ISBN Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. ALEXANDRA Kiadója Felels kiadó a kft. ügyvezetje

Eredeti cím: Battlefield Earth Copyright © 1982 L. Ron Hubbard Library Ali rights reserved! Fordította: Radnai Csaba A fedélen Szendrei Tibor festménye látható

ISBN 963 367 153 1 Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. ALEXANDRA Kiadója Felel s kiadó a kft. ügyvezet je

L. RON HUBBARD EGY MONDA A JÖV B L

HÁBORÚ A FÖLDÖN ELS

KÖNYV

ALEXANDRA Debrecen, 1996

I. RÉSZ 1. - Az ember - szólt Terl - egy veszélyeztetett faj. A Chamco fivérek sz rös mancsai a lézeres célba löv játék billenty zetén pihentek. Char összehúzta szemcsontját sárga szemgolyója felett, s titokzatos tekintettel körülnézett. Még a pincér is, aki éppen a csészét vette el el le, zavartan megdermedt. Terl azzal sem érhetett volna el nagyobb megrökönyödést, ha egy anyaszült meztelen n stényt varázsol a terem közepére. A Csillagközi Bányatársaság alkalmazottai számára nyitva álló pihen csarnok üvegkupolája feketén csillogott a fejük felett. Csupán az üvegtáblákat összefogó fémszerkezet fénylett ezüstösen a Föld egyetlen holdjának fényében, amely éppen félholdnak látszott a kés nyári égbolton. Terl felemelte óriási, borostyánszín szemét a könyvb l, melyet hatalmas mancsában tartott, és körülnézett. Hirtelen tudatára ébredt saját megjegyzése hatásának, s ez felvidította. Bárminek örülni tudott, ami kizökkentette abból a szörny egyhangúságból, amit l tíz éven keresztül oly sokat szenvedett ebben az Istent l elhagyatott naprendszerben. Ha lehet, még szakavatottabb hangon, Terl megismételte iménti gondolatát: - Az ember egy veszélyeztetett faj. Char kimeresztette a szemét. - Milyen moslékot olvasol? Terl nem tör dött a kérdés hangnemével. Char csupán egy volt a számos bányászati igazgató közül, Terl azonban a bányabiztonsági szolgálat vezet je volt. - Ezt nem könyvb l olvastam. Ezt én gondolom. - Magadtól nem gondolnál ilyesmit - morgott Char. - Mi az a könyv? Terl magasra emelte a könyvet, hogy Char is lássa a borítóját: “Központi jelentés a földi bányászatról, 250 369. kötet". Mint minden könyv, ez is rendkívül vastag volt, de a felhasznált anyagnak köszönhet en szinte súlytalannak hatott. Ez fontos volt, még egy olyan alacsony gravitációjú bolygón is, mint a Föld, habár a fejlesztés és a gyártás ezen büszkeségei kevéssé voltak hasznosak a hatalmas rakományokat szállító teher rhajók számára. - Áááá - nyögte Char utálatos hangon. - Ez egy földi évek szerint két- vagy háromszáz éves könyv. Adok én neked olyan bizottsági jelentést, amely szerint harmincöt teherhajónyi bauxitszállítmánnyal vagyunk elmaradva, ha mindenáron olvasni akarsz. A Chamco fivérek egymásra néztek, majd ismét a játék felé fordultak, hogy a lézersugárral tovább vadásszanak az üvegbe zárt szitaköt kre. Terl azonban ismét kizökkentette ket. - Ma - kezdte Terl, kikerülve Char tolakodását - egy olyan jelentés került a kezembe, amely szerint csak harmincöt ember figyelhet meg a völgyben, a szirt környékén. - Terl mancsával nyugat felé mutatott, ahol egy hegyvonulat körvonala magasodott a horizont fölé. - Valóban? - kérdezte Char. - Ennyit érnek ezek a könyvek. Több százan éltek ebben a völgyben. Vagy még többen - folytatta Terl tudálékos hangon. - Ezrek és ezrek éltek ezen a bolygón. - Nem szabad mindent elhinni, ami a könyvekben áll - szólt Char hevesen. - Az utolsó kiküldetésemen, az Arcturus IV-en... - Ezt a könyvet - emelte fel Terl színpadias mozdulattal a kötetet - a Csillagközi Bányatársaság Kulturális és Etnológiai Osztálya állította össze. A nagyobbik Chamco fivér szemrebbenés nélkül így szólt: - Nem is tudtam, hogy nekünk ilyen is van.

21

Char szipogott egyet. - Már több mint egy évszázada feloszlott. Haszontalan pénzpocsékolás volt. Állandóan ökológiai összefüggésekr l ugattak. - Nagydarab testét Terl felé fordította. - Amúgy miféle vakációra készülsz? Mibe akarod beleártani magad? Ekkora rakás felszerelés. Légz gáz-palackok meg m szerek. Egyetlenegy munkásomat sem adom oda. - Csillapodj - szólt Terl. - Csak annyit mondtam... - Nagyon is jól tudom, hogy mit mondtál. Csakhogy téged azért hívtak ide, mert tudják rólad, hogy okos vagy. Ez így igaz, okos. De nem intelligens. Ez elég ahhoz, hogy elmenj egy ilyen vadászatra. Pszikló létedre ilyen dolgokkal foglalkozol? A kisebbik Chamco fivér vigyorogni kezdett. - Én már nagyon unom ezt, Ásniásni-ásni, . rakodni-rakodni-rakodni. A vadászat jó szórakozás lehet. Nem gondoltam, hogy vannak, akik csinálják. Char úgy fordult felé, mint ahogy egy harckocsi veszi célba az ellenfelét. - Sportvadászat azokra! Láttál akár egyet is közülük? - Felugrott, amit l a padló megreccsent. Mancsát az öve felett a hasára szorította. - Alig van sz r a testükön, kivéve a fejüket. A színük fakó és világos, mint a meztelen csigáké. Olyan törékenyek, hogy minden csontjuk összeroppanna, ha bele akarnád tenni ket a zsebedbe. - Undorodva felmordult, majd a kezébe vett egy teli csésze kerbangót. - Annyira gyengék, hogy képtelenek lennének ezt felemelni anélkül, hogy ne csinálják össze magukat. És az ízük sem jó. - Félredobta a kerbangót, s úgy megborzongott, mintha a föld remegett volna meg a lába alatt. - Láttad már ket? - kérdezte a nagyobbik Chamco fivér. Char leült, amibe szinte beleremegett a kupola, s a csészét a pincér felé nyújtotta. Nem - válaszolta. - Élve nem. Láttam a csontjaikat a tárnákban, és hallottam róluk. - Valamikor ezrek éltek ezen a környéken - szólt Terl, mintha a bányászati igazgató ott sere lett volna. - Ezrek! Mindenfelé. Char böfögött. - Nem csoda, hogy kihaltak. Oxigén és nitrogén keveréket lélegeztek be. Halálos méreg. - Tegnap kirepedt a gázálarcom - szólt a kisebbik Chamco fivér. - Úgy harminc másodperc múlva vettem észre. Mintha tüzet raktak volna a fejemben. Halálos méreg. Most már tényleg nagyon kívánkozom haza. Alig várom, hogy végre gázmaszk nélkül lehessen kimenni a szabadba, meg érezni szeretném, hogy létezik gravitáció. Otthon minden gyönyör lila, s egy csepp ilyen zöld micsoda sincs. A papám mondogatta mindig, annak idején, hogy ha nem leszek jó pszikló, s nem beszélek illedelmesen, akkor valahol a világ ülepén fogok kikötni. Igaza lett. Így történt. Te jössz, fivér. Char visszaült a székére, és Terlre nézett. - Ugye nem akarsz emberre vadászni, igaz? Terl belenézett a kezében tartott könyvbe. Ahogy becsukta, egyik körmét bedugta a lapok közé, hogy megjelölje a helyet, ahol tartott, s a könyvvel rácsapott a térdére. - Azt hiszem, nincs igazatok - szólt t n dve. - Nem annyira magatehetetlenek ezek a lények, mint ahogy gondoljátok. Miel tt mi idejöttünk volna, legalábbis ezt beszélik, városaik voltak az összes szárazföldön. Hajókkal és repül gépekkel közlekedtek. A nyomokból úgy t nik, hogy még az rbe is kijutottak. - Honnan tudod, hogy biztosan ez a faj volt az? - kérdezte Char. - Honnan tudod, hogy nem egy elfelejtett psziklókolónia csinálta mindezt? - Nem, egészen biztosan nem - mondta Terl. - A psziklók nem tudják belélegezni ezt a leveg t. Emberek voltak, ahogy ezt azok a kulturális fickók is mondták. Tudod, mit mondanak a történetek arról, hogy hogyan kerültünk ide? - Ööö - mondta Char. - Az emberek szondákat küldtek szét mindenfelé arról, hogy merre van a bolygójuk, meg hogy hogyan néznek ki. Ez felkeltette a psziklók érdekl dését, és tudod miért? - Ööö.

22

- A szonda és a lap, amelyen az információk voltak, olyan fémb l készültek, ami nagyon ritka a világegyetemben. Érdemes volt szerencsét próbálni. A Csillagközi Bányatársaság hatvantrillió galaktikus kreditet fizetett az adatokért és a jogokért. Már csak egy gáztámadásra volt szükség, és kezd dhetett a kitermelés. - Mesebeszéd, mesebeszéd - szólt Char. - Az összes bolygón, ahol eddig megfordultam, hallottam ilyen kitalált történeteket. Mindenhol. - Az ásítástól az arca mély barlanggá változott. - Mindegyik mese száz, vagy ezer évvel ezel tt játszódik. A Külkapcsolatok Osztálya pumpálja bele a köztudatba ezeket a meséket, csakhogy soha senki nem ellen rzi, hogy valóban igazak-e ezek a történetek, vagy sem. - Kimegyek, és elkapok egyet közülük - mondta Terl. - Az én csapatommal és az én felszerelésemmel ugyan nem - szólt Char. Terl felemelte ormótlan testét a székr l, és a nyikorgó padlón lépdelve átballagott a helyiségen. - Annyi eszed sincs, mint egy rakás szarnak - mondta Char. A Chamco fivérek ismét a játék felé fordultak, s a lézersugárral egyenként füstpamacsokká változtatták a csapdába esett szitaköt ket. Char az ajtót figyelte. A biztonsági f nöknek tudnia kell, hogy pszikló nem mehet fel azokba a hegyekbe. Terl meg rült. Arrafelé halálos uránium van a talajban. De Terl, aki végigdübörgött a folyosón a szobája felé, cseppet sem érezte magát rültnek. Éppen ellenkez leg. Okos volt, mint mindig. A szóbeszédet az útjára indította, így semmi sem fog kicsúszni a kezéb l, mikor nekilát megvalósítani személyes terveit, melyeknek köszönhet en végül gazdag lesz és befolyásos, s végre elhagyhatja ezt az átkozott bolygót. Az emberfélék alkalmasak lesznek erre a feladatra. Csupán csak egy példányra lesz szüksége, a többi már jön magától. A terv nagyszer en lendült m ködésbe, gondolta. A gondolat, hogy milyen okos is valójában, szép lassan álomba ringatta. 2. Úgy t nt, azon a napon senkit sem fognak eltemetni, habár az id járás nagyszer díszletet nyújtott volna az eseményhez. Sötét viharfellegek kúsztak el nyugat fel l, melyeket aztán a hófödte hegycsúcsok összeszaggattak, de így is csak néhány helyen látszott ki az ég kékje. Jonnie Goodboy Tyler a lova mellett állt egy széles rét egyik végében, s elégedetlenül szemlélte az elébe táruló, romlásnak indult falut. Meghalt az apja, s neki illend en el kellene temetni t. Nem a vörös kiütésekt l halt meg, így nem kell attól tartani, hogy valaki más elkapja t le. A csontjai lassan elmorzsolódtak, s ebbe halt bele, így nem volt akadálya a tisztességes temetésnek. Egyel re azonban senkit sem látott temetéshez készül dni. Jonnie hajnalban kelt, elszánva arra, hogy visszafojtja magában a gyászt, és dolgára indul. Felszerszámozta Szélsebest, az összes lova közül a leggyorsabbikat, majd a veszélyes völgyszoroson keresztül kilovagolt a hegyet övez mez ségre, s nem kis munkával öt vadmarhát beterelt a hegyi rétre. Ezután a legkövérebbnek kiontotta az agyát, s arra kérte Ellen nénit, hogy rakjon tüzet, és süsse meg a húst. Ellen néni nem tör dött az utasítással. Eltörte a legélesebb kövét, legalábbis ezt mondta, s így nem tudja megnyúzni az állatot, s a húsát sem tudja feldarabolni. Azt mondta, a férfiak is csak kés bb hoznak neki t zifát. Jonnie Goodboy az asszony fölé magasodott, és meredten nézett rá. Jonnie az átlagos testmagasságúaknál is jó egy fejjel magasabb volt. Egészségt l és er t l duzzadt a hat láb magas, húszéves férfitest. A szél belekapott szalmasárga hajába és szakállába, ahogy jégkék szemével az asszonyra nézett. Ett l Ellen néni elindult fát gy jteni, majd

23

követ vett a kezébe, még akkor is, ha csak egy tompát talált. Az asszonyt nemsokára elborította a t zb l felszálló füst, s a hús lassan pirulni kezdet. Több mozgalmasság kellene ebbe a faluba, gondolta Jonnie. Az utolsó, díszes temetéskor ötéves volt. Akkor Smitht, a polgármestert búcsúztatták. Énekek és imádságok kísérték a szertartást, majd mulatság következett, és tánc. Smitht, a polgármestert egy földbe ásott gödörbe tették, majd a földet visszatették rá. Méltó temetés volt. Mostanában már csak a szakadékba dobják a halottakat., a farkasok pedig eltüntetik ket. Hát most nem ez fog történni, mondta magában Jonnie. Az apámmal nem. Felpattant, s azzal a lendülettel fel is ugrott Szélsebes hátára. Meztelen sarkát belevágta a ló oldalába, amit l az az Ítél szék felé iramodott. Házak és kertek pusztuló maradékai mellett lovagolt el. Évr l évre egyre több kunyhó vált a romlás martalékává. Ha valakinek gerendára volt szüksége a környéken, már sok év óta nem kellett hozzá fát kivágni, elég volt csak egy romba d lt kunyhóról leemelni a megfelel t. Persze már a gerendák is romlásnak indultak, így lassan csak t zifának lehet ket használni. Szélsebes a gyommal ben tt ösvényen lépdelt. Óvatosan kerülgette az ösvényt borító csontokat, melyek között ugyanúgy voltak régiek, mint újabbak. Fülét a távoli völgyb l érkez farkasordítás felé fordította. A vér szaga és a sül hús illata lecsalogatja a farkasokat a hegyr l, gondolta Jonnie, és megmarkolta bunkósbotját, ami addig egy b rszíjon lógott a csuklóján. Látott mostanában farkast bemerészkedni a házak közé, hogy ott csontokat keressen, vagy hogy kiskutyára vagy gyerekre vadásszon. Tíz évvel ezel tt ez nem történhetett volna meg, csakhogy az emberek száma évr l évre csökken. A legendák szerint valamikor ezren éltek ebben á völgyben, de Jonnie ezt túlzásnak gondolta. Állítólag rengeteg volt az ennivaló, s a hegyek lábánál elterül síkságokat elborították a marhacsordák, a vaddisznók, és a csoportokba ver dött lovak. A hegyeken szarvasok és kecskék éltek. Még egy ügyetlen vadász is meg tudta szerezni magának a szükséges élelmet. Vizet sem volt nehéz találni. A réteket patakok szabdalták keresztül, melyeket az olvadó hó táplált. A zöldségféléket elég volt elültetni és gondozni, s nem sokára b séges termést hoztak. Nemcsak ez változott meg. Valami más is. Az állatok továbbra is szaporodtak, az emberek viszont alig. A halálozási és a születési számok végzetesen elvesztették egyensúlyukat, s kettejük párviadalából a halál került ki gy ztesen. Ha nagy sokára született is egy gyermek, annak sokszor csak egy szeme, fél tüdeje, vagy csak egy karja volt. Ezeket rendszerint kitették a szabadba egy hideg éjszakán. Ezeknek az embereknek nem volt szükségük rémségekre, az életüket így is túlontúl átjárta a szörnyekt l való félelem. Talán a völgy az oka. Hétéves korában így szólt az apjához: - Talán ez a hely nem is alkalmas arra, hogy itt emberek éljenek. Az apja fáradtan ránézett. - A legenda szerint a többi völgyben is éltek emberek. k már mind meghaltak, csak mi maradtunk. Jonnie-t ez nem gy zte meg. - A hegyeket mez k veszik körül, ahol hemzsegnek az állatok. Miért nem élünk ott? Jonnie gyerekkorában sem hagyott semmit annyiban. Túl okos volt, legalábbis az öregek így mesélték. Állandóan csak összezavarta a dolgokat a kérdéseivel. És vajon elhitte, amit mondtak neki? Mondjuk egy nálánál id sebbnek, aki sokkal többet tudott, nála? Nem. Az apjának azonban nem volt kedve vitatkozni vele. Csak ennyit mondott fáradt hangon: - Arrafelé nincs fa, amib l kunyhót lehetne építeni. Ez nem volt valódi magyarázat, ezért Jonnie így szólt: - Lefogadom, hogy ott is találnék valamit, amib l kunyhót lehet építeni.

24

Az apja türelmesen letérdelt mellé, és így szólt: Te jó fiú vagy, Jonnie, az anyád és én pedig nagyon szeretünk téged. De sajnos senki sem tudna olyan kunyhót építeni, amelyik megóvna minket a szörnyekt l. Szörnyek, szörnyek. Jonnie egész addigi életében állandóan csak a szörnyekr l hallott. Csakhogy sosem látott egyet sem közülük. Azonban ha az öregek hisznek bennük, akkor biztosan létezek, gondolta. Az apja emléke nem kívánt könnyeket csalt a szemébe. Majdnem leesett a lova hátáról, mikor az állat felágaskodott. Hegyi patkányok csapata rontott el az egyik kunyhóból, és beszaladtak Szélsebes lábai közé. Ezt érdemli, aki álmodozik, gondolta Jonnie mérgesen. Visszairányította a lovat az ösvényre, hogy megtegye az Ítél székig visszalév rövid utat. 3. Chrissie ott állt, s a húga most is, mint mindig, n vére lábába kapaszkodott. Jonnie Goodboy tudomást sem vett róluk, inkább az Ítél szék épületét méregette. Ez az egyébként nagyon régi épület volt az egyetlen a faluban, amelynek k alapjai és k padlója volt. Valaki egyszer azt mondta, hogy a ház legalább ezeréves, amit ugyan Jonnie nem hitt el, de az biztos, hogy az épület legalább ezerévesnek nézett ki. A tet , amely jóval fiatalabb lehetett, mint az épület maga, úgy állt a házon, mint egy csomag, ami éppen le akar csúszni egy öszvér hátáról. Nem volt olyan gerenda a tet szerkezetben, amelyet ne tettek volna szivacsossá a beléjük fészkelt férgek. Az üresen tátongó ablakok leginkább egy koponya szemlyukaira emlékeztettek. A k b l rakott járda szinte teljesen elkopott már az elmúlt generációk meztelen s kérgesre keményedett talpai alatt. A régi id kben számtalan láb koptatta ezeket a köveket, hogy az Ítél székre belépve ítéljenek fel lük vagy megbüntessék ket. Jonnie életében már nem került sor egyetlen tárgyalásra sem. Falugy lést sem hívott össze senki bíráskodás céljából. - Staffor atya bent van - szólt Chrissie. Vékony lány volt, s nagyon csinos. Körülbelül tizennyolc éves lehetett. Hatalmas, fekete szeme különös ellentétben állt szalmasárga hajával. zb r ruhája ráfeszült a testére, amit l a melle kirajzolódott, s a ruha a combját is szabadon hagyta. Kishúga, Pattie, aki kicsinyített mása volt n vérének, csillogó tekintettel érdekl dött. - Igazi temetés lesz, Jonnie? Jonnie nem válaszolt. Elegáns mozdulattal leugrott Szélsebes hátáról, majd a gyepl t Pattie felé nyújtotta, aki földönkívüli boldogsággal eresztette el n vére lábát, hogy megmarkolhassa a b rszíjat. Pattie hétéves kora óta szül k nélkül élt, így az szemében még a nap is Jonnie büszke utasítására kelt s nyugodott. - Földbe temetés lesz, meg minden? - akarta tudni Pattie. Jonnie belépett az ítél szék ajtaján; nem sokat tör dve e Chrissie kinyújtott kezével. Staffor atya tátott szájjal feküdt egy halom koszos szalmán, és horkolt. Az atyát legyek dongták körül. Jonnie a lépteivel megzavarta a lelkész álmát. Staffor atya látott már jobb napokat is. Valamikor kövér volt, és hajlamos a nagykép sködésre. De ez még az el tt volt, hogy, elkezdett volna gyökereket rágni, hogy enyhítse a fogfájását. Mára összeszáradt és lesoványodott. Majd' az összes foga kipotyogott, s ami maradt, azt is lemoshatatlan mocsok borította. Ócska ágya mellett kövek álltak, melyeken gyógynövények feküdtek. Ahogy másodszor is oldalba lökték, Staffor kinyitotta a szemét, és riadtan kidörzsölte bel le a csipát. Mikor felismerte Jonnie Goodboy Tylert, az izgalom elillant bel le. - Kelj fel - szólt Jonnie.

25

- Ezek a mai fiatalok - motyogta az atya - nem tisztelik az id seket. Paráználkodnak, és elragadják a legjobb húsfalatokat. - Kelj fel - szólt Jonnie. - Temetést fogsz tartani. - Temetést? - nyögte Staffor. - Hússal, szentbeszéddel és tánccal együtt. - Ki halt meg? Nagyon jól tudod, hogy ki halt meg. Te magad is ott voltál. - Ó, igen. Az apád. Jó ember volt. Igen, jó ember. Talán tényleg volt az apád. Jonnie hirtelen vészjóslóan nézett az atyára. Nyugodtan állt a lelkész fekhelye mellett. A testét egy olyan pumának a b re takarta, amit maga ejtett el, a bunkósbotja pedig most is ott lógott le a csuklójáról. A következ pillanatban a fegyver mintha magától beleugrott volna Jonnie tenyerébe. Staffor atya rémülten felült. - Ne csinálj rültséget, Jonnie. Anyádnak három férje volt egyszerre, de egyikhez sem kötötte valódi szertartás. - Legjobb lesz, ha felkelsz - szólt Jonnie. Staffor egy régi, agyonkarcolt pad felé nyúlt, és talpra segítette magát. Egy fonott, de már alaposan kirojtosodott övvel a derekánál összekötötte szarvasb r ruháját, amit talán egy kicsit túl régóta viselt már. - Nem emlékszem már pontosan azokra a napokra, Jonnie. Valamikor még mindent fejben tudtam tartani. Legendákat, esküv ket, szertartásokat, vadászáldozatokat, s még a családi perpatvarokat is. - Tekintetével gyökereket keresett az ágya körül. - Mire a nap a fejünk fölé kerül - kezdte Jonnie - összegy lik az egész falu a régi temet ben, te pedig... - Ki fogja kiásni a gödröt? Gödörnek lennie kell, ha valóban illend temetést akarsz. - Majd én kiásom - mondta Jonnie. Staffor rálelt a gyökerekre, és rágni kezdte ket. Megkönnyebbülten felnézett. Örülök, hogy nem ezeknek kell kiásniuk a gödröt. Ezek zöldfül ek. Azt mondtad, hús is lesz? Ki fogja elejteni és megsütni? - Gondom lesz mindenre. Staffor bólintott, majd hirtelen további tennivalók ütöttek szöget a fejében. - Ki fogja összehívni az embereket? - Megkérem Pattie-t, hogy szóljon nekik. Staffor szemrehányóan nézett rá Jonnie-ra. - Akkor egyel re semmi dolgom. Egyáltalán miért ébresztettél fel? - Hátradobta magát a koszos szalmán, és mogorván figyelte, ahogy Jonnie hátat fordít a rendetlen szobának. 4. Jonnie Goodboy melléhez szorított térddel ült a földön, és a tánct z leégett maradékát bámulta. Chrissie hason feküdt mellette, s egy hatalmas napraforgóból szemezgette ki a magokat, hogy fehér fogai közé véve kibontsa, majd megegye ket. Id r l id re Jonnie-ra nézett. Kicsit zavart volt, de tudta az okát. Még kisgyerek korában sem látta sírni Jonnie-t. Tudta hogy Jonnie imádta az apját, de emellett er s volt és hideg. Lehet, hogy ez alatt a jóvágású, majdnem szép arc alatt iránta is rejt zik némi érzelem? A lány ezen t n dött. A saját érzéseivel tisztában volt. Ha bármi történne Jonnie-val, biztosan levetné magát arról a szikláról, ahová a vadmarhákat is fel szokták terelni, hogy könnyen végezhessenek velük. Az élet Jonnie Goodboy nélkül nemcsak értelmetlen lenne, hanem még kibírhatatlan is. Talán Jonnie is érez valamit. A könnyek legalábbis err l árulkodnak.

26

Pattie nem töprengett ilyesmin. Nemcsak hogy teleette magát sült hússal, de a vadszedret is marékszám tömte a szájába. A tánc alatt két-három hasonló korú fiúval rohangált és forgolódott, majd mikor megunta ket, ismét enni kezdett. Most olyan kábultan aludt mellettük, mintha csak egy rongykupac lett volna. Jonnie önmagát hibáztatta. Beszélnie kellett volna az apjával, nemcsak akkor, hétéves korában, hanem azután még nagyon sokszor, hogy valami nincs rendjén ezzel a lakóhellyel. A helyek nem egyformák. Jonnie mindig is tisztában volt ezzel. Miért vannak a mez kön él marháknak, vaddisznóknak és lovaknak folyamatosan és nagy számban kicsinyeik? Miért van egyre több farkas és puma a hegyekben, madár az égen, és miért van egyre kevesebb ember? A falubeliek nagyon meg voltak elégedve a temetéssel, különösen mivel Jonnie és néhány társa mindent el készítettek. Jonnie nem volt elégedett. A temetés nem sikerült elég jól. Mire a nap felért az égbolttetejére, a falu népe összegy lt azon a dombtet n, amir l úgy tartották, régen temet volt. Fejfákat már nem lehetett találni. Talán valamikor tényleg temet lehetett, mert ahogy Jonnie nekilátott ásni, puha mélyedésekre lelt, amelyek akár néhai sírok is lehettek, s a bennük talált csontok is származhattak embert l. Jonnie levetett pumab r köpenyét és zb r térdnadrágját, nehogy összepiszkolja ket. Az emberek lassan ballagtak felfelé a dombtet re, majd megvárták. míg Pattie elrohan, hogy másodszor is felébressze Staffor atyát. Csak huszonöten jöttek el. A többiek fáradtságról panaszkodtak, s azt kérték, küldjenek nekik sült húst. Némi vita alakult ki a sír alakja körül. Jonnie hosszúkásra alakította ki, hogy a holttest egyenesen feküdhessen benne, de mikor Staffor megérkezett, azt mondta, keskenyre és mélyre kell ásni a sírokat, mert úgy sokkal több halott fér el a temet ben. Erre Jonnie azt mondta, hogy alig temetnek már valakit a régi temet be, s b ven van hely elfektetni a holttestet. Staffor ekkor mindenki el tt leteremtette Jonnie-t. - Túl okos vagy - ripakodott rá. - Nem múlik úgy el bizottsági ülés, hogy ne kerülne szóba valamelyik tetted. Fellovagoltál a hegygerincre, és elejtettél egy kecskét. Felmásztál a szirtre, ahol hóviharban kerültél, de te mégis megtaláltad a lefelé vezet utat, legalábbis ezt mesélted. Túl okos. Ki más tart hat lovat egyszerre? Egyébként pedig mindenki tudja, hogy keskeny és mély sírokat kell ásni. Ett l függetlenül Jonnie apját fekve temették el, mivel senki más nem volt hajlandó kiásni egy másik gödröt, s a nap is már egyre forróbban t zött a fejük felett. Jonnie nem is merte elárulni, hogy valójában mit szeretett volna tenni. Felbolydulást keltett volna vele. Az apját a régi istenek barlangjában szerette volna örök nyugalomra helyezni. A barlang egy sötét szurdok legvégén volt, az Égig Ér Szirt tövében. Tizenkét éves korában egyszer arrafelé kóborolt, mikor egy pónit próbált ki a meredek hegyi utakon. A szurdokba bevezet út hívogatóan kanyargott a tizenkét éves Jonnie el tt. Mérföldeket és mérföldeket lovagolt befelé a szurdokba a póni hátán, majd váratlanul egy hatalmas, kétszárnyú ajtó állta el az útját. Az ajtó fémb l volt, s a rozsda már alaposan kikezdte. Látni sem felülr l, sem a szurdok tetejér l nem lehetett volna. Az ajtó óriási volt. Leugrott a póni hátáról a kövekkel borított földre, s az ajtó elé állt. Némán bámulta. Megkerülte a póniját, majd visszaállt az ajtó elé, és tovább meresztette a szemét. Kis id múltán úgy érezte, van elég bátorsága ahhoz, hogy megpróbálja kinyitni az ajtót. Odalépett, de hiába nyomta, az ajtó nem nyílott. Egy reteszféle akadt a kezébe, amit félrehúzott. A retesz leesett az ajtóról, éppen csak elkerülve Jonnie lábát. Igaz, hogy rozsdás volt, de hatalmasat koppant a köves talajon. Vállát ismét nekifeszítette az ajtónak, mert biztos volt benne, hogy egy ajtót talált, s minden erejét összeszedve megpróbálta benyomni az ajtó egyik szárnyát. A tizenkét éves váll és a tizenkét évnyi súly azonban meg sem tudta mozdítani az ércajtót.

27

Felemelte a lepottyant reteszt, hogy bedugva a két ajtószárny közötti hasadékba megpróbálja szétfeszíteni az ajtótáblákat. Az ajtó rémiszt morgásba kezdett. Jonnie haja az égek állt, ledobta a reteszt, és a póni felé iramodott. Mikor már fent volt az állat hátán, megnyugodott. Talán csak a rozsdás zsanérok nyikorogtak ilyen rettenetesen, gondolta, Talán még sincs szörnyeteg az ajtó mögött. Visszalépett az ajtó elé, s tovább er lködött. Ahogy az ajtószárnyak lassan engedni kezdtek, megbizonyosodott róla, hogy a zsanérok adják ki magukból a rettenetes zajt. Orrfacsaró b z szivárgott ki a két ajtószárny közötti hasadékból. Ez ismét félelmet ébresztett Jonnie-ban. A résen azonban egy kis világosság sz r dött be, így Jonnie, a b z ellenére, a hasadékhoz nyomta az arcát. Hosszú lépcs sor vezetett lefelé. A lépcs sor rendkívül szép lehetett volna, ha... Egymásra borult csontvázak borították a lépcs t. A csontokat ruhafoszlányok borították, de ilyen ruhákat Jonnie még sosem látott. Fémdarabok - némelyikük még mindig fénylett - keveredtek a csontok közé. Ismét elrohant az ajtótól, de már nem szaladt egészen a póniig. Rádöbbent, hogy bizonyítékra van szüksége. Egy köpéssel megnyugtatta felkorbácsolódott idegeit, amit amúgy sosem csinált eddig, majd óvatosan belépett az ajtón, s a kezébe vett egy fényes fémdarabot. Szép rajzolatot talált rajta. Egy kiterjesztett szárnyú madár nyilakat tartott a karmai között. Jonnie szíve majdnem jéggé dermedt, mikor az egyik koponya félrebillent, s leesett a porba, mintha szemrehányást akart volna tenni Jonnie-nak, amiért az megzavarta és kirabolta ket. A pónit fehér tajték borította, mire visszaértek a faluba. Két napig egy szót sem szólt. Azon töprengett, hogyan kérdezze meg, amit most már tudni akart. Ha el vigyázatlanul kérdez sködik, könnyen gyanússá válhat, gondolta. Duncan polgármester még élt akkoriban. Jonnie szótlanul letelepedett a nagydarab ember mellé, aki éppen akkor tömte tele magát zhússal, s néhány böfögést leszámítva csendesen üldögélt. - Az a nagy sír - szakadt ki hirtelen Jonnie-ból. - Nagy micsoda? - nyögte Duncan polgármester. - Az a hely, ott a sötét szurdok végén, ahová a halottakat vitték. - Milyen hely? Jonnie el húzta a fényes korongot, és a polgármester felé nyújtotta. Duncan egy darabig csak nézte azt a dolgot, majd a kezébe vette, néhányszor megforgatta, s a fejét csóválta. Staffor atya, aki akkor még szebb napjait élte, kettejükhöz ugrott, és lecsapott a korongra. Az ezután következ kioktatás nem volt túl kellemes a fiú számára. Más fiúkról hallott, akik tiltott helyekre merészkedtek, s ezzel mindenkit bajba sodortak, mert soha nem figyeltek a gy léseken, ahol pedig megtanulhatták volna a legendákat, s még a tetejébe túl okosnak is gondolták magúkat. Duncan polgármester, aki maga is eléggé kíváncsi természet ember volt, egy darabig hallgatta Staffor atya fortyogását, majd kicsikarta bel le az idevonatkozó legendát. - Ez a régi istenek sírja - kezdte az atya. - Senki nem járt ott a most él k közül, pláne nem kisfiúk. A sír már az én szépapám életében is létezett, pedig nagyon régen élt. Az istenek meg szoktak jelenni a hegyek környékén, hogy hatalmas barlangokba temessék a nagy embereket. Mikor villám világítja meg az eget az Égig Ér Szirt közelében, akkor az istenek éppen egy nagy embert temetnek bele az egyik barlangba. - Valamikor ezrek és ezrek éltek itt, százszor ekkora falvakban. A többi falu t lünk keletre volt, s azt mondják. a legnagyobbiknak még megvannak a maradványai. Ez a

28

terület akkor még síkság volt, csak néhány domb vette körül, de mikor a nagy emberek meghaltak, az istenek ide kezdték temetni ket. Staffor atya megrázta a fényes korongot. - Ezt a homlokukra tették a nagyok, mikor végs nyugalomra tértek az istenek sírjában. A régi törvény pedig úgy szól, hogy senki, különösen kisfiúk ne merjék megzavarni ket, s jobb, ha még a környéket is elkerülik. - A korongot ezzel bedugta a zsebébe, s Jonnie soha többé nem látta a fényes kis tárgyat. Staffor atya végül is szent ember volt, s így jogos birtokosa az ilyen holmiknak. Az apját mégis csak a barlangba kellett volna temetni, gondolta Jonnie. Soha többet nem ment vissza a barlanghoz, s a történet is csak villámláskor szokott eszébe jutni. Most azonban fel kellett volna menni, gondolta. - Mi a baj? - kérdezte Chrissie. Jonnie, kizökkenve álmodozásából, a lányra nézett. A haldokló t z fénye vöröses csillogással vonta be a lány haját, és szikrát gyújtott fekete szemében. - Az én hibám - szólt Jonnie. Chrissie mosolygott, és megrázta a fejét. Semmi nem lehet Jonnie hibája. - De igen - motyogta. - Valami baj van ezzel a hellyel. Az apám csontjai... az elmúlt évben úgy felmorzsolódtak, mint azok a csontvázak az istenek sírjában.. - Miknek a sírjában? - kérdezte Chrissie. Ha Jonnie-nak, érthetetlen dolgokról van kedve beszélni, hát beszéljen azokról. Legalább végre beszélgetnek. - Ott kellett volna eltemetnem. is nagy ember volt. Sok mindenre megtanított engem, hogyan kell fonni f kötelet, hogyan kell leguggolnia a puma elé, hogy mikor elrugaszkodik, te félre tudjál ugrani, és elejtsd, mivel a leveg ben már nem tud megfordulni, hogyan kell megnyúzni... - Jonnie, te nem tehetsz semmir l. - Rossz temetés volt. - Jonnie, csak erre az egy temetésre fogok emlékezni. - Ne, mert ez egy rossz temetés volt. Staffor nem mondott halotti beszédet. - De igen. Igaz, én nem hallgattam, mert segítettem vadszedret gy jteni, de tudom, hogy mondott. Talán valami rosszat szólt? - Nem, csak a beszéd nem volt ideill . - Miért, mit mondott, Jonnie? - Azt a régi badarságot, amit mindig elmond. Hogy az Isten haragszik az emberekre. Mindenki ismeri ezt a legendát. Én magam is el tudnám mondani. - Meséld el. Jonnie kissé türelmetlenül szipogott, de a lányt érdekelte a legenda, ezért belekezdett. - Történt egyszer, hogy az Isten éktelen haragra gerjedt. Belefáradt abba, hogy az emberek csak paráználkodnak és tétlenkednek. B vös felh t küldött az emberekre. Az Isten haragja száz emberb l kilencvenkilenccel végzett. Járványok, fert zések és gyulladások ragadták el az istentelenek életét, s mire a sötét felleg elvonult az emberek feje fölül, a hitványak mind elvesztek, s csak az Úr igaz gyermekei maradtak talpon a vérrel áztatott mez kön. Az Isten ezután próbára bocsátotta a megmaradtakat. Szörnyeket küldött közéjük, hogy azok felkergessék az embereket a hegyekbe és a titkos helyekre, és hogy vadásszanak azokra, akik lemerészkednek onnan, hogy minél kevesebb ember legyen, s végül tényleg csak az igazak, az áldottak és a valóban erényesek maradjanak a Földön. Hé, ember! - Nagyon szépen mondtad, Jonnie. - Az én hibám - morgott tovább Jonnie. - Rá kellett volna vennem az apámat, hogy meghallgasson. Valami egészen biztosan nincs rendjén ezen a helyen. Ha hallgatott volna rám, és elmentünk volna máshová, ma is élhetne. Érzem! - Hová máshová?

29

- Ott van az a nagy mez ség. Több hetes lovaglással sem érne az ember a végére. Valamikor hatalmas falvakban emberek laktak arrafelé. - De Jonnie, a szörnyek! - Sosem láttam szörnyet. - De azokat a fényes, villogó dolgokat biztosan láttad már, melyek néhány naponként elrepülnek a fejünk felett? - Ó, azok. A nap és a hold is elrepül felettünk. És a csillagok. Néha hullócsillagot is szoktam látni. Chrissie hirtelen megrémült. - Jonnie, te készülsz valamire? - Igen. Mikor kivilágosodik, elindulok, és megnézem, hogy tényleg volt-e egy hatalmas falu a síkságon. Chrissie úgy érezte, a szíve összezsugorodik. Felnézett a férfi elszánt arcélére. Olyan érzése támadt, mintha lesüllyedne a föld alá, mintha ma az számára ásták volna ki a sírt. - Kérlek, Jonnie. - Elmegyek. - Jonnie, veled megyek. - Nem, te itt maradsz, - Gyorsan. kigondolt valamit, amivel elriaszthatja. - Talán egy egész évre elmegyek. Könnyek öntötték el a lány szemét. - Mit fogok csinálni, ha nem jössz vissza? - Visszajövök. - Jonnie, ha mégsem jönnél vissza egy év múlva, én utánad megyek, és megkereslek. Jonnie összevonta a szemöldökét. Zsarolást szimatolt. - Jonnie, látod a csillagokat a fejünk felett? Mikor a következ évben ismét ugyanígy fognak állni, s te addigra nem térsz vissza, elindulok utánad. - Megölnének a síkságon. Talán a vadmarhák vagy a vaddisznók... - Jonnie, ezt fogom tenni. Megesküszöm rá, Jonnie. - Azt hiszed, hogy csak úgy elkóborolok, és soha többé nem térek vissza? - Ezt fogom tenni, Jonnie. Most mehetsz, ha akarsz, de ezt ne feledd. 5. A hajnali derengés rózsaszín re festette az Égig Ér Szirtet. Egy szép nap készül dött. Jonnie Goodboy már feler sítette holmiját az egyik lova hátára. Szélsebes körülöttük somfordált, néha beleharapott a f be, és kedvetlenül rágcsálta. A szeme Jonnie-n volt. Látta, hogy készül valahová, de úgy érezte, most nem együtt fognak menni. Füstpamacsok szálltak fel a szomszédos Jimson család konyhájából. Kutyát sütöttek reggelire. El z nap, a temetés utáni lakoma alatt, vagy húsz kutya esett egymásnak. Rengeteg hús és csont maradt a megsütött marhából, a kutyák mégis marakodni kezdtek, s az egyik nagytest , foltos kutya elpusztult. A Jimson család így egész nap húst ehet, ha akar. Jonnie igyekezett a felszerelésére figyelni, s nem Chrissie-re és Pattie-re, akik csendben figyelték a mozdulatait. Brown Limper Staffor a háttérb l szintén Jonnie-t méregette. Brownnak dongalába volt, s ezért a születésekor meg kellett volna hogy öljék, csakhogy volt Stafforék egyetlen gyermeke, ráadásul az apja a falu lelkésze volt, s jobb híján még a polgármesteri posztot is töltötte be, így Brown életben maradt. Nem volt túl jó a viszony Jonnie és Brown Limper között. A temetési mulatság alatt Brown félrehúzódott a társaságtól, és csíp s megjegyzéseket tett a táncra, a teme-

30

tésre, a húsra és a vadszederre. De mikor Jonnie apja is sorra került, Jonnie arcon ütötte Staffort. maga is meglep dött azon, hogy megütött egy nyomorultat. Brown Limper görnyedt háttal és kékeslila arccal figyelte Jonnie készül dését, s magában a legrosszabbakat kívánta neki. Két, Brownhoz hasonló korú fiú lépett a fiatal Staffor mellé, s megkérdezték t le, mire készül Jonnie. Brown megvonta a vállát. Rajtuk kívül még két olyan fiú élt a faluban, aki nem töltötte be a huszadik életévét. Jonnie a csomagolással volt elfoglalva. Talán a kelleténél is több holmit készített össze, de nem tudhatta. hogy mivel fogja szembetalálni magát. Ezt senki nem tudhatta. A szarvasb r zsák, amit a ló egyik oldalára kötözött, tömve volt kovakövekkel, melyekkel szikrát lehetett csiholni, és patkányfészekkel, ami pedig gyújtósnak bizonyult. Rakott bele még egy halom b rszíjat, éles szél köveket, amiket néha igen nehéz találni, három tartalék bunkósbotot, amelyek közül a legnehezebb alkalmas volt arra, hogy még egy medvének is bezúzza a koponyáját, néhány melegebb köpenyt a kevésbé büdösek közül, s szarvasb rt, amib l új ruhát tud majd készíteni magának. Elindult. Észre sem vette, hogy Chrissie a nyomába eredt. Bízott benne, hogy senkivel sem kell beszélnie. Egyszer zsarolás, amit lány csinál, gondolta. Ha azt mondta volna, hogy megöli magát, ha nem térek vissza, az más. De azzal fenyeget zni, hogy egy év múlva követni fog, gondolta Jonnie, még egy gondot a vállamra rak. Ez azt jelenti, hogy óvatosnak kell lennem, nehogy megöljenek. Nem kockáztathatok, s nemcsak saját magam miatt nem, hanem miatta sem. A gondolattól, hogy Chrissie elindul a síkság felé, ha nem ér vissza id ben, hidegség árasztotta el a gyomra környékét. A lány megsebesülhet vagy élve felfalhatják, s a haláltusájának minden pillanatáért Jonnie lesz a felel s. A lány ezzel óvatosságra akarta kényszeríteni Jonnie-t. Ez volt a szándéka. Valamit kinyújtott a férfi felé. Két valamit. Az egyik egy csontt volt, melyen egy vékony b rszíjat is át lehetett f zni, a másik pedig egy b rlyukasztó ár volt. Mindkét holmi régi lehetett és értékes. Fényesen csillogtak. - Anyámé volt - szólt Chrissie. - Nincs szükségem semmire. - Vedd el. - Nem fog kelleni! - Ha elveszted a ruháidat, hogy fogsz újakat varrni magadnak - mondta a lány sírós hangon. Egyre több ember gy lt össze körülöttük. Jonnie nem akarta, hogy mindenki tanúja legyen ennek a jelenetnek. Kikapta a t t és az árt a lány kezéb l, kibontotta a zsák száját, és beledobta ket. Chrissie csendesen álldogált. Jonnie szembefordult vele. A lány ezen meglep dött. A vér kiszökött az arcából. Úgy nézett ki, mintha nem aludt volna, és még láz is gyötörné. Jonnie habozott. Chrissie mögött meglátta Brown Limpert, aki kuncogva takarta el a száját, s valamit súgott Petie Thommsónak. Jonnie elszánt arccal megragadta Chrissie-t, és er sen megcsókolta. A könnyek elborították a lány arcát. - Figyelj rám - szólt Jonnie. - Ne gyere utánam! A lány óvatosan formálta a szavakat, nehogy kiszakadjon bel le a sírás. - Ha egy év múlva sem jössz vissza, utánad megyek. Az Égig Ér Szirt isteneire mondom, Jonnie. A férfi a lányra nézett, majd magához hívta Szélsebest, felugrott a hátára, a másik ló gyepl jét pedig a kezébe vette.

31

- A négy másik lovam legyen a tiéd - mondta Jonnie Chrissie-nek. - De ne edd meg ket, mert idomított lovak. - Hallgatott egy darabig, majd így folytatta: - Persze ha télen nagyon éhes leszel, akkor egyél bel lük. Chrissie egy pillanatra belekapaszkodott Jonnie lábába, majd magába roskadtan hátralépett. Jonnie a sarkával megbökte Szélsebest, amit l a ló elindult. Jonnie most nem kezdett vad vágtába. Ez a kaland óvatosságot és nyugodtságot követelt. Chrissie-nek is látnia kell ezt. A szoros bejáratánál hátrafordult. Tizenöt ember figyelte a távozását. Mindannyian lehangoltak voltak. Elég volt a sarkával megböknie Szélsebest, hogy a ló felágaskodjon, s pedig búcsút intett a falubelieknek. Rövid bénultság után mindanynyian visszaintegettek. Ezután Jonnie elt nt a sötét szurdokban, hogy megismerje a hatalmas és ismeretlen síkságot. Az emberek szétszéledtek, Chrissie azonban mozdulatlan maradt, azt az rült reményt dédelgetve a szívében, hogy talán Jonnie meggondolja magát, és visszafordul. Pattie megbökte a n vére lábát. - Chrissie, Chrissie, vissza fog jönni? Chrissie hangja halk volt, a szeme viszont parázsként izzott. - Isten veled - suttogta. 6. Terl nagyot böfögött. Ezzel könnyedén magára vonhatta volna a figyelmet, csakhogy egy böfögést könnyedén elnyelt a szállítási részleg karbantartó üzemének gépeib l áradó csikorgás. Zzt láthatóan jobban figyelt már a munkájára. A 16-os szállítási részleg f nöke sok munkát adott a biztonsági szolgálatnak. Minden egyes esemény, akár egy szerszám elt nése vagy egy járm ellopása, felkeltetté a biztonsági f nök figyelmét. Három sérült járm , különböz javítási fázisokban - várakozott a közelben. Az egyik járm belsejét zöld psziklóvér borította. A hatalmas fúrók, melyek a mennyezetr l lógtak, munkafázisuknak megfelel en ide-oda mozgatták hegyes végüket. Üresen forgó esztergagépek vártak valamit, amit megforgathattak és leborotválhattak volna. Szíjak csapódtak és súrlódtak egymáshoz. Terl Zzt-t figyelte, aki lélegzetelállítóan fürge karmaival éppen egy nagy sebesség sugárhajtóm vet szerelt szét. Terl a szállítási f nök mancsára szegezte a tekintetét, s bízott benne, hogy ett l Zzt mancsa megremeg, ha a lelkiismerete nem tiszta. Remegésnek azonban nyomát sem látta. Zzt végzett a szétszereléssel, s az utolsó gy r t is letette az asztalra. Sárga szembogara összehúzódott, ahogy Terlre nézett. - Nos? Mit csináltam már megint? Terl közelebb lépett, és körülnézett. - Hol vannak a karbantartók? - Tizenöt szerel tartozik ide, de a múlt hónapban más feladatra vezényelték ket. Ezt én is tudom és te is tudod. Szóval miért jöttél? Biztonsági f nökként Terl már korábban megtanulta, hogy az szinteségnek nem sok hasznát veszi. Ha egyszer en csak kérne egy távirányítású felderít gépet, a szállítási f nök a veszélyhelyzetet igazoló szelvényt követelné, és mivel ilyet nem tudna neki mutatni, gépet sem kapna. A biztonsági szolgálat számára nem szokott veszélyhelyzet lenni ezen az unalmas bolygón. Soha. A több száz év alatt, amit itt töltöttek, soha, a legkisebb veszély sem fenyegette a Csillagközi Bányatársaság tevékenységét. Ennek következtében maga a biztonsági szolgálat vezet je sem számít túl fontos személynek. Látványos veszélyhelyzeteket kellene teremteni ahhoz, hogy ez megváltozzon. - Egy szállítás meghiúsításának gyanúja ügyében nyomozok - mondta Terl. - Az elmúlt három hétben csak ezzel foglalkoztam. - Nagydarab testét nekidöntötte az egyik összeroncsolódott járm nek. - Inkább ne d lj neki. Behorpasztod a szárnyát.

32

Terl úgy ítélte meg, jobb ha barátságosan viselkedik, ezért az asztalhoz csoszogott, amely mellett Zzt dolgozott. - Amit mondok, az maradjon kett nk között, Zzt. Kedvem lenne kiruccanni egy kicsit. Azon fáradozom, hogy szerezzek egy gépet. Zzt szemére húzta szemcsontját, és leült az egyik székre, amely kétségbeesetten felnyögött a ránehezed , majdnem ezer font súlyú test alatt. - Ezen a bolygón - kezdte Terl bizalommal teli hangon - élt egy értelmes faj. - Milyen faj? - kérdezte Zzt gyanakvóan. - Emberek - válaszolta Terl. Zzt kutató pillantásokkal vizsgálta Terlt. Biztonsági f nököt nem a humorérzéke alapján választanak. Fontosabb, hogy jól tudja zaklatni és vádolni a többieket. Zzt nem tudott uralkodni magán. Szájcsontja nyúlni kezdett, majd szétnyílott, és nevetés szakadt ki bel le, egyenesen Terl arcába. Zzt sietve visszanyerte önuralmát, s odafordult a munkapad felé, hogy folytassa a megkezdett munkát. - Forgatsz még valami hasonlót a fejedben? - kérdezte Zzt egy kis id múltán. Ez nem sikerült túl jól, gondolta Terl. Ez történik, mikor szinte valaki. - Egy szállítmány elszabotálásának gyanúját - kezdte Terl, miközben félig leeresztett szemcsonttal az összetört járm veket vizsgálta - magasabb helyeken is megszimatolhatják. Zzt ledobta a kezében tartott csavarkulcsot. Mély morgás hallatszott fel le. Ült a székén, és maga elé bámult. Gondolkodott. - Mit akarsz valójában? - Egy távfelderít t. Öt vagy hat napra. Zzt talpra ugrott, és lekapta a falról az igénybevételi táblázatot, majd belemélyedt. Szinte hallani vélte Terl dorombolását. - Látod ezt a táblázatot? - szólt Zzt, s Terl orra alá nyomta. - Hát, látom. - És azt is látod, hogy hat távfelderít van a biztonsági szolgálat számára kijelölve? - Persze. - És tudod, hogy merre vannak ezek a gépek? - Zzt lapról lapra hámozta a köteget. Valahol a francban. Szerintem már évszázadok óta. - Egy bányászati bolygót alapos megfigyelés alatt kell tartani - mondta Terl önelégülten. - Mit kell megfigyelni? - kérdezte Zzt. - Minden morzsányi ércet már jóval a mi életünk el tt felmértek ezen a bolygón. Nincs itt semmi más, csak érc, meg néhány eml s. - Egy ellenséges földet érés bármikor el fordulhat. - Itt? - mosolygott gúnyosan Zzt. - A Társaság már jóval a kitermelés megkezdése el tt átvizsgálta a környez világ rt. Terl, a szállítóknak fel kell tölteniük, karban kell tartaniuk és javítaniuk kell a távfelderít ket. Egy évben kétszer vagy háromszor kerülnek csak ide a gépek. Te is tudod és én is tudom, hogy a Társaság nagyon ügyel a gazdaságosságra. Erre mondjál valamit. Terl mogorván hallgatott. - Ha leteszel a távfelderít r l, tudok adni egy háromkerek földfutót meghatározott id re. Terl rémült hangon felsikított. Zzt jobbítani próbálta az ajánlatát. - Legyen egy földjáró. Terl az összetört járm felé csoszogott, melynek az üléseit vér borította. - Talán a hibás karbantartás okozta a balesetet? Zzt kérlelhetetlenül nézett maga elé. A balesetet egyébként a túl sok kerbangó elfogyasztása okozta. - Legyen egy távfelderít egyszeri teljes földfelderítésre beprogramozva - mondta Zzt. - A földjárók viszont folyamatosan használhatók. Terl ránézett a többi roncsra is, de közben másra gondolt. A nyomozás befejez dött.

33

Zzt mellé lépett. - Egy távfelderít , egyszeri teljes föld-felderítésre beprogramozva, és egy felfegyverzett és páncélozott földjáró folyamatos üzemeléssel, teljes l szer, lélegz gáz- és üzemanyag-ellátással. Zzt kitöltötte a szükséges iratokat, majd Terl felé nyújtotta ket. Miközben aláírta, Terl arra gondolt, hogy a szállítási f nököt valóban meg kellene figyelni. Talán köze van az érclopáshoz is. Zzt visszavette a papírokat, és leemelte a kapcsolótábláról a legöregebb és legkoszosabb földjáró kulcskártyáját, amely addig csak a port gy jtötte magára a garázs sarkában. A kártya mellé fogta a l szer-, lélegz gáz- és üzemanyag-utalványokat. A megállapodás sosem szerepelt megállapodásként a hivatalos iratokban. Akkor még egyikük sem gyanakodott arra, hogy ezzel a lépéssel megváltoztatják a bolygó jöv jét, s ez a változás kedvez tlenül alakítja majd a Társaság boldogulását is. Miután Terl elindult, hogy elindítsa megszerzett Mark II-es földjáróját, Zzt arra gondolt, milyen meséket kell kitalálnia valakinek ahhoz, hogy vadászni tudjon menni. Gyilkosok ezek mindannyian. Meg persze gépgyilkosok is, amiket mind nekik kell majd kijavítaniuk. Micsoda történet! Az ember, mint értelmes faj! Felnevetett, és viszszatért a munkájához. 7. Jonnie Goodboy Tyler szinte beleveszett a hatalmas f óceánba. Szélsebes nyugodt mozdulatokkal ügetett vele, s a teherhordó ló is könnyedén tartotta az iramot. Micsoda nap! Az ég tündökl en kéklett a feje felett, s kellemes szell h sítette az arcát. Már két napja, hogy elindult otthonról. Ahogy kiért a hegyek közül, kijutott a legnagyobb síkságra, amit valaha is látott. Még mindig látta maga mögött az Égig Ér Szirt hegyes csúcsát, így a nap és a szirt segítségével bármikor megtalálhatta volna a hazavezet utat. Teljes biztonságban érezte magát. Vadmarhák tengere vette körül, de egész eddigi életében közöttük élt, így cseppet sem zavarta az állatok tömege. Észrevett néhány farkast, de medvének, pumának nyomát sem látta. Tisztelte ugyan az istenek akaratát, de mégis azon töprengett, vajon miért zárták be magukat az emberek a hegyek közé. A szörnyek miatt? Miféle szörnyek? Bolond történetek! Azt a fényes, lebeg hengert, ami néhány naponként rendszeresen elrepült a fejük felett, itt nem látta. Nyugatról szokott érkezni, és kelet felé tart, oly rendszerességgel, mint a többi égitest, de úgy t nt, ez most abbamaradt. Talán az jelenléte állította meg a mozgását. Egyszóval Jonnie Goodboy Tyler néha túlzott magabiztosságtól szenvedett. Ez a disznókkal való összecsapásakor is megmutatkozott. A disznókat általában könny elejteni, ha kell en fürge vagy, és kikerülöd a kan disznók rohamát. Egy fiatal, még szopós malac pedig a legjobb vacsora, amit el lehet képzelni. Közvetlenül el tte vaddisznók zsúfolódtak össze. Voltak közöttük nagyobbak és kisebbek is, de soványat egyet sem látott. Jonnie megállította Szélsebest, és leugrott a hátáról. A szél iránya nem kedvezett Jonnie-nak. A disznók megérezhették a közeledését. Rogyasztott térdekkel, csendben megkerülte a disznókat, egészen addig, amíg a szél az arcába nem kezdte fújni a disznók szagát. Megállt, és felemelte a bunkósbotját. A f majdnem a derekáig ért. A disznók egy mélyedés körül kotorásztak, amiben az es s évszak alatt összegy lt a víz, s most sekély mocsárrá alakult, a disznók nem kis örömére. Gyökerek és gumók is lehetnek a mocsárban, vélte Jonnie, mivel az összes disznó orra a sarat turkálta.

34

El rehajolva, hogy a magas f teljesen elrejtse. Jonnie egyre közelebb került a disznókhoz. Már csak néhány lépés választotta el a legszéls disznóktól. Óvatosan felemelkedett, hogy a szeme a f fölé kerüljön. Egy fiatal malac csak három karnyújtásnyira volt t le. - Itt a vacsorád! - lihegte Jonnie, s a bunkósbottal a malac feje felé sújtott. Az ütés halálos volt. A malac fülsüketít en felvisított, majd kilehelte a lelkét. A neheze azonban csak ezután következett. Jonnie mögött, a magas f ben megbújva, egy legalább négyszáz font súlyú kan szundikált jóllakottan. Az elejtett disznó sivítása megvadította a többi disznót, s rohamot indítottak abba az irányba, amerr l Jonnie lovának szagát érezték. A kan is támadásba lendült. Jonnie úgy érezte, mintha egy lavina ragadta volna magával. A disznó leverte a lábáról, majd ránehezedett. Megpróbált kifordulni alóla, de az ég helyett csak a kan hasát látta maga felett. Érezte, ahogy az állat a fogaival és a karmaival próbálja elérni. Küzdött, hogy kikerüljön a disznó hasa alól. Az állat gonosz sivalkodásának hangja a fülében összekeveredett saját szívverésének dobolásával. A következ próbálkozásra sikerült kimásznia a disznó alól. Egy szempillantás alatt az állat hátán termett. Egyik kezével átkarolta a kan disznó torkát. A kan forogni kezdett, mint egy megvadult ló. Jonnie addig szorította a disznó torkát, míg azt nem érezte, hogy szétpattannak a saját izmai. Végül a fuldokló kan er tlen húsheggyé rogyott össze alatta. Jonnie felpattant. A disznó újra lélegzethez jutott. Felállt remeg lábaira, s mivel látta, hogy nem fenyegeti támadás, eltámolygott. Jonnie felkapta az elejtett malacot, miközben szeme sarkából a távolodó kant figyelte. A kan azonban apró, rángatózó mozdulatokkal támolygott egyre távolabb, s követve a letaposott füvet, a többi disznó után eredt. A disznóknak ekkorra már nyomukat sem lehetett látni. De a lovak is elt ntek. Nincs ló! Jonnie ott állt, kezében egy döglött malaccal. Nem volt köve, amivel felhasíthatta volna, s nem volt kovája, amivel tüzet tudott volna gyújtani. Persze a lovak hiányoztak neki a legjobban. Végignézett lábán, agyar vágta sebeket keresve. Egyet sem talált. A háta és az arca a disznóval, majd a földdel való ütközést l sajgott egy kicsit, de ez volt az összes sérülése. Lelkileg azonban sokkal rosszabb állapotban volt. Inkább szégyellte magát, mint félt. is elindult a letaposott f nyomán. Nem sokkal ezután a kedvetlenségét bizakodás váltotta fel. Füttyel próbálta hívni a lovait. A lovak biztosan nem futottak folyamatosan a disznók el tt. Valahol elkanyarodhattak el lük. Miel tt teljesen besötétedhetett volna, Jonnie megpillantotta a békésen legelész Szélsebest. A “Hol voltál?" kiáltásra az állat felnézett, s mintha a pofáján pajkos vigyor ült volna. Jonnie-hoz ügetett, s az orrával megbökte gazdáját. További, aggodalmakkal teli tíz perc múlva rátaláltak a teherhordóra is. Jonnie a keresés közben egy forrás mellett haladt el. A két lóval együtt megkereste a forrást, és tábort ütött. Legel ször készített magának egy övet és egy zacskót, majd a zacskóba kovát, gyújtóst, és néhány, éles szél követ tett. A nagyobbik bunkósbot végére egy er sebb szíjat kötött, s így a fegyvert fel tudta akasztani az övére. Nem fog még egyszer üres kézzel ott maradni a pusztaság közepén. Nem bizony. Ezen az éjszakán Chrissie-r l álmodott, akit disznók fojtottak meg, medvék marcangoltak szét és paták zúztak össze, míg a lelke fel nem került az égbe. ahol csak állt tehetetlenül, és már semmit sem tudott tenni.

35

8. A “Nagy Falu", ahol “ezrek éltek egykoron", valószín leg ugyanolyan legenda lehet, mint a szörnyek létezése, de Jonnie tovább folytatta a keresését. Ahogy a hajnal sárgára festette az ég alját, Jonnie felpattant a lova hátára, és továbbindult a felkel nap irányába. A vidék megváltozott. Szokatlan dombokat vett észre maga körül. Elfordult a hajnalodó látóhatár irányától, hogy közelebbr l szemügyre vegye a kiemelkedéseket. Megállt, s Szélsebes vállára támaszkodva el rehajolt. Aprócska domb volt, egy lyukkal az oldalán. A lyuk azonban szögletes volt. A dombot f és szemét borította. Valami szörnyszülött lakhat itt? Talán ez az ablak? Leugrott a lováról, és közelebb lépett. Körbejárta a dombot. Harmincöt lépés hoszszú és tíz lépés széles volt. Aha! Talán a domb maga is szögletes! Egy öreg, széthasadozott fa állt a domb közelében. Jonnie lehasított bel le egy darabot. Ahogy a nyílás felé közelített, a fadarabbal félrehajtotta a belógó gazt. Meglepte, hogy az ablakot nem földbe, hanem laza homokba vájták. A nyílás mélyebb részeit is szemügyre vette. A domb belül üreges volt. Kihátrált a domb szájából. A lovaira nézett, majd körbekémlelte a síkságot. Semmit sem látott, ami fenyeget lehetett volna az állatokra. El rehajolt, és mászni kezdett befelé az ablakon. Az ablak megharapta! Kiegyenesedett, és ránézett a csuklójára. Vérzett. A sérülés nem volt komoly. Csupán az zavarta, hogy megsérült. Óvatosan körülnézett a nyílásban. Az ablaknak fogai voltak! Talán nem is fogak. Tompa fény eknek látta ket, s át tudott nézni rajtuk. Az ablak keretéb l álltak kifelé. A fogak lazán ültek a helyükön. Könnyedén kihúzta az egyiket. Az övér l leakasztott egy darab vékony b rszíjat, és kipróbálta rajta a fogat. Csodák csodájára a fog azonnal elvágta a b rt, könnyebben, mint a legélesebb k . Hé, gondolta elégedetten, ide nézz, mit szereztem! Óvatos mozdulatokkal, nehogy a fogak ismét megharapják, kihúzkodta ket a keretb l, a kicsiket és a nagyokat egyaránt, majd kupacba gy jtötte ket. A lovához ment, s a csomagjából el vett egy darab szarvasb rt, majd becsomagolta a fogakat. Értékes! Könnyedén tud majd b rt vágni vagy fát faragni ezekkel a dolgokkal. Ez valami különleges k lehet, vagy a domb nem más, mint egy hatalmas, döglött állat koponyája, melynek megmaradtak a fogai. Csodálatos! Miután óvatosan elhelyezte ket a zsákjában, kivéve egyet, melyet az övére akasztott zacskóba tett, visszatért, hogy bemásszon a dombba. Már semmi sem volt az útjában, ami megharaphatta volna. Átmászott a négyzet alakú bejáraton. Gödröt nem látott maga el tt. A bels talajszint egy kicsivel lehetett magasabb, mint a küls . Hirtelen szél csapta meg az arcát, amit l majdnem megállt a szívverése. Egy madár fészkelt a domb belsejében, s mikor észrevette Jonnie-t, rémülten elmenekült. Szárnycsapkodása szélviharnak hatott a domb belsejében. Miután megtalálta a megfelel helyet, ahonnan szemmel tarthatta a domb bejáratát, éktelen rikácsolásba kezdett. Jonnie-t elnyelte a félhomály. Nem sok mindent talált odabent, csak némi gabonát. Valaminek azonban lennie kellett még a domb belsejében, mert a falakon jeleket vett észre. Falak? A helynek falai voltak, melyeket nagy k kockákból raktak fel. Igen, ezek falak voltak. Állat ilyesmit nem csinál.

36

Olyan állat sincs, amelyik tálcát tudna készíteni. A tálcát vöröses por borította. A por alatt a tálcán néhány kerek korong feküdt egymáson, nagyjából akkorák, mint három hüvelyujjköröm. A legfels korong szinte még mindig fényes volt. Jonnie felemelte, s megfordította. A látványtól elállt a lélegzete. Az ablakhoz lépett, ahol némileg világosabb volt. A korongon egy szétterjesztett szárnyú madarat látott, amely nyilakat tartott a karmai között. Ugyanaz a fényes korong, mint amit gyerekkorában talált a sírban. Elöntötte az izgalom. A gondolatai lassan tisztultak. A talány megoldódott. Kimászott az ablakon, és a korongot megmutatta Szélsebesnek. - Istenház - szólt Jonnie. - Itt várakoztak, miel tt felvitték volna a nagy embereket a sírba. Szép, igaz? Szélsebes lenyelte a szájában lév füvet, s az orrával megbökte Jonnie mellkasát. Ideje volt folytatni az utat. Jonnie a korongot is becsúsztatta az övére akasztott zacskóba. Már tudta, hogy ez biztosan nem a Nagy falu, arra viszont bizonyítékul szolgált, hogy számtalan érdekes dologgal találkozhat a síkságon. Falak. Azok az istenek falakat építettek. A madár megkönnyebbülve hagyta abba a rikácsolást, ahogy Jonnie ellovagolt kelet felé. Egy ideig még figyelte a két lóból és egy lovasból álló csapatot, majd zsörtöl d rikácsolás közepette visszamászott az ódon rom belsejébe. 9. Terl olyan boldog volt, mint egy pszikló újszülött, akit kerbangókúrára fogtak. Igaz, hogy már kés re járt, de útban volt a célja felé. A Mark II-es földjáróval ráhajtott a rámpára, ami átvezetett az atmoszferikus kapun, s kijutott a szabad leveg re. Egy figyelmeztet táblácskát er sítettek a vezet ülés szélére. A HARCKÉSZÜLTSÉGI EL ÍRÁSOKAT FOLYAMATOSAN TARTSA BE! A járm hermetikusan szigetelt, de a gázmaszkokat és a személyi lélegeztet rendszereket tartsa készenlétben. Személyes harci alkalmazás nem megengedett. (aláírás) Politikai Osztály, Csillagközi Bányatársaság. Terl a táblára vigyorgott. Minden olyan bolygón, ahol nincs helyi politika és ezért politikai tisztek sincsenek, s háborúval sem foglalkozik senki, mert nincs ki ellen háborúzni, a biztonsági szolgálat feje felügyeli a politikai és harci eseményeket. Ez a nagyon-nagyon öreg harci járm a kora miatt kerülhetett erre a bolygóra, s valószín leg ez lesz az utolsó állomás a számára. Az I. galaxis I. bolygójának hivatalnokai nem mindig látják el re a sorsát vég nélküli határozataiknak. Terl a gázmaszkot és a hozzá tartozó tartályt a lövész ülésére dobta, s mancsával végigsimította göcsörtös arcát. Micsoda járgány! Az öreg jószág úgy haladt el re, mint kés a vajban. Kicsi volt, nem több, mint négy yard hosszú és három yard magas. Úgy suhant a föld felett, mint egy alacsonyan repül , szárny nélküli madár. A járm kihasználta a földfelszínt beborító er teret, s azon közlekedett. A bombabiztos üvegen keresztül nagyszer kilátás nyílt a tájra. A fegyvercsövek torkolatát belesüllyesztették a járm borításába. A bels borítás, dacára annak, hogy kopott volt és repedezett, megnyugtató lila színben pompázott. Terl nagyszer en érezte magát. Öt napra elegend üzemanyag volt a földjáró tartályában, s légz gázból is volt b ven. Indulás el tt gyorsan elintézte feltorlódott tennivalóit, majd egy “vészhelyzet" ügyében eljött az irodájából. “Kölcsönvett" egy fényanalizátoros képfelvev t, és elindult.

37

Izgalmas fordulat egy eseménytelen bolygó szürke élet biztonsági f nökének életében. Ez a bolygó nem tartogatott túl sok lehet séget egy becsvágyó biztonsági f nök számára. Úgy érezte magát, mintha hasba vágták volna, mikor megtudta, hogy a Földre vezénylik. Azon töprengett, vajon mit csinált rosszul, vagy éppen ki olyasvalakit bántott meg véletlenül, akit nem kellett volna. Biztosították róla, hogy nem err l van szó. Fiatal volt. A psziklók élete úgy 190 földi évig tart, Terl pedig még csak 39 volt, mikor kiválasztották. Kevesen lettek ilyen fiatalon biztonsági f nökök. Az életrajzában ez jó pontnak számít. A kellemesebb helyeket, mint amilyenek azok a bolygók, ahol szabadon lehet lélegezni, az öregebb psziklók kapják. Az I. galaxis I. bolygójának biztonsági alkalmazottai közül senkinek sem voltak tervei ezzel a bolygóval. Már most hallotta az eljövend kihallgatást. - Utolsó állomáshelye? - Föld. - Mi? - Föld. A 16. másodlagos galaxis küls naprendszerének harmadik, Nap körül kering bolygója. - Aha. Milyen feladatai voltak az állomáshelyén? - Készült egy jelentés a munkámról. - Értem, csakhogy semmi sincs a jelentésben. - Valaminek lennie kell. Hadd nézzem! - Nem, nem. Ez egy bizalmas jelentés. A szörny ség pedig csak ezután következik. - Terl alkalmazott. Megkezdtük a tevékenységünket egy másik naprendszerben, a 32. galaxisban. Csendes hely, életet eddig nem találtunk rajta, légköre pedig egyáltalán nincs... Vagy még rosszabb: - Terl alkalmazott. A Társaság változásokon ment keresztül, s nekünk is takarékoskodnunk kell. Attól tartok, hogy a jelentés alapján nem áll módunkban további feladatokkal megbízni. Ha mégis szükségünk lenne a munkájára, keresni fogjuk. Egy hónappal korábban olyasmit hallott, hogy meg akarják hosszabbítani a földi szolgálatát. Ez. alaposan felkavarta. Rémület fogta el, ahogy maga elé képzelte a 190 éves Terlt, aki barátaitól és családjától elfeledetten még mindig ezen a bolygón savanyodik, s egy üvegkalickába zárva várja, hogy az élete szépen lassan véget érjen. Leeresztik majd egy földbe vájt árokba; a nevét pedig egy hivatalnok, akit talán sosem látott, kihúzza a névsorból. Valamit tenni kell, de sürg sen. Ha fel akarta vidítani önmagát, más jeleneteket képzelt maga elé: egy hatalmas el csarnokban az egyik egyenruhás altiszt a társához fordul - Ki ez? - Erre a másik: Nem tudod? Ez Terl. - A hatalmas duplaajtó kinyílik. - A Társaság elnöke várja önt, uram. Kérem, kövessen... A bányászati terepfelmérés szerint egy si útnak kell lennie innen északra. Terl automata vezérlésre kapcsolta a földjárót, és kiterített egy jókora térképet. A térképen megtalálta a keresett utat. Az út kelet-nyugati volt, pedig éppen nyugat felé akart haladni. Valószín leg feltöredezett már, s a növényzet is ben hette, így nehéz lesz észrevenni. A környék azonban sík volt, így az útnak nyílegyenesen kell a hegyek felé tartania, s ez segít abban, hogy megtalálja. Terl egy kört írt le a mez felett, amelyet ketté kellett hogy szeljen az út. Az “út" ott volt el tte. Visszaállt kézi vezérlésre. amit l a járm billegni kezdett. Utoljára évekkel ezel tt, a biztonsági szolgálat felkészítésén vezetett ilyen járm vet. Bizonytalan mozdulataitól a földjáró mozgása is bizonytalanná vált. Mikor elérte a töltést, melyen az út futott, felemelte a járm vet, visszahúzta a fojtószelepeket, és mancsával rácsapott a fékre. A földjáró, porfelh t kavarva maga körül, a

38

talajhoz üt dött. Pontosan az út közepén ért földet. Jól sikerült megállás volt. Egyre jobban érzi a gépet, gondolta. Magára húzta a gázmaszkot, s rácsatlakoztatta a tartályt. Ezután dekompresszálta a járm belsejét, hogy a légz gáz ne vesszen kárba, mikor kinyitja az ajtót. Egy rövid id re vákuum keletkezett a járm ben, ami kellemetlen volt a hallócsontja számára, majd sziszegés közepette a kinti leveg beáramlott a járm belsejébe. Terl kitárta a tet ajtót, és felállt az ülésben. A járm nyikorogni és billegni kezdett vezet jének súlya alatt. A szél h vösen simította végig az arcát, legalábbis ott, ahol nem takarta a gázmaszk. Utálattal szemlélte az elébe terül látványt. A síkság végtelennek és teljesen kihaltnak t nt. Csak a füvet borzoló szél susogása hallatszott, azontúl némaság borult a tájra. Néha egy távoli madárhang törte meg az elviselhetetlen csendet. A földnek hol sárga, hol barna volt a színe. A f és a környék bokrai zölden hajlongtak a szélben. Az ég er teljesen kéklett Terl feje felett, csak egy-két helyen törte meg a kékséget pár, fehéren gomolygó felh . Különös világ. Az otthon él k el sem hinnék. Sehol semmi lila. Hirtelen ötlett l vezérelve lenyúlt a járm belsejébe, és el húzta a képfelvev t. Körbeforgatta, hogy a készülék rögzíthesse a látványt. Küld majd az otthoniaknak egy korongot. Ezután biztosan el fogják hinni, mikor azt mondja, szörny helyre került. Talán még sajnálni is fogják. - Mindennap ezt látom - mondta rá a felvev re, mikor befejezte a képrögzítést. A szavak dörmögve hatoltak át a maszkon. Terl hangja ett l még szomorúbbnak hatott. Valami lilát azért mégis talált. A nyugaton magasodó hegyek lilának látszottak. Letette a képfelvev t, és a távoli hegyekre vigyorgott. Jobban néztek ki, mint ahogy korábban gondolta. Nem csoda, hogy emberek laknak a hegyek között, hiszen a sziklák lilásan derengtek a nyugati látóhatáron. Lehet hogy az emberek valóban értelmesek. Bízott benne egy kicsit, habár nem túl nagy meggy z déssel. Alapvet en bizakodó természet volt, s ez a látvány most némi alapot szolgáltatott bizonytalan terveihez. Ahogy kitartóan bámulta a nyugati látóhatárt, valamire figyelmes lett. Távoli dolgok körvonalai rajzolódtak ki a lemen nap fényében. A gázmaszk üvegét nagyobbításra kapcsolta. A körvonalak közelebbre ugrottak. Igen, ez az. Egy elpusztult várost látott maga el tt. Az épületek még így romosan is rendkívül magasaknak látszottak. Rengeteg volt bel lük. A szél össze-össze gy rte a kiterített térképet. Az si út egyenesen a városba vezetett. Lenyúlt, s egy vaskos kötetet húzott el az egyik hátsó ülésen lév könyvhalomból, majd kinyitotta a megjelölt oldalnál. Egy rajz másolata szerepelt a kinyitott könyvben, melyet egy kulturális m vész vethetett papírra néhány évszázaddal ezel tt. A Társaság annak idején leveg t lélegz kinkókat alkalmazott kulturális szolgálatra azokon a bolygókon, melyeknek a légkörét a földihez hasonló leveg alkotta. A kinkók, akik a 2. galaxisból érkeztek, ugyanolyan magasak voltak mint a psziklók, csakhogy soványak voltak és kényesek. Nagyon si faj volt az övék, s a psziklók nem szívesen ismerték el, hogy t lük tanultak meg mindent, amit a kulturális m vészetekr l tudni lehet. Annak ellenére, hogy leveg t lélegeztek és törékenyek voltak, könny volt szállítani ket. Nem is kerültek sokba. Nagy kár, hogy már nincsenek többé, még a 2. galaxisban sem. A Társaság kicsinálta ket, de jóval azután, hogy a Földön felszámolta a Kulturális és Etnológiai Osztályt. Terl sosem látott kinkót. Figyelemre méltóak lehettek, ha ilyeneket tudtak rajzolni. Még színes is. De miért rajzol valaki ilyesmit? Összehasonlította a távoli látványt a rajzzal. Leszámítva a rombolást, amit az id végzett a rajz megszületése óta, a rajz megegyezett a város látványával. A kép alatti szöveg így szóit: “A hegyekt l keletre fekszik egy emberváros, maradványa. Az épületek figyelemre méltó épségben maradtak fenn. A város emberneve:

39

Denver. A város kevésbé ízléses, mint a szárazföld középs és keleti részén lév városok. A szokásos aprócska ajtókat vagy semmi, vagy kevés díszítés borítja. A bels terek leginkább túlméretezett babaházakra emlékeztetnek. A külalak helyett inkább a hasznosság volt az építészeti vezérelv. A városban három katedrális található, amelyek bizonyosan három különböz pogány istenség imádására szolgáltak. Ez jól bizonyítja azt, hogy az emberi kultúra nem egyvallású volt, habár alapvet en a papság irányította a vallást. A »bank« nev isten kiemelkedett a többi istenség közül. A városban található még emberkönyvtár is, amelyet kiválóan elláttak könyvekkel. A Kulturális és Etnológiai Osztály, miután kiválogatta a bányászattal foglalkozó köteteket, lezárta a könyvtájat. Mivel számottev érclel hely nem található a város alatt, s az slakosság a falakba sem épített bele kivonásra érdemes nyersanyagot, a város ennek, s a száraz éghajlatnak köszönhet en, figyelemre méltó épségben vészelte át az elmúlt korokat. A város további megóvása anyagi eszközöket igényel." Terl felnevetett. Nem csoda, hogy a Kulturális és Etnológiai Osztály elt nt err l a bolygóról, ha a krediteket embervárosok újjáépítésére akarta fordítani! Hallani vélte az igazgatók tiltakozását. Biztosan két lábbal rúgták ki ezeket a m vészféléket. Gondolatai visszatértek saját tennivalóihoz. Az út ott húzódott el tte. A földjáró pont a közepén állt. Az út száz yard széles lehetett, de a szélessége többször változott. Vagy két láb vastagságban boríthatta homok és föld az utat, de a f és a bokrok nem tudtak gyökeret ereszteni rajta, így az út jól láthatóan kirajzolódott a környezetéb l. Terl ismét körülnézett. Néhány marhát és egy csapat lovat látott az út mellett. Semmi, amire l ni lehetne. A marhák nem jók eleségnek, s nem elég veszélyesek, hogy szórakozásból l jön rájuk. Id pocsékolásnak t nt ezen gondolkodni, mikor sokkal jobb szórakozást eszelt ki. Visszazuhant a vezet ülésbe, s egy gombnyomással bezárta maga felett az ajtót. A belélegezhetetlen leveg kiáramlott a járm belsejéb l, s a helyét átvette a megfelel gáz. Az el írások ellenére azonnal levette a gázmaszkot, és a lövész ülésére dobta. A lila bels tér megnyugtató volt felbolydult idegei számára. Micsoda egy bolygó! A látvány még a lilára színezett ablakokon keresztül is szörny volt. Ismét a térképre nézett. Most egy kis szerencsére lesz szüksége, gondolta. Tudta, hogy az uránium jelenléte miatt, amit a távfelderít k rendszeresen érzékeltek, nem mehet fel a hegyek közé. A távfelderít k azonban emberlényeket is láttak néha a hegyek lábánál, amely terület még biztonságos volt a számára. Terl ismét végiggondolta a tervét. Gyönyör terv volt. Gazdagság és személyes hatalom. A távfelderít kt l olyasmit is megtudott, amir l másnak nem lehetett tudomása. Az érzékel k egy majdnem egybefügg aranylel helyet találtak, amely egy földcsuszamlás alkalmával került a felszín közelébe, jóval azután, hogy a Társaság befejezte a kutatást azon a területen. Egy pompás és b séges aranylel hely, amelyr l a Társaság nem tud, mivel a földcsuszamlás utáni jelentést Terl megsemmisítette. A hegyek urániumtartalma veszélyes volt, s ezért a psziklók nem is bányásztak a hegyekben. Néhány szem urániumportól lángra lobban a psziklók légz gáza. Terl a saját zsenialitásán mosolygott. Egy emberlényre, majd még néhány emberlényre lesz szüksége. k - az uránium ellenére - ki tudják bányászni az aranyat, hogy aztán elvihesse err l a bolygóról a kincset. Vannak tervei. Otthon pedig gazdagság és hatalom vár majd rá! Elfelejtheti végre ezt a helyet. A biztonsági f nöknek csak arra kell ügyelnie, hogy senki se kezdjen gyanakodni, mivel is foglalkozik valójában. Ki kell találnia egy megoldásra váró feladatot, ami láthatóan alaposan leköti majd az idejét. De Terl mestere volt ezeknek a játszmáknak. Ha szerencséje lenne, el tudna kapni egy emberlényt itt, a síkságon. Nem volt túl sok ideje arra, hogy lesben álljon, de nyugodt volt, mert érezte, hogy szerencséje lesz. Köszönhet en kés i indulásának, a nap már nagyon alacsonyan járt. Elhatározta, hogy az embervárosban, a földjáróban alva fogja eltölteni az éjszakát.

40

A Mark II-es suhanni kezdett az si út felett. 10. Jonnie Goodboy Tyler olyan hirtelen rántotta meg a lova gyepl jét, hogy Szélsebes felágaskodott. Az a valami a keleti horizonton rajzolódott ki. Nem hegyek voltak. Nem is a szeme csapta be. A látvány éles volt, s szögletes részletekb l állt. Pedig már kételkedni kezdett. Miután elhagyta az si romot, rátalált valamire, ami megkönnyítette az útját. Úgy t nt, mintha az ablakos romtól széles ösvény vezetne az úti célja felé. Az ösvényt bokrok szegélyezték mindkét oldalán. A két sor kétszáz lábnyira lehetett egymástól, s a messzeségben összeérni látszottak. A talpa alatt csak gyér füvet talált. Vigyáznia kellett a lépteire, mivel gödrök bújtak meg a f alatt. A gödrök alja szürkésfehér volt. Jonnie óvatosan megvizsgálta az egyiket. Úgy érezte, hogy a szürkésfehér valami egybefügg en terül el a vékonyka talaj alatt. Pont olyan volt, mint a rom bels fala. Lehet, hogy ez is egy fal, ami az oldalára d lt. Akkor viszont össze kellett volna törnie. Otthon, az Ítél szék körül is kövekb l van kirakva a járda. De kinek volt szüksége ilyen széles járdára? S olyan hosszú, hogy órákon keresztül lehetne menni rajta. Miért? A széles ösvényt már nagyon régóta nem használta senki. Ha ez egyáltalán egy ösvény. Dombok között kanyargott, s elt nt közöttük. Jonnie izgatott lett, de az izgalom helyét átvette az óvatosság. Igyekezett úgy irányítani Szélsebest, hogy az illat ne lépjen bele a gödrökbe. Mikor kisgyerek volt, az egyik családnak még volt egy kerekes kordéja, amivel rendszerint t zifát szállítottak. Abban az id ben még sokszor elmesélték az öregek, hogy valamikor az egész falu tele volt kordékkal, melyeket általában a kancák húztak. Hát azok a kordék most nagyszer en szaladhatnának ezen a széles gyepen. Messzire mehetnének és gyorsan elérnék az úti céljukat. A délután folyamán a Nagy Faluról már kezdte azt gondolni, hogy a legenda biztosan azokról a romokról szól, amelyeket is megtalált, a sok-sok mesél száj pedig megsokszorozta az épületek számát. És mégis itt van! De tényleg az? Szélsebest a gödrök ellenére vágtára fogta. A távoli körvonal csak nagyon lassan közeledett. Mintha Jonnie-val együtt haladt volna hátrafelé. Jonnie megállt. Lehet, hogy mégiscsak a szeme z tréfát vele. A körvonalak azonban különböz magasságú dolgokat rajzoltak ki a látóhatárra. Voltak közöttük alacsonyabbak és magasabbak. Rengeteg volt bel lük. Nem lehetnek hegyek és dombok. Csak épületek lehetnek ennyire szabályosak. Jóval nyugodtabban folytatta az útját. Az óvatosság is visszatért a lovaglásába. Nem sokkal kés bb már látta, hogy egyre közelebb ér a Nagy Faluhoz. A nap már lehanyatlott, s még mindig nem érte el az épületeket. Cseppet sem volt vonzó a számára az a gondolat, hogy sötétben fog megérkezni a Nagy Faluba. Ki tudja, kik élnek ott. Szellemek? Istenek? Emberek? Talán szörnyek? Ó, nem. Szörnyek biztosan nem. Ezzel csak az anyák szokták rémisztgetni a gyerekeiket, ha azok nem akarnak aludni. Letért az ösvényr l, ahol az egy patakot keresztezett, majd letáborozott. Megmelegített egy kis szárított disznóhúst, majd darabokra vágta azzal az apró, éles tárggyal, amit az ablakból szedett ki.

41

El sem tudtam képzelni, csodálkozott, hogy valami ilyen jól tudjon vágni. Nagyon megkönnyíti az életet. Csak figyelni kell rá, hogy az ember ne vágja el vele a saját kezét, mint ahogy azt már kétszer megtette. Talán bele kellene szorítani egy fadarabba, hogy könnyebben lehessen megfogni. Akkor igazán nagyszer en lehetne használni. Vacsora után alaposan megrakta a tüzet, hogy távol tartsa a farkasokat. Egy-két farkas már megjelent a táborhely körül. Borostyánszín szemükben éhség csillogott. - T nés! - kiáltotta Jonnie -, vagy lenyúzom az irhátokat. - A farkasok nem mozdultak. Szélsebes és a teherhordó ló nem tágítottak a t z mell l. A farkasok közelsége idegessé tette ket. Jonnie felkapott a patakmederb l néhány ököl nagyságú követ. Nem sok kedve volt a farkasokkal hadakozni, de a lovaknak f re volt szükségük. Egy disznócsontot a farkasok irányába, a t z mellé hajított. Nagydarab, lompos állatok voltak. Az egyik, lógó hassal, a csont felé kezdett somfordálni. Ebben a pillanatban a figyelmét csak a disznócsont kötötte le. Jonnie izmai megfeszültek. A farkast pont a két szeme közt érte a k . Már repült is a következ k darab. A másik, mélán bámészkodó farkas a következ pillanatban holtan rogyott össze. Jonnie így szólt Szélsebeshez: - Elfogytak, igaz? - A távolabb fekv farkashoz lépett. és a t zhöz vonszolta a dögöt, majd a másikkal is ugyanezt tette. Az irhájuknak nem sok hasznát vette volna ebben az évszakban. Ráadásul még bolhásak is voltak. - Menjetek enni - mondta a lovaknak. Ismét megrakta a tüzet, arra gondolva, hogy a két farkas talán nem volt egyedül. Alváshoz készül dött. Holnap lesz a nagy nap. 11. Jonnie óvatosan közelítette meg a Nagy Falut. Még a hajnali derengés el tt talpon volt, a Nap els sugarai pedig már a Nagy Falu szélén találták, ahogy idegesen, meg-megállva s körbekémlelve, az úti célja felé közeledett. Homok borított mindent. A rendkívül széles ösvényeken f n tt, s mellettük bokrok sorakoztak. Minden alkalommal összerezzent, mikor egy megzavart nyúl vagy patkány mászott el az ismeretlen építmények valamelyikéb l. A lovak patáinak kopogását a f tompította ugyan, de a hely olyan mély csendbe burkolódzott, hogy a legapróbb nesz is hangos zajnak hatott. Sosem hallott még visszhangot. A visszatér hang rémülettel töltötte el. Kezdetben arra gondolt, hogy egy másik ló is lépdel valahol a távolban. Igyekezett legy zni magában a félelmet. A csuklójára akasztott bunkósbotot hozzáütötte a derékszíjáról lelógóhoz. A koppanás egy pillanattal kés bb megismétl dött, mintha, valaki tréfát akarna zni vele. Várta, hogy a tréfa folytatódjék, de a csend ismét beborított mindent. A két bunkósbotot ismét összeütötte, s a koppanás ez alkalommal is megismétl dött. Ez csak akkor hallatszik, ha el ször csinál valamit. Keresni kezdte ket. Jobb és bal oldalon egyaránt magas építmények maradékai sorakoztak. A szél és az es már alaposan kikezdte ket, a napsütés pedig elvette a színüket, ha ugyan volt nekik valaha. Ennek ellenére még mindig büszkén magasodtak az ég felé. Leny göz látványt nyújtottak. Ki tudhatott ilyen épületeket építeni? Talán az istenek? A tekintete megakadt a hatalmas épít köveken. Ember képtelen ekkora köveket ilyen magasra felemelni.

42

Jonnie ült a lova hátán annak a valaminek a közepén, amit magában a Nagy Falu f ösvényének nevezett. A nagy er lködést l, ahogy megpróbálta felfogni ezeknek az épületeknek a létezését, összevonta a szemöldökét. Ennyi ember? Hogy értek fel olyan magasra? Lázasan gondolkodott. Lépésr l lépésre gyúlt fény az agyában. Rájött, hogy amennyiben el ször fatörzsekb l lépcs t építenek, akkor sok-sok ember ereje elég ahhoz, hogy a lépcs n felcipeljenek egy ilyen hatalmas téglát, majd mikor már áll az épület, a fatörzs lépcs t elbontják. Szédít en veszélyes, de szédít en vonzó is egyben. Csak így volt lehetséges. Megnyugodva a gondolattól, hogy sem Istenekre, sem szörnyekre nincs szükség ahhoz, hogy valaki ekkora épületeket tudjon építeni, folytatta a felfedezést. Figyelmét néhány különös fa vonta magára, melyek az ösvény mentén n ttek. Leszállt a lováról, és megvizsgálta az egyik fatörzs csonkját. Kemény volt, éles és üreges. Beleágyazódott a f alatti különös sziklába. Tulajdonképpen nem is fa volt. Vöröses szín fémnek látszott, de mikor lekaparta róla a vörös port, kiderült, hogy fekete. A széles ösvény mindkét oldalán egymás után sorakoztak a csonkok. Furcsán szabályos volt a köztük lév távolság. A megszámlálhatatlan ablak mint megannyi szem bámult rá. A felkel nap éppen azt az épületet világította meg, amellyel szemben állt. Egynémelyik ablak ugyanúgy csillogott, mint azok a fogak, melyeket a mez n talált domb ablakából szedett ki. A fényes anyag hol fehérnek, hol pedig kéknek látszott, mint a hályog az öregemberek szemén. Voltak hatalmas, összefügg felületek is ebb l az anyagból. Jonnie rájött, hogy ez valami burkolat lehet, ami távol tartja a hideget vagy éppen a meleget, a fényt viszont beengedi. Az otthoniak is használnak ilyesmit. Az állatok hólyagját feszítik rá az ablakokra, hogy a szél ne garázdálkodhasson szabadon a házakban. A Nagy Faluban azonban valami sokkal keményebbet, talán valami k félét használtak erre a célra. Okos emberek lehettek. Hatalmas, ásító kaput pillantott meg maga el tt. Az ajtótáblák rég leszakadtak a keretr l, s félig eltemet dve feküdtek a kapu el tt. Az épület belseje hívogatóan tátongott Jonnie el tt. Jonnie lóháton lépdelt be a kapun, majd körülnézett a félhomályban. Felismerhetetlen eredet szemét borított mindent. Derékmagasságú emelvények sorakoztak egymás mellett. Az emelvények lapja fehér k b l készült, s kékes erek futottak rajtuk. Lehajolt a lováról, hogy szemügyre vegye az emelvény mögötti falat. Nehéz, nagyon nehéz ajtók voltak a falba ágyazva. Kett közülük csak félig volt nyitva, a harmadik viszont tárva-nyitva tátongott. Fényes fémkerekek voltak beépítve az ajtókba. Jonnie leugrott a lováról, átmászott az emelvényen, s óvatosan megközelítette a falba vájt fülkéket. Polcokat talált benne, s a polcokon szétrohadt zsákvászon maradékait, melyek több, hatalmas kupac ismer s korongot takartak. Voltak közöttük olyanok, melyek már elszürkültek, de az egyik halom sárgán csillogott. Jonnie felkapott egyet közülük. Akkora volt, mint két körme, és meglep en nehéznek érezte. Ezen is a madár volt! Karmai nyilakat szorítottak. Idegesen belemarkolt a többi kupacba is. Azokon a korongokon is ugyanezt a madarat találta, de aztán kezébe akadt egy olyan, amelyiken egy ember arca volt látható. Más emberek képmására is rábukkant. Egy ember képmása! Ahogy keresgélt, n i arcokat ábrázoló korongokat is talált. A korongok embereket ábrázoltak, nem isteneket. A korongot, melyen a madár volt a nyilakkal, az ember készíthette!

43

A felfedezést l tántorogni kezdett. Néhány pillanatra kénytelen volt a falnak támaszkodni. Úgy érezte, szétpattan a feje az er lködést l, ahogy megpróbálta ezt az új felismerést beleilleszteni eddigi ismereteibe. A fülkék ajtaját is emberek készítették. Az egész Nagy Falut emberek építették. A gyermekkorában talált sír ajtaja ugyanabból az anyagból készült, mint a fülkéké, csak jóval nagyobb volt náluk. A sír sem az isteneké. A síkságon lév dombocskákat szintén emberkéz alkotta. Az ember valaha ilyen dolgokat is képes volt felépíteni. Most már biztos volt benne. Csakhogy a Nagy Falu felépítéséhez rengeteg ember munkájára volt szükség. Ez azt jelenti, hogy valaha rengeteg ember élt a Nagy Faluban. Gondolataiba merülve lovagolt ki az épületb l. A világról alkotott elképzelése az elmúlt percben gyökeresen megváltozott. Melyik legenda igaz, és melyik hamis? Legenda szólt a Nagy Falu létezésér l, és íme, itt van. Szinte biztos, hogy emberek építették, s éltek itt az elfelejtett múltban. A történet, amely a haragvó istenr l szól, aki elpusztította az embereket, talán szintén igaz. De az is lehet, hogy nem. Talán csak egy hatalmas vihar söpörte el a Nagy Falu embereit. Az ösvényeket és az épületeket figyelte. Viharnak nyomát sem látta. Az épületek még mindig álltak. Az ablakok nagy részén még mindig ott volt az a furcsa, átlátszó borítás. Halottakat sem látott sehol, pedig a csontok sokáig megmaradnak. Megakadt a szeme egy építményen, melynek az ajtaját és az ablakait gondosan bezárták. Közelebb lovagolt, s látta, hogy az ablakokat fémlemezek takarják el, az ajtót pedig kapcsok fogták össze. Leugrott Szélsebes hátáról, és megvizsgálta a kapcsokat. Más korból származhatott, mint amely korban a Nagy Falu épült. Nem borította rozsda a kapcsokat, habár régieknek látszottak. Valami vagy valaki egyszer félrekotorta a homokot az ajtó el l. A f már ismét ben tte az ajtó el tti területet, de jól látszott az ajtónyitás nyoma. Jonnie összevonta a szemöldökét. Ez az épület nem hasonlított a többire. Sokkal jobb állapotban volt. Valaki fémlemezekkel takarta el az ablakokat, s ez a fém különbözött a Nagy Faluban eddig látott fémekt l. Nem rozsdásodott. Valaki gondját viselte ennek az építménynek. Hátrálni kezdett, hogy szemügyre vehesse az egész épületet. Több ablaka volt, mint a hasonló nagyságú házaknak. Mint egy tapasztalt felfedez , Jonnie a múlt eseményeit próbálta id rendbe rakni. Sok-sok id vel azután, hogy a “falu" elnéptelenedett, valaki itt járt, bement az épületbe, majd gondosan bezárta az ajtót. De valószín leg ez is nagyon régen történhetett. Kíváncsian nézte a homlokzatot. Az egyik fémlemez lazának látszott. Az ablak magasabban volt, mint amilyen magasra fel tudott volna nyúlni, ezért odavezette a lovát az ablak alá, és felállt a hátára. A fémlemez résnyire elvált az ablaktól. Felbátorodva beledugta a bunkósbotja végét a résbe, s egy tiltakozó. nyikorgás közepette a lemez leesett, megijesztve Szélsebest, aki rémülten elugrott az ablak alól. Jonnie a párkányba kapaszkodva lógott. Felhúzta magát. Az ablakot takaró átlátszó anyag a helyén volt. A bunkóval megpróbálta bezúzni. A széttör anyag csörömpölése megdöbbent en hangosnak hatott a némaságban. Ismerve az anyag élességét, Jonnie egyik kezével elengedte a párkányt, majd az anyag darabjait kihúzkodta az ablak széléb l, s igyekezett a párkányról is letakarítani a darabokat. Keresztülmászott az ablakon. Az épület olyan sötét volt belül, hogy el kellett telnie egy kis id nek, míg a szeme hozzászokott a sötétséghez. Fény csak ott sz r dött be az épület más részeibe, ahol a fémlemezek nem takarták el teljesen az ablakokat. Ahogy lassan látni kezdett, beugrott

44

a hatalmas terembe. Hirtelen, hogy a teste már nem takarta el az ablakon beáramló fényt, elébe tárult a terem berendezése. A por és a homok csak vékony rétegben takarta a terem padlóját. Asztalok és asztalok és asztalok sorakoztak a teremben, s közöttük székek álltak szabályos rendben. De nem ezek voltak a terem legérdekesebb tárgyai. Szinte az összes falát polcok borították. A polcok olyan tömegben sorakoztak a helyiségben, mintha ki akartak volna törni a terem fogságából. Valaki valamilyen átlátszó anyaggal takarta be a polcokat, melyek nem voltak üresek. Jonnie óvatosan közelítette meg a polcokkal borított falat. Félszeg mozdulattal félrehúzta az átlátszó anyagot, s belesett alá. Különös, szögletes holmik sorakoztak a polcokon. Els pillantásra összefügg eknek t ntek, de darabonként is el lehetett mozdítani ket. Levett egyet a polcról. A dolog majdnem darabjaira hullott a kezében! Ügyetlen mozdulattal összeszorította a kezében tartott holmit. Micsoda különös egy dolog! Doboz, ami nem is igazán doboz. A doboz két, szemben lév oldala könnyedén széthajtható volt, s rengeteg vékony szeletet fogott maga közé, melyeken fekete jelek, számtalan apró fekete jel sorakozott szabályos rendben. Micsoda különös dolog! Milyen bonyolult! Visszatette a furcsa dobozt a polcra, és levett egy kisebbet. Az is kinyílott az els mozdulatra. Jonnie azon vette észre magát, hogy valamit néz. De az a valami mégsem volt el tte, hiszen mikor az ujjával megérintette, érezte, hogy amit lát, teljesen lapos. Egy piros kört látott maga el tt, ami sokkal nagyobb és sokkal simább volt, mint egy eper. Aprócska szára volt. Alatta két fekete vonal sátorformán volt egymás mellé rakva, s egy harmadik vízszintesen összekötötte ket. Megfordította a lapot. Egy babszemet pillantott meg. Ilyen hatalmas babszemmel ugyan még sosem találkozott, de akkor is bab volt. Mikor megérintette, ismét elcsodálkozott a simaságán. A fekete vonal most két dudort formázott. Jonnie továbblapozott. A következ lapon egy kiscicát látott. Ez kisebb volt, mint a megszokott macskák. A mellette lév vastag fekete vonal a szület holdra hasonlított. Néhány lappal kés bb egy rókát talált, a mellette lév fekete vonal egy félkört formázott, melyb l két láb állt ki. Hirtelen borzongás futott végig Jonnie-n. A lélegzetét is visszatartotta. Felkapta azt a dobozt, amit el ször vett le a polcról, és kíváncsian ismét kinyitotta. Talált benne sátrat formázó jeleket, s a bab jelét is megpillantotta. Kétlábú félkört is látott a dobozban. A feje veszettül zakatolni kezdett, ahogy a két dobozt a kezében tartotta. Állt és bámulta ket. A sátor, a dudorok, a szület hold jelentené a rókát, a babot, és a cicát. Az egyik dobozban rengeteg jelentés van elrejtve. De mir l? Állatokról? Id járásról? Majd kés bb alaposabban szemügyre veszi. A két dobozt beleer szakolta az övér l lógó zacskóba. Bármi, ami kapcsolatos lehet az állatokkal vagy az id járással, értékes lehet a számára. Dobozok, melyek mesélnek valamir l. A gondolattól fények kezdtek villódzni az agyában. Visszaeresztette a takarót a polcok elé, kimászott az ablakon, a fémlemezt megpróbálta visszaer síteni a helyére, majd füttyentett Szélsebesnek, s mikor a ló az ablak alá ért, ráugrott a hátára. Jonnie körbenézett. Ki tudta, hogy ekkora értékkel bíró holmik is voltak a Nagy Faluban? Gazdagnak érezte magát, s ett l izgatott lett. Semmi nem indokolja, hogy az népe továbbra is a hegyek között raboskodjon. A t zifa a széles járdák mentén n , s a kunyhók helyett hatalmas termekben lakhatnának.

45

Arra gondolt, is sokkal jobban érzi magát, mióta elhagyta a faluját, és kilovagolt a síkságra. Kipihentebb és er sebb volt. Pedig csak néhány napot töltött el a hegyekt l távol. Kezébe fogta a teherhordó ló gyepl jét, majd siet s poroszkálással a Nagy Falu keleti része felé indultak. Noha a szeme alig gy zte befogadni a látványt, az agyában már a faluból való elvándorlás terve forrt. Vajon milyen bizonyítékot vigyen haza, amivel meg tudja gy zni az otthoniakat? Mit fog mondani Staffornak? Hogyan szállítják le a holmikat?... Talán építeni kell egy kordét. Lehet, hogy itt, a Nagy Faluban is talál majd valamilyen kordéfélét. Ha így lenne, összeszedne néhány lovat, hogy a kordé elé kösse ket. A széles ösvény mentén álló rozsdás szerkezetek leginkább kordéra emlékeztették Jonnie-t. Nehéz volt elképzelni, hogy milyen alakjuk is lehetett valójában. Telis-tele voltak lyukakkal. Kerekük volt, de apró. Egynémelyik lyukat a már megismert átlátszó k fedte. Nem lovas kordék voltak. Vagy mégis? Arra gondolt, jobb lenne közelebbr l is megnézni egyet közülük. Ekkor pillantotta meg a rovart. 12. A nap már magasan járt. Az a micsoda ott ült az ösvény közepén. Jól látszott. Egy lény. Bizonyosan valami rovar lehet. A svábbogarak néznek így ki. Ekkora svábbogárral azonban még nem találkozott. Nem látott még harminc láb hosszú, tíz láb magas. és majdnem tizenhárom láb széles bogarat. Ennek a svábbogárnak rendkívül csúnya, barna színe volt. Szélsebes megtorpant, a teherhordó ló pedig beleütközött a farába. A micsoda pont a széles ösvény közepén ült. Úgy látszott, az izének két szeme van. Semmi ilyesmit nem látott még a hegyekben, s a síkságon sem. A micsodát kevés por borította, s a háta fényesen csillogott. Jonnie érezte, hogy a bogát él. Valami ezt súgta neki. Nem élettelen fémmel állt szemben, hanem él dologgal. Aztán rájött, mib l is gondolja mindezt. A micsoda enyhén rázkódott. Valami megmozdult a résnyire nyitott szemhéjak alatt. Jonnie, hirtelen mozdulatok nélkül, megfordította Szélsebest, a másik lovat pedig maga után húzva, elindult abba az irányba, ahonnan érkezett. Már korábban észrevette, hogy az ösvények szabályosan keresztezik egymást, így könnyedén ki tudja kerülni ezt a micsodát, ha megkerül egy háztömböt. Kelet felé lassan kiért volna a házak közül. Egy másik ösvényen haladva kikerüli ezt az izét, és kijut a síkságra. Fülsüketít üvöltés hallatszott. Jonnie rémülten hátranézett. A micsoda felemelkedett a földr l. Por gomolygott fel alóla. Közeledni kezdett. Él! Futásra ösztökélte Szélsebest. Megkerülték a háztömb sarkát, majd a következ sarok mellett is elhaladtak. A micsoda hátramaradt. Még két sarok volt hátra. Megkerülték az utolsó sarkot is, ahol ismét elérték a széles ösvényt. A két oldalán egy-egy hatalmas épület magasodott. Ha továbblovagol ezen az ösvényen, kiér a Nagy Faluból. Ezt fogja tenni. Hirtelen lángok csaptak el valahonnan. Az ösvény jobb oldalán álló magas építmény darabokra tört. Az épület fels része rázuhant az útra, s elzárta Jonnie útját. Jonnie-t elborította a törmelék pora. A lovak megtorpantak. A morajláson keresztül Jonnie meghallotta a micsoda ordítását. Lélegzettvisszafojtva fülelt. Az üvöltést jobbról hallotta, de a hang forrása folyamatosan mozgott.

46

Igyekezett a fülével követni a hang mozgását. A micsoda is megkerülte a háztömböt. A mellékösvényen, amely beletorkollott a széles ösvénybe, követte Jonnie-t, majd a hátába került. A micsoda elállta az útját, azt tervezve, hogy aztán Jonnie mögé kerül. Jonnie csapdába esett. Az el tte füstölg , hatalmas törmelékhegyet figyelte. Meredek barikádként vagy húsz láb magasságban állta el Jonnie útját. Jonnie uralkodni tudott a félelme felett. Szíve heves kalapálása is lassulni kezdett. Nincs mit tenni, meg kell kísérelni átverg dni a barikádon. Szélsebessel hátrálni kezdett, hogy lendületb l tudja megközelíteni a törmelékhegyet. A micsoda a háta mögött, az ösvény szélén ordított. Jonnie hátrafordult. Látta, ahogy füstpamacsok szállnak fel a micsoda orrlyukából. Jonnie belevágta a sarkát Szélsebes oldalába, lazára eresztette a gyepl t, s nagyot rántott a másik lovon. - Hééé! - kiáltotta Jonnie. A lovak a barikád felé vágtattak. A törmelékhegy hatalmas, lazán egymásra hullott sziklákból állt. Veszélyesnek látszott. A lovak keservesen botladoztak felfelé. A törmelék omlani kezdett. Jonnie az isteneket kérte, hogy ne törjön el a lovai lába. Elérték a törmelékhegycsúcsát. Jonnie hátrapillantott, s látta, ahogy a micsoda a barikád lábánál várakozik. A törmelékhegy túloldalán óvatos léptekkel haladtak lefelé. Jonnie leért az ösvényre, s a lovak vágtatni kezdtek. A környék megtelt patadobogás hangjával. Jonnie igyekezett minél el bb kikerülni a házak közül. A lódobogáson keresztül már nem hallotta az üvölt micsodát. Tovább és tovább! Az épületek egyre kisebbek lettek. Jobbra nézett, és két épület között meglátta a síkságot. Lekanyarodott a széles ösvényr l, és a szabadság felé vágtatott. Mikor már kiért a házak közül, s üres terület vette körül, lelassított. Szélsebes és a másik ló horkoltak és prüszköltek. Lépésre fogta ket, míg vissza nem nyerték a lélegzetüket. Jonnie a Nagy Falut kémlelte kitartóan. Fülét ismét megcsapta az ordító hang. Igyekezett a szemét a lehet legnagyobbra nyitni. Meglátta. Két épület közül bukkant el , és egyenesen Jonnie felé indult. Jonnie ügetésre fogta a két lovat. A micsoda egyre közelebb ért. Vágtatni kezdtek. A micsoda nemcsak hogy közeledett, de utol is érte ket. Jonnie jobbra fordult. Az izé is kanyarodni kezdett, megel zve Jonnie-t, majd megfordult, és elállta az útját. Jonnie megállította a lovakat. A rondán csillogó, üvölt micsoda ott állt el tte. Jonnie megfordult, és menekülni próbált. Az izé hatalmasat ordított, elrohant Jonnie mellett, és ismét elállta az útját. Jonnie arcára kiült az eltökéltség. Leakasztotta a legnagyobb bunkósbotját az övér l. A b rszíjat szorosan rácsavarta a csuklójára. Elengedte a teherhordó ló gyepl jét. Szélsebes ellépdelt a micsoda el tt. Az izé nem mozdult. Vagy harminc yardot tettek meg az egyik irányba, majd megfordultak, és ismét elporoszkáltak a micsoda el tt. Jonnie az izé szemét figyelte.

47

A feje felett megforgatta a bunkót. A fegyver suhogott a leveg ben. Jonnie vágtára sarkallta Szélsebest. Rárontottak a micsodára. A lesújtó bunkó, megtetézve a vágtató ló lendületével, a micsoda egyik szemét találta el. Az üt dés fülsüketít zajjal járt. Jonnie, miután elvágtatott az izé mellett, lelassította a lovát. A micsoda nem mozdult. Jonnie egy kört írt le, hogy visszatérjen az el bbi helyre, a micsoda elé. Készen állt egy második támadásra. A másik ló odaállt szokott helyére, Szélsebes mögé. Jonnie rápillantott, majd ismét a micsodát vizsgálgatta. Az izé másik szemének összezúzását fontolgatta. Lazára engedte a gyepl t. Szélsebes el relendült. Valami sárga gomolyag tört el a micsoda két szeme közül. Jonnie-t olyan nyomás érte, mintha az Égig Ér Szirt minden vihara egyszerre támadt volna rá. A lökés a magasba emelte a lovat és lovasát. Egy pillanat múlva mindketten nagyot zökkenve terültek el a földön. 13. Terlnek fogalma sem volt róla, hogy mi került a szeme elé. Este a földjáróval megállt a város szélén, hogy aludjon. Volt nála egy régi kinkó térkép az si városról, de nem volt bátorsága ahhoz, hogy éjszaka barangoljon az elhagyott városban. Néhány korty kerbangó álomba ringatta. Arra készült, hogy hajnalban áthajt a városon, és a hegyek felé veszi az irányt. Meggondolatlanság lenne részér l, ha éjszaka vágna keresztül a városon. A földjárót, miel tt még felébredt volna, átforrósította a reggeli napsütés. Miután felébredt, kinézett az ablakon, és tanácstalanul szemlélte az elébe táruló látványt. Talán a lépések zaja ébresztette fel. Nem tudta, mi az, amit lát. Korábban is látott már lovakat, melyek gyakran belezuhantak a bányák nyitott tárnáiba, de egy sem volt közöttük olyan, amelyiknek két feje lett volna. Igen, két feje. Egy elöl s egy középen. A másik ló olyan volt, mint azok a lovak, melyeket eddig látott. Csak ennek az egynek volt egy második teste a közepéb l kin ve, mintha az lett volna a cél, hogy a második fej kilásson az elüls felett. Megdörzsölte a szemcsontját, majd beült a vezet ülésbe, s megbabonázva bámult keresztül a lövésbiztos ablakon. A két állát távolodni kezdett, ezért Terl beindította a járm vet, s követni kezdte ket. Úgy t nt neki, az állatok megérezték, hogy a nyomukban van, ezért el kapta az si várost ábrázoló térképet, s azt méregette, hogyan tudná megkerülni ket. hogy szembekerülhessen velük. Ehelyett a két állat kanyarodott el. Terl látta, hogy azok ketten zsákutcába fognak kerülni, s kénytelenek lesznek megkerülni egy háztömböt. Ismét a térképre nézett, s megtalálta a megfelel helyet, ahol elbarikádozhatja a két állat útját. Az öreg Mark II-es t zereje nem volt túl nagy, de egy épület ledöntésére elegend volt. Remeg s gyakorlatlan manccsal nyúlt a fegyver felé, hogy beirányozza a csövet. Tüzelt. Az eredmény felülmúlta a várakozást. Az épület rád lt az útra, s teljesen eltorlaszolta azt.

48

Kihajtott az útra. A zsákmány bekerült a csapdában. Ellazult állcsontokkal figyelte, ahogy a két állat nekigyürk zik a füstölg romhalmaznak, átmásznak rajta, s elt nnek a szeme el l. Terl egy-két percig tanácstalanul ült az ülésben. Van ennek köze ahhoz, amit meg akar valósítani? Meglep dött a kétfej ló láttán, de semmilyen állat nem tudna segíteni neki célja elérésében. Persze rengeteg ideje van, gondolta, s a vadászat mégis csak vadászat. Egy gomb megnyomásával kil tt egy antennahüvelyt, ami száz yard magasságba emelkedett. majd bekapcsolta a képerny t. Megnyugodott, mikor az antenna rátalált az állatokra, melyek háztömböket kerülgetve próbáljak menekülni el le. Figyelte a mozgásukat, s közben megreggelizett. Miután végzett, egy korty kerbangót töltött magába, belehuppant a vezet ülésbe, s a képerny n nézte a két alakot, melyek addigra már kijutottak a házak közül. Eléjük vágott, mire azok megfordultak. Ismét elállta az útjukat. Mik lehetnek ezek? Az élen haladónak egyértelm en két feje volt. Elhatározta, hogy nem fog err l beszélni a pihen csarnokban. Biztosan kinevetnék. Kíváncsian figyelte, ahogy a kétfej állat megáll el tte, leakaszt egy rudat magáról, s rohanni kezd felé. Terl kíváncsisága döbbenetté változott. Ez a lény megtámadja t. Hihetetlen! A rúd fülsüketít zajjal csapódott az üveghez. A fülcsontja zúgni kezdtek a támadás zajától. De nem ez volt a legnagyobb baj. A leveg sziszegve tört be a járm belsejébe. Kábulat tört rá Terlre. Fényes szikrák villództak a koponyájában. Leveg ! Bejön a leveg ! Az öreg Mark II-es túl volt már a fénykorán. A lövésbiztos üveg valószín leg kilazult a keretéb l. Terl hitetlenkedve bámult az üvegre. A tömítés egy helyen elvált az üvegt l. Pánikba esett. A szeme megakadt a szomszéd ülésre dobott gázmaszkon s a hozzá tartozó tartályon. Felkapta ket. A maszkot felhúzta az arcára, s kinyitotta a tartály szelepét. Mélyeket lélegzett, amit l a rosszulléte enyhülni kezdett. Az átkozott leveg lassan elillant a tüdejéb l. Terl figyelmét ismét az állat kötötte le. Látta, hogy másodszor is támadásba lendül. Mancsa a célzókészülékkel bajlódott. Nem szerette volna, ha a lövés ereje a megsérült ablakon keresztül behatol a járm be, ezért a kart a “kábít" felirat mellé tolta. Bízott benne, hogy a lövés azért leteríti a támadót. Az állat rohant felé. Terl tüzelt. A lövés elég er s volt ahhoz, hogy az állatot felemelje a földr l, hogy aztán hatalmasat zökkenve hulljon vissza. Terl figyelte, hogy az állat valóban elkábult-e. Jó! Elkábult. Reszketeg hangon belesóhajtott a gázmaszkba, majd a döbbenett l belészorult a leveg . Eddig azt gondolta, hogy két, négylábú állattal van dolga, de ahogy a támadó elterült a földön, két darabra szakadt. Terl kitárta az oldalsó ajtót, és kimászott a járm b l. Megtapogatta az oldalfegyverét, s elindult hogy megnézze, mit csinált. Ez három állat, vagy talán négy! A két, négylábú állat magmaradt, csak az egyikr l levált valami, ami szétesett. A támadó állat viszont egészen biztosan két állat volt. Micsoda z rzavar! Megrázta a fejét, hátha ett l kitisztul. A leveg hatása még nem múlt el teljesen. Apró szikrák pattogtak a szeme el tt. A távolabbi állat felé indult. Széthajtotta a magas füvet. Ez egy ló volt. Rengeteg lovat látott már. A síkságok tele voltak velük. Ennek a lónak viszont valami púp volt a

49

hátán, ami levált róla. Terl belerúgott. A púp élettelen volt, csak b rök, s más, ismeretlen holmik voltak benne. Visszaindult a járm felé. A másik állat szintén ló volt, csakhogy mellette egy... Széthajtotta a magas füvet. Lám-lám, az aranylel hely meghozta a szerencséjét. Ez egy ember volt. A pszikló megforgatta az embert. Micsoda kicsi, vézna test! Csak az arca és a feje sz rös. Két kéz, két láb. Világosbarna b r. Terl önmagának sem ismerte be szívesen, hogy Char leírása pontos volt. Az ember mellkasa mozgott, igaz csak nagyon gyengén, de Terl megnyugodhatott, hogy a zsákmánya él. Úgy érezte, hatalmas szerencséje volt, hiszen a vállalkozása máris sikerrel járt, pedig még el sem érte a hegyek lábát. Egyik mancsával felkapta az embert, s a földjáró felé indult. Miután bemászott vele, a lövész ülésére dobta a zsákmányát. Az ülés szinte elnyelte az aprócska testet. Nekilátott, hogy némi gyorsragasztóval megjavítsa az ablak szigetelését. Az ablak egyik oldala kimozdult a helyéb l. Az üveg maga nem sérült meg, de hatalmas er vel kellett megütni ahhoz, hogy elmozduljon. Ránézett az ülésben fekv törékeny testre. Lehetetlen. Ez csak a járm kora miatt történhetett így. Régiek a tömítések. Ez egy tragacs. Megnézte a többi ablak tömítését is. Hibátlannak t ntek. Na mindegy, gondolta, víz alá úgysem fog menni, egy következ támadástól pedig nem tartott. Terl felállt a vezet ülésben, s körülnézett a látóhatáron. Sehol semmi. Lecsapta a tet ajtót, s beleült az ülésbe. Egy gombnyomással elindította a gázcserét. A leveg sziszegve présel dött ki a járm belsejéb l, s helyét átvette a légz gáz. A gázmaszk belseje már izzadt volt az egyre er sebb napsütést l, s amúgy sem szerette viselni a maszkot. A beáramló légz gáz hörgése kellemes hang volt a számára. Egy lélegezhet légkör bolygó, ahol megfelel en er s a gravitáció, ahol lilák a fák... Az emberlény rángatózni kezdett. Terl rémülten figyelte. A színe kékre változott, és dobálni kezdte magát. Terl legkevésbé sem szeretett volna egy rjöng állatot beszabadítani a földjáró belsejébe. Egy hirtelen ötlett l vezérelve visszahúzta a gázmaszkot, ismét beindította a gázcserét, majd kirúgta az oldalsó ajtót. Egyetlen mozdulattal kidobta az emberlényt a f re. Terl ülve maradt az ülésben, s onnan figyelt. Attól félt, hogy a terve egy pillanat alatt szertefoszlik. Ezt az izét sokkal jobban megviselte a kábító lövés, mint ahogy számított rá. Ezek tényleg nagyon nyamvadtak! Kinyitotta a tet ajtót, s a lovakat figyelte. Azoknak is mozgott az oldaluk. Lélegeztek, de cseppet sem vonaglottak hozzá. Az erejüket is kezdték visszanyerni. Egy ló mégiscsak ló, egy ember viszont csak... Hát persze. Az emberlény nem lélegezhet légz gázt. A kékes szín máris kezdett elt nni az ember arcáról, s a vonaglása is abbamaradt. A mellkasa pattanásig feszült, ahogy teleszívta magát leveg vel. Terl töprengeni kezdett. Mégsem mehet haza gázmaszkban. Kimászott a földjáróból, és a távolabbi lóhoz lépett. Az állaton kábulatnak már nyomát sem látta. A zsákok ott hevertek a ló mellett. Terl beletúrt az egyikbe, s néhány b rszíjat húzott el bel le. Az emberlényt feldobta a földjáró tetejére. Összekötötte a rövid szíjakat, míg végül a szíj elég hosszú lett ahhoz, hogy egyik végét az ember egyik csuklójához kösse, majd átvezesse a járm alatt, hogy aztán a másik végét az emberlény másik csuklójához csomózza. Alaposan meghúzta, hogy a zsákmánya mozdulni se tudjon. Ezután meglökte az emberlényt, hogy lássa, nem fog-e leesni. Nagyon jó. A zsákokat bedobta a lövész ülésébe, bemászott, s bezárkózott. Harmadszorra is beindította a gázcserét.

50

A közelebbi ló felemelte a fejét, s megpróbált lábra állni. Leszámítva a horzsolásokat, mélyeket a kábító lövés okozott, a ló sértetlen volt, ami azt jelentette Terl számára, hogy az emberlény is bizonyosan fel fog épülni. Vigyor húzta szét Terl szájcsontját. Eddig minden nagyon jól halad. Beindította a hajtóm vet, megfordította a földjárót, s visszaindult a bányák felé.

51

II. RÉSZ 1. Terl zegzugos koponyájában ravasz terv bontakozott ki. A kinkók annak idején állatkertet alakítottak ki a kolónia közelében. Dacára annak, hogy a kinkókat már rég eltüntették err l a bolygóról, a ketrecek szinte károsodás nélkül vészelték át az azóta eltelt id szakot. Terl az egyik ketrecet különösen alkalmasnak vélte az ember számára. A rács által határolt területet föld borította, s még egy betonmedence is tartozott hozzá. Vastag kötelekb l font háló futott körbe a rács mentén. Medvéket tartottak ebben a ketrecben, melyeket tanulmányozni szerettek volna, de az állatok elpusztultak, miel tt még elszökhettek volna. Terl behajította az új állatot a ketrecbe. A lény még félig eszméletlen volt. Lassan heverte ki a kábító lövés okozta sokkot. Egy darabig figyelte a földön fekv lényt, majd körülnézett. Itt jó helyen lesz. A ketrec ajtaja zárható volt, felfelé azonban semmi sem zárta le a rácsokat. Melyik medve tudott volna átmászni a harminc láb magas rácson? Arra viszont számítani lehetett, hogy ez az új állat babrálni fog az ajtóval. S t, ez egészen biztos. Az ajtót egyszer zár zárta. Terl a zsákokat is bedobta a ketrecbe. Nem tudta volna máshova tenni ket. A szeme megakadt a darabokból összekötözött b rszíjon. Arra gondalt, jobban tenné, ha megkötözné az emberállatot. A b rszíjat rátekerte a lény nyakára, majd megkötötte, a szíj másik végét pedig a rácshoz csomózta. Hátrált egy lépést, s igyekezett mindent végiggondolni. Jó lesz. Kilépett a ketrecb l, s bezárta az ajtaját. Hoznia kellene egy jobb zárat, de egyel re jó lesz ez. Terl elégedett volt önmagával. A földjáróval behajtott a garázsba, majd az irodája felé indult. Nem volt sok tennivalója. Talált néhány jelentést, de egyikük sem volt sürg s. Miután átnézte ket, lerogyott a székére. Micsoda egy hely! A kerekek viszont már mozgásba lendültek, s ha minden jól halad, hamarosan itthagyhatja ezt a visszataszító bolygót. Elhatározta, megnézi, hogy az emberlény magához tért-e már. Felkapta a gázmaszkját, új tartályt csatlakoztatott hozzá, s keresztülvágtatott az irodán. Az asztalok nagy része mellett senki sem ült ezen a napon. Csak néhány írógépkezel pszikló tartózkodott a helyiségben, de egyikük sem figyelt rá túlzottan. Elhagyta a kolónia területét, s a ketrecek felé indult. Kimereved szemcsonttal bámult az általa kiválasztott ketrecre. Az ember a ketrec ajtajával vacakolt. Terl morogva berontott a ketrecbe, s az emberlényt visszavitte a rács mellé. Ez az ember kibogozta a csomót, döbbent meg Terl. Terl az emberre nézett, aki rémülten nézett vissza rá. Az ember Terl derékszíjáig ért, a súlya pedig a tizede lehetett a pszikló súlyának. Terl visszatekerte a b rszíjat az ember nyakára. A hurkok és a különféle csomók nem voltak idegenek a számára. Ez alkalommal duplán kötött meg minden csomót. Így jó lesz, gondolta. Terl megkönnyebbülve ment be a garázsba. Kerített egy vizestöml t, s nekilátott lemosni a Mark II-est. Miközben dolgozott, a fejében egymást kergették a legkülönböz bb tervek. Az összes terv sikere a ketrecben lév emberlényt l függött. Egy hirtelen gyanúérzett l vezérelve Terl visszament a ketrechez. Az ember megint az ajtó el tt állt.

52

Terl betolakodott a ketrecbe, az embert visszalökte a rács mellé, s a b rszíjat bámulta. Az emberlény kibogozta a dupla csomót is. Terl szapora mozdulatokkal az ember nyakára tekerte a szíjat, majd az általa ismert legbonyolultabb csomóval megkötötte. Az ember ránézett. Mókás hangokat adott ki a száján, mintha beszélni próbált volna. Terl kilépett a ketrecb l, bezárta az ajtaját, és igyekezett kikerülni az ember látómezejéb l. Nem véletlenül volt biztonsági f nök. Egy épület sarka mögül, ahol nagyobbításra kapcsolta a gázmaszk kémlel üvegét, megleste az embert. Az ember egy pillanat alatt kibogozta a nyakán lév csomót! Terl még azel tt a ketrecnél termett, ahogy az emberlény babrálni kezdett volna az ajtóval. Terl belépett az ajtón, felkapta t, s a ketrec legtávolabbi sarkába vitte. Terl fogyni nem akaró türelemmel csavarta rá újra az ember nyakára a szíjat, s kötötte meg. Ismét elbújt egy sarok mögé. Mit csinál ez az ember, mikor azt hiszi, nem látják? Belenyúlt az övér l lógó zacskóba, el vett egy csillogó valamit, s elvágta vele a szíjat! Terl berontott a garázsba, s a rengeteg limlom és kacat közül el húzott egy darab fémsodronyt, egy hegeszt fáklyát, hozzá való töltettel, s egy fémpántot. Mire visszaért a ketrechez, az ember már ismét az ajtó el tt állt, s próbált felmászni a harminc láb magas rácsra. Terl alapos munkát végzett. A pántból nyakörvet hajlított, s ráhegesztette az ember nyakára. A sodrony egyik végét a pánthoz, míg a másikat egy karikához hegesztette, a karikát pedig felakasztotta a rács legtetejére. Ezt már nem tudja elvágni, gondolta Terl. De még nem végzett. Mégiscsak volt biztonsági f nök. Berohant az irodájához tartozó raktárba, levett a falról két gombkamerát, majd az irodájában lév képerny t ráhangolta a két kamera által kiadott jelre. Visszament az állatkerthez, s az egyik gombkamerát feler sítette az ember ketrecének rácsára, míg a másikat egy közeli ketrecre szerelte, hogy onnan az egész ketrecet és környékét szemmel tudja tartani. Az izé a szájára mutogatott és közben hangok törtek el a torkából. Terlnek fogalma sem volt róla, hogy az ember mit akarhat. Csak azt tudta, hogy mit akar. Belesüppedni a pihen csarnok egyik székébe anélkül, hogy valakivel is beszélgetni kelljen, s önmagával elégedetten kortyolgatni a kerbangót. 2. Jonnie Goodboy Tyler kétségbeesetten bámulta a karnyújtásnyira lév zsákokat. A nap kegyetlenül perzselt. A fémpántból hajlított nyakörv dörzsölte a nyakán lév sebet, melyet valami nagyon forró szerszám égetett rá. A torka száraz volt a szomjúságtól. A gyomrát mardosta az éhség. Az egyik zsákban egy teli vizestöml volt, s mellette némi szárított disznóhús, ha ugyan még nem romlott meg. A zsákban lév b röket is magára teríthetné, hogy ne a hátát égesse a nap. El ször azonban ki kell jutnia innen. A tudat, hogy ketrecbe zárták, szinte beteggé tette. Jobban szenvedett t le, mint az éhségt l és a szomjúságtól.

53

Ismeretlen dolgok vették körül. Az utolsó emléke az volt, hogy megtámadta azt a micsodát, s a micsoda a leveg be emelte, a következ emléke pedig már a ketrec volt, amiben éppen raboskodott. Nem, várjunk csak. Valamire mégis csak emlékszik. Eszébe jutott, hogy valami puhán feküdt. Mintha bekerült volna a féreg belsejébe. Egy hatalmas valami tornyosult mellette. Aztán egy érzés idéz dött fel benne, ami olyan volt, mintha tüzet lélegzett volna be a tüdejébe, s mintha a t zt l minden idegszála meggyulladt volna. Emlékezett rá, hogy rángatózni kezdett. Még valami megmaradt az emlékezetében. Egy pillanatra visszanyerhette az eszméletét, s úgy t nt neki, hogy felkötözték a féreg hátára, s az állat iszonyatos sebességgel száguld vele a síkságon. Aztán a fejét beütötte a féreg páncéljába, s már csak a ketrecben tért magához. Próbálta összeilleszteni az eseményeket. Sikerült kárt tennie a féregben, de a sérülés nem végzett vele. Ezután a féreg megette t, de aztán kiköpte, majd a hátán elcipelte a búvóhelyére. Amit l igazán megijedt, az a szörny volt. Most már tudta, hogy tényleg “túl okos" volt. Nem hallgatott az öregebbekre. Nem hitt a Nagy Falu létezésében, és tessék, itt van. Nem hitte el, hogy vannak szörnyek, s egy szörny éppen az imént zárta be egy ketrecbe. Mikor felocsúdott, s észrevette, hogy egy szörny figyeli, az agya zakatolni kezdett. Egy szörny! Tíz láb magas lehetett, vagy még annál is több. A szélessége meghaladta a három lábat. Egy fényes folt jelezte az arcot, az álláról pedig egy cs vezetett a mellkasához. Két kar, két láb, valamint sárgán izzó szempár, melyet valamilyen átlátszó anyag takart. A föld beleremegett, ahogy a szörny közeledett. Ezer font? Vagy még több? A hatalmas, csizmás lábak szinte behorpasztották a földet. A mancsa sz rös volt, az ujjai pedig karmokban végz dtek. Jonnie biztos volt benne, hogy a szörny azonnal felfalja. Nem így történt. A szörny megkötözte. mint egy kutyát. Volt valami természetfeletti a szörny érzékelésében. Minden egyes alkalommal, mikor Jonnie-nak sikerült eloldoznia magát, a szörny azonnal megjelent, mintha akkor is szemmel tudná tartani Jonnie-t, mikor nincs is a közelben. Talán azok a gömbök segítenek neki ebben, amiket felszerelt a rácsokra. Az apró szerkezetek úgy hatottak a szörny mancsában, mint egy kivehet szempár. Az egyik most a ketrec legfels sarkában csillogott. Olyan volt, mint egy szem. A másik a szomszédos ketrec rácsára volt feler sítve. A szörny azonban már azel tt is rajtakapta minden szökési kísérletén, miel tt még a szemeket felszerelte volna. Egyáltalán hol van? Folyamatos zúgás vette körül. A fojtott hang a féreg által kiadott zajra hasonlított. A gondolattól, hogy a környék tele van férgekkel, hideg futott végig a hátán. Egy k b l készült tekn terült el a ketrec közepén. Lépcs vezetett le a háromlábnyi mélyedésbe. Az alját homok borította. Mi lehet ez? Egy sír? Vagy valami t zrakó hely? Nem, nem keveredett hamu a homok közé. Szóval mégis vannak szörnyek. Mikor ott állt el tte, a feje a szörny derékszíjának csatjáig ért. Egy csat. Az tartotta össze a szíjat. Jonnie gyanakodni kezdett rá, hogy ami a szörnyet borítja, az nem a saját b re. Valami sima, fényes anyag fedte be a szörny testét. Ilyesmit k is készítenek, állatb rökb l. Nadrág, kabát, köpeny. Ruhák. A szörny ruhákat viselt. A gallérján díszítéseket látott, a derékszíjának csatján pedig valamilyen jelzés volt. A jel azonnal felidéz dött benne. Kockákból állt, melyekb l függ leges oszlopok álltak ki, az oszlopokból pedig füst gomolygott el , a füst pedig betöltötte a kép fels

54

részét. A füstfelh k látványa emlékeket ébresztett benne, de túl éhes és túl fáradt volt ahhoz, hogy foglalkozzon velük. A talaj remegni kezdett alatta. Már el re tudta az okát. A szörny az ajtóhoz lépett. Valamit tartott a mancsában. Belépett a ketrecbe, s ledobott a földre Jonnie mellé néhány puha, ragacsos rudat, aztán csak állt és nézett. Jonnie a rudakat figyelte. Még sosem látott ilyesmit. A szörny a rudakra mutatott, majd az arcára. Ezt megunva felkapott egy rudat, s Jonnie szájába próbálta tuszkolni. Mély, morgó hangon mondani próbált valamit. Vagy inkább parancsolni. Ez csak valami étel lehet, gondolta Jonnie. Leharapott egy darabot a szájába dugott rúdból, s lenyelte. Az egész teste tiltakozni kezdett az étel ellen. Egy pillanat leforgása alatt halálos betegnek érezte magát. A gyomra ki akart fordulni a száján. Miel tt még er t tudott volna venni magán, öklendezni kezdett. Nem sok mindent tudott kihányni. A gyomrát mardosó éhség miatt leginkább csak gyomornedvek törtek el bel le. A szörny tanácstalanul bámult rá. - Vizet - könyörgött Jonnie, miután sikerült er t vennie önmagán. - Vizet, kérem. Valamivel le kellene mosni a ezt a szörny séget. A szájára mutatott. - Vizet. A szörny meg sem moccant. A szemét takaró lapon keresztül jól látszott a tekintetében csillogó hátborzongató t z. Jonnie változtatott a viselkedésén. Nem jó, ha a szörny gyengének és kiszolgáltatottnak látja. Nem fog könyörögni. Büszkeség is van a világon. Jonnie megkeményítette az arcvonásait. A szörny lehajolt hozzá, megtapogatta a nyakörvet és a sodronyt, majd hátat fordított Jonnie-nak, s kiment a ketrecb l. Fémes csattanással bezárta a ketrecajtót, majd döng léptekkel elvonult. A délutáni árnyak egyre hosszabbra nyúltak. Jonnie a zsákjait bámulta. Akkor sem érezte volna magától távolabb a zsákokat, ha éppen az Égig Ér Szirt tetején vannak. Kétségbeesés kerítette hatalmába. Szélsebes biztosan a halálán van, vagy már el is pusztult. Önmaga is néhány napon belül bele fog halni az éhségbe és a szomjúságba. Eljött az alkony. Rémület szorította össze a szívét, mikor eszébe jutott Chrissie ígérete. A saját halála Chrissie sírját is megássa. A ketrec fels sarkában lév fényes szem rezzenéstelen tekintettel figyelte a magába roskadt Jonnie-t. 3. Az elkövetkez napon Terl átkutatta a kinkók régóta üresen álló szálláshelyeit. Kellemetlen feladat volt ez Terl számára. A lakótömb, ahol annak idején a kinkók éltek, kívül esett a fedett és szigetelt pszikló kolónián, s ezért Terlnek gázmaszkot kellett viselnie. Az id és a gondozatlanság már jócskán rányomta a bélyegét a pár száz évvel azel tt lezárt lakóövezetre. A helyiségeket szinte elborították a polcok és a rajtuk felhalmozott könyvek. Rozoga, összekarcolt íróasztalok álltak mindenfelé, melyek közül sok már a saját súlyától összerogyott. Terl hatalmas, lezárt ládákba botlott. Mindent beborított a finom por. Szerencse, hogy nem tudom belélegezni a leveg t, gondolta Terl. Mókás lények lehettek ezek a kinkók. A Csillagközi Bányatársaság válasznak szánta ket azokra az aggodalmakra, melyek szerint a bányászat tönkreteszi a bolygók kör-

55

nyezeti állapotát. A Társaság, amely akkor még egy virágzó és jövedelmez cég volt, néhány bomlott agyú hivatalnok közrem ködésével létrehozta a Társaság Kulturális és Etnológiai Osztályát. A hivatalnak kezdetben még Ökológiai Osztály volt a neve, de mikor kiderült, hogy a kinkók tudnak festeni, egyik-másik cégvezet festett karmú felesége nekilátott más bolygókon eladogatni a kinkóképeket. Muszáj volt megváltoztatni a hivatal nevét. A Biztonsági Szolgálat aktáiban mindezeknek nyoma maradt. Miért másért foglalkoztak volna ezen a bolygón kultúrával? Nem volt annyi slakos, hogy fontos legyen tör dni velük. Ha többen lettek volna, akkor sem érdekelt volna senkit. Azonban mint minden hivatalnokféle, a kinkók is rendkívül szorgosan dolgoztak. Elég csak végignézni a töméntelen irodán s a bennük felhalmozott könyveken. Terl olyan könyvet keresett, ami az emberek táplálkozási szokásairól szól. A kinkók ezt is biztosan megfigyelték. Matatott a rengeteg könyv között. Több száz tartalomjegyzéket futott át a tekintete. Kinyitotta, és átkutatta a ládákat is. Miközben egyre többet tudott meg arról, hogy miféle könyvek is vannak felhalmozva ezekben a romos irodákban, egyre inkább megijedt attól, hogy nem talál olyan könyvet, amib l megtudná, mit is eszik egy ember. Vastag könyveket talált a hegyi kecskék és a medvék táplálkozási szokásairól. Talált egy kissé iskolaszagú tanulmányt, amely egy “bálna" nev állat étkezését írta le. A tanulmányban az volt a nevetséges és egyben felháborító is, hogy a tanulmány megírásának idején már egy bálna sem élt a Földön. Terl tanácstalanul állt a z rzavar közepén. Nem csoda, hogy a Társaság megszüntette a földön a K. és E. Osztályt. Elképzelte, ahogy az összes épület a lángok martalékává válna, s nem maradna más bel lük, mint egy füstölg halom. Azért nem volt teljesen hiábavaló az idejövetel, gondolta Terl. Gy rött és megsárgult térképekr l megtudta, hogy a Föld melyik területein élnek még emberek. Ez a feljegyzés is több száz éves lehetett. A legtöbb ember a kinkók által “Alpok"-nak nevezett helyen maradt fenn. Ezek sem voltak többen néhány tucatnál. Tizenöten éltek a jég között az “Északi-sark"-on és ,,Kanadá"-ban. A “Skócia" területén él embercsoport létszámát nem ismerték a kinkók, s ugyanúgy nem tudták, hogy hányan élnek ,Skandináviá"-ban. A “Colorádó"nak nevezett helyen fennmaradt embercsoport létszámáról szintén nem volt pontos adatuk. Terl most találkozott el ször azzal a névvel, amit a kinkók használtak a központi bányavidék megnevezésére, “Colorádó". Mosolyogva nézegette a térképet. “Szikláshegység." Mókás kinkóelnevezések. A kinkók odaadóan szolgálták a psziklókat, de eközben mókás dolgok jártak a fejükben. Nem járt sikerrel, habár a terve szempontjából fontos volt tudnia, hogy él-e még néhány ember a többi szárazföldeken is. Kiment az épületb l, s bezárta maga után az ajtót. Körülnézett ezen a psziklógyilkos, idegen világon. A régi kinkóirodák, a raktárak és az állatkert mindmind egy domb tetején álltak. Közel volt a bányaközponthoz, de fölébe magasodott. Szemtelen népség. Az egész területet szemmel tudták tartani. Ugyanolyan jól láthatták az ércszállítmányok indulását, mint amilyen jól megfigyelhették a teherhajók szerel csarnokait. Ezeken a helyeken most nem folyt lázas munka. A Társaság biztosan ide fog küldeni valami dühöng aktarágót, ha az ércszállítások gyakorisága nem éri el a korábbi szintet. Bízott benne, hogy az irodáját elkerüli majd a felfordulás. Kék ég. Sárga nap. Zöld fák. A szél pedig leveg t próbál bepréselni a gázmaszkja alá. Hogy gy lölte ezt a helyet! A gondolattól, hogy itt kell maradnia, megcsikordultak az agyarai. Mire lehet számítani egy idegen világban?

56

Befejezi a nyomozást az elveszett munkagép ügyében, aztán minden erejével kezelésbe veszi az emberlényt. Csak ez az egyetlen módja annak, hogy maga mögött hagyhassa ezt az ocsmány bolygót. 4. Jonnie a szörnyet figyelte. Éhes volt, szomjas és reménytelen, s ráadásul ismeretlen dolgok kerítették a hatalmukba. A micsoda belépett a ketrecbe, amit l remegni kezdett a ketrec alja, s egy ideig sárgán izzó szemekkel bámulta Jonnie-t. Valamit babrálni kezdett a ketrec szélén. A rácsokat tapogatta végig, hogy elég er sek-e. Miután végzett, elégedetten nézte a ketrec alját. A rudakat figyelte, melyeket Jonnie-val akart megetetni. Jonnie olyan messzire próbálta ellökni ket magától, amilyen messzire csak tudta, mert a rudak szaga arra a borzasztó ízre emlékeztette, amilyen rettenetes ízt még sosem érzett a szájában. A szörny a rudakat számolta. Aha! Tud számolni. Ismét megtapogatta a nyakörvet és a sodronykötelet. Ezután nagyon furcsa dolgot csinált. Leakasztotta a sodrony másik végét a rács tetejér l. Jonnie a lélegzetét is viszszafojtotta. Talán végre hozzájut a zsákjaihoz. A szörny azonban egy másik rúdra akasztotta rá a sodrony végén lév karikát, de olyan hanyag módon, hogy a karika nem csúszott rá a rúdra, hanem billegve megállt a tetején. A szörny kiviharzott a ketrecb l. A zárral elid zött egy darabig, s látszólag nem vette észre, hogy mikor hátat fordított a ketrecnek, a zár kinyílott. A szörny döng léptekkel elindult az épületek felé, majd hamarosan elt nt Jonnie szeme el l. Az éhségt l és a szomjúságtól kábán, Jonnie úgy érezte, képzelgések ragadják magukkal. Félt hinni abban, amit látott. De mégis így volt. A sodronyt le lehetett akasztani a rács tetejér l, s az ajtó is nyitva maradt. Körülnézett, hogy biztos legyen benne, a szörny tényleg elment. Összeszedte minden erejét. Egy lendít mozdulattal sikerült a sodrony végét leakasztani a rács tetejér l. A sodronyt szapora mozdulatokkal rátekerte a derekára, hogy ne akadályozza a mozgásban, majd a végét begy rte az öve alá. A zsákokra vetette magát. Remeg kézzel tépte fel az egyik zsák száját. Csalódás lett úrrá Jonnie-n. A vizestöml , talán az el támadás alkalmával, kiszakadt, s víz helyett már csak nedvesség maradt a zsákban. A disznóhús, melyet b rbe csavart a perzsel nap el l, megromlott, s tudta. hogy jobb, ha nem eszi meg. Az ajtóra nézett. Felkapta a bunkósbotját és a b rszíjat, majd megtapogatta az övér l lógó zacskót. Az ajtóhoz lopakodott. A szörnynek nyomát sem látta. A zár hatalmas volt, de az id már alaposan kikezdte. Jonnie lázas mozdulattal nyúlt az ajtó felé. Az ajtó nyitva volt! Teljes súlyával nekifeszült, hogy kitárja. A következ pillanatban már bokrokon és vízmosásokon keresztül rohant északnyugati irányban. Igyekezett görnyedten futni, s kihasználni minden bozótot, amely egy kicsit is elrejti egy kutató szempár el l. Minden erejét összeszedve rohant.

57

Vizet kell találnia. A nyelve a szájpadlásához ragadt, az ajka pedig kirepedezett. Ennie is kell. Az éhségt l lassan összemosódik el tte a valóság és a képzelet. Vissza kell térni a falujába. Meg kell állítania Chrissie-t. Jonnie már több mint egy mérföldet futott. Hátrafordulva a megtett utat kémlelte. Semmi. Hallgatózott. Nem hallotta férgek közeledését, s a föld sem remegett szörnyek lépteit l. Tovább rohant, majd ismét megállt, és hallgatózott. Még mindig semmi. Reménység gyúlt a szívében. Nem sokkal maga el tt vége szakadt a bozótosnak, majd néhány yard után folytatódott. Talán egy patak szeli ketté a bozótot. Jönnie lába ismét er re kapott, ahogy a vízmosás felé iramodott. Elképzelni sem tudott volna ennél szívet melenget bb érzést. A fehéren habzó kék víz csacsogva tört utat magának a bokrok között. Jonnie el revetette magát, s a fejét beledugta a csodálatosan h s vízbe. Okosabb volt annál, minthogy teleigya magát. El ször csak kiöblítette a száját. Hagyta, hogy a víz átáztassa a b rét és a ruháját. A rettenetes ízt is sikerült kimosnia a szájából. A patak vidámsága Jonnie-ra is átragadt. Óvatosan belekortyolt a vízbe, majd leült a patak mellé, s igyekezett visszanyerni a lélegzetét. Minden vidámabbnak t nt körülötte. A megtett út még mindig csendes volt. A szörny nem fedezte fel, hogy elszökött. Remény öntötte el Jonnie szívét. Északnyugati irányban a síkság után hegyek magasodtak. Az otthon. Jonnie körülnézett. Egy rozoga kunyhón akadt meg a szeme, ami berogyott tet vel állt a patak túlpartján. A kunyhóról étel jutott az eszébe. Ivott még néhány korty vizet, majd felállt, s feje fölé emelt bunkósbottal átgázolt a patakon. Futás közben egy állattal sem találkozott. Tatán az épületek közelsége miatt kerülik el az állatok ezt a környéket. Jonnie-nak nem volt szüksége nagyvadra. Egy nyúl éppen elég lett volna a számára. Valami megmozdult a kunyhóban. Jonnie hangtalanul lopakodott el re. Ahogy néhány rühes patkány rontott ki a kunyhóból, Jonnie-nak dobásra lendült a karja, de félúton megtorpant a mozdulat. Csak a legkeményebb teleken fanyalodtak rá a patkányhúsra. Nyúlnak azonban még csak nyomát sem látta a környéken. Felkapott egy követ, s rádobta a kunyhó tetejére, s mikor két másik patkány rontott el a kunyhóból, a bunkósbotot feléjük hajította. A következ pillanatban már egy jól megtermett patkányt tartott az egyik kezében. Nem vakmer ség tüzet rakni? De az, s még ideje sincs rá. Nyers patkány? Ááá. El vette az átlátszó, éles holmit, amit a zacskójában tartott, s visszaballagott a patakhoz. Megnyúzta és megmosta a patkányt. Úgy t nt, senki sem lehet elég éhes ahhoz, hogy undor nélkül harapjon bele a nyers patkányhúsba. Öklendezve rágta és nyelte a véres húst. Muszáj volt. Igyekezett lassan enni, hogy az undoron kívül más baja ne legyen. Vizet ivott a húsra. A patkány maradékát belecsavarta egy b rbe, s bedugta a zacskójába. A lábával homokot söpört a vérre, hogy eltüntesse saját nyomait. Felállt, és a távolban magasodó hegyek felé nézett. Vett egy mély lélegzetet, s er t gy jtött az induláshoz. Fütty hasított bele a leveg be, s valami ráereszkedett a magasból. Jonnie megpróbált kibújni alóla. Egy háló volt az.

58

Nem tudott elmenekülni. Minél jobban igyekezett kiszabadítani magát, annál jobban belegabalyodott a hálóba. Rémülten tekingetett körbe. Meglátta, amire már egyáltalán nem számított. A szörny türelmetlen léptekkel bukkant el a fák közül. A mancsában egy kötelet tartott, amit mikor meghúzott, a háló még jobban ráfeszült Jonnie-ra. A micsoda semmiféle érzelmet nem árult el magáról. Olyanok voltak a mozdulatai, mintha a világ legtermészetesebb dolgát végezné. Belecsavarta Jonnie-t a hálóba, majd a hóna alá csapta, mint egy csomagot, s elindult vele az épületek irányába. 5. Terl vidáman rakosgatta az iratokat az íróasztalán. A dolgok jól haladnak, nagyon jól. A biztonsági szolgálatnak mindig is megvoltak a módszerei. Mindig. Most már tudja, amit a kinkókönyvek között hiába keresett. Ez az izé vizet iszik, mégpedig úgy, hogy az egész fejét beledugja egy tóba vagy egy patakba, s ami a legfontosabb, nyers patkány a tápláléka. Ezek után már minden sokkal könnyebben fog menni. Ha van állat, ami nagy tömegben fordul el a kolónia körül, akkor az a patkány. Az öreg kinkók tanulhattak volna egyet s mást t le. Akkor tudhatunk meg a legtöbbet egy emberr l, ha szabadon eresztjük, s egy lebeg gombkamerával követjük. Egy kicsit kényelmetlen ugyan gázmaszkban követni az embert, aki ugyan nem fut túl gyorsan, pláne egy psziklóhoz képest, de mégiscsak fárasztó a nyomában maradni. Cseppet sem fáradt volna el, ha levehette volna a gázmaszkot. A hálóvetés még ugyanolyan jól ment neki, mint régen. Az eljárás egy kicsit ugyan ódivatú, de eredményes. Nem akart ismét kábító lövést használni, mert a lény törékeny, s nem akarta, hogy az ember újra rángatózni kezdjen. Azon töprengett, naponta vajon hány patkányra van szüksége egy ilyen lénynek. Könnyedén rá fog jönni. Unottan rábámult az el tte fekv jelentésre. Az elveszett er gépet, vezet jével együtt megtalálták az egyik, két mérföld mély tárna alján. A hír olvastán felvidult. Ez nagyszer en beleillett a terveibe. Még egyszer átnézte az iratokat, hogy biztos legyen benne, nem maradt más tennivalója, majd elrámolta az asztalán fekv irathalmazt, ahogy azt mindig megtette, mikor véget ért a munkaideje. Terl a szekrényhez lépett, és kivette bel le a legkisebb fegyvert, amit talált. Töltetet is keresett hozzá, s a hatását a leggyengébb fokozatra állította. Egy rongydarabbal megtisztította a gázmaszkját, s egy teli tartályt csatlakoztatott hozzá. Hátat fordított az irodájának. Alig távolodott el az épületekt l, már bele is botlott az els patkányba. Azzal az alapossággal, amellyel az iskolai lövészcsapatban is versenyzett, célba vette az állatot. A következ pillanatban a patkánynak lerepült a feje. Egy másik patkány is el ugrott a csatornából. s Terl annak is szétl tte a fejét. Lelépte a távolságot. A két patkány negyvenkét pszikiólépésnyire feküdt t le. Még mindig a régi. Bolond dolog vadászni, de megvan a varázsa. Kett . Ez egyel re elég lesz. Terl körülnézeti az utálatos vidéken. Sárga, kék, zöld. Véget vet ennek. Vidáman felcsörtetett a domb tetején lév régi állatkertbe.

59

Szájcsontja vigyorra húzódott. Az emberlény a ketrec legtávolabbi sarkában kuporgott, s t bámulta. Bámulta? Igen, így volt. Ez volt az els alkalom, hogy Terl érzelmeket látott az emberlény arcán. Persze mi mást is tehetne? Az izé hozzájutott a zsákjaihoz. Mikor el z nap visszaértek a ketrecbe, az ember átkarolta a két zsákot, s nem akarta elengedni ket. Most rajtuk ült. Valamit tartott a kezében. Könyveket. Könyveket? Honnan szerzett ez a nyavalyás könyveket? Nem valószín , hogy a régi kinkószállásokról származik ez a két könyv. A nyakörv és a sodrony érintetlennek látszottak. Terl a maszk alatt mosolyogva belépett a ketrecbe. Felemelte a két döglött patkányt, majd az emberlény elé dobta ket. Az ember nem ugrott rá éhesen a táplálékra. Inkább elhúzódott t lük. Az állatok ritkán hálálják meg a gondoskodást. Nem számít. Terl más szándékkal tartotta ezt az állatot. Terl a medvék medencéjéhez lépett. A beton nem volt összetöredezve, s a medencébe torkolló cs vezeték is sértetlennek látszott. Kiment a ketrecb l, s a gazban a vízvezeték csapja után kutatott. Megtalálta. Meg kellett birkóznia az öreg csappal. Attól félt, hogy el bb törik le a csap forgórésze, minthogy sikerül elcsavarnia. Egy közeli garázsban talált néhány csepp olajat. Ráöntötte a csap menetére, majd ismét nekigyürk zött, hogy elfordítsa. A csap engedett. Semmi nem történt. Terl követte a vezetéket, míg el ne jutott ahhoz a régi víztartályhoz, amit még a kinkók építettek. Megcsóválta a fejét a szerkezet csiszolatlansága láttán. A pumpa érintetlen volt, de az energiaforrás már rég kimerült. Új töltetet rakott a régi pumpába. A Társaság, a sikereinek köszönhet en, nem sokat foglalkozott fejlesztéssel. A kinkók annak idején ugyanolyan tölteteket használtak, mint amilyeneket most is használnak. A pumpa forogni kezdett, de a vizet nem hajtotta bele a cs be. Terl aztán rájött a hiba okára. A cs nem ért bele a vízbe, de egy rúgás elég volt ahhoz, hogy a vízvezeték visszanyerje eredeti helyzetét. A ketrecben a medence telni kezdett vízzel. Terl elvigyorodott az elégedettségt l. Egy bányászati szakért jól ért a folyadékokhoz is. Ismét bebizonyosodott, hogy még mindig a régi. Döng léptekkel visszament a ketrecbe. A medencében már örvénylett a víz, ami barna volt a medence alján összegy lt homoktól. Az ember biztosan örülni fog a víznek! A medence megtelt, s a szélén kicsordult a víz, elárasztva a ketrec alját is. Az emberlény siet sen felkapkodta a zsákjait, majd beszorította a rácsok közé, hogy megóvja az áradattól. Terl visszament a tartályhoz, és leállította a pumpát. A ketrecet teljesen elárasztotta a víz, amely már a rácsok között folyt ki a ketrecb l. Ez elég lesz. Terl az emberlény felé tocsogott, aki maga is felkapaszkodott a rácsra, hogy ne kelljen a vízben állnia. A nála lév b röket a rács keresztrúdjára akasztotta. Azért, hogy ne legyenek vizesek? Az egyik kezében tartotta a könyveket. Terl körülnézett. Minden nyugodtnak látszott, így úgy döntött, belenéz a könyvekbe. Megfogta a könyveket, de az ember nem engedte ket. Terl türelmetlenül rácsapott az emberlény csuklójára, s elkapta a két, lehulló könyvet. Emberkönyvek voltak. A zavarodott Terl bizonytalan mozdulatokkal lapozta át a könyveket. Honnan szerzett ez emberkönyveket? Töprengve húzta össze szemcsontját.

