1
1. AZ INTÉZMÉNY JELLEMZŐ ADATAI Az intézmény hivatalos elnevezése, adatai:
ISPOTÁLY UTCAI ÓVODA 4025 Debrecen Ispotály u. 12. Tel:52/418-974 Fax:52/460-321 E-mail:
[email protected]
Alapító, fenntartó szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 4024 Debrecen Piac u. 20. Az intézmény alapító okiratának száma: sorszám: B/18 OKT-80453-4/2015 Az alapító okiratot Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a 100/2015. (V. 28) Kh. számú határozatával fogadta el.
Felügyeleti szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése Illetékességi és működési területe: Debrecen Megyei Jogú Város Közigazgatási területe
2
2.
BEVEZETÉS
2.1. Motivációm a vezetői pályázathoz Az Ispotály Utcai Óvoda vezetésével 1996. augusztus 1-jétől bízott meg Debrecen Város Közgyűlése. Vezetői megbízásom negyedik ciklusa 2016. július 31-én lejár, ezért újabb vezetői ciklusra kívánom benyújtani pályázatomat. Harminckilenc éve dolgozom az óvodában. Az óvodavezetésben szerzett 20 éves tapasztalatom megerősített abban, hogy szakmailag és emberileg képes vagyok arra, hogy az óvodában folyó munkát rendszerében és folyamatában átlássam, irányítsam. Munkámat nagymértékben segítette, hogy 2000-ben a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán közoktatás-vezetői képesítést szereztem. Az újonnan szerzett vezetési ismeretek tudatosabbá tették számomra a vezetés technikáját, vezetési stílusom alakítását. Újabb pályázatom benyújtására az ösztönzött, hogy az elmúlt húsz évben sikerült megnyernem munkatársaim bizalmát és támogatását. Vezetői munkám nagy eredményének tekintem, hogy a nevelőtestülettel közösen készítettük el helyi pedagógiai programunkat. A felelősségteljes munka tovább erősítette bennünk az összetartozás érzését. Fontosnak tartom a megkezdett munka folytatásának érdekében: az elért eredményekre épülő pedagógiai program szellemiségének
megfelelő szakmai továbbfejlesztés biztosítását önálló arculatú intézmény menedzselését
3 az intézmény elismertetését a szakmai megmérettetést, a minőség elérését, a szervezet minden
egyes tagjának részvételével
A pályázat megírásakor figyelembe vettem: az óvoda működését szabályozó törvényi rendelkezéseket az óvoda helyi pedagógiai programját Debrecen város 2011-2016-ig terjedő időtartamra vonatkozó
közoktatási, feladat ellátási, intézmény hálózat, működtetési és fejlesztési tervét húsz éves óvodavezetői és 19 éves óvodapedagógusi
tapasztalataimat Vezetői programom, terveim sikeres megvalósításához munkatársaim segítségére továbbra is számítok.
4
2.2. A vezetői magatartásra vonatkozó elképzeléseim, elveim Elveim: gyermekközpontúság pedagógusközpontúság demokrácia nevelőtestületi egység kialakítása csapatmunka megvalósítása az egyéni felelősség tudatosítása
Óvodavezetői munkám során szeretném elérni, hogy a vezetés funkcióinak (tervezés, szervezés, ellenőrzés, értékelés) gyakorlása során az intézmény még eredményesebben, hatékonyabban működjön. Ezt a rendelkezésemre álló erőforrások mobilizálásával kívánom megvalósítani annak érdekében, hogy a helyi pedagógiai programunkban megfogalmazott célok megvalósuljanak. Legfontosabb
feladatunk
továbbra
is
a
gyermekek
harmonikus,
egészséges személyiségfejlesztése. A biztonságos, nyugalmat adó óvodai légkör gyermek és felnőtt számára egyaránt fontos. Ahhoz, hogy az egyes óvodai dolgozók minél többet tudjanak adni, nekik is minél többet kell kapniuk, érzelmileg, szakmailag, erkölcsileg és anyagiakban egyaránt. A közösség belső életét, szervezeti klímáját befolyásolja a vezetés stílusa, ami a mindennapi érintkezésben és a kommunikációban nyilvánul meg. A személyes figyelem, hangnem fontos befolyásoló tényezők. A tolerancia, a másság iránt, az alkotó jellegű véleménykülönbségek csak demokratikus szervezésű intézményben valósulhatnak meg. Fontosnak tartom, hogy a nevelőtestület és a szülők bizalmát élvező demokrotatikus vezetői attitűd domináljon. A harmonikus, kiegyensúlyozott
5
légkör biztosításához szükséges, hogy a meghatározott kérdéskörben a nevelőtestület minden tagja önálló döntési joggal rendelkezzen. A döntési jogkör megoszlásából következik a felelősség megoszlása is. Így fejleszthető az egyén önállósága és önfejlesztési képessége is kibontakozik. Az óvodai szervezetben nevelőtestületi egységről, csapatmunkáról akkor beszélhetünk,
ha
a
munkatársak
nem
a
saját
helyzetükkel
és
szükségleteikkel vannak elfoglalva, hanem személyiségükben, szakmai értékeikben megerősítve önként vállalt feladatokkal jó emberi és szakmai kapcsolatokban együtt dolgozva azonosulni tudnak az intézmény céljaival, érdekeivel, maguknak érezve azokat. Az eredmények eléréséhez szükséges a vezető saját, és dolgozóinak állandó motiválása. Mit is takar a motiváció szó jelentése? „A motiváció tartós, folyamatos, belsőből fakadó hajtóerő,
egyfajta szükségleti állapot,
amely cselekvésre késztet.„ Ez az a „plusz”, amivel a vezető hozzá tud járulni az óvoda céljainak eléréséhez. A képessé tétel alapja a hatékony motiváció, vagyis a gyakori pozitív megerősítés alkalmazása, a biztatás, illetve az elérhető célok kitűzése. Mit jelent az, hogy a vezető képessé tesz? az embereket a legfontosabb erőforrásnak tartja, megbecsüléssel, méltósággal fordul hozzájuk, érdeklődést mutat minden beosztottja iránt, megérti igényeiket, szükségleteiket, képes az emberek érdeklődését felkelteni és mozgósítani, másokat is motivál lelkesedésével, képes az emberekből a legjobbat kihozni, elkötelezettséget tanúsít dolgozói iránt.
