FÉNYSUGÁR 2 0 1 0 . j ú ni u s 2 0 ., Ta név zá ró
A Mezőcsáti Református Egyházközség kiadványa
XII. / 31.
Ára: 200,- Ft
Az istentisztelet gyülekezetünkben Bár újságunk jelen száma a tanévzáróra jelenik meg, még igen közel vagyunk pünkösdhöz, a Szentlélekkel való megajándékoztatásunk, az egyház születésnapjának ünnepéhez. Ehhez az ünnephez hozzátartozik az a tény is, hogy a világtörténelem első keresztyén igehirdetése, mely Jézusra, mint a világ megváltójára mutatott rá, és az embereket megtérésre, Isten szeretetében való életre, megkeresztelkedésre és Isten tiszteletére hívta, e napon hangzott el Péter szájából. Azóta is az istentisztelet áll minden gyülekezet életének középpontjában, mely párbeszéd Isten és az ő népe között. Az istentisztelet azonban több a konkrét templomi meghatározott időknél. Az istentisztelet az egész életünket áthatja. Annyira természetes részét képezi mindennapjainknak, hogy jó reá fordítanunk figyelmünket, és megvizsgálni, hogyan jelenik meg a Mezőcsáti Református Egyházközségben az istentisztelet, milyen annak helye, milyen gyülekezeti közösségek végzik, és életünk mely területén jelenik meg. Bár az itt következők biztosan nem merítik ki teljesen az istentiszteletünkre vonatkozó kérdésekre adható válaszlehetőségeket, mégis rádöbbenthetnek minket, milyen gazdagsággal vagyunk megáldva e téren. Azoknak, akik először térnek be templomunkba általában felfelé tekintget a szeme, hiszen szép református istentiszteleti épületeink közül talán a legnagyobb felületű festett fakazettás mennyezet vonzza itt az Isten közelsége után vágyó ember szemeit. Nem véletlenül, nem céltalanul, és nem azzal a szándékkal, hogy Isten Igéjéről elterelje a gyülekezet figyelmét. A mennyezet készítőinek a 18. század közepén más volt a szándékuk. A gyönyörű növényi ornamentikával díszített képek a hívek örök lakhelyének, a mennynek elképzelt szépségét közvetítették, és 10 éve - az 1890-es tűzvészben történt elpusztulás utáni helyreállí-
tás óta - újra közvetítik az istentiszteletre érkezők felé. Tudhatjuk ezt onnan is, hogy fennmaradt az egyházközség régi iratanyagában annak megörökítése, hogy a templom felszentelésekor az 1746. esztendőben az alapige így hangzott: „Nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja” (1Móz 28,17b). És valóban, a templom mennyezetén az élet motívumai láthatóak. Szívek, melyekből életfák kúsznak, és tekergőznek, gazdagon virágozva, vagy éppen szőlőfürtök, és az égitesteket jelképező „pöttyös kazetták”, keretezve a reménységet sugalló zöld és az életet hordozó vérvörös színével. Élet, örök élet vár reánk majd ama mennyei honban. De ha valaki a templomtérre tekint, ott sem ridegséget tapasztal. A templombútorzat mély barna színével melengeti a lelket. Amikor 10 évvel ezelőtt, akkor még, mint legációba érkező teológus szolgálhattam a templomban, ez a barátságos templombelső, mely puszta létével is az életről beszél, mély benyomást tett rám, de azóta tudom, hogy sok más emberre is. Az elmúlt évek során nagy gondot fordított gyülekezetünk a liturgikus tér karbantartására. A templomba fűtési rendszer épült ki, mely a hideg téli időben növeli a hívek komfortérzetét, a régi, elhasználódott harmónium helyett egy jobb állapotút vásároltunk a templom egyik oldalhajójából kialakított gyülekezeti terembe, az 1892-ben készült Angster orgona teljes felújításon esett át. Évente több alkalommal orgonakoncertet tud a gyülekezet szervezni az egész város örömére. A templomban emléktábla örökíti meg az egykori templomépítést, Bódogh János lelkipásztor emlékét, aki az 1848-49-es szabadságharcban tábori lelkészként szolgált, a királykazetta a mennyezet helyreállításának állít emléket. A templomban múlt, jelen és - a mennyezet által - a jövendő egyszerre érezhető.
2. oldal
FÉNYSUGÁR
De a templom a gyülekezet életében csak olyan, mint a szív, mely eszköz a vérkeringés fenntartásában. A szívdobbanások vasárnap délelőtt 10 órától, és délután fél 3-tól a teljes gyülekezet számára nyitottak, hétfő reggel felsős diákjaink, kedden az alsósok kezdik a napjukat templomi istentiszteleten. Pénteken este 6-tól van hétközi istentisztelet, továbbá bűnbánati alkalmakat is tartunk úrvacsora vételt megelőző hetek során. Az élet persze nem egyenlő a szívvel és annak jól működésével. Az élet ettől jóval több. Csodája abban van, hogy az élet Isten ajándéka. Az Ő Szentlelke és Igéje által lehet egyedül valóságos élet a gyülekezetben. A mi esetünkben az istentiszteleti élet rendkívül gazdag. Mivel fenntartója vagyunk a Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde intézményének, így a megkeresztelés után már akár két éves kortól a gyermekek mindennapjait átszőheti az istentiszteleti légkör. Persze ez a bölcsődében még csak a szeretetteljes légkört, rövid imák megtanulását jelenti a gyermekek számára, de a szülők is nevelődnek az által hogy református intézménybe íratják gyermekeiket, hiszen nekik már lehet beszélnünk arról, hogy milyen küldetéssel végezzük feladatunkat. Ennek jó előkészítését adja a gyülekezet kismamaköre, ahol havonta kb. 15 résztvevő anyuka hallgatja az igét, és kap segítséget a gyermeknevelés nehéz feladatához a meghívott szakemberek által, akik szinte kivétel nélkül a gyülekezethez kapcsolódó személyek: pedagógusok, presbiterek, lelkipásztorok, gyülekezeti tagok. Az idei évtől évente egy alkalommal minden elmúlt évben megkeresztelt gyermek szüleit meghívjuk egy közös gyülekezeti rendezvényre (ez a nyár végére várható). A következő korcsoport az óvodásoké, ahol Isten tiszteletére már konkrétabban lehet nevelni. E gyermekek már egy-két énekeskönyvi éneket is tanulnak, és napjaikat a bibliaismeret tanulása szövi át. Reggelente itt is áhítattal kezdődik a nap. Az óvodai rendezvények előtt igehirdetés hangzik a szülőkhöz, de ezen túl működik az óvodában egy „Szülők klubja” nevű csoport is, ahol hitünk kérdéseiről, értékeiről beszélgethetnek, és nyerhetnek információkat azok a szülők, akik nem mindig rendelkeznek korábbi hittapasztalatokkal, egyházi gyökerekkel.
Fontos, hogy az intézményben szolgáló munkaerő ki ne égjen a segítő szolgálatban, ezért külön van az óvónők számára hitmélyítő bibliaóra, mint ahogyan az iskolához kapcsolódóan tanári bibliaórát is rendszeresen tartunk. Ezek az alkalmak a közösségformálás szempontjából rendkívül hasznosak. Az iskolában a hittanórák mellett fontos szerep jut a hitre nevelés szempontjából a napkezdő áhítatoknak, melyeket hétfőn és kedden a fentebb említettek szerint a lelkipásztorok tartják a templomban, míg a többi napokon az osztálytermekben a lelkipásztorok és pedagógusok vezetésével osztályonként van áhítat. Fontos az istentiszteleteken történő szolgáló részvétele a gyermekeknek, hiszen ünnepeinken, iskolai rendezvények alkalmával a templomi istentiszteleteken műsort adnak, ahová szüleik is elkísérik őket. Az év többi vasárnapján a nagyének alatt a templomi istentiszteletről ők a gyermek-istentiszteletre mennek át. A már konfirmáltak számára ifjúsági bibliaóra van minden szombaton. A nyári időben a gyülekezet nőszövetségének szervezésében hagyományosan bibliatábort rendezünk gyermekeink számára. Természetesen a város minden oktatási intézményében végzünk hitoktatást és konfirmációi előkészítést. Az istentiszteleti életre való folyamatos készülésnek tekintjük az énekkar próbáit. Istent dicsérjük a kórusművek által a három nagy üdvtörténeti ünnepünk, halottak napja kapcsán a temetői istentiszteleten, a város újévi hangversenyén, más gyülekezetekből érkező meghívásoknak eleget téve, vagy a Marosvásárhely-Cserealjai testvérgyülekezetünk kétévenkénti meglátogatása alkalmával. Fontos említést tennünk arról is, hogy gyülekezetünk a diakóniai munka által is istentiszteletet igyekszik végezni. Idős gyülekezeti tagjainkat minden év karácsonya előtt végiglátogatják nőszövetségünk tagjai, és kis ajándékcsomagot nyújtanak át számukra, de az őszi időben idősek délutánját is szervez ugyanez a közösség, ahová a nemesbikki Béthel Református Szeretetotthon küldöttségét is el szoktuk hívni. Ekkor az istentiszteletet követően szeretetvendégség keretében nyílik lehetőség a közös, kötetlen beszélgetésre. Az istentisztelet részét képezi a fiatal felnőttek bibliaórája is, akik vasárnaponként -
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR egymás otthonába meghívva közösségüket tartják hitmélyítő alkalmaikat. 2009-ben az egész városra kiterjedő gumiabroncsgyűjtő akcióval kapcsolódtunk be a Szeretethíd önkéntes nap rendezvényébe, hogy így mutassuk meg Isten teremtett világa iránti megbecsülésünket és gondoskodó szeretetünket, melyet 2010-ben elektronikai hulladékgyűjtő nap rendezésével folytattunk. 2010. május 22-én a magyar református egység napján a Kálvin emlékévekhez kapcsolódóan a templomkertben reformátorunk iránti tiszteletünk jeléül felállítottuk Kálvin János szobrát. E szép istentiszteleti alkalmon Zsinatunk lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök úr hirdette az igét, de szolgálatot végzett Csomós József püspök úr, Berekméri Melinda
3. oldal
lelkipásztor Marosvásárhelyről és Nagy Ákos Róbert esperes úr is a felvidéki Hanváról. Az Isten iránti tiszteletünk abban is megnyilvánul, hogy a gyülekezet elöljárói, a presbiterek számára évente két alkalommal 3 napos hitmélyítő alkalmat szervezünk Berekfürdőre, hogy szolgálatunkat valamennyien mind komolyabban vegyük, és elhívásunkhoz méltóan végezhessük. A gyülekezeti és istentiszteleti élet szervezésében e 30 fős presbitérium, az intézmény odaszánt életű dolgozói és a nőszövetség tagjai vannak nagy segítségére a lelkipásztoroknak. Isten életet adott gyülekezetünknek, és a vasárnapi szívdobbanások által az életerő, a Szentlélek munkája által, így terjed tova a hétköznapokba. Övé legyen mindezért a dicsőség! Alexa Gábor lelkipásztor
Szeretethíd 2010. - beszámoló A Magyarországi Református Egyházunk Zsinata ezzel a címmel hirdette meg immár második alkalommal karitatív, diakóniai, jó szolgálati segítő jelmondatát János evangélista első leveléből vettük, ahol ezt olvassuk: „Ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és akcióját. Igei megalapozását, valóságosan.” (I. János 3,18) Az országosan meghirdetett akció helyi gyülekezeti szinteken, helyi akciócsoportokban valósul meg. Így valósult meg 2009. október első szombatján a használt, lefutott, háztartásokban fellelhető gumiabroncsok összegyűjtése. Ennek eredménye, mintegy 160 köbméternyi gumiabroncs lett, amit feldolgozó üzem vett ált és szállított el Mezőcsátról. A gumiabroncsok átvételi árából gumitéglákat vásárolhattunk az óvodai udvari játékok alá, gyermekeink baleseteinek megelőzése érdekében. Az akcióban több, mint 30 fő önkéntes munkatársunk vett részt. Ennek az akciónak sikerét és eredményét látva indítottuk el 2010. március 27-én „Elektronikai hulladékgyűjtő” napunkat. Szerződést közöttünk a budapesti székhelyű ElectroCoord Magyarország Nonprofit Kft-vel az akció megszervezésére, lebonyolítására, az
