A JAKABSZÁLLÁSI LOKÁLPATRIÓTÁK EGYESÜLETÉNEK IDŐSZAKI KIADVÁNYA.
Jakabszállási HÍRLEVÉL V. évfolyam, 1. szám 2007. január 200,- Ft
A tavalyi Pitypang Óvoda Alapítványa által szervezett jótékonysági bál bevételéből vásároltak több kültéri fajátékot. A képen látható csúszda a legnépszerűbb a gyerekek körében. Az idén is lesz bál, mely részleteiről és a magánóvodáról ebben a számban olvashatnak.
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
Falugyűlésen történt Mint minden évben, 2006-ban is december közepén tartották meg a falugyűlést. Ismert az, hogy ilyenkor mindenki szabadon elmondhatja a véleményét és kérdéseket tehet fel a falu vezetőinek. Sajnos az utóbbi években tapasztalható, hogy egyre kevesebben jönnek el. Szabó Mihály köszöntőjében hangsúlyozta, nehéz év áll az Önkormányzat mögött, de a 2007-es év sem lesz könnyebb. Két nagy beruházást sikerült megvalósítani és több kisebb pályázaton is eredménnyel végzett a falu. A Képviselő-testület lehetőségeihez mérten mindent megtesz a település érdekében, de ahhoz, hogy szebbé tegyük a lakókörnyezetünket, azért a lakosságnak is tevékenyen részt kell vennie. (Itt említem, meg, hogy a közterület nem sódertárolásra vagy kamionparkolásra szolgál.) Továbbá a mázsaházhoz csak bekötött és a szolgáltató emblémájával ellátott zsákban helyezhető ki háztartási hulladék. Ilyen zsákot bárki tud vásárolni a Polgármesteri Hivatal gazdálkodási csoportjától, illetve péntekenként a szállítójármű sofőrjétől 300,- Ft/darab áron. Ezentúl minden év szeptemberének második hetében lesz a lomtalanítási akció, amikor is minden olyan lomot ki lehet tenni, ami nem fér bele a kukába illetve nem veszélyes hulladék. Tavaly nagy lélegzetű munka volt, hogy a képviselők - a lakosság bevonásával meghatározták a falu hosszú távú rendezési tervét, amely alapján több ipari övezetet alakítottak ki. Ezzel is segítve a faluban letelepedni szándékozó cégeket, hiszen a falu nyitott minden beruházásra. 2007-ben megoldódik a régóta húzódó közvilágítás a Sport és a Nyár utcákban. Valamint a Lenin utcától északra Kecskemét irányában körülbelül 40 darab 500 négyzetmétertől 900 négyzetméterig terjedő területű telkeket alakít ki az Önkormányzat. Jelenleg a földhivatali ügyintézés folyik, majd a közművek tervezése és lefektetése. Várhatóan az év végén már lesz eladható építési telek. Január elsejétől hatályba lépett a temetkezésről
és a helyi temetőkről szóló rendelet. A teljes szöveg elérhető a falu honlapján. Ezentúl a sírhelyek megváltásával a Polgármesteri Hivatal foglalkozik. Az önkormányzati terülten lévő Tur-mix-et (régen Sinkó bolt) még az idén elbontja a tulajdonos. A polgármester úr elmondása alapján a 2007-es évben a utcanév változtatás és az utcanévtáblák kihelyezésével kapcsolatban a Képviselő-testület elé kerül az erről szóló előterjesztés. A táblák kihelyezése azért is különösen fontos, hogy a rendőrség, a mentők, a központi háziorvosi ügyelet és az idelátogató idegenek is megtalálják a keresett utcát. Ehhez azonban a házszámokat is rendbe kell tenni. Például a Lenin utcában több háznak is 1-es a házszáma. Kérdések és hozzászólások meghallgatáson: Temető rendbetétele
a
köz-
Bakró István felvetette, hogy az elavult vagy elhagyatott sírokat rendbe kellene tenni, vagy amelyikről lejárt a megváltási idő, újra használatba kellene venni. Továbbá kérte, hogy az Önkormányzat jelöljön majd alakítson ki olyan új részt ahová folytatódhat a temetkezés. Polgármester úr válaszában megígérte, hogy hamarosan elkészülnek a munkálatokkal, illetve egy urnás temetkezési helyet is kialakítanak. 1956-os szabadságharc emléke Csáki András megemlékezett az 1956-os szabadságharc 50. évfordulója alkalmából. Kiemelte nemcsak az ország, hanem az egész világ elismerően szólt a hősök tetteiről. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy Csáki András Fülöpjakabon vett részt az 1956-os eseményekben. 2006-ban ő avatta fel az ottani emléktáblát, melyet a fülöpjakabi önkormányzat állítatott. Az 1956-os eseményekről vele készült interjút közölt a Fülöpkei Hírvivő, melyet a www.jakabszallas.net honlapon el tudnak olvasni. –a szerkesztő-