60

Aha, a kinkókalauz! Az si városban fennmaradt egy könyvtár. Ez az emberállat talán maga is abban a városban élt. Könyvek? Egyre különösebb dolgokat tudott meg az emberekr l. A kinkóknak talán tényleg igazuk volt, mikor azt mondták, hogy az embereknek éles eszük és jó felfogóképességük van. Terl nem ismerte az emberjeleket, de nyilvánvalóan olvashatóak. Ez alighanem egy iskoláskönyv lehet, a másikban pedig már történetek vannak. Kezd könyvek. Az emberállat megtört tekintettel bámult az ellenkez irányba. Haszontalan próbálkozás lenne beszélni hozzá. Terl gondolatai felbolydultak. Hiszen már beszélt! Terl arra gyanakodott, hogy amit nyögésnek és sikoltozásnak gondolt, azok valójában szavak voltak! És itt vannak a könyvek! Megfogta az ember fejét, és maga felé fordította. Terl a könyvekre mutatott, majd az ember fejére. Az ember értelmetlen tekintettel bámult Terlre. Terl az ember arcához nyomta a könyvet, majd a szájára mutatott. A felismerésnek a szikrája sem csillant meg az emberállat szemében. Ez vagy nem akar, vagy nem tud olvasni. Tovább kísérletezett. Ha ezek tényleg tudnak beszélni és olvasni, akkor a terve sikerre van ítélve. Kinyitogatta a könyveket az ember arca el tt. Tompa tekintet volt a válasz. De mégiscsak vannak könyvei. Vannak, csak nem tudja elolvasni ket. Lehet, hogy csak a képekért tartja ket magánál. Megvan! Terl a bab képét nyomta az ember orra alá, mire annak szemében megcsillant a felismerés. Mikor a rókát mutatta, hasonló reakcióval találkozott. Kezébe vette a másik könyvet, amelyik jelékkel volt tele. Az ember tekintete ismét érdektelenné vált. Megvan! Beletette a könyveket a mellzsebébe. Terl már tudta, mitév legyen. Mikor átkutatta a kinkószállást, embernyelvet tartalmazó korongokat is talált. Azt nem voltak képesek feljegyezni, hogy mit eszik egy ember, de az embernyelvet bezzeg tanulmányozták. Tipikus kinkóviselkedés. Elsikkadtak a lényeg felett, s közben jelentéktelen dolgokkal bíbel dtek. Már tudta, hogy mi lesz a következ napi programja. Nagyszer . Terl ismét megtapogatta a fémb l hajlított nyakörvet és a sodronyt. majd gondosan bezárta a ketrecet, és elment. 6. Vizes, hideg, és különösen nyomorúságos éjszaka köszöntött rá Jonnie-ra. Órákon keresztül kapaszkodott a rácsba, miközben nagyon szeretett volna ülni, vagy legalább állni. Sár borította a ketrec alját. A víz kimosta a medencéb l az ott öszszegy lt homokot és földet, hogy aztán a sáros lével beterítse a ketrec alját: Jonnie bokáig belesüllyedt volna a sárba, ha lemászik a rácsról. Aztán végül, mikor már teljesen kimerült, kénytelen volt belefeküdni a sárba, hogy aludjon. A reggeli napsütés szárítani kezdte a ketrec alját. A víz a két döglött patkányt is kimosta a ketrecb l, de Jonnienak cseppet sem hiányoztak. Már majdnem teljesen kiszáradt a ketrec földje, mikor ismét érezni kezdte az ismer s szomjúságot. A sáros vízzel teli medencét figyelte, s képtelen lett volna rávenni magát, hogy igyon bel le. Magába roskadtan ült a ketrec sarkában, mikor a szörny megérkezett.

61

A szörny el ször megállt a ketrecen kívül, és bekémlelt. Fémes holmit tartott az egyik mancsában. A sarat figyelte, s Jonnie arra gyanakodott, hogy a szörny nem akar belépni a sáros ketrecbe. A szörny elment. Mikor már Jonnie kezdte azt gondolni, hogy nem jön vissza, ismét felt nt. A holmi még mindig a mancsában volt, de a másik mancsával egy rozoga asztalt és egy hatalmas széket vonszolt maga után. A ketrecajtó túl kicsinek t nt ahhoz, hogy az összes holmival együtt beférjen rajta. Nem kis ügyességre volt szüksége, hogy mégis bepréselje magát az ajtón. Az asztalt letette a ketrec közepére, a fémes holmit pedig ráhelyezte az asztalra. Jonnie el ször azt hitte, hogy a szörny neki hozta a széket, de csalódnia kellett. A szörny letette a széket az asztal mellé, majd ráült, amit l a szék lábai vészesen belesüllyedtek a ketrec talajába. Rámutatott az ismeretlen holmira, majd el vette a zsebéb l a két könyvet, s az asztalra dobta ket. Jonnie kinyúlt értük. Nem hitte, hogy valaha is viszont fogja látni ket, s valaha is megismerheti az értelmüket. A szörny rácsapott Jonnie kezére, majd a fémszín szerkezetre mutatott. Ezután mancsával a könyvek felé integetett, majd ismét a szerkezetre bökött. A szerkezet hátoldalán korongok voltak, melyek két tenyér nagyságúak lehettek. A szörny el húzta az egyik korongot, és nézegetni kezdte. A korong közepén lyuk volt, a lyuk körül pedig vékony barázdák futottak körbe. A szörny rátette a korongot a szerkezet tetejére. Egy apró rudacska pont beleillett a korong közepén lév lyukba. Jonnie szörnyen kíváncsi volt, pedig a csuklója sajgott az iménti ütést l. A szörny bármelyik cselekedete veszélyt jelenthet rá. Türelmesnek kell lennie. Figyelnie és tanulnia kell, hogy kivárva a megfelel alkalmat, visszaszerezze a szabadságát. A szörny két ablakocskára mutatott, melyek a szerkezet elején világítottak, majd lenyomott egy kart, amely szintén a készülék elejéb l állt ki. Jonnie szeme elkerekedett. Hátrálni kezdett. A szerkezet megszólalt! Jonnie tisztán hallotta, ahogy azt mondja: - Kérem tisztelettel... A szörny felemelte a kart, mire a szerkezet elhallgatott. Jonnie egyre csak hátrált. A szörny nagyot csapott Jonnie lapockái közé, s az asztal felé tuszkolta, de olyan er vel, hogy az asztal széle majdnem összetörte Jonnie torkát. A szörny figyelmeztet leg kinyújtotta az egyik karmát. A szörny ismét lenyomta a szerkezetb l kiálló kart. A gépezet megszólalt. - Kérem tisztelettel, én... - A szörny most középs állásba húzta a kart, mire a szerkezet ismét elhallgatott. Jonnie megpróbált a gépezet alá és mögé lesni. Biztosan élettelen dolog, gondolta. Sem füle, sem orra, sem szája nem volt. De igen. Mégis volt szája. Az elején egy kerek nyílást látott. A száj azonban nem mozgott, csak a hang jött ki bel le, és Jonnie nyelvén beszélt! A szörny ismét beszédre bírta a szerkezetet. - Kérem tisztelettel, én leszek az ön... Jonnie most észrevette, hogy furcsa jelek villódznak a fels ablakocskában, az alsó ablakban pedig egy idegen arc jelenik meg. A szörny még egyszer kikapcsolta a gépet, amit l a korong visszacsúszott a tartójába. Egyik karmával Jonnie fejére mutatott, majd utána a szerkezetre. A szörny most olyan állásba kapcsolta a kart, amit l az egyik ablakocskában villódzó jelek megváltoztak, míg a másikban ugyan megmaradt a furcsa arc, de ismeretlen nyelven kezdett beszélni. A következ kapcsolgatás után az el z t l eltér , de Jonnie számára szintén ismeretlen nyelven szólalt meg a szerkezet.

62

A szörny mintha mosolygott volna az arcát takaró maszk alatt. A géppel megismételtette az utolsó hangokat, majd önmagára mutatott. Jonnie rádöbbent, hogy szörnybeszédet hallott. Jonnie-ban tombolni kezdett az érdekl dés. Felnyúlt az asztalra, és félrenyomta a szörny mancsát. Ez nem volt könny feladat, mivel az asztal a nyakáig ért, de Jonnie lábujjhegyre állt, és belekapaszkodott az asztal lapjába. A kart a korábbi állásba kapcsolta, majd lemászott az asztalról. A gép megszólalt. Kérem tisztelettel, én leszek az ön tanítója... - Ezután Jonnie ismét felkapaszkodott az asztalra, s a szörnyt l látott helyzetbe nyomta a kart, mire a szerkezet ismeretlen nyelven beszélt tovább. A harmadik állásban megváltozott a gép beszéde, de Jonnie arra már rájött, hogy ebben az állásban beszél a gép a szörny nyelvén. A szörny egészen közelr l, szinte gyanakodva vizsgálta Jonnie-t. Belebámult Jonnie arcába. A sárgán izzó tekintet szinte felnyársalta az embert. A szörny egy bizonytalan mozdulatot tett a szerkezet felé, mintha el akarná vinni. Jonnie elütötte a hatalmas mancsot a gépt l, s emberbeszédre kapcsolta a szerkezetet. - Kérem tisztelettel - szólalt meg a gép -, én leszek az ön tanítója, ha hajlandó megbocsátani nekem ezt a szemtelenséget. Sajnos nem pszikló vagyok, csupán csak egy nyomorult kinkó. - Az ablakban lév fej kétszer biccentett, majd kézzel eltakarta a szemét. - Joga Stenko vagyok, a Földön m köd Kulturális és Etnológiai Osztály nyelvi szekciójának rabszolga munkatársa. - A fels ablakban a különböz jelek viharos gyorsasággal követték egymást. - Bocsánatot, kérek a szemtelenségemért, de angol és svéd embernyelven igyekszem olvasni és beszélni tanítani önöket. - A felvétel bal oldalán remélem, probléma nélkül megtalálják az angol nyelv beszédet. A jobb sávon ugyanazt hallhatják svéd embernyelven. A középs tartományban psziklóbeszédet hallhatnak, amely a hódítók nemes nyelve. - Az írott forma a fels ablakban jelenik meg, míg az alsóban képek segítik a tanulást. - Bocsássák meg fellengz s tudálékosságomat. Természetesen minden ismeretemet a psziklókormányzatnak s az egyik legnagyobb társaságának, a Csillagközi Bányatársaságnak köszönhetem, mely társaságot sokáig éltesse a profit! Jonnie egy másik állásba húzta a kart. Mélyeket lélegzett. A beszéd természetellenesnek t nt neki. A szavakat furcsán ejtette ki a gép, s Jonnie az értelmüket sem ismerte, de úgy érezte, meg tudná érteni ezt a beszédet is. Közelebbr l is megvizsgálta a szerkezetet. Szemöldökét összevonva koncentrált. Már egészen biztos volt benne, hogy géppel áll szemben, nem él dologgal. Ez talán azt is jelenti, hogy a féreg is élettelen volt. Jonnie a szörnyre nézett. Miért csinálhatta mindezt? Mit forgathat a fejében? Nem látott kedvességet a sárgás szemekben. Úgy csillogtak, mint ahogy a farkas szemei csillognak a t z fényében. A szörny a szerkezet felé mutatott, s Jonnie ismét beszéltetni kezdte a gépet. - Bocsásson meg - folytatta -, de kénytelenek vagyunk a bet renddel kezdeni. Az el bet az A. Kérem, figyelje a fels ablakot. - Jonnie így tett. - A... kiejtve a. Megtaláljuk az ,,apa", “alma", “fa" szavakban. A bet rend következ bet je a B. Kérem, figyelje az ablakot. Ezt a hangot találhatják a “bab" szóban... A szörny felkapta az egyik könyvet, és kinyitotta az els oldalnál. Karmával rábökött az “A"-ra. Jonnie már korábban rájött a kapcsolatra. A beszédet le lehet írni, és aztán el lehet olvasni. Ez a gép arra tanítja meg az embert, hogy hogyan csinálja mindezt. Jonnie a kart középs állásba húzta, s ott nyomta le, mire a gép psziklónyelven folytatta a bet k

63

és hangok felsorolását. Az ablakból kinéz kicsi arc a szájával mutatta, hogy hogyan kell formálni a psziklóhangokat. Jonnie a jobb oldalra húzta a kart, s lenyomta, mire a gép tovább folytatta a bet rendet... svédül? A szörny felállt, s a magasból lebámult Jonnie-ra. Két döglött patkányt húzott el a zsebéb l, majd meglóbálta ket Jonnie orra el tt. Mi ez? Valami jutalom? Jonnie úgy érezte magát, mint egy kutya, akit megjutalmaz a gazdája. Nem nyúlt a két patkány után. A szörny mintha megrántotta volna a vállát, s mordult valamit. Jonnie nem értette. De mikor a szörny a szerkezet felé nyúlt, Jonnie érezte, hogy a szörny valami olyasmit mondhat, hogy “A tanításnak mára vége." Jonnie igyekezett ellökni a mancsokat a gépt l. Dacosan állt az asztal mellett, elállva a szörny útját. Nem tudta, hogy mi történne vele akkor, ha nekivágódna a ketrec rácsának, de mégsem mozdult. A szörny sem tágított. A következ pillanatban felordított. Jonnie meg sem rezzent. A szörny üvöltött még néhányat, de Jonnie uralkodni tudott a félelmén, majd akkor könnyebbült meg, mikor rájött, hogy nevetést hallott. A szörny derékszíjának csatja Jonnie szeme el tt villogott. Látta az égen lebeg füstfelh t, ami azt az si legendát juttatta az eszébe, amely saját fajtájának pusztulását mesélte el. A nevetés, mint valami gúnyos égzengés, belehasított Jonnie dobhártyájába. A szörny hátat fordított neki, kiment a ketrecb l, s még akkor is nevetett, mikor az ajtót zárta be. Keser ség és elszántság volt Jonnie arcán. Többet kell tudnia. Sokkal többet. Aztán cselekednie kell. A gép ott állt az asztalon. Jonnie a kar felé nyúlt. 7. A nyári napsütés már teljesen kiszárította a sarat. Fehér felh k gomolyogtak a ketrec felett az égen. Jonnie-nak azonban nem volt ideje ilyesmivel tör dni. Minden idegszálával a tanítógépet figyelte. Felmászott a hatalmas székre, majd összehajtogatott b röket tett maga alá, ami felemelte annyira, hogy már rá tudott könyökölni az asztal lapjára. Szembenézett az öreg kinkóval, aki a kis ablak mögül tanított s udvariaskodott egyszerre. Az angol bet rend is nehezen ment bele Jonnie fejébe, de a pszikló bet készlet még annál is bonyolultabb volt. Sokkal egyszer bb dolog jelek alapján nyomon követni egy vadat. Jonnie a nyomok alapján mindig meg tudta mondani, hogy egy állat mikor járt arra, s mit csinált. A képerny n villódzó jelek, és a hozzájuk tartozó jelentések azonban hihetetlenül bonyolultak voltak a számára. Egy hét alatt, gondolta, fejébe veri az egészet. Reménykedni kezdett. Már kezdte azt gondolni, hogy ez az egész nem is olyan nehéz. - B mint bab, Z mint zab, H mint hab, R mint rab. - Ezután mindezeket végighallgatta psziklónyelven is. Végül hátrad lt a széken, s nehezen formálva a hangokat, eldarálta az angol hangzókat. Ezután, néha rálesve az ablakra, a pszikló hangokat is kinyögte. Már érezte az árnyalatnyi különbségeket, melyek megkülönböztették egymástól a pszikló hangzókat. Jonnie tudta, hogy nem fordíthat túl sok id t a tanulásra. A nyers hús nem sok er t adott neki. Éhezett, mióta a szörny fogságban tartotta. A szörny mindennap meglátogatta. Amíg ott volt. Jonnie néma maradt. Tudta, hogy mókás hangok hagyják el a torkát, miközben gyakorol, a szörny nevetését l pedig Jonnie-nak hideg futkosott a hátán. Ki sem nyitotta a száját, miközben a szörny izzó tekintettél vizsgálta a ketrecen kívülr l.

64

Ez hiba volt. A szörny szemcsontjai a maszk üvege alatt egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem a tekintete egészen mogorvává nem változott. A tanulás öröme rövid élet nek bizonyult. A szörny, egy szikrázóan gyönyör napon feltépte az ajtót, s tomboló viharként berontott a ketrecbe! Úgy ordított Jonnie-ra. hogy a ketrec rácsai remegni kezdtek. Jonnie már várta az ütést. Meg sem rezzent, mikor a szörny mancsa el relendült. A szörny azonban nem Jonnie-t akarta megütni, hanem a gép felé nyúlt. A kart most olyan helyzetbe tolta, amilyenben még sosem folt. Teljesen új kép jelent meg a fels ablakban. Az öreg kinkó megszólalt: - Bocsásson meg nagyra -becsült tanítványom, s nézze el nekem azt a szemtelenséget, hogy a dolgok, a jelek és a szavak társításának gyakorlatával folytatjuk a tanulást. A képek most más módon követték egymást. A “H" hangot a “H" bet képe kísérte, majd e kett t a H-szer pszikló hang megszólalása és megjelenése követte. Az emberhang szólalt meg ismét, majd a pszikló hangzó követte. A váltakozás egyre gyorsult, mígnem z rzavarrá folyt össze. Jonnie annyira megdöbbent, hogy észre sem vette, amikor a szörny elment. Új feladat elé került. A kar olyan nehezen mozgott. hogy nem vette észre a köztes állásokat. Ha egy finom LE mozdulatra a gép így reagált, vajon mit fog tenni egy óvatos FEL után? Megpróbálta. Úgy érezte, lerepül a feje. A rácsok egy pillanatara árnyékot vetettek a ketrec környékére. Még egyszer megpróbálta. Ugyanaz az érzés! Majdnem leesett a székr l. Hátrad lt, s gyanakodva vizsgálta a szerkezetet. Mi jöhetett ki bel le? Napfény? Ismét felnyomta a kart, de most nem rántotta el a kezét. Meleg. Bizsergés. Kihúzódott az asztal szélére, s figyelte az ablakban megjelen képet. A szerkezet hangját most nem a fülével, hanem, érthetetlen módon, a fejével hallotta. - Most, hogy egy alsó tudati szintre érkeztünk; vegyük végig a hangzókat. A, B, C... Mi ez? Mi ez a “hallás," amit a fejével érez? Nem, ez lehetetlen. Semmi mást nem hall, csak madárcsicsergést. Hangtalan valami áramlik ki a GÉPB L! Még távolabb húzódott a szerkezett l. Az érzés gyengült. Közelebb-mászott, mire az agya forrni kezdett. - Nézzük meg, hogy szólnak ezek a hangok psziklónyelven... Jonnie olyan messze ment a gépt l, amilyen messze a sodrony engedte, majd leült, s a hátát a rácsnak támasztotta. Gondolkodott és gondolkodott. Az el z módszer nem lepte meg. A hangok és a jelek gyorsan, s egyre gyorsabban követték egymást, aminek ugyan nem volt tisztában a hasznával, de képes volt odafigyelni rá. De az a “napfény", ami kiáramlott a gépb l? Bátorság kerítette hatalmába. Visszamászott az asztalra, s egy másik korongot tett rá a szerkezet tetejére. Felkönyökölt az asztal lapjára, s a kart az el z helyzetbe nyomta.

65

A következ pillanatban már TUDTA, hogy az egyenl oldalú háromszögek bels szögei is egyenl nagyságúak. Hátrah költ. Soha nem sejtette, mi az a háromszög, most már viszont TUDTA. Visszament az el z helyre, s leült a rács tövébe. Ujjával egy háromsarkú valamit rajzolt a porba, majd rábökött a sarkok belsejére. - Egyenl k. Mivel egyenl k? Egymással. És akkor mi van? Talán ez jó lesz valamire. Jonnie a gépet bámulta. A szerkezet tud tanítani hagyományos módon, s tud tanítani gyorsított tempóban is. Ezek mellett azonban “fénysugárral" is képes ismereteket átadni. Hirtelen földöntúli boldogság melege áradt szét Jonnie lelkében. Bet k? Megtanulhat mindent a psziklócivilizációról. Vajon a szörny rá fog-e jönni, hogy miért olyan fontos ez neki? Tudást s rítettek össze ezekre a korongokra. Nem kell már az asztalon könyökölnie, hogy a képet figyelje, s az egyre gyorsuló hangzókra sem kell már koncentrálnia. Megteszi ezt helyette ez a különös “napfény". Éhesen az alvás sem pihenés. Álmában halott psziklók és nyers patkányok üldöztek géplovakat, melyek az utolsó pillanatban mindig elrepültek. A korongok eközben csak forogtak és forogtak. Jonnie agya hetek és hónapok alatt szívta magába több évnyi tanulás eredményét. RENGETEG tudnivalóval találta magát szembe. MINDENT tudni akart. Az agyában eközben egyetlen valódi cél kezdett kikristályosodni: bosszút állni saját fajtája kipusztításáért! Vajon tud-e elég gyorsan tanulni ahhoz, hogy véghezvigye a szándékát? 8. Terl feszengve vette tudomásul a bolygóigazgatótól érkezett idézést. Az irat kézhezvétele után idegesen várta a találkozást. Az elmúlt hetek alatt a forró nyár h vös sszé kopott. Az ember-állat jól fejl dött. Minden percét a kinkó nyelvtanító gép mellett töltötte. Még nem kezdett el beszélni, de Terl ezen nem lep dött meg, hiszen a lény állat volt, s ennek megfelel en ostoba. A gyors képzettársítási gyakorlat lényegére sem jött rá, csak mikor megmutatta neki. Annyi esze sincs, hogy nyugton maradjon a gép el tt, és kihasználja a fogalmi tudás átadására kialakított rendszert. Az átadás rendkívül gyors s akadálytalan. A hullámok egyszer en áthatolnának a fejcsontján. Ostoba. Néhány hónap elég lenne ahhoz, hogy értelmessé váljon, de hát mit várhatunk egy állattól, amelyik nyers patkányhúson él! Néha, mikor Terl bement a ketrecbe, és belenézett az ember különös, kék szemébe, veszélyt szimatolt. Nem számít. Terl elhatározta, ha az állat veszélyessé válik a számára, gyorsan mozgásba lendíti a tervét, s a következ pillanatban az ember már el is porlad. Egy gombnyomás a kézifegyverén, s nincs több gondja vele. Egyszer megoldás. Igen, a dolgok nagyszer en alakultak, egészen az idézésig. Ett l azonban ideges lett. Fogalma sem volt róla, hogy a bolygóigazgató mit találhatott ki, vagy hogy milyen mese juthatott a fülébe. A biztonsági f nököt normális esetben nem rendelik kihallgatásra. Ha nagyon ragaszkodunk a szolgálati rendhez, a biztonsági f nök nem is közvetlen beosztottja a bolygóigazgatónak. Ett l Terl kezdte magát jobban érezni. Az igazság persze az, hogy bizonyos esetekben a biztonsági f nököt is a bolygóigazgató hatáskörébe rendelik, például ha korrupcióba keveredik. De enélkül a bolygóigazgató

66

csak adminisztratív vezet je a bolygónak, a biztonsági f nök pedig t le függetlenül tevékenykedhet. Az idézés kés délután érkezett, s így Terl nem aludt túl jól annak a napnak az éjszakáján. Dobálta magát az ágyában, s közben képzeletbeli beszélgetést folytatott a bolygóigazgatóval. Hirtelen ötlett l vezérelve felpattant, s zaklatottan átfésülte az irodáját, hátha talál valamit a bolygóigazgatóról. Miután semmit sem talált, a félelme egyre csak fokozódott. Nem érezte volna ennyire kétségbeejt nek a helyzetét, ha valamilyen, zsarolásra alkalmas adat lett volna a birtokában. Reggel szinte megkönnyebbülten vette tudomásul a találkozó id pontjának elérkezését, Döng léptekkel lépett be a legf bb pszikló irodájába. Numph, a Föld bolygóigazgatója már öreg volt. A pletykák szerint a Társaság Központi Igazgatótanácsából került erre a posztra. Nem korrupció, hanem tehetetlenség és hozzá nem értés miatt. Olyan messzire küldték, amilyen messzire csak lehetett. Egy világvégi galaxis magányos naprendszerének egyik bolygóján tölt be jelent ség nélküli posztot. Tökéletes hely ahhoz, hogy valakir l végleg megfeledkezzenek. Numph egy zsúfolt íróasztal mögött ült, s egy ablakon keresztül a szállítási központ légmentesen szigetelt kupoláját figyelte. Merengve rágta egy irattartó sarkát. Terl óvatosan közelítette meg az íróasztalt. Numph hivatali egyenruhája kifogástalan volt. Bundája, amely már alaposan kékült, gondozott volt. Nem látszott különösebben szomorúnak, habár sárgás tekintetével önmagában keresgélt valamit. Fel sem nézve, így szólt: - Üljön le. - Hivatott. nagysága. Kérésére megjelentem. Az öreg pszikló az asztala felé fordult. Fáradtan Terlre nézett. - Ez kézenfekv . Látszólag nem érdekelte Terl jelenléte, habár nemtetszésr l sem árulkodott a tekintete. Ilyen lesz az összes igazgató, mikor érdektelen pozícióba kerül. - Nem termelünk profitot - mondta Numph. Az irattartót az asztalra dobta. Két kerbangós csésze zörrent meg az iratok között, de az igazgató nem kínálta meg Terlt. - Azt kell gondolnom, hogy ez a bolygó kimerült - mondta Terl. - Nem, nem merült még ki. Számos tárnát mélyítünk ebben a pillanatban is, és mindegyikük ígéretes. De ez legyen a bányamérnökök problémája, ne a biztonsági szolgálaté. Terlt nem zavarta a rendreutasítás. - Azt hallottam, hogy a gazdasági hullámvölgy okoz problémákat a Társaság piacain. Állítólag az árak túl alacsonyak. - Lehetséges. Ez viszont a Gazdasági Osztály feladatköre, s megint csak nem a biztonsági szolgálaté. Terl ett l már nyugtalan lett. A széke figyelmeztet en megnyikordult hatalmas súly alatt. Numph egy aktát vett a mancsába, s játszadozni kezdett vele. Kis id múltán fáradtan Terlre nézett. - A kiadások - mondta Numph. - A kiadások - szólalt meg Terl néhány másodpert múlva - a pénztárra tartoznak, s nem a biztonsági szolgálatra. Numph némán nézte Terlt. Nem is gondolta végig, hogy Terl valóban szemtelen volt-e, vagy csak annak t nt. Úgy döntött, nem vesz tudomást a megjegyzésér l. Az aktát visszadobta az asztalra. - Lázadás - mondta Numph. Terl meglep dött. - Hol? - A legkisebb nyugtalanság híre sem jutott el hozzá. Mi folyik itt? Numphnak saját biztonsági szolgálata lehet, amir l nem tud? - Még nem robbant ki - mondta Numph -, de majd mikor bejelentem a bércsökkentést és az osztalékfizetés leállítását, számítani lehet egy zendülésre. Terl összeborzadt s el rehajolt. A felvázolt lehet ség több szempontból is kellemetlenül érintette. Numph Terl elé dobta az aktát. - Személyi kiadások. Hátomezer-hétszáztizenkilenc alkalmazottunk van ezen a bolygón. Az alkalmazottak öt bányavidéken és három kuta-

67

tóbázison dolgoznak. Ebbe a számba beletartozik a kiköt i személyzet, a teherhajók személyzete, és a teleportálásért felel s dolgozók száma is. Egy év alatt a személyi kiadások elérik a harmincezer galaktikus kreditet, ami megfelel C 111 570 000-nek. Étel, szállás, és lélegz gáz átlagosan tizenötezer kredittel növeli meg a kiadásokat, ami C 55 785 000. A végösszeg C 167 355 000. Ha hozzáadjuk a kifizetett osztalékot s a szállítás költségét, elérjük a bevételeink értékét. Nincs maradék, nem termelünk többletet. Terl már korábban is gyanakodott erre, s részben erre alapozta személyes terveit. Sosem gondolta azt, hogy majd az id elrendez mindent, de arra nem számított, hogy a gazdag és hatalmas Csillagközi Bányatársaság egyszer csökkenti a személyi juttatásokat. Miután a tudomására jutott ez a hír, az eddigieknél is fontosabb lett számára a személyes gazdagság és hatalom. Elérkezett az id , hogy a következ fázisba lépjen? Az állat sokat fejl dött. Talán már megtanítható lenne neki az ásás technikája is. Felhasználhatná további állatok beszerzésére is. Terl biztos volt benne, hogy ezeket az emberállatokat, a munka nehézsége ellenére is jól tudná használni bányászkodáshoz. Nem lesz egyszer dolog furkálni azokat a hóvihar tépte, meredek sziklákat, s biztosan odavész majd jó néhány állat is. De kit érdekel? Amúgy is, mikor az anyag a felszínre kerül, az ember-állatokat, egy lövéssel elporlasztja, hogy a titok soha ne derülhessen ki. - Tudnánk fokozni a kitermelést - mondta Terl, s a fejében forogni kezdtek a terv fogaskerekei. - Nem, nem, nem - szólt Numph. - Ez lehetetlen. - Felsóhajtott. - Nem növelhetjük a létszámot. Ez a mondat simogatás volt Terl fülcsontja számára. - Önnek igaza van - mondta, egyre jobban bekényszerítve Numphot a csapdába. Ha ezen nem tudunk változtatni, egészen biztosan zendülés fog kitörni. Numph borús tekintettel bólintott. - Minden zendülés azzal kezd dik, hogy a dolgozók elporlasztják a f nökeiket. Numph ismét bólintott, de ez alkalommal félelem csillant meg a sárgán izzó szempárban. A lépés kissé korainak és elhamarkodottnak t nt, de a helyzet megkívánta, hogy Terl mozgásba lendítse a tervét. - Ha reménykedni tudnának abban, hogy a bércsökkenés nem lesz tartós, mi pedig további dolgozókat tudnánk bevonni a munkába, a zendülés veszélye csökkenne. - Igaz, igaz - szólt Numph. - Csakhogy nem tudunk további munkásokat felvenni, pedig a bányászaink nagyon keményen dolgoznak, s t lük is egyre több elégedetlenséget hallok. - Értem - mondta Terl. Beindította a következ kereket. - Mit szólna ahhoz, ha most azt mondanám önnek, éppen azon dolgozom, hogy egy éven belül a mostani felére tudjuk csökkenteni a dolgozók létszámát? - Azt mondanám, hogy ez csoda lenne. Terl pontosan ezt akarta hallani. Minden kollégája tapssal jutalmazta volna ezt a fordulatot. Numphnak már szinte érdekl dés gyúlt a tekintetében. - A psziklók - folytatta Terl - nem szeretik ezt a bolygót. Gázmaszk nélkül nem tudunk kimenni az épületekb l... - És ez ráadásul még sokba is kerül - toldotta meg Numph. - ...ezért leveg t lélegz munkásokra van szükségünk, akik tisztában vannak a gépek kezelésével. Numph kétkedve süppedt bele a székébe. - Ha azokra a... mi is volt a nevük... kinkókra gondol, azoktól már évszázadokkal ezel tt megszabadultunk.

68

- Nem a kinkókra gondolok. Engedje meg nagyságod, hogy szintén gratuláljak ahhoz, hogy ilyen jól ismeri a Társaság történetét. Nem a kinkók. Helyi munkaer re gondoltam. - Itt? - Egyel re nem mondhatok többet, de azonnal jelentést fogok tenni, ahogy sikerül el relépést elérnem az ügyben. - Melyik nép az? - Tulajdonképpen nem “nép", hogy az ön kifejezését használjam. Ennek a bolygónak az értelmes slakói. - Gondolkodnak? Beszélnek? - Kézügyességük is van. Numph ezen eltöprengett. -Tudnak beszélni? Kommunikált már velük? - Igen - válaszolta Terl, kissé megel legezve a tanítás sikerét. - Tudnak beszélni. - Él egy madárfaj az alsó szárazföldön, amelyik tud beszélni. Az egyik bányászati igazgató küldött egyet. A madár megtanult psziklónyelven káromkodni. Valaki aztán elfelejtette kicserélni a leveg tartályt a madár üvegburájában, s az állat elpusztult. - Az igazgató összevonta szemcsontját. - Igaz, kézügyessége nem volt. - Nem, nem, nem - szólt Terl, elvágva a félremagyarázás fonalát. - Ezeknek két karjuk és két lábuk van. - Majmok! Terl, lehetne egy kicsit komolyabb is. - Nem, nem majmok. Egy majom sosem tudna kezelni egy gépet. Én az emberekr l beszélek. Numph néhány másodpercig Terlt bámulta, majd így szólt: - Hiába tudják megcsinálni azokat a dolgokat, amiket maga szeretne elvégeztetni velük, alig maradt néhány bel lük. - Igaz, igaz - mondta Terl. - Veszélyeztetett fajként vannak nyilvántartva. - Miként? - Olyan fajként, amely hamarosan ki fog halni. - Pár ilyen egyed nem fogja megoldani a mi... - szinte leszek nagyságodhoz. Én még nem számoltam meg, hogy hány példány maradt bel lük. - Senkir l nem hallottam, aki látott volna akár egyet is. Terl... - A távfelderít k észrevették ket. Harmincnégyen vannak azokban a hegyekben, amelyeket ön is láthat az ablakából. Nagy számban élnek a többi szárazföldön is. Jó okom van rá, hogy ezt higgyem. Ha kapnék némi segítséget, össze tudnék terelni néhány ezret bel lük. - Ah, igen. Segítség... kiadás... - Nem, nem. Kiadásokra nincs szükség. Takarékossági intézkedések miatt korlátozva van a távfelderít k használata. Ha valódi esély merülne fel... - De ha még senki nem találkozott velük... milyen munkát tudnának elvégezni? - Felszíni gépkezel k lehetnének. A dolgozók hetvenöt százalékának munkáját tudnánk kiváltani ezzel. Traktorvezet k, rakodók, vontatóvezet k. Ezek a feladatok nem kívánnak túl nagy hozzáértést. - Én nem tudom, Terl. Ha legalább egyszer látta volna ket valaki. - Én már láttam egyet. - Micsoda? - Itt van egy, az állatkert egyik ketrecében. A hegyek lábánál ejtettem fogságba. Nem volt könny , de sikerült. Bizonyára hallott róla, hogy már az iskolában is kiváló céllöv voltam. Numph a hallottakon töprengett. - Igen... hallottam némi szóbeszédet valami különös állatról, amit az egyik ketrecbe zártak. Valamelyik bányászati igazgató, azt hiszem... Char volt az, jót nevetett rajta. - Nincs miért nevetni, ha profitot termelünk az emberek dolgoztatásával.

69

- Igaz, nagyon igaz. Char mindig csak bolondozik. Szóval van egy ilyen állata, melyet megfigyelés alatt tart, hogy az képes lenne-e átvenni a munkásaink munkakörét. Nos, nos. Figyelemre méltó. - És most - mondta Terl - szeretnék kérni önt l egy munkagép használatához szükséges igénybevételi engedélyt... - Nos. Szabadna látnom azt az állatot? Meg kell értenie, tudni szeretném, hogy mire képes. A gépek okozta halálesetek után fizetend járadék alaposan megtépázza a profitot. A gépek károsodása is nagy veszteséget jelentene. S t, az otthoniak a gépeket féltik a legjobban. - Csak néhány hét állt a rendelkezésemre, s ez id alatt sikerült megtanítanom az ember-állatot egy egyszer szerkezet kezelésére. De természetesen szívesen megmutatom önnek, amit látni szeretne. - Nagyszer . Azt mondja, tanította? Tudja ugye, hogy tilos idegen fajoknak kohászati és harcászati ismereteket átadni? Nem ilyesmire tanította, igaz? - Nem, nem, nem. Egy gép használatát mutattam meg neki. Képes egy kart a kívánt helyzetbe nyomni. Muszáj megtanítanom beszélni, hogy parancsokat tudjak neki adni. Ahogy a tanítás befejez dik, szívesen megmutatom önnek az állatot. Egyel re nagy szükségem lenne egy munkagép-igénybevételi engedélyre. Terl felemelkedett a székb l, s az igénybevételi nyomtatvány sarka már félig kilógott a zsebéb l. Visszacsempészte az asztalra. Terl ügyes volt az ilyesmiben, de mégis inkább a másik utat választotta. A találkozás amúgy is sikeres volt. Már nem érezte rosszul magát. Numph azonban egy pillanat alatt elvette Terl jókedvét. -Terl kezdte -, igazán nagyra értékelem az er feszítését. Pont tegnap érkezett egy irat a központi igazgatóságról, amely az ön új szolgálati helyér l rendelkezett volna. Igyekeznek el re tervezni, ezt ön is tudja. Otthon is szükségük lenne egy tapasztalt biztonsági f nökre, de én kértem, hogy további tíz évre hosszabbítsák meg az ön itteni szolgálati idejét. - De már csak két évem volt hátra - dadogta Terl. - Tudom, tudom. De egy jó biztonsági f nök rendkívül értékes, s ha az ön terve valóra válik, itt is nagy szükség lesz magára. Az ön életrajzának sem fog ártani, ha az kerül bele, hogy ön egy keresett szakember. Terl az ajtó felé vánszorgott. A folyosón állva betegnek érezte magát. Csapdába csalta önmagát. Csapdába került ezen az átkozott bolygón! Az aranylel hely ott húzódott a hegyek lábánál. Eddig minden az elképzeléseinek megfelel en alakult. A két év elég lett volna ahhoz, hogy hozzájusson az aranyhoz, s a szolgálati ideje végén gazdagon távozhatott volna err l a visszataszító bolygóról. Minden nagyszer en haladt. És most még tíz év! Tragédia. Nem fogja kibírni. Valamire szüksége van, amit felhasználhat. Valami fogást kell találnia Numphon. Valami kapaszkodót. 9. A robbanás hangja éles volt és hangos. Egyáltalán nem hasonlított arra a zajra, ami minden öt napban megrázta a ketrecet és az egész kolóniát. Kis ügyességgel Jonnie fel tudott mászni a ketrec fels sarkába, s onnan belátta az egész síkságot, ellátott a hegyekig, az átlátszó bura alá zárt psziklóvárost is meg tudta figyelni. Ráállt a rács keresztrúdjára, s így egy cseppet sem volt fárasztó a nézel dés. Eljött a tél. A hegyek már fehérbe burkolództak. Ezen a napon azonban nem látszottak. Mindent elborított a szürkeség. Az épületekt l keletre hatalmas és különös emelvény állt. Drótok és más fura szerkezetek vették körül. Az emelvény felülete fényes volt és csillogó, mintha valamilyen

70

fémb l készült volna. A déli sarkán bura alatt egy épület állt, melynek környékén psziklók jártak-keltek. Az északi oldal más volt. Ott henger alakú hajók indultak s érkeztek. A hajók porfelh t vertek fel maguk körül, mikor megérkeztek. Az oldaluk nyitható volt. Sziklák és k zettörmelék ömlött ki bel lük, hogy aztán ismét felemelkedjenek, s belevesszenek a látóhatárba. A halmokban álló anyagot egy futószalagra tolták, ami a rakományt elszállította az emelvény fényes és csillogó részére. A hajók megállás nélkül hordták a köveket, s az ötödik napra már egy óriási halom szikla és k törmelék magasodott az emelvényen. Ekkor következett a legérthetetlenebb jelenet. Minden ötödik napon, ugyanabban az id pontban, morajlás hallatszott. Az emelvényen álló k zethalom izzani kezdett. Ezután morgás hallatszott, mint mikor a távolban megdörren az ég. Az anyag a következ pillanatban elt nt! Ez volt az egyetlen olyan jelenség, a sok érthetetlen közül, amely még mindig magára vonta a figyelmét. Hova t nt? Az el bb még itt állt egy kisebbfajta hegy, aztán zúgás-morgás, és nincs sehol. Az emelvény üresen fénylik. Az anyag, amit idehordtak a hajók s összegy jtöttek a futószalagok, elt nt. Jonnie már annyiszor volt szemtanúja a jelenségnek, hogy minden mozzanatát kívülr l ismerte. Tudta, hogy az emelvény déli sarkán álló épület világítani fog, tudta, hogy az emelvényt körülvev drótok vibrálni és zúgni kezdenek, s azt is tudta, hogy az anyag el fog t nni. Ezen a napon azonban nem ez történt. Az egyik gép, amely a futószalagra tolta a k törmeléket, felrobbant. Psziklók hada kezdett nyüzsögni a lángoló gép körül. A gépkezel t igyekeztek kirángatni a lángok közül, majd a gépet próbálták eloltani. A tolólapos gép vezet fülkéjét bura fedte. A lángoló gépr l a robbanás lerepítette az átlátszó burát. Egy zömök járm érkezett az emelvényre. A gépkezel t, aki kiterítve feküdt az emelvényen, kosárba tették, majd beemelték a járm belsejébe, amely elhajtott vele. Egy másik járm t nt fel az emelvényen. A tolólappal, melyet az elejére szereltek, az ég roncsot kitolta a munkaterület szélére, majd átvéve az el z gép feladatát, a törmeléket kezdte rátolni a futószalagra. Baleset, gondolta Jonnie. Kapaszkodott még egy ideig a ketrec sarkába, de semmi más nem történt. Igen, ez az. A rácsok remegni kezdtek. Ez a remegés azonban szokványos volt és érthet . Az t fogva tartó pszikló léptei alatt döngött a föld. Jonnie lemászott a ketrec aljába. A szörny kinyitotta az ajtót, belépett a ketrecbe, és Jonnie-ra bámult. A szörny teljességgel kiszámíthatatlanul viselkedett az elmúlt id szakban. Néha türelmes volt, néha pedig zaklatott és ingerült. Most éppen rendkívül türelmetlennek látszott. Ingerült mozdulatokkal mutogatott Jonnie és a nyelvtanító gép felé. Jonnie vett egy mély lélegzetet. Az elmúlt hónapok minden ébren töltött percét a gépnek szentelte. Tanult, tanult és tanult, de még sosem szólalt meg a szörny el tt. Most megtette. Jonnie így szólt psziklónyelven - Rossz. A szörny kíváncsian , nézett Jonnie-ra, majd az asztalhoz lépett, és lenyomta a gép karját. Nem m ködött. A szörny olyan pillantást vetett Jonnie-ra, mintha Jonnie rontotta volna el a szerkezetet. Felemelte a gépet, hogy alánézzen. Jonnie szeme kikerekedett, hiszen még megmozdítani sem tudta a nehéz szerkezetet. A gép ezen a reggelen ment tönkre, nem sokkal a robbanás el tt. Jonnie közelebb lépett az asztalhoz, hogy lássa, mit csinál a szörny a géppel. Kinyitott egy ajtócskát,

71

amely mögül egy gomb esett ki. A szörny a szeme elé emelte a gombot, majd a gép alját nyitva hagyva kiviharzott a ketrecb l. Hamarosan visszatért, s a mancsában egy másik gombot tartott, amit betett az el z gomb helyére, majd becsukta az ajtócskát. A gépet visszatette az asztalra, s lenyomta a kart. A korong forogni kezdett, s a gép megszólalt: - Bocsásson meg, de a kivonás és az összeadás... - A szörny leállította a korong forgását. A szörny egyik karmával Jonnie-ra mutatott, majd türelmetlenül a szerkezetre bökött. Jonnie újra psziklóul próbálkozott: - Mindent tudok. Új korongok kellenek. A szörny a gépben tárolt korongkészletre meredt. Több száz órányi tanulnivalót tartalmaztak ezek a korongok. Jonnie-ra nézett. Az arca mosolyra húzódott a maszk alatt. Jonnie azt gondolta, a szörny azonnal nekivágja a rácsoknak, de nem így történt. A szörny kirántotta a gépb l a korongokat, és ismét elviharzott. Egy vastagabb köteg koronggal tért vissza, s belehelyezte az új készletet a szerkezet hátuljába. Az els korong már el is foglalta a helyét a gép tetején. A szörny ismét Jonnie-ra mutatott, majd a gépre. Jonnie-nak tanulnia kell, most azonnal. Jonnie mély lélegzetet vett, majd megszólalt psziklónyelven. - Az ember nem nyers patkányhúst eszik, és nem mocskos vizet iszik. A szörny némán bámulta Jonnie-t. Lerogyott a székbe, de továbbra sem szólt egy szót sem. 10. Terl rádöbbent, hogy sarokba szorították. Mint megcsömörlött biztonsági tisztnek csak a kémkedés és a zsarolás jutott az eszébe, ha megoldásra váró problémák elé került. Most új helyzettel találta magát szemben. Az emberállat az értelmét használja fel, hogy valamit elérjen. Tekintetével az embert vizsgálgatta. Sejthet valamit is a tervb l? Nem, biztosan nem. Talán túl szigorú volt hozzá, de a lény mostanra már el tudja mondani, hogy mit akar. Talán rosszul bánt vele? Kellemetlenségekkel sem tör dve, naponta ment patkányra vadászni, s vizet is szerzett neki. Honnan ismerte volna az ember táplálásának fortélyait? Most itt áll el tte, bátran és er sen, és azt mondja neki, hogy nem ez a tápláléka. Terl közelebb hajolt hozzá. Nem, nem er s, és nem is bátor. Betegnek látszik. Kopott köpeny borítja a testét, s egészen elkékült már a hidegt l. Terl a medencére nézett. A sáros víz már jéggé dermedt a betontekn ben. Most vette csak észre, hogy a ketrecben sosem látott ürüléket. Az állat nyilvánvalóan elkaparta a mocskát. - Állat - szólt Terl -, tanulsz, ha jót akarsz magadnak. - A téli id járás - mondta Jonnie psziklóul - nem tesz jót a gépnek. Éjszakára és es ben betakarom egy szarvasb rrel, de a nedvesség is rossz neki. Kezd rozsdásodni. Terl majdnem elnevette magát. Nevetséges volt egy állatot psziklónyelven beszélni hallani. A kiejtése leginkább a kinkók akcentusára hasonlított. Az udvariaskodást azonban nem tanulta el a kinkóktól. Terl még azel tt átnézte a korongokat, miel tt az embernek adta volna ket, így ismerte a sok “bocsánat"-ot és “elnézés"-t. Terl sosem találkozott él kinkóval, de a más bolygók leigázott fajai hasonlóan udvarias módon beszéltek. Mi mást is tehettek volna? - Állat - kezdte Terl -, hiába tudod a szavak jelentését, ha nem ismered hozzá a megfelel magatartást. Megmutassam? Jonnie a hatalmas mancs egyetlen lendítését l a rácsokhoz csapódott volna.

72

Kihúzta magát. - A nevem nem “állat". Jonnie Goodboy Tylernek hívnak. Terl elképedve meredt Jonnie-ra. Ezt a pimaszságot! Megütötte. A nyakörv majdnem eltörte Jonnie nyakát, mikor a sodrony megfeszült. Terl peckes léptekkel ment ki a ketrecb l. majd bevágta az ajtót. Léptei alatt rengett a föld. ahogy elviharzott. Már az épület küls ajtaja felé nyúlt, mikor megtorpant. Töprengve állt egy ideig. Terl végignézett az el tte elterül szürkésfehér világon. Érezte a hideget, ami még a gázmaszkja alá is besz r dött. A francba ezzel a rohadt bolygóval! Megfordult, és visszament a ketrechez. Kinyitotta az ajtót, s odaállt az emberlény elé. Felkapta, s egy marék hóval letörölte a vért az ember nyakáról, majd felrakta maga elé, az asztal tetejére. - A nevem - mondta - Terl. Mir l beszélgessünk? A gondolataiban azonban Jonnie mindig is megmaradt “állat"-nak. Egy pszikló sosem feledkezhet meg arról, hogy magasabb rend az összes többi él lénynél. k a világegyetem urai.

73

III. RÉSZ I. Zzt a szállítási részleg szerel m helyében járkált fel s alá. Lépte nyomán szerszámok hullottak a padlóra, s hajtóm darabok borultak fel. Hatalmas zajt csapott maga körül. A közelben ácsorgó Terlre pillantott, majd támadásba lendült. - Te intézted el nekem ezt a bércsökkentést? Terl h vösen így válaszolt: - Ez a Könyvelési Osztályra tartozik. - Miért csökkentik a béremet? - Nemcsak a tiédr l van szó. Mindenkiét csökkentik - mondta Terl. - Háromszoros munkát végzek, segítség nélkül, és most még a béremet is elfelezik. - A bolygó nehéz helyzetben van - mondta Terl. - Osztalékot sem fizetnek nekem - fortyogott Zzt. Terl rosszallóan nézett maga elé. - Egy csomó gép fog tönkremenni a közeljöv ben - szólt Terl. Zzt csak állt, és Terlre bámult. Ez valami célzás volt, de ugyan mire? Sosem fogja kiismerni ezt a Terlt. - Mit akarsz? - kérdezte Zzt. - Olyan terven dolgozom, ami meg tudná oldani ezt a problémát. Te is a korábbi béredet kapnád, s ismét fizetnének osztalékot is. Zzt gyanakodni kezdett. Ha egy biztonsági f nök úgy viselkedik, mintha kegyet gyakorolna, akkor valamire készül. - Mit akarsz? - kérdezte ismét Zzt. - Ha sikerrel járna a tervem, az eddiginél is több pénzt kereshetnénk. - Nézd, rengeteg a munkám. Látod ezeket a roncsokat? - Kölcsön akarok kérni egy kisebbfajta kotrógépet - bökte ki Terl. Zzt gúnyosan felnevetett. - Van egy. Tegnap robbant fel a teleportálási területen. Vidd azt. A kicsi, tolólapos kotrógépr l hiányzott a vezet fülkét borító bura, s zöld vérfoltok tarkították a kezel szerveket. A fülkében kiégett az összes vezeték. - Szükségem van egy ilyen k zettolóra - mondta Terl. - Egy egyszer bbre. - Zzt eközben tovább dobálta a szerszámokat és az alkatrészeket. Némelyikük alig kerülte el Terlt. - Nos? - Van igénybevételi engedélyed? - Hát... - Gondoltam - mondta Zzt. Abbahagyta a munkát, és Terlre nézett. - Biztosan nincs közöd a bércsökkentésemhez? - Miért kérdezed? - Azt beszélik, hogy jártál bolygófej nél. - Szokványos látogatás volt. - Aha! Zzt kalapáccsal esett neki a felrobbant k zettolónak, hogy a bura maradékát eltávolítsa.. Terl odébbállt. Eszköz. Nincs eszköz a markában. Gondolataiba merülve állt az épületeket összeköt folyosók egyikén. Tanácstalanság kerítette hatalmába. A nyugtalanságnak már jelentkeztek az els jelei. Döntésre szánta el magát.

74

Párlépésnyire egy folyosói távbeszél állomást pillantott meg. Numphot hívta. - Terl vagyok, nagysága. Tudnánk egy óra múlva találkozni?... Valamit meg kellene mutatnom önnek... Köszönöm, nagysága. Egy óra múlva. Leakasztotta a gázmaszkját az övér l, és feltette a fejére. A szabadban hópihéket hordott a szél. Ahogy bement a ketrecbe, egyenesen a sodrony végéhez lépett, leakasztotta a rács tetejér l. Jonnie, aki eddig a géppel volt elfoglalva, óvatos pillantásokkal figyelte Terl mozdulatait. Terlnek nem kerülte el a figyelmét, hogy a lény b röket er sített a rácshoz, hogy megóvja a hálóhelyét a hóesést l. A maradék b rb l sátrat formázott, s azzal a gépet takarta be. Terl megrántotta a sodronyt. - Gyere - mondta. - Megígérted, hogy tüzet rakhatok. Elmegyünk fát gy jteni? - kérdezte Jonnie. Terl ismét megrántotta a sodronyt, s így Jonnie kénytelen volt követni. Egyenesen a régi kinkószálláshoz mentek, s Terl berúgta az ajtót. Jonnie érdekl dve nézett körül. Ezeket az épületeket nem takarta légmentes bura. A leveg ki-be járt a nyílásokon. Por kavarodott fel a padlóról, mikor beléptek az épületbe. Szétszórt papírok és könyvek hevertek szanaszét. Táblázatok és térképek borították a falakat. Jonnie rájött, hogy innen származik az asztala és széke is, mivel a falak mentén számtalan hasonló bútordarab állt. Tefl kinyitott egy ládát, s egy gázmaszkot húzott el bel le, a hozzá tartozó tartálylyal együtt. Magához rántotta Jonnie-t, s a fejére tuszkolta a maszkot. Jonnie ledobta magáról a gázmaszkot. Túl nagy volt rá, s a belseje tele volt porral. Talált egy rongyot a ládában, amivel kitörölte a maszk belsejét. Ezután megvizsgálta a gázmaszk szíjait, s rájött, hogyan tudná kisebbre alakítani ket. Terl eközben tovább kutatott a helyiségben. Mikor egy pumpa akadt a mancsába, elégedetten hagyta abba a keresgélést. Kicserélte a pumpában a töltetet, majd rácsatlakoztatta a tartályra, mire a pumpa leveg t kezdett préselni bele. - Mi ez? - kérdezte Jonnie. - Pofa be, állat. - Miért van szükség másfajta tartályra? Terl tovább pumpálta a légtartályt. Jonnie ledobta a maszkot, ráült a ládára, s az ellenkez irányba bámult. A sárgás szemek összehúzódtak. Zendülés, gondolta Terl. Hatalom, hatalom. - Kész - mondta Terl undorral. - Ez egy kinkómaszk. A kinkók leveg t lélegeztek. Te is azt lélegzel. Ezt kell használnod az épületek belsejében, máskülönben megdöglessz. Az én tartályomban légz gáz van, s a burák alatt is légz gáz található. Most már elégedett vagy? - Te nem tudsz leveg t lélegezni - mondta Jonnie. Terl uralkodott önmagán. - Te nem tudsz légz gázt belélegezni! A psziklók bolygójának légkörét légz gáz alkotja. Az ilyen állatok, mint amilyen te is vagy, ott megdöglenének. Vedd fel a kinkómaszkot. - A kinkók ezt viselték az épületekben? - Azt hiszem, ezt már elmondtam neked. - Hol vannak a kinkók? - Voltak, voltak - mondta Terl, azt gondolva, a lény nyelvtani hibát vétett. Még mindig furcsa volt a kiejtése. Magas hangon nyikorgott. A hangjának nem volt semmi mély zengése. Szörny ! - Nincsenek már itt?' Terl már azon volt, hogy durván csendre utasítja az ember-állatot, mikor felébredt benne a szadizmus. - Nem, nincsenek már itt! A kinkók meghaltak, s t, kihaltak. És tudod hogy miért? Mert lázadni próbáltak. Visszautasították a munkát, s nem csinálták, amit mondtak nekik.

75

- Aha - mondta Jonnie. Még egy adalék a füstölg jelhez, amit a pszikló a csatján viselt. A kinkók egy másik faj voltak, akik sokat és keményen dolgoztak a psziklóknak, a jutalmuk pedig a megsemmisülés volt. Egyre jobban kezdte kiismerni a pszikló viselkedésmódot. Jonnie körülnézett a romhalmazon. A kinkók már régóta halottak lehetnek. - Látod ezt a mutatót? - kérdezte Terl a légpalackra bökve. - Egy-nulla-nullát mutat, mikor a tartály tele van. Miközben használod, figyelned kell. Ha öt alá süllyed, nagy bajban vagy, s rohannod kell a leveg re. Egy órára elegend leveg van a tartályban. Figyeld a mutatót! - Vihetnénk még egy tartályt, s rátehetnénk a pumpát is - szólt Jonnie. Terl a tartályra bámult, s észrevett rajta egy kapcsot, mellyel egy másik palackot lehetett hozzáer síteni, s egy zseb szolgált a pumpa szállítására. - A pofádat befogod, állat - mondta Terl, de azért megtöltötte a második tartályt is. Hozzáer sítette az el z höz, s a pumpát belerakta a két palack között lév zsebbe. Durván ráhúzta Jonnie fejére a maszkot, majd nagyot rántott az emberen. - Ide hallgass, állat - kezdte Terl. - Bemegyünk a központi épületbe, és én beszélni fogok nagyságával, a bolygóigazgatóval. Addig egy szót sem szólhatsz, amíg erre egyértelm utasítást nem kapsz. Egész végig azt csinálod, amit mondok neked. Megértettél, állat? Jonnie a kinkómaszkon keresztül Terlre nézett. - Ha nem engedelmeskedsz - mondta Terl -, nem teszek mást, mint meglazítanom a maszkodat, te pedig a légz gáztól megfulladsz. - Terl nem szerette az ember hidegkék tekintetét. Megrántotta a sodronyt. - Gyerünk, állat. 2. Numph ideges volt. Bizonytalan pillantásokkal méregette az ajtón belép biztonsági f nököt. - Zendülés? - kérdezte. - Még nem - válaszolta Terl. - Mit hozott magával? - folytatta Numph. Terl a háta mögül el rántotta Jonnie-t. - Meg akartam mutatni önnek az emberlényt - mondta Terl. Numph az íróasztala felett az emberre bámult. Egy majdnem meztelen, sz rtelen állat. Két kar, két láb. De van rajta sz r. A fején és az arca alján. Merev, jégkék tekintet. - Nehogy a padlóra vizeljen - mondta Numph. - Nézze a kezét - kezdte Terl. - Alkalmas lenne... - Biztos benne, hogy nincs zendülés? - kérdezte Numph. - Reggel adtam ki az utasítást. Egyik szárazföldr l sem hallottam még reakciót. - Valószín leg nem aratott osztatlan sikert a bejelentés, de egyel re még senki sem lázadt fel. Ha megnézi a kezét... - Vigyáznunk kell az ércteleportálással - mondta Numph. - Egyszer már megpróbálták megzavarni az ott folyó munkát. - Ez közel sem biztos - szólt Terl. - Nagyon kicsi a dolgozók létszáma. Nem maradt karbantartó szerel a szállítási részlegnél. A szerel ket átirányították a termel helyekre. - Hallottam, hogy otthon rengeteg a munkanélküli. Talán több dolgozót kellene felvennünk. Terl felsóhajtott. Ostoba állat! - Csökkentett bérekkel és osztalékfizetés nélkül ez a bolygó még annál is szörny bb hely, mint amilyen szörny valójában. Nem hiszem, hogy ide tudna csábítani bárkit is. Ha megnézi ezt az állatot...

76

- Igen, ez így van. A bércsökkentés el tt kellett volna felvennem új dolgozókat. Biztos benne, hogy nem tört ki máris egy lázadás? Terl megpróbált el relépni. - A növekv termelékenység a legjobb módja a zendülés féken tartásának. Egy éven belül a szabadban dolgozó gépkezel k felét leválthatjuk ezekkel. - A fene egye meg az egészet, ha most sem sikerült rászednie a vén bolondot! - Nem vizelt a padlómra, igaz? - kérdezte Numph, miközben az íróasztala felett el rehajolt. - Ennek a micsodának rossz a szaga. - Kikészítetlen b röket visel a testén. Nincs megfelel ruhája. - Ruhája? Ruhákat visel? - Igen, azt hiszem visel, de most csak állatb rök vannak rajta. Ami azt illeti, szükségem lenne néhány igénybevételi engedélyre... - Az íróasztalhoz lépett, s Numph orra alá tolta az okmányokat, hogy annak csak alá kelljen írnia ket. Hatalom, hatalom. Nincs semmi hatalma efelett a vén bolond felett. - Mik ezek? - kérdezte az iratokra pillantva. - Ön látni szeretné, hogy ez az emberlény valóban képes-e gépek kezelésére. Az egyik irat ellátmánykérelem, míg a másik egy járm -igénybevételi engedély. - “Sürg s"-ként vannak megjelölve. - Reményt kell keltenünk a munkásokban, mégpedig sürg sen, ha el akarjuk kerülni a lázadást. - Igaz. - Numph végigolvasta a két iratot, noha ilyen és ehhez hasonló iratok ezerszámra kerültek az íróasztalára. Jonnie türelmesen álldogált. A psziklók nem viseltek gázmaszkot az épület belsejében, így most el ször tudta megfigyelni az arcukat. Az arcuk az ember arcához hasonlított, de a szemöldökük, a szemhéjuk és az ajkuk csontos volt. A szemgolyójuk borostyánsárga volt, mint a farkasoké. Így már képes volt megfigyelni az érzelmi reakcióikat. Ahogy az épületeket összeköt folyosókon lépdeltek, számtalan pszikló mellett haladtak el, akik kíváncsi tekintettel méregették Jonnie-t, s rosszindulatú pillantásokat lövelltek Terl felé. A rangja vagy a munkája lehet az oka annak, gondolta Jonnie, hogy nem túl népszer . Mindamellett Jonnie azt érezte, hogy az összes pszikló között ellenséges a viszony. Numph végül felnézett. - Maga tényleg azt gondolja, hogy egy ilyen izé kezelni tudna egy gépet? - Ön azt mondta, látni szeretné - mondta Terl. - Szükségem van egy munkagépre, hogy betaníthassam. - Ó - szólt Numph -, szóval még nincs betanítva. Akkor honnan tudja, hogy egyáltalán tanítható? Dögölj meg, gondolta Terl. Bolondabb, mint hitte. Türelem. Valami zavarja Numphot. Valami, amir l nem szívesen beszél. A biztonsági f nök szimata ritkán tévedett. Hatalom, hatalom. Ha megtudja, hogy mit akar Numph eltitkolni el le, hatalma lesz felette. Csak a szemét és a fülét kell nyitva tartania. - Sikeresen megtanulta egy oktatógép kezelését. - Oktatógép? - Igen. Segítségével megtanult írni és olvasni a saját nyelvén, valamint psziklóul is. - Nem! Terl Jonnie-hoz fordult. - Üdvözöld nagyságát. Jonnie Terlre szegezte a tekintetét, de nem szólt semmit. - Beszélj! - kiáltotta Terl, majd halkabban hozzátette - Azt akarod, hogy letépjem a maszkodat? Jonnie így szólt: - Azt hiszem, Terl azért szeretné aláíratni önnel ezeket az engedélyeket, hogy nekikezdhessen az oktatásomnak. Ha egyetért a képzésemmel, alá kell írnia ezeket.

77

A szavak hatása olyan volt, mintha Jonnie meg sem szólalt volna. Numph az ablakon bámult kifelé, s elmerült a gondolataiban. Az orrlyukai egyszer csak kitágultak, Numph pedig így szólt: - Ez tényleg nagyon büdös. - Már megyek is - mondta Terl -, csak írja alá az engedélyeket. - Igen, igen - szólt Numph. Jeleket firkantott az iratok aljára. Terl felkapta a két okmányt, s indulni készült. Numph el rehajolt az íróasztala felett, s így szólt: - Nem vizelt a padlómra, igaz? 3. Terl egy álmatlan éjszaka után már a második csatáján volt túl. Nagyon nem volt már kedve egy harmadikhoz. Hó hullott a szürkésfehér tájra, s lassan már betakarta azt a kisebb fajta kotrógépet is, amelyik egyre mélyebbre süllyedt az állatkert melletti terület sarában. Az emberállat nevetségesnek hatott a hatalmas psziklóülésben. Terl vidáman felhorkantott. Az els csatáját az egyenruharaktárban kellett megvívnia. A raktárvezet , egy Druk nev , lompos sz r félbolond, váltig állította, hogy az engedély hamisított. Azt mondta, ismeri annyira Terlt, hogy ezen nem is lep dik meg. Az iratot elküldte ellen riztetésre. Ezek után azt állította, hogy ilyen méret egyenruhája egyáltalán nincs, és hogy sem neki, sem a Társaságnak nincs olyan szokása, hogy törpéket öltöztessen. Ruha, igen van ruhája. De azok hivatalnokruhák. Terlnek szikra gyúlt az agyában, s a régi kinkó szálláshelyen hatalmas halom kék ruhanem t talált, melyeket még a kinkók viseltek egykoron. A szabó azt állította, hogy ezek a ruhák már csak rongyok, de Terl nem kezdett vitatkozni vele. Egy órára volt szükség ahhoz, hogy a szabó szétbontson, besz kítsen és lerövidítsen, majd ismét összevarrjon egy kinkóruhát. Az ember-állat ezek után nem volt hajlandó a derekára csatolni a Társaságnál rendszeresített derékszíjat, ezért Terlnek vissza kellett mennie a kinkószállásra, s addig kellett turkálnia a dohos rongyok között, míg a mancsába nem akadt egy öv. Aprócska katonai öv volt. A csatját egy sas díszítette, melynek nyilak voltak a karmai között. Ez legalább tetszett ennek az ember-lénynek. A szeme majd kidülledt, mikor meglátta. A második csatát Zzttel kellett megvívnia. Zzt sokáig meg sem szólalt. Nagy sokára hajlandó volt ránézni az igénybevételi engedélyre. Azt mondta, nincs nyilvántartási szám az engedélyen, ami bizonyítaná a hitelességét, így enélkül csak a saját belátása alapján adhat oda járm vet. Végül azt mondta Terlnek, viheti az elgörbült tolólapú kotrógépet. Ezt már leírták, de azért még m ködik. Ez a gép volt az, amelyik megsérült a robbanásban. Terl keményen Zztre támadt, s vagy öt percig kergették egymást a szerel csarnokban. Ütésekt l zengett a m hely. Terl végül felborított egy szerszámállványt, mire Zzt kirúgta a szerel csarnokból. Maradt a félig roncs k zettoló. Felült rá, beindította, majd elindult az atmoszferikus kapu irányába. Mikor az állat felült a gépre, egy harmadik csata kezdett kibontakozni. - Mi ez a zöld micsoda az ülésen és a padlón? - kérdezte Jonnie. A szállingózó hó betakarta a foltokat, de a hó zöldre színez dött, ahogy olvadni kezdett rajtuk. Terl el ször nem akart válaszolni. A szadizmusa azonban ismét felébredt benne. Ez vér. - De nem is piros. - A psziklóvér nem piros. Ez valódi vér, és ennek megfelel en zöld. És most pofa be, állat. Elmagyarázom neked... - Mi ez az égett anyag itt körben? - Jonnie a bura szélének helyére mutatott.

78

Terl rácsapott az emberre. Jonnie majdnem kirepült az ülésb l, amelyen addig állt. Hirtelen elkapta az el tte lév kerek kapaszkodót, s így nem esett le a gépr l. - Tudnom kell - szólt Jonnie, mikor visszanyerte a lélegzetét. - Hogyan legyek biztos abban, hogy valaki nem egy rossz gombot nyomott-e meg, s nem attól robbant-e fel a szerkezet? Terl felsóhajtott. Az emberlény karja nem volt elég hosszú ahhoz, hogy elérje vele a kezel szerveket, ezért a padlón kell majd állnia, mikor a gépet vezeti. - Senki nem nyomott meg semmilyen rossz gombot. Egyszer en csak felrobbant. - De miért? Valaminek fel kellett robbantania. - Ekkor jött rá, hogy bizonyosan ez volt az a gép, amelyik megölte a vezet jét a szállítási területen. Látta a balesetet. Jonnie letörölte a havat az ülésr l, s az ellenkez irányba meredt. - Rendben van - morogta Terl. - Ezeken a gépeken egy átlátszó bura védi a gépkezel t. A bura alatt légz gáz van. Neked nem lesz szükséged sem burára, sem légz gázra, állat, így nem is fogsz felrobbanni. - Igen, de mit l robbant fel? Tudnom kell, ha én is ilyen gépet fogok vezetni. Terl hosszan s remegve felsóhajtott. Az idegességt l csikorgatni kezdte az agyarait. Az ember-állat viszont nyugodtan ült az ülésben, s az ellenkez irányba bámult. - Az ércnek - kezdte Terl -, amit ez a gép tolt rá a futószalagra, nagy az aranytartalma, de nyomokban az uránium is el fordul benne. A bura alatt légz gáz volt, s valószín leg szivároghatott. Ha a légz gáz urániummal találkozik, azonnal felrobban. - Ránium? Ránium? - Nem figyelsz? Uránium. - Ez hogy van angolul? Ez már sok volt. - Honnan a szarszagból tudjam? - csattant fel Terl. Jonnie elég óvatos volt ahhoz, hogy ne kezdjen mosolyogni. Uránium, uránium, mondogatta magában. Felrobbantja a légz gázt! Véletlenül arra is sikerült rájönnie, hogy Terl nem tud angolul. - Melyik kapcsoló mire szolgál? Terl kissé lecsillapodott. Az állat legalább nem néz ellenkez irányba. - Ezzel a gombbal lehet leállítani. Ezt tanuld meg legel ször, és ezt tudd a legjobban. Ha bármi probléma adódik, azonnal megnyomni. Ezzel kanyarodsz balra, ezzel pedig jobbra. Ez a kar emeli a tolólapot, ez billenti, ez pedig a szögét változtatja. A piros gombtól teljesen felemelkedik. Jonnie a fülke padlóján állt, felemelte a tolólapot a földr l, s a szögét kezdte változtatni. Lábujjhegyen állva kémlelt ki a fülkéb l, hogy lássa, mit csinál. Ezután a magasba emelte a tolólapot. - Látod azokat a fákat? - kérdezte Terl. - Halál lassan indulj el abba az irányba. Terl a gép mellett lépdelt. - Most állj meg. - Jonnie így tett. - Most vissza. - Jonnie visszatolatott. - Most menj egy kört. - A gép megkerülte a ligetet. Noha Terl azt gondolta, hogy ez egy kicsi gép, az ülés tizenhárom láb magasságban volt a talajtól. A tolólap húsz láb széles lehetett. Ahogy haladt, nemcsak maga a gép remegett, de megremegtette a földet is maga körül. - Kezdd el kotorni a havat - szólt Terl. Kezdetben nagy nehézséget jelentett menet közben, folyamatosan változtatni a tolólap magasságát, ahogy éppen a talaj megkívánta. Terl figyelt. Fázott. Álmos volt. Az agyarai még mindig lüktettek Zzt ütéseit l. Felmászott a gépre, s Jonnie sodronyát olyan helyre kötözte, ahol azt Jonnie nem érhette el. Jonnie megállította a gépet, hogy kifújja magát. - Miért nem hallotta Numph, hogy beszélek? - Pofa be, állat. - De tudnom kell. Talán rossz a kiejtésem.

79

- A kiejtésed nagyon rossz, de nem ez volt az oka. Gázmaszk volt a fejeden, Numph pedig egy kicsit süket. - Ez színtiszta hazugság volt. Numph mindent meghallott, amit akart, a Jonnie arcán lév maszk pedig cseppet sem tompította le a hangot. Numphot valami más zavarta. Valami, amit Terl sem tudott. Egész éjszaka beszámolók és jelentések között turkált, hátha Numph aktájában rálel valamire. Valami, valami. Amire Terlnek szüksége van. Semmi fontosat nem talált, semmit. Pedig valaminek lenni kell. Terl halálosan fáradtnak érezte magát. Úgy érezte, muszáj szunyókálnia egyet. Meg kell írnom néhány jelentést - mondta. - Te itt maradsz, és gyakorolsz. Hamarosan visszajövök. Terl kivett egy gombkamerát az egyik zsebéb l, s úgy er sítette az ember-állat fölé, hogy az ne tudja elérni. - Ne merj semmivel se próbálkozni. A géppel csak lépésben haladhatsz. - Ezzel elment. A szunyókálás, a kerbangónak köszönhet en, kissé hosszabbra sikeredett, mint ahogy szerette volna. Már majdnem sötét volt, mikor bizonytalan léptekkel elindult az állatkert irányába. Megtorpant, s elképedve meredt az elébe táruló látványra. A gyakorlóterület le volt gyalulva. De nem ez a volt legérdekesebb. Az állat kidöntött vagy fél tucat fát, s feldarabolva a ketrece mellé tolta ket, ahol kisebb fajta dombot alkotott a farakás. Jobb híján a tolólappal darabolhatta fel a fákat kisebb darabokra. Az ember-állat összekuporodva ült az ülésben, s megpróbált elbújni az egyre er söd szél el l. Terl lekötötte a sodrony végét a gép tetejér l. Jonnie felállt. - Mi ez? - kérdezte Terl a feldarabolt fákra mutatva. - T zifa - mondta Jonnie. - Most, hogy eloldoztál, bevinnék néhányat a ketrecbe. - T zifa? - Már nagyon unom a nyers patkányhúst, barátom. Jonnie fogságba kerülése óta ezen az estén evett el ször meleg étel. Elgémberedett tagjaiból is sikerült ki znie a tél hidegét, ahogy odahúzódott a kellemes t z mellé. Jóles en felsóhajtott. Az új ruháját felakasztotta egy rúdra, hogy megszáradjon. Keresztbe rakott lábakkal turkált a ruha zsebében. El húzta az aranyszín korongot, s az aznap szerzett övet. A kezébe vette ket. A madár a nyilakkal egyforma volt mindkett n. Most már el is tudta olvasni a jeleket. A korongon ez állt: “Amerikai Egyesült Államok". Az övcsaton hasonló volt a felirat: “Amerikai Egyesült Államok Légiereje". Ezek szerint az fajtája valamikor egy nemzet volt, melynek az ereje a leveg b l származott. Légier . A psziklók övcsatján lév felirat szerint k a Csillagközi Bányatársaság tagjai. Egy mosoly közepette, mely mosoly megrémítette volna Terlt, ha látja, Jonnie arra a gondolatra jutott, hogy abban a percben az egyetlen tagja az Egyesült Államok Légierejének. A csatot óvatosan beletekerte a párnának használt ruhadarabba, majd lefeküdt, és sokáig figyelte a táncoló lángnyelveket. 4. A hatalmas psziklóbolygó, a “galaktikák királya", egyszerre fürdött mindhárom napjának fényében.

80

A futár a Csillagközi Bányatársaság teleportációs fogadóterületén várakozott. A halványlila ég ráborult a látóhatár bíbor hegyeire. Körülötte minden - a füstöt okádó üzemek s a nagyfeszültség vezetékek - a Társaság erejét és hatalmát hirdették. Gépek és járm vek hada áramlott megtervezett rendben a többszintes utakon. A távolban a birodalmi f város piramisa rajzolódott ki. A környez hegyekben számos más társaságnak voltak gyárai, mely gyárak termékei eljutottak a galaxis legtávolabbi pontjaira is. Ki menne máshová? - gondolta a futár. Elmélázva ült aprócska futóján, ahogy a várakozás közben egy kis henyélésre nyílott lehet sége. Ki szeretne élni és gürcölni valami alacsony gravitációjú bolygón, ahol maszkot kell viselni, bura alatt kell lakni, szigetelt járm vekkel lehet csak közlekedni, s idegen földet kell túrni? Vagy ki szeretne sorozottként valami olyan világrészért harcolni, ami amúgy senkit nem érdekel? Fülsért fütyülés zavarta meg a mélázását. A figyelmeztet jel hallatára kiürült teleportációs fogadóterület. Az emelvényr l elt ntek a kotrógépek, s a különböz kefés és vákuumos berendezések. A futár önkéntelenül is felmérte a saját helyzetét. Jó, gondolta. Kívül esett a veszélyzónán. Az emelvényt körülvev kábel- és drótrengeteg zúgni kezdett, majd a hang sikítássá er södött, hogy végül egy hatalmas robajlással érjen véget. Többtonnányi érc jelent meg az emelvényen, ami, a teleportálásnak köszönhet en, néhány pillanat alatt tette meg a galaxisokon keresztülvezet utat. A futár keresztülbámult az ilyenkor rövid id re ionizálódó légrétegen. Odanézett. A megérkezett ércet valami fehéres szín réteg vonta be. A futár már sokszor látott ilyet. Valaki egyszer azt mondta, hogy ezt ott “hó"-nak hívják. A vízcseppek a hidegt l kikristályosodnak. Borzasztó lehet élni és dolgozni egy ilyen rettenetes bolygón. Felharsant a feloldójel, s a futár az érchegy felé irányította a futóját. A fogadóterület munkavezet je is az úJonnan érkezett szállítmány felé indult. - Odanézz - szólt a futár. - Hó. A munkavezet egy pillantást vetett az érchalomra, s megvet en h tötte le a fiatal futárt. - Ez bauxit, nem hó. - Hó volt a tetején, mikor megérkezett. A munkavezet az érchalom jobb oldalához csoszogott, s beletúrt a kupacba. Egy iratokat tartalmazó dobozt húzott el a kövek közül. Egyik lábával fellépve az érckupacra, egy okmányra felírta a doboz számát, majd az okmányt a futár felé nyújtotta. Kotrógépek estek neki az érchalomnak. A fogadóterület munkavezet je türelmetlen mozdulattal nyomta az okmányt a futár orra alá, aki szintén aláírta. A munkavezet a futárhoz hajította a dobozt, mire az visszadobta az okmányt. A futár felpattant a futójára, s a rengeteg szembejöv gépet kerülgetve, elviharzott a fogadóterületr l. A Csillagközi Bányatársaság Központi Igazgatósága felé vette az útját. Néhány perccel kés bb, kezében a dobozzal, egy hivatalnok lépett be Zafin irodájába. Zafin a másodlagos lakatlan bolygók igazgatóhelyettesének volt személyi titkára. Az irodája alig volt nagyobb egy lyuknál, hiszen a Csillagközi Bányatársaság Központi Igazgatóságán háromszázezer alkalmazottnak kellett helyet biztosítani. Zafin fiatal, és f leg becsvágyó tisztségvisel volt. - Mit l lett vizes az a doboz? kérdezte. A hivatalnok, aki már lerakta a dobozt az iratok közé, felkapta azt, keresett egy ruhadarabot, és szárazra törölte a küldeményt. Ránézett a címkére. - A Földr l jött. Valószín leg éppen esett. - Jellemz - mondta Zafin. - Az hol van? A hivatalnok tapintatosan megnyomta a vetít gombját, mire egy térkép jelent meg a falon. A hivatalnok beállította az élességet, a térképre bámult, majd az egyik karmával rábökött egy kicsiny pontra.

81

Zafin nem fárasztotta magát azzal, hogy odanézzen. Kinyitotta az iratokat tartalmazó dobozt, s az iratokat szétosztotta az alá beosztott hivatalok között, s aláfirkantotta azokat, melyek aláírást kívántak. Már majdnem végzett a feladattal, mikor egy másfajta irat került a kezébe. Utálattal tartotta el magától. - Zöld szín sürg sség - szólt Zafin. A hivatalnok alázatos mozdulattal vette el az iratot Zafin kezéb l, majd elolvasta. Csak információkérés. - Miért sürg s? - mordult fel Zafin. - Három háborút vívunk egyszerre, s erre valaki... honnan? - A Földr l - szólt a hivatalnok. - És ki küldte? A hivatalnok visszavette az iratot, és tanulmányozni kezdte. - Egy biztonsági f nök, a neve... Terl. - Mit tudunk róla? A hivatalnok ráhelyezte az egyik karmát a vezérl pultra, mire a fal szétnyílott, s nyilvántartási akták bukkantak fel mögötte. A hivatalnok átnézte az iratokat, majd az egyiket átnyújtotta Zafinnak. - Terl - mondta Zafin. Töprengve összevonta szemcsontját. - Nem hallottam én ezt a nevet már valamikor? A hivatalnok visszavette az aktát, s belenézett. - Áthelyezését kérte öt hónappal ezel tt. - Olyan az agyam, mint egy csapda - mondta Zafin. - Ez én vagyok. - Kivette az aktát a hivatalnok mancsából. - Egy nevet sem felejtek el. - Belelapozott a papírokba. Kiábrándító hely lehet az a Föld. Még azt sem tudják eldönteni, hogy melyik irat sürg s és melyik nem. Ismét a hivatalnok vette a mancsába az aktát. Zafin rosszallóan nézett körül. - Szóval, hol van az az irat? - Az íróasztalán, méltóságos uram. Zafin az asztalára nézett. - Azt akarja megtudni, hogy milyen kapcsolat... Numph? Numph? A hivatalnok a kapcsolótáblán babrált, mire egy képerny zölden világítani kezdett. - Bolygóigazgató, Föld. - Ez a Terl azt akarja megtudni, hogy Numphnak milyen kapcsolatai vannak a központtal. A hivatalnok további gombokat nyomott meg. A képerny ismét felvillant. - Nipe nagybátyja. Nipe a másodlagos bolygók gazdasági igazgatóhelyettese. - Rendben. Ezt írja rá az iratra, és küldje vissza. - Bizalmasként érkezett - mondta a hivatalnok. - Akkor kezelje bizalmasan - szólt Zafin. Töprengve leült a székére. Hátat fordított az irodának, s a távoli várost bámulta. A nyitott ablakon belibben szél kellemesen h vös volt. Ez némileg enyhítette az idegességét. Zafin végül visszafordult az íróasztalához. - Nem fogjuk felel ségre vonni ezt a hogyishívjákot. - Terl - szólt a hivatalnok. - Ezt a Terlt, Csak beleírjuk az aktájába, .hogy indokolatlanul használja a "sürg s" min sítést. Még fiatal és becsvágyó, s nem sokat tud egy hivatal m ködésér l. Nincs szükségünk többletfeladatokra és helytelen ügymenetre. Megértett engem? A hivatalnok azt válaszolta, hogy megértette, majd a dobozzal és tartalmával kihátrált az irodából. Terl aktájába néhány mondat került bejegyzésre. “Feletteseit indokolatlan »sürg s« min sítéssel zaklatja. Fiatal, becsvágyó, de tájékozatlan a hivatali ügymenetben. Kerülend a további kapcsolattartás." A hivatalnok, immár a saját irodájában, gonoszul az aktára vigyorgott, mikor rádöbbent, hogy ez a leírás tökéletesen ráillik Zafinra is. Terl számára, hivatalnoki szép-

82

írással, megírta a választ, de nem fárasztotta magát másolatkészítéssel. Az iratot néhány napon belül visszateleportálják a földre. A hatalmas, öntelt, és mindent leigázó psziklóvilág tovább élte mindennapi életét. 5. Elérkezett a bemutató napja, s Terlt magával ragadta az izgatott készül dés. Az ember-állattal még egyszer végigvették az összes lépést. A géppel el re-hátra, el re-hátra, körbe-körbe. Terl semmit sem akart a véletlenre bízni, s ett l végül kifogyott a gépb l az üzemanyag. Szerezni kellett. Meglátogatta Zzt-t. - Nincs engedélyed - mondta Zzt. - De csak egy üzemanyagtöltetr l lenne szó. - Tudom, tudom, de nekem el kell velük számolnom. Terl kivillantotta az agyarait. Hatalom, hatalom, minden a hatalmon múlik, de Zzt felett semmilyen hatalma nem volt. Zzt hirtelen abbahagyta a munkáját. Mintha mosoly jelent volna meg a szájcsontja körül. Terl gyanakodni kezdett. - Megmondom mit csinálok - szólt Zzt. - Kimegyek, és megnézem azt a kotrógépet. Zzt gázmaszkot tett a fejére, Terl pedig követte a szerel t a kivezet folyosón. Az ember-állat a gépen ücsörgött. A gallérjához er sített sodrony a gép egyik rúdjához volt kötözve. Az ember elkékült, s reszketett a kegyetlen télvégi szélben. Terl ezt észre sem vette. A motorháztet felpattant, ahogy Zzt kioldotta a kapcsokat. - Meg akarom nézni, hogy egyáltalán m ködik-e még - mondta fojtott hangon, mivel a száját eltakarta a maszk, s a feje is félig bent volt a motorházban. - Régi már ez a gép. - Ez egy roncs - szólt Terl. - Igen, igen, igen - mondta Zzt, buzgón matatva a motor belsejében. - De megkaptad, nem? Az ember-állat Zzt mozdulatait próbálta elraktározni magában. A m szerfal mellett állt, ahonnan jól meg tudta figyelni a motor belsejét. - Szabadon hagytál egy vezetéket szólt végül. - Aha, tényleg - mondta Zzt. - Te tudsz beszélni? - Hallottad, nem? - Igen, hallottam - mondta Zzt -, de az ilyenkor szokásos udvarias kifejezéseket nem hallottam. Terl felhorkantott. - Ez csak egy állat. Amúgy pedig miért lenne udvarias egy szerel vel? - Nos - szólt Zzt, aki elengedte a füle mellett Terl szavait -, ezzel minden rendben van. - El húzott egy üzemanyag-töltetet, beleillesztette a tokjába, majd rácsapta a fedelet. - Indítsd be. Terl megnyomta az indítógombot, mire a gép felmordult, s egyenletesen zúgni kezdett. Zzt Terl felé fordult. - Tudom, hogy egy bemutatóra készülsz. Én még sosem láttam állatot, ahogy munkagépet vezet. Eljöhetnék megnézni? Terl Zztre meredt. Semmi hatalma nem volt Zzt felett, s ez az el zékenység is szokatlan volt Zztt l. De nem talált semmi okot arra, hogy Zzt ne legyen jelen a bemutatón. - Gyere - morogta. - Egy óra múlva legyél itt. Ha Terl a jöv be látott volna, soha nem ejti ki a száján ezt a mondatot. - Megmelegedhetnék? - kérdezte Jonnie. - A pofádat befogod, állat - mondta Terl, s elrohant az épületek irányába. Terl idegesen várakozott Numph irodájának el terében. Az egyik hivatalnok már bejelentette az érkezését, de Numph még nem hívta be az irodájába.

83

Végül, úgy negyvenöt perc múlva, rávette az egyik hivatalnokot, hogy ismét jelentse be. Ezután Terl beléphetett az igazgató dolgozószobájába. Numphnak, egy csésze kerbangót leszámítva, üres volt az íróasztala. Az igazgató a távolban kékl hegyeket figyelte. Terl megzörgette az övét, hogy valami zajt keltsen. Numph egyszer csak megfordult, s távolba vesz tekintettel Terlre nézett. - A bemutató, amit látni szeretne, készen áll - szólt Terl. - Minden önre vár, nagysága. - Van ennek a fejlesztésnek száma? - kérdezte Numph. Terl gondolkodás nélkül kitalált egy számot. - Ez a harminckilences számú fejlesztés. - Újabb területek felkutatása? Terl elmulasztott hozzátenni egy “A"-t, amilyen számú fejlesztés biztosan nincs. Bizonyosan az a harminckilences. Ez a harminckilenc A. Alkalmazottak helyettesítése. - Aha, igen. Újabb dolgozók felvétele. - Nem, nagysága. Biztosan emlékszik, az állat. Az emlékezés kezdte eloszlatni a Numph agyát beborító ködöt. - Ó, igen, az állat. Aztán csak ült tovább. Hatalom, hatalom, gondolta Terl. Nincs semmi hatalma efelett a vén bolond felett. Átfésülte az egész irodáját a padlótól a mennyezetig, és semmit sem talált. Otthonról is csak azt az információt kapta, hogy Numph Nipe nagybátyja, aki a másodlagos bolygók gazdasági igazgatóhelyettese. Ez csak meger sített azt az egyébként is közismert tényt, hogy Numph a kapcsolatainak köszönheti ezt az egyébként semmilyen tudást nem igényl munkakört. Nyilvánvalóvá vált, hogy Numph nem fog megmozdulni. Terl összeomlani látta a tervét. Legjobb lesz, ha elporlasztja azt a rohadt állatot, s elfelejti az egészet. Legalább senkit sem kell a markában tartania azután. A kifejezéstelen arc mögött Terl pattogó szikrákat sejtett. - Attól tartok - kezdte Numph -, hogy... Terl izgatottan félbeszakította. Nem szabad, hogy elmondja. Nem kárhoztathatja erre a bolygóra! - Hallott mostanában az unokaöccsér l? - kérdezte. Társalogni próbált. Azt gondolta, beadja azt a hazugságot, hogy Nipe iskolatársa volt. A hatás jócskán felülmúlta a várakozást. Numph el re d lt a székében, s Terlre bámult. Numph továbbra is nyugodtan ült, de valami történt. Terl nem szólt. Numph rászegezte a tekintetét, mintha valamit várna. Numph megrémült? Terl beszélni kezdett, hogy megtörje a csendet. - Nem kell tartania az állattól - mondta Terl, szándékosan és fortélyosan félreértve Numph reakcióját. – Nem harap, és nem is karmol. Numph mozdulatlanul ült a székében. Mi lehet a fejében? - Bemutatót rendelt, ami készen áll, nagysága. - Ó, igen. A bemutató. - Ha felvenné a gázmaszkját, már indulhatnánk is... - Ah, igen. Persze. A bolygó vezet je kiitta a csészéjéb l a kerbangót, felállt, s leakasztotta a falról a gázmaszkját. Kimentek az el térbe. Numph magához intette a személyzetét, akik felsegítették rá a gázmaszkot, majd körbe véve az igazgatót, s lapos pillantásokat lövellve Terl felé, védencükkel együtt elindultak kifelé. Terl zavarban volt ugyan, de a lelke ujjongott. Megérezte az öregen a félelmet. A terv hamarosan valóra válik! 6.

84

Jonnie a helyén ült. S r hó kavargott a csontig hatoló, fagyos szélben. A hóesés elrejtette az épületeket Jonnie szeme elöl. Egy csapat bukkant el a kavargó hórengetegb l. Az együtt ver d léptekbe beleremegett a föld. A bemutatóra egy tisztást szemelt ki Terl, amely nem volt túl messze a kolóniától. A terület ezer négyzetyard lehetett. Az egyik oldala egy lapos szirten húzódott végig, s a szirt alatt egy kétszáz láb mély szakadék tátongott. Elegend hely állt a gép rendelkezésére, de a szirtet ajánlatos volt elkerülni. Terl lába alatt ropogott a hó, ahogy a géphez lépett. Felállt a gép legalsó lépcs jére, hogy az arca egy magasságba kerüljön Jonnie-éval. - Látod ezt a tömeget? - kérdezte Terl. Jonnie végignézett a psziklókon. Zzt a csoport bal oldalán állt. - Látod ezt a hangosbeszél t? - kérdezte, s felemelte a kezében lév beszél kürtöt. Használták már ezt az eszközt korábban is. - Látod ezt a fegyvert? - kérdezte Terl, s az övér l lógó l fegyverre csapott. Hatalmas volt. - Ha valamit elrontasz - folytatta Terl - vagy bolondozni próbálsz velem, kil lek az, ülésb l. Tökéletesen halott leszel. Halott, érted? Terl felnyúlt a magasba, hogy megbizonyosodjék róla, az ember-állat nem tud elszökni. Terl a sodronyt korábban átvetette a fülke borulókeretén, s a végét rákötötte a lökhárítóra. Jonnie-nak így nem sok mozgásra nyílt lehet sége. Terl figyelmeztet szavai nem juthattak el az odasereglett tömeghez. Terl visszaballagott hozzájuk, szétrakta hatalmas lábait, teleszívta magát légz gázzal, és elkiáltotta magát: - Indítsd be! Jonnie beindította a gépet. Kényelmetlenül érezte magát. A hatodik érzéke nem hagyta nyugton. Mintha egy puma ólálkodott volna a háta mögött. Nem Terl zavarta. Valami más. A tömegre nézett. - Emeld fel a tolólapot! - üvöltötte Terl a kürtön keresztül. Jonnie felemelte. - Lejjebb a lappal! Jonnie leeresztette. - Gurulj el re! Jonnie el regurult. - Vissza! Jonnie visszatolatott. - Körözz! Jonnie körözött. - Most minden irányból kotord össze a havat! Jonnie nekilátott a feladatnak. A tolólappal el ször kisebb kupacokat készített, majd egy nagyobb halomba tolta ket össze. Nem egyszer hókupacot, hanem négyzet alapú halmot kotort össze, s a tetejét is vízszintesre simította. Gyorsan dolgozott, s már egyre távolabbról kotorta a havat a kupacra. A szabályos halom egyre n tt. Jonnie nekilátott az utolsó területnek, amely alig százlábnyira húzódott a szakadék szélét l. Hosszú, elnyújtott füttyszó tört el a m szerfal belsejéb l. A gép nem reagált a kezel szervek utasításaira. A gép hol jobbra, hol balra kanyarodott. Jonnie az élettelen m szerfalat püfölte. Semmi nem történt, majd a tolólap hirtelen felemelkedett a magasba. A gép könyörtelenül törtetett el re. Felmászott a hókupac tetejére, s mikor felért, majdnem hanyatt bukott. A hórakás berogyott alatta, amit l a gép el rebillent, s majdnem átbukott önmagán. A gép a kiálló szirt felé gördült! Jonnie a leállító gombot nyomkodta, de semmi hatása nem volt az ordító motorra.

85

A karokkal birkózott. Semmi. Hirtelen hátrafordult, s a tömegre nézett. Mintha megismerte volna Zzt alakját az egyre távolodó tömegben. Az a barom valamit tartott a mancsában. Jonnie feszegetni kezdte a fém nyakörvet, ami a halálos géphez láncolta. Megrántotta a sodronyt. A sodrony feszes volt, mint mindig. A szirt egyre közelebb került. Volt egy kar a fülke sarkában, amely mechanikusan kapcsolódott össze a tolólappal. A kart egy kampó tartotta magasan. Jonnie a kampónak esett. Ha sikerülne leereszteni a tolólapot, az megakasztaná a kotrógépet. A kampó nem mozdult. Jonnie el rántotta az övér l lógó zacskóból a kovakövet, s a kart tartó kampót kezdte püfölni vele. A kampó engedett. A tolólap saját súlyától lezuhant, s hatalmas ívet leírva, belefúródott a sziklás talajba. A gép remegni kezdett, s lelassulva tolta maga el tt a lapot. Halk pukkanás hallatszott a motorház alól. A következ pillanatban füst szállt ki a motortérb l, majd a füstöt hatalmas lángnyelv követte. A szakadék már csak néhány yardra volt a gépt l. Jonnie a lángnyelveken keresztül egy pillanatra a szirtre nézett. A gép lassan tolta maga el tt a tolólapját. Jonnie a bukókerethez ugrott. A sodronyt nekinyomta a fémrúdnak, s a kovak vel püfölni kezdte. Ezt korábban már megpróbálta néhányszor, de nem járt sikerrel. A félelem azonban, hogy a lángok között lezuhan egy szakadékba, megsokszorozta az erejét. A hátát már perzselték a lángnyelvek. El refordult. A m szerfal már vörösen izzott. A gép egyre közelebb araszalt a szakadék széléhez. Apró durranások hallatszottak, ahogy a m szerek szétpukkantak. A m szerfal fels széle fehéren ragyogott az izzástól. Jonnie a sodronyt nekinyomta az izzó m szerfal szélének. A sodrony olvadni kezdett! Minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy ne engedje el a fémsodronyt, amir l id közben csöpögni kezdett az olvadt fém. A gép meg-megugrott el re. A kotrógép tolólapja már csak párhüvelynyire volt a laza, köves talajtól, ami a szirtet övezte. A laza talaj már nem tudta volna megakasztani a tolólapot, s a gép levetette volna magát a szakadékba. A sodrony kettévált. Jonnie elrugaszkodott a gép vezet fülkéjéb l. Egy csikorgó nyögés közepette a tolólap éle letörött, s a gép, mint egy t zgolyó, belevetette magát a semmibe. Néhány másodperc múlva a szakadék aljának csapódott, majd néhány bukfenc után a lángok martalékává vált. Jonnie megégett tenyerét beledugta a h sít hóba. 7. Terl Zzt-t kereste. Mikor a gép lezuhant a szakadékba, Terl gyanakodva nézett körül. Zzt elt nt. A tömeg nevetett. Leginkább akkor mulattak, mikor a munkagép elt nt a szakadék szélén. A nevetés lándzsaként fúródott Terl fülébe. Numph csak állt, és a fejét rázta. A hangja szinte vidám volt, mikor Terlhez fordult. - Most láthattuk, mire képes egy állat. - Aztán is nevetett. - Ezek mind a padlóra vizelnek. A bámészkodók visszaözönlöttek az irodáikba, Terl pedig nekilátott, hogy átkutassa a szállítási részleget. Az alagsori folyosókon használaton kívüli járm vek sora mellett haladt el. Voltak ott harci gépek, teherszállítók, tolólapos munkagépek... igen, és

86

földjárók, melyeknek nagy része kit n állapotban volt. Ekkor döbbent rá, hogy az az aljas Zzt a bolondját járatta vele, mikor rásózta azt a roncs Mark II-est. Eredménytelenül kutatott egy félórán keresztül, majd elhatározta, hogy megnézi a szerel csarnokot is. A vére lobogott az ereiben, ahogy belépett a m helybe. Fülcsontja egymással érintkez fémek hangjára lett figyelmes. Ismerte ezt a hangot. Valaki kibiztosított egy kézi l fegyvert. - Maradj ott - szólt Zzt. - Ne nyúlkálj a fegyvered felé. Terl megfordult. Zzt benn állt egy sötét szerszámszekrényben. Terl dühe csak fokozódott. - Beépítettél egy távirányítót, mikor “megnézted" a motort! - Miért ne? - kérdezte Zzt. - A távirányító meg is tette a magáét. Terl elképedve nézett Zztre. - Elismered! - Nincs szemtanú. Csak a te szavaid, és az én szavaim. Nem jelentenek semmit. - De hát a te géped volt! - Rég kiselejteztem már. Rengeteg ilyen gépem van. - De miért tetted? - Azt hiszem, ezt meg kellett tennem. - Egy kézzel fogva a hosszú csöv fegyvert, el relépett. - De miért? - Hagytad, hogy csökkentsék a fizetésünket és elvonják a járandóságainkat. - De ha sikerrel járna az állatfelhasználás, a Társaság ismét nyereséges lehetne. - Ezt te gondolod. - Mert így van! - csattant fel Terl. - Rendben. szinte leszek. Próbáltál már szerel k nélkül gépeket üzemeltetni? A te állataid tönkre fogják tenni a gépeket. Az egyik már tönkre is tett egyet, igaz? - Te tetted tönkre - mondta Terl. - Ha ez bekerül az aktádba, elveszted a munkádat. - Csakhogy ez nem fog belekerülni az aktámba. Nincsenek szemtanúk. Numph még azel tt látott engem elmenni, hogy a gép megbolondult volna. Egyébként pedig az el adás mulatságos volt. - Sok minden lehet még mulatságos - mondta Terl. Zzt ingatni kezdte a fegyver csövét. - Miért nem kotródsz el innen a fenébe? Hatalom, hatalom gondolta Terl. Nagy szüksége lett volna rá. Kiment a m helyb l. 8. Jonnie magába roskadva ült a ketrecében. A szörny behajította, miel tt elment. Hideg volt, de Jonnie nem volt képes megmarkolni a kovakövet, hogy tüzet csiholjon. A tenyerét hólyagok borították, s kedve sem volt tüzet rakni. Az arca megperzsel dött, a szemöldöke és a szakálla pedig megégett. A haja is leégett egy foltban. A régi kinkóegyenruha t zálló lehetett, mivel nem gyulladt meg, s nem is olvadt el, így Jonnie megmenekült attól, hogy a testét is égési sebek borítsák. Isten áldja a kinkókat. Szegény ördögök. Hiába voltak udvariasak és eszesek, mégis kipusztították ket. Ezt a leckét alaposan meg kell tanulni. Bárki, aki barátkozik vagy együttm ködik a psziklókkal, kárhozatra van ítélve. Terl egyetlen mozdulatot sem tett az ég gép irányába, hogy megmentse t, pedig tudta, hogy oda van kötözve. A szánalom és a tisztesség nem tartozott bele a psziklójellembe. Terlnek még fegyvere is volt, s azzal könnyedén ell hette volna a sodronyt.

87

Jonnie érezte, hogy megremeg alatta a föld. A szörny belépett a ketrecbe. Egy csizma orra felborította az addig kuporgó Jonnie-t, majd egy villogó, borostyánszín szempár meredt rá. - Életben maradsz - morogta Terl érzelmek nélküli hangon. - Mennyi id be telik, amíg felépülsz? Jonnie nem szólt semmit. Terlt bámulta. - Hülye vagy - mondta Terl. - Tenned kellett volna valamit. - És mit tudtam volna csinálni az ülésbe kötözve? - Zzt, az a szemét, távirányítót épített be a motortérbe. Meg egy t zbombát. - Honnan láttam volna? - Meg kellett volna nézned. Jonnie halványan elmosolyodott. - Hogyan, mikor a kabinhoz voltam kötözve? - Most már tudod. Mikor majd ismét... - Nem lesz semmilyen “ismét" - mondta Jonnie. Terl Jonnie fölé magasodott, s lenézett rá. - Ilyen körülmények között nem lesz - folytatta Jonnie. - Pofa be, állat! - Vedd le ezt a nyakörvet. A nyakam is megégett. Terl a kiszálazódott sodronyra nézett. Otthagyta a ketrecet, majd egy hegeszt fáklyával és egy új sodronnyal tért vissza. A sodrony a korábbinál vékonyabb volt. A nyakörvr l leolvasztotta a régi sodronyt, majd a helyére hegesztette az újat, miközben ügyet sem vetett Jonnie-ra, aki megpróbálta elhúzni a nyakát a hegeszt fáklya lángja el l. Az új sodrony végét felakasztotta a ketrec fels sarkába, ahol Jonnie nem érhette el. Terl, kinek a hátába lyukakat égetett Jonnie tekintete, kiment a ketrecb l, s, bezárta az ajtaját. Jonnie betakarta magát egy koszos prémmel, s elkeseredve álomba merült az ismét megered hóesésben.

88

IV. RÉSZ 1. A hegyekben tombolt a tél. Lavinák zárták el a szorosokat. Chrissie csendes kétségbeesésben ült az ítél szék tanácsa l tt. A szél befütyült a ház résein, s a helyiség közepén lobogó t zb l felszálló füstöt belevágta a tanács tagjainak arcába. Staffor atya betegen feküdt egy közeli kunyhóban. A tél aláásta maradék egészségét is, s ezért az id sebbik Jimson vette át az “atya" posztot a tanácsban. Jimson egyik oldaán Clay, míg a másikon Brown Limper Staffor ült, aki úgy viselkedett, mintha mindig is tagja lett volna az Ítél szék tanácsának, pedig túl fiatal volt még ehhez a poszthoz, s ráadásul dongalábbal jött a világra. Staffor atya betegeskedése miatt azonban bekerült a tanácsba, s mára már úgy viselkedett, mintha a falu legtapasztaltabb elöljárója lett volna. Mindhárom ember egy öreg padon ült. Chrissie, a t z túloldalán gubbasztva, nem sok figyelmet fordított rájuk. Szörny álmot látott két nappal ezel tt, amit l izzadtan ugrott ki az ágyából, s úgy reszketett, mint még soha. Azt álmodta, hogy Jonnie-t t z emésztette el, haldokolva a nevét kiáltotta, ami még mindig ott csengett a fülében. -Te a bolondját járatod velünk - mondta neki Jimson atya. - Három fiatalemberr l is tudok, aki elvenne feleségül. Nincs jogod visszautasítani ket. A falu népessége rohamosan csökken. Csak harmincan éltük túl a telet. Nem gondolhatsz csak magadra. Chrissie bénultan ébredt rá, hogy hozzá beszélnek. Megpróbálta felfogni a szavak értelmét. A népességr l beszéltek valamit. Két csecsem született a télen, s másik két gyermek halt meg. Az emberek nem hajtottak fel elegend marhát a hegyek közti fennsíkokra, s miután a lavinák elzárták a szorosokat, a falu éhezni kezdett. Ha Jonnie itt lenne... - Mikor elérkezik a tavasz - szólalt meg Chrissie - elmegyek a síkságra, hogy megkeressem Jonnie-t. Ez a bejelentés nem lepte meg a tanács tagjait. Már számtalanszor hallották ezt Chrissie-t l, mióta Jonnie elment. Brown Limper a füstön keresztül a lányra nézett. Gúnyos mosoly rajzolódott ki vékony ajkaira. A tanács elt rte a jelenlétét, mert ritkán beszélt sokáig, s mindig hozott ételt és vizet, mikor a tanácskozás elhúzódott. Most azonban nem állta meg szó nélkül. - Mindannyian tudjuk, hogy Jonnie biztosan meghalt. A szörnyek már rég elkapták. Jimson és Clay rosszallóan fordultak felé. Azonnal az jutott az eszükbe, hogy Chrissie visszautasította az összes eddigi kér jét. Vajon Brown Limper is a leánykérést forgatja a fejében? Chrissie felocsúdott merengéséb l. - A lovai nem jöttek vissza. - Talán a szörnyek a lovakat is elkapták - mondta Brown Limper. - Jonnie sosem hitt a szörnyekben - mondta Chrissie. - Azért ment, hogy megtalálja a legendákban szerepl Nagy Falut. - Pont ott vannak a szörnyek is - szólt Jimson. - Istenkáromlás nem hinni a legendákban. - Akkor pedig - mondta Chrissie - miért nem jönnek ide? - Ezek szent hegyek - válaszolta Jimson. - A hó még azel tt leesett - szólt közbe Brown Limper -, hogy a lovak visszajöhettek volna. Ez történt, ha ugyan nem a szörnyek kapták el ket. A két id sebb ember ismét Brownra nézett. Rosszallóan megcsóválták a fejüket.

89

- Chrissie - szólt Jimson atya -, tedd félre ezt a bolondságot, és válassz magadnak egy fiatalembert a kér id közül. Teljesen nyilvánvaló, hogy Jonnie Goodboy Tyler nincs többé. - Mikor letelik az év - mondta Chrissie -, elmegyek a síkságra. - Chrissie - szólt Clay - ez egyenl az öngyilkossággal. Chrissie belenézett a t zbe. Jonnie sikítása még mindig ott visszhangzott a fülében. Igaz volt, amit az imént hallott: nem akar élni, ha Jonnie halott. A sikítás elhallgatott a fejében, s mintha a nevét suttogta volna valaki. Dacos tekintettel nézett végig a tanács tagjain. - Nem halt meg - mondta. A három tanácstag egymásra nézett. Nem adták fel. Néhány nap múlva újra megpróbálják. Mintha Chrissie ott sem lett volna, vitába bonyolódtak arról, hogy Staffor atyát eltemessék-e, mikor meghal, vagy sem. Fogytán volt az élelem, s nehezen lehet gödröt ásni a fagyott földben. A rangja végett mindenképpen kijárt volna neki egy temetés, hiszen volt a falu lelkésze, s a polgármesteri posztot is töltötte be sok éven keresztül, de a tél megoldhatatlan nehézségek elé állította a tanácsot. Chrissie rájött, hogy elmehet. Felállt, s füstt l vörös szemekkel kiballagott az ítél szék épületéb l. Összehúzta magán a medveprémet, és felnézett a palaszürke téli égboltra. Mikor eljön a tavasz, s a csillagok ismét az egy évvel ezel tti helyükön lesznek, elindul Jonnie után. A jeges szél befújt a medvesz r alá, s Chrissie még szorosabbra húzta össze magán a prémet. Jonnie-tól kapta ezt a medveprémet. Végighúzta rajta a kezét. Készíteni fog neki néhány új, szarvasb r ruhát. Összeállít egy csomagot. Még jó, hogy nem engedte megenni a két utolsó lovat. Ha elérkezik az id , készen áll majd az indulásra. El fog indulni. Az Égig Ér Szirtr l lezúduló szél gúnyosan lobogtatta meg Chrissie ruháját. Ha eljön az id , menni fog. 2. Terl tele volt tennivágyással. Alig aludt. Még a kerbangó után is ritkán nyúlt. Az agyában ott kísértett a szám zetés, amit ezen az átkozott bolygón kellett eltöltenie, s amely még további évekkel hosszabbodik meg, ha nem talál ki valamit. Valahányszor, mikor csökkent a lendülete, szörny gondolatok villantak bele az agyába, s ezek aztán még keményebb er feszítésre ösztönözték. Eszközök, eszközök! Tudta, hogy nincsenek eszközök a mancsában. Talált ezt-azt számos alkalmazottról, de ezek csak apróságok voltak: a n nem munkatársak zaklatása, munkahelyi iszákosság, munkavezet k rágalmazása, névtelen levelek, melyek az érclopásról árultak el részleteket, de semmi komoly. Ezekre nehéz lesz alapozni a személyes boldogulást. Több ezer pszikló élt ezen a bolygón, s a biztonsági f nök szimata azt súgta, nagy az esély arra, hogy összetákoljon valamit, ami elegend egy zsaroláshoz. A Társaság nem angyalokat foglalkoztat. Bányászok és bányászati tisztvisel k dolgoznak a cégnél. Sok esetben, különösen az ilyen, nem túl vonzó munkahelyek esetében, a Társaság szemet huny afelett, hogy büntetett el élet dolgozókat alkalmazzon. Ez persze Terlt is min sítette, de ez sokkal kevésbé zavarta, mint az, hogy nem tud összekalapálni egy nyomorult ki zsarolást. Itt van ez a Numph. Terl érezte, hogy van fogás Numphon, csak nem talált rá. Numph Nipe nev unokaöccse körül nincs rendben valami, de Terl nem tudta el ásni, hogy mi lehet a dolog mélyén. Nem is merte nagyon feszegetni. Kockázatos lett volna megjátszani az okosat, mert ha valamin elcsúszik, kiderül, hogy semmit sem tud. A

90

hatalom semmivé válik, ha Numph rájön, Terl csak blöfföl. A meglév tudását, vagy inkább sejtését így nem is tudja igazán használni. A fenébe! Ahogy lassan maguk mögött hagyták a telet, Terl egyre nehezebb helyzetbe került. Az otthonról kért információk rendre elmaradtak. Csak az a pár sor érkezett Numph unokaöccsér l, aztán semmi. Ez nyugtalanítani kezdte Terít. A levelek továbbra is megválaszolatlanul maradtak. Sorra írta a zöld sürg sségi szint leveleket, míg a tolla ki nem fogyott, s még csak tudomást sem vettek róluk. Terl mindennel megpróbálkozott. Alattomos módon jelentést írt egy akkor felfedezett, s addig nem ismert fegyverkészletr l. A félelmetes fegyverraktár persze nem volt más, mint néhány bronzágyú, amit a bányászok ástak el az egyik távoli szárazföldön. Terl igyekezett úgy megfogalmazni a jelentést, hogy az rémületet keltsen az olvasójában, de mégse lépje túl a szokásos jelentések keretét. Még csak visszajelzés sem jött a központból. Semmi. Terl nyomozni kezdett, hogy vajon más osztályok jelentései is ilyen elbánásban részesülnek-e. Nem. Az is megfordult a fejében, hogy talán Numph veteti ki a jelentéseit a teleportációs dobozból. Numph nem tett ilyet. Az otthoniak tudnak a létezésér l, ez biztos. Numph ajánlására további tíz évvel hosszabbították meg a földi szolgálatát. Ebb l az következik, hogy tudnak róla, s az teljességgel elképzelhetetlen volt Terl számára, hogy a személye vált nemkívánatossá, vagy hogy nyomozást folytatnának ellene. Szó sem lehet semmi ilyesmir l. Az otthonról érkez segítség reménye nélkül Terl csak magára számíthatott. A régi szolgálati mondás idéz dött fel benne: ha kell egy helyzet, ami nem létezik, csináld meg. A zsebei mindig duzzadtak a gombkameráktól, s Terl valódi szakért volt ezeknek az eszközöknek az elrejtésében. Terl tekintete most rátapadt egy képerny re, amelyen a garázs belseje rajzolódott ki. Várta, hogy Zzt elmenjen ebédelni. Terl zsebében a garázskulcs egy másolata lapult. Terl el tt kinyitva feküdt egy könyv, amely a vezet beosztású alkalmazottakra vonatkozó bányatársasági rendelkezéseket tartalmazta. A könyvet a 34a-IV. cikkelynél ütötte fel. A bekezdés így szólt: “Amennyiben a lopás anyagi haszonszerzés érdekében történik..." majd öt oldalon keresztül követték egymást a különböz büntetések, ,,...és amennyiben az alkalmazott a másik alkalmazott személyes pénzét vagy vagyontárgyát tulajdonítja el, s ez egyértelm en bebizonyított, a büntetés akár elporlasztás is lehet." Ez volt a kulcsa Terl elképzelésének. A rendelkezés nem szólt jelentési kötelezettségr l, sem arról, hogy a büntetést azonnal végre kellene hajtani. A kulcsszavak azok voltak, hogy “ez egyértelm en bebizonyított," s az "elporlasztás." Ezen a bolygón nem volt törvényszéki elporlasztó helyiség, de ez nem volt akadály. Egy kézifegyverrel is nagyszer en el lehetett porlasztani valakit. A könyv további két kitétele még szintén fontos lehet Terl számára: “Minden vezet beosztású alkalmazottnak, bármilyen rangban is legyen, be kell tartania ezeket a rendelkezéseket", és “A rendelkezések betartatása a biztonsági tisztek, helyetteseik és beosztottjaik feladata." Az els Numphra vonatkozott, a, második pedig Terlre, hiszen ezen a bolygón a biztonsági f nök, a helyettesei és a beosztottjai is volt egy személyben. Terl már néhány napja figyelte Zzt-t, s már sikerült is megtudnia, hogy hol tartja a piszkos munkásruháit. Aha, Zzt most elment. Terl várt egy darabig, hogy biztos lehessen benne, a szállítási f nök nem megy vissza a garázsba valamiért. Jó. Elment. Sietve, de azért vigyázva, nehogy elárulja önmagát, Terl a garázs felé indult.

91

A kulcs másolatával kinyitotta a garázsajtót, s egyenesen a szennyesraktárba ment, s magához vett egy koszos munkáskabátot és egy sapkát. Ezután kilépett a garázsból, és gondosan bezárta maga mögött az ajtót. Terl a kisebbik Chamcót is megfigyelte, egy mesterien elrejtett gombkamerával. Megtalálta, amit akart. Munka után a kisebbik Chamco rendszerint a szobájában levetette a bányászruháját, s egy hosszú kabátot húzott fel, amit vacsorához és az esti, pihen csarnokbeli trécseléshez szokott viselni. Azt is sikerült azonban kifigyelni, hogy a kisebbik Chamco fivér a pénzét egy antik ivókürtben tartja, mit a szobája falára akasztott. Terl, most a bányaterületeket figyelte. Észrevette a kisebbik Chamcót, aki végezvén az ebédjével, éppen elhagyta az épületeket, s felszállt a buszra, amely a teleportációs terület felé indult. Nagyszer . Terl gyors mozdulatokkal nyúlt a képfelvev höz, s mikor talált a rögzített anyagban egy közeli felvételt Zztr l, kimerevítette a képet. Maga elé húzott egy tükröt, s nekilátott átalakítani az arcát. Megvastagította a szemcsontját, m agyarakkal hosszabbította meg saját agyarait, összeborzolta a sz rt az arcán, s lassan hasonlítani kezdett a képen látható arcra. Mi mindenhez kell értenie valakinek akkor, ha a biztonsági szolgálatnak dolgozik! Kimaszkírozva magára kapta a kabátot, és a fejébe nyomta a sapkát. Ötszáz kreditet vett ki a tárcájából. A legföls pénzjegyre ezt írta rá, “Sok szerencsét!" Különböz neveket firkált még rá, különböz tollakkal. A képfelvev t ráhangolta annak a gombkamerának a képére, amely a kisebbik Chamco fivér szobáját mutatta, majd a zsebébe dugta a képfelvev távirányítóját. Még egyszer ellen rzött mindent, s utoljára belenézett a tükörbe. Egy másik képerny n a garázs látszott. Igen, Zzt már visszaért, s éppen egy hatalmas motor körül tett-vett. Ez lefoglalja egy darabig. Terl végigrohant a folyosókon a szálláshelyék irányába. Egy álkulccsal behatolt a kisebbik Chamco fivér szobájába. Megnézte a falon lógó kürtöt. Igen, pénz volt benne. Beletette az ötszáz kreditjét, majd kiment az ajtón. Kész! Megnyomta a zsebében lapuló távirányító gombját, s az irodájában lév képfelvev rögzíteni kezdte a látványt. Zzt himbálódzó járását utánozva, odalépett az ivókürthöz, s hirtelen mozdulattal kivett bel le ötszáz kreditet, majd körülnézett, mint aki attól fél, hogy észreveszik. Megszámolta a pénzt, s igyekezett a megjelölt bankjegyet a kamera felé fordítani. Ezután kilopódzott a szobából, s bezárta maga mögött az ajtót. A hálóépület felügyel je észrevette ugyan a távolból, de Terl elt nt a szeme el l. Visszarohant a szobájába, s leszedte magáról a maszkot, majd az ötszáz kreditet visszatette a tárcájába. Mikor látta, hogy Zzt vacsorázni indult, a kabátot és a sapkát is visszarakta a szenynyes ruhák közé. Miután mindennel végzett, elégedetten dörzsölte meg a mancsát. Eszköz, eszköz került a kezébe, s ha ezt az eszközt egyszer megmarkolja, nehezen fogják kivenni a kezéb l. 3. Ez az éjszaka sokáig emlékezetes maradt azok számára, akik vacsora után beültek a bányaközpont pihen csarnokába. Nem volt szokatlan Terlt részegen látni, de ezen az estén... hát! A felszolgálók egymás után vitték neki a kerbangóval teli csészéket, melyeket Terl egy hajtásra ivott ki. Terl rosszkedv en érkezett a pihen csarnokba. Ez egyre gyakrabban fordult el az utóbbi id ben, mivel Terl népszer tlensége egyre n tt. Ez persze nem jelenti azt, hogy

92

korábban kedvelték volna. Char egy darabig figyelte Terlt, aki egyre jobban berúgott. Terl végül feltápászkodott, s mancsszorítót játszott néhány bányászati igazgatóval. A játék lényege egyszer volt. Addig kellett szorítani az ellenfél mancsát, amíg az már nem bírta tovább, és elengedte a másikat. Terl elvesztette az összes játszmát. Egyre részegebb lett. Terl ezután a kisebbik Chamcót kezdte piszkálni, hogy az játsszon vele gy r t. Ez szerencsejáték volt a javából. Az egyik játékos egy gy r t tett a mancsfejére, míg a másik mancsával lepöckölte a karikát a mancsfejér l, s így a gy r rárepült egy táblára. A táblán rudacskák voltak számokkal, s aki a nagyobb számú rudacskára repítette a gy r t, az nyert. Ezután újabb díj került kit zésre, s az egész megismétl dött. A kisebbik Chamco fivérnek nem volt kedve játszani, ugyanis Terl rendkívül ügyes volt a gy r játékban. Terl részegsége azonban sikerrel kecsegtette, s így hagyta magát meggy zni. Az els tét tíz kredit volt. Chamco a kilencvenesre pöckölte a gy r t, míg Terl a tizenhatosra. Terl ragaszkodott hozzá, hogy emeljék fel a tétet, s a kisebbik Chamco, érthet módon, kötélnek állt. A gy r lerepült a Chamco fivér mancsáról, majd fémes pengéssel esett rá a négyes számú rudacskára. A Chamco elnyögött. Terl bármivel megveri a négyest. Pedig mekkora szüksége lenne a pénzre. Mikor hazamegy, néhány hónap múlva, venni fog egy feleséget. Ez a tét meg most elvisz harminc kreditet! Terl a mozdulataira összpontosított. Ráhelyezte a gy r t a mancsfejére, sóhajtott egy nagyot, s a karikát elpöckölte a tábla irányába. Hármas! Terl vesztett. A kisebbik Chamco fivér, gy zteshez méltóan, már nem is gondolt a játék abbahagyására. Terl rendelt még egy csésze kerbangót, rákacsintott az érdekl d kre, s javasolta, hogy emeljék fel a tétet. A néz k zsebéb l is el kerültek a pénzjegyek, s fogadásokat kötöttek egymás között. Terl eközben részegen tántorgott. Ugyan nagy gyakorlata volt ebben a játékban, de most olyannyira részeg volt, hogy úgy kellett a tábla felé fordítani. A kisebbik Chamco az ötvenesre pöckölt, Terl pedig a kettesre. - Ó, nem, most nem hagyhatod abba - szólt Terl. - A gy ztes nem hagyhatja abba. - A szavai már összefolytak. - Felem... felemelem a tétet száz... száz kreditre. Mivel a fizetéseket a felére csökkentették. s osztalékot sem fizetnek a dolgozóknak, senki nem volt annyira bolond, hogy elmulasszon egy pénzszerzési lehet sséget. A kisebbik Chamco folytatta a játékot. A közönség felkiáltott, mikor Terl átpöckölte a gy r t a tábla felett. A kisebbik Chamco fivér ott találta magát négyszázötven kredittel a mancsában. Terl magához intette az egyik felszolgálót, s rendelt egy újabb csésze kerbangót. Miközben a kerbangót kortyolta, kiforgatta az összes zsebét. Egyetlenegy pénzjegy akadt a mancsába, ami már meglehet sen összegy r dött, s telistele firkálták. - A szerencsepénzem - mondta siránkozva Terl. Odaállt a tábla elé, készen arra, hogy pöcköljön. - Chamco kett . Már csak ez a tét maradt. Látod ezt a pénzt? A kisebbik Chamco fivér a pénzjegyre nézett. Szerencsepénz volt. A bányászok sokszor kicserélik egymás pénzjegyét, majd mindenki aláírja a másik pénzét. Ezen legalább egy tucat aláírás volt. - Felteszem a szerencsepénzemet - mondta Terl -, de ígérd meg, hogy nem költöd el, s fizetésnapon kicseréled velem, ha... elveszteném. A kisebbik Chamco fivér vérszemet kapott. Megígérte Terlnek, hogy kicseréli vele a pénzt. A gy ztes jogán a kisebbik Chamco lépett a tábla elé. Soha nem volt ennyire jó a gy r játékban. Pöckölt, és jaj! Egyes. Bármi, de tényleg bármi megveri az egyest.

93

Terl a táblára bámult. Részegen el retántorgott, s közelebbr l is megnézte. Visszabotorkált a pöcköl vonal mögé, elfordította a fejét, és eleresztette a gy r t. A gy r nekikoppant a falnak. Terl elájult. A felszolgáló, a kisebbik Chamco és Char segítségével, ráemelte Terlt egy recsegve tiltakozó felszolgálókocsira, majd nagy érdekl dés közepette a szállására tolták a biztonsági f nököt. El keresték a kulcsát, kinyitották a szobája ajtaját, majd betolták, s a padlóra borították az ájult Terlt. k maguk is meglehet sen részegek voltak, ezért siettek vissza a pihen csarnokba, hogy pszikló gyászénekeket daloljanak. Miután elmentek, Terl az ajtajához mászott, és becsukta. Vacsora után, már jó el re, bevett egy marék, másnaposság elleni tablettát, így nem maradt más tennivalója, mint megszabadítani önmagát a rengeteg kerbangótól, amit magába döntött az est folyamán. A mosdókagyló felett a karmával piszkálni kezdte a torkát. Megnyugodva, lelkében a siker örömével, levetk zött, s ágyba bújt. Álmában saját, csodálatos jöv je jelent meg el tte. 4. Jonnie hallotta, ahogy a szörny belép a ketrecbe, s becsukja maga mögött az ajtót. Az elmúlt néhány hétben Jonnie keze és arca meggyógyult, valamint a haja, a szakálla és a szemöldöke is kin tt. Egy edényben havat olvasztott, s a víztükörben figyelte meg arcának változásait. A tenyerén nem maradt égésnyom, de még mindig vörös volt ott, ahol megégett. A köpenyébe burkolódzva feküdt, háttal az ajtónak. Nem fordult meg. A tanítógéppel volt elfoglalva. - Nézz ide, állat - szólt Terl. - Nézd, mit hoztam neked. Volt valami különös a szörny hangjában. Vidámnak t nt, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Jonnie felült, s a szörnyre nézett. Terl négy patkányt emelt a magasba: A környékr l egyszer már elt ntek a patkányok, s Terl kénytelen volt nyulat l ni Jonnie-nak, aminek Jonnie nagyon örült, de hát semmi sem tart örökké. Terl úgy lóbálta a farkuknál fogva a patkányokat, mintha ezzel valami nagy örömet okozott volna Jonnie-nak. Jonnie visszafeküdt. Terl a t zhöz hajította a patkányokat. A négyb l egy még élt, s megpróbált elmászni. Terl el kapta a fegyverét, s szétl tte a patkány fejét. Jonnie ismét felült. Terl eltette a fegyverét. - Az a te bajod, állat - kezdte Terl -, hogy képtelen vagy hálás lenni. Végeztél az alapvet elektronikával foglalkozó koronggal? Jonnie végzett már vele. Terl néhány héttel ezel tt hozta ezt a korongot, s hozott még mellé néhány más, bonyolultabb matematikai anyagot tartalmazó korongot is. Jonnie nem fárasztotta magát a válaszadással. - Akit félre lehet vezetni egy távirányítóval - kezdte Terl -, az sosem lesz igazi gépkezel . - Újra és újra el hozta ezt a témát, szándékosan megfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen volt az, akit félrevezettek. - Hoztam néhány szöveget. Jobb lesz, ha átrágod magad rajtuk, ha valaha még szeretnél gépet vezetni. Bányagépeket. Terl három könyvet dobott Jonnie felé. Vastagok voltak, de pillekönny ek. Az els eltalálta Jonnie-t, míg a másik kett t elkapta. Megnézte ket. Eredeti psziklókönyvek voltak, nem kinkófordítások. Irányítási rendszerekr l kezd mérnökök számára, volt a címe az egyiknek, míg a másiknak Elektrokémia volt olvasható a borítóján. A harmadik könyv címe az Er , és annak átvitele volt. Jonnie örült ezeknek a könyveknek. A tudás az egyetlen kulcs, ami megszabadíthatja ebb l a ketrecb l. Letette a könyveket, és Terlre bámult.

94

- Vésd be ezeket abba a csökött agyadba, s akkor talán nem fogsz több gépet a szakadékba küldeni - mondta Terl. Közelebb lépett, s leült a székre. El rehajolt, s szúrósan Jonnie-ra nézett. - Mikor leszel hajlandó együttm ködni? Jonnie tudta, hogy a szörny veszélyes. A szörny akar valamit, amivel Jonnie nincsen tisztában. - Talán soha - szólt Jonnie. Terl hátrad lt, s továbbra is Jonnie-t méregette. - Nekem mindegy, állat. Látom, szépen meggyógyultak az égéseid. A sz röd is kezd kin ni. - Jonnie tudta, hogy a szörnyet ez egyáltalán nem érdekli, ezért kíváncsian várta, hogy mi következik. - Tudod-e, állat - folytatta Terl -, hogy megtréfáltál az els napon? - Terl továbbra is Jonnie-t nézte, de az agya valahol máshol járt. - Azt hittem, hogy négy lábad van! Hamisan felnevetett. - Egészen meglep dtem, mikor két állatra hullottál szét. - Ismét felnevetett, miközben sárgás szemében ravaszság csillogott. - El nem tudtam képzelni, hogy mi történt azzal a lóval. Miel tt még befejezte volna, Jonnie szívét elöntötte a Szélsebes utáni vágyakozás. Azonnal elfojtotta magában a feltörni készül szomorúságot. Terl Jonnie-ra nézett. Felállt, és az ajtóhoz ment. Gondolkodott. A ló lesz a megoldás. Egyébként pedig részben igaza volt. Az állat tényleg össze volt kapcsolódva a lóval. Érzelmileg köt dött hozzá. Hatalom, hatalom. Sokféleképpen fel tudja még használni ezt az ismeretet. Terl ismét nevetést színlelt. - A bolondját járattad velem az els nap. Hát, most mennem kell. Aztán vésd be azokat a könyveket a fejedbe, csökött agyú. - Ezzel ki ment. - Ez jó, csökött agyú. Jonnie Terl után bámult. Érezte, hogy elárult valami olyasmit, amit nem lett volna szabad. Terl valamire készült. De mire? Talán Szélsebes életben maradt? Rossz érzéssel a szívében, Jonnie megrakta a tüzet, s kezébe vette az egyik könyvet. Az ujjai izgatottan fonódtak rá a könyv borítójára, mikor az Elektrokémia kötet tartalomjegyzékében a szeme megakadt az “uránium" cím fejezeten. 5. Terl cseppet sem lep dött meg azon, hogy a kisebbik Chamco fivér izgatottan rontott be az irodájába. - Terl - kezdte minden várakozás nélkül. - Emlékszel arra a szerencsepénzre, amit t led nyertem? Nem tulkom visszacserélni, - Mir l beszélsz? - A szerencsepénzr l. Elvesztetted, én pedig megígértem, hogy kicserélem majd veled egy másik pénzjegyre. Azt akarom mondani... - Várj egy pillanatot - szólt közbe Terl. El húzta a pénztárcáját, s belenézett. - Igazad van. Tényleg nincs itt. - Gy r n vesztetted el, én pedig megígértem neked, hogy kicserélem veled. Hát... - Ó, igen. Már kezdek emlékezni rá. Z rös egy éjszaka volt. Azt hiszem, berúgtam. És, mi van? A kisebbik Chamco fivér ideges volt, de Terl nyugodtsága felbátorította. - Ellopták! - bökte ki végül. - Ellopták? - ordította Terl. - Igen. Egészen pontosan azzal az ötszáz kredittel együtt, amit t led nyertem. Közte volt a szerencsepénz. - Hé, lassan. Honnan lopták el? - A szobámból. Terl el húzott egy hivatalos jegyz könyvtömböt, és jegyzetelni kezdett. - Körülbelül mikor?

95

- Talán tegnap. Az este akartam inni valamit. Nyúlok a pénzemért, és... - Tegnap. Hmmm. - Terl gondterhelt arccal d lt hátra a székén, s rágni kezdte a tolla végét. - Tudsz róla, hogy nem te vagy az els , akinek a szobájából pénzt loptak el? Már ketten jelentették ezt nekem. De neked szerencséd van. - Miért? - Tudod, én vagyok a felel s a dolgozók anyagi biztonságáért is. - Terl látványos mozdulatokkal turkálni kezdett a háta mögött álló polcon. Visszafordult a kisebbik Chamco fivér felé. - Nem volna szabad elárulnom ezt neked. - Töprengve maga elé nézett, majd úgy tett, mint aki mégis rászánta magát valamire. - Megbízom benned. Nem árulhatod el senkinek ezt a titkot. - Hallgatni fogok - mondta a kisebbik Chamco fivér. - Az öreg Numph állandóan zendülést l tart. - Tarthat is, miután csökkentette a béreket. - És, biztosan megérted, nem az én ötletem volt, de a szobád megfigyelés alatt állt tegnap, számos más szobával együtt, természetesen. Ez nem rázta meg túlságosan a fiatalabbik Chamcót. A társaság, mind a munkahelyeken, mind a hálóhelyeken, gyakran megfigyelte saját alkalmazottait. Terl korongok után kutatott a hatalmas rendetlenségben. - Még nem néztem meg ket. Talán nem is néztem volna meg. A lényeg az, hogy a vezet ség nyugodt legyen... ah, igen. Itt van. Körülbelül mikor lehetett? - Nem tudom. Terl rárakta a korongot a lejátszóra, s a képerny felé fordult. - Nagy szerencséd van. - Szerintem is! - Átnézzük ezt a korongot. Két-három nap van rajta... Gyors lejátszásra állítom. - Várj! - szólt a kisebbik Chamco fivér. - Valamit láttam. Terl udvariasan visszaforgatta a korongot. - Talán csak te mentél be a szobádba. Még nem néztem meg ezeket a felvételeket. Túl sokáig tartana, nekem pedig rengeteg a dolgom. A Társaság el írásai... - Várj! Odanézz! - Itt? - Igen. Ki ez? Terl felnagyíttatta a kép közepét. - Ez Zzt! - kiáltotta a kisebbik Chamco. - Nézd, mit csinál! A szobámban kutat. Hah! Megtalálta. A szemét? Odanézz! Ott a pénzed! - Hihetetlen - szólt Terl. - Szerencséd van, hogy a vezet ség lázadástól tart. Hova mész? A fiatalabb Chamco az ajtóra vetette magát. - Lemegyek, és kiverem a szart abból a rohadt... - Ne, ne - mondta Terl. - Így nem tudod visszaszerezni a pénzed. - Ez azért sem lett volna lehetséges, mert a pénz ott lapult egy kötegben Terl öve alatt. Nem sokkal azután lopta el a szobából, miután Chamco beletette a kürtbe. - Ez mostantól kezdve hivatalos ügy. A bizonyíték hivatalos megfigyelés közben került rá a korongra. Terl a 34a-IV. cikkelynél ütötte fel az el tte fekv könyvet. Belelapozott, megfordította a kötetet, majd Chamco orra alá tolta, s megmutatta neki azokat a bekezdéseket, melyek egy alkalmazott másik alkalmazott általi meglopásáról, az egyértelm bebizonyításról s az elporlasztásról szóltak. A kisebbik Chamco elolvasta az idevonatkozó részeket. - Nem tudtam, hogy ilyen szigorú. - Nos, igen. Ezért hát ne rohanj. Ne akard a kezedbe venni a törvénykezést. Terl egy kézifegyvert vett le a fegyverállványról, s a kisebbik Chamco felé nyújtotta. - Tudod, hogy kell használni. Meg van töltve. A helyettesem leszel.

96

A kisebbik Chamco el volt ragadtatva. Ügyetlenül matatta a fegyvert. Tudni akarta, hogy ki van-e biztosítva. - Ügy érted, meg is ölhetem? - Meglátjuk. Ez már hivatalos ügy. Terl felkapta a korongot és a szabályzatot, s magához vett egy hordozható lejátszót. Körülnézett, hogy nincs-e szüksége még valamire. - Menjünk. Maradj mögöttem, s ne szólj semmit. A szálláshelyekre mentek, s megkeresték a felügyel t. Igen, a felügyel látásból ismeri Zzt-t. Igen, látta Zzt-t kijönni Chamco szobájából. Nem emlékezett rá, hogy tizenharmadikán vagy tizennegyedikén történt-e, de látta. Figyelmeztették rá, hogy egy szót sem szólhat, mert “hivatalos megfigyelésr l van szó, melyet a zendülés elkerülése érdekében folytatnak". A felügyel szemtanúként aláírta a jelentést, s a mancsát a szája elé emelve mutatta, hogy néma marad. Egyébként sem érdekelték az igazgatók. Terl, akit a kisebbik Chamco fivér kibiztosított fegyverrel követett, belépett a garázs karbantartó részlegébe. Terl a garázs fels sarkába mutatott, ahol egy gombkamera bújt meg, majd jól látható mozdulattal megnyomta egy távirányító gombját. Zzt felnézett a munkájából. A mancsában egy nehéz szerszám feküdt. A fegyverekre bámult, majd Terl arcára. Félelem gyúlt a szívében. - Tedd le azt a szerszámot - szólt Terl. - Fordulj meg, s mindkét mancsoddal fogd meg azt a gépet. Zzt elhajította a szerszámot. A szerszám elvétette Terlt. Ezután Zzt, Terl ütéseit l, átesett három szerszámállványon. Chamco eközben körülöttük ugrált, abban bízva, hátha l nie kell. Terl rálépett Zzt nyakára, majd magához intette a Chamcót. Saját testével takarva el Zzt-t a kisebbik Chamco el l, Terl letérdelt, s egy gyors mancsmozdulattal “kirántott" egy köteg pénzt Zzt farzsebéb l. Terl átnyújtotta a pénzköteget. - Ezek azok? Zzt hanyatt fordult, s a zsíros padlóról figyelte ket. Chamco megszámolta a pénzt. - Ennyi volt, s itt van a szerencsepénz is! - Magán kívül volt a boldogságtól. Terl így szólt: - Te vagy a szemtanú arra, hogy a farzsebében volt a pénz. - Egyértelm ! - szólt Chamco. - Mutasd a pénzt a kamera felé - mondta Terl. - Mi ez? - ordította Zzt. - Állj hátrébb, s tartsd készenlétben a fegyvert - mondta Terl Chamcónak. Ezután, ügyelve arra, hogy ne állja el az esetleges lövés útját, a munkaasztalra pakolta a holmikat, melyeket az irodájából hozott. Kinyitotta a szabályzatot, s Zzt orra alá nyomta. Zzt fennhangon felolvasta az aláhúzott részt. Az utolsó sornál a hangja elbizonytalanodott, majd Terl felé fordult. - Elporlasztás! Ezt nem tudtam! - A tudatlanság nem mentség. Szerencse, hogy néhány alkalmazott még ismeri a rendelkezéseket. Azt sem tudod talán, hogy miért tetted? - Mit? - nyögte Zzt. Terl elindította a lejátszót. Zzt hitetlenkedve s összezavarodva figyelte a képerny t. Önmagát látta, amint éppen ellopja valakinek a pénzét. Miel tt Zzt megszólalhatott volna, Terl a szeme elé tartotta a felügyel aláírt vallomását. - Hadd porlasszam el - könyörgött Chamco, miközben a fegyver biztosítókapcsolóját babrálta. Terl egyezked módon felemelte a mancsát. - Chamco, tudom, hogy jogod, s t kötelességed lenne végrehajtani a kivégzést. - Terl Zzt-re nézett, aki addigra már feltápászkodott, s riadtan figyelte az eseményeket. - Zzt, nem teszel többé ilyet, igaz? Zzt megrázta a fejét, amit nem válasznak szánt, hanem a saját tanácstalanságát fejezte ki vele.

97

Terl ismét Chamcóhoz fordult. - Látod? Figyelj, Chamco. Megértem a haragodat, de Zzt-nek ez az els hibája. Visszakapod a pénzed, s így te is ki tudod cserélni velem a szerencsepénzemet. Szükségem van rá a bizonyításhoz. Chamco elfogadta a felé nyújtott pénzjegyet, s visszaadta a telefirkált szerencsepénzt. Terl a pénzt magasra tartotta, s a kamera felé fordította, majd hozzácsatolta a felügyel vallomásához. - Figyelj, Chamco - szólt Terl, - Ezt az aktát elteszem egy biztonságos helyre, ahol azonban könnyen rátalálnának, ha bármelyikünkkel történne valami.- Bármikor el tudjuk venni. Bármikor, ha a helyzet úgy kívánja. - Terl hangja bizalmassá vált. - Zzt sokat segített nekem korábban. Nagyon hálás lennék, ha félretennéd a bosszúdat, s élve hagynánk Zzt-t. Chamco gondolataiba merült, s a vére lassan lecsillapodott. Terl Zzt-t figyelte, aki, úgy t nt, megadta magát. Terl Chamco felé nyújtotta a mancsát. - Add ide a fegyvert. - Chamco úgy tett, Terl pedig visszatolta a biztosító szeget. - Köszönöm - mondta Terl. - A társaság hálás lesz neked. Visszamehetsz dolgozni. Chamco elmosolyodott. Ez a Terl egy becsületes és igazságos pszikló. - Köszönöm, hogy segítettél visszaszerezni a pénzem - mondta, s kiment a garázsból. Terl leszerelte a kamerát a sarokból, a zsebébe süllyesztette, s az asztalon álló holmikat is összepakolta. Zzt csak állt, s próbálta legy rni a remegést, ami teljesen eluralkodott rajta. A halál túl közelr l érintette meg. Rémület látszott a szemében, ahogy Terlre nézett, azonban nem Terlt látta maga el tt. A leggonoszabb sátán állt el tte, akit már régóta ismert a pszikló mitológiából. - Minden rendben? - kérdezte halkan Terl. Zzt lassan leereszkedett egy padra. Terl várt egy darabig. de Zzt nem mozdult. - Térjünk az üzletre - szólt végül Terl. A következ dolgokra van szükségem. Kell egy Mark III-as földjáró, két harci gép, korlátozás nélküli hatósugárral, s három teherhajó személyzettel együtt. Kell még üzemanyag és l szer, korlátlan mennyiségben. És még valami. Szépen aláírod ezeket a kiutalásokat, rendben? Zzt meg sem próbált ellenállni, mikor Terl tollat nyomott a karmai közé. A térdére fektette a vastag köteg papírt, s nekilátott egyenként aláírni ket. Ezen az éjszakán a szokatlanul vidám Terl, aki azt állította magáról, hogy nem az italnak, hanem a szerencséjének köszönheti a vidámságát, szoros küzdelemben visszanyerte a pénzét a kisebbik Chamco testvért l. Terl, a gy zelem örömére, mindenkit meghívott egy csésze kerbangóra. A sok, vidám pszikló Terl egészségére ürítette a csészéjét, mikor elindultakba pihen csarnokból, hogy álomra hajtsák a fejüket. Terl gyönyör eket álmodott, mely álmokban mindig megtalálta a hatalmat, amely elvezette a gazdagsághoz, felültette a királyi trónra, s elvezette err l az átkozott bolygóról. 6. Jonnie letette a könyvet, s nyújtózkodva felállt. A leveg ben ott volt a tavasz illata. A hótakaró elolvadt, s már csak az árnyékos helyeken maradt egy-két fehér folt. A leveg kristálytisztának t nt, s az ég kéken ragyogott Jonnie feje felett. Az izmaiban sürget feszültség ébredezett. Más dolog volt a fogság télen, s más volt rács mögött lenni tavasszal.

98

Észrevette, mi zavarhatta meg néhány pillanattal ezel tt. Terl egy hosszú, vékony, feketén csillogó harcjárm vel kanyarodott a ketrec elé. A járm csendesen morgott, s csak sejtetni engedte félelmetes erejét. Terl kiugrott a járm b l, s a lába alatt megrázkódott a föld. Jókedv volt. - Húzz magadra valami ruhát, állat. Vezetni megyünk. Jonnie felöltötte szarvasb r ruháját. - Nem, nem, nem - tiltakozott Terl. - Ruhát húzz, ne b röket. Bebüdösíted az új földjárómat. Hogy tetszik? Jonnie óvatos lett. Mikor Terl a véleményét kérdezte valamir l, jobb volt el vigyázatosnak lennie. - Ez a ruhám - mondta. Terl leakasztotta a pórázt a ketrec tetejér l. - Nos, ahogy akarod. Én kibírom, ha neked nem büdös. Húzd fel a maszkodat. Én nem fogok gázmaszkban vezetni. Hozd a bunkódat is. Jonnie még óvatosabb lett. A derekára csatolta az övét, amelyr l lelógott a zacskó, melyben ott lapult a kovak és az éles üvegdarab. A bunkósbot szíját a csuklójára húzta. Terl megnézte a légtartály leveg szintjét, majd, miközben a maszkot er ltette rá Jonnie fejére, játékosan meghúzta s elengedte a maszk gumiját. - Beszállás, állat. Befelé. Jó kis földjáró, mi? Tényleg az, gondolta Jonnie, miközben elnyelte t a lövészülés. Rikító lila bels tér, csillogó-villogó m szerfal, s fényes kezel szervek. - Megnéztem, nincs-e benne távirányító - szólt Terl. Ezen jót nevetett, miközben bekászálódott a földjáróba. - Tudod mir l beszélek, csökött agyú? Ma elkerüljük a szakadékot. - Megnyomott egy gombot, amit l az ajtók légmentesen bezáródtak. A következ gombnyomásra a leveg helyét átvette a légz gáz. - De hülye is voltál mondta, s még jobban nevetett. A földjáró - alig több mint három láb magasságban a talaj felett - zúgva a síkság felé indult. Egy pillanat alatt elérte a végsebességét. A gyorsulástól Jonnie úgy érezte, elpattan a gerince. Terl lekapta a gázmaszkját, s félrehajította. - Látod ezeket az ajtókat? Hozzá ne merj nyúlni egyikhez sem, mikor nincs rajtam az gázmaszk, te állat. Ez a járgány vezet nélkül belefúródik a földbe. Jonnie alaposan megnézte a kilincseket és a zárakat, s igyekezett a látványt elraktározni az emlékezetében. Jó ötlet. - Hova megyünk? - kérdezte. - Ó, csak úgy megyünk. Csak úgy. Nézel dünk. Jonnie ebben kételkedett. Megfigyelte Terl minden mozdulatát, amivel az a járm vet irányította. A karok és gombok nagy részének szerepét már ismerte. Sokáig észak felé száguldottak, majd délnyugat felé fordultak. A nagy sebesség ellenére Jonnie látta, hogy egy si, f vel ben tt utat követnek. A lövész s r re red nyözött kémlel nyílásán keresztül Jonnie házak tömegét látta maga el tt. Egy magas hegy húzódott a település mögött. A földjáró lassított, majd a legmagasabb épület elé kanyarodott. Jonnie a romlást bámulta. Terl benyúlt a földjáró italszekrényébe, s el húzott egy csésze kerbangót. Megitta, majd nagyot cuppantott a szájcsontjával, s böfögött egyet. Felhúzta a gázmaszkját, s rácsapott az ajtónyitó gombra. - Kifelé, kifelé. Gyerünk nézel dni. Jonnie lekapta a fejér l a maszkot. Terl megfogta a póráz végét, Jonnie pedig kiugrott a járm b l. Körülnézett. A közelben dombokat látott, melyek gépek lehettek valamikor. Az épületek leny göz k voltak. Nem messze t lük egy árok kanyargott, melyet már rég ben tt a gaz. A f mindenhol derékig ért, s a hegyr l lezúduló szél bánatosan süvített az épületek sarkán. - Mi ez a hely? - kérdezte Jonnie.

99

Terl lustán a járm tetejére könyökölt. - Állat, te annak a kornak az els dleges védelmi bázisát látod, mikor még az ember uralta a földet. - Tényleg? - suttogta Jonnie. Terl benyúlt a földjáróba, el húzott egy kinkó útikalauzt, s Jonnie felé dobta. Az egyik oldal sarka be volt hajtva. Így szólt, “A bányaterületekt l nem messze egy leny göz hadtörténeti emlék található. Tizenhárom nappal a psziklótámadás után egy maroknyi embercsoport, primitív fegyverekkel, három órán keresztül ellenállt egy pszikló harcjárm nek. Ez volt az utolsó ellenállás a végs vereség el tt." Jonnie körülnézett. Terl a kígyózó árokra mutatott. - Itt történt - mondta. - Nézd meg. - A pórázt hoszszabbra engedte. Jonnie az árokhoz lépett. Rossz volt látni, hogy hol kezd dött a vég. Néhány k még hevert az árok el tt. A magas füvet lassan ingatta a szél. - Jól néz ki - szólt Terl. Jonnie belemászott az árokba. Az id múlása ellenére még láthatóak voltak azok a fémdarabok, melyek fegyverek lehettek egykoron. Az egyenruhákból, melyek égettek voltak, már tényleg csak foltok maradtak. Jonnie maga el tt látta azokat az elkeseredett embereket, akik reményvesztetten, de bátran harcoltak ebben az árokban. Látni vélte a pszikló földjárót is, amely feltartóztathatatlanul közeledett az árokhoz, majd mégis meghátrált, hogy újra támadjon, s hogy mindaddig folytassa az el renyomulást, míg fel nem morzsolja a maroknyi ellenállást. Jonnie szíve zakatolni kezdett, s a mellkasa megfeszült. Vér dobolt a fülében. Terl lustán nekid lt a földjárónak. - Elég volt? - Miért mutattad meg ezt nekem? Terl felnevetett a maszkja mögött. - Ne forgass semmit a fejedben, állat. Ez volt a bolygó legfontosabb védelmi pontja, s egyetlen vacak pszikló földjáró letarolta. Érted már? Jonnie-nak nem ez jutott az eszébe err l a helyr l. Terl, aki nem tudott angolul, nem tudta elolvasni az épület homlokzatán lév egyszer feliratot, amely így szólt: “Az Egyesült Államok Légierejének Akadémiája." - Na, vedd fel a maszkodat, és szállj be. Ma még mást is el kell intéznünk. Jonnie beszállt. Ez nem a “legfontosabb védelmi bázis" volt, hanem egy iskola, amit néhány iskolásfiú, pár hallgató védett a végs kig. Szembe mertek szállni egy pszikió harcjárm vel, s órákon keresztül fel tudták tartóztatni! Ahogy elindultak, Jonnie visszanézett az árokra. Az népe. Emberek! Valami öszszeszorította a torkát. Nem adták egykönnyen az életüket. Küzdöttek. 7. Terl észak felé vezette a földjárót, tovább követve a régen ben tt utat. Lázasan gondolkodott. Félelem és hatalom. Ha nincs hatalmad valaki felett, meg kell félemlítened. Úgy érezte, ez sikerült neki. Az állat a hely hatása alá került, s ez látszott is rajta. Terl azonban tudta, hogy még sok mindent meg kell tennie, ha meg akarja törni az állatot, s azt akarja, hogy az teljesen behódoljon neki. - Kényelmes? - kérdezte Terl. Jonnie felocsúdott az álmodozásból, s igyekezett éber lenni. Nem ilyennek ismerte Terlt. Szokatlan. Beszédes. Jonnie-nak vigyáznia kellett magára. - Hova megyünk? - kérdezte. - Csak száguldunk egyet. Új földjáróm van. Jól megy, nem? A földjáró tényleg jól ment. A m szerfalon a következ szövegek voltak olvashatóak: “Mark 111 általános rendeltetés harcjárm ", “Halál az ellenségre!" “Csillagközi

100

Bányatársaság, leltári szám: ET-5364724354-7", “Csak Faro tölteteket és légz gázt használjon! Faro a lélegzet és az er ." - Ez a “Faro" is a Társaság része? Terl egy pillanatra elfordította a tekintetét a m szerfalról, s gyanakodva Jonnie-ra nézett. Megrántotta a vállát. - Ne fáraszd azt a csökött agyadat bányatársaság méret dolgokkal, állat. Ez egy monopólium, ami az összes galaxisra érvényes. Ez akkora falat neked, hogy akkor sem lennél képes felfogni, ha ezerszer ekkora lenne az agyad. - Mindent otthonról irányítanak? - Miért ne? - lep dött meg Terl. - Talán valami nem tetszik? - Nem - mondta Jonnie. - Nem, csak hatalmas lehet az a cég, amely egy egész bolygót irányít. - A psziklók nemcsak ezt az egy céget m ködtetik - mondta Terl. - Több tucat akkora cég van, mint a Bányatársaság, és mindegyiket a psziklók vezetik. - Hatalmas lehet a bolygótok - szólt Jonnie. - Hatalmas és er s - mondta Terl Nem árt a félelmet elmélyíteni az ember-állat szívében. - A psziklók felmorzsoltak minden ellenállást, ami valaha az útjukba akadt. Elég egy birodalmi rendelkezés, és egy egész faj t nik el a világegyetemb l! - Mint a kinkók? - Igen. - Terl unta a társalgást. - És mint az emberi faj? - Igen, és mint az összes csökött agyú állat, amelyik nem fogja be a száját - mondta Terl egyre növekv haraggal. - Köszönöm - mondat Jonnie. - Így már jobb. Még a végén udvarias leszel! - Visszatért Terl jókedve. Nem jött rá, hogy Jonnie fontos információt köszönt meg az imént, amúgy pedig esze ágában sincs udvariasnak lenni. Hirtelen egy város körvonala szakította félbe a beszélgetésüket. - Hol vagyunk? - kérdezte Jonnie. - Úgy hívták a várost, hogy "Denver." Aha, gondolta Jonnie. A Nagy Falut Denvernek hívták. Ha saját neve volt neki, akkor az azt jelenti, hogy másik Nagy Falu is volt a környéken. Kezébe vette a kinkó útikalauzt, s éppen a tartalomjegyzéket kezdte olvasni, mikor a földjáró megállt. - Mi van itt? - kérdez sködött ismét Jonnie, miközben körbenézett. A város keleti csücskében lehettek. - Tudtam, hogy csökött az agyad - mondta Téri. - Ez az a hely... - hirtelen felnevetett, amit l alig tudta folytatni a mondókáját - ez az a hely, ahol megtámadtál egy harcjárm vet! Jonnie körülnézett. Tényleg ez a hely volt az. A l résen keresztül is megismerte a helyet. - Mit csinálunk itt? Terl elvigyorodott, ami akár barátságos mosolynak is felfogható volt. - Megkeressük a lovadat! Nem szép t lem? Jonnie lázasan gondolkodni kezdett. Valaminek lennie kell a háttérben. Jobb, ha h vösen viselkedik. Nem látott csontvázat a környéken, persze ez nem jelentett semmit. A vadállatok semmit sem kímélnek. Terlre nézett, s rádöbbent, hogy a barom azt hitte, a ló majd valahol a környéken fog várakozni. Szélsebes egy darabig biztosan megpróbálta követni, majd a hegyek felé vehette az útját. - Temérdek állat él ezen a síkságon - mondta Jonnie. - Két lovat megtalálni... . - Csökött agyú, neked fogalmad sincs a m szerekr l. Ide nézz! - Terl bekapcsolta a m szerfal egyik képerny jét. A járm melletti terület t nt fel rajta, s ahogy Terl egy gombot kezdett forgatni, a képerny úgy mutatta meg a járm környezetét. Terl megnyomott egy gombot, mire halk pukkanás hallatszott a földjáró tetejér l. A tet ablakon keresztül Jonnie látta, amint egy forgó tárgy repül fel a magasba. Terl fel-

101

tolt egy kart, mire a tárgy megállapodott a leveg ben. A kart lehúzva a tárgy is lejjebb ereszkedett. A készülék által látott látvány jelent meg a képerny n. - Ezért nem tudtál elszökni el lem - mondta Terl. - Nézd! - Egy kar elmozdítására a látvány közelebbivé vált. Ezután Terl megnyomta a ,,h keresés" feliratú gombot. mire az egész rendszer automatikus üzemelésre állt át. Jonnie figyelte a temérdek állatot, melyek betöltötték a monitor képét. Megn ttek, aztán kisebbé váltak a szeme el tt, majd a készülék másik állatcsoportot vett célba. Egyre több állat t nt fel a képerny n, s az összesr l közeli képet mutatott a m szerfalon világító képerny . - Ülj nyugodtan - szólt Terl -, és szólj, ha meglátod a lovad. - Felnevetett. - A Föld biztonsági f nöke egyben a talált tárgyak hivatalát is vezeti, amely els sorban állatok tulajdonában lév állatok felkutatásával foglalkozik. - Hangosan hahotázott a saját tréfáján. A vadmarhák szinte elborították a mez ket. A képerny n felt nt néhány farkas is. A kisebbek a hegyekb l, míg a nagyobbak északról érkezhettek. Jonnie látott egy-két prérifarkast, és még a f ben megbúvó csörg kígyókat is észrevette, de lovat egyet sem látott. - Nos - szólt Terl -, elmegyünk dél felé. Tartsd nyitva a szemed, állat, s talán akkor visszakapod a lovad. Szinte lépésben haladtak. Jonnie tekintete a képerny re tapadt. Az id , haladt. Ló sehol. Terl ideges lett. Mi lesz a hatalommal? Ma nincs szerencséje, gondolta. - Nincs meg a ló - szólt Jonnie, habár ha meglátta volna, akkor sem árulta volna el Terlnek. Végül Terl is ránézett a képerny re. El ttük egy kisebbfajta hegy magasodott. A teteje sziklás volt ugyan, de a lábát és a lankásabb részeit fák borították. A fák el tti területen marhák legelésztek. Némelyiküknek hatalmas szarv koronázta a fejét. Félj hát, gondolta Terl. Ne vesszen kárba ez a nap. A földjárót bekormányozta a fák közé, s leállította a hajtóm vét. - Kifelé szólt Terl. Magára kapta a gázmaszkját, s rácsapott az ajtónyitó gombra. Elengedte a pórázt, majd benyúlt az ülés alatti hatalmas rekeszbe, s el húzott egy l fegyvert a hozzá való gránátokkal együtt. Jonnie kimászott a f re, s levetette a maszkját. Telepumpálta a két tartályt, majd bedobta ket az ülésre. Terl elbújt az egyik fatörzs mögé. A háta mögött a hegy magasodott, a vadmarhák pedig az orra el tt legeltek. - Gyere ide, állat - mondta. A pórázt maga után vontatva, Jonnie Terl mögé állt. Nem szerette volna, ha a szörny t találja el. - Mutatok valamit - szólt Terl. - Az iskolában én voltam a legjobb löv . Észrevetted egyáltalán, hogy milyen pontosan szoktam lel ni a patkányok fejét? Pedig olyankor ötvenlépésnyire vannak t lem. Te nem is figyelsz, állat. Nem, Jonnie tényleg nem figyelt. Egy szag csapta meg az orrát, ami a szikla fel l érkezett. Egy nyílás tátongott mögöttük. Egy barlang? A szag ismét kilibbent a barlangból. Terl lenyúlt a földre, s megrántotta a pórázt, amit l Jonnie elvesztette az egyensúlyát. Jonnie feltérdelt, és ismét a barlang felé nézett. Megmarkolta a bunkósbot végét. Terl szakért mozdulattal csatlakoztatta rá a gránátot a fegyver végére. - Ezt figyeld! Fél tucat marha ácsorgott körülbelül nyolcvanlépésnyire t lük. Két vastag szarvú bika volt közöttük. Mindkett öregnek és szívósnak látszott. A másik négy tehén volt. Terl a magasba célzott, s l tt. A gránát körívet írt le a marhák felett, s jóval a csoport mögött csapódott a földbe. Zöld villanással robbant repeszekre, melyek az egyik tehenet leterítették.

