II. A JOGELLENES CSELEKMÉNYEK ÉS A VELÜK SZEMBENI FELLÉPÉS SZABÁLYAI

II. A JOGELLENES CSELEKMÉNYEK ÉS A VELÜK SZEMBENI FELLÉPÉS SZABÁLYAI 1. A jogellenes cselekmények

Ebben a fejezetben tárgyaljuk, hogy mit értünk jogellenesség alatt, meghatározzuk a jogellenes cselekmények körét, ismertetjük azok felosztását és a velük szembeni fellépést meghatározó alapvető jogszabályokat. Olvasóinknak bemutatjuk a jogértelmezés módszereit, és ezt felhasználva megismerkedünk a jogellenes cselekményekkel szembeni fellépés jogi eszközeivel. A normák értelmezésével és felhasználásával a valóságban megtörtént események vizsgálata kapcsán képessé válhatnak a jogellenes cselekmények felismerésére.

1.1. Jogellenesség, és a jogellenes cselekmények jogforrásai

A jogellenesség meghatározása Minden emberi társadalom különféle normák által szabályozott társas viszonyok között működik. Ezek a normák határozzák meg az adott társadalom egészének, és az azt alkotó egyének létezésének, működésének kereteit. Az adott társadalom összetettségétől függően a normák mennyisége eltérő lehet. Ezek a normák leírják a viselkedés, az egyéni és társas lét, a társadalmi szintű létezés magatartási szabályait. Jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg, tartalmukat tekintve lehetnek követendő, és tiltott magatartások. E szabályok mindegyike a társadalom konfliktusmentes működését hivatott biztosítani. Az adott társadalom stabilitását az mutatja, hogy a normák érvényesülését milyen mértékben képes biztosítani. A normák rendszerében (jogszabályi hierarchiában) egyes szabályok mindenkire, míg mások a társadalom bizonyos tagjaira vagy csoportjaira vonatkoznak. A normák között is vannak olyanok, melyek követésétől nem lehet eltérni – mert ez az egész társadalom létét fenyegetheti – míg mások megsértése esetében a normaszegés nem jár együtt társadalmi megtorlással. A szabályok között tehát a társadalmi fontosságuk tesz különbséget. A társadalom egésze számára fontos és követendő magatartások jogi normává alakulnak, míg azok, melyek ilyen jelentőséggel nem bírnak szokásokként, erkölcsi vagy illemszabályként léteznek. Ez utóbbiak megsértése általában nem váltja ki az egész társadalom rosszallását – hiszen a normaszegés tényéről általában kevesen szereznek tudomást –, nem is von maga után büntetést,

de az egyén számára mégis következményekkel járhat, hiszen aki rendszeresen vét az illemszabályok vagy íratlan erkölcsi normák ellen, azzal szemben a környezete sem érzi fontosnak ezek betartását. Gondoljunk csak arra, hogy valaki rendszeresen vét a köszönésre vonatkozó udvariassági szabályok ellen. Ennek következményeként egy idő után neki sem köszönnek, és emiatt lassanként elszigetelődik a környezetétől. Más esetben nyilvánosan felhívják annak a figyelmét a normaszegésre, aki nem köszönt, hogy ezzel rávegyék a normakövető viselkedésre. Hányszor hallottuk ezt a mondatot szüleink szájából: „Kisfiam, nem tudsz köszönni?”. A szüleink dorgálásából kifejeződő társadalmi rosszallás, és az ennek következtében érzett szégyenérzet az a következmény, mely rávezetett bennünket a normakövető magatartás tanúsítására. Ezekben az esetekben a normaszegő nem szenved el azonnali büntetést, de a rendszeres normasértő magatartásának következményeként lassanként a társadalom, elsőként a szűkebb környezet elfordul tőle, és perifériára szorul.

