ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT
INTÉZMÉNYI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2007. ÉV
Nyíregyháza, 2008. február 28.
1
I.)
Az intézmény feladatkörének, 2007. évi tevékenységének rövid ismertetése a./Alapítványok, közalapítványok támogatásáról „NÉ”
b./ Vállalkozási tevékenység végzéséről „NÉ”
c./ Intézmény munkatársainak lakásépítési, lakásvásárlási támogatásáról A mérlegben a dolgozóknak adott kölcsönök záró állománya 2.763 ezer Ft, mely 24 főt érint. A záró állományból 860 ezer Ft rövid lejáratú követelés. 2007. évben 1 fő kapott kölcsönt 200 ezer Ft értékben.
d./A számviteli politika 2007. évi módosításáról A számviteli politikához kapcsolódóan az alábbi módosításokat eszközöltük 2007. évben: - A regionális átszervezést követően intézményünk határidőre elkészítette számviteli politikáját, valamint annak részét képező szabályzatait. Év közben a számviteli politika módosítására nem került sor.
e.) Az intézménynél kötelező könyvvizsgálatra vonatkozó előírásról Intézményünk esetében nincs kötelező könyvvizsgálatra vonatkozó előírás, ezért a beszámoló könyvvizsgáló által nem kerül felülvizsgálatra. A HEFOP 1.1. intézkedés tekintetében a megyei projektek kötelező záró auditjára 2008. márciusában kerül sor.
f.) Az intézményi beszámolóban szereplő és a Magyar Államkincstár által nyilvántartott adatok egyezősége, eltérése Az intézményi beszámolóban szereplő adatok rendszerbeli eltérése a MÁK adataitól összesen 61.098 ezer Ft, melyből 61.097 ezer Ft az előző évi függő tételek rendezéséből, 1 ezer Ft pedig kerekítésből adódik. Az intézmény hibájából eltérés nem keletkezett, az előirányzatok egyezőek. g.) Vegyes rendeltetésű eszközök esetében az értékcsökkenés alaptevékenység és vállalkozási tevékenység közötti megosztásáról „NÉ”
2
II.) Az alaptevékenység változása és annak gazdálkodásra gyakorolt hatása 2007. január 1. napjával – az Állami Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 291/2006. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint a 14/2006. (XII.28.) SZMM rendelet alapján – a Hajdú Bihar Megyei Munkaügyi Központ, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ általános és egyetemes jogutódjaként létrejött az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ (továbbiakban ÉARMK), Nyíregyháza székhellyel. Az ÉARMK jogi személy, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv, ami 2007. március 30. napjáig központi szervezetből és három regionális kirendeltségből állt. 2007. március 31. napjával – az 53/2007. (III.28) Korm rendelet alapján - újabb szervezeti változás következett be, nevezetesen a regionális munkaügyi központ központi szervezete mellett létrejöttek a kirendeltségi szervezeti egységek (28 db), valamint a régióban működő 3 – Nyíregyházi, Debreceni és Szolnoki - kirendeltség és szolgáltató központ (KSZK). Ezt követően szervezeti változás nem történt. A regionális struktúra tervezése, és kialakítása során a Miniszter úr által jóváhagyott változattól eltérés nem történt, kivéve amit a jogszabály változása indukált, a regionális kirendeltségek megszüntetése, illetve kirendeltség és szolgáltató központ létrehívása. 2007. január 1. napjával, a regionális munkaügyi központ létrejöttével általános szabályként érvényesült, hogy a korábban megyei munkaügyi központ központi szervezeti egységei hatáskörébe tartozó feladatok a regionális munkaügyi központ központi szervezetének hatáskörébe kerültek, a kirendeltségek hatáskörébe tartozó feladatokat pedig a regionális kirendeltségek – majd 2007. március 31-e óta – a kirendeltségek, valamint kirendeltség és szolgáltató központok látják el. A regionális átszervezés folytán intézményünkben - saját hatáskörben - 3 fő létszám leépítésére került sor, melynek fedezetét a költségvetés céltartalékából leigényeltük. A regionális intézményi költségvetés elkészítésekor már tudott volt, hogy a személyi juttatások előirányzatán jelentős forráshiány mutatkozik, így az év első felében a kötelezően adandó juttatásokon túl, ezen rovaton kötelezettségvállalás nem történt. A 2107/2007. (VI.13.) Korm.hat. alapján az SZMM Igazgatás kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat maradványából az intézmény részére jóváhagyásra került 86.625 ezer Ft személyi és járulék előirányzat. A 2006. évi létszámcsökkentés 2007. évre áthúzódó többletkiadásainak fedezetére a 13/2007 (II.6.) kormányrendelet alapján intézményünk 120.784 ezer Ft, a 2006-2007. évi szervezeti és egyéb intézkedésekkel összefüggő, tervezettől eltérő személyi kifizetések fedezetére (2089/2007. (V.23.), 2128/2007. (VII.3.) kormány határozatok) 69.696 ezer Ft, a 197452/2007. SZMM levél alapján az intézményrendszer átstrukturálásával összefüggő likviditási hiány rendezésére 160.000 ezer Ft személyi és járulék előirányzatot kapott. A miniszter a 19745-13/2007-SZMM számú, az ÁFSZ intézményeinek jutalmazási keretének biztosítására 161.100 ezer Ft személyi és járulék forrást hagyott jóvá 2007. decemberében.
