Mary Silver
Húsz év múlva
…ITT VAN, KÖZTÜNK JÁR; A HALÁL
Kalmár hosszú órák óta ült íróasztala fölé görnyedve a pislákoló lámpa fényénél, mire végre befejezte a jelentést, és becsukta az aktát. Fáradtan dörzsölte meg orrnyergét, de most a fáradsága zavarta legkevésbé. Már lassan két hete, hogy minden második éjjel ezt csinálja. Volt, hogy néhány napra el is tőnt otthonról. Zsuzsannának persze nem mondta meg az okokat, de a nı nem is kérdezett. Tökéletesen megbízott benne, viszont Péter győlölte magát azért, hogy magára hagyta Zsuzsannát, és azért is, amit tett. Gyötörte a lelkiismerete. Rápillantott sérült ujjára, ami fájdalmas mementóként emlékezette arra, ami pár héttel ezelıtt történt Torma Gedeon temetésén. A gyomra felfordult saját magától; attól, amiben részt vett. Ha tehette volna, legszívesebben szembe köpte volna magát. Néha, mikor lehunyta a szemét, újra maga elıtt látta az egész borzalmas jelenetet: ahogyan zsarolják, és kínozzák… Miért ilyen gyenge? Miért nem volt képes egyszerően csak nemet mondani. De ı is tudta, hogy ez lehetetlen: ezeknek nem lehet nemet mondani, különben egy életre ellehetetlenítik. Még annál is jobban, mint most. Beszélnie kell Andrással. Már az is csoda, hogy eddig megállta, hogy ne szóljon senkinek. Andrásnak tudnia kell róla. İ a legjobb barátja…Vagy talán már csak volt a legjobb barátja. Elkeseredetten temette arcát a tenyerébe, és próbált nem gondolni arra, amit tett. Erre azonban képtelen volt. A szeme elıtt újra és újra megjelentek azok a képek, és nem tudta kitörölni ıket az elméjébıl. Beszélnie kell Andrással, különben beleırül. Lecsukta az akta tetejét, és a fiók mélyére süllyesztette, majd ráfordította a kulcsot, és a míves kis darabot zsebre vágta. Itt jó helye lesz. Senki nem fog utána kutatni.
Másnap reggel Péter elgyötörten indult dolgozni; szívében fájdalommal, és mély lelkiismeret furdalással. Elsı dolga az volt, hogy felhívta Andrást, és találkozót kért tıle. Nem mondta meg milyen ügyben, csak annyit, hogy nagyon fontos, és nem várhat soká. Amikor barátja igent mondott, egy kicsit megkönnyebbült, de félelmei nem múltak el. Egész nap fel alá járkált, és a munkaidı végén, amikor mások számára már véget ért a munkaidı, és a diákok is hazamentek, ı akkor látott csak neki igazán a munkának. Kitakarította a padokat, égıket cserélt a termekben, kiürítette a szemetet, és bár a szíve mélyén győlölte ezt az állást, be 89
Mary Silver
Húsz év múlva
kellett látnia, hogy ez jobb, mint egy bányában fejteni a szenet nap, mint nap, vagy akár egy gyárban robotolni. Nem arról volt szó, hogy visszariadt volna a kétkezi munkától. Éppen ellenkezıleg, hiszen mióta csak az eszét tudta, dolgozott. Kiskora óta segített édesanyjának a ház körüli munkákban, majd mikor a szülei meghaltak, megtapasztalta az élet kemény oldalát is. Napi tizennégy órát dolgozott földeken, tejcsarnokban… minden munkát elvégzett, amire lehetıség volt, hiszen szükségük volt a pénzre, hogy valahogy megéljenek a bátyjával. Ily módon ez a mostani helyzet sem hatott rá idegenül. Lealacsonyítónak valóban lealacsonyító volt, hiszen azért megdolgozott a diplomájáért, és szeretett is tanítani, de azért koránt sem volt olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tőnt. Eleinte ugyan nehezen viselte, hogy itt az iskolában a tanárok átnéztek rajta, de már hozzászokott, azt viszont képtelen volt megszokni, hogy a diákokban szemernyi tisztelet sincsen iránta. Mivel nem volt tanár, ezért olyan szemtelenül bántak vele, hogy legszívesebben felpofozott volna egy-kettıt. Nem volt szokása kezet emelni senkire, gyerekekre meg fıleg nem, de amikor a kölykök szándékosan az orra elıtt dobják el a szemetet, akkor azért már elgondolkodik az ember egy-egy nyakleves kiosztásában. Arra is volt példa, hogy a folyosó sarkán várták be, és egészen egyszerően a lába elé dobták a használt szalvétát, vagy a csokoládés papírokat. Mit tehet ilyenkor az ember? Méltóságát megırizve lehajol és felveszi a szemetet, majd távoztában próbálja elengedni a füle mellett a bizalmas összesúgásokat és a halk kacajokat. Ezek után szinte már felüdülés volt számára, hogy délutánonként, egy-egy fárasztó és igencsak megalázó nap után a Barna gyerekkel foglalkozzon, és megpróbálja a fejébe tömni az egész éves történelem anyagot. Eleinte ezt lehetetlen vállalkozásnak tartotta, csakhogy hamar rá kell döbbennie, a fiú képességei kiválóak, egyszerően csak lusta tanulni. Ezt meg is jegyezte Barnának, aki csak legyintett,és azzal jött, hogy ı egész életében úgy volt elkönyvelve a családjában, hogy soha nem viszi semmire, és jóval szerényebb képességekkel van megáldva, mint a testvérei. Az ı dolga csak annyi, hogy leérettségizzen, a szülei pedig benyomják majd egy egyetemre vagy fıiskolára. Kalmár nem szerette az ilyen fajta hozzáállást, de nem tette szóvá. Idıvel azonban, ahogyan egyre haladtak a tananyagban, már nem bírta tovább és megjegyezte, hogy bármennyire is ellenkezik, igenis van tehetsége a történelemhez. Érti, és nagyon jól átlátja a dolgokat. Barna szégyenlısem elmosolyodott és megköszönte a dicsérı szavakat, majd nem létezı bajsza alatt elrebegte, hogy egészen kezdi megszeretni ezt a tárgyat, amit nem is olyan rég még ördögtıl valónak tartott. Péter jóízően felnevetett ezen, és visszatért az tananyagra. Nem is volt semmi gond, míg a fiú egyik nap kétségbeesetten nem érkezett a különórára, és remegı hangon elújságolta, hogy közeledik az elsı nagy dolgozat, de nem érzi magát eléggé 90
Mary Silver
Húsz év múlva