102

A többi marha megugrott, s rohanni kezdett. Távolodni igyekeztek a robbanás helyszínét l, így Terl felé száguldottak. Terl a vállához emelte a fegyvert. - Mozgó célpontra izgalmasabb l ni - mondta Terl. - Nehogy azt hidd, hogy az el bb elvétettem. A bikák vezették a rohamot, a tehenek pedig követték ket. A föld rázkódott a patáik alatt. A távolság egyre csökkent a marhák és Terl között. Terl tüzelni kezdett. Ell tte a tehenek lábát, melyek b gve rogytak össze. Ezután a távolabbi bika jobb térdét roncsolta szét egy lövedék. A másik bika már majdnem Terl el tt volt. Az utolsó lövedék ennek a bikának is a jobb térdét járta át. Az állat magatehetetlen húshegyként rogyott össze Terl el tt. A leveg megtelt a marhák fájdalmas b gésével. Terl Jonnie-ra vigyorgott. Jonnie viszolyogva nézett vissza rá. Terl vigyora fesztelen szórakozásról árulkodott. Jonnie undort érzett, ha a szörnyre nézett. Terl... Jonnie akkor döbbent rá, hogy nincs megfelel je a “kegyetlen" szónak a psziklónyelvben. Jonnie a marhák felé fordult. Ahogy elindult, kezében a bunkósbottal, hogy megszabadítsa ket a szenvedésükt l, eddig nem hallott hang ütötte meg a fülét. Jonnie megfordult. A barlangból a legnagyobb grizzlymedve rontott el , melyet valaha is látott. Az állat a lövöldözést l ébredhetett fel, s most ingerülten rohant a neki hátat fordító Terl irányába. - Mögötted! - kiáltotta Jonnie, de hangját elnyomta a szenved marhák b gése. Terl csak állt, s vigyorgott. Egy pillanattal kés bb a medve-felüvöltött. Terl fordulni kezdett, de már elkésett. A grizzly olyan er vel verte hátba Terlt, amit l az elvesztette az eszméletét. A Terl mancsából kirepül fegyver Jonnie felé úszott a leveg ben. Jonnie bal kézzel elkapta. Jonnie számára a fegyver nem volt több, mint egy bunkó. Ledobta a földre, s a saját bunkósbotját a magasba emelve lesújtott a medve koponyájára, miel tt az másodszor is megüthette volna Terlt. A bunkó nagyot koppant a medve koponyájának közepén. A grizzly megtántorodott. A medve hatalmas mancsával Jonnie felé csapott, aki az utolsó pillanatban lehajolt, s így a medve karmai csak a leveg t hasították. A következ pillanatban a bunkó ismét a grizzly koponyáján csattant. A medve felágaskodott, s az ismét lesújtani készül bunkósbot után kapott. A b rszíj, ami a bunkót kötötte Jonnie csuklójához, elszakadt, s a bunkó kirepült Jonnie kezéb l. Jonnie felkapta a földr l a fegyvert, s a csövénél fogva megmarkolta. A grizzly kitátott pofával vetette rá magát Jonnie-ra. A fegyver tusa összezúzta a medve néhány fogát. A következ ütés már ismét a grizzly koponyáját érte. Egyre halkuló bömbölés közepette a medve elterült. Többé már nem is mozdult meg, csak a végtagjait rázta a halál. Terl már visszanyerte az eszméletét. A gázmaszkja a helyén volt. Riadt tekintettel bámult keresztül a maszk üvegén. Hála Istennek, a póráz nem akadályozta semmiben a küzdelem alatt. A sodronyt magához rántotta, s felcsavarta. Ezután a fegyvert kezdte vizsgálgatni. Feliratok magyarázták a kezel szervek funkcióit. A fegyver be volt biztosítva.

103

Jonnie Terlre nézett. Terl visszabámult rá; miközben karmait ki-be hajlítgatta. Várt. Biztos volt benne, hogy az állat a vállához emeli a fegyvert, és tüzel. A mancsát az övér l lógó kézifegyver felé csúsztatta. Ha Jonnie látta is a mozdulatot, nem vett róla tudomást. Hátat fordított Terlnek. Kibiztosította a fegyvert, célzott, s hat lövéssel megszabadította a megnyomorított marhákat szenvedésükt l. Jonnie visszatolta a biztosítószeget, majd belenyúlt a derekáról lógó zacskóba, s el húzta az éles üvegdarabot. A medvéhez lépett, s nekilátott lenyúzni a bundáját. Terl mozdulatlanul figyelte Jonnie-t. Hosszú id telt el addig, amíg rá nem ébredt, jobban tenné, ha megvizsgálná a sérüléseit. A háta sajgott, a ruhája elszakadt, a mancsát pedig zöld vér borította. Mozgatni kezdte a vállát. A háta nem sérült meg. A földjáróhoz sántikált, beült az ülésbe, s a nyitott ajtón keresztül Jonnie-t nézte. - Nem fogod behozni a földjáróba azt az irhát - mondta Terl. Jonnie fel sem nézett a munkájából. - Felkötöm a tet re. Összegöngyölte az irhát, s a legfiatalabbnak látszó tehénhez lépett. Fürgén dolgozva az üveggel, kivágta a tehén bélszínjavát, a nyelvét, s egy darabot a combjából, majd az egészet belecsomagolta a medve b rébe. Jonnie néhány b rszíjat vett el a zacskójából, s a medveirhát a hússal együtt a harcjárm tetején lév fegyverállványhoz kötözte. Ezután visszaadta a fegyvert Terlnek. - Be van biztosítva - mondta. Letépett néhány f csomót, s megtörölte vele a kezét. Terl még mindig Jonnie-t bámulta. Fél? Egy fenét. Ez az állat egy cseppet sem fél t le. Valami fogást kell rajta találni, de sürg sen! Szállj be - mondta Terl. - Kés re jár. 8. Az elkövetkez nap Terl újra lázasan dolgozott. Ismét találkozni készült a bolygóigazgatóval. Fáradtságot nem ismerve kérdezgette az alkalmazottakat a zendülésr l. A válaszokat egy olyan fajta szalagra rögzítette, amit egyszer volt vágni, s azután összeilleszteni. Bonyolult feladat volt, a legnagyobb el vigyázatosságot igényelte. Az alkalmazottakat rendszerint munka közben lepte meg. A kérdések gyorsak, és f ként alattomosak voltak. Az els kérdés így szólt: “A Társaság melyik rendszabálya foglalkozik zendüléssel?" Az alkalmazottak - néha riadtan, de mindig gyanakodva - elmondták, amit a zendülésr l tudtak, vagy tudni véltek. A kérdez sködés rendszerint így folytatódott: "Mondja el a véleményét egy esetleges zendülésr l." Az alkalmazottak hosszadalmas szószátyárkodásba kezdtek: “A zendülés nem jó dolog. A vezet ket rendszerint elporlasztják a zendül k, de a zendül k maguk sincsenek biztonságban. Én sosem támogatnék zendülést, s nem is vennék részt benne." Egész nap folyt a kérdez sködés. Terl ki-be rohant az épületekb l, miközben a maszkját le-föl rángatta a fejér l. Rögzíteni, rögzíteni, mindent rögzíteni. Minden kérdés el tt bután ingatta a fejét, közben mosolygott, s azt mondogatta, ez csak formalitás, a vezet ség mindig kitalál valamit, de persze , Terl, az alkalmazottak oldalán áll. A kérdez sködésével azonban nyugtalanságot keltett. Az alkalmazottak tanácstalanul fordultak egymáshoz, mivel nekik, bércsökkentés ide, bércsökkentés oda, eszük ágában sincs semmiféle zendülés. Ahogy Terl id r l id re megfordult az irodájában, rövid ideig elid zött a ketrecet mutató képerny el tt. A magasra felszerelt gombkamera kiváló rnek bizonyult. A kíváncsiság, és valami megmagyarázhatatlan érzés újra és újra a képerny elé rángatta.

104

Az állat rendkívül céltudatosan dolgozott. A hajnal els sugarai már ébren találták. Tisztára vakarta a medveirhát, majd hamuval bedörzsölte. Az irha most kifeszítve száradt a rácson. Faágakból állványokat készített, s a t z fölé rakta ket. A marhahúst hosszú csíkokra vágta, majd ráfektette ket az állványokra. Levelekkel fojtotta el a tüzet, amit l s r füst keletkezett, s elborította a hússzeleteket. Terl nem igazán tudta, hogy mit csinál az állat. Estefelé azonban már tudni vélte. Az állat valószín leg valamilyen szertartással köszönti a tavaszt. Sokat olvasott ezekr l a kinkó útikalauzokban. Táncolni is szoktak, és más bolondságokat is csinálnak ilyenkor. A füstnek az a feladata. hogy elvigye a legyilkolt állatok szellemét az isteneikhez. Tegnap az ember-állat más állatokat gyilkolt le. Ett l a gondolattól Terlnek ismét sajogni kezdett a háta. Sosem hitte, hogy bármelyik földi lény képes lenne kárt tenni egy psziklóban, de az a grizzly alaposan ellátta a baját. Hatalmas medve volt, a súlya legalább annyi lehetett, mint Terlé. Talán mikor eljön a napnyugta, az állat még táncolni is fog a ketrecében. Terl ezt cseppet sem tartotta veszélyesnek, ezért tovább folytatta a kérdez sködést. Ezen az estén Terl nem jelent meg a pihen csarnokban. Az állat táncát is elfelejtette megnézni. A felvételekkel volt elfoglalva. Azzal a hozzáértéssel dolgozott, ami csak egy jól képzett biztonsági f nök sajátja. Terl hol félmondatokból, hol szavakból vágta össze a nyilatkozatokat, hogy azok a számára kedvez tartalmat kapjanak. Szavak, s néha egész mondatok elhangzási helyének megváltoztatásával az alkalmazottak nyilatkozatai egyre jobban megfeleltek Terl szándékának. A következ vélemény vált jellemz vé: “Támogatnék egy esetleges zendülést. Ha zendülésre kerülne sor, a zendül k akkor lennének biztonságban, ha elporlasztják a vezet ket." Idegszaggató munka volt. Egyre több lett az elkészült nyilatkozat. Legvégül az egészet átmásolta egy korongra, melyen nem látszottak a vágásnyomok, s ahogy hátrad lt a székében, látta, hogy a keleti látóhatár már szürkül. Ásítva járkált az irodájában, s igyekezett eltüntetni az eredeti szalagokat. Várta a reggeli idejét. Eszébe jutott, hogy elmulasztotta megnézni az állatot, hogy az napnyugtakor táncol-e a t z körül. Terl úgy találta, nagyobb szüksége van az alvásra, mint a reggelire, ezért led lt, hogy szunyókáljon egy kicsit. Ebéd utánra beszélte meg a találkozót a bolygóigazgatóval. Kés bb azzal áltatta önmagát, hogy azért követett el baklövést, mert elmulasztott reggelizni, s még ebédelni sem ment el. A találkozó jól kezd dött. Numph a telezsúfolt íróasztal mögött ült, s ebéd utáni kerbangóját kortyolgatta. A szokásos révülettel meredt maga elé. - Elkészült az ön által kért anyag - kezdte Terl. - Micsoda? - Megkérdeztem számos alkalmazottat. - Mir l? - A zendülésr l. Numph azonnal éber lett. Terl Numph asztalára tette a lejátszót, készen arra, hogy elindítsa a felvételt. Miel tt azonban bekapcsolta volna, így szólt: - Ez természetesen szigorúan titkos. Az alkalmazottak úgy tudják, hogy senki nem fogja hallani a véleményüket, s azt sem tudják, hogy a szavaikat rögzítettem. - Okos, okos - szólt Numph. A hallottak olyannyira felizgatták, hogy azonnal megigazította az asztalán lév csészét. Terl nekilátott lejátszani a korongokat. A hatás pont olyan volt, mint amilyenre számított. Numph egyre szürkébb lett. Mikor az anyag végére értek, Numph teletöltötte a csészéjét kerbangóval, s egy hajtásra kiitta. Szótlanul meredt maga elé.

105

- Továbbá - folytatta Terl - azért is javaslom ezt az egészet titokban tartani, mert nem lenne szerencsés, ha ezek az egyéni vélemények kiszivárognának, s esetleg ennek hatására robbanna ki egy lázadás. - Igen - mondta Numph. - Jó - szólt Terl. - Már el is készítettem a szükséges iratokat és parancsokat. - Egy köteg papírt tett Numph asztalára. - Az els egy rám vonatkozó parancs, amely elrendeli, hogy tegyem meg az általam szükségesnek tartott lépéseket. - Igen! - szólt Numph, és aláírta. - A második elrendeli az összes fegyver elzárását. - Igen! - Numph ezt is aláírta. - A következ visszarendeli az összes harci eszközt, amelyet más bányaterületre rendeltek, s az általam használtakon kívül az összest zárolja. - Igen! - mondta Numph, s aláírta a parancsot. Terl elvette Numph el l az aláírt okmányt. A bolygóigazgató a következ re bámult. - Mi ez? - kérdezte Numph. - Felhatalmazás emberek gy jtésére és gépkezel vé történ kiképzésükre, annak érdekében, hogy az ércszállítás folyamatos legyen abban az esetben is, ha alkalmazottak halála vagy munkamegtagadás hátráltatná a munkát. - Nem hiszem, hogy ez lehetséges - mondta Numph. - Ezzel csupán az alkalmazottakat szorítanánk rá a munkára. Ön is tudja, és én is tudom, hogy az elképzelés megvalósíthatatlan. Numph kétkedve felsóhajtott, mikor aláírta az el tte fekv papírt. Önmaga megnyugtatása érdekében így motyogott: - Egy terv vészhelyzet esetére, egy lehetséges alternatíva. Lényegében az alkalmazottak fegyelmezésének egy eszköze. Terl ekkor követte el a baklövést. Elvette Numph el l az aláírt felhatalmazást, s így szólt: - Ennek köszönhet en csökkenhet az alkalmazottak száma. - Kés bb rájött, egy szót sem lett volna szabad szólnia. - Ó? - kapta fel a fejét Numph. - És biztos vagyok benne - folytatta Terl, megtetézve el z baklövését -, hogy az ön unokaöccse, Nipe szívb l támogatni fogja ezt. - Támogatni? Mit? - Az alkalmazottak számának csökkentését - vágta rá Terl. Ekkor Terl meglátta Numph arcán a megkönnyebbülést. Meglátta, hogy Numph rájött valamire, majd nagy k esett le a szívér l. Numph szinte vidáman nézett rá Terlre. Megkönnyebbülés áradt szét a bolygóigazgatóban. Magabiztosság vette át a félelem helyét. Terl tudta, hogy ezt nagyon elszúrta. Az unokaöcsre való utalás bizonytalanságban tartotta Numphot, s ez megadta Terlnek a szükséges hatalmat Numph felett. Hatalmas hibát követett el akkor, mikor felfedte, semmilyen biztos tudás nincs a birtokában. Numph rájött, Terl nem tud semmit, s Terl sem tudja már meg soha, hogy mi zavarta Numphot. Hatalmas baklövés. - Nos - szólt Numph szokatlanul élénken - hát csak menjen, és végezze a munkáját. Biztos vagyok benne, hogy minden el fog rendez dni. Terl megállt, miután kilépett az ajtón. Mi a franc lehetett az, ami a birtokában volt, csak maga sem tudott róla? Mi lehet a felszín alatt? Numph már nem félt. Terl hallotta, ahogy a zárt ajtó mögött kuncog. A biztonsági f nök elhessegette a feje fölül a sötét fellegeket, s elindult. Legalább most összeszedheti az állatokat, s folytathatja a terve megvalósítását. Mikor végeznek, úgyis elporlasztja mindegyiket. Bárcsak Numphot is elporlaszthatná! Hatalom, hatalom. Numph felett már nem volt hatalma, s az állat felett sem. Tennie kell valamit.

106

9. A teleportációs terület környékét betöltötte a gépek és munkaeszközök folyamatos zaja. Egy üvölt teherhajó éppen akkor érkezett meg, s a k zetet, amit magával hozott, kiborította az emelvényre. Kotrógépek kezdték taszigálni a kavicshegyet, s terelték egyre közelebb a futószalagokhoz. A futószalagokról hatalmas rostákra zúdult a k zet, ahonnan porfelh szállt az ég felé. Egyre csak n tt a teleportálásra kész k zethalom. Jonnie ült a zajban, hozzáláncolva a poranalizátor m szerfalához, félig vakon a mindent beborító portól, s félig süketen a sz nni nem akaró zajtól. A feladata az volt, hogy az egymás után következ szállítmányok urániumtartalmát megvizsgálja. A rosta k porral töltötte meg a leveg t, Jonnie-nak pedig egy érzékel fényt kellett a gomolygó porra irányítania, majd figyelnie kellett a m szerfalat, hogy a piros, vagy a lila fény gyúl-e ki rajta. A lila fény azt jelentette, hogy a szállítmány alkalmas a teleportálásra, a piros esetében pedig vészjelzést kellett leadnia. Nem egyedül végezte ezt a munkát. Ker, a bánya helyettes munkavezet je szigorú tekintettel figyelte minden mozdulatát. Ker fejét átlátszó bura fedte be, Jonnie-nak azonban mindene telement porral. Még szemüveget sem adtak neki. Ker rácsapott Jonnie vállára, jelezve, hogy megérkezett a következ rakomány. Kert alapos megfontolás után választotta ki a biztonsági f nök arra a feladatra, hogy tanítsa be az állatot a bányagépek kezelésére. Sok minden szólt Ker mellett. Ker a psziklók között apró termet nek számított. Csak hét láb magas volt. Akik ismerték, gejzírszájúnak hívták, mivel folyamatosan beszélt. Már senki sem hallgatta végig. Barátai nem voltak, ezért állandóan barátkozni próbált. Állítólag félesz volt, habár a gépekhez jól értett. Ezek az indokok önmagukban is elegend ek lettek volna, de Terlnek még más is volt a kezében. Kínos helyzeten kapta rajta Kert két n nem alkalmazottal egy munkaterületi irodában. Terl képre rögzítette az esetet, de nem jelentette, amiért Ker és a n stények igen hálásak voltak. Volt még más is. Ker megrögzött b nöz volt, aki csak azért vállalt munkát a Földön, hogy elkerülje az otthoni letartóztatást, s Terl segített neki ebben. Miel tt még ez az ember dolog Terl eszébe jutott volna, Ker bevonásával akart valamit kitalálni, habár lehetetlen lett volna psziklókat felküldeni a hegyekbe, s kés bb jobbnak látta, ha Kert kihagyja a terveib l. Kert azonban most fel lehetett használni. Egyfolytában beszélt, de a hangját elnyelte az átlátszó bura. - Meg kell vizsgálnod minden egyes porszemet, nem uránium-e. Egy izotóp sem juthat a teleportálás helyszínére. - Miért, akkor mi lenne? - üvöltötte Jonnie. - Nagy t zijáték lenne otthon, az egyszer biztos. Ez az emelvény is szétrobbanna, mi pedig lángra kapnánk. Mindez a portól. Figyelned kell, hogy nincs-e benne. Nem lehet benne uránium! - Történt már ilyen? - ordított Jonnie. - Nem! - üvöltötte Ker -, és nem is fog. - Elég hozzá a por? - kérdezte Jonnie. - Elég. - És mi van a tiszta urániummal? - Azt nem vizsgáljuk. - Valaki más vizsgálja? - Soha nem szállítunk urániumot. Jól megvoltak egymással. Ker el ször azt gondolta, különös lény az ember, de kés bb barátságosnak érezte, s ennek nagyon örült, mivel nem voltak barátai. Az állat egyfolytában kérdez sködött, Ker pedig imádott beszélni. Most legalább egy emberállat meghallgatta, s ez a semminél jobb. Mindemellett szívességet tesz Terlnek is, s ez talán majd hozzájuttatja egy új névhez. Terl minden reggel elhozta az emberlényt, hozzákötötte ahhoz a géphez, amelyiknek a kezelésével azon a napon foglalkoztak, majd este eljött érte. Ker, fejvesztés terhe

107

mellett, maga is eloldozhatta Jonnie-t a gépt l, hogy egy másik munkafolyamathoz menjenek át, de Terl a legszörny bb következményeket helyezte kilátásba, ha az emberállat megszökne. A gépkezel ezen a reggelen boldogan vette tudomásul a szünetet. Ez a munkahely rendkívül veszélyes volt, s már rengeteg pszikló lelte itt a halálát az elmúlt évtizedekben. Veszélyességi pótlékot eddig ugyan kaptak, de a bércsökkentési hullám ezt is eltörölte. A teherhajó éppen elment, a szállítmánya pedig már a teleportációs területen várta a továbbítást. A munkaterület id legesen elcsendesedett. A gépkezel visszajött, s bizalmatlanul vizsgálgatta a m szereit. - Elrontott valamit? - kérdezte, s karmával Jonnie-ra bökött. - Eddig még semmi nem romlott el - mondta Ker védekez en. - Hallottam, hogy felrobbantott egy kotrógépet. - Ó, egy tolólapos tényleg felrobbant - mondta Ker. - Néhány hónapja történt. Waler vezette. - Aha, szóval az volt az, amelyiknek egy hajszálrepedés volt a fülkéjén? - Ja - mondta Ker. - Az volt az. - Azt hittem, ez az állat robbantotta fel. - Ezt csak Zzt híreszteli, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy hanyagul végzi a karbantartást. A hallottak ellenére a gépkezel mégis alaposan végignézte az urániumellen rz m szereket. - Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte Jonnie. - Hé!.- kiáltott fel a gépkezel -, ez psziklónyelven beszél. - Biztosan szivárog a sisakja - magyarázta Ker Jonnie-nak. Jonnie a gépkezel re nézett. - Robbant már föl sisak a fejeden? - Dehogy robbant. Élek, nem? Nem szeretném, ha egyszer felrobbanna a légz gáz a környezetemben. Na, t nés a gépemt l. Jön egy teherhajó. Ker eloldozta Jonnie-t, s az egyik távvezeték oszlopának árnyékába húzódtak. Végére értünk a teleportálási folyamatnak. Holnap már a tényleges bányászattal fogunk foglalkozni. Jonnie körülnézett. - Mi az a kis ház? Ker odanézett. Egy kupolával fedett épület volt az, melyb l h t bordák álltak ki. Ó, az a hullaház. A Társaság rendszabályai szerint az összes elhalálozott psziklót viszsza kell szállítani a bolygójára. Jonnie érdekl dni kezdett. - Érzelmek, család? - Ó, nem. Egy fenéket. Semmi ilyesmir l nincs szó. Valakinek egyszer az a bolond elképzelése támadt, hogy nem szabad megengedni, hogy egy idegen faj megkaparintson egy halott psziklót, mert megvizsgálnák az anyagcseréjét, és utána könnyedén galibát tudnának okozni a psziklóknak. Ezért tartják számon az összes psziklót. Azt sem akarják, hogy egy név még akkor is szerepeljen a fizetési listákon, mikor a fickó már rég halott, s valaki más vegye fel a pénzt. Korábban ez többször el fordult. - Mi történik a ... holttestekkel? - Összegy jtjük, majd teleportáltuk ket, mint bármilyen más csomagot. Mikor hazaérnek, az otthoniak eltemetik ket. A Társaságnak saját temet je van a Psziklón. - Micsoda egy bolygó lehet! Ker ragyogva magyarázott. - Azt meghiszem! Semmi rohadt sisak meg bura. A légkör légz gázból áll. Amennyit csak akarsz! Csodálatos. Jó er s gravitáció, nem ilyen gyengécske, mint itt. Mindennek csodálatos lila színe van. N stény meg mint a tenger! Ha egyszer végre elszabadulok innen, ha Terl elintézi nekem azt az új nevet, tíz feleségem lesz, én pedig egész nap csak heverészni fogok, s kerbangót szopogatok. - A légz gázt otthonról szállítják ide?

108

- Igen. Nem lehet el állítani más bolygókon. Olyan alkotóelemeket tartalmaz, melyek csak a Psziklón találhatóak. - Ez azt jelenti, hogy a Psziklón lassan elfogy a légkör. - Ó, nem - mondta Ker. - Az összetev k különböz bomlástermékek, s a bolygó belsejéb l is szivárog bel lük. Egyre több lesz. Látod ott azokat a tartályokat? Jonnie a tartályokból rakott piramis felé fordult, amit nyilvánvalóan a Psziklóról teleportáltak. Emel szerkezetes traktorok estek neki a rakásnak. Néhány tartályt beemeltek az egyik teherhajó rakterébe. - Azok a tartályok a tengerentúlra mennek - mondta Ker. - Hány bányaterület van ott? - kérdezte Jonnie. Ker megvakarta a nyakát, ahol a sisakja rácsatlakozott a gallérjára. - Tizenhat, azt hiszem. - Hol vannak? - kérdezte Jonnie érdektelennek t n hangon. Ker már készült, hogy megrántsa a vállát, de hirtelen felvidult a tekintete. A farzsebéb l egy papírköteget húzott el , amit a kezében tartott irattartón kiterített. A papír gy rött volt és koszos, de jól ki lehetett venni, hogy mit ábrázol. Ez volt az els eset, hogy Jonnie megpillanthatta a Föld térképét. Ker a karmát végighúzta a térképen, és számolt. - Ja. Tizenhat, és két alállomás. - Mi az az alállomás? Ker az oszlopra mutatott. Az oszlopok délnyugati irányba sorakoztak egymás után, míg bele nem vesztek a látóhatárba. - Az energiaellátás egy hidroelektronikus hálózaton érkezik, több száz mérföldr l innen, egy si telepr l. A Társaság kicserélte benne a berendezéseket, s most onnan kapjuk a teleportáláshoz szükséges energiát. Ez az alállomás. - Vannak ott munkások is? - Ó, nem. Minden automatikus. Van egy alállomás a déli, tengerentúli szárazföldön is. Az is magától m ködik. Jonnie a térképre nézett. Izgatott volt, de igyekezett eltitkolni. Öt szárazföldet számolt meg. Az összes bányavidék jól láthatóan be volt jelölve a térképen. Jonnie egy tollat húzott el Ker mellzsebéb l. - Hány gépet kell még megismernem? kérdezte Jonnie. Ker gondolkodott. - Ott vannak a fúrók... a markolók... Jonnie a térképért nyúlt, s úgy hajtogatta össze, hogy a hátoldalának egy tiszta területe kerüljön elé. Írni kezdte a gépek nevét, ahogy Ker sorolta ket. Mikor végeztek, Jonnie visszaadta Kernek a tollat, de a térképet szórakozottan az övér l lógó zacskóba dugta. Jonnie nyújtózkodott egyet, majd begörbített háttal így szólt: - Mesélj még nekem a Psziklóról. Nagyon érdekes hely lehet. A bánya helyettes munkavezet je fecsegni kezdett. Jonnie megfeszített figyelemmel hallgatta. Az adatok és a pontos leírások mindennél többet értek a számára, a térkép pedig megnyugtatóén domborította ki a derekáról lógó b rzacskót. Mikor csak egyetlenegy olyan ember van az egész psziklóbirodalomban, aki népének felszabadítását forgatja a fejében, a tudásnak és az információnak minden kis morzsája felbecsülhetetlenül értékes lesz a számára. A kitermelés és a szállítás átható zaja kérlelhetetlenül dübörgött körülöttük.

109

V. RÉSZ 1. Jonnie elindulása óta a világ kereke egy egészet fordult maga körül, s mikor Jonnie felnézett a tavaszi égboltra, tudta, hogy meg kell szöknie. Három hét telhetett már el, az új évb l. Szörny képek gyötörték. Látta Chrissie-t, amint nekivág a síkságnak, s ha ott nem történik baja, biztosan belezuhan egy bányába. Számtalan akadály tornyosult Jonnie elé. Leküzdhetetlen feladatnak látszott majdan becsapni a psziklók h keres jét, de Jonnie makacs elszántsággal nézett szembe a reá váró nehézségekkel. Csak nehezítette a tervét az az önmaga elé állított cél, hogy megszabadítsa a földet a psziklóktól, s feltámassza az emberi fajt. Ébren feküdt a ketrecében, s a hold fénye különös árnyakat rajzolt a ketrec köré. Egyszerre volt riadt ezekt l az árnyaktól, s mulatott saját félénkségén. Ide jutott. Megkötve, mint egy kutyát, rácsok mögé zárták, s most minden lépését figyelik, készen arra, hogy üldöz be vegyék, ha meg találna szökni. Pedig még akkor is megpróbálja, ha belepusztul a próbálkozásba. Meg kell szöknie. Két nap múlva elérkezett a szabadulás lehet sége. Megszabadulni, egyel re csak a póráztól. Terl, valami oknál fogva, ragaszkodott ahhoz, hogy Jonnie az elektronikus m szerek javítását is kitanulja. Terl sovány magyarázatot adott arra, miért fontos ez neki: néha a gépek m szerei elromlanak, vagy az irányítóberendezések mennek tönkre, ezért a gépkezel knek érteniük kell a m szerek javításához is. Terl azt gondolta, ezzel elegend magyarázatot adott. Jonnie azonban, kiképzése idején, egyszer sem látta, hogy a gépkezel k elektrom szerészi feladatokat is végeztek volna. Ha valami elromlott, egy szerel felpattant egy háromkerek járm re, a helyszínre sietett, s megjavította a berendezés elektronikus részeit. Terl ragaszkodása ahhoz, hogy Jonnie ehhez is értsen, s ez ellen Ker sem tiltakozott, Terl érthetetlen lépései közé tartozott. Terlnek valószín leg olyan helyen lesz szüksége elektrom szerészre, ahová nem vihet magával pszikló m szerészt. Ezért Jonnie éppen egy padon görnyedt, s áramköröket, ábrákat s képleteket magolt. Nem okozott neki túl nagy nehézséget az anyag elsajátítása. Az áram elindul erre, ott megváltozik, s a végén valamivé átalakul. A vékony vezetékek és kapcsolók szabályosságot és rendet sugalltak magukból. A szerszám egyenesen elkápráztatta. Olyasmi volt, mint egy kisebbfajta kés, melynek azonban hatalmas a nyele. Nagynak számított Jonnie markában, de elveszett a psziklók mancsában. Ha a kapcsolóját a megfelel számra állították, a penge szétvágta az. elébe kerül drótot. Ha azonban a drótot ismét össze kellett illeszteni, elég volt a penge alá tenni a két drótvéget, s a vezeték összeforrt. Ez azonban csak akkor m ködött ilyen egyszer en, ha azonos fajta fémet kellett összeilleszteni. Köt anyagra volt szükség akkor, ha különböz fémeket akart valaki összeforrasztani. Mikor Ker elment, hogy szerezzen egy zacskóval kedvenc rágcsálnivalójából, Jonnie egyedül maradt az elektronikai raktárban, s a szerszámot kipróbálta a pórázán. A fémsodrony könnyedén kettévált. Jonnie átkapcsolta a szerszámot, majd összeillesztette a két véget, s összeforrasztotta a sodronyt. Nyom nélkül forrt össze a póráz.

110

Jonnie próbálkozás nélkül tudta, hogy a nyakán lév fém nyakörvet is szét tudná vágni a szerszámmal. Az ajtó felé fordult, hogy megbizonyosodjék róla, Ker nem közeledik a folyosón, s más sem figyeli t, majd körülnézett a raktárban. Egy szerszámszekrény állt a raktár túlsó végében. Jonnie szétvágta a pórázát, majd a szekrényhez rohant, s kinyitotta. Különböz alkatrészek, vezetékek és szerszámok voltak bezsúfolva a szekrénybe. Jonnie ideges mozdulatokkal kutatta át a rendetlenséget. Megtalálta, amit keresett. Az összedobált holmik alatt rálelt egy szerszámra, ami ugyanolyan volt, mint amit a kezében tartott, csak öregebbnek látszott. A távolból közeled léptek döngése hallatszott. Visszarohant a padhoz, s az úJonnan szerzett szerszámot a két sodronyvéghez illesztette. M ködött! A visszaérkez Ker lustán és érdektelenül lépett be a raktárba. Jonnie szerszáma ekkorra már a mokaszinja szárában lapult. - Látom, jól dolgoztál - mondta Ker az áramkörökre nézve. - Igen, jól dolgoztam - válaszolta Jonnie. 2. Terl mélyen elmerült saját gondolataiban. A bolygóigazgatóval történteken töprengett. Terl tudta, hogy a mancsában volt valami, amit aztán eleresztett. Emiatt az álom elkerülte a szemét, s a feje sajogni kezdett. Néhány dolog azonban nagyszer en alakul, s ezek talán majd ismét hatalmat biztosítanak Numph felett. A hamis “zendülés" miatti intézkedések végrehajtása lassan befejez dött. Elérte, hogy a harci gépeket visszarendelték a többi bányavidékr l, s leállították ket. A fegyvereket kiszedette bel lük, s lakat alá helyezte ket. ellen rizte az egyetlen, m köd távfelderít t, amivel nem rég repült át a magas hegyek felett. A felszínre került gyönyör aranytömb még mindig a hegyek közt csillogott, meztelenül kínálva magát a magasból lenéz nek. Tiszta, fehér kvarchomok vette körül a sárgán csillogó, hol hosszúkás, hol gömböly aranydarabokat! Egy szerencsés földrengésnek köszönhet en az addig az aranyon lév szirt letört, s lezuhant az el tte húzódó kanyon mélyére. Az si vulkán egyszer aranyat köpött a felszínre, majd további lávaömlés betakarta az aranyréteget. Az arany feletti csúcs most letörött, s a folyó által vájt kanyonba zuhant. A terület csak néhány szempontból volt hátrányos. Magas volt az urániumkoncentráció, ami végzetes lehetett volna a psziklók számára. A hegy csúcsa ferdén tört le, ami miatt az arany egy meredek területen került a felszínre. A terület a kanyon felé lejtett. Kétezer láb mély szakadék tátongott a hegy lába alatt. A gépek számára csak egy igen kicsiny vízszintes terület állt rendelkezésre a hegy tetején. Jó néhány bányász leli majd halálát ezen a helyen. Terl csak a felszínen lév aranyat akarta megszerezni. Nem akart mélyre lefúrni, hogy megtalálja a következ tömböt is. Legalább egy tonna arany volt a szeme el tt. A Psziklón, ahol igen ritka fém volt az arany, s ezért rendkívül magas volt az ára, ennyi aranyért legalább százmillió kreditet fizetnek. Ez a pénz aztán megnyitja a kapukat a személyes hatalom felé. Tudta, hogyan vigye el innen az aranyat. Még azt is kidolgozta, hogy miként teleportálja haza anélkül, hogy otthon észrevennék az arany megérkezését. Ismét a távfelderít által készített képekre nézett, majd el vigyázatosságból meghamisította a rajtuk lév dátumot és a helymegjelölést, aztán a képeket poros és senkit sem érdekl akták mélyére rejtette.

111

A biztonság kedvéért a hatalmába kell kerítenie Numphot. Ha bármi hiba csúszna a számításaiba, nagy szüksége lenne a védelemre. Aztán ott volt még a tíz évr l szóló ítélet is, mert Terl ítéletnek érezte, amit le kell szorítani egy évre, amit még ezen az átkozott bolygón kell letöltenie. Bármibe is keveredett Numph az unokaöccsével, s Nipe munkakörével, Terl már nagyon messze sodródott ett l. Az íróasztalára borulva gondolkodott. Fogást kell találnia az állaton is, mégpedig olyan er set, hogy az állatot rá lehessen venni arra, hogy felügyelet nélkül bányásszon, s el is szállítsa az aranyat a helyszínr l. Az állat egyébként szorgalmasan tanult, s a többi állat hamarosan beállhat a sorba. Egyvalami még ennél is jobban fellelkesítette Terlt. Bízott a saját szerencséjében. Az állatok majd szépen megcsinálnak mindent, aztán ha végeznek, elporlasztja ket egyt l egyig, az arany pedig elröpül haza. Numph volt a terv legbizonytalanabb része. Egyetlen parancsával elküldheti vagy megsemmisítheti az állatokat. Visszavonhatja a géphasználatra vonatkozó engedélyt. Hamarosan a vén bolond rájön, hogy a bolygón nyoma sincs zendülésnek, s ez Terl mostani kiváltságaiba kerülhet. Kevés a “zendülésre" utaló jel. Az órára pillantott. Már benne jártak a teleportálás szokásos idejében. Felpattant, felkapta a gázmaszkját, s néhány perc múlva már a teleportációs emelvényen állt. Terlt körülvette az örvényl por, s a szállítást megel z készül dés fülsért zaja. A futár is megérkezett már, s az iratokat tartalmazó doboz, készen az utazásra, az emelvény sarkán feküdt. Char, akit Terl jelenléte megzavart a teleportálás tüzelésének el készítésében, mogorván indult Terl felé. - Az iratküldemény szokásos ellen rzése - mondta Terl. - Biztonsági el írás. - Felmutatta a bolygóigazgatóval aláíratott engedélyt. - De csak gyorsan - kiáltotta Char. - Nincs id nk várni. - Az órájára pillantott. Terl felkapta a dobozt, s beült vele a földjáróba, amivel az imént érkezett. A dobozt felnyitotta a nála lév kulcsmásolattal, s a maga mellett lév ülésre tette. Senki nem figyelte, mivel foglalatoskodik. Char a kotrógépek kezel it molesztálta, akik nem kell en takaros kupacot hordtak össze a k zettörmelékb l. Terl a gallérjára csíptette a nála lév gombkamerát, s gyorsan átlapozta a küldeményt. Szokásos jelentések, s napi adatközlések voltak. Terl már korábban is megpróbálkozott ezzel, de rendszerint így járt. Ett l függetlenül reménykedett abban, hogy egyszer valami fontosat talál. A bolygóigazgató az öszszes küldeményt ellátta kézjegyével, s néha kiegészítéseket f zött hozzájuk. A gombkamera dolgozott, s rövid id alatt az összes irat képét rögzítette. Terl bezárta a dobozt, majd visszavitte az emelvényre. - Minden rendben? - kérdezte Char megkönnyebbülve. Örült neki, hogy semmilyen probléma nem zavarja meg a tüzelést. - Semmi személyes küldemény - mondta Terl. - Mikor külditek a halottakat? - kérdezte, s a fejével a kicsinyke épület felé bökött. - Félévenként, mint rendesen - válaszolta Char. - Vidd el innét a földjáródat. Sietnünk kell. Ez egy hatalmas szállítmány. Terl visszament az irodájába. Valódi érdekl dés és remény nélkül kezdte végignézni az iratokról készített másolatokat. Csak azok érdekelték, amelyekre Numph ráírt valamit. Valahogy ezek lehettek azok a titkos üzenetek, melyeket csak Nipe tudott megfejteni. Ebben Terl egészen biztos volt. Nem volt más lehet ség arra, hogy Numph az otthonával kommunikáljon. Mikor rájön az üzenetek nyitjára, s az állatot is megfélemlíti, nekikezdhet saját bányája beindításának.

112

Terl, elmulasztva a vacsorát, sokáig ült az asztalánál, s a régebbi küldeményekr l készített másolatokat tanulmányozta, míg a szemét el nem borította valami homályos köd. Itt kell lennie valahol. Biztos volt benne. 3. A szökést megkönnyít holmik összegy jtése nem volt könny feladat. Jonnie azt gondolta, el ször is el kell intéznie a két gombkamerát, melyek szemmel tartják a ketrecét, egyik kívülr l, a másik belülr l. Ha ki tudná iktatni ket, az éjszaka leszedné a nyakáról a pórázt, s így könnyebben tudna készül dni. Az elektronikai raktárban sok id t töltött gombkamerák tanulmányozásával. Tulajdonképpen egyszer szerkezetek voltak. Egy kicsiny tükrön megjelent a külvilág képe, ami aztán elektromos feszültséget indukált a tükör felületén. Ezt az elektromosságot aztán a vev berendezés visszaalakította képpé. A gombkamerának nem volt saját áramforrása. A kamera és a vev közötti kapcsolat kétirányú volt. Odafelé információ áramlott, visszafelé energia. Megpróbálta átalakítani az oktatógépet, hogy az is képes legyen a vev höz hasonló feladatra. Az volt a szándéka, hogy az oktatógép korongjára vegye fel a ketrec képét, ahogy is ott ül a ketrecben, majd ezután a gombkamera az gépe által visszajátszott képet továbbítsa a vev felé, miközben már egész mást csinál. A baj csak az volt, hogy két kamera figyelte a ketrecet különböz , szögb l, neki pedig csak egy oktatógépe volt. Terl egyik nap darabokban találta az oktatógépet. Éppen egy nyulat hozott Jonnie-nak. Terl egy darabig az elébe táruló látványt bámulta, majd így szólt: - Taníts meg egy állatot szerelni, attól kezdve csak szerelni fog. Azt hiszem, tönkretetted az oktatógépet. Jonnie folytatta a szétszerelést. - Rakd össze, hogy m ködjön, s akkor megkapod ezt a nyulat. Jonnie a füle botját sem mozgatta. Mikor végül összerakta a gépet, Terl ledobta mellé a nyulat. - Ne piszkáld azokat a holmikat, amiket nem kell megjavítani - mondta Terl, hogyan tanítsunk állatokat modorban. Jonnie a testh érzékel berendezésen töprengett. Ha meg tudná szüntetni a saját h kisugárzását, eljuthatna a hegyekig. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy követni tudják, ha a h érzékel jüket becsapja. Ker fúrni vitte egy tárnába, ami az egyik m köd bánya közelében volt. A tárna egy elhagyatott, ötven láb átmér j lyuk volt. A fúróállvánnyal ereszkedni kezdtek lefelé a lyukba. Ahol egy ércréteggel találkoztak, megálltak. Az állvány alá érchálót feszítettek. A fúrógép nehéz volt, mivel psziklóknak készítették. Jonnie izmai majdnem elpattantak, ahogy a fúró hegye belekapott az ércrétegbe. Fülhallgató volt a fején, s Ker azon keresztül magyarázott neki. - Ne fúrj sokáig egy szögben. Mozgasd a fúrót, hol erre, hol arra. Miután már elég nagy lyukat fúrtál a k be, húzd meg a második kart, mire a fúró szétfeszíti az ércdarabot, s az letörik. A háló mindig legyen az állvány alatt, hogy felfogja a lehulló darabokat. Most folytassuk azzal, hogy... - Ez forró! - kiáltotta vissza Jonnie. Tényleg az volt. A magas fordulatszámon forgó fúró szinte már izzott a súrlódástól. - Ó - szólt Ker -, nincs véd ruhád. - Turkálni kezdett a zsebeiben, majd papírok és ételmaradékok közül el húzott egy aprócska csomagot. Jonnie kinyitotta. Vékony, átlátszó anyag volt a csomagban. Ahogy szétnyitotta, ujjakat vett észre rajta. - Vedd fel - mondta Ker.

113

Jonnie-t elb völte, hogy ennyi anyagot hogyan lehet ilyen kis térfogatra összeszorítani. A véd ruha psziklóra készült, ennek megfelel en hosszú volt, s az ujját is egy óriásra méretezték. Jonnie felhajtotta a véd ruha alját és a két ujjat, majd a fejét átdugta a ruhán. A ruha beborította a testét. Folytatta a fúróval való hadakozást. A felizzott fúró és a fal forrósága nem érte már el. Miután Ker úgy döntött, hogy Jonnie már elsajátította a fúró kezelését, s visszamentek a talajszintre, Jonnie Ker felé nyújtotta a véd ruhát. - Nem, nem - mondta Ker. - Dobd el. Egyszer használatos. Koszos lesz, és el is szakad. A vájárok fél tucatot tartanak maguknál. Nem is tudom, miért nem adtam oda neked már korábban. Kiment a fejemb l. Már évek óta nem dolgozom fejtésben. - Most legalább már nekem is van - mondta Jonnie. - Most már te is vájár vagy. Jonnie szépen összecsomagolta a véd ruhát, majd beletette a derekáról lógó zacskóba. Úgy képzelte, ami nem engedi be a meleget, az kifelé sem engedi. A h érzékel nem fogja észrevenni. Csak arra kell vigyáznia, hogy állandóan viselje, s ne szakadjon ki. Reménykedett. Az élelem kérdése már megoldódott. Több napra elegend füstölt marhahúst tud magával vinni, ami akkor is elég lesz számára, ha egyáltalán nem lesz ideje vadászni. Gondosan megfoltozta a mokaszinját, s egy tartalék párt is készített. Ezt Terl is észrevette. - Ezekre nem lesz szükséged. - Ezt egyik este mondta Terl, mikor kiballagott a rácshoz, hogy ellen rizze, minden rendben van-e. - Vannak régi kinkócsizmák, amiknek le lehet vágni a szárát. Nem adtak csizmát a ruhádhoz? A következ napon megjelent a szabó. A gázmaszk miatt keservesen panaszkodva, de azért lemérte Jonnie lábát. - Én nem cipész vagyok! - tiltakozott folyamatosan. Ilyenkor Terl rendszerint megmutatta neki a felhatalmazásokat, melyeknek a birtokában volt, s így a szabó még egy új ruha méreteit is levette Jonnie-ról. Egy hideg ellen jól véd kabát és sapka volt Terl kívánsága. - Mindjárt itt a nyár - mondta a szabó. Nem ilyenkor kell téli holmikat viselni. - Ennek ellenére levette a méreteket, s a csizmát és az öltözéket hamarosan elhozta a ketrecbe. - Sok kretén igazgató - motyogta magában az utolsó próba alkalmával. - Felöltöztetni egy állatot! Jonnie-t kényelmetlen érzés fogta el Terl élénkül figyelme miatt. Alaposan átgondolt mindent, ami a szökésével kapcsolatos lehet. Úgy érezte, semmi nem áll az útjában. Az utolsó nagy problémát az jelentette Jonnie számára, hogy hogyan szerezzen fegyvert. A “zendülés" el tt a munkások egy részének egy hellyel-közzel kicsi, egyszer nek látszó fegyver lógott az oldalán. Jonnie azt gondolta, talán célba lövésre használják. Aztán a munkások derékszíjáról lekerült a fegyvertáska, és csak Terl oldalán maradt egy jókora fegyver. Jonnie azon töprengett, meddig bízhat meg Kerben. A “törpe" egyértelm en Terl kezében volt, de más történetekb l, melyeket maga Ker pletykált el, az is kiderült, hogy Ker megrögzött b nöz volt. Elmesélte, hogyan játszott sokszor és sokat a szerencsével, hogyan fosztogatta az ércszállítmányokat “puszta szórakozásból", s hogyan csalt ki pénzt n stényekb l azzal, hogy elhitette velük, az apjuknak pénzre van szüksége. Egyik nap, mikor éppen egy gépre vártak, hogy felszabaduljon, s gyakorolni tudjanak rajta, Jonnie elhatározta, kipróbálja Kert. Mindig magánál tartotta azt a két korongot, melyeket a Nagy Faluból hozott el. Ekkor már tudta, hogy az egyik egy ezüst, míg a másik egy arany pénzérme. El vette az ezüstérmét, és feldobta a leveg be.

114

- Mi az? - akarta tudni Ker. Jonnie Kernek adta a pénzt, aki a karmával vakargatni kezdte. - Én is találtam egyszer ilyet a déli szárazföldön, egy elhagyott városban mondta Ker. - Ezt azonban valahol itt kellett hogy találd. - Miért? - kérdezte rémülten Jonnie, attól félve, hogy Ker talán el tudja olvasni a pénzen lév angol feliratot. - Mert hamisítvány - mondta Ker. - Réz és nikkel ötvözete, ezüst bevonattal. Az igazi érmék, én már láttam olyat, ezüstb l vannak. - Érdekl dés nélkül adta vissza a pénzt. Jonnie most az aranypénzt húzta el , s azt is feldobta a leveg be. Ker elkapta az érmét, miel tt az még visszahullhatott volna Jonnie kezébe. Az érdekl dése azonnal felébredt. - Hé, hol szerezted ezt? - kérdezte. A karmával megkarcolta a pénz szélét, majd közel emelte a szeméhez. - Miért? - kérdezte Jonnie ártatlan hangon.- Ér valamit? Ravaszság csillant meg Ker tekintetében. Az érme, amit a mancsában tartott, legalább ezer kerditet ért! Ötvözött arany, de csak annyira, hogy jobban bírja a mindennapi használatot. Ker igyekezett legy rni mancsa remegését, s érdektelen pillantásokkal vizsgálta a pénzt. - Hol szerezted? - Hát - kezdte Jonnie - egy veszélyes helyen. - Sok ilyen van ott? - Ker hangja egy kissé reszketett. Háromhavi fizetését tartotta a mancsában! Az egész elfér ebben a kicsiny érmében. Az alkalmazottak emléktárgy gyanánt tarthatnak maguknál ilyesmit. Ebb l a pénzb l otthon vehetne magának egy feleséget. Megpróbált visszaemlékezni rá, hogy hány érme kell ahhoz, hogy az “emléktárgy" már átmenjen a Társaság tulajdonába. Tíz? Tizenhárom? - Az a hely annyira veszélyes, hogy nem ajánlatos odamenni fegyver nélkül. Ker zakatoló aggyal nézett Jonnie-ra. - Arra akarsz rávenni, hogy adjak neked egy fegyvert? - Meg merném ezt tenni? - Meg - mondta Ker. Az állat nagyon okos volt. Okosabb, mint némelyik gépkezel . Ker elmélázva nézte a pénzt vagy érmét, akármi is volt az. Nem szólt semmit. Viszszaadta a pénzt Jonnie-nak, aztán csak ült. Nem mozdult, csak sárgás szemgolyója villogott a sisak átlátszó anyaga mögött. Jonnie a kezében tartotta a pénzt. - Engem nem érdekelnek ezek a dolgok. Úgysem tudok vásárolni. Egy gödörben tartom, rögtön a ketrec bejárata mellett. Ker még mindig némán ült. Egyszer csak megszólalt. - Üres a gép. Mehetünk. Ezen az éjszakán, mikor Terl a bányák környékét járta, s így a képerny kt l is távol volt, az aranypénz elt nt a gödörb l, ahová Jonnie lefekvés el tt tette. Mikor reggel Jonnie, testével takarva a mozdulatot, belenyúlt a gödörbe, egy fegyvert s hozzávaló l szereket talált az aranypénz helyén. Jonnie-nak már fegyvere is volt. 4. Már csak a még több tudás hiányzott. A kinkók jó tanároknak bizonyultak. Rengeteg tudást halmoztak fel a korongokon, melyek aztán fogaskerekekként kapcsolódtak egymásba. A baj csak az volt, hogy annak idején a psziklóknak dolgoztak, s ezért psziklókat próbáltak tanítani. Emiatt elkerülték azokat a dolgokat, melyeket a psziklók már ismertek, vagy biztosan nem érdekelte ket. Jonnie számára fehér foltok maradtak a különböz tudományterületeken. Ezért Jonnie csak következtetni tudott arra, hogy az uránium a nyugatra fekv hegyekben található. Valószín nek látszott, hogy a psziklók arrafelé sosem folytattak

115

kitermelést. A balesetb l, amit látott, s más részletekb l, Jonnie arra következtetett, hogy az uránium halálos veszedelmet rejt a psziklók számára. De ebben Jonnie nem volt biztos, s azt sem tudta, hagy a robbanást leszámítva, miért félnek a psziklók az urániumtál. Egészen elcsüggedt mikor az elektrokémia tankönyvet forgatva, rájött, hogy különböz atomi formációja van az urániumnak. A t z mellett ülve, hol a könyvet, hol az oktatógépet használva, Jonnie-t közeled léptek zaja ragadta ki gondolatai közül. A kisebbfajta földrengés most is, mint mindig, Terl közeledtét jelezte. A szörny szokásos, éjszakai ellen rz útját járta. - Mit tanulsz ilyen keményen, állat? - kérdezte Terl Jonnie fölé hajolva. Jonnie hirtelen döntött. Gondolta, megpróbál el relépni. Felnézett a többlábnyira felette lév maszkra. - A nyugati hegyekr l akarok megtudni valamit - mondta Jonnie. Terl gyanakodva nézett Jonnie-ra. - Nem sokat találok róluk - folytatta Jonnie. Terl még mindig gyanakodott. Mit akarhat ez az állat? - Ott születtem, és ott is n ttem fel - mondta Jonnie. - A bolygó összes hegyvidékér l találtam adatokat, csak err l nem. - A holdfényben csillogó, fehér hósapkákra mutatott. - A kinkók rengeteg könyvet hoztak el az emberkönyvtárból. Ezek még most is itt vannak? - Ó! - horkantott fel Terl megkönnyebbülten. - Ember-könyvek. Aha. Terl el zékenyebb volt, mint máskor. Ez most beleillett Jonnie szándékaiba. Terl elrobogott, majd hamarosan egy ütött-kopott asztallal és egy nagy halom könyvvel tért vissza, melyeket az asztalra öntött. A könyvek régieknek látszottak, és soknak közülük le is szakadt a borítója, vagy éppen kett be vált Terl el vigyázatlansága folytán. - Nem vagyok más, mint egy állatgondozó mondta Terl. - Ha ez a sok szemét tesz boldoggá, hát legyen. - A ketrecajtónál még elid zött egy darabig, majd bezárta. Egyet ne felejts, állat. A sok moslék között, ami ezekben az emberkönyvekben van, semmi olyat nem fogsz találni, amit felhasználhatnál a psziklók ellen. - Aztán felnevetett. - Talán találsz benne receptet arról, hogy hogyan tegyétek ízletesebbé a nyers patkányhúst. - Elballagott az épületek felé, de a nevetése még sokáig hallatszott. Jonnie azonnal a könyvekre vetette magát. A legtöbbje bányászattal foglalkozott. Az egyikben azonban talált egy kémiai fejezetet, amely az “elemek" táblázatát is tartalmazta. Ez a táblázat rendszerbe foglalta az összes, ember által ismert elem atomi formáját. Rövid t n dés után kinyitotta a psziklók elektrokémia tankönyvét is. Ebben szintén talált egy táblázatot az elemek atomi formájáról. A t z gyér fényében egymás mellé tette ket. Különböz ek voltak. Mindkét táblázat jól láthatóan a ,,periódusokon" alapult, amely az elemek azon tulajdonságát vette alapul, hogy növekv atomszámuk alapján rendszerbe lehet ket sorolni. Az embertáblázatban azonban szerepeltek olyan elemek is, melyek hiányoztak a psziklórendszerb l, a psziklótáblázatban viszont sokkal több elem volt megtalálható. A psziklók jóval több gázt ismertek, mint az emberek, de az oxigén mégis hiányzott a táblázatukból. Jonnie belezavarodott a két táblázat összehasonlításába. A rövidítések különösen megnehezítették a dolgát, s az angol táblázat egyel re sokkal idegenebbül hatott neki, mint a pszikló. Igen, a pszikló is ismerik a rádiumot. Nyolcvannyolcas atomszámmal látták el, s ritka elemként tüntették fel a táblázatukban. Néhány fém hasonlóképpen jelent meg a két táblázatban, de a két táblázat egésze alapvet en eltért egymástól, s egyik-másik elem atomi formáját is másképpen képzelte el az egyik, illetve a másik táblázat megalkotója.

116

Jonnie addig-addig hasonlítgatta össze a két rendszert, míg a feje zúgni nem kezdett, s fel nem hagyott az egésszel. a tettek embere volt, nem egy kinkó! A következ nagy kérdés felé fordult. Hol vannak az uránbányák a hegyekben? Valamilyen térképet vagy pontos helymegjelöléseket keresett. Egészen biztos volt benne, hogy lenniük kell uránbányáknak, méghozzá emberi bányáknak a hegyekben. Azonban csak megjegyzéseket talált arról, hogy a valamikori bányák már rég kimerültek. Mi? Nincsenek urániumbányák? Az uránium azonban egészen biztosan ott van a hegyekben, Máskülönben a psziklók miért kerülnék el ezeket a hegyeket? Talán csak azt gondolják, hogy uránium van arrafelé. Nem, urániumnak lennie kell ezekben a hegyekben. A terve kezdett megrepedezni, s fél volt, hogy kétségbeesésbe hullik az egész. A könyvekben az uránium után kutatott. Aztán rálelt. Ahogy Ker mondta volna, belenyúlt a közepébe. A könyv a bányászati mérgezésekkel foglalkozott. Jonnie “A bányászokra veszélyes, felszín alatti toxikus anyagok" fejezetben megkereste a számára érdekes címet: “Uránium, sugárzásveszély." Fél óra alatt keresztülrágta magát a bevezet n. Kiderült bel le, hogy mindenki jobban teszi, ha ólombetétes véd ruhát húz, mikor az urániummal vagy a rádiummal bolondozik. Egy csomó rémséges dolog történhet az emberrel, ha nem ezt teszi. Kiütések, hajhullás, égési sebek, a vér elváltozása... Aztán megtalálta: sugárzásnak kitett emberek génjei és kromoszómái rendszerint megváltoznak, aminek köszönhet en születési rendellenességek léphetnek fel, de ez akár medd séget, illetve nemz képtelenséget is okozhat. Ez a baja az embereknek. Ezért olyan ritka a gyermekáldás, és ha nagyritkán mégis születik egy csecsem , az sokszor olyan hibával jön a világra, hogy meg sem éri a következ napot. Ez lehet az oka az emberek kedvetlenségének is. A “vörös betegség" is innen eredhet, s az apja csontjait is a sugárzás morzsolhatta szét. Ott volt el tte minden. Pontosan leírták, hogy mi történt az népével. Ezért nem sokasodnak. Sugárzás van a völgyben, ahol a falu fekszik! El kereste a bányászati térképet. Nem, nincs elhagyott urániumbánya a falu környékén. A sugárzás azonban jelen van. A jelek félreérthetetlenek. Most már tudta, hogy a psziklók miért óvakodnak a hegyek közé menni. De ha nincsenek bányák, honnan származik a sugárzás? A napból? Nem, nem valószín . A sziklák tetején él kecskék évr l évre többen lesznek, s Jonnie soha nem látott közöttük rendellenes példányokat. Nem talált valódi választ a kérdésre. Bánya nincs, sugárzás van. Villámként hasított az agyába a könyv következ bekezdése. Az ember képes érzékelni a sugárzást, s annak mértékét. Az ehhez szükséges eszközt “Geiger-számláló"nak hívták, egy “Geiger" nev ember után, aki Jonnie számára ismeretlen korban élt. A sugárzás, vagy az “ionok," ha jelen vannak, áthatolnak egy gázon, majd áramlást indítanak el benne. A gáz áramlása kilendít egy mutatót, ami így megmutatja a sugárzás er sségét. A sugárzás tehát áramlást kelt bizonyos gázokban. A leegyszer sített ábrák érthetetlenek voltak Jonnie számára, amíg rá nem talált a rövidítések magyarázataira. Azon töprengett, tudna-e készíteni Geiger-számlálót. Ha módja lesz ismét egyedül maradni az elektronikai raktárban, megpróbál készíteni egyet. A szökés után azonban erre már nem lesz lehet sége. Kétségbeesés kerítette ismét hatalmába.

117

Félretette a könyvet, s kimerülten álomba zuhant. Rémképek gyötörték. Chrissie szétmarcangolt testét látta maga el tt. Látta a népét, ahogy az végleg elt nik a Föld színér l, s a psziklók nevetve uralják tovább a világot. 5. A psziklók nevetéséb l kihallatszott egy jellegzetes nevetés. Terlé volt az. A felkel nap keresztülsütött a rácson. Terl az el z nap hozott asztal mellett állt, az emberkönyveket forgatta, s nevetett. Jonnie felült. - Végeztél ezekkel, állat? Jonnie a medencéhez ballagott, s megmosta az arcát. Egy hónappal ezel tt rávette Terlt. hogy vezessen be a ketrecbe egy vízvezetéket, így Jonnie tiszta vízhez jutott reggelente. A víz hideg volt, s felfrissítette Jonnie-t. Rázkódó zaj töltötte meg a leveg t, mintha valami felrobbant volna. Egy távfelderít húzott el a fejük felett. Néhány napja rendszeressé vált ez a reggeli rjárat. Ker elmagyarázta, miért történik mindez. A gép érckeresést folytat. Képes folyamatosan képeket készíteni a területr l, melyeket aztán kiértékelnek. Ezeket a gépeket távvezérléssel irányítják. Jonnie egész eddigi életében rengeteg ilyen gépet látott elsuhanni a feje felett, melyekr l mindig azt gondolta, hogy természeti jelenségek, mint egy meteor, vagy az égitestek. Annak idején azonban több nap is eltelt, míg a következ gép megjelent az égen. Most naponta húztak el felette a távfelderít k. A régiek nem zúgtak olyan nagyon, hogy távolról is meg lehetett volna hallani ket, s robbanást sem okoztak, mikor elrepültek az ember feje felett. Ezek hatalmas zajjal közlekedtek. Ker nem tudta ennek a pontos okát, de a sebességre gyanakodott. Ezek nagyon gyorsak voltak. Megállás nélkül kerülik meg a bolygót, s ezt naponta megismétlik. A hangos robbanás azonban tényleg nagyon kellemetlen volt. Terl is felnézett az égre, majd látványosan elfordította a fejét. A bányászok nem szerették a távfelderít ket. - Miért mindennap? - kérdezte Jonnie az égre bámulva. Ennek is köze volt a szökéséhez. Igaz hogy csak képeket készít, de az pont elég Jonnie számára. - Azt kérdeztem - csattant fel Terl -, hogy végeztél-e ezekkel a könyvekkel. A távfelderít zaja lassan elhalkult. A gép a hegyek fel l érkezett föléjük, s a keleti síkság felett dübörgött tovább. Jonnie hideg húst és vizet reggelizett. Terl a karjára pakolta a könyveket, s a ketrecajtó felé indult. Közömbösen megtorpant. - Ha olyan kíváncsi vagy ezekre a hegyekre - kezdte Terl -, van egy faragott térkép róluk az északra lév város könyvtárában. Akarod látni? Jonnie legszívesebben már abban a pillanatban indult volna, de el ször inkább befejezte a reggelijét. Az el zékeny Terl mindig valami mást forgat a fejében. Amúgy erre a lehet ségre Jonnie korábban még gondolni sem mert. Azt tervezte, hogy kidobja Terlt a földjáróból. Egyszer nek t nt menet közben elkapni egy kilincset, beengedni a leveg t a járm belsejébe, majd rácsapni a vészleállító gombra. Ezután fegyvert fogna Terlre. A terv kissé kétségbeesett volt, de muszáj volt megpróbálni. - Nincs ma semmi dolgom - mondta Terl. - A gépeken végeztél. Elmehetünk a városba. Megnézzük azt a térképdomborm vet. Talán vadászunk is egy kicsit. Kereshetjük a lovadat is. A fecseg Terl ismeretlen volt Jonnie számára. Talán a szörny sejt valamit?

118

- Akarok mutatni neked valamit - mondta Terl. - Szedd össze a holmidat. Egy óra múlva itt vagyok, s hozom a földjárót is. Ellen riznem kell valamit, aztán jövök. Legyél készen, állat. Jonnie kapkodni kezdett. Ez a fordulat id el tti volt a számára, s ezért némileg felborította a tervét, de ennek ellenére égi áldásnak érezte a dolgok ilyetén való alakulását. El kell szöknie innen, vissza kell térnie az övéihez, meg kell állítania Chrissie-t, s be kell váltania az ígéretét, miszerint elvezeti a népét egy biztonságosabb helyre. Két hét múlva a csillagok ismét azon a helyen lesznek, melyen az elindulás estéjén voltak. A kicsinyke fegyvert beletette a b rzacskóba, a fémvágót a bokája mellé dugta, s füstölt húst is vett magához. Szarvasb r ruháját húzta magára. Miután eltelt az egy óra, egy járm t nt fel a távolban, majd mikor a ketrechez ért, megállt. Jonnie a járm vet bámulta. Nem a Mark III-as állt a ketrec el tt. Egy szállítójárm volt az, mégpedig olyan, amilyenekkel gépeket szállítanak. A légmentesen lezárt kabin mögötti terület nyitott volt. Csak annyiban hasonlított a földjáróhoz, hogy ennek sem voltak kerekei, hanem a talaj felett változó magasságban suhant. Jonnie néhány másodperc múlva döbbent csak rá, hogy ez a csere az malmára hajtja a vizet. A járm nek nincs sem h keres je, sem fegyverzete. Terl kiszállt, s kinyitotta a ketrecajtót. - Dobd hátra a holmidat, állat, aztán te is mássz fel. - Eloldozta a pórázt, majd áthajította Jonnie-t a rakfelület szélén. El vett egy hordozható hegeszt t, s a kabinhoz rögzítette a pórázt. - Így ni - mondta Terl. - Így nem kell szagolnom azokat a büdös b röket. - Még akkor is nevetett, mikor beszállt a kabinba, majd levetette a gázmaszkját, s beindította a hajtóm vet. Jonnie hirtelen ráébredt, hogy nem tudja rányitni Terlre az ajtót. A teherjárm siklani kezdett. Lassabb volt, mint a harci változat, s a talaj egyenetlenségeire is érzékenyebb volt, legf képpen azért, mert üres volt a rakfelülete. Jonnie kapaszkodott. A fejét behúzta a kabin mögé. A viharszer szél vadul süvített a feje felett. A gondolatai még a járm nél is sebesebben szálltak. Valamilyen módon meg kell szereznie a járm vet. A kezel szervei nem sokban különböztek a Mark III-asétól. A psziklók csak karokat és gombokat használtak járm veik irányítására. Micsoda megkönnyebbülés lenne megszabadulni ett l a nyakörvt l. A szíve veszettül kalapált. Most végre, ha nem csinál semmilyen hibát, szabad lehet. 6. Alig múlott dél, mikor a járm egy könyvtár el tt fékezett. Terl kiugrott a fülkéb l, amit l az üres járm vészesen imbolyogni kezdett. Még mindig beszédes kedvében volt, miközben a pórázt olvasztotta le a kabinról. Láttad a lovadat? - Nem. - Az kár, állat. Ez a járgány el tudná vinni a lovadat, vagy akár tíz lovat is. Terl a könyvtár bejáratához lépett, s leolvasztotta a lakatot az ajtóról. Megrántotta a pórázt, s maga el tt beküldte Jonnie-t. A hely szinte belefulladt a porba. A bels berendezés megszólalásig hasonlított ahhoz, amit Jonnie korábban látott. Terl is nézel dött. - Hah! - kiáltott fel Terl. - Itt jöttél be annak idején! - Az egyik ablak alá mutatott, ahol a port összerugdosták. Érintetlen lábnyomok vezettek el az ablaktól. - Még a véd lemezt is visszatetted! Nos - tette hozzá körülnézve -, keressünk valamit a nyugati hegyekr l.

119

Jonnie önmagát figyelte. Az apró, fekete jelek ma már bet k voltak a számára, s könnyedén elolvasta ket. Látta, hogy az els látogatása a “Gyermekrészleg"-be vezetett, s a “Tankönyvek" feliratú polcról vette le azt a bizonyos két könyvet. - Várj egy percet - szólt Terl. - Nem hiszem, hogy tudnád, hogyan kell tájékozódni egy könyvtárban. Gyere ide. állat. - Megrántotta a hosszúra hagyott pórázt. Terl egy szekrényhez lépett, amely számtalan aprócska fiókból állt. Lehajolt, s kihúzta az egyiket. - A kinkók mindegyik könyvr l készítettek egy kártyát, melyeket aztán bet rendben tároltak ezekben a fiókokban. Világos? Jonnie a fiókokra nézett. Terl kihúzta a “Q"-val kezd d kártyák fiókját. A kártyák szürkék voltak és maszatosak, de még el lehetett olvasni ket. - Van itt valami a hegyekr l? - kérdezte Terl. A Jonnie-ban szikrázó feszültség elnyomta a feltörni készül nevetést. Eggyel több bizonyíték volt arra, hogy Terl egy szót sem tud angolul. - Ebben a fiókban a járm vekkel foglalkozó könyvek kártyái vannak. - Tudom, tudom - mondta Terl. - Keresd meg a ,hegyek"-et. -Ezzel elment, s a póráz végét a kezében tartva, a falon lógó képeket kezdte nézegetni. Jonnie a fiókokat húzogatta. Volt amelyik beszorult, s volt amelyiknek hiányzott a címke az elejér l. Végül rálelt az “M" jel fiókra. Sorra vette a kártyákat. Kezébe akadt a “Modern haditechnika" cím kötet kártyája. - Találtam valamit - mondta Jonnie. - Adnál egy tollat, hogy felírjam a számát? Terl egy tollat nyomott Jonnie kezébe, s néhány összehajtogatott lapot. Jonnie a tollat marokra fogta, s leírta néhány könyv számát. Terl ismét elsétált valamerre. - Oda kellene mennem a polcokhoz - szólt Jonnie. Terl még hosszabbra engedte a pórázt. Egy kis id s némi hadakozás múltán, amit Jonnie a létrával vívott, felmászott az egyik, magasban lév polchoz, s elhúzta a véd fóliát. Izgatottan siklott végig a tekintete az Amerikai Egyesült Államok védelmi rendszere cím sorozaton. - Találtál valamit a hegyekr l? - kérdezte Terl. Jonnie lehajolt, s egy kinyitott könyvet Terl felé mutatott. A lap tetején ez állt: “MXI elhárító rendszer." - Ja - mondta Terl. Jonnie lenyújtotta a könyvet. - Ezt elvisszük. Van itt még több is. Jonnie a létrával együtt továbbküzdötte magát, s levett még fél tucat könyvet a polcról: Nukleáris fizika, Kongresszusi meghallgatás újabb atomfegyverek rendszerbe állításának ügyében. Atomfegyverekkel kapcsolatos botrányok, Nukleáris Elrettent Stratégia. Uránium - remény vagy pokol, és a Nukleáris hulladék és szennyezés. Több hasonló könyvet is látott még a polcon, de hét könyv már elég nehéz egy embernek, pláne ha még futni is szeretne velük. - Nem látok benne képeket - szólt Terl. Jonnie gyorsan odébb lökte a létrát, majd lekapott még egy könyvet az egyik polcról. A mesés Colorado. Belenézett, és átnyújtotta Terlnek. - Ez már jobb, állat. - Terlnek tetszettek a hegyekr l készített látványos fényképek, különösen azért, mert az öreged festék kékeslilára színezte az összes képet. - Ez már tetszik. Terl egy zsákba dobta a könyveket. - Na lássuk, megtaláljuk-e a térképdomborm vet. - Megrántotta a pórázt, amit l Jonnie majdnem lerepült a létráról. Terl azonban nem indult el azonnal a következ emelet felé. A bejárati ajtóhoz ment, s úgy t nt, hogy hallgatózik. Ezután nekivágtak a lépcs knek. Egy domború térkép feküdt egy állványon. Terl letérdelt, s közelebbr l is szemügyre vette a domborm vet. Jonnie, felfokozott lelkiállapotának köszönhet en, kényelmetlenül méregette a kiszínezett dombortérképet. Érzése szerint a térkép rendkívül pontosan mutatta be a környez hegyeket. A szorosokat és az Égig Ér Szirtet azonnal megismerte. Els pillantásra megtalálta a fennsíkot, amelyen a faluja volt. Persze a térkép jóval azel tt ké-

120

szült, hogy az faluja felépült volna. De a falu most ott volt. Jonnie tudta, hogy a távfelderít k naponta elrepülnek a faluja felett, s Terlnek is bizonyára vannak képei a faluról. Ott volt az a hosszú kanyon is, amelynek a végén valamikor rátalált a temet re. Olyan közelr l igyekezett megnézni, amilyen közelr l csak tudta anélkül, hogy felkeltette volna Terl kíváncsiságát. Nem, sem temet t, sem mást nem jelölt a térkép. Elterel mozdulat gyanánt az ujját végighúzta a térkép szélén lév feliratokon: SZIKLÁSHEGYSÉG, LÁNDZSA-SZIRT, KALAP-HEGY. Aztán meglátta, hogy nem kell elterelnie Terl figyelmét. A pszikló egy hosszú és mély kanyont pásztázott a tekintetével. A karmát lassan végighúzta a kanyon sziklás oldalán és a kanyon alján futó folyón. Terl, mikor észrevette, hogy Jonnie figyeli, egy másik kanyonnal kezdett foglalkozni hasonló módon, de nemsokára ismét az el z kanyont tapogatta. Terl megmerevedett egy pillanatra, majd felpattant. Valószer tlenül kedves hangon szólt Jonnie-hoz. - Mindent megnéztél, állat? Jonnie örült, hogy végre hátat fordítanak a térképnek. Olyan érzése volt, mintha Terl szemmel tartotta volna a népét. Terl lement a lépcs n, s a kijárat felé indult. A por felkavarodott a léptei nyomán. Jonnie Terl lépteinek döngését figyelte. Az az érzése támadt, mintha lódobogás hangja keveredett volna a léptek zajával! 7. Terl a könyvtár el tt állt, s a f vel ben tt utat figyelte. Jonnie azt próbálta kivenni, mit figyel annyira Terl. A rémülett l majdnem hanyatt esett. Szélsebes ott állt el ttük száz yardra! Valaki ült a hátán, s másik három ló vette körül Jonnie lovát. Terl mozdulatlanul állt, s az utat figyelte. Eljött a pillanat. Jonnie nem így tervezte a szökését, de úgy érezte, ez az utolsó lehet sége. Kirántotta a szerszámot a mokaszinja szárából, s elvágta a pórázt. A sodrony a porba hullott. Jonnie villámként rontott ki az ajtón, s rohant el Terl mellett. Karmok nyúltak utána, s kaptak bele a ruhájába. A szarvasb r elszakadt. Jonnie a nyulak mozgását utánozva, jobbra-balra szökellve rohant a legközelebbi fa irányába. Várta, hogy a fegyver megszólaljon a háta mögött. A hátát nekivetette egy széles nyárfának, és várt. Chrissie volt az! És nem csak Chrisse, hanem Pattie is. Zokogás készült feltörni Jonnie-ból. Chrissie boldog hangon felkiáltott - Jonnie! Pattie követte a n vére példáját. - Jonnie! Jonnie! Szélsebes ügetni kezdett Jonnie felé. - Vissza! - üvöltötte Jonnie. - Meneküljetek. Istenem, meneküljetek! A két lány megtorpant. A boldogságuk riadtsággá változott. Jonnie mögött valami volt. Nekiláttak megfordítani a lovakat. Jonnie leguggolt, majd megfordult. Terl még mindig a könyvtár ajtajában állt. Jonnie el húzta a zacskóba rejtett fegyvert, s kibiztosította. A fegyvert kidugta a fa mögül. - Ha rám l sz, halott vagy! - kiáltotta. Terl csak állt mozdulatlanul.

121

A lovak nyugtalankodni kezdtek Jonnie háta mögött. Megkockáztatott egy hátrapillantást. Szélsebes éppen a két hátsó lábán ágaskodott. Nem tudta, miért nem mehet oda a gazdájához. Chrissie alig tudta féken tartani. - Menekülj, Chrissie! Menekülj! - üvöltötte Jonnie. Terl lustán, mit sem tör dve a körülötte zajló eseményekkel, elindult el re. El sem húzta a fegyverét. - Mondd nekik, hogy jöjjenek közelebb. - Maradj ott, ahol vagy! - kiáltotta Jonnie. - L ni fogok! Terl kényelmes tempóban közeledett. - Ne akarj nekik rosszat, állat. Jonnie kilépett a nyárfa mögül. A fegyvert maga elé tartotta. Terl gázmaszkjának csövére célzott. - Legyen eszed, állat - szólt Terl, s megtorpant. -Te tudtad, hogy ma itt lesznek! mondta Jonnie. - Igen. Távfelderít vel követtem ket már napok óta. Azóta, hogy elindultak a faludból. Tedd el a fegyvert, állat. Jonnie a háta mögül nyerítést hallott. Legalább a két lány elmenekült volna! Terl, anélkül hogy a fegyvere után nyúlt volna, a mell zsebében kezdett kotorászni. - Maradj ott, vagy lel lek! - kiáltotta Jonnie. - Nyugodtan megnyomhatod a t zbillenty t. Halott a fegyver elektronikája. Jonnie a fegyverre meredt. Vett egy nagy lélegzetet, felemelte a fegyvert, s megnyomta a t zbillenty t. Semmi nem történt. Terl még mindig a mellzsebében kotorászott. Végre megtalálta, amit keresett. Egy aranypénzt dobott a magasba, majd a leveg ben elkapta. - T lem, és nem Kert l vetted a fegyvert, állat. Jonnie a bunkósbotja után nyúlt, s támadásba lendült. Terl mancsának mozdulata gyorsabb volt egy szempillantásnál. A fegyvere éles hangon felugatott. Nem embert l származó sikítás reszkettette meg a leveg t. Jonnie hátrafordult. Az egyik, csomagokat cipel ló rángatózva összerogyott. - A barátaid lesznek a következ k - mondta Terl. Jonnie leeresztette a bunkót. - Így már jobb - mondta Terl. - És most segíts nekem összeterelni ezeket a lényeket, hogy fel tudjuk tenni ket a teherjárm re. 8. A járm félelemmel és kétségbeeséssel megrakottan dél felé döcögött. Jonnie, nyakán a pórázzal, saját nyomorúságukat szemlélte. Pattie, akit a csetepatéban szerzett zúzódások borítottak, mereven ült. A karja az oldalához, míg a törzse a rakodótér egyik rúdjához volt kötözve. A kislány sokkot kapott, s most szürkére vált arccal ült a járm vön. Most múlt nyolcéves. A megsebesült ló, amely még mindig vérzett a lapockája feletti sérülésb l, hátán a csomagokkal feküdt a rakfelületen. A lábai néha meg-megrándultak. Terl egyszer en csak felemelte az állatot, s feldobta a járm re. Jonnie attól félt, hogy az esést l eltörött az állat lába. Jonnie egyik öreg cs döre volt. Blodgettnak hívták. A három másik ló fenn állt a járm rakfelületén. Az orrlyukaik kitágultak a félelemt l, mikor a szerkezet elindult alattuk. Chrisse Jonnie-val szemben feküdt megkötözve. A szemét csukva tartotta. Alig lélegzett.

122

Kérdések kavarogtak Jonnie fejében, de szorosra zárta az ajkát. A terve semmivé foszlott. Önmagát hibáztatta, hogy nem szökött meg már korábban. Tudnia kellett volna, hogy Terl túl fog járni az eszén. A szörny iránti gy lölet a torkát fojtogatta. Chrissie kinyitotta a szemét, s Jonnie-ra nézett. A férfi éppen akkor Pattie-t figyelte. - Nem lehetett otthon hagyni - mondta Chrissie. - Kétszer is utánam jött, hiába vittem mindig haza. Harmadik alkalommal, mikor rám talált, már olyan messze voltunk a falutól, hogy kénytelen voltam magammal hozni. - Pihenj, Chrissie - mondta Jonnie. Blodgett felhorkantott, ahogy a járm gödrökön zökkent keresztül. - Tudom, korai volt - mondta Chrissie -, de Szélsebes hazajött. A szoros alatti mez n találtak rá a fiúk, mikor lementek, hogy néhány marhát feltereljenek a faluhoz. Észrevették Szélsebest és Táncost, s felterelték ket. - Táncosnak hívták Jonnie teherhordó kancáját. Chrissie hallgatott egy darabig, majd így folytatta: - Szélsebesnek egy friss forradást volt az oldalán, ami valószín leg egy pumától származott. Azt hittem, hogy ledobott magáról, és elmenekült. Attól féltém, hogy megsebesültél. Igen, gondolta Jonnie. Szélsebes megpróbálhatott visszamenni a faluba, de a szorosokat elzárta a hó. A telet Szélsebesnek és Táncosnak kint kellett tölteni a mez n. Mély, habár már gyógyult forradás húzódott Szélsebes farán. - Minden rendben - mondta Jonnie nyugtatóan. - Nem tudtam volna elviselni a gondolatot, hogy sebesülten fekszel valahol - mondta Chrissie. A járm lassan döcögött alattuk. - Jonnie, létezik a Nagy Falu - mondta Chrissie. - Tudom. - Jonnie, ez egy szörny, igaz? - A fejével a fülke felé bökött. - Igen - válaszolta Jonnie.- Nem fog bántani téged. - Ezzel a kis hazugsággal biztosan megnyugtatja a lányt. - Hallottam, hogy az nyelvén beszéltél. - Már egy éve fogva tartanak - mondta Jonnie. - Mit fog csinálni? Pattie-vel? Velünk? - Ne aggódj emiatt, Chrissie. - Hát igen. Csak az Isten a megmondhatója, hogy mi fog velük történni. Nem akarta elárulni, hogy az egyetlen szökési lehet sége hiúsult meg az imént. Nem a lány hibája volt. A sajátja. Túl sokáig halogatta a szökést. A teherjárm rákanyarodott egy összetört hídra, s nagyot zökkent rajta. Jonnie úgy látta jónak, ha elmond valamit a lánynak, amivel talán megnyugtathatja. - Egészen biztos, hagy akar t lem valamit. Megteszem neki. Téged nem fog bántani, csak megijeszt. Miután megcsinálom neki, amit akar, el fog engedni minket. - Nem szívesen hazudott. Már régóta sejtette, hogy Terl meg akarja t ölni, miután elvégezteti vele az egyel re még ismeretlen feladatot. Chrissie félszeg mosolyt er ltetett az arcára. - Az öreg Jimson lett az atya és a polgármester is. Átvészeltük a telet. - Egy ideig nem szólt. - Csak kett t ettünk meg a lovaid közül. - Jól van, Chrissie. - Csináltam neked új szarvasb röket - mondta Chrissie. - Ott vannak a csomagban. - Köszönöm, Chrissie. Pattie tágra nyílt szemekkel sikítani kezdett. - Meg fog enni minket? - Nem, Pattie, nem - szólt Jonnie. - Nem esznek él lényeket. Ne aggódj, Pattie. A kislány megnyugodott. - Jonnie - szólt Chrissie -, örülök, hogy életben vagy. Ez a legfontosabb. - Könnyek szöktek el a szeméb l. - Azt hittem, meghaltál!

123

Igen, életben volt. Mindannyian életben voltak. De senki sem tudja, hogy meddig. Jonnie maga el tt látta Terlt, amint az éppen ellövi a marhák lábszárát. A járm éppen egy bozóton vágott keresztül. - Jonnie - szólt Chrissie -, nem haragszol rám, igaz? Ó, Istenem! Haragudni. Istenem, dehogy is. Nem tudott megszólalni, csak megrázta a fejét. A bányák zúgását egyre jobban hallották. 9. Az egész éjszakát a járm rakterén töltötték. Terl néhány gombkamerát er sített a járm sarkaira, majd a szállására ment. Már benne jártak a délel ttben, de Terl még mindig a ketreccel foglalatoskodott. Hajnalban kezdett neki a munkának, de Jonnie a póráztól nem tudta elfordítani a fejét, hogy megnézze, mit csinál. Terl a járm végéhez lépett, s lenyitotta a raktér hátoldalát. Levezette a három lovat a járm r l, s egy fához kötözte ket. Ezután lelökte a sérült lovat a rakfelületr l, s miután a szerencsétlen állat nagyot huppant a földön, továbblöködte, hogy ne legyen az útjában. A ló megpróbált felállni, mire megkötözte. Ezután eloldozta Pattie-t. A mancsában egy fémpántot tartott, amit rágörbített Pattie nyakára. El vett egy hegeszt fáklyát, s összeolvasztotta a pánt két végét, majd egy pórázt hegesztett rá. Egyetlen mozdulattal a hóna alá vette a kicsiny lányt, s elment vele. Hamarosan visszajött. Chrissie igyekezett elhúzódni el le. Terl a következ pórázt Chrissie-re szerelte fel. Jonnie közelebbr l is szemügyre vette a pórázt. A nyakörvön egy piros gömb volt. Jonnie rájött, hogy Pattie nyakörvén is ilyet látott. Terl belenézett Jonnie szemébe. Az ember jéghideg tekintettel nézett vissza rá. Mindjárt te jössz, állat. Egészen új életet fogsz kezdeni. - Felnyalábolta Chrissie-t, s leemelte a járm r l. A szörny egy ideig nem jött. Jonnie hallotta, ahogy a ketrecajtót nyitogatja, mintha próbálgatná. A teherjárm imbolyogni kezdett, ahogy Terl, hatalmas súlyával, felmászott rá. Lenézett Jonnie-ra. - Nem vetted észre - kezdte Terl -, hogy m ködésképtelen a fegyvered? - Felnevetett. - Tudod ugye, hogy Kerb l is kiverem a szart, amiért nem tanított meg mindenre. - Terl Jonnie pórázával babrált. - Csökött agyú - mondta. A távfelderít el t nt a messzeségb l, s fülsért dübörgéssel húzott el a fejük felett. Jonnie a távolodó gép után bámult. - Jó - szólt Terl, helyesl hangon. - Most már tudod, hogy mi vette észre ket, s azt is tudod, hogy mi fog észrevenni téged, ha valami olyasmit csinálsz, ami nekem nem fog tetszeni. Gyönyör képeket csinál ez a szerkezet. A legapróbb részletekr l is. Szállj le. Terl Jonnie-t a ketrec felé rángatta. A ketrecben számos dolog megváltozott hajnal óta. A legszembet n bb az volt, hogy az oktatógép, az asztallal együtt, kikerült a ketrecb l. Az asztal most ott állt a rácson kívül, s rajta ott feküdt a gép. Terl megrántotta a pórázt, mire Jonnie megállt. Terl Chrissie-t és Pattie-t egy fémrúdhoz kötözte, melyet a medence széléhez er sített. Chrissie éppen a vért próbálta visszamasszírozni Pattie kezébe és lábába. A kislány keservesen sírt a fájdalomtól, amit a végtagjaiba visszatér vér okozott. - Idefigyelj, állat - szólt Terl. - Körbevezetlek, úgyhogy nagyon figyelj. - Terl egy közeli kapcsolószekrényre mutatott, amelyb l egy vastag vezeték indult el, s a ketrec tetejéhez vezetett. Mindegyiket körbevette, végigment a ketrec tetején, majd visszatért a kapcsolószekrényhez.

124

Terl egy bokorcsoporthoz rángatta Jonnie-t. Egy farkas feküdt a bokorban. A fejét kötés borította. Morgás hallatszott a kötés alól. Terl egy szigetel keszty t húzott a kezére, s felkapta a farkast. - Szólj a másik két állatnak is, hogy figyeljenek - mondta Terl. Jonnie nem szólt semmit. - Nem bánom - mondta Terl. - Látom, hogy figyelnek. Terl keszty s mancsával a magasba tartotta a kapálódzó farkast, majd a rácshoz hajította. Szikraes borította el az állatot. A farkas vonyítani kezdett. Az állat egy pillanat alatt elszenesedett. Terl kuncogott. - Állat, magyarázd el nekik, hogy ez fog velük is történni, ha megérintik a rácsot. Jonnie szólt a két lánynak, hogy sose érjenek a rácshoz. - És most - folytatta Terl, lehúzva a keszty jét, amit az övébe gy rt - jöjjön az igazi meglepetés. Terl belenyúlt a zsebébe, s el húzott egy apró dobozt, melyet kapcsolók borítottak. - Már ismered a távirányítókat, igaz, állat? Emlékezz a kotrógépre, amit vezettél! Ez itt egy távirányító. - A két lányra mutatott. - Láttad a nyakörvüket? Láttad azokat a piros gömböket, melyeket a nyakörvükre er sítettem? Jonnie látta ket, nagyon is jól. Rosszul volt. - Ezek - folytatta Terl - kicsi bombák, de elég nagyok ahhoz, hogy lerepítsék a lányok fejét. Megértettél, állat? Jonnie csak bámult maga elé. - Ez a kapcsoló - mondta Terl, miközben a távirányítóra mutatott - a kisebbik állat. Ez a kapcsoló - mondta, s a másik lányra mutatott - pedig annak a nyakörvét robbantja fel. Ez a távirányító... - És mire való a harmadik kapcsoló? - kérdezte Jonnie. - Köszönöm, hogy megkérdezted. Ez a harmadik gomb beindítja a ketrec alatt lév töltetet, aminek nem tudod a helyét, s az egész ketrecet a leveg be repíti. Terl a maszkja alatt mosolyogni kezdett. Sárgás szemét összehúzta, s ravasz tekintettel figyelte Jonnie-t. Egy id után folytatta. - Ez a távirányító mindig nálam lesz. Van ezen kívül még két darab, ugyanilyen távirányító. Remélem, most már minden világos a számodra. - Világos a számomra - mondta Jonnie, elleplezve a haragját -, hogy ha valamelyik ló idejön, akkor áramütést kap, s azt is el tudom képzelni, hogy mi történik akkor, ha véletlenül elbotlasz ezzel a távirányítóval. - Állat, mi itt csak fecsegünk, de nem beszélünk arról, hogy én tulajdonképpen melletted állok. Jonnie megrémült. Terl el vett egy szerszámot, és elvágta Jonnie nyakörvét, majd gúnyolódva Jonnienak adta. - Fussál - mondta Terl. - Élvezd a szabadságot. Hancúrozz! Terl félreállt, s a szerszámait és az alkatrészeit kezdte összepakolni, melyeket a munka során dobált széjjel. A megperzsel dött farkas b ze megülte a leveg t. - És mit fizetek én ezért? - kérdezte Jonnie. Terl visszajött. - Állat, tudomásul kell venned, a csökött agyad ellenére, hogy a legjobban teszed, ha együttm ködsz velem. - Hogyan? - Ez már jobb, állat. Látom, kezdesz hálás lenni. - Hogyan? - A Társaságnak szüksége van fejlesztésre. Ez persze bizalmas információ. Neked minden er ddel támogatni kell az er feszítéseket. Világos?

125

Jonnie Terlt figyelte. - És miután végzünk a munkával - folytatta Terl -. megleplek téged ajándékokkal, s visszatérhetsz a hegyekbe. - Velük - mondta Jonnie, Chrissie-re és Pattie-re mutatva. - Természetesen, s a négylábú barátaidat is viheted. Jonnie egy hazug Terlt látott maga el tt. - Persze - folytatta a pszikló -, ha megpróbálsz elszökni, amit remélem lehetetlennek gondolsz, vagy ha ellenem fordulsz, s elvéted a dolgot, ami igen valószín , a kisebbiknek lerepül a feje. Ha azután ismét baklövést követsz el, a nagyobb is elveszti a fejét. Ha végképp elvesztenéd az önuralmadat, az egész ketrec a leveg be repül. Ezek után számíthatok az együttm ködésedre? - Arra megyek, amerre akarok? - Természetesen, állat. Unom már, hogy patkányokra kell vadásznom. Nem akarok három ember számára vadászni! -Terl szívb l felnevetett. - Bemehetek a ketrecbe? - Mikor itt állok, kezemben a távirányítóval, akkor be. - Körbejárhatom a vidéket? - Amíg ez rajtad van, igen - mondta Terl. El húzott a zsebéb l egy gombkamerát, amely egy szíjon lógott, s Jonnie nyakába akasztotta. - Ha elsötétedik, vagy öt mérföldnél messzebb távolodik, megnyomom az els gombot. - Te nem szörny vagy. Te maga vagy az ördög. Terl tudta, hogy nyert. - Szóval, megígéred? Jonnie lehangoltan nézte a Terl zsebében dudorodó távirányítót. A két lány felé fordult, akik bizakodva néztek rá. - Megígérem, hogy dolgozni fogok a Társaságnak - mondta Jonnie. Ez volt a legtöbb, amit ígérhetett. Ez elég volt Terlnek. Vidáman visszarakosgatta a szerszámait a járm be, s elhajtott. Jonnie óvatosan a ketrechez lépett. Vigyázott, nehogy hozzáérjen a rácshoz, s lassú magyarázatba kezdett arról, hogy mi is folyik körülöttük. Érezte, hogy ez alkalommal nagyon rászedték. Ha eddig nem tudta, hogy mi az az álnokság, ma megtanulhatta. VI. RÉSZ 1. Hatalom, hatalom, mondogatta magában Terl, miközben iratok között turkált az irodájában. Meg kelt már törnie a Numphot övez rejtélyt. Ha már a bolygóigazgató is a mancsában lesz, elkezdhet a maga szakállára dolgozni. Gazdagság és hatalom lesz az osztályrésze otthon. Csak Numph tudná meggátolni ebben. Terl viszont már elhatározta, hogy nem hajlandó további tíz évet lehúzni ezen az elátkozott bolygón. Ha Numphot a mancsában tartja, ki tudja bányászni az aranyat, el tudja tüntetni az összes bizonyítékot (beleértve az állatokat is), véget tud vetni a megbízatásának, s élvezni tudja az otthonában reá váró gazdagságot. Csakhogy Numph kezdett csökönyössé válni. A legutolsó találkozásuk alkalmával, melyre a néhány nappal ezel tt, a rendszeresen jár röz távfelderít vel kapcsolatos magyarázkodás miatt került sor, Numph megjegyezte, hogy “zendülésnek" semmi nyoma. Valami volt Numph viselkedésében. Terl egészen biztos volt benne. Terl éppen egy társasági közlönyt lapozgatott. “A galaktikák fémpiacai." Évente néhány alkalommal jelent meg az a kiadvány. A központ szétküldte az értékesítési osz-

126

tályokra, de ezen a bolygón nem volt ilyen, hiszen a Földön csak kitermeléssel és szállítással foglalkoztak. A közlönyt azonban minden egyes alkalommal elküldték a Földre is, s a legutóbbi példányt Terl kikapta a küldemények közül. Ennyi kredit ezért a fémért, s ennyi kredit egy másikért. Rengeteg kredit, fene tudja hány százalékos, finomítatlan ércért. Rendkívül unalmas volt, de Terl minden figyelmével a közlönyre összpontosított, bízva abban, hogy megtalálja a kulcsot a rejtélyhez. Id r l id re rápillantott a képerny kre, hogy lássa, mit m velnek az állatai. A nyakba akasztott kamera jól m ködött, így Terl a ketrec környékét s a környez területeket is szemmel tarthatta. Kíváncsi volt, hogy az ember-állat valóban jól viseli-e magát. Eddig nem lehetett oka panaszra. Terlt leny gözte az állat szorgalma és céltudatossága. Valahogy, nagy nehezen, megfordította a sebesült lovat, s levette a hátáról a csomagokat. Valamelyik fa friss hajtásával meggyógyította a sebet. Az eljárás hathatós lehetett, mert a ló már feltápászkodott remeg lábaira, s kissé kábán rágcsálta a magas füvet. Az állat a másik három lovat egy karóhoz kötözte. Egy fonott kötelet használt, amit a csomagból húzott el . Az egyik ló egyfolytában követni próbálta az ember-állatot, s eközben az orrával böködte. Terl nagyon furcsának találta, hogy az ember beszélt ehhez a lóhoz, s korábban a sebesült lóval is beszélgetni próbált. Nagyon különös. Terl egy szót sem értett a beszédb l, s kimeresztette a szemét, hogy lássa, a lovak visszabeszélnek-e. Talán igen. Kellett hogy mondjanak valamit, mert az ember-állat néha válaszolt nekik. Ilyenkor vajon más nyelvet használ, mint mikor a két n stény állattal beszélget? Terl arra gyanakodott, hogy különböz nyelveket használ felváltva. Mindegy. Végül is nem érdekes. nem kinkó, s különben is, megveti ezt a kihalófélben lév fajt. Terl figyelmét akkor vonta magára ismét a képerny , mikor az ember-állat lóra pattant, s a munkahelyek felé indult. Ahogy Terl ki tudta venni az ember nyakába akasztott gombkamera képéb l, a psziklómunkások egy gyors pillantás után érdektelenül fordították el a tekintetüket az emberr l. A gépek eközben zúgtak és dolgoztak, mint mindig. Az ember-állat Kerhez lovagolt. Terl izgatott lett, s magasabbra csavarta a hanger t. Ker megpróbált elszökni az ember-állat el l. Az ember nagyon furcsán beszélt. Azt mondta: - Ez nem a te hibád volt. Ker megtorpant, s zavartan nézett az állatra. - Megbocsátok neked - mondta az állat. Ker csak állt, s bámult maga elé. Terl nem látta jól Ker arckifejezését, mert Ker fejét a sisak eltakarta, de az átlátszó burán keresztül úgy t nt Terlnek, hogy Ker megkönnyebbült. Terl valami cselre gyanakodott. Soha nem találkozott még ilyen viselkedéssel. Terl csak ezután riadt meg igazán. Az ember-állat egy kotrógépet kért kölcsön Kert l. Char ezt észrevette, s ellenkezni kezdett, mire Ker elzavarta. Az állat a gép mögé kötötte a lovát, s elindult felfelé a dombra, az állatkert irányába. Ker eközben fenyeget pillantásokat lövellt Char felé. Az állat összeugrasztott két psziklót? Hogy csinálta ezt? Terl azt gondolta, csak képzelte az egészet. A gombkamera képe néha vibrálni kezd, s a beszédhangot is alig lehet érteni a gépek zúgásán keresztül. Terlnek amúgy is sokkal nagyobb gondot okozott Numph. A legközelebbi alkalommal, mikor Terl a képerny re nézett, az állat a gép tolólapjával éppen fél tucat kidöntött fát aprított kisebb darabokra. Mikor ezzel végzett, a rönköket egymásra rakta a ketrec mellett. Terlnek tetszett, ahogy az állat a géppel bánt. Ügyesség és gyakorlat volt az állat kezében.

127

Terl ezek után elmerült a galaktikák bauxit-kitermelésében és felhasználásában, s egészen estig nem is nézett a képerny kre. Az ember-állat a felaprított fákból kerítést húzott a ketrec köré! Terl egészen addig tanácstalanul figyelte a látványt, míg eszébe nem jutott, az állat attól fél, hogy a lovak véletlenül hozzáérnek a rácshoz. Hát persze! Ez a n stényeket is megvédi a lángoktól, hiszen így már egyik ló sem tud nekiszaladni a rácsnak. További egy óra olvasgatás után Terl felkapta a gázmaszkját, s az állatkert felé indult. Az ember-állat az est folyamán még egy kunyhót is épített magának faágakból. Becipelte az asztalt, az oktatógépet, és az úJonnan érkezett csomagokat. A kunyhó el tt t z lobogott. Terl nem tudta, hogy az emberek kövek és gerendák nélkül is tudnak házat építeni. Az ember-állat, kezében egy ég fadarabbal s más holmikkal, a ketrechez ment. Beadta a n sténynek a lángoló ágat s a holmikat, majd t zifát hordott a ketrec mellé, s azt is beadogatta. Ez cseppet sem érdekelte Terlt. Érdekl dés nélkül figyelte, ahogy a n stények kitakarítják a ketrecet, kimossák a ruhákat, s lebontják a húsfüstöl állványt. Terl megnézte a nyakörveket s a rajtuk lév gömböket. Megrángatta a nyakörveken lév bombákat, hogy biztos legyen benne, nem lehet ket letépni. A n stények igyekeztek elhúzódni t le, mintha valami ragályt terjesztene. Ezen jól mulatott. Ahogy kilökdöste az állatot a ketrecb l, s bezárta a ketrecajtót, az agyában mintha fény gyulladt volna ki. Szélsebesen az irodájába viharzott. Lerántotta magáról a gázmaszkját, s egy hatalmas számológépet tett az íróasztal közepére. A karmai izgatottan kopogtak a számológép billenty in. A hivatalos jelentésekb l kiolvasott érckitermelési adatok megjelentek a számológép kijelz jén, ahogy Terl mancsa ideges mozdulatokkal táncolt a gép gombjain. Kikeresve az értékesítési mutatókat. melyek számadatai szintén a számológépben kötöttek ki, Terl egyre fokozódó izgalommal igyekezett kiszámolni azt a nyereséget, amit a földi kitermelés jelent a Társaságnak. A kijelz re bámult. Döbbenten d lt hátra a székén. Egymás mellé téve a Csillagközi Bányatársaság földi tevékenységéhez kapcsolódó kiadásokat, s az innen elszállított érc értékesítéséb l befolyó jövedelmet, Terl megdöbbent , s f leg érthetetlen tényre jött rá. Nem hogy a földi kitermelés nem veszteséges, hanem az eladásból befolyó összeg ötszöröse a ráfordításoknak. Ez a bolygó hihetetlenül jövedelmez . Ez a bolygó megengedhetné magának, hogy ötszörös, tízszeres, vagy tizenötszörös béreket és osztalékokat fizessen. Numph meg csökkentette ket. Persze hiába termel a Föld hatalmas hasznot, ha Numph letagadja. Terl kés éjszaka is dolgozott. Végignézte az összes jelentést, amit Numph az elmúlt hónapokban küldött haza. Szokványosak voltak. Minden az el írásoknak megfelel en jelent meg bennük. A kifizetési táblázatok azonban gyanúsak lettek Terlnek. Az alkalmazottak neve és beosztása mellett a következ szöveg volt olvasható: “A beosztásának megfelel fizetéssel." Az osztaléktáblázatban rendre “az alkalmazottat megillet osztalék" szöveg szerepelt. Érdekes számlázási mód. Persze ezen a bolygón nem volt igazgatási központ. Az otthoni hivatalnokok voltak kénytelenek befejezni az ilyenfajta jelentéseket, s meg is tették, mivel a gazdasági irányítás a kifinomultsága mellett tökéletesen felületes és automatikus volt. Aztán az alkalmazotti táblázatnak megfelel en átutalták a béreket, amit a Földön a dolgozók felvettek, de nagyrészük még írni sem tudott, ezért írásos nyoma nem maradt. Ez tette szükségessé azt is, hogy a holttesteket visszaszállítsák a Psziklóra. Éjfél körül Terl a járm -igénybevétel körül is gyanús jelekre akadt. Az ötnapos munkaperiódusban részt vev járm vek leltári számát jelentésben kell összeírni. A

128

legfurcsább az volt, hogy ezt a jelentést Numph készítette. Különös munkakör egy bolygóigazgató részére. Terl azonban jól ismerte Numph írását. Terl rábukkant egy járm re, amir l tudta, hogy használaton kívüli. Azon húsz harci gép egyikér l volt szó, melyeket más bányavidékekr l rendeltek vissza, s most, elegend garázs híján, egy közeli mez n álltak. A jelentésben viszont szerepelt a 3-450967 G számú harci gép. Numph jelentése szerint a járm használatban volt az elmúlt id szakban. Terl egyik jelentést vizsgálta át a másik után. Az összes jelentésben talált használaton kívüli járm vekre vonatkozó igénybevételt, a listákon azonban mindig más és más gyanús számok szerepeltek. Terl titkosírást szimatolt. A hajnali napfény meghozta a megoldást. A használaton kívüli járm vek leltári számának utolsó három eleme a psziklónyelv bet rendjében szerepl bet k sorszámának felelt meg. Egyszer behelyettesítéssel el lehetett olvasni az elküldött üzenetet. Egyre növekv jókedvvel fejtette meg az els üzenetet. Így szólt, “Nincsenek keresetigazolások. A banki átutalás a szokásos." Terl ismét számolt. Ennek az üzenetnek Nipe volt a címzettje, aki az otthoni irodájában várta a híreket. A Földön kifizetésre kerül bérek és osztalékok együttesen el kellene hogy érjék a százhatvanhétmillió galaktikus kreditet. Ehelyett osztalékot egyáltalán nem fizetnek, a béreket pedig a felére csökkentették. Az üzenet szerint, amit Nipe már megkapott, a földre már megérkezett a teljes fizetésmennyiség és osztalék, s így Numph évente közel százmillió galaktikus kreditet utalhat át a saját számlájára. Az összesített fizetése egy évben nem éri el a C 75 000et. Minden világos volt. A titkosírás, és a be nem fejezett számlázások is. Terl irodája beleremegett, ahogy a biztonsági f nök fel s alá járkált benne. Megtorpant. Hogyan lehetne ezt a kett t rávenni arra, hogy vegyék be t is a játékba? Mert bevennék. Kénytelenek lennének bevenni. De nem. Mégse lenne jó belekeveredni. Hatalmas pénz volt, de veszélyes. Nipe és Numph sokat kockáztatnak, s ha lebuknának, azonnal elporlasztanák ket. Terlnek erre nem volt szüksége. Eddig tiszta volt a múltja. t sem hibáztathatják azért, amiért nem vette észre a csalást, hiszen az irodája nem foglalkozik gazdasági és számlázási ügyekkel. Hivatalos úton sosem jutna hozzá a kifizetésekr l szóló igazolásokhoz. Numph figyelmét felhívta a zendülés veszélyére, de senkit l nem kapott olyan parancsot, ami alapján ennél tovább el kellene mennie. Terl elégedett lesz a maga egymilliójával. Nagyon kellemes kis összeg az. Már mindent eltervezett. Nem a Társaság ércét fogja ellopni. Nem a Társaság alkalmazottait fogja felhasználni. Kísérletnek fogja nevezni, s ha kell, megmutatja a parancsot, amely felszólítja a kísérlet lefolytatására. A jelentésekben semmi sem fog szerepelni. Az egyetlen bizonytalan pont az arany hazaszállítása, de ha rajtakapják, kimászik a csávából. De nem fogják rajtakapni. Kísérje Numphot és az unokaöccsét a szerencse. Ezeket a jelentéseket mindenesetre meg rzi, hogy bármikor meggy zhesse Numphot, ha szükség lesz rá. Izgatottan várta a bolygóigazgatóval való következ találkozást. 2. - Látom, beszerzett még néhány állatot - nyafogta Numph a következ délutánon.

129

A vidám Terlnek szüksége volt a rábeszél képességére ahhoz, hogy létrejöjjön a találkozó. Terl nem volt túl népszer Numph személyzetének körében, s maga Numph sem kedvelte. A bolygóigazgató, mint mindig, most is a zsúfolt íróasztal mögött ült. Nem nézett Terlre, hanem a távolban magasodó, leny göz hegyvonulatot bámulta. - Ahogy elrendelte - mondta Terl. - Hmm. Tudja ugye, hogy zendülésnek még csak a nyomával sem találkoztam? Terl óvatos mozdulattal a szájcsontja elé emelte a mancsát. Mikor ezt Numph észrevette, Terl felé fordult. A biztonsági f nök iratokat és néhány eszközt hozott magával. Figyelmeztet en felemelte a karmát, s az asztalra rakott holmik közül kiválasztott egy m szert. Numph figyelte, ahogy a biztonsági f nök átvizsgálja az egész irodát. Végigment a gömböly üvegbura mentén, felhajtotta a sz nyegek szélét, megvizsgálta az íróasztal alját, s még a szék karfáját is. Minden egyes alkalommal, mikor Numph kérdéssel akart el hozakodni, Terl figyelmeztet en felemelte egyik karmát. A biztonsági f nök biztos akart lenni abban, hogy nincs az irodában elrejtett gombkamera vagy képrögzít . Terl kinézett a burán, s az iroda környezetét vizsgálta. Senkit nem látott. Felbátorodva elmosolyodott, és leült. - Nem tetszik nekem, hogy az a távfelderít minden reggel elhúz a szállásom felett - mondta Numph. - Megfájdul t le a fejem. Terl jegyzetelt. - Meg fogom változtatni az útirányát, nagysága. - És ezek az állatok - folytatta Numph. - Már valóságos állatkertben érzem magam. Ma reggel azt mondta nekem Char, hogy ön már további hat példány is beszerzett. - Nos, az igazság az - mondta Terl - hogy a terv alapján mintegy ötven állatra lenne szükség. Továbbá kellenének gépek, melyeken kiképezhetnénk ket, és engedély... - Nem! - mondta Numph. - Ez lecsökkentené a Társaság kiadásait, s így a profit megnövekedhetne. - Terl, utasításba fogom leállítani ezeket a dolgokat. Ha a központ meghallaná, hogy... - Eddig minden lépést bizalmasan kezeltünk - mondta Terl. - Legyen ez meglepetés. Képzelje el, milyen hálás lesz a központ, ha a béreket tovább csökkentheti, miközben a profit egyre n . Numph a homlokát ráncolta. Tisztában volt vele, hogy mire van és mire nincs szüksége. Tudta, hogy nagy hibát követett el, mikor beleegyezett ebbe az egészbe. Numph legszívesebben felduzzasztotta volna az alkalmazottak létszámát. Minden újabb munkás biztos jövedelmet jelent a számára. - Van más módszerünk arra, hogy növeljük a kitermelést - mondta Numph. - Azt tervezem, hogy munkásokat hozatok a Psziklóról. Rengeteg a munkanélküli otthon. - De ez a lépés tovább csökkentené a hasznot - mondta Terl ártatlannak t n hangon. - Pont ön mondta nekem, hogy a bolygó nem termel nyereséget. - Több érc, több profit - mondta Numph harcosan. - Egyel re fél bérért dolgoznának. - A meghatalmazás alapján, melyet ön írt alá - folytatta Terl zavartalanul - szükség van egy idegen, de értelmes faj kiképzésére... - Nem hallotta, mit mondtam? - kérdezte Numph mérgesen. - De igen, hallottam - mosolygott Terl. - Csakhogy én a Társaság boldogulását tekintem els dlegesnek, s azt, hogy növekedjen a profit. - Ez talán azt jelenti, hogy én nem? - vette fel a keszty t Numph. Terl Numph elé tette a magával hozott irathalmazt. A bolygóigazgató már készült lesöpörni az iratokat az asztaláról, mikor megdermedt. A szeme kikerekedett. A mancsa remegni kezdett. Elolvasta a bolygó által termelt haszonra vonatkozó becslést. Elolvasta a kifizetések körüli visszaélésr l szóló néhány t mondatot. Elolvasta a járm -

130

igénybevételr l szóló jelentésekben talált furcsaságokkal foglalkozó feljegyzést. Legvégül elolvasta az üzenetet, ,,Nincsenek keresetigazolások. A banki átutalás a szokásos." Numph Terlre nézett. A fagyos rémület kiült az arcára. - A Társaság rendszabályai szerint - szólt Terl - jogom van elfoglalni a helyét. Numph a Terl derekáról lógó fegyverre bámult. A tekintete üveges volt. - Azonban nem nagyon érdekel az igazgatás. Láttam már másokat is, akik az ön korában, hasonló pozícióban, ugyanilyen eszközökhöz nyúltak, hogy megoldják a problémáikat. Tökéletesen megértem önt. Numph félelemmel telt tekintete Terl mellkasára szegez dött. - Az otthon elkövetett b ncselekmények nem tartoznak a hatáskörömbe - mondta Terl. Valami megcsillant Numph szemében. Talán a kétkedés. - Ön mindig jó vezet volt - folytatta Terl. - Talán éppen azért, mert hagyta, hogy az alkalmazottak saját belátásuk szerint próbálják leginkább el segíteni a Társaság boldogulását. Terl összeszedte a bizonyítékokat. - Ezek az iratok, ha ez így megfelel önnek, olyan helyre kerülnek, ahol senki sem fogja látni ket. Persze ha velem valami történne, azonnal nyilvánosságra kerülnek. Az esetr l nem írok jelentést. El is felejtem az egészet. Ha önt az eset kapcsán mégis elporlasztanák, annak valami más területen elkövetett hiba lesz az oka. Terl felállt. Numph reszketeg tekintettel követtea mozdulatot. Hatalmas halom engedély és parancs feküdt Numph asztalán. - Ezek az ön aláírására várnak! - szólt Terl. Kitöltetlenek voltak. Dátum nélküliek voltak. A bolygóigazgató el tt a saját fejlécével ellátott nyomtatványok feküdtek. Numph beszélni kezdett. - De ezek üresek. Bármit rájuk írhat. Pénzt, személyes felhasználásra, gépeket, bányákat, még a saját, bolygóról való távozását is elrendelheti velük! - A szavainak nem volt súlya. Az agya mintha megsz nt volna m ködni. Aztán tollat nyomtak a karmai közé, s az elkövetkez tizenöt percben Numph folyamatosan, s szinte magán kívül írta alá az elé rakott iratokat. Terl összeszedte az aláírt nyomtatványokat. Biztos volt benne, hogy egyik sem marad kitöltetlen. - Ez a Társaság javát szolgálja - mondta Terl. Mosolygott. A vastag köteget belerakta egy zárható dobozba, a bizonyítékokat egy nagy borítékba süllyesztette, s összeszedte a m szereit. - Az ön eltávolítása egy értékes vezet pályáját törné ketté. Én, mint az ön barátja, a lehet legkisebbre akarom csökkenteni azt a kárt, ami a Társaságot érheti. Éppen ezért t lem nem kell tartania. Semmilyen veszélyt nem jelent önre a személyem. Bízhat bennem. H séges és odaadó alkalmazottja vagyok a Társaságnak, de a barátaimat nem hagyom cserben. Biccentett és távozott. Numph olyan tehetetlenül ült a székében, mint egy rakás érc, amit éppen az imént borítottak ki egy teherhajó gyomrából. Képtelen volt bármiféle reakcióra. Csupán egyetlenegy gondolat keringett körbe-körbe a fejében. A biztonsági f nök ett l a pillanattól kezdve érinthetetlen démonként fog létezni ezen a bolygón. Olyan démon lesz, aki mindent megtehet, amit csak akar. Numph még csak gondolni sem tudott arra, hogy megállítsa. Terl hatalmába került, s ott is marad, ki tudja meddig. Túlságosan is bénult volt ahhoz, hogy eszébe jusson figyelmeztetni az unokaöccsét. Mostantól kezdve Terl ennek a bolygónak a valódi vezet je. 3.

131

A sikeres vadászat után Jonnie az épületek felé tartott. Ezen a reggelen Jonnie szomorúan figyelte a két lány kedvetlen viselkedését. Amit a lányok meg tudtak tenni azért, hogy tisztább legyen a ketrecük, már megtették. Megpróbáltak vidáman nézni Jonnie-ra, miközben a férfi a két kerítésen keresztül beszélgetett velük. Pattie már majdnem elfeledkezett a szomorúságáról, de most mégsem nevetett azon a régi tréfán, amit Jonnie már oly sokszor mondott el neki. Kislány kora óta meg tudta nevettetni azzal, hogy Pattie-t a Hegyek Királya fogja elvenni feleségül. Pattie ezen most nem nevetett. Könnyek szöktek a szemébe, s Chrissie-vel együtt, aki vigasztalni próbálta, keserves zokogásba törtek ki. Valamivel fel kellene ket vidítani, vagy legalább feladatot kéne nekik adni, gondolta Jonnie. Összeszedte a lovakat, s Szélsebes hátán ülve kilovagolt a síkságra. Táncos és a, harmadik ló, amely Vén Disznó névre hallgatott, azon jellegzetessége után, hogy a nyerítése leginkább röfögésre hasonlított, követték Szélsebest. Blodgett már jobban volt, de szükség volt még egy kis id re ahhoz, hogy ismét futni tudjon. Jonnie szarvast keresett. A szarvashús füstölése, s a szarvasb r kikészítése jó ideig ellátná feladattal a két lányt, s egy id re megszabadulnának az aggodalmaiktól. A saját b ntudata és keser sége is elhalványult, ahogy Szélsebes vágtatott vele a síkságon. A másik két ló igyekezett nem lemaradni. A szél kisöpörte a lelkéb l a reményvesztettséget. A szabadságérzet bizakodással töltötte el. Talán mégis van remény. Nemcsak szarvast sikerült ejtenie. Berontott egy kiszáradt tómederbe, melynek az alján még csillogott egy zöldes szín tócsa. Éppen egy antilop csillapította a szomját a kevéske vízzel. Az antilop nem sokkal ezután már Vén Disznó hátán utazott tovább. Fél óra múlva elejtette a szarvast, amire annyira vágyott. Egy fiatal bakot talált. Miután már mindkét ló hátán vadászzsákmány feküdt, tekintetével egy jellegzetes növényt keresett a f ben, amely kellemes ízt ad a szarvashúsnak. A növénynek még nem voltak bogyói ebben az évszakban, de a levelét is jól lehet használni. A figyelmét messzir l érkez zúgás vonta magára. Megállt, s az eget kémlelte. Megtalálta a pontot a látóhatár alján, ami pillanatról pillanatra nagyobbodott. Az állatok már megszokták a gépek zaját, s nem is tudtak különbséget tenni az égr l, vagy éppen a nem messze lév bányák fel l érkez zajok között. Jonnie kíváncsisága nyugtalansággá változott. Vajon merre megy? Alacsonyan szállt, s nem is túl gyorsan. Hirtelen rádöbbent, hogy a repül szerkezet t keresi. Az épületek közelében egy sor harci gép várakozott. Terl helyezte ket használaton kívül. Ez a gép azok közül való volt. A gép száz yardra közelítette meg Jonnie-t, mikor megállt. A hajtóm bömbölését l a lovak nyugtalankodni kezdtek. Jonnie belevágta a sarkát Szélsebes oldalába, s az épületek felé iramodott. A járm felemelkedett, s megfordult. A leveg belerázkódott a hajtóm üvöltésébe. ahogy a gép Jonnie nyomába eredt. A lovak patái el tt a földb l kiszakadt egy darab, és felrepült a leveg be. Szélsebes felágaskodott, s megpróbált megfordulni. A visszahulló föld leborította a lovakat. Jonnie dobhártyája majdnem beszakadt a robbanástól. Megfordította a lovakat, s másfelé próbált menekülni. A föld most hosszú csíkban szakadt fel Jonnie el tt. Szélsebes kezdte elveszteni a fejét. Az egyik teherhordó ló kiszabadította magát. Jonnie erre észak felé próbált elmenekülni. Egy hatalmas földdarab ismét az égbe emelkedett, hogy kisebbfajta szakadék maradjon a helyén. Jonnie megpróbált átlovagolni a gomolygó porfelh n, Szélsebes azonban megfordult, s dél felé iramodott. A harci gép leereszkedett, és elállta a ló útját.

132

A rémülett l halálra vált ló felágaskodott. Jonnie nem eresztette le a gyepl t. Terl a kinyitott ajtó mögül figyelte az eseményeket, és nevetett. El re-hátra dülöngélt, s közben a mellkasát püfölte, hogy ismét lélegzethez jusson. Nem kis nehézséggel, Jonnie rendbe szedte a két teherhordó lovat. Megigazította rajtuk a két zsákmányállatot. - Nagyon mókás vagy - lihegett Terl, miközben a gázmaszkját igazgatta. A lovak remegve forgatták a szemüket. Jonnie szeme azonban nem forgott. Ha ölni tudott volna vele, Terl holtan rogyott volna össze. - Csak meg akartam mutatni, hogy milyen könnyedén megállítanálak, ha ki akarnál csúszni a kezem közül - mondta Terl. - Egyetlen lövés, aminek te lennél a célpontja, egy szempillantás alatt rózsaszín pacává változtatna! Jonnie az elszabadult ló gyepl jét visszakötötte Szélsebes nyakára, majd nyugtatva simogatta lovait. - Ma ünnepelek - mondta Terl. - Küldd a lovakat az állatkerthez, te pedig szállj be. - Nincs nálam a maszkom szólt Jonnie. - Nem ülhetek be a légz gázba. - Elhoztam a maszkodat - mondta Terl, miközben maga mellett turkált, s a magasba emelte a maszkot. - Szállj be. Jonnie-nak sikerült lecsillapítania Szélsebest. Megmarkolta a lova fülét. - Menj Chrissie-hez - súgta bele. Szélsebes végignézett a gépen, s a két másik lovat maga után húzva, nyugodt léptekkel az épületek felé indult. Igen, mondta magában Terl. Ez az állat szót tud érteni a többi állattal is. Jonnie felhúzta a maszkot, s belépett a harci gép belsejébe. 4. Jonnie alig akarta elhinni, hogy repülnek. Szinte elveszett a másodpilóta hatalmas ülésében, s az övek még mélyebbre szorították volna, ha nem kapaszkodik bele a m szerfalba, hogy figyelje az alattuk elsuhanó vidék látványát. Félelemmel vegyes csodálat volt a szívében. Így érezheti magát a sas, mikor repül? Így néz ki a föld a magasból? A nyugati látóhatáron magasodó hegyek körvonalból domborm vé változtak. Néhány pillanat múlva már magasabban voltak, mint az Égig Ér Szirt csúcsa, amely jól látszódott a kristálytiszta leveg n keresztül. Tizenöt percen keresztül tartott a varázslat. Legalább három mérföld magasban lehettek. Soha nem gondolta, hogy ilyen hatalmas a világ! De soha nem is rettegett enynyire. Terl megszólalt: - Az összes bányagépet tudod kezelni, igaz, állat? Ez is olyan, mint azok, csak nem két, hanem három dimenzióban mozog. Az el tted lév kezel szervek ugyanazok, mint amelyek el ttem vannak. Repülj! Terl elemelte a mancsait a karokról. A gép abban a pillanatban oldalra billent. Jonnie nekicsapódott az ajtónak. A gép bukdácsolt még egy darabig, majd émelyít zuhanásba kezdett. Jonnie korábban egy cseppet sem figyelte, hogy hogyan kezelte Terl a gépet. Számtalan kar és gomb sokasodott el tte. Jonnie megmarkolta a biztonsági övet, és megpróbálta magát olyan helyzetbe tornázni, ahonnan elérheti a kezel szerveket. Gombokat kezdett nyomogatni. A gép erre teljesen meg rült. Szédületesen emelkedni kezdett, hogy aztán tovább folytassa a gyomormarkoló zuhanást. A föld hol elt nt Jonnie szeme el l, hol pedig ijeszt közelségbe került.

133

Terl nevetése áthallatszott a hajtóm ordításán. Jonnie kezdett ráébredni, hogy a szörny alighanem felöntött a garatra. Tényleg ünnepel. Jonnie a kezel szervekre összpontosított. Minden pszikló járm ben a kezel szerveket megjelölték. Néhánynak a nevét nem ismerte. Megtalálta azokat a gombokat, melyeket már ismert a bányagépékb l, de mindegyik mellé egy másik gombot is beszereltek, melyeknek nem tudta a funkcióját. Arra gyanakodott, hogy ugyanazoknak a gomboknak a háromdimenziójú közlekedéshez szükséges változatairól van szó. Azt ösztönösen tudta, hogy nem szabad túl közel kerülniük a földhöz. Talált egy gombot, amely a felirat szerint a magasság beállítására szolgált. Rácsapott. A gép továbbra is csak tántorgott, s a föld egyre közelebb került. Ez már Terl számára is sok volt. - Átveszem - mondta. - Nagyon jó pilótának számítottam az iskolában. Nézd, hogyan szállok rá egy felh re. Egy felh tépett háta pont ell ttük magasodott. Terl megnyomott néhány gombot, mire a gép megpihent a tejszín ködben. - Az a baj, csökött agyú, hogy nem figyeled, mit csinálok. Csak mereszted a szemed, s a tájat bámulod. Pedig szerintem ha az embereknek szárnyuk lenne, még repülni is meg tudnának tanulni! - Nagyot nevetett a saját tréfáján, majd az ülés mögé nyúlt, s egy lezárt üveg kerbangót húzott el . Nagyot kortyolt az italból, majd visszazárta az üveget, s becsúsztatta a helyére. - Az els lecke. Ne hagyj semmit hányódni egy gép belsejében. Összevissza fog repkedni a fülkében, s el bb-utóbb jól fejbe talál. Igen - tette hozzá még hangosabb nevetéssel -, kiveri azt a csökött agyadat a fejedb l! Elengedte a kezel szerveket, s Jonnie megismételte a man vert. A harmadik próbálkozásra már nem süllyedt bele a felh be, hanem lebegve megállt a felh tetején. Jonnie ezután a hegyek felé vette az irányt. Terl a következ pillanatban, Jonnie kérd tekintetét l kísérve, elütötte Jonnie kezét a kezel szervekt l, s visszafordította a gépet. - Addig nem, amíg veled vagyok - morogta Terl. A jókedve elpárolgott. - Miért nem mehetünk a hegyek fölé? - kérdezte Jonnie. Terl rosszallóan nézett rá. - Ha valaki át akar repülni a hegyek felett, el bb ellenriznie kell, hogy nem, szivárog-e a légz gáz. Világos? Jonnie megértette. Hirtelen sokkal több minden vált világossá a számára, mint ahogy azt Terl gondolta. - Miért tanítasz repülni? - kérdezte Jonnie, sokkal inkább azzal a szándékkal, hogy eltérítse Terlt a gondolataitól, s nem azért, hogy valódi választ kapjon. Tudta, hogy nem számíthat az igazságra. - Minden bányásznak tudnia kell repülni - mondta Terl. Jonnie tudta, hogy ez nem igaz. Ker tudott repülni, legalábbis ezt mondta magáról, de Ker azt is mondta, hogy a bányászokat csak az érdekli, hogy mit találnak a föld alatt, s nem kívánkoznak a leveg be. Már benne jártak a délutánban, mikor a harci gép leszállt az épületek mellett álló gépek mellé. Jonnie-nak igaza volt. Ez volt a huszadik gép. Terl hajszálpontosan tette le a járm vet, majd felvette a gázmaszkját, kitárta az ajtót, s kilökdöste Jonnie-t a gépb l. - Ne forgass olyasmit a fejedben, hogy elindítod valamelyik gépet - szólt Terl. Egy különleges kulcsra van szükség ahhoz, hogy m ködésbe lépjen a gép számítógépe. - Egy kulcsot lóbált Jonnie orra el tt. - Ennek a gépnek a kulcsát a távirányító mellett tartom. - El húzta a dobozkát, s rámeredt. - M ködik. - Jonnie felé tartotta a távirányítót. - Nincs benne döglött áramkör! - nevetett fel. - Ez nagyon jó. Nincs benne döglött áramkör! Jonnie a lovai felé indult. Szélsebes Chrissie közelében állt a rácson kívül, míg a három másik ló a fakerítés mellett ácsorgott. Pattie felkiáltott, mikor meglátta a férfit. Jönnie akkor döbbent rá, hogy a két lány megrémülhetett, mikor nélküle tért vissza a három ló.

134

- Hoztam egy antilopot és egy szarvast - kiáltotta be Jonnie a ketrecbe. - Kerestem egy kis f szert is. Egy kicsit elkéstem miatta, de így legalább jobb íze lesz a húsnak. Chrissie megörült a vadászzsákmánynak. - Felvágjuk és megfüstöljük a húst - kiáltotta vissza. - Rengeteg hamu van a ketrecben, így a b röket is ki tudjuk készíteni. Jonnie máris jobban érezte magát. Pattie is kiabálni kezdett. - Jonnie, egy hatalmas medvének az irhája van itt a ketrecben. Te ölted meg, Jonnie? Igen, Jonnie ölte meg, de már úgy érezte, akkor nem azt az állatot kellett volna elejtenie! Az est folyamán, mikor Terl szokásos ellen rz körútját végezte a ketrec körül, Jonnie beadta a lányoknak a megnyúzott állatokat s a két b rt. Nyugtatóan megsimogatta ket, s közben igyekezett elleplezni fájdalmát, amit a lányok nyakának látványa okozott neki. A póráz csúnyán felhorzsolta mindkét lány b rét. Mikor kijött a ketrecb l, s Terl bezárta az ajtót, a szörny így szólt: - Állatgondozó lettem, de a távirányítóm még m ködik! Miel tt elviharzott, egy halom könyvet dobott Jonnie lába elé. - Ezeken járjon az eszed, csökött agyú. Ker holnap reggel folytatja a képzésedet, úgyhogy ne kergess patkányokat az éjszaka. Jonnie a könyvekre nézett. Kapisgálni kezdte, hogy mit akar t le Terl. Repülési kézikönyv, és A teleportáció és a közvetlen, valamint a távvezérlés repülés cím könyvek hevertek a földön. Az utóbbin egyértelm felirat jelezte, hogy a kötet titkos, idegen fajoktól elzárva tartandó. Lehetséges, hogy Terl közel sem a Társaság boldogulásáért ügyködik? Ez esetben kétszeresen is valószín , hogy a lányok meghalnak, ahogy Terl megkapja, amit akar. Nem hagyhat bizonyítékokat és szemtanúkat maga után. 5. Jonnie és Ker bányagépeket szállítottak a “védelmi bázis"ra, ahogy azt Terl nevezte kora reggel, mikor kiadta az utasítást. A gépekkel megrakott teherhajó tátongó ajtóval várakozott a füves mez n, ahol a húsz harci gép is állt. Az ajtajából rámpák vezettek a talajra. A szokatlanul csendes Zzt még utoljára átnézte azt a fúrógépet, ami éppen akkor gördült felfelé a rámpán, majd a rámpát is beemelték a teherhajó belsejébe, s bezárták az ajtót. Jonnie beült a másodpilóta ülésébe, Ker pedig a kezel szervek mögé huppant. A teherhajó a következ pillanatban már fel is emelkedett, s elindult nyugat felé. Ker alacsonyan és lassan repült, nehogy valamelyik nagytömeg gép elszabaduljon a raktérben. Jonnie most nem nézte az alattuk elsuhanó tájat. A teherhajóval már sokszor megtették ezt az utat az elmúlt napokban. Fáradt volt. Egy hete egyfolytában repült. Gyakorolt nappal és gyakorolt éjszaka. A fejfájása azonban a teleportációval foglalkozó tankönyvt l származott. A repüléssel foglalkozó rész sokkal kevésbé volt érdekes, mint az átvitelt magyarázó fejezetek. Úgy érezte, ha sikerülne megértenie, el tudná hárítani azt a sorscsapást, ami - s ebben egészen biztos volt - el fogja érni egy napon. A magyarázatok matematikai része leküzdhetetlen falként meredezett Jonnie el tt. A psziklómatematika ezen területe jóval túl volt azon a szinten, ameddig Jonnie korábban eljutott. A jelek és mértékegységek látványától kavarogni kezdett a feje. A könyv történeti bevezet része felületes volt. Azt állította, hogy százezer évvel ezel tt egy psziklófizikus, akit Ennek hívtak, megoldotta az átvitel rejtélyét. Elviekben már ezt megel z en ismerték a teleportálást. Sokan foglalkoztak azzal, hogy hogyan

135

lehetne az anyagot energiává alakítva átjuttatni a világ rön, hogy eztán az energiából, valahol máshol, ismét ugyanaz az anyag legyen. Sokáig azonban senkinek sem sikerült. És arra jött rá, hogy a világ r tökéletesen független az id t l, az energiától s az anyagtól. A világ r csupán három koordináta mentén létezik. Ha a koordinátákat sikerül megváltoztatnunk, a világ r maga is megváltozik. Nem az anyag vagy az energia vándorol a koordináták mentén, hanem a koordináták rendez dnek át a kívánt formába. S mivel minden három koordináta mentén helyezkedik el, mindét mozgásra lehet bírni ezen az elven. A teherhajó hajtóm ve egy dobozba zárt szerkezet volt, amely a kívánt módon hajlította meg a koordinátákat. Ahogy a koordináták megváltoztak, s a hajó helyzete már nem felelt meg a megváltozott koordinátáknak, a járm kénytelen volt elmozdulni, hogy felvegye azt a pozíciót, amelyet a megváltozott koordináta-rendszerben el kellene foglalnia. A járm veknek ezért nem volt szükségük szárnyakra a repüléshez. A járm két végén s két oldalán elhelyezked kisebb hajtóm vek biztosították a gép el re-hátra való billentését s bedöntését. A nagy távolságra való teleportálás hasonló elven m ködött. Az energiává alakított anyag kikerül a világ rbe, ekkor a világ r koordinátáit elforgatják körülötte, s így az energia azonnal a kívánt helyre kerül, amit aztán visszaalakítanak anyaggá. Így lehetséges, hogy a küldemény elt nik az egyik helyr l, s megjelenik a másikon. Nem a küldeményt utaztatják a világ rben, hanem azt forgatják el körülötte. Jonnie már értette, hogy hogyan tudták a psziklók egy szempillantás alatt elfoglalni a Földet. Valahogy tudomást szereztek a létezésér l, s pillanatok alatt képesek voltak bárkit s bármit ideszállítani. Valószín leg egy szondát küldhettek ide el ször. A szonda ellen rizte a koordináták pontosságát, majd visszatért, s a psziklók megnézték a rögzített anyagot. Ha a szonda nem tért vissza el ször, akkor pontosították az irányt, mivel a szerkezet valószín leg a Föld belsejébe juthatott. Ezek után már nem kellett mást tenniük, minthogy mérgez gázt juttattak a Föld felszínére. A mérges gázt aztán követték a psziklófegyverek. Így igázhatták le a Földet, de Jonnie-nak fogalma sem volt róla, hogy hogyan fordíthatná vissza a folyamatot. Egy psziklóbázis bármelyik pillanatban újabb adag mérges gázt juttathat a Földre, s a gázt követhetik a katonák, hogy ismét összeroppantsák a földi ellenállást. Leginkább ett l fájt Jonnie feje. - Nem vagy túl beszédes - mondta Ker, miközben egy kört írt le a régi védelmi bázis körül. Szinte lépésben haladt, nehogy elszabaduljanak a gépek a teherhajó gyomrában. Jonnie gondolatai visszatértek a jelenbe. A nyakából lógó gombkamerára mutatott. - Felejtsd el - mondta Ker, Jonnie nagy megrökönyödésére. - Csak két mérföld a hatótávolságuk. - A munkásruhájának egyik mellzsebére mutatott. Egy sokkal kisebb gombkamera volt feler sítve rá, amely valódi gombként is funkcionált. - Nem öt mérföld, vagy még annál is több? - A szart - mondta Ker. - A Társaság biztonsági intézkedései nevetségesek. Ebben a gépben nincs rögzítés. Megnéztem. Mi a szikrázó aszteroidért szállítunk mi ide ennyi gépet? - Lenézett. - Egyébként nem úgy néz ki, mint egy védelmi bázis. Tényleg nem úgy nézett ki. Csak néhány épület látszott alattuk, s még leszállópálya sem volt. Bunkerek sem voltak. Furcsa, hegyes vég holmik sorakoztak a terület egyik végében. -Terl adta ki a parancsot - mondta Jonnie lemondóan. - Egy fenét. Ezek nem Terl parancsai. Láttam az iratokat. A bolygóigazgató írta alá ket. Terl csak végrehajtja ket. Azt mondta nekem, nem érti, hogy az öreg Numph mit akar ezzel elérni.

136

Ez újdonság volt Jonnie számára, de nem olyan módon, ahogy azt Ker gondolta. Terl igyekszik eltüntetni a nyomokat, gondolta Jonnie. Ett l még biztosabb lett abban, hogy Terl a saját szakállára dolgozik. Nyugtalan lett ett l a gondolattól. - Ezek a holmik - szólt Ker, miközben a fejét hátrabillentette - betanítás és gyakorlás céljából kerülnek ide. De kinek? Ezek hibátlan bányászati eszközök. Kapaszkodj, leszállunk. - Rácsapott a m szerfal egyik gombjára, amit l a teherhajó süllyedni kezdett, majd belefeküdt a magas f be. Ker felhúzta a gázmaszkját. - Még egy furcsaság. Egyik gépnek sincs feltöltve a légz gáztartálya. Csak annyi van bennük, amennyi bennük maradt. Te vagy az egyetlen, aki nyitott fülkével tudja üzemeltetni ezeket a gépeket. Mindegyiken te fogsz dolgozni? - Felnevetett. - Elkopik a segged! Na, pakoljunk ki. A következ egy órában az összes géppel kigurultak a teherhajó gyomrából, s felsorakoztatták ket a legnagyobb épület mellett. Fúrógépek, fúróállványok, kábeldobok, kotrógépek s szállítójárm vek sorakoztak a magas f ben. A már korábban ideszállított eszközökkel együtt több mint harminc gép volt már a bázison. - Nézzünk körül - javasolta Ker. - Gyorsak voltunk, van id nk. Mi ez a nagy épület? Az épületben temérdek szoba sorakozott. Ágyak és szekrények álltak a falak mentén. Voltak olyan helyiségek is, melyek valószín leg a tisztálkodást szolgálták. Ker valami zsákmány után kutatott, de a törött üvegcserépen kívül semmit sem talált. A padlót vastagon borította a felismerhetetlen szemét. - Jártak már itt el ttünk - következtetett Ker. - Nézzünk be máshová is. Ker belépett egy másik épületbe. Jonnie látta, hogy Ker egy könyvtárat választott, de a kinkógondoskodás híján ez a könyvtár már csak egy szeméthalomra hasonlított. A rágcsálók és a bogarak ezer év alatt képesek a legnagyobb könyvtárat is felfalni. A következ épületen néhai szobrok összetörött maradékát vette észre Jonnie. Ker belépett az épületbe. Az ajtó már nem volt a helyén, de az épület belsejében lógó kereszt még állta az id próbáját. - Mi lehet ez? - kérdezte Ker. Jonnie tudta, hogy ez egy vallási jelkép, de nem szólt semmit. - Fura dolgok vannak ezen a védelmi bázison - szólt Ker. - Tudod, nekem az az érzésem, hogy ez a bázis nem is a védekezést szolgálta. Sokkal jobban hasonlít egy iskolára. Jonnie Kerre nézett. A törpe psziklót hiába tartották félesz nek. Ker pontosan ráérzett a hely rendeltetésére. Jonnie meg sem említette neki, hogy a mindenhol olvasható felirat szerint ez a hely nem más, mint az Egyesült Államok Légierejének Akadémiája. Visszaballagtak a teherhajóhoz. - Le merném fogadni, hogy egy iskola számára hordjuk ide az eszközöket. Lefogadom, hogy ez történik. De ki fog itt tanulni? Psziklók, légz gáz nélkül, biztosan nem. Emeljük be a rámpát, Jonnie, aztán t njünk el innen. Jonnie visszazárta a teherhajó ajtaját, de nem szállt be a fülkébe. Vizet és t zifát keresett. Kedve támadt volna tábort ütni. Igen, egy patak csordogált a közeli, hófödte hegyek fel l, a közeli erd pedig b séges t zifaforrást jelentett. Végignézett az árkon, amelyben emberek küzdöttek a psziklók ellen. A magas f bánatosan bólogatott a szomorúan sóhajtozó szélbe. Gyötr dve mászott be a teherhajó vezet fülkéjébe. 6. Este, mikor Terl kinyitotta a ketrecet, a hangja izgatottnak t nt. - Búcsúzz el a lovaidtól és az asszonyaidtól, állat. Holnap hajnalban elutazunk. Jonnie, kezében egy halom t zifával, megtorpant. - Mennyi id re?

137

- Öt napra, egy hétre, attól függ - mondta Terl. - Miért érdekel? - El, kell látnom ket élelemmel... és más dolgokkal is. - Ó! - mondta Terl közömbös hangon. - Most meg kell várnom, hogy elkészülj? Gondolkodott. Bezárta a ketrecajtót, és visszakapcsolta az áramot. - Kés bb visszajövök. - Siet sen elviharzott. Most ki fog derülni, gondolta Jonnie, milyen gaztettet forgat a fejében ez az ördög. Ezen a napon, szerencsére, sikerült elejtenie egy fiatal, de kövér bikát. Gyorsan munkához látott. Felnegyedelte, s kétnegyed részt, melyeket belecsavart az állat b rébe, odacipelt a ketrec bejáratához. - Chrissie! - kiáltotta. - Adj ki egy hétre elegend füstölt húst. Gondolkodj el, mire lesz szükséged az elkövetkez héten. - Elmész? - Vajon a rémület volt az, ami kihallatszott Chrissie hangjából? - Csak egy kis id re. Mindkét lány nyugtalanul pislogott Jonnie-ra. Szánalmas látványt nyújtottak, ahogy rémülten figyelték Jonnie-t a rács mögül. Jonnie önmagát okolta a helyzet miatt. - Biztosan visszajövök - mondta. - Siessetek azzal a hússal. Megvizsgálta Blodgett sebét. Blodgett már tudott járni, de a sérülés miatt már soha többé nem fog tudni vágtatni. A lovak legeltetése nehézséget jelentett Jonnie számára. Nem akarta szabadjára engedni ket, de olyan hosszú pányvája sem volt, aminek a segítségével egy egész hétre elegend legel területet tudtak volna bejárni. Végül úgy döntött, mégis elereszti ket, de Pattie lelkére kötötte, hogy naponta néhányszor hívja ket a rácshoz, s beszéljen hozzájuk. Pattie megígérte, hogy megteszi. A derekáról lógó zacskóba beletett még néhány üvegcserepet, kovakövet és gyújtóst, s még néhány ezt-azt. Összehajtogatott egy egész szarvasb rt, s két bunkósbotot hozzákötött. Mikor Terl az est folyamán visszajött, s kinyitotta a ketrecajtót, Jonnie gyorsan behordta, amire Chrissie-nek szüksége volt. A marhahúst majd megfüstöli, s ennek a b rét is kikészítheti. Felkapta a számára összekészített csomagot. - Jól vagy, Jonnie? - kérdezte a lány. A férfinak semmi kedve sem volt mosolyogni, de mégis elmosolyodott. - Ne aggódj - mondta. - Kend be faggyúval Pattie nyakát, s akkor nem fogja ennyire kidörzsölni a b rét a nyakörv. - Gyere már - mondta Terl ingerült hangon. - Milyen az üveggel dolgozni? - kérdezte Jonnie. Chrissie így válaszolt: - Nagyon jó, csak arra kell vigyázni, hogy ne vágd meg magad. - Hát csak legyél nagyon óvatos. - Hé! - kiáltotta Terl. Jonnie egy csókot nyomott Pattie arcára. - Vigyázz a n véredre, Pattie. Átkarolta Chrissie-t, s magához húzta. - Kérlek, ne aggódj. - Gyere már ki ebb l a rohadt ketrecb l! - kiabált Terl. Chrissie keze végigsiklott Jonnie karján, de még azel tt elrántotta, hogy az ujjaik összeértek volna. - Légy óvatos, Jonnie. - Könnycseppek gurultak le a lány arcán. Terl kirántotta Jonnie-t a ketrecb l, s bevágta mögötte az ajtót. Miközben Jonnie behajtotta a fakerítés kapuját, Terl visszakapcsolta az áramot. - Hajnalban - kezdte Terl - legyél a leszállópálya mellett, indulásra készen. A kilencvenegyes teherhajót keresd. Öltözz fel rendesen, a lábadra pedig csizmát húzz, de nehogy bebüdösítsd nekem az egész hajót. Hozd el a pumpát, hozz tartályokat, és készítsd be a tartalék maszkot is. Megértettél, állat? - Terl elviharzott. Rendkívül gondterheltnek látszott ezekben a napokban. A föld remegése lassan abbamaradt.

138

Jonnie szedett még pár szál vadvirágot, s néhány marék szedret, majd megpróbálta bedobni ket a ketrecbe. A rácsban futó áram azonban megperzselte a virágokat és a szedret. Ett l Jonnie-nak még rosszabb kedve kerekedett. Kétségbeesetten aludni tért. Biztos volt benne, hogy a jöv kegyetlen lesz, ha nem végzetes. 7. Terl a leveg be emelte a gépet. Északkelet felé repültek, s a gép hamar elérte a több mint hétmérföldes repülési magasságot. Terl elmélyülten figyelte a m szerfalat. Jonnie a másodpilóta m szerei mögött ült. A biztonsági övet kétszer körültekerte az ülés körül, miel tt becsatolta. A maszkjának üvege kezdett bepárásodni. Egyre hidegebb lett a kabinban. Kés n indultak el, mivel Terl személyesen ellen rzött mindent a gépen, mintha merénylett l tartott volna. A teherhajó száma tizennyolc számjegyb l állt, s kilencvenegyre végz dött. Egy öreg hajó volt, melyet valamelyik másik naprendszerb l egy háború után helyezhettek a Földre. A teherhajó oldalát horpadások és égésnyomok tarkították. Ugyanolyan vezet fülkéje volt, mint a többi hajónak, csakhogy páncélozva volt, s alkalmassá tették föld-föld és leveg -föld fegyverzet beszerelésére és használatára. A teherhajó tágas belterét, amely most üresen tátongott, nem ércszállításra szánták. Ötven felfegyverzett katonát tudott magába fogadni. Hosszú padok sorakoztak a raktérben, ládákat alakítottak ki a felszerelés szállítására, s állványok szolgáltak a fegyverek tárolására. Páncélozott kémlel nyílások sorakoztak a hajó oldalán. A teherhajó már nagyon régóta nem szállíthatott katonákat, s talán már évek óta nem is emelkedett a leveg be. Látva, hogy a vezet fülke nincs elárasztva légz gázzal, Jonnie azt gondolta, talán fog vezetni. Terl azonban a másodpilóta ülésébe dobta. Most nem bánta. Ebben a magasságban már nagyon ritka volt a leveg , a hideg pedig jeges ujjakkal simogatta Jonnie testét. Alattuk a hegyek és a pusztaságok szinte állni látszottak, pedig a gép kétszeres hangsebességgel száguldott a leveg ben. Jonnie rádöbbent, hogy a világ tetejét látja maga el tt. A fakózöld tenger, s mögötte a hatalmas, jeges pusztaság uralta az északi látóhatárt. Biztosan nem fognak átrepülni az Északi-sark felett, de a közelében vannak. A folyamatosan kerreg számítógép egy szalagot bocsátott ki magából, amelyr l a gép pillanatnyi helyzetét lehetett leolvasni. Jonnie a szalagra pillantott. Egyre keletibb irányba haladtak: - Hová megyünk? - kérdezte Jonnie. Terl egy ideig nem válaszolt, majd el rántott egy Földtérképet, melyet a Csillagközi Bányatársaság adott ki, s Jonnie-hoz hajította. - Megmutatom neked a bolygódat, állat. Látni fogod, hogy gömböly . Jonnie kinyitogatta a térképet. - Tudom, hogy gömböly . Hová megyünk? - Hát nem oda, az egyszer biztos - mondta, miközben karmával észak felé mutatott. - Ott csak víz van, hiába kemény az állaga. Jég. Soha ne menj oda. Halálra fagynál. Kiterítette a térképet. Terl egy kanyargós, piros vonalat rajzolt be a térképre, amely az indulásuk helyén kezd dött, keresztülvezetett a szárazföldön, egy nagyobb szigeten, s végül egy kisebb sziget északi csücskénél ért véget. Jellegzetes bányásztérkép volt. Nevek helyett is számok szerepeltek rajta. A fejében gyorsan visszafordította az egészet kinkóföldrajzra. Az si nevek szerint a piros vonal Kanada és Grönland felett húzódott keresztül, elvezetett Izland mellett, s Skócia északi csücskénél ért véget. A bányászati térképen Skóciát a 89-72-13-as számok jelentették.

139

Újabb koordináták betáplálása után Terl automata üzemmódra kapcsolta a hajót, majd az ülése alól el húzta az odakészített kerbangót. Letekerte az italtartó tetejét, teletöltötte kerbangóval, s magába döntötte. - Állat - kiabálta túl Terl a hajtóm bömbölését. - Ötven ember-állatra van szükségem. - Már nem vagyunk annyian. - Nem igaz, csökött agyú. Élnek még embercsoportok különböz megközelíthetetlen helyeken. - És - kérdezte Jonnie - ha megtaláljuk a csoportokat, elvisszük ket a “védelmi bázis"-ra? Terl Jonnie-ra nézett és bólintott. - Segíteni fogsz. - Ha segítenem kell, akkor nem ártana megbeszélnünk, hogy mit csináljak. Terl megrántotta a vállát. - Egyszer . Van egy falu a hegyek közt. Ez egy harci gép. Berepülünk a falu fölé, és kábítólövésekkel elárasztjuk a falut. Aztán már csak össze kell szedni azokat, akikre szükségünk van. Jonnie Terlre meredt. - Nem. Terl rosszindulatúan felhorkant. - Megígérted... -Tudom, mit ígértem. Azért mondtam nemet, mert ez a terv nem fog m ködni. - A fegyvereket úgy is be lehet állítani, hogy csak kábítsanak. Nem kell megölnünk az embereket. - Talán jobb lenne, ha elmondanád nekem, hogy mit kellene csinálniuk ezeknek az embereknek - mondta Jonnie. - Meg fogod tanítani ket a gépek kezelésére. Azt hittem, erre magadtól is rájössz, csökött agyú. Te szállítottad oda a gépeket, nem? Mi a baj ezzel a tervvel? - Nem fognak együttm ködni. Terl eltöprengett azon, amit hallott. Valami fogást kell találnia rajtuk. Az embernek igaza lehet. Nem fognak dolgozni neki, ha nem talál rajtuk valami fogást. - Megmondjuk nekik, ha nem hajlandóak együttm ködni velünk, a falujukat örökre eltüntetjük a föld színér l. - Ezzel talán meg lehet gy zni ket - mondta Jonnie. Utálkozva Terlre nézett, s felnevetett. Jonnie megjegyzése piszkálta Terl önérzetét. Jonnie azonban nem folytatta a beszélgetést, hanem hátrad lt az ülésben, s a térképet tanulmányozta. Az útvonal gondosan kikerült egy angliai bányavidéket. - Miért ne m ködnének együtt? - akarta tudni Terl. - Ha ki kell képeznem ket, akkor talán jobb lenne, ha én mennék be a faluba, és én venném rá ket a munkára. Terl nyerítve felnevetett. - Állat, ha te bemész abba a faluba, onnan nem jössz ki élve. Öngyilkos! Micsoda egy csökött agyú állat! - Ha azt akarod, hogy segítsek neked - mondta Jonnie, miközben Terl felé nyújtotta a térképet -, szállj le erre a hegyre, s hagyd, hogy gyalog tegyem meg az utolsó néhány mérföldet. - És aztán mit fogsz csinálni? Jonnie ezt nem akarta elárulni. - Szerzek neked ötven embert. Terl, fejét rázva, így szólt: - Túl kockázatos. Nem azért képeztelek több mint egy éven keresztül, hogy most szabadon bocsássalak! - Rádöbbent, lehet hogy túl sokat mondott. Fürkész pillantással méregette Jonnie-t. Az állatnak nem szabad megéreznie, hogy rendkívül értékes. - A szarba! - kiáltotta Terl. - Tudod mit? Menj be abba a faluba, és hagyd, hogy megöljenek. Végül is mit számít, egy állattal több vagy kevesebb? Hol van az a hegy? Ahogy közeledtek Skócia északi részéhez, Terl a személyszállítóvá átalakított teherhajóval leereszkedett a tenger felszínéig. A teherhajó alját végignyaldosták a felcsapódó hullámok. A zöldesszürke tengernek egyszer csak vége szakadt, s a hajó hirte-

140

len felemelkedett, hogy átrepüljön a parton húzódó sziklafal felett. A tovasuhanó járm megtépázta a fákat és a bokrokat, majd megállt az egyik hegy lábánál. Jonnie jól következtetett. Terl szándékosan elkerülte a délen húzódó bányavidéket. 8. Egy másik világ tárult Jonnie szeme elé. A kopár hegyek, melyeket alig borított egy-két bokor, fehéres párában fürödtek. Mindent elborított a köd, amit l az egész táj bágyadtnak és mesebelinek látszott. A vidék azonban - sötét völgyei és megközelíthetetlen szirtjei ellenére - leny gözte Jonnie-t. A táj titokzatosságot sugallt, mintha a puha fehérség valami oda nem ill dolgot akart volna eltakarni. Jonnie eddig soha nem gondolt arra, hogy létezhet az otthoni, hatalmas hegyeken és széles síkságokon kívül másféle vidék is. Összehúzta magán a ruháját. Az övére felakasztotta a bunkósbotját. - Néhány mérföldre van innen - mondta Terl, s dél felé mutatott. - Nagyon kegyetlen vidék. Ne is gondolj arra, hogy meglépsz el lem. Egy óceán választ el az otthonodtól. Soha nem tudnál hazakerülni. - El húzta a távirányítót, maga mellé tette az ülésre, s rábökött. - Talán - kezdte Jonnie - holnap reggelre visszaérek, és beviszlek a faluba. Nem menj addig sehová. - Holnap délben - mondta Terl - a falu fölé repülök, s összeszedem magamnak az ötven embert. Ha még életben leszel, bújj el a kábító lövések el l. Hülye állat. - Holnap reggel találkozunk - mondta Jonnie, miközben elindult. - Viszlát, csökött agyú. Jonnie rátalált egy ben tt ösvényre, ami dél fel vezetett. Hol lépésben, hol futva haladt a vízmosásokon, bozótosokon, s tágas réteken átvezet ösvényen. A táj nem sok élelmet ígért. Egyetlenegy szarvast sem látott, csupán egy öreg bak patájának nyomát pillantotta meg a sárban. Az öreg állat nem sok legelnivalót találhatott ezen a vidéken. A környéken magasodó hegyeken Jonnie legelész birkákat látott. A távolság miatt az állatok inkább felh pamacsoknak látszottak, mint birkáknak. A Jonnie el tt elterül bozótosban víztükör csillant meg. Jonnie közelebbr l is szemügyre vette a kicsiny tavacskát, majd visszatért az ösvényre. Hirtelen három, kihegyezett vég karó bukkant el a bozótból. Jonnie megtorpant. Lassan, nagyon lassan, kifelé fordított tenyérrel, felemelte a kezét, mutatva, hogy üres, nincs benne fegyver. Egy liheg torokhang így szólt: - Vedd el a bunkóját. Siess má'. Az egyik dárda leereszkedett, majd egy nagydarab, fekete szakállú fickó mászott el a bozótból. Jonnie elé lépett, s félénk mozdulattal leakasztotta az övér l a bunkósbotot. A fickó megkerülte Jonnie-t, majd nagyot lökött rajta. A többi dárda is leereszkedett. - Azt figyelni ám - folytatta a liheg hang. - Nehogy elszaladjon. Kiértek egy tisztásra, s Jonnie végre megláthatta a támadóit. Négyen voltak. Kett nek sötét haja és sötét szeme, a harmadiknak pedig sz ke haja és kék szeme volt. A negyedik támadó - aki jóval id sebb volt a többinél - lehetett a csapat vezet je. A ruházatuk részben sz tt anyagokból, részben pedig állati b rökb l állt. Az ingük mintás volt, a derekukra pedig durva szövés anyagot csavartak, amely eltakarta a combjukat. Mindegyiknek sapka volt a fején. - Ez egy tolvaj. Az Orkneyk közül való - mondta az egyik. - Nem az. Ismerem az Orkneyket - mondta a másik. - Akkor talán svéd - szólt a sz ke. - De nem, mégsem. A svédeknek nem ilyen a ruhájuk.