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része. Arany János utca kövezése Török Józsefné kérdést intézett az ügyben, hogy minden évben tervben szerepel az Arany J. utca aszfaltozása. Kifogásolja, hogy ez a falu egyik legrégebbi utcája és télvíz idején bokáig sárban járnak. Továbbá furcsállta, hogy milyen kátyúzási munkák folynak, a faluban, hiszen náluk még az árkokat sem temették be. Polgármester úr válaszában elmondta, hogy a kátyúzási munkálatokat a már megépült aszfaltos utakra értette. Évente kijavítani az utcákat sokkal kevesebbe kerül, minthogy négy-öt évente egy nagyobb javítást eszközöljön az Önkormányzat. A fent említett utca aszfaltozása, pedig pályázati pénzektől függ. Ha lesz olyan, amely kevés önerővel megvalósítható, akkor biztosan kész lesz az idén a szilárd burkolat. Bukovszki Sándorné kiegészítésében elmondta, hogy az Arany János utca valóban „hullámvasút”, annak megépítése indokolt, a kátyúzással pedig az út állagát szeretnénk megoldani. Véleménye, hogy a megépített utca lakói örülnek az útnak, de ha végre kész, az önerőt igen nehéz behajtani, pedig ezek a pénzek is szükségesek lennének a többi utca megépítéséhez. Török Józsefné nem értette, hogy a többi utcát 3040.000,- Ft lakossági hozzájárulással meg lehetett építeni, az Arany János utcát miért nem lehet? Fekete István javasolta, hogy az Arany János utca egyszerű zúzott kővel történő építését kevesebb pénzből is meg lehetne oldani, ezt a jakabszállási vállalkozók támogatnák, az önkormányzatnak a karbantartást kellene vállalni. Ez a kőágy alapja is lehet a majdani szilárd útburkolatnak. Viszont addig a kövek között el tudna folyni a csapadékvíz, s elkerülhető lenne a sártenger. Petőfi S. és Dózsa Gy. utcák által határolt sarki telek ügye Szabóné Harkai Erika javasolja a templom előtti üresen álló telekre szolgáltató ház építését a kecskeméti mintára úgy, hogy az alsó szinten szolgáltató ház, üzletek lennének, a felső szinten
pedig lakások (mini garzonok), melyek akár a letelepedni szándékozó fiatal házasok esetében megoldaná a lakáshelyzetüket. Bukovszki Sándorné tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a félreértések elkerülése végett tisztázni kell, hogy a templommal szemben lévő és jelenleg üresen álló telek nem az önkormányzaté, az magántulajdonban van, s csak javaslatot tehetnek, a hasznosításra vonatkozóan. Pál Imre kérdezte, hogy a polgármester és a Képviselő-testület gondolkodott-e már, hogy az üresen álló telken nyugdíjas házat létesítsen. Javaslata, ha nincs pénzügyi fedezet, azt pályázat útján kellene megvalósítani. Szerinte akár önkormányzati, akár vállalkozói formában mód és lehetőség volna erre. Dr. Zakupszky János válaszul elmondta, hogy a községben már volt ilyen irányú kezdeményezés, de az is meghiúsult. Véleménye, hogy ezt testületileg felvállalni nem lehet, hiszen az Önkormányzat legfőbb feladata az intézményrendszer működtetése és a közfeladatok ellátása. Pál Imre a témára visszatérve elmondta, hogy több idős, magányos örülne a nyugdíjas háznak. Közlekedési szempontból Jakabszállás igen jó helyzetben van és ezt az adottságot ki kellene használni. Akár több vagy szomszédos településen élő idősek is igénybe vennék ezt a szolgáltatást.
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része. Bukovszki Sándorné válaszul elmondta, hogy a nyugdíjas ház üzemeltetése, fenntartása igen költséges lenne, az önkormányzat ezt nem tudja felvállalni. Hiszen 24 órás állandó ügyelet, orvosi ellátás, és sok más előírásnak kell megfelelnie egy ilyen intézménynek. Szabóné Harkai Erika támogatja Pál Imre hozzászólásában elhangzottakat, a felvetésen érdemes elgondolkodni, véleménye szerint kevés önrésszel, pályázattal megoldható lenne. Bohács Ádám egy buszpályaudvar kialakítását javasolja ezen a területen.