A jogi normák és az egyéb társadalmi normák (szokások és illemszabályok) koronként változnak, követik a társadalmi változásokat. A fő különbség, hogy a jogi norma írásban rögzített, és a társadalom minden tagja számára egységes értelmezéssel bír. A normaszegés – akár jogi normáról van szó, akár más társadalmi normáról – minden esetben, de eltérő mértékű jogkövetkezménnyel jár. A szokásokkal rendszeresen szembehelyezkedők általában a társadalom – az egyén szűkebb és tágabb környezete – perifériájára szorulnak, elszigetelődnek, de a társadalom a rosszallását egyénenként és esetenként változó módon illetve mértékben fejezi ki. A jogi normák megsértői, akik nem követik a társadalmi szabályokat viszont egységesen mind ugyanazt, az adott normának megfelelő joghátrányt szenvedik, szenvedhetik el, amely kétféle lehet:  a jogi norma alapján biztosított előny elmaradása; Például a családjogi törvény számos támogatást biztosít, melyekhez a jogosult a szabályszerű igényléssel juthat hozzá. Amennyiben a normától eltér, az igényelt támogatáshoz nem, vagy késedelmesen jut hozzá, így elesik egy jogi normában biztosított előnytől, de „normaszegő” magatartása nem von büntetést maga után.

 szankció, azaz köznapi értelemben büntetés. A korábbi tanulmányok során már ismertettük a rend – társadalmi rend fogalmát1. A társadalmi életviszonyokat tehát jogi normák szabályozzák, ezek együtt alkotják a jogrendszert, mely definícióját tekintve ekként írható le:  A jogrendszer, a társadalmi életviszonyokat szabályozó jogi normák összessége. A jogrendszer pedig jogágakra bontható, eszerint:  Jogág, az azonos társadalmi életviszonyokat szabályozó jogi normák összessége. Mára már a társadalom védelmét szolgáló jogi normák is jórészt egy önálló jogágat alkotnak, de erről a későbbiekben lesz szó. Minden jogi normaszegés, ha eltérő mértékben is, de veszélyt jelent a társadalomra, ám ebben szélsőséges eltérések lehetnek. Emiatt nem szükséges minden normaszegő magatartást büntetéssel sújtani, mivel – mint a fenti példa alapján is látható – egyes normaszegő magatartások olyan csekély mértékben veszélyesek a társadalomra, hogy emiatt bármilyen büntetés kiszabása az egyén számára aránytalan hátrányt jelentene, tehát a megtorlás társadalmi hasznossága eltörpül az egyén által elszenvedett sérelem mellett.

1

11. évfolyam I. fejezet

A normaszegő magatartás társadalomra veszélyességének meghatározása a jogalkotó feladata, melynek felismerése az általánosan elfogadott társadalmi értékek és érdekek (erkölcsi, gazdasági, vallási és politikai ideológiai alapú értékek és érdekek) ismeretén alapul. A jogellenességet eszerint így definiálhatjuk:  Jogellenes cselekmény az a jogi normaszegés, mely a társadalomra veszélyességnek a jogalkotó által megállapított szintjét meghaladja, ezért azt leírja – megfogalmazza, és jogi normába önti – és tanúsításához joghátrányt fűz. Hazánkban társadalomra veszélyes csak olyan, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló emberi magatartás lehet, amelyet a jogalkotó szerv a társadalomban általánosan elfogadott normák (érdekek vagy értékek) megsértése vagy veszélyeztetése esetén azzá nyilvánít, és amely Magyarország Alaptörvény szerinti állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, a természetes és jogi személyek, valamint a jogi személyiség nélküli szervezetek személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti. A korai társadalmak a természeti jelenségeket és az elemeket is emberi tulajdonságokkal ruházták fel, így a görög-perzsa háborúkhoz fűződő egyik legenda szerint a perzsa király feldühödött, amikor a viharban megsérült a Dardanellákon felállított hídja, ezért büntetésként elrendelte a tenger megkorbácsolását. Mai felfogásunkban egy ilyen eset kapcsán azt vizsgálnánk, hogy a tervezés, és a kivitelezés során volt-e olyan tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló emberi magatartás, mellyel ok-okozati összefüggésben rongálódott meg a híd. Tehát pl. a tervező mérnök figyelembe vette-e a hídszerkezet tervezésekor a várható terhelést és a hidat érő erőhatásokat vagy más tervezési hibát vétett? A kivitelező a hibátlan tervnek megfelelően készítette-e el a hidat, és az elvárt anyagokat használták-e fel? Más, mai példával élve, nem a postást megharapó kutyát sújtjuk büntetéssel, hanem azt a természetes személyt (élő embert), aki tevékenységével vagy mulasztásával lehetővé tette a kutya számára, hogy a postást megtámadja.

