► ELEK TIBOR
ELEK TlBOR
„...itt már csak én beszélek" Beszélgetés Potozky Lászlóval
(Nyíregyháza, 1962) - Békéscsaba
- K ét n ovellá sk öteted (Áradás, 2011; Nappá lett lámpafény, 2011) sokunk szám ára bizonyította, h o gy az erd ély i m a gya r iroda lom ba n e g y újabb teh etséges próz aíró jelen tk ezett, d e a 2015-ben m eg jelen t Éles c ím ű regén y azok /(őréb en is ism er tté tette a n eved et, a/fk korábban n em hallottak rólad. T öbbször beszéltél m á r a pályak ezdésedről, abban Fekete Vince és a Székelyföld fo ly ó ira t sz erepéről. É letrajzodból tudható, h o g y m ár egyetem ista k én t újságírósk pdtál a Szabadság c í m ű k olozsvári napilap k ü lső munkatársaként. E ngem m ost az érdek elne, h ogya n , m inek hatására érett m e g b en n ed a szépírás szándéka? - Érettségi után a kolozsvári egyetem pszichológia szakára felvételiztem, de azt egy év után ott hagytam , nem vette be a gyomrom, hogy folyton olyan elméleteket kellett magolni, am iknél már az elején szólt a tanár, hogy ezek invalidok, vagyis mára meghaladottak, de azért tudni kell ókét. I fogy miért? Mert ez a tanterv, nem számít, hogy soha nem fogjuk használni. Ezután kerültem apám ta nácsára az újságírásra, és a tanév kezdete után három héttel már a Szabadságnak dolgoztam, egy filmfesztiválról írtam tudósítást, az volt életem legelső publikált szövege. Tényleg lelkes voltam egy darabig, élveztem a lapba írni. Egész addig nem olvastam szépirodalmat, még a háziolvasmányokat is igyekeztem megúszni, de most eldöntöttem, itt az ideje, hogy átrágjam magam pár regényen, hadd gyarapodjon a szókincsem. Ekkoriban olvastam Émile Zolától a Patkányfogó)t, és teljesen padlót fog tam tőle. Azt hiszem, em iatt kezdett pislákolni bennem a gondolat, hogy inkább prózát szeretnék írni, fikciót, hisz megtörtént rendezvényekről különböző sablonok mentén tudósításokat összedobni egy idő után untatott. Azelőtt eszembe se jutott, hogy foglalkozhatnék szépírással, először tudósítóként kerültem a Bretter György Irodalmi Körre, ahol láttam a kolozsvári írókat, ezt a bohémnak és benső ségesnek tűnő társaságot: külső szemmel nézve volt az egésznek valami melegsége, am ire m indig is vágytam. Elképzeltem, ha én is írnék, biztosan bekerülhetnék egy ilyen körbe. Akkoriban már sokat olvastam, aztán egyszer úgy éreztem, a papírra is kéne tenni valamit. Osszekínlódtam egy novellát, ami később megjelent a marosvásárhelyi L átó bán, de nem volt valam i erős, pláne így utólag. Vida Gá bor mégis közölte, mert áldott jó ember, és talán látott bennem potenciált. U gyanígy volt a I leh k o n nál is, ott Szilágyi István kezébe adtam az első szövegeimet, aki azzal továbbította őket Mózes Attilának, a prózarovat szerkesztőjének, hogy közölje az egyiket. Vele csak később ismerkedtem meg személye sen, amikor már publikáltam a H elik onban, nagy élmény volt, főként, mert eléggé morcos ember, de engem valamiért kitüntetett a kedvességével és a barátságával. —M en n yire értesz e g y e t azzal, ha azt m on d om , h o g y az e ls ő két k öteted inkább m é g az útkeresés, a k1' sérletezés, a hangpróbák világa, m in d en féle értelem b en ? —Én az elején csak annyit tudtam, hogy prózát akarok írni. Regényt, az