Alkalmazott
Nyelvészeti
Közlemények,
Miskolc,
IV. évfolyam,
1. szám, (2009) pp.
EGY MÁSIK FEMINISTA A BOLSEVIKOK INESSZA ARMAND
117-126.
ORSZÁGÁBAN:
HUSZÁR ÁGNES
Pécsi Tudományegyetem, Nyelvtudományi Doktori Iskola 7212 Pécs, Ifjúság u.6. huszár 1 a@citromai 1 .hu Kivonat: Inessza Armand az orosz szociáldemokrata mozgalom egyik fontos alakja. Emigrációban kifejtett szerteágazó szervezői, mozgalomépítési munkája mellett elméleti tevékenysége csekélynek mondható. Ennek az oka az, hogy a nők szexuális szabadságáról készülő írását Lenin olyan megsemmisítő kritikával illette, hogy Armand lemondott annak publikálásáról. Ebben a meghátrálásban nem csak a fegyelmezett forradalmár engedelmességét kell látnunk, hanem a férfidominancia - mely esetében érzelmi függőséggel is párosult - előtti kapitulációt. Ezzel a szellemi önmegtagadással relativizálta saját - feminista - álláspontját. Kulcsszavak: gender studies, nőpolitika, orosz történelem
1. A két hercegnő Az orosz szociáldemokrata (bolsevik) mozgalomban kivételesen fontos szerepet játszott két nő: Inessza Armand és Alekszandra Kollontaj'. A két vörös hercegnő élete és személyisége számos pontban hasonlított egymáshoz. Mindketten kivételesen szépek és tehetségesek voltak, s a végletekig elkötelezettek a forradalom ügye iránt. Egyikük sem született orosznak: az apai ágról a Domontovicsok hercegi családjából származó Kollontaj anyja finn volt, Armand apja francia, anyja pedig angol vagy skót. Sorsuk azonban gyökeresen másként alakult. Kollontaj hosszú élete - 1952-ben halt meg, nyolcvan éves korában során elérte azt, amit előtte egyetlen nő sem: kormánytagként és nagykövetként dolgozhatott. Armand is kapott fontos megbízatásokat a szovjet államtól, de viszonylag fiatalon végzett vele egy súlyos betegség. Kollontaj után jelentős életmű maradt: tanulmányok, cikkek, politikai brosúrák, sőt (tézis)regények is. Armand-t elsősorban szervezőként tartja számon a történetírás. Egyetlen komoly, elméleti jelentőségű írását - a megsemmisítő lenini kritika hatására - be sem fejezte. Ezzel eljutottunk kettejük sorsának egy lényeges pontjához: Leninhez való személyes viszonyukhoz. Kollontaj az emigrációban töltött évek alatt jó személyes viszonyban volt Leninnel: utasításait lelkiismeretesen teljesítette, de érzelmileg nem álltak közel egymáshoz. A szovjet hatalomátvétel után konfliktusok keletkeztek köztük. Kollontaj szeretőjével, Alekszandr Slapnyikovval együtt a párton belül megalakított egy kritikus hangvételű bal oldali szárnyat, amely „munkásellenzék" néven vált ismertté. Ezzel szembe kerültek Leninnel, aki a SZKP pártjának tizedik kongresszusán élesen bírálta a munkásellenzéket, s Kollontajnak azok követeléseiről írott brosúráját. Kollontaj önkritikát gyakorolt, és így elfoglalhatta a belpolitikailag viszonylag súlytalan, de látványos nagyköveti pozíciót Norvégiában, Mexikóban, majd Svédországban. (Huszár 2008) 1 Huszár Ágnes: Egy feminista a bolsevikok országában: Alekszandra Kollontaj. In: Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények III/l: 97-105.