6
Motiváló eszközök, amelyeket alkalmazni kívánok: beosztottak
önállóságának
növelése,
teljes
felelősséggel
a
munkatársra bízott feladatokkal, egyéni képességet próbára tevő, testre szabott feladatok adása, továbbképzés,
szakmai
fejlődés
elősegítése,
kedvezmények
biztosítása, közösségi elismerés, szakmai siker biztosítása. (bemutatkozási
lehetőségek, bemutatók tartása, minőségi munkavégzés, minősítés) A társadalmi és gazdasági változásoknak megfelelően alakul a vezetői szerep is. Napjainkban a sikeres vezetői munkát a menedzserszemléletű vezetők képviselik. 2.3. Menedzselési feladataim az intézmény hatékonyabb működése érdekében az intézmény jobb helyzetének, hatékonyabb pedagógiai munkájának
megteremtése, az emberi viselkedés befolyásolása, az óvodai célok, a siker
érdekében, a külső és belső feltételek, a szervezetépítés, a személyi és tárgyi
erőforrások racionalizálása, tornaszoba kialakítása a demokratikus mentalitás, jó munkakörülmények biztosítása, a
munkatársak megbecsülése, előrejutásuk és fejlődésük elősegítése, értékközvetítés, az elvárások tisztázása, egyszemélyi vezetőként a döntésekkel járó felelősség vállalása, a
7
dolgozók
korrekt
tájékoztatása,
véleményük
kikérése
és
meghallgatása, teret,
lehetőséget
biztosítani
a
munkatársaknak
az
alkotó
kezdeményezésre, önálló feladatmegoldásra, meleg,
gondoskodó attitűd,
barátságos,
félelemmentes légkör
megtartása, mindkét
irányba
történő
információáramlás
elősegítése.
(az
információk megalkotása és továbbadása szóban és írásban) Stratégiai menedzsment munkám során lehetővé teszem: minden munkatársam alkalmazhassa szakmai tudását, képességeit
munkája jelentsen számára perspektívát érezzék, hogy a követelmények reálisak, ez valamennyiük számára
szakmai kihívást jelentsen hasznosnak, fontosnak tartsa a tevékenységét mindenki, érezze,
hogy a munkájával ő is hozzájárul az óvoda eredményes nevelőmunkájához Meggyőződésem, hogy a menedzserszemléletű munka elengedhetetlen feltétele a dolgozók ilyen szemléletű motiválása. Ebben a személyes informális emberi kapcsolatok nagyobb súllyal esnek latba, mint az anyagi elismerés.
8
A hatékony szervezeti működés érdekében feladataim a következők: az óvodában dolgozók céljainak kitűzése, a célok megvalósításának elősegítése, munkájuk irányítása, végrehajtása, ellenőrzése, a munkatársak képzése, továbbképzési lehetőségek biztosítása
számukra. a pedagógus minősítéssel és a pedagógiai szakmai ellenőrzéssel
kapcsolatos intézményvezetői feladatokra való felkészüllés
Nem csupán az eredmények elérésére, hanem olyan óvodai szervezet építésére összpontosítok, amellyel el is tudom érni a kívánt eredményt. Mindezekkel tervem az emberi erőforrások kibontakoztatása, fejlesztése; támogatom az önálló gondolkodást, a kísérletező kedvet. felkészültségemmel
igyekszem
példát
mutatni,
professzionális
„team”-mé
fejlesztésének
szinten teljesíteni, tisztában
vagyok
munkatársaim
jelentőségével, tisztázzuk
óvodai értékeinket, elvárásainkat; a testület összes
dolgozójának
napi
gyakorlattá
igyekszem
változtatni
az
értékközvetítést, igyekszem új stratégiákat keresni, egyidejűleg több folyamatot átlátni
Célom, hogy jó minőséget, jó eredményeket és szakmai sikereket érjünk el intézményünkben munkatársaimmal együtt.
9
3. HELYZETELEMZÉS
3.1. Tárgyi feltételek
3.1.1. Az óvoda épülete, helyiségei Az Ispotály Utcai Óvoda fenntartója Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az óvoda egy telken épült, két különálló épületből álló 180 férőhelyes, 8 csoportos
belvárosi
óvoda,
a
Nagyállomás
közelében
minden
tömegközlekedési eszközzel jól megközelíthető helyen található. Az 1949-ben épült téglaépítésű, családias környezetet közvetítő, barátságos épületünkben 3 csoportszoba, logopédiai szoba, tálalókonyha és kiszolgálóhelyiségek találhatóak. Az épülethez fedett terasz is tartozik, ahol rossz idő esetén levegőzhetnek a gyermekek. 1974-ben épült modernebb épületünk, hatalmas ablakokkal, világos csoportszobákkal rendelkezik. Itt 5 csoportszoba, irodák, tálalókonyha, nevelői szoba, mosókonyha és kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet. 2016
szeptemberétől
a
csökkenő
gyermeklétszám
miatt
tornaszoba
kialakítására nyílik lehetőségünk. A gyermekek mozgás- és egészségfejlesztésének szempontjából nagyon fontosnak tartjuk ennek megvalósítását. Ennek az épületnek elektromos felújítása 2003-ban fejeződött be.. A felújítás következtében a régi, elavult mennyezet helyére, esztétikus gipszkartonból készült mennyezet és korszerű, a szabványnak megfelelő világítóberendezések kerültek. Az óvoda helyiségeinek falai barátságos pasztellszíneket kaptak, igazodva ezzel is a csoportszobák esztétikus
10
berendezéséhez. A gyermekmosdók teljes körű felújítása is megtörtént a az elmúlt években. Esztétikus, a mai kor követelményeinek megfelelő modern felszereléseket használhatnak a gyermekek. 2012-ben megtörtént a „B” épület tetőfelújítása, és 2015-ben „A” épületben a folyosó PVC burkolatának cseréje. 2015-ben
a
költségvetésünkben
keretösszegünkben
700.000
Ft
a
fenntartó
értékben
által
biztosított
biztonságos,
esztétikus
mozgásfejlesztő udvari játékokat vásároltunk. 2016-ban
kb.
