IV. A nagy hazafias kihallgatás

Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal

IV. A nagy hazafias kihallgatás

Negyedik fejezet: IV. A NAGY HAZAFIAS KIHALLGATÁS - Ádám kedves, a helyzet az, h értékelünk téged. Gyere, próbáljunk meg egymással értelmesen beszélni. Én teljesen meg vagyok gyõzõdve arról, hogy mi meg fogjuk érteni egymást. - Az õrnagyi rangot viselõ, Lambian Crãuciunescu hazafias verseket író és giccses hazafias mûsorokat készítõ tévésztárhoz nagyon hasonlító, ragyás képû férfi igen jelentõsen a szemem közé nézett, majd tagoltan folytatta: - Gondolom, érted, hogy ez mit jelent. - És folytatja a "Jelentõs tekintet" címû, szélesvásznú nagyjelenetet. Mielõtt ebbe a rácsos ablakú irodahelyiségbe átvezettek, egy másik rácsos ablakú "puritán" irodahelyiség ablakából nézve a kinti "szabad" embereket, úgy döntöttem, hogy végig naiv és ártatlan leszek: - Iiigen, azaz nem értem egészen ... lehetséges ... - Hogyhogy lehetséges? - Változik át szigorúvá a tekintete. - Hát úgy, tudja, õrnagy elvtárs, hogy félig-meddig értem, de nem vagyok egészen biztos benne, mirõl is ... Talán arról lenne szó, amit Pál Károly hadnagy elvtárs a múltkor említett, vagyis hogy én esetleg, néha felhívjam telefonon és találkozzak vele és beszélgessünk az alkotó körrõl és tagjairól, és hogy a többiek miket beszélnek egymás között, és akkor önök megpróbálnának tenni valamit a felvételi vizsgám sikerének érdekében... - Mond csak bátran Ádám, itt nem hallgat senki minket, aki illetéktelen lenne ... (Vigyázz Ádám, vigyázat, veszély, veszélyes, itt még a veszélyrõl tudni is veszélyes, csapda, csapda, csiki-csuki verem, a lehallgató poloskák, a hallgatózó férgek, az elvtársak, elvtársak és férgek, agyak szürkeállományát rágcsáló férgek, lelkeket rágcsáló férgek, tudati férgek, gondolatférgek, állj! Veszély, veszélyes, figyelem, figyelem, nem tudom, hogy mire gondoljak, hogy merre is nézzek, vigyázat: a szavakban vannak a férgek, a szavakból lesnek rám a veszélyes gondolatférgek. Koncentrálj, Ádám. Naivkodjál, Ádám. Naivkodjál, önérzeteskedjél és vigyázz a szavakra, Ádám. Koncentrálj a szavakra és vezesd az õrnagyot a csapdától félre.) - Én nem tudom ... szóval nekem nem lehet ... én gyermekkoromban sokat voltam beteg, nekem bélférgem is volt sokáig, amitõl az idegeim tönkrementek annyira, hogy már hatodikos koromban és késõbb is, kórházban kezeltek az idegeimmel. Ezért én nem bírom a feszült idegállapottal járó fegyelmet. Sokszor nem tudom fegyelmezni magam és nemcsak a barátaimnak, de a közeli ismerõseimnek is magamról, még a legintimebb dolgaimról is mindent elmesélek azért, hogy a lelkemet nyomasztó kétségektõl megszabaduljak ... Még azoknak is, akiket alig ismerek, és akik ezért erre illetéktelenek és nagyon sokszor késõbb ezekkel az õszinte vallomásaimmal vissza is élnek és felhasználják ellenem..., elmondják olyan helyeken, ahol nem kellene...Tessék elhinni nekem, én nem tudnám ezt csinálni rendesen, én nem tudok titkot tartani, nem vagyok erre alkalmas ember. Édesanyám is rájönne és a barátnõm is, mert álmomban is szoktam beszélni ... ha édesanyám erre rájönne, akkor kétségbeesne, mert tudja, hogy nekem gyenge az idegzetem ... - Rendben van, Ádám, hagyjuk most ezt. Tulajdonképpen nem is ezért hívtunk téged ide. Bár lehet, hogy késõbb visszatérünk még erre a mellékes kérdésre. Itt ennél sokkal, de sokkal súlyosabb dolgokról van szó, Ádám, kedves! - Folytatódik a jelentõségteljes szembenézés jelenete, ezúttal még egy gondterhelt homlokráncolással is megemelve. Azt hiszem, a szekus tisztiiskolák kézikönyvében ez a "Vajat rakni a kihallgatott fél fejére" címû fejezetben szerepelhet. Érzem is, amint két felöl csordogál az arcomon lefelé a tudományos alapokra berendezett társadalmunk heti tíz deka fejadagra racionalizált tejterméke. Még egy lélektani jelenet tehát az amerikai szélesvásznú filmbõl. Boldognak kellene lennem, hogy ezt láthatom élõben, de pillanatnyilag semmiféle boldogságot nem érzek, csak egyszerûen félek. Iszonyúan félek, és közben feszülten figyelek és azt képzelem, hogy meggyõzõen ártatlanul nézek az õrnagy szemébe. - Na mit szólsz hozzá, Ádám kedves? - Mihez kellene hozzászólnom? - Arról, hogy kikkel barátkozol, miféle romlott, mocskos senkiházi stricikkel jársz te egy bandába, és hogy amikor együtt vagytok, micsoda erkölcstelen dolgokról jártatjátok a hazaáruló pofátokat? Vérmes õrnagy elvtárs arckifejezése az iménti gondterheltségbõl, hirtelenül gyûlöletes haragúra váltott. A trükkje sikerült, mert én is felkaptam hirtelen a vizet: - Ne tessék haragudni, de ha én az ön barátait ilyen jelzõkkel illetném... - Micsoda? Mármint hogy te az én barátaimat? Hát minek képzeled magad, te féreg? Úgy látszik, elfelejtetted, hogy hol vagy és hogy kivel beszélsz! Na majd én megmutatom neked, te szerencsétlen állat, én megtanítlak arra, hogy ki vagyok én és arra, hogy ki vagy te, de azt úgy, hogy hetven éves korodban is megemlegeted! Én mondom, hogy visszaadom neked a realitásérzékedet! Eltaposlak, mint egy férget, megsemmisítelek, te, te...- Vérmes õrnagy éppen úgy ordibál, mint Matyi bácsi részegen ezelõtt öt, tíz és tizenöt évvel, miközben az elém tolt sötétbarna ragyásképe fokról fokra kivörösödik. Te azt képzeled, hogy itt a mûvészlelkek között bulizol velem? Azt képzeled, hogy szabad neked így beszélned velem?! Megtanítlak én téged mindjárt becsületre... - Én csak megkérdeztem... - Itt én vagyok az, aki kérdezek és nem te, szarházi! Itt egyedül én vagyok az, aki most kérdezhet és te vagy az, aki válaszolsz a kérdésekre! - Üvölti az õrnagy, miközben félig feláll a székbõl és Matyi bácsihoz hasonlóan, hatalmas öklét az orrom elé tolja így nézve velem farkasszemet. Egy fél percig egészen közel hajol hozzám, és dühödten az arcomba liheg. Gondolom, elégedett a szemeimben tükrözõdõ rémülettel, mert lassan visszaereszkedik a székébe. Én elfordítom a tekintetemet, és a szoba felsõ sarkát nézem. Tudom, arra vár, hogy még egyszer ilyet mondjak, amitõl õ újra elveszítheti a türelmét és az asztal fölött áthajolva, végre megüthet. Elhatározom, hogy nem szólok egyetlen szót sem. (Inger-csapda, a humanista államvédelmi színjátszás magas iskolája. Az államvédelmisek ma a legjobban képzett színészek. A dionüszoszi misztériumok és napjaink állam-világa az államvédelmiségek öntudatában boldog nászban egyesülnek. A színjátszás állama, vagy az állam színjátszása? A humanista államvédelmisek profi szintû színeváltozása. Dráma, dráma. Hazugság, korrupció és tudományos keresztény dráma. Veszély, veszélyes dráma: az isten szellemétõl és az Isten szerelmétõl kiürült lelkek sorozatfilm - szivárványa. Magányos léthazugságainknak a rácsozott ablakú modern épületeiben megvalósuló évezredes álma. A racionalizmus és a fajelméletek pompázatos hatalmi álma. A látvány pompája és a pompa látványa. Ennek, az elõttem grimaszkodó a sötét léleknek, otthon van egy tizenhét éves gyönyörû lánya. Vajon milyen lehet Vérbõ-Vérmes õrnagy otthoni, papucsos családapa látványa? Elmegyek az iskolába és megmondom a lányának, hogy milyen látványt nyújt a "munkahelyén" az apukája. Megmondom a gyönyörû lánynak, hogy hány http://kozmaszilard.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 21 September, 2016, 21:05