Jogellenes cselekményt csak élő ember, azaz jogi szakkifejezéssel élve természetes személy valósíthat meg olyan magatartásával, mellyel valamely jogi tilalmat megszeg, vagy egy jogi kötelezésnek nem tesz eleget. Egyes emberi magatartások a társadalmi élet változásai során veszíthetnek társadalomra veszélyességükből, míg más esetben újabb, korábban még nem ismert veszélyes magatartások jelennek meg, így az ezeket leíró és szankcionáló normák is időről-időre változnak. A jogellenes cselekményekkel szembeni fellépés az állam monopóliuma, ezért az állami szervek és intézmények feladata és felelőssége az ezzel kapcsolatos szabályok megalkotása (törvényhozás), azok alkalmazása (jogalkalmazó szervek), és a jogszabályszegők felelősségre vonása (igazságszolgáltatás szervei). Az állam ugyanakkor egyes esetekben lemond a megtorlásról vagy átengedi azt annak, akit a jogellenes cselekmény érintett, általában a sértettnek, károsultnak. Az állam bizonyos személyek esetében – ilyenek a diplomáciai védelem vagy közjogi tisztségen alapuló személyes mentességet élvezők köre – a védelem vagy mentesség fennállása alatt nem él a büntetőjogi igény érvényesítésével, így az ilyen személyek által elkövetett jogellenes cselekmények megtorlatlanul maradhatnak. Természetesen ez sem öncélú, hiszen ezen személyek, illetve a mentesség biztosításának társadalmi hasznossága általában fontosabb, mint a megtorlás érvényesítése. Másrészt az állam a büntetőjogi igény érvényesítését egyes esetekben átengedi a sértettnek vagy akaratától teszi függővé. Eszerint bizonyos bűncselekmények üldözéséhez a sértett kívánalma szükséges, ezek a magánindítványra üldözendő bűncselekmények, míg meghatározott bűncselekmények miatt a vád képviseletét is a sértettre bízza, ezek a magánvádas deliktumok. Ezen túlmenően a büntetőeljárási törvény rendelkezik a pótmagánvád jogintézményéről, mellyel ugyancsak a sértett élhet akkor, ha az állam már lemondott a büntetőjogi igény érvényesítéséről. Mindezekről a későbbiekben még lesz szó.

A jogellenes cselekmények csoportosítása

A jogellenes cselekményeket a társadalomra veszélyességük szempontjából általában két nagy csoportba soroljuk, ezek a szabálysértések és a bűncselekmények. Emellett mindenképpen említést kell tenni a közigazgatási ügyekben alkalmazott szankciókról.

Bűncselekmények Hogy mely emberi magatartások lesznek szabálysértések vagy bűncselekmények, annak meghatározása szintén a jogalkotó szerv kizárólagos joga, amely a jogellenes cselekmények e két csoportba sorolásánál alapvetően a társadalomra veszélyesség enyhébb (csekélyebb) vagy súlyosabb fokát veszi figyelembe. A bűncselekmények a társadalomra veszélyes emberi magatartások. Fontos, hogy jogrendszerünkben csak olyan emberi magatartás lehet bűncselekmény, melyet törvény leír, és tanúsításához a törvényben (Btk.-ban) meghatározott szankciót fűzi. Mindezekről a büntetőjogi ismeretek kapcsán bővebben szólunk.

Szabálysértések A szabálysértések azok a társadalomra veszélyes emberi magatartások, amelyek társadalomra veszélyessége a bűncselekményekénél csekélyebb. A szabálysértést is – a bűncselekményekhez hasonlóan – csak törvény határozhat meg. Minderről a szabálysértési ismeretek kapcsán lesz szó a későbbiekben.

