JEGYZŐKÖNYV Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2014. szeptember 16-án tartott nyilvános üléséről. Helye:
Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló
Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági tag Kutyej Pál bizottsági tag Miklós Attila bizottsági tag Strifler Attila bizottsági tag Uhljar Erik külső bizottsági tag Horváth László külső bizottsági tag Labos Tibor külső bizottsági tag Szabóné Kocziha Tünde képviselő Dr. Kiss Gyula aljegyző Urhmann Károly Alföldvíz Zrt. gazdasági igazgató Lipták Zoltánné Alföldvíz Zrt. főosztályvezető Kozma János Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató Dr. Tőgye Ildikó osztályvezető Tarné Stuber Éva osztályvezető Csiaki Tamás osztályvezető Dr. Urbán-Zsilák Klára osztályvezető Sztankó Ilona PIU vezető Lukácsi László városi főépítész Veresné Hoffmann Anikó osztályvezető-helyettes Csernus István osztályvezető-helyettes Császár Judit osztályvezető-helyettes Igazoltan távol: Petróczy Zoltán külső bizottsági tag Dr. Ferenczi Attila a bizottság elnöke üdvözölte a bizottsági ülésen megjelenteket, megállapította az ülés határozatképességét: jelen van 8 fő bizottsági tag. Csiaki Tamás osztályvezető: A meghívóban három (8.,9.,20) előterjesztés későbbi kiküldéssel szerepelt. Ezeket az előterjesztéseket csak a holnapi nap folyamán tudjuk postázni, ezért – hogy a bizottság is tárgyalni tudja az előterjesztéseket - egy soron kívüli bizottsági ülés megtartására lesz szükség még a közgyűlés előtt. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A három előterjesztés megtárgyalása miatt csütörtökön a közgyűlés előtt, 8.30 órakor tartunk soron kívüli bizottsági ülést. Javaslom a meghívóban jelzett napirendi pontok megtárgyalását 2 előterjesztés (5.,33.) határozati javaslatának pontosításával - amelyek a helyszínen kerültek kiosztásra -, valamint 3 előterjesztés napirendről történő levételével (8., 9., 20.). Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésnek Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
2 Napirendi pontok: 1. Az Alföldvíz Zrt. bérleti-üzemeltetési szerződésének módosítása 2. Beszámoló a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. Törzsház szintű 2014. I. félévi gazdálkodásáról 3. Folyószámlahitel felvételének engedélyezése a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. számára 4. A Báthory-Hankó Teniszcentrum Kft. kérelme 5. Vállalkozói pályázatok támogatása 6. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő bérlakások felújítása 7. A fizetőparkoló-helyek működésével kapcsolatos 2014. II. negyedéves elszámolás 10. A lakások és a helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról szóló 26/2011. (X. 24.) önkormányzati rendelet módosítása 11. Javaslat „Csaba Baba” életkezdési alap létrehozására 12. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat lakásállományának fejlesztésére vonatkozó javaslat 13. Szociális tűzifa program 14. Döntés térfigyelő kamerák elhelyezéséről 15. Tájékoztató a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” című projekt állásáról 16. Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” tárgyú projekt Támogatási szerződésének 5. sz. módosítása 17. "Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése" című projekt szennyvíztisztító telep bővítése és rekonstrukciója tárgyú szerződésének 1. számú módosítása 18. Hozzájárulás a Kamut Községben keletkezett, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elhelyezéséhez 19. Tulajdonosi hozzájárulás kiadása a DAREH beruházásához 21. Hulladékgyűjtő edények zárható térben történő elhelyezésére beérkezett pályázat elbírálása, lejárt támogatási szerződés miatt új szerződés megkötése 22. Településrendezési Eszközök módosítása 23. A Településrendezési Eszközök módosításához kapcsolódó véleményezési szakasz lezárása 24. Békéscsaba Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája című dokumentumok elfogadása 25. Pályázat benyújtása az ÁROP-1.A.3.-2014 kódszámú pályázati felhívásra 26. Az Ivóvízminőség-javító Projekt kapcsán létrejött Konzorciumi Megállapodás II. számú kiegészítése 27. A 0805 hrsz.-ú földút üzemeltetéséhez szükséges terület megvásárlása 28. A mezőmegyeri sporttelep (Békéscsaba 11823/1 hrsz.) ingyenes önkormányzati tulajdonba vétele 29. A Békéscsaba, Trefort utca 21. szám alatti önkormányzati tulajdonú belterületi ingatlan értékesítése 30. A Doboz, Nagyváradi utca 38. szám alatti belterületi ingatlan bérbeadása 31. Önkormányzati tulajdonban lévő földterületek haszonbérleti díjának meghatározása 32. A Békéscsaba, Balassa utcában található 6147/24. hrsz-ú ingatlan hasznosítása 33. Javaslat az intézményi kommunális beruházási és működési jellegű céltartalék igénybevételére 34. Tájékoztató a 2014. évi költségvetés I. féléves teljesítéséről 35. A 2014. évi költségvetési rendelet módosítása 36. Megállapodás az Ivóvízminőség-javító projekt önerejének forrásbiztosításáról
3 1. napirendi pont Tárgy: Az Alföldvíz Zrt. bérleti-üzemeltetési szerződésének módosítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A bérleti-üzemeltetési szerződés bérleti díj bekezdése 5. pontjának törlését javasoljuk. Van-e kérdés, észrevétel, az Alföldvíz Zrt. képviselői részéről van-e kiegészítés? Amennyiben nincs, a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 200/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megismerte az Alföldvíz Zrt.-vel Békéscsabán, 2008. év október hó 13. napján kötött bérleti üzemeltetési szerződés módosítására vonatkozó tervezetet. A módosítási javaslatban foglaltakat a Közgyűlés az V.(A) Bérleti díj fejezet 5. pontjának törlésével elfogadja, és a szerződésmódosítás aláírására felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2014. szeptember 30.”
Miklós Attila bizottsági tag: A Vízművel kapcsolatban kérdezem: nem tudom kihez kell fordulni az ügyben, mert van itt egy rossz ízű pletyka. A felügyelőbizottsági tagok kapnak tiszteletdíjat, amivel nincs is probléma. Állítólag van olyan felügyelőbizottsági tag, aki más juttatást is kap a Vízműtől. Mint a tulajdonos képviselői, kitől kaphatunk tájékoztatást ebben az ügyben? Urhmann Károly gazdasági igazgató: Tudtommal ilyen felügyelőbizottsági tagunk nincs. Azt Igazgatóság elnöke felé továbbítom a kérdést. 2. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. Törzsház szintű 2014. I. félévi gazdálkodásáról Kozma János vezérigazgató: A beszámoló számszaki részéről elmondható, hogy gyakorlatilag az első féléves eredményünk 25,4 millió Ft. Tavaly mínuszban voltunk és el kellett mondanunk, hogy ez jó lesz a végén. Most azt kell mondanom, hogy ez nagyon szép eredmény, de a Csabapark a második félévben jön be, ennek a költségrésze, amit beterveztünk éves szinten, ekkor fog jelentkezni. Ez nem jelenti azt, hogy az üzletágak ne működnének jól, ha megnézik a táblázatokban, jó teljesítés látható. Összességében a Vagyonkezelő Zrt.-nek ennyire kiugróan jó eredménye nem lesz az év végén, de mindenképpen eddig jól teljesített, hiszen minden üzletág hozta az eredményt, a tervezetthez képes jobban. A legrosszabb helyzetben tavaly a Temetkezési Kft. volt, most
4 látszik, hogy lényegesen jobbak az eredmények a tavalyi több mint 5 milliós forintos veszteséghez képest. A Hulladékgazdálkodási Kft.-vel kapcsolatban annyit írtunk, hogy gyakorlatilag minden engedélyünk megvan. Az első félév eredményei biztatóak, az láttam, hogy a második félévben az Árpád Fürdőben az augusztusi rossz idő kisebb bevételt hozott, az első félév jobb volt, így hátha az kompenzálja az augusztusi kisebb bevételt. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Vagyonkezelő Zrt. Felügyelőbizottsága 4 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta a beszámolót. A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 201/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1.
„Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. 2014. június 30-ai mérlegbeszámolóját 2.236.820 ezer Ft mérleg főösszeggel, 587.941 ezer Ft saját tőkével és 25.540 ezer Ft mérleg szerinti eredménnyel (nyereséggel) elfogadja.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Törzsház konszern 2014. I. félévi tervteljesítési beszámolóját 411.061 ezer Ft nettó árbevétellel, 487.572 ezer Ft értékesítés közvetlen költséggel és 24.573 ezer Ft adózás előtti eredménnyel (nyereséggel) elfogadja.
Felelős: Határidő:
Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke 2014. szeptember 18.”
