TARTALOMJEGYZÉK A BIBLIA Miért olyan különleges könyv a Biblia? Nem változott-e meg az Újszövetség, hiszen a történelem folyamán annyiszor másolták? Hogyan hiheti el valaki a Jézus életéről szóló újszövetségi beszámolót, mikor azt jóval Krisztus halála után írták? Miért tartják egyesek Márk evangéliumát a legkorábbi evangéliumnak? Mit jelent a Q? A Bibliát olyan sokféleképpen magyarázzák. Miért éppen neked higgyek? Hogyan hihetünk egy olyan Bibliának, amely tele van ellentmondásokkal? A legtöbb ember szerint nem Mózes írta a Biblia első öt könyvét. Akkor ki? Hogyan írhatta Mózes a Mózes ötödik könyvét, ha az a haláláról is beszámol? Igazolja-e a régészet a Bibliát? A régészeti felfedezések mennyiben támasztják alá a bibliai eseményeket? Hogyan kapcsolódnak a holt-tengeri tekercsek a bibliakritikához? Hány Ézsaiás létezett? Mindannyian azt mondjátok, hogy a zsidó nép mai léte objektíven bizonyítja, hogy a Biblia igaz. De miért? Miért hivatkoznak a keresztyének mindig a beteljesült próféciákra, ha a Biblia isteni ihletettségét akarják bizonyítani? Mik az apokrif iratok? Miért nem találhatók meg ezek a protestáns Bibliákban?
19 23 27 30 33 36 38 43 49 51 54 58 62 66 69
JÉZUS KRISZTUS Istennek mondta-e magát Jézus? Ha igen is, miért higgyem el? Egyik barátom szerint Jézus sohasem létezett. Mit gondolsz? Az evangéliumok nem mondanak ellent egymásnak abban a kérdésben, hogy mikor feszítették meg Krisztust? Honnan tudjuk, hogy Jézus feltámadt a halálból? Hogyan maradhatott Jézus három nap és három éjjel a sírban, ha pénteken feszítették keresztre, és vasárnap támadt fel? Mivel magyarázhatók a feltámadás történetében található ellentmondások? Te elhiszed, hogy Jézus szűztől született? Nincsenek olyan jogos kifogások a szűztől való születést illetően, amelyek a mai ember számára elfogadhatatlanná teszik azt? Jézus nemzetségtáblázata Máté és Lukács evangéliumában is megtalálható. A kettő nem mond ellent egymásnak?
102
ISTEN Miért Jézus az egyetlen út, amely Istenhez vezet? Honnan tudod, hogy van Isten?
107 111
75 79 82 85 89 91 95 98
Honnan származik Isten? Mit csinált, mielőtt megteremtette a világot? 114 Az Ószövetség Istene nem a gyűlölet Istene-e, míg az Újszövetség Istene a szeretet Istene? 116 Mi a Szentháromság? A keresztyének három Istent imádnak? 119 CSODÁK AKKOR ÉS MOST Miért különböznek a bibliai csodák a csodás eseményekről szóló többi beszámolótól? 125 A bibliai csodák bűvésztrükkök voltak, melyekkel becsapták az egyszerű, primitív embereket? 130 Hogyan lehetségesek a csodák? 132 BIBLIAI PROBLÉMÁK Márk és a másik három evangélium között nincs-e ellentmondás abban, hogy Péter hogyan tagadta meg Jézust? Mivel magyarázod, hogy Júdás a Mt 27:5 szerint felakasztotta magát, az ApCsel 1:18 szerint pedig „fejjel lezuhant, [és] kettészakadt”? Nem követett el hibát Máté, amikor Jeremiásnak tulajdonított egy próféciát, amely valójában Zakariástól származik? Hogyan fért be a bárkába az összes állat? Az egyes állatfajokból hány ment be a bárkába? Hogyan lehet elhelyezni a Biblia világképében a dinoszauruszokat és a többi kihalt állatot? Te tényleg elhiszed Jónás és a nagy hal történetét? Honnan szerzett magának feleséget Kain? Összeegyeztethető-e a Bibliával az evolúció elmélete? A teremtés napjai huszonnégy órából álltak, vagy hosszú időszakok voltak? Nem tartalmaz a Biblia a tudománynak ellentmondó kijelentéseket? VILÁGVALLÁSOK Mi a véleményed a keresztyénséggel szemben álló nézetekről, az agnoszticizmusról, az ateizmusról és a humanizmusról? Alapjában véve nem ugyanazt tanítja minden vallás? Mi a különbség a keresztyénség és a keleti vallások között? Hogyan keletkezett az iszlám? Melyek az iszlám hitelvei? Összeegyeztethető-e az iszlám a keresztyénséggel?