Szankciók közigazgatási eljárásban A közigazgatási szankció alkalmazására sor kerülhet jogi és magánszeméllyel szemben is. Tekintettel arra, hogy e tantárgy anyagát nem képezi e jogterület, ezért e fejezet tárgyalása kapcsán csak röviden térünk ki rá. A közigazgatási eljárások során alkalmazott szankciók közül leggyakrabban az objektív felelősség2 elvének alkalmazásával találkoznak az állampolgárok, bizonyos közlekedési szabályszegések – pl. gyorshajtás – esetén. Ilyenkor nem a sebességtúllépést megvalósító járművezetővel szemben indul szabálysértési eljárás, hanem a jármű üzembentartójával szemben közigazgatási bírság kiszabására kerül sor. Ez lehet jogi (pl. cég, intézmény) vagy magánszemély is. De ugyanígy jár el a katasztrófavédelmi szerv, amikor tűzvédelmi bírságot 3 szab ki az észlelt vagy tudomására jutott tűzvédelmi szabályszegés esetén. Egy másik, újnak számító jogintézmény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás4. Ez egy olyan jogi eszköz a rendőri szervek és a bíróságok kezében, mely:

A közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet 3 A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján. 4 A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás szabályairól szóló 2009. évi LXXII. tv. szerint. 2

 olyan esetekben is alkalmazható, ha a családon belüli bántalmazás nem valósít meg szabálysértést vagy bűncselekményt, de magában hordja ezek megvalósulásának reális veszélyét,  vagy a közigazgatási eljárással párhuzamosan az elkövetett jogsértés (bántalmazás) miatt indult büntető vagy szabálysértési eljárás, de ezekben nem lehetett olyan kényszerintézkedést alkalmazni az elkövetővel szemben, amellyel a bántalmazó azonnal kiemelhető lenne a családból. Abban az esetben, ha a rendőri szerv vagy az első fokú bíróság olyan esetről szerez tudomást, melyben a hozzátartozók közötti erőszak megvalósulni látszik, akkor azt köteles haladéktalanul vizsgálni, és ennek eredményeként:  a rendőri szerv 72 óra időtartamra ideiglenes megelőző távoltartást,  a bíróság 30 napra megelőző távoltartást rendelhet el a bántalmazóval szemben. Ugyanakkor a rendőri szerv az általa elrendelt ideiglenes megelőző távoltartás ügyében hozott határozatát köteles haladéktalanul megküldeni a bántalmazó lakóhelye szerint illetékes bíróságnak, mely azt polgári nem peres eljárásban felülvizsgálja, és dönt a megelőző távoltartás elrendeléséről vagy a határozat hatályon kívül helyezéséről. A távoltartás, mint jogintézmény ennél régebbi keletű, a Be. 2006. évi módosításának köszönhetően kényszerintézkedésként5 került be a büntetőeljárásba. Bár nem csak a családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények esetében rendelhető el, az elrendelés nehézkes volta miatt nem túl sűrűn kerül rá sor. Ugyanakkor a családon belüli erőszak kriminológiai jellemzői miatt az ilyen esetek feltárása nehéz, mely egy elhúzódó bizonyítási eljárást von maga után, ami sok esetben eredménytelenül zárul, és ezt követően a helyzet tovább romlik. A rendőrség a távoltartási tv. felhatalmazása alapján azonnal beavatkozhat, és közigazgatási eljárásban 72 óra időtartamra elrendelheti a bántalmazó ideiglenes megelőző távoltartását, ha az a Ptk. szerinti hozzátartozója sérelmére a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenységet vagy mulasztást valósított meg. Fontos kiemelni, hogy a bántalmazás alatt a jogszabály szerint nem csak a fizikai, hanem a lelki bántalmazást, és minden olyan tevékenységet vagy mulasztást – így a nevelési, felügyeleti, gondozási kötelezettség megszegését vagy elmulasztását – is érteni kell, amelyek a fenti jogtárgyakat sértik vagy veszélyeztetik. A rendőrség határozata alapján a bántalmazó – a törvényben meghatározott kivételekkel – köteles lakóhelyét elhagyni, és ezt követően a határozatban megjelölt hozzátartozóival nem léphet kapcsolatba sem közvetett, sem közvetlen módon. Ugyanakkor a távoltartás a jogszabály vagy szerződés alapján fennálló tartási, valamint a bántalmazottal közösen használt ingatlan fenntartására vonatkozó fizetési kötelezettségeit nem érinti. A rendőrség határozatát az illetékes bíróság hivatalból – a törvény erejénél fogva – minden esetben felülvizsgálja, hiszen az átmenetileg korlátozza a bántalmazó tartózkodási szabadságához, a tartózkodási hely szabad megválasztásához, a szülői felügyelethez, valamint a gyermekével való kapcsolattartáshoz fűződő jogainak gyakorlását. A bíróság hatályon kívül helyezheti a rendőrség határozatát vagy legfeljebb 30 nap időtartamra megelőző távoltartást rendelhet el. Ugyanakkor – ha előtte kezdeményezik – a bíróság maga is dönthet a megelőző távoltartás elrendeléséről. A vonatkozó törvények 2015. január 16-tól hatályba lépő módosítása szerint, az EU-s jogharmonizációnak köszönhetően6 az Európai Unió tagállamai kölcsönösen elismerik egymás polgári ügyekben hozott védelmi intézkedéseit, így a távoltartást, a megelőző és ideiglenes megelőző távoltartást is. Eszerint már a bántalmazott nem csak Magyarországon, hanem az EU bármely tagállamában részesülhet e jogi védelemben.