141

- Elég legyen a fecsegésb l - mondta az öreg. - Nézzük meg azt a zacskót, azt' talán megleljük a választ. Jonnie felnevetett. - Megmondom én a választ. A támadók hátrah költek, s felkészültek a védekezésre. Az egyik fekete hajú fickó el remerészkedett, s belebámult Jonnie arcába. - Ez egy Sassenach! Figyeljétek a kiejtését. Az öreg türelmetlen mozdulattal lökte félre a fiatalabbat. - Az összes Sassenach halott. Több száz évvel ezel tt elfogytak. Már csak azok vannak, akik közöttünk élnek. - Menjünk be a faluba - szólalt meg Jonnie. - Üzenetet hozok. - Aha. - mondta elégedetten a fekete szakállú fickó. - Argyll! Békét akarnak kötni velünk. - Nem, nem, nem - tiltakozott az öreg. - Nem olyan a ruhája. - Jonnie elé lépett. Kit l hoztál üzenetet? - Hanyatt esnél, ha megmondanám - nevetett Jonnie - ezért jobb lenne, ha bemennénk a faluba. Az atyátoknak vagy a polgármestereteknek hoztam az üzenetet. - Talán Fearghus klánf nökre gondolsz? Na, kapjátok el, aztán induljunk. 9. A falu egy tó partján terült el, melyet a helybeliek Loch Shinnek neveztek. A település átmenetinek látszott, mintha az itt lakók állandóan arra készülnének, hogy összeszedjék a javaikat, és felköltözzenek a hegyekbe. Számtalan állvány alatt gomolygott fehér füst, hogy a fellógatott halakat megfüstöljék. Kíváncsi gyereksereg leskel dött a düledez kunyhók mögül. A feln ttek nem sokat tör dtek az idegennel, de Jonnie azért érezte, hogy fürkész tekintetek követik minden mozdulatát. A tájat a falu környékén is elborította a fehéres pára. A színek kifakultak, a körvonalak pedig elmosódtak t le. Minden puhának és nyugalmasnak hatott Jonnie számára. A tó tükre mozdulatlanul veszett bele a ködbe ezen a nyugodt napon. Jonnie-t a falu egyetlen k épületének központi helyiségébe ráncigálták. Az öreg belépett egy bels szobába, ahonnan néhány pillanat múlva izgatott szóváltás hallatszott ki. Egy vézna kisgyerek lesett ki egy szakadozott függöny mögül, amely az egyik helyiséget zárta el a teremt l. Kék szeme kikerekedett, ahogy megpillantotta Jonnie-t. Jonnie kinyújtotta a kezét, hogy közelebb hívja a fiút, de az elt nt a libeg függöny mögött. Az épületnek más bejárata is volt, mert Jonnie folyamatos ajtócsapkodást hallott. A bels szobában egyre er södött a morajlás. Bizonyosan egyre több ember érkezett oda egy hátsó ajtón keresztül. Az öreg végül kijött a szobából, s így szólt: - Találkozhatsz vele. - Az ajtóra mutatott. Jonnie belépett az ajtón. Nyolc férfi ült a falak mellett sorakozó székeken. Mindegyikük dárdákat és bunkósbotokat tartott a markában. A szemben lév fal el tt álló széken egy hatalmas, fekete szakállú férfi trónolt. A szoknyája eltakarta izmos combját, de szabadon hagyta csontos térdét. A mellkasán két, keresztbe vetett fehér szíj feszült. A két szíjat, találkozási pontjuknál, egy hatalmas ezüstcsat tartotta össze. Az fejét is sapka fedte, a térdén pedig egy régi korból származó kard feküdt. Jonnie tisztában volt vele, hogy a Fearghus klán f nöke el tt áll. Fearghus végignézett a jelenlév kön, hogy lássa, mindenki kell en éber-e, majd az idegen felé fordult. - Futár vagy - kezdte -, de vajon honnan? - Zaklatnak benneteket szörnyek? - kérdezte Jonnie. Döbbenet futott végig a jelenlév k arcán.

142

- Úgy érted, a démonok? - kérdezte Fearghus. - Elmondanád nekem, hogy milyen gondok nehezítik az életeteket? - kérdezte Jonnie. A helyiség ebben a pillanatban megzavart méhkaptárra hasonlított. Tiltakozó hangok keveredtek a morajlásba. Fearghus méltóságteljesen felemelte a karját. A jelenlév k abban a pillanatban elcsendesedtek. - Fiatalember - kezdte Fearghus. - Annak ellenére, hogy nem árultad el a nevedet, s futárnak mondod magad, habár nem tudjuk, ki küldött, s bízom benne, id ben el fogod árulni, mégis megpróbálok megfelelni a kérdésedre. - Jonnie néhány mondat után megszokta a f nök különös kiejtését, s már nem okozott neki nehézséget a megértése. Fearghus a torkából beszélt, s rendszerint elharapta a szavak végét. - Már a régi korok óta, mely korokról a mítoszok mesélnek nekünk, hadakozunk a démonokkal. A mítoszok szerint a szörnyek egy felh t küldtek a népünkre, amely elborította az embereket, az asszonyaikat, a házaikat s a jószágaikat. A felh szinte mindenkit megölt, alig néhány ember maradt csak életben. De biztos vagyok benne, hogy te is ismered ezt a mítoszt, hiszen ez a vallásunk része, te pedig kiváló és vallásos embernek látszol. - Innen délre már egyetlenegy ember sem él. A démonok egy er dítményben laknak, amely száz mérföldre van a falunktól, délkeleti irányban. Id r l id re elindulnak az er dítményükb l, hogy emberre vadásszanak. Minden indok és lelkiismeretfurdalás nélkül megölik azokat az embereket, akik a markukba kerülnek. - Halászat közben találtál ránk. A tó mellett ütöttünk tanyát, de sokat kockáztatunk azzal, hogy hosszabb id t töltünk egyazon helyen. Ha sikerül kifognunk és megfüstölnünk annyi halat, amennyire szükségünk van, visszatérünk a Felföldre. Büszke nép vagyunk, hiszen a Fearghus klán mindig is büszke volt, de mégsem tudunk szembeszállni a démonokkal. Senki nem veheti fel a harcot velük. Most, hogy megfeleltem a kérdésedre, hallgatlak. - Azért jöttem - kezdte Jonnie -, hogy összegy jtsek ötven fiatal és bátor embert. Hatalmas tudás és rengeteg ismeret vár rájuk, s valódi tetteket kell végrehajtaniuk. Veszélyes lesz. Sokan meg fognak halni közülük, de ha Isten megjutalmazza ket szerencsével, s a reájuk váró feladatot becsülettel végrehajtják, a démonokat örökre el zhetik ebb l a világból. A helyiséget szinte szétvetette az izgatott kiabálás. A tanács tagjai magukba roskadtak, ahogy a f nök elmesélte az si történetet, s félelemmel telt meg a szívük. Az ötlet azonban, hogy szálljanak szembe a démonokkal, olyannyira gyalázatosnak t nt a számukra, hogy felháborodott ordítozásban törtek ki. Jonnie csendesen ült a széken, amelyre ültették. A f nök a kardja markolatával rákoppantott a széke karfájára. - Szólni akarsz, Angus? - Akarok. Létezik egy olyan mítosz is, amely szerint réges-régen, mikor még sok ezer skót élt ezen a vidéken, hatalmas sereg indult el délre, hogy megküzdjön a démonokkal, de mind egy szálig odavesztek. - Az még a démonok érkezése el tt történt - kiáltotta egy hang. - Senki nem szállhat szembe a démonokkal - ordította egy másik tanácstag. Egy sz hajú tanácstag lépett a f nök elé. volt Robert, a Róka. - Meg kellene gondolni - kezdte - az idegen ajánlatát. A Felföldön most is, mint mindig, éhezés vár ránk. A juhainknak már nincs mit legelniük. Nem merünk növényeket ültetni, gondozni s learatni ket, ahogy azt seink tették, mert a démonok a leveg b l is figyelnek minket. Ahogy azt a mítosz meséli, a démonok a fejünk felett elrepül fémhengerb l tartanak szemmel minket. - Azt is elmondom nektek, - folytatta az sz hajú ember -, hogy ez az idegen - akit szarvasb r öltözete alapján vadásznak gondolok, s furcsa hanghordozása ellenére tisztelettudó és udvarias velünk, s egészen biztos vagyok benne, hogy nem Argyll - úgy beszél hozzánk, ahogy azt eddig soha senki nem tette. A szavai világosságot gyújtottak

143

a fejemben, s ebben a világosságban merész és rettenthetetlen skótokat látok magam el tt. Azt ajánlom, hallgassuk végig az idegent. - Ezzel leült. Fearghus elt n dött az el bbi szavakon. - Nem mehet el az összes fiatal férfi. Szólnunk kell a Campbelleknek és a Glencannonoknak is. Idegen, még mindig nem tudjuk a nevedet, és hogy honnan hoztál üzenetet nekünk. Jonnie meghajtotta magát. - Jonnie Goodboy Tyler a nevem, és Amerikából érkeztem. Zúgolódás támadt. Robert, a Róka túlkiabálta a morajlást. - A legendák szerint létezik egy másik föld is, ahová rengeteg skót vándorolt el egykoron. - Akkor viszont is skót - mondta egy másik tanácstag. A f nök felemelte a karját, hogy lecsendesítse a tanácsot. - Azt még mindig nem árultad el, hogy kit l hoztad az üzenetet. Jonnie h vösen nézett a f nökre, de cseppet sem volt nyugodt. - Az emberiség küldött hozzátok, hogy segítséget kérjen az utolsó percben, nehogy örökre elt njön err l a világról. Némelyek tekintetében félelem, míg másokéban kíváncsiság csillant meg. A f nök el rehajolt a székében. - Hogy kerültél ide? - Iderepültem. A f nök és a tanács rezzenéstelen arccal vette tudomásul a választ. Fearghus összevonta a szemöldökét. - Csak a démonok tudnak repülni. Hogy jöttél ide Amerikából? - Egy démonnal - mondta Jonnie. 10. Meg kell állítani a szörnyet, miel tt Terl leteríti az egész falut. A nap már veszélyes közelségbe került a zenithez. Néhány perc múlva dél lesz. Jonnie rohant az ösvényen, miközben a szíve majdnem kiugrott a helyéb l. Bokrok kaptak szarvasb r ruhája után, a talpa alól pedig kövek gurultak szanaszét. Jonnie egy mozgalmas és nehéz éjszakán volt túl. A f nök futárokat küldött a Felföldre, hogy szóljanak a többi f nöknek is. Hamarosan megérkeztek. Eljöttek az eldugott völgyekb l és a megközelíthetetlen barlangokból a szoknyás, szakállas klánvezérek, akik óvatosan és gyanakodva méregették egymást, hiszen szinte mindannyian ellenségeik voltak egymásnak. Eljött a MacDouglas, a Glencannon és a Campbell klán f nöke, és még nagyon sok, kisebb nemzetség vezére is. Az Argyllok f nöke is megérkezett. Egy legy zött angol lord sem volt rest, hogy felkerekedjen, s eljöjjön a skótok közé. A kis létszámú norvég közösség királya sötétedés után érkezett meg a faluba. A norvégok Skócia keleti partján éltek, s a királyuk azonnal felkerekedett a skótok hívó szavára. Már elmúlott éjfél, mire Jonnie belekezdhetett a mondandójába. Elmondott nekik mindent. Elmesélte Terl tervét, melyet a szörny a Társaságtól függetlenül akar megvalósítani, s az eredményt a saját boldogulására akarja felhasználni. Elmondta, hogy Terl körülményes tervet eszelt ki arra, hogyan használja fel Jonnie-t a saját céljaira, s Jonnie-n keresztül hogyan szerezzen embereket, akik majd neki fognak dolgozni. Azt sem hallgatta el el lük, hogy a szörny valószín leg le akarja majd mészárolni a neki dolgozó embereket, ahogy a feladatot végrehajtották. Jonnie arra jött rá, miközben a lobogó t z körül ül férfiak feszült arcát figyelte, hogy kénytelen lesz valamilyen fortélyhoz nyúlni, hogy megszerezze magának ezeket a gyanakvó és makacs skótokat. Mikor arról beszélt, van esélyük arra, hogy megfordítsák a játszma állását, s a saját érdekeiknek megfelel en használják fel Terlt, csak néhány f nök bólogatott reménykedve és mosolyogva.. De mikor Jonnie elmesélte Chrissie fogságba kerülésének történetét, azt, hogy a szörny túszként tartja fogva a lányt, s ezzel kényszeríti Jonnie-t arra, hogy engedel-

144

meskedjen neki, valamint hogy a tervei között szerepel a lány kiszabadítása is, a skótokat megnyerte magának. A romantika, ami minden nélkülözés és oly sok veszteség után is megmaradt bennük, fellángolt a skót szívekben. Miközben az eszük hevesen tiltakozott a kaland ellen, a szívük már rohant volna, hogy kiszabadítsa Chrissie-t a fogságból. Hogyan néz ki? Fekete a szeme, a haja pedig aranysz ke. Milyen az alkata? Gyönyör . Hogy érzi most magát? Kétségbeesett, s már nem is reménykedik abban, hogy valaha is kiszabadulhat. A skótok felháborodtak, mikor a pórázról hallottak, haragosan villogott a szemük, mikor Jonnie elmesélte, hogy a nyakörv folyamatosan dörzsöli Chrissie nyakát, s a ketrec hallatán szinte dührohamot kaptak. Sorra felugráltak a helyükr l, s dühösen rázták a fejük fölé emelt fegyvereket. Beszédeket tartottak, s legendákból idéztek. Jelz fények gyulladtak ki a hegyek csúcsain. A klánokhoz tartozó férfiak lassan gyülekezni kezdtek a falu környékén. A fények háborúba hívták az embereket. A falu melletti rét délel ttre megtelt a legkülönböz bb klánokhoz tartozó férfiakkal. Tizenegy óráig eltartott Jonnie beszéde, s a férfi csak ekkor vette észre, hogy milyen kevés ideje is maradt arra, hogy elérje a gépet, s meggátolja Terlt abban, hogy bolondságot csináljon, s ezzel végleg rossz irányba fordítsa a jöv alakulását. A túlhajszoltságtól éles fájdalom ébredt az oldalában. Megállás nélkül kapaszkodott felfelé a meredek, kanyargós ösvényen. A talpa szinte alig érintette a talajt. Nem mert felpillantani az égre, hogy megnézze, hol áll a nap. Nem tudta, hogy Terl az óra, vagy a nap állása alapján dönti el, mikor emelkedjen a magasba. Minden pillanatban attól rettegett, hogy meghallja a hajtóm ismer s bömbölését, s a teherhajó elzúg a feje felett, hogy végrehajtsa ostoba tervét. Az ösvény több mint három mérföld hosszú volt, és végig emelkedett. Jonnie meghallotta a hajtóm indítását. Már majdnem odaért. Áttört a tisztást körülvev bozótoson. A gép már elhagyta a talajt. Kiabálni és integetni kezdett, miközben a gép felé rohant. Ha nem sikerül megállítania, minden eddigi munkája kárba vész. A lebeg gép orra a falu felé fordult. Jonnie elhajította a bunkósbotját, ami nekivágódott a kabin oldalának, és felkeltette Terl figyelmét. A gép visszaereszkedett a talajra. Jonnie lerogyott a földre, s hangos zihálással leveg után kapkodott. A gép bömbölése alábbhagyott, majd Terl kinyitotta az ajtót. - Elüldöztek? - kérdezte Terl a gázmaszkon keresztül. - Szállj be, állat, és bízd rám magad. - Nem - lihegte Jonnie, miközben bemászott az ülésbe. A lábát rohanás közben felsebezték a kövek. A sérüléseit vizsgálgatta. - Mindet elrendeztem. Terl gúnyosan méregette Jonnie-t. - Egész éjjel tüzeket láttam lobogni a hegyek csúcsain. Biztos voltam benne, hogy téged sütnek ropogósra. - Nem - mondta Jonnie. - A jelz fényekkel a munkacsoportok képvisel it hívták össze a falu mellé. Terl valószín leg nem látta, hogy a tüzek sorra lobbantak fel az egész Felföldön. - Nagyon óvatosnak kell lennünk - mondta Jonnie. Terl ezzel egyetértett. - Három mérföldre van az a rét, ahol gyülekeznek. - Szóval összegy jtötted az embereket, hogy könnyebb legyen leterítenem ket. - Nézd. Terl, csak akkor járhatunk sikerrel, ha az én tervemet követjük. - Teljesen kimerültél. Mondd meg az igazat! Elzavartak? Jonnie levágta a kezében tartott mokaszint, ami nagyot csattant a fülke padlóján. A fene egye meg! Mindent elrendeztem! Csak be kell fejezni. Több százan várakoznak a tisztáson. Azt akarom, hogy leszállj a tisztás szélére. Megmutatom, hogy merre van. Aztán csak ki kell, nyitnod a gép ajtaját. Te ne csinálj semmit. Maradj nyugton. Én

145

majd kiválasztom az embereinket, és be is terelem ket a gép belsejébe. Holnap reggel elindulhatunk hazafelé. - Te parancsokat adsz nekem? - kiabálta Terl. - Csak azt magyarázom, hogy mit kell tenned. - Jonnie visszahúzta a mokaszint a lábára. - Kiülhetsz a gép ajtajába, s figyelheted, hogy minden rendben zajlik-e. - Értem - mondta Terl vigyorogva. - Így akarsz felhasználni arra, hogy engedelmességre bírjad ket? - Pontosan - válaszolta Jonnie. - Indulhatunk végre? 11. Emberemlékezet óta nem gy ltek össze ilyen sokan egy helyen, mondta Robert, a Róka. Több mint ezer skót, néhány angol, s egy maroknyi norvég zsúfolódott össze az amúgy tágas réten. Mindenki hazott magával élelmet és italt. Fegyvereket is hoztak, arra az esetre, ha harcolniuk kellene. A dudások sem maradhattak otthon. A forgatagot tarka szoknyák tették színesebbé. Több helyen is tábort z füstje gomolygott el a tömegb l. A skót dudák átható visítása összekeveredett az ezer ember morajlásával. Izgatottság söpört végig a tömegen, mikor a gép leereszkedett a rét melletti dombtet re. Jonnie utasítására azonban a f nökök már felkészítették az embereiket. Mikor a hatalmas szörny elfoglalta helyét a gép nyitott ajtajában, ijedelemnek még nyoma sem látszott az emberek arcán. A géphez közel álló emberek azonban megpróbáltak hátrébb húzódni, de ez volt a leghevesebb reakció, amit Terl látványa kiváltott. Terl számára ez elég volt ahhoz, hogy azt gondolja, Jonnie-nak tényleg szüksége van a jelenlétére. El kell rettenteni ezeket az embereket. Jonnie nem merte levenni a szemét Terlr l. Félt, hogy a szörny szadizmusa ennyi ember láttán a felszínre tör, s bajba sodorja t s a tervét. A tömeg fele fiatalemberekb l állt, akiket a f nökök már különválasztottak az id sebbekt l, s akik most Jonnie el tt gyülekeztek. Jonnie felülhetett a Glencannon f nök lovára, hogy mindenki jól lássa. Kényelmesen ült a hátaslovon, mivel az állaton nyereg és kantár is volt. Még sosem látott ilyen lószerszámokat, habár ezeket a holmikat feleslegesnek tartotta azok számára, akik valóban tudnak lovagolni. A f nökök a saját klánjukból való fiatalembereket Jonnie elé vezették. A dudások eközben megszakítás nélkül fújták dudáikat. Az asszonyok, a fiatalok és az id sebbek, valamint a korosabb férfiak letelepedtek a f re. A gyerekek a földön ül k között szaladgáltak. Jonnie belekezdett. Tudta, hogy a hallgatóságát már felkészítették. Igyekezett a skótok modorában beszélni, mert rájött, hogy a választékos és emelkedett stílus könynyebben meghozza a várva várt eredményt. A skótok nem veszítették el az írás és olvasás tudományát, s rengeteg történet maradt fenn közöttük, s talán emiatt különbözött annyira a beszédstílusuk Jonnie szavajárásától. - Ti mindannyian tudjátok, hogy miért vagyok itt. Ötven fiatalemberre van szükségem, akik bátrak, er sek, és elég vakmer ek ahhoz, hogy harcba induljanak a mögöttem lév démon ellen, akik nem érti a nyelvünket, így nem tudja, hogy mit mondok éppen most nektek. Ha majd arra kérlek benneteket, hogy nézzetek rá a démonra, s a félelemt l reszketve h köljetek hátra, cselekedjetek így. - Nem félek én t le - kiáltotta egy fiatal férfi. - Azért viselkedjetek így, mert én kérlek rá benneteket. Sem én, sem a népetek nem fogja azt gondolni, hogy valóban féltek. Rendben? A fiatalember megértette Jonnie-t.

146

- Úgy érzem, szükséges megismernetek ezt a démont ahhoz, hogy segíteni tudjatok nekem. Hazug jellem és gonosz lelk , kegyetlenked és ördögi. Akkor is hazudik, ha az igazság is az céljait szolgálná. Ha a szörnyre mutatok, lépjetek hátra, és rémüljetek meg. Jonnie Terlre mutatott. A tömeg egy emberként meredt a szörnyre, aki a gép ajtajában ült. A bátor skótok tekintetében rémület látszott. Terl a gázmaszk alatt vigyorgott. A toborzás minden várakozását felülmúlta. - A bányatársaságnak, amely sok-sok emberölt vel ezel tt leigázta a bolygónkat, olyan eszközei vannak, melyekr l ember még álmodni sem mert. Gépek, melyek a leveg ben járnak, fúrók, melyek járatokat vájnak a föld gyomrába, gázok és fegyverek, melyekkel elpusztíthatnak akár egy egész várost is. A szörnyek ezen eszközök segítségével rabolták el az emberiségt l a lakóhelyét. Azok a férfiak, akik vállalják, hogy velem tartanak, megtanulhatják kezelni az eszközöket, repülhetnek a gépekkel, s kezelhetik a fegyvereket! - Senki sem tudhatja el re, hogy a szerencse a kegyeibe fogadja-e az önkénteseket. Sokan meg fognak halni közületek, még miel tt a végére érnénk a küldetésünknek. - A fajtánk napról napra fogy. Néhány év múlva örökre elt nünk ebb l a világból. Ha végül minden ellenünk fordul, akkor se mondhassa senki, hogy nem próbáltunk meg tenni valamit. A tömeg szinte forrni kezdett, ahogy a lelkesedés átragadt egyik emberr l a másikra. A dudák visítottak, a dobok döngtek. Jonnie megpróbálta túlkiabálni a lármát. - Ötven önkéntesre van szükségem! Mindenki jelentkezni akart. Nemcsak az ötszáz fiatal, hanem az egész ezerf s tömeg, amely elborította a rétet. Mikor Jonnie-nak sikerült túlüvöltenie a síró dudák hangját, bejelentette, hogy a délután folyómán próbáknak vetik alá a jelentkez ket, hogy eldöntsék, kik lesznek azok, akik Jonnie-val tarthatnak. A f nökök az embereik felé fordultak, hogy el készítsék a próbatételeket. Jonnie pedig lecsúszott a nyeregb l. - MacTyler - kiáltotta az az sz hajú férfi, aki az el z napon rajtaütött Jonnie-n. Te egy igaz skót ember vagy! És valóban, ahogy Jonnie a forgatagot próbálta lecsillapítani, hogy elegend hely álljon rendelkezésre a különböz próbatételek számára, a skótok egyre többször szólították MacTylernek. Vita bontakozott ki arról, hogy Jonnie népe melyik klánhoz tartozhatott. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy a MacTylerek azok között a nemzetségek között lehettek, amelyek elvándoroltak Amerikába. A próbatételek legnehezebb része Jonnie-ra maradt, mert neki kellett eldöntenie, kit válasszon a rengeteg jelentkez közül. Jonnie egyenként magához hívta a fiatalembereket, akiknek csukott szemmel kellett megtenniük néhány yardot, hogy Jonnie lássa, rendben van-e az egyensúlyérzékük. Futtatta ket, hogy vajon a szívük és a tüdejük jól bírja-e a megterhelést. Ábrákat kellett felismerniük, melyeket Jonnie a távolból mutatott fel nekik, hogy a látásukról is megbizonyosodjon. Csak néhány norvég harcos volt olyan magas, mint Jonnie. Csak a szakálluk színe különböztette meg ket egymástól. A Skandináviából Skóciába menekült emberek vére az elmúlt évszázadokban keveredhetett a délebbre lakók vérével, s talán még az írekével is. Jonnie a felföldieket látta a legegyformábbaknak, akik közé a mostoha körülmények és az örökös civakodás miatt ritkán érkezhettek idegenek. A jelentkez k kezdtek belefáradni a próbatételekbe. Több helyen verekedés tört ki a kiesettek és a továbbjutottak között. A f nököknek is részt kellett venniük a megmérettetés lebonyolításában, hogy lecsillapítsák a felbolydult kedélyeket. Lassan ráesteledett a verseng kre, s a válogatás a tábortüzek fényénél fejez dött be. Jonnie-nak még mindig nyolcvanhárom embere volt. A békesség meg rzése érdekében Jonnie arra kérte a f nököket, hogy jelöljenek ki egy id sebb embert, aki ket

147

képviseli, és megbíznak benne, majd döntse el , hogy ki megy, ki marad. Robertet választották erre a nem túl hálás feladatra, aki megannyi csata veteránjaként köztiszteletben állott a skótok között. Ötvenegyre tudta leszorítani a jelentkez k számát. A skótok egy lépést sem tettek volna meg a dudásaik nélkül, így két dudás csatlakozott az önkéntesekhez. A dudások viszont dobos nélkül nem voltak hajlandóak a szájukba venni a sípokat. Az egyik dobos csillogó tekintettel csatlakozott a csapathoz. Így lettek ötvennégyen. Néhány korosabb asszonyság átverekedte magát a tömegen, s az önkéntesek elé állva arról érdekl dött, vajon ki fogja megvarrni az elszakadt szoknyákat, ki fogja kikészíteni a friss b röket, ki fog halat füstölni, s ki fogja ápolni a sérülteket és a betegeket. Jonnie kénytelen volt kiválasztani négy asszonyt a jelentkez k közül. A korosabbak közül választott, abban bízva, hogy azok legjártasabbak az asszonyi feladatokban. Már ötvenkilencen voltak. Mivel Jonnie és a f nökök is tanulásról és ismeretekr l beszéltek, egy alacsony, de annál er szakosabb tanító toppant Jonnie elé. Azt állította, szükség lesz a jelenlétére és a pálcájára, hogy a fiatalemberek valóban tanuljanak, s ne csak a vadászat és az asszonyok elcsábítása járjon a fejükben. A f nökök bólogattak, s azt mondták, a tanítónak mennie kell. Hatvan. A halál lehet sége a lelkészeket sem hagyta nyugodni. Ki fog ügyelni ezen fiatalemberek lelki üdvösségére? Ki tartja meg a hitet a szívükben? A legszerencsésebb lelkész kezében maradt a leghosszabb szalmaszál. Így lettek hatvanegyen. Jonnie-nak a saját tervét is szem el tt kellett tartania. A kiválasztottak mindannyian éles esz ek voltak, de Jonnie mégis feltette a kérdést, ki az a három ember, aki a legokosabb, és még hasonlít is rá. Olyan valakiket akart, akik gyorsan meg tudják tanulni a psziklónyelvet, s a külsejük és a hangjuk messzir l, vagy rádióhullámokon keresztül, összetéveszthet az külsejével és hangjával. Jonnie a lelkészek, a tanítók, és a f nökök segítségét kérte, hogy az egy tucat jelentkez b l ki tudja választani azt a hármat, akinek a leggyorsabban fog az agya. Már hatvannégyen voltak. Egy tudós külsej öregember hosszú magyarázatba fogott arról, hogy miért fontos, hogy valaki feljegyezze a küldetés történetét. Azt állította, csak így válhat legenda bel le. Mint kiderült, volt a századok óta m köd skót egyetem irodalommal foglalkozó dékánja. Saját állítása szerint két olyan tanártársa is van, akik méltóképpen tudnák helyettesíteni, mialatt , a kora és a megromlott egészsége ellenére, az önkéntesekkel lenne. Robert, a Róka úgy vélekedett, hasznos lenne az csatlakozása is. Ezzel hatvanötre emelkedett a csapat létszáma. Ez így ment tovább, míg el nem érték a nyolcvanhárom f t. Jonnie felébresztette Terlt, akit leterített a kerbangó, amit alkonyat óta magába döntött. A szörny úgy hevert a kabin padlóján, mintha is Skócia egyik dombja lett volna. - Nyolcvanhárman vagyunk - mondta Jonnie. - A gépnek ötven pszikló a befogadóképessége, ami nyolcvanhárom embernek felel meg. Nem ellenzed, hogy ennyien jöjjenek? Terl feje zavaros volt. Kábán meredt Jonnie-ra. - Ebben a munkában magas lesz a munkaer -veszteség. Az egész tél rá fog menni a kiképzésükre, csak tavasszal kezdhetünk neki a kitermelésnek. Nem bánom, ha többen jönnek. Egyébként pedig miért ébresztesz fel ilyen ostoba kérdésekkel, állat? - Már aludt is tovább. Jonnie ismét egy fontos összetev jét ismerhette meg Terl tervének. Ez ideig nincs pontos id pontja a munka elkezdésének. Az egész tervb l hiányoznak a dátumok. Hála a kerbangónak, gondolta Jonnie - azzal otthagyta a gépet. El kereste az írnokot, akit megkért rá, hogy készítsen pontos névjegyzéket az Angusokról és Duncanekr l, s mindazokról, akik részt vesznek a küldetésben, majd hazaküldte az önkénteseket, hogy sietve szedjenek össze vékonyabb és vastagabb ruhákat, lábbeliket, takarókat, s néhány napi élelmet, amivel kibírják Amerikáig. Hajnal-

148

ra kellett visszaérniük, s akik ló nélkül érkeztek, kölcsönlovat kaptak, hogy minél gyorsabban meg tudják tenni a hosszú utat. Jonnie végül ismét összehívta a f nököket. - Elég nagy felfordulást okoztunk itt a Felföldön. Ugyan a legközelebbi bánya ötszáz mérföldre van innen, mégis jobban teszitek, ha keveset mutatkoztok az elkövetkez egy évben. Az angol lord ezt jó ötletnek tartotta. A többiek is helyeseltek. - Nagy esély van arra is - folytatta Jonnie -, hogy kudarcot vallunk. Ha így történne, soha többé nem látjuk egymást, az embereiteket pedig lemészárolják az utolsó szálig. A f nököket ez cseppet sem rendítette meg. A bátrak mindig a halállal néznek farkasszemet, s most sem lesz ez másként. Nem fogják MacTylert hibáztatni. Az lenne a legnagyobb hiba, ha nem tennének semmit. Megbocsáthatatlan lenne. Az éjszaka h vösében Jonnie azokhoz is szólt, akik kimaradtak a kiválasztottak közül. Nem szeretett volna csalódást hagyni maga után. Jonnie azonban azt vette észre, hogy a f nökök már korábban el revetítették annak a lehet ségét, hogy amennyiben a küldetés sikerrel jár, további önkéntesekre lesz szükség, akik rendet tesznek és újraszervezik az életet Angliában, Skandináviában, Oroszországban, Afrikában és Kínában. Ezért az otthon maradottakra is rendszeres tanulás és felkészülés vár az elkövetkez évben. A kimaradtak szíve is megtelt lelkesedéssel. Fearghus kérte meg a f nököket arra, hogy nyugtassák meg az embereiket. A klánrendszernek köszönhet en az otthon maradottak elégedetlensége pillanatok alatt lecsillapodott. Te jó isten - képedt el Jonnie. - Ezek a skótok nem tréfálnak. - Ne aggódj, MacTyler. Veled vagyunk. Jonnie kimerülten terült el a tehergép kabinja alatt. Betakarózott egy kézzel sz tt gyapjútakaróba, melyet a Fearghus klán mintái díszítettek, s reményteli álomba merült. Az apja halála óta most érezte el ször, hogy nincs egyedül.

149

VII. RÉSZ 1. A gyülekezés Terl számára volt a legfárasztóbb. Másnapos volt az esti ivászat miatt, s a haragvásig bosszantotta a jövés-menés, de legf képpen a késlekedés. Jonnie-t a Nap els sugarai ébresztették. Az érkez ket, akik hol egyedül, hol csoportokban érkeztek vissza az otthonukból, bevezette a gép gyomrába. Azok, akik kimaradtak a csoportból, nem széledtek szét, hanem a t z körül, a földön fekve töltötték az éjszakát. Látni akarták az indulást. Temérdek skót érkezett még az éjszaka folyamán, akik a távolság vagy a hírlánc megszakadása miatt lekésték a találkozót. A réten összezsúfolódott emberek száma az éjszaka folyamán megduplázódott. Jonnie megmutatta az önkénteseknek, hogy hova tegyék a csomagjaikat, s hogy hogyan szíjazzák be magukat kettesével az ülésbe. Ahogy nagy nehezen mindenki elhelyezkedett, újabbak érkeztek, mire az el z ek kiugráltak az ülésekb l, hogy most már k mutassák meg a többieknek, hogyan használják a konténereket, melyekbe a csomagok kerülnek, és hogyan kössék be magukat az ülésekbe. Néhányan azért menteget ztek, mert a rövid id miatt kevés holmit tudtak elhozni otthonról, míg mások a magukkal hozott rengeteg csomag miatt kértek elnézést Jonnie-tól. Senki nem tudta megítélni, valójában mennyi holmira is lesz szükségük a jöv ben. Néhányan úgy gondolták, késésben vannak, így lélekszakadva értek a géphez, ahol a történész kipipálta a nevüket. Az asszonyok zörg kannákkal és edényekkel érkeztek. Az atya egy hordót gurított maga el tt, arra az esetre, ha valaki megbetegedne. Jonnie a hordót szorosan leszíjazta a raktérben. Kíváncsi volt. Még sosem találkozott whiskyvel. A nap egyre magasabbra hágott az égen. Terl kiordított a vezet fülkéb l: - Hajtsd már be ezeket a mocskos állatokat! - Az emberek elhallgattak. Jonnie rájuk kacsintott, amit l a feszültség feloldódott az arcukon, s tovább folytatták a berámolást. Végül mindannyian bent voltak. Mind a nyolcvanhárman. Jonnie így szólt: - Most néhány órán keresztül repülni fogunk. Nagyon magasan fogunk járni. Hideg lesz, s a leveg igen ritka odafent. Bírjátok ki valahogy. Ha zavarosnak érzitek a fejeteket, annak a leveg hiánya lesz az oka. Próbáljatok majd szaporábban lélegezni. Maradjatok az ülésekben. Ez a gép bármilyen irányba képes kanyarodni, akár még fejtet re is képes fordulni. Én a vezet fülkében fogok utazni, hogy segítsek vezetni ezt a gépet. Ne feledjétek, amit mondtam: egy szép napon közületek is nagyon sokan képesek lesznek arra, hogy elvezessenek egy ilyen gépet, úgyhogy mindent figyeljetek meg alaposan. Van kérdésetek? Egy sem volt. Elégedettnek látta ket az új környezetükkel kapcsolatban. Vidámak voltak, s cseppet sem aggódtak a rájuk váró ismeretlen miatt. - Repüljünk, MacTyler! - mondta Robert, a Róka. Jonnie elhessegette a gép ajtajából a bámészkodókat, majd becsukta és bezárta az ajtót. Befészkelte magát a másodpilóta ülésébe, kétszer körbetekerte magán és az ülésen a biztonsági övet, felhúzta a maszkját, és maga elé vette a térképet. Terl egy ingerült mozdulattal a légtelenít szelep kapcsolójához kapott. A kabinból sziszegve kiszökött a leveg , hogy a helyét elfoglalja a légz gáz. Terl letépte magáról a gázmaszkját. Jonnie látta, hogy Terl borostyánszín szeme szinte teljesen megzöldült. Nem sajnálta magától a kerbangót.

150

Érthetetlenül morgott valami késésr l, és arról, hogy nincs hatalma efelett a rohadt állat felett, meg hogy majd ráncba szedi az egész koszos bandát. Jonnie rémülten markolta meg az ülés karfáját. A gép olyan sebességgel tört az ég felé, hogy Jonnie beleprésel dött az ülésbe. Egy szempillantás alatt ezer yard magasban jártak. Jonnie tenyerébe belenyomódtak a másodpilóta ülésének karfáján sorakozó kapcsolók. Terl a karmával rákoppantott néhány gombra. A gép az oldalára d lt, és úgy emelkedett tovább. - Mit csinálsz? - üvöltötte Jonnie. - Példát mutatok nekik! - ordította Terl. - Azt akarom, hogy lássák, mi történik, ha ellenkezni próbálnak. A rétet elborító tömeg már csak egy aprócska foltnak látszott, mikor a gép orra a föld felé fordult. Jonnie rádöbbent, hogy Terl el akarja pusztítani ket. Ahogy a rét egyre nagyobbá vált, az emberek lassan felismerhet k lettek. - Ne! - sikította Jonnie. Terka t zgomb felé nyúlt. Jonnie kiterítette a térképet, és Terl arca elé lendítette. Vészesen zuhantak a föld felé. Jonnie remeg kézzel a másodpilóta m szerfalához kapott. Kétszáz lábra a földfelszínt l a gép hirtelen felkapta az orrát, de a gépet, hatalmas tömege miatt, alig néhány láb választotta el a bámészkodók fejét l. A gép dárdaként hasította a leveg t. A közeli hegy oldala rémiszt gyorsasággal közeledett. Jonnie ujjai a kapcsolókon táncoltak. A fák ágai a gép alját súrolták. Mikor a gép végre emelkedni kezdett, már nem választotta el egy yard a hegyoldaltól. Miután szerencsésen túljutottak a hegygerincen, széles pusztaság tárult Jonnie szeme elé. Vízszintbe hozta a gépet. s a távoli part felé vette az irányt. Betöltötte a szalagot, melyre az idevezet utat rögzítették, s bekapcsolta az autopilótát. A tenger szinte megfogható közelségben hullámzott alattuk. Az alacsony repülési magasságnak köszönhet en rejtve maradtak az angliai bányák figyel állomásai el l. A verejtékben fürd Jonnie hátrad lt az ülésben. Terlre nézett. A szörny már lefejtette az arcáról a térképet. Zöldessárga tekintete szinte lángolt. - Majdnem megöltél minket - mondta Terl. - Mindent elrontottál volna. - Nincs hatalmam az állatok felett - csattant fel Terl. A válla felett hátranézett, s a kabin hátsó falára bökött. - Hogy - tette hozzá gúnyosan - bírjam rá ket az illedelmességre? Talán simogassam ket? - Ez ideig illedelmesen viselkedtek, nem? - kérdezte Jonnie. - Az egész kirándulást elrontottad - mondta Terl. Sért dött szótlanságba burkolózott. Nem sokkal kés bb dörzsölni kezdte lüktet fejét, s tekintetével a kerbangót kereste. Talált egy üres üveget, amit bosszankodva dobott a padlóra. Jonnie felvette, s beletette egy rekeszbe, nehogy az üveg fejbe találja ket az út során. Terl eközben talált egy teli üveget az ülés alatt. Magába töltötte az üveg felét, majd borús tekintettel meredt maga elé. - Miért - kérdezte Terl egy id múlva - voltak olyan vidámak tegnap? - Azt mondtam nekik, hogy amennyiben a küldetés sikeres lesz, magas fizetésben részesülnek - válaszolta Jonnie. Terl ezen elgondolkodott. - A fizetésüknek örültek? -Többé-kevésbé - mondta Jonnie. Terl gyanakodni kezdett. - Nem ígértél nekik aranyat, igaz? - Nem ismerik az aranyat. Számukra a lovak és más holmik jelentik az értéket.

151

- Magas fizetés, mi? - mondta Terl. Hirtelen sokkal jobb kedve kerekedett. A kerbangó hamar megtette a hatását. Az emberek fizetésén gondolkodott. Magas fizetés. Pontosan tudta, hogy milyen fizetésben fognak részesülni. Pontosan. A bérüket egy fegyverb l fogják megkapni. Ett l a gondolattól mosoly jelent meg az arcán. - Egész jól vezeted ezt a gépet, csökött agyú, mikor éppen nem akarsz megölni senkit. - Ezt a megjegyzést Terl rendkívül szellemesnek találta, de nem emiatt nevetett a hazáig vezet úton. Milyen ostobák is ezek az állatok! Magas fizetés! Hát persze. Nem csoda, hogy elvesztették a bolygójukat! Rátalált arra, ami az hatalmába tereli az állatokat. Az ostobaságuk az! 2. Negyvennyolc órával azután, hogy megérkeztek a “védelmi bázis"-ra, Jonnie nagy hasznát vette Robert, a Róka jelenlétének. Egy kitörni készül háborút kellett megakadályoznia. Két fiatalember, fellelkesedve a rájuk váró kalandoktól, rábukkant egy néhai fegyverszállítmányra. A teherautó az emberi civilizáció utolsó napjaiban rohanhatott bele az út menti árokba, ahol az elmúlt ezer év alatt teljesen ben tte a gaz. Érintetlenül hevert a temérdek fegyver, míg a skótok fel nem fedezték. Jonnie éppen egy vadmarhákból álló csordát próbált a bázis közelébe terelni. Rengeteg tennivalója volt a több mint nyolcvan ember elhelyezésével. A skótok azonban nem tétlenkedtek. Kisöpörtek és felosztottak maguk között egy hatalmas hálótermet. Latrinákat ástak a központi épület mögött. Az atya rendbe rakta a kápolnát. Az asszonyok olyan terület után néztek, amely közel volt a vízhez, s védve volt a szarvasoktól és a marháktól. A zöldségeskertnek kiszemelt területet Jonnie egy fúrógéppel fellazította, mire az asszonyok megnyugtatták Jonnie-t, hogy így már biztosan senki nem fog lesoványodni a csapatból. Magokat és palántákat hoztak otthonról, s állításuk szerint a napsütésnek, a trágyázásnak köszönhet en a retek, a saláta és a hagyma igen rövid id alatt ki fog kelni. A tanító bejárta az akadémia épületeit, s az egyik helyiségben tantermet rendezett be. A skótok egy cseppet sem idegenkedtek a gépekt l. Úgy t nt, mintha világéletükben tisztában lettek volna a gépek m ködésével, s a különböz csövek és drótok szerepével. Éppen ezért Jonnie nem lep dött meg akkor, mikor az egyik skót, Angus MacTavish, egy si, fémb l készült eszközt tartott elé, s engedélyt kért arra, hogy “ezt és a többit is használhatóvá tegye". Jonnie-nak meg sem fordult a fejében, hogy a nagy sürgés-forgásban bárkinek ideje és ereje maradt arra, hogy kibányásszon egy si, ember-teherautót, s kihordja bel le a rakományát. - Mi ez? - kérdezte Jonnie. A fickó az eszközr l lógó címkét Jonnie felé fordította. A holmit vastagon beborította a zsír, ami mára már csontkeménység re száradt, de így az eszköz épen vészelte át az elmúlt évezredet. A címkén, amit a fickó már korábban letörölt, ez volt olvasható, “Thompson géppisztoly..." Aztán a gyártó neve és a fegyver száma szerepelt a címkén. - Egy csomó teli ládát találtunk - mondta Angus. - Tömve van velük a teherkocsi. A l szereket légmentesen zárták le. Ha a zsírt lekaparjuk róluk, akár l hetünk is velük. A teherkocsi biztosan leszaladt az útról, s beleborult az árokba. Letisztíthatom és kipróbálhatom ket, MacTyler? Jonnie kábán bólintott, s folytatta a küzdelmet a marhákkal. Kedve lett volna befogni egy vadlovat. Rengeteg volt bel lük a bázis közelében. Ugyan veszélyes lett volna betörni egy vadlovat, de az sem volt veszélytelen, hogy gyalogosan próbálta egy irányba terelni a rohanó vadmarhákat. Megfordult a fejében, hogy az egyik, kisebb

152

fajta pszikló teherjárm vet használja erre a feladatra. Az élelem felhalmozása t nt a legfontosabb feladatnak, mert a skótok nem voltak túl jó kondícióban. Fel kell hizlalni ket, hogy jobban bírják majd a rájuk váró megpróbáltatásokat. Küldöttség lépett Jonnie elé, ahogy befejezte a vacsoráját. Étkezdét rendeztek be az egyik teremben, habár az asszonyok a szabadban f ztek. Törött asztalok és csorba ev eszközök jelentették az ebédl berendezését. Robert, a Róka együtt evett Jonnieval. Angus MacTavish egy fegyvert tartott Jonnie elé. - M ködik. Letisztítottuk, s kitaláltuk, hogyan kell beletölteni a l szert, és hogyan kell tüzelni vele. Jonnie a szeme sarkából látta, hogy az egész ebédl elnémult, s mindenki ket figyeli. - Sok a fegyver és sok a l szer - mondta Angus MacTavish. - Ha felmászol a hegytet re, és elnézel keleti irányba, megláthatod a legközelebbi pszikló bányavidéket. Elmosolyodott. - Egy csapat rajtuk üthetne az éjszaka, és felkoncolhatná ket! A jelenlév k hangoskodni kezdtek. A szomszédos asztaloknál ül férfiak felpattantak, és Jonnie asztala köré sereglettek. Jonnie lelki szemei el tt lemészárolt skótok jelentek meg. Látta saját tervét dugába d lni. Robert, a Róka szeme találkozott Jonnie tekintetével. Úgy t nt, egy bólintásra vár, amit megkapott Jonnie-tól. Felállt. A veterán skót azon kevesek közé tartozott, akik a teherhajó megérkezése el tt is találkoztak már psziklóval. Marhákat hajtott a déli vidékeken, mikor egy psziklókból álló vadásztársaságba ütközött, akik a cornwalli bányavidékr l indultak, hogy hódoljanak kedvenc id töltésüknek. A psziklók elpusztították Robert társait, de a lova hasa alá fordulva el tudott menekülni a vérontás helyszínér l. Tisztában volt a psziklófegyverek erejével, s a psziklók gyilkolásban való jártasságával. - Ez a fiatalember - kezdte Robert a Róka, s Angus MacTavishevre mutatott, aki még mindig a karjában tartotta a gépfegyvert - jó munkát végzett. Tanúbizonyságot tett leleményességér l és bátorságáról. - Angus arca ragyogni kezdett. - De - folytatta Robert,. a Róka - mégis hiba lenne megtámadni ezt a bányát. Egyetlen bánya lerombolása nem fogja megingatni a psziklók hatalmát. Mi a psziklóbirodalom ellen akarunk háborút folytatni, s erre sokat és keményen kell készülnünk. Nem árulhatjuk el a szándékunkat azzal, hogy idejekorán megtámadunk egy bányát. Ez használt. A férfiak végiggondolták Robert szavait, s beszélgetve visszaültek az asztalukhoz, hogy befejezzék a vacsorájukat. - Köszönöm - mondta Jonnie Robertnek. Sikerült elhárítani egy elhamarkodott háborút. Nem sokkal kés bb Jonnie összegy jtötte az id sebbeket, hogy megmutassa nekik a lövészárkot. Robert, a Róka, az atya, a tanító és a történész jelentették a csapat irányító testületét. Jonnie a magas f ben megkereste az árkot, majd kisebb fémdarabokat és egy fegyver felismerhetetlenségig elrozsdásodott maradványát mutatta meg az elképedt skótoknak. A fegyver maradéka nagyon hasonlított a teherautón talált Thompson géppisztolyra. Jonnie elmondta a párf s társaságnak azt a történetet, amit a psziklók eszeltek ki err l a helyr l, és az itteni ellenállásról. A skótokat nem kellett gy zködni. Ezekkel a fegyverekkel aligha lehetett volna megállítani a psziklók el renyomulását. A történész, Doktor MacDermott, kíváncsian nézett körül. - Hol van a harcjárm maradványa? - Elpusztították - mondta Jonnie.

153

- Ez furcsa - t n dött a történész. - Nem az, hogy vereséget szenvedett, hanem hogy semmilyen psziklófegyver maradványa nem rozsdásodik a környéken. - Legy zték az egyik pszikló harcjárm vet - mondta Jonnie. - Akár érte a psziklókat veszteség, akár nem, nem hagytak itt maguk után semmilyen elroncsolódott harceszközt. - Nem, nem, nem - szólt a történész. Elmesélte egy hasonló csata történetét, amelyr l írásos emlék maradt fenn Skóciában. Két falu közelében, melyeket egykoron Dumbartonnak és Falkirknek hívtak, bontakozott ki a csata, melynek eredményeképpen máig megtalálhatóak a tönkrement psziklófegyverek rozsdásodó maradványai. A harc ott folyt, ahol egykoron Anglia és Skócia találkozott, nem messze a Felföldt l. - Ez igaz - helyeselt Róbert, a Róka. - Én is láttam a fegyverek maradványait. A történész így folytatta. - Azóta egyetlen pszikló sem t nt fel az északi vidékeken, kivéve azt a démont, aki veled érkezett. Ezért tudtunk megmaradni a Felföldön. - Meséld el az egész történetet - kérte Jonnie. - Ó, igen rosszul van megírva - mondta a történész. - Kevés benne az irodalmi érték. Egy közkatona jegyezte le, aki a királyn felföldi seregében szolgált, s a csata után Skóciába menekült. Utász volt, azt hiszem, az lehetett. Aknákkal foglalkozott. - Aknákat ásott? - kérdezte az atya. - Érc után kutatott? - Nem, nem - mondta a történész. - Aknáknak hívták azokat a robbanó szerkezeteket, melyeket az ellenség útjába tettek, s betakartak némi földdel. Mikor az ellenséges katona rálépett, az akna felrobbant. A mi katonánk ezeket “harcászati nukleáris fegyverek"-nek hívta. Leírta, hogyan menekültek el a gáztámadás el l, s hogyan jutottak el északra. A parancsnokuknak egy lánya élt a Felföldön. Dumbartontól Falkirkig aknákat raktak le egymás mellé, s mivel ott a legkeskenyebb a szigetünk, Angliát így elválasztották a Felföldt l. A pszikló harcjárm vek, ahogy a katonákat üldözték, ráhajtottak az aknákra, melyek felrobbantak alattuk. A psziklók erre felhagytak az üldözéssel, és elmenekültek. A halottaikat és a járm veiket soha nem szedték össze. A legenda úgy tartja, hogy Drake szelleme avatkozott közbe, mert meghallotta a dobokat... - Várj - szólt közbe Jonnie. - Nukleáris fegyvereik voltak. - Nem a fegyvereken múlott - szólt az atya. - Uránium - mondta Jonnie. - A mai napig is ott lebeg az uránium a két település között. - Elmesélt mindent a psziklók légz gázáról. - Aha, már értem - mondta Robert, a Róka. A történésznek világosság gyúlt a szemében, s nyeszlett vállain megigazította szakadozott köpenyét. - Ez úgy hangzik, mint azok a mesék, melyek olyan b vkörökr l szólnak, melyeket nem mernek átlépni az állatok. Jonnie a kezében tartott fegyver megrozsdásodott maradványát bámulta. A tekintete lassan végigsiklott a lövészárkon. - Ezeknek az embereknek nem volt urániumuk. A psziklókat sem ismerték. Ez volt az egyetlen fegyverük. - Bátran haltak meg - szólt az atya, és levette a kalapját. A többiek is levették a sapkájukat. - Abban biztos vagyok - szólt Jonnie -, hogy velünk nehezebb dolguk lesz. - Az egyszer biztos - mondta Robert, a Róka. Jonnie letette a földre a fegyver maradékát, majd a vidáman lobogó tüzek felé indult. Mélyen elmerült saját gondolataiba. A tábor fel l lágy dudaszót hozott felé az esti szell . 3. Terl a hegyek térképén dolgozott. El tte feküdtek a legfrissebb felvételek, melyeket a távfelderít továbbított a hatalmas ércrögr l. Terl valamilyen útvonalat keresett a képeken, melyeken el tudják majd érni a lel helyet. A képek alapján rendkívül nehéz-

154

nek és veszélyesnek ígérkezett a vállalkozás, s ha Terl arra gondolt, hogy ez a feladat még a jól képzett psziklóvájároknak is rengeteg nehézséget okozna, a tekintete elborult. Úgy t nt számára, hogy a területet nem tudják a hegyek fel l megközelíteni. Újdonsült titkárn je, Chirk lépett be az irodába. Kell en ostoba volt ahhoz, hogy ne jelentsen veszedelmet Terl számára, de a külseje miatt Terl kívánatosnak tartotta a jelenlétét. Már kevés italtól is képes volt berúgni, így rendkívül gazdaságos volt a vele való kapcsolat. Feltartotta a hívatlan látogatókat, s ez Terl számára különösen fontos volt ebben az id szakban. A hivatali iratokat igyekezett valaki másra rásózni, s dekoratív külseje miatt ez rendszerint sikerült is neki. Amióta Terl volt az els számú pszikló ezen a bolygón, a biztonsági f nök egyáltalán nem foglalkozott a munkakörét érint ügyekkel. Csak arra kellett ügyelnie, hogy a kell nyomás alatt tartsa Numphot. - Az állat van itt - csicseregte a titkárn . Terl siet s mozdulatokkal letakarta a térképeket, majd az egész kupacot begy rte a legfels fiókba. - Küldje be. Jonnie gázmaszkban és kinkóruhában lépett be Terl irodájába. Egy hosszú lista lobogott a kezében. Terl Jonnie-ra nézett. A dolgok nagyon jól haladtak. Az állat kifogástalanul viselkedett, annak ellenére, hogy a nyakában már nem lógott a gombkamera. Megegyeztek abban, hogy Jonnie néhány naponként meglátogathatja a lányokat. Ilyenkor élelmet vitt nekik, s néhány percet beszélgethetett velük. Jonnie szeretett volna rádiókapcsolatban lenni Terllel, de Terl hajthatatlan volt ez ügyben. Nem kell. Ezt végleges döntésnek szánta. Jonnie majd minden alkalommal elgyalogol hozzá, ha mondani akar valamit. Terl tudta, hogy a bányák környéke tele van vev készülékekkel, s azonnal kiderülne, hogy miben mesterkedik, ha valaki véletlenül meghallaná a beszélgetésüket. - Hoztam egy listát - mondta Jonnie. - Látom - szólt Terl. - Csövekre van szükségünk, meg kellenének kinkóruhák is, meg olyasmi, amivel be tudjuk sz kíteni ket. Szivattyú is kell, meg lapátok... - Add oda Chirknek. Újjá akarjátok építeni az egész védelmi bázist? Jellemz rátok ez a magatartás. Miért nem a gépekkel foglalkoztok? - Azokkal is foglalkozunk - mondta Jonnie. Ez igaz volt. Naponta tíz órát töltöttek el a gépek tanulmányozásával és használatuk elsajátításával. Nagy segítségére volt a tanító. - Átküldöm Kert - mondta Terl. Jonnie megvonta a vállát. A listára bökött. - Egy csomó dolog szerepel rajta, amit veled kellene megbeszélnem. El ször is beszélnünk kéne a kinkó tanítógépekr l. Úgy emlékszem, hatot láttam bel lük a régi kinkószálláson. A gépeken az összes utasítás psziklónyelven olvasható, s a kezel szerveken is psziklófeliratok vannak. Szükségem lenne az összes gépre, a tankönyvekre, és az összes korongra. - Valóban? - kérdezte Terl. Jonnie bólintott. - Szükségünk lenne légi kocsikra is. - Kaptatok járm veket, nem? - Szükségünk lenne olyan járm vekre, melyekkel légi úton tudnánk embereket szállítani. Jártam Zzt-nél, s láttam, hogy egy egész garázs van tele légi kocsikkal. Terlnek hirtelen olyan érzése támadt, hogy az állat keresztüllát az íróasztal lapján. A térképr l világosan látszott, hogy nem vezetnek utak a lel helyhez. Minden szállítást légi úton kell megoldaniuk. Azonban a légi kocsik és a személyszállításra átalakított teherhajók kezelése megegyezett a harci járm vek irányításával. Kemény szabály tiltotta, hogy idegen fajok megismerhessék ezeknek az eszközöknek a kezelését. Terlnek a megközelíthetetlen aranylel hely jutott az eszébe. Egy légi kocsi mégsem harci fegyver, gondolta Terl. Amúgy pedig irányítja ezt a bolygót, s ezért a szabályokat is alakítja ki.

155

- Hány kellene bel lük? - kérdezte Terl, miközben a lista után nyúlt. - Hé! Húszat akarsz? Meg háromkerek földfutókat is?... Három földfutót... - Azt várod el t lem, hogy megtanítsam az embereket az eszközök kezelésére, de ha nincsenek eszközeink, akkor... - De húsz! Jonnie magrántotta a vállát. - És ha nem bírják a járm vek a kiképzést? Terl ugatva felnevetett, ahogy eszébe jutott a lángoló kotrógép, amint az, nyergében Jonnie-val, a szakadék széle felé araszol. Ez felvidította. El húzott egyet a Numph által aláírt üres igénylések közül, s az állat listáját átmásolta az aláírás fölé. - Mennyi id m van még? - kérdezte Jonnie. Terl túl titokzatos volt ahhoz, hogy id r l és dátumokról beszéljen. Félévenként került sor a halott psziklók hazajuttatására, s Jonnie számára ez volt az egyetlen esemény, amely segítségével követni tudta az id múlását. - Két hónap múlva készen kell állnotok - mondta Terl. - Az nagyon rövid id . Terl a fiókjából el húzta a távirányítót, s megkopogtatta a hátoldalát. Ezen aztán jót nevetett. Jonnie összevonta a szemöldökét. A maszk üvege elfedte a szemében csillogó elszánt tüzet. Igyekezett úrrá lenni a haragján, s így szólt: - Szükségem lenne Kerre, hogy segítsen átszállítani ezeket a holmikat. - Szólj Chirknek. - Továbbá - folytatta Jonnie - szükségünk lenne némi gyakorlatra. A körülmények nagyon mostohák odafenn, s télen még nehezebbek lesznek. Terl védekez en rákönyökölt az íróasztal lapjára, mintha így akarta volna meggátolni Jonnie-t abban, hogy keresztüllásson az íróasztal lapján. Rájött, hogy meglátszik rajta az izgatottság. Egész idáig titokban tartotta a tervét, s teljesen elképzelhetetlen volt, hogy az állat bármiféle tudomást szerzett a helyszínr l és a tervr l. - Úgy látom, sokat tudsz - mondta hirtelen. - Csak annyit tudok, amennyit elmondtál nekem - válaszolta Jonnie. - Mikor? - Különböz alkalmakkor. Például mikor Skócia felé repültünk. Terl megmerevedett. Valóban el vigyázatlan volt. Nagyon el vigyázatlan, ha ez a csökött agyú állat ki tudta venni a szavaiból... - Ha egy szót is hallok, akár Kert l, akár mástól a terv valódi céljáról... - megtapogatta a zsebében lapuló távirányítót -, a kisebbik n sténynek lerepül a feje. - Tudom - mondta Jonnie. - És most tünés - horkant fel Terl. - Túl sok a dolgom ahhoz, hogy veled fecsegjek. Jonnie lemásoltatta Chirkkel a listát, s megkérte rá, hogy szóljon Kernek, segítsen átszállítani a holmikat a bázisra. - Itt van, állat - mondta Chirk, s átnyújtotta a lista másolatát. - Jonnie-nak hívnak. - Engem Chirknek. - Megrebbentette kifestett szemcsontját. - Ti állatok helyesek és mókásak vagytok. Nem is értem, hogy mi szórakozást találnak egyesek abban, hogy rátok vadásznak. Nem is látszotok veszélyeseknek. Ehet ek sem vagytok. Bolond ez a bolygó! Nem csoda, hogy szegény Terl ennyire gy löl. Hatalmas házban fogunk lakni, ha jöv re végre hazamegyünk. - Hatalmas házban? - érdekl dött Jonnie, s csodálkozva nézte az ostobán fecseg n stényt. - Ó, igen. Gazdagok leszünk. Terl ezt mondta. Jonnie, ha legközelebb kedves akarsz lenni hozzám, hozz nekem egy zacskó édességet. - Köszönöm, és feltétlen hozni fogok.

156

Kezében a hatalmas listával kiviharzott az irodából. A terv újabb részlete vált világossá el tte. Terl nem akar egy évnél tovább itt maradni. Terl hazamegy, s ráadásul gazdagon megy haza. 4. - Elnézést kérek, uraim - szólt Jonnie a tanácshoz. A tanács tagjai rogyadozó székeken ültek. A helyiség egyszerre volt Jonnie lakhelye és irodája. Az ablakai a padlótól a mennyezetig értek, s emiatt kiváló kilátás nyílott a környékre. Ezért választotta Jonnie ezt a helyiséget hivatali célokra. Jonnie egy rakás könyvre mutatott. - Átnéztem mindent, ami a kezem ügyébe került, de mégsem találtam semmit. Robert, a Róka, Doktor MacDermott, az atya, és a tanító borús tekintettel meredtek a hatalmas könyvhalomra. Jonnie eddig még sosem zött tréfát velük. Hittek neki. Minden nagyszer en haladt. Szinte már túl jól. A fiatal férfiak megdöbbent készséggel sajátították el a gépek kezelésének minden fortélyát. Csak egyetlenegy baleset történt a felkészülés alatt. Két légi kocsi, miközben légi harcot szimulált, összeütközött a leveg ben, s az egyik fickó, aki a nagy ijedtség miatt rossz gombot nyomott meg, lezuhant. A sebesült most a kórházszobában feküdt, ahol az atya szakértelemmel ápolta, az asszonyok pedig fecsegéssel vették körül. Ker szerint, aki megjelent, hogy megjavítsa a légi kocsit, a járm már csak alkatrésznek lesz jó. A három jó esz fickó, akik ráadásul hasonlítottak Jonnie-ra, közelebbr l is megismerhették a tanító pálcáját. A tanító reggelt l estig az oktatógépek mellé szögezte ket. Miközben a többiek a gépek kezelését tanulták, ezek hárman a psziklónyelvet próbálták - igen jó sikerrel, elsajátítani. Néhányan vadlovakat fogtak be, majd betörték ket, hogy aztán hátaslóként használhassák az állatokat. Így már sokkal könnyebb volt összeterelni a marhákat, vagy éppen szarvasra vadászni, ezért élelemb l is egyre többet tudtak felhalmozni. A retek és a saláta, az asszonyok nem kis büszkeségére, kikelt, s így változatosabbá tudták tenni az étrendet. Mindenki lelkesen és fáradhatatlanul dolgozott. A bázis leginkább felbolydult hangyabolyra hasonlított. - Talán - szólt Doktor MacDermott - mi is segíthetnénk a keresésben. - A könyvekre bökött. - Csak pontosan mondd meg, hogy mit keressünk. - Urániumot - válaszolta Jonnie..- Az uránium a legf bb fegyverünk. - Ó, igen - mondta Doktor MacDermott. - Ártalmatlan az emberekre, de halálos a psziklókra. - Az emberekre is ártalmas - mondta Jonnie, miközben a kezébe vette a mérgezésekkel foglalkozó kötetet. - Ha valaki túl sokáig teszi ki magát sugárzó anyagok ártalmainak, szenvedés és halál vár rá. Az uránium azonban berobbantja a psziklók légz gázát, s ez azonnal végzetes a számukra. - Ezek a hegyek - folytatta, karjával a lemen nap fényében fürd hegyek felé mutatva - tele vannak urániummal. A psziklók legalábbis így hiszik. Lehetetlenség egy psziklót felküldeni a hegyekbe. - Terl, a démon, minket akar felhasználni arra, hogy aranyat keressünk neki. Minden kétséget kizáróan találhatott egy lel helyet. Lehet, hogy aranyat fogunk bányászni, lehet hogy valami mást, de mindenképpen csinálnunk kell, mert urániumot kell találnunk. - De eddig nem találtál, igaz? - mondta Doktor MacDermott. Jonnie megrázta a fejét. - Találtam egy listát, amely felsorolja az uránbányákat, de az összes mellé azt írták, hogy kimerült, meg hogy bezárták. - Talán nagyon értékes volt ez az anyag - mondta Robert, a Róka.

157

- Van egy listám, amely a felhasználási területeket veszi sorra. Els sorban hadi célokra használták. Az atya töprengve dörzsölte meg az orrát. - A te néped tud err l valamit? - Nem - válaszolta Jonnie. - De van arra bizonyíték, hogy uránium van a hegyekben. Ezért nem is akarlak benneteket elvinni a falumba, bármennyire is szeretném, hogy találkozzatok a népemmel. Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg betegségnek, és a gyermekáldás elmaradásának az uránium az oka. - Nem látszik rajtad az uránium káros hatása, MacTyler - mosolygott az atya. - Ezen én is sokat gondolkodtam. Egyébként már rég eljöttem a falumból. Talán egyesekre jobban hat a sugárzás, míg másokra kevésbé. - Az évszázadok alatt ellenállóvá válhat egy csoport. Egyesek szervezete már képes lesz védekezni. Az otthoniak nem tudják, hogy milyen veszélyben élnek? Jonnie megrázta a fejét. - Amióta eljöttem otthonról, nem jártam odafent. Nem akartam felkavarni ket. A távfelderít k amúgy is naponta elzúgnak felettük. De el fog jönni az a nap, amikor lehozom ket a hegyekb l. Ha ismernék az urániumot, talán már rég nem élnének abban a völgyben. - Meg kell oldanunk ezt a problémát - folytatta Jonnie. - Az uránium áll az összes terv középpontjában. Doktor MacDermott feltartotta a kezét. - Osszuk szét ezeket a könyveket, s félretéve az alvást, segítsünk keresni. Jonnie nekilátott a könyvek szétosztásának. - Azt hiszem - kezdte Robert, a Róka - felderít ket kellene kiküldenünk. Minden sikeres tervnek a felderítés az alapja. Hogy néz ki az az uránium? - A bányászati könyvek leírják az urániumot - mondta Jonnie -, de a legfontosabb eszköz nincs a kezünkben. Geiger számlálónak hívják, de sajnos egy darab sincs bel le. A segítségével meg lehetne találni az uránium-lel helyeket. - Talán - szólt a tanító - az si településeken maradt néhány darab ebb l az eszközb l. Nem szerepel ezekben a könyvekben semmi arról, hogy milyen gyárak voltak a környez településeken? - Alig hiszem, hogy ezer év elteltével ezek az eszközök még m köd képesek lennének - mondta Doktor MacDermott. - De látok valamit, ami... talán a segítségünkre lehet, habár már darabokra szakadt... egy telefonkönyv... Dev... Denv... A telefont tette hozzá a többiek számára- a városokban használták. Itt van. M szerek... M szerfejlesztési Intézet? A fene egye meg. Olvashatatlan a cím. - Az épületeken még nagyon sok felirat olvasható - mondta Jonnie. Robert, a Róka el rehajolt. - Ahogy mondtam, felderítésre van szükségünk. Minden rajtaütést felderítésnek kell megel znie. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy a démonok észre ne vegyék, hogy néhányan közülünk kilopódznak a táborból. - H érzékel ik vannak - mondta Jonnie. - Ezért tudtál a lovad hasa alatt elmenekülni, mikor vadásztak rátok. A távfelderít k csak képeket közvetítenek, így ha az embereink hallják a közeledését, nem kell mást tenniük, mint elbújni. Az igazi veszélyt a földjárók jelentik. Érzékel ket bocsátanak fel a magasba, melyek megtalálják a h forrásokat. Van néhány köpenyem, ami nem engedi át a testmeleget, de ennek ellenére nagyon óvatosnak kell lenni. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha én mennék. - Nem, nem - szólt Robert, a Róka. Aggodalom hallatszott ki a felföldi kiejtés mögül. - Mi nem tudunk téged pótolni, legényke. A tanács többi tagja egyetért en rázta a fejét. Az atya így szólt: - Biztonságban kell maradnod, MacTyler. Nekünk kell segítenünk neked. - A kicsi démon... - Aki a légi kocsit akarta megjavítani?

158

- Az - mondta Jonnie. - Kernek hívják. mondta el nekem, hogy egy parancs, melyet a bolygó vezet je adott ki, megtiltott mindenféle vadászatot, különös tekintettel a bányavidék környékére. Szóbeszéd járt arról, hogy néhányan vadászatot akartak szervezni a bázis környékére. Így legalább biztosak lehetünk abban, hogy senki nem fog vadászó démonokkal találkozni. Biztonságban el lehet jutni a Nagy Faluig, s fel lehet deríteni, egészen addig, amíg egy felderít gép észre nem veszi az emberünket. - A felderítés - szólt Robert, a Róka - nem a f nökök feladata. A rajtaütés, az igen. A felderítés nem! Küldjük el Angus MacTavisht. Egyetértetek velem? Így történt, hogy Angus MacTavish az éjszaka folyamán egy földfutóval elindult Denver irányába. Angusnak különösen nagy érzéke volt a m szaki szerkezetekhez. Összeszedte a régi csöveket és vízvezetékeket, s az épületekbe bevezette a közeli patak vizét, majd leágazásokat készített, s így, az emberek nem kis csodálatára, ismét m köd képessé tette az épületben található toaletteket. Negyvennyolc órát töltött távol, s a fejében temérdek fontos részlettel tért vissza a bázisra. A M szerfejlesztési Intézet romokban hevert, így annak már nem sok hasznát vehetik a jöv ben. Angus elmondása szerint csak roncsok maradtak azokból az eszközökb l, melyek Geiger-számlálók lehettek egykoron. Talált egy “Bányászati Hivatal"-t is, de az épületben csak szétfoszlott iratkötegeket talált. Felfedezett egy üzletet, amely egykoron bányászok számára árulhatott felszerelést. Kicsi, rozsdamentes csákányokat talált az üzletben, melyeket összegy jtött, majd teletömte a zsákját rozsdamentes késekkel is, melyekr l azt gondolta, nagy hasznát veszik az asszonyok a konyhai munkában. Geiger-számlálót itt sem talált. A tanács ismét összeült. Borús tekintettel néztek egymásra, s elhatározták, hogy tovább folytatják a kutatást. Az atya elmondott egy imát, amiben arra kérte az Urat, hogy vezesse el ket egy Geiger-számlálóhoz, s annak segítségével az urániumhoz. Úgy döntöttek, több felderít t fognak szétküldeni, de ett l a döntést l sem gyúlt reménység a szívükben. 5. Jonnie-t az a hirtelen felismerés ébresztette fel az éjszaka közepén, hogy tudja, hol találjon urániumérzékel t. A teleportációs területen állandóan vizsgálják az uránium jelenlétét! Jó néhány napot töltött el ott. Így annak ellenére, hogy Robert, a Róka ellenezte, hogy Jonnie induljon felderít útra, Jonnie nekivágott a veszélyes vállalkozásnak. Néhány naponként találkozhatott Chrissie-vel. Olyankor mindig ellovagolt a bányákhoz, hogy a psziklók szokják a jelenlétét. Ezen a napon a két lány különösen kétségbeesettnek látszott. Jonnie friss húst vitt nekik, s néhány darab szarvasb rt, hogy kikészítsék, és ruhákat varrjanak bel lük. Felhasogatott néhány rönköt t zifának. A skótok rozsdamentes fejszéket kotortak el a Nagy Falu romjai alól, s ezek a szerszámok alaposan megkönnyítették a favágást. A t zifát a fakerítés mellé cipelte, hogy mikor Terl végre “nem lesz annyira elfoglalt", és ki tud jönni a ketrechez, behordhassa a hússal és b rökkel együtt. Idegesít volt a fakerítésen és a rácson keresztül beszélgetni a lányokkal. Chrissie és Pattie szarvasb rb l készült ingeket és nadrágokat emeltek a magasba, hogy Jonnie megdicsérje ket, majd összecsomagolták ket, hogy a férfi magával tudja vinni az új ruháit. Jonnie azt kiáltotta, hogy tetszenek neki az ingek és a nadrágok. Pattie örömmel újságolta, hogy nyomorult helyzetük egy kissé javult. Már nem kötötte ket póráz a rácshoz, s ett l egy kissé vidámabbak lettek. Azt akarták tudni, hogy mivel foglalatoskodik Jonnie. A férfi azt válaszolta, hogy dolgozik. És jól van? Igen. Rendben haladnak a dolgok? Nagyszer en. Nehéz volt tíz yard távolságból beszélgetni, miközben még egy kerítés és egy rács is elválasztotta

159

ket egymástól, valamint a két gombkamera csillogó szeme folyamatos felügyelet alatt tartotta ket. Nehéz volt nyugodtnak és fegyelmezettnek látszani, miközben legszívesebben felrobbantotta volna az egész ketrecet, hogy kiszabadítsa a két lányt. Egy képrögzít lógott a nyakában. B rszíjakkal a mellkasához er sítette, s egyetlen kézmozdulattal el tudta indítani a rögzítést anélkül, hogy a szeméhez kellett volna emelnie a készüléket. Nagy gyakorlatot szerzett a képrögzít használatában. A készülék mindig a Jonnie által kiválasztott látványt rögzítette, s ehhez Jonnie-nak már nem kellett belenéznie a keres be. Egy tucattal igényelt ebb l az eszközb l, s apró korongokon tárolta a rögzített képeket. Miközben a lányokkal beszélgetett, felvételeket készített róluk és a ketrecr l. A nyakörveket és a vezetékeket igyekezett a lehet legtöbb szögb l rögzíteni. Tudta, hogy sokat kockáztat. Azt mondta Chrissie-nek és Pattie-nek, hogy hamarosan visszajön hozzájuk, majd a kinkószállás melletti magaslatról kiváló képeket rögzített az egész bányavidékr l. Az épületek mellett sorakozó húsz harci gépr l is készített felvételeket. Jó rálátás adódott az üzemanyag-telepre, és a légz gázzal teli tartályokra is. A hullaházat is, ami a teleportációs terület közvetlen közelében volt, megörökítette. Rögzítette a teherhajók indulási és érkezési területét, a futószalagokat és az ellen rz létesítményeket. Szerencséje volt! Egy teherhajó éppen akkor érkezett, dugig tömve érccel. Levágtatott a dombtet r l. Ahogy a ketrechez ért, szükségét érezte az óvatosságnak. Leugrott a lova hátáról, és a teli korongokat becsúsztatta a kerítés mellé odakészített holmik közé. Úgy tett, mintha csak az imént szedett virágokat tette volna rá a csomagra. Visszaült Szélsebes hátára, s az ércfogadó terület felé poroszkált. Hagyta, hogy Szélsebes megálljon egy-egy friss f csomó mellett, majd lassan elérték a teleportációs terület porlepte környékét. A teherhajót még nem ürítették ki. A munkások elfoglalták a helyüket a gépeik nyergében. Jonnie az ércellen rz állomáshoz lovagolt. A gépkezel még nem volt a helyén. Jonnie úgy tett, mintha az egyik daruról alálógó horog el l húzta volna le a fejét, de valójában a m szerfal hátoldalából tépett ki egy vezetéket. Nem tudta, melyik m szerhez tartozhatott, de kis szerencsével ez hamar ki fog derülni. A gépkezel már korábbról ismerte Jonnie-t, de a psziklókra oly jellemz lenézéssel fordult a férfihoz. - Jobb lesz, ha elviszed innen ezt a lovat! Megjött az érc. Jonnie Szélsebessel együtt néhány lépést hátralépett. A teherhajó kiöntötte magából a rakományát. A kotrógépek már neki is estek az érchalomnak, hogy a futószalagok felé tolják. Az els adag néhány pillanat múlva elindult a teleportációs emelvény felé. Piros fény villant fel. Egy kürt hangja hasított bele a leveg be. Az ércellen rz munkás átkozódva püfölte a m szerfalat. Minden tevékenység abbamaradt. A gépkezel fejét fed bura szét akart pattanni a káromkodástól. Char rontott el a teleportációt vezérl épületb l, s ordítozva közeledett feléjük. Már hallani lehetett a következ teherhajó közeledését, melynek raktere szintén tömve lehetett a tengerentúlról érkez érccel. Ezen a napon nem készültek ércet teleportálni, de a fogadómunkának folyamatosnak kellett lennie. Char m szerész után kiabált. A vezérl ben valaki belekiáltott a hangosbeszél be, hogy el kerítse az ügyeletes m szerészt. Jonnie meg tudta volna mondani nekik, hogy merre van az ügyeletes m szerész. Tizenöt perccel ezel tt látta, amint éppen a lakóépületek felé tartott. Char a gépkezel vel ordítozott, aki eközben a gép m szerfalát püfölte. Jonnie leugrott a lova hátáról, s odament hozzájuk. - Én is meg tudom csinálni. Char üvöltését l Jonnie összerezzent. El akarta zavarni Jonnie-t. - Tényleg meg tudom csinálni - mondta Jonnie.

160

Valaki megszólalt a hátuk mögött. - Hagyd, hogy megcsinálja. Én képeztem ki rá. Ker volt az. Char tekintetében bizonytalanság látszott. Szitkaival elárasztotta a törpe psziklót. Jonnie elindította a képrögzít t, majd az ércellen rz állomás m szerfalához lépett felnyitotta a falat. Igyekezett úgy fordulni, hogy a készülék a m szerfal minden alkatrészér l képet tudjon rögzíteni, miközben úgy tett, mint aki elmélyülten vizsgálja a berendezést. Belenyúlt a m szerfalba, de egyik alkatrésszel sem tett semmit. Id t hagyott arra, hogy a képrögzít mindent rögzíteni tudjon. Ha elegend kép áll a rendelkezésükre, talán k is tudnak majd építeni egy ilyen szerkezetet. Visszacsukta a m szerfal el lapját. Gyors mozdulattal visszadugta azt a kábelt a helyére, amit még húzott ki onnan nem is olyan rég. Char, miután befejezte Ker pocskondiázását. Jonnie-hoz fordult. - Kész - szólt Jonnie. - Csak meglazult az egyik vezeték. Ker a gépkezel höz kiáltott. - Próbáld ki! A berendezés kifogástalanul m ködött. - Látod? - kérdezte Ker Chartól. - Én tanítottam be. Jonnie visszaült Szélsebes hátára, miközben kikapcsolta a képrögzít t. - Tényleg m ködik - mondta a gépkezel . Char gyilkos tekintettel nézett Jonnie-ra. - Ne hozd ide a lovadat, ha nem akarod, hogy a Psziklón kössön ki! - Elviharzott, miközben átkozott állatokról motyogott valamit. A kotrógépek és a futószalagok ismét zúgni kezdtek, hogy minél el bb üres legyen a fogadóterület, hogy a közeled teherhajó is lerakhassa a rakományát. Az el z hajó már beleveszett a messzeségbe. Szélsebes a hullaház felé lépdelt. Az épület már messzir l felismerhet volt a h t bordákról, melyeket az épület hátoldalára szereltek. - Mi a fenét - szólt egy hang - csinálsz itt egy képrögzít vel? Terl volt az. Egy listával a kezében lépett ki a hullaházból. Az épület sötétjében koporsók sorakoztak. Terl a hazaküldésre szánt hullákat és koporsóikat ellen rizte a közelg hazaszállítás el tt. - Gyakorlok - mondta Jonnie. - Mit? - morogta Terl. - El bb vagy utóbb képeket kell készítenem fenn... - Ne beszélj err l! Terl a listáját bedobta a hullaházba, majd Jonnie-hoz lépett. Letépte a képrögzít t Jonnie mellkasáról. A b rszíjak belevágódtak Jonnie hátába, miel tt elszakadtak volna. Terl megfordította a gépet, és kirántotta bel le a korongot. Ledobta a porba, és a csizmája sarkával rátaposott. Karmával Jonnie övére bökött, és négy másik korongot húzott el alóla. - Ezek üresek - mondta Jonnie. Terl ezeket is ledobta a földre, s rájuk taposott. A képrögzít t Jonnie orra alá nyomta. - A Társaság szabályai tiltják, hogy képrögzít t használjon valaki teleportációs terület közelében. - Ha majd felvételeket készíttetsz velem - mondta Jonnie - remélem, ki tudod majd venni, hogy mit ábrázolnak. - Én is remélem - vicsorgott Terl, s visszament a hullaházba. Kés bb, mikor Jonnie bevihette a ketrecbe a lányoknak szánt holmikat, könnyedén ki tudta húzni a csomagból az odarejtett korongokat, s belecsempészte abba a csomagba, amit a két lány készített össze a számára. De ezeken nem volt rajta az urániumérzékel m szer képe.

161

Jonnie némi elégtételt érzett, mikor az éjszaka folyamán az embereknek megmutatta a korábban készített felvételeket. Bemutatta az egész teleportációs területet, s elmagyarázta a folyamatot, amely folyamat végén az érc elhagyja a bolygót. Kés bb is ráért volna megmutatni ezeket a felvételeket, de azt akarta, hogy az emberek lássák Chrissie-t és Pattie-t. A képeken jól látszottak a nyakörvek, az elektromos vezeték, amely áram alatt tartotta a rácsot, de leghosszabb ideig a két arcot mutatta. Egy kislány és egy gyönyör n arcát. A skótok némán figyelték a felvételeket, melyeket Jonnie az ércszállításról, a harci gépekr l, a légz gáz-tartályokról, az üzemanyag-raktárakról, a hullaházról és a teleportációs emelvényr l készített. De mikor meglátták Chrissie-t és Pattie-t, elszomorodtak, majd dühöngeni kezdtek. Ismét Robert, a Róka higgadtságára volt szükség ahhoz, hogy a skótok ne rohanjanak fejjel a falnak. A dudások szomorú dalukkal lecsillapították a kedélyeket. A skótok eddig is lelkesek voltak, de ezek után mindenre elszántak lettek. Jonnie mégsem tudott aludni ezen az éjszakán. Nem sikerült meg riznie az urániumérzékel r l készített képeket. A berendezés képe nem maradt meg az emlékezetében. A képrögzít ben bízott. Önmagát hibáztatta, amiért túl sokat bízott a gépekre. A gépek nagy segítséget jelentenek, de nem tudják helyettesíteni az embert. Eljön még a Terllel való leszámolás napja. Ezt keser en megfogadta magában. 6. Egy hideg nap delén indultak el, hogy el ször szemügyre vegyék a lel helyet. Jonnie, Robert, a Róka, a három, Jonnie-ra hasonlító fickó, valamint két skót repült magasan a Sziklás-hegység felett. Terl kora reggel érkezett a bázisra. Fenyeget volt és titokzatos. Közeled földjáróját már idejekorán észrevette az egyik rszem, így Jonnie-t id ben felkészülhetett Terl érkezésére. Jonnie pumab rrel takarta be magát, hogy a hajnali hideg ellen védekezzen, majd az épület el tt várta a közeled földjárót. Az emberek nem sokkal ezel tt fejezték be a reggelijüket, de Jonnie megkérte ket, hogy maradjanak az étkezdében. A környék így szinte kihaltnak látszott, s ezért semmi sem vonta magára Terl figyelmét. Kilépett a földjáróból, megigazította a gázmaszkját, majd feldobta a mancsában tartott távirányítót, s a másik mancsával elkapta. - Miért - kezdte Terl - érdekel téged az urániumérzékel ? Jonnie értetlenül nézett Terlre. Megpróbált úgy tenni, mint akinek fogalma sincs arról, hogy miért kérdezi ezt Terl. - A találkozásunk utáni napon hallottam, hogy "megjavítottad" az ércellen rz állomás m szerét. Nyakadban egy képfelvev vel, mi? Ha! Jonnie határozott fellépésre szánta el magát. - Elvárnád, hogy felmenjek a hegyekbe anélkül, hogy tisztában lennék a rám leselked veszélyekkel. Elvárnád, hogy teljesen tönkretegyem magam... - Tönkre? -Az urániumszennyez dés miatt... - Ide figyelj, állat. Ne beszélj így velem! - ...amikor te nagyon is jól tudod, hogy megbetegszem, ha nem kerülöm el az urániumot! Te mondtad, hogy uránium van odafenn a hegyekben! És elvárnád t lem... - Várj egy percet - szólt Terl. - Mi a fenér l beszélsz? - Bányászati toxiológiáról - csattant fel Jonnie. A szoknyás r, akit az étkezde ajtajába állítottak, egyik kezében dárdát, míg a másikban t rt tartott Terl felé.

162

- rszem! - kiáltotta Jonnie. - Fogj egy könyvet, bármelyiket, amelyik angol nyelv , és hozd ide! Siess! Jonnie Terl felé fordult. Az rszem lépteinek zaja kihallatszott az épületb l. Terl a távirányítót visszadugta a zsebébe, hogy a mancsa szabad legyen, s bármikor el kaphassa a fegyverét. Az rszem egy régi kötettel a kezében Jonnie-hoz loholt. A könyvben Robert Burns versei sorakoztak. Az atya kezéb l ragadta ki, aki szívesen olvasott verseket reggeli után. Jonnie felcsapta a könyvet. Az ujját végighúzta az egyik soron. - Itt van! - kiáltott Terlre. - Az uránium jelenlétét hajhullás, foglazulás, a b rön jelentkez vörös kiütések, és a csontok elmorzsolódása jelezheti! A tünetek már néhány hét elteltével jelentkezhetnek. - Robbanásról nem ír semmit? - kérdezte Terl. - Robbanásról nem, de azt mondja, hogy az urániumpor folyamatos jelenléte végzetes lehet az él szervezet számára! Olvasd el magad, ha nem hiszed! Terl ránézett arra a sorra, melyre Jonnie mutatott. - Aha. Err l nem tudtam. - Akkor most már tudsz - mondta Jonnie. Tompa puffanással csapta be a könyvet. Véletlenül találtam rá erre a fejezetre. Szóval, szerzel nekem urániumérzékel t, vagy sem? Terl eltöprengett. - Szóval elmorzsolódnának a csontjaid? Néhány hónap alatt? - Hetek alatt - mondta Jonnie. Terl nevetni kezdett. A mancsa lecsúszott a fegyvere markolatáról, s püfölni kezdte a mellkasát, hogy lélegzethez jusson. - Hát - szólalt meg egy id után - az esélyeitek nem túl biztatóak. Ez nem sikerült. Terl azonban nem szimatolta ki, hogy Jonnie valójában mire is szeretné használni az urániumérzékel t. Teljes biztonságban érezte magát. - Egyébként pedig, nem ezért jöttem ide - mondta Terl. - Beszélhetnénk négyszemközt? Jonnie visszaadta a könyvet az rnek, s bátorítólag rákacsintott. A skótnak elég esze volt ahhoz, hogy ne kezdjen mosolyogni. Terl azonban ekkor már a földjárójában kotorászott. Intett, hogy Jonnie kövesse, majd a kápolnához mentek. A kápolnának nem voltak ablakai. Valószín leg ezért választotta Terl ezt az épületet. Térképekkel és fényképekkel a kezében leült a padlóra, s intett Jonnie-nak, hogy kuporodjon le mellé. - Kiképezted az állataidat? - kérdezte Terl. - A lehet ségekhez képest igen. - Biztosan észrevetted, hogy néhány héttel meghosszabbodott a felkészülési id szak. - Igen. Rendben van. Eljött az id , hogy valódi bányászokká váljanak! - Kiterítette a térképet, melyen, feltüntették a távfelderít k pontos útirányát. A térkép megmutatta Denver környékét és a Sziklás-hegységet. - Tudsz tájékozódni ennek a térképnek a segítségével? - Igen, válaszolta Jonnie. Terl a karmával az egyik kanyon végére bökött. - Ott van. - Jonnie szinte érezte a Terlb l süt kapzsiságot. Halkan suttogott Jonnie fülébe. - Ez egy fehér kvarctömb, amelyben színarany erek húzódnak. Ez egy csoda. Az elmúlt évek egyik földcsuszamlása hozta a felszínre. - Egy hatalmas fényképet húzott el a papírok közül. A képen a kanyon metszete volt látható. A vörös k zetben egy fehér tömb helyezkedett el. Egy közelebbi felvételen látni lehetett az aranycsíkokat, melyek behálózták a kvarctömböt. Jonnie szólni szeretett volna, de Terl felemelte a mancsát. - Odarepülsz, és közelebbr l is szemügyre veszed. Megvizsgálod bányászati szempontból, visszajössz, és

163

megbeszéljük a következ lépést. - Rábökött a nagyobb térképre. - jegyezd meg ezt a helyet. - A térképen nem volt bejelölve a lel hely. Okos. Nem adódna bonyodalom abból, ha a térkép elkeveredne. Terl hagyta, hogy Jonnie tanulmányozza a térképet. Jonnie ismerte ezeket a hegyeket, de még sosem látta ket ebb l a szögb l: felülr l. Terl elrakta az összes papírt, csak a térképet hagyta elöl. - Legyen nálad. - Ezzel felállt. - Mennyi id nk van a kitermelésre? - kérdezte Jonnie. - A következ év 91. napjára kell végeznetek. Vagyis hat és fél hónap múlva. - Ez azt jelenti, hogy télen kell dolgoznunk - mondta Jonnie. Terl megrántotta a vállát. - Odafent mindig tél van. Tíz hónapos a tél, és két hónapos az sz. - Felnevetett. - Repülj oda, és nézd meg, állat. Egy-két heted van rá, hogy megvizsgáld közelebbr l. Aztán visszajössz, és négyszemközt megbeszéljük, amit láttál. Ez bizalmas, hallod? Az állataidnak sem mondhatsz semmit. Terl a távirányítót dobálva elballagott. A földjárója néhány perc múlva elszáguldott az épületek irányába. Néhány óra múlva Jonnie, csapatával együtt, már a Sziklás-hegység felett repült. - Most hallottam el ször - szólalt meg az egyik skót Jonnie háta mögött -, hogy Robert Burns bányászati toxiológiával is foglalkozott. Jonnie hátrafordult. - Ilyen jól beszéled a psziklónyelvet? - Persze - mondta a skót, s megmutatta a botütések nyomát a kézfején. volt az egyik fickó, aki hasonlított Jonnie-ra. - Az ablaküvegre szorítottam a fülemet. Nem érti az angolt, igaz? - Ez az egyik nagy szerencsénk - mondta Jonnie. - Nem tudtam urániumérzékel t szerezni. - Nos - szólalt meg Robert, a Róka - az egy nagyon bizakodó ember, aki azt gondolja, hogy az összes csatáját meg tudja nyerni. Milyen falvak ezek itt alattunk? si városok tarkították a hegyvidék ezen részét. - Kihaltak - szólt Jonnie. - Jártam már némelyikükben. Már csak patkányok élnek ezekben a ,városokban. Elhagyott szellemvárosok. - Szomorú ezt látni - szólt Robert, a Róka. - Gyönyör és tágas vidék, rengeteg élelem, emberek pedig sehol. Otthon, Skóciában sokkal kisebb a hely, ráadásul növényeket sem lehet termeszteni, s állatokból is kevesebb van. Ez a korszak nagyon sötét fejezete a történelmünknek. - Ezen változtatni fogunk - szólt a fiatal skót Jonnie háta mögött. - Így legyen - mondta Robert, a Róka. - Kísérjen minket a szerencse. Ez az egész világ telve van élelemmel, mi emberek pedig egyre csak fogyunk! Hogy hívják azokat a szirteket odalent? - Nem tudom - válaszolta Jonnie. - A bányászati térképeken csak számok szerepelnek. Valamikor biztosan volt nevük, de az emberek elfelejtették. Az egyiket mi “Égig Ér Szirt"-nek nevezzük. - Hé! - kiáltott fel az egyik fiatal skót. - Ott egy birka a hegyoldalban! - Telenéz t tartott a kezében. - Nagyszarvúnak hívjuk ket - mondta Jonnie. - Nagy mutatvány elejteni ket. Egy akkora peremen képesek megkapaszkodni, mint a karod, s ha kell, átugranak egy ugyanolyan keskeny párkányra. - Ott van egy medve! - folytatta a skót. - Milyen hatalmas! - A medvék lassan téli álomba merülnek - mondta Jonnie. - Csodálom, hogy ez a medve ilyen magasra felkapaszkodott. - Farkasok vannak a nyomában. - Legények - szólt Robert, a Róka. - Mi egész másra vadászunk. Figyeljétek inkább a kanyont. Jonnie nem sokkal egy óra el tt megpillantotta a kvarctömböt.

164

7. A táj egyszerre volt leny göz s megdöbbent . A látványtól az ember aprónak és sebezhet nek érezte magát. A mélyben kanyargó folyó vékony ezüst csíknak látszott, amely kitartó munkával függ leges falat vágott a vöröses sziklába. A két meredek sziklafal mogorván nézett farkasszemet egymással, miközben a folyó zúgva örvénylett közöttük. A folyó az évmilliók alatt mint egy gigantikus kés vágta magát egyre lejjebb a kemény sziklába. Egy ezer láb mély és háromszáz láb széles seb tátongott a vöröses sziklában. Az egészet hatalmas szirtek övezték, mintha a kanyont el akarták volna rejteni a világ szeme el l. A szikrázóan fehér kvarc jól kivehet en csillogott az egyik letört szirt tetején. A kvarcban megbúvó arany hivalkodva fénylett a napsütésben. Semmiféle fénykép nem lett volna képes arra, hogy visszaadja a látvány leny göz szépségét. Mintha egy csodálatos ékszer t nt volna fel egy ráncos boszorkány b rén. A kanyon alján ott hevert a szirt letört s darabokra szakadt csúcsa. A folyó mélyen berágta magát a szirtbe, így a földrengéskor a szirt kettétört. A hó nem esett, s a leveg is száraz volt, így semmi sem akadályozta a látványban való gyönyörködést. Jonnie lejjebb ereszkedett. A hosszú kanyonban felgyorsult leveg egyre jobban összeprésel dött, majd kitört a kanyonból, s a felfelé tör légáramlat pilleként ragadta magával a gépet. Jonnie ujjai a m szerfalon táncoltak. Megpróbálta meg rizni a légi kocsi stabilitását. Ebben a pillanatban nem az arannyal kecsegtet kvarctömböt, hanem a kegyetlen sziklafalat látták maguk el tt, amely könyörtelenül szétzúzná a gépüket, ha a légi kocsi nekicsapódna. Jonnie felemelte a gépet ezer láb magasba, ahol már nem érte a légi kocsit a felfelé tör légáramlat. Jonnie az egyik, reá hasonlító skót felé fordult, aki az imént Burnst emlegette. Dunneldeen MacSwansonnak hívták. - Tudod vezetni ezt a gépet? Dunneldeen el relépett. Robert, a Róka eközben beszíjazta magát a másodpilóta ülésébe. A koordináták meghajlításán alapuló meghajtás kiterjedt figyelmet igényelt a vezet t l. Rengeteg funkciót látott el a számítógép. A repüléssel kapcsolatos alapvet m ködéseket a számítógép vezérelte, de a konkrét man vereket a pilótának kellett végrehajtani. Ezeket a man vereket különösen nehéz, volt egy kanyonban végrehajtani. A lökésszer en fel-feltör légáramlat folyamatos odafigyelést kívánt a pilótától. A gép mozgatásával állandóan ellensúlyozni kellett a légörvény taszigálását. Dunneldeen jól elsajátította a légi kocsi irányításának tudományát, de ahogy Jonnie ujjait figyelte, melyek kapkodva nyomkodták a m szerfal gombjai, érezte, hogy ez most nem rutinfeladat. A légi kocsi m szerfalának gombjait amúgy is olyan távolságra helyezték el egymástól, hogy a gombok kezelése egy psziklómancs számára legyen kényelmes. Az emberi kéz, pláne ha nehéz helyzetet kellett megoldania, nehezen boldogult a túlméretes m szerfalon. Dunneldeen lenézett a kanyonba. - Hát nem lesz egy “sétarepülés" - mondta -, de megpróbálom! Jonnie kikapcsolta a biztonsági övét, kikászálódott az ülésb l, majd el vett egy kicsiny szerkezetet, egy magfúró pisztolyt. A szerkezet egy apró, körbeforgó fúrófejet l tt ki magából, ami néhány hüvelyk széles, hengeres mintát volt képes kiforgácsolni a sziklából. Miután a fúró végzett, a szerkezet a fúrófejet és a hengeres k zetmintát egy zsinegen visszahúzta. - Készítsetek képeket - kiáltotta a többieknek. Három képrögzít t hoztak magukkal, egy szerkezetet, amellyel a felszín alatti k zetrétegeket lehet vizsgálni, s egy másikat, amellyel meg tudták állapítani a különböz k zetrétegek s r ségét. Ezek úgynevezett

165

“könny " kutatóm szerek voltak, de mivel ezek is, mint minden más, psziklók számára készültek, meglehet sen nehezek voltak az emberek számára. A skótok magukhoz vették az eszközöket, s önállóan dolgozni kezdtek velük a fülkeablakokon keresztül. Jonnie is az egyik ablakhoz hajolt, s készenlétbe helyezte a magfúró pisztolyt. Repülj olyan közel a lel helyhez, amilyen közel csak tudsz. - Jó! - kiáltotta Dunneldeen. - Kicsit döcögni fogunk. Készen vagytok? Indulok! Visszarepültek az örvénybe. Jonnie hallotta Dunneldeen ujjainak kopogását a m szerfalon. Err l a Thompson géppisztoly kerepelése jutott az eszébe. A kopogást lassan elnyomta a kanyonból feltör szél süvítése. A légi kocsi a fal felé lódult. Hol több láb, hol pedig csak pár hüvelyk választották el a durva sziklafaltól. A hajtóm versenyt bömbölt a széllel, ahogy a pilóta megpróbálta a helyes irányba terelni a légi kocsit. Jonnie igyekezett a feladatra összpontosítani. Szeretett volna els re pontosan beletalálni a lel helybe, hogy legyen ideje további mintákat is gy jteni. A csillogó tömb követhetetlenül ugrált a szeme el tt. Elsütötte a pisztolyt. Egy dörrenés hallatszott, majd a fúró sziszegve kirepült a fegyverb l, maga után húzva a lecsévél d zsineget. A fúrófej beletalált a kvarctömbbe. Pont a közepébe! A fúrófej forogni kezdett. A fejet a pisztollyal összeköt zsineg le-föl csapkodott a szélben. A gép hirtelen oldalra csúszott, s egy émelyít süllyedés után majdnem nekivágódott a szemközti sziklafalnak. A zsineg a fúrófejet kirántotta a sziklából. Jonnie nekilátott felcsévélni a zsineget, melynek végén ott himbálózott a fúrófej. - Vidd fel! - kiáltotta. Dunneldeen kétezer láb magasba emelte a légi kocsit, ahol már teljesen nyugodt volt a leveg . Hátrad lt a vezet ülésben. Zsibbadt karját és fájó csuklóját a m szerfalon pihentette. A homlokát elborította az izzadság. - Óóó, ember! Úgy táncolt ez a gép, mint az ördög felesége! - zihálta. - Sikerült elvégezni a méréseket? Megvannak a képek? - kiáltott Jonnie a többiek felé. Az emberek a m szerek segítségével feltérképezték a felszín alatti rétegeket, s a rétegek s r ségét is sikerült meghatározniuk. Azok azonban, akiknek képeket kellett volna készíteniük, azt kérték, süllyedjenek még egyszer le a kanyonba. - Átveszem - mondta Jonnie. - Az ördög feleségét? - szólt Dunneldeen. - Azt már nem, MacTyler. Kedvem lenne még egyszer eljárni vele ezt a táncot. - Hátrakiáltott a válla felett: - Mit akartok? Merre menjünk? A szirt letörött csúcsát és a kanyon alját elborító törmeléket akarták felvenni. - Remélem indulás el tt mindannyian gyóntatok - szólt Dunneldeen. - Indulunk! Lesüllyedtek a szorosba. Az örvényl folyó körbemosta a szirt lezuhant csúcsát, ami szinte teljesen elzárta a folyómedret. A hatalmas szikla nagyobb része víz alá került. A gép lassan emelkedett felfelé a kanyonban, hogy a skótok a sziklafalakról is tudjanak felvételeket készíteni. Dunneldeen keze boszorkányos ügyességgel táncolt a kezel szerveken. A hajtóm felvisított, ahogy a fordulatszám olykor-olykor megközelítette a megengedett legmagasabb értéket. - Valami túlmelegszik - szólt Robert, a Róka. A kabinban, a magasság ellenére, valóban egyre melegebb lett. A meleg valószín leg a túlhajszolt motorból származhatott. Megkerülték a szirt csonkját, hogy a képrögzít kkel minden oldalról felvételeket tudjanak készíteni róla.

166

A letörött szirt tetejére képtelenség lett volna teherhajóval leszállni. Fúróállványt sem lehetett volna leereszteni róla, hogy hozzáférjenek a szirt oldalához. Az egész területet éles fogak és hasadékok borították. Jonnie meglátott valamit, ezért megkérte a többieket, hogy készítsenek felvételeket a szirt kanyon fel li oldaláról is. A szirt nem függ legesen állt a kanyon szélén, hanem el red lt. Ha bármit leeresztettek volna a szirt tetejér l az húszlábnyira lógott volna a szirt oldalától. Hogyan fognak érchálót használni? Jonnie még valamit észrevett. - Készítsetek felvételeket a tetejér l! - kiáltotta. Igen, világosan látszott. Egy repedés húzódott keresztül a szirten, harminclábnyira a szirt jelenlegi szélét l. Egy ilyen repedés idézhette el azt a törést, amelynek eredményeképpen napvilágra került az aranytartalmú kvarcréteg. Csakhogy ez egy második repedés volt. Egy következ földrengés az arannyal teli kvarcréteget is beletaszítaná a szakadékba. Kétezer láb magasba emelkedtek, hogy a képrögzít k a környéket is megörökíthessék. A táj szépsége és fenségessége leny gözte a légi kocsi utasait. - Ha nem bánod, MacTyler - szólt Dunneldeen -, a hazafelé vezet úton cserélnék Thorral. Jonnie bólintott, majd a másik, hozzá hasonlító fickó, aki svéd sei miatt kapta a Thor becenevet, helyet cserélt Dunneldeennel. Dunneldeen a gép belsejébe vonszolta magát. - Ez a tánc még egy dudásnak is gyors lett volna mondta. - Itt fogunk dolgozni? A fúró által kiforgácsolt hengeres minta egyik fele fehér kvarcból, míg a másik fele aranyból állt. A rúd nagyon szép volt. Ez volt az a kincs, amit Terl oly nagyon meg akart szerezni. Jonnie eltöprengett, vajon hány emberéletet fog követelni ez a vállalkozás.. - Gyerünk haza - mondta Thornak. Egyikük sem szólt a hazavezet úton. 8. Jonnie izgatottan kószált Szélsebes hátán a bányák környékén. Igyekezett nagyon óvatos lenni. Elérkezett a halott psziklók hazaszállításának napja. Ezen a félévenkénti egyszeri napon az alkalmazottak a szokásosnál is idegesebbek, gondterheltebbek és el vigyázatosabbak voltak. Jonnie egy képrögzít t rejtett el egy faodúban. A szerkezet optikáját a teleportációs területre irányította. A derekáról lógó zacskóban egy távirányító lapult. A leghosszabb idej korongot rakta bele a képrögzít be, amely így képes lett volna akár órákon keresztül is rögzíteni a lencséje el tt zajló eseményeket. Jonnie-nak minden részletre szüksége volt. Robert, a Róka nem helyeselné, hogy Jonnie végzi el ezt a kockázatos vállalkozást, de ha Terl felfedezné a képrögzít t vagy a távirányítót, csak Jonnie lenne képes valamilyen, persze hamis magyarázatot adni a kémkedésre. Jonnie már napok óta halasztotta a Terhel való találkozást. Tartotta magát a “hetenként" parancshoz. Ker véletlenül árulta el Jonnie-nak, beszélgetésük közben, hogy elérkezett az a bizonyos félévenkénti nap. Jonnie kérésére volt kénytelen átmenni a bázisra, hogy megvizsgálja az egyik járm hajtóm vét. Jonnie tudni akarta a dátumot. Így Ker, kissé morogván ugyan, de megjelent a bázison. Helyettes munkavezet volt, nem szerel , de kénytelen volt Terl utasításának engedelmeskedni. A törpe pszikló haragja lecsillapodott, mikor Jonnie egy kicsiny, arany karikagy r t nyújtott át neki, amit az egyik felderít csapat talált egy rég elporladt holttest “ujján". - Miért adod ezt nekem? - kérdezte Ker gyanakodva. - Ajándék - mondta Jonnie. - Nem túl értékes. Értékes volt. Egyhavi fizetésnek felelhetett meg.

167

Ker a karmával próbálgatta az aranyat. Elégedettnek látszott. - Akarsz t lem valamit, igaz? - bökte ki Ker. - Nem - válaszolta Jonnie. - Kett van bel le, az egyiket neked adom. Tárnatársak voltunk, nem? - A psziklóbányászok hívták így egymást, ha összebarátkoztak egy munkaterületen. - De igen - mondta Ker. - Amúgy pedig, azt szeretném, ha megölnél valakit - tette hozzá Jonnie. Ker fuldokolni kezdett a nevetést l. Mindig nagyra értékelte a jó tréfákat. A zsebébe süllyesztette a gy r t, s a motorral kezdett foglalatoskodni. Fél óra elteltével Ker a lustálkodó Jonnie-hoz lépett. - Semmi baja a hajtóm nek. A megterhelést l melegedett túl. Oda kell figyelni rá. Ha ennyire hajtjátok, egyszer a leveg be repültök vele. Jonnie megköszönte a segítséget. Ker lekuporodott az épület árnyékába. Csevegni kezdtek, de most is, mint általában mindig, Ker beszélt, Jonnie pedig hallgatta. Ker a feszített munkatervr l kezdett mesélni, Jonnie pedig, akinek kapóra jött ez a téma, el állhatott a kérdésével. - Mi történik az új év 91. napján? - Honnan szedted ezt a dátumot? - Kifüggesztve láttam a bánya bejáratánál. Ker beletúrt a tarkóját borító zsíros sz rbe. - Rosszul láttad, 92. nap lehetett a függesztményre kiírva. Az is egy félévenkénti kilövési dátum. A soron következ kilövés, ezt biztos tudod, hét nap múlva lesz. Aztán majd a 92. napon a következ . Mennyi gond! - Ez a teleportálás különbözik az érc-teleportálástól? - Óóó, hát egy csomó kilövést láthattál, mikor még a ketrecben voltál. Biztosan megismerted a félévenkénti kilövéseket. Jonnie bizonyára látta a halott psziklók teleportálását is, de akkor még nem tudta megkülönböztetni egymástól a különböz alkalmakat. Igyekezett bután nézni Kerre. - Ez lassú kilövés - mondta Ker. - Ilyenkor nem ércet teleportálunk. Személyek jönnek, vagy éppen mennek, beleértve halottakat is. - Halottak? - Igen. Ilyenkor utaznak haza a halott psziklók. Összegy jtik otthon a hullákat, nehogy tovább folyósítsák a fizetésüket, s azt sem szeretnék, ha idegen lények kezére jutnának a hullák. Azt hiszem. Bolond egy szabály. Egy csomó gondot okoz ez nekünk. Koporsóba kell tennünk a hullákat, aztán be a hullaházba, aztán pedig... a szarba, Jonnie, Te már láttad a hullaházat. Miért mesélem ezt neked? - Jobb, mintha dolgoznék - mondta Jonnie. Ker ugatva felnevetett. - Az egyszer biztos. Egyébként a lassú kilövés háromperces várakoztatást jelent, aztán mehet. Ezeken a bizonyos félévenkénti napokon otthonról is, szoktak alkalmazottakat ideküldeni. Az ideérkezésük után fenntartják a két bolygó közti kapcsolatot, s néhány órával kés bb mi is elküldjük haza a mieinket, beleértve persze a hullákat is. - Biztosan tudod - folytatta -, hogy a teleportálás veszélyes m velet. Láttalak néhányszor az állomás körül lovagolni. A közönséges teleportálás megfelel a k zetek és ércek számára, de egy él szervezetet darabokra tépne az átvitel. Csak a lassú kilövés a biztosíték arra, hogy egy test egyben maradjon, akár él , akár halott. Ha egyszer elhatározod, hogy elmész a Psziklóra, Jonnie, ne az érccel utazzál! - Ezen jót nevetett, azt gondolva, vicceset mondott. Egy emberi lény, aki leveg t lélegzik és a földi gravitációhoz van szokva, két percig sem bírná ki a Psziklón. Jonnie együtt nevetett Kerrel. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy a Psziklóra menjen. - És tényleg eltemetik a halottakat a Psziklón? - Egészen biztosan. Ez benne van mindenki szerz désében. Hülyeség, nem? Jonnie szerint is ostobaság volt.

168

Kert ez nagyon felvidította. - Ne felejtsd el megmondani, hogy kit kell megölnöm. Ezzel elment. A nevetése megrezegtette az épületek ablakait, s még a földjárójából is kihallatszott a jóíz kacagás. Jonnie felnézett az egyik ablakba, ahol Robert, a Róka egy képrögzít t tartott a kezében a beszélgetés alatt. - Lekapcsolhatod. - Lekapcsoltam - mondta Robert, a Róka, s kihajolt az ablakon, hogy Jonnie-ra nézzen. - Azt hiszem, már tudom, hogy Terl hogyan akarja a Psziklóra szállítani az aranyat. Koporsókban. Robert, a Róka bólintott. - Úgy. Minden világos. Itt akarja bepakolni, aztán a Psziklón kiássa a koporsókat egy sötét éjszakán. Micsoda egy gonosz szellem! Így Jonnie, Szélsebessel kószálva a teleportációs állomás környékén, tisztában volt a félévenkénti kilövéssel kapcsolatos részletekkel. Az érkez szállítmánynak egyel re híre-hamva sem volt, így Terl még mindig az állomáson rohangált. Egészségügyi alkalmazottak és hivatalnokok loholtak a nyomában, akik vele együtt az újdonsült munkásokat várták. Terl biztos volt benne, hogy tömegével fognak a Földre érkezni az alkalmazottak, hiszen Numph anyagilag volt érdekelt a dolgozók létszámának növelésében. Már korábban is emlegette, hogy tömegével akarja a munkanélkülieket a Földre csábítani. A teleportációs emelvényt körülvev vezeték- és kábelrengeteget a m szerészek még egyszer átvizsgálták. Fehér fény kezdett világítani a vezérl épület tetején. Jonnie, Szélsebes hátán ülve, a dombtet r l figyelte az eseményeket. A fény kigyulladásakor megnyomta a zsebében lév távirányító gombját, s elindította a faodúba rejtett képrögzít t. Most egy vörös fény kezdett villogni az épület tetején. Egy duda felvisított. A hangosbeszél megszólalt: - Hagyják el a területet! A vezetékek zümmögni kezdtek. Jonnie az órájára pillantott. A hatalmas psziklókarórától alig tudta mozgatni a csuklóját, de most fontos volt a számára, hogy tudja, milyen id közönként követik egymást az események. Megjegyezte az id pontot. A zúgás egyre er södött. A fák reszketni kezdtek, ahogy átvették a talaj remegését. Elektromos kisülések csattogtak a vezetékek körül. Az összes munkás elhagyta az emelvényt. Minden gép motorját leállították. Már csak az egyre er söd zúgást lehetett hallani. A vörös fényt lila váltotta fel. Az emelvény és környéke vibrált, mintha felforrósodott volna körülötte a leveg . Háromszáz pszikló jelent meg a teleportációs emelvényen. Mancsukban csomagjaikkal, rendetlen tömegként álltak az emelvényen. Mindegyikük fejét légz gázzal teli sisak borította. Támolyogva forgolódtak. Az egyikük térdre esett. Most a fehér fény kezdett villogni. - Koordináták stabilizálva! - bömbölte a hangosbeszél . Egészségügyi alkalmazottak összecsukott hordággyal rohantak be a tömegbe az összeesett jövevényért. Csomagszállító kiskocsik jelentek meg az emelvény szélén. A hivatalnokok leterelték az úJonnan érkezetteket az teleportációs emelvényr l, majd megpróbálták sorba rendezni ket. Terl megkapta az érkezettek listáját az egyik hivatalnoktól, s nekilátott megmotozni a jövevényeket. Fegyver és csempészáru után kutatott. A fémérzékel t bedugta a csomagokba. Ha az érzékel fegyvert talált, vagy Terl valami tiltott árura bukkant, a biztonsági f nök az egyre növekv kupacra dobta az elkobzott holmit. Terl gyors mozdulatokkal dolgozott, s könyörtelenül megfosztotta az úJonnan érkezetteket azoktól a holmijaiktól, melyeket a legjobban szerettek volna megtartani. A hivatalnokok vagy a személyszállításra átalakított teherhajók, vagy a közeli szálláshelyek felé terelték a jövevényeket. Az újdonsült alkalmazottak félig alvó óriásokként vették tudomásul a hivatalnokok lökdös dését. Nem zavarta ket a durva bánás-

169

mód, s még akkor sem tiltakoztak, mikor Terl elvette t lük legféltettebb kincsüket. Fegyelmezetten vették tudomásul a hivatalnokok utasításait. A dombról figyel Jonnie-nak a tömegr l a skótok jutottak eszébe, akik egészen másként viselkedtek, mikor hasonló helyzetbe kerültek. Élénkek voltak és érdekl d ek. Jonnie figyelmes lett valamire. Terl a sor kétharmadán lehetett túl, mikor abbahagyta a motozást. Az el tte álló jövevényre meredt. Terl hátralépett, s anélkül hogy átvizsgálta volna a visszalév ket, intett nekik, hogy mehetnek. Néhány perc múlva az összes úJonnan érkezett vagy elfoglalta a szálláshelyét, vagy beszállt a közelben várakozó teherhajók egyikébe, hogy elvigyék valamelyik tengerentúli szárazföld bányavidékére. A hangosbeszél ismét bömbölni kezdett. - Koordináták stabilizálva! Második fázis folyamatban! - A vezérl épület tetején a fehér fény villogni kezdett. A munkásokkal teletömött teherhajók elindultak a tengerentúli bányavidékek felé. A teherhajók hajtóm vei nem járhattak a teleportáció alatt. Ez fontos részlet volt. A koordináták elforgatásán alapuló meghajtás megzavarhatja a szintén koordináták elforgatásával létrejöv teleportációt. Ezért nem teleportálják a psziklók az ércet a föld egyik pontjáról a másikra, hanem inkább teherhajókat használnak. A teleportációt csak a bolygóközi szállításra használják. Ha bármelyik hajtóm járna a kilövés vagy a fogadás ideje alatt, az tönkretehetné a két bolygó közötti kapcsolatot. Jonnie tisztában volt vele, hogy a Föld és a Pszikló tereinek összekapcsolódása zajlik a szeme el tt. A kezel személyzet készen állt arra, hogy a koordináták visszahajlításával a Földr l elküldjék azokat a psziklókat, akik - akár élve, akár holtan - visszatérnek az otthonukba. Jonnie látta a kezel személyzetet, akik kapkodó manccsal matattak a kezel pulton, hogy fenntartsák a két bolygó közti kapcsolatot. A kilövés fontosabb volt Jonnie számára, mint a fogadás. Az el készületek még nem fejez dtek be. Jonnie leállította a képrögzít t. A várakozás után, ami egy órán és harminc percen keresztül tartott, a fehér fény gyors villogásba kezdett. A hangosbeszél felüvöltött: - Felkészülni a visszalövésre! A félévenkénti kilövés több energiát használt el, mint egy átlagos érc-teleportáció. M szerészek küls vezetékeket csatlakoztattak rá az állomás hálózatára. A leveg megtelt halk zümmögéssel. Takarítójárm vek gördültek az emelvényre, melyek nekiláttak összetakarítani az úJonnan érkezettek által elszórt szemetet. Jonnie észrevette, hogy a futószalagok melletti uránérzékel k nem m ködne. A gépkezel ket sem látta. Abban reménykedett, hogy el tud ballagni az érzékel k el tt, zsebében a kvarctömbb l kiforgácsolt mintával, hogy megtudja, a m szer talál-e urániumot az aranytartalmú kvarcban. Erre most nem volt lehet sége. Terl a hullaház felé robogott. Jonnie ismét elindította a képrögzít t. Izgatott psziklók árasztották el az emelvényt és környékét. A hangszóró felüvöltött: - Koordináták stabilizálva! Második fázis folyamatban! - Megnyílt az út a Psziklóra. Jonnie maga el tt látta a távoli bolygót, amely sok-sok csillagrendszerre a Földt l, mint egy elfert z dött kelés; lilán lüktet a világ rben, hogy fájdalmat okozzon az egész világegyetemnek. Jonnie tudta, hogy a távoli világ egy darabja most karnyújtásnyira van t le. A Pszikló, mint valami óriási él sköd , rácsimpaszkodott a Földre, hogy telhetetlenül és könyörtelenül kiszívja a vérét, anélkül hogy tudatában lenne saját kegyetlenségének. Terl kinyitotta a hullaház kapuját. Aprócska rakodógépek robogtak el Terl mellett, s gurultak be a hullaházba. A biztonsági f nök listával a mancsában figyelte a rakodógépek mozgását. Az els rakodógép megjelent a hullaház kapujában. Terl megnézte a lezárt koporsó számát, majd a számot megkereste a listáján. A rakodógép az emelvény

170

közepére vitte a hatalmas koporsót, majd hangos puffanással ledobta. A koporsó az élére esett, majd némi billegés után az oldalára d lt. A második rakodógép is megjelent a kapuban, s miután Terl az azon lév koporsó számát is ellen rizte, a második koporsó is kikerült az emelvény közepére. A harmadik és negyedik rakodógép is megismételte a m veletet, míg az els már ismét a hullaház kapujában állt. Jonnie végignézte, ahogy a tizenhat koporsót kihordják a hullaházból, s rendetlenül egymásra hányják az emelvény közepén. A hazatér alkalmazottak leugráltak egy teherszállító járm rakfelületér l, s csomagjaikkal Terl felé indultak. A biztonsági f nök az zsebeiket is átkutatta, s csomagjaikba is beletúrt. Tizenketten voltak. A rakodógépek ket is kivitték a teleportációs emelvény közepére. A fehér fény most folyamatosan kezdett világítani. - Koordináták az els fázisban! - bömbölte a hangszóró. - Hajtóm veket leállítani! A tizenkét hazautazó alkalmazott közül volt, ki a csomagján ülve, volt, ki ácsorogva várta az indulást. A csomagok nagy része a koporsók közé keveredett. Jonnie hirtelen arra döbbent rá, hogy senki nem int búcsút ezeknek a psziklóknak. El sem köszönnek t lük. Ez azt jelenti, hogy itt senkinek nem számít, hogy valaki hazautazik. Habár mégis, gondolta Jonnie, ahogy jobban odafigyelt az ittmaradók mozdulataira. A gépkezel k haragos mozdulatokkal irányították gépeiket, s noha a sisak eltakarta az arcukat, az irigység szinte sütött a tekintetükb l. Villogó vörös fény jelezte a teleportálás kezdetét. Jonnie az órájára pillantott. A fák levelei reszketni kezdtek. A talaj remegett. A zümmögés lassan és fokozatosan bömböléssé er södött. Két perc telt el így. A vörös fény lilára változott. Az emelvény és környéke vibrálni kezdett. A psziklók és a koporsók elt ntek. Jonnie egy rezgésre lett figyelmes, amely végigszaladt a teleportációs emelvényt körülvev vezetékrengetegen. Felharsant a teleportáció végét jelz kürt. Ismét a fehér fény villant fel a vezérl épület tetején. A hangosbeszél utoljára felüvöltött: - A kilövés befejez dött. Indíthatják a hajtóm veket. Folytassák a munkát. Terl bezárta a hullaházat. Gondolataiba mélyedve, felfelé csörtetett a domboldalon. Jonnie leállította a képrögzít t, s hogy elkerülje a Terllel való találkozást, megfordította Szélsebest, hogy elt njön Terl szeme el l. A biztonsági f nök rendkívül szórakozottnak látszott, de a mozgás magára vonta a figyelmét. - Ne kódorogj erre! - csattant fel. Jonnie Terl felé irányította a lovát. Terl fojtott hangon így folytatta: - Nem jöhetsz ide többet. T nés. - Mi lesz a lányokkal? - Majd én a gondjukat viselem. Majd én ellátom ket. - Neked akartam beszámolni a történtekr l. - Pofa be! - Terl körülnézett. Vajon mit l fél? A ló nyakához lépett. A szeme egy magasságban volt Jonnie fejével. - Holnap átmegyek a bázisra, de ennek a helynek még a környékére sem jöhetsz. - Én ... - Szállj be a földjáródba, s menj vissza a bázisra. Most azonnal! - Terl megvárta, míg Jonnie a ketrecnél leszáll a lováról, s a földjáróval elt nik a bázis irányában. Kockázatos vállalkozás volt az éjszaka leple alatt kilopni a képrögzít t a faodúból, de Jonnie, h véd ruhába öltözve, sikeresen visszaszerezte a fontos információkkal teli eszközt. Mi lehet Terllel?

171

VIII. RÉSZ 1. - Úgy néz ki, lehetetlen kibányásznunk onnan - mondta Jonnie. - Nagyobb szakértelemre és több gyakorlatra lenne szükségünk. Idegesítette Terl viselkedése. A találkozójuk is két napot késett. Egy elhagyatott bánya egyik járatában tartották a megbeszélést. Másfél mérföldre lehettek a “védelmi bázis"-tól, s ötvenlábnyira voltak a felszín alatt. A járat poros volt, s az elkorhadt gerendák miatt a beomlás veszélye fenyegette mindkett jüket. Terl csendben közelítette meg a bázist. A földjáróját egy közeli vízmosásban hagyta, melyet bozót vett körbe, s gyalog tette meg a visszalév utat. A fejére h véd sisakot húzott. Némán, karmozdulatokkal utasította az éjszakai rt, aki majdnem lel tte a sötétb l kibukkanó psziklót, hogy felkeltse Jonnie-t, akit ezután elvezetett az elhagyatott bányához, majd a bejárat hosszas átvizsgálása után leszálltak a járatba. A szörnyet nem érdekelte túlzottan, amit Jonnie mutatott és mondott neki. Jonnie egy hordozható képlejátszót hozott magával, hogy megmutathassa a lel helyr l készített felvételeket, miközben a túlmeleged motorról és a szélr l mesélt. Terl motyogva nyugtázta a hallottakat, de úgy t nt, nem fogta fel Jonnie szavainak súlyát. Terl most egy nagyon beijedt psziklónak látszott. Terl azon a néhány nappal ezel tti napon jól haladt az úJonnan érkezettek ellen rzésével. Már a jövevények kétharmadával végzett, mikor azon vette észre magát, hogy szemt l szembe áll vele. A jövevény lehajtott fejjel lépett Terl elé, s a sisakján is nehéz volt átlátni, de Terl biztos volt magában. Jayed volt az! Terl iskoláskora óta nem találkozott vele, de tudta, ha a világban bárhol olyan b ntény történik, melyet senki sem tud felgöngyölíteni, Jayed el bb-utóbb megjelenik, s mindenre fény derül. Nem a Társaság alkalmazta. A félelmetes Birodalmi Nyomozóhivatal kötelékébe tartozott. Képtelenség lett volna összetéveszteni valakivel. Terl ismerte Jayed kerek, vidám arcát, tudta, hogy bal oldali metsz agyara letörött, ismer s volt elszínez dött szem és szájcsontja, s jellegzetes volt a Jayed mancsát borító rüh marta sz r is. Jayed volt, egyértelm en. A találkozás annyira megzavarta Terlt, hogy képtelen volt folytatni a kutatást. A többieket ellen rzés nélkül átengedte. Jayed látszólag nem ismerte fel t. Miért jöhetett ide? Mit akar ezen a bolygón? Az érkez k névjegyzéke szerint “Snit" volt a neve, és “általános munkás"-ként került a Társaság alkalmazásába. Ebb l világosan kiderült, hogy Jayed nyomozni jött. De miért? Numph bércsalása kelthette fel a Nyomozóhivatal érdekl dését? Vagy talán - s ebbe Terl beleborzongott - az állatok jelenléte és az arany? Az els gondolata az volt, hogy fegyverrel a kezében elrohan a bázisra, lemészárolja az összes állatot, a gépeket és a járm veket visszaviszi a telepekre, majd az egészet megpróbálja Numphra kenni. A következ két napot Terl várakozással töltötte. Jayed nem került el . A nyomozó az egyik közeli bányában felvette a munkát. Terl nem mert gombkamerát szerelni Jayed szállására. A nyomozó biztosan észrevette volna: A munkásoktól sem mert kérdez sködni, mert Jayed arra is rájött volna. Terl környezetében sem t nt fel gombkamera. Terl semmiféle távvezérlés m szert nem talált az irodájában.

172

Az ideges Terl elhatározta, hogy nagyon óvatos lesz, s megvárja a következ távozó iratküldeményt, amelyben talán megtalálja Jayed jelentését. A képlejátszó képerny je el tt ülve Terl megpróbált a látványra figyelni. Fokozatosan a képerny re fókuszált. Igen, ez nehéz lesz. Mindig is tudta, hogy nehéz lesz. - Szélr l beszéltél? - kérdezte Terl. - Túlmelegednek a motorok. Egy lebeg fúróállvány sem tud olyan sokáig egy helyben maradni, hogy dolgozni lehessen róla. Terlben megszólalt a bányász. - Hosszú rudakat kell belefúrni a szirt oldalába, s azokra kell rászerelni az állványt. Veszélyes m velet, de utána könnyebben fog menni a munka. - Nincs olyan egyenes terület, ahová leszállhatnánk. - Robbantással kell kialakítani egy sima területet. Jonnie felgyorsította a képlejátszót, hogy megmutassa Terlnek a repedést, ami azzal fenyegette a szirt maradékát. hogy mindenestül belezuhan a szakadékba. - Nem robbanthatunk. - Akkor marógépeket kell használni - mondta Terl. - Marógépekkel kell leforgácsolni a kiálló sziklákat. Aprólékos, de menni fog. Középen kell kezdeni, s a szakadék irányába kell haladni. - Miközben err l beszélt, a gondolatai egészen máshol jártak. Jonnie rádöbbent, hogy Terl fél valamit l. Arra is rá kellett jönnie, ha a terv valami oknál fogva meghiúsul, vagy el sem kezd dik a kitermelés, Terlnek az lesz az els dolga, hogy lemészárolja ket. El kell tüntetnie a bizonyítékokat, s a mészártás szórakozásnak sem utolsó. Jonnie tudta, hogy fenn kell tartania Terl érdekl dését. - Menni fog- mondta Jonnie. - Mi? - kérdezte Terl. - Hogy marógépekkel alakítsunk ki egyenes területét. - Ó, igen. Jonnie érezte, hogy ez kevés. Terl a képlejátszó képerny jét bámulta, de Jayed arcát látta maga el tt. - Még nem mutattam meg a mintát - folytatta Jonnie. Maga felé fordította a hordozható lámpát, s a mintát el húzta a zsebéb l. Egy néhány hüvelyk széles, és fél láb hosszú kvarcrudat tartott a kezében, melyben arany sárgállott. Megforgatta, hogy csillogjon a lámpa fényében. Terl ett l magához tért. Micsoda gyönyör darab! Kivette Jonnie kezéb l. Karmával hozzáért módon megkaparta az aranyréteget. Színtiszta arany! Megsimogatta. Lelki szemei el tt megjelent az otthona, s egy hatalmas palota, melyben lakik, s látta, ahogy gazdag és befolyásos személyiség lévén, az összes fontos ajtó megnyílik el tte. Karmok mutogatnak rá az utcán, s a járókel k egymás fülébe súgják: - Ez Terl! - Gyönyör - mondta Terl. - Gyönyör . Jonnie kivárt, majd megszólalt: - Meg fogjuk próbálni kibányászni onnan. Terl felállt a sz k járatban, amit l a por gomolyogni kezdett a lámpa körül. Görcsösen markolta a mintát. - Legyen nálad - mondta Jonnie. Mintha a minta égetni kezdte volna Terl mancsát, a pszikló Jonnie felé nyújtotta a rudat. - Nem, nem, nem! - mondta. - Neked kell elrejtened! Ásd el. - Rendben. Meg fogjuk próbálni kibányászni az összes aranyat. - Igen - szólt Terl. Jonnie megkönnyebbülve felsóhajtott. A bánya bejáratánál, ahol szétváltak, Terl így folytatta: - Ne használd a rádiót. Egyáltalán ne. Ne repüljetek az épületek és a bányák fölé. Mikor elrepültök, és mikor visszaérkeztek, igyekezzetek olyan alacsonyan repülni, amilyen alacsonyan csak tudtok. Alakítsatok ki egy másodlagos bázist a hegyek lábánál, s onnan kezdjétek meg a munkát. Kerüld el az épületeket! Majd én etetem a n stényeket.

173

- Szólnom kellene nekik, hogy egy ideig nem látnak. - Miért? - Aggódni fognak. - Jonnie látta, hogy ezt Terl nem érti, ezért magyarázkodásba fogott. - Bonyodalmakat okozhatnak neked. ha aggódnak. - Jó. Egyszer még elmehetsz hozzájuk. De csak sötétben. Itt van egy h véd ruha. Tudod, hol van a szállásom. igaz? Háromszor villants fel egy halvány fényt. - Meg kellene engedned, hogy elhozzam a bázisra a lányokat. - Ó, nem. Ó, nem. Azt már nem. - Terl megtapogatta a zsebében lév távirányítót. Jobb, ha az én felügyeletem alatt maradnak. Jonnie megvárta, míg a psziklót elnyeli a sötétség. A félelem úrrá lett Terlen. Ebben a helyzetben a szörny bármelyik pillanatban meggondolhatja magát. Egy gondokkal teli Jonnie tért vissza alvó társai közé. 2. Jonnie, Robert, a Róka, a három hasonmás, és a munkavezet k már jó ideje a szirt felett repkedtek. Magasan jártak. A leveg kristálytiszta volt, a hegyek pedig méltóságteljesen terültek el alattuk. Leszállóhely után kutattak. - Maga az ördög találta nekünk ezt a munkát - szólt Robert, a Róka. - Kegyetlen vidék - mondta Jonnie. - Nem erre gondoltam - folytatta Robert, a Róka. - Ez Terl démon m ve. Egyrészr l érdekünk, hogy sikeres legyen a kitermelés, másrészr l viszont legkevésbé sem szeretném, hogy sikerrel járjon. Tisztában vagyok vele, hogy mindannyiunkat megöl, ha elveszti a reményét arra, hogy megszerezze az aranyat, de inkább legyünk holtak, minthogy gy zedelmeskedjen. - Az id nekünk dolgozik - mondta Jonnie, miközben a gépet ismét a szirt felé fordította. - Az id nek - folytatta Robert, a Róka - van egy undok tulajdonsága. Elszökik, mint a leveg a dudából. Ha nem végzünk a 91. napra, végünk van. - MacTyler - kiáltotta Dunneldeen az egyik ablak mell l. - Nézd azt a helyet, ott a szirt szélét l hatvan yardra. Kicsit nyugatabbra. Simának látszik. A többiek nevetéssel jutalmazták a felfedezést. Tenyérnyi egyenes terület sem volt alattuk. A letört szirt teteje aprócska Alpokként terült el alattuk. Sziklák és hasadékok borították az egész területet. Képtelenség lett volna leszállni egy légi kocsival. - Vedd át, Dunneldeen - szólt Jonnie. Félrecsúszott az ülésben, a skót pedig átvette t le a kezel szerveket. Mikor Jonnie látta, hogy a gép biztos kezekben van, az utastérbe ment. Felkapott egy tekercs robbantózsinórt, s egy hevedert kezdett magára er síteni. A többiek segítettek neki. - Tíz láb magasságban lebegjetek a szirt felett. Lemegyek, és megpróbálok felrobbantani egy-két sziklát. - Ne! - szólt Robert, a Róka, s David MacKeenre, az egyik munkavezet re mutatott. - Te menj helyette, Davie! Ne veszélyeztesd magad, MacTyler! - Én ismerem a legjobban ezt a hegyet. A válasz olyannyira logikátlan volt, hogy Robert, a Róka, képtelen lett volna vitatkozni Jonnie-val. Felnevetett. - Mókás legény vagy, MacTyler, csak egy kicsit féktelen. Dunneldeen lebegni kezdett a szirt felett, Jonnie pedig nekifeszült az ajtónak, hogy kinyissa. - Végül is skót vagyok - mondta. A többiek nem nevettek. Túlságosan is lekötötte ket a feladat. A gép el re-hátra mozgott, hol lesüllyedt, hol pedig felemelkedett. Képtelenség volt egy helyben tartani. Még itt, a szakadéktól százötven lábnyira is er s szél fújt.

174

Jonnie leereszkedett a szirt tetejére, s hagyta, hogy a derekára er sített sodrony ellazuljon. Nem használhat túl sok robbanóanyagot, ha nem akarja, hogy az egész szirt a kanyonba zuhanjon. Jonnie kiválasztott egy hegyes sziklát. A tövénél körbetekerte robbantózsinórral, majd a zsinór végére ráer sítette a gyújtószerkezetet. Egy intésére a sodrony megfeszült, pedig felemelkedett a leveg be. Himbálózni és pörögni kezdett az er s szélt l. A robbantózsinór felvillant, majd dörrenés rázta meg a leveg t. A robbanás hangját visszaverték a környez hegyek. Beleereszkedett a robbantás helyén gomolygó porfelh be, s fúrópisztollyal egy tüskét fúrt bele a körberepedt sziklába. Egy második sodrony ereszkedett mellé, melyet belef zött a tüske végén fityeg karikába. Bízott benne, hogy a szikla teljesen elvált a szirt tetejét l. Ismét a leveg be emelkedett. A gép hajtóm ve felb gött. A szikla is felemelkedett a szirtr l. A sziklát elvonszolták a helyér l, majd Jonnie egy fémvágóval elmetszette a sodronyt. A szikla belezuhant egy hasadékba, s majdnem teljesen megtöltötte azt. A szikla helyén egyenes terület maradt. Jonnie egy órán keresztül lógott ég és föld között. Hol leereszkedett a szirtre, hol pedig felhúzták a gép alá. Keményen dolgozott. A lerobbantott sziklákat bevonszolták a hasadékokba, így kialakult egy ötven láb átmér j , nagyjából lapos terület. Kétszáz lábnyira lehettek a szakadéktól. A gép leszállt. David, a munkavezet , sziklákat kerülgetve, a szirt széle felé mászott. A szél lekapta a sapkáját. Egy m szert lógatott bele a veszélyt jelent repedésbe, hogy megmérje, milyen széles. Így észre fogják venni, ha a repedés növekszik. Jonnie is kiment a szirt szélére, ahol Thor megfogta a bokáját, pedig lehasalt, hogy megpróbálja megvizsgálni a kvarctömböt, ami a szirt oldala fel l volt látható. Nem látott semmit. A szirt oldala kifelé d lt, így bármennyire is kikúszott a szélére, csak a feneketlen mélység tátongott alatta. A többiek tanácstalanul ácsorogtak a gép körül. Jonnie visszament a géphez. Mindkét karját felsértette a szirt borotvaéles széle. Csak keszty ben tudnak majd dolgozni. Szólni kell az asszonyoknak, hogy varrjanak keszty ket. - Hát - szólalt meg Robert, a Róka - megérkeztünk. A rendszeresen jár röz távfelderít felt nt a látóhatáron. A három hasonmás viszszaszállt a légi kocsiba, hogy a távfelderít ne lássa ket, Jonnie pedig kiállt a leszállóhely szélére. A hangrobbanás bunkósbotként verte fejbe ket, ahogy a gép elhúzott a szirt felett. A szirt, s a rajta álló légi kocsi beleremegett a távfelderít által okozott hangrobbanásba. - Remélem - szólt Dunneldeen -, a rezgések nem törik le a szirtet. Jonnie maga köré gy jtötte a többieket. - Sikerült megvetnünk a lábunkat. Az els dolgunk az lesz, hogy biztonsági kerítést építünk a szirt szélén, hogy semmi se tudjon véletlenül lecsúszni, majd kialakítunk egy menedéket magunknak, s valami helyet a gépeknek. Rendben? Bólintottak. - Holnap - folytatta Jonnie - két géppel repülünk ide. Az egyikkel hozzuk a felszerelést, a másikba pedig rudakat pakolunk, amiket aztán belefúrunk a szirt oldalába, hogy arra építsük fel a fúróállványzatot. Gondoljuk végig, hogy milyen eszközökre van szükségünk a saját biztonságunk érdekében. Kellenek még hevederek, érckosarak, és így tovább. Ezzel nekiláttak, hogy kibányásszák az aranyat, amire nem volt szükségük, de abban reménykedtek, hogy kiváló csalétek válik majd bel le.

175

3. Jonnie a domboldalt borító, elszáradt füvön feküdt, s egy infravörös tartományban m köd éjszakai szemüvegen keresztül az épületeket figyelte. Aggódott Chrissie miatt. Már két hónap volt a hátuk mögött, s az esélyeik egyre rosszabbak lettek. Csak annak örülhetett, hogy késett a havazás, habár a hideg és a szél megkeserítette a napjaikat. A hatalmas lencsék jéghidegek voltak, mikor hozzájuk ért. Mivel a szemüveg psziklóra készült, Jonnie számára túl messze volt egymástól a két lencse, ezért hol az egyiket, hol a másikat tartotta a szeme elé. A hegyeket borító hótakaróról visszaver d halvány holdfény sápadt ragyogással árasztotta el a Jonnie el tt elterül síkságot. Jonnie a tekintetével a ketrecben lobogó tüzet kereste. Abból az id b l, mikor még is a ketrec lakója volt, tudta, hogy a domboldalról be lehet látni a ketrecbe, de ez ideig nem talált semmit. Két hónappal ezel tt, mikor utoljára náluk járt, telehordta a ketrecet t zifával, búzát vitt nekik, amib l kását készíthetnek, s zöldségféléket, melyeket az öregasszonyok konyhakertjében szedett. A lányoknak akkor még jócskán volt füstölt húsuk, de az is igaz, hogy semmi sem tart örökké. Sikertelenül próbálta felvidítani ket. Nem tudta meggy zni a lányokat olyasvalamir l, amiben maga sem hitt. Odaadta nekik a skótok által a Nagy Faluban talált rozsdamentes kések egyikét. Chrissie úgy tett, mintha el lenne ragadtatva a gyönyör ajándéktól, s boldog lenne, hogy ezentúl sokkal könnyebb lesz kikészíteni a b röket, s felvágni az állatok húsát. Az elmúlt két hónapban Terlnek színét sem látta. A kolónia környékét kénytelen volt elkerülni, a rádiót pedig nem használhatta, így nem maradt más választása, minthogy várja a pszikló jelentkezését. Terl talán azt gondolta, hogy elhagyták a bázist. Ez részben igaz volt. A szirt közelében, egy védett völgyben felépítettek egy tábort. A gépeket és a felszerelést odaszállították, a három, egymást váltó m szak pedig megkezdte az arany kitermelését, míg a negyedik m szaknak számító asszonysereg f zött és mosott rájuk. A tábor egy kihalt bányászvárosra épült rá, s nem messze volt a kanyontól. Az er feszítések, hogy kiszabadítsák az aranytartalmú kvarctömböt, nem sok sikerrel jártak. Acélrudakat fúrtak bele a szirt oldalába, amelyre ráépítettek egy állványzatot, de minél terebélyesebb lett a munkahely, a szél annál jobban bele tudott kapni a fúrókat és a munkásokat tartó szerkezetbe. A szél éjjel-nappal cibálta az állványzatot, amit l az acélrudak a szirttel való találkozásuk helyén egyfolytában hajladoztak, s a terhelést l vörösen izzottak. Vakmer vállalkozás volt. Két rúd egyszer már eltörött, s csak a biztonsági kötelek mentették meg a skótokat attól, hogy belezuhanjanak az ezer láb mély kanyonba. Két hónapon keresztül dacoltak a kegyetlen széllel, s csak néhány marék arany koronázta az er feszítéseiket. Jonnie már az ötödik éjszakát töltötte hiábavaló kémleléssel. Öt nappal ezel tt, mivel akkor sem találta a tüzet, odaküldtek egy felderít t. Veszekedés alakult ki közte és a tanács tagjai között, mikor rájöttek, hogy maga akar a ketrechez lopózni. Legszívesebben bezárták volna, ha tehetik. Robert, a Róka Jonnie elé állt, s beleüvöltötte a fülébe, hogy a f nökök nem járnak felderíteni. Vezetik a rajtaütéseket, de sosem kémkednek. Túl veszélyes ez Jonnie és az egész csapat számára. Jonnie pótolhatatlan. Addig érvelt Jonnie vállalkozása ellen, míg az egész tanács mellé nem állt. Aztán mikor a többi skót is meghallotta a kiabálást, s körbevették a tanács tagjait, már mindenki meggondolatlanságnak tartotta Jonnie szándékát, hogy maga lopóddzon a ketrec közelébe. Nagy lárma kerekedett. A skótoknak igazuk volt.

176

Végül az ifjabbik Fearghust küldték felderít útra. Árnyékként suhant ki a bázisról, a csapat pedig a hold hideg fényében várta a felderít visszaérkezését. A fiatalabb Fearghus valahogy visszatért a bázisra. Csúnyán megsebesült. A válla megperzsel dött, mint a marhahús. Eljutott a ketrec el tti tisztásra. A hold éppen felh mögé bújt akkor. A ketrecben nem égett t z. Valami történhetett. A felderít rökkel találkozott! Egy felfegyverzett pszikló a ketrec körül jár rözött, egy másik pedig az épületek körül járkált. A ketrecre vigyázó r, mikor felfigyelt a mozgásra, belel tt a sötétségbe. Fearghus megsebesült ugyan, de el tudott menekülni. Felüvöltött, mint egy megsebesített farkas, hogy az r azt higgye, farkas kószált a ketrec közelében. A farkasfalkák ellepték a környéket, így az r nem is gondolt arra, hogy egy embert sebesített meg. Fearghus most az ideiglenes kórházban feküdt. A vállát medvezsírral s gyógynövényekkel gyógyították. Az egyik öregasszony ápolásának köszönhet en napról napra jobban lett. A tettét gy zelemnek érezte, hiszen rajta bizonyosodott be a tanács és az egész csapat véleménye. A többi skót, csapatokba ver dve, mind megbeszélte MacTylerrel a felderítés tapasztalatait. Kétség nélkül bebizonyosodott Robert, a Róka véleménye. A f nökök nem mehetnek felderíteni. Harcolni igen, de felderíteni nem. Az atya Jonnie-t vigasztalta. Jonnie szállásán, mikor magukra maradtak, az atya türelmesen magyarázni kezdett. - Nem azt gondolják, hogy te nem tudod megcsinálni, hanem azt, hogy k képtelenek lennének bármit is tenni, ha veled valami történne. Az egész csak azért történt, mert nagyon szeretnek, legény. Te vagy az utolsó reménységünk. A magas, elszáradt f ben fekve, szemén egy idegen faj szemére készített szemüveggel, Jonnie cseppet sem érezte, hogy továbbra is képes lenne reménységgel megtölteni ezeknek az embereknek a szívét. Egy kihaló faj maroknyi csoportjaként a világegyetem leger sebb és legkegyetlenebb lényeivel akarnak szembeszállni. A galaktikákat, a csillagrendszereket, az univerzum minden pontját a psziklók uralták. Elpusztítottak minden olyan értelmes fajt, amely megkísérelt szembeszállni velük. még azokat is, melyek megpróbáltak együttm ködni velük. Fejlett technológiájuknak és könyörtelen lelkületüknek köszönhet en a psziklók létezésük óta nem találkoztak olyan fajjal, amely komoly veszélyt jelentett volna rájuk. Jonnie a lövészárokra, a hatvanhét kadétra gondolt, akik szánalmas fegyvereikkel próbáltak megállítani egy pszikló harcjárm vet. Meghaltak, s velük együtt meghalt a remény is. Nem. Talán mégis maradt egy kis remény, gondolta Jonnie. Ezer év elteltével itt vannak a skótok, és itt van is. De milyen szánalmas ez a remény! Egy támadás, melyhez nem kell több, mint egy öreg, kiselejtezett pszikló harcjárm , s a maradék remény is szertefoszlik. Igen, Jonnie és a skótok megtámadhatnák a kolóniát. Talán néhány bányát is tönkretehetnének, s Terl tervét meghiúsíthatnák, de a Csillagközi Bányatársaság azonnal közbeavatkozna, s a bosszú végleg megpecsételné az emberi faj sorsát. Tisztában vannak vele, hogy mivel tudnák legy zni á psziklókat, de m szerek híján nem találnak rá a fegyverre. Nem tudják, hogy merre keressenek urániumot, s ha véletlenül rábukkannának, nem ismernék fel. A reményen kívül tényleg nem maradt más a számukra. A szemüveget a legnagyobb közelítésre állította. Utoljára végignézett az alvó kolónián. Zöld szín éjszakai fények világítottak a légz gázzal telt kupolák alatt, de narancssárga lángokat nem látott. Feladni készült a keresést, mikor a tekintete megakadt az üzemanyag-telepen. Hatalmas halmokban álltak a gépek meghajtására szolgáló töltetek. Kissé távolabb, hogy elkerüljék a véletlen robbanást, robbanóanyagokat tároltak. A készlet elegend lett

177

volna arra, hogy a leveg be repítse az összes épületet s a közelben sorakozó húsz harci gépet. A teleportációs terület túloldalán, a harci gépekkel szemben magasodtak a légz gázzal teli tartályok. A terület a többi telept l távol esett, de a ketrechez közel volt. A Társaság irdatlan mennyiség légz gázt halmozott fel ezen a telepen. A hatalmas tartályokban s kicsiny palackokban tizenöt évre elegend gáz lehetett. A felhasználást senki sem ellen rizte. A gépkezel k bármikor megtölthették a fülkéiket gázzal, a munkások pedig szó nélkül kicserélhették üres palackjukat egy telire. Túl sok gáz volt ahhoz, hogy valakinek is eszébe jusson a takarékosság. A szemüveg lencséje hidegen csillogott az éjszakában. Jonnie az rök után kutatott. Az egyiket megtalálta. A pszikló lustán járkált fel s alá a teleportációs terület és a légz gáztelep között. Igen, volt még egy r. Ott állt a ketrec el tti tisztáson. Jonnie hirtelen ismét a gáztelep felé fordította a szemüveg lencséjét. A fél tucat letaposott ösvényt leszámítva a telepet magas f és bozótos vette körül. A s r aljnövényzet a látóhatár széléig húzódott. Ismét a gáztelepre meredt. A szívét remény töltötte el, ahogy rádöbbent, megtalálta az uránérzékel t. A légz gáz az! Ha a légz gáz sugárzás közelébe jut, robbanás jelzi az uránium jelenlétét. A Geiger-számláló m ködése, a régi könyvek szerint, egy cs be zárt gáz sugárzás okozta reakcióján alapszik. Hát a légz gáz nemcsak hogy reagálni fog, hanem azonnal fel is robban. Veszélyes egy mér m szer, de ha el vigyázatosan használják, a célnak megfelel. Jonnie lekúszott a domboldalról. Húsz perccel kés bb így szólt a tanács tagjaihoz: - Egy f nök nem kémkedhet, igaz? - Így igaz - helyeseltek mindannyian, s örömmel vették tudomásul, hogy MacTyler végre lehiggadt. - Támadást viszont vezethet - folytatta Jonnie. A skótok gyanakodva hallgatták Jonnie-t. - Megoldom az uránérzékel problémáját - mondta Jonnie. - Holnap éjszaka rajtaütünk a gáztelepen. 4. Jonnie a ketrec el tti sík terület felé kúszott. A hold felh k mögé bújt, az éjszaka sötét volt. A síkságon kószáló farkasok ordítása összekeveredett a jeges szél süvítésével. Jonnie hallotta a ketrec el tt jár röz rszem felszerelésének csörgését. A dolgok jobban is haladhattak volna ezen az estén. Már minden készen állt a rajtaütésre, mikor elhalasztották a támadást. Egész délután s este egy bölényekb l és vadmarhákból álló csorda legelészett a közeli síkságon. A tél keménynek ígérkezett, mivel a bölények elvándoroltak az északi területekr l, s délebbre próbáltak menedéket találni a kegyetlen hideg el l. Persze az is lehet, hogy a bölények megjelenése nem függ össze a tél keménységével. Hosszú sz r , szürke farkasok, olyanok, amilyeneket Jonnie még sosem látott, érkeztek a bölényekkel. A farkasok elkerülték a lakott területeket, a bölények és a vadmarhák viszont egyre közelebb legeltek az épületekhez. A skótok elhatározták, hogy megpróbálják behajtani a csordát az épületek közé, hogy ezzel zavart keltsenek. Sokszor berohantak a marhacsordák a psziklók által lakott területekre, így a mostani z rzavar cseppet sem lenne gyanús a psziklóknak. De ahogy a támadók el bukkantak rejtekhelyeikr l, a csorda kelet felé elvágtatott, s egy szempillantás múlva már csak gomolygó porfelh árulkodott róluk. Ezt mindannyian rossz el jelnek érezték. A sebtében megváltoztatott tervek ritkán járnak sikerrel.