III. helyezett ifj. Agárdi József, Jakabszállás Engels u. 6. szám alatti lakos. A 10.000,Ft értékű kertfenntartási eszközök, anyagok vásárlására jogosító utalványt és oklevelet – a távollévő díjazott helyett – édesapja, id. Agárdi József vette át.
Utcanevek megváltoztatása: Szabóné Harkai Erika az utcanevek megváltoztatását szeretné megvalósítani, pl. lehetne Szőlő, Szamóca, Őszibarack utca. Ezek időtállóak és nem derül ki semmi terhelő adat a múltjukról. „Virágos kert – gondozott utca”
I. helyezettje Marosi József, Jakabszállás Mező Imre u. 11. szám alatti lakos. A díjat, 30.000,- Ft összegű kertfenntartási eszközök, anyagok vásárlására jogosító utalványt, oklevelet Tánczos László, a JELI 2000 Kft. vezetője, mint felajánló adta át. II. helyezett Kecső Gizella, Jókai u. 9. szám alatti lakos. A 20.000,Ft értékű díjat, fél éves vízdíj fizetése alóli mentességről szóló utalványt és oklevelet – a KŐRÖSVÍZ Kft., mint felajánló megbízásából – Szabó Mihály polgármester adta át.
III. helyezett Csupor Dezső, Jakabszállás Mező Imre u. 34. szám alatti lakos. A 10.000,- Ft értékű kertfenntartási eszközök, anyagok vásárlására jogosító utalványt és oklevelet Csupor Dezső távollétében – egy későbbi időpontban Szabó Mihály polgármester adta át. III. helyezett Konfár János, Jakabszállás Munkácsy u. 1. szám alatti lakosnak ugyancsak kertfenntartási eszközök, anyagok vásárlására jogosító 10.000,- Ft értékű utalványt és oklevelet - a képviselő-testület nevében – Szabó Mihály polgármester adta át. Ehhez a ponthoz szorosan kapcsolódik Török Józsefné kérése, mely szerint jó lenne ha a Truplast Hungária Kft nemcsak a Petőfi S. utca felöli, hanem a Mező utca felöli közterülettel határos részét is folyamatosan rendben tartaná. Továbbá javasolja, hogy a testület ne augusztus végén vagy szeptember elején nézze meg a portákat, hanem a nyár elején. Tánczos László véleménye a „Virágos kert – gondozott utca” cím odaítélésével kapcsolatosan, hogy amelyik telek tavasszal illetve egész évben rendben tartott és virágos, az szeptemberben is szép. Jó lenne, ha az idén már nemcsak a belterületi házhelyeket értékelje a testület, hanem a külterületen szépen rendbetartott ingatlanokat is, függetlenül virágos mivoltuktól. Szerkesztőségünk várja a lakosságtól a javaslatokat. Alapdíjas sms számunk: 0630/ 30-30-345. - óbazs-
"Az emberek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell gyújtani." -Szentgyörgyi Albert-
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
A szeretet gurulni tud! Őt kerékpár története A Vám és Pénzügyőrség több 500 hamis márkajelzéssel ellátott kerékpárt foglalt le országszerte az elmúlt években. Régen ezekre az eszközökre megsemmisítés várt, de egy tavalyi jogszabály lehetővé teszi, hogy karitatív szervezeteken keresztül ez eljuthasson a rászoruló emberekhez, családokhoz. A Falugondnokok Duna– Tisza Közi Egyesülete működési területéről (BácsKiskun, Csongrád, Békés. Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megyéből) 120 falu- és tanyagondnok több mint 700 kerékpárra adott be pályázatot a működési területén élő családokat segítve a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz. Az ünnepi esemény díszvendége, a kerékpárok átadója Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke volt. Az ötszáz pályázó közül hatan vehették át személyesen is Kozma atyától a kerékpárokat
Szeretetszolgálat, s szépíthették meg az ünnepeket. A kerékpárok átadására karácsony előtt került sor. Nem utólag történt a kerékpárok szétosztása, hanem előzetesen a pályázatban már az a család került megnevezésre, aki arra jogosult lehetett. Így minden kerékpárnak már az eredményhirdetéskor meg volt a gazdája. A pályázatot Szabó Roland tanyagondnok készítette, melyhez segítséget nyújtott Lantos Istvánné és Miklovics Lászlóné.
