IOANNES BAPTISTA PORTA: A MÁGIÁRÓL ÉS A BOSZORKÁNYOK REPÜLŐKENŐCSÉRŐL1
Giovanni Baptista Porta 1535-ben született Nápolyban, befolyásos nemes családban, és már kora ifjúságától kitűnt univerzális tehetségével. Elsősorban a matematika és a természettudomány érdekelte, ám irodalmi és nyelvi műveltsége is lenyűgözte kortársait. Saját állítása szerint a Magia naturalis első változatát már 16 évesen megírta és közzé tette (az első ismert kiadás azonban „csak” 1558-as). Portának jelentős szerepe volt olyan tudományos társaságok alapításában és működtetésében, mint az Academia degli Oziosi, az Academia dei Lincei vagy az Academia di Secreti (az utóbbit a Pápa parancsára fel kellett oszlatnia). Életét egyetlen - 1563-64-ben - Francia- és Spanyolországban tett utazása kivételével Nápolyban és Rómában töltötte. 1566-ban összeütközésbe került az inkvizícióval, és bár komoly baja nem esett, nagyjából húsz esztendeig semmit nem merészelt ezután publikálni. Ekkor is ártatlan témákkal merte csak kezdeni. 1583-ban jelent meg a gyümölcstermesztésről, illetve a fiziognómiáról szóló könyve (Pomarium és De humana physiognomia). Természettudományos és bölcsészeti munkái során túl 30 tragédiát és komédiát is írt. 1615. február 4-én, Nápolyban hunyt el. Porta rengeteg érdekes és különös munkát írt, így egy rejtjelkönyvet (De furtivis literarum notis, vulgo de ziferis libri V), egy gyönyörűen illusztrált és igen szórakoztató fiziognómiát (De humana phgysiognomia libri IV) egy növényismét (Phytognomica) egy sajátos jeltant (De occultis literarum notis, seu artis animi sensa occulte aliis significandi libri IV), egy optikát (De refractione), egy pneumatika-tant (Pneumaticorum libri), de írt könyvet a lepárlásról, az asztrológiáról, az erődítés művészetéről, saját kertjéről és egyebekről is. Az itt közölt részlet a korabeli természettudomány, a magia naturalis jellegzetes szövege. A kor szinte minden valamirevaló orvosa foglalkozott e különös tudományággal, amelyben babona keveredett pontos megfigyelésekkel, természettudományos kísérlet a hagyományból merített mesével, s amelyből végül is – egyebek közt - a kémia, a fizika és a biológia tudománya is sarjadt. VIII. Fejezet. A dolgoknak olyan, különböző, rejtett tulajdonságai, amelyek magából a formából erednek. A dolgoknak számos idioszünkrásziája, azaz rejtett tulajdonsága és hatása van, amely nem az elemi minőségekből, hanem magából a formából ered – mint mondtuk – s mivel innen ered, még kis anyagmennyiség esetén is nagy hatást képes kifejteni, noha ez az anyag elvének ellentmond. (Anyagból ugyanis több kell ahhoz, hogy nagyobb hatást fejthessen ki.) Az ilyen hatások azért rejtettek, mert egyszerű kísérletekkel nem ismerhetők meg. Ezért aztán a régi bölcsek úgy vélték, kell lennie valamiféle határnak, amelyen nem léphetnek túl gondolkodásukkal, hiszen számos olyan, rejtett energiával teli dolog rejlik a természet bugyraiban, aminek okait kutatni nem lehetséges, de amit nem is foghat fel az emberi értelem. Ezek a dolgok ugyanis a természet homálya és titkos fensége mélyén rejteznek, aki inkább csodálni, semmint megismerni szánta őket. Ezért mondhatta Theophrasztosz:2 „Az, aki 1
Porta, Ioannes Baptista Neapolitanus: Magiae naturalis sive de miraculis rerum naturalium libri IIII.. Antverpiae, In aedibus Ioannis Steelsii, 1562.1-5., 7-10., 85-86. 2
Theophrasztosz (Kr.e. 372-288) leszboszi születésű görög filozófus, Arisztotelész tanítványa és utóda a Lükeion vezetésében, a peripatetikus iskola megalapozója. Rengeteg művéből maradtak töredékek, ezek jelentős része természetfilozófiai munka, írt például egy könyvet a szagokról is.