118
Huszár Agnes
2. Lenin szeretője Armand viszonya Leninhez sokkal mélyebb és bensőségesebb volt. A feltárt levéltári források és személyes visszaemlékezések mára nagyon valószínűvé teszik Pearson könyvcímének igazságát: Armand csakugyan Lenin szeretője volt. (Pearson 2001) A történészek legnagyobb része egyetért abban, amit Krausz Tamás Lenin szemszögéből így fogalmaz meg: „Baráti, sőt szerelmi viszonya Inessza Armand-nal egy egész életre szóló érzelmi adománynak bizonyult" (Krausz 2008: 66). A szovjet (párt)történetírás közvetítette sematikus Lenin-képpel nehezen egyeztethető össze egy szerelmi viszony boldogsága és bánata. De nehezen tudjuk elképzelni a korcsolyázó, síelő, vadászó Lenint is, pedig ezeket a tevékenységeket nagy kedvvel űzte Oroszországban, sőt az emigrációban is. Míg Lenin kétségkívül sokat kapott Armand-tól, az ő számára ez a „viszony" nagyon is kétséges „adomány"-nak bizonyult: Lenin az adásban szűkmarkúnak, követeléseiben azonban határt nem ismerő zsarnoknak bizonyult. Nem gonoszságból viselkedett így: ahogy saját életét teljesen alárendelte a forradalom céljainak, mások életével sem habozott ezt tenni. Minden bizonnyal szerette Armand-t: már amennyire képes volt rá. De nem szerette eléggé sem ahhoz, hogy nyíltan vállalja kapcsolatukat, sem ahhoz, hogy elküldje magától. Akarva-akaratlan érzelmileg kizsarolta, a teljes önfeladásig űztekergette ezt a ragyogó, életvidám asszonyt. 3. Armand útja a nagypolgárságtól a munkásmozgalomig Inessza Stephane 1874-ban született Párizsban Theodore Stephane francia operaénekes és az Oroszországban letelepedett, de angol gyökerű családból származó Nathalie Wild gyermekeként. Mikor Inessza ötéves lett, szüleinek házassága megromlott, s anyai nagynénje és nagyanyja magukkal vitte a kislányt Moszkvába. Itt cseperedett fel, nevelőnő nagynénje jóvoltából kitűnő nevelést kapott: remekül zongorázott, és négy nyelven beszélt kiválóan. A kortársak és a fennmaradt fényképek tanúsága szerint kivételes szépségű nő volt, finom, érzékeny arccal, nagy sötét szemekkel, dús hajkoronával. Korán megismerkedett Alexandr Armanddal, a szintén generációk óta Moszkvában élő francia textilgyáros família fiával, s tizenkilenc éves korában, 1893-ban nőül ment hozzá. Gyors egymásutánban négy gyermekük született. A népes Armand család a Moszkvához közeli Puskinoban élt, de Moszkvában is tartottak fenn lakást. Itt szálltak meg, amikor beutaztak a fővárosba estélyekre, színházi előadásokra, koncertekre. A fiatal nő itt ismerkedett meg a moszkvai nagypolgárság pezsgő kulturális életével, de a szociáldemokrata mozgalommal, a marxi tanításokkal is. Tevékenyen részt vett a nőnevelésért küzdő vasárnapi iskola szervezésében és az oktatásban is. Ezt a tevékenységet kiterjesztette a prostituáltakra is. Érdeklődött az ipari munkásság és a parasztság problémái iránt is. Nem csoda, hogy felfigyelt rá a rettegett cári titkosrendőrség, az Ohrana. A négygyermekes anya magánéletében különös fordulat következett be. Huszonnyolc éves korában beleszeretett férjének legfiatalabb öccsébe, Vlagyimirba. Ebből a viszonyból született ötödik gyermeke, Andrej. Vlagyimir a forradalmi diákmozgalom aktív tagja volt. Mind ő, mind Inessza kapcsolatba került a parasztság felé orientálódó szociálforradalmárokkal, de elsősorban a marxista nézetrendszerü szociáldemokratákhoz kapcsolódtak. Mindkét szervezet tagjai látogatói voltak az Armand család Osztozsenka utcai házának, amelynek a titkosrendőrség is élénk figyelmet szentelt. 1905-ben, az oroszjapán háború miatt kialakult hisztérikus légkörben letartóztatták Inesszát és élettársát, Vlagyimirt, akinek tuberkulózisa sokat romlott a börtönben. Inesszát a távoli északon fekvő
Egy másik feminista a bolsevikok országában: Inessza Armand
119
Arhangelszk mellett fekvő városkába száműzték, Vlagyimir pedig önszántából követte őt. Az öt gyermekről az Armand család gondoskodott, pedig nekik is volt bajuk elég. 1908-ban Inessza férjét, Alexandrt is letartóztatták forradalmi tevékenységéért és a Taganka téri börtönbe zárták. Közben a száműzött szerelmesek helyzete is egyre kilátástalanabbá vált: Vlagyimir egészsége egyre romlott, nem kockáztathattak meg még egy telet a sarkkörön túli jeges hidegben. Moszkvába szöktek, ahonnan Vologya egy dél-franciaországi szanatóriumba utazott. Amikor Inessza megtudta, hogy szerelmét egy nizzai klinikán megoperálják, illegálisan átlépte a határt. Vlagyimir az operációt túlélte ugyan, de két héttel később csendesen meghalt. Inessza az Armand család biztatására és anyagi segítségével külföldön maradt. Ebben az időben Alexandr is Franciaországban tartózkodott a gyerekekkel, mivel kitiltották Moszkvából és más nagy orosz városokból. Roubaix-ban tanulmányozta a textiliparban alkalmazott új technológiákat. E történet némely szereplőjének viselkedése különösnek tűnhet számunkra. így Alekszandr Armand-é is, aki féltékenység nélkül tűrte felesége viszonyát