I. fejezet Számviteli jog

Előszó A kedves olvasó a pénzügyi jogi anyagot összefoglaló második kötetet tartja a kezében. A válogatás – az első kötethez hasonlóan – szubjektív, hiszen a pénzügyi jog egyre bővülő világában a válogatás, egyes témák befogadása vagy kívül hagyása egyéni értelmezéseket tükröz. A legelső szempont a pénzügyi jog közjogi vagy magánjogi oldalának a hangsúlyozása: alapvetően más és más elemek kerülnek előtérbe, ha magánjogi vagy közjogi megközelítést alkalmazunk. Ez a második kötet vegyesen tartalmaz a pénzügyi jog közjogi oldalához közelítő (adójogi) feldolgozásokat és a magánjog felé tolódó (pénz- és tőkepiaci) részeket. Egy másik válogatási szempont: az európai szabályozás átvételének követése és a még harmonizálásra váró joganyagok ismertetése, összefoglalása. Ebben a tekintetben a második kötet részben ismertet és összefoglal európai szabályokat a vonatkozó területeknél, részben a már magyar jogszabályba beépített részeknél utal azokra. További válogatási szempont – mindenképpen a vitathatók közül való: a pénzügyi jog valamely közvetlenül szabályozott tárgyköréhez kapcsolódó, de közvetett szabályozási anyag összefoglalása. Ebbe a kötetbe a számviteli jog alapjainak ismertetése került be; alapvetően a társasági adózás magyar és európai szabályozásának összefoglalása elé, elősegítve az anyag jobb megértését. Erre azért is szükség van, mert a társasági adószabályok kategória rendszere erősen a számviteliekre épül. A nemzetközi adózás egyes szempontjait összefoglaló fejezet szemelvény a külföldi adószabályokból – az e kötetben válogatott adó anyaghoz leginkább kötődő részek nemzetközi vonatkozásairól szól. A korábbi első kötet és e második kötet a szerkesztő szándékai szerint átfogó ismereteket nyújt a pénzügyi jog számos fontos témájában és ablakot nyit más, közvetettebben kapcsolódó terület felé is. A Szerkesztő

1

I. fejezet – Számviteli jog Alapvető fogalmak, kérdések a számvitel fogalma, funkciója a számviteli alapelvek a Számviteli törvény szerkezete az éves beszámoló a mérleg az eredménykimutatás a könyvvizsgálat 1. A számvitel funkciója, alapelvek 1.1 A számvitel funkciója Az éves beszámolónak a vállalkozó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és változásáról a tényleges körülményeknek megfelelő valós képet kell mutatni. A számvitel funkciója tehát akként jellemezhető, hogy rögzíti azokat a gazdasági eseményeket, ill. hatásokat, melyek a vállalkozó működését befolyásolják. Ennek a számvitel által nyújtott képnek hűnek és valósnak kell lenni, tekintettel arra, hogy a gazdasági élet egyéb szereplői „megbízható és valós kép” alapján hozzák meg a vállalkozással kapcsolatos döntéseket. Tipikusan a vállalkozás napi ügyeit annak menedzsmentje irányítja, így mindenki más, azaz a hitelezők, a befektetők és maga a tulajdonos is a vállalkozás gazdasági helyzetéről annak könyveiből értesülhet. Ezért rendkívül fontos, hogy a számvitel által közvetített kép megbízható és valós legyen. Ennek megvalósulását szolgálják a szabályok, illetve a törvény egészét átható alapelvek rendszere. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli törvény) preambuluma kimondja, hogy „A piacgazdaság működéséhez nélkülözhetetlen, hogy a piac szereplői számára hozzáférhetően, döntéseik megalapozása érdekében mind a vállalkozók, mind a nem nyereségorientált szervezetek, valamint az egyéb gazdálkodást folytató szervezetek vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és azok alakulásáról objektív információk álljanak rendelkezésre. E törvény olyan számviteli szabályokat rögzít, amelyek összhangban állnak az Európai Közösségek e jogterületre vonatkozó irányelveivel, figyelemmel vannak a nemzetközi számviteli elvekre, és amelyek alapján megbízható és valós összképet biztosító tájékoztatás nyújtható e törvény hatálya alá tartozók jövedelemtermelő képességéről, vagyonáról, vagyonának alakulásáról, pénzügyi helyzetéről és jövőbeli terveiről.” A Számviteli törvény célja az, hogy meghatározza a hatálya alá tartozó beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget, a beszámoló összeállítása, könyvek vezetése során érvényesítendő elveket, az azokat érintő szabályokat, valamint a nyilvánosságra-hozatalra, a közzétételre és a könyvvizsgálatra vonatkozó követelményeket. Jelen fejezet célja nem a számvitel teljességének tárgyalása, hanem néhány alapvető összefüggés ismertetése, melyek a pénzügyi jog egyéb területének megértéséhez szükségesek. Ezért az alábbiakban a következőket taglaljuk: - A számvitel funkciója, alapelvek - A Számviteli törvény hatálya, szerkezete - Az éves beszámoló részei, összefüggések - Könyvvizsgálat

2

1.2 A számviteli alapelvek Általános alapelv – a vállalkozás folytatásának elve A vállalkozás folytatásának elve: a könyvvezetés során abból kell kiindulni, hogy a gazdálkodó a belátható jövőben is fenn tudja tartani működését, folytatni tudja tevékenységét, nem várható a működés beszüntetése. Tartalmi alapelvek a) Teljesség elve: a Számviteli törvény szerint a gazdálkodónak könyvelnie kell mindazon gazdasági eseményeket, amelyeknek az eszközökre és a forrásokra, illetve a tárgyévi eredményre gyakorolt hatását a beszámolóban ki kell mutatni. Ezen kötelezettség magában foglalja azokat a gazdasági eseményeket is, amelyek az adott üzleti évre vonatkoznak, amelyek egyrészt a mérleg fordulónapját követően, de még a mérleg elkészítését megelőzően váltak ismertté, másrészt azokat is, amelyek a mérleg fordulónapjával lezárt üzleti év gazdasági eseményeiből erednek, a mérleg fordulónapja előtt még nem következtek be, de a mérleg elkészítését megelőzően ismertté váltak. A teljesség elve nem a beszámolási időszak meghosszabbodását jelenti, hanem csak kiterjeszti a kötelezettséget azon események hatásvizsgálatára is, amelyek a mérleg fordulónapja és a mérlegkészítés időpontja között váltak ismertté, és olyan jellegűek, amelyek a fordulónapi mérlegtételének értékelésében változásokat okoznak. b) Valódiság elve: a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak. c) Óvatosság elve: a Számviteli törvény értelmében eredményt nem lehet kimutatni akkor, ha az árbevétel, a bevétel pénzügyi realizálása bizonytalan. A tárgyévi eredmény meghatározása során az értékvesztés elszámolásával, céltartalék képzésével vehető figyelembe az előrelátható kockázat és a feltételezhető veszteség. Ez az elv szorosan kapcsolódik a teljesség elvéhez, azaz ezeket a céltartalékokat, ill. értékvesztéseket akkor is el kell számolni, ha az a mérleg fordulónapja és a mérleg készítés időpontja között válik ismertté. Az értékcsökkenéseket, az értékvesztéseket és a céltartalékokat el kell számolni, függetlenül attól, hogy az üzleti év eredménye nyereség vagy veszteség. d) Összemérés elve: az adott időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. A bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek. Összegezve, a kettős könyvvitelt vezető vállalkozásoknál az árbevételt akkor kell elszámolni, amikor az áru szállítása, szolgáltatása elvégzése ténylegesen megtörténik és ezzel az árbevétellel szembe kell állítani azokat a költségeket, amelyek az áru értékesítése, szolgáltatás teljesítése érdekében felmerültek. Kiegészítő alapelvek

3

a) Tartalom elsődlegessége a formával szemben: a gazdasági eseményeket, ügyleteket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően, a törvény alapelveihez, vonatkozó előírásaihoz igazodóan kell bemutatni, illetve annak megfelelően kell elszámolni. Erre egyik jellemző példa, hogy a pénzügyi lízing keretében bérbevett eszközt a lízingbe vevőnél kell a pénzekben kimutatni, jóllehet a polgári jogilag a tulajdon a lízingbe adónál van, de gazdasági tartalmát tekintve az eszközzel a lízingbe vevő úgy rendelkezik, mintha tulajdonos lenne, ezért a lízingbe vevőnél rendeli el a Számviteli törvény az eszköz kimutatását. b) Egyedi értékelés elve: a könyvvezetés és a beszámoló elkészítése során az eszközöket és a kötelezettségeket egyedileg kell rögzíteni és értékelni. c) Bruttó elszámolás elve: a bevételeket és a költségeket, illetve a követeléseket és a kötelezettségeket – a törvényben szabályozott esetek kivételével – nem lehet egymással szemben elszámolni, mivel ez esetben az adatok már nem tükröznének hiteles képet. d) Időbeli elhatárolás elve: az éves beszámolót készítőknél mindazon gazdasági események kihatásait, amelyek két vagy több üzleti évet is érintenek, az adott időszak bevételei és költségei között olyan arányban kell elszámolni, ahogyan az az alapul szolgáló időszak és az elszámolási időszak között megoszlik. Ezen elv formailag aktív illetve passzív időbeli elhatárolások alkalmazásával érvényesül, amikor egy szerződés értelmében jóllehet pl. több évre előre kifizetik a bérleti díjat, a költség azonban mégis elhatárolandó. Ezzel ellenkező például, ha egy vállalkozó három évre bérbe adja az irodahelyiséget, és rögtön megkapja a három érve szóló bérleti díj egészét, akkor eredményében az adott első gazdasági évet csak a bérleti díj 1/3-a illeti meg, a másik 2/3-ot nem szabad az adott évben bevételként kimutatni. e) Lényegesség elve: Lényegesnek minősül a beszámoló szempontjából minden olyan információ, amelynek elhagyása vagy téves bemutatása – az ésszerűség határain belül – befolyásolja a beszámoló adatait felhasználók döntéseit. Az ellenőrzés illetve önellenőrzés során feltárt hibák esetén bír jelentőséggel, mivel annak függvényében, hogy a hiba a beszámoló egészéhez képest mennyire tekinthető jelentősnek, a vállalkozó különböző lépéseket köteles megtenni. Mindazonáltal, a vállalkozónak kell bizonyos határok közt eldönteni, hogy mit tekint lényegesnek. f) A gazdaságosság elve: a beszámolóban nyilvánosságra hozott információk hasznossága arányban kell, hogy álljon az információk előállításának költségével. Formai alapelvek a) Világosság elve: a számviteli rendszer egészére vonatkozó alapelv, melynek célja, hogy a számviteli rendszer és a beszámoló a hozzáértők számára világosan, érthetően tartalmazza az információkat. b) Folytonosság elve: Az üzleti év nyitóadatainak meg kell egyezniük az előző üzleti év megfelelő záróadataival. Az egymást követő években az eszközök és a források értékelése, az eredmény számbavétele csak e törvényben meghatározott szabályok szerint változhat. Egyegy a vállalkozó által választott a Számviteli törvény által lehetővé tett módszert (pl. értékelési mód) a vállalkozó csak akkor változtathatja meg, ha ez indokolt, és abban az esetben is a beszámolóval az áttérés hatásait külön ki kell mutatni.

4

c) Következetesség elve: a beszámoló tartalma és formája, valamint az azt alátámasztó könyvvezetés tekintetében az állandóságot és az összehasonlíthatóságot biztosítani kell. Nem nevesített alapelvek a) hasznosíthatóság elve b) semlegesség elve c) időszerűség elve 2. A Számviteli törvény hatálya, szerkezete 2.1 A Számviteli törvény hatálya A Számviteli törvény hatálya a gazdálkodókra terjed ki. Gazdálkodónak minősül a vállalkozó, az államháztartás szervezetei, az egyéb szervezet, a Magyar Nemzeti Bank, továbbá az általuk, illetve a természetes személy által alapított egészségügyi, szociális és oktatási intézmény. Vállalkozónak minősül minden olyan gazdálkodó, amely saját nevében és kockázatára, nyereség- és vagyonszerzés céljából üzletszerűen, ellenérték fejében, termelő- vagy szolgáltató tevékenységet (a továbbiakban: vállalkozási tevékenység) végez, ideértve a hitelintézetet, a pénzügyi vállalkozást, a befektetési vállalkozást és a biztosítót is, továbbá nonprofit gazdasági társaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet, a vízitársulat, az erdőbirtokossági társulat, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, ha nem tartozik az államháztartás szervezetei és az egyéb szervezet körébe. Az államháztartás szervezetei: azok a szervezetek, amelyek az államháztartásról szóló törvény alapján az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerébe tartoznak. Egyéb szervezetnek minősülnek: a lakásszövetkezet, a társasház, az egyesület, a köztestület, az egyházi jogi személy, az alapítvány, ideértve a közalapítványt is, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivő iroda, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében létrejött szervezet, a víziközmű társulat, a befektetési alap, az egyéb alapok, a tőzsde, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, az önkéntes nyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztár, a közraktár és a külön jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet, stb. A Számviteli törvény keretszabályait a gazdálkodó szervezetek sokaságára való tekintettel a törvény 178.§–ban kapott felhatalmazás alapján kormányrendeletek szabályozzák nagyobb részletességgel. Ilyen kormányrendeletek többek között a hitelintézetre, a pénzügyi vállalkozásokra, a biztosító intézetre, az államháztartás szervezeteire, illetőleg az MNB könyvvezetésére terjednek ki. Jelen fejezet keretében a legáltalánosabb kategóriára, azaz a vállalkozókra vonatkozó szabályokat vizsgáljuk. 2.2 A Számviteli törvény szerkezete I. fejezet - Általános rendelkezések (1-3. §)  cél (1. §)  hatály (2.-2/A §)  értelmező rendelkezések, fogalmak (3. §)

5

II. fejezet - Beszámolás és könyvvezetés  beszámolási kötelezettség – a beszámoló formái (4-10. §)  üzleti év (11. §)  könyvvezetési kötelezettség (12-13. §)  számviteli politika és kapcsolódó szabályzatok (14. §)  számviteli alapelvek (15-16. §) III. fejezet - Az éves beszámoló (17-95. §)  általános szabályok (17-20. §) részei, ki készíti, formája, szerkezete, pénzneme, nyelve, aláírása  közbenső mérleg – teendők részletezése (21. §)  mérleg tagolása, tételeinek tartalma (22-45. §) Sémák, sorok összevonása, továbbrészletezése, elhagyása, az egyes mérlegtételek tartalma.  mérlegtételek értékelésének általános szabályai (46. §)  eszközök bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke (47-51. §) Tartalmi elemei, speciális esetek (pl. alapítás, átalakulás)  eszközök értékcsökkenése (52-56. §)  terven felüli értékcsökkenés és értékvesztések visszaírása  mérlegben szereplő eszközök és források értékelése (57-68. §)  mérlegtételek alátámasztása leltárral (69. §)  eredménykimutatás tartalma, tagolása (70-81. §) Sémák, sorok összevonása, továbbrészletezése, elhagyása, az egyes eredménykimutatás tételek tartalma  kiegészítő melléklet tartalma (88-94. §)  üzleti jelentés tartalma (95. §) IV. fejezet - Egyszerűsített éves beszámoló (96-98. §) V. fejezet - Egyszerűsített beszámoló (99-114. §) VI. fejezet - Összevont (konszolidált) éves beszámoló (115-134. §) VII. fejezet - Sajátos beszámolási kötelezettségek (135-149. §)  előtársaság (135. §)  átalakulások (136-141. §)  átalakulás könyvvezetési forma változtatással (142-144. §)  devizanemek közötti áttérés (145-149. §) VIII. fejezet - Számviteli szolgáltatás (150-152. §)  számviteli szolgáltatás tartalma  könyvviteli szolgáltatás tartalma  engedély, nyilvántartásba vétel IX. fejezet - Nyilvánosságra hozatal és közzététel (153-154. §) X. fejezet - Könyvvizsgálat (155-158. §)  könyvvizsgálat célja, könyvvizsgálati kötelezettség  könyvvizsgálói jelentés és záradék XI. fejezet - Könyvvezetés, bizonylatolás (159-169. §)  kettős könyvvitel (159-161. §)  egységes számlakeret, számlarend  egyszeres könyvvitel (162. §)  könyvviteli rendszerek változtatása (163. §)  könyvviteli zárlat (164. §)  bizonylati elv és bizonylati fegyelem (165. §)  számviteli bizonylatok (166-167. §)  szigorú számadási kötelezettség (168. §)

6

 bizonylatok megőrzése (169. §) XII. fejezet - Jogkövetkezmények (170. §) XIII. fejezet – […] XIV. fejezet - Záró rendelkezések (174-178. §)  hatálybalépés (174-176. §)  átmeneti rendelkezések (177. §)  felhatalmazás (178. §) Mellékletek 3. Az éves beszámoló részei, összefüggések A Számviteli törvény értelmében a gazdálkodó működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek lezárását követően a Számviteli törvényben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót köteles – magyar nyelven – készíteni. A vállalkozás nagyságától, jogi formájától függően a könyvvezetési forma egyszeres vagy kettős könyvvitel lehet. A beszámoló formája pedig éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló, egyszerűsített beszámoló (mérleg és eredménylevezetés), konszolidált éves beszámoló lehet, melyet szintén a könyvvezetés formája, valamint a vállalkozás mérlegfőösszege, éves nettó árbevétele, és a tárgyévben átlagosan foglalkoztatottak száma határoz meg. A következőkben az éves beszámolóval fogunk foglalkozni. Ennek valamely módosított formája a többi beszámoló. Az éves beszámoló célja, hogy a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, valamint annak változásáról megbízható, valós összképet nyújtson. Az éves beszámolónak tartalmát tekintve tartalmaznia kell minden eszközt és forrást, továbbá az időszak bevételeit és ráfordításait, az adózott és a mérleg szerinti eredményt, valamint egyéb adatokat. 3.1 Az éves beszámoló részei Az éves beszámoló fő részei: 1. a mérleg, 2. az eredménykimutatás, 3. a kiegészítő melléklet. Az éves beszámoló mellett üzleti jelentést is kell készíteni, amely azonban nem része az éves beszámolónak. A mérleg egy olyan kétoldalú kimutatás, amely adott időpontra vonatkozóan pénzértékben tartalmazza a vállalat anyagi és nem anyagi javait, összetétel (eszköz) és eredet (forrás) szerint. Az anyagi javakat aktíváknak nevezzük és a mérleg bal oldalán mutatjuk ki, az eredet szerint megfigyelhető és csoportosított anyagi javakat passzíváknak nevezzük és a mérleg jobb oldalán mutatjuk ki. Az eredménykimutatás olyan számviteli okmány, amely egy adott időszakra vonatkozóan, előre meghatározott szerkezetben, összevontan és pénzértékben tartalmazza a vállalkozás hozamait, ráfordításait, valamint a vállalkozónál maradó, adózott mérleg szerinti eredményt. Rendeltetése, hogy képet adjon a vállalkozás jövedelemtermelő képességéről. A kiegészítő mellékletbe azokat az adatokat kell felvenni, amelyek a vállalkozó vagyoni és pénzügyi helyzetének megbízható és valós bemutatásához szükségesek, és a mérlegben, ill. az

7

eredménykimutatásban nem szerepelnek. A kiegészítő mellékletben különösen be kell mutatni a saját tőke és a kötelezettségek alakulását, az eszközök összetételét és alakulását, a likviditást, a fizetőképességet, és a jövedelmezőség alakulását. Az üzleti jelentés célja, hogy a beszámoló egyéb részeiben foglalt számszaki és szöveges adatokon túlmenően további adatokat szolgáltasson a vállalkozásról. Bármely adatot tartalmazhat, amelyet a vállalkozó szükségesnek ítél a vállalkozás megítéléséhez, de ezen túlmenően a Számviteli törvény kötelezően előírja, hogy taglaljuk a mérleg fordulónapja után bekövetkezett lényeges eseményeket, folyamatokat, a visszavásárolt saját részvények megszerzésére vonatkozó adatokat, valamint a kutatás és kísérleti fejlesztés területét. A vállalkozások több adatot is belefoglalnak az üzleti jelentésbe, tekintettel arra, hogy az korlátozottan nyilvános, ami azt jelenti, hogy csak a vállalkozás székhelyén tekinthető meg, így a cégbíróságon nem kell letétbe helyezni és nem hozzáférhető. 3.2 Összefüggések eszközök befektetett eszközök forgóeszközök

források saját források idegen források eredmény

Amint azt a fentiekben kifejtettük, a mérleg egy adott időpontra vonatkozóan mutatja a vállalkozás eszközeit és forrásait, azaz egy statikus értéket mutat. Ezzel szemben az eredménykimutatás egy dinamikus érték, mely az eszközállomány változását fejezi ki egy adott időszakra vonatkozóan. Adott időszak végén a mérleg forrás oldalán a saját forrásokat, az idegen forrásokat és az eredményt találjuk, mely a mérleg-összeállítás pillanatában azért nem állítható be sem a saját, sem az idegen források közé, mert megosztásra kerül a tulajdonosok, az állam, és a gazdálkodók között. Így értelemszerűen mind idegen, mind saját forrás részt tartalmaz. Összegezve, az eszközök és források különbsége lehet pozitív, vagy negatív. Nyereségről akkor beszélünk, ha az eszközök meghaladják a saját és idegen források összességét, veszteségről pedig, ha az idegen és saját források összessége, azaz a kötelezettségek növekednek, és ezzel szemben nem áll eszköznövekedés. 3.3 A mérleg A vállalat rendelkezésére álló anyagi és nem anyagi (immateriális) javak összességét vagyonnak nevezzük. A vállalat működése során ez a vagyon folyamatosan változik. A könyvvitel a vállalati vagyonról kettős feljegyzést vezet. Egyrészt az anyagi javaknak az újratermelésben betöltött szerepe, megjelenési formája szerint, másrészt pedig annak eredete, vagyis származása szerint. Tekintettel arra, hogy a kétféle nyilvántartást ugyanazon anyagi javakból vezeti le, ebből következően a kétféle csoportosítás egyenlő.