1.000.000
Ft
értékben
szeretnénk
további
udvari
mozgásfejlesztő eszközökkel örömet szerezni gyermekeink számára. Az elkövetkező években szeretnénk, ha mindkét épületünkben teljes körű felújítás történne.( nyílászárók, fűtés korszerűsítés, homlokzat felújítás..stb) Az itt dolgozók igényességét mutatja, hogy az elmúlt 5 év alatt teljesen átalakult az intézmény belső környezete. Saját készítésű eszközök, bútorok, természetes alapanyagú kiegészítők, dekorációk teremtenek esztétikus és otthonos környezetet az ideérkező gyermekek számára. Mindezekhez nagymértékben hozzájárultak a hozzánk járó gyermekek szülei is, anyagi támogatásukkal és társadalmi munkájukkal. Óvodánk gyermekei számára a neveléshez szükséges, esztétikus, tartós, minőségi
fából
készült
képességfejlesztő
játékokat,
hangszereket,
szerepjátékokhoz szükséges gyermekbútorokat tudtunk vásárolni. Az elavult, régi gyermek asztalokat, gyermek székeket, gyermek öltözőszekrényeket új, fából készült esztétikus bútorzatra cseréltük át. Továbbra is törekszünk környezetesztétikánk fejlesztésére, eszköztárunk gazdagítására.
11
Hatalmas, szépen parkosított füves udvarunk ideális lehetőséget biztosít a gyermekek
szabad
levegőn
történő
játéktevékenységéhez
minden
évszakban. A gyermekbarát játszóudvaron rengeteg fa biztosítja nyáron is a kellemes közérzetet. Udvari fajátékokkal, kerti asztalokkal, padokkal és a gyermekek által kedvelt színes rugós játékokkal tettük barátságosabbá kinti környezetünket. Minden csoportnak saját kis virágoskertje van, amelyet ők gondoznak. Pedagógiai Programunk népi hagyományőrző program, ezért minden évben megtartjuk őszi szüreti vásárunkat, májusban majálisunkat, ahol óvodapedagógusaink és a gyermekek népmeséket, népi hagyományőrző játékokat adnak elő, táncházunkban pedig gyermekeink megismerkedhetnek a különféle néptáncokkal. Ezeket a rendezvényeket a hozzánk járó gyermekek szülei támogatják anyagi felajánlásokkal, amellyel hozzájárulnak az óvoda működtetéséhez is. Kiemelt programjainkon:Mentálhigiénés hét, Márton napi vigasságok, Advent, Karácsonyi ünnepek, Farsang, Húsvéti ünnepkör jól szervezett programjain ismertetjük meg gyermekeinket és szüleiket hagyományainkkal.
12
3.1.2. Az intézmény kihasználtságának mutatói Az intézményben 2016 szeptemberétől egy gyermekcsoport megszűnik, így hét csoportos óvodaként működünk tovább, kialakítva egy tornaszobát. Ezután az intézmény 160 gyermek számára biztosítja az óvodai nevelést. A csoportok vegyes szerveződésűek, így a 20-25 fős létszám ideálisnak mondható, bár három csoportszobánk alapterülete nem éri el a 40 m²-t. Népi hagyományőrző és egészséges életmódra nevelő pedagógiai programunkon kívül az óvoda jó megközelíthetősége is szerepet játszik abban, hogy a város több pontjáról érkeznek hozzánk gyermekek. Óvodánk több mint 65 éve működő intézmény. Sok éves múltra tekinthetünk vissza, hiszen az elmúlt több mint 60 év alatt sok-sok gyermeket készítettünk fel az iskolai munkára és nagy örömmel, lelkesedéssel tesszük ezt ma is. Külön öröm számunkra, hogy az elmúlt években óvodai előjegyzéskor már a hozzánk járt óvodásaink szülőként hozzák vissza saját gyermekeiket és bízzák ránk nevelésüket. Alapelvünk, hogy a szülőkkel nyílt, gyermekeik érdekét előtérbe helyező partnerkapcsolatot alakítsunk ki. Továbbra is igényeljük együttműködő segítségadásaikat, amit óvodánk érdekében már eddig is folyamatosan megtettek. Óvodánk közvetlen szomszédságában átadásra került az Ispotály Lakópark, amely 200 lakással épült és egyre több gyermek kezdte meg az óvodai nevelését intézményünkben. Reméljük, hogy az elkövetkező években is biztosítja számunkra a szükséges gyermeklétszámot.
13
2011-2016 közötti statisztikai létszámadataink alakulása:
Nevelési 159év 2010/2011 2011/2012 2012/2013 2013/2014 2014/2015
Iskolába Előjegyzett menő Október 1-i Május 31-i gyermekek gyermekek gyermeklétszám Gyermeklétszám száma száma 159 162 170 138 115
184 184 183 148 134
74 65 48 40 38
42 40 38 40 38
A statisztikai adatok alapján láthatóan az elmúlt 3 évben a gyermeklétszám csökkenést mutat. Ennek oka, hogy 2012-2013-ban a statisztikai adatok alapján kevesebb gyermek született, valamint az egyházak által működtetett óvodák száma is bővült. Várható tendencia, hogy a szomszédos lakótelepről érkező gyermekek számával évről-évre megemelkedik a körzetes gyermekek száma. Célunk továbbra is, hogy olyan óvodai nevelést alakítsunk ki, ahol nevelőmunkánk során gyermekeink, derűs, barátságos, nyugodt óvodai légkörben fejlődjenek, szívesen járjanak ide, és személyiségfejlesztésük sokoldalúan valósuljon meg.
3.1.3. Az intézmény mikrokörnyezetének szocioökonómiai jellemzői Óvodánk a belváros egyik lakótelepén található, ahol a nevében is jelzett Ispotály - egészségügyi, karitatív, szociális dominanciájú hagyomány öröklődött.
14
Saját körzetünkön (Erzsébet, Ispotály, Salétrom, Vásáry István, Szív, Barna, Boldogfalva, Piac, Miklós utca, Petőfi tér, Wesselényi, Sumen, Budai Ézsaiás, Szombathy István...stb.) kívül sokan érkeznek hozzánk a Lencztelepről, Mikepércsi lakótelepről, Bayk András és Biczó István kertségekből, Pacról, Bánkról, Szepesről, Tégláskertből is. Az intézmény főbb megrendelői köre a lakótelepeken élő családok. A lakótelepi létforma szociológiai jellemzői: a bezártság, a kis lakótér, a munkanélküliség, fiatal szülők, stb. A kertségekben élő családok helyzete rosszabb, hiszen ők a városban lévő lakásaik költségét sem tudták fizetni, ezért kényszerültek a kiköltözésre. Jellemző a kétkeresős családmodell, az életszínvonal folyamatos romlása, a tartalékok felélése miatti állandó frusztráció a családi klímában. Sajnos nő a munkanélküli
szülők
száma,
akik
nehezen
tudnak
gondoskodni
a
gyermekekről. A 2015/2016-os nevelési évben a családi háttér jellemzői az intézményben leadott adatok alapján: Gyermeklétszám: 130 fő Szocioökonómiai tényezők Létszám (fő) Hátrányos helyzetű 17 Ebből halmozottan hátrányos 3 munkanélküli az egyik szülő 62 munkanélküli mindkét szülő 13 gyermekét egyedül nevelő 16 szülő 3 vagy több gyermekes 14 etnikai kisebbséghez tartozó 3 Tartósan beteg gyermek 4 albérletben élő családok 11 Jelentősen könnyíti a családok terheit, hogy 2015. szeptember 01-től az étkezésre 100% támogatást vehetnek igénybe a rászoruló szülők.