összegyűjtött hulladékok elszállítására, további feldolgozására. Az akciónkban kértük, hogy egyrészt személyesen ki-ki maga szállítsa be központi gyűjtőhelyünkre a hulladékot, másrészt önkénteseinkkel szállítójárművekre rakva magunk gyűjtjük össze. Az akcióban nagyon sok mezőcsáti polgár megmozdult, a magunk önkéntes csoportjain túl. Hétfőn reggel, március 29-én több mint 50 köbméter hulladékot szállítottak el Mezőcsátról az Electro-Coord járművei. Szándékunk mindként esetben az önkéntes segítség felajánlása volt, amely Hidat, sőt Szeretethidat tud építeni emberek, közösségek közé. Szolgálatunkkal környezetünk számára hasznos, értékes és példamutató keresztyén hitünkből fakadó szolgálattal kívántunk és kívánunk ezentúl is bizonyságot tenni. A teljesség igénye nélkül szeretnék köszönetet mondani Oláh Sándor gumijavítónak, Deák Sándor elektronikai kereskedőnek; Berecz Andrásnak, Magyari Tamásnénak, id. Poros Józsefnek, Papp Lászlónak a szállítójárművekkel történő önkéntes segítségéért, és mindazoknak akik áldozatos kétkezi munkájukkal vettek részt a jó szolgálati akcióinkban. Gazda István esperes
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
4. oldal
FÉNYSUGÁR
„Tisztelet Kálvinnak, hála egy isteni örökségért.” Hajdú András Európa Rádió
Kálvin-szobrot avattak ünnepi istentisztelet keretében Mezőcsáton, a Református Egység Napján, május 22-én. „Egy év távlatából a napilapok talán már elfelejtették 2009. május 22-ét, azonban mi, reformátusok tudjuk, hogy Isten magyar nyelvű keresztyén népe ekkor vallotta meg, hogy Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!” - mondta igehirdetésében Bölcskei Gusztáv. A Zsinat lelkészi elnöke szerint ez az alkalom Mezőcsáton arról szólt, hogy soha ne felejtsük el a Református Egység Napját. A Kálvin évek kapcsán a püspök kiemelte: az elmúlt esztendőben a világ reformátussága sokféleképpen emlékezett Kálvinra. Ez az emlékezés azonban nem puszta tisztelgés egy meghalt ember előtt, hanem hálaadás Istennek egy örökségért. A szokásért, hogy a Bibliát ma is úgy olvassuk, ahogy azt egészében Isten nekünk adta, és amire a nagy reformátor is tanított bennünket. Kálvin igehirdetési munkássága hatalmas és máig nem teljesen kiaknázott kincsesbányája a keresztyénségnek. Bölcskei Gusztáv hangsúlyozta: a reformáció egyik fő üzenete, hogy „egyedül Istené a dicsőség"! Hozzátette: „Az ember, aki azt hiszi magáról, ő a Föld ura, előbb - utóbb meg kell tapasztalja, hogy a Föld néha bizony képes visszaütni.” A püspök igehirdetésében a XVI. századi Genfre utalt, ahol a város vezetői kitárták szívüket a háborúk elől menekülő és a városban menedéket kereső emberek előtt. Ez a tiszta szívűség kell, hogy a példa legyen előttünk, amikor határainkon túl élő magyar testvéreink segítéséről, elfogadásáról, befogadásáról döntünk, vagy amikor a természet csapásai közepette kölcsönösen kiállunk egymásért. Berekméri Melinda lelkipásztor a cserealjai református gyülekezet képviseletében érkezett
Marosvásárhelyről. A lelkész elmondta, régi múltra tekint vissza a két keresztyén közösség kapcsolata, amely nemcsak hivatalos, de lélektől-lélekig, embertőlemberig húzódó kötelékeken is nyugszik. A kettős állampolgárság kérdése körül kialakult vita kapcsán hangsúlyozta: „Mindannyian Jézus teste vagyunk, így a felvidéki testvéreinket ért szlovák inzultusok számunkra is fájnak.” Berekméri Melinda szerint az egész erdélyi magyarságot és az ottani reformátusságot is az Istenhez tartozni akarás és a magyarság vállalásának mindennapos küzdelme tudja ilyen erősen egyben tartani. „Talán a felvidéki magyarság helyzete ma a legnehezebb a Kárpát-medencében.” Nagy Ákos Róbert gömöri református esperes szerint a felvidéki magyarságnak olyan fenyegetettségben kell ma élnie, amelyben erős hitre és az anyaországban élő magyarság lelki támogatására is szükség van. Mint hozzátette, ma Felvidéken megvetik azt, aki anyanyelvén mer megszólalni, kiközösítik, sőt akár az országból is eltanácsolják azt, aki el kívánja fogadni az Anyaország felkínálta kettős állampolgárság lehetőségét. Mindezek ellenére - tette hozzá a gömöri esperes - a hétköznapi emberek között békés a viszony, ám vigyázni kell, hogy a politika haszonleső feszültségkeltése ne tudjon éket verni a magyar és szlovák emberek mindennapi kapcsolatába. „Ezt a szobrot nem megrendelték, hanem felfedezték!” 2010. május 22-e óta egy 124 cm magas, fél alakos Kálvin-szobor díszíti a mezőcsáti református templom kertjét. Az alkotó Adorjáni Endre, erdélyi származású szobrászművész elmondta: igaz, most hallott először életében Mezőcsátról, ám e naptól örökre szívébe zárta. A művész hangsúlyozta: „a magyarság hitben való megmaradáshoz kellenek ezek a nagy összefogások. Május 22-e tanulsága, hogy ha
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR képesek vagyunk testvérként viszonyulni egymáshoz, akkor megmaradásunk sem lehet kérdéses.” „Egy szobor, ami felhívja ránk a figyelmet.” Gazda István mezőcsáti lelkipásztor, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese szerint a Kálvinszobor alkotása során és óta számos olyan kérdés érkezett hozzá nem keresztyén és néha bizony keresztyén embertől egyaránt, amely egyszerűen csak úgy hangzott: „Ki az a Kálvin János?” Az esperes szerint csak a kérdőjelekből tudunk felkiáltójeleket formálni, ezért egy ilyen emlékmű kiváló lehetőséget ad arra, hogy minél több embertársunknak elmondhassuk, ki volt Kálvin, mit jelent a reformáció és mi keresztyéni küldetésünk. Gazda István köszönetet mondott mindazoknak, akik akár az egyházmegye, a gyülekezet, akár az önkormányzat részéről erkölcsileg és anyagilag is támogatták, hogy Mezőcsát immáron református gyökereihez méltón tisztelegjen a reformátor előtt. Az alkalom zárásaként a szobornál Csomós József tiszáninneni református püspök imád-
5. oldal
kozott és mondott áldást, az istentiszteleten a Cantus Firmus kórus szolgált zsoltárénekléssel.
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
6. oldal
FÉNYSUGÁR
A fiatal felnőttek bibliaórája általában a vasárnap délutáni istentiszteletet követően rendszeres alkalma lett gyülekezeti életünknek. A bibliaóra résztvevői maguk között felosztva vállalják azt, hogy hétről hétre egy-egy témát választava, bibliai kutakodást követően egy beszélgetésindító előadást készítenek, mely kiindulópontja a közös beszélgetésnek. Ezek közül most Szabó Katalin értékes munkáját közöljük. – A szerkesztő
A megbocsátás Szabó Katalin
Úgy gondolom, napjaink legnagyobb gátja a hit szempontjából a meg nem bocsátás. Ezt egy keresztyén nem engedheti meg magának. A megbocsátás nem egy egyszeri tett, hanem egy életre szóló módszer azzal a céllal, hogy Krisztus minden áldásában részesülhessünk. „Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak is, mind a hamisaknak. ” (Máté 5,44-45) Jézus szerint mi nem válogathatunk abban, hogy kinek bocsátunk meg. Nem mondhatjuk: „Te annyira megbántottál engem, hogy nem fogok megbocsátani neked.” Krisztus mondja nekünk: „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-é?” (Máté 5,46) Nem számít, hogy kire neheztelünk. Ha ragaszkodunk ehhez, meg fogja mérgezni életünk minden részét. A meg nem bocsátás lelki éhséget okoz, gyengeséget, hitünk elvesztését is akár, és kínozni fog nemcsak minket, hanem azokat is, akik körülöttünk élnek. Sok keresztyén életében vannak olyan korlátok, amelyek visszatartják őket attól, hogy átéljék a kiteljesedést, a megelégedést, a békességet, a gyógyulást és Isten megsokszorozott áldásait. Ezek egyik korláta a meg nem bocsátás. De mielőtt belemélyednék, el kell mondanom, ha valamilyen korlát emelkedik Isten és az ember között, az az ember részéről van, s nem Isten részéről. Jézus halálával és feltámadásával Isten oldaláról minden korlát ledőlt. Így tehát, ha van valamiféle szellemi
korlát, ami lelki előrehaladásodat akadályozza, valami, ami nyomaszt és lenn tart, odaszegez; visszatart attól az örömtől, békességtől, megelégedéstől, kiteljesedéstől, aminek meg kellene lennie, és ami után vágyakozol, akkor a korlát felőled van, és nem Isten oldalán. Személyes tapasztalatomban a teljes békesség és tökéletes nyugalom ellen a legnagyobb korlát a meg nem bocsátás. Kezdjük Jézus szavaival (Máté 18, 21-35.) „Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is. Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki számot akar vala vetni az ő szolgáival. Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, a ki tízezer tálentommal vala adós. Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, a mije vala, és fizessenek. Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki. Kimenvén pedig az a szolga, találkozék egygyel az ő szolgatársai közül, a ki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, a mivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, a mivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai, a mik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, a mik történtek vala. Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, a mivel tartozik. Ekképen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.” Ez a meg nem bocsátó szolga példázata. A példázatban az első szolga tízezer talentummal tartozott. Mivelhogy képtelen volt fizetni, börtönbe kellett volna mennie. De ő elnyerte urának irgalmát, aki megbocsátott és elengedte neki a tartozását. De ahogy ő kiment, találkozott egy szolgatárssal, aki 100 dénárral volt adósa. - Fizess nekem! - követelte a szolgától. Nem tudok - válaszolta a másik. - Nos hát, akkor én börtönbe csukatlak téged. -Várj, ki fogom fizetni, megszerzem a 100 dénárt, ki fogom fizetni. - Nem - mondta. - Ha nem tudsz fizetni, mész a börtönbe. Természetesen a többi szolga rettenetesen megdöbbent, elmentek és elmondták az uruknak. És a Biblia azt mondja: „A szolga ura haragra gerjedt. És miután hívatta őt és kérdezősködött, hogy mi történt, azt mondta: Te gonosz szolga. És kiadta a parancsot: Adjátok át a hóhéroknak, amíg mindent ki nem fizet, amivel tartozik.” És az utolsó vers így szól: „Eképpen cselekszik majd az én mennyei Atyám veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.” Hadd mutassak rá két fontos tényre: Először: Ha valaki nem hajlandó megbocsátani, az gonoszság. Az Úr mondta: „Te gonosz szolga.” A meg nem bocsátás nem csak bűn, gonoszság is. Másodszor: A meg nem bocsátó szolgát átadták a hóhérok kezébe. És az Úr ezt mondja: Ugyanígy cselekszik veletek az én mennyei Atyám is. Ha te nem bocsátasz meg, ha te nem bocsátod meg a te atyádfiának az ő vétkeit szívedből, bármilyen kárt, bármilyen sértést, bármilyen adósságot, az Úr Jézus mondta: Isten ugyanúgy fog bánni veled, ahogyan ez az úr bánt a meg nem bocsátó szolgával, vagyis: átad a hóhéroknak. Ezeknek az embereknek nincsen békességük, nincsen teljes örömük. A gondolataik nyugtalanok. Ha Isten valakit a hóhérok kezébe adott, nincs a földön olyan teremtmény, aki
