„Inkább az allergia, mint a rinocéroszbőr” Beszélgetés Révész Sándorral Néhány évvel ezelőtt pár ember összetalálkozott itt a neten, egy akkor még nem hivatalos Piramis oldalon. Beszélgettek zenéről, koncertekről, a Piramisról és persze a nagy közös álomról, amiben néha nagyon hittek, máskor beszélni sem mertek róla... Egy video anyagot keresve én is rájuk találtam. A neten kívül személyesen is szerettük volna megismerni egymást, így később alakulni kezdett az első találkozó, amit a szervezők azzal tettek még különlegesebbé, hogy meghívták Révész Sándort. A találkozó 2004. november 20-án valósult meg. Bensőséges, beszélgetősismerkedős estét töltöttünk együtt, s néhányan azóta is tartjuk a kapcsolatot. Közben az álom valóra vált, újra láthattuk színpadon a Piramist. A koncert óta sokféle hírt, jó és rossz véleményt egyaránt olvashattunk a zenekarról. Néhány nappal ezelőtt Sándor megkeresett telefonon és megbeszéltünk egy találkozót. Azt kérte, közvetítsem az általa elmondottakat számotokra, hogy megismerhessétek az ő álláspontját is a történtekről. Lejegyeztem tehát ezt a beszélgetést, mindazt amit a koncertek előtti és utáni történtekről Sándor elmondott. (Kiegészítésként nyomtatásban megkaptam a koncertet szervező produkciós iroda ügyvezetőjével folytatott levelezésüket, illetve létezik egy hangfelvétel az érsekújvári koncertről.) – Kezdjük talán a legfontosabbal: hogy van a lábad, meggyógyultál? – Hála Istennek néhány hete már mankók nélkül, a saját cipőmben járok, nem gipszben vagy a speciális orvosi csizmában, amit 12 hétig kellett viselnem. Három hónap szobafogság után, a közelmúltban feleségem, Márti oldalán már kimozdulhattam rövidebb sétákra, napozásra a közeli parkba. Úgy érzem, nagyon fegyelmezetten éltem meg otthonomban a „kényszerű pihenésnek” ezt az időszakát. Türelmesen álltam, minden ebből a kivételes helyzetből adódó „feladatgóchoz”. A velem történtek, a sérülés szimbolikus üzenetét, azt, hogy valamiben inam szakadtáig részt vettem, jelképfejtő bölcsességgel tárgyalja Rüdiger Dahlke „A lélek nyelve: a betegség” című könyvében, amelyet esetemben roppant találónak érzek. Idéznék belőle: „A sarok, amely Akhilleusznál az a hely, ahol minden lehetséges méltánytalanság, és sérelem elérheti az embert. Az Achilles-ín, amely ezt a különös helyet erősíti meg, a legmasszívabb és legerősebb inunk, és rendkívüli módon túl kell feszíteni ahhoz, hogy elszakadjon. Az ilyen helyzetekben már nem számol az ember a lehetőségeivel, és túlfeszíti, szó szerint darabokra szaggatja magát. Az lenne a kézenfekvő kérdés, hogy minek?” Nos, a lélektani helyzet, ami a Piramissal kapcsolatban terhet jelentett, így nyilvánult meg. Ugyanis rájöttem, hogy egy hazug ügybe keveredtem, mely méltatlan a Piramis – tízezrek által énekelt – dalaihoz, mint a „Becsület” és az „Őszintén akarok élni”. A részletekre majd a későbbiekben kitérek. Manapság nagyon szorgalmasan gyógytornára járok, Baranyai Erika áldott kezű és szívű, nagyszerű szakember segítségével napról napra biztonságosabbak a lépteim. A lábadozásom alatt született egy dal, melyet megjelenése előtt közre adok: Ín kín Ajánlással Korzenszky László Doktor Úrnak Ügyetlen mozdulat - elvétettem egy lépést A legerősebb inam szétszakadt, mint intő jel Gondolkodtam, mit üzen a sors, ha így akarta Közben a műtőből a szobámba liften vittek fel
