ISSN Készült: Kurrens Print Kft. Budapest Felelôs vezetô: Réti Péter ügyvezetô igazgató

ISSN 2060-7245 Készült: Kurrens Print Kft. Budapest – 2012. Felelôs vezetô: Réti Péter ügyvezetô igazgató

Tájékoztató az Egyenlô Bánásmód Hatóság 2011. évi tevékenységérôl, valamint az egyenlô bánásmódról és az esélyegyenlôség elômozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alkalmazásának tapasztalatairól

Egyenlô Bánásmód Hatóság, 2012.

ISSN 2060-7245 Kiadó: Egyenlô Bánásmód Hatóság Felelôs kiadó: Dr. Honecz Ágnes Szerkesztô: Fris E. Kata Tipográfia, nyomdai elôkészítés: Stúdió RPG Kft. Grafikondesign: Wéber Andrea Készült: Kurrens Print Kft. Budapest – 2012. Felelôs vezetô: Réti Péter ügyvezetô igazgató Minden jog fenntartva!

Tartalomjegyzék

I.

Összefoglaló

4. oldal

II.

Ügyek a hátrányos megkülönböztetés egyes területeirôl

6. oldal

II. 1. II.1.1. II.1.2. II.1.3. II.1.4. II.1.5. II.1.6.

Foglalkoztatás Hátrányos megkülönböztetés a munkaviszony létesítését megelôzôen Munkaviszony alatt megvalósuló hátrányos megkülönböztetés Zaklatás a foglalkoztatás alatt Megtorlás Munkaviszony megszüntetésekor megvalósuló diszkrimináció Kérelmek elutasítása a foglalkoztatás területén

6. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal 11. oldal 13. oldal 14. oldal

II. 2. II.2.1. II.2.2. II.2.3. II.2.4.

Áruk forgalmazása, szolgáltatások nyújtása Akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása Pénzügyi szolgáltatások Kérelmek elutasítása a szolgáltatások körébôl Elutasító döntések akadálymentesítéssel összefüggésben

22. oldal 22. oldal 26. oldal 29. oldal 29. oldal

II. 3. II.3.1.

Oktatás Kérelmek elutasítása az oktatás területérôl

31. oldal 33. oldal

II. 4.

Egyéb kötelezettekkel szembeni panaszok

35. oldal

III.

Egyezségek

36. oldal

IV.

Bírósági felülvizsgálattal lezárult ügyek

40. oldal

V.

Nemzetközi kapcsolatok

49. oldal

VI.

Hatósági tevékenység a számok tükrében

54. oldal

VII.

A TÁMOP-5.5.5 projekt eredményei

58. oldal

VII. 1.

A megyei egyenlőbánásmód-referensi hálózat

59. oldal

VII. 2.

Képzések

62. oldal

VII. 3. VII.3.1. VII.3.2.

Kutatások 67. oldal Egyenlőség a munka világában 67. oldal Sziget 2011. pilotkutatás: 69. oldal külföldi és magyar fiatalok hazájuk antidiszkriminációs gyakorlatáról

VII. 4.

Kommunikáció

72. oldal

VII. 5.

Ügyfélelégedettség-mérés

82. oldal

Egyenlô Bánásmód Hatóság

3

I. Összefoglaló Az Egyenlô Bánásmód Hatósághoz a 2011-es évben mintegy 1000 panasz érkezett. A panaszok számában csökkenô tendencia figyelhetô meg, amely nagymértékben köszönhetô annak, hogy a panaszosok egyre tudatosabbak és célorientáltabbak, továbbá a panaszokat megszûrik a 20 megyében és Budapesten mûködô egyenlôbánásmód-referensek, ennek köszönhetôen csak azok az ügyek kerülnek a hatóság elé, amelyeknél feltételezhetô, hogy diszkrimináció történt. Fokozatosan csökken azoknak a kérelmeknek a száma is, amelyekben a hatóság hatáskörének hiánya miatt nem tud eljárni. A 2011-es adatok is megerôsítik, hogy még mindig a munkáltatók és a különféle szolgáltatást nyújtók sértik meg legtöbbször az egyenlô bánásmód követelményét. 2011-ben 39-re nôtt az egyezséggel záruló eljárások száma. Az egyezségkötési hajlandóság folyamatos növekedése tudatos hatósági stratégia következménye. A megkötött egyezségek nemcsak az ügyfelek kompromisszumkészségének, hanem az ügyintézôk konfliktuskezelô tevékenységének is köszönhetôk. A hatóság az elôtte folyó eljárások tartós eredményessége érdekében a jogalkalmazás keretei között a panaszos és a bepanaszolt együttmûködésére törekszik és a jogszabályok adta kereteken belül segíti az ügyfeleket abban, hogy egyezséget kössenek. A diszkrimináció megszüntetése mellett a prevenciónak is hatékony eszköze, ha az egyenlô bánásmód sérelmének okozója és elszenvedôje közösen találják meg a jogsérelem megszüntetésének a módját. A hatóság munkája során továbbra sem tekinti célnak az eljárás alá vont pénzbírsággal való büntetését, amelyet jól mutat az is, hogy a tavalyi évben összesen 11 esetben élt ezzel a lehetôséggel. A 2011. évi statisztikai adatai szerint továbbra is Budapestrôl és Pest megyébôl fordulnak legtöbben a hatósághoz, ugyanakkor vannak olyan megyék, ahonnan elenyészô számú megkeresés érkezik, ilyen pl. Tolna vagy Vas megye. A kérelmezôk védett tulajdonságát tekintve leggyakrabban anyaságuk, terhességük (42 esetben), egészségi állapotuk (56 esetben), életkoruk (38 esetben), fogyatékosságuk (114 esetben), nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozásuk (118 esetben) miatt érzik úgy, hogy velük szemben sérült az egyenlô bánásmód követelménye. A diszkrimináció egyes területeit tekintve változatlanul a foglalkoztatás, a munkaerôpiac (20 kérelemnek helyt adó döntés) és az áruk forgalma illetve szolgáltatások igénybevétele (10 kérelemnek helyt adó döntés) a legfertôzöttebb területek. Enyhén emelkedett a jogsértést megállapító határozatok száma 2011-ben: 42 esetben állapította meg a hatóság, hogy az eljárás alá vont megsértette az egyenlô bánásmód követelményét. Lényegesen csökkent a megalapozatlan kérelmek száma, 2011-ben 118 elutasító határozat született. Az egyenlô bánásmód követelményét megsértôkkel szemben alkalmazott szankciók közül legtöbbször a további jogsértô magatartástól való eltiltás (30 esetben) illetve a döntés nyilvános közzétételének elrendelésére (26 esetben) került sor. A fentieken túl 11 esetben került sor pénzbírság kiszabására, melynek teljes összege 9 150 000 Ft volt. További 9 esetben kötelezte a hatóság az eljárás alá vont személyt vagy céget a jogsértô magatartás megszüntetésére.

4 Egyenlô Bánásmód Hatóság

A panaszosok jogtudatosságának erôsítését a hatóság 2009. április 1-tôl a TÁMOP-5.5.5. kiemelt pályázati projekt eszközeivel is támogatja. A diszkrimináció elleni küzdelem, a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erôsítése elnevezésû, 2013 júniusáig tartó projektben a hatóság széleskörû társadalmi szemléletformálásban is részt vállal az állampolgárok jogtudatosságának növekedése, a társadalmi érzékenység, az antidiszkriminációs és általános emberi jogi kultúra fejlesztése érdekében. A projektnek köszönhetôen 2009. szeptember 1-tôl mûködik a megyei egyenlôbánásmódreferensi hálózat. Az ügyfélfogadási órák száma a kezdeti 12-rôl 336-ra emelkedett havonta. 2011-ben 2 946 ügyfél fordult a referensi hálózathoz, 280 panaszbeadvány benyújtására, és 2666 regisztrációs lap kiállítására került sor. A hatóság 2011. évi tevékenységének eredményessége összefügg azzal, hogy a projekt keretében két éve mûködô egyenlôbánásmód-referensi hálózatban megyei és kistérségi szinteken is jogász végzettségû egyenlôbánásmód-referensek biztosítják a hatóság szolgáltatásaihoz a hozzáférést, ezzel Budapest mellett országos lefedettséggel 20-ra nôtt az ügyfélfogadási helyszínek száma. Az egyenlôbánásmód-referensek hetente ingyenes ügyfélfogadást tartanak: fogadják és továbbítják a panaszokat a hatóság felé. Feladatuk az ügyfelek, valamint a helyi szakmai és civil partnerek tájékoztatása az egyenlô bánásmód követelményérôl és a hatóság tevékenységérôl. Az egyenlô bánásmód érvényesítése és a társadalmi érzékenység fejlesztése címû akkreditált képzési programban 2011-ben 463 fô vett részt, további három helyszínen tematikus workshopok lebonyolítására került sor. A projekt keretében megvalósuló hét társadalomtudományi, illetve szociológiai háttérkutatás elsôdleges célja a hátrányos megkülönböztetést eredményezô gyakorlatok és ok-okozati összefüggések feltárása volt a különbözô védett csoportok, különösen a nôk, a romák és a fogyatékos emberek vonatkozásában. A vizsgálat tapasztalatainak széleskörû publikálása a hatóságnak lehetôséget biztosított a társadalmi párbeszédbe történô bekapcsolódásra. A kiemelt médiumokkal való kapcsolattartás hozzájárult - a tájékoztatás mellett - a jogtudatosság növekedéséhez és a hatóság ismertségi indexének az emelkedéséhez. 2012. január 1-tôl a 2011. évi CLXXIV. törvény - amely egyebek mellett módosította az egyenlô bánásmódról és az esélyegyenlôség elômozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényt is - a hatóság jogállását autonóm államigazgatási szervre változtatta. A hatóság szakmai és szervezeti önállósága e jogszabályváltozással kiteljesedett.


5

II. Ügyek a hátrányos megkülönböztetés egyes területeirôl II. 1. Foglalkoztatás A hatósághoz érkezô ügyek egyik legjelentôsebb csoportját képezi - már pusztán számarányánál fogva is - a foglalkoztatás területén elszenvedett sérelmek köre. Munkaügyi jogvitákban a munkaügyi bíróságok rendelkeznek hatáskörrel. Azonban, ha a munkaviszonyhoz kapcsolódó jogsérelem valamely védett tulajdonsággal áll összefüggésben, úgy a sérelmet elszenvedett munkavállaló a hatósághoz is fordulhat jogorvoslatért. Gyakori eset, hogy a sérelmet szenvedett munkavállaló a hatósághoz fordul az egyenlô bánásmód sérelme miatt, és ezzel párhuzamosan munkaügyi bíróságon is eljárást indít. A hatóság ilyen esetekben többnyire felfüggeszti az eljárást a munkaügyi per jogerôs befejezéséig, és csak azt követôen – a bíróság tényfeltátására is figyelemmel – folytatja az eljárást és dönt az ügyben. Amennyiben a munkaügyi bíróság eljárása kiterjed kifejezetten az egyenlô bánásmód követelménye megsértésének vizsgálatára is, és a bíróság jogerôs döntésében ebben a kérdésben is állást foglal, úgy a hatóság ebben a körben már nem folytat le vizsgálatot, hanem a bíróság által megállapított tényállást alapul véve hozza meg döntését. II.1.1. Hátrányos megkülönböztetés munkaviszony létesítését megelôzôen A foglalkoztatás területén megvalósuló diszkrimináció egyik csoportja, amikor a munkáltató már a munkaviszony létesítését megelôzôen, az álláshirdetésekben, az alkalmazási feltételek meg határozásakor, illetve a munkára való felvétel során hátrányos megkülönböztetést alkalmaz. Tipikus példája volt ennek az az eset, amikor egy kínai tulajdonban lévô áruház vagyonôri feladatait ellátó egyéni vállalkozó kifejezetten a nôi nemhez való tartozása miatt nem vette fel az áruházba vagyonôrnek a panaszost. Az egyéni vállalkozó tulajdonképpen elismerte a diszkriminatív magatartást, azzal védekezett, hogy az áruház üzemeltetôje adott neki erre utasítást. A hatóság mind a vagyonôri feladatokat ellátó egyéni vállalkozó, mind pedig az áruházat üzemeltetô gazdasági társaság ellen megindította az eljárást, melynek során azonban nem volt megállapítható, hogy az üzemeltetô ilyen utasítást adott volna az egyéni vállalkozónak, ezért a hatóság csak az egyéni vállalkozó vonatkozásában állapította meg a jogsértést. Másik hasonló eset volt, amikor egy közintézmény személyes meghallgatás nélkül, pusztán arra hivatkozva utasította el a panaszos pályázatát, hogy fiatalabb személlyel kívánják az állást betölteni, majd az állás ismételt meghirdetésekor már a hirdetés szövegében is szerepeltették, hogy csak 40 éven aluliak pályázhatnak. A bepanaszolt intézmény azzal védekezett, hogy - mivel a közalkalmazotti bértábla vonatkozik rá, mely a munkában töltött idôvel arányosan növekvô bérezést ír elô - anyagi erôforrásai nem teszik lehetôvé, hogy hosszú munkaviszonnyal rendelkezô munkavállalót alkalmazzon. Utalt rá, hogy ha panaszost alkalmazná, a jogszabály által kötelezôen elôirt bér kifizetése az intézmény mûködését veszélyeztetné. A hatóság adott ügyben kifejtett álláspontja szerint a munkáltató pusztán anyagi okokra hivatkozással nem mentheti ki magát, ha a megkülönböztetést egyébként az adott munka jellege vagy természete nem indokolja. Ezért a hatóság megállapította, hogy az intézmény megsértette az egyenlô bánásmód követelményét azzal, hogy a panaszost életkora miatt nem alkalmazta, valamint azzal is, hogy életkorhoz kötött pályázati kiírást jelentetett meg.


Jellemzôek ebben a körben olyan esetek is, amikor azért fordul a hatósághoz panasszal az ügyfél, mert valamely betegsége, esetleg fogyatékossága miatt nem alkalmazzák egy adott munkakörre. Ebben a vonatkozásban fontos, hogy különválasszuk az adott munkára való alkalmasság kérdését az egészségi állapot (fogyatékosság) miatti diszkriminációtól. Olyan esetben például, ha valakit - valamely betegsége miatt csak két mûszakban foglalkoztatható - nem alkalmaznak három mûszakos munkakörre, természetesen nem valósul meg egészségi állapot miatti diszkrimináció. Nyilvánvalóan nem kötelezhetô arra a munkáltató, hogy olyan munkavállalókat alkalmazzon, akik az adott munkakör betöltésére egészségi állapotuknál (fogyatékosságuknál) fogva nem alkalmasak. Diszkriminációként értékeli azonban a hatóság, ha a munkavállalót betegsége (fogyatékossága) miatt olyan munkakörre nem alkalmazzák, melynek ellátására alkalmas. II.1.2. Munkaviszony alatt megvalósuló hátrányos megkülönböztetés A foglalkoztatás területén megvalósuló diszkrimináció másik csoportja, amikor a munkáltató a munkaviszony fennállásának idôtartama alatt, például a munkafeltételek, juttatások meghatározása során, az elômeneteli rendszerben, a munkavállalói felelôsség érvényesítése során alkalmaz hátrányos megkülönböztetést. Példa erre, amikor egy önkormányzati fenntartású intézmény azért helyezte át a panaszost egy számára kedvezôtlenebb munkakörbe, mert részt vett a Meleg Büszkeség Napjával egyidejûleg megtartott ellenrendezvényen, ezáltal kifejezésre juttatva keresztény, konzervatív, heteroszexuális elkötelezettségét. A bepanaszolt intézmény arra hivatkozott, hogy a panaszos részvétele az utcai ellentüntetésen álláspontja szerint etikai vétség, és azt mutatja, hogy a panaszos nem rendelkezik az adott munkakör megfelelô ellátásához szükséges nyitottsággal, sokszínûség befogadására való képességgel, toleranciával – különös tekintettel a rendezvényhez kapcsolódó rasszista, homofób, antiszemita megnyilvánulásokra. A panaszos a hatósági eljárás megindításával párhuzamosan munkaügyi bírósághoz is fordult. A másodfokon eljáró bíróság rámutatott arra, hogy az, hogy a munkáltató munkajogi intézkedésekkel torolja meg, ha valaki részt vesz egy tüntetésen nem áll összhangban a jogszabályokkal, egyúttal az egyenlô bánásmód követelményét is sérti. A hatóság a bíróság jogerôs döntésében megállapított tényállást alapul véve ugyancsak megállapította, hogy a munkáltató azzal, hogy a panaszos - más véleményének kifejezésre juttatása miatt munkakörét hátrányosan megváltoztatta, megsértette az egyenlô bánásmód követelményét. A munkaviszony fennállása alatt megvalósított diszkrimináció egyik jellegzetes csoportja az, amikor a munkáltató olyan béren kívüli juttatási rendszert (cafetéria-rendszer, bónusz rendszer, jutalmazási rendszer) alkalmaz, amely a betegállományban lévôket hátrányosan érinti. A munkaviszony fennállása alatt megvalósított diszkrimináció egy másik jellemzô csoportját képezik azok az esetek, amikor a GYES idôtartama alatt dolgozni szándékozó, vagy a GYES lejártát követôen munkába álló nôkkel szemben alkalmaz a munkáltató hátrányos megkülönbözetést. Elôfordul, hogy a munkáltató azzal próbálja eltántorítani ezeket a kisgyermekes anyákat a GYES alatti munkavégzéstôl, esetleg végleg megszabadulni tôlük, hogy kedvezôtlen munkahelyet ajánl fel, kedvezôtlen munkafeltételeket biztosít számukra, arra ösztönözve ôket, hogy – esetenként már a gyermek három éves koráig tartó felmondási tilalom idôszaka alatt – közös megegyezéssel szüntessék meg munkaviszonyukat. Ebben az évben is több ilyen esetben állapított meg a hatóság a kismama sérelmére elkövetett közvetlen hátrányos megkülönböztetést, de az is többször elôfordult, hogy a hatósági eljárás megindításának hatására a munkáltató a panaszos számára elfogadható ajánlatot tett, és a felek a hatóság elôtt egyezséget kötöttek, vagy a hatósági eljáráson kívüli megegyezésre tekintettel a panaszos kérelmét visszavonta.


7

Ebben az évben két esetben is megállapította a hatóság a vezetôi megbízás kapcsán az egészségi állapot miatti hátrányos megkülönböztetést. A közszféra területén elôfordul, hogy a munkáltatók a vezetôi megbízás indoklás nélküli visszavonásának - a Ktv. (Köztisztviselôk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény) által biztosított - lehetôségével élve, azonban az egyenlô bánásmód követelményébe ütközôen vonják vissza a vezetôi megbízást. Erre volt példa, amikor az önkormányzat a fél éve betegállományban lévô egyik irodavezetôjétôl vonta meg a vezetôi megbízást anélkül, hogy annak elfogadható indokát tudta volna adni, ezért a hatóság – a kimentés sikertelensége miatt - egészségi állapot miatti hátrányos megkülönböztetést állapított meg. II.1.3. Zaklatás a foglalkoztatás alatt Az Ebktv. a nemzetközi joggyakorlattal összhangban építette be, és nevesítette külön a zaklatás fogalmát: zaklatásnak minôsül az az emberi méltóságot sértô, szexuális vagy egyéb természetû magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítô, ellenséges, megalázó, megszégyenítô vagy támadó környezet kialakítása. Ily módon látható, hogy zaklatás az összes védett csoporttal összefüggésben megállapítható (és csak akkor, ha van védett tulajdonság), és nincs külön tényállás a szexuális zaklatásra, amit így egy tágabb kategória speciális eseteként kezel a jogszabály. A tényállás vizsgálható a törvény hatálya alá tartozó összes területen, így a foglalkoztatás keretein belül, áruk és szolgáltatások világában, oktatásban, valamint egészségügyet és szociális biztonságot, lakhatást érintô jogviszonyokban. A hatóság múlt évi esetei kivétel nélkül foglalkoztatási jogviszonyban elszenvedett sérelmek voltak: munkáltatók sértették meg munkavállalóik emberi méltósághoz való jogát az Ebktv.-be ütközô módon. Ennél a speciális jogsértéstípusnál az ún. elkövetési magatartások sokszínûsége és összetettsége okán különösen fontos elv a bizonyítékok egyenkénti és összességükben való értékelése. Annak ellenére, hogy a törvény a kérelmezô oldalán valószínûsítési kötelezettséget ír elô, és ezzel a másik félre telepíti a bizonyítási terhet, a panaszosnak már az eljárás megindulásához tudnia kell olyan konkrétumokat feltárnia, amelyek alapján objektív mérlegelést követôen megalapozottnak minôsíthetô a sérelem. Nyilvánvalóan minél több, a kérelmet alátámasztó bizonyíték, bizonyítási indítvány kerül a hatóság birtokába, annál nagyobb az esélye annak, hogy a tényállás feltárása sikeres és kielégítô lesz. A hatóság tapasztalata az, hogy a hozzá forduló, zaklatást sérelmezô panaszosok nagy arányban felkészülten, elôzetes tájékozódás alapján, és már becsatolandó iratokkal, dokumentumokkal, hangfelvételekkel, meghallgatható tanúk neveivel érkeznek. A hatóságnak az alábbiakat kell bizonyítottnak találnia, hogy megállapítsa a zaklatást: - a bepanaszolt magatartás emberi méltóságot sértô (módja, tartalma stb.) - a védett tulajdonságok egyikével áll összefüggésben, annak okán alakul ki (ok-okozat) - a panaszos körüli közvetlen környezet negatív irányban megváltozik, és ez a változás eléri azt a szintet, hogy az megfélemlítô/ellenséges/megalázó/megszégyenítô/támadó lesz. Fontos megjegyezni, hogy a zaklató magatartás mögött álló szándék mondhatni irreleváns a jogsértés megállapíthatósága szempontjából, mivel a törvényszöveg a célja vagy hatása kifejezést együttesen használja, amikor a megváltozott környezet kialakításában közrejátszott szerepére utal. Ehhez kapcsolódva nem lehet kimentés alapja, hogy más hasonló helyzetben hogyan viselkedett volna, meddig tûrt volna, tehát a panaszos tûrôképességének alacsony foka sem. Azt kell feltárni, hogy a környezet negatív irányban történô megváltozása hogyan jelent meg a külvilágban. Jellemzôen tanúk által jól rekonstruálható egy megromlott munkahelyi légkör, amiben közrehatása van az eljárás alá vontnak, és aminek elszenvedôje


a kérelmezô. A felek közötti viszony bármilyen formában történô dokumentálása hasznos, annak hordozója vagy fóruma e-mail, chat-elés, kézzel írott levelek, tárgyaláson váltott gyorsüzenetek, hanghívások, felvett beszélgetések etc. Kiemelendô, hogy annak ellenére, hogy a sérelmezett magatartást minden esetben egy természetes személy tanúsítja, a hatóság nem vele szemben jár el közvetlenül, tehát nem ôt vonja eljárás alá, hanem azt a szervet, vállalkozást, amely az egyenlô bánásmód követelményének betartására kötelezett. Ennek megfelelôen a zaklatást tanúsító személy, az aktív elkövetô, az ô magatartásáért felelôs szerv pedig mulasztással követi el a jogsértést, azzal, hogy nem biztosít megfelelô védelmet, nem nyújt hatékony segítséget a panaszos problémájára. Egyébiránt erre irányuló felelôsséget telepít foglakoztatás körében a Munka Törvénykönyve is (Mt.102.§), amikor az egészséges és biztonságos munkakörnyezet biztosítását írja elô, mint kötelezettséget a munkáltatói oldalon. A kérelmezô nyelvtanárként dolgozott egy közoktatási intézményben, és az iskolaigazgató irányában tanúsított magatartását kifogásolta. A hatóság elôtt védett tulajdonságként – ami a kiváltó oka volt a teljesen megromlott munkahelyi környezetnek – anyaságát nevezte meg, aminek körében kerülhetett értékelésre az a körülmény, hogy emberi reprodukciós kezelés alanya. Az iskolával szemben megindított eljárás során világossá vált, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójának szándékában állt megválni a tanárnôtôl, azonban arra felmondás útján nem volt lehetôsége, miután igazolást kapott arról, hogy meddôségi kezelésen vesz részt a munkavállaló, aminek következtében munkajogi értelemben védettséget élvez. Ily módon a sérelmes helyzet abban állt, hogy miután az igazgató ebbe a helyzetbe került, a munkavégzés ellehetetlenítésére olyan intézkedéseket tett, melyek tartalmukat és azok közlési módját, körülményeit együttesen értékelve emberi méltóságot sértô munkahelyi légkört generáltak. Önmagában aggályos intézkedésként értékelte a hatóság, egyéb a zaklatás kimerítését vindikáló intézkedései között – pl. felvett a nyelvóráit megtartandó egy másik nyelvtanárt, kérelmezô addig testnevelés órákon helyettesített; vissza kellett szolgáltatnia az általa addig használt nyelvkönyveket – az információszerzés mikéntjét és módját, ahogyan a meddôségi kezelésrôl több alkalommal tudakozódott kérelmezô kezelôorvosától is. A sérelmezett intézkedések közlési módjáról a kérelmezô által mobiltelefonjával készített hangfelvételek álltak rendelkezésre. Mindezek azt mutatták, hogy az igazgató által több ízben használt hangnem és modor független, külsô szemlélô számára is arrogáns, lekezelô, és tiszteletlen volt egy nôi munkavállalóval, egy kollegával, egy leendô anyával szemben. Az a tény, hogy a kérelmezô mindezt magára nézve megalázónak és megszégyenítônek ítélte meg, nem volt vitatható, és a hatóság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján ezt alátámasztottként értékelte. Mindezek együttesen nem csupán számára nehezítették meg a munkavégzés mindennapjait, hanem tanártársai körében sajnálkozó, együttérzô, avagy éppen ellenkezôleg, ellenséges légkört is generálhattak. A hatóság határozatában kiemelte, hogy azon túlmenôen, hogy sértô, bántó, megalázó önmagában az, ha valaki megkap egy ilyen bélyeget, ezáltal a munkahelyén további találgatások céltáblájává is válhat. Mivel ugyanezen eljárás folyamán kérelmezô munkaviszonyának rendkívüli felmondás útján történô megszüntetése is bekövetkezett, a panasz megtorlás megállapítására is kiterjesztésre került, ugyanis ezen munkáltatói intézkedés hátterében kérelmezô az egyenlô bánásmód követelményének megsértése miatt történô fellépését látta. A hatósági vizsgálat azt támasztotta alá, hogy a kérelmezôtôl való megválás szándéka és sikertelensége, majd a munkaviszony radikális módon - rendkívüli felmondással - való megszüntetése egy folyamatként volt kezelendô, aminek katalizátora volt a Kérelmezô hatóság elôtti fellépése, amivel kifogásolta és sérelmezte az igazgató által kialakított ellenséges munkahelyi légkört. Az eljárás mintegy felgyorsította és generálta azt, hogy kérelmezô eltávolításához az igazgató találjon indokot. A felmondás jogszerûségét vizsgálni természetszerûen munkaügyi bíróság


9

lesz hivatott, azonban annak akadálya nem volt, hogy mindezt a hatóság megtorlásként értékelje. Szankcióként 500 000 Ft bírság kiszabására került sor, tekintettel arra, hogy az Ebktv. két tényállását is kimerítette eljárás alá vont, valamint a határozat nyilvánosságra hozatalát is elrendelte a hatóság. A Fôvárosi Bíróságon a határozat felülvizsgálata során a második tárgyalás idei év tavaszára került kitûzésre. Az ugyancsak zaklatás megállapításával zárult ügy kérelmezôje arab származású zenetanár volt, aki évtizedek óta Magyarországon él és tanít, panaszában a zeneiskola igazgatóhelyettesének vele szemben tanúsított magatartását sérelmezte, aki emberi méltóságában mélyen megsértette a munkahelyen róla terjesztett híresztelésekkel, megjegyzésekkel. A hölgyek közötti konfliktusos munkaviszony munkajogi vonatkozású problémáit leválasztva a hatóság azt vizsgálta, hogy a kérelmezô által valószínûsített megalázó munkahelyi környezet valóban összefüggésbe hozható-e azzal, hogy a panaszos arab származású. A tanúk, ügyfelek (kollégák, iskolaigazgató - korábban regnáló, illetve a jelenlegi, igazgatóhelyettes) egybehangzó nyilatkozataiból megállapítható volt, hogy a sérelmezett mondat, utalás elhangzott: miszerint az igazgatóhelyettes több esetben, mások elôtt arab kémnek nevezte kérelmezôt, akit arab országból pénzelnek, akinek erre vezethetô vissza az általa vélt, magyarokhoz képest meglehetôsen jobb anyagi helyzete. Az is bizonyításra került, hogy kérelmezô panasza az igazgatóhelyettessel szemben az iskolában köztudott volt, arról a kollegák beszéltek; és mindez kérelmezô munkahelyi megítélésére negatív hatással volt. Az igazgató ennek ellenére nem tette meg az általa munkáltatóként elvárható lépéseket. Arra irányuló erôfeszítései nem voltak vitathatók, hogy törekedett arra, hogy a felek békésen rendezzék konfliktusaikat, valamint jó kollegiális viszony alakuljon ki a tantestületben, azonban az általa foganatosított intézkedések aránytalannak bizonyultak a sérelem súlyához. Írásbeli figyelmeztetést adott ugyan az igazgató helyettesnek, azonban fegyelmi eljárást nem folytatott le, egyéb konfliktusfeloldó javaslata sem volt. Mivel az iskola vezetôsége idôközben teljesen lecserélôdött, a hatóság szankciója a jogsértés megállapítása volt a kérelemben sérelmezett idôszakra vonatkoztatva. A szexuális zaklatás a férfiak és nôk közötti egyenlô bánásmód elvével ellentétes, ezért az ilyen zaklatás nemi alapon történô megkülönböztetésnek tekintendô. A panaszos, aki egy multinacionális vállalat budapesti irodájában HR munkakörben dolgozott, egy vele közvetlen munkakapcsolatban alig álló, vezetô beosztásban levô munkatárs irányában történô magatartását érezte zaklatónak. A férfi szexuális együtt létre szóló ajánlatokat tett részére - elôfordult, hogy mások füle hallatára -, rendszeresek voltak megjegyzései megjelenésére, alkatára. A kollegától a tanúk elmondása alapján nem volt idegen a szókimondó, másokkal gyakran tréfálkozó, alkalmanként sértô kommunikáció, azonban az egyértelmûen szexuális tartalom megalázóvá, megszégyenítôvé vált kérelmezô számára munkahelyén, aki határozottan és több alkalommal kérte a kollegát viselkedésének tiszteletteljesebb módon való folytatására. A hatóság vizsgálata során felhasználta a cégen belül lefolytatott ún. etikai eljárás anyagát, aminek sem módjával, sem kimenetelével nem volt elégedett kérelmezô. A belsô vizsgálat eredményeként a bepanaszolt férfi kollega írásbeli figyelmeztetést kapott tekintettel egyes esetekben kifogásolható vezetôi stílusára. A hatósági eljárás ezzel ellentétes végkövetkeztetésre jutott a rendelkezésre álló tanúvallomások, írásos bizonyítékok, az általa tartott tárgyaláson elhangzottak értékelése során. Nem tudta elfogadni kimentésként azt, hogy a férfi stílusából adódóan viccelôdés, tréfálkozás volt részérôl a kérelmezô irányába való kommunikáció, ugyanakkor kérelmezô túlérzékeny, valamint hogy semmiféle vonzalmat nem érez irányában. Továbbá azt sem, hogy a vállalat vezetése szerint az etikai vizsgálat lefolytatása alapos volt, és megfelelô a probléma kezelésére, ennél többet tenni nem tudtak volna. A hatóság a munkáltató


felelôsségét megállapította, megtiltotta a jogsértô magatartás jövôbeni tanúsítását, 1 millió forintot szabott ki bírságként, valamint a határozat nyilvánosságra való hozatalát is elrendelte. A Fôvárosi Bíróság 2011. december 5-i ítéletével a határozattal szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmet elutasította. A bíróság egyetértett a hatóság jogértelmezésével, kiemelte többök között pl. azt, hogy annak, hogy mások a kérelmezô által bepanaszolt magatartást hogyan ítélik meg, nincs értékelhetô jelentôsége. Rögzítette, hogy a zaklatás nem feltétlenül szándékos magatartás, és hogy egy munkahelyi vezetônek fokozottabb a felelôssége a munkahelyi környezet alakításában, mivel közvetlenül befolyásolni tudja azt. Egyetértett azzal, hogy a munkáltató nem súlyának megfelelôen kezelte a helyzetet, a döntés felelôsségét elhárította, nem lépett fel kellô határozottsággal a zaklatóval szemben. Jogi álláspontja szerint az a tény, hogy a védett tanúk szerint az etikai vizsgálatot követôen a zaklató magatartása megváltozott, óvatosságból kerülte kérelmezôt, nem jelentette azt, hogy kérelmezô számára a munkahelyi légkör jelentôsen megváltozott volna, illetve az, hogy a határozat indokolása ennek hiányát tényként rögzíti, nem teszi jogszabálysértôvé a döntést. II.1.4. Megtorlás Az Ebktv. 10.§ (3) bekezdésében külön nevesített tényállás, a megtorlás célja, hogy jog orvoslati lehetôséget biztosítson azon magatartások ellen, amely a diszkrimináció ellen fellépô, vagy az eljárásban közremûködô személynek okoznak hátrányt, vagy arra irányulnak, vagy azzal fenyegetnek. A kérelmezônek azt kell valószínûsítenie, hogy az eljárás alá vont eljárása számára jogsérelmet okozott, vagy jogsérelem okozására irányult, illetve azzal fenyegetett. Jogsérelemnek minôsül minden olyan magatartás, intézkedés, feltétel, utasítás, mulasztás vagy gyakorlat, amely sérti az emberi méltóságot, önkényes, illetve rosszhiszemû (károkozás, bércsökkenés, vagy a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszüntetése). Fontos kiemelni, hogy az Egyenlô Bánásmód Tanácsadó Testület a megtorlás fogalmáról szóló 384/3/2008. (II.27.) sz. állásfoglalása rögzíti, hogy nem szükséges az alap diszkriminációs panasz, eljárás alapos vagy „eredményes” mivolta, vagyis az, hogy megállapításra kerüljön az alapesetben a diszkrimináció. A kérelmezô tanyagondnoki állását veszítette el, miután a hatóságnál eljárást kezdeményezett a munkáltató vidéki község önkormányzatával szemben. Közalkalmazotti jogviszonyából arra való indokolással mentették fel, hogy alkalmatlan egészségi állapota, valamint keresôképtelensége miatt a munkakör ellátására. A jogellenes munkaviszony megszüntetés iránti jogérvényesítés a Legfelsôbb Bíróságig jutott, ami helyben hagyta a másodfokon eljáró megyei bíróság elsô fokkal egyetértô ítéletét. A bíróságok kimondták, hogy jogellenes volt az elbocsátás, tekintettel arra, hogy a felmentésben megjelölt indok valósága nem volt igazolt. A hatóság azt vizsgálta, hogy az alapdiszkriminációs eljárás kezdeményezése összefüggésben áll-e (ok-okozati) a megtorlásként valószínûsített munka vi szony megszüntetéssel. Az alapügyben a hatóság elutasította kérelmezô kérelmét, amiben védett tulajdonságként romaságát nevezte meg, s a munkáltatója és közte gyakran felmerülô problémák okozójának írta le. A megtorlás vizsgálata során a kérelmezô a tárgyaláson elmondta, hogy miután kézhez vette a hatóság elôzô eljárásban hozott határozatát, a polgármester nem állt vele szóba. A polgármester elmondása szerint, miután a kérelmezô az alap diszkriminációs ügyben a hatóság kérdésére úgy nyilatkozott, hogy nem hajlandó egyez séget kötni és újra az önkormányzatnál dolgozni, „úgy gondoltuk, hogy elküldjük egy újabb orvosi vizsgálatra”. A rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok közül az is meggyôzô volt, hogy a polgármester annak ellenére tájékoztatta a lakosságot az általa kiadott helyi lapban az alap diszkriminációs ügyben hozott elutasító döntésrôl, hogy korábban ezen és