III.) Az előirányzatok alakulása- az előirányzatok és a pénzforgalom egyeztetése 1.) Kiadási-bevételi előirányzatok hatáskörönkénti módosításának alakulása, annak indoklása
3
a.) Módosítás Kormányzati hatáskörben Jogcím
Előirányzat
Teljesítés
(ezer Ft) Maradvány
Likviditási helyzet rendezésére Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék
160.000 121.200 38.800
160.000 121.200 38.800
-
“Prémiuméves programban fogl. tervezéséhez, bonyolításához Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék
17.106
17.106
-
12.958 4.148
12.958 4.148
2006. évi létszámleépítés 2007. évre áthúzódó költségei Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék
120.784
120.784
91.503 29.281
91.503 29.281
2006-2007. évben elrendelt szervezeti int. miatt Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
69.696
69.696
52.800 16.896
52.800 16.896
Főtisztviselői illetménykieg. Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
364 275 89
364 275 89
-
103.618 78.499 25.119
-
13. havi illetmény kieg. Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok ÖSSZESEN
103.618 78.499 25.119
471.568
471.568
-
-
-
b.) Módosítás fejezeti hatáskörben A felügyeleti szerv által kezdeményezett módosítások összege 2.188.290 ezer Ft volt, melyből jelentős részt, 2.066.729 ezer Ft-ot a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás tett ki. A fennmaradó 121.561 ezer Ft az alábbi tételekből tevődik össze:
4
Fejezeti kezelésű előirányzatok elszámolása:
Jogcím
Előirányzat
Teljesítés
(ezer Ft) Maradvány
Állásbörzék szervezéséhez Dologi kiadások
1.550
1.550
-
PK, PSTAT, HUSZ programok működtetésére Dologi kiadások
4.000
4.000
-
Hajdúhadházi kirendeltség Bontási, engedélyezési terv Intézményi beruházás
3.780
1.404
Regionális átszervezés 2007. évi többletkiadása Dologi kiadások
3.782
3.782
-
Hajdúhadházi kirendeltség kivitelezésére Intézményi beruházás
24.449
-
24.449
Debreceni kirendeltség felújítására Intézményi beruházás
84.000
-
84.000
121.561
10.736
ÖSSZESEN
2.376
110.825*
* a maradvány kötelezettségvállalással terhelt.
c.) Módosítás intézményi hatáskörben
Az intézményi hatáskörű előirányzat módosítások az összes módosítás 43,45 %-át tették ki, az előző évi maradvány igénybevételéhez, a HEFOP 1.1. program bonyolításához, illetve az egyéb többletbevételekhez kapcsolódtak és értékük 2.044.488 ezer Ft volt.
d.) A főbb kiadási tételek, illetve az előirányzat-maradvány feladatteljesítéssel összefüggő alakulása
5
a. Maradványok alakulása A kiadási megtakarítások értéke 2007. évben 622.892 ezer Ft volt, ezt csökkenti a bevételi lemaradás -23.455 ezer Ft-tal, az így a keletkezett előirányzat-maradvány 599.437 ezer Ft. Ezt az összeget növeli az előző évi, tárgyévre jóváhagyott előirányzat-maradvány 2.615 ezer Ft összegben. A központi költségvetés központosított bevételét képező összeg 2 ezer Ft, így a felhasználható előirányzatmaradvány 602.050 ezer Ft. Ebből 602.045 ezer Ft kötelezettségvállalással terhelt, míg 5 ezer Ft kötelezettség vállalással nem terhelt előirányzat-maradvány. A 2007. évi módosított kiadási megtakarítás összetételét a következő táblázat mutatja: (ezer Ft) Megnevezés Módosított Teljesítés Eltérés előirányzat Személyi juttatások 2.883.869 Munkaadókat terh. jár. 883.906 Dologi és egyéb kiad. 1.329.216 Felhalmozási kiadások 303.711 Pénzeszközátadások 2.962.044 Összesen: X Bevételi lemaradás X Különbség X Előző évi maradvány X Központi költségvetésnek X Felhasználható előir. X
2.752.468 798.602 1.200.842 86.980 2.900.962 X X X X X X
131.401 85.304 128.374 216.731 61.082 622.892 - 23.455 599.437 2.615 2 602.052
A kötelezettségvállalások részletezve: Személyi juttatások -
-
2007. decemberében kifizetett jutalomból, teljesítményhez kötött jutalomból, megbízási díjakból levont járulékok, elhunyt dolgozó juttatásai stb. (114.101 ezer Ft) Európai uniós projektek maradvány (17.779 ezer Ft)
Munkaadókat terhelő járulékok -