3. napirendi pont Tárgy: Folyószámlahitel felvételének engedélyezése a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. számára Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: 10 millió forintos folyószámlahitel rendelkezésre állásról van szó, ha átmeneti pénzszükséglet van, azt ki lehessen elégíteni. A Felügyelőbizottság 5 igen egyhangú szavazattal fogadta el. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 202/2014. (IX. 16.) PGVB
5 HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. 10.000.000,- Ft összegű folyószámlahitelt vegyen fel, maximum 1 éves futamidővel. A folyószámlahitel fedezete a részvénytársasághoz befolyó bérleti díjak, a parkolóautomaták bevétele és a társaság tulajdonát képező beépítetlen telek, biztosítéka a beépítetlen telekre bejegyzésre kerülő jelzálogjog. Felelős: Vantara Gyula polgármester a határozat közléséért Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke a határozat végrehajtásáért Határidő: 2014. szeptember 30. a határozat közlésére 2014. október 3. a határozat végrehajtására” 4. napirendi pont Tárgy: A Báthory-Hankó Teniszcentrum Kft. kérelme Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Összefoglalva: 36 millió forintos beruházás értékben 3 millió forinttal 12 év bérleti díjat számoltunk a vállalkozásnak. Az új felállás szerint már 22 millió forintot beinvesztáltak, de 36 millió forintról van szerződésük. Azt kérik, hogy csökkenjen a bérleti díj, hiszen 24 évre oszlik el, nem 12 évre. Teljesen jogos a kérése a cégnek. Az viszont negatív a cégnek, hogy – amit a kérelmében említett – nem bírunk változtatni a szokásokon. Ez egy üzleti vállalkozás, akkor változtassanak a szokásokon, akik teniszezni mennek, fizessenek belépő díjat, bérletet… Elfogadom, hogy veszteséges a cég, vagy nem bír nyereségessé válni. Tehát két oldalról van szó. Kozma János vezérigazgató: Amikor mi üzemeltettük a teniszpályát valóban 3,3 millió forint volt az üzemeltetési költség. Ez a költség már a Báthory-Hankó Teniszcentrum Kft.-t terheli és még az éves 3 millió forint díj. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Arról volt szó, hogy beszámítódik a bérleti díj, lelakják. E mellett, hogy beruháztak 22 millió forintot még fizetnek 3 millió forint bérleti díjat? Kozma János vezérigazgató: Számvitelileg nekik ez a 6,3 millió forint minden évben megjelenik költségként. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Effektíve nem fizetik ki a 3 millió forintot. Kozma János vezérigazgató: Kifizetik, mint költség és beruházásról kapnak elszámolást. Nem a bevételeik közé számít, így -6,3 milliós költséggel indulnak. Ennyi bevételeik nincsenek, tartósan veszteségesek, az alaptőkéjük már lement a jegyzett tőke alá. Számvitelileg is óriási problémájuk van. Ez évben már sokkal keményebben léptek fel a szokások ellen. Az igénybevétel az 30 %-kal csökkent az elmondásuk szerint.
6 Tímár Ella bizottsági tag: Ha 2036-ban visszakapjuk ezt a létesítményt, akkor reméljük nem járunk úgy, mint a piaccal. Van egy másik teniszcentrum is a városban, és azoknak még nem láttunk itt kérelmét. Úgy gondolom, hogy valaki elindít egy vállalkozást, akkor számol azzal, hogy vagy bejön, vagy nem a vállalkozása. Nagyon sokallom azt, hogy 2036-ig adjunk lehetőséget egy vállalkozásnak. Adjunk neki valamennyi lehetőséget, de ne ekkorát. Strifler Attila bizottsági tag: A jelenleg meglévő szerződés az előnyösebb a városnak, mint ha a jelenlegi határozati javaslatot elfogadjuk. Ezzel együtt azt gondolom, hogy – nyilván érezhető, hogy csökkent a vendégeik száma – ha elfogadjuk ezt a javaslatot, és a későbbiekben megnövekszik az ott sportolók száma, akkor nyereségessé válik a vállalkozás, ezáltal a létesítmény. Egy kompromisszumos megoldást kellene találni, ha a nyereségük egy bizonyos szintet elér, akkor visszaállunk az eredeti szerződésben foglaltakra. Lenne-e erre lehetőség szakmailag? Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A kérvényükben még a büfék kérdése is szerepel. Arról volt szó, hogy a Kórház utcai épületben a vendéglátás, a büfék ideiglenesek, amíg meg nem épül a klubhelyiség. Ez a kizárólagosság kimaradt a szerződésből. Az ideiglenes büfék nem zártak be. Kozma János vezérigazgató: Amikor ezt bérbe adtuk nagyon nagy kényszer volt, mert amikor eladta a város a sörházat, a teniszezők minden infrastruktúrája ott volt, itt volt a klubhelyiségük és az öltözőjük is. Amikor eladta a város azt a területet, teljesen megszűnt a pályákon kívül minden. Gyorsan próbáltunk keresni befektetőeket, akik gyorsan megoldják az infrastrukturális beruházást. Őket sikerült megtalálni. A büfékről, amikor konkrétan tárgyaltunk, akkor ez benne volt. A focisták részéről viszont olyan ellenállás volt, hogy végül is ezt még sem tudtuk betenni a szerződésbe. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 203/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a Békéscsaba, Kórház u. 4. szám alatti teniszpályákra, illetve az állóhelyi lelátó alatti területre a Báthory-Hankó Teniszcentrum Kft.-vel megkötött bérleti szerződést az alábbiak szerint módosítsa: 1. A bérleti jogviszony időtartamának változatlanul hagyásával a 36 millió Ft beruházás megtérítése a bérleti jogviszony végéig, 2036. december 31-ig évente egyenlő arányban elosztva történik, feltéve hogy a bérlő azt teljesítette.
7 2. Az éves bérleti díj mértéke megegyezik a beruházások megtérítésének egy évre számított mértékével, amely számítás alapja a bérleti szerződés szerint 36 millió Ft összegű beruházási kötelezettség. Felelős:
Vantara Gyula polgármester Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 10.” 5. napirendi pont Tárgy: Vállalkozói pályázatok támogatása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Ahogy jeleztem az elején az újonnan kiosztott lista lenne az érvényes. A július 15-ei bizottsági ülésen a bizottság döntött a 14 millió forintos előirányzat felosztásáról, elsősorban munkahelyteremtésre, és amennyiben marad forrás, eszközpótlásra, eszközfejlesztésre. Munkahelyteremtésre 24 pályázat érkezett, amiből 8 érvénytelen volt, nem felelt meg az alaki és tartalmi követelményeknek, ezért a bizottság 16 érvényes pályázat esetén 21 munkahelyteremtést tudott támogatni maximális összegben. 71 technológiafejlesztő, eszközfejlesztő pályázat érkezett be. A bizottság akkor 13 pályázatot támogatott. Szempontunk a munkahelyteremtés mellett az, hogy az eszközfejlesztéssel újabb munkahelylehetőségeket teremtsünk meg, illetve növeljük a helyi vállalkozások adóerő-képességét és elősegítsük fejlődésüket. Hanó Miklós alpolgármester úr javaslattal élt – forrásátcsoportosítással – arra vonatkozóan, hogy körülbelül 10 millió forintos összeget biztosítsunk még ezen igények kielégítésére. A javaslat szerint - tekintettel a város teherbíró-képességére - ilyen összegben nézzük meg, hogy kit tudunk még beemelni az említett szempontok alapján. Ennek nyomán készült el a helyben kiosztott táblázat, amelyben 22 újabb vállalkozást tudunk támogatni, olyan vállalkozást, akinek a tevékenységi kör bővítése és új gépek beszerzése is elől járt. A 22 vállalkozás esetében 10.338 ezer forint összegű támogatás forrásátcsoportosítást igényel. A fennmaradó támogatásban nem részesülő vállalkozások esetén továbbra is fenntartjuk, hogy ha jövőre megerősítik szándékukat, - ha az új testület (reményeink szerint) folytatja ezt a szép hagyományt – a jövő évi keretünkből prioritást fognak élvezni, tehát előrébb kerülnek a sorban. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 204/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága - a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva a „Helyi mikro- és kisvállalkozások technológiafejlesztése a termelő, szolgáltató szektorban 2014” címmel kiírt pályázat alapján a jelen határozat 1. mellékletében felsorolt érvényes pályázatokat összesen 10.338 ezer Ft összegben támogatja, amennyiben a Közgyűlés a szeptember 18-ai ülésén elfogadja a 2014. évi
8 költségvetési rendeletmódosítás ezen előirányzatra vonatkozó többletforrás átcsoportosítását. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a támogatások fedezetéül a vállalkozásfejlesztési célelőirányzatot jelöli ki. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a támogatási szerződések aláírására. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester Kozma János vezérigazgató 2014. szeptember 30. 1. melléklet
Helyi mikro- és kisvállalkozások technológiafejlesztése a termelő, szolgáltató szektorban 2014. Ft-ban
Sor- Regisztrációs szám szám
Pályázó neve
1
17/2014
Galéria Invest Kft.
2 3
25/2014 15/2014
Kiskukta Kft. Sziliplaszt Kft.
4
95/2014
Rucz Noémi
5
8/2014
Kertész-Autó Kft.
6
10/2014
Horostyák Zsolt
7
62/2014.
Kuttor Bt.
8
52/2014
9
53/2014
10
29/2014
Fotoker Kft. Borbély és Társai Kft. Gécs Norbert
11
34/2014
Kábel-Plusz Kft.
12
72/2014
13
16/2014
14
28/2014
15 16
50/2014 56/2014
Image Marketing és Ker.fejl.-i Kft. ODA-ADÓ PLUSZ Kft. Rétlaki Tetőszervíz Szolg. Kft. Gép-Ber Kft. Interax Kft.
17
60/2014
Berta János e.v.
18
93/2014
Harvest Plusz Kft.
19
49/2014
Kerámiagép Kft.
20
70/2014
Isafer-Fém Kft.
21
43/2014
Horizont-Ajándék Bt.
Pályázott összeg
Javasolt összeg
596 275
596 275
600 000 600 000
600 000 600 000
139 488
139 488
377 800
377 800
542 821
542 821
600 000
600 000
495 913
495 913
hidraulikus emelő, mosóasztal, lifebook
192 476
192 476
kerék-, gumiszerelő gép, centírozó gép asztali présgépbe helyezhető Mecal miniapplikátor beszerzés
600 000
600 000
247 760
247 760
fűtés korszerűsítés
315 955
315 955
számítógép, notebook, klíma beszerzés
254 014
254 014
600 000
600 000
600 000 600 000
600 000 600 000
600 000
600 000
600 000
600 000
600 000
600 000
303 500
303 500
600 000
600 000
Pályázati cél számítógép és konfiguráció, állvány és tartozékai 2 személyes tehergépjármű vásárlás KAESER SXC8 kompresszor laptop, op.rendszer, vitrin, újságtartó, tároló szekrény,polcrendszer kerékjavító gépek, légkulcs, fáradt olaj gyűjtő ,motorkiemelő zsiráf kisgépek, kéziszerszámok vásárlása kiszolgáló szám.gép, munkaállomás, hálózati adattároló szerver számítógép
élhajlító gép, lemezvágó olló, kézi vulcnizó, szabász asztal, ProBook esztergagép vezérlő mobil kitelepülő rendszer megvásárlása barkács kisgépek beszerzése (csiszoló, gyalu, köszörű, fűrész, festékszóró) kisállat panzió kialakítása járommágnes, tervezői számítógép, nyomtató veszélyes hulladék gyűjtésére konténer, olaj tároló beszerzés lézervágó berendezés forgó egységgel
9 22
21/2014
Tóth Tiborné
3 aknás sütő vásárlása
272 100 Összesen
272 100
10 338 102 10 338 102
6. napirendi pont Tárgy: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő bérlakások felújítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 205/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Lencsési út 35-37. I/2. szám alatti lakás részleges felújítását. A nettó 210.480,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Franklin u. 193. szám alatti lakás részleges felújítását. A nettó 157.754,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 2.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Franklin u. 207. szám alatti lakás részleges felújítását. A nettó 96.638,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Bartók Béla út 37/A. VII/26. szám alatti lakás részleges felújítását.