8

Vállalati vagyon A vállalat rendelkezésére álló anyagi javak összessége

Eszközök

Források

az újratermelési folyamatban betöltött szerepük, megjelenési formájuk szerinti csoportosítása

származásuk, eredetük szerinti csoportosítása

E

=

F

1. ESZKÖZÖK: az eszközöket az újratermelési folyamatban betöltött szerepük szempontjából két nagy csoportra bonthatjuk: a befektetett eszközök és forgóeszközök. 1.1 Befektetett eszközök: azok az eszközök, amelyek közvetlenül vagy közvetve szolgálják a vállalkozás tevékenységét, működését. Tartósság szempontjából az egy éven túl használt eszközöket tekintjük ide tartozónak. A befektetett eszközök részei: az immateriális javak, tárgyi eszközök, befektetett pénzügyi eszközök. 1.1.1 Az immateriális javak nem anyagi jellegű, de értékkel bíró eszközök, pl. üzleti vagy cégérték 1.1.2 A tárgyi eszközök olyan anyagi javak, amelyek értékkel bírnak és tartósan szolgálják a vállalkozási tevékenységet, pl. ingatlanok, gépek berendezések, járművek 1.1.3 A befektetett pénzügyi eszközök között a mérlegben azokat az eszközöket (részesedés, értékpapír, adott kölcsön) kell kimutatni, amelyeket a vállalkozó azzal a céllal fektetett be más vállalkozónál, vagy adott át más vállalkozónak, hogy ott tartós jövedelemre (osztalékra, illetve kamatra) tegyen szert, vagy befolyásolási, irányítási, ellenőrzési lehetőséget érjen el. 1.2 Forgóeszközök azok az eszközök, amelyek nem tartósan szolgálják a vállalkozási tevékenységet. Ilyenek a készletek, követelések, értékpapírok, pénzeszközök. 2. FORRÁSOK: amennyiben az anyagi javakat származásuk szerint különböztetjük meg, akkor azokat forrásoknak nevezzük. 2.1 Saját forrásoknak tekintjük azokat az anyagi javakat, melyeket a vállalat az alapítóktól kapott állandó használatra, illetőleg, amelyek valamely tevékenysége által elért eredményből keletkeznek, és működési körében maradnak. Ide tartozik a jegyzett tőke, a tőketartalék, az eredménytartalék, az értékelési tartalék, valamint a mérleg szerinti eredmény. 2.2 Idegen forrásoknak azokat az anyagi javakat tekintjük, amelyeket a vállalkozás más gazdálkodó szervezettől szerez be hosszabb vagy rövidebb időre, visszafizetési

9

kötelezettséggel. Ezeket kötelezettségeknek nevezzük, melyek között a rövid lejáratú kötelezettségeket, azaz az 1 éven belül visszafizetendőket, és a hosszú lejáratú kötelezettségeket, - vagyis amelyek 1 évnél hosszabb ideig maradhatnak a vállalkozásnál- különböztetünk meg. Az eredményt, mint forrást önállóan közöljük a könyvvitelben, tekintettel annak saját és idegen forrást egyesítő mivoltára. Az eredmény felhasználásakor a nyereségből saját és idegen forrás lesz, míg a veszteség csak a saját forrásokat csökkenti. A vállalat eszközei és forrásai közötti összefüggéseket az eredménymegosztás előtti állapotban az alábbi ábra szemlélteti: Eszközök Befektetett eszközök Forgóeszközök

Források Saját forrás Idegen forrás Eredmény (felosztás előtt) (nyereség)

3.4 Eredménykimutatás Az eredménykimutatás olyan számviteli okmány, amely egy adott időszakra vonatkozóan, előre meghatározott szerkezetben, összevontan és pénzértékben tartalmazza a vállalkozás hozamait, ráfordításait, valamint a vállalkozónál maradó adózott mérleg szerinti eredményt. A mérleg szerinti eredmény tagolása az üzemi tevékenység eredménye, a pénzügyi műveletek eredménye, mely kettő összege adja az ún. szokásos vállalkozási eredményt, ezt egészíti ki a rendkívüli eredmény, majd ezek együttes összegéből levonásra kerül az adófizetési kötelezettség. Az adózott eredménynek az osztalékra, részesedésre igénybevett eredménytartalékkal történő növelése, és a fizetett (jóváhagyott) osztalékkal, részesedéssel történő csökkentése után határozható meg a mérleg szerinti eredmény. 3.4.1 Eredménykategóriák A. B. C. D. E. F. G.

Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye Pénzügyi műveletek eredménye Szokásos vállalkozási eredmény Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Mérleg szerinti eredmény

Az eredménykimutatás a vállalkozó döntésétől függően összköltség vagy forgalmi költség eljárással határozható meg. Az alábbiakban néhány alapfogalmat kívánok tisztázni.

10

3.4.2 Az eredmény szerkezete A vállalat által végzett tevékenységek függvényében a hozamok – egyelőre, mint a bevételek összessége – tovább tagolhatók a következők szerint:  értékesítés nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben értékesített vásárolt és saját termelésű készletek, valamint a teljesített szolgáltatások árkiegészítéssel és felárral növelt, engedményekkel csökkentett – általános forgalmi adót nem tartalmazó – ellenértékét, amely az értékesített (kiszámlázott) készletek és szolgáltatások bevételek visszaküldéssel és utólag adott engedménnyel csökkentett ellenértéke,  egyéb bevételek azok a bevételek, amelyek a vállalat üzemi (üzleti) tevékenységéből származó, az értékesítés nettó árbevételének részét nem képező bevételek, amelyek a rendszeres tevékenység (üzletmenet) során keletkeznek, és nem minősülnek sem a pénzügyi műveletek bevételeinek, sem rendkívüli bevételnek (pl. befektetett tárgyi eszközök szokásos mértékű értékesítésének ellenértéke, vagy szokásos mértéket meg nem haladó kapott bírság, kötbér, késedelmi kamat stb.),  a pénzügyi műveletek bevétele a kamatjellegű bevételeket, a kapott osztalékot, és a befektetett pénzügyi eszközök és forgóeszközök között szereplő értékpapírok értékesítése útján elért árfolyamnyereséget foglalja magába,  a rendkívüli bevételek, amelyek a vállalat működése során eseti (rendkívüli) jelleggel bekövetkezett események bevételeit, vagy a szokásos mértéket meghaladó kapott bírságot, kötbért, késedelmi pótlékot foglalja magába. Az értékesítés árbevételével kapcsolatban még figyelembe veendő, hogy annak értékét növelheti vagy csökkentheti az értékesítéshez kapcsolódó, és közvetlenül az árbevételt módosító költségvetési támogatások és elvonások értéke (árkiegészítés, fogyasztási adó). A vázoltak értelmében a hozamok (bevételek) strukturálisan a következők szerint írhatók fel: Értékesítés árbevétele + Értékesítés árbevételét módosító költségvetési támogatások és elvonások Értékesítés nettó árbevétele + Egyéb bevételek A) ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉGEK BEVÉTELE + Pénzügyi műveletek bevétele B) SZOKÁSOS TEVÉKENYSÉGEK BEVÉTEE + Rendkívüli bevételek C) BEVÉTELEK ÖSSZESEN Költség: a tevékenység érdekében felmerült élő és holtmunka felhasználás pénzben kifejezett értékét költségnek nevezzük. Elszámolási módjukat tekintve közvetlenül elszámolható, azaz közvetlen költségekre, közvetetten elszámolható költségekre, úgynevezett közvetett költségekre. Kiadás: pénzügyi fogalomként értelmezve pénzmozgást, azaz pénzkiadást jelent, ha a pénzkiadás a tevékenység érdekében merül fel. Ez történhet oly módon, hogy a pénzkiadás időben megelőzi a költség felmerülését és elszámolását, de azt követően is felmerülhet. A ráfordítás az értékesítéshez, az eredmény realizálásához kapcsolódó fogalom, míg a költség a tevékenység elvégzéséhez kapcsolódik.

11

Ráfordítás: a hozam elérése érdekében befektetett anyagi javak bekerülési értéke, vagyis az az érték, amelybe a vállalatnak az adott tevékenység került. A ráfordítás tehát az értékesítéshez, az eredmény realizálásához, míg a költség a tevékenység elvégzéséhez kapcsolódó fogalom. Ez azt jelenti, hogy minden költség előbb, vagy utóbb ráfordítás lesz. A ráfordítások struktúráját – a vállalati tevékenységek szempontjából történő csoportosítás esetén – a következők szerint írhatjuk fel:

+ + A) + B) + C)

Értékesítés közvetlen ráfordításai Értékesítés közvetett ráfordításai Értékesítési ráfordítások Egyéb ráfordítások ÜZEMI (ÜZLETI) RÁFORDÍTÁSOK Pénzügyi műveletek ráfordításai SZOKÁSOS TEVÉKENYSÉGEK RÁFORDÍTÁSAI Rendkívüli ráfordítások RÁFORDÍTÁSOK ÖSSZESEN

Az értékesítés közvetlen ráfordításait az értékesített (kiszámlázott) saját és vásárolt készletek, valamint a kiszámlázott szolgáltatások bekerülési (beszerzési vagy előállítási) értéke képezi. Ebben az értékkategóriában jelennek meg tehát:  az értékesített (kibocsátott) saját előállítású készletek és szolgáltatások közvetlen önköltségén számított értéke,  az értékesített (kibocsátott) vásárolt készletek beszerzési áron számított értéke, amit eladott áruk beszerzési értékeként is értelmeznek (ELÁBÉ),  a kiszámlázott alvállalkozói teljesítmények értéke (olyan igénybe vett szolgáltatások értéke, amelyek nem a vállalat működéséhez, illetve termelő tevékenységéhez kapcsolódnak). Az értékesítés közvetett ráfordításai azokat a közvetett költségeket foglalják magukba, amelyeket az előállított termékek vagy szolgáltatások közvetlen költségeibe nem számíthattuk be, mert azokkal nem voltak közvetlen kapcsolatban és közvetett áttételezésükre sem kerülhetett sor (az eredmény terhére elszámolt költségek). Az egyéb ráfordítások az értékesítés nettó árbevételéhez közvetlenül vagy közvetetten nem kapcsolódó kifizetések és más veszteség jellegű tételek, amelyek a rendszeres tevékenység (üzletmenet) során merülnek fel, és nem minősülnek sem a pénzügyi műveletek ráfordításainak, sem rendkívüli ráfordításnak (pl. befektetett tárgyi eszközök szokásos mértékű értékesítésének nettó értéke, vagy szokásos mértéket meg nem haladó fizetett bírság, kötbér, késedelmi kamat stb.). A pénzügyi műveletek ráfordításai olyan ráfordításokat foglalnak magukba, amelyek a vállalat által végzett pénzműveletekkel kapcsolatban merültek fel (pl. fizetett kamatok, pénzügyi eszközök és forgóeszközök között kimutatott értékpapírok árfolyamveszteségei, stb.). A rendkívüli ráfordítások azokat a ráfordításokat foglalják magukba, amelyek eseti (rendkívüli) jelleggel rendelkeznek, vagy mértékük a szokásos mértéket meghaladja. Az adózás előtti eredmény a szokásos vállalkozási eredmény és a rendkívüli eredmény összege. Adófizetési kötelezettségként az eredmény utáni adófizetési kötelezettség éves összegét az adóbevallás alapján kell kimutatni.

12

A Társasági adótörvény kiinduló alapként kezeli a Számviteli törvény alapján megállapított adózás előtti eredményt az adó alapjaként, és azt különböző módosító tételekkel csökkentve és növelve jut el az adóalaphoz. Az adózott eredmény az adózás előtti eredmény, és az adófizetési kötelezettség különbözetével egyezik meg. A mérleg szerinti eredmény az eredménytartalékból osztalékra, részesedésre igénybe vett összeggel módosított adózott eredmény, és a fizetett osztalék, részesedés különbözete. Az eredménykimutatás fenti összefüggését az alábbi ábra szemlélteti. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye

Pénzügyi műveletek eredménye

Szokásos vállalkozási eredmény

Rendkívüli eredmény

Adózás előtti eredmény Adófizetési kötelezettség

Adózott eredmény

Mérleg szerinti eredmény

Jóváhagyott osztalék

4. A könyvvizsgálat A könyvvizsgálat célja annak megállapítása, hogy a vállalkozó által az üzleti évről készített éves beszámoló a törvény előírásai szerint készült, és ennek megfelelően megbízható és valós képet ad a vállalkozó vagyoni és pénzügyi helyzetéről, a működés eredményéről. A könyvvizsgálat során ellenőrizni kell az éves beszámoló, az összevont (konszolidált) éves beszámoló és a kapcsolódó üzleti jelentés adatainak összhangját, kapcsolatát is. Kötelező a könyvvizsgálat – a törvényben meghatározott kör kivételével – minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozónál. Minden olyan esetben, amikor a könyvvizsgálat e törvény vagy más jogszabály előírásai szerint nem kötelező, a vállalkozó dönthet arról, hogy a beszámoló felülvizsgálatával könyvvizsgálót bíz meg. A könyvvizsgáló feladata az éves beszámoló (a mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet) valódiságának és szabályszerűségének felülvizsgálata, a Számviteli törvény és a létesítő okirat előírásai betartásának ellenőrzése, és ennek alapján az éves beszámolóról, a könyvvizsgáló állásfoglalását tükröző vélemény kialakítása. Ennek formája a független könyvvizsgálói jelentés elkészítése, vagyis a beszámoló záradékkal való ellátása, záradékolása. A könyvvizsgálónak a könyvvizsgálói jelentésben rögzítenie kell többek között a záradék megadását vagy elutasítását megfelelően alátámasztó vizsgálatokat, azok összefoglaló bemutatását. Ha a könyvvizsgáló a felülvizsgálat során megállapítja, hogy az éves beszámoló a vállalkozó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad, a felülvizsgálat

13

során sem törvénysértést, sem szabálytalanságot nem tapasztalt és ezért az éves beszámolóban, az egyszerűsített éves beszámolóban foglaltakkal egyetért, a beszámolóhoz kapcsolódóan a következőket is magában foglaló hitelesítő záradékot ad: "A könyvvizsgálat során a vállalkozó éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltam, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztem arról, hogy az éves beszámolót a Számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Az éves beszámoló a vállalkozó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad. Az üzleti jelentés az éves beszámoló adataival összhangban van." Ellenőrző kérdések 1. Mi a számvitel funkciója? 2. Ismertesse röviden a számviteli alapelveket! 3. Mi az éves beszámoló? Ki köteles éves beszámoló készítésére? 4. Mutassa be a mérleg tagolását és tételeinek tartalmát! 5. Mutassa be az eredménykimutatás tartalmát és tételeinek tartalmát!

14

II. Fejezet – A társasági adó; magyar szabályozás és EU irányelvek Alapvető fogalmak, kérdések: - az adóalanyok köre - a társasági adóalap meghatározása - az adóalapot növelő tételek - az adóalapot csökkentő tételek - az adókedvezmények rendszere - az EU társasági adóra vonatkozó szabályozásának fő csomópontjai Az 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról (továbbiakban: „Tao. törvény”) kimondja, hogy a vállalkozási tevékenységből származó jövedelmet társaságiadókötelezettség terheli. Jelen fejezet célja, hogy ismertesse ezen adókötelezettség rendszerét és összefüggéseit, valamint egyes fontosabbnak tartott szabályait részletesebben elemezze. 1. A társasági adó alanya Az adóalanyiság szempontjából két kategóriát kell megkülönböztetni: a belföldi illetőségű adóalanyokat, illetőleg a külföldi illetőségű adóalanyokat. Előbbiek adókötelezettsége teljes körű, azaz az adókötelezettségük az ún. világjövedelemre, tehát mind a belföldről, mind a külföldről származó jövedelemre egyaránt kiterjed. Ezzel szemben a külföldi illetőségűek adókötelezettsége korlátozott, adókötelezettségük kizárólag a belföldi telephelyen végzett vállalkozási tevékenység után keletkezik. A Tao. törvény a bejegyzés jogát tekinti meghatározónak egy cég honosságának eldöntéséhez. Ennek megfelelően belföldi jogszabály alapján létrejött jogi személyeket, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cégeket, személyi egyesüléseket, egyéb szervezeteket, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségűnek minősülő magánszemélyt tekinti belföldi személynek, és ezek közül a belföldi illetőségűeket taxatív módon felsorolja. Az alábbiakban a legfontosabbakat emeljük ki. Így belföldi illetőségű adózó a belföldi személyek közül  a gazdasági társaság, az egyesülés, az európai részvénytársaság (ideértve az európai holding részvénytársaságot is), és az európai szövetkezet,  a szövetkezet,  az állami vállalat, a tröszt, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat,  az ügyvédi iroda, a végrehajtói iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, a közjegyzői iroda, a magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, az erdőbirtokossági társulat,  a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezete,  a vízitársulat,  az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyház, a lakásszövetkezet és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,  a felsőoktatási intézmény (ideértve az általa létrehozott intézményt is), a diákotthon, és  az egyéni cég.

