IGAZSÁGÜGYI MINISZTER
Iktatószám : V II-PF/3 /2 /20 1 5 VII-PF/5/2 /201 5 Kövér László úr részére az Országgy űlés elnöke Budapes t Tisztelt Elnök Úr ! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014 . (II. 24.) OGY határozat 2 . melléklet 43. pontjában foglaltak megvalósulása érdekében mellékelten megküldöm Heringes Anita, dr . Tóth Bertalan és dr. Józsa István (MSZP) országgy űlési képvisel ők - „Hová és mennyit utaznak az Igazságügyi Minisztérium tisztségvisel ői? "című , K/2603 ., - „Hány új „külsős” dolgozik az igazságügyi minisztériumban?” cím ű , K/2609 . , - „Az igazságügyi minisztériumban milyen telefon beszerzések történtek?” cím ű, K/2618 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen bútor beszerzések történtek?” cím ű, K/2627 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen informatikai beszerzések történtek?” cím ű , K/2636. , - „Az igazságügyi minisztériumban milyen gépjárm űbeszerzések történtek?” című , K/2646 . , - „Az igazságügyi minisztériumban milyen kiszervezések történtek?” című, K/2659 . , - „Hol tart jelenleg a minisztériumi feladatkiszervezések felülvizsgálata?” című , K/2672 . , - „ Hány új ,küls ős” dolgozik a minisztériumban?" cím ű, K/2691 ., - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékossága bútorbeszerzéseknél? " cím ű , K/2697 . , - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékosság az informatikai beszerzéseknél?” cím ű, K/2708 . , - „Mennyit utaznak az állam kontójára? " cím ű , 1(12717 ., - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékossága telefonbeszerzéseknél? " cím ű , K12724 . és - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékossága járm űbeszerzéseknél?” cím ű , K/2725 . szám ú
írásbeli választ igényl ő kérdésére adott válaszomat . Budapest, 2015 . január 29 .
n~ a
T_i_a
rnn 4% Inc r%czn r
71.
.~...Gli f
h„
IGAZSÁGÜGYI MINISZTER
Iktatószám : VII-PF/3/2/201 5 VII-PF/5/2/201 5 Heringes Anita képvisel ő asszony , dr. Tóth Bertalan és dr . Józsa István képvisel ő urak részére Magyar Országgy űlés Budapes t
Tisztelt Képvisel ő Asszony ! Tisztelt Képvisel ő Urak! Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI . törvény 42 . § (9) bekezdésében foglaltak alapján írásbeli választ igényl ő - „Hová és mennyit utaznak az Igazságügyi Minisztérium tisztségviselői? "című, K/2603 . , - „ Hány új „ küls ős” dolgozik az igazságügyi minisztériumban?” cím ű, K/2609 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen telefon beszerzések történtek?” cím ű, K/2618 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen bútor beszerzések történtek? " cím ű, K12627 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen informatikai beszerzések történtek?” cím ű, K/2636 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen gépjármű beszerzések történtek?” cím ű, K/2646 ., - „Az igazságügyi minisztériumban milyen kiszervezések történtek?” cím ű, K/2659 .,
- „ Hol tart jelenleg a minisztériumi feladatkiszervezések felülvizsgálata?” cím ű, K/2672 ., - „ Hány új „ küls ős” dolgozik a minisztériumban?” című, K/2691 ., - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékossága bútorbeszerzéseknél? " cím ű, K/2697 ., - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékosság az informatikai beszerzéseknél?” című , K/2708 ., - „Mennyit utaznak az állam kontójára? " cím ű, K/2717 ., - „ Hogyan érvényesül a kormányzati takarékossága telefonbeszerzéseknél? " cím ű, K/2724 . és - „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékossága járm űbeszerzéseknél? " cím ű, K!2725 . szám ú
írásbeli kérdéseire az alábbi tájékoztatást adom : Képviselő asszony hivatkozik írásbeli kérdésében az Államreform Bizottság megalakulására . Az Államreform II . keretében — számos más feladattal együtt — átvizsgáljuk a központ i közigazgatás intézményrendszerét és javaslatokat teszünk arra, hogy a magyar adófizet ők számára a lehető legkedvezőbb, szolgáltatásközpontú, gyorsan és hatékonyan igénybe vehet ő, európai mércével vizsgálva is, versenyképes közigazgatás jöjjön létre . Megítélésem szerint — vélhetően ebben osztoznak velem Onök is — egy ország versenyképessége a XXI . században nem különválasztható a közigazgatás versenyképességét ől. Postacím : 1357 Budapest, Pf, 2 Telefon : (06 1) 795 9512 E-maii miniszterim govhu
Az Államreform II. keretében mind a minisztériumi létszám, mind a források és a hozzáju k rendelt infrastruktúra úgy kerül kialakításra, hogy a választópolgárokat a leghatékonyabba n szolgálja. 1(12618 ., K/2627 ., K/2636 ., K/2646., K12697., K12708., 1(12724 . és K/2725 . számú írásbel i kérdések A Közbeszerzési és Ellátási F őigazgatóságról szóló 250/2014 . (X. 2.) Korm. rendelet, valamint a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szól ó 309/2011 . (XII.23 .) Korm . rendelet értelmében a minisztériumok m ű ködéséhez szükséges ellátásáról a F őigazgatóság és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt . gondoskodik. Ennek megfelel ően a minisztérium a kérdéseikkel lefedett időszakra vonatkozóan a rendelete k hatálya alá tartozó eszközök beszerzésére szóló szerz ődéseket nem kötött . A két társaság álta l megkötött szerződésekről az információkat a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium válaszában találják . Az Igazságügyi Szakértő és Kutató Intézetek, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt., valamint a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft . vonatkozásában az 1-2 . melléklet nyújt tájékoztatást . K/2603. és 1(/2717. számú írásbeli kérdések Az utazásokkal kapcsolatos adatokat a 3 . melléklet tartalmazza . Tájékoztatom, hogy a táblázat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által elrendelt utazásokat is tartalmazza 2014 . március 27 . napjától — 2014 . június 6. napjáig. K/2609., K12659 ., 1(12672 . és 1(12691 . számú írásbeli kérdések A minisztérium küls ős foglalkoztatottjaira, illetőleg a kiszervezésekre vonatkozó adatokat a 4 . és az 5. melléklet foglalja össze . (K/2691 ; K/2609 kérdések 1 ., 3 ., 4 ., és 5 . pontja, illet ő leg a K/2659 és a K/2672 kérdések I . pontja) . Felhívom figyelmüket ugyanakkor arra, hogy a szerz ődések listája megtalálható a www.kormany.hu oldalon is. A minisztérium kirendelésekre vonatkozó kérdésre válaszolva tájékoztatom, hogy 2014 . március 27 . napjától 55 fő volt kirendeléssel foglalkoztatva a közszolgálati tisztvisel őkről szóló 2011 . évi CXCIX . törvény előírásainak megfelel ően, a minisztérium feladatköréb e tartozó feladatok ellátására. Egyebekben jelenleg nincs kirendelés keretében foglalkoztatot t kolléga a minisztériumban . A részletes adatokat a 6 . melléklet mutatja be . Biztosíthatom Tisztelt Képvisel ő Asszonyt és Képvisel ő Urakat, hogy az igazságügyi tárcáná l a kormányzati takarékosság érvényesült, érvényesül és a jövőben is érvényesülni fog. Budapest, 2015 . január 29 .
Postacím : 1357 Budapest, Pt. 2 Telefon : (06 1) 795 9512 E-mail : miniszter@im .govhu
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet
1 . sz . melléklet 1 . sz. táblázat
Kimutatá s Járm ű beszerzé s 2014. március 27 . és június 5. között megkötött gépjárm ű re vonatkozó adásvételi, bérleti v . bármilyen, gépjárm ű használatra jogosító szerződés Intézmény neve Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Igazságügyi Szakértő i és Kutat ó Intézetek Igazságügyi Hivatal Országos Fordító é s Fordításhitelesít ő Iroda Zrt . Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft .
Szerz ő d ő fél
Szerz ő déskötés dátum a éééé.hh .nn
Gépjárm ű típusa NEMLEGE S NEMLEGE S NEMLEGE S NEMLEGE S NEMLEGE S NEMLEGES
Forgalm i rendszám
Nettó beszerzési érté k (Ft )
X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet
1 . sz. mellékle t 2 . sz. táblázat
Kimutatá s Bútorbeszerzé s 2014 . március 27 . és június 5. között megkötött bútor beszerzésére vonatkozó szerződés esetében Intézmény neve Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Hivatal Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt . Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft .
Szerződő fél Hor Zrt .
Szerződéskötés dátum a éééé .hh.nn 2014.04.07
Bútor tipusa Gyermekbútor
Nettó beszerzési érték (Ft) 448 872
NEMLEGE S Telmex Novy Styl Zrt
2014.03 .20
20 db Orlandó irodaszék
780 00 0
Telmex Novy Styl Zrt
2014 .05 .16
l db cinque, 5 db Orlandó szék
392 800
Szép Ház Bau Kft
2014.05 .19
Konyha kialakítás
710 000
Harmatos Ker.Kft
2014.06.05
Salgó polc NEMLEGE S 6 db Bravo LX forgószék
39 20 0
OFFICE Plaza Kft
2014.03 .3]
Jysk Kft
2014.05 .14
3 db irodai szék
35 433
Praktiker Kft
2014.05 .14
2 db forgószék
22 03 1
NEMLEGES
76 961
X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet
1 . sz . mellékle t 3 . sz . táblázat
Kimutatás Telefonbeszerzé s 2014 . március 27 . és június 5. között megkötött telefon beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Telefon típusa Nettó beszerzési érték (Ft) éééé .hh.nn Közigazgatási és Igazságügyi NEMLEGE S Minisztérium Igazgatás Szellemi Tulajdon Nemzeti NEMLEGE S Hivatala Igazságügyi Szakértői és Kutató NEMLEGE S Intézetek Igazságügyi Hivatal NEMLEGE S Országos Fordító és NEMLEGE S Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Magyar Közlöny Lap- é s NEMLEGES Könyvkiadó Kft .
X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet
1 . sz. mellékle t 4. sz . tábláza t
Kimutatá s Informatikai beszerzé s 2014 . március 27 . és június 5 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a I Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzési érté k éééé .hh.nn (Ft) Közigazgatási és Igazságügyi NEMLEGE S Minisztérium Igazgatás Szellemi Tulajdon Nemzet i NEMLEGE S Hivatala Igazságügyi Szakértői és Kutató Nádor Rendszerház 2014.05 .14 2 db Ricoh multifunkciós irodatechnikai 3 378 30 0 Intézetek berendezés Igazságügyi Hivatal NEMLEGE S Országos Fordító é s Senzor Kft 2014.05.10 l db router 12 99 6 Fordításhitelesítő Iroda Zrt . Országos Fordító é s Baross Computer Kft 2014.05 .20 notebookhoz wif kártya és ram 112 50 0 Fordításhitelesítő Iroda Zrt . Országos Fordító é s Nádor Rendszerház Kft 2014.05.26 6 db DELL notebook 1 515 98 0 Fordításhitelesít ő Iroda Zrt . Országos Fordító é s Baross Computer Kft 2014 .05.28 15 db Lenovo konfiguráció 3 631 840 Fordításhitelesít ő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Demand.hu Kft 2014 .06.05 2 db winchester 39 51 2 Fordításhitelesítő Iroda Zrt . Magyar Közlöny Lap- é s TopSoft Rendszerház Zrt. 2014.04.11 Bér, munkaügy, TB és Cafetéria rendsze r 473 000 Könyvkiadó Kft . implementálása, oktatása, bevezetése Magyar Közlöny Lap- é s Heidelberg Magyarország Kft . 2014.05 .29 FUJI XMF UPGRADE CELEBRA 1 181 544 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Markit Group Kft . 2014.05.30 IRIS IRISCAN EXPRESS 3 18 117 Könyvkiadó Kft .
2. sz. melléklet
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
1 . sz . táblázat Kimutatás Járm űbeszerzé s 2014. június 6 . és 2015 . január 14 . között megkötött gépjárm űre vonatkozó adásvételi, bérleti v. bármilyen, gépjárm ű használatra jogosít ó szerződé s Intézmény neve
Szerződő fél
Szerződéskötés dátuma éééé.hh .nn
Gépjárm ű típusa
Igazságügyi Minisztériu m Igazgatás
NEMLEGE S
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala
NEMLEGE S
Igazságügyi Szakért ői és Kutat ó Intézetek
NEMLEGE S
Igazságügyi Hivatal Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft .
Solymár Szalay Kft
2014 .07 .04
NEMLEGE S Ford Focus Technology NEMLEGES
Forgalm i rendszám
MUP-843
Nettó beszerzési érték (Ft)
4 684 28 5
2 . sz. mellékle t
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz . táblázat Kimutatás Bútorbeszerzés 2014 . június 6 . és 2015 . január 14 . között megkötött bútor beszerzésére vonatkozó szerződés esetébe n Intézmény neve
Szerződő fél
Szerző déskötés dátuma éééé.hh.nn
Igazságügyi Minisztériu m Igazgatás Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala Igazságügyi Szakértői és Kutat ó Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutat ó Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutat ó Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutat ó Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutat ó Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
Bútor tipusa
Nettó beszerzés i érték (Ft )
NEMLEGE S Zconcept Ker és Szolg . Kft .
2014 .08.26
Profim Raya forgószék
72 766
Zconcept Ker és Szolg. Kft.
2014 .10.10
Profim Raya forgószék
36 38 3
Másik Pont Kft .
2014 .11 .04
BBSZV10U forgószék
65 55 0
Ötrix Kft
2014 .06.18
Beépített szekrény
98 000
Telmex Novy Styl Zrt
2014 .07 .01
UGP Raktártechnika Kft
2014 .07.07
Vasszer Raktártechnika Kft
2014 .07 .1 1
2 db íróasztal, 6 db Samb a tárgyalószék UGP Kft . horganyzott polco s állvány Horganyzott polcrendszer
Telmex Novy Styl Zrt
2014 .07 .11
3 db Werek irodaszék
Kika Lakberendezési Kft
2014 .07 .29
Klára étkez ő szett
Harmatos Ker.Kft
2014 .08 .07
Salgó polc
240 38 0 122 15 0 197 244 56 865 196 45 7 39 200
2 . sz. melléklet
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz . táblázat Kimutatás Bútorbeszerzé s 2014 . június 6. és 2015 . január 14 . között megkötött bútor beszerzésére vonatkozó szerződés esetébe n Szerződő fél
Intézmény neve
Igazságügyi Szakért ői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakért ői és Kutató Intézetek Igazságügyi Hivatal Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt . Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda Zrt.
Szerződéskötés dátuma éééé .hh .nn
Bútor tipusa
Nettó beszerzési érték (Ft)
Harmatos Ker .Kft
2014 .08.27
Salgó polc
39 200
H&N Kft .
2014 .08.29
Fehér 3 K12 szék
Széfek és Fémszekrények Kft
NEMLEGE S KSP 02 C lemezszekrény 2014 .06.06
42 88 4
Office Depot Hungary Kft
2014 .06.18
1 db Bravo Lx forgószék
12 80 0
Offce Depot Hungary Kft
2014 .06.25
9 db Bravo Lx forgószék
115 200
Jysk Kft
2014 .07.02
2 db irodai szék
Mikron Technológia Kft
2014 .07 .18
198 507
Lignober Kft
2014 .07 .31
3 db irodaszekrény, 1 d b könyvespolc, 1 db nyitott polc ügyfélpult
Office Depot Hungary Kft
2014 .09 .03
10 db Bravo Lx forgószék
128 00 0
Jysk Kft
2014 .11 .17
3 db irodaszék
7 79 5
23 622
60 000
31 890
2 . sz . melléklet
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz . táblázat Kimutatás Bútorbeszerzés 2014 . június 6. és 2015 . január 14. között megkötött bútor beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetébe n Intézmény neve
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft .
Szerződő fél
Szerződéskötés dátuma éééé.hh .nn
Jysk Kft
2014 .11 .19
Metro Kereskedelmi Kft .
2014 .12 .08
Bútor tipusa
• 1 db irodaszék 1 db SIGMA vezetői bőr szék
Nettó beszerzési érték (Ft) 11 81 1 l 1 19 0
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2 . sz. melléklet 3 . sz . táblázat
Kimutatás Telefonbeszerzé s 2014 . június 6 . és 2015 . január 14 . között megkötött telefon beszerzésére vonatkozó szerződés esetébe n Intézmény neve Szerződ ő fél Szerződésköté s Telefon típusa Nettó beszerzés i dátum a érték (Ft) éééé.hh .nn Igazságügyi Minisztériu m NEMLEGE S Igazgatás Szellemi Tulajdon Nemzet i NEMLEGE S Hivatala Igazságügyi Szakért ői és Kutató Bravophone Kft 2014 .10 .22 25 db Nokia 220DS, 1 db Nokia 52 0 331 00 0 Intézetek Lumia Igazságügyi Hivatal NEMLEGE S Országos Fordító é s Bravophone Kft 2014 .07 .30 20 db Nokia Lumina 520, 6 d b 885 08 0 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nokia Lumina 630 Országos Fordító é s Bravophone Kft 2014 .08.26 25 db Nokia Lumina 520, 1 d b 803 88 0 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Nokia Lumina 630 Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft. 2014 .12.03 Samsung Galaxy Ace 4 8 GB 45 31 4 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft. 2014 .12.03 Samsung Galaxy Ace 4 8 GB 45 31 4 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft. 2014 .12.03 Samsung Galaxy Ace 4 8 GB 45 31 4 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft. 2014 .12.03 Samsung Galaxy Ace 4 8 GB 45 31 4 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft. 2014 .12.03 Samsung Galaxy Ace 4 8 GB 45 31 4 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft. 2014 .12.03 Samsung Galaxy Ace 4 8 GB 45 314 Könyvkiadó Kft.
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz. melléklet 3 . sz . táblázat
Kimutatás Telefonbeszerzé s 2014 . június 6. és 2015 . január 14 . között megkötött telefon beszerzésére vonatkozó szerződés esetében Intézmény neve Szerződ ő fél Szerző déskötés Telefon típusa Nettó beszerzési dátum a érték (Ft ) éééé.hh .nn Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Ipon Computer Kft.
2014 .12 .03
Samsung Galaxy Ace 4 8 GB
45 31 4
Ipon Computer Kft .
2014 .12.03
Samsung Galaxy Ace 4 8 GB
45 31 4
Ipon Computer Kft .
2014 .12 .03
Samsung Galaxy Ace 4 8 GB
45 31 4
Ipon Computer Kft.
2014 .12 .03
Samsung Galaxy Ace 4 8 GB
45 315
2. sz. melléklet
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
4. sz. táblázat Kimutatá s Informatikai beszerzé s 2014 . június 6. és 2015. január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i éééé .hh.nn érték (Ft) Igazságügyi Minisztérium NISZ Zrt. 2014.09.19 Ipad mini készülék 256 57 9 Igazgatás Igazságügyi Minisztériu m NISZ Zrt. 2014 .09.19 KM0101-0120SZGRl3 eszközbeszerzés (EKO P 6 629 868 Igazgatás projekt terhére számítógéprendszerek és kapcsolód ó szolgáltatások) Igazságügyi Minisztériu m NISZ Zrt. 2014.10.31 Multifunkciós nyomtató 752 60 2 Igazgatás Igazságügyi Minisztériu m NISZ Zrt. 2014.12.01 Külső merevlemez meghajtó HDD EXT 2,5" l T B 31 75 0 Igazgatás USB 3.0 Igazságügyi Minisztériu m NISZ Zrt. 2015.01 .12 Multifunkciós nyomtató Konica Minolta bizhub 3 353 086 Igazgatás C284e Szellemi Tulajdon Nemzeti NEMLEGE S Hivatala _ 2014 .07.15 1 db APC Smart-UPS szünetmentes tápegység 186 70 0 Igazságügyi Szakértői és Kutató Smart Elektronic HPC Kft Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Nádor Rendszerház 2014.08.25 1 db BenQ Monitor 28 50 0 Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Nádor Rendszerház 2014.08.29 65 db Fujitsu monitor, 75 db Fujitsu sz .gép, 8 db 15 232 90 0 Intézetek Fujitsu laptop 1 224 10 0 Igazságügyi Szakértői és Kutató Digital Forensic Kft 2014.10.08 1 db TD3 Forensic Imager Kit, 1 db Tablea u Ultimate SuperKit Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Compelson Trade 2014.10.09 1 db Connection Kit 176 39 8 Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Nádor Rendszerház 2014.10.14 1 db Canon nyomtató 56 40 0 Intézetek 4 380 444 Igazságügyi Szakértői és Kutató közbeszerzési eljárás alatt 2014.1 1 .05 3 db Ricoh multifunkciós irodatechnikai berendezés Intézetek ISZKI/1-13/2015 számon
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2 . sz. melléklet
4. sz. táblázat Kimutatás Informatikai beszerzé s 2014 . június 6. és 2015 . január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i éééé .hh.nn érték (Ft) Igazságügyi Szakért ői és Kutató Nádor Rendszerház 2014.11 .10 Számítógép alkatrész beszerzések 8 501 16 3 Intézetek igazságügyi Szakértői és Kutató Exicom Rendszerház Kft 2014 .11 .18 1 db Genius Hangszóró, 1 db 64 GB pendrive 14 03 7 Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Konkoord Kft 2014 .12.01 4 db Samsung DVD író 31 18 0 Intézetek Országos Fordító é s Nádor Rendszerház Kft 2014 .10.10 10 db Lenovo konfiguráció 1 323 600 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Senzor Kft 2014 .12.09 4 db UBiQUITI Unifi UAP-LR Long Range(wifi) 79 96 0 Fordításhitelesít ő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Kopi Tech Kft 2014 .12.09 2db multifunkciós lézer nyomtató, 1 db színe s 387 00 0 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. nyomtató Országos Fordító és Senzor Kft 2014 .12.11 1 db UBIQUiTi ToughSwich, 1 db UBIQUiTi mF I 30 80 7 Fordításhitelesít ő Iroda Zrt. Temperature Országos Fordító és Pcland Online Kft 2014 .12.11 1 db Lenovo tablet 46 88 2 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s Nádor Rendszerház Kft 2014 .12.19 szerver alkatrészek (winchester,ram) 710 90 0 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Országos Fordító é s IMG Solution Kft 2014 .12.19 2db HP DL380p Genfi 8-SFF CTO Server 3 987 34 1 Fordításhitelesít ő Iroda Zrt. 1 114 56 0 Országos Fordító é s Nádor Rendszerház Kft 2014 .12 .19 l db APC Smart-UPS SRT 6000 VA szünetmentes Fordításhitelesít ő Iroda Zrt. áramforrás Országos Fordító é s Serco Informatikai Szolgáltat ó 2014 .12.18 1db DX 100 S3 háttértároló 4 498 299 Fordításhitelesítő Iroda Zrt. Kft Magyar Közlöny Lap- é s Extreme Digital Zrt . 2014.08.21 D-LINK DAP 1360 WIRELESS N OPEN 12 913 Könyvkiadó Kft .
2. sz. melléklet
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet
4. sz. táblázat Kimutatá s Informatikai beszerzés 2014 . június 6. és 2015 . január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Intézmény neve érték (Ft) éééé .hh .nn 12 91 3 Extreme Digital Zrt. 2014.08.21 D-LINK DAP 1360 WIRELESS N OPEN Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft . D-LINK DAP 1360 WIRELESS N OPEN 12 91 4 Magyar Közlöny Lap- é s Extreme Digital Zrt. 2014.08 .21 Könyvkiadó Kft . D-LINK DAP ] 360 WIRELESS N OPEN 12 91 4 Magyar Közlöny Lap- é s Extreme Digital Zrt. 2014.08.21 Könyvkiadó Kft . 4 366 449 2014.09.23 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 HP DL380P GEN 8 Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft. SZERVER Könyvkiadó Kft . 4 366 449 Aloha Informatika Kft. 2014.09.23 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 HP DL380P GEN 8 Magyar Közlöny Lap- é s . SZERVER Könyvkiadó Kft EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 HP DL380P GEN8 4 366 449 Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft. 2014.09.23 SZERVER Könyvkiadó Kft . 9 490 16 9 2014.09.23 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 HP MSA 204 0 Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft. TÁROLÓ Könyvkiadó Kft . 146 19 0 Aloha Informatika Kft . 2014.09.23 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 MS WINDOWS 1 2 Magyar Közlöny Lap- é s SERVER Könyvkiadó Kft . 146 19 0 Aloha Informatika Kft . 2014.09.23 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 MS WINDOWS 1 2 Magyar Közlöny Lap- é s SERVER Könyvkiadó Kft . 146 19 0 2014 .09.23 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 MS WINDOWS 1 2 Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft . SERVER Könyvkiadó Kft . 146 19 0 2014 .09.23 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 MS WINDOWS 1 2 Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft . SERVER Könyvkiadó Kft . EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 MS WINDOWS 1 2 146 19 1 s Aloha Informatika Kft . 2014 .09.23 Magyar Közlöny Lap- é SERVER Könyvkiadó Kft . 146 191 2014 .09.23 EKOP - 2 .A .2.-2012-2012-0009 MS WINDOWS 1 2 Magyar Közlöny Lap- és Aloha Informatika Kft . SERVER Könyvkiadó Kft .
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz. mellékle t
4 . sz. táblázat Kimutatá s Informatikai beszerzés 2014 . június 6. és 2015 . január 14. között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i éééé .hh.nn érték (Ft) Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft. 2014.09.23 EKOP-2 .A.2-2012-2012-2009 VMWAR E 289 86 3 Könyvkiadó Kft . VSPHERE Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft. 2014 .09.23 EKOP-2 .A.2-2012-2012-2009 VMWARE 289 86 3 Könyvkiadó Kft. VSPHERE Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft . 2014 .09.23 EKOP-2 .A.2-2012-2012-2009 VMWARE 289 86 4 Könyvkiadó Kft . VSPHERE Magyar Közlöny Lap- és Aloha Informatika Kft . 2014.09.23 EKOP-2 .A.2-2012-2012-2009 VMWAR E 289 864 Könyvkiadó Kft . VSPHERE Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft . 2014.09.23 EKOP-2 .A .2-2012-2012-2009 VMWARE 289 864 Könyvkiadó Kft . VSPHERE Magyar Közlöny Lap- é s Aloha Informatika Kft . 2014.09.23 EKOP-2 .A .2-2012-201.2-2009 VMWAR E 289 864 Könyvkiadó Kft . VSPHERE Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014.11 .14 DELL LED MONITOR 19,45" E2014H 28 28 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014.1 1 .14 DELL POWEREDGE T110 SZERVER 358 174 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014.11 .14 MS WINDOWS SERVER 2012 R2 FE 59 262 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft . 2014 .11 .24 WD ELEMENTS 3TB 7200RPM 32MB USB 3 .0 30 702 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft . 2014 .11 .24 WD ELEMENTS 3TB 7200RPM 32MB USB 3 .0 30 702 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktató 2014 .11 .27 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 491 Könyvkiadó Kft . és Szolgáltató Kft . 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktató 2014 .11 .27 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 491 Könyvkiadó Kft. és Szolgáltató Kft . 3 .4 1-USER LICENSE
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz. mellékle t
4 . sz. táblázat Kimutatá s Informatikai beszerzé s 2014 . június 6 . és 2015 . január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátuma Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i éééé .hh.nn érték (Ft) Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014.11 .27 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 1 Könyvkiadó Kft. . és Szolgáltató Kft 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- és WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014.11 .27 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 2 Könyvkiadó Kft . és Szolgáltató Kft . 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014.11 .27 EKOP - 2 .A .2.-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 2 Könyvkiadó Kft . és Szolgáltató Kft. 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014.12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12 .01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014 .12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014 .12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014 .12 .01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014 .12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 7 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 047 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014.12 .01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 048 Könyvkiadó Kft .
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz. mellékle t
4 . sz. tábláza t Kimutatás Informatikai beszerzé s 2014 . június 6. és 2015. január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i éééé .hh.nn érték (Ft) Magyar Közlöny Lap- és Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 8 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- és Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.01 DELL OPTIPLEX 3020 MINI-TOWER 162 04 8 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- és Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.01 LCD DELL E2214H-11 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.01 LCD DELL E2214H-11 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12 .01 LCD DELL E2214H-11 35 31 3 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12 .01 LCD DELL E2214H-1 1 35 31 3 Könyvkiadó Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12 .01 LCD DELL E2214H-11 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12.01 LCD DELL E2214H-11 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . LCD DELL E2214H-11 2014 .12 .01 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 2014 .12.01 LCD DELL E2214H-1 1 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft . 20 14 . ] 2 .01 LCD DELL E2214H-1 1 35 31 3 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.01 LCD DELL E2214H-1 l 35 31 4 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.01 LCD DELL E2214H-11 35 314 Könyvkiadó Kft .
2. sz. melléklet
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
4. sz. táblázat Kimutatá s Informatikai beszerzé s . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében 2014 . június 6 . és 2015 . január 14 Nettó beszerzés i Informatikai eszköz típusa Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Intézmény neve érték (Ft) éééé .hh.nn 35 31 4 LCD DELL E2214H-1 1 Humansoft Elektronikai Kft . 2014.12.01 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S Humansoft Elektronikai Kft . 2014.12 .01 Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft. 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 2014.12.01 Humansoft Elektronikai Kft . Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft. 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S . 2014.12.01 Humansoft Elektronikai Kft Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S . 2014 .12.01 Humansoft Elektronikai Kft Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 2014 .12.01 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S Humansoft Elektronikai Kft. Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 2014 .] 2.01 Humansoft Elektronikai Kft . Magyar Közlöny Lap- és 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S . 2014.12.01 s Humansoft Elektronikai Kft Magyar Közlöny Lap- é 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S Humansoft Elektronikai Kft . 2014.12.01 Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 2014.12.01 Humansoft Elektronikai Kft . Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 7 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 2014 .12.01 Humansoft Elektronikai Kft . Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 13 8 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S Humansoft Elektronikai Kft. 2014 .12.01 Magyar Közlöny Lap- é s 2013 HUN Könyvkiadó Kft . 59 138 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 2014.12 .01 Humansoft Elektronikai Kft . Magyar Közlöny Lap- és 2013 HUN Könyvkiadó Kft .
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz. mellékle t
4 . sz. táblázat Kimu Informatikai beszerzé s 2014 . június 6. és 2015 . január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetébe n Intézmény neve Szerződő fél Szerz ődéskötés dátum a Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i éééé.hh.nn érték (Ft) Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft . 2014.12 .05 DELL NB LATITUDE E5550 266 021 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Ipon Computer Kft . 2014 .12 .05 MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 51 88 5 Könyvkiadó Kft . 2013 HUN Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014 .12.19 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 1 Könyvkiadó Kft. és Szolgáltató Kft . 3 .4 ] -USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014.12.19 EKOP - 2 .A.2.-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 1 Könyvkiadó Kft . és Szolgáltató Kft. 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktató 2014.12.19 EKOP - 2 .A.2 .-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 1 Könyvkiadó Kft . és Szolgáltató Kft. 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014 .12.19 EKOP - 2 .A .2 .-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 1 Könyvkiadó Kft. és Szolgáltató Kft. 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s WSH Számítástechnikai Oktat ó 2014 .12.19 EKOP - 2 .A .2 .-2012-2012-0009 NOVELL VIB E 26 49 1 Könyvkiadó Kft . és Szolgáltató Kft . 3 .4 1-USER LICENSE Magyar Közlöny Lap- é s Serco Informatikai Szolgáltató 2014.12.19 WATCHGUARD AP100 142 60 0 Könyvkiadó Kft . és Keresked ő Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Serco Informatikai Szolgáltat ó 2014 .12.19 WATCHGUARD AP100 142 60 0 Könyvkiadó Kft . és Keresked ő Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Serco Informatikai Szolgáltat ó 2014.12 .19 WATCHGUARD AP100 142 60 0 Könyvkiadó Kft . és Kereskedő Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Serco Informatikai Szolgáltató 2014 .12 .19 WATCHGUARD AP100 142 60 0 Könyvkiadó Kft. és Keresked ő Kft. Magyar Közlöny Lap- é s Serco Informatikai Szolgáltat ó 2014.12.19 WATCHGUARD XTM 515 895 90 0 Könyvkiadó Kft. és Keresked ő Kft. Magyar Közlöny Lap- és Serco Informatikai Szolgáltat ó 2014.12.19 WATCHGUARD XTM 515 895 900 Könyvkiadó Kft . és Keresked ő Kft.
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet
2. sz. melléklet
4 . sz. táblázat Kimutatá s Informatikai beszerzés 2014 . június 6. és 2015 . január 14 . között megkötött informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerz ődés esetében Intézmény neve Szerződő fél Szerződéskötés dátum a Informatikai eszköz típusa Nettó beszerzés i érték (Ft) éééé .hh.nn Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.23 DELL NB LATITUDE E5550 282 92 5 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Humansoft Elektronikai Kft. 2014.12.23 DELL NB PORT REPLICATOR 26 03 2 Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- és Humansoft Elektronikai Kft . MICROSOFT OFFICE HOME AND BUSINES S 59 90 0 20] 4 .12.23 Könyvkiadó Kft . 2013 HUN Magyar Közlöny Lap- és Humansoft Elektronikai Kft . 2014.12.23 MONITOR LED DELL E-SERIES E2414H 24" 41 621 Könyvkiadó Kft .
3/a. sz . melléklet
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 .03 . 27 . - 06 . 05 .
adatok forintban
Intézmény neve
Cél
Ország
Utazó személye k száma (fő)
Közlekedési
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv .díj, bizt.díj , bankktg, vízumktg, árt kül.)
Szállás ktg.
ktg.