7. oldal
őt onnan ki tudná hozni. Egyetlenegy sincs! Ha Isten átadott a hóhéroknak, ott fogunk maradni addig, amíg meg nem felelünk Isten feltételeinek, hogy kiszabaduljunk. Időszakosan megkönnyebbülhetünk esetleg, de ez nem minden. Nem lehet igazi békességünk, igazi szabadulásunk, fölszabadulásunk addig, amíg szabad szívvel meg nem bocsátottunk mindenkinek, akire valaha is nehezteltünk. Ez Isten változhatatlan feltétele. Nem lehet megkerülni. Az Úr imája, a Miatyánk minden hívő keresztény számára minta. Jézus azt mondja az ő tanítványainak, mikor megkérdezték őt, hogyan imádkozzanak: Jézus azt mondja, hogy így imádkozzunk: (mindenki számára ismert a szöveg, ezért csak a megbocsátással kapcsolatos részt emelem ki) ”... bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Mi nem tudjuk ezt megváltoztatni. Mi ugyanabban a mértékben kérhetünk bocsánatot Istentől, ahogyan megbocsátunk másoknak, nem jobban. Ha mi nem bocsátunk meg másoknak, Isten sem bocsát meg nekünk. Ez az egyedüli része a Miatyánknak, amelyről Jézus szükségesnek látta, hogy még hozzátegyen. Máté 6,14-15: Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát nektek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Ezzel azt akarom mondani - olyan hangsúlyosan és világosan, ahogy csak tudom -, ha van valaki, akinek mi (én, te, bárki) nem bocsátottunk meg, ne csapjuk be magunkat: nekünk nincs Istentől bocsánatunk. Nekünk nincs teljes bűnbocsánatunk egészen addig, míg MINDENKINEK SZÍVBŐL (nemcsak szavainkkal, hanem valóságosan) meg nem bocsátunk! A Márk 11,23-25-ben Jézus nagy szavakat mond: Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorj a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. Ez a hit hatalma! A következő versben még ehhez hozzáteszi: Azért mondom nektek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz nektek. Ez igazán csodálatos, nem? De várjunk egy percre. A 25-26. vers ezt mondja: És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van;
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
8. oldal
FÉNYSUGÁR
hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa nektek a ti vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Az angolban: ha bárki ellen panaszotok van, bocsássatok meg. A „bárki ellen panasz" senkit és semmit nem hagy ki. Szeretném, ha észrevennétek az Efézus 1,7ben, hogy a megváltás együtt szól a megbocsátással: ”Akiben van a mi váltságunk, az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.” Más szavakkal: Jézusban van a mi váltságunk, s ezáltal bűneink bocsánata is! Ám Máté evangéliuma szerint Isten nem bocsát meg, ha mi nem bocsátunk meg, ha bennünk neheztelések vannak mások felé. Szerintem ez így teljesen jogos! Ha tehát Jézusban megvan a megváltásunk, a Sátán tud erről. DE tudja azt is, hogy ha megbocsátatlan bűn van az életünkben, akkor neki joga van hozzánk. Ha nem vagyunk megbocsátók szívünkben és magatartásunkban bárki felé, akkor nincs Istentől sem megbocsátásunk. És hogyan
juthatna valaki a mennybe, akinek a bűnei nincsenek megbocsátva?.... Azt gondolom, szeretet nélkül az ember képtelen megbocsátani. Pál azt mondja: „A szeretet nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt.” (1.Kor.13,5.) És erre képesek is vagyunk mindannyian! Képesek vagyunk a megbocsátásra, hiszen Isten szeretete töltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által. És még csak meg sem említettem, hogy Isten nem kér, nem parancsol nekünk semmi olyat, amire képtelenek lennénk. Nélküle természetesen sok mindenre képtelen az ember, de az ÚRral minden lehetséges! Jézustól egyetlen nagy parancsolatot kaptunk! Mégpedig a szeretet parancsát! Azt mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13,34.) A szeretet mindent betölt! Betölti a megbocsátást, a 10 parancsolatot, betölti az örömöt, az erőt, betölti az egészséget! Mindent! Hiszen Isten a szeretet...
Tájékoztatás az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak–Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „A mezőcsáti Dr. Enyedy Andor Református Óvoda és Bölcsőde bölcsődei egységének bővítése új férőhelyek kialakítása céljából” című ÉMOP-4.2.1/B-2f-0001 számú pályázat keretében megvalósuló beruházásról. A Mezőcsáti Református Egyházközség immár 18 éve újraindított általános iskolájának tagintézményeként az óvoda 2004. szeptember 1-én három csoporttal nyitotta meg kapuit. Az évek múlásával egyre nagyobb igény jelentkezett a három év alatti gyermekek ellátására. Az alacsony foglalkoztatottságú kistérségben munkahellyel rendelkező szülők, hogy munkahelyüket megtartsák, mielőbb szerettek volna ismét dolgozni. Ezt saját felmérésünk is alátámasztotta. Egy bölcsődei csoportba 27 jelentkezőt regisztráltunk, mely alapjául szolgált a bölcsőde indításának. Egyházközségi finanszírozással 2007. szeptemberétől az óvoda épületébe integráltan 15 gyermek befogadására alkalmas bölcsődénket megnyitottuk. A gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését húsz hónapos kortól hároméves korig két gondozónő és egy kisegítő látja el. A személyi és
tárgyi feltételek adottak, de a férőhely kevés. Ez tette szükségessé azt, hogy pályázatot nyújtsunk be az Új Magyarország Fejlesztési Tervben meghirdetett ÉMOP-4.2.1. felhívásra, bölcsőde egységének bővítésére, illetve új férőhelyek kialakítására. A második forduló elbírálása után 2009 decemberében értesültünk arról, hogy pályázatunk sikeres. A szerződés 2010. február 23-án került aláírásra. Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik. Az átadásra reményeink szerint ez év végén kerül sor. A projekt által egy jelenleg nem használt, funkcióját vesztett épület felújítására, bővítésére kerül sor, amely helyet ad majd a jelenleg az óvoda épületben működő bölcsődének. A létesítmény megépülésével új férőhelyek kialakítását valósítjuk meg. A kapacitásbővítéssel a kistérség jelenleg egyetlen bölcsődei intézménye 24 gyermek befogadására lesz
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR
alkalmas. A kapcsolódó eszközbeszerzés révén az igénybevevők számára a jelenleginél magasabb színvonalú ellátást fog biztosítani. A beruházással új munkahelyek létesülnek, a napi feladatokat hat dolgozó látja majd el. A bölcsődei gondozás-nevelés szakmai szabályai irányt mutatnak a bölcsődénkben folyó pedagógiai munkához. A bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő -20 hetestől -3 éves korú – gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését végző intézmény, a gyermekvédelem rendszeréhez, azon belül a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások körébe tartozik. Olyan szolgáltató intézmény, amely alaptevékenységként napközbeni ellátását nyújt a családban nevelkedő a szülők munkavégzése, betegsége vagy egyéb ok miatt ellátást igénylő gyermekek számára. Az 1997 évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról kiemeli olyan kisgyermekek felvételi lehetőségét, akinek szociális vagy egyéb ok miatt egészséges fejlődése érdekében szükséges a bölcsődei gondozás, nevelés. Napi munkánkat meghatározzák alapelveink és feladataink. A bölcsődei nevelésgondozás főbb helyzetei: gondozás, játék, mondóka, ének, vers, mese, alkotó tevékenységek, egyéb tevékenységek, mozgás és tanulás. Keresztyén nevelésünk alapjainak lerakását az étkezések előtti és utáni imával valósítjuk meg. Alapellátáson túli, a családi nevelést támogató szolgáltatások A projekt megvalósulásával, alternatív napközbeni ellátással új lehetőséget kívánunk nyújtani a térségben élők számára, hogy minél több olyan gyermeknek biztosítsuk a fejlődéshez szükséges lehetőségeket, képességeik ki-
9. oldal
bontakoztatását, akik még egyetlen ellátó rendszernek sem tagjai, illetve akik az alapellátás keretében erre igényt tartanak. A családi nevelést támogató szolgáltatásaink játék tevékenységhez kötődő egyéni készségeket és képességeket fejlesztő, illetve szülő-gyermek kapcsolatot erősítő rugalmas programok: - Kismama klub: Havonta egy alkalommal a városban és a város környéki településeken GYED-en, GYES-en lévő kismamáknak és gyermekeiknek lehetőséget adunk egy olyan találkozásra, ahol részt vehetnek egy közös beszélgetésen, illetve ezt a korosztályt érdeklő témában előadásokat hallgathatnak meg. A mamák kapcsolatot építhetnek ki egymással, megoszthatják tapasztalataikat, problémáikat, és azokra együtt illetve szakemberek bevonásával keresünk választ és megoldást. A gyermekek szabadon játszhatnak, a gondozónők és a többi anyuka jelenléte gyermekfelügyeletet biztosít. - Játszóház: Bizalmi kapcsolat kialakulása után a játszóház lehetőséget ajánljuk fel, ahol a családtagok együtt játszhatnak gyermekeikkel, a projekt által megteremtett a gyermekek igényeit minden szempontból maximálisan kialakított kedvező körülmények között. - Időszakos gyermekfelügyelet: A szolgáltatást a szülő elfoglaltsága idején biztosítjuk, amikor néhány órára kérheti a gyermeke felügyeletét. Ezt a szolgáltatást csak azon családok számára nyújtjuk, akiknek a gyermekeit a kismama klubban és a játszóházban már megismertünk. - Gyermekfelügyelet: A bölcsőde nyitvatartási idején túli az alapellátásban részesülő gyermekek számára gyermekfelügyeletet biztosítunk, ha a szülő munkájával kapcsolatos elfoglaltsága és egyéb halaszthatatlan dolga ezt indokolttá teszi. Az alapellátáson túl a családi nevelést támogató szolgáltatási formákkal lehetőséget biztosítunk nyugodt, biztonságos környezetben az együtt játszásra, szakszerű felügyeletre és a közösséghez való csatlakozásra. Az új bölcsődébe jelentkezőket folyamatosan előjegyzésbe vesszük. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődő szülőt gyermekével együtt a bölcsődénkbe és az alternatív játszóházba. Németh Sándorné
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
óvoda- és bölcsőde vezető
10. oldal
FÉNYSUGÁR
Presbiterportrék - Aktualitással Tolvajné Papp Éva
Horváth Sándorné presbiter
