel megegyezően, illetve a Bank itt tartja nyilván a Hitelgarancia Rt. kezességének beváltásából a HG Rt. felé keletkezett kötelezettségként jelentkező tételeket 327 mFt értékben, valamint egy társaság értékelésével kapcsolatos tételt 50 mFt összegben. millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
64 309
23 593
912
1 040
Deviza swap ügyletek
58 246
19 030
Kamatswap ügyletek
4 798
3 114
353
409
Mérlegen kívüli követelések Opciós ügyletekből származó követelések
Garancia beváltással kapcsolatos követelések
A deviza swap ügyletek határidős ügyletrészéből származó követelések értéke 19.030 mFt volt. Jövőbeni követelések között szerepel a kamatswap ügyletekből származó kamatkövetelések legutolsó fixált kamatlábbal a futamidő végéig számított összege, 3.114 mFt. A függő kötelezettségeknél említett opciós ügyletből származóan 1.040 mFt jövőbeni követelése áll fenn a Banknak. Egyéb jövőbeni követelésként kerül kimutatásra a Hitelgarancia Rt. kezességének beváltásához kapcsolódó, az ügyféllel szemben fennálló követelés, értéke 409 mFt.
20
EREDMÉNYKIMUTATÁS 4.3 Az eredménykimutatás egyes soraihoz kapcsolódó kiegészítések A 2001. évi éves beszámolóban szereplő 1.434 m Ft összegű mérleg szerinti nyereség módosult a 2002. évben folytatott, de a 2001. év üzletmenetére és a 2001. december 31-i állományokra vonatkozó PSZÁF vizsgálata kapcsán. A Felügyelet a vizsgálat eredményeként további 4.904 mFt céltartalék megképzésére kötelezte a Bankot a mérlegen kívüli tételek között szereplő hitelkeretek állományára vonatkozóan. Emiatt a Bank 2002. évi beszámolójában három hasábos mérleget és eredménykimutatást készít, hogy be tudja mutatni a 2002. év során feltárt, de az előző időszakra vonatkozó korrekció hatását, és kiemelje a 2002. év gazdálkodásának eredményéből. Kapott és fizetett kamatok és kamatjellegű bevételek, Kamatkülönbözet A Bank eredményének alakulásában elsősorban a bank portfoliójának átvilágítását követő, követelések és befektetések minősítéséhez kapcsolódó értékvesztés elszámolás és céltartalékképzés megnövekedése, másodsorban, de nagyságrenddel kisebb összegben az előző évihez képest megnövekedett működési költségekből származó eredményromlás játszott szerepet. A Bank tevékenységéből származó bevételként elszámolt kamatkülönbözet (3.999 mFt) a jelentős hitelállomány növekedés ellenére sem érte el a 2001. évi szintet (4.955 mFt). A 956 mFt-os visszaesés egyrészről a minősített állományok megnövekedésével arányosan megnövekedett függővé tett kamatösszeg (1.562 mFt) a számviteli szabályoknak megfelelően a bevételek közüli kiemeléséből származik, másrészről a hitelfelvételekből adódó nagyobb összegű hitelkamat fizetéshez kapcsolódik. A teljes kamatkülönbözetből az értékpapírokon realizált kamatbevétel 2.798 mFt volt. A fizetett kamatok 15.611 mFt-os összegéből a betétként elhelyezett összegek után a Bank 946 mFt, bankközi betétek után 2.804 mFt, saját kibocsátású kötvények után pedig 5.792 mFt kamatot fizetett. Bevételek értékpapírokból, osztalékok A kapott osztalékok (Eredménykimutatás, 3. Bevételek értékpapírokból sor) értéke az előző évivel azonos szinten maradt, összege 541 mFt volt. Az MFB Rt. befektetései közül 2001. évi eredménye után nyolc társaság fizetett osztalékot. Kapott díjbevételek és fizetett díjráfordítások A jutalék és díjbevételek 656 mFt-os éves bevételéből 352 mFt volt a hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási díjak, 318 mFt a volt garancia- és kezességi díjak összege. A teljes díjbevételek és az előző két díjbevétel különbözeteként –15 mFt jelentkezik, ami a Támogatásközvetítési terület 105 mFt díjbevételének és még a 2001. évi díjbevételek összegének módosítása miatti 120 mFt díjvisszafizetés különbözetéből származik. Ennek oka, hogy a Gazdasági Minisztérium még 2001. évben felmondta a Bankkal kötött szerződést a támogatásközvetítési tevékenység lebonyolítására és a szerződésben kikötött jutalék összegét módosította az előző évre vonatkozóan. A szerződés felmondásából és a 2002. évi tevékenység jelentős visszaeséséből adódóan a jutalékbevételek összege 52,2 %-kal csökkent az előző évihez viszonyítva. A 2002. évi jutalék ráfordítások 1.435 mFt-os összegéből jelentős hányadot egyrészt az agrárhitelek lebonyolításáért és kezeléséért fizetett jutalék, másrészt a Forint kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó jutalék ráfordítás. Pénzügyi műveletek nettó eredménye A pénzügyi műveletek nettó eredményeként a Bank 6.235 mFt összeget mutat ki, mely az alábbi részekből áll a 2002. évben: millió Ft 16 436 5 938 164 4 427
Egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételei Egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításai Egyéb befektetési szolgáltatás bevételei Egyéb befektetési szolgáltatás ráfordításai
21
Az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből 5.501 mFt a devizakészletek átértékeléséből adódó, árfolyamváltozásból származó, nem realizált, illetve a devizaátváltásból származó realizált átértékelési nyereség. Ezen kívül a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan a bevétel soron 10.829 mFt került elszámolásra árfolyamnyereségként három társaság értékesítéséhez kapcsolódóan és 100 mFt a kötvényértékesítés árfolyamnyereségeként. Az egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításai között került elszámolásra 5.914 mFt árfolyamveszteség két társaság eladásához kapcsolódóan és 24 mFt kötvényértékesítés árfolyamveszteségeként. A Bank nem végez befektetési szolgáltatási tevékenységet, befektetési szolgáltatási eredményként, ezen belül a kereskedelmi tevékenység eredményeként a hatályos 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletnek megfelelően a forgatási célú értékpapírokkal kapcsolatos bevételeket és ráfordításokat, illetve a saját tulajdonban lévő részvények letétkezeléséhez kapcsolódó ráfordításokat mutatja ki ezen a soron. Ennek megfelelően egyéb befektetési szolgáltatás bevételeinek teljes összege a forgatási célú értékpapírok árfolyamnyereségét tartalmazza (164 mFt), míg a ráfordítások 4.427 mFt-os értékéből 4.395 mFt a forgatási célú részesedések után 2002-ben elszámolt értékvesztés összege, 32 mFt pedig a részvények letéti őrzése után fizetett díj. Egyéb bevételek üzleti tevékenységből Az üzleti tevékenységből származó egyéb bevételek összege 3.649 mFt volt, mely az alábbi részekből áll a 2002. évben: millió Ft 527 3 098 14 10
Nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás bevételei Követelések megtérülése Immateriális javak, tárgyi eszközök értékesítésének bevétele Különféle egyéb bevételek
Ebből a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás bevétele soron 527 mFt jelent meg, amelyből 320 mFt ingatlan értékesítéséből származott, 207 mFt pedig a Bank tulajdonában lévő ingatlanok bérbeadásának bérleti díjaként jelent meg. Egyéb bevételként a Bank 3.122 mFt-ot realizált. Követelések megtérüléseként az egyéb bevételek között mutatja ki a Bank az értékesített saját követelések vételárát, valamint a követelések könyv szerinti értékén felüli megtérülés összegét. Az elszámolt értékvesztés részét képezi a követelés könyv szerinti értékének, ezért a törlesztések jóváírásakor az értékvesztés teljes vagy résztörlesztéssel arányos összege is kivezetésre kerül, ami voltaképpen az értékvesztés bevételként való elszámolását jelenti. Általános költségek Költségnemek Személyi jellegű ráfordítások Egyéb igazgatási költségek - ebből reklám és marketing - ebből szakértői díjak Általános igazgatási költségek Értékcsökkenési leírás Általános költségek összesen:
2001.12.31 2 434 1 178 270 229 3 612 269 3 881
2002.12.31 3 078 3 285 1 401 730 6 363 561 6 924
millió Ft Változás %-ban +26,5 +178,9 +418,9 +218,8 +76.2 +108,6 +78,4