A jogellenes cselekményekkel szembeni fellépés jogforrásai 5 6

1998. évi XIX. tv. 138/A. § A 2013. június 12-i 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.

Mint az előzőekben láthattuk, a jogellenes cselekményeket szabálysértésekre és bűncselekményekre oszthatjuk. A jogellenes cselekmények e két csoportját és a velük szembeni fellépést meghatározó jogszabályok rendszere eltérő sajátosságokat mutat. Szabálysértést és a szabálysértést elkövetőkkel szembeni eljárás szabályait törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet vagy önkormányzati rendelet határozhat meg. Ezek a szabálysértési jog forrásai, amelyek – a főbb jogforrásokat illetően – az alábbiak:  a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. (továbbiakban: Sztv.);  Magyarország Alaptörvénye;  a szabálysértési eljárás egyes szabályait (pl. helyszíni bírságolás, elzárás, szabálysértési lefoglalás és elkobzás stb.) vagy az Sztv. végrehajtásával összefüggő jogalkalmazási feladatokat meghatározó miniszteri (pl. belügyminiszteri, igazságügy miniszteri, pénzügyminiszteri) rendeletek. Bűncselekményt és a bűncselekményt elkövetőkkel szembeni eljárás szabályait azonban alapvetően csak törvény és szűkebb körben miniszteri rendelet, alkotmánybírósági határozat, legfelsőbb bírósági jogegyezségi határozat, vagy nemzetközi szerződés határozhat meg. Ezek a büntetőjog forrásai, amelyek szintén a főbb jogforrásokat illetően az alábbiak:  az 1978. évi IV. tv., valamint a helyébe lépő 2012. évi C. tv. a Büntető Törvénykönyvről (továbbiakban: Btk.);  a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: Be.);  Magyarország Alaptörvénye,  a büntetőjogi felelősség megállapításához szükséges egyéb törvények (pl. Polgári Törvénykönyv), miniszteri rendeletek (pl. KRESZ-ről), alkotmánybírósági határozatok (pl. a halálbüntetés eltörléséről), legfelsőbb bírósági jogegyezségi határozatok, vagy nemzetközi szerződések (pl. a háborús és emberiség elleni bűncselekményeket meghatározó szerződések). Közigazgatási szankció alkalmazásának tanulmányainkat érintő fontosabb jogforrásai:  a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv.;  a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás szabályairól szóló 2009. évi LXXII. tv.  a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. (továbbiakban: Sztv.)  egyéb törvények, és kormány illetve miniszteri rendeletek, melyek közül említést érdemel a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet;