Horváth Sándorné: Kedves Évi! Szeretném megköszönni, hogy elfogadtad meghívásomat, és el tudtál hozzánk jönni, így alkalmunk nyílik elbeszélgetni múltadról és jelenedről akkor, amikor egy tanév végéhez közeledik az iskola és az óvoda, melyekhez erős a kötődésed. Azonban mielőtt az iskola szóba kerülne, áruld el nekünk, hogy hol születtél, és szólj a te iskoláidról! Tolvajné Papp Éva: Tiszaderzsi származású vagyok. Ott, a Tisza-tó partján éltem szüleimmel és nővéremmel 14 éves koromig, ott jártam általános iskolába, majd kollégiumba kerültem Tiszaföldvárra. Óvónői szakközépiskolát végeztem. Már akkor úgy éreztem, hogy mindenképpen gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Érettségi után a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskola Karára jelentkeztem, így kerültem Nagykőrösre. H. S.: Főiskoládat csakis egyházi intézményben gondoltad elvégezni? T. P. É.: Valójában, így visszatekintve már látom, maga Isten irányított. Még akkor róla kevesebbet tudtam. A főiskolán hívott el igazán szolgálatra. Nehéz volt elfogadni az alkalmasságomat, hiszen a családban nem Isten felé terelgettek. Édesapám a korábbi rendszer nézeteivel értett egyet. Most már tudom, az is Isten kegyelme volt, hogy ő nem szabott ennek ellenére gátakat elém. A főiskolán aztán olyan
hitben élő személyek álltak példaként előttem, akikre ma is szívesen emlékszem. Ott elkezdődött számomra az Úr megismerése és a vele való „együttműködés”. Természetesen voltak hullámvölgyek is a hitéletemben, mint minden élő hitű embernek, de ha visszatekintek, végig azt látom, hogy velem együtt jött, és jön az úton az Úr. Az emmausi tanítványok történetéből veszem ezt a képet, mely számomra különösen fontos helye az Igének. Az esküvőnkön is ez volt Esperes úrtól az alapigénk. H. S.: Kedves Évi! Hogyan kerültél aztán Mezőcsátra, és megszeretted-e a kis városunkat? T. P. É.: Először nagykőrösi évem alatt kerültem kapcsolatba Mezőcsáttal. Szakmai gyakorlatomat a református általános iskolában töltöttem. A diploma megszerzése után ebben az iskolában kezdtem a tanítást. H. S.: A családodról is szólj pár szót! T. P. É.: Mezőcsáton ismerkedtem meg férjemmel, Tolvaj Bertalannal, akivel 2004-ben kötöttünk házasságot. Két gyermekünk született; 2006-ban Máté és 2008-ban Nimród. Jelenleg az ő nevelésük a fő tevékenységem. H. S.: Időközben vásároltatok Mezőcsáton
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR egy családi házat, így elfogadtátok ezt a kisvárost. Közösségi életet éltek-e? Hiszen mint pedagógus és két gyermek édesanyja ez bizonyára nem könnyű számodra. T. P. É.: Már 1997 óta élek itt, és úgy érzem, időközben valóban mezőcsáti lettem. Talán van a térképen szebb és jobb város is, mégis a barátaink, a munkahelyünk és a mindennapok ide kötnek minket, és mára meggyökereztünk. Közösségi embernek tartom magamat. A tanítás mellett szívesen vettem részt olyan feladatokban, amelyek során emberekkel, vagy gyermekekkel foglalkozhattam. Tanítónői munkám mellett az iskolában folyó hitoktatásból is részt vállaltam, gyermekistentiszteleteket tartottam. Gyakran kísértem gyülekezetünk gyermekeit a sárospataki nyári egyházkerületi táborba, ahol segítőként magam is éveken keresztül dolgoztam, s ahová idén is 25 gyermek készül gyülekezetünkből. Vezettem a református iskola diákpresbitériumát, a diákok tanórán kívüli időtöltését szíve-
11. oldal
sen szerveztem. Tagja voltam a gyülekezet énekkarának, és 2006. január 1-től a presbitérium tagjává is választottak, amit nagy megtiszteltetésnek veszek, hiszen a presbitérium egyik legfiatalabb tagja vagyok. Most viszont azokat az éveket élem, amikor sok korábban vállalt szolgálatom egy részét le kellett tennem, hiszen édesanya lettem, és gyermekeimre kell koncentrálnom. Máté már az első évét kezdte el az óvodába, Nimróddal pedig a kismamakört látogatjuk, amikor csak tudjuk. Bár most szolgálataim egy része háttérbe szorult, bízom benne, hogy rövidesen sikerül megtalálnom azt az egyensúlyt a szolgálat és a család között, melyet Isten és én is elvárok. H. S.: Köszönöm a beszélgetést, és sok erőt és örömöt, sok áldást kívánok a gyermeknevelés szép feladatához és szolgálataidhoz! …„maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.” Lk 24,15b Az emmausi történetből
Óvodánk életéből és életéről külső kapcsolatainkon keresztül Horváthné Hajdu Éva óvodapedagógus
Külső kapcsolataink ápolása és szélesítése, tartalmának bővítése, gazdagítása nagyon fontos számunkra, hiszen ez sok egyéb érték mellett hatást gyakorol nevelőmunkánk hatékonyságára is. A teljesség igénye nélkül ez alkalommal ebből szeretnénk néhányat bemutatni a
Fénysugár olvasóinak is. A Református Óvodák Országos Szakmai Találkozója ebben az évben Pécelen került megrendezésre a Harangvirág Református Óvoda és a Református Pedagógiai Intézet szervezésében. Óvodánk nevelőtestülete Victor László lelkipásztorral 2010. április 9-10-ig volt részese a találkozónak. Az ország református óvodáiból nagy érdeklődés mutatkozott a konferencia iránt, hiszen közel 280 résztvevője volt. Mi - mint minden évben - most is nagyon fontosnak tartottuk, hogy ott legyünk, képviseljük gyülekezetünket és intézményünket, hogy szakmailag és lelkileg gazdagodva, feltöltődve hasznosíthassuk az ott elhangzottakat itthoni szolgálatunkban. A találkozó, amely egyben szakmai továbbképzés is, tartalmában és programjaiban igen gazdag volt. Tartalmát tekintve négy területet emelhetünk ki: -Református pedagógus identitás: Felelősségtudat, munkánk nagyszerűsége.
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
12. oldal
FÉNYSUGÁR
-Pedagógusszerep-pedagógiai kultúra. -New Age a gyermekszobában. -Óvodai jó gyakorlatok ismertetése. Marco de Leeuw van Ween, holland lelkipásztor előadása „Felelősségtudat - a református világnézet tartó pillére” címmel hangzott el, melyben tézisként fogalmazta meg, hogy a református óvoda akkor működik jól, ha az egyház, a szülők, és saját felelősségét ismeri és tiszteli. Az egyház felelőssége az Evangélium hirdetése, Isten dicsérete, melynek egyik része a tanítás. A gyermekek nevelése a Biblia szerint a szülő felelőssége, az óvoda átvesz bizonyos felelősséget a szülőtől, de kötelessége bevonni a szülőket a nevelés folyamatába. Úgy fogalmazott, a gyülekezet, család, óvoda háromszöge verhetetlen. Tariska Zoltánné lelkipásztor munkánk nagyszerűségéről, felelősségéről és elszámoltathatóságáról tartott előadást. Kiemelte, hogy a munka nem rólunk szól, akkor jó, ha Istenre tudjuk irányítani a figyelmet, és hogy Ő nem hagy magunkra a ránk bízott munkában. Munkánk magvetés a szeretet hálójával és a vigasztaló Igével, amely bevezeti gyermekeinket a Biblia világába, a keresztyén életbe. Dolgainkat és egymáshoz való kapcsolatainkat tisztelet, megbecsülés és szeretet fogja össze, „amit pedig szóltok, vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek”. Az elszámoltathatóságról szólva Lk 12,4348 terjedő igeszakaszt magyarázta, kiemelve, hogy „akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”. Hargitai Katalin gyógypedagóguslogopédus, tankönyvszerző „pedagógus szerep-pedagógiai kultúra” témában tartott előadásában hangsúlyozta a céltudatosság elvének fontosságát, hiszen a gyermek egész életét kell látnunk, abba az értékek átszármaztatása a feladatunk oly módon, hogy vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tegyük gyermekeinket. Kiemelte, hogy a gyermekeink körében folytatott verbális és meta-kommunikációnk meghatározza pedagógiánk hatékonyságát, a pedagógus-gyermek kapcsolatot. Előadását a következő idézetek, gondolatok, igeszakaszok mentén hallgathattuk, melynek ily módon való közreadásával az a célunk, hogy mások is gazdagodhassanak általa:
„Mentől műveltebb, civilizáltabb és erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a nemzetnél a gyermeknek. Ez a nemzetek kultúrfokának az én meggyőződésem szerint az első fokmérője.” (Klebelsberg Kunó) „A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa.” (Karácsony Sándor) „Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.” (R. Steiner) „Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza: hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni.” (Karácsony Sándor) „Az agyat megtölteni lehetetlen. Amit beletöltünk, sokszor elpárolog. A nemesebb érzések fölkeltése háládatosabb munka, mert mit igazán szívükbe oltunk, gyökeret is ver abban.” (Wekerle Sándor) „Kívülről semmi sem kerülhet az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!” (Márk 7,15-16) „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Márk 7,21-23.) Draskóczy Gábor lelkipásztor és a VISZ területi képviselője előadásában az életünket és gyermekeink életét behálózó New Age veszélyeire és ártalmaira irányította figyelmünket. Az előadásában elhangzottak jelentőséggel bíró, komoly figyelmeztetések számunkra, ezért erről a témáról szeretnénk a közeljövőben részletesen tájékoztatni majd a szülőket a Szülők beszélgető-köre egyik alkalmán. Az első napot a péceli református templomban Tariska Zoltán lelkipásztor áhítata és két szülő gyönyörű hárfa és fuvola hangversenye zárta és tette emlékezetessé. A második nap reggelén a zord időjárási viszonyok ellenére szabadtéri áhítaton vettünk részt és megtekinthettük a péceli óvodások
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR ajándék-műsorát, óvodájukat, bölcsődéjüket. Ezt követően a péceli óvodapedagógusok bemutatták óvodai gyakorlatukat. Értékes és hasznos tapasztalatokat szerezhettünk a „Környezet megismerése az Isten teremtette világban”, a „Néphagyományőrzés a keresztyén óvodában”, a „Hitéleti nevelés a mindennapokban” című előadásokból, kivetítős bemutatókból. Sokat tanultunk, tapasztaltunk és egy olyan közösségi élmény részesei lehettünk, amelyet sokáig megőrzünk. Köszönjük a szervezőknek és köszönjük fenntartónknak, intézményünk igazgatójának, hogy élhettünk a lehetőséggel, és ott lehettünk. A református óvodák mellett kapcsolatot tartunk és ápolunk más felekezetű egyházi óvodákkal is. A miskolci Szent Miklós Görög katolikus Óvodával kapcsolatunk az előző évben kezdődött, amikor tapasztalatszerzés céljából megkerestek bennünket. Indulásukat követően a tél folyamán Mikuláskor meghívást kaptunk tőlük egy versmondó versenyre, amelyet elfogadtunk és három gyermekünk, név szerint Zarándi László Máté, Sólyom István, és Kovács Enikő Adél képviselte óvodánkat. Közülük Kovács Enikő Adél középső csoportos kategóriában I. helyezést ért el. Tavasszal a Törd a fejed matematikai játékunkra mi is meghívtuk őket, így a református óvodák mellett őket is vendégül láthattuk Mezőcsáton.
13. oldal
2010. május 5.-én újra mi látogattuk meg őket, mert a Szent Miklós Görög katolikus Óvoda által meghirdetett rajzversenyen vettünk részt Miskolcon. A tavaszi rajzversenyen a Teremtés történethez készítettek gyermekeink illusztrációkat. 54 gyermek részvételével zajlott a verseny, ott készítették el képalkotásaikat, négyféle technika közül választhattak, az elkészült munkákból kiállítást készítettek a vendéglátó óvoda munkatársai. Minden gyermek ajándékkal és élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva tért haza.
A rajzversenyen részvevő gyermekeink név szerint Nagy Zsolt Dávid, Kovács Enikő Adél, Zarándi László Máté, Török Amina Kornélia, Ládi Dorina. Közülük Török Amina Kornéliát különdíjban részesítette a zsűri.