10 A nettó 56.480,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 5.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Pásztor u. 150. III/10. szám alatti lakás részleges felújítását. A nettó 124.108,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 6.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Andrássy út 2/16., 4/31., 5/44. és 6/52. szám alatti lakások részleges felújítását. A nettó 293.004,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 7.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Lepény Pál u. 3. fszt/1. és 2/8. szám alatti lakások részleges felújítását. A nettó 260.172,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 8.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Irányi u. 4-6. A. III/32. szám alatti lakás konvektorának kicserélését. A nettó 80.929,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 9.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Fövenyes u. 1/2. II/16. szám alatti épület elektromos tűzhelyének kicserélését. A nettó 45.669,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti.
11 Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. október 31. 10. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva jóváhagyja a Békéscsaba, Erzsébet lakópark 42. szám alatti épület gázbekötését. A nettó 88.100,- Ft költséget a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kiadások negyedéves elszámolásánál érvényesítheti. Felelős: Kozma János vezérigazgató Határidő: 2014. december 31. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök a bizottsági elnöki feladatok ellátását átadta Tímár Ella bizottsági tagnak. 7. napirendi pont Tárgy: A fizetőparkoló-helyek működésével kapcsolatos 2014. II. negyedéves elszámolás Tímár Ella bizottsági tag: Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 206/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. által a parkolási üzletág működtetésével kapcsolatban felmerült költségekről kibocsátott számla és az ahhoz tartozó kimutatás megismerését követően a 2014. év II. negyedévre vonatkozó elszámoló számla kifizetését 752.474,- Ft összeggel jóváhagyja. Felelős: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Határidő: 2014. szeptember 30. 10. napirendi pont Tárgy: A lakások és a helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról szóló 26/2011. (X. 24.) önkormányzati rendelet módosítása Dr. Tőgye Ildikó osztályvezető: A különböző racionalizálási, fejlesztéssel kapcsolatos vizsgálatok hosszabb időt vesznek igénybe. Ahhoz, hogy ezeket az előterjesztésben említett lakásokat már novemberben tudjuk hasznosítani, ahhoz módosítani kellett a használati jogcímeket.
12 Tímár Ella bizottsági tag: Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a rendeletmódosítást teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 207/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a lakások és a helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról szóló 26/2011. (X. 24.) önkormányzati rendelet módosítását támogatja. Tímár Ella bizottsági tag a bizottsági elnöki feladatok ellátását átadta Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnöknek. 11. napirendi pont Tárgy: Javaslat „Csaba Baba” életkezdési támogatás bevezetése Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Fidesz Frakció nevében javaslatot nyújtottam be a közgyűlésnek „Csaba Baba” életkezdési támogatás bevezetése ügyében. A lakosság egészségvédelmére kiemelt figyelmet fordítunk, 2001 óta a 2 éven aluli békéscsabai gyerekek agyhártyagyulladás elleni, 2008 óta a békéscsabai lányok HPV elleni védőoltását biztosítja az önkormányzat. A védőoltások támogatására több tízmillió forintot fordítottunk. Ugyanakkor csökkent Békéscsaba lakosságszáma, szeretnénk a békéscsabai újszülöttek életkezdéséhez egy egyszeri támogatást nyújtani. Természetesen ezt a 2015. évi költségvetés tárgyalásakor tárgyalni kell. Szeretnénk elősegíteni, még jobban segíteni a gyermekvállalási kedvet. A népességmegtartó erőt szeretnénk egy bizonyos fokig támogatni. Nagyon fontos az identitástudat növelése, hiszen a várossal kapcsolatba lép a gyerek. Ez egy bővíthető támogatás, a későbbiek során akár érettségikor, szakmunkásképzéskor a város támogathatja a gyerekeket. Konkrét összeg nincs megjelölve a támogatás mértékére vonatkozóan, hanem az, hogy a 2015. évi költségvetés tárgyalásakor kell erre visszatérni, illetve a jegyzőt felkérjük a támogatás jogi és pénzügyi feltételrendszerének kidolgozására. Miklós Attila bizottsági tag: Támogatom az ötletet, de fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy a költségvetésbe betervezett 20 millió forint az az összes vállalkozóra tervezett támogatásunk egy évre. Nem szerencsés összevonni ügyeket - az újszülötteknek való támogatást a vállalkozók támogatásával összevonni. De azt jegyezzük meg, hogy az nagyban segítene mondjuk a gyerekvállalásban, ha lenne Békéscsabán megfelelő számú munkahely. Javaslatom az, hogy legalább ekkora mértékben amekkora mértékben szeretnénk a költségvetésben szerepeltetni az újszülöttek támogatását, legalább ekkora mértékben szerepeltessük a 2015. évi költségvetésben a helyi vállalkozók támogatását is. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Teljesen egyetértek, bár a két dolog nem függ össze. A munkahelyteremtés kérdése – amit a város tud, azt megteszi. 24 pályázat érkezett munkahelyteremtésre, amiből 16 volt értékelhető csak. Az, hogy magyar kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak 66 %-át foglalkoztatja, ez természetesen mutatja a
13 súlyukat és a szerepüket. A pályázat azt is mutatja, hogy ész nélkül nem akarnak munkahelyet teremteni, csak amit a gazdasági feltételek lehetővé tesznek. Volt mód és lehetőség arra, hogy Békéscsabán munkahelyeket teremtsünk, hozzunk ide, vagy ne szüntessünk meg. Sajnos ezek megszüntetésre kerültek a korábbi években, azóta pedig a lehetőségeinkhez mérten biztosítjuk, hogy aki szeretne idejönni azt nemcsak pénzzel, hanem különböző gyorsított eljárások igénybevételével segítjük abban, hogy kilépjen a piacra. Ilyen munkahely-teremtési támogatást kapott egyébként a Budapest Bank is, együttműködünk a Csaba-Metállal is, akivel utat építettünk közösen. Arról én nem tehetek, hogy az indiai gumigyár nem jött Békéscsabára, mert azok a feltételek, amik ehhez kellettek volna nem adottak. Nemcsak az autóút hiánya vezet ide, hanem a munkaerő szerkezeti összetétele is Békéscsabán. Mi a Csaba Baba kötvényt a gyermeknek szántuk, a fiataloknál ez szokott igazán nehézséget okozni, hogy a személyes gondoskodást, ellátást biztosítsák. Az előterjesztésben próbáltam jól megfogalmazni, hogy milyen célok mentén szeretnénk ezt. Ha a képviselőtársam kíváncsi erre - bár igyekeztem nem lopni az ötletet -, amikor kidolgoztuk ezt a javaslatot az osztályvezető asszony tájékoztatott arról, hogy az országban több helyen van ilyen támogatás. Tehát több helyen is úgy érzik, hogy hovatartozást jól meg lehet ezzel egy kicsit fogni. Jelenleg az előterjesztés erről szól, hogy a kisbabákat örömmel fogadja a város, támogatja őket, természetesen megfelelő feltételek teljesülése esetén. Tehát az összegről nincs döntés, a következő közgyűlés dönt majd arról, hogy adnak-e erre a célra és mekkora összeget. Felhívom a figyelmet arra, hogy 168 millió forint támogatás biztosítottunk 2008. év óta a vállalkozásoknak. 63 millió forintot adtunk 110 munkahelyre, és technológiafejlesztésre közel 105 millió forintot biztosítottunk. Ez a tájékoztatás az előterjesztéshez mellékelve volt. Ma már 110 munkahely komoly létszám. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 208/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a népesség életminőségének javítása, a gyermekvállalási kedv növelése, a város népességmegtartó képessége, valamint a békéscsabai identitástudat erősítése céljából – előre meghatározott feltételek alapján – Csaba Baba életkezdési támogatást kíván nyújtani a békéscsabai újszülöttek részére. Felelős: polgármester Határidő: 2014. december 31. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1. pontban szereplő támogatást azoknak a békéscsabai gyermekes családoknak kívánja biztosítani, ahol a gyermekkel azonos helyen lakó, a gyermeket saját háztartásában nevelő - a szülői felügyeletet gyakorló - szülő, gyám a gyermek születésének időpontjában és azt megelőző legalább
14 3 évben Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területén folyamatos bejelentett lakóhellyel rendelkezik és életvitelszerűen a városban lakik. Felelős: polgármester Határidő: 2014. december 31. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a támogatás összegét a 2015. évi költségvetés tervezésekor 35-50 ezer forint között határozza meg, és a támogatás biztosítására az önkormányzat 2015. évi költségvetésében 20.000.000,- Ft ot különít el. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 28. 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt a támogatás jogi és pénzügyi feltételrendszerének kidolgozására és a feltételrendszernek a közgyűlés novemberi ülésére történő előterjesztésére. Felelős: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Határidő: 2014. november 30.” 12. napirendi pont Tárgy: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat lakásállományának fejlesztésére vonatkozó javaslat Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Fidesz Frakció előterjesztése a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat lakásállományának fejlesztésére vonatkozó javaslat. Az előterjesztés 2. oldalán egy nagyon érdekes táblázatot találhatunk, ahol látható, hogy a meghirdetett bérlakások és a beérkezett pályázatok száma között szignifikáns különbség van. Főleg a szociális rászorultság alapján bérbe adható lakások 15 – 126 aránya. Ez igen kirívó, nagy a lakosság részéről a szociális bérlakás iránti igény. Ugyanakkor Békéscsabán több olyan lakás van, ami vagy komfort fokozata vagy felújítási elmaradása miatt nincs benne ebben az állományban. Az előterjesztés több olyan végrehajtható feladatot javasol a közgyűlésnek és a következő közgyűlésnek, amit érdemes lenne átgondolni. Először is át kell tekinteni mennyi ilyen lakáscélra használható ingatlan van, ezeknek a felújítása, lakhatóvá tétele, komfortfokozatának növelése milyen módon, milyen munkák végrehajtásával történhet meg. Itt például a közfoglalkoztatási programot lehetne nagyon komolyan igénybe venni. Bővíteni kell ezt a lakásállományt. Több olyan ingatlan van Békéscsabán, amiből ki lehetne alakítani lakásokat, természetesen ez ráfordítási igényt jelent. Meg kell esetlegesen a vásárlást is fontolni, ha olyan lehetőség van. Többször tárgyaltunk elővételi jogról lakások esetében, ahol az önkormányzat élhetett volna elővásárlási jogával, de a lakás elhelyezkedése, nagysága miatt nem éltünk ezzel. Erről szól a határozati javaslat. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel, a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 209/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja:
15 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) annak érdekében, hogy a békéscsabai lakosság szociális biztonságát, az emberhez méltó lakhatás feltételeit a lakossági szükségleteknek megfelelően a lehető legmagasabb szinten biztosítsa, a lakásgazdálkodását - az alábbi elvek mentén – felülvizsgálja: -
-
-
-
-
Át kell tekinteni a rendelkezésre álló bérlakások állapotát. A lakások hatékony és racionális kihasználtsága érdekében fel kell mérni azoknak a munkálatoknak a szükségletét, amelyek a lakások felújítását, lakhatóvá tételét, komfortfokozatának növelését, energiatakarékos fenntartását eredményezik. Ki kell dolgozni a fenti feladatok végrehajtásának leghatékonyabb megoldását, a munkálatok közfoglalkoztatási program keretében történő elvégzésének ütemtervét. Meg kell vizsgálni az Önkormányzat lakásállományának bővítésére vonatkozó lehetőségeket. Át kell tekinteni az Önkormányzat jelenleg üres, funkció nélküli ingatlanjait, azok lakáscélú hasznosításának lehetőségét, forrásigényét. A lakossági igényeknek megfelelően elő kell készíteni a lakások egyes bérbeadási jogcímei közötti átcsoportosítást, a bérlőkijelölési jogú lakások közül még több lakás bérlőkijelölési jogának a megváltását. Ki kell dolgozni a bérlakásállomány folyamatos fejlesztésének koncepcióját. A bérlakásállomány bővítése érdekében meg kell vizsgálni a lakáscélú ingatlanok vásárlásának lehetőségét, annak forrásigényét. Át kell tekinteni a lakáshasználat szempontjából releváns helyi és központi jogi normákat, és amennyiben szükséges, meg kell tenni a megfelelő lépéseket a hatékony és az életviszonyoknak megfelelő szabályozás érdekében.