kitépett idegszálamba került az õ drága szövetû szoknyája. Hogy hány lekent pofonba kerül a divatos téli kabátja. Hogy hány leszakított vesébe kerül az estélyi ruhája. Dehogy mondom. Hallgatok. Inkább hallgatok egész életemben, csak éppen innen kikerüljek épen. Apropó hallgatás: ha amúgy is megvernek, akkor még miért beszéljek? Ezen túl nem szólok egy szót sem. Ha megvernek, vagy megölnek, legalább azelõtt e szaros hóhérokkal ne csevegjek. Istenem, vajon még kijutok-e innen? Itt minden zárva van, itt ezen a FÖLD-SZINTEN. Mi lehet lent a pincében? Vajon oda is levisznek? Lehet, hogy csak a pincében verik meg az embereket. Senki nem tudja, hogy a gyárból hová jöttem, csak a gyár besúgó káderese ... Nyugodtan eltüntethetnek. Telnek a félelemterhes másodpercek. Én hallgatok és félrenézek. Érzem, hogy a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése elhatalmasodik bennem és - akárcsak Matyi bácsi elõtt gyermekkoromban és felnõtt koromban - mindaddig, amíg egyszer csak nem bírván tovább a megalázó helyzetemet, jól szájba nem vertem - bõgni kezdek. Mi lenne, ha most Dóra így kellene lásson engem? - Megértetted-e, te hülye mûvészlélek? - Böfög az államvédõ minotaurusz elõttem. Nem szólok egy szót sem. - Mi az, megnémultál? (Nem, minótaurosz-állambácsi, nem némultam én meg, csak ettõl a jelenettõl egy kicsit megijedtem. Az önsajnálattól elered a könnyem. Na, ez így nagyon giccses, Balog Ádám, tényleg nagyon giccses. Hogyan süllyedhettél lelkileg idáig? Mindegy, most úgysem tehetek jobbat ennél, és jól is esik, és úgy látszik, hogy a pozitív hatása sem marad sokáig el.) Könnyes szemekkel felé fordítom a fejem és az Õ szemébe nézek, úgy mint a megbántott szerelmes az amerikai filmekben. Egészen megenyhül. - Õ is ember: egy gyönyörû, bánatos szemû kamaszlányka várja otthon, családi puszival a családi ebédre. - Na ne butáskodj, és ne kezdj nekem bõgni itten. Mi az Isten csapott beléd, csak nem sírsz itt nekem, mint egy kis szüzecske? Na gyere, beszéljünk komolyan, hagyd a fenébe ezt az egészet. - Úgy látszik, ebben a mûvészi helyzetben nem jut eszébe semmi jó ötlet sem, mert feláll az asztaltól, a vasszekrényhez lépik, kinyitja és kivesz belõle egy iratcsomót. Szétnyitja, és maga elõtt tartva beleolvas, úgy ül vissza a helyére, ahol az iratcsomóban lapozni kezd. Lassan elmúlik a bõghetnékem és megpróbálok felülrõl a lapok szövegébe beleolvasni. Látom, egy-két helyen elõfordul a nevem. Az õrnagy hirtelen felkapja a fejét, és megint csak a szemem közé bámul jelentõségteljesen: Igaz-e, hogy egy bizonyos társaságban kijelentetted, hogy te soha nem fogsz piros-sárga-kék színû hazafias szentképeket festeni? - Amennyire az erõmbõl telik, semmit-mondóan a szoba felsõsarkába nézek. - Igaz, vagy nem igaz? Tovább hallgatok, és a szoba felsõ sarkát nézem. - Figyelj ide, Ádám. Itt senki nem akar rosszat tenni neked. Mindannyiunk közös érdeke, hogy mi jól megértsük egymást, és a dolgok olajozottan menjenek. Mi igazán csak a javát akarjuk mindenkinek. Fõképpen nektek, tehetséges fiatalembereknek. Ezért el akarjuk kerülni azt, hogy bizonyos dolgok elmérgesedjenek bizonyos, általatok rosszul értett és rosszul értelmezett életigazságok következtében. Mi nem akarjuk, hogy titeket, ártatlan és tapasztalatlan fiatal tehetségeket, olyan emberek, akik az emberiség ellenségei, károsan befolyásoljanak, megfertõzzenek, és az élet egészséges útjáról letérítsenek. Mi nem vagyunk a ti ellenségetek, mi csupán egy, a tieteknél nagyobb és szélesebb eszmekör, egy tudományosan pontra tett eszme rendszer ... egy egészségesen a realitás talaján álló tudományos szellemi tudásrendszer, valamint több élettapasztalat birtokában, a helyes utat akarjuk megmutatni nektek. Szóval, egészen nyugodtan megmondhatod nekem, hogy mondtad-e egy bizonyos társaságban, hogy te soha nem fogsz hazafias témájú szentképeket festeni? - Ezt már igen enyhülten mondja, már-már bizalmasan, mintha együtt ittunk volna abban a bizonyos társaságban, egyszerre hízelgõen és kérlelõen. Szembe fordítom a fejem vele lassan, olyan kifejezéssel, mintha igazán hinni szeretnék a szavában. Ette a fene, ha már itt vagyok, kockáztatok még egyet. Lám, melyik fontosabb számára: az, hogy megverjen, vagy az, hogy beszéljek? - Megkérem szépen az õrnagy elvtársat ... - Csaknem odaadó jóindulattal figyel. -, arra való tekintettel, hogy csaknem huszonhat éves vagyok és ön körülbelül alig tíz évvel idõsebb nálam, hogy ne tegezzen engem. - Hogyan? Mit mondtál? Nem értem! Hogy én ne tegezzelek ?! Hát ez szépen hangzik, nem mondom! Kinek képzeled te magad, he? Te idióta, szerencsétlen! Kicsoda vagy te hozzám képest? Szétverem azt a szemtelen, mocskos képedet! Te impertinens pofátlan gazember! - Az õrnagy felhullámzik a székérõl és az asztalt megkerülve, felém löki magát. Én behúzom a nyakam, és a fejemet elrejtem a felhúzott karjaim mögé, várva az ökölcsapásait. Mégse üt hozzám, csak a galléromat ragadja meg, amivel maga felé fordít, félig felhúzva a helyemrõl és emígy egészen közelrõl, fölém tornyosulva sziszegi a képembe: - Hát hogy képzeled ezt? Te ... egy utolsó munkakerülõ, aki úgy szédelegsz egyik munkahelytõl a másikig, mint egy részeges kurva, mert sehol nem tudod megállni a helyedet a világban? Hát hogy mersz így beszélni a román államnak egy becsületes katonatisztjével? - Itt már ordít: - Eltaposlak, mint egy férget! Megsemmisítelek, te, te..., te szarházi gané, te. Még azt sem érdemled meg hogy leköpjelek. - Ez elmés végkövetkeztetésének mintegy gesztusbeli hangsúlyt adva, utálkozva visszalök a helyemre, hirtelen az ajtóhoz lépik és jó zajosan ráfordítja a jálézárat. Ott marad egy ideig, én közben meg sem merek fordulni, hogy megnézzem, mit csinál, legszívesebben megint a fejem tetejére húznám fel a karjaimat, de még azt sem merem. A hatásszünet után visszalépik az íróasztal mögé, egészen lassan leül velem szemben, miközben jelentõsen néz a szemem közé vérmessé vált szemeivel és lassan, artikuláltan mondja: - Na most nézzük meg, hogy mondtade, vagy nem mondtad azt, abban a társaságban, amit én az elõbb kérdeztem? Én viszont, most már végképp eldöntöttem, hogy ezen túl itt néma leszek. Vagy megver, vagy megöl, vagy kienged veretlenül, de én többet nem beszélek. - Mondtad-e, hogy nem festesz trikoloros, hazafias szentképeket, vagy nem mondtad, he? - És neki fog normális hangnemben monologizálni, mint a félbe hagyott bunyós jelenete elõtt, de annál sokkal csendesebb hangnemben. Elém tárja a szekus filozófiát is, amit középiskolás koromban hallottam még, amikor "közgazdaságtan és polgári ismeretek" órára bejött egy kollégája és ugyanezt a rablómesét elõadta, hogy aszondja õk kimondottan a megóvás, a megelõzés, az erkölcsi rossz elkerülésének a mesterségét gyakorolják. Ezúttal a mese azért valamivel árnyaltabb és valamivel több humanista hazugsággal van kidíszítve, annyira, hogy már - már õ is elhiszi a blöfföt, saját és még meg is hatódik tõle. Lassan Platón tökéletes államának kimérája bontakozik ki elõttem, de õk Platónt kijavítják, hiszen õk nem csak, hogy nem zárnák ki az állam vezetésébõl a költõket, sõt még a festõket is benn hagynák és a Román Köztársaság Államvédelmi Intézményénél nagyobb mûvészetpártoló intézmény széles e világon nincs. És milyen szívesen vásárolna például személyesen õ, Vérmes õrnagy is egy zseniális képet tõlem, mikor jöhetne el szétnézni http://kozmaszilard.hu