Közbeszerzési díj
ÖSSZESE N
Amerikai Egyesült Államok Ausztria
Rubik-kocka,és ami mögötte van vándorkiállítá s megnyitója Közép-Európai Kibervédelmi Platform ülése
1
64 182
332 100
194 085
48 284
13 488
652 13 9
I
37 877
0
0
1 455
37
39 36 9
Ausztria
Közép-Európai Kibervédelmi Platform ülése
1
37 699
Ó
0
1455
37
39 19 1
Ausztria
GRECO és a IACA konferenciája
1
34 015
8 819
36 535
1 455
37
80 86 1
Ausztria
Egyeztetés az osztrák féllel az együttm űködés kereteirő l
1
24 872
13 860
0
970
] 254
40 956
Közigazgatási és Igazságügy i
Ausztria
Osztrák együttm űk.keretek ülés
1
50 392
33 328
0
1 940
6 334
91 994
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
Elfogatóparancs implementációjával kapcsolatos ülés
]
18 936
3 156
0
970
24
23 086
Közigazgatási és Igazságügy i
Belgium
Intézményi gyakornok kihelyezésével kapcsolatos kiadás
1
0
115 200
0
27 645
3 628
146 473
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
CP/4 ülés
1
50 468
115 742
129 639
1 940
0
297 789
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
CP/4 ülés
1
50 435
118 876
129 555
1940
2 293
303 09 9
Közigazgatási és Igazságügyi
Belgium
JAIEX(Bel- és Igazságügyi Külkapcs .) munkacsoport ülése
1
12 604
0
0
500
13
13 11 7
Belgium
GNSS SB ülés
1
25 252
8 380
42 594
970
1 068
78 26 4
Belgium
Bizottsági munkaülés (2012/29/EU irányelv kérdései) , magyar érdekképviselet Polgári Jogi Bizottság ülése (általános kérdések)
1
25 130
6 083
0
970
24
32 207
1
18 906
0
25 153
970
663
45 692
Szakértő i konf a bű ncselekmények áldozatainak jogairól DAPIX adatvédelemmel és inf cseréve l fogtmunkacsoport ülése Polgári Jogi Bizotts .ülése,1346/2000/EK rendelet felülvizsg .
I
25 207
12 604
0
970
24
38 80 5
1
25 206
0
42 000
970
1 091
69 26 7
1
12 602
5 500
0
500
13
18 61 5
Belgium
e-Justice munkacsoporti ülés
1
25 260
2 494
36 880
970
961
66 56 5
Belgium
COPEN,Eurojust reformjával foglalkozó munkacsopor t ülése FREMP alapvető és polgári jogokkal foglalk.munkacsop .ülése CATS ülés és találkozó az Állandó Képviselet munkatársaival
1
25 259
0
0
2 000
51
27 31 0
1
25 208
0
30 006
970
786
56 970
1
34 015
0
79 274
1 455
2 050
116 794
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i
Belgium
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i
Belgium
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i
Belgium
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Belgium
Belgium Belgium
3/a . sz. mellékle t
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Utazá s 2014. 03 . 27 . - 06. 05. adatok forintba n
Intézmény neve
Cél
Ország
Utazó személye k száma (fő)
Napidíj
Egyéb dologi ktg. Közlekedési (részv .díj, biztdíj , Közbeszerzés i Szállás ktg. ktg. bankktg, vízumktg, díj árf.kül.) 1 455 2 050 0 79 274
OSSZESEN 116 79 5
CATS ülés és találkozó az Állandó Képvisele t munkatársaival Polgári Jogi Bizottság hitelesítési munkacsoport ülése
1
34 016
1
12 576
0
0
715
18
13 30 9
Fogyasztók jogairól szóló irányelv átültetésének workshopja EPPO Európai Ügyészi Hivatal következő munkacsoport ülése
1
12 598
210 559
0
970
5 132
229 259
1
12 602
0
0
] 000
25
13 627
Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport ülése
1
12 629
0
0
715
18
13 362
Belgium
1
25 196
0
29 974
970
785
56 925
Belgium
Szellemi Tulajdonjogi munkacsop .szerző i jogi formáci ó ölése COPEN B űnügyi Együttm űködési munkacsoport ülése
1
31 508
0
0
1 455
37
33 000
Belgium
2/13 .sz.EU Bíróság vélemény iránti eljárás tárgyalása
l
12 302
187 160
0
715
4 709
204 88 6
Belgium
COPEN munkacsoport ülése
1
24 589
0
0
1 940
50
26 57 9
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
Polgári Jogi Bizottság ülése
1
12 598
0
0
715
18
13 33 1
Belgium
e-Justice munkacsoport ülése
1
12 598
0
0
715
18
13 33 1
Belgium
HLG-BR ülés
1
12 598
19 780
0
4 674
37 05 2
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Bulgária
Konferencia a bírósági integritásról
1
30 235
127 400
0
1 455
3 273
162 363
Bulgária
Konferencia a bírósági integritásról
1
30 252
127 400
0
1 455
3 273
162 380
Bulgária
KIM Holokauszt vándorkiállításának megnyitása
1
25 208
159 100
26 705
970
4 745
216 728
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Bulgária
KIM Holokauszt vándorkiállításának megnyitása
1
25 198
159 100
26 704
970
4 743
216 71 5
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Egyesült Királyság
1
49 522
235 628
91 205
1 940
7 746
386 04 1
1
50 052
228 500
53 457
1 940
6 787
340 73 6
1
0
211 800
53 457
1 940
6 784
273 98 1
Észtország
Balassi Intézet Londoni Magyar Kulturális Közp.ellen őrzése Balassi Intézet Londoni Magyar Kulturáli s Közp.ellenőrzése Balassi Intézet Londoni Magyar Kulturáli s Közp.ellen őrzése Locked shields kibervédelmi gyakorlat
1
25 152
264 524
23 927
1 000
7 273
321 87 6
Észtország
Locked shields kibervédelmi gyakorlat
1
37 869
267 691
47 853
1 500
7 893
362 806
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium Belgium Belgium Belgium
Egyesült Királyság Egyesült Királyság
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 03 . 27. - 06 . 05 .
3/a . sz . mellékle t
adatok forintba n
Intézmény neve
Ország
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Franciaország
Közigazgatási és Igazságügyi
Franciaország
Cél
Utazó személyek száma (fő )
OECD PGC nő k vezet ő szerepe a közéletben c .
Közlekedés i
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt .díj , bankktg, vízumktg, árt kül.)
Szállás ktg.
ktg.
Közbeszerzés i díj
ÖSSZESE N
]
62 967
151 784
146 716
3 395
6 316
371 17 8
OECD RPC soros ülése
]
50 381
160 695
107 436
1 940
5 802
326 25 4
Franciaország
GRECO Munkacsoport ülés
1
56 688
5 039
2 910
74
64 71 1
Franciaország
N ői vezetők a közéletben c . OECD konferencia
]
37 802
124 800
80 546
1 455
5 093
249 696
Demokrácia és Többszintű Kormányzás EU Bizotts .
1
0
0
876
1 940
5 112
7 928
I
37 818
129 715
73 566
1 455
4 928
247 482
1
21 424
5 986
970
24
28 404
Görögország
Medicrime Egyezménnyel kapcsolatos munkacsoport i ülés Szemantikai interoperabilitásról szóló konferencia
1
34 032
8 193
36 756
1 455
3 660
84 09 6
Görögország
Szemantikai interoperabilitásról szóló konferencia
I
34 015
8 189
36 756
1 455
3 661
84 076
Görögország
EUPAN HRWG-IPSG együttes ülése
1
30 147
174 670
66 512
1 455
6 123
278 90 7
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Görögország
EUPAN HRWG-IPSG együttes ülése
1
30 151
94 870
66 512
1 455
4 015
197 00 3
Görögország
Görög Elnökség biintetöjogi együttm űködés i konferencia
1
23 946
1 260
0
970
24
26 200
Közigazgatási és Igazságügyi
Görögország
STORK 2 .0 Member State Reference Group meeting
I
37 497
159 673
36 395
L 455
4 043
239 06 3
Görögország
STORK 2.0 Member State Reference Group meeting
I
37 447
133 193
36 394
1 455
4 042
212 53 1
Görögország
Büntet őjogi konferencia
I
27 728
3 151
0
2 425
61
33 36 5
Görögország
Szeminárium a gyű lölet-bű ncselekmény elleni
1
37 797
315
0
1 455
37
39 60 4
1
37 806
104 741
68 299
1 455
4 312
216 61 3
1
50 454
164 833
127 711
1 940
3 925
348 86 3
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
rendezvény
Franciaország
ülése
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Franciaország
Közigazgatási és Igazságügy i
Franciaország
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi
OECD Állami tulajdon és privatizációs gyakorlatok munkacs.ül
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium Igazgatás
Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Hollandia
fellépésrő l Ált.és Szakpol.Ügyek Tanácsának ülése,Hágai Nemzetk .Magánj .ü Kiber védelmi hadgyakorlat cselekmény tervező ülése
Hollandia
Kiber védelmi hadgyakorlat cselekmény tervez ő ülése
]
50 433
164 513
127 659
1 940
3 922
348 46 7
Horvátország
Egyeztetések a zágrábi Magyar Intézetekkel
1
0
0
67 620
1 455
37
69 11 2
Horvátország
Egyeztetések a zágrábi Magyar Intézetekkel
1
30 155
0
31 041
1 455
37
62 688
Hollandia
3/a. sz . melléklet
Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 03 . 27. - 06 . 05 .
adatok forintban
Intézmény neve Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Ország
Col
Utazó személyek száma (fő)
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt.díj, Közbeszerzés i Közlekedési Szállás ktg . díj ktg. bankktg, vizumktg , árt kül.) 0 31 041 1 455 37
OSSZESE N 62 689
Horvátország
Egyeztetések a zágrábi Magyar Intézetekkel
1
30 156
Horvátország
Egyeztetések a zágrábi Magyar Intézetekkel
1
30 153
0
47 403
1 455
36
79 04 7
Horvátország
Egyeztetések a zágrábi Magyar Intézetekkel
1
0
0
54 600
1 455
37
56 092
Horvátország
1
6 299
0
715
18
7 03 2
Lengyelország
Horvát-Magyar Határon Átnyúló Együttm űködés i Program TF ülés Részvétel a Nemzetközi Élet Menetén
1
25 207
0
35 995
970
941
63 11 3
Lengyelország
Részvétel a Nemzetközi Élet Menetén
1
25 206
0
19 716
970
528
46 42 0
Lengyelország
Részvétel a Nemzetközi Élet Menetén
1
25 206
0
35 995
970
938
63 10 9
Lengyelország
Részvétel a Nemzetközi Élet Menetén
1
24 733
0
19 716
970
524
45 943
Luxemburg
2/13 .sz .EU Bíróság vélemény iránti eljárás tárgyalása
1
24 786
193 639
43 444
970
5 636
268 475
Luxemburg
2/13 .sz.EU Bíróság vélemény iránti eljárás tárgyalása
1
25 198
178 660
43 443
970
5 633
253 904
Németország
Egységes Szabadalmi Bíróság El őkészít ő Bizottsjogi alcsop .ülés Bilaterális találk .cyberbully és internetes adatvéd .témában Bilaterális találk .cyberbully és intemetes adatvéd .témában XBRL EU Cégnyilvántartások munkacsop .szakma i workshopja XBRL EU Cégnyilvántartások munkacsop .szakma i workshop-ja
1
31 505
92 375
83 901
3 015
4 145
214 94 1
1
25 197
76 200
33 060
40 594
2 798
177 849
1
25 207
71 800
33 060
0
2 687
132 75 4
1
26 016
164 621
79 359
13 844
5 484
289 32 4
1
25 984
154 048
79 359
13 828
5 482
278 70 1
Portugália
E-kormányzati Együttm űködés és tapasztalatcsere
1
37 809
148 273
38 300
] 940
4 485
230 80 7
Portugália
E-kormányzati Együttm űködés és tapasztalatcsere
1
37 819
141 343
38 301
1 940
4 484
223 88 7
Románia
Kétoldalú megállapodás elő készítő tárgyalása
1
37 774
126 410
63 600
2 000
4 879
234 663
Románia
Kétoldalú megállapodás el ő készít ő tárgyalása
1
44 089
102 910
63 600
2 000
4 279
216 878
Románia
Kétoldalú megállapodás el ő készítő tárgyalása
1
18 891
122 110
22 202
1 000
3 691
167 894
Románia
Magyar-Román gazd .fejlesztése az Európa Kapu ET T területén ülés
1
0
0
0
970
26
996
Németország Németország Olaszország Olaszország
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazás 2014. 03. 27. - 06 . 05 .
3/a . sz. mellékle t
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román gazd .fejlesztése az Európa Kapu ET T területén ülés
I
0
0
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i bankktg, vízumktg , díj árt kül.) 0 970 24
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román gazd .fejlesztése az Európa Kapu ET T területén ülés
I
0
0
0
970
25
99 5
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román gazd .fejlesztése az Európa Kapu ET T területén ülés
1
0
0
0-
970
24
994
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román gazd .fejlesztése az Európa Kapu ET T területén ülés
1
0
0
0
970
24
994
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román gazd.fejlesztése az Európa Kapu ET T területén ülés
I
0
0
0
970
26
996
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román gazd .fejlesztése az Európa kapu ET T területén ülés
1
0
0
0
970
24
99 4
Közigazgatási és ]gazságügy i Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román Határon Átnyúló Egryüttmük .Program Task Force ül
1
25 259
0
0
970
26
26 25 5
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Románia
1
25 260
0
0
970
24
26 25 4
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Románia
Magyar-Román Határon Átnyúló Egryüt[m ű kProgram Task Force ül Konzult .az egyszerű sített honosításról,a választás i eljárásr Konzult.az egyszerű sített honosításról,a választás i eljárásr II .Rendezvényszerv.-i és Kommunikációs Egyetem i Kongresszus
1
37 781
0
31 485
1455
37
70 758
1
37 783
0
31 484
1 455
37
70 759
1
88 183
109 461
198 411
33 419
1
47 481
151 700
104 835
1 940
1 940
307 896
Szerbia
Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerz ő i jogi ülése Szeminárium szerb közjegyz ő k számára
1
8 662
0
0
715
18
9 395
Szerbia
Szeminárium szerb közjegyz ő k számára
1
12 598
0
0
715
19
13 33 2
Szlovákia
Magyar-Román Határon Átnyúló Egytittm ű k.Program Task Force ül Szlovén-Magyar Határon Átnyúló Együttm űködés i Program ülése
1
12 629
0
0
715
18
13 36 2
1
0
0
0
715
19
73 4
Szlovénia
Szlovén-Magyar Határon Átnyúló Együttm ű ködés i Program ülése
1
12 605
0
0
715
18
13 33 8
Vietnami Köztársaság
Vietnámi-Magyar Igazságügyi Együtműködés Szakért ő i konzultáció
1
89 863
440 500
0
6 547
6 547
543 45 7
Vietnámi Köztársaság
Vietnánú-Magyar Igazságügyi Együtm űködés Szakért ő i konzultáció Vietnámi-Magyar Igazságügyi Együtm ű ködés Szakértő i konzultáció Vietnámi-Magyar Igazságügyi Együtm ű ködés Szakértő i konzultáció
I
89 909
440 500
0
6 547
6 547
543 503
1
89 945
440 500
0
6 547
6 547
543 539
1
89 931
440 500
0
6 547
6 547
543 525
Intézmény neve
Ország
Románia Spanyolország Svájc
Szlovénia
Viefiámi Köztársaság Vietnámi Köztársaság
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Közlekedési ktg .
Napidíj
Szállás ktg .
ÖSSZESEN 99 4
429 474
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014. 03. 27. - 06 . 05 .
3/a . sz . mellékle t
adatok forintban Intézmény neve
Ország
Közigazgatási és Igazságügryi Minisztérium Igazgatás
Franciaország
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium igazgatás
Belgium
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Belgium
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Napidíj
Medierine egyezménnyel kapcsolatos munkacsoport i ülés DAPiX adatvédelmi munkacsoport ülése
1
21 424
1
25 197
Kerekasztal a közig .fejlesztések tapasztalataina k cseréjérő l Workshop a 2008/122 irányelv alkalmazásána k felülvizsg .-ról Polgári Jogi Bizottság (hitelesítés) ülése
1
14 933
1
12 602
1
Belgium
Szellemi Tulajdonjogi munkacsop .szerző i jogi formáci ó ülése
Szlovénia
Közlekedés i ktg . 5 986
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt .díj , Közbeszerzés i Szállás ktg . bankktg, vízumktg , díj ád. kül.) 0 970 24
ÖSSZESE N 28 40 4
0
970
24
26 19 1
193 044
58 488
0
4 694
271 15 9
227 041
0
1 000
5 696
246 33 9
12 599
0
715
18
13 33 2
1
12 613
0
715
18
13 34 6
Duna makro-regionális Stratégia prioritási ter .Steerig G .ül
1
25 204
27 725
970
24
53 923
Belgium
COPEN munkacsop.ülése(Európai Ügyészi Hivatal létrehozása)
1
12 599
0
0
1 000
25
13 62 4
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügryi Minisztérium Igazgatás
Ausztria
CCPCJ B űnmegel őzési és Büntető lgazságszolg . Bizottság ülése
1
62 524
22 337
123 860
2 425
3 648
214 794
Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport ülése
1
12 599
0
715
19
13 333
Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport ülése
1
12 599
0
715
]8
13 332
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
FREMP alapvető és polgári jogokkal foglalkozó ülése
1
24 965
39 940
] 000
1 040
66 945
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
1
25 203
47
43 822
1 000
229
70 30 1
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Csehország
Polgári Jogi Bizottság ülése,1346/2000/E K rend .klülvizsg . GNSS SSAB ülés
I
24 995
3 749
17 907
970
4 675
52 296
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztériwn Igazgatás
Csehország
GLOBSEC Bratislava Global Security Foru m rendezvénye
l
50 413
0
97 800
1 940
2 534
152 687
Közigazgatási és Igazságügry i Minisztérium Igazgatás
Csehország
GLOBSEC Bratislava Global Security Foru m rendezvénye
1
25 208
0
31 577
970
827
58 582
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatás
Ukrajna
Fancsika községben feltárt g .katolikus templo m nagryértékű ikonok restaurálásával kapcsolatos bejárás
1
0
970
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Belgium
Szakmai konzultáció
1
82 847
2 425
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Ukrajna
1
0
970
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Ukrajna
Egyeztetés a kárpátaljai egyszerűsített honosítással kapcs. Egyeztetés az egyszer űsített honosítás és választ-i elj-ról
]
25 206
6 932
0
24
32 16 2
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Ukrajna
Egyszerű sített honosítás és választási eljárás jöv ő beli fa-
1
25 206
6 616
715
26
32 563
23 943
184 300
970 6 846
300 36 1 970
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
3/a. sz . melléklet
Utazá s 2014 . 03 . 27 . - 06 . 05 . adatok forintban Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő )
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i Szállás ktg . díj bankktg, vízumktg, árf.kül.) 6 932 715 24
Közlekedés i ktg .
ÖSSZESEN
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Ukrajna
Egyszer űsített honosítás és választási eljárás jöv ő beli fa-
1
25 205 `
Belgium
DAPIX adatvédelemmel és információcseréve l fogl .munkacsop .ül Polgári Jogi Bizotts.ülése -kis érték ű követelések eljárása Polgári Jogi Bizottság -kis érték ű követelések eljárása ülés
l
25 203
37 699
1 000
983
64 88 5
1
12 378
0
500
13
12 89 1
1
12 602
0
715
]8
13 33 5
Belgium
Polgári és kereskedelmi ügyek ülése
1
24 783
1 859
0
970
24
27 63 6
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Belgium
Polgári és kereskedelmi ügyek ülése
1
25 017
2 502
0
970
26
28 51 5
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Szlovénia
Muravidéki Magyar Nemzetiségi programo k megvitatásának ülése
1
0
0
19
19
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Szlovákia
EGTC-k múltja, jelene és jöv ője konferencia
1
12 602
0
715
19
13 336
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Szlovákia
EGTC-k múltja, jelene és jöv ője konferencia
1
12 506
0
715
18
13 239
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Belgium
COPEN B űnügyi Együttmüködési munkacsoport ülése
1
25 204
16
42 942
] 000
1 078
70 24 0
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
1
25 204
0
0
1 445
37
26 686
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Észtország
COPEN Munkacsoport EU .Ügyészségrő l szóló rendeletterv . ülése Locked shields NATO gyakorlat tervezése
1
62 455
171 800
106 288
2 425
7 125
350 093
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Észtország
Locked shields NATO gyakorlat tervezése
1
49 978
138 800
79 716
1940
5 600
276 03 4
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
1
21 155
263 482
47 176
0
7 614
339 42 7
]
62 076
155 088
0
2 425
3 631
223 220
Belgium
Kerekasztal a közig .fejleszt .tapasztalatainak cseréjér e konf Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet Különlege s Bizotts .ülé EEAS soros ülése, Biztonsági Bizottság ülése
I
18 903
0
43 163
970
24
63 06 0
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Szerbia
Egyezt.az egyszerűsített honosítás és választ-i elj .fa-ról
1
0
715
18
73 3
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
1
12 506
20 458
0
715
4 694
38 373
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Görögország
eIDAS munkacsoport interoperabilitási témák megvitatásának ü Tagállami meghatalmazottak éves találkozója
1
17 658
88 615
72 525
2 425
2 200
183 423
Belgium
EU Bizottság kollektív jogorvoslat témájú workshop
I
12 596
10 349
27 550
970
5 405
56 870
Görögország
Tagállami meghatalmazottak éves találkozója
1
30 245
201 011
72 462
1 455
4 634
309 807
Belgium Belgium
Hollandia
32 87 6
3/a . sz . melléklet
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazgatás
Utazá s 2014 . 03 . 27. - 06 . 05 . adatok forintban
Intézmény neve
Cél
Ország
Utazó személyek száma (fő)
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i Szállás ktg. díj bankkig, vízumktg , ád. kül.) 970 883 33 794
Közlekedés i ktg.
Napidíj
ÖSSZESE N 54 550
Közigazgatási és Igazságügry i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügryi Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Belgium
Versenyképességi Tanácsülés
1
18 903
Belgium
Gyermekjogi munkacsoport ülése
1
18 575
1 238
31 384
970
5 498
57 665
Belgium
NATO Kibervédelmi munkacsop .és a NATO CD CA T ülései NATO Kibervédelmi munkacsop .és a NATO CD CA T ülései Európai elfogatóparanccsal kapcsolatos munkacsoport ülése OECD-Bribery Working Group ülése
]
31 060
89 500
85 ] 05
1 445
3 210
210 320
1
31 169
89 500
85 403
1 445
2 311
209 828
I
12 499
0
500
13
13 012
1
37 144
167 246
70 822
1 455
5 800
282 46 7
JAIEX Bel- és Igazságügyi külkapcsolatok munkacsop .ülése Working Party on Company Law munkacsoport ülése
1
12 431
0
0
500
13
12 94 4
1
12 368
-31
0
715
18
13 07 0
Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás
Ukrajna
Ráti Sz .Mihály Gyermekotthon rehabilitáció s közp .jótékonys .e
I
0
715
Ausztria
Delegáció utaztatása
1
6 254
0
0
715
18
6 987
1
37 224
150 684
58 559
1 500
5 195
253 162
0
715
19
73 4
Belgium Belgium Franciaország Belgium Belgium
Görögország Szerzői jogi tárgyú ülés Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Luxemburg Bel és Igazságügyi Tanácsülés Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Luxemburg Bel és Igazságügyi Tanácsülés Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium Igazgatás Románia Egészségü .és határon átnyúl ó Közigazgatási és Igazságügyi együttműk .kihívások,lehetőségek Minisztérium Igazgatás Intézményi költségvetés terhére elszámolt költségek összesen :
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által reprezentációs kiadásokra fordított összeg (Ft ) 'Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium ina,oatáa
1 782 0051
Az adatszolgáltatás id ő szakában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 108 db repül őjegyet vásárolt.
1
71 5
1
12 510
0
715
18
13 24 3
1
8 683
0
715
18
9 41 6 20 264 37 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 06 . 06. - 2015 . 01 . 14 .
3/b . sz . mellékle t
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Transatlantic Policy COnSOrtlnm conference
1
75 329
0
Egyéb dologi ktg. (részv .díj, bizkdíj , Közbeszerzés i bankktg, vízumktg, díj' árf.küi .) 0 5 820 147
Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport ülése
1
12 390
0
0
500
13
12 903
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport ülése
1
12 403
0
0
500
]2
12 91 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Egyesült Királyság
Egyeztetés a londoni Balassi Intézet igazgatójával
1
42 266
88 193
0
1 940
2 290
134 68 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Kerekasztal a közig .fejleszt .tapasztalatainak cseréjér e konf
1
21 155
187 222
23 857
970
5 299
238 50 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Hollandia
Eurojust szeminárium
1
29 890
125 427
0
1 455
3 065
159 83 7
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Németország
]
45 990
170 311
83 676
12 194
3 865
316 03 6
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Cryptographic Services Capability Team Meeting munkacs .ülése Polgári Jogi Bizottság hitelesítési ülése
1
24 954
0
36 235
] 000
946
63 13 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Büntet őjogi Igazgatótanácsának ülése
]
0
0
0
1 940
50
1 990
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Románia
NATO Kibervédelmi Workshop
I
25 004
140 500
29 693
970
3 593
199 760
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
EASTR XXI .Európai Napok konferenciája
I
0
126 730
139 539
1 940
3 270
271 479
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Csehország
Európai Űrtechnológiai konferencia
1
37 435
178 167
34 686
1 455
5 333
257 076
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
COPEN munkacsoport Eurojust reformjával foglalkozó ülése
1
12 470
0
0
715
18
13 20 3
igazságügyi Minisztérium Igazgatás Görögország
Legicoop uniós tagállamok közötti jogalkotási hálóza t ülése e-law munkacsoport ülése
]
38 090
137 179
77 212
] 455
5 353
259 28 9
1
12 469
0
0
715
18
13 20 2
NATO Biztonsági Bizottság informatikai munkacsoport ülése Határon Átnyúló Együttműk .program I3 .TF ülés
1
37 438
169 280
85 483
1 455
4 131
297 78 7
1
0
0
0
970
24
99 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Council Security Commitee (Information Assurance) ülés
1
24 918
0
42 673
1000
25
68 61 6
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Working Party on Company Law munkacsoport ülése
1
12 476
0
0
500
13
12 989
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
eIDAS munkacsoport ülése
]
12 452
21 583
0
715
3 272
38 02 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Polgári Jogi Bizottság munkacsoport ülése
1
12 460
0
0
715
18
13 193
Intézményy nev e
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
C él
Országg
Utazó személyek száma (fő )
Közlekedési ktg.
Napidíj
Szállás ktg .
ÖSSZESE N 81 29 6
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 06 . 06 . - 2015 . 01 . 14 .
3/b . sz . melléklet
adatok forintban Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő )
Közlekedés i ktg.
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt.díj, bankktg, vízumktg , árf.kül .)
Szállás ktg.
Közbeszerzési díj
ÖSSZESE N
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szerbia
Tóthfalui és a muzslyai katolikus diákotthon évzár ó ünnepség
1
0
0
0
0
24
24
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
NATO Biztonsági Bizottság Biztonsági Politika i Formáció ülés
1
25 339
206 211
43 393
1000
5 142
281 08 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Ügyészi Hivatal munkacsoport ülése
]
12 448
0
0
0
0
12 44 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
COPEN Tanácsi munkacsoport ülés
1
18 649
0
0
970
24
19 64 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Tanácsi Szellemi Tulajdonjogi munkacsoport ülés
1
24 942
125
30 286
970
794
57 11 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Tanácsi Jogi Szolgálat min ő ségi jogalk .f ülése
1
12 663
246 966
0
715
6 211
266 55 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Görögország
Elektronikus közbeszerzésrő l szóló konferencia
1
37 354
120 947
45 008
1 455
4 149
208 91 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
1
37 992
86 431
65 605
] 455
3 689
195 17 2
]
43 773
2 500
0
6 547
1 016
53 83 6
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Egységes Szabadalmi Bíróság El őkészítő Bizotts.Jogi alcsop.ü Singapore Anti-Corruption Strategies c . korrupci ó megel őzési képzésen történő részvétel Meeting of contact persons of national justice systems
1
24 954
4 367
24 422
970
644
55 35 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
e justice portál bizottsági szakért ői csoport ülése
1
12 469
7 481
0
715
3 635
24 30 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Görögország
Európai Igazságügyi Hálózat plenáris ülése
1
30 005
0
0
I 455
3 182
34 64 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Szeminárium az Európai Területi Társuláso k jogszab .mód .alkam
I
24 894
154 938
41 858
970
4 540
227 200
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Duna makro-regionális Stratégia éves fóruma
1
24 948
0
35 500
970
926
62 344
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Galileo Program Biztonsági Bizottság ülése
I
25 342
10 483
43 398
970
5 175
85 36 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Bosznia-Hercegovina
ENSZ Korrupció Elleni Egryezm .telj .-nek helyszín i felülvizsg .
I
0
135 700
92 636
1 213
5 832
235 38 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Bosznia-Hercegovina
ENSZ Korrupció Elleni Egyezm.telj .-nek helyszín i felülvizsg . Eu Bíróság C-146/13 . és C-147/13 . ügyben tart tárgyalása Eu Bíróság C-146/13 . és C-147/13 .sz .ügyben tárgyalás
1
0
135 700
92 636
1 212
5 829
235 37 7
]
24 477
147 624
42 892
970
4 459
220 422
1
24 477
133 436
42 892
970
4 455
206 23 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szingapúr
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Igazságügyi Hálózat polgári és ker-i ügye k ülése
1
24 954
3 119
0
970
24
29 067
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Svájc
Szerző i jogi állandó bizotts.SCCR ülése
I
58 274
121 700
123 000
I 940
6 265
311 179
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazás 2014. 06. 06. - 2015 . 01 . 14.
3/b . sz . melléklet
adatok forintban Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Közlekedési ktg .
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv .díj, bizt.díj , Közbeszerzési Szállás ktg . bankkig, vízumktg, díj árf.kül .) 39 208 970 1 020
ÖSSZESE N
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Belgium
CATS ülés, olasz elnökségi fogadás
I
37 426
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Fizetésképtelenségi eljárás 1346/2000/EK rend .felülvizsg .
1
12 502
0
0
715
18
13 235
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
Bel-és Igazságügyi Tanács informális ülése
I
37 433
667 300
175 113
] 940
20 235
902 02 1
Igazságübryi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bel-és Igazságügyi Tanács informális ülése
1
0
713 540
68 535
2 910
19 940
804 92 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bel-és Igazságügyi Tanács informális ülése
1
37 424
467 200
67 045
1 455
13 607
586 73 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
DAPIX Adatvédelemmel foglalkozó munkacsoport ülése
]
0
0
27 443
0
697
28 140
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Conmiitee on Civil law matters (Sales Law ) munkacsop .ülése Szellemi Tulajdonjogi Munkacsop .védjebr y formációjának ülése DROIPEN munkacsoport ülése
1
12 500
62
29 724
970
778
44 03 4
1
12 495
62
0
970
24
13 55 1
1
25 003
0
0
970
24
25 99 7
1
12 547
0
0
3 395
86
16 02 8
1
25 335
)
29 040
970
762
56 10 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
FREMP alapvető jogokkal és az állampolgársággal fogl . ülés COPEN metil acsop .Ewópai Ügyészi Hivatal létrehoz val.fogl .ül COPEN B ű nügyi Együttm űködési munkacsoport ülése
1
25 001
0
24 375
970
137
50 48 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Szellemi Tulajdonjogi munkacsoport ülése
l
12 496
125
0
715
18
13 35 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó tanácsi munkacsoport ülése COPEN munkacsoport Eurojust reformjával foglalkozó ülése
1
12 500
0
0
715
18
13 23 3
1
25 331
21 912
0
970
580
48 79 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Polgári Jogi Bizottság hitelesítési ülése
I
12 548
0
0
715
18
13 28 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Románia
Bethlen Gábor Alapkezel ő Zrt.Felübryelö Bizottság i ülése El ő adás tartása az EH reformok el ő tt c .témában
1
0
0
0
32 628
74
32 70 2
1
31 767
113 080
32 403
1 455
2 719
181 42 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szlovénia
Egységes Szabadalmi Bíróság közép-európai regionális ülése
1
12 660
0
0
715
0
13 37 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szlovénia
Egységes Szabadalmi Bíróság közép-európai regionális ülése Részv .a kommunista b űnökke l kapcs .nemzetk. igazságszolg. rend .
1
12 663
0
0
715
18
13 39 6
1
18 991
0
0
0
0
18 991
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Belgium igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Románia
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Csehország
78 624
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 06 . 06 . - 2015. 01 . 14.
3/b . sz . melléklet
adatok forintba n Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Írország
Nemzetközi Közbeszerzési Konferencia
1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Lettország
A nácizmus és kommunizmus áldozatainak emléknapja
1
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Lettország
A nácizmus és kommunizmus áldozatainak emléknapja
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
LEX 2014 Universitá di Bologna CIRSFID konferencia
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Svájc
Közlekedési ktg.
Napidíj
104 401
Egyéb dologi ktg. (részv .díj, bizt.díj, Közbeszerzés i Szállás ktg. bankktg, vízumktg, díj árf. kül .) 151 691 94 864 6 566
OSSZESE N 357 522
34 256
91 500
55 688
I 455
2 361.
185 260
34 239
91 500
55 688
1455
2 361
185 243
1
120 424
74 791
54 191
47 599
0
297 005
ENSZ gyermekek jogairól sz .egyezménye és anna k védése
1
40 653
87 367
118 311
1 940
5 240
253 51 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Svájc
ENSZ gyermekek jogairól sz .egyezménye és anna k védése
1
40 833
87 367
118 317
] 940
5 240
253 697
Igazságübryi Minisztérium Igazgatás Svájc
ENSZ gyermekek jogairól sz .egyezménye és anna k védése
1
40 493
87 367
118 306
] 940
5 240
253 346
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Svájc
ENSZ Gyermekjogi Egyezmény hazai végrehajtásáró l sz .jelentés EU Tanács Szellemi Tulajdonjogi munkacsoprt ülése
]
40 862
87 367
118 318
1 940
5 240
253 72 7
1
12 682
127
0
715
5 738
19 26 2
Igazságübryi Minisztérium Igazgatás Amerikai Egyesül t Államok
Fortham Law School Conference
1
0
835 600
118 749
25 632
21 371
1 001 35 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
C-388/13 .sz.ügy tárgyalása
1
25 170
153 501
43 831
970
4 787
228 25 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
C-388/13 .sz.ügy tárgyalása
1
25 328
145 500
43 831
970
4 784
220 41 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Fizetésképtelenségi eljárás 1346/2000/EK rendele t felülvizsg ET DAPIX E .23 ADATVÉDELEMMEL ÉS INF .CSERÉVEL FOGL . MCS. CATS ülés
1
12 683
127
0
715
18
13 54 3
]
25 365
0
40 069
970
5 750
72 15 4
1
12 664
0
0
970
6 829
20 46 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
I
I
12 697
0
0
590
4 696
17 98 3
I
12 697
0
0
715
5 738
19 15 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
A szociális kérdésekkel foglalkozó SQWP munkacsop .ülés Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport tanácsi ülése Tanács Polgári Jogi Bizottság ülése
I
12 697
0
0
715
4 732
18 14 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Dropien munkacsoporti ülés
1
19 045
0
0
970
4 738
24 75 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Working Party on Company Law munkacsoporti ülés
1
12 683
0
0
715
4 732
18 13 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Egyiptom
Bilateriális kapcsolatok fejlesztése/Senghor Egyetem i ünnepség
]
0
287 100
95 921
42 049
7 353
432 423
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
3/b . sz . mellékle t
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s
2014. 06 . 06 . - 2015 . 01 . 14 . adatok forintba n
Intézmény neve
Cél
Ország
Utazó személye k száma (fő)
Közlekedés i ktg.