Gyermeknap az Óvodában és a Bölcsődében 2010. Juhászné Keresztesi Ildikó óvodapedagógus
Már hagyományként került megrendezésre intézményünkben május 28-án, pénteken a Gyermeknap, melyet nemcsak a gyermekek, de mi felnőttek is nagyon vártunk. A hajnali esőzés nem szegte kedvünket, hiszen ezt a napot gondos és alapos szervezőmunka előzte meg, így bizakodva tekintettünk az előttünk álló programokra. Reggel a gyermekek fogadása a díszudvaron történt, ahol az óvónénik különböző vizuá-
lis tevékenységeket ajánlottak az érkezőknek: rajzolás az aszfaltra és festés a falon elhelyezett csomagolópapírokra. A borongós időt közös zenés tornával igyekeztünk jókedvre deríteni, aminek meg is lett az eredménye, mert kisütött végre a nap. A torna után a Halacska csoportban Victor László lelkész áhítatot tartott a szülőknek és a gyerekeknek, melyet a gitárral kísért énektanulás tett még gazdagabbá. A tízórait mindenki a saját csoportjában fogyasztotta el, majd következett a játszóudvaron a várva várt „Kincsvadászat”, ahol az elrejtett Kinder játék figurákat kellett megkeresni. Ezután különböző tevékenységek közül választhattak kedvükre a gyerekek. Lehetett
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
14. oldal
FÉNYSUGÁR
na után 1 Pengőért játényakláncot fűzni gyöngyből, tésztából ill. kokat vásárolhattak, szívószál darabokból, majd szülői felajánlásszínes lisztgyurmából nak köszönhetően minváltozatos alkotásokat denki vattacukrot ehekészíteni, mozgásfejtett. lesztő eszközökkel játA délután a játszószani. A gyerekek nagy udvaron folytatódott örömére lehetőség volt ahol Németh László a póni lovaglásra és kisdiákjaival és Victor csikó simogatására is. László közös zenélésre Eközben megérkezhívta a szülőket és a gyerekeket. Ezután az tek vendégeink is, a leendő bölcsődések és óvodások szüleikkel óvónénik és a szülők közreműködésével arcegyütt és bekapcsolódtak a színes programokfestésre került sor, minden gyermek választhaba. A bölcsődéseket a gondozónők berendezett tott mintát magának. A nap hangulatát tovább játszóházzal várták, ahol a pihenősarokban fokozta a Bakondi István által vezetett tánckönyvet nézegethettek vagy nagy építővel ház, amely átmozgatta a kicsik és nagyok fájátszhattak, homokozhattak a homokozó saradt testrészeit. Ezalatt a csoportok teraszain megkezdődtek rokban, motorozhattak, labdázhattak. Egy külön kialakított helyszínen ugráló vár, csúszda az előkészületek a vacsorához. Előtte azonban a meghirdetett rajzpályázat végeredményét és nagykocka adott lehetőséget az örömteli mozgásra. Az asztaloknál lehetett gyurmázni, ismertette nt. Alexa Gábor a zsűri elnöke. A tenyérnyomatot készíteni, nyomdázni és virágyerekek nagyon esztétikus és kreatív alkotágokat ragasztani. Az elkészült „alkotásokat” sokat készítettek a különböző bibliai történetek mappába összefűzve hazavihették a legkisebmegjelenítésére, amelyekből az óvoda galériábek. jában kiállítást rendeztünk. 11 órakor megállt az óvoda előtt a tűzoltóAz eredményhirdetés után a finom Pusztaautó, ami a nap nagy meglepetése volt a gyergulyás elfogyasztására került sor. A szívünk megtelt örömmel és hálával, amikor végignézmekeknek és amelyet izgalommal teli várakotünk az óvoda udvarán. Gyermekek, szülők, zás előzött meg. Következett a „Habparty”, amelybe a gyerekek, szülők és óvónénik felmeghívott vendégeink, az óvoda és bölcsőde szabadultan és jókedvűen merülhettek bele. A dolgozói, mint egy nagy család ültek az asztahaboskodást a jól megérdemelt zuhanyzás és lok körül, melyet az Úr mindannyiunk számára gazdagon megterített. Ennél az ebéd elfogyasztása váltotta föl, majd a gyerekek a mese Tóth János szebben nem is fejezhettük meghallgatása után elaludtak. volna be ezt a napot, amely Fekete éjjel Az óvoda többi része azoncsak a gyerekekről szólt, hiFekete éjjel felhő széken ban nem csendesedett el. A szen „Az Úr ajándéka a gyerA hold ül sugarát lóbálva Halvány fényben tücsök a réten szorgos szülők és óvodai dolmek, az anyaméh gyümölcse Gyönyörű dallamát próbálja. gozók kezei tovább munkáljutalom.” (Zsolt 127,3). kodtak. A délelőtti előkészüleHálásan köszönjük minden Fakó széna illata néha Lágy szellő hátán idelebben, tek után az udvaron a nagy jó szándékú és segítőkész szüApró tóba beugró béka üstbe belekerültek a 130 adalőnek a segítségét, mert hozzáHínárba olvad szúnyog lesben. gos vacsora hozzávalói, melyet járultak ahhoz, hogy egy ilyen Bagoly szárnya lágy suhogása Baranyi Istvánné Pötyi néni és szép nappal lettünk gazdagabRiasztgat apró kisegeret, a szülők gondosan kavargattak. bak, s amely ékes bizonyítéka Közel a háza, viszi lába Az Ovi-bazár a helyére keannak, hogy az óvoda csak a Eltűnő farka kiinteget. rült, melyet a szülők az összecsaládi házzal együttműködve Pókhálót lenget, lágyan penget gyűjtött játékokból népesítettek tehet a legtöbbet a gyermekeAkác ágán a suhanó szél, be. Ezekből a gyerekek uzsonkért Isten dicsőségére! Egy szó reszket, lelkembe csenget, Boldogság dereng, kacagva kél. Csáti Alkotók Társasága - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR
15. oldal
A 2010. május 9-én konfirmált 32 fiatal
Legfelső sor (balról): Deák Sándor iskolagondnok, Victor László lelkipásztor, Gazda István esperes, Alexa Gábor lelkipásztor, Poros József főgondnok, Berecz András temetőgondnok Felső sor: Magyari István, Vavra Bence Péter, Mészáros Máté, Szikszai Károly, Rublinszki Csaba, Jelenfi Máté, Szabó Zsolt, Rőthi János, Lakatos Tibor Márk, Szabó Máté István Középső sor: Császár Kristóf, Vesztróczy István Péter, Nagy József, Bakondi Henrietta Bella, Kiss Alexandra, Skaliczki Bernadett, Botos Aliz, Lovász Tamás, Vig-Kiss Dávid, Gombos István Alsó sor: Farkas Vivien, Lakatos Kitti, Nagy Kitti Laura, Magyari Anna, Csótka Ildikó, Gyurkó Zsófia Zita, Magyari Beatrix, Molnár Terézia Julianna, Szabó Margaréta, Teleki Boglárka, Lapostyán Dorina, Farkas Gabriella
Búcsúzunk 2010-ben ballagó tanulóinktól
Barabás Márk, Baranyi Ramóna, Bukovics Dávid, Csizmadia Péter, Csorba Krisztián, Dajka Mária, Drizner Bettina Dalma, Engi Gyula, Ésik Ádám János, Fejes Péter, Győri Kálmán, Hajdu Zsófia Magdolna, Horovecz Edit, Horváth Nikolett, Karanyicz Katalin Renáta, Kovács Máté, Kovács Rita Alexandra, Kulcsár Nikolett, Nagy János, Nemes Gábor, Németh Klaudia, Német Sándor, Peczánka Péter Márk, Szilvási István, Tirkala Zsolt, osztályfőnök: Csernaburczky Ferenc - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
16. oldal
FÉNYSUGÁR
Tanulmányi versenyeink Csernaburczky Ferenc igazgató
Tanulmányi versenyekre való felkészítés és az azokon való részvétel biztosítása nemcsak a külső megerősítések, elismerések begyűjtésének alkalma, de a tanulói képességek kibontakoztatásának is fontos lehetősége. Iskolánk a keresztyén szellemű nevelés mellett elsőrendű feladatként kezeli a tanulók szilárd tudásának kialakítását és a tehetséggondozást egyaránt. Ezt, az Európa Rádió kérésére a következőképpen fogalmaztuk meg: A mezőcsáti Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola keresztyén örökségeként kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetből induló gyermekek felzárkóztatását éppúgy, mint a tehetséges tanulók legteljesebb fejlesztését. Mindannyiunk érdeke, célja, feladata, hogy diákjainkat képessé tegyük az önálló és eredeti problémamegoldásra. Iskolánk kialakította azokat a programokat, szervezeti formákat, amelyek keretében felismerjük, és tudatosan irányítjuk a gyermekeinkben rejlő értékek kibontakozását. Ennek megvalósulása érdekében, gazdag program és eszközrendszer szolgálja a tehetség-ígéretek fejlesztését. Erre irányuló mindennapi tevékenységünket és a tantárgyi versenyeken való részvétel rendjét egyaránt feladatellátási tervünk szabja meg. A diákoknak hozzáadott értékként nyújtott csoportbontások, fakultációk, szakkörök, felkészítő programok és az emelt szintű oktatás a magas színvonalú munkával párosulva hozhatják meg azt az eredményt, melynek egyaránt örülhet diák, szülő, pedagógus vagy fenntartó. A tanulókkal való többletfoglalkozások azonban nem csak a tantárgyi ismeretek mélyebb elsajátítását és az eredmények elérését szolgálják, hanem a tanár-diák kapcsolatok bensőségesebb kiépülését és a személyiségfejlődés más helyzetekben való formálódását is.