Jutalom, teljesítményhez kötött jutalom, megbízási díjak, elhunyt dolgozó juttatásai stb. után fizetendő járulékok (78.365 ezer Ft) Európai uniós projektek maradvány (7.063ezer Ft)
Dologi kiadások -
Irodaszerek, számítástechnikai segédanyagok, nyomtatók, monitorok, iratmegsemmisítők, bútorok stb. beszerzések megrendelései (45.221 ezer Ft) Európai uniós projektek maradvány (83.595 ezer Ft)
6
Intézményi beruházási kiadások -
-
Hajdúhadházi kirendeltség építésére, valamint a Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ felújítására vonatkozó ajánlattételi felhívás előzetes kötelezettségvállalásai (182.464 ezer Ft), valamint ezen munkálatokhoz kapcsolódó szakértés, tervezés megrendelései (3.636 ezer Ft), Használt és új gépkocsik beszerzésére irányuló ajánlattételi felhívás valamint szerződés (17.525 ezer Ft) Számítógépek, nyomtatók, fénymásolók, videokamera beszerzése (13.106 ezer Ft) b. Személyi juttatások, létszám alakulása
A személyi juttatás módosított előirányzata 2.883.869 ezer Ft, a teljesítés 2.752.468 ezer Ft volt. A személyi juttatások előirányzaton már a költségvetés tervezésekor jelentős forráshiányt mutattunk ki. Ez részben a regionális átszervezést megelőző, a megyék eltérő helyzetéből adódott. Az év során visszapótlásra került a 2006. évi létszámcsökkentés 2007. évi többletkiadásainak fedezetére 91.503 ezer Ft, továbbá a 2006-2007. évi szervezeti és egyéb intézkedésekkel összefüggő, tervezettől eltérő személyi kifizetések fedezetére 52.800 ezer Ft, valamint az intézményrendszer átstrukturálásával összefüggő likviditási hiány rendezésére 121.200 ezer Ft. A 2107/2007. (VI.13.) Korm.hat. alapján az SZMM Igazgatás kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat maradványából az intézmény részére jóváhagyásra került 65.625 ezer Ft személyi előirányzat. A költségvetés céltartalékából a 2117/2007. (VI.25.) kormányhatározat alapján leigényeltük a 2007. év után járó 13. havi illetmény ½-ed részét 78.499 ezer Ft összegben. A miniszter a 19745-13/2007-SZMM számú, az ÁFSZ intézményeinek jutalmazási keretének biztosítására 122.000 ezer Ft személyi forrást hagyott jóvá 2007. decemberében. A rendszeres személyi juttatásoknál keletkezett bérmegtakarítást a nem rendszeres személyi juttatások pótlására használtuk fel. A nem rendszeres személyi juttatásokon belül 93.990 ezer Ft volt a normatív jutalom összege, mely a rendszeres személyi juttatásokhoz viszonyítva 4,3 %-ot tett ki. A teljesítményhez kötött jutalom összege 12.986 ezer Ft volt. 2007. évben lehetőség nyílt a ruházati költségtérítés törvényi lehetőségek szerinti maximális mértékű (200 %) kifizetésére, mintegy 50.931 ezer Ft értékben. Üdülési hozzájárulásban is részesítette intézményünk dolgozóit (65.500 Ft/fő), a hozzájárulás összege 47.332 ezer Ft volt. A kifizetett étkezési hozzájárulás (döntő többségében a melegétkeztetés igénybevételével) összege meghaladta a 89 millió Ft-ot. A bérmegtakarítás terhére valamennyi dolgozónk számára biztosítottuk a költségtérítést (2000 Ft/fő ) a bérnek pénzintézetnél nyitott bankszámlára törvény által kötelezően előírt átutalásából adódó többletköltségek megtérítésére.
7
A kifizetett jubileumi jutalom összege meghaladta a 67 millió Ft-ot. Az állományba nem tartozók juttatásai több mint 66 millió Ft-ot tettek ki, melynek jelentős részét a 2006. évbe felmentettek 2007. évre áthúzódó járandóságai (felmentési illetmény, végkielégítés) tették ki. Az intézmény 2007. évi engedélyezett létszámkerete 674 fő, átlagos statisztikai állományi létszáma 707 fő, melyből 703 fő köztisztviselő, 4 fő munka törvénykönyve alá tartozó dolgozó. 5 fő köztisztviselő foglalkoztatására részmunkaidőben került sor. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében 2007-ben az előző évhez hasonlóan folytatódott a foglalkoztatás. A program keretében 35 fő határozott idejű (2007. december 31-ig szóló) köztisztviselői kinevezéssel rendelkező munkatárs foglalkoztatására került sor.