15 3.2.
Az intézmény gazdálkodása Intézményünk fenntartója a helyi önkormányzat. A működés
finanszírozását elsősorban a fenntartó által biztosított költségvetés fedezi. A gazdasági-társadalmi változások egyre inkább befolyásolják az óvoda működési feltételeit biztosító pénzösszeget. Szűkösek a költségvetési keretek, a fenntartó csupán a működőképesség biztosítására tud törekedni, forráselvonó döntéseit nem szakmai alapon hozza, hanem gazdasági kényszersorrendek megőrzéséhez
és
alapján.
Az
óvodában
továbbfejlesztéséhez
kialakult szükséges
szakmai
értékek
anyagi
források
megkeresése továbbra is nagyon fontos feladatunk, ezért a gazdálkodást az egyik legnehezebb vezetőt próbára tevő feladatnak tartom. Az elmúlt években megvalósuló szakmai fejlesztésre biztosított támogatással intézményünkben komoly előrelépés történt a tárgyi eszközök fejlesztése terén. Ez idő alatt óvodánkban jelentős összeget fordítottunk óvodai bútoraink (gyermekszékek, asztalok, öltözőszekrények, tornapadok) képességfejlesztő játékok, mozgásfejlesztő udvari játékeszközök pótlására.
3.2.1. A forrásbővítés lehetséges irányai
szakmai pályázatokon való részvétel, szülők
anyagi
és
egyéb
támogatása
foglalkozási
beszerzéséhez, óvodai rendezvények szervezése szülőkkel közösen, szüreti vásár, játékos sportvetélkedő, szülők alapítványi támogatása, felajánlása
eszközök
16
Fontosnak tartom, hogy az intézmény dolgozói ismerjék a gazdasági lehetőségeket, ezek összetevőit, hatását az intézmény működésére, fejlesztésére. Nevezetesen: a takarékosság fontosságát, a költségvetés felhasználását, sorrendiségét.
3.3.
Személyi feltételek
Az intézményben jelenleg 30 dolgozó biztosítja a gyermekek nevelésének feltételeit.
Pedagógus Pedagógiai munkát segítő dajkák Óvodatitkár Tálalókonyhai dolgozó Takarító-eljáró Fűtő-udvaros
16+1 fő 8 fő 1 fő 2 fő 1 fő 1 fő
Az óvodapedagógusok végzettség szerint: Egyetemi szintű képesítés Főiskolai végzettség Felsőfokú óvónőképző
1 fő 10 fő 6 fő
17
Az óvodapedagógusok közül más szakképzettséggel, speciális képzéssel rendelkezők: Szakvizsga Intenzív, diplomamegújító tanfolyam Ének-zene Drámapedagógia Óvónői komplex tanfolyam Eltérő képességű gyermekek nevelése Egészséges életmódra nevelés Népi hagyományőrző tanfolyam Alapfokú számítástechnika Minőségfejlesztés Mozgásfejlesztés Anyanyelvi fejlesztés
6 fő 2 fő 2 fő 2 fő 2 fő 2 fő 2 fő 4 fő 8 fő 6 fő 2 fő 2 fő
Nem pedagógus dolgozók végzettség szerint: MUNKAKÖR Dajka Óvodatitkár Takarító-eljáró Fűtő-udvaros
ISKOLAI VÉGZETTSÉG Dajka szakmunkás Szakközép iskola Szakmunkás Szakmunkás
LÉTSZÁM 8 fő 1 fő 1 fő 1 fő
A dolgozói létszám az elmúlt években alakult ki az ésszerű munkamegosztás és a hatékonyabb foglalkoztatás eredményeképpen. A dolgozók munkahelyhez való kötődését bizonyítja, hogy a 17 fő óvodapedagógusból 13 fő hosszú évek óta (25-34 év) itt dolgozik. A technikai dolgozók 3 fő kivételével 15-25 éve dolgoznak óvodánkban.
18
Személyzeti feladatok: a jelenlegi munkatársak megtartása, megbecsülése, a jó munkahelyi klíma továbbfejlesztése, új dolgozók beilleszkedésének segítése.
A munkatársak kiválasztása: óvodapedagógusi munkakörben az esetleges változás (nyugdíjazás)
esetén a helyi pedagógiai programban megfogalmazott célnak és feladatnak megfelelő, speciális képzettséggel rendelkező óvodapedagógust részesítjük előnyben zenében, néptáncban képzett óvónő, népi kismesterségek művelésében jártas óvónő, nyelvtudással rendelkező pedagógus, fejlesztő pedagógus, drámapedagógiai ismeretekkel rendelkező pedagógus. technikai dolgozók esetében a munkakörnek megfelelő minél
magasabb és többirányú végzettséget (varrás, szövés-fonás, stb.) részesítjük előnyben felvétel esetén.
3.3.1. Nevelőtestület
Óvodánkban nagy szakmai gyakorlattal rendelkező, jól szervezett, összeszokott, igényes nevelőközösség dolgozik. A szakmai munkavégzés színvonalát nagymértékben befolyásolja a testület szilárd normarendszere, tenni akarása, amely a hosszú évek alatt csiszolódott. A nevelőtestület tagjai rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel és elkötelezettséggel az óvodapedagógusi hivatás iránt, nyitottak az új ismeretek befogadására.
19
Intézményünkben két szakmai munkaközösség működik:
1. Népi Hagyományőrző és környező világ megismerése szakmai munkaközösség
Az
óvoda
helyi
pedagógiai
programjához
igazodva
feladata
a
hagyományápolás megvalósítása és a minőségi munkavégzésre való törekvés.