öccsével, s befogadta családjába és fiaként nevelte kettejük gyermekét, Andrjusát. Inesszát haláláig támogatta erkölcsileg, és amíg tehette, anyagilag is. Ennek a szokatlan viselkedésnek a magyarázata egy, a korszak haladó értelmiségére nagy hatást gyakorló utópia értékrendjének elfogadása lehet. A forradalmi demokrata Nyikolaj Csernisevszkij 1867-ben a szentpétervári Péter-Pál erődben, fogsága idején írta Mit tegyünk? című tézisregényét. Ennek hősnője, Vera Pavlovna közös értékrenden alapuló bajtársi szövetségben, mai fogalmak szerint: „nyitott házasságban" él férjével. Számukra, hivatásos forradalmárok számára a szexuális hűség nem érték, a féltékenységet nem ismerik. Történetünk hősei számos ponton a Csernisevszkij-regény szereplőihez hasonlóan viselkednek. 4. Élet az emigrációban - találkozás Leninnel Inessza Brüsszelbe utazott, hogy kiegészítse közgazdasági ismereteit a nemrég alapított egyetemen, amely nőket is felvett hallgatói sorába. Beszámították neki a moszkvai egyetemen hallgatott kurzusait, s 1910-ben kemény munkával sikerült megszereznie diplomáját. Inessza a fogság és a gyász esztendei után visszanyerte fiatalos dinamizmusát és jókedvét. Szépsége újra kivirult, elegáns ruháival, fantasztikus tollas kalapjaival elbűvölte környezetét. Visszanyert energiával vette fel a kapcsolatot az orosz szociáldemokrata emigrációval, de részt vett a francia szocialista párt munkájában is. Párizsban személyesen is megismerte Lenint, akinek írásait már Moszkvában is olvasta. Azt az embert, akiről a mensevik Fjodor Dan azt írta, hogy „a nap huszonnégy órájában kizárólag a forradalomra gondol, még álmodni is arról álmodik" (Pearson 2001: 82). Ez a találkozás döntő fordulatot hozott Inessza életében. Lenin saját írásainak franciára fordításával bízta meg. 1911-ben egyedüli női oktatóként vett részt a „forradalmárképző" longjumeau-i iskola munkájában. A ház, amelyben a növendékek laktak, Armand tulajdona volt. Ismerőseik szerint szerelmi kapcsolatuk a nyári tanfolyam munkái közben alakult ki. Armand kétségkívül szerelmes volt Leninbe. így ír neki érzéseiről: „Úgy féltem Tőled, mint a tűztől. Mindig nagyon szerettelek volna látni, de inkább meghaltam volna, semhogy be merjek lépni a szobádba. Azután, amikor Te benyitottál valamiért N. K.-hoz [Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja], én mindjárt zavarba jöttem, és olyan nagyon butának éreztem magam. Mindig csodáltam és irigyeltem azokat, akik csak úgy beléptek
120
Huszár Ágnes
Hozzád, hogy megbeszéljenek veled valamit. Csak a következő ősszel szoktam egy kicsit Hozzád, amikor fordítottam, meg egyéb dolgokat csináltam Neked. Nemcsak hallgatni szerettelek, hanem csak úgy egyszerűen nézni, ahogy beszélsz. Először is, az arcod ilyenkor mindig úgy megélénkül. Aztán meg - észrevétlenül nézhettelek" (idézi Krausz 2008: 72). Az aszkétikus életet élő, monomániásan csak a párt ügyeivel foglalkozó Leninben is szenvedély ébredt a csupa tűz, csupa lelkesedés, gyönyörű elvtársnő iránt. Ez mások előtt sem maradt titokban. Charles Rappaport így ír: „Lenin kis mongol szemével állandóan azt a kis francia nőt bámulta" (idézi Pearson 1990: 35). Leninnek és feleségének, Nagyezsda Krupszkajának 1897 óta tartó kapcsolata 1899-ben kötöttek házasságot - ekkortájt, sőt talán mindig is elsősorban bajtársi, eszmetársi volt, hiányzott belőle a szenvedély. Krupszkaja beteges volt, elhízott, a pajzsmirigytúlműködéstől dülledt szemű. Külsejére jellemző, hogy Lenin Marija nevü húga egyszerűen „hering"-nek hívta. Nem csoda, hogy a mellette élő férfi nem tudott (vagy nem akart) ellenállni egy szép nő rajongásának és viszonyba kezdett vele. Kollontaj szerint Krupszkaja tudott férje és Armand viszonyáról, fel is ajánlotta neki a különköltözést, sőt a válást is. Lenin azonban visszatartotta, nem kívánt válni (Pearson 2001: 91). Krupszkaja elfogadta a helyzetet, kapcsolata Armand-nal a levelek és a kortársak visszaemlékezése szerint is mindig barátságos, sőt szeretetteljes volt. Emlékezéseiben így ír róla: „Harcos bolsevik volt, és párizsi baráti körünknek csakhamar ő lett a középpontja [...] Inessza volt a napsugár a mi mindennapi gondokkal és pártfeladatokkal telezsúfolt, inkább diáktanyára, mintsem családi otthonra emlékeztető lakásunkban [...] minden szavából melegség és szeretet áradt" (idézi Krausz 2008: 73). Armand is szeretettel ír Krupszkajáról: „[...] az ismeretségünk első percétől kezdve megszerettem őt. Van valami különleges, varázslatos tapintat és megbízhatóság az elvtársakhoz való viszonyában" (idézi Latisev 1966/1999: 71). 