A 2009/2010-es tanévben is számtalan versenyen értek el tanulóink kiemelkedő eredményeket. Körzeti szintű versenyeken 15 első, 14 második és 6 harmadik helyezést, regionális szintű versenyeken 7 első, 5 második és 4 harmadik helyezést, országos szintű versenyeken 5 első, 7 második, és 8 harmadik helyezést értek el tanulóink. Mindez persze nem tükrözi az eredményesen szereplő tanulók létszámát, mert több alkalommal csapatban is versenyezhettek. Azt szintén meg kell említeni, hogy csak az első három helyezés lett fölsorolva, holott nagyon sok esetben „dobogó” közeli eredmények is születtek, melynek nagyon sok iskola igazán örülne. Arról pláne nem beszélve, hogy aki egy országos versenyen akár tízen- valahányadik lett, milyen kiemelkedő teljesítmény az, akárcsak maga a döntőbe kerülés ténye is. Így gratulálok minden kedves versenyző tanulónknak, s köszönetem fejezem ki a felkészítésben részt vett pedagógusnak, szülőknek és a feltételek megteremtését biztosító fenntartónak. Soli Deo Gloria! Országos eredményeink: Arany János magyar verseny országos döntő, Budapest 12. helyezett Császár Kristóf 6./a oszt. felkészítő: Tóthné Keresztesi Éva 17. helyezett Császár Marcell 4./a oszt. felkészítő: Papné Nagy Éva Bolyai matematika verseny országos döntő 20. helyezett - Győri Kálmán, Fejes Péter, Nagy János, Tirkala Zsolt (8. osztályosok) felkészítő: Némethné Vida Éva Miskolc – Diósgyőri Református Ált. Iskola Országos Magyar Verseny 3. helyezett Győri Kálmán 8. oszt. felkészítő: Tóthné Keresztesi Éva Rajz – Meseillusztráció 3. helyezett Csáji Cintia 6./b oszt. felkészítő: Mészárosné Erőss Erika
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR Arany János Református Általános Iskola, Nagykőrös - Országos Levelező Tanulmányi Verseny Döntője Bibliaismeret: 2. helyezett Szolga Balázs 2. oszt. 3. helyezett Gazda Márton 2. oszt. felkészítő: Csernaburczky Ferencné 1. helyezett Tóth Viktória 3./a oszt. 2. helyezett Nagy Bence 3./a oszt. 3. helyezett Farkas Gábor 3./a oszt. felkészítő: Gazdáné Lengyel Erika 1. helyezett Rembeczki Ágnes 4./b oszt. felkészítő: Udvariné Gazda Ibolya Matematika: 2. helyezett Gönczi Soma 4./a oszt. felkészítő: Papné Nagy Éva 2. helyezett Pap Sarolta 5./a oszt. felkészítő: Szlávik Tibor 1. helyezett Gulyás Tamás 7. oszt. felkészítő: dr. Fedákné Simon Mária 2. helyezett Fejes Péter 8. oszt. felkészítő: Némethné Vida Éva Magyar nyelv és helyesírás: 3. helyezett Horovecz Edit 8. o 3. helyezett Drizner Bettina 8. o felkészítő: Tóthné Keresztesi Éva Történelem: 1. helyezett Mészáros Máté 6./a oszt. 2. helyezett Császár Kristóf 6./a oszt. felkészítő: Balogh Margit 3. helyezett Győri Kálmán 8. oszt. felkészítő: Balogh Margit Biológia: 2. helyezett Nagy János 8. oszt. felkészítő: Németh László Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Egyházi Ének Verseny: 2. helyezett Magyari Beatrix 6./ b felkészítő: Tolvajné Tóth Klára Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenye, Tiszakécske Mesemondó Verseny 3. helyezett Lobkovitz Klaudia 5./ b felkészítő: Kádár Eszter Szépíró verseny 2. helyezett Csizmadia Péter 8.oszt. felkészítő: Tóthné Keresztesi Éva
17. oldal
felkészítők: Hajdu Csilla és Szlávik Tibor 4x100 m futás, lány 1. helyezett: Drizner Bettina, Németh Klaudia, Juhász Evelin, Kovács Rita Alexandra 4x100 m futás, fiú 1. helyezett: Fejes Péter, Sófer János, Darab Roland, Radványi Csaba Egyéni összetett 1. hely.: Olej Ferenc Egyéni összetett 1. hely.: Szűcs Erika Súlylökés 1. hely.: Fejes Péter Távolugrás 1. hely.: Szabó Szabina Távolugrás 1. hely.: Olej Ferenc 60 m futás 1. hely.: Olej Ferenc Egyéni összetett 2. hely.: Takács Fruzsina Kislabda dobás 2. hely.: Takács Fruzsina Súlylökés 2. hely.: Baranyi Ramóna Súlylökés 2. hely.: Drizner Bettina Távolugrás 2. hely.: Pap Sarolta 600 m futás 2. hely.: Szabó Szabina 300 m futás 2. hely.: Juhász Evelin 100 m futás 2. hely.: Németh Klaudia 60 m futás 2. hely.: Takács Fruzsina 1500 m futás 2. hely.: Csizmadia Péter IV. korcsoport, fiú 2. helyezett: Radványi Csaba, Fejes Péter, Kovács Máté, Sófer János, Darab Roland II. korcsoport, lány 2. helyezett: Fróna Friderika, Szűcs Erika, Virág Rebeka Kislabda dobás 3. hely.: Baranyi Ramóna Kislabda dobás 3. hely.: Pap Sarolta Súlylökés 3. hely.: Csorba Krisztián Távolugrás 3. hely.: Kovács Rita Alexandra Távolugrás 3. hely.: Skaliczki Bernadett 600 m futás 3. hely.: Skaliczki Bernadett 60 m futás 3. hely.: Magyari Anna 1500 m futás 3. hely.: Kovács Máté III. Korcsoport kézilabda Körzeti verseny 1. helyezés Megyei elődöntő 3. helyezés IV. Korcsoport kézilabda Körzeti verseny 1. helyezés Megyei elődöntő 3. helyezés Asztalitenisz verseny, Igrici Egyéni 2. helyezett Radványi Csaba Egyéni 3. helyezett Fejes Péter Páros 1. helyezett Radványi Csaba, Vágási Tamás 2. helyezett Fejes Péter, Szilvási István 2. helyezett Drizner Bettina , Pap Sarolta
Atlétikai versenyeredmények - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
18. oldal
FÉNYSUGÁR
Egyházkerületi Ifjúsági Nap Alexa Gábor lelkipásztor
Az ide évben május 2-án vasárnap nem csak az édesanyákat köszöntöttük gyülekezetünkben, ahogy ez mindig lenni szokott, hiszen ez az anyák napja arra is alkalmat kínált, hogy református anyaszentegyházunk örvendezhessen ifjainak, amikor ők az Úrral és egymással vannak szent közösségben. A kora délutáni órában gyülekezetünk ifjai közül kb. 25-en - idén konfirmáltak, ifisek és fiatal felnőttek bibliakörének tagjai - szálltak be a buszba és elindultunk Miskolcra, ahová a Tiszáninneni Egyházkerület református ifjait, a konfirmáció utáni korosztályt hívták egy közösen eltöltött délutánra, melynek a „KEGYELEM” címet adták a szervezők. A helyszín a Miskolci Egyetem aulája volt.
Megérkezésünk után mindenki kitöltött egy regisztrációs lapot, majd helyet foglaltunk a felállított színpaddal szemben, és vártuk, mi is fog történni. Ami következett várakozásainkat messze túlszárnyalta. Főtiszteletű Csomós József püspök úr köszöntésében így szólt az ifjakhoz: Ti vagytok a jövő, ti vagytok a leendő gyülekezetek, leendő hadereje a tiszáninneni egyházkerületnek. A köszöntő után a holland Shirchadasj & Band nevű keresztyén együttes két órás koncertjét hallgathattuk meg. A fellépő csapat létszáma kb. 50 fő lehetett, élő zenekar kísérte a modern jazz és funky alapokra írt, de igen mély mondani-
valójú keresztyén számokat. Némely szám mondanivalóját táncművészek előadása is erősítette. Bár a koncert fő nyelve az angol volt, néhány számot magyarul is megtanultak a holland testvéreink. Az óriáskivetítőkön az angol szövegek magyar fordítása is követhető volt, a koncertet pedig élőben közvetítette a református Európa Rádió.
A számok között a kivetítőn egy bizonyságtételt hallgathattunk meg az együttes egyik tagjától, aki éveken keresztül járt Magyarországra turnézni, s aki az elmúlt esztendőben váratlanul elveszítette feleségét, gyermekeinek édesanyját, de aki az Úrba vetett bizalommal, és az ő kegyelme általa megerősítve reményét nem veszítette el. Másik szünetet jelentett a koncert során amikor ifj. Csomós József, az egyházkerület ifjúsági referense tartott áhítatot, s ő utalt arra, hogy a kegyelem szól ma is, és ez a hang Jézus Krisztus hangja. Egy filmet is megnézhettünk a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivőjétől, aki a magyarországi református nevelőszülői hálózat munkájáról beszélt, melynek megsegítésére a koncert bevételeinek összegét a fellépők felajánlották. A belépés egyébként díjtalan volt, persely járt körbe kézről-kézre, melybe - aki csak tudott, - jó szívvel tett adományt e nemes célra. A koncert után lehetőség nyílt - tolmácsok segítségével - a fellépőkkel beszélgetni, s ifjaink éltek is ezzel. Nehéz volt a csapatot összeterelni a hazainduláshoz. Végül este 8 körül értünk haza élményekkel gazdagon és Isten kegyelmének megtapasztalásával.
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR
19. oldal
Ifis Hétvége Mályiban Victor László lelkipásztor
Isten meghallgatja-e az imádságainkat? Igen! Erre remek példa az Ifis Hétvége, amikor gyülekezetünk Ifis Klubjának tagjai, szám szerint 11-en, jó helyen és jó időben tölthettek el két napon a Mályiban található Mécses Központban, egyházkerületünk szabadidő és továbbképző központjában. Az elmúlt hetek időjárási változásai miatt sokat imádkoztam, hogy erre a pénteki és szombati napra Isten adjon nekünk jó időt és áldja meg az együtt töltött időt! Azt gondolom Isten meghallgatta imádságomat, mert valóban megáldotta mind az időjárást, mind az együtt töltött időt is. Péntek délután indultunk el Mezőcsátról menetrendszerinti buszjárattal, miután egy kis hangulatos énekléssel mi is részt vettünk az óvodánk gyermeknapján. A buszút nem volt hosszú, és jó hangulatban telt. Az év végi forgatag miatt nem tudtunk mind egyszerre megérkezni, hiszen volt, aki még a Refi Gálára edzett az aerobik csapattal, volt aki már a következő évre készült, és részt vett az első szülői értekezleten a jövendő gimnáziumában. Miután megérkeztünk, és elfoglaltuk a szállást, rögvest fel is fedeztük az üdülő kínálta szabadidős lehetőségeket: ping-pong, tenisz, foci, tengó, kosárlabda, játszótér, stb. Mindez egy nagyon szép és rendezett környezetben. Este egy könnyed vacsorát kaptunk, készülve az esti szalonnasütésre, vagy ahogy valaki mondta szalcsipörgetésre. Innen a sorok közül is hagy köszönjük meg a felajánlott szalonnát Horváth Sándorné presbiterasszonyunknak. Vacsora után összegyűltünk az egyik tanteremben, ahol megtartottunk az első közös alkalmunkat, az esti áhítatot. Ez a rövid esti elcsendesedés több mint egy órára nyúlt, köszönhetően a jókedvű beszélgetésnek, a lelkes éneklésnek és énekválasztói kedvnek. Áhítat után közösen megraktuk a tüzet a kiépített és fedett szalonnasütő helyen, majd a házigazdáink előkészítő segítségével nekiláttunk az esti szalonnasütésnek. Voltak lelkesek,
voltak még lelkesebbek és voltak, akik lelkesítették a többieket és lelkesen fogyasztották az elkészült zsíros kenyeret. A jó hangulatban telt este hosszúra nyúlt, hiszen a szalonnasütés után még sokáig volt lehetőség beszélgetésre, a szobákban és a közös erkélyen. Másnap reggel, a reggeli elfogyasztása után, magunkhoz vettük a mindennapi lelki táplálékot is, majd ismét lehetőség nyílt egy kis kötetlen időtöltésre. A délelőtt folyamán tartottunk még egy foglalkozást, ahol a filmek világáról beszélgettünk el, keresve vajon mit nézzünk, mit ne nézzünk; mire figyeljünk oda, és mire ne; melyik film milyen kategóriába esik a mi megítélésünk szerint?! A beszélgetés után, stílszerűen meg is néztünk egy remekbe szabott katasztrófafilmet: a Holnaputánt. Ebéd után igyekeztünk kihasználni a rendelkezésünkre álló jó időt, és ismét a közös szabadtéri játék és sport ideje jött el. Sajnos a szombat délutáni időjárás már egy kissé borongóssá, rövidebb ideig esőssé is vált, így a nap hátralevő részét már az épületen belül töltöttük. De azért nem keseredtünk el, hiszen bőven voltak lehetőségeink. A délután során is fordítottunk időt a beszélgetésre, és egy kicsit magunk felé fordítottunk a figyelmünket, megvizsgálva: vajon miért vagyunk értékesek, mi tesz bennünket értékessé. Ebben segítségünkre volt Max Lucado: Értékes vagy című meséje, ami a foltmanókról és készítőjükről, Éli fafaragómesterről szól. Erről a helyről is ajánljuk mindenkinek, hogy ha teheti, akkor olvassa el, vagy nézze meg ezt a rövid kis történetet. A délután hátralevő részében állandóan startra készen állt a csapat, hogy ha éppen nem szemerkélne az eső, akkor egy közös sétát tehessünk a tóparton, és kimehessünk az üdülő stégjére, ami az utóbbi hetek időjárása miatt 22,5 méterrel magasabban van a szokásosnál. Erre a sétára azonban nem jutott csupán szűk tíz percünk, mert ennyit engedett az időjárás. Azonban így sem telt tétlenül vagy unalmasan a vacsoráig hátralevő idő, hiszen lehetőség volt beltéri ping-pong asztalokon összemérni tudásunkat és ügyességünket, és előkerült egy remek kommunikációs társasjáték (Ungame),
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
20. oldal
FÉNYSUGÁR
ami segített még jobban megismerni egymást. A vacsorát követően egy énekkel megköszöntük a házigazdák és a dolgozók vendégszeretetét, összepakoltuk táskáinkat, készítettünk egy közös képet a hétvége emlékére és megállapítottunk, hogy jó volt együtt lenni, jó volt
ott lenni, jó volt közösen énekelni, együtt beszélgetni és együtt játszani! Összességében Istentől megáldott és ezért sikeresnek mondható két napot tölthettünk együtt. Végül a kissé szomorkás időben, de egyáltalán nem szomorúan haza indultunk, és estére kissé elfáradtan, de örömmel és jó érzéssel a szívünkben és élményekkel gazdagabban érkezhettünk haza. Erről a helyről is köszönjük a gyülekezetnek, hogy lehetővé tette az Ifis Klub tagja számára ezt a csodás hétvégét! Soli Deo Goria! Egyedül Istené a dicsőség!