A közönség soraiban ülő eredményesen pályázókat is szellemi útravalóval látta el Kozma atya. Ebből idézek most egy-két gondolatot: „Az embernek a másik ember életében van a helye és ekkor egy csoda kezdődik el. Csodálatra méltó, hiszen a tanyagondnokok és a pályázat megírásában segítőik is értéket teremtettek az összefogásukkal. Önérdekük felett észrevették azokat az embereket, családokat, akik igazán rászorulnak. Ők azok, akik képesek tenni a közösségért a faluért. Felhívta a figyelmet, hogy nem könnyű azonban felelősségteljesen jót tenni. Az adományokat szét lehet szórni, de itt nyilvánvalóan többről van szó: Az élet szerveződik az áldozathozatallal.” Zárszavában pedig beszélt arról, hogy mennyire szereti a falusi és tanyasi embereket. Szerinte „AZ ORSZÁGOT, A NEMZETET, A FALUSI EMBER HORDOZZA. ISTEN ADJON SOK ERŐT ÉS HITET. A boldogság nem pénzkérdés. Hittel mindent el lehet érni.” A helyi tanyagondnok javaslata alapján öt jakabszállási tanyán élő családnak szerezhetett örömet a Máltai
Ezek alapján kerékpárral gazdagodott: (a képek sorrendjében) K. Kiss István és családja, Karádi Tímea és családja, Tóth Róbert és családja, Kovács Erzsébet és családja, valamint ifj. Sárga Mihály és családja.
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
Borkóstoló
félédes borok adják több, mint felét az értékesítésnek.
A szőlőtermeléssel kapcsolatos előadás után egy újabb és már szájízünknek élvezetesebb program következett. Gaborják Csaba, aki alapvetően a borpiac feltérképezésével, a bormarketinggel foglalkozik, a borkóstolást, mint a privát érdeklődését és hozzáértését mutatta be annak a közel hatvan főnek, aki kilátogatott a repülőtér éttermébe. 1999 óta a villányi Herold pincészetben szerzett érdekeltséget. Több mint 3,5 hektáron, – mely ottani mértékben közepesnek számít – gazdálkodnak. Korábban az előállított bormennyiség nagyobb részét folyó borként adták el. Mára máe csak palackozott állapotban értékesítenek. Az első éves 192 darabos értékesítés napjainkra elérte az éves 8-10 ezres számot. Fő hivatása (közgazdász) mellett szerezte meg a borász szakképesítést a Kiskőrösi Kertészeti Szakközépiskolában.
Az elmúlt 10-15 évben forradalmian átrendeződött a tulajdonosi struktúra a borászatban. A nagy borkombinátokat felváltotta a minőségi bortermelés. Jellemzően a hazai piacra termelnek, és körülbelül 5 százalék az import termék itthon. A világ legnagyobb borfogyasztó régiója Európa! Ha meg akarunk felelni ennek a kincsnek, fontos a megfelelő hozzáállás. Kiemelte, van még mit tanulnunk a szomszédainktól. A franciák nem az ételhez választják a bort, hanem azt a kérdést teszik fel maguknak: Van egy üveg borom, mit főzzek hozzá?
A pincészete mellett Hajóson több mint 600 négyzetméteren magánszőlővel is rendelkezik.
Előadásában elhangzott, hogy változóban van a borfogyasztás szerkezete. Napjainkban 3-5 százalékkal nő a száraz borok fogyasztásának az aránya évről évre. Azonban továbbra is a
Arra a kérdésre, hogy mit igyunk, elég nehéz válaszolni. Azonban az nem helyes hozzáállás, ha azt nyilatkozzuk: Én csak a Bock borát iszom és nem is akarok más tájegység, más borát megkóstolni. Ez olyan mintha egy nadrágban nőnénk fel. Ha meg akarom tudni milyen az élet, akkor igenis meg kell ízlelni más borát is. Egy-egy íz mögött áll a terület, a termőhely mikroklímája és a borász munkája, amelyek együvé forrnak. -óbazs-
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
30 éve szolgálatban a faluért Szabó Mihály községünk polgármestere 1977. január 1-je óta a falu vezetője. További sok kitartást, kezdeményező szellemet és sikert kívánunk munkájához.
Köszönet minden adózó jakabszállási vállalkozásnak és állampolgárnak
A 2006-os költségvetésben közel 34 millió forint helyi iparűzési és gépjármű adó megfizetésével számoltak, de a tervezettnél 5 millió forinttal több volt a falu tényleges bevétele a helyi adókból. A polgármester megemlítette, hogy az önkormányzat idén is számít a segítségükre, hiszen az Önkormányzat fejlesztési programjának megvalósításában elengedhetetlen az együttműködés.
Hagyományteremtő céllal év végi fogadáson látta vendégül 2006. december 28-án, az Önkormányzat Képviselőtestülete Jakabszállás iparűzési adófizetőit, a gazdasági és társadalmi élet szereplőit, az intézmények vezetőit, Font Sándor parlamenti képviselőt, valamint a polgármesteri hivatal munkatársait.