felkészültnek rá. Egészen biztosan megint elégtelent kap, Péter pedig jelezte neki, hogy ha valóban ilyen szörnyő a helyzet, akkor talán neki kéne állniuk a tanulásnak, ahelyett, hogy folyamatosan keseregnek. Hosszú órákat töltöttek a könyv felett, és a megmérettetés elıtti napon Kalmár elégedetten összecsapta a kezét. - Ennyi. Felkészültél. - Az képtelenség – tiltakozott Barna hevesen. – Az, hogy most magával megy az anyag, nem jelenti azt, hogy holnap is menni fog. - Dehogynem – legyintett Péter nagyvonalúan. – Nem ismerem a tanár úr módszereit… - Nı. Tanárnı. - Akkor a tanárnı módszereit –fejezte be Péter, és egy szemöldök felhúzással jelezte, hogy nem igazán méltányolja, ha félbeszakítják. – Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nálam jóval meghaladtad azt a szintet, ami az elégségeshez kell. - Én nem tudom… - A legfontosabb az, hogy bízz magadban. Minden kérdésemre tudod a választ. - De nem Ön kérdez. Péter halványan elmosolyodott. Nem tudta, hiszen nem tudhatta, hogy a rettegett tanárnı milyen kérdésekkel bombázza a diákokat, de abban biztos volt, hogy nem lehetnek furmányosabbak az övéinél. İ a Matula elvei alapján dolgozott, és mikor felkerült Pestre, meglepve tapasztalta, hogy mennyire elüt az itteni oktatás az ottanitól. A követelményrendszer annyira más volt, hogy a Matula az új iskolája mellette valóban rászolgált az Ország Legkiemelkedıbb Oktatási Intézménye címre. - Hidd el, nem lesz gond. Ha mégis, visszafizetem a pénzed. - De hát én nem is fizettem magának! Péter cinkosan elmosolyodott, majd visszaadta a könyvet a fiúnak. - Felesleges aggódnod. - Köszönöm. - Majd utána hálálkodj! Most pedig menj, és ma már ne foglalkozz a tanulással! Barna hálásan pillantott a férfira, majd elbúcsúzott tıle és elhagyta a termet. Kalmár mélyet sóhajtott, és fáradtan dılt hátra a székében. Egy pillanatra lehunyta a szemét. Fárasztotta a fény. Sajnos a látása egy fikarcnyit sem javult, pedig azt hitte, csak átmeneti lesz a dolog, de be kellett látnia, tévedett. El kell mennie egy szemészhez, mielıtt komolyabb baj lesz. De elıtte beszélnie kell Andrással. Jó is lesz, ha igyekszik, mert el fog késni.
91
Mary Silver
Húsz év múlva
András kissé furcsállta barátja délutáni meghívását az Égetı sörözıbe, de hangja annyira izgatott volt, hogy azonnal rábólintott az ajánlatára. Egészen biztosan valami fontos dologról lehet szó, ha fényes nappal egy kocsmában akar vele találkozni. Legutóbb éppen ı volt az, aki idehívta Kalmárt, pontosan azért, mert munkaidı után viszonylag sok ember van ott, és amirıl beszélni akart, az túl titkos volt ahhoz, hogy megkockáztassa, hogy lehallgassák ıket. Hiszen pont azért hívta oda Pétert, hogy közölje, megfigyelik. De vajon most mirıl lehet szó? Alig lépett be a sörözı ajtaján, tekintetével máris az ismerıs arcot kereste, és meg is találta a kocsma egyik legeldugottabb sarkában. A fiatal férfi gyanakodva húzta össze a szemöldökét, és komor arccal lépett barátja elé. Valami itt nem stimmel. Péter úgy ugrott fel, mikor meglátta ıt, mintha csak fenéken lıtték volna. András meglepıdött a látványtól. Rég nem látta barátját, az igaz, de a változás olyan szembeötlı volt, hogy kis híján hátrált egy lépést. Kalmár arca sápadt volt, vállait összehúzta, szeme alatt fekete karikák húzódtak. - Beteg vagy? –kérdezte András, ahogyan leült barátja mellé, de az rá sem nézett. Idegesen pillantott körbe a kocsmában, mintha félne valamitıl, aztán olyan halkan kezdett beszélni, hogy neki egészen közel kellett hajolnia, hogy hallja, amit mond. - Szörnyő dolgot tettem. - Micsodát? –kérdezett vissza suttogva András, és megrémült barátja szavairól. Látta, hogy Péter keze remeg az idegességtıl, és valóban nagyon komoly dologról lehet szó. - Emlékszel még Torma Gedeon temetésén arra a két fickóra, akik elvittek? - Hát persze. Azóta sem voltál hajlandó beszélni arról, ami akkor történt. - Mert olyan szörnyő, hogy még én is győlölöm magam miatta. - Az Isten szerelmére, mondd már! - Engem –hajolt olyan közel Kalmár Andráshoz, amennyire csak tudott, és szinte tátogta a szavakat -, engem beszerveztek. Megbíztak, hogy figyeljek valakit. Hogy készítsek róla jelentéseket. - Kirıl? –lehelte a kérdést András, és szemeiben különös fény csillant. - Rólad. András, én…Megzsaroltak. Ha csak a saját életemrıl lett volna szó, nem írtam volna alá azt a papírt, de a gyerekeim…Zsuzsanna…Az ı életükkel nincs jogom játszadozni. - Jelentettél rólam? Te tényleg…? – András hitetlenkedve pillantott az idegességtıl remegı Péterre, és gondolatban már mindenféle szitkot összeszedett, hogy rázúdítsa Kalmárra, még pedig jogosan, de aztán erıt vett magán, és sokkal nyugodtabban folytatta. – Mióta? - Két hete. - És mik kerültek abba az aktába? 92
Mary Silver
Húsz év múlva
- Semmi –válaszolta a férfi. – Vagyis, semmi jelentıs. Teljesen hétköznapi dolgokat írtam bele, rád nézve semmi terhelıt. András elgondolkodva fúrta tekintetét Péter kék szemeibe. Bármennyire is akart, nem tudott nem hinni neki. A barátja, és amióta csak ismerte, sosem hazudott neki. Ráadásul zsarolták… Na, de miért olyan fontos nekik, hogy mi van ıvele? - Nem mondták az okokat? –kérdezte végül, de Kalmár csak megrázta a fejét. – Milyen gyakran adtad le a jelentéseket? - Két naponta. - És semmi terhelıt nem írtál? - Semmit. - Akkor ezen most változtatunk. Ne nézz így rám –figyelmeztette értetlenkedıen, és kissé rémülten rápillantó barátját. – Mégis, mit gondolsz te, csak egyedül téged bíztak meg azzal, hogy figyelj? Legalább ketten vannak még rajtad kívül. Így ellenıriztetik egymással a besúgókat. Már ne is haragudj, hogy ezt a szót használtam, de… Na jó, ezt most hagyjuk! – legyintett András. – A lényeg, hogy nem áraszthatod el ıket folyamatosan fals információkkal, mert elıbb-utóbb lebuksz. Engem akarnak, de vajon miért? Lehet, hogy észrevették, hogy iratok tőntek el? - Iratok? Azt hittem… - Szerinted csak én csempésztem ki onnan iratokat? –nézett rosszallóan a fiatal férfi Kalmárra. – Mások is próbálták menteni a barátaikat, csak éppen minden az én tudtommal történt. - Krisztusom… - Igen, azt hiszem, most bajban vagyunk, és ez már hivatalos. A legközelebbi jelentésedbe kerüljön bele, hogy ma itt találkoztunk, és elkottyantottam neked, amit az imént mondtam. - De akkor… - A legjobb barátom vagy. Most így belegondolva, te vagy az egyetlen barátom. Próbálom menteni az irhának, és te most komolyan vitatkozni akarsz? - Dehogy –tiltakozott Péter, és meglepetten vette tudomásul, hogy a szokásokkal ellentétben most ı az, aki csendben ül és lesi András minden szavát, nem pedig fordítva. - Akkor tégy úgy, ahogy mondtam. Isten segítsen, Péter! - Téged is, András!