c. Munkaadókat terhelő járulékok A munkaadókat terhelő járulékok teljesítése folyamatos volt, befizetési kötelezettségeinknek mindig eleget tettünk. Év végére 30 millió Ft-os járulék többletünk keletkezett, melyet a beruházási kiadások pótlására használtunk fel.
d. Dologi kiadások A dologi kiadásokon belül a működéshez szükséges beszerzéseinket a takarékos gazdálkodás jellemezte. Az összes dologi és egyéb folyó kiadásainkból a jelentősebb részt (98,0%) a dologi kiadások képviselték. Ezen belül a készletbeszerzések 195, a kommunikációs szolgáltatások 74, a szolgáltatási kiadások 347 és a kiküldetési, reprezentációs, reklámkiadások pedig 48 millió Ft-ot tettek ki. A dologi kiadások közül 2007. évben az alábbi tételek nagyságrendje számottevő: -
Telefonköltség 43 millió Ft, Adatátviteli célú távközlési díj 23 millió, Szakmai anyagok beszerzése 34 millió Ft, Bérleti díjak 111 millió Ft, Egyéb üzemeltetés 101 millió Ft.
Év végén 80 millió Ft átcsoportosítására került sor dologi előirányzatból beruházás előirányzatra.
8
e. Ellátottak pénzbeli juttatásai Az ellátottak pénzbeli juttatásai 2007. évben 85.650 ezer Ft volt, mely a HEFOP 1.1. intézkedésével kapcsolatos központi program keretében folyósított, képzéshez kapcsolódó megélhetési támogatást, szállásköltséget és útiköltséget tartalmazza.
f. Támogatások, támogatásértékű kiadások, pénzeszközátadások A társadalom- szociálpolitikai juttatások összege meghaladta a 2.064 millió Ft-ot, melyből 2.044 millió Ft volt a megváltozott munkaképességűek bértámogatásával kapcsolatos kifizetés, 20 millió Ft pedig a HEFOP 1.1. központi program keretében folyósított támogatás. Az államháztartáson kívüli pénzeszköz átadás 750 millió Ft-ot tett ki. Ez utóbbi szintén a HEFOP 1.1. központi program keretében került kifizetésre.
g. Kamatkiadások „NÉ”
h. Intézményi beruházási kiadások Az intézmény eredeti előirányzata 43.800 ezer Ft volt, mely az év során 301.767 ezer Ft-ra módosult, pénzügyileg pedig 85.036 ezer Ft realizálódott. Az eredeti költségevési előirányzatunk 17.700 ezer Ft épülettel kapcsolatos beruházási pénzeszközt tartalmazott. Az előző évi maradvány 18.975 eFt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ által 2006. évben kötött szerződés alapján a Csengeri Kirendeltség épületének beruházásával kapcsolatos munkálatokat és a JászNagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ által 2006. évben kötött adásvételi szerződés alapján a Kunszentmártoni Kirendeltség épületének 97 m2-rel történő bővítését tartalmazta. A maradvány 2007. évben teljes egészében felhasználásra került. A Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ Debrecen, Piac u. 42-48. sz. alatti irodaépületének beruházási munkálataira az ÁFSZ fejlesztési program 84.000 eFt forrást biztosított, melyet az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ a saját költségvetéséből és a dologi előirányzatából történt átcsoportosítások által 74.000 ezer Ft forrással kiegészítve 2007. év decemberében előzetes kötelezettségvállalásként közbeszerzési eljárást indított (az eljárás becsült értéke nettó 165.000 eFt). A beruházási munkálatok egész épületben nyílászárók, burkolatok, világítótestek cseréjét, festést, mázolást, vizesblokk és elektromos hálózattal kapcsolatos munkálatokat és az elavult lift teljes körű cseréjét tartalmazzák. A közbeszerzési eljárás dokumentációjának költségvetési kiírásának módosítása céljából 108 ezer Ft 2007. év során pénzügyileg teljesült. A közbeszerzési eljárásban és a beruházásban közreműködő műszaki, tűzjelző és lift
9
szakértő díja összesen 660 ezer Ft, mely a kivitelezési szerződés aláírását követően, 2008. évben kerül kifizetésre. A Hajdúhadházi Kirendeltség épületének bontási és építési költségeire az ÁFSZ fejlesztési program az ÉARMK részére 2007. évre 24.449 ezer Ft összegben forrást biztosított, mely forrást előzetes kötelezettségvállalásként 2007. év decemberében közbeszerzési eljárást indított nettó 74.000 eFt értékben. Az ÁFSZ fejlesztési program a Hajdúhadházi Kirendeltség épület bontási-, építési- és kivitelezési terveinek elkészítésére tárgyában kötött szerződésre való tekintettel 3.780 ezer Ft értékben szintén biztosított forrást, melyből 1.404 eFt került kifizetésre a bontási- és építési engedélyezési tervek teljesítése után, a fennmaradó 2.376 ezer Ft 2008. évben kerül kifizetésre a kiviteli tervek elkészítését követően. Az építési és kiviteli tervek elkészítéséhez az ÉARMK talajmechanikai szakvéleményt és geodéziai felmérést készíttetett összesen 310 eFt összegben, melynek kifizetése 2007. évben megtörtént. A közbeszerzési eljárásban és