A vállalkozások munkát adnak, bért fizetnek, családok megélhetését teszik lehetővé, ezzel részesei a falu és a helyben lakók mindennapi életének. Szabó Mihály polgármester pohárköszöntőjében kiemelte, mivel az állam az önkormányzatok működését csak részben finanszírozza, a beszedett helyi adókból kell kiegészíteni falunk költségvetését.
Szabó Mihály köszönetet mondott minden jakabszállási adózó polgárnak, akik bármilyen értékben is, de részt vállalnak a közterhek viselésében.
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
-óbazs-
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
A 2007. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről A 2007. évi munkaszüneti napok körüli - a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó - munkarend a következő: március 10., szombat március 16., péntek
munkanap, pihenőnap,
április 21., szombat április 30., hétfő
munkanap, pihenőnap,
október 20., szombat október 22., hétfő
munkanap, pihenőnap,
október 27., szombat november 2., péntek
munkanap, pihenőnap,
december 22., szombat munkanap, december 24., hétfő pihenőnap, december 29., szombat munkanap, december 31., hétfő pihenőnap.
Szőlőművelési előadás Az idei évi szőlőtermesztéshez kaptak segítséget azok, akik január 4-én kilátogattak a Sebestyén István által megtartott látványos előadásra.
A különböző termékek bemutatása mellett szó esett arról is, hogy az idén sajnos 30-40 százalékkal is nőni fog a rézalapú készítmények ára. Elmondása szerint az idei évtől sok olyan növényvédő szerrel is találkozhatunk majd a polcokon, amelyek egyre környezetbarátabbak. A termékek hatását a szőlőültetvényekben készített fotókkal illusztrálta.
Falopás Bravúros polgárőr-rendőr elfogás
Karácsony előtt egy polgárőr-rendőr közös szolgálatban a külterületen járőrözve kivágott fenyőfákat talált id. Bakó István és Takács Zoltán. Már tudott dolog, hogy sajnos minden évben lopnak fát a fenyves erdőkből. Ezért is határoztak úgy a szolgálat elején, hogy a külterületen és különösen a karácsonyfáknak való erdők körül járőröznek. Nem csalt a megérzésük, mert a Jakabszállás és Matkó közötti határút mellett kivágott fenyőfát találtak.
Ezután megkeresték a többi fát is és vártak. Nemsokára egy nyitott platós Mercedes típusú kisteherautó érkezett. A polgárőrök a lopást megzavarták és a rendőr előállított egy férfit, aki ellen már több eljárás is folyik. Az 57 darab fenyőfát lefoglalták. Az elkövetőt, mivel megtérítette a kárt, valószínűleg csak ügyészségi megrovásban részesítik. A mostani hírben is mutatkozik, igenis szükség van a polgárőrségre. Kérjük a lakosságot ne csak csatlakozzon, hanem tevékenyen vegyen is részt a polgárőrség munkájában. Közös ügyünk a biztonság! -óbazs-
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
Dolgozni, de hol? - Munkavállalás az Európai Unióban - folytatás A régi 15 tagállam szabályozása 2006. május 1. után Svédország, Írország, Egyesült Királyság: A tizenöt régi tagállam közül három, Svédország, Írország és az Egyesült Királyság a 10 új tagország csatlakozásának napjától kezdődően megnyitotta munkaerőpiacát. Így ezekben az országokban 2004. május elseje óta munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak a magyar állampolgárok. Finnország, Görögország, Portugália, Spanyolország: Két éves korlátozást követően 2006. május 1-jével Finnország, Görögország, Portugália és Spanyolország megnyitotta munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalói előtt, így már a magyar állampolgárok is munkavállalási engedély nélkül, szabadon dolgozhatnak ezen országokban. Franciaország: 2004. május 1-jét követően az új tagországok állampolgárai (Málta és Ciprus állampolgárainak kivételével) továbbra is csak munkavállalási engedély birtokában vállalhatnak munkát. 2006. május 1-je óta azonban az új tagországok munkavállalói bizonyos szakmák esetében, amelyekben Franciaországban munkaerőhiány van, könnyített eljárással juthatnak munkavállalási engedélyhez. Olaszország: 2006. júliusában az olasz kormány bejelentette a munkaerő-piaci korlátozás feloldását, ezért a magyar állampolgárok már itt is munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak. Hollandia: A 2004-ben csatlakozott tagállamokból származó munkavállalóknak Hollandiában továbbra is munkavállalási engedélyre van szüksége. Néhány ágazat és szakma (ezek száma folyamatosan nő) azonban, mentesül a szokásos munkavállalási engedélyezés alól. Luxemburg: 2006. május 1-jét követően meghatározott szektorokban a munkavállalási engedélyeket a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adják ki. A könnyített eljárást három ágazatban, a mezőgazdaságban, szőlőművelésben és vendéglátóiparban alkalmazzák. Belgium: A Belgiumban történő munkavégzés
érdekében az Európai Unió új tagországai (Málta és Ciprus kivételével) állampolgárainak továbbra is munkavállalási engedéllyel kell rendelkezniük. 2006. május elseje óta a hiányszakmák esetében munkaerőpiaci vizsgálat nélkül, gyorsított eljárásban adják ki a munkavállalási engedélyeket. Dánia: Az új tagországok állampolgárainak munkavállalásához engedély szükséges, melyet akkor kaphatnak meg, ha teljes munkaidőben foglalkoztatják őket, az országban alkalmazott általános bér és munkafeltételeknek, illetve a kollektív szerződéseknek megfelelően. Ausztria, Németország: A munkavállalás továbbra is csak munkavállalási engedély birtokában lehetséges.