137 140 142 146 149 151 153 156 159 162 165 171 174 177 180 182 184
KERESZTYÉNSÉG Mi teszi hitelessé a keresztyének megtérését? Nem lehet-e pszichológiai magyarázatot adni rá? 189 Milyen reménységet nyújt a világnak a keresztyénség? 192 Hogyan térhetek meg? 195 A keresztyénség egy mankó? 198 IGAZI HIT Miért térjek meg? A legnagyobb képmutatók az egyházban vannak. Mi a helyzet azokkal, akik még sose hallották az evangéliumot?
203 206
Ismerek embereket, akik nagyon vallásosak és egészen őszinték, de nem keresztyének. Ugye Isten el fogja fogadni őket? Ha a keresztyénség olyan nagyszerű, miért olyan kevés a keresztyén? Ésszerű dolog hinni a keresztyénségben, vagy az egész csak egy vágyálom? Semmit sem számítanak a jó cselekedeteim? Isten nem fogad el, ha jóra törekvő emberként éltem? Bizonyítható-e a keresztyénség igazsága? Nem vádolhatók a keresztyének körkörös érveléssel? Számít-e, hogy miben hiszek? Ha Isten jó, akkor miért engedi létezni a gonoszságot?
222 225 228 230 233
A TORINÓI LEPEL Tényleg Krisztus halotti leple a torinói lepel?
239
211 213 217
TEREMTÉSTÖRTÉNETEK Mózes első könyvének első és második fejezete nem két különböző teremtéstörténetet tartalmaz? 263 Ha személyesen megismerhetnéd Istent, érdekelne-e? 307
Miért olyan különleges könyv a Biblia?
A keresztyénség hite és tanítása szerint csakis a Biblia Isten kijelentett szava, Igéje. Bár emberek írták, végső soron a mindenható Isten a szerzője. Ezt nem az egyház találta ki, hanem a Biblia jelenti ki saját magáról. „Az Úr beszéde megmarad örökké” (1Péter 1:25). „A teljes Írás Istentől ihletett” (2Timóteus 3:16). „Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek” (2Péter 1:21). Egyedül az Ószövetségben több mint kétezerszer találunk olyan kifejezéseket, hogy „beszélt az Isten Mózessel”, „így szólt az Úr igéje Jónáshoz” és „ezt mondta Isten”. A Biblia emellett kijelenti magáról, hogy Isten szavainak és tetteinek följegyzése, vagyis Isten Igéjének tekinti magát. Ennek a kijelentésnek a puszta ténye még nem bizonyítja, hogy a Biblia tényleg Isten szava, hiszen más könyvek is állítják ezt magukról. A különbség az, hogy a Szentírás vitathatatlanul bizonyítja, hogy tényleg Isten Igéje. A Bibliát többek között csodálatos egysége is megkülönbözteti minden más könyvtől. Bár emberek állították össze, egységessége a Mindenható keze nyomáról tanúskodik. A Bibliát körülbelül ezerötszáz év alatt több mint negyven szerző írta. Ezek a szerzők a legkülönbözőbb származásúak voltak, például Józsué (hadvezér), Dániel (miniszterelnök), Péter (halász) és Nehémiás (pohárnok). Az egyes könyvek szerzői különböző helyeken írtak, például a pusztában (Mózes), börtönben (Pál), száműzetésben Patmosz szigetén (János). A Biblia szövegét három különböző kontinensen (Afrika, Ázsia, Európa) és három különböző nyelven írták (héber, arám és görög). A Biblia sok vitatott témával foglalkozik, mégis egységes könyv. Elejétől a végéig Isten üdvözítő tervének megvalósulásáról, az emberiség megváltásának történetéről szól. Ez az üdvösség Jézus Krisztus személye által érhető el (János 14:6). „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot... Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?” (János 5:39, 46, 47.) Egy másik helyen ezt olvassuk: „És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt” (Lukács 24:27; lásd még Lukács 24:44).