a mûtermembe? Szeretné megérintve érezni magát, még hogyha csak egy pár percre is, ama szent légkör által, amibe én minden nap otthonosan élek. És mindezek fölött mennyire szereti, és milyen nagyra értékeli õ Dórát, akit személyesen is ismer. Nem csak szép, okos és kedves leány, hanem jóságos is, igazán hálát adhatok a sorsnak, hogy engem egy ilyen csodálatos lény, mint Dóra szeret, támogat, és minden nehézség ellenére kitart mellettem... Csak a korábbiakban elszenvedett lelki gyötrelmek utáni apátiámnak köszönhetem, hogy nem ugrok fel a székrõl, és nem vésem a körmeimet az élesen figyelõ patkány-szemeibe, és a Dóra nevének az említésére csak éppen felrezzenek. - ... Igen, Dóra a Vérmes elvtárs sógornõjével egy helyen dolgozik, és az rengeteget mesél neki Dóráról, akire a sógornõje valósággal felnéz, úgy hogy õ, mármint Vérmes, meg is kérdezte a sógornõjét, hogy mi a fene, miért nem mond már egyetlen rossz szót se arról a lányról, hiszen senki sem tökéletes, hát ne lenne Dórának egyetlen rossz oldala sem? Igazán nem akar ezzel megbántani, és egyébként is ez köztünk marad, de a sógornõje azt válaszolta, hogy Dóra egyetlen rossz tulajdonsága az, hogy Balog Ádámnak a szeretõje ... - Igyekszek közönyös pofát mutatni, amennyire tõlem telik, de nem vagyok meggyõzõdve arról, hogy a szememben még csak nem is pislákol a gyûlölet tüze. Mert belül felfordult a világ velem és legszívesebben lehánynám itt ezt az asztalt, de hirtelen nem tudom eldönteni, hogy vajon az õrnagy becstelenkedik-e ilyen gátlástalanul, vagy a regáti kapaszökevénybõl a nemzeti nagyobbság székelyföldi telepesévé, azaz ingyen élõ, pénzügyi hivatalnokává avanzsált sógor-elvtársnõje minõsítette személyemet ilyen kedvezõen? Persze, Dóra mesélt már valamit arról, hogy a múltkoriban bemutatták "egy jóképû" moldovai katonatisztnek. ... Szóval az õrnagy megérti az én mûvészi öntudatommal járó önértékelésemet, és jogosnak ismeri el, és nem is fog õ többet tegezni az életben, csak akkor, ha én erre õt külön felkérem. Ám ugyanakkor szükségét látja annak is, hogy Dórával is szóba álljon és megbeszélje azzal a jóravaló teremtéssel az én jó útra való térítésem módját a mindkettõnk jövõje érdekében..., hátha megtalálják együtt az útját annak, hogy rajtam hogyan segíthetnek erkölcsileg... - Nagyon kérem, õrnagy elvtárs, Dórát ne keverjük ide bele. - Én is csodálkozom azon, hogy a hangom miként tud könyörgõ és erélyes is lenni egyszerre? Az õrnagy nem válaszol azonnal, elõbb felteszi a töprengõ, majd a gondterhelt maszkját, és csak azután mondja félig engedékeny és félig parancsoló hangnemben: - Rendben van, Ádám, de akkor már beszéljen, legyen szíves! Nocsak. Ha fenyegetõ is a hanghordozása, már nem tegez. Bólintok, mást nem tehetek. - Na, szóval mondta-e maga azt, amit az elõbb említettem? - Igen, talán mondtam egyszer valami ilyet. - És ezt eddig miért nem ismerte be nekem? - Nem emlékszem, hogy letagadtam volna az õrnagy elvtárs elõtt ezt, mert nem látom az okát, hogy miért ne ismerhetném be ... Csakhogy az imént az õrnagy elvtárs nekem rontott mielõtt felelhettem volna a feltett kérdésére, mert közben arra kértem, hogy ne tegezzen... - Jó, jó, hagyjuk most ezt ..., szóval ön beismeri, hogy kijelentette egy bizonyos társaságban, hogy ön nem fog festeni soha hazafias szentképeket? - Ezt nem egészen így mondtam, de beismerem. - Rendben van, szóval beismeri ugye? Igen...És most arra a kérdésemre válaszoljon, hogy miért nem akar maga sza..., azaz miért nem akar maga Balog Ádám festeni hazafias témájú képeket? Talán nem tetszik magának ez az ország, amelyben született? (- Vigyázz Ádám, vigyázz, az ország, a te "szülõ-országod" ebben a percben, most ez nagyon-nagyon veszélyes. Gyerünk, mondj valami marhaságot, valami egészen "nagy-dolgot" és merészet!) - Azért õrnagy elvtárs, mert én úgy találom, hogy az ilyen leegyszerûsített témákkal megalkotott képek, amelyek pusztán a piros-sárga-kék színek használata által pályáznak sikerre, nem emelkednek felül a hatásvadászat színvonalán, és ezért nem eredményeznek, és nem képviselnek semmifajta esztétikai értéket. Az ilyen kép nem felel meg a mai modern festészet magasrendû követelményeinek, mert nem fogadja be az eszme-anyagában az immanens poliszémiát. - Látom, hogy az õrnagy szeme, pontosan úgy, ahogy a francia vígjátékokban szokott állni ilyenkor a rendõrök szeme, kiguvad, majd keresztben áll. - Hogy mit nem fogad be és hol az anyja valagában? Mondja el, kérem, még egyszer egészen lassan és egészen érthetõen ezt a mifélét..., ezt a polimanciát! - Poliszémiát, nem polimanciát. - És mit jelent az, hogy poliszémia, az olyan idealista eszme, olyan dekadens "mûvészi" mennyország? - Nem mennyországot jelent, azt a szót a teológusok használják, nem a mûkritikusok és az esztéták. A poliszémia azt jelenti, hogy az igazi mûvészi alkotásnak egyszerre több irányú és több rétegû, megszámlálhatatlan és nem konkretizálható jelentéstartalma kell legyen. - És miért kell egy alkotásnak ilyen, meghatározhatatlan jelentéstartalma - úgy-e így mondta? - legyen? - Az õrnagy õszinte érdeklõdéssel figyel. Azért, hogy azt az embert, aki a képet nézi, ne korlátozza az értelmezési lehetõségekben, hogy biztosítsa számára az objektivitáson túli szubjektivitást és a szubjektivitáson túli objektivitást. Másképp nincs értelme az egésznek. Másképp nem felel meg a modern esztétikai követelményeknek. - Olyan meggyõzõdéssel fejtegetem ezeket a marhaságokat, hogy a végén még én is valami értelmeset fogok keresni saját blöffölésemben. Az õrnagyon látszik, hogy nem tudja: neki most mit kell tennie? Kérdezzen tovább, vagy álljon fel, és egyszerûen másszon a képembe? De valamiért fontos számára, illetve számukra ez a beszélgetés és õt jól kiképezték, mert úgy látszik, hogy nem ver meg még egyelõre, de a faggatásomat nem adja fel. Tovább játszódja a kulturált, jóindulatú, türelmes és értelmes nyomozótiszt szerepét: - És maga szerint minden kép ilyen politétikus kell legyen? - Poliszémikus. - Poliszémikus, rendben, csak ..., mondja már! - A legnagyobb mértékben. E nélkül ma már nem is képzelhetõ el esztétikailag elfogadható mûvészet. - Ezért fest maga olyan zûrzavaros, érthetetlen képeket? - Az én képeim nem érthetetlenek, csak többértelmûek. Olyan piros-sárga-kék festékkel összeállított valóság-utánzó képeket a jól rajzoló gyermekek is tudnak készíteni, oda nem kell az én tehetségem. - Na, legalább Géza nagyon elégedett lehetne velem. - Szóval, akkor maga azért nem akar hazafias képeket festeni, mert maga csak ilyen poliszémikusan modern képeket fest, úgye? - Igen, persze, "Modernnek kell lenni mindenestõl"! Úgy-e emlékszik a középiskolából erre a csodálatos idézetre az õrnagy elvtárs, Arthur Rimbaud mondta ezt, a francia irodalom nagy költõje, akirõl az õrnagy elvtárs is tanult középiskolában, mert több verse is benne van a mi tankönyveinkben. - Iiigen...emlékszem..., hogyne emlékeznék ... Rimbaud ..., Arthur Rimbaud, az a csavargó és perverz fiatalember, aki késõbb elment fegyverkereskedõnek Afrikába. És maga szereti ennek a perverz alaknak a dekadens verseit? - Igen, õ az én kedvenc költõm! - Jelentem ki ellentmondást nem tûrõen. Elvégre ezért tényleg nem vádolhatnak hazaárulással - Az õrnagy nem is vitatja el Arthur Rimbaudot tõlem, pedig ez egy kedvemre való alagút: egy veszélytelen vita lett volna. De hát Vérmest nem a francia klasszikusok http://kozmaszilard.hu