5. Újra a cár börtönében Inessza szinte mindent képes volt megtenni a forradalom ügyéért, Lenin pedig egyre újabb feladatokat talált ki számára. A levelekből kiderül, hogy rávette gazdag gyáros férjét hivatalosan soha nem váltak el - , hogy pénzzel támogassa a szociáldemokrata szellemiségű lap, a Pravda kiadását. Mivel annak idején nem töltötte le büntetését, Oroszországban még mindig elfogatóparancs volt érvényben ellene. Személyes szabadságát tette tehát kockára akkor, amikor - Lenin kérésére - 1912-ben egy fiatal társukkal, Szafarovval együtt hamis papírokkal Oroszországba indult, hogy Szentpéterváron a Pravda kiadóival tárgyaljon a Lenin által diktált irányvonal-változtatásról. Mivel pedig az emigránsok között voltak Ohrana-ügynökök is, ez az utazás sem maradt rejtve előttük. Mindent tudtak a vállalkozásukról, de a letartóztatással nem siettek, hagyták, hogy szentpétervári szövetségeseik nyomára vezessék őket. A rendőrség csak szeptember 14-én, a női segélyegylet találkozóján csapott le rájuk. Inesszára hat hónap magánzárka várt egy hideg orosz börtönben. Egészsége megrendült, a tüdőbaj tünetei mutatkoztak nála. Az Armand család nagy összegű kauciót tett le érte, a hatóságok pedig szabadon engedték. Nem maradt azonban otthon, hanem 1913 nyarán ismét illegálisan elhagyta az országot. Lengyelországban csatlakozott Leninhez és emigráns társaihoz. Pár hónapig voltak együtt, majd novemberben Inessza egyedül Párizsba utazott.
Egy másik feminista a bolsevikok országában: Inessza Armand
121
6. A szerelmi kapcsolat vége
Minden jel arra mutat, hogy ekkoriban ért véget szerelmi kapcsolatuk. Ez Lenin döntése volt. 1914 nyarán visszakérte Inesszától hozzá írott leveleit. Pearson könyvében hosszú részleteket közöl Inesszának Leninhez írott búcsúleveléből (Pearson 2001: 107). Ebben Inessza mély fájdalommal ír arról, hogy Párizsban minden hely kettejük kapcsolatára emlékezteti, arra, hogy a férfi központi szerepet játszott az életében, de tudja, hogy mindez a múlté. A szakítás fájdalmáról beszél, a csókokról. Különös módon hosszasan ecseteli, hogy mennyire megszerette Nágyát - Krupszkaját - , milyen meleg barátság köti össze őket. Minden jel arra mutat, hogy Inessza elfogadta volna a ménage ä trois-X. Ez azonban, úgy látszik, szóba sem került. Lenin döntésének okait csak találgatni lehet. Talán nem akarta veszélyeztetni aszkétikus forradalmár image-ét és a Krupszkajával folytatott bajtársi szövetségét egy szerelmi kapcsolatért. Inessza ebben a - címzett által talán el sem olvasott - levélben leszögezi: barátok, szövetségesek maradnak ezután is. (Pearson a levelet Armand hagyatékában találta meg, ebből arra következtet, hogy talán el sem küldte.) Azok is maradnak: Lenin leveleiben, s nyilván személyesen is feladatokat ad Inesszának: szervezési, pénzszerzési, fordítási feladatokat. De az ő lelkesedése mintha alábbhagyott volna: sokszor nem is válaszol Lenin leveleire, sok időt tölt gyerekeivel különböző fürdőhelyeken. Inessza - mozgalmas élete ellenére - igyekezett jó anya lenni, gyermekei életében minél nagyobb szerepet játszani. Ha nem voltak együtt, leveleztek. Különösen intenzív kapcsolatot alakított ki legidősebb lányával, Innával. O ez idő tájt éppen kamaszodott, a barátságok, szerelmek korszakát élte. Inessza igyekezett lányával megosztani saját nehéz, de független életének tapasztalatait. Minden bizonnyal kettejük beszélgetései, valamint a berni nőkonferencia tapasztalatai is szerepet játszottak Inesszának abban az írásában, amelyet 1915 őszén mutatott meg Leninnek. A nők és a férfiak újszerű kapcsolatáról készült megjelentetni egy brosúrát. Ebben állást foglalt a képmutató, hazugságon és anyagi érdekeken alapuló polgári házassággal szemben, és követelte a nők számára a szexuális szabadság jogát. Az írás kivívta Lenin határozott rosszallását. 1915. január 17-i levelében fogalmazza meg szigorú, helyenként szinte goromba hangvételű kritikáját. Jellemző, hogy a kettejük közt szokásos tegeződésről áttér a formális és hivatalos magázásra. A leghatározottabban visszaveri a női szexuális önállóságra való törekvést: „f...| azt tanácsolom, hogy teljesen hagyja ki „a szabad szerelem követelését (a nők részéről)". Ez valójában nem proletár, hanem burzsoá követelés" (Lenin 1967: 161). Lenin minden jel szerint át akarta menteni a házasságot a proletár társadalomba: „Még a futó szenvedély és futó viszony is 'poétikusabb és tisztább', mint (unalmas és közömbös házastársak) [...] 'szerelem nélkül adott csókjai'. Ezt írja Ön [...] Nem lenne jobb, ha egy népszerű brosúrában a szerelem nélküli banális és szennyes kispolgári-értelmiségi-paraszti házassággal [...] a szerelemre épülő proletár polgári [nem egyházi H.Á.] házasságot állítaná szembe [...]" (Lenin 1967: 164)? Inessza védelmezte az álláspontját, de Lenin egy jottányit sem engedett. Ez a vita elidegenítette őket egymástól. Inesszának különösen rosszul eshetett, hogy írását Lenin intellektuálisan sekélyesnek tartotta. Valószínűleg ezért is nem próbálkozott a publikálásával (Pearson 2001: 133). Van abban valami rendkívül visszás, hogy a házasságban élő Lenin szinte megtiltja szeretőjének, hogy bátorítsa a nők szexuális választását. Ezzel a tiltással ugyanis a kettejük által is gyakorolt „szabadszerelmet" iktatja ki a személyes autonómia köréből.