volt m indig az álmom, csakhogy féltem a műfajban rejlő nehézségektől és buktatóktól. Az első kötetből, az Á radásból 5-6 no vellát viszont ma is felvállalnék. A kritikákból is éreztem, hogy mindenki tekintetbe vette, hogy csak huszonhárom éves voltam, és a koromhoz képest írták, hogy figyelemre méltó a kötet. Ma már úgy látom, leginkább arra volt jó ez a könyv, hogy Morcsányi Géza kezébe kerüljön, és így magvetős szer ző lehessek. A N appá lett lám pafénync\ már felkészültebb voltam, abból a könyvből már jóval többet fölvállalnék. A középső ciklust sem tartom rossznak, csak így utólag vakvágánynak tűnik... 40
E l e k T ib o r
- K id erü lt szám odra, h o g y az abszurd, a m ágik us realizm us f e l é h a jló v ilá g m égsem a tiéd ? - Sok dél-am erikai írót olvastam egy időben, és nagyon beleszerettem ebbe a Cortázar-, M árquezvonalba. A címadó novella is úgy lett, hogy egy Cortázar-szöveget olvasva néhány oldal után kitalál tam, hogy hogyan kellene folytatódnia, végződnie, de nem úgy lett, ezért megírtam a magamét. En nek a szürreális, abszurd iránynak viszont, azt hiszem, vége számomra. Egy idő után kifolyt belőlem, már nem érint meg annyira, egyszerűen elmúlt. - N agyon Jia ta l v a g y m ég m indig, n yilvánvaló, h o g y változnak v m estereid , újabb és újabb hatások érnek- Az e ls ő k ötetn él a m ár em lített erdélyiek től H em in gw a yen , Tar S ándoron át B o d o r Adóimig láthatók ezek, aztán jö ttek 11 latin-amerikaiak- Most h o l tartasz? B árt is A ttilát sejtem , rajta k ívü l k'k vannak rád a leg n a g y o b b hatással? - Bartis nekem nagyon régóta ott van a mesterek között, talán még az Áradás előtt olvastam a N yugalom ul, ami teljesen lenyűgözött. De valószínűleg anélkül is a mocskos, igazi dolgok megírása felé haladtam volna, engem a szépség annyira nem foglalkoztat, hacsak nem a rútság esztétikájáról van szó. Amikor írtam az É lest, Hajnóczyt olvastam, és szerettem nagyon. És még korábban Kerouactól az Útont. Enélkiil nemigen tudtam volna az úgynevezett szabad részeket megírni azE/^ben, vagyis azo kat, amikor nem a fiú meg a lány kapcsolatán van a fókusz, hanem a bulikon, a zuhanáson, a generá ciós látleleten. Kerouacnál láttam , hogy nem muszáj folyton valami nagy dolog m egírására törekedni, ő a semmiről megtölt háromszáz oldalt, de az nagyon jól meg van írva. Vegytiszta látleletet, mást nem is akar nyújtani, csak hangulatok és flessek tömkelegét, amiken keresztül egy egész életszemlélet épül fel a szemünk előtt. Ennek a kettőnek a fúzióját akartam az É lesben valahogy megírni: elkorcsosult szerelmi történet és korkép. - Az m en n yire tanult, m ások tól ellesett, és m en n yire saját, m ondhatni, ösztön ös törek vés részedről, h o g y írásaidat szinte k ezdettől n eh éz térb en és id őb en lokalizálni? Az e ls ő n ovellásk ötetben talán érez h ető m é g a rom ániai, erd élyi régió m int helyszín. D e a m ásodik k ötetben m á r m inth a v a la m iféle általán os érv én y iíség re törekednél, m intha n em akarnád, h o g y az o lva só konkrét tér-id ő b e h elyez h esse a tö rtén eteid et. 41
E le k T ib o r