178

Húsz skót szóródott szét az épületek közötti sík vidéken. Dunneldeen is köztük volt. A testüket, ahogy Jonnieét is, h véd ruha borította. A ruha csuklyáját a fejükre húzták. A nagy teljesítmény fúrógépek közelében használatos h véd öltözékre lópatából f zött enyvvel f csomókat ragasztottak, így nemcsak a h érzékel k, hanem a tekintetek el l is rejtve maradtak. A parancs szerint a különböz irányból érkez skótoknak a légz gáztelep közelében kell találkozniuk, egyenként meg kell közelíteniük a telepet, s az ellopott palackokkal vissza kell térniük a bázisra. Úgy kellett rajtaütniük az ellenségen, hogy az észre se vegye a támadást. A psziklóknak nem szabad gyanút fogniuk, hogy az “állatok" fegyelmezetlenül viselkednek. A rajtaütés észrevétlen kell hogy maradjon. A skótok nem használhatnak fegyvereket, nem ütközhetnek rökbe, s nem hagyhatnak nyomokat maguk után. Voltak, akik ellenezték, hogy Jonnie a ketrechez menjen. Azt magyarázta, habár sem hitte igazán, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy az r mögé kerülhessen, ha az észrevenné a gáztelepen zajló eseményeket. Jonnie megmarkolta a bunkósbotja végét, s a ketrec el tti tisztás felé lopódzott. A szerencsétlenség már várt rá. A lovak nem voltak a megszokott helyen. Talán a farkasok közelsége zte el ket, de az is lehet, hogy dúsabb legel után kutatva kóboroltak el. Jonnie tegnap este, az éjjellátó szemüveg segítségével, észrevette a ketrec mellett bóbiskoló lovakat. Azt tervezte, hogy olyan közel lopódzik a lovakhoz, hogy az egyiket oda tudja hívni magához. Az összes lovát beidomította arra, hogy parancsra rúgkapálni kezdjen az elüls patáival. Ha az r gyanút fogna, s Jonnie közelébe jönne, nem történne más, minthogy a ló véletlenül rátámadna az rre. Elt ntek a lovak. Várjunk csak! A távolban, az egyik szikla tövében kirajzolódott egy sötét folt, amely megindult Jonnie felé. Jonnie megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy felismerte a száraz füvet rágó lovat. Sajnos csak Blodgett volt az. Az állat lapockája sosem jött rendbe igazán. Talán éppen ezért nem kóborolt el a ketrec mell l. Nos jó. Blodgett is több a semminél. A ló az orrával böködve üdvözölte Jonnie-t, aki eredménytelenül igyekezett lecsendesíteni a boldog állatot. Jonnie belekapaszkodott Blodgett állkapcsába, s így néhány yardonként meg tudta állítani a lovat. Megbújt az állat mögött, s abban bízott, hogy így sem az r, sem egy h érzékel nem képes észrevenni. Jonnie óvatosan közelítette meg a ketrecet. Ha kell közelségbe kerülnek az rhöz, s ha Blodgett emlékszik még a mutatványra - s persze ha a ló béna lapockája még képes a mozdulatra -, ártalmatlanná tehetik az rt: A bóbiskoló psziklót bevilágította egy zöld szín fényt adó lámpa, amely az rbódé szer burában világított. A ketrecben sötét volt. Hat yard. Öt. Négy... Az r hirtelen éber lett. Négy yard! Messze vannak még a támadáshoz. Jonnie már készen állt, hogy elhajítsa a bunkósbotját, mikor észrevette, hogy az r feszülten hallgat. Halk, recseg hang hallatszott. Jonnie már tudta, hogy mi zavarta meg az rt. Egy adóvev fülhallgatója volt a füléhez er sítve. Az r a másik rszemet hallgatta. A kényelmetlen közelségben álló r felemelte a fegyverét. Válaszként motyogott valamit a sisakja alatt. A másik r a telepek körül jár rözhetett. Meglátta vajon a skótokat? Kudarcba fulladt a vállalkozás? A ketrecre felügyel rszem fáradt léptekkel elindult a légz gáztelep irányába. Bármi is történt odalenn, Jonnie-nak megvan a saját feladata. Átvetette magát a fakerítésen. - Chrissie! - suttogta olyan halkan, amilyen halkan csak lehetett. Semmi.

179

- Chrissie! - sziszegte türelmetlenül. - Jonnie? - hallatszott a ketrecb l. Pattie hangja volt az. - Igen. Hol van Chrissie? - Itt van... Jonnie! - A kislányt sírás fojtogatta. - Jonnie, nincs vizünk. A csövek befagytak. - Pattie hangja is halk volt. Talán maga is beteg. Jonnie a ketrec mell l terjeng szörny b z felé fordította a fejét. A zöldes derengésben meglátta a ketrecajtó elé hajított döglött patkányokat. A patkányok már félig elrohadtak. - Van élelmetek? - Nagyon kevés. Egy hete már nincs t zifánk. Jonnie érezte, ahogy magával ragadja a harag. Most azonban sietniük kell. Kevés az idejük. - És Chrissie? - Forró a homloka. Csak fekszik. Nem is válaszol. Jonnie, segíts rajtunk, kérlek. - Tarts ki - mondta Jonnie rekedt hangon. - Holnap vagy holnapután segítek rajtatok. Megígérem. Mondd meg Chrissie-nek is. Értesd meg vele. Csak kis id múlva tudta folytatni. - Van jég a medencében? - Kevés. Nagyon piszkos. - A testeden olvaszd fel. Pattie, még egy-két napig ki kell tartanotok. - Megpróbálom. - Mondd meg Chrissie-nek, hogy itt jártam. - Mit akarhat a lány hallani? Mit mondhatna neki? - Mondd neki, hogy szeretem. - Jonnie szinte volt. Egy éles hang hallatszott a gáztelep fel l. Jonnie tudta, hogy mennie kell. Valaki bajba került odalenn. Jonnie megmarkolta Blodgett sörényét, s a lovat maga mellett vonszolva, csendben szaladni kezdett az épületek irányába. Lenézett a dombról, s a tekintetével a légz gáztelepet kereste. Tudta, hogy merre van, de a sötétség miatt semmit sem látott bel le. Hirtelen fény villant fel a telep közelében! Az r lámpájának fénycsóvája végigpásztázott a tartályokon. Két r is volt a telep közelében. A két, tartályokra vetül árnyék szerint százlábnyira voltak egymástól. Jonnie hozzásimult a ló oldalához, s mindketten lementek a dombról. A fénycsóva most Jonnie köré varázsolt nappali világosságot. Jonnie-nak káprázni kezdett a szeme. Néhány pillanat múlva ismét sötétség borult rá. - Csak az egyik átkozott ló az - szólalt meg valaki Jonnie el tt. - Mondtam neked, hogy a telept l jobbra láttam valamit. - Kapcsold be a keres det! Egy puffanás hallatszott a telep fel l, mintha az egyik tartály felborult volna. - Tényleg van ott valami - szólt az r. Elindultak a telep irányába. Lámpáikkal bevilágították a telep környékét. Jonnie a lóval együtt, megindult el re. Már látta, hogy mi történt. A rendetlenül egymásra rakott tartályok csak arra vártak, hogy valaki meglökje ket, s azonnal leborultak. Jonnie valószín leg jobban látott a sötétben, mint a félvak r, mert észrevette az egyik skótot, aki éppen rohanni kezdett. Nem. Az r mégsem volt félvak. Felemelte a fegyverét, hogy tüzeljen. Milyen szörny éjszaka! A psziklók rájöhetnek, hogy az állatok betörtek a légz gáztelepre. Egy megsebesült vagy halott skót, f vel álcázott h véd ruhában, leleplezi mindannyiukat. A psziklók bosszút fognak állni. Elpusztíthatják az egész bázist. A Jonnie-tól húsz lábra álló r kibiztosította a fegyverét, s célzott. A bunkósbot, mint egy mennyk csapás, a háta közepén találta el az rt. Jonnie, immár fegyvertelenül, el rontott a rejtekéb l.

180

A másik r megfordult. A fénycsóva rátalált Jonnie-ra. A pszikló tüzelésre emelte a fegyverét. Jonnie elrohant mellette! Elkapta a hatalmas fegyver csövét, s kifordította a pszikló mancsából. Jonnie megfordította a fegyvert, hogy a markolatát használhassa. Nem l hetett, mert a dörrenés felébresztette volna az egész kolóniát. A pszikló megfordult, s rátámadt Jonnie-ra. A fegyver markolata belemélyedt az r gyomrába, amit l az r összegörnyedt. Jonnie azt gondolta, végzett, de nem így volt. A föld remegni kezdett a talpa alatt. A harmadik r futva érkezett. A földre hullott lámpa megvilágította a rohanó pszikló lábát. A harmadik r is a fegyvere után nyúlt. Öt láb távolságban megállt Jonnie el tt, s célzott. Jonnie a kezében tartott fegyvert a csövénél fogva az r sisakjához vágta. A légz gáz sziszegve szaladt ki a sisak repedésén. Pár pillanat múlva a helyét leveg vette át. Az r lerogyott. A másik r, akit a bunkó talált hátba, megpróbált feltápászkodni, s tétova mozdulatokkal a fegyvere után nyúlt. Jonnie összezúzta a fegyver markolatát a pszikló mellkasán, majd meglazította a sisakját. Az r fuldokolni kezdett, ahogy a leveg megtöltötte a sisakját. Úristen! - gondolta Jonnie kétségbeesetten. Három r! Ha nem teszi ezt velük, leleplezték volna ket. Megpróbálta a szívét-lelkét elönt harci lázat lecsillapítani önmagában. Hallotta, ahogy Blodgett elvágtat. Az épületek fel l ajtócsapódást hallott. A hely nemsokára nyüzsögni fog a psziklóktól. Kilépett a lámpa fénycsóvájából. Vékony b szíj után kutatott a zsebeiben. Talált egyet, majd egy másikat is. Összekötötte ket. Lehajolt, és megfogta a hátba talált r fegyverét. Az immár hosszú szíjat rákötötte a t zbillenty re. Amennyire csak tudta, a fegyver csövét beleszúrta a talajba, hogy a cs eltöm djön, majd a kiálló részt betakarta földdel. Fedezéket keresett az r teste mögött. Lábdobogás hallatszott az épületek irányából. Ajtók csapódtak. Egy szempillantás alatt itt lesznek. Jonnie még egyszer körülnézett, hogy biztosan nem látják-e valamelyik épületb l, s hogy a robbanás el l is védve lesz-e, majd meghúzta a szíjat. Az eltöm dött fegyver bombaként robbant fel az r teste mellett. A Jonnie el tt fekv test megrándult. Kavicsok és földdarabok hullottak vissza a földre, melyeket a robbanás repített a leveg be. De Jonnie már messze járt. Két óra múlva, tenyerét rászorítva futástól sajgó oldalára, Jonnie visszaért a bázisra. Robert, a Róka, nem látott üldözésr l árulkodó fényeket. Miután a támadók egyenként visszatértek a bázisra, a palackokat elrejtették az alagsorban, s csendben gyülekezni kezdtek az egyik félhomályos el adóteremben. Tizenöt skót géppisztolyt tartott a kezében, a légi kocsik pedig felsorakoztak, készen arra, hogy mindannyiukat kimenekítsék a bázisról. A f vel álcázott h véd köpenyeket elrejtették. Az akció bizonyítékait igyekeztek elt ntetni, s megtettek minden óvintézkedést. Még a bázis kiürítésére is felkészültek. Robert a Róka, aki fáradhatatlanul irányította a mindenre elszánt skótokat, sokat látott veterán volt, s rengeteg rajtaütésben vett részt a hazájában. - Mindenki megvan? - lihegte Jonnie.

181

- Tizenkilencen tértek vissza - mondta Robert, a Róka. - Dunneldeen még nem jött meg. Jonnie ennek cseppet sem örült. Végignézett a tizenkilenc skóton, akik részt vettek az akcióban. Mindannyian azon fáradoztak, hogy rendbe szedjék magukat. Megigazították a kalapjukat, letisztították a ruhájukat, s megpróbálták abbahagyni a zihálást. Az egyik épület tetején, éjjellátó szemüvegben figyel r üzenetet küldött az el adóterembe. - Üldözésnek nincs nyoma. Gépek nem szálltak fel. - Mi az ördög volt az a robbanás? - kérdezte Robert, a Róka. - Felrobbantottam egy fegyvert - mondta Jonnie. - Eltömtem a csövét, így a lövedék benn ragadt, s berobbantotta az egész tárat, mind az ötszáz lövedékkel együtt. - Jó ideig visszhangzott a hegyek között - szólt Robert, a Róka. - Még itt is hallottuk. - Elég hangos volt - mondta Jonnie. Lihegve ült az egyik padban. - Azon töprengek, hogy hogyan tudnék üzenni Terlnek. Chrissie beteg, s vizük sincs. A t zifájuk is elfogyott. A skótok izgatottak lettek. Az egyikük utálattal ejtette ki a száján a szót: - Psziklók! - Ki kell találnom, hogy üzenhetnék - mondta Jonnie. - Látszik már Dunneldeen? kérdezte az ajtóban álló futárt. A futár felszaladt az rszemhez. A csapat türelmesen várt. Percek teltek el. A percekb l fél óra kerekedett. Egyre feszültebbek lettek. Robert, a Róka végül felállt, s így szólt: - Ennek semmi értelme, jobb ha... Léptek dobogása hallatszott. Dunneldeen rontott be az ajtón, s rogyott le lihegve. A zihálása nevetéssel keveredett. - Senki sem üldözte! - kiáltotta be a futár az ajtón. A feszültség megsz nt. Dunneldeen átadta a légz gázzal teli palackokat, az atya pedig elrohant velük, hogy a többi mellé rejtse ket. - Egy gép sem szállt fel - kiáltott be ismét a futár a terembe. - Nos, legények - szólt Robert, a Róka -, ha az ördögök nem a nappalt várják, akkor... - Nem fognak jönni - szólt Dunneldeen. Mások is beszivárogtak a terembe. A géppisztolyokat bebiztosították. A pilóták kiszálltak a várakozó légi kocsikból, s bejöttek az el adóterembe. Még az öregasszonyok is bekémleltek a nyitott ajtón. Senki sem tudta igazán, mi is történt a légz gáztelepen. Dunneldeen zihálása is abbamaradt, az atya pedig egy korty whiskyt adott mindenkinek. - Hátramaradtam, hogy lássam, mit csinálnak - mondta vidáman Dunneldeen. - Ó, látnotok kellett volna a mi Jonnie-nkat! - Dunneldeen élénk színekkel festette le a történteket. Az utolsók között mászott a tartályok közelébe, s mikor hozzáért egy palackokkal teli dobozhoz, az egész halom led lt. Menekülni kezdett. Nyúl módjára, cikcakkban rohant, de kés bb visszafordult, hátha Jonnie-nak segítségre van szüksége. De nem, nem kellett neki segítség! Elmesélte, hogy Jonnie hogyan ölte meg a három psziklót a “puszta kezével, és egy pisztoly markolatával", s hogy hogyan “repítette az egész nyavalyát az égbe". Szerinte Jonnie “valóságos Dávid volt, aki három Góliáttal küzdött meg egyszerre". Üldöz knek nyoma sem volt a bázis körül. - Elbújtam egy ló mögé, s kétszáz láb távolságból végignéztem, ahogy a psziklók rátalálnak a hullákra. A ló nem sebesült meg a robbanásban, de egy szilánk felhasított egy közelben álló bölényt. - Igen, én is láttam azt a bölényt. - Majdnem beleütköztem. - Az volt az a sötét árny? - motyogták az akcióban részt vett skótok.

182

- Néhány nagydarab pszikló, talán a te démonod is köztük volt, Jonnie, körbeállta a hullákat - folytatta Dunneldeen -, s lámpákkal pásztázni kezdték a terepet. Azt gondolták, hogy a bölény borította fel a palackokkal teli dobozokat, az rök pedig le akarták l ni, ami miatt szidták is ket, mint a bokrot, aztán az egyik megbotlott és elesett, a fegyvere belefúródott a földbe, ahol felrobbant, és megölte mindhármukat. Hatalmas sóhaj szakadt fel Jonnie-ból. Nem volt tudomása a bölényr l, de amúgy pont a most hallottakat akarta elhitetni a psziklókkal. A megperzsel dött szíjat elhozta, a robbanás pedig biztosan felismerhetetlenné tette a psziklók korábbi sérüléseit. A bunkósbotját a menekülés el tt még felkapta, így tényleg nem hagyott nyomot maga után. - Micsoda akció volt - lelkendezett Dunneldeen, - És micsoda vezér a mi Jonnienk! Jonnie felhajtotta az atyától kapott whiskyt, hogy leplezze zavarát. - Semmirekell vagy - mondta Robert, a Róka Dunneldeennek. - El is kaphattak volna akár. - Ahhoz korábban kell felkelniük - mondta Dunneldeen pimaszul. A skótok el kerítették a dudásokat, de Robert, a Róka nem akarta, hogy ezen az éjszakán bármivel is magukra vonják az ellenség figyelmét, ezért mindenkit aludni küldött. Végre, gondolta Jonnie, miközben kinyújtózott gyapjútakarója alatt, sikerült uránérzékel t szerezni. De ez nem segít Chrissie-n. Nincs rádiójuk, és személyesen sem tud találkozni velük. Hogy fogja rávenni Terlt, hogy jöjjön át a bázisra? 5. A zaklatott és ideges Terl a megbeszélt hely felé tartott. Egy manccsal vezette felfegyverzett földjáróját, a másik mancsát pedig a beépített gépágyú t zbillenty jén tartotta. Nem érezte Jayed jelenlétét. A Birodalmi Nyomozóhivatal ügynöke ércválogatóként végezte a munkáját, s mint ilyen, csak akkor dolgozott, mikor a kitermelési fázis végén megindult az ércszállítás. Ezt megel z en órákra elt nhetett, ha akart, és senkinek még csak fel sem t nt a hiánya. Terl nem merte megfigyelni Jayedet, mert a nyomozó mestere volt mindenfajta eszköznek és m szernek, amely a kémkedést szolgálta. Terl megpróbálta beterelni Jayedet Chirk ágyába. Terl vad ígéreteket tett a titkárn jének, ha ágyba csalja Jayedet, s hagyja, hogy a legkisebb gombkamerát beültesse az egyik anyajegyébe. Jayed azonban rá sem hederített a n stényre. Csoszogva járt-kelt, lehajtott fejjel, s pontosan olyan benyomást tett, mint a többi, átlagos alkalmazott. De ez csak valami csel lehet. A B. NY. H. pont így szokott dolgozni. Terl remeg manccsal kutatta át az iratküldeményt, amely készen állt arra, hogy hazaküldjék. Jayed semmit sem helyezett el benne. Semmi újfajta jelentés, semmi furcsaság a megszokott iratokon. Terl éjszakákon keresztül vizsgálta az iratcsomót, de semmit sem talált. Le-föl járkálva az irodájában, Terl azon gondolkodott, vajon a B. NY. H. kifejlesztette valamilyen, eddig ismeretlen kommunikációs rendszert. Sem a Társaság, sem a birodalmi kormányzat semmiféle fejlesztést nem folytatott az utolsó százezer évben, legalábbis Terl nem tudott róla. Mindig lehetnek azonban olyan dolgok, amelyekr l még Terl sem tud. Például a behajózott ércmintákról sem tudott. A birodalmi kormányzatot csupán a társaság érctermelése érdekelte, mivel részesedett a Társaság jövedelméb l. Ezenkívül csak a komoly b ntények s a várható b nesetek keltették fel a figyelmét.

183

Terl képtelen volt rájönni, hogy Jayed miben sántikál. A Birodalom legjobb nyomozójának jelenléte azonban, aki ráadásul hamis papírokkal érkezett a Földre, egyetlen nyugodt percet sem engedett Terl számára az elmúlt két hónapban. Saját munkáját is kénytelen volt alaposan és nagy körültekintéssel végezni, ami különösen szokatlan volt t le. Befejezte az összes folyamatban lév nyomozást. Megírta az összes el nem készült jelentést. Minden, t terhel aktát elégetett vagy elásott. Személyesen töltötte fel és vizsgálta át a húsz, közelben sorakozó harci gépet, hogy úgy látszódjék, kiválóan végzi a munkáját. Félrevezet jelentést írt az állatokról. A jelentés szerint a bányászattal kapcsolatos veszélyes munkakörök betöltésére kívánták volna felhasználni az állatokat, amennyiben a kísérlet, amit “Numph rendelt el", eredményesen végz dik. Ezért terelték össze az állatokat, s ezért tanították ki ket az egyszer bb gépek kezelésére. Az állatok nem bizonyultak veszélyeseknek, s t, kimondottan ostobák voltak, s lassan tanultak. A kísérlet nem jelent anyagi terhet a Társaság számára, de megnövelheti a profitot, amenynyiben sikerrel jár. Sajnos ez ideig az er feszítések nem jártak eredménnyel. Az állatok nem szereztek információkat sem a kohászat, sem a harcászat köréb l, egyrészt mert ostobák voltak hozzá, másrészt pedig a kísérlet végrehajtói betartották a Társaság el írásait. Legf bb táplálékuk a patkány, amely rágcsáló nagy számban él ezen a bolygón. Elküldte a jelentést, de ezúttal nem kérte a sürg sséget. Védve érezte magát. Reménykedett. De ezután is naponta tizenötször jutott Terl eszébe, hogy lemészárolja az összes állatot, a gépeket pedig visszaviszi a garázsokba és a telepekre. Aztán mind a tizenötször az volt a következ gondolata, hogy még egy kicsit vár. Az rökkel történt baleset nyugtalanította, persze nem azért, mert meghalt három pszikló (a terve miatt amúgy is hullákra volt szüksége), hanem azért, mert mikor Terl beletette az egyik r holttestét a koporsóba, hogy hazaszállítsák a fél év múlva esedékes teleportáció alkalmával, észrevette a halott r mellsz rébe égetett b nügyi nyilvántartó jelzést. A három csíkból álló jelzést a birodalmi büntetés-végrehajtás égette rá a b nöz kre. A megjelölt b nöz ket ajánlatos volt távol tartani a kormányzathoz és az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó munkakörökt l, s a cégek is tartózkodtak ezen psziklók alkalmazásától. A jelzés arról gy zte meg Terlt, hogy az otthoni, alkalmazottak felvételével foglalkozó hivatal felületesen végzi a munkáját. Saját fontosságát bizonyítva, jelentést írt a történtekr l. Egy pillanat erejéig fellobbant a remény a szívében, hogy Jayed talán éppen ezzel kapcsolatban akar nyomozni a Földön, de mikor Terl egyik közeli cimborája, aki történetesen Jayed közelében dolgozott, megemlítette az esetet a nyomozónak, Jayeden még az érdekl dés sem látszott. Terl nem tudott rájönni, hogy Jayed mi után szimatol, s még csak ötlete sem volt rá, hogy miért jöhetett erre a bolygóra. A feszültség és a bizonytalanság már-már az rületbe kergette. Ráadásul ezen a reggelen az állat valami olyasmit csinált, amit l Terl sz re az égnek állt, s a psziklót majdnem szétvetette a düh. Most is, mint minden reggel, Terl éppen az aznapi fényképeket szedte ki a távfelderít felvev jéb l, majd azon vette észre magát, hogy szájtátva bámulja a lel helyr l készített képet. Tisztán látszott, ahogy a kvarctömb közelében az állat egy hatalmas táblát fektetett a szirt tetején lév egyenes területre. A psziklónyelv üzenet így szólt: SÜRG S Életbe vágóan fontos találkoznunk. Ugyanitt. Ugyanekkor.

184

Ezt nem lett volna szabad! A ponyva, amelyre az állat az üzenetet írta, szélt l öszszegy r dött, ezért a szöveg többi része alig volt olvasható. Köz... Terl nem tudta kivenni az üzenet folytatását. Az ostoba állat nem jött rá, hogy az üzenetét más is megláthatja. Terl remeg karmokkal egy másik kép után kutatott, amelyen talán a szöveg többi része is elolvasható. Nem talált ilyen felvételt. Rettegés kerítette hatalmába. Zilált gondolatait az egyre növekv harag rendezte össze. A rettegés elpárolgott a lelkéb l, mikor eszébe jutott, hogy m ködteti az egyetlen, rendszerben álló távfelderít t az egész Földön. Senki más nem szerezhetett tudomást az üzenetr l. Mindennap megvizsgálta ezeket a képeket, hogy nyomon követhesse az arany kitermelését. Az állatot, amelyiket még ejtett fogságba, állandóan a csapata körében látta. Annak ellenére, hogy ezek az állatok nagyon hasonlítottak egymásra, a szakálla és a testmagassága alapján mindig meg fogja ismerni az általa betanított állatot. Terl rendszeresen fellelkesült azon, hogy az állatot szinte mindig a társai között látta. Legalább dolgoznak, és nem kószálnak szanaszét, gondolta. A kitermelés szinte alig haladt el re, de Terl tisztában volt a nehézségekkel, s abban is bízott, hogy az állatok az segítsége nélkül is meg tudnak birkózni a nehézségekkel. Néhány hónap már eltelt a munka megkezdése óta, s még négy hónap volt vissza a 92. napig. Felülkerekedett a félelmén, s darabokra tépte a képeket, nehogy véletlenül Jayed mancsába kerüljenek. Terl azonban már túlságosan is belekeveredett valamibe, amit senki sem engedélyezett neki. Elképzelte, ahogy az üzenet elején az neve volt olvasható. Rémülten próbálta kiverni a gondolatot a fejéb l. Meg kellett volna bizonyosodnia róla. Talán éppen így kezd dött: “Terl!" Terl nem nézett önmagába eléggé ahhoz, hogy rájöjjön, az rület szélén áll. A sötétség, mint valami lepel, elrejtette a földjárót. Nem gyújtott világítást, csupán a m szerekre hagyatkozva vezette a járm vet. Különös vidék tárult a szeme elé. Egy si város maradványait látta maga el tt, melyet mára már elborítottak a Társaság által több száz évvel ezel tt itt folytatott kitermelésb l származó medd hányók. Valami felt nt az egyik képerny n. Valami él volt a földjáró el tt. Terl a mancsát rátette a gépágyú markolatára, készen arra, hogy bármelyik pillanatban tüzeljen. Megbizonyosodott róla, hogy kell távolságra van-e az épületekt l, s eltakarja-e az imént kikerült domb. Felkapcsolt egy halvány fényforrást, amely bevilágította a járm el tti területet. Az állat lóháton várakozott a megbeszélt helyen. Nem a saját lova hátán ült. A vadló ideges lett a földjáró érkezését l. A halvány, zöldes fénycsóva rátalált a lovasra. Még valaki volt vele! Nem, az egy másik ló volt... amely hatalmas csomagot cipelt a hátán. Terl körbeforgatta a keres t. Senki más nem volt a környéken. Ismét az állatra nézett. A mancsa egyhüvelyknyivel reszketett a t zbillenty felett. Az állat nem látszott rémültnek. A kabin még tele volt légz gázzal, de Terl már magára húzta a gázmaszkját. Terl felkapott egy adóvev t, s az atmoszférabiztos tüzel nyíláson keresztül kihajította a járm b l. Terl a szája emelte a párját. - Szállj le a lóról, és vedd fel az adóvev t - kiabálta bele a mikrofonba. Jonnie lecsúszott a félig betört ló hátáról, s a földjáró közelébe lépett. Felemelte a készüléket a földr l, s a kémlel nyíláson keresztül belesett a járm be. Semmit sem látott. A bels tér sötét volt, így az üveg csak a kinti látványt tükrözte vissza.

185

Az adóvev n keresztül Terl így szólt Jonnie-hoz: - Te ölted meg azokat az röket? Jonnie a készüléket az arcához emelte. A gondolatai gyorsan pörögtek. Ez a Terl nagyon különös mostanában. - Egyik rünk sem halt meg - mondta ártatlanul. - Tudod te, melyik rökre gondolok. Akik az épületeknél rködtek. - Bajban vagy? - kérdezte Jonnie. A “baj" hallatán Terl szédülni kezdett. Az állat semmit sem tudhat arról, hogy milyen bajba is került, s arról sem, hogy kinek köszönheti az idegességét. Nyugalmat er ltetett magára. - Nem tudtam elolvasni az üzenet végét - mondta vádlón. - Ó? - szólt Jonnie ártatlanul. Szándékosan takarta el, hogy Terl biztosan eljöjjön. Úgy szólt, hogy “Közeledik a tél, szükségünk van a tanácsaidra." Terl megnyugodott. Tanács. - Milyen tanács? - Tudta, hogy mir l van szó. Szinte elképzelhetetlen, hogy ki lehessen bányászni onnan azt az aranyat, de valami módja mégiscsak van. is bányász volt. S t, volt a legjobb az iskolában. A távfelderít által készítette képeket napokon keresztül tanulmányozta. Tudta, hogy a hajlékony acélrudak nem alkalmasak arra, hogy állványzatot építsenek rájuk. - Használjatok hordozható munkalépcs t. Találtok egyet a felszerelések között. Fúrjátok fel a szirt oldalára, s arról dolgozzatok. - Rendben - szólt Jonnie. - Megpróbáljuk. - Terl végre lecsillapodott, s a szokásos érdekl déssel hallgatta Jonnie szavait. - Szükségünk lenne valamilyen védelemre, arra az esetre, ha urániummal találkoznánk. - Miért? - Uránium van ezekben a hegyekben - mondta Jonnie. - Az aranyban? - Nem hiszem. Inkább a völgyekben és a környékükön. - Jonnie szükségét érezte annak, hogy felnagyítsa a veszélyt Terl el tt, hogy a pszikló elkerülje ezeket a helyeket, másrészt pedig minden lehet séget megragadott arra, hogy információt csikarjon ki Terlb l. Nem kezdheti meg addig az urán utáni kutatást, amíg védtelen a sugárzással szemben. - Láttam egy-két embert, akik tele lettek vörös kiütésekkel. - Ez igaz volt, habár Jonnie nem mostanában találkozott azokkal az emberekkel, akiket elborítottak a vörös foltok. Ez szemmel láthatóan felvidította Terlt. - Berezeltetek? - Milyen felszerelés védene meg minket a sugárzástól? Terl így szólt: - Állandóan sugárzás veszi körül az ilyen bolygókat és az ilyen napokat. Kismértékben, persze. Ezért készül a gázmaszkok üvege ólomüvegb l. Az öszszes kabinbura is ólomüvegb l készül. Nektek viszont nincs ilyen üvegetek. - Ez azt jelenti, hogy az ólom megvéd minket a sugárzástól? - Próbálkozzatok - mondta Terl vidáman. Már sokkal jobban érezte magát. - Nem tudnál lámpát gyújtani? - kérdezte Jonnie. Egy fatönk állt Jonnie el tt, amelyre a férfi egy zsákot helyezett, így az egy magasságba került a földjáró kémlel nyílásával. - Nem akarok fényt gyújtani. - Attól félsz, hogy követtek? - Nem. Az a forgó korong ott a földjáró tetején egy keres hullám-elnyel berendezés. Nem kell attól félned. hogy ránk akadnak. Jonnie felnézett a járm tetejére. A sötétségben alig látta meg a berendezést. Legyez re hasonlított. Körbeforgott. - Világíts ide - szólt Jonnie. Terl a képerny kre nézett. Semmit sem jeleztek. - Odaállok a fa alá. Jonnie megtámasztotta a zsákot, miközben Terl az egyik közeli örökzöld koronája alá kormányozta a földjárót. Megállt, majd felgyújtotta a járm lámpáját, ami bevilágította a kémlel nyílás el tti részt.

186

Jonnie egy mozdulattal felemelte a zsákot, s a tartalmának egy részét a földjáró tetejére, a kémlel nyílás elé borította. A fehér kvarcba ágyazott arany mesebeli módon csillogott az er s fényben. A k darabok úgy fénylettek, mintha már elkészített ékszerek lettek volna. Nyolcfontnyi aranyat sikerült eddig kibányászni a szirtb l. Terl némán ült a vezet fülkében, s a kémlel nyíláson keresztül az aranyat bámulta. Nagyot nyelt. - Legalább egy tonna van bel le - szólt Jonnie. - Persze csak ha ki tudjuk szedni. A pszikló csak ült, s az aranyat bámulta. Jonnie rendezgetni kezdte a köveket, hogy jobban csillogjanak. Felkapta az adóvev t. - Tartjuk az ígéretünket. Neked is meg kell tartanod a tiédet. - Mire gondolsz? - kérdezte Terl, hogy kipuhatolja a vádló kijelentés okát. - Megígérted, hogy adsz élelmet, vizet és t zifát a lányoknak. Terl megrántotta a vállát. - Ígéretek - mondta közömbös hangon. Jonnie átkarolta az aranyat, és a zsák felé söpörte. A mozdulat nem maradt reakció nélkül. - Hagyd abba. Honnan tudod, hogy nem viselem gondjukat? Jonnie elengedte az aranyat. Úgy helyezkedett el, hogy a lámpa bevilágítsa az arcát. Ujjával a homlokára bökött. - Van valami, amit nem tudsz az emberekr l - szólt Jonnie. - Egyikük-másikuk néha szellemi kapcsolatban áll egymással. Ezek a lányok szellemileg er sen köt dnek hozzám. - Nem mondhatta el Terlnek, hogy a ketrecben mostanában sosem látott tüzet, s az ottjártáról sem mesélhetett. A szerelemben és a háborúban mindent szabad, ami közelebb visz a sikerhez, ahogy azt Robert, a Róka szokta mondani, s ez most egyszerre volt szerelem és háború. - Úgy érted, rádió nélkül? - Terl olvasott már err l, de arra nem gondolt, hogy ezek az állatok ilyen képességgel bírnak. Az átkozottak! - Szóval - folytatta Jonnie - ha a lányokat a jöv ben sem fogod ellátni rendesen, azt én tudni fogom! - Ismét a homlokára bökött. - Hoztam egy csomagot - folytatta Jonnie. - Élelem, víz, kovak , t zifa, meleg ruhák, és egy kisebbfajta sátor van benne. Felkötözöm a földjáró tetejére, te pedig, mikor hazaérsz, azonnal vidd el nekik. A ketrecet kívül-belül takarítsd ki, s javítsd meg a vízvezetéket. - Semmi baja, csak a tartály ürült ki - mondta Terl. - Fel kellene tölteni, de én nem érek rá. - És küldd el az röket! Nincs szükség rökre. - Honnan tudod, hogy rök vannak a ketrecnél? - kérdezte Terl gyanakodva. - Ma éjszaka mondtad nekem - szólt bele Jonnie az adóvev be. - Mondtam már, hogy szellemi kapcsolatban vagyok velük. Érzem, hogy zaklatják ket. - Nem parancsolgass nekem - fortyant fel Terl. - Terl, ha nem viseled gondját annak a két lánynak, kénytelen leszek rászánni magam arra, hogy felkeressem azokat az röket, és elmeséljek nekik valamit. - Mit? -Terl nem akart hinni a fülének. - Valamit, amit tudok. Talán nem végeznének ki miatta téged, de a következmények mindenképpen kínosak lennének. Terl hirtelen megígérte, hogy elküldi az röket a ketrect l. - Azt is tudni fogod, ha nem teszem meg, amit ígértem? - kérdezte Terl. Jonnie rábökött a homlokára. A fenyeget zés összezavarta Terl amúgy sem túl nyugodt gondolatait. Egészen más taktikára lesz szüksége. - Mit szándékoztok csinálni azzal az arannyal, amit nem adtok át nekem? - Megtartjuk magunknak - mondta Jonnie, majd ismét nekilátott a zsákba rakni az aranyat. Terl hosszan és fenyeget en felmordult. Sárga szeme megvillant a járm belsejének sötétjében. - Legyek átkozott, ha meg tudod csinálni! - ordította. Hatalom. hatalom! -

187

Ide figyelj! Hallottál már valaha a távbombázókról? Hah, azt hiszem még nem. Hát akkor hadd mondjak el neked valamit, állat. Ha szükségét érzem, felemelek egy távbombázót, és a fejtés fölé, a táborotok fölé, vagy a búvóhelyetek fölé küldöm. Gázzal fog elárasztani benneteket mind egy szálig, s mindezt távirányítással. Nem vagy akkora biztonságban, mint ahogy azt gondolod, állat! Jonnie csak állt, s bámulta a csillogó, fekete üveget, miközben a szavak dühödten záporoztak rá az adóvev hangszórójából. - Te - folytatta Terl a dühöngést - ki fogod bányászni azt az aranyat, és át is fogod adni nekem az egészet, s mindezzel végezni a fogsz a 91. napig. És ha mégsem, akkor a pokol fenekére küldelek téged és az összes, hozzád hasonló állatot, aki még él ezen a bolygón. Érted, a pokol fenekére! - A hangja dühödt sikoltozásba fulladt, majd lihegve abbahagyta az rjöngést. - És mi lesz akkor, ha elérkezik a 91. nap, mi pedig végzünk addigra? - kérdezte Jonnie. Terl éles, hisztérikus nevetésben tört ki. Hirtelen úgy érezte, jobban teszi, ha uralkodik magán. Rájött, hogy furcsán viselkedik. - Kifizetlek benneteket! - ordította. - Tartsd meg az ígéretedet - szólt Jonnie -, mi pedig átadjuk az aranyat. Jó, gondolta Terl. Sikerült megfélemlítenie az állatot. Ez már jobban tetszett neki: Tedd föl a csomagot a tet re - mondta nagylelk en. - Megtöltöm a víztartályt, kitakarítom a ketrecet, és elküldöm az röket. De nem feledkeztél el a távirányítómról, igaz? Egy rossz mozdulat, és a n stények halottak. Jonnie felkötötte a létfontosságú csomagot a földjáró tetejére. Eközben egy óvatlan pillanatban letörte a tet r l a hullámelnyel t, s a fa tövébe dobta. Terl azt fogja gondolni, hogy talán az egyik faág törte le. Jó lesz még valamire. Terl lekapcsolta a világítást, Jonnie pedig besöpörte az aranyat a zsákba. Tudta, hogy Terl nem fogja magával vinni a kincset. Anélkül, hogy elköszönt volna, Terl elhajtott a földjáróval. A járm beleveszett a sötétségbe. Néhány perc múlva, mikor a járm már messze járt, s Terl biztosan nem láthatta ket, Dunneideen el mászott az egyik bánya lejáratából. Izzadt kézzel markolt egy géppisztolyt. Akkor döbbent rá igazán, hogy a fegyverével nem sokra ment volna a földjáró gépágyújával szemben, de az is igaz, hogy nem számítottak arra, hogy Terl végig a járm ben marad. Noha nem akarták lel ni a psziklót, mégis felkészültek a harcra, mert arra számítottak, hogy Terl esetleg megpróbálja elrabolni Jonnie-t, ha a lányok már nincsenek életben. Dunneldeen rövidet füttyentett. Tíz skót dugta ki a fejét a közeli bányák sötéten ásító bejárataiból, majd mindannyian bebiztosították fegyverüket. Robert, a Róka megindult az egyik dombról lefelé. Jonnie mozdulatlanul állt, és csak bámulta a távolban dereng épületeket. - Ez a démon - szólalt meg Robert. a Róka - közel áll ahhoz, hogy meg rüljön. Hallottad, milyen idegesen beszélt? És hallottad a hisztériát a nevetésében? Valami nagyon marcangolja, amir l mi nem tudunk. - Nem tudtunk a távbombázókról - szólt Dunneldeen. - Most már tudunk - mondta Robert, a Róka. - MacTyler, te ismered ezt a démont. Teszerinted is közel áll ahhoz, hogy megbolonduljon? - Nem féltél, hogy lel ? - kérdezte Dunneldeen. - Egyébként pedig a markodban tartottad, Jonnie MacTyler. - Nagyon veszélyes ez a pszikló - mondta Jonnie. Két óra múlva fellobbant a t z. Jonnie meglátta az aprócska, narancsszín pontot a távoli ketrecben. Kés bb egy felderít azt jelentette, hogy az röket elvezényelték a ketrec közeléb l, majd ezután maga Jonnie kerekedett fel, hogy megnézze a vizet és Chrissie-t.

188

Egy rült Terl sokkal veszélyesebb lehet mindannyiuk számára, mint amekkora veszélyt eddig jelentett. A hazug és hitszeg Terlt már ismerték. Az rült Terlt csak most kezdték megismerni.

189

IX. RÉSZ 1. A havazás sokáig késett, de mikor megkezd dött, kegyetlen bosszút állt a hó nélküli id szakért. Szinte lehetetlenné vált a munka a szirt tetején. A munkalépcs t nem tudták a szirt oldalára rögzíteni. Jonnie mindent megpróbált. Egy lebeg fúróállványról próbálták a szirt oldalára er síteni a lépcs t, de a szerkezet hajtóm ve túlmelegedett az er s szél okozta terhelést l. Köteleken ereszkedtek az rjít mélység fölé, de így sem sikerült a munkalépcs t a helyére fúrni. Mikor azonban már majdnem sikerült nekik, akkor érte ket az els , igazi téli vihar. Ekkor már közel száz font aranyat szabadítottak ki a szirt fogságából. A majdnem hurrikán er sség szélviharban kavargó hópelyhek kemény labdacsokká fagytak össze, s lövedékekként záporoztak azokra a szerencsétlen skótokra, akiket a szabadban ért a vihar. A szél, amely szinte még a hegyeket is megropogtatta, összezúzta a munkalépcs t. Szerencsére ekkor senki sem dolgozott a lépcs körül, mert éppen m szakváltás zajlott, így senkit sem tudott magával ragadni a mélybe zuhanó munkalépcs . Várták, hogy a vihar lecsendesedjen, s lássák, mit tehetnek. Muszáj volt szorgosnak látszaniuk, ha nem akarták, hogy Terl elveszítse a türelmét. Robert, a Róka, arra figyelmeztette a többieket, hogy Terl csak addig veszélytelen a számukra, amíg hisz az arany megszerzésében. A lel helyet teljesen elborította a hó, így a távfelderít használhatatlan képeket készített a havazás kezdete óta. Ebben az id szakban nem volt létfontosságú, hogy Jonnie is velük legyen. Már korábban bebizonyosodott, hogy a három hasonmás sikerrel fenn tudja tartani azt a látszatot, hogy Jonnie egyfolytában a lel hely környékén dolgozik. Valamelyikük mindig el bújt, ha a látóhatárón felt nt a távfelderít . Egy nap három r váltotta egymást folyamatosan, mert nem volt ember, aki két óránál tovább kibírta volna a metsz hidegben. Így Jonnie ezen a napon sem volt a táborban. A dühöng vihar ellenére és három társa elindultak egy “Uravan" nev hely felé. Doktor MacDermott nagyon értette a módját, hogy hogyan bukkanjon értékes információkra a foszlányokra szakadt könyvekben. Az egyik fiatal skót a rendelkezésére állt, aki azt a feladatot kapta, hogy - ügyes felderít lévén - régi térképeket és könyveket hozzon el az elhagyott városokból. MacDermott az egyik elrongyolódott könyvben egyértelm utalást talált arra, hogy Uravan volt a “világ legnagyobb urániumlel helye". Azt gyanították, hogy a bázistól kétszáz mérföldre lehet, délnyugati irányban, nem sokkal egy hatalmas, szétterpeszked síkság után. Uránium! Így Jonnie, az egyik pilóta, és Angus MacTavish elindultak az egyik légi kocsival. Mindenki abban bízott, hogy talán szerencsével jár ez a három ember. Angus MacTavish ragyogott a boldogságtól. volt az, aki a legjobban értett az emberek által készített gépekhez, s általában el is tudta indítani ket. Jonnie megtanította neki, amit az elektronikáról tudott, s volt még fél tucat skót, akik mind jól értettek a mechanikus szerkezetekhez, de Angus MacTavish kiemelkedett közülük. Harciasan állt a m szaki problémákhoz, és soha nem adta fel a küzdelmet. Lelkesedés és bizakodás hajtotta el re, s ez alkalommal is meg volt gy z dve róla, hogy urániumhegyeket fognak találni, s nem lesz más dolguk, minthogy zsákba lapátolnak annyi urániumot, amennyit csak tudnak, s hazaszállítják. Jonnie nem ezt gondolta. Az járt a fejében, hogy nem lesznek védve a sugárzással szemben, s egyébként is nagyon távol lesznek attól, hogy bármit is zsákba lapátolja-

190

nak. Az urániumbányák arra viszont alkalmasak lesznek, hogy kipróbálják a légz gázt. Angus lelkesedését igyekezett fenntartani, habár valószín leg csak a légz gázt tudják majd kipróbálni. A vihar miatt még a gép elejét sem látták. A légi kocsit pilleként dobálták a légörvények, s az es cseppek lövedékekként kopogtak a tetején. A gép tömve volt m szerekkel, s ez alaposan megkönnyítette a repülést. Egyszer-kétszer majdnem nekiütköztek a magas szirteknek, ahogy azok kibukkantak a kavargó fehérségb l, de minden alkalommal sikerült elkerülniük az ütközést. Szerencsére a vihar kelet felé tartott, s a dühét még akkor kiadta, mikor Jonnie-ék száz mérföldre jártak a vihar központjától. Kikeveredtek az egyik felh b l, s a következ pillanatban csodaszép id járás vette ket körül. Feltárult el ttük a Sziklás-hegység nyugati területeinek leny göz panorámája. A hófödte csúcsok lélegzetelállítóan csillogtak a szikrázó napsütésben. - Skócia a legszebb vidék az egész világon - szólt a másodpilóta -, de még ott sincs ilyesmi! Jonnie körülbelül ötszázas sebességre gyorsította a gépet, s a kietlen fehérség elmaradt mögöttük. A távolban felt nt egy sík terület, amely az si iskolai térkép szerint nem volt más, mint Uravan. A vastag hótakaró ellenére is ki tudták venni, hogy merre kanyarog a városba vezet si út. Megtalálták azt a délkeletre es pontot is, ahol az útról levált egy, a városba bevezet szakasz, majd leereszkedtek a fák koronájáig, s követték a városba vezet utat, s hamarosan bejutottak azok közé a hóval fedett dombok és buckák közé, melyek egykoron Uravan épületei lehettek. Leszálltak az épületek közé. A gép alatt ropogott a friss hó. Angus MacTavish megvadult kecskebakként ugrott ki a gép ajtaján. A szoknyája csak úgy lobogott utána. Az egyik elhagyatott épületb l rontott a másikba, majd hirtelen visszarohant a géphez. A hangja vékonynak hallatszott, mikor felkiáltott: - Ez Uravan! - Elrongyolódott papírlapokat emelt a magasba. Jonnie az utastérb l el húzta a légz gázzal teli palackokat s a többi felszerelést. és Angus fél éjszakán keresztül dolgoztak egy olyan, távvezérelhet szerkezeten, amelynek segítségével nyitni és zárni tudják a gázzal teli palack szelepét. Semmi más dolguk nem lesz, mint hogy keresnek egy vélhet en sugárzó területet, leteszik a palackot, fedezékbe bújnak, majd a távirányító segítségével kinyitják a palack szelepét. Ha a palackból kiáramló gáz berobban, sugárzásra bukkantak. Jonnie lapátokat, köteleket és bányalámpákat is hozott magával. Mint egy rohangáló vadászkutya, Angus nyomok után kutatott a hóban. Talált néhány medd hányót a közelben, melyeket kerítés vett körül, de az acéldrótok már réges-rég szétrozsdásodtak. Többször megpróbálták. Megkaparták a medd hányó oldalát, letették a palackot, elbújtak, kieresztettek némi gázt, s figyelték, hogy berobban-e. Egy tucat sikertelen próbálkozás után Angus arra a következtetésre jutott, hogy biztosan üres palackkal próbálkoznak. Az orra el tt kinyitotta a szelepet, majd elkékült arccal fuldokolni kezdett. Nem, ez a palack mégsem volt üres. Leereszkedtek a régi bányákba. A biztonságra fittyet hányva másztak el re a járatokban. Elhasználtak öt palack légz gázt. A gáz egyszer sem robbant be. Jonnie csüggedni kezdett. Hagyta, hogy Angus és a másodpilóta folytassák a kísérletezést, miközben a romok között kószált. A város már olyannyira elpusztult, hogy lehetetlenség volt megmondani, mik lehettek azok az épületek, amelyek körülvették Jonnie-t. Hogy Angus hogyan találhatott papírt ezen a helyen, azt csak tudja. Bizonyára valami védett helyen bukkanhatott rá. Jonnie gyanakodni kezdett. Az egész területen csak egyetlenegy szánalmas maradványt vett észre, amely emberi test lehetett valamikor. A fogtömések és a fémgombok,

191

melyeket egy helyiségben talált, elhelyezkedéséb l gondolta, hogy emberi maradványra bukkant. Nem talált a mindennapi életre utaló nyomokat. Nem látott semmivel össze nem téveszthet gépmaradványokat a bányák közelében. Emberi maradványokra sem bukkant. Visszaballagott a géphez, és beült az ülésbe. Ez a hely már azel tt kimerülhetett, hogy a psziklók megtámadták a Földet. Olyan alapossággal termelhették ki az urániumot, hogy még a medd hányókban sem maradt sugárzó anyag. Angus rohant felé, ordítozva. - M ködik! M ködik! - Egy bekeretezett valamit tartott a kezében. Jonnie kiugrott a gépb l, és a valamire meredt. A keret még nem korhadt el teljesen. A rozoga tákolmány egy k darabot foglalt magába. Az alatta fekv réztáblára karcolt szavak már olvashatatlanok voltak. Ólomüveg fedhette valamikor a keretet, amelynek egy darabkája még ott volt a keret egyik sarkában. Leültek egy k re, majd az áhított kincset nézegették. Barnásfekete szín volt. Ólomlapra er sítették fel, s kiállítási darabnak szánták. A réztáblát igyekeztek minden szögb l megvizsgálni, de csak annyit tudtak leolvasni róla, hogy ez az ércdarab valamilyen szempontból az “els " volt. Aztán egy név következett, amit szintén nem tudtak elolvasni. Az egyik szögb l aztán mégis tisztán ki tudták venni a legfels sort. Így szólt: “SZUROKÉRC". - Nézd! - szólt Angus. - Megmutatom. Elvette a keretet Jonnie-tól, majd tíz yard távolságba vitte. Letette mellé a légz gázzal teli palackot. A távirányítóval kinyitotta a szelepet, a kiáramló gáz pedig berobbant! - Megcsinálom még egyszer - kiáltotta Angus. Teljesen kinyitotta a szelepet, s nyitva is hagyta, habár egyébként sem lett volna ideje becsukni. A palack, mint valami rakétahajtóm , lángoló csóvát húzva maga után, százlábnyit repült. A másodpilóta és Angus a boldogságtól sugárzó arccal kiáltottak fel. - Szurokérc - mondta Jonnie, aki már szinte mindent tudott. amit könyvekb l meg lehetett tanulni. - Nem más, mint uránérc. Radioaktív izotópokat lehet kivonni bel le. Hol találtátok? Elrángatták egy valamikori épület romba d lt maradványaihoz, amelyet annyira kikezdett az. id , hogy a leszakadt tet szerkezet miatt alig tudtak bejutni az épület belsejébe. Jonnie porosan és izzadtan kikecmergett a romok közül, s leült valamire, ami egykoron tornác lehetett. A csíp s hideg ellenére alaposan kiizzadt a keresgélésben. Múzeum. Egy kis múzeum lehetett. Más, hasonló tárgyakat is találtak odabent. Volt ott kvarc, vasérc, és olyan k zetek is, amelyek nem err l a vidékr l származtak. Az sem volt biztos, hogy a szurokérc ezekb l a bányákból származik. - A légz gázpróba legalább m ködik - mondta a megzabolázhatatlan Angus. Jonnie elcsüggedt. is tudta, hogy az ötlet jó. Saját szemével látta, ahogy a robbanástól lerepült egy munkagép vezet fülkéjét fed bura, mikor a szivárgó gáz radioaktív porral találkozott. - Örülök, hogy m ködik - mondta -, de ha maradt is itt némi uránium, túl mélyen lehet ahhoz, hogy megszerezzük. Keressünk ólmot, és csomagoljuk be ezt a darabot. Hazavisszük. - Nézzünk még körül! - követelte Angus. Jonnie-nak amúgy is meg kellett volna várnia a kelet felé elvonult vihar lecsendesedését, így beleegyezett. - Menjünk - mondta. De tudta, ez a lel hely már kimerült. Csak egy holttestet találtak, és egy aprócska múzeumot. Hol a pokolban fognak urániumot találni, sok urániumot? Hol?

192

2. Jonnie rettegve bámulta a mély kanyont. Egy lebeg fúróállvány repdesett a kanyon alján, s komoly bajban volt. Ez egy nappal azután történt, hogy visszatértek Uravanb l. A vihar végleg elvonult, s vakító, fehér csillogást hagyott maga után. Ebben a magasságban azonban megmaradt a csontig hatoló hideg, a kanyonból pedig, mint mindig, alattomos légörvények törtek a szirten dolgozó emberekre. Két skót, az egyikük Dunneldeen, a másikuk pedig egy fekete hajú, Andrew nev fickó, indult el a lebeg állvánnyal, hogy megpróbálják felhozni a munkalépcs t, amely belezuhant az ezer láb mélyen kanyargó, fagyos folyóba. A hetvenöt láb hosszú szerkezet beszakította a folyó felszínén összetorlódott jégtáblákat. A lépcs egyik vége a parton feküdt. Sikerült a lebeg állványról leeresztett kampót beleakasztani a munkalépcs szárazon maradt végébe, majd megpróbálták a lépcs t kiemelni a folyóból. A szerkezet a folyó fogságába került. A rángatástól a jégtáblák összetörtek, s a repedéseken keresztül, mint valami gejzír, víz tört a magasba, ami azonnal ráfagyott a munkalépcs re, megsokszorozva a szerkezet súlyát, Jonnie tudta, hogy miért van erre szükség. Szorgalmasnak kell látszaniuk, mert a távfelderít hamarosan felt nik a látóhatáron. Az aznapi m szak többi tagja a szakadék szélénél állt, s a vihar által összebogozott kábelkötegeket próbálta kibontani. Dunneldeen és Andrew a mélyben próbálkozott kimenteni a jég fogságába került munkalépcs t. Jonnie beszállt egy légi kocsiba, hogy felszálljon, és megnézze, milyen irányból próbáljanak hozzáférni az aranyhoz. Másodpilóta nem ment vele, csupán Doktor MacDermott, a történész, aki addig könyörgött Jonnie-nak, amíg az kénytelen volt magával vinni a lelkes tollforgatót. Doktor MacDermott szerette volna megírni az elmúlt vihar legendáját, s ehhez szükség volt arra, hogy a magasból is lássa a lel helyet. Az öreg skót, aki nélkülözhetetlennek tüntette fel önmagát a toborzáskor, nagyon okos volt, s kiváló irodalmi érzékkel bírt, de fogalma sem volt arról a munkáról, amit a társai végeztek. A teste törékeny volt, sem er , sem ügyesség nem jellemezte. Jonnie már nem akarta Doktor MacDermottot kitenni a gépb l, hogy helyette egy alkalmasabb skótot vegyen fel a szirt szélén állók közül. Helyi rádiófrekvenciát használtak egymás közt. A készülékek bányahasználatra készültek, így a hatótávolságuk nem volt több néhány mérföldnél. A rádióhullámokat amúgy is leárnyékolták volna a keleti hegyek, ha egyáltalán eljutottak volna odáig. A lebeg fúróállványba épített rádió adásra volt kapcsolva. - Engedd ki a hengerfékeket, Andrew! - mondta Dunneldeen feszült hangon. - A motor túlmelegszik. - A horog nem enged. Ez befagyott! - Akaszd ki a kampót a lépcs b l! - Nem moccan, Dunneldeen! Ki kell húzni a jég alól! A túlterhelt motor sivítása is jól hallatszott a rádión keresztül. Jonnie tudta, hogy mi fog történni. Nem fogják tudni kiszabadítani és felemelni a lezuhant munkalépcs t, s a vízbe sem tudják visszadobni. A lebeg állvány bármelyik pillanatban lángok martalékává válhat. Jonnie jól ismerte a szerkezet kezdetleges kezel szerveit. A vezet fülkét általában ólomüvegb l készített bura fedte, amelyet, mivel emberek használták a gépet, leszereltek róla. A két skót ott állt a nyitott fülkében, a jégtáblák alól gejzírként feltör , majd visszahulló víz pedig nem csak ket, hanem a m szerfalat is elborította, jéggel vonva be a kezel szerveket. A távfelderít bármelyik pillanatban felettük lehet. Kitermeléssel kapcsolatos er feszítés látványát kellene rögzítenie, nem egy készül katasztrófáét. Jonnie a nyitott fülkeablakon keresztül meghallotta a távfelderít hajtóm vének zúgását.

193

A hangrobbanás bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Valamilyen módon le kell ket szedni arról a lebeg állványról. - Doktor Mac - kiáltotta Jonnie az utastérbe. - Készüljön... H s lehet magából! - Ó, Istenem - nyögte Doktor MacDermott. - Nyissa ki az oldalsó ajtót, és eresszen le két biztonsági kötelet! - kiabálta Jonnie. Nézze meg, hogy a kötélvégek a géphez vannak-e rögzítve. Az id s ember támolyogva matatott a számára ismeretlen kötelek és kábelgubancok között. - Kapaszkodjon! - kiáltotta Jonnie. A légi kocsi belezuhant az ezer láb mély szakadékba, melyben üvöltve kavarogtak a legkülönböz bb irányból érkez légáramlatok. A sziklafal iszonyatos sebességgel suhant el az ablakok el tt. Doktor MacDermott gyomra ezer láb magasságban maradt. A vörös és fehér kanyonfal csíkjai felfelé száguldottak a nyitott ajtó el tt, Doktor MacDermott pedig szájtátva bámulta a látványt, s minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy kapaszkodni tudjon. Jonnie bekapcsolta a gép rádióját. - Dunneldeen! - ordította a bele a mikrofonba. Készüljetek fel elhagyni az állványt! A leveg t megrázta a hangrobbanás. A távfelderít elhúzott felettük. Dunneldeen sz rös arcát a távfelderít felé fordította. Jonnie rájött, hogy nem a légi kocsit akarta megnézni, hanem a felderítés számára mutatta meg az arcát, hogy Terl azt gondolja. Jonnie van a lebeg fúróállványon. Füst tört el a szerkezet motorteréb l. Kék szín füst volt. Jól meg lehetet különböztetni a jég repedésein feltör , majd szétporladó vízt l. A jég alá kényszerített folyó minden erejével menekülni próbált a jég repedésein keresztül. Andrew egy kalapáccsal püfölte a jéggel bevont kábeldobot. Ledobta a kalapácsot, majd felkapott egy ég gázzal teli tartályt, s megpróbálta kinyitni a rajta lév szelepet, hogy szétégesse a kábelt, amely fogva tartotta ket. A tartályt is vastagon borított a jég, így képtelen volt kinyitni a szelepét. A légi kocsi a lebeg állvány fölé ereszkedett, miközben Jonnie-nak rült mozdulatokkal kellett zongoráznia a kezel gombokon, hogy a gép egy helyben maradjon. Az állvány motorteréb l el tör füst kavarogva szállt felfelé. A fojtogató füst elborította a légi kocsit, és beszállt az utasterébe is. - Doktor Mac! - kiáltotta Jonnie. - Dobja ki azokat a biztonsági köteleket. Az id s ember a kötélcsomókkal bajlódott. Képtelen volt megkülönböztetni az egyik kábelt a másiktól. Végre rátalált egy kötélvégre. Kidobta az ajtón. Négykézlábra ereszkedett, s hagyta, hogy ötvenlábnyi k tél lecsévél djön a kábeldobról, majd biztonságosan rögzítette a kötelet a gép utasterében lév csathoz. Jonnie a kötélvéget a jéggel borított gép fölé man verezte. - Nem találok másik kötélvéget! - siránkozott Doktor MacDermott. Jonnie eközben beleordított a mikrofonba: - Kapjátok el a kötelet! - Te, Andrew! - kiabálta Dunnelddeen, A légi kocsiról leeresztett kötelet elborította a magasba tör víz, ami azonnal jéggé vált rajta. Andrew a karjára tekerte a kötelet. - Ne csavard a karodra - ordította Jonnie. Ha Dunneldeen is belekapaszkodik a kötél végébe, a megfeszül kötél eltörheti vagy levághatja Andrew karját. - Csavard rá arra a kalapácsra! Lángnyelvek csaptak el a motortérb l. Andrew igyekezett megszabadítani a jégt l a kalapács nyelét. A kötelet kétszer rátekerte a kalapács fejére. - Kapaszkodj! - kiáltotta Jonnie.

194

Andrew egy egyujjas keszty be bújtatott kézzel markolta meg a kalapács síkos nyelét. Jonnie magasabbra emelkedett a légi kocsival, felemelve Andrew-t a lebeg állványról. A kötél vége Dunneldeen el tt lógott. - A kapitány elhagyja a süllyed hajót - mondta Dunneldeen, s azzal is belekapaszkodott a kötél végébe. Jonnie lassan emelkedett a légi kocsival. Nem szerette volna a kanyon falához csapni a két kapaszkodót, s azt sem akarta, hogy visszahulljanak a folyóba, s a jég alatt leljék halálukat. Andrew húszlábnyira lógott a légi kocsi alatt. Görcsösen markolta a kötélre hurkolt kalapács nyelét. Dunneldeen a gép alja alatt harminclábnyira kapaszkodott ugyanabba a kötélbe. - Azt hiszem, le fognak csúszni! - siránkozott Doktor MacDermott az utastérben. Az átjegesedett egyujjas keszty kkel képtelenség volt megkapaszkodni a vékony és szintén jeges kötélben. Biztosan nem tudtak volna ezerlábnyit emelkedni, hogy feljussanak a kanyon tetejére. Jonnie rémülten nézett az alattuk kanyargó folyóra. A lebeg fúróállvány ebben a pillanatban izzó, narancsszín gömbbé változott. A légi kocsi bukdácsolni kezdett, ahogy elérte a robbanás ereje. Jonnie lenézett a két, kötélbe kapaszkodó emberre. A lángok elérték Dunneldeent. A lábszárvéd je lángra kapott! Jonnie lefelé kormányozta a gépet. rülten kapkodó ujjakkal állította meg a légi kocsi süllyedését háromszáz lábra a folyót borító jégtakaró felett. Elég vastag lehet a jég? Leeresztette a gépet. Dunneldeen lába belelógott a mély hóba. Jonnie harminc yardon keresztül vonszolta el re a skótot, hogy a hó biztosan eloltsa Dunneldeen lángoló lábszárvéd jét. Jonnie egy keskeny homokpadot pillantott meg a folyó és a kanyonfal között. Kétlábnyira repülve a kanyon falától, leeresztette Dunneldeent a homokpadra, majd még lejjebb ereszkedett. Andrew, akinek keszty be bújtatott keze hüvelykr l hüvelykre csúszott le a kalapácsnyélr l, nem tudta már megtartani magát, s harminclábnyit zuhanva érkezett meg a homokpadra. Ha Dunneldeen nem kapja el id ben, rágurul a folyót borító jégpáncélra. Jonnie, megküzdve az er s széllel, megfordította a gépet, és a nyitott ajtóval a homokpadhoz állt. A két ember. Doktor MacDermott segítségével, bemászott a légi kocsiba. Andrew felcsévélte a biztonsági kötelet, és becsukta az oldalsó ajtót. Jonnie kétezer lábnyi magasságba emelkedett, hogy aztán a gépet letegye a szirt tetején kialakított leszállóhelyre. Doktor MacDermott zavarodottan menteget zött a két ember el tt. - Nem találtam a másik kötelet. - Ne is tör djön vele - szólt Dunneldeen..- Így is végig tudtak húzni a hóban! Doktor MacDermott Dunneldeen megperzsel dött lábszárvéd jét látva kuncogni kezdett, habár hatalmas megkönnyebbülést érzett, hogy Dunneldeen csak megfüstöl dött, s nem égett meg végzetesen. - Akár h s is lehettem volna - szólt Doktor MacDermott -, de elügyetlenkedtem. - Nagyon jól csinálta - mondta Andrew. - Nagyon jól. Jonnie kiszállt a gépb l, és a kanyon széléhez ballagott. A többiek követték. A m szak többi tagja szintén a szakadék szélén állt. Az arcuk örömt l és felszabadultságtól csillogott. Jonnie lassan ingatta a fejét, miközben lenézett az ezer láb mély kanyon aljára, ahol félig elmerülve, még mindig ott hevert a munkalépcs . A felrobbant állvány elt nt a

195

jég alatt. A környéket borító hó himl helyes lett a szétszóródott alkatrészekt l, s egy területen felolvadt a robbanástól. Jonnie Dunneldeen és társai felé fordult. - Felejtsétek el! - mondta. A m szakvezet és Dunneldeen szinte kórusban tiltakoztak. - Nem hagyhatjuk ott! - Elég legyen az akrobatamutatványokból - mondta Jonnie. - Nem akarom, hogy a szívünk megint a torkunkban dobogjon. Gyertek velem. Követték a szakadék széle mentén lépdel Jonnie-t. Megállt, s maga alá mutatott. Alattunk - kezdte Jonnie - a kvarctömb benyúlik a szirtbe. Lehetséges, hogy kétháromszáz lábanként zsebtelérek vannak alattunk. Megnyitunk egy aknát, hogy ráleljünk egy telérre, aztán a felszín alatt követjük az aranyat, míg ki nem jutunk a szirt oldalához. Megpróbáljuk az ellenkez irányból kitermelni az aranyat! A többiek elcsendesedtek. - És a repedés... nem robbanthatunk: letörnénk a szirt elejét. - Fúrókat fogunk használni. Pontfúrókkal párhuzamos furatokat készítünk, majd rezg ékeket nyomunk a furatokba, melyek aztán letörik a kívánt darabot. El fog tartani egy darabig. Keményen kell dolgoznunk, s akkor talán sikerrel járunk. A föld alatt? Lassan megvilágosodott bennük az ötlet kiválósága. A m szakvezet és Dunneldeen tervet kezdtek sz ni arról, hogy további fúrókat, kotrógépeket és futószalagokat szállítanak ide. Megkönnyebbülés hullámzott végig az embereken. Mikor m szakváltáskor a többiek is meghallották a tervet, felvidultak. Már nagyon utáltak köteleken lógva dolgozni a szédít mélység felett. - Álljunk neki, miel tt a távfelderít ismét elhúz a fejünk felett. Terl meg rült, de attól még megmaradt bányásznak. Látni fogja, hogy mit csinálunk, és er t merít bel le. Olyan lesz ez a munka, mintha teáskanállal próbálkoznánk lyukat fúrni a sziklába, ezért a három m szaknak folyamatosan kell váltania egymást. Az id járás miatt mindenesetre kellemesebb lesz a föld alatt dolgozni. A kitermelt k zettel feltöltjük a szirt tetejét. Határozzuk meg az akna pontos helyét. A légi kocsi hajtóm ve ismét felzúgott. Dunneldeen pilótákért kiáltott, és összeszedte a felszerelést. Talán meg tudjuk csinálni, gondolta Jonnie. 3. Zzt aggódva figyelte Terlt, és a szerel kb l álló nyüzsg hadat, amint azok egy kiszolgált távbombázón dolgoztak. A hatalmas, föld alatti garázsok és hangárok visszaverték a visító fúrók és döng kalapácsok hangját. Az utolsó olyan teleportáció után, mikor munkások érkeztek a Földre, Zzt visszakapta a szerel it. Leszámítva a távfelderít k háromnaponként esedékes feltöltését; Zzt már semmilyen munkával sem volt elmaradva. Terl egészen idáig békén hagyta a szállítási részleg vezet jét és csapatát. Terl maga tartotta karban a húsz, közelben sorakozó harci gépet, így leszámítva a mostani alkalmatlankodást, Zzt-nek kevés oka volt panaszra. De ez az idiotizmus! Távbombázó? Tudta, jobb, ha semmit sem szól. Terl a hatalmas gép irányítófülkéjében dolgozott. A sz re összetapadt a zsírtól és az izzadtságtól. A mancsában egy kicsiny billenty zetet tartott, melynek segítségével alapbeállításokat írt bele a távbombázó memóriapaneljébe. - Skócia... Svédország... - sorolta Terl a táblázataiból és feljegyzéseib l kiolvasott helyeket, s írta bele ezen helyek koordinátáit a távbombázó memóriájába. Az irányítófülkében nem volt egy ülés sem, mivel ezt a géptípust nem pilóta irányítja. Terl kényelmetlenül kuporgott a hajtóm vet fed burkolaton. - ... Oroszország... Alpok.... Olaszország... Kína... nem. Alpok... India... Kína... Afrika...

196

- Terl - szólt félénken Zzt. - Pofa be - csattant fel Terl, s még csak fel sem nézett a papírjaiból. - Amazonas... Andok... Mexikó... Szikláshegység! Sziklás-hegység egyszer, kétszer, háromszor! - Terl - szólt ismét Zzt. - Ez a gép nem repült már ezer éve. Ez egy roncs. - Éppen felújítjuk, nem? - vicsorgott Terl Zzt-re. A biztonsági f nök befejezte az alapbeállítások rögzítését, és felállt. - Terl, biztosan nem tudod, hogy ez a gép részt vett a bolygó meghódításában. Ez volt az egyik távbombázó, amely elgázosította a földet, miel tt a mieink idejöttek volna. - Nos, én is gáztartályokat szereltem bele, igaz? - De Terl, ezer évvel ezel tt igáztuk le ezt a bolygót. Ha most ereszted ki a gyilkos gázt ebb l a gépb l, az elérheti a mi bányavidékeinket is. - Ha nem vetted volna észre, gázmaszkot viselünk - mondta Terl, aki vállon veregette Zzt-t, és visszamászott a hatalmas gép belsejébe. A szerel k éppen akkor görgették el a hatalmas tartályokat a föld alatti raktárakból. A szerel knek óvatosan le kellett tisztítaniuk a tartályokról az ezer év alatt rájuk rakódott piszkot. Terl határozottan irányította a hatalmába került szerel ket. - Tizenöt tartályt! Ez csak tizennégy. Hozzatok még egyet! - Néhány szerel elrohant, Terl pedig motyogva, a színkódnak megfelel en, vezetékeket csatlakoztatott a tartályok szelepeire. - Terl, ezt a távbombázót csak az érdekessége miatt tartották itt. Ez a gép már veszélyes. Ezt nem olyan irányítani, mint egy távfelderít t, amelyiknek csak egy aprócska hajtóm ve van. Ennek a hajtóm ve olyan er s, mint egy tucat teherhajó hajtóm ve együttvéve. Képes arra, hogy az általad kiküldött jelet felülbírálja, és a gázt bárhol kieressze a légkörbe. Túl megbízhatatlanok ezek a gépek ahhoz, hogy ilyen feladatokra használd ket. Ha egyszer elindítod ezt a távbombázót, lehet hogy sosem tudod már megállítani. Olyan ez, mint a teleportáció, visszafordíthatatlan. - Pofa be - mondta Terl. - A szabályzat szerint - akadékoskodott tovább Zzt - ezeket a gépeket csak a “legsúlyosabb veszélyhelyzet" esetén szabad alkalmazni! Most nincs veszélyhelyzet, Terl. - Pofa be - szólt ismét Terl, s folytatta a vezetékek összekapcsolását. - Úgy rendelkeztél, hogy ez a gép egyfolytában az automatikus üzemanyagtölt állomás öblében várakozzon. Szükségünk van arra a területre. Ott javítjuk a teherhajókat. Ez egy harci gép, és bolygók megtámadására szolgál, majd soha többé nem használják ezután, kivéve visszavonuláskor. Most nincs háború, és visszavonulást sem fújt senki. Terlnek elege lett. Ledobta a jegyzeteit, és Zzt fölé magasodott. - Én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy eldöntsem ezeket a dolgokat. Ezen a bolygón nincs katonai vezetés, ezért a biztonsági f nök látja el ezt a feladatot. A döntésem végleges. Ez a gép a tölt állomás kapujában kell hogy várakozzon, s el ne merd mozdítani onnan! Az irányítás pedig - mondta, s közben megrázta a kicsiny, egy láb hosszú és ugyanolyan széles dobozt Zzt orra el tt - csak a helyes adatok betáplálásától függ, aztán már csak t zgombot kell megnyomni, és minden a várakozásnak megfelel en fog m ködni! Ez a távbombázó repülni fog, és azt fogja tenni, amit tennie kell! És indulásra készen fog várakozni! Zzt meghátrált. Aprócska vontatók vonszolták ki, a történelmi ereklyét a tölt állomás elé, ahol akadályozni fog mindent, s a teherhajók feltöltésére sem marad elegend hely. - Szörnyen mókás helyneveket tápláltál bele - mondta Zzt halványan. Terl egy hatalmas csavarkulcsot tartott a mancsában. Közelebb lépett Zzt-hez. Azok a nevek emberhelynevek voltak. Ezek azok a helyek, ahol még élnek emberállatok. - Csak ezen a pár helyen? - kockáztatta meg Zzt a tréfát.

197

Terl mordult valamit, majd Zzt felé hajította a csavar kulcsot. Zzt lehúzta a fejét, a kulcs pedig csengve-bongva csúszott végig a tölt állomás padlóján, - Úgy viselkedsz, mint egy rült, Terl - mondta Zzt. - Csak idegen fajok szoktak meg rülni! - sikította Terl. Zzt félreállt, ahogy a vontatók betuszkolták a távbombázót a tölt állomás kapujába. - Itt fog maradni! - kiáltotta Terl, habár maga sem tudta, hogy kinek is szánta az utasítást. - A következ négy hónapban bármikor szükség lehet az indítására. - A 93. napon pedig egészen biztosan indítani kell, gondolta, s ezen elmosolyodott. Zzt azon töprengett, vajon lel je-e Terlt, ha valami eldugott helyre érnek. Terl viszszaadta az alkalmazottak fegyvereit, a fegyverállványokat feltöltötte, s ismét megengedte, hogy mindeni viselje az oldalfegyverét. Aztán eszébe jutott, hogy Terl egy borítékot riz valahol, amely "halálesetekor" nyilvánosságra kerülne. Kés bb Zzt négyszemközt elmesélte ezt az egészet Numphnak. Zzt szeretett volna vadászni, a távbombázó viszont elronthatja a játékát. Numph is szívesen kipróbálta volna a vadászatot. De Numph mostanában csak ült, és fásultan meredt maga elé. A távbombázó, amely részt vett a bolygó leigázásában, ott maradt a tölt állomás kapujában, mindenki útjában, megtöltve gyilkos gázzal, készen arra, hogy Terl néhány utasítása alapján, melyeket elegend volt a távirányítóba bebillenty zni, elinduljon halálos küldetésére. Zzt minden egyes alkalommal megborzongott, ahogy elhaladt mellette. Terl minden kétséget kizáróan meg rült. Terl ezen az éjszakán sem volt képes pihenni. Ismét eltel egy nap, és még mindig nincs fogalma arról. hogy Jayed mit keres ezen a bolygón. Mi a fenét akar itt ez a nyomozó? Terl maga elé vette a távfelderít által készített képeket. Az állatok a föld alatt próbálják megközelíteni az aranyat, ami egy okos elhatározás. Talán meg tudják csinálni. Minden este megnézte a két n stényt. Fát és húst dobott be nekik a ketrecbe. Néha csomagot talált a ketrec ajtaja el tt. Elhatározta, nem bosszantja magát azzal, hogy azon gondolkodjon, miképp kerülhetett ide. A csomagokat is bedobálta a ketrecbe. Még korábban megjavította a vezetéket, így a n stények vízhez tudtak jutni. A nagyobbik már ismét tudott ülni. Nem tudott anélkül rájuk nézni, hogy ne a "szellemi kapcsolaton" rágódjon, ami összeköti ket az állattal. Mindegy, amíg az állatok a hegyekben dolgoznak, életben tartja ezt a két n stényt. Így legalább hatni tud az állatokra. De ha eljön a 93. nap! Nem hagyhatja, hogy az állatok esetleg elfecsegjék a történteket. Nem hagyhatja, hogy a Társaság vagy a kormány felel sségre vonja azért, amit tett. Az állatoknak menniük kell, s ez alkalommal az összesnek. Terl álomba merült, de még álmában is töprengett. Egy félig megfogant terv bontakozott ki az agyában. Jayed biztosan visszautasítaná az aranyat. Ez Jayed hibája. De hogy kövessen el egy tökéletes gyilkosságot a B. NY. H. legkiválóbb nyomozója ellen? A gondolatok egymást kergették a fejében. Sikerrel járhat még egyáltalán a vállalkozása? A legnagyobb, legóvatosabb és legéberebb biztonsági f nök lehetne bel le, aki valaha is a Társaság szolgálatában állt. Tényleg meg rült? Nem. Csak okos. 4. Jonnie hazafelé tartott. A falu feletti kanyonban kivezette a három hátaslovat, s a negyedik, irgalmatlanul felmálházott állatot egy teherszállításra átalakított légi kocsiból. A lovak orrlyukából

198

el tör pára apró, fehér fellegként vette körül ket. Az utazás alatt a lovak gyakran nyugtalankodtak. Mikor lecsúszott a szemükr l a kötés, horkolva és topogva hozták Jonnie tudtára, hogy idegenkednek a repülést l. A leveg tiszta volt és hideg ebben a magasságban. A legutolsó vihar alkalmával lehullott hó fehér paplannal takarta be a hegyi világot, lecsendesítve a vidéket. Angus MacTavish és MacGilvy atya elkísérték Jonnie-t. A pilóta a gépen maradt. A gépet el kell tüntetni a kanyonból legkés bb huszonnégy óra múlva. Mikor elindultak a bázisról, a távfelderít éppen elzúgott felettük, s tudták, hogy a felderít gép egy nap múlva ér ismét a hegyek fölé. Egy héttel ezel tt Jonnie arra ébredt fel az éjszaka közepén, hogy tudja, merre keressenek urániumot. A saját falujában! Az esély kicsi volt arra, hogy rátalálnak az ércre, de a falujában el forduló betegségék kétségtelen bizonyítékai voltak az uránium jelenlétének. Lehet hogy nem találnak komoly mennyiség urániumot, de az Uravanb l származó egyetlen darabkánál többre számított. B ntudatot érzett amiatt, hogy hátsó szándék vezérli haza, a falujába. A népét is el kell hoznia onnan, egyrészt hogy megszabaduljanak a sugárzás okozta betegségekt l, másrészt hogy menedéket találjanak a jöv ben bekövetkez bombázások el l. Jonnie az embereivel egy másik, lehetséges lakóhely után kutatott a hegyekben, s tegnap rátaláltak egy alkalmas területre. Egy si bányászváros volt a hegység nyugati oldalán. Alacsonyabban feküdt mint a falu, melyben a népe mostanáig élt, s egy szoros kötötte össze a nyugati lankákkal. Egy patak futott végig a városka f utcáján. Számos épület és lakóház ablakán még mindig sértetlen volt az üveg. Rengeteg vadmarha és más vadak vették körül a kihalt települést. A legfontosabb viszont az volt, hogy a városka mögött egy tágas, egy mérföld hosszú alagút fúrta keresztül a hegyet, amely kiváló menedékhelyül szolgálhat. Az egyik közeli dombon széntelepet találtak. A hely gyönyör volt, urániumnak pedig még nyomát sem találták. Jonnie azt gondolta, rá tudja venni a falujában él ket a költözésre. Már korábban, gyerekként is megpróbálta, s még a saját apja is csak azt gondolta, hogy a túlzott nyugtalanság az oka a fia viselkedésének. Újra meg kell próbálnia. Angus és az atya ragaszkodtak hozzá, hogy elkísérjék. Jonnie beszélt nekik a sugárzás okozta veszélyekr l, mert nem akarta, hogy ne legyenek tisztában a kockázattal, De Angus megrázott egy légz gázzal teli palackot, s azt mondta, mindent ellenrizni fog, s hogy sem bolond, az atya pedig, aki okos és tapasztalt tagja volt az egyháznak, tudta, hogy Jonnie-nak segítségre lesz szüksége. Okosabbak voltak annál, minthogy egyszer en leszálljanak a Falu melletti réten. A faluban él emberek feje felett egész életükben távfelderít k jár röztek, de egy gép megjelenése halálra rémítené ket. Az el z éjszaka els fele tervezéssel telt. Jonnie megbeszélte Angusszal és az atyával, hogy vigyázzanak, nehogy megrémítsék az embereket. Nem beszéljenek szörnyekr l, s ne meséljenek Chrissie nyomorúságos helyzetér l sem. Az is elég különös lesz a falubeliek számára, hogy egyszer csak megjelennek a falu feletti kanyon irányából, miközben az összes hágó és szurdok járhatatlan a lehullott hó miatt. Elindult lefelé a három, lovasát cipel , és a negyedik, terhével küszköd ló. A lovak patájának kopogását elnyelte a laza hó. A falu környékén lév elhagyatott és düledez kunyhók most még elkeserít bb látványt nyújtottak, mint mikor Jonnie még a faluban élt. Csak egyetlen kunyhó felett gomolygott némi füst. Hol lehetnek a kutyák? Jonnie kihúzta magát a lova hátán. A karám, ahol a lovakat tartották, üres volt. Hallgatózni kezdett. Patadobogást hallott a karám túloldalán álló, öreg istállóból, s ett l megnyugodott. Talán nem is csak egy ló van az istállóban, hanem több. Tekintete a másik karámot vette célba, ahová a vadmarhákat szokták terelni, miel tt még leesik az els hó. Nem sok marha búslakodott a karámban. Túl kevés volt ahhoz, hogy a falu átvészelje velük a tél hátralév részét.

199

Angus lecsúszott a lova hátáról, s ahogy ígérte, megvizsgálta a sugárzást. A légz gáz semmilyen reakciót nem mutatott, ahogy Angus kieresztette a palackból. Hol lehetnek a kutyák? Igaz, nincs sok okuk arra, hogy a szabadban kószáljanak, de azért különös. Jonnie az ítél szék épülete felé indult. Angus folytatta kísérletezést. A gáz nem reagált. Egy öreg kutya vánszorgott el az egyik épületb l, s bámult rájuk félvak szemével. Óvatosan közelebb jött, miközben a hasa beleért a magas hóba. Jonnie-hoz somfordált, s szaglászni kezdte. Fehér fellegek törtek el az orrából. Csóválni kezdte a farkát, s egyre közelebb araszolt Jonnie-hoz, majd még hevesebben csóválta a farkát, míg a farka már majdnem a pofáját verdeste. A kutya nyüszíteni kezdett a felismerés örömét l. Három-négy másik kutya ugatással válaszolt az örömteli csaholásra. Jonnie leugrott a lova hátáról. Párduc volt az, a családja egyik kutyája. Jonnie a lovát vezetve ballagni kezdett, miközben a kutya fájdalmas mozdulatokkal próbált ugrálni körülötte. Egy szörnyen sovány gyerek kandikált ki az egyik kunyhó sarka mögül, majd a magas hóban botladozva s néha elterülve benne, elrohant. Jonnie megállt az ítél szék épülete el tt, majd benézett. Az ajtó leszakadva lógott a keretéb l. Az épület hideg volt és kihalt. A szél a havat behordta a terembe, ami nem olvadt el odabent, hiszen a teremben ugyanolyan hideg volt, mint kint. Hátat fordított az épületnek, s a kihalt, pusztuló falut vizsgálta. Füstöt látott felszállni a családja kunyhójából. Elindult a kunyhó felé, majd mikor odaért, bekopogott. Zajokat hallott odabentr l, majd az ajtó nyikorogva kinyílt el tte. Ellen néni volt az. Csak állt az ajtóban, és némán bámult ki a hasadékon. - Jonnie? - mondta, majd hozzátette: - De hát te meghaltál. Szélesre tárta az ajtót, és sírni kezdett. Kis id múlva megtörölte a szemét zb r kötényével. - Gyere be, Jonnie. Még megvan a szobád... de a holmijaidat odaadtuk az egyik korodbeli fiúnak... Gyere be, ki ne h ljön a ház. - Betegség pusztított a faluban? - kérdezte Jonnie a falubeliekre gondolva. - Ó, nem. Semmi szokatlan. Egy szarvas t nt fel a hegyekben, a férfiak pedig elmentek, hogy elejtsék. Nagyon kevés az élelmünk, Jonnie. Ez azóta van így, amióta elmentél. - Hirtelen vádlónak érezte saját szavait. - Úgy értem... Ismét elsírta magát. Jonnie gombócot érzett a torkában. Az asszony megöregedett, id sebbnek nézett ki, mint amilyen id s valójában volt. Lesoványodott. Kiálló arccsontjai nélkülözésr l árulkodtak. Jonnie behívta Angust és az atyát, akik megmelegedtek a t z mellett. Ellen néni még sosem látott idegeneket, így a két idegen férfi látványa megrémisztette. A rémülete persze csak addig tartott, amíg Angus és az atya be nem mutatkoztak neki, mire az asszony csontból f zött forró levessel kínálta meg ket, amir l a két férfi egybehangzóan azt állította, hogy ízletes. Izgatott, kérdésekt l terhes tekintete megnyugodott, s láthatóan jól érezte magát Jonnie és a két idegen társaságában. - Chrissie megtalált téged? - kérdezte félénken. - Chrissie él - mondta Jonnie -, és Pattie is. Nincs ok az aggodalomra. Semmi ok nincs az aggodalomra. - Boldog vagyok, hogy ezt hallom! Úgy aggódtam. De hát annyira el akart menni! Tudod, a lovad id közben visszajött. - Ismét zokogásban tört ki. Jonnie-hoz lépett, és görcsösen magához húzta. Ezután ágyakat készített el arra az esetre, ha a három férfi a kunyhóban töltené az éjszakát. Jonnie elindult, és megkereste azt a kisfiút, aki észrevette ket. Felküldte a hegyre, hogy hívja vissza a szarvasra vadászó embereket.

200

Már négy óra is elmúlott, mire a falu tanácsa összever dött. Jonnie meglep dött, hogy csak az öreg Jimson és Brown Limper Staffor jelentek meg az ítél szék épületében. A harmadik tag mostanában halt meg, s helyette egyel re nem volt más jelölt. Jonnie tüzet gyújtott az épületben, majd a helyére rakta az ajtót. Bemutatta Angust és az atyát. A tanács kissé idegenkedve vette tudomásul a két idegen jelenlétét, hiszen k is, mint Ellen néni, sosem láttak még idegent. Angus és az atya félrehúzódtak a terem szélére, s igyekeztek felt nés nélkül viselkedni. Jonnie elmondta a tanácsnak, hogy mi hozta vissza a falujába. Igyekezett nem megrémíteni ket. Elmagyarázta nekik, hogy a völgy, amelyben élnek, egészségtelen, és hogy ezért olyan kevés a gyermek, és emiatt oly sok a halott. Emlékeztette ket arra, hogy annak idején jobb lakóhely keresésére indult, és azt mondta nekik, hogy talált egy alkalmasabb helyet. Az új falu nagyon szép. Patak folyik végig a f utcáján, nem teríti be ilyen vastagon a hó, és rengeteg állat kóborol a környékén. Az épületek jó állapotban vannak, a közelben pedig fekete kövek találhatók; melyek égés közben nagyon nagy meleget adnak. Csodálatos hely. Az öreg Jimsont érdekelte az új lakóhely, és láthatóan hajlott a költözésre, de a döntést meg kellett beszélnie Brown Limperrel. Brown Limperben még élt a gy lölet, amit Jonnie iránt érzett. Jonnie elment ugyan a faluból, de magával csalta Chrissie-t és Pattie-t, talán a végzetükbe, aztán egy és egy fél év múltán felt nik, s azt követeli, hogy hagyják el az otthonukat. Nekik ez az otthonuk. Itt mindig biztonságban voltak. Szavaztak. A szavazás döntetlenül végz dött. A tanács nem tudta, hogy mitév legyen. - Össze kell hívni az egész falut. Falugy lést kell tartani - mondta Jonnie. - Ez, amióta élek, nem fordult el - mondta Brown Limper. - Én emlékszem egyre - szólt Jimson. - Harminc évvel ezel tt arról kellett dönteni, hogy áthelyezzük-e a karámokat. - Mikor a tanács nem tud dönteni - szólt Jonnie - falugy lést kell összehívni. Brown Limpernek nem tetszett az ötlet, de semmit sem tehetett ellene. A tanácskozás alatt a kíváncsi falubeliek már besomfordáltak az ítél szék épületébe, így Jonnie könnyedén össze tudta hívni a falu népét. Öt óra volt, és teljesen sötét, mire a nép összegy lt az épületben. Jonnie hozatott még fát, hogy a t z ismét lángra kapjon. Ugyan hoztak magukkal bányászlámpákat, de Jonnie nem akarta meggyújtani ket. Mikor az utolsók is leültek a padokra és a padlóra, és a t z fényében fürd arcok Jonnie felé fordultak, a férfi kezdte rosszul érezni magát a füstös teremben. Elcsigázott embereket látott maga el tt. Soványak voltak, némelyek pedig betegek. A gyerekek túlságosan is csendben voltak. Már csak huszonnyolc kisgyerek volt a faluban. A psziklók elleni gy lölet fellángolt a szívében. Ett l, furcsa mód, még nyugodtabb lett. Az emberekre mosolygott, noha sírni lett volna kedve. Jonnie, a tanács engedélyével, kinyitotta a zsákját. Ajándékokkal volt tele. Szárított húst. f szereket és különös kovaköveket vett el bel le, melyek hatalmas szikraes t adtak ki magukból. Jonnie el húzott még néhány rozsdamentes fejszét, s megmutatta nekik, hogyan tudnak egyetlen csapással kettészelni egy jókora darab rönköt. Az embereket leny gözte a látvány. Jonnie átnyújtotta nekik a fejszéket. Egy csomó rozsdamentes kés is el került a zsákjából. Mikor megmutatta neki, hogy milyen élesek, s óvta ket, nehogy az ujjukat vágják el, az asszonyok izgatottak lettek. Körbeadta a késeket is. Végül elérkezett jövetele valódi céljához, és mesélt az új faluról, s arról, hogy milyen egyszer lenne odaköltözniük. Még nem merte megemlíteni, hogy repülve tennék meg az utat, mert tudta, hogy halálra rémisztené ket. Senki nem kérdezett semmit. Jonnie rosszat sejtett.

201

A zsákjából el húzott egy háromszög alakú üvegcserepet, s felmutatta, hogy mindenki jól láthassa. Azt mondta nekik, hogy az új faluban nagyon sok ablakot borít ilyen anyag, ami beengedi a fényt, de kirekeszti a hideget. Körbeadták az üvegdarabot. Az egyik kisfiú kissé megvágta vele az ujját, mire az üveget gyorsan visszaadták Jonnienak. Próbálta elmagyarázni nekik, hogy ez a völgy teszi beteggé az ittél ket. Olyan méreg van a leveg ben, amely meggátolja, hogy gyerekek szülessenek. Gondterhelt tekintettel kérte meg az öreg Jimsont, hogy szavaztasson arról, amit az imént hallottak. Ki támogatja a költözést? Megszámolták. Ki támogatja a maradást? Megszámolták. Hárman a költözést, míg tizenöten a maradást támogatták. Nem számolták a gyermekek szavazatait. Jonnie nem akart beletör dni a döntésbe. Felállt. - Mondjátok el nekem - kérte a falubelieket -, hogy miért döntöttetek így. Az öreged Torrence Marshall felállt. körülnézett, hogy senki nem ellenzi-e, hogy beszéljen, majd így szólt: - Ez a mi otthonunk. Itt biztonságban vagyunk. Köszönjük az ajándékokat. Örülünk, hogy hazajöttél - mondta, s ezzel leült. Brown Limper önelégülten mosolygott. Az emberek, vacsoraid lévén, lassan elszállingóztak. Jonnie leült. A fejét a kezébe fogta, s megtörten bámult maga elé. Érezte az atya kezét a vállán. - Egy ember - szólt az atya - ritkán lehet próféta a saját hazájában. - Nem err l van szó - mondta Jonnie -, hanem... - Nem tudta befejezni. Csupán néhány szó járt a fejében: “Szegény népem. Szegény szerencsétlenek." Az est folyamán felment a dombra, ahol a temet volt. Addig turkálta a havat, míg meg nem találta az apja sírján álló keresztet. A kereszt félrebillent. A helyére állította, és rákarcolta az apja nevét. Sokáig állt a hidegben, s a lapos sírhantot nézte. Az apja sem akarta elhagyni a falut. A falut, ahol mindenki meg fog halni. Az Égig Ér Szirt meredek lejt ir l lezúduló szél keservesen felnyögött. 5. - Ébredj, Jonnie! Ébredj! Berobbant! Jonnie megpróbálta kiverni az álmot a szeméb l. Még sötét volt. Kés n hajnalodik ebben az évszakban. Furcsa volt a számára, hogy a saját szobájában van, miközben Angus rázza a vállát, az asztalon pedig egy bányászlámpa világít. Lassacskán felfogta, hogy Angus mir l beszél, majd felkelt, s öltözködni kezdett. Angus nagyon korán ébredt, s mivel szomjas volt, a vödrök körül motozott. Vizet egyikben sem talált, s mivel azt mondta, nem szeret havat enni, Ellen néni felajánlotta, hogy elmegy vízért. Angus erre azt mondta, hogy majd hoz vizet, ha Ellen néni megmutatja neki, hogy merre találja a forrást. Az asszony elmagyarázta neki, hogy hol van az a faluszéli forrás, ahonnan a vizet hozzák. Angus vödröt fogott, s elindult vízért. De mivel megígérte Jonnie-nak, hogy sehova nem megy anélkül, hogy ne ellenrizné a sugárzást, egy palack légz gázt és a hozzá tartozó távirányítót is elvitte magával. Harminclábanként lerakta a palackot, s kinyitotta a szelepet, s egyszer csak tessék, a gáz berobbant! Az izgalommal és reménnyel teli Angus Jonnie kezébe nyomta a ruháit, majd kifelé tuszkolta az ajtón. Elindultak a forrás felé. Angus megállította Jonnie-t. A távirányítóval kinyitotta a palack szelepét. BUMM! A gáz fellobbant, majd hatalmasat dörrent.

202

Az atya, aki felébredt a motoszkálásra, melléjük lépett. Angus megismételte a kísérletet, hogy az atya is lássa az eredményt. Hideg futott végig Jonnie hátán, de nem a fagyos reggel volt az oka. Azon az ösvényen álltak, amelyen a falubeliek naponta többször is végigmennek, hogy vizet vigyenek a kunyhójukba. Gyermekkorában egyfolytában lázadozott a házimunka ellen. már férfi, mondta magáról szinte attól a naptól kezdve, hogy járni kezdett. A férfiak vadászni szoktak menni, s nem a padlót söprik, s vízért sem járnak a forrásra. Soha nem hozott egyetlen vödör vizet sem err l a forrásról. Még a lovait is egy másik forrásnál itatta. Lúdb rös lett a felismerést l, hogy maga sem ellenálló a sugárzással szemben. Csak egyszer en elkerülte ezt a helyet. Nem érte el a sugárzás. S mindez azért történt, mert nem volt hajlandó vizet hozni a forrásról. A falubelieket persze - különösen a gyerekeket és az asszonyokat - s azok az öregeket, akik még ki tudnak emelni egy teli vödröt a forrásból, naponta éri a sugárzás. Jonnie mélységes sajnálatot érzett a népe iránt. Angus azonnal neki akart kezdeni az ásásnak, Jonnie azonban az atya segítségével visszatartotta. - Nincs véd ruhánk - mondta Jonnie. - Ólomra és ólomüvegre lenne szükségünk. Egyel re kerítsük körbe ezt a területet, aztán majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Óvatos kísérletezgetés után kirajzolódott el ttük a sugárzó terület. A sugárzás harminc láb átmér j körben volt képes berobbantani a légz gázt. Angus éppen a kör közepére talált rá, mikor el ször próbálkozott. Az egyik elhagyott kunyhó kemencéjében talált hamuval megjelölték a sugárzó területet. Jonnie fejszével egyforma karókat faragott, majd kör alakban leszúrták ket a sugárzó terület köré. Végezetül egy hosszú kötéllel körbetekerték a földb l kiálló karókat. Jimsont és néhány más falubelit el csalt a robbanás. Tudni szerették volna, hogy mi történt. Jonnie az atyára bízta, hogy megmagyarázza a történteket. Miközben a karókkal dolgozott, foszlányokat hallott az atya magyarázatából. Valami lélekr l beszélt. Isten tudja, hogy az atya hogy magyarázta a jelenséget: de Jimson azonnal összehívta az embereket a körbekerített terület köré. Jonnie biztos volt benne, hogy a falubeliek nem fogják átlépni a kifeszített kötelet. Hajnalodott. Sietniük kellett, ha délre végezni akartak, s még csak nem is sejtették, hogy hány sugárzó terültet fognak még találni. A távfelderít a falu közelében fog elhúzni, s legkés bb délre itt lesz. Nem akarták, hogy Terl meglássa, miben mesterkednek. A körbekerített terület nem lesz gyanús. Úgy néz ki, mint egy karám. A nyomok már elt ntek. A kutyák, a lovak és az emberek összejárkálták a falu környékét. A kanyonban hagyott gép azonban felhívhatja magára Terl figyelmét, s az öltözékük alapján k hárman is felismerhet ek lesznek a képeken. Miközben az Ellen néni által készítet reggelit majszolták, amit az asszony kihozott nekik, Jonnie végignézett a szélesen terpeszked réten. Mekkora terültet kell átnézniük! Összeszedte magát. Kockázatos volt, de a könyvek szerint a rövid ideig tartó sugárzás még nem károsítja az emberi szervezetet. Gázmaszkot húzott, s légpalackot csatlakoztatott rá. Magához vett néhány palack légz gázt és egy kosár hamut. Elkötötte az egyik lovat. - Végigjárom ezt a rétet - mondta Angusnak és az atyának. - El re, majd harminc lábra odébb, vissza. A légz gázpalack szelepét folyamatosan nyitva tartom, s mikor belobban, ledobok egy marék hamut, s feltartom a kezem. Atyám, maga menjen fel a dombra, és rajzolja le a völgyet, majd Angusszal együtt jelöljék be a rajzon a sugárzó területeket. Rendben? Az atya egy papírlappal és egy ceruzával felment a dombra. Angus követte. A három fiatalember, akik a költözés mellett döntöttek, megkérdezték Jonnie-t, hogy segíthetnek-e valamiben. Jonnie igent mondott, s megkérte ket, hogy készítsék el a lovakat az útra.

203

Jonnie körülnézett. Minden készen állt. A vörösen izzó nap fényét l a hó csillogni kezdett. Megtapogatta a gázmaszkját. hogy az jól illeszkedik-e az arcára, kinyitotta a légz gázzal teli palack szelepét, majd lóháton elindult a rét felé. Alig egy perc múlva a kezében tartott palackból kiáramló gáz belobbant. Ledobott egy marék hamut, feltartotta a karját, majd gyorsan továbbindult. Angus kiáltása jól hallatszott a csendben. Az atya bejelölte a helyet a saját maga által készített térképen. El re-hátra, el re-hátra, végig a réten. Apró robbanás, egy marék hamu, kar a magasba, Angus visszhangzó kiáltása, majd ismét a paták dobogása. Lecserélte a lovat, magához vett egy teli palack légz gázt, s folytatta a terület feltárását. A falubeliek értetlenül figyelték Jonnie-t.Jonnie Goodboy gyakran csinált különös dolgokat. Mindenki tudta, hogy kiváló lovas, de azt senki nem tudta, hogy mi az a furcsa fáklya a kezében, ami néha-néha fellobban. Az öreg Jimson elmondta a magyarázatot, amit az egyházi embert l hallott, aki Jonnie-val érkezett, s eddig egy Skócia nev helyen élt. A falubeliek nem voltak biztosak benne, hogy vannak más falvak is a közelben, s megörültek a hír hallatán. Ó, igen. k is hallottak róluk. A hegyek túloldalán lehetnek, de az állandó hó miatt soha nem próbálták meg felkutatni ket. De JJonnie Goodboy rátalált a többi falura. Két óra múlva négy kimerült ló és tizenhat kiürült légz gázpalack jelezte, hogy a kimerült Jonnie végzett a munkával. Szorította ket az id , s már nem volt lehet ségük arra, hogy kiértékeljék az atya által készített térképet s a rajta lév jelöléseket. Úgy döntöttek, hogy ajándékba hagyják a lovakat, és gyalog mennek vissza a géphez. Az atya elmagyarázta Jimsonnak, hogy az embereket tartsa távol a hamukupacoktól és környékükt l. Kérte Jimsont, hogy Brown Limper kétkedése ellenére, higgyen neki. Ellen néni rémülten figyelte a három férfi készül dését. - Ismét elmész, Jonnie. Azon töprengett, hogy hogyan mondja meg neki, hogy számára már csak Jonnie jelenti a családot. - Van kedved velem jönni? - kérdezte Jonnie. Hát, nem volt. Ez a hely volt az otthonuk. Jonnie-t hajtja a vére, de biztosan vissza fog jönni, gondolta az asszony. Jonnie megígérte, hogy megpróbál minél el bb visszatérni, majd odaadta az aszszonynak az ajándékokat, melyeket neki szánt: egy hatalmas, rozsdamentes kannát, három kést, s egy hosszú prémkabátot. Az asszony úgy tett, mintha tetszenének neki az ajándékok, de mikor integetni kezdett, elsírta magát. Szörny érzése támadt. Úgy érezte, soha többé nem látja viszont Jonnie-t. 6. Zaj verte fel a lel helyhez közelében lév bányászvároska ezeréves csendjét. A skótok keményen dolgoztak. Jót mulattak azon, hogy elfoglalták a “Birodalmi Bányászati Részvénytársaság" irodáit. Az épület majdnem érintetlen volt, így egy alapos takarítás után berendezkedhettek az irodákban. Jonnie arra gyanakodott, hogy valaki újjáépítette a várost, miután az ólombánya kimerült. Ez a város egyáltalán nem hasonlított a többi, környékbeli városra. Próbált rájönni, hogy vajon miért építenek újjá egy várost, miután kimerült a közelében lév lel hely, de a bizonyítékok azt mutatták, hogy valakik mégis megtették. Az irodaépület mellett álló ház homlokzatára a “Fogadó egy vödör vérhez" feliratot mázolták. Az atya határozottan megtiltotta, hogy belépjenek az ajtaján. Az ablaküvegei és tükrei dacoltak a korral, a falára festett félmeztelen táncosn k pedig - ugyan már kifakultak, de

204

- még mindig jól látszottak. Az utca túloldalán egy “Wells Fargo" nev iroda állt, nem messze a “Börtön"-t l. Mindannyian a “London Palace Elite Hotel"-ben laktak, melynek lakosztályait olyan hírességekr l nevezték el, akik a bányászat terén jeleskedtek. Három öregaszszonyt hoztak magukkal, akik átvették a hatalmat a széntüzelés konyha felett, melyet Angus mutatott meg nekik. Még folyóvíz is volt a konyhában! Luxus! A “Birodalmi Bányászati Részvénytársaság" irodáiban találtak még mindig m köd modelleket, melyek az alattuk húzódó bányák m ködését mutatták be, valamint “történeti füzetek"-et, melyek a régi, “szép és vad" id kr l meséltek, és a “rossz emberek"-r l. Furcsa táblázatokat is találtak, melyek túrák kezdési id pontjait tartalmazták, mely túrák id pontjai minden esetben egybeestek egy “bankrablás" id pontjával. A falakra festett aranyásók, érckutatók és “rossz emberek" figyelték a skótok munkáját. Robert, a Róka és a két pilóta egy teherhajó ellopásának lehet ségét mérlegelte. Nem volt olyan járm vük, mellyel Skóciába vagy Európába menekülhettek volna, mert a kitermeléshez használt repül eszközök csak rövid távok megtételére voltak alkalmasak. Azóta töprengtek ezen a problémán, amióta a démon bombázással fenyegette meg ket. Úgy érezték, mostantól kezdve nem csak önmagukért felel sek, hanem a többi embert is figyelmeztetniük kell, akiknek a nyomára akadnak. Arra is vigyázniuk kell, hogy fel ne keltsék a psziklók gyanúját. Egy már leveg ben lév teherhajó, melyr l a psziklók azt hiszik, tengerentúli területekre hajózott, megszerzése t nt az egyetlen járható útnak. Persze azt is tudták, hogy elhallgattatni a psziklópilóta rádióját, s menet közben, a leveg ben átmászni egy teherhajóra szinte megoldhatatlan feladat lenne a számukra. A másik csoport, Thor és Dunneldeen vezetésével, eközben folytatta a kitermelést. Elérték a telért, s hüvelykr l hüvelykre haladtak a szirt széle felé. A kvarc, ami az útjukba akadt, tiszta volt és gyönyör , de arany nem volt benne. Jonnie elmagyarázta nekik, amit is csak könyvekb l tudott, hogy az arany zsebtelérekben húzódik alattuk. Háromszáz lábanként találnak csak nagyobb mennyiség aranyat. Ez a lel hely nem olyan volt, mint azok, ahol egybefügg aranytelér van a talajban. Itt ki kell bányászniuk a kvarcot is ahhoz, hogy hozzáférjenek az aranyhoz. A sziklában lév repedés tágult egy kicsit az elmúlt id ben, ami nyugtalanította ket. Doktor MacDermott, a történész, székét a falnak döntve, magáról megfeledkezve, szorgalmasan olvasta az egyik közeli bányászvároska összed lt iskolai könyvtárából hozott könyveket. Jonnie. Angus, az atya és a tanító összehajoltak az atya által rajzolt térkép felett. A sugárzó helyek pontjai egy egyenest jelöltek ki. Jonnie el ször azt gondolta, uránlel hely húzódik a föld alatt, de az egyenes túl szabályos volt. - Harmincyardonként vannak - szólt Jonnie - egyenes vonalban. Töprengve bámulták a térképet. mikor Doktor MacDermott melléjük lépett. - Találtam valami érdekeset, MacTyler - mondta a történész, s megrázta a kezében tartott könyvet. - A kinkó útikönyv furcsa dolgokat írt a Légier Akadémiájáról. Jonnie megrántotta a vállát. - Sokszor csak a psziklóknak akartak kedveskedni azzal, amit leírtak. - De az Akadémiát egy védelmi bázisnak nevezte. -Tudom - mondta Jonnie. - Nagyot akartak mondani, mivel ott zajlott az utolsó összecsapás az emberek és a psziklók között. - De ott tényleg volt egy “els dleges védelmi bázis" - mondta a történész, és ismét megrázta, a kezében tartott könyvet. Jonnie a könyvre nézett. “Polgárvédelmi szabályzat az iskolás korú gyermekek atomtámadás esetén való kitelepítésére." - De hát nem tudjuk, hogy hol - mondta Jonnie. Az id s ember visszacsoszogott a könyveihez. - De igen! - Egy kötettel tért vissza, amely a védelmi kiadások túllépésével kapcsolatos kongresszusi meghallgatásokat tar-

205

talmazta. MacDermott kinyitotta a könyvet a bejelölt lapnál. Olvasni kezdett. - Aldrich szenátor kérdése: A védelmi miniszter ezek szerint beismeri, hogy a Szikláshegységben megépített els dleges védelmi bázis költségvetése kongresszusi jóváhagyás nélkül lépte túl az egy egész hat tized milliárd dollárt? Jól értem önt, miniszter úr? MacDermott megmutatta Jonnie-nak a könyvet, majd becsukta. - Szóval a kinkóknak igazuk volt, de ezt k maguk sem tudták. Létezett egy “els dleges védelmi bázis" és ez tényleg a Sziklás-hegységben volt. - Elmosolyodott, s a székére bámult. Jonnie maga elé nézett. A sír! Az acélajtók s a halott katonák a lépcs n. A sír! - Doktor Mac - kiáltotta Jonnie. - Jöjjön ide, kérem. Megmutatta neki a rajzolt térképet. - Ön elmesélt egyszer egy történetet, amely arról szólt, hogy a királyn felföldi seregébe tartozó katonák aknákat telepítettek Dumbartontól Falkirkig. A történész bólintott. A rajzot nézte. - Találtak a környéken összeroncsolódott harcjárm -maradványokat? - kérdezte. - Nem - válaszolta Jonnie. - De nézze! A vonal pontosan ott szeli keresztbe a falu felé vezet hágót, ahol az eléri a rétet, melyen a falu fekszik. A sugárzó területek egyenl távolságra vannak egymástól, az általuk meghatározott vonal pedig egyenes. - De nincsenek harcjárm vek... - kezdet az atya. - Az aknák nem robbantak fel! - mondta Jonnie. - Csak szétestek. - Hogy jöttél rá minderre? - kérdezte a történész. Jonnie elmosolyodott. Nehéz volt err l beszélni. Felemelte a rajzot, hogy elleplezze zavarát. Egy pillanat múltán így szólt: - Ez a hágó a nyugati síkságról vezet fel a rétre, a rét mögött pedig egy kanyon vezet tovább a hegyek felé. A kanyon végében rejt zik az si, emberi kormányzat által építtetett els dleges védelmi bázis. - Kiegészítette az atya által készített rajzot. Jonnie úgy érezte, hogy sírni tudna. Nagyot nyelt. - Sokat töprengtem azon, hogy hol lehet a kibányászott uránium. Tudtam, hogy valahol lennie kell... Az atya gyengéden megérintette Jonnie karját. Nem szerette volna, ha Jonnie csalóka ábrándokba ringatja magát. - A bázison biztosan nem tároltak urániumot, legényke. - De a bázison lév iratokból talán ki tudjuk olvasni, hogy hol lehet! - mondta Jonnie. - Biztosan voltak térképeik és kommunikációs berendezéseik... Tudom, hogy rátalálunk a megoldásra! Angus a rajzolt térképre meredt. - Ó! - mondta magának. - Aknák! Én meg ott topogtam közöttük! Robert, a Róka azonnal szervezni kezdte a sír feltárására induló csapatot. A történész kutatni kezdett a könyveiben. Arról szeretett volna megtudni valamit, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a sírba való behatolás. - Ne aggódj, legényke - mondta az atya Jonnie-nak, aki szótlanul meredt maga elé. - Hajnalban már többet fogunk tudni.

206

X. RÉSZ 1. Az ajtó résnyire nyílt, pont úgy, ahogy évekkel ezel tt Jonnie hagyta. Az ajtó el tt, hóval borítva, pontosan ott feküdt a retesz, ahová annak idején dobta. Talán még a szag is olyan volt, mint akkor, habár Jonnie most gázmaszkot viselt. Mikor már elég világos volt ahhoz, hogy a leveg be emelkedhessenek, elindultak, majd Jonnie leszállt az ajtó elé. A skótok kirakodták a felszerelést. A gépnek el kellett repülnie, s a nyomokat is el kellett tüntetniük, miel tt a távfelderít a fejük fölé ér. Robert, a Róka nyugodt hangon utasította a csapatot. - Megvannak a lámpák? Nézzétek meg a tartalék palackokat. Hol van Daniel? Vigyázzatok a robbanóanyaggal... Az egyik skót kalapáccsal akart nekiesni az ajtónak, hogy kinyissa, Angus azonban azonnal ott termett, és ellökte az ajtótól. - Nem, nem, nem. Csak egy kis olajra van szükség. - Angus megrázott egy olajosflakont. A hangja tompán hallatszott a gázmaszkon keresztül. Mindannyian gázmaszkot viseltek. A történész olyan írásra lelt éjszaka, amely szerint rendkívül egészségtelen bemászni régi sírokba. Valamilyen “spórák" keletkeznek a bomlás során, amelyt l az emberek kiköhögik a tüdejüket. - Mehetek els ként, Jonnie? - kérdezte Angus. Jonnie elvette t le a csomagját, így a skót becsúszott a két ajtószárny közötti hasadékon. A bányászlámpa megvilágította az ajtó mögötti látványt. - Ó! Jócskán van itt halott ember! - A flakonból olajat öntött a zsanérokra. Most próbáld meg, Jonnie. Jonnie nekifeszült az ajtótábláknak, melyek eltávolodtak egymástól, fénnyel árasztva el az ajtó mögötti lépcs sor tetejét. Angus ellépett a nyíló ajtótáblák útjából, s szanaszét hever emberi maradványokra gázolt. Csontok pora szállongott a csizmája körül. Tiszteletteljes rettegéssel bámulták a lépcs t. A temet vé vált bázisban eddig senki nem zavarta meg a halottak nyugalmát. Rengeteg holttest feküdt a bázis padlóján, melyek, mivel védve voltak az állatoktól és az id járástól, az ezer év ellenére is még felismerhet ek maradtak. Ahogy elindultak lefelé a hosszú lépcs n, több száz ember maradványa tárult a szemük elé. Az egy évtizeddel ezel tti pillanatig, mikor Jonnie megzavarta a nyugalmukat, el voltak zárva a leveg t l, így a ruházatuk, a fegyvereik és a felszerelésük felismerhet maradt, a csontjaik viszont porrá váltak. - El refelé buktak el - szólt Robert, a Róka. - Olyanok, mint egy befelé menetel sereg. Látjátok? Az a kett , ott a lépcs tetején, azok zárták be az ajtót. - A gáz - mondta Jonnie. - Kinyitották az ajtót, hogy beengedjék a katonákat, legalábbis ez t nik valószer nek, a gáz pedig bejutott a bázisra. - Elpusztítva ket mind egy szálig - szólt Robert, a Róka. - Mindenki ellen rizze, hogy feszes-e a gázmaszkja. -El kellene temetnünk ezeket az embereket - mondta az atya. - Mindegyiknek van egy bilétája. - Felemelte az egyiket. - Knowlins, Peter, közlegény USMC 35473524. Vércsoport: B. - Tengerészgyalogosok - mondta a történész. - Most már biztos, hogy katonai bázist találtunk. - El tudod képzelni - kérdezte az atya Jonnie-tól -, hogy a falud valamikor tengerészgyalogsági bázis volt? Végül is különbözik a többi várostól. - A falut már rengetegszer átépítették - mondta Jonnie. - Menjünk, Robert.

207

- Ne feledjétek a sorrendet - mondta Robert a csoportnak. - El ször leltárt készítünk. Ne nyúljatok semmihez, miel tt nem tudjuk, hogy mi az. Hatalmas lehet ez a hely. Ne kóboroljatok el, nehogy elvesszetek. - El kellene temetnünk ezeket az embereket - mondta ismét az atya. - El fogjuk, el fogjuk - mondta neki Robert. - Annak is eljön az ideje. Akinél fegyver van, el re. Riasszátok fel és öljétek meg az állatokat. Öt, géppisztolyokkal felszerelkezett skót iramodott le a lépcs n, készen arra, hogy téli álmot alvó medvével, kígyóval, vagy betévedt farkassal találkoznak, - Szell ztet csapat, készüljetek - szólt Robert, s a válla felett hátrapillantott, hogy a három, szell ztetéssel megbízott skót készen áll-e a hatalmas, bányaszell ztet berendezés csöveinek lecipelésére. Tüzelés hallatszott lentr l. Az öt automata Thompson közül kett megszólalt. Robert kis hatótávolságú adóvev je megreccsent. - Csörg kígyók. Négy. Mind megdöglött. Vége. - Jó - mondta Robert a mikrofonba. Ismét szaggatott lövöldözés hallatszott. A rádió recsegni kezdett. - Téli álmot alvó barna medve. Döglött. Vége. - Jó - mondta ismét Robert. - Ajtók. Nem mozdulnak. - Robbantók - kiáltotta hátra Robert a válla felett. - Nana! - mondta Angus. - Kellhetnek nekünk még azok az ajtók! Készüljetek - mondta Robert a robbantóknak -, a szerel kkel fogtok menni. - A mikrofonba folytatta. - A szerel k készen állnak. Vártak. A rádió megreccsent. - Az ajtó kinyílott. - Csend. - Az ajtót légmentesen zárták le. Valószín leg nincsenek betévedt állatok. Vége. - Szell ztet k, el re - mondta Robert. A csapat utolsó embere egy ketrecbe zárt patkányt vitt magával. Nem sokkal ezután szell ként tört el a leveg a sírból. A rádió recsegve megszólalt. - A patkány még él. Vége. - Te jössz, MacTyler - szólt Robert. Jonnie megtapogatta a gázmaszkját, majd belépett a lépcs tetején gomolygó porfelh be. Még hallotta Robertet, aki a háta mögött felsorakoztatta a többieket, s parancsot adott ki az ajtó el tti terület rendbetételére. Hóval kell behinteniük minden nyomot, hogy a távfelderít által készített képen ne látszódjon, hogy itt jártak. De Jonnie már alig hallotta a fel-felharsanó parancsokat, ahogy ott állt egy régóta halott nemzet védelmi bázisának kapujában. 2. Jonnie bányászlámpájának fénycsóvája falakon pásztázott végig, melyek végtelen folyosókként kanyarogtak el tte. A bázis hatalmas volt. Irodák, irodák, irodák. Szálláshelyek. Raktárak. Lépteik tompán kopogtak a padlón, megzavarva a halottak ezeréves álmát. Találtak a bázis alaprajzáról készített másolatokat. Az egyik skót bukkant rájuk. A folyosórendszer elején álló íróasztalon hevertek. Nem voltak túl részletesek, bizonyára az ideérkez tisztek tájékozódását szolgálták. A skót engedélyt kapott a másolatok szétosztására. Rohanni kezdett, amit l a fejére er sített bányászlámpa veszettül imbolygott, de miel tt még elt nt volna, Jonnie kezébe is nyomott egy példányt. A bázis többszintes volt, így nemcsak egy labirintuslétezett, hanem azalatt is volt egy, meg az alatt is, és így tovább. Jonnie azt a helyiséget kereste, ahonnan a bázist irányíthatták, s ahol talán hatalmas halomban állnak az iratok, melyekb l kihámozhatják azokat az információkat, melyekre oly nagy szükségük van. Vezérl ... vezérl ... hol lehet?

208

Jonnie háta mögött vita bontakozott ki. Angus és Robert, a Róka hangja hallatszott a folyosó végér l. Angus hangosabb volt a szokásosnál. - Mindent tudok a liftekr l! Robert morogni kezdett. - Tudom, hogy elektromos árammal m ködnek. Legel ször ezt tanultam meg az iskolában! Árammal, árammal, árammal! Be kellene indítani a generátorokat, de ezeket már csak a rozsda tartja össze. Ha mégis képesek lennének áramot termelni, akkor sem vennénk a hasznukat, mert nincs hozzá üzemanyagunk. A tartályokban már csak iszap van. Ha valamilyen módon mégiscsak áram jutna ezekbe a vezetékekbe, a lámpák akkor sem gyulladnának fel. Robert morgott valamit. - Persze, a vezetékek valószín leg rendben vannak, csakhogy ezek a kommunikációs rendszer vezetékei, úgyhogy maradjunk a bányászlámpánál! Ne haragudjon, Sir Robert, de a dinosaurusokat sem lehet feléleszteni csak azért, mert megmaradtak a csontjaik. Jonnie hallotta Robert nevetését. Nem értett egyet Angus álláspontjával. Nem tudhatják, hogy nincs-e valamilyen biztonsági áramtermel rendszer, amely, talán a mai napig is, m köd képes. Az is elképzelhet , hogy más tartályokban találnak üzemanyagot. Kicsi volt az esély, hogy egy másik rendszert vagy üzemanyagot találnak, de nem lehetett kizárni. Kétségbeesetten követték a folyosókon végigfutó kábeleket, hogy ráleljenek az alattuk lév szintre vezet lépcs re. Az egyik skót végre rábukkant egy lépcs házra, melyen lejutottak egy emelettel lejjebb. Vezérl ... vezérl ... Rátaláltak egy kommunikációs pultra, s a rádiósra, aki a pultra d lve lelte halálát. Az üzenet még mindig ott volt, ahol a keze lehetett egykoron. ,,SÜRG S. Nem az oroszok azok." - Oroszok? Oroszok? - mondta az egyik skót. - Kik lehetnek azok az oroszok? A félig svéd Thor lépett melléjük. - k egy nép, akik Svédország másik felén éltek. Egyszer a svédek le is rohanták ket. - Ne bántsd az üzenetet - mondta Robert, a Róka. Vezérl ... vezérl ... Egy hatalmas teremben találták magukat. A közepén álló óriási asztalt a Föld térképe borította. Az asztal körül emberi maradványok hevertek, s mindegyik mellett egy-egy hosszú rúd hevert, melyekkel az asztalon lév maketteket tologathatták a térkép megfelel pontjára. A falakat is térképek borították, s az egyik falra egy erkélyt szereltek, melyr l jó rálátás nyílhatott az egész teremre. Bányászlámpák fénycsóvái cikáztak a térképek, a makettek és a halottak között. A látvány leny göz volt. A helyiség berendezése meglep en jó állapotban vészelte át az elmúlt ezer évet. A falakon lógó órák meg rizték az órát és a percet, mikor megálltak. Egy sebtében kifaragott henger állt a térképen, a Szikláshegységt l keletre. Az asztalon fekv rúd vége hozzáért a hengerhez, de a kar annak idején már nem tudta a helyére tolni a hengert. Az egyik, falon függ térképre szintén bejelöltek valamit. Az utolsó “X"-et pont a bázis helyére rajzolták. Túl sok információ volt egy helyen ahhoz, hogy néhány perc alatt végezzenek vele. Beléptek egy szomszédos helyiségbe. Temérdek kapcsolótáblát láttak maguk el tt. A helyiség ajtaja fölé kiírták a helyiség nevét. “Szigorúan titkos." Az egyik kapcsolótábla neve “Helyi védelem" volt. Egy táblázat és egy térkép feküdt a kapcsolótábla pultján. Jonnie odalépett, hogy közelebbr l is megnézze. - HNF aknák - olvasta. A réten keresztülhúzódó aknasor jutott az eszébe. - HNF 15. Talált egy feliratot is: HNF 15. Alatta azonban temérdek gomb volt.

209

HNF? HNF? A történész halk hangon megszólalt Jonnie mögött. - A HNF rövidítés jelentése “harcászati nukleáris fegyverek." Ezek azok az aknák! Angus odalépett melléjük. - Ó! Távgyújtók. Megnyomod a gombot a kapcsolótáblán, az akna meg felrobban. - És akkor is felrobbant volna, ha rálépnek - mondta Jonnie óvatosan. - Nem csoda. hogy a psziklók azt gondolták ezekr l a hegyekr l, hogy radioaktívak. - Mi lehet az a “siló"? - kérdezte az atya egy másik kapcsolótábla el tt állva. - Siló egy, siló kett , és így tovább - olvasta fennhangon. - A silóban - kezdte Thor - búzát szoktak tartani. Legalábbis Svédországban silókban tartják a búzát. - El nem tudom képzelni, hogy miért érdekelte ket a búza. Nézzétek ezeket a gombokat. Látjátok a rajtuk lév feliratokat? “Készenlét", “T z." A történész gyors mozdulatokkal felütött egy szótárt, melyet rendszeresen magával cipelt. Megtalálta. - “Egy. Hengeres, álló helyzet , gabonafélék és más élelmiszerek tárolására alkalmas építmény. Kett . Nagyméret , föld alatti szerkezet, amely alkalmas nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták tárolására és indítására." Jonnie megragadta az atya csuklóját. - Hozzá ne nyúljon ahhoz a kapcsolótáblához! Lehet hogy olyan védelmi rendszere van, amelyr l fogalmunk sincs. - Izgatottan a többiek felé fordult. - Robert, az összes kapcsolótáblát és pultot vedd fel képrögzít vel. Meg kell tudnunk azoknak a silóknak a pontos helyét, mélyek kapcsolatban állnak ezekkel a kapcsolótáblákkal. Azokban a rakétákban biztosan van uránium! 3. Hatalmas raktárak következtek. Angus egy óriási kulcskarikát talált, melyen temérdek kulcs fityegett, s Jonnie el tt lépdelve, sorra kinyitotta a helyiségeket. Robert, a Róka nyugodt léptekkel követte ket. Régi, elny tt köpenyét szorosra húzta magán. Zord hideg volt a bázis gyomrában. Talán még nyáron sincs itt sokkal melegebb, gondolta Robert. Az adóvev je néha megreccsent, mikor a bázist feltáró skótok jelentkeztek. Az adóvev a föld alatt is jól m ködött, mivel bányászati felhasználásra tervezték. Jonnie még mindig nem talált rá azokra az iratokra, melyeket oly nagyon keresett. Egy olyan ellenség ellen harcolni, akinek ismeretlen a taktikája, kockázatos vállalkozás. Még mindig nem találtak semmit sem arról, hogy a psziklók hogyan harcoltak az emberek ellen. A kis csapat fél füllel Robert adóvev jét hallgatta, s közben Angus igyekezetét figyelték. Egy “Fegyverraktár" feliratú, nehéznek látszó ajtó el tt álltak. Angus a kulcsokat próbálgatta. Jonnie-ban felcsillant a remény, hátha nukleáris fegyvereket találnak a raktárban. Az ajtó kinyílt. Dobozok! Ládák! Végeláthatatlan sorokban! Jonnie rávilágított a dobozok címkéire. Nem tudta, hogy mit jelentenek a címkéken lév bet k és számok: ezek a katonák imádták számok és bet k mögé rejteni a dolgaikat. Angus egy jó állapotban megmaradt könyvet lobogtatott a kezében, s táncolni kezdett. - Fegyvertípusok! - kiabálta. - Az összes bet és szám benne van. Még képeket is találtam. - Írd fel - mondta Robert, a Róka a mögötte álló skótnak, aki a leltárt készítette. - Páncéltör gránát! - szólt Angus. - Abban, ott abban! Azokban a hosszú dobozokban! Harckocsi-elhárító, páncéltör lövedékek. - Nukleáris töltet ek? - kérdezte Jonnie. - Nem nukleárisak. Legalábbis ezt írták ide.

210

- Azt hiszem - szólt Robert -, ez csak a helyi fegyverkészlet, melyet a bázis megvédésére használtak volna. Err l a helyr l úgysem láthatták volna el az egész hadsereget. - Elég sok fegyver van itt - mondta Angus. - Pár ezer ember számára lenne elegend ez a fegyverkészlet - szólt Robert. - Kinyissak egy dobozt? - kérdezte Angus Robertt l. - Egy-két dobozt nézzünk meg, hogy meglássuk, milyen állapotban van a tartalmuk - mondta Robert, s intett a közelben álló skótoknak, hogy segítsenek a dobozok kinyitásában. Angus bányászlámpájának fénycsóvája a katalógus lapjain táncolt. - Ah, itt van! “Thompson géppisztoly..." - Abbahagyta, s a dobozokra meredt. Megrázta a fejét, és így szólt: - Nem csoda! - Mi nem csoda? - fakadt ki Robert, egy kissé türelmetlenül. A távfelderít már valószín leg elzúgott a bázis felett, így fel kellett volna menniük, hogy ebédeljenek, és megtöltsék a légpalackjaikat. - A l szer, amit találtunk, jó állapotban volt. Légmentesen zárták le. Valószín leg nem véletlenül. Ezek a Thompsonok már akkor is elavultnak számítottak, mikor felrakták ket arra a teherautóra, amit megtaláltunk. Valószín leg a hallgatóknak küldték ket, hogy gyakoroljanak velük. Ezek ereklyék! Jonnie-nak esze ágában sem volt Thompsonokkal harcolni a psziklók ellen. Nézegetni kezdte a ládákat. Felnyitottak néhány dobozt és ládát. Angus lámpájának fénye megcsillant egy teljesen fémb l készült, könny kézifegyveren: A rákent zsír a hosszú id alatt k keménnyé száradt. - Mark 50-es rohamfegyver! - mondta Angus. - Az utoljára gyártott példányok közül való! Addig simogatom ket, míg dorombolni nem kezdenek! Jonnie bólintott. Kézhez álló fegyvernek látszott. Egy “L SZERRAKTÁR" feliratú ajtó következett. Az ajtó er sebbnek látszott a többinél. Biztosan a l szerek miatt. Talán még nukleáris fegyverek is vannak az ajtó mögött. Angus hagyta, hogy az egyik skót nyissa ki helyette az ajtót. még mindig a dobozokkal volt elfoglalva. Az ajtó mögött, a hosszú sorokban álló dobozok között, azonnal ráakadtak egy “Mark 5o-es fegyverl szer" feliratú ládára. Jonnie egy feszít vasat akasztott le az övér l, s lefeszítette a láda tetejét. Nem volt légmentesen lezárva. A kartonpapírból készített dobozok már szétmálltak. A hüvelyek még rendben voltak, s a bennük ül mag is hibátlannak látszott, de az id már kikezdte -a lövedék alján ül gyutacsot. Jonnie megmutatta Angusnak a hasznavehetetlen lövedékeket. Tovább kutattak nukleáris fegyverek után. Raktárak következtek raktárak után. Aztán találtak valami érdekeset. Szépen összehajtogatott ruhák ezrei feküdtek végtelennek t n polcokon. A ruhák méret szerint sorakoztak, s mindegyikhez tartozott egy pár cip és egy sisak. A ruhákat egyenként átlátszó fóliába csomagolták, amely légmentesen elzárta ket a környezetükt l, így valószín leg eredeti állapotukban maradtak fenn. “SUGÁRVÉDELMI HARCI ÖLTÖZET." Jonnie remeg kézzel szakította fel az egyik fóliát. Ólombetétes ruha. A sisak üvege ólomüvegb l készült. A ruhát a hegyekbe szánták. Szürke, sárgásbarna és zöld terepfoltok tarkállottak rajta. Kincs! Az egyetlen dolog, aminek segítségével fittyet hányhatnak a sugárzásnak! Megmutatta a ruhákat Robertnek, aki az adóvev jén keresztül elújságolta a többieknek a remek hírt, s kérte ket, hogy mindenki folytassa a reá bízott feladatot.

211

Már kifelé tartottak a bázisról, hogy egyenek és megtöltsék a légpalackjaikat, mikor a következ jó hír elért hozzájuk. Dunneldeen hangja hallatszott az adóvev hangszórójából. - Találtunk néhány jó nagy páncélszekrényt. Nincsen rajtuk számzár. Az egyikre azt írták, hogy “Szigorúan titkos", “Nukleáris kézikönyvek", és hogy “Csak az erre felhatalmazott személyek nyithatják ki". Szükségünk lenne a robbantókra. Vége. Mindannyian odasiettek. Robert, a Róka Angusra nézett, de Angus megrázta a fejét. - Ehhez nincsenek kulcsok - mondta. A robbantók t zbiztos robbanóanyagot er sítettek a páncélszekrény zsanérjaira. Mindenki hátrahúzódott a távolabbi folyosókra, miközben a robbantók gyújtózsinórt csévéltek le egy tekercsr l. Mindenki befogta a fülét. A robbanás szét akarta vetni a koponyájukat. Néhány pillanat múlva a lezuhanó páncélajtó nagyot döndült a padlón. Az egyik robbantó t zoltó készülékkel rohant a páncélszekrény felé, de nem volt rá szükség. Fénycsóvák cikáztak a gomolygó porfelh ben. Néhány perc múlva kézikönyveket tartottak a kezükben, melyek elmagyarázták az összes, ezer évvel ezel tt készített nukleáris fegyver kezelését, karbantartását és javítását: azt, hogy hogyan kell megóvni, szállítani, raktározni, élesíteni, s ha a helyzet úgy kívánja, felhasználni ket. - Most már mindent tudunk a nukleáris eszközökr l - mondta Robert, a Róka. - Igen - szólt Jonnie. - De papírokkal mégsem támadhatunk a psziklókra! 4. Már biztosan éjszaka volt, de annyira még odakint sem lehetett sötét, mint az si védelmi bázis gyomrában. A sötétség súlyként nehezedett a lelkükre. A bányászlámpák fénydárdái lyukakat fúrtak a sötétségbe, de ahogy a lámpákat elfordították, a sötétség, mint valami szertefolyó tinta, visszahódította magának a korábban világos területeket. Elindultak egy lefelé vezet rámpán, túljutottak egy légmentesen záródó ajtón, s egy tágas barlangban találták magukat. A felirat szerint a helitéren voltak. A falak mentén álló, id rágta fémgömbök valamikor gépek lehettek. Hosszú lapátok lógtak a tetejükr l. Jonnie látott már ilyen gépeket az emberkönyvekben. “Helikopter" volt a nevük. Jonnie a terem közepén álló gépet bámulta. Néhány skótot azonban egészen más érdekelt. Egy ajtó! Hatalmas volt, fémb l készült, s a két széle beleveszett a sötétségbe. Egy másik bejáratra bukkantak, melyen ezek a gépek szálltak be egykoron. Angus motorokat talált az ajtó széle mellett. - Elektromos. Elektromos! Kíváncsi lennék, hogy ezek a szegény fickók gondolták-e, hogy eljön az az id , mikor mindent kézzel kell csinálni. Mit csináltak volna, ha elfogy az áram? - El is fogyott - mondta Robert, a Róka. Mély hangja ércesen zengett a hatalmas hangárban. - Hozzatok lámpákat, fiúk - mondta Angus, s néhány perc múlva két skót, akik a lámpák, akkumulátorok és vezetékek hordozásával voltak megbízva, már loholtak is lefelé a rámpán, s a magukkal hozott világítási rendszert egy kézikocsin tolták maguk el tt. Töprengve nézték az ajtószárnyakat mozgató motorokat. Robert, a Róka Jonnie-hoz lépett. - Ha ez az ajtó ismét m ködne, ki-be tudnánk repülni rajta. Van ott egy kémlel nyílás. Az ajtót sziklák veszik körül, s úgy néz ki, mintha egy barlang szája lenne. A távfelderít csak sziklákat lát.

212

Jonnie bólintott, habár még mindig a középen álló helikoptert nézte. Itt más volt a leveg , mint a bázis többi részén. A tenyerén érezte. Szárazabb. A helikopterhez ballagott. Igen, ott volt a sas. Nyilakat tartott a karmai közt. Kifakult az ezer év során, de még mindig jól látszott a hatalmas ábra a gép oldalán. Az összes többi gépre jóval kisebb méretben festették fel ezt az ábrát. Jonnie kibet zte a feliratot: - “Az Amerikai Egyesült Államok Elnöke." - Ez egy különleges gép! A történész mutatóujjával a gépre bökött, és így szólt: - Az ország feje. A fegyveres er k f parancsnoka. Jonnie összezavarodott. Igen, lehetséges, hogy eljutott ide az ezer évvel ezel tti katasztrófa napjaiban, de ha így történt, hát hova ment? Irodáknak nyomát sem látták. Jonnie körbejárta a hangárt. Hah! Talált liftet, amely kisebb volt, mint azok, melyeket eddig látott. Tovább kutatott, majd rábukkant egy ajtóra, s mögötte egy felfelé vezet lépcs re. Az ajtót nehéz volt kinyitni, valószín leg légmentesen zárták le egykoron. Minden erejére szükség volt ahhoz, hogy benyomja az ajtót, majd elindult felfelé a lépcs n. A csapat kalapálása lassan elhalkult mögötte. Csak a saját léptei neszét hallotta. A lépcs tetején egy következ , légmentesen lezárt ajtóba ütközött, melyet talán még nehezebb volt kinyitni, mint a lépcs alján lév t. A bázisnak az a része, ahová belépett, teljesen elkülönült a bázis többi részét l. A száraz leveg nek, a légmentesen lezárt ajtóknak, és Isten tudja, hogy még minek köszönhet en, az itt fekv halottak nem porladtak el, hanem összeszáradtak. Katonák hevertek a padlón, néhány pedig az íróasztalára d lve lelte halálát. Csak páran voltak. Kommunikációs helyiségek temérdek irattal. Eligazító helyiség székekkel. Egy bár érintetlen üvegekkel és poharakkal. Kiváló min ség , elegáns bútorok. Sz nyegek. Alig kezdte ket ki az elmúlt ezer év. Meglátta az egyik ajtón a már ismert jelet, majd belépett rajta. A jel, kicsiny szoborként, ott állt a tükörfényes íróasztal szélén. A falon szintén ott látszott a sas a nyilakkal. Egy zászló állt a sarokban, amely meglibbent, mikor Jonnie kinyitotta az ajtót. A mumifikálódott halott az íróasztalra d lve aludta örök álmát. A ruhája kifogástalan állapotban maradt fenn. Jonnie belesett a halott összeszáradt keze alá, majd anélkül hogy hozzáért volna, kihúzott alóla egy köteg iratot. A papírok s a rajtuk szerepl dátumok két nappal kés bbi id pontot rögzítettek, mint a bázis másik részében talált iratok. Jonnie csak arra tudott gondolni, hogy a szell ztet rendszert nem lehetett err l a helyr l irányítani. Mikor a gáz elérte a bázis központi részét, ezeket a helyiségeket azonnal lezárták, de mivel ennek a területnek nem volt különálló szell z rendszere, kimenni pedig, nem mertek, az elnök és csapata egyszer en megfulladt. Jonnie különös tisztelettel övezett kíváncsiságot érzett, ahogy további papírokat vett el az íróasztalról. Az emberi világ utolsó óráinak jelentéseit tartotta a kezében. Még képek is voltak közöttük, melyek közül néhánynak “m holdfelvétel" volt a neve. Siet sen átnézte a jelentéseket. Egy különös tárgy t nt fel London felett. A micsoda mintha a semmib l bukkant volna el . Teleportáció, adta meg a választ Jonnie. 30 000 láb magasságban repült. Ezt jó tudni, gondolta Jonnie. Kinyitott egy tartályt, s egy percen belül London déli része halott volt. Psziklógáz. A mítoszok és legendák szerepl je. A valami kelet felé tartott. 302,6 mérföld per óra sebességgel. Életbe vágóan fontos adat, gondolta Jonnie.

213

Norvégiából indult vadászgépek támadtak rá. A támadást nem viszonozta. A vadászok bevetették az összes rendelkezésükre álló fegyvert, de a legkisebb jelét sem látták annak, hogy kárt tettek volna a szerkezetben. Páncélzat, gondolta Jonnie. Egy “forró drót"-nak nevezett kapcsolat meggátolta, hogy atomháború bontakozzon ki az Egyesült Államok és Oroszország között. Jonnie-nak eszébe jutott a bázis másik részében talált. “Nem az oroszok azok" szöveg üzenet. A micsodát Németország felett nukleáris töltet fegyverrel is megtámadták, de ezzel sem tudtak kárt tenni benne. Nem voltak rajta pilóták, gondolta Jonnie. Távbombázó volt. Nem volt benne légz gáz. A hajtóm ve nagyon er s lehetett. Végigjárta a világ legs r bben lakott vidékeit, ledobálta a tartályait, és kiirtotta az emberiséget. És elpusztította ennek a bázisnak a központi részén megbúvó embereket is, anélkül hogy a psziklók tudtak volna az ittlétükr l, gondolta Jonnie. A bázis másik részében talált térképasztal tanúsága szerint a gépet a bázistól keletre észlelték. Ezután a gép elpusztította az Egyesült Államok keleti partvidékének lakosságát. A jelentés a “Harmat Vonal" bázisairól érkezett, melyek a sark közelében és Kanada területén húzódtak. A gép, a jelentések szerint, komótosan kipusztította a déli félteke s r n lakott vidékeit. Ekkor azonban már valami más is történt. Egymástól független megfigyelések szerint, melyeket m holdfelvételek is alátámasztottak, különös, eddig soha nem látott harcjárm vek jelentek meg egymás után a világ legkülönböz bb pontjain, s pusztítani kezdték a menekül embercsoportokat. Második teleportáció, gondolta Jonnie. A sorban következ jelentések, melyek néha pontatlanok és kapkodóak voltak, egyt l egyig ezekkel a harcjárm vekkel foglalkozták. Az összes jelent s katonai bázist, akár elgázosították már a személyzetét, akár nem, felrobbantották ezek a furcsa, alacsonyan, de nagyon gyorsan repül szerkezetek. A földjárókkal egy id ben harci gépeket is teleportáltak a földre. A jelentések szerint néhány földjáró és harci gép felrobbant. Az okok ismeretlenek. Ezeket a gépeket személyzet irányította, gondolta Jonnie. Mikor ezek a gépek olyan területre értek, melyeket sugárszennyez dés ért a távbombázóra kil tt nukleáris fegyverek tölteteinek robbanásától, a pilótafülkében lév légz gáz berobbanhatott. A távbombázót az egyik m hold Colorado City mellett látta leszállni. A város nagy része romba d lt. Távirányítás, gondolta Jonnie. Már akkor eldöntötték, hogy melyik területet szánják központnak. A távbombázó durva földet érése elpusztította az épületek nagy részét, s ezzel el is készítette a bányászati központ kialakítását. A m holdak észrevettek egy harcjárm vet, amely a légier akadémiája közelében, pilóták által használt oxigénmaszkot visel hallgatókra tüzelt. A hallgatók parancsnoka is küldött egy jelentést a történtekr l. Aztán több jelentés nem érkezett. Az utolsó csata, gondolta Jonnie. A következ jelentések a kommunikációs helyiségb l érkeztek, ahol mindent megtettek annak érdekében, hogy a háromszáz mérföldre északra lév távirányítású antenna segítségével kapcsolatot létesítsenek valakivel, akárkivel, akárhol. Az antennát egy ellenséges harci gép támadta. Rátaláltak a rádióhullám-forrásra, gondolta Jonnie. Az elnök és csapata sikeresen túlélte a támadást, de mivel az ajtókat kénytelenek voltak légmentesen magukra zárni, két óra múlva megfulladtak. Jonnie a papírokat tiszteletteljes mozdulattal beledugta a zsákjába. Kicsit furcsának érezte, hogy megszólítja a hullát. - Sajnálom, hogy nem tudunk már segíteni. Ezer évet késtünk vele. - Rosszul érezte magát.

214

A szomorúságot magával vitte volna ezekb l a nyomasztó, sötét helyiségekb l, ha Dunneldeen szaggatott, vidám nevetése nem tör el az övére akasztott adóvev b l. Jonnie megállt, s a gondolatai visszatértek a jelenbe. - Jonnie, pajtás! - kiáltotta Dunneldeen. - Nem kell többé azon törnöd a fejed, hogy hogyan kaparjunk el urániumot a földb l! Egy teljes nukleáris fegyverkészlet van, épen és sértetlenül, harminc mérföldre északra! Találtunk egy térképet és egy gépet, amelyik a támadás el tt járhatott ott. Most már csak arra kell figyelnünk, hogy véletlenül fel ne robbantsuk az egész bolygót! 5. A katasztrófa földrengés formájában sújtott le rájuk az új év 32. napján. Nem sokkal éjfél után remegés ébresztette fel Jonnie-t. A London Palace Elite Hotel egyik szobájában berendezett iroda bútorzata megnyikordult, s az apróbb holmik egymáshoz ver dtek. Jonnie felült az ágyában. Tudta, hogy a remegés által el re jelzett földrengés bármelyik pillanatban elérheti a települést. Az öreg épület felnyögött. A földrengés okozta morajlás egyre hangosabbá vált. A leger sebb földlökést, úgy fél perc elteltével, egy gyengébb rezgés követte, majd minden elcsendesedett. Ez nem volt szokatlan a Sziklás-hegységben. A földrengés nem tett kárt a régi bányászvároskában sem. Jonnie siet s mozdulatokkal ugyan, de nem túl izgatottan, húzta fel szarvasb r nadrágját és mokaszinját, majd pumab rt terítve magára, a “Birodalmi Bányászati Részvénytársaság" irodaépülete felé indult. A szolgálatban lév r asztalán lámpa világított. A fiatal skót a bányát próbálta hívni. A lézeres adóvev jelei, melyek irányítható módon terjedtek, nem jutottak túl a hegyeken, így nyugodtan használhatták ezeket a rádiókat. A skót felnézett. Az arca kissé sápadt volt. - Nem válaszolnak. - Egyre gyorsabban nyomkodta a hívógombot, mintha azt gondolta volna, az ujja segít célba juttatni az adóvev jelét. - Talán a vev megsérült a földrengésben. Egy perc múlva már készen is állt a felment sereg, akik a köteleket, csörl ket, takarókat, és gyógyszereket bepakolták a várakozó légi kocsiba, majd maguk is beszálltak. Feszült tekintetek fordultak az aranybánya irányába, habár túl messze volt ahhoz, hogy lássák, mi történt. Aggódtak a szolgálatban lév Thorért, a m szakvezet Dwightért, s a tizenöt másik skótért. Az éjszaka koromfeketén borult rájuk. A csillagokat magasban szálló, láthatatlan felh k takarták el. Mégsem kellett vakon repülniük a sötét hegyek között. A gép navigációs m szerei zölden világítani kezdtek, ahogy a gép felemelkedett a földr l. Az egyik képerny n homályosan kirajzolódott az el ttük elterül táj képe. Jonnie élesebbre állította a képet. Mellette a másodpilóta a gép súlyeloszlását figyelte. Jonnie szabad szemmel akarta észrevenni az els , útjukba kerül hegyoldalt. Felkapcsolta a gép fényszóróit. A hóval borított hegyoldal fehéren szikrázott Jonnie szeme el tt, mire Jonnie a gépet a magasba emelte. Tudta, hogy sikerülni fog. Nagyon jól haladtak az el készületekkel. Messze voltak még attól, hogy készen álljanak, de csodaszámba ment már az is, hogy eddig eljutottak. A képerny n a következ hegyoldalt kereste. A képerny elsötétült! Az irányt re nézett. Az utastérben ül emberek feszülten hallgattak. Jonnie szinte hallotta, hogy mit gondolnak. A hegycsúcs elszáguldott alattuk. A kelleténél közelebb volt hozzájuk. Hol lehet a következ ? A rohamfegyverek, melyekét el ször hasznavehetetleneknek ítéltek, kiváló eszközöknek bizonyultak. Leleményességgel és ügyességgel felélesztették a hozzávaló l -

215

szereket. Kivették a lövedékeket a dobozokból, majd a gyutacsot kipiszkálták a hüvelyb l. Óvatos kísérletezés után rájöttek, hogy a hüvely aljára rácsapó elsüt szeg is képes berobbantani a hüvelyben lév l port, amely aztán a lövedéket nagy sebességgel kirepíti a fegyverb l. Jonnie elfordította a gép orrát, hogy egy hirtelen föléjük magasodó szirtet kikerüljenek, majd magasabbra emelkedett. Persze ha túl magasra száll, s ezért a bánya fényeit nem találja meg, menthetetlenül eltéved a sötétben. A gép fényszóróit is megláthatják a psziklók, ezért Jonnie visszaeresztette a gépet a korábbi magasságba. Veszélyes dolog alacsonyan repülni a hegyek között, de most nem emelkedhet a hegyek fölé. Ezután fogták a lövedékeket, és apró lyukat fúrtak a hegyükbe, majd - persze sugárbiztos ruhában - egy morzsányi sugárzó anyagot, melyet egy nukleáris töltet aknából szedtek ki, illesztettek a furatba. A lyukat végül olvasztott ólommal fedték be. Ezután már bátran maguknál tarthatták volna a l szereket, sugárzás biztosan nem érte volna a szervezetüket. De mikor tüzeltek vele, ó! Egy légz gázzal teli palackot vettek célba, s mikor a lövedék beletalált a palackba, a gáz felrobbant! Túl alacsony, gondolta Jonnie, mikor észrevett egy magányos szirtet, amely falként állta el az útjukat. Felemelte a gépet, s átrepültek a szirt felett. Lassítani kell. Nincs szükség még egy katasztrófára. A lövedéknek páncéltör tulajdonsága is volt, így mikor kétszáz yard távolságból egy légz gázzal teli páncéltartályra tüzeltek, a robbanás hanyatt lökte ket. Minden kéznél lév skótot befogtak a lövedékek átalakítására. Napról napra egyre gy lt az átalakított lövedék. Száz fegyvert és ötszáz tárat tisztítottak meg a rászáradt zsírtól. Az összes fegyver tökéletesen m ködött. Ezek a fegyverek alkalmatlanok harcjárm vek megtámadására, vagy az épületeket fed , ólomüvegb l készült bura szétlövésére, de halálosak lehetnek a psziklók számára. A vérükben oldott légz gáz felrobban a lövedék által hordozott sugárzó anyagtól. Észrevette a kanyonból kiér folyót. A folyó fölé ereszkedett, s követte a fényes csíkot. A légi kocsi fényszóróinak fénye visszatükröz dött a folyót borító jégpáncélról, és a hótakaróról. A fegyvereknek még jobban megörültek akkor, mikor kiderült, hogy a páncéltör gránátokat is elindíthatják róluk. Találtak nukleáris töltet tüzérségi lövedékeket is, és mikor sikerült ezeket a lövedékeket a páncéltör gránátok végére er síteni, készen állt a nukleáris páncéltör gránát: Hatalmas munka lesz összeszerelni az összeset. Túl simán, túl könnyedén ment eddig minden. Túl szép, hogy igaz legyen. A lel hely és környéke vészjóslóan sötétlett. Fény sehonnan sem sz r dött el . Senkit nem láttak. Jonnie letette a gépet a szirt tetejére. Az utastérb l kiugráltak az emberek. Lámpáik fénycsóvái kaszálni kezdték a sötétséget. Az egyik skót, aki a szirt széle felé rohant, felkiáltott. A hangja er tlennek és vékonynak hallatszott a jéghideg sötétségben. - Jonnie! Letört a szirt eleje! 6. Fénycsóvák pásztázták a szirt mostani szélét, amely nem volt más, mint az a repedés, ami a szirt korábbi szélét l harminc láb távolságra húzódott. A földrengést l végigrepedt a szirt, s az eleje belezuhant a szakadékba. A szirt már nem d lt a kanyon felé. Egy meredek sziklafal keletkezett a szirt kanyon felé es oldalán.

216

A lámpák fénye rátalált a szirtben megbúvó kvarctömbre, amely fehéren csillogott. Arany nem volt benne. A zsebtelér lezuhant! De Jonnie-nak az emberek jártak a fejében. Valahol az aknában lehetnek, ha egyáltalán életben maradtak. Jonnie az akna széléhez rohant. A hatalmas, fekete üreg némán ásított rá. Az akna száz láb mély volt. Körbefordult, s lámpájával kaszabolta a sötétséget. - Az emel ! Hol az emel ? Jonnie közelebb merészkedett az akna széléhez. Meglátta a keresztgerendákat, melyek az emel kosarat voltak hivatva az akna fölé tartani. Az emel lent volt az akna alján. - Mindenki maradjon csendben - mondta Jonnie. El rehajolt, tölcsért formált a tenyeréb l, majd lekiáltott: - Odalent! Életben vagytok? Hallgatóztak. - Azt hiszem, hallok valamit - szólt az atya, aki elkísérte ket. Jonnie ismét megpróbálta. Aztán csendben maradtak. Nem voltak biztosak benne, hogy tényleg hallanak valamit. Jonnie bekapcsolta az övére akasztott adóvev t, és beleszólt. Nem érkezett válasz. Angus felé fordult. - Angus! Eressz le kötélen egy adóvev t az aknába. Miközben Angus és két társa ezen dolgozott, Jonnie kivett egy képrögzít t a felszerelés közül. Hosszabbító kábeleket csatlakoztatott rá, hogy ezt is leereszthessék az aknába. Angus beleeresztette az adóvev t a feketén tátongó aknába. Jonnie az atya kezébe nyomta az adóvev párját, aki remeg hangon szólt bele a mikrofonba. - Ti ott a bányában! Jelentkezzetek! - A környék egyre világosabb lett, ahogy a ment csapat sorra gyújtotta meg a póznákra szerelt lámpákat. A leeresztett adóvev a felszínre továbbította volna a választ, ha bárki beleszólt volna a mikrofonba. A fenti készülék hangszórója azonban csak halkan sercegett. - Próbálja csak, atyám - mondta Jonnie, aki nekilátott leereszteni a képrögzít t az aknába. Robert, a Róka Jonnie mellé lépett, s maga elé emelte a hordozható képerny t. A képerny n az akna fala felfelé emelkedett, ahogy a képrögzít t egyre lejjebb eresztették. Aztán megjelent egy gerenda, s egy összegubancolódott kábelköteg. Ott volt az emel ! Jonnie megforgatta a kábelt, hogy a képrögzít körbeforduljon, és megmutassa az akna alját. Az emel üres volt. Megkönnyebbült sóhajtás szakadt fel a feszült csapat minden tagjából, ahogy látták, hogy senki nem lelte halálát az emel ben. Jonnie a kábelre kapcsolt távirányítóval változtatta a képrögzít látószögét. Nehéz volt bármit is pontosan kiverni a homályos képb l, de nem úgy látszott, hogy bárkit is agyonnyomott volna a lezuhant emel . A kábelen lógó képrögzít kilencven láb mélységben volt alattuk. Életjel után kutató tekintetek meredtek a képerny re. - Nem találom a járatot! - mondta Jonnie. - A járat nem látszik! A lezuhant emel pont a járat végét torlaszolta el. Azonnal üzembe helyeztek egy lebeg fúróállványt, s a három emberb l álló csapat leereszkedett az akna aljára. Robert, a Róka nem engedte, hogy Jonnie is velük menjen. A három közül az egyik leereszkedett a lebeg állványról, s kampót akasztott az emel kosár tetejére, majd a kampóra szerelt sodronnyal együtt kiemelkedtek az aknából. Állványt szereltek össze, melyre csigákat és csörl t er sítettek, s harminchárom perccel kés bb, mert a történész, aki szintén fellopakodott az induló gépre, mérte az id t, kiemelték az emel t az aknából, s az akna szélére eresztették.

217

Jonnie visszaeresztette a képrögzít t, s a látottak bebizonyították a sejtését. Az akna alján lév járat eltorlaszolódott. Valószín leg mikor lezuhant az emel , beomlasztotta a járat végét. Kosarat er sítettek az állványról lógó sodronyra, s Jonnie, harmadmagával, néhány perc múlva már lent is volt az akna alján. Jonnie ez alkalommal nem tör dött Roberttel, aki most is ellenezte, hogy Jonnie is részt vegyen a kockázatos vállalkozásban. Csupasz kézzel estek neki a köveknek, s dobálták be ket a kosárba, melyet. mikor megtelt, felhúztak, hogy aztán üresen eresszék vissza. Egyik alkalommal szerszámok és k tör kalapácsok érkeztek a kosárban. Két órája dolgoztak. Már kétszer váltották egymást, de Jonnie végig lent maradt. Siettek, amennyire csak tudtak. Az egymásra dobált kövek csattogása s a k tör kalapácsok puffanása elviselhetetlen zajjal töltötte meg az akna poros fenekét. A leomlott k fal vastagabb volt, mint ahogy arra számítottak. Kétlábnyit jutottak el re a járatba. Háromlábnyit. Ötlábnyit. Lehet, hogy az egész járat beomlott! Ismét váltottak. Jonnie továbbra is lent maradt. Három órával és tizenhat perccel a helyszínre érkezésük után, Jonnie alig hallható hangokra lett figyelmes. Feltartotta a kezét, hogy a többiek is csendben maradjanak. Ti ott, a bányában! A válasz alig sz r dött át a k falon. - ...léglyukat... - Ismételjétek meg! - kiáltotta Jonnie. A válasz most sem volt hangosabb. - ...csináljatok... Jonnie felkapott egy hosszú fúrót, majd megkereste azt a helyet, ahol a legvékonyabbnak gondolta a sziklafalat, nekitámasztotta a fúró hegyét, s szólt a fúró motorját kezel skótnak. -Hadd forogjon! A fúró feje elt nt a sziklában. A szikla mögött rekedtek biztosan meghallják a fúró sivítását, s elállnak a fúrószár útjából. A fúró felsikított, mikor a hegye átért a sziklafalon. Kirántották. - Légtöml t! - kiáltotta Jonnie. A töml t keresztültuszkolták a lyukon, majd beindították a kompresszort. A leveg sivítva áramlott vissza a töml mellett, s port vágott a ment csapat arcába. Huszonegy perccel ezután sikerült kibontani a sziklafalat, s kirángatni az els embert. A lyukat ki kellett tágítaniuk, hogy az utolsó, bent rekedt embert is ki tudják szabadítani. Dunneldeen volt az, akinek eltörött az egyik bokája, s elrepedt néhány bordája. A tizenhét ember közül csak szenvedett komolyabb sérülést. Párosával a kosárba szálltak, s csendesen a felszínre húzták ket. Az izzadságban fürd Jonnie volt az utolsó, aki elhagyta az aknát. Az atya egy takarót terített a hátára. A kimenekített m szak tagjai bekötözve ültek a hóban, s valamilyen meleg italt kortyolgattak, amit az öregasszonyok küldtek egy hatalmas korsóban. Az atya végzett Dunneldeen bokájának rögzítésével, majd Roberttel együtt a fiú repedt bordáit kezdték vizsgálni. Thor nem bírta tovább. - Elvesztettük a telért - mondta. Senki sem szólt egy szót sem. 7. Mikor a hajnal halványra festette az ég alját, Jonnie lenézett a szirt oldalára. A hófehér kvarctömbben egy szemernyi arany sem látszott. Jól ki lehetett venni.