érdeklik most éppen: - És a magyar költõk közül, kit szeret a leginkább maga, Petõfi Sándort, Reményik Sándort, vagy Nyírõ Józsefet? - Nyírõ József nem költõ, hanem regényíró volt, õrnagy elvtárs ... - Igen, igen, regényíró, ahogy mondja. Maga gyakran szokott olvasni Nyírõ József által írt regényeket? - Nem szoktam. Egyet elolvastam, de nekem az nem tetszett annyira, hogy azután más regényét is elolvassam. Tamási Áront annál sokkal jobban szeretem. - Miért? - Azért, mert neki a mondanivalója sokkal egyetemesebb. És poliszémikusabb. Amit õ ír, az a föld minden sarkában, minden népnél érvényes. - Ez a Tamási Áron, egy olyan afféle dekadens kozmopolita-zsidó író, mint Arthur Rimbaud, és azért tetszik annyira magának? - Dehogy zsidó Tamási Áron, õrnagy elvtárs. Õ ízig-vérig székely! - Hogyhogy székely? Olyan székely, mint az a Sütõ András? - Sütõ András mezõségi, nem székely. Csak szereti a székely nyelvjárást és a székely észjárást, azt, amit Tamási Áron is használ a regényeiben. - És hogyha székely nyelvjárást használ ez a Tamási Áron a regényeiben, akkor az, amit õ ír, hogy lehet a föld minden népénél érvényes? - Úgy hogy a kettõ nem zárja ki egymást, mivel õ az õsi népi hagyományokat, a székely mondavilággal egybekötött archaikus hitrendszert dolgozza fel olyan mûvekben, amelyeknek a mondanivalója örök érvényû és egyetemes. Mert nem szûkül le soha egy adott történelmi helyzetre, hanem a cselekményeknél sokkal messzibbre mutat, annál sokkal többet érzékeltet, pontosan a székely nyelvjárásnak az archaikus korból fennmaradt képi töltetének, a sajátos és mégis egyetemes képszerûségének a segítségével. - Áhá, értem. Úgy tesz, mint Sadoveanu a román nyelvvel nem? - Mint Sadoveanu? - Ette a fene..., hát legyen olyan a Tamási írói nyelvezete, mind a Sadoveanué román nyelven: - Igen, körülbelül úgy kell elképzelni a Tamási stílusát mind Sadoveanuét a román irodalomban. - És hol él ez a Tamási Áron? Már nem él, már el van temetve. - Akkor hol élt, vagy hol van eltemetve? - Legutóbb Budapesten élt, de Farkaslakán született és ott is van eltemetve, a farkaslaki templom hátánál, a fõút irányában, két hatalmas cserefa között. Az õrnagy elvtárs nem járt soha arrafelé? - De jártam, de akkor nem azért mentem oda, hogy efféle írói sírokat keressek...de várj csak egy kicsit, emlékszek valamire. Azt hiszem, hogy tudom, kirõl van szó: úgy-e arról az íróról, akit egy koporsóban Budapestrõl ide küldtek, de a koporsó elkeveredett a vasúton valamerre a Zsil völgyébe? - Igen ... Emlékszem, mekkora cécó kerekedett belõle ... Na rendben van, hagyjuk most ezt és menjünk tovább... Miért is mondta maga abban a társaságban, hogy nem akar festeni hazafias szentképeket? - Én nem tudom, azaz én nem tudok arról, hogy mondtam volna ilyet ... - Az õrnagy kiegyenesedik a székében hirtelenül, mintha fel akarna szállni ültébõl egyenest a fejem közepére ... - Maga ne játszódjon itt velem szembekötõsdit, hallja?! Amiért emberhez méltóan beszélgetek itt magával, nem azt jelenti, hogy itt velem szemtelenkedhet!... - Nem szemtelenkedek õrnagy elvtárs, csak azt akartam mondani, hogy én azt másképp mondtam akkor, amikor mondtam. - De nekem az imént beismerte... - Beismertem, hogy mondtam ilyesmit, de azt nem úgy mondtam... - Hát akkor, hogy a fészkes fenébe mondta? - Úgy, hogy én nem festek hazafias és szent képeket. - Na lássuk, van-e arról a buliról magnófelvételed, vagy behivatod a besúgódat nyílt szembesülésre? Kíváncsi vagyok hogy a fiúk közül melyik a csipegõ madárka? - És ez biztos? - Néz rám kétkedõen. Biztos. - Olyan határozott vagyok, mint sorkatona koromban a román hadseregben, reggeli jelentés közben, amikor nem csak ajánlatos, hanem egyenesen kötelezõ volt a hadnagyuknak, szemrebbenés nélkül azt hazudni a szintén õrnagyi rangban álló parancsnokának, hogy az osztag létszáma teljes, holott a huszonnyolcból kettõt nem lehetett felébreszteni, mert holt részegre itta magát az éjszaka, egynek pedig ellopták a cipõjét. - Az õrnagy leveszi rólam a tekintetét, és az elõtte fekvõ iratokra mered. Vajon mégis csak megúszom verés nélkül? Vajon hajlandó lesz-e tovább ebben az elviselhetõ mérsékelt hangnemben "beszélni" velem? - És milyen baja van magának a szentképekkel? Nálunk vallásszabadság van! - Ez az õrnagy vagy tökkelütött, vagy nagyon ravasz ember. Na nézzük csak, mire megyünk mi ketten? - A szentképek sem felelnek meg a modern esztétika igényeinek. - Nem-e? - Nem. Mert hát milyen egyedi alkotói munka van abban, milyen modern mûvészeti üzenet lehet abban, ha lefestek egy olyan, szentnek kinevezett közönséges embert, aki minden szentsége ellenére, biztos, hogy nem úgy gondolkozott, mint a mostani modern ember? Ilyet festeni már csak a Lukács György-i marxista esztétika alapján sem érdemes. Manapság már csak az igénytelen és tájékozatlan piaci giccsfestõk mázolnak ilyet és nem a haladó szellemû mûvész emberek! Vágom ki a nagybani rezet, és közben azt várom, hogy szakadjon ketté alattam a padlózat. Aztán arra gondolok, hogy már hallhattak és mondhattak egymásnak ezek a tisztek az enyémnél sokkal nagyobb marhaságot is, és lám, a vasrácsos épület még mindig áll a legendás vallató pincékkel. Biztosan Géza is ilyen nagy marhaságokat mondana most az én helyemben. Nem gondoltam eddig, hogy ilyen jól megtanulok blöffölni mellette. Az õrnagy elvtárs nem tudja, hogy most mit kérdezzen. Ennyi információ sok lehet neki egyszerre. Hiszen õ kontrainformációs, vagyis információt elzáró, elhárító, vallató tiszt és nem pro-információs. Isten malmai is lassan õrölnek. Gondolom, nem tudja eldönteni, hogy ki az ellenség ebben a számára még új információrengetegben? Kit kell eltaposni, mint egy férget? Az esztétikát? Lukács Györgyöt? A giccs-festõket? Vagy mégis csak engem? - Ismételje csak el, mit mondott az elõbb, miféle esztétika alapján nem érdemes szent képeket festeni? - A Lukács György világhíres marxista esztétika tanainak alapján. Német nyelven írta meg ezeket a mûveit és így minden világnyelvre lefordíthatták, és ezáltal világszerte ismeretté tehették tanítványai a zseniális tanait. Így megjelentek román nyelven is. George Sava professzor, a nagy bukaresti muzikológus például, nagyon sokszor szokott a Lukács György mûveibõl idézni a bukaresti rádió kedd délelõtti zeneismertetõ mûsoraiban. Tudja, õrnagy elvtárs, akkor, amikor Sava professzor bemutat és értelmez egy-egy Beethoven, Berlioz, Brahms, Enescu, Bartók, vagy Richard Wagner szimfóniát. - Ezekrõl a zenészekrõl mind írt ez a magyar Lukács György? - Nem írt õ föltétlenül mindegyikrõl, de Sava professzor alkalmazza a Lukács elméleteit ezen klasszikusok mûveinek értelmezéséhez. - Miközben Vérmes õrnagy szemmel láthatóan elbizonytalanodik, nekem kezd visszajönni az életkedvem, de nagyon figyelek. - Jó, menjünk tovább, hagyjuk most ezt. - Mondja Vérmes, és tovább lapozza a dossziét, amelybe most már kendõzetlen érdeklõdéssel próbálok én is belekukkintani. Az õrnagy ezt észreveszi, rám néz, mint egy méltatlan betolakodóra és arcán rosszalló kifejezéssel, de szó nélkül maga felé húzza a csomót. Hogy ne ingereljem, tüntetõen félrenézek. Jó pár feszült percig lapoz, olvas, megint lapoz, megint olvas. Aztán az órájára néz, feláll, az aktacsomót a hona alá veszi, az ajtóhoz megy és mialatt a jálézárat kinyitja, hátraszól: Maradjon a helyén nyugodtan. Nehogy valami hülyeséget csináljon. - Aztán becsukja az ajtót maga mögött. Az órámra http://kozmaszilard.hu




nézek: több mint két és félórája vagyok itt. Vajon meddig fog ez tartani? És egyáltalán mi a céljuk velem? Tudom, hogy itt, ha akarnak, úgy eltüntethetnek, hogy soha senki nem tudja meg, hogy igazából mi történt velem és csak egy lenyelhetetlen fájdalom marad belõlem szegény édesanyám lelkében, egy lassan elhalványuló emlékkép a Dóra, a barátaim és barátnõim, vagy a volt szeretõim memóriájában. Vajon eltennének láb alól csak azért, amiért nem tudtam befogni a számat, és többször kilocsogtam, hogy mi a véleményem Ceausescuról, a rendszerükrõl és a korrupt hazafiságukról? Vagy csak be akarnak záratni ezért hazaárulás címen? Mi lehet abban a dossziéban? Vérmes tisztázni ment valamit? A múlt nyári külföldi utamról tudják-e a részleteket? Itthoni találkáimat és titkos beszélgetéseinket az ellenálló Bot Nándor professzorral? Ez a hülye õrnagy tényleg ide hívatja a munkahelyérõl Dórát? Még csak annyi kell! "Hogy miattad is szenvedjek"! Dóra inkább elhagyna, mintsem, hogy ilyesmit vállaljon értem. A francba! Ez most nem érdekes... De igen! De nem... Most csak az érdekes, hogy ki engednek-e innen élve és szabadon. Miért nem jön vissza már az õrnagy? Igen, ez az a fél óra, amikor a delikvenst hagyják fõni a saját levében. A pszichikai módszerek... a tudomány ugyebár... Az ördögbe is, hagyjuk most a tudományt. Azt kellene tudnom, hogy mit is akarnak ezek tõlem egyáltalán? Mert azt már értésükre adtam, hogy besúgójuk nem leszek. Talán most csak puhítanak, mert ez utóbbiba nem törõdtek ilyen olcsón belé és megpróbálkoznak ezután valami más módszerrel, és talán mégiscsak megvernek, hogy a besúgói szerep elfogadására rákényszerítsenek? De ebben az esetben mind mostanig miért nem nyúltak hozzám, miért csak ijesztgettek? Esztétikai elõadásokat tartani hoztak ide, vagy egyszer kifaggatnak alaposan, és csak azután vernek meg? Vajon tényleg kijött a sodrából az õrnagy, amikor az öklével hadonászott felettem, vagy csak mesterségesen gerjesztette be magát ilyen hevesre? Ennyire ügyes, vagy ennyire hülye? Õszintén hisz abba, hogy jó, értékes és értelmes az, amit csinál? Hogy tényleg a hazáját és a népét szolgálja vele? Hiszi-e csakugyan, hogy ilyen õserdei jelenetekkel kell szórakoztatni a magyarokat, ahhoz, hogy a román nép boldog lehessen? Hiszi, hogy kell a román nemzet boldogságához az elsõ világháború nyomán Romániába szorult magyaroknak az állandó zaklatása, megbecstelenítése, félelembe és halálba szorítása? Az ördögbe is! Pontosan annyira szeretnék most belátni én is az õ lelkébe, mint õ az enyémbe. Mennyi lehet mindabban, amit az imént produkált, a cinikus, profi megjátszás és mennyi az õszinte, nemzeti gyûlölet? Mindenestre az ökle a Matyi bácsiénál is öblösebb. A hangja, mint a nagy nemzeti költõjüké, Pávafi Hadriánuszé, úgy cseng a hazafias gyávaságból sarjadt gyûlölettõl, amikor bepergeti magát. Hogy és miért állta meg egyáltalán, hogy ne vágjon öklével a képembe gyûlöletbõl vagy profi megjátszásból kivirágzott nemes indulatában? (Figyelem, veszély. Figyelem, ökölcsapás veszélye. Lélektani ráhatások, tudattalan szennyvilágok mélységébe vetett az élet fenséges szeszélye. A szorongatottság és a kiszolgáltatottság növekedésének eredményeként, rövidesen be kell állnia az üldöztetési mániának. A pszichológia az nagyon komoly tudomány. Az államvédelmisek magasrendû pszichológiai kiképzésben részesülnek. A személyiségtudat alapköveinek az államvédelmis letevése: a tudat-ráhatás által létrehozható a tudatalatti zónák zaklatottsága, a félelem által serkentett tudattalan félelmek és más negatív lelki folyamatok elindítása. - "Hogy megkeverjük a delikvenst." - Ó, Szilágyi Domokos! Neked könnyû már: te mankókkal jársz, betegnyugdíjas vagy, boros pohárral iszod a pálinkát. Nagy költõ, híres költõ lettél, te nem vagy már kiszolgáltatva ezeknek, mert téged nem lehet már csak úgy eltüntetni büntetlenül. Légfennebb, ha magadat el nem tünteted. De legalább a megalázáson és a félelmen, hogy mások eltüntetnek, túl vagy már. Félelem, figyelem. Figyelem, félelem. Félelem, félelem. Figyelem! Eljött az idõzített pszichés bombák lerakásának az ideje az én lelkemben. Eljött a diktatúra kiteljesedésének az ideje a mi lelkünkben. Beérett a román diplomáciai sakk-húzások és a kommunista fényes mosolygások eredménye. Itt van ebben a vasrácsos vallató szobában az utópista racionalisták aranykori álmának a beteljesülése, tudatbaverése. Figyelem, figyelem.) Az õrnagy egy sötétképû, velem egyivású alakkal jön vissza. - Balog úr, hadd mutassam be önnek fiatal és tehetséges kollégámat, Pop Gyeorgye elvtársat, aki szeretne feltenni önnek egy pár, az õ munkaterületét érintõ kérdést. - És ezzel az õrnagy kimegy, otthagyva engem az alacsony homlokú, epebeteg ábrázatú, zöld öltönyös fiatalemberrel, aki nyomban zsebre vágja mind a két kezét, és el kezd le-fel járkálni az irodában, idõnként sanda pillantásokat vetve felém, miközben a kilétemet, állampolgárságomat és nememet firtató, általános kérdéseit elpuffogtatja. Persze, ez még csak a soron következõ megalázások indoklását szolgálják, vagyis a kettõnk félreérthetetlen erõviszonyának és helyzetkülönbségének a pontosítását. A “tehetséges” paprikajancsi beszélni még anyanyelvén sem tud, lehet hogy soha nem is volt ilyenje szegénynek és õ az úgynevezett ceausescu-janicsárok egyike, akiket a szekuritáte az állami árvaházból kivett, felnevelt és betáplált a diktatúra programjával. Lehet, hogy valamikor, gyermekkora valamelyik korai szakaszában nem is tudott még románul. Lehet, hogy magyar, ukrán, szerb, cigány, török, tatár, lipován, zsidó, vagy német az eredete. Õ viszont errõl már nem tud, vagy nem akar tudni. Õ most a román állam embere. Talán õ fog belekezdeni a megverésembe. Ahogy elnézem viszont, ehhez kissé gyenge. Mindenesetre nem köntörfalaz, mindjárt a lényegbe vág: - Szóval te vagy az, aki nem akar hazafias témájú képeket festeni? Talán valami kifogásod van a hazafiság érzése ellen? ...? - Hosszasan néz, hosszan nézem. Ezt mintha tisztáztam volna már az õrnaggyal. Hová akarnak ezek kilyukadni? - Nem hallottad, hogy mit kérdeztem? - Hallottam, csak nem egészen értettem. - Hogy-hogy nem értetted? - Bõdül fel ez is, számomra igencsak meglepõ hevességgel. - Úgy, hogy nehezen tudom követni a szavait, mert nem minden szót mond ki egészen érthetõen, és mindabból, amit mondott mindössze azt értettem, hogy anélkül, hogy én ebbe beleegyeztem volna, ön letegezett. - Mintha darázs csípte volna meg, a janicsár hirtelen felém pördül, egy lépésbõl elõttem terem és pont úgy elkezdi rázni sovány öklöcskéit az orrom elõtt, mint két órával ezelõtt a felettese. Ezeknek azt kell kiprovokálni, azt kell megjátszaniuk, hogy elõbb én ütöttem hozzuk, vagy mi a fene? Ez a jelenet, ahogy ez a sötét képû hörcsög itt ágál és hadonászik, még nevetséges is lehetne, ha nem remegne a szájam utálatomban és dühös tehetetlenségemben. Érzem, hogy ez provokáció. Sejtem, hogy most még csak védekezõ mozdulatot sem szabad tennem, mert akkor hozzám ütne azzal az ürüggyel, hogy a mozdulatot támadásnak vélte... - Azt hiszed, hogy nem tudjuk, hogy ki vagy te, hogy nem tudjuk, miket forgatsz a bózgor fejedben? Azt hiszed, hogy te okosabb vagy mindenkinél és túljársz a mi eszünkön? Te hülye seggfej! Meg mutatom én majd neked! Na ki vele, te faszkalap, mi http://kozmaszilard.hu