11

más hasonló fórumon nem ismertette az eljárás megindítását. A hatóság arra az álláspontra jutott, hogy az eljárás alá vont számára fokozott jelentôséggel bírt, hogy kérelmezô panasza alaptalannak bizonyult. Mivel a megtorlás az egyenlô bánásmód követelménye megsértésének egyik legsúlyosabb formája, a kimentési szabályokat a megtorlás fogalmának sajátosságaival összhangban, szûken kell értelmezni. Összességében az önkormányzat kimentési érvelése erôs kétséget hagyott afelôl, hogy az egyenlô bánásmód megsértése miatti szót emelés alapjául szolgált a hátránynak, amit Kérelmezônek okozott, ezért a megtorlást meg kellett állapítani. Egy másik ügyben a kérelmezô megtorlásként értékelte azt a körülményt, hogy egy korábban folyamatban levô munkaügyi jogvitára tekintettel szüntette meg a munkáltató munkaviszo nyát csoportos létszámleépítés keretében. A felmondás jogellenessége már a panaszbeadvány beérkezésével aggálytalanul megállapítható volt, mivel Kérelmezô becsatolta a munkaügyi bírósági ítéleteket, amelyek az egyenlô bánásmód elvének megsértését is kifogásoló kérelmet bírálták el, legutolsó fórumként a Legfelsôbb Bíróság. A bíróságok megállapították, hogy a felmondás nem felelt meg a világos indokolás követelményeinek, és úgy vélték, a munkavállaló véleménynyilvánításai és a munkaügyi per megindítása miatt került sor a munkaviszony más indokkal történô megszüntetésére. A hatóság elôtt kérelmezô valószínûsítési kötelezettségének az ítéletek becsatolásával eleget tett, és a hatóság az Ebktv. 15/A. §-nak megfelelôen az azokban alapul vett tényállást használta fel saját eljárásában. Közigazgatási szervként – amit köt a bírósági ítélet által megállapított tényállás – tényként kezelte, hogy a rendes felmondásban közölt munkáltatói indokolás nem felel meg a valóságnak. Ezt követôen azt kellett vizsgálnia, hogy a jogsérelem a diszkriminációs kérelemmel (munkaügyi jogvitában) összefüggésbe hozható-e. A bíróságok által feltárt körülmények, beszerzett nyilatkozatok alapján bizonyítható volt az ok-okozati összefüggés. A hatóság megállapította, hogy a másodfokú munkaügyi bíróság ugyan nem jutott el az egyenlô bánásmód követelménye megsértésének rögzítéséig, azonban ennek nem az volt az oka, hogy a kérelmezôt nem érte (érhette) megtorlás, hanem az, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése már a felmondás indokolásában foglaltak alapján megállapítható volt.. Ily módon nem volt köteles azt vizsgálni, hogy a felmondás egyébként hátrányos megkülönböztetést is megvalósított-e. A foglalkoztatás területén érvényesülô sajátos bizonyítási szabályok értelmében a munkáltató eredményesen kimenthette volna magát, ha bizonyítja, hogy a különbségtételt a munka jellege vagy természete indokolta, az arányos volt, és figyelembe vette az alkalmazásnál számba vehetô minden lényeges és jogszerû feltételt. A munkáltató ezzel szemben a kimentés körében arra hivatkozott, hogy a hatóság nem folytatott le széleskörû bizonyítást, a tényállást a munkaügyi bíróságok ítéleteibôl, azok összefüggéseit értékelve állapította meg, erre alapozta jogi következtetéseit. Azt is kiemelte, hogy álláspontja szerint a jogerôs munkajogi ítélet nem állapította meg, hogy a társaság megsértette volna a kérelmezô vonatkozásában az egyenlô bánásmód követelményét, és a hatóság túllépte hatáskörét azzal, hogy ezzel ellentétes módon megállapította azt. A Fôvárosi Bíróság 2011. december 8-i ítéletével elutasította felperes kereseti kérelmét, ami a hatóság által hozott határozat felülvizsgálatára irányult. A bíróság megerôsítette a hatóság helyes jogértelmezését. Többek között kiemelte, hogy a bírói ítéletben rögzített tényállás alapul vétele kötelezettsége volt, ennél fogva vizsgálata arra kellett, hogy korlátozódjon, hogy a felek által hozzá eljuttatott beadványokat és nyilatkozatokat értékelje. Rámutatott továbbá arra, hogy a megtorlás vizsgálata feltételez egy alap diszkriminációs panaszt, ami idôben elválik a megtorlást megvalósító aktustól.


II.1.5. Munkaviszony megszüntetésekor megvalósuló diszkrimináció A foglalkoztatás körében megvalósuló diszkrimináció harmadik nagy csoportja, amikor a munkáltató a munkaviszony megszüntetése kapcsán alkalmaz diszkriminációt. Gyakran elôfordul a hatóság gyakorlatában, hogy amikor jogszabály lehetôséget ad a munkaviszony indoklás nélküli megszüntetésére, a munkáltató az indoklási kötelezettség alóli mentességre hivatkozva, azt kihasználva, az egyenlô bánásmód követelményét megsértve szünteti meg a munkaviszonyt. Ilyen eset volt, amikor a 2 éves gyermekét egyedül nevelô panaszos munkaviszonyát azért szüntette meg próbaidô alatt a munkáltató, mert a gyerek betegsége miatt táppénzes állo mányba került. A hatóság az ügy kapcsán rámutatott, hogy ugyan a Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony próbaidô alatt – annak rendeltetésénél fogva – azonnali hatállyal indok lás nélkül megszüntethetô, azonban miként a rendeltetésszerû joggyakorlás elve, a joggal való visszaélés tilalma, az egyenlô bánásmód követelménye is egy olyan általános alapelv, ami a munka törvénykönyvében szabályozott jogviszonyok teljes körét áthatja. Így annak ellenére, hogy a munkáltató nem köteles megindokolni a munkavállalónak a próbaidô alatti munkaviszony-megszüntetést, az nem sértheti az egyenlô bánásmód követelményét. A hatósági eljárásban a munkáltató a sikeres kimentés érdekében rákényszerülhet, hogy döntését megindokolja, hiszen elôfordulhat, hogy csak így tudja bizonyítani, hogy a munkaviszony megszüntetése nem volt összefüggésben a munkavállaló védett tulajdonságával. Az ügy érdekessége volt még, hogy a hatóság az Európai Bíróság egy döntésének mintájára (S. Coleman kontra Attridge Law C-303/06, 2008. július 17.) egészségi állapot, mint védett tulajdonság alapján átsugárzó diszkriminációt állapított meg az ügyben, mivel panaszost az általa gondozott gyerek betegsége miatt érte a hátrányos intézkedés. A munkáltató a hatóság határozatának bírósági felülvizsgálatát kérte, azonban a bíróság - osztva a hatóság jogi álláspontját - a keresetet elutasította és a hatóság határozatát hatályában fenntartotta. Egy másik esetben a hatóság megállapította, hogy anyasága miatt szüntették meg a panaszos - egyébként indoklás nélkül megszüntethetô - kormánytisztviselôi jogviszonyát. A közvetlen felettes szóban a panaszosnak kifejezetten azzal indokolta jogviszonyának megszüntetését, hogy a hivatalt érintô létszámleépítés miatt a két titkárnô közül az egyiket fel kell menteni, és azért rá esett a választás, mert két gyermeke mellett nyilván nem tudja a megnövekvô munkaterhek mellett a tempót tartani. Ezt az érvelést a munkatársak elôtt is megerôsítette, ami hangfelvételen is rögzítésre került. A munkáltató kimentésképpen többek között arra hivatkozott, hogy a létszámleépítésre kormányzati döntés alapján került sor, hogy tulajdonképpen nem a közvetlen felettes hozta meg a döntést, ô csak javaslatot tett, hogy a döntésnek gazdasági okai is voltak (panaszos jóval kisebb összegû végkielégítésre volt jogosult, mint a másik titkárnô), hogy a másik titkárnô életkoránál fogva nehezebben talált volna magának munkát. Indoklásában a hatóság rámutatott, hogy a családos munkavállalók gyakoribb távolmaradása a munkahelyrôl olyan tényezô, amelyet a felmondás, felmentés mérlegelésekor a munkáltatók óhatatlanul is mérlegelnek. A hatóság hangsúlyozta, hogy a munkavállalói kötelezettségek egyformán vonatkoznak minden munkavállalóra, és a családos munkavállalóknak járó munkaidô-kedvezményeket jogszabály rögzíti. Ezen túl viszont a családos munkavállalóknak ugyanazon követelményeknek kell megfelelniük, mint gyermektelen, vagy nem kiskorú gyermeket nevelô társaiknak. A családi állapot, az a tiszteletre és védelemre méltó helyzet, amiben egy kisgyermekeit nevelô, dolgozó anya van, nem minden ellenérvet legyôzô fegyver a munkáltatóval szemben. A méltányos bánásmód nem követel a munkáltatótól ésszerûtlen áldozatokat vagy engedékenységet, viszont annak érdekében, hogy az egyenlô bánásmód követelménye ne sérüljön, ésszerû alkalmazkodást,


13

odafigyelést, és mindenekelôtt szemléletváltást igényel. A védett tulajdonsággal rendelkezô személyek foglalkoztatása nem kínos kötelesség kell, hogy legyen, hanem lehetôség a szer vezeti kultúra színesítésére, többféle szempont, ismeret becsatornázására, összességében az „emberi erôforrás” gazdagítására. A hatóság az eljárás alá vont által felépített kimentést meggyôzônek találta, ám tény, hogy a döntés indokaként nem ezek az érvek hangzottak el, hanem az, hogy a kérelmezô két gyermeke mellett nem tudja tartani a munkatempót. A hatóság álláspontja szerint, amely egybeesik a vonatkozó bírósági gyakorlattal is, amennyi ben a munkáltató, bár nem lenne kötelessége, megindokolja döntését, ennek valóságáért és okszerûségéért helytállni tartozik, és amennyiben a munkáltató indokolása nem felel meg e követelményeknek, ez a hiányosság késôbb, a bíróság elôtti, illetve jelen esetben a hatósági eljárás során már nem pótolható. A fentiekre tekintettel a hatóság megállapította, hogy az eljárás alá vont kimentési bizonyítása sikertelen volt, ennek megfelelôen megállapította a jogsértés megtörténtét. A munkaviszony diszkriminatív megszüntetését állapította meg a hatóság abban az ügyben is, amikor egy gimnázium fenntartói döntésre és átszervezésre hivatkozva szüntette meg egy 52 éves tanárnô munkaviszonyát. A panaszos tanárnô munkaügyi bírósághoz is fordult, ahol a felmondás jogellenességének megállapítását kérte és arra is hivatkozott, hogy munkaviszonyának megszüntetése az egyenlô bánásmód követelményét is sértette. A hatóság a per jogerôs befejezéséig felfüggesztette az eljárását. A jogerôs ítélet megállapította a felmondás jogellenességét, rámutatott, hogy annak indoklása nem volt okszerû, ugyanakkor nem vizsgálta az egyenlô bánásmód követelményének megsértését. A hatóság a munkaügyi per jogerôs befejezését követôen meghozott határozatában – különös tekintettel arra a körülményre, hogy a munkáltató kérelmezô munkakörébe négy, panaszosnál jóval fiatalabb pedagógust felvett - megállapította, hogy a munkáltató a munkaviszony megszüntetésével, a panaszossal szemben életkora miatti hátrányos megkülönböztetést alkalmazott. II.1.6. Kérelmek elutasítása a foglalkoztatás területén A foglalkoztatás területén a kérelem elutasítása döntôen három okból történik: a kérelmezô által megjelölt tulajdonság, körülmény, illetve jellemzô nem minôsül az Ebktv. 8. §-a szerinti védett tulajdonságnak; a kérelemben foglaltak vizsgálata során megállapítható, hogy a kérelmezô által hivatkozott védett tulajdonság és a sérelem vagy hátrány között okozati összefüggés nem állapítható meg; illetôleg az eljárás alá vont munkáltató kimentési bizonyításának eleget téve, a hatóság elfogadja az e körben elôadott tényeket és az azt alátámasztó bizonyítékokat. Ezen a területen speciális kimentési szabály érvényesül. A munka jellege vagy természete alapján az alkalmazásnál számba vehetô minden lényeges és jogszerû feltételre alapított arányos, valamint a vallási vagy más világnézeti meggyôzôdésen, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapvetôen meghatározó szellemiségbôl közvetlenül adódó, az adott foglalkozási tevékenység tartalma vagy természete miatt indokolt, valós foglalkoztatási követelményen alapuló megkülönböztetés minôsül jogszerûnek. A munkaviszony létesítése, illetve a munkaviszony próbaidô alatti megszüntetése, a sérelmezett munkáltatói döntések körében az alábbiakban azokat a jellemzô eseteket mutatjuk be, amelyek a kérelmek érdemben történô elutasítását illusztrálják: A kérelmezô azt sérelmezte, hogy egy nyelviskola nyelvtanári állásra való jelentkezését elutasította arra hivatkozva, hogy ún. „native teacher”-t szándékoznak alkalmazni, azaz angol anyanyelvû személyt. Kérelmezô szerint a jelentkezésének végzettségeit, szakmai tapasztalatát figyelmen kívül hagyásával történô elutasítása diszkriminatív. Eljárás alá vont érdemi nyilatkozatában kifejtette, hogy ez a gyakorlat a munka jellege vagy


természete alapján indokolt arányos megkülönböztetésnek minôsül. A nyelvtanítás egy speciális gazdasági terület, ahol számos megrendelôi, azaz piaci igény teljesítése, azoknak való megfelelés áll annak hátterében, hogy leginkább anyanyelvi oktatókat alkalmaz a nyelviskola. A speciális igény abban nyilvánul meg, hogy az anyanyelvi oktató nem tud magyar nyelven, így a tanuló mintegy rá van kényszerítve az idegen nyelv használatára. Az anyanyelvi oktatóval való kommunikáció során az idegen nyelv használatából adódó esetleges gátlások is könnyebben feloldódnak a diákokban. A hatóság az eljárás alá vont kimentését elfogadta, mert az anyanyelvi és nem anyanyelvi oktatók közötti különbségtétel valós foglakoztatási követelményen alapul, azzal igazolható. Az 57 éves munkanélküli férfi egy oktatási intézmény által meghirdetett karbantartó, fûtô, és gondnoki állásra jelentkezett. A meghallgatásán a munkáltató képviselôje részérôl elutasító magatartást érzékelt, majd miután értesült arról, hogy nála fiatalabb jelentkezôt vettek fel, eljárást kezdeményezett a hatóságnál. Az eljárás alá vont arra hivatkozott, hogy a meghirdetett állásra több mint száz pályázat érkezett, ezekbôl elôzetes kapcsolatfelvétel alapján hét személyt hívtak be személyes meghallgatásra. Az álláshirdetésben nem szereplô szempontok közül az eljárás alá vont a munkakör betöltésére vonatkozó döntés során figyelembe vette a lakóhely közelségét, a kazánfûtôi végzettséget vagy annak mielôbbi megszerzését és a fizikai teherbíró képes séget. Az eljárás alá vont kiemelte, ha figyelembe vették volna a kérelmezô életkorát, akkor személyes meghallgatásra sem hívták volna be. Végzettségét, gyakorlatát megfelelônek találták, de az iskola és lakóhelyének távolságát soknak ítélték meg. Az eljárás alá vont szerint egy esetleges hétvégi, éjszakai riasztás esetére, amikor ritkább a tömegközlekedés; nem volt felmérhetô, hogy mennyi idô alatt tehette volna meg az utat a kérelmezô. A meghallgatásra behívott személyek közül négy munkavállaló anyagi okok miatt visszalépett, három pályázó között pedig a munkahely gyors megközelíthetôsége döntött. A kiválasztásra került 1971-es születésû munkavállaló alkalmazása saját kérésére, a munkarend miatt szûnt meg, akit pedig ezt követôen felvettek 1954-ben született. Kérelmezô korábban dolgozott betanított munkásként a bepanaszolt munkáltatónál. Ezt követôen többször próbált elhelyezkedni ugyanott, majd tartósan munkanélkülivé vált, így jogosult lett Start kártyára. Miután a panaszolt jelentkezés alkalmával a felvételi elbeszélgetésen kérdésre elmondta, hogy cukorbeteg, egészségügyi alkalmassági vizsgálatra küld ték. Miután a foglalkozás-egészségügyi orvos nem engedélyezte számára a három-, csupán a kétmûszakos munkavégzést, a munkáltató az idôközben létrejött munkaviszonyát próbaidô alatt megszüntette. Kérelmezô szerint a munkáltató egészségi állapota miatti diszkriminációt alkalmazott. Az eljárás alá vont érdemi védekezésében azzal érvelt, hogy a kérelmezô munkához való hozzáállása nem felelt meg az elvártaknak, ennek igazolására becsatolta kérelmezô közvetlen feletteseinek nyilatkozatait. Arra hivatkozott továbbá, hogy az üzemorvos az elsô munkában töltött napon megállapította, hogy a munkavállaló csak kétmûszakos munkarendben foglalkoztatható. Ugyanakkor az eljárás alá vont évek óta minden munkavállalót 3 mûszakos munkaszerzôdéssel foglalkoztat, mert - 24 órás üzemelési idô mellett - ez a munkarend biztosítja a termelô berendezések kapacitásának maximális kihasználását. A hatóság elutasította a kérelmet, mert az eljárás alá vont munkáltató bizonyította, hogy valós foglakoztatási követelményen alapult a munkaviszony megszüntetése.


15

Az egyenlô értékû munkáért egyenlô bért elv alapján, a Munka törvénykönyvérôl szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 142/A. §-a szerint az egyenlô értékû munkát végzô munkavállalóknak egyenlô bért kell fizetni. A hatóság abban az esetben állapíthatja meg az egyenlô bánásmód követelményének sérelmét, ha azonos értékû munkát végzô munkavállalók között valamely védett tulajdonságra tekintettel nem részesülnek azonos mértékû bérezésben. A panaszok száma az elmúlt években kimutathatóan emelkedett azon esetekben, amelyekben a munka díjazásában történô különbségtételt a munkavállalók valamely védett tulajdonságra vezetnek vissza. A nôi nemhez tartozás és az érdekképviseleti minôség gyakran felmerül védett tulajdonságként a hatósághoz benyújtott kérelmekben. Az alábbi esetek a hatóság azon döntéseit tartalmazzák, amelyekben a munkáltató a bizonyítási eljárás során jogszerû indokát adta annak, hogy a munkabér megállapítása nem volt diszkriminatív, az alacsonyabb összegû munkabér nem a nôi nemhez tartozással, illetve az érdekképviseleti tevékenységgel függ össze. A nôi munkavállaló kérelme szerint munkáltatója alacsonyabb munkabérben részesítette, mint a vele azonos munkát végzô férfi munkatársát. A kérelmezô gazdasági ügyintézôi munkakörben nyert felvételt a nyelviskolába, majd a felvételt követôen egy hét próbamunka után maga mondott fel. A munkában töltött öt munkanapra azonban tudomása szerint nem ugyanazt a bért kapta, mint a nyelviskolában dolgozó kollégája. Az eljárás alá vont társaság azzal védekezett, hogy a cégnél általános gyakorlat, hogy alkalmi munkavállalói kiskönyvvel foglalkoztatják az elsô 1-3 hónap alatt az új dolgozókat, majd abban az esetben, ha a munkakör betöltésére megfelelnek, határozatlan idejû munkaszerzôdéssel foglalkoztatják tovább. Ez a kezdeti idôszak egyfajta próbaidônek felel meg, így ebben az idôszakban a munkabér is alacsonyabb. A kérelmezô napi munkadíja a ledolgozott órák számához igazodott és a munkáltató figyelemmel volt arra is, hogy a betanulás idôszakát tölti. Az eljárás alá vont társaság rámutatott arra is, hogy a kérelmezô által hivatkozott férfi munkavállaló nincs összehasonlítható helyzetben a kérelmezôvel, mert bár alkalmi munkavállaló, de alapvetô különbségek voltak a feladatkör, a szakképesítés és az angol nyelvtudást tekintetében. A napi elvégzett munkáról a cégnél naplót kellett vezetni, ezért a kérelmezô indítványozta a napló bekérését a munkáltatótól annak érdekében, hogy pontosan megállapítható legyen az általuk elvégzett munka jellege. A kérelmezô elismerte, hogy lehettek kollégája és az általa ellátott feladatok között árnyalatnyi különbségek, de lényegében azonos munkát végeztek és mindkettôjüket alkalmi munkavállalói kiskönyvvel foglalkoztatták. Mindössze egyszer hallotta, hogy munkatársa valakivel angolul beszélt, tehát az angol nyelvismeret nem képezte a munkája ellátásának alapvetô elemét, a felvételi beszélgetéskor is tettek fel angolul kérdéseket, amelyekre választ is adott, tehát nyelvtudását a munkáltató kielégítônek tarthatta, ha munkaviszonyt létesített vele. A munkabérével kapcsolatban a kérelmezô elmondta, hogy az utolsó pillanatig nem tudta, mennyiért dolgozik, mert ebben a munkaviszony létesítésekor nem állapodtak meg, ô csak annyit jelzett, hogy a minimálbérnél többet szeretne kapni. A munkáltató nyilatkozata szerint alapvetô különbségek voltak a férfi munkavállaló és a kérelmezô által ellátott feladatok természete és minôsége között. A férfi munkavállaló tanúvallomása szerint kezdetben alacsonyabb napidíjat kapott, a saját és a kérelmezô munkája közötti leglényegesebb különbségként említette, hogy a kérelmezôre nem bíztak nagyobb felelôsséggel járó feladatokat, elsôsorban adminisztratív munkát végzett. A hatóság a felek és a tanúk által elôadottak és a csatolt okirati bizonyítékok (így különösen a hasonló, illetve a kérelmezô állítása szerint azonos munkaköri feladatokat ellátó foglalkoztatottak bérkimutatása) alapján megállapította, hogy a kérelmezô által ellátott feladatok tekintetében alapvetô különbségek voltak a munkatársa munkaköri feladataihoz képest. A munkabér-kimutatás alapján a hatóság arra a megállapításra jutott, hogy az eljárás alá vont munkáltató valóban alacsonyabb munkabért fizetett a kérelmezônek, mint a férfi munkavállalónak, azonban az


is megállapítást nyert, hogy a kérelmezô munkabére az utóbb, ugyancsak irodai asszisztensi munkakörben felvételt nyert nôi munkavállalókétól is elmaradt. Az is megállapítható volt, hogy a kérelmezô napidíja a munkában töltött harmadik és negyedik napon megegyezett azzal a napidíjjal, amelyben a férfi dolgozó a munkaviszony létesítésekor részesült, és a munkáltató csak a kérelmezô esetében differenciált a munkában töltött órák számára való hivatkozással a napidíj összege vonatkozásában. A nyilvánvaló bérkülönbség mellett ugyanakkor az eljárás során rendelkezésre álló adatok nem támasztották alá, hogy a kérelmezô és férfi munkatársa által ellátott feladatok azonos értékûek lettek volna, miként azt sem, hogy a különbségtétel összefüggésben állt volna a kérelmezô nôi nemhez tartozásával. A szakszervezeti tisztséget viselô munkavállaló panaszában azt sérelmezte, hogy munkáltatója az év elején esedékes bérfejlesztés során az átlagosnál kisebb mértékû béremelésben részesítette. Panaszában arra hivatkozott, hogy a munkáltató intézkedése szakszervezeti szerepvállalásával hozható összefüggésbe, mivel egyébként a munkáját jól végezte. Korábban egy alkalommal figyelmezetésben részesült más tisztségviselôkhöz hasonlóan, akik azonban a bérfejlesztés során nem szenvedtek el hozzá hasonló hátrányt. A védett tulajdonsága és a hátrány közötti összefüggés vonatkozásában nem adott elô személyével kapcsolatos konkrét eseményeket, kérelme kiegészítéseként védett tulajdonságként jelölte meg anyaságát is, mivel egyedül neveli négy tartósan beteg gyermekét, és ezért többször volt táppénzen. Panaszában így arra is hivatkozott, hogy anyaságága miatt is hátrányt szenvedett. Az eljárás alá vont érdemi védekezésében csatolta a szakszervezet által megjelölt - köztük a figyelmeztetésben részesített - munkavállalók bérfejlesztési adatait. A hatóság a kimutatásokban foglalt adatok értékelésének eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy az érdekképviseleti tagság és a béremelés mértéke között nincs kimutatható összefüggés, mindkét csoport átlaga meghaladta az átlagos bérfejlesztés mértékét. Mindkét csoport tekintetében elmondható, hogy körülbelül a munkavállalók harmada kapott az átlagosnál kisebb összegû béremelést. Azok körében, akik a kérelmezôhöz hasonló okból részesültek írásbeli figyelmeztetésben, az átlagos bérfejlesztés mértéke jóval az átlagos mérték alatt maradt, a csoport tagjainak közel fele egyáltalán nem kapott béremelést. A munkáltató a munkából való távolmaradás mértékét szempontként nem értékelte, így a gyermek ápolása miatti távollét nem hozható összefüggésbe kérelmezô anyaságával, mint védett tulajdonsággal. A fogyatékossággal élô személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzôkönyv kihirdetésérôl szóló 2007. évi XCII. törvény 2. cikke szerint a fogyatékosság alapján történô hátrányos megkülönböztetés a fogyatékosságon alapuló bármilyen különbségtételt, kizárást vagy korlátozást jelent, amelynek célja vagy hatása valamennyi emberi jog és alapvetô szabadság másokkal azonos alapon történô elismerése. Ez a hátrányos megkülönböztetés minden formáját magában foglalja, így az „ésszerû alkal mazkodás” megtagadását. Az „ésszerû alkalmazkodás” az elengedhetetlen és megfelelô módosításokat és változtatásokat jelenti, amelyek nem jelentenek aránytalan és indokolatlan terhet, és adott esetben szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élô személyek valamennyi emberi jogának és alapvetô szabadságának a mindenkit megilletô, egyenlô mértékû élvezetét és gyakorlását. Az alábbiakban ismertetett ügyben a hatóság nemcsak azt vizsgálta, hogy a munkáltató megtartotta-e az egyenlô bánásmód követelményét a fogyatékos munkavállalóval szemben a munka díjazása során, hanem vizsgálat tárgyává tette azt is, hogy eleget tett-e az ésszerû alkalmazkodás követelményének.