a beruházásban közreműködő műszaki szakértő díja 600 ezer Ft, mely a kivitelezési szerződés aláírását követően, 2008. évben kerül kifizetésre. A Nyírbátori Kirendeltség épületének csapadékelvezetése és udvarának térburkolása beruházási munkálataira 7.091 eFt összegben történt kifizetés. A 2007. év során végzett beruházási munkálatok műszaki ellenőri költségei 495 eFt összegben kerültek kifizetésre. Térítésmentes átadások-átvétel: Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség részére a Debrecen, Piac u. 42-48. sz. alatti ingatlan 1824/3237-ed tulajdoni hányada (összesen 752,29 m2 nagyságú terület) vagyonkezelői joga 2007. szeptember 17-én átruházásra került, mely jogügyletnek költség kihatása nem volt. A korábban Hajdúszoboszló Város Önkormányzata által határozatlan idejű ingyenes használatba adott Hajdúszoboszlói kirendeltség épületét (Hajdúszoboszló, Dózsa Gy. u. 14. szám) Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának képviselő-testülete ingyenesen a Magyar Állam tulajdonába adta, mely jogügylet 2007. október 29-én kötettett meg és költségkihatása nem keletkezett. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság részére a Debrecen, Szent Anna u. 36. sz. földszint 3. alatti ingatlan vagyonkezelői joga 2007. november 12-én átruházásra került, mely jogügyletnek költség kihatása nem volt. A tárgyév során jelentős összeget fordítottunk gépek, berendezések vásárlására (52.521 ezer Ft értékben), többek között számítógépeket, fénymásolókat, faxokat vásároltunk. A törökszentmiklósi és nyíregyházi kirendeltségeinken ügyfélbehívó rendszer kiépítésére került sor. A debreceni kirendeltségen a gázkazánok elavultsága miatt szükségessé vált cseréjük. Az elsősorban a számítástechnikai eszközökhöz tartozó immateriális javak bruttó értéke 4.134 ezer Ft.
10
i. Felújítás Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ eredeti költségevési előirányzata felújítási pénzeszközöket nem tartalmazott. Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Debrecen, Piac u. 42-48. sz. alatti épületén 2006. év során végzett felújítási munkálatainak műszaki ellenőri költségei 2006. évi pénzmaradványként 1.403 eFt összegben 2007. év során került kifizetésre. Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ Debrecen, Piac u. 42-48. sz. alatti irodaépületének beruházási munkálataira felújításként került kifizetésre a közbeszerzési eljárás költségvetési kiírásának és statikai szakvélemény elkészíttetése 540 eFt összegben. j. Kölcsön nyújtása, törlesztése 2007. évben 1 munkavállaló igényelt lakásfelújításra 200 ezer Ft értékben.
és
kapott
munkáltatói
kölcsönt
e.) Az intézményi bevételek alakulása Az elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszközünk 3.921.974 ezer Ft volt, mely 348.174 ezer Ft-tal több az eredeti előirányzatnál. A többlettámogatás a következő főbb tételekből tevődött össze: Előirányzat módosítás jogcíme
Előirányzat módosítás összege eFt
Köt.vállal terhelt maradvány
Köt.vállal nem terhelt maradvány
Munkaügyi Tanács költségeinek fedezetére a MAT 32/2007. (V.2.) számú határozata alapján Kirendeltségenként szervezett állásbörzék költségei fedezetére a 13/2007. (III. 28.) SZMM rendelet alapján A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. Törvény alapján az MPA képzési alaprésze központi keretéből 2/2007. (I.3.) MAT határozat alapján az MPA foglalkoztatási alaprésze 2007. évi központi keretének működési költségei terhére a központi munkahelyteremtő pályázati program működési költségeire az
19.428
7.135
-
1.550
-
-
8.951
5.341
-
3.759
-
-
11
igényelt támogatási összeg 0,5%-a A MAT 36/2006. (V.3.) határozata alapján ROMA foglalkoztatás szervező menedzser határozott idejű foglalkoztatására az MPA Foglalkoztatási Alaprész központi keretéből PK, PSTAT, HUSZ programok működtetésére a 4952/2007-4300. számú együttműködési megállapodás alapján (I. ütem) Pályaválasztási Kiállítások elnevezésű 2007. évi központi program megvalósítására kapott pénzösszeg az 5076-48/2007. SZMM iktatószámú támogatási szerződés alapján Az MPA rehabilitációs alaprész 2007. évi központi kerete terhére a 20/2007. (Mü.K. 7.) SZMM utasítás 1.2. „Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat PR programjai a megváltozott személyek foglalkoztatási szintjének növelése” elnevezésű pontja alapján biztosított forrás Az ÁFSZ intézményeinek jutalmazási keretének biztosításához szükséges többletforrás Az MPA rehabilitációs alaprész 2007. évi központi kerete terhére a 20/2007. (Mü.K.7.) SZMM utasítás „1.1. Központi PR program a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási szintjének növelésére” elnevezésű pontja alapján biztosított forrás EU által el nem fogadott költségek fedezetére biztosított forrás a 88975/2007-SZMM iktatószámú Megállapodás alapján PK, PSTAT, HUSZ programok működtetésére a 4952/2007-4300. számú együttműködési megállapodás alapján (II. ütem) Az ÁFSZ működtetésének kiegészítése fejezeti kezelésű előirányzat terhére a régiós átszervezéssel kapcsolatban 12