15

A törvény a bejegyzés jogát tekinti irányadó ismérvnek a külföldi személy meghatározásakor is, így külföldi személynek a külföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező társas céget, személyegyesülést vagy egyéb szervezetet tekinti. Ezek közül az adókötelezettség azokat a személyeket terheli, akik belföldi telephelyen végeznek vállalkozási tevékenységet (az ún. külföldi vállalkozók), valamint akik ingatlannal rendelkező társaságban fennálló részesedésük elidegenítése révén szereznek jövedelmet (az ún. ingatlannal rendelkező társaság tagja). A külföldi vállalkozókat és az ingatlannal rendelkező társaság tagjait a törvény külföldi illetőségű adózónak minősíti. A törvény kimondja, hogy bizonyos szervezetek nem alanyai a társasági adónak. Ezek közül a legfontosabbak:  a Magyar Nemzeti Bank,  a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetek,  a kizárólag a fogvatartottak foglalkoztatása céljából létesített közhasznú társaság, illetve a tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,  a Tartalék Gazdálkodási Közhasznú Társaság, illetve a tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,  a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság, illetve a tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,  a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,  a jogszabályban meghatározott közszolgálati médiaszolgáltatók,  a felszámolás kezdő napjától a felszámolási eljárás alatt állók, a kényszertörlési eljárás kezdő napjától a kényszertörlési eljárás alatt állók,  a pártok,  az MTI Rt.,  a külön törvényben és annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelően működő, kizárólag készfizetőkezesség-vállalást folytató részvénytársaság,  az a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az adóévben az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának minősül,  a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2. A társasági adókötelezettség A vállalkozási tevékenységet folytató adóalanyt a jövedelme után társasági adókötelezettség terheli. A Tao. törvény alkalmazásában vállalkozási tevékenységnek minősül a jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység. A társasági adó alkalmazásában sem a rendszeresség, sem az üzletszerűség nem feltétel az adókötelezettség meglétéhez, amennyiben egy tevékenység eredményt generál, az adókötelezettség fennáll. Az adókötelezettség keletkezése, megszűnése a) A belföldi illetőségű adózó adókötelezettségének keletkezése és megszűnése A belföldi illetőségű adózó társasági adókötelezettsége a társasági szerződése közokiratba foglalásának, ellenjegyzésének napján kezdődik, ha vállalkozási tevékenységét a cégnyilvántartásba történő bejegyzése előtt megkezdheti; más esetben azon a napon, amelyen az alapítását szabályozó jogszabály szerint létrejön. Az adózó adókötelezettsége azon a napon szűnik meg, amelyen a megszűnését szabályozó jogszabály szerint megszűnik, vagy amely napot követő napon bármely egyéb okból kikerül a társasági adó hatálya alól. b) Külföldi vállalkozó adókötelezettségének keletkezése és megszűnése

16

A külföldi vállalkozó társasági adókötelezettsége a fióktelepének a cégnyilvántartásba történő bejegyzése napján kezdődik, és fióktelepének a cégnyilvántartásból való törlésének a napján szűnik meg. A külföldi vállalkozó adókötelezettsége megszűnik a fióktelepe ellen belföldön, vagy az ellene külföldön indított felszámolási eljárás kezdő napját megelőző napon. Amennyiben a külföldi vállalkozó cégnyilvántartásba be nem jegyzett telephelye útján végez belföldön vállalkozási tevékenységet, adókötelezettsége a telephely létrejöttét eredményező első jognyilatkozat megtételének napján keletkezik, és a külföldi vállalkozó megszűnésének, vagy a telephely megszűnését eredményező jognyilatkozat tételének napján szűnik meg. 3. A társasági adóalap megállapítása A Tao. törvény a számviteli elszámolásban kimutatott adózás előtti eredményből indul ki, de számos módosító tételt tartalmaz az adóalap kiszámításához. Ennek oka, hogy a kétféle nyilvántartás célja eltérő. A számviteli szabályok célja, hogy külső személyek – a tulajdonosok, a hitelezők, stb. – hű és valós képet kapjanak a vállalkozás tevékenységéről. Ezen nyilvántartások vezetésének alapvető szabályait előírja ugyan a Számviteli törvény, azonban több helyen a vállalkozó döntésére bízza egyes megoldások alkalmazását (például valamely tárgyi eszköz élettartamának meghatározása). Továbbá az óvatosság elvéből adódóan, amennyiben valamely eredményre befolyással bíró tényező megítélése kétséges, ott a vállalkozónak jellemzően a konzervatívabb megoldást kell alkalmaznia, azaz kisebb eredményt kell kimutatnia. Ezzel szemben a Tao. törvény fő célkitűzése, hogy a vállalkozási tevékenységet végzők a közkiadásokhoz való hozzájárulás alkotmányos előírására tekintettel a jövedelmük után adót fizessenek. Így itt a meghatározó cél a társasági adóalap védelme. Ennek megfelelően a módosító tételek célja, hogy a vállalkozás tevékenységéről egyébként hű és valós képet festő számviteli eredményből eljussanak az adóalaphoz oly módon, hogy az adóztatás szempontjából kívánatos célokat érvényesítsék, és az adóalapot védjék. A következő főbb csoportok határozhatók meg az adóalap korrekció indokaként: - az adólap védelmét szolgálja többek között a céltartalék-elszámolás, az értékcsökkenési leírás, az értékvesztés szabályai, a nem a vállalkozás érdekében felmerült költségek elszámolásának korlátai, a reprezentáció szabályai. - adómentességnek, illetve adóalap-kedvezményeknek minősíthetők például a kutatásfejlesztés, az adományok, a szakképzés, a foglalkoztatás-ösztönzés módosító tételei. - szankció jellegűek a bírságok, büntetések elszámolásának tilalmára vonatkozó rendelkezések. - a kétszeres adózás megakadályozásának körébe tartozik az osztalék, a tárgyi eszköz értékesítés, az adóhiány, a visszatérített adó pénzügyi elszámolásának szabályozása, illetőleg az átvállalt kötelezettség vagy tartozás szabályai. Fentiek alapján a társasági adó alapja belföldi illetőségű adózó és külföldi vállalkozó esetében az adózás előtti eredmény, módosítva a törvényben meghatározott korrekciós tételekkel. A belföldi illetőségű adózó és a külföldi vállalkozó az adózás előtti eredményt az éves beszámoló alapján állapítja meg. Az adóalap megállapításakor csökkentő jogcímek közül a legjelentősebbek a következőek: Az adózás előtti eredményt csökkenti: a) a korábbi adóévek elhatárolt veszteségéből az adózó döntése szerinti összeg, bizonyos korlátok között,

17

b) a kettős könyvvitelt vezető adózónál a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalék felhasználása következtében az adóévben bevételként elszámolt összeg, c) egyes törvényekben meghatározott kötelezettségek fedezetére az adóévben képzett céltartalék, d) a terven felüli értékcsökkenés adóévben visszaírt összege, e) értékcsökkenési leírásként a Tao. törvény mellékletében az adóévre megállapított összeg, (A tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzési értéke általában nem számolható el azonnal; a beszerzési érték a költségek között a használati idő alatt folyamatosan jelenik meg; az értékcsökkenési leírás az adó szempontjából részben független a számviteli rendelkezésektől, arra a Tao. törvény mellékletében meghatározott kulcsokat kell alkalmazni.) f) az eredménytartaléknak az adóévben lekötött tartalékba átvezetett és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összege, de legfeljebb az adóévi adózás előtti nyereség 50%-a és legfeljebb adóévenként 500 millió forint (fejlesztési tartalék), g) a kapott (járó) osztalék és részesedés címén az adóévben elszámolt bevétel, kivéve az ellenőrzött külföldi társaságtól kapott (járó) osztalék és részesedés következtében elszámolt bevételt (adóköteles bevételt), h) a tagnál (részvényesnél, üzletrész-tulajdonosnál) a kivezetett (részben kivezetett) részesedésnek – ideértve az előtársasággal szemben a vagyoni hozzájárulás alapján kimutatott követelést is, de ide nem értve az ellenőrzött külföldi társaságban lévő részesedést – az értékét meghaladóan a kivezetés miatt az adóévben elszámolt bevétel, ha a tulajdoni részesedést jelentő befektetés jogutód nélküli megszűnés, jegyzett tőke tőkekivonás útján történő leszállítása vagy kedvezményezett átalakulás következtében szűnt meg, illetve csökkent, i) a megszerzett társaság tagjánál (részvényesénél) a kedvezményezett részesedéscsere alapján kivezetett részesedésre az adóévben elszámolt árfolyamnyereség, ha az adózó igénybe kívánja venni e kedvezményt; e kedvezmény alkalmazása esetén az adózó a kedvezményezett részesedéscsere alapján megszerzett valamennyi részesedést elkülönítetten tartja nyilván, j) az iskolai rendszerű szakképzésben közreműködő adózónál tanulónként minden megkezdett hónap után havonta az adóév első napján érvényes minimálbér 24 százaléka, ha az adózó a szakképző iskolai tanuló gyakorlati képzését jogszabályban meghatározott tanulószerződés alapján végzi, illetve 12 százaléka, ha az iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján végzi, k) a sikeres szakmai vizsgát tett szakképző iskolai tanuló után, folyamatos továbbfoglalkoztatása esetén, valamint a korábban munkanélküli személy, továbbá a szabadulást követő 6 hónapon belül alkalmazott szabadságvesztésből szabaduló személy, illetve a pártfogó felügyelet hatálya alatt álló személy után a foglalkoztatásának ideje alatt, de legfeljebb 12 hónapon át befizetett társadalombiztosítási járulék a járulék költségkénti elszámolásán túl azzal, hogy az adózó akkor járhat el e rendelkezés szerint, ha a korábban munkanélküli magánszemély alkalmazása óta, illetőleg azt megelőző hat hónapon belül azonos munkakörben foglalkoztatott más munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással nem szüntette meg, és a korábban munkanélküli magánszemély az alkalmazását megelőző hat hónapon belül nála nem állt munkaviszonyban, l) a bírságnak, továbbá az adózás rendjéről és a társadalombiztosításról szóló törvényekben előírt jogkövetkezménynek az elengedése miatt az adóévben bevételként elszámolt, az előző adóévekben az adózás előtti eredményt növelő tételként figyelembe vett összeg,

18

m) a kapott jogdíj alapján az adóévi adózás előtti eredmény javára elszámolt bevétel 50%-a; az adózó ezt a lehetőséget választása szerint alkalmazza, az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeg nem haladhatja meg az adózás előtti nyereség 50%-át n) a saját tevékenységi körben végzett alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés adóévben felmerült közvetlen költsége, csökkentve az e tevékenységhez kapott támogatás, juttatás bevételként elszámolt összegével, bizonyos feltételek mellett, o) az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, adóévi bevételként, vagy aktivált saját teljesítmény növeléseként vagy adóévi költség ráfordítás csökkenéseként elszámolt összeg, p) a követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés, valamint a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész, bizonyos törvényi kivételekkel, q) a forintról devizára, devizáról forintra, vagy devizáról más devizára való áttérés következtében az eredménytartalék csökkentéseként elszámolt átszámítási különbözetek összege az áttérést követő adóévben, r) a tulajdoni részesedésre visszaírt értékvesztés, ha azt az adózó korábban adózás előtti eredményt növelő tételként vette számításba, amelyet az erre vonatkozó adóbevallással és az azt alátámasztó kimutatásokkal igazol, s) a műemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény értékét növelő felújítás költsége a tárgyi eszközt nyilvántartó adózónál, t) legalább 50%-ban megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása esetén személyenként, havonta a megváltozott munkaképességű munkavállalónak kifizetett munkabér, de legfeljebb az érvényes minimálbér, feltéve, hogy az adózó által foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma az adóévben nem haladja meg a 20 főt, u) az adóév első napján mikrovállalkozásnak minősülő adózónál – döntése szerint – a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma előző adóévhez, az adózó átalakulása esetén a jogelőd utolsó adóévéhez, előző adóév hiányában nullához viszonyított növekményének és az adóév első napján érvényes havi minimálbér adóévre számított összegének szorzata, feltéve, hogy az adózó foglalkoztatottainak átlagos állományi létszáma a megelőző adóévben legfeljebb 5 fő és az adózónak az adóév utolsó napján nincs az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása, v) az adóév utolsó napján kis- és középvállalkozásnak minősülő adózónál – ha igénybe kívánja venni a kedvezményt – a korábban még használatba nem vett ingatlan, valamint a korábban még használatba nem vett, a műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értéke, továbbá az ingatlan bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetésváltoztatás, átalakítás értéke, valamint az immateriális javak között az adóévben állományba vett, korábban még használatba nem vett szellemi termék bekerülési értéke. Az adóalap megállapításakor növelő jogcímek Az adózás előtti eredményt növeli: a) a kettős könyvvitelt vezető adózónál a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalék (a céltartalék képzésekor), céltartalékot növelő összeg (kivéve a Diákhitel Központ Részvénytársaság által kormányrendeletben előírt feltételeknek megfelelően képzett céltartalék, céltartalékot növelő összeg) következtében az adóévben elszámolt ráfordítás, b) az adóévben terv szerinti értékcsökkenési leírásként és terven felüli értékcsökkenésként elszámolt összeg,

19

c) az a költségként, ráfordításként elszámolt, az adózás előtti eredmény csökkenéseként számításba vett összeg, amely nincs összefüggésben a vállalkozási, a bevételszerző tevékenységgel, d) a jogerős határozatban megállapított bírság, továbbá az adózás rendjéről, továbbá a társadalombiztosításról szóló törvények szerinti jogkövetkezményekből adódó kötelezettség ráfordításként elszámolt összege, kivéve, ha önellenőrzéshez kapcsolódik, e) az adóévben követelésre (kivéve hitelintézetnél a pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatási tevékenységből származó és befektetési vállalkozásnál a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelést) elszámolt értékvesztés összege, f) a behajthatatlan követelésnek nem minősülő, adóévben elengedett követelés, g) kötelezettség (kivéve a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló kötelezettséget) – az adóévben ráfordításként, vagy eszköz bekerülési értéke részeként elszámolt – kamatának a saját tőke (a jegyzett tőke, a tőketartalék, az eredménytartalék és a lekötött tartalék) háromszorosát meghaladó kötelezettségrészre jutó arányos része (alultőkésítés), h) ellenőrzött külföldi társaságban lévő részesedésre az adóévben ráfordításként elszámolt értékvesztés, árfolyamveszteség, valamint e részesedés bármely jogcímen történő kivezetése következtében elszámolt ráfordításnak az elszámolt bevételt meghaladó része, i) az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, adóévi költségként, ráfordításként, vagy aktivált saját teljesítményként elszámolt összeg, j) az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összegből a kedvezményezett átalakulás alapján megszerzett részesedés bekerülési értéke csökkentéseként, könyv szerinti értéke kivezetéseként az adóévben bármely jogcímen elszámolt (de összesen legfeljebb a részesedésre korábban az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett) összeg, k) az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összegből a kedvezményezett részesedéscsere alapján megszerzett részesedés bekerülési értéke csökkentéseként, könyv szerinti értéke kivezetéseként az adóévben bármely jogcímen elszámolt (de összesen legfeljebb a részesedésre az említett rendelkezés alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett) összeg, l) azon beruházás, szellemi termék bekerülési értékéből az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeg (egyéni cég jogutódjánál ideértve az egyéni vállalkozóként igénybe vett kisvállalkozói kedvezményt is) kétszerese, amely a törvényi feltételeket teljesíti, m) az átlagos állományi létszám előző adóévhez viszonyított csökkenése és a megelőző adóév első napján érvényes havi minimálbér adóévre számított összege szorzatának 20 százalékkal növelt összege, a törvényi feltételek fennállása esetén. A külföldi vállalkozó adóalapja A külföldi vállalkozó a társasági adó alapját valamennyi belföldi telephelyére (kivéve a fióktelepet) együttesen, míg belföldi fióktelepére fióktelepenként külön-külön állapítja meg. Az árbevétel, a bevétel, a költség és a ráfordítás elszámolásánál úgy kell eljárni, mintha a telephely a külföldi vállalkozótól független vállalkozás lenne. Az ingatlannal rendelkező társaság tagjának adóalapja A Tao. törvény külön rendelkezéseket tartalmaz azokra a külföldiekre, akik közvetlenül vagy közvetve magyarországi ingatlannal rendelkező társaságban tartanak részesedést. A rendelkezések célja azoknak az esetleges visszaéléseknek a kiküszöbölése, hogy magyar magánszemélyek külföldi társaságok beiktatásával kívánjanak belföldi ingatlant megszerezni és értékesíteni, és a magyar adókötelezettséget ilyen formában elkerülni. Az ingatlannal

20

rendelkező társaság tagjának adóalapja a részesedés elidegenítésekor, illetve a társaság jegyzett tőkéjének leszállításakor az ellenértéknek a részesedés szerzési értékével és a szerzéshez vagy a tartáshoz kapcsolódó, igazolt kiadásokkal csökkentett pozitív összege (vagyis a gyakorlatban az ún. árfolyamnyereség). Az alábbiakban néhány módosító tételt fejtünk ki részletesebben. 3.1 Veszteségelhatárolás A törvényalkotó figyelemmel kíván lenni a vállalkozások tevékenységének ciklikusságára és ezért lehetővé teszi, hogy a veszteséges évek negatív eredményét az elkövetkező évek eredményébe be lehessen számítani, erre az adóalany bármely elkövetkező évben jogosult. További kedvezményt kapnak a mezőgazdasági ágazatba sorolt adózók, melyek az elhatárolt veszteséget nemcsak a jövőbeni, hanem a múltbeli adóalapjukba is beszámíthatják; ebben az esetben önellenőrzéssel csökkenthetik a megelőző két adóévük eredményét. Veszteségelhatárolás a külföldi vállalkozókat is megilleti. Ugyanakkor a veszteségelhatárolás arra ösztönözheti az adóalanyokat, hogy ezen veszteségeket adótervezési célokra használják és bizonyos tevékenységeket egyes vállalkozásokba csoportosítsanak, illetőleg nyereséges vállalkozásokat veszteséges vállalkozásokkal összeolvasztva előbbiek eredményét csökkentsék. Ennek kíván a jogalkotó bizonyos keretek között korlátokat szabni. A jogalkotó ennek kapcsán a veszteségelhatárolás igénybevételéhez megköveteli, hogy a jogutódlást (átalakulást) követően a jogutód társaság tevékenységében, illetve tulajdonosaiban bizonyos állandóság legyen (pl. a jogutód meghatározott időn át folytassa a jogelőd tevékenységét). A jelenlegi szabályok szerint az adózás előtti eredmény egy adott adóévben legfeljebb a tárgyévi adóalap feléig terjedő mértékben csökkenthető a korábbi adóévek elhatárolt veszteségével. Az elhatárolt veszteségeket keletkezésük sorrendjének megfelelően kell felhasználni, vagyis először a korábbi években felhalmozott veszteség elszámolására kerülhet sor. 3.2 Az értékcsökkenés szabályai 3.2.1 Az eszközök értékcsökkenése a Számviteli törvény szabályai szerint A tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzési értéke főszabályként nem számolható el a beszerzéskor, hiszen ezek az eszközök a fogalmi meghatározás szerint több mint 1 év alatt használódnak el. Az amortizáció teremti meg a befektetés megtérülésének lehetőségét. Az immateriális javaknak, a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel csökkentett bekerülési (beszerzési, illetve előállítási) értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni fogják (az értékcsökkenés elszámolása). Nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés a földterület, a telek (a bányaművelésre, veszélyes hulladék tárolására igénybe vett földterület, telek kivételével), az erdő, a képzőművészeti alkotás, a régészeti lelet bekerülési (beszerzési) értéke után, és az üzembe nem helyezett beruházásnál. Nem szabad terv szerinti értékcsökkenést elszámolni az olyan eszköznél, amely értékéből a használat során sem veszít, illetve amelynek értéke – különleges helyzetéből, egyedi mivoltából adódóan – évről évre nő. A mérlegkészítéskor értékcsökkenési leírásként kell figyelembe venni: a) az immateriális javaknak, a tárgyi eszközöknek a fentiek szerint tervezett értékcsökkenése összegét, valamint