A jogi normák keletkezése

Ahhoz, hogy a jogi normák rendelkezései a társadalmunkban elfogadott jogelvek szerint érvényre tudjanak jutni mindenekelőtt jogbiztonságra és egységes jogértelmezésre van szükség. Korábban már leírtuk, hogy a jogi normák magatartási szabályokat határoznak meg. A jogalkotás folyamatának első lépése, hogy az erre felhatalmazott szervek felismerik a jogalkotás szükségességét. Ez általában akkor következik be, ha a társadalom működésben valamiféle zavar keletkezik a szabályozatlanság hiányában, vagy a már korábban meglévő szabályokon kell változtatni. Ez lehet enyhítés vagy szigorítás, de akár annak a jogterületnek az újraszabályozása is. A rendszerváltás követően az 1990-es évek első felében – amikor az épületek fűtését még jórészt olajkályhákkal és kazánokkal biztosították – a kőolajtermékek előállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi anomáliák tették lehetővé a szervezett bűnözés megerősödését Magyarországon. Ekkor vált illegális, de óriási méreteket öltő tevékenységgé az un. olajszőkítés. Ennek lényege az volt, hogy a ma más csak gázolajként ismert kőolajtermék két, paramétereiben teljesen azonos formában volt jelen a piacon, úgymint: - a különleges festékkel színezett háztartási tüzelőolaj (HTO), - és az üzemanyagként forgalmazott gázolaj vagy dízelolaj (Diesel). A két termék kiskereskedelmi árában – az állami terméktámogatásnak köszönhetően – jelentős különbség volt az üzemanyag javára, azaz a háztartási tüzelőolajat a gázolaj literenkénti árának feléért, harmadáért lehetett megvásárolni. Ez az árkülönbség 1994-ben literenként 44 Forint volt! Élelmes „vállalkozók” kitalálták, hogy a háztartási tüzelőolaj színezésére szolgáló vegyi anyag bizonyos kémiai eljárással – az ún. savazással – semlegesíthető, ezt követően a termék üzemanyagként, jelentős haszonnal értékesíthető. A privatizációs folyamatoknak köszönhetően könnyen és olcsón megszerezhetővé váltak a korábbi állami üzemanyag forgalmazó cég – az ÁFOR – raktártelepei, ahol a szőkített gázolajat ipari mennyiségben lehetett előállítani, értékesíteni, és a kész közúti és vasúti infrastruktúrának köszönhetően szállítani is. Millió tonna számra „tűnt el” háztartási tüzelőolajat szállító vasúti szerelvények és tartálygépkocsik rakománya, hogy azután gázolajként jelenjen meg a piacon. Ez tette lehetővé, hogy az illegális tevékenységből jelentős vagyonok halmozódjanak fel, amit azután vagy más illegális tevékenységbe fektettek, vagy kihelyeztek – ma úgy mondanánk tisztára mostak – a gazdaságba legális vállalkozások segítségével. A jogalkotás válasza 1995-ben először a jegyrendszer bevezetése volt, és HTO-t csak jegyre lehetett vásárolni, de a jegyek nagyüzemi hamisítása miatt ezt hamar megszüntették. Az olajszőkítésnek a jogalkotás azzal vetett véget, hogy megszüntette a háztartási tüzelőolaj terméktámogatását, ezzel eltűnt a két termék közötti árkülönbözet, így a HTO-ra már nem volt kereslet. Ezt a folyamatot az is segítette, hogy az olajnál akkor még jelentősen olcsóbb földgáz, mint fűtőanyag addigra az egész országban elérhetővé vált a lakosság számára. A korábban olajszőkítéssel foglalkozó cégek azon része, mely kőolajszármazékok tekintetében importengedéllyel rendelkezett átállt – a dízelolajénál alacsonyabb behozatali vám miatt – az orsóolaj, háztartási olaj, valamint ipari olaj és más kőolajszármazékok behozatalára, amit azután különféle módon igyekeztek gázolajhoz hasonlatossá tenni, majd üzemanyagként értékesíteni, és az árkülönbözetet lefölözni. Ez ellen a jogalkotó azzal lépett fel, hogy az 1998-ban hatályba lépett új jövedéki szabályozás szerint már a kőolajtermékeket is azonnal behajtandó jövedéki adó terhelte. Végül ez vetett véget az „olajbiznisznek” Magyarországon.