218

A távfelderít képet fog készíteni err l, s nem sokkal azután már Terl is tudni fogja, hogy mi történt. Messze alattuk, a sötétben még alig kivehet en, a lezuhant sziklatömb elmeséli a történteket. Jonnie megpróbálta kitalálni Terl reakcióját. Nehéz volt megjósolni az rület határán járó pszikló viselkedését. Hány óra lehet még a távfelderít érkezéséig? Nem sok. A leveg szokatlanul nyugodt volt. A reggeli szél még nem éledt fel. A hajnali derengésben kirajzolódtak a környez hegyek. A méltóságteljes szirtek újra és újra elb völték Jonnie-t. Jonnie rohanva az egyik lebeg fúróállvány felé indult, s futás közben intett az egyik pilótának, hogy csatlakozzon hozzá. A kanyon fölé emelkedtek, majd szinte zuhanva leereszkedtek a kanyon aljára. Egy helyben lebegtek. Bekapcsolva az állvány fényszóróit, Jonnie a szirt lezuhant s összetört darabját vizsgálta. Néhány szikla áttörte a folyó jégpáncélját, más sziklák pedig vadonatúj partot alkottak a folyó szélén. A fényszórók végigtapogatták a sziklákat, melyek néhány órával ezel tt még a szirt kanyon fel li részét alkották. A kanyon alján fekv sziklahalom óriási volt. Reménykedve keresett csillogó, fehér kvarcdarabokat a szürke kövek között. Semmi! Körülbelül egy tonna arany. Ennyit temethetett maga alá a sziklaomlás, s az is lehet, hogy az arany lesüllyedt a folyó fenekére. A sziklahalom teteje olyannyira egyenetlen volt, hogy képtelenség lett volna leszállni rá. Megfordult Jonnie fejében, hogy keres egy leszállásra alkalmas területet, de mivel ez akár órákig is eltartott volna, a szél pedig reggelente rendszeresen beer södött, jobbnak látta, ha felhagy ezzel a gondolattal. Szembe kell nézni vele. Az arany elveszett. A reggeli szél kezdett er re kapni. Nem maradhattak tovább a kanyon alján. Ha a reggeli nyugodtság eltartott volna még egy darabig. Jonnie megpróbált volna tenni valamit, de ez alkalommal elfogyott az idejük. A lebeg fúróállvány hajtóm ve felsikított, ahogy a szerkezet felfelé kezdett emelkedni. A kanyont már betöltötték az orkánszer en örvényl légáramlatok. Kiszabadultak a szerkezetet taszigáló szelek birodalmából, s leszálltak a szirt tetején. Jonnie így szólt Roberthez: - Vidd vissza ezeket az embereket a városba. Jonnie le-föl járkált. Az atya szánakozva figyelte. - Még nem végeztünk, legényke szólt az atya. Az egész csapaton úrrá lett a csalódottság. Robert, a Róka Jonnie-ra nézett. Mindketten a kimenekített m szak tagjait segítették be a légi kocsi utasterébe. A két pilóta már a helyén ült. Dunneldeent vigyázva emelték be a gépbe. - Meg fogom csinálni! - mondta váratlanul Jonnie. Robert, a Róka és az atya Jonnie-hoz léptek. - Terl - folytatta Jonnie - nem tudta, hogy a járat milyen közel volt a telérhez. Nem tudja, hogy még nem értük el az aranyat. Ha meglátja a kvarctömböt a szirt oldalában, tudni fogja, hogy a szirt még azel tt letörött, miel tt mi odaértünk volna. Thor! - kiáltotta. - Milyen közel voltatok a repedéshez? Thor megkérdezte a m szakvezet t, majd számolgatni kezdtek. - Körülbelül ötlábnyira voltunk - kiabálta ki Thor a légi kocsi utasteréb l. - Kirobbantom - mondta Jonnie. - Már nyugodtan robbanthatunk. Kirobbantom a járat végét, hogy úgy nézzen ki, mintha elértük volna a kvarcot! Siessetek vissza a géppel, és hozzatok robbanóanyagot meg egy szögbelöv pisztolyt. Eldarálta, hogy pontosan milyen robbanóanyagra van szüksége, majd a légi kocsi, utasterében a kimenekített emberekkel, remegni kezdett, készen arra, hogy felemelkedjen.

219

- És hozzátok a következ m szakot is! - kiabálta Jonnie. - Kevés id nk van a távbombázó érkezéséig. Repüljetek gyorsan! - A nappali világosságban már bátran repülhettek nagy sebességgel. A légi kocsi üvölt hajtóm vel felemelkedett a szirtr l. Jonnie nem várta meg, hogy a gép visszaérkezzen. Azonnal munkához látott. Leszállt az aknába, összeszedte a szerszámokat, felküldte ket a kosárban, majd átverekedte magát a törmelékhegyen, s elindult a járatban. A m szak felszerelése még mindig szétszórva feküdt a járat alján. A lámpák égtek. Jonnie felkapott egy fúrót, és hat hüvelyk mély lyukakat fúrt körbe a kvarctömb szélébe. A két vele lév skót, mikor rájöttek, hogy Jonnie mit csinál, kézbe vettek egy-egy fúrót, s k is lyukakat kezdtek fúrni a kvarctömb szélébe, méghozzá oda, ahol a kvarc a járat falával találkozik. Miközben dolgoztak, a ment csapat többi tagja összeszedte a járatban szétszórt felszerelést, majd a kosárban a felszínre emelték az eszközöket. Kár lett volna értük. Csak egy adóvev t zúzott össze az egyik leomló szikla. Ezt a járatot már úgysem használják soha többet, az itthagyott felszerelést pedig tönkretenné a robbanás. Még Jonnie is meglep dött, hogy a légi kocsi milyen hamar visszaért. Rádiókapcsolatban volt a felszínnel, s folyamatosan tudósította ket arról, hogy mire van szüksége. Néhány perc múlva a robbanóanyag megérkezett a járatba. Nagy erej , gyúrható robbanóanyagot gyömöszölt a lyukakba, majd mindegyik végébe egy nagy hatású gyújtószerkezetet szúrt, s végül az összes lyukat lefedte tapasztózselével. A robbanóanyag a gyújtószerkezet beszúrásával megegyez irányban fejti ki a hatását, így a robbanás kifelé fogja taszítani a kvarctömböt. Felment a felszínre. Miközben felfelé emelkedett a kosárban, rádión keresztül hevedert és biztonsági kötelet kért. Kiment a szirt szélére, és belebújt a hevederbe. Rá se hederített Robert, a Róka kérésére, hogy valaki mást küldjön maga helyett. Azt mondta, ért a legjobban a robbanóanyagokhoz és a robbantáshoz. A hevederre ráer sítették a biztonsági kötelet, s egy csörl segítségével Jonnie-t ereszteni kezdték lefelé a szirt oldalán. A szirt meredek volt ugyan, de Jonnie meg tudta vetni a lábát az oldalán, s így segíteni tudott az t ereszt knek. Jelzett, mikor elérte a kvarctömböt, mire abbahagyták az eresztését. Mokaszinja talpát nekifeszítette a szirt oldalának, s eltartotta magát a sziklától. A lyukat kereste. Belülr l egy vékony fúróval keresztülfúrta a kvarctömböt, míg a fúró hegye ki nem ért a szabadba. Ott van! Ez a lyuk jelezte a belül lév robbantólyukak által rajzolt kör középpontját. A szögbelöv pisztoly majdnem kiugrott a kezéb l. Veszélyes vállalkozás volt lukakat l ni a kvarctömb küls oldalába is, mert a lövések beindíthatják a belül elhelyezett tölteteket. Arra azonban már nem volt id , hogy Jonnie fúróval készítse el a lyukakat. Összesodort jó néhány szál robbantózsinórt. A szögbelöv pisztolyt a leggyengébb fokozatra állította, s szögeket l tt bele a kvarctömbbe. A csörl segítségével le-föl rángatták az ezer láb mély szakadék felett, Jonnie pedig rácsavarta az összesodort robbantózsinórt a szögekre. A zsinór egy kört rajzolt a kvarctömb küls oldalára. Elektromos gyújtókábelt csatlakoztatott a robbantózsinórhoz, majd hagyta, hogy a kábel lecsévél djön a tekercsr l, miközben maga felfelé emelkedett. Az id nagyon szorította ket. Fél órájuk volt a távfelderít megjelenéséig, s addigra a füstnek is el kell oszolnia. A gyújtókábelt a légi kocsihoz húzták. Mindenki, beleértve Jonnie-t is, beszállt a gépbe, mert számítaniuk kellett arra, hogy ismét letörik egy darab a szirtb l. - Felkészülni! - kiáltotta Jonnie. Megnyomta a gyújtószerkezet gombját.

220

Füst és lángok törtek el a szirt oldalából. Fehér kvarcdarabok és szürke kövek csapódtak neki a kanyon túlsó falának. A szirt megremegett. Egészben maradt. Jonnie felemelte a gépet, s arrafelé vette az irányt, amerre távfelderít szokott repülni. Egy fekete lyuk tátongott a szirt oldalában. Pontosan úgy nézett ki, mintha a járat már elérte volna a telért. Visszaereszkedtek, s a felszereléssel kezdtek bajlódni, hogy a gép dolgozni lássa ket. A robbanás füstjébe belekapott a friss szél, s néhány perc alatt kitisztult a leveg a szirt környékén. Meghallották a közeled távfelderít egyre hangosabbá váló morajlását. 8. A nagyon másnapos Terl a távfelderít által készített képek el tt ült az irodájában, s darabos mozdulatokkal tekerte le a lel helyr l és környékér l készített képeket a tekercsr l. A részegségt l ájultan aludta végig az éjszakát, így semmit sem érzett a földrengésb l, s tudomást sem szerzett róla, mert a psziklóépületek nem vették át az apróbb rengéseket. A földrengés nem is volt er s a síkságon, a hegyeket viszont annál jobban megrázta. Az elmúlt napokban nagy öröme származott a távfelderít által készített képek nézegetésében, még akkor is, ha az akna körül alig n tt a medd hányó. Az emberek nem voltak túl aktívak az elmúlt id szakban. Semmivel sem tudott többet Jayed ittlétének okáról, mint akkor, mikor a nyomozó megérkezett. A véget nem ér , és f ként eredménytelen, kutatás és találgatás miatt, hogy vajon a nagyhatalmú B. NY. H mit akarhat ezen a helyen, Terl lefogyott, a szeme beesett és tompa fény vé vált, s a karmai is egyre jobban reszkettek, ahogy egyre többször emelte velük szájcsontjához a kerbangóval teli csészét. A bolygó iránt érzett gy lölete napról napra n tt. Gy lölte a kék eget és a fehér hegyeket, jobban, mint valaha. A távfelderít képeinek kiteregetése jelentette a számára a nap egyetlen reményteli percét. A mindennapos feladatnak csak bezárt ajtó mögött mert nekilátni. A fény felé emelte az egyik képet. Eltelt néhány másodperc, mire rádöbbent, valami történt. Beleborzongott a felismerésbe. A szirt eleje leomlott. A telér is elt nt. Nem látta a tegnapi képeket. Azonnal eltépte ket. Próbálta megbecsülni, hogy mekkora darab tört le a szirtb l. A szirt oldala egészen megváltozott. Egy lyukat látott a szirt oldalában. A járat lehet az, gondolta. Bejutottak a telérbe. Már azon volt, hogy félreteszi a képeket, s magába roskad, mikor észrevette az elektronikus talajfelderítéssel készült ásványtérképet, melyet a készülék a képek szélére rögzített. A távfelderít k els dleges feladata nem a vizuális megfigyelés volt. Képesek voltak az alattuk elsuhanó terület szakadatlan kiértékelésére, s a talajban fellelhet ásványok feltérképezésére. Az ásványtérkép azonban egészen más volt, mint amire számított. Valóban más volt. Ismerte a lel hely ásványtérképét. Tudta, hogy hol keresse rajta az arany egyenetlen szél spektrumát. Az ásványtérképet az analizátorhoz vitte. Kén? Nincs kén a lel helyen. Az arany sem vegyület formájában fordult el a kvarcban. Az arany tiszta volt. Szén? Fluor? Mi a franc... egyik elem sem fordul el ezen a területen!

221

Azon töprengett, vajon azzal a hat, elemmel találkozott-e, melyek vegyületét a psziklók “trigdit"-nek nevezik. Sem üzemanyagot, sem robbanószert nem szállítanak ide a Psziklóról. Veszélyes ezeket az anyagokat teleportálni, ráadásul mindegyik könynyedén el állítható a földön is. Egy kicsiny gyár m ködik tíz mérföldre délre a kolóniától. A gyár a vezetékrendszeren keresztül kapja az energiát, a személyzet pedig csak néha lép be a gyár területére, hogy a megfelel anyagokat robbanószerekké vagy más töltetekké alakítsa. Vagyis az összes szükséges elem megtalálható a Földön. Még egyszer kiértékelte az ásványtérképet, hogy megbizonyosodjon az összetev k pontos arányáról. Trigdit! Terl megbolydult elméje azonnal választ keresett, s persze hibás következtetésre jutott. A trigdit a pszikló bányászkodás alapvet eszköze. Az lett volna a furcsa, ha egy robbantás után a robbanóanyag maradéka nem mutatható ki a sziklákon. Terl felugrott a székéb l, s kegyetlen mozdulatokkal darabokra tépte az ásványtérképet. Ledobta a foszlányokat. Rájuk taposott. Ökölbe szorított mancsát beleverte a falba. Azok a gonosz, rohadt állatok lerobbantották a szirt elejét! Mer rosszindulatból! Mer gonoszságból! Tönkretették a telért! Leroskadt a székébe. Kopogást hallott, majd Chirk rémült hangját. - Valami baj van, Terl? Hirtelen rádöbbent, uralkodnia kell önmagán. Nagyon h vösnek és nagyon okosnak kell lennie. - Tönkrement ez az izé - kiáltotta ki magyarázat gyanánt. A n stény elment az ajtó el l. Nyugodtnak, szenvtelennek, és zsarnokinak érezte magát. Már tudta is, hogy mit kell tennie. El kell znie minden lehetséges fenyegetést az életéb l, aztán el kell tüntetnie minden nyomot. Elköveti a tökéletes b ntényt. Már mindent kidolgozott. Aztán ráereszti a távbombázót az állatokra, s kiirtja ket. A karma még mindig reszketett egy kicsit. Tudta, sokkal jobban érezné magát, ha kimenne, és megölné a két n stényt. Ezt csak a 94. napra tervezte. Néhány robbanó nyakörvet akart készíteni a lovak számára, majd a lovakat a ketrechez vezette volna, hogy megmutassa a n stényeknek, a lovak nyakán lév piros gömb ugyanolyan, mint az nyakörvükre szerelt bomba. Ezután az egyik ló fejét lerobbantotta volna, amit l a n stények rettegni kezdtek volna. Ezután következne a második ló. Aztán úgy tett volna, mintha szabadon engedné a n stényeket, majd lerepült volna a kisebbik n stény feje is. A nagyobbikat erre hatalmába keríti a rettegés és a halálfélelem, s ez Terlnek valódi gyönyör séget okozott volna. Úgy érezte, most van szüksége erre. Eszébe jutott az állatok közötti “szellemi kapcsolat". Az állat ott fenn a hegyekben tudni fogja, hogy mi történik a n stényekkel, s elgondolkodhat azon, hogy maga hogyan kerülje el a halált. Nem. Bármennyire is megnyugvást jelentene ez izzó agya számára, nem szabad kényeztetnie önmagát. H vösen és okosan kell gondolkodnia, mint egy zsarnoknak. Jobban teszi, ha el ször elköveti a tökéletes b ntényt. Megfontolt és h vös elhatározással eredt az útjára. 9. A tökéletes b ntény Ker helyettes bolygóigazgatóvá való kinevezésével vette kezdetét. Egy órán belül a kinevezés nyilvánosságra került, és az err l szóló iratok eljutottak az összes hivatalos helyre. A Társaság törvényei lehet vé tették helyettes kinevezését, s mivel eddig ez a poszt betöltetlen volt, ésszer nek t nt kinevezni valakit. Terl ehhez is a Numph által aláírt nyomtatványokat használta.

222

Az est folyamán Terl meggyötörte Numphot. Megeskette az izzadó bolygóigazgatót a titoktartásra, miközben jó párszor célzott a fizetésekkel és osztalékokkal való manipulálásra, s az ebb l származó esetleges bonyodalmakra, majd rávette Numphot, hogy rendelje magához az egyik újdonsült alkalmazottat. A neve Snit. Nem világosította fel Numphot arról, hogy “Snit" csak fed neve Jayednek, a Birodalmi Nyomozóhivatal ügynökének. Terl belerágta Numph agyába, hogy a találkozóról senki sem tudhat. Helyszínként az irodát jelölte meg, s azt mondta Numphnak, hogy éjfél el tt egy órával találkozzon Snittel. Terl arról sem beszélt, hogy az igazgatási épület kihalt lesz abban a kés i órában. Elhitette a bolygóigazgatóval, hogy mindez az védelmében történik. s ezért, mikor Jayed megérkezik, elbújik az egyik függöny mögé. Terl nagy szakértelemmel olajozott be, majd töltött meg egy orgyilkos fegyvert. El készített még két, távirányítható gyutacsot is. A találkozó el tt Terl arra kérte Numphot, hogy ellen rizze a fegyverét, hogy az valóban töltve van-e, s tegye az ölébe. Numph megrémült, de Terl így szólt: - Itt leszek a függöny mögött, hogy megvédjem önt. Nump az íróasztala mögött ült, ölében fegyverrel, Terl pedig az egyik függöny mögött rejt zött. A találkozó id pontja elérkezett. Ez ideig Terl h vös volt és megfontolt, de a várakozástól az idegei játszani kezdtek vele. A szemcsontja meg-megrezdült. Mi lesz, ha Jayed nem jön? Eltelt egy feszültséggel teli perc. Aztán egy második. Jayed késett. Aztán, Terl megkönnyebbülésére, lépések zaja hallatszott az el térb l. Persze! Jayed el ször biztosan megvizsgálta a környéket. Poloskákat és gombkamerákat keresett. Micsoda egy bolond, gondolta Terl, teljesen indokolatlanul. Terl ugyanezt tette volna, ha hasonló helyzetbe kerül. Egyébként semmilyen megfigyelésre alkalmas eszköz nem volt a környez helyiségekben. Az ajtón csendben kinyílt, s Jayed lépett be rajta. A fejét lehajtotta. Idejövetele el tt nem cserélte le foltos munkásruháját. - Hivatott, nagysága - motyogta Jayed. Numph, ahogy arra Terl utasított, így szólt - Biztos benne, hogy senki sem tud az ittlétér l? - Senki, ónagysága - nyögte Jayed. Micsoda alakítás, gondolta Terl szemtelenül. Kilépett a függöny mögül, s tett néhány lépést el re. - Üdv, Jayed - mondta. A nyomozó meghökkent. Felnézett. - Terl? Te vagy az? - A B. NY. H. csak jól képzett nyomozókat alkalmazott. Soha nem felejtettek el egyetlen arcot sem. Terl tudta, hogy a nyomozó már soksok év óta nem látta. Utoljára a bányászati iskolában találkoztak, ahol Terl biztonsági hallgató volt, Jayed pedig egy b nügyben nyomozott. Egyszer hallgatta ki. De nem, nem tudja átverni Terlt. Jayed biztosan végigrágta magát az összes alkalmazott képén és életrajzán, s a sorban ott volt a biztonsági f nök aktája is. Terl megvet en elmosolyodott. Aztán Jayed észrevette az orgyilkos fegyvert Terl oldalán. Hátrah költ. Felemelte rühes mancsát... - Várj, Terl! Nem érted... Mit akar csinálni? Szétnyitja a kabátját? Valami titkos fegyvert akar el húzni? Teljesen mindegy. Terl egy lépést el relépett, hogy Numph és Jayed közé kerüljön, majd felemelte a fegyvert. Terl egyszer tüzelt. A pontos lövés Jayed szívét találta el. Jayed még megpróbált mondani valamit. Mintha tiltakozni próbált volna valami ellen. A következ pillanatban holtan rogyott össze. Rüh marta sz rcsomóként feküdt a vérfoltos sz nyegen. Terl megborzongott az elkövetett gyilkosságtól. Jayed megijedt! Most azonban nem volt ideje önmagával foglalkozni. A h vös és g g s Terl Numph felé fordult.

223

Numph rettegve ült a székében. Terl élvezte Numph rémületét, de kénytelen volt mással foglalkozni. - Ne aggódjon, Numph - szólt Terl. - Ez a fickó a B. NY. H. nyomozója volt, s azért jött, hogy kifüstölje önt innen. Már nem fogja. Megmentettem az életét. Numph remegve az íróasztal lapjára tette fegyvert tartó mancsát. Megkönnyebbülve lihegett. Terl Numph fegyvere elé lépett, s felemelte saját, hangtalan fegyverét. Numph szeme kikerekedett, szája pedig kétkedve tágra nyílt. Terl Numph fejéhez illesztette a fegyver csövét, s megnyomta a t zbillenty t. A lövés majdnem kibillentette Numphot a székéb l. Zöld vér tört el a lyukból, ahol a lövedék elhagyta Numph fejét. A hidegfej Terl megfontolt mozdulatokkal kiegyenesítette Numph fels testét, majd hagyta, hogy az az íróasztalra d ljön. Úgy fordította a még mindig rángatódzó kart, hogy úgy t njön, Numph l tt. A rángatódzás abbamaradt. Numph halott volt. Óvatos és pontos mozdulatokkal beledugta Numph fegyverének csövébe a távirányítású gyutacsot. A csizmája szárából el húzott egy fegyvert. Jayed holttestéhez lépett, s a már mereved mancsot ráfonta a fegyver markolatára. Jayed fegyverének csövébe beledugta a másik, távirányítható gyutacsot. Körülnézett. Mindent rendben talált. Halkan, de határozottan a majdnem üres pihen csarnokba ment. Úgy tett, mintha akkor érkezett volna kintr l, s éppen csak levetette volna a gázmaszkját. Egy csésze kerbangót rendelt a felszolgálótól. Ez már hozzátartozott Terl mindennapjaihoz. Kicsit meglep dött azon, hogy felt nt neki, mennyire nagy szüksége van az italra. Néhány perc múlva, mikor az ásítozó felszolgáló megpróbálta Terl tudtára adni, be szeretne zárni, hogy a lehúzott red ny mögött el készüljön a másnapra. Terl véletlenszer en becsúsztatta a kezét a zsebébe. Megnyomta az egyik távirányító gombját. Tompa dörrenés hallatszott valamelyik épületb l. A felszolgáló felnézett, s a folyosók felé fordult. Terl megnyomta a második távirányítót is. Újabb dörrenés hallatszott. - Mintha fegyverlövés lett volna - mondta a felszolgáló. Ajtó csapódott valahol. Valaki más is meghallotta. - Az volt, nem? - mondta Terl. Felállt. - Mintha a központi épületek fel l hallatszott volna. Lássuk, megtaláljuk-e. A teljesen felébredt felszolgálóval az oldalán, Terl végigrohant a szálláskörleteken, s kinyitogatta az ajtókat. - Innen hallatszott a lövés? - kiáltott rá a megrémült, s még félig alvó psziklókra. Közülük is hallották néhányan a lövéseket. - Honnan hallatszott a két dörrenés? - faggatta Terl a folyosókon összever d psziklókat. Néhányan az irodák felé mutattak. Terl megköszönte a segítséget, s psziklók tömege által kísérve, nagy lendülettel elindult a hivatali részleg felé. Egyenként végigkutatta az összes irodát, s mindenhol felkapcsolta a világítást. A psziklók segítettek a keresésben. Valaki felkiáltott a Numph irodája el tti folyosószakaszon. - Itt van! Itt vannak! Terl mindenkit beengedett maga el tt, majd ezután verekedte át magát a tömegen. Kik? Hol? A psziklók némán Terlre meredtek, s az íróasztal irányába mutattak. Jól látszott a két holttest. Az ajtóban álló Char keser én szemlélte a látványt. El relépett, hogy közelebbr l is szemügyre vegye a két holttestet. Terl visszatartotta. - Ne nyúlj semmihez! - utasította Terl. - Ebben a helyzetben én, mint biztonsági f nök, veszem át az irányítást. Vissza!

224

va.

Közel hajolt mindkét holttesthez. - Valaki ismeri? - kérdezte Jayed hullájára mutat-

Fejek fordultak jobbra-balra, majd valaki megszólalt. - Azt hiszem, Snitnek hívták. Nem vagyok benne biztos. - Mindketten halottak - mondta Terl. - Szóljanak az egészségügyieknek. Én addig rögzítem a látványt. - Most is, mint mindig, egy képrögzít feküdt Numph íróasztalán. Terl bekapcsolta a képrögzít t, felvette az irodát s a két holttestet. - Mindenkit l tanúvallomást fogok kérni. Az egészségügyiek megérkeztek. A két hullát ráemelték a hordágyakra. - Vigyék ket egyenesen a hullaházba, hacsak nem akarják megvizsgálni ket szólt Terl. - Mindkett halott - mondta az egészségügyi szolgálatvezet . - L tt sebek. - Kifelé - mondta Terl határozottan a tömegnek. - Végeztünk. Holnap reggel megírja a jelentést, és csatolja hozzá a tanúvallomásokat. A B. NY. H. egyik ügynöke, akit az éles szem Terl azonnal felismert, de aki valami oknál fogva nem jelentkezett a bolygó biztonsági f nökénél, önállóan tevékenykedett a bolygón, s az éjszaka folyamán meglátogatta Numphot, hogy valószín leg, vakmer merényletet kíséreljen meg ellene. Numph lel tte egy elrejtett fegyverrel, majd öngyilkosságot követett el. Ez alkalommal már továbbmegy. Leírja, hogy Numph részese volt számos b nténynek, írni fog a korábban lefolytatott nyomozásról, melynek eredményeképpen kiderült a fizetésekkel és az osztalékkal folytatott manipuláció, melyet természetesen bizonyítékokkal fog alátámasztani. Sort kerít arra is, hogy hangsúlyozza, mindent az ellen rzése alatt tart, s a bolygó hozzáért és tapasztalt helyettes vezet je, akit Numph mostanában nevezett ki, nagyszer en végzi a munkáját. A holttestek készen állnak a következ teleportációra, amely a 92. napon válik esedékessé. Holnap délután, miután megbizonyosodik róla, hogy az állatok a helyükön vannak, elindítja a távfelderít t, és felszámolja “Numph legbolondabb kísérletét, melyet hivatali ideje alatt lefolytatott". Az összes bizonyíték és nyom megsemmisül. És már az sem érdekes, hogy Jayed mit akarhatott ezen a bolygón. Tel nyugodtnak és hatalmasnak érezte magát. Elkövette a tökéletes b ntényt. Csak azt furcsállta, hogy nem tudott elaludni, s egyfolytában remegett.

225

XI. RÉSZ 1. A fejtés körül dolgozó összes ember tisztában volt annak fontosságával, hogy aznap a felettük elrepül távfelderít rendkívül szorgosnak lássa ket. Jonnie nagyon aggódott. Életbe vágóan fontos volt, hogy Terl folytassa az arany megszerzésével kapcsolatos tervét. Saját tervük elválaszthatatlan volt a pszikló mesterkedését l. Számtalan saját stratégiát dolgoztak már ki, de egyik sem t nt életképesnek. Elrepülhetnének a régi védelmi bázisra, Angusnak sikerült életet lehelni a helitér ajtajába, de a bázis messze volt még attól, hogy ismét használható legyen. Az atya azon ötletét, hogy temessék el a halottakat, más feladatok fontosságára és saját, sz kös létszámukra hivatkozva elvetették. Az atya úgy döntött, hogy a bázist elfogadja sírnak, s majd kés bb, mikor a bolygó már szabad lesz, ha egyáltalán sikerül ezt elérniük, eltemetik a halottakat. Most minden erejükkel azon kell fáradozniuk, hogy a jöv t az egyetlen, számukra is elfogadható irányba tereljék. Emiatt tényleg nem húzódhatnak vissza a védelmi bázisra. A bázis még nem volt kész, k pedig még nem szenvedtek el vereséget. Még nem. Mozgásban tartani Terl tervét, ez volt az egyetlen reménységük. Jonnie azonban aggódott. Az utolsó találkozásuk alkalmával úgy érezte, hogy Terl nem épelméj , ha ugyan valaha is az volt. Az arany volt az egyetlen csalétek, amivel csapdába tudják csalni Terlt, ezért a két terv végérvényesen összefonódott. Siet sen dolgoztak a távfelderít el z napi elt nése után, hogy felkészüljenek az enapi felvételekre. A telérb l kirobbantott darab, mely nekirepült a kanyon túlsó falának, majd darabokra hullva lezuhant a mélybe, ott feküdt, apró darabokra szakadva, a sziklaomlás tetején. Jonnie egy távirányítót fabrikált az egyik, feláldozható kotrógéphez. Robert, a Róka ruhákat tömött ki, s er sített egymáshoz, majd az életnagyságú bábut a kotrógép ülésébe szíjazta. A bábu kezét, melyet egyujjas keszty b l készítettek, egy kötélzet segítségével el re-hátra tudták mozgatni, miközben a kotrógép haladt. Tudva, hogy a vér látványa fellelkesíti Terlt, szétszakadt ruhákat dobáltak a szirt meredek oldalára, melyeket el tte még összelocsoltak egy bika vérével. Egy érchálót egy daru kábelének végére er sítettek, majd megtöltötték a járatban talált kvarccal. Az arannyal, amit már korábban kibányásztak, beborították a kvarchalom tetejét. Még sötét volt, mikor munkához láttak. Hajnalban sosem fújt a szél a kanyonban. Daruval leeresztették a kotrógépet a sziklahalom tetejére Egy gépkezel elbújt a kanyon túloldalán lév egyik hasadékban, ahonnan jól láthatta a kotrógépet, majd a fentr l irányított géppel egy lapos területet alakított ki (vigyázva, nehogy a gép belepottyanjon a folyóba). Az érchálót jól el készített tartalmával együtt leeresztették a kotrógép mellé. Jócskán maradt id a távfelderít érkezéséig, így Jonnie az akna szájához hívta az embereket. -Az arany az ilyenfajta területeken zsebtelérekben szokott el fordulni - mondta nekik. - A régi, bányászattal foglalkozó emberkönyvek legalábbis így nevezik. Elképzelhet , hogy maradt még zsebtelér idefent. Ha van, lehet hogy kétszáz, de az is lehet, hogy ötszáz lábnyira van a szirt szélét l. Talán kevés arany van benne, talán sok.

226

- Nincs más választásunk, minthogy elkezdünk az ellenkez irányba, a szirt belseje felé fúrni. Most már sokkal gyorsabban haladhatunk, mert bátran lehet robbantani. - Úgyhogy pakoljatok be az emel be, szálljatok le az aknába, s próbálkozzatok az ellenkez irányban. Hatvan napunk maradt a 92. napig. Valószín leg a 86. napon kell átadnunk az aranyat. Csináljuk, és reménykedjünk. - És imádkozzunk - tette hozzá az atya. 2. Terl g gösen ült a reggeli napfényben fürd irodájában. Karmai közt tollat tartott. Mozdulatai óvatosak voltak, de a mancsa most egyáltalán nem remegett. Arra készült, hogy megírja a jelentését, s ezzel végleg lezárja az általa elkövetett tökéletes b ntényt. A napját pontosan megtervezte. Megírja a jelentést, aztán összeszedi a legutolsó távfelderít -képet, aztán, ha az állatok a helyükön vannak, útjára ereszti a távbombázót. Zzt egyfolytában keresett valakit, akir l azt gondolta, hajlandó lesz meghallgatni a panaszáradatot, amely szerint a távbombázó elállja az üzemanyagtölt hangár kapuját, pedig nem tudja emiatt feltölteni a teherhajókat, és hogy Terl ragaszkodik ahhoz, hogy a távbombázó ott maradjon. Ezután Ker, mint megbízott bolygóigazgató, együttm ködésre szólította fel Zzt-t. Terl azonban mégis boldogtalannak érezte magát. A reggeli napsütés, melyet a színezett ólomüvegb l készült bura sem tudott teljesen megsz rni, arra emlékeztette, hogy még mindig ezen az átkozott bolygón van. Dugába d lt önmaga gazdagságáról sz tt álma, s elfelejtheti a luxust, ami a Psziklón várt volna rá. De nem számít. Megtette, amit meg tudott tenni. Már tizedszer állt neki a jelentés megírásának. Ez ideig nem jutott túl az els sor megfogalmazásán, de az is csak a fejében létezett. Egyel re még egy szót sem írt le bel le. Valami nagyon zavarta. Ah, igen! Nem kereste meg Jayed jelvényét, és nem tudja a számát sem! Az ügynök, nem kétséges, a bels zsebébe akart nyúlni, hogy megmutassa Terlnek a jelvényét és az azonosító korongját, s így fedje fel kilétét a biztonsági f nök el tt. Tíz hullára lett volna szükség a terv végrehajtásához. Jó ideig csak öt volt. A három, önmagát felrobbantó r, s ez a kett . Felsóhajtott. Gyönyör terv lett volna. Beletette volna az aranyat a koporsókba, hogy hazaszállíttassa a Psziklóra, ahol egy sötét éjszakán kiásta volna a kincset, hogy aztán fejedelemként éljen az élete hátralév részében! Most mindennek vége. Jayed érkezése mindent elrontott, azok a hitszeg állatok pedig elárulták. Szüksége volt a jelvényre, és a B. NY. H azonosító számra. Jobban érezné magát, ha egyszer-kétszer rácsaphatna Jayed holttestére. Felkapta a gázmaszkját, és a kiment az irodájából. Ahogy elment a n stények ketrece mellett, nagy halom élelmet és t zifát vett észre a ketrec ajtaja el tt. Belerúgott az ételbe és a farakásba, s ment is volna tovább, ha nem jut eszébe a “szellemi kapcsolat", amely talán idejekorán felriasztja a hegyekben lév állatokat. A távirányítóval kikapcsolta az áramot, kinyitotta ketrec ajtaját, s a ketrec elé készített csomagot durván a két n stényhez vágta. A csomag a t zbe esett, mire a kisebbik a t zhöz mászott, hogy kimentse a számukra oly fontos holmikat, miel tt azok meggyulladnának. Terl észrevette, hogy a nagyobbik egy rozsdamentes emberkést tart a kezében, amilyeneket a romok környékén lehetett találni. Odalépett hozzá, és kicsavarta a kezéb l. Ezután a “szellemi kapcsolat"-ra gondolva megpróbálta megütni a nagyobbik n stény fejét. A n stény hevesen ellenkezett. Terl az övébe dugta a kést, kiment a ketrecb l, s visszakapcsolta az áramot. A távirányítót a mellzsebébe süllyesztette. A kisebbik mondott valamit embernyelven, kétségtelenül valami durvát. Szemtelen dögök ezek az állatok. Nem baj, nem sokára sok-

227

kal kezelhet bbek lesznek. Miután a távbombázó elvégzi a dolgát, ezzel a kett vel is végezni fog. Aztán vége lesz ennek az egésznek. Becsörtetett a- hullaházba, s azonnal látta, hogy az egészségügyiek egyszer en csak ledobták a hullákat. Felkapcsolta a világítást, becsukta az ajtót, s az ezer font súlyú Numphot az egyik padra emelte. Az öreg fajankó még halálában is ostobának látszott. A döbbenet még mindig ott ült az arcán. A kiömlött vér még nem száradt meg teljesen, s így Terl összekente a mancsát. A vért beletörölte Numph ruhájába. Jayed teste meglep en könny volt. Nem lehetett több hétszáz fontnál. Terl Jayed hulláját is az egyik padra dobta, majd többször megütötte. - Rohadj meg - mondta Terl a hullának. - Ha nem tolod ide a rühes képedet, a jöv m meseszép álom lehetett volna. - Arcul ütötte a holttestet. Rühes. Ez a nyomorult féreg rühes volt. Terl mogorván nézte a hullát, majd az agyarait rászorította a holttest torkára, és átharapta. Agyarával felemelte a fejet, majd visszaejtette a padra. A hulla feje nagyot koppant a k lapon. Terl ismét ütlegelni kezdte Jayed holttestét. Uralkodnia kell önmagán. Hidegfej nek, megfontoltnak és óvatosnak kell lennie. Hol lehet a jelvény? Megtapogatta a kabátot. Nem érzett semmiféle kidudorodást. Talán Jayed a csizmájában hordta a jelvényét. A zsebekkel teli csizma a B. NY. H. jellegzetességei közé tartozott. Lehúzta a hulla csizmáját. de semmit sem talált benne. Zsebeket sem talált a csizmában. Hol van? Valamit pedig el akart venni! Terl egy mozdulattal széttépte a kabátot és az alatta lév inget. Átkutatta a rongyokat, de semmit sem talált bennük. Aztán észrevett valamit a hulla mellkasán. Bámulni kezdte. A három vízszintes csík! A b nöz k jele. A rongyok kihulltak Terl mancsából. Közelebb hajolt, hogy jobban lássa a jelet. Nem kétséges. A b nöz k jele. Kaparni kezdte. Nem, bele van égetve a sz rébe! Szakért szemmel kezdte vizsgálni a jelet. Körülbelül egy éve lehet a sz rében. Siet s mozdulattal megragadta a hulla jobb bokáját. Igen! A béklyók okozta sebek, kiegészülve a három csíkkal, a birodalmi börtönök kétségtelen jele. Még közelebb hajolt. Egyéves lehetett. Terl egészen a falig hátrált, s a hullát bámulta. Nem volt elképzelhetetlen ez a történet. Egy nyomozó vagy egy ügynök könnyedén b ncselekménybe keveredik a munkája során, vagy annyira ostoba, hogy megpiszkálja a fels tízezer által elkövetett gaztetteket, s a következ pillanatban már ki is dobják az állásából, s ha igazán el akarnak bánni vele, egy birodalmi börtönben találja magát. Terl hirtelen rádöbbent, hogy mi volt Jayed szándéka. Meg akarta mutatni a jelet a mellkasán, hogy Terl ne bántsa. ,,Snit" névre kiállított, hamisított papírokkal felvételt nyert a Bolygóközi Bányatársaság alkalmazottai közé, s a társaság legtávolabbi állomásán kapott munkát. Jayed menekült! Ez villámcsapásként érte Terlt. Jayed semmi után nem nyomozott. Jayed csak el akart rejt zni. A mozdulattal csak az volt a szándéka, hogy Terl megkönyörüljön rajta. Sikerült is volna neki! Terl felhasználhatta volna t is tisztességtelen játékaihoz. Az elmúlt hónapok, melyek rettegéssel teltek el. Semmiért. Terl a szánalmas, rühes sz r psziklót bámulta. Jól tette, hogy magára zárta az ajtót, mert így senki se hallhatta sz nni nem akaró nevetését. 3.

228

Egy nappal kés bb Terl az íróasztalánál ült. Kipihent volt. Egy csésze kerbangó állt el tte, az asztalon, de még bele sem kortyolt. A tolla alatt lassan megszületett a jelentés. Most, hogy fény derült Jayed ittlétének okára, már könny dolga volt. Annak ellenére, hogy rengetegszer figyelmeztette Numphot a b nöz k megjelenésére, a korábbi, Numphnak írt jelentéseket is csatolta a mostanihoz, nem történtek lépések a b nöz k távoltartásának ügyében. Az elkövet “Snit" néven kapott munkát a bolygón, majd valószín leg rablási szándékkal, Numph irodájába ment, aki rál tt. Miel tt meghalt volna, a b nöz is lel tte Numphot. A tanúvallomásokat csatolta a jelentéshez. A Társaság központjában m köd Személyzeti Osztály biztosan vizsgálatot kezd majd annak kiderítésére, hogy hogyan kerülhettek b nöz k a Földre. Persze a Társaságnak az a legfontosabb, hogy profitot termeljen, s az is világos, hogy ez egy nagyon világvégi bolygó, de neki, mint biztonsági f nöknek, kötelessége felhívni az otthoni hivatalok figyelmét a visszásságokra. Persze az ügynek nem volt túl nagy jelent sége, neki pedig esze ágában sem volt kritizálni a központ m ködését, pláne mióta sejteni kezdte Jayed sorsát. Egyébként pedig a mancsában tarja a szálakat. A sebtében kinevezett helyettes bolygóigazgató mostanra teljesen átvette a föld irányítását. A b ncselekmény egyszer volt, és mindennapos. A holttestek a következ teleportáció alkalmával kerülnek haza. Ennyi. A felszabadult Terl a képrögzít korongjait is az iratokhoz csatolta. Egyébként senkit sem fog érdekelni. Behívta a titkárn jét, s egy játékos farba veregetés után átadta neki a küldeményt. Chirk kiment, Terl pedig az órára nézett. Még nem is nézte meg a távfelderít képeit. A készülékhez lépett, és beütötte a kívánt terület koordinátáit. A készülék egy csíkra rámásolta a kívánt képeket, majd a csík kúszni kezdett kifelé a készülékb l. Szórakozottan nézegette a hegyekr l készített felvételeket: a távbombázó útvonaltervét is véglegesíteni kell. Igen, ott vannak fenn, és a ... Hirtelen el rehajolt, és kiterítette az összetekered képet. Az egyik kotrógép a kanyon alján dolgozik. Igen! A daru egy érchálót emelt felfelé a kanyonból... mi lehet a hálóban? Gyors mozdulatokkal nyomkodta a készülék gombját további képekért. A tekintetét a készülékb l kicsúszó képekre szegezte. A kép szélén lév ásványtérkép egyértelm en mutatta az arany jelenlétét, de nem volt szükség az analízisre. Terl tudta, ez arany! Kibányásszák a szirt leszakadt részében lév aranyat. Felállt, s a szeméhez emelte a képet. Mik azok ott a szirt oldalán? Ah, egy hulla szétszakadt darabjai. Elvesztettek valakit, s nem tudtak eltemetni. Kit érdekel? Nem kell hazaszállítani. Ki tör dik az állatok tetemével? Várjunk csak. Ez azt jelenti, hogy fent is tovább bányásszák az aranyat. Az emel is m ködik. Biztosan további zsebtelérekre számítanak. Talán már találtak is valamit a szirt belsejében. Terlben megszólalt a bányász. Elképzelhet nek tartotta, hogy az ellenkez irányban is találnak aranyat. A hálóban csillogó aranyat bámulta. Hány száz fontnyi lehet? Visszahuppant a székébe, és mosolygott. Kuncogni kezdett. A távbombázó. Mégsem kell elindítania. Megvárhatja vele a 93. napot. Akkor igen, most nem. Nem hát, nem most! Csodálatosan érezte magát. Hosszú id óta most el ször maradt abba a fejfájása. Kinyújtotta a mancsát. A karmai meg sem rezzentek. 4. Terl, telve vidámsággal és er vel, felpattant. Néhány holmit felkapott az asztaláról. Az aznapra érvényes napirendje kissé megváltozott. Átviharzott a folyosókon, egyenesen a bolygóigazgató irodája felé.

229

Az irodát már kitakarították, de a vérfoltok meglátszottak a sz nyegen. A helyiségben ott lebegett a tisztítószerek szúrós szaga. Ott ült Ker. A törpe pszikló mókás látványt nyújtott, ahogy tanácstalanul ült a hatalmas, legalább egy négyzetyard nagyságú íróasztal mögött, s belesüppedt a szintén óriási karosszékbe. - Jó napot, nagysága - énekelte Terl. - Becsuknád az ajtót? - kérte Ker bágyadt hangon. Terl kivett valamit a hóna alól, s körbeforgatta a helyiségben, hogy biztos lehessen benne, az irodában nem dugtak el poloskát az éjszaka folyamán. Olyan nagyon azonban nem érdekelte. Felszabadultnak érezte magát. - Nagyon népszer lettem - mondta Ker. - Soha nem voltak ennyire udvariasak hozzám. Csodálkoznak, hogy Numph miért pont engem nevezett ki helyettes bolygóigazgatóvá. Én magam sem értem. Munkavezet voltam, nem hivatalnok. És tessék, hirtelen én lettem a bolygó feje. Terl, édeskés mosollyal a szájcsontja körül, közelebb lépett Kerhez. - Most valamit elmondok neked, Ker, de letagadom amit mondtam, ha véletlenül más is tudomást szerezne err l a beszélgetésr l. Amit mondok, arra nincs semmiféle bizonyíték, s te is jobban teszed, ha elfeledkezel a beszélgetésünkr l. Ker hirtelen éber lett. Mint régi b nöz , jól tudta, hogy sosem bízhat meg egy biztonsági f nökben. Ker fészkel dni kezdett a számára túl nagy karosszékben. - Numph - kezdte Terl - nem jelölt téged. Ker ekkor lett igazán éber. - Én jelöltelek - mondta Terl. - És mindaddig, amíg azt teszed, amit mondok neked, anélkül hogy bárkinek is beszélnél arról, hogy én irányítalak, jól fogod érezni magad. Nagyon jól. Csodálatosan! - A 92. napon egy új bolygóigazgatót fognak ideküldeni - mondta Ker. - Az néhány hónap múlva lesz. Ha rájön, hogy bármit rosszul csináltam... igen, és arra is rá fog jönni, hogy nem vagyok szívesen látott vendég jó néhány galaktikában. - Nem, Ker. Nem hiszem, hogy bárkit is ideküldenének helyetted. Nem, egészen biztosan nem. Évekig betöltheted ezt a posztot. Ker óvatos próbált lenni, de leginkább csak zavarodottnak érezte magát. Terl szavai azonban olyan meggy z ek voltak, hogy figyelni kezdett a biztonsági f nökre. Terl kinyitott egy borítékot, s kiszórta bel le a bizonyítékokat, melyeket Numph ellen gy jtött össze. Ker lassan táguló pupillákkal nézte, az irathalmot. - Évi százmillió kredites balhé - mondta Terl -, melynek a fele volt Numphé. Nem kell évekig itt maradnod, hogy elég gazdag legyél ahhoz, hogy otthon új iratokat tudj vásárolni, és luxuskörülmények között éld hátralév életedet. Az apró pszikló az iratokat nézte. Kicsit nehéz volt els látásra felfogni a dolog lényegét. Nipe, Numph unokaöccse, az alkalmazottak összes járandóságát átutalta a Társaság központjából, de a Földön csak a felét osztották szét a dolgozók között. A másik felén Numph és Nipe osztoztak. Végül megértette. Semmi mást nem kell csinálnia, mint a jelenlegi szinten tartani a fizetéseket és az osztalékot, a maradékot pedig át kell utalnia a saját és Nipe számlájára. - Miért csinálod mindezt? - kérdezte Ker. - Te is kapsz a pénzb l? Így van, igaz? - Ó, nem. Egy negyed kredit sem jut nekem. Mind a tietek. Csak azért csinálom, mert a barátod vagyok. Hát nem megvédtelek eddig is? - Olyan dolgokat tudsz rólam, melyek miatt engem simán elporlasztanának - mondta Ker. - Most meg ez. Miért? - Nézd, Ker - szólt Terl rosszallóan, de aztán rájött, hogy ideje továbblépni. - Azt akarom, hogy az általam megalkotott parancsokat add ki, aztán pedig hat hónap múlva parancsban küldj haza.

230

- Rendben van - mondta Ker. - Hozhatok akár olyan parancsot is, hogy mindenki köteles legyen engedelmeskedni neked. Csak azt nem értem, hogy miért nem fognak kidobni engem innen két hónap múlva. Terl elmagyarázta az egészet. - Ez egy titkosírás, amit és Nipe használtak. Gépjárm -igénybevételi számok. Nem fognak elmozdítani err l a posztról. Nipe, az unokaöcs, nagyon befolyásos. Ez az els üzeneted, amit neki küldesz. Az üzenet így szólt: “Numhpot megölte egy kiszabadult b nöz . Új helyzet teremt dött. választott ki engem arra, hogy folytassam a megkezdett dolgot. A körülmények változatlanok. Utalja Numph részét a Galaktikus Betéti Társaságnál kezelt számlámra. Részvétem. Gyümölcsöz jöv beni együttm ködést kívánok, Ker." - Nincs is számlám - mondta Ker. - Lesz, lesz. El készítettem a szükséges papírokat, s a következ teleportációval el is küldöm ket. Bombabiztos. Ker ismét az üzenetre nézett. A gyilkosságai óta most mosolygott el ször. Hátrad lt a székében, amely már nem is t nt olyan nagynak. Hirtelen el rehajolt, s rácsapott Terlre, kifejezve teljes egyetértését. Mikor Terl magára hagyta, Ker kezdte úgy érezni, mintha kicsi lenne neki Numph karosszéke. Terl csak attól félt egy kissé, miközben - betartva napirendjét - a következ esemény helyszínére sietett, hogy a félesz törpe pszikló túln önmagán, s a hatalomtól megmámorosodva végzetes hibát követ el. Majd rajta tartja a szemét. Figyelni fogja. Aztán pedig már kit érdekel, hogy mi történik Kerrel, ha végre sikerül megszabadulnia err l a bolygóról? A Terl és Ker közötti szövetség szilárd volt, és nagyon egyszer . 5. Terl következ tettét észrevétlen skót tekintetek kísérték. A délután folyamán Terl egy földjáróval az északra fekv si város felé száguldott, majd miután elid zött a városban, rátért a gazzal ben tt útra, s az akadémia felé vette az irányt. Terl kiszállt a földjáróból, a nap megcsillant a gázmaszkja üvegén, majd felszabadult és könnyed léptekkel az r irányába indult, aki már útban volt felé. Kevesen voltak az akadémia épületében: a házimunkát végz k és a három r olyan skótok voltak, akiket korábban kisebb-nagyobb baleset ért, s ilyen munkával töltik felépülésük id szakát. A Terl felé siet rnek is fel volt kötve a karja. - Mit tehetek önért, uram? - mondta a skót elfogadható psziklókiejtéssel. Terl körülnézett. Járm vek nem álltak a környéken. De mégis. Egy légi kocsi farka kikandikált az egyik sarok mögül. Fent kell lenniük a fejtésnél, ha ugyan még nem tették tönkre ket. Terl az rre nézett. Talán híján vannak a munkaképes állatoknak is. Nem érdekes. Néhányan még biztosan életben maradtak. Azon töprengett, hogy hogyan kommunikáljon az rrel. Fel sem t nt neki, hogy psziklónyelven szólították meg, talán azért nem, mert hihetetlennek tartotta. Az állatok ostobák. Terl a mancsával mutogatott. Egy magas, szakállas állatot próbált elmutogatni. A mutogatás lassan pantomimmá változott, Terl önmagára bökött, majd maga mellé mutatott. Nagyon nehéz volt bármit is megértetni egy állattal. - Ön valószín leg Jonnie-ra gondol - mondta az r psziklónyelven. Terl szórakozottan bólintott. Biztosan meg kell várnia, míg elrepülnek a bányához, s elhozzák az állatot, de nem számít.

231

Rájött, hogy a felszabadultságát annak köszönheti, hogy végre ráér. De még ennél is fontosabb volt, hogy szabadnak érezte magát. Oda mehet ahová kedve tartja, s azt tehet, amit akar. Megfeszítette a karját, és sétálni kezdett. Lehet, hogy ez egy elátkozott bolygó, de most id t és teret nyert rajta. Mintha a láthatatlan falak, melyek idáig körülvették mérföldekre kerültek volna t le. Néhány ló legelészett a tisztáson. Terl, hogy ne unatkozzon, el kapta a fegyverét, és tüzelt. Egyenként l tte el az egyik ló lábait. A következ pillanatban egy vérz és a fájdalomtól nyerít tehetetlen roncs hevert a f ben. A látvány nagy megelégedéssel töltötte el Terlt. Ugyanolyan gyors volt a fegyver el rántásában, mint fiatalabb korában, s éppen olyan pontosan l tt, mint akkor. Még kétszáz yard távolságról is! Most egy feketét. Négy el rántás, négy lövés. A ló elterült. Micsoda nyivákolás! Pompás. Jonnie hangját alig hallotta meg a lármában, de már várta az állatot. Lassan megfordult, szájcsontja vigyorra görbült a gázmaszk alatt. - Megpróbálod? - kérdezte, s úgy tett, mintha átnyújtaná a fegyvert. Jonnie a fegyverért nyúlt, mire Terl jóíz nevetésben tört ki, s az övébe dugta a pisztolyt. Jonnie már régóta várta Terlt: attól a perct l kezdve, mikor a pszikló elindult a városból. Tudta, hogy Terl keresni fogja, s ezért otthagyta a fejtést. Fontosnak tartotta, hogy Terl ne jöjjön rá, hogy megfigyelik, ezért Jonnie jóval kés bb akart el jönni az akadémia épületéb l, mintha akkor érkezett volna a fejtést l. A megkínzott lovak fájdalmas nyerítését l azonban szinte rosszul lett. Egy nagyon megváltozott Terlt látott maga el tt. Olyan volt, mint akkor, mikor megismerte. - Sétáljunk - mondta Terl. Egy kézmozdulattal, melyet Terl nem látott, a haragos Jonnie az egyik skótot a kínlódó lovakhoz küldte, hogy vágja el a torkukat, s szabadítsa meg ket szenvedésükt l. Terlt az épületek mögé kormányozta, hogy a pszikló ne láthassa a jelenetet. - Nos, állat - szólt Terl - látom, jól haladtok. Gondolom, egy másik zsebtelér után kutattok. - Igen - válaszolta Jonnie, jól leplezve haragját. - Még nem találtunk elég aranyat. Ez pontosan így volt, mivel az összes arany belefért abba zsákba, amit Jonnie a kezében tartott. - Jó, jó - mondta Terl. - Szükségetek van valamilyen felszerelésre? Utánpótlásra? Csak mondd, bátran. Összeírtad talán, hogy mire van szükségetek? - Jonnie nem írta össze. - Csak annyit kell tenned, hogy a listát ráteszed a csomagra, amit a ketrec elé szoktál tenni, én pedig azonnal küldöm neked azokat a holmikat, amik a listán, szerepelnek. Írd rá, hogy “felszerelés", vagy valami ilyesmit. - Jó - mondta Jonnie. - Ha pedig beszélni akarsz velem, villants be a szobám ablakán, három rövid villanás, és én kijövök, aztán beszélhetünk. Rendben? Jonnie azt mondta, hogy rendben. Volt néhány problémája a fejtéssel kapcsolatban, amit el adott Terlnek. - Jól teszed, hogy hozzám fordulsz - mondta Terl, s rácsapott a saját mellkasára. Mindent tudok a bányászatról, amit könyvekb l meg lehet tanulni! - Hangosan felnevetett. Ez a Terl tényleg megváltozott, gondolta Jonnie. Valahogy megszabadult a terheit l. Most éppen egy domb takarta el Terl szeme el l a tisztást, ahol korábban a lovak legeltek. - Térjünk a tárgyra - bökte ki Terl. - A 89. napon az aranyamat ebbe az épületbe szállítjátok. - Képeket húzott el a zsebéb l, melyeket az si városban készített, s Jonnie elé tartotta ket.

232

Az épületen a következ felirat állt: “Az Egyesült Államok Pénzverdéje." Jonnie megpróbálta kivenni a képet Terl mancsából, de a pszikló elrántotta el le, s mutatott még három másik képet: egyet az utcáról, s egyet-egyet a szomszédos épületekr l. - A 89. napon. - mondta Terl. - Két órával napnyugta után. Senki ne lásson benneteket. Van ott egy szoba, amit helyrehoztam. Vigyétek oda. Jonnie a képeket vizsgálta. Terl nem akarta, hogy Jonnie kézbe vegye a három képet. Volt néhány halom az épület el tt, melyekr l Jonnie már tudta, hogy autók, s voltak nagyobb halmok is, melyek teherautók lehettek. Az épület ajtaja jó állapotban maradt fenn, s be is zárták, de Terl kétségtelenül ki fogja nyitni a megfelel id pontban. - Van raklapos teherszállítótok? - kérdezte Terl. - Nincs? Adok egyet. - A hangja zsarnokivá változott. - Most figyelj rám: te, és két másik állat, nem több, odajöttök a megbeszélt id ben. Te, személyesen. Elmondjátok a többieknek, hogy csak a 93. napon tértek vissza, s akkor kapják meg a fizetésüket. A 89. naptól a 93. napig lesz egy kis dolgotok. Megértetted? Te, személyesen, és két másik állat, senki más. A többi a bányánál marad. Világos? Jonnie azt válaszolta, hogy világos. A környez bokrok eltakarták ket. - Akarod látni, hogy mit sikerült felhoznunk a kanyonból? Igen, Terl látni akarta. Jonnie ledobott a földre egy vastag szövetet, s a zsákból kiborította rá az aranyat. A kincs puhán csillogott a délutáni napsütésben. Terl felnézett az égre, hogy nincs-e felettük valamilyen megfigyel eszköz, majd lekuporodott. Simogatni kezdte a aranydarabokat. Némelyikhez még hozzátapadt némi kvarc. Elid zött az arany dédelgetésével, majd felállt, s intett Jonnie-nak, hogy elrakhatja. Jonnie visszarakta az aranyat a zsákba. Óvatos volt. Ennyi volt az összes. A zsákra mered Terl hosszan felsóhajtott a gázmaszk alatt. - Gyönyör - nyögte. Gyönyör . Kilábalt a kábulatból. - Szóval, a 89. napon kapok egy tonna aranyat, igaz? - Megütögette a zsebében megbúvó távirányítót. - A 93. napon pedig megkapjátok, ami megillet benneteket! - Miért kell négy napot várni rá? - kérdezte Jonnie. - Ó, lesz még egy-két elintéznivaló - mondta Terl. - De sose aggódj, állat. Ha eljön a 93. nap, ki lesztek fizetve. A megállapodás szerint. Megígérem, hogy elégedettek lesztek! - A nevetést l majdnem lerepült a gázmaszk az arcáról. Jonnie látta, hogy Terl nagyon jókedv ezen a napon, de közel sem teljesen épesz . - Minden a tiéd lehet, amit t lem kaptál, állat! - mondta Terl. - Menjünk vissza a földjáróhoz. Terl soha életében nem érezte ilyen jól magát. Eszébe jutott a skóciai kirándulás, ahol az állatok majd megvesztek, mikor a fizetésr l hallottak. Ezt az állatot már a 89. napon kifizeti! Aztán megöli a két n stényt. Akkor már nem kell tartania a “szellemi kapcsolat"-tól. Pompás! - Viszlát, állat - mondta, s jókedv en elszáguldott. 6. A következ hetek feszülten teltek. Tovább fejtették a telért, abban reménykedve, hogy egy második, arannyal teli zsebtelért találnak, de egyel re csak a fehér kvarcot bányászták. Arany nélkül pedig nem fog m ködni a tervük. A lovakkal történt kegyetlenség felzúdulást okozott a táborban. k törték be és szelídítették meg ezeket a lovakat, melyek mostanra kezes bárányokká váltak, s az akadémia mellett legelészve várták a jobb napokat. A skótok tomboltak, de nemcsak a lovak elvesztése miatt, hanem amiatt, hogy megalázó módon vesztették el a lovaikat. Ez a tett sokat elárult az ellenségükr l. Az összes pszikló ilyen? Igen, sajnos. A járrök láttak már megnyomorított állatokat kínlódni az épületek körül. Nincsenek a lá-

233

nyok túlságosan is nagy veszélyben? De igen, csakhogy nincs mit tenni, össze kell szorítani a fogukat, s meg kell próbálni mindent a terv szerint végezni. Semmit sem szabad elhibázniuk. Olyan ez, mintha valaki életre-halálra játszana sakkot egy rülttel. Az aranybányászaton kívül mindennel jól haladtak. Angus kitalálta, hogyan tegyék magukat láthatatlanná. Kockázatos volt: a testüket h véd ruha borította, éjszaka lopództak a puha hóban, s a nyomokat azonnal eltüntették maguk mögött. A vállalkozás duplán kockázatos volt. Ha észreveszik ket, az életükkel fizetnek, és még a psziklók gyanakvását is felkeltik. Az elmúlt id szakban nem volt idejük az ezer évvel ezel tti csata tanulmányozására. A jelentéseket korábban már sorba rakták, s csatolták hozzájuk a különböz állapotokat rögzít m hold-felvételeket. Jonnie és Doktor MacDermott többször jártak a bázison, valami segítség után kutatva, de csak harci gépekr l és egyoldalú küzdelemr l szóló jelentéseket találtak. Az egyik, nagyon furcsa jelentés szerint egy pszikló harci gép zuhanóbombázóként rácsapott egy tankra. A támadás Denver belvárosában érte a tankot. A különös az volt, hogy a hadsereg által kiadott jelentés szerint nem irányítottak tankot Denver belvárosába. Ez felkeltette Jonnie figyelmét, s kíváncsian vette a kezébe az err l a harci gépr l szóló következ jelentést. A tank bombázása után, amely tank a jelentések szerint nem is létezett, a harci gép nagy sebességgel elszáguldott északnyugati irányba, majd jól láthatóan az egyik havas hegyoldalnak ütközött. Nem robbant fel. A jelentés pontosan meghatározta az ütközés helyét. A helyet megkeresték a térképen. A helyszín csupán háromszáz mérföldre északra húzódott t lük. Dunneldeen, hogy megbizonyosodjanak a gép ottlétér l, a hely fölé repült, s egy fémkeres vel kutatni kezdett. A harci gép ott hevert, eltemet dve. Folyamatos körözés után megpillantották a farka csücskét, amely alig látszott ki a hóból. Két lebeg fúróállvánnyal kirángatták a gépet a földb l, s az éjszaka leple alatt, vigyázva, nehogy észrevegyék ket a bázisra szállították, majd a helitéren tüzetes vizsgálatnak vetették alá. A harci gép javíthatatlan volt, de rengeteg információt nyertek a gép átvizsgálásából, mely információkat sosem tudták volna megszerezni az épületek körüli kémkedéssel. A két pszikló pilótát megölte a becsapódás, de a felszerelésük, az eltelt ezer év ellenére, tökéletes állapotban maradt. Darabokra szedték a gázmaszkot. Ráakadtak egy rekeszre, amelyben kicsiny sugárhajtóm vel felszerelt hátizsákokat találtak. Ezeket egy esetleges vészelhagyás esetén használták volna a pilóták. A biztonsági övek nem különböztek a munkagépekben lév övekt l. Mindkét pilóta fegyverrel rendelkezett. A gép kezel szervei megegyeztek egy légi kocsi kezel szerveivel. Az egyetlen különbség az volt, hogy a m szerfalon elhelyezték a fegyverek t zbillenty it és a mágneses “markoló" kapcsolóit is. Tanulmányozva a gép alsó felületét, megbizonyosodtak róla, hogy valóban elektromágneses párna emeli ezeket a gépeket a magasba. A gép képes bármilyen fémfelülethez hozzátapadni anélkül, hogy oda kellene er síteni. A kulcslyukakból kihúzták a kulcsokat. Amennyire csak tudták, kitisztították a gépet, hogy aztán a gépben bontsák szét a pilótákat. A halott, mumifikálódott psziklók boncolását az atya végezte. Ki akarták deríteni, hogy hol helyezkednek el a psziklók létfontosságú szervei. A szívük az övcsatjuk magasságában rejt zött, a tüdejükre pedig magasan, a válluknál bukkantak rá. Az agyuk mélyen, a fejük leghátsó zugában bújt meg. A koponyájuk többi része tömör csont volt. Az atya ezután, ill komolysággal, eltemette a két pilótát.

234

Számtalan dologgal foglalkoztak egyszerre. Többek között felépítették a psziklókolónia épületeinek pontos, kicsinyített mását a Birodalmi Bányászati Részvénytársaság irodaépületének hatalmas padlásszobájában, majd a csapat minden tagja betanulta az épületek elhelyezkedését. Az egyik réten, hozzávet legesen, kimérték a psziklóépületek helyét, majd anélkül, hogy bármit is elárultak volna a távfelderít kíváncsi optikájának, lemérték az egyik épületb l a másikba való eljutáshoz szükséges id ket, s kidolgozták a leggyorsabb útvonalakat. Rengeteg információra lett volna még szükségük ahhoz, hogy pontos értékeket kapjanak, ezek híján azonban kénytelenek voltak megelégedni a megközelít értékekkel. Megoldásra váró probléma volt a lovak helyettesítése is. Egy kicsiny csapat befogott néhány vadlovat, s igyekeztek nagyon gyorsan betörni és megszelídíteni ket. Mindannyian mesterei lettek a rohamfegyverek és a páncéltör gránátok használatának. Robert, a Róka, a rajtaütések öreg mestere, könyörtelenül sulykolta beléjük a tudást. - Ha elbukunk - szokta mondani - akár csak a legkisebb részlet miatt is, ezeket a mez ket és síkságokat ismét ellepik az ideteleportált pszikló földjárók, az égen pedig nyüzsögni fognak a harci gépek. A psziklók kegyetlen bosszút állnának. Valószín leg elvágnák a védelmi bázis felé vezet utat, mi pedig nem tudnánk visszavonulni, és megfulladnánk a gáztámadásban. Nagyon kicsi az esélyünk a sikerre, ezért a legkisebb részletben sem hibázhatunk. Vegyük át az egészet még egyszer. Hatvan emberb l álló különítmény egy egész psziklóbirodalommal szemben! Egyre szilárdabbá vált bennük az elhatározás, és, mindet átismételtek. Újra és újra. 7. A fejtésben három m szak váltotta egymást. A munka megszakítás nélkül folyt a nap huszonnégy órájában. Egyre beljebb jutottak a szirtben, de továbbra is csak a fehér kvarcot bányászták. A 60. napon elérték a telér végét. Egy réges-régi földmozgás a telér folytatását egykor elcsúsztathatta valamilyen irányba, mert hirtelen csak szürke sziklát találtak maguk el tt. A kvarc elfogyott. Hetekkel ezel tt felderít ket küldtek szét, hogy próbáljanak aranyat találni, lehet leg olyan helyen, ahonnan el tudják azt szállítani. A reményt azok a pénzérmék ébresztették fel bennük, melyeket Jonnie annak idején talált az egyik denveri bankban. Az érmék nagy része azonban hasznavehetetlen emléktárgy volt, mivel ezüsttel befuttatott rézb l készültek. Csupán öt darab aranypénz feküdt még a bank páncélszekrényében, s ebb l a néhány unciából nehéz lett volna egy tonna aranyat produkálni. Néhai ékszerüzletekben találtak még néhány morzsányi aranyat, de ezek is csak néhány unciával növelték a kincs súlyát. Az si bányászati közlönyök szerint a közeli aranybányák már kimerültek. Aktív id szakukban viszont az ezekb l kitermelt tiszta arany a denveri pénzverdébe került, miután az öntödében felhasználásra alkalmassá tették. Egy légi kocsival kockázatos útra indultak. A gép utasterét telerakták tartalék üzemanyaggal, majd Dunneldeen, egy másodpilóta, és egy lövész az éjszaka leple alatt - elkerülend , hogy a távfelderít észrevegye ket a keleti parton lév New York nev helyre repültek. Az épületek nagy része romba d lt, de sok helyen bukkantak aranyra. A páncélszekrények és a páncéltermek ajtaját berobbantották, s összeszedték az ottlév aranyat.

235

Szintén ellátogattak egy, a történész által javasolt helyre, melynek Fort Knox volt a neve. A megadott helyen csak kirabolt romokat találtak. Dunneldeen rengeteg fontos, és ugyanannyi kevésbé használható információt gy jtött össze a képrögzít segítségével: leszakadt hidak, összed lt épületek, vadállatok és vadmarhák b séggel szerepeltek a képeken, de embereknek nyomát sem látták. Aranyat sem találtak. Arra a következtetésre jutottak, hogy a psziklók, mind most, mind ezer évvel ezel tt, felforgatták az egész bolygót, hogy aranyat találjanak. Még az utcán fekv halottakról is levették az ékszereket, s kiverték az arannyal bevont fogaikat. Talán a psziklók arany utáni vágyának s vadászszenvedélyüknek köszönhet , hogy az emberi faj szinte teljesen kipusztult a Földön. Számos bizonyítékot találtak arra, hogy a hódítás els id szakában csupán a gy r ikért és a fogaikért mészárolták le az emberek tömegeit. Kezdték érteni Terlt, aki veszélyt nem ismerve vetette bele magát az arany megszerzésének örvényébe. Az emberek számára ez a fém nem jelentett túl sokat: nem tudták, hogyan használják az árucserében, ugyan szép volt, és nem is rozsdásodott, s könnyen lehetett alakítani, de a rozsdamentes acélnak sokkal nagyobb hasznát vették. Olyasvalamit tudtak volna elképzelni a kereskedelemben használatos értékmér ként, ami valódi gazdagságot jelent a tulajdonosa számára. Az innen-onnan összeszedett arany csak elenyész mennyiségben gy lt össze. Kétségbeesetten kutattak a telér folytatása után. A 70. napon ráakadtak a telérre. Rengeteg sikertelen fúrás után a telér töréspontjától kétszázharmincegy lábnyira északra bukkantak rá a folytatásra. A telér csak harminc láb mélyen húzódott a felszín alant. Letörölték az izzadságot az arcukról. Az izzadságcseppek a csíp s hideg szélben azonnal megdermedtek az emberek arcán, s meg is fagytak volna, ha nem törlik le ket id ben. Átszállították a felszerelést az új lel helyhez, aknát fúrtak, s elkezdték fejteni a fehér kvarcot. A telér körülbelül három láb szélesség re vékonyodott. A járatban fehér kvarcszilánkok repkedtek, s a leveg t betöltötte a robbantások füstje. Jonnie visszatérhetett a hadijelentések tanulmányozásához. Tökéletesen ismerniük kell a pszikló harci taktikát. Képtelen volt azonban magyarázatot találni a denveri támadásra, mikor is olyan “tank" volt egy pszikló harci gép célpontja, amely tanknak nyoma sem volt a jelentésekben. Közelebbr l is megvizsgálta a kifakult m holdfelvételeket, melyek között olyat is talált, amely már az elnök halála után érkezhetett a bázisra. Igen, füst látszott azon a helyen. Teljesen átkutatták Denvert. Jellemz volt Terlre, hogy eszébe sem jutott a pénzverdében megtisztítani az aranyat. Jonnie az egyik szomszédos épület összed lt romjai között egy öntödére bukkant. A pénzverdét csupán átadópontnak fogják használni. A szállításról szóló iratokban, melyeket a környékbeli aranybányákban talált, rendre azt olvasta, hogy a kitermelt aranyat a denveri pénzverdébe szállították. Jonnie nem tudott másra gondolni, minthogy rengeteg aranynak kellett összegy lnie ezen a helyen, így még az is el fordulhat, hogy aranyra bukkannak, ami különösen fontos lesz, ha a most talált telér medd nek bizonyul. Az is megfordult a fejében, hogy a tank, amely nem létezett az amerikai hadsereg szerint, a pénzverdét rizte. Egy gyors rohammal és Dunneldeen lecsaptak a pénzverdére. Sokáig köröztek a város felett, hogy biztosak lehessenek benne, nincsenek földjárók és más, harci gépek a környéken. Az egyik parkban szálltak le, ahol az összeboruló fák elrejtették a légi kocsit egy esetleges felderítés el l, majd hangtalan léptekkel a pénzverde felé siettek. A hely nyugodt volt. Korábban már többször jártak itt, s most még egyszer átkutatták az épületet, hátha a psziklók érintetlenül hagytak néhány páncélszekrényt. Nem találtak semmit. Kószáltak a sötét utcán. Dunneldeen remekül szórakozott azon, hogy bebekukucskált a roncshalmokba, melyek egykoron autók voltak. Megpróbálta elképzelni, hogy milyenek lehettek, mikor még száguldozni tudtak. Jonnie a képekre gondolt,

236

melyeket Terl mutatott neki. Megkerülte az épületet, s egy bányászlámpával játszani kezdett. A hó visszaverte a lámpa fényét. A legnagyobb halom el tt találta magát. Arra gondolt, ez lehet az a tank, amelyet megtámadott a pszikló harci gép. A nem létez tank. Felemelt egy f csomót. Homok és gaz borította a halmot. Óvatosan tépte le a f csomót a halom tetejér l, hogy kés bb vissza tudja tenni ugyanarra a helyre, ahonnan most levette. A halom nem egy közönséges autó volt. Sokkal er sebb anyagból készült, s emiatt az id sem tudott kárt tenni benne. A fém, valószín leg ott, ahol a támadás érte, megolvadt, s el is deformálódott. Jonnie még sosem látott ehhez hasonlót. Keskeny l rések sorakoztak rajta, de ezeket leszámítva a járm egyáltalán nem hasonlított tankra. Az ablakokat rács fedte, mintha a járm valami ketrec lenne. Mi lehet ez? Egy feszít vassal kitágította a kiolvadt lyukat, és bemászott. A bels tér megfeketedett a forróságtól, s a padlólemezek is elcsavarodtak. Felfeszítette az egyik padlólemezt. Fél perccel kés bb a vigyorgó Jonnie madárhangot hallatott, mellyel odahívta Dunneldeent. Beküldte a skótot a járm belsejébe. Mikor a psziklótámadás elérte a várost, a pénzverde megpróbálta kimenekíteni az aranyat. ARANY! Mennyi? A hihetetlenül súlyos rudakba öntött arany ezer éve hevert érintetlenül a ronccsá vált járm rakterében. Felülnézetb l bárki tanknak gondolhatta ezt a járm vet. Izgatottan emelgették a rudakat, s próbálták megbecsülni az arany mennyiségét. Az izgalmuk alábbhagyott. - Kevesebb, mint egy tized tonna - mondta Dunneldeen. -Terl vajon megelégszik-e ennyivel? Jonnie biztos volt benne, hogy Terl mohóságát nem tudják kielégíteni ennyi aranynyal. A saját terveik számára is kevés volt. - De egy tized tonna is több, mint a semmi - tette hozzá Dunneldeen. Bepakolták a kétszáz font aranyat a légi kocsiba, majd a “tank"-ra visszarakták a f csomókat, és hóval szórták be a halom tetejét és környékét, hogy eltüntessék a nyomokat. Már háromszáz font aranyuk volt. Egytonnányira lett volna szükségük. Ez már elég az alkímiához, az ólom arannyá változtatásának titokzatos módjához, fogadta ket a történész, mikor hazaértek. Azon az éjszakán hosszú és teljességgel eredménytelen órákat töltöttek el alkímiával. Az atya látogatást tett Jonnie falujában, hogy felkészítse az ott él ket egy esetleges költözésre, amely után k is a védelmi bázis lakói lennének. Hazatérve elmondta Jonnie-nak, hogy Ellen néni csókoltatja, s arra kéri, vigyázzon magára, s legyen nagyon óvatos azokon a veszedelmes helyeken, ahol mostanában jár. Jonnie úgy érezte, hogy az atya gyengéd érzéseket táplál Ellen néni iránt, s mikor négyszemközt maradtak, szerencsét kívánt neki. Jonnie sajnálta, hogy nem tudja figyelmeztetni a bolygón él többi embert. Ha hibáznak, az emberi faj tényleg kipusztul. 8. A járat, melyben a 86. napon dolgoztak, kezdett hasonlítani a többi járatra. A telér keskenyedni kezdett, majd egészen összesz kült. Sosem tápláltak magukban csalfa reményeket, de mikor a telér végére értek anélkül, hogy aranyra bukkantak volna, keser en csalódtak. Dunneldeen, aki már felépült a bányaomlás okozta sérüléseib l, egy hangosan csattogó résel vel vájkálta a telér végét. Az izzadság elborította a testét a forró és leveg t-

237

len járatban. A szemébe csurgó izzadságtól csillogni látta az orra el tt lév kvarcot. Leállította a résel t, hogy kitörölje a szeméb l az izzadságot. Keresztülnézett a gomolygó füst- és porfelh n. Még mindig csillogni látta a kvarcot. De ez nem a kvarc volt! Egy kerek, sárga folt izzott a fehér kvarcban. Nekifeszítette a résel végét a rögnek, és bekapcsolta a gépet. A résel éle bevájódott a kvarc és a rög közé. Leállította a gépet, és közelebb lépett a telérhez. Földbe gyökeredzett a lába, majd éleset füttyentett, hogy odahívja a többieket. A telérre mutatott. Elszabadult a pokol! Aranyat találtak! Végre rátaláltak a második zsebtelérre. A járatban hirtelen abbamaradt a kiáltozás, s az összes kéznél lév fúróval és résel vel nekiestek a telérnek. A sárga folt egyre n tt a fehér kvarcban. Izgatott hívás ment a városba, s néhány perc múlva a következ m szak a segítségükre sietett. A város valósággal megvadult. Az összes skót, kiegészítve két asszonnyal, él láncot alkotva adogatta, mérte és rakta zsákokba a kvarccal keveredett aranyat, amely nem volt más a számukra, mint különböz alakú, sárga fémdarabok. A 88. napon, még napnyugta el tt, kitermelték az egész zsebtelért. Az ebb l a zsebtelérb l származó arany ezerhatszáznegyvenhét fontot nyomott, leszámítva az aranyra tapadt kvarcot. Hozzáadva azt a háromszázhat font aranyat, ami már korábban megvolt, az össz aranymennyiség ezerkilencszáz-ötvenhárom fontra rúgott. Ez nem volt egész egy tonna, de elégnek kell lennie. Minden a terv szerint haladt. Olajozni kezdték a rohamfegyvereket. Az atya hosszan és elmélyülten imádkozott a sikerért. Ennél többet sem tehetett. 9. Terl megpróbált fesztelenül várakozni a pénzverde el tt. Ez volt az év 89. napja. Már két órája lement a nap. Sötétség borult a városra. Az utóbbi napokban a hold csak egy vékony karéjnak látszott. Alig adott fényt. Kezdett kitavaszodni ezen az átkozott bolygón. Egy-két napja az id járás is megenyhült. A langyos meleg el zte a havat. Már az éjszakák sem voltak fagyosak, így Terl nyugodtan várakozhatott az épület el tt. Az állatoknak egyáltalán nincs id érzékük. Nem tudják, mi az a pontosság. Nekid lt a teherszállítónak, amit kötött el az egyik garázsból. A járm egy ütöttkopott roncs volt. Még a leltárban sem szerepelt. Senkinek sem fog hiányozni. Gondosan el készítette erre az alkalomra. Ebben a pillanatban megjelentek az állatok. A járm vükr l csak egy vékonyka fénycsóva világított a földre. Megálltak, néhány lábnyira Terlt l. A járm vet alaposan megrakták. Ezek szerint megtartották, amit ígértek. Hát, tényleg. Ezek az állatok valóban ostobák. Három ember-állat ült a vezet fülkében. Terl nem tudta palástolni mohóságát. A járm rakfelületéhez lépett, s a karmával böködni kezdte a zsákokat. Aranyrögök! Finomítatlan, nyers aranyrögök. Némelyikén még ott csillog a rátapadt kvarc... nem, van itt néhány olvasztott darab is.

238

Hirtelen el vigyázatossá vált, s egy sugárzásmér vel átvizsgálta a zsákokat. Semmi. Gyakorlott tekintettel méregette a rakományt. A járm felépítményét tartó teleszkópok összenyomódásából következtetni próbált az arany súlyára. Leszámítva az emberállatok súlyát, úgy négyszáz fontot nyomhattak, és a törmeléket, a rakfelületen lév arany ezerkilencszáz font súlyú lehetett. A mostanában kiadott árfolyam szerint az arany unciánkénti ára, ebben az aranyban sz kölköd id szakban, eléri a nyolcezerháromszáz-huszonegy galaktikus kreditet. Ez a rakomány ezek szerint körülbelül... kiválóan tudott fejben számolni... körülbelül C. 18 971 880 000. Gazdagság és hatalom! Felszabadultnak érezte magát. Az állatok nem szálltak ki a fülkéb l. Terl a fülke mellé lépett, s egy letompított fény lámpával bevilágított az ablakon. Az összesnek fekete szakáll keretezte a képét! A fülkében Dunneldeen, Dwight, és egy harmadik skót ült. Terl pantomimba kezdett. Megkísérelte megtudakolni, hol van a Jonnie nev állat. A pantomim akár érthet volt, akár nem, mivel Dwight beszélte a psziklónyelvet, pontosan tudta, hogy mit akar Terl. Szándékosan törve a psziklót, megszólalt. - Jonnie nem tud velünk. Neki egy baleset. Sérült lába. Azt mondta, mi három. Sajnál. Terl kissé lehiggadt a hír hallatán. Ez megzavarta a tervét. Valóban, a távfelderít legutoljára készített képein látni lehetett egy felborult kotrógépet a fejtés mellett, s a sz ke szakállú Jonnie-nak nyoma sem volt a környéken, pedig az elmúlt id szakban állandóan a fejtés körül dolgozott. Nos, nem számít. Nem okoz ez olyan nagy felfordulást. Csupán késlelteti a n stényekt l való megszabadulást. A megsérült láb bizonyára nem akadályozza meg Jonnie-t abban, hogy fennmaradjon a “szellemi kapcsolat" közte és a n stények között. Ha felkeltené az állatok nyugtalanságát, még valami bolondságot csinálnának. Segítünk átrakni a zsákokat a másik teherszállítóra - mondta Dwight. Terlnek esze ágában sem volt rakodni. - Nem mondta, széles mozdulattal kisérve, hogy jobban lássák a sötétben -, egyszer en kicseréljük a járm veket. Érted? Én viszem a te járm vedet, te pedig az enyémet. A három skót kimászott a túlméretes psziklókabinból, majd sorra bemásztak Terl teherszállítójának vezet fülkéjébe. Dunneldeen ült a kezel szervek mögé. Beindította a motort, majd egy nagy ív kanyar után visszaindultak azon az utcán, amelyiken jöttek. A járm kiért az, utca végére, és rákanyarodott egy széles útra, majd elt nt Terl szeme el l. Dunnledeen kapkodva nyomkodta a gombokat, hogy mozgásban tartsa a járm vet. Oldalra nézett, hogy Dwight és a másik skót kinyitották-e az ajtót. - Gyerünk! - kiáltotta. A másik kett kivet dött az ajtón. Dunneldeen kivágta a saját ajtaját, majd összegörnyedve lehuppant a f vel ben tt útra. Hátranézett. A másik kett , mint két sötét folt, fedezék felé rohant. Kirántott egy h véd ruhát az öve alól, majd is futni kezdett az egyik sz k utca felé. A teherszállító még száz yardot gurult az úton. A robbanás t zgömbbé változtatta a járm vet. Az út két oldalán álló épületek megrázkódtak a detonációtól. Az arannyal megrakott teherszállító mellett álló Terl kuncogni kezdett. Hallotta a leveg b l visszahulló darabok kopogását. Néhány épület, nagyot nyögve, összeomlott a robbanástól. Terl elégedett volt, habár jobban örült volna, ha az állat is a vezet fülkében utazik. Nem ment oda a járm höz, hogy megnézze ket, úgysem talált volna semmit. A távgyújtóval felszerelt töltétek az ülések alatt robbantak. Terl beült az arannyal megrakott teherszállító fülkéjébe, s az öntöde felé indult.

239

Terl a hét lehetséges variáció közül az ötödiket lépte meg. A járm cserét kombinálta a robbantással. Felkészültek az összes elképzelhet eseményre. A h véd ruhába bújt emberek elt ntek az épületek között. Kett megkereste Dunneldeent, majd elindultak a következ állomás felé. Vajon legközelebb is ekkora szerencséjük lesz? Kockázatos volt egy rült pszikló reakcióit találgatni. 10. Az si öntöde készen állt az olvasztásra. Terl az ablakokat már korábban elfedte, az ajtót pedig zárhatóvá tette. Az eredeti emberszerszámok közül csak a helyiség közepén álló hatalmas üstöt állt szándékában használni, de ezt is pszikló gyorsf t kkel vette körül. Szerszámok, önt formák, és egy molekuláris szórópisztoly hevertek szanaszét a padlón. A teherszállítóval a sötét ajtó elé hajtott, és különösebb er feszítés nélkül, hatnyolc fordulóval, behordta a zsákokat az öntödébe, s tartalmukat a katlanba ürítette. Elrejtette a teherszállítót, majd magára zárta az ajtót. Körbejárta a helyiséget, hogy még egyszer ellen rizze, az ablaktáblák a helyükön vannak-e, s nem vette észre azt a lyukat, ami mostanában került az egyik ablaktáblára. Felkapcsolta a hordozható lámpákat. Nagy gyakorlattal megkereste azokat a helyeket, ahová gombkamerát vagy poloskát rejthettek volna. Egy m szerrel járta körbe az alkalmas helyeket, majd megkönynyebbülten rakta le a m szert. Abban a pillanatban, mikor a m szer odakoppant a padra, egy láthatatlan kéz kinyitotta az si ventilátorajtót, és két gombkamerát illesztett az ajtóba, majd a jól beolajozott ajtó hangtalanul becsukódott. Egy kevés por hullott le az ajtóról, majd gomolyogni kezdett a lámpa fényében. Terl felnézett. Patkányok, gondolta. Ezekben az épületekben nyüzsögnek a patkányok. Bekapcsolta az üst körül elhelyezett gyorsf t ket, mire az aranyrögök puhulni kezdtek, majd szétterültek az üst alján. Buborékok jelentek meg az olvadt fémben. Vigyáznia kell, nehogy túlmelegítse az aranyat, mert akkor felgázosodik, és túl sok szökik el bel le pára formájában. Az öreg öntöde tetején lógó lámpát minden bizonnyal alaposán befutotta már az arany. Mereven figyelte a h mér t. Az üst narancssárga tartalma teljesen folyóssá vált, mire Terl a gyorsf t ket fenntartó fokozatba kapcsolta. Az önt formák az üst körül hevertek. A koporsófedelek önt formáit szerezte meg a helyi üzemb l, mivel a koporsókat is a Földön készítették. A mancsát egyujjas keszty be bújtatta, majd egy hatalmas merít kanállal csurgatni kezdte az olvadt aranyat az els koporsófedél-formába. Kétszáz font arany koporsónként. Tíz koporsófedél. Gyorsan, szakért módon dolgozott. Vigyázott, hogy egy csepp se kerüljön a padlóra. Az olvadt fém sziszegése, ahogy szétterült az önt formában, zene volt fülcsontjai számára. Milyen egyszer is ez! A Társaság ragaszkodott az ólomkoporsókhoz. Néha el fordul, hogy egy alkalmazott sugárbalesetet szenved, s korábban többször megtörtént, hogy a koporsó, amibe a halottat tették, szétesett a teleportáció alkalmával, további baleseteket okozva. A Társaság tizenöt- vagy tizenhatezer évvel ezel tt szigorú szabályt hozott, amelyben elrendelték az ólomkoporsók használatát. Az ólom b séggel állt rendelkezésre a Psziklón. Alacsony volt a piaci ára. Vas, réz és króm is volt, amennyit csak akartak. Hiány csak aranyból, bauxitból, molibdénb l, és néhány más fémb l volt. És ami teljességgel hiányzott, hála a gonosz Isteneknek, az

240

az uránium, és a hozzá hasonló ércek voltak. Szóval a koporsók kivétel nélkül ólomból készültek, ötvözve néhány fémmel, például a bizmuttal, hogy merevebbé váljanak. Terl csak fedeleket készített. A hullaház tömve volt üres koporsókkal. Többek között azért is kellett titokban készítenie a fedeleket, mert nem tudott volna magyarázatot adni arra, hogy miért van szükség további koporsókra. Már kilenc öntóformát töltött meg. A tizedikkel kicsit több gondja akadt. Az üst már majdnem kiürült, s az alján lév olvadt arany összekeveredett az üledékkel. Sietnie kell, ha hajnal el tt végezni akar. Gyorsan leh tötte a maradékot, majd az egészet beleöntötte egy savval teli edénybe, ahol a kövek és más szennyez dések feloldódtak. Ezután ismét felforrósította az aranyat mire a feloldott szemét gázok formájában elpárolgott az aranyból. Terl gázmaszkot viselt, így bátran figyelte az arany felszínén szétpukkanó buborékokat. Óvatos mozdulatokkal töltötte meg az utolsó önt formát is. A maradék arany kevésnek bizonyult a forma megtöltésére. Egy kevés ólommal kiegészítette a koporsófedelet. Miközben h lt a tíz fedél, kitisztította az üstöt és a merít kanalat, majd megvizsgálta a padlót, nem csöpögött-e le az olvadt arany. A fedelek nem h ltek elég gyorsan. Terl egy hordozható ventilátort fordított a tíz koporsófedél felé, és bekapcsolta. Óvatosan megtapogatta az egyiket. Jó! Nagy el vigyázatossággal szétnyitotta az önt formákat, a fedeleket pedig egy padra tette. A molekuláris szórópisztolyba ólomból és bizmutból készített ötvözetet tett, majd a pisztollyal rászórta az ötvözetet az aranyra. Hét rúd ötvözetet használt el, s ezután ott feküdt el tte tíz, ólomszín koporsófedél. Levette a keszty t a mancsáról, és összegy jtötte a koporsók feliratozásához szükséges eszközöket, melyeket a hullaházbál hozott el. El húzott egy listát a zsebéb l. Takaros feliratokat készített a koporsók oldalára. Mindegyik koporsóra felkerült egy-egy név, mellé az alkalmazott törzsszáma, és az elhalálozás id pontja. Nem volt egyszer összeszedni a tíz holttestet. Megvolt a három r, akiket a felrobbant fegyver ölt meg, ott volt Numph, és ott volt Jayed is, a fene egye meg. A bányák biztonsági el írásai miatt a sérülések száma a minimális szintre esett vissza, haláleset pedig csupán kett történt a legutolsó teleportáció óta. Terlnek szüksége volt még két hullára. Sikerült a robbanóanyag-raktárban kicserélnie néhány robbanószer csomagolását. Terl abban bízott, hogy a helytelen felhasználásnak köszönhet en több psziklóbányász is meghal a következ robbantás alkalmával, de csak a robbantómestert ölte meg az indokolatlanul sok robbanószer. A másik hulla beszerzése bonyolultabb volt. Terl meglazította az egyik háromkerek földfutó kormányát. A járm sokáig száguldozott az épületek között. Terlnek napokig kellett várnia arra, hogy a földfutó végre megölje a rajta utazó adminisztratív alkalmazottat. Megvolt a tíz név. A szerszámokkal belenyomta a feliratokat a puha fémbe. Két koporsón a szerszámok lekaparták az aranyat fed ólomötvözetet, mire ismét felemelte a molekuláris szórópisztolyt, s elfedte az ólom alól el csillanó aranyat. Jó. Karmával megpróbálta lekaparni az ólom-bizmut ötvözetet. Nem tudta. Terl bízott benne, hogy a rakodógépek sem fognak kárt tenni a vékony ólomrétegben. Egy kicsi “X"-et nyomott mindegyik koporsófedélbe, melyet nehéz lett volna észrevenni, hacsak nem tudja valaki, hogy merre is keresse. A jel a fedelek feliratos oldalának bal alsó sarkába került. Az id haladt. Összegy jtötte a felszerelését, s a gyorsf t t is kivette az üst alól. Körülnézett. Mindent összeszedett. Lekapcsolta a lámpákat, majd a koporsófedeleket a teherszállítóra rakta. Melléjük szórta a szerszámokat és a többi eszközt.

241

Visszament az öntödébe, összesöpört némi port, majd úgy szórta szét a padlón, hogy eltüntesse a nyomokat. A kézilámpájával még egyszer körbejárt a helyiségben, majd bezárta az ajtót, és vidáman elhajtott. Az öntödében a ventilátorajtó ismét kinyílt, s a két gombkamera elt nt az ajtóból. Az ablaktáblán lév lyukat egy pillanat alatt befoltozták. Terl az épületek felé hajtott. Már igen kés re járt, de az elmúlt hetekben rendszeresen furikázott az épületek között, így a motor hangja most már nem vonta magára senki figyelmét. Nagyon sötét volt. Megállt a hullaház el tt. Anélkül hogy felkapcsolta volna a világítást, behordta a tíz koporsófedelet a hullaházba. Ezután a teherszállítóval a közeli szeméttelephez hajtott, majd a szerszámokat ledobálta a rakfelületr l, s szemetet dobált rájuk. Bement a hullaházba, magára zárta az ajtót, s ekkor már felkapcsolta a világítást. Poloskák után kutatott. Most sem vette észre azt a vékony lyukat, melyet a vastag falba fúrtak, s a gombkamerát sem, amely megjelent a lyukban, miután letette a kémberendezéseket érzékel m szert. Terl tíz üres koporsót rakott egymás mellé. Leemelte a tetejüket, s visszadobta ket az üres koporsók közé. A tíz koporsót igyekezett úgy elhelyezni, hogy a rakodógépek könnyedén hozzájuk tudjanak férni a 92. napon. A polcokról lerángatta a tíz holttestet, majd beledobálta ket a koporsókba. Jayed volt az utolsó. Jayed, te ostoba sz rcsomó, milyen rühes B. NY. H.-ügynök lettél. Nem volt okos lépés idejönnöd. Látod mi lett az eredménye? - Terl felkapta az általa készített koporsófedelet, s megnézte a belenyomott nevet. - A koporsó és a sír örökre rád ragasztja a “Snit" nevet. Jayed kiüvegesedett tekintete szemrehányóan szegez dött Terlre. - Nem, Jayed - mondta Terl - nincs helye vitának. Egyáltalán nincs. Soha nem fognak rájönni; hogy ki is gyilkolt meg benneteket valójában. Viszlát, Jayed! - Rácsapta a koporsófedelet Jayedre. A többi koporsóra is rátette a fedelet. Mindegyiken megkereste a kicsiny “X"-et. Meglelte a szerszámot, amellyel a fedeleket rögzítették a koporsókra. Ezután az összes eszközt, a feliratnyomókat is, visszatette a helyére. Körülnézett, és kihúzta magát. Minden hibátlan volt. Egy nappal a kilövés el tt mindennel készen állt. A kapcsoló felé nyúlt. A gombkamera kicsúszott a falba fúrt lyukból. Nem hallotta meg a halk, súrlódó hangot, s azt sem, mikor egy kevés cementtel betömték a furatot. Terl kinyitotta az ajtót. Az ég alja világosodni kezdett. Keresztülballagott a hullaház el tti üres téren, és átvágott a teleportációs területen. A szállása felé indult. Mögötte a hullaház mell l két, csuklyás alak lopódzott el s t nt el a közeli vízmosásban. Négy órával kés bb, ezen a 91. napon, Robert, a Róka, a tanács, és még jó páran újra és újra végignézték a képrögzít által felvett képeket. A legkisebb részlet s a legnagyobb lehet ség sem kerülheti el a figyelmüket. Nem engedhetik meg maguknak, hiszen nemcsak saját sorsuk, hanem galaktikák sorsa is függ attól, hogy hibáznak-e vagy sem.

242

XII. RÉSZ 1. A pihen csarnok fényárban úszott. A helyiséget megtömték a zajongó, részeg psziklók. A csarnokban a félévenként sorra kerül kilövés elérkeztét ünnepelték. Char és két másik hivatalnok haza készültek. Volt mit ünnepelniük: véget ért a szolgálatuk ezen az átkozott bolygón. Felszolgálók, mancsukban olykor hatnyolc csésze kerbangóval, rohangáltak a pihen csarnokban. N stény psziklóhivatalnokok, levetk zve hétköznapi jólneveltségüket, egyre hangosabban nevettek a hímeken, akik egyre többször csaptak rá a n stények farára. Néhány verekedés is kialakult a tömegben, de a civakodások anélkül értek véget, hogy bárki is rájött volna, hogy valójában min is vesztek össze a vereked k. A szerencsejátékok és a célba lövés csak fokozták a teremben tomboló z rzavart. A három hazautazó alkalmazott trágár és megszégyenít tréfák célpontjává vált. “Igyál egy csészével az egészségemre a »Karom«-ban a birodalmi f városban!" “Aztán csak annyi feleséget vegyél magadnak, amennyivel elbírsz egy éjszaka alatt!" “Mesélj otthon egy-két dolgot arról, hogy mi folyik itt, hadd tudják meg azok a rühes bunkók, hogy mit l szabadultak meg!" A hangulat akkor vált igazán ünnepélyessé, mikor Ker is megjelent, hogy jelenlétével megtisztelje a társaságot. A törpe nagykép fontoskodással ült a társaság középpontjában. Öt alkalmazott egy iskolai csatakiáltást ordított. “Pszikló, pszikló, pszikló, öld meg, öld meg, öld meg." Folyamatosan ordították, dallamtalanul és hangosan. A teleportációs területen néhány felmálházott ló, sz rrel beburkolt patákkal, csendben kilépdelt a vízmosásból, s a sötétségben elindult a kivilágítatlan hullaház felé. Az épületeket fed burák alól kisz r d zöldes fény nem volt elég er s ahhoz, hogy leleplezze a lovakat. Fémes kattanás hallatszott, mikor Angus MacTavish egy álkulccsal kinyitotta a hullaház ajtaját. Char nagyon részeg volt, forgott vele a világ. Bizonytalan léptekkel Terlhez támolygott, aki szintén részeg volt, de megpróbált józannak látszani. - Ez egy jó ötlet- mondta Char. Kibírhatatlanná vált az italtól, s minél többet ivott, annál undokabb lett. - Micsoda? - kiabálta túl Terl a zsivajt. - Elmondani egyet s mást az otthoni hivatalokban - csuklotta Char. Terl hirtelen éberré vált. Char nem vette észre, hogy Terl szeme összesz kül, és különös láng gyúl ki benne. Terl részeg módon hadarni kezdett. - Van egy apró ajándékom a számodra, Char. Menjünk ki egy pillanatra. Char felhúzta a szemcsontját. - Nincs itt a maszkom. - Vannak tartalék maszkok a kapu mellett - mondta Terl. Anélkül, hogy a társaság felfigyelt volna a távozásukra. Terl az ajtó felé terelte Chart, majd a kapunál nagy nehezen a fejükre húzták a maszkokat. Terl lépett ki els nek az atmoszferikus kapun, maga után vonszolva a részeg Chart. Az állatkert felé tartottak. A ketrecben már nem égett a t z. Kés volt. Csomag sem volt a ketrecajtó el tt. A h vös tavaszi éjszaka kissé kijózanította Chart, éppen annyira, hogy ismét kötekedni kezdjen. - Állatok - mondta. - Te egy nagy állatbarát vagy, Terl. Sosem kedveltelek igazán, Terl. Terl azonban nem figyelt Char szavaira. Mi folyik odalent a hullaháznál? Terl a szemét meresztette. Állatok mászkálnak a hullaház környékén!

243

- Te szörnyen okos vagy, Terl. Annyira azonban mégsem vagy okos, hogy bolondot csinálj bel lem! Terl néhány lépést tett a hullaház felé, s megpróbálta kivenni, hogy mi folyik az épület körül. El húzott egy fáklyát, s meggyújtotta, majd a hullaház felé tartotta. Mi az a barna? Nem látta rendesen. Közelebb ment, s onnan már ki tudta venni, hogy mi mocorog a hullaház mellett. Az épületet körbevette egy kisebb bölénycsorda. Néhány napja elindultak észak felé. Néhány ló is a bölényék közé keveredett. Eloltotta a fáklyát. A lovak patájának kopogása egyre távolabbról hallatszott. A legelész bölénycsorda sokkal nagyobb zajt csapott, ahogy az állatok a frissen kiserkent füvet próbálták mind egy szálig, lelegelni. Egy bagoly huhogott a távolban. Jellemz ez az egész erre az átkozott bolygóra. Terl figyelmét ismét Char kötötte le. Átkarolta Char vállát, s egy zughoz vezette, amely két kupola között húzódott. Senki nem láthatta ket a sötét zugban. - Mikor akartam bolondot csinálni bel led, Char barátom? A bagoly ismét huhogott egyet. Terl körülnézett. Védve voltak minden kíváncsiskodó tekintet el l. Char gúnyosan vigyorgott. - A gyutacs füstje - mondta, s a gázmaszkját egészen közel tolta Terl maszkjához. Megszédült. Terlnek kellett megtartania. - Mi van vele? - kérdezte Terl. - Hát csak annyi, hogy nem fegyverdörrenés hallatszott ki Numph irodájából. Gyutacs pukkant abban az irodában. Azt hiszed, hogy egy ilyen öreg bányász, mint én, nem tudja megkülönböztetni egy lövedék füstjének szagát egy gyutacs szagától? Terl a mancsát lassan a kabátja alá csúsztatta. Sokat gondolkodott azon, hogy hogyan tudna összekalapálni valamilyén indokot arra, hogy holnapután elindíthassa a távbombázót. Hirtelen megtalálta a megoldást. Kinevezni Kert, azt a szerencsétlen félhülyét, alig egy órával az eset el tt. Ó! - kiáltotta rosszindulatúan Char. - Te nagyon okos vagy, de én átlátok rajtad, Terl, én átlátok rajtad. - Miért, mit gondolsz, mi történt? - kérdezte Terl. - Gondolni! Nekem nem volt id m arra, hogy bármit is gondoljak! Egyszer en csak elmondok egyet s mást az otthoniaknak. Annyira azért mégsem vagy okos, Terl. Azt hitted, nem tudom megkülönböztetni az egyik füstöt a másiktól? Az otthoniak pedig hinni fognak nekem, ha elmesélem nekik a történteket! Terl egy tíz hüvelyk hosszú, rozsdamentes kést szúrt Char szívébe. Ezt a kést Jonnie adta Chrissie-nek. Terl leeresztette a rángatódzó testet a földre, majd a közelben hever szakadt ponyvadarabbal letakarta. Terl a ketrechez lépett, s belesett a rácson. A lányok aludtak. A bölénycsorda még mindig a hullaház körül legelészett. Terl visszament a csarnokba. Akadt volna még tennivalója, de a társaságnak felt nhet, hogy sokáig van távol. Beállt a kántáló psziklók közé. Nagyon részegek voltak. A hullaház körül óvatosan mozogtak az emberek, nehogy megzavarják a bölénycsordát, melyet k hajtottak ide a síkságról. A lovakról már leszedték a málhát, így azok elvágtattak. Senki nem látta Char meggyilkolását. A hullaház körül settenked emberek tették a dolgukat, nem tudva, hogy új részlettel egészült ki az általuk játszott játszma. A fordulat váratlan lesz, s eddig nem számoltak komolyan ezzel a veszéllyel. Az ünnepl társaság tovább folytatta a zajongást; s fel sem t nt nekik, hogy az egyik ünnepelt elt nt. 2.

244

Jonnie egy koporsóban feküdt a hullaház sarkában. A koporsófedelet kissé félretolták, hogy a leveg , és egy kevés fény is bejuthasson. A koporsófedélre er sített gombkamera a bent lév hordozható képerny re továbbította a hullaház belsejének képét. Jonnie-n kék kinkóruha volt, de lábára mokaszint húzott, hogy jobban tudjon futni, ha szükség lenne rá. Ezen a napon két perc áll majd rendelkezésére, hogy megtegye, amire készül. Ha kudarcot vall, az egész terv dugába d l, s is elveszti az életét. Chrissie és Pattie is meghalna, aztán a skótok és a Földön él összes ember is az életével fizetne a sikertelenségért. Meghallotta a teleportációs terület vezérl épületének tetején bömböl hangszórót. - Állítsák le a motorokat. Hagyják el a területet! Hallhatóvá vált az ismer s az zümmögés. A talaj remegni kezdett. A koporsófedél megbillent. A zümmögés egyre hangosabbá vált. Hirtelen kétszáz ideérkez pszikló, csomagjával együtt megjelent az emelvényen. A zúgás abbamaradt, a leveg azonban tovább vibrált. - Koordináták stabilizálva. Második fázis folyamatban. A teleportációs terület megtelt élettel. Egy óra és tizenhárom perc múlva sor kerül a visszalövésre. Hivatalnokok vették körül az érkez ket, s próbálták ket egysoros vonalba terelni. Terl a z rzavart figyelte. Félig-meddig tartott t le, hogy megpillantja az újdonsült bolygóigazgatót, valakit, akit Ker székébe ültetnek. A gondolatai szélsebesen cikáztak a fejében. Leballagott a tömegbe, de nem állt neki átkutatni a csomagokat, s motozni sem kezdte az érkezetteket. Az arcokat figyelte a teleportációs sisakokon keresztül, s közben a névsort olvasta. Kétszáz. Az öreg Numph esztelensége. Annyi alkalmazottat próbált felvenni, amennyit csak tudott, hogy tovább növelje a bércsalással szerzett jövedelmét. Terl végigjárta a sort. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Senkit sem küldtek Ker helyére, csak a szokásos csatornatöltelékek a Psziklóról, egy különcnek látszó fiatal hivatalnok, valamint néhány végzett bányamérnök. A szokásos. Senki olyan, akit bolygóigazgatónak tehetnének. Az összes jövevény letörtnek látszott, és még B. NY. H.-ügynök sem volt köztük! Az újdonsült alkalmazottak egyik csoportját a közelben várakozó, személyszállításra átalakított teherhajók felé terelték, míg a többit a szálláshelyekre vezették. Ez megkönnyebbüléssel töltötte el Terlt. A hullaház felé indult. Az állat átkozott lova állandóan az épületek körül kóborol. Most is a hullaház mellett legel. - T nés innen! - kiáltotta Terl a ló felé, s mancsával hessegetni kezdte az állatot. A ló értetlenül bámult Terlre, s mikor a biztonsági f nök kinyitotta a hullaház ajtaját, még közelebb merészkedett. Terl szélesre tárta az ajtót. Tíz koporsó állt készen arra, hogy a rakodógépek felkapják és kihordják ket a teleportációs emelvényre. Megkereste a koporsófedeleken lév apró “X"-eket. A legfontosabb az el vigyázatosság. Az összesen megtalálta a számára oly fontos jelet. Gyengéden megsimogatta a koporsókat. Mély lélegzetet vett. Talán nyolc vagy tíz hónap múlva, egy sötét éjszakán, az elkerített és sivár társasági temet ben végre hozzájut majd a kincshez, amiért oly sokat küzdött. Végre gazdag lesz és hatalmas! A sok munka meghozza a gyümölcsét. Már csak ki kell várni! Megérkezett az els rakodógép. A villáját becsúsztatta az egyik koporsó alá, majd mikor elindult kifelé, Terl is kilépett az ajtón. Kihúzta a nevet a listájáról. A második koporsó, a harmadik, a negyedik... Terl kissé zavartan bámulta a negyedik koporsót. Hogy lehet, hogy rosszul írta Jayed álnevét? Nem “Snit" állt a koporsó oldalán, hanem ,,Stni." Megkereste az “X"-et. Azzal nem volt semmi baj. Kit érdekel? A jelentésben is átjavította a nevet. A tévesztés következetességet kíván. Az elírás ellenére az exügynök feküdt a koporsóban, s Terl számára ez volt a legfontosabb.

245

A rakodógépek egymásra hányták a koporsókat. Terl a szokottnál nagyobb figyelemmel kísérte a koporsók dobálását. Egyik sem esett fejtet re. Már kilenc koporsó hevert a teleportációs emelvényen, mikor a rakodásvezet , gépével együtt, megállt Terl mellett, hogy a biztonsági f nök az utolsó halott nevét is kipipálhassa a listáján. - Szörnyen nehezek ezek a koporsók - bökte ki a rakodásvezet . Terl megpróbálta elleplezni riadtságát. Ezek a koporsók csak száz fonttal voltak nehezebbek a többi koporsónál, s ez nem lehet elég ahhoz, hogy valaki, egy rakodógép ülésében ülve, észrevegye a súlytöbbletet. A koporsók ezerhétszáz fontot nyomtak, így a százfontnyi különbség elenyész volt. - Talán a rakodógép töltete merült le - mondta Terl. - Lehet - válaszolta a rakodásvezet . Neki mindenesetre úgy t nt, mintha a koporsók háromezer fontot nyomtak volna. Kigurult a teleportációs emelvényre, és ledobta a tizedik koporsót is. Megérkezett egy teherszállító, rakfelületén hazautazó psziklókkal. A sof r ölni tudott volna a tekintetével. Öt pszikló ült, csomagjai mellett, a teherszállítón. Kett közülük magasabb beosztású alkalmazott, míg a másik három közönséges bányász volt. A sof r Terl mancsába nyomott egy listát. - Jól tenné, ha megnézné ezt a listát - mondta. - Char is rajta van. Ma kellene hazamennie, de tegnap óta senki sem látta. Most is mindenki t keresi. A csomagja itt van, de Char elt nt. - Melyik az övé? - kérdezte Terl. A sof r az egyik, elkülönített poggyászra mutatott, mire Terl, egyetlen mozdulattal, felnyalábolta a csomagot. - Már mindenhol keresték - folytatta a sof r. - El lehet halasztani a kilövést? - Tudja, hogy nem lehet elhalasztani - válaszolta Terl gyorsan. - Megnézték a n stények körletében is? A sof r jókedv hahotázásban tört ki. - Nem hiszem, hogy err l lenne szó. Valami mulatság volt tegnap. - Akkor hat hónap múlva fogjuk hazal ni - mondta Terl, és írni kezdett valamit. Legközelebbi alkalommal - motyogta. A teherszállító a teleportációs emelvényen lerakta az utasait. Az öt pszikló egy csoportban várakozott, s közben mindenki a sisakját tapogatta, hogy szorosan záródike. Néhány lábnyira álltak a koporsóktól. Terl az órájára pillantott. Egy óra és tizenegy perc telt el az el z teleportáció óta. Még két perc. - Második fázis folyamatban! - érkezett a vezérl épület tetején bömböl hangszóróból. A fehér fény villogni kezdett. Terl visszaballagott a hullaház mellé. Az az átkozott ló most az ajtó körül ólálkodott. Terl felemelte a mancsát, mintha le akarná l ni az állatot. A ló tett néhány oldalazó lépést, majd folytatta a legelészést. Terl már sokkal nyugodtabb volt, hogy a koporsók kikerültek a teleportációs emelvényre. Gyengéd pillantásokkal méregette ket. Egy perc múlva elindulnak. A sz re felborzolódott. A hullaházból, az üres hullaházból, egy hang hallatszott ki. 3. Mikor az utolsó, halottat rejt koporsó is elhagyta a hullaházat, Jonnie csendesen kimászott a koporsójából. Három bunkósbot lógott az övér l, a negyediket pedig, a legnehezebbiket, a kezében tartotta. Egyetlen mozdulattal kitette a lejátszót a helyiség közepére, majd elbújt az ajtó mögé. Az ajtó el tt álló Terl árnyéka kirajzolódott a padlón.

246

A lejátszó forogni kezdett. Terl hangja szólalt meg a hangszóróból. Ezt mondta Jayed, te ostoba sz rcsomó, milyen rühes B. NY. H.-ügynök lettél. Elég hangos volt ahhoz, hogy az épületen kívül is hallani lehessen. Terl árnyéka egyre kisebb lett, ahogy a pszikló az ajtó felé közeledett. A lejátszóból tovább hallatszott Terl hangja. - Nem volt okos lépés idejönnöd... Terl berontott az ajtón, s ideges mozdulattal becsapta maga mögött. Felemelte a csizmáját, hogy rátaposson a lejátszóra, s elhallgattassa. Jonnie el ugrott. A mozdulatot már ezerszer gyakorolta. A bunkósbot beszakította Terl koponyáját. A másik kezével, miközben Terl el rezuhant, a pszikló mellzsebéb l kirántotta a távirányítót. A duda felharsant. - Els fázis folyamatban. Motorokat leállítani! Jonnie ismét lesújtott Terlre. A pszikló elterült a padlón. Jonnie letépte a gázmaszkot Terl arcáról, s a hullaház távoli sarkába dobta. A pszikló fölé hajolt. Zöld vér csorgott végig a szörny fején. A padló rezegni kezdett. Terl nem moccant. Nem is lélegzett. A tekintete fénytelenné vált. Szívesen belel tt volna Terlbe. El húzta az oldalfegyverét, de nem mert l ni. Ameddig azok a vezetékek nem kezdenek el zúgni, bármikor leállíthatják a teleportációt. Abban a pillanatban, ahogy felhangzik a zúgás, a folyamat visszafordíthatatlanná válik. A hangosbeszél felharsant. - Hagyják el a területet! A vezetékek zümmögni kezdtek. Jonnie két percének másodpercei peregni kezdtek. Lehet, hogy ez lesz életének utolsó két perce. Elindította a karján lév stoppert. Kirontott a hullaházból, s becsukta maga mögött az ajtaját. Ebben a két percben senki nem süthet el fegyvert, mert könnyen eltalálhatja a vezetékeket, s ezzel összekuszálná a koordinátákat. Végignézett az emelvényen. Szélsebes csak háromlépésnyire állt attól a helyt l, ahol lennie kellett volna: Jonnie felpattant a hátára, majd a sarkát a ló oldalába vágva, az emelvény középpontja felé vágtatott. A zúgás egyre hangosabbá vált. Bármi, ami az emelvényen marad, a Psziklóra kerül, ahol a légkör belélegezhetetlen. Szörny pillanat lenne megérkezni arra a bolygóra. Szélsebes patái hangosan csattogtak az emelvény fémfelületén, majd a ló felágaskodott, mikor Jonnie megrántotta a gyepl t. Jonnie levetette magát a lóról, s az els koporsóhoz ugrott. Ujjaival egy kicsiny gy r után kutatott. A gy r alig látszott. A koporsófedél alsó pereménél talált rá. Meghúzta, amit l egy szalag csúszott a kezébe. Egy! A második koporsó. Rálett a gy r re. Meghúzta. Szalag a kézben. Kett . A harmadik koporsó. Gy r . Szalag. Három! Hisztérikus psziklóhang bömbölt a hangszóróból. - Hagyja el a területet! Hagyja el a területet! A néhány f s psziklócsapat ráébredt, hogy valami különös dolog folyik körülöttük. Egyel re csak a fejüket forgatták. Az egyik hivatalnok, másnaposan az el z napi mulatságtól, felemelte a karját, és Jonnie-ra mutatott. A negyedik, az ötödik és a hatodik gy r ! A koporsókban tíz, “bolygógyilkos" nev , nukleáris töltet bomba lapult, melyet, még annak idején, tiltott fegyvernek min sítettek, mivel képes volt leszakítani egy bolygó kérgét, s szétszórni a világ rben. Mindegyik bombát körbevették elavult, de azért még mindig hatásos atombombákkal, melyek a bennük rejl sugárzás felszabadítása által rettenetes pusztítást tudtak véghezvinni. Jonnie a hetedik gy r t kereste. - Kapjuk el! - kiáltotta az a pszikló, aki az el bb Jonniera mutatott.

247

Az öt pszikló támadásba lendült. Jonnie az élen haladó felé hajította a bunkósbotját. A pszikló eltérült a fémpadlón. Jonnie lekapott két másik bunkót az övér l, s azokat is elhajította. Két másik pszikló is felbukott. Megtalált a hetedik gy r t. Megcsavarta és megrántotta. A nyolcadikat is kihúzta. Mindenre elszánt skótokból álló csapat rejt zött a közeli bozótosban, készen arra, hogy k folytassák a megkezdett munkát, ha Jonnie elbukna. Jonnie ezt ugyan megtiltotta, de a skótok ragaszkodtak hozzá. Nem akarta, hogy az 6 vesztével esetleg más is áldozatává váljon az akciónak. Jonnie nem hagyta, hogy a teleportáció el tt beélesítsék bombákat. Ha a teleportáció valamilyen okból elmaradna, a Föld válna a bombák áldozatává. Úgy tartotta jónak, hogy csak akkor élesítik a bombákat, mikor a teleportáció már visszafordíthatatlanná vált. Már kilenc szalag rejt zött a kezében! A két harcképes pszikló egyre közelebb került Jonniehoz. - Csapj oda! - kiáltotta Jonnie Szélsebesnek. A ló felágaskodott, s fejbe rúgta a hozzá közelebb álló psziklót. Az utolsó szörny kinyújtotta a mancsát, hogy megragadja Jonnie-t. Tíz! Jonnie meglendítette az utolsó bunkósbotot, s bezúzta a pszikló sisakját. A felé nyúló karmok felszakították Jonnie ruháját. Még egyszer lesújtott. Felugrott Szélsebes hátára. - Gyerünk! Az egyik pszikló kiállt a vezérl épület ajtajába, mancsában egy fegyverrel, de nem mert l ni. A vezetékek zümmögése zúgássá er södött. Jonnie már elmenekült az emelvényr l, s az állatkert felé vágtatott. Az órája szerint még negyvenkét másodperc volt a kilövésig. Soha nem sejtette, hogy az id ilyen lassan is képes haladni! Vagy ilyen gyorsan! Nem megy a Psziklóra. A fegyveresek csak arra vártak, hogy végre tüzelhessenek. Már korábban kifigyelte, hogy melyik gombbal lehet áramtalanítani a rácsot. Magával hozta a fémek elvágására használható szerszámot is. Szélsebes megtorpant a ketrecajtó el tt. Jonnie leugrott a lóról. Földbe gyökeredzett a lába. A ketrecajtó nyitva tátongott! A fakerítés ajtaját leszakították! Hol vannak a lányok? Minden holmijuk ott hevert a ketrecben. Alszanak? Mindkét köpeny felpúposodott. Ah, biztosan még nem keltek fel. Jonnie berontott a ketrecbe, kezében a szerszámmal, hogy azonnal levágja róluk a nyakörvet. A nevüket kiáltozta. Egyik köpeny sem mozdult. Jonnie félredobta a ruhát. A köpeny alatt Char holtteste hevert. A hátán feküdt, s az a rozsdamentes kés állt ki a mellkasából, amit még Jonnie adott Chrissie-nek. Nem volt ideje töprengeni. Kirohant a ketrecb l, és körülnézett. Sem Táncost, sem Vén Disznót nem látta sehol. Lehetséges, hogy tényleg a lányok ölték meg Chart, aztán pedig elmenekültek? Nem valószín ! Nem, amíg ez a távirányító Terl birtokában volt. Múltak a másodpercek. A fegyverek lövésre készen várakoztak. Felugrott Szélsebes hátára, s felkaptatott a közeli meredélyen. Szélsebes patái kisebb fajta földcsuszamlást okoztak. Jonnie szabadjára eresztette Szélsebes gyepl jét, s elt ntek a psziklótekintetek el l. A vezetékek bömböltek, a leveg reszketett. Jonnie-nak ismer s volt ez az érzés.

248

A küldemény vibrálni kezdett, majd elt nt az emelvényr l! 4. A félévenkénti, különleges kilövést rendszerint egy enyhe visszarúgás kísérte. Jonnie a másodperceket számolta. Leveg után kapkodott. Szélsebes is zihált. A sz rét fehér tajték borította. Megremegett a talaj. Az ég megnyílt, s er s fény tört el a hasadékból. Visszarúgás? Sokkal inkább hasonlított egy robbanásra! Jonnie felmászott a meredély gerincére, s végignézett az elébe táruló látványon. Ez már nem visszarúgás volt! A nukleáris bombáknak tíz másodperc múlva kellett volna felrobbanniuk. A vezérl épület a leveg be repült, miközben lángok törtek el a falai közül. Az emelvényt körülvev vezetékek megolvadtak. A környéken lév gépekr l lerepültek a gépkezel k. Lángoló, auraszer fényesség bontakozott ki a teleportációs terület körül! A többi épület is reszketett, de látszólag sértetlenek maradtak. A robbanás lökéshulláma végigsöpört a síkságon. Túl hamar indultak be a töltetek a Psziklón. Mi történhetett? Lehet, hogy elvétették a célpontot, s a koporsók halálos tartalma valahol máshol fejtette ki a hatását? Ez azt jelenti, hogy a psziklóarzenál sértetlen maradt. s hamarosan megjelennek az égen, hogy elpusztítsák ket? Ebben a pillanatban azonban nem ez volt a legf bb kérdés. Változtatni kell-e a tervükön? Jonnie aggodalommal tekintett a sorakozó harci gépek felé. A meredély tetejér l belátott a közeli vízmosásba. Sugárbiztos terepruhába bújt skótok rohantak ki a bozótból, miközben társaik fedezték ket. A visszarúgás is okozhat sugárszennyez dést. Jonnie nem viselt sugárbiztos harci öltözéket. Most következnek a harci gépek! A tizenhat gép készen állt az indulásra. Mind a tizenhat gépben egy pilóta és egy másodpilóta rejt zött. A gépekben töltötték az egész éjszakát. Az indítókulcsok az üléseken voltak. Felemelkedtek a harci gépek! A nagyteljesítmény hajtóm vek bömbölése rázni kezdte a leveg t. Harminckét skót pilóta és másodpilóta ült a kezel szervek mögött. Tizenöt harci gép emelkedett a leveg be, s néhány pillanat múlva már hangsebességgel száguldottak különböz úti céljaik felé. Mindegyik gép egy-egy távoli bányavidéket vett célba. A feladatuk az volt, hogy támadják meg, és rombolják le a bányákat és az épületeket, hogy így megel zzenek egy esetleges megtorlást. A tizenhatodik gép a központi bányavidéken végzi el a szükséges rombolást. A rádiókat el kell némítani. Lehetetlenné kell tenni a távközlést, hogy a psziklók ne tudják figyelmeztetni egymást! Jonnie a réten maradó gépeket nézte. Arra volt kíváncsi, hogy mennyire sérültek meg. Egy kicsit összedobálta ket a robbanás, de komolyabb sérülés nem látszott rajtuk... Várjunk csak! Valami nincs rendben. Négy gépnek kellett volna a réten maradnia, de ott csak három gép várakozott. Harminckét pilótát és másodpilótát tudtak felkészíteni a bevetésre, ezért nem tudták használni az összes gépet. Csak három maradt, nem négy! Kiállt a meredély szélére, és végignézett a területen. Meglátta. A hullaház oldalát kidöntötte a robbanás. A koporsó, amelyben kivárta az alkalmas pillanatot, a törmelékhalom tetején feküdt! Terl valahogyan életre kelhetett, s kibotorkálhatott a hullaházból. Jonnie felnézett az égre.

249

A központi bányavidék felett, ahol csak egy gépnek kellett volna lennie, kett körözött! Jonnie Szélsebes után ugrott. Valami nem volt rendben. A ló lesántult az idevezet vágtában. Háromszáz yard választotta el Jonnie-t a gépekt l. Jonnie egy pillantást vetett az égre, és minden erejét összeszedve, szaladni kezdett lefelé a meredélyr l. Rál ttek az épületek fel l. Jonnie el tt a leveg be repült egy f csomó. Keresztülszaladt a porfelh n. Hol lehet a rohamcsapat? Leterítette ket a robbanás? Futás közben, ahogy Jonnie a legközelebb álló harci gép felé iramodott, lövések süvítettek el a füle mellett. Egyre több fegyver szólalt meg az épületek irányából. Megragadta a gép ajtaját, és félig kinyitotta. Egy lövés eltalálta az ajtót, amit l az ajtó becsapódott. Átmászott a gép alatt, s a másik ajtón próbált bejutni a gépbe. A kulcs. A kulcs! Hová tette Angus a gép kulcsát? Jonnie az üléseket tapogatta. Egy lövés lyukat fúrt a szélvéd re. A visszarúgás okozta robbanás lelökte a kulcsot az ülésr l. Ott hevert a fülke padlóján! Miel tt hozzáért az indítógombhoz, meghallotta egy páncéltör gránát sivítását. A rohamfegyverek kelepelni kezdtek. A hajtóm felbúgott, ahogy Jonnie keze végigzongorázott a m szerfalon. A gép szempillantás alatt kétezer láb magasságba emelkedett. Meglátta a támadásba lendül skótokat. Két, páncéltör kkel felfegyverzett csapat, és négy, rohamfegyverrel támadó raj. Az egész éjszakát a vízmosásban töltötték. A testüket a sugárbiztos öltözék alatt h véd ruha is borította. Jonnie bekapcsolta a képerny ket. Hol van Terl? 5. Néhány mérföldnyire északra Terl gépe és a központi bányavidék fölé rendelt gép harcba keveredett egymással. Jonnie a két gép felé száguldott. Hirtelen a küzd felek még északabbra repültek. Az egyik menekülni próbált, míg a másik üldöz be vette. A két skót menekülhet? Nem! Jonnie hirtelen rájött, hogy ez csak csel. Terl úgy tett, mintha menekülne, hogy ezzel csapdába csalja a skótokat. Elnémítani a rádiókat. Az átkozott rádiókat! A skótok bed ltek Terl man verének. Terl egy hurkot csinált, s mikor a skótok mögé került, megnyomta a halált jelent t zbillenty t. A célpont kigyulladt, majd a föld felé kezdett száguldani. A két ember, egyik jobbra, a másik balra, kirepült a lángoló gépb l. Kicsiny hajtóm vet rejt hátizsákjuk füstölni kezdett, ahogy a szerkezet lassítani próbálta a zuhanásukat. Alaposan eltávolodtak egymástól, s már mérföldek választották el ket, mikor földet értek. Ha Jonnie Terl mögé tudna kerülni, miközben a pszikló a két pilótára koncentrál... igen! Terl zuhanni kezdett, hogy lel je az egyik pilótát. Képtelen volt ellenállni szadista hajlamának. A pilótát hátralökte a találat. Jonnie pontosan Terl mögött volt. Megnyomta a harci gép fegyverzetének t zbillenty jét, mire gránátok törtek el a vet csövekb l, hogy darabokra tépjék a másik gépet. Terl gépe hirtelen elillant a gránátok útjából! Jonnie az egyik képerny re meredt. Terl gépe az gépe felett volt. De Terl nem tüzelt. Jonnie rájött, hogy Terl nem foglalkozik vele, inkább visszafordul az épületek irányába, hogy a földi csapatokat támadja.

250

A pszikló harci taktikát els sorban a harci gépek adottságai határozták meg. A gépek képesek voltak szempillantás alatt végsebességre gyorsítani, s a hirtelen irányváltoztatás sem okozott gondot nekik, ezért a légi harcban el re ki kellett találni, hogy mire készül a másik, és annak megfelel en kellett cselekedni, máskülönben esély sem volt a találatra. Jonnie Terl elé repült. Egy pillanatra meglátta a gázmaszkot visel Terlt a gép páncélozott szélvéd jén keresztül. Terl volt az. Az rületig céltudatos Terl, aki így, sérülten is nagyszer pilóta és kiváló lövész volt. Jonnie azon töprengett, vajon képes lesz-e legy zni ezt az rültet. Terl jobbra próbálta kikerülni Jonnie-t, Jonnie azonban megel zte, és is abba az irányba kanyarodott. Terl tovább kanyarodott, de Jonnie egyfolytában el tte maradt. Terl most felfelé próbálkozott. Jonnie erre nem számított, így a psziklónak majdnem sikerült elszáguldania Jonnie mellett, hogy aztán lecsapjon a földön támadó skótokra. Miért nem verte teljesen szét a szörny fejét a hullaházban? Nem volt elég ideje. Terl jobbra, lefelé próbálta megel zni Jonnie-t, majd balra, aztán megint jobbra. Ritmikusan táncoltatta Jonnie-t. Könny volt kitalálni a soron következ irányt. Jonnie nem tágított Terl el l. Jonnie túl kés n jött rá; hogy ez csapda. A negyedik hintáztatás alkalmával Terl arra a helyre l tt, ahová Jonnienak érkeznie kellett. Csak egy hirtelen ujjmozdulat mentette meg Jonnie-t attól, hogy szétrobbanjon a gépe, s a géppel együtt maga is szétszóródjon a leveg ben. Terl hirtelen felhagyott azzal a szándékával, hogy eljusson az épületekig. Egyenesen észak felé tartott. Alattuk az ég gép fekete füstfellegeket eregetett az ég felé. Ez is valami csel lehet? Csapdába akarja csalni Jonnie-t? A hajtóm vek fülsért sivítással repítették a két gépet. Jonnie végignézett a képerny kön. Hová megy Terl, és miért? Összerezzent, ahogy rápillantott a h érzékél monitorjára. Chrissie és Pattie észak felé vágtattak! Lovaik hasa szinte a talajt súrolta. Jonnie ráébredt, hogy Terl ismét a mancsában akarja tartani! Ha visszaszerzi a két túszt, Jonnie ismét kénytelen lesz engedelmeskedni neki. Jonnie bekapcsolta a gépek között használatos rádiót. Persze hogy Terl szólalt meg a hangszóróból. - Ha nem szállsz le, állat, megölöm mindkett t. Terl Jonnie el tt repült, majd hirtelen ereszkedni kezdett. Jonnie a gombokra csapott. Pontosan oda repült, ahová Terl is készült. Jonnie harci gépe beleütközött Terl gépének hátuljába. Jonnie bekapcsolta a mágneses tapadófelületet. Gépének alja hozzátapadt Terl gépéhez. Az ütközést l félig süketen. Jonnie kétszeres hangsebességnek megfelel kapacitásra növelte a hajtóm teljesítményét. A gép minden porcikája felnyögött. A gépét, s ezzel együtt Terlét is, süllyedésre kényszerítette. A betáplált koordináták szerint a két gépnek hat láb mélyre kell a talajba fúródni. Jonnie a látóhatárt vizsgálta, hogy a lovasok szem el tt vannak-e. Nem látta ket. Mindkét gép motorja maximális teljesítményen sivított. Fültép bömböléssel birkóztak az égen, miközben hajtóm veik pillanatok alatt túlmelegedtek. Hamarosan mindkét gép kigyullad, és felrobban. Jonnie a kicsiny hajtóm vet rejt hátizsák felé nyúlt. A zsákok pántjait már korábban lerövidítették. Magára rántotta. Megtapogatta az oldalát, hogy nála van-e még Terl oldalfegyvere. Még egyszer végignézett a m szerfalon. Minden rendben. Közvetlenül alattuk hatlábnyira a talajszint alá, kétszeres hangsebességgel. Jonnie kivet dött a gép ajtaján. A leveg kalapácsként vágott végig a testén.

251

A hátán lév hajtóm életre kelt. Lassan növekedett a teljesítménye. Jonnie, lábbal irányítva magát, magasabbra emelkedett. Az összekapcsolódott, és egymás ellen harcoló gépeket figyelte. Arra várt, hogy Terl is elhagyja a gépét. A menekülés Terl számára is elkerülhetetlen volt, hiszen a gépek fel fognak robbanni. Mivel Terl fegyvere Jonnie-nál volt, Jonnie még a leveg ben, de legkés bb földet éréskor, akarta lel ni Terlt. De Terl nem hagyta el a gépet. Jonnie látta, ahogy a kezel szervekkel küzd. Jonnie-t rossz érzés kerítette hatalmába. Lehet hogy hibát követett el. Lehet, hogy Terl éppen a pszikló harci taktikának megfelel en cselekszik. Terl a rángatódzó, egymásnak feszül gépek z rzavarában, ahol hajtóm küzdött hajtóm ellen, megpróbálta kitalálni a gépe hátán lovagló másik gépbe betáplált irányt. Ha sikerülne neki, össze tudná hangolni a két gép haladását. Egy gyors forgással talán le tudná vetni magáról a másik harci gépet. Füst csapott ki Jonnie gépének hajtóm házából. Terlnek sikerülhetett megfejteni a másik gép haladási irányát, mert a két hajtóm sivítása összehangolódott. A két gép meredek szögben rohant a földfelszín felé. Ebben a pillanatban Terl rádöbbenhetett, hogy a másik gép a biztos halál felé repíti. Terl kapkodni kezdett a pilótafülkében. Ötszáz lábnyira a közelg becsapódástól, Terl eszeveszetten próbálta a saját gépét ellenállásra bírni. Gépe hajtóm véb l mélyr l jöv bömbölés tört el . Húszlábnyira a földfelszínt l a zuhanás abbamaradt, de a két, egymásnak feszül motor túlhevült. Mindkét gép narancsszín t zgömbbé változott! Terl kivet dött a gépe ajtaján, majd néhány pillanat múlva gurulva földet ért. A két gép is becsapódott. Jonnie egy láblendítéssel el rebillentette magát, s a föld felé száguldott. Megnyomta a hajtóm fojtószelepét, s százlábnyira a lángoló roncsoktól, letette a lábát a talajra. Terl még mindig gurult. 6. Jonnie ledobta a hátáról a ment zsákot. Egyébként is kiürült már. Tekintetét le nem véve Terlr l, el húzta a fegyvert, s kibiztosította. Terl ruhája lángolt, mikor elhagyta a gépet, de a lángok már elaludtak. Ezért gurult bele a nedves f be. Most ötvenlábnyira feküdt, mozdulatlanul. Az arcát gázmaszk takarta. Jonnie óvatosan megközelítette. Terl rendkívül alattomos bestia volt. A pszikló negyven lábra heverhetett Jonnie-tól. Élettelennek látszott. Robert, a Róka egyik mondása suhant át Jonnie agyán: “Tervezz el mindent, de mikor a küzdelem elkezd dik, várd a váratlant! És birkózz meg vele!" Terl kiszabadulása keresztülhúzta a terveit. A központi bányavidéken folyó harc légi támogatás nélkül maradt. Isten tudja, mi lehet ott. Lövések hallatszottak a távolból. A fegyverdörgést el-elnyomta a közelben lángoló gépek ropogása. Jonnie egyik irányba sem fordította el a fejét. Csak Terlt figyelte. Megállt. Huszonöt láb éppen megfelel távolság. Nem látott keresztül a gázmaszk üvegén. Terl sz re megperzsel dött. A ruhájára rászáradt a zöld psziklóvér. Jonnie mintha b vészmutatványt látott volna, Terl egy szempillantás alatt el rántott egy vékonyka fegyvert. Jonnie, ahogy észlelte a mozdulatot, tüzelt. Terl fegyvere felrobbant a mancsában, majd a pszikló felpattant, és rohanni kezdett.

252

Jonnie els lövése szerencsés volt, és pont a fegyvert találta el. Célba vette a rohanó Terl lábát. Ezt a lovakért, szaladt át az agyán. Tüzelt. Terl lába megrándult, s a pszikló felbukott. A láb kificamodva állt ki Terl csíp jéb l. Jonnie a felrobbant fegyverhez lépett. A pisztoly szokatlanul vékony volt. Ezt hívják “orgyilkos" fegyvernek? Terl mozdulatlanul feküdt. - Ne tetesd magad, Terl - mondta Jonnie. Terl hirtelen nevetni kezdett, és felült. - Mért nem haltál meg a hullaházban? - Állat - kezdte Terl, miközben kificamodott lábát óvatosan maga elé tette, s szembenézett a húszlábnyira lév , fenyeget fegyverrel. - Percekig vissza tudom tartani a lélegzetemet! Túl vidám volt. A lábán lév seb átvérezte a nadrágját, a sz re megperzsel dött a gépben, s ezek ellenére vidám volt. Jonnie tudta, hogy ennek valami oka van. Szeme sarkából Terlt figyelve, körülnézett a síkságon. A központi bányavidékt l húsz mérföldre lehettek. Halk fegyverropogás hallatszott az épületek irányából. Tudta, hogy segítenie kellene a többieknek. Hol lehetnek a lányok? Talán elmenekültek. Nem! Ott vannak! Jonnie erre nem számított. A két lány Jonnie felé tartott. Lassú, óvatos poroszkálással közeledtek. Egymérföldnyire lehettek. Jonnie-nak hatalmas k esett le a szívér l. A meglepetés, hogy nem találta ket a ketrecben, belemarkolt a szívébe, majd attól rettegett, hogy Terl lemészárolja ket a leveg b l. Jonnie most megkönnyebbült. Sértetlennek látszottak! Jonnie integetni kezdett, hogy magához hívja a lányokat. Terlre is figyelve, Jonnie tovább kémlelte a síkságot. Az egyik pilótának arrafelé kellett földet érnie. Jonnie a szemét meresztgette. Igen! Valaki, úgy négy mérföld távolságban, feléjük gyalogolt. A terepruha belemosódott a környezetébe, de egy éles szem, mint amilyen Jonnie-é is volt, képes volt észrevenni a mozgást. Terl ismét felnevetett. - Nem mentek semmire, állat. Hamarosan nyüzsögni fognak itt a psziklók! Jonnie nem válaszolt. A lányok felé intett. A lovak toporzékolni kezdtek, ahogy a lángoló roncsok közelébe értek. Chrissie Vén Disznó hátán lovagolt, Pattie pedig Táncoson ült. A lovak nem t ntek agyonhajszoltaknak. Valószín leg csak akkor vágtattak, mikor a harci gépek a közelükben voltak. A lányok képtelenek voltak elhinni, hogy Jonnie-t látják. Lóháton maradtak, s onnan figyelték a jelenetet. Rémesen sápadtak voltak. Chrissie nyakán vörös, nyers csíkot hagyott a nyakörv. - Jonnie? Te vagy az, Jonnie? - Felismerhetetlen lehetett abban a kék ruhában. Pattie azonban nem kételkedett. Leugrott Táncos hátáról, Jonnie-hoz rohant, s átkarolta a derekát. - Látod? Látod? - kiabálta hátra Chrissie-nek. - Mondtam, hogy Jonnie el fog jönni! Megmondtam, megmondtam! Chrissie még mindig a lova hátán ült, és sírt. - Elfogtad a szörnyet! - kiáltotta Pattie izgatottan, s Terlre mutatott. - Vigyázz, ne állj közénk - mondta Jonnie, s megsimogatta a lány haját, de közben a fegyverét Terlre szegezte. Már rég az épületeknél kellene lennie, nem volna szabad itt id znie. Jonnie nem akarta, hogy a lányok a közelben legyenek, amíg Terl képes mozogni. Eszébe jutott valami. - Chrissie! Nézz déli irányba! Négy mérföldre! Látod? Chrissie er t vett magán, és megtörölte a szemét. Jonnie feladatot akart adni Chrissie-nek. A lány a látóhatárt kémlelte. Szólni akart, de nem jött ki hang a torkán. Nagyot nyelt, s újra próbálkozott. - Igen. Jonnie. - Kissé el red lt. - Valami mozog. - Egy barát - mondta Jonnie. - Vágtass oda, amilyen gyorsan csak tudsz, és hozd t ide!

253

Chrissie kihúzta magát. Vén Disznó hátán ülve megkerülte Terlt, majd elviharzott déli irányba. Hosszú haja zászlóként lobogott mögötte. A lövések zaja egyre hangosabbá vált. Pattie-t gyengéden maga után húzva, s a fegyvert le nem véve Terlr l. Jonnie felmászott egy kicsiny dombra, hátha onnan lát valamit az épületek körül zajló harcból. A kristálytiszta délutáni leveg ben Jonnie meglátta a központi bányavidék épületeit. Az épületek közül víz szökött a magasba. Olyan volt, mintha egy vízesést fordítottak volna visszafelé. Aztán Jonnie rájött, hogy mi történt. Beindult az automatikus t zoltórendszer. A skótoknak a zuhatag alatt kellett harcolniuk! Jonnie attól félt, hogy a psziklók bevetnek néhány földjárót vagy harci gépeket. A látóhatárt kémlelte. Az épületek felett tiszta volt az ég. Ahogy figyelte a távoli látványt, egy villanásra lett figyelmes, majd egy páncéltör gránát robbanásának hangját hozta felé á szél. Nem volt biztos benne, hogy a gránátjaik képesek átszakítani egy pszikló földjáró páncélzatát. Nagy szükség lenne a légi támogatásra! Húsz mérföldre került a csata színhelyét l! Nem volt több kiképzett pilóta a skótok között. Az összes elrepült, hogy végrehajtsa a feladatát. Türelmetlenül felemelte a kezében tartott fegyvert. Terl még mindig nevetett. Kedve lett volna keresztüll ni Terlt, de úgy érezte, a pszikló eltitkol el le valamit. - Hogy tudtak elszökni a lányok? - kérdezte Jonnie Terlt l. - Állat, te kételkedsz abban, amit mondok? Megígértem, hogy miután átadod az aranyat, elengedem ket. Egyszer en csak betartottam a szavamat. Meg sem fordult a fejemben, hogy annyira álnok vagy, hogy... - Ne mesélj, Terl. Miért engedted el ket? Terl ismét nevetett, de sokkal hangosabban, mint az el z alkalommal. Pattie az elkószált Táncos után indult, majd visszavonszolta a nyugtalan állatot. Nem tudom, hogy ez a ronda, öreg szörny ség miért csinálta mindezt. Hajnal el tt levette rólunk a nyakörveket, s a lovakra mutatott, hogy lovagoljunk el velük. Tíz mérföldet vágtattunk, aztán elbújtunk, mert azt hittük, utánunk fog jönni. Nem volt hová mennünk. Aztán délután, mintha az egész hely felrobbant volna, bang, bang, mi pedig a hegyek felé kezdtünk lovagolni. Jonnie hirtelen Terl felé fordult. - Szóval megölted Chart, ugye, és bevitted a ketrecbe, mellkasában az emberkéssel, hogy az emberekre lehessen kenni a gyilkosságot. A kérdés csak az, Terl, hogy hogyan akartad elpusztítani az embereket? Terl az óráját nézte. A zsebe felé nyúlt. Jonnie célba vette a psziklót. - Csak két karommal nyúlok be a zsebembe - mondta Terl, s felemelte a mancsát. Jonnie intett, hogy csinálja, de közben minden idegszálával a pszikló mozdulatát figyelte. Terl el vett egy egy láb széles és ugyanolyan hosszú tárgyat a zsebéb l, majd finom és óvatos mozdulatokkal forgatni kezdte a rászegez d fegyver el tt. Egy hatalmas, billenty zettel kiegészített távirányító feküdt Terl mancsában. Hosszú volt, széles és lapos. Nagyon hasonlított a munkagépeken használt billenty zetekre, de kicsit nagyobb, és sokkal piszkosabb volt azoknál. Terl nevetve Jonnie felé hajította a távirányítót, aki, robbanástól tartva, elkapta. - Rossz távirányítót vettél el t lem, állat. Jonnie bámulta a kezében tartott valamit, s fogalma sem volt róla, hogy mi az. A billenty zet csak dátum és id pont beállítására volt alkalmas, valamint volt rajta egy indítóbillenty . Sem “stop," sem “javítás" billenty t nem talált a távirányítón. - Visszafordíthatatlan - mondta Terl. - Az aktiválás után a távirányítónak már nincs szerepe. Ma reggel, jóval a kilövés el tt, aktiváltam.

254

Terl az órájára nézett. - Tíz perc múlva megkapjátok a fizetséget, akár elpusztítottátok a Psziklót, akár nem! - Alig kapott leveg t az újra rátör nevetést l, - Hiába vetted el t lem azt a távirányítót! A nevetést l teleköpködte a gázmaszkját. - És most - mondta fuldokolva Terl - itt állsz a pusztaság közepén, húsz mérföldre a többi állattól, és már semmit sem tudsz sinálni. Persze, ha ott lennél, akkor sem tehetnétek semmit! Mancsával a földet püfölte, s majd' belehalt a nevetésbe. 7. Ugyanebben a pillanatban az egyik föld alatti hangárban rohangáló Zzt közel érezte magát ahhoz, hogy elveszítse az eszét. A visszarúgás óta, ami a kilövést követte, eluralkodott a káosz. Állítólag állatok vezették az égen repül harci gépeket. Ember-áltatok! Zzt tudta, hogy ez lehetetlen. Ezek az ostoba férgek képtelenek ilyesmire. Nem kétséges, hogy megérkeztek a tolnepek. Zzt, annak ellenére, hogy percenként fennhangon átkozta Terlt, tudni vélte, hogy mi folyik körülöttük. A tolnepek belekontárkodtak a teleportációba, hogy megbénítsanak egy esetleges, Psziklóról indított ellentámadást, és ide jöttek, hogy megszerezzék azt a jelentéktelen ércmennyiséget, ami ezen a bolygón még kibányászható maradt. Rengetegszer harcoltak már a tolnepek ellen, s a legutolsó háború sem járt különösebb eredménnyel. A tolnepek alacsonyak voltak, körülbelül fele akkorák, mint a psziklók, és szinte mindent képesek voltak belélegezni. A pszikló harci gáz sem tudott kárt tenni bennük, s ez volt a legnagyobb szerencsétlenség. Ráadásul Mark 32es, alacsonyan szálló sz nyegbombázókat használtak, amely a legnagyobb t zerej harceszköz volt a hangárokban sorakozó több száz harceszköz közül. Hogy rohadna meg az a mocskos Terl! Kénytelen volt engedelmeskedni annak a szemétnek. Vajon hol vannak most a készenlétben álló harci gépek? Kint a mez n. És hol vannak a földjárók? Föld alatti földjáró-garázsokban rozsdásodnak! És hol vannak a többi bányavidékre kirendelt készenléti gépek? Itt! Rohadt Terl! Üzemanyag-töltet és l szerkészlet sem volt a garázsokban. Zzt ezért is, teljesen indokolatlanul, Terlt hibáztatta, mivel társasági el írás tiltotta meg ezen anyagok garázsokban való tárolását. Legalább fél mérföld választotta el a hangárokat az üzemanyagtól és a l szerekt l. Már két szakasz pszikló lelte halálát a telep közelében, mikor megpróbáltak bejutni az üzemanyag- és l szertelepre. Még valami a tolnepek támadását bizonyította. Az eltalált psziklók zöldes fröccsenéssel pukkantak szét. Csak a tolnepek képesek ilyen fegyvert kifejleszteni! Kénytelen volt félig kimerült üzemanyag-tölteteket és majdnem üres l szertárakat berakni a garázsban álló harci gépekbe és földjárókba. Összeakaszkodott a két Chamco fivérrel is, hogy a fene egye meg ket. El akartak kötni egy er s fegyverzet földjárót. Az a két földjáró, melyek részt vettek a heves összecsapásban, már porig égtek. Ezért a két Chamco el akarta vinni az egyik régi, de még mindig nagy t zerej , Bokszer osztályú járgányt. Semmi sem tudja átszakítani a páncélzatát, a fegyverei pedig képesek a mérföldekre lév ellenség megsemmisítésére is. A Chamco fivérek korábbi harcokban fel nem használt üzemanyagot és l szert akartak betölteni a földjáróba. Miközben azon veszekedtek, hogy kié legyenek a megmaradt töltetek, a garázsban megjelent az alacsony, de annál beképzeltebb Ker, és elosztotta közöttük a tölteteket. Ennek is Terl az oka! Ezeket a tölteteket nem lehetett betölteni a Mark 32esbe. Zzt rengeteg értékes id t vesztegetett el azzal, hogy másik burkolatot fabrikált a tölteteknek, hogy be tudja ket gyömöszölni a tölt csövekbe. Az a rohadt Terl!

255

Két órával ezel tt szólt az embereinek, hogy vigyék a fenébe azt az átkozott. távbombázót. Az a szemét! Végre, hogy itt van. Talált egy másodpilótát: a most érkezettek listáján bukkant rá, Mark 32-esen szerzett harci tapasztalattal, a neve Nup volt, egy félesz , de hát mit lehet tenni egy ilyen világvégi bolygón. Zzt harci gázmaszkokat keresett, vállára dobott egy tartalék palackokkal teli zsákot, fogta a fegyverét, zsebébe gyömöszölte a fegyverhez való tölteteket, s végül, de nem utolsósorban, kabala villáskulcsát bedugta a csizmája szárába, amelyre bármilyen küzdelemben nagy szüksége lehet. A Mark 32-es hajtóm ve lassú forgással m ködésbe lépett. Halkan dorombolt. Hamarosan kint lesznek, s kedvez véget vetnek ennek a csatának! Az a rohadt Terl! Zzt kioldotta a mágneses stabilizálást, s a Mark 32-es suhanni kezdett a garázs padlója felett. - A-la-cso-nyan - kiáltotta a kapu felé. Szerel k ugrottak el az útjából. A garázsban nyüzsögtek a psziklók, akik a semmivel próbálták feltölteni a garázsban álló harci eszközöket. Az az átkozott távbombázó még mindig a kapu el tt várakozott. A kaput három gép egyidej távozására méretezték. Elég magas volt ahhoz, hogy még egy negyedik is kiférjen rajta, ha a szükség úgy hozza, a vénséges vén gáztartály azonban olyan széles és magas volt, hogy teljesen elállta a kaput. Err l beszélt Terlnek. Annak a szemét állatnak! Nem fért ki a Mark 32-essel. Zzt kihajolt a vezet fülkéb l, s a m szakvezet után sikított. A m szakvezet futva közeledett, Zzt azonban mégis majdnem elharapta a torkát. - Vigyék innét ezt az átkozott távbombázót! Két órával ezel tt... - Nem tudjuk eltolni - lihegte a m szakvezet . A távbombázóra mutatott. Négy tolótargonca próbálta eltaszigálni a bombázót a kapu el l, de nem bírtak vele. - Nem mozdul! Zzt a hátára vette a felszereléssel teli hátizsákot, s kiugrott a vezet fülkéb l. - Félesz társaság! Az egyetlen funkció, amit a gépb l lehet irányítani, az a mágneses rögzítés. Miért nem oldják ki? A gép mágnestalpa a fémfelülethez tapad! Miért nem tanulják meg végre... - Ez egy nagyon régi távbombázó - nyögte a m szakvezet , s úgy érezte, a gondolatai összekuszálódnak Zzt tekintetét l. Zzt a távbombázó ajtajához rohant, melyet irdatlan méret re készítettek, hiszen be kellett férnie rajta a gáztartályoknak is. Valaki egy létrát támasztott a gép oldalához, Zzt felrohant a létrán, s ki akarta nyitni az ajtót. Zárva volt! A páncélozott ajtó, amely betöltötte a gép oldalát, nem nyílt. - Hol van a kulcs? - sikította Zzt. - Terlnél! - kiáltotta vissza a m szakvezet . - Már mindenhol kerestük Terlt. Nem találjuk! A rohadék! - Megnézték a szobájában is? - ordította le Zzt a létráról. - Igen. Igen. Igen! - üvöltötte a m szakvezet . - Meg... Ebben a pillanatban egy magas hang visított bele a hangár zsongásába. - Hahóóó! Chirk volt az. Zzt rosszindulatú tekintettel méregette a n stényt. Bosszantó egy szuka! Mancsában egy hatalmas kulcsot lóbált. - Az íróasztalán találtam - csicseregte. - Hol van a gép többi kulcsa? - kiáltotta Zzt. - A programozáshoz szükséges kulcsok. - Csak ez volt az asztalon - énekelte Chirk. Zzt megtorpant egy pillanatra. Nem szerette volna, ha ez a vén gázpalack a hangár el tt robban fel, tehát valahogy el kell mozdítani innen. Az ajtókulcs volt az, amit felnyújtattak neki. A kulcsra meredt, melynek három tolla volt. Mindhárom elrepedt, s a szár is már majdnem kettétört. Terl csináltathatott volna egy új kulcsot! A kulcsot, mind a húsz fontjával együtt, bedugta a kulcslyukba. Átkozódva eltekerte. Az az átkozott Terl!

256

A rozsdás mágneszár engedett a kulcsnak, ami abban a pillanatban darabokra hullott. Zzt a kulcs darabját elhajított. A lehulló kulcsdarab alig kerülte el a létra alatt ácsorgó Chirk fejét. Legalább az ajtó nyitva volt. Minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy meg tudja mozdítani az ajtót. Az ajtót tartó pántok szinte összeforrtak az elmúlt ezer év alatt. Hatalmas bels tér nyílt meg Zzt el tt. Zzt meggyújtott egy fáklyát. Világítást nem szereltek ezekbe a bambázókba, mivel pilóták soha nem repültek ezekkel a gépekkel. Egy távbombázó nem volt más, mint sok-sok tonna harci gázzal teli gáztartály, hajtóm és páncél. Ekkor jutott eszébe, hogy kilophatott volna némi üzemanyagot a távbombázóból. Most már kés . A vezérl pult felé indult. Szétveri ezt az egész, nyavalyás tragacsot. Ne! A pultot páncél borította. Nem tudja kinyitni kulcs nélkül. A fém, amib l a borítást készítették, ellenáll mindennek. Páncélozott! Átkozott Terl! Körbeforgatta a fáklyát. Meglátta a mágneses rögzítést feloldó kart, az egyetlen kezel szervet, amihez hozzá tud férni, s amit a szerel knek is fel kellett volna oldaniuk, ha el akarják vontatni a távbombázót a kapu el l. Zzt a fékkar felé nyúlt. Miel tt hozzáért volna, a kar megmozdult! Zzt ereiben megfagyott a vér. Rémülten nézett körül. Kattogás hallatszott a vezérl pult fel l. Zzt az ajtóhoz vet dött. A távbombázó hirtelen indulása ledöntötte Zzt-t a lábáról. A kijárat felé mászott. Kés ! Éppen a hangár kapuja suhant el Zzt szeme el tt. A távbombázó ajtaját már jó néhány yard választotta el a talajtól. Nem mert kiugrani. A távbombázó a magasba emelkedett. Az er s menetszélt l a nyitott ajtó csapkodni kezdett. Zzt-b l vérfagyasztó ordítás tört el . Az a rohadt Terl! Legalább most már ki tudnak állni a harci gépekkel, s véget vetnek a tolnepek támadásának. S mindezt osztalék nélkül, fél fizetésért. Biztos, hogy ennek is Terl az oka. 8. Jonnie, húsz mérföldre az épületekt l, meglátta a távbombázó indulását. Hatalmas gépezet volt. Gázt visz magával? Minden porcikája jéggé dermedt. Robbanás okozta lángok borította el a gép oldalát. Jonnie tudta, hogy a skótok páncéltör gránátokkal tüzelnek a távbombázóra. Az egyik rajnak pont az volt a feladata, hogy megakadályozza gépek leveg be emelkedését. A második felvillanás, ugyanúgy mint az els , hatástalan maradt. A páncéltör gránátok semmilyen kárt sem tudtak tenni a távbombázóban. Ellenállhatatlanul emelkedett kétezer láb magasságba, majd, még mindig emelkedve, északnyugat felé fordult. A hatalmas gépnek óriási sugarú körre volt szüksége a fordulóhoz, így a távbombázó fenyeget en elrepült Jonnie felett. A páncélzaton látszó javítás- és égésnyomok, valamint horpadások a múlt háborúiról árulkodtak. Jonnie úgy becsülte, a gép háromszáz mérföldet képes megtenni óránként. Egy harci gép repült a távbombázó nyomában. A következ páncéltör gránát a harci gép burkolatán robbant szét, de a gránát ebben a gépben sem tudott kárt tenni. A harci gép kitartóan követte a távbombázót, majd mikor az is elrepült Jonnie feje felett, felismerte a ritkán használt harcigéptípust.