Napidíj
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i Szállás ktg. díj bankktg, vízumktg , árf.kül.) 339 156 129 395 4 826
ÖSSZESEN 724 46 2
Bilateriális kapcsolatok fejlesztése/Senghor Egyetem i ünnepség Bilateriális kapcsolatok fejlesztése/Senghor Egyetem i ünnepség Államtitkári szint ű megbeszélése az Európai Bizottság igazságügyért felelő s igazgatójával/látogatás az állandó Képviseleten Részv.a Bizottság és a soros elnöksé g büntet őj . konferencián
l
63 485
187 600
]
0
232 800
75 852
2 425
5 974
317 05 1
I
0
267 100
54 024
20 782
6 808
348 71 4
I
26 608
0
0
0
0
26 608
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Polgárjogi Bizottsági ülés (Hitelesítés)
1
25 366
203 800
42 260
0
6 274
277 70 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
Elkobzásokról rendelkez ő határozatok elismerés e konferencia
1
17 730
0
0
970
24
18 72 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Informális munkacsoporti ülés,Copen ülés
1
31 742
127
0
1 455
1 655
34 97 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Egységes Szabadalmi Bíróság Jogi alcsoportjának ülése
1
31 675
198 084
36 743
3 039
4 980
274 52 1
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Belgium
Társasági jogi munkacsoport cégj .alesop . összekapcsoplása
1
] 2 665
16 579
0
715
4 938
34 89 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
Európai Bíróság C-470/13 .sz .tárgyalása
]
25 328
130 166
44 071
970
4 221
204 756
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
C-470/13 ügy tárgyalása
1
25 331
161 967
0
970
5 287
193 555
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Working Party on Civil Law Matters
1
19 006
0
49 772
970
5 348
75 096
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Working Party on Civil Law Matters
1
0
0
49 771
970
6 973
57 71 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ukrajna
Copen ülés
1
25 319
0
9 811
715
24
35 86 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Koszovói Köztársaság
Magyar-koszovói bű nügyi eljárási jogsegély egyezm .szövegezés Magyar-koszovói bű nügyi eljárási jogsegély egyeztn .szövegezés Chisinau-i konferencia a kisebbségi nyelvi oktatásról
]
43 100
129 400
71 305
2 000
3 338
249 14 3
1
43 071
129 400
71 257
2 000
3 338
249 06 6
]
38 025
1 ] 5 300
61 285
] 455
4 523
220 588
1
25 346
158
52 705
970
1 339
80 51 8
1
25 350
86 497
28 121
0
2 516
142 48 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bizottság Társasági Jogi Munkacsoport,Working Part y oc C Law Egységes Szabadalmi Bíróság El ő kész.Biz."Facilities " ülése Európai Igazságügyi Hálózat 51 . ülése
1
21 547
5 070
0
970
25
27 61 2
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Belgium
Európai Igazságügyi Hálózat 51 . ülése
1
21 542
5 069
0
970
25
27 606
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Egyiptom Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Egyiptom Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Koszovói Köztársaság Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Moldova Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Utazá s 2014 . 06 . 06 . - 2015 . 01 . 14 .
3/b . sz . melléklet
adatok forintba n Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő )
Közlekedés i ktg.
Napidíj
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i Szállás ktg. bankkig, vízumktg, díj árf.kül.) 0 970 24
OSSZESE N
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Fremp ülés
I
18 998
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Copen ülés
1
31 663
0
0
1 455
37
33 15 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Részvétel a École Nationale dAsministration képzésen
I
0
232 981
0
0
4 928
237 90 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Gyermekjogi munkacsoport ülése
I
] 9 008
2 534
59 347
970
1 531
83 390
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Nemzeti Igazságügyi rendszerek kapcs .tartóinak találkozója
1
12 670
633
0
715
18
14 036
Igazságügyi Minisz[ériwn Igazgatás Hollandia
Európai Igazságügyi Hálózat nemzetközi levelez ő inek ülése
I
21 541
5 702
0
970
2 114
30 32 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Nemzetközi összekötő tisztek 2 .féléves találkozása
1
24 ] 24
635
0
1 455
37
26 25 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
Részvétel a C-586/13 .sz .ü~ryben tartandó tárgyaláson
1
25 350
192 168
22 807
970
5 452
246 747
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Szövetségi bel-és igazságügyi minisztériumo k meglátogatása
1
27 873
63 000
0
1 455
I 637
93 96 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Szövetségi bel-és igazságügyi minisztériumo k meglátogatása
1
27 871
63 000
0
1 455
1637
93 96 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Portugália
Szlovák nemzetközi gyermekviteli ügyekkel foglalkozó konf
1
34 224
160 300
0
1 455
3 702
199 68 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
A Tanács Working Party on Company Law brüsszel i ülése
1
12 673
158
0
715
18
13 56 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
Bel-és Igazságügyi Tanácsi ülés
1
0
309 400
98 883
20 782
7 883
436 94 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó tanácsi munkacsoporti ülés
1
12 674
0
0
480
13
13 16 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
1
12 666
7 400
0
970
4 078
25 11 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Magyar-koszovói bű nügyi eljárási jogsegél y egyezrn .szövegezés OECD Felelő s Vállalatirányítási Bizottság ülése
1
38 021
134 548
95 635
1 455
5 495
275 15 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Lettország
JUST/2013/JCIV/AG/4691 projekt
1
0
177
0
0
0
17 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Lettország
JUST/2013/JCIV/AG/4691 projekt
1
0
178
0
0
0
17 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Lettország
JUST/2013/JCIV/AG/4691
1
0
25
0
0
0
25
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
e-Justice és e-Law konferencia
1
] 9 010
78 963
45 017
1 550
3 099
147 63 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Tanács Polgári Jogi Bizottságának ülése
I
12 666
0
0
715
18
13 399
19 99 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s
3/b . sz. mellékle t
2014 . 06 . 06 . - 2015 . 01 . 14 . adatok forintba n Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (Tő)
Közlekedési ktg.
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i Szállás ktg. bankktg, vízumktg, díj árf.kül .) 50 000 970 1 294
ÖSSZESEN
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
A Tanács Polgári Jogi Bizottságának ülése
1
25 342
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Európai Szabadalmi Hivatal és Egységes Szabadalm i Bíróság
1
12 672
179 223
0
590
4 003
196 48 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Polgári Jogi munkacsoport ülése
l
12 674
0
0
590
15
13 27 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Szellemi tilajdoni munkacsoporti ülés
I
12 666
0
0
590
15
13 27 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Libanon
Bilateriális Tárgyalások
1
0
459 700
180 938
22 722
11 749
675 10 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Libanon
Bilateriális Tárgyalások
1
48 221
459 700
180 938
71 462
11 750
772 07 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
JAIEX tanácsi munkacsoporti ülés
]
12 672
0
0
715
18
13 40 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Európai Jogi Akadémia igazgatótanácsának éves ülése
0
250 500
0
1 895
6 435
258 830
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
E-Iaw tanácsi ülés
25 346
0
52 618
1180
1 310
80 454
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
DROIPEN ülés
]
12 672
0
0
480
13
13 165
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Dapix ülés
1
25 350
0
55 000
970
1 421
82 74 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Working Party on Company Law ülés Európai Tanács
1
12 673
0
0
590
15
13 278
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Részvétel OECD 10 .22-23 . ülésén
1
38 029
164 904
120 200
1 770
6 570
331 473
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
CATS ülés
]
25 350
0
66 000
970
1 700
94 02 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
lutema[ional Child Abduction in the European Judicial Space Büntetőjogi Bizottság (CDPC) konferencia
]
30 412
0
0
1 440
37
31 889
1
34 223
1901
0
0
Sanghaji nemzetközi büntetőjogi konferencia/Nanjing i Egyetem DROIPEN ülés
1
202 200
0
9 457
5 376
217 033
1
19 010
0
0
970
24
20 004
1
19 013
2 535
0
1 180
30
22 758
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által rendezet t konferencia Bizottsági Workshop
1
12 675
4 119
0
970
24
17 788
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
SQWP munkacsoporti ülés
1
12 666
0
0
715
18
13 399
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Portugália Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Kína Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztéritun Igazgatás Belgium
] I
77 60 6
36 124
3/b . sz . mellékle t
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s
2014 . 06 . 06 . - 2015 . 01 . 14 . adatok forintban
Intézmény neve
Cél
Ország
Utazó személye k száma (fő)
Napidíj
Egyéb dologi ktg . (részv.dij, bizt.díj , Közbeszerzés i Közlekedés i Szállás ktg. díj ktg . bankktg, vízumktg , árf.kül .) 1 940 50 0 0
ÖSSZESE N 1 990
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
88 . Plenális Ülés
1
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Egységes Szabadalmi Bíróság El ő készítő Bizottságának ülése Október 23-i megemlékezés, EP képvisel őkkel találkozó
1
12 675
237 727
0
715
5 662
256 77 9
]
0
281 845
135 116
2 425
7 221
426 60 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Részvétel a Tanács Szellemi tulajdonjogi munkacsoport ülésén
1
12 675
158
0
715
18
13 56 6
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
COPEN munkacsoport ülése, Európai Ügyészség
1
38 028
0
0
0
0
38 02 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
A Lett Igazságügyi Min.uniós projekt berlin i tanulmányútja
1
6 338
127
0
0
0
6 46 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
COPEN ülés
1
25 351
0
970
24
26 34 5
Igazságrügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Találkozó EP képvisel őkkel
1
25 350
192 400
59 058
970
4 911
282 68 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
1
12 676
0
0
715
18
13 409
1
0
205 500
37 252
20 992
5 250
268 994
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Hollandia
Tanács Polgári Jogi Bizottságának ülése-kis érték ű követelés Tamperei következtetések elfogadásának évfordulójár a konf SOMEC kutatás zárókonferenciája
1
26 621
5 705
0
1 455
37
33 81 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Polgári Jogi Bizottság ülése
1
12 676
0
0
715
18
13 40 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Versenyképességi Tanácsülés
1
12 678
0
0
715
18
13 41 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
1
12 676
0
0
715
18
13 40 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
A bírósági ügyekkel foglalkozó tanácsi munkacsopor t ülése Olaszo .Európai Unió Alapjogi Ü .
1
0
15 087
0
0
0
15 08 7
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
COPEN ülés
1
12 675
0
0
970
24
13 669
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
Részvétel az Európai Unió Törvényszéke T-346/12 . sz.tárgyal Working Party on Civil Law Matters
1
25 353
108 497
45 100
960
3 926
183 836
1
19 016
0
58 000
970
1 497
79 483
1
12 673
127
0
715
18
13 53 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Working Party on Company La w 2013/34/EU,2007/36/EK Gyermekjogi stratégia kidolgozása érd .al .bizottság ülése
1
0
115 212
74 000
0
1 880
191 09 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Írország
OECD és áldozatvédelmi konferencia
1
36 766
145 308
87 000
1 940
5 902
276 916
igazság gyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Finnország
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
3/b . sz. melléklet
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 06 . 06 . - 2015 . 01 . 14 .
adatok forintban
Intézmény neve
Cél
Ország
Utazó személye k száma (fő)
Egyéb dologi ktg. (részv .díj, bizt.díj , Közbeszerzési ktg . díj' bankktg, vízumktg+ árf.kül.) 960 4 893 45 500
Közlekedési ktg. g•
Napidíj
ÖSSZESE N 223 53 6
1
25 356
146 827
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Részv.az Európai Bíróság C-672/13 . sz ügyben tartandó tárgy . Részvétel a DROIPEN munkacsoport ülésén
1
25 352
0
55 000
970
1 421
82 74 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás . Belgium
E-LAW ÜLÉS
]
25 356
0
51 000
970
1558
78 88 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Copen ülés
1
25 352
127
51 000
970
1 559
79 008
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Találkozó ET képviselöivel,Dean Spielmann elnök úrral
1
0
561 903
0
41 079
14 309
617 29 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Találkozó ET képviselő ivel,Dean Spielmann elnök úrral
1
25 356
161 100
28 252
970
4 116
219 794
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Találkozó ET képviselöivel,Dean Spielmann elnök úrral
1
25 352
161 100
28 252
970
4 118
219 79 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
Európai Unió Bírósága C-567/13 . sz. Baczó-ügy
I
25 353
] 76 658
30 000
960
5 241
238 21 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
1
25 348
176 657
30 000
960
5 241
238 20 6
l
19 010
5 386
0
970
24
25 390
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Részv.Európai Unió Bíróság C-567/13 . sz Baczó ügyben tárgy . 2002/584/JHA sz. kerethatározat alkalmazását tárgyaló ülés Copen ülés
1
19 014
0
0
970
24
20 008
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
Európai Igazságügyi Hálózat 43 . plenális ülése
1
25 191
58 677
0
1 455
] 292
86 61 5
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Bírósági ügyekkel foglalkozó munkacsoport ülése
1
12 676
0
0
] 440
37
14 15 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
OECD rendezvényen való részvétel
1
25 352
166 609
0
970
3 751
196 68 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szlovákia
1
25 354
0
0
1 455
37
26 846
]
25 355
0
0
1 455
37
26 847
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Szlovák nemzetközi gyermekviteli ügyekkel foglalkoz ó konf. Szlovák nemzetközi gyermekviteli ügyekkel fogl .konferencia Szellemi Tulajdonjogi Munkacsoport ülése
I
12 675
0
0
715
18
13 40 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
DROIPEN munkacsoport ülése
I
19 014
0
0
970
24
20 00 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Egyesült Királyság
A lett Igazságügyi Minisztérium londoni tanulmányútja
1
0
80
0
0
0
80
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
Európai Igazságügyi Hálózat/2201/2003/EK ülése
]
38 030
0
0
1 455
37
39 52 2
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Szerbia
Szerbia bilaterális egyeztetés és konferencia
27 646
0
18 315
970
0
46 931
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Luxemburg
Igazsággyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szlovákia
1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s 2014 . 06 . 06 . - 20] 5 . 01 . 14.
3/b . sz. melléklet
adatok forintban
Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő)
Közlekedés i ktg
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, biztdíj , Közbeszerzés i Szállás ktg . bankkig, vízumkig , díj árt kül .) 36 846 53 595 37
ÖSSZESEN
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Szerbia
Szerbia bilaterális egyeztetés és konferencia
1
41 712
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Szerbia
Szerbia-konferencia részvétel
1
27 548
0
18 250
52 622
24
98 44 4
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
1
25 352
2 535
0
970
24
28 88 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Részvétel az EPO irányelv átültetésével kapcs .ülés E U Bízott Bírósági ügyekkel foglalkozó ülés Európai Tanács
1
12 678
0
0
715
]8
13 41 1
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Európa Tanács Büntetőjogi Igazgatóságának ülése
1
0
0
0
1940
50
1 99 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
I
0
0
49 586
970
24
50 58 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Az Európai Versenyképességi Tanácsában val ó képviselet Részvétel az Európai Bizottság ülésén
1
13 698
2 740
0
6 680
30
23 14 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Részvétel az Európai Bizottság ülésén
1
19 015
221 436
60 000
970
7 108
308 52 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Részvétel az Európai Bizottság ülésén
1
21 059
222 410
60 000
970
7 110
311 549
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Magyar kormány képviselete a Bel-és Igazságügy i Tanács ülésé Magyar Kormány képviselete a Bel- és Igazságügyi T . ülésen Részvétel a tagállami meghatalmazottak éves találkozóján
1
12 678
192 700
0
715
4 913
211 00 6
371 700
0
715
9 459
381 874
1
23 317
60 038
38 747
2 425
1 291
125 81 8
Részvétel a tagállami meghatalmazottak éves találkozóján El ő adása Víz Baráti Csoport találkozóján
]
42 008
85 333
39 558
1 455
1 647
170 00 1
]
53 444
274 900
0
4 850
7 105
340 299
WIPO szerző i jogi állandó bizottság (SCCR) ülése
1
49 636
73 700
95 500
2 360
4 358
225 554
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Tanács
1
28 005
0
44 000
1 680
1 161
74 846
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
2007/36/EK,2013/34/EU irányelvek tárgyalása, WPC L ülés
1
1 1996
0
0
715
18
12 729
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Egyesült Királyság
Gyermekek online szexuális zaklatása elleni konferencia
1
0
182 600
107 698
1 455
4 676
296 429
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Bizottsági Munkacsoport ülése
1
13 655
2 048
0
715
18
16 43 6
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Euro Chambers
I
12 678
195 869
0
0
4 895
213 442
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
lmplementation of the Directive on Antitrust Damage s A . EUB
I
13 669
3 417
0
1680
43
18 809
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium Igazságügyi Minisztériwn Igazgatás Olaszország Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Amerikai Egyesül t Államok Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Svájc
1
132 19 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Utazá s
3/b . sz . mellékle t
2014. 06 . 06 . - 2015 .01 . 14 .
Intézményy nev e
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő)
Közlekedési ktg
Napidíj
Szállás ktg.
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Közbeszerzés i bankktg, vízumktg, díj árf.kül.) 0 2 425 62
ÖSSZESEN
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Mediációs projekt JUST/2013/JCIV/AG/4687
I
0
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Olaszország
Velencei Bizottság ülése
I
25 357
792
27 734
1 455
37
55 37 5
Igazságügyi Minisztérium igazgatás Olaszország
Velencei Bizottság ülése
1
0
0
0
970
6 762
7 73 2
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Ausztria Eorking Group V ülés
I
17 994
13 249
0
970
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Mediációs projekt, JUST/2013/JCIV/AG/4687
l
0
0
0
1 940
50
1 990
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Németország
Mediációs projekt, JUST/2013/JCIV/AG/4687
1
0
0
0
1 940
50
1 990
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás -Németország
Mediációs projekt JUST/2013/JCIV/AG/4687
1
0
0
0
1 940
50
] 99 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Ausztria Working Group V ülés
1
36 097
15 964
0
1 455
37
53 55 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Gyermekjogi Munkacsoport ülése miatt felmerült kiadás
1
0
0
36 139
0
0
36 13 9
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Konzultáció DG Grow-al Európai Bizottság
1
12 678
0
0
0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Belgium Bizottsági Konferencia
1
17 750
4 754
0
970
24
23 49 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Bizottság
1
12 678
196 612
0
0
0
209 29 0
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Belgium
Európai Bizottság
1
10 973
0
0
0
0
10 97 3
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Franciaország
Nemzeti alkotmányok, európai értékek konferencia
I
34 231
149 502
0
1 455
3 570
188 75 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Igazságügyi Miniszterek informális találkozója
1
] 1554
0
0
0
14
11 56 8
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Igazságügyi miniszterek informális találkozója
1
0
0
0
0
14
14
Igazságügyi Minisztérium Igazgatás Ausztria
Igazságügyi miniszterek informális találkozója
(
14 008
0
0
0
]5
14 023
Intézményi költségvetés terhére elszámolt költségek összesen :
Az Igazságügyi Minisztérium által reprezentációs kiadásokra fordított összeg (Ft ) Ilgazságügyi Minisztérium laazoatáca
3 336 382 1
Az adatszolgáltatás id őszakában az IM 174 db repül őjegyet vásárolt.
2 48 7
32 21 3
12 67 8
29 439 69 5
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
3/c . sz. mellékle t
adatok forintba n Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő)
Napidíj
Egyéb dologi ktg. Közlekedés i (részv.díj, bizt.díj, Szállás ktg . Közbeszerzési díj ktg . bankktg, vízumktg , árf.kül .) 435 034 69 418 l 492 0
ÖSSZESE N
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Spanyol
CF- Points of Contact meeting
1
0
Német
European Inventor Award
I
] 7 684
70 445
43 525
14 843
0
146 49 7
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Német
Preparatory Committee Legal working group team 7 .
I
31 462
90 000
0
17 584
0
139 046
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ESZSZ BFC 108 . ülés
]
24 523
226 000
33 763
14 376
0
298 662
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
Copyright Contact Cmnntittee
1
14 733
230 000
0
28 104
0
272 837
Belgium
Copyright Contact Committee
1
] 8 416
0
56 017
7 322
0
81 755
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
8 . Select Committee of the Administrative Council
1
37 511
115 000
67 285
20 518
0
240 3] 4
Spanyol
I
38 479
84 803
106 087
2 000
0
231 369
Ausztrália
Society for Economic Research on Copyright lssues (SERCI) é 12th Meeting of the PCHSA and Working Group 1
1
24 640
15 000
41 339
0
0
80 979
Spanyol
OHIM IP Mediation I . konferencia
1
0
150 000
98 220
0
0
248 220
Spanyol
OHIM IP Mediation I . konferencia
1
0
0
0
7 000
0
7 000
Spanyol
OHIM IP Mediation 1 _ konferencia
1
48 926
310 000
103 990
6 698
0
469 61 4
Görög
8 . Éves Tagállami Kooperációs ülés
I
41 927
170 000
0
13 602
0
225 529
Görög
8 . Éves Tagállami Kooperációs ülés
I
44 138
87 516
104 022
1 979
0
237 655
Norvégia
1
61 691
240 000
233 258
27 832
0
562 78 1
1
61 084
240 000
232 336
33 568
0
566 988
Spanyol
EPA szem:EtTective communication between patent examiners a EPA szem:Efleetive communication between paten t examiners a OHIM ABBC Meeting
1
0
0
102 203
0
0
102 203
Belgium
EU WP on IP (Trade mark)
I
18 403
200 000
39 411
12 176
0
269 990
Svájc
WIPO Közgyűlések 53 . ülése
1
45 270
150 000
166 516
3 200
0
364 986
Svájc
WIPO Közgyűlések 53 . ülése
1
33 151
150 000
131 720
8 835
0
323 706
Belgium
EU WP on IP (Trade mark)
1
18 403
200 000
41 230
10 735
0
270 368
Norvégia
505 944
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok
3/c. sz . mellékle t
Utazás
adatok forintban intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő )
Napidíj
Egyéb dologi ktg. Közlekedési (részv.díj, bizt.díj , Szállás ktg . Közbeszerzési díj ktg. bankktg, vízumktg, ár£kül .) 200 000 85 149 8 666 0
ÖSSZESE N
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
EU WP on IP (Copyright)
1
18 472
Német
Szabadalmi Jogi Bizottság 44. ülése
]
12 378
150 000
0
3 621
0
165 999
Német
Szabadalmi Jogi Bizottság 44 . ülése
1
12 268
150 000
0
3 621
0
165 889
Spanyol
Iporta megbeszélés
1
49 ] 26
150 000
90 819
22 342
0
312 287
Spanyol
OHIM konvergencia program CP1 m .cs .és OHIM 11 . Kapcsolattan
1
0
] 57 388
0
14 314
0
171 702
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
OHIM 11 . Kapcsolattartó ülés a védjegyekrő l
I
0
187 033
0
0
0
187 03 3
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
Eti WP on 1P (Trade secrets)
1
18 517
201 457
51 588
14 120
0
285 68 2
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Svájc
UPOV Adminisztratív és Jogi Bizottság, Konzultáció s Bizotts
1
49 188
97 105
187 003
0
0
333 29 6
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Szingapúr
Singapore MOU
1
81 617
345 560
152 733
5 632
0
585 542
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Olasz
EPA szem: How to understand EPO search reports
1
50 573
1 ] 3 326
168 152
] 990
0
334 04 1
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Olasz
EPA szem: How to understand EPO search reports
1
50 573
114 888
168 152
1990
0
335 60 3
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Német
1
51 426
98 317
121 976
1990
0
273 709
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala* *
Német
I
51 426
93 190
121 976
1990
0
268 58 2
Belgium
EPA szem: Novelty and inventive step - Intermediate leve) 0 EPA szem: Novelty and inventive step - Intermediate leve) O EU WP on IP (Trade mark)
1
24 713
210 207
55 140
14 828
0
304 88 8
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Belgium
EU WP on IP (Trade mark)
1
24 713
190 724
55 140
35 206
0
305 78 3
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Ausztria
EPA szem: Szabadalomkutatás kezd ő knek
1
59 866
19 356
121 307
2 487
0
203 01 6
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
EPA szem: Clarity and unity : analysis of patent application EPA szem: Clarity and unity : analysis of patent application EPA szem: Clarity and unity : analysis of patent application EPA szem: Clarity and unity : analysis of patent application Observatory, Public Representative Meeting
1
51 426
142 861
105 905
1 990
0
302 182
1
51 426
133 815
105 905
11 507
0
302 653
1
51 426
129 303
105 905
12 343
0
298 977
I
51 426
120 010
105 905
1 990
0
279 33 1
1
51 426
226 287
111 848
3 979
0
393 540
Német Német Német Görög
312 287
3/c . sz . mellékle t
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
adatok forintba n
Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Napidíj
Egyéb dologi ktg. Közlekedési (részv.díj, bizt.díj, Szállás ktg . Közbeszerzési díj ktg . bankktg, vízumktg , árf.kül .) 35 455 0 139 249 121 976
OSSZESE N 348 106
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Német
EPA szem: Novelty and inventive step - Advanced OS 1 5 2014
1
51 426
Német
EPA szem: Novelty and inventive step - Advanced OS l5 2014
1
51 426
139 249
121 976
8 739
0
321 39 0
Spanyol
Shapes of Hung.kiáll .
1
37 569
81 155
0
25 818
0
144 54 2
Svájc
WIPO SCCR 27 . ülése
1
39 736
99 789
127 602
31 233
0
298 36 0
Görög
IP
1
31 843
113 932
45 855
0
0
191 63 0
Svájc
WIPO IGC 28 . ülés
1
47 610
116 774
0
28 433
0
192 81 7
Belgium
EU WP on IP (Copyright)
1
31 020
0
70 537
23 265
0
124 82 2
Belgium
EU WP on 1P (Copyright)
1
18 727
0
35 268
19 877
0
73 872
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Spanyol
CP3 Konvergencia Program munkacsoport ülés
1
0
240 456
0
6 805
0
247 26 1
Hollandia
EPO TOSC 79 . ülése
I
24 787
120 753
34 268
15 000
0
194 808
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Hollandia
EPO TOSC 79 . ülése
1
24 859
11 1768
34 268
8 997
0
179 892
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
CP6 Konvergencia Program munkacsoport ülés
1
0
0
71 418
14 592
0
86 01 0
Románia
Seminar on Enforcement of IP Rights
1
42 987
0
0
8 078
0
51 06 5
Spanyol
NON IP Training
1
88 504
8 645
0
0
0
97 14 9
Török
PATLIB 2014 Conference
I
37 930
101 002
0
5 772
0
144 70 4
Török
PATLIB 2014 Conference
1
37 930
] 01 002
0
7 378
0
146 31 0
Spanyol
Iporta megbeszélés
1
49 837
] 50 000
90 825
12 469
0
303 13 1
Szlovákia
VPI megbeszélés
1
21 178
0
16 880
0
0
38 05 8
Szlovákia
VPI megbeszélés
1
21 176
0
15 630
0
0
36 806
Szlovákia
VPI megbeszélés
1
21 257
0
16 880
0
0
38 13 7
Szlovákia
VPI megbeszélés
I
24 913
0
15 317
0
0
40 230
Health Innovation c . konferencia
3/c . sz . mellékle t
X. Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
adatok forintban
Ország
Intézmény neve Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Cél
Utazó személye k száma (fő)
Közlekedés i ktg.
Napidíj
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Szállás ktg . bankktg, vízumkt g Közbeszerzési díj ' árt kül .) 0 12 074 138 238
ÖSSZESE N 150 31 2
Spanyol
11 . OHIM Kapcsolattartó ülés a védjegyekr ől
1
0
0
Német
ESZSZ IT 139 . ülés
I
12 612
0
0
0
0
12 61 2
Német
ESZSZ IT 139 . ülés
1
25 693
3 340
103 590
8 500
0
141 12 3
Ausztria
European Progress Conference
1
12 496
11 125
0
10 560
0
34 18 1
Görög
Conference on Trade Marks and anti-counterfeitin g measures CP3 Absolute Grounds
1
37 130
110 641
74 261
4 950
0
226 982
1
0
316 233
0
11 140
0
327 373
I
24 871
194 314
37 130
4 352
0
260 66 7
1
37 131
157 809
74 261
23 550
0
292 75 1
Spanyol
Conference on Trade Marks and anti-counterfeitin g measures Conference on Trade Marks and anti-counterfeitin g measures Anti-Fraud Network munkacsoport ülés
1
37 507
13 018
0
1 492
0
52 01 7
Belgium
EU WP on IP (Trade Mark)
1
18 507
190 519
91 491
23 099
0
323 61 6
Görög
Copyright Presidency Conf
1
30 686
150 000
39 891
6 090
0
226 667
Svájc
WIPO PCT munkacsoport 7 . ülése
1
0
155 000
0
0
0
155 00 0
Francia
EPA szem : Administration of Article 39 EPC renewa l fees (po
1
37 680
174 728
105 502
10 519
0
328 42 9
Francia
UPC Financial WG
1
24 756
150 000
34 040
13 634
0
222 43 0
Norvégia
Meeting orr classification matters
]
37 089
172 155
91 497
12 687
0
313 42 8
Svájc
9 . Munkacsoport ülés a Lisszaboni Rendszerr ő l
1
76 656
95 ] 57
268 465
14 167
0
454 445
Svájc
9 . Munkacsoport ülés a Lisszaboni Rendszerr ő l
1
48 217
104 488
197 572
16 090
0
366 36 7
Német
57 . EPO B28 ülés
1
8 637
284 754
0
41 641
0
335 03 2
Belgium
EU WP orr ]P (Copyright)
1
30 946
208 259
92 100
17 976
0
349 28 1
Belgium
EURODESIGN Konzorcium Projekt- záró Konf
1
40 314
188 776
208 417
68 484
0
505 991
Hollandia
ESzSz IT 140 . ülése
1
30 317
304 368
89 686
26 792
0
451 163
Spanyol Görög Görög
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
3/c . sz . melléklet
adatok forintban Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Napidíj
Közlekedési ktg.
Egyéb dologi ktg . (részv.díj, bizt.díj , Szállás ktg. Közbeszerzési díj bankktg, vízumktg , árf.kül.) 83 307 23 958 0
ÖSSZESEN
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Hollandia
ESzSz IT 140 . ülése
1
34 026
304 368
445 65 9
Lengyel
EPA szem : Pharmaceutical inventions, Advanced leve)
1
49 891
151 871
103 902
0
0
305 66 4
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Lengyel
EPA szem : Pharmaceutical inventions, Advanced leve)
]
49 891
] 51 871
103 902
1 990
0
307 65 4
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Luxemburg
I
25 028
] 34 943
53 559
14 622
0
228 15 2
Hollandia
A szabadalmi rendeletek megsemmisítésére irányul ó spanyol k 9 . Select Cotmittee ofthe Administrative Council
1
18 545
137 404
34 404
12 483
0
202 83 6
Hollandia
9 . Select Committee of the Administrative Council
I
18 545
137 403
34 404
22 727
0
213 07 9
Svájc
WIPO SCCR 28 . ülése
1
65 870
150 000
243 117
14 645
0
473 632
Svájc
WIPO SCCR 28 . ülése
I
50 154
123 109
133 813
16 320
0
323 39 6
Spanyol
IPorta Workshop
I
50 408
2] 9 435
103 990
] 3 784
0
387 61 7
Spanyol
IPorta Workshop
1
50 393
219 435
104 974
15 079
0
389 88 1
Spanyol
IPorta Workshop
1
49 891
219 435
104 223
5 190
0
378 73 9
Belgium
6th Preparatory Committee
1
18 804
245 356
49 014
2 660
0
315 83 4
Német
Joint EPO OHIM IP Executive Week
1
71 ] 80
95 225
172 150
3 665
0
342 22 0
Német
kint EPO OHIM IP Executive Week
1
46 204
112 144
103 257
11 259
0
272 86 4
Spanyol
CP6 WPG mecting
1
37 806
173 395
69 374
12 743
0
293 31 8
Francia
2nd Annual Unitary Patent and Unified Patent Court Conf
1
25 048
140 352
84 290
9 612
0
259 30 2
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Spanyol
Mid-term OHIM Academy Focal Points Meeting
1
35 350
2 430
0
1 979
0
39 75 9
Románia
EPA szem: The European patent system from filing to grant
]
63 ] 24
198 288
56 812
3 456
0
321 68 0
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Szerbia és Montenegro V4+4-ek találkozója
1
22 253
0
32 471
0
0
54 72 4
Szerbia és Montenegro V4+4-ek találkozója
1
22 209
0
32 471
0
0
54 68 0
Szerbia és Montenegro V4+4-ek találkozója
1
21 804
0
32 471
0
0
54 275
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
3/c . sz . mellékle t
adatok forintban Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő)
Közlekedés i ktg .
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt .díj, Szállás ktg . Közbeszerzési díj bankktg, vízumktg , ád. kül .) 32 471 0 0
ÖSSZESE N
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Szerbia és Montenegro V4+4-ek találkozója
1
22 536
0
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
Orphan Works database Testing
1
37 815
1 213
0
0
0
39 02 8
Belgium
EU WP on IP (Trademark)
1
12 490
323 094
0
0
0
335 58 4
Szerbia és Montenegro Regional Conference on Gi
1
0
0
20 438
0
0
20 43 8
Belgium
EU WP on IP (Jogérvényesítés)
1
24 909
201 245
30 964
14 113
0
271 23 1
Szlovénia
ESzB Regionális diviziójáról szóló informális egyeztetés
1
12 657
0
0
0
0
12 65 7
Szerbia és Montenegro Cseh Hivatal 95 . évfordulós ünnepsége, Protection of lndu . Szerbia és Montenegro Cseh Hivatal 95 . évfordulós ünnepsége, Protection of lndu. 7 . PPPH Working level meeting, IP Week MOU aláírás Szingapúr
1
26 869
83 844
63 391
574
0
174 67 8
1
30 563
83 844
63 393
0
0
177 80 0
]
42 223
906 576
148 931
3 709
0
1 101 43 9
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Szingapúr
7. PPPH Working level meeting, IP Week MOU aláírás
1
41 699
906 576
148 931
3 710
0
1 100 91 6
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Hollandia
BEDA taggy űlés
1
38 711
146 624
94 796
0
0
280 13 1
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Svájc
WIPO Program és Költségvetési Bizottság 22 . ülése
1
81 767
108 018
234 760
11 520
0
436 065
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Hollandia
EPA szem : EPOQUE Net searches
1
77 744
167 333
] 80 659
1 500
0
427 236
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Hollandia
EPA szem : EPOQUE Net searches
I
77 744
165 225
] 80 659
1 500
0
425 128
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
OHIM Case Law Collectíon und Patent Analysis
1
37 565
0
0
17 070
0
54 635
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
EPA szem : °Train-the-trainer" course OS 10-2014
1
71 382
60 532
166 286
5 936
0
304 13 6
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
EU WP on IP (WIPO)
1
19 192
199 900
57 577
5 753
0
282 422
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
EPA szem : "Train-the-trainer" course OS I0-2014
1
64 892
96 962
133 029
8 410
0
303 293
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Svájc
A WIPO Közgy űlések 54.üléssorozata, Group B + csoport megbes
1
0
0
0
6 900
0
6 900
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
Observatory (Jogi munkacsoport)
I
0
2 504
0
10 950
0
13 454
Románia
EPOQUNET Ámmal meeting 2014 .