194
-
-
2.000
-
-
17.000
-
-
7.000
795
-
161.100
-
-
2.940
-
-
2.100
1.580
-
2.000
-
-
3.782
-
-
felmerült 2007. évi többlet dologi kiadások finanszírozására Előirányzat átcsoportosítás saját hatáskörben (dologiból beruházás a 147. bizonylat sorszámú EG-031I. alapján) Előirányzat átcsoportosítás saját hatáskörben (járulékból beruházás a 146. bizonylat sorszámú EG-03I. alapján) Működés összesen: Munkaügyi Tanács költségeinek fedezetére a MAT 32/2007. (V.2.) számú határozata alapján A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. Törvény alapján az MPA képzési alaprésze központi keretéből kapott forrás ÁFSZ fejlesztési program terhére a Hajdúhadházi kirendeltség bontási, engedélyezési és kiviteli tervek költségeinek fedezetére ÁFSZ fejlesztési program terhére a Hajdúhadházi kirendeltség bontási, és építési munkálatainak finanszírozására Az ÁFSZ fejlesztési program terhére a Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ irodaháza felújítási munkálatainak finanszírozására Előirányzat átcsoportosítás saját hatáskörben (dologiból beruházás a 147. bizonylat sorszámú EG-031I. alapján) Előirányzat átcsoportosítás saját hatáskörben (járulékból beruházás a 146. bizonylat sorszámú EG-03I. alapján) Felhalmozás összesen:
-80.000
-
-
-30.000
-
-
121.804 3.572
14.851 -
-
570
-
-
3.780
2.376
-
24.449
24.449
-
84.000
84.000
-
80.000
80.000
-
30.000
30.000
-
226.371
220.825
-
Az átvett pénzeszközből 3.664.703 ezer Ft a működési célú, 257.271 ezer Ft pedig a felhalmozási célú kiadásainkat érintette. Az intézményi működési bevételekre eredetileg 4.800 ezer Ft volt előirányozva az egyéb saját bevételekből.
13
Ezzel szemben a bevételek teljesítése 16.811 ezer Ft-ot tett ki, melynek jelentős részét a továbbszámlázott szolgáltatásokból befolyó bevételek teszik ki 10.421 ezer Ft összegben. Igazgatási szolgáltatási díjakból származó bevétel 1.608 ezer Ft, a rendbírságból befolyó bevétel 142 ezer Ft.
IV.) Az immateriális javak és tárgyi eszközök állományának alakulása 1.) Immateriális javak Az elmúlt évben 4.134 ezer Ft értékben került beszerzésre szoftver, számítástechnikai eszközök beszerzéséhez kapcsolódóan. Térítésmentes átvétel, selejtezés nem történt, az egyéb növekedés összege 930 ezer Ft, az egyéb csökkenés 20 ezer Ft.
2.) Ingatlanok Az ingatlanok bruttó értéke 30.325 ezer Ft-tal nőtt, melyből 18.975 ezer Ft a 2006. évi pénzmaradvány felhasználása. (csengeri kirendeltség beruházási munkálatai, kunszentmártoni kirendeltség épületrész vásárlása). A fennmaradó rész a debreceni kirendeltség és szolgáltató központ, valamint a hajdúhadházi kirendeltség építési beruházásainak tervezési, szakértési költségeit tartalmazza. A nyírbátori kirendeltség csapadékvíz elvezetésének költségei 7.091 ezer Ft-ban kerültek kifizetésre. Térítésmentes átvételre kerültek a HEFOP 1.2. program keretében a berettyóújfalui, valamint debreceni kirendeltségek épület beruházásai, valamint Hajdúszoboszló Város Önkormányzatától a meglévő, de eddig ingyenes használatunkban lévő kirendeltségi épület és telek (bruttó 61.686 ezer Ft értékben). Térítésmentesen átadtuk a Debrecen Piac u. 42-48. szám alatti épületünk egy részét az OMMF Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelősége részére 45.560 ezer Ft értékben, továbbá a Debrecen Szent Anna u. 36. szám alatti épületünket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóságnak buttó 15.791 ezer Ft összegben. A Debrecen Piac u. 54. szám alól történő kiköltözésünket követően az ingyenesen használt felületet visszaadásra került a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részére. 3.) Gépek, berendezések, felszerelések A bruttó érték 52.521 ezer Ft-tal nőtt a beszerzések következtében, ebből jelentős részt képviseltek a számítástechnikai eszköz beszerzések, továbbá kirendeltségeinkre fénymásolókat, faxokat, ügyfélbehívó rendszereket vásároltunk. A térítésmentes átvételre nem került sor. Év közben sor került az eszközök selejtezésére 55.128 ezer Ft értékben. Térítés mentesen 5.258 ezer Ft összegben adtunk át eszközöket. Egyéb csökkenés 1.928 ezer Ft összegben történt, mely főkönyvi számlák közötti rendezésből, a billentyűk, egerek kisértékű tárgyi eszközzé történő átminősítéséből adódik.