-V aló b an úgy gondolom, hogy megkönnyíti a dolgomat, ha nem lövöm he pontosan a helyszínt és az időt, mert akkor úgy rakosgatom a díszleteket, ahogy akarom. Ha valaki egy bevallottan Budapesten játszódó regényt ír, akkor az nem fordulhat elő, hogy a Szív utca nem a Lövölde térre fut ki, akkor nem lehet össze-vissza pakolgatni a helyszíneket. Nekem ez fontos szempont volt, és hát élvezem is megalkotni a saját díszleteimet. Ugyanakkor nem szerettem volna, ha beskatulyáznak erdélyi írónak. Ha erőltetem, hogy Kolozsváron vagy a Székelytöldön játszódik egy történet, akkor nem könnyű ki törni ebből a keretből, és ez nekem nem volna kényelmes. Amúgy is inkább a kevésbé regionális irodalom felől közelítek: ha mondhat valaki olyat, hogy írói habitusában kozmopolita, akkor én annak tartom magam. Nemcsak Erdélyben nem akarom lokalizálni a tör téneteimet, de máshol sem. Az Elesse\ is inkább közép-kelet-európai regényt akartam írni. —H angsúlyosun? - H a van valamiféle identitásom, akkor elsősorban közép-kelet-európai vagyok, aztán magyar. Napjainkra am úgy is túlságosan sok negatív konnotáció tapad az olyan fogalmakhoz, mint például a nemzet, az országhatár vagy a vallás, rengeteg szíirnyőségét meg hülyeséget elkövettek és elkövetnek ezeknek a nevében. És itt meg is állok az önazonosság keresésében, mert a régiónálitás, a szőkébb földrajzi-történelmi behatároltság nekem nem fontos. Erdély számomra nem identitásképző tényező, sokkal inkább elengedhetetlen tapasztalatok és életérzések gyűjteménye, amiktől nem válnék meg semmiért sem. Én tényleg otthonosan tudom érezni magam a posztkommunista Európa bármelyik vidékén, nem idegen, nem különös nekem Újvidék vagy Prága külvárosa. Amikor Brünnön utaztam keresztül, arra gondoltam, hogy ez épp olyan, mint Kolozsvár, azok az utcák néztek vissza rám, ahol évekig éltem. H a ennyire egyetemesnek érzem ezt az egészet, akkor miért kellene lokalizálnom a történeteimet? Viszont nem gondolom, hogy ez örökérvényű lenne, egyszer talán valami mégis meg fogja kívánni a lokalizálást, nem tudhatom előre. De sem a személyes identitásom, sem az írói habi tusom nem kívánja a beskatulyázást. - Ezek szerint az az erd ély i ség-p ro b lcm atilla, a m i a fő r a b b i évtiz ed ed b en a n n yi író elő d ö d et fogla lk oz tatta, tég ed soha n em érdek elt k ü lön ösebb en ? Az er d ély iség g el m in t poétik ával, az erd ély i író fo g a lm á v a l v a ló sz ám vetés szám odra n em is v o lt k érdés? \'agy ha igen , akko r ez z el a d ön téssel igyek eztél tú llép n i rajta? - Nem állítom , hogy a pályám elején nem foglalkoztatott a problematika, rengeteg remek szöveget olvastam ebből a miliőből, sőt, írtam is néhány sajátot ezzel kapcsolatosan. I lazudnék, ha azt monda nám, hogy nem meghatározó élmény Szilágyi István K ő hu ll apadó kútba című regénye vagy Székely Jánostól a Caligula helytartója , esetleg Kányádi Fe^ete-pirosA. De ez nem az én pályám, újat nem tudok és nem is akarnék hozzátenni. Egyszerűen csak író szeretnék lenni, nincs szükségem különféle mat ricákra. Persze ha valaki más utat választ, arra sem nézek ferde szemmel, mindenki menjen a saját meglátásai után, az a legegészségesebb. - A n ovellásk öteted h a n gp rób á i után az Éles alapján ú g y tűnik,, m egta lá lta d e g y id ő re legalábbis a tém át, a