INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA HASZNÁLATA MATEMATIKA ÓRÁN
Iskolánk a matematika tantárgyon belül megvalósítandó IKT kompetenciafejlesztést is vállalta. A 2009/2010-es tanévben, a pályázatban részt vevı osztályban a tanórák 25%-ban alkalmaztam a digitális eszközöket. A következı tanévben ez az érték már minimum 30%-os. Az érintett osztály hetedikes lesz, de tanítani fogok még nyolcadik és hatodik osztályban is matematikát. Fontosnak tarom az elsı év tapasztalatai alapján, hogy az IKT - technikákat a többi osztályban is egyre magasabb óraszámban alkalmazzam. A tanmenetek átdolgozása törvényszerő, külön oszlopban fel kell tüntetni az IKT eszközöket, módszereket. Az IKT kompetenciák fejlesztéséhez a matematika tantárgy két szempontból is hozzájárul: egyrészt informatikai eszközök rendszeres használatával elısegíti, hogy a diákok ezen eszközök által nyújtott lehetıségeket minél jobban megismerjék, azokat egyre biztosabban kezeljék, alkalmazzák. Másrészt az informatikai eszközökkel a diákok olyan matematika
összefüggéseket,
alkalmazásokat
is
megismerhetnek,
kipróbálhatnak,
elemezhetnek, amelyek egy „klasszikus” (tábla-kréta-füzet) matematikaórán eddig nem kerültek, kerülhettek elı. A tananyag feldolgozása során többféle munkaformát érdemes alkalmazni: szerepet kap a diákok együttmőködésén alapuló csoportmunka, páros munka és a differenciálás. Az IKT lehetıségeinek felhasználása a matematika tantárgy tanításában/tanulásában túlmutat önmagán: olyan új munkaszervezési és tevékenységi formák jelennek meg, amelyek gyökeresen átalakíthatják az iskolai (tanár-diák, diák-diák) kommunikációt, minek következtében a jelenleginél tágabb teret kaphat a hátránykompenzálás és a tehetséggondozás is. Az interaktivitás élményszerővé teszi az informatikai eszközök használatát. Az információs és kommunikációs technológia alkalmazása a hagyományos oktatási rendszerben tehát új tanítási, új tanulási lehetıségeket kínál. A régi pedagógiai eszközöket, módszereket és konstruktív pedagógiai eljárásokat is hatékonyabbá teszi, és így a diákok alkalmasabbá válnak az önálló ismeretszerzésre.
IKT eszközök óráimon
Úgy gondolom, hogy a számítógép rohamos terjedése sokat segíthet a matematikai tananyag szemléltetésének megoldásában, mivel hordozhat a szemléltetı eszközök elkészítéséhez és használatához anyagokat, és maga is lehet szemléltetı eszköz. A matematikai szemléltetı eszközök közül kiemelném a BALÁZS-DIÁK-ot. Az általuk forgalmazott taneszközök szépek, figyelemfelkeltıek, alkalmazkodnak a tananyaghoz, a tanárok és a tanulók igényeihez, újfajta eszközeikkel hiányt pótolnak, valamint egy-egy eszköz több témakör tanításában is alkalmazható. Nagy hasznát veszem majd tanári demonstrációs törtkorong készletnek, mágneses törtkészletnek. A mérés témakörön belül a tanári demonstrációs mőanyag mérlegnek és súlyoknak. Térfogat-mérı készletnek, testek és felszíni formák csomagnak, mert a pályázattal ezeket az eszközöket beszereztük. A tanórán használt eszközök fontos szerepet játszanak a képzetek kialakulásában, ezért rendkívül lényeges, hogy egyes matematikai fogalmakat mivel modellezünk. A demonstrációs eszköz ábrázolja gyermeket körülvevı világot, alkalmas kell hogy legyen összefüggések felfedezésére, az általánosításra, a tananyag mélyebb megértésére, minél több érzékszervet mozgósítson. Ne legyen aránytalanul túlzott a használata, keltse fel a tanulók érdeklıdését, természetes kíváncsiságát. Mindig legyen megfigyelési szempont vagy probléma, amire ráirányítjuk a tanulók figyelmét. Motiváljon. Ne felejtsük el, hogy önmagában a legszebb, legjobb eszköz sem fejleszt. A tanár személyisége, a