17

A rokkantnyugdíjas, látássérült kérelmezô sérelmezte, hogy volt munkaadója fogyatékossága, illetve egészségi állapota miatt a munkaviszonya teljes idôtartama alatt alacsonyabb összegû munkabért (ezáltal alacsonyabb összegû végkielégítést) fizetett neki, mint az azonos munkát végzô, nem látássérült munkavállalóknak. Az eljárás alá vontnál a látássérültek foglalkoztatását projekt keretében évek óta eredményesen mûködtetik, amelynek keretében kiemelt hangsúlyt fektetnek a látássérült munkavállalók optimális körülmények között történô foglalkoztatására (pl. külön irodahelység kialakítása a vakvezetô kutyával rendelkezô munkavállalók számára, speciális segítô és támogató eszközök, szoftverek, közlekedést segítô eszközök). A munkáltató több millió forintos költségen külön programot fejlesztett ki egy látássérült dolgozóval, amely lehetôvé tette a látássérült dolgozók optimális foglalkoztatását. A kérelmezô munkaviszonyának megszüntetését létszámleépítés tette indokolttá, arra nem csak kérelmezôvel, hanem másik három munkavállalóval, közös megegyezéssel került sor. A munkáltató a munkadíjazásban megnyilvánuló különbségtételt azzal indokolta, hogy a látók és a látássérültek által végzett munkafolyamatok nem azonosak, a látók szélesebb körû munkafolyamatokat végeznek, mindezeket - munkavállalói csoportonként - részletesen ismertette. Kérelmezô nem vitatta a munkaköri feladatok különbözôségét, azonban álláspontja szerint az eljárás alá vont nem biztosította a megfelelô feltételeket az azonos munkafeltételeket (képnagyító szoftver, jobb minôségû képolvasó szoftver). Az eljárás alá vont azzal védekezett, hogy évekkel ezelôtt kipróbálták a kérelmezô által felvetett képolvasó szoftvert (JAWS), annak alkalmazása azonban nem volt hatékony, ezért kifejlesztették a jelenleg is használatos „xccs” programot, amivel a látássérültek hatékony munkát tudnak végezni a kimenô hívások kezelésének területén. A munkáltatónál közre mûködô rendszerfejlesztô programozó (aki maga is látássérült) tanúvallomása szerint az volt a feladata, hogy felmérjék, hogy melyek azok a részfeladatok, amelyeket a látássérültek képesek önállóan és hatékonyan ellátni, majd az ehhez szükséges segítô programot kifejlesszék és alkalmazzák. Így egy kutatóintézettel közösen olyan rendszert fejlesztettek ki, amely az adott munkaterületen a látássérültek részére lehetôvé teszi a hatékony munkavégzést. Az eljárás alá vont írásbeli érdemi nyilatkozata, valamint a kérelmezô, az eljárás alá vont és tanúk nyilatkozatai alapján a hatóság megállapította, hogy a látássérült behajtási elôadók - köztük kérelmezô is - az azonos munkaköri leírások ellenére más munkát, szûkebb körû munkafolyamatokat végeztek, mint az azonos munkakörben foglalkoztatott látó munkatársak, tehát a munka eltérô jellege indokolta a megkülönböztetést. A hatóság a rendelkezésre álló nyilatkozatok alapján – különös tekintettel a látássérült prog ramozó tanúvallomására – megállapította, hogy az eljárás alá vontnál a látássérültek – beleértve kérelmezôt is – nem a mûszaki feltételek hiánya, illetve az eljárás alá vont mulasztása miatt, hanem fogyatékosságuk miatt nem képesek a látókkal azonos körû munkát végezni. Az eljárás alá vont azzal, hogy a látássérültek számára olyan programot (xccs) fej lesztett ki és alkalmazott, melynek segítségével - ugyan a látókénál szûkebb munkaterületen - a látássérültek hatékony munkát tudnak végezni, ezzel megtette a megfelelô és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetôvé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, és biztosította a munkavégzéshez szükséges mértékben a munkahelyi környezet, így különösen a munkaeszközök, berendezések megfelelô átalakítását. Fentiekre tekintettel a hatóság megállapította, hogy az eljárás alá vont eleget tett az ésszerû alkalmazkodás követelményének.


A diszkriminációs magatartások speciális területe az Ebktv. 10. § (1) bekezdésében szabályozott zaklatás. Zaklatásnak minôsül az olyan magatartás, amely az emberi méltóság sérelmét okozza, és amely a sérelmet szenvedett fél valamely védett tulajdonságával áll összefüggésben, célja vagy hatása az, hogy az érintett személlyel szemben megfélemlítô, ellenséges, megalázó, megszégyenítô vagy támadó környezetet alakítson ki. Az alábbiakban ismertetett ügyben a hatóság a kérelmezô eltérô politikai véleménye és a sérelmezett magatartás közötti összefüggést nem találta bizonyítottnak, zaklatás csak abban az esetben állapítható meg, ha az az Ebktv. szerinti védett tulajdonságra vezethetô vissza. Kérelmezô hosszú évek óta állt alkalmazásban egy önkormányzati fenntartású közmûvelôdési intézményben. Mivel munkájával vezetôi meg voltak elégedve, határozott idôtartalmú munkaviszonya határozatlan idejûvé vált. Az intézmény vezetôjével való együttmûködésében a 2006. évi választásokig az a tény sem befolyásolta, hogy a település polgármestere kérelmezôvel rokoni kapcsolatban állt. A 2006. évi önkormányzati választásokon más került az önkormányzat élére, a kampány miatt azonban kérelmezô egészségi állapota megromlott, táppénzes állományba kényszerült. Panaszos munkaügyi bírósághoz is fordult, mert az intézmény vezetôje táppénzes állományban töltött ideje alatt megvonta tôle a megállapított bérét, és új munkaköri leírást készített. A település képviselô-testülete jogutódlással meg szüntette az intézményt, az önkormányzat kérelmezô munkaviszonyát megszüntette. Kérelmezô azt sérelmezte, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló intézményvezetô részérôl különféle atrocitások, jogtalan számonkérések érték, megalázó kijelentésekkel illették, emiatt betegállományba kényszerült. Kérelmezô a politikai meggyôzôdését soha nem titkolta, ám bízott az új vezetôkben, akik a 2006. évi választásokig rokonával egy koalícióban tevékenykedtek. Véleménye szerint a személyével szembeni megnyilvánulások politikai indíttatásból eredtek. A hatóság az írásbeli nyilatkozatok és a tanúvallomások alapján azt állapította meg, hogy a panaszos által kifogásolt magatartások oka a kérelmezô és a munkahelyi vezetô között megromlott személyes kapcsolat volt, és a sérelmes vezetôi megnyilvánulások erre vezethetôk vissza. A hatóság erre vonatkozóan döntésében utalt arra, hogy az egyenlô bánásmód követelményének megsértésére irányuló eljárás kezdeményezése nem lehet alkalmas eszköz az egyéni rokonszenv, illetve ellenszenv elleni fellépésre. A kérelmezôk gyakran azt sérelmezik, hogy a munkáltató a munkaviszonyukat diszkriminatív módon szüntette meg. E körben jellemzôen az anyaság és az életkor dominál a hatóság joggyakorlatában. A kérelmek elutasítása többnyire azon alapul, hogy a hatóság a munkáltató speciális kimentési szabályoknak megfelelô nyilatkozatát elfogadja. Bizonyos esetekben a kérelmezôk a hatósági eljárás kezdeményezésével egyidejûleg a munkaügyi bíróságon is megtámadják a munkáltató döntését, ez esetben a hatóságnak a jogerôs bírói döntés meghozataláig fel kell függesztenie az elôtte folyó eljárást. Az alábbiakban ismertetett ügyek közös jellemzôje, hogy a munkáltató jogszerû indokát adta a kérelmezô munkaviszonya megszüntetésének, azaz a kimentési bizonyítás körében elôadott nyilatkozatok, tanúvallomások és okirati bizonyítékok kétséget kizáróan cáfolták a védett tulajdonság (anyaság, terhesség, egészségi állapot, életkor) és a hátrány közötti okozati összefüggés meglétét. Kérelmezô egy kórházban dolgozott osztályos adminisztrátor beosztásban. Amikor kiderült, hogy gyermeket vár, közölte fônökével, aki az azt követô napon közölte vele, hogy másnaptól megszünteti a munkaviszonyát.


19

Az eljárás alá vont - döntését - tagadva azt, hogy a terhesség miatt bocsátotta el kérelmezôt - munkavégzéssel kapcsolatos problémákkal indokolta. Bizonyításul csatolta az ott dolgozó szakorvosok írásos nyilatkozatát, amelyek a kérelmezô munkavégzésével kapcsolatos hiányosságokat tartalmazták. A munkáltató nyilatkozata szerint a kérelmezô a munkáját nem megfelelôen végezte, és teljesítménye nem mutatott számottevô javulást a próbaidô alatt. Ezt mind a tárgyaláson meghallgatott tanúk, mind az általa csatolt nyilatkozatok egybehangzóan alátámasztották. A hatóság megállapította, hogy kérelmezô munkaviszonyának megszüntetésére a munkájával összefüggô hiányosságok (orvosi szakkifejezések ismeretének hiánya, a kórházban használt Medsol program használatával kapcsolatos problémák, emiatt a kolléganôiénél lassabb és pontatlanabb munka), azaz a munka természetével összefüggô, jogszerûen figyelembe vehetô okból került sor. A fentieknek megfelelôen az eljárás alá vont kimentési bizonyítása sikeres volt, ezért a kérelmet, mint megalapozatlant, el kellett utasítani. Egy másik ügyben kérelmezô a munkaviszonyának rendes felmondással történô megszüntetését sérelmezte. Úgy vélte, hogy elbocsátását sem munkája minôsége, sem az ügyforgalom csökkenése nem indokolta, így álláspontja szerint a sérelmes munkáltatói intézkedés életkorával állt összefüggésben. Különösen sérelmesnek találta, hogy a munkáltató intézkedésére az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelôzô években került sor. Tekintettel azonban arra, hogy kérelmezô munkaügyi pert is indított, a hatóság a köz igaz gatási hatósági eljárást az Ebktv. 15/A§ (1) bekezdése alapján az ügy jogerôs elbírálásáig felfüggesztette. A munkaügyi bíróság kérelmezô keresetét elutasította. A becsatolt dokumentumokból, illetve a jogerôs bírósági ítéleti tényállás szerint a munkáltatónál tényleges átszervezésre, illetve munkakörök összevonására került sor, mely a munkavállalók munkaszerzôdését, valamint munkaköri leírását is érintette. A munkáltató ennek keretében kérelmezô munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette. A felmondás indoka szerint a munkateher jelentôsen csökkent, erre tekintettel létszámcsökkentés vált szükségessé. Kérelmezô az átszervezés megtörténtét nem vitatta, úgy vélte ugyanakkor, hogy az általa végzett munka jellegére tekintettel más munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése lett volna célszerû, illetve méltányos. Ezzel összefüggésben a munkaügyi bíróság másodfokon megállapította, hogy az érintett munkavállalók azonos munkakörben kerültek foglalkoztatásra, a munkáltató felmondása világos, valós és okszerû volt. Hivatkozott továbbá arra, hogy a munkaügyi jogvitában nem vizsgálható sem az átszervezés célszerûsége, sem pedig az, hogy a munkáltató miért nem másik, azonos munkakört betöltô munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg. Arra is rámutatott ugyanakkor a bíróság, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlásra, illetve az egyenlô bánásmód követelményére történô hivatkozással az elôbbi elv áttörhetô, azaz a munkáltató eljárása vizsgálat tárgyává tehetô. Utóbbi elvre ugyanakkor a kérelmezô kizárólag a fellebbezési eljárás során, megkésve hivatkozott. Kérelmezô három kollégájával együtt ugyanazon jellegû munkafeladatokat látta el, és egy munkatárs kivételével az érintett személyek azonos korosztály tagjai voltak, közöttük 5, illetve 6 év korkülönbség állt fenn. Az is megállapítható volt, hogy kérelmezô teljesítménye kissé elmaradt két kollégája teljesítményétôl, valamint a munkavégzésével összefüggésben írásbeli figyelmeztetésben is részesült. Habár nem volt vitatható, hogy a munkáltató intézkedése nyomán kérelmezô méltánytalan helyzetbe került azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése elôtt megszûnt a munkaviszonya, ez önmagában - ok-okozati összefüggés nyilvánvaló hiányában - nem sérti az egyenlô bánásmód követelményét.


A kérelemnek más okból történô elutasítását illusztrálja az alábbi eset, amelyben a munkáltató nem a védett tulajdonság és a hátrány (azaz a munkavégzés alóli felmentés) közötti összefüggés hiányát, hanem azt bizonyította, hogy a védett tulajdonságára tekintettel ugyan, ám a munka természete, jellege miatt jogszerûen került sor a munkavállaló munkavégzési kötelezettség alól történô felmentésére. Kérelmezô a panaszában sérelmezte, hogy munkáltatója, a foglalkozás-egészségügyi orvos által kiállított szakvélemény alapján mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. Védett tulajdonságaként veleszületett csípôficamát, ebbôl fakadó mozgáskorlátozottságát, tehát fogyatékosságát jelölte meg, amit orvosi dokumentációkkal támasztott alá. Az eljárás alá vont érdemi nyilatkozatában vitatta a kérelmezô által elmondottakat, állítása szerint munkáltatóként utóbb szerzett tudomást kérelmezô mozgáskorlátozottságáról, amikor kérelmezô jelezte, hogy számára nehézséget okoz a tanulók átkísérése az intézmény egyik épületébôl a másikba. A munkáltató azzal érvelt, hogy a II. fokú orvosi szakvéleményt követôen kifejezetten a munkakörhöz tartozó feladatok átszervezése, a megfelelô megoldás megkeresése érdekében mentesítette kérelmezôt a munkavégzés alól. Az eljárás alá vont a vonatkozó jogszabályok alapján járt el, amikor elküldte kérelmezôt a rendkívüli alkalmassági vizsgálatra, figyelemmel arra, hogy kérelmezô jelzése szerint számára nehézséget okoz egy, a munkaköri leírásában foglalt feladat ellátása. Az „alkalmas, kivéve tanulók kísérése” véleményt tartalmazó dokumentum kibocsátását követôen a munkáltató jogszabályon alapuló kötelezettség folytán hozta meg döntését. Az intézményvezetô haladéktalanul megkereste a fenntartót a munkakörök átszervezése, az optimális megoldás érdekében, azonban - miután kérelmezô fôállású polgármester lett - a vizsgálat további folytatása okafogyottá vált. A hatóság megállapította, hogy a kérelmezô számára - tekintettel arra, hogy a tanulók kísérése, a fizikai és pszichés terhelés adott intézmény pedagógusai számára elvárható követelményként jelentkezett, - az egyes munkaköri feladatok esetleges egészségre veszélyeztetô mértékét éppen az orvosi alkalmassági vizsgálat hivatott kiszûrni. A rendkívüli orvosi vizsgálat elrendelését így kizárólag szakmai okok indokolták, annak eredményét pedig a munkáltató nem jogosult sem megkérdôjelezni, sem felülbírálni. Az orvosi szakvélemények eredményéhez képest a munkáltató megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy új munkakör keresésével a kérelmezô az egészségi állapotának megfelelô munkakört tölthessen be, azonban erre végül - a kérelmezô fizetés nélküli szabadsága okán, az eljárás alá vont magatartásától függetlenül - nem kerülhetett sor. Az eljárás alá vont eredményes kimentésében, jogszabállyal alátámasztva igazolta, hogy intézkedése a munka jellege alapján indokolt, lényeges és jogszerû feltételre alapított arányos megkülönböztetésen alapult, így a kérelmezôvel szemben az egyenlô bánásmód követelményét nem sértette meg.


21

II. 2. Áruk forgalmazása és szolgáltatás nyújtása II.2.1. Akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása Az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztásának és az egyenlô bánásmód követelményének összefüggései. A 2010-es évben számos panasz érkezett a hatósághoz települési önkormányzatokkal szemben, amelyeknek tárgya a szolgáltatásokhoz történô egyenlô esélyû hozzáférés elmulasztása, és ezzel a fogyatékossággal élô személyekkel szemben az egyenlô bánásmód követelményének megsértése volt. A kérelmeket közérdekû igényérvényesítés keretében egy civil szervezet nyújtotta be hivatkozással az Ebktv. 20. §-ában foglaltakra. Az Ebktv. 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján a hatóság kérelem alapján, illetve az Ebktv.ben meghatározott esetekben hivatalból vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlô bánásmód követelményét. Az akadálymentesség és a közszolgáltatáshoz való egyenlô esélyû hozzáférés biztosításának (akadálymentesítési kötelezettség) elmulasztása az Ebktv. 8. § (g) pontjára (fogyatékosság) tekintettel az egyenlô bánásmód megsértését eredményezik, ezért az ilyen jogsértésekre kiterjed a törvény hatálya. Az eljárások döntô többségét a hatóság egyezséggel zárta, a fennmaradó ügyekben pedig jogsértést megállapító határozatot hozott. A közigazgatási eljárás során a hatóság, mint jogalkalmazó szerv részérôl a határozataiban is hivatkozott jogszabályok közül a fogyatékos személyek jogairól szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) rendelkezéseinek alkalmazása számos jogalkalmazási problémát vetett fel. A Fot. 2. § (5) bekezdése kimondja, hogy az állam köteles gondoskodni a fogyatékos személyeket megilletô jogok érvényesülésérôl, a fogyatékos személyek hátrányait kompenzáló intézményrendszer mûködtetésérôl a nemzetgazdaság mindenkori lehetôségeivel összhangban. A vonatkozó New York-i egyezmény szintén úgy fogalmaz, hogy a tagállamok a teljesítôképességük felsô határáig kötelesek kötelezettségeiket teljesíteni akár nemzetközi segítség bevonásával, de nem támaszt valamennyi intézményre kiterjedô akadálymentesítési kötelezettséget. A 3. § kimondja, hogy a fogyatékos személyek az ôket mindenki mással egyenlôen megilletô jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon elônyben részesüljenek. Ezt követôen a 4. § (h) bekezdés rögzíti, hogy a szolgáltatás egyenlô eséllyel hozzáférhetô akkor, ha mindenki számára rendeltetésszerûen használható. Megállapítható, hogy már az alapelvek szintjén sincsenek a Fot. rendelkezései összhangban egymással. A Fot. 7/A § alapján a fogyatékos személyek számára biztosítani kell az egyenlô esélyû hozzáférést a közszolgáltatások vonatkozásában. A 4. § fc) pontja közszolgáltatásként definiálja a helyi és kisebbségi önkormányzatok vonatkozásában a hatáskörük gyakorlása során kifejtett minden tevékenységet - ideértve különösen a hatósági és egyéb közigazgatási tevékenységet -, valamint a helyi és kisebbségi önkormányzat, a nem állami és egyházi fenntartó, illetôleg az általa fenntartott közfinanszírozásban részesülô intézmény által nyújtott fb) szerinti szolgáltatást, ellátást, illetve tevékenységet. Az fb) pont értelmében ilyen tevékenység a közszolgálati médiaszolgáltatás, az oktatási, közmûvelôdési, közgyûjteményi, kulturális, tudományos, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, sport-, ifjúsági, foglalkoztatási szolgáltatás, ellátás, illetve tevékenység.


A Fot. 5. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „a fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes, továbbá érzékelhetô és biztonságos épített környezetre”. A törvény azonban nem korlátozza az akadálymentesség fogalmát az épületekre, illetve az épített környezetre, hiszen a 7/A § alapján a fogyatékos személy számára a törvényben meghatározottak szerint - figyelembe véve a különbözô fogyatékossági csoportok eltérô speciális szükségleteit - biztosítani kell a közszolgáltatásokhoz való egyenlô esélyû hozzáférést. A 7/B § szakasz határozza meg a helyi és kisebbségi önkormányzat hatásköre gyakorlása során kifejtett tevékenységek vonatkozásában irányadó határidôket, a törvényi mellékletre történô hivatkozással. A Fot. 7/B § (4) alapján a 4. § fc) alpontja szerinti – a 2007. április 1-én már mûködô – közszolgáltatások esetében az egyenlô esélyû hozzáférés megvalósításának követelményét a „közszolgáltatásokhoz való egyenlô esélyû hozzáférés megvalósításának ütemezése az önkormányzatok, illetôleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások esetében” címû mellékletben rögzített ütemezés szerint kell végrehajtani. A Fot. mellékletében foglalt ütemezés értelmezésével összefüggésben szükséges elsôként rámutatni arra, hogy sem maga a törvény (Fot.), sem pedig az alapul szolgáló, a Fogyatékossággal élô személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzôkönyv kihirdetésérôl szóló 2007. évi XCII. törvény (továbbiakban: Egyezmény) nem támaszt teljes akadálymentesítési kötelezettséget a részes államokkal szemben, kiemelik viszont az egyéni teherbíró-képesség figyelembevételének fontosságát. Ezen túlmenôen az 1998. évi XXVI. törvényhez írt miniszteri indokolás - utalva a Fot. fentebb említett mellékletének táblázatára - hangsúlyozza a kötelezettek között a differenciálás szükségességét a közszolgáltatások hozzáférhetôsége biztosításánál. Hivatkozik arra, hogy az eltérô nagyságú, lélekszámú települések igényei különbözôek, más és másfajta közszolgáltatás egyenlô esélyû hozzáférését kell biztosítani pl. a 2 ezer fô alatti lélekszámú településeken (itt elegendô pl. egészségügyi alapellátást és önkormányzati ügyfélszolgálatot), míg megint más jellegûeket a 30 ezer fôt meghaladó lélekszámú településeken. Az indokolás 3-4,5 M Ft közötti összeget említ, mint amelyet a Fot. 2007. évi módosításakor kalkulált a szolgáltatásokhoz való egyenlô esélyû hozzáférés megvalósítására, amelyhez az érintett települési önkormányzatoktól mintegy 50-60%-os önrészt követel meg. A Fot. mellékletének táblázata mindösszesen 3188 települési önkormányzatot és többcélú kistérségi társulást jelöl meg az egyenlô esélyû hozzáférés feltételeinek megteremtésére kötelezettként, és összesen 9099 szolgáltatást. A hatóság álláspontja szerint ebbôl az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó az egyes közszolgáltatási fajták esetében a táblázatban a kötelezettekhez közszolgáltatási típusonként rendelt 1-es számot akként értelmezi, hogy az arra kötelezettnek eleget kell tennie az egyenlô esélyû hozzáférés biztosításának legalább egy közszolgáltatást nyújtó intézmény vonatkozásában a megadott határidôre, (azonban ez egyértelmûen sem magából a Fot. szövegébôl, sem a hivatkozott mellékletbôl nem állapítható meg). Az elôbbi jogértelmezést támasztja alá az is, hogy a törvény nem jelölte meg konkrétan azt sem, hogy a biztosított támogatást önkormányzatonként, közszolgáltatásonként, vagy pedig valamennyi közszolgáltatásra tekintettel kell-e értelmezni. Az összeg, illetve az önkormányzati önrész figyelembe vételével azonban bármelyik értelmezésbôl levezethetô az, hogy valamennyi közszolgáltatást nyújtó intézmény komplex akadálymentesítése a táblázatban foglalt ütemezési határidôre nem kivitelezhetô, illetve ilyen irányú jogszabályi kötelezettség nem áll fenn.


23

A fentiek nem ellentétesek a vonatkozó Egyezmény rendelkezéseivel sem, amelyek kimondják, hogy tekintettel a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokra, minden részes állam vállalja, hogy a rendelkezésére álló erôforrásai felsô határáig, és szükség esetén nemzetközi együttmûködés keretében intézkedéseket tesz e jogok teljes megvalósításának fokozatosan történô elérése érdekében fenntartás nélkül, a nemzetközi joggal összhangban az Egyezményben foglalt kötelezettségek haladéktalan alkalmazására (4. cikkely 2. pontja). A fenti rendelkezések egyikébôl sem vezethetô tehát le az, hogy a közszolgáltatások akadálymentesítésének teljes körûnek kell lennie valamennyi, a településen mûködô közszolgáltatást nyújtó intézmény vonatkozásában. Ezen túlmenôen a Fot. ilyen értelmezését a törvényhez írt miniszteri indokolás is cáfolja, valamint az a teherbíró-képesség törvényi követelményének figyelembevételével sem fér össze. Az azonban a hivatkozott jogszabályokból levezethetô, hogy a jogalkotó a komplex akadálymentesítés továbbhaladását tûzte ki célul, az erre vonatkozó határidôket viszont elmulasztotta megjelölni. Az Egyenlô Bánásmód Hatóság mellett mûködô Tanácsadó Testület (TT) 2011 februárjában hozott 309/1/2011 (II.11.) TT. számú állásfoglalása szintén a fenti jogértelmezést támasztja alá, amikor akként fogalmaz, hogy a Fot. 2007. évi módosítása megváltoztatta a fogyatékkal élô személyeket megilletô jogokat, a kötelezettek körét és az akadálymentesítési határidôket. A Fot. különbséget tesz a 2007. április 1-jén már mûködô és a mûködést csak ezt követôen megkezdô közszolgáltatások között. A 2007. április 1-jén még nem mûködô közszolgáltatásokat nem mentesíti az akadálymentesítés kötelezettsége alól, így ezek esetében a határidôkre sem lehet hivatkozni. Ugyanakkor a törvény a 2007. április 1-jén már mûködô szolgáltatások kritériumainak meghatározásával adós marad. A TT álláspontja szerint nem minôsülhet ez alapján már ekkor mûködônek az a szolgáltatás, ha az annak helyt adó épületet, infokommunikációs eszközt, rendszert stb. 2007. április 1-jét követôen jelentôs mértékben megváltoztatják, felújítják, átépítik. Ha tehát a tulajdonos változtat a szolgáltatás tárgyi környezetén, eszközein, anyagi feltételein, akkor nem hivatkozhat alappal a mentesülési határidôre. Ebbôl következôen mindazokban az esetekben, ahol 2007. április 1-jén már mûködô közszolgáltatásokról van szó, az önkormányzat, mint a közszolgáltatás nyújtására kötelezett, ha a fenti változtatások bármelyikét is elvégzi a határozat jogerôre emelkedését követôen, úgy egyszersmind köteles külön határidô meghatározása nélkül az intézmény teljes akadálymentesítését is biztosítani. A fentiek alapján három további megállapítást vont le a hatóság: Egyrészt a közhatalmat gyakorló intézmények, valamint az állam által fenntartott intézmények által nyújtott közszolgáltatások valamennyi formája vonatkozásában az egyenlô esélyû hozzáférés megvalósítására elôírt határidô lejárt. Ezzel szemben a Fot. 2. § (5) bekezdése kiemeli a nemzetgazdaság mindenkori teljesítôképességével való összhang fontosságát, és az Egyezmény is csupán ezt követeli meg. Ezen túlmenôen az állam (4. § fb), az önkormányzatok (4. § fc), 7/B (2), melléklet), illetve a privát szféra (ott mindent szükséges akadálymentesíteni a 4. § fe) pont alapján) által szabályozott közszolgáltatások még csak nem is fedik egymást. A 4. § fb) pontja például számos, lényeges közszolgáltatásról nem tesz említést. A helyi és kisebbségi önkormányzatok vonatkozásában egyáltalán nem állapítható meg a rájuk háruló kötelezettség pontos formája és terjedelme. Egyértelmû, hogy sem a Fot, sem pedig az Egyezmény nem támasztanak egyetemleges akadálymentesítési kötelezettséget, valamint nem épületek, hanem szolgáltatások, tevékenységek akadálymentesítésérôl beszélnek. Ezen túlmenôen a közszolgáltatások körében a 4. § fb)-fc.) pontjai is az állam, illetve az önkormányzatok által fenntartott intézmények által nyújtott közszolgáltatásokról, illetve tevékenységekrôl tesznek említést, nem pedig épületekrôl. Ezzel összefüggésben nem


mindegy, hogy egy közszolgáltatáshoz való hozzájutást (oktatás, szociális ellátás stb.) kell komplexen akadálymentesíteni, illetve mindenki számára hozzáférhetôvé tenni, vagy egy épületet. Itt megjegyezendô, hogy maga a törvény is a 4. § (h) pontja alatt különbséget tesz épület, illetve szolgáltatás egyenlô esélyû hozzáférése között. Ebbôl ugyanakkor az következik, hogy a két fogalmat nem azonos tartalommal használja a jogalkotó. Nem egyértelmû az egyenlô esélyû hozzáférés szempontjából az épület, valamint a közszolgáltatás fogalmainak egymáshoz való viszonya sem. Kiemelendô, hogy a Fot. (és a melléklet) konzekvensen közszolgáltatásokat és nem épületeket említ. Az épületben való gondolkodás esetében nem értelmezhetô a tagiskolák, tagóvodák helyzete, az önkormányzati társulások által fenntartott intézmények helyzete, illetve a több épületben együttesen nyújtott közszolgáltatások esete sem. A törvény tehát nem határozza meg pontosan azt, hogy az önkormányzatok a közszolgáltatást pontosan milyen formában szükséges, hogy nyújtsák, és nem zárja ki annak lehetôségét, hogy az egyes szolgáltatásokat együttesen, több intézmény biztosítsa (pl. tüdôgondozás másik kórházban). A Fot. 4. § hb) pontja, illetve 7/B § (4) bekezdés kivételével sem a törvény, sem pedig a táblázat nem épületek akadálymentesítésérôl beszél. A fentiek alapján a hatóság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, illetve a Nemzeti Erôforrás Minisztériumnál jelzéssel élt. A jelzésben felvetett problémákkal egyebekben egybecseng az Állampolgári Jogok Biztosának AJB 1714/2011. számú üggyel összefüggésben hozott jelentése is, illetve az abban foglaltakon több tekintetben túlmutat. A szolgáltatásokhoz történô egyenlô esélyû hozzáférés területén a hatóság rendszeresen kap olyan bejelentéseket, melyben látássérült személyek azt sérelmezik, hogy higiéniai okokból vakvezetô kutyájukkal nem léphetnek be élelmiszert forgalmazó üzletekbe. Tekintettel azonban arra, hogy számukra a vakvezetô kutya használata mindennapi életvitelükben nélkülözhetetlen, így az általános közegészségügyi szabályokra történô hivatkozást méltánytalannak, illetve jogsértônek tartják. Ezt a jogi helyzetet a hatóság elôször egy kínai gyorsbüfével szemben lefolytatott eljárása során elemezte 2010-ben. A büfébe kérelmezôt vakvezetô kutyájával immár sokadik alkalommal nem engedték be. Ezt követôen a 2011-es évben szembesült a hatóság ismételten a kérdéssel, amikor is a kérelmezô azt sérelmezte, hogy cipészkellék bolt vásárlóterületére - ahol kutyájának kívánt szájkosarat venni vakvezetô kutyájával ugyancsak nem engedték be, így a vásárlást az ajtóban állva, az utcáról bonyolíthatta le. A bepanaszolt szolgáltató a többi vásárló, illetve az áru védelmére hivatkozott. A hatóság az eljárása során azt vizsgálta, hogy az Ebktv. áruk forgalmazására, illetve szolgáltatások nyújtására vonatkozó rendelkezései egyéb, fogyatékos személyek jogairól szóló speciális jogszabályokkal együttesen biztosítják-e a fogyatékos személyek számára ezen vitatott jogokat. A hatóság megállapította, hogy a vakvezetô kutyákkal történô belépést, illetve tartózkodást a közszolgáltatások területén mind a Fot. 7/C §-a, mind pedig a segítô kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól szóló 27/2009. (XII.3.) SZMM rendelet 9.§ (1) bekezdése lehetôvé teszik. A Fot. 4. § fe) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy az élelmiszert árusító üzletek közszolgáltatást nyújtó szervezetnek tekintendôk.