1
37 689
104 844
68 740
5 500
0
216 773
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
55 00 7
3/c. sz. mellékle t
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
adatok forintban
Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő)
Közlekedés i ktg
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt .díj, Szállás ktg. Közbeszerzési díj bankktg, vízumktg , árfkül.) 0 0 16 340
OSSZESE N 124 964
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Dánia
MARQUES annual conference
1
25 232 '-
83 392
Svájc
1
37 753
129 540
117 348
0
0
284 64 1
Svájc
A WIPO Közgyűlések 54.üléssorozata, Group B + csoport megbes UPOV Admin. és JOgi Biz ., ülései
1
73 742
130 782
213 144
0
0
417 66 8
Svájc
UPOV Admin . és JOgi Biz., ülései
1
73 726
] 30 782
213 150
0
0
417 65 8
Románia
EPOQUNET Annual meeting 2014 .
1
37 689
103 632
69 028
1 484
0
211 83 3
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Görög
IPort Projekt megbeszélés
I
43 557
110 339
102 664
15 660
0
272 22 0
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Görög
IPort Projekt megbeszélés
1
44 138
87 516
104 022
1 979
0
237 65 5
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Görög
IPort Projekt megbeszélés
1
44 138
87 516
104 022
1 979
0
237 65 5
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
OHIM IP Seminar TM and Design
I
89 517
6 010
0
3 463
0
98 99 0
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Svájc
1
51 860
133 197
255 093
60 060
0
500 21 0
Svájc
WIPO Madridi m .csop . 12 . ülése (és ground table okt . 23-24 A WIPO Közgyű lések 54 .üléssorozata,EPO Board
1
0
237 762
0
9 000
0
246 76 2
Belgium
EU WP on IP (WIPO)
1
18 884
281 259
62 633
14247
0
377 02 3
Spanyol
OHIM 1P Seminar TM and Design
1
89 517
7 993
0
3 463
0
100 973
Ausztria
Bécs Design Hét
1
12 446
0
0
0
0
12 446
Ausztria
Bécs Design Hét
1
12 744
4 333
0
0
0
17 077
Szlovákia
Licensing Challenges in CEE
1
12 787
5 000
0
0
0
17 78 7
Spanyol
OHIM 12 . Kapcsolattartó ülés a védjegyekről
1
49 752
323 897
0
0
0
373 649
Spanyol
OHIM 12 . Kapcsolattartó ülés a védjegyekről
1
0
250 000
0
13 800
0
263 80 0
Hollandia
EPA szem: The EPO Boards of Appeal and Ke y decisions 0002-2
1
0
155 000
0
0
0
] 55 00 0
Szlovénia
WIPO regional conference on good govemance o f collective m WIPO regional conference on good govemance o f collective ni
1
33 373
0
43 886
25 153
0
102 41 2
1
37 081
0
43 886
0
0
80 967
Szlovénia
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
3/c . sz . mellékle t
aumuK iunnma n
Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személye k száma ( fő)
Közlekedési ktg .
Napidíj
Egyéb dologi ktg. (részv .díj, bizt.díj , bankktg, vízumktg, árt kül .)
Szállás ktg.
Közbeszerzési díj
ÖSSZESE N
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Ausztria
Bécs Design Hét
1
12 446
0
0
0
0
12 446
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Litvánia
1
37 081
125 000
40 924
7 524
0
210 529
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
]
61 792
197 168
137 751
4 950
0
401 661
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
Regional Conference `Redefining Landscape for Paten t Protec OHIM 13 . Kapcsolattartó ülés a designról és "CP6 Harmonisat Copyright Contact Committee
I
24 932
] 99 600
51 403
20 605
0
296 54 0
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Belgium
Copyright Contact Committee
1
21 193
0
0
20 538
0
41 73 1
Spanyol
CF-Points Contact meeting
1
0
186 411
0
1 455
0
187 86 6
Spanyol
CF-Points Contact meeting
1
34 050
191 364
67 973
1495
0
294 882
Szerbia és Montenegro Workshop on Machine Translationand Dala Aquistio n based on Svájc 10 . Munkacsoport ülés a Lisszaboni Rendszerr ől
1
37 833
138 569
59 902
1 492
0
237 796
1
83 452
188 840
275 398
] 3 636
0
561 32 6
Svájc
10 . Munkacsoport ülés a Lisszaboni Rendszerr ő l
1
74 729
121 670
243 572
6 900
0
446 871
Bulgária
EVLIA - 2nd Evaluation Committee meeting
I
12 364
1 824
0
15 440
0
29 62 8
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ESZSZ 1T 141 . ülés és EPO Board 59 . ülése
1
29 757
290 086
34 036
0
0
353 87 9
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ESZSZ 1T 141 . ülés
1
12 634
293 781
0
0
0
306 41 5
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Belgium
EU WP on IP
1
18 599
272 039
53 000
28 127
0
371 765
Német
Organisational issues relating to the UPC training centre
]
12 364
213 114
0
20 229
0
245 707
Spanyol
Technical handover meeting CF-SP tools
I
0
269 411
103 346
3 481
0
376 23 8
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ICT Road Map Meeting
I
50 658
122 686
] 04 482
1940
0
279 766
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ICT Road Map Meeting
1
50 658
122 686
] 04 484
1 940
0
279 76 8
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Spanyol
Observatory, Plenary Meeting
1
49 990
4 999
0
18 317
0
73 30 6
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Német
ESZSZ BFC 109 . ülés
1
] 2 466
289 676
0
0
0
302 142
Német
10 . Select Committee ofthe Administrative Council
I
24 728
166 422
67 538
14 057
0
272 745
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
3/c . sz . melléklet
adatok forintba n Intézmény neve
Ország
Cél
Utazó személyek száma (fő )
Napidíj
Közlekedési ktg.
Egyéb dologi ktg . (részv .díj, bizt.díj, bankktg, vízumktg, árf.kül .)
Szállás ktg.
Közbeszerzési díj
ÖSSZESEN
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Német
10 . Select Committee of the Administrative Council
1
12 466
204
0
0
0
12 67 0
Dánia
EU SPC Expret Meeting 2014
]
38 228
125 918
83 433
1 492
0
249 07 1
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Nagy-Britannia
I
50 576
100 000
203 120
20 043
0
373 739
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Lengyel
EPA szem : Examination practice Expert levei, OS 16 2014 EPO Patent Information Conference
1
46 046
42 452
121 428
0
0
209 926
Lengyel
EPO Patent Information Conference
1
46 046
60 599
121 425
13 800
0
241 870
Hollandia
C5's Life Science IP Summit
1
37 141
96 490
93 724
15 621
0
242 976
Ausztria
EU trademark reform project
1
24 761
6 190
0
1 362
0
32 31 3
Francia
Design Management Europe díjátadó gála és vezet ő ségi ülés,
1
37 204
116 209
45 068
4 950
0
203 43 1
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Francia
Design Management Europe díjátadó gála és vezet ő ség i ülés,
I
25 299
150 890
27 ] 17
994
0
204 300
Svájc
WIPO szemináriuma Madridi Rendszerr ő l
1
51 003
66 786
113 228
1 990
0
233 00 7
Belgium
EU WP on IP (Enforcement és szerző i jog)
1
24 932
231 247
142 337
6 500
0
405 01 6
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Belgium
Meeting of the Human Resources and Training Group
1
12 444
] 97 595
0
] 7 595
0
227 63 4
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Belgium
7th Preparatory Committee
1
18 715
199 953
56 504
13 725
0
288 89 7
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Német
EPO TOSC 80 . ülése
I
24 944
217 200
34 298
0
0
276 44 2
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
EPO TOSC 80 . ülése
1
24 857
210 310
34 177
6 462
0
275 80 6
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Svájc
WIPO SCT 32 . ülése
1
62 284
101 640
188 187
13 800
0
365 91 1
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
1
18 453
198 004
68 015
19 866
0
304 33 8
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Belgium
1
18 453
204 505
98 770
3 608
0
325 33 6
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
INNOVACCESS and the European IPR Helpdesk "I P for SMEs Foru INNOVACCESS and the European IPR Helpdesk "IP for SMEs Foru EPN event: e-learning workshop
1
25 024
143 241
34 408
994
0
203 66 7
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ESzSz BFC 110 . és 60 . EPO Board ülés
1
21 ] 30
313 746
33 831
8 500
0
377 20 7
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ESzSz BFC 110 .
1
18 453
263 772
33 831
14 612
0
330 668
3/c . sz . melléklet
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
adatok forintban
Intézmény neve Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Ország
Cél
Utazó személye k száma (fő )
Napidíj
Közlekedés i ktg
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt.díj , Szállás ktg. Közbeszerzési díj bankkig, vizumktg , árf.kül.) 0 0 0
ÖSSZESEN 51 96 2
Olasz
Observatory Public Sector representative meeting
1
21 032
30 930
Szlovákia
Licensing Challenges in CEE
1
] 2 787
5 000
0
0
0
17 78 7
Német
15 . EPO Supervisory Board ofthe Academy
I
25 200
290 000
34 022
7 952
0
357 174
Belgium
EU WP on IP (Szrz ő i jog)
1
24 586
272 281
39 680
0
0
336 547
Belgium
EU WP on IP (Szrző i jog)
1
24 586
250 000
39 680
13 400
0
327 666
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazás
3/c. sz . melléklet
adatok forintban
Intézmény neve
Ország
Utazó személye k száma (fű )
Cél
Napidíj
Egyéb dologi ktg. Közlekedés i (részv.díj, bizt.díj, Szállás ktg. Közbeszerzési díj bankkig, vízumktg , ktg. árf.kül .) 22 903 r 0 1 492 0
ÖSSZESE N
Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzet i Hivatala**
Spanyol
End-year OHIM Academy Contact Persons meeting
1
26 443
Spanyol
OHIM CCN munkacsoport ülés
1
0
2 388
0
0
0
2 388
Német
How Trademarks Overlap with Other IP Rights
I
21 037
64 461
34 089
12 993
0
132 580
Német
11 . Select Committee of the AC
1
12 374
0
34 089
0
0
46 463
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala**
Német
ESZSZ IT 142 . ülés
1
12 374
285 061
34 089
3 217
0
334 74 1
Német
ESZSZ IT 142 . ülés
1
12 396
325 404
34 089
20 692
0
392 58 1
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala** Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Országos Fordító é s Fordításhitelesítő Iroda 7.rt . Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft . Magyar Közlöny Lap- é s Könwkiadó Kft
Belgium
IP Essentials tör EU Officials
1
33 470
0
0
0
0
33 47 0
Német
11 . Select Committee of the AC
1
12 367
3 215
34 010
0
0
49 59 2
Német
ESZSZ IT 142 . ülés
]
33 391
240 969
68 178
0
0
342 53 8
Belgium
IP Essentials for EU Officials
1
45 759
13 913
0
2 880
0
62 55 2
Francia
UPC Financial WG
1
25 396
123 253
61 733
14252
0
224 63 4
Belgium
IP Essentials for EU Officials
1
30 990
11 466
0
24 223
0
66 679
Belgium
DNA in Forensics konferencia/2 £ó
1
126 435
] 8 965
0
563
0
145 963
Dánia
Igazságügyi genet-i biostat .képzés
2
50 268
0
0
2 400
61
52 729
Görögország
Apasági DNS min őségi kontroll kiért .
1
50 038
131 935
100 000
1920
5 271
289 164
Észtország
DNS adatbank minták tesztelése
1
37 529
6 500
0
1 440
37
45 50 6
U.S .A.
In[erua[ional Symphozium on Human ld .
1
79 163
0
0
0
0
79 16 3
Lengyelország
Krakkó, Fordító-tolmács konferencia
1
0
9 900
38 160
0
0
48 06 0
Anglia
IPEX Nemzetközi Nyomdaipari Kiállitás
I
27 723
58 375
22 478
0
0
108 57 6
Anglia
IPEX Nemzetközi Nyomdaipari Kiállitás
1
27 723
58 375
22 478
0
0
108 576
_
50 838
X . Igazságügyi Minisztérium fejezet intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok Utazá s
Intézményy nev e Magyar Közlöny Lap- é s Könyvkiadó Kft Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft .
Országg
Cél
Utazó személyek száma (fő)
Napidíj
Közlekedés i ktg .
3/c . sz. mellékle t
Egyéb dologi ktg. (részv.díj, bizt.díj, Közbeszerzési díj bankktg, vízumktg , árf.kül .) 22 478 0 0
Szállás ktg .
ÖSSZESE N
Anglia
IPEX Nemzetközi Nyomdaipari Kiállítás
1
27 723
58 375
Románia
Kauflad reklákiadvány szerz ődés hosszabbitás
1
13 824
107 018
0
9 830
0
130 672
Románia
Kauflad reklákiadvány szerz ődés hosszabbitás
I
13 904
] 07 018
0
0
0
120 92 2
108 576
Mindösszesen :
51 888 06 9
Ebbő l megtérített utazási költségek *
1 6 70 0 88 0
Intézményi költségvetés terhére elszámolt költségek összesen :
35 187 189
A tárca intézményei és a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok által reprezentációs kiadásokra fordított összeg (Ft) 2014 . 03. 27 . és 2015 . 0I . 14 . közötti id őszakban : Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala*** Igazságügyi Szakértő i és Kutató Intézetek Igazságügyi Hivatal
9 772 33 8
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt .
1 632 523
Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
1 666 46 4
371 49 5 0
Az adatszolgáltatás id ő szakában az IM intézményei és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságai 191 db repül őjegyet vásárolta k
* Az EH-ss intézmény vagy bármely más meghívó fél által fizetett vagy utólag megtérített költsége k **A közlekedési költség oszlop tartalmazza a közbeszerzési díjakat . ***A reprezentációs költségek jelentős hányada, egyetlen, nagyszabású rendezvényhez kapcsolódik, amelyet az Egységesített (Európai) Szabadalmi Bíróság budapesti Oktatási és Központjának konferenciával egybekötött megnyitója alkalmával tartottak töb b magas randú vendég, köztük a magyar Közigazgatási és lgazdságügyi miniszter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az Európai Szabadalmi Hivatal elnöke, a Bels ő Piaci Harmonizációs Hivatal elnöke részvételével .
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m n Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa
Szerződő fél Epicure Events Korlátolt Felelő sségű Társaság
Szerződés típusa Vállalkozási szerz ő dés
Szerző dés tárgya Vállalkozó a szerz ő désben foglaltak szerint ellátja az alábbi feladatokat: a) A 2014 . február 28 . napján a Corinthia Hote l Budapestben lebonyolításra kerül ő VinCe Budapest 2014 elnevezés ű rendezvényen (a továbbiakban : rendezvény) a következ ő eszközök , illetve szolgáltatások m ű szaki elő készítése, és biztosítása: • a vetítéstechnikához : 6000 ANSI Lumen LCD projector XGA (2 db) , kábelezés, VGA, splitter (1 szett), 4 x 3 m nagyságú vetítő vászon (2 db), Seamless switcher a tartalmak közti váltáshoz (ppt, video , kamerakép 1 db), 2 x 12 m nagyságú híd a projeetoroknak (2 db) ; professzionális kamera ; • hangrendszerhez : keverő pult, AMP, EQ, Di Box, kábelezés (1 szett), hangfalak (3 pár), vezeték nélküli countryma n kézi fejmikrofon (1 db), vezeték nélküli kézi mikrofon (3 db) ; tolmácstechnikához : tolmácsberendezés, mely ISO404 3 tolmácskabinból (1 db), tolmácspultból (2 db) és tolmácsközpontbó l tev ődik össze, vev ő készülék head-settel (200 db) • a rendezvénye n idegen nyelven elhangzó szövegek Megrendel ő igénye szerint történ ő szinkrontolmácsolása b) szakmai beszámoló készítése a rendezvén y
Ellenérték a szerződés telje s idő tartamára (Ft)
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
2014 .03 .27
2014.02 .15
2014.03 .15
nettó
2014 .03 .28
2014 .01 .01
2014.04 .30
bruttó
2 716 400
lebonyolításáról . Péntek Ferenc
Megbízási szerző dés
Az EKOP-1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projekt és az EKOP-2 .1 .23 . „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalo k ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekt megvalósításával kapcsolatban a projektmenedzsment adminisztratív feladataina k ellátásához támogatás nyújtása.
1
400 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium n Adatszolgáltatás a 1(12609 . sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa
Szerződő fél
Szerz ődés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés teljes időtartamár a (Ft)
Montskó Anita
Megbízási szerz ődés
Az EKOP 1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projekt megvalósítása érdekében a projekt számvitel i menedzsmentjével kapcsolatos alábbi feladatok ellátása : - támogatá s számviteli kérdésekben a projekt menedzsment feladatait ellát ó munkatársak részére : - a projekt gazdasági eseményeihez kapcsolód ó elszámolhatósági és szabályozási szempontok érvényre juttatása a projekt szabályos megvalósulása érdekében ; projektszintű költségvetés i nyilvántartás kialakítása és naprakész vezetése a projekt pénzügyi megvalósítása el ő rehaladottságának, valamint a forráso k felhasználásának nyomon követése érdekében ; - együttm űködés a projekt menedzsmentjével, szükség esetén a küls ő lebonyolít ó szervezetekkel.
2014 .03 .28
2013 .12 .01
2014 .03 .31
bruttó
250 00 0
Pusztai Péter
Megbízási szerző dés
Az EKOP-1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projekt keretén belül a kormányablakok kialakításában közrem ű köd ő szervezetek tevékenységének összehangolása. koordinációs feladato k elvégzése legalább 12 db kormányablak helyszínen .
2014 .03 .28
2013 .12 .01
2014 .03 .31
bruttó
800 000
STRATEGOPOLIS Stratégiai Elemző é s Kommunikáció s Tanácsadó Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Megbízási és felhasználás i szerződés
Az ÁROP 1 .2 .22-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításához szüksége s módszertanok kidolgozása” cím ű kiemelt projekt megvalósításáho z kapcsolódóan, a szerződés 1 . számú mellékleteként csatolt feladatleírá s alapján a jelenlegi szociális ellátórendszerrel kapcsolatos társadalm i vélPménvPk feltárása
2014 .03 .31
2014 .03 .04
2014 .05 .31
nettó
2
7 510 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691. sz. írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
dr . Pallai Katalin Mária Megbízási szerző dés
Ellenérték a szerződés telje s időtartamár a (Ft)
Szerz ődéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Megbízott az ÁROP-1 .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú ,Korrupció megelő zése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése" cím ű kiemelt projekt keretén belül ellátja az Integritás Tudásközpon t m ű ködéséhez kapcsolódó alábbi feladatokat: - az Integritás Tudásközpont szakmai irányításában közrem űködés ; - az Integritás Tudásközpont m űködésével kapcsolatos szakmai tervezési feladato k ellátása, amelynek keretén belül Megbízott 2014 . május 31-éig szól ó szakmai tervet dolgoz ki és terjeszt elő az Irányító Bizottságnak ; közrem ű ködik a projektek megvalósításának szakmai ellen ő rzéséve l kapcsolatos feladatok ellátásában ; - a szerző déskötések elindításában é s a teljesítések szakmai ellen őrzésében közrem űködés ; - az OECD-vel é s más nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásban közrem űködés .
2014.03 .31
2014 .01 .01
2014 .05 .31
bruttó
990 00 0
Szerződés tárgya
dr . Kriskó Edina
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Megbízott az ÁROP-1 .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú ; ,Korrupció megel ő zése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése" cím ű kiemelt projekt keretén belül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mű köd ő Integritás Tudásközpont webes kommunikációjána k támogatásával kapcsolatosan ellátja az alábbi feladatokat : - az Integritás Tudásközpont arculatának, elektronikus és webes megjelenéséne k tervezésében és a grafikai tervezésben közremű ködés ; - az Integritá s Tudásközpont webes kommunikációjának technikai támogatása ; - az Integritás Tudásközpont hírlevelének és honlapjának tartalo m szerkesztése, kapcsolattartás a Nemzeti Közszolgálati Egyete m informatikusaival; - az Integritás Tudásközpont kés ő bbi fenntartható m űködéséhez szükséges webes jelenlétre vonatkozó stratégia demo prezentációjának és forgatókönyvének elkészítése és átadása .
2014 .03 .31
2014 .02 .15
2014 .05 .31
bruttó
800 00 0
Balázs Róbert e .v .
Vállalkozási szerző dés
Vállalkozó elvállalja az alábbi feladatok elvégzését : a) a 2014 . évi Közszolgálati Statisztikai Adatgy űjtés lebonyolításának informatika i el őkészítése, továbbá b) a 2014 . évi Közszolgálati Statisztika i Adatgyűjtés m űködtetésének informatikai felügyelete, támogatása .
2014 .03 .31
2014 .02 .20
2014.04 .30
nettó
150 00 0
3
4. sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Európa MMXX Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Vállalkozási é s felhasználás i szerződés
Az ÁROP-1 .2 .18 .-2012-2012-0001 azonosító számú, "Szervezetfejlesztési Program" cím ű kiemelt projekt keretében az "ÁROP-3 .A .2 Szervezetfejlesztés a Közép-magyarországi régióba n lev ő önkormányzatok számára" elnevezés ű , és az "ÁROP-1 .A . 5 Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban lev ő önkormányzato k számára" elnevezésű pályázatokon nyertes, minő ségbiztosítással nem érintett önkormányzatok telefonos lekérdezése, illetve kérd ő íve s lekérdezéssel történő átvilágítása, arról egy, legalább harminc oldalas elemzés készítése, amely tartalmazza önkormányzatonként a megadot t szempontok szerinti értékelését, valamint bemutatja az átvilágítás
Felber Zsófia
Megbízás i szerz ődés
Az ÁROP-1 .A4-2012-20]2-0006 . azonosító számú, „Nyilvántartáso k adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemelt projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan, a Megbízó igénye szerint közreműködés az alábbi feladatok támogatásában : a) közrem űködés a projekt megvalósítását támogató adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában, b) a kapcsolattartási és koordinációs feladatok végrehajtásának el ő segítése ; c) a monitoring feladato k ellátásának támogatása, d) a projektben részvevő k együttmű ködésének el ő segítése, e) a projekt megvalósításával kapcsolatos szakmai anyago k véleményezése, t) a Megbízó által meghatározott kimutatások készítése , g) részvétel a Megbízó által meghatározott egyeztetéseken .
~~lo
P,-r~
Ellenérték a szerződés telje s időtartamár a (Ft )
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
2014 .03 .31
2014 .03 .31
2014 .04 .15
nettó
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
5 000 000
bt ;,
4
650 000
4 . sz . mellékle t Igazságügyi Minisztérium
. pontjaira vonatkozóa n Adatszolgáltatás a 1(12609 . sz . illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5
Szerző d ő fél
Szerz ő dés típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerz ő dés kötés id ő pontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s id ő tartamár a (Ft )
Megbízási szerz ő dés
Az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 . azonosító számú, „Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemelt projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan, a Megbízó igény e szerint a következő pénzügyi és számviteli jellegű feladatok ellátása : a) a projekt szakmai feladatait ellátó munkatársak támogatása a projek t gazdasági eseményeihez kapcsolódó elszámolhatósági és szabályozás i szempontok érvényre juttatása, illetve a projekt szabályo s megvalósítása érdekében, b) a projekt munkatársai igényéhez igazodv a naprakész költségvetési nyilvántartás vezetése a projekt pénzügy i megvalósításának el ő rehaladottsága, illetve a források felhasználásána k nyomon követése érdekében, c) tanácsadás a projekttel kapcsolatba n felmerül ő egyéb pénzügyi és számviteli kérdések tekintetében .
2014.03 31
2014 .02 .01
2014 .03.31
bruttó
350 00 0
Szabóné Fehér Heléna Megbízási szerz ő dés
Az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 . azonosító számú, „Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemelt projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan, a Megbízó igény e szerint lássa el különösen a következ ő , a projekt megvalósításáho z szükséges általános, átfogó, rendszer- és folyamatszint ű adminisztratí v feladatokat : a) mű ködjön közre a projekt megvalósítását támogat ó adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában, b) segítse el ő a kapcsolattartási és koordinációs feladatok ellátását, c) támogassa a monitoring feladatok ellátását, d) segítse el ő a projektben részvev ő k együttm űködését, e) véleményezze a projekt megvalósításáva l kapcsolatos, a Megbízó által meghatározott szakmai anyagokat, 1 ) készítsen kimutatásokat a Megbízó által meghatározott paramétere k alapján .
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
600 00 0
Rákosi Regina
S
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Papp Edit
Szerző dé s típusa Megbízás i szerz ődés
dr . Ivácskovics Gergely Megbízási György szerző dés
Szerz ő dés tárgya
Az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 . azonosító számú, „Nyilvántartáso k adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemel t projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan, a Megbízó igénye szerint az alábbi feladatok ellátása : a) a projekten belüli alprojekte k megvalósításához szükséges általános, átfogó, rendszer- é s folyamatszint ű feladatok támogatása, b) az alprojektek megvalósulásának nyomon követése, c) az er ő forrás-menedzsment folyamatok támogatása, d) közremű ködés a projekt egyéb Európai Unió által támogatott projekttel való összhangjának megteremtésében, e) a vezet ő i szintű kommunikáció támogatása, f) az Irányító Hatóság, a Közremű köd ő Szervezet, illetve a kapcsolódó partnerintézménye k L :;o ::tt ; . .brhPOO6 .i Ph~P RitPOP Az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 . azonosító számú, „Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemel t projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan, a Megbízó igénye szerint pénzügyi tanácsadói feladatok ellátása a projekt megvalósításához szükséges beszerzésekkel összefüggésben, melyne k keretében különösen a következő feladatok ellátása: a) támogatá s nyújtása a projekt szakmai feladatait ellátó munkatársak részére a projekt közbeszerzéseihez kapcsolódó elszámolhatósági és szabályozás i szempontok érvényre juttatása, illetve a projekt szabályo s megvalósítása érdekében, b) jogi és közbeszerzési tanácsadás a projek t közbeszerzési feladatait ellátó munkatársak részére ; c) közremű ködés a projekt szakmai feladatait ellátó munkatársak kapcsolattartásána k el ő segítésében, d) pénzügyi, beszerzési tanácsadás a projektte l kapcsolatban felmerül ő egyéb kérdésekben .
6
Ellenérték a
Szerz ő dés köté s idő pontja
Teljesíté s kezd ő
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
650 00 0
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
300 00 0
dátuma
Teljesíté s végdátuma
szerz ő dés teljes id őtartamára (Ft)
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
Papp János István
Megbízás i szerz ő dés
Az ÁROP-2.2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú, „Új közszolgálat i életpálya” című kiemelt projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan szakértő i tanácsadás a projekt szabályszer ű, az el ő írásoknak és szakmai követelményeknek megfelel ő megvalósítás a érdekében, melynek keretében különösen a következő feladato k ellátása: a) a projekt megvalósításához szükséges általános, átfogó rendszer- és folyamatszint ű feladatok, valamint az er őforráso k felmérése, és ezek alapján a projekt el ő rehaladását, végrehajtását támogató javaslatok tétele ; b) részvétel a projekt megvalósításában közremű köd ő munkatársak részvételével tartott egyeztetéseken, és a megvalósítókkal folytatott konzultációk alapján a projekt megvalósulás i folyamatának nyomon követése ; c) közrem űködés a koordináció s feladatok ellátásában a projekt összehangolt végrehajtása érdekében ; d ) részvételével segítse el ő az Irányító Hatóság, a Közrem ű köd ő Szervezet, a konzorciumi és kapcsolódó partnerintézmények, valamin t a Megbízó érintett szervezeti egységei közötti kommunikációt ; e) a Támogatási Szerz ő dés módosításához kapcsolódóan adjon tanácsot a projektmenedzsment részére .
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
„TMC MANAGEMENT” Kommunikációs és Tanácsadó Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Megbízás i szerző dés
A Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium szervezésében — a z országkép-stratégia kialakítása körében — megvalósuló CÉGÉR projekthez kapcsolódóan kommunikációs szakmai tanácsadói feladato k ellátása .
2014 .03 .31
2014 .02 .01
2014 .03 .31
nettó
7
750 00 0
2 690 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerző d ő fél
Szerződé s típusa
Szerződés tárgya
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződé s telje s időtartamár a (Ft)
Fenyvesi Tiborné
Megbízási szerző dés
Megbízott az ÁROP-1 .2 .22-2013-2013-0001 azonosító számú, „ A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításáho z szükséges módszertanok kidolgozása” cím ű kiemelt projek t megvalósításához kapcsolódóan ellátja az alábbi átfogó rendszer- é s folyamatszint ű adminisztratív feladatokat : - a projekt megvalósítását támogató adminisztratív és szervezési feladatok ellátásába n közrem űködés ; - kapcsolattartási és koordinációs feladatok el ő segítése ; . a monitoring feladatok ellátásának támogatása ; - a projektben részvevő k együttm ű ködésének elő segítése ; - véleményezi a szakmai anyagokat, Megbízó igénye szerinti kimutatásokat elkészítése ; Megbízó által meghatározott egyeztetéseken való részvétel ; - a projektet érintő tervezési, végrehajtási feladatokban való
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
500 00 0
dr . Pink Edit Éva
Megbízás i szerző dés
Megbízott az ÁROP-1 .2 .22-2013-20]3-000] azonosító számú, „A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításáho z szükséges módszertanok kidolgozása” cím ű kiemelt projekt megvalósításához kapcsolódóan ellátja az alábbi feladatokat : - a Projekten belül megvalósuló alprojektek megvalósításához szüksége s általános, átfogó, rendszer- és folyamat szint ű feladatok támogatása ; - a Projekten belül megvalósuló alprojektek megvalósulásának nyomo n követése ; - erő forrás-menedzsment folyamatok támogatása ; - a Projekt egyéb uniós forrásból megvalósuló projekttel való összhangjának megvalósítása; - a Projekt Támogatási Szerz ő désének módosításával kapcsolatos közrem űködés és tanácsadás ; - a vezetői szintű kommunikáció támogatása, az Irányító Hatóság, a Közrem ű köd ő Szervezet, továbbá a konzorciumi és kapcsolódó partnerintézménye k közötti kommunikáció el ősegítése ; - a projekttagok munkájának koordinációjában való részvétel .
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014.03 .31
bruttó
750 000
8
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a 1(12609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő dő fél
Szerződés típusa
SzerződésSzerző déstárgya
kötés id ő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s idő tartamára ( Ft)
Szabó Gergely Zoltán
Megbízási szerző dés
Az ÁROP-] .A .4-2012-2012-0006 . azonosító számú, „Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemel t projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan a Megbízó igény e szerint a következő tevékenységek elvégzése: a) közrem ű ködés a projekt megvalósítását támogató adminisztratív és szervezési feladato k ellátásában, b) részvétel a projekt kapcsolattartási és koordináció s feladatainak elvégzésében, c) a monitoring feladatok ellátásána k támogatása, d) a projektben részvevő k együttmű ködésének elő segítése, e) a projekt megvalósításával kapcsolatos, a Megbízó álta l meghatározott szakmai anyagok véleményezése, f) részvétel a Megbíz ó által meghatározott egyeztetéseken és ott a Megbízó által esetile g meghatározott feladatok ellátása .
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
DirectCybernetics Szoftverfejlesztő é s Szolgáltató Korlátol t Felelő sségű Társaság
Vállalkozási és felhasználás i szerz ődés
Vállalkozó feladata az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 jelű „Új közszolgálati életpálya” megnevezés ű projekt keretén belül, „A vezető i döntéstámogatás információs rendszer-elemek felülvizsgálata, a gyakorlat racionalizálása” elnevezés ű projekttevékenysé g megvalósítása érdekében integrált közszolgálati statisztikai információ s rendszer tervezése (rendszerterv készítése) és fejlesztése a szerz ő dés I . számú mellékletét képez ő feladatleírásban támasztott tartalmi és forma i követelményeknek megfelel ő en .
2014 .03 .31
2014 .03 .03
2014 .03 .20
nettó
Szíjgyártó Beáta
Megbízási szerz ő dés
A Gazdasági Ügyekért Felel ő s Helyettes Államtitkári Titkárság munkájának szakért ői támogatása. Megbízott feladatát képezi a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakmai felügyeletéb e tartozó Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofi t Közhasznú Korlátolt Felelő sség ű Társaság értékesítési stratégiájának kialakításához kapcsolódó egyes, a Megbízó által esetile g
2014 .03 .31
2014 .03 .01
2014 .03 .15
bruttó
mPUhatármntt fPlarlatnk Pllátáca
9
650 00 0
7 000 00 0
150 00 0
4 . sz . mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igényl ő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő dő fél
Szerződé s típusa
Szerződés -
Teljesítés
Szerz ő déstárgya
köté s id ő pontja
kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerz ődés telje s idő tartamára (Ft )
Tóth Péter
Megbízás i szerz ő dés
A catering szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos szakmai tanácsadó i feladatok ellátása a Megbízó tulajdonosi joggyakorlása alá tartoz ó Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhaszn ú Korlátolt Felel ő sségű Társaság vonatkozásban .