14
4.) Jármű A tárgyévben ezen a rovaton jelentős esemény nem történt.
5.) Értékcsökkenés Az értékcsökkenés számítása a 249/2000. (XII.24.) Korm. Rendelet 30. §-a (2) bekezdésében előírt leírási kulcsok alapján történt a tényleges használatnak megfelelően, időarányosan.
V.) Tulajdoni részesedés „NÉ”
VI.) A követelések és kötelezettségek állományának alakulása 1.) Követelések állományának alakulása A követelésállományunk az elmúlt évben a következők szerint alakult: Megnevezés Adott kölcsön Adósok Vevők Egyéb rövid lej.köv. Összesen
2006. évi állományi érték 2.730 324 494 3.447 6.995
(ezer Ft) 2007. évi állományi érték 1.903 24.444 1.623 1.402 29.372
Az egyéb rövid lejáratú követelések soron kimutatott 1.402 ezer Ft-os követelés a dolgozóknak lakásépítésre, vásárlásra adott kölcsönök rövidlejáratú – tárgyévet követő évi - visszatörlesztéseinek összegéből, a munkavállalókkal szembeni követelésekből, valamint egyéb különféle követelésekből tevődik össze. Az adósok mérleg soron szereplő 24.444 ezer Ft a rendbírság követeléséből, a rehabilitációs bértámogatás visszaköveteléséből, valamint a HEFOP 1.1 intézkedés kapcsán visszakövetelt támogatások állományából adódik. A vevők soron kimutatott 1.623 ezer Ft a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak továbbszámlázott működési szolgáltatásokhoz kapcsolódó, tárgyévben meg nem térülő összegét tartalmazza.
2.) Kötelezettségek állományának alakulása A kötelezettségek alakulása: Megnevezés
2006. évi állományi érték
Egyéb hosszúlejáratú Szállítók Egyéb rövidlejáratú Egyéb passzíva
80.214 973.052 15
(ezer Ft) 2007. évi állományi érték -. 25.345 1.611.453 -
Összesen
1.053.266
1.636.798
Az egyéb rövidlejáratú kötelezettségek között mutattuk ki a HEFOP 1.1. program támogatási program előlege miatti kötelezettséget 1.609.992 ezer Ft értékben, továbbá a HEFOP 1.1. program szabálytalan kifizetések miatti kötelezettségét 546 ezer Ft értékben, valamint a munkavállalókkal szembeni kötelezettségek összegét 915 ezer Ft értékben.
VII.) A befektetett eszközök, követelések, készletek és értékpapírok értékvesztésének alakulása „NÉ”
VIII.) Az immateriális javak, tárgyi eszközök és tartós tulajdoni részesedést jelentő befektetések értékhelyesbítésének alakulása „NÉ”
IX.) A kötelezettségvállalások állományának alakulása 1.) Intézményi előirányzatok Az intézmény összes törvény szerinti kiadásának módosított előirányzata 2007. évben 8.362.746 ezer Ft volt. Az előző évek kötelezettségvállalásából a tárgyévi kötelezettségvállalás nyitó állománya megegyezik az előző évi maradvánnyal (895.307 ezer Ft). A tárgyévi előirányzat terhére vállalt tárgyévi kötelezettség 6.847.162 ezer Ft. Az előző évi kötelezettségvállalás (895.307 ezer Ft) állományából 2.615 ezer Ft nem teljesült a tárgyévben pénzügyileg. A pénzügyileg nem teljesített előző évi és tárgyévi kötelezettségvállalás év végi állománya (602.052ezer Ft) megegyezik a módosított kiadási megtakarítások összegével. Korrekcióként került feltüntetésre a 20.840 ezer Ft-os működési bevételi lemaradás. Így a tényleges maradvány 602.050 ezer Ft, melyből 602.045 ezer Ft a kötelezettségvállalással terhelt, míg 5 ezer Ft a kötelezettséggel nem terhelt maradvány. Az előirányzatok tartalmazzák még a HEFOP1.1., Intézkedés, valamint egyéb európai uniós programok (ROP, EQUAL) keretében átvett pénzeszközt is (822.400 ezer Ft). A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program célja a regisztrált munkanélküliek és a munkaerő-piacról kiszorult inaktív népesség munkaerő-piaci pozíciójának erősítése, esélynövelés a munka világába történő be-, illetve visszakerülésére, a társadalomtól leszakadó szociális és etnikai rétegeinek felzárkóztatása, valamint a munkahely megszerzésének elősegítése.