25

II.2.2. Pénzügyi szolgáltatások A hatóság a korábbi években nagy számban kapott olyan jellegû panaszokat, melyekben kérelmezôk azt sérelmezték, hogy a pénzintézetek kizárólag életkorukra tekintettel tagadják meg tôlük különbözô szolgáltatások nyújtását. Ezen panaszok fôként személyi kölcsön felvételével, illetve áruvásárlással vagy önállóan igényelt hitelkártya elutasításával függtek össze. A kérelmek jelentôs részét a bankok rendszere eleve megszûri, azt azonban, hogy az egyes tényezôk milyen súllyal esnek latba - sokszor az automatikus döntési módra tekintettel - utólag nem lehet visszakövetni. A bankok így gyakran egyetlen olyan egyéb szempontot sem tudnak megnevezni, ami a konkrét esetben kérelmezô korán túlmenôen az elutasítás oka lett volna. A hatóság nem tudja elfogadni az eljárás alá vont azon általános érvelését, mely a hiteligénylô kora, illetve vagyoni helyzete között egyenes összefüggést feltételez. Ez ugyanis súlyosan sérti a banktól elvárható objektív vizsgálat követelményét, valamint az idôs emberek emberi méltóságát. Számos esetben a beérkezô kérelmet a rendszer kor alapján automatikusan elutasítja, még azt sem vizsgálja meg, hogy a kérelem a benne igényelt hitelkeretnél alacsonyabb összeg esetében teljesíthetô-e. A hatóság erôteljes fellépésének (pénzbírsággal szankcionálás, nyilvános közzététel) köszönhetôen a bankok jogkövetô magatartásában érzékelhetô változás történt, mely abban is tükrözôdik, hogy a 2011-es évben a hatóság összesen egy ilyen panaszt kapott. A kérelmezô álláspontja szerint életkora miatt nem kapott a bepanaszolt banktól személyi kölcsönt. A hatóság felhívására az errôl szóló iratokat becsatolta, így a sérelem bekövetkezését és a védett tulajdonságának meglétét valószínûsítette. A hatóság az ügyben nyilatkozattételre hívta fel az eljárás alá vont bankot, amely ezen kötelezettségének többszöri felhívásra sem tett eleget. Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, és a kérelmezô a jogsértést valószínûsítette, a hatóság az ügyben a jogsértést megállapította, eltiltotta az eljárás alá vontat a jövôbeli jogsértéstôl, és négy millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Roma nemzetiséghez tartozás miatti diszkrimináció Számos panasz érkezett a hatósághoz a tavalyi évben is, melyekben roma származású személyek sérelmezik, hogy szórakozó-, és vendéglátóhelyek belépésüket, illetve a szolgáltatás igénybevételét különbözô okokra hivatkozva megtagadják. Ezen eljárásokat tipikusan jogvédô szervezetek indítják a sérelmet szenvedett személy képviseletében, vagy közérdekû igényérvényesítés keretében. A 2011-es évben egy megyei cigány kisebbségi önkormányzat (továbbiakban: CKÖ) ez utóbbi módon négy panaszt nyújtott be a hatósághoz, melyek mindegyike jogsértést megállapító határozatot eredményezett. Az egyik ügyben kérelmezô azt sérelmezte, hogy a városban több szórakozóhely megsérti az egyenlô bánásmód követelményét, megtagadva a roma származású vendégek kiszolgálását. A panaszban foglaltak szerint a városhoz tartozó üdülôterületen mûködô, idôszakosan (nyáron) nyitva tartó szabadtéri szórakozóhely esetében többször elôfordult, hogy roma származású vendégeket nem szolgáltak ki. Két konkrét eseményt, idôpontot meg is jelölt, és ezzel kapcsolatban kérte az érintettek tanúkénti meghallgatását, mely kérésnek a hatóság a tényfeltárási kötelezettsége keretében eleget is tett. Az eljárás alá vont azt az álláspontot képviselte, hogy az egyenlô bánásmód követelményét megtartotta, és amennyiben valakit nem engedtek be, annak feltehetôen az volt az oka, hogy a szórakozóhely megtelt, vagy záróra volt. Azt sem tudta kizárni, hogy a bejutni kívánó személyek ittasak, erôszakosak, esetleg kiskorúak voltak, vagy korábban már súlyosan megzavarták a szórakozóhely rendjét. Felhívta a figyelmet arra, hogy tanúk vallomásai ellentmondásosak, többen elmondták, hogy a szórakozóhelyre más alkalommal bejutottak, illetve rendszeresen szoktak oda járni. Hangsúlyozta, hogy anélkül, hogy tudná, hogy kirôl van szó, nem tudja


érdemben cáfolni a tanúk állításait, illetve feltárni a belépés megtagadásának valós okát. A közérdekû igényérvényesítô elôadta, hogy a számos tanúvallomásból jól látható, hogy ez egy bevett gyakorlat a szórakozóhelyen, és attól függetlenül, hogy nem minden esetben tagadják meg a belépést a roma származású vendégektôl, ez egy létezô, a helyi cigány közösség által rendszeresen tapasztalt diszkriminatív hozzáállás a szórakozóhely részérôl. Az ügyben az ügyfelek egyezséget kötöttek, amelyben az eljárás alá vont vállalta, hogy az egyenlô bánásmód követelményére vonatkozó jogszabályokról az alkalmazottakat írásban tájékoztatja és ezt a hatóság felé igazolja, ezen túl pedig a rendezvényeiken részt venni kívánó személyeket minden alkalommal világosan, érthetôen tájékoztatják arról, ha a szórakozóhely megtelt, vagy ha a szórakozóhely közelgô zárása miatt nincs mód arra, hogy további vendégeket engedjenek be. A CKÖ a jövôbeni együttmûködésérôl biztosította az eljárás alá vontat. A felek kölcsönösen megállapodtak abban, hogy a jövôben a magukat roma kisebbséghez tartozónak valló vendégekkel kapcsolatos, bármelyik fél részérôl felmerülô problémák kezelésében egymás segítségére lesznek. Utóbb a CKÖ az egyezséget visszavonta, tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont az abban foglaltakat nem tartotta meg. A hatóság az ügyben nyilatkozattételre hívta fel az eljárás alá vont felet, aki nyilatkozattételi kötelezettségének többszöri felhívásra sem tett eleget, illetve a részére kézbesített küldeményeket nem vette át. Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, a hatóság az ügyben a jogsértést megállapította, a szórakozóhelyet eltiltotta az a jövôbeli jogsértéstôl és 500 000 - Ft bírságot szabott ki. Egy másik ügyben a közérdekû igényérvényesítôként fellépô cigány kisebbségi önkormányzat azt valószínûsítette, hogy roma származású személyeket nem engednek be egy vidéki városban levô vendéglátóhelyre. Az általa megnevezett személyek személyes tapasztalata alapján kérte a hatósági vizsgálatot, mivel valós veszélyét látta annak, hogy a nála panaszt tevô egyéneken túl a gyakorlat másokat is érint. A hatóság vizsgálata arra irányult, hogy a szolgáltatás kérelemben sérelmezett megtagadásának hátterében az etnikai kisebbséghez való tartozás állt-e, azaz azzal összefüggésben megállapítható-e a közvetlen hátrányos megkülönböztetés. A hatóság bizonyítási eljárása során tesztelést is alkalmazott, amelynek során a roma tesztelôket - a kontrollszemélyként közremûködô nem roma tesztelôkkel szemben - nem szolgálták ki az érintett vendéglátóhelyen. Ezen túlmenôen adataik zártan kezelését kérô ún. védett tanúk meghallgatására is sor került, akik az általuk tapasztalt sérelmek körülményeirôl számoltak be. Eljárás alá vont védekezését arra alapozta, hogy a helyiség zártkörûen mûködik, azaz kizárólag tagsági kártyával rendelkezô személyeket engednek fogyasztani. Ezáltal a ki nem szolgált személyek sérelme pusztán erre vezethetô vissza, mivel a - limitált (tûzvédelmi szempontból maximálisan beengedhetô létszámnak megfelelô) számban kiadott - klubtagsági hiányában tagadták meg kiszolgálásukat. Azon túlmenôen, hogy bizonyítást nyert, hogy eljárás alá vontnak a hatályos jogszabályok alapján nincsen lehetôsége zárt klubtagsági rendszerben folytatni tevékenységét, a hatóság megállapította, hogy a tagsági kártya bemutatásának kérése nem volt konzekvens gyakorlat, azt nem mindenkitôl és nem minden esetben kérték. Ezen túlmenôen a tagsági kártyák kiosztása is ad hoc módon történt, annak konkrét feltétele, hogy kinek biztosítják és kinek nem, nem volt. A hatóság az eljárás alá vont azon érvelését nem vitatta, hogy bizonyos esetekben ésszerû intézkedés és gyakorlat egyes személyek kiszolgálását megtagadni, különösen, ha korábban rendbontó, botrányos viselkedést tanúsító személyekrôl van szó, akik mások testi épségére, biztonságára, valamint a helyiség berendezéseire veszélyesek lehetnek. A tárgyi ügyben vizsgált panasz - a roma kisebbséghez való tartozás alapján megvalósított diszkrimináció - tekintetében azonban nem lehetett értékelni ezen körülményeket, mivel az ilyen gyakorlat csak abban az esetben minôsül jogszerûnek, ha nem ad lehetôséget visszaélésekre, és nem vezet egy etnikai csoport teljes


27

kitiltásához. A kitiltásnak minden esetben következetesnek és objektívnek kell lennie azokkal a személyekkel szemben, akik korábban olyan magatartást tanúsítottak, amely összeférhetetlen, összeegyeztethetetlen a kulturált szórakozással. Mivel a személyes negatív érintettség a szórakozóhellyel összefüggésben sem kérelmezôk, sem a tesztelôk esetében nem volt megállapítható, annak okaként a ki nem szolgált személyek közös vonása - az etnikai kisebbséghez való tartozás - megállapítható volt, ennek ellenkezôjét pedig eljárás alá vont bizonyítani nem tudta. Eljárás alá vont kimentésében hivatkozott továbbá arra is, hogy a szórakozóhely alkalmazottai, rendszeres vendégei, valamint tulajdonosai közül több személy romának vallja magát. A hatóság azon érvelést a kérelemben megfogalmazott sérelem értékelésekor nem tudta elfogadni, miszerint vannak romák, akikkel eljárás alá vont jó viszonyt ápol. Ez a tény önmagában és egyértelmûen nem zárja ki azt, hogy más roma származású személyek e körön kívül hátrányt szenvedjenek. Eljárás alá vont a rendelkezésre álló bizonyítékok ellenére következetesen tagadta az etnikai kisebbséghez való tartozás alapján megvalósított diszkriminációs gyakorlatot, érdemben kimenteni magát azonban nem tudta, ahogyan a kiszolgálás jogszerû megtagadását sem tudta igazolni. Fentiekre tekintettel a hatóság a vendéglátóhelyet mûködtetô gazdasági társaságot elmarasztalta, s eltiltotta a jogsértô magatartás jövôbeni tanúsításától. A harmadik eljárás keretében kérelmezô azt sérelmezte, hogy a városban mûködô szórakozóhely megtagadja a roma származású vendégek kiszolgálását, megjelölve egy konkrét eseményt, illetve idôpontot, amikor a sérelem elôfordult, és ezzel kapcsolatban kérte az érintettek tanúkénti meghallgatását. A hatóság az ügyben nyilatkozattételre hívta fel az eljárás alá vont felet, aki nyilatkozattételi kötelezettségének többszöri felhívásra sem tett eleget, illetve a részére kézbesített küldeményeket nem vette át. Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, a hatóság az ügyben a jogsértést megállapította, eltiltotta az eljárás alá vontat a jövôbeli jogsértéstôl, és 500 000 - Ft bírságot szabott ki. Olyan panaszok is érkeztek a hatósághoz egy sörözôvel szemben, amikor a sérelem okozása abban nyilvánult meg, hogy roma származású személyek kiszolgálását és belépését megtagadták, és a kiszolgálásukat tagsági kártyához kötötték. Az egyéni panaszokkal egyidejûleg a helyi rendôrkapitányság továbbított a hatósághoz a sörözôvel szemben tett további 5 feljelentést, amelyek az egyéni panaszokban említett idôpontokban elszenvedett hasonló sérelmekrôl számoltak be. A hatóság külön eljárásában vizsgálta a panaszok megalapozottságát, tekintettel arra, hogy a sérelmek különbözô idôpontban történtek, és a szolgáltatás megtagadásának is csak az egyik esetben volt a tagsági kártya hiánya az oka. Az eljárás alá vont társaság a tárgyaláson nem tagadta, hogy nem szolgálta ki a kérelmezôket, azonban döntését azzal indokolta, hogy a panaszosok egy általa garázda csoportként hivatkozott társaság tagjai, akiktôl korábbi rendbontásaik, fenyegetéseik miatt tagadták meg a szolgáltatást. A garázda csoport tagjait azonban az eljárás alá vont nem tudta azonosítani, és a hatóság többszöri felhívására sem volt hajlandó megjelölni azon alkalmazottait, akik a sérelem elszenvedésének napján a sörözôben tartózkodtak, és nyilatkozni tudtak volna arra, hogy pontosan kik tartoztak a rendbontó csoporthoz. A tagsági kártyával kapcsolatban sem tudott nyilatkozni arról, hogy azokat pontosan kik kapták, illetve milyen feltételhez kötötték az azokhoz történô hozzájutást. Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont kötelezettsége a kimentési bizonyítás elôterjesztése, a nyilatkozattétel megtagadásával nem mentesülhetett a felelôsségre vonás alól. A hatóság a rendelkezésére álló adatok alapján állapította meg a tényállást, elsôsorban a kérelmezôk nyilatkozatait alapul véve. Miután az eljárás alá vont társaság nem bizonyította, hogy a szolgáltatás megtagadásának a kérelmezôk etnikai hovatartozásától független oka volt, valamint a kérelmezôk által valószínûsített körülményeket nem cáfolta hitelt érdemlô módon, a hatóság az eljárás alá vont céget elmarasztalta és


megállapította, hogy a panaszosoktól az Ebktv. 8. § e) pontja szerinti védett tulajdonságuk miatt tagadta meg a szolgáltatást, amivel közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott roma származásukkal összefüggésben. A határozatában ismételten kihangsúlyozta, hogy egy szolgáltató alappal tagadhatja meg a szolgáltatást a rendbontó, a személyzetet fenyegetô személyektôl, de intézkedése csak abban az esetben jogszerû, ha nem ad lehetôséget visszaélésekre, és nem vezet egy etnikai csoport teljes kitiltásához. A kitiltásnak következetesnek és objektívnek kell lennie, az érintett személyeket egyértelmûen be kell tudnia azonosítania a vendéglátóhelynek. Tárgyi ügyben az eljárás alá vont nyilatkozataiból nem lehetett megállapítani, hogy ki tartozik a kitiltott csoporthoz, amint azt sem, hogy a kitiltás pontosan hány fôt érintett. A hatóság eltiltotta a társaságot a jogsértô magatartás jövôbeni tanúsításától, a két külön vizsgált ügyben összesen 400.000 forint összegû bírságot szabott ki. II.2.3. Kérelmek elutasítása a szolgáltatások körébôl A fogyatékos emberek szolgáltatásokhoz való egyenlô esélyû hozzáférése körében az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása a leggyakoribb panaszok egyike. A hatóság az eljárásának alapjául szolgáló Ebktv.-t más ágazati törvényekkel összhangban alkalmazza. Ennek megfelelôen az egyenlô bánásmód követelménye megtartását arra tekintettel is vizsgálni kell, hogy a Fot. rendelkezései egyes szolgáltatások vonatkozásában milyen határ idôket tartalmaznak. Az egyes szolgáltatások akadálymentesítésére elôírt, még le nem járt határidôket a Fot. és más jogszabályok tartalmazzák. A Fot. 4. § fd)-fe) alpontja szerinti - 2007. április 1-jén már mûködô - közszolgáltatások esetében az egyenlô esélyû hozzáférést a közszolgáltatást nyújtó épület nyilvánosság számára nyitva álló részei tekintetében 2013. december 31-éig kell biztosítani. Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény 17.§ (9) bekezdése szerint az egyenlô esélyû hozzáférést a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevô autóbuszokon, továbbá az autóbusz-pályaudvarok és a megállóhelyek személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan, de legkésôbb 2013. január 1-jéig kell biztosítani. A vasúti közlekedésrôl szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 87. § (12) bekezdése alapján az egyenlô esélyû hozzáférés feltételeit a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevô vasúti jármûveken, továbbá a pályaudvar, a vasútállomás és a megállóhely személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan, de legkésôbb 2013. január 1-jéig meg kell teremteni. II.2.4. Elutasító döntések az akadálymentesítéssel összefüggésben A kerekesszékkel közlekedô, mozgáskorlátozott panaszos sérelmezte, hogy mérôállás bejelentése céljából telefonált a közüzemi cég ügyfélszolgálatához. A szolgáltató a telefonos ügyintézéstôl elzárkózott, kizárólag a személyes ügyintézést kínálta fel lehetôségként. Kérelmezô számára azonban az ügyfélszolgálati iroda egyáltalán nem közelíthetô meg az akadálymentesítés elmaradása miatt. A szolgáltató érdemi ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében az akadálymentesítési határidô esetében még nem járt le, annak megvalósítására 2013. december 31-ig kell sort keríteni. Eljárás alá vont nyilatkozata kiterjedt arra is, hogy a bérbeadóval történt megállapodás értelmében 2012. év vége és 2013. I. negyedéve között átadásra kerül az épület akadálymentesítését biztosító felvonó berendezés. Tekintettel arra, hogy a Fot. 7/B. § (4) rendelkezései értelmében a 2007. április 1-jén már mûködô ügyfélszolgálati rendszerben mûködtetett közszolgáltatások esetében az egyenlô esélyû hozzáférést a közszolgáltatást nyújtó épület nyilvánosság számára nyitva álló részei tekintetében 2013. december 31-ig kell biztosítani, a kérelmet el kellett utasítani.


29

Másik ügyben a látássérült kérelmezô sérelmezte, hogy a lakóhelyén üzemeltetett autóbuszokon csak kis méretben van kiírva a járat száma, és egyes járatok esetében fekete alapon pirossal, amely a kérelmezô számára nem érzékelhetô. A Fot. 8. §-a szerint a közlekedési rendszereknek, a tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek, beleértve a jelzô és tájékoztató berendezéseket is, alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre. Az akadálymentesítésre nyitva álló határidô tekintetében a Fot. 29. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek, jelzô- és tájékoztató berendezéseknek - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - fokozatosan, de legkésôbb 2010. január 1-jéig kell a 8. §-ban foglalt feltételeknek megfelelniük. Ilyen eltérô határidôt határoz meg többek között a helyi személyszállítás vonatkozásában az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény 17. § (9) bekezdése, amikor kimondja, hogy az egyenlô esélyû hozzáférést a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevô autóbuszokon, továbbá az autóbusz-pályaudvarok és a megállóhelyek személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan, de legkésôbb 2013. január 1-jéig kell biztosítani. Tekintettel arra, hogy a fentiek alapján az akadálymentesítésre nyitva álló határidô még nem telt le, a hatóság a panaszt elutasította. A hatóság elutasította a kérelmezô panaszát abban az ügyben is, amelyben életkor szerinti különbségtételt sérelmeztek a díjszabás meghatározása során. A szolgáltató az eltérô díjszabási gyakorlatát ésszerû indokokkal támasztotta alá. A kérelmezô panasszal fordult a hatósághoz annak megállapítása iránt, hogy egy mobilszolgáltató cég egy bizonyos tarifacsomagra történô váltást életkori határhoz kötötte (26 év alatt). Kérelmezô szerint a szolgáltató gyakorlata más korosztályba tartozókkal szemben diszkriminatívnak minôsül. Az eljárás alá vont kimentésében az életkori különbségtételt nem vitatta, azaz elismerte, hogy a hivatkozott számlacsomagoknak életkorhoz kötött elôfizetési korlátja van. E megkülönböztetésnek azonban a szolgáltató számos, a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerû okát adta. A hatóság elfogadta az eljárás alá vont kimentését, tekintettel arra, hogy a 26. életévet betöltött korosztály vagyoni, jövedelmi, illetve életkörülményei, valamint fogyasztási szokásaik egyéb korosztályoktól eltérnek. Ezen korcsoport tagjai önálló jövedelemmel nem, vagy csak korlátozott mértékben rendelkeznek, tanulmányaikat folytatják, vagy azt éppen hogy befejezték, szüleikkel közös háztartásban laknak, fogyasztási szokásai jellegzetesek, illetve a konkrét szolgáltatóhoz még nem kötôdnek. Ennek tükrében az alkalmazott megkülönböztetés (csoportválasztás, illetve annak szempontja) nem tekinthetô az adott jogviszony vonatkozásában tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerûtlennek. Az eljárás alá vont állás pontját támasztják alá az általa hivatkozott hazai és nemzetközi példák (pl.: közösségi közlekedés), a hatályos jogszabályokban tett életkori megkülönböztetések (pl. múzeumlátogatás) illetve a bírói gyakorlat is.


II. 3. Oktatás Az oktatás területén továbbra is az etnikai alapú, illetve a fogyatékos személyeket érintô diszkrimináció fordul elô leggyakrabban. Az integráltan oktatható sajátos nevelési igényû tanulók esetében a legjellemzôbb probléma, hogy a közoktatási intézmények nem tudják biztosítani a tanulók ellátásához szükséges személyi, tárgyi feltételeket, ezért felvételüket elutasítják. Új problémaként jelentkezett az idei panaszokban, hogy bár az integráltan oktatható gyermekeket az intézmények felveszik, azonban a gyermek sajátos nevelési igényét figyelmen kívül hagyva, az elôírt fejlesztéseket nem biztosítják számukra. Az intézmények egyre gyakrabban inkább lemondanak a sajátos nevelési igényû gyermekek után járó központi költségvetés által biztosított magasabb normatíváról, mert így az intézményben nem kell alkalmazniuk - vagy más módon biztosítaniuk - a fejlesztéshez értô, szakképzett pedagógust. Kérelmezô integráltan oktatható a viselkedés fejlôdésének organikus okra visszavezethetô tartós és súlyos rendellenességével küzdô gyermekével szemben a kijelölt óvoda megsértette az egyenlô bánásmód követelményét, amikor ugyan felvette ôt az intézménybe, azonban az elôírt fejlesztéseket nem biztosította számára. Kérelmezô sérelmezte továbbá, hogy a települési önkormányzat által fenntartott óvodák között egyetlen olyan sem volt, mely alapító okirata szerint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) 121. § 29. a) pontja szerint a meghatározott (SNI/a) fogyatékossági csoportba tartozó sajátos nevelési igényû gyermekeket fogadni tudta volna és számukra az elôírt fejlesztéseket biztosította volna. Az óvoda arra hivatkozott, hogy a felvételkor - kizárólag a szülô tájékoztatása alapján volt tudomása arról, hogy a gyermek egyéni fejlesztést és odafigyelést igényel, ezért egy fejlesztô pedagógusi végzettséggel rendelkezô óvónô csoportjába került. Az elsô szakvélemény - amelyrôl már az óvoda is értesítést kapott - a gyermeket integráltan oktathatónak minôsítette, és az SNI/a fogyatékossági csoportba sorolta, elôírva a kötelezô fejlesztéseket is. Az óvoda a fenntartónak nem jelezte, hogy az intézménybe felvételre került sajátos nevelési igényû gyermek részére teremtsék elô a fejlesztéséhez szükséges feltételeket. A fejlesztés kérdésében végül a szakvélemény kézhezvétele után egy évvel - szülôi kezdeményezésre, az önkormányzattal és egy helyi iskolával történt egyeztetés után - született megoldás, melynek eredményeként a gyermek az elôírt gyógypedagógiai fejlesztést megkapta. A fenntartó önkormányzat kifejtette, hogy a sajátos nevelési igényû gyermekek integrált nevelését, oktatását a város, utazó gyógypedagógus hálózattal biztosítja, továbbá két óvodában az SNI/a fogyatékossági csoportba sorolt testi fogyatékos gyermekek fejlesztését biztosítják, az alapító okiratok szerint. 2011-ben terveik között szerepelt, hogy városrészenként 1-1 óvodának az alapító okiratát akként módosítják, hogy az alkalmas legyen valamennyi SNI/a fogyatékossági típusba tartozó gyermek ellátására. A sérelmezett esettel kapcsolatban eljárás alá vont hivatkozott arra, hogy a gyermek szakértôi véleményérôl tudomása nem volt, az óvoda vezetôje nem fordult hozzá kérelemmel, hogy az önkormányzat teremtse meg a gyermek ellátásához szükséges személyi, tárgyi feltételeket. Nyilatkozata szerint kérelmezô jelzése után az ügyben azonnal intézkedtek, így a szülôt néhány napon belül tájékoztatták, hogy gyermeke az elôírt fejlesztéseket a kijelölt óvodában utazó gyógypedagógus segítségével megkapja. A felek között az egyezségi kísérlet nem vezetett eredményre, mivel kérelmezô gyermeke tankötelessé vált és méltányossági kérelme ellenére gyermeke az óvodában nem maradhatott. A hatóság a lefolytatott vizsgálat alapján az önkormányzatot nem marasztalta el, mivel a gyermek ellátatlanságáról való tudomásszerzést követôen utazó gyógypedagógussal haladéktalanul biztosította az elôírt fejlesztéseket. A benyújtott iratanyagokból bár valóban


31

megállapítható volt, hogy a kérelem benyújtásának idôpontjában nem volt egyetlen olyan, az önkormányzat fenntartásában mûködô óvoda sem, mely minden SNI/a csoportba tartozó fogyatékos gyermek ellátását biztosítani tudta volna, azonban a vonatkozó jogszabályok szerint az önkormányzatok nem kötelezhetôk intézményeik alapító okiratának módosítására. A vonatkozó jogszabály azonban lehetôséget ad arra, hogy a sajátos nevelési igényû gyermek szülôje a polgármester segítségét kérje ahhoz, hogy gyermeke óvodai neveléséhez, iskolai neveléséhez oktatásához szükséges feltételeket a településen teremtsék meg, és ennek az eljárás alá vont önkormányzat eleget tett. A hatóság ugyanakkor a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az óvodát elmarasztalta, mivel nem tette meg a szükséges és elvárható intézkedéseket az integrált óvodai nevelés feltételeinek biztosítására. Ennél fogva mulasztásával megsértette az egyenlô bánásmód követelményét, amikor nem a gyermek mindenekfelett álló érdekét vette figyelembe, nem a gyermek fejlôdése szempontjából legjobb megoldást kereste. Az óvoda megvalósította a gyermek fogyatékosságával összefüggésben a közvetlen hátrányos megkülönböztetését, mert bár kérelmezô gyermeke élhetett az integrált óvodai nevelés lehetôségével, azonban fejlesztéshez való jogai sérültek, amikor az intézményvezetô egy éven keresztül, a személyi és tárgyi feltételek hiánya ellenére, nem értesítette az intézmény fenntartóját, és nem kért segítséget a fenntartótól ahhoz, hogy a gyermek a szükséges fejlesztést megkapja. A hatóság a jogsértô magatartás megállapításán, illetôleg jogsértô magatartás további folytatásától való eltiltáson túl a határozat nyilvánosságra hozatala mellett döntött, figyelembe véve az eljárás alá vont óvoda mulasztásának súlyosságát, továbbá azt, hogy más hasonló esetben a megelôzéshez és visszatartó hatáshoz fûzôdô célok - fogyatékosok helyzetének javítása - csak a határozat nyilvános közzétételével érhetôk el. Az eljárás alá vont megyei jogú város önkormányzata a döntés kézhezvétele után benyújtotta a hatósághoz a közgyûlés határozatait, melyben 2011. augusztus 1-jei hatállyal városrészenként 1-1 óvoda alapító okiratát akként módosította, hogy az alkalmassá vált valamennyi SNI/a fogyatékossági típusba tartozó gyermek ellátására. Az oktatás területén elôforduló etnikai alapú diszkrimináció egyik leggyakoribb formája a zaklatás, mely jellemzôen a roma tanulók származására tett kijelentésekkel, megjegyzésekkel valósul meg. Kérelmezô szerint gyermekét az ôt oktató iskolában nemzetiséghez való tartozásával összefüggésben hátrányosan megkülönböztették egy tanórai rosszullét kapcsán tett pedagógusi intézkedéssel, majd ezt követôen származásával összefüggésben zaklatták. A hatóság elkülönítette egymástól a gyermek rosszullétével kapcsolatos pedagógusi intézkedések, valamint az esetet követôen a tanuló körül kialakult környezet vizsgálatát. A tanuló rosszullétével kapcsolatban a hatóság megállapította, hogy az angolnyelv tanár kérelmezô gyermekét többszöri jelzése ellenére sem engedte ki a mosdóba, végül a tanulót a tanítási óra után, kíséret nélkül engedték haza, aki ezt követôen az úton rosszul lett, melynek ruházatán is látható jelei voltak. A tanuló úgy nyilatkozott, hogy az esettel kapcsolatban származására semmilyen utalás nem történt. Kérelmezô egy erôsen kifogásolható hangvételû levélben az ügy kivizsgálását kérte az iskola igazgatójától, aki a vizsgálatot lefolytatta, melynek eredményeképpen a gyermek osztályfônöke figyelmeztetést kapott, mivel a tanulót felügyelet nélkül hazaengedte, az angoltanár felelôsségét ugyanakkor a vizsgálat nem állapította meg. Az eset miatt kérelmezô és az angol nyelvet oktató pedagógus között súlyos konfliktus alakult ki. Az eseményeket követôen az angolnyelv tanár a tanulót félévkor angol nyelvbôl megbuktatta, származására megjegyzéseket tett, továbbá több pedagógus, illetve a gyermek osztálytársai elôtt az esettel kapcsolatban célozgatott, megjegyzéseket tett.