2014 .03 .31
2014 .02 .17
2014 .03 .15
bruttó
VinCE Magazinkiad ó Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Vállalkozás i szerz ő dés
A Cégér Abovo pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan 2014. február 28 . napja és 2014 . március 2 . napja között megrendezésre kerülő VinCe Budapest WineShow megnevezés ű rendezvénnyel (a továbbiakban : rendezvény) összefüggésben végezze el a következő feladatokat : a) m űködjön közre a pályázathoz kapcsolódó tematiku s elő adások megszervezésében a Megrendel ő igénye szerint ; b) biztosítson belép őjegyeket a pályázat szakmai partnerei, résztvev ő i számára rendezvényre, 120 fő részére ; c) a rendezvény megszervezéséhez 2014 . március 1 . napján, 13 .30-14 .00 órái g biztosítsa a Corinthia Hotel nagytermét iskolapados, komplet t berendezéssel egy - a pályázathoz kapcsolódó - el ő adás, valamint a z elő adás VinCe kampányban történ ő beharangozója számára; d ) készítsen szakmai beszámolót a pályázathoz kapcsolód ó tevékenységér ő l, és 2014 . március 15-ig bocsássa azt a Megrendel ő
2014.03 .31
2014 .02 .15
2014 .03 .15
nettó
2 075 00 0
Forum Hungaricu m Közhasznú Nonprofi t Korlátolt Felelő sségű Társaság
Vállalkozás i szerző dés
A Vállalkozó feladata a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériu m feladatához kapcsolódó országmárka kialakítása körében megvalósul ó . .Movilfestbudapest 2014" elnevezés ű rendezvény teljes kör ű lebonyolítása a szerz ő dés 1 . számú mellékletét képező Feladatleírá s szerint Jogszabálytervezetek, jogszabályok, ezekkel kapcsolatos levelezések , illetve Megrendel ő által meghatározott egyéb dokumentumok magya r nyelvrő l angol nyelvre, angol nyelvrő l magyar nyelvre, magyar nyelvrő l francia nyelvre, francia nyelvrő l magyar nyelvre, valamint ango l nyelvrő l francia nyelvre, illetve francia nyelvrő l angol nyelvre történő fordítása lektorálása
2014 .03 .31
2014 .02 .21
2014 .03 .01
nettó
7 366 00 0
2014 .03 .31
2014 .01 .01
2014 .02 .28
nettó
3 627 000
Országos Fordító é s Vállalkozás i Fordításhitelesítő Irod a szerző dés Zártkörű en M ű köd ő Részvénytársaság
10
500 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Csiffáry Gabriella Vállalkozási és adószámmal rendelkez ő felhasználás i magánszemély szerz ődés
Kovács Dóra Katalin
Megbízási szerző dés
ZAHLWELT Könyvvizsgáló é s Szolgáltató Korlátolt Felel ősség ű Társaság
Megbízási szerző dés
Szerződéskötés időpontja
Szerződés tárgya Vállalkozó aHolokauszY 70 . évfordulója alkalmából készülő tablókiállításhoz elkészíti és Megrendel ő részére átadja 11 híres magyar közéleti személy — Szilárd Leó, Teher Ede, Wigner Jen ő , Neuman n János, Kármán Tódor, Gábor Dénes, Bíró László József, Hevesy György, Rózsa Miklós, Korda Sándor, Huszár Károly — életrajzá t levéltári források, magyar és külföldi online adatbázisok és könyvészet i források alapján . Részvétel a 2013 . szeptember 12-13-ai montenegrói igazságügyi miniszteri találkozó, illetve a 2013 . október 3-4-ei közép-európa i igazságügyi miniszteri találkozó szervezésében . A Megbízó megbízza a Megbízottat, hogy végezze el az alábbi pénzügyi ellen őrzési és szakértő i feladatokat : a)2014 . március 17 . napjától 2014 . április 15 . napjáig 74 munkaóra idő tartamban a Megbízó tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Erzsébet Szállodák, Táborok é s Vendégházak Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felel ő sség ű Társaság 2013 . évi gazdálkodásának átvilágítása, illetve az átvilágítá s eredményérő l jelentés készítése ; b)2014. április 1 . napjától 2014 . máju s 15 . napjáig 148 munkaóra idő tartamban a Bárka Józsefvárosi Színházi és Kulturális Nonprofit Korlátolt Felel ő sségű Társaság 2013 . év végi zárás és a 2014 . évi üzleti terv elkészítésében, továbbá a szabályzato k aktualizálásában közrem ű ködés .
11
Teljesítés Teljesítés kezdő végdátuma dátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
2014 .03 .31
2014 .01 .15
2014 .01 .31
bruttó
171 00 0
2014.03 .31
2013 .09 .01
2013 .10 .31
bruttó
400 00 0
2014 .04 .01
2014 .03 .17
2014 .05 .15
nettó
2 775 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (Ft)
Szerződéskötés időpontja
Teljesíté s kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jó álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt megvalósításáho z kapcsolódóan catering feladatok ellátása a Megrendel ő által a Jó Állam koncepciójának és a „Magyary Program 2014-2020” dokumentumna k bemutatása céljából megrendezésre kerül ő 20 állomásos fő városi é s megyei kormányhivatali, illetve 10 állomásos egyetem i konferenciasorozat (a továbbiakban : konferenciasorozat), illetv e további négy konferencia, valamint a konferenciasorozatra épülő lakossági fórumok során a szerző dés 1 . számú mellékleteként csatolt feladatleírás szerint .
2014 .04 .03
2014 .02 .06
2014 .08 .15
bruttó
31 800 00 0
Testő r-Audi t Megbízás i Nemzetközi Biztonság i szerz ődés Tanácsadó és Auditál ó Szolgáltató Korlátol t Felel ő sség ű Társaság
A Megbízó által megjelölt — a szerz ő dés 2. számú mellékletébe n tételesen felsorolt — ingatlanok vagyonvédelmi auditjának a szerz ő dé s I . számú mellékletében foglalt Feladatleírás szerinti elvégzése . Megbízott feladata különösen : - az ingatlanok objektumvédelm i kockázatának felmérése, egyszeri bejárással és helyszíni felméréssel ; - a védelmi rendszer kialakításának és m ű ködésének vizsgálata; - a biztonsági kockázatok felmérése, és kockázatelemzés elvégzése ; javaslatok kidolgozása és a vizsgálatról írásos jelentés készítése .
2014 .04 .04
2014 .04 .01
2014 .04 .30
nettó
3 950 000
Qualitas Event Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Vállalkozás i szerző dés
A Megrendel ő igénye szerint népszerű sítse a 2014 . április 12. napjá n megrendezésre kerül ő Tavaszi Etyeki Piknik keretein belül a Megrendel ő és háttérintézményei által megvalósított Cégér és Cégér a b Ovo projekteket, illetve a Megrendel ő igénye szerint szervezze meg é s bonyolítsa le a projektekhez kapcsolódó programelemeket .
2014 .04 .04
2014 .03 .18
2014 .04 .12
nettó
5 265 90 0
L Tender-Consultin g Korlátolt Felelő sség ű Társaság
Vállalkozás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jó álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekthez kapcsolódóan BTL rendezvényes feladatok ellátása a szerző dés 1 . számú mellékletébe n foglalt: Feladatleírás szerint.
2014 .04 .04
2014 .03 .03
2014 .04 .10
nettó
6 259 000
Szerződő fél Erzsébet Szállodák, Táborok é s Vendégházak Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelő sségű Társaság
Szerződés típusa Vállalkozás i szerző dés
Szerződés tárgya
12
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél SIMPLER Tanácsadó Korlátolt Felelő sségű Társaság
Szerződés típusa Vállalkozási és felhasználás i szerződés
MTA Megbízási Információtechnológiai szerz ődés Alapítvány
Simon Ildikó egyéni vállalkozó
Megbízási és felhasználás i szerz ődés
Szerződés tárgya Vállalkozó elkészíti és a Megrendel ő rendelkezésére bocsátja a Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Program keretében a Megrendel ő é s az Oktatáskutató és Fejleszt ő Intézet által közösen elő készítend ő pedagógus továbbképzés szinopszisát, valamint iránymutatást, téma é s tematika javaslatokat készít a pedagógus továbbképzés szakma i anyagának összeállításához. Az EKOP-1 .2 .26 . azonosítási számú, „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projekt megvalósítás a érdekében — a kormányablakok m űködésének informatikai vonzat ú szabályozásához szükséges szakértő i tanácsadói tevékenységet ellátása . Megbízott feladatát képezi : 1 .a kormányablakok el ő d-szervezeteine k (okmányiroda, integrált ügyfélszolgálat) az informatikai háttérre-, az informatikai eszközök és szolgáltatások használatára vonatkozó jelenleg hatályos szabályozásai áttekintése, és összevetése a kialakítá s alatt álló új informatikai háttérrel; 2 .a módosítandó, illetve kiegészítend ő rendelkezések meghatározása ; 3 .közrem ű ködés a z 515/2013 . (XII. 30 .) Korm . rendelet szerinti új kormányablakokra vonatkozó szabályozások kialakításában ; 4 .szoros együttm űködés és a napi szintű , folyamatos munkakapcsolat Megbízó munkatársaival ; 5 .részvétel a témát érint ő fontosabb megbeszéléseken .
A közigazgatási és igazságügyi miniszter közszereplésével kapcsolatos kommunikációs és szervezési feladatok ellátása, illetve kommunikáció s háttéranyagok és beszédvázlatok készítése a Megbízó igénye szerint .
13
Ellenérték a szerződés teljes időtartamár a (Ft)
Szerződéskötés idő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
2014.04 .04
2014 .02 .25
2014 .03 .24
nettó
7 900 00 0
2014.04.07
2014 .02 .28
2014 .06 .30
nettó
7 800 00 0
2014 .04 .07
2014 .03 .14
2014 .06 .30
bruttó
895 16 1
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igénylő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerződés típusa
Szerző dés kötés
Szerz ő dés tárgya
Teljesítés
id ő pontja
kezdő dátuma
Ellenérték a Teljesítés végdátuma
szerződés telje s idő tartamár a (Ft)
Gerencsér Gergely
Megbízás i szerz ő dés
Megbízott a Megbízó tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Erzsébe t Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Korlátol t Felel ő sség ű Társaság által üzemeltetett egységekben ellenőrzi a víz i sportolásra alkalmas eszközök állapotát, továbbá az ellen ő rzés t követően szakért ő i tanácsadás keretében javaslatot tesz az egységekbe n megvalósítható vízi sportolási lehetőségek bő vítésére, illetve a már meglév ő lehet ő ségek hatékonyabb kihasználására.
2014.04 .07
2014 .04 .01
2014 .06 .15
bruttó
1 450 00 0
Kovács Márton
Vállalkozási és felhasználás i szerző dés
Megrendelő eseti igénye szerint a Közigazgatási és Igazságügy i Minisztérium által szervezett események, rendezvények helyszíni telje s fotódokumentációjának elkészítése és Megrendelő rendelkezésére bocsátása - legalább az elkészítést ő l számított 24 órán belül a Megrendel ő által megadott e-mail címre, a Megrendel ő igénye szerint i méretben, illetve formátumban és felbontásban . 2 .Felek rögzítik, hogy a Megrendel ő a fotókat első sorban a facebook oldalán, a sajtóban , valamint a www .kormany .hu oldalon használja fel .
2014 .04 .07
2014 .02 .01
2014 .05 .31
bruttó
360 00 0
ROXER Produkci ó Vállalkozási Mű sorkészít ő Korlátol t szerz ődés Felel ő sségű Társaság
A 2014 . április 24-én megrendezésre kerül ő Borászok Borásza Díjátadó Gála megnevezés ű rendezvénnyel összefüggésben az alább i feladatok elvégzése : I . kiállítási helyszín biztosítása a Cégér Ab Ov o projekt bemutatásához ; továbbá 2 . 20 db tiszteletjegy biztosítása a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére ; 3 . a Cégér Ab Ov o logójának megjelenítése a szponzorfalon, a DM-anyagokon , sajtóközleményekben és ültető táblákon ; 4 . a Közigazgatási é s Igazságügyi Minisztérium, illetve a Cégér Ab Ovo logójának é s szlogenjének elhelyezése az esemény hivatalos honlapján .
2014 .04 .07
2014 .04.01
2014 .04 .30
nettó
2 450 00 0
Schindler Gábor
Az EKOP 1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú "A járási hivatalo k informatikai infrastruktúrájának fejlesztése" cím ű kemelt projekt keretében a kormányablakok kialakításában közrem űköd ő szervezete k tevékenységének összehangolásával, koordinációjával kapcsolato s feladatok ellátása 12 darab kormányablak helyszínen .
2014 .04 .07
2013 .12 .01
20]4.03 .3]
bruttó
1 280 000
Megbízás i szerző dés
14
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igényl ő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóan
Szerző d ő fél
Szerz ő dés típusa
BÁNÁTI + HARTVIG Vállalkozás i Építész Iroda Korlátol t szerző dés Felel ő sségű Társaság
Osváth László
Megbízás i szerző dés Megbízás i Katona Ferenc szerző dés Happy Congres s Vállalkozás i Travel Kereskedelmi és szerző dés Szolgáltató Korlátol t Felel ő sség ű Társaság
Pelbárt Tamás egyéni vállalkozó
Vállalkozási é s felhasználás i szerz ő dés
Ellenérté k a
Szerz ő dés köté s idő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
A Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4 . szám alatti épület tető rekonstrukciójáról és homlokzati helyreállításáról szól ó emléktáblája, illetve a „csillagos ház” emléktáblájának örökségvédelm i engedélyezési tervdokumentációjának elkészítése és Megrendel ő rendelkezésére bocsátása, illetve egyeztetés a kivitelez ő kkel a táblák Megrendel ő igénye szerinti elkészíthető ségével ; elhelyezhető ségéve l kancenlathan Megbízott gyógymassző ri szolgáltatást nyújt a Megbízó Tavaszi Kup a rendezvényén. Megbízott gyógymassző ri szolgáltatást nyújt a Megbízó Tavaszi Kup a rendezvényén. A VinCe Fesztivál keretében a 2014 . február 28 . napjától 2014 . március 1 . napjáig tartó időtartamban megrendezésre kerül ő konferencián (a továbbiakban : konferencia) a Megrendel ő é s háttérintézményei által megvalósított Cégér és Cégér ab Ov o projektekkel kapcsolatosan a projektek bemutatásával, illetve önálló stand kialakításával lássa el a Megrendel ő képviseletét, b) Gyűjts e össze, illetve dokumentálja a konferencia sajtómegjelenéseit, és 2014 . március 31 . napjáig elektronikus formában bocsássa azt a Megrendel ő rendelkezésére, c) Biztosítsa a Corinthia Hotel Orfeum helyiséget 2014 . február 28 . napján 17 .00 és 24 .00 közötti idő tartamban, d) A konferencia VIP vendégei számára korlátlan borfogyasztással tartso n borbemutatóval egybekötött borvacsorát az elő ző pontjába n meghatározott helyszínen és id ő pontban, e) Biztosítson borszakért őt é s moderátort a konferencián és a borvacsorán .
2014 .04 .09
2014 .03 .01
2014 .04 .01
nettó
2014.04 .10
2014 .04 .12
2014 .04 .13
bruttó
30 00 0
2014.04.10
2014 .04 .12
2014 .04 .13
bruttó
30 00 0
2014.04 .10
2014 .02 .18
2014 .03 .3 1
nettó
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek er ő sítésével” cím ű kiemelt projekthez (a továbbiakban : projekt) kapcsolódóan a jelen szerz ődés feltételei szerint a projek t keretein belül megrendezésre kerül ő konferenciasoroza t fntórinknmPntációiánnk PlkC7ítPCP
2014 .04 .11
2014.03 .03
2014 .04.16
bruttó
Szerz ő dés tárgya
15
szerz ő dés teljes
id ő tartamár a (Ft) 400 00 0
3 034 00 0
990 000
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés teljes idő tartamár a (Ft)
Cader a Megbízási é s Rendezvényszervező é s felhasználás i Marketing Korlátol t szerző dés Felel ő sségű Társaság
A Megbízó igénye szerint PR cikkek készítése a nemzeti ünnepekkel , valamint a Megbízó által meghatározott, kiemelked ő fontosságú rendezvényekkel kapcsolatban .
2014 .04 .11
2014 .01 .01
2014.04 .01
nettó
670 000
Solnay Dénes
Megbízás i szerz ő dés
2014 .04 .11
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
640 00 0
Bartos Attila
Megbízás i szerző dés
2014 .04 .11
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
640 00 0
Torma Balázs
Megbízás i szerz ődés
2014.04 .11
2014 .01 .01
2014 .03 .31
bruttó
640 00 0
Hajdu Ügyvédi Iroda
Megbízás i szerző dés
EKOP 1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú "A járási hivatalo k informatikai infrastruktúrájának fejlesztése" cím ű kiemelt projek t keretében a kormányablakok informatikai kiépítésével kapcsolatos , koordinációs feladatok elvégzése legalább 12 kormányabla k helyszínen. EKOP 1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú "A járási hivatalo k informatikai infrastruktúrájának fejlesztése" cím ű kiemelt projekt keretén belül a kormányablakok informatikai kiépítésével kapcsolatos , koordinációs feladatok elvégzése legalább 12 db kormányablak helyszínen . EKOP-1 .2.26-2013-2013-0001 azonosító számú „A járási hivatalo k informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projek t keretén belül a kormányablakok informatikai kiépítésével kapcsolatos , koordinációs feladatok elvégzése legalább 12 db kormányablak helyszínen. A Megbízó tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Erzsébet Szállodák , Táborok és Vendégházak Nonprofit Korlátolt Felel ő sségű Társaság m űködésével kapcsolatos átfogó jogi szaktanácsadás és szakért ői tevékenység ellátása különös tekintettel a 2014 . március 15-én hatályb a lépett új jogszabályi el ő írásokra.
2014 .04 .11
2014 .03 .17
2014 .03 .31
nettó
16
2 435 400
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztérium
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerző dés típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerző dés köté s id őpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Ellenérték a Teljesítés végdátuma
szerződés telje s id ő tartamár a (Ft)
Aparácz, Siller és Tót h Ügyvédi Iroda
Megbízás i szerz ődés
Jogi tanácsadás nyújtása, valamint konzultációs lehet ő ség biztosítása, valamint szükség szerinti jogi képviselet ellátása az alább i témakörökben : — civil szervezetek alapításával, m űködésével, gazdálkodásával, támogatásával kapcsolatosan -- a 2013 . évi V. törvén y (új Ptk .) és a vonatkozó változó és hatályos jogszabályi környeze t tekintetében ; A Megbízó által esetileg meghatározottak szerint egyé b jogi szolgáltatás nyújtása .
2014 .04 .14
2014 .01 .15
2014 .04 .15
nettó
1 800 00 0
RÁvezető Projek t Tanácsadó á s Szolgáltató Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Megbízás i szerző dés
Megbízott az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” című kiemelt projekthez kapcsolódóan ellátj a az Emberi erő forrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya kutatá s eredményeként összeállított Tanulmánykötet szakmai szempont ú lektorálási feladatait, melynek keretében Megbízott feladata a kijelöl t tanulmányok tartalmi és szakmai áttekintése, illetve a lektorálás
2014 .04.15
2014 .03 .19
2014 .04 .07
nettó
990 00 0
Kiss László
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
A Megbízott az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 azonosító számú, „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében az alább i feladatokat látja el : a),,Javaslat kidolgozása a közszolgálati tisztvisel ő k képesítései el ő írásairól szóló 29/2012. (III . 7 .) Korm. rendelet (a továbbiakban : Kkr .) módosítására" résztevékenység teljesítéséhe z szükséges módszertan összeállítása. b) Kérd ő íves felmérés a képesítés i elő írásokkal kapcsolatos munkáltatói igények vonatkozásában .
2014 .04 .15
2013 .09 .01
2014 .03 .17
bruttó
] 850 00 0
llléssy Miklós
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Szakértő ként részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyeteme n megvalósuló, vagy megvalósításra tervezett egyes szakirány ú továbbképzési szakok átvilágítása a felhasználói igények megismerése , beazonosítása céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-20 ] 2-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” című kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban .
2014 .04 .15
2013 .11 .18
2014 .03 .11
bruttó
750 000
ererlménvérnl 7akvéleménv kéc7ítéce
17
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződ ő fél
Szerz ő dé s típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerző dés kötés id őpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerz ő dés telje s id ő tartamár a (Ft)
Som Zoltán
Megbízás i szerző dés
Szakértő ként részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyeteme n megvalósuló, vagy megvalósításra tervezett egyes szakirány ú továbbképzési szakok átvilágítása a felhasználói igények megismerése , beazonosítása céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban .
2014 .04 .15
2014 .01 .06
2014 .03 .11
bruttó
300 000
Szukhentrunk Dóra
Megbízás i szerz ő dés
2014.04.15
2014 .01 .06
2014 .03 .11
bruttó
500 000
Waltner Vanda
Megbízás i szerz ő dés
2014 .04 .15
2013 .12 .04
2014 .03 .11
bruttó
350 000
Petró Csilla
Megbízás i szerző dés
2014 .04 .15
20]3 .1 ] .I8
2014 .03 .11
bruttó
350 000
dr . Török Tamás Pál
Megbízás i szerző dés
Szakértő i részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló , vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban . „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, vag y megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító szám ú ; ,Új közszolgálati életpálya" cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban való részvétel . „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, vag y megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító szám ú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átviláuító kutatásban való részvétel „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, vag y megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító szám ú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban való részvétel.
2014 .04 .15
2013 .12 .04
2014 .03 .11
bruttó
350 000
18
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691. sz. írásbeli választ igényl ő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóan
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
Nagy Zoltán
Megbízás i szerző dés
„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, vag y megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban való részvétel .
2014.04.15
2013 .12 .02
2014 .03 .11
bruttó
350 00 0
Molnár László
Megbízás i szerződés
2014 .04 .15
2014 .01 .06
2014 .03 .11
bruttó
500 00 0
Beláz Annamária
Megbízás i szerz ő dés
2014 .04 .15
2014 .01 .06
2014 .03 .11
bruttó
500 00 0
Dr . Szakács Gábor
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
2014 .04 .15
2013 .1 ] .18
2014 .03 .11
bruttó
950 00 0
Dr . Szabó Szilvia
Megbízás i szerz ő dés
Szakértő ként részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyeteme n megvalósuló, vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szakok átvilágítása a felhasználói igények megismerése , beazonosítása céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zailó — átvilágító kutatásban . Szakértő ként részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyeteme n megvalósuló, vagy megvalósításra tervezett egyes szakirány ú továbbképzési szakok átvilágítása a felhasználói igények megismerése , beazonosítása céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zailó — átvilá g ító kutatásban Szakértő i részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló , vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilá g ító kutatásban Szakértő i részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló , vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítása céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban .
2014 .04 .15
2013 .11 .18
2014.03 .11
bruttó
950 000
19
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típus a
Szerződéstárgya
Szulimán Zsuzsanna
Megbízási
Az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati
Andrea
szerző dés
életpálya” cím ű kiemelt projekt (a továbbiakban : projekt) keretében ellátja az alábbi feladatokat : a) közremű ködés a projektet érintő tervezési, végrehajtási feladatok, illetve a projekt megvalósításá t támogató adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában a Megbíz ó igénye szerint ; b) a monitoring feladatok ellátásának támogatása ; c) az Európai Uniós elvárásokkal kapcsolatosan tanácsadás a projekt támogatási szerz ődésének mellékleteit érint ő módosításokr a vonatkozóan a projekt megvalósításában részvev ő k számára ; d) a koordinációs és kapcsolattartási feladatok elvégzésének elő segítése; e) tanácsadás a projekt fizikai és pénzügyi zárásához szüksége s összegzések, jelentések, illetve kimutatások összeállításáva l kapcsolatban ; f) tanácsadás a teljes projekt dosszié összeállításáva l kapcsolatban a közrem ű ködő szervezet elvárásainak való megfelelé s érdekében ; g) közrem űködés a koordinációs feladatok ellátásába n annak érdekében, hogy a projektzáráshoz szükséges összes informáci ó a Megbízó rendelkezésére álljon .
Klotz Balázs
Megbízási szerző dés
Dr. Méhes Tamás
Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
Szakértő i részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2.2 .17-20 ] 2-2013-0001 . azonosító szám ú Új közszolgálati életpálya" cím ű kiemelt projekt keretében zajló — átvilágító kutatásban . Szakértő i részvétel „a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú — az ÁROP-2 .2. ] 7-2012-2013-000 ] . azonosító szám ú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló —
átvilástffó kutatásban
20
Ellenérték a szerz ődés teljes id őtartamár a (Ft)
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
2014 .04.16
2014 .03 .01
2014.04 .15
bruttó
660 000
2014 .04 .16
2013 .12 .03
2014 .03 .11
bruttó
600 00 0
2014 .04 .16
2013 .11 .18
2014.03 .11
bruttó
700 000
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a .K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igénylő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződé s típusa
Kristó Katalin
Megbízás i szerző dés
Kocsis Dávid
Megbízás i szerző dés
Dr. Horváth Attila
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
COMP4CORP Vállalkozás i Informatikai Fejlesztő szerző dés és Szolgáltató Korlátol t Felel ő sségű Társaság
Szerződés tárgya
Szakértő i részvétel „aNemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló , vagy megvalósításra tervezett egyes szakirányú továbbképzési szako k átvilágítása a felhasználói igények megismerése, beazonosítás a céljából” tárgyú – az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálati életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében zajló – átvilágító kutatásban . Az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 azonosító számú, „Új közszolgálati életpálya” című kiemelt projekt keretében a közszolgálati tisztviselő k képesítései el ő írásairól szóló 29/2012 . (III . 7 .) Korm. rendelet felülvizsgálatát és aktualizálását megalapozó kérdő íves vizsgálat során a szakért ő által összeállított kérd őív online rögzítéséhez, és az onlin e felület teszteléséhez, valamint az adatbázis kezeléséhez kapcsolód ó informatikai tanácsadás . Részvétel az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 azonosító számú, „Ú j közszolgálati életpálya” című kiemelt projekt keretében vállalt „Ember i erő forrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya” cím ű tudományo s ieénv ű kutatás meevalósításában . Az „Internet nem felejt” programmal összefüggésben a Társadalm i Kapcsolatokért Felel ő s Államtitkárság által megkívánt tartalmaknak a z „azinternetnemfelejt .hu” weboldalon történő elhelyezéséve l kapcsolatos feladatok elvégzése . Vállalkozó feladatát képez i különösen : A . a 2014 . február I . napjától 2014. április 30 . napjáig terjedő id ő tartam alatt : I . fotódokumentációk, sajtóhírek, összefoglaló k feltöltése ; 2 . a feltöltött tartalmak tekintetében tartalommenedzsment szolgáltatás végzése ; B . 2014 . április 30 . napjától 2014 . december 3I I . napjáig – vagy a szerző désben foglaltak alapján, a tartalmak weboldalról történ ő eltávolításának napjáig – terjed ő id ő tartam alatt, az A . pontban részletezett feladatok elvégzése során feltöltött tartalmaknak a www .azinternetnemfelejt .hu weboldalon történő
21
Ellenérték a szerz ő dés telje s idő tartamár a (Ft)
Szerző dés kötés id ő pontja
Teljesíté s kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
2014 .04 .16
2013 .12 .03
2014 .03 .11
bruttó
600 00 0
2014 .04 .16
2013 .11 .18
2014 .03 .07
bruttó
900 00 0
2014 .04 .17
2013 .09 .01
2014 .02 .20
bruttó
1 300 00 0
2014.04 .22
2014 .02 .01
2014 .12 .31
nettó
100 000
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés telje s id őtartamára (Ft)
EDIMART Tolmácsolás- é s Fordítóiroda Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Kommunikációs tanácsadói tevékenység ellátása a társadalm i kapcsolatokért felel ő s államtitkár részére . Megbízott feladata különösen a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelked ő fontosságú rendezvények el ő készítésének és lebonyolításának rendjér ől szóló 1137/2010 . (VII. 1 .) Korm . határozat aa), ba), be) és bd) pontjaiban meghatározot t rendezvényekhez kapcsolódó kommunikációs feladatok támogatása . Ennek keretében a Megbízott a nemzeti rendezvényekhez kapcsolód ó háttéranyagokat készít angol nyelven, közrem űködik az angol nyelvű aktuálpolitikai tárgyú kommunikációs tartalom megfelel ő ségének kialakításában, a nemzeti rendezvények honlapjai angol nyelv ű tartalmának fejlesztésében, továbbá a magyar és az idegen nyelve n történ ő kommunikációs stílus megfeleltetésében, mely utóbbi kapcsán Megbízott közrem ű ködik a terminológiai adatbázis készítésében é s karbantartásában .
20 ] 4 .04 .22
2014 .03 .01
2014 .05 .31
nettó
1 200 00 0
Entivo .hu Korlátol t Felel ő sségű Társaság
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Megbízó igénye szerinti stratégiai tanácsadás, melynek keretébe n Megbízott feladatát képezi a Nemzeti B űnmegel ő zési Stratégi a gyermek- és ifjúságvédelem területén megfogalmazott intézkedéseine k összefoglaló elemzése .
2014 .04 .22
2014.01 .01
2014 .03 .31
nettó
720 000
22
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztérium
Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződ ő fél
Szerz ő dés
Szerző déstárgya
típusa
Szerződéskötés
Teljesítés kezd ő
id őpontja
dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerz ő dés teljes időtartamára (Ft)
EDIMART Tolmács- és Megbízási és Fordítóiroda Korlátolt felhasználás i Felel ő sségű Társaság szerz ő dés
Tanácsadói tevékenység ellátása a társadalmi kapcsolatokért felelő s államtitkár részére . Megbízott feladatát képezi különösen : - a gyermekjogokkal foglalkozó nemzetközi szervezetek által m űködtetet t különböz ő weboldalakon fellelhető szabad terjesztés ű- és felhasználás ú különböző — a gyermekek jogaival foglalkozó, a szerz ő dés 2 . pontjában részletezett — témákkal foglalkozó dokumentumok felkutatása, azo k idegen és magyar nyelven történő biztosítása ; továbbá - az által a összegyűjtött információkból, dokumentumokból egy gyermekjogokka l kapcsolatos egységes gy űjtemény összeállítása a társadalmi kapcsolatokért felel ő s államtitkár részére; - a társadalmi kapcsolatokér t felelő s államtitkár részére történ ő kommunikációs tanácsadás a témáva l kapcsolatban ; valamint - adott — Megbízó által megjelölt — témában , eseti jelleggel megvalósuló tolmácsolási tevékenység ellátása.
2014 .04.22
2014 .02 .26
2014 .03 .20
nettó
2 320 36 8
EDIMART Tolmács- és Megbízási és Fordítóiroda Korlátolt felhasználás i Felel ő sségű Társaság szerz ő dés
A magyarországi holokauszt-emlékév kapcsán lásson el kommunikációs tanácsadói tevékenységet a társadalmi kapcsolatokért felel ő s államtitkár részére . Megbízott feladatát képezi különösen a magyarországi holokauszt-emlékév megrendezésével kapcsolatban a magyar és az idegen nyelven történő kommunikációs stílu s megfeleltetése, rendezvényekre háttéranyag készítése idegen nyelven .
2014 .04 .22
2014 .01 .01
2014 .01 .31
nettó
1 092 93 0
Vozár Mariann Ildikó
Megbízó igénye szerinti közrem űködés a Nemzeti Biztonsági Felügyelet mű ködéséhez kapcsolódó alábbi feladatok ellátásában : egyes iratmozgatási és küldemény-továbbítási feladatok ellátása ; ügyfél-tájékoztatáshoz szükséges nem rendszeres háttértevékenység ; faxolás, szkennelés, fénymásolás ; - az ügykezelő k munkájának segítése ; - továbbá egyéb koordinációs tevékenység a Megbízó eseti igény e
2014 .04 .29
2014 .05 .01
2014.06.30
bruttó
Megbízási szerződés
alanián
23
440 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ődő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
SIGNATOR AUDIT Könyvvizsgáló Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Megbízási szerző dés
Az ÁROP-1 .2 .22-2013-2013-0001 . azonosító számú „A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításához szükséges módszertanok kidolgozása” elnevezés ű kiemelt projektet, az ÁROP2 .2 .23-2013-2013-0001 . azonosító számú „Közigazgatási szervek munkatársainak kompetencia fejlesztése” elnevezés ű kiemelt projektet, az ÁROP-1 .2 .18 .-2012-2012-0001 azonosító számú ,; Szervezetfejlesztési Program" című kiemelt projektet, az EKOP-1 .A .3 2013-2013-0007 azonosító számú „Kimutatható megtakarítással jár ó központi elektronikus szolgáltatások használatára történ ő áttérés” című kiemelt projektet, az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 . azonosító szám ú „Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” című kiemelt projektet, valamint az ÁROP-1 .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú „Korrupció megel őzése és a közigazgatás-fejleszté s áttekintése” című kiemelt projektet érintő könyvvizsgálói feladatokat lássa el .
2014.04 .30
2014 .04 .30
Blaskó Beáta
Megbízási szerző dés
Az ÁROP-1 .1 .26-2013-2013-0001 . azonosító számú, , Ajó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével" cím ű kiemelt projekt keretében a projek t alapkoncepcióját, stratégiáját áttekintő és megvitató kommunikáció s munkacsoport tagjaként a Megbízó által meghatározott, a projekthe z tartozó kommunikációs beszerzésekhez a közbeszerzés, illetve a z ajánlatkérés elindításához szükséges iratok elkészítése .
2014 .04 .30
2014 .02 .03
2014.04 .30
bruttó
250 00 0
Kóbor Edit
Megbízási szerző dés
Az ÁROP-1 .1 .26-2013-2013-0001 . azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretében a projek t alapkoncepcióját, stratégiáját áttekint ő és megvitató kommunikáció s munkacsoport tagjaként a Megbízó által meghatározott, a projekthe z tartozó kommunikációs beszerzésekhez a közbeszerzés, illetve a z ajánlatkérés elindításához szükséges iratok elkészítése .
2014 .04 .30
2014 .02 .03
2014 .04 .30
bruttó
250 00 0
24
A projektek nettó fizika i befejezéséne k tervezett napjái g
6 600 00 0
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a 1(12609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerz ődés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
dr . Karády Anna
Megbízási szerz ődés
Az ÁROP-1 .1 .26-2013-2013-0001 . azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt (a továbbiakban : projekt) keretében a projekt alapkoncepcióját, stratégiáját áttekintő é s megvitató kommunikációs munkacsoport tagjaként a Megbízó álta l meghatározott, a projekthez tartozó kommunikációs beszerzésekhez a közbeszerzés, illetve az ajánlatkérés elindításához szükséges irato k elkészítése, valamint a munkacsoport üléseinek koordinálása, és a munkacsoport tagjai feladatvégzésének eredményeként létrejöt t dokumentumok felülvizsgálata .