n yelvet, saját szándékaidat, és e lé g határozott kontúrokat húzva sikerült is ezeket m egvalósítani. D e ezek n em fü g g e tle n e k n korábbiaktól. P éld á u l a társadalm i, sz ociá lis érzék enység, a p erifériá n élők iránti érdek lődés, a pusztulás, a haláltem atik a, a kHátásla/anság-é/mény az e lő z ő két k ötetben is je le n volt. A regén yb en m indezek összesűrűsödnek, és e g y eg y ség es regén y v ilá g k épében jelen n ek m eg- De m é g m ielő tt a regén y rő l beszélnénk, rákérdezek a Sztrodzsegon c í m ű drám ádra, u gya n is m in d ez akár arra is ér v én y e síthető. A M arosvásárhelyi M űvészeti E gyetem en elv ég ez ted a d rám aíró m esterit, a diplom am unk ádat b e is mutatták, az írott változatát ép p en m i közöltük n Bárka 2014/6. szám ában. M ilyen alk otói tapasztalatokat 42
E le k T ib o r
sz ereztél m indek özben, a drám aírás, a színház vilá gá va l jo b b a n m egism erk ed ve, és látsz -e eb b e az irányba v ez e tő to vá b b i utakat ? - Egyszer talán még szeretnék drámát írni, a belátható jövőn belül viszont nincsenek ilyen terveim. Egyelőre csak annyit tudok, hogy sokkal jobban fekszik nekem a próza, otthonosabb terep. A drámaírás eléggé nyögvenyelősen ment, és ha nincs a tanárom, Horváth Péter, akkor valószínűleg sosem készül el a S ztrodzsegon. Rengeteget segített, és amit a színházról tudok, azt javarészt tőle tanultam. Ennek ellenére, ha sikerül egy igazán erős ötletre bukkannom, ami tényleg nem hagy nyugodni, akkor nekilátok, remélhetőleg nem lesz túl sok gondom a megírással. Csak hát nem hever minden utcasarkon egy nekem klappoló drámatéma, sem fejlődésre vagy romlásra váró karakterek...
- Azért is g o n d o lo m , h o g y az Elesne// m egtaláltad, v a g y jo b b a n m egta lá lta d azt, am it korábban is ke~ restéi, fogalm az z u n k m ost így, a m a ga d hangját, m erész em b en a korábbi n ovellák töb b ségével, m ost a saját korodról, a saját g e n e r á c ió d vilá gáról, a húszas éveik ben já r ó egyetem istá k ró l írsz. M en n yire v o lt ez fo n to s szám odra, h o g y a sz em élyes élm én y eid rő l k öz vetlen ebb ü l írjál, m en n y ire v o lt ez tudatos író i törek vés? - Nem volt ez azért annyira tudatosan, előre kitalálva, hogy most akkor magamból írok egy mai történetet. Abban biztos voltam, hogy regényt szeretnék írni m indenképpen, ezt m indig is akartam , csak korábban tapasztalatlannak éreztem magam hozzá. I öbb oldalról indult el az É les megírása. Egyik legfontosabb az volt, am ikor a saját egyetemi tapasztalataim ra gondolva azt ereztem , hogy ha ezeket meg tudom bolondítani egy kicsit, képes leszek őket fikcionalizálni, akkor abból még valam i jó is kijöhet. Helyenként sokat agyaltam azon, hogy a valóságot írjam meg, vagy kicsit azért másképp, és m indig arra jutottam , hogy írom úgy, ahogy jön, nem módosítok mesterségesen, ha fikciót kíván a történet, fikciót kap, ha pedig a valóság kell neki, akkor azt. Sok minden a könyv ből tényleg megtörtént velem. Eredetileg azzal a nyelvezettel kezdtem a szöveget, ami a második kötetem nyitónovellájára vagy az utolsó ciklusára jellem ző. A regény felénél szólalt meg az a hang, amiről végre azt éreztem , hogy itt m ár csak