tanulókkal kialakított viszonya, jó pedagógiai érzéke semmivel sem pótolható. A számítógép mint „eszköz” matematika órán való alkalmazása mellett szól az is, hogy a gyerekek körében nagyon népszerő, könnyedén bánnak vele, kézenfekvı tehát a megoldás, hogy segítségével kell eljuttatni hozzájuk a tudást, szolgálva ezzel a diákok tanulási kedvének, s ennek következtében a tanulmányi eredmények javítását. A számítógép a matematika órán sokféle szerepet tölthet be, alkalmas a tanári demonstrációra (PowerPoint, Excel, Euklides), a kutatásra (Internet), egyéni tanulásra, az ismeretek ellenırzésére (oktató CD-k), a tanulók tanulási folyamatba való aktív bevonására. Munkám során használt IKT eszközök közöl a legfontosabb a mindent összefogó, vezérlı eszköz: a tanári laptopom. Az interaktív tábla, projektor, digitális fényképezıgép az éppen aktuális tanítási-tanulási folyamat szerves része. A következı tanévtıl a tanári számítógép mellett -a tanulói laptop program keretébenminden diák a „sajátját” fogja használni. Hálózat létrehozásával a csoportos oktatás, a diák
tevékenységének felügyelete, a feladatkiküldés és begyőjtés, kvíz feladatlapok kitöltetése, gyors kiértékelése új távlatokat nyit a matematika-oktatásban. A közvetlen ismeretátadás elınye, hogy lehetıség van a mély, alapos tudás megszerzésére. A diák azonnali választ kaphat kérdéseire, a hibákat könnyen kijavíthatja, a nehezen elsajátítható részeket a tanár többet gyakoroltathatja, a tanuló a tanult ismereteket már a tanulás során azonnal hasznosíthatja, mindezekkel növelve a munka eredményességét. Ezt követı lépésként jó lenne beszerezni és alkalmazni az interaktív tudásszint felmérését és kiértékelését szolgáló feleltetı rendszereket. Az elektronikus szavazó rendszerek lehetıvé teszik rögtönzött és elıre elkészített kérdéssorok, tesztek, feladatsorok, kvízek összeállítását és feladását, majd az eredmények azonnali megjelenítését és kiértékelését.
Az általam használt szoftverek Balázs-diák: Geometriai transzformációk I. Tartalmaz a tananyag interaktív játékokat, kinyomtatható tanulói feladatlapokat és részletes tanári módszertani útmutatót. A DVD témakörei: Minták
szimmetriái.
Sorminták,
területminták
elemzése,
készítése
mozgatással
-
Parkettaminták szimmetriái. Parkettaminták elemzése, készítése mozgatással - Mozgás megadása zászlópárral - Szabályjáték pontokkal - A tengelyes tükrözés tulajdonságai - Síkbeli alakzatok tengelyes szimmetriái - Alakzatok együttesének tengelyes szimmetriái Tengelyesen tükrös négyszögek - Tengelyesen tükrös sokszögek, szabályos sokszögek.
Igényes szemléltetést és sok tanulói manipulációt kíván, a bennünket körülvevı természetes és mesterséges környezet változatos formavilágával. Az interaktív tananyagban olyan fogalmakat, összefüggéseket dolgoztak fel a szerzık, amelyek képileg jól megragadhatók. A megjelenített képek szépek, pontosak, a tanárnak nem kell külön bonyolult ábrákat rajzolnia, rövidebb idı alatt, kényelmesebb felkészüléssel hatékonyabban taníthat.
További elınye az interaktivitás, amelynek segítségével egyszerőbbé válik egy-egy matematikai kapcsolat felfedeztetése, egy-egy folyamat nyomon követése. Tankönyv független szerkesztésénél arra törekedtek, hogy tantárgyat, ne tananyagot tanítsunk.
Balázs-diák: Geometriai szerkesztések: Ennek a geometriai interaktív szemléltetı tananyagnak a használatával könnyen elsajátíthatják a tanulóim az alapvetı szerkesztési feladatokat. A szerkesztési folyamatok megállíthatóak és tetszés szerint újraindíthatóak. A program a következı 6 témakört tartalmazza (összesen: 41 szerkesztéssel): Szakaszok - Szögek - Körök - Háromszögek Négyszögek - Egyéb.