21

b) az 100.000 forint egyedi beszerzési, előállítási érték alatti vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök bekerülési értékét, amely – a vállalkozó döntésétől függően – a használatbavételkor értékcsökkenési leírásként egy összegben elszámolható. 3.2.2 Az értékcsökkenési leírás szabályai a Tao. törvény szerint Az adótörvény tételes kulcsokat tartalmaz az egyes eszközök leírási kulcsát illetően. Az értékcsökkenési leírás alapja az eszközök bekerülési értéke és az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt értékcsökkenési leírás nem haladhatja meg az eszköznek az adózónál kimutatott bekerülési értékét. Ha a mellékletek ugyanazon eszközre több szabályt, leírási kulcsot is tartalmaznak, akkor az adózót választási lehetőség illeti meg. Az adózó az értékcsökkentési leírást az immateriális jószág, a tárgyi eszköz üzembe helyezése napjától az állományból való kivezetése napjáig számolja el. Ha az üzembe helyezés, illetve az állományból való kivezetés év közben valósul meg, az értékcsökkenési leírást azon napokra arányosan kell meghatározni, amely napokon az eszköz állományban volt. Nem számolható el értékcsökkenési leírás azon eszközre, amelyre a számvitelről szóló törvény szerint nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés, vagy nem szabad elszámolni terv szerinti értékcsökkenést. A számvitelről szóló törvény szerint megállapított terv szerinti értékcsökkenés (ideértve az egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírást is) érvényesíthető például az immateriális javaknál és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogoknál, vagy a koncesszió keretében megvalósult tárgyi eszközöknél. 3.3 Az eszközök értékvesztése A Számviteli törvény értelmében a gazdasági társaságban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetésnél értékvesztést kell elszámolni a befektetés könyv szerinti értéke és piaci értéke közötti – veszteségjellegű – különbözet összegében, ha ez a különbözet tartósnak mutatkozik és jelentős összegű. Amennyiben a befektetésnek a mérlegkészítéskori piaci értéke jelentősen és tartósan magasabb, mint a befektetés könyv szerinti értéke, a különbözettel a korábban elszámolt értékvesztést visszaírással csökkenteni kell. A hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírnál értékvesztést kell elszámolni, ha a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír könyv szerinti értéke és – (felhalmozott) kamatot nem tartalmazó – piaci értéke közötti különbözet veszteségjellegű, tartósnak mutatkozik, és jelentős összegű. Amennyiben az értékpapír mérlegkészítéskori piaci értéke jelentősen és tartósan magasabb, mint a könyv szerinti értéke, a különbözettel a korábban elszámolt értékvesztést visszaírással csökkenteni kell. 3.4 Az alultőkésítés Az adóalap védelme érdekében a Tao. törvényben 1993 óta szerepel olyan rendelkezés, amely arra próbálja ösztönözni a befektetőket, tulajdonosokat, hogy a társaság működéséhez elegendő saját forrást biztosítsanak. A társaság működéséhez szükséges forrásokat különböző módon lehet biztosítani. Egyrészt saját tőkeként, amikor a befektető, tulajdonos a befektetés hozamát csak az adózott eredményből, osztalék jogcímen tudja felvenni. Másrészt idegen forrásként (pl. hitel), amikor a befektető, tulajdonos mint hitelező lép fel és így a befektetés (jelen esetben hitel) hozamához kamat jogcímén jut hozzá. Ebben az esetben a kamatot fizető társaság (leányvállalat) az adózás előtti eredmény terhére számolja el a befektető, tulajdonos részére fizetett kamatot és ezzel a társaság adózás előtti eredménye csökken és így társasági adó kötelezettsége is kisebb lesz. Az előzőek alapján láthatjuk, hogy amennyiben a tulajdonos, befektető a leányvállalatát a saját tőkéhez viszonyítva aránytalanul nagy idegen forrással (pl. hitel) finanszírozza, úgy a

22

tulajdonos a jövedelem kivonás adóhatékonyabb módszerével tud élni. A befektető szempontjából az előzőeken túlmenően előnyt jelenthet a hitellel történő finanszírozás például egy esetleges felszámolás esetén, ekkor ugyanis a nyújtott hitel alapján fennálló követelésük a kielégítési rangsorban megelőzi a tulajdonosok követelését. A fenti rejtett osztalék kiszűrését szolgálja az a szabály, mely szerint amennyiben a törvényben meghatározott kötelezettségek adóévi napi átlagos állománya több, mint a saját tőke napi átlagos állományának háromszorosa, úgy a saját tőke háromszorosát meghaladó kötelezettségrészre jutó kamatráfordítással az adóalapot meg kel növelni. A társaságiadótörvény rendelkezése alapján az adózó csak meghatározott jogcímeken fennálló kötelezettségekre fizetett (fizetendő) kamat esetében köteles az adóalap megállapítása során adóalapját megemelni. 3.5 Osztalék Az osztalék adójogi kezelése igazodik a számviteli elszámolásához. Így a Tao. törvény kimondja, hogy az adóalap megállapítása során az adózás előtti eredményt csökkenti  kettős könyvvitelt vezető adózónál az adóévben kapott (járó) osztalék és részesedés címén elszámolt összeg;  egyszeres könyvvitelt vezető adózónál az adóévben a kapott osztalék és részesedés következtében elszámolt adóköteles bevétel. Ezen adóalap csökkentő tételre azért van szükség, hogy az osztalékjövedelem vonatkozásában ne valósuljon meg kétszeres adóztatás. Ezekben az esetekben ugyanis az adózó más belföldi, vagy külföldi személy adózott jövedelméből részesedik, vagyis a társasági adó rendszerében ezt a jövedelmet nem indokolt még egyszer megadóztatni. Az adóalap-csökkentési lehetőséggel nem élhet az adóalany, ha ellenőrzött külföldi társaságtól kapja az osztalékjövedelmet. Az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó speciális szabályozást az indokolja, hogy a jogalkotó törekszik a korábbi, adóelkerülésre irányuló gyakorlatok kiküszöbölésére. Az adórendszer alapvető logikájából ugyanis eredetileg az következik, hogy a társaság magánszemély tulajdonosa mindaddig nem fizet adót, amíg a társaságtól nem kap osztalék formájában jövedelmet. Ha a társaság tehát nem dönt osztalékfizetésről, akkor a magánszemélynél alapesetben sem jövedelem, sem adókötelezettség nem keletkezik. A korábbi gyakorlat ezt a főszabályt igyekezett oly módon kihasználni, hogy magánszemélyek alacsony adókulcsú külföldi államokban hoztak létre társaságot, és nem közvetlenül, hanem ezen külföldi társaságokon keresztül tartottak belföldi társaságokat. Ezzel az adókötelezettséget eltolták mindaddig, amíg a külföldi társaság a magyar magánszemélynek osztalékot fizetett. Az ilyen alacsony adókulcsú országokban létrehozott külföldi társaságokat tekintjük ún. ellenőrzött külföldi társaságoknak, melyekre a Tao. törvény egy összetett, bonyolult definíciót tartalmaz. A fenti adóelkerülési (adókötelezettség elhalasztására vonatkozó) gyakorlat bezárása érdekében került be a Tao. törvénybe az a rendelkezés, mely az ellenőrzött külföldi társaságok jövedelmét "hozzárendeli" a magánszemélyek adókötelezettségéhez, függetlenül attól, hogy osztalékfizetésre sor kerül –e vagy sem. Ez azt jelenti, hogy a magánszemély adóhalasztás lehetősége nélkül, a tárgyévben adóköteles az ellenőrzött külföldi társaság által realizált jövedelem után, még akkor is, ha ezt osztalék formájában nem veszi fel. . A külföldi személy – az alacsony adóteher ellenére – nem minősül ellenőrzött külföldi társaságnak, ha a székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak van kettős adóztatás elkerülésére egyezménye, feltéve, hogy ezekben az államokban a külföldi társaság egyúttal valódi

23

gazdasági jelenléttel bír. A valós gazdasági jelenlét azt feltételezi, hogy a külföldi társaság saját eszközeivel, foglalkoztatottaival, fő tevékenységként, jövedelem elérése érdekében termék-előállítást végez vagy szolgáltatást nyújt az adott országban. Ilyen esetben az adózó megdöntheti az ellenőrzött külföldi társaságra vonatkozóan fennálló vélelmet. 3.6 Kutatás-fejlesztés A kutatást és kísérleti fejlesztést oly módon ösztönzi a törvény, hogy az ezen tevékenységhez kapcsolódó költségeket többszörösen engedi meg érvényesíteni az adóalapnál. A költségeket általában kétszer lehet elszámolni. Egyrészt a számviteli elszámolásból adódóan költségként, értékcsökkenésként elszámolt összeg csökkenti a számviteli eredményt, így az adóalapot is, másrészt külön adóalap csökkentő tételként, még egyszer, az adóalap megállapításakor. A Tao. törvény rendelkezése szerint az adózó saját tevékenységi körében végzett alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés adóévben felmerült közvetlen költségének 100%-a csökkentheti az adóalapot, függetlenül attól, hogy azt kísérleti fejlesztés aktivált értékeként állományba vették, vagy nem. Ugyanakkor, az adózó az adóévi csökkentés helyett a kísérleti fejlesztés aktivált értékeként állományba vett költsége után a csökkentést az elszámolt értékcsökkenési leírással egyidőben is érvényesítheti. Ez utóbbi esetben az egyes adóévekben igénybe vehető kedvezmény legfeljebb az adott évben elszámolt értékcsökkenési leírás lehet. Alapkutatás, alkalmazott kutatás, és a kísérleti fejlesztés alatt a számvitelről szóló törvényben meghatározott fogalmakat kell érteni. A törvény meghatározza azokat az eseteket is, amikor a K+F közvetlen költség háromszorosa érvényesíthető adóalap-csökkentő tételként. Ilyen kedvezménnyel pl. a felsőoktatási intézmény és a MTA által alapított kutatóintézet kezelésében lévő területen működő adózó élhet, azonban a kedvezmény összege nem haladhatja meg az 50 millió forintot. 3.7 A jogdíj „kedvezménye” . A társasági adó rendszerében a jogalkotó külön elismeri és támogatja azokat a társaságokat, amelyek szellemi termékek fejlesztésével és hasznosításával foglalkoznak, és ebből szereznek ún. jogdíjbevételt. Az ilyen vállalkozások az adóalapjukat csökkenthetik a kapott jogdíj 50%ával, vagyis a gyakorlatban a jogdíjbevételüknek csak a fele után adóznak.. Ennek van egy korlátja, mivel az elszámolt adóalap-mérséklés nem lehet több, mint az adózás előtti nyereség fele. A szellemi termékek fejlesztését és hasznosítását a jogalkotó azzal is elő kívánja segíteni, hogy az ilyen termékek értékesítése során elért jövedelem is adómentes lehet, ha bizonyos törvényi feltételek fennállnak. 3.8 A hitelezési veszteség, behajthatatlan követelés Az adóalap csökkentéseként elszámolható behajthatatlan követelés fogalmát a Tao. törvény a Számviteli törvényre való hivatkozással határozza meg (Számviteli törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontja). A ráfordításként elszámolt hitelezési veszteségből a következő jogcímeken felsorolt és elszámolt összeggel lehet az eredményt csökkenteni: - a követelés bekerülési értékéből a számvitelről szóló törvény alapján behajthatatlanná vált rész, - a követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés. A törvény azon túl, hogy meghatározza a behajthatatlan követelés címén levonható összeget – kétszeres adóztatás elkerülése érdekében – megengedi az adóalap csökkentését a korábban növelő tételként elszámolt, el nem ismert hitelezési veszteségre befolyt, az adóévben bevételként elszámolt összeggel. Például, ha az adózó olyan követelést számolt el hitelezési

24

veszteségként – és adóalap-növelő tényezőként – az egyik adóévben, amely elévült, vagy bíróság előtt már érvényesíteni nem lehetett, de a következő évben a kötelezett rendezi tartozását. 3.9 Nem a vállalkozás érdekében felmerült költség, ráfordítás Az adóalap meghatározásánál általános alapelv, hogy levonásként olyan költségek, ráfordítások érvényesíthetők, amelyek a vállalkozási tevékenység érdekében merültek fel. Ennek érvényesítéseként meg kell növelni az adóalapot azoknak a költségeknek az arányos részével, – beleértve az eszközök fenntartására, beszerzésére, karbantartására fordított költséget és az amortizációt is –, amelyek nem a vállalkozási tevékenységhez merültek fel. Kiemelten nem minősülnek vállalkozás érdekében felmerült költségnek a társasági adótörvény 3/A. számú mellékletében felsorolt jogcímeken eredménycsökkenéssel (adóalap csökkenéssel) járó gazdasági események, így ezekkel az adózás előtti eredményt növelni kell. Ilyenek: a) ha a szolgáltatás ellenértéke ugyanazon fél által ugyanolyan jogcímen nyújtott szolgáltatásnál az adóév egészében meghaladja általános forgalmi adó nélkül a 200.000 forintot, és egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatás igénybevétele nem volt ésszerű. Az ésszerűséget a szolgáltatás és a vállalkozási tevékenység jellegét, a szolgáltatás és a vállalkozási tevékenység méretét figyelembe véve lehet megállapítani; b) tárgyi eszköz selejtezésekor elszámolt könyv szerinti érték, ha a selejtezés nincs megfelelő dokumentummal alátámasztva; c) a megvesztegetés és nem legális tevékenység miatti költségeket, ráfordításokat; nem lehet elszámolni a vesztegetés kapcsán felmerült kiadásokat (feltéve, ha azok megjelennek az adózó könyveiben költségként); d) az „adóparadicsomi” társaságnak juttatott ellenérték: ha a társasági adó alanya az ellenőrzött külföldi társaságtól vásárol terméket, vagy vesz igénybe szolgáltatást, akkor eleve növelnie kell az adóalapját. A fentiekben ismertetett adóalap módosító tételek tekinthetők „általánosnak”. Ugyanakkor, az adóalap meghatározásának vannak speciális esetei is. Ezek egy része a vállalkozás speciális jellegére, másik része viszont a vállalkozás tevékenységére vezethetők vissza. A vállalkozás különleges voltának következtében különleges szabályok vonatkoznak pl. a non-profit szervezetek, az MRP szervezet, illetőleg a közhasznú nonprofit gazdasági társaság és a vízitársulat adóalapjának meghatározására, valamint a külföldi vállalkozók adóalapjára. A különleges adómegállapítás másik csoportját azok a szabályok alkotják, amelyek egy vállalkozás megszűnéséhez, átalakulásához kapcsolódnak. Mindkét esetben megszűnésről van szó, csak az egyik esetben ez jogutóddal, a másik esetben jogutód nélkül történik. Figyelemmel arra, hogy a számviteli szabályok is a vállalkozás folytatásának elvéből indulnak ki, abban az esetben, ha ez az elv nem tartható, úgy speciális adóalap módosító tételeket kell alkalmazni. Egy átalakulás esetében is ugyanez a helyzet, hiszen adójogi értelemben a társaság megszűnik. Az adóalap módosítás harmadik különleges esetét a kapcsolt vállalkozások közötti elszámoló árak kérdése jelenti. Itt adójogi szempontból az jelenti a megoldandó feladatot, hogy azok a vállalkozások, amelyek egymás döntéseit befolyásolni tudják, mert egymással tulajdonosi kapcsolatban állnak (kapcsolt vállalkozások), azok egymás közötti áraikban nem piaci viszonyokat alkalmaznak, és ez az adóalap csorbulásához vezet. Ennek szabályait ismertetjük a következő részben.