2014.04.30
2014 .02 .03
2014 .04 .30
bruttó
400 00 0
PEGAZUS-ART CLUB Szolgáltató Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Vállalkozási és felhasználás i szerz ő dés
A — Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium által a magyar nemzeti integritásának el ő segítése érdekében indított — "Cégér Ab Ovo " projekthez kapcsolódóan a 6 nyertes tétel bemutatására és szállításár a szolgáló úgynevezett „Carton Hungaricum” formai design-tervének é s küls ő arculat-tervének elkészítése és átadása .
2014 .04 .30
2014 .04 .01
2014 .04 .30
nettó
350 00 0
Kovács Boglárka
Megbízási szerz ő dés
Az ÁROP 2 .2 .23-2013-2013-0001 azonosító számú, a „Közigazgatási szervek munkatársainak kompetencia fejlesztése'' cím ű kiemelt projekt keretében a támogatási szerző dés-módosítással kapcsolato s munkacsoportban általános, átfogó rendszer- és folyamatszint ű adminisztratív feladatokat ellátása az alábbiak szerint : - a Projekt támogatási szerző dés-módosítását el ő készítő adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában közremű ködés ; - kapcsolattartási és koordinációs feladatok el ő segítése; - a Projekttel kapcsolatos pályázat i dokumentációk elkészítésében, illetve a Projekt dokumentáci ó összeállításában közrem űködés ; - a Projekt megvalósításába n résztvevő k együttm ű ködésének elő segítése, részvétel munkacsoport üléseken .
2014 .04.30
2014 .04 .01
2014 .04 .30
bruttó
600 000
25
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K12609 . sz. illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igényl ő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerz ő dés típusa
Szerző dés tárgya
Szerző déskötés id ő pontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s id ő tartamár a (Ft )
Szabóné Fehér Heléna
Megbízás i szerz ő dés
Az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú, „Új közszolgálat i életpálya” cím ű kiemelt projekt keretében tanácsadói feladatok ellátás a a projekt fizikai és pénzügyi számviteli zárásához szüksége s dokumentációk összeállításával kapcsolatban, melynek keretébe n különösen a következő feladatokat látja el : a) pénzügyi tanácsadás a projekt terhére kötelezettségvállalásba vett tételek könyvelése tekintetében, mellyel támogatja a konzorcium vezetője által végrehajtandó könyvvizsgálói jelentés összeállítását, b) közrem ű ködé s a projekt keretén belül megkötött egyes szerz ő désekhez kapcsolódó esetleges vagyoni értékű jogok felülvizsgálatában, c) pénzügy i tanácsadás a projektmenedzsment részére a vagyoni érték ű jogo k költségvetési sorainak és számviteli sorainak meghatározására, d ) tanácsadás a vagyoni értékű jogok vagyonba vételéhez szükséges dokumentumok tartalmi kitöltéséhez, különös tekintettel a szellem i tevékenység ellátásáról szóló nyilatkozatra .
2014 .04 .30
2014 .04 .01
2014.04.30
bruttó
300 000
Tóth Enik ő Katalin
Megbízás i szerz ődés
Az ÁROP-2 .2.17-2012-2013-0001 . azonosító számú, „Új közszolgálat i életpálya” cím ű kiemelt projekt (a továbbiakban : projekt) keretében tanácsadói feladatok ellátása a projekt fizikai és pénzügyi számvitel i zárásához szükséges dokumentációk összeállításával kapcsolatban , melynek keretében különösen a következő feladatokat látja el : a) pénzügyi tanácsadás a projekt terhére kötelezettségvállalásba vett tételek könyvelése tekintetében, mellyel támogatja a konzorcium vezetője által végrehajtandó könyvvizsgálói jelentés összeállítását, b ) közrem űködés a projekt keretén belül megkötött egyes szerz ő désekhe z kapcsolódó esetleges vagyoni értékű jogok felülvizsgálatában, c) pénzügyi tanácsadás a projektmenedzsment részére a vagyoni értékű jogok költségvetési sorainak és számviteli sorainak meghatározására, d ) tanácsadás a vagyoni érték ű jogok vagyonba vételéhez szüksége s dokumentumok tartalmi kitöltéséhez, különös tekintettel a szellem i tevékenység ellátásáról szóló nyilatkozatra .
2014.04 .30
2014 .04 .01
2014 .04 .30
bruttó
300 000
26
4 . sz . mellékle t Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a 1(12609. sz. illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n Ellenérték a szerz ő dés teljes id ő tartamár a (Ft)
Szerz ő déskötés id őpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Az ÁROP-1 .1 .26-2013-2013-0001 . azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretében a projekt alapkoncepcióját, stratégiáját áttekint ő és megvitató kommunikáció s munkacsoport tagjaként a Megbízó által meghatározott, a projekthe z tartozó kommunikációs beszerzésekhez a közbeszerzés, illetve a z ajánlatkérés elindításához szükséges iratok elkészítése .
2014 .04 .30
2014 .02 .03
2014 .04.30
bruttó
Országos Fordító és Vállalkozás i Fordításhitelesít ő Iroda szerz ődés Zártkör űen Mű köd ő Részvénytársaság
Az ÁROP-2 .2 .17-2012-2013-0001 . azonosító számú „Új közszolgálat i életpálya” cím ű kiemelt projekt (a továbbiakban : projekt) keretében : a) az „Emberi er ő forrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya kutatás” eredményeként létrejövő tanulmány : - szaknyelvi fordítása magyar nyelvrő l angol nyelvre (kb . 380 .000 karakter), - szaknyelvi lektorálás angol nyelven a magyar alapszöveg alapján (kb . 380 .000 karakter) b) a projekthez kapcsolódó záró tanulmány - szaknyelvi fordítása magya r nyelvrő l francia nyelvre (kb . 120 .000 karakter), - szaknyelvi lektorálás francia nyelven a magyar alapszöveg alapján (kb . 120 .000 karakter) .
2014 .04 .30
2014 .04 .07
2014 .04 .22
nettó
Ágh-Tóth Ágota
Az ÁROP 2 .2 .23-2013-2013-0001 azonosító számú, „Közigazgatás i szervek munkatársainak kompetencia fejlesztésecím ű kiemelt projekt keretében a kompetencia fejlesztést végz ő szállító által elő készített, a projekt céljaihoz igazodó módszertanok, készségfejleszt ő - és segédanyagok alapján a kompetencia fejlesztő programo k minő sítésének elő készítése . A Projektben elkészített fejlesztő anyago k — amelyek a kompetencia fejlesztés megvalósulásának alapjaikén t funkcionálnak — átalakítása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által meghatározott formai, tartalmi követelmények, valamint a közszolgálat i tisztvisel ő k továbbképzésérő l szóló 273/2012 . (IX . 28 .) Korm. rendeletben meghatározottak szerint .
2014.04.30
2014 .02 .17
2014 .04 .21
bruttó
Szerz ő d ő fél
Fodor Sándor
Szerz ő dés típusa Megbízás i szerző dés
Megbízás i szerz ő dés
Szerződés tárgya
27
250 00 0
2 913 38 6
800 000
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerződés típusa
Dr . Kertész Ügyvédi Iroda
Megbízási szerz ő dés
APACS STÚDIÓ Kreatív és Grafika i Korlátolt Felel ősség ű Társaság
Vállalkozási és felhasználás i szerző dés
Mimikri Kreatív Stúdió Megbízási Betéti Társaság szerz ődés
Ellenérték a szerződés telje s id ő tartamár a (Ft)
Szerző déskötés id ő pontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Megbízott jogi tanácsadás keretében elvégzi a Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Korlátolt Felel ősségű Társaság 2009 . május 31 . napja és 2014 . március 31 . napja közé es ő m űködésének jog i átvilágítását. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium általa magyar nemzeti integritásának el ő segítése érdekében indított — "Cégér Ab Ovo " projekthez kapcsolódóan a Megrendel ő igénye szerint az alább i feladatok ellátása : - "Cégér Ab Ovo" projekt keretében kiválasztot t borok palackjaira kerül ő képzőm űvészeti alkotások kiválasztásába n szakmai segítségnyújtás, valamint - grafikai tervek és arculat készítése a következ ő k szerint : képző m ű vészeti alkotások felhasználásával el ő - é s hátoldali címketervek elkészítése, a kapszula design elkészítése, a "Carton Hungaricum gy őztes bor" matrica, komplett kisarculati eleme k tervezése nyomdai min őségben (logók nagy felbontásban és vektoro s formátumban, névjegykártya, levélpapír, boríték tervezése) .
2014.05 .05
2014 .05 .05
2014 .05 .20
nettó
6 000 00 0
2014 .05 .13
20]4 .03 .]5
2014 .05 .15
nettó
1 250 00 0
A Megbízó igénye szerint támogatja a Rendezvényszervezési F őosztály feladatköréhez kapcsolódóan felmerül ő kulturális jellegű feladato k szakmai el ő készítését, illetve közremű ködik a rendelkezésére bocsátott kulturális témájú dokumentumok véleményezésében.
2014 .05 .13
2014 .02 .15
2014 .05 .15
nettó
450 00 0
Szerz ő dés tárgya
28
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés teljes időtartamár a (Ft)
Kugler Ügyvédi Iroda
Megbízás i szerz ő dés
Pénzügyjogi tanácsadói szolgáltatás nyújtása az ÁROP 1 .2 .22-2013 2013-0001 jel ű, „A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamataina k átalakításához szükséges módszertanok kidolgozása” cím ű kiemelt projekt keretében . Megbízott különösen az alábbi feladatok ellátásár a köteles : - „A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamataina k átalakításához szükséges módszertanok egyes jogi kérdései” cím ű szakvélemény (a továbbiakban : Szakvélemény) elkészítése a szerz ő dés 1 . számú mellékletét képez ő Feladatleírásban foglalt tartalmi, illetve a szerző désben foglalt formai követelmények szerint ; - a Szakvéleményben foglaltak feldolgozása, hatékony alkalmazása és a projekt keretében elkészül ő Koncepciótervben történő rögzítése céljából a Megbízó részére 190 munkaórában történő rendelkezésére állás és szakértő i támogatás .
2014 .05 .13
2014 .04 .07
2014 .04 .30
nettó
4 140 000
Qualitas Even t Korlátolt Felel ő sségű Társaság
Vállalkozás i szerződés
A szerz ődés 1 . számú mellékletében meghatározott Feladatleírásba n foglaltak szerint teljes kör űen lebonyolítja a 2014 . május 25 . napján Veszprémben és Siófokon, illetve 2014 . május 31 . napján Budapeste n megrendezésre kerül ő gyermeknapi rendezvénysorozatot .
2014 .05 .14
2014 .04 .30
2014 .05 .31
nettó
7 940 00 0
Testő r-Audi t Megbízás i Nemzetközi Biztonság i szerz ődés Tanácsadó és Auditál ó Szolgáltató Korlátol t Felelő sségű Társaság
Az Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhaszn ú Korlátolt Felel ő sség ű Társaság megsz ű nésére tekintettel az integrál t üdültetési rendszerhez tartozó ingatlanok vonatkozásában a számvitel i beszámolóban szerepl ő eszközök értékelésével kapcsolatos feladato k elvégzése .
2014 .05 .14
2014 .04 .18
2014 .05 .10
nettó
6 503 42 0
MEDIARTS Kreatí v Szolgáltató Betéti Társaság
A Megrendelő általa magyar nemzet integritásának el ő segítése érdekében indított „Cégér Ab Ovo” projekt keretében a projekthe z kapcsolódó események fotózása, a képek Megrendel ő igénye szerint i retusálása .
2014 .05 .15
2014 .02 .25
2014 .04 .30
nettó
240 000
Vállalkozási é s felhasználás i szerz ő dés
29
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerződés típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerz ő déskötés id őpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés telje s id ő tartamár a (Ft )
Kocsis Viktória Kinga
Megbízási szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2U 13-2013-0001 azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretébe n közrem űködés a Támogatási Szerz ő dés módosításának el őkészítésébe n az alábbiak szerint: - a Projekt szakmai feladatait ellátó munkatársa k részére tájékoztatás nyújtása a Támogatási Szerző dés módosításához kapcsolódó gazdasági események elszámolhatósági és szabályozás i szempontjaihoz ; - tanácsadás a Projekttel kapcsolatban felmerül ő egyé b pénzügyi és számviteli kérdések tekintetében a Projekt szabályo s megvalósítása érdekében ; - közremű ködés a Projekt pénzügyi tábláina k elkészítésében, aktualizálásában .
2014 .05 .15
2014 .04 .01
2014 .04 .30
bruttó
300 00 0
Imrei Attila
Megbízási szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretébe n közrem űködés a Támogatási Szerző dés módosításának el őkészítésébe n az alábbiak szerint: - Megbízó által meghatározott munkacsopor t üléseken való részvéte] ; - kapcsolattartás a Jogi Szolgáltatási F ő osztály, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főosztály munkatársaival ; - a vezető i szint ű kommunikáció támogatása, az Irányító Hatóság, a Közrem űködő Szervezet, továbbá a konzorciumi és kapcsolódó partnerintézménye k közötti kommunikáció el ő segítése ; - a Projekt Támogatás i Szerző désének módosításához szükséges általános, átfogó, rendszer- é s folyamat szintű feladatok támogatása.
2014 .05 .15
2014.04 .01
2014 .04.30
bruttó
600 00 0
30
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerző dés tárgya
Szerző déskötés id őpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerz ő dés teljes id ő tartamára (Ft)
Fenyvesi Tiborné
Megbízás i szerz ő dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretébe n közrem űködés a Támogatási Szerző dés módosításának elő készítésébe n az alábbiak szerint: - a Projekt Támogatási Szerz ő désének módosítását támogató adminisztratív és szervezési feladatok ellátásába n közrem ű ködés ; - a kapcsolattartási és koordinációs feladatok ellátásának elő segítése ; - a Projekt dokumentáció összeállításába n közrem ű ködés ; - a Projektben részvevő k együttm űködéséne k elő segítése ; - Megbízó által meghatározott munkacsoport üléseken való
2014 .05 .15
2014.04.01
2014 .04 .30
bruttó
300 00 0
Náznán Attila
Megbízás i szerző dés
Az ÁROP 1 .2 .22-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításához szüksége s módszertanok kidolgozása” című kiemelt projekt keretében a 2 . számú Támogatási Szerz ő dés módosítással kapcsolatos munkacsoportban általános, átfogó rendszer- és folyamatszint ű adminisztratív feladatokat ellátása az alábbiak szerint: - a Projekt Támogatási Szerz ő déséne k módosítását támogató adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában közrem ű ködés ; - kapcsolattartási és koordinációs feladatok el ősegítése ; a Projekttel kapcsolatos pályázati dokumentációk elkészítésében, illetv e a projekt dokumentáció összeállításában közrem űködés ; - a Projekt megvalósításában résztvevő k együttm ű ködésének el ő segítése, részvéte l munkacsoport üléseken .
2014 .05 .15
2014 .04.01
2014 .04 .30
bruttó
600 000
31
4 . sz . mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a 1(12691 . sz . írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerző d ő fél
Papp János István
Szerz ő dés típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerz ő désköté s id ő pontja
Teljesíté s kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerz ő dés teljes idő tartamára (Ft)
Megbízás i szerző dés
Az ÁROP 1 .2 .22-2013-2013-0001 azonosító számú, „A jelenleg i szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításához szüksége s módszertanok kidolgozása” cím ű kiemelt projekt keretében szakért ő i tanácsadás a 2 . számú támogatási szerz ő dés-módosítással kapcsolato s munkacsoportban az alábbiak szerint : - a támogatási szerző dés módosításhoz kapcsolódóan a tervezett tevékenysége k megvalósításához szükséges általános, átfogó, rendszer- és folyama t szintű feladatok támogatása ; - erő forrás-menedzsmentre vonatkozó tanácsadás, a Projekt egyéb uniós forrásból megvalósuló projektekkel való összhangjának vizsgálata: - munkacsoporttagok munkájána k koordinációjában való részvétel ; - részvétel a munkacsoport üléseken ; általános projektmenedzsment tanácsadás nyújtása a módosított id őszak tervezéséhez.
2014 .05 .15
2014 .04 .01
2014 .04 .30
Megbízás i szerződés Takács István Megbízás i szerz ő dés Testőr-Audit Megbízás i Nemzetközi Biztonság i szerz ő dés Tanácsadó és Auditál ó Szolgáltató Korlátol t Felelő sségű Társaság
A Nemzeti Regiszter kapcsán felmerül ő feladatok - különösen fordítási , adatrögzítési feladatok - támogatása. Megbízó igénye szerint közrem űködés a Holokauszt Emlékév vándorkiállításának szakmai el őkészítésében . A természetben 1054 Budapest, Báthory u . 12 . szám alatt található ingatlan biztonságtechnikai felmérésének elvégzése, mely különösen a z alábbi feladatok elvégzését foglalja magában : - a jelenlegi védelm i rendszer kialakításának és m ű ködésének felmérése ; - a biztonság i kockázatok felmérése ; - védelmi javaslatok kidolgozása és íráso s jelentés készítése az elvégzett auditról .
2014 .05 .19
2014 .05 .08
2014 .06.02
2014 .05 .20
2014 .01 .01
2014.03 .31
bruttó
2014 .05 .21
2014 .05 .16
2014.05 .31
nettó
Bezdek Márk
32
bruttó
600 00 0
térítésmente s 300 000 1 850 000
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691. sz. írásbeli választ igénylő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerz ő dés típusa
Szerző dés tárgya
Szerző déskötés id ő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Ellenérték a Teljesítés végdátuma
szerző dés teljes id őtartamára (Ft)
Sátori és Lutter Ügyvédi Iroda
Megbízási szerző dés
Megbízott eljár a Megbízó, illetve a külföldön tartózkodó kérelmez ő képviseletében a) a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgár i Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában 1980 . október 25 . napján kelt, hazánkban az 1986 . évi 14 . tvr. által kihirdetett nemzetközi egyezmény , illetve b) az Európai Unió Tanácsa házassági ügyekben és szül ői felelő sségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismerésérő l és végrehajtásáról szóló 2003 . november 27 . napján kelt 2201/2003/EK rendelet hatálya alá tartozó ügyekben a Pest i Központi Kerületi Bíróságon, a F ővárosi Törvényszéken, valamint a budapesti gyámhivatalokban .
2014 .05 .21
2014 .05 .01
2014 .05 .31
nettó
180 00 0
Zsolt Péter
Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
Megbízott az ÁROP-1 .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú, ,Korrupció megel ő zése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése" cím ű kiemelt projekt keretében a Megbízó igénye szerint ellátja az alább i feladatokat : 1 . személyes interjú készítése hangrögzítéssel 1 0 közigazgatási középvezetővel, akik részt vettek két és fél napos integritásmenedzsment tréningen ; 2 . tíz darab interjú feldolgozása, elemzése ; 3 . három darab, egyenként körülbelül ] 0 fős problémamegoldó csoport levezetése ; 4 . a 3 . pontban meghatározott feladatok eredményét összefoglaló és kiértékel ő résztanulmány
2014 .05 .21
2014 .02 .15
2014 .05 .31
bruttó
900 00 0
Megbízott az ÁROP-] .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú, .,Korrupció megel őzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése" cím ű kiemelt projekt keretében a Megbízó igénye szerint ellátja az alább i feladatokat : - az integritás tanácsadók számára kidolgozza a 2x6 0 perces munkatársi hivatásetikai érzékenyítő képzés módszertanát ; elkészíti a képzés tananyagát ; - a tematika alapján összeállítja az oktató i kézikönyvet ; - az integritás tanácsadók számára a Megbízó által biztosított helyszínen összesen két alkalommal kiscsoportos trénin g keretében 8 óra id ő tartamban módszertani képzést tart .
2014 .05 .22
2014.04 .01
2014 .05 .31
bruttó
750 00 0
dr . Pallai Katalin Mária Megbízási és felhasználás i szerző dés
33
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerző déskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerz ődés telje s időtartamára (Ft)
dr . Pallai Katalin Mária Megbízási és felhasználás i szerző dés
Megbízott az AROP-1 .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú, „Korrupció megelő zése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése” cím ű kiemelt projekt keretében a Megbízó igénye szerint ellátja az alább i feladatokat : 1 . személyes interjú készítése hangrögzítéssel 1 0 közigazgatási középvezető vel, akik részt vettek két és fél napo s integritásmenedzsment tréningen : 2 . tíz darab interjú feldolgozása, elemzése ; 3 . három darab, egyenként körülbelül 10 fő s problémamegoldó csoport levezetése ; 4 . a 3 . pontban meghatározott feladatok eredményét összefoglaló és kiértékel ő résztanulmány
2014.05 .22
2014 .02 .15
2014 .05 .31
dr . Klotz Péter
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Megbízott az ÁROP-1 .1 .21-2012-2012-0001 . azonosító számú , „Korrupció megel őzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése” cím ű kiemelt projekt keretében a Megbízó igénye szerint ellátja az alább i feladatokat : I . személyes interjú készítése hangrögzítéssel 1 0 közigazgatási középvezető vel, akik részt vettek két és fél napo s integritásmenedzsment tréningen ; 2 . tíz darab interjú feldolgozása , elemzése ; 3 . három darab, egyenként körülbelül 10 fős problémamegoldó csoport levezetése ; 4 . a 3 . pontban meghatározott feladatok eredményét összefoglaló és kiértékelő résztanulmány
2014 .05 .27
2014 .02 .15
2014 .05 .31
KRBATÍV MOZGÁSKULTÚRA Korlátolt Felelő sségű Társaság
Megbízási szerz ő dés
Megbízó igénye szerint tanácsadás és közremű ködés a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által életre hívott országimázs építéshez, valamint a gyermekbarát igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó projek t jellegű feladatok vonatkozásában .
2014 .05 .28
2014 .05 .01
2014 .05 .31
nettó
500 00 0
Az „Ügyfélszolgálat és együttm ű ködés” elnevezésű 4 napos képzési program 3 általános és egy speciális moduljának teljes körű lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátása a szerz ő dés I . szám ú mellékletet képező Feladatleírás szerint.
2014 .05 .28
2014.05 .21
2014 .05 .29
nettó
1 120 00 0
bruttó
900 00 0
térítésmente s
Pll~ác~rtÁeP
Belinszki Zoltán egyéni Megbízási vállalkozó szerz ő dés
34
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Tricsók Tanácsadó és Szolgáltató Zártkör űen Mű ködő Részvénytársaság
Megbízási szerz ő dés
Kelemen Gábor
Megbízási szerz ődés
A .I . Tech Kereskedelmi Megbízási és Szolgáltató Kft. szerz ő dés
Szerződés tárgya A következ ő közbeszerzési eljárások teljeskör ű lebonyolítása : a) az EKOP 1 .2 .26 azonosító jel ű, „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projekt keretén belül indítandó Szerver és adattároló, illetve adatment ő eszközök é s szoftverek szállítása, b) az EKOP 1 .2 .26 azonosító jel ű, „A járás i hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemelt projekt és az EKOP-2 .1 .23 azonosító jelű , „A járási hivatalo k integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekt keretén belül indítandó LAN switchek beszerzés e tárgyú központosított közbeszerzési eljárások . Az EKOP-2 .1 .23-2013-2013-0001 azonosítási számú, „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekt keretében az aktuális SuSe Linux Enterpris e Desktop (SLED) környezetben a Megbízó által meghatározott szakigazgatási szervek szakalkalmazásai futtathatóságának tesztelése , és a Megbízó által rendelkezésére bocsátott tesztelési értékel ő lapokon a tesztelés eredményeinek rögzítése . Megbízott feladata a szerz ő dés 1 . számú mellékletét képező m űszaki leírásban meghatározottak szerint az EKOP-2 .1 .23-2013-2013-0001 . számú, „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalo k ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekthez kapcsolódó I T projektmenedzsment feladatok ellátása .
35
Ellenérték a szerz ődés teljes időtartamár a (Ft )
Szerződéskötés időpontja
Teljesíté s kezdő dátuma
2014 .05 .30
2014 .05 .30
2014 .05 .30
2014 .05 .01
2014 .09 .30
bruttó
2014 .05 .30
2014 .05 .30
2014 .09 .30
nettó
Teljesítés végdátuma
Szerz ődésszer nettó ű teljesítésse l szűnik me g
950 000
2 000 00 0
24 682 00 0
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a 1(12691. sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződés köté s időpontja
Teljesíté s kezdő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
Légrádi Gábor
Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
Az EKOP-2 .1 .23-2013-2013-0001 . azonosító jelű, „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekt keretében oktatóként való részvétel a SUSE Linu x Enterprise Desktop operációs rendszer, valamint a szabadszoftvere k közigazgatási szférába történ ő bevezetése kapcsán megtartand ó képzésen, melynek keretében különösen a következ ő feladatokat látj a el : a) a tanórák vázlatának, tematikájának elkészítése, és a Megbíz ó rendelkezésére bocsátása, b)16 darab, 8 x 45 perces tanórákból álló képzési nap megtartása, c) a vizsgatesztek elkészítése és a Megbíz ó rendelkezésére bocsátása, d) folyamatos kapcsolattartás a Megbízó álta l megjelölt, az oktatás szervezésével megbízott személyekkel .
2014 .05 .30
2014 .05 .06
2014 .06 .16
bruttó
1 600 00 0
Farkas Flóra
Megbízási szerz ő dés
Az EKOP-2 .1 .23-2013-2013-0001 azonosító jelű , „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekthez kapcsolódóan a SUSE Linux Enterprise Deskto p operációs rendszer, valamint a szabadszoftverek közigazgatási szféráb a történ ő bevezetése kapcsán lebonyolított képzéssorozat keretében - a Megbízó által elő zetesen rögzített idő pontban megtartott — 8 képzésen a következő feladatok ellátása : a) a reggeli bekészítéshez várja a caterin g ellátásáért felelő s társaság képvisel ő it, és biztosítsa számukra a zavartalan bepakolást, b) az oktatáson részvev ő vendégekke l érkezéskor aláíratja a jelenléti ívet, c) folyamatosan felügyeli az oktatá s helyszínét, és válaszol az oktató, illetve az oktatottak esetlege s kérdéseire, d) támogatja a svédasztalos ebéd lebonyolítását, e) a z oktatássorozat gördülékeny lebonyolítása érdekében folyamato s kapcsolatban áll az oktatás szervez ő ivel .
2014 .05 .30
2014 .05 .06
2014 .06.11
bruttó
100 00 0
36
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a 1(12609 . sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (Ft)
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Az EKOP-2 .1 .23-2013-2013-0001 azonosító jel ű, , .A járási hivatalo k integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe" cím ű kiemelt projekthez kapcsolódóan a SUSE Linux Enterprise Deskto p operációs rendszer, valamint a szabadszoftverek közigazgatási szféráb a történő bevezetése kapcsán lebonyolított képzéssorozat keretében - a Megbízó által el ő zetesen rögzített id ő pontban megtartott— 8 képzésen a következő feladatokat látja el : a) a reggeli bekészítéshez várja a catering ellátásáért felel ős társaság képvisel ő it, és biztosítja számukra a zavartalan bepakolást, b) az oktatáson részvev ő vendégekkel érkezéskor aláíratja a jelenléti ívet, c) folyamatosan felügyeli az oktatá s helyszínét, és válaszol az oktató, illetve az oktatottak esetlege s kérdéseire, d) támogatja a svédasztalos ebéd lebonyolítását, e) a z oktatássorozat gördülékeny lebonyolítása érdekében folyamato s kapcsolatban áll az oktatás szervező ivel .
2014.05 .30
2014 .05 .06
2014 .06 .11
bruttó
100 00 0
VOILA 2000 Kulturáli s Megbízás i Szolgáltató és szerz ő dés Kereskedelmi Korlátol t Felel ősség ű Társaság
A Megbízó által meghatározott személyek részére francia szaknyelvi képzés tartása heti 3x1, egyenként 60 perces tanórában .
2014 .05 .30
2014 .05 .26
2014 .06 .06
nettó
36 000
Gáspár Endre egyén i vállalkozó
Megbízott ellátja az alábbi feladatokat : a) 2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémia székházában (Budapest 1222 , Tóth L őrinc u . 6 .) megtartandó „Judicial cooperation in criminal matters (I) — Introduction, legal and institutional framework” cím ű szemináriumon, 2014 . április 9 . napján előadás megtartása ango l nyelven a szerző dés 4. pontjában, illetve az 1 . számú melléklete t képező Képzési tematikában részletezettek szerint, valamint b) 2014 . június 2 . napjáig a 4 . pontban meghatározott el ő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések és jogintézmények magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése és Megbízó részére történ ő átadása
2014 .05 .30
2014 .04 .09
2014 .06 .02
bruttó
Szerződő fél Kiss Bettina Boglárka
Szerződés típusa Megbízás i szerző dés
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Szerződés tárgya
37
560 EUR
4. sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n Ellenérték a szerződés telje s időtartamár a (Ft)
Szerződésköté s időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
A közép-európai országok uniós csatlakozásának 10 . évfordulójára tekintettel cseh, lengyel, szlovén, szlovák fiatalok bevonásával a Megrendel ő igénye szerint lebonyolítja a 2014 . március 14 . napja é s 2014 . március 16 . napja között megrendezésre kerül ő festménykiállítást, illetve az ehhez kapcsolódó, a Megrendel ő álta l meghatározott egyéb programokat.
2014 .06 .02
2014 .03 .14
2014 .03 .3 1
nettó
7 840 00 0
Cader a Megbízási é s Rendezvényszervező é s felhasználás i Marketing Korlátol t szerző dés Felel ő sség ű Társaság
A Megbízó igénye szerint készítsen PR cikkeket a nemzeti ünnepekkel , valamint a Megbízó által meghatározott, kiemelked ő fontosságú rendezvényekkel kapcsolatban .
2014 .06 .02
2014 .04 .01
2014 .05 .31
nettó
900 00 0
DoctuSoft Informatikai Vállalkozási é s és Tanácsadó Korlátol t felhasználás i Felel ő sség ű Társaság szerz ődés
Az EKOP-2 .1 .23-2013-3013-0001 azonosító jel ű, „A járási hivatalo k integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” cím ű kiemelt projekt keretében a szerz ő dés 1 . számú mellékletét képez ő m ű szaki leírásban meghatározottak szerinti feladatok ellátása a Tudástár bevezetésével, m ű ködtetésének támogatásával, az ehhe z szükséges szakértő i feladatok ellátásával és üzemeltetéséve l kapcsolatban, továbbá az I . számú melléklet szerinti m űszaki leírás 3/A/6 . pontjában meghatározott, a Tudástár bevezetéséhez szüksége s valamennyi dokumentáció és szabályzat tervezet elkészítését é s ezeknek a Megrendel ő rendelkezésre bocsátása .
2014.06 .04
2014 .06 .04
2014 .12 .31
nettó
24 800 00 0
Budapesti Mű szaki é s Gazdaságtudományi Egyetem
Az EKOP-2 .1 .23-2013-2013-0001 azonosítási számú, „A járás i hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe ” című kiemelt projekt keretében informatikai biztonsági vizsgálato k végzése a szerző dés 1 . számú mellékletébe foglalt Feladatleírás szerint, és annak eredményérő l készült dokumentáció rendelkezésre bocsátása a Me g bízó részére
2014 .06 .04
2014 .03 .14
2014.09 .30
nettó
7 874 016
Szerződő fél Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofi t Korlátolt Felel ő sség ű Társaság
Szerződé s típusa Vállalkozás i szerz ő dés
Megbízás i szerző dés
Szerződés tárgya
38
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
Gyömbér Katalin
Megbízási szerző dés
Az EKOP 2 .1 .23-2013-2013-0001 azonosító számú, „A járás i hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe ” cím ű kiemelt projekt megvalósításának támogatása . Megbízott feladatát képezi különösen : az adminisztratív és szervezési feladatokban val ó részvétel ; valamint a technikai- és irattovábbítási feladatok támogatása .
2014 .06 .05
2014 .06 .01
2014 .08 .09
bruttó
549 67 7
Császár Sándorné
Megbízás i szerz ődés
Az EKOP-1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A járás i hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” cím ű kiemel t projekt megvalósításának támogatása. Megbízott feladatát képezi különösen : az adminisztratív és szervezési feladatokban való részvétel ; valamint a technikai- és irattovábbítási feladatok támogatása.
2014 .06 .05
2014 .06.01
2014.08 .09
bruttó
595 484
Bolvári Boglárka
Megbízás i szerző dés Megbízás i szerző dés
A Megbízó szervezésében megrendezésre kerül ő rendezvények szervezési feladatainak támogatása. Megbízott feladata a Megbízó igénye szerint tanácsadás nyújtása a kommunikációs feladatok ellátása tárgyban, közbeszerzési eljárá s eredményeként kötött szerző dés teljesítése tekintetében .
2014 .06 .05
2014 .06 .01
2014 .06 .30
bruttó
270 000
2014.06 .05
2014 .06 .01
2014 .06 .30
bruttó
480 00 0
A Megbízó igénye szerint a Rendezvényszervezési F ő osztál y feladatköréhez kapcsolódóan felmerül ő kulturális jelleg ű feladato k szakmai el őkészítésének támogatása, illetve közrem űködés a rendelkezésére bocsátott kulturális témájú dokumentumo k véleményezésében . Megbízó igénye szerinti közrem űködés a Regeneráció Programsoroza t megszervezésében, valamint a Visegrádi Négyek együttm űködési programjának lebonyolításában történ ő segítségnyújtás .
2014 .06 .05
2014 .05 .16
2014 .06 .16
nettó
150 00 0
2014 .06 .05
2014 .06 .01
2014 .06 .06
bruttó
21 872
Kóbor Edit
Mimikri Kreatív Stúdi ó Megbízás i Betéti Társaság szerző dés
Beréndi Bettina
Megbízás i szerz ődés
39
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerző d ő fél
Szerződés típusa
Szerző dés tárgya
Szerződés kötés idő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s id ő tartamár a (Ft)
Granik Ana
Megbízás i szerz ődés
A Miniszteri Kabinetfőnöki Titkárság szervezési és koordinálás i feladatainak ellátásában történ ő közrem űködés, így különösen a közigazgatási és igazságügyi miniszter horvátországi programjainak , valamint belföldön zajló, horvát vonatkozású programjaina k szervezésében és elő készítésében, továbbá Horvátország budapest i nagykövetségével, a magyarországi horvát szervezetekkel . más tárcák Horvátországgal foglalkozó munkatársaival és Magyarország zágráb i nagykövetségével való kapcsolattartásban .