122
Huszár Ágnes
Vagy csak úgy gondolta, hogy a tömegek számára készülő „népszerű brosúrában" nem kellene azt propagálni? Lenin az 1920-as években Clara Zetkinnel a nemi erkölcsről folytatott beszélgetéseiben meglehetősen prűdnek és vaskalaposnak bizonyult. Még a forradalmi mozgalomban született kapcsolatokban is veszélyforrást látott: „Nem esküdnék olyan nők megbízhatóságára és harci kitartására, akiknek egyéni regénye összefonódik a politikával [...]" (Zetkin 1967: 183). (Ez az általánosítás abszurd módon nemcsak Armandt, hanem Krupszkaját is kizárná a megbízható elvtársak köréből.) Akármi volt is Lenin motivációja, kritikájával megakadályozta Armand önálló gondolkodói tevékenységének kibontakozását. Inessza 1916 elején hamis papírokkal Párizsba utazott, hogy részt vegyen a francia szociáldemokraták konferenciáján. Itt nagy személyes sikert ér el a fiatalok és a szakszervezetisek csoportjainál. Lenin fölényeskedve semmibe vette sikereit, pedig Inessza az illegális határátlépéssel sokat kockáztatott. Megpróbált újságíróként érvényesülni az illegális sajtóban, cikkeket írt az imperialista háborúról, de a Zinovjev által szerkesztett orgánum nem közölte az ő írásait, csak saját feleségének, Zinajdának Lilina álnéven írt cikkeit. Ez sértette Inesszát. Leninnel folytatott levelezésük hangneméből nyilvánvaló: Inessza kinőtt abból a titkári szerepből, amelyet Lenin neki és más női harcostársnak szánt. Most már bírálni is merte Lenint, szemére vetette elméleti következetlenségeit. Egy franciára fordítandó cikkben például nem volt hajlandó lefordítani egy mondatot, mert nem értett vele egyet. Inessza szándékos eltávolodását (egyúttal érzelmeinek hőfokát) az is jelezte, hogy nem kívánt velük egy városban lakni. Lenin ebben az időszakban számos levelet írt neki, gyöngéden érdeklődött egészségéről, megpróbálta - nem nagy sikerrel helyreállítani kettejük között a régi meghittségét. Vannak nyomai kettejük nyílt konfrontációjának is. Ivan Popov beszámol egy Inesszával 1916-ban folytatott beszélgetésről, amelyben az bírálta Lenint túlságosan kategorikus ítéletei miatt, valamint azért, mert a Romanov-házzal szemben személyes bosszúvágy fűti bátyja kivégzése miatt. Azt mondta Popovnak, megbeszéli Leninnel ezeket a dolgokat. Ez azonban nyilván nem vezetett eredményre, mert utána arra biztatta Popovot, hogy lépjen ki az emigránsok köréből, járja a saját útját. Magáról csak ennyit mondott: „Én már nem léphetek vissza. Engem már megbűvölt, nem tudok szabadulni" (idézi Latisev 1966/1999: 73). 1917 elején Inessza mély depresszióba zuhant. Át kellett gondolnia az életét. Sorsát 1911 óta teljesen alárendelte a mozgalomnak és mindenekelőtt személyesen Leninnek. Ő azonban szeretőként eltaszította magától, s bár becsülte munkáját, csak fordítóként, szervezőtitkárként, s veszélyes feladatok végrehajtójaként - miatta töltött keserves hónapokat a cár börtönében - számított rá. Lenin átérezte szenvedését. 1917 január 13-án írt levelében így reagált rá: „Legutóbbi leveleiből annyi bánat áradt és olyan fájdalmas gondolatokat és olyan lelkiismeret-furdalást ébresztettek bennem, hogy alig tudok magamhoz térni" (idézi Latisev 1966/1999: 84). 7. A győztes forradalom után Inessza - Lenin hosszas rábeszélésére - egyike volt annak a harminckét bolseviknek, akik 1917 áprilisában - a német kormány engedélyével és katonai kísérettel - egy lezárt vagonban Szentpétervárra utazott. Az úton feltűnően csöndes volt, kerülte Lenin és Krupszkaja társaságát.