bajod van neked a hazafias érzésekkel? - Nekem semmi bajom a hazafisággal, csak utálom azokat az embereket, akik trágár szavakat használnak a társalgásban és szemtelenül tegeznek, visszaélvén azzal az állással és azzal a munkakörrel, aminek gyakorlásáért kapják az államtól, vagyis végsõ soron tõlünk, adófizetõ dolgozó emberektõl a fizetésüket. - Na, erre nem tudom, hogy voltam képes. Honnan jöttek ezek a szavak a számra egyáltalán? Hol láttam, vagy hol olvastam ezelõtt én ilyeneket? Mindenesetre a kis janicsár hangneme lanyhult egy árnyalattal, a további mérges hanghordozás ellenére. - Mit akarsz ezzel mondani, te szerencsétlen? Az én helyzetem állandó itt, mert engem a haza képezett ki és tett a megfelelõ helyre, ahol becsülettel védhetem a haza érdekeit, az olyan hazaárulókkal szembe, mint te! Na valld csak be nekem, amíg jól van dolgod, hogy miért nem akarsz te hazafias képeket festeni,! - Az õrnagy elvtárssal ezelõtt egy órával már megbeszéltük ezt. Én úgy érzem, hogy sikerült tisztázni, és nem szeretek beszélni feleslegesen, különösen akkor, hogyha illemtelen módon tegeznek. - Szóval sikerült tisztázni? Nocsak, nocsak...a végén még elhiszem, hogy ebben az országban általánossá vált a magyar ügynökségek által ránk zúdított züllés és még itt is tisztázni lehet a hazaáruló magatartási formákat! De menjünk tovább egy lépéssel. Mit csináltak, mit kerestek és kikkel beszéltek maguk Orszonnal a tavaly nyáron Tetôfedben? - Kicsodával? - Na, ne tegye a hülyét nekem...Orszonnal! - Orszonnal? - Orszonnal, Orszonnal! Igenis Orszonnal. Ne is próbálja letagadni, mert én mindent tudok magáról! És pontosan azért, mert mindent tudok, elnézõ sem lehetek. - Néz rám jelentõségteljesen. Az õrnagy elvtárs elnézõ volt magával, mert õ egy finom lelkû ember, de velem nem fog menni a zsuga! Ezt magának megígérem. Na, gyerünk ki vele, hogy volt Orszonnal a Tetõfedi eset? - Orszonnal, Orszonnal, .. Miféle Orszonnal, én nem ismerek ilyen nevû embert! Ez ragadvány név, vagy becenév, vagy micsoda, mert így nem ismerem... - Na elég a színházból, te faszkalap, ne játszd itt nekem a hülyét, mert bizonyisten pofon verlek! - Ordítja, magát bepörgetve újra és hevesen elém lépik megint, de csodával határos módon a lendületébõl útközben leáll. - Majd megmutatom én neked, te szartetû! - Kis ökleit megint elkezdi rázni az orrom elõtt, de nem ér hozzám. Egyre érdekesebb ez a játék: biztos, hogy provokáció, de késõ már a felismerés, mert attól, ami következik, elszakad a cérnám: - Majd felhozzuk ide a kurvádat, és itt összerakunk édeskettesbe, lám, akkor is letagadod-e, hogy a tavaly ott voltál Orszonnal Tetôfedben! És letagadod-e, hogy miket locsogsz te Romániáról és a románokról, amikor berúgsz és a nagyfiút játszod a nõdnek... - Érzem, hogy elönti a vér az agyamat és elveszítek magam fölött minden ellenõrzést. Ordítani kezdek, mint akit ölnek: - Ez gyalázat, ez képtelenség, ez egy koholmány, ez egy mocskos hazugság minden részletében! Ezt mind csak maguk találták ki, mert ki akarnak készíteni, meg akarnak gyilkolni engem! De nem bánom, velem csináljanak, amit akarnak, tessék, kapja elõ a pisztolyát és lõjön agyon, de Dórát ne keverjék ebbe a disznóságba bele! - Ne játszd az ártatlant nekem, te semmirekellõ! A kurvád mindent bevallott már nekünk és a díszes nagyfej-barátod is, az a minden hájjal megkent, szélhámos Géza, aki azt mondta rólad, hogy egy tehetségtelen beképzelt alak vagy és csak azért pofázol a hazafias képek ellen, hogy érdekessé tedd magad a többiek szemében. - Nem igaz, nem igaz, hagyják abba! Hazugság az egész, azért sem hiszem el! Dórának hagyjanak békét, inkább verjenek el, úgyis tudom, hogy azt akarják! Csak verjenek meg nyugodtan, de ezt a disznóságot hagyják abba, mert a besúgójuk úgy sem leszek! Világos? Na gyerünk, mire vár még, vágjon a képembe! Azt akarom, hogy verjenek meg! Hogy verjenek meg, igen hogy verjenek meg és törjék össze a csontjaimat és ontsák ki a beleimet! Ontsák ki a beleimet...!!! Törjék szét a koponyámat és ontsák ki a beleimet!!! - Teljesen bepörögtem, azt hiszem. Messzire kihallatszott az ordításom, nem csak a folyosóra, hanem az utcára is, mert beront az ajtón Vérmes õrnagy egy idõsebb, õsz hajú, szemüveges úriemberrel. Gondolom, most aztán hárman tömik be a pofámat, és védekezve a hasamra görbültem, és szorosan behajlított karokkal a fejem fölé emelem a kezeimet. De elmaradnak az ütések... - Mi történik itt, hadnagy elvtárs? Kérem, azonnal hagyja el a helyiséget. Egy óra múlva várom az irodámba jelentésre. Leléphet, végeztem! - Nem jön, hogy higgyek a fülemnek és aztán a szememnek: a kisjanicsár tiszteleg és elmegy. Megnézem az asztal túloldalán velem szemben figyelõ nyugalommal elhelyezkedõ, tisztes külsejû (öltönyös), õsz hajú úriembert. Jóságos, modern nagytatát festeni sem lehetne különbet. Az õrnagy szólal meg elsõnek: - Ezredes úr, ez itt Balog Ádám festõmûvész. Az úriember feláll, és az asztalon át felém nyújtja kezét, arcán jóságos kifejezéssel. Mit tehetnék? Még az elõbbi lelki sokk közvetlen hatása alatt, sok gyanúval és kétkedéssel, de némi reménnyel is, hogy talán ezzel a jelenettel az itteni borzalom végéhez közeledünk, odanyújtom a kezemet. - Szálfa Szelindek vagyok. Nagyon örvendek, hogy Balog elvtársat megismerhettem. Kérem, nézze el nekünk az iménti kis incidenst. Tudja, Pop Gyeorgye barátunk még egészen a pályája elején van, és még nem szokta meg, hogy a mi igazság-kutató és nevelõ munkánk több körültekintést és több tapintatot igényel, mint az újoncok harci kiképzése a gyakorlótéren, vagy a kaszárnyában. Gondolom, Vérmes õrnagy elvtárs már ismertette önnel a mi jó szándékainkat, a szocializmus korszelleméhez igazodó, humánus törekvéseinket. Most arra kérem, nyugodjon meg, és az iménti incidenst vegye egy szerencsétlen balesetnek, hiszen mi nem akarunk mást, csak és csakis a javát szolgálni mindenkinek, de kiváltképp az ilyen tehetséges fiatalembereknek. Én megnéztem az ön kiállítását, és igazán örvendek, hogy e szép, fejlõdõ kisvárosban, ahol immár tizenegy éve szolgálom a hazát, ilyen, átütõ tehetségrõl tanúskodó, komoly emberek élnek. - Hogy oda ne rohanjak! - A mi mai találkozásunk célja az lenne, hogy bizonyos, önnel kapcsolatos, kétségtelenül téves információkat tisztázzunk, hogy a tisztázott információkat a maguk helyére tegyük és tegyük lehetõvé az ön számára a valóság helyes értelmezését az ön jövendõ, zökkenõmentes pályafutása érdekében. Ezért kérném még egy kevés idõre türelmesnek lenni, és Vérmes elvtárs segítségével eloszlatni számunkra az ön személyével kapcsoltban felmerült kétségeinket és aggályainkat. Remélem megért minket? Szabad kérdeznem, hány éves? - Ez meg mi a fene, hisz nagyon jól tudja. - Huszon hatodik vagyok... - Ejej, fiatalság, szép fiatalság...Az unokám majdnem önnel egy idõs. De sajnos az õ érdeklõdése nem hajlik a mûvészetek irányában, pedig szerintem tehetséges. Én is valamikor zeneszerzõnek készültem és azt reméltem, hogy majd egyszer ennek is elérkezik az ideje. Amikor láttam, hogy telnekmúlnak az évek anélkül, hogy a fiatalkori álmaimnak csak egy részét is megvalósíthatnám, és a fiam sem vonzódik különösebben a mûvészetekhez, abban reménykedtem, hogy majd ez a kedvemre való fiatal zseniális fiú megvalósítja mindazt, amirõl én immár végérvényesen le kellett mondjak. Mert tudja, Ádám - És a szoba felsõ sarkát nézi http://kozmaszilard.hu