én beszélek, nem szól be balról Bodor Adám és jobbról M ario Vargas Llosa. Ez volt a szerkesztés egyik nehézsége, hogy a szöveg első felet igazítani kellett ehhez a nyelvezethez. - A rendk ívü l len d ü letes, p örgő, sokszor k im ondottan éles, d e az ad ott v ilá gg a l adekvát n y elv m eg ta lálása m en n y ire v o lt fela d a t szám odra? F olytattál-e v a la m ilyen előtan u lm án yok at p éld á id az én -elb esz élő pszichologizálásainak m egírásához, v a g y m en n y ire törek ed tél tudatosan a sz len g b eép itéséie? 43
E le k T ib o r
- Ez nem volt különösebben nehéz feladat, ugyanis én tulajdonképpen így beszélek a mindenna pokban, ebben a ritmusban, ezekkel a szavakkal. Mégis, milyen furcsa, hogy két kötet kellett ahhoz, hogy rájöjjek, nem irodalm ian akarok írni, hanem úgy, ahogyan beszélek. Az irodalm iasnak tűnhető kifejezéseket, am ik véletlenül bekerültek az első változatba, már irtottam, minden egyes szót átvizs gáltam. Például az azonbant mindenhol kicseréltem viszontra, mert a beszélt nyelvben azt használom. Amely sincs, helyette ami van. Igen, ilyen apróságokra is ráfíxálódtam. Inkább az volt kihívás, hogy olykor szeretek kicsit líraibban fogalmazni, tehát úgy kellett nem irodalmi nyelvet előállítanom, hogy a szöveg ne veszítsen szépprózai mivoltából. - T öbb korábbi írásodban is fo gla lk o z tá l a prostituáltak m iliő jével. Az e ls ő licitet u tolsó írása, az e m lé kezetes Aluljáró vilá ga is m inth a tová b b é ln e e g y Ricsit a regén yb en . Az Éles én -e l besz élőjén el{ a sz erelm e e g y olyan eg y etem ista lány, aki az otthoni, sz ü lői tám ogatást ú g y egész íti kj, h o g y időnk ént áruba bocsátja a testét. M iért fogla lk oz ta t ez a v ilá g en n y ire? - Tényleg vannak ilyen egyetemista lányok, én Kolozsváron hallottam először róluk, de Pesten talál koztam is ilyennel, a Thököly úton szoktak járkálni, engem is ott szólítottak le. Ok teljesen mások, mint a hivatásos utcalányok, akik bárki elé letérdelnek, csak fizessen. Az egyetemista lányok nem mennek el akárkivel, általában szimpátia alapján döntenek, nem lehet csak úgy leszólítani őket. Mondhatni exklu zívnak számítanak, ezért is magasabbak a tarifáik. Ez nem munka nekik, inkább jövedelem-kiegészítés, nem állnak minden este a sarkon, csak havonta párszor szólítanak le potenciális klienseket. Egyszer egy felvidéki tanárral utaztam Rozsnyó felé, ő mesélte, hogy Pozsonyban is vannak ilyen csajok, akik így tartják fenn magukat. Kivesznek ketten-hármqn egy elegáns, belvárosi lakást, és oda hordják fel a kuncsaftokat, akik általában stabilok, egy lánynak nincs is több háromnál-négynél. I Iogy miért érdekel ez a miliő? Talán, mert mindig foglalkoztatott a kiszolgáltatottság, a végérvényes önelvesztés, és a nők számára nem nagyon tudok ennél sarkalatosabb és élesebb helyzetet elképzelni. - Sokcin nem zedék i regényk ént, v a g y legalábbis e g y nem zedék életérzését, életfo rm á já t b em u ta tó k önyv ként olvassák az Éles/. Ú gy tu d om , ez nek ed sin cs ellen ed re, m ik özben f ö lt e h e t ő a kérdés, h o g y ha ez v o lt a szándékod, akkor m iért e g y ilyen sz élsőséges és m ély re sü lly ed ő karaktert választottál hőseidül? M ert - noha