Egy másik feminista a bolsevikok országában: Inessza Armand
123
Megérkezésük után nem maradt velük az akkori fővárosban, hanem hazament családjához a Moszkva melletti Puskinoba. Feladatot azonban vállalt az őszi forradalom győzelme után. A Moszkvai Városi Szovjet tagjaként dolgozott, a paraszt küldöttek ügyeivel foglalkozott. Később a Központi Bizottság tagjaként is ezt a reszortot vitte. Különös döntés volt, hogy éppen ezt bízták rá, mivel semmi tapasztalata nem volt a mezőgazdasággal, a vidéki élettel kapcsolatban. A beosztást nyilván azért kapta, mert Lenin személyesen megbízott benne. Inessza gyermekei közben felnőttek, Fjodor és Szása a Vörös hadseregben harcoltak, Inna lánya pedig Asztrahanyban végzett politikai munkát. 1918 kora nyarán Armand Kollontajjal együtt megszervezte a dolgozó nők összoroszországi kongresszusát. Bár a háborús idők megnehezítették a küldöttek Moszkvába utazását, a kongresszusnak nagy sikere volt: több mint ezer küldött vett rajta részt. Nyilvánvalóvá vált azonban az is, mekkora szakadék választja el a forradalmi élcsapat doktriner türelmetlenségét a tömegek valódi szükségleteitől. A párt programja szerint kidolgozása Armand és Kollontaj közös munkája volt - bölcsődék, óvodák, közétkezdék, mosodák létrehozásával tervezték „társadalmasítani" a gyermeknevelést. Az orosz nők azonban nem értettek egyet ezzel. Amikor Inessza a kongresszuson arról beszélt, hogy a dolgozó nőket fel kell szabadítani a „háztartási rabszolgaság" alól, a küldöttek közbekiabáltak: „Nem adjuk fel a gyermekeinket!" Inessza rengeteget dolgozott, de munkájának hatásával elégedetlen volt. A Központi Bizottság 1918 decemberben a nők ügyével foglalkozó Központi Agitációs és Propaganda Bizottság elnökének jelölte. Más fontos párt- és kormányzati feladata mellett szerkesztője volt az Oroszországban megjelenő francia nyelvű La Ilľ internationale elnevezésű folyóiratnak. 1918-ban Lenin is Moszkvába költözött a kormánnyal együtt, mivel Szentpétervárt német támadás fenyegette. Kettőjük kapcsolata újra felélénkült. Fofanova szerint Krupszkajában ekkor izzott fel a féltékenység Inessza iránt. „Különösen kiéleződött ez a konfliktus Október után, amikor Vlagyimir Iljics a szovjet kormány feje lett [...] Vlagyimir Iljics kinevezte Inessza Fjodorovnát a Moszkvai Kormányzóság Népgazdasági Tanácsának elnökévé, és a Kreml fala mellett adatott neki lakást a Sándor kerttel szemben, a saját nővérének, Anna lljinyicsnának a lakása mellett. Gyakran elgyalogolt oda, hogy meglátogassa Inessza Fjodorovnát" (idézi Latisev 1966/1999: 84.). 8. A vég Bár látványos karriert futott be, Inessza nem látszott boldognak, ismerősei soványnak, kimerültnek, ingerültnek látták. Jelek mutattak arra, hogy lelki tartalékai kimerültek. 1919 tavaszán egy háromtagú vöröskeresztes küldöttség tagjaként Franciaországba kellett utaznia. A delegációt azzal bízták meg, érjék el a nyugati fronton harcoló negyvenötezer orosz katona hazaengedését. A küldöttség mindhárom tagja - Inesszán kívül D. Z. Manuilsky és Jacques Davtian - megbízható bolsevik volt és anyanyelvi szinten beszélt franciául. A férfiak megrökönyödtek, amikor találkoztak Inesszával a pályaudvaron. Ok a diplomaták szokásos öltözékét viselték, Inessza azonban szokásos kopott ruhájában jelent meg, mondván, nem hajlandó a nép pénzét divatos holmikra költeni. Mi rombolta szét ennyire ennek a nőnek a személyiségét? Még csak hét éve annak, hogy vörös tollas kalapjával feltűnést keltett Párizs utcáin, s francia titkosrendőrök lelkendeztek jelentéseikben feltűnő szépségéről. A delegáció akciója egyébként csak
124
Huszár Ágnes