2014 .06 .05
2014 .06 .01
2014 .06 .06
bruttó
50 00 0
Kállai Vivien Tünde
Megbízás i szerz ő dés
A Megbízó igénye szerint az alábbi feladatok ellátása : a miniszteri sajtófő nök munkájának támogatása, háttéranyagok készítése .
2014 .06 .05
2014 .06 .01
2014 .06 .06
bruttó
20 00 0
Szentgáli-Tót h Boldizsár Artúr
Megbízás i szerz ő dés
Tanácsadás az alábbi témákhoz kapcsolódóan : a fizikai é s kommunikációs akadálymentes közigazgatás terve, a Közigazgatási é s igazságügyi Minisztérium és háttérintézményei szakmai programjaina k kidolgozása és népszerű sítése.
2014 .06 .05
2014 .04 .05
2014.06 .05
bruttó
711 23 8
dr. Jancsó Gábor
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémi a székházában (Budapest 1222, Tóth L ő rinc u. 6.) megtartandó „Judicia l cooperation in criminal matters (I) — Introduction, legal an d institutional framework” cím ű szemináriumon, 2014 . április 10 . napján el ő adás megtartása angol nyelven a szerz ő dés 4 . pontjában, illetve az 1 . számú mellékletet képező Képzési tematikában részletezettek szerint , valamint 2014. június 2 . napjáig a szerző désben meghatározott el ő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések és jogintézménye k magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése és Megbízó részére történ ő átadása.
2014 .06 .05
2014 .04 .10
2014 .06 .02
bruttó
40
660 EUR
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerző déskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
dr . Korzenszky Emő ke
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémia székházában (Budapest 1222, Tóth L ő rinc u . 6.) megtartandó „Judicia l cooperation in criminal matters (I) — lntroduction, legal an d institutional framework” cím ű szemináriumon 2014 . április 8-9 . napján el ő adás megtartása angol nyelven a szerz ő dés 4 . pontjában, illetve az ] . számú mellékletet képez ő Képzési tematikában részletezettek szerint, valamint 2014 . június 2 . napjáig a szerződésben meghatározott elő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések és jogintézménye k magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése és Megbízó részére történ ő átadása .
2014 .06 .05
2014 .04 .08
2014 .06 .02
bruttó
1 120 EU R
dr . Rácz Margit
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémi a székházában (Budapest 1222, Tóth L ő rinc u . 6 .) megtartandó „Judicia l cooperation in criminal matters (I) — Introduction, legal an d institutional framework” cím ű szemináriumon 2014 . április 7-8 . napján elő adás megtartása angol nyelven a szerző dés 4 . pontjában, illetve az 1 . számú mellékletet képező Képzési tematikában részletezettek szerint, valamint 2014 . június 2 . napjáig a szerz ő désben meghatározott elő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések és jogintézménye k magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése és Megbízó részére történ ő átadása.
2014 .06 .05
2014 .04.07
2014 .06 .02
bruttó
1 060 EU R
Entivo .hu Korlátol t Felelő sségű Társaság
Megbízási és felhasználás i szerző dés
A gyermekbarát igazságszolgáltatáshoz kapcsolódóan stratégia i tanácsadás nyújtása, melynek keretében Megbízott feladatát képezi a Társadalmi Kapcsolatokért Felel ő s Államtitkári Kabinet internete s zaklatással összefügg ő stratégiájának el őkészítésében való részvétel .
2014.06.05
2014 .04 .15
2014.05 .31
nettó
41
1 600 000
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K12609 . sz . illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igényl ő képviselő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerz ő dé s típusa
Szerző dés tárgya
Szerző déskötés
Teljesítés kezd ő
id ő pontja
dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerző dés telje s idő tartamára (Ft)
László Erzsébet
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémi a székházában (Budapest 1222, Tóth L ő rinc u . 6 .) megtartandó „Judicial cooperation in criminal matters (I) —Introduction, legal an d institutional framework” cím ű szemináriumon 2014 . április 9-10 . napján elő adás megtartása angol nyelven a szerz ő dés 4 . pontjában , illetve az 1 . számú mellékletet képező Képzési tematikában részletezettek szerint, valamint 2014 . június 2 . napjáig a szerz ő désben meghatározott el ő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések é s jogintézmények magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése é s Megbízó részére történő átadása .
2014 .06 .06
2014 .04 .09
2014 .06 .02
bruttó
KÉK VONA L Gyermekkrízis Alapítvány
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
A Megbízó igénye szerint el ő készíti és lebonyolítja a Civil Licit Aukci ó keretében a Megbízott által kidolgozott Nagybácsi Programot, melyne k keretében egy, a Megbízó által meghatározott meghívott egy „mentornap” során a Megbízott Klubházában megosztja az életben , illetve vállalati szinten szerzett tudását, tapasztalatait az erre a z alkalomra megjelen ő fiatalokkal . Megbízott a „mentornapról” készül t filmet a Megbízó rendelkezésére bocsátja.
2014 .06 .06
2014 .04 .02
2014 .05 .31
bruttó
200 00 0
Princz Viktória
Megbízás i szerz ő dés
2014 .06 .11
2014 .06 .01
2014 .06 .30
bruttó
220 00 0
Dr . Fehér Mikló s Zoltán
Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
A Megbízó Gyermekbarát Igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó egye s rendezvényei koordinációjával, szervezésével kapcsolatos feladataina k támogatása . 2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémi a székházában (Budapest 1222, Tóth L ő rinc u. 6 .) megtartandó „Judicial cooperation in criminal matters (1) — Introduction, legal an d institutional framework” cím ű szemináriumon, 2014 . április 11 . napján el őadás megtartása angol nyelven a szerz ő dés 4 . pontjában, illetve az I . számú mellékletet képező Képzési tematikában részletezettek szerint , valamint 2014 . június 2 . napjáig a szerződésben meghatározott el őadások témakörére vonatkozó szakkifejezések és jogintézménye k magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése és Megbízó részér e történ ő átadása.
2014 .06 .1 1
2014 .04 .10
2014 .06 .02
bruttó
42
560 EU R
460 EUR
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél International Media Consultin g Kereskedelmi é s Szolgáltató Korlátolt Felelő sségű Társaság
Szerződés típusa Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Országos Fordító é s Vállalkozás i Fordításhitelesítő Iroda szerző dés Zártkör űen M ű ködő Részvénytársaság
Buczkó Linda
Megbízás i szerz ődés
dr . Jávorszki Tamás
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Szerződéskötés időpontja
Szerződés tárgya
Teljesítés Teljesítés kezd ő végdátuma dátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamár a (Ft)
2014. április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémi a székházában (Budapest 1222, Tóth L ő rinc u. 6 .) megtartandó „Judicia l cooperation in criminal matters (I) — Introduction, legal an d institutional framework” cím ű szemináriumon, 2014 . április 9 . és 11 . napjain elő adás megtartása angol nyelven a szerződés 4 . pontjában, illetve az 1 . számú mellékletet képező Képzési tematikában részletezettek szerint, valamint 2014 . június 2 . napjáig a szerz ő désben meghatározott elő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések é s jogintézmények magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése é s Megbízó részére történ ő átadása .
2014.06.11
2014 .04 .09
2014 .06 .02
bruttó
Jogszabálytervezetek, jogszabályok, ezekkel kapcsolatos levelezések , illetve Megrendelő által meghatározott egyéb dokumentumok magya r nyelvrő l angol nyelvre, angol nyelvr ő l magyar nyelvre, magyar nyelvrő l francia nyelvre, francia nyelvrő l magyar nyelvre, valamint ango l nyelvrő l francia nyelvre, illetve francia nyelvr ő l angol nyelvre történő fordítása IPktnrálása Az 1989-es határnyitás 25 . évfordulójához kapcsolódóan — Megbízó szervezésében — megrendezésre kerül ő rendezvények kommunikáció s feladatainak kommunikációs tanácsadói tevékenységével történ ő támogatása. 2014 . április 7-11 . napjai között a Magyar Igazságügyi Akadémi a székházában (Budapest 1222, Tóth L őrinc u . 6 .) megtartandó „Judicial cooperation in criminal matters (I) — Introduction, legal and institutional framework” cím ű szemináriumon 2014 . április 8 . napján el ő adás megtartása angol nyelven a szerz ő dés 4 . pontjában, illetve az 1 . számú mellékletet képező Képzési tematikában részletezettek szerint, valamint 2014 . június 2 . napjáig a szerződésben meghatározott el ő adások témakörére vonatkozó szakkifejezések és jogintézménye k magyarázatait tartalmazó kézikönyv elkészítése és Megbízó részére türtPnri átarláca
2014 .06 .11
2014 .03 .01
2014.04.30
nettó
2014.06 .12
2014 .06 .01
2014 .06 .30
bruttó
2014 .06 .12
2014 .04 .08
2014 .06 .02
bruttó
43
1 120 EUR
4 000 000
325 00 0
660 EUR
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerző dő fél
Szerződé s típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerz ő désköté s idő pontja
Teljesíté s kezdő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerz ő dés teljes id ő tartamár a (Ft)
WEBTOWNINFORMATIK A Számítástechnikai Korlátolt Felel ősségű Társaság
Vállalkozási é s felhasználás i szerző dés
A panaszokról és a közérdekű bejelentésekr ő l szóló 2013 . évi CLXV. törvény 2. fejezetében nevesített közérdek ű bejelentések védett elektronikus rendszere els ő és második fázisának megvalósítása a z ÁROP-1 .] .21-2012-2012-0001 számú "A korrupció megel őzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése" című kiemelt projekt keretében .
2014 .06 .19
2014 .06 .19
2014 .08 .03
nettó
16 900 00 0
Berényiné Farka s Erzsébet Veronika
Megbízási szerző dés
20] 4 .06 .30
2014 .06 .01
2015 .06 .30
bruttó
2 708 89 8
Gólya Nikolett
Megbízás i szerző dés
2014 .06 .30
2014 .06 .10
2015 .06 .30
bruttó
1 384 60 3
Martos Annamária
Megbízás i szerz ődés
2014.07 .03
2014 .06 .01
2015 .06 .30
bruttó
1 414 47 5
Dr. Lesták Erika Ügyvédi Iroda
Megbízás i szerz ő dés
A Megbízó által — a 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2—4 ./fsz . 3 ., fsz . 4. megjelölés ű helyiségeiben — kialakított gyermekmeg ő rzőben, a Megbízó által meghatározott nyitvatartási id ő ben gyermekfelügyeleti-, készségfejlesztési-, programszervezési- és adminisztrációs feladato k ellátása—Megbízó igénye szerint . A Megbízó által — a 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2—4 ./fsz. 3 ., fsz . 4 . megjelölés ű helyiségeiben — kialakított gyermekmeg ő rz ő ben (a továbbiakban : gyermekmegő rz ő ), a Megbízó által meghatározott nyitvatartási idő ben gyermekfelügyeleti-, készségfejlesztési- , programszervezési- és adminisztrációs feladatok ellátása — Megbíz ó igénye szerint. A Megbízó által — a 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2—4 ./fsz . 3 ., fsz . 4 . megjelölés ű helyiségeiben — kialakított gyermekmeg ő rz ő ben (a továbbiakban : gyermekmegő rző ) . a Megbízó által meghatározott nyitvatartási id ő ben gyermekfelügyeleti-, készségfejlesztési- , programszervezési- és adminisztrációs feladatok ellátása— Megbíz ó igénye szerint . A Megbízó által meghatározott ellenő rzési vizsgálatok során — a költségvetési szervek bels ő kontrollrendszerérő l és bels ő ellenő rzésérő l szóló 370/2011 . (XII . 31 .) Kormányrendelet szerinti — a szerz ődések é s egyéb dokumentumok jogi szempontból történ ő felülvizsgálata, az Ütv . 5 . § (1) bekezdésének c) pontja keretében .
2014.07 .18
2014 .07 .14
2015 .05 .31
nettó
4 950 00 0
dr . Bogdán Tibor
Megbízás i szerző dés
2014 .07 .21
2014 .06 .10
Határozatlan
Tanácsadás az igazságügyi miniszter részére a Megbízó álta l meghatározott kiemelt kodifikációs feladatok tárgykörében .
44
térítésmentes
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerz ődés típusa
Szerző déskötés
Szerző dés tárgya
id ő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés telje s idő tartamár a (Ft )
Gulácsi Erika Réka
Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „Elektronikus földhivatali eljárás” cím ű tanulmány ( a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalomma l fél órás prezentáció tartása.
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 000
Balogh Felícia
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére ,.A gyermekvédelem közigazgatási vonatkozásai " című tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogána k átadása, valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasoroza t keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tartása .
2014 .08 .08
2014.03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
Beregszászi Ferenc
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére , .Közigazgatás-fejlesztés korábbi eredményei é s további lehető ségei Magyarországon" cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
45
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691. sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Birinyi Georgina
Teljesítés kezd ő
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciális területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A megújulás id őszaka, a közigazgatás fejlesztéséne k elképzelései és lépcső fokai hazánkban” című tanulmány ( a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalomma l fél órás prezentáció tartás a
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciális területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A közigazgatás helyi szintjei Magyarországon és Lengyelországban” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentáci ó
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014.04 .15
bruttó
250 000
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 00 0
Szerződés tárgya
típusa Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
Brecsok Anna Ágnes és Megbízási és Kiss Viktória felhasználás i szerző dés
Ellenérték a szerz ő dés teljes
Szerző déskötés id ő pontja
Szerző dés
dátuma
Teljesítés végdátuma
id ő tartamára (Ft)
r~rró ~
Csanaky Zoltán
Megbízási és felhasználás i szerz ődés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciális területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy ] 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére Jobb közigazgatási rendszer, jobb állam" című tanulmány felhasználási jogának átadása, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s
nre,entárin tartása
46
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerz ő dés típusa
Szerződés tárgya
Szerző déskötés id ő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés telje s id ő tartamár a (Ft )
Daka Marija és Cseporán Zsolt
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciális területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érint ő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetemi tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A Jó Fels ő oktatás koncepciója — A Magyary Progra m hatása a fels ő fokú oktatásra cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s prezentáció tartása.
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
Domokos Klaudia
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciális területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetemi tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „Az állampolgári igények és a hatékonyság metszete : fejlesztési és egyszerű sítési programok az emberközelibb közigazgatásért” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentáci ó
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 000
Él ő Dániel Zsolt
Megbízási és felhasználás i szerző dés
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
t~.r d Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciális területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetemi tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban: pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A közigazgatás-fejlesztés jó gyakorlatai - hazai é s nemzetközi példák összehasonlítása” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s r,rl6c,
47
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691. sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerző dés tárgya
Ellenérték a szerződés teljes időtartamár a (Ft)
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesíté s végdátuma
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014.04 .15
bruttó
250 000
Harsányi Henrietta
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A közigazgatás-fejlesztés jó gyakorlatai - hazai é s nemzetközi példák összehasonlítása” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás
Hegedüs Laura
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére .Társszabályozás a médiaigazgatásban" cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása , valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében eg y alkalommal fél órás prezentáció tartása .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 00 0
Vass Anita és Héde r Ákos
Megbízási é s felhasználási szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz és az ugyanilyen témában megrendezésre kerül ő egyetemei konferenciasorozathoz kapcsolódóan a Megbíz ó részére a átadják „A közigazgatás arca — a települési ügysegéd” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, illetve a tanulmánnyal kapcsolatban az egyetemi konferenciasorozat keretébe n egy alkalommal együttesen, fél órás prezentációt tartanak .
2014.08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 000
ntb,v; trt- .
48
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (Ft)
Szántó Krisztina
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz és az ugyanilyen témában megrendezésre kerül ő egyetemi konferenciasorozathoz kapcsolódóan a Megbíz ó részére a jelen szerző désben rögzített feltételek szerint átadja „ A közigazgatás-fejlesztés korábbi eredményei és további lehető sége i Magyarországon” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány ) felhasználási jogát, illetve a tanulmánnyal kapcsolatban az egyetem i konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 00 0
Szamek Gabriella
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „Kell egy csapat” című tanulmány ( a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s prezentációt tart.
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadják „A Jó Köznevelés koncepciója, avagy a J ó Állam koncepció szerepe az ideális köznevelés-igazgatás kialakításába n és fenntartásában” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány ) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal együttesen fél órás
2014.08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 00 0
Lukonits Ádám és Pulai Megbízási és Gábor felhasználás i szerz ő dés
49
4 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a 1(12609 . sz . illetve a K12691 . sz . írásbeli választ igénylő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerz ő dés tárgya
Szerződéskötés id ő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s idő tartamára (Ft )
Pardy Balázs
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy ] 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban: pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „A Magyary Program jöv ője” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 00 0
Horváth Dávid
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1.1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „A közigazgatás-fejlesztés korábbi eredménye i és további lehető ségei Magyarországon” című tanulmány ( a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás
2014.08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 00 0
Horn Nikolett
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Az ÁROP1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érint ő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „Jó gyakorlatok a közigazgatás-fejlesztésben — a Jó Állam születése” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 000
50
4. sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K!2609 . sz. illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Krizsán János Norbert
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Lenhardt Lídia
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Megyeri Tamás
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Ellenérté k a szerz ődés teljes időtartamár a (Ft)
Szerződés kötés idő pontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „Francia módra — a területi közigazgatá s újjászervezése a prefektorális rendszer tükrében” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s nrezPntácint tart Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek erő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban: pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „Hatékony szervezetfejlesztés a közigazgatásban” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 00 0
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „ A magyar közigazgatás-fejlesztés múltja és jelene” cím ű tanulmány felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 000
Szerződés tárgya
51
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a 1(12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerző dő fél
Szerződés típusa
Nagy Péter
Megbízási é s felhasználás i szerz ő dés
Nagy-Gál Eszter
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Pataki Márta
Megbízási és felhasználás i szerződés
Szerződés tárgya Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „A köztisztviselő és a Jó Állam” című tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalomma l fél órás nrezentációt tart Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciális területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A Magyary Program eredményei területi szinten : Járások és kormányablakok” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogának átadása, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s prezentációt tartása . Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciális területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „Az alsó szint ű építésrendészeti jog változásai a Magyary Program keretében” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart .
52
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
250 00 0
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 00 0
2014 .08 .08
2014.03 .17
2014.04.15
bruttó
400 000
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K12691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződ ő fél
Szerződés típusa
Szerződéskötés időpontja
Szerződés tárgya
Teljesítés Teljesítés kezd ő végdátuma dátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamára (Ft)
Pócsik Gabriella
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciális területeinek erő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetemi tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „Egy speciális közigazgatási kontrol l (hiányának) értékelése — Külföldi best practice” cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s prezentációt tart .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 00 0
Tóth Dorottya és Kocsis Krisztina
Megbízási és felhasználás i szerz ő dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm űködés speciáli s területeinek er ő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelés e az együttm űködés speciális területeinek er ő sítésével” cím ű tanulmány felhasználási jogának átadása, valamint a pályázathoz kapcsolód ó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart .
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 00 0
Turóczi Péter
Megbízási és felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy ] 0 egyetemet érintő, közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetemi tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja „E-Budapest koncepció” cím ű tanulmány ( a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázatho z kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órá s nrPVantárint tart
2014 .08 .08
2014.03 .17
2014 .04 .15
bruttó
150 00 0
53
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesíté s kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamár a (Ft)
Végh Nándor Imre
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciális területeinek er ő sítésével” című kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja, Elektronikus közigazgatás, mint a jó állam alapja'?" című tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalommal fél órás prezentációt tart.
2014 .08 .08
2014 .03 .17
2014.04 .15
bruttó
250 00 0
Veres Enik ő
Megbízási é s felhasználás i szerző dés
Az ÁROP 1 .1 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, „A Jó Álla m koncepció támogatottságának növelése az együttm ű ködés speciáli s területeinek er ő sítésével” cím ű kiemelt projekt keretén belül — egy 1 0 egyetemet érintő , közigazgatás-fejlesztés témában kiírt egyetem i tanulmányi pályázathoz (a továbbiakban : pályázat) kapcsolódóan — Megbízó részére átadja . A városi kormányzás közjogi eszközei" cím ű tanulmány (a továbbiakban : tanulmány) felhasználási jogát, valamint a pályázathoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében egy alkalomma l fél órás prezentációt tart.
2014.08 .08
2014.03 .17
2014 .04 .15
bruttó
400 00 0
Bense Gabriella
Megbízás i szerző dés
2014.08 .19
2014 .07 .01
2014 .08 .31
bruttó
463 80 0
Császár Sándorné
Megbízás i szerző dés
Közremű ködés a jogi szakvizsga szervezésével kapcsolatosan felmerül t feladatok szakmai támogatásában, a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991 . (IV . 4 .) IM rendeletben meghatározott jegyz ő könyvvezető i feladatok ellátása. A Megbízó Költségvetési és Gazdasági Ügyekért Felel ős Helyette s Államtitkári Titkárságának m űködésének támogatása a következő feladatok ellátásával : a) részvétel az adminisztratív és szervezés i teend ő kben, b) a technikai- és irattovábbítási feladatok támogatása .
2014.08 .28
2014 .08 .10
2014 .12 .31
bruttó
l 224 51 6
Gyömbér Katalin
Megbízás i szerz ő dés
2014 .08 .28
2014 .08 .10
2014.12 .31
bruttó
1 ] 30 323
A Megbízó Költségvetési és Gazdasági Ügyekért Felel ő s Helyette s Államtitkári Titkárságának m űködésének támogatása a következő feladatok ellátásával : a) részvétel az adminisztratív és szervezés i teend ő kben, b) a technikai- és irattovábbítási feladatok támogatása .
54
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerző dés telje s időtartamára (Ft)
dr. Protzner András ügyvéd
Megbízási szerző dés
Eljárás a Megbízó, illetve a külföldön tartózkodó kérelmez ő képviseletében a) a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgár i Jogi Vonatkozásairól szóló ; Hágában 1980 . október 25 . napján kelt, hazánkban az 1986 . évi 14 . tvr . által kihirdetett nemzetközi egyezmény , illetve b) az Európai Unió Tanácsa házassági ügyekben és szül ő i felelő sségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismerésér ől és végrehajtásáról szóló 2003 . november 27 . napján kelt 2201/2003/EK rendelet hatálya alá tartozó ügyekben a Pest i Központi Kerületi Bíróságon, a F ő városi Törvényszéken, valamint a budapesti gyámhivatalokban .
2014 .09 .16
2014 .07 .01
2014 .12 .31
nettó
1 080 00 0
Bolyákiné Németh Ilona
Megbízási szerz ődés
Közrem űködés a Megbízó megváltozott feladatainak megfelel ő számviteli folyamatok újraszervezésének, az új számviteli politik a kialakításának, illetve gyakorlati megvalósításának támogatásában.
2014 .09 .23
2014 .09 .23
2015 .12 .23
bruttó
7 800 00 0
Péntek Orsolya
Megbízási szerző dés
Az EKOP-1 .1 .4-2013-2013-0001 azonosító számú . .Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2)" című projekthez (a továbbiakban : Projekt) kapcsolódóan mű ködjön közre az alábbi tevékenységek ellátásában : - projektmenedzsment szakma i anyagok véleményezése, projektmenedzsmenttel kapcsolato s kimutatások elkészítése a Megbízó igénye szerint ; - a Projektdokumentáció összeállításának támogatása, - monitoring feladato k ellátásának támogatása, - a Projekt összehangolt végrehajtás a érdekében közrem űködés a koordinációs feladatok végrehajtásában, tanácsadás a teljes projekt dosszié összeállításához a közrem ű köd ő szervezeti feladatokat ellátó szervezeti egység elvárásainak való megfelelés érdekében .
2014 .09 .26
2014 .11 .21
2014.12.31
bruttó
200 000
55
4 . sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609. sz . illetve a K/2691. sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerz ő dé s típusa
Szerződés -
Teljesíté s
Szerző dés tárgya
kötés id ő pontja
kezd ő dátuma
Ellenérték a Teljesíté s végdátuma
szerző dés telje s id őtartamár a (Ft)
Péntek Orsolya
Megbízás i szerző dés
Az EKOP-1 .1 .4-2013-2013-0001 azonosító számú „Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2)” cím ű projekt (a továbbiakban : Projekt) keretében m ű ködjön közre az alább i tevékenységek ellátásában : - projektmenedzsment szakmai anyago k véleményezése, projektmenedzsmenttel kapcsolatos kimutatáso k elkészítése a Megbízó igénye szerint ; - a Projekt-dokumentáci ó összeállításának támogatása, - monitoring feladatok ellátásának támogatása, - a Projekt összehangolt végrehajtása érdekébe n közreműködés a koordinációs feladatok végrehajtásában, - tanácsadás a teljes projekt dosszié összeállításához a közremű ködő szervezet i feladatokat ellátó szervezeti egység elvárásainak való megfelelés érdekében.
2014 .09.26
2014 .09 .01
2014 .11 .20
bruttó
400 00 0
Szulimán Zsuzsanna Andrea
Megbízási szerz ő dés
Az EKOP-1 .1 .4-2013-2013-0001 azonosító számú „Központosítot t Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2)” cím ű projekt (a továbbiakban : Projekt) keretében közrem ű ködés az alább i tevékenységek ellátásában : - általános projektmenedzsment-tanácsadá s nyújtása, - a Projekt végrehajtásával kapcsolatos menedzsmenti é s egyéb kockázatok folyamatos nyomon követése, feltárása, szükség esetén figyelemfelhívás, jelentéstétel a projektgazda irányába ; közrem űködés a projekt elő rehaladását, végrehajtását támogató adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában, - a megvalósítókka l folytatott konzultációk alapján a Projekt megvalósulásának nyomon követése, - erő forrás-menedzsment folyamatok támogatása, - a megvalósításban részvevő k részére tanácsadás nyújtása a Projekt támogatási szerző désének mellékleteit érintő esetleges módosításo k tekintetében az Európai Uniós elvárásoknak megfelel ő en .
2014 .09 .26
2014 .09 .01
2014 .09 .30
bruttó
620 000
56
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium
Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ő d ő fél
Szerző dés típusa
Szerző désSzerző déstárgya
kötés id ő pontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerz ő dés telje s id ő tartamár a (Ft)
Asztalos Péter
Megbízás i szerz ődés
Az EKOP-1 .1 .4-2013-2013-0001 azonosító számú „Központosítot t Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2)” cím ű projekt (a továbbiakban : Projekt) keretében m űködjön közre az alább i tevékenységek ellátásában : - koordinációs feladatok támogatása; kapcsolattartás a Jogi Szolgáltatási F ő osztály, illetve a Pénzügyi é s Számviteli F őosztály munkatársaival, valamint a Megbízó álta l meghatározott egyéb szervezeti egységekkel, - monitoring feladato k ellátásának támogatása, - a projektben részvev ő k együttmű ködésének el ő segítése, - részvétel a Projekt megvalósításában közrem űköd ő k által tartott, illetve a Megbízó által meghatározott egyéb egyeztetéseken .
2014 .09 .26
2014.09 .01
2014.09 .30
bruttó
400 000
Szabó Gergely Zoltán
Megbízási szerző dés
Az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 . azonosító számú „Nyilvántartáso k adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemelt projekt (a továbbiakban : Projekt) keretében közrem űködés az alább i tevékenységek ellátásában : - általános projektmenedzsment-tanácsadá s nyújtása, - a Projekt végrehajtásával kapcsolatos menedzsmenti é s egyéb kockázatok folyamatos nyomon követése, feltárása, szüksé g esetén figyelemfelhívás, jelentéstétel a projektgazda irányába ; közrem ű ködés a projekt el ő rehaladását, végrehajtását támogat ó adminisztratív és szervezési feladatok ellátásában, - a megvalósítókka l folytatott konzultációk alapján a Projekt megvalósulásának nyomo n követése, - er ő forrás-menedzsment folyamatok támogatása, - a megvalósításban részvev ő k részére tanácsadás nyújtása a Projekt támogatási szerződésének mellékleteit érintő esetleges módosítások tekintetében az Európai Uniós elvárásoknak megfelel ő en, koordinációs feladatokban való részvétel, - kapcsolattartás a Jog i Szolgáltatási F ő osztály, illetve a Pénzügyi és Számviteli F ő osztál y munkatársaival, valamint a Megbízó által meghatározott szervezet i egységekkel .
2014 .09 .26
2014 .09 .01
2014 .09 .30
bruttó
550 00 0
Gere Mirjam
Megbízás i szerző dés
A Megbízó igénye szerint Megbízó Céginformációs é s Ügyfélkapcsolati Osztályán az alábbi feladatok ellátása : back office munka támogatása, illetve belső felhasználói teszte k adminisztrációiának támogatása
2014 .10 .10
2014 .10 .01
2015 .12 .31
bruttó
3 900 000
57
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a 1(12609. sz. illetve a 1(12691. sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Ellenérté k a szerz ődés teljes időtartamár a (Ft)
Szerződéskötés időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
A Megbízó igénye szerint közrem ű ködik a Megbízó tárgyi eszköze i analitikus nyilvántartásának, valamint a vagyonkataszternek a z elkészítésében . A Horvát Köztársaság végrehajtási rendszerének fejlesztését célzó , HR/10/IB/JH/04 azonosító számú Twinning szerz ő dés megvalósítás a célfából szervezett tanulmányúton való részvétel . A Horvát Köztársaság végrehajtási rendszerének fejlesztését célzó , HR/10/IB/JH/04 azonosító számú Twinning szerz ő dés megvalósítás a céljából szervezett tanulmányúton való részvétel . A Horvát Köztársaság végrehajtási rendszerének fejlesztését célzó , HR/10/IB/JH/04 azonosító számú Twinning szerz ő dés megvalósítás a céljából szervezett tanulmányúton való részvétel . A Horvát Köztársaság végrehajtási rendszerének fejlesztését célzó , HR/10/IB/JH/04 azonosító számú Twinning szerz ő dés megvalósítás a céljából szervezett tanulmányúton való részvétel . A Horvát Köztársaság végrehajtási rendszerének fejlesztését célzó , HR/10/IB/JH/04 azonosító számú Twinning szerz ődés megvalósítása célfából szervezett tanulmányúton való részvétel . Közremű ködés az igazságügyi szakértő i névjegyzék felülvizsgálatána k 2014 . december 31 . napjáig történ ő lezárásában, valamint az ezt követ ő adminisztrációs tevékenységek végzésében a Megbízó igénye szerint .
2014 .10 .15
2014 .10 .15
2014 .11 .15
bruttó
2014 .10 .17
2014 .10 .13
2014 .10 .27
bruttó
1 038 EUR
2014 .10 .17
2014 .10 .13
2014 .10 .17
bruttó
1 038 EUR
2014 .10 .17
2014 .10 .13
2014 .10 .17
bruttó
1 288 EUR
2014 .10 .17
2014 .10 .13
2014 .] 0 .17
bruttó
1 038 EU R
2014 .10 .17
2014.10 .13
2014 .10 .17
bruttó
1 038 EU R
2014 .10 .27
2014 .09 .27
2015 .01 .31
bruttó
620 000
Szerződés tárgya
187 50 0
Szili András
Megbízás i szerz ő dés
Iva Buljan
Megbízás i szerz ő dés
Tea Janjis Sabié
Megbízás i szerz ődés
Daniela Josipovi é Trusié
Megbízás i szerz ődés
Nada Kemec
Megbízás i szerz ődés
Igor Vidra
Megbízás i szerz ődés
Brieber Tamás
Megbízás i szerz ődés
Lenner Dorina
Megbízás i szerződés
Közremű ködés az igazságügyi szakértő i névjegyzék felülvizsgálatána k 2014 . december 3 ] . napjáig történ ő lezárásában, valamint az ezt követ ő adminisztrációs tevékenységek végzésében a Megbízó igénye szerint .
2014 .10 .27
2014.09.27
2015 .01 .31
bruttó
620 00 0
László Vanda
Megbízás i szerző dés
Közreműködés az igazságügyi szakért ő i névjegyzék felülvizsgálatána k 2014 . december 31 . napjáig történő lezárásában, valamint az ezt követ ő adminisztrációs tevékenységek végzésében a Megbízó igénye szerint .
2014 .10 .27
2014 .09 .27
2015 .01 .31
bruttó
620 000
58
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K12609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződés kötés időpontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés telje s időtartamár a (Ft)
Gere Emánuel
Vállalkozás i szerző dés
Az ÁROP-1 .A .4-2012-2012-0006 számú, „Nyilvántartáso k adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” cím ű kiemelt projek t megvalósítása során keletkezett, a Megrendel ő által meghatározot t eredménytermékek felhasználói tesztelésének valamint az indikátoro k teljesüléséhez méréséhez szükséges tesztelések elvégzése az alábbia k szerint : - tesztforgatókönyvek kidolgozása - teszt-esetek kidolgozása a z elmúlt ] 3 évben évenként eltérő adatstruktúrában benyújtot t beszámolókra, amely körülbelül 4 millió állományt tartalmaz, - a teszteléshez nagyságrendileg 80 .000 adatot tartalmazó adattábl a elkészítése, a vonatkozó 15 jogszabályban rögzített valamenny i eredménykimutatás és mérleg sor alapján, - az elkészült adatstruktúr a ellen őrzése a paramétertáblák, illetve fordítókulcsok alapján, körülbelül 100 .000 db migrált beszámoló ellenő rzése a paramétertáblák, illetve fordítókulcsok alapján .
2014 .10 .29
2014 .09 .29
2014 .10 .31
bruttó
450 00 0
Szuhai Erika
Megbízás i szerző dés Megbízás i szerző dés Megbízás i szerző dés
Szakértő i tanácsadás az IH költségvetési szervként történ ő megalakításával kapcsolatban . A Megbízó igénye szerint közrem ű ködés a Megbízó által kijelölt selejtezési és iratrendezési feladatok elvégzésében . A minisztérium fejezet és igazgatás címeinek alaptevékenységéb e tartozó 2014 . július 1-t ő l 2014 . december 31-ig terjed ő idő szakr a vonatkozó számviteli tevékenység szabályosságának vizsgálata a 440 0 Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard alapján .
2014 .10 .30
2014 .09 .15
2014 .10 .31
bruttó
690 00 0
2014 .10 .31
2014 .10 .31
2015 .01 .31
bruttó
780 00 0
2014 .10 .31
2014 .10 .31
2014 .12 .31
nettó
7 000 00 0
Megbízás i szerző dés
A Megbízó igénye szerint az alábbi feladatok ellátása: a Megbízó informatikai rendszereinek a Kormányzati Felh ő be történ ő költözéséhez kapcsolódó koncepció kialakítása, a kapcsolód ó koordinációs folyamatok szakértő i támogatása, a tárgykört érint ő kérdésekben iavaslattétel és euveztetéseken való részvétel . A Megbízó részére és igénye szerint szakmai tanácsadás nyújtása . Ennek keretében a Megbízott feladata különösen az alábbiakra terje d ki : a Megbízó els ő helyi felel ősségi körébe tartozó kodifikáció s feladataihoz kapcsolódó döntés el ő készítő háttéranyagok, szakma i elemzések tanulmánvok készítése .