A Bank 26,5 % mértékű személyi költség növekménye több tényező együttes hatására vezethető vissza. A 2001. évben a béremelést nem január 1-i hatállyal hajtotta végre a Bank, ennek áthúzódó hatása, valamint a 2002. évben végrehajtott béremelés is emelte a költségeket. A Bank személyi állománya bővült, átalakult az év során, az új stratégiához kapcsolódóan növekedett az azt végrehajtó management és az érdemi munkatársak létszáma, ez szintén hozzájárult a költségek növekedéséhez. Az egyéb igazgatási költségek növekedését leginkább a reklám és marketing költségek (1.401 mFt) megnövekedése okozta. Ez mind arányában, mind összegében lényegesen (418,9 %-kal) meghaladta az előző évi összeget (270 mFt), mely összeget a Bank egyes programjainak és befektetéseinek reklámozására fordított. A másik jelentős költségtétel a szakértőknek különböző tanácsadói munkák és szolgáltatások ellenértékeként (pl. átvilágítás, tanácsadás, informatikai szolgáltatások, stb.) kifizetett megbízási díj volt (730 mFt). Az értékcsökkenési leírás összegének megduplázódását az Informatikai Migrációs Projekthez kapcsolódó új beszerzésű tárgyi eszközök aktiválása és 2002. novembertől kezdődően az új banki rendszer (SAP) elkészült
22
moduljainak használatba vétele okozta. (A teljes beruházás bekerülési értéke a mérlegkészítés időpontjában meghaladta a 2 milliárd Ft-ot). Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből Az üzleti tevékenységből származó 2002 . évi ráfordítások összege 1.127 mFt volt, mely az alábbi tételekből tevődött össze: Nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás ráfordításai Helyi iparűzési adó Kártérítés, bírság PSZÁF díj Immateriális javak, tárgyi eszközök értékesítésének ráfordításai Építményadó Különféle egyéb ráfordítások
millió Ft 466 430 29 153 24 7 18
A nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás ráfordításai közül ingatlanértékesítéshez kapcsolódott 320 mFt ráfordítás (ez az egyéb bevételek között is megjelent ugyanilyen összegben), illetve közvetített szolgáltatások ráfordításaként 109 mFt jelent meg (ehhez a bevételek között, mint bérleti díj bevétel 213 mFt kapcsolódott). A ráfordítások között a legnagyobb összegű tételt, a teljes ráfordítás állomány 38,2 %-át a 2002. évi iparűzési adóelőleg összege jelentette. (Részletezés a mérleg forrás oldalához kapcsolódó magyarátoknál, az egyéb kötelezettség sornál.) A fizetett kártérítések és bírságok között peren kívüli megállapodás alapján kifizetett kártérítés összegei szerepelnek. A Bankra felügyeleti szerv vagy adóhatóság által kivetett mulasztási bírság nem volt. A Bank adóbevallás helyesbítésekhez kapcsolódóan 10 mFt önellenőrzési pótlékot fizetett. A bankfelügyeleti díj összege a Bank mérlegfőösszegének 0,3 ezreléke, mely az 507.788 mFt arányos része, melynek összege 153 mFt. Az értékvesztés elszámolás és céltartalékképzés hatása A 2002. évi gazdálkodás eredményét döntően befolyásoló tétel az eszközök és követelések minősítéséből eredő, illetve kockázatokból származó veszteségekre fedezetet nyújtó értékvesztések elszámolása és a céltartalékképzés tekinthető. Az értékvesztések és céltartalékok állományának ugrásszerű megnövekedése a 2002. júniusi állományok minősítéshez kapcsolódik. A június elején megkezdett portfolió átvilágítás eredményeként a Bank által vállalt kockázatok nagyságához jobban igazodó értékvesztés elszámolás és céltartalékképzés következett be. A minősítésből adódó hatás a 2002. év eredménykimutatásában az alábbiak szerint jelenik meg: Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után Eredményhatás: Ebből a PSZÁF határozatban elrendelt korrekció miatt a 2001. év eredményt módosító tételeként figyelembe vett összeg: 2002. évet terhelő ráfordítás:
millió Ft -89 826 +4 033 -64 463 +1 348
-148 908 +4 904 -144 004
Az értékpapírok utáni értékvesztések között került elszámolásra a hatályos jogszabályok alapján minősítési kötelezettség alá nem eső MNB devizakötvények értékvesztése. A Bank a könyveiben szereplő MNB devizakötvények jelentős részét - az akkori kedvező piaci megítélés következtében 1997. évben - névérték felett vásárolta. A vételi árfolyam és a névérték között jelentkező különbözet (ázsió) a Bank számára veszteséget jelent, azonban az ázsió összegéből származó veszteség időarányos összege passzív időbeli elhatárolásként csak a 2001. január 1. után beszerzett értékpapíroknál számolható el, ezért a Bank a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az MNB devizakötvényekre értékvesztést számol el. A 2002. évre vonatkozó időarányos, értékvesztésként elszámolt ázsió összege 214 mFt volt.