mindenben értelmet keresgél, egyhamar nemcsak az értelmet, hanem a tudományt is szem elől veszíti.” Alexander Aphrodiszienszisz3 is kijelentette, hogy sok olyasmi létezik, aminek semmiképpen meg nem magyarázható, ami messze túl van az emberi értelem határain, amit csak a halhatatlan Isten, valamennyi dolog atyja és teremtője ismerhet, és ami – minthogy az elemek természetének és hatásainak felette áll - kísérletekkel egyáltalán nem ellenőrizhető. Ha pedig a régi tudósok rá is bukkantak egyre-másra, inkább csak bámulatból jegyezték föl számunkra, és nem is próbáltak magyarázatot adni rá. Nemcsak azt tartották csodálatosnak, ahogy egyes állatok létrejönnek, és ahogyan alakjukban és nagyságban különböznek egymástól, hanem azt is, hogy fajonként is olyan sokfélék, sőt egyedenként is mindegyiknek megvan a maga jellemző és egyedi tulajdonsága, amelynek következtében a többiektől eltérően viselkedik és cselekszik. Többet effélét fel is sorolunk példaként, ami talán tetszik majd és kedvére lesz az olvasónak…. A zsibbasztórájának például akkora a zsibbasztó ereje, hogy ha horogra akad, messziről is, még a szigonyon, horgon, zsinóron, nádon át is elzsibbasztja a halász tagjait. Bármelyik halat, még a leggyorsabbat is képes tetszése szerint megbénítani és megenni. Ha azonban a fejünkhöz érintjük, csillapítja és enyhíti fejfájást: Platón, Arisztotelész, Galénosz és Aelianus is bizonyítja, milyen sűrűn alkalmazták erre. A tengeri nyúl abban, aki ránéz, hányingert kelt, vagyis a látványa megkönnyíti a hányást, viszont a terhes asszonyoknál vetélést idézhet elő. A tengeri pasztinák uszonytüskéjénél a tengerben nincs semmi veszedelmesebb, ha beleszúrjuk egy eleven, zöldellő fába, azonnal elszárad tőle, viszont a fájós fogat képes kivetni a helyéből és a fájdalmát is csillapítani tudja. A babérba és a fügébe nem csap a villám, és nem tehet kárt a villámcsapás a tengeri tehén hátában, a hiéna bőrében, és a fehér szőlővesszőben sem: a hajósok ezért szokták a vitorláikat fehér szőlővesszőkkel felszerelni, nehogy megperzselje vagy leszakítsa őket a mennykő, sőt Octavius, azaz Augustus fehér szőlővel védte magát, Tiberius Caesar meg babérral, amelyet koszorúként viselt a fején, nehogy belécsaphasson a villám. A szőlőnek és a babérnak nemcsak villámelhárító hatása van, hanem egyenest vissza tudják fordítani a villám erejét: Tarcon is fehér szőlővesszővel kerítette be házát. A villámcsapott test ép marad, a régiek ezért a villámsújtottak holttestét nem hamvasztották, és nem is temették el, hiszen amúgy sem rothadtak el, hanem tartósan épségben maradtak. Ezért szerintünk meg kell róni azokat a költőket, akik arról írtak a verseikben, hogy az égi szekér kocsisa, Phaetón, miután villám sújtotta, egy völgybe hanyatlott alá és ott teste elrohadt. A rupex nevű madár látványától meggyógyul az epilepszia. A lizinkának (lysimachiának) meg akkora az ereje, hogy ha össze-összekapó igásállatok igájára rakjuk, megakadályozza köztük a háborúságot. Az ökörnyelvfű (Buglossum) nevű növény, borba áztatva úgy megnöveli a lelki vágyat, hogy emiatt euphrosianum-nak is nevezik. 