merengõn, mint az aurával bevilágított hollywoodi giccses filmjelenetekben. - az én fiatal koromban nem volt hely a nemes álmok világának, mi durván szembe kellett nézzünk a mindennapi élet realitásával annak érdekében, hogy majd maguk, az utánunk jövõ nemzedékek... Hallom az õrnagy elvtárstól, hogy ön is hallgatója a George Sava nagyszerû zeneesztétikai rádiós elõadásainak. - Az öreg gengszter bíztató mosollyal néz a szemembe. Nem tudom hová tenni magamat ebben az új, az elõbbiekkel szöges ellentétben álló jelenetben. Nem hiszem ugyanis, hogy a fiatalon lepározott ezredes-nagytatának ne lenne tudomása az elõbbi "beszélgetéseken" alkalmazott kihallgatási módszerekrõl. Vajon mennyire veszélyes az öreg? Annyi szent, hogy az elõbbi kettõnél sokkal dörzsöltebb. - Családja van? - Még nem nõsültem meg. - De tervében van, úgy-e? Jó, ha az embernek van egy rendezett otthona. Semmi nem adhat nagyobb erõt az eredményes munkához, mint a család által nyújtott biztonságtudat. A szüleivel lakik? Édesanyámmal. Apámtól elvált még kicsi koromban, de az apám amúgy sem él már. Mostohaapám is a tavaly halt meg. - Az édesanyjával jól egyeznek? - Na, itt tényleg nem tudom, mire megy ki a játék. - Igen. - És az édesanyja fõz és mos magának? - Az angyalát! Ez mi a jó Ég? Kétkedõen nézek reá. Õ biztatóan mosolyog. - Csak fõz nekem. Mosni, én mosok magamnak. - Az édesanyja fiatalabb, mint én, és jó egészségnek örvend? - Mi a faszt akarsz az anyámmal te vén róka? Csak nem akarod feleségül venni? - Nem hiszem, hogy fiatalabb lenne önnél, mert már elmúlt ötvenöt éves. Betegnyugdíjas, és a természete is beteges általában. Eléggé megviselte az élet. - Hát igen, a mi fiatal korunk nagy viharai mindannyiunkat megviseltek, és ez elõbb- utóbb érezteti velünk a hatását. Kérem, adja át édesanyjának az üdvözletemet. Büszke lehet, hogy a fia ilyen tehetséges, állhatatos, kitartó, céltudatos ember. - Persze, tehetséges és fiatal is vagyok, mint a Pop Gyeorgye kollégátok, a janicsárgyerek. Ezzel a tehetséggel itt valami nagyon bûzlik nekem. Ezek túl sokat ismételgetik a tehetségemet. Szarok a tehetségemre, ha az arra jó, hogy miatta ide hívjanak és kikészítsenek idegileg. Nekem nem kell az ilyen tehetség, ami miatt nekem szenvedni kell. Én, ha kijutok egyszer épkézláb innen, hagyom a francba az egész tehetségemet. Mert ha jól értem, van esély még arra, hogy innen élve kiengedjenek. Kár hogy a "beszélgetések" magnószalagját nem kérhetem majd el. Hallaná meg Dóra is, hogy itt bezzeg milyen nagy elismerésekben részesültem. Egyszer faszkalap, gazember, máskor meg kitartó és tehetséges. Hû, az õrdögét annak a geci tehetségnek! Pop Gyeorgye és Balog Ádám, két fiatal, tehetséges ember! Nem ez kellett neked, Ádám? Hogy végre hivatalosan is ismerjék el a tehetségedet. Na tessék: el van ismerve. Méghozzá a hivatalok hivatalában van elismerve. Szétkürtölheted a világban, esetleg elismervényt is kérhetsz a szekusoktól a tehetségedre. (Vigyázat! Veszély, veszélyes. Nincs vége még a bulinak, ne ereszd el magad, tehát, te nagyképû spekuláns gazember:) - Kérem tehát, nyugodtan maradjon még egy kevés idõre az õrnagy elvtárs társaságában és válaszoljon õszintén a kérdéseire. Mi ketten még fogunk találkozni, de most jó munkát kívánok. Most búcsúzom egyelõre. Odajön hozzám, biztatóan nyújtja felém a kezét, én felállok, és zavartan kezet fogok vele. Nem marad idõm, hogy megemésszem az a korábbiakat, mert az õrnagy azonnal leül velem szembe és megint csak olyan szélesvásznú amerikai filmbe valóan, jelentõsen néz a szemembe. Aztán egyet hümmög még jelentõsebben, súlyosan ráteszi kezeit az aktacsomóra, miközben súlyosan néz rám, majd még súlyosabban el kezd lapozni benne. A gyomromban erõs szúrást érzek. Persze, ma még nem ettem semmit, és dél már elmúlhatott rég. - Nézzük csak...mi is történt, amikor kettesben Orszonnal kint jártak Tetôfedben? - Õrnagy elvtárs, nagyon szépen kérem, higgye el nekem becsületszavamra, én tényleg nem akarok itt értetlenkedni, mert tudom azt, hogy az életben a legcélravezetõbb, ha ténylegesen vállaljuk minden tettünkért és minden szavunkért a felelõsséget. Én nagyon õszintén, és nagyon komolyan mondom, hogy nem ismerek semmiféle Orszon nevû embert, a híres angol színészt, Orszon Welszt kivéve, de azt csak azokból a filmekbõl ismerem, amit ön is láthatott a Bukaresti Tv.-ben. - Ne mondja ilyen meggyõzõen, mert még tényleg elhiszem. Nagyon kérem önt, Ádám, ne kezdje elölrõl az egészet. Az imént meggyõzõdhetett az ezredes úr jóindulatáról és általa a mindannyiunk jóindulatáról maga iránt. Kérem, ne próbáljon most félrevezetni minket, mert azt úgy sem lehet. - Na, basszam a nemjóját, itt tényleg csapdába estem. Az abszurd realitás csapdájába. Ide jöhetsz megnézni a mûvedet, Kafka mester. Most mi a lófaszhoz kezdjek. Úgy néz ki, hogy ezek a hülyék, valami fals információ alapján tényleg meg vannak gyõzõdve arról, hogy én jártam volna egy Orszon nevû faszival Tetõfedben miközben én ezt az Orszon nevû embert, ezt az imperialista ügynököt tényleg nem ismerem. Vagy az Orszon név csak egyik fedõneve valakinek, akit tényleg ismerek? - Kérem õrnagy elvtárs, higgye el, hogy ez az egész most nekem van a leginkább terhemre, és ha van egy mód rá, nem akarok semmit sem újra kezdeni magukkal ebben a felállásban és ebben az épületben. - Akkor hát legyen õszinte velünk, K É R E M! - Azt nem lehet körülírni szavakkal, hogy mi minden volt beleürítve ebbe a kitörésébe. Megint megijedtem és a tehetetlenségtõl elfogott a kétségbeesés. Azt hiszem, most mindent elmondanék errõl az Orszonról, ha ismerem, vagy rájövök, hogy ki az. A bûvös nevet magamban ismételve, majd félhangosan motyogva, próbálok emlékezni a környéki falukban tett összes kiruccanásaimra egyszerre, de egyetlen arcot sem tudok azonosítani ezzel a névvel. - Orszon...Orszon...Orszon... Az õrnagy is mintha méltányolná már az igyekezetemet, a segítségemre siet: - Orszon, Orszon Sebesberesrôl, az a fekete szakállú gazember... - Orszon Sebesberesrôl... - Orszon, Orszon, a maga festõ kollégája, a tavalyelõtt Tetõfedben jártak ketten és a képeiket engedély nélkül kirakták a kultúrház falára, és az odagyûlt diákoknak és tanároknak magyarországi költõk verseibõl olvastak fel. - Jaj, persze tudom már, Gerzson, Fekete Gerzson, nem Orszon, hanem Gerzson! Fekete Gerzson. - Gerzson, Gerzson. Persze, bocsásson meg, nem azt mondtam, hogy Gerzson, én vezettem félre, de végül is csak rájöttünk mi ketten, na, emlékszik már? Mi volt azokkal a piros-fehérzöldes, rögtönzött kiállítás megtûzdelve magyarországi irredenták verseivel? - Hát ez az én nagy bûnöm, õrnagy elvtárs? Ezért gyötörnek itt már két órája? Ezért gyalázott a földig és akart engem megverni Pop Gyeorgye hadnagy? Hát nem tudják önök, hogy Gerzson egy komolytalan ember? Még azt sem érdemli meg, hogy miatta itt csak tíz percig is szenvedjek. Gerzson egy sikeres értelmiségi szülõk által elkényeztetett, szeszélyes, erkölcstelen ember, akiben nem bízik már a környéken egyetlen komoly személy sem. - Azt meghiszem! A tavaly elkaptam a Bükkfa szálloda tizedik emeleti szobájában, ahol a zsibárus cigányokkal csoport-szexet és késdobáló versenyt rendeztek. - Persze. Ezeket csinálja mostanában, és közben festi a román trikoloros képeket, amiket elküld különbözõ folyóiratokhoz ünnepi http://kozmaszilard.hu