A Doktor Úr segített a bajban Azt hittem mindent bírok De ma már tudom, hogy nem így van Istenem, segíts, mert a bánat Szomorítja szívem De vígasztalásod bíztat Lélekben örömmel tettem én is a dolgom, Dalok szóltak, viccelődtünk, nevettünk a múlton A Professzor* a hangszerén már csak az eszét játsza De tudatlansága ellenére a gázsit azért várja A Doktor Úr segített a bajban Azt hittem mindent bírok De ma már tudom, hogy nem így van Istenem, segíts mert a bánat Szomorítja szívem De vígasztalásod bíztat Gyógyul a seb, szívemben hálával, hittel élek Márta nővér, áldott asszony odaadóan ápol A múlt idézése helyett immár saját utamra lépek Ilyen áron elegem lett a nosztalgiázásból A Doktor Úr segített a bajban Azt hittem mindent bírok De ma már tudom, hogy nem így van Istenem, segíts mert a bánat Szomorítja szívem De vígasztalásod bíztat * köztudomású, hogy Som Lajos „Professzor” fedőnéven működött a Kádár-rendszerben, mint III/III-as ügynök – Neked hogy tetszettek a koncertek? – Mindkettő különösen kedves a szívemnek. Ahány ember, annyiszor két kéz emelkedett a magasba, újra átélhettük az együtt éneklés egykori élményét, örömét. A történtek után pedig sokkal inkább érezhettem az együttérző szeretetet, mint bármiféle számonkérést. Összességében mindkét koncertet hatalmas energia-megnyilvánulásnak és gyönyörű, emlékezetes pillanatokkal teli eseménynek éltem meg. – Térjünk vissza a koncerteket megelőző időszakra. Ezt írod a honlapon: “1992-ben a “szeress” üzenetét emeltük transzparensen a magasba. 2006-ban az élet szeretetének és az életöröm örökérvényűségének jegyében lépünk színpadra, melynek hitelességét ötünk közül különösen két férfi hősies küzdelme és életigenlő élni akarása pecsételi nyomatékosan igazzá” Tudjuk, hogy az együttes két tagja évekig küzdött az alkoholbetegséggel. Péterről hallhattuk, hogy talán az erős intellektuális alapnak is köszönhetően túljutott a nehéz időszakon, Lajos állapota talán kevésbé volt egyértelmű. Mikor döntöttetek úgy, hogy újra színpadra álltok és ti hogyan ítéltétek meg Lajos állapotát?
– 2006. január 26-án, 12 órakor a John Bull sörözőben találkoztunk hosszú évek után újra, mind az öten, Rózsa István, egykori menedzserünk meghívása okán, aki felkért minket a Sziget Fesztivál nulladik napi koncertjére. Megköszöntük a megtisztelő ajánlatot és időt kértünk, hogy fontolóra vehessük. Som Lajos szemmel láthatóan nagyon gyenge állapotban volt (akkor még a Gálfi Béla Szakkórházban kezelés alatt állt Pomáz-Kiskovácsiban - dr. Pándy László osztályvezető főorvos úr engedte ki a találkozóra), állapota ellenére ott volt velünk végig. A megbeszélés után kikísértük Lajost, és ott, a söröző előtt készült rólunk egy kép, ami pár nap múlva megjelent a Blikkben, sejtelmes-sejtető mondatok kíséretében, hogy a Piramis valamire készül. Miután Lajos elment, Pinyó és én visszamentünk Rózsa Pistihez és aggodalmunknak adtunk hangot Lajos állapotát illetően: szerintünk nem alkalmas egy ilyen nagyszabású koncertre való felkészülésre és helytállásra. Aztán február elején a Hotel Flamenco kávézójában Kriskó Zolika barátom közbenjárásával megismerkedtem Brády Mártonnal, a Showtime ügyvezető igazgatójával, aki hallotta a Piramis terveiről szóló híreket. Ajánlatot tett ő is. Néhány nappal később Janó és én Pinyónál találkoztunk. Bár hívtuk, de Péter valami családi ok miatt nem tudott jelen lenni, majd Pinyó őt is tájékoztatta a fejleményekről. A találkozás célja az ajánlatok kiértékelése volt. Eldöntöttük, hogy nem szabadtéri, hanem zárt helyen tartandó koncerteket vállalnánk szívesebben. Február 16-án Gallai Péter, Köves Miklós, Závodi János és én először találkoztunk így együtt Brády Mártonnal a Showtime irodájában, és még akkor - feltételes módban ugyan-, de igent mondtunk ajánlatára: vele szándékoztuk megvalósítani év végi terveinket. Másnap, február 17-én Pándy doktor úr hazaengedte a hétvégére Lajost. Aznap