4 A bazsalikom pedig, Theophrasztosz szerint nagyobb bőségben és gyorsabban növekszik, ha vetés közben átkozza és szidalmazza az ember. Azt hiszem, ez a hiedelem magyarázza, miért mondogatják mifelénk azt, hogy „Bazsalikomot vess!”. Sőt tán Persius is erre utalt a következő hexameterével: „cum bene discincto cantaverit ocima vernae”5 A rutának is ugyanígy használ, ha az ember ferde úton jut hozzá, ám a lopott ruta még jobban terem – legalábbis a régiek szerint. A zellernek meg az tesz jót, ha minél erősebben megtapossák. Az indiai adamáskő6 mindennél keményebb, ha azonban kecskebak vérébe 3 4 5
6
Alexander Aphrodisiensis (2.sz.) peripatetikus filozófus, főként Arisztotelész-kommentárjairól híres. Görögül euphroszűné vidámságot jelent. Persius IV. szatíra 22. sor. Muraközy Gyula fordításában: (Bp., Helikon, 1977.20.o.) „amíg nagy/ hangon zöldségét a pimasz szolgáknak ajánlja”. Szó szerint „míg a (kofa a) feltűrt ruhaujjú inasnak ajánlgatja kántálva a bazsalikomát”. Ezek szerint a kifejezés kétértelmű lehetett és azt is jelenthette, hogy a kofa a szolga anyját szidta. Adamáskő: mitikus kő, a neve a görög „adamadzó” ’sérthetetlen vagyok’ szóból ered. Állítólag a
áztatják, meglágyul és szétmállik. A rebarbara a nedvek közül egyedül az epét tisztítja, az aranka7 a fekete epét, az agaricum8 a nyirkot.9 Szintúgy csodálatraméltó dolgok azok a gyógymódok, amelyek gyógyító állatok kúráiból erednek: Például, hogy a kutya egy bizonyos fűvel meghánytatja magát, így tisztítja ki a gyomrát, az egyiptomi íbisz pedig gyógyít. A krétai kecskék, ha mérgezett nyíl találja őket és megsebesülnek tőle, dictamnus nevű növényt keresnek, és ha esznek belőle, a testük kiveti magából a nyilat. Bizonyos tengeri madarak, ha a csőrük kisebesedik cunilával10 gyógyítják magukat. A teknős, ha a megevett kígyó megfekszi a gyomrát, oreganóval hajtja ki magából a kígyómérget, és így teszi ellenállóvá magát a kígyóval folytatott harcban. Ha a medvék mandragorát ettek, nehogy a gyümölcs megárthasson nekik és belepusztuljanak, úgy védekeznek ellene, hogy hangyát esznek. A szarvas meg, ha ráébred, hogy mérgező eledelt fogyasztott, a cinara nevű növénnyel kúrálja magát. Az elefánt, ha véletlenül lenyelt egy kaméleont – aki ugyanolyan színű, mint a falomb, így lehetetlen észrevenni – a kaméleon mérge ellen úgy védekezik, hogy olívaolajat (oleastrumot) fogyaszt. A párduc, ha olyan mérget nyel, amelyet a vadászok a csalihúsra szórtak, nehogy belépusztuljon a mérgezésbe, emberi ürüléket keres, avval kezeli ki magát. A gerlék, a csókák és a rigók meg babérlevéllel. A galambok és a tyúkok, párnafüvet11 fogyasztva hajtják meg magukat. A fecskék mutatták meg, hogy a fecskefű jót tesz a látásnak, mert fiókáik beteg szemét kezelték vele… II. könyv XXVI. fejezet. A boszorkánykenőcs Bár sok babonaságot is hozzázagyválnak, az, aki alaposabban megvizsgálja, láthatja, hogy a boszorkányok kenőcse természetes módon hat, így hát, amit csak megtudtam róla, elmondom.
7 8 9 10 11
gyémántnál is keményebb kő. Cuscuta epithymum L. Az agaricum officinale gombafajta. Itt a klasszikus nedvelmélet nedveiről van szó! Cunila organoides L. Párnafű: Helxiné.