Újra Refi Gála Hajdú Csilla tanárnő
A korábbi évekhez hasonlóan, az idei tanév végén is megrendezésre kerül a Refi Gála. Immáron hetedik alkalommal mutatkozhatnak be teetséges diákjaink a „nagyközönség” előtt. A műsort egyházi és világi tartalmú blokkokra osztottuk. Idén bibliai történetet mond Rembeczki Ágnes és Mészáros Máté. Zsoltárt énekel Vesztróczy Péter, dicséretet énekel és verset mond Lobkovitz Klaudia és Botos Aliz, továbbá egyházi énekeket énekel majd a több énekversenyen is első helyezést elért Lőrincz Boglárka. Világi blokkunkban vidám versek, énekek, népdalok hangzanak el Tóth Viktória, Lőrincz Zsuzsanna, Fróna Friderika, Mészáros Lili, Olej Anita, Magyari Beatrix, Császár Kristóf és a 7. osztályos lányok előadásában. Tolvajné Tóth Klára tanárnőnek köszönhetően a „színházi” előadás sem marad el. Iskolánk színjátszó körének tagjai Háry János kalandjait készülnek bemutatni. Hagyománnyá vált, hogy a tantestület is készül erre az alkalomra egy dallal, ami idén sem lesz másképp.
Alkalmunkat az aerobikos lányok táncos műsorával zárjuk 2010. június 4-én, pénteken iskolánk tornatermében! Aki eljön az alaklomra, bizonyára élményekkel gazdagon térhet majd otthonába. Takács Fruzsina 7. osztályos diákunk Miért tetted ezt? Ülök a fűben s hallgatok, Hallgatom a szellőt, s az ablakot. Hallgatom a madarak csicsergését, S a hinta nyöszörgését! S közben gondolkozok. Gondolkozok életen s halálon. S kérdezlek… miért van halál? Miért mennek el az emberek, A messzi távolba, hol már nem látom őket? Esetleg ők engem s a nagyvilágot. És ismét csak kérdezek. Miért hagytál itt engem? Miért? Miért? Miért? Ebben a sötét világban. Miért nem vagy itt és Miért nem vigasztalsz meg, Ha szomorú vagyok? Miért nem örülsz velem A jó híreknek? Semmi…… Nem szól senki, s nem válaszol! S én ismét csak kérdezek. Vajon hall engem?
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR
21. oldal
A „Mezőcsáti Református Templomért” Alapítvány 2009. évi közhasznúsági beszámolójának főbb adatai Adószám: 18416541-1-05 Címe: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 8. Eredmény levezetés 1. Összes közhasznú tevékenység bevétele - ebből kapott támogatás - ebből adó 1% - ebből kamat bevételek 2. Vállalkozási bevétel 3. Összes bevétel 4. Közhasznú tevékenység költségei 5. Adózás előtti eredmény 6. Tárgyévi eredmény Tájékoztató adatok 1. Működési költség 2. Szervezet által nyújtott támogatás Közhasznú beszámoló mérlege 1. Befektetett eszközök 2. Forgóeszközök - ebből értékpapír - ebből pénzeszköz 3. Eszközök összesen 4. Saját tőke 5. Induló tőke 6. Tőkeváltozás 7. Tárgyévi mérleg szerinti eredmény 8. Források összesen
2008. év
2009. év
ezer Ft
ezer Ft
3 836 3 268 422 146 0 3 836 4 359 - 523 - 523
1 735 1 048 507 180 0 1 735 1 150 585 585
2008. év
2009. év
ezer Ft
ezer Ft
43 1 110
40 480
2008. év
2009. év
ezer Ft
ezer Ft
3 370 2 566
4 000 3 151 0 3 151 7 151 7 151 100 6 466 585 7 151
2 566 5 936 5 936 100 6 359 - 523 5 936
Mezőcsát, 2010. május 21. Gazda István sk Kuratórium Elnöke A „Mezőcsáti Református Templomért” Alapítvány Kuratóriuma megköszöni minden kedves felajánlójának, hogy a 2009. évi személyi jövedelemadó 1%-át alapítványunknak adta. Segítségét és támogatását köszöni A „Mezőcsáti Református Templomért” Alapítvány Kuratóriuma
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
22. oldal
FÉNYSUGÁR
A Baba-Mama Klub előadásaiból
A leggyakoribb őszi, téli megbetegedések gyermekkorban és a homeopátiás gyógymód Petráné Kiss Erzsébet védőnő
Nátha: Gyermekkorban gyakran előforduló megbetegedés. 30%-ban baktériumok, 70%-ban vírusok okozzák. Átlagosan egy év alatt 6 alkalommal is lehet egy gyermek náthás. Közösségbe kerülő gyermekeknél ez megduplázódhat, ez természetes jelenség. Az orrban található nyálkahártya feladata, hogy a levegőből a légutakba kerülő baktériumokat, vírusokat kiszűrje, a hideg levegőt felmelegítse, a meleg levegőt lehűtse. Egészséges ember esetében az orr nyálkahártyájában levő csillószőrök megakadályozzák a baktériumok, vírusok megtapadását, mintegy kisöprik a garat felé a szervezetből. Amikor valaki náthás, és csöpög az orra, azaz vízszerű váladék távozik abból. Ez azt jelzi, hogy nem megfelelő az öntisztulás, a kórokozók megtelepedtek. Az orr nyálkahártyája megduzzad, ez okozza az orr eldugulását. Ilyenkor kisgyermekeknél nagyon fontos a váladék kiszívása (ajánlatos az orrszívóporszívó használata). Nagyobb gyermekeket meg kell tanítani a helyes orrfúvásra. Ennek hiányában a kórokozók eljutnak a belső szervek felé, (torok, arcüreg, középfül, légcső, tüdő) és gyulladást okoznak. Ajánlatos az orrcsepp használata is. Szükség esetén lázcsillapítás, orvosi ellenőrzés is szóba jön. Sok-sok vitaminra van szükségük ezeknek a gyermekeknek: C-vitamin, bő folyadékpótlás. Influenza: Vírusos megbetegedés. Az A-vírus okozza a legtöbb megbetegedést. Cseppfertőzéssel terjed: tüsszögés, köhögés és beszéd útján. A vírus a nyálkahártyákon keresztül jut be a szervezetbe, így a szájon, szemen, orron keresztül, de kézfogással is fertőződhetünk, amennyiben pl. kézfogás után megdörzsöljük a szemünket. Akár 12 óráig is képes a vírus
életben maradni, de nedves törölközőn 1-2 napig is életképes marad. Lappangási ideje 1-3 nap, majd hirtelen magasra szökő láz jellemző rá. Óráról-órára rosszabbodhat a beteg állapota, 2-3 napig is eltarthat a lázas állapot. Erős torok-, fej-, végtag- és ízületi fájdalom jellemző. A beteg fáradtnak, gyengének érzi magát, erősen köhöghet. Szövődményei lehetnek: Hörgő-, középfülés tüdőgyulladás. Ez utóbbi igen gyakori. Szövődmény nélkül 3-5 nap alatt gyógyul az influenza. Fontos az orvosi beavatkozás. Megelőzés: A beteg maradjon otthonában, fontos az ágynyugalom, bő folyadék, sok Cvitamin, lázcsillapítás. Fontos, hogy ne terjeszsze tovább a vírusokat. Tüsszentés, höhögés csak zsebkendőbe történjen. Gyakori kézmosás, köhögés tüsszentés után, WC használata előtt és után, étkezések előtt. Közös használati tárgyak használatakor a tárgyak fertőtlenítése pl.: ajtókilincs. Zsúfolt helyek kerülése, szájmaszk használata javasolt. Védőoltással az influenza 60-70%-ban kivédhető, illetve a betegség lezajlása gyorsítható, a szövődmények csökkenthetők. A homeopátia természetes gyógymód. Ma sokak által alkalmazott és elismert orvosi irányzat, melynek alapítója Samuel Hanemann volt. Legfőbb alapelve a hasonlósági törvény, melynek értelmében a hasonlók hasonlókkal gyógyíttatnak. A beteg azt a gyógyszeranyagot kapja homeopátiás hígításban, ami hígítatlanul adva az egészséges emberben kiváltja a beteg panaszaihoz hasonló tüneteket. A homeopátiás terápiával célzottan aktiválhatók a szervezet saját védekező erői a betegségekkel szemben, ugyanis a szervezet különböző védekező funkcióinak működésbe lépése nélkül a gyógyulás nem volna lehetséges. A homeopátia olyan egyénre szabott gyógymód, mely a beteg ember egészét – testi-lelki tüneteit – egyaránt figyelembe veszi a gyógyszer kiválasztásánál. A gyógymód képviselői soha nem akarják a módszerükkel a klasszikus
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR orvostudományt feleslegessé tenni és támadni, hiszen vannak olyan betegségek és állapotok, amelyekben a szervezet saját védekező erői nem elégségesek. Ilyenkor a homeopátiás gyógyszerek sem hoznak teljes sikert. Ezért az úgynevezett hagyományos orvoslás és a homeopátia egymás kiegészítői lehetnek a beteg ember javát szolgáló, a betegségekben enyhülést, gyógyulást hozó gyógymódokként. A gyógyításra használt szerek kiindulási anyagai részben növényi, kisebb mennyiségben ásványi és állati eredetűek. Az alkalmazott gyógyszerek által a szervezettel közölt információ hatására a szervezetben meglévő- csak valamilyen okból gátolt – öngyógyító folyamatok működésbe lépnek. A gyógyítás nemcsak a beteg szervezetére irányul, hanem a testi-lelki egyensúly visszaállítására és egy esetleges újabb betegség megelőzésére. A jól megválasztott szer meggyógyítja a beteget, nem pedig a tüneteket nyomja el. Az adagolási javaslatok betartásával a kezelésnek semmiféle mellékhatása nincs. A gyógyszerekkel szemben nem alakul ki allergia, nincs gyógyszerhozzászokás. A gyógyszerek jóízűek, alkalmazásuk egyszerű, a gyermekek is szívesen elszopogatják. Nem kerülnek sokba, még akkor sem, ha a biztosító nem támogatja. Használhatók olyan esetekben is, amikor egyébként mellékhatásokkal terhelt és erősen
23. oldal
ható szereket kerülni kell: gyermekgyógyászat, terhesség vagy a szoptatás időszaka. A homeopátiás szerek a golyócskák, tabletták, szirupok a száj nyálkahártyájáról szívódnak fel, ezért célszerű őket a szájban tartogatni, vagy a nyelv alá téve megvárni, míg elolvadnak. Csecsemőknek a golyócskákat kevés vízben feloldva adjuk, a szirupokat is kevés vízzel hígítjuk. Kisgyermekeknek szintén kevés vízben feloldva, vagy nagyobbaknak a szájba tegyük. Szopogatják, összerágják és lenyelik. Felnőttek nyelv alá helyezve elszopogatják. A szerek tárolásáról tudni kell, hogy erősaromájú anyagoktól távol, szekrényben, vagy dobozban elkülönítve a gyógyszerektől, sugárzó hőtől és hidegtől, elektromágneses sugárzástól távol tartandóak. Étkezések után vagy előtt fél órával kell őket alkalmazni. Fém tárgyak használata tilos a bevételnél. A legismertebb készítmények: Influenza megelőzésére - Oscillococcinum Náthára - Coryzalia Rekedtségre - Homeovox Gyermekek hasfájására és fogfájására, fogzásra - Chamomilla vulgaris Kismamák tejserkentésére szoptatáshoz Urtica urens
Recepttár
Erdélyi raffaello Kovács Árpádné süteményes könyvéből Hozzávalók: fehér tészta: 5 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 15 dkg kókuszreszelék, 2 evőkanál rétesliszt, 1 csomag sütőpor, ½ citrom leve; barna tészta: 5 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 15 dkg darált dió vagy mogyoró, 3 csapott kanál kakaópor (nem cukrozott), 2 evőkanál rétesliszt, 1 csomag sütőpor; krém: 10 tojássárgája, 20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag vaníliás pudingpor (amit főzni kell), 3 dl tej, 25 dkg RAMA sütőmargarin, csokireszelék, vagy kókuszreszelék Elkészítés: A fehér tésztát elkészítjük: a tojásfehérjéből kemény habot verünk, a végén a cukrot is belekeverjük. A kókuszreszeléket a liszttel és a sütőporral összekeverjük, a cukros habba keverjük óvatosan (a hab ne törjön össze), az egészhez hozzáadjuk a citromlevet. Egy közepes tepsit kikenünk margarinnal, liszttel megszórjuk, és a masszát beleöntjük. (sütőpapírt is lehet használni). Előmelegített sütőben, közepes lángon (180 fok) kb. 15 perc alatt megsütjük. Míg megsül, elkészítjük a barna tésztát. A tojásfehérjét habbá verjük, a végén a cukrot is hozzáadjuk. A diót (mogyorót) a kakaóval, a liszttel és a sütőporral összekeverjük, a habba keverjük. Ugyanúgy sütjük, mint a fehér tésztát. Krém: a tojássárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverjük. Először a pudingport és a tejet adjuk hozzák, majd folytonos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Ha kihűlt, hozzákeverjük a margarint. A krém nagyobb részét a fehér tésztára kenjük. Erre tesszük a barna tésztát, amit a maradék krémmel megkenünk. A tetejére csokireszeléket, vagy kókuszreszeléket szórunk. - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
24. oldal
FÉNYSUGÁR
Megcsillanó fények Szabó Katalin Wachter Józsefné
[…és nincs]
tanárnő
Erőss Gyuláné Ha ifjan élen járnék Ha költő lehetnék Sok mindent megírnék Szépet és jót elmondanék Szívkeservről panaszkodva Embersorsot javítgatva Tudással, szidással, bókkal Költői bíztató szókkal Példamutatóan, Ihlető tanítással Ifjan élen járnék. Ifjú már nem lehetek Költőként mit sem tehetek Gyáván várok gyertyafényt Pedig én is gyújthatnék Magamért, a világért, Szegényért és gazdagért, Példamutatóan Ihlető tudással Ha ifjan élen járnék
Csend van. Valami mélyen fájó, Millió sebből vérző, szívet elérő, súlyos csend... Fájdalom. Kereszt és szánalom. – Mégis a legnagyobb csoda! A szeretet sohasem ostoba... És a sír üres. Ki meghalt, mégis él! Örömre fordul a gyász: a lélekben új remény! És nincs halál! Nincs halál.....