Mi várható 2007-ben? Románia és Bulgária 2007. január 1-jével hivatalosan is az EU teljes jogú tagja lett. A régi 25 tagállam eltérő álláspontra helyezkedett, a munkaerőpiacok román és bolgár munkavállalók előtti megnyitását illetően. A legtöbb tagállam egyelőre nem nyitja meg teljesen munkaerőpiacát. Magyarország is fokozatosan, a valós munkaerőigényhez igazodva nyitja majd meg munkaerőpiacát a román és bolgár munkavállalók előtt. További magyar nyelvű információ:
http://ec.europa.eu/eures/home.jsp?lang=hu A cikk szerzője Kis Judit, akiről egy rövidebb életrajzot közlünk és egyben köszönjük munkáját. Itt ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy mások írásait is szívesen várjuk és közétesszük. Kis Judit általános iskoláit helyben végezte, majd az Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziumában, Kecskeméten érettségizett. Ezután sikeres felvételi után 2003-tól a Budapesti Corvinus Egyetem-BCE(régi nevén: Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem), nemzetközi tanulmányok szakára jár. Három nyelven beszél: német- szaknyelvi (közgazdasági) felsőfok, angol- általános középfok, franciatársalgási szint. 2007. tavaszán Erasmus ösztöndíjjal Németországba megy a Friedrich Schiller Universität -egyetemre -, Jenába.
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
Kedves Édesanyák, Édesapák!
kedvező mikroklímájú sós és hűvös levegő a fertőzések által a fül-, arc-, orr-, torok járatokban lévő lerakódásokat folyósítja, és ezáltal segíti teljesen kitisztulni.
2000. szeptember 1-jétől működő Pitypang óvodát szeretnénk Önöknek bemutatni, ahová várjuk óvodás korú gyermekek jelentkezését. Az óvoda lehetőségeit, ünnepeit hétköznapjait néhány fotón mutatjuk be. Kedves szülők! A gyermek kincs, öröm, boldogság a családban, szülőnek nagyszülőnek egyaránt. Őket ajándékba kaptuk, hogy egészségesen tápláljuk, szeretettel, tisztelettel neveljük, hogy felnőve Ő is adhasson a saját gyermekeinek jót és értékeket. Mindannyian tudjuk, hogy akkor tud adni, ha gyermekkorukban maguk is sok szépet, jót és nevelést kaptak. Tovább haladva egészségmegőrző munkánkban, a napokban felszereltünk egy olyan víztisztító berendezést, melyből az óvodások a vizet fogyasztják. A rendszer eltávolít a vízből több mint 140 féle szennyeződést, növényvédő- és fertőtlenítőszert és lebegő vízkövet. Azonban a hasznos és a szervezet számára fontos ásványi anyagokat megtartja. Az óvoda igyekszik az egészséges táplálkozáshoz a megfelelő tisztaságú vizet biztosítani.
A családok ezen munkáját szeretnénk mi is kiegészíteni az óvodai gyermekközösségben. Testileg, lelkileg egészséges, őszinte, becsületes, egymásra odafigyelő, szeretni tudó, helyes önbecsülésre képes, önmagukat és a környezetükben élőket szeretni képes kis emberekké váljanak. A gyermekek képességeinek fejlesztésével igyekszünk elérni, hogy éretté váljanak az iskolai feladatok elvégzésére. Hogy ezeket elérjük segítségünkre vannak: mese, vers, ének, népzene, néptánc, rajzolás, festés, gyurmázás, kirándulások, tartásjavító torna. A német nyelv ízlelgetésére is mód van óvodánkban versek, énekek, játékok, rövid mondatok formájában.