A továbbképzéseken
szerzett
ismeretek,
elméleti
és
gyakorlati
tapasztalatok átadása.
Óvodai rendezvények szervezése, lebonyolítása
2. Kézműves tevékenységekkel foglalkozó szakmai munkaközösség
Szakmai tudásunk bővítése a különféle kézműves technikák által
Elméleti és gyakorlati problémák, elemzése, új ismeretekkel való bővítése
A népi kismesterségekkel való megismerkedés, természetes anyagok felhasználásával, mesteremberek bevonásával
Kitekintés, az egymástól való tanulás elvének érvényesítése
Óvodai rendezvények szervezése, lebonyolítása
Pedagógus önértékelésre, minősítésre való felkészülés
Feladataim:
nevelőtestület
szakmai
és
emberi
egységének
cselekvőképességének megőrzése, fejlesztése,
Belső
ellenőrzés
működtetése,
felkészítés, tanfelügyelet
pedagógus
minősítésre
való
20
a szervezetfejlesztés érdekében a nevelők személyiségfejlesztése; alkotó, új feladatok adásával a tudás igényének felébresztése,
a közös gondolkodás, vitakészség, a nyílt kollegiális viszonyok biztosítása, erősítése,
a kompromisszumkészség,
a mértéktartás,
az önkritikára való hajlam gyakorlása,
tisztelet és megbecsülés egymás munkája iránt.
Jó klímájú csapat építése, amelyben mindenki bátran, alkotó módon adja önmagát, hozzájárulva a közös cél megvalósításához.
3.3.2. Továbbképzés, minőségi munkavégzés, teljesítményértékelés
A korszerű nevelés-oktatás megvalósításában fontos szerepet játszanak az emberi erőforrások, a dolgozók képessége és rugalmassága, az innovatív készségek és képességek. Az intézmény számára új kihívásként jelentkezett a
pedagógus
minősítési
eljárásra,
tanfelügyeleti
ellenőrzésekre
való
felkészülés, a pedagógus portfólió megírása, a pedagógusoktól már meglévő ismereteik
bővítését,
új
ismeretek
megszerzését
kívánja
meg.
A
teljesítményértékelés az egész intézményi dolgozói körre kiterjed. A pedagógiai program beválásvizsgálatához a mérés, értékelés elvégzéséhez, a tanfelügyeleti ellenőrzések sikerességéhez és a minősítési eljárások
megvalósításához
a
pedagógusokat
újabb
és
újabb
továbbképzéseken való részvételre ösztönzöm. Az intézmény továbbképzési tervében foglaltak szerint az előzőekben felsorolt területekhez kapcsolódó képzéseket kell előtérbe helyeznünk.
21
Az intézmény továbbképzési programja tartalmazza az általános tudnivalókat a szakvizsga és a továbbképzésben való részvétel elveit, feltételeit, elismerési formáit.
Célunk:
Olyan magas színvonalú munka megvalósítása, amely illeszkedik a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának koncepciójához, a fenntartó és az óvoda partnereinek elvárásához.
Az intézmény tervszerű szervezett működésének szabályozása a partnerek igényeinek kielégítése
Minőségi szolgáltatás nyújtása ingergazdag környezetben
Minőségpolitikai nyilatkozatunk a következő:
Küldetésünk, hogy a rendelkezésünkre álló összes eszközzel, valamint újabb erőforrások rendszeres feltárásával, bevonásával minőségi nevelést biztosítsunk az óvodánkba járó gyermekek számára. Törekszünk arra, hogy érzelemgazdag, együttműködő, a természetet óvóvédő, saját kultúráját, népi hagyományait ismerő kreatív, fejlett esztétikai érzékkel rendelkező gyermekeket neveljünk, az életkori és egyéni sajátosságaik és az eltérő fejlődési ütem figyelembe vételével. Tesszük ezt annak érdekében, hogy gyermekeink megfelelő neveltségi szinttel és tudással rendelkezve megállják helyüket későbbi életük folyamán. Szeretetteljes, nyugodt körülményekkel biztosítjuk a velünk kapcsolatban álló partnerek elégedettségét. Hisszük, hogy a felelősséggel átgondolt céljainkat elérjük, jó hírnevünket megőrizzük.
22
3.4. Kapcsolatrendszer
Az óvoda kapcsolatrendszerét, a kapcsolattartás formáját és módját a Szervezeti és Működési Szabályzat és a Pedagógiai Program tartalmazza. Fontosnak tartom a szülők, a fenntartó, a társintézmények felé jól kialakított kapcsolatok fenntartását, ápolását. Részt veszünk más óvodák által szervezett különféle rendezvényeken; vers és prózamondó, énekzenei, rajzverseny, matematikai vetélkedők, ovifoci, „Veled kerek a világ” sport napon. A
programunkhoz
kapcsolódóan
rendszeresen
látogatjuk
a
Vojtina
bábszínház előadásait, játszóházi foglalkozásait, a Hajdú Néptáncegyüttes által szervezett táncházat. A kapcsolatok létrehozása és fenntartása nem csupán vezetői feladat, hanem csapatmunka, ebben az óvodapedagógusaink nagyon jó partnerek.
Szülőkkel, családi házzal való kapcsolat: Alapelvünk, hogy a szülőkkel nyílt, a gyermekeik érdekeit előtérbe helyező partnerkapcsolatot alakítsunk ki. A kapcsolattartás évek során bevált formáit érdemes tovább ösztönöznünk. ➢ nyílt hét rendezése (a gyermeküket óvodánkba beíratni szándékozó
szülők számára lehetőséget biztosítunk az előzetes tájékozódásra, óvodai életünk megismerésére), ➢ családlátogatások (szülői kérés alapján) ➢ egyéni beszélgetések a szülővel, ➢ óvodai rendezvények (szüreti vásár, játékos sportvetélkedők), ➢ közös kirándulások,
23
➢ szülői értekezletek, szülők-nevelők találkozója, ➢ társadalmi munkadélutánok szervezése.
Kapcsolat az iskolával: Óvodánkból a gyermekek a város különböző általános iskoláiba mennek. Beilleszkedésüket figyelemmel kísérjük, a tanítói visszajelzéseket értékeljük, összegezzük. Óvodapedagógusaink a gyermekek egyéni képességeit figyelembe véve segítenek a szülőknek a megfelelő iskola kiválasztásában. Feladatom a kapcsolatok erősítése, a hagyományok ápolása.