Gina csendesen figyelte, ahogyan Zsuzsanna a gyerekek körül sürög-forog, és csodálattal töltötte el a nıbıl áradó szeretet és türelem, ahogyan csendre inti csemetéit, és arra kéri ıket, hogy ne legyenek irigyek, hagyják játszani Zsoltit és Zsófit is a játékaikkal. 93
Mary Silver
Húsz év múlva
Hogy van még erre is energiája? İt porig sújtaná, ha tudná, hogy hamarosan meg fog halni, de nyilván az ı hozzáállásában van a hiba. Egészen biztosan, hiszen a gyerekek elıtt nem mutathatja, hogy valami baj van. Kicsik még, talán meg sem értenék. Ha bármi gondja van, vagy nem érzi jól magát, azt egyetlen emberrel beszélheti meg, Péterrel. Azonban Zsuzsannát ismerve, soha nem terhelné a férjét a saját gondjaival, pedig Gina egészen biztos volt benne, hogy Kalmár meghallgatná. Most azonban, végignézve Zsuzsannán, egyáltalán nem tőnt betegnek. Mosolygott és vidám volt, bár többször játékosan megjegyezte, hogy egyre nagyobb hasával bizony napról napra nehezebben boldogul. - Nagyon szépen eljátszanak a gyerekek – ült le mellé a nı, és kedvesen rámosolygott, majd arca egy pillanat alatt elkomorult. – Gina, erre semmi szükség. - Mire? – kérdezett vissza meglepetten ı, és csak remélni merte, hogy gondolatait nem mondta ki az imént hangosan. Mást különben mi értelme lenne annak, hogy Zsuzsanna most ilyen szigorúan néz rá. - Nagyon jól ismerem ezt a különös fényt a szemedben. Úgy hívják, szánalom. Éppen elég nekem szembesülnöm ezzel minden egyes nap a férjemtıl. Péter ugyan nem mondja, de biztos vagyok benne, hogy ı jobban fél, mint én, és látom rajta, hogy mennyire sajnál. Te kérlek, ne tedd! - Péter csak aggódik. - Péter retteg – szegezte tekintetét Zsuzsanna a földön játszó és vidáman nevetgélı gyerekekre, akik éppen valami különös játékot játszottak Eszter egyik babájával, és Zoli piros autójával. –Nem akarom, hogy féljen attól, ami rá vár. Szeretném, ha mihamarabb belejönne a dolgokba, és amikor eljön az ideje, el tudja majd látni a gyerekeket. - Biztos vagyok benne, hogy Péter nem a munkától fél. - Hát persze, hogy nem – mosolyodott el a nı, és megsimogatta gömbölyödı pocakját. – Attól fél, hogy elveszít. Ezt még soha senkinek nem mondtam, de én is félek valamitıl; hogy Péter nem fogja szeretni a kicsit. - Micsoda? – kérdezett vissza döbbenten Gina, és csak akkor jött rá, hogy hangosabban szólalt meg a kelleténél, mikor a gyerekek feléje kapták a tekintetüket. Rögtön hangszínt váltott, és suttogva ismételte meg a kérdést, legalább olyan meglepetten, mint az imént. –Micsoda? Ezt ı mondta? - Nem. Soha nem mondana ilyet – válaszolta csendesen Zsuzsanna, és talán egy kicsit el is szégyellte magát, mert lehajtotta a fejét és arcán megjelent az enyhe pír. – Félek, hogy talán úgy hiszi, a kicsi miatt történnek velünk így a dolgok. 94
Mary Silver
Húsz év múlva
- Ez butaság, emiatt felesleges aggódni. Gina képtelen volt elfedni rosszallását Zsuzsannával szemben. Neki ugyan meg volt a véleménye Kalmár Péterrıl, de abban biztos volt, hogy soha nem lenne képes arra, hogy ne tanúsítson szeretet bármelyik gyermeke iránt, hiszen látta ı, hogy bánik a gyerekekkel. Inkább vágná le tıbıl a saját karját, semhogy bármelyik kicsit is hátrányban részesítse. Már éppen azon volt, hogy kifejezésre juttassa nem tetszését Zsuzsannának, mikor odakintrıl kopogás hallatszott. Ez András lesz, hiszen megígérte neki, hogy eljön értük. A férfi mosolyogva, jókedvően lépett be a kis lakásba, és köszöntötte Gináékat. Zsuzsanna töltött neki egy teát, majd figyelte, ahogyan András letelepedik melléjük a kanapéra, és finoman megérinti felesége karját. Egy pillanatra elmosolyodott, majd figyelmét a gyerekekre fordította. Nem szerette volna megzavarni ezt a különleges pillanatot. - Péter hogy van? – hallotta meg András hangját maga mellett. A férfinek esze ágában sem volt megmondani, hogy ma találkoztak. Ezzel teljesen feleslegesen terhelné Zsuzsannát, és szítana haragot Gina lelkében. İk ketten ezt már