Amennyiben bármilyen kérdés felvetőtik önben, az alábbi telefonszámokon szívesen válaszolunk: 76/382-047, 70/524-8420
Bízunk benne, hogy már tudják, miszerint szeptembertől folyamatosan rendelkezésre áll az óvodások számára a só-szoba. A benne lévő
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
TERHESEN IS ÁPOLTAN Folytatás az előző számból. A terhesség kilenc hónapja kitüntetett periódus egy nő életében, igazából a nőiesség kiteljesedése. A kismamákban megnő a szépség, ápoltság iránti vágy. Testükben, lelkükben bekövetkezett változások miatt, fokozott törődést, odafigyelést, bátorítást igényelnek. Fontos azt belátnunk, hogy a terhesség nem betegség, hanem egy különleges „másállapot”, mely nyugalmat és harmóniát igényel. A múlt havi számban az arcbőrről, a dekoltázsról, striákról esett szó, most folytassuk a többi fontos testrésszel. SZÁJÁPOLÁS: A baba csontozatának épülése miatt fokozott kálciumbevitel javasolt, így a kismama fogai ellenállóbbak lesznek. A szájüreg és a fogak tisztán tartása amiatt is nagyon lényeges, mert ilyenkor az íny megduzzad, jobb a vérellátása, mely kedvez a baktériumok megtelepedésének és ínybetegségekhez vezet. ÖDÉMA: Terhesség alatt a vérmennyiség 1,5-2 literrel megnő, ezzel biztosítja a szervezet, hogy a placenta és a magzat ne szenvedjen hiányt. Ez a vér többnyire vizet tartalmaz. Bizonyos esetekben az erek belső fala áteresztővé válik, a vérben lévő víz átszivárog a szövetekbe és ödéma keletkezik. Ennek jele a láb, kezek megvastagodása, az arc felpüffedése (előnye, hogy az apró ráncok eltűnnek), de ez a láb felpolcolásával eltűnik. Ellenkező esetben orvoshoz kell fordulni! FESTÉKKÉPZÉSI RENDELLENESSÉGEK: Terhesség alatt az agyalapi mirigy több ún. Melanocita Stimuláló Hormont termel, mely a mellbimbó sötétebb színéért, szeplőkért, anyajegyekért felelős. Emiatt alakulnak ki gyakran terhesség alatt a szem és a száj körüli májfoltok. Megelőzésük UV szűrős krémekkel lehetséges, de ha már kialakultak, kezelésüket szintén a terhesség lezajlását követően lehet megkezdeni. Egyébként addigra már vissza is húzódhatnak. SZOLÁRIUM: A vélemények megoszlanak, de inkább a negatív oldal az erősebb. A direkt hőhatás a méhüregben nem kívánt felmelegedést okozhat és a leégés veszélye is fokozódik. HAJ: Az ösztrogén hormon hatására zsírosabb lesz a haj, de kb. 10%-kal dúsabb is. A terhesség után hajhullás mindig előfordul, de ez a szervezetet ért sokkhatással magyarázható és átmeneti állapot. A hajfestés káros hatásáról nincsenek bizonyított tények, de a dauerre, festékre másképp reagálhat a haj,
mivel biokémiai összetétele megváltozik. SPORT: Mindenképpen ajánlott sportolni terhesség alatt is. Ha előtte is sportolt a kismama, akkor nyugodtan, de mindenkor be kell tartani a fokozatosság és mértékletesség alapelveit. A terhesség első harmadában kell erre különösen odafigyelni. Előnyei: Erősíti a szívet, az ereket, ezáltal csökken a trombózisveszély. Megelőzhető a terhességi cukorbetegség. Elviselhetőbbé válnak a szülési fájdalmak, mert a medencefenék, hát, has izomzata terhelhetőbb lesz, az izmainkat tudatosabban tudják ellazítani, megfeszíteni. Javul a kitartóképesség, így könnyebb elviselni a baba megszületése utáni éjszakázást. Javul a kedélyállapot. Jobb lesz a testtartás. Nyugodt, pihentető alvást biztosít. Elkerülhető a túlsúly. A hirtelen mozdulatoktól, nehéz sportoktól óvakodni kell, mert a terhességi hormonok rugalmassá, puhává teszik a kötőszövetet, izmokat, inakat (szülőcsatorna ki tudjon tágulni), de így a végtagok veszítenek stabilitásukból, könnyebben kialakulnak sérülések. Úszás, vízitorna, könnyű séta, terhestorna a megfelelőek. SZAUNA, PEZSGŐFÜRDŐ: Szigorúan tilos! Az erélyes hőhatás nem kívánt alhasi vérbőséget okoz, mely idő előtti méhtevékenységet idézhet elő, a magzat és a magzatvíz felmelegedését okozhatja. A szoptatás ideje alatt pedig a hirtelen folyadékvesztés a tejelválasztás negatív irányú megváltozását eredményezheti. Fertőzésveszély is sokkal nagyobb! Készítette: Szabó Vanda
FELHÍVÁS Az 1986-ban végzett nyolcadikosoknak szeretnénk osztálytalálkozót tartani. Ezért várjuk azok jelentkezését, akik már elkerültek a faluból illetve azok segítségét, akik bármit is tudnak róluk. A találkozó időpontja 2007. március 3-a 16 óra. Helyszíne az Általános Iskola. A részletekkel mindenkit megkeresünk. Jelentkezni Fodorné Ambrus Teréznél és Szabó György Róbertnél lehet.