2014 .1 ] .04
2014 .11 .01
2015 .08 .31
bruttó
7 900 00 0
2014 .1 1 .04
2014.11 .01
2015 .01 .31
nettó
2 400 000
Dr . Borsche Károlyn é egyéni vállalkozó QUERCUSTA X Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Korlátol t Felelő sségű Társaság dr . Kuti István
Dr. Nagy-Koppány Megbízás i Kornélia Ügyvédi Iroda szerz ő dés
59
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz . írásbeli választ igényl ő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerző dő fél
Szerző dés -
Szerződé s típusa
Szerző déstárgya
Ellenérték a szerződés telje s
köté s id ő pontja
Teljesítés kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
2014 .11 .19
2014 .11 .15
2015 .11 .15
bruttó
2014.11 .19
2014 .1 1 .19
2014 .12 .31
nettó
2014 .11 .24
2014 .11 .24
2015 .11 .23
bruttó
2 782 80 0
id ő tartamár a (Ft )
Nagy Edina
Megbízás i szerz ő dés
WS H Számítástechnikai , Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelő sségű Társasán Monori Márk
Megbízás i szerző dés
Pintér Bence
Megbízás i szerz ő dés
Közrem űködés a Miniszteri Kabinet bels ő költöztetési feladatainak elvégzésében, a selejtezésre szánt iratok el ő készítésében, továbbá a Megbízó által meghatározott kapcsolódó feladatok koordinációjában .
2014 .1 L24
2014.10.01
2014 .10 .31
bruttó
185 00 0
dr . Gellén Márton
Megbízás i szerző dés
2014 .1 ] .26
2014.1 ] .01
2015 .02 .28
bruttó
1 422 476
Ocskó Ádám
Megbízás i szerző dés
2014 .11 .28
2014 .12.01
2015 .02 .28
bruttó
540 00 0
Urbán Gabriella
Megbízás i szerző dés
2014 .11 .28
2014 .12 .01
2015 .02 .28
bruttó
600 00 0
Me-Ko Resti Kft.
Vállalkozási szerz ődés
Dr . Vízkelety Mariann miniszteri biztos tevékenységének segítése a z alábbi feladatok ellátásával : adminisztrációs, koordinációs feladatok ellátásban közrem űködés, szervezési és kapcsolattartási feladato k ellátása a megbízó igénve szerint. Közremű ködés a céginformációs és bevételkezel ő feladatait elő segítő adatfeldolgozó tevékenység, valamint egyéb technikai támogat ó tevékenység ellátásában . Közremű ködés a Megbízó immateriális javairól, tárgyi eszközeir ő l vezetett nyilvántartás vezetésében, a beszámoló leltárral történ ő alátámasztása érdekében a leltározás, továbbá a vagyonkataszte r elkészítésében . A 2014 . december 4 . napján megrendezésre kerül ő Mikulás ünnepségén a gyerekek részére mikuláscsomagok (300 db) é s vendéglátás (200 főre) biztosítása
2014.11 .28
2014 .12 .04
2014 .12 .04
nettó
602 000
Megbízás i szerződés
A gazdasági ügyekért felel ő s helyettes államtitkár irányítása alatt áll ó szervezeti egységeknél az adminisztrációs feladatok támogatása , irattovábbítási feladatok ellátása. On-line oktatási képzést nyújtása : Microsoft Windows 7 kezelési é s Office 2010 felhasználói ismeretek átadását biztosító átállás tanfolya m E-learning módszerrel .
Közrem ű ködés a Jogi Tájékoztatási- és Koordinációs Osztályon a z alábbi feladatok elvégzésében a Megbízó igénye szerint : a) nemzetköz i igazgatásszervezési feladatok ; b) a civil szféra és a minisztérium között i kölcsönös információátadás segítése ; c) a szervezet többi egységével való kapcsolattartás támogatása; d) telefonon történ ő információadás ; e) tanácsadás az ügyiratkezelés körében az iratok átvételével , átadásával, iktatásával, nyilvántartásával, továbbításával, irattárazásáva l
2 160 000
138 60 0
kanrsnlatnsan
60
4. sz. mellékle t Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerző dő fél
Szerződés típusa
Szerződés tárgya
Szerződéskötés id őpontja
Teljesíté s kezdő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerződés teljes id ő tartamára (Ft)
Magyar Kör Egyesület
Vállalkozás i szerz ő dés
A 2014 . december 4. napján megrendezésre kerül ő Mikulás ünnepségéhez kapcsolódó 50 perces népzenei koncert megrendezése .
2014 .11 .28
2014 .12 .04
2014 .12 .04
bruttó
240 00 0
Öko-Játék Kft.
Vállalkozás i szerz ő dés
2014 .12 .03
2014 .12 .04
2014 .12 .04
nettó
275 00 0
Bágyi Dávid
Megbízás i szerz ő dés
2014 .12 .05
2014 .11 .15
2015 .12 .31
bruttó
2 025 00 0
Borsche Gábor
Megbízás i szerző dés
2014 .12 .08
2014 .12 .08
2015 .12 .07
bruttó
2 760 00 0
Lő rinez Judit
Megbízás i szerző dés
2014 .12 .17
2014 .12 .16
2015 .12 .15
bruttó
3 000 00 0
Benedek-Tihanyi Tímea
Megbízás i szerző dés
A 2014 . december 4. napján megrendezésre kerül ő Mikulá s ünnepségéhez kapcsolódóan az alábbi szolgáltatások nyújtása : Játszóház (ugrálóvár, kis trambulin) biztosítása; Kézm ű ves Ház ( 6 tevékenységgel) mű ködtetése ; animátorok : Mikulás és manó ; csillámtetoválás : lufihaito g atás . A Megbízó eseti igénye szerint közrem űködés aNemzetköz i Büntetőjogi és Strasbourgi Bírósági Képviseleti F ő osztály feladataiho z kapcsolódóan az ügyfél-tájékoztatáshoz szükséges nem rendszere s háttértevékenység, iratmozgatás, illetve egyéb koordináció s tevékenvsée ellátásában . Közrem ű ködés a Pénzügyi és Számviteli Főosztály adminisztrációs é s egyéb feladatainak támogatásában, valamint iratmozgatási feladatok elvégzésében . Közrem ű ködés céginformáció szolgáltatás követelésállományána k rögzítésével, nyilvántartásával, kezelésével kapcsolatos feladato k ellátásában . Közremű ködés a jogi szakvizsga szervezésével kapcsolatosan felmerül t feladatok szakmai támogatásában, és ajogi szakvizsgáról szóló 5/1991 . (IV . 4 .) IM rendeletben meghatározott jegyz ő könyvvezető i feladato k ellátása a Megbízó eseti igénye szerint .
2014 .12 .18
2015 .01 .01
2015 .12 .31
bruttó
2 805 00 0
Sagáthné Kuji Andrea
Megbízás i szerző dés
Közremű ködés ajogi szakvizsga szervezésével kapcsolatosan felmerül t feladatok szakmai támogatásában, és a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991 . (IV . 4 .) IM rendeletben meghatározott jegyz ő könyvvezető i feladato k ellátása a Megbízó eseti igénye szerint .
2014 .12 .18
2015 .01 .01
2015 .12 .31
bruttó
2 805 00 0
Zsinkai Balázs
Megbízás i szerző dés Megbízás i szerző dés
Közrem ű ködés a jogi szakvizsga szervezésével kapcsolatosan felmerül t feladatok szakmai támogatásában . Közremű ködés eseti jelleggel az Igazságszolgáltatási Kapcsolato k F őosztályán koordinációs, szervezési, adminisztrációs feladato k ellátásában .
2014 .12 .18
2014 .12 .01
2015 .1 1 .30
bruttó
960 00 0
2014 .12 .18
2014 .10 .01
2014 .1 ] .30
bruttó
709 600
Rózsahegyi Bernadett
61
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K/2609 . sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képvisel ői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződéskötés időpontja
Szerződés tárgya
Csizek Tibor
Megbízás i szerz ődés
dr. Udvary Sándo r Tibor
Megbízás i szerző dés
Az Igazságügyi Minisztérium informatikai rendszerei adatbázisaina k konszolidációjához szükséges koncepció kialakítása, a koordináció s folyamatok szakértő i támogatása, javaslattétel, egyeztetéseken val ó részvétel . Háttéranyagok, elemzések készítésével, szakmai tanácsadással szakma i támogatás nyújtása az új Polgári Perrendtartás el ő készítése során .
dr . Köblös Adél
Megbízás i szerző dés
dr . Szécsényi-Nagy Kristóf
Teljesítés Teljesítés kezdő végdátuma dátuma
Ellenérték a szerződés teljes időtartamár a (Ft)
2014 .12 .19
2015 .01 .01
2015 .12 .3 1
bruttó
5 220 000
2014.12.19
2014 .12 .19
2015 .03 .19
bruttó
750 00 0
Háttéranyagok, elemzések készítésével, szakmai tanácsadással szakma i támogatás nyújtása az új Polgári Perrendtartás el őkészítése során .
2014 .12 .19
20]4 .]2 .19
2015 .03 .19
bruttó
750 00 0
Megbízás i szerz ő dés
Háttéranyagok, elemzések készítésével, szakmai tanácsadással szakma i támogatás nyújtása az új Polgári Perrendtartás el őkészítése során .
2014 .12 .19
2014 .12 .19
20] 5 .03 .19
bruttó
750 00 0
dr . Csillám Katalin
Megbízás i szerz ődés
Háttéranyagok, elemzések készítésével, szakmai tanácsadással szakma i támogatás nyújtása az új Polgári Perrendtartás el ő készítése során .
2014 .12 .19
2014.12 .19
2015 .03 .19
bruttó
750 00 0
dr . Tátrai Tünde
Megbízás i szerz ő dés
2014 .12 .22
2014.12 .01
2015 .09 .01
bruttó
3 600 00 0
Szuhai Erika
Megbízási szerző dés
A megbízó elsőhelyi felelő sségi körébe tartozó kodifikáció s feladataihoz kapcsolódó döntés elő készítő háttéranyagok, szakma i elemzések készítése, valamint szakmai tanácsadás . Megbízó igénye szerint szakért ő i tanácsadást nyújtása az Igazságügy i Hivatal költségvetési szervként való megalapításának szervezet i kialakítása során, valamint a jogszabályokban rögzített közfeladata i ellátásával összefüggésben felmerül ő , a gazdasági területet érint ő költségvetési, pénzügyi és számviteli kérdések vonatkozásában .
2014 .12 .22
2014 .11 .01
2014 .12 .3 1
bruttó
920 000
Fricska Andor
Megbízás i szerző dés
A Pénzügyi és Számviteli F őosztály által használt integrált informatika i rendszerek — a pénzügyi-, és számviteli munkát el ő segítő , a tárgy i eszköz nyilvántartást lehet ő vé tevő , a bérszámfejtést és adózást kezel ő programok — felhasználói szint ű összehangolása, a lekérdezések, adatkinyerések egyszerű sítésének felmérése, valamint a fejlesztők fel é irányuló felhasználói igények összefoglalása az elő zetes és utólago s vezető i ellenő rzések hatékony m ű ködéséhez.
2014 .12.30
2015 .01 .01
2015 .12 .31
bruttó
2 340 000
62
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2609. sz. illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerződés típusa
Szerződéstárgya
Szerződésköté s idő pontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesíté s végdátuma
Ellenérték a szerződés teljes id őtartamára (Ft)
Glaser Katalin
Megbízás i szerz ő dés
A jogszabálykövetésb ő l eredő informatikai projektek adminisztratí v támogatásának ellátása a Megbízó Céginformációs Osztályán .
2014 .12 .30
2015 .01t .01
2015 .12 .31
bruttó
3 120 00 0
Ármány Rozália
Megbízás i szerz ő dés
Folyamatszervezéssel összefüggő , és folyamatszervezéshez kapcsolód ó tesztelési feladatok ellátása Megbízó Céginformációs Osztályán .
2014 .12.30
2015 .01 .0 1
2015 .12 .31
bruttó
3 ] 20 000
Gere Emánuel
Megbízás i szerző dés
2014 .12 .30
2015 .01 .01
2015 .12 .31
bruttó
3 120 00 0
Feketéné Majoro s Katalin Posta Enik ő
Megbízás i szerz ődés Megbízás i szerz ő dés
2014 .12 .30
2015 .01 .01
2015 .12 .31
bruttó
3 ] 20 00 0
2014 .12 .30
2015 .01 .01
2015 .12 .31
bruttó
2 040 00 0
Gyömbér Katalin
Megbízás i szerző dés
2014 .12 .30
2015 .01 .01
2015 .07 .31
bruttó
1 872 500
Császár Sándorné
Megbízás i szerz ődés
Az ügyfelek informatikai támogatása, illetve egyéb felmerül ő informatikai és archiválási feladatok ellátása a Megbíz ó Céginformációs Osztályán . A jogszabálykövetésb ő l eredő informatikai projektek adminisztratí v támogatása a Megbízó Céginformációs Osztályán . Közrem űködik az Igazságügyi Szolgáltatási F őosztályon a 2009—2014 . évben keletkezett iratok rendezésével, valamint az ezzel összefügg ő iratmozgatással járó feladatok ellátásában . A Gazdasági Ügyekért Felel ős Helyettes Államtitkári Titkárságának m űködésének támogatása : a) részvétel az adminisztratív és szervezés i teendő kben, b) a technikai- és irattovábbítási feladatok támogatása, c ) közrem ű ködés Helyettes Államtitkárságot érintő esetenkénti protokolláris teendő kben . Megbízó Gazdasági Ügyekért Felel ő s Helyettes Államtitkári Titkárságának mű ködésének támogatása : a) részvétel az adminisztratív és szervezési teend ő kben, b) technikai- és irattovábbítási feladato k támogatása, c) közrem űködés az id ő szakos irattárazási, illetve iratseleitezési feladatokban . Az Igazságügyi Minisztérium kezelésében lév ő könyvtári állomán y tételes felülvizsgálata és az ezzel összefüggő nyilvántartási é s selejtezéshez kapcsolódó feladatok elvégzése a Megbízó igénye szerint .
2014 .12 .30
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
1 881 00 0
2014 .12 .31
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
2 160 00 0
2015 .01 .05
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
2 160 000
dr. Tóthné Farkas Anna Megbízás i szerző dés
Győry-Barcsa Andrea
Megbízás i szerző dés
Az Igazságügyi Minisztérium kezelésében lév ő könyvtári állomány tételes felülvizsgálata és az ezzel összefügg ő nyilvántartási é s selejtezéshez kapcsolódó feladatok elvégzése a Megbízó igénye szerint .
63
4. sz. melléklet Igazságügyi Minisztérium Adatszolgáltatás a K12609. sz. illetve a K12691 . sz. írásbeli választ igényl ő képviselői kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5. pontjaira vonatkozóa n
Szerződő fél
Szerz ődés típusa
Szerződés tárgya
Szerződésköté s időpontja
Teljesítés kezd ő dátuma
Teljesítés végdátuma
Ellenérték a szerződés teljes idő tartamára (Ft)
dr . Wellmann György
Megbízás i szerző dés
A Polgári Törvénykönyvr ő l szóló 2013 . évi V . törvény felülvizsgálatára vonatkozó észrevételek elemzésére létrehozott munkacsoport tagjakén t a munkacsoport elé kerül ő kérdésekhez kapcsolódó szakmai álláspont kifejtése, valamint részvétel a munkacsoport ülésein .
2015 .01 .10
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
Medijus Oktató , Tanácsadó é s Szolgáltató Betéti Társaság dr . Pázmándi Kinga
Megbízás i szerz ődés
Megbízó igénye szerint szakértő i részvétel a közigazgatási bíróság i szabályozás el ő készítésében
2015 .01 .10
2015 .01 .01
20] 5 .06 .30
nettó
Megbízás i szerz ő dés
A Polgári Törvénykönyvrő l szóló 2013 . évi V . törvény felülvizsgálatára vonatkozó észrevételek elemzésére létrehozott munkacsoport tagjakén t a munkacsoport elé kerülő kérdésekhez kapcsolódó szakmai álláspont kifejtése, valamint részvétel a munkacsoport ülésein .
2015 .01 .10
2015 .01 .01
2015 .06.30
bruttó
895 00 0
dr . Menyhárd Attila
Megbízás i szerz ő dés
A Polgári Törvénykönyvrő l szóló 2013 . évi V . törvény felülvizsgálatár a vonatkozó észrevételek elemzésére létrehozott munkacsoport tagjakén t a munkacsoport elé kerül ő kérdésekhez kapcsolódó szakmai álláspon t kifejtése, valamint részvétel a munkacsoport ülésein.
2015 .01 .10
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
895 000
dr . Leszkoven László
Megbízás i szerző dés
A Polgári Törvénykönyvrő l szóló 2013 . évi V . törvény felülvizsgálatár a vonatkozó észrevételek elemzésére létrehozott munkacsoport tagjakén t a munkacsoport elé kerül ő kérdésekhez kapcsolódó szakmai álláspont kifejtése, valamint részvétel a munkacsoport ülésein .
2015 .01 .10
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
895 000
dr . Lajer Zsolt
Megbízás i szerző dés
A Polgári Törvénykönyvrő l szóló 2013 . évi V . törvény felülvizsgálatár a vonatkozó észrevételek elemzésére létrehozott munkacsoport tagjakén t a munkacsoport elé kerül ő kérdésekhez kapcsolódó szakmai álláspont kifejtése, valamint részvétel a munkacsoport ülésein .
2015 .01 .10
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
895 00 0
dr . Csehi Zoltán
Megbízás i szerző dés
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 . évi V . törvény felülvizsgálatár a vonatkozó észrevételek elemzésére létrehozott munkacsoport tagjakén t a munkacsoport elé kerül ő kérdésekhez kapcsolódó szakmai álláspont kifejtése, valamint részvétel a munkacsoport ülésein .
2015 .01 .10
2015 .01 .01
2015 .06 .30
bruttó
895 000
64
895 00 0
1 889 76 6
4 . sz. mellékle t Igazságügyi Minisztériu m
Adatszolgáltatás a K/2609 . sz . illetve a K/2691 . sz. írásbeli választ igénylő képvisel ő i kérdésekhez, a kérdések 1 ., továbbá 3-5 . pontjaira vonatkozóa n
Szerz ődő fél
Szerz ő dés típusa
Dr . Orbán Veronika
Megbízási szerző dés
Rákosi Regina
Megbízási szerz ő dés
Horváth Bettina Dóra
Megbízási szerző dés
Ellenérték a szerződés telje s idő tartamár a (Ft)
Szerző déskötés id őpontja
Teljesítés
A Mediáció a jogellenes gyermekelviteli ügyekben - békés út a gyermekek érdekében" (Mediation in unlawful international chil d abduction cases — an amicable solution in the interest of childen , JUST/2013/JCIV/AG/4687) elnevezés ű projekt keretében a 2014 . december 15-16-án megrendezésre kerül ő berlini tanulmányúton való részvét(- 1 Az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében végrehajtásra kerülő projekte k jogutódlásáról, az Államreform Operatív Program 2011-2013 . évekre szóló akciótervének módosításáról . valamint az Elektroniku s Közigazgatás Operatív Program 2011-2013 . évekre szól ó akciótervének módosításáról szóló 1452/2014 . (VIII . 1 .) Korm. határozatban foglalt projekteknek a Belügyminisztérium, és a Nemzet i Fejlesztési Minisztérium részére történ ő átadás-átvétellel kapcsolato s pénzügyi feladatok ellátásában történő közrem űködés .
2015 .01 .12
2014 .12.15
2014 .12 .16
bruttó
2015 .01 .14
2014 .12 .15
2015 .01 .15
bruttó
227 59 6
Az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében végrehajtásra kerül ő projektek jogutódlásáról, az Államreform Operatív Program 2011-2013 . évekre szóló akciótervének módosításáról, valamint az Elektroniku s Közigazgatás Operatív Program 2011-2013 . évekre szóló akciótervének módosításáról szóló 1452/2014 . (VIII . 1 .) Korm . határozatban foglalt projekteknek a Belügyminisztérium, és a Nemzet i Fejlesztési Minisztérium részére történ ő átadás-átvétellel kapcsolato s pénzügyi feladatok ellátásában történ ő közrem ű ködés.
2015 .01 .14
2014.12 .15
2015 .01 .1 5
bruttó
227 596
Szerző dés tárgya
65
kezdő dátuma
Teljesítés végdátuma
816 EUR
5 . sz . melléklet Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2659 számú kérdés 1 . pontjához és a 1(12672 számú kérdés 3 . pontjához
Szerződ ő fél
Szerződés típusa
Kovács Gábor
Megbízás i szerző dés
4K Audi t Kereskedelm i és Szolgáltat ó Korlátol t Felel ő sség ű Társaság
Megbízás i szerz ő dés
dr . Debiss o Kinga
Megbízás i szerz ődés
Söllei Jánosné
Megbízás i szerz ődés
Szerződés tárgya
Megbízó igénye szerint szakért ő i tanácsadó i feladatok ellátása a BR1CS országokkal — különöse n tekintettel Indiával — való összkormányzat i kapcsolatok építése tárgyában . Megbízott feladata különösen az alábbiakra terjed ki : - közel-keleti , indiai, török delegációk látogatásával kapcsolato s feladatok ellátásában közrem űködés (programok, szakmai háttéranyagok el ő készítése, illetve a küldrittséuek mep-feleln 'inten történ ő fn p-adá q a Megbízott az alábbi pénzügyi ellen ő rzés i feladatokat végzi el : A Bárka Józsefvárosi Színházi és Kulturális Nonprofit Korlátolt Felel ő sségű Társaság pénzügyi-számviteli m ű ködésének átvilágítása, a 2013 . évi könyvviteli nyilvántartás é s belső szabályzat átvilágítása, illetve az átvilágítá s eredményér ől jelentés készítése . Megbízott 2014 . február 21 . napfától a Bárka Józsefvárosi Színházi Megbízó igénye szerint szakért ő i tanácsadás nyújtása a hágai Nemzetközi Bíróság el ő tt folyamatban lév ő , a bő s-nagymarosi ítéle t meghozatalát követ ő második eljárás jog i körülményeivel kapcsolatban . Ennek keretében A Megbízó felügyelete alá tartozó gazdaság i társaságok 2014 . évi gazdálkodási és pénzügy i szabályzatai elkészítéséhez kapcsolódó szakért ő i és
Ellenérték a szerződés teljes Teljesíté s időtartamár a kezdő dátuma (Ft)
Megszünteté s hatálya teljesítés végdátuma
Megszüntetés módj a
bruttó 640 110
2014 .01 .01
2014 .03 .3 1
Felek a szerző dés t közö s megegyezésse l megszüntették .
nettó 750 000
2013 .12 .23
2014 .03 .31
Felek a szerző dés t közö s megegyezésse l megszüntették .
bruttó 4 107 740
2012 .10 .19
2014 .04 .30
Felek a szerző dés t közö s megegyezésse l megszüntették .
bruttó 2 406 045
2014 .01 .01
2014 .05 .31
Felek a szerző dés t közö s megegyezéssel
5. sz . mellékle t Igazságügyi Minisztériu m Adatszolgáltatás a K/2659 számú kérdés 1 . pontjához és a K/2672 számú kérdés 3 . pontjáho z
Szerződő fél
Szerződés típusa
Ziger Erika
Megbízás i szerző dés
Kocsis Dávid
Megbízás i szerz ő dés
Gyömbé r Katalin
Szerződés tárgya
Ellenérték a szerződés teljes Teljesíté s időtartamár a kezdő dátuma (Ft)
Megszünteté s hatálya teljesíté s végdátuma
Megszüntetés módj a Felek a szerző dést közö s megegyezéssel Felek a szerző dést közö s megegyezésse l
A Gazdasági Ügyekért Felel ő s Helyettes bruttó 4 658 925 Államtitkári Titkárság feladatköréhez kapcsolódóa n felmerül ő egyes polgári jogi szerző dések Informatikai szakértő ként részt vesz a jó álla m bruttó 5 746 796 fejlesztési koncepció megvalósításával összefügg ő fejlesztési projektben, valamint támogatja a
2013 .03 .25
20] 4 .06 .10
2012 .02 .13
2014 .06.14
Megbízás i szerző dés
Az EKOP 2 .1 .23-2013-2013-0001 azonosító számú, bruttó 549 677 , ; A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalo k ügyfélszolgálati rendszerébe" cím ű kiemelt projekt megvalósításának támogatása . Megbízott feladatát képezi különösen : az adminisztratív és szervezés i feladatokban való részvétel ; valamint a technikai- é s irattovábbítási feladatok támogatása.
2014 .06 .01
2014 .08 .09
Felek a szerző dést közös megegyezésse l megszüntették .
Császár Sándorné
Megbízás i szerző dés
2014 .06 .01
2014 .08 .09
Felek a szerző dést közös megegyezésse l megszüntették.
HANDYMAN IMM O Szolgáltató
Szolgáltatás i szerző dés
Az EKOP-1 .2 .26-2013-2013-0001 azonosító számú, bruttó 595 484 ; ,A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájána k fejlesztése" cím ű kiemelt projekt megvalósításának támogatása. Megbízott feladatát képezi különösen : az adminisztratív és szervezési feladatokban való A Megrendel ő által meghatározott szervezet i nettó 1 485 000 egységek részére reprezentáció céljára történ ő beszerzések bonyolítása, illetve
2014 .01 .01
2014 .09 .30
Felek a szerződés t közö s megegyezéssel
6 . sz . melléklet
Korábbi KIM-es munkakör
kirendelés id ő szaka
Küzigaz~at :isi ; llawlitkoí r 2013 .07 .29 . // 2013 .12 .3] civil kapcsolattartási referens 2014 .05 .31-ig
megjegyzés határozott idej ű kirendelés
zigaz~al : ci SLra(c!~iácrt t' cicl ű ~ liclscttes Államtitkári l ill:ártiá ~ ügyintéz ő 2014 .04 .04-2014 .05 .04 . ügyintéz ő 2014 .05 .05-2014 .05 .18
intézkedés
jogviszony
Végleges áthelyezés (Külgazdasági és KülügyM .) 2014 .06 .22
Kttv .
határozott idej ű kirendelés lejárt határozott idej ű kirendelés lejárt
Kttv . Kttv .
Korwánvirndához kircudcltck : vezető tördel ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
korrektor
2013 .07 .29 (visszavonásig)
korrektor
2013 .07 .29 (visszavonásig)
korrektor
2013 .07 .29 - 2014 . 06 .30
korrektor-tördel ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
tördel ő-szerkesztő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
vezető tördelő
2013 .07.29 (visszavonásig)
korrektor
2013 .07.29 (visszavonásig)
korrektor
2013 .07 .29 (visszavonásig)
A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (IX .24) Korm . rendelet alapján jogutódlás a z Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014 . (1X .18) és a 242/2014 . (IX .24 ) visszavonva Korm . rendelet alapján jogutódlás a z 2014 .09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (1X .24 ) visszavonva Korm . rendelet alapján jogutódlás a z 2014 .09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . jogviszonya megszűnt 2014. június 30 . közös megegyezés közös megegyezéssel A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (1X .24 ) visszavonv a Korm . rendelet alapján jogutódlás az 2014 .09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014. (IX .18) és a 242/2014 . (IX .24 ) visszavonv a Korm . rendelet alapján jogutódlás az 2014 .09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014. (IX .18) és a 242/2014 . (IX.24 ) visszavonva Korm . rendelet alapján jogutódlás az 2014.09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (1X .24) visszavonva Korm . rendelet alapján jogutódlás az 2014 .09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014. (IX .18) és a 242/2014 . (IX .24) visszavonva Korm . rendelet alapján jogutódlás a z 2014 .09 .30 Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . visszavonva 2014.09 .30
Mt .
Mt.
Mt.
Mt.
Mt.
Mt .
Mt .
Mt .
Mt .
6 . sz . melléklet
korrektor
2013 .07 .29 (visszavonásig)
visszavonva 2014 .09 .30
korrektor
2013 .07 .29 (visszavonásig)
visszavonva 2014 .09 .30
tördel ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
visszavonva 2014 .09 .30
korrektor
2013 .07 .29 . (visszavonásig)
tartós távollévő 2016-ig
A 233/2014. (IX .18) és a 242/2014 . (IX .24 ) Korm . rendelet alapján jogutódlás a z Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (IX.24 ) Korm . rendelet alapján jogutódlás a z Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (IX .24) Korm . rendelet alapján jogutódlás a z Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 . A 233/2014 . (IX .18) és a 242/2014 . (IX .24 ) Korm . rendelet alapján jogutódlás a z Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . október 01 .
Mt.
Mt .
Mt .
Mt .
Tcrülrti Küzirsz2~ttáe lráncítá,,í Füusltálchur : jogi referens
2013 .07.29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
szakügyintéz ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VItI .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
szakügyintéző
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
szakügyintéz ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 0I I .
Kttv .
igazgatásszervez ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
kormányzati ügykezel ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
6 . sz. mellékle t
2]9/20]4 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Mt .
próbaidő : 2014 .05 .01
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
2013 .11 .18 (visszavonásig)
próbaidő : 2014 .05 .01
219/2014 (VIII28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
titkársági ügyintéző
2014 . 01 .29 (visszavonásig)
próbaidő : 2014 .07 .15
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
jogi referens
2014 .03 .04 (visszavonásig)
próbaidő : 2014 .08 .17
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
jogi referens
2014 .03 17 . (visszavonásig)
próbaidő : 2014 .08 .24
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
jogi referens
2014 .04 .15 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
jogász
2014 .01 .16 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
Jogviszonya 2014 . augusztus 31-el közö s megegyezéssel megsz ű nt
Kttv .
ügyviteli munkatárs
2013 .07 .29 (visszavonásig)
jogi szakügyintéz ő
2013 .11 .11 (visszavonásig)
jogi szakreferens
próbaidő : 2014 .07 .0 1
llahís5ti I :Ij :írá~i tizah:ílyniás i 1 - 6oszL'íhhui : titkársági ügykezel ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
I 'criilcli Közi ; az; alásért FelcJós Állam tin,ár s ügyintéző
2013 .07 .29 (visszavonásig)
6 . sz . melléklet
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Mt.
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
Jogviszonya 2014 .09 .30-a l nyugdíjbavonulás (n ő k 40 év) miatt felmentéssel megsz ű nt
Kttv .
kézbesítő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
kormányzati ügykezel ő
2013 .09 .17 (visszavonásig)
szakügyintéző
ügyintéző
próbaidő : 2014 .03 . ] 6
1
l crülcli rUlami azt fás 1 c ,lle~ztrticr cl 1 :Apcsolalos 1.-eladato k Ellátásáért I rlcl ű s Hrlvcttcs Állani 'l'itkársá nJ, visszavonva 2014.07 .10 .
szakügyintéző
2013 .07 .29 (visszavonásig)
ügyintéző
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (Vlll .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
titkársági ügyintéző
2013 .07 .29 (visszavonásig)
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
szállítási referens
2013 .07 .29 (visszavonásig)
Jogviszonya 2014 .09 .14-én közö s megegyezéssel megsz ű nt Végleges áthelyezés (Külgazdasági é s KülügyM .) 2014 .08 .27
nemzetközi referens
2014 .01 .20 már KKM-ben
próbaidő : 2014 .07 .06
titkársági referens
2014 .02.14 . - 2014 . 06 .02 .
próbaid ő alatt Jogviszonya próbaidő alatt azonnal i azonnali hatállyal hatállyal 2014 . 06 . 02-én megszűnt
Határon szakreferens
Területi
Kttv . Kttv . Kttv .
kapcsolatok F őő sztályhoz : 2013 .07 .29 már KKM-ben
Végleges áthelyezés (Külgazdasági é s KülügyM .) 2014 .08 .27
Kttv.
6 . sz. mellékle t
referens
2013 .07 .29 (visszavonásig)
nemzetközi referens
2013 .10 .24 (visszavonásig)
jogi referens
2014 .01 .16 már KKM-ben
219/2014 (VIII.28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
próbaidő: 2014 .04 .14
219/2014 (VIII.28 .) Korm . rendele t alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
próbaid ő : 2014 .07 .01
Végleges áthelyezés (Külgazdasági é s KülügyM .) 2014 .08 .27
Kttv.
felületi Küzir;azeatás-fejlesztési hfíoszt~ilvhoz : szakügyintéz ő
2013 .07 .29 (visszavonásig)
jogi-igazgatási szakügyintéz ő
2014 .03 .31 (visszavonásig)
Jogviszonya 2014 .06 .30 -al közö s megegyezéssel megsz űnt Jogviszonya 2014.08 .26-a1 közö s megegyezéssel megsz ű nt
Kttv . Kttv .
Y.-KÜzi~sizLatü~ért Felelik Ilelyctics -111amtitkai r 219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapjánjogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
219/2014 (VIII.28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás aMiniszterelnökség állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
próbaidő : 2014 04 .01
219/2014 (VIII .28 .) Korm . rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
2014 .02 .12-én szült
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv .
219/2014 (VIII .28 .) Korm. rendelet alapján jogutódlás a Miniszterelnöksé g állományába 2014 . szeptember 01 .
Kttv.
Jogviszonya 2014 .08 .31-al közö s megegyezéssel megsz ű nt
Kttv.
próbaid ő : 2014 .04 .01
e-közigazgatási referens
2014 .01 .16 (visszavonásig)
e-közigazgatási referens
2014 .01 .16 (visszavonásig ) ( °)
2014 .04 .01
e-közigazgatási referens
2014 .01 .16 (visszavonásig)
e-közigazgatási referens
2014 .01 . 1 6 (visszavonásig)
kormányzati ügykezel ő
2014.05 .14 (visszavonásig)
Ha~ :ínjogi éi I~az .á~üevi I
2013 .07 .29 - 2014 . 08 .31
6 . sz . melléklet
jogi referens
2013 .07 .29 (visszavonásig)
visszavonv a 2014 .09 .30
A 233/2014. (1X .18) és a 242/2014 . (1X.24 ) Korm . Rendelet alapján jogutódlás a z Igazságügyi Hivatal állományába 2014 . Ktty. október 01 . Végleges áthelyezés IM 2014 . 11 . 30 .