alkalmakra, azok közlik a képek fotokópiáját a címoldalon és mindennek fejében Gerzsonnak küldenek érte elég nagy pénzösszegeket. Ezért él olyan nagy lábon, hogy szállodában is lakhat, ha akar. A tavaly még Ceausescu elvtársról is festett két portrét, amit még a Scintejában is közöltek és egy román újságíró nagyon megdicsérte ezeket a képeket és persze a szerzõjüket. Azt írta ez az ember, hogy minden becsületes magyar ember olyan kellene legyen mint Fekete Gerzson és akkor jobban megértenék a románok a magyar népet és még annál is fontosabb, hogy jobb lenne külföldön Románia hírneve. - Jól van, jól van, minket ez mind nem érdekel. Milyen akciót szerveztek önök ketten a tavalyelõtt Tetôfedben? Kiké voltak azok a gyanús képek? - Gerzson már egész fiatal korától jár Magyarországra és ott látott ilyeneket. Van ott három fiatal költõ barátja is, azoknak a verseit hozta el legépelve, és azokat olvasta fel. Akkoriban még neki is hasonlóak voltak az elképzelései a festészetrõl, mint nekem. És csakugyan, az akkori képei nekem most is tetszenek. Akkoriban én felnéztem rá, mert mûveltebb volt, mint én és jártas magasabb mûvészi körökben. Fekete Vince, a hírneves festõ nagybátya ugyanis még a külföldi barátaival is összeismertette. Nem tudom, hogy mikor és miért züllött ennyire le, mert akkoriban én soha nem láttam részegen. Én mindössze négy képet vittem akkor Tetôfedbe el, azok közül, amelyek a mostani kiállításomon is szerepelnek. Nem volt ott semmi piros-fehér-zöldségrõl szó, ha csak a Fal és Rózsa címû kompozícióm színezete nem... - Miért, mi van ezekkel? - Hát az egyiken látható egy erõsen téglaszínû falrom tetején egy elmosódott fehérrózsa-féleség, ami ugyanakkor ejtõernyõ, sõt: egy fehér felhõ-foszlány is lehetne, a háttérben egy szétfolyó zöldes-kékes erdõrésszel. És ez az egész olyan misztikus, Salvador Dali stílusban megfestve. Na, e miatt a képem miatt szoktak ugratni a barátaim, hogy én is eladtam magam a giccsfestésnek, csak rafináltabban, mind a karrieristák, mert én pirosfehérzöldezek és pirossárgakékezek is egyszerre. Ezen a képen az erdõ ugyanis zöldes - kékes és a fehér rózsa is egybefolyik a háttérben álló, sárga mezei virágokkal ... Ez a képem volt tulajdonképpen az Ikarosz sorozatom ihletõje. Persze, hogy itt egészen másról van szó, mint a giccses hazafiaskodásról... (- Kottyantom el, de nincs semmi következménye, mert az õrnagy az elõtte fekvõ dossziét lapozgatja, és rám már nem figyel. Úgy látszik az õrnagy nem kíváncsi az újabb esztétikai fejtegetéseimre. Kár...) - Rendben van...Menjünk tovább. Itt azt írják önrõl, hogy baráti kapcsolatot tart fenn Brauer Loránttal, aki a Magyarországi Lukács György, nihilista filozófus híve ...(Az õrnagy hümmögve rám néz, jelezvén, hogy most nagyon szeretne pofon vágni, amiért korábban õt Lukács Györggyel kapcsolatban félrevezettem. De úgy látszik, közben az ezredes által dicsért George Sava neve is eszébe jut és ezzel együtt a felettese dicsérõ szavai George Sava zeneesztétikai mûsorairól. Akármennyire is fegyelmezi magát, sugárzik belõle a zavar és a bizonytalanság. Látszik, ha rajta múlna, most mindjárt elintézné egy jó veréssel az egészet. Nem tudom, hogy a kíváncsiság, vagy valami belsõ megegyezés, háziszabályzat-féle, amit azért mégiscsak betartanak egy bizonyos határig, vagy mi a fene akadályozza meg abban, hogy most nagyon mérgesen rám förmedjen. Talán az én arckifejezésem, amelyrõl fogalmam nincs, hogy egy kívülállónak mit lehet róla leolvasni ebben a percben? Hiszen a legszívesebben visítani szeretnék ekkora - sokszorosan hatványozott! - marhaság hallatán, de még csak mosolyogni sem merek. Istenem, mennyire szeretnék most legalább egy kicsit felröhögni szabadon, és nem lehet! Hiszen normális körülmények között az ekkora ökörségen nyugodtan kacagni lehet, mert ez a sok marhaság így egymás hegyén-halmán elképesztõen nevetséges. Még hogy a világias Brauer Lóri, Brauer Péternek, a közismert Bagolyvári metafizikus filozófusnak a gyermeke, a dogmatikus marxista Lukácsnak lenne a híve! - Ez nem csak emeletes marhaság, hanem egyszerre abszurd is a legmagasabb hatványon. És ráadásul pontosan Lukács György változott nihilista filozófussá, a marxista dogmákat szopogató, a román kommunizmus bástyáit védõ és õrzõ szekusok szemében. És mindez csak azért, mert Lukács Magyarországon élt és magyar a neve. Ugyanis Lukácsnak még van egy bûne azon kívül, hogy nihilista filozófus az õk szemében: és ez nem más, mint az, hogy õ Magyarországi! Mintha most is élne. Ez fantasztikus! Ezt, az abszurdról szóló irodalmi leckékben, egyetemeken, de már a középiskolákban is tanítani kellene. Nem hogy Kaffka, de sem Dhürrematt, sem Jonesco ilyet ki nem agyalt volna! Megpróbálom elmagyarázni az õrnagynak a helyzetet. Nehéz ügy, de szerencsémre az ezredes szóvá tette, a George Sava rádiósmûsorait s így van egy “jó román” tekintélyû hivatkozási alapom is, egy "becsületes és megbízható" támpontom az egészhez. Vérmes vagy az ezredese tájékozottságában bízik, vagy annak a süket, mûveletlen besúgónak, vagy hazardírozó kollégájának, aki rólam a jelentést írta, és aki még azt sem tudja, hogy a Román Kommunista Párt ideológiájából vizsgálva Lukács Györggyel mi a helyzet. A biztonság kedvéért, az õrnagy, Lukács György és Brauer Lóri nevét személyi noteszébe feljegyzi. De aztán észbe kap, mert valamiért a kép számára még mindig nem teljes:) - És a maga Lóri barátjának, aki jelenleg filozófiát tanul az egyetemen, amennyiben Lukács György mégsem nihilista filozófus, hanem marxista, akkor mi a kifogása ellene? - Azért, mert annak ellenére, hogy az esztétikai munkásságát és ilyen jellegû nézeteit világszerte elismerik, ami a filozófiai látásmódját illeti, Lukács ma részben túlhaladott és egyébként is én úgy gondolom, ha Lóri valamelyik filozófusnak a híve akar lenni föltétlenül és nem törekszik önálló, autonóm filozófiai rendszer kidolgozására, egyéni világlátásra, akkor inkább az édesapjának lesz a híve, aki sokkal modernebb, mint Lukács és ezért sokkal egyetemesebb. - Ez a maga véleménye? - Nem csak az én véleményem, Lórinak az apját nem csak a Bagolyvári egyetemen tanító kollégái ismerik el máris, mint jeles filozófust, és nem csak a Budapesti egyetemen, hanem õ a mai román gondolkozók által is nagyra becsült filozófus annak ellenére, hogy filozófusnak is nagyon fiatal, nem csak egyetemi tanárnak. - És hogy is hívják a barátja édesapját? (Szóval ez van! Ha egyszer bekerül az ember e ház rácsos ablakai mögé, besúgóvá válik, ha akarja, ha nem. Én most szépen az õrnagy elvtárs tudomására kell hozzam Brauer Péter közismert filozófus nevét, akit csak az nem ismer Erdélyben, aki irodalmat egyáltalán nem olvas, csak tévét néz és az újságokból nem olvassa el csak a vezércikkeket, az ünnepi verseket és az apróhirdetéseket. Szóval szépen "besúgtam" az Õrnagynak Brauer Lóri közismert édesapja nevét, amitõl most aztán furdalhat a lelkiismeret. Az õrnagy felbuzdulva nagy sikerén, úgy csap rám a következõ kérdésével, mint az éhes rétisas az eltévedt belganyúlra:) - Milyen magatartást tanúsított ön a Király Károly ügyben? - Én... a Király Károly... ügyben? - Tud a Király Károly ügyrõl! Nekem ne tagadd le! (Persze, hogy tudok róla, Erdély szerte mindenki tud róla, miért tagadnám le, hogy tudok róla?) - Nem tagadom. - Akkor halljam! Na, gyerünk gyorsan, ki vele! Milyen http://kozmaszilard.hu




