JEGYZŐKÖNYV Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2008. augusztus 27-én tartott üléséről Jelen vannak:
Virág András Póda Jenő Lauer István Ménesi Imre Vas László dr. Kevevári József
a bizottság elnöke a bizottság alelnöke a bizottság tagja a bizottság tagja külső bizottsági tag külső bizottsági tag
Lődyné Dobai Mónika Dr. Szabó Pálné Dobóné dr. Molnár Terézia
ügyviteli titkár Jegyzői Iroda Közgazdasági Iroda
Baranyi Irén Hoffner István
IKV Zrt. IKV Zrt.
Virág András: Köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes. A napirendi pontokra teszek javaslatot. A meghívóban szereplő napirendi pontokon kívül két előterjesztés érkezett még, amit felveszünk napirendre. Az egyik előterjesztés Tulajdonosi kötelezettségvállalás a Szegedi Sport és Fürdők Kft. hitelfelvételéhez, a másik pedig Rulírozó hitelek deviza konverziója. Aki a napirendi pontokra tett javaslatot elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a napirendi pontokra tett javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 8272-386/2008. (08.27.) PB sz. HATÁROZAT A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta mai ülésének napirendjét és az alábbi határozatot hozta: 1. Helyiségek értékesítése 2. Választókörzeti keret felhasználása 3. Tulajdonosi kötelezettségvállalás a Szegedi Sport és Fürdők Kft. hitelfelvételéhez 4. Rulírozó hitelek deviza konverziója
Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Kabinetet jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
1.napirendi pont: Helyiségek értékesítése Virág András: Van 4 olyan ingatlan, amelynél a számítási metódus alapján elvileg az értékesítés kedvezőbb lenne. Ménesi Imre: Én azt javaslom, hogy egyenként menjünk végig. Virág András: Jó. Az első, Csanádi u. 6. Ménesi Imre: Én már többször felvetettem, hogy általában én azon a véleményen vagyok, hogy a kis alapterületű üzletekkel lesz előbb-utóbb probléma, mert a szakhatóságoknak nem tudnak megfelelni. Ilyen nagy alapterületű helyiséget, mint ez is – 174 m2 – ezeknél nem javasolnám az értékesítést, mert tudják biztosítani a feltételeket, ez hosszabb távon is bérleteztethető, ezt biztos forrásnak tartom. Jelen esetben én ezt nem javasolom eladásra. Virág András: Egyetértesz a határozati javaslattal. Ménesi Imre: Igen. Virág András: Tehát Csanádi u. 6. A határozati javaslat arról szól, hogy ne kerüljön értékesítésre. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Ménesi Imre: A Török u. 6. sz. ingatlan esetében az építési hatóság engedélyezhetné, hogy irodaként működjön? Ennek a belmagassága 2,20 méter, nincs egy alap belmagassági követelmény. Hoffner István: 2,50 méter a követelmény a nem lakáscélú bérleményeknek. Ménesi Imre: Ezt egyébként javasolnám eladásra. Az árán egy kicsit lehet-e javítani? Mármint felfelé, vagy ez olyan érték, ami fölött már nem volna igény a megvételre. Hoffner István: Értesüléseink szerint nem. Ménesi Imre: Én javaslom az értékesítést 80 eFt/m2 áron. Virág András: Elhangzott egy javaslat a Török u. 6. sz. ingatlannal kapcsolatban, aki a javaslattal egyetért, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a javaslatot 1 igen és 5 nem szavazattal nem fogadta el. Felteszem szavazásra az eredeti határozati javaslatot, amelyben nem javasoljuk az értékesítést. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 5 igen és 1 nem szavazattal elfogadta. Kiss Ernő u. 5. Ü-2.üzlet: Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze.
Old alsz
Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Kisteleki E. u. 12. G-9.garázs: Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Vedres u. 2.fszt.1.üzlet: Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Bólyai u. 10. Ü-1.műhely: Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 8272-387/2008. (08.27.) PB sz. HATÁROZAT A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az IKV Zrt. 2910-4307-5/K/2008. sz. „Helyiségek értékesítése” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: A Pénzügyi Bizottság „Az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló” többszörösen módosított 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet 11. § (2) bekezdése alapján nem javasolja az alábbi táblázatban szereplő ingatlanok értékesítését. Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Cím Csanádi u. 6. Török u. 6. Kiss E. u. 5. Kisteleki E. u. 8-12. Vedres u. 2. Bólyai u. 10.