psz ich ológu sh allga tók én t intellek tus, aki képes reflek tálni a vilá gra és ön m a gára - k ocsm áról kocsm ára jár, és szin te csak a szex, az alk ohol vezérli, ráadásul m é g b etegesen túlérzék eny, sz em élyiségzavaros, talán b o rd erlin e szin dróm á s is, sőt, m é g aljas b ű n cselek m én yek et is elk övet a sz erelm év el karöltve. Az ő tö rté n eté ben, sorsában valóiban ott leh et en nek az ú g y n ev ez ett Y -generációnak az esszen ciája? - Szerintem nem föltétlenül az ő cselekedeteiben és szőkébb sorsában kell keresni az Y-generációra jellem ző általános igazságokat, hanem abban, am it megtapasztal m aga körül, meg amilyen érzelme ket kivált belőle a világ. Az Y-generáció nagyon rétegzett, oda tartozom én is, és sokan, akikkel tudok azonosulni, de részei olyan emberek is, akiknek ki nem esik a kezéből az iPhone meg a szelfibot, akiknek igazából semmi problémájuk az élettel, mert az szépen ki van nekik tapétázva, sok mindent készen kaptak, saját lakás, jó lehetőségek, utazás. Én ennek a generációnak arról a részéről akartam írni, akik tényleg valahol a periférián élnek, akiket nem mutogatnak az RTL Klubon vagy az állam i médiában, hogy milyen jól néznek ki, milyen egészek és milyen boldogok. Az igazi, valóságos szemé lyiségek foglalkoztatnak, nem a posztermosolyok, a papírmasé-figurák. És igen, létezik olyan fiatal is, mint az én elbeszélőm. Az igaz, hogy benne több minden össze van sűrűsödve, mint egy átlagos em berben, de ő nem akárm ilyen figura, komplex és többrétű személyiségzavarokkal meg problémákkal küzd. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy az Y-generációban mindenki személyiségzavaros lenne, viszont aggasztó, hogy az ismerőseim közül sokan egym ásnak adják a kilincset a pszichológusnál. Valami civilizációs betegségünk mindenképpen van, valam ennyire tényleg el vagyunk szúrva, ahogy nemrég olvastam egy 444-es cikkben, mindenféle szemetet összehordott itt a szél. Tehát nem a regény hősöm testesíti meg az Y-generációt, hanem inkább az, ami egy ennyire érzékeny és éles perspektívájú karakter szűrőjén átjön a külvilágból, és leülepedik benne. Ez a fiú olyan, mint a lakmusz, egyfajta indikátora annak, hogyan dühöng ez a nemzedék.
44
E le k T ib o r
—A n ovellásk öteteidben k ü lön b öz ő elb esz élő i sz itu á ció v a l, b e sz éd m ó d o d u l ls eljátszottál, m intha k ísérleteztél volna. Itt nincsenek k ü lön ösebb n a rrációs játék ok ’ n in cs töb b persp ek tívából v a ló ábrázolás, k övetkezetesen eg y etlen n éz őp on t és b esz éd m ód érv én y esü l végig. M enn yire v o lt ez szám odra ev id en s kez d ettől, n em p rób á lta d -e ki- h o g y es etleg m á s n éz őpon tok b ól is m egm u ta sd a történ ések et? - Ezen nem kellett sokat gondolkodnom, evidens volt, hogy ezt a regényt így kell végigírnom, mert hiteltelenné vált volna, főként a végén, ha például a lány nézőpontját is megjelenítettem volna. Tuda tosan figyeltem arra, hogy kizárólag azok az információk legyenek az olvasó birtokában, amelyeket a főhős tud, no meg helyenként a világra és önmagára vonatkozó reflexiói. Ezt végig egyes szám első személyben kellett elmondani, nem láttam értelmét kunderázni a különböző