Felelős: polgármester Határidő: 2014. november 30. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt és Kozma Jánost, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, hogy az önkormányzat lakásgazdálkodását az 1. pontban meghatározott elvek mentén tekintse át, és ennek eredményéről a Közgyűlést tájékoztassa. Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója Határidő: 2014. november 30.” Felelős:
13. napirendi pont Tárgy: Szociális tűzifa program Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A szociális tűzifával eddig is támogattuk a családokat. Legutóbb, tavaly 563 családot. Nem tudom az idén ez a szám mennyi lesz. A lényeg az, hogy megnövekedett a kihűléses halálozások esete, ami nemcsak közterületi kihűléssel, hanem idős emberek otthoni kihűlésével vezetett halálhoz, többek között azért, mert nem volt megfelelő minőségű, mennyiségű tűzifájuk. Herczeg Tamás tanácsnok úr azt javasolta, hogy a közgyűlés
16 az önkormányzati segély előirányzatból eleve 2 millió forintot címkézzen fel, különítsen el a tűzifa program támogatására. Erről szól az előterjesztés. Kiegészítésként szeretném mondani, hogy Csiaki Tamás osztályvezető úrral már beszéltünk arról, hogy amikor volt a szemétszedési akció észleltük, hogy az Élővíz-csatorna partján elég sok kiszáradt fa van. Ezeket a fákat ellenőrzött körülmények között esetleg meg lehetne ritkítani, vagy kivágni a száraz, nem élő fákat. Feldarabolás, beszállítás után esetleg egy ilyen segélycsomagba bele lehetne tenni. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel, a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 210/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2014. évi költségvetésben az önkormányzati segély előirányzatából 2.000.000,- Ft-ot, azaz kettőmillió forintot különít el annak érdekében, hogy a rászoruló békéscsabai családok téli tűzifa támogatását biztosítsa. 2. A Közgyűlés felkéri Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt a természetben nyújtott szociális tűzifa támogatás jogosultsági feltételeinek és jogi szabályozásának kidolgozására. Felelős: Határidő:
polgármester 2014. november 30.”
14. napirendi pont Tárgy: Döntés térfigyelő kamerák elhelyezéséről Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A térkamerák kihelyezésének nemcsak a helyét kell meghatározni, hanem tudatosítani kell a 1990. évi LXIII. törvény alapján, hogy megfigyelés alatt van a terület, hogy kamerával őrzött területről van szó. Három helyre javasolnak kamerák kihelyezését a határozati javaslatban felsorolt helyeken. Strifler Attila bizottsági tag: Mennyi ideig jegyzi meg a kamera a felvételt, mennyi ideig tárolja? Dr. Urbán-Zsilák Klára osztályvezető: 8 munkanapig. Ha jelezzük, hogy bizonyos cselekmények miatt szükségesek a felvételek, egy időszak felvétele, akkor azokat tovább őrzik. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:
17 211/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a CsabaPark területén térfigyelő kamerák elhelyezését az alábbiak szerint:
1.
2.
3.
kamera elhelyezése a CsabaPark bejáratától balra eső területen a rendezvénycsarnok bejáratánál lévő kandeláberen a Rendezvénycsarnok és az Óriások konyhája közötti kandeláberen
megfigyelt közterület a Rendezvénycsarnok bejárata és a CsabaPark bevezető útja
az Óriások konyhája tematikus játszópark, a Rendezvénycsarnok üzleteinek bejárata és a Kolbászudvar bejárata a Kolbászudvar mögötti parkolók a Kolbászudvar erdőterület felé eső hátsó utolsó kandeláberén bejáratai
2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt, hogy gondoskodjon a térfigyelő kamerák elhelyezéséből eredő, jogszabályban előírt tájékoztatási, figyelmeztetési és közzétételi kötelezettségek teljesítéséről. Felelős: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Határidő: 2014. szeptember 19.” 15. napirendi pont Tárgy: Tájékoztató a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” című projekt állásáról Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A szennyvíztisztító telepnél bizonyos csúszások voltak, téli próbaüzem, egyéb dolgok miatt, amit csak 2013. évben tudtak megcsinálni, de 2012. évben kellett volna. A támogatási szerződés ezért módosításra is került a határidőket illetően, a projekt befejezésének végső határideje 2015. szeptember 1., az elszámolási csomag benyújtási határideje 2015. szeptember 30. lenne. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 212/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja:
18 „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” című projekt állásáról szóló tájékoztatót elfogadja. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 19.” 16. napirendi pont Tárgy: Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” tárgyú projekt Támogatási szerződésének 5. sz. módosítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Kérdés, észrevétel van-e? A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 213/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elfogadja a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” tárgyú projekt támogatási szerződésének 5. számú módosítását és felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert arra, hogy – amennyiben a módosítás iránti kérelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága elfogadja – a szerződésmódosítást aláírja. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 18.” 17. napirendi pont Tárgy: "Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése" című projekt szennyvíztisztító telep bővítése és rekonstrukciója tárgyú szerződésének 1. számú módosítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Kérdés, észrevétel, módosító javaslat van-e? A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 214/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT
19 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” című projekthez kapcsolódó, Szennyvíztisztító telep fejlesztése tárgyú vállalkozói szerződés 1. számú módosítását elfogadja és felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 30.” 18. napirendi pont Tárgy: Hozzájárulás a Kamut Községben keletkezett, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elhelyezéséhez Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Ha kérdés, észrevétel nincs, akkor a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 215/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul a Kamut Község területén keletkező, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek a békéscsabai szennyvíztisztító telepen történő elhelyezéséhez. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 30.” 19. napirendi pont Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás kiadása a DAREH beruházásához Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Több feltétel is megfogalmazásra került a határozati javaslatban, amelyek megléte esetén kerülhet aláírásra a hozzájáruló nyilatkozat. A határozati javaslat harmadik bekezdése szerint az egyes létesítmények kivitelezési ütemét a Városüzemeltetési Kft. elfogadó nyilatkozatával lehet csak megkezdeni. Van-e valami kötöttsége, hogy ezt a nyilatkozatot mikor nem adja meg, és mikor kell megadnia? Csiaki Tamás osztályvezető: Ha nem teljesülnek a beruházó részéről azok az ideiglenes létesítmények, amelyek kellenek ahhoz, hogy ez a telep folyamatosan működjön, akkor a Városüzemeltetési Kft. nem fogja kiadni ezt a nyilatkozatot. Amennyiben ez megépül, akkor minden további nélkül ezt ki tudja adni. Ez a korlátja annak, hogy a hatóságnál a Városüzemeltetési Kft.-nek vannak meg az engedélyei ennek a telepnek a működtetésére és a hatóság őt tudja korlátozni. A kft. jelenleg is együttműködik, az ottani beruházókkal
20 számtalan egyeztetés van, ő nem akarja ezt megakasztani, folyamatosan egyeztetnek és segíti a beruházást. Viszont vannak olyan ügyek, amelyektől nem tud eltekinteni, mert akkor az ő működése kerül veszélybe. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Amennyiben nincs egyéb kérdés, észrevétel, a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 216/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1.
„Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul a Békéscsabai Városüzemeltetési Kft. által üzemeltetett Békéscsabai Regionális Hulladékkezelő Műben a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás (a továbbiakban: DAREH) által létesítendő nagykapacitású hulladékválogató központhoz kapcsolódóan, az „Építés I. beruházás” keretében megvalósításra kerülő gépjárműtároló szín, új üzemanyagkút és új gépjárműmosó létesítmények kivitelezésének megkezdéséhez az alábbi feltételekkel: − A DAREH a kivitelezés teljes időtartama alatt biztosítsa, hogy a Békéscsabai Városüzemeltetési Kft. a szerződésben és a hatósági engedélyben foglaltaknak maradéktalanul eleget tudjon tenni (komposztálás, mérlegelés, gépjármű mosás, gépjármű tárolás, tankolás stb.). − Amennyiben a komposztálótérrel, a parkolási helyszínekkel vagy az üzemanyagkút elhelyezésével kapcsolatosan az üzemeltető részéről igények (pl. ideiglenes létesítmények kialakítása) merülnek fel, ezek költségeit, a kivitelezést és engedélyeztetést a DAREH finanszírozza. − Az egyes létesítmények kivitelezési ütemét – a bontási munkálatokat is beleértve – a Békéscsabai Városüzemeltetési Kft. elfogadó nyilatkozatával lehet csak megkezdeni (munkakezdési engedély feltétele). − Amennyiben a hulladékkezelő mű üzemeltetése során olyan korlátozások kerülnek bevezetésre vagy olyan károkozások történnek, amelyek befolyásolják a telep működését, úgy annak jogi és anyagi felelősségét a DAREH teljes egészében viseli. − Az új létesítmények használatbavételi eljárásáig az Önkormányzattal megállapodást kell kötnie a DAREH-nak, amelyben rögzítik az egyes létesítmények üzemeltetési feltételeit és díjait. − Az új létesítmények használatbavételi eljárásáig az Önkormányzattal megállapodást kell kötnie a DAREH-nak, amelyben rögzítik a terület és felépítmények tulajdonviszonyait.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul a Békéscsabai Városüzemeltetési Kft. által üzemeltetett Békéscsabai Hulladékkezelő Műben a DAREH által létesítendő nagykapacitású hulladékválogató központhoz kapcsolódóan, az „Építés II. beruházás” keretében megvalósításra kerülő depóniatér, csurgalékvízmedence és a
21 0763/195. hrsz. alatti út építéséhez, valamint a bekötőút felújításához az alábbi feltételekkel. − Az új depóniatér és a csurgalékvízgyűjtő medence művelési ág kivonásával kapcsolatos földhivatali eljárás lefolytatásról a DAREH-nak kell gondoskodnia, valamint az ezzel kapcsolatos költségek is őt terhelik. − Amennyiben az új depóniatér és a beruházással érintett egyéb létesítmények miatt a hulladékkezelő mű IPPC engedélyét, vízjogi engedélyét ismételten módosítani kell, az ezzel kapcsolatos költségeket a DAREH viseli. − Az új létesítmények használatbavételi eljárásáig az Önkormányzattal megállapodást kell kötnie a DAREH-nak, amelyben rögzítik az egyes létesítmények üzemeltetési feltételeit és díjait. − Az új létesítmények használatbavételi eljárásáig az Önkormányzattal megállapodást kell kötnie a DAREH-nak, amelyben rögzítik a terület és felépítmények tulajdonviszonyait. 3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a beruházással érintett ingatlanok (Békéscsaba, 0763/194. hrsz.-ú „a” és „b” alrészletű), valamint az azzal szomszédos ingatlanok (Békéscsaba, 0763/26, 0749/93, 0763/56 és 0744 hrsz.) vonatkozásában a hozzájáruló nyilatkozatok aláírására, illetve valamennyi szükséges jognyilatkozat megtételére a jelen határozatban előírt feltételekkel.
Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. október 10.” 21. napirendi pont Tárgy: Hulladékgyűjtő edények zárható térben történő elhelyezésére beérkezett pályázat elbírálása, lejárt támogatási szerződés miatt új szerződés megkötése Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Vécsey u. 36-42. szám alatti társasházról van szó, akinek már egyszer ítéltünk támogatást, de most jutottak el odáig, hogy megvannak az igazolásaik és az önerejük. Akkor a bizottság 740.625,- Ft-ot ítélt meg. Most egy új elfogadás kell, hogy továbbra is kívánjuk támogatni a hulladékelhelyező tároló létesítését. A határozati javaslatot teszem fel szavazásra azzal, hogy 740.625,- Ft vissza nem térítendő támogatás kerüljön biztosításra társasház részére. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 217/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított hatáskörében eljárva a Békéscsaba, Vécsey u. 36-42. szám alatti társasházak hulladékgyűjtő edényeinek zárható térben történő elhelyezése érdekében új támogatási szerződés megkötéséhez hozzájárul.
22 2. A Békéscsaba, Vécsey u. 36-42. szám alatti társasházak részére hulladékgyűjtő edények zárható térben történő elhelyezésének megoldására vissza nem térítendő támogatást nyújt 740.625, - Ft összegben. A támogatás felhasználására vonatkozó előírásokat a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a lakóközösség megbízott képviselője által aláírt támogatási szerződésben kell rögzíteni. A támogatás a zárható helyiség használatbavételét követően, számlákkal igazolt költségek alapján kerülhet kifizetésre a pályázó részére abban az esetben, ha benyújtja a hulladékgazdálkodási közszolgáltató által kiadott igazolást arról, hogy a társasházaknak nincs a hulladékszállítással összefüggésben tartozása. A támogatás Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési rendeletében a zárható térben elhelyezhető hulladéktárolók támogatására meghatározott pénzügyi fedezet terhére fizethető ki. Felelős: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok Határidő: 2014. december 31. 22. napirendi pont Tárgy: Településrendezési Eszközök módosítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A napirenddel kapcsolatban van-e kérdés, észrevétel, módosító indítvány? Amennyiben nincs, a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 218/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „I. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Településrendezési Eszközök jelen határozat II. pontjában szereplő módosításaival kapcsolatban elfogadja a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet VI. fejezete alapján előírt partnerségi egyeztetés szabályait az alábbiak szerint: 1. A partnerségi egyeztetésben résztvevő érintett partnerek köre: a) a településrendezési döntés hatásaival érintett cselekvőképes nagykorú természetes személyek, akik Békéscsaba közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek, és ezt lakcímet igazoló hatósági igazolvány bemutatásával igazolják, b) a településrendezési döntés hatásaival érintett cselekvőképes nagykorú személyek, gazdálkodó szervezetek, akik javára Békéscsaba közigazgatási területén jogot jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba, és ezt 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap bemutatásával igazolják, vagy Békéscsaba közigazgatási területén székhellyel, telephellyel rendelkeznek.
23 2. A partnerségi egyeztetésben résztvevő partnerek tájékoztatásának módja, dokumentálása és eszközei: a) A partnerek tájékoztatásának eszközei és módja: A partnerek az Önkormányzat honlapján és a városi hirdetőtáblán kapnak tájékoztatást a készítendő településrendezési eszközről vagy a meglévő településrendezési eszköz módosításáról. b) A javaslatok, vélemények dokumentálásának módja: A javaslatok, vélemények dokumentálása írott formában, az iratkezelés szabályai szerint történik. A beérkezett dokumentumokat a főépítész megküldi a tervezőnek, aki azokat megvizsgálja, majd az elfogadásra javasolt és az elfogadásra nem javasolt véleményeket – indokolással együtt – visszajuttatja a főépítésznek. c) Az el nem fogadott javaslatok, vélemények indokolásának módja, a dokumentálásuk, nyilvántartásuk rendje: Az elfogadásra nem javasolt véleményeket és azok indokolását a polgármester a Közgyűlés ülésén ismerteti. A Közgyűlés dönt a vélemények elfogadásáról, illetve el nem fogadásáról. A közgyűlési döntéseket, valamint azok indokolását a főépítész összesíti, a terv ügyiratához csatolja, valamint elküldi a tervezőnek. d) Az elfogadott koncepció, stratégia és településrendezési eszközök nyilvánosságát biztosító intézkedések: Az elfogadott Településrendezési Eszköz az Önkormányzat honlapján és a városi hirdetőtáblán kerül közzétételre. Felelős: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Határidő: 2015. augusztus 30. II. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul Településrendezési Eszközök módosításának előkészítéséhez az alábbiak szerint:
a
1.
A Helyi Építési Szabályzatról szóló 5/2006. (I. 29.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: HÉSZ) 14. § d) bekezdésében felsorolt települési gyűjtőutak adatai és a HÉSZ 5. mellékletét képező szerinti Szabályozási Terven (a továbbiakban: SZT) feltüntetett települési gyűjtőutak adatai egyezzenek meg egymással.
2.
A HÉSZ 6. melléklete szerinti településképi védelem alá tartozó terület ábrázolásával kapcsolatos rajzi pontatlanságokat meg kell szüntetni a jelen határozat1. mellékletében ábrázoltak szerint.
3.
Az egykori Körös Szálló és környezete övezeti besorolása a jelen határozat 2. mellékletében ábrázoltak szerint a jelenlegi KK-Z (különleges terület, nem közlekedési területen lévő közlekedési építmények területei) övezeti besorolásról Vt-2 (településközponti vegyes terület) építési övezetre módosuljon. A 3909/1 hrsz.-ú és a 3909/3 hrsz.-ú földrészletek kerüljenek az egyéb közút kategóriába.
4.
Azokon a helyeken, ahol a SZT és a földhivatali nyilvántartás szerinti közterület szabályozási szélesség az időközben elvégzett közterület felőli telekhatár rendezés miatt egymással már megegyezik, a feleslegessé vált szabályozási vonalak kerüljenek levételre a SZT-ről.
Felelős: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Határidő: 2015. augusztus 30.”