A hatóság döntésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az iskola nem sértette meg az egyenlô bánásmód követelményét a tanuló rosszulléte kapcsán tett intézkedéseivel, mivel az nem állt összefüggésben a gyermek etnikai hovatartozásával. A hatóság ugyanakkor megállapította, hogy az iskola megsértette az egyenlô bánásmód követelményét, amikor magatartásával - a tanuló roma származásával összefüggésben - megvalósította a zaklatás tényállását azzal, hogy a tanuló rosszullétét követô pedagógusi intézkedés után a kérelmezô gyermeke körül kialakult ellenséges, támadó környezet kialakulását nem akadályozta meg, a diszkriminatív magatartással szembeni védelmet nem biztosította megfelelôen. Az iskola a zaklatás vonatkozásában nem mentette ki magát, azaz nem bizonyította minden kétséget kizáróan, hogy a kérelmezô által valószínûsített körülmények nem álltak fenn, így például nem indokolták, hogy a gyermek, osztályából egyedül, miért bukott meg az esetet követôen félévkor angol nyelvbôl, melyre korábban nem volt példa. Emellett a gyermeket tanító más pedagógusok hozzáállása (az esettel kapcsolatos célozgatások, megjegyzések az osztály elôtt) vonatkozásában sem történt olyan kimentés, mely azt támasztotta volna alá, hogy a kérelmezô által valószínûsített körülmények nem álltak fenn. A hatóság a jogsértô magatartás jövôbeni tanúsításának megtiltásán kívül más szankciót nem alkalmazott. Az eljárás alá vont eljárás során tanúsított magatartása (az eset kivizsgálása, az osztályfônök figyelmeztetése, az angoltanárnô osztályaiban a magas bukási arányok vizsgálata, egyezségkötési készség stb.), az ügy körülményei (az esemény óta eltelt idô, a gyermek iskolával fennálló tanulói jogviszonyának megszûnése) arra engedtek következtetni, hogy a megelôzéshez és a visszatartó hatáshoz fûzôdô célok így is elérhetôk. II.3.1. Kérelmek elutasítása az oktatás területérôl Kérelmezô súlyosan fogyatékos, látás- és mozgáskorlátozott, önellátásra képtelen, de értelmileg ép, kerekesszékkel közlekedô gyermeke a tanulmányait - szakértôi vélemény alapján - egy alapítványi fenntartású közoktatási intézményben folytatta. A gyermek szülei kérték a gimnáziumba történô felvételét, az intézmény azonban ezt elutasította. Kérelmezô álláspontja szerint az elutasítás valódi indoka gyermeke mozgáskorlátozottsága, fogyatékossága volt, ugyanakkor az intézmény pedagógiai-szakmai indokokra hivatkozott döntése meghozatalakor. Az eljárás alá vont intézmény nyilatkozata szerint a tanuló terhelhetôsége, fáradékonysága, mentális teljesítménye alapján nem javasolták a gimnáziumi továbbtanulást. Az intézmény szakmai és pedagógiai indokok, a gyermek felvételi vizsgája, valamint a korábbi teljesítménye alapján hozta meg döntését, amelyet a szakértôi vélemények is alátámasztottak. Az Ebktv. 27. § (2) bekezdése alapján az egyenlô bánásmód követelményét érvényesíteni kell különösen a felvételi kérelmek elbírálása, az oktatás követelményeinek megállapítása és a követelménytámasztás, a teljesítmények értékelése, valamint az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások biztosítása és igénybevétele során. A hatóság az eljárás alá vont intézmény kimentési bizonyítás körében tett nyilatkozatát elfogadta azzal, hogy a felvétel elutasításának tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggô, ésszerû indokát adta. Tényként volt megállapítható, hogy a gyermek képességei szerepet játszottak a döntés meghozatalában, a felvétel elutasításáról az intézmény a rendelkezésre álló szakvélemény ismeretében és birtokában döntött. Nem állapította meg az iskola felelôsségét a hatóság egy szülô által kezdeményezett eljárás eredményeként, amelyben a hatóság a tanulót osztálytársai részérôl ért fizikai és pszichikai atrocitások miatt az intézmény magatartását, esetleges mulasztását vizsgálta. A zaklató magatartást gyakorta nem az intézményt irányító, képviselô tanúsítja, a kérelmek többségében a sérelmet szenvedett személlyel mellérendelt kapcsolatban állók megalázó, megszégyenítô hatást kiváltó tevékenységét, illetve mulasztását kifogásolják. Az alábbi ügyben a hatósági


33

eljárás során eljárás alá vont közoktatási intézménynek azt kellett bizonyítania, hogy a kérelmezô által elôadott körülmények nem álltak fenn, vele szemben zaklató környezet nem alakult ki, illetve hogy e környezet felszámolása érdekében megtette a tôle elvárható lépéseket. Panaszos kérelmében azt sérelmezte, hogy az oktatási intézmény kiskorú gyermekével szemben megalázó, megfélemlítô bánásmódot alkalmazott, amikor nem vizsgálta ki és nem tette meg a megfelelô lépéseket gyermeke bántalmazása ügyében. A panasz szerint gyermekét osztálytársai a tanév során lelkileg és fizikailag is bántalmazták. Kérelmezô elmondása szerint tudomást szerzett gyermekétôl arról, hogy a bántalmazásokon túl cigánynak szólítják osztálytársai, emiatt gyermeke osztályfônökéhez fordult. Gyermekét olyannyira megviselték a történtek, hogy szorgalmazta gyermeke magántanulóvá nyilvánítását, amihez azonban az iskola nem járult hozzá. Végül az iskola elvégzése elôtt kénytelen volt kivenni gyermekét az iskolából. Erre egy az intézmény által összehívott rendkívüli szülôi értekezlet adott okot, amelyen az igazgató egyértelmûen gyermeke ellen fordult, hazugnak nevezte, mindenért ôt hibáztatta. A kérelmezô vélt etnikai hovatartozására, vélt roma származására hivatkozott. A kérelmezô, illetve édesanyja nem vallotta magát roma származásúnak, bár a kérelmezô édesapja az édesanya elmondása szerint cigány származású. Kérelmezô gyermeke osztálytársai közül négy fiúgyermekkel került olyan súlyos konfliktusba, amely utóbb az eljárás megindítására is alapot adott. A tanúk és az ügyfelek ellentmondó nyilatkozata alapján azonban nem lehetett megállapítani, hogy a konfliktus pontosan mikor, és a kérelmezô sérelmére milyen mértékû, súlyú tettekben nyilvánult meg. A gyermek sérelmére elkövetett bántalmazással kapcsolatban azonban az eljárás során nem lehetett megállapítani, hogy ez összefüggésben állt-e a kérelmezô vélt etnikai hovatartozásával. Az eljárás során az nem volt vitatott, hogy a tanulók a kérelmezô megszólítására, személyére való utalás kapcsán a cigány megjelölést alkalmazták. A hatóság megállapította, hogy a szülôi jelzést követôen az eljárás alá vont iskola intézkedést tett a történtek feltárására, egyúttal felelôsségre vonta az érintett tanulókat. A meghallgatást követôen a tanulók az osztályfônök javaslatára igazgatói figyelmeztetésben részesültek. Az eljárás alá vont iskola a panaszról való tudomásszerzést követôen nyomban tett lépéseket a konfliktus feltárására, és felelôsségre vonta az érintett tanulókat. A zaklató környezet felszámolása érdekében megtörtént a bántalmazásban érintett tanulók felelôsségre vonása, ezért nem állapítható meg az iskola - mulasztásban megnyilvánuló - felelôssége. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a tanuló kötelességeinek megszegése esetén kizárólag a fegyelmi büntetés kiszabására irányuló eljárás szabályait határozza meg, és nem ad útmutatást a közoktatási intézmények számára a kérelemben foglaltakhoz hasonló esetek kivizsgálása során követendô eljárásra. A fentiekre tekintettel a hatóság a kérelem elutasítása mellett döntött.


II. 4. Egyéb kötelezettekkel szembeni panaszok Az önkormányzati szervek mûködésével kapcsolatos panaszok, bár számarányukat tekintve nem kiemelkedôek, mégis - mivel a közszolgáltatások zömét a törvények az önkormányzati alapszintre utalják, illetve a hazai jogszabályok és az európai uniós elvárások alapján a települések egyik feladata a társadalmi egyenlôtlenségek csökkentése - kiemelkedôen fontos, hogy az önkormányzat milyen normát közvetít a lakosság felé. A Fôvárosi Bíróság helybenhagyta a hatóság döntését abban az ügyben, melyben kérelmezô sérelmezte, hogy a lakóhelye szerinti település polgármestere politikai véleménykülönbségük miatt a falu nyilvánossága elôtt nyilvánosan megszégyenítette, megalázta. Kérelmezô hivatkozott arra az esetre, amikor a polgármester egy nyilvános képviselô-testületi ülésen részleteket olvasott fel átmeneti segély iránti kérelmébôl, a papírt lobogtatva, annak összetépését imitálva, megjegyzéseivel nevetségessé téve kigúnyolta kérelmezô nehéz helyzetét. Kérelmezô álláspontja szerint az események összefüggésben állnak azzal, hogy az önkormányzati választási kampány során kifejezésre juttatta a polgármestertôl sarkosan eltérô véleményét a település jövôjét érintô kérdésekben, illetve élesen kritizálta a korábbi ciklusokban nyújtott teljesítményét. A hatóság tárgyaláson kívül meghallgatta a panaszos által megjelölt védett tanúkat, valamint megtekintette a képviselô-testületi ülésrôl készült felvételt, melyek alapján a hatóság a sérelem bekövetkezését bizonyítottnak találta. Kérelmezô nehéz anyagi helyzetének nyilvánosságra hozatala önmagában is sértette a személyiségi jogokat, ám az ügybeli kontextusban - vagyis hogy a polgármester a „könnyebb utat” választó, munka helyett segélyt kérô lakos mintájaként szerepeltette kérelmezôt - zaklatásba fordult át, megszégyenítô, megalázó környezet alakult ki. Különös tekintettel arra, hogy a falutévé nagy nyilvánosságot teremtett erre, a testületi ülésen elhangzottak közvetlenül vagy közvetve a lakosság nagy részéhez eljutottak. A nyilatkozatok abban is egybehangzóak voltak, hogy az említett személyek anonimitásának megôrzésére tett kísérletek látszólagosak voltak. A közmunka végzése során elhangzott rendreutasítás szintén egyértelmûen sértô kioktatás, kifejezetten megalázó, különösen az alárendelt pozícióban lévô személy számára, ha a felek között hierarchikus viszony áll fenn. A polgármester az eljárás során érdemi ellenbizonyítást nem terjesztett elô. A vádak visszautasításán túl nem szolgált érdemi magyarázattal arra, hogy mely ésszerû, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggô okok indították arra, hogy kérelmezôt többször gúny tárgyává tegye a falu nyilvánossága elôtt. A hatóság a szankció meghatározása során figyelembe vette, hogy annak célja elsôsorban az volt, hogy elôsegítse a településen a közbeszéd tartalmának megtisztulását a diszkriminatív, személyeskedô elemektôl, ezért a bírság kiszabásától a hatóság eltekintett. A szankció reparatív funkciójának betöltéséhez kiemelten fontosnak tartotta döntése nyilvánosságra hozatalát, s annak biztosítását, hogy a határozatban foglaltak ugyanahhoz a körhöz jussanak el, mint amely a polgármester zaklató jellegû kijelentéseit hallotta vagy azokról értesülhetett. A szankció preventív funkciója körében a jövôben jogsértéstôl való eltiltást a hatóság azért tartotta szükségesnek, mert a polgármester a sérelmes magatartást az eljárás tudatában is megismételte, emellett e szankció alkalmazását indokolta még a védett tanúk azon elôadása, mely szerint a polgármester rendszeresen „kiplakátolja”, közhírré teszi a nehéz helyzetbe került lakosok, s nem csupán kérelmezô panaszait. Egy másik vizsgált ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Középmagyarországi Regionális Intézete bejelentéssel élt a hatóságnál az Egészségbiztosítási Felügyelet (továbbiakban: felügyelet) által 2009-ben egy önkormányzati fenntartású kórházban folytatott vizsgálat kapcsán. A felügyelet a vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy a sebészeti és a gasztroenterológiai osztályon a VIP-kórteremben és


35

a magasabb komfortfokozatú két ágyas kórteremben szinte kizárólag az osztályvezetô fôorvos betegei kerültek elhelyezésre, ezen kórtermek vonatkozásában több esetben nem volt igazolt a térítési díj befizetése, vagy a díjmentesség engedélyezése. Az ápolási osztály vonatkozásában a felügyelet megállapította, hogy az ápolási osztályra a betegek orvosi beutalással, kórházon belüli áthelyezéssel vagy más intézménybôl történô átvétellel kerültek be. Az ápolási osztályon történô elhelyezésre kizárólag térítési díj ellenében volt lehetôség, melynek összege egységesen a felvételre jelentkezéskor egyszeri 6250 Ft (melyet minden újabb hónap megkezdésekor ki kellett fizetni), továbbá 1800 Ft napi térítési díj. Az ápolási osztályon „a minimumrendeletben meghatározott szolgáltatásokon felüli ellátást” nem nyújtottak. A térítési díjakat a kórház „Térítési szabályzata” tartalmazta, amelyet félrevezetô módon úgy tüntettek föl, mintha A térítési díj ellenében igénybe vehetô egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII.23.) Korm. rendelet szövege lenne, holott az abban foglaltak nem feleltek meg a hivatkozott rendeletnek. Az eljárás alá vont fenntartó önkormányzat határozatával hozzájárult az ápolási osztályon fizetendô napi térítési díj összegének megállapításához. A hatóság a sebészeti és a gasztroenterológiai osztály vonatkozásában - védett tulajdonság hiánya miatt - hatáskör hiányában nem tudott eljárást indítani. Az ápolási osztály vonatkozásában azonban a hatóság hivatalból eljárást indított és megállapította, hogy az önkormányzati fenntartású kórház nem biztosította a szolgáltatás (ápolási célból történô elhelyezés és ápolás) igénybevételét a beutalóval érkezô betegek részére a rendeletben elôírt 400 Ft/nap részleges térítési díj fejében, hanem csak az ezt többszörösen meghaladó mértékû díj ellenében úgy, hogy ezenközben többletszolgáltatást nem nyújtott. A kórház egységes díjtételeket alkalmazott az orvosi beutalóval rendelkezô betegek és a beutalás rendjétôl eltérô elhelyezés esetén. Ez a gyakorlat nyilvánvalóan hátrányosan érintette - gyakorlatilag kizárta - az ápolási osztály szolgáltatásaiból a rossz vagyoni helyzetben lévô betegeket, hiszen ôk a kórház „Térítési szabályzata” szerinti térítési díjat nem tudták megfizetni. Az eljárás alá vont védekezésül csupán arra hivatkozott, hogy a fenntartó önkormányzat, illetve a kórházi vezetés személyi összetétele idôközben alapvetôen megváltozott. A hatóság álláspontja szerint a személyi összetétel megváltozása nem mentesíti eljárás alá vontat a felelôsség alól. Mindazonáltal a hatóság a személyi összetétel megváltozására a szankció mértékének meghatározásakor tekintettel volt. A hatóság megállapította, hogy a kórház által az ápolási osztály térítési díjai tekintetében alkalmazott gyakorlat látszólag megfelelt az egyenlô bánásmód követelményének - hiszen mindenki számára azonos feltételekkel tette lehetôvé az ápolási osztály nyújtotta szolgáltatások igénybevételét - valójában azonban a rossz vagyoni helyzetben lévô betegeket lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hozta, mint amiben a kedvezôbb vagyoni helyzetben lévôk voltak. Az önkormányzat azzal, hogy jóváhagyta az ápolási osztály díjtételeit, közvetett hátrányos megkülönböztetést valósított meg, ezzel megsértetve az egyenlô bánásmód követelményét. III. Egyezségek 2011-ben az ügyfelek legnagyobb számban az önkormányzatok mûködésével kapcsolatosan indult eljárásokban kötöttek egyezséget. Az ügyeket egy a fogyatékos emberek érdekképviseletét ellátó civil szervezet kezdeményezte, közszolgáltatást nyújtó, önkormányzati fenntartású épületek akadálymentesítésének elmaradása miatt. Ezen egyezségek közös jellemzôje, hogy az eljárás alá vontak az akadálymentes hozzáférés követelményeinek való megfelelés érdekében ütemtervek készítését, illetve megvalósítását vállalták. A hatóság általános tapasztalata szerint az ellenérdekû felek az akadálymentesítéssel kapcsolatos ügyekben elfogadták egymás érveit és lehetôségeit, és maximális rugalmasságot tanúsítva, a probléma megoldására törekedtek.


Az egyezségkötéssel végzôdött ügyek között 2011-ben is szinte azonos arányban szerepeltek a foglalkoztatás, illetve az áru- és szolgáltatásnyújtás során tapasztalt, sérelmezett bánásmód miatti kérelmek. A foglalkoztatás során elszenvedett hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos egyezségek között új elemként jelenik meg, hogy amiként a panaszok között is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a nôk nemi hovatartozás miatt elszenvedett zaklatás okán, akként az egyezségek között is megjelentek a zaklatás miatt bepanaszolt és a zaklatást szubjektív érzetük szerint elszenvedôk közötti megegyezések. Erre említhetô példaként az alábbi eset: Panaszos kérelmében elôadta, hogy egy fitnesz klubban recepciósként dolgozott, azonban munkaviszonyát megszüntették, miután kilátásba helyezte, hogy az ügyvezetô vele szemben tanúsított szexuális töltetû magatartását jogi úton kifogásolni áll szándékában. Panaszában elôadta, hogy az ügyvezetô szexuális értelemben közeledett hozzá több alkalommal munkahelyén, amely egy bizonyos határt átlépve terhessé vált számára, és a munkavégzésre is kihatással volt, mivel mindez a klub helyiségeiben történt és többnyire munkaidôben. Kérelmezô jelezte problémáját az alkalmazottak és az ügyvezetô között közvetítô munkatársnak. Ezt követôen folyamatosan arról kérdezték, hogy kíván-e, és milyen lépéseket tenni az ügyben, majd közölték vele, hogy mivel nem szimpatikus már az ügyvezetônek, jobban teszi, ha távozik a cégtôl. Mivel kérelmezônek az eljárással az volt a célja, hogy az ügyvezetô a jövôben legyen fokozott tekintettel a nôi alkalmazottakkal szembeni tisztelet követelményére, és hasonló kiszolgáltatottság érzését ne válthasson ki senkibôl, hajlandó volt megállapodást kötni, és nem kérte a hatóság döntését a jogsértés tárgyában. A felek hatósági közremûködéssel a jövôbe mutató egyezséget kötöttek, amiben rögzítették, hogy a munkáltató magatartása alkalomadtán félreérthetô volt, ami negatív érzéseket váltott ki kérelmezôbôl, azonban mindezért bocsánatot kért. Az ügyvezetô kijelentette, hogy a jövôben az egyenlô bánásmód elvének tiszteletben tartására fokozott figyelmet fordít, és tudomásul veszi, hogy az Ebktv. 10. § (1) bekezdésében meghatározott szexuális zaklatástól való teljes körû tartózkodás az elvárt, valamint azt, hogy az jogi úton is számon kérhetô. Fenti esetben a kérelmezô foglalkoztatása alatt elszenvedett sérelem miatt fordult a hatósághoz. Elmondható azonban, hogy sok esetben a panaszos már vagy a felvételi eljárás során, vagy az alkalmazás kezdeti szakaszában szembesül emberi jogainak csorbításával. Egyezség megkötésével zárult az az eset, amikor a születésétôl fogva vak kérelmezô egy fôvárosi székhelyû, megváltozott munkaképességûeket foglalkoztató céghez nyújtotta be jelentkezését. Elmondása szerint a védett munkahely kizárólag viszonylag jól látó embereket vett fel, míg a látássérültek, különösen a vakvezetô kutyával rendelkezô látássérültek felvételét megtagadta. Sérelmezte továbbá az alkalmazott lekezelô stílusát és modorát, a jelentkezési lap visszaolvasásának hiányát. A társaság képviselôje vitatta a kérelmezô által elmondottakat és okiratokkal alátámasztotta, hogy azért nem került sor a kérelmezô felvételére, mert nem volt több hely a cégnél, és az elutasításra egyáltalán nem a vakvezetô kutya miatt került sor, így az egyenlô bánásmód követelményét nem sértette meg. Mindezzel együtt tisztázásra került, hogy a vakvezetô kutya munkavégzési helyre történô bevitele az eljárás alá vont számára nem jelentett volna nehézséget, a kutya elhelyezése megoldható lett volna, ennek ellenkezôjét a kérelmezô félreértés miatt vélelmezte. Az eljárás alá vont elnézést kért a kérelmezô által sérelmezett tegezôdô stílus miatt, álláspontja szerint a barátkozós hangnemet és stílust értette félre és élte meg bántóan. A felek között létrejött és a hatóság által jóváhagyott egyezségben az eljárás alá vont sajnálatát fejezte ki a történ-


37

tek miatt, elmondása szerint a kérelmezôt nem állt szándékában megbántani vagy megsérteni. Az eljárás alá vont vállalta, hogy a jövôben több figyelmet fordít a vak, kutyával közlekedô munkavállalókra, visszaolvassa a jelentkezési lapon rögzített adatokat, és összességében több odafigyelést szentel megváltozott munkaképességû munkavállalóinak. Fenti eset jó példa arra is, hogy egy egyezség elôkészítése és megkötése mindkét félben egyfajta érzékenységet indít el a sérelmezett esemény és annak kiváltó oka, azaz a védett tulajdonsággal való rendelkezés nehézségei iránt. Ezt a megállapítást támasztja alá az az ügy is, amikor egy biztosító társaság vállalta, hogy a honlapján akadálymentes módon tájékoztatást ad arról, miszerint egyéni igény alapján térítésmentes jelnyelvi tolmácsolást kérhetnek a hallássérült és a siketvak személyek az ügyintézéseik során. Az eljárás alá vont emellett elektronikusan tájékoztatást ad a megyei tolmácsszolgálat(ok) elérhetôségérôl, ügyfélfogadási rendjérôl is, és saját elektronikus felületérôl elérhetôvé teszi a megyei tolmácsszolgálatok honlapját. Az imént említett példa már az Ebktv. tárgyi hatályának másik nagy területéhez, az áruk forgalmazásához és szolgáltatások nyújtásához kapcsolódik, ahol a hatóság elôtt a felek szintén több esetben kötöttek egyezséget. Ezek között szerepeltek olyan, immár „klasszikusnak” mondható ügyek, amikor egy szórakozóhelyre való belépést, illetve kiszolgálást tagadtak meg a panaszosoktól, de ebben az évben is elôfordult pl. tömegközlekedés során elszenvedett zaklató magatartás miatt indult eljárás is. Egy megyei közlekedési társaság intézkedésével szemben egy halmozottan sérült, fogyatékossággal élô fiatal felnôtt édesanyja élt panasszal, mivel a sérült fiatalt az ellenôrök menetjegy, illetve utazási kedvezményre jogosító igazolvány hiányában zaklatták, inzultálták, vele szemben megalázó, sértô, bántó stílust alkalmaztak. Az édesanya elmondása szerint gyermekét megszégyenítették azzal, hogy a buszon közrefogták, leszállását megakadályozták, sôt, a rendôrség kihívásával fenyegették. A közlekedési társaság nyilatkozata értelmében az ellenôrök az utassal szemben nem annak fogyatékossága miatt intézkedtek - amúgy jogszerûen - a fent leírt módon, hanem attól függetlenül, azon okból, hogy a fiatal felnôtt nem rendelkezett utazási igazolvánnyal és személyazonosságát sem igazolta. Az ellenôrök minden hasonló esetben azonos módon járnak el, s erre tekintettel maguk a tanúként meghallgatott ellenôrök is tagadták vétkességüket. A felek között a tárgyalást követôen létrejött egyezségben a társaság kijelentette, hogy a kérelmezô gyermekét nem állt szándékában megsérteni, vagy megbántani. Amennyiben az ellenôrök cselekedetét bántónak, vagy sértônek élte meg a kérelmezô, úgy arra való szándék hiányában is, az eljárás alá vont sajnálatát fejezte ki és elnézést kért. A hatóság 2011-es egyezségei tekintetében még egy fontos területet meg kell említeni: ez pedig az oktatás és képzés. A 2011-es év vonatkozásában a hatóság a beszámoló keretében egy ügyet emel ki, melyben egy hátrányos helyzetû gyerekek érdekeit képviselô alapítvány közérdekû igényérvényesítés keretében nyújtott be panaszt egy település önkormányzatával és általános iskolájával szemben a roma származású tanulók jogellenes elkülönítése miatt. Az ügy elôzményéhez tartozott, hogy az Oktatási Hivatal (továbbiakban: OH) hatósági ellenôrzést folytatott le az érintett általános iskolában, s ennek eredményeként megállapította az elkülönített oktatás tényét (az OH határozatait mind az oktatási miniszter, mind a Fôvárosi Bíróság hatályukban fenntartotta). Az OH határozatai részben nevesítették a jogellenes elkülönítéssel érintett tanulókat, de a határozatok nem jelölték meg a tanulók védett tulajdonságát (cigány származását), amelyre tekintettel az intézmény velük szemben megsértette az egyenlô bánásmód követelményét. A hatósághoz benyújtott kérelem szerint az OH határozataiban nevesített tanulók vala-


mennyien cigány etnikumhoz tartoznak, ezért annak megállapítását kérte a hatóságtól, hogy a gyermekeket cigány etnikumhoz tartozásuk miatt jogellenesen elkülönítették. Az alapítvány kifogásolta továbbá, hogy az elmarasztalt intézmény nem hajtotta végre az OH határozataiban foglaltakat, a roma tanulók jogellenes elkülönítése folytatódott, illetve új formákat öltött egy túlkoros és egy felzárkóztató osztály létrehozásával, amelyek a roma tanuló elkülönített oktatását célozták. A hatóság eljárásában az ellenérdekû felek, és az ügybe idôközben bekapcsolódott cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) elôremutató, egyben példaértékû egyezséget kötöttek. A megállapodás számos pontja deklarálta az iskola által már megtett intézkedéseket, köztük az egyéni tanrenddel mûködô, kis létszámú tanulócsoportok felszámolását. A megállapodásban az általános iskola vállalásai domináltak: kötelezettséget vállalt arra, hogy a jövôben biztosítja az osztályba besorolás során az osztályokon belüli és azok közötti roma- nem roma etnikai arány kiegyensúlyozottságát azzal, hogy osztályszinten az etnikai arányok eltérése nem lehet magasabb, mint 15%. Vállalta továbbá, hogy az elsô osztályosok osztályba sorolásakor érvényesíti az esélyegyenlôségi szempontokat, ennek érdekében biztosítja, hogy errôl az alapítvány és a CKÖ helyszíni látogatás keretében meggyôzôdhessen, az etnikai arányok kialakításánál pedig a Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyûlési biztosa által kidolgozott szempontrendszer alapján jár el. A megállapodás szerint az iskola a jövôben szorosabb együttmûködésre törekszik a CKÖ-vel, ennek keretében évente legalább három alkalommal konzultálnak a roma gyermekek beilleszkedésével kapcsolatos tapasztalataikról. A megállapodás szerint mind az iskola, mind pedig az önkormányzat 2-2 dolgozója részt vesz az EBH által szervezett ingyenes antidiszkriminációs képzésen. Az egyezség keretében a CKÖ az iskolával való szorosabb együttmûködésen túl vállalta azt is, hogy felhívja a legrászorultabb családok figyelmét az önkormányzat felzárkóztató programjára. A megállapodást az önkormányzat képviselô-testülete határozatával megerôsítette.


39

IV. Bírósági felülvizsgálattal lezárult ügyek A Fôvárosi Bíróság elutasította az egyik multinacionális cég által a hatóság közigazgatási ügyben hozott határozatának a felülvizsgálata iránt elôterjesztett keresetet. Megállapította, hogy a gazdasági társaság az árufeltöltôi munkára jelentkezô panaszost azzal, hogy nála lényegesen fiatalabb, illetve szakirányú tapasztalattal nem rendelkezô munkavállalókat vet fel a meghirdetett munkakörre, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmazott. A bíróság vizsgálta, hogy az eljárás alá vont gazdasági társaság - a per felperese - jogszerûen tett-e különbséget a munkakörre jelentkezôk között azon az alapon, hogy az elektronikus úton kitölthetô jelentkezési lapon a preferált mûszakrendet be nem jelölô pályázókat alkalmazta éjjeli árufeltöltôként. A bíróság osztotta a hatóság álláspontját, amikor ítéletében leszögezte, hogy a pályázatok benyújtását lehetôvé tevô weboldal esetleges programozói vagy rendszerhiba miatt adódó tévedései esetén (emiatt az éjszakai mûszakrend nem volt bejelölhetô a jelentkezéskor) elengedhetetlen az, hogy a munkáltató a preferált mûszakrendet az azt követô kérdéssel együtt értékelje, tehát figyelemmel legyen arra, hogy a pályázó több mûszakot vállal-e. A bíróság álláspontja szerint abból, hogy az egyik pályázó üresen hagyja a preferált mûszakrend rovatot, míg a másik ugyanerre a kérdésre a délutános mûszakrendet jelöli be - ahogyan kérelmezô is tette -, nem lehet egyértelmû következtetést levonni arra, hogy melyikük vállalna éjszakai munkát. Miután a jelentkezési lapon kérelmezô is úgy válaszolt, hogy hajlandó több mûszakos munkarendben dolgozni, a bíróság álláspontja szerint az következik, hogy ezek a jelentkezôk az éjszakai mûszakot is vállalják. Miután az elektronikus jelentkezési lapon nem volt senkinek lehetôsége arra, hogy az éjszakai mûszakrendet bejelölje, a bíróság szerint nem lehet elfogadni az eljárás alá vont gazdasági társaság védekezését, mely szerint kiválasztási szûrôként alkalmazta a jelentkezési lapon a mûszakrend bejelölést. A bíróság helytállónak és mindenben alátámasztottnak tartotta a hatóság azon megállapítását, hogy a felperesi társaság által alkalmazott munkavállalók kétséget kizáró módon jóval fiatalabbak voltak kérelmezônél, és kevesebb szakirányú tapasztalattal rendelkeztek nála. Mindezek miatt a felperes kimentése során nem tudta bizonyítani, hogy intézkedése jogszerû és arányos volt, azt a szóban forgó munka jellege vagy természete indokolta. A bíróság ítélete indokolásában kiemelte, hogy nincs az ügyben jelentôsége annak, hogy a felperesi gazdasági társaság a vizsgálat tárgyává tett hét meghirdetett álláshely közül csak két esetben állapította meg a jogsértést, ugyanis akár az egyenlô bánásmód követelményét messzemenôkig tiszteletben tartó cég esetében is vitathatatlan a hatóság szankcionálási hatásköre már egyetlen alkalommal megvalósult jogsértés esetén is. A Fôvárosi Bíróság ítéletével elutasította kérelmezô (felperes) kereseti kérelmét, amely a hatóság egyik határozatának hatályon kívül helyezésére és új eljárásra utasításra irányult. A felperes a bíróság elôtt azzal érvelt, hogy a hatóság nem vizsgálta a zaklatás, továbbá a megtorlás tényállását a közigazgatási eljárásban, kizárólag arra nézve folytatott le bizonyítást, hogy a kérelmezôt más véleménye miatt érte-e hátrányos megkülönböztetés. Álláspontja szerint a hatóságnak a megtorlás vizsgálatára nézve hivatalból kellett volna eljárást indítania kérelmezô munkáltatójával, a kórházzal szemben. A hatóság a bíróság elôtt érdemi nyilatkozatában kifejtette, hogy a kérelmezô panaszát azért utasította el, mert nem volt megállapítható védett tulajdonság. Az a tény ugyanis, hogy a kérelmezô a normális munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit a munkáltatón számon kérte, nem minôsül az Ebktv. szerinti más véleménynek. A kérelmezô panaszában hivatkozott sérelmek egy konkrét munkahelyi ügy megítélésébôl bontakoztak ki, a jogviszony hierarchikus jellegébôl adódóan váltak számára sérelmessé. A bíróság egyetértett a hatóság azon érvelésével, hogy a kérelmezô által megjelölt más vélemény az egyenlô bánásmód alkotmányos védelmi körébe nem vonható, védett tulajdonságnak nem minôsül, ugyanis az


kizárólag a munkaviszony során az általa végzett feladatokkal szoros összefüggésben volt értelmezhetô, és szakmai véleménykülönbségként értékelhetô. A bíróság ítéletében kiemelte, hogy a munkáltatóval való konfrontáció a hátrányos megkülönböztetéshez hasonló jellegû, speciális helyzet, amely egyaránt az alá-fölérendeltséggel, a függôséggel, illetve a kiszolgáltatottsággal írható le. E függôségi viszonyok különösen sérelmessé teszik az okozott hátrányt, amelyet azonban elsôsorban nem az össztársadalmi folyamatok, elôítéletek és megkülönböztetések, hanem az adott jogviszony hierarchikus jellege okoz. E körben különös figyelemmel kell lenni arra, hogy az Ebktv. preambulumából és a törvény közösségi jogi háttérjogszabályaiból az következik, hogy a védelem középpontjában az össztársadalmilag hátrányos helyzetben lévô csoportok állnak. A bíróság utalt a Legfelsôbb Bíróság azon álláspontjára (Mfv.I.10735/2007/3.), mely szerint a napi munkavégzéshez kapcsolódó indokolt és szükséges véleménynyilvánítás a munkaviszonyban illetve a közszolgálati jogviszonyban szükségképpen meglévô együttmûködés keretébe tartozik, tehát a panaszos által kifejtett más vélemény védett tulajdonságnak az Ebktv. 8. § j) pontja alapján nem minôsült. Miután védett tulajdonságot a hatóság nem állapított meg, értelemszerûen nem vizsgálhatta a zaklatás tényállásának megvalósulását sem. A megtorlással kapcsolatban a bíróság kifejtette, hogy ilyen panaszt a közigazgatási eljárás során kérelmezô nem terjesztett elô, így a hatóság erre irányuló kérelem hiányában azt nem is vizsgálhatta. Hangsúlyozta továbbá, hogy az Ebktv. 15. § (5) bekezdésében foglaltak - hivatalból történô eljárás -, abban az esetben érvényesülnek, ha a hatóság valamely más közigazgatási szerv hozzá érkezô jelzése alapján, avagy hivatalos értesülése során bármilyen más forrásból tudomást szerez az egyenlô bánásmód követelményének megsértésérôl. Amennyiben azonban panaszeljárás már folyamatban van, úgy az eljárást megindító kérelemben foglaltakat kell kivizsgálni, és valószínûsített hátrány valamint védett tulajdonság esetén, megfelelô bizonyítási eljárás lefolytatásával részletesen indokolt döntést kell hozni. (Fôvárosi Bíróság 6.K.34.074/2010/6. számú ítélet) A Fôvárosi Bíróság ítéletével elutasította annak az értékbecslô cégnek a kereseti kérelmét, amely egy vidéken élô roma család ingatlanjának értékbecslését elutasította, megakadályozva ezzel azt, hogy a család a banktól hitelt vehessen fel. A bíróság megítélése szerint az, hogy egy értékbecslésre váró ingatlant konkrétan mely kategóriába sorol az értékbecslô cég, olyan szakkérdés, melyre nézve sem a közigazgatási hatóságnak, sem a bíróságnak nincs kompetenciája, tehát sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem lehetett vizsgálat tárgyává tenni, hogy konkrétan a kérelmezôk ingatlana „C”, avagy magasabb fedezeti kategóriába sorolható lenne-e. A kizárólagosan vizsgálandó kérdés az volt, hogy az értékbecslés megtagadása jogszerûen történt-e, avagy az egyenlô bánásmód követelményének megsértésével. A bíróság egyetértett a per felperesével abban, hogy a helyszíni szemle lefolytatásával a hatóság kísérletet tett az értékbecslô cég véleményének „felülvizsgálatára”. A bíróság megítélése szerint maga a fedezeti kategória nem vizsgálható, a komfortfokozat, az infrastruktúra, a környezeti terhelés, az ingatlan mûszaki állapota és egyéb körülmények figyelembe vétele alapján a fedezeti kategória megítélése szakkérdés, amelyet banki eljárásokban is kizárólag értékbecslô cég végez. Ugyanakkora a bíróság osztotta a hatóság álláspontját abban, hogy az Ebktv. „ügyfélforgalom számára nyitvaálló helyiségben” kitételét akként kell értelmezni, hogy a szolgáltatás bárki számára elérhetô, hiszen a felperesi cég szerepel azon az értékbecslôi listán, melyrôl véletlenszerûen bármikor kijelölhetô szakértésre. A szolgáltatás jelen ügynél az értékbecslés lenne, melyhez jogellenesen nem juthattak hozzá a kérelmezôk. Elutasította a Fôvárosi Bíróság annak a fitnesztermet üzemeltetô gazdasági társaságnak a keresetét is, amely nem engedte be a fitneszterembe a roma panaszost.