megbeszélték, és remélte, pár hónapon belül végleg elcsitulnak a hullámok, amiket ezzel az egész üggyel maguk körül keltettek. - Jól, köszönöm. Most van valaki, aki a segítségét kérte, és úgy látom, végre hasznosnak érzi magát. - Mirıl van szó? - Az egyik diák nagyon rosszul áll történelembıl, és Péter felajánlotta neki, hogy munka után foglalkozik vele. - De hát ez remek! –csettintett elégedetten András, és feleségére pillantotta, aki udvarias mosolyt erıltetett az arcára, és inkább megtartotta magának a véleményét az illegális, pénzért végzett munkáról. - Nem kér érte fizetséget – jegyezte meg halkan Zsuzsanna, mintha csak az ı ki nem mondott kérdésére válaszolt volna. - Pedig nyugodtan megtehetné – replikázott András. – Remek tanár és én mondom, nagyon nagy kár, hogy az intézmény igazgatója nem látja, mekkora kincsre lelt benne. - Nagyon hálásak vagyunk Komorányinak, hogy megszerezte Péternek ezt az állást. Nem szeretnénk visszaélni a kedvességével. A férfi erre nem válaszolt, csak jókedvően mosolygott a hangosan kacagó gyerekekre, és közben arra gondolt, hogy mennyi minden változott pár óra alatt. Akkor, ott a sörözıben úgy érezte, Péter elárulta ıt, de aztán rájött, nincs oka, hogy kételkedjen barátja szavában. Látta rajta, mennyire bántja a dolog, és tudta, hogy ha a fentiek megzsarolnak valakit, akkor ezelıl
95
Mary Silver
Húsz év múlva
nincs menekvés. Péter két út között választhatott: vagy ıt menti, vagy a családját, és András tudta, hogy fordított helyzetben ı ugyanígy cselekedne. - Már akartam kérdezni –zökkentett ki ıt gondolatiból Zsuzsanna kedves hangja -, miféle hatással lehet az, hogy Péter belekeveredett az ıszi eseményekbe? - Azt hiszem –kezdte a férfi megfontoltan -, hogy minden rákerül az adatlapjára. - És ez milyen kihatással lehet a gyerekek jövıjére? - Ezt sajnos nem lehet megmondani – válaszolta András komoran, és magában mély elismeréssel adózott a nınek, aki még ilyen nehéz helyzetben is a családja jövıbeni boldogulásával törıdik. Micsoda kivételes nı! –Ezt még senki nem tudná megmondani. Néma csendbe burkolóztak és így figyelték vidáman játszó gyermekeiket egészen addig, míg Gina az órára nem pillantott, és meg nem állapította, hogy mennyire elszaladt az idı. Az igazat megvallva csak Péterrel nem akart találkozni, mert annak csak újabb összetőzés lenne a vége, így hát jobbnak látta, ha hazamennek, hiába is marasztalta ıket Zsuzsanna. A nınek azonban nem kellett sokáig egyedül lennie, mert férje alig fél órán belül megérkezett, és sokkal felszabadultabb volt, mint az elmúlt hetekben. Megszabadult a láthatatlan bilincseitıl, amik a lelkiismeretét feszítették: végre beszélt Andrással. Zsuzsannának természetesen nem említette a dolgot, ahogyan a beszervezésérıl sem tett említést. Helyette boldogan újságolta, mennyire jól haladtak a Barna fiúval a tananyagban. Felesége elégedett mosollyal az arcán hallgatta Péter beszámolóját. Néha megsimogatta a kezét, és ezzel kivívta a férfi figyelmét is, aki rájött, hogy túl sokat beszélt magáról és az itthoni dolgokról kezdett érdeklıdni. Zsuzsanna elmesélte, amiket Andráséktól hallott délután, de a Ginával folytatott beszélgetésükrıl okosan hallgatott. - Nem, mintha lenne jelentısége – vágott le egy szelet kenyeret Kalmár a vacsorához, majd visszaült az asztalhoz. – Amíg nem csinálhatom azt, amit szeretek, úgyis mindegy, hogy mi kerül az aktámra. A gyerekek jövıjéért pedig remélhetıleg már nem kell aggódnunk –tette hozzá inkább csak magának, semmint feleségének. - Azért egy kicsit boldogabb vagy, hogy taníthatsz, nem igaz? - Sajnos ez nem ugyanaz – válaszolta Péter, majd elmosolyodott. – De majdnem. Nem rossz dolog egy kicsit visszazökkenni a régi kerékvágásba. És nem buta a fiú. - Nem is foglalkoznál vele, ha az lenne. - Tudod, hogy szeretem a kihívásokat, ezért is vettelek el téged. - Tényleg? – húzta fel a szemöldökét kihívóan. – Azt hittem, azért, mert annyira nagyon szerelmes voltál belém.