A kapcsolattartás formái:
a nagycsoportos gyermekek látogatása az iskolában,
az
iskolák
pedagógiai
programjainak
lehetőség
szerinti
megismerése szülői értekezletek alkalmával,
szakmai napokon, nyílt napokon való részvétel
az óvónők látogatása az első osztályokban.
Kapcsolataink az egészségügyi intézményekkel: ✔ Gyermek Ideggondozó Intézettel ✔ Gyermekjóléti Szolgálat ✔ Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és megyei Szakértői Bizottság ✔ Védőnővel ✔ Gyermekfogászattal ✔ Logopédussal
24
Közművelődési intézmények közül rendszeresen kapcsolatot tartunk: ➢ Vojtina Bábszínházzal ➢ Déri Múzeummal ➢ Botanikus Kerttel, Állatkerttel ➢ Benedek Elek Gyermekkönyvtárra ➢ Méliusz Könyvtár
Kapcsolat a közoktatás irányítással és szakmai szolgáltató szervezetekkel: ✔ Polgármesteri Hivatallal ✔ Humán Főosztállyal ✔ Intézményfelügyeleti Osztállyal ✔ Szociális osztállyal ✔ Pénzügyi Irodával ✔ Óvodai Gazdasági Egységgel ✔ Pedagógiai Intézettel ✔ Gyermekjóléti Szakszolgálattal ✔ Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 3.5. Az óvoda irányítása, szervezeti struktúrája Az óvoda egyszemélyi felelős vezetője az óvodavezető, akinek munkáját egy fő vezető-helyettes segíti. Az adminisztrációs tevékenységet egy fő óvodatitkár végzi. Az óvodavezetőnek az intézmény vezetésében fennálló felelősségét, képviseletét, és döntési jogkörét a köznevelési törvény állapítja meg.
25
Kizárólagos jogkörébe tartozik az intézmény képviselete, a munkáltatói és kötelezettségvállalási jogkör gyakorlása, valamint a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel és a Közalkalmazotti Tanáccsal való együttműködés. Hatásköréből átruházza a vezető-helyettesre a technikai dolgozók munkájának
ellenőrzését,
meghatározott
esetekben
az
intézmény
képviseletét, a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések végrehajtásának ellenőrzését, valamint a munkavédelmi és tűzvédelmi feladatok közvetlen irányítását és ellenőrzését. A vezető-helyettes feladatát pontos munkaköri leírás alapján végzi. Az óvodavezető döntés-előkészítő, véleményező, javaslattevő testülete az óvodavezetőség.
Tagjai
az
óvodavezető,
a
vezető-helyettes
és
a
munkaközösség-vezetők. A vezetőségi ülésen témától függően tanácskozási joggal vesz részt a Közalkalmazotti Tanács elnöke. Az óvodavezetőség az általa végzett munkáról a nevelőtestület előtt ad számot. Az óvoda működési rendjét a Szervezeti- és Működési Szabályzat tartalmazza. A fentiek mellett a gyermekvédelmi felelős lát el koordináló feladatokat az intézményben.
26
3.6 Az óvoda irányítás-szervezeti felépítése, sémája
AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE
DMJV Önkormányzata
Óvodavezető
Óvodavezető helyettes
K.T. Elnök
Munkaközösség vezetők
Óvodatitkár
Óvodapedagógusok
Dajkák
Szülők
Tálalós dajkák
Gyermekközösség
Fűtő-udvaros
Szülői Szervezet Pedagógiai Szakszolgálatok Egészségügyi Intézmények Kulturális intézmények Iskolák Bölcsődék
27 4. CÉLMEGHATÁROZÁS
Az óvodában nevelőmunkánkat az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja alapján elkészített Pedagógiai Program szerint végezzük. A társadalmi és jogszabályi változások az óvodapedagógusok feladatainak újragondolását
teszik
szükségessé,
a
pedagógus
életpálya
modell
bevezetéséből adódó új kihívásoknak való megfeleléssel. - 2015-ben a jogszabályváltozások miatt módosítottuk pedagógiai programunkat - A teljesítményértékelést a teljes intézményi körre kiterjesztve működtetjük A módosított nevelési programban a társadalmi célok által is megerősítést kaptak az óvodai nevelésben hagyományosan is meglévő értékeink:
programközpontúság, rendszerműködtetésre való törekvés, az óvodáskorú gyermek sokoldalú, harmonikus fejlesztése, a
gyermeki
személyiség
kibontakoztatása
az
életkori
és egyéni
sajátosságok és az eltérő fejlődési ütem figyelembevételével, a
gyermek
emberi
méltóságának,
jogainak
biztosítása,
gyermekközpontú nevelés, egyéni
képességeit maximálisan kibontakoztató, kíváncsisággal,
tudásszomjjal, kísérletező kedvvel rendelkező gyermek nevelése,
természetet óvó-védő, saját kultúráját, népi hagyományait ismerő,
28
ápoló, kreatív esztétikai érzékkel rendelkező gyermek nevelése,
az intézmény egyéni arculatát adó területek hangsúlyozása:
népi hagyományőrzés ápolása,
egészséges életmódra nevelés,
környezetvédelemre, környezet esztétikára nevelés
A hátrányos helyzetű gyermekek sokoldalú felzárkóztatása A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek nevelése
A tehetségígéretek tehetséggondozása, tehetségsegítő műhelyek munkájába való bekapcsolódás
A nevelés központúság Az életkori sajátosságokon alapuló differenciált fejlesztés A tevékenységen alapuló nevelés A játék kiemelt szerepe a fejlesztésben Az érzelmi nevelés erősítése A gyermekek testi-lelki szükségleteinek figyelembe vétele
ALAPELVEK az
intézmény nevelőközössége tevékenységének összhangjával
biztosítsa a színes, sajátos arculattal rendelkező gyermekközösség alakulását, a gyermeki élet sajátosságaihoz igazodó attitűd, nevelési felfogás
érvényesülése,
29 az
óvoda nevelőközössége azonos pedagógiai,
pszichológiai,
elveket, nézeteket valljon. A nevelési cél érdekében feladataink a következők:
társait megbecsülő, egymást segítő gyermekek nevelése,
az érzelem, értelem, akarat egyensúlyának és optimális testi képességek kialakítása, fejlesztése kommunikációs és kooperációs képességek fejlesztése.