41

A bíróság osztotta a hatóság álláspontját abban a kérdésben, mely szerint a felperesi gazdasági társaság a cégkivonatának tanúsága szerint egyéb sport, valamint fizikai közérzetjavító tevékenységgel üzletszerûen foglalkozik, így az általa kimentésként hivatkozott „baráti alapon” történô üzemeltetés nem helytálló, emellett a cég tevékenységében nevesített hagyományápolás, kulturális és az önazonosság fenntartását célzó létesítmények körébe nem tartozik, mely létesítménybe a belépés korlátozható, tagsághoz, illetve külön feltételekhez köthetô. Az Ebktv. nem ismeri a zártkörûen mûködô üzleti vállalkozás fogalmát, így a felperes ügyvezetôje által alkalmazott ún. „ajánlásos módszer” sem szolgálhatott a szolgáltatás panaszos elôtti megtagadásának okául. A felperes ügyvezetôje másik bíróság elôtt személyhez fûzôdô jog megsértése miatt indult perben maga is azt a nyilatkozatot tette, mely szerint nem gyakran fordul elô, hogy a fitneszterembe az utcáról idegen bemenne, ebbôl azonban egyértelmûen következik, hogy ilyen eset már fordult elô. Ezt alátámasztotta több tanú vallomása is, köztük a jelen perben meghallgatott egyik tanú kifejezetten azt nyilatkozta, hogy maga sem valakinek az ajánlására kezdte el látogatni a fitnesztermet. A bíróság rámutatott arra, hogy a felperes által kimentésként hivatkozott ajánlásos rendszernek azon túl, hogy a panaszos kizárását erre alapozni nem lehetett, azért sem volt jelentôsége, mert a felperesi gazdasági társaság tevékenységi körei között nyilvántartott sporttevékenység mint szolgáltatás ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben történô nyújtását végzi, vagyis nem vitásan az Ebktv. hatálya alá tartozik annak 5. § b) pontja értelmében. Tehát a felperes nem köthette ajánlásokhoz a konditerem használatát. Az ajánlás kapcsán felvetôdik egyébként az a kérdés is, hogy milyen jogszerû célt szolgál a baráti ajánlás, illetve ki dönt annak elégséges voltáról. Roma kérelmezôk, akik az egyik áruházban az éjszakai órákban élelmiszert vásároltak, kifogásolták, hogy a pénztárnál a biztonsági ôrök megállították és egy irodába kísérték ôket, ahol ruházatukat átvizsgálták. A hatóság a kérelmet elutasította, amellyel szemben a panaszosok kereseti kérelmet nyújtottak be. A Fôvárosi Bíróság az alábbiakat állapította meg. A hatóság széleskörû, részletes bizonyítási eljárást folytatott le, ahol a meghallgatott tanúk úgy nyilatkoztak, hogy a panaszosok gyanús mozdulatot tettek, feltételezhetô volt, hogy egyikük a ruházata alá elrejtette a szóbanforgó árut. Utalás történt arra is, hogy hiába van bekamerázva az áruház, vannak olyan holtterek, amelyeket a megfigyelôkamera nem tud észlelni, tehát feltételezhetô, hogy egy ilyen helyen végül az elrejtett árut kitették, így azt a biztonsági ôrök már nem találták meg. Annak pedig nem volt jelentôsége a vizsgált ügyben, hogy a panaszosokkal szemben büntetôeljárást nem indított az áruház, ugyanis erre csak akkor kerülhetett volna sor, ha valóban megtalálják náluk az elrejtett árut. Elutasította a Fôvárosi Bíróság annak a panaszosnak a keresetét is, aki a hatóság elôtti eljárásban azt sérelmezte, hogy az egyik távközlési részvénytársaság nem kötött vele elôfizetôi szerzôdést, mivel nem volt sem útlevele, sem jogosítványa. A hatóság ezt a helyzetet nem tekintette egyéb helyzetnek, így a kérelmet elutasította. A Fôvárosi Bíróság elfogadta a hatóság azon érvelését, hogy a panaszos védett tulajdonsággal nem rendelkezik, és az általa elszenvedett sérelem fogyasztói panasznak minôsül, ugyanis csak akkor lehetne az egyenlô bánásmód sérelmérôl beszélni, hogyha azon körön belül különböztették volna meg a felperest, akik jogosítvánnyal, illetve útlevéllel nem rendelkeznek. A bíróság álláspontja szerint ezen esetben a panaszos emberi méltósága nem sérült. A Legfelsôbb Bíróság elôtt zárult le az az ügy, amelyben a kérelmezô az egyik banknál hitelkártya-igénylést nyújtott be, azonban azt életkorára hivatkozással elutasították. A bank a rendkívüli perorvoslat iránti kérelmében arra hivatkozott, hogy a kérelmezô egyrészt nem nyújtott be szabályos hitelkérelmet, másrészt ha ezt be is nyújtotta volna, valószínûsítenie kellett volna, hogy a kérelem elutasítására az Ebktv. 8.§ o) pontja szerint került sor. A Legfel-


sôbb Bíróság nem osztotta a bank álláspontját, a panaszos valószínûsítette a hátrányt és a védett tulajdonságát is, így a felülvizsgálati kérelmet elutasította. Az egyik banknál áruhitelt igénybe venni szándékozó panaszos kérelmének helyt adva a hatóság kötelezte a pénzintézetet a jövôbeni jogsértéstôl való tartózkodástól, és 1 000 000 -Ft összegû pénzbírság megfizetésében marasztalta. A panaszos elégedetlen volt a döntéssel, és kifejezetten sérelmezte, hogy a hatóság enyhe szankciókat alkalmazott a bankkal szemben. Kifogásolta továbbá azt, hogy a hatóság nem állapította meg, hogy szegregáció áldozata lett azáltal, hogy megtagadták tôle a hitel igénybevételét. A Fôvárosi Bíróság ítéletével elutasította a keresetet, hangsúlyozva a következôket: A szegregáció a diszkrimináció egyik formája, ezért a diszkriminációt tiltó nemzetközi egyezmények implicit módon a szegregáció tilalmát is megfogalmazzák. Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) 7. számú általános ajánlásában a nemzeti jogalkotás számára fogalmazza meg a diszkrimináció-ellenes szabályozás kulcselemeit, kifejezetten megnevezve a szegregációt, mint a diszkrimináció egyik, a nemzeti jogalkotásban is nevesítetten tilalmazandó formáját. Az Ajánlás alapján a szegregáció fogalma a következô: olyan magatartás, amellyel valamely személyeket objektív és ésszerû indok nélkül elkülönít egymástól faji, etnikai alapon. Az objektív és ésszerû indok a diszkrimináció fogalmánál megfogalmazottakat jelenti. A szegregáció „két csoport lakóhelyének, munkahelyének, szociális intézményeinek vonatkozásában fennálló fizikai elkülönítésre vonatkozik”. A szegregáció az egymástól valamilyen módon megkülönböztethetô társadalmi csoportok olyan, településen belüli, lakóhely szerinti térbeli elkülönülése, mely társadalmi tényként jelenik meg a társadalom számára (Gyôri Péter, 1980.) A bíróság egyetértett a hatóság azon érvelésével, hogy nem minden diszkrimináció minôsíthetô jogellenes elkülönítésnek. Ez utóbbit ugyanis azért kellett külön szabályoznia a jogalkotónak, mert - különösen az oktatás területén - megjelentek olyan magatartásformák, amelyek a diszkriminációt fizikai elkülönítésben is megvalósították. Ezekben az esetekben tehát nem közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésrôl van szó, hanem meghatározott személyeket vagy csoportokat objektív és ésszerû indok nélkül térbelileg is elkülönít egymástól a jogsértô az Ebktv. 8. §-ában felsorolt valamely tulajdonság alapján. A bíróság megállapította továbbá, hogy a hatóság a sérelmezett döntésében a jogkövetkezmények megállapításakor figyelemmel volt egyrészt arra, hogy az eljárás alá vont bank egyezségi ajánlatot terjesztett elô már az elsô nyilatkozat megtételekor, másrészt elismerte, hogy az ügyintézôjének tévedése miatt nem került sor a hitelkártya-szerzôdés megkötésére, harmadrészt úgy nyilatkozott, hogy felhívta az ügyintézôi figyelmét arra, hogy hasonló esetekben a jövôben körültekintôbben járjanak el. Korábbi évekhez hasonlóan a tavalyi évben is nehézséget okozott a jogalkalmazó számára az olyan típusú kérelmek vizsgálata, amikor közérdekû igényérvényesítôként vagy egyéni bejelentôként azt sérelmezik a hatóságnál, hogy bizonyos álláshirdetések diszkriminatív kitételt tartalmaznak (pl. életkorra vagy nemi hovatartozásra utalásuk miatt), illetve értéksemlegesnek minôsülô álláshirdetéseknél a megadott telefonszám felhívását követôen közlik azt, hogy bizonyos életkor feletti vagy roma nemzetiséghez tartozó személyeket nem kívánnak alkalmazni. A Fôvárosi Bíróság nemperes eljárásban elutasította a kérelmezô jogvédô szervezet beadványát, amely sérelmezte, hogy a hatóság nem derítette ki, ki adta fel a kifogásolt álláshirdetést, ezért az eljárás alá vont személyének hiánya miatt a közigazgatási eljárást megszüntette. A Fôvárosi Bíróság végzésében hangsúlyozta, hogy a közigazgatási eljárás hivatalból vagy


43

kérelemre indul, és a kérelemre induló eljárás egyetlen feltétele a kérelem benyújtása, mely eljárás a kérelemnek a hatósághoz való megérkezése napján megindul. Azon szabályozás, hogy a kérelemre indult eljárás a kérelemre beérkezése napján megindul, nem jelenti azt, hogy ezt követôen a hatóságnak nem kell a kérelem érdemi elbírálására való alkalmasságát vizsgálnia, illetôleg azt sem, hogy az eljárást nem szüntetheti meg az ezt megalapozó ok fennállása esetén. A hatóság tényállás-feltárási kötelezettsége ugyanis csak akkor áll fenn, ha a kérelem érdemi elbírálásra alkalmas, illetôleg nem kellett megszüntetni az eljárást a kérelemnek az érdemi elbírálást akadályozó hiányosságai miatt. A Ket. 30. és 31. §-ának együttes értelmezése szerint, ha a kérelem a jogszabályban meghatározott okok miatt érdemi vizsgálatra alkalmatlan, a hatóság 8 napon belül elutasítja, ha azonban a kérelem a formai vagy a tartalmi követelményeknek nem felel meg, az nem eredményezheti az érdemi vizsgálat nélküli elutasítását, hanem az eljáró hatóságnak fel kell hívnia az ügyfelet, hogy kérelme hiányosságait a kitûzött határidôn belül pótolja. A Ket. 31. § (2) bekezdése értelmezése alapján megállapítható, hogy a jogalkotó e szakaszban két okból teszi lehetôvé az eljárás megszüntetését: a hiánypótlási felhívás nem teljesítése, illetôleg nyilatkozattétel elmulasztása esetén. A hiánypótlás a kérelem alaki hiányainak, illetôleg mellékleteinek pótlására szolgálhat a kérelem érdemi elbírálásra való alkalmassá tétele érdekében, azonban ennek elmulasztása esetén is csak akkor van lehetôség az eljárás Ket. 31. § (2) bekezdése szerinti megszüntetésére, ha a nyilatkozattétel elmaradása megakadályozza a tényállás tisztázását, egyebekben a hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt. A hatóság azon felhívása, amelyben a panaszt benyújtó szervezetet nyilatkoztatja arra, hogy jelölje meg, kit kíván eljárás alá vonni (a hirdetésben feltüntetett mobil telefonszám ugyanis erre alkalmatlan volt), nem a bizonyítási eljárás részét képezô nyilatkozattételre felhívásnak minôsül, hanem egyértelmûen hiánypótlási felhívásnak. A bíróság leszögezte, hogy az ellenérdekû fél megjelölésének hiánya az eljárást megindító kérelem olyan formai hiányossága volt, amelyek a kérelem beérkezésekor megindult eljárás folytatásának akadályát jelentette, tekintettel arra, hogy a közigazgatási eljárásban a kérelemben foglaltak alapvetô jelentôségûek a tényállás felderítése szempontjából, ugyanis ezek határozzák meg, hogy melyek azok a releváns tények, amikre nézve szükséges lefolytatni a bizonyítást, illetôleg azt is, hogy az eljárást ki ellen kell folytatni. A bíróság végzésében egyértelmûen leszögezte, hogy a Ket. 35. § (1) és (2) bekezdésében és a 36. § (1) bekezdésében meghatározottakon túlmenôen az eljárást megindító kérelemnek tartalmaznia kell a kifogásolt magatartást, és azokat az adatokat is, ami alapján a hatóság meg tudja állapítani, hogy ki ellen kell megindítani az eljárást, illetôleg hogy a kérelem elbírálása a hatáskörébe tartozik és arra illetékes-e. Az egyenlô bánásmód követelményét megsértô személy megnevezése azért is elengedhetetlen feltétel, mert az Ebktv. személyi hatályának meghatározása döntô jelentôségû a hatóság hatáskörének megállapításánál, ugyanis a hatóság hatásköre nem minden személyre és nem minden viszonyra terjed ki, valamint az eljárás sajátossága a kontradiktóriusság, tehát az ellenérdekû fél jelenléte. Egy másik ügyben a Fôvárosi Bíróság ítéletével elutasította a hatóság által elmarasztalt jogsértô gazdasági társaság keresetét. Az ügyben a kérelmezô elsô alkalommal 2011 júliusában, majd 2011 szeptemberében jelentkezett raktáros-árufeltöltô-komissiózó munkakörre egy gazdasági társasághoz. Az alkalmazás feltételei között szerepelt a 20-30 év közötti életkori kitétel. Annak ellenére, hogy panaszos a meghirdetett életkornál idôsebb, összesen négyszer küldte el jelentkezését, állásinterjúra azonban egyetlen alkalommal sem hívták be.


A hatóság elôtti eljárásban a munkáltató elismerte, hogy „szerencsétlen” szóhasználatot alkalmazott a hirdetésben, amikor életkori kitételt megjelölt, azt azonban tagadta, hogy a panaszost ezért hátrány érte volna. Alkalmazásának elmaradására álláspontja szerint azért került sor, mert a kiválasztásban résztvevô munkatárs úgy ítélte meg, hogy a kérelmezô önéletrajzából az derül ki, hogy „komolyabb” munkát keres. A hatóság a tényállás tisztázása érdekében 2011 júliusában és szeptemberében az adott munkakör esetében állásinterjúra behívott, és felvételt nyert munkatársak életkori adatainak megvizsgálását, valamint az érintett ügyfelek és tanú meghallgatását követôen megállapította, hogy az eljárás alá vont álláshirdetést közzétevô munkáltató nem adta objektív tényezôkön alapuló okát panaszos személyes meghallgatása és alkalmazása elmaradásának. A hatóság az eljárás alá vontat az egyenlô bánásmód követelményébe ütközô magatartás jövôbeni tanúsításától eltiltotta és 200 000 -Ft pénzbírságot szabott ki, valamint elrendelte határozatának 30 napra történô nyilvánosságra hozatalát. A bíróság ítéletében - egyebek mellett - hangsúlyozta, hogy nem szolgálhat az a körülmény a sérelmet okozó gazdasági társaság kimentése alapjául, hogy a kérelmezô esetlegesen magasabb iskolai végzettséggel rendelkezett, és ebbôl nem lehet alappal arra következtetni, hogy az irányított munkavégzésre vagy a beosztotti munkakör ellátására, illetve a fiatalabb munkavállalókkal való együttmûködésre ne lenne képes. A bíróság rámutatott arra is, hogy a felperesi cég nem tudott számot adni arról, mi alapján jutott arra a következtetésre a kérelmezô tényekkel alátámasztott pályázata alapján, hogy magasabb pozícióra vágyik. Egy kérelmezô 2011 márciusában fordult a hatósághoz, mert álláspontja szerint az egyik közalapítvány megsértette az egyenlô bánásmód követelményét magyar nemzetisége miatt, melyet a panaszos egyúttal politikai kisebbséghez tartozásként is értékelt. Hátrányként arra hivatkozott, hogy az alperesi beavatkozó nem járult hozzá, hogy a közalapítvány a Holocaust Dokumentációs Központban egy fotókból, újságcikkekbôl és egyéb kapcsolódó dokumentumokból kiállítást szervezzen az általa megjelölt bûncselekmények (például: az Olaszliszkán meggyilkolt tanár, a Nagybörzsönyben megölt erdész, Marian Cosma kézilabdázó meggyilkolása és két társának megkéselése stb.) magyar áldozatai elôtt való fôhajtásként. A kérelmezô panasza szerint a kiállítás megszervezésének nem lett volna akadálya, ha született cigányként szeretett volna megemlékezni a terjedô erôszak áldozatairól, a kiállítást kizárólag azért nem rendezhette meg a Holocaust Központban, mert magyarnak született, és a kiállítás a magyarságnak okozott sérelmekrôl szólt volna. A hatóság nem találta alaposnak a kérelmet, így azt elutasította, azzal indokolva döntését, hogy a közalapítvány alapító okiratában megfogalmazott célok alapján megállapítható, hogy a kérelmezô által szervezendô kiállítás által megfogalmazott üzenet közvetítésére a közalapítvány nem jogosult. Annak célja, nevébôl is adódóan, a holokauszttal kapcsolatos dokumentáció gyûjtése, kulturális tevékenysége körében pedig kizárólag olyan kiállítások szervezéshez járulhat hozzá, amelyek a közalapítvány által megjelenítendô értékek, üzenetek közvetítését célozzák. A kérelmezô viszont olyan kiállítást szervezett volna, amely semmilyen formában nem kapcsolódik a közalapítvány célkitûzéseihez. A hatóság hangsúlyozta, hogy a panaszos által bemutatandó bûncselekmények áldozatait és családtagjait ugyanúgy megilleti a tisztelet és a részvét, mint a roma sorozatgyilkosságokban érintetteteket. Ettôl azonban független az a kérdés, hogy az áldozatoknak emléket állító kiállítások megrendezéséhez milyen jellegû intézmények adhatnak teret. A Fôvárosi Bíróság a hatóság fenti döntésével szemben hozzá forduló kérelmezô keresetét elutasította, kiemelve az alábbiakat: A Holocaust Központban megrendezésre került, és felperes által hivatkozott „Miért?” kiállításon bemutatott gyilkosságsorozat és például a felperes által említett olaszliszkai gyilkosság között semmilyen párhuzamot nem lehet vonni, akár az elkövetés módja, akár a szervezettsége okán. A „Miért?” kiállítás megszervezéséhez a közalapítvány azért járult


45

hozzá, mert a sorozatgyilkosság rasszista motívuma rokonította a bûntetteket a náci rémtettekkel, ezzel szemben a felperes által megszervezni kívánt kiállításon bemutatandó bûncselekményeket a felperes nem az áldozatok, hanem az elkövetôk etnikai hovatartozása alapján válogatta össze, amely a közalapítvány álláspontja szerint épp azt sugallta volna, hogy a cigány etnikum tagjai bûnözôk, és egy ilyen kiállítás ellenséges, megalázó környezetet alakíthatott volna ki a cigánysággal szemben. Mindez a bíróság szerint is ésszerû indokként szolgált a kiállítás elutasítására, és megfelelt az Ebktv.-ben meghatározott kimentési követelményeknek. A hatóság megállapította, hogy egy felsôfokú oktatási intézmény, mint foglalkoztató, megsértette az egyenlô bánásmód követelményét azzal, hogy esélyegyenlôségi tervét az Ebktv. 63. § (4) bekezdésében elôírt határidôre nem készítette el. A hatóság eltekintett a jogkövetkezmények alkalmazásától, mivel az eljárás megindítását követôen az intézmény becsatolta az idôközben elkészített esélyegyenlôségi tervét. A kérelmezô a határozatot megtámadta a Fôvárosi Bíróság elôtt, sérelmezve, hogy a hatóság mellôzte a szankció megállapítását. Hivatkozott arra, hogy az intézmény az egyik legnagyobb budapesti közintézmény, és kiemelt állami támogatásban is részesül, ezért elvárható, hogy a törvényeket és az abból eredô kötelezettségeit maradéktalanul és határidôre végrehajtsa. A felperes hangsúlyozta azt is, hogy az intézmény „rohammunkával” tett eleget törvényi kötelezettségének, jóval határidôn túl, hiszen 6 év és 4 hónapig úgy mûködött, hogy nem rendelkezett esélyegyenlôségi tervvel, ezáltal a munkavállalók nagyobb csoportjának okozott hátrányt. A bíróság ítéletében elutasította a kérelmezô keresetét, és rámutatott arra, hogy a hatóság nem vizsgálhatta azt, hogy az esélyegyenlôségi terv hiánya milyen sérelmet okozott, illetve okozhatott az intézmény alkalmazottainak, és csupán a felperes bejelentése, a munkáltató eljárás alá vonásának idôpontjától vizsgálhatta az esélyegyenlôségi terv meglétét. Elfogadta a bíróság a hatóság perben tett azon védekezését, mely szerint a felperes kérelmét megelôzôen nem érkezett olyan tartalmú panasz, bejelentés a hatósághoz, amely az esélyegyenlôségi terv hiányát sérelmezte volna, ez okból tehát nem foghat helyt az alperes azon érvelése, hogy munkáltatója folyamatos jogszabálysértést valósított volna meg. A bíróság megállapította, hogy alperesi hatóságnak az eljárás megindításáról szóló értesítését követôen az intézmény elkészítette az esélyegyenlôségi tervét, melyet ugyan nem határidôben, de még a közigazgatási eljárás során bocsátott a rendelkezésre, és amelynek tartalmát a hatóság egyébként nem jogosult vizsgálni. A bíróság kitért arra is, hogy reformatórius jogkörének hiányában nem mérlegelheti felül az alperes következetes gyakorlatát, a hatóság pedig kellô indokát adta határozatában a szankció mellôzésének. A bíróságnak közigazgatási perben nincs lehetôsége - a felperes által kért - bírságfizetést, a határozat nyilvános közzétételére kötelezést, illetve egyéb szankciókat alkalmazni. Egyetértett a bíróság a hatósággal abban is, hogy a kérelmezô nevének és személyes adatainak mellôzését a határozatban nem lehetett alkalmazni, ugyanis az eljárás alá vont védelmét szolgálja az a körülmény, hogy mely forrásból származik a panasz, így tud azzal szemben megfelelôen védekezni, így gyakorolhatja kimentési jogát. Öt év után került pont annak az ügynek a végére, amelyben a jogtanácsos kérelmezô azzal fordult a hatósághoz, hogy álláspontja szerint a bíróságok beléptetési rendszere diszkriminatív gyakorlatot valósít meg a jogtanácsosi igazolvánnyal a bíróságok épületébe belépni kívánó személyekkel szemben, míg egyes csoportok, így pl. ügyvédek, ügyészek belépésekor elegendô, ha igazolványukat felmutatják, azonban az ellenôrzô kapun nem kell áthaladniuk.


A Fôvárosi Bíróság érintettsége miatt kijelölt Nógrád Megyei Bíróság ítéletével elutasította a hatóság kérelmet elutasító döntését sérelmezô felülvizsgálati kérelmet. A bíróság kimondta, hogy a hatóság indokolása ésszerû és okszerû volt a különbségtétel vonatkozásában akkor, amikor az ügyvédekrôl szóló 1998. évi XI. törvény, valamint a jogtanácsosi tevékenységrôl szóló 1983. évi 3. tvr-ben foglaltak összehasonlítása alapján arra az álláspontra jutott, hogy a legkisebb biztonsági kockázat szempontjából az ügyvédek a jogtanácsosokhoz, azaz az összehasonlítható helyzetben lévô csoporthoz képest olyan többletelemmel rendelkeznek, amely az ellenôrzés tekintetében az eltérô bánásmódot jogszerûvé teszi. A bíróság egyetértett a hatóság azon indokolásával is, mely szerint a fényképes igazolvány, a kötelezô kamarai tagság, az ebbôl fakadó felelôsség, a szolgálati jogviszony, egy egyértelmû felelôsségre vonás kezdeményezésének a lehetôsége, továbbá az ügyvéddé válás módjának szigorúbb meghatározása a jogtanácsosokhoz képest alapot ad a megkülönböztetésre. Kérelmezôk egészségi állapotukat jelölték meg védett tulajdonságként abban az ügyben, amelyben sérelmezték, hogy az egyik vidéki önkormányzat kilakoltatta ôket az önkormányzati tulajdonú bérleményükbôl. A hatóság az ügyben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen megállapította, hogy az önkormányzat intézkedésére az ÁNTSZ felszólítására, közegészségügyi okok miatt került sor, tehát a kilakoltatásnak a tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggô, ésszerû indoka volt. Az eljárás alá vont önkormányzat a hatóság elôtt a tárgyi ingatlanról készített fényképfelvételekkel bizonyította a nagy mennyiségû kommunális hulladék felhalmozását, továbbá azt, hogy a lakóingatlanban használható bútorok és egyéb értéket képviselô berendezési tárgyak nem voltak fellelhetôk, ebbôl következtetni lehetett arra, hogy a lakást hosszabb ideje már nem lakták. Az ÁNTSZ-tôl beszerzett vizsgálati anyag tartalmazta továbbá, hogy az ingatlan falai repedezettek, a tetô beázik, az ablakok hiányosak és nem zárhatók, tehát nem vitásan közegészségügyi hiányosságok miatt a lakás lakhatatlanná vált. Egyetértett a bíróság a hatóság azon okfejtésével is, hogy az önkormányzat hasonló módon járt el azon lakások vonatkozásában is, amelyek a tárgyi ingatlannal összehasonlíthatóak voltak, s amelyeknél a közegészségügyi hiányosságok ugyanúgy felmerültek. Mindezekbôl következett, hogy az önkormányzat nem valósította meg a panaszosokkal szemben az egyenlô bánásmód követelményének megsértését, hiszen a kérelmezôk védett tulajdonsága és a hátrány közötti ok-okozati összefüggés nem volt megállapítható. Ezt támasztotta alá az a tény is, hogy egyébként panaszosoknak a szóban forgó lakásra érvényes bérleti szerzôdésük már nem volt az önkormányzattal, a kilakoltatás megkezdésekor az ajtók nyitva voltak, ott-tartózkodásra utaló jeleket nem lehetett felfedezni, és semmi sem utalt arra, hogy életvitelszerûen laknák az ingatlant. A kérelmezô azzal a panasszal fordult a hatósághoz, hogy hátrányos megkülönböztetés érte a jegyzô részérôl tartózkodási helye, mint védett tulajdonságként értékelendô egyéb helyzete miatt. A panasz szerint a kérelmezô hajléktalan, lakcímkártyájában lakóhelyeként kizárólag „K” település szerepelt. A panaszost a helyi munkaügyi központ azért törölte nyilvántartásából és így azért szûnt meg a korábbi ellátás folyósítása, mert nem tudott elfogadni egy kertészetnél felajánlott munkalehetôséget. A munkalehetôség visszautasítását azzal indokolta, hogy a munkahelyre való oda-vissza utazás több mint három órát tett volna ki naponta, holott a foglalkoztatás elôsegítésérôl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 25. § (2) bek. d) pontja értelmében a munkahely és a lakóhely közötti naponta - tömegközlekedési eszközzel - történô oda- és visszautazás ideje a három órát nem haladhatja meg. A munkaügyi központ nem fogadta el a kérelmezô indokait és törölte a nyilvántartásból, valamint megszüntette az álláskeresési járadék folyósítását.