Példák a programból:
euklides 2.5 Síkgeometriai szerkesztıprogram euler 3D Térgeometriai szerkesztıprogram
A geometriai szerkesztıprogramok megkönnyíthetik a szerkesztések átláthatóságát, kiválóan alkalmas sejtések konstruálásához, és nem utolsó sorban a kevésbé ügyesen és szépen szerkesztı gyerekek kedvét is meghozhatja a geometria-tanuláshoz. A hagyományos táblai
rajzzal
szemben
a
grafikai
ábrázolások számítógéppel igen gyorsak, szemléletesek, valamint
a
könnyen gyors
változtathatók, adatfeldolgozás
lehetısége is elınyös lehet. Elınye, hogy a kész szerkesztés elemei mozgathatók, miközben
a
származási
viszonyok
megmaradnak. Az általam készített ábrán is látszik, hogy a lényegtelen objektumok elrejthetık,
itt
a
szakaszfelezı
merılegesek „körei”. A háromszög köré írható kör szerkesztése az euklidesi programmal:
Moza-Book:
A matematika tankönyvünket digitális formában jeleníti meg olyan szemléltetı funkciókkal, amelyekkel egyszerőbbé, hatékonyabbá tehetı a tananyag elsajátítása. Ha nem áll rendelkezésre interaktív tábla, egyszerően egy projektorral is kivetíthetjük a képet, ekkor a számítógéprıl tudjuk vezérelni a programot. A megnyitott könyvekben és munkafüzetben tetszılegesen lapozgathatunk, ám az oldalak egyes részletei (bekezdések, tankönyvi ábrák) egyetlen kattintással kinagyíthatók, rajzos és szöveges megjegyzések főzhetık hozzájuk.
Sulinet Digitális Tu http://tanarblog.hu/dásbázis:
A honlapon matematikából minden évfolyamra létezik IKT kompetencia fejlesztésére szolgáló tanmenet. Az SDT matematika tananyaga a Kerettantervnek megfelelı tankönyvek
alapján kép-, és mozgókép elemekkel, animációkkal, szimulációkkal valamint interaktív feladatokkal kiegészítve készült. Nagy segítség az órai felkészüléshez.
Mimio Notebook:
Interaktív táblánkhoz a táblaszoftvert tanári gépekre is feltelepítették. Segítségével interaktív matematika feladatok készíthetık, futtathatók. Lehetıvé teszi a számítógépen futó programok vezérlését, képgaléria és beépített objektumok használatát, rajzolást stb. Az interaktív tábla a tananyag feldolgozása, a feladatok megoldása és az értékelés számára is hatékony, komplex környezetet teremt a tanítás-tanulás folyamatában.
A táblaszoftverrel készített feladat a lineáris függvények gyakorlásához 7. osztályban
Power Point: A multimédiás és prezentációkészítı szoftver lehetıséget biztosítanak nekem arra, hogy saját, a nyomtatott könyvektıl független prezentációt készítsek, valamint hogy mindezt látványosan és a világháló segítségével naprakészen, bármikor újra felhasználhassam. A gyerekek informatika órán 7. osztályban tanulják nálunk e program használatát. Képesek önállóan diasort készíteni egy adott témakörben, pl. önéletrajzot egy-egy híres matematikusról.