Továbbra is indokoltnak és fontosnak tartom, hogy az óvodák a gyermekek állapotának, adottságainak, társadalmi, szociális helyzetének, nemzeti és etnikai hovatartozásának figyelembevételével – pedagógiai programjuk
alapján
differenciáltan
segítsék
elő
a
gyermekek
személyiségfejlődését, szocializációját, esélyét a későbbi eredményes tanuláshoz.
4.1. A célmeghatározásból eredő feladatok 4.1.1.Hosszú távú vezetői feladatok a helyi pedagógiai program egész óvodára való kiterjesztése, magas színvonalú pedagógiai munka végzése a 8 kompetencia
alapján pedagógus minősítési eljárások lebonyolítása tanfelügyeleti ellenőrzések lefolytatása, önértékelés teljesítményértékelés működtetése aktivizáló
módszerek, konfliktuskezelés többféle technikájának
„team” munkájában történő kidolgozása, elsajátítása
30 munkafegyelem, önkritika, tolerancia fejlesztése a mikro- és makrokörnyezet elvárásaihoz igazított önálló arculatú
intézmény menedzselése, a
pedagógiai
munka
színvonalának
folyamatos
emelése,
stabilizálása, jó intézményi klíma fenntartása, a munkatársak számára szervezett
közös programokkal (rendezvények, kirándulások), az intézményi tradíciók ápolása a nevelési programban és az
SZMSZ-ben foglaltak szerint, a szülői igények figyelembe vétele, a szakmai továbbképzéseken szerzett speciális ismeretek átadása,
beépítése a gyakorlati munkába. A tehetségsegítést szakmailag megalapozó felsőfokú képzések és
továbbképzések rendszerének gazdagítása tehetségsegítés
szakmai
tehetségsegítés
szervezett
színvonalának formáinak
növelése,
kiterjesztése
a
a korai
gyermekkorra
4.1.2. Középtávú vezetői feladatok folyamatos
fejlesztéssel
az
intézmény
szakmai
munkájának
erősítése pedagógus minősítési eljárások, pedagógiai szakmai ellenőrzések
lebonyolítása, önértékelés a pedagógiai program megvalósításához szükséges rendelkezésre
álló eszköztár folyamatos bővítése,
31 tehetségsegítés
szakmai
tehetségsegítés
szervezett
színvonalának formáinak
növelése,
kiterjesztése
a
a korai
gyermekkorra a mérés-értékelés rendszerének alkalmazása, továbbfejlesztése a szülők és óvoda kapcsolatának erősítése, a családok bevonásával
előadássorozatok tartása,
programok, rendezvények szervezése.
4.1.3. Rövid távú vezetői feladatok
a pedagógiai program alkalmazása az óvoda összes csoportjában, pedagógus minősítési eljárások lebonyolítása felkészülés a pedagógiai szakmai ellenőrzésekre belső önértékelési csoport működtetése az intézményben az
óvodai munkaközösségek szerepe a pedagógiai program
megvalósításában a
méréssel,
értékeléssel
kapcsolatos
feladatok
elvégzése,
értékelése a teljesítményértékelés elvégzése a pedagógus beiskolázási terv elkészítése a 2017. nevelési évre, belső továbbképzés a technikai dolgozók pedagógiai programból
adódó új feladatokra való felkészítése, szemléletformálás, a
szülők
fokozottabb
bevonása
az
óvoda
életébe
rendezvények, munkadélutánok), a szülői szervezet vezetőségével folyamatos együttműködés,
(közös
32 az új gyermekek felvétele után a csoportok kialakítása, a csoportok
életének megszervezése, tárgyi, dologi feltételek javításának szorgalmazása a szülők és az óvodai dolgozók tevékenységének szervezésével, pályázatokon való részvétellel, az óvoda nyári életének megszervezése, az
óvodában történő nyári felújítási munkák előkészítésének
megszervezése, kapcsolattartás a város általános iskoláival a kialakult hagyományok
szerint, folyamatos kapcsolattartás külső intézményekkel, szervezetekkel.
5. ÖSSZEGZÉS
39. éve dolgozom az Ispotály Utcai Óvodában, és mindig arra törekedtem, hogyan vehetném ki részem intézményem eredményesebbé tételében. A folyamatosan változó gazdasági, társadalmi feltételek új feladatokat, kihívásokat jelentenek a vezetői munkában. Célom, hogy minőséget, jó eredményeket és szakmai sikereket tudjak felmutatni intézményemben. Kommunikációmmal harmonikus, biztonságos, szeretetteljes derűs légkör megteremtését tartom fontosnak mind a szülőkkel, mind a különféle intézmények szakembereivel együttműködve a minőségi munka végzésére törekszem. A pedagógiai partnerekkel fontos a közvetlen és folyamatos információ csere. A szülői szervezettel együttműködve az intézmény és a gyermekek érdekében nagyon hasznos segítői vagyunk egymásnak. Nagyra becsülöm munkatársaim bizalmát, melyet irántam tanúsítanak. Ez
33
a bizalom kölcsönös. Minden lehetőséget kihasználok arra, hogy kollégáimat sikerhez juttassam, biztosítsam számukra a munkájukhoz szükséges optimális feltételeket, szakmai fejlődésük lehetőségét. Tudom, hogy ezek alapozzák meg óvodánk jó hírnevét és saját tekintélyemet is. Mindig szem előtt tartom, hogy feladataim alapja az óvoda pedagógiai programja, minden tevékenységem a gyermekek fejlesztése érdekében történik, a gyermekek érdekeit a legmesszebbmenően képviselem. Az intézményem iránti elkötelezettségemet mutatja, hogy 39 éve dolgozom első munkahelyemen. Ez idő alatt úgy érzem nagy mértékben hozzájárultam az Ispotály Utcai Óvodában folyó nevelő munkához. Legjobb tudásom szerint végeztem feladataimat és teszem ezt ezután is, a közösségem teljes támogatását érezve a gyermekekért. A fenntartó elvárásait szem előtt tartva törekedni fogok az óvoda feladatának ellátására, az erőforrások bővítésére a munkatársak motiválásával. A jó együttműködés és közös sikerek reményében nyújtom be pályázatom.
Debrecen, 2016. április 22.