47

A panaszos szerint hajléktalanként tartózkodási helyét bármikor megváltoztathatja, ez alapvetô alkotmányos joga, így nem jelenthetô ki, hogy a munkavégzés és a lakóhely közötti utazás ideje a napi három órát ne haladná meg, hiszen esetében kizárólag a munkavégzés helye volt ismert, az viszont nem, hogy honnan járt volna dolgozni. A hatóság a hatósági jogkört gyakorló szervezetek esetében is vizsgálja, hogy eljárásuk megfelel-e az egyenlô bánásmód követelményének, azonban hatásköre még e tekintetben sem terjed ki arra, hogy döntéseiket szakmai vagy célszerûségi szempontok alapján felülbírálja. A közigazgatási eljárás során rendelkezésre álló rendes és rendkívüli jogorvoslati lehetôségek szolgálnak arra, hogy az ügyfelek hatósági döntések megalapozottságát vitassák és ilyen kifogásaiknak érvényt szerezhessenek. A hatóság ezért nem tekinthetô egy olyan sajátos jogorvoslati fórumnak, amely más hatóságok hatáskörébe tartozó ügyekben hozott döntéseket a fenti szempontok alapján felülvizsgálhatna. Tárgyi ügyben a hatóság hatáskörének hiányát állapította meg, ugyanis a kérelmezô az álláskeresési járadék megszüntetését sérelmezte, s bár az errôl szóló hatósági döntést nem csatolta, az álláskeresési járadék megszüntetésérôl minden esetben határozattal dönt az eljáró hatóság. A hatóság végzésében rámutatott arra is, hogy az Flt. 58. § (5) bek. d) pontja értelmében álláskeresônek csak az a személy minôsül, aki elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szervvel együttmûködik. A kérelmezônek a felajánlott álláshely visszautasítása alapjául szolgáló indoka a hatóság megítélése szerint nem egyeztethetô össze ezen együttmûködési kötelezettségével, mi több, felveti, hogy a kérelmezô ténylegesen el kívánte helyezkedni. A panasz szerint ugyanis a kérelmezô tartózkodási helye és a munkavégzés helye közötti távolság miatt a felajánlott álláshely nem volt megfelelô. A hatóság megítélése szerint a kérelmezô tartózkodási helyéül megjelölt „ K” település és a munkavégzés helye közötti távolságra való hivatkozás azonban ésszerûtlen, tekintve, hogy a munkavégzés helye is „K” településen belül lett volna. A hatóság megállapította, hogy az ügyben nincs hatásköre, ezért a kérelmet Ket. 30. § b) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A Fôvárosi Bíróság végzésével elutasította a panaszos felülvizsgálati kérelmét és egyetértett a hatóság azon okfejtésével, mely szerint a kérelmezô a közigazgatási szervnél az álláskeresési járadék megszüntetését sérelmezte, tehát kérelme egy másik hatóság döntésének felülvizsgálatára irányult, melyet a hatóság hatáskörének hiányában sem célszerûségi, sem szakmai szempontok szerint nem jogosult felülvizsgálni, hiszen ez a hatáskörelvonás tilalmába ütközik. A Legfelsôbb Bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte a Fôvárosi Bíróság ítéletét és a hatóság döntését, amelyben a hatóság E. város polgármesterének képviselô-testületi ülésen elhangzott, és a környékbeli falvak roma asszonyaira tett negatív kijelentéseit zaklatásnak minôsítette. A Legfelsôbb Bíróság ítéletében kifejtette, hogy a polgármester magatartása nem tartozott az Ebktv. 4. § b) pontja alatt szabályozott személyi hatály alá, amely csak az önkormányzat és szerveinek mûködésével kapcsolatos jogviszonyokra terjed ki, akár belsô (önkormányzat és szervei közötti), akár külsô (önkormányzat és állampolgárai közötti) jogilag szabályozott relációról van szó. Ezen kívül rámutatott arra, hogy E. város polgármestere, illetve E. város önkormányzata képviselô-testületének tagja vonatkozásában az Ebktv. hatálya alá tartozó jogviszony fennállását a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) alapján kellett volna elsôdlegesen vizsgálni. A Legfelsôbb Bíróság érvelése szerint a polgármester - úgy is, mint a képviselô testület tagja - kizárólag az önkormányzati, illetôleg államigazgatási feladatai körében eljárva kerülhet olyan kapcsolatba meghatározott személyekkel, akik tekintetében köteles az egyenlô bánásmód követelményének betartására. A képviselô-testületnek nincs olyan feladata, sem hatósági jogköre, amely az Sz. és L. településeken élô panaszosokat érintené, ezen szemé-


lyek és a polgármester, illetve a képviselô-testület között nem jött létre jogilag szabályozott társadalmi viszony, azaz jogviszony. Mivel a polgármester a nyilatkozatát nem feladat- és hatáskörében eljárva tette meg, így az Sz. és L. településeken élô nôkre nézve tett nyilatkozata nem tartozott az Ebktv. hatálya alá. A bíróság megállapította azt is, hogy a polgármester nyilatkozatáért az általa képviselt önkormányzat felelôssége sem állapítható meg, mert a képviselô-testületi tagok feladatkörébe nem tartozó nyilatkozataiért a képviselt önkormányzat nem felelhet. V. Nemzetközi kapcsolatok A hatóság az elmúlt évekhez hasonlóan - fenntartva eddigi nemzetközi kapcsolatait számos fontos nemzetközi eseményen vett részt. Látogatást tettünk az Európai Emberi Jogi Bíróságnál Strasbourgban, ahol bemutatták a bíróság intézményét, kialakulásának történetét, az intézmény fejlôdésének alakulását, a bíróság reformját, valamint lehetôségünk nyílt egy a Nagy Tanács által tartott ülésen való részvételre. Az Equinetben (European Network of Equality Bodies) 2011-ben is felállításra kerültek a munkacsoportok, amelyek mindegyikébe delegált résztvevôt a hatóság. Az Equality Law in Practice munkacsoportot tavasszal a holland Egyenlô Bánásmód Bizottsága látta vendégül. A munkacsoportülésen a tagok által korábban elektronikusan megküldött jogesetek ismertetésére és elemzésére került sor, illetve döntés született arról, hogy a munkacsoport mely témára fókuszálva dolgozza ki 2011-es jelentését. Megállapodás született arról, hogy a korábbi évektôl eltérôen nem egy-egy jogeset nemzeti jog alapján való megoldására, feldolgozására vállalkoznak a nemzeti egyenlôbánásmódtestületek, hanem egy-egy téma köré fonva, minél több jogeset bemutatásán keresztül ajánlásokat, javaslatokat fogalmaznak meg az egyenlô bánásmód érvényesítését szolgáló irányelvek alkalmazása révén felmerült gyakorlati problémák kapcsán. 2011-ben a munkacsoport a szabad vallásgyakorláshoz való jog és a diszkrimináció tilalmának szembenállásából adódó konfliktusokat dolgozta fel. Ennek kapcsán a legfontosabb kérdés az volt, hogy melyek ezen szabadságjognak a legfontosabb korlátai, amelyre különbözô tagállami válaszok születtek. E témáról a munkacsoport által elkészített kiadvány ad részletes tájékoztatást, ismertetve a releváns eseteket és az azokban született döntéseket. A munkacsoport második ülésén a tervezett publikáció további részleteinek megbeszélésre került sor. A munkacsoport moderátora kijelölte a jelentés fejezeteinek fejezetgazdáit, akik feladata az volt, hogy az eddig továbbküldött jogeseteket rendszerezzék, egységes szerkezetbe foglalják és az átkötô szövegeket megírják. A 2011-es jelentésben két magyar vonatkozású jogeset kerül ismertetésre. Az ülésen a tagok megbeszélték a 2012-es év munkatervét, ennek kapcsán az osztrák hatóság delegáltja hangot adott annak, hogy a 2010es évben kevés szerep hárult a közép-kelet-európai országokra annak okán, hogy ezekben az országokban csekély számú muszlim közösség él. A 2011-es év témaválasztása alapján pedig éppen azok a konfliktusok kaptak hangsúlyt, amelyekben az iszlám vallási törvények kerülnek szembe a nyugati civilizáció alkotmányos alapjogaival. A munkacsoport tagjai a következô évre két témát javasoltak. 2012 az idôsek éve lesz, ezért felmerült, hogy az életkor alapú diszkrimináción alapuljon a jövô évi jelentés. Javaslat érkezett arra is, hogy a munkacsoport az elônyben részesítés és a megerôsítô intézkedés gyakorlati alkalmazására fókuszáljon.


49

A Strategy Development munkacsoport tagjai Budapesten tartották elsô ülésüket a hatóság székhelyén, amelyen megállapodtak abban, hogy 2011-ben tevékenységük a diszkrimináció áldozatainak nyújtott független jogi segítségre koncentrál. A hatóság e fejezet kidolgozását vállalta, tekintettel arra, hogy a kötelezô erôvel bíró döntés meghozatala a diszkriminációs ügyekben viszonylag ritka hatáskör az Equinet tagszervezetei körében, azonban a magyar hatóságnak van erre lehetôsége. A Communication Strategies munkacsoport célja, hogy a kommunikációs stratégiák kidolgozása, illetve terjesztése területén mozgósítsa az egyenlôbánásmód-hatóságokat. Ezen stratégiáknak különös szerepe van recesszió, illetve az azzal együtt járó, a diszkrimináció elleni fellépésnek nem kedvezô közhangulat idején. Ezen túlmenôen is kulcsfontosságú, hogy az egyenlôbánásmód-hatóságok az általuk képviselt értékeket hatékonyan közvetítsék, és aktív szereplôk legyenek a jogtudatosság növelésében, illetve a társadalmi szemléletformálásban. A munkacsoport ülésének témája a 2011. évre szóló munkaterv elfogadása volt, a tagok megállapodtak abban, hogy a munkacsoport egyrészt az ún. under-reporting (nem jelentett esetek) problémájával fog foglalkozni, illetve azt vizsgálja, hogy a hatóságok üzenetüket hogyan tudják mind szélesebb társadalmi rétegekhez eljutatni. Ennek keretében vizsgálja a csoport a sajtóval történô kapcsolattartást, az ún. social media (facebook, twitter, blogok), az érdekképviseleti szervek, illetve az NGO-k szerepét. A hatóság képviselôje részt vett az Equinet High-level jogi szemináriumán, amely - egyebek mellett - a nemi hovatartozás kockázati tényezôként való figyelembevételével foglalkozott a biztosítási szerzôdések vonatkozásában. A nemi hovatartozás kockázati tényezôként való figyelembe vétele a biztosítási szerzôdésekben diszkriminatív a 2004/113 irányelv szerint. Mivel azonban az irányelv nem adott meg határidôt arra vonatkozóan, hogy a tagállamok az ésszerû (statisztikailag alátámasztott) különbségtételeket meddig tarthatják fent, ezért az Európai Bíróság kimondta, hogy az átmeneti idôszak vége 2012. december 21., ezután semmilyen nemi alapú különbségtétel nem alkalmazható a biztosítási díjakban, prémiumok számításakor. A biztosítók részérôl a szemináriumon részt vevô CEA-Insurers of Europe Aisbl képviselôje hangsúlyozta, hogy annak csak pozitív velejárója van, ha figyelembe veszik a nemet is, mivel statisztikai adatok alapján jobban cizellálható adott személy esetében a kockázati valószínûség, ezáltal a rá kiszabott díjak adott esetben kedvezôbbek lehetnek. Tehát ily módon a lehetséges kedvezményektôl fognak elesni az ügyfelek, mert a biztosítók eggyel kevesebb faktort értékelnek esetükben. Azt is hangsúlyozta, hogy a nemi hovatartozás, mint tulajdonság az összes többi más rizikófaktor között csupán csak egy tényezô, és azért használják, mert annyira egyértelmû és nyilvánvaló. 2011-ben a hatóság ismét részt vett az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága meghívására a nemzetközi esélyegyenlôségi testületek részvételével szervezett konferencián, és Budapesten fogadta az Európa Tanács képviselôit, akik az ECRI munkájának hatékonyságát vizsgálják a kiválasztott tagállamok bevonásával. Képviseltettük magunkat a romák lakhatáshoz való hozzáférésének elômozdítása, a helyi jó gyakorlatok, támogatás, jogalkotás témájában az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és az Open Society Institute (OSI) közös szervezésében megrendezésre került, és tereplátogatással egybekötött konferencián. A rendezvény keretében a résztvevôk megtekintették a Prágától 1 órányira lévô Roudnice nad Labem településen a helyi önkormányzat által romák részére épített szociális bérlakásokat, melyeket a civil szervezetek nyomására az önkormányzat a város szélén, az iparterületen egy saját tulajdonában álló telekre épített. A telek közvetlenül egy gyár mellett


van, attól 2 méteres betonfal és drótkerítés választja el, a környéken nincs iskola és orvosi rendelô, a legközelebbi buszmegálló kb. 15 percnyi sétára van. A bérházak rendkívül rossz állapotban vannak, és a közeli gyár miatt elviselhetetlen bûz veszi körül. A helyi civilek hetente egyszer fejlesztô foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, mert általános gyakorlat, hogy kisegítô iskolában kapnak csak helyet. A látogatás keretében sor került az alpolgármesterrel és a romák felzárkóztatásáért felelôs kormányzati szerv képviselôjével való találkozásra is. A konferencián az elôadók az általuk látottakat értékelték, megjegyezve, hogy az önkormányzat intézkedése bebetonozta és mélyítette el a romák településen belüli szegregációját és mindez milyen hosszú távú hátrányokkal jár a roma gyermekek oktatáshoz való joga és egészségkárosodása vonatkozásában. A konferenciát a Roma integráció évtizedének 2011-es elnöki posztját betöltô cseh kormány képviselôje nyitotta meg, aki beszédében 6 pilotprojektet mutatott be, amelyek a romák lakhatási körülményeinek javítását célozzák. Az FRA munkatársa röviden bemutatta az FRA 2009 októberében elkészült összehasonlító jelentését a romák lakhatási körülményeirôl. A tagállami jó gyakorlatok között említette az olyan megoldásokat, amikor a romák lakóhelyének felújításában, építésében maguk a lakók is részt vesznek. Jó példaként említette a magyar telepfelszámolási programot, amely a hosszú távú megoldást szolgálja, de azt is kiemelte, hogy a projekt nagyon sokba került. Az Európai Unió lakhatással összefüggô hatáskörei kapcsán kiemelte, hogy kizárólag a strukturális alapokból nyújtott támogatással tud hozzájárulni a megfelelô lakhatási körülmények biztosításához, a lakhatási stratégiák kialakítása alapvetôen nemzeti hatáskör. Az FRA felmérésére utalva megállapította, hogy a nemzeti stratégiák általában nem tartalmaznak egzakt határidôket, így azok végrehajtása sem számonkérhetô. Eva Sobotka hangsúlyozta, hogy a nemzeti egyenlôbánásmód-hatóságok költségvetésük növelésével lehetôséget kaphatnának arra, hogy a lakhatáshoz fûzôdô jogok érvényesülését is ellenôrizzék. Az ENSZ lakhatásért felelôs megbízottja (UN Special Rapporteur on Housing) a megfelelô lakhatáshoz való jogról, mint emberi jogról beszélt, rávilágítva arra, hogy a megfelelô lakhatás biztosítása állami feladat is, és az önkormányzatok nem okolhatják a gazdasági válságot azért, hogy ezen kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 2000-ben hozta létre a lakhatásért felelôs megbízott tisztségét, amelyet jelenleg Brazília korábban városfejlesztésért felelôs minisztériumának korábbi vezetô tisztségviselôje tölt be. A lakhatáshoz való jog mint emberi jog nemzetközi gyökerei az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányában foglalt megfelelô életkörülményekhez való jogból (adequate standard of living) vezethetô le. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottságának a megfelelô lakhatáshoz fûzôdô joggal kapcsolatos állásfoglalása (General Comments No. 4 (1991) és No. 7. (1997)) értelmében a megfelelô lakhatáshoz fûzôdô jogból jogosultságok és kötelezettségek vezethetôek le. A jogosultságok között szerepel a magánlakás védelméhez való jog, a kilakoltatással szembeni garanciák, a letelepedés és mozgás szabadsága, a lakhatással kapcsolatos helyi és állami döntésekben való részvételhez fûzôdô jog és a lakhatáshoz történô diszkriminációmentes hozzáféréshez fûzôdô jog. A lakhatáshoz fûzôdô jogról az ENSZ kézikönyvet állított össze. Az Európai Bizottság Regionális Politika Fôigazgatóságának szakértôje felhívta a figyelmet arra, hogy a 2010 júniusában elfogadott módosítás értelmében a jövôben a regionális fejlesztési alapot kimondottan a lakhatási körülmények fejlesztésére is fel lehet használni. 2011. március 8-án Budapesten került megrendezésre az EIGE (Nemi Egyenlôség Európai Intézete) konferenciája, amelyre meghívást kaptak a nemi egyenlôség kérdésével foglalkozó hatóságok, intézmények, civil szervezetek és érdekképviseleti szervezetek képviselôi,


51

továbbá újságírók, médiaszereplôk. A konferencia apropóját az szolgáltatta, hogy 100 éve ünnepelik meg a nemzetközi nônapot. A megbeszélés két munkacsoportban zajlott a plenáris ülést követôen: az újságírók és médiaszereplôk bevonásával alakult az egyik, míg a hatóságok, intézmények, civil- és érdekképviseleti szervezetek részvételével a másik. Ez utóbbi munkacsoport témája az EIGE által a közeljövôben felállítandó Kutatási és Dokumentációs Központ, valamint az elektronikus és fizikálisan is létezô könyvtár voltak. A Kutatási és Dokumentációs Központ online kerülne létrehozásra és a releváns szervezetek által szolgáltatott anyagokat tartalmazná témakörönként. Célja, hogy egy helyre gyûjtse össze bárki által elérhetô módon, a nemi egyenlôség témájában fellehetô mindenfajta anyagot. A 1107/2006/EK rendelet hatályba lépése óta felmerült jogalkalmazási problémák megvitatása érdekében az Európai Bizottság meghatározott idôközönként konzultál a tagállamok képviselôivel. Ennek eredményeként 2011-ben ismét részt vettünk a bizottság és az 1107/2006/EK rendelet végrehajtásáért felelôs szervezetek találkozóján, melynek célja a rendelet egységes végrehajtása a tagállamokban. Meghívást kaptunk az Európai integrációs modulok elnevezésû szemináriumra, melynek témája a befogadó társadalom elkötelezettsége volt. A szeminárium a migránsok integrációjának európai moduljai címû projekt részeként került megrendezésre, amelynek célja, hogy javaslatot dolgozzon ki a migránsokkal foglalkozó közpolitika-alkotók számára három fô témában, amelyek a következôk: - a befogadó társadalomba történô bevezetés, nyelvtanfolyamok, - a befogadó társadalom szilárd elkötelezettsége, - a migránsok aktív részvételének biztosítása a társadalmi élet minden szegmensében. A Nemzeti Nemi Egyenlôség Testületeinek Brüsszelben megrendezésre került konferenciáján a téma a nemzeti nemi egyenlôségi testületek és civil szervezetek igazságszolgáltatáshoz való hozzájutás biztosításában betöltött szerepe volt. Az Európai Bizottság Igazságügyi Általános Igazgatóságának igazgatója rövid ismertetôt tartott a Bizottság stratégiájáról a 2010-2015-ös idôszak vonatkozásában a 92/85/EEC irányelv tervezett módosításáról, az irányelv új, 19-es cikkellyel való kiegészítésérôl, amely a foglalkoztatás területén kívül is kiterjesztené a védelmet a diszkriminációval szemben vallási vagy hitbéli, fogyatékosság miatti, valamint életkor és szexuális orientáció miatti védett tulajdonságok vonatkozásában. Beszámolt arról, hogy 2011. március 3-án elôször került megrendezésre az egyenlô bérek napja, melynek célja a nemek közötti egyensúly javítása a gazdasági társaságok topmenedzserei között és az igazgatóságban betöltött tisztségeknél, valamint a bérszakadék szûkítése, a szülési szabadságról visszatérôk munkába illeszkedése, a munka és családi élet összehangolásának megteremtése. A Milieu Korlátolt Felelôsségû Társaság a bizottság felkérésére elkészítette és bemutatta tanulmányát, amely összehasonlító elemzés a nemi egyenlôség és az antidiszkriminációs jog területén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésrôl. A tanulmány a 27 tagállam, valamint az EFTA/EEA országok helyzetét elemzi a fenti szempontokból, az uniós irányelvekben megjelölt 6 védett tulajdonság alapján. A tanulmány összeállításához az érintett országok egy-egy nemzeti szakértôjét keresték meg. A tanulmány megállapításait több ország képviselôi is kifogásolták, hiszen éppen az ügyben leginkább érintett nemzeti hatóságokat hagyták ki az információgyûjtésbôl. Az ILGA képviselôje beszámolt a megjelenteknek a szervezet diszkrimináció által sújtott áldozatainak segítésében betöltött szerepérôl.


A Holland Egyenlô Bánásmód Bizottság beszámolt arról, hogy az egyenlô értékû munkáért egyenlô bér tárgyában átfogó, ex officio vizsgálatot indítottak 18 kórházzal szemben, amelyeket véletlenszerûen választottak ki. Az Európai Fogyatékosügyi Fórum képviselôje bemutatta a szervezetet, és ismertette szerepét a fogyatékos emberek jogainak érvényesítése körében. Az elôadásban hangsúlyozták, hogy leginkább az ún. social disability kérdése nincs megfelelôen kezelve. Legtöbb hátrány a mentális problémákkal küszködôket, az értelmi fogyatékossággal élôket éri, akik gyakorlatilag teljesen ki vannak rekesztve nemcsak a munkaerôpiacról, hanem az igazságszolgáltatás igénybe vételétôl is el vannak zárva, ha gondozójukkal, gondnokukkal konfliktusuk van, és emiatt azok nem akarják a gondnokoltjaik jogait megfelelôen érvényesíteni. Az elôadás röviden ismertette az ENSZ Fogyatékossággal Élôk Jogairól szóló Egyezményét, amely 2011 januárjától az uniós joganyag része lett. A korábban HALDE néven mûködô Franciaországi szervezet helyettes vezetôje beszámolt arról, hogy 2011. március 29-tôl új néven mûködnek: „Jogok védôje” név alatt. Az új szervezet magába olvasztotta a HALDE-t, az ombudsmani hivatalt, a gyermekek jogai védelmében mûködô szervezetet, valamint az orvosetikai bizottságot. A szervezet függetlenségét alkotmány biztosítja. A szokásos 6 védett tulajdonságon kívül még 12 új kategória alapján vizsgálódhatnak, pl. életmód, genetikai jellemzôk, külsô (fizikális) megjelenés, vezetéknév, szakszervezeti tevékenység stb. Tavalyi évben a HALDE 12467 panaszt kapott nemi hovatartozással összefüggésben, ebbôl terhességgel összefüggô panasz 618 db volt. Továbbra is problémát jelentenek a terhesség miatti elbocsátások, a szülési szabadságról történô visszatérés nehézségei, a gyermekvállalás/nevelés során a karrier megszakadása miatti hátrányok elszenvedése és az egyenlôtlen bérezés.


53

VI. Hatósági tevékenység a számok tükrében



55



57

VII. A TÁMOP-5.5.5 projekt Innovációk a diszkrimináció elleni küzdelemben

Jogalkalmazás, tudásmegosztás és érzékenyítés az Egyenlô Bánásmód Hatóság TÁMOP-projektjében Az Európai Bizottság 2008-as felmérése szerint minden harmadik európai polgár volt már hátrányos megkülönböztetés áldozata. Hasonló eredményei születtek az Egyenlô Bánásmód Hatóság (EBH) 2010-es magyarországi reprezentatív vizsgálatának is. A diszkrimináció hazánkban is jelen van az élet számos területén és több társadalmi csoportot is sújt. Bár a jogszabályok a hatóság eljárásán keresztül az érintetteknek a hátrányos megkülönböztetéssel szemben jogorvoslati lehetôséget biztosítanak, a diszkriminációs jelenségek mégis gyakran rejtve maradnak. Az érintettek általában nem rendelkeznek megfelelô ismeretekkel a jogérvényesítés terén vagy nincs lehetôségük élni azokkal. A roma közösség esetében további nehézséget okoz a közigazgatási szervekkel, hatóságokkal szembeni bizalmatlanság is. Az EBH a hatósági jogkörén túl, a 2009. április 1-jén indított TÁMOP-5.5.5 A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erôsítése elnevezésû uniós projekt eszközeivel is törekszik arra, hogy változtasson ezen a helyzeten. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) forrásaira támaszkodva a hatóság tevékenységi köre kibôvült és alkalmassá vált arra, hogy a hatósági jogalkalmazáson túlmutató társadalmi igényeknek is megfeleljen. 2009. szeptember 1-jétôl egyenlôbánásmód-referensek várják a panaszosokat minden megyében, akik havonta a kistérségeket is felkeresik szolgáltatásaikkal. A referensi hálózat munkatársai jogász végzettségû, az egyenlô bánásmód és az esélyegyenlôség terén komoly tapasztalattal rendelkezô szakemberek, akik közel viszik a jogérvényesítés lehetôségét a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett emberekhez. A 2010 ôszén indított és a hatóság egyedülálló, speciális tapasztalatát is magába foglaló, saját fejlesztésû tananyagára épülô antidiszkriminációs képzéseken a résztvevôknek lehetôségük nyílik az esélyegyenlôségi ismereteken túl a jogérvényesítéshez szükséges kompetenciák elsajátítására is. A diszkrimináció ellen azonban nem lehet csupán a jogi lehetôségeket, a szankciók fenyegetését használva fellépni. A projekt komplex kommunikációs eszközöket nyújt a hatóság számára a társadalmi érzékenyítéshez szükséges kedvezô attitûdváltozások eléréséhez. Annak érdekében pedig, hogy az élet számos területén mûködô diszkriminációs mechanizmusok is feltárásra kerüljenek és nyilvánossá váljanak, a TÁMOP-program része egy hét területre kiterjedô társadalomtudományi háttérkutatás. A következôkben a projekt fô területeirôl számolunk be részletesebben.


VII. 1. A megyei egyenlôbánásmód-referensi hálózat Az Egyenlô Bánásmód Hatóság decentralizált egységek nélkül jött létre 2005-ben budapesti székhellyel. A TÁMOP-5.5.5. projektben azonban az ország minden régiójára, megyéjére és kistérségére kiterjedô egyenlôbánásmód-referensi hálózat alakult, amely a hatósági szolgáltatások személyes elérését 2009 szeptemberétôl megyei és kistérségi szinteken is elérhetôvé teszi.

A projekt kezdetén az ügyfélfogadásoknak a megyeszékhelyek Esélyek Házai adtak helyet, 2011-ben több helyszínen is változás történt az Esélyek Háza hálózat átalakulása miatt. A 19 megyéből 2011-ben 3 megyében (Baranya, Heves, Gyôr-Moson-Sopron) zajlott az állandó, heti rendszerességû ügyfélfogadás kormányhivatalban, 6 megyében maradt a még mûködô Esélyek Házában, 10 megyében pedig civil szervezetekkel kötött együttmûködési megállapodást az Egyenlô Bánásmód Hatóság. Az egyenlôbánásmód-referensek hálózati szinten összesen havi 332 órában tartanak ingyenes ügyfélfogadást, a szakemberek fogadják a diszkrimináció áldozatait és azokat, akik a hatóság szolgáltatásai, az egyenlô bánásmód követelménye, a diszkriminációmentesség elônyei iránt érdeklôdnek. A diszkriminációs esetek feltárásához szükséges bizalmi légkör kialakítására is alkalmas félfogadási környezetben az ügyfelek nem csupán tanácsadást vehetnek igénybe, a referensek panaszbejelentô nyomtatványokon rögzítik a szükséges adatokat, segítséget nyújtanak a beadványok elkészítésében, és továbbítják azokat a hatósághoz. A referensek feladata kettôs. Egyrészt helyi szinten képviselik a hatóságot az ügyfelek felé, tanácsadást nyújtanak, panaszokat vesznek fel, széles körben kapcsolódnak be a helyi szakmai és civil partnerségekbe, iskolai programokba, közremûködnek a diszkriminációmentesség követelményének tudatosításában és az egyenlô bánásmód követelményével kapcsolatos tudásmegosztásban. Másrészt, mintegy megszûrve a hatóság elé kerülô panaszokat, gondoskodnak arról, hogy valóban csak a diszkriminációgyanús ügyeket vizsgálják ki, ezzel is hozzájárulva a hatékonysághoz.


59

Az egyenlôbánásmód-referenseket szakmai és emberi szempontból is magas elvárások alapján választotta ki a hatóság, legtöbbjük többéves hasonló területen szerzett tapasztalattal rendelkezô ügyvéd. Munkájukat folyamatosan figyelemmel kíséri a projektmenedzsment és szükség esetén változtatásokat hajt végre. 2011 decemberéig összesen 3235 ügyfelet fogadtak az egyenlôbánásmód-referensek és 328 panaszbeadvány készült el a közremûködésükkel. (2010-ben a referenseket felkeresô ügyfelek száma országosan 1752 fô volt és 124 panaszbeadvány készült.)

60


Az esetek többségében jogi tanácsadásra került sor, mert a jogorvoslat lehetôségét tömeges mértékben az állampolgárok még nem ismerik. A referensek feladata az is, hogy mûködési területükön fejlesszék a jogtudatosságot és a hatóság ismertségét. A hálózatból érkezô diszkriminációs panaszok alapján 2011. december 31-ig 238 ügyben született hatósági döntés. A jogsértések megállapítása mellett az esetek közel 10 százaléka (8,3%) zárult a panaszos és a hátrányosan megkülönböztetô bepanaszolt jogszabályoknak is megfelelô egyezségével.


61

A hatóság a projekt minden területén pontosan dokumentálja az eredményeket, illetve méri az ügyfelek elégedettségét is. Az egyenlôbánásmód-referenseket felkeresô panaszosok közül a szolgáltatás minôségét 1275 fô értékelte egy nullától tízig terjedô skálán, összességében 9,53 százalékos átlaggal.

VII. 2. Képzések

Az egyenlô bánásmód érvényesítése és a társadalmi érzékenység fejlesztése címû akkreditált jogi ismeretátadó és érzékenyítô képzés 2010 szeptemberében indult. A több mint 70 tréning lebonyolításával tervezett sorozat a hatósági jogalkalmazó munkatársak fejlesztette tananyagon alapuló, 30 órás, akkreditált képzésbôl áll. A program két modulja: esélyegyenlôségi ismeretek és szemléletformáló érzékenyítô tréning, valamint antidiszkriminációs jogi ismeretek és esetjog. A képzés gyakorlati része a hatósági eljárásban vizsgált konkrét diszkriminációs ügyek elemzésén alapul, s e tekintetben páratlan lehetôséget jelent a fenti célok eredményes megvalósulásában. A tréning sikeres elvégzését a hatóság által kiadott Tanúsítvány igazolja. A képzés eredményeként növekszik a résztvevôk jártassága az esélyegyenlôségi ismeretekben és az esetjogban, képessé válnak a diszkrimináció különbözô formáinak felismerésére, a jogérvényesítés megfelelô módjának megválasztására. A képzésekre jelentkezôknek lehetôségük nyílik elsajátítani a közérdekû igényérvényesítéshez szükséges kompetenciákat is. A hatóság további célja a képzéseken a téma iránti szakmai és személyes elkötelezettség kialakítása és megerôsítése.


2011. december végéig a projekt munkatársai által szervezett 32 tréninget 597 fô végezte el sikeresen, közülük 594 fô kapott tanúsítványt és 3 fô igazolást. (Tanúsítványt kap, aki minden modult megfelelô szinten teljesített, ezért a területen szerzett jártasságát igazoljuk, igazolást pedig az kap, aki valamelyik modult nem teljesítette a megfelelô szinten, de a képzésen részt vett.) A továbbképzések résztvevôi közül december végéig 97,5% nyilatkozott úgy, hogy újonnan szerzett ismeretei és élményei hozzájárultak társadalmi érzékenységük fejlôdéséhez, és 97,7%-uk számolt be arról, hogy a tanultakat, az egyenlô bánásmód elvét teljes mértékben érvényre tudja majd juttatni a munkájában és a különbözô élethelyzetekben is.


63

A résztvevôk visszajelzései (595 fő) igazolták, hogy a képzés eredményességének legfôbb garanciája, ha azok fejlesztik a tananyagot, illetve tartják a tréningórákat, akik a hatósági jogalkalmazást végzik, valamint az esélyegyenlôségre is kiterjedô speciális tudással rendelkezô tréner vezeti az érzékenyítô tréningmodult.

A képzéseket résztvevôink többsége rendkívül eredményesnek és hasznosíthatónak tartja, mert az elméleti és gyakorlati ismeretek lehetôséget adnak mind a saját élményû tapasztalatszerzésre, mind az elméleti tudás fejlesztésére is.


A képzések célcsoportja tágan meghatározott, egyfelôl azok, akik valamilyen védett tulajdonságuk miatt érintettek, másfelôl azok, akik munkájuk vagy egyéb helyzetük miatt diszkriminációval sújtott emberekkel kerülhetnek kapcsolatba. Utóbbi körbe tartoznak például az önkormányzatok munkatársai.


65

A képzések fontos jellemzôje, hogy vegyes csoportban - többfajta védett tulajdonsággal rendelkezôk és azokkal nem rendelkezôk köre - alakít ki egy biztonságos közeget, amely lehetôséget ad a személyes tapasztalatszerzésre és élményekre, illetve az önismeret fejlesztésére. Ezek a tapasztalatok a résztvevôk értékelése alapján a késôbbiekben jól hasznosíthatók a gyakorlati életben.