24 23. napirendi pont Tárgy: A Településrendezési Eszközök módosításához kapcsolódó véleményezési szakasz lezárása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Érkezett észrevétel? Lukácsi László városi főépítész: Nem. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 219/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elfogadja a Településrendezési Eszközök módosítására vonatkozó alábbi fejlesztési szándékokat: 1. A Helyi Építési Szabályzatról szóló 5/2006. (I. 26.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: HÉSZ) 5. mellékletét képező Szabályozási Terven a zártkerti utcák és mezőgazdasági dűlőutak előírt szabályozási szélessége kerüljön a földhivatali nyilvántartás szerinti ingatlan- és földrészlet határokra. 2. A Mezőmegyer, Sáros utca déli oldalán lévő 0655, 0656, 0657 és a 0654 hrsz.-ú területek jelenlegi Má-1 (mezőgazdasági terület) övezeti besorolása változzon Gksz (gazdasági, kereskedelmi-szolgáltató) övezetre, valamint a 0658/1, 0658/2, 0658/3, 0660/2, 0661/13, 0661/14 és a 0661/16 hrsz.-ú földrészletek jelenlegi Má-1 (mezőgazdasági terület) övezeti besorolása változzon Mk-1 (mezőgazdasági terület - szőlő, kert, gyümölcsös) övezetre. 3. A 15522 hrsz.-ú ingatlan előtti szakaszon a Zegzug utca szabályozási szélessége kerüljön vissza az ingatlan Zegzug utca felőli telekhatárára. 4. A Dobozi út 50. szám alatti 14303 hrsz.-ú ingatlan, valamint a Dobozi út 90. szám alatti 18616/1 hrsz.-ú ingatlan a Településrendezési Eszközökben meghatározot egyéb közút, dűlőút besorolásból kerüljenek Lf-OK2 (falusias lakóterület oldalhatáron álló beépítéssel) építési övezetbe. 5. A HÉSZ 36/B. § (2) bekezdése kerüljön módosításra úgy, hogy a több tulajdonos tulajdonában lévő épületek esetén az egyes tulajdonosok számára külön-külön is biztosítható legyen a homlokzatfelújítás és az utólagos hőszigetelés elkészítése. 6. A volt Városgazdálkodási Vállalat Mazán László utcai telehelye mögötti 0909/9 hrsz.-ú ingatlan teljes területéből 2 hektárnyi területrész övezeti besorolása változzon Ev (védelmi rendeltetésű erdőterület) övezeti besorolásra. 7. A Csabapark megközelíthetősége érdekében az 1504 hrsz.-ú ingatlanra tervezett feltáró út az ingatlanon belül más helyen és szélességben kerüljön kijelölésre. 8. A HÉSZ 6. § (3) bekezdés d) pontja szerinti, az építési hely kijelölésére vonatkozó szabályozás úgy módosuljon, hogy az építési telkeken az építési hely mélysége a telkek mélységével arányos legyen.
25 Mivel a tervezett módosításokkal kapcsolatban a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kormányrendelet) meghatározott, véleményezésre biztosított határidőn belül a partnerségi egyeztetésbe bevontak, a Kormányrendelet 9. mellékletében meghatározott államigazgatási szervek, valamint az érintett területi, települési önkormányzatok részéről nem érkeztek olyan észrevételek, amelyek miatt a tervezett módosítási szándékokon változtatni kellett volna, ezért Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése alapján a Településrendezési Eszközök módosítására vonatkozó véleményezési szakaszt lezárja. Felelős: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Határidő: 2014. szeptember 18.” 24. napirendi pont Tárgy: Békéscsaba Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája című dokumentumok elfogadása /A melléklet külön állományban található/ Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Ki volt adva véleményezésre az anyag a Trenecon Cowi Kft.-nek. Alapvető változást nem javasoltak, módosítani javasolták több ponton az ITS szövegében a kerékpárút kifejezést. A javasolt szövegmódosítások az ITS-ben átvezetésre kerültek. A 22. oldalon megtalálható táblázat szerint az általános iskolai férőhelyek száma 1253, beíratottak száma 666. Ez az a két adat, ami nem stimmel. Ma az iskola neve Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és nem 1253 a férőhelyek száma. Van-e egyéb kérdés, észrevétel az ITS-sel kapcsolatosan? Amennyiben nincs, a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 220/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megismerte és elfogadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját a jelen határozat 1. számú melléklete szerint. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 141/2014. (VI. 27.) közgy. határozat 2. pontját hatályon kívül helyezi. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2014. szeptember 18.”
Miklós Attila elhagyta az üléstermet. A bizottság létszáma 7 fő.
26 25. napirendi pont Tárgy: Pályázat benyújtása az ÁROP-1.A.3.-2014 kódszámú pályázati felhívásra Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Az anyag a járásokon belüli együttműködésről szól, mi a 2-27 közötti kategóriába esünk. Erre pályáznánk, legfeljebb 22 millió Ft összegre. A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 221/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy az ÁROP-1.A.3.-2014. kódszámú, „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című egyfordulós pályázati felhívásra Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtson be. A pályázat összköltsége legfeljebb 22 millió Ft, a támogatási intenzitás 100 %. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt a pályázat elkészítésére, továbbá a pályázat nyertessége esetén a pályázati célok megvalósítására. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok aláírására és szerződések megkötésére. 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt, hogy nyertes pályázat esetén gondoskodjon a projektmenedzsmentben résztvevő személyeknek a pályázati felhívásban előírtak szerinti alkalmazásáról. 5. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt, illetve a hivatal munkaszervezetébe tartozó köztisztviselőket és munkatársakat, hogy a projektben elláthassanak a projekt végrehajtásával kapcsolatban minden olyan feladatot, amelyre az Önkormányzat más szervezettel nem köt szerződést, továbbá felhatalmazza a projektmenedzsmenttel kapcsolatos dokumentumok aláírására. Felelős: 1., 3. pontért: Vantara Gyula polgármester 2., 4., 5. pontért: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Határidő: 2014. szeptember 30.”
27 Miklós Attila bizottsági tag bekapcsolódott a bizottság munkájába, a bizottság létszáma 8 fő. 26. napirendi pont Tárgy: Az Ivóvízminőség-javító Projekt kapcsán létrejött Konzorciumi Megállapodás II. számú kiegészítése Wittmann László osztályvezető: Mindkét pont az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik. Egyrészt a Társulásnál kifizetett működési hozzájárulás elszámolásáról van szó. Másrészt pedig az elkészült beruházás az önkormányzatok tulajdonába adása kapcsán merült fel az, hogy a visszterhes átruházást be kell építeni a társulási megállapodásba, ezáltal elkerülhető az áfafizetési kötelezettség, ami az előterjesztésben leírtak alapján közel 10 milliárd nagyságrendű. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen szavazattal 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 222/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „I. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elfogadja a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” című támogatott projekt kapcsán a Konzorciumi megállapodás II. számú kiegészítését a következők szerint: 1.
A Projekt keretében történő beruházás tulajdonjoga visszterhesen kerül az önkormányzatokhoz, mégpedig a közöttük létrejött tulajdonjogi megállapodásban foglalt arányok szerint. Az átruházási érték vonatkozásában a Társulásnál a Projekt valamennyi beruházási költsége az irányadó, amely a beruházás aktiválása során figyelembe vételre kerül.
2.
A Projekt megvalósítási fázisba lépésére tekintettel, a Projekt menedzselésének, lebonyolításának felmerülő költségeire projekt lebonyolítási díjat fizetnek az önkormányzatok a Társulásnak számla ellenében a Társulási Tanács döntése szerint. A 2015. évre esedékes díjról és teljesítéséről a felek a 2015. évben döntenek. A Társulás tag önkormányzatai a lebonyolítási díjat közvetlenül fizetik meg, míg a Társuláson kívüli, más Társulásokba tömörült önkormányzatok társulásaikon keresztül fizetik meg a díjat. A díj vonatkozásában a társulási tag önkormányzatok a Társulási Tanácsülés határozata szerint kötelezettek a fizetésre, a Társuláshoz konzorciumi megállapodással kapcsolódó önkormányzatok a konzorciumi megállapodás szerinti díjat fizetik.
II. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a Konzorciumi megállapodás II. számú kiegészítésének aláírására. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 30.”
28 27. napirendi pont Tárgy: A 0805 hrsz.-ú földút üzemeltetéséhez szükséges terület megvásárlása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 223/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet 13. § (1) bekezdésében biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a 0805 hrsz. alatt felvett földút tényleges használatnak megfelelő üzemeltetése érdekében vételi ajánlatot tesz a békéscsabai 0803/19 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosának, az alábbi feltételekkel: 1. Az Önkormányzat a 0803/19 hrsz.-ú ingatlannal szomszédos, 0805 hrsz. alatt felvett földúthoz szükséges terület tulajdonba adása fejében bruttó 250,- Ft/m2 vételárat ajánl fel az ingatlan tulajdonosa számára. A bruttó vételár 125 m2 tulajdonba adása esetén bruttó 31.250,- Ft, azaz harmincegyezer-kétszázötven forint. 2. Az 1. pontban leírt vételár a földút üzemeltetéséhez szükséges terület tulajdonba adásáról szóló szerződés aláírásától számított 15 napon belül fizethető ki. 3. A tulajdonba adás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez szükséges munkarészek elkészíttetése Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának feladata és költsége. 4. A kerítés új birtokhatárra történő kiépítése a 0803/19 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosának feladata és költsége. 5. Az 1. pontban írt ingatlanvásárlás pénzügyi fedezete a 2014. évi költségvetés vagyonhasznosításhoz kapcsolódó kiadásainak előirányzata. 6. A 0806/29 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa által engedély nélkül használt, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő területrészt megvételre fel kell ajánlani. A területrész vételára azonos a jelen határozat 1. pontjában írt vételárral. Amennyiben a 0806/29 hrsz.-ú földrészlet tulajdonosa a felkínált vételi lehetőséggel nem kíván élni, a birtokvédelemről intézkedni kell. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy a fent írt feltételekkel az adásvételi szerződéseket aláírja, valamint szükség esetén a birtokvédelem ügyében intézkedjen. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2015. március 1.