25

3.10 Tartozásátvállalás A Tao. törvény az ellenérték nélkül nyújtott juttatások esetében az ezeket nyújtó adóalanynál adóztatja a jövedelmet. Az adótörvény követi a számviteli elszámolást, illetve semlegesíti azt oly módon, hogy azon társaság aki, az ügylet során ráfordítást számol el, megnöveli az adóalapját illetve az a társaság, amely bevételt realizál, csökkentheti adóalapját ezen összeggel. Az előzőek alapján a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás, a véglegesen átvett pénzeszköz, valamint a térítés nélkül átvett eszköz, továbbá az elengedett kötelezettség, az átvállalt tartozás következtében elszámolt bevétel az adóalap megállapítása során általában csökkenti az adózó adózás előtti eredményét. E szabályozásra alapvetően az ad lehetőséget, hogy az említett ügyletek következtében a másik fél által elszámolt ráfordítás az adóalap megállapítása során növeli az adózás előtti eredményt, vagyis a bevételt elszámoló félnél már nem indokolt ugyanezen összeg adóztatása. A törvény megnevez kivételeket is, amely esetekben nem lehet csökkenteni az adóalapot az elszámolt bevételekkel. Ezen kivételek indoka, hogy az ilyen jogügyletek esetében a másik fél (például az adózó számára támogatást, juttatás, engedményt vagy árengedményt adó személy) által elszámolt ráfordítás az adóalap meghatározásakor nem növeli az adózás előtti eredményt, vagyis nem valósul meg a korrekció alapvető indoka: az azonos összeg kétszeres adóztatásának elkerülése. 3.11 Kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak módosítása A kapcsolt vállalkozások egymás közötti ügyletei – ideértve a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás valamennyi fajtáját – során alkalmazott árakat nevezzük transzferáraknak. A transzferárak pozitív vagy negatív irányú eltérítésével egy vállalatcsoportnak lehetősége van az egyes csoporttagok jövedelmeinek átcsoportosítására. Az ilyen átcsoportosítások elkerülése érdekében, a saját adóalapjuk védelmében az országok transzferár szabályokat vezetnek be. A magyar transzferár szabályozás az OECD kapcsolt vállalkozások között alkalmazott transzferárakra vonatkozó irányelvein (továbbiakban: OECD Irányelvek) alapul. A Tao. törvény részletesen foglalkozik a transzferárak kérdéskörével. A kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak piaci mértékét a törvényben meghatározott módon kell bemutatni. A Tao. törvény értelmében kapcsolt vállalkozások közti termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás esetén a szokásos piaci árat a következő módszerek valamelyikével kell meghatározni: - összehasonlító árak módszere, - viszonteladási árak módszere, - költség és jövedelem módszer, - ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer, - nyereségmegosztásos módszer. Egyéb módszer alkalmazására is lehetőség van a szokásos piaci ár meghatározásához, ha az előzőekben felsorolt, nevesített módszerek alapján az nem határozható meg. Amennyiben a kapcsolt vállalkozások egymás közötti szerződésükben magasabb vagy alacsonyabb ellenértéket alkalmaznak annál, mint amilyen ellenértéket független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének (szokásos piaci ár), a szokásos piaci ár és az alkalmazott ellenérték alapján számított különbözetnek megfelelő összeggel az adózó – a Tao. törvényben előírt más, az adózás előtti eredményt növelő vagy csökkentő jogcímektől függetlenül – adózás előtti eredményét a) csökkenti, feltéve, hogy aa) az alkalmazott ellenérték következtében adózás előtti eredménye nagyobb, mint a szokásos piaci ár alkalmazása mellett lett volna, és

26

ab) a vele szerződő kapcsolt vállalkozás belföldi illetőségű adózó, vagy olyan külföldi személy (az ellenőrzött külföldi társaság kivételével), amely az illetősége szerinti állam jogszabályai szerint társasági adónak megfelelő adó alanya, valamint ac) rendelkezik a másik fél által is aláírt okirattal, amely tartalmazza a különbözet összegét; b) növeli, ha az alkalmazott ellenérték következtében adózás előtti eredménye kisebb, mint a szokásos piaci ár mellett lett volna. Dokumentációs követelmények A szokásos piaci ár meghatározása érdekében a társaságoknak 2003 óta transzferár dokumentációt kell készíteniük. A dokumentációban az adózónak rögzítenie kell a szokásos piaci árat, és be kell mutatnia - a szokásos ár meghatározásánál alkalmazott módszert, valamint - az alátámasztó tényeket és körülményeket. A transzferár dokumentáció pontos tartalmi és formai követelményeit a 22/2009. (X. 16.) PM rendelet szabályozza. A dokumentációban ismertetni kell a kapcsolt ügylet tényadatait, jellemzőit, valamint részletesen be kell mutatni azt az elemzést, amelynek eredményeként a piaci ár meghatározásra került. Az elemzés legfontosabb pontjai a transzferár-képzési módszer kiválasztása, szükség esetén a többi módszer alkalmazhatóságának kizárása, az összehasonlító adatok keresése, valamint a piaci haszon megállapítása bizonyos módszerek használata esetén. Bizonyos kapcsolt ügyletek esetén csak egyszerűsített dokumentációt kell készíteni a társaságnak. A dokumentációs követelmény lényegében csak formai szempontból jelent többletterhet az érintett vállalkozások számára, hiszen a transzferár szabályok már korábban is részét képezték a Tao. törvénynek. Tehát, a kapcsolt vállalkozásoknak társasági adó alapjukat eddig is olyan ár figyelembevételével kellett meghatározniuk, mint amilyet független felek is alkalmaztak volna. Ugyanakkor, a dokumentálás tartalmára és formájára nem volt korábban szabályozás. A megfelelő dokumentáció elkészítése révén a bizonyítási teher az adóhatóságra telepíthető, azaz az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a dokumentációban bemutatott piaci ár nem megfelelő. Szintén fontos előnyt jelent, hogy mivel a nevesített módszerek között a törvény nem határoz meg sorrendiséget, az adózónak lehetősége van a választásra, amennyiben több módszer is alkalmazható. A rendelet néhány pontjában nem egyértelmű, ami további rugalmasságot biztosít. Így például a rendelet alapelvei szerint nem várható el a társaságoktól, hogy a dokumentációt aránytalanul nagy ráfordítással készítsék el, azonban nem tartalmaz meghatározást arra vonatkozóan, hogy mi minősül aránytalanul nagy ráfordításnak. Továbbá, a rendelet lehetőséget biztosít arra, hogy a több szerződésbe foglalt ügyletekről egy dokumentációt készítsen a társaság, amennyiben azok összefüggnek. A szerződések közös dokumentálása csak lehetőség, és nincs egyértelmű iránymutatás arra vonatkozóan, hogy mikor tekinthetők a szerződések szorosan összefüggőnek. A dokumentációt az adott adóévről szóló társasági adóbevallás benyújtásáig kell elkészíteni. A nyilvántartás, illetve az azt alátámasztó dokumentációk nem magyar nyelven is elkészíthetőek, de az adóhatóság felhívására azokat - a megjelölt határidőn belül magyar nyelven is rendelkezésre bocsátani. 4. Az Európai Unió társasági adóval kapcsolatos irányelvei A. Az Anya- és leányvállalati irányelv (A Tanács 2011/96/EU irányelve) A nemzetközi adóztatásban a leányvállalatok kifizetéseit általában forrásadó terheli, az osztalékot kapó anyavállalat pedig az illetőség országának adószabályai szerint adózza le

27

vagy mentesíti a kapott jövedelmet. Az Anya- és leányvállalati Irányelv, melynek hatálya az Európai Unió tagállamaiban illetőséggel bíró társaságok közötti osztalékfizetésre terjed ki és célja, hogy a leányvállalat nyereségének kettős adóztatását elkerülje. Az irányelv a fenti cél elérésére érdekében előírja, hogy a leányvállalat tagországa az osztalékfizetésre nem vethet ki forrásadót. Az anyavállalat országának pedig a kapott osztalékot vagy mentesítenie kell az adóztatás alól, vagy beszámítást kell biztosítania. Ez utóbbi esetben a beszámításnak magában kell foglalnia a leányvállalat által a nyeresége után megfizetett adót.1 Annak függvényében, hogy az anyavállalat illetőségének országa melyik módszert alkalmazza, a leányvállalat nyereségét a forrásország adókulcsa szerint terheli adókötelezettség (mentesítéses módszer), vagy adókötelezettség a két ország közül a magasabb effektív adókulcsú ország adókulcsának alkalmazásával keletkezik (beszámításos módszer). Az irányelv személyi hatálya csak az irányelv mellékletében taxatíve felsorolt azon társaságokra terjed ki (jellemzően a magyar kft-hez és rt-hez hasonló társasági formákra, személyegyesülésekre azonban nem), amelyek valamely tagországban illetőséggel bírnak (az Európai Unión kívüli országokban illetőséggel bíró országokra tehát nem terjed ki), valamint amelyek a társasági vagy ahhoz hasonló adónak alanyai és nem választhatnak adómentességet. Az irányelv rendelkezései szerint anyavállalatnak az a társaság minősül, amely legalább 20%os, illetőleg csökkenő mértékben, 2009-től legalább 10%-os részesedést birtokol a leányvállalat tőkéjében. A tagállamok azonban ettől eltérően is rendelkezhetnek, vagyis az anyavállalati minőséget a tőkében való részesedés helyett a szavazati jogok birtoklásához köthetik és 20%-nál kisebb illetve 2009-től 10%-os részesedés esetén is megadhatják a kedvezményt. Az irányelv szerint lehetőség van arra, hogy a tagállamok az osztalék adómentességét a részesedés bizonyos időtartam alatt való fennállásához kössék, mely azonban nem lehet két évnél hosszabb. Az irányelv megköveteli, hogy az anyavállalat legalább 2 évig tartsa a részesedését a leányvállalatban. Ennél az időszaknál rövidebb „befektetési” időszakot is megállapíthatnak az egyes tagállamok, illetőleg különböző időszaki feltételeket írhatnak elő a forrásadómentesség, illetőleg az anyavállalat szintjén történő adómentesség vonatkozásában. A szabályozás hátrányosan érintette mindazon vállalkozásokat, amelyek az adott időszak letelte előtt fizettek osztalékot, azonban később teljesítették a részesedés időtartamára vonatkozó feltételeket. Ezért a Bíróság különböző esetek kapcsán (Denkavit, VITIC, Voormer) megköveteli a tagállamoktól, hogy az adómentességet a tagállam már a két év letelte előtt történő kifizetésnél is biztosítsa, de garanciákat követelhet meg az adózótól, hogy amennyiben később nem teljesíti a feltételeket, úgy a le nem vont vagy meg nem fizetett adót utólag megfizesse, illetőleg ha mégis megköveteli az adófizetést, akkor a 2 év letelte után utólag visszatérítse az adót. Az ilyen visszatérítések esetében az adózót kamatfizetés nem illeti meg. Összegezve, az Anya- és leányvállalati Irányelv lehetővé teszi, hogy a különböző tagállamokban lévő leányvállatok az anyavállalatok részére kettős adóteher nélkül fizessenek osztalékot, amennyiben a vállalkozások jogi formájukat tekintve, az illetőségüket tekintve, az adófizetési kötelezettségük vonatkozásában, a részesedés

1

Feltételezzük, hogy „A” ország „X” vállalata 100%-os tulajdonosa „B” ország „Y” vállalatának. „A” országban az adókulcs 30%, az „Y” vállalat „B” országban 1000 adózás előtti eredményt ért el, mely után 200 társasági adót fizetett. Az adózott eredményt (800) „Y” vállalat osztalékként teljes egészében kifizette. „X” vállalat a kapott 800 osztalékot 30%-kal adózza le, ezt azonban csökkentheti 200-al, így „A” országban 40 osztalékadót (240-200) kell, hogy fizessen.

28

nagyságát illetően és a részesedés időtartama tekintetében teljesítik az irányelv feltételeit. B. A Fúziós irányelv (A Tanács 2009/133/EU irányelve) A fúziók adójogi problematikája. - Az üzleti életben mindennapos tranzakciónak minősül a vállalkozások koncentrációja vagy éppen szétdarabolása. A legtöbb ügylet jellemzője, hogy az átalakulás ugyan jogi formaváltást jelent, azonban az új társaság jogutódként folytatja a tevékenységet. A folyamat során jogi szempontból a társaság gyakran megszűnhet, egy beolvadásnál például a beolvadó cég megszűnik a beolvadás pillanatában. Adózási szempontból egy vállalkozás megszűnése vagy bizonyos részesedések, illetőleg egy üzletág értékesítése történik, amelyek adóztatható tényállások és az általános szabályok szerint az értékesítés során a „rejtett tartalékok” adókötelezettséget eredményezhetnek. Gyakorlati szempontból az adófizetési kötelezettség az ügylet meghiúsulását eredményezheti, mivel a jogi formaváltás ellenére „friss pénz” jellemzően nem kerül a felekhez és így az adókötelezettségre nincsen fedezet. A fentiek kezelésére született a Fúziós Irányelv, mely a problémát oly módon kívánja orvosolni, hogy az ott részletezett tranzakciók esetén az adókötelezettséget halasztani engedi mindaddig, amíg a vagyontárgy ténylegesen értékesítésre, a vagyonnövekmény pénzügyileg ténylegesen realizálásra kerül. A Fúziós Irányelv személyi és tárgyi hatálya is behatárolt. Személyi hatálya megegyezik az Anya- és leányvállalati Irányelv személyi hatályával, azaz csak az irányelv mellékletében felsorolt típusú és illetőségű társaságokra terjed ki. Tárgyi hatálya az alábbi kedvezményezett ügyletekre terjed ki, feltéve, hogy legalább két tagország érintett az ügyletben:  beolvadás,  összeolvadás,  100%-os leányvállalat beolvadása az anyavállalatba,  szétválás vagy kiválás,  eszközátruházás (fiókátadás), valamint  részesedéscsere. Az irányelv által alkalmazott adójogi megoldás lényege, hogy a vállalkozások részére választási lehetőséget enged, hogy az esetleges rejtett tartalékok adózását elhalasszák és az ne a fúzió, hanem az eszköz esetleges későbbi tényleges értékesítésének időpontjában váljon adókötelessé. Ez a megoldás így nem az ügylet adómentességét, hanem csupán az arra jutó adó megfizetésének a halasztását eredményezi, a fenti ügyletek során keletkező nyereségre eső adó halasztása a jövedelem tényleges pénzügyi realizálásáig tart. Ez a kedvezmény mind a társaságot, mind a társaság tulajdonosát megilleti, amennyiben az irányelvben megjelölt feltételek teljesülnek. Az irányelv kimondja, hogy rendelkezéseit nem lehet olyan esetekben alkalmazni, amelyeknél az ügylet célja adóelkerülésre irányul. C. Kamat-jogdíj irányelv (A Tanács 2003/49/EK irányelve) Kamat és jogdíjfizetés adójogi problematikája - A nemzetközi adójogban az országok a külföldi illetőségűek adókötelezettségét általában forrásadó levonásával biztosítják. Ez azt jelenti, hogy a külföldi részére teljesített kifizetés teljes összegére vetítenek rá egyfajta adókulcsot és az így kalkulált adót a kifizetéskor a belföldi illetőségű adózónak vissza kell tartania. A rendszer rendkívül előnyös a kifizető ország szempontjából, hiszen az adóelőleget kifizetéskor a „kifizető” országa levonja és ezáltal az adóbevétel biztosított anélkül, hogy a külföldi illetőségű adózót ellenőriznie kellene, ami sokszor gyakorlatilag lehetetlen. Ez a

29

módszer azonban gyakran méltánytalan lehet a kifizetés jogosultja részére, hiszen a kifizetést általában a saját illetőségének az országában is le kell adóznia. Ebbe az adókötelezettségbe pedig nem biztos, hogy a külföldön megfizetett adót teljes egészében „be tudja számítani”. Az Unió a Kamat-jogdíj irányelvet a fentiek orvoslása érdekében fogadta el, hogy a kifizetések kizárólag a hitelnyújtó, illetőleg a jogdíj tulajdonos országában legyenek adóztathatók, a forrásországban pedig ne terhelje a kifizetést forrásadó. Az irányelv alkalmazhatóságának feltétele az Anya- és leányvállalat irányelvhez hasonlóan, hogy az egyik társaság a másik társaság tőkéjében legalább 25%-os részesedéssel rendelkezzen vagy ilyen arányú szavazati jogokat birtokoljon, illetőleg csak meghatározott jogi formával rendelkező társaságokra vonatkozik. Az irányelv elfogadásával az osztalékjövedelmet követően a kamatok és a jogdíjak kapcsolt vállalkozások közötti kifizetése is egyszerűbbé, illetőleg adósemlegessé válik. 5. Az Európai adójog irányelveinek átültetése a magyar jogba A fent bemutatott három irányelv érinti a társasági adóalapok szabályozását az egyes tagállamokban. A következőkben ezek érvényesülését vizsgáljuk a Tao. törvény alkalmazásában. 5.1 Az anya-, leányvállalati irányelv és a Tao. törvény osztalékra vonatkozó szabályai A Tao. törvény 2006. január 1-jei hatállyal eltörölte az osztalékadó fizetési kötelezettségét. 5.2 A Fúziós irányelv és a magyar társasági adó szabályok 2003. január 1-jétől a jogharmonizációs kötelezettségeknek eleget téve a Fúziós irányelv szabályaival konform szabályok kerültek bevezetésre a Tao. törvénybe. Bevezetésre került a kedvezményezett átalakulás, a kedvezményezett eszközátruházás, valamint a kedvezményezett részesedéscsere fogalma. A kedvezményezett ügyletekhez kapcsolódó, 2004. január 1-jétől hatályos adózás előtti eredményt módosító tételeket az alábbiakban foglaljuk össze. a) Kedvezményezett átalakulás Kedvezményezett átalakulásnak az az átalakulás minősül, amelyben mind jogelődként, mint jogutódként csak a Tao. törvény szerint társaságnak minősülő jogalanyok vesznek részt és az átalakulás révén a jogelőd tagjai, részvényesei legfeljebb a jogutód által kibocsátott részvények, üzletrészek névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott érték) 10%-ának megfelelő pénzeszközt szereznek. Szétválás és részleges átalakulás esetén további feltétel, hogy a jogelőd tagjai, részvényesei arányos részesedést szerezzenek a jogutódokban. A kedvezményezett átalakuláshoz különböző adózás előtti eredményt módosító tételek kapcsolódnak egyrészt az átalakuló társaság tagjának a szintjén, másrészt az átalakulásban résztvevő társaság szintjén. Az átalakulásban résztvevő társaság tagja (részvényese, üzletrész tulajdonosa) az átalakulás során realizált nyereség összegét, vagyis a kivezetett részesedésnek a kivezetett részesedés értékét meghaladóan, az adóévben elszámolt bevételt, adózás előtti eredményt csökkentő tételként veheti figyelembe. Ez az adóalap kedvezmény azonban csak átmeneti jellegű, mivel ha a kedvezményezett átalakulás során megszerzett részesedés bekerülési értéke csökken, vagy a részesedés bármilyen jogcímen kivezetésre kerül, úgy a kivezetett, legfeljebb az adóalap csökkentéseként elszámolt összeggel az adózás előtti eredményt meg kell növelni. Amennyiben az átalakulás során vagyonértékelésre kerül sor, úgy a vagyonértékelés következtében keletkező összevont átértékelési különbözetnek a céltartalékok és követelések értékvesztése átértékelésével módosított összegével a jogelődnek az adózás előtti eredményét

30

módosítania kell. Amennyiben az átértékelési különbözet összességében pozitív, úgy az adózás előtti eredményt növelni kell, amennyiben negatív, csökkenteni kell. Kedvezményezett átalakulás esetében azonban a jogelőd mentesülhet az adózás előtti eredmény módosításának kötelezettsége alól, ha a jogutód az átvett eszközökhöz és kötelezettségekhez kapcsolódóan adóalapját úgy állapítja meg, mintha az átalakulás nem történt volna meg. Ezen túlmenően, a felek bizonyos formai követelményeknek is kötelesek megfelelni. Tekintettel arra, hogy kiválás esetén a jogelőd társaság nem értékelheti át az eszközeit, így a fenti kötelezettség, illetve jogosultság a kiváló társaságot illeti. b) Kedvezményezett részesedéscsere A kedvezményezett részesedéscsere olyan jogügylet, amely alapján a megszerző társaság részesedést szerez a megszerzett társaság jegyzett tőkéjében annak ellenében, hogy a jegyzett tőkéjét képviselő értékpapírokat, üzletrészeket bocsát ki, és azokat, valamint – szükség esetén – legfeljebb az átadott összes értékpapír, üzletrész együttes névértékének a 10%-át meg nem haladó pénzeszközt ad a megszerzett társaság tagjának, részvényesének, feltéve, hogy a megszerző társaság a jogügylet révén megszerzi a szavazati jogok többségét a megszerzett társaságban, vagy ha a jogügylet előtt a szavazati jogok többségével már rendelkező, azt tovább növeli. Hasonlóan a kedvezményezett átalakuláshoz, kedvezményezett részesedéscsere esetén is lehetőség van adóalap-kedvezmény érvényesítésére, amennyiben a megszerzett társaság tagjánál a részesedéscsere következtében nyereség keletkezik. A megszerzett társaság tagja a kivezetett részesedésre az adóévben elszámolt árfolyamnyereséget adózás előtti eredményt csökkentő tételként veheti figyelembe. A részesedéscsere során igénybe vehető adóalap kedvezmény szintén átmeneti jellegű, mivel az adózás előtti eredményt csökkentő összegből a megszerzett részesedés bekerülési értéke csökkentéseként vagy könyv szerinti értéke kivezetéseként bármely jogcímen elszámolt összeggel az adózás előtti eredményt meg kell növelni. c) Kedvezményezett eszközátruházás Kedvezményezett eszközátruházás az a jogügylet, amelynek alapján az átruházó társaság – megszűnése nélkül – legalább egy önálló szervezeti egységét átruházza az átvevő társaságra annak jegyzett tőkéjét megtestesítő részesedés ellenében. A kedvezményezett eszközátruházás következtében keletkező nyereséggel, illetve veszteséggel az átruházó társaság módosíthatja adózás előtti eredményét. A módosításnak azonban feltétele, hogy az átvevő társaság az adóalapját az eszközátruházást követően úgy állapítja meg, mintha az átruházás nem történt volna meg. Összefoglalva tehát, a kedvezményezett ügyletekkel kapcsolatos szabályokat, azok lehetőséget adnak a kedvezményezett ügyletek során keletkező adókötelezettség elhalasztására, illetve átcsoportosítására. Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a Fúziós irányelv és a Tao. törvény szabályainak leglényegesebb eltéréseit. Fúziós irányelv Tao. törvény csak nemzetközi tranzakciókra vonatkozik belföldi tranzakciók esetében is alkalmazandók a szabályok, a hatályos társasági jogi szabályok nem teszik lehetővé a nemzetközi átalakulásokat (kivéve részesedéscsere, eszközátruházás) az ügyletek során realizált nyereségre jutó adó az ügyletek során realizált nyereségre jutó a részesedés értékesítéséig halasztható adó a részesedés bármilyen jogcímen történő kivezetéséig halasztható