nézőpontokkal. —Az ed d igi olvasói, szakm ai v élem én y ek m en n y ire igazolják vissza a saját alkotói szándékaidat, törek v éseid et? - Én egy beteges szerelmi történetet akartam megírni és egy generációs látleletet nyújtani, ezért nagyon örülök annak, hogy több helyen generációs regényként em legetik az Élest. Noha úgy gondo lom, hogy ez csak évek, évtizedek múlva derülhet ki egy műről, úgy látszik, az Éles már most meg kapta ezt a minősítést, legalábbis egyelőre. Az írónak az a nagy hátránya például a színháziakkal vagy a zenészekkel szemben, hogy nincs azonnali visszajelzés. Szerencsére ma m ár vannak olyan oldalak az interneten, mint például a moly.hu, ahol az olvasók saját kis kritikákat, recenziókat osztanak meg, és itt leginkább az én korosztályom hallatja a véleményét. Általában tetszik nekik a könyv, jókat írnak róla. Örültem, hogy ráismertek bizonyos hangulatokra, hogy volt, akinek annyira katartikus élményt okozott cgy-egv rész, hogy elsírta magát. De persze akadt olyan is, aki azt írta, hogy egy fejezet után a sarokba vágta ezt az ocsmány, mocskos, gennyes könyvet. Nekem viszont ez is imponált, hisz a kez detektől tudtam, hogy a nagyon konzervatív ízlésű embereknek ez a könyv nem fog bejönni. Adtam a nagyszüleim nek is belőle, de szóltam nekik, hogy csak óvatosan, mértékkel fogyasszák, mire azt válaszolták, hogy én csak ne figyelmeztetgessem őket, tudják jól, milyen a szám, ne aggódjak, már semmin se fognak meglepődni. —E gy-két é v e ú g y d ön töttél, h o g y áttelepülsz M agyarországra, B udapestre. B esz éln él-e ennek a d ön tés nek a há tteréről, a m o tiv á ció id ró l? N éhány h ó n a p ig az egyik lába d m é g hátram aradt, m ert a Várad c ím ű fo ly ó ira t irod a lm i szerk esztője voltál, m ára viszont m á r en nek is vége. H ogy érzi m a gá t e g y Csíkszeredái, kolozsvári fiú , e g y írók ént E rdélyben ism ertté vált alk otó B udapesten, m i a k ü lön bség a m agyarországi és az erd élyi iro d a lm i k özeg között? - Nem az elmúlt egy-két évben döntöttem úgy, hogy kiköltözöm Pestre, az elhatározás jóval ré gebben megérett bennem, talán már valamikor az Áradás megjelenése előtt. Egy ideig nagyon lokálpatrióta voltam, azt terveztem, ha vége az egyetemnek Kolozsváron, hazaköltözöm Csíkszeredába, de ahogy egyre többet láttam a világból, és megértettem bizonyos dolgokat, elkezdett pislákolni előttem, hogv nekem Budapesten van a helyem. Attól kezdve nagyon elvágyódtam. Valahányszor kijöttem Pestre, és néhány nap után vissza kellett vonatoznom Erdélybe, úgy éreztem magam, mintha ott honról mennék el, csak a hiány súlyát vittem m agam m al. Tudtam, csak idő kérdése, hogy itt kössek ki, aztán, amint befejeztem Marosvásárhelyen a drám aírást, léptem. Nem volt gondom itt a beillesz kedéssel, van néhány jó ismerősöm, cimborám, akikkel ritkábban-gyakrabban találkozom , meg az irodalom Pesten am úgy is elég sok eseményt nyújt, különböző fellépések, összerötfenések stb. Itt job ban pezseg az élet, senki se állíthatja az ellenkezőjét. A habitusom jobban passzol ide, Erdélyben egy kicsit csikorgóit minden. Úgy érzem, erdélyiként Budapestről jobban szét lehet nézni minden irányba, könnyebben fúr utat a tekintet a falakba.
45