estére meghívtam egy vacsorára a Rózsa utcába, a Napfényes Ízek Étterembe, hogy beszámoljak neki az addigi összes fejleményről. Nagyon gyenge volt ezen az estén is, aggódva néztem utána, amikor felszállt a Lövölde téren a trolira. Úgy éreztem, állapota miatt terveink nem fognak megvalósulni. Két nappal ezután Janónál találkoztunk, ahonnan Janó, Pinyó és én kimentünk a Gálfi Béla Kórházba Pomázra, Lajost meglátogatni, és ha mód van rá, beszélni szakorvosával. Pándy doktor úr nagyon kedvesen fogadott bennünket a szobájában. Azt szerettük volna tőle megtudni, hogy ő, a szakember szerint Lajos alkalmas-e belátható időn belül a közösségi munkára. Erre mindannyiunk füle hallatára emlékeztette Lajost, hogy még vannak teendők, többek között egy 6 hetes, közösségbe való visszailleszkedésről szóló terápia még hátra van a kezelésből. De Lajos pár nap múlva fittyet hányt a figyelmeztető szavakra, és „nagyfiúsan” elhagyta az intézetet, mondván, hogy neki ott már semmi dolga nincs. Az olvasó fantáziájára bízom, hogy vajon helyesen döntött-e. – Mikor kezdtetek próbálni? – Augusztus végén Pinyó és én találkoztunk Frenreisz Karesszal és megnéztük leendő próbatermünket, megterveztük a belső átalakítást és a hangosítást. Mindezek a tervek meg is valósultak Kriskó Zolika barátom jóvoltából, majd szeptember 5-én, 13 órai kezdettel megtartottuk az első próbát. 14 év után Som Lajos, Závodi János, Köves Miklós, Gallai Péter és én elkezdtünk újra dolgozni, készülni decemberi vállalásunkra. – Személyesen is láthattam a próbatermeteket. Számomra meglepően kicsi mérete ellenére is inspiráló, barátságos környezetnek tűnt. Sok év után, gondolom, mindannyian lelkesen kezdtétek a közös munkát. Mikor változott meg a kezdeti jó hangulat és szerinted mi okozta ezt? – Mindannyian tudtuk, hogy el kell telnie egy kis időnek, mire újra életre keltjük a sok-sok éve magukra hagyott dalokat. „Recsegve-ropogva” indultak a próbák, kezdetben botladoztak a kezek, nekem egyes szövegrészeket újra kellett tanulnom. De hamarosan látszott: Pinyó jobban dobol, mint valaha, Péter lassan visszanyeri régi önmagát és Janó is nagyon egyben van. Tisztában voltunk azzal, hogy Lajos egészségügyi problémái miatt gyengébb lesz zeneileg. Két hetet adtunk arra, hogy kiderüljön, mik az esélyek a továbblépésre. Nem egészen két hét elteltével,
százszázalékosan megbizonyosodtunk arról, hogy Som alkalmatlan a teljes értékű munkára és teljesítményre. Egyértelművé vált, támasztékra van szükség ahhoz, hogy folytatni tudjuk. A szeptember 18-i próbától Paróczai Attila basszusgitáros, fiatal barátunk vette át Som posztját. Ettől a naptól kezdve megnyugodhattunk, mert Attila hozzáállása, profizmusa, biztossá tette vállalásunk megvalósultát. Kezdetben csak arról volt szó, hogy támogatja Lajos játékát, és átveszi vele a dalokat, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Lajos koncentrációs készsége, tempóérzéke, hangszerkezelési biztonsága nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Som ennek ellenére minden próbán pontosan megjelent és „elgitározgatott”. – Hogyan fogadta Lajos ezt a döntéseteket? – Elfogadta ezt a helyzetet, hiszen remélhetőleg maradt annyi kritikai érzéke, hogy tudta, enélkül nem tudjuk megvalósítani azt, amire szerződtünk. Másrészt ez a felállás egy rejtőzködési lehetőség is volt számára, mivel ATTILA JÁTÉKA MÖGÖTT MEGBÚJVA PRÓBÁLTA ELHINNI ÉS ELHITETNI, HOGY MINDEN RENDBEN VAN. – Miért romlott meg végképp kettőtök kapcsolata? – Som tudása értékelhetetlen volt a próbákon, ami napi szinten mindenkit irritált, ezen felül lelkileg is olyan szinten sokkolt minket, ami kezdett