31

csak az ügyletek során realizált nyereségre jutó az ügyletek során keletkező nyereségre és adó halasztásáról rendelkezik veszteségre vonatkozóan is tartalmaz szabályokat 5.3 A Kamat - jogdíj irányelv és a Tao. törvény szabályai A 2003 júniusában elfogadott irányelv szerint az Európai Unió tagállamaiban belföldi illetőséggel rendelkező társaságok által egy ugyancsak ilyen társaságnak fizetett kamat és jogdíj forrásadó-mentes, amennyiben a két társaság kapcsolt vállalkozásnak minősül az irányelv értelmében és a kapcsolt vállalkozási viszony már legalább két éve fennáll. A Tao. törvény szabályai szerint a 2004. január 1-jét követően esedékes és fizetett kamat, illetve jogdíj forrásadó-mentesen fizethető ki a külföldiek számára, függetlenül attól, hogy a kamatot, illetve jogdíjat realizáló társaság hol bír belföldi illetőséggel, illetve, hogy a kamatot, jogdíjat realizáló, illetve fizető társaság kapcsolt vállalkozásnak minősül-e. A magyar implementáció ezzel nagyvonalúan túllép a Kamat-jogdíj Irányelv szabályain. 6. Az adó megállapítása 6.1 A társasági adó mértéke A társasági adó a pozitív adóalap 19%-a azzal, hogy a társasági adó mértéke a pozitív adóalap 500 millió forintot meg nem haladó összegéig 10%. Az ingatlannal rendelkező társaság tagjának adókötelezettsége egységesen 19%. 6.2 Adómentesség Nem kell az adót megfizetnie (például) a) a közhasznú szervezetnek nem minősülő alapítványnak, közalapítványnak, egyesületnek, köztestületnek, továbbá a lakásszövetkezetnek, ha vállalkozási tevékenységéből elért bevétele legfeljebb 10.000.000 forint, de nem haladja meg az adóévben elért összes bevételének 10%-át, b) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnak, amennyiben a pénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységből származó bevétele nem haladja meg a pénztár összes bevételének a 20%át. További mentességek vonatkoznak a vízitársulatra és a közhasznú nonprofit gazdasági társaságra. 6.3 Adókedvezmények Az adókedvezmények rendkívül összetett kérdéseket vetnek fel. Egyrészt, a jogalkotó számára könnyű eszköz lehet valamely adóteher csökkentésével bizonyos tevékenységeket kedvezményezni, a vállalkozásokat bizonyos irányba terelni. Egy ország a nemzetközi kereskedelemben állandó versenyhelyzetben van a befektetésekért, ezért szintén könnyű eszköznek tűnik külföldi befektetőknek adókedvezményekkel az országba csalogatása. Másrészt, egy adókedvezmény olyan előny, amelyet csak bizonyos társaságok élveznek, és így versenyhátrányba kerülhetnek azok a társaságok, amelyek ezeket az adókedvezményeket nem élvezik. Versenyelőny, illetőleg hátrány érvényesül egy országon belül, de érvényesül egy nagyobb összefüggésben, például az Európai Unión belül is. Ennek felismerése nyomán az Európai Unió a versenyjogi, illetőleg az állami támogatások tilalmának oldaláról közelítette meg a kérdést, és tiltja azon adókedvezmények nyújtását, amelyek a verseny torzulásához vezetnek. A 90-es évektől Magyarországon szinte állandó jelleggel érvényesültek adókedvezmények és eleinte megkülönböztetett előnyöket élveztek a külföldi részesedéssel működő társaságok. A

32

feltételrendszer egyre szigorúbb lett és egyre nagyobb befektetett tőkét, illetőleg egyre aktívabb tevékenységet kellett a társaságoknak folytatni annak érdekében, hogy adókedvezményre legyenek jogosultak. Jelen anyagban csak néhány lényeges adókedvezménnyel kívánok foglalkozni: a) Beruházási adókedvezmények b) Kis- és középvállalkozások adókedvezménye c) Fejlesztési adókedvezmény a) Beruházási adókedvezmények A beruházási adókedvezmény feltételrendszere eléggé komplex volt. Az adóalanynak egy termék-előállításra irányuló beruházást kellett teljesíteni, és annak függvényében, hogy a beruházás egy társadalmi- gazdasági szempontból elmaradott térségben vagy magas munkanélküliségi mutatóval rendelkező megyében valósult meg, vagy az országban bárhol, a beruházás nagyságrendjének 3.000.000.000 illetőleg 10.000.000.000 forintot kellett kitennie, és megfelelő számú munkaerőt kellett foglalkoztatnia. Amennyiben a feltételt egy vállalkozás teljesítette, úgy az eredeti szabályrendszer értelmében 10 évre szerezhetett adókedvezményt, és az adókedvezmény mértéke 100%-ot tehetett ki, azaz teljes adókedvezményét élvezhetett. A támogatás nem minősült az EU jogszabályaival összeegyeztethetőnek, mivel a vállalkozás a beruházás értékétől függetlenül egy adott időszakra vonatkozó összes nyereségére 100%-os adókedvezményt élvezett. Magyarország EU csatlakozására tekintettel ezen adókedvezmény átalakítására és fokozatos kivezetésére volt szükség, mely egy úgynevezett konverziós rendszerben történt. A beruházási adókedvezmény lehetőségei mára gyakorlatilag kifutottak. a) Kis- és középvállalkozások adókedvezménye A hitelszerződés (pénzügyi lízing is) megkötésének teljes adóévében a kis- és középvállalkozásnak minősülő adózó a 2000. december 31-ét követően megkötött hitelszerződés alapján tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménytől igénybe vett hitel kamata után adókedvezményt vehet igénybe. Az adókedvezmény a hitelre az adóévben fizetett kamat 40%-a, de legfeljebb 6.000.000 forintot. b) Fejlesztési adókedvezmény 2004. január 1-jétől jelentősen változtak a fejlesztési adókedvezmény igénybevételének feltételei. Az adózó a kedvezményt a kormány engedélye alapján veheti igénybe. A fejlesztési program keretében jelenértéken számítva már legalább 3.000.000.000 forint értékű beruházás alapján lehet fejlesztési adókedvezményt igényelni. Amennyiben a beruházást kedvezményezett régióba, kistérségbe tartozó települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti a vállalkozás, akkor a beruházás minimális értéke jelenértékén ennél alacsonyabb, 1.000.000.000 forint is lehet. Már 100.000.000 forint jelenértékű beruházás esetén igényelhető adókedvezmény önálló környezetvédelmi beruházásra, illetőleg kizárólag film- és videogyártást szolgáló beruházásra. Beruházási értékhatár megjelölése nélkül engedélyezhető adókedvezmény a munkahelyteremtést szolgáló beruházásra. Az adózó az adókedvezményt a beruházás üzembe helyezését követő adóévben – vagy döntése szerint a beruházás üzembe helyezésének adóévében – és az azt követő kilenc adóévben, legfeljebb a bejelentés, illetve a kérelem benyújtásának adóévét követő tizennegyedik adóévben veheti igénybe. A fejlesztési adókedvezmény és a kormányrendeletben meghatározott más állami támogatás együttes összege nem haladhatja meg a beruházási érték, költség, ráfordítás együttes összegére vetített, kormányrendeletben meghatározott aránnyal számított értéket. Ez a számítási módszer nem alkalmazandó a munkahelyteremtést szolgáló beruházásra. A törvény további feltételeket fogalmaz meg az egyes beruházási típusok tekintetében. Ha az adózó a minimum 3 milliárd, illetve a meghatározott területeken megvalósított, illetve

33

megvalósítandó, minimum 1 milliárd forint értékű beruházása után igényel adókedvezményt, akkor a már felsoroltakon túl, a kedvezmény első igénybevételét követő 4 adóévben további feltételek valamelyikét is teljesítenie kell: - foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát legalább 150 (kedvezményezett térségben 75) fővel növeli a beruházás megkezdését megelőző adóévben foglalkoztatottak állományi létszámához képest, vagy - az évesített bérköltség a minimálbér adóévre számított összegének legalább hatszázszorosával (kedvezményezett térségben háromszázszorosával) meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóév évesített. A kormány az adókedvezményt az adózó kérelmére, a kérelemben bemutatott fejlesztési program alapján engedélyezi. Az igénybe vett fejlesztési adókedvezmény egy-egy adóévben nem haladhatja meg az adó 80%-át. 7. Az adóelőleg bevallásának és fizetésének szabályai Az adózónak az adóbevallással egyidejűleg az adóbevallás esedékességét követő második naptári hónap első napjával kezdődő 12 hónapos időszakra társasági adóelőleget kell bevallania az esedékességi időre eső összeg feltüntetésével. Az adóelőleg összege: a) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának összege, ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt, b) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának a működés naptári napjai alapján 12 hónapra számított összege minden más esetben. Az adóelőleg esedékessége: a) havonta, egyenlő részletekben esedékes, ha az előző adóévi fizetendő adó meghaladja az 5 millió forintot; b) háromhavonta, egyenlő részletekben esedékes, ha az előző adóévi fizetendő adó legfeljebb 5 millió forint. 9. A kettős adózás elkerülése A társasági adó megállapításakor a) az adóalapot úgy kell módosítani, hogy az ne tartalmazza a külföldön adóztatható jövedelmet, ha nemzetközi szerződés így rendelkezik, b) nemzetközi szerződés hiányában a társasági adóból adóvisszatartás formájában levonható a külföldön fizetett (fizetendő), a társasági adónak megfelelő adó. A külföldről származó jövedelmet a Tao. törvény rendelkezései szerint kell megállapítani. A külföldön fizetett adó beszámítása során bizonyos korlátozások érvényesülnek, amelyek célja a magyar adóalap bizonyos fokú védelme.

34

Ellenőrző kérdések 1. Mely személyek lehetnek a társasági adó alanyai, és kiket illet meg az alanyi adómentesség? 2. Mi az összefüggés a Számviteli törvény szerinti adózás előtti jövedelem és a társasági adóalap között? 3. Mutassa be az adóalapot csökkentő tételeket! 4. Mutassa be az adóalapot növelő tételeket! 5. Mutassa be a veszteségelhatárolás adójogi kezelésének szabályait! 6. Mutassa be az értékcsökkenési leírás számviteli és adójogi szabályozását! 7. Mutassa be az értékvesztés adójogi kezelésének szabályait! 8. Mutassa be az alultőkésítés adójogi kezelésének szabályait! 9. Mutassa be az osztalék adójogi kezelésének szabályait! 10. Mutassa be a kapcsolat vállalkozások között alkalmazott elszámoló árak adójogi kezelésének szabályait! 11. Mutassa be a társasági adókedvezmények rendszerét! 12. Mit szabályoz az anya-leányvállalati irányelv? Mik a szabályozás főbb elvei? 13. Mit szabályoz a fúziós irányelv? Mik a szabályozás főbb elvei? 14. Mit szabályoz a kamat- jogdíj irányelv? Mik a szabályozás főbb elvei?

35

III. Fejezet – A személyi jövedelemadó Alapvető fogalmak - a bevétel, a költség, a jövedelem és ezek összefüggése - a teljes körű és korlátozott adókötelezettség - az összevonás alá kerülő és a külön adózó jövedelmek - a költséglevonás szabályai - az önálló és nem önálló tevékenység fogalma - az összevont adóalap, az adótábla és a progresszív adóztatás - az adójóváírás - az adómegállapítás módjai - a vállalkozói személyi jövedelemadó - az átalányadózás, a tételes átalányadózás - a vállalkozói adóalap és a vállalkozói osztalékalap adója - a személyi jövedelemadóval kapcsolatos közösségi szabályok I. A személyi jövedelemadóra vonatkozó magyar szabályozás 1. Az adó alanya Az Szja alanya a magánszemély (természetes személy). Maga a törvény azonban nem adóalanyról, hanem személyi hatályról beszél. A személyi hatály tágabb fogalom mint az adóalany. Ide tartozik bizonyos esetekben a kifizető (munkáltató) is, pl. természetbeni juttatások adóztatása, ezen belül különösen cégautó-adó tekintetében, de az Szja-t kell alkalmazni a társasház, társasüdülő jövedelmére is. Kifizetőnek minősül az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat. A magánszemélyek közül a belföldi illetőségű magánszemélynek bárhonnan származó bevételére kiterjed az adókötelezettség. Ezt a törvény teljes körű adókötelezettségnek nevezi. Az Szja a belföldi illetőségű magánszemélynél világjövedelmet adóztat. A külföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége kizárólag a belföldről származó (vagy egyébként nemzetközi szerződés, viszonosság alapján a Magyar Köztársaságban adóztatható) bevételére terjed ki (korlátozott adókötelezettség). Belföldi illetőségű magánszemély: a magyar állampolgár (kivéve, ha egyidejűleg más államnak is állampolgára és belföldön nem rendelkezik állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel), valamint a letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár és hontalan, továbbá az a természetes személy, aki a) kizárólag belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel; b) létérdekei központja belföld, ha egyáltalán nem, vagy nem csak belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel; létérdekek központja az az állam, amelyhez a magánszemélyt a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok fűzik; c) szokásos tartózkodási helye belföldön található, ha egyáltalán nem, vagy nem csak belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel és létérdekei központja sem állapítható meg. Belföld: a Magyar Köztársaság területe, beleértve a vámszabadterületet is. Külföldi illetőségű magánszemély: a belföldi illetőségű magánszemélynek nem minősülő természetes személy.

2. Az adótárgy Az adótárgy a jövedelem. Jövedelem a bevételből a költségek levonása után fennmaradó rész. A jövedelmet a bevételből kell számítani.

36

Jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak meghatározott hányada. Adóév: az az időszak, amelyre vonatkozóan az adó alapját meg kell állapítani; ez a naptári év, a törvényben meghatározott kivételekkel. Bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték. A jövedelem megszerzésének időpontjának abból a szempontból van jelentősége, hogy az Szja az adóévben megszerzett jövedelmet adóztatja, adóévenként. Az Szja fő szabály szerint pénzforgalmi szemléletű. A jövedelem megszerzése időpontjának főbb szabályai: a) pénz esetében az a nap, amelyen azt a magánszemély vagy javára más személy birtokba vette (átvette), vagy amelyen azt a magánszemély javára bankszámlán (pénzforgalmi számlán) jóváírták. Ha azonban a kifizető a magánszemélyt megillető összeget átutalással vagy postai úton küldi el, a bevételt az átutalás, illetve a postára adás napjával kell megszerzettnek tekinteni, feltéve, hogy a magánszemély javára azt az adóbevallása benyújtásáig bankszámlán (pénzforgalmi számlán) jóváírták, illetve azt a magánszemély vagy javára más személy az említett időpontig birtokba vette (átvette). b) dolog, értékpapír, váltó, csekk és más okirat esetében a bevétel megszerzésének időpontja fő szabály szerint a tulajdonjog megszerzésének napja, vagy - ha ez a korábbi időpont - az a nap, amelyen azt a magánszemély vagy javára más személy birtokba vette, c) igénybe vett szolgáltatás esetében a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelyen a szolgáltatás nyújtójának az általános forgalmi adóról szóló törvény rendelkezései szerinti teljesítési időponttal adófizetési kötelezettsége keletkezik, vagy keletkezne (függetlenül attól, hogy a szolgáltatás nyújtója az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett, vagy sem), ha azonban a szolgáltatás juttatója nem azonos a szolgáltatás nyújtójával, a megszerzés időpontja a szolgáltatás igénybevételére való jogosultság megszerzésének napja. Forgalomképes vagy egyébként értékkel bíró jog esetében a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelytől kezdődően a magánszemély a jog gyakorlására, átruházására, megszüntetésére vagy a jog(gyakorlás) átengedésére jogosult. d) elengedett kötelezettség és átvállalt tartozás esetében a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelyen az adóalany kötelezettsége, illetve tartozása megszűnt. e) Minden más esetben a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelytől kezdődően a magánszemély a bevétel tárgyát képező vagyoni értékkel rendelkezni jogosult. Külön szabály vonatkozik a munkaviszonyból származó, előző naptári évre vonatkozó bevételre, a munkáltató által kifizetett adóköteles társadalombiztosítási ellátásra (munkabér, táppénz stb.) Ha ezeket a következő év január 15-éig fizetik ki, akkor azt az előző naptári év utolsó napján megszerzett jövedelemnek kell tekinteni. Vagyoni érték különösen a pénz, a kereskedelmi utalvány, a dolog, az értékpapír, az igénybe vett szolgáltatás és a forgalomképes vagy egyébként értékkel bíró jog, valamint a magánszemély javára elengedett vagy átvállalt tartozás, továbbá a magánszemély javára vagy érdekében teljesített kiadás. Költségnek csak a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő, kizárólag a bevétel megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében a naptári évben ténylegesen kifizetett, szabályszerűen igazolt kiadás minősül, kivéve, ha a törvény a kiadás tényleges kifizetésétől függetlenül minősít költségnek valamely tételt. Az egyik legfontosabb jellemzője az Szja.-nak, hogy az Szja. tipizált vagy analitikus adó. Ez azt jelenti, hogy figyelembe veszi a jövedelem eredetét (munka, tőke vagy vegyes). Ez a rendszer a különböző foglalkozási, tevékenységi csoportok (pl. kisiparosok,