részleges sikerrel zárult. Ebbe belejátszhatott az a tény is, hogy Inessza halálra bosszantotta francia katonai tárgyalópartnereit extravagáns ötleteivel, pl. azzal, hogy a többé-kevésbé titkos tárgyalások szünetében lefényképeztette magát a Le Petit Párisién című lap számára (Pearson 2001: 211). 1918 augusztus 30-án az eszer Fannie Kaplan merényletet követett el Lenin ellen. A merénylet utáni nehéz időben Inessza gyakran meglátogatta a betegeskedő Lenint, aki sokat volt egyedül. Krupszkaja ugyanis oroszországi visszatérésük után némileg elszigetelődött. Betegsége miatt nehezen mozgott, majdnem mindig Szokolnyikiben tartózkodott, ahol az iskola melletti szobában lakott. Az ebből az időszakból fennmaradt levelek azt mutatják, hogy Lenin figyelme kiterjedt Inessza életének minden részletére: egészségére, családtagjainak hogylétére, lakásának állapotára. A levelezés hangneme gyengéd, gondoskodó, kettejük viszonya meghitt. Mivel Inessza a népgazdasági jellegű feladatokkal nem tudott megbirkózni, kinevezték a Központi Bizottság Női Tagozatának (Zsenotdel) vezetőjévé. Ennek a szervezetnek tényleges hatalma volt, mivel KB szintű határozatokat hozhatott. Kollontaj megkapta Inessza korábbi feladatát: a parasztügyeket. A hierarchiában Inessza állt magasabban, tehát ő lett Kollontaj főnöke. Vinogradszkaja emlékei szerint a két rivális állandóan veszekedett. Bár Kollontaj mellőzöttnek érezte magát, feladata fontos volt, hiszen ebben az időben Oroszországban lényegesen több nő dolgozott a mezőgazdaságban, mint az iparban (Pearson 2001: 216). A Zsenotdel fő feladata az volt, hogy megszervezze azt, hogyan helyettesítsék a nők a termelésben a fronton lévő katonákat. Egyébként magában a hadseregben is jelentékeny számú, azaz hetvenezer nő szolgált. Inessza feladata volt a női munkavállalás körülményeinek, a gyárakban betanításuknak a megszervezése. A háztartási munkák megkönnyítése is megvalósult közben bölcsődék, óvodák, közétkeztetés formájában. Moszkvában az életkörülmények kemények voltak, vidéken dúlt a polgárháború, kevés élelem, tűzifa jutott a fővárosba. 1919-ben ráadásul kitört egy spanyolnátha-járvány. Inessza is betegeskedett, de még magas lázzal is elment dolgozni. 1920 nyarán rengeteget dolgozott a Kominterm II. kongresszusának küldöttjeként. Küldötti munkája mellett fordítania, tolmácsolnia is kellett. Lenin komolyan aggódott Inessza egészségéért. 1920 augusztus 18-án levélben megkérte régi harcostársát, Szergo Ordzsonikidzét, hogy helyezze el Inesszát Andrej fiával együtt egy kaukázusi szanatóriumban. Ők el is utaztak Kiszlovodszkba, ahol régi ismerősökkel találkoztak. Azok megdöbbentek, mennyire betegnek, gyengének látták Inesszát. Mintha az életkedvét is elvesztette volna, kerülte a társaságot, magában olvasgatott vagy sétálgatott. Naplójában ezt írta: „Most mintha kihűlt volna a szívem, minden iránt közömbös vagyok [...] Csupán a gyermekeim és Vlagyimir]. l[ljics]. iránt táplálok még forró érzéseket [...] Miután odaadtam minden erőmet, minden lelkesedésemet V[lagyimir]. I[ljics].-nek és az ügynek, mintha csak kimerült volna bennem a szeretetnek az a forrása, amely korábban oly bőven áradt [...]. És lassanként kiapad bennem az ügy iránti forró odaadás is. Olyan ember vagyok, akinek fokozatosan elhal a szíve ..." (idézi Latisev 1966/1999: 91). A környéken fehérek garázdálkodtak, Kiszlovodszkot fenyegették. A szanatórium lakóinak fél kellett készülni minden eshetőségre. Inessza nem akart elmenni, de végül kénytelen volt. Dél felé menekítették őket, Beszlanon keresztül Nalcsikba. Itt tört ki rajta a kolera. Legyengült teste és megviselt szíve nem tudta felvenni a harcot a betegséggel, 1920. szeptember 24-én, negyvenhat évesen meghalt. Holttestét Moszkvába szállították. 1920.