elviselhetetlenné válni. Gitárt pengetni, dobot ütni talán még lehetséges ilyen végképp feszült légkörben is, de a 14 éve elcsendesült dalokba életet lehelni, a lélek rezonanciáit megszólaltatni, nem. Én legalábbis ilyen körülmények között képtelen vagyok rá. A lelki vonatkozások mellett még adódtak problémák: a dob és a basszus kettősének stabilitása hiányában nem lehet mire alapozni a további „zeneépítményt”. Ebben az esetben a basszus teljesen hiányzott. Elkeseredésemben egy bejelentést terveztem tenni a fórumon is, hogy ezer bocsánat, de én lelkileg alkalmatlan vagyok a feladatra. A Lajos és köztem feszülő, mindmáig tartó ellenszenv végül is abból ered, hogy az egyetlen voltam a zenekarból – annak ellenére, hogy mindenki egyetértett velem, de hangot adni ennek óvodás nyuszi módjára nem mert-, aki a szemébe mondtam: „Lajos, ez nem megy, ne hazudj magadnak.” Nyilvánvaló, hogy ezt nehezen vette tudomásul az egykori főnök, aki az én szememben nem zenészként, csupán a múlt méltányossága okán volt közösségünk tiszteletbeli tagja. A november 28-i próbán Som részéről elhangzott vádaskodások és hangnem miatt, amivel az egész zenekart különböző dolgokkal alaptalanul támadta, engem külön is megsértett, a múlt 30 éves dolgait felemlegetve, eljöttem a próbáról. Tudtam, hogy többé soha semmilyen kreatív és emberi dolgunk a jövőben nincs egymással. Természetesen kötelességem volt azonnal értesíteni Brády Mártont. Lehet, hogy túl érzékeny ember vagyok, de vállalom ezt, miután Hamvas Béla szavai örök érvényűen megtanították „hogy inkább az allergia, mint a rinocéroszbőr”. – Megkaptam tőled a Brády Mártonnal való levelezésetek másolatát, amelyből néhány részletet idemásolok. Ebben tájékoztatod őt a kialakult helyzetről, illetve kéred, készüljön hangfelvétel, amelynek segítségével maga is meggyőződhet az igazságról: “Tájékoztatni szeretnélek arról, hogy a zenekaron belül eldurvult hangnem miatt a következőkre szántam el magam: Som Lajossal, mint basszusgitárossal a Piramis koncerten nem lépek fel. Zenei teljesítménye alkalmatlan arra, hogy egy ilyen horderejű koncerten játsszon. Ötven próbával a hátunk mögött ezt biztosan állíthatom.” (november 28.) “(...) ragaszkodom hozzá, hogy személyesen győződj meg egy hangfelvétel bizonyossága alapján állításom igazáról, hogy Som Lajos alkalmatlan arra jelen basszusgitárosi felkészültsége alapján, hogy egy ekkora koncertre vállalkozzon. Ezért új szerződési alapokra kell helyezni az egész projectet, különben biztos a botrányos kudarc. (...) Ilyen komolytalan és alkalmatlan felkészültség
és a hozzá tartozó, az alázatot egy cseppet sem ismerő, a méltányosságot semmibe vevő emberi attitűd mellett, amit Som produkál, nem vagyok hajlandó együttműködni, azt eltűrni és asszisztálni hozzá semmilyen felkérésre.” (november 29.) “(...) tudnod kell azt, hogy nov. 28-án 13:22 perckor, amikor is eljöttem a próbáról, megmásíthatatlan döntést hoztam, miszerint: zenekarunk egykori vezetőjével soha többé egy színpadra nem állok. Hidd el, hogy nincs az az érv, ami álláspontomon változtatna! Így hát időben kérlek, hogy úgy a soron következő szlovák koncertünket, mint minden egyebet mondj le. A zenekarnak nincs használható, szerződött basszusgitárosa, anélkül pedig nem vállalhatunk fellépést. Basszusgitáros poszton pedig a “playback asszisztenciát” a koncert fajsúlyát tekintve mellőznünk kell. Nem nézhetjük hülyének hűséges közönségünk tízezreit!” (november 30.) Tudom, hogy ismétlésbe bocsátkozom, de hangsúlyozni szeretném, hogy a „Becsület” és az „Őszintén akarok élni” szellemében a rajongók megtévesztése számomra egyszerűen elfogadhatatlan!!!