37

magánkereskedők, ingatlan-bérbeadók, mezőgazdasági kistermelők, szellemi tevékenységet folytatók) tekintetében érvényesített eltérő politikai értékelés rugalmas kifejezésére alkalmas. (Az Alkotmánybíróság eddig több mint száz határozatban vizsgálta a mindenkori jövedelemadó törvényt és több mint tíz esetben állapított meg alkotmányellenességet az egyes részletszabályokat illetően.) Az Szja rendszerében számít az, hogy kinek a milyen jövedelméről van szó. Ezért adóalapról, adómértékről, kedvezményekről nem lehet általában beszélni, hanem csakis az egyes jövedelem-típusok függvényében. A személyi jövedelemadó rendszerében két fő jövedelemtípust különböztetünk meg, az összevonás alá kerülő jövedelmeket és a külön adózó jövedelmeket. Minden olyan jövedelem összevonás alá kerül, ahol a törvény nem ír elő elkülönített adózást. Az elkülönítés mögött preferenciális, vagy pragmatikus szempontok húzódnak. A törvény négy részre és összesen 15 fejezetre tagozódik. A tagozódás az egyes jövedelemtípusokat követi. A második rész az összevont adóalapról és annak adójáről szól, a harmadik rész a külön adózó jövedelmekről. A személyi jövedelemadó törvény a két fő jövedelemtípuson belül is több fejezetet, jövedelem–csoportot és ezeken belül több alcsoportot különböztet meg az alábbiak szerint: A) Az összevont adóalap 1) Az önálló tevékenységből származó jövedelem 2) A nem önálló tevékenységből származó jövedelem 3) Egyéb jövedelem B) Egyes külön adózó jövedelmek 1)Az egyéni vállalkozó adózása a) A vállakozói személyi jövedelemadó b) Az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági kistermelő átalányadózása c) A fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély tételes átalányadózása 2) A vagyonátruházásból származó jövedelmek a) Ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem b) Ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem c) Tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződésből származó jövedelem 3) Tőkejövedelmek a) A kamatból származó jövedelem b) Értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem c) Az osztalékból származó jövedelem d) Árfolyamnyereségből származó jövedelem e) A vállalkozásból kivont jövedelem 4) Természetbeni és egyéb juttatások, engedmények a) A természetbeni juttatások b) A munkáltatónál adóköteles béren kívüli juttatás c) Kamatkedvezményből származó jövedelem 5) Vegyes jövedelmek a) Kisösszegű kifizetések, egyösszegű járadékmegváltások b) Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem c) Lakás önkormányzatnak történő bérbeadásából származó jövedelem d) A társasház, a társasüdülő jövedelme e) Nyereményből származó jövedelem

38

f) A privatizációs lízingből származó jövedelem 6) Az értékpapír, az értékpapírra vonatkozó jog révén megszerzett vagyoni érték a) Értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték b) Az értékpapírra vonatkozó jog révén megszerzett vagyoni érték c) Az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében szerzett jövedelem Az egyes jövedelemtípusoknál az eltérés jellemzően a költséglevonási szabályokban (az adóalap meghatározásában) és az adó mértékében található. Számos költséglevonási móddal találkozhatunk a törvényben. Ilyen - a tételes költségelszámolás, - a 10% költséghányad, - a kistermelői költségátalány (a bevétel 40%-a igazolás nélkül számolható el), - az átalányadózást választó egyéni vállalkozónál a vélelmezett költséghányad (fő szabály szerint a bevételből 40% költséghányad vonható le, és a maradék az adóalap – de bizonyos esetekben 80, 85, 87, 93 vagy akár 94%). Arra is van példa, hogy a törvény maga mondja meg, a bevételnek mekkora része számít jövedelemnek, pl. az ingó vagyontárgy értékesítéséből származó bevétel 25%-a, ha a megszerzésre fordított összeg nem állapítható meg. Az adó mértéke is igen változatos képet mutat. Létezik - sávosan progresszív, kétkulcsos adótábla (az összevont adóalapnál és az egyéni vállalkozók átalányadózásánál); - egykulcsos, proporcionális adómérték is több féle van (egyes külön adózó jövedelmek, vállalkozói Szja); - végül létezik – szűk körben – tételes adó is (fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély tételes átalányadózása, cégautó-adó). Az Szja a tényleges jövedelem-meghatározást részesíti előnyben. Mindemellett az Szja rendszerében érvényesülnek olyan elemek (vélelmek), amelyek az adókötelezettség teljesítését jelentősen megkönnyítik. A mezőgazdasági kistermelő – ha a jövedelmét tételes költségelszámolással határozza meg – bevételének 40%-át kistermelői költségátalány címén, igazolás nélkül számolhatja el költségként (kistermelői költséghányad). Ez azt jelenti, hogy ha a kistermelő a bevételének 60%-áról költségszámlával rendelkezik, a többiről nem kell számlával rendelkeznie, nincs adóköteles jövedelme. Az egyéni vállalkozó a vállalkozói személyi jövedelemadó (amely a vállalkozói költségek elszámolását vonja maga után) helyett átalányadózást választhat. Az átalányadózás azt jelenti, hogy az adóalap megállapítása a bevételből nem a vállalkozói költségek elszámolása, hanem vélelmezett költséghányad levonása révén történik. Ennek mértéke az általános 40%-tól 94%ig terjed (pl. a mezőgazdasági kistermelő 85 százalék, illetőleg a bevételének azon részéből, amely állattenyésztésből vagy állati termék előállításából származik, 94 százalék költséghányadot vonhat le). 3. Az összevont adóalap 3.1 Az önálló tevékenységből származó jövedelem Önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély bevételhez jut, és amely a törvény szerint nem tartozik a nem önálló tevékenység körébe. Ide tartozik különösen az egyéni vállalkozó (de csak meghatározott jövedelem, az ún. vállalkozói kivét tekintetében), a mezőgazdasági őstermelő (de csak ha nem választ

39

átalányadózást), a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenysége, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatás, ez utóbbinál feltéve, hogy a tagnak a bevétele érdekében felmerült költségét a társaság a költségei között nem számolja el. A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozónál önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül a vállalkozói kivét, amellyel szemben költség, költséghányad vagy más levonás nem érvényesíthető. Vállalkozói kivét az egyéni vállalkozói tevékenység során személyes munkavégzés címén vállalkozói költségként elszámolt összeg, valamint (az akár csak részben) a magánszemély személyes vagy családi szükségletének kielégítését szolgáló kiadás alapján elszámolt minden olyan vállalkozói költség, amelyet a törvénynek a vállalkozói költségek elszámolására vonatkozó rendelkezései nem nevesítenek jellemzően előforduló költségként. Vállalkozói kivét esetében a bevétel megszerzésének időpontja a költség elszámolásának napja. Önálló tevékenységből származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet a magánszemély e tevékenységével összefüggésben vagy egyébként az e tevékenysége alapjául szolgáló jogviszonyára tekintettel megszerez. Az önálló tevékenység esetében főszabálynak tekintendő a tételes költségelszámolás: a bevétellel szemben elszámolható az adóévben ténylegesen felmerült és igazolt költség. Az összevont adóalap megállapításához elszámolható költségekről az Szja törvény 3. számú melléklete szól, ez a melléklet a jellemzően előforduló költségeket határozza meg, 24 pontban. A törvénynek az elismert költségekre és a költségek elszámolására vonatkozó általános rendelkezéseit is figyelembe véve, a mellékletben foglaltakat kell alkalmazni, ha az önálló tevékenységet folytató magánszemély a jövedelmét tételes költségelszámolással állapítja meg, valamint minden olyan esetben, amikor a magánszemély kiadásainak elszámolása, megtérítése (ideértve a jogszabály alapján történő költségtérítést is) szempontjából minősíteni szükséges, hogy az beletartozik-e az elismert költségek körébe. Költségként különösen, azaz fő szabály szerint a felsorolásban szereplő kiadások számolhatók el - feltéve, hogy azok részben sem szolgálják a magánszemély személyes vagy családi szükségleteinek kielégítését, kivéve ez alól a felsorolásban magában szerepelő kivételeket. Az igazolás nélkül elszámolható költségek ugyane mellékletben 8 pontban szerepelnek. Ilyen például - az élelmezési költségtérítés (a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben, továbbá a köztisztviselők munkavégzéséről, munka- és pihenőidejéről, jutalmazásáról, valamint juttatásairól szóló kormányrendeletben és a belföldi hivatalos kiküldetést teljesítő dolgozó élelmezési költségtérítéséről szóló minisztertanácsi rendeletben meghatározott kötelező mértékig); - az Európai Parlament által az európai parlamenti megfigyelő és az európai parlamenti tag számára fizetett költségtérítés; - a munkáltató által a magánszemélynek a saját személygépkocsi használata miatt fizetett költségtérítés összegéből a kiküldetési rendelvényben feltüntetett km-távolság szerint az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az APEH által közzétett üzemanyagár, valamint 9 Ft/km általános személygépkocsi normaköltség alapulvételével kifizetett összeg. A melléklet tartalmazza az értékcsökkenési leírás elszámolása szabályait is. A járművek költségénél megengedi a saját tulajdonú jármű üzemanyag-felhasználása, továbbá számlával (bizonylattal) történő igazolás alapján a jármű fenntartásának, javításának és felújításának költsége elszámolását. Üzemanyag-felhasználás címén vagy az üzemanyag-fogyasztási norma és az APEH által közzétett üzemanyagár, vagy a számlával (számlákkal) igazolt üzemanyag-vásárlás vehető figyelembe. A jövedelem megállapításakor költségként figyelembe nem vehető kiadásokat is meghatároz a törvény 11 pontban. Ezek között szerepel, hogy nem vehető költségként figyelembe az olyan vagyontárgy beszerzésére, fenntartására, üzemeltetésére, felújítására, karbantartására fordított kiadás, amely nem a jövedelemszerző tevékenységgel kapcsolatos, vagy - ha a törvény kivételt nem említ - akár részben is, a magánszemély személyes vagy családi szükségletének kielégítését célozza. Nem vehető figyelembe a pénzügyi ellenőrzés alapján megállapított adórövidítésből, egyéb jogszabály megsértéséből keletkező befizetés (bírság, késedelmi pótlék stb.), kivéve az önellenőrzési pótlékot; a nem megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék, a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény rendelkezései szerint nem megállapodás alapján és nem kiegészítésként fizetett tagdíj.

40

A tételes költségelszámolás helyett valamennyi önálló tevékenységből származó bevételre választható a bevétel 10%-ának megfelelő költséghányad is. Ilyenkor a bevétel 90%-a tekintendő jövedelemnek. Sajátos szabály vonatkozik a mezőgazdasági őstermelőkre. Mezőgazdasági őstermelő: az a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemély, aki a saját gazdaságában a törvény 6. számú mellékletében felsorolt termékek előállítására irányuló tevékenységet folytat, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, ideértve a regisztrált mezőgazdasági termelő magánszemélyt, valamint a termőföldről szóló törvény szerint családi gazdálkodónak minősülő magánszemélyt és e magánszemélynek a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagját is, mindegyikre vonatkozóan a 6. számú mellékletben felsorolt termékek előállítására irányuló tevékenysége(i)nek bevétele (jövedelme) tekintetében. Az őstermelőt legfeljebb 100 ezer forint adócsökkentő őstermelői kedvezmény illeti meg az őstermelői jövedelme utáni adójának mértékéig. Saját gazdaság alatt a termelést ténylegesen végző magánszemély rendelkezési jogosultságát kell érteni az eszközei (ideértve a bérelt eszközöket is), a termelés szervezése és - a vetőmagbértermelés, a bérnevelés, a bérhizlalás és a kihelyezett állat tartása esetének kivételével - a termelés eredményének felhasználása felett. A mezőgazdasági őstermelői tevékenységekről az Szja törvény 6. számú melléklete szól. Ez a melléklet tartalmazza a mezőgazdasági őstermelői termékek felsorolását és megnevezését a vámtarifaszám alkalmazásával két csoportban [A) állat, állati termék; B) növény, növényi termék], illetve a tevékenységek megjelölését [C) 1. Erdőgazdálkodás és e tevékenység bizonyos termékei, 2. Ültetvénytelepítés, amely tevékenység eredményeként a telepített növények legalább egy évnél hosszabb ideig talajhoz, helyhez kötötten a termesztés alapját képezik].

Az őstermelők egy része mezőgazdasági kistermelőnek minősül. Mezőgazdasági kistermelő: az a mezőgazdasági őstermelő, akinek az e tevékenységéből az adóévben megszerzett bevétele a 7 millió forintot nem haladja meg. 3.2 A nem önálló tevékenységből származó jövedelem Nem önálló tevékenység - a munkaviszonyban folytatott tevékenység, - az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselői tevékenység, - a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködése akkor, ha az annak ellenében kapott juttatást a társas vállalkozás költségei között számolják el, - a jogszabály alapján választott tisztségviselő (kivéve a választott könyvvizsgálót) tevékenysége, ha ezt a tevékenységet nem egyéni vállalkozóként végzi, - a segítő családtag tevékenysége, továbbá - nemzetközi szerződés hatályában a nem önálló munka, ennek hiányában az adott állam joga szerinti munkaviszony. Nem önálló tevékenységből származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet a magánszemély e tevékenységével összefüggésben, vagy egyébként az e tevékenysége alapjául szolgáló jogviszonyára tekintettel megszerez. Ilyennek minősül különösen a nem önálló tevékenység ellenértékeként munkabér, tiszteletdíj, illetmény címén, valamint a nem önálló tevékenységre tekintettel jutalom vagy költségtérítés címén megszerzett bevétel, továbbá a munkáltató vagy a nem önálló tevékenység alapjául szolgáló jogviszonyra tekintettel más személy által fizetett adóköteles biztosítási díj. Nem minősül nem önálló tevékenységből

41

származó bevételnek a magánszemély által a külön jogszabály szerint felszolgálási díj címen megszerzett bevétel. Általában költségek nem számolhatók el, kivéve pl. az érdekképviseleti tagdíjat, a kamarai tagdíjat. A nem önálló tevékenységből származó bevételből a jövedelem megállapítása során levonható a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére az adóévben levont (befizetett) tagdíj összege továbbá legfeljebb a költségtérítés címén kapott bevétel mértékéig a törvény 3. számú melléklete szerint elismert költség valamint a külszolgálat címén kapott összeg 30 százaléka, de legfeljebb az erről szóló kormányrendelet szerint naponta számított igazolás nélkül elismert költség. A nem önálló tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál ugyanakkor nem kell figyelembe venni azt a bevételt, a) amelyet a munkáltatótól az alkalmazottja, a társas vállalkozástól a társas vállalkozás tevékenységében személyesen közreműködő tagja, a munkáltató, a társas vállalkozás által üzemeltetett gépjármű vezetőjeként - az általa teljesített kilométer-távolság (futásteljesítmény) alapulvételével - üzemanyag-megtakarítás címén kap, azzal, hogy üzemanyagmegtakarításnak minősül az az összeg, amely nem több, mint a gépjármű által futott, útnyilvántartássaligazolt kilométer alapján a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről szóló kormányrendelet szerinti - korrekciós tényezőkkel módosított alapnorma, és az APEH által közzétett üzemanyagár figyelembevételével kiszámított összegnek a munkáltató által, a társas vállalkozás által számla alapján elszámolt üzemanyagmennyiség és az APEH által közzétett üzemanyagár figyelembevételével meghatározott összeget meghaladó része, ideértve azt az esetet is, amikor a munkáltató, a társas vállalkozás a saját kezelésében lévő töltőállomáson biztosítja az alkalmazottjának, a tagjának az üzemanyag felvételét és az üzemanyag felhasználása során megtakarítás mutatkozik az előzőek szerint meghatározott normához képest; b) amelyet a munkáltatótól a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén ba) az utazási bérlettel, az utazási jeggyel történő, az említett kormányrendelet által előírt elszámolás ellenében, legfeljebb a bérlet, a jegy árát meg nem haladó értékben (ide értve azt az esetet is, ha a juttatás a munkáltató nevére szóló számla ellenében történő térítés formájában valósul meg), vagy bb) költségtérítés címén (ideértve különösen a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítését is) a munkában töltött napokra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével kilométerenként 9 forint értékben kap a magánszemély; c) amelyet a munkáltatótól kiküldetési rendelvény alapján hivatali, üzleti utazás költségtérítése címén a teljesített kilométer-távolság (futásteljesítmény) figyelembevételével az utazásra, valamint élelmezési költségtérítésként kap a magánszemély, feltéve, hogy annak összege nem haladja meg a jogszabályban meghatározott, igazolás nélkül elszámolható mértéket; d) amelyet törvény rendelkezése alapján nem kell az összevont adóalapba beszámítani; e) amelyet természetbeni juttatás címén kap a magánszemély. 3.3 Egyéb jövedelem Egyéb jövedelem az önálló és a nem önálló tevékenységből származó bevétel körébe nem sorolható minden olyan bevétel, amelynek adózására a törvény külön rendelkezést nem tartalmaz. Az ilyen bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által

42

viselt szabályszerűen igazolt kiadás. Minden olyan bevétel ide tartozik, amelyre a törvény nem tartalmaz más rendelkezést, azaz amire nincs külön szabály, az a bevétel itt adózik. Az Szja törvény maga is meghatároz néhány olyan jövedelmet, amely egyéb jövedelemnek minősül. Egyéb jövedelem különösen a) az adóterhet nem viselő járandóság, b) az adóterhet nem viselő járandóságot eredményező jogcímen megszerzett bevételnek (például a szakképzéssel összefüggő juttatásnak, a hallgatói munkadíjnak és a szociális gondozói díjnak) az adóterhet nem viselő járandóság értékhatárát meghaladó része, c) a magánnyugdíjpénztár tagja egyéni számláján jóváírt tagdíj-kiegészítésnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépése miatt visszafizetett összege, d) az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár által a tag részére teljesített, nyugdíjnak nem minősülő nyugdíjszolgáltatás, e) az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár (ide nem értve az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárat) által kifizetett összeg, kivéve, ha az törvényben, törvényi felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott szolgáltatási körében és feltételekkel jogszerűen nyújtott szolgáltatás, f) az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár által a magánszemély tag egyéni számláján jóváírt, igazolt összeg, kivéve fa) a magánszemély saját befizetését, fb) azt a jóváírást, amelynek forrásául szolgáló összeget más jövedelemként kell figyelembe venni, vagy a jövedelem megállapításánál bevételként nem kell figyelembe venni, fc) a fedezeti alapból történő befektetések hozamát, fd) az értékelési különbözetet, g) a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a társas vállalkozás tagja által az e jogviszonyára tekintettel megszerzett vagyoni érték, azzal, hogy a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt, szabályszerűen igazolt kiadás. Ha a magánszemélynek a kifizetőtől külföldi kiküldetés címén származik bevétele - ide nem értve a külszolgálatra tekintettel kapott összeget -, akkor annak összegéből levonható figyelemmel az erre vonatkozó átmeneti rendelkezésekre is - 30 százalék, de legfeljebb az erről szóló kormányrendelet szerint naponta számított igazolás nélkül elismert költség. Egyéb jövedelemnek minősül a) a vásárolt (engedményezett) követelésből származó bevételnek a követelés vásárlási (engedményezési) ellenértékét meghaladó része, kivéve, ha adókötelezettségének e törvény szerinti jogcíme egyébként megállapítható; b) az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti működtetési jog átruházásából származó bevételnek a korábban értékcsökkenési leírás címén költségként el nem számolt szerzési értéket és a megfizetett illetéket meghaladó része. Egyéb jövedelem a) a jog alapítása, átruházása vagy megszüntetése, a jog gyakorlásának átengedése vagy a jogról való lemondás ellenében kapott bevételnek a jog megszerzésére fordított (ingyenes vagy kedvezményes jogszerzés esetében ideértve a jog megszerzésekor adóköteles bevételt is) értéket (összeget) meghaladó része, b) eladási vagy más hasonló jog gyakorlása esetében a megszerzett bevételnek a joggyakorlás tárgya átruházása időpontjára megállapított szokásos piaci értékét meghaladó része, csökkentve a jog megszerzésére fordított (ingyenes vagy kedvezményes jogszerzés esetében ideértve a jog megszerzésekor adóköteles bevételt is) értékkel, c) vételi vagy más hasonló jog gyakorlása esetében a joggyakorlás tárgya megszerzése időpontjára megállapított szokásos piaci értékéből a megszerzésért adott ellenértéket