96
Mary Silver
Húsz év múlva
- No, igen – vigyorgott Péter -, de tekintve, hogy mennyi mindenen kellett keresztül mennünk, míg eljutottunk idáig, nem volt egy egyszerő út. De megérte. A világ legboldogabb emberévé tettél, és ha csak tizedannyira szeretsz engem, mint én téged, nem lehet okom panaszra. - Hát hogy bizonyítsam még a szerelmemet? – húzódott közelebb Zsuzsanna Péterhez, és látta, hogy a férfi elmosolyodik. Nyilván ezer és ezer pikánsnál pikánsabb dolog juthatott az eszébe, és ha nem töri meg a romantikus pillanatot egy hangos sikoly a nappaliból, biztos el is hangzott volna egy-kettı. - Anyu! –kiáltott fel Eszter, de a szülıknek még arra sem volt idejük, hogy felkeljenek az asztaltól, a kislány máris ott zokogott keservesen a konyhaajtóban. - Mi történt? –lépett mellé Zsuzsanna ijedten, és megsimogatta a sírástól vörös kis arcot. - Zoli megölte Bettit! - Ez nem is igaz! –ellenkezett hevesen a kisfiú, egyik kezében a baba testével, másikban meg a fejével. – Csak megoperáztam. Doktor bácsi akarok lenni, gyakorolnom kell. - De nem az én babámon, te hülye! Mire Zsuzsanna, vagy akár Kalmár tiltakozhatott volna az elhangzott szavak ellen, Esztert elfutotta a pulykaméreg: csípte, rúgta, harapta és ütötte a testvérét, ahol csak érte, és mikor Zsuzsanna szétválasztotta ıket, dühösen követelte az apjától, hogy azonnal vegyen neki másik babát. - Nem –lépett oda mellé Péter határozottan, és lefogta a toporzékoló kislányt, mielıtt az véletlenül megütné Zsuzsannát. - De miért nem? - Azért, mert most nincsen rá pénzünk. - De nekem kell a babám! Zoli tönkretette! - Zoli megkapja a büntetését. Mars a szobádba, fiatalember! –fordult a kisfiú felé, aki édesanyja kezét fogta, és a háta mögül figyelte az eseményeket. –A többit majd késıbb megbeszéljük. - Apu, nekem kell az a baba! –követelızött továbbra is Eszter. - Majd megkapod karácsonyra. - De még csak tavasz van! - Akkor a születésnapodra. - De az még nagyon messze van. - Apa azt mondta, nem! –veszítette el a türelmét Zsuzsanna, ami tıle igencsak szokatlan volt. – Majd megkapod, amint lesz rá pénzünk, és ne szájalj apáddal, kisasszony! - De anyuci… 97
Mary Silver
Húsz év múlva
- Menj a szobádba! - Utállak, bárcsak meghalnál! – kiáltott önmagából kikelve kislány és a szobaajtó hangos csapódással jelezte, hogy anyja szavai elértek a tudatáig. Péter tért magához elsıként a döbbenetbıl, és már indult is volna lánya után, ha Zsuzsanna nem kap a karja után, és vissza nem tartja ıt. - Hallottad, mit mondott? – kérdezte felesége felé fordulva mérgesen, de a nı csak megrázta a fejét, hogy nem számít. – De, Zsuzsanna… - Hidd el, hogy nem fontos. Gyerek még, nem érti… - Dehogynem érti! Pontosan tudja, hogy miket mondott. - Felesleges ezen dühöngeni. - Zsuzsanna, te… - Pontosan tudom, hogy értette. Elsı felindulásból mondta, nem gondolta komolyan, te is tudod. Péter némaságba burkolózott. Nem értett egyet feleségével, ám most mégis úgy tett, ahogy Zsuzsanna tanácsolta. - Beszülnünk kéne velük – javasolta pár percnyi hallgatás után. - Nem mondhatjuk el nekik. Gondolj bele, ha te is így reagáltál, ık vajon mit éreznének? Kalmár bólintott, és most is, mint mindig, igazat adott feleségének
András, valami ismeretlen kényszer miatt úgy érezte, muszáj besegítenie feleségének a házimunkában. Ginát meglepte ez a hirtelen jött elszántság, és már éppen tiltakozott volna, hogy felesleges még csak betennie is a lábát a konyhába, a férfi hajthatatlannak tőnt. Azt mondta, Gina csak pihenjen, úgyis egész nap ı van a gyerekekkel, hát most éppen itt az ideje, hogy egy kicsit ı is hozzájáruljon felesége pihenéséhez. A nı meglepetten bólintott, és mire észbe kapott, már ki is tessékelték a konyhából. Egy darabig játszott a gyerekekkel. Zsófi játékkonyhát kapott karácsonyra, és azóta nem hajlandó mást csinálni, csak képzeletbeli ételeket fızni, amit aztán végigkóstoltat a család minden tagjával. Zsolti, a kisfia, inkább magának való volt, és néha úgy tőnt, az apjával jobban kijön, mint az anyjával. Ginát ez egy kicsit bántotta, mégsem tette szóvá soha. Hagyta, hogy a fiúk együtt beszélgessenek nagyon komoly témákról, ugyanis a fiát szinte minden érdekelte. Hol a csillagászatról folytattak eszmecserét, hol pedig egyéb más, tudományos dolgokról. Zsolti, korához képest különösen okos volt, és olyan kérdéseket tett fel, hogy némelyeknél még Andrásnak is el kellett gondolkodnia. Ilyen volt a miért narancssárga a
98
Mary Silver
Húsz év múlva
Hold? és hasonlók. Ezekre András nem tudott válaszolni, és viccesen Péterhez irányította a fiát, hiszen ı mindig mindenre tudta a választ. Gina mélyet sóhajtott, ahogyan eszébe jutott a férje, és máris úgy érezte, hogy jobban hiányzik neki, mint eddig bármikor, így fogta magát és kisétált a konyhába, ahol András szorgoskodott. Leült az egyik székbe és onnan figyelte a férfit. - Mi az? –kérdezte somolyogva András, ahogyan eltörölte az utolsó tányért is, és vállára vetette a konyharuhát, majd leereszkedett feleségével szembe. - Ma nagyon házias vagy – jegyezte meg a nı kedvesen. – Minek köszönhetı ez a rendkívüli változás? - Jó kedvem van. - Tényleg? És szabad tudnom, mitıl? - Csak úgy –vonta meg a vállát András. – Végignézek a családunkon és látom, hogy mennyire szép és tökéletes minden. Van egy gyönyörő feleségem, csodálatos gyerekeink…Mit szólnál, ha nyáron elmennénk valahova? - Lassíts! –kacagott fel jókedvően Gina. – Még csak tavasz van. - Tudom, tudom – hagyta helyben András, de a boldog mosoly egy pillanatra sem tőnt el a szája szegletébıl, a szemei pedig csillogtak az izgalomtól. – De gondolj bele, a gyerekek milyen jól éreznék magukat. És mi is- kacsintott cinkosan Ginára, aki elnevette magát. – Utána pedig elmehetnénk valahova kettesben is. Nagyon rég nem voltunk már kettesben. - Az igaz –sóhajtott fel a nı, ám valami szöget ütött a fejébe, és mielıtt végiggondolta volna, már ki is mondta. – De akkor kire hagyjuk a gyerekeket? - Péterékre. - Azt hiszem, ez nem lenne túl jó ötlet – válaszolta sajnálkozón a nın, és felemelte három ujját, ami a Zsuzsanna szüléséig hátralévı idıt jelentette. Látta, hogy akár csak az ı arca, Andrásé is elkomorul. - Apu – hallották meg Zsolti hangját az ajtóból és mindketten a kisfiú felé kapták a fejüket. - Na, mi az, kisöreg? –intett András a fiának, hogy jöjjön közelebb, és az ölébe vette. – Mi újság? - Zolival eldöntöttük, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk. - Na, hadd halljuk! – mosolyodott el kíváncsian András és meglepetten felesége felé pillantott. - Orvosok. - Orvosok? Miért? - Hogy meggyógyíthassuk Zoli anyukáját.