A fentiekből következően az is nyilvánvaló, hogy jogalkotásra csak egy átgondolt, annak hatásait, várható eredményeit is előre látó folyamat eredményeként kerülhet sor. Sok esetben, különösen a nagy horderejű, a társadalmi létet hosszú időre meghatározó jogi norma megalkotása és elfogadása – ilyen például az alkotmányos szabályozás – csak társadalmi konszenzussal lehetséges. Ennek megfelelően minden jogalkotási folyamat része a célok meghatározása mellett olyan hatástanulmányok elvégzése is, mely a várható következményeket prognosztizálja7. A hatástanulmányok alapján a normaszöveg tervezetének ismeretében a társadalmi életnek, a norma által érintett területén működő szervezetek, intézmények minél szélesebb körét kell bevonni és véleményüket, javaslataikat beszerezni. Ilyenek az érintett 7

Prognózis: valaminek az előre jelzése, így prognosztizál, értsd: előre jelez valamit.

jogalkalmazó és népképviseleti szervek és szervezetek, érdekképviseletek, szakmai kamarák, stb. A vélemények és javaslatok ismeretében lehet a normaszöveget végleges formába önteni, és a jogalkotás rendszerén átvezetni, ami törvényi szabályozás esetén az Országgyűlés jóváhagyásának megszerzését jelenti. A jogalkotásra is jellemző a ciklikusság, hiszen a korábban elfogadott jogszabályok felülvizsgálata időről időre esedékessé válik.

2. Normák hatásainak felülvizsgálata

1. Normaalkotás

3. Normamódosítás előkészítése 1. ÁBRA

Ám a jogállamiság és a jogbiztonság fontos kritériuma a hatályos normák egységes értelmezése is. Az egységes jogértelmezés első lépése a jogi normák írásba foglalása, mely a jogalkotási folyamat eredményeként minden esetben megtörténik. Lássuk, hogy milyen út vezet az egységes jogértelmezés kialakításához.

Jogi normák értelmezése A jogi normák jelentésének megismerése a társadalmi életviszonyaink bonyolultsága miatt ma már nem is olyan egyszerű feladat. Ha csak a leírt szövegre koncentrálunk nem biztos, hogy sikerrel járunk. A jogtudomány számos olyan definíciót dolgozott ki, mely a jogi normák megalkotása során egységesen alkalmazható, de ezek értelmezését nem tartalmazzák az adott jogszabályok, vagy ugyanazt a fogalmat bizonyos eltérésekkel értelmezik. Azzal is találkozunk, hogy a jogi fogalmak értelmezése gyakran eltér az adott szó köznapi értelmezésétől. Ilyen például a hozzátartozó meghatározása is, hiszen köznapi értelemben a rokon, a családtag és a hozzátartozó is szinonim fogalmak. Köznapi értelemben nem feltétlen teszünk különbséget a testvér és a hatodunokatestvér között, hanem rokonnak vagy családtagnak, esetenként hozzátartozónak nevezzük. Ugyanakkor jogi értelemben pontosan definiált kit is tekintünk egyes személyek vonatkozásában hozzátartozónak, és az így meghatározott rokonsági fokhoz más és más joghatások fűződhetnek. Emellett a Polgári és Büntető Törvénykönyv is némileg eltérően definiálja a hozzátartozó fogalmát, így az egyes jogszabályok pontosan hivatkoznak arra, hogy melyik jogszabály szerinti fogalmat kívánják alkalmazni.

Példa erre a korábban már említett távoltartási törvény, mely a hozzátartozó fogalmát tekintve a Ptk.-t tartja irányadónak, míg a szabálysértési kódex a Btk.-ban leírtak szerint értelmezi.

Maga a norma szerkezete, felépítése, jelölési rendszere is része a jog értelmezést segítő eszközeinek. Legtöbb jogszabályunk az általánosan elfogadott jogi fogalmak mellett maga is definiál bizonyos fogalmakat, sok esetben ugyanazt a fogalmat más normától eltérő módon határozva meg, és ezeket értelmező rendelkezésként beépíti a normaszövegbe. Az értelmezést a speciális jogi nyelvhasználat mellett tovább nehezíti a normák összetettsége is, pedig csak a jogszabály helyes értelmezésével ismerhetjük meg a normaalkotás célját, végső soron tehát, a helyes jogértelmezéssel a jogalkotó igazi szándékát. A jogértelmezés definíciója szerint tehát:  A jogértelmezés a jogalkotó valódi akaratának megismerésére irányuló tevékenység.