257

Pszikló számok látszottak a gép oldalán, melyeknek harminckett volt az értékük, valamint az oly gyakran használt füst emblémát is felfestették a gépre. Kíséret? A fültép bömbölés elérte a földfelszínt. Miután mindkét gép elzúgott felettük, Terl így szólt: - Miért nem ismered el, állat? Vesztettél. Mire ideér az ellentámadás a Psziklóról, már halottak lesztek. Miért nem dobod le azt a fegyvert? Kössünk üzletet. Jonnie elengedte a füle mellett a pszikló szavait. Figyelmesen nézte a távbombázót, s a lemen nap helyzetéhez képest próbálta meghatározni a gép úti célját. Addig nem vette le a szemét a gépr l, ameddig az bele nem olvadt az északnyugati látóhatárba. Nyílegyenesen repült. Jonnie megpróbált nyugodt maradni, s nem kétségbe esni. - Hova megy el ször? - kérdezte Terlt l. Egy harci gép kétezer mérföldet is meg tud tenni óránként. Nyugi. - Dobd el a fegyvert, és akkor elmondok mindent - mondta Terl. Terl javaslata megrémisztette Pattie-t. - Ne higgy neki, Jonnie - könyörgött a kislány. - Ételt ígért nekünk, és semmit sem hozott. Azt is elhitette velünk, kétszer vagy háromszor, hogy halott vagy! - Elmondod - szólt Jonnie - vagy a lábaddal kezdem. Célzott. - Csináld! - kiáltotta a Pattie. - Ez egy mocskos állat! Egy ördög! Jonnie abba az irányba pillantott, amerre Chrissie ellovagolt. Már nagyon régen elment. Nem hagyhatja itt a lányokat, pláne nem, ha Terl is itt van. Nyugi, mondta magának. Utol lehet érni. - Rendben - szólt Terl lemondóan. - Elmondom a célpontokat. - Abban a sorrendben, ahogy következnek egymás után - mondta Jonnie, s jelent ségteljesen felemelte a kezében tartott fegyvert. - Kedved lenne lel ni, igaz? - Nem találok gyönyör séget ezekben a dolgokban... - Persze, mert csökött az agyad - nevetett Terl. A Jonnie és Terl között zajló beszélgetés pszikló nyelven folyt, s ett l Pattie szörnyen nyugtalan lett. - Ne hallgasd meg, Jonnie. L dd le - könyörgött a kislány, s belekapaszkodott Jonnie fegyvert tartó karjába. - Rendben - szólt Terl. - Az els célpont Afrika alja. A következ Kína. Utána Oroszország. Aztán Olaszország, s legvégül visszarepül ide. Jó, gondolta Jonnie. Nem mondta Skóciát. A távbombázó a sark felé indult, s ez azt jelenti, hogy Skóciát fogja elérni el ször. Az az els célpont. A psziklók amúgy sem mernek a Felföldre merészkedni. Kösz, Terl. - Jó - mondta hangosan. - Az információkért cserében élhetsz még egy darabig. - A távbombázónak tizenhét órára van szüksége ahhoz, hogy elérje Skóciát. Nyugodtnak kell látszanom, gondolta. Utol lehet érni. Chrissie végre megérkezett. Egy víznyel b l bukkantak el a lova, amely lépésben haladt. Jonnie néhány pillanat múlva meglátta, hogy a lány miért ért vissza ilyen sokára. Thor volt az. A lány a férfit maga el tt tartva lovagolt. Szarvasb r kabátjából készített kötést a férfi számára. Thor sugárzás elleni véd ruhája vért l piroslott bal válla körül. Chrisse letépte a ruhát a férfi válláról, s szarvasb rb l és füvekb l kötést készített, hogy elállítsa a vérzést. Thor bal karja eltörött. Faágak vették körül, hogy ne tudjanak elmozdulni a törött csontok. Chrissie segítségével Thor lemászott a ló hátáról. A vérveszteségt l szürke volt az arca, s a lába össze akart rogyni alatta. Bánatosan nézett Jonnie-ra. - Ne haragudj. - Az én hibám volt, nem a tiéd - mondta Jonnie. - Vezesd ahhoz a sziklához, Chrissie. Thor Terlre nézett. Csak néhányszor látta a szörnyet ilyen közelr l. Thor egy 457es kaliber Smith and Wesson revolvert viselt, melyet a bázis raktárából szerzett, s

258

radioaktívvá tett lövedékekkel töltött meg. Hirtelen felismerte a psziklót. El rontotta a fegyverét, hogy lel je Terlt. - Ne, ne - szólt Jonnie. - Tartsd kéznél a fegyvert, s l dd le, ha megmozdul. Különösen figyelj a mancsára. Szemmel tudod tartani? Thor ötven láb távolságra volt Terlt l. Leült a sziklára, s célba vette Terlt. - Nos, Terl - kezdte Jonnie. - Az a fegyver akkora lyukat tud fúrni beléd, hogy azon még egy ló is átugrik. Különleges lövedék van benne, ami sokkal hatásosabb a te fegyverednél. Világos? - Nyugodtnak kell mutatnia magát. El lehet kapni a távbombázót. Jonnie Pattie felé fordult. A kislány markába nyomta az addig nála lév pisztolyt. Megmutatta neki, hogy hogyan tudja használni, mire a kislány elszántan az egyik sziklához ment, hogy arra támassza a nehéz fegyvert. - Így tartsam? - És célozz rá. - Elég id d van, mondta magának. Mindent rendezz el. - Miért nem öljük meg? - kérdezte Thor. - Információt tudunk kicsikarni bel le. Terl egy szót sem értett abból, amit körülötte beszéltek, de sejtette a beszélgetés tartalmát. Jonnie el húzott egy kést, s egy kört rajzolt vele Terl köré, melyet ha elhagy a pszikló, végeznek vele. A kést bedugta Terl gallérjába, s végigvágta a hátán a ruhát. Megkerülte a psziklót, majd Terl szemébe nézve, hátha id ben észrevesz egy készül d támadást, az ujjánál fogva letépte róla a ruhát. Terl mindkét nadrágszárát is felvágta. Beleszúrt a psziklóba, mikor az menekülni próbált. Terl ett l lenyugodott. Jonnie lehúzta Terl csizmáját és alsóját is. Elvette az óráját. Elvette a sapkáját. Csak a gázmaszk marad Terlen, de Jonnie még a tartalék palackokat is elvette t le: Terl tágra nyílt szemekkel figyelte Jonnie mozdulatait. A pszikló az izzadságtól letapadt sz rrel, mozdulatlanul ült. Csak a karmai reszkettek a düht l, melyeket szívesen belemélyesztett volna Jonnie-ba. Jonnie a nadrágból kihúzott övvel összekötötte Terl hátratett kezét. Ezután levette Vén Disznóról a gyepl t, az egyik végét rákötötte Terl nyakára, majd a gyepl t áthúzta a pszikló ülepe alatt, s hozzákötötte Terl csuklójához. Terl megfojtja magát, ha rángatni kezdi a karját. Így jó lesz, gondolta Jonnie. Csak nyugalom. Egy harci géppel utol lehet érni a távbombázót. Gyorsan dolgozott. Miután végzett Terllel, a ruhákhoz lépett. Nem lep dött meg, mikor további két fegyvert talált a ruhákba rejtve. Egy késre bukkant, és egy második orgyilkos pisztolyra. Jonnie kipróbálta az orgyilkos fegyvert. Nem hallatszott detonáció. A bokor, amelyre célzott, lángba borult. A könny kis fegyvert odaadta Pattie-nek, s visszavette t le a másikat. - Hadd l jem le most! - kérte Pattie. Thor psziklónyelven elismételte a kislány szavait. - Az a kicsiny lány könyörög, hogy lel hessen téged. - Itt vagyok - mondta Terl. - Ne menjetek a közelébe. A lángoló roncsoktól hozz tüzet, Chrissie, hogy Thor melegben legyen, és hogy jól lássátok a területet: - Thor felé fordult. - Ki volt veled? - Glencannon - válaszolt Thor. - Valahol a hegyekben lehet. Azt hiszem, a bázishoz próbál eljutni. Kétszer megpróbáltam rádión hívni, de nem válaszolt. Igaz, a bányászati adóvev nek csak öt mérföld a hatósugara. - Kíváncsiság csillant meg a szemében. Hova mész? Ebben a pillanatban robbanás hallatszott az épületek irányából. Egy harci gépet, melyet a hangárból hozhattak el , egészen biztosan gránáttalálat ért. A gép lángoló t zgömbként emelkedett a magasba, majd a gránátrobbanás után maga a gép is darabokra robbant. A másodikként felemelked harci gépet is elérte a végzete.

259

- Látod? - kérdezte Jonnie. - Küldök értetek egy bányakocsit. - Nyugalom. Kétezer mérföldes óránkénti sebességgel utol lehet érni a távbombázót. A lányok dermedten figyelték Jonnie-t. Most mit csináljon? Az volt a szándéka, hogy elküldi ket az akadémia bázisra, de Thor nem volt abban az állapotban, hogy kibírja az utazást. Miért nem öli meg Terlt? Nem, ez nem oldana meg semmit. Nyugodtnak kell látszania ezek el tt az emberek el tt. A távbombázó háromszázkét mérföldet képes megtenni óránként. Jonnie maga el tt látta az ezer éve halott elnök asztalán fekv jelentést. Egy harci gép kétszeres hangsebességre képes, ami kétezer mérföldet jelent óránként. Ha a távbombázó már félúton lesz Skócia felé, még akkor is jóval az odaérkezése el tt utoléri. Felpattant Táncos hátára. Legalább egyórányi kemény lovaglás vár rá. - Még mindig megegyezhetünk, állat - mondta Terl. - Ha urániumot akartál küldeni a Psziklóra, hát azt bizony elszúrtad. Ezt már mások is megpróbálták. Egy er tér veszi körül az emelvényt, amelyre a küldemény érkezik. Ha uránium bukkan fel a küldeményben, az er tér keményen lezárja az emelvényt és környékét. Ez okozta azt az er teljes visszarúgást, amit te is érezhettél. A Pszikló meg fogja támadni a Földet, állat. Szükséged van rám, hogy közvetítsek. Jonnie Terlre nézett. Felemelte a kezét, hogy búcsút intsen a lányoknak és Thornak, majd a sarkát belevágta Táncos oldalába, s elvágtatott. A lenyugvó nap fénye bearanyozta a látóhatárt. Jonnie beleolvadt az aranyos ragyogásba. Az épületek körül tombolt a harc. Rengeteg id t veszített. Semmi mást nem lett volna szabad csinálnia. Nyugalom, mondta magának. Nem szabad pánikba esnem. Egy harci géppel könnyedén utolérem a távbombázót. Miközben vágtatott a síkságon, megpróbált rendet tenni a gondolatai között. Még az Egyesült Államok hadserege sem tudott megállítani egy távbombázót. Sem repül kkel, sem rakétákkal, sem atomfegyverekkel, s még öngyilkos összeütközésekkel sem. Van még id d. Utol tudod érni a távbombázót. Ne ess kétségbe!

260

XIII. RÉSZ 1. Egyszerre csak egyvalamivel szabad foglalkoznod, mondta magának Jonnie. Csak így lehet megfelel en megoldani egy problémát. Ezt egy könyvben olvasta, melyet az emberkönyvtárban talált. Sugárszennyez dés által okozott betegségek gyógyításáról is talált könyveket. Olvasott arról, hogy hogyan lehet kezelni a z rzavart, melyet az ember teremt maga köré azzal, hogy túl sok mindennel foglalkozik egyszerre. Ez történik most is! A távbombázó, a lehetséges psziklótámadás, és az épületek körül folyó harc kimenetele, mind-mind egyszerre foglalkoztatták Jonnie-t. A távoli bányavidékeket támadó harci gépekr l semmit sem tudtak. Ha z rzavar támad bennem, gondolta Jonnie, hibákat követhetek el, s akár még pánikba is eshetek. Nyugalom! Egyszerre csak egyvalamivel foglalkozz! Táncos teljes er b l vágtatott dél, felé. Nem biztos, hogy Jonnie helyesen cselekedett. A ló könnyen lesántulhat, ha túlhajszolják. A lovat ügetésre fogta. Táncos hamarosan nyugodtabban lélegzett. Az ég lassan besötétedett. Egy olyan apróság, mint egy lesántult ló, mindent elronthat. Ügetés, vágta. ügetés, vágta. Húsz mérföld. Meg tudják csinálni. Egy bányarádió lapult a zsebében, amely a pszikló-szabványokhoz képest kicsinek számított. Az út felénél hívni kezdte Glencannont, Thor pilótáját. Jonnie igyekezett lovaglás közben használni az adóvev t. Nem sokkal ezután Glencannon hangja szólalt meg a hangszóróból. - Te vagy az, MacTyler? - A férfi hangja er tlennek t nt. - Látsz egy vágtató lovat? - kérdezte Jonnie. Hosszú szünet következett. Aztán: - Igen, körülbelül három mérföldre lehetsz t lem északnyugati irányban. Elkaptad Terlt? - Igen. Megkötözve rzik a többiek. Csend támadt, majd rövid, ugatásszer nevetés törte meg a csendet. Mikor megszólalt, a feszültség szinte kirobbant Glencannonból. - Mit forgatott a fejében? Hosszú történet. Most nincs id rá. Meg kell riznie a nyugodtságát. Jonnie belekiabálta a mikrofonba. - A lányok biztonságban vannak. Thor megsérült, de nincs komolyabb baja. Megkönnyebbült sóhaj hallatszott az adóvev hangszórójából. - El tudsz vezetni egy gépet? - kérdezte Jonnie. Szünet. - Néhány bordám elrepedt, a bokám pedig kibicsaklott. Ezért haladok ilyen lassan. Egyébként igen, MacTyler, persze hogy el tudok vezetni egy gépet. - Haladj az épületek felé. Tarts kézben egy fáklyát, hogy meg tudd gyújtani, mikor szükség lesz rá. Küldök érted egy bányakocsit. Szükség lenne a légi támogatásra. - Van fáklyám. Ne haragudj a légi támogatás miatt. - Az én hibám volt - mondta Jonnie. Sok szerencsét! Táncos felváltva ügetett és vágtatott. Nyugalom. Nem reménytelen a helyzet. Találhatnak még kapaszkodókat. Megegyeztek abban, hogy nem robbantják fel az összes épületet. A történész ragaszkodott a könyvtárhoz, Angus pedig szerette volna megszerezni a gépeket és a m szereket, ezért vigyázniuk kellett, nehogy sugárzó lövedék fúródjon valamelyik burába. Leszámítva a távbombázót és kísér gépét, eddig sikerült megakadályozniuk a psziklók leveg be emelkedését. Öt és fél mérföldre az épületekt l Jonnie hívni kezdte Robertet. Bízott benne, hogy valaki figyeli a bányarádiót. A tanító hangja válaszolt. Jonnie meglep dött, hogy

261

mennyi, harctól távol álló személy vesz részt a küzdelemben. Jelen volt az atya, ott voltak az asszonyok, harcolt a történész és a tanító. Jonnie Robertet kérte a rádióhoz. - A lányok biztonságban vannak - mondta Jonnie. Elhallgatott a hangszóró, s eközben Robert, a Róka bejelentette a jó hírt. Mikor ismét adásra kapcsolta az adóvev t, Jonnie meghallottá az éljenzést a háttérb l. A hírnek megörültek a harcosok. - Tartjuk magunkat - mondta Robert, a Róka. - Beszélnem kell veled valamir l, de nem akarom a rádiót használni. Táncos majdnem beleütközött egy facsoportba. Az ég egyre sötétebb lett. - Ezek a majmok nem értik az angol nyelvet - mondta Jonnie. - Mégsem beszélhetek róla. Mikor érsz ide? - Körülbelül tizenöt perc múlva - mondta Jonnie. - Az északi vízmosás fel l gyere. Nagyon heves harc dúl az épületek körül. - Jó - mondta Jonnie. - A megmaradt gépek rendben vannak? - A vízmosásban rejtettük el ket, hogy védve legyenek a lövések el l. Nincs több pilótánk. - Tudom. Figyelj rám! Valaki hordja be a következ holmikat az egyik gépbe: meleg ruhát, kabátot, keszty t, valami ételt, néhány egyszer , nem radioaktív tapadóaknát egy rohamfegyvert, maszkot jó csomó légpalackkal... százötvenezer láb magasságban fogok repülni. Néma csend volt a válasz. Jonnie-nak kellett megtörnie a csendet. - Világos? - Igen - mondta Robert, a Róka. - Meglesz. - Nem t nt túl lelkesnek. - Küldj ki néhány bányakocsit - mondta Jonnie. Megadta a síkságon maradtak helyzetét. - Egy-két embert küldj ki a kocsival, hogy segítsenek behozni Terlt. - Terlt? - döbbent meg Robert, a Róka. - Ez a meztelen igazság - mondta Jonnie. - Készítsd el a gépet. Ahogy odaérek, indulni akarok. Csend. Aztán: - Meglesz. - Ismét csend. Öt perccel kés bb egy észak felé tartó bányakocsi száguldott el Jonnie mellett. Jonnie a félhomály ellenére is felismerte az atyát, az egyik asszonyt, s egy felkötött karú skótot. Az atya áldásra emelte a karját. De nem! Az intés inkább üdvözlés volt! Thorért, a lányokért, és Terlért indultak. Egy vastag lánc vége lógott ki a bányakocsiból, az öregasszony pedig fegyvert tartott a kezében. A t zpárbaj ropogása egyre közelebbr l hallatszott. A psziklófegyverek kékeszöld villogására a rohamfegyverek narancsszín fellobbanásai válaszoltak. A torkolattüzek bevilágították az épületek környékét. Jonnie belovagolt a vízmosásba, s megállt a két megmaradt harci gép mellett. Psziklófegyverek lövedékei süvítettek el a feje felett, s húztak fényes csíkokat a fekete égboltra. A ló er sen zihált, a sz rét vastagon elborította a fehér tajték, de a járása rendben volt. Egyik lába sem ficamodott ki. Egyszerre csak egyvalamivel szabad foglalkozni, mondta magának Jonnie. El kell kapni a távbombázót. 2. Robert, a Róka régi köpenyét ráterítette a sugárzás elleni véd ruhára. sz üstöke megperzsel dött az egyik oldalon. A tekintete higgadt volt, de nem tudta teljesen elleplezni az aggodalmát. Megmarkolta Jonnie csuklóját, s szívb l jöv örömmel megrázta. Jonnie Robert, a Róka megperzsel dött haját nézte. - Sebesültek? - Csak könny sérültjeink vannak - mondta Robert a Róka. - Meglep , hogy senki sem sérült meg komolyan. A psziklók el sem dugják az orrukat. Nem tudunk l ni rájuk. Ebben a vízesésben a lövedékeink használhatatlanokká váltak. Hé, nincs rajtad sugárzás elleni ruha...

262

- A visszahulló víz lemossa a radioaktív darabkát a lövedék csúcsáról - mondta Jonnie. - Tennem kell valamit. Nincs légz gáz a távbombázóban, ezért nincs szükségem sugárzás elleni védelemre sem. - Jonnie, nem várhatna addig az a távbombázó, amíg végzünk a többi bányavidékkel? A távbombázónak tizennyolc órára van szüksége ahhoz, hogy átérjen az óceánon. M szerekkel követni tudjuk a gépet. Rosszul mondom, a kísér gépet tudjuk megfigyelni. A távbombázót felszerelték hullámelnyel vel. Jonnie kinyitotta a harci gép ajtaját. Mindent rendben talált. Kenyér és hús is volt az egyik ülésen. Egy öregasszony termett Jonnie mellett, s a kezébe nyomott egy csésze g zölg gyógyteát, melynek leginkább whiskyillata volt. Mikor Jonnie kérd en az asszonyra nézett, az asszony nevetve magyarázkodni kezdett. - Mégsem ehetnek lövedéket! - Az asszony vihogó nevetése mosolyt csalt Jonnie arcára. Robert, a Róka mozdulata marasztalni próbálta Jonnie-t. - Még nem törtük meg az éter csendjét. - Mindketten egyetértettek abban, hogy tizenkét órán keresztül nem hívják a távoli bányavidékeket támadó pilótákat, hogy azok meglepetésszer en támadhassák célpontjaikat. - Ennyi id re biztosan nincs szükségük. Szólunk nekik, s a távbombázó után küldjük ket. - Skócia felé tart - mondta Jonnie. - Az az els célpont. - Tudom. Jonnie magába döntötte a forró teát, s fellépett a gép lépcs jére. A marasztaló kéz megfogta a karját. - Valamit el kell mondanom neked. - Mikor Jonnie megtorpant, hogy meghallgassa, Robert, a Róka folytatta. - Valószín leg nem tettünk kárt a Psziklóban. - Tudom - mondta Jonnie. - Ez azt jelenti, hogy szükségünk van az összes ittlév gépre és felszerelésre. A gépek alattunk rejt znek a föld alatti hangárokban. Nincs elég emberünk, hogy megszerezzük a gépeket, elpusztítani viszont nem szabad ket. - Beszéld ezt meg Glencannonnal. Fél óra múlva lesz egy pilótád. Megtámadhatod ket a leveg b l. - Jonnie már majdnem belépett a gépbe, mikor Robert, a Róka keze belekapaszkodott Jonnie ruhájának ujjába. - Naplemente el tt mókás dolog történt velünk - mondta Robert. - Szereztünk egy földjárót! Jonnie lelépett a gép lépcs jér l. Miközben Robertre figyelt, belebújt a meleg ruhákba, melyeket a nagy magasságú repülés miatt kell viselnie. - Folytasd! Robert nagy leveg t vett, de miel tt belekezdhetett volna a történetbe, egy futár érkezett lihegve, s azt a hírt hozta, hogy a történész további l szerkészletet hozott el az akadémiáról. Nagy szükségük volt rá, mivel kezdtek kifogyni a l szerb l. A psziklófegyverek dörgése azonban nem ritkult, s a lövedékeik továbbra is csíkosra varázsolták az eget a fejük felett. - A földjáró “Miénk lesz a gy zelem" névre hallgat. A vízmosás túlsó végében bukkantunk rá. Ne ijedj meg, már a kezünkben van. Kijött a hangárajtón, s egyenesen felénk indult. Páncéltör gránátokkal l ttünk rá, de még csak be sem horpadt. Igaz, nem is l tt vissza. Egyenesen bejött a vízmosásba, kidobott egy adóvev t az atmoszférabiztos l résen, és azt mondta, hogy a “Vezérrel" akár beszélni. Garanciát kértek a személyes biztonságukra, s cserében együttm ködést ígértek. Jonnie belebújt a meleg csizmába. - Folytasd. - Furcsa jelenet volt. Mikor garantáltuk a biztonságukat, kimásztak a földjáróból. Azt mondták, hogy k a Chamco fivérek. Egy ideig faggattuk ket. Azt állították, hogy Terl becsapta ket. Beszéltek valami Char nev barátjukról, aki bányászati igazgató volt, s elt nt a kilövés el estéjén. Na, szóval, ez a Char mondta a Chamco fivéreknek, hogy gyilkosság történt. Hogy Terl megölte a bolygó fejét, hogy egy másik bolygóigazgatót, valami Kert neveztethessen ki, és ez a Ker, ezen a délutánon, nem adta oda nekik azt a l szert, ami az övék volt. A Chamco fivérek azt állították, hogy

263

Terl megegyezett valami “duralebi Hockner"-ekkel, s a távbombázót is azért indította el, hogy megtámadja a többi bányavidéket. - Azt gondolom, ez többé-kevésbé igaz - mondta Jonnie - kivéve amit a Hocknerekr l és a távbombázóról mondtak. A psziklóknak rengeteg ellenségük van, de a történetírásuk szerint néhány száz évvel ezel tt elpusztították a Hocknereket. Figyelj rám, Sir Robert, minden tiszteletem a tiéd, de most mennem kell! - Van még valami - szólt Robert, a Róka. - Nem tudnak üzemanyagot tölteni a földjárókba és a harci gépekbe. Megakadályoztuk, hogy eljussanak az üzemanyag- és l szertelepükre. L szerük viszont rengeteg van. Nincs elég emberünk, hogy támadást indítsunk... - Micsoda? - szólt Jonnie. - Ez inkább jó hír, mint rossz. - Hát, nem annyira jó. Úgy t nik, tizenhat szint van az épületek alatt, s mindegyikük egyhektárnyi. Szállások, raktárak, hangárok, irodák, munkahelyek, könyvtárak... - Nem tudtam err l, de még mindig nem tudom, hogy ez miért rossz hír. - Várj! Ha radioaktív lövedék találja el valamelyik burát, az egész mindenség aleveg be repül. Meg kell riznünk az ittlév eszközöket arra az esetre, ha védenünk kell a Földet. Ráadásul még újjá is kellene építenünk egy csomó épületet, ha csapást akarunk mérni a Psziklóra. - Hamarosan kapsz légi támogatást - mondta Jonnie. - Vissza tudsz vonulni... - A Chamco fivérek azt mondták, tudják mi fog történni. El fogjuk árasztani az épületeket leveg vel! Azt mondták, tudják, hogyan foglalták vissza a Hocknerek a Duraleb-rendszert. Nincs odabent elég gázmaszk és palack, a forgatórendszer viszont kit n en m ködik. Ezek a Chamco fivérek karbantartó mérnökök. Megígérték, hogy segítenek nekünk, ha megfizetjük ket. Az egész bolygón felére csökkentették a fizetéseket, és nem fizettek osztalékot sem. Azt is mondták, hogy nem akarnak megfulladni odabent egy “légárban". Így nevezték. Jonnie már magára öltötte a meleg ruhát, s végzett a kenyérrel és a szárított hússal is. - Sir Robert, ahogy megérkezik a légi támogatás, tedd, amit jónak látsz... - A Chamco fivérek azt is mondták, hogy a légz gázt forgató pumpa légh tés , ezért az épületeken kívül található. Nem kell mást tenni, mint kilyukasztani az egyik gázcsövet, és a pumpa attól kezdve leveg t présel az épületekbe. - Ez mindent meg fog oldani - mondta Jonnie. - Igen, de a csövet messzir l, a leveg b l kellene szétl ni. - Nemsokára ideér Glencannon... - Hát, azt hiszem, neked kellene csinálnod - mondta Robert. - Nem túl veszélyes, ha fél mérföldr l tüzelsz. - Akkor tudom megcsinálni, ha végre fel tudok szállni. - De utána vissza is kellene jönnöd, hogy... Jonnie rájött, hogy miben mesterkedik Robert. Robert, a Róka megpróbálta addig feltartani Jonnie-t, ameddig sikerül értesíteniük a harci gépeket, hogy támadják meg a távbombázót. Nem, ezt nem hagyhatja. A gépek maguk is bajban lehetnek. - Sir Robert, meg akarod akadályozni, hogy egyedül támadjam meg a távbombázót? A veterán széttárta a karját. - Jonnie kölyök, te már eddig is túl sokat kockáztattál. Kész csoda, hogy még életben vagy! - Robert tekintete könyörg volt. Jonnie beugrott a pilótafülkébe. - Akkor viszont eljövök érted! - szólt Robert, a Róka. - Maradj itt, és vezesd a támadást! Egy bányakocsi száguldott be a vízmosásba, majd fékezett. A sof r leugrott az ülésb l, s fegyverrel a kezében visszarohant harcolni. Glencannon Jonnie-hoz és Roberthez sántikált. - A fenébe! - kiáltotta Robert, a Róka. - Mi a baj? - kérdezte Glencannon, s kissé hátrah költ. - Jól vagyok. Ha valaki beköti a sebet az oldalamon, és befáslizza a bokámat, még repülni is tudok.

264

Robert, a Róka átkarolta Glencannon vállát. - Más miatt mondtam. Örülök, hogy élve látlak. Van egy feladat a számodra. Nem is egy, több. A régi kinkószállás körül elrejt zött orvlövészeket kellene kifüstölnöd... - Viszlát, Sir Robert - mondta Jonnie, és becsukta a pilótafülke ajtaját. - Sok szerencsét - válaszolta Robert szomorúan. Tudta, hogy Jonnie képes arra, hogy öngyilkos módon összeütközzön a távbombázóval, ha minden mással kudarcot vallana. Nem bízott benne, hogy viszontlátja. Robert a két várakozó futár felé fordult, akik a parancsokat várták, de Robert szeme el tt most elmosódott a két futár arca. Jonnie kiemelte a gépet a vízmosásból, s miel tt még észrevehették és rál hettek volna, már úton is volt, hogy megpróbáljon tenni valamit a Földet fenyeget végveszély ellen. Egyedül készült szembeszállni a végzettel. A távbombázó már csak ötórányi repülésre volt Skóciától, s percr l percre közelebb került. Ha a támadás sikerrel is jár, a gáztartályok felrobbanhatnak, s egy kóbor szél elsodorhatja a gázt Svédországba és Skóciába. Eddig senki sem próbált meg egy teljes sebességgel száguldó és közben tüzel harci géppel belerohanni egy távbombázóba. Ez a lépés lesz az utolsó fegyvere. Nem beszélt err l Sir Robert el tt. Az id s ember biztosan nem jött rá, hogy mit forgatok a fejemben, gondolta Jonnie. 3. Dunneldeen nagyon boldog volt. Végzett a cornwalli psziklókolóniával. Az épületek úgy lángoltak, mint egykoron az embervárosok. A cornwalli psziklók megkapták, ami járt nekik. Az itt él psziklók rendszeresen jártak emberre vadászni, s ez halált hozott azokra a skótokra, akik valami oknál fogva délre vet dtek. A cornwalli psziklók évszázadokon keresztül sportot ztek az emberek irtásából. Mondák szóltak arról, hogy vadászó társaságok hogyan ejtettek fogságba embereket, hogy aztán fához kötözzék ket, s nap mint nap beléjük l jenek, de éppen csak annyira, hogy az emberek életben maradjanak, k maguk viszont remekül szórakozzanak. Dunneldeen sok ilyen mondát ismert. t és másodpilótáját, Dwightot nagyon irigyelték a többiek. Gondolatban már számtalanszor elrepültek a célpontig, s végrehajtották a támadást. A skótok ezer év óta nem közelíthették meg ezt a vidéket. Nem is tudták, hogyan fest a cornwalli bányavidék, hiszen még sosem látták. Egész éjszaka teljes nyugalomban feküdtek a gép padlóján. A sztratoszféra-repülés miatt meleg ruhákat húztak magukra. Tisztán hallották a kilövést jelz dudaszót, mire lassan felmásztak az ülésbe, s a kezüket rátették a kezel szervekre. Rémült, de rezzenéstelen tekintettel figyelték Jonnie lélegzetelállító rohanását. Valami nem volt rendben a ketrecben. Aztán Jonnie elbújt egy meredély gerince mögé, s mikor elkezd dött a lövöldözés, már olyan biztonságban volt, mint egy gyermek a bölcs jében. A visszarúgás félelmetes volt. A lökéshullám majdnem felborította a harci gépeket, bajuk azonban nem esett. A megbeszéltek szerint a magasba emelték a gépeket. Látták, ahogy az egész bolygót- besugározni képes rádióadó-torony összeomlik, kábelrengeteget rántva magával. A tornyot a visszarúgás és a páncéltör gránátok együttes rombolása döntötte le. A tizenkét órás étercsend elkezd dött. Elegend id állt a pilóták rendelkezésére, hogy elérjék akár a legtávolabbi bányavidéket is, miel tt a figyelmeztetés megérkezne a psziklókolóniákra. Az óránkénti kétezer mérföldes száguldás után százezer láb magasságból földközelbe ereszkedtek, s úgy közelítették meg az alvó psziklókolóniát. Könnyedén rátaláltak. A képerny k és különböz érzékel k semmilyen ellenséges aktivitást nem mutattak. A leveg ben egy gépet sem találtak.

265

G z gomolygott el néhány aknából, melyek között öt mérföld mélyek is akadtak, az öntödék kéményei zöld szín füstöt böfögtek ki magukból, raktárak sötét körvonalai rajzolódtak ki a két skót szeme el tt, s közöttük ott fénylettek az épületeket fed burák! Els számú célpontok. De Dunneldeen nem lett volna Dunneldeen, ha nem akarta volna kihasználni a váratlan lehet ségeket, még akkor is, ha azok kevéssé illettek bele a tervbe. Ezek a bolond majmok az egész leszállóteret kivilágították a számára! Úgy csillogott, mintha vérrel kenték volna be. A psziklók azt fogják gondolni, hála a rádiók némaságának, hogy a két skót által vezetett gépben psziklók utaznak. Dunneldeen valami mást is észrevett. Hatalmas póznák tartották azt az északról érkez kábelt, amely az energiát szállított a psziklókolónia számára. A leszállótér fényáradata jól megvilágította azt a póznát, amelyr l a leágazások elindultak az épületek irányába. A nyomorultak semmilyen figyelmeztet jelzést nem alkalmaztak a mesterpóznán, amellyel megkönnyítették volna a légi közlekedést. Az északról érkez vastag kábel rácsatlakozott erre a póznára, amelyr l számtalan vékonyabb kábel indult szerteszét. A leszállótér ennek a pókhálónak a kell s közepében állt. A leszállótér jobb oldalán egy hatalmas kereket pillantottak meg. Dunneldeen azonnal felismerte a mesterkereket, melyet ha elforgatnak, lezárják a terület f áramkörét. Dunneldeen számára ez túl izgalmas lehet ség volt ahhoz, hogy csak úgy egyszer en elmenjenek mellette. Miért legyen világos akkor, mikor a fegyvereik után rohannak, s megpróbálnak felszállni a gépeikkel? Miért nem taszítják ezt a helyet a teljes káoszba? Aztán felszállnának, és infravörös keres k segítségével szétl nék az egész felfordulást. A gépüket felszerelték keres hullám-elnyel vel, amit a Terl földjárójáról lelopott készülék alapján szerkesztettek. Bekapcsolják, és ezeknek a buta majmoknak fogalmuk sem lesz róla, hogy ki l rájuk. Err l a harci gépr l amúgy is azt gondolnák, hogy saját védekez gépük.. Dunneldeen néhány szóban elmondta a tervét a riadt, de érdekl dve hallgató Dwightnak. Olyan természetességgel, mintha valóban látogatóba érkeztek volna, leereszkedtek a hatalmas kerék mellé. Dunneldeen a vállára dobta a rohamfegyver pántját, kinyitotta a gépajtót, kiugrott a pilótafülkéb l, a kerékhez lépett, s megforgatta. Eddig minden nagyszer en haladt, de ebben a pillanatban egy rbódéból, amit addig nem vettek észre, egy pszikló r dugta ki a fejét, s rámeredt Dunneldeenre. - A tolnepek! - sikította az r. Miel tt Dunneldeen rátehette volna az ujját a rohamfegyver ravaszára, az r magára csukta az rbódé ajtaját, s bekapcsolt egy szirénát. Az r egy hangosbeszél n keresztül kiabált, de olyan hangosan, hogy Dunneldeen úgy érezte, beszakad a dobhártyája. - Tolnep támadás! Mindenki fegyverbe! Tolnepek! Dunneldeen, akinek fogalma sem volt róla, hogy kik vagy mik lehetnek azok a tolnepek, olyan gyorsan forgatta a kereket, hogy felsikított a kerék olajozatlan tengelye. Rájött, hogy miért áll a mesterkerék ilyen közel a leszállótérhez. Veszélyhelyzetben az r könnyedén elsötétítheti az egész területet. Dunneldeen visszarohant a géphez. Beugrott. Dwight fegyvere megszólalt, ahogy a pszikló rök özönleni kezdtek kifelé az egyik kapun. Az eltalált psziklók fényes zöld felh vé robbantak szét. A harci gép emelkedni kezdett. Dunneldeen bekapcsolta a keres hullám-elnyel t és az infravörös érzékel khöz kapcsolt képerny ket. Visszatértek az eredeti tervhez. Radioaktív lövedékekkel az épületekre l ttek. az épületeket borító kupolák hatalmas, kiszúrt hólyagokként robbantak szét. A raktárak fölé repültek, s beomlasztották mindegyiknek a tetejét. Kell magasságból nem radioaktív, él er elleni bombákat szórtak a psziklókra.

266

Egy fegyverb l tüzet nyitottak rájuk. A találattól a gép megbillent. A magasból lecsaptak a támadóra, s egyetlen lövéssel megsemmisítették. A kolónia elpusztult. A pszikló Csillagközi Bányatársaság jól láthatóan nem hitt abban, hogy valaha is komoly veszély fenyegetheti földi jelenlétét. Nem Jonnie mesélt arról, hogy Terl visszarendelte azokat a védelmi fegyvereket is, amelyek a távoli bányaterületek rendelkezésére álltak korábban? Amit ki tudtak venni a z rzavarból, abból arra következtettek, hogy a psziklók nagy része nem tudta id ben felhúzni a gázmaszkját, s mivel a kupolák felrobbantak, túl nagy tömeg már nem fog kiözönleni az épületekb l. A terület felett köröztek, s le-lecsaptak egy magányos járm re, vagy egy kószáló rre. Minden elcsendesedett alattuk. Megláttak valamit a radarerny n. Egy személyszállító teherhajó közeledett. Hirtelen eszükbe jutottak a teherhajók, amelyek a mostani teleportáció alkalmával érkezett alkalmazottakat szállították el a központi bányavidékr l. Ez a batár igen lassan vánszorgott Cornwall felé, k pedig megel zték. Jó! Dunneldeen, Dwight rémülete ellenére, letette a gépet a mesterkerék mellé, hogy ismét megforgassa. A leszállótér fényei ismét kigyulladtak. Az életben maradt psziklóalkalmazottaknak eszük ágában sem volt el bújni az épületekb l. Az alkalmazottakkal telezsúfolt hajó földet ért. A psziklók kiözönlöttek bel le, s a csomagjaikkal bajlódtak. A pilóta is kimászott a fülkéb l. A psziklók egy csoportban indultak el az épületek felé. Valami szemet szúrhatott nekik, mert megtorpantak. A pilóta a fegyvere után nyúlt. Dunneideen és Dwight lekaszálták ket rohamfegyvereikkel. Dunneldeen az üzemanyag-telephez vitte Dwightot. Tudták, hogy ilyen töltetet használ a teherhajó, mivel annak idején pont ilyen géppel jött értük Jonnie Skóciába. Dwight összeszedte a megfelel tölteteket, majd Dunneldeen visszavitte a teherhajóhoz, ahol Dwight kiszedte a gépb l a kimerült tölteteket, és újakat csúsztatott a helyükre. Dunneldeen eközben lel tt egy feléjük száguldó jár rkocsit, melynek a sof rje valahogy túlélte a támadást. Ez a második csapás már végzett vele... Dunneldeen felszállt, Dwight pedig a teherszállítót emelte a magasba. Dunneldeen ezután szitává l tte a mesterpóznát, amely szemet gyönyörködtet szikraes közepette összed lt. Miután Dwight már biztonságos távolságba került, Dunneldeen tíz láb magasságban a légz gáztelep fölé repült, és egy ólomköpenyes, id zített gyújtóval felszerelt nukleáris aknát dobott rá. A magasba rántotta a gépet, abban a pillanatban a telep gyönyör zöldeskék t zgömbbé változott. Tekintetével megkereste Dwightot, s látta, hogy távol van az épületekt l, Dunneldeen ezután tízezer láb magasságba emelkedett, célba vette az üzemanyag- és l szertelepet, és tüzelt. A telep egy szempillantás alatt t zhányóvá vált. Gyönyör látvány volt. Lejjebb ereszkedett, s megnézte a számukra fontos épületeket. A parancsnak megfelel en a különböz eszközöket és gépeket rejt épületek sértetlenek maradtak. Légz gáz és üzemanyag nélkül - a személyzet kilencven százalékának elpusztítása után - a Cornwallt le lehetett írni. Megfizettek a sok kegyetlenkedésért. Dunneldeen a teherhajó mellé repült. - Mi az a tolnep? - kérdezte, de Dwight sem tudta a választ. Dunneldeen arra gondolt, hogy furcsán nézhet ki a fején lév kinkómaszkban s az amerikai légier nagy magasságú repüléshez használt öltözékében. Dwight is támogatta Dunneldeen következ , gyönyör tervét. Még hat órán keresztül tart a rádiócsend. A feladatot végrehajtották, a maradék id vel pedig maguk rendelkeznek.

267

Dunneldeen a Fearghus klánhoz tartozott, s a klán fejének leánykáját már lassan egy éve nem látta. Bíztak benne, hogy a többi tizennégy bányavidéket támadó gép is sikerrel járt. Persze, valószín leg nem az stílusukban. Skócia felé fordultak. 4. Zzt kétségbeesett. A távbombázó üvölt hajtóm vekkel, hidegen és sötéten száguldott célpontja felé. Az ostoba, félesz Nup! Zzt el ször azt gondolta, hogy a furcsa zaj, amit hall, csak a vén gáztartály hajtóm veinek zörgése, de kis id múltán kifinomult hallásával el tudta különíteni a távbombázó hajtóm veinek bömbölését attól a másik, hasonló zajtól. A távbombázó barátságtalan belsejében mászkált, s megpróbálta megtalálni a zaj forrását. Mikor a csapkodó ajtóhoz ért, rájött. A Mark 32-es volt az! A Mark 32-es, “A-la-cso-nyan", er s páncélzatú sz nyegbombázó. Nup követi a távbombázót? Zzt töprengett és töprengett. Reménykedni kezdett. Abban bízott, hogy Nup azért követi az indulás óta, hogy egy létrával kimentse a távbombázóból. De Nup szemmel láthatóan nem volt tudatában annak, hogy a távbombázó nyitott ajtóval repül, mivel az ellenkez oldalon követte a bombázót. Igaz, Zzt sem mondott neki semmit. Micsoda ostobaság! Végiggondolta a történteket. Nem, a nagy kapkodásban, hogy kijussanak a hangárból, és végre szembe tudjanak szállni a sz nyegbombázókkal támadó tolnepekkel, csak végigrohant a hangáron, s megkérdezte, hogy melyik Mark 32-es áll készen az indulásra, majd Nupot belökte a másodpilóta ülésébe, pedig bemászott a távbombázóba. Eszébe jutottak Nupnak mondott utolsó szavai. - Gyere! - mondta neki, s még meg is lep dött, hogy Nup nem követi a távbombázó belsejébe. Ahelyett, hogy a tolnepeket irtaná, Nup díszkíséretet ad egy távbombázónak. Biztosan fogalma sem volt róla, hogy hova indultak volna. Pedig egy Mark 32-es könnyedén el tud pusztítani egy egész várost! Semmi sem szakítja át a burkolatát. Kemény harci gép volt, melyet földi csapatok támogatására alakítottak ki. A földr l hiába tüzeltek rá, s a többi harci gép sem tudott kárt tenni benne. És mit csinál vele ez a Nup? Kísér egy távbombázót, amelynek semmi szüksége a kíséretre. Zzt elkeseredett. Átkozott Terl, átkozott Nup! Eközben az óriási távbombázó fültép bömböléssel száguldott még ismeretlen úti célja felé. Zzt kezdte úgy érezni, hogy Nupnak fogalma sincs arról, hogy a gép fedélzetén van! Kevéssel ezután, mikor Zzt az órájára nézett, rájött, hogy a Mark 32-esb l hamarosan kifogy az üzemanyag. Bárhol is járnak, a Mark 32-est elfelejtheti. A sz nyegbombázókat nem ilyen hosszú túrákra tervezték, ráadásul még annyi üzemanyagtöltetük sem volt, amennyivel feltölthették volna az amúgy is kis hatósugarú gépet. Hát, legalább légz gáz van b ven. Van még egy fegyvere is, és nála van a csavarkulcs. Az irányítófülkét lezáró páncélzatot tapogatta, hátha valahogy mégis ki tudja nyitni, s vissza tudja fordítani a gépet. Kulcs nélkül azonban még robbanószerrel sem lehet kinyitni egy ilyen ajtót. Mikor “páncélozott"-nak mondanak egy ilyen vén gáztartályt, azt sajnos szó szerint kell érteni. Zzt leroskadt a hideg fémpadlóra, és kénytelen volt beletör dni, hogy semmit sem tud tenni. A gép két-három nap múlva fog földet érni. Ezeken a gépeken semmi nem tompítja a kemény becsapódást, de Zzt azért bízott benne, hogy túléli a földet érést. Ülni és várni. Ennyi, amit tehet.

268

Rohadt Terl! Rohadt Nup! Rohadt Bányatársaság! S mindezt fél fizetésért, osztalék nélkül. 5. Jonnie a távbombázó után száguldott. Az összes keres t és érzékel t bekapcsolta. Alatta a sarkvidék terült el, de ezt csak a képerny kr l tudta. Szabad szemmel semmit sem látott. Eszébe jutott, mikor legutóbb efelett a tiltott terület felett járt. Aki leereszkedik, halál fia. Ha nem a hidegt l hal meg, akkor elmerül a jeges vízben. Jonnie úgy ítélte meg, hogy a távbombázó már csak néhány percre lehet t le. Hamarosan meg kell pillantania a képerny kön. Aggodalmat érzett a lányok és Thor miatt. Nem látta ket az infraérzékel képerny jén, mikor elindult. Igaz, nagyon magasra emelkedett. Az egyetlen pont, ami kirajzolódott a képerny re, a t z lehetett, amit raktak, de lehetett a két, még mindig lángoló gép is. Túl sok id t vesztegetett el, így kénytelen volt a távbombázó után eredni. Eszébe jutott a lányok döbbent arca, mikor rájöttek, hogy ismét magukra hagyja ket. De azért biztosan jól vannak. Talán már az épületeknél, vagy az akadémiánál járnak. Az atya biztosan gyorsan hajtja a bányakocsit. A bányakocsik több mint hatvannal tudnak száguldani még egy ilyen nehéz terepen is. Remélte, hogy a harci gépek sikeresen elérték a távoli bányavidékeket, és végrehajtották a feladatukat. Még öt órán keresztül tart a rádiócsend. Kedve lett volna bekapcsolni a rádióját, s belekiáltani a mikrofonba: - Hé, bárki, aki végzett a célpontjával, jöjjön erre és erre a koordinátára, és segítsen megállítani egy elszabadult távbombázót. - Nem merte megtenni. Sok társa életébe kerülhetett volna, ha a rádió használata figyelmezteti a még gyanútlan psziklókat. Mindegyiküknek jó csomó üzemanyag áll a rendelkezésére, s a gépeket telepakolták l szerrel is. Könnyen lehet, hogy némelyikük még mindig az alkalmas pillanatot várja az egyik bányaterület közelében, hogy a legkisebb kockázattal csaphasson le a psziklókra. Ha most megtöri a rádiócsendet, ezzel megölheti a társait. Nem szeretett volna egyetlen skótot sem feláldozni azért, hogy megmenthesse az irháját. Ha véget ér a rádiócsend, s Robert nem hall fel le, úgyis a távbombázó után küldi a harci gépeket. Talán már kés lesz. Jonnie bízott benne, hogy a skótoknak nem kell veszélybe sodródniuk a távbombázó miatt. Talán olyasvalamit követ, amit felszereltek keres hullám-elnyel vel. Ez esetben a kísér gépet kell megtalálnia. Talán a kísér gép már levált á távbombázóról, és elrepült. Akkor is látnia kellene a képerny n! Ah, most. Mi volt az a kicsiny zöld felvillanás a képerny n? Egy következ jéghegy? Nem, a magasságmér négyezer-kétszázhuszonhárom lábnyi magasságban érzékeli a tárgyat. Sebessége? Sebessége? Háromszázkét mérföld óránként! Megtalálta a kísér gépet. Keszty be bújtatott keze a m szerfal gombjain zongorázott. Kétszeres hangsebességr l a távbombázó sebességére lassította a gépet, majd, mint valami rakéta, ötezer lábra zuhant. A süllyedés végeztével beleprésel dött az ülésbe. Egy kicsit elkábult. Nyugi, csak nyugi. Nézzük azt a kísér gépet. Tisztán ki tudta venni a gépet az infravörös érzékel képerny jén. A távbombázó mellett repült. Várjunk, várjunk, egyszerre csak egy dologgal szabad foglalkozni. A kísér gép lesz az els célpont. Milyen gép ez? Még sosem látott ilyet. Alacsony építés , széles... mintha az egész gép csak páncélból lenne! Hirtelen rádöbbent, hogy a harci gép fegyverei még csak be sem tudják horpasztani ennek a gépnek a burkolatát. Eszébe jutott, ahogy a távbombázó felszállásakor a skó-

269

tok páncéltör gránáttal tüzeltek erre a masinára, s a gránát, anélkül hogy kárt tudott volna tenni a gépben, szétrobbant a páncélzaton. Kétségbeesés markolt Jonnie szívébe. Nemcsak a távbombázó volt sebezhetetlen, hanem még ez a kísér gép is... Az agyában a legkülönböz bb lehet ségek kergették egymást. Gyakran hallotta Robertt l azt a mondást, hogy “Ha csak kéthüvelyknyi maradt a kardodból, toldd meg tíz láb ravaszsággal". Mit tud ez a kísér gép róla? A kizárólag a gépek közötti kommunikációra használható rádió gombja felé nyúlt, melynek csupán húsz mérföld volt a hatósugara. Haragos psziklószóáradat tört el a hangszóróból. - Éppen ideje volt már, hogy valaki végre el kerüljön! Már órákkal ezel tt fel kellett volna váltania valakinek! Mi tartott ilyen sokáig? - A pszikló haragos volt, nagyon haragos! Jonnie lenyomta a rádió adógombját. Megpróbált olyan mély hangon beszélni, amilyen mélyen csak tudott. - Hogy mennek a dolgok? - A távbombázó rendben van, de mi az, hogy hogy mennek a dolgok? Kísérem a gépet, nem? Nagy z rzavar van ezen a bolygón! Nem úgy, mint a Psziklón! Remélem is, hogy nem! Késett! Mi a neve? Jonnie hirtelen egy elterjedt psziklónevet adományozott önmagának. Ez a név olyannyira szokványos volt, hogy szinte minden ötödik psziklót így hívtak. - Snit. Megkérdezhetem, hogy kivel beszélek? - Nup. Igazgatási vezet ! Használja az “igazgató úr" megszólítást! Idióta bolygó. - Mostanában érkezett, igazgató úr? - kérdezte Jonnie. - Éppen ma, Snit. És hogy fogadtak? Nem tudnak úrrá lenni egy nyomorult bolbodtámadáson! Várjon - mondta gyanakodva -, nagyon furcsa a kiejtése. Olyan... olyan... igen, olyan, mint egy kinkó oktatógépé. Pontosan olyan. Maga nem bolbod, igaz? - Nup a gép fegyvereit készenlétbe kapcsolta. A kattanás belehallatszott a mikrofonba. - Itt születtem - árulta el Jonnie. Éles, gúnyos nevetés hallatszott a hangszóróból. - Ó, egy gyarmatosító! - Szünet következett. - Felkészítették a feladatára? - Részben igen, igazgató úr. A helyzet azonban megváltozott. Azért küldtek ön után, hogy ezt közöljem. - Nem fog leváltani? - A pszikló tombolt. - Az ön feladata megváltozott! - mondta Jonnie. - Rádiócsendet rendeltek el. Ezért jöttem ön után. - Rádiócsendet? - Az egész bolygóra, igazgató úr. - Ah, szóval mégis bolbodtámadás érte ezt a helyet! Fígyelik a rádióhullámokat! Ismerem ket. - Én is ett l tartok, igazgató úr. - Nos, ha nem fog felváltani, megmondaná, hogy mit csináljak? Hamarosan elfogy az üzemanyagom! Hol van a legközelebbi bányavidék? Jonnie gondolatai vészes gyorsasággal kergették egymást. - Igazgató úr, a parancs szerint, mivel fogytán az üzemanyaga... - Úristen, hová küldje? - mágneses rögzítéssel kapcsolódjon rá a, távbombázó tetejére... lehet leg a gép orra közelében. - Mi? - kérdezte hitetlenkedve. - Aztán kapcsolódjon le a távbombázóról, mikor elérik a következ bányavidéket. Van önnél térkép? - Nincs. Nincs térképem. Nagyon rosszul mennek itt a dolgok. Nem úgy, mint a Psziklón. Jelentenem kellene. - Támadás ért minket. - Semmi sem tud kárt tenni ebben a gépben. Ez egy sz nyegbombázó. Nem értem, hogy miért éppen ezt a gépet kellett a távbombázó kísérésére rendelni.

270

- Mennyi üzemanyaga maradt, igazgató úr? Szünet következett. Aztán: - A francba! Már csak tíz percre elég! Majdnem megölt a késlekedésével. Nos, akkor kapcsolódjon rá a távbombázó legelejére... - Miért a legelejére? Miért nem inkább a közepére? Ha az orrára szállok, megzavarhatom a távbombázó súlyeloszlását. Szándékosan farnehézre terhelték a gépet. Üresen hagyták az orrkamrákat. Azt mondták, kizárólag a gép orrára kapcsolódhat rá. - Az én gépem nagyon nehéz! - De nem egy távbombázó számára. Jobb lesz, ha siet, igazgató úr. A víz rendkívül hideg ön alatt. Jég borítja! Tartalékolnia kell némi üzemanyagot a leszálláshoz is. Már csak néhányórányi repülésre vagyunk a legközelebbi bányavidékt l. Jonnie a képerny it figyelte. A gépet nem látta az üléséb l. Aggodalommal állt fel, s tekintett ki a fülke ablakán. Megkönnyebbült, mikor a Mark 32-es gyorsított; majd ráült a távbombázó orrára, s bekapcsolta a mágneses rögzítést. A mágneses talpak összekapcsolták a két gépet! A h érzékel képerny jének tanúsága szerint a Mark 32-es kikapcsolta a hajtóm vét. Jonnie figyelt. Azt várta, hogy a távbombázó mikor billen el re a ránehezed súlytól. A gép állásszöge megváltozott, de a hajtóm vei korrigálni tudták a gép súlyeloszlásának változását, s a távbombázó, gyomrában a halálos küldeménnyel, feltartóztathatatlanul haladt célpontja felé. Mivel Nup nem a gép hossztengelyére szállt rá, a távbombázó folyamatos billegésbe kezdett. Jobbra-balra, jobbra-balra. A Mark 32-es a távbombázó jobb oldalát terhelte, de az egyensúlymotor igyekezett kompenzálni a féloldalas terhelést. Megemelte a gép jobb oldatát, aminek következtében a gép lassan balra kezdett d lni. Ekkor az egyensúlymotor a bal oldalt emelte, s az egész folyamat megismétl dött. Körülbelül tíz fokot billent mindkét irányba. Ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megzavarja a rendíthetetlen gép haladását. Nagyon lassan billegett. De mintha bólogatott volna is egy kicsit. 6. Most, hogy Nuppal már nem kellett foglalkoznia, Jonnie minden idegszálával a távbombázót figyelte. Kicsit eltávolodott a gépt l, hogy a képerny kön tisztább képet láthasson. A távbombázó elhanyagoltnak látszott! Az oldalán egy atombomba becsapódásának nyoma látszott, egy másik sérülést pedig egy géppel való összeütközés okozhatott, mivel a horzsolást még mindig körülvették a szerencsétlenül járt gépr l a távbombázóra került üzemanyag- és olajfoltok. Számos kisebb horpadás is tarkította a burkolatot, melyek valószín leg leveg -leveg rakéták találatai nyomán keletkeztek. Mindezek a sérülések maradandó nyomokat hagytak a gép külsején, de egyik sérülés sem jelentett veszélyt a távbombázóra. Jonnie a távbombázó alá repült. Felnézett a hatalmas, mágneses talpakra, melyekkel rögzíteni lehet az óriási gépet. Innen nem tudja megtámadni. A harci géppel visszarepült a távbombázó mellé. Mintha egy kolibri kerülgetett volna egy héját. Valószín leg, miután ez a gép elvégezte a feladatát, s lezuhant, elpusztítva az akkor “Colorado Springs"-ként ismert várost, a Társaság már nem javította ki, s hangárba is csak akkor került, mikor felépítették a tárolóépületeket. Az egyetlen karbantartó tevékenység az lehetett, hogy lemosták a távbombázó burkolatáról a radioaktív szennyez dést, aztán bekerült a hangárokba.

271

Jonnie hátán végigfutott a hideg, mikor végiggondolta, hogy miért történhetett mindez így. A psziklóknak nincsenek érzelmeik, következésképpen nem ragaszkodnak a múltjukat kísér tárgyakhoz, egyszer en kénytelenek voltak tárolni ezt az eszközt, mivel ezen a bolygón nem tudtak mit kezdeni vele. Csak a Psziklón lehet szétbontani ekkora harceszközöket, ezt a távbombázót azonban már nem akarják visszaküldeni a Psziklóra. Elvégezte a dolgát, s már csak az enyészet vár rá. A szabadban nem hagyhatják, a psziklók igyekeznek elrejteni a harceszközeiket a kíváncsi tekintetek el l, szétrombolni pedig nem tudják ezen a bolygón. Csak az ördög tudja, hogy milyen anyagból épült! Hát, nem sikerült felvidítani önmagamat, gondolta Jonnie. A mágneses talpaknak nevezett felület, amellyel Nup gépe hozzákapcsolódott a távbombázóhoz, a molekuláris átstrukturálódás elvén m ködött. Az egyik kapcsolódó felület molekulái, az átstrukturálódást létrehozó er térnek köszönhet en, behatolnak a másik felület molekulái közé, vagyis az egyik fém id legesen beleolvad a másikba. Ez azt jelenti; hogy a távbombázó a Földön ismeretlen, molekuláris fémb l készült, vagy több, ilyen típusú, furcsa fém ötvözetéb l. Lehetséges, hogy ezeknek a fémeknek az ötvözése, mivel ezek a fémek molekuláris szinten elegyednek, megfordíthatatlan, és sem megolvasztani, sem széttörni nem lehet ket. Talán a psziklók valami ilyesfajta eljárással hozzák létre ezeket a mindennek ellenálló fémeket, s az is lehet, hogy ezeket több rétegben használják. Hidegrázó gondolat. Jonnie még kezd kohásznak sem tartotta magát, de arra emlékezett, hogy a psziklók milyen szigorúan tiltják az idegen fajok bevezetését a pszikló-kohászatba. És most kellene ezt az egész problémát megoldani, repülve az éjszaka kell s közepén, tankönyvek, számológép, s a kell matematikatudás nélkül! Mi tudná elpusztítani a távbombázót? Persze még miel tt elérné Skócia partjait. Arra gondolt, hogy mikor el ször látott psziklót, szörnynek hitte. Most már tudta, hogy valóban szörnyekkel áll szemben. A kegyetlenség és a rombolás mestereivel. A szeme sarkából mintha egy felvillanást látott volna az egyik képerny n. Közelebbr l is megnézte. Ismét. Ritmikus pulzálás érkezett a távbombázó fel l. Jonnie számolni kezdte. Az órája szerint húsz másodpercenként érkezett az ismeretlen jel. Ekkor jött rá, hogy egészen idáig csak a gép egyik oldalát figyelte. Valószín leg túlságosan kétségbeesett. Nos! Könnyen segíthetünk ezen, mondta félhangosan. Szapora ujjmozdulatokkal végigzongorázott a kezel szerveken, és máris a gép túloldalán találta magát. Ezt az oldalát akkor sem látta, mikor a távbombázó a magasba emelkedett, és elhúzott a fejük felett. Nup is az ellenkez oldalon kísérte a távbombázót. A képerny kre meredt. Mi? A hatalmas ajtó, amely a gáztartályok berakodására szolgál, nyitva tátongott. Mióta Nup a távbombázó orrán utazott, amit l a gép ritmikusan billegni és bólogatni kezdett, az ajtó hol kinyílt, hol becsukódott. Egy ajtó. Nyitva. Jonnie remeg ujjakkal állította közelire az egyik monitor képét. Egy letörött kulcs csonkja állt ki a kulcslyukból. Jonnie most nyitotta a képet, s az irdatlan ajtót vizsgálta. Mikor a gép el rebillent, és a rakodási oldal felé d lt, az ajtó kinyílt, majd mikor visszabillent, az ajtó becsapódott. Húsz másodpercenként. Bánni kezdte, hogy egyedül indult erre a vállalkozásra. A mások iránt érzett felel sségérzet meggátolta abban, hogy társat hozzon magával. Veszélyes ugyan, de egy kötélhágcsón leereszkedve bejuthatna azon az ajtón. Ehhez szükség lenne egy pilótára, aki vezeti a gépet, miközben a másik, aki eleget tud err l a gépr l ahhoz, hogy megbé-

272

nítsa, ha lehetséges, bemászik a távbombázóba. Nincs több pilóta, Glencannonra pedig máshol van szükség. Kinyílik, becsukódik, kinyílik, becsukódik. Mekkora? Az ajtót méregette, majd a harci gép méretein gondolkodott. Ezzel a géppel be lehet szállni azon az ajtón! Alul és felül nem sok hely marad majd, de be kell hogy férjen. A két oldal nem jelent problémát. Tud ez a gép oldalvást repülni, háromszázkét mérföld per órás sebességgel? És ha igen, utána mi következik majd? A teleportációs meghajtás alkalmas arra, hogy oldalával el re repítse a repül eszközöket. Ezeknek a gépeknek nem volt szükségük szárnyakon keletkez felhajtóer re, mint egy madárnak, így mindegy, hogy melyik oldaluk van el re. Ez persze azt is jelenti, hogy ezek a gépek nem képesek siklani, ha a hajtóm vük meghibásodik. Lezuhannak, mint egy darab k . Csupán kicsiny egyensúlymotorok, és nem szárnyak tartják stabilan a leveg ben. Igen, elvileg lehet vele oldalvást repülni, aztán el re. Csak hát az id zítés! Ó! A billeg távbombázó oldala harminclábnyit süllyed és emelkedik egy-egy billenés alkalmával. Meg kell próbálni! Az ajtót kellene elintézni el ször. A csapkodó ajtó miatt csupán húsz másodpercig áll nyitva a gép oldala. Jonnie elhatározta, hogy megpróbálja szétl ni az ajtót tartó pántokat. Kissé lemaradt a távbombázótól, majd a fegyvert “pontlövés"-re, “láng"-ra, és “egyes lövés"-re állította. Felzárkózott a gép mögé, egészen addig, amíg látható közelségbe nem került vele, majd boszorkányos ügyességgel zongorázni kezdett a kezel szerveken, miközben a lábát a padlón lév t zpedálon tartotta. Nem kevés nehézséget okozott a kilenc-tíz láb magas psziklókra méretezett gépek vezetése. Még Ker is bajba kerülne a padlón található kezel szervekkel. Billenés, ajtó nyílik, pántok szabadon. Taposni! Egy pontra koncentrált lángcsóva csapott rá az ajtót tartó pántra. Semmi nem történt. Az ajtó továbbra is ki-be csukódott. A gépek közti rádió hangszórója életre kelt. - Mi a szart csinál? - kiáltotta a rémült Nup. - Nincs másodpilótám, igazgató úr. Szét kell l nöm az ajtót, hogy meg lehessen változtatni az útirányt és célpontokat. - Ó! - Aztán, miközben Jonnie felkészült a következ lövésre. - Óvatosan bánjon a Társaság tulajdonával, Snit! A szándékos rongálást elporlasztással büntetik. - Igenis, igazgató úr. - Jonnie ismét tüzelt. A pánt egy pillanatra felizzott, de a becsukódó ajtó ismét eltakarta Jonnie szeme el l. Az ajtó nem mozdult ki a helyéb l. Jonnie az infravörös képerny re nézett. Igen, két pánt tartja az ajtót, egy alul, egy felül. Az alsó pántra célzott. Az ajtó kinyílt, a pánt láthatóvá vált. Taposni! Villanás! Az ajtó még mindig nem szakadt le a gépr l. Talán ha felváltva tüzelne a két pántra. egyszer a fels re, egyszer az alsóra, egymás után. Pihenésképpen morzsolgatni kezdte az ujjait. A lefelé pásztázó m szerek képerny i végtelen jégsivatagot mutattak. Az ég kihalt volt körülöttük. Folytassuk. Fels . Taposás! Villanás! Alsó. Taposás! Villanás! Újra és újra. A baj az volt, hogy a pántokat csak negyven másodpercenként érték a lövések. Ez id pocsékolás! Habár még nem szorítja az id . Még nem. Taposás! Villanás! Várakozás. Taposás! Villanás! A pántok már vörösen izzottak, de még mindig nem engedték el az ajtót.

273

Valahonnan máshonnan, gondolta Jonnie, s a gép fölé emelkedett. Err l a helyr l bele tud l ni az ajtó belsejébe, mikor az kinyílik. A fegyvert “széles"-re, és “folyamatos"ra állította. A “láng"-ra most nem volt szüksége. Óvatosan célzott. Mikor az ajtó legközelebb kinyílt, rátaposott a t zpedálra, folyamatos fénycsóvát küldve az ajtó bels felére. Az ajtó kivágódott. Jonnie, követve az ajtó mozgását, a távbombázó széle felé csúsztatta a gépét, majd a távbombázó mellé került. Az ajtó, annak ellenére. hogy menetiránnyal szembe nyílott, - a távbombázó háromszázkét mérföldes sebességgel száguldott, nekicsapódott a gép törzsének, és nyitva maradt. A gép most már tényleg tárva-nyitva volt! Jonnie abbahagyta a tüzelést. Az ajtó küls fele hozzásimult a gép törzséhez. A képerny t közelire állította, s a pántokat vizsgálta rajta. Egy kicsit elcsavarodtak a lövésekt l. Emiatt maradt nyitva az ajtó. Vajon becsukódik-e? Lehet. Az ajtó finoman rezgett a menetszélt l. Jonnie óvatosan megközelítette a távbombázót. A harci gépet, a gombok nyomogatásával, igyekezett elfordítani, de úgy, hogy közben a repülés iránya ne változzon meg. Rájött a kombinációra, amely lehet vé teszi ezt a fajta repülést. A gépet lassan a tátongó ajtó elé irányította. Felemelkedett az ajtó, lesüllyedt az ajtó. Minden az id zítésen múlik. Jobban teszi, ha egy ideig csak figyeli a gép mozgását, s egyel re nem próbál berepülni a távbombázóba. Felkapcsolta a harci gép fényszóróit. Ezt nem lehet m szerekkel csinálni. A sötét üreg feltárult Jonnie szeme el tt. A fényszórók bevilágítottak a gép belsejébe. Igen, jókora üres terület tátong az ajtó mögött. Biztosan a gáztartályok berakodásakor van szükség erre a szabad területre. Ó! Tartályok feküdtek szabadon a bels tér padlóján. Felrobbannak, ha véletlenül beléjük rohan? A távolságot méregette, s próbálta megtalálni a megfelel kombinációt. Hirtelen ötlett l vezérelve a lábát feltette a mágneses rögzítést aktiváló karra, mert így biztos volt benne, hogy az ütközéskor aktiválni fogja a harci gép mágneses talpait. Mély lélegzetet vett. Körülnézett, hogy biztos legyen benne, nincs semmi a pilótafülkében, ami elszabadulhat az ütközéskor. Kivette az övéb l a fegyverét, nehogy az a gyomrába nyomódjon, ha maga neki találna vágódni a m szerfalnak. Egy puha térképköteget tett a m szerfal tetejére, hogy az arcát se törje össze, ha esetleg a feje el rebicsaklik a hirtelen megtorpanástól. Jonnie ismét mély lélegzetet vett. Megigazította a maszkját. Az ajtót figyelte. Az ujjai a gombokon táncoltak, miközben egyre közelebb került az ajtóhoz. Számolni, számolni, számolni. Mennyit fog mozdulni az ajtó felfelé az id alatt, mialatt berepül rajta? Jobb kezének négy ujját rátette arra a négy gombra, melyek elindítják a man vert, bal kezének ujjait pedig azokra a gombokra helyezte rá, melyek majd megállítják a távbombázóban landoló gépet. Feljebb, feljebb, feljebb. Jobb kéz. Most! A harci gép berontott a nyitott ajtón. Most a bal kéz ujjain volt a sor. Állj! Csattanás! Jonnie kicsit elszámolta magát. A harci gép teteje hozzáért az ajtó fels széléhez. A gép csikorogva csúszott be a távbombázó gyomrába. Jonnie lába megrántotta a rögzítést aktiváló kart. A gép alja hozzácsapódott a távbombázó bels terének padlójához. Jonnie feje beleüt dött a térképkötegbe. Fény villant fel a koponyájában. Aztán minden elsötétedett. 7.

274

Zzt egész id alatt remény és gyanakvás között rl dött. A gép man verei zavarba ejtették. Nem tudott róla, hogy lennének barátai. Ki akarhatja megmenteni t? Senki nem jutott az eszébe. Char ugyan tárnatársa volt, de Char elt nt, s már egészen biztos, hogy halott, hiszen ki mulasztaná el, hogy hazautazzon? Char a kilövés után sem került el . Terl. Valószín leg Terl ölte meg. Szóval ez nem lehet Char. De akkor ki? Senki. Kinek állhat érdekében, hogy megmentse t? Nagyon gyanúsak ezek a dolgok. Az a félesz Nup alighanem a távbombázó orrára szállt, hogy elkerülje a jeget, mert jég volt alattuk, a sarkvidék szörnyen hideg jege. A jég hidege még a magasság ellenére is érezhet volt. Szörny bolygó. Meg tudta érteni Nupot, aki gépével a távbombázóra szállt, hogy elkerülje a lezuhanást. Jól használható taktika ez arra az esetre, ha egy gépb l kifogy az üzemanyag, vagy meghibásodik. Nem gondolta volna, hogy Nupnak ennyi esze van. Csakhogy ez a vadbarom nem a gép közepére szállt rá, hanem az elejére, s ett l a távbombázó bólogatni és billegni kezdett, aminek eredményeképpen Zzt gyomra is felkeveredett. Mikor észrevette, hogy valaki az ajtó körül ólálkodik, molekuláris fémvágó után kezdett kutatni a zsebeiben. Kétségbeesett, mikor nem találta. Na nem azért, mintha hatásos lett volna a rétegelt molekuláris lemezzel szemben, de azért megpróbálta volna kinyitni a vezérl pult borítását. Aztán, bárki is volt az, tüzelni kezdett rá. Valaki meg akarja ölni! Rá kellett döbbennie, hogy még sincsenek barátai. A gép törzse hatalmas bordákból állt. Ezekre rögzítették a küls burkolólemezeket, de belül a bordák szabadon maradtak. Zzt beugrott két, vastag borda közé, hátát nekifeszítette a gép oldalának, s így észrevétlen tudott maradni. Óvatosan kilesett. Kissé megnyugodott. Nem volt a célpont, hanem az ajtópántok. Valaki le akarja szakítani az ajtót. Zzt tudta, hogy ez lehetetlen, de annál érdekesebb volt, hogy vajon ki akarhatja megszabadítani a távbombázót az ajtajától. És miért? Teljességgel érthetetlen. Minden gépen, függetlenül attól, hogy mire használják, megtalálhatóak a bányászat elengedhetetlen kellékei. Ez tradícióvá vált. Az összes alkalmazott tulajdonképpen bányász. A bányászati módszerek, eljárások, és eszközök úgy beleivódnak egy bányatársaságba és az ott dolgozó alkalmazottakba, mint a kerbangó a véráramba, vagy még annál is jobban. Emel k, liftek, kötélhágcsók, biztosítókötelek, kampók, hálók... még a szemétlapát is a bányákban használatos lapátokra hasonlít. Teljességgel érthetetlen volt. hogy a távbombázó mellett repül harci gépr l hogyan hiányozhatnak a kötélhágcsók és biztosítókötelek. Miért nem ereszt le egy kötélhágcsót és egy biztosítókötelet, és hagyja a fenébe a csapkodó ajtót? Két ajtócsapódás között belekapaszkodhatna a kötélhágcsóba. Leereszthetne egy ment zsákot is, amivel kirepülne a távbombázóból, s a leveg ben beszállna a harci gépbe. Mindez olyannyira kézenfekv lett volna, hogy Zzt gyanakodni kezdett. Talán az ajtó leszakítása egészen más miatt fontos. Lehet, hogy valaki el akar lopni egy gáztartályt? Ez nem valószín . Be vannak zárva. Ez az átkozott roncs kívül-belül páncélozott. Egyszeri felhasználásra építették. Semmihez nem lehet hozzáférni. Nincs mit ellopni ebb l a gépb l. Másfelé akarják küldeni? Azt kulcsok nélkül nem lehet megcsinálni, neki pedig nincsenek kulcsai. Mi folyik itt? A fegyver telibe találta az ajtót, amit l az kivágódott. Így már könny lesz leereszteni egy kötélhágcsót. Ez az! Hol marad a hágcsó és a biztosítókötél? Semmi nem himbálódzott a gép tátott gyomra el tt. Zzt éppen elindult, hogy kilessen, mikor er s fénysugár vakította el. Hunyorogva látta a fényáradatban gomolygó rozsdás porfelh t, amely összekeveredett az iménti lövések füstjével.

275

Hallotta, ahogy a harci gép hajtóm ve felzúg. Már nem volt ideje arra, hogy visszaszaladjon a rejtekhelyére. Félig vakon egy gépet látott beszállni az ajtón! A padlólemez megremegett! Fémek csikorogtak. A gép, ahogy beért az ajtón, rázuhant a rakodótér padlójára. Zzt hátratántorodott, arra számítva, hogy a harci gép azonnal felrobban. A gép hajtóm ve azonban hirtelen leállt, s Zzt meghallotta a molekuláris kohézió furcsa, sz rborzoló hangját, amint két fém molekulái összekeverednek. A gép olyan pontossággal szállt be ezen a kis helyen, s olyannyira a megfelel id ben aktiválta a mágneses rögzítést, hogy Zzt eltátotta a száját. Sosem látott még ehhez foghatót. Az ütközést l és a folyamatos billegést l szédelg Zzt feltápászkodott. A gépnek még mindig világítottak a fényszórói. Zzt hunyorogva a pilótát kereste. Nem látta sehol. Fegyverére tett manccsal elindult el re. Még mindig nem látta a pilótát. Benézett a páncélozott üvegen. A pilóta lassan felült. De kicsi! Maszk van rajta! Különös sz rgallér! Hisztérikus sikítás hagyta el Zzt torkát. - Egy tolnep! Kétségbeesetten el rántotta a fegyverét, és tüzelt. Újra és újra és újra. A lövései lepattantak a páncélozott üvegr l. Páncélüveget akar szétl ni! Menekülni próbált. A távbombázó megbillent. Zzt belebotlott egy gáztartály kábelébe, s zuhanni kezdett. Maga elé rántotta a mancsát, hogy tompítsa az esést. A mozdulattól kirepült a pisztoly a mancsából. A fegyver nagyot koppant a fémpadlón, csúszni kezdett, s végül kirepült a tátongó ajtón. A botladozó s a zokogástól fuldokló Zzt menedéket keresett az egyik távoli borda mögött. Tudta, hogy hamarosan halott pszikló lesz bel le! 8. Jonnie magához tért. Az ütközést l egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Most érezte csak, hogy mennyire elfáradt a hosszú ideje tartó összpontosítástól és a hidegt l. Egy ekkora ütközést l nem lett volna szabad elájulnia. A bal térde megsérült, mikor nekivágódott az irányítópultnak, a bal kezén lév körmök letöredeztek, s nagy részük vérzett, a homloka pedig sajgott. Nagyobb ütközés volt, mint amire számított. A mágneses rögzítést aktiválta, de alig látta a kart, hogy valóban lenyomta-e. Levette a maszkját. A homlokát a maszk üvegének pereme vágta el, s a vér lassan belecsorgott a szemébe. Kotorászni kezdett, majd ráakadt egy bányászköpenyre. Kitörölte a szeméb l a vért, majd a maszk üvegét is megtisztította. Így már látott. A berepülés sikeres volt. Egy si vicc jutott az eszébe, melyet sokszor olvasott az akadémia folyosóin: “Csak akkor sikeres egy landolás, ha el is tudsz sétálni a gépedt l." Hát el tud sétálni. Bízott benne. A harci gép billegett. Az eleje védve volt ugyan, de a farka kilógott az ajtón kívülre. A gép hátulját a menetszél nekiszorította az ajtó peremének, s ez nagyjából rögzítette a gépet. Megsérült vajon? Jonnie körülnézett a gép belsejében. A f hajtóm háza, és a két egyensúlymotor burkolata sértetlennek látszott. Már a kilincs felé nyúlt, hogy kimásszon a gépb l, mikor valami bevillant az agyába. Valami, ami az ütközéskor történt. De mi volt az? Ah, valami biztosan felrobbant a távbombázóban. Sorozatos robbanások zajára emlékezett. A fülke üvege felé nyúlt, hogy letörölje róla a párát. Forró volt! Igen, valami biztosan felrobbant ebben a távbombázóban. Hát, ez talán egy jó jel volt. Talán valami tönkrement a gépben.

276

A gáztartályok jól látszottak a harci gép lámpáinak fényében. Sértetleneknek t ntek. Látszott, hogy a tartályokat is páncélozták, ugyanúgy, mint a feléjük futó kábeleket. Tehetetlennek érezte magát, ahogy a gép üvegén keresztül körülnézett a távbombázó gyomrában. Kívül-belül páncélozva van! Szörny látvány volt. Er s bordaváz, padlónyílások a gáztartályok berakodásához, keresztmerevítés. A gép farkában üresen tátongtak a tárolórekeszek, aha, a gép nincs tele. Körülbelül egyharmadáig lehetett terhelve. De ez is elég, b ven elég ahhoz, hogy elpusztítsa az útjába kerül embereket. Mennyi ideje lehet még? Az órájára nézett. Összetörött az ütközéskor. A vezérl pulton biztosan van óra, gondolta, de az nem látszott a pultot borító burkolattól. A gép órája amúgy is csak az indítás óta eltelt id t méri. Jonnie rájött, hogy nem tudja, véget ért-e már a rádiócsend. Nem baj, majd a napfelkeltéb l megpróbálja kiszámítani... Hirtelen rádöbbent, hogy magában beszél. Ennyire kábult? Visszahúzta a maszkját, s megtapogatta, hogy jól felfekszik-e az arcára, arra az esetre, ha a gáztartályok valamelyike mégis megsérült volna az ütközéskor, amit egyébként nem tartott valószín nek. Megkereste Terl fegyverét. Ott feküdt, ahová esett. Szüksége lesz rá. Megpróbálja ell ni vele a kábeleket. A fegyvert bedugta az övébe, és kimászott a gépb l. Fülsüketít zaj fogadta. Jeges szél süvített be a nyitott ajtón. Az éjszaka ismeretlen feketeségként borult rá az ajtón túli világra. A gáztartályokhoz lépett. Nem, a harci gép még csak hozzájuk sem ért. Semmi sem üt dött nekik, legalábbis nem látszott rajtuk. Csupán az id gyötörte meg ket. Talált egy félig elmosódott dátumot, egy psziklódátumot. A Föld megtámadásának dátuma! Maradék? Nem használták fel a támadáskor? Nem, itt van egy másik dátum. Huszonöt évvel azután újratöltötték ket. Azt hitték, hogy ismét szükség lesz rájuk. Így is lett. Mi szabályozza ezeket a tartályokat? Aha, valami ott elöl. Érdemes lenne megnézni. Talán még a gép pályáját is meg tudja változtatni, de ha nem sikerül, egyszer en kitépi a kábeleket a vezérl pultból. Végigment a gáztartályok mentén. Saját gépének fényszórója jól bevilágította a távbombázó belsejét. Mi ez? Az irányítópult páncélozott! Talált rajta egy kulcslyukat, kulcsot azonban sehol sem látott. Kábelek? Végig páncélozottak. Befutottak a páncélozott irányítópultba. Az egész gép csupa mocsok volt, egyedül a vezérl pult t nt tisztának. Akkor tisztíthatták le, mikor beállították a célpontokat. Rossz érzés kerítette hatalmába Jonnie-t. Függetlenül attól, hogy úgy t nt, nem tuja megállítani ezt a gépet, volt valami furcsa ebben a távbombázóban. Elnézett a gép fara felé. A bordák közötti mélyedések teljes sötétségbe burkolóztak. Zzt, aki alig hatlábnyira rejt zött a sötét résben, teljesen kétségbe esett. Az agya veszettül dolgozott. Mit is tud a tolnepekr l? Nem sokkal azután, hogy a Psziklón elvégezte a m szaki egyetemet, az els szolgálati útja az Arkiniabeszre vezetett, ahol szintén bányái vannak a Társaságnak. Az a bolygó is ebben a csillagrendszerben van. A bolygó egy páros nap körül keringett, melyeket, f leg télen, err l a bolygóról is látni lehet. A napok úgy helyezkednek el egymás mellett, mintha egy súlyzó egy-egy gömbjei lennének, csakhogy a kisebbik úgy aránylik a nagyobbhoz, mint egy köbhüvelykes golyóbis egy másik, egytonnás gömbhöz. A bányákat elpusztította egy tolnep támadás. Egy olyan naprendszerb l érkeztek, melyet szintén látni lehet err l a bolygóról. Képesek voltak az id múlásának befolyásolására, s t, akár meg is tudták állítani az id kerekét. Olyankor hajóik szabadon kalózkodhattak a megtámadott bolygón. A Társaság megszerezte egyik-másik tolnep holttestét. Milyenek voltak? Törékenyek? Zzt inkább a legy zhetetlenségükre emlékezett. Harapásukkor halálos méreg kerül a megtámadott vérébe. Tests r ségük a vas s r ségével vetekszik. Ellenállóak a psziklógázzal szem-

277

ben. Lel ni sem lehet ket egy közönséges fegyverrel. Törékenyek, törékenyek, törékenyek? Ha nem ismerné ket, akkor sem bízhatna benne, hogy élve kijut ebb l a páncélkoporsóból. Így, hogy tisztában van a képességeikkel... Soha. Éppen akkor ballagott el el tte. Zzt nekisimulta gép oldalának. A két borda közti sötétségben egészen biztosan rejtve marad a tolnep el l. Aztán eszébe jutott. A látásuk! Ezért viselnek állandóan maszkot. Csak az infravörös hullámtartományban látnak, ezért viselnek sz r t a szemük el tt. A rövidebb hullámhosszú fény megvakítja ket, s csak kizárólag ultraibolya fegyverekkel lehet végezni velük. Különösen érzékenyek a hidegre. A testh mérsékletük kétszáz vagy háromszáz körül van? Mindegy. A látás! Ez a lény megvakul, ha lerántja róla a maszkját. Zzt alaposan eltervezte, hogy mit fog tenni. A megfelel pillanatban lerántja róla a maszkot, eléugrik, s kikarmolja a lény szemét, miközben igyekszik kivédeni a halálos harapást. Zzt mancsa végigsiklott a lába mentén, míg el nem érte a csizmáját, melyb l el húzta a jó öreg csavarkulcsot. Pontosan tudott dobni vele. Nem a testre, hanem a maszk oldalára kell céloznia! Mellzsebéb l el húzott egy hosszú nyel , kerek tükröt, melynek segítségével eldugott zugokba és hozzáférhetetlen helyekre tudott benézni. Lassan és óvatosan a borda pereméhez dugta a tükröt, miközben azon imádkozott, hogy ez a szarházi észre ne vegye a csillogó kerek lapocskát. Figyelni kezdete a lényt. Jonnie nehezen tudott egyenesen lépdelni a billeg távbombázóban. A gép padlóját nem járkálásra tervezték, s ezért sok helyen alig lehetett elférni a gáztartályok mellett. Elment egészen a gép legvégébe. Szép kis séta volt. A különös, méhkaptárszer tárolórészt vizsgálgatta. Palackok számára alakították ki ezeket a rekeszeket. Belépett a kaptárszer valami ajtaján. Talán talál valami kábelt, vagy hasonlót, aminek hasznát veheti. Alig fért be az ajtón, s arra gondolt, vajon hogy mászik be ezen egy pszikló. A kaptár üres volt, csak csupasz választófalakból állt az egész. Semmi nem volt odabent. A gép eleje felé indult. Mikor a saját gépéhez ért, megtorpant. Gondolatai felizzottak az agyában. Semmit sem látott, ami szétesett vagy felrobbant volna. Az ütközés során sem esett kár egyik gépben sem. Nincsenek kezel szervek. A távbombázót nem arra tervezték, hogy man verezzenek vele, hanem hogy elindítsák, elvégezze a feladatát, s aztán lezuhanjon. Még a távirányítóval, melyet Terl mutatott, sem menne semmire. A távbombázó, mintha részeg lett volna, kitartóan billegett, de ez nem gátolta meg abban, hogy gyomrában halálos rakományával, feltartóztathatatlanul száguldjon célpontja felé. Kegyetlenül és sebezhetetlenül. Ismét elhomályosodott a látása. A homlokán lév sebb l szivárgó vér belecsorgott a szemébe. El rehúzta a maszkját, s a kabátja sarka felé nyúlt, hogy kitörölje a szeméb l a vért. Egy lövedék lerepítette a fejér l a maszkot! A maszk még a kezéb l is kirepült. Valami majdnem eltörte a bal hüvelykujját. A hegyek közt töltött gyerekkor, s a vadászélet örökre kitörölhetetlen nyomokat hagyott Jonnie-ban. Reakciója nem hagyott kívánnivalót maga után. Fél térdre ereszkedett, el rántotta a fegyverét, és tüzelt, s mindezt nem több, mint három másodperc alatt. A rátámadó valami felé l tt. A lövések meghátrálásra kényszerítették a támadót. Újra és újra tüzelt. A valami, akármi is volt az, visszahúzódott a bordák közé, nem messze az irányítópulttól. Valami vagy valaki itt van vele a gépben. Legalább kétszer elsétált mellette, mikor a pulthoz ment.

278

9. Jonnie bosszús volt, amiért nem hallgatott az ösztöneire. Érezte, hogy van itt valaki. Az lehetett a baj, hogy maszkot viselt. A szagok nem jutnak át a maszk sz r jén. Most már érzi. A jeges leveg és a gépben gomolygó porfelh ellenére Jonnie már érezte a psziklószagot. Óvatosan felállt, s maga el tt tartott fegyverrel a gépéhez hátrált. A psziklókat kemény fából faragták. Sem a szagukkal, sem a testi erejükkel nem lehetett versenyre kelni. Egy pszikló könnyedén össze tud zúzni egy embert. Melyik pszikló lehet ez? Ismeri vajon? A gép falához présel dött Zzt igyekezett legy rni magában az undor és megvetés okozta hányingert. Csak a gázmaszkjának köszönhette, hogy nem hányt a padlóra. Nem a lövések okozták. Persze, a találatok megsebesítették és hátralökték. Ha néhány lábnyival odébb érik a lövések, még meg is nyomorodhatott volna. De nem ez keverte fel. Halálos rettegésben töltötte az elmúlt perceket, és mindezt egy állat miatt. Terl állata miatt! Az elvakult gy lölet összekeveredett benne a tengeribeteg émelygéssel. Kedve lett volna kilépni a rejtekéb l, de az állatnál lév fegyver visszatartotta. Igaz, az ostoba állat csapásra, s nem áthatolásra állította a fegyvert. Jellemz . Ez az állat halálfélelemben tartotta, s ezt nem bocsáthatja meg neki. Egyszer már majdnem megölte a távirányítású kotrógéppel. Végezni kellett volna vele. Fegyvert kellett volna magánál tartania azon a napon. Ki vette volna észre a lövést abban a nagy t zben? Csak egy állat! Gyenge, puha, méreten aluli, meztelen-csigaszer ostoba állat, amelyik ezt tette vele! A düh szinte szétvetette. Még a tengeribetegsége is elmúlt. Az agya leginkább információra vágyott ebben a pillanatban. Talán ez Terl legújabb cselszövése. Átkozott Terl! Zzt er t vett magán, s megszólalt. - Terl küldött? Jonnie a fülét hegyezte. Nehéz volt megérteni valakit maszkon keresztül. Er sít membránok voltak a maszk két oldalán, de a hang így is tompa maradt és mély. A psziklók dühösek is voltak a folyamatos maszkviselés miatt. - Ki vagy? - kérdezte Jonnie. - Tönkretetted a gépeimet, és nem tudod, hogy ki vagyok! Félesz bolond. Válaszolj! Terl küldött ide? Zzt! Akivel Terl állandóan küzdött és veszekedett. Jonnie-nak is volt elszámolnivalója Zzt-tel. - Azért jöttem, hogy szétromboljam ezt a gépezetet - mondta Jonnie. Egy másik pszikló nevetett fel. Nem Zzt. - Ez biztosan sikerülni fog, állat! Nem kétséges. Válaszolj nekem, vagy... - Vagy? - kérdezte Jonnie. - El bújsz, és hagyod magad megölni? A fegyvert áthatolásra kapcsoltam. - Jonnie lassú léptekkel a géphez hátrált. Anélkül, hogy felnézett volna, kinyitotta a fülkeajtót, majd kivette az ülésr l a radioaktív lövedékekkel megtöltött rohamfegyvert. Felhúzta, s mikor készen állt, hogy akár l jön is vele, a psziklófegyvert bedugta az övébe. Elindult visszafelé. Zzt egy szót sem szólt. Jonnie igyekezett úgy helyezkedni, hogy amint Zzt ismét megszólal, be tudjon l ni a rejtekhelyre. Várt. Zzt volt a központi bányavidék els számú szerel je, mivel felelt a szállítóeszközök javításáért és karbantartásáért. Sokkal többet tudhat err l a távbombázóról, mint bárki más. - Miért maradtál a bombázó fedélzetén? - kérdezte Jonnie. - Terl! - Ez leginkább sikításra hasonlított. - A... - s ezután percekig tartó psziklószitokáradat tört el Zzt-b l.

279

Jonnie megvárta, hogy Zzt lehiggadjon. Mikor már csak morgott magában, Jonnie így szólt: - Szóval ki akarsz jutni innét. Meséld el nekem, hogy hogyan kell leszállni ezzel a géppel, és azonnal kijuthatsz ebb l a csapdából. Újabb sor psziklótrágárság következett, de olyan részletességgel, hogy még Jonnie is elvörösödött. Végül: - Nem lehet megváltoztatni a gép pályáját... - A szünet már majdnem reménnyel töltötte el Jonnie szívét, mikor Zzt így folytatta. -Terl odaadta neked a vezérl pult kulcsát? - Nem. De nem lehet szétl ni? Fásultság. - Nem. - Nem tudod kitépni a kábeleket? - Attól csak lezuhanna ez a tragacs, egyébként pedig lehetetlen kitépni ket. Molekulárisan rétegelt lemezb l készült páncél borítja. Nem adta ide a kulcsot. - Felmordult. Vadul folytatta. - Te félesz ! Miért nem szerezted meg Terlt l a kulcsot, miel tt elindultál? - Mert indulás el tt éppen megkötöztem - mondta Jonnie. - Inkább arról beszélj, hogy mivel lehet megállítani a hajtóm veit. - Nincs mit mondanom - szólt Zzt. Ismét émelyegni kezdett a távbombázó imbolygásától. Jonnie a rejtekhely felé lopódzott. Azon gondolkodott, vajon rá tudna-e úgy l ni az egyik bordára, hogy a lövés befelé pattanjon. Szóval Zzt nem segít. Jonnie a gépe felé hátrált. A másodpilóta maszkja járt az eszében. A jeges szélt l fázott az arca. Észrevette az eltalált maszk maradékát a padlón. A hüvelyujja még mindig sajgott. Zzt egy csavarkulccsal dobta meg. A szerszám átszakította a maszk oldalát, s megállt benne. Ha a fején találja el... Egy csavarkulcs? Várjunk csak! Mit lehet csinálni egy kulccsal? Jonnie felkapta a szerszámot. Tipikus psziklószerszám volt, nehéz, mint az ólom. A csavarkulcs pofáját állíthatóra alakították ki. Teljesen szétnyitva akár egy tizenkét hüvelyk átmér j anyacsavarhoz is használni lehetett volna, amely egyébként kicsinek számított a psziklógépekben. A kulcs azonban komoly fegyver volt. Abban a pillanatban, hogy Jonnie lehajolt, hogy felvegye a kulcsot, Zzt kirontott a rejtekhelyér l. A rohamfegyver csöve nem Zzt felé nézett. Jonnie tüzelt, de nem volt ideje pontosan célozni. Zzt visszaugrott a két borda közé. Biztosan nem találta el. Ha a radioaktív lövedék célba ért volna. Zzt-b l csak egy zöldes felh marad. Jonnie benyúlt a harci gépbe, s kikapta a másodpilóta maszkját. Megnézte a rajta lév szelepeket. Rendben voltak. Felhúzta. Zzt eközben a padlót tapogatta. A tükrét kereste. Már majdnem becsúszott egy laza padlólemez alá. Laza padlólemez? Zzt a tükör segítségével megkereste az állatot. Ezután a karmaival, és egy rövid fémvonalzóval, amit mindig magánál tartott, igyekezett benyúlni a padlólemez alá, és megemelni az ötven font súlyú lemezt. Nem volt könny , de a vonalzó megtette a magáét. A távbombázó, halálos rakományával együtt, Skócia felé száguldott. 10. Jonnie a kezében tartotta a csavarkulcsot. Gondolkodva emelgette. Ha felgyújtaná a távbombázót, egészen biztos, hogy történne valami. Javítás nélkül soha többé nem küldhetnék bevetésre. Lezárt, páncélozott vezérl pult. Igen, de ez csak az irányítást szolgálja. Semmi mást nem látott, amin kulcslyuk lett volna.

280

Érezte, hogy nehezére esik a gondolkodás. Hideg volt! A rajta lév si pilótaruha elektromosan f thet volt, de semmilyen akkumulátort nem tudtak hozzákapcsolni, az eredeti elemek pedig már rég használhatatlanok voltak. A homlokán lév sebb l szivárgó vér melege bepárásította a maszk üvegét. Milyen hideg lehet ebben a magasságban? A harci gép optikája befagyott, az egyszer biztos. Ez a csavarkulcs... Mozgásra lett figyelmes. Odal tt. Két probléma. Nem, három. Zzt, Nup, és a Mark 32-es, meg persze az, hogy hogyan állítsa meg ezt az átkozott gépet. Az öreg Staffor sokszor mondta rá, hogy “túl okos." A falubeliek nagy része is ezt gondolta. Most egy cseppet sem érezte magát okosnak. Tudta, hogy meg kell szabadulnia Zzt-t l. Az összevissza való lövöldözéssel viszont önmagára is veszélyt jelenthet, mivel a lövedékek lepattanhatnak a távbombázó hihetetlenül kemény anyagáról, s egy rületes ütközéssorozat után még akár vissza is fordulhatnak. Megsebesítheti önmagát, vagy kárt tehet a gépében. Tegyük fel, hogy Zzt egy puma. Hogyan próbálná megölni? Nos, nem menne a puma felé, megvárná, amíg az ugrana el a rejtekhelyér l. Nem, legyen Zzt inkább egy barlangjába bújt medve. Ez sokkal jobban illik a helyzetre. Bemenne a medve barlangjába? Öngyilkosság. Arra is gondolt, hogy bedobna egy id zített gyújtóbombát, bebújna a saját gépébe, s ott vészelné át a robbanást. A mágneses rögzítés azonban lehet hogy nem bírná ki a robbanás erejét, s a lökéshullám kitaszítaná a gépét a távbombázó ajtaján. Bárcsak lenne egy kézigránátja! A kézigránátok, melyeket találtak, mind használhatatlanok voltak, s nem sikerült rájönniük, hogy hogyan tudnák használhatóvá varázsolni ket. Még arra is gondolt, hogy kivesz a gépb l, néhány l szer- és üzemanyagtöltetet, bedobja ket a két borda közé, s beléjük l . Felrobbannának, az biztos. A baj csak az, hogy ez nem ölné meg Zzt-t. A psziklókat kemény fából faragták, nagyon keményb l. Zzt egyszer összeverekedett Terllel, Jonnie mendemondákat hallott a verekedésr l, és mivel Zzt halálosan gy löli Terlt, majdnem meg is ölte. Nem, nem lehet olyan ostoba, hogy besétál a sötét búvóhelyre, még akkor sem, ha közben megállás nélkül tüzel. Fogalma sem volt róla, hogy milyen mély a két borda közötti üreg, s még azt sem tudta pontosan, hogy Zzt melyik két borda közé bújt. Az is lehet, hogy fegyver van nála. Nuppal nem is foglalkozott. Uramisten, de hideg van itt. Egyszerre csak egyvalamivel szabad foglalkozni. Nem Zzt, és nem is Nup miatt jött ide, hanem azért, hogy megállítsa ezt a távbombázót. Jó lenne, ha végre megokosodna. Gyorsan! A maszk üvegét borító alvadt vér és pára miatt nem vette észre az t figyel kicsiny szerel tükröt. Minden idegszálával a távbombázóra összpontosított. Ahol a psziklók nem használhattak molekuláris kohéziót két fém összekapcsolására, ott nem maradt más, mint a csavar. Abban is biztos volt, hogy ez a páncél ellenáll a “fémkés"-nek, ahogy a pszikló szerel k nevezték a fémvágó szerszámot. Zzt elárulta, hogy molekulárisan rétegelt lemezb l építették a távbombázót. Különböz fémeket helyeznek egymásra vagy egymás mellé, melyek molekulái egymásba kapcsolódnak. Jó. De vannak helyek, ahol csavarokat kellett használniuk. Ismét mozgásra lett figyelmes. Azonnal tüzelt. A lövedék háromszor pattant le a fémszerkezetr l, majd kirepült a nyitott ajtón. Talán a padlólemezek... felnevetett. Pontosan a harci gép el tt, a mágneses talpak által vetett árnyékban, a padlólemezeket csavarokkal rögzítették! Beállította a csavarkulcs pofáját, majd lehajolt a két talp közé. Még egy kis állítgatás után sikerült rátenni a kulcsot a csavarra. Nyolc csavar rögzítette a padlólemezt. Könnyedén ki tudta lazítani ket. Nemrég csavarhatták ki ezeket a rögzít -csavarokat.

281

A harci gép egyik talpa éppen rajta állt a padlólemez sarkán. A kulcs végét bedugta a lemez alá, megemelte vele, majd kifordította a gép talpa alól. Félre akarta tenni, de a távbombázó oldalra billenésének köszönhet en a nehéz lemez kicsúszott Jonnie hidegt l elmerevedett keze közül, végigszánkázott a többi padlólemezen, majd kirepült a jeges sötétségbe. Kit érdekel? Meggyújtott egy fáklyát, s bevilágított a padlólemezek alá. A f hajtóm tárult a szeme elé! A hajtóm burkolat ház nagyságú volt. Rá kellett döbbennie, hogy a távbombázó alja hajtóm vekkel és gáztartályokkal van teletömve. Hány és, hány tonna halálos gázt rejthet ez a szerkezet! A tartályok hatalmas halakként csillogtak a gyenge fényben. De a hajtóm burkolat! Jonnie ismerte ezt a meghajtási módot, de csak kicsiben. Kell lennie egy szerel nyílásnak ezen a burkolaton! Egy pillanatig a távbombázó bordái közti sötétséget bámulta, majd elszántan leereszkedett a padló alá. A lábát megtámasztotta a hajtóm burkolat tartószerkezetén. Körbeforgatta a fáklyát. A padló alól nem tudta szemmel tartani a gép belterét, így felváltva nézte hol a burkolatot, hol a távbombázó belsejét. Talán mégis csak el kellett volna intéznie valahogy Zzt-t, miel tt leereszkedik ide. Be kell bújnia a padlólemezek alá. Habár ha öszszecsapna Zzt-tel, és maga húzná a rövidebbet, az nagyon sok életbe, nagyon sok emberéletbe kerülne. Félre kell tennie a harciasságát. Most az egyszer nem kockáztathatja az életét. A medve bent van a barlangjában. Döntött. Lebújt a padló alá. Itt van! Egy hatalmas szerel nyílás. Négy, tizenkét hüvelykes csavar tartotta. Mennyire nem áll kézre! Talán egy psziklószerel a hosszú karjával elboldogul vele. Jonnie nehezen fért hozzá a csavarokhoz. Eleresztett egy lövést Zzt rejtekhelye felé, majd visszabújt a padló alá. A kulcsot rátette az els csavarra. Szoros volt. Kénytelen lesz két kézzel belekapaszkodni a csavarkulcsba. Ezek a psziklók istentelenül megtépik a csavarokat. Ismét kidugta a fejét. Ehhez le kellett tennie a rohamfegyvert maga mellé a padlóra. Vigyáznia kellett, nehogy ez is kicsússzon a nyitott ajtón. Visszahajolt a hajtóm burkolatra, két kézzel belekapaszkodott a kulcsba, s összeszedte minden erejét. A csavar elfordult! Elég sokat volt gépek közelében ahhoz, hogy tudja, hogyan kell kicsavarozni egy ilyen ajtót. Fél fordulattal meg kell lazítani az összes csavart... Meglazította a másodikat. A harmadik felé nyúlt. - Mit csinálsz? - ordított Zzt. Jonnie felegyenesedett. Zzt még mindig a rejtekhelyén volt. - Te félesz , ostoba féreg! - bömbölte Zzt. - Ha belepiszkálsz a hajtóm be, a gép lezuhan! Kösz, Zzt, gondolta Jonnie. - Ha békén hagyod. két-három nap múlva magától földet ér! - üvöltötte Zzt. Zzt egyre inkább pánikba esett. Volt valami furcsa azokban a lövedékekben, melyekkel az állat lövöldözött rá. A gázmaszkján lév kilégz nyílás körül szikrázott a leveg . Néhány perce már a teste körül is szikrák pattogtak. El ször arra gyanakodott, hogy a leveg ben kavargó por csillog a harci gép fényszórójának fényében, aztán meg azt hitte, hogy a szemével történt valami, ami miatt szikrákat lát felvillanni maga körül. Er sen kifújta a légz gázt, mire a kilégz nyílás körül valóságos szikraes alakult ki. Sugárzik itt valami? Az állat urániumporral szórta körül? Várjunk csak, lehet hogy ezek sugárzó lövedékek?

282

Tennie kell valamit, bármi is legyen a következménye. Igen, ismét szikrák pattogtak a kilégz nyílás körül, mikor az elhasznált légz gáz kijutott a leveg be! - Van rajtad maszk! - üvöltötte Zzt. - A harci gáz nem jut be a távbombázóba. Csak meg kell várnunk, hogy földet érjünk! Ostoba, mocskos állat! Átkozott Terl! - És mi lesz a többi emberrel? - kérdezte Jonnie. Zzt elhallgatott egy id re. Nem értette, hogy miért fontos az valaki számára, hogy mi történik a többiekkel. - Hagyd békén a hajtóm vet - sikította Zzt. A pszikló teljesen kikelt magából. Lehet, hogy támadni fog. Jonnie, kezében a fegyverrel, várt. Nem, Zzt nem fog támadni. Jobb lesz, ha folytatja a munkát a csavarokkal. Letette a rohamfegyvert, s lehajolt. Teljesen körbeforgatta az els csavart. Kiegyenesedett, hogy megnézze, Zzt a helyén van-e. Az ötven font súlyú padlólemez halálos forgással és végzetes sebességgel repült Jonnie felé, majd a sarka beleütközött egy függ leges merevít be. A fémlemez megcsillant a harci gép fényszórójának fényében, majd nekivágódott Jonnie tarkójának. Az abban a pillanatban kézbe vett rohamfegyver messzire repült Jonnie-tól, s beleveszett a sötétségbe. Jonnie megpróbált nem elájulni, hogy képes legyen el húzni a pisztolyát. Csak feketeséget látott maga el tt.

283

XIV. RÉSZ 1. Bevették a központi bányavidék épületeit! Glencannon ütött-kopott gépe végül sikeresen lecsapott az épületek légz gázpumpájának h t rendszerére, leveg vel árasztva el a föld alatti szinteket. Glencannon biztonságban földet ért. Egy lesb l tüzel fegyver szétl tte a gép m szerfalát és a rádiót, de Glencannon nem égett meg, s a kezel szervek épen maradtak, így a géppel vissza tudott repülni a vízmosásba. A boldogságtól üvöltöz skótok kiráncigálták Glencannont a gépb l, s veregetni kezdték a vállát, míg az atya szigorúan rájuk nem szólt, így figyelmeztetve ket Glencannon törött bordáira. Néhányszor még megszólalt egyik-másik rohamfegyver, s mindegyik lövésnek egy-egy pszikl orvlövész esett áldozatául. A f dudás felfújta dudáját. A másik dudás és a dobos félredobták a fegyverüket, hogy kézbe vehessék a hangszerüket. A dudák éles sivítása, mély búgása, és a dob ütemes pufogása körüllengte a központi bányavidék épületeit. Az életben maradt psziklók feltett manccsal támolyogtak el az épületek kapuin. Mint kés bb kiderült, az el került psziklók különböz társasági iskolákból idekerült vezet pilóták, és n stény segít ik. Kevés gázmaszk állt rendelkezésre az épületekben, s azokat is a harcolók kapták. Ahogy azt Robert, a Róka észrevette, ezeknek a kiválóságoknak saját gázmaszkjuk volt. Körülbelül harmincan maradtak életben. Psziklók százai pusztultak el a t zharcban, s további százak haltak meg a légáradatban. A végs összeszámlálás szerint kilencszázhetvenhat pszikló élt a központi épületekben. Ker megpróbált elmenekülni. Bemászott a szell z rendszerbe, de sikerült élve elfogni. Megtalálták az oltórendszer szelepeit, s elzárták ket. Az egész csapat kinyitott légz gáz-palackokkal kutatott sugárzás után. Úgy t nt, az oltórendszerb l el tör , majd visszahulló víz belemosta a szennyez dést a föld alatti csatornákba. A terület többé-kevésbé biztonságos volt. Chrissie-t megpillantották a skótok, így a korábbi hír, miszerint a lány az atyával van, és segít neki összeszedni a sebesült harcosokat, beigazolódott. Egy üzemképessé varázsolt teherszállítóval járták körbe a harcteret, s a rakfelületre emelték a sérült skótokat. A lány kissé hátrah költ attól a hömpölyg érzelemáradattól, amivel a skótok fogadták. Nem szokta meg, hogy így ünnepeljék, s azt sem vette észre, hogy jelent s szerepet játszik a skótok romantikus lelkivilágában. Bármerre is indult, a skótok abbahagyták a munkájukat, odarohantak hozzá, s boldog tekintettel meredtek a lányra, hogy aztán visszarohanjanak a helyükre, s tovább dolgozzanak az épületek használhatóságán. A háború még nem ért véget, de a skótok boldogok voltak, a dudák hangja pedig betöltötte a környez vidéket. A boldogságukat csak növelte, hogy sikerült megmenteniük egy szépséges hajadont. De Chrissie, annak ellenére, hogy szeret gondoskodással ápolta a sebesülteket, fojtogató rettegést érzett a szívében. Jonnie nem volt a közelében, s valahogy érezte, hogy a férfi bajba került. A skótok, Angus vezetése alatt, megpróbálták munkára bírni az összeborult rakodógépeket. A hangárajtót teljesen eltorlaszolták a ronccsá vált gépek, így az épen maradt járm vekkel sem tudtak kijönni rajta. Közölték a rémült Roberttel, hogy órákig is eltarthat, mire összepofoznak néhány használható rakodógépet, s nekiesnek a roncshalmaznak.

284

Terl el állt az ötletével. Robert, a Róka elé vitték. mivel azt mondta, sürg sen találkoznia kell Roberttel. Láncokat csavartak a teste köré, majd négy különböz irányból négy izmos skót vezette Roberthez, miközben néhányan fegyvert fogtak rá. Azt mondta, nála van a kulcs, amivel meg lehet változtatni a távbombázó beállítását, s átadva nekik, ha megígérik, a legközelebbi teleportációval hazaküldik a Psziklóra. Robert, a Róka azt mondta neki, rendben van, ha Terl azonnal átadja a kulcsot. Terl ezután a csizmáját kérte. Egy gázmaszkot visel n stény psziklót találtak Terl szobájában, az ágy alatt. Azt mondta, Chirknek hívják. Robert, a Róka a n stényhez lépett, s egy tönkrement bányakocsiból kiszerelt lámpával rávilágított, majd megkérdezte t le, hogy -e Terl titkárn je, mire a n stény készségesen igennel válaszolt. Ezután Robert, a Róka azt mondta neki, hogy üzenetet hozott Terlt l, s az üzenet értelmében adja át a távbombázó kulcsait. Chirk úgy érezte, rengeteg id telt el azóta, amióta Zzt, fene sem tudja miért, elrepült a távbombázóval. Elszaladt néhány perc, mire eszébe jutott a kulcs körüli hercehurca. Rendkívül mogorva lett, s visszaüzente, hogy Terl bizonyára azt gondolja róla, hogy teljességgel alkalmatlan a feladatára, vagy nem emlékszik rá, hogy maga utasította arra, hogy a dobja a kulcsokat a szemétkosárba, s ez már réges-régen történt, s a kulcsok ki tudja hol járnak már, és ha Terl megpróbálja befeketíteni a jellemzését azzal, hogy azt állítja, nem tesz eleget a reábízott feladatoknak, akkor majd is odaken egy kis kormot Terl jellemzésére. Terl valami palotát is megígért neki, ami a Psziklón várja ket. Dühös volt, nagyon dühös. Robert, a Róka elkérte Terl csizmáját, majd tüzetes átvizsgálás után rájött a kett s talp nyitjára. A két réteg között egy kicsiny fegyver lapult. A láncokkal négy különböz irányba kipányvázott Terl a n slényekr l morgott valamit. Fényszórók világították meg a foglyot, s fegyverek csöve meredt rá. Az épületeket megtöltötte a kiabálás, és a legkülönböz bb fényforrásokból származó fénycsóvák kuszasága. Psziklóhullák százai hevertek mindenütt, megnehezítve a közlekedést. Mindenr l csorgott a víz. A Chamco fivérek beleegyeztek az évi C 15 000 fizetésbe, s a nagyobb akciók után járó C 500 jutalomba. Egy kicsit tartottak ugyan a Psziklóról várható ellentámadástól, de a pénz az pénz. Beálltak a skótok közé, hogy segítsenek nekik üzemképessé tenni a rádiókat, de nem bíztak benne, hogy máris megkapják az els C 500-at. A víz nagyon sok berendezést tönkretett, a teleportációs területet pedig bátran leírhatták. A központi rádióval egyel re nem tudják értesíteni a távol lév gépeket, a Glencannon gépében léve rádiót pedig szétroncsolta egy lövedék. Robert, a Róka le-föl járkált, amit l kopott köpenye szárnyként csapkodott körülötte. Kiadta a szükséges parancsokat, de a gondolatai egészen máshol jártak. A tizenkét órás rádiócsend lejárt, pedig nem tudja értesíteni a távolban lév gépek pilótáit, s így nem tudj: a távbombázó után küldeni ket. A húsz, megsebesült skót egymás mellett feküdt a f ben. Robert az ket ápoló atyát, a tanítót, és az asszonyokat figyelte. És persze Chrissie-t. A tekintete találkozott Chrissie szemével. Robert, a Róka nagyon rosszul érezte magát. Jonnie-nak igaza volt. Nem lett volna szabad a harci gépekre várni. Jóval a távbombázó indulása el tt elrepültek most meg nem tudja értesíteni ket. Úgy érezte, hogy Jonnie bajban van. Robert, a Róka alig láthatóan ingatni kezdte a fejét. Chrissie egy pillanatig Robertet figyelte, nyelt egy nagyot, s visszafordult a sebesültek felé. 2.

285

Zzt lelkét elborította a gy zelem érzése. Az állat megsérült, nagyon csúnyán megsérült. Na persze, jobban is eltalálhatta volna. A távbombázó billegése miatt nem tudta a lemezt egészen úgy elhajítani, ahogy szerette volna, s a lemez ahelyett, hogy levágta volna az állat fejét, el bb beleütközött egy merevít be, majd csak ezután csapódott neki az állat tarkójának. Az eredmény azonban rendkívül kielégít volt. Vörös vértócsa borította a padlót az állat körül. Az állat a fejét ért találat után egy eddig nem látott, kicsiny fegyverrel tüzel rá. Zzt a tükörb l figyelte az állatot, amelyik hol elájult, hol magához tért, hogy aztán ismét elveszítse az eszméletét. Zzt várt. Az állatnak hosszabb id re el kell ájulnia ahhoz, hogy kimerészkedhessen a rejtekhelyér l, és végezhessen vele. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy Zzt szerette volna. Az állat a gép fara felé kezdett mászni, miközben rá-rál tt Zzt-re. Mászott egy darabig, majd ismét tüzelt. Bemászott a hátsó, kaptárszer traktusba. A bejárat szinte még neki is sz k volt. Elt nt Zzt szeme el l. Zzt jó ideig várt, de semmi nem történt. Kibújt a rejtekhelyér l, majd beugrálva a többi borda közé, egyre közelebb lopódzott az állat búvóhelyéhez. Végül elérte az üres tárolórekeszeket. Megpróbált a tükör segítségével benézni a hátsó traktusba. Sötét volt odabent. Bedugott egy fáklyát. Semmi. Az állat biztosan kihúzódott a szélre. Zzt rákötözte a fáklyát a tükörre, majd szemügyre vette a jobb oldalt. Éppen megpillantotta az állatot, mikor egy lövés kirepítette a mancsából a hosszú nyel tükröt. Még szerencse, hogy nem próbált meg bemászni. A tárolórekeszek körül hallgatózott. A távbombázó fülsüketít zúgása miatt biztosan nem fogja meghallani az állat lélegzését. Már jó ideje azt várta, hogy az állat kidugja az orrát, hogy ismét tüzeljen. De semmi ilyen nem történt. Nem tudott másra gondolni, minthogy az állat bemászott oda, és megdöglött. Rengeteg vért vesztett. Talán elvérzett. Zzt tekintete boldogan felcsillant. Nos, ez rendben van! Zzt jobbnak látta, ha munkához lát. Kinyitotta a harci gép ajtaját, s a gépek közt használatos rádión keresztül hívni kezdte Nupot. A félesz még mindig a távbombázón utazik. Biztosan elaludt. Zzt türelmetlenül váltogatta a csatornákat. Ez majd kiveri az álmot annak a félnótásnak a szeméb l. - Nup, maga üres fej állat! Ébredjen fel! Nup hangja szólalt meg a hangszóróból. - Mi? Ki az? - Nézze, Nup - kezdte Zzt szétpattanni akaró türelemmel. - Tudom, hogy keveset aludt. Tudom, hogy a bányászati iskolában nem tanították meg az összes létez probléma megoldására. De a körülményekhez mérten, igazán megpróbálhatna együttm ködni velem! - Ön az, Zzt? Micsoda egy félesz állat, egy üres fej , ostoba sz rcsomó. - Persze hogy az vagyok, Zzt! - És bent van a távbombázóban? Aha, gondoltam, hogy bent van. De Snit nem hozta ki önt onnan? Ha ön ... - Fogja be a pofáját - üvöltötte Zzt. - Pontosan ezt akarom magától. Induljon el, és repüljön pontosan az ajtó fölött, de közel az ajtóhoz, hogy megtörje a szelet. Nup azt szerette volna tudni, hogy miféle szelet kell megtörnie. Zzt kelletlenül elmagyarázta nekik, mire Nup, tíz percre elegend üzemanyaggal, siet sen nekilátott teljesíteni a parancsot. Zzt ki akarta szedni a harci gépb l a megmaradt tölteteket. Nem volt mersze megkockáztatni az ajtón való kirepülést. Ekkor derült jobb kedvre. Talán maradt benne üzemanyag.

286

Kutatni kezdett a pilótafülke hátsó részében. Egy egész zsákra való töltet! Több tucat! De valami mást is észrevett. A gázmaszkja kilégz nyílása körül ismét szikrázni kezdett a leveg . Radioaktív por van ezeken a tölteteken! Persze, ez nem csoda. A töltetek a radioaktív lövedékek közelébe voltak. A szennyez dés nem volt jelent s, de mégis aggodalommal töltötte el Zzt-t. Kihajította a töltetekkel teli zsákot a távbombázó belterének padlójára, majd kénytelen volt utánaugrani, mert a zsák csúszni kezdett a nyitott ajtó felé. Eltartva magától, megrázta a zsákot. Óvatosan kilélegzett. Nem szikrázott. Jó. Kinyitotta a harci gép mindkét ajtaját. Nem szabad bemásznia a fülke hátuljába. Mindenhez csak messzir l nyúlhat hozzá. Egy fáklyával körbevilágította a hajtóm burkolatát, és az egyensúlymotorokat. Gyakorlott szeme egy hajszálrepedést vett észre a jobb oldali egyensúlymotor burkolatán. Talán tud repülni, talán nem. A berepülés biztosan nem tett jót neki. A biztonság kedvéért benyúlt a burkolat alá, belemarkolt a mancsába került vezetékekbe, és megrántotta ket. Összebogozta a kiszakadt drótokat, majd viszszatömködte ket a helyükre, hogy ne lehessen észrevenni a rongálást. Ezzel a géppel már nem lehet egyenesen repülni! Jó. Lehajolt a gép alá, és szemügyre vette a távbombázó f hajtóm vének burkolatát. Ah, ott volt a csavarkulcsa. Az állat mégsem tudta kinyitni a burkolatot, Jó. A csavarkulcsot visszadugta a helyére, a csizmája szárába. A távbombázó billegése és bólogatása hirtelen megváltozott. Nup elindult. A bólogatás abbamaradt, a billegés viszont feler södött. Zzt óvatosan a gép rádiójához nyúlt. Igyekezett messzir l belebeszélni a mikrofonba. - A helyén van? - Néhányszor megpróbáltam, de... - Rendben. Emlékszik a kötélhágcsóra? Nup megkísérelte elmondani, hogy bányászati szakember, és jól képzett pilóta, és persze hogy tudja, mi az a kötélhágcsó... - Rögzítse a hágcsó végét az üléssel szembeni csatra. A súlyokkal terhelt végét dobja ki a gépb l, hogy az idelógjon az ajtóhoz. Aztán kötélen eresszen le egy érchálót. Meg egy biztosítókötelet is. Az összest az ajtóhoz, világos? Nup azt mondta, hogy mindent ért, csak azt nem tudta, hogy került érc a távbombázóra. Nem érti, hogy... - Üzemanyag-töltetek! Üzemanyag-tölteteket akarok felküldeni. - Ó, micsoda megkönnyebbülés! Ebbe a gépbe is be lehet tölteni ket? Zzt nem fárasztotta magát a válaszadással. Persze hogy be lehet tölteni ket! A légi eszközök egyforma tölteteket használnak. A földi eszközökbe kellenek másfélék. Ostoba! A hágcsó súlyokkal terhelt vége megjelent az ajtóban, csakhogy rossz helyre hullott. A harci gép farka kilógott a távbombázó ajtaján, s a menetszél nekiszorította az ajtó szélének. A kötélhágcsó a harci gép farkának azon oldalán hullott alá, melyhez Zzt nem tudott hozzáférni. Zzt, rendkívül bátornak érezve magát, figyelte a távbombázó billegését, a megfelel pillanatban kiengedte a mágneses rögzítést aktiváló kart, teljes psziklóerejével odébb tolta a gépet, majd ismét rögzítette. Rés támadt a gép farka és az ajtó széle között. A kötélhágcsó ott himbálódzott a résben. A végét hozzákötötte az els , mancsa ügyébe kerül kampóhoz. Az ereszked biztosítókötelet már sokkal nehezebb lett volna elkapni az er s menetszélben. Zzt felszólt Nupnak, hogy húzza vissza. Az ördögbe vele, nincs rá szüksége. Zzt benyúlt a harci gépbe, s el húzta az ott talált biztosítókötelet. Fogalma sem volt róla, hagy hogyan használja. Az egyik végét hozzákötötte a harci gép megfelel

287

rögzít pontjához, de idegesítette a gondolat, hogy a harci géphez kötözi magát. Mi lesz, ha a gép mégis kicsúszik az ajtón? A kötelet otthagyta a padlón. Az ördögbe vele. - Az érchálót! - követelte Nuptól. Megérkezett. Elég nehéz volt ahhoz, hogy ne lobogjon a háromszázkét mérföld per órás menetszélben. Mikor Zzt belekötözte a hálóba a teli zsákot, átfutott az agyán, hogy nem is ellen rizte a tölteteket. Lehet, hogy l szertöltetek. Ki tudja, az is lehet, hogy mindkét fajta töltetb l van a zsákban. Ahogy eltávolodnak a távbombázótól, bel a beltérbe, s szétrobbantja a harci gépet. Az a biztos. Átkozott állat! Átkozott Terl! Egy új gondolat villant át az agyán. Már régóta motoszkált valami a fejében. Legjobb lesz, ha magához veszi a ment zsákokat. Lassan, csak egyik karját használva, benyúlt az ülések mögé, s kiemelte a két, sugárhajtású ment zsákot. Az egyiket az ajtó felé hajította, a másikat pedig felhúzta a hátára. Egy se maradjon az állatnak. Persze, már úgy is megdöglött. Sikerült megszabadulnia t le. Rohadt Terl! - Készen áll? - kérdezte a rádión keresztül. Nup azt mondta, hogy igen. De hát hol vannak a töltetek? Zzt hagyta, hogy Nup felhúzza a hálót, benne a töltetekkel. - Megvan? - akarta tudni Zzt. - Igen, megpróbálom ellen rizni... kihúzom a kimerült tölteteket, és megnézem a méretüket... - A fene essen magába, maga félesz hülye! Figyeljen inkább a létrára. Nagyon elegem van már ebb l a szarral telerakott permetez gépb l! Majd én berakom az új tölteteket, mikor felérek. Nehogy l szertölteteket tegyen az üzemanyag-töltetek helyére! Indulok, most azonnal! Mégsem indult. A rádióra nézett, majd kihúzta a csavarkulcsot a csizmájából, s darabokra törte vele a rádiót. Persze, néhány perc múlva úgyis szétlövi ezt az egészet. de sosem árt az óvatosság. Zzt belekapaszkodott a kötélhágcsóba, és mászni kezdett. Felnézett. Nem kell túl magasra felkapaszkodnia. Az ajtó felett lebeg Mark 32-es kissé megtörte ugyan a szelet, de az er s légáramlat belekapott Zzt testébe. Zzt megállt, figyelte, hogy a szél nem tépi-e le a gázmaszkját, majd folytatta a mászást. 3. Jonnie a rejtekhelyén feküdt, s, rémálom gyötörte. Ismét a ketrecében volt, nyakörv szorította a torkát, s egy démon a tarkóját készült összezúzni. Megpróbálta megmondani a démonnak, hogy lelövi, ha nem hagyja abba, de nem jött ki hang a torkán. Kimenekült a szörny álomból. A hatalmas távbombázó bömbölését l szét akart szakadni a feje. Rájött, hogy hol is van valójában. Nem, ez nem nyakörv, hanem a pisztoly pántja. A pisztoly, amit a rákötött pánttal már korábban a nyakába akasztott, belelógott egy szerel nyílásba. Fájdalmak közepette kihúzta a nehéz fegyvert, majd a kevés fényben, ami besz r dött a rejtekhelyére, megnézte a tárat. Egy lövedék maradt. Megtapogatta az övét, hogy van-e nála tartalék l szer. Nem volt. A psziklófegyer is elt nt. Miel tt elájult, kinyitott egy els segély csomagot, és egy kötést tett a fejére, amit a maszk pántjaival leszorított. Csak erre emlékezett, miel tt kil tte a lámpát Zzt mancsából. A lámpa most is ott csillogott a padlón. Nem, ez nem lámpa. Négylábnyira volt, de mintha negyvenre lett volna. Mi az? Egy szerel tükör. Ezzel figyelte t Zzt.

288

Mi ébreszthette fel? Mennyi ideig feküdhetett ájultan? Másodpercekig? Percekig? A tarkója mintha beszakadt volna. Puhának érezte, ha hozzáért. Betörött a koponyája? Vagy csak megdagadt, és a dudorra rátapadt a véres haj? Valami csattogást hallott. Ez a zaj ébresztette fel. Hirtelen fontosnak érezte megtudni, hogy honnan, ered az eddig nem hallott zaj. Összeszedte minden erejét, s elvonszolta magát a tükörig, majd a tükröt kidugta azon a nyíláson, amelyen bemászott. Zzt. Az volt az els gondolata, hogy kiront a rejtekhelyér l, s az utolsó lövedéket beleereszti a psziklóba. Aztán meglátta a kötélhágcsót az ajtóban. Az ércháló éppen akkor emelkedett fel. Feltöltik a Mark 32-est! A gondolattól, hogy milyen pusztítást tudna véghezvinni a Mark 32-es az épületek környékén, kétségbeesett. Már tudta, hogy mit kell tennie. Egyel re..: várni! Ez volt a legnehezebb. A józanság és az eszméletlenség közti sz k ösvényen egyensúlyozott. Minden erejére szüksége volt, hogy ne zuhanjon bele a szivacsos feketeségben. Zzt a rádiót hallgatta. Nem, a csavarkulccsal verte éppen szét a készüléket. Jonnie ugrani készült. Feszülten figyelte a tükröt. Zzt a hágcsóhoz ment. Mászni kezdett. A lába még látszott az ajtóban, mikor megállt. Jonnie, pokoli fájdalmak közepette, kirontott a rejtekhelyér l. Egy biztosító kötelet vett észre a padlón. felkapta és megrántotta. A vége a harci géphez volt er sítve. Ebben az állapotában bármikor megbotolhat, s kizuhanhat a nyitott ajtón. Gyors mozdulatokkal a derekára kötözte a biztonsági kötelet. Zzt lába elt nt az ajtóból. Jonnie még egyszer megnézte a pisztolyát, hogy a maradék golyó valóban a cs be kerül-e, ha majd felhúzza a fegyvert. Belekapaszkodott a kötélhágcsóba, és kilendült a távbombázóból. A hágcsó végét Zzt a távbombázóhoz rögzítette, de Jonnie ennek ellenére a semmi felett lebegett. Szerencsére a kötélhágcsó a harci gép farkának szélt l védett oldalán lógott alá. Fellépett néhány lépést. Jonnie tisztán látta a Mark 32-est. Nup bekapcsolta a pilótafülke világítását, s közben a lábával a tartotta a nyitott ajtót. Zzt már megtette a felfelé vezet út egyharmadát. Egy pillanatra Jonnie azt gondolta, elkésett. Eszébe jutott, hogy Nup már felhúzta a tölteteket. Már ki is nyitotta a tölt nyílásokat. Négy? A maga el tt tartott háló tele volt töltetekkel! Zzt Nupra üvöltött, valami olyasmit, hogy nyissa nagyobbra az ajtót, és fogja a hágcsót. Zzt tovább mászott. A szél szaggatni kezdte Zzt kabátját. Ismét ordítozni kezdett az ajtóról, de a hangját elnyelte a távbombázó bömbölése és a menetszél süvítése. Jonnie felhúzta a fegyverét. A maszk megvédte a szemét. Nem l heti le sem Nupot, sem Zzt-t. Óvatosan tovább mászott. A Smith and Wesson .457-es magnum iszonyatos kezd sebességgel képes kirepíteni magából a lövedéket. A fegyverrel célba vette a hálóban lév tölteteket, melyeket Nup magához szorított. Óvatosnak kell lennie. Csak egy lövése maradt. Nup a lábával még jobban kitárta az ajtót. Semmi sem takarta el a töltetekkel teli hálót. Ekkor Nup észrevette Jonnie-t, kiabálni és mutogatni kezdeti, mire Zzt is lenézett. Jonnie tüzelt! Megpróbált a lövés pillanatában belendülni a távbombázó nyitott ajtaján. Nem volt elég gyors. Nemcsak a húsz harci géphez elegend töltet robbant be, hanem a nyitott a tölt nyílások miatt a Mark 32-es is!

289

A robbanás pörölyként csapott le Jonnie-ra. A kötélhágcsó kilendült, de a Jonnie derekára kötött biztosítókötél visszarántotta. Ebben a z rzavaros pillanatban, mintha képet nézett volna, Jonnie látta a lángoló Zzt-t belezuhanni a feketeségbe, majd a következ pillanatban a Mark 32-es izzó t zgolyóvá robbant szét. Jonnie rázuhant a padlóra. Éppen hogy nem csúszott ki a nyitott ajtón. A robbanás nagyon megviselte amúgy is sérült koponyáját. Ismét feketeség borult rá. Egy ostoba szólam futott át az agyán, miel tt mély ájulásba zuhant. “Az öreg Staffornak nem volt igaza. Nem vagyok túl okos." A távbombázó már nem billegett, miután megszabadult a billegést okozó súlytöbblett l. Az ajtó szélénél, a hideg padlón fekv test sem mozdult. A halálos küldemény tovább repült Skócia és a világ többi része felé, hogy végleg elpusztítsa az emberi faj maradékát, azokat, akiket elmulasztottak kiirtani az elmúlt ezer év alatt. 4. A fiúcska viharos gyorsasággal szaladt végig a kastély föld alatti folyosóin. Az es teljesen átáztatta a ruháját. A sapkája is félrecsúszott. A tekintete izzott a hír fontosságától, melyet rábíztak. Két mérföldet rohant a hajnali derengésben. Kiabálva rontott be a egyik szobába. - Dunneldeen herceg! Dunneldeen herceg! Ébredjen! Ébredjen! Dunneldeen, hosszú id óta el ször heverhetett le saját szobájában a saját ágyára, hogy szunyókáljon egy keveset. A fiúcska remeg kézzel küszködött egy kerekes kovagyújtóval, hogy meggyújtson néhány-gyertyát. Szóval “herceg" lett bel le. Csak ünnepnapokon szokták így hívni, és akkor, ha valaki szívességet kért t le. Nagybátyja, a Fearghus klán feje, maga is Stewart volt, így megillette a “király" megszólítás, de t is nagyon ritkán hívták így. A spártaian bebútorozott, k falú szoba kivilágosodott. A szoba közepén ott állt a b rig ázott, fekete szem , izgatott fiúcska, Bitte MacLeod. - A fegyverhordozója, Dwight küldött, és azt mondta, sürg s. Az más Dunneldeen felállt, és a ruhái után nyúlt. Dwight mint “fegyverhordó". A “másodpilóta" valószín leg értelmetlen szó a gyermek számára.. - Az inasok már felnyergelték a lovát. A fegyverhordója azt mondta, nagyon sürg s! Dunneldeen az órájára nézett. A tizenkét órás rádiócsend véget ért, ennyi az egész. Talán megtudnak valamit a rádióból. Dunneldeennek fogalma sem volt róla, hogy vajon a többi gép is sikerrel járt-e a tengerentúli bányavidékeken, és hogy mi történt a központi épületek körül. A pilótaruháját öltötte magára. Nem kell sietni. Van még idejük. Micsoda éjszaka volt! Azt tervezték, hogy összehívják a klánf nököket, hogy együtt ünnepelhessék a gy zelmet. Mindkét géppel leereszkedtek egy üres rétre, nehogy megrémisszék az embereket, majd egy paraszttól, akit azért sikerült megijeszteniük, két lovat kölcsönöztek. Kirángatták Dunneldeen nagybátyját, Fearghus klánf nököt az ágyából, majd az inasok meggyújtották a hegytet kön a jelz tüzeket, hogy összehívják a klánokat, hogy mindenkivel tudathassák a jó hírt, a cornwalli bányavidék nincs többé, szabadon élhetnek egész Angliában.

290

A klánf nök nagyon kedvelte unokaöccsét, aki egyben örököse is volt. Tetszett neki Dunneldeen modora. Egy igazi skót. Elragadtatva hallgatta a Dunneldeenb l el tör szóáradatot, amely csak töredéke lehetett a kalandjaiknak, de így is leny göz volt. Mikor vakmer ségr l hallott, igyekezett nem ítélkezni az eset felett, nehogy elrontsa vele Dunneldeen örömét. Megparancsolta, hogy gyújtsák meg a jelz tüzeket. Óvatos izgalom vett er t rajta. Dunneldeen ezután meglátogatta a f nök leánykáját, s megkérdezte, hogy hozzá jön-e feleségül, mire a leányka azt mondta: - Óh, igen! Óh, igen! Óh, igen, Dunneldeen! Ezután már nem volt más hátra, mint egy jó kis szunyókálás. Bittie azonban valami egészen mást juttatott az eszébe. A fiúcska egyik meztelen talpáról a másikra ugrott, miközben csöpög orrát törölgette. Sikerrel járt, mivel Dunneldeen felöltözve állt el tte. A fiúcska tekintete megakadt a falra akasztott kardon. Egy skót kard lógott a falon, melyet csatában és ünnepségek alkalmával használtak a harcosok. Egy valódi, öt láb hosszú, claid heamh mor volt, nem holmi rövid szablya. Bittie a kardra mutatott, nehogy Dunneldeen elfelejtse leakasztani a fegyvert a falról, de Dunneldeen a fejével intett, hogy most nem lesz szüksége a kardra. Mikor meglátta Bittie szemében a vágyat, meglágyult a szíve. Leakasztotta a hoszszú kardot a falról, és Bittie felé nyújtotta. - Rendben, de neked kell hoznod! A kard egylábnyival hosszabb volt, mint a fiú, aki tisztelettel és alig leplezett gyönyör séggel akasztotta a nyakába a kardot tartó szövetpántot. Dunneldeen végignézett a ruházatán, és elindult. A kastély folyosóit elárasztották az inasok. Bárd lógott a derekukról, s lázas igyekezettel készül dtek a klánok összehívására. Dunneldeen jókora követ dobott a skót állóvízbe. Fel sem ismerték a nagy rohangálásban. Senki nem tudta, hogy mire készülnek. Dunneldeen hazajött. Parancsoktól zengtek a folyosók. Valaki azt mondta, hogy a psziklóbányavidék nincs többé. Szörnyen sok volt a tennivaló. Az si épület elpusztult a múltban, csupán a föld alatti folyosók és helyiségek maradtak meg használható állapotban. Így a rom évszázadokon keresztül nem keltette fel a távfelderít k figyelmét. Úgy tartották, hogy ez volt a skót királyok rezidenciája. A föld alatti járatokat rendbe hozták, s er dítményként használták. Két inas felszerszámozta Dunneldeen lovát. Az állat türelmetlenül toporzékolt, az inasok pedig széles mosollyal köszöntötték Dunneldeent. Felugrott a ló hátára, majd szólt az inasoknak. hogy a fiút a claid heamh morral együtt emeljék fel mögé. Esett. A vihar már elvonult. Mikor leszálltak, az ég még tiszta volt, de már gyülekeztek a viharfellegek az ég alján. Ez volt az a pillanat, mikor Bittie MacLeod elárulta az üzenet folytatását. - A fegyverhordója - mondta Dunneldeen háta mögött - azt is mondta, hogy “dobás!" A fiú kiejtése nem hasonlított egy tanult skót kiejtésére, de nem emiatt volt érthetetlen a mondandója. - Mi? - kérdezte Dunneldeen. - Nem emlékszem pontosan, elfelejtettem a szót - menteget zött a fiúcska -, de valami olyasmi volt, hogy “dobás." - Nem dobbantás? - kérdezte Dunneldeen. Vészhelyzetkor történ elindulást nevezték dobbantásnak. - Ah, az volt, az volt! Dunneldeen belevágta a sarkát a ló oldalába. Ló talán még sosem tett meg ilyen gyorsan két mérföldet. Leértek az utolsó dombról is. Dunneldeen vadul forgatta a fejét. Csak a személyszállító tehergép állt a tisztáson. Leugrott a lóról, s a fiú kezébe nyomta a gyepl t. Feltépte a gép ajtaját, s a rádióra vetette magát.

291

Dwight ebben a pillanatban tette le a harci gépet a tisztásra. A ló rémülten felágaskodott, felemelve a gyepl be kapaszkodó fiút, aki a másik kezével görcsösen markolta a hosszú kardot. Dunneldeen Dwighthoz rohant. - Már vége - mondta Dwight. Nem érkezett rádióüzenet a központi bányavidékr l. Dwight, ahogy azt megbeszélték, kitartóan figyelte a rádiót. Várta az üzenetet. amely a rádiócsend végét jelentette volna. Az id már lejárt, de a pilóták, nem hallva semmit a központi bányavidék fel l, nem merték megtörni az éter csendjét. Valami egészen más történt. Dwight, egy psziklók által használt csatornát hallgatva, hangos beszédre lett figyelmes. A jel er sségéb l arra következtetett, hogy az adás vagy ezer mérföldnél közelebbr l érkezik, vagy nagyon nagy energiával sugározzák. - Mir l beszéltek? - Felvettem az egészet - mondta Dwight. Elindította a lejátszást. Így szólt - Nup, maga üres fej állat, ébredjen fel! Dwight azt mondta, hogy ekkor küldte a fiút Dunneldeen után, maga pedig a magasba emelkedett. Igen, a hajtóm zúgása hallható volt a korongon. A korong tovább forgott. - Távbombázó? - mondta Dunneldeen. - Zzt? - A szállítási részleg vezet jét hívták Zzt-nek. - Valahogy belekerült egy távbombázóba! - mondta Dwight. Olyan magasra emelkedett, amilyen magasra csak tudott, méghozzá teljes sebességgel. Kétszázezer láb magasságban megállt. - Úgy éreztem, a gyorsulás kitépi a szívemet és a tüd met - mesélte Dwight. Ezután végighallgatták az instrukciókat, melyek arról szóltak, hogy hogyan szálljon valaki az ajtó fölé, hogy Zzt ki tudjon mászni a távbombázóból. - De hát nincs is ekkora távirányítású gép - mondta Dunneldeen. - Én legalábbis nem tudok róla. Dwight bekapcsolta az összes, rendelkezésére álló m szert és érzékel t. Az adás északnyugat fel l érkezett. Abba az irányba száguldott. A képerny n meglátta a háromszázkét mérföld per órás sebességgel haladó járm vet jelz felvillanást. Az ég tiszta volt a gép körül. Az es akkor még nem esett. Dwight tovább figyelte az adást. Valaki, akit “Snit"-nek hívtak, szintén bent volt a gépben, de nem derült ki, hogy miért. Ez érthetetlen volt, mivel a távgépekben nincsenek pilóták. De hogy tud valaki kihozni valaki mást egy távbombázóból? Aztán üzemanyagot vettek ki valahonnan, egy érchálóba tették, és az egyik pszikló azt mondta, hogy elindul. - És miért vagy itt? akarta tudni Dunneldeén. s a szállítógép felé fordult. - Miért nem támadtad meg? - Felrobbant - mondta Dwight. - A két szememmel láttam. Olyan volt, mintha villám csapott volna bele! Valószín leg belezuhant a tengerbe. Végigkutattam a területet. A képerny n látszott még egy apró felvillanás, lehet hogy a roncs nem süllyedt el azonnal. Aztán minden elt nt a képerny r l, én meg visszajöttem. Dunneldeen ismét végighallgatta a korongot. Ezután a m szerfal képerny in nézte végig a történteket. Dunneldeen az eget kémlelte. - Jobb lesz, ha visszamész, és jár rözöl egy kicsit. - Üres a képerny - mondta Dwight -, a leveg pedig nagyon párás. Az az izé ötezer láb magasságban repült. Szabad szemmel nem lehet látni. A köd legalább tízezer láb vastag. Üres a képerny - fejezte be Dwight. Dunneldeen megfordult, és a kastély maradékát bámulta. A rom elhagyatottnak és kísértetiesnek t nt a reggeli ködös derengésben. Csak két mérföldre volt, de mégis elelt nt a szemük el l.

292

Mi lehetett ez? Elvesztették a csatát a központi bányavidéken? Milyen távbombázó? És miért robbant fel? A klánf nökök hamarosan megérkeznek, neki pedig rengeteg a tennivalója. 5. Jonnie tudata kibukkant a ragadós sötétségb l. Megpróbálta végiggondolni, hogy mi történt vele. A távbombázó bömbölése elviselhetetlen ordításként szaggatta a dobhártyáját. A karja belelógott egy, a padlón lév szerel nyílásba. A ruhája ujján végigfolyt a vér, de már rég megszáradt. Rémülten gondolt Zzt-re, s a pisztolya után nyúlt. A pisztoly nem volt sehol. A pánt biztosan elszakadt a robbanáskor. A robbanás! Zzt sem volt sehol, és a Mark 32es sem. Ez azt jelenti, hogy ez az fémszörnyeteg mostantól kezdve láthatatlan a keres hullámok számára. Komoly er feszítésébe került, hogy feltámaszkodjon. A derekán még mindig ott volt az odakötözött biztosítókötél. Nehezére esett végiggondolni, hogy miért is kötözte magát a harci géphez. A háta sajgott. Ez a fájdalom új volt a számára. Rájött, hogy a biztosítókötél rántotta vissza a kilendül kötélhágcsót. Nehezére esett a gondolkodás, és érezte, hogy egyre nehezebb lesz. Tengeribeteg lett. Éhes volt. Lehet, hogy nem is a billegést l, hanem az éhségt l szédült. Feltérdelt. A távbombázó már nem billegett. Ez megkönnyebbülés volt Jonnie számára. Körbenézett a távbombázó belterében. Az ajtón kívül ködpamacsok gomolyogtak. Vihar volt. A gép éppen egy viharon repült keresztül. Várjunk csak! Világos volt odakint. Nappal. Jócskán nappal volt már. Mennyi id t tölthetett ájultan? Órák lehettek. Térden állva megfordult. Arra számított, hogy a gáztartályokból már elindult kifelé a gáz. Nem, még nem. Elrepültek Skócia mellett? Vagy talán már végzett ezzel a célponttal? Az ajtóhoz támolygott, s világos foltot keresett a ködfelh ben, amely elárulta volna, hogy merre van a nap. A köd áthatolhatatlannak látszott. A korábbi eszével akarja megoldani ezt a problémát, döbbent rá. Nem a hegyek között volt. A harci gépnek vannak irányt i. Kinyitotta a gép ajtaját, s meglátta a rombolást, amit Zzt a rádión végzett. Ez nyugtalanná tette. Aztán eszébe jutott, hogy miért is nyitotta ki az ajtót, s megnézte az irányt ket. Mikor föléjük hajolt, úgy érezte, mintha valaki abban a pillanatban tarkón vágta volna egy pörölykalapáccsal. Újra átélte a pillanatot, mikor a padlólemez a fejéhez vágódott. Nem, az irányt k. Nézzük az irányt ket. Délkelet felé haladtak. Skócia is erre lehet valamerre. Nem volt biztos magában. Visszament a távbombázó ajtajához, s a mélységet kémlelte. Majdnem kizuhant. Semmit nem látott odalent. Es és köd. Eszébe jutottak a padlólemez alatt látott gáztartályok. Nyögve a fájdalomtól az általa nyitott lyukhoz mászott, s elnézett a hajtóm burkolat mellett. A nappali világosság oda már nem sz r dött be. Úgy érezte, a maszkja fojtogatja. A maszk lecsúszott az arcáról, mikor felébredt, s az egyik pántja a nyakát szorította. Hát persze! A távbombázó még nem eresztette ki a gázt. Halott lenne. Nem volt halott. A fejét ért sérülésbe akár bele is pusztulhat, de egyel re még életben volt. A lényeg az, hogy a távbombázó még nem engedte ki a tartályaiból a gázt. A baj az volt, hogy a légpalackja lassan kifogyott. Szerencsére talált teli palackokat a harci gépben, s egyet rácsatlakoztatott a maszkjára. Ett l jobb színben kezdte látni a világot. Megpróbálta felrázni magát, mert úgy érezte, csak az id t vesztegeti. Lehet, hogy már nincs sok ideje hátra.

293

A tenni akarása megfeneklett, mikor rájött, hogy a csavarkulcs nincs többé. Gondolkodni akart, hogy ne a fájdalmaival tör djön. Behajolt a lyukba, hogy megtapogassa a szerel nyílást lezáró csavarokat. Lazák voltak, de rengeteg id be telt volna, míg kicsavarja a hosszú és s r menet csavarokat. A harci gépben kezdett kutatni. Talált egy zsák robbanóanyagot, s a padlóra szórta a tartalmát. Hat tapadóakna, egy nagy köteg robbanózsinór, és néhány doboz gyutacs hevert Jonnie lába el tt. Id zít gyújtót keresett. Egyet sem talált. Megnézte a tapadóaknákat. Nem lehetett id zíteni ket. Ezek az aknák az üt désre érzékenyek. Minden idegszálával gondolkodni próbált. Az el tte fekv halomra összpontosított. Mihez tudna kezdeni ezzel a kupaccal? Indítsa be ket? Öngyilkos módon? Az övér l lógó zsák akadt a kezébe. Néhány kovak , üvegdarabok... ah, egy tekercs, szarvasb rb l készült vékony szíj. Ezzel legalább ki tudja tekerni a csavarokat. Fellelkesülve bekecmergett a padlón tátongón lyukba, s megvetette a lábát a hajtóm házon. A vékony szíj végét rákötötte a csavar fejére, majd az egész szíjat rátekerte a csavarra. A szíj szabadon maradt végét meghurkolta, s a hurkon átdugta a kezét. Megtámaszkodott, s megrántotta a szíjat. A csavar forogni kezdett, kiugrott a furatból, majd belezuhant a hajtóm burkolat melletti sötétségbe. Annak ellenére, hogy a rántástól majdnem szétesett a saját feje, a másik három csavarral is megismételte a m veletet. Azok is kirepültek a helyükr l. Belekapaszkodott a nehéz fedélbe. Csak félre akarta húzni, de a fedél kicsúszott keszty s kezéb l, és az is belezuhant a sötét mélységbe. Hadd menjen! Egy ideig csak nézte a napvilágra került hajtóm vet. Elektromos szikrák pattogtak a burkolat alatti sötétségben. Jól tudta, hogy nem szabad bemásznia a m köd hajtóm be. Még a kezét sem nyújthatja be. Azt mondják, furcsa érzés a mancsnak, olyan, mintha nem lenne, aztán mégis, aztán pedig megint nem lehet érezni. Így könnyen elvesztheti valaki a mancsát, mesélte Ker. Nagy nehezen visszatámolygott a harci géphez, megkereste a maradék fáklyákat, meggyújtott egyet, s bevilágított a hajtóm térbe. Koordinátapontok ezrei álltak ki a hajtóm b l. Finoman szikráztak, ahogy áthaladtak rajtuk a világ r koordinátái. Nem elektromos szikrák voltak ezek. Elektromosságra csak a koordinátapontok alatt lév kisebb motoroknak volt szükségük. Több ezer ilyen almotor m ködött a hajtóm ben. Ezeket szét lehet roncsolni. Nem fedi páncél ket. A fáklya holt elt nt, hol ismét megjelent, attól függ en, hogy Jonnie milyen mélyen dugta be a hajtóm házba. Egy robbanás szét tudná rombolni a koordinátapontokat, s az almotorokat is megbénítaná. A térátalakító már nem fog átalakítani semmit, a távbombázó pedig meghajtás nélkül marad, s egyszer en lezuhan. Nem hitte, hogy az egyensúlymotorok a leveg ben tudják tartani ezt az ormótlan fémszörnyet. Igen. biztosan le fog zuhanni. Felegyenesedett. Ha el red lt, az ájulás kerülgette. Nem szabad elvesztenie az eszméletét. Cselekedni kell. Nem ájulhat el. Összeszorított fogakkal küzdött az ájulás ellen. Ki kell találnia egy robbantási módot. A zsákban talált robbanóanyagokat ismerte. De mivel tudná felrobbantani ket? A harci gép fegyverével! Úgy fogja elhelyezni a robbanószereket, hogy a harci gép fegyverével beléjük tudjon l ni, a lövés pedig hátrafelé kirepítse a gépet a távbombázó ajtaján. A fegyverpanelt látszólag nem érte sérülés. A m szerfal is érintetlenek látszott. Megnézte a hajtóm és a két egyensúlymotor burkolatát. Mi az a drót ott a padlón? De mikor lehajolt, hogy közelebbr l is szemügyre vegye, elsötétedett el tte a világ, s gyorsan felállt. Id ! Jobban tenné, ha sietne. Az is lehet, hogy már elkésett, s a gép a szárazföldre fog zuhanni, a gáz pedig beteríti az egész vidéket. A tengeribetegsége sokkal inkább éhség volt. El kereste a szárított húst, s bedugta a maszkja alá. Nagyon nehezére esett megrágni a szárított húst. Sokkal rosszabbul lett t le.

294

Mit csinál? Össze kell szednie magát. Nem csak a gondolatai, de már a mozdulatai is zavarosak voltak. Egy biztosítókötéllel nekilátott összekötözni az aknákat. Ezek mágneses aknák voltak, egyik oldalukon mágneses tapadókoronggal. Csak egy mozdulat, és az aknák hozzátapadnak egy járm törzséhez. Most azonban másra volt szükség. Füzér. Chrissie, mikor kislány volt, gyakran kötött magának virágfüzért, hogy aztán rátegye kecses nyakára. ... már megint elmélázott. Összeszorította a fogait, s a feladatra összpontosított. Az egyik kézikönyvben egyszer azt olvasta, hogy “Ne szállítsunk aknákat üt désre érzékeny gyutacsokkal együtt, mert a gyutacsok könnyen beindulhatnak az esetleg rájuk nehezed aknák súlyától..." A pszikló övcsat ábrája, amit oly sokszor látott már Terl derekán, megjelent lelki szemei el tt. Az égen gomolygó gáz. Hogy gy lölte... Egy füzér. Sorba kell kötnie az aknákat. Aztán fog egy hosszú robbantózsinórt, s átf zi az aknák tapadókorongjain, melyekkel a fémfelületekhez lehet tapasztani ket. Remélte, hogy most nem fognak hozzátapadni semmihez. Sok-sok yardnyi robbantózsinórt f zött át az aknák talpán, s tekert rá az aknákat összetartó biztosítókötélre. A füzér nehéz lett, nagyon nehéz. Majdnem elájult. Összeszedte magát. A biztosítókötél szabad végét átdobta a beltér tetején lév merevít gerendán, meghúzta, s a hajtóm burkolat szerel nyílása fölé emelte az aknafüzért. Lassan és óvatosan a hajtóm térbe eresztette az aknákat. Egyre mélyebbre eresztette ket. Szerencsére a távbombázó már nem billegett, így nem kellett attól tartania, hogy az aknák himbálódzni kezdenek, s feltapadnak a hajtóm burkolat bels felére. Óvatosan, óvatosan, lejjebb ,és lejjebb. Koppanás hallatszott. A legalsó akna leért a hajtóm tér aljába. Jó. Nem, nem annyira jó. A hajtóm megváltoztatta a gép irányszögét? Vagy csak az eszmélet és a józanság határán érezte úgy, hogy a távbombázó változtatott az útirányán? Talán az aknák zavarták meg a hajtóm vön keresztüláramló koordinátákat, s emiatt kanyarodott el a gép? Nem tudta. Nem volt ideje, hogy ezen gondolkodjon. Rögzítette a biztosítókötél végét. A robbantózsinórt is feldobta a magasba, s átvetette a merevít gerendán. Majd' szétesett a feje. Könny lesz eltalálni? Könny . Fogta a gyutacsokat. “Ütközés", olvasta a dobozon a psziklónyelv feliratot. Rákötözte az els t a robbantózsinórra, pontosan a harci gép fegyverének magasságában, aztán a végs mozdulatok izgalmával az egész doboz gyutacsot rákötötte a zsinórra. Nézte, s közben gondolkodott. Mikor tüzel, begyulladnak a gyutacsok, az berobbantja a robbantózsinórt, a robbanás pedig a zsinóron keresztül eljut az aknákig. Okosabban tenné, ha a szerel nyílásra visszarakná az ajtaját. Belenézett a hajtóm burkolat melletti sötét mélységbe. A fáklyát belógatta a feketeségbe. Fel tudná hozni a szerel nyílás tetejét? De azonnal megfeledkezett err l. A fáklya fénye megvilágította az üzemanyagtölt nyílásokat. Kett volt. Nem, öt tölt cs látszott a fáklya hunyorgásában. Tudta, hogy több száz üzemanyagtöltetet dobálnak bele ezekbe a nyílásokba. Egyiket a másik után. Egy ekkora gépnek hatalmas mennyiség üzemanyagra van szüksége. A hirtelen rátör tengeribeteg-érzés majdnem leverte a lábáról. Sötétség borult a szemére. Nem szabad lehajtani a fejét, és lefelé nézni. Ez volt az egyetlen mód arra, hogy eszméleténél maradjon. Arra gondolt, vajon le tudja-e venni a tölt csövek fedelét? Rendszerint csavarni kell ket.