Boszorkányfőzet készítése. Fametszet Ulrich Molitornak a boszorkányokról írott, 1489-ben megjelent munkájából Kisgyermekek zsírját rézüstben, vízben kifőzik, majd azt, ami a kifőzés után az edény alján utoljára megülepszik, besűrítik, azután elteszik, vagy azon nyomban fölhasználják. Vadzellert, sisakvirágot, nyírfalevelet, és kormot kevernek hozzá. Egy másik elkészítései
módja pedig a következő: cukorgyökeret,12 kálmosgyökeret ötlevelű füvet, denevér-vért, nadragulyát és olajat kevernek össze – és hogy még mi mindent, arról elég nagy vita folyik – majd minden testrészüket bekenik vele, ám előbb a bőrüket úgy megdörgölik, hogy kipirosodjék, és a hő a felszínébe gyűljék, de ez ritkán következik be, mert a kenőcs hidegétől a bőr inkább összehúzódik. Hogy a húsukat fellazítsák, és megnyissák benne a pórusokat, zsírt is kennek rá, vagy olajjal helyettesítik a zsírt, hogy a nedvek ereje mélyre hatolhasson és a kenőcs erősebb és elevenebb hatású legyen: úgy vélem, az említett dörgölésnek kétségkívül ez lehet az oka. Ekképpen aztán úgy érzik, mintha - hisz erre vágynak a leginkább - a hold halovány fényében a levegőben repülnének, lakomákon, zenés mulatságokban, táncmulatságokban vennének részt, és csinos ifjakkal szeretkeznének. Képzeletük és az őket érő benyomások ereje olyan hatalmas ilyenkor, hogy agyuknak az a része, amelyet emlékezőnek neveznek, szinte teljesen megtelik efféle képzetekkel, már csak azért is, mert az effajta boszorkányok természetüknél fogva is igencsak hajlamosak a hiszékenységre, ezért a képzelgéseik úgy hatalmukba kerítik őket, hogy szellemük teljesen elváltozik, és éjjel-nappal semmi egyében nem jár az eszük. Ráadásul még fel is erősítik ezt a hatást, mert semmi mást nem esznek, csak betát, gyökereket, gesztenyét és zöldségféléket. Egyszer elhatároztam, hogy mindezt alaposabban is megvizsgálom – mert képtelen voltam eldönteni, vajon igaz-e a dolog – és rá is bukkantam egy megfelelő öregasszonyra. Az ilyen banyákat hívják a kuvikmadárhoz (latinul strix-hez) való hasonlatosságuk miatt strigáknak, vagyis boszorkányoknak: ők azok, akik éjjelente a bölcsőben ringó csecsemők vérét szokták szívni. Ez a boszorkány tehát teljesen önként ajánlatot tett arra, hogy rövid időn belül választ ad kérdéseimre. Mindenkit, aki csak felkért tanúként velem jött, velem együtt kiparancsolt tehát a szobájából, majd meztelenre vetkőzve valamiféle kenőccsel tetőtől-talpig erősen bekente magát. (Mi eközben az ajtó hasadékán keresztül lestük, mit csinál.) A bódító nedvek hatásától hamarosan összeesett, és mély álomba merült. Ekkor rátörtük az ajtót és alaposan elnáspángoltuk, de a bódulata olyan erős volt, hogy semmit sem érzett az egészből. Ekkor megint rázártuk az ajtót. A szer ereje lassanként enyhülni, oszladozni kezdett. Az öregasszony, magához térve bódulatából mindenféle zagyvaságot hordott össze: azt mondta tengereken és hegyeken kelt át, mikor pedig a szemére hánytuk, hogy hazudozik, továbbra is csak hajtogatta a magáét, hiába mutattuk a kék foltjait, makacsul kitartott az igaza mellett. De mit is higgyek mind e felől? Ezt majd máskor biztos lesz még módom taglalni, most viszont térjünk vissza eredeti tárgyunkhoz, hiszen máris eleget fecsegtünk. Annyit azonban mindenképp megjegyzek, nehogy a könnyelmű kísérletezgetők melléfogjanak: az ilyesmi nem mindenkinél zajlik ám ugyanúgy. A melankolikusok például - mivel szervezetük eleve igen hideg és fagyos, és ezért a kipárolgás bennük nem túl nagymértékű - látomásaikat általában pontosan felfogják, és el is tudják mondani.
Fordította: Magyar László András
Forrás: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény (Bp., 2009. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár)
12
Sium sisarum, esetleg békakorsó.