23
Szokásos üzleti tevékenység eredménye A Bank 2002. évi szokásos (üzleti) tevékenységének eredménye 138.411 mFt veszteség. Rendkívüli eredmény
Végleges pénzeszköz átadás Térítés nélküli eszköz átadás-átvétel Megszűnés és összeolvadás Megtérült elévült követelés – elengedett kötelezettség Összesen
bevételek 0 2 500 4 271 4
ráfordítások 143 1 251 4 270 15
6 775
5 679
millió Ft különbözet - 143 1 249 1 -11 1 096
Végleges pénzeszköz átadást teljesített a Bank egy, a portfolióban levő gazdasági társaság részére 120 mFt, valamint különböző alapítványok és közhasznú szervezetek részére összesen 18 mFt összegben, valamint szponzorként kifizetett 5 mFt-ot. A térítés nélküli eszközátvételből származó eredményként, a rendkívüli bevételek között szerepel az ÁPV Rt.-től térítésmentesen átvett társaság értékesítésekor kivezetett nyilvántartási értéke, majd a társaság visszakerülését követően a térítésmentes átadáskor kivezetésre került a társaság könyv szerinti értéke a ráfordítások között (1.249 mFt). 2002. évben a Bank három társasága összeolvadt, melynek az eredményre gyakorolt hatása 1 mFt volt. Adózás előtti és mérleg szerinti eredmény A Banknak adózás előtti eredménye veszteség. A veszteség nagyságából adódóan, az adóalap módosító tételek figyelembe vételével sem keletkezik adófizetési kötelezettsége. Emiatt az adózás előtti eredmény és a mérleg szerinti eredmény megegyezik, 137.315 mFt veszteség.
24
5. Általános tájékoztató adatok 5.1 Szavatoló tőke számítása A Bank 2002. december 31-i szavatoló tőkéje 91.922 mFt volt. A 2001. évre vonatkozó eredménykorrekciónak nincs hatása sem a szavatoló tőke, sem a tőkemegfelelési mutató nagyságára. A Bank kereskedési könyv vezetésére nem kötelezett, deviza árfolyamkockázati tőkekövetelmény nincs, a Bank az MFB törvényben, illetve a Hpt.-ben előírt limiteket nem lépte túl, ezért a szavatoló tőke a prudenciális előírásokhoz tartozó szavatoló tőkével egyezik meg. A tőkemegfelelési mutató értéke: 45,81 %. Az év folyamán bekövetkezett mérlegfőösszeg növekedés hatását a 2002. végén átadott befektetések (kockázati súly 100%) ellenértékeként kapott állampapír állomány (kockázati súly 0%) és a 60.000 mFt eredménytartalék átvétele ellensúlyozta. A Bank 2002. év folyamán a törvényi és prudenciális követelményeknek eleget tett, a Hpt. által előírt limiteket folyamatosan figyelemmel kísérte és betartotta. A Bank tőkemegfelelési mutatója a törvényi 8 %-os követelményt jelentősen meghaladta. 5.2 Kockázatvállalás Az MFB Rt.-ről szóló 2001. évi XX. törvény hatályba lépése óta e törvény állapítja meg a Bank prudens működésre vonatkozó limiteinek többségét. Az MFB törvény 8. § (1) bekezdése alapján a Banknál nagykockázatnak a szavatoló tőke 35 %-át meghaladó kockázatvállalás minősül. Természetesen az egy ügyféllel szembeni kockázatvállalás nagyságának meghatározásánál a Banknak jelenleg is alkalmazni kell a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény azon előírásait, amelyek tekintetében az MFB törvény külön rendelkezést nem tartalmaz. Ennek megfelelően 2002. december 31-én a Bank nem rendelkezik nagykockázatnak minősülő kockázatvállalással. 5.3 Kötelezettségekhez kapcsolódó kiegészítések A Bank összes kötelezettségéből az 5 évnél hosszabb hátralévő futamidejű kötelezettségek összege a következőképpen alakult: millió Ft 2001. 12. 31.
2002. 12. 31.
1-5 közötti lejáratú kötelezettségek
161 233
258 221
5 éven túli lejáratú kötelezettségek
17 908
42 305
ebből: alárendelt kölcsöntőke
9 500
9 500
179 141
300 526
Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen
A Bank nyilvántartásában nincs saját eszköz terhére adott zálog- és hasonló jog. A Bank kötelezettségei közül a saját kibocsátású 450 mEUR névértékű devizakötvény és a 12 milliárd Ft névértékű Ft kötvény az, amelynek visszafizetendő összege nagyobb a kapott összegnél. A Bank a kötvényeket névérték alatt bocsátotta ki, a névérték és a kibocsátási érték különbözete kamatjellegű ráfordításként elhatárolásra került, tehát a kötvény jelenleg névértéken szerepel a mérlegben. A névérték és a kibocsátási érték elhatárolt különbözetét a kötvény futamideje alatt lineáris módszerrel számolja el a bank ráfordításként. 5.4 Betétvédelmi alapok Az MFB Rt. tagja az Országos Betétvédelmi Alapnak, a 2002. évi tagsági díj 89 ezer forint.
25