29 28. napirendi pont Tárgy: A mezőmegyeri sporttelep (Békéscsaba 11823/1 hrsz.) ingyenes önkormányzati tulajdonba vétele Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 224/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Békéscsaba 11823/1 hrsz.-ú, sporttelep megnevezésű, 2 ha 5060 m2 nagyságú, természetben Békéscsaba, Mezőmegyer, Erdő sori ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba vételével kapcsolatban az alábbi döntést hozza: 1. Az ingatlant Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a tulajdonszerzéstől számított legalább 15 évig elsődlegesen sportcélokra használja és ezt az ingatlan esetleges másodlagos jellegű hasznosítása sem veszélyezteti. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja, hogy az ingatlant a tulajdonszerzést követő 15 éven belül csak a sportigazgatási szerv vezetőjének hozzájárulásával terheli meg. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. december 31.” 29. napirendi pont Tárgy: A Békéscsaba, Trefort utca 21. szám alatti önkormányzati tulajdonú belterületi ingatlan értékesítése Wittmann László osztályvezető: Az ingatlant többen bérlik. A bérleti szerződésekben meg van határozva a felmondási határidő, ami 60 vagy 90 nap szokott lenni. Ezen időn belül nekik lehetőségük van arra, hogy máshol találjanak helyet maguknak. Ha a közgyűlési döntés megvan, értesítve lesznek arról, hogy a közgyűlésnek van egy eladási szándéka. Amikor egy bérlő bérbe vesz egy ingatlant tudja, hogy nem örökre maradhat ott, hanem az eladási lehetőségek benne vannak, ha a tulajdonos úgy dönt, hogy értékesíteni kívánja az ingatlant. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Felhívom a figyelmet arra, hogy a vagyoni bevételek teljesülésének is meg kell felelni. De nem ez az ok, hanem az, hogy vételi szándék lett bejelentve. Az ingatlan nyilvános árverésen kerül majd értékesítésre. A határozati javaslatot teszem fel szavazásra.
30 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen és 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta: 225/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő, az ingatlan-nyilvántartásban Békéscsaba 3382 hrsz. alatt felvett, 2242 m2 területű ingatlant nettó 70.000.000,- Ft, azaz hetvenmillió forint (bruttó 88.900.000,- Ft) kikiáltási áron, árverés útján értékesíti. Az árverési hirdetmény az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet 3. mellékletét képező árverési szabályzat alapján kerül elkészítésre. 2. Az árverésen kialakult vételárat a vevőnek az adásvételi szerződés aláírásától számított 30 napon belül egy összegben kell megfizetnie. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy az ingatlanárverés nyertesével az adásvételi szerződést kösse meg. 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert - amennyiben az ingatlanárverés sikeres és a tulajdonjog átruházása megtörténik - az Önkormányzat és a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. által Békéscsabán, 2002. szeptember 26. napján, az önkormányzati ingatlanok hasznosítására kötött megbízási szerződés mellékletének módosítására. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. december 31.” 30. napirendi pont Tárgy: A Doboz, Nagyváradi utca 38. szám alatti belterületi ingatlan bérbeadása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Egy romos ingatlanról van szó, egy nagy család lakik most benne, akik nehéz körülmények között élnek. Módosításra teszek javaslatot arra vonatkozóan, hogy az ingatlan bérleti díja bruttó 2.500,- Ft/hónap legyen az elmondottak miatt. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal támogatta azt a módosító javaslatot, mely szerint az ingatlan bérleti díja bruttó 2.500,- Ft/hónap legyen. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra a módosítással. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:
31 226/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának a szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a tulajdonát képező Doboz, 464/1 hrsz.-ú, természetben Doboz, Nagyváradi utca 38. szám alatt található, 540 m2 nagyságú belterületi ingatlanra bérleti szerződést köt Egeresi Imréné dobozi lakossal az alábbi feltételekkel: -
A bérleti díj bruttó 2.500,- Ft/hó, azaz kettőezerötszáz forint/hó.
-
A bérleti szerződést határozatlan időre, 2014. október 1-jétől kell megkötni.
-
A bérbeadó a bérlő tevékenységéért felelősséget nem vállal. A bérlőt terheli az ingatlan rezsiköltségének megfizetése, az ingatlan rendben tartási munkáinak elvégzése és állagmegóvása.
-
A bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy az ingatlan életveszélyes állapotba nem kerül.
-
A bérbeadónak azonnali felmondási joga van, ha a bérlő a rendes gazdálkodás szabályait megszegi vagy a bérleti díjat, illetve a közüzemi díjakat a meghatározott időre nem fizeti meg.
Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. október 1. 31. napirendi pont Tárgy: Önkormányzati tulajdonban lévő földterületek haszonbérleti díjának meghatározása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 7 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 227/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza:
32 1. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság az önkormányzati tulajdonú földterületek haszonbérleti díjtételeit a 2015-2016-os gazdasági évekre az alábbiak szerint határozza meg: -
2 ha feletti földterületek: bruttó 45.000,- Ft/ha/év, 1-2 ha közötti és kertszerűen művelhető belterületi földterületek: bruttó 35.000,- Ft/ha/év, 0,5-1 ha közötti földterületek: bruttó 21.000,- Ft/ha/év, 0,5 ha alatti földterületek: bruttó 16.000,- Ft/ha/év, gyepek, zárványterületek: bruttó 15.000,- Ft/ha/év.
A haszonbérleti díjat a művelhető terület figyelembevételével kell megállapítani. 2. A haszonbérleti szerződéseket gazdasági évre, a következő év október 31-ig kell megkötni. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság azoknak a haszonbérlőknek, akik az előző évben bérleti szerződés alapján hasznosították az ingatlant, előhaszonbérleti jogot biztosít. 3. A korábban nem haszonbérelt földterületre a haszonbérlőnek a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság egy évig 50 %-os haszonbérletidíj-kedvezményt biztosít. 4. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság a haszonbérleti díjtételeket és feltételeket a 2016-os gazdasági év végén ismételten felülvizsgálja. Felelős: Hanó Miklós alpolgármester Határidő: 2016. október 31. 32. napirendi pont Tárgy: A Békéscsaba, Balassa utcában található 6147/24. hrsz-ú ingatlan hasznosítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Strabag Vasútépítő Kft. bérli az ingatlant, 2014. augusztus 31-éig szólt a határozott idejű bérleti szerződés. A kft. a vasútállomás átépítési munkálataiban vesz részt, az ingatlan használatára 2015. május 31-éig igényt tartana. Az előterjesztő 45,- Ft/m2/hó bérleti díj megállapítását javasolja. Módosításra teszek javaslatot arra vonatkozóan, hogy a terület bérleti díja 50,- Ft + áfa/m2/hó legyen. A módosításra tett javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal támogatja azt a javaslatot, mely szerint a Békéscsaba, 6147/24 hrsz.-ú, 6023 m2 alapterületű, beépítetlen terület művelési ágú ingatlant ömlesztett vasútépítési anyagok depózása céljára bérbe adandó terület bérleti díja 50,- Ft + áfa/m2/hó legyen. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A határozati javaslatot teszem fel szavazásra a módosítással. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:
33 228/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata bérbe adja a STRABAG Vasútépítő Kft. (székhely: 1117 Budapest, Gábor Dénes u. 2. Infopark D. épület, levelezési cím: 6600 Szentes, Baross u. 2., adószám: 24154505-4-43) részére a Békéscsaba, 6147/24 hrsz.-ú, 6023 m2 alapterületű, beépítetlen terület művelési ágú ingatlant ömlesztett vasútépítési anyagok depózása céljára. 2. A bérleti szerződést az alábbi feltételekkel kell megkötni: -
A bérleti jogviszony időtartama: 2014. szeptember 1. napjától 2015. május 31. napjáig.
-
A bérlő 50,- Ft + áfa/m2/hó bérleti díjat köteles fizetni. A bérlő a bérleti díjat a tárgyhó 10. napjáig a bérbeadó által kiállított számla alapján köteles a bérbeadónak átutalni.
-
A bérlő a bérelt területen csak 30 napon belül elbontható és elszállítható létesítményeket, eszközöket helyezhet el.
-
A bérlő köteles saját költségén a bérelt ingatlant karbantartani, tisztántartani és az őrzéséről gondoskodni.
-
A bérlemény használatával kapcsolatos tűzrendészeti, balesetvédelmi, egészségügyi, környezetvédelmi és egyéb hatósági előírások maradéktalan betartásáért a bérlőt teljes körű felelősség terheli.
-
A bérlő az ingatlan átvételekor készített átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján a bérleti szerződés megszűnésekor az eredeti állapot visszaállítására köteles.
-
Amennyiben a bérleti jogviszony megszűnése után a területen a későbbiekben olyan környezetszennyezés kerül feltárásra, amely bizonyíthatóan a bérlő tevékenységéből származik, a bérlő köteles a kármentesítés költségeit megtéríteni a bérbeadó részére.
3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy a bérleti szerződést kösse meg. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 30.
34 33. napirendi pont Tárgy: Javaslat az intézményi kommunális beruházási és működési jellegű céltartalék igénybevételére Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Helyben lett kiosztva a módosított előterjesztés. A határozati javaslat az 5. és 6. ponttal került kiegészítésre a megküldötthöz képest, és összesen 3.829 ezer Ft forrásigény szerepel az előterjesztésben. A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 229/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (II. 25.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében biztosított döntési hatáskörében eljárva a 2014. évi intézményi, kommunális működési jellegű céltartalék előirányzatából az alábbiakban megjelölt feladatokra az előirányzat felhasználását jóváhagyja: Sorszám 1.
2.
3.
4.
5.
Intézmény megnevezése
Feladat megnevezése
A Wlassics sétány 4/1. szám alatti épület csapadékvíz elleni tetőszigetelésének javításához támogatás (kivitelezés költsége: 2.307.357,- Ft, igényelt támogatás: 2.307.357,- Ft). Mackó-Kuckó Az óvoda Orosházi út 56-58. szám Óvoda alatti székhelyén a gyermekmosdó padlóösszefolyójának javításához támogatás (kivitelezés költsége: 60.114,- Ft, igényelt támogatás: 60.114,- Ft). Penza Lakótelepi A Penza Lakótelepi óvoda udvarán és dr. Becsey fakivágáshoz támogatás (kivitelezés Oszkár Utcai költsége: 254.000,- Ft, igényelt Óvoda támogatás: 254.000,- Ft). Békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Intézményellátó Művészeti Iskola kerítésének Centrum javításához támogatás (kivitelezés költsége: 638.266,- Ft, igényelt támogatás: 638.266,- Ft). Békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Intézményellátó Művészeti Iskola területén lévő bontási törmelék elszállításához támogatás Centrum (elszállítás költsége: 400.000,- Ft, Százszorszép Művészeti Bázisóvoda
Javasolt Készültség támogatás eFt Előkészítve 2 307
Előkészítve 60
Elkészült 254 Előkészítve 638
Előkészítve 400
35 igényelt támogatás: 400.000,- Ft). 6.