99
Mary Silver
Húsz év múlva
András ijedten kapta a fejét Gina felé, aki legalább olyan rémülten pillantott vissza rá, és tudta, hogy mindkettejükben ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg. De vajon melyikük lesz, aki fel meri tenni ıket egy ennyi idıs gyereknek? - Honnan tudsz te errıl? –törte meg a döbbent csendet Gina, és odalépett a gyermekhez. - Zoli mesélte. - És ı honnan tudja? - Neki az apukája mondta. - És mit mondott még neked Zoli? - Semmit mást – rázta meg a fejét a kisfiú. – Csak annyit, hogy az anyukája nagyon beteg. De ne mondjátok el senkinek! – folytatta Zsolti. – Nekem sem lett volna szabad elárulnom. Titok –tette vékony kis ujjacskáját a szája elé, és elégedetten látta, hogy a szülei bólintanak: nem mondják el senkinek, így megkönnyebbült, boldog mosollyal az arcán hagyta el a konyhát. András mélyet sóhajtott, és gondterhelt arccal felesége felé fordult. Látta, hogy a nı is ugyanolyan komoran tekint vissza rá. Péter elmondta Zolinak, és úgy tőnt, a kisfiú felfogta. Dehogy vajon mennyit tud, az nagy kérdés. Nyilván nem sokat, hiszen ha így lenne, tudná, hogy Zsuzsannán nem lehet segíteni, mégis, valahogy megható volt, ahogyan a két gyermek összefogott, hogy meggyógyítsák ıt. Vajon tud róla? Egészen biztosan nem, hiszen Péter mindentıl óvja… - Menj el hozzájuk, Gina, jó? Beszélgess egy kicsit Zsuzsannával. Most is egészen kivirult, hogy ott voltál. Én pedig majd érted megyek, jó? A nı némán bólintott, de gondolatai egészen máshol jártak. Vajon Péter miért mondta el Zolinak és milyen körülmények késztették ıt arra, hogy megtegye?
Barna egyenes háttal, látszólag nyugodt, kifejezéstelen arccal ült a padjában, mikor a történelem tanárnı nekikezdett a múltkori dolgozatok kiosztásának. De belül érezte, mit érezte, tudta, biztos volt benne, hogy sikerült. Méghozzá nem is akárhogy, hiszen az összes kérdésre tudta a választ, sıt még elıbb is végzett, mint a társai, így önellenırzésre is maradt ideje. Jó lett, mégis legbelül ott motoszkált az a kellemetlen érzés, hogy valamit talán mégis elrontott. De annyit nem hibázhatott, hogy egyes legyen, az kizárt! Így hát kisebb sokk érte, mikor kézhez vette a dolgozatát, és az elsı oldalról a szemébe ordított a fájdalmas és döbbenetes igazság: elégtelen. Gyorsan átfutotta a feladatsort, és még a jelest kapott padtársától is elkérte az övét, hogy összehasonlítsa. Szórul szóra egyezett.
100
Mary Silver
Húsz év múlva
Barna ijedten pillantott az asztalánál ülı tanárnıre, aki épp kinyitotta a naplót, hogy bevezesse a jegyeket. Ez tévedés lesz. Egészen biztosan tévedés!- morfondírozott a fiú, és keze már emelkedett is a magasba. - Mi az, Barna? –kérdezte a tanárnı anélkül, hogy akár egy pillanatra is felnézett volna. - Tanárnı, kérem –állt fel helyérıl illemtudón Barna -, itt valamin tévedés lesz. - Miféle tévedés? –érkezett a következı kérdés, és a fiú a következı pillanatban már ott állt a katedrán, kezében a dolgozattal. - Minden kérdésre helyesen válaszoltam, kérem. A tanárnı végigfutott a feladatokat, majd helyeslıen bólintott. - Meglehet, hogy minden kérdésre jól válaszolt, ám a puskázásért elégtelen jár. - Puskázás?! Tanárnı, kérem, én nem…én soha…esküszöm… - Ne esküdözzön itt nekem, maga szégyentelen –szőrte a fogai között a nı a szavakat. –Ez hallatlan! Puskázik, és még neki áll feljebb! És nem érdekel, hogy ki az apja, ezt jelenteni fogom az igazgatónak. - Tanárnı, kérem… - Üljön le! Barna tehetetlenül leroskadt a székére, és arcát kezébe temetve úgy is maradt az óra végig. És még azután is, egészen addig, míg társai már haza nem mentek, és Kalmár meg nem érkezett, hogy hozzákezdjen a terem takarításának. Amikor azonban meglátta a magába zuhant fiút, már sejtette, hogy valami történt. Csendesen a falnak támasztotta seprőt és leereszkedett Barna mellé az egyik üres székre. - Nem sikerült? –kérdezte részvétteljes hangon, ám választ nem kapott, csak az orra elé tolt dolgozatlapot. Gyorsan átfutotta a kérdéseket és a válaszokat, majd némi felháborodással a hangjában felkiáltott. –De hát ez tökéletes! Hogy lehet mégis elégtelen? - A tanárnı szerint puskáztam –érkezett mellıle a halk válasz. - És puskáztál? - Dehogy! –kapta fel fejét hirtelen Barna, és heves tiltakozásba kezdett. – Én nem…esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem puskáztam! Legalább maga higgyen nekem! - Én hiszek neked, de ettıl még nem lesz jobb jegyed. - Apám szíjat hasít a hátamból, ha megtudja. - Ne szólj neki… - Tessék?