16
A HEFOP 1.1 intézkedése keretében meghatározott feladatok teljesítésére, az Európai Szociális Alap és hazai társfinanszírozás által biztosított összeg szolgál. A HEFOP 1.1 intézkedés regionális eredményei: A 2007. december 31-i állapot szerint a mutatók mind számaikban, mind arányaikban jelentősen meghaladják a tervezett értékeket, s figyelembe véve, hogy sok esetben a 180 napos hatásvizsgálat eredményének mérésére csak 2008. II. negyedévében fog sor kerülni, további kedvező elmozdulás valószínűsíthető. A számszaki eredmények mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az egyéni sikerek jelentik az érintett családok, a munkáltatók, a munkaügyi szervezet sikereit is, melyhez minden résztvevő erejéhez mérten hozzájárult.
Megvalósult
Regionális összegzés
Tervezett
Megvalósult
SzabolcsSzatmárBereg megye Tervezett
Megvalósult
Tervezett
Megvalósult
Tervezett
Hajdú-Bihar Jász-Nagykunmegye Szolnok megye
Piacképes szakképesítés biztosítása érdekében képzési támogatásban részesülők száma (fő):
1 812
934
1 515
4 261
Képzés alatti megélhetést biztosító támogatásban részesülők száma (fő):
1 584
837
1 454
3 875
1 274
1 067
1 790
4 130
265
71
62
398
4 266
3 013
6 021
13 300
1 267
895
2 483
4 645
Elhelyezkedést szolgáló munkagyakorlat szerzési támogatásban részesülők száma (fő): Kezdő vállalkozások segítése érdekében nyújtott vállalkozóvá válási támogatásban részesülők száma (fő): A program sikerességét elősegítő munkaerő-piaci szolgáltatások esetszáma (eset): A programban maradást elősegítő mentori szolgáltatások (fő): A programba bevontak száma (fő): A programot sikeresen befejezők száma (fő):
1850
3 451
1 200
1 584
2 278
2 829
5 328
7 864
1480
3 029
960
1 487
1 822
2 581
4 262
7 097
A programot pozitív kimenettel zárók száma (fő):
740
2 048
480
1 268
911
1 834
2 131
5 151
A program befejezését követően a 180. napon foglalkoztatottak száma (fő):
493
1 349
320
940
607
970
1 420
3 259
A program teljes költségvetése (Ft): A program célkitűzéseinek elérése érdekében felhasznált forrás (Ft):
2 218 050 690
1 419 394 007
2 692 234 665
6 329 679 362
2 184 577 252
1 364 715 751
2 640 376 171
6 189 669 174
17
2.) EU-s támogatással megvalósuló programok „NÉ”
X.) A feladatmutatók állományának alakulása „NÉ”
XI.) Letéti számla pénzforgalma „NÉ”
XII.) A központi költségvetésből és egyéb forrásból folyósított ellátások részletezése „NÉ”
XIII.) Befizetési kötelezettség teljesítése A munkaadókat terhelő járulékok teljesítése folyamatos volt, befizetési kötelezettségeinknek mindig eleget tettünk. A bevételek utáni befizetési kötelezettségünknek év közben, az alábbiak szerint folyamatosan eleget tettünk:
Megnevezés
Hatósági jogkör Áru- és készletért. Egyéb sajátos bev. Továbbszámlázott Bérleti díj bevétele Alkalmazottak tér. Egyéb kártérítés Tanulói térítések Kamatbev. Műk.c.pénz.átv. ÖSSZESEN
Űrlap sora: 04 05 07 08 09 11 12 13 21 30
Teljesített összeg:
1.750.000.66.650.1.851.184.10.420.678.856.475.628.930.588.001.27.397.2.537.618.000.16.809.852.-
Befizetési köt. mértéke: 5% 5% -
18
Befizetett összeg:
3.333.42.824.46.157.-
44.144,- Ft átutalásra került a fejezeti befizetési számlára 2007. fennmaradó összeg befizetésére 2008. első negyedévében kerül sor.
december
Nyíregyháza, 2008-02-28.
Miskó Istvánné főigazgató
Simonné Hábencius Gizella gazdasági főigazgató-helyettes
19
20-ig, a