Békéscsabai Intézményellátó Centrum
Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint a Gerlai Általános Iskola csapadékvíz elvezetésének javításához támogatás (kivitelezés költsége: 170.000,- Ft, igényelt támogatás: 170.000,- Ft).
Összesen:
Előkészítve 170
3 829
A támogatásként kapott előirányzat felhasználását az intézmények a közbeszerzési szabályzataik szerint kötelesek végrehajtani. Felelős: - a döntés költségvetési rendeletben való szerepeltetésért: Dr. Szvercsák Szilvia jegyző, - a feladatok végrehajtásáért az intézmény vezetője. Határidő: 2014. október 31. A céljellegű felhasználás beszámolási határideje: 2014. november 30. 34. napirendi pont Tárgy: Tájékoztató a 2014. évi költségvetés I. féléves teljesítéséről Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Látható, hogy a bevételek teljesülése meghaladja a kiadások teljesülését. A pályázati támogatások az áthúzódások miatt, azok a teljesüléskor fognak megjelenni a költségvetésben. Az adóbevételek időarányos szinten teljesülnek. A költségvetés egyensúlyban van, hitel felvételére nem került sor. Az intézmények jól gazdálkodtak a számukra biztosított keretből. Összességében elmondható, hogy időarányosan teljesültek a nagy tételek. Amennyiben nincs kérdés, észrevétel a beszámoló elfogadását teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 230/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2014. évi költségvetés I. féléves teljesítéséről készített tájékoztatót elfogadja. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 18.”
36 35. napirendi pont Tárgy: A 2014. évi költségvetési rendelet módosítása Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Van-e kérdés, észrevétel az előterjesztéshez? Amennyiben nincs, a rendeletmódosítást teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 231/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a 2014. évi költségvetési rendelet módosítását támogatja. 36. napirendi pont Tárgy: Megállapodás az Ivóvízminőség-javító projekt önerejének forrásbiztosításáról Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Belügyminisztérium 100 %-ban fedezi az önerőt, nekünk utalja át, és mi utaljuk tovább egy az egyben a Társulás részére a megállapodás alapján. A határozati javaslatot teszem fel szavazásra. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 232/2014. (IX. 16.) PGVB HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az előterjesztés határozati javaslatát támogatja: 1. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a „KÖZÉPBÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulással a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” beruházás önerő biztosítására kötendő megállapodást a jelent határozat melléklete szerint. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert az 1. pont szerinti megállapodás aláírására. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2014. szeptember 19. Melléklet MEGÁLLAPODÁS
37 Amely létrejött egyrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Vantara Gyula polgármester, székhely: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., adószám: 15725369-2-04, törzsszám: 725361), továbbiakban: Önkormányzat-,
másrészről a „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás (képviseli: Izsó Gábor alelnök, székhely: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., adószám: 15774239-204, nyilvántartásba-vételi szám: 774237), továbbiakban: Társulás között az alábbi tartalommal: 1. A szerződő felek jelen megállapodásuk előzményeként rögzítik, hogy a „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás lebonyolításában valósul meg 66 érintett önkormányzat vonatkozásában a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” elnevezésű, a KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 számon nyilvántartott beruházás lebonyolítása. E programhoz kapcsolódóan az önkormányzatok önerő forrásbiztosítására az Önkormányzat 2014. augusztus 8. napján a Belügyminisztériummal (képviseli: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, székhely: 1051 Budapest, József A. u. 2-4., adószám: 15311605-2-41, törzsszám: 311607) támogatási szerződést kötött BMÖNAL-249-13175349-04 azonosítószám alatt. E szerződés alapján ezen program megvalósításához a Belügyminisztérium mindösszesen 4.198.836.281,Ft, azaz négymilliárd-százkilencvennyolcmilliónyolcszázharminchatezer-kétszáznyolcvanegy forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. 2. Tekintettel arra, hogy a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” lebonyolítója, a beruházás megrendelője, az érintett önkormányzatok képviseletében azok konzorciumi együttműködése alapján a Társulás, a felek az önerőt biztosító forrással összefüggésben az alábbiak szerint rendelkeznek. 3. Az Önkormányzat vállalja, hogy a hozzá a Minisztériumtól 1. pontban hivatkozott jogcímre érkező támogatásokat a forrás megérkezésétől számított 15 napon belül átutalja a Társulás részére azon célból, hogy a Társulás a forrást kezelje és rendelkezésére álljon, amikor a szükséges kifizetéseket ezen forrás felhasználásával meg kell tenni. 4. A Társulás kötelezettséget vállal arra, hogy ezen forrást a Belügyminisztérium és az Önkormányzat között, a fent hivatkozott 2014. augusztus 8-án kelt szerződésben foglaltak maradéktalan betartása mellett kezeli és használja fel. 5. A Társulás a fent hivatkozott önerőforrást a Békés Megyei Társulások Konzorciuma, Projekt lebonyolítási elkülönített számlájára kéri átutalni az OTP Bank Nyrt-nél vezetett 1173300315774239-10010000 számú bankszámlára. 6. A Társulás -arra való tekintettel, hogy az Önkormányzatnak elszámolási és beszámolási, továbbá zárszámadási kötelezettsége van a forrás elszámolásával összefüggésben,- ezért kötelezett ezen forrásból történő felhasználás esetén legkésőbb 15 napon belül az Önkormányzathoz jelentést tenni, egyben a kifizetéshez kapcsolódó bizonylatot legalább egyszerű fénymásolatban az Önkormányzat rendelkezésére bocsájtani. Ezen elszámolási kötelezettség keretei között a Társulás köteles a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-i fordulónappal és a mindenkori zárszámadás keretében és annak rendje szerint az Önkormányzat felé elszámolni. Az év végi elszámolás szabályszerűségének felülvizsgálatára irányadónak kell tekinteni az Államháztartási törvényben (2011. évi CXCV. tv. 60. §-ban) foglaltakat, s ekként kell a tájékoztatást megtenni az Önkormányzat felé. A támogatás felhasználásával, elszámolásával kapcsolatos ellenőrzés megállapításaiból adódó pénzügyi kötelezettség a Társulást terheli. 7. A felek az itt nem részletezett kérdésekben is kötelezettek egymással együttműködni, különösen a Társulás minden olyan nyilatkozatot, bizonylatot megadni és átadni ill. megőrizni, amely a Belügyminisztérium felé az Önkormányzat elszámolási kötelezettségének teljesítéséhez szükséges.
38 Békéscsaba, 2014. szeptember …. ________________________________________ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviseli: Vantara Gyula polgármester
__________________________________ „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Képviseli: Izsó Gábor alelnök
Ellenjegyzem: …………………………………….. Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Pénzügyi ellenjegyzés: ……………………………………… Tarné Stuber Éva osztályvezető”
Bejelentések: Miklós Attila bizottsági tag: Tájékoztatást szeretnék kapni a következőkről: most elég jelentős esőzések voltak. Több megkeresés érkezett olyan utcákból, ahol régen volt vízelvezető árok, amit valamiért betemettek valamikor. Mi annak a szabályozása, hogy újból vízelvezető árkot létesítsenek? Csiaki Tamás osztályvezető: Két változat van. Az egyik, hogy volt árok, az önkormányzat nyilvántartásában szerepel. Valamilyen okból betemették. Ez esetben a hivatal részéről kap az ingatlantulajdonos egy felszólítást, hogy eredeti állapot szerint állítsa azt helyre. Amennyiben nem volt árok, de szeretnék, akkor bonyolultabb a helyzet. Szikkasztó árkot lehet létesíteni - a méretétől, hosszától függően –, ha beruházás jellegű és a forrást megteremti az önkormányzat, akkor ezt a beruházást végrehajtja. Amennyiben nem szikkasztó árokról van szó, hanem valahova be kell kötni a csapadékvíz elvezető rendszert, akkor engedélyköteles az árok létesítése. Akkor tervet kell készíteni, a Vízügyi Igazgatósággal engedélyeztetni és utána megint pénzkérdése a megvalósítás, ha a forrás biztosítva van, a kivitelezés megtörténhet. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: A Lencsési lakótelepen volt egy zebráról szó a zöldségesnél. Készült erre terv? Csiaki Tamás osztályvezető: A terv elkészült, az engedély is megvan rá. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Az utolsó soros bizottsági ülésre került sor ma. Szeretném megköszönni a négyéves munkát mindenkinek, amit a város javára elvégeztünk. Úgy gondolom, hogy a legjobb tudásunk és szándékunk szerint végeztük a munkánkat. Nagyon szeretném megköszönni a hivatal dolgozóinak, hogy elősegítették, előkészítették és végrehajtották azokat a feladatokat, amiket a közgyűlés, a bizottság eldöntött. Tanácsaikkal, szakmai javaslataikkal segítették a bizottság munkáját és megalapozták a döntéseket, törvénytelen döntéseket nem hoztunk.
39 Úgy gondolom, hogy semmilyen személyeskedő dolog nem volt, korrektül és jó hangulatban végeztük a munkánkat. Minden ciklus végén az ember elgondolkozik és hiányozni is fog ez a munka. Szeretném még egyszer megköszönni azt a munkát, amit együtt végeztünk és szeretnék elbúcsúzni a bizottság tagjaitól, a hivatal munkatársaitól a tervezett bizottsági ülésünkön. Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök: Köszönöm a megjelenést, a bizottsági ülést befejezettnek nyilvánítom.
kmf.
Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök
Tímár Ella bizottsági tag