A jogértelmezés módszerei8 Akkor tehát, amikor jogértelmezést gyakorolva fel kívánjuk tárni a jogalkotó valódi akaratát, ismernünk kell, hogy ezt milyen módszerek segítségével érhetjük el. Ebben segít a szövegértés, saját gondolkodási képességünk, és bizonyos általános jogi ismeret, mellyel eltérő mértékben bár, de minden állampolgárnak rendelkeznie kell napjainkban. A jogalkalmazók azonban ismerik a jogértelmezés más módszereit, és jogértelmezést segítő iránymutatásokat is. A jogértelmezés módszerei a következők:  Nyelvtani értelmezés: amikor a nyelvtani (szófejtéstani, szemantikai) szabályok felhasználásával tárjuk fel a jogalkotó valódi akaratát. A hétköznapi nyelvtani szemantikai értelmezésnek azt az interpretációs módszert nevezzük, melynek során egy adott szó, kifejezés, mondat(rész) vagy szöveg értelmét az alapján határozzuk meg, hogy milyen jelentést tulajdonítana az adott szónak, kifejezésnek stb. egy, az adott nyelvet átlagos szinten jól beszélő hétköznapi ember. Ehhez képest a szakmai terminológián alapuló nyelvtani szemantikai értelmezés azt a metódust jelöli, amellyel a szavak, kifejezések stb. jelentését azon értelmet figyelembe véve állapítjuk meg, amit egy, az adott szakmában jártas, „az adott szakma speciális nyelvét beszélő” személy azoknak tulajdonítana. Egy jogi normaszöveg szavai rendkívül különböző szakmák terminológiáján belül is jelentéssel bírhatnak; ezek közül azonban értelemszerűen kiemelkedik a jogászi szakma terminológiája mint azon nyelvi bázis, amelyet a jogszabályok alkotása során leginkább felhasználnak.

 Logikai értelmezés: a logikai értelmezés során a formál logika szabályai segítségével tárjuk fel a jogalkotó valódi akaratát. A logikai értelmezés során fontosabb szövegértelmezési logikai maximákat, kivételes esetben más logikai érveket használja fel a jogalkalmazó annak megállapítására, hogy a szó szerinti mivoltában megtévesztő vagy homályos jogi norma valódi jelentését feltárja. Ilyen logikai módszerek lehetnek: az indukció, dedukció, analógia, analízis-szintézis, szelekció, elimináció, kombináció.

 Jogtudományi vagy jogirodalmi értelmezés: mely valamilyen konkrét jogtudományi munka alapján dönti el a felmerülő értelmezési problémát. Ezek körébe értve nemcsak a jogtudományi monográfiákat, tankönyveket, tanulmányokat, cikkeket stb., hanem a kommentárokat, továbbá a pozitív jognak nem minősülő, már hatályukat vesztett korábbi,

Tóth J. Zoltán: A dogmatikai, a logikai és a jogirodalmi értelmezés a magyar felsőbírósági gyakorlatban / Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian Academy of Sciences Budapest ISSN 2064-4515 http://jog.tk.mta.hu/mtalwp 8

hasonló tárgykört szabályozó jogi normákat és még hatályba nem lépett (vagy már soha hatályba nem lépő egykori) jogszabály-tervezeteket is.

 Bírói jog szerinti értelmezés: amely az eseti bírói döntéseket, a hasonló jellegű szituációkat hasonló módon eldöntő eseti bírói döntéseket, és a tömegéből kialakuló ún. bírói vagy ítélkezési gyakorlatot, valamint az írott jogi normák általános jellegű és a jövőre vonatkozó értelmezését tartalmazó, a bíróságokra kötelező vagy kvázi kötelező ún. absztrakt bírói normákat használja fel. A későbbi bírói döntések értelmezési alapjaként azonban nemcsak a korábbi bírói jog valamely (vagy akár mindegyik) eleme, hanem más jogalkalmazó szervek interpretációs tevékenységének eredménye is felhasználható.