Egy másik feminista a bolsevikok országában: Inessza Armand
125
október 11-én ravatalozták fel a Szakszervezetek Házában, a következő napon hivatalos pompával temették el a Kreml falába. Több kortárs is megemlékezett a temetésről. Jelizeveta Drabkina így ír: „Az út szélére állva elengedtük magunk mellett ezeket a nehezen lépegető, csontos lovakat, ezt a kopott, fekete festékkel bemázolt ládát, és megpillantottuk a mögötte jövő Vlagyimir lljicset, mellette pedig Nagyezsda Konsztantyinovnát, aki karon fogva támogatta őt. Volt valami kimondhatatlanul fájdalmas a lecsüngő vállú, mélyen lehajtott fejű Lenin alakjában. Megértettük, hogy ebben a szörnyű ládában Inessza koporsója van." Balabanova így emlékezik: „Oldalról figyeltem Lenint. Úgy tűnt, teljesen magába roskadt: sapkáját a szemébe húzta. Egyébként is alacsony termetű volt, de most teljesen összegörnyedt és még kisebbnek látszott. Szánalmas volt, ahogy elhagyta magát [...] Lenin szemeit elöntötték a fájdalom visszatartott könnyei. Amikor a továbblóduló tömeg meglökött bennünket, nem fejtett ki semmilyen ellenállást, mintha örülne neki, hogy közelebb szorították a koporsóhoz" (Idézi Latisev 1966/1999: 93). 9. Inessza Armand utóélete Inessza halála után Lenin és Krupszkaja mindent megtett az Armand gyermekekért. Különösen a legkisebbek, a tizenhat éves Andrej és a tizenkilenc éves Varvara volt gyakori vendég náluk, egészen Lenin betegségének utolsó idejéig. Krupszkaja Lenin halála után Innának, a legidősebb lánynak írt gyászáról, s arról, mennyire fáj neki, hogy nem lehetett gyermeke. Inna így válaszolt: „Ne hidd, hogy egyedül vagy. Itt vagyunk neked mi, a kislányaid, ahogy hívtál bennünket" (idézi Pearson 2001: 239). Krupszkaja volt a szerkesztője egy Inessza Armand emlékét felidéző 1926-os kötetnek is. Egyébként Lenin halála után azonban a régi harcostársak többségéhez hasonlóan ő is kiszorult a politikai élet centrumából. Amikor 1925-ben védelmébe vette Kamenyevet és Zinovjevet, Sztálin azzal fenyegette meg, ha nem hagyja abba, közhírré teszi, ki is volt Lenin igazi felesége (idézi Pearson 2001: 240). A fiatal szovjet államnak a nők politikai egyenjogúsítására irányuló bátor törekvései fokozatosan elhaltak a sztálini vezetés diktatúrája patriarchális vonásai következtében. A Zsenotdel vezetését Armand halála után Kollontaj vette át, de 1922-ben nagyköveti megbízatása miatt - megvált tőle. A szervezet ezután látszattevékenységet folytatott, 1930-ban pedig meg is szüntették. Ahogy a nők érdekében meghozott intézkedéseket visszavonták - megszigorították a válást, a bölcsődék, óvodák, napközik számát csökkentették - , halványodott el Inessza Armand emléke a diktatúra éveiben. Ahogy R. C. Elwood íija, a kommunista kánonban nem volt szükség az efféle - Sztálin szavajárásával - „agyas heringekre" (értelmiségi nőkre), mint ő (idézi Pearson 2001: 241). Más vonásai is kiríttak a szűkre szabott bolsevik női kánonból: nem volt orosz, gazdag volt, házasságon kívüli kapcsolatokban élt. Mivel pedig ezek egyike maga a „vezér" volt, megcsonkítva adták közre Leninnek hozzá írott leveleit is. A bolsevik emigráció és a szovjet forradalom történetében alig pár lábjegyzet jutott annak a nőnek, aki egész életét tette fel egy igazságos társadalomért folytatott harcra. Szíve minden szeretetével szolgálta a „megalázottak és a megszomorítottak" ügyét. Az pedig közben - ahogy írta - „fokozatosan elhalt" egy sem elfogadni, sem elengedni nem képes zsarnoki kapcsolat béklyójában.
126
Huszár Ágnes
Tragikus és romantikus története napjainkig sokakat foglalkoztat a történészeken kívül is. Alakja újra meg újra megjelenik a filmvásznon. 1981-ben a Szergej Jutkevics rendezte Lenin Párizsban című Moszfilm-produkcióban Claude Jade játszotta őt, az 1988as Damiano Damiani rendezte A vonatban Dominique Sanda, az 1997-ben elkészült, Hardi Volmer rendezte Leninjeim (All My Lenins) észt történelmi vígjátékban pedig Janne Sevcsenko. Irodalom Huszár Ágnes 2008. Egy feminista a bolsevikok országában: Alekszandra Kollontaj. In: Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények 111/1:97-105. Krausz Tamás 2008. Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció. Budapest: Napvilág Kiadó. Latisev, Alekszandr 1966/1999. Lenin és Inessza. Részletek A titoktalanított Lenin című könyvből. Eszmélet 42:67-95. Lenin, Vlagyimir I. 1967. Levelek Inessza Armandnak. In: Marx - Engels - Lenin: A nőkérdésről és a családról. Budapest: Kossuth Kiadó. 161-165. Pearson, Michael 19902. Der plombierte Waggon. Lenins Weg aus dem Exil zur Macht. München: Heine. Pearson, Michael 2001. Lenin 's Mistress. The Life oflnessa Armand. New York: Random House. Zetkin, Clara 1967. Visszaemlékezések Leninre. In: Marx - Engels - Lenin: A nőkérdésről és a családról. Budapest: Kossuth Kiadó. 183-204. http:/en. wikipedia.org/wiki/Inessa_Armand