magatartást tanúsított ön a Király Károly ügyben? (Hát én bizony örvendtem annak, hogy Ceusescuval valaki szembe szállt végre, baszd meg. Te is nagyon jól tudod ezt!) - Én... semmilyet. - Semmilyent? - Igen, semmilyent. (Na, a végén még megelégszik ezzel a semlegességgel...) - Tehát ön, Balog Ádám, Románia felnõtt és felelõsségteljes öntudatú, választójoggal rendelkezõ állampolgára, nem tanúsított semmilyen magatartást Király Károly hazafiatlan, jobban mondva hazaáruló magatartása ellen? (Már sejtem, hogy itt újból valami csapda készül, de nem látok át a kerítésen, vagyis a körítésen.) - Nem. - Akkor írja ide a következõket - Egy fehér papírlapot tol az orrom elé és letesz melléje egy golyóstollat: - Én, alulírott Balog Ádám, utca, házszám,...írja csak nyugodtan, semmi mást nem kell írjon azon kívül, ami a valóság..., mint amit nekem korábban elismert. (Be vagyok szarva. Már nagyon fáradt vagyok, nem tudok belátni a játék hátterébe, csak azt tudom, hogy eddig még semmi terhelõt nem mondtam sem magamra, sem másra nézve. Ezért lassan írni kezdek. De ez sem folyik zökkenõmentesen:)...elismervén, hogy a hazaáruló Király Károly ügyében, nem tanúsítván a tisztességes és becsületes állampolgári mivoltnak megfelelõ, hazafias magatartást... - De kérem, õrnagy elvtárs, én nem ezt... - Most ne akadékoskodjon és ne nehezítse meg a dolgomat még jobban. Az, hogy nem tanúsított tisztességes magatartást, azt is jelenti, hogy hazafias magatartást sem tanúsított. - Énszerintem... - Fogd már be azt a hülye pofádat és írjad, amit mondok, mert nincs kedvem itt kotolni veled hajnalig. (Na ebben a kérdésben egyetértenénk, de más okok miatt. A hazafiast kihagyom és folytatom a diktálás utáni írást:)...magatartást, vesszõ, illojális mentalitás bûnébe esvén hazámmal szemben ez által. - De... - Semmi de. Ha maga nem foglalt állást Király Károly ellenében, akkor logikus, hogy illojális magatartást tanúsított a hazájával szemben. Ez olyan, mint az egyszer-egy. - De hát ki foglalt akkoriban nyíltan hivatalos állást Király Károllyal szemben? Igen, ki foglalt állást akkor, vagy késõbb a nagy nyilvánosság elõtt Király Károllyal szemben? Ön tud ilyen hivatalos személyrõl? Mert én nem. Az újságokban sem jelent meg errõl az ügyrõl semmi sem. - Az nem a te dolgod, hogy mi hol jelent meg. Te csak törõdj a magad dolgával, és ne jártasd a itt locsogódat fölöslegesen, mert bizony Isten elvesztem a türelmemet és orrba töröllek. Nézzen oda az ember. Írod-e már, vagy leviszlek a pincébe, ahol holnapig gondolkodhatsz a dolgon, és reggel kezdjük elölrõl az egészet? Vagy azt gondolod, hogy épen megúszhatod és én itt beletörõdõk abba, hogy potyára töltöttem el itt veled az egész napi munkaidõmet? A kurva Istenit a hülye, nyakas székely fejednek! (A hangja megint vészesen felemelkedik.) - Kérem szépen, ne tegezzen. - Mondom a lehetõ leghalkabban, és a tollat leteszem. - Rendben van, de írja már, és ne nehezítse meg a dolgomat. Ez, amit most csinálunk teljesen egyezik a maga érdekével is, higgye el nekem. Mit volt mit tennem, túl akartam lenni már az egész cirkuszon. Leírtam hát, hogy felelõtlenségbõl illojális magatartást tanúsítottam hazámmal szemben a Király Károly ügyben. Az õrnagy még rá tudott venni egy pár ilyen "fõ bûn" beismerésére, de az egész közül ez volt a "legerõsebb" vétek. Azt is észrevettem, hogy nem követi szóról szóra, amit írok, így finoman átfogalmaztam az õrnagy fogalomhasználata veszélyesnek tûnõ árnyalatait. Az éhségtõl és a félelemtõl a gyomrom finoman remegett írás közben, de csináltam, mert világos lett számomra, hogy e nélkül innen épen el nem enged. Hiszen az õ "munkájának", mind minden becsületes ember munkájának, nyoma kell maradjon valamelyik vasszekrényben. Délután ötig még négy oldal bûnnel és nagyon sok nevetséges, ám általam akkor fontosnak talált magyarázkodó lábjegyzettel ellátott beismerõ "tárgyi bizonyítékot" sikerült kipréselnie az õrnagynak belõlem. Mindezek következtében egész személyiségemben elteltem mély és ugyanakkor felemelõ hazafias érzésekkel. A hazafias ceremónia záró aktusaként az ezredes ült le újra velem szemben nagyapásan megértõ és biztató mosolyával és a korábban már hallott közhelyek felemlegetése után, egy tekervényes mondatot remekelt, amelybõl holmi társadalmi érvényesülési elõnyökre való finom célozgatásokkal, a papíron beismert bûneim megbocsátásának kilátásba helyezésével és burkolt fenyegetésekkel elegyített kollaborálásra való felszólítás kígyózott a lelkem irányába. Ennek a biblikusan nyakam köré tekeredõ veszélynek az általam még tekervényesebb mondatokban megindokolt elhárítása után, biztosítottak, hogy õk itt senkit nem akarnak "a pellengérre felállítani" , kezembe adták a személyi igazolványomat és azzal a jó tanáccsal, hogy senkinek ne mondjam el az itt lefolyt beszélgetések tartalmát, elengedtek. Ennek az utóbbi tanácsuknak a pszichológiai indokoltságát hamar megértettem, csak azt nem, hogy ez egyszerû formalizmusa-e az ilyen államvédelmi szerveknek, vagy ezek tényleg nagyfejeknek képzelik magukat, és mindenkit hülyének néznek? Hiszen a munkahelyemrõl feltûnõ módon eltûntem munkaidõ alatt, és ha a besúgó-fõkáderes figyelmeztetésére azt is fogják játszani a közvetlen fõnökeim, hogy semmirõl nem tudnak - mint ahogy tényleg így is tettek utólag - az elkerülhetetlen, hogy õk és a többi munkatársam, meg ne tudják, hogy hol töltöttem én el igazolatlanul-igazolva majdnem tíz órát. Így az elsõ dolgom az volt természetesen, hogy még a Megyei Rendõrség épületétõl a munkahelyemig vezetõ útvonalon minden ismerõsnek, akivel találkoztam elmeséltem, hogy honnan jövök, beszámoltam a hazafias terápiáról és elmondtam a legfontosabb részleteket. Gondolom, ez mentett meg attól, hogy az elkövetkezõ idõkben gyakran hívogassanak és attól is, hogy a besúgási ajánlatukkal még egyszer is megkörnyékezzenek: az õ szemükben persona non grata lettem. Nem váltam egy megbízható, titoktartó emberré. Sajnos ezt a jelenséget, mármint a sötét embereknek a nyíltságtól való óvakodását, nem általánosítottam akkor eléggé. Vagyis nem tulajdonítottam neki akkora jelentõséget, mint amekkora igazából megilleti, mind a magánélet szférájában, mind a társadalmi életben, leszûkítve akkori felfedezésemet egyelõre a szekuritátével szembeni védekezõ taktikázás területére. Csak nagyon késõn, egy évtized múlva adtam neki egyetemes jelentõséget: A titoktartás az életben rettenetesen veszélyes. A korrupció legfontosabb gyökérszála, amin keresztül sötétben és sárban tartható ma minden ember, aki azt képzeli, hogy megnyerhet valamit az életben, vagy az élettõl, ha eltakar a gondolataiból valamit, vagy ha úgy képzeli, hogy olyan embereknek, akik rejtõzködni szeretnek, õ lehet az egyik "megbízható embere." Mondom, akkoriban ezt nem láttam még ilyen világosan, de valamit mégis megsejtettem és a közeli barátaimnak mindazt, ami azon a szörnyû szeptemberi napon történt, részletekben elmeséltem. El kellett meséltem már csak a megkönnyebbülés miatt is, hiszen a hazafias kihallgatás hatására három napig nem tudtam elaludni sem nappal, sem éjszaka, csak az után, hogy Kõmûves Szilárdéknál úgy leittam magam, hogy elszakadt a filmem, levetkõztem meztelenre, és a ruháimat beraktam a vízzel teli fürdõkádba. Három hónapra rá be kellett feküdnöm az elmegyógyászatra, ahol úgy-ahogy rendbe szedtek, de az alvatlanság kórságától azután http://kozmaszilard.hu




rendszeresen szenvedtem. A hazafias kihallgatás következtében még nem kellett volna sor kerüljön talán az elmegyógyászati kezelésre, de a Radácsi esete után már nem bírtam idegekkel. Õ ugyanis a Hazafias terápia után, ahol a verseit elemezték ki soronként a párt brosúrákban napvilágot látott hazafias esztétika szemszögébõl, naponta három liter bort ivott meg reggeli és ebéd helyett. Sajnos könnyû állása volt és így megtehette. Mikor láttam, hogy nem hallgatja szívesen a józan intéseimet, ahogy idõm volt rá, vele együtt ittam én is. Nekem használt a kórházi kezelés, õ már soha nem volt képes kijózanodni az életben. Az elmegyógyászati sokkolások után két évre, tökéletes alkoholistává nõtte magát az ennek megfelelõ költõi szelídséggel. Évek óta készülgetõ verseskötetét összeállítani már nem volt képes. Ma fogatlanul, félig kopaszon, szutykosan, valamelyik kocsmában mindig meg lehet találni reggel tíz órától este tízig. Nem tudom, hogy néha ebédel-e? Minden helyreállítási kísérletünk kudarccal végzõdik, hiszen Radácsi barátunk már más dimenzióban él sok éve. De minket akkoriban ilyen kellemes hazafias mûsorokkal szórakoztató szekus tisztek viszont ma is virágoznak, köszönik szépen és jó modorú üzletemberekké, állami jegyzõkké, vállalati jogászokká, káderesekké alakultak a diktátor és a megvalósult tökéletes társadalmi koncepciók bukása után. A Haza most is bízik bennük, és a hazafias csordaszellem által fûtött meleg szívével gondjukat viseli: az õk üzlete soha nem mond csõdöt, és az õk állami munkahelyét senki nem építheti le. De meg is érdemlik ezt a gondoskodást, hiszen ma õk a város legkedvesebb emberei: Radácsinak egy-egy vodkát, kávét, sört is szoktak fizetni, amiért õ hálás tekintettel és harsogva belefog a József Attila "Levegõt" címû verse elszavalásába, majd egy-két strófa után abbahagyja, és érthetetlen nyelvén újból elkezd társalogni túlvilági ismerõseivel.

http://kozmaszilard.hu



IV. A nagy hazafias kihallgatás

Recommend Documents