43

meghaladó rész, csökkentve a jog megszerzésére fordított (ingyenes vagy kedvezményes jogszerzés esetében ideértve a jog megszerzésekor adóköteles bevételt is) értékkel, d) a jogutódlás révén megszerzett szerzői jog, találmányból és szabadalmi oltalomból eredő jog gyakorlása esetében a bevételnek a jog gyakorlása érdekében felmerült költségeket meghaladó része, bármely esetben, kivéve, ha adókötelezettségének e törvény szerinti jogcíme egyébként megállapítható. Ha az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár tagja részére a nyugdíjpénztár a kötelező várakozási idő leteltét követően nyugdíjszolgáltatásnak (kiegészítő nyugdíjnak) nem minősülő kifizetést teljesít (vagyoni értéket juttat), az adóköteles jövedelmet a következők szerint kell megállapítani: a kötelező várakozási időszak letelte évében és az azt követő első évben kifizetett (juttatott) bevételt, kivéve a fedezeti alapból történő befektetések hozama vagy értékelési különbözet címén az egyéni számlán jóváírt összegből teljesített kifizetést, juttatást (e rendelkezés alkalmazásában a továbbiakban: bevétel) teljes egészében, míg a kötelező várakozási időszak letelte évét követő - második évben kifizetett (juttatott) bevétel 90 százalékát, - harmadik évben kifizetett (juttatott) bevétel 80 százalékát, - negyedik évben kifizetett (juttatott) bevétel 70 százalékát, - ötödik évben kifizetett (juttatott) bevétel 60 százalékát, - hatodik évben kifizetett (juttatott) bevétel 50 százalékát, - hetedik évben kifizetett (juttatott) bevétel 40 százalékát, - nyolcadik évben kifizetett (juttatott) bevétel 30 százalékát, - kilencedik évben kifizetett (juttatott) bevétel 20 százalékát, - tizedik évben kifizetett (juttatott) bevétel 10 százalékát kell jövedelemnek tekinteni. A kötelező várakozási időszak leteltét követő tizedik évet követően kifizetett (juttatott) bevételt a jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni. Egyéb jövedelem a magánnyugdíjpénztár által a kedvezményezett részére teljesített, nyugdíjszolgáltatásnak nem minősülő kifizetés. Egyéb jövedelem - a törvényben meghatározott kivétellel - a biztosító által biztosítási szerződés alapján a magánszemélynek kifizetett (juttatott) bevételnek az a része, amely meghaladja a biztosítási szerződés alapján a következő feltételekkel fizetett díj(ak) összegét: a) a magánszemély által fizetett díj(ak); b) más magánszemély által fizetett díj(ak), kivéve, ha azt költségként elszámolták; c) az a)-b) pontban nem említett, adóköteles biztosítási díj(ak). Ezeket a szabályokat nem lehet alkalmazni, ha a biztosító által kifizetett (juttatott) a) bevételt e törvény szerint a jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni, vagy b) a bevétel adókötelezettségének e törvény szerinti jogcíme egyébként megállapítható; ilyenkor a jövedelmet - a bevétel teljes összege helyett - a bevételnek a díj(ak) összegével csökkentett része alapján kell megállapítani. Egyéb jövedelem az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet által, vagy az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet megbízása alapján fizetett kamat és osztalék, valamint az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet által kibocsátott értékpapír elidegenítéséért kapott bevételnek az értékpapír megszerzésére fordított értéket meghaladó része. Az értékpapír megszerzésére fordított értéket az árfolyamnyereségből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával kell megállapítani. Ugyancsak egyéb jövedelem az olyan államban belföldi illetőséggel bíró személy által fizetett kamat, amely állammal a Magyar Köztársaságnak nincs hatályos egyezménye a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén.

44

Egyéb jövedelem az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet jogutód nélküli megszűnése, jegyzett tőkéjének tőkekivonás útján történő leszállítása következtében a magánszemély által - tagi (részvényesi, üzletrész-tulajdonosi) jogviszonya alapján - az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet vagyonából megszerzett bevételnek az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet által kibocsátott részvény, üzletrész, más hasonló értékpapír vagy jog megszerzésére fordított értéket meghaladó része. Ugyancsak egyéb jövedelem az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet vagyonából a magánszemély által - tagi (részvényesi, üzletrész-tulajdonosi) jogviszonya megszűnése (ide nem értve a részvény, az üzletrész, más hasonló értékpapír vagy jog átruházását) következtében - megszerzett bevételnek az alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező jogi személy, egyéb szervezet által kibocsátott részvény, üzletrész, más hasonló értékpapír vagy jog megszerzésére fordított értéket meghaladó része. Az értékpapír (a jog) megszerzésére fordított értéket az árfolyamnyereségből származó jövedelemre vonatkozó, a jövedelemszerzés időpontját a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával kell megállapítani. Értékpapír vagy más vagyoni érték átruházása esetén egyéb jövedelem az átruházás ellenében megszerzett bevételből az a rész, amely meghaladja az ellenértékre a szerződéskötés időpontjában ismert szokásos piaci értéket, kivéve, ha adókötelezettségének e törvény szerinti jogcíme egyébként megállapítható. Egyéb jövedelem a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott bennfentes kereskedelem vagy tisztességtelen árfolyam-befolyásolás révén megszerzett bevételnek a vele összefüggésben felmerült, igazolt kiadásokat meghaladó része. Ha az ingatlan fekvése szerinti állammal a Magyar Köztársaságnak nincs hatályos egyezménye a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén, akkor az ingatlan vagy a vagyoni értékű jog átruházásának ellenértékéből az a rész, amely meghaladja az ingatlan, illetve a vagyoni értékű jog megszerzésére fordított összeget, egyéb jövedelemnek minősül. Egyéb jövedelem: nyugdíjszolgáltatásnak nem minősülő kifizetés (juttatás), a nyugdíjelőtakarékossági számlán, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számlákról szóló külön törvényben meghatározott nyugdíj-előtakarékossági értékpapírszámlán és nyugdíjelőtakarékossági letéti számlán kimutatott követelés azon része, amely meghaladja a számlatulajdonos által teljesített befizetések és átutalások összegét. E jövedelem szerzési időpontjának azt az időpontot kell tekinteni, amikor a számlatulajdonos olyan kifizetésről, átutalásról vagy átvezetésről rendelkezik, amely nem minősül nyugdíjszolgáltatásnak. Az összevont adóalap a magánszemély által az adóévben megszerzett összes önálló és nem önálló tevékenységéből származó, valamint egyéb jövedelmének az összege. Az összevont adóalap részét képezi a külföldről származó jövedelem a nemzetközi egyezmény (illetőleg viszonosság) hiányában, vagy ha annak figyelembevételét nemzetközi egyezmény (illetőleg viszonosság) lehetővé teszi. 4. Az összevont adóalap adójának meghatározása Az összevont adóalap adóját az adótábla segítségével kell meghatározni. Az adótábla két kulcsot tartalmaz, sávos, progresszív. Az adó mértéke, ha a jövedelem összege: 0-1 550 000 forint: 18 százalék, 1 550 001 forinttól 279 000 forint és az 1 550 000 forinton felüli rész 36 százaléka.

45

2006. januárjától az új szabályok következtében a jövedelemskála minden pontján közel azonos, 1,5–2,5 százalékpont között csökken az adóterhelés. A 2005. évi 1,5 millió forint helyett 2006-ban már 1,55 milliós jövedelemig lehet majd az alsó, 18 százalékos kulcs alapján adózni, míg az e fölötti jövedelemrészt az eddigi 38 helyett 36 százalékos szja terheli. Az átlagos adókulcs 1,5-2 százalékponttal mérséklődik, kis mértékben átrendeződik az adóterhelés az egyes jövedelmi csoportok között. A szegényebbeket a kiegészítő adójóváírás megemelése, a jómódúakat pedig a felső adókulcs két százalékpontos mérséklése segíti. A változások az átlagkeresetűeknek kedveznek leginkább, hiszen havi bruttó 140-150 ezer forintos fizetésnél a legnagyobb, a korábbihoz képest képest 2,4 százalékpontnyi az adóterhelés mérséklődése. A havonta 90 ezer forintot kereső ennek a tehercsökkenésnek a felére számíthat, míg a 300 ezres keresetű magánszemélynél az elvonás 1,4-1,5 százalékponttal lesz kisebb.

Az összevont adóalapból az adótábla alkalmazásával a számított adót kapjuk meg. Ez nem egyenlő az összevont adóalap adójával, mert az Szja. tartalmaz a számított adót módosító tényezőket (pl. a külföldön megfizetett adó beszámítása vagy az adójóváírás). Az összevont adóalap adóját a számított adóból kell meghatározni. A külföldön megfizetett adó beszámítása: ha az adóévi összevont adóalapnak olyan adóterhet nem viselő járandóságnak nem minősülő - jövedelem is részét képezi, amelyre vonatkozóan a magánszemély külföldön jövedelemadónak megfelelő adót fizetett, akkor - ha nemzetközi szerződésből vagy viszonosságból más nem következik - a számított adót csökkenti a jövedelemre külföldön megfizetett adó 90%-a, de legfeljebb e jövedelemre az adótábla átlagos adókulcsa szerint kiszámított adó. Az adótábla átlagos adókulcsa a számított adó, osztva az összevont adóalappal, e hányadost két tizedesre kerekítve kell meghatározni. A külföldön megfizetett adót a Magyar Nemzeti Bank hivatalos, az adóév utolsó napján érvényes devizaárfolyamának alapulvételével kell forintra átszámítani. Ha az adót olyan pénznemben állapították meg, amely nem szerepel az MNB hivatalos devizaárfolyam-lapján, akkor az MNB által az adóév utolsó napjára vonatkozóan közzétett, euróban megadott árfolyamot kell a forintra történő átszámításhoz figyelembe venni. Az adójóváírás: A számított adót adójóváírás csökkenti. Kétféle adójóváírást ismer a törvény: az alap adójóváírást és a kiegészítő adójóváírást. Az alap adójóváírás: a) az adóévben megszerzett bér 18%-a, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 9.000 forint, feltéve, hogy a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme nem haladja meg az 1.500.000 forint jogosultsági határt, vagy b) az a) pont alapján meghatározott összegnek a jogosultsági határ feletti éves összes jövedelem 18%-át meghaladó része, ha magánszemély a) pont szerinti éves összes jövedelme meghaladja a jogosultsági határt, de nem éri el a jogosultsági határ 600.000 forinttal növelt összegét. A kiegészítő adójóváírás: a) az adóévben megszerzett bérből a jogosultsági hónapok száma és 50 ezer forint szorzatát meghaladó rész 18 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 2340 forint, feltéve, hogy a magánszemély összes jövedelme nem haladja meg az 1 000 000 forint kiegészítő jogosultsági határt, vagy b) az a) pont szerint meghatározott összegnek a kiegészítő jogosultsági határ feletti éves összes jövedelem 5 százalékát meghaladó része, ha a magánszemély éves összes jövedelme meghaladja a kiegészítő jogosultsági határt, de nem éri el a kiegészítő jogosultsági határ 561 600 forinttal növelt összegét. E szabályok azt eredményezik, hogy 2006. január 1-jétől már nemcsak a minimálbér, hanem az annál kissé magasabb kereset is adómentes lesz. Az Országgyűlés ugyanis még november elején úgy fogadta el az adótörvényeket, hogy azok a 63 ezer forintos havibér szja-mentességét biztosítják, ám ezt követően az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a szociális partnerek 62 500 forintos minimálbérben állapodtak meg. Ez azt is jelenti,

46

hogy a közép- és a felsőfokú végzettségűekre érvényes bérminimum után kell személyi jövedelemadót fizetni. Az említett 63 ezer forintos bér adómentességét azzal érik el, hogy a kiegészítő adójóváírás mértéke a 2005-ös havi 1260 forintról 2340-re emelkedik. Módosult 2005-höz képest az alap-adójóváírás jogosultsági határa. Eddig 1,35 millió forint éves jövedelem alatt lehetett teljes mértékben kihasználni ezt a teherkönynyítést, 2006-tól másfél millióra emelkedik a küszöb, 2,1 millió forintig pedig fokozatosan „elfogy”.

Az adóterhet nem viselő járandóságok (pl. 2002. január 1-jéig ilyen járandóság volt a nyugdíj is, azóta viszont a nyugdíj nem számít bevételnek) adójának levonása: a számított adót csökkenti az adóévi összevont adóalap részét képező, adóterhet nem viselő járandóságok együttes összegének az adótábla szerint kiszámított adója. Adóterhet nem viselő járandóság – egyebek között – a gyermekgondozási segély és gyermeknevelési támogatás, a felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója részére a felsőoktatásról szóló törvény szerint az őt megillető juttatásként kifizetett ösztöndíj, tankönyvés jegyzettámogatás teljes összege, a diákotthoni (kollégiumi) elhelyezését kiváltó lakhatási támogatás összege, a gyakorlati képzés idejére kifizetett juttatás, díjazás értékéből havonta a hónap első napján érvényes havi minimálbért meg nem haladó része; a közoktatásról szóló törvényben meghatározott nevelési-oktatási intézmény, a felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott felsőoktatási intézmény, a helyi önkormányzat vagy egyház által a tanuló, a hallgató részére e jogviszonyára tekintettel jogszabályban meghatározott feltételek szerint adott, bevételnek minősülő egyéb pénzbeli juttatás; a felsőoktatásról szóló törvény alapján adományozott arany, gyémánt, vas, illetve rubin díszoklevélhez kapcsolódóan a felsőoktatási intézmény által a Szabályzatában meghatározott feltételek szerint kifizetett pénzbeli juttatásnak az a része, amely nem haladja meg az adóév első napján érvényes minimálbér havi összegének négyszeresét; az ösztöndíjas foglalkoztatottnak az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyból származó ösztöndíja minimálbért meg nem haladó mértéke; a magánszemély által külön jogszabály szerint felszolgálási díj címen megszerzett bevétel, valamint a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló; Ha a számított adóalapból meghatároztuk az összevont adóalap adóját, akkor ez még mindig nem azonos összeg a fizetendő adóval. Az összevont adóalap adóját kedvezmények csökkentik. Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmények Egyes társadalombiztosítási és magán-nyugdíjpénztári befizetések kedvezményei 1) A tandíj kedvezménye 2) A felnőttképzés díjának, valamint a magánszemély számítógép megszerzésére fordított egyes kiadásainak kedvezménye 3) A lakáscélú kedvezmények 4) Tevékenységi kedvezmények 5) Személyi és családi kedvezmények 6) Közcélú adományok kedvezménye 7) A biztosítások kedvezménye 8) Az alkalmi foglalkoztatás kedvezménye Egyes társadalombiztosítási és magán-nyugdíjpénztári befizetések kedvezményei: Az összevont adóalap adóját csökkenti annak az összegnek a 25 százaléka, amelyet a) a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény rendelkezései alapján társadalombiztosítási ellátásra kötött megállapodás szerint a nyugellátásra jogosító szolgálati idő, illetőleg a nyugellátásra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából a magánszemély

47

saját maga javára, illetőleg a nem egyéni vállalkozó magánszemély valamely más magánszemély javára fizet meg; b) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény rendelkezései alapján tagdíj fizetésére kötött megállapodás szerint a magánszemély saját maga javára, illetőleg a nem egyéni vállalkozó magánszemély támogatási megállapodás szerint valamely más magánszemély javára fizet meg. Az összevont adóalap adóját csökkenti a magánnyugdíjpénztárba a magánszemély saját tagdíját kiegészítő adóévi befizetésnek - ide nem értve a munkáltató által egyoldalú kötelezettségvállalás alapján e címen fizetett összeget - a 30 százaléka. A tandíj kedvezménye: Az összevont adóalap adóját csökkenti a felsőoktatási intézmény hallgatójának tandíja és/vagy költségtérítése (a továbbiakban együtt: tandíj) címén megállapított összegnek a 30 százaléka, de legfeljebb hallgatónként az adóévben 60 ezer (tanulmányi hónaponként 6 ezer) forint, a befizetésről a hallgató és a befizető magánszemély nevére kiállított igazolás alapján annál a magánszemélynél, akinek a neve az igazoláson befizetőként szerepel. Az igazolást a felsőoktatási intézmény a befizetés évét követő év január 31-éig adja ki a hallgatónak az átvétel igazolása ellenében, feltéve, hogy a befizetésről kiállított, költségelszámolásra alkalmas bizonylaton, számlán az igazolás kiadásának tényét feltüntette. A levonási lehetőség a hallgató vagy a szülője (ideértve az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülőt is) vagy a nagyszülője, vagy a házastársa, vagy a testvére közül azt illeti meg, akit a hallgató kérésére az igazoláson befizetőként feltüntettek. A hallgató választhatja a befizetett tandíj kedvezményének elhalasztott igénybevételét is. A felnőttképzés díjának, valamint a magánszemély számítógép megszerzésére fordított egyes kiadásainak kedvezménye: Az összevont adóalap adóját csökkenti a felnőttképzésről szóló törvény szerinti felnőttképzési szerződés alapján az adóévben fizetett képzési díj (beleértve a vizsgadíjat is) 30 százaléka, de legfeljebb évi 60 ezer forint. Az adókedvezmény alapját és összegét a felnőttképzésről szóló törvény előírásai szerint akkreditált intézmény által kiállított igazolás bizonyítja, feltéve, hogy a befizetésről kiállított, költségelszámolásra alkalmas bizonylaton, számlán az igazolás kiadásának tényét feltüntette. Az adókedvezményt a felnőttképzésben részt vevő magánszemély, házastársa, szülője (ideértve az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülőt is), nagyszülője vagy testvére veheti igénybe akkor, ha a kiállító az igazoláson a felnőttképzésben részt vevő magánszemély kérésére befizetőként feltüntette. Az igazoláson csak egy magánszemély tüntethető fel befizetőként. A felnőttképzésben részt vevő magánszemély választhatja az (1) bekezdés szerinti adókedvezmény halasztott igénybevételét. A magánszemély az összevont adóalap adóját csökkentheti az adóévben általa számítógép megszerzésére (ide nem értve a lízing, a részletvétel, a bérlet vagy más hasonló szerződés keretében történő szerzést) fordított kiadás 50 százalékával, de legfeljebb évi 60 ezer forinttal. Az adókedvezményre olyan eszköz megszerzése jogosít, amelyet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és az Oktatási Minisztérium által kiírt pályázat keretében kiválasztott szállítók, valamint az e szállítók által a pályázatnak megfelelően bevont közreműködők értékesítenek, és amely eszköz szerepel a pályázatba bevont eszközöknek a pályázatot kiíró által elektronikus formában nyilvánosan meghirdetett listáján. A kedvezmény alapját és összegét az eszköz forgalmazója (a szállító, a közreműködő) által kiállított igazolás bizonyítja, azzal, hogy az ilyen igazolás kiadásának tényét a termékről kiállított számlára a számla kiállítójának rá