Külterületen él, de internetes hozzáférése?
nincs
Egy felmerült igényre alapozva közvéleménykutatást folyatatunk, hogy Jakabszállás külterületén elő lakosok szeretnének-e otthon internetezni. Ezt rádiós rendszerrel oldaná meg egy budapesti cég. Előzetes igényfelmérést Szabó György Róbert végzi. Telefonszám: 20/939-2398 e-mail:
[email protected]
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345
Jakabszállási HÍRLEVÉL – Az életünk része.
Meghívó
Szeretettel várjuk vendégeinket a
Szeretettel hívjuk Önt, családját, ismerőseit
PITYPANG ÓVODA 2. BÁLJÁRA,
Legdrágább kincsünk az egészség
február 17-én a reptéri étterembe.
című előadássorozatra.
Program: Óvodások műsora Fergeteges felnőtt tánc előadás Vacsora Tánc-tánc-tánc Tombola értékes nyereményekkel. Ha a kedves vendégünk jelmezben szeretne megjelenni, örömmel vesszük. Kérjük, mindenki hozza magával a jókedvét.
2007. január 19. 17 óra „Ételed legyen orvosságod!” Napi szükségleteink a táplálkozásunkban. Könnyen elérhető, de mégis egészséges ételek bemutatása. Előadók: Herczeg Miklósné és Linkáné Margit életmód tanácsadók
Jegyek 2900,- forintos áron elővételben megvásárolhatók a Jakabszállás, Dobó I. u. 23. sz. alatt. 76/382-047, 70/524-8420
2007. február 2. 18 óra „Próbáld másképp” Ha fájnak az izmaink, izületeink mit tegyünk, hogyan tornázzunk. Mire elég a mindennapi mozgás. Előadó: Németh Zoltánné gyógytornász
Húsos kupa Jakabszállás
2007. február 16. 18 óra „Minőséget az életnek” Gyógyteák kívül - belül. Méhészeti termékek az egészség szolgálatában. A tudatos táplálkozás. Tea kóstolás. Előadó: Németh Gáborné természetgyógyász Helyszín: Minden alkalommal a helyi Általános Iskola (Jakabszállás, Kun u. 2.) ebédlője. A belépés mindenki számára ingyenes! Jöjjön el! Mi ott leszünk, és szeretettel várjuk.
Traffipax Január 23-án, 24-én, 25-én, 30-án és 31én számíthatnak a közlekedők Jakabszálláson közúti forgalomellenőrzésre. Nemcsak az 54-es úton, hanem a Petőfi Sándor utcán is. Részletek a honlapon.
Nincs kis csillag, nincs apró betű, nincsenek rejtett költségek, csak 4.555,- Ft. Megbízható, korlátlan szélessávú internet előfizetéses T-Com által üzemeltett telefonvonalon! Ingyenes beszerelés. Részletek 20/939-2398. Ez egy figyelemfelhívás és nem minősül ajánlatnak.
2007. január 13-án a jakabszállási 1. és 2. korosztályos fiúk csapata a helyi tornacsarnokban megrendezett Húsos Kupán az előkelő II. helyet szerezte meg. A tornán hat csapat indult, a helyiek mellett Szentkirály, Lajosmizse, Kiskunfélegyháza, Nyárlőrinc és Hetényegyháza azonos korosztályú kis futballistái küzdöttek egymással. A döntőben szoros küzdelemben maradt csak alul a csapat Hetényegyháza ellenében. Az eredmény 4:3 lett. A torna különdíjazottjai között a legjobb kapusnak járó díjat Harkai Gergő kapta. Tudósító: Kerényi Ákos Felelős kiadó: Jakabszállási Lokálpatrióták Egyesülete Felelős szerkesztő: az egyesület elnöke Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Cím: 6078 Jakabszállás, Petőfi S. u. 4/a Telefonszám: 76/382-682, 20/939-2398 E-mail:
[email protected]
www.jakabszallas.net - sms posta: 06 30 30-30-345