Excel: Ne felejtsük el, hogy a számítógépek kezdeti feladata matematikai számítások elvégzése volt. Megfelelıen megszerkesztett „adat együttesek” esetében a táblázatkezelı programok segítségével módunk van további, származtatott adatok egyszerő meghatározására, bizonyos feltételeknek eleget tevı adatok megkeresésére, stb. Informatika órán is gyakran foglalkozunk táblázatkészítéssel és nem utolsó sorban a munkalap adatainak grafikus ábrázolásával. A diagramok ugyanis érthetıbbé, szemléletesebbé és olvashatóbbá teszik adatainkat. A DiagramVarázslóval lépésrıl lépésre végigmegyünk
a diagramkészítés folyamatán,
ellenırizhetjük az adatok kijelölését, kiválasztjuk a kívánt diagramtípust és eldöntjük, hogy ellátjuk-e a diagramot címmel, jelmagyarázattal és más hasonló diagramelemekkel. Munka közben mindig látható az alakuló diagram képe, így még a DiagramVarázslóból való kilépés elıtt lehetıségünk van a módosításra. Elkészített diagramjainkat utólag tetszés szerint módosíthatjuk, akár a diagram típusát is megváltoztathatjuk. Elmondhatom, hogy a gyerekek szívesen készítenek és elemeznek diagramokat, ami a kompetenciamérések gyakori feladata. Feladatbank:
Tesztek, saját készítéső- vagy internetrıl letöltött- feladatok győjteménye a számítógépem mappáiban. Nagy segítség az órára való felkészülésben az edukacio honlapjáról ingyenesen letöltött matematika kompetencia programcsomag.
Egyéb weboldalak:
Különbözı weboldalakon megjelenı gyakorló feladatsorok színesíthetik a matematikaórákat. Valamint segítséget nyújtanak a felkészülésben, szakmai továbbképzésben. A teljesség igénye nélkül megemlítek párat:
http://www.ementor.hu/ Jó lehetıséget ad a kompetenciamérés feladatainak gyakorlására, elınye hogy több évre visszamenıleg megtalálhatók a feladatsorok. A tesztek kitöltése után a tanulók önállóan kiértékelhetik a munkájukat és javíthatják a hibás válaszokat. Otthoni gyakorlásra is kiválóan alkalmas. Sajnos eddig az iskolánkban a számítástechnika termen kívül csak egy szaktanteremben volt kábeles internet-kapcsolat. Ezért az ementort inkább bontott csoportban
informatika órán, vagy tanórán kívül használtuk. Következı évtıl a nagyobb - és gyorsabbinternet lefedettség biztosítja a matematika órán való használatát is.
http://www.ide.sk/ Érdekes matematikai fejtörık, logikai feladatok, grafikonok tárháza.
http://matematika.lap.hu/ Fıleg szakmai „segítségnyújtó” felület, de gyerekeknek is ajánlható matematikatörténeti érdekességekrıl, híres matematikusokról: kutatómunkához.
http://tanarblog.hu/ Nagyon sok ingyen letölthetı anyagot tartalmaz. Segítséget nyújt az IKT alkalmazásban.
http://www.hajdumatek.hu/index.php Közösségi oldal, egy internetes klub, matematikát tanító pedagógusok számára.
http://www.mozaik.info.hu/Homepage/Mozaportal/index.php A mozaik kiadó tankönyveit használjuk matematika órákon, a kiadó digitális eszközei segítik leginkább az IKT oktatást.
http://www.tananyag.almasi.hu/tananyag.html E-tananyagok az alsó tagozatos matematikához.
http://ip.gallup.hu/szak/matek.htm Hatékony segédeszköz a szaktárgyi és módszertani ismeretek bıvítéséhez és az oktatáshoz.
http://kompetenciameres.hu/feladatbank/ Az OKM Feladatbank szoftver célja az, hogy segítsen minket a matematikai eszköztudás és a szövegértési képességek mérésére alkalmas feladatsorok összeállításában és értékelésében, a tanulók képességeinek, erısségeinek és gyengeségeinek feltérképezésében és így az egyéni fejlesztési területek kijelölésében.
http://ohkir.gov.hu/okmfit/ Ez a honlap az Országos kompetenciamérés valamint az Országos készség- és képességmérés eredményeinek bemutatására szolgál A honlapról letölthettük az Intézményi és Telephelyi jelentéseket (röviden FIT-jelentések), valamint az egyéni jelentések is készíthettünk.
http://www.netmatek.hu/ A NetMatek Internet oldal teret ad internetes, matematika feladatmegoldó versenynek, melyen általános iskolás, 2-8. osztályos gyerekek vehetnek részt. Most már nemcsak a versenyeztetést vállalja fel az oldal, hanem sok gyakorlófeladat elérését is lehetıvé teszi. A verseny feladatai elsısorban játékos, gondolkodtató, logikai típusúak.
Készítette: Varga Judit