Az Ószövetség jelenti az előkészítést (Ézsaiás 40:3), az evangéliumok a megnyilatkozást (János 1:29), az Apostolok Cselekedetei a terjesztést (ApCsel 1:8), a levelek a magyarázatot (Kolossé 1:27), a Jelenések könyve pedig a beteljesülést (Jelenések 1:7). Az egész Biblia Jézusról szól. A Biblia egésze olyan egységet alkot, amelynek egyik része sem teljes a másik nélkül. Dr. W. F. Albright ezt így fejezte ki: „Az Újszövetség írói számára a héber Biblia volt a Szentírás, és ők voltak a közvetlen örökösei az Írás prófétáinak. Lehetetlen tehát megérteni az Újszövetséget, ha nem ismerjük föl, hogy célja a héber Biblia kiegészítése és magyarázata. Ezért kudarcra van ítélve minden olyan próbálkozás, amely anélkül igyekszik visszajutni a keresztyénség forrásaihoz, hogy elfogadná az egész Bibliát mint az emberiség számára készült útmutatót.” Nem szeretnénk, ha bárki azt gondolná, hogy ez nem is olyan nagy dolog, ezért próbáljuk meg elvégezni a következő feladatot. Keressünk a környékünkön tíz olyan embert, akik hasonló neveltetésben és képzésben részesültek, ugyanazt a nyelvet beszélik, és ugyanabból a kultúrkörnyezetből származnak, majd kérjük meg őket, hogy egymástól függetlenül írják le véleményüket egyetlen nehéz kérdésről, például az élet értelméről. Ha ez a tíz ember befejezte a munkát, hasonlítsuk össze, mire jutottak. Egyetértenek egymással? Természetesen nem. A Bibliát azonban nem tíz, hanem negyven ember írta. Nem egyetlen nemzedék idején keletkezett, hanem ezerötszáz év alatt. Nem ugyanolyan képzettségű, kultúrájú és anyanyelvű emberek munkája, hanem olyanoké, akik teljesen eltérő képzettséggel és sokféle kulturális háttérrel rendelkeztek, három kontinensről származtak, háromféle nyelven írtak, és nem csak egy témáról szóltak, hanem több százról. A Biblia mégis egységes mű. Különböző részei között teljes az összhang, és ezt nem lehet véletlen egybeesésnek tekinteni. A Biblia egységessége erős érv isteni ihletettsége mellett. Egységessége csak egyike annak a sok érvnek, amelyek alátámasztják a Bibliának azt a kijelentését, hogy ez az isteni mű Isten Igéje. Ilyen érv még – melyet részletesebben ki lehetne fejteni – az őskeresztyén egyház bizonyságtétele, a történelmi és régészeti bizonyítékok összessége és az évszázadok során élt emberek megváltozott élete, hogy csak néhányat említsünk. Ezekből a tényekből vonta le a következtetést W. F. Albright, a kiváló régész: „A Biblia tartalmát tekintve toronymagasan kiemelkedik a korábbi vallásos irodalom egészéből, s mondanivalójának közvetlen egyszerűsége és minden idők minden emberéhez szóló üzenete folytán ugyanígy kiemelkedik a későbbi irodalom egészéből is.” 1
2
1 Idézi: Roger T. Forster és V. Paul Marston, That’s a Good Question, 67. o. 2 The Christian Century, 1958. november