34
6. A PROGRAMÍRÁSNÁL FIGYELEMBE VETT DOKUMENTUMOK A program előkészítése során az alábbi törvényi rendelkezéseket vettem figyelembe:
A 229/2012.( VIII.28.) Korm. Rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
Az óvodai nevelés Országos Alapprogramja [137/1996. (VIII. 28.) Kormányrendelet]
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról.
Debrecen Város Oktatási Koncepciója
Hajdú-Bihar megye közoktatási-fejlesztési terve
Az intézmény alapító okirata
326/2013.
(VIII.30)
Korm.
Rendelet
a
pedagógusok
előmeneteli
rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról ( 2015. évi LXV. törvény)
35
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
Adataim: Kerekesné Percze Magdolna vagyok. 1957. június 16-án születtem Vámospércsen. Férjem: Kerekes Károly, orosz-testnevelés szakos tanár, a Csapókert Általános Iskolában tanít. Egy gyermekem van, Szabolcs 34 éves, 2005. évben végezte el a jogi egyetemet. Foglalkozásom: óvodapedagógus, óvodavezető Lakcímem: 4032 Debrecen, Borbíró tér 8. II/16. Munkahelyem: 1977. augusztus 01-től dolgozom jelenlegi első munkahelyemen a debreceni Ispotály Utcai Óvodában. Végzettségeim: 1975-ben érettségiztem a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban 1977-ben szereztem első diplomámat a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetben. Első diplomamunkám címe: A játék hatása a gyermeki személyiség fejlődésére, melyre kiváló minősítést kaptam. Diplomamunkámmal
a
Kecskeméti
Országos
Konferencián második helyezést értem el.
Tudományos
Diákköri
36
1989-ben a Hajdúböszörményi Óvóképző Főiskolán intenzív továbbképzés keretében „kiválóan megfelelt” eredménnyel megújítottam diplomámat. 2000-ben
a
Debreceni
Egyetem
Bölcsészettudományi
Karának
közoktatásvezetői szakán szereztem diplomát. Diplomamunkám címe: A motivációs elméletek és a vezetői tevékenységek kapcsolata 2000-től az óvodai nevelés szakterületen közoktatási szakértőként is dolgoztam. Részt vettem a Megyei Közoktatási Fejlesztési Terv óvodai nevelésről szóló fejezetének elkészítésében. 2014-ben elkészítettem portfóliómat, 2015. január 01-től pedagógus II. fokozatba soroltak át. Egyéb tanfolyamok, továbbképzések: 1989-ben mentorképző tanfolyamon vettem részt az Óvóképző Főiskolán 1992-ben részt vettem a Pedagógiai Intézet által szervezett intézményvezetői tanfolyamon 1996-ban a Pedagógiai Intézet által szervezett Pedagógiai Programkészítő tanfolyamot végeztem el, amely segítette a helyi Nevelési Programunk megírását. 2001-be 60 órás számítástechnikai tanfolyamon vettem részt. 2008-ban a Gordon Kommunikációs Alaptréning 2009-ben Marketing, reklám és kommunikációs menedzser képzés 2011- ben ÁBPE továbbképzés I. A költségvetési szervek vezetői részére 2015-ben ÁPBE továbbképzés II. Teljesítményellenőrzés, hatósági jellegű képzés
37
2015-ben Intézményvezetők felkészítése az intézményi önértékeléshez, a tanfelügyeleti ellenőrzéshez ás a pedagógus minősítéshez kapcsolódó intézményvezetői feladatok ellátására Szakmai munkáim: 1985-ben
kerületi
testnevelés
munkaközösséget
vezettem
gyakorlati
bemutató foglalkozást tartottam óvodapedagógusok részére. 1986-ban városi szintű játékbemutatót tartottam a kerületi munkaközösségek számára Több ízben dolgoztam mentor óvónőként, segítve az Óvóképző Főiskola hallgatóinak szakmai, gyakorlati államvizsgájának értékelését. 1988-ban munkám elismeréseként Miniszteri Dicséretben részesültem. 1991-ben a Közoktatás Fejlesztési Alap pályázatán 200.000 Ft-ot nyertünk. 1992-ben a Soros Alapítvány pályázatán 50.000 Ft-ot nyertünk óvodánk környezetesztétikájának fejlesztésére. 1994-ben a NISZKA pályázatán mozgásfejlesztő eszközökre 50.000 Ft-ot nyertünk. 1998-ban a NISZKA újabb pályázatán nyertünk és 100.000 Ft értékben vásárolhattunk udvari játékot. 2003-ban a Hajdú-Bihar Megyei Közalapítvány pályázatán 530.000 Ft-ot nyertünk, amelyből három csoportszoba parkettáját újítottuk fel óvodánk „A” épületében.
38
2003-ban szintén a Hajdú-Bihar Megyei Közalapítvány pályázatán 197.200 Ft-ot nyertünk, amelyet gyermekszékek, gyermekbútorok és gyermek mozgásfejlesztő eszközök vásárlására fordítottuk. 2004-ben szakmai fejlesztés címén 321.000 Ft-ot kapott óvodánk, amelyet gyermekszékek, asztalok, illetve öltözőszekrények vásárlására fordítottunk. 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Közalapítvány pályázatán 380.000 Ft-ot nyertünk, amelyet gyermek öltözőszekrények vásárlására fordítottunk. 2006-ban Szakmai Informatikai fejlesztés címén 181.200 Ft-ot óvodai képességfejlesztő játékok vásárlására fordíthattunk. 2007-ben Szakmai Informatikai fejlesztés címén 217.000 Ft-ot költhettünk gyermek öltözőszekrények, tornapadok vásárlására. 2008-ban Szakmai Informatikai fejlesztés címén 183.600 Ft-ot 2009-ben Szakmai Informatikai fejlesztés címén 1.000.000 Ft-ot költhettünk el. Ebből gyermekasztalokat, gyermek öltözőszekrényeket, tornapadokat, és udvari mozgásfejlesztő játékokat vásároltunk. 1996 óta tagja vagyok a város Óvodavezetői munkaközösségének, ahol jól együttműködve segítséget nyújtunk egymásnak a vezetői feladataink megoldásában.
39
2013-ban és 2014-ben Óvodánk alapítványának 1%-os felajánlásából az óvodai
játszóudvar
folyamatos
fejlesztése
korszerű,
esztétikus,
mozgásfejlesztést elősegítő játékeszközökkel. Az Önkormányzat támogatása által 2016-ban szintén mozgásfejlesztő udvari játékok vásárlására kerül sor.
Debrecen, 2016.április 22.