Bérlő neve Citrom 2000 Bt. Veress Antalné Flash PC Centrum Bt Dankó Julianna Melina Bt. Tóth Sándorné
Bérlemény típusa egyéb iroda üzlet garázs üzlet műhely
Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Kabinetet, a Városüzemeltetési Irodát, valamint az IKV Zrt-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 2.napirendi pont: Választókörzeti keret felhasználása Virág András: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Megállapítom, hogy a bizottság részéről kérdés, észrevétel nem merült fel. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze.
Old alsz
Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 8272-388/2008. (08.27.) PB sz. HATÁROZAT A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a Jegyzői Iroda 7039-20/2008. sz. „Választókörzeti keret felhasználása” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: A Pénzügyi Bizottság az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló, a 9/2008. (II.21.) Kgy. számú rendelet 6. § (7) bekezdés szerint a választókörzeti keret terhére biztosított céltámogatások felhasználását a határozat 1. sz. melléklete szerint jóváhagyja.
Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Kabinetet, valamint a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 3.napirendi pont: Tulajdonosi kötelezettségvállalás a Szegedi Sport és Fürdők Kft. hitelfelvételéhez Virág András: Ez az, ami Bécset megjárta? Papp Gábor: Igen. Póda Jenő: A 3 hónap esetében, ami az első szakasza lett ennek a kölcsönnek mi volt a fedezetvállalása az önkormányzat részéről? Papp Gábor: Ugyanez a komfortlevél. Póda Jenő: Jó, tehát nem szigorodott, nem enyhült. Akkor feltételezhetően ez azt jelenti, hogy a Bank viselkedése és a Bank belső dolgai miatt bontották ezt két szakaszra? Papp Gábor: Igen. Virág András: Egyéb kérdés nincs. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot 5 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 8272-389/2008. (08.27.) PB sz. HATÁROZAT A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda 6610-47/2008. sz. „Tulajdonosi kötelezettségvállalás a Szegedi Sport és Fürdők Kft. hitelfelvételéhez” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta:
Old alsz
A Pénzügyi Bizottság javasolja a Szegedi Sport és Fürdők Kft. és a Raiffeisen Bank Zrt. között létrejövő 180 millió forint összegű hitelszerződés (4.sz. módosítás) mellékletét képező SZMJV Önkormányzata által felajánlott tulajdonosi kötelezettségvállalás tervezet (komfortlevél) jóváhagyását.
Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Kabinetet, a Városüzemeltetési Irodát és a Szegedi Sport és Fürdők Kft-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 4.napirendi pont: Rulírozó hitelek deviza konverziója Virág András: Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. Aki elfogadja, kérem kézfeltartással jelezze. 8272-390/2008. (08.27.) PB sz. HATÁROZAT A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a Gazdasági Alpolgármester 11702-5/2008. sz. „Rulírozó hitelek deviza konverziója” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1./ A Pénzügyi Bizottság a Polgármesternek javasolja a SZ-R-35/2007. sz. 4,5 milliárd Ft összegű rulírozó hitelkeretből egy vagy több részletben történő forintra való átváltását 147 CHF/HUF árfolyamsáv alatt 2008. szeptember 26-ig. 2./ A Pénzügyi Bizottság a Polgármesternek javasolja, hogy az SZ-R-35/2007 sz. hitelkeret forintátváltás utáni (vagy később felvenni kívánt) részére egy vagy több részletben devizaváltás vagy vételi opció (maximum egyhónapos időtartamra) kiírás történhessen svájci frank devizanembe 147 CHF/HUF fölött 2008. szeptember 26-ig szóló megbízási beadási határidővel. 3./ A Pénzügyi Bizottság a Polgármesternek javasolja a SZ-R-10/2008. sz. 950 millió Ft összegű rulírozó hitelkeretből egy vagy több részletben történő svájci frankra történő átváltását 146 CHF/HUF árfolyamsáv felett 2008. szeptember 26-ig. Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Kabinetet, valamint a Raiffeisen Bank Rt-t (6721 Szeged, Kossuth L. sgt. 9-13.) jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. Póda Jenő: Napirend után kérdés Elnök Úr ! Két hónapja megvan a revizori jelentés a Szegedi Nemzeti Színházzal kapcsolatban. Mikorra tűzi Elnök Úr napirendre a Pénzügyi Bizottság ülésén? Old alsz
Virág András: Én még nem láttam. Maradjunk annyiban, hogy Jegyzői Irodán keresztül előkészítjük. A mai bizottsági ülést bezárom. Mindenkinek köszönöm a részvételt.
k.m.f.
Virág András sk. a bizottság elnöke
Póda Jenő sk. a bizottság alelnöke
Lődyné Dobai Mónika ügyviteli titkár
Old alsz