– December 14-én végül mégis lezajlott az érsekújvári koncert. Ekkor készült egy hangfelvétel, amely szintén bizonyíthatja Lajos nem megfelelő felkészültségét. Ezek után végül, ahogyan kérted, új szerződés született. Ennek feltételeit részben ismerhetjük: Som Lajos állapota, alkalmatlansága, magatartása miatt a zenekar a vele való további kreatív közös munkát felmondja. Bár korábban úgy döntöttél, nem vagy hajlandó vele egy színpadra állni, végül kompromisszum született: a koncerten az első három és utolsó szám alatt Lajos a színpadon lesz. A basszusgitárosi posztot a háttérben Paróczai Attila vállalja. Ezen kívül lehetőséget adtatok, hogy egy alkalommal szólhasson a közönséghez. A nézők közül sokan nem értették, mi történik, jó néhányan rossznéven vették az egykori főnök hiányát. Tudjuk, a koncert sikere, vállalhatósága érdekében így kellett döntenetek. De így utólag hogyan látod, lett volna valamilyen lehetőség arra, hogy Lajos állapota ellenére másképp alakuljon a helyzet? – Az új szerződésben kikötöttük, majd mind a négyen aláírtuk, hogy a továbbiakban nem dolgozunk együtt Som Lajossal, hiszen képtelen részt venni egy kreatív közösségi munkában. Egy ilyen felállású zenekarban, ahol a dob és a basszus az alap, nem nélkülözhető a biztos tudás. Ma is állítom, hogy Lajos egyetlen zeneszámunkat sem tudja eljátszani. A már említett érsekújvári koncertfelvétel bizonyítja, hogy még azokat sem, amelyeknek eljátszására végül is lehetőséget kapott. Ha ezt a felvételt egy zeneértő ember, de akár egy laikus is meghallgatja, megijed tőle. Véleményem szerint találhatott volna fórumot arra, hogy elmondja az igazságot: ez nem megy, nem tudom megcsinálni. Ettől még senki nem fordult volna el tőle, hiszen tényleg nehéz küzdelem volt, amit végigcsinált. Ez lett volna a fair megoldás, ehelyett lépten-nyomon hazugságokkal, hamis vádakkal szórta tele a sajtót. A Piramis általa történt feloszlatása pedig egyszerűen megmosolyogni való, mivel a zenekar már több, mint két évtizede megszűnt aktívan létezni, rám meg különösen nem vonatkozik, mert 1981. június 14-én kiléptem a zenekarból. – Ennek az írásnak nem lehet célja, hogy Som Lajos egykori basszusgitárosi és zenekarvezetői érdemeit kisebbítse. Ha az egykor körülötte kialakult legenda valós, akkor azt a jelen igazságának vállalása sem döntheti le, legfeljebb még hitelesebbé teheti. Mindezek után látsz-e bármilyen jövőt a Piramis számára? – A történtek miatt megszűnt az az összetartó erő, szétesett az a szövetség, ami egy alkotó közös munkához szükséges. 2007-re konkrét meghívásaink voltak, ami egy nagyon termékeny évet vetített előre a Piramis vonatkozásában. Mindenek előtt a május 1-i tabáni koncert, amit követhetett volna - véleményem szerint – egy dupla lemez, melynek megjelentét nagyon komoly előmunkálatok előzték volna meg. Mindez méltó befejezése lehetett volna a Piramis
pályafutásának. Meghívásokat kaptunk Debrecenbe, Miskolcra, Szegedre, Pécsre. Van mit sajnálnunk, hogy nem valósult meg, mert szerintem buliról bulira erősebb lehetett volna ez az egész. Sajnos most összegzőleg azt tudom mondani, biztos, hogy nincs közös jövőnk. – A Piramis, mint aktív zenekar ezek szerint a múlté, mint egy szép “műemlék” él majd tovább a lemezeken és a rajongók szívében- lelkében. Sinka Andrea U.i.: Még egyszer szeretnék megköszönni minden szeretet-megnyilvánulást, ami a velem történtek után így vagy úgy eljutott hozzám. És Neked, Andrea, külön köszönet segítségedért a fentiek közreadásában és egyben ígérem, hogy amennyiben zenei ügyeimben fejlemény lesz, értesítelek.