295

Nagy nehezen leereszkedett a fedelekhez. Mindkét kezével belekapaszkodott a tölt cs fedelébe. Könnyedén elfordította. Egy perc múlva már mind az öt tölt cs nyitva volt. A fedelek zengve-bongva hullottak bele a távbombázó hasába. Ez nem zavarta meg a gép haladását, de mikor a robbanás behatol a tölt csövekbe, ó! Mindent végignézett. A távbombázó feltartóztathatatlanul úszott a leveg ben. Már nem sokáig, mondta magának a zord és rettenthetetlen Jonnie. 6. Határozottsága csak addig tartott, míg el nem gondolkodott azon, hogy mi lesz vele. Néha úgy érezte, ez cseppet sem fontos. Tudta, hogy beszakadt a feje. Tudta, hogy rengeteg vért vesztett. Mégis, akár kezdetleges eszközökkel, de meg kellene próbálnia értesíteni valakit. De kit? A rádió tönkrement. A távbombázó észrevétlen a keres hullámok számára. A legcsekélyebb esély sem volt rá, hogy valaki ebben a viharban szabad szemmel észrevegye a nagy magasságban repül gépet. A távbombázó belezuhanna a tengerbe, vagy ami még rosszabb lenne, összeroncsolódna a szárazföldön, ha megbénítaná a gép hajtóm vét. A harci gépet kemény páncélzat veszi körül, de zárt helyen tüzelni, ráadásul aknákra, azonkívül üzemanyagra, semmiképpen nem biztonságos. S t, rendkívül veszélyes. A kicsiny hajtóm vekkel szerelt ment zsákok elt ntek. Átkutatta értük a pilótafülke hátulját. Vigyázott, nehogy a kutakodás közben el rehajoljon. Attól borul sötétség a szemére. Remény csillant a tekintetében. Egy gumicsónak. El húzta. Az automatikus fúvópatronok már réges-régen tönkremehettek. Jonnie egy kézi pumpát talált a csónakra er sítve. Pumpálni kezdte a narancssárga gumicsónakot. Csillogó csíkok tarkították a narancsszín gumifelületet. Rájött, hogy ostobaságot csinál. Ha felfújja a csónakot, nem tudja visszatenni a gépbe. A harci gép el fog süllyedni. Akkor viszont már nem lesz ideje arra, hogy felpumpálja. Az ajtón besüvít menetszél belekapott a félig felfújt csónakba. Sötétség borult Jonnie szemére, s a huzat kitépte a kezéb l a narancssárga ment csónakot. Kirepült a viharba. Elment. Csak az idejét vesztegette vele. Bemászott a pilótafülkébe. Hozott magával néhány takarót. Az el z ütközéskor használt térképköteg kevésnek bizonyult. Néhány takarót a térdére csavart, a maradékot pedig a szélvéd höz tömködte. Rájött, hogy nem nézte végig a fülkét, s nem kereste meg azokat a holmikat, melyek elszabadulhatnak az induláskor, s könnyen halált okozhatnak. Ledobta a térdér l a takarókat, s a fülke hátuljába ment. Szanaszét dobált holmik borították a fülke padlóját! A gép hátrafelé történ elindulásakor az összes holmi el rerepült volna. Fáradtan szedegetni kezdte a szétszóródott dolgokat, s kidobálta ket a gépb l. Táranként kidobta a rohamfegyverhez való l szereket. Egy lapát, mit kereshet itt? Apró csákány. Mindent kidobott. Kihajította a géphez tartozó kötélhágcsót és érchálót is. A saját zsákját és az élelmet bedugta a pilótaülés alá. Jobban szédülve, mint eddig bármikor, visszaült az ülésbe, s betakarta a térdét a takarókkal. Kétszer maga köré csavarta a túlméretes biztonsági övet, hogy egészen biztosan ne repüljön neki a m szerfalnak. Minden készen állt. A fegyvert “teljes zárót z"-re és “láng''-ra állította, majd élesítette. A gyutaccsal teli dobozra célzott. Vajon a távbombázó billeg, vagy szédeleg? Képtelen volt eldönteni. A harci gép m horizontjára nézett. Igen. A távbombázó billent oldalra. A beltér padlója a nyitott ajtó felé lejtett. Valami megzavarta a koordinátákat. Talán az aknák mágneses tapadókorongjai? Bármi is volt az, egyre sürg sebbé vált a távbombázó elhagyása! Ha elindul hátrafelé és közben tüzel, kilövi magát a tenger, vagy a hegyek fölé.

296

Jobb, ha nem késlekedik. Kiengedte a mágneses rögzítést aktiváló kart, mire a gép csúszni kezdett kifelé a nyitott ajtón. Hirtelen mozdulattal rácsapott az indítógombokra. A gép csúszása felgyorsult. Beletaposott a t zpedálba. A harci gép fegyvereib l hatalmas t zer tört el . A következmény azonban több volt annál, minthogy a harci gép egyszer en csak kirepült a távbombázó ajtaján. Az egész beltér narancs és zöld szín pokollá változott. A harci gép, mintha kil tték volna, kivágódott a távbombázóból. A gyorsulás szét akarta vetni Jonnie fejét. Jonnie bámulta a döbbenetes látványt. A távbombázó olyan volt, mint egy si rakéta, amelynek az oldalába szerelték a hajtóm vét. A gép lángoló ajtóval úszott a szürkés ködben. Jonnie ujjai a kezel szerveken zongoráztak. Új koordinátákat ütött be, hogy megállítsa a gép hátrafelé való száguldását. Egy hatalmas rándítás lefékezte a harci gép rült rohanását. Azonban valami más is történt. Nem érkezett visszajelzés a jobb oldali egyensúlymotorból. A gép lassan pörögni kezdett az égen. A forgás egyre gyorsabbá vált. A bal oldali egyensúlymotor nem volt képes egymagában stabilizálni a gépet. Jonnie kétségbeesetten püfölte a gombokat. A harci gép cigánykerekeket hányva belezuhant a tomboló viharba. 7. Jonnie, akit a gép forgása teljesen elszédített, s ez tovább rontotta amúgy sem túl rózsás állapotát, megpróbált úrrá lenni a megvadult gépen. Szinte már alig tudott gondolkodni. Ha leállítja az egyensúlymotorokat, talán megsz nik a gép forgása. A gombok felé nyúlt. Ekkor vette észre, hogy folyamatosan tüzel. Elrántotta a szélvéd el l az odatömött takarókat, s közben leállította a tüzelést. Meglátta. A távbombázó! A hatalmas gép kibukkant a ködb l, s pontosan Jonnie gépe felé tartott. A lángnyelvek körbenyaldosták a zuhanó távbombázó törzsét. S r füstfelleg jelezte az útját. Végem van, ha nem megyek el le, gondolta Jonnie. A keze a gombok felé nyúlt, majd érezte, hogy a harci gép engedelmeskedik. A távbombázó olyan közel száguldott el a harci gép mellett, hogy a légáramlat megdobta Jonnie gépét. Hirtelen egy kétszáz láb magas vízoszlop törte át a ködöt, s emelkedett a leveg be. A harci gép is közel lehetett a vízfelszínhez. Víz? Víz! Jonnie megkönnyebbült. Ezek szerint még nem érték el Skóciát, a tenger felett vannak. Víz. is bele fog zuhanni. Tudta, hogy a víznyomástól nem fogja tudni kinyitni az ajtót. A harci gép túl nehéz ahhoz, hogy a vízfelszínen lebegjen. Rácsapott az ablakokat nyitó kilincsekre. Az irányítópultot bámulta. Mivel tudná megállítani a gép zuhanását? A harci gép belecsapódott a tengerbe. Jonnie az ütközést l elvesztette az eszméletét. Pár pillanat múlva a leghidegebb víz ébresztette, ami valaha is a testét érte. Rettent en hideg volt. Úgy érezte, még a jégnél is hidegebb. Mindkét ablakon ömlött befelé ez a hidegség.

297

A hatalmas, tíz font súlyú psziklócsattal küszködött. Mintha minden lelassult volna körülötte. Végre kibújt a biztonsági övb l. A víz egyre sötétebbnek látszott. A harci gép bizonyára gyorsan süllyed, de az is lehet, hogy ez a közelg ájulás jele. A víz már lassabban ömlött befelé az ablakokon. Legalább abbamaradt a gép forgása, gondolta, minden érzelem nélkül. Tenni akarás kerítette hatalmába. Feltérdelt az ülésben, s a víz színén lebeg takarókat félrelökdöste. A következ pillanatban úgy érezte, hiába minden. Senki nem fogja kimenteni a hideg vízb l. Ilyen h mérséklet vízben csak percei vannak hátra. Inkább ösztön, mint szándék által vezérelve, az ablakhoz mászott, s kibújt rajta. Emelkedni kezdett. A víz befolyt a maszkja alá, s lemosta az üveg belsejér l a rászáradt vért. A tenger egyre világosabb zöld lett körülötte. Es várta a vízfelszínen. Es ! A Jonnie-t körülvev tenger nem volt más, mint egymással birkózó s egymásra boruló szürke hullámok végtelenje, melyet ragyássá változtattak az es cseppek. Jonnie felfeküdt a víz tetejére, s ezt az elszomorító látványt figyelte. A hideg elérte a teste legbelsejét is. Tudta, hogy hamarosan hallucinálni fog. Ahogy a hullámok el-elöntötték a fülét, már meg is hallotta az els hangokat. Azt mondják, a haldoklók gyakran hallják az angyalokat, akik a nevükön szólítják ket. Tisztában volt vele, hogy közel jár a halálhoz. Ismét hallucinált. A reménykedés helyét átvette a képzel dés. A vágyait látta maga el tt, s nem a látványt, ami körülvette. A homályos kép azonban nem mozdult el le. Valami hozzáüt dött a maszkjához. Egy kötél? Mintha Dunneldeen kapaszkodott volna egy kötélhágcsóba! Dunneldeent hol elnyelték, hol kiköpték a hullámok. Jonnie érezte, hogy mindkét kezére ráhurkolnak egy biztosítókötelet. A kötél lassan megfeszült. A füle kiemelkedett a víz fölé, s meghallotta Dunneldeent, azt a Dunneldeent, aki fülig ér szájjal vigyorgott, habár maga is jó párszor megfürdött a jeges vízben. A hullámok fenyeget en csapkodtak körülötte. - Hagyjuk a vizet, legény - mondta Dunneldeen. - Felhúzunk a gépre. Egy kicsit hideg van a fürdéshez.

298

XV. RÉSZ 1. Mintha sötétségb l és fájdalomból gyúrt falak vették volna körül Jonnie-t. Az eszmélet és az ájulás határán lebegett. Valaki húslevest kanalazott a szájába, majd hordágyra emelték, s takarót terítettek rá, hogy megvédjék az es t l. K falú szoba. Ismeretlen arcok. Suttogó hangok. Ismét a hordágyon. Aztán megint a gépben. Fájdalom nyilallt a karjába. Belezuhant a ragacsos sötétségbe. Mintha visszakerült volna a távbombázó fedélzetére. Kinyitotta a szemét. Dunneldeen arcát látta maga el tt. Akkor még mindig a tengerben van. De nem, már nem fázott. Melege volt. - Már jobban van - mondta valaki csendesen. - Hamarosan megoperálhatjuk. Kinyitotta a szemét. Szoknyákat látott maga körül. Rengeteg szoknya vette körbe azt a helyet, ahol feküdt. Hajtóm ? Egy gépben utazott. Fájt, mikor elfordította a fejét, de Dunneldeen arcának látványa gyógyír volt a sebeire. Egy asztalon feküdt, a személyszállító tehergép belsejében. Egy magas, sz hajú ember állt az asztal bal oldalán, fehér köpenyben, s öreg skótok sorakoztak az asztal jobb oldalánál. A fiatalabb skótok egy padon ültek. Még egy asztal állt a doktor mellett, melyen fényes szerszámok feküdtek. Dunneldeen Jonnie mellett ült, s egy vékony cs kötötte össze kettejük karját. A cs re egy furcsa pumpát csatlakoztattak. - Mi ez? - suttogta Jonnie a cs re pillantva. -Vérátömlesztés - mondta Dunneldeen. Tudta, hogy vigyáznia kell minden szavára. Mosolygott, de közben aggódott, s egyre rosszabbul érezte magát. Lelkes tekintettel nézett Jonnie-ra. - Legény, ritka nagy szerencséd van. A Stewartok királyi vére fog az ereidben csordogálni, vagyis elfoglalhatod, persze csak utánam, a skót királyi trónt. A doktor intett Dunneldeennek, hogy ne fárassza Jonnie-t. Mindannyian tudták, hogy Jonnie könnyen belehalhat a sérüléseibe. Harmincszázaléknyi esélye volt a felépülésre, de a koponyatörés önmagában is halálos lehet, nem számítva a többi sérülést. Alig lélegzett. A föld alatti kórházban, ahol több évszázadon keresztül operálták az errefelé oly gyakori koponyasérüléseket, számtalan sebesült halt már meg ennél kisebb sérülést l is. Szánalomféle érzéssel nézett a nagydarab, jókép fiatalemberre. - Ez Dr. MacKendrick - mondta Dunneldeen Jonnie-nak. - Jó kezekbe kerültél. Te mindent túlzásba viszel, Jonnie. Megelégedhettél volna egy koponyatöréssel, de nem, neked kett kellett. - Duneldeen elmosolyodott. - Ebcsont beforr - mondta, és szerette volna hinni is, amit mond. Jonnie arcát szürkére festette a halál közelsége. - Ha tudtam volna, hogy ilyen közel vagy, megvárlak a távbombázóban - suttogta Jonnie. Az egyik id sebb skót megkönnyebbülve felsóhajtott. Fearghus klánf nök el lépett. - Nem, nem, MacTyler. Az a bolond madár a Wrath-foktól alig egymérföldnyire északra zuhant a tengerbe. Majdnem ránk esett. - Hogy találtál rám? - suttogta Jonnie. - Legény - mondta Dunneldeen - jelz fényt gyújtottál az égen, hogy összehívd a klánokat. A távbombázó tízezer láb magasságban lángolt, s bevilágította egész Skóciát. Így vettünk észre. Argyll klánf nök így morgott: - Nem ezt kérdezte t led a társad, Dunneldeen. Azt mondják, hogy az a hogyishívjákotok valamit észrevett a vízben, aztán felszálltatok, hogy megnézzétek, és így láttátok meg a tüzet.

299

Dunneldeen higgadtan folytatta. - A történészek akkor is úgy fogják megírni, hogy Jonnie jelz fényt gyújtott az égen. Így jobban hangzik. A többi klánf nök határozottan bólogatott. Így kell lennie. - Milyen nap van? - suttogta Jonnie. - 95. nap. Jonnie összezavarodott. Nem jól számolta a napokat? Egyet tévedett? Vagy kett t? Hol volt ez id alatt? Miért? Az orvos látta Jonnie szemében a zavarodottságot. Sokszor látta ezt már fejsérültek tekintetében. Ez a fiatalember is elvesztette az id érzékét. - Várniuk kellett rám mondta. - Nem voltam Aberdeenben. Aztán meg kellett határoznunk a vércsoportját, s keresnünk kellett valakit, akinek ugyanolyan a vére. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. Ki kellett hoznunk a sokkos állapotból, aztán fel kellett melegítenünk. - Szomorúan megrázta a fejét. - Csak önnel lett volna szabad foglalkoznom. Ráértem volna kés bb foglalkozni a többiekkel. Ez kissé elszomorította Jonnie-t. - Sok skót megsérült? Nem szabadna miattam feltartani a doktort. - Nem, nem - mondta a Cameronok feje -, Dr. Allen, aki az égések szakért je, két nappal ezel tt elutazott a csata színhelyére. - Huszonegyen sebesültek meg - mondta Dunneldeen - veled együtt. Ketten haltak bele. A többi könny sérült. Fel fognak épülni. - Kik azok? - suttogta Jonnie, s a karjával a pad felé próbált inteni, melyen négy fiatalember ült egymás mellett. - k a Világszövetség az Emberiség Egyesítéséért nev szervezet tagjai. Az els egy MacDonald, aki oroszul tud. A második egy Argyll, németül beszél... - Nem emiatt voltak itt. Négyük vércsoportja megegyezett Jonnie vércsoportjával, s türelmesen várakoztak, hátha további vérátömlesztésre lesz szükség. - Miért vagyok egy gép gyomrában? - suttogta Jonnie. Ez volt az a kérdés, amit szerettek volna elkerülni. Az orvos felhívta a figyelmüket, hogy ne nyugtalanítsák a sérült fiatalembert. Betették egy gépbe, s a hatalmas, föld alatti bázis felé száguldottak vele. Számolniuk kellett egy esetleges pszikló ellentámadással. Semmi biztosat nem tudtak a bombákról, melyeket megpróbáltak elküldeni a Psziklóra. A Chamco fivérek meséltek nekik arról a véd erny r l, amely ráborul a Psziklón lév teleportációs területre. A korai és er teljes visszarúgás azt bizonyította, hogy a véd erny lezárta a területet. A Chamco fivérek azt is elárulták, hogy a közönséges só képes hatástalanítani a gyilkos gázt, s mivel már korábban bányászati szell z rendszerrel látták el a bázist, most sóval vonták be a beöml csövek sz r it. Ebben a pillanatban rémült és izgatott oroszokból álló csoport takarította az si bázist, miközben az atya végre eltemethette a halottakat. A skótok biztonságban szerették volna tudni Jonnie-t. Azt akarták, hogy a bázisra szállítsák. Dunneldeen így válaszolt: - Mi? Hát persze, hogy egy gépben vagy. Le akarod késni a gy zelmi ünnepséget? Nem rendezhetjük meg nélküled! A Dwightnak segít skót hátrajött az utastérbe, majd súgott valamit Dunneldeen fülébe. Egy mikrofont tartott a kezében, melynek zsinórját maga után vonszolta a padlón. A mikrofonhoz tartozó rádiót nagy távolságú adásra állították. Dunneldeen Jonnie-hoz fordult. - Hallani akarják a hangodat, hogy elhiggyék, életben vagy. - Kik? - kérdezte Jonnie. - A többiek. Mondj valamit arról, hogy hogy érzed magad. - Dunneldeen közel tartotta Jonnie szájához a mikrofont. - Jól vagyok - suttogta Jonnie. Valami azt súgta neki, hogy meg kell próbálnia er teljesebben beszélni. - Jól vagyok - mondta kissé hangosabban. Dunneldeen visszaadta a skótnak a mikrofont, aki tétován állt, nem tudva, hogy az üzenet eljutott-e a címzettekhez, de Dunneldeen intett neki, hogy elmehet.

300

- Más gépeket is hallok - nyögte Jonnie. Dunneldeen engedélykér en nézett az orvosra, majd segített Jonnie-nak elfordítani a fejét, hogy ki tudjon nézni a gép ablakán. Öt gép követte ket, harci alakzatban. Ezután kinéztek a másik oldalon. Ott is öt gép repült mellettük. - Ez a kíséreted - mondta Dunneldeen. - Az én kíséretem? - suttogta Jonnie. - De miért? Mindenki velem foglalkozik? - Így is van, legény - szólt Fearghus klánf nök. - Megérdemled, nagyon is megérdemled! Az orvos kihúzta a csövet mindkett jük karjából. Megtapintotta Jonnie pulzusát. Bólintott, s csendre intette a többieket. Már eddig is túl sokáig várt. A gép már nem vibrált, zavartalanul úszott a leveg ben. A sérült már nem volt sokkos állapotban. Bárcsak a saját m t jében lehetne, gondolta, de a többiek nem akarták, hogy ez a fiatalember ott maradjon, pedig, hallva a történteket, tiszteletben tartotta a kérést. - Ha ezt meginná - mondta az orvos -, biztosan jobban érezné magát. Egy csészét tartottak Jonnie szájához. Gyógyteával kevert whisky volt benne. Nagy nehezen legy rte az italt, s a fájdalmai hamarosan enyhülni kezdtek. Mintha lebegett volna. A doktor megkérte a jelenlév ket, hogy mostantól kezdve csendben legyenek, s egy koponyalékel t vett a kezébe. A koponya nem két, hanem három helyen szakadt be, így miel bb meg kellett szabadítani az agyat a ránehezed nyomástól. Dunneldeen a pilótafülkébe ment, hogy segítsen Dwightnak. A kíséretükben repül gépeket figyelték. A legtöbbjük egy pilótával repült. Mindannyian földig rombolták a célpontjukká kijelölt bányavidéket, majd iderepültek, mikor elérte ket a hívás, miszerint Skócia északi részénél lenne szükség rájuk. Haza kellett volna repülniük, de hallani sem akartak róla, míg nem látják Jonnie-t. Katonai különítménnyé álltak össze, s miután lel tték a környéken lézeng , életben maradt psziklókat, további gépeket hoztak el a cornwalli bányavidékr l. Ezután, akire nem volt éget szükség a központi bányavidéken. Skóciában maradt, hogy figyelemmel kísérhesse Jonnie felépülését. k kísérték most Jonnie-t hazafelé. - Jobb lesz, ha elmondod nekik, hogy jól van. Kétpercenként hívnak, hogy megtudják a részleteket. Robert, a Róka egyfolytában érdekl dik. Az egyik ember csak a rádiót kezeli! - Nincs jól - mondta Dunneldeen, s hátranézett a raktérbe, ahol az orvos már nekilátott az operációnak. Dwight Dunneldeenre nézett. A fiatal herceg sír? Az torkát is a sírás fojtogatta. 2. Jonnie három napig kómában feküdt. A Sziklás-hegységben megbúvó si bázisra vitték, ahol a sóval bevont légsz r k talán megvédik ket a harci gáztól, ha mégis bekövetkezik egy esetleges pszikló ellentámadás. A hatalmas kórházrészleg minden falát fehér k borította. Az egész komplexum sértetlennek látszott. Az oroszok kitakarították a helyiségeket, az atya pedig eltemette a kórházrészlegben elporladt halottakat. Tizenöt sebesült skót feküdt itt, közöttük Thor és Glencannon is. Nem azon a folyosón volt a szobájuk, mint Jonnie, de sokszor áthallatszott a hangoskodásuk, a rendszeres délutáni dudakoncert pedig belengte a kórház folyosóit. Dr. Allen és Dr. MacKendrick öt skótot elbocsátott a kórházból, akik felépültek, meger södtek, s égtek a vágytól, hogy bekapcsolódjanak a rengeteg tennivalóba.

301

Chrissie el sem mozdult Jonnie betegágya mell l, s most is csak azért állt fel, mert Dr. MacKendrick és Angus MacTavish beléptek a kórterembe. Úgy t nt, haragszanak valami miatt, s Chrissie remélte, hogy nem maradnak sokáig. MacKendrick rátette a tenyerét Jonnie homlokára, s jó ideig figyelte a fiú hamuszürke sápadtságát. Angus felé fordult, s kézmozdulatával mintha azt kérdezte volna: - Látod? - Jonnie alig lélegzett. Három nappal ezel tt Jonnie felébredt, s a lány nevét suttogta. A skótok rséget szerveztek a betegágy mellé, mivel vissza kellett tartani a folyamatos látogatóáradatot. Chrissie-t Jonnie ágyához vezették, s a lány rémülten hallgatta a nehezen lélegz Jonnie-t, aki hosszú üzenetet suttogott Robert, a Róka számára, miközben az r egy képrögzít mikrofonját tartotta Jonnie szájához. Az üzenet arról szólt, hogy amennyiben további távbombázó t nne fel az égen, legalább harminc távfelderít t küldjenek rá, melyek mágneses talpaikkal kapcsolódjanak rá a távbombázó törzsére, s a hajtóm veiket ellentétes koordinátákra állítva, tegyék tönkre a távbombázó hajtóm vét. Chrissie nem értette az üzenetet, de azt látta, hogy ez teljesen kimerítette Jonnie-t. Ismét kómába zuhant, s mikor az r visszatért, Robert, a Róka köszönetét tolmácsolva, Chrissie mogorván nézett rá. Ugyanez az r állt most is Jonnie ágya mellett, mikor Dr. MacKendrick és Angus MacTavish beléptek a kórterembe. Chrissie megfogadta, hogy ezentúl is rködik Jonnie nyugalma felett. MacKendrick jöhet, Angus viszont nem! MacKendrick és Angus kiléptek a kórteremb l, s az r bezárta mögöttük az ajtót. - Nézze - szólt MacKendrick, miközben berángatta Angust egy szomszédos helységbe. - Gépek, gépek és gépek. Ez valamikor egy nagyon jól felszerelt kórház lehetett. Azokat a nagy micsodákat ott, láttam már ilyeneket si könyvek lapjain, röntgengépeknek hívták. Sugárzással világították át a betegeket. - Sugárzással? - lep dött meg Angus. - Azt már nem, Jonnie-t nem! A sugárzás még a psziklókat is megöli! Megbolondult! - Ezek a gépek belátnak a szervezetbe, és megmondják, hogy mi a rossz odabent. Felbecsülhetetlen az értékük. - Az összes itteni gép elektromos árammal m ködött. Mit gondol, miért világítunk bányalámpákkal? - Be kell indítani ket! - mondta MacKendrick. - Még ha sikerülne is, a csövekben lév gáz ezeréves. Nincs ilyen gázunk, és ha lenne, akkor sem biztos, hogy bele tudnánk tölteni ezekbe a csövekbe! Maga megrült! MacKendrick Angusra meredt. - Valami nyomja az agyát! Szikével nem tudom megnézni, hogy mi az. Kitalálni sem tudom. Az emberek lemészárolnak, ha nem mentem meg Jonnie MacTylert. - Szóval bele akar nézni a fejébe - mondta Angus. - Miért nem ezzel kezdte? Angus valami elektromosságról motyogva elballagott. A helitéren készenlétben várakozó pilótának azt mondta, vigye gyorsan a központi bányavidékhez. Kevés pilótájuk volt, így hatalmas teher hárult a meglév pilótákra. Elküldték ket a világ minden pontjára. Nemzetközi légi hálózatot szerveztek, melynek keretében legalább egyszer egy héten meglátogatták a Földön él összes embercsoportot. Amilyen gyorsan csak tudták, összeszedték a világszövetség vezet it, koordinátorait és törzsi vezet it. Harcosokat képeztek át pilótákká, de egyel re csak harminc f képzésével végeztek, a régiek közül pedig kett kórházban feküdt. Emiatt egy rendkívüli kérés, akár új, akár régi harcostól érkezett, nehezen megoldható feladatot jelentett a pilóták számára. A föld alatti bázisról amúgy is földjárón szoktak a központhoz utazni. Angus megemlítette, hogy Jonnie-ról van szó, mire a pilóta felmordult, hogy Angus miért nem ezzel kezdte, majd beugrott a gépébe, s szólt a reá várakozóknak, hogy várják meg.

302

Angus ahhoz az épülethez vitette magát, amelyben a foglyul ejtett psziklókat rizték. A lakószint egyik hálótermében visszaállították a légz gáz-cirkulációt, s a megmaradt psziklókat ebben a helyiségben vették fegyveres rizet alá. Hatvan psziklót tartottak fogva. A más bányavidékeken életben maradt psziklókat is idehozták, persze csak ha nem tanúsítottak ellenállást. Terlt máshol rizték. Angus felhúzott egy maszkot, majd jelentkezett az röknél, akik beengedték a hálóterembe. A hatalmas psziklók kétségbeesetten ücsörögtek a falak mentén. Nem volt ajánlatos kíséret nélkül belépni a terembe, mivel a foglyok még bíztak a pszikló ellentámadásban, és cseppet sem voltak barátságosak. A skót mérnök felismerte Kert, s kirántotta közönyéb l. Azt próbálta megtudni t le, hogy ismer-e olyan bányászati eszközt, mellyel keresztül lehet látni szilárd testeken. Ker megrántotta a vállát. Angus elmondta neki, hogy miért kérdi, mire Ker sárgán csillogó tekintettel maga elé meredt, s nem szólt egy szót sem. Aztán hirtelen ismét hallani akarta, hogy Angus miért kérdi ezt t le, mire Angus újra elmondta, hogy Jonnie miatt jött ide. Ker az egyik karmán megforgatott egy kicsiny aranykarikát, majd hirtelen felugrott, és egy gázmaszkot kért. Ker a raktárak felé vette az útját. Az egyik raktárból el hozott egy különös eszközt. Elmagyarázta, hogy az ércminták összetételét szokták meghatározni ezzel az eszközzel, de a fémek belsejében is meg lehet találni vele a hajszálrepedéseket. Megmutatta Angusnak, hogyan használják. A szórócsövet a vizsgálandó tárgy alá kell helyezni, s a készülék tetején lév képerny n kirajzolódik a tárgy belseje. A készülék képes volt k zetanalizálásra is, így a kövek belsejében megbúvó ércekre is ráakadhattak a készülék segítségével. A psziklók által alsó protontartomány-hullámhosszú kiáramlásnak nevezett sugárzás elhagyja a csövet, áthalad a vizsgált tárgyon, s a képerny re kirajzolja a tárgy belsejét. A m szer, psziklóeszköz lévén, súlyos volt, így Ker segített Angusnak a várakozó géphez cipelni a berendezést. Ezután az r visszakísérte Kert a hálóterembe. Angus pedig visszarepült a bázisra. A készüléket macskákon próbálták ki el ször. A macskákat a patkánynépesség megtizedelése érdekében igyekeztek elszaporítani a központi bányavidéken. Az átvilágított macskák élénken ugrottak le a készülékr l, s elszaladtak, miután szabadon eresztették ket. A képerny n jól láthatóan kirajzolódott a macskák koponyája. A m szert egy önként jelentkez skóton is kipróbálták, akinek egy korábbi bányasérülésb l származó k darabot találtak az egyik karjában. Neki sem voltak panaszai az átvilágítás után. 4:00-kor Jonnie is a készülék alá került. 4:30-kor egy háromdimenziós kép állt az orvos rendelkezésére. A megkönnyebbült Dr. MacKendrick a képre mutatott, s így szólt Angushoz: - Egy fémdarab. Látod? Egy fémszilánk, közvetlenül a koponyarepedés alatt. Nos! Azonnal nekilátunk, s egy szikével kiszedem azt onnan! - Fém? - kérdezte Angus. - Szike? Jonnie-n? Nem, azt már nem! Ne merjen hozzányúlni! Azonnal visszajövök! A készülék által kinyomtatott analízist a kezében lobogtatva, Angus tizenöt perc múlva ráakadt a Chamco fivérekre. Egy fel nem robbant légz gázburán dolgoztak. Szorgalmasan tették a dolgukat, miközben Robertet is irányították. Angus tömpe orrcsontjuk alá nyomta az analízis eredményét. - Milyen fém ez? A Chamco fivérek megvizsgálták a papíron lév hullámvonalakat. - Vasdaminit mondták. - Nagyon er s ötvözet. - Mágneses? - akarta tudni Angus, mire azt a választ kapta, hogy az. Hát persze hogy az. Hat órára Angus visszaért a kórházba. Egy hatalmas elektromágnest vitt magával, amit akkor készített.

303

Angus elmagyarázta MacKendricknek, hogy hogyan m ködik a szerkezet, mire a doktor kidolgozta a fémdarab eltávolításának módját. A cél az volt, hogy az eljárás minél kevésbé károsítsa a fémdarab környékén lév szövetet. Néhány perc múlva a kezükben volt a fémszilánk, melyet az elektromágnes húzott ki a koponyasebb l. Kés bb a Chamco fivérek közelebbr l is szemügyre vették a fémszilánkot. Ebb l a “nagyon er s és nagyorr könny " anyagból készültek a pszikló harceszközök. Jonnie nem volt képes arra, hogy elmondja, mi történt vele a távbombázóban. A történész már korábban ki akarta szedni Jonnie-ból a történteket, de Chrissie elhessegette a kórteremb l. Rejtély volt a számukra, hogy hogy kerülhetett egy ilyen fémszilánk Jonnie koponyájába. Bármit is tettek Jonnieval, Chrissie egyre jobban megkönnyebbült az eredmény láttán. Jonnie légzése szabályossá és er teljessé vált, s az arcába is visszatért a vér. A következ reggelen Jonnie felébredt a kómából, Chrissie-re és MacKendrickre mosolygott, majd közönséges álomba zuhant. A rádióhullámokon mindenhová eljutott a hír. Jonnie túl van az életveszélyen! A dudások és a dobos muzsikálva parádéztak a központi épületek körül, miközben a skótok lázasan készül dtek az ünnepségre. Örömtüzek gyúltak a környéken, s a világ számos többi pontján. Az Andok egyik koordinátora közölte a jó hírt az ottani f nökökkel, mire azok azt javasolták, hogy mostantól kezdve tekintsék ezt a napot ünnepnapnak, melyen rendszeresen összegy lnek majd, hogy tisztelettel adózzanak a h söknek. Afrikában, a Holdhegységben várakozó pilótának szüksége volt mindkét koordinátor, s még az ottani f nökök segítségére is ahhoz, hogy szabad terület álljon rendelkezésére a gép elindulásához. Megdöbbenve bámulta a tisztást elárasztó ünnepl sokadalmat. Felizzott az éter, s a rádiósokat szinte elárasztotta a bejelentés nyomán érkez üzenetáradat. Robert, a Róka mosolyogva járkált az épületek között. 3. Ahogy a napokból hetek lettek, egyre nyilvánvalóbbá vált a Tanács el tt - amely az atyából, a tanítóból, a történészb l, Robertb l állt, kiegészülve néhány klánf nökkel, akik a helyetteseikre bízták az otthoni ügyeket -, hogy Jonnie tépel dik valamin. Rájuk mosolygott, ha meglátogatták, s beszélt hozzájuk, ha szóltak hozzá, de a tekintete fakó volt és szomorú. Chrissie szerette volna, ha ritkán zavarják Jonnie-t, s kissé türelmetlenül viselte a látogatókat. Az oroszok és a svédek nekiláttak újjáépíteni az akadémia néhány épületszárnyát, mivel éget szükség volt a pilótaképzésre. Ameddig a Denverben álló, si, kormányzói épület felújításával nem végeznek, a Tanács az akadémia egyik helyiségében fog összegy lni tanácskozásra. Innen egyforma távolságra volt a központi bányavidék és a föld alatti bázis is, valamint a Tanács tagjai az akadémián alakították ki szálláshelyeiket is. A rendkívüli tanácskozáson Robert, a Róka le-föl járkált a teremben. A szoknyája meglibbent minden fordulónál. Hagyományos skót kardját egy katonai öv alá dugta, mely öv egy amerikai tiszté lehetett valamikor. A kard így nem verdeste az oldalát, de az övr l lelógó pisztolytáska, amelyben egy Smith and Wesson pisztoly lapult, beleüt dött az egyik szék támlájába, mikor hirtelen megtorpant. - Valami aggasztja Jonniet. Nem olyan, mint régen. - Talán azt gondolja, valamit rosszul csinálunk? - kérdezte Fearghus klánf nök. - Nem, nem err l van szó - mondta Robert, a Róka. - Egy szóval sem bírálja a lépéseinket. Egyszer en csak... rémült.

304

Az atya krákogott. - Lehet, hogy önmagával nem tud megbékélni. Nem nagyon tudja mozgatni a jobb karját, s egyel re járni sem tud. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog neki, de ne feledjék, ez a legény szörny dolgokon mehetett keresztül. El sem tudom képzelni, hogy hogyan tudta elviselni azt a szörny séget, ami ezt tette vele. Annak idején, a ketrecben... önök túl sok mindent akarnak egyszerre, s túl gyorsan, uraim. bátor lelk , és én hiszem, hogy... - Talán egy lehetséges pszikló ellentámadástól tart - szólt Argyll klánf nök. - Meg kellene nyugtatnunk valahogy - mondta Fearghus klánf nök. - Isten tudja, hogy, mi lesz, mindenesetre keményen dolgozunk a földi viszonyok helyreállításán. Valóban így volt. A Világszövetség az Emberiség Egyesítéséért azokból a skótokból szervez dött, akiket Jonnie annak idején nem vitt magával Amerikába. Vagy kétszáz fiatal és ötven id sebb skót fogott hozzá a szervezet felállításához. Két veszélyes, de sikeresen végz dött rajtaütéssel egy Oxford nev si egyetemr l, és egy hasonló, Cambridge melletti romból nyelvkönyveket és más, távoli vidékekr l szóló köteteket zsákmányoltak. Elképzelték, hogy hol maradhattak fenn elszigetelt embercsoportok, s mindegyik nyelvre egységeket szerveztek saját tagjaikból, akiknek az adott nyelv elsajátítása volt a feladatuk. Bíztak benne, hogy hamarosan szükség lesz a tudásukra. A szorgalmukat megsokszorozták a tanítók, akik vonalzókkal nógatták ket egyre gyorsabb tanulásra. “Koordinátorok"nak hívták önmagukat, s fontos szerepet játszottak a Földön él embercsoportok felkutatásában. Becslésük szerint mintegy harmincötezer emberi lény él a Földön, amely megdöbbent en nagy számnak t nt a számukra, s a Tanácsnak is az volt a véleménye, hogy ez több, mint amennyien egy városban elférnének. A legtöbb csoport hegyek között élt, ahová még sapáik menekültek a rájuk tör veszedelem el l. Így történt ez a Szikláshegységben is. A fagyos északi vidékeken is jelent s számú embercsoport maradt életben, mivel a psziklók elkerülték azokat a területeket, s voltak olyan csoportok is, melyek kóborolva vészelték át az elmúlt ezer évet. A Tanács úgy tartotta helyesnek, hogy meg rizve a csoportokra jellemz hatalmi viszonyokat és vezetési módszereket, a törzseket érdemes lenne bevonni a klánrendszerbe, s klánf nökökhöz hasonló vezet ket kinevezni a törzsek élére. A koordinátorok felkeresték a szétszórt csoportokat, akik örömmel fogadták a szándékot, és együttm ködtek a szervezésben. A túlterhelt pilóták f nököket és látogatókat vittek az egyik helyr l a másikra, és persze mindenki mást, aki befért a szállítógépekbe. Akiknek viszont mégsem jutott hely, azok türelmesen vártak a következ hétig, mikor k is elindulhattak úti céljuk felé. A szervezés ezen a ponton megakadt. A helyi, törzsi irányítás sok esetben lazának bizonyult. Sokhelyütt hiányzott az írni, olvasni tudás, a csoportok többsége pedig nem volt más, mint kiéhezett, lerongyolódott szerencsétlenek tömege. Az a hihetetlen tény azonban, hogy ezer év után végre megszabadultak a psziklóktól, akár csak id legesen is, reményt gyújtott a szívükbe, s közel hozta ket egymáshoz. Végre lemerészkedhettek a hegyekb l, s megláthatták tönkrement, si városaikat, melyeket sosem mertek meglátogatni, megm velhették a termékeny síkságokat, s befoghatták a marhacsordákat, élvezhették a föld alatti kincseket, és remélhették, hogy az emberi faj mégsem fog elt nni a Föld színér l. Aztán hirtelen emberek érkeztek az égb l, akik az nyelvükön beszéltek, megtanították ket arra, hogy hogyan éljenek a hirtelen jött szabadsággal, s miel tt elmentek, reményt és az emberi faj közelg kivirágzásának büszkeségét ültették el a szívükben. Elfogadták a Tanácsot és a m ködését. A kapott rádiók segítségével kapcsolatot tartottak fenn a Tanáccsal. Néha kérdeztek is. Az a Jonnie MacTyler, akir l a koordinátorok meséltek, tagja a Tanácsnak? Igen, tagja. Jó.

305

A Tanács persze jól tudta, hogy Jonnie nem vesz részt tevékeny módon a munkában. Függetlenül a dolog politikai jelent ségét l, a Tanács tagjai egy emberként aggódtak Jonnie miatt. Számos eseményr l már a tanács sem szerzett tudomást. Az emberek vándorolni kezdtek. A dél-amerikaiak egy csoportja, akik b nadrágot és széles b rkalapot viseltek, valamint jól bántak a lasszóval, és legalább olyan jól lovagoltak, mint egykoron Jonnie, egyszer csak kiléptek az egyik szállítógépb l, magukkal hozva asszonyaikat, lasszóikat és nyergeiket, és spanyolul beszél koordinátoraikon keresztül azt mondták, hogy k ,Ilanerók", meg ,,gauchók", jól értenek a marhákhoz, és azt is hamarosan ki fogják tapasztalni, hogy hogyan bánjanak a bölényekkel. Szívesen foglalkoznának a központi bányavidék körüli hatalmas marha- és bölénycsordákkal, s vállalnák, hogy a központi vidék és a bázis lakóit folyamatosan ellátják hússal. Két olasz érkezett az olasz Alpokból. Öt svájci német jelent meg Denverben, s nyitott egy üzemet, melyben emberszerszámokat javítottak. Ha valaki elküldött nekik egy kést, vagy bármilyen más, hasonló szerszámot, megjavítva és fényesen küldték vissza a gazdájának. A pilóták már folyamatosan szállították az üzembe a rozsdás vackokat, hogy nem sokkal kés bb felújítva vigyék vissza azokat a világ egy távoli pontjára. Három baszk t nt fel a központi kányavidéken, s azonnal nekiláttak cip ket készíteni. A baj csak az volt, hogy a baszk nyelvet elmulasztották megtanulni a koordinátorok. így a cipészek angolul és psziklónyelven tanultak, miközben a dél-amerikaiaktól kapott b rökb l lábbeliket készítettek. Rengetegen érkeztek. Mindenki segíteni akart, s mindenkinek segítettek. - Nem tudjuk ellen rizni ket - mondta Robert, a Róka az egyik napon, mikor meglátogatta Jonnie-t. Jonnie elmosolyodott. - Miért kéne ellen rizni ket? A történész, leszámítva a távbombázó történetét, amely egyel re túl vázlatosan állt rendelkezésre ahhoz, hogy történelemnek nevezhessék, elmélyedt az elmúlt ezer év történelmének megírásában. A koordinátorok mindent elküldtek neki, amire szüksége lehet, a történész pedig beleásta magát a történeti forrásokba. Néhány komoly tekintet kínai érkezett az ottani hegyekb l, s felajánlották, hogy segítenek a történésznek. Belevetették magukat az angol tanulásába, de a történész egyel re kevés hasznukat vette. Úgy látszott, ez a nyelv válik általánossá, de hamar megmutatkozott, hogy a jöv tanult emberei három nyelven fognak beszélni: a pszikló lesz a m szaki tudományok nyelve, az angol válik a társadalomtudományok nyelvévé, és persze mindenki beszélni fogja a saját népe nyelvét is. A pilóták például psziklónyelven beszéltek egymással, mivel az összes kezel szervnek psziklóneve volt, és nem találtak ki helyettük angol nyelv elnevezéseket. Sokan szerették volna, ha a gy lölt psziklónyelv végleg elt nik a Földr l, míg a történész fel nem világosította ket, hogy vizsgálódásai szerint a pszikló más univerzumok népeinek szókészletét és nyelvtanát használja, és talán sosem volt a psziklóknak saját nyelvük. Az emberek örültek, mikor ezt hallották, és lelkesebben is tanulták a psziklónyelvet, de szívesebben nevezték a psziklók nyelvét ,,technó"-nak. Az atya nehéz helyzetbe került. Körülbelül negyven különböz vallás volt jelen az emberek között. Egyben azonban az összes megegyezett. Mindegyik tartalmazta az ezer évvel ezel tti psziklótámadás mítoszát. Ezt leszámítva mérföldekre voltak egymástól. Csodadoktorok, orvosságos emberek és papok jártak az atya nyomában. Jól ismerte az si háborúkat, melyeket különböz vallások és hitek mentén vívtak az emberek, és esze ágában sem volt megtéríteni a más vallású embercsoportokat. Az emberek békét akartak.

306

Elmagyarázta nekik, ha az emberiséget háborúskodások osztanák meg, akkor lelassulna a fejl dés, és egy esetleges küls támadással is nehezebben birkóznának meg. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ember nem fordulhat embertársa ellen. A mítoszokról kiderült, hogy igazak voltak. Boldogan szabadultak meg a nyomasztó történetekt l, de azonnal felmerült a kérdés, hogy akkor melyik isten és melyik ördög az igazi... hát... Az atya igyekezett választ adni az összes kérdésre. Nem akarta megzavarni a különböz vallásokat. Szinte mindenki megkérdezte t le, hogy milyen vallású Jonnie MacTyler. Nos, Jonnie nem vallásos ember, válaszolta ilyenkor az atya. Jonnie MacTyler. A legcsekélyebb szándék nélkül, mindannyiuk szinte csodálatára, Jonnie MacTyler része lett a legkülönböz bb vallásoknak. Jonnie eközben sápadtan feküdt kórházi ágyában. Chrissie és- MacKendrick unszolására néha felkelt, hogy járni próbáljon, s a karját mozgassa. Mikor az atya megemlítette neki, hogy negyven vallás szentélyébe került be egyszerre, egy szót sem szólt. Csak feküdt, szinte élettelenül, s az érdekl dés halvány szikrája sem gyúlt ki szemében. A Tanács nehéz id szakot élt át. 4. Jonnie félálomban feküdt az ágyán. Letörtségét az okozta, hogy úgy érezte, kudarcot vallott. A bombák talán mégsem érték el a Psziklót. Talán ez az egész nem más, mint egy rövid, békés id szak a végs pusztulás el tt. Talán az emberiség sosem fogja visszahódítani a Földet, és végleg elt nik a világegyetemb l. És ha a bombák célba is értek, nem sokáig élhetnek békésen ezen a bolygón. Az univerzum tele van kegyetlenebbnél kegyetlenebb fajokkal, melyek ugyanolyan könyörtelenek, mint a psziklók. Hogy tudja ez a bolygó megvédeni magát ezekkel szemben? Ezek az aggodalmak árnyékolták be Jonnie minden ébren töltött percét, s még az álmát is megkeserítették. Az emberek szorgalmasan dolgoznak, és boldogok, hogy élhetnek. Mi lesz, ha kiderül, ez csak egy rövid közjáték? Hova menekülnek? A mai nap ugyanolyan lesz, mint a többi. Jonnie felébred, mire az orosz szolgáló behozza a reggelit, majd Chrissie-vel ketten kitakarítják a kórtermet. Ezután megérkezik MacKendrick, aki megmozgatja Jonnie karját, majd megpróbálnak járni egy keveset. Most is úgy fog t nni Jonnie számára, ahogy azt mindig is érzi, hogy semmi nem gátolja a járásban, de mégsem tudja használni a lábát. Ezután szokott érkezni az atya, vagy Sir Robert, akik feszengenek egy ideig a kórteremben, majd Chrissie elzavarja ket. Még néhány szokványos esemény, és ez a nap is eltelik. A kudarc érzése változatlanul nyomta a lelkét. Sokkal keser bben élte át egy esetleges pszikló ellentámadás lehet ségét, mint a környezete. B ntudatot érzett, mikor mosolygó arcokat látott. Milyen könnyen keser vé változhatnak. Nagy vonalakban felvázolta a történész, Doktor MacDermott el tt a távbombázó elpusztításának történetét. Nem ejtett szót azonban azokról az eshet ségekr l, melyek az út során következhettek volna be, s arról sem beszélt, hogy mit tett volna akkor, ha az események másképpen alakultak volna. Doctor Mac jól sejtette, hogy Jonnie elhallgatja el le a történet részleteit, de Chrissie t is el zte a kórteremb l. Jonnie egy tolószékben ült, miközben Chrissie az arcát mosta. Jonnie szórakozottan figyelte az orosz szolgálót. Nem igazán érdekelte a jelenléte, mint ahogy a folyosón álló skótok sem zavarták már, akik Jonnie nyugalma felett rködtek, habár korábban Jonnie határozottan tiltakozott az rök ellen, de aztán beletör dött a jelenlétükbe, mivel személyes sértésnek vették volna, ha elküldi ket.

307

Jonnie ezt az oroszt már két hete nem látta. Ezalatt más oroszok látták el a szolgálói feladatot. Aztán el került ez a fekete szem ember, gy zedelmes mosollyal az arcán. Chrissie már korábban elmesélte, hogy az oroszok egymással versengve döntöttek arról, hogy ki legyen Jonnie szolgálója, és ez a fickó szerezte meg a jogot a nagy tisztességre. Úgy is nézett ki, mint aki mindig eléri a célját. Jonnie-hoz hasonló magasságú, nagydarab, kissé vágott szem ember volt. Összehúzott aljú nadrágot és fehér zubbonyt viselt. Tüskés, fekete bajsza tiszteletet parancsolóan meredezett tekintélyes orra alatt. A neve mi is lehetett volna más, mint Ivan. Miután lerakta a reggelit, hátralépett, és olyan feszes vigyázzba vágta magát, amilyent Jonnie még sosem látott. Az egyik koordinátor besurrant a kórterembe, mire a skót r szigorúan összevonta a szemöldökét, s ahogy megígérte, üzent Sir Robertnek. Jonnie kérd en pillantott az oroszra. Az orosz derékban meghajolt, majd kiegyenesedett, s feszülten nézett maga elé. Hogy van, Jonnie Tyler úr? - mondta rémes kiejtéssel. Nem folytatta. Jonnie nekilátott a zabkásának és a tejfölnek, majd anélkül, hogy odafigyelt volna a saját szavaira, így szólt: - Jól, és ön? Az orosz csak állt mereven, majd a szemét a koordinátor felé fordította. - Ennyi az össz angoltudása, Jonnie úr. Mondani akar önnek valamit, és ajándékot is hozott az ön számára. Chrissie, ki aranysz ke haját egy b rszíjjal fogta össze, hogy ne lógjon a szemébe, kezében egy sepr vel hallgatta a koordinátor szavait. A bejelentést er szakos alkalmatlankodásnak értékelte, s készen állt rá, hogy mindkett jüket kiseperje a kórteremb l. Jonnie nyugalomra intette a lányt. Kíváncsi volt az oroszra, aki tiszteletre méltó nyugalommal állt az ágya mellett, de látszott, hogy majd' szétveti a mondanivalója. Ivan belekezdett a mondandójába, a koordinátor pedig fordította. - Azt mondja, Ivan Smolensk rnagy. Hindu Kushból, ez a Himalája-hegységben található. A Vörös Hadsereg néhai, odavezényelt katonáinak leszármazottai, körülbelül tíz csoportban élnek a Himalájában, vannak akik oroszul beszélnek, de vannak akik az afganisztán dialektust használják, valójában nem katonák, az “ rnagy" annyit tesz a nyelvükön, mint “apa", egészen pontosan pedig kozákok. Az orosz azt gondolta, a koordinátor túl sokáig beszélt. Úgy érezte, nem mondott ennyi mindent. Eldarálta a következ néhány mondatot. A koordinátor néhány pontra visszakérdezett, majd fordítani kezdte Ivan szavait. - Ez teljesen szabálytalan - szólt Chrissie, s fekete szeme villámokat szórt. A koordinátort megrémisztette Chrissie határozottsága, s Jonnie-nak kérnie kellett a koordinátort, hogy folytassa. - Úgy t nik, rájöttek, hogy mostantól kezdve utazhatnak is akár, pedig a távolságok szinte legy rhetetlenek arrafelé. de egy sereg, így hívják a családokat, eljutott az Urál-hegységig. Rádión tartották a kapcsolatot Ivannal, ugyanis bárki használhatja a rádiókat, s folyamatosan tudósítottak az útjukról. Az ottani koordinátor beszélhetett nekik a bázisunkról, k pedig, ki tudja miért, azt gondolták, hogy abban a hegységben is kell lennie egy hasonló bázisnak. - Hazatértek, s rádión megkeresték Ivant, mire elutazott, bárki igénybe veheti a járatokat, a menetrend szerint közleked gépek hetente felkeresik a törzseket, hogy saját szemével megbizonyosodjon róla, és most visszajött, hogy elmondja, amit látott. - Mondja el a Tanácsnak - mondta Chrissie. - Jonnie nincs abban az állapotban, hogy kihallgatást tartson! Az orosz folytatta a beszámolóját, de a koordinátor csak bátortalanul merte fordítani Ivan szavait. (Nem szeretett volna összeveszni Chrissie-vel, hiszen Chrissie egy csinos, fiatal n volt, s legalább olyan híres, mint Jonnie.) - Ott is van egy bázis. Akkora, mint az itteni, és az is telis tele van atombombákkal, felszereléssel és halottakkal.

308

Jonnie-t csak egy szempontból érdekelték a hallottak. Talán azt a bázist is használhatják óvóhelyként, ha a psziklók támadásba lendülnek. - Mondja meg neki, hogy ez nagyszer , és hogy takarítsák ki, és használják a bázist. A koordinátor és Ivan váltottak néhány szót. A hangos orosz beszédt l visszhangozni kezdett a kórterem. Robert, a Róka lépett be a helyiségbe. Leveg után kapkodva csukta be maga után az ajtót. Helytelenítette, hogy bármi olyasmivel zavarják Jonnie-t, ami nem futott át az el készít csatornákon. Miel tt azonban bármit is szólhatott volna, észrevette Jonnie arcán az érdekl dést. Robert régóta nem látta ilyennek Jonnie-t. A veterán nekid lt a falnak, s intett a koordinátornak, hogy folytassa. A koordinátor szinte belefulladt a rázúduló szóáradatba. Sokszor találkozott már fontos törzsi vezet kkel és f nökökkel, most azonban a bolygó három legfontosabb személyiségének társaságában van, különösén Jonnie úr társaságára volt a legbüszkébb, ez az Ivan rnagy meg nem hagyja, hogy leveg t vegyen. - Azt mondja, ez tette tönkre az emberiséget. Azt mondja, a bátor Vörös Hadsereg és az imperialista-kapitalista háborús uszítók egymás ellen küzdöttek (ezek csak nevek a számára, Jonnie úr, nincs semmilyen politikai tartalmuk), és nem voltak hajlandóak együttm ködni, mikor megjelentek a betolakodók, és azt is mondja, hogy törzsi háborúk dúltak, meg nemzetközi háborúk is, melyeket az anyagi javakért vívtak az emberek. Azt mondja, szereti a Föld népeit, de azok állandóan háborúztak a múltban, ahelyett hogy összefogtak volna, és hogy nem szabad, hogy ez ismét így legyen. Ezt nagyon komolyan gondolja, Jonnie úr, és azt mondja, az összes orosz törzs is így érez. Jonnie Ivan felé nyújtotta a tálcát, mire az orosz ráébredt valódi feladatára, és elvette Jonnie-tól a reggeli maradékát. Ivan, kezében a tálcával, folytatta a mondanivalóját. A koordinátor néhány papírt tett Jonnie elé. - Meg rizték az írásbeliségüket, uram, és meg még néhány f nök megfogalmaztak egy iratot, nincs túl sok papírjuk, ezért elnézést kérnek az irat külseje miatt, gondolom ezt a papírt is azon a bázison találták, és azt szeretnék, ha egyetértene az irat tartalmával. Jonnie fáradtan nézett Robertre. - Ez a Tanács feladata. A Himalája f nökei is részt esznek a Tanács munkájában. Az orosz, mintha kitalálta volna Jonnie szavait, hadarva folytatta a mondandóját. - Azt mondja - szólt a koordinátor - a Tanács itt van, ezen a földrészen, az a bázis pedig egy másik földrészen található. Azt mondja, a silókban talált nukleáris rakétáknak már ezer év óta ez a földrész a célpontjuk. Nem szeretné, ha valami rossz történne, Jonnie úr, ezért azt javasolja, hogy dél-amerikaiakból és alaszkaiakból álló csoport tudja, hogy alig maradtak emberek Észak-Amerikában - vegye át annak a bázisnak a felügyeletét, s oroszok jöjjenek ide, erre a bázisra. Ha az oroszok felügyelnék ezt a bázist, biztosan nem indítanának rakétákat Oroszország felé, s az err l a földrészr l szármázó emberek pedig nem l nék ezt a kontinenst. Már mindent kidolgoztak, Jonnie úr. Ha egyetért vele, tegye a kézjegyét a lap aljára... Robert, a Róka Jonnie-t figyelte. Hosszú id óta most látott el ször érdekl dést a tekintetében. Robert azt gondolta, a Tanácsnak biztosan nem lesz kifogása Jonnie döntése ellen. Jonnie Robertre nézett. Az öreg skót bólintott. Jonnie elvette az elényújtott tollat, s ellátta kézjegyével az iratot. Az orosz mintha kipukkadt volna a hatalmas megkönnyebbülést l. A feszültség egy pillanat alatt kiszökött bel le. Folytatta a hadarást, a koordinátor pedig rendületlenül fordította. - Azt mondja, hozott önnek valamit. Ivan letette a tálcát, s benyúlt a zubbonya zsebébe. Egy vörös csillaggal díszített aranyszín korongot húzott el , s két tiszti rangjelzést. Jonnie felé nyújtotta ket, s várta, hogy elvegye t le. A koordinátor így szólt: - A sapkarózsa a Vörös Hadsereg egyik tábornokának tányérsapkáját díszítette egykoron. A bázis parancsnokáé volt, s ezek voltak a váll-

309

lapjai. Azt akarja, hogy tudja, ez mostantól kezdve az öné, és azt szeretné, hogy ön felügyelje mindkét bázist. Jonnie elmosolyodott, mire az orosz hirtelen arcon csókolta, s elsietett. Robert, a Róka a kezébe vette az iratot. Chrissie pedig Jonnie szarvasb r zsákjába tette az ajándékokat. - Ha ez ezer évvel ezel tt történt volna - szólt Robert, a Róka -, akkor talán sok minden másképpen alakult volna. - Chrissie megpróbálta Robertet is elkergetni a kórteremb l. Jonnie fáradtan nézett maga elé. - A Tanács támogatni fogja ezt a megállapodást. Lehet, hogy életbevágóan fontos dolgokra bukkanunk azon a bázison - mondta Robert. - Ki kell takarítani, és be kell vonni a légsz r it sóval - szólt Jonnie -, az talán segít, ha újra megjelennek a távbombázók. Mikor Dr. MacKendrick végzett Jonnie megtornáztatásával, megjegyezte, hogy Jonnie állapota egyre javul. Jonnie megrémítette az orvost. - Nem elég gyorsan! - szólt Jonnie keser en. - Egy cseppet sem voltam okos, egy cseppet sem.

310

XVI. RÉSZ 1. Terl szomorúan ült egy sötét lyukban. Elválasztották a többi psziklótól, akik bizonyára darabokra tépték volna, ha a karmaik közé kaparintják. Egy kicsiny lyukban gubbasztott, melyben nem is olyan rég még a hálókörletek takarításához használt tisztítószereket tárolták. Ezt a helyiséget is visszakapcsolták a légz gáz-rendszerbe. Egy keskeny, tizenkét láb hosszú ágy állt az egyik fal mentén, az ajtóra egy ablakot vágtak, melyet az étel beadására használtak, s melyen keresztül Terl kiláthatott a folyosóra, valamint egy adóvev egyik tagját is rászerelték az ajtó belsejére. A hely biztonságos volt. Terl már minden elképzelhet módon megpróbált megszökni innen, de eddig nem sikerült neki. Nem láncolták meg, de állandó rizet alatt tartották. Az ajtaja el tt egy r állt, rohamfegyverrel a kezében. A n stények hibája volt az egész, az állatn stényeké és Chirké. Az elképzelései hibátlanok voltak, csak nem volt eléggé el relátó. A megtévesztés nagymestere önmagát is félrevezette azokban a napokban. Mikor összehasonlította jelenlegi nyomorúságos helyzetét az elképzelt gazdagsággal és a hatalommal, ami a Psziklón várt volná rá, ahol meghajoltak volna el tte, s közben rettegtek volna t le, majdnem szétvetette a visszafojtott düh. Ezek az állatok elvették t le, ami jár neki! Tíz gyönyör aranykoporsó rejt zik a Psziklón a Társaság temet jében, pontosan úgy, ahogy azt eltervezte. A gondolat, hogy egyszer, egy éjszakán mégis kilopódzhat oda, hogy kiássa azt a tíz koporsót, a reá váró gazdagság és hatalom ábrándja után a második legkedvesebb álma volt. Elárulták ezek az állatok. És mit tettek vele ezután? Bezárták a felmosórongyok közé! De Terl minden volt, csak buta nem. Összeszedte magát, és igyekezett hideg fejjel gondolkodni. Most van a legnagyobb szükség a nyugodt, okos és ravasz Terlre. El fog jutni a Psziklóra. El fogja pusztítani ezeket az állatokat és a bolygójukat mindörökre. Ki fogja ásni azokat a koporsókat. Hajlongani fognak el tte, és remegni fognak t le. Semmi nem állhat az útjába! Sorra vette, mi az, amire számíthat. El ször is, senkinek nem árulta el, hogy az esze a legnagyobb fegyvere, pedig err l meg volt gy z dve. Másodszor, szinte biztos volt benne, hogy az els állat, amelyiket fogságba ejtett, már elfelejtette, hogy hatalmas adag robbanóanyag van elásva a ketrec alá. Harmadik, három távirányítója volt, az egyik az irodájában van, a másikat elvették t le, a harmadikat viszont elrejtette a ketrecben, arra az esetre, ha valamilyen módon csapdába ejtenék. Ez a harmadik távirányító lehet vé tette volna a számára, hogy felrobbantsa a n stényeket vagy a ketrecet, s biztos volt benne, hogy nem találták meg. A negyedik dolog, amibe kapaszkodhat, jókora segítség lesz a számára, az ötödik pedig egyenesen gigantikus... Hatalom! Ült a félhomályban, és csak gondolkodott, gondolkodott. Néhány nap múlva már tudta, hogy menni fog. Az eseményeket gondosan megtervezte, újra és újra végiggondolta ket, egészen addig, míg az eseménysor készen nem állt arra, hogy sínre tegye, és mozgásba lendítse. Els állomásként be kell jutnia a ketrecbe. Jó! Menni fog. A szelíd és közvetlen Terl arra lett figyelmes az egyik reggelen, hogy az rök többé már nem szoknyában állnak a cellája el tt. Kilesett az étel beadására szolgáló abla-

311

kocskán, de vigyázott, hogy elrejtse a jókedvét. Végigmérte a lényt. Hosszú nadrágot és f z s bakancsot viselt, s egy félszárnyú jel fénylett a bal melle felett. Hiába volt Terl a legjobb a saját évfolyamán, a nyelvekr l és a jelképekr l fogalma sem volt. Ezek a tudományok feleslegesnek t ntek az önhitt psziklók el tt. Ez a hiányosság azonban most szerencsét hozott Terlnek. - Mit - szólt bele Terl az ajtó bels felére felszerelt adóvev be - jelent az a fél szárny? Az r megrökönyödött. Jó, gondolta Terl. - Gondolom, hiányzik az egyik szárnya - folytatta Terl. - Csak a végzett pilótákon van két szárny- mondta az r. - Én csak hallgató vagyok, de nem sokára rajtam is két szárny lesz! Terl félretette azt a meggy z dését, hogy az állatok érthetetlen módon viselkednek. Miközben a g g korábban meggátolta, hogy megértse az állatok gondolatait, addig a szükség most rávitte, hogy megpróbálja felfogni, mir l is beszélnek. Ez az izé psziklónyelven beszél. Kinkókiejtéssel ugyan, de psziklóul. - Biztos vagyok benne, hogy meg fogja kapni a másik szárnyat is - mondta Terl. Meg kell jegyeznem, az ön psziklótudása kiváló, habár gyakorolnia kéne még. Sokat fejl dhetne, ha többet beszélne valódi psziklóval. Az r szeme felcsillant. Hirtelen úgy érezte, a fogolynak tökéletesen igaza van. Ráadásul valódi pszikló volt. Sosem beszélt még psziklóval ezel tt. Újdonság volt a számára. Elmondta hát Terlnek, hogy ki is valójában. Lars Thorensonnak hívták, s azzal a svéd kontingenssel érkezett. amely néhány hónappal ezel tt, pilótaképzésre jelentkezett a központban. Nem vett részt a vérengzésben, ami a skótok és a psziklók között dúlt. Az népe a sarkvidék közelében él, s jóformán semmilyen kapcsolatuk nem volt a psziklókkal. Azt is mondta, néha úgy érzi, a skótok eltúlozzák egy kissé az itteni dolgokat. Egyébként Terl is pilóta? Ó, igen, mondta neki Terl, s ez igaz is volt. Terl mindenfajta repülés és harci taktika nagymestere, ráadásul különleges feladatokra is kiképezték, mint például berepülni egy sz k tárnába, és kiemelni egy tönkrement bányagépet. Az r közelebb húzódott. A repülés nagyon kedves volt a számára, ez a pszikló pedig mestere a repülésnek. Elmondta neki, hogy az legjobb pilótájukat Jonnie-nak hívják, s talán Terl is hallott már róla. Ó, igen, Terl nemcsak hogy ismeri, de a régi szép id kben, még azel tt, hogy félreértették egymást, maga tanított neki egy-két trükköt, s ezért lett olyan kiváló pilóta. Amúgy nagyszer valaki. Közeli barátságban voltak. Terl mámoros hangulatba került. Ezek szerint hallgatókat küldenek az rzésére, akik tanulás mellett állnak rséget a cellája el tt, hogy így enyhítsék a szorongató emberhiányt. Néhány napon keresztül Lars Thorensen minden reggel gyakorolhatta a psziklónyelvet, s közben, elméletben, elsajátíthatta a harci repülés csínját-bínját. Ráadásul egy mester tanította minderre, aki valamikor Jonnie barátja volt. Még csak nem is gyanította, hogyha ezeket a “trükköket" a valóságban is végrehajtaná, azonnal elvesztené az uralmát a gépe felett, s kés bb másoknak kellett kiverni a fejéb l a rengeteg ostobaságot, nehogy megölje magát. Terl tudta, hogy sokat kockáztat ezzel a játékkal, de nem tudott ellenállni neki. Terl néhány ponton kijavította az r psziklótudását, majd az egyik reggelen azt mondta, hogy neki magának is szüksége lenne egy pszikló szótárra, hogy világossá váljon el tte néhány szó pontos jelentése. Az r a rengeteg szótár közül elhozott egyet Terlnek. Terl, mikor az r végzett a szolgálattal, egyre növekv lelkesedéssel vetette bele magát a szótár tanulmányozásába. A “pszikló"-nak nevezett nyelv számos más nyelvb l állt össze, így rengeteg olyan kifejezés is megtalálható volt benne, melyeket a

312

psziklók sosem használtak. Rengeteg olyan kifejezés szerepelt a pszikló szótárban, melynek a jelentése ismeretlen volt Terl el tt. Terl nem ismerte azokat a fogalmakat, hogy “jóvátenni" egy hibát, “b nös", “kiengesztelni" valakit, “megbántani" valakit, “szánalom", “gonoszság", “igazság", és “kibékülni" valakivel. Tudta, hogy léteznek ezek a szavak, és hogy az idegen lények használják is ket, de nem volt tisztában a mögöttük húzódó fogalmakkal. Nagyon, nagyon nehéz feladat volt ez a számára, a terve legbonyolultabb része. Az egész olyan különös volt, olyan idegen! Terl terve azonban nemsokára elérkezett második állomásához. - Tudod - mondta az rnek az egyik reggelen - b nösnek érzem magam amiatt, hogy szegény Jonnie-t ketrecbe zártam. Szeretném jóvátenni a hibát, amit elkövettem. Az én gonoszságom miatt kellett oly sokat szenvednie. Tiszta szívemb l szeretném t kiengesztelni. Fojtogat a b ntudat és a szánalom, amit iránta érzek. Talán megnyugtatná a lelkemet, ha én is szenvedhetnék abban a ketrecben, ahogy szenvedett egykoron. Terl eközben verejtékezett, s b nbánóan nézett az r szemébe. Az r szokásává vált, hogy rögzítette kettejük beszélgetését, hogy visszahallgatva a korongot, csiszolhassa a kiejtését. Boldog volt, hogy amíg korábban még csak nem is hallott valódi psziklóbeszédet, mára már több korongnyi felvett anyag állt a rendelkezésére. Terl is boldog volt. Nagyon fájdalmasra sikerült az el adás! Az r egész este a hallottakon t n dött. Úgy döntött, jobb lesz, ha jelenti a Központi Parancsnokság parancsnokának. Nemrégiben került új parancsnok a központ élére. Argyll híres volt a vitézségér l, s bátorságát sok csatában bebizonyította már, és rengeteg tapasztalattal rendelkezett, de ezeket nem Amerikában szerezte. Azt a biztonságot, amit a radioaktív lövedékeket kilöv rohamfegyverek jelentettek, nem értékelte eléggé, valamint más gondok is gyötörték mostanában. Szó szerint tömegek özönlötték el a központi vidéket, melyek a világ legkülönböz bb pontjairól utaztak ide. A koordinátorok körbevezették ket, s megmutatták nekik, hogy hol történt ez, s hol történt az. A rengeteg, különféle b rszín és ismeretlen nyelv kavalkádja szinte elszédítette a központ lakóit. A vendégek egyt l egyig azt akarták, hogy mutassanak nekik közelr l egy psziklót. A legtöbbjük sosem látta ket, dacára annak, hogy a psziklók ezer éven keresztül uralták a Földet. Fontosabb f nökök és helyi hatalmasságok, akik közelebbi kapcsolatban voltak a Tanáccsal, meg tudták szerezni a psziklók megtekintéséhez szükséges különleges engedélyt. Ilyenkor a központ parancsnokának, az amúgy is kis létszámú csapatból, rséget kellett szerveznie a látogatók mellé, akik így lejuthattak a hálótermek szintjére, ahová máskülönben nem tehették volna be a lábukat, mivel senki nem tudta biztosan, hogy nem maradtak-e felderítetlen psziklók a szintek valamelyikén. A parancsnok eljátszott egy gondolattal. Kiment a ketrechez, és megvizsgálta a rácsokat. Nyilvánvalóan áram alá lehet helyezni ket, s t, a ketrecet már korábban áram alá helyezte valaki. Sok ezer voltos feszültség rejt zött a rácsokban. Ha korlátot vonnának a rács köré, nehogy a látogatókat áramütés érje, megszabadulna ezekt l az ostoba látogatásoktól, és attól, hogy rséget kelljen állítania a látogatók mellé. Felmerült benne a “majomketrec" lehet sége. Ez biztosan jót tenne az emberek lelkivilágának. Elképzelhet nek tartotta, hogy ezt az emberek elégtételként élnék meg, s jólesne nekik, ha rács mögött láthatnának egy pszikiót. Felületesen megemlítette ezt az elképzelését a Tanácsnak, amely, más ügyei miatt, alig figyelt a parancsnokra, s emiatt a parancsnok elmulasztotta megemlíteni, hogy Terl lenne az a pszikló, akit rács mögé dugnának. A szerel k megvizsgálták a feszültség alá helyezett rácsot, valamint azt, hogy a feszültséget könnyen ki lehet-e kapcsolni a ketrec mellé, egy póznára szerelt kapcsoló-

313

szekrényb l. majd korláttal vették körül a ketrecet, hogy a látogatókat megóvják egy esetleges áramütést l. A látszólag letört, ám a lelke mélyén vidám Terlt fegyveres kíséret vezette Jonnie és a lányok régi ketrecébe. - Ó, az ég! - mondta Terl. (Úgy utálta a Föld kék egét, mint a gyilkos gázt.) - De nem azért kéret ztem ide, hogy élvezzem a látványát, hanem hogy b nh djek, és kitegyem magam mások megvetésének (további fontos szavakat tanult meg a szótárból), és hogy nevessenek rajtam. B nh dni akarok. Terl nagy átéléssel alakította a ketrecbe zárt pszikló szerepét. A tömeg megjelent a ketrece el tt, mire fenyeget en ugrálni kezdett. Sárga tekintetét l a kisgyermekek felsikítottak, és elszaladtak a ketrec közeléb l. Terl hallott már korábban a gorillákról, Afrika hatalmas majmairól, s arról, hogy a gorillák a mellkasukat püfölik, így hát is dobolni kezdett a mellkasán. Hatalmas szenzáció volt. Az emberek sorba álltak a ketrec el tt, hogy egy pillantást vethessenek egy igazi psziklóra, s volt, aki még be is dobott valamit a ketrecbe. Hallották, hogy ez tett nyakörvet Jonnie-ra. A fiatal Lars megjelent az egyik napon a ketrec el tt, s a rácson keresztül elmondta Terlnek, hogy a tömeg látni szeretné, hogy hogyan láncolta meg egykoron Jonnie-t. Terl ezt nagyszer ötletnek gondolta. Néhány nappal kés bb öt r egy vastag nyakörvet és egy nehéz láncot cipelt be a ketrecbe, majd Terlt hozzáláncolták az öreg karóhoz. A központ parancsnoka boldog volt, de azért figyelmeztette az röket, ha a pszikló szökéssel próbálkozna, l jék szitává. Terl szájcsontján mosoly lapult, miközben a ketrecben bohóckodott. Néha felordított, és a láncát csörgette. Minden az elképzelésének megfelel en alakult. 2. Jonnie a padlóra hajította a könyvet, s érintetlenül lökte el magától az ebédjét. Az ajtó el tt álló r azonnal benézett az üvegen. Ivan rnagy, harcra készen, a zaj irányába fordult: a könyv puffanása egy gránát becsapódására emlékeztette. - Érthetetlen - mondta Jonnie magának. - Egyszer en érthetetlen. A többiek, látva hogy nincs baj, megnyugodtak. Az r visszaállt szokott helyére, az rnagy pedig tovább takarította a fehér követ. Chrissie azonban nyugtalan maradt. Mostanában már alig látta Jonnie-t ingerültnek, de amióta egész álló nap semmi mást nem csinál, csak tanul azokból a psziklókönyvekb l, napról napra idegesebb lesz. Az érintetlenül hagyott ebéd is aggasztotta. Szarvashúsból készített pörkölt volt, gyógynövényekb l f zött mártással. Ellen néni küldte az ebédet Jonnie számára. Hetekkel ezel tt az asszony berontott a bázisra, hogy megkönnyebbülten magához ölelje Jonnie-t, s elmondja neki, hogy már attól félt, sosem látja többé, és hogy ez majdnem be is igazolódott, de hála Istennek, hogy él! A néni csak állt Jonnie ágya mellet, s nem tudott betelni a boldogsággal, míg meg nem látta, hogy mit adnak enni az Jonniejának. A falu közel volt a bázishoz, így hol személyesen, hol egy falubeli fiú által, aki Jonnie egyik megmaradt lován lovagolhatott, rendszeresen eljuttatta Jonnie kedvenc ételeit a bázisra. A finomságokat már csak fel kellett melegíteniük, s tálalhatták is ket Jonnie számára. Ellen néni vagy a fiú mindig megvárták az edényeket, s ha az asszony meglátta, hogy Jonnie nem nyúlt az ételhez, elszomorodott. Ilyenkor Chrissie odaintette az egyik rt, hogy megetesse vele az ebédet, s néha maga is evett pár falatot bel le. Most sem lett volna udvarias dolog érintetlenül visszaküldeni a szarvaspörköltet.

314

Ha tudott volna egyedül járni, Jonnie felkelt volna, hogy belerúgjon a könyvbe. Általában tisztelettel viseltetett a könyvek iránt, de ezt ki nem állhatta! Ez is, mint számtalan más szöveg, a “teleportáció matematikájá"-val foglalkozott. Egyszer en felfoghatatlan volt. A psziklószámtan az rületbe kergette. Jonnie arra gyanakodott, hogy talán az okozza ezt a problémát, hogy a psziklóknak hat karmuk van a jobb mancsukon, s öt a balon, s ezért a tizenegyes számrendszerben számolnak. Az egész matematikájuk a tizenegyes számra épült. Jonnie azt is tudta, habár nem régóta, hogy az emberi matematika a “decimális" rendszert használja, vagyis a tízes számot helyezi a középpontba. Ezt korábban nem tudta. Csak a psziklómatematikát ismerte. A teleportáció matematikája azonban sokkal bonyolultabb volt, mint a normál psziklószámtan. A könyvt l, amit a padlóra hajított, megfájdult a feje, pedig mostanában már ritkán kínozta fejfájás. “Fontosabb teleportációs egyenletek alapelvei" volt a címe a gy lölt könyvnek. Ha ezek az alapelvek, mi lesz, ha valami bonyolultabbal találkozik? Feltámaszkodott remeg karjára. - Én - kezdte elszántan - most kimegyek innen! Semmi értelme megvárnunk, hogy ránk szakadjon az ég! Hol van az ingem? Ez új volt mindannyiuk számára. Az rnagy Jonnie-hoz lépett, hogy segítsen neki, de Jonnie eltolta magától. Egyedül is fel tudott kelni. Chrissie izgatottan hátat fordított Jonnie-nak, majd húzkodni kezdte a ruhásfiókokat. Az rnagy felkapott egy maroknyi, válogatott sétapálcát, melyek eddig a sarokban álltak. Az r, a megbeszélteknek megfelel en rádiofonon hívta Sir Robertet, aki minden szokatlan eseményr l tudni akart. Jonnie az afrikai botot választotta. A napi gyakorlatok alkalmával, mikor MacKendrick járni tanította, kipróbálták az összes sétapálcát. Mivel a jobb lába és a jobb karja is gyakorlatilag használhatatlan volt, csak a bal oldalát tudta használni. A botot Afrika f nöke küldte ajándékba, aki nem tudta, hogy Jonnie-nak valóban botra van szüksége a járáshoz. A fekete szín fából készült sétabotot gyönyör faragások díszítették. A helybeliek fegyverként is használták ezeket a botokat. Nagydarab emberek élhettek arrafelé, mert a bot elég hosszú volt Jonnie számára, s a markolata is beleillett a tenyerébe. Jonnie a, fiókos szekrényez bicegett, ráült, s megszabadult a katonai, kórházi köpenyt l. Chrissie három szarvasb r inget talált a fiókokban, de Jonnie, makacs módon, a legrégibbet és legzsírosabbat választotta ki közülük. Belebújt, s hagyta, hogy a lány bef zze az ing mellén lév vékony b rszíjakat. Szarvasb r nadrágot húzott magára, majd Chrissie felsegített a lábára egy pár mokaszint. Küszködve az asztalához vánszorgott, s kihúzta a fiókját. Az egyik baszk cipészmester egy balkezes pisztolytáskát varrt neki b rb l, s övet a régi, aranyszín övcsatjához. Az övet a pisztolytáskával együtt az inge fölé, a derekára csatolta. A pisztolytáskában egy .457-es Smith and Wesson magnum lapult, radioaktív lövedékekkel, amit Jonnie kihúzott bel le, s az íróasztalra tett. Az asztalfiókból el vett egy kicsi psziklófegyvert, megnézte, hogy töltve van-e, majd bedobta a pisztolytáskába. Az rnagy kérd tekintetére Jonnie csak ennyit válaszolt: - Egy psziklót sem akarok megölni ma. Jonnie éppen azon volt, hogy a jobb kezét betuszkolja az öve alá, mivel a karja magatehetetlenül himbálódzott a teste mellett, mikor ordítás hallatszott a folyosó fel l. Jonnie menni készült, ezért nem sokat tör dött a lármával. Biztosan Robert, a Róka az, vagy az atya, akik megint a Tanács ügyeivel akarják zaklatni. De nem így történt. Az ajtó kivágódott, és a bázis ügyeletes tisztje. MacDuff százados, egy középkorú skót, szoknyában és karddal, rontott be rajta. - Jonnie úr! - mondta MacDuff. Jonnie meg volt gy z dve róla, hogy a távozását akarják megakadályozni, s már majdnem udvariatlanságokat vágott a százados fejéhez, mikor a MacDuff folytatta. Jonnie úr, ön akarta látni ezt a psziklót?

315

Jonnie a sz rkucsmáját kereste. A m tét miatt leborotválták a haját, úgy érezte magát, mint egy megperzselt puma. Ekkor fogta fel igazán, hogy mit is kérdeztek t le. Rátámaszkodott a botra, az ajtóhoz bicegett, s kilesett rajta. A folyosón ott állt Ker! A bányalámpák hunyorgó fényében szánalmas látványt nyújtott a pszikló. Ker sz re a piszoktól rátapadt a testére, az agyarai még a maszk üvegén keresztül is sárgának és ápolatlannak látszottak, a zubbonya végighasadt az oldalán, sapka nem volt a fején, s az egyik csizmája is hiányzott. Még a fülcsontja hegye is koszos volt. Négy katona tartotta láncokon. Ez az el vigyázatosság túlzásnak t nt a törpe pszikló esetében. - Szegény Ker - mondta Jonnie. - Látni akarta, Jonnie úr? - kérdezte a százados. - Hozzák be - mondta Jonnie, s nekid lt a fiókos szekrénynek. Jonnie-ban derültség keveredett a szánalommal. - Biztos benne, hogy ez helyes lépés, uram? - kérdezte MacDuff, de azért intett, hogy vezessék be a psziklót. Jonnie szólt a katonáknak, hogy ledobhatják a láncok végét, és elmehetnek. A másik négy katona, aki rohamfegyvert fogott Kerre, nem mozdult. Jonnie azokat is elküldte. Az rnagy döbbenten figyelt. Chrissie felhúzta az orrát. Micsoda b z! A látogatás után ki kell takarítania és szell ztetnie az egész kórházrészleget! A többiek maradni akartak, de Jonnie látta Ker maszkján keresztül a pszikló könyörg tekintetét, majd a hatalmas megkönnyebbülést, mikor mindenki elhagyta a kórtermet, s becsukódott mögöttük az ajtó. - Hazudnom kellett - szólt Ker -, hogy találkozassak veted. - Gondolom, nem lesznek álmatlan éjszakáid emiatt - mondta Jonnie. - A pokol fenekére kerültem - folytatta Ker. - nagyságából egy szempillantás alatt egy koszfészek lettem. Jonnie. Nekem csak egy tárnatársam van, és az te vagy, Jonnie. - Nem tudom, hogy hogy tudtál idejönni, és hogy mit akarsz, de... - Ezért jöttem! - Ker mocskos mancsával benyúlt tépett zubbonyába, figyelmen kívül hagyva, hogy Jonnie akár le is l hetné ezért a mozdulatért. Jonnie bal keze is majdnem olyan gyors volt mint a jobb, de Jonnie ismerte Kert. Ker egy bankjegyet dugott Jonnie orra alá. Jonnie kíváncsian vette ki a papírdarabot Ker mancsából. Csak egyszer látott pénzt közelebbr l, mikor psziklók fogadást kötöttek, de a kezében sosem tartott még ilyesmit. Tudta, hogy csereeszközként szolgál, és hogy nagy az értéke. Hat hüvelyk széles és egy láb hosszú volt. A papír kissé érdesnek t nt, de a felülete csillogott. Az egyik oldalát kékre, míg a másikat narancssárgára nyomtatták. Felh k és csillagok díszítették. A legmegdöbbent bb azonban az volt, hogy harminc különböz nyelven szerepelt rajta az értéke. Harminc különböz fajta írás, harminc különböz fajta számrendszer. aha, itt van a pszikló. Jonnie elolvasta a psziklónyelv feliratokat. - Galaktikus Bank, száz galaktikus kredit, garantáltan érvényes fizet eszköz, a hamisítást elporlasztással büntetik. A bankjegy kék felét valakinek az arcképe díszítette. Emberszer volt, vagy talán tolnep, de Dunneldeenre is er se hasonlított, vagy talán... ki tudja? Az arckifejezése méltóságteljes volt, maga a becsületesség. A pénz másik oldalán egy impozáns épület látszott, megszámlálhatatlan bolthajtással. Ez mind nagyon érdekes volt, de Jonnie-nak más tervei voltak mára. Visszaadta a pénzt Kernek, s folytatta a sapkája utáni keresgélést. Kicsit zavarta leborotvált koponyája. Ker letörten nézett Jonnie-ra. Ez száz kredit! - mondta. - Ezt nemcsak a psziklók használják, hanem nagyon sokan mások is. Nem hamis. Hidd el nekem. Látod, hogy csillog? És látod ezeket a vékony vonalkákat az aláírás körül...

316

- Meg akarsz vesztegetni, vagy mi? - kérdezte Jonnie, s a sapka helyett inkább egy színes kend t kötött volna a fejére. - Dehogyis! - mondta Ker. - Nézd, én semmi hasznát nem veszem ennek a pénznek. Jonnie, figyelj rám! Jonnie kényelmesen nekitámaszkodott a fiókos szekrénynek, s engedelmesen a psziklóra nézett. Ker el ször óvatosan az ajtó felé lesett, hogy biztos legyen benne, senki nem figyeli ket, majd drámai mozdulattal szétnyitotta rongyos zubbonyát. Három csík látszott a mellkasán. - A kitaszítottság három csíkja - mondta Ker. - A b nöz k jele. Gondolom, nem újdonság a számodra, hogy b nöz voltam. Ezért tudott Terl a markában tartani. Emiatt voltam én a tanítód. Ha visszatérnék a Psziklóra, kiderülne, hogy hamis iratokkal vállaltam munkát a Földön, és elporlasztanának. Ha a Pszikló visszafoglalná ezt a helyet, minket, akik életben maradtunk, árulóknak bélyegeznének, kivizsgálnának minket, és rájönnének, hogy ki vagyok. Az irataim hamisak. Nem akarlak terhelni a valódi nevemmel, mert nem szeretném, ha amiatt gyilkolnának meg, hogy a b ntársammá váltál. Jonnie arra gondolt, t abban a pillanatban megölnék a psziklók, amint módjuk nyílna rá, s nem foglalkoznának semmiféle b npártolással. Bólintott, de fogalma sem volt, hogy hová vezet ez az egész. Chrissie vajon hová tette azt a színes kend t? - Ráadásul ha megtalálják nálam a kétmilliárd galaktikus kreditet, lassan fognak elporlasztani - mondta Ker. - Kétmilliárd? Igen, az öreg Numph a harminc év alatt, amit a Földön töltött, alaposan megfejte a Társaságot. Nemcsak abban volt b nös, amit Terl kibogozott, hanem a n stény adminisztrátorok zaklatásában, s kerbangó kétszeres árában, s talán még idegeneknek is hajlandó volt ércet eladni, ha jó árat kínáltak érte... ki tudja? Numph négy matracon aludt, s Ker furcsállta, hogy így is olyan kemény a fekhely, mintha csak egy matrac lenne rajta, mire Ker feltépte a matracokat, s megtalálta! - Hol van? kérdezte Jonnie. - A folyósón - válaszolta Ker. A törpe pszikló összehúzta a zubbonyát, Jonnie pedig kopogott az ajtó el tt álló rnek, aki kinyitotta a kórterem ajtaját. Ker, maga után húzva láncait, kilépett a folyosóra, alaposan megrémisztve a folyosón várakozókat. Egy jókora ládával tért vissza, amit ledobott a kórterem padlójára, majd további ládákat cipelt be az ajtón. Kerben annak ellenére, hogy alig volt magasabb mint Jonnie, hatalmas er bújt meg. A derekáról lógó vastag láncok sem zavarták. Miel tt bárki meggátolhatta volna benne, telehordta a kórtermet öreg kerbangós ládákkal, melyek dugig voltak galaktikus kreditekkel! - A Psziklón lév bankszámlán még ennél is több van, de azt nem tudjuk megszerezni. - Lihegve vigyorgott a ládák mellett. Nagyon büszke volt magára. - Most már készpénzzel tudjátok kifizetni a Chamcókat, és a többi árulót. MacDuff százados el akarta mondani Jonnie-nak, hogy megvizsgálták a ládákat, nem rejtenek-e valamilyen robbanóanyagot. és meg szerette volna kérdezni, hogy mi ez a rengeteg papír, és hogy hogyan üzent Jonnie a központba anélkül, hogy arról az r nem tudott, és hogy behozhatják-e egyáltalán Kert a bázisra, de zavarban volt. Egy psziklót látott csörg láncokkal, szabadon rohangálni, miközben Jonnie csak nevetett. - Kérsz bel le? - kérdezte Jonnie Kert l. - Ki akarok kerülni abból a börtönb l! - siránkozott Ker. - Gy lölnek, mert felettük álltam, Jonnie. Ismerem a gépeket. Én tanítottalak meg a gépek kezelésére, emlékszel? Hallottam, hogy iskolát rendeztetek be odaát, azokban az épületekben, amit akadémiának hívtok. k még semmit sem tudnak ezekr l a gépekr l, nem úgy, mint te meg én! Hadd tanítsam ket, ahogy valamikor téged tanítottalak!

317

A tekintete egyszerre volt magasztos és könyörg , ahogy Jonnie el tt állt, s olyanynyira eltökéltnek látszott, hogy Jonnie csak nevetett és nevetett, s lassan Ker szájcsontját is megjelent egy mosoly. - Ez nagyszer ötlet, Ker - mondta Jonnie. Ebben a pillanatban felnézett, s a jéggé dermedt Robertet vette észre az ajtóban. Jonnie angolul folytatta. - Sir Robert, bemutatom az akadémia új oktatóját. Nagyszer en ért a gépekhez. - Kerre mosolygott, majd megismételte psziklónyelven. - A fizetség egy láda kerbangó, naponta, valamint teljes bér és osztalék, mint ahogy az a társasági szerz désben áll, leszámítva a Psziklón történ eltemetést. Rendben? - Jonnie jól tudta, hogy Ker biztosan elásott magának néhány százezer kereditet. Ker beleegyez en bólogatott. Mancsát belecsapta Jonnie tenyerébe. Ezután, mikor már menni készült, visszafordult, s közel hajolt Jonnie-hoz. A psziklók számára suttogásnak számító hanger vel Jonnie fülébe súgta. - Akartam még valamit mondani, Jonnie. Terlt ketrecbe zárták. Figyelj oda Terlre, Jonnie. Készül valamire. Miután a törpe pszikló kiment a kórteremb l, Robert, a Róka a hatalmas halom pénz elé lépett. - A vesztegetés - kezdte nevetve Jonnie - gyakori lehet mostanában. Add át a pénzt a Tanácsnak. - Ez galaktikus pénz, igaz? - kérdezte Robert, a Róka. - Megkeresem MacAdam nev barátomat a felföldi egyetemen, ért a pénzekhez. Eközben azonban Jonnie öltözetét figyelte. Sokkal boldogabb volt Jonnie vidámsága láttán, mint amennyire bosszankodott a fiú könnyelm sége miatt, hogy ilyen közel engedett magához egy psziklót. A pszikló egyetlen mancsmozdulattal felszánthatta volna Jonnie arcát, de Jonnie eközben már ki is bicegett a kórteremb l. - Igaz, nem tudom megtartani az eget - mondta Jonnie -, de mégsem várhatom meg, hogy a fejünkre rogyjon. A központba megyek. Beszélni akart a Chamco fivérekkel. úgy hallotta, egyáltalán nem haladnak a teleportációs terület újjáépítésével, enélkül pedig sosem tudják meg, hogy mi történt a Psziklón. 3. Hosszú volt az út a helitérig, különösen akkor, ha az ember csak az egyik lábát tudja használni, s a botot sem képes azzal a kezével tartani, amelyikkel szeretné. A liftek nem m ködtek, s talán nem is fognak soha. A folyosókon bicegve, Jonnie arra gondolt, micsoda hatalmas munka lehetett kitakarítani és rendbe tenni ezt a helyet, mikor közeled léptek zajára lett figyelmes. Parancsok harsantak mögötte oroszul. Két ember jelent meg mellette, akik megfogták egymás kezét, majd ráültetve a kezükre, felemelték Jonnie-t, majd szaladni kezdtek vele a helitér irányába. Valaki riaszthatta az ügyeletes pilótát, mert az a légi kocsi utasterénél állt, s nyitott ajtóval várta utasát. - Nem - kiáltotta Jonnie, s ép karjával a pilótaülésre mutatott. Mit gondolnak ezek róla? Azt hiszik, hogy csak egy magatehetetlen utas? Valóban ezt gondolták, de azért az rnagy a pilótafülkéhez ugrott, és kinyitotta az ajtaját. A két orosz szó szerint bedobta Jonnie-t az ülésbe. Az ügyeletes pilóta kissé zavartan csukta be az utastér ajtaját. Három orosz, akik éppen akkor jelentek meg lihegve a helitéren, félrelökték, és hangos fegyvercsörgés közepette felugráltak a gépre. A másik oldalon Ivan rnagy kedvesen besegítette a gépbe Robertet és a szoknyás skótokat, majd maga is beszállt. A svéd pilóta beszállt a másodpilóta ülésébe, és mondott valamit, amit Jonnie nem értett. Talán Dél-Afrikából, a Hold-hegységb l érkezhetett, gondolta Jonnie. Nem. A

318

bantuk között él fehérekkel nagyon sokáig nem volt kapcsolatuk, így nem lehet, hogy egy ottani fehér már képzett pilóta legyen. Aztán észrevette, hogy a pilóta egyel re csak hallgató. Jonnie magára tekerte a biztonsági övet, s így rögzítette hasznavehetetlen karját is. Végignézett az utasokon. Az oroszok buggyos, piros nadrágot és szürke zubbonyt viseltek. Ahogy megfordult, Ivan rnagy lekapta a fejér l a kend t, és egy kerek, lapos tetej sz rkucsmát nyomott a fejébe. Jonnie levette a fejér l, hogy megigazítsa. A kucsma elején egy aranyszín korong fénylett, közepében egy vörös csillaggal. - Mi ellen riz! - mondta Ivan rnagy. Nyilvánvalóan rohamléptekkel tanulta az angolt. Jonnie elmosolyodott. Biztosan sikerült megszervezni az ellen rz csoportok felállítását! A hatalmas ajtó nyitva tátongott el ttük. A helitér nyitott ajtaján besütött a nap a bázis gyomrába. Kirepültek a gyönyör nyári napsütésbe. Ah, a hegyek, a hófödte hegyek, méltóságteljesen és nyugodtan álltak a kék háttér el tt! Az árnyék borította völgyek, s a fák zöldje. Meglátott egy medvét. Az állat egy emelked n loholt felfelé, mint akinek fontos elintéznivalója akadt. A nagyszarvúakból álló csorda a gépet figyelte, s már cseppet sem riadtak meg a mindennapossá vált látványtól. Jonnie a bal kezét az irányítópulton tartotta, majd, ahogy elhagyták az utolsó hegyet is, leereszkedett a végtelen síkság fölé. Nyár volt. A mostanában esett es nyomán virágsz nyeg takarta a mez ket. A keleti látóhatáron marhák végeláthatatlan csordái legelésztek. Ezek az állatok kimeríthetetlen élelemforrást jelentettek az itt él emberek számára. Micsoda gyönyör bolygó! Megéri vigyázni rá. Az ügyeletes pilóta ámulva figyelte Jonnie-t, aki csupán egyik kezét és egyik lábát használva olyan ügyesen repült, ahogy talán sosem fog, még akkor sem, ha id közben öt keze n ne. Egy lovas? Jonnie ereszkedni kezdett, hogy lássa, ki az, mi az? B nadrág? Lapos, széles, fekete b rkalap? Összetekert kötél a kezében? Egy kisebb csordát terelt kelet felé. - Egy Ilanero - mondta Robert, a Róka. - Dél-Amerikából jöttek. k gondozzák a marhákat. Jonnie kinyitotta az ablakot, kiintett a Ilanerónak, aki visszaintegetett neki. Gyönyör id járással fogadta a természet a bázisról hosszú id óta el ször kimerészked Jonnie-t. Meglátta az épületeket. Mennyi ember! Harmincan-negyvenen figyelték a gépét. Jonnie olyan óvatosan tette le a gépet, hogy az még egy tojáshéjat sem tört volna össze. Hála az égnek, egyik ember sem került a gép alá, de mikor a gép már a talajon volt, megindultak felé, barnák, feketék, selymekben, rongyokban, asszonyok, férfiak... mennyi ember! Jonnie kinyitotta az ajtót, s két ujját a szájába véve, hatalmasat fütyült. A lármán keresztül is meghallotta, amit hallani akart, a paták dobogását! Megjelent Szélsebes. Jonnie kibújt a biztonsági öv alól, s miel tt bárki megakadályozhatta volna benne, lecsúszott a földre. Ez hatalmas teljesítmény volt t le, hiszen a psziklógépnek igen magasan volt a vezet fülkéje. Jobb kezét, hogy ne zavarja a mozgásban, bedugta az övébe. Szélsebes boldogan toporzékolt Jonnie körül, s a pofáját neki-nekinyomta Jonnienak, amit l az majdnem hanyatt esett. - Had nézzem a lábadat - mondta Jonnie, s letérdelt, hogy megnézze a ló bal els lábának térdhajlatát, amely megsérült a teleportáció napján. Szélsebes viszont azt gondolta, hogy Jonnie az egyik trükköt akarja eljátszani vele, ezért felemelte a jobb els

319

lábát. hogy “kezet" rázzanak, s ezzel majdnem sikerült felrúgnia Jonnie-t. - Semmi bajod - mondta Jonnie, s megrázta a felkínált patát. Jonnie azt próbálgatta, hogyan tudná felülni a ló hátára. Ha sikerülne neki felhasalnia Szélsebesre, akkor át tudná lendíteni a bal lábát a másik oldalra, és már fent is lenne. Megpróbálta. Sikerült! Nem volt szüksége segítségre. Lóháton indult az összezavarodott Chamcók keresésére. Meg akarta tudni, hogy mi miatt késik a terület helyreállítása. A tömeg azonban körülvette a lovát. Fekete, barna, sárga és fehér arcok. Kezek érintették meg a mokaszinját, míg mások adni szerettek volna neki valamit. Eközben mindenki egyszerre beszélt. Ismét rátört a b ntudat. Mosolygó, kedves arcokat látott maga el tt. Ez elrontotta a kedvét. Ezek az emberek nem tudják, hogy valószín leg kudarcot vallott. Hogy a gyönyör kék eget a fejük felett talán hamarosan szürkévé változtatja a halál. Összeszorította az ajkát. Jobb, ha mással tör dik. A hízelgés mindig is zavarta, legf képpen akkor, ha úgy érezte. nem érdemli meg. Paták kopogtak a háta mögött. Ivan rnagy hangját hallotta, aki oroszul kiáltott valamit. Egy orosz érkezett lóháton, s hat lovat vezetett maga mellett. Ismét parancsszó harsant, mire Ivan rnagy, a másik négy orosz s Robert, a Róka is lóra pattantak. Az orosz és a lovak az épületek közelében várták Jonnie-ék érkezését. A két szoknyás skót közrefogta Szélsebest, s kivezették a tömegb l. Már legalább ötven ember vette körül Jonnie-t! Ahogy elindultak, egy mezítlábas fiúcska, térdig ér szoknyában, Szélsebes elé ugrott, s elkapta a ló gyepl jét. Vékonyka hangja kihallatszott a morajlásból. - Bittie MacLeod vagyok. Dunneldeen mondta, hogy legyek az ön apródja, Sir Jonnie! - A fiúcska rémes dialektusban beszélt, de a magabiztossága és eltökéltsége nem hagyott kívánnivalót maga után. A fiúcska az épületek irányába vezette Szélsebest. Noha Szélsebest Jonnie sarka irányította, Jonnie-nak nem volt szíve nemet mondani. A mögötte lovagló oroszok hosszú póznákat vagy talán lándzsák voltak? - támasztottak kengyeleikre. Mindegyik pózna végén vékonyka zászló lobogott. Rohamfegyvereiket a hátukra vetették. Egy Ilanero lovagolt közéjük, de a következ pillanatban már azt a szakasz svéd katonát figyelték, aki kézben tartott fegyverekkel rohant az épületek irányába. Munkások jöttek a központ fel l. Egy utasszállító tehergép éppen akkor ereszkedett le a leszállótérre, majd zarándok tibetiek özönlöttek ki a gépb l, s a következ pillanatban bele is olvadtak a hömpölyg tömegbe. Negyven ember zötyköl dött egy észak felé tartó teherszállító járm rakterén, míg a másik teherszállító éppen akkor érkezett meg az akadémia fel l. Szélsebes lassan lépdelt Bittie MacLeod mögött, miközben Jonnie a vidám forgatagot figyelte. Sokan kiáltoztak és integettek felé. A skóciai toborzás óta nem látott enynyi embert. Legalább háromszázan lehettek! Fehér kezek, fekete kezek, rózsaszín tenyerek, sárga kezek intettek felé, emberek, akik szürke kabátot, vagy sárga ruhát, vagy kék inget viseltek, és sz ke hajuk volt, meg barna, egyenes és göndör, és nyelvek, nyelvek, nyelvek, s mindenki azt mondta Üdv, Jonnie! Nyugtalanul felnézett a kék égre. Megrémült a távbombázó láttán... nem, ez csak egy távfelderít . A távfelderít k egyfolytában jár röztek a Föld körül, nehogy meglepetésként érje ket egy esetleges támadás. A lárma már folyamatos zúgássá hangosodott. Egy asszony vadvirágokból kötött csokrot nyújtott. Jonnie felé, s azt kiáltotta: - Chrissie-nek! - Jonnie köszönetképpen bólintott, s nem tudva, mit kezdjen vele, az övébe dugta a csokrot. A Föld népei, az emberek reményei feléledtek.

320

A b ntudat jobban gyötörte, mint valaha. Ezek az emberek nem tudták, hogy Jonnie egy esetleges végpusztulástól retteg. Nem szerette, ha hízelegnek neki, de biztos is volt benne, hogy nem érdemli meg az ünneplést. Robert, a Róka Jonnie mögött lovagolt, s látta rajta, hogy gondok gyötrik. Robert nem akarta Jonnie els , bázison kívül töltött napját elrontani. - Integess nekik, legény. Emeld fel a bal kezed, és közben bólints. Jonnie intett, mire a tömeg megvadult. Átverekedtek a tömegen a régi, kinkószállás irányába. A hullaház is arra volt. Elhaladtak a bura mellett, amely alatt Terl szállása is volt, s amely mellett, annak idején, oly sokat ácsorgott Jonnie... Jonnie a ketrecet bámulta. Terl ugrált és ordítozott a rács mögött, nyakán egy vastag nyakörvvel. Jonnie-t kellemetlen érzés kerítette hátalmába, s szólt a skót fiúnak, hogy vezesse a lovat a ketrechez. 4. Ráért. A Chamco fivérekkel való megbeszélés fontos volt ugyan, de ez a néhány perc biztosan nem fog hiányozni. Jobbnak látta, ha kideríti, mire készül Terl. A tömeg egyre csak n tt körülötte. Mikor a hallgatók megtudták, hogy Jonnie a központban van, azonnal néhány órás szünetet követeltek, s a tanító. aki amúgy sem lett volna képes megakadályozni a hallgatók elrohanását, beleegyezett, hogy a központhoz menjenek. Sokan érkeztek Új-Denverb l is. Mindenki abbahagyta a munkáját. A gépek gazdátlanul álltak a m helyekben. Néhány tanácstag is felt nt a tömeg szélén, közöttük Brown Linper Staffor is, aki id közben ennek a földrésznek lett a f nöke. Legalább hatszáz f b l álló tömeg hömpölygött Jonnie körül. A lárma szinte már fülsiketít volt. Terl látta, hogy az állat a ketrec felé közeledik, s még vadabbul rázta a rácsokat. Jonnie látta, hogy a környékben alig tett kárt a csata. A feltör , majd aláhulló víz medreket vájt a domboldalba, s a ketrec egyik-másik rúdja is elgörbült a lövésekt l, de a víz legalább kimosta a ketrec alját. Jonnie a póznán lév kapcsolószekrényt nézte, s látta, hogy nem változott. A ketrecet ugyanaz a vezeték tartotta feszültség alatt, mint annak idején. Korláttal vették körül a ketrecet, nehogy a látogatókat áramütés érje. Igen, ez ugyanaz a ketrec volt, leszámítva a zöld f csomókat, melyek a környékén n ttek. Hány hónapon keresztül bámult kifelé ebb l a ketrecb l, s hány éjszakán keresztül állt a ketrec el tt, s nézett befelé! Számtalan rémálom kavarodott fel benne ebben a pillanatban. Beszélni akart Terllel. Semmi kedve sem volt ismét átkiabálni a rácson, a normál beszédhang pedig, a hatalmas lárma miatt, nem jutott volna el Terlig. Amúgy sem szerette volna, ha hallják, mit beszélnek. Elkapta az r tekintetét, s intett neki, de helyette a központparancsnok verekedte át magát a tömegen. Jonnie a szoknyájáról látta, hogy a parancsnok egy Argyll. Közel hajolt hozzá, hogy hallják egymás szavát. - Lekapcsoltatná az áramot, hogy az r kinyithassa a rácsot? - Mi? - kiáltotta megdöbbenve a központparancsnok. Jonnie azt gondolta, a skót bizonyára nem értette a szavait, ezért elismételte a kérését. A parancsnok visszautasította a kérés teljesítését. Állandó feszültség húzódott a Fearghusok és az Argyllok között, amely sokszor sodorta háborúba a skót klánokat. Jonnie-nak eszébe jutott, hogy éppen az ottjárta vetett véget az utolsó klánháborúnak. Nem akart vitatkozni ezzel az emberrel, de arra sem volt hajlandó, hogy kiabálva beszélgessen Terllel.

321

Robert, a Róka Terlre nézett, aztán a rácsra, aztán az Argyllra, majd a tömegre, s legvégül a póznán lév kapcsolószekrényre. El renyúlt, hogy segítsen Jonnie-nak, de Jonnie már le is mászott Szélsebes hátáról. Ivan rnagy széles mellkasával helyet csinált a tömegben, majd Jonnie kezébe nyomta a botot. Jonnie a kapcsolószekrényhez bicegett, s kinyitotta. Bele kellett kapaszkodnia a póznába, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Elektromos szikrák pattogtak a ketrec körül, ahogy a feszültség kiszaladt a rácsokból. A tömeg szétnyílt Jonnie el tt, mikor látták, hogy melyik irányba indul el. Hirtelen elcsendesedtek. A csend futót zként terjedt Jonnie-tól a tömeg széle felé. A ketrec r nem hagyta el az rhelyét. Az övére akasztva ott lógott a ketrec kulcsa. Jonnie leakasztotta a kulcsot az r derékszíjáról. Kérdések izzottak fel a tömegben, aztán még feszültebb csend kerekedett. Terl kihasználta az alkalmat, s vérfagyasztó ordítást hallatott. A központparancsnok rohanni kezdett, de a lováról lehajoló Ivan rnagy hatalmas tenyere megállította. Az rnagy nem akarta, hogy más is a ketrecben legyen. Csak megzavarná a célzást. A többi kozák leugrott a lováról, s felhúzott fegyverekkel körbevették a ketrecet. Az összes cs Terlre szegez dött. Néhány skót elrohant, hogy a kinkószállás tetején helyezkedjen el. A lábdobogást nem sokkal kés bb éles kattanások követték, mikor a skótok, az épület tetején, felhúzták rohamfegyvereiket. k is Terlt vették célba. A tömeg elhúzódott a korláttól. Jonnie hallotta a fegyverek csattogását. Megfordult, s mivel csend volt, csak Terl üvöltözött, normál hanger vel így szólt: - Egy lövedék könnyen lepattanhat az egyik rúdról, s eltalálhat valakit a tömegben, ezért azt szeretném, ha nem használnák a fegyvereiket. - Meglazította a pisztolytáskájában lapuló psziklófegyvert, majd a biztonság kedvéért megnézte, hogy felhúzta-e. Látta, hogy "kábítás"-ra állította, "láng" nélkül. Ett l függetlenül biztos volt benne, hogy nem fenyegeti veszély. Terlt nyakörv és lánc tartja féken, s neki is több esze van annál, hogy közel menjen hozzá. Terlnek nincs más fegyvere, mint a rémisztgetés. A zár most sokkal könnyebben járt, mint annak idején. Valaki biztosan beolajozta. Kinyitotta a ketrecajtót. A tömeg visszatartotta a lélegzetét, de Jonnie most nem figyelt a tömegre. Terl felordított. - Hagyd abba a bohóckodást, Terl - mondta Jonnie. Terl azonnal véget vetett a cirkusznak, s lekuporodott a rács tövébe. Sárga tekintete gonoszan csillogott. - Hát hello, állat. Az atya hangja harsant fel a tömegb l: - nem állat! - Jonnie észre sem vette, hogy az atya psziklónyelven beszélt. - Látom - mondta Terl Jonnie-nak - valaki alaposan ellátta a bajod. Mi történt veled, csökött agyú? - Legyél kicsit udvariasabb, Terl. Mit csinálsz ebben e ketrecben? - Ó, ez a kinkó akcentus! - szólt Terl. - Bármennyire is szerettem volna, nem sikerült bel led m velt lényt faragnom. Na persze, ha te udvariasságokat szeretnél hallani t lem, és nem zavar a kinkónyely, akkor kérlek, bocsásd meg nekem, hogy ilyen gorombaságokkal bántottam meg a királyi fülcsontodat. - Ezután elkántált néhány hoszszú, kinkó megalázkodást, majd gonosz hangon felnevetett. - Válaszolj a kérdésre, Terl. - Én csak... - ezután egy olyan psziklószó következett, amit Jonnie még sosem hallott. Jonnie azt is tudni szerette volna, hogy Terl mire készülhet ebben a ketrecben. Körbebicegett a rácsok mentén, de közben mindvégig távol maradt Terlt l, szeme sarkából azonban a psziklót figyelte. Megnézte a rácsokat tartó lábazatot, s belesett a me-

322

dencébe. Terl egy ponyvával takarta le a holmijait. Jonnie intett Terlnek, hogy lépjen hátra, s a kicsiny kupachoz lépett. Letérdelt, és felhajtotta a ponyva sarkát. Egy öltözet ruha hevert a ponyva alatt, míg a másik váltás Terlen volt. Egy lyukas kerbangós csésze is megbújt a ruhák között, de kerbangó nem volt a ponyva alatt. És egy psziklószótár! Mi a fenét csinál a psziklót jól beszél Terl egy psziklószótárral? Jonnie kihátrált abból a körb l, ahol Terl még elérhette volna. Mi volt az a szó, amit Terl az imént használt? Aha, itt van: “Vezeklés: b ntudat majd b nbánat egy elhibázott dolog miatt. A szó a hockner nyelvb l került át a psziklóba. Idegen fajok által gyakran használt kifejezés." - Vezekelsz? - kérdezte Jonnie. - Te? - Ett l nevetnie kellett. - Hát nem én dugtalak be ebbe a ketrecbe? Nem gondolod, hogy ett l nekem... Jonnie ismét felütötte a szótárt. “Lelkiismeret-furdalás: egy elkövetett hibás vagy erkölcstelen tett miatt érzett fájdalmas érzés. A szó a kinkónyelvb l került át a psziklóba. A leigázott fajok által gyakran használt kifejezés. Halz professzor szerint valóságos érzést takar, amely érzés megtalálható egyes idegen fajok lelkivilágában." Jonnie becsapta a szótárt. - Neked is hasonlóan kellene érezned, állat. Ha jól belegondolunk, apaként viselkedtem veled, te viszont nap nap után csak azzal foglalkoztál, hogy tönkretedd a jöv met. Az igazság az, hogy már régóta gyanakodtam, kett nk megállapodása csak azért fontos neked, hogy elárulhass. - Mint például a felrobbant teherszállító - mondta Jonnie. - Milyen teherszállító? - Amivel az aranyat szállítottuk - mondta Jonnie türelmesen. - Ó, már azt hittem, a kotrógépre gondolsz, amelyik kigyulladt a bemutató alatt. Ti állatok mindig veszélyt jelentetek a gépekre! - Felsóhajtott. - Szóval, itt vagyok, hogy... a bosszúdat. Jonnie nem fárasztotta magát azzal, hogy megkeresse a hallott kifejezést a szótárban. Sejtette, miféle szó lehet. - Nem én küldtelek ebbe a ketrecbe, s nem én rakattam rád ezt a nyakörvet. Megkérhetem ket, hogy vigyenek vissza a hálótermek szintjére. Félmeztelenül ugrálsz a rácsok mögött... - Nem hiszem, hogy megteszed - mondta Terl gonoszul. - Miért jöttél egyáltalán ide? Jonnie nem szívesen beszélt Terlnek jövetele céljáról, de szükséges volt, mivel úgy érezte, csak így tud információkat kicsikarni a psziklóból. - A Chamco fivérekhez megyek. Megkérdezem ket, miért késik a teleportációs kábelrendszer javítása. - Gondolhattam volna - mondta Terl. Látszólag nem érdekelte, amit hallott, de hosszú sóhajt eresztett bele a gázmaszkjába, mikor felállt. - Állat - szólt Terl -, a múltbéli problémák ellenére egy dolgot el kell mondanom neked. Hamarosan el fogsz jönni hozzám, hogy segítsek neked. Én ... és... - Jonnie ezt a két szót sem kereste meg a szótárban. - Valószín leg elég ostoba leszek ahhoz, hogy segítsek neked. Ezt ne felejtsd el, állat. Mikor bajba kerülsz, csak látogasd meg a jó öreg Terlt. Végül is tárnatársak voltunk, nem? Jonnie-ból felszakadt a nevetés. Ez már sok volt! A szótárt visszahajította a ponyvára, rátámaszkodott a botjára, s hátat fordítva Terlnek, kiment a ketrecb l. Abban a pillanatban, mikor Jonnie becsukta a ketrecajtót, Terl vel trázóan felordított, s püfölni kezdte a mellkasát. Jonnie visszaadta a kulcsot az rnek, majd visszakapcsolta a ketrec áramkörét. Még akkor is nevetett, mikor Szélsebes felé bicegett. A tömeg megkönnyebbülten nyílt szét el tte. Volt, aki nem mozdult. Brown Limper Staffor Jonnie és Szélsebes közt állt. Jonnie felismerte a földijét, s üdvözölni akarta, de megtorpant. Még soha, senki nem nézett rá ilyen rosszindulatúan, ilyen meztelen gy lölettel a tekintetében.

323

- Látom, most már mind a ketten nyomorékok vagyunk! - mondta Brown Limper Staffor. Hirtelen hátat fordított Jonnie-nak, s dongalábán elbicegett. 5. Mikor a ketrec körül álló emberek egykoron majd elmesélik az unokáiknak, hogy személyesen voltak jelen, mikor Jonnie bement a ketrecbe, egy csapásra fontos és híres személy válik bel lük. Jonnie ismét Szélsebes hátán ült, s a Chamco fivérek lakhelyéül szolgáló bura felé lovagolt. - Ez nem volt szerencsés dolog - mondta Robert, a Róka, aki Jonnie mellett ügetett. - Ne ijesztgesd ezeket az embereket. - maga is halálra rémült. - Nem azért jöttem, hogy az emberekkel találkozzam - szólt Jonnie. - A Chamcókhoz indultam, és hamarosan meg is érkezem hozzájuk. - Gondolnod kell a közszereplésedre - mondta Robert, a Róka gyengéden. - Ez megijeszti ezeket az embereket. Robert azt szerette volna, ha Jonnie els napja vidám és örömteli lenne, de a Terlnél tett látogatás hajmereszt volt. -Te ma már egy jelkép vagy. Jonnie Robert felé fordult. Nagyon, szerette az öreget, de egyáltalán nem örült annak, hogy Sir Robert jelképnek nevezte. - Én Jonnie Goodboy Tyler vagyok. - Furcsán felkacagott. - Mondhatjuk úgy is, hogy MacTyler! Sir Robert túllépett aggodalmain. Mit tegyen ezzel a legénnyel? Boldog volt, hogy Jonnie-t örülni látta. A tömeg elcsendesedett, de még mindig követte a csapatot. Ivan rnagy már nem rettegett a sokadalomtól, s beállt kozák lándzsaviv i közé. Bittie MacLeod büszkén lépdelt Szélsebes el tt, aki türelmesen terelgette maga el tt a kisfiút. A központ Argyll parancsnoka nagyot kortyolt egy laposüvegb l, majd a helyettesének nyújtotta az üveget. Jonnie az el tte magasodó burát méregette. A Chamco fivérek nagyszer munkát végeztek. Egy eddig használaton kívüli burát-állítottak fel a központ közelében, melyet m köd vé varázsoltak. Egy betonkarikára állították rá, majd az egyik szétrombolt kupolából kiszerelték az épen maradt atmoszferikus kaput és az átlátszó forgóajtót. A burának saját gáztartálya és keringtet rendszere volt. Az átlátszó kupola red nyei, a t z nap ellenére, nyitva voltak. A psziklók nem tör dtek sem a hideggel, sem a meleggel. A Chamcók a bura alatt dolgoztak a helyreállítás tervein. Hála Ker felfedezésének, már készpénzzel fizethetik ket. Jonnie még annak idejér l ismerte ket. Kiváló tervez - és kivitelez mérnökök voltak. Végzettségüket a Psziklón m köd társasági iskolákban szerezték. Eddig rendkívül együttm köd k és udvariasak voltak, ami persze egy psziklónál nem jelent túl sokat. Az udvariasságról els sorban azt képzelték, hogy az csak ket illeti meg. Most két, telezsúfolt íróasztal mellett dolgoztak, melyeket további rajzállványok vettek körül. Adóvev t szereltek fel a kupolára, hogy ne kelljen átmenni az atmoszferikus kapun, ha valaki beszélni akar velük, Jonnie azonban el sem tudta képzelni, hogy hogyan fognak, adóvev n keresztül, technikai dolgokról beszélni. Ivan rnagy olvasott Jonnie gondolataiban. El reléptetett a lovával, és gyenge angolsággal megszólalt. - Bemegy? - Vadul forgatni kezdte a fejét, hogy egy oroszul beszél koordinátort találjon. A koordinátor lefordította Ivan rnagy szavait. - Azt mondja, a kupola golyóálló üvegb l készült. Nem tudják keresztüll ni, ha a szükség úgy hozná. Robert, a Róka, fura kétségbeeséssel a hangjában, így szólt: - Nem lesz túl hosszú ez az els kirándulás? - Ezért jöttem - mondta Jonnie, s lecsúszott Szélsebes hátáról.

324

Ivan rnagy kétségek közt nyújtotta át Jonnie-nak a botot, majd a tolmács felé fordult. - Az rnagy azt mondja, ne álljon meg az atmoszferikus kapuban - fordította a koordinátor. - Menjen be, és álljon a jobb oldalra. Ha nem ezt teszi, az emberei nem tudnak berontani, ha szükség lenne rá. Az atmoszferikus kapu felé bicegve, Jonnie hallotta, ahogy a tömeg ilyesmit suttog: - Oda is bemegy! Nem tudja, hogy ezek a psziklók... - Meg olyasmit, hogy: - Nézd azokat a szörny állatokat. - Jonnie-nak nem tetszett ez a hatalmas nyilvánosság. Egy jelképnek is lehetnek saját dolgai! Teljesen új volt a számára, hogy nem maradhat egyedül, s mások mondják meg neki, hogy merre menjen és mit csináljon. Azt gondolta korábban, a Chamcók biztosan elfüggönyözték belülr l a burát, de ez nem így volt. A függönyöket széthúzták, és még a bels világítást is felkapcsolták. Egy pilóta maszkot nyújtott Jonnie-nak. Jonnie átbotorkált az atmoszferikus kapun. Kissé nehezen ment neki. Ezek az ajtók, mivel psziklók számára készítették ket, túl ormótlanok voltak a számára. Korábban is nehezen birkózott meg velük. A Chamcók abbahagyták a munkát, s ültükben Jonnie felé fordultak. Nem voltak különösebben mogorvák, de nem üdvözölték Jonnie-t. - Azért jöttem, hogy megnézzem, hogy haladtok a helyreállítással - mondta Jonnie, olyan udvarias psziklóhanglejtéssel, ami még a psziklók számára is szinte ismeretlen volt. Nem szóltak semmit. A kisebbik Chamco óvatosan méregette Jonnie-t. - Ha szükségetek van valamire - folytatta Jonnie -, azt a rendelkezésetekre bocsátjuk. A nagyobbik Chamco megszólalt. - Az egész kábelrendszer leégett. Az irányítóépület is. Minden. Elpusztult. - Hát, igen - mondta Jonnie, s a kapu el tt állva, rátámaszkodott a botjára. - De én biztos vagyok benne, hogy ezek az alkatrészek hozzáférhet ek. A teherhajókban ennek a berendezésnek a kicsinyített mása található. - Ez ennél bonyolultabb - mondta a kisebbik Chamco fivér. Furcsa volt a tekintete, vagy egyszer en csak psziklóként nézett Jonnie-ra? - Muszáj felépítenünk - szólt Jonnie. - Addig nem fogjuk megtudni, hogy mi történt valójában a Psziklón. - Ez sokáig el fog tartani - mondta a nagyobbik Chamco. is furán nézett a vendégükre? Nehéz volt eldönteni, hiszen a psziklóknak állandóan különös fény csillogott sárgás tekintetükben. - Én is megpróbáltam rájönni egy-két dologra - kezdte Jonnie. A könyvhalomra nézett. Meglátta közöttük azt a könyvet, amelyiket reggel a padlóra hajított. - Ha elmagyaráznátok nekem, hogy... A kisebbik Chamco felugrott! A nagyobbik is felállt, és támadásba lendült. Felüvöltöttek. Jonnie hátratántorodott. A botját a magasba emelte, s a közelebbi Chamco felé hajította. Gyenge dobás volt, sosem próbálta bal kézzel. Egy hatalmas mancsot látott az arca felé közeledni. Letérdelt, s bal kézzel a fegyvere után nyúlt. A karmok felszántották az arcát. Jonnie tüzelt. A lövés ereje nekilökte az ajtónak. Az atmoszferikus kaput eltorlaszolták az el tte tolongó emberek. Hanyatt fekve, miközben egy csizma a mellkasára taposott, ismét tüzelt. A csizma lekerült a mellkasáról. Sz rös mancsok közeledtek a torka felé!

325

A vérfagyasztó ordítástól majd' meghasadt a dobhártyája. Jonnie a mancsra tüzelt, majd a föléje tornyosuló hatalmas mellkasra. Egyik lövést a másik után eresztette beléjük, s lassan meghátrálásra kényszerítette ket. Valahogy sikerült feltérdelnie. A két hatalmas test jobbra-balra görnyedt el tte. Jonnie még egyszer belel tt mindegyikbe. Mindkett elterült a padlón. A kisebbik Chamco fivér teljesen elkábult, mögötte viszont a nagyobbik belekapaszkodott az egyik íróasztalba, s feltápászkodott. Kihúzta az asztal egyik fiókját, s kivett bel le valamit. Egy pillanat leforgása alatt történt az egész. Jonnie az asztal sarkától nem látta, hogy a pszikló mit tart a mancsában. Egy pisztoly volt az, de nem Jonnie-ra célzott vele. A saját fejéhez illesztette. Öngyilkos akart lenni! Jonnie hideg fejjel célba vette a fegyvert, s kil tte azt a Chamco mancsából. A psziklónak már nem volt ideje megnyomni az elsüt billenty t. Jonnie lövése elérte a pszikló fejét is, aki ájultan rogyott össze. A fenébe, hogy nem engedelmeskedik a jobb karja, és a jobb keze! Nagy nehezen felvette a padlóról a botját, s nekid lt az üvegfalnak. A s r füst megtöltötte a burát. Gomolyogva áramlott a légz gáz-keringtet rendszer szell z csövei felé. Jonnie félig megsüketült az ordítozástól és az acsarkodástól, valamint a lövések zajától, amely sokszorosan fülsért volt ebben a kicsiny burában. Hú! Mi volt ez az egész? Ott fekszenek a földön. De miért támadtak? Az atmoszferikus kapu kinyílt, s Ivan rnagy, valamint az egyik r rontottak be rajta. - Ne tüzeljenek azokkal a fegyverekkel - figyelmeztette ket Jonnie. - A radioaktív lövedékek felrobbantják a légz gázt. Hozzanak béklyókat! - Nem találtunk maszkokat! - üvöltötte idegesen az r, majd kirohant, hogy béklyókat szerezzen. Ivan rnagy rángatni kezdte a maszkját, hogy jobban lássa a két, padlón fekv psziklót. Halottnak látszott mindkett , de Jonnie fegyvere csak elkábította ket. Jonnie a psziklók gázmaszkjaira mutatott, melyek a bejárat melletti fogason lógtak. Ivan rnagy lekapta ket a fogasról, s feltette ket az ájult Chamcókra. Jonnie ezután a légz gáz-keringtet pumpára bökött, mire Ivan rnagy kikapcsolta a keringtetést, majd nekifeszült az atmoszferikus kapunak, s kinyitotta, hogy a leveg eláraszthassa a kupola belsejét. Az r béklyókkal és láncokkal a kezében berontott a kupolába, majd a zörg holmikat felrakta a Chamcókra. Jonnie kibicegett a szabadba. Csak ekkor döbbent rá, hogy a tömeg mindent látott a bura üvegén keresztül. Néhányan az arcára mutattak, s csak ekkor vette észre, hogy vérzik. Szélsebeshez botorkált, s felült a hátára. A tömeg morajlani kezdett. - Miért támadták meg a psziklók? - Megtámadták. Min vesztek össze? - Vigyázz, ott jön egy teherszállító, álljunk félre. - Nem hibáztatom Jonnie-t, hogy lel tte a psziklókat. - Talán mi is segíthetnénk felrakni a psziklókat a teherszállítóra. - Miért engedték be oda? - Hogy támadhatták meg? - Hallottam, hogy ezek a psziklók... - Én láttam, kedves volt velük, azok meg megtámadták. Miért tették ezt? A színes kend már nem volt Jonnie fején, így nem volt mivel felitatnia a vért az arcáról. Az egyik szerel egy darab rongyot nyújtott felé, amit Jonnie az arcához szorított. - Pedig ezek megszelídített psziklók voltak! Miért támadták meg? - A morajlás tovább folytatódott.

326

Ezt Jonnie is szerette volna tudni. Mir l beszéltek? Egy ötlet futott át az agyán. Felkiáltott. - Készített valaki felvételt? - A beszélgetés biztosan kihallatszott az adóvev n keresztül. Legalább tizenöt képrögzít m ködött azóta, hogy Jonnie kilépett a gépb l. Egy Argyll futva hozott egy korongot. - Tudna valaki készíteni err l egy másolatot? - kérdezte Jonnie. -Tudnom kellene, mi hangzott el pontosan. Ó, igen, uram, azonnal! A másolat még azel tt elkészült, hogy Jonnie beszállt volna a légi kocsiba. Jonnie a gép felé lovagolt, mikor a kezébe nyomták a korongot. Meg kell vizsgálnia. - Integess - mondta Robert, a Róka. Jonnie integetett. A tömeg Jonnie-t bámulta. Az emberek arca, még a feketéké is, szürke volt. - Kérem, álljanak hátrébb - kiáltozták az rök, - Adjanak utat, kérem. Ezen az estén, a bázison vacsora után, Ivan rnagy egy koordinátort cipelt be magával Jonnie szobájába. - Azt akarja, hogy azt mondjam, ön túl veszélyesen él. A koordinátor folytatta volna, de Jonnie félbeszakította. - Mondja meg neki, hogy én is kozák vagyok! Az oroszok még napokig emlegették Jonnie szavait, s mindig jót nevettek rajta. Mozgalmasra sikeredett ez az els nap. Ez a bizonyos nap azonban nem múlt el következmény nélkül. Három nappal kés bb Jonnie írásbeli értesítést kapott a Tanácstól. Nem sokat tör dött vele, mivel nem érdekelték az ilyesfajta iratok. Csak kés bb jött rá, hogy ez a levél fordulópont volt az életében, s hibáztatta önmagát amiatt, hogy nem ismerte fel idejében a fontosságát. Az üzenet világos és udvarias volt, de némi fölényesség is kiérz dött bel le. Rövidre fogták: A Tanács, figyelembe véve az Ön személyes biztonságához f z d állami érdekeket, s felismerve az Ön fontosságát és nélkülözhetetlenségét, úgy döntött, hogy Ön, Jonnie Goodboy Tyler nem látogathatja többé a központi bányavidéket, s köteles a bázison maradni. A döntés visszavonásig érvényben marad. A szavazást érvényesnek min sítette: Oscar Khamermann. Brit Kolumbia törzsének f nöke. Tanácstitkár. Jonnie elolvasta a levelet, majd megrántotta a vállát, s a szemétkosárba dobta az összegy rt papírt.

327

XVII. RÉSZ 1. Brown Limper Staffor szinte belebetegedett az irigységbe amely irigységet egyébként teljesen jogosnak és igazságosnak tartott. Micsoda rémes és közönséges látványosság volt! Az a rengeteg ember körülvette és éltette, tapogatták a mokaszinját, s majdhogynem letérdeltek el tte. Ez több volt annál, mint amit egy olyan józan esz ember, mint Brown Staffor Limper is volt, el tud viselni. Úgy érezte, ha az így marad, kés bb könnyen kicsúszhat a lába alól a talaj, s törni kezdte a fejét, hogy hogyan orvosolja, akár b ncselekmény árán is, az emberek végzetes vonzódását Tylerhez! Mikor Jonnie Goodboy Tyler az elmúlt évben megjelent a faluban, hogy parádézzon, s ajándékokkal próbálja megvesztegetni az embereket, amely tényleg csak próbálkozás maradt, hiszen a falubeliek nem akarták elhagyni a házaikat s seik földjét, nos Brown Limper Staffornak akkor rá kellett döbbennie, hogy Jonnie sajnos nem halt meg, s t, megismerte a szélesebb világot, és meglehet s sikerrel mozgott benne. Brown Limper Staffor azóta várta a kínálkozó alkalmat. Visszaemlékezett a gyermekkorára, mikor Tyler és a hozzá hasonlók kigúnyolták és megvetették, s ett l még hevesebben forrt a harag a lelkében. Vigyáznia kellett, hogy ne id zzön gondolatban túl sokat a gyermekkora körül, mert attól álmatlan éjszakái lennének, s izzadva és fogcsikorgatva dobálná magát az ágyában, s talán még be is lázasodna. Gyermekkora szörny élményei nem kapcsolódtak közvetlenül Tylerhez, de biztosan neki is része volt bennük, máskülönben miért érezne ilyen lángoló gy löletet iránta? Mikor eljutott hozzá a hír, hogy Tyler megrokkant, és lehet, hogy meg fog halni, megkönnyebbülés hullámzott át a lelkén. Erre ma, félig bénán, Tyler lélegzetelállító látványosságot produkált azzal a két psziklóval. Brown Limpernek mindent meg kellett próbálnia. Mikor az öreg Jimson reumatikus fájdalmakra kezdett panaszkodni, Brown Limper kedvesen elmagyarázta neki, hogy az apja által is rágott gyökér milyen jól enyhíti a fájdalmakat, s felajánlott neki egy jó adagnyit az öreg Staffor által felhalmozott gyökerekb l. Brown Limper segít szándéknak próbálta álcázni azt a törekvését, hogy az öreg Jimsonba belebeszélje, hogy Jonnie ártó szándékból akarta lerombolni a falujukat, és elköltöztetni az ott él embereket, hogy aztán magukra hagyja ket egy hideg és kihalt hegyoldalban, ahol csak az éhezés várt volna rájuk. Aztán az öreg Jimsont, állandósuló fájdalmai miatt, már nem bízták meg a falu vezetésével. Egyfolytában ágyban feküdt, s már csak akkor ébredt fel, mikor a családtagjai ételt vittek az ágyához. Örömteli volt látni, hogy az öregembert már nem kínozzák annyira a fájdalmai, habár a falu ügyei sem foglalkoztatják. Ez persze azt is jelentette, hogy az ügyek teljes egészében Brown Limper nyakába szakadtak, de türelmes volt és munkabíró, s legf képpen istenfél . Mikor a Világszövetség-koordinátorok megjelentek a faluban, Brown Limper azt gondolta róluk, hogy csak okostojások, akik mindenbe beleütik az orrukat, egészen addig, amíg könyveket nem mutattak, neki. Az öreg Staffor atya, abban az id ben, mikor még nem a gyökérrágással töltötte az egész napját, komolyan vette a hivatását, mind a falu élén, mind a családjában. Beavatta Brown Limpert az egyházba, megmutatta neki a “Biblia" nev titkos könyvet, ami még a falubeliek el tt is ismeretlen volt, s még az olvasás szent misztériumába is bevezette. Brown Limper azonban nem sok fantáziát látott a papi hivatásban, sokkal in-

328

kább a polgármesteri székre áhítozott. Egy pap csak prédikálhat, de egy polgármester... az egészen más! Ott volt ez a Tyler, aki lóháton parádézott, kacsingatott a lányokra, megbolondította a fiatalembereket, akiket aztán bajba sodort, s a falu vezetése mégis szemet hunyt mesterkedései felett. És ott volt Brown Limper, aki okos volt, türelmes, megért és tanult, s ezek ellenére mégis félreállították, s még meg is vetették. Ráadásul Tyler apja, ha egyáltalán volt az igazi apja, tiltakozott Brown Limper születésekor a dongalábú csecsem törvénybe ütköz életben hagyása ellen. Tulajdonképpen nem csak az öreg Tyler, hanem, ahogy azt Brown Limper anyja elmesélte, sokan mások is tiltakoztak a törvénysért lépés ellen, de megmentette a fia életét. Ezt a történetet Brown Limper anyja többször is elmesélte egy héten, s a fiában egyre világosabbá vált, hogy a Tylerek meg akarták gyilkolni! Ezek után indokoltnak t nt a számára, hogy kell távolságot tartson önmaga és a falubeliek között, nemcsak azért, hogy magát védje, hanem hogy a falu nyugalmát is meg rizze. Ostobaság lett volna a részér l, ha nem ezt teszi. A koordinátorok boldogok voltak, hogy írni-olvasni tudó emberre bukkantak Brown Limper személyében, s a “kormányzás"-ról, valamint a “parlamentarizmus"-ról szóló szövegeket nyomtak a kezébe, amely kés bb “Robert rendelet" néven vált közismertté. Leesett az álla, mikor közölték vele, hogy a földrész egyetlen aktív polgármestereként egyben az amerikai törzsek f nökévé is vált. Amerika (mely kontinenst megmutatták neki a térképen) népe szinte az utolsó szálig kipusztult, így az faluja maradt a legjelent sebb törzs, s mivel közel feküdt a központi bányavidékhez, politikailag is a legbefolyásosabbá vált. S mi is ez a bizonyos Tanács? Nos, a földkerekség törzsf nökeib l álló testület, ahol vagy maguk a törzsf nökök, vagy a küldötteik, egyfajta parlamentként, elmondhatják a véleményüket. A koordinátorok elmondták azt is, rendkívül fontosnak tartják, hogy Jonnie is ebb l a faluból származik. Brown Limper ezt közel sem tartotta érdekesnek, s t, inkább bosszantotta a dolog. És hol vannak még emberek Amerikában? Néhányan élnek Brit Columbiában, négy embert találtak a Sierra Nevadában, pontosabban a nyugati részén magasodó hegyekben, és vannak még indiánok is: akik ugyan nem Indiából származnak, viszont mégis így hívják ket. k a déli hegyekben élnek. Rábukkantak még eszkimókra és más alaszkai törzsekre is, de k földrajzilag nem tartoznak Amerikához. Brown Limpernek sok mindent sikerült elérnie. Mivel a Tanács tagjai fejenként egy szavazattal bírtak, ment akciónak beállított lépéssel a Brit Columbiában él néhány embert, és a Sierra Nevada-i négyet (amely lépésre kizárólag emberbarát okból került sor) betelepítette a faluba, s mivel ezek is törzseknek számítottak, három törzs fejeként három szavazatra tartott igényt. Ezután az indiánok összeterelésében mesterkedett, hogy miután sikerül majd ket is a faluba szállítani, egy negyedik szavazati jogot is kicsikarjon a Tanácsból. Bízott benne, hogy más területeken is legalább ilyen sikeres lesz. A tanácsüléseken gyakran és rendszeresen tett rosszindulatú megjegyzéseket Tylerre. Hogy a falubeliek mindig is vadnak és fékezhetetlennek tartották, annak ellenére, hogy megpróbálta jobb belátásra bírni ket. Hogy a gyermek Tyler csak a játékkal tör dött, ahelyett hogy segített volna a családjának, s még vizet sem volt hajlandó hozni a forrásról, pedig ezt az összes jól nevelt és engedelmes gyermek megtette a szüleinek. Hogy már régóta beszélik, hogy Tyler mindig is tudott a föld alatti sírról, de elhallgatta az információt a környezete el l, hogy , Tyler, alkalomadtán el tudjon menni oda, és ki tudja rabolni a halottakat, és hogy a falu papja mindent megpróbált, hogy jó útra térítse, és büntetésképpen elvette t le a lopott holmikat. Hogy Tyler gyakran elrohant otthonról, s ezzel éhezni hagyta a családját és az egész falut. Hogy Tyler és Chrissie nem házasodtak össze, habár a falu el tt nyílt titok, s erre a falu, papja hívta fel a figyelmüket, hogy

329

bizonyos jelek azt bizonyítják, gyermekkorukban titkos eljegyzést kötöttek. Hogy ebb l is látszik, Tyler soha nem tör dött az el írásokkal... Egy csomó, távoli vidékekr l érkezett f nöknek fogalma sem volt, hogy mi folyik a Tanácsban, de hát nem Staffor f nök az közülük, aki együtt n tt fel Tylerrel? Néhány nappal ezel tt Brown Limper vitába keveredett néhány tudatlan fajankóval, köztük a szibériai törzsf nökkel, majd Brown Limpernek az az érzése maradt a veszekedés után, hogy a mégsem hiszik el teljes egészében, amit mond. Mogorva lett. Nem ismeri Tylert, az igazi Tylert? És ma, ez az öntömjénez gusztustalan cirkuszi látványosság! Nyomorék létére milyen beképzelt! Ááá! Köpni kell t le! Körbe-körbe járkált, s közben úgy tett, mint aki nem tud menni. Csak azért, hogy Brown Limpert csúfolja. Brown Limper felfigyelt rá, hogy a ketrecben lév pszikló jó ideig beszélgetett Tylerrel. Azt nem tudta, hogy mir l beszélhettek, de nyilvánvalóan jól ismerik egymást. A szavaikból azonban még is kiérezte a fagyosságot. Belekapaszkodva ebbe a szalmaszálba, Brown Limper elhatározta, hogy megpróbál több mindent megtudni err l az ismeretségr l, s még ezen az estén visszatért a központba. Az rök persze nem merték elküldeni a ketrec körül ólálkodó tanácstagot, akinek színes csíkok jelezték a mellkasán, hogy melyik törzseket képviseli, s így Brown Limper megfigyelhette a hatalmas psziklót. Furcsa dolgon akadt meg a szeme. Egy fiatal, svéd pilótahallgató a ketrec mellett állt, s a psziklóval beszélgetett. Az r azt mondta, igen, a hallgató gyakran jön ide, miután véget ér az oktatás, hogy psziklótudását csiszolja: a pilótáknak nagy szükségük van a psziklónyelvre, ez itt a ketrecben pedig egy igazi pszikló, több pszikló pedig nincs, akivel beszélgetni lehetne. Nem, nem tudja, hogy mir l beszélnek, mivel Argyll harcos, és nem beszéli a psziklót, de tudja a hallgató nevét, itt van a naplóban, Lars Thorensonnak hívják, és nagyon szépen köszönöm, uram, hogy megemlíti a Tanács el tt, hogy az röknek szükségük lenne valamilyen köpenyre. Kihasználva a befolyását, Brown Limper utánanézett az akadémia nyilvántartásában Lars Thorensonnak, aki a Skóciába emigrált svéd törzs tagja volt, és még koordinátornak is kiválasztották, mivel angolul és svédül is beszél, ami különösen alkalmassá tette volna a koordinátori munkára. Az apja azonban fasiszta miniszter volt, s unszolta a fiát, hogy használja a Világszövetséget a fasiszta nézetek terjesztésére, amely Svédország államvallása volt egykoron, s egy Hitler nev , fontos katonaember állt a középpontjában, s erre a vallásra az egész világnak szüksége van. A fiút emiatt kitették a Világszövetségb l, de a szorító emberhiány miatt felvették pilótahallgatónak, ott viszont lélegzetelállító, de, legf képpen veszélyes módon repült, s éppen most épült fel egy hibás földet érés okozta balesetb l, ami miatt id legesen fel is függesztették a tanulmányait, és talán vissza is küldték volna a farmjára. Skóciába, ha nem beszélt volna két nyelvet, de hogy a fejében nem volt minden rendben, az egészen biztos volt. Nos! Egy magas rangú tanácstag könnyen hatályon kívül helyezhet egy közelg elbocsátást. Brown Limpert egyre jobban érdekelte Lars Thorenson, s rajta keresztül a ketrecbe zárt szörny. A dolgok kimondottan jól alakultak. Egy tökéletes b ntényt azonban még akkor is alaposan meg kell szervezni, ha az elkövet nem más, mint egy régi társ. 2. Ez a nap bizakodással töltötte el Terlt. Kívánni sem tudott volna jobbat. Valaki el bb vagy utóbb ismét beindítja a teleportációt ezen a bolygón, s annak különösen örült, hogy - jól láthatóan - az állatnak is fontos a helyreállítás!

330

Terl, jól képzett biztonsági f nökként mindent tudott a teleportációról, még akkor is, ha az információk nagy részét nem hivatalos forrásokból szerezte be. Mindent tudott róla. Mikor az állat a Chamcók kupolájához ment, Terl már várta a lövéseket. Nem várt hiába! Terlt két szempontból foglalkoztatta az eset. Egyrészt örült neki, hogy összet zésre került sor, és a Chamcók pontosan úgy viselkedtek, ahogy megjósolta, másrészt viszont-csalódott volt amiatt, hogy az állat vérz arccal megúszta a harcot. Az érzései összekuszálódtak, mivel örült annak, hogy az állat sikeresen lel tte a Chamcókat, de boldogtalan volt, mikor látta, hogy az állat a saját lábán biceg el a kupolától. Minden mégsem sikerülhet. Két napot várt a hírre, hogy a Chamcók öngyilkosságot követtek el. Ezt is az az ostoba hallgató mesélte el neki, aki esténként rendszeresen meglátogatta. Szükség volt valamilyen témára ahhoz, hogy gyakorolni tudják a nyelvet, így Terl rengeteg információt szedett ki a hallgatóból. - Tudod, az a két pszikló, akik abban a kupolában dolgoztak - kiáltotta a korlát mögött álló Lars - lekerültek a hálótermek szintjére, egy cellába, s ma délután, az óvintézkedések ellenére, felakasztották magukat a láncaikkal egy gerendára. Széttépték a láncaikat, meghurkolták a végét, és felkötötték magukat. Meg is szökhettek volna akár, ehelyett öngyilkosok lettek. - Ne! - színlelte Terl a megdöbbenést. - Szerencsétlenek. Alaposan elintézte ket az az állat. Innen láttam. Egyszer en beléjük l tt. Ha egy pszikló súlyosan megsérül, és tudja, hogy már nem fog felépülni, öngyilkosságot követ el. - Ez igen messze volt a valóságtól, de Terl hagyta, hogy szabadon szárnyaljon a fantáziája. Csak kibírja nevetés nélkül. - Az röket és az rparancsnokot azonnal hadbíróság elé állították - mondta Lars. Valószín leg visszaküldik ket Skóciába. Argyllok. Terl, az igazságtalanság felett érzett örömében, nagyot csettintett az agyarával. Lars egyetértett vele abban, hogy el vigyázatlanok voltak a hatóságok. De nem szabad túl messzire mennie. - Van itt valaki, aki találkozni szeretne veled. Egy nagyon fontos tanácstag. Nem mondhatom meg a nevét. Ott áll, a pózna melletti sötétségben. Idehívjam? Terl már észrevette azt az embert, de mégis így szólt: - Hol? Ó! Egy fontos tanácstag? Így Lars, akinek ez jó nyelvgyakorlást jelentett, beavatta Terlt a földi politikába. miután Terl megjegyezte, hogy ez a hosszú és bonyolult fejtegetés nagyon jót tett a hallgató psziklótudásának. Ezután bányarádiókat használva (Brown Limper azt mondta, a ketrecet megvilágító er s fény bántaná a szemét, és talán még be is lázasodna t le) hosszú beszélgetésbe kezdtek, melyet Lars fordított. Terl számos használható, és f ként “tényleges" információt szolgáltatott a politikus számára. A psziklók békeszeret lények, akiket a kereskedelem érdekel, ezen a bolygón pedig bányászattal foglalkoztak. Az ezer évvel ezel tti katasztrófát a pszikló bányatársaság megjelenése okozta. Nem, nem tudja, hogy mi okozhatta a tragédiát, talán valami természeti csapás. A Társaság mindenesetre megpróbálta megmenteni az embereket, de az slakosok félreértették a psziklók szándékát, és elbújtak a ment csapatok el l, s mivel a Társaság kereskedelmi, és nem politikai alapokon áll, s emiatt meglehet sen szegény, nem tudták folytatni a mentést, mivel beindult a kitermelés, s ez minden erejüket felemésztette. Igen, hát, tulajdonképpen azt mondhatná, hogy ez az állat (Tyler) okozta a válságot. Hogy ez elhamarkodott vélemény? Nos, valóban, egy kicsit elhamarkodott, és talán túlzó is. mindenesetre megpróbálta pártfogolni az állatot, erre Terl mégis ketrecbe került, s még csak tárgyalást sem folytattak a sorsáról! Na persze els sorban a b ntu-

331

dat és a vezeklés utáni vágy vezette a ketrecbe. Mit mondott, mi a neve az állatnak? Tyler? Nem tudta, hogy hogy hívják, mert mindig is titkolódzó volt, és rossz természet . Most meg, néhány nappal ezel tt, Terl két, legkedvesebb barátját olyan súlyosan megsebesítette, hogy azok öngyilkosságot követtek el. Ó, valóban, a psziklók nagyon békés természet lények. Kedvesek, gondoskodóak, és szeretik a barátaikat. Megbízhatóak. maga is megfogadta, hogy soha életében nem árul el senkit. Mi? Ó, igen, nagyon szörny , hogy Tyler nem ismeri a psziklóerkölcs alapelveit, és nem azok szerint él. Igen, szerinte is valakinek tisztességre és Becsületességre kellett volna tanítania Tylert, persze még gyermekkorában. Ó, nem, a psziklók nem gondolnak az ellentámadásra. k nem egy katonáskodó nép, a Társaság pedig csak bányászattal foglalkozik, s ezért az az érdeke, hogy béke legyen az univerzumban, s így más helyeken nyugodtan folytathassa a kitermelést. A psziklókat végzetesen félreértették. Miután végeztek, Lars boldog volt, hogy ilyen alapos nyelvgyakorlásra nyílt lehet sége. A pózna melletti sötét árny szeretett volna még tovább beszélgetni, de Terl megelégelte a csevegést. El fog tudni menni a Földr l, ezt már biztosnak érezte. A terve nagyszer en m ködött! Micsoda fordulat! Persze enélkül is sikerült volna, de így még könnyebb lesz. Nem csak haza fog menni az aranyához, hanem még ezt a bolygót is felrobbantja. Foglyot is visz magával. A Psziklón voltak leveg vel töltött cellák. Szinte hetente fogtak vallatóra más csillagrendszerekb l elrabolt idegen lényeket, akik kegyetlen napokat éltek át azokban a cellákban. Igen, is visz magával egy foglyot. Nem ezt az ostoba hallgatót, akinek fogalma sincs semmir l, és nem is azt az önz politikust, aki meg túl agyalágyult ahhoz, hogy kiválogassa az értékes információkat a szemét közül, s nem is Tyler-állatot, mert túlságosan veszélyes lenne... habár Tylernek venné a legnagyobb hasznát, de mégis jobb lenne valaki más, valaki, aki ismeri a katonai felkészültségüket... de ki? Terl a bordáit szorította, hogy fel ne nevessen. Nem akarta, hogy az r esetleg gyanút fogjon. Így csak azt gondolhatja, hogy fáj a hasa. Ó, ez túl sok volt! A tanárainak teljesen igazuk volt. Minden kétséget kizáróan a legjobb biztonsági f nök, akit valaha is kiképeztek. A nevetés végül kiszakadt bel le, de mivel akkor már túl voltak az rségváltáson, az új r azt gondolta, a fogoly ma egyszer en csak bolondabb a megszokottnál. A naplóba nem került be más, mint az, hogy a hallgató ezen az estén is megjelent a ketrec mellett, hogy gyakorolja a psziklónyelvet. Az új r sétálni kezdett. Furcsa el érzete támadt. Vagy talán csak a nyáreste t nt szokatlanul h vösnek? Esetleg a ketrecb l érkez tébolyult nevetés zavarja? 3. - Elmegyünk - szólt Jonnie - Afrikába. Dr. MacKendrick meglepetten nézett fel a munkájából. Éppen Thor karjáról vágta le a gipszkötést. Az összes sebesült skót, még Thor is, már elhagyták a föld alatti kórházat. Thor karja összeforrt, s miután is elment, Jonnie egyedül maradt az egész kórházban. Dr. Allen visszatért Skóciába, hogy folytassa félbehagyott praxisát. Dr. MacKendrick is hasonló gondolatot forgatott a fejében. Ahogy végzett a gipsz lefejtésével, megkérdezte: - Mi? - Igen - mondta Jonnie. - Te értesz a csontokhoz, de idegsebész is vagy egyben. Azt hiszem, rád van szükségük.

332

MacKendrick nézte a magas fiatalembert, aki a botjára támaszkodva állt mellette. Szerette ezt a fiatalembert. Nagyon szerette. Orvosi praxisát otthon, Skóciában, egy fiatal és hozzáért orvos barátja vette át, így MacKendricknek nem volt kifogása az ellen, hogy ez egy ideig még így maradjon. maga is gondolt rá, hogy egy kicsit kikapcsolódik, miel tt ismét kézbe veszi orvosi m szereit az aberdeeni barlangkórházban, de hogy Afrikába menni? Thor a karját mozgatta, s nagyon elégedettnek látszott. MacKendrick elmondta neki, hogy milyen gyakorlatokat kell végeznie annak érdekében, hogy az izmai ismét használható állapotba kerüljenek. Úgy nézett ki, sikerült Thor karját helyreállítani. Jonnie intett, mire MacKendrick követte a betegfelvételi szobába, melyet Jonnie irodának használt. Az öreg íróasztalt teljesen elborították a papírok, a fényképek és a könyvek. - Szükségem lenne néhány halott psziklóra, és néhány él re - mondta Jonnie. Az ajtóban álló Thor elnevette magát. - Alig hiszem, hogy nehézséget jelentene beszerezni néhány halott psziklót. Legalább ezer van bel lük a központi épületek környékén. - Bedobálták ket egy egy mérföld mély tárnába. Túl kockázatos lenne leereszkedni oda azért, hogy halott psziklókat hozzunk fel onnan. Egy héten keresztül kutattam halott psziklók után. - Ott vannak a Chamcók - szólt MacKendrick. - Az sem megy. A Tanács, Isten tudja miért, elégette a holttestüket. - De mi a probléma? - Elgondolkodtatok már azon, hogy a Csillagközi Bányatársaság miért viteti haza a halott psziklókat? Nem akarják, hogy halott psziklók maradjanak szerteszét a világegyetemben. - Az atya - mondta Thor - felvágta azt a kett t, melyeket a gépben találtunk. - nem azt kereste, amit én keresek - mondta Jonnie. Dr. MacKendrick elmosolyodott. - Halott psziklók boncolása. Jonnie, ez csak akkor nem id pocsékolás, ha valami egészen megdöbbent t találsz. - Ezek után elmesélte. hogy egy héttel ezel tt, mikor varratot készített Jonnie mellkasán, s a t egy kissé tompa volt, Jonnie reflexszer en megmozdította a jobb karját, s elkapta vele a csuklóját. MacKendricket b ntudat gyötörte a kar és a láb miatt, attól félt, hogy talán tett kárt valamiben az operáció során. A végtag hirtelen megrándulása azonban meggy zte róla, hogy csak a mozgatórendszer eltompulásáról van szó, és nem fizikai károsodásról: Jonnie megpróbálta ismét megmozdítani a karját, de nem sikerült neki. - Mintha a fülemet próbálnám mozgatni - mondta akkor Jonnie. - Csak annyit kell tenned, hogy megtalálod a megfelel izmot, és rájössz, hogyan kell megmozdítani. - MacKendrick úgy vélte, mindenképpen maradnia kell még egy ideig, hogy segíthesse Jonnie-t a gyógyulásban. - Nos - folytatta MacKendrick, akit sokkal jobban érdekelt azt, hogy Jonnie-t ismét képessé tegye a járásra, mint halott psziklók boncolása - azt hiszem, mehetek, de miért éppen Afrikába? Jonnie elmosolyodott, és közelebb intette Thort. - Egy él , m köd , és érintetlen psziklóbánya maradt ott! Thor elképedt. - Kifelejtettük? - Ez nem egy kiépített bányavidék. Néhány bányáról van szó, melyek központja egy olyan hely mellett fekszik, amit korábban “Viktória-tó"-nak hívtak. Itt van mondta, és megmutatta nekik a térképen. - A tótól nyugatra, a dzsungel mélyén ott van egy volfrámbánya. A psziklók meg rülnek a volfrámért. - Ujjával bekarikázott egy területet. - Ez az egész terület serd . A képeken csak magas, nagyon magas fák látszanak, melyek teljesen elfedik a területet. Több ezer éve n nek. A távfelderít k képtelenek voltak belátni ebbe a dzsungelbe.

333

- A célpontokat a távfelderít k által készített térképek alapján jelöltük ki, és hát persze hogy tévedtünk. Lefogadom, hogy azok ott lehallgatták a pilótáink, számukra érthetetlen rádióadásait, lehúzták sz rös psziklófejüket, és most várják az alkalmat a kitörésre. Thor elmosolyodott. - Tiszta sor, Jonnie. Lemegyünk oda, lel jük ket, és máris lesz egy csomó halott psziklód. - Én nemcsak halottakat akarok, hanem él ket is. Legalább hat képzett mérnök lehet azon a bányavidéken. - És mit fognak bebizonyítani azok a bizonyos boncolások? - Nem tudom - mondta Jonnie. - Na, akkor összeszeded a szikéidet, és csomagolsz? - Te elhallgatsz el lem valamit - mondta MacKendrick. - Hát, ami azt illeti - szólt Jonnie - tényleg. Ez az akció titkos. Azt fogjuk mondani, hogy törzseket látogatunk arrafelé. Ha jössz, Thor, akkor te fogsz meglátogatni néhány törzset, s eljátszod a szerepemet, mint annak idején a telérnél. - Ez nagyon bizalmasnak t nik - mondta MacKendrick. - Az is - szólt Jonnie. Jonnie-nak cseppet sem tetszett a Tanács m ködése. Rengeteg törvényt hoztak, melyeket képtelenség volt betartatni, s már meg sem hívták a tanácsülésekre. - Próbálod megoldani a... ? - szólt MacKendrick. - A Chamcók öngyilkosságot követtek el - mondta Jonnie. Nem haladt a teleportáció matematikájának tanulmányozásával. Már hetek óta csak körbe-körbe járt, és semmit sem haladt el re. Nem tudta pontosan, hogy mit keres, de ott kell lennie, bármi is legyen az. - Szóval, Afrika? - kérdezte Jonnie. - Afrika - mondta Thor. - Hát. Afrika - válaszolta Dr. MacKendrick. VÉGE AZ ELS

334

KÖNYVNEK