101
Mary Silver
Húsz év múlva
- …addig, amíg nem biztos –fejezte be Péter, majd összehajtotta a dolgozatot és az ajtóhoz lépett, ahonnan várakozón tekintett vissza a fiúra.. – Megyünk az igazgatóhoz, szedd a lábad! - Én oda ugyan be nem megyek. - Meg tudlak védeni, de ahhoz te is kellesz. - Jó lesz nekem az az elégtelen. - Gyerünk! –mutatott a folyosó felé Péter ellentmondást nem tőrın, Barna pedig olyan képpel követte ıt, mintha legalábbis temetésre készülne. Amikor pedig a férfi megállt az igazgatói ajtaja elıtt, kis híján elszaladt, de Kalmár még idıben visszafogta. - Ha valóban becsületesen játszottál, nincs mitıl félned –azzal kopogásra emelte a kezét, és mikor bentrıl megszólalt a komoly hang, benyitott, de okosan maga elé engedte a fiút, nehogy szökni tudjon. - Miben segíthetek? –kérdezte az igazgató, aki legalább olyan meglepıdve nézett hívatlan vendégeire, mint azok rá. Péter eddig mindössze egyszer látta a fınökét, mikor közel félévvel ezelıtt felvette ıt karbantartónak, azóta pedig alaposan megváltozott. Magas, nála jó pár évvel idısebb férfi volt rendezett fekete hajjal, és barátságos, barna szemekkel. Most, hogy így jobban megnézte, különösen hasonlított Barnára. - Elnézést, hogy zavarom, igazgató úr, de lenne itt egy kis probléma. - Mirıl lenne szó? Péter némán odalépett a férfi asztalához, és letette rá a dolgozatot, majd visszaállt a megszeppent fiú mellé. - Mit kezdjek ezzel? - A fiú minden kérdésre jól válaszolt, mégis elégtelent kapott. - Azért, mert puskázott. A tanárnı is megmondta –pillantott jelentıségteljesen az igazgató Barna felé, aki lehajtotta a fejét, mintha az apja szidná. Péter kelletlenül nézett a fiúra, hogy ugyan szóljon már ı is valamit, védje meg magát, de ne álljon itt ilyen kukán. azonban Barna néma maradt és az egyetlen aktivitás, amit tanúsított, az ujjainak tördelésében merült ki. - Szeretné, ha behívnám a tanárnıt? –mérte végig némi éllel a hangjában az igazgató Kalmárt, aki határozottan bólintott. Úgy tőnt, ezzel komoly meglepetést okozott, ám az igazgató felállt az asztaltól, és pár pillanattal késıbb egy nıvel tért vissza. Minden bizonnyal ı lesz a történelem tanárnı. A feltőnıen csinos, harmincas évei közepén járó nı várakozón pillantott Péterre, és a férfi érezte, hogy alaposan végigméri ıt. - Hadd mutassam be Önöket egymásnak –törte meg az igazgató a kínos csendet. – Bácskai Mária, iskolánk történelem tanára, Kalmár Péter…karbantartó. 102
Mary Silver
Húsz év múlva
- Mirıl lenne szó? –kérdezte türelmetlenül a tanárnı, és várakozón összefonta karjait. Hosszú, fekete haja egy pillanatra a szemébe omlott, ahogyan elırehajolt, hogy átvegye az igazgatótól azt a papírlapot, amit az imént Kalmár tett le az asztalára. Péter egy pillanatra megborzongott, mintha nyitva felejtették volna az ablakot, és a kinti hideg levegı átjárta volna egész testét. Rápillantott a tanárnıre, és egyetlen másodperc elég volt hozzá, hogy rájöjjön, mi történt vele az imént. Ez a nı itt mellette kétségtelenül rendkívül vonzó teremtés, és a kecses mozdulatai nyilván bármelyik férfi az ırületbe kergették volna, ám a hang, amin megszólalt olyan leereszkedı és fensıbbséges volt, hogy Péter rögtön tudta, kire emlékezeti: Zitára, egykori menyasszonyára, aki olyan csúnyán rászedte ıt annak idején, és az esküvı elıtt eljegyezte magát egy báróval. - Ismerem az eredményt, én írtam rá. - Igen, nos –szólalt meg Péter hideg hangon -, azt hiszem, hibázott. - Úgy? Netalán kollega? - Ami azt illeti, igen. Magam is történelem tanár voltam, és én készítettem fel a fiút a dolgozatra. Kalmár szavai ennél nagyobb döbbenetet nem is válthattak volna ki a jelenlévıkben. Az igazgató úgy kapta fel a fejét, mintha arcul csapták volna, a tanárnı pedig értetlenül járatta a szemét Péter és fınöke közt. - Tudom, hogy mit tud a fiú –folytatta Kalmár nyugodtan, kihasználva pillanatnyi helyzeti elınyét, amit a meglepetés erejével váltott ki. – És higgye el, ezekre a kérdésekre mind tudta a választ. - Puskázott. - Talán rajta kapta? - Mégis, mivel magyarázza, hogy egy diák, aki évek óta csak bukdácsol történelembıl, hirtelen jeles dolgozatot ír. - Nem is tudom, talán azzal, hogy tanult? - Ez képtelenség! –hördült fel elégedetlenkedve a nı, és megrázta a fejét, mintha azt akarná jelezni, hogy errıl a témáról többet nem akar hallani. - Bebizonyítom. - És mégis, hogyan? - Kérdezzen tıle bármit itt és most. Tudni fogja. Bácskai Mária halványan elmosolyodott, majd bólintott, ám Barna reszketı hangon megszólalt. - Én nem akarom. 103
Mary Silver
Húsz év múlva
- Tudni fogod, ne aggódj! –fordult vissza felé Kalmár, de túlságosan is hajtotta a versenyszellem, semhogy észrevegye, a fiú mennyire fél. - És ha nem? - Nincs veszteni valód- válaszolta nemes egyszerőséggel Péter, és érezte, ahogyan vére felpezsdül a különös kihívásra. Immáron nem csak az lebegett az szeme elıtt, hogy a fiút kimossa a vádakból, hanem az is, hogy ezt a fennhéjázó nıszemélyt móresre tanítsa. Barna bátortalanul elıre lépett, és bólintott, hogy kezdhetik. - Ki volt az uralkodó az 1848-as forradalom idején? - V. Ferdinánd –érkezett a válasz szinte azonnal. - Mikor nevezték is Batthyány Lajost miniszterelnöknek? - 1848. március 17. - Melyik két városra összpontosította haditevét Dembinszky? - Arad és Temesvár, de rossz elképzelés volt, mert idıt adott az osztrák és orosz csapatok egyesülésére. Úgy tőnt Bácskai Mária kifogyott a kérdésekbıl, mert megadón ránézett az igazgatóra, majd elismerte, hogy tévedett, és úgy tőnik, a fiú valóban nem puskázott. Elnézést kért, és távozott, ám távoztában még egyszer ránézett Péterre olyan kihívó tekintettel, hogy az szinte fülig pirult tıle. A férfinek kellett jó néhány pillanat, míg összeszedte magát, és csak arra eszmélt fel, hogy Barna már rég eltőnt az irodából, és csak ı maradt az igazgatóval, aki most összehúzott szemekkel vizsgálgatta ıt. - Nem tudtam, hogy tanított. - Tanár voltam –hagyta helyben Kalmár, és úgy tőnt, az igazgató valamin nagyon tépelıdik, mert egy ideig nem is nézett rá, csak az irattartóhoz lépett, és kivett onnan egy aktát, majd sőrőn bólogatva Péter felé fordult. - Igen, látom. És azt is, hogy miért nem folytathatja a hivatását. Hibázott. - Én inkább úgy mondanám, uram, rosszkor voltam, rossz helyen. - Meglehet, ám most úgy tőnik, az ellenkezıje igaz. Mit szólna, ha azt mondanám, hogy felajánlok önnek egy állás? - Egy állást? –visszhangozta Péter gyanakodva. –De, én már itt dolgozom. - Mint tanár. - Tanár?! Attól tartok, uram, ez nem lehetséges, hiszen látta…