A tréningeket országszerte akadálymentes környezetben tartjuk, a csoportdinamikát tudatosan építjük azzal is, hogy a résztvevôket általában együtt élô, dolgozó vagy egymással hatósági és egyéb szolgáltatási jogviszonyokban álló csoportokból toborozzuk. A képzések szervezése folyamatos az érintettek célzott megkeresésével, de a soron következô idôpontok, a jelentkezési lapok állandóan elérhetôek a projekt internetes oldalán is. Sokan azért jelentkeztek a továbbképzésre, mert olyan szakmai területekrôl szerezhettek tudást, amelyekrôl az oktatási intézményekben nem tanulhattak. Az EBH a képzések tapasztalataival folyamatosan fejleszti a tréning tematikáját azért, hogy a projekt végén, 2013-ban, a gyakorlatban is széles körben kipróbált tananyagot adjon át módszertani oktatófilm formájában a felsôoktatás és a felnôttképzés számára. A hosszú távú cél, hogy mindez a felnôttoktatási képzési rendszer részévé váljon. Folyamatosan monitorozzuk a tananyaggal kapcsolatos elégedettséget is, annak folyamatos fejlesztése érdekében.

VII. 3. Kutatások A projekt harmadik pillérét a kutatások és azok szakmai elemzése jelenti. A hatóság a kutatási programon keresztül a diszkriminációs mechanizmusok feltárására törekszik. 2010. óta a TÁMOP-5.5.5. program hét kutatásából öt témában kezdôdött el a vizsgálat. A hatóság a TÁMOP-projekten belül saját kutatást is végez a képzésein résztvevôk körében, ugyancsak két hullámban. Az adatfelvétel lehetôséget teremt arra, hogy nyomon kövessük a jogtudatosság mértékének növekedését a sajáttananyag-fejlesztésû tréningeken résztvevôk és a magyar lakosság között. Az Egyenlô Bánásmód Hatóság kutatási programjának távlati célja, hogy a tanulmányok eljuthassanak a foglalkoztatás és a közigazgatás minden érintettjéhez, további társadalomtudományi kutatásokat, diszkriminációmentes mechanizmusokat, szakmai és társadalmi párbeszédet generáljanak.

VII.3.1. Egyenlôség a muka világában kutatás Az „Egyenlôség a munka világában” kutatás négy altémájában a munkaerôpiac és a szolgáltatások (ide értve a közszolgáltatásokat is) hátrányos megkülönböztetést eredményezô gyakorlatait és ok-okozati összefüggéseit vizsgáltuk, különösen a nôk, a romák és a fogyatékos emberek védett csoportjainak tapasztalatain keresztül. A TÁMOP-2.5.2-es programmal együttmûködve közel 10 ezer fôs munkavállalói és munkáltatói mintát ért el az adatfelvétel. Az eredmények publikálására 2011 tavaszán került sor a TÁMOP-5.5.5 projekt honlapján, illeve szeptemberben mutattuk be azokat a sajtó képviselôinek. Az „Egyenlô munkáért egyenlô bért” kutatás az azonos munkakörbe tartozó nôk és férfiak közti jövedelemkülönbséget vizsgálta. Az adatok szerint az úgynevezett üvegplafon-jelenség és a nemek szerinti szegregáció más tényezôk hatásával kombinálódva jelentôs jövedelemhátrányt okoz a mai napig. A legmagasabb keresetûek jövedelmi ötödében jellemzô jelentôs megkülönböztetés miatt több mint 10%-os az átlagos jövedelemhátrány a nôi nemhez tartozás alapján. A 36-40 éves korosztályban az azonos társadalmi helyzetû, azonos beosztású nôk mintegy 30 ezer Ft-tal keresnek kevesebbet a férfi munkavállalóknál, míg a pályakezdôknél hozzávetôlegesen 8 000 Ft-os a különbség


67

A „Munkáltatók kiválasztási gyakorlata” címû kutatás eredményei szerint Magyarországon legjellemzôbb a nemi, illetve az életkor alapú munkáltatói diszkrimináció. Az is egyértelmûvé vált, hogy a munkaadók és a hr-esek az állásinterjúk során gyakran nincsenek tudatában, hogy a védett tulajdonságokkal összefüggô kérdéseik, legyenek azok családi állapottal vagy gyermekvállalással kapcsolatosak, gyakorta eredményeznek kirekesztést. A foglalkoztatók a közalkalmazotti, a civil, a köz- és kormánytisztviselôi, valamint a versenyszférában egyaránt rákérdeznek állásinterjúkon a gyermekek számára. Elsôsorban a versenyszférában teszik fel az egészségi állapotra vonatkozó kérdéseket, amely szintén a védett tulajdonságok kozé tartozik.


„Az esélyegyenlôségi terv hatásának vizsgálata” címû tanulmány mutatja be a foglalkoztatás terén azokat az ismerethiányokat, véleményeket és elôítéleteket, amelyek megerôsítik az Egyenlô Bánásmód Hatóság szerepének tudatosítására irányuló törekvéseinket. A kutatás szerint a munkavállalók tudatosabbak, ha a munkáltató rendelkezik esélyegyenlôségi dokumentummal. A terv többnyire törvényi kötelezettség vagy pályázati feltétel miatt jön létre, és 2010-ben a versenyszféra 13 %-ában, a civileknél pedig 9 %-ban volt jellemzô. „Az esélyegyenlôség a munka világában” címû kutatás a védett tulajdonságú munkavállalók munkaerô-piaci és munkahelyi helyzetét, problémáit térképezi fel. A vizsgált csoportból legnagyobb arányban a kisgyermekesek és a nyugdíjasok jutnak álláshoz terhelhetôségük és lojalitásuk miatt. A kutatás látlelete szerint a roma munkavállalók 2010-ben származásuk miatt tízszeres hátránnyal indultak a munkaerôpiacon. A megkérdezett munkáltatók velük szemben a legkritikusabbak, hátrányos helyzetükkel kapcsolatban a leggyakoribb magyarázatot nem a körülményekben, hanem a hozzáállásukban, önhibájukban keresték, míg a munkaerô-piaci sikereik magyarázatában az elôbbiekkel ellentétes külsô oktulajdonítási mechanizmus figyelhetô meg.

VII.3.2. Sziget 2011. pilotkutatás Külföldi és magyar fiatalok hazájuk antidiszkriminációs gyakorlatáról 2011. augusztus 12-14 között a hatóság részt vett a Sziget Fesztivál Civil Sziget részén az Amaro Drom Alapítvány sátrában. A látogatók közelebbrôl is megismerhették az EBH hatáskörét és munkáját, a kutatási eredményeken keresztül az Európai Unió által finanszírozott TÁMOP-5.5.5. projekt társadalmi szemléletformáló programjait, tanácsot és információt kérhettek a hatóság jogászaitól, valamint megtekinthették az Élôben a játszótérrôl címû vándorkiállítás díjnyertes alkotásait is. Emellett pilotkutatás végeztünk a fesztivállátogatók körében. Az Egyenlô Bánásmód Hatóság felmérésnek célja az volt, hogy megismerje, miként alakul a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, a társadalmi sokszínûség népszerûsítésének megítélése fôleg a fiatal korosztály tekintetében. A három nap alatt 200 magyar és 63 külföldi szigetelô adott számot pilotkutatásunkban az egyenlô bánásmód követelményével kapcsolatos ismereteirôl. A diszkrimináció eltérô mértékû a különbözô országokban, s az eltérés elsôsorban gazdasági, szociális, történelmi és kulturális sajátosságokra vezethetô vissza. A diszkrimináció megítélése fôleg személyes tapasztalatokon, hiedelmeken alapul, de meghatározza a szemléletet akár egy-egy aktuális, ismertté vált eset is. Megkérdeztük a válaszadókat arról, mit értenek a diszkrimináció fogalma alatt. A kérdésekre nyitott válaszok formájában fogalmazhatták meg válaszaikat. Az értékeléskor figyelembe kellett vennünk, hogy a külföldi válaszadók többsége nem anyanyelvén fogalmazta meg gondolatait, ezért sokszor definíciók helyett példákkal illusztrálták a fogalmat és a szóhasználat sem mindig volt választékos. A magyarok által adott válaszok egy része a külföldiekéhez hasonlított, azonban egyes kérdések esetében nagy eltérések is megfigyelhetôk. Pl. a magyar válaszolók jóval több esetben azonosítják kizárólag a kisebbséggel és/vagy a cigánysággal a diszkrimináció fogalmát. A fizikai és mentális erôszakkal kapcsolatos megjegyzések a magyar válaszok között nem jelennek meg, míg a külföldiek között igen.


69

A diszkrimináció fogalmára adott külföldi és magyar válaszok közötti különbségeket az alábbi ábra szemlélteti:

A válaszadók tizenegy fokú skálán értékelték, hogy szerintük mennyire fontos országukban az állami intézmények számára a diszkrimináció elleni küzdelem. A válaszokból kiderül, hogy míg a különbözô országok állami intézményei számára fontos, a magyar válaszadók szerint inkább fontos a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem. A külföldiek esetében az átlagérték 7,95, a magyarok esetében ez 5,66. Az eltérés jelentôs, amely utalhat az intézményekbe vetett bizalom eltérô szintjére is.


A kérdôívet kitöltôknek felsoroltunk védett tulajdonságokat, amelyekhez kapcsolódóan a megkülönböztetés Magyarországon jogi értelemben is diszkriminációnak minôsülhet. Megkérdeztük ôket arról, hogy véleményük szerint hazájukban milyen gyakori jelenségről van szó. A válaszok megoszlása alapján a magyar válaszadók szerint a legelterjedtebb jelenség, ha valakit roma származása miatt ér hátrányos megkülönböztetés, ezt követi a szexuális irányultság, majd a fogyatékosság és más nemzeti, etnikai kisebbséghez való tartozás miatti diszkrimináció.

Ha összevetjük a külföldi és hazai válaszokat - a vallási/hitbéli meggyőződést leszámítva -, látható, hogy a magyar válaszadók nagyobb arányban állították bármelyik védett tulajdonsággal kapcsolatban azt, hogy az adott tulajdonsággal kapcsolatos diszkrimináció Magyarországon (eléggé vagy nagyon) elterjedt. Különösen érdekes az eltérés mértéke pl. a fogyatékossággal kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés elterjedtsége esetében. Jelentôs a különbség még a nemek szerinti, a nôket érintô és a kor szerinti hátrányos megkülönböztetés elterjedtségének érzékelésében is. A vallással kapcsolatos eltérések megerôsíthetik az Eurobarometer kutatások eredményeit, miszerint itthon kevésbé észlelt a vallással kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés, mint Nyugat-Európában. Úgy tûnik, hogy a szigetlátogatók is érzékelték a nôkkel, roma származással, szexuális irányultsággal, fogyatékossággal, stb. kapcsolatos diszkrimináció jelenlétét a magyar társadalomban. A magyar válaszok kisebb értékű (1-nagy mértékben elterjedt, 2-eléggé elterjedt, 3-eléggé ritka, 4-nagyon ritka) átlagai arról tanúskodnak, hogy fiataljaink sokkal érzékenyebbek a diszkriminációra, mint a külföldi válaszadó fiatalok. A magyar válaszok tekintetében nagyobb a védett tulajdonságokhoz kapcsolódó átlagok szórása, vagyis bizonyos védett tulajdonságokhoz kapcsolódó diszkriminációs jelenségeket (pl. a roma származás a férfiakat érintő megkülönböztetéshez képest) Magyarországon nagyobb problémának érzékelnek a fesztiválozók, mint a külföldiek hazájukban.


71

A diszkrimináció elleni küzdelemben a kérdôívet kitöltôk leginkább az oktatás - így az iskolák, egyetemek - felelôsségét gondolták a legfontosabbnak, ezt a kategóriát a külföldiek kétharmada, a magyar válaszadók 58%-a jelölte meg, mint a három legfontosabb intézmény egyikét. Ezt követte a külföldiek körében a család, a szülôk szocializációs szerepének hangsúlyozása, majd a kormány, mint törvényalkotó és a jogszabályok betartatásának felelôse, illetve a média, mint az információs társadalom leghangsúlyosabb és közvéleményformáló szereplôje. A magyar válaszadók négyszer nagyobb arányban említik a civil szervezetek fontosságát a külföldiekhez képest (20,8% és 4,8%), továbbá majdnem háromszor nagyobb arányban a parlament és a hatóságok szerepét (12% és 3,2%), több mint hatszoros arányban az ombudsman mûködését (12% és 1,6%) és több mint kétszer nagyobb arányban a nemzetközi egyezmények fontosságát (10,4% és 4,8%). Körülbelül minden ötödik válaszadó fontosnak gondolja a munkaadók szerepét a diszkrimináció elleni küzdelemben. Ez összefügghet azzal, hogy a munka világa az a terület, ahol leggyakoribb a hátrányos megkülönböztetés valamely védett tulajdonság miatt. A külföldiek nem tulajdonítanak ebben a kérdésben jelentôséget a helyi önkormányzatoknak, ellentétben a magyarokkal, akiknek majdnem 7%-a említette a helyi önkormányzatok ebbéli fontos szerepét.

VII. 4. Kommunikáció A projekt kommunikációs programjával társadalmi érzékenyítésre, az EBH szolgáltatásainak népszerûsítésére, valamint széles körû tudásmegosztással a jogtudatosság fejlesztésére vállalkozik. A komplex kommunikációs eszközök használatával a szûkebb és a tágabb nyilvánosság is folyamatosan értesül az EBH attitûdváltozást is célzó tevékenységeirôl, és a TÁMOP-5.5.5. projektben elért eredményekrôl is. Kommunikációs szempontból a program eddigi legsikeresebb aktivitása a 2010-es „Fiatalok a diszkrimináció ellen” címû ifjúsági akció lebonyolítása volt. A pályázati felhívásra 59 novella, 7 fénykép, 332 grafika és festmény, valamint 18 szobor érkezett a hatósághoz. A legaktívabbak a fôvárosi iskolák mellett Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye diákjai voltak. A díjazott mûvekbôl az EBH 2010 ôszén saját szervezésû országos vándorkiállítás-sorozatot indított „Élôben a játszótérrôl” címmel. 2011-ben 23 helyszínen tekinthette meg a lakosság a 8 és 18 év közötti alkotóknak a hátrányos megkülönböztetésrôl és az esélyegyenlôségrôl a képzômûvészet és az irodalom formanyelvén kifejezett érzéseit és tapasztalatait. A hatóság minden településen ünnepélyes megnyitót szervez, meghívja az önkormányzati és kisebbségi önkormányzati döntéshozókat, oktatási és közmûvelôdési intézmények vezetôit, valamint a helyi médiumok munkatársait is. A vándorkiállítás-sorozat folyamatosan motivál diskurzusokat a különféle közösségekben. A hatóság törekszik az alkotások minél szélesebb körû bemutatására, így a kommunikációjához kapcsolódó kreatív arculatot is a nyertes pályamunkák felhasználásával készíti el. A kommunikáció másik fontos terepe az a kilenc workshop, amelyek célja a párbeszéd, a tudásátadás és a tapasztalatcsere. A hatóság a rendezvényeken koncentráltan közvetíti mindazon ismereteket, amelyeket „Az egyenlô bánásmód érvényesítése és a társadalmi érzékenység fejlesztése” címû innovatív oktatási programjának résztvevôivel oszt meg több mint 70 képzésen országszerte. 2011 novemberéig 3 workshopot tartottunk meg. 2011. október 4-én Budapesten a szakszervezetek képviselôi, 2011. október 26-án „Közigazgatás közö-


sen” címû rendezvényen a közszféra dolgozói, 2011. november 23-án pedig Kaposváron „Civilekkel közösen” hívószóval a Somogy megyei civil szervezetek és hivatalok munkatársai vettek részt az egynapos rendezvényeken. A számos érdeklôdôt vonzó eseményeken olyan információk és tapasztalatok megosztása vált lehetôvé, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevôk következetesen érvényesíthessék az egyenlô bánásmód és a diszkriminációmentesség követelményét tevékenységeik során, a szakszerû és ügyfélközpontú közszolgálatokban pedig az egyenlô esélyek biztosításával növeljék a törvényességet, a hatékonyságot és a közszféra iránti bizalmat.


73

A workshopok elsô felében az EBH tevékenységével és a projekt eredményeivel kapcsolatos elôadást hallgathattak meg az érdeklôdôk, ezt követôen négy szekcióülés közül választhattak. Mind az elôadók, mind a szekcióvezetôk az egyenlô bánásmód és az esélyegyenlôség témakörének gyakorlatorientált feldolgozására törekszenek a workshopokon is. A 2011-es 3 workshop értékelésére vonatkozó kérdôívet összesen 126 fô töltötte ki.


Workshop rendezvényeinkrôl és a helyszínt adó megyékben mûködô egyenlôbánásmódreferensek szolgáltatásairól sajtóközleményben is tájékoztattuk a lakosságot. Az országos és a megyei médiumok szerkesztôségeihez eljutatott híranyag alapján az eseményekkel foglalkozó híradások közel egyharmada a projekt teljes egészérôl részletesen tájékoztatott (27,7 %). Az utánkövetô monitoring adatai alapján elmondható, hogy a megjelenések döntô többsége helyi médiumokban jött le, vélhetôen azért, mert a regionális sajtó számára nagyobb információértékkel bír egy-egy helyi esemény, mint a szomszédos megyék szerkesztôségei vagy országos terjesztésû orgánumok munkatársai számára. A sajtóközleményeket részben vagy teljesen felhasználó híreket, tudósításokat 81,81 %-ban online felületeken olvashatták, a televíziós és rádiós megjelenések aránya 9,09 % volt. Sok esetben az adott térségben párhuzamosan nyíló vándorkiállítás is foglalkoztatta a sajtót. Az elérési sávok szerint a legtöbb megjelenés (53,5 %) olyan médiumban szerepelt, amely 10 ezer és 100 ezer közötti embert ért el, de a 300 ezer feletti elérések aránya is 14 %-os volt, illetve a legmagasabb, egymillió feletti sávban is 8,5 % megjelenést regisztráltunk.


75

76


A diszkriminációs kérelmeknek nem tekinthetô, tájékoztatást kérô beadványok nagy száma azt mutatja, hogy a hatóságnak az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell szentelnie a felvilágosító jellegû munkára, illetve építeni kell a területi szervekkel rendelkezô állami, önkormányzati és civil szervezetekkel – akik a védett tulajdonságú csoportok felé közvetítô funkciót látnak el – kialakítandó együttmûködési lehetôségekre. A hatósági munka megerôsítésének területén a projekt egyik célja az állami-, magán és a civil szervezetek jogfejlesztési igények megismerésére, megvitatása a tapasztalatok megosztására irányuló találkozókon és rendezvényeken. A 2011-ben 2 alkalommal rendeztünk tapasztalatátadó tanácskozásokat. A féléves rendszerben szervezett eseménysorozat az EBH számára az egyik eszköz a projektben ahhoz, hogy közremûködjön a társadalmi szemléletformálásban, a kohézió erôsítésében, a különbözô szakmai és életkori sajátosságokkal bíró közösségek szemléletének befogadóvá válásában, a szakmai és civil együttmûködések professzionalizálásával, és a védett tulajdonsággal bíró célcsoportok társadalmi kiszorulásának és kirekesztôdésének, s az ebbôl adódó hátrányoknak a csökkentésével. Ezen rendezvények kapcsán is folyamatosan mérjük és visszacsatoljuk a tanácskozásokkal kapcsolatos partneri elégedettséget és tapasztalatokat. A 2011 májusában és novemberében megrendezésre került 30-30 fôs tapasztalatátadó megbeszélést összesen 18 fô értékelte az alábbiak alapján:


77

78


Kéthavonta jelenik meg a TÁMOP-projekt szerkesztésében az EBH hírlevele, amely egy-egy fôtéma köré szervezve interjúk, tudósítások, portrék formájában, jogesetek feldolgozásával tájékoztat a hatóság tevékenységeirôl, valamint a projekt aktuális rendezvényeirôl és eredményeirôl. 2011 decemberéig 12 hírlevél jelent meg és jutott el mintegy 1000 regisztrált érdeklôdôhöz. A rendezvényeinken részt vevôk körében folyamatos igényfelmérést végzünk a hírlevél ismertségére és a formai, tartalmi javaslatokra, igényekre vonatkozóan. A 2011-ben megrendezésre került programjaink 144 fô által kitöltött értékelô lapja alapján vendégeink 28,7%-a ismerte már korábbról az EBH elektronikus hírlevél-szolgáltatását. Ôk az alábbi megoszlások szerint értékelték hírlevelünk színvonalát, információtartalmát és arculatát:



81

A hatóság a TÁMOP-5.5.5 program honlapján – www.egyenlobanasmod.hu/tamop – mindenki számára folyamatosan elérhetôvé teszi a projekt eredményeit, a különbözô ügyfélforgalmi és ügyfél-elégedettségi adatokat, a hírleveleket, a rendezvényeihez kapcsolódó kommunikációs anyagokat és elôadásokat, valamint a kutatási kérdôíveket és tanulmányokat is. A rendezvényeinken részt vevôk körében folyamatos igényfelmérést végzünk honlapunk ismertségére és a formai, tartalmi elvárásaikra vonatkozóan. A 2011-ben megrendezésre került programjainkon a 144 fô által kitöltött értékelôlap alapján vendégeink 47,4%-a ismerte már korábbról az EBH honlapját. Ők a 81-82. oldalon látható megoszlások szerint értékelték honlapunk színvonalát, információtartalmát és arculatát.

VII. 5. Ügyfélelégedettség-mérés Az Egyenlô Bánásmód Hatóság a TÁMOP-5.5.5/08/1-2008-0001 projekt keretében bevezette a hozzá forduló ügyfelek véleményének rendszeres mérését azért, hogy hiteles visszajelzést kapjon arról, a panaszosok milyen igényeket támasztanak a hatósággal szemben, s mennyire elégedettek az ügyfélfogadáson nyújtott szolgáltatások színvonalával. 2009. október 1-tôl a megyei referensi ügyfélszolgálatokat felkeresô panaszosoknak lehetôségük van egy rövid kérdôív kitöltésével véleményt mondani az ügyfélszolgálati tevékenységrôl. Ilyen módon lehetôség van rá, hogy az ügyfelek a referensekkel és az ügyfélszolgálattal kapcsolatos igényeiket, észrevételeiket, javaslataikat jelezzék, és az eddigi tapasztalataikról véleményt alkothassanak. 2011. év végéig 1272 fô töltött ki kérdôívet a referensek ügyfélfogadását felkeresô 3235 fô ügyfél közül.



83

Az Egyenlô Bánásmód Hatóság rendkívül fontosnak tartja azoknak az ügyfeleknek a véleményét is, akiknek az ügyében már határozat született, így az eljárás teljes folyamatáról tudnak véleményt mondani. 2009 decemberétôl ezért évente egy alkalommal a hatóság az elôzô év panaszosai körében éves ügyfélelégedettség-mérést bonyolít le. Az ügyfélelégedettség-méréssel a hatóság célja, hogy munkáját folyamatosan fejlessze, a mért eredményeket, azok tendenciáit figyelembe vegye, elemezze és értékelje. Ilyen módon nyílik lehetôség arra is, hogy a jogi szabályozás folyamatában a hatósági jogalkalmazással kapcsolatos ügyféligények és értékelések megjelenhessenek, és azokat a jogszabályok keretei között figyelembe vehesse az eljárások során. Lehetôség továbbá arra is, hogy a panaszosok irányából érkezô tapasztalatokra és észrevételekre a hatóság reagáljon, újabb kérdéseket és szempontokat vessen fel a panaszosban, amely fontos eleme lehet a TÁMOP -projektben vállalt társadalmi érzékenyítés folyamatának is. Az ügyfelek visszajelzései fontos segítséget nyújtanak abban, hogy a hatóság munkája mind szélesebb körben legyen ismert és az ügyfelek elégedettek legyenek a panaszuk kivizsgálásának körülményeivel. 2011-ben a megkérdezettek körébe beletartozott minden olyan panaszos, aki panaszt nyújtott be a hatósághoz és ügyében 2010. január 1. és 2010. december 31. között határozat született. A vizsgálat, az ügyfelek tapasztalatainak, benyomásainak megismerése hozzájárulhat ahhoz, hogy az EBH olyan közigazgatási szervként kerüljön kapcsolatba ügyfeleivel, amely képes elnyerni és megtartani az ügyfelek bizalmát. A folyamatos mérés továbbá lehetôvé teszi a vizsgálati évek összehasonlító elemzését is. Ennek a vizsgálatnak a tapasztalatait felhasználva a folyamatosság, az összehasonlíthatóság, a nagyobb adatbázis és a megbízható eredmények érdekében a vizsgálatot a 2011-es határozatokkal érintett ügyfelek körében 2012-ben is elvégezzük. Az eddig vizsgált három év alatt (2008-2009-2010) összesen 508 panaszost kerestünk fel, közülük 239 fô válaszolt kérdéseinkre telefonon, e-mailen vagy postai levél formájában. 2011-ben 168 panaszosból 95 fô válaszolt a 2010-es évi szolgáltatásnyújtással kapcsolatos elégedettség-mérésünk kérdéseire. A 2011-es felmérés eredményei szerint a 2010-ben határozatot kapott válaszadók 72,2 %-a szívesen ajánlotta/ajánlaná ismerôseinek a hatóságot a megtapasztalt „kudarcok” ellenére is, ez az arányszám magasabb a tavalyi évi aránynál.


Mindhárom vizsgálati évben jellemzô, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezôk keresték fel inkább a hatóságot, az a kvalifikáltabb réteg, amely érdekeit egyébként is jobban képes érvényesíteni. Fôként a nagyobb településeken élôk érik el a hatóságot, viszont örvendetes, hogy a panaszosok körében csökkent a Budapesten élôk aránya és nôtt a községekben, illetve a megyeszékhelyen élôk aránya. Bizonyára ez a jelenség összefüggésben áll a projekt tevékenységeivel, és ezáltal a program egyik fontos (rész)eredményének tekintendô.


85

Egyenlô Bánásmód Hatóság 1024 Budapest, Margit krt. 85. Postacím: Pf. 672. Budapest 1539 Telefon: +36 (1) 336-7843 Fax: +36 (1) 336-7445 [email protected] www.egyenlobanasmod.hu www.egyenlobansamod.hu/tamop Elnök: dr. Honecz Ágnes Elnökhelyettes: Magyar Enikô Hatósági és Jogi Fôosztály vezetôje: dr. Gyarmati Edit

Az Egyenlô Bánásmód Hatóság Hatósági és Jogi Fôsztályának munkatársai 2011-ben Dr. Gáti Anikó Dr. Gregor Katalin Dr. Haidegger Marianna Dr. Kegye Adél Dr. Kéri Ádám Dr. Kiss Valéria Dr. Kossuth Borbála Dr. Sebestyén Andrea Dr. Varga Judit

Az Egyenlô Bánásmód Hatóság TÁMOP-Iroda munkatársai 2011-ben

Dr. Pánczél Márta Szabados Tímea Chripkóné Kosár Róza Csekô Melinda Fris E. Kata Dr. Csókás Erna Pánczél Orsolya Szekula István Takács Márta Wéber Andrea

Az egyenlôbánásmód-referensek elérhetôségei Megye

Egyenlôbánásmódreferens neve

Telefonszám

Ügyfélfogadás címe, e-mail cím

70/517-9251

SINOSZ Kecskeméti Szervezete: 6000 Kecskemét, Táncsics Szerda 09.00-13.00 M. u. 19. tel: 76/403-781; [email protected] Hétfô 14.00-16.00 Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Csütörtök 14.00-16.00 Szolgálata: 7621 Pécs, Rákóczi út 60.; tel: 72/211-887; [email protected] Csütörtök 12.00-16.00 Körös-Szögi Civil Fórum Egyesület: 5540 Szarvas, Szabadság út 25-27; tel: 68/457-753 fax: 66/215-496; [email protected] Kedd 13.30 -17.30 BOKIK 3525 Miskolc, Szentpáli 1. I/109, tel: 46/382-933; [email protected] Szegedi Esélyek Háza: 6721 Szeged, Eszperantó u. 1. Csütörtök 12.00-16.00 tel: 62/634 801, 62/648 132; [email protected] Szerda 12.00-16.00 Székesfehérvári Esélyek Háza: 8000 Székesfehérvár, Budai u. 90. tel: 22/505-986 [email protected] Péntek 9.00-13.00 United Way Alapítvány: 9021 Gyôr, Árpád út 21. tel: 96/528-292; [email protected] Hétfô 12.00-16.00 Debreceni Esélyek Háza: 4026 Debrecen, Monti ezredes u. 7. tel: 52/537-111, 52/537-112; [email protected] Heves Megyei Kormányhivatal Jogi Segítségnyújtó Hétfô 8.30-12.30 Szolgálat: 3800 Eger, Szvorényi u. 27.; [email protected] Szolnoki Esélyek Háza: 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2. Hétfô 09.00-13.00 tel: 56/514-947; 56/511-128; [email protected] Kedd 09.00-13.00 Esztergomi Esélyek Háza: 2500 Esztergom, Petôfi S. u. 21. tel: 33/501-735; [email protected] Szerda 12.00-16.00 Salgótarjáni Esélyek Háza: 3100 Salgótarján, Lôwy Sándor u. 12-14. tel: 32/783-928; [email protected] Kedd 14.00-18.00 MK MORE: 2600 Vác, Rákóczi út 36. tel: 27/502-660; jur.klein@ t-online.hu Kaposvári Esélyek Háza: 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. Hétfô 16.00-18.00 tel: 82/508-100; Szerda 14.00-16.00 Napkerék Egyesület: 7400 Kaposvár, Honvéd u. 13. [email protected] Vakok és Gyengénlátók SzSzB Megyei Egyesülete: Szerda 12.00-16.00 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. II. em. [email protected] Szekszárdi Esélyek Háza: 7100 Szekszárd, Béla tér 6. Kedd 14.00-18.00 tel: 74/417-609; [email protected] Hétfô 14.00-16.00 Szombathelyi Esélyek Háza: 9700 Szombathely, Szerda 14.00-16.00 Kiskar u. 5.; tel: 94/317-806.; [email protected] Hétfô 12.00-16.00 Veszprémi Esélyek Háza: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10. I/107. tel: 88/327-720; [email protected] Kedd 12.00-16.00 Keszthelyi Esélyek Háza: 8360 Keszthely, Szalasztó u. 1.; tel: 83/511-064 [email protected], [email protected] Szerda 12.30-16.30 Egyenlô Bánásmód Hatóság: Péntek 8.00-12.00 1024 Budapest, Margit körút 85. VII. emelet. [email protected]

Bács-Kiskun Dr. Tóth Edina megye Baranya megye Dr. Gajda Zoltán

70/217-9323

Békés megye

20/338-4242

Dr. Bodnár Beáta

Borsod-Abaúj- Dr. Hronszky Regina Zemplén megye

70/269-4380

Csongrád megye Fejér megye

Dr. Kiss Éva

30/275-2520

Dr. Szatmári Éva

30/960-2657

Gyôr-MosonSopron megye

Dr. Göndör Éva

20/459-8163

Hajdú-Bihar megye

Dr. Jaczkovits Zita

30/415-8793

Heves megye

Dr. Lassánné dr. Simon Ágnes

30/266-6510

Jász -Nagykun- Dr. Kormányos Nóra Szolnok megye

20/251-5192

KomáromEsztergom megye Nógrád megye

Dr. Kócza Júlia

30/900-4624

Dr. Pintér Tímea

20/982-1356

Pest megye

Dr. Klein Katalin

30/982-5620

Somogy megye Dr. Berdár Valéria

20/489-9633

SzabolcsVassné Szatmár-Bereg dr. Kemecsei Hedvig megye Tolna megye Dr. Nôt László

70/776-6527

30/959-1543

Vas megye

Dr. Jójárt Ágnes

30/519-8838

Veszprém megye

Dr. Fábián Alexandra 30/377-4272

Zala megye

Dr. Kovács Orsolya

30/870-5411

Budapest

Dr. Csókás Erna

1/336-7656

www.egyenlobanasmod.hu/tamop

Ügyfélfogadási idô

ISSN Készült: Kurrens Print Kft. Budapest Felelôs vezetô: Réti Péter ügyvezetô igazgató

Recommend Documents