Csótka Lajosné
Kiss Csilla Andrea A természet A Nap már dereng az ég alján messze valami megmozdul ébred a természet teste Nyújtózik egy napot Ásít kettőt hármat még jobbjára fordul mielőtt feltámad Őserővel ébred tiszta ősi hanggal rigó fütyüléssel és pacsirta dallal Harmat cseppben mosdik Napsugár szárítja szellő fésülgeti arany rét dajkálja - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
Galambok
FÉNYSUGÁR
25. oldal
Vass J. Zsóka A mezőcsáti református templom
Csótka Lajosné Tanya
Molnár Papp Ilona Dicső fény Csalogató illatot hoz az éj. Éled a rét. Már tavasz kezdődik a lelke mélyén. S teregeti szőnyegét. Húrjait pengeti az ablakon. S egekig száll sóhajom. Ujjong a pirkadat szele. A fákon a hajnal keze. Dicső fény ragyogja a tájat. A pünkösdi rózsa illata árad. S viszi a szél, a szél a világba. Fény, fény dicső fény. Kitárom karom feléd. Sebzett szívem tiéd. Gyönyörű vagy dicső fény! Legyen az tavasz vagy tél. Te vagy az örök rejtély. Te adsz életet a minden napnak. S gyógyítód a beteget, mert vannak! A fájó reményt borogatod. Szereteted, a fényedben ragyog.
Papp Csilla Kisfiú a pipacsmezőn
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
26. oldal
FÉNYSUGÁR Tóth Mária
Papp Csilla
Lelkem felöltöztetem
Tiszakeszi
Mikor rozsdás fájdalmaim előtörnek, harcot hirdetek a bennem lévő űrnek. Fogva tartott börtönömet végre elhagyom. Kinyitom a szabadságom zárát, már megfizettem a bűneim árát, a múltamnak adom. Jézus is a keresztjére tette az utolsó napon! Félelmem vívódik. Kötéltánc a létem. Hol kapaszkodok, hol felhők közé ugrok. Utam szemmel tartja a mindenható Isten! Mellette biztos a léptem! Mikor Urammal járok színekbe öltöztetem az alattam lévő rideg világot. Meglátom a megcsillanó tiszta fehéret, melyet elrejtett az átok és az önzés ruháját hordó élet.
Tóth János Lesz még Kel a Nap, karcsú sugara puha ecset S vörösre festi a magányos felleget, Amit sodor a hajnali szél az ég peremén, Egyre törpül, majd eltűnik, mint a remény. Kerek Hold ezüst fénye táncol a tó tükrén, Apró halacska ugrik fürgén sima felszínén, De nem marad utána más, csak egy pillanat Mi a körhullámra ül, majd elvész a part alatt. Tél jár a mezőn, karja a bús felhőket cibálja, Eltépi ruhájuk, s hópelyhek szóródnak a tájra. Fehérré változik a sárgálló fű, a ruhátlan bokor, Meghal a táj, mint vázába temetett virágcsokor. De remények mindig születnek, s fényt hoznak, A kis halak az éjszakában majd újra táncolnak, A Tél is összeszedi zúzmaráját s hulló pelyheit, Lesz még zöld a mező, ha a kikelet megérkezik!
A kiszámíthatatlan sors harcot tervez nap mint nap. Mégis megállok és lelkem felöltöztetem! Pajzsom a fénylő szeretet! Védőszárnyat bont felettem az angyalok mennyei tánca. Erőm hitemből merítem, melyet megvilágított az Isten! Már nem félek!
„A bölcs szívű értelmesen beszél, és saját ajkával is gyarapítja a tudást.” (Péld. 16:23) A Mezőcsáti Alkotók Társasága alkotásai megtalálhatóak a következő internetcímen: www.csatialkotok.gportal.hu „Az értelmes ember szíve ismeretet szerez, és a bölcsek füle ismeretre törekszik.” (Péld. 18:15)
- - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
FÉNYSUGÁR
27. oldal
Köszönetnyilvánítás
Nagytiszteletű Gazda István Esperes Úr! Kérem, engedje meg, hogy ezúton is köszönetemet nyilvánítsam, amiért a választási kampány során fogadott és személyesen tájékoztatott azokról a társadalmi, gazdasági nehézségekről, amelyekkel az Ön által vezetett egyházmegye gyülekezetei voltak kénytelenek szembe nézni illetve értesülhettem azokról az eredményekről és megnyíló lehetőségekről, amelyek reményt nyújthatnak. Kérem, biztosítsa hálámról és elismerésemről Mezőcsát Város Református Gyülekezetének Presbitériumát és a Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde tantestületi tagjait, amiért kiváló hangulatú és jól szervezett báljukon vendégeskedhettem Menyasszonyommal.
Végezetül kérem, tolmácsolja köszönetemet Mezőcsát Város Református Gyülekezete valamennyi tagjának és a Fénysugár olvasóinak, akik saját kezükbe vették sorsukat, szavaztak és kifejezték véleményüket az elmúlt nyolc évről, egyben hangot adtak reményeiknek. Most a közös örömé az elsőbbség, de nem felejthetjük el milyen komoly munka vár mostantól ránk, hazánk erkölcsi, szellemi és közjogi újjáépítésében valamint a gazdaság megerősítésében. Magam is többször megtapasztaltam eddigi életutam során, hogy ahol nagy a baj, ott túlárad a kegyelem. A legnehezebb időkben olyan kiváló személyiségek vállaltak hálátlan feladatokat, mint Nagytiszteletű Balogh Zoltán Úr és a hívő emberek sokasága csatlakozott az összefogáshoz. Akkor a példamutatásuk adott erőt számunkra és most az útmutatásuk szerint tehetjük közösen hazánkat olyan országgá, ahol bárki tehetsége, és munkája szerint boldogulhat és ahol a Kormány legalább annyira tisztességes, mint az által szolgálni kívánt emberek. Bízom abban, hogy a következő években, mint a térség országgyűlési képviselőjének több ízben is lehetőségem lesz kedves közösségeikkel történő találkozásokra. Segítségükre és együttműködésükre továbbra is számítva tisztelettel: Dr. Mengyi Roland
Megjelent a Sárospataki Református Lapok pünkösdi száma A Tiszáninneni Református Egyházkerület egy évben négyszer megjelenő lapjának pünkösdi száma már elérhető a gyülekezetek lelkipásztorainál. Ajánló: Élő teológia rovatunkban a „Szentlélek ajándékai" címmel olvashatnak gondolatokat. A lap hasábjain szokásainkhoz híven hírt adunk a négy egyházmegyében az elmúlt szám óta történt gyülekezeti eseményekről. A beszámolók között találunk írást énekkari találkozóról, Szeretethídról, női szolgálattevők találkozójáról és 100 éves születésnapról is. Intézményi híreink között kerületünk gimnáziumainak életében pillanthatnak bele, és beszámolót olvashatnak a Pataki teológia Görögországot megjárt oktatóitól is. Misszió rovatunkban az ifjúsági és a börtönmisszióval foglalkozunk, a „Kálvin-sarokban" pedig a reformátor fő művéről az Institutio-ról olvashatnak az érdeklődők. Rácsok András szerkesztő - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -
28. oldal
FÉNYSUGÁR
Anyakönyvi híreink 2009. december 12-től 2010. május 31-ig KERESZTELÉS
KONFIRMÁLÁS
„Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” 127. zsoltár 17 gyermek, ebből: 9 fiú, 8 lány
„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még amikor megöregszik is, el nem távozik attól.” Péld. 22,6 32 ifjú, ebből: 16 fiú, 16 lány
HÁZASSÁGKÖTÉS „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítőtársat, hozzáillőt.” I. Móz 2:18 2010. március: Ducsai József és Deák Andrea;
AKIKTŐL BÚCSÚZTUNK „Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.” Jób 10:12
„Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” Jób 19:25
2009. December: özv. Pinczés Józsefné szül. Vankucz Erzsébet élt 79 évet, Veress Lászlóné szül. Szeghő Anna élt 91 évet, özv. Berecz Lajosné szül. Gyurkó Erzsébet élt 85 évet, Kovács Lajos élt 83 évet, Vígh Kiss Ferenc élt 65 évet; 2010. Január: özv. Fekete Tiborné szül. Csillag Magdolna élt 59 évet, Papp Zoltánné szül. Ésik Mária élt 82 évet, Erőss György élt 87 évet, Balogh Sándor élt 65 évet, özv. Bakondi Józsefné szül. P. Nagy Katalin élt 59 évet, Hajszó Géza élt 74 évet, Nagy Ignác élt 65 évet, Tóth Jánosné szül. Borsos Olga élt 55 évet; Február: Labancz Barnabás élt 66 évet, Dánfi Sámuel élt 79 évet, Nemes József élt 60 évet; Március: özv. Szurkos Juhász Jánosné szül. Tóth Magdolna élt 88 évet, Mérai Jánosné szül. Kriston Margit élt 59 évet, Csetkó Lajos élt 34 évet, Nyers József élt 55 évet, Bencsik Jánosné szül. Nemes Magdolna élt 84 évet; Április: Mészáros Jánosné szül. Gyöngyösi Katalin élt 54 évet, Kuli József élt 37 évet, özv. Halász Lajosné szül. Varga Olga Sarolta élt 82 évet, Rőthi Sándor élt 66 évet; Május: özv. Német Istvánné szül. Vígh Eszter élt 87 évet, Darab Mihály élt 56 évet;
* FÉNYSUGÁR * A Mezőcsáti Református Egyházközség kiadványa Felelős kiadó: Gazda István esperes Szerkesztő: Alexa Gábor lelkipásztor, Kovács Árpád Ferenc Szerkesztőség címe: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 8. Internet: http://fenysugar.com E-mail:
[email protected] Csathó Nyomda Nyomdaipari KFT., Eger Felelős vezető: Csathó Emil - - > 2010. június 20., Tanévzáró < - -