104
Mary Silver
Húsz év múlva
- Igen, láttam –szakította félbe az igazgató, majd elmosolyodott. – Az apósom egyik régi barátja jóban van a fentiekkel. Nem ígérem, hogy eltüntetem a lapjáról a tényeket, azt viszont megtehetem, hogy elbagatelizálom. - Attól tartok, nem igazán, értem. - Szükségem van egy olyan tanárra, mint Ön. - Nincs bennem semmi különleges. - Még hogy nincs? –kacagott fel jóízően a férfi, és szeme vidáman csillogott, ahogyan Péterre nézett. – Ha valaki meg tudja tanítani a fiamnak a történelmet jelesre, ráadásul még meg is szeretteti vele a tárgyat, az igenis különleges. Kalmár szeme elkerekedett a döbbenettıl. Barna az igazgató fia? Megpróbálta magában felidézni, hogy milyen név is áll az iroda ajtaján, és a felismeréstıl kis híján elájult. Halvány fogalma sem volt arról, hogy kinek a fiát korrepetálja, de hát ezt nem lehet neki felróni, hiszen az igazgatóval csak egyszer találkozott ezelıtt, és akkor sem a nevével volt elfoglalva. - Szóval, mi a válasza? - Ebbıl komoly baja lehet, uram. - Nem, amíg olyan nagy embereket ismerek, mint…Na, de hagyjuk is a nevét, mert van, amirıl, jobb, ha nem tud. Elfogadja az ajánlatomat? Kalmár elfogadta, és úgy érezte, szárnyra kapott a boldogságtól. De hiszen most minden megváltozhat! Végre olyan életet biztosíthat a családjának, amilyet valójában érdemelnek. Megveheti a kislányának azt a nyavalyás babát, a fiának pedig bármit, amit csak megkíván. Zsuzsannának keresnek majd egy jó orvost, aki talán segíthet rajta, és a kicsinek is megvehetnek mindent, ami szükséges, és eddig nélkülözniük kellett. Ilyen és ehhez hasonló idillikus gondolatokkal tért haza, de feleségét nem egyedül találta, hanem Gina társaságában. Vigyorogva köszöntötte a két nıt, akik mosolyogva pillantottak össze, hogy vajon mi üthetett a férfiba. - Van állásom –közölte a hírt Péter, de nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna, mert Zsuzsanna és Gina pont olyan arccal ültek elıtte, mint mikor belépett. - Ezt tudjuk, szívem –válaszolta a nı, és a mellette ülı Gina jószándékúan elmosolyodott. - Nem, nem…Igazi állásom. Alkalmaztak tanárként. - Hogyan?- kérdezték kórusban, ı pedig heves bólogatásba kezdett, és elmesélt mindent, de annyira izgatott volt, hogy a gondolatai folyton csapongtak. Elmondta, hogy kinek a fiát is tanította valójában, hogy milyen igazságtalanság történt, vagyis mindent. Amikor pedig végzett, izgatottan felkapta Zsuzsannát és forgott vele, ahogyan a Föld forog minden élılénnyel, és közben hangosan kacagott. 105
Mary Silver
Húsz év múlva
- Meglesz mindenünk, amit eddig nélkülöznünk kellett. Karácsonykor lesz fánk, de akkora, hogy átfúrja majd a plafont – nézett a gyerekekre, akik már a lábánál kacagtak jókedvően. – Neked lesz babád –mutatott Eszterre -, neked pedig meglesz a piros kisautód - nézett Zolira, aki vidáman felnevetett. – És a kicsinek is megveszünk mindent. Semmit sem kell már nélkülöznünk. Neked pedig, szívem – mosolygott Zsuzsannára -, keresünk egy orvost, aki segíthet rajtad. Ígérem, minden rendben lesz. Többé semmi rossz nem történhet velünk. Gina boldogan figyelte a kiscsaládot, és minden ellentéte Kalmárral ide vagy oda, ıszintén örült a sikerüknek. Talán tényleg Andrásnak van igaza, és ı volt az, aki túlságosan is eltávolodott a barátaiktól. András, drága András, hát megint igazad volt- somolygott magában. –Ezentúl majd mindent úgy teszek, ahogyan te mondod. Miután jó félórával késıbb a két nı újra elmeséltette az egész történetet Péterrel, a lehetséges következményekkel együtt, a férfi felajánlotta Ginának, hogy lekísérik mind ıket, és ott együtt várják meg Andrást, hogy vele is közöljék a hírt. Odalent a ház elıtt Zsuzsanna szorosan Péter mellett állt, és most igazán boldognak tőnt. Hálásan mosolygott Ginára, és örült, hogy ı is részese lehet az örömüknek. Csendesen beszélgettek, és a fiatal nı többször is rámosolygott Kalmárra, mintha tekintetével azt akarná üzenni, nagyon sajnálja a sok igazságtalan dolgot, amit a fejéhez vágott, és bocsásson meg neki, ha még tud. A férfi visszamosolygott, és egy pillanatra megint minden olyan volt, mint régen, évekkel ezelıtt, amikor, ha volt is köztük bármi ellentét, az olyan gyorsan semmivé foszlott, akár a füst, ha feltámad a szél. Gina érezte, ahogyan Zsolti megszorítja a kezét és egyszer csak heves integetésbe kezd az úttest másik oldalára. A fiatal nı odafordította a fejét, és ı is átintett a másik oldalon váró férfinak, aki gyorsan körbenézett, hogy átfusson hozzájuk. Aztán minden olyan gyorsan történt, hogy a szem szinte képtelen volt befogadni. Egy fékcsikorgás, hangos dudaszó, és András egyik pillanatról a másikra eltőnt. Péter és Gina lélekszakadva rohantak át az út másik oldalára a földön fekvı Andráshoz. - Elém ugrott –kiabálta kétségbeesetten az autó sofırje. –Csak úgy elém ugrott, nem láttam. - Mentıt! –kiáltott fel valaki a körülöttük állók közül. Péter ijedten a halálsápadt Ginára pillantott, majd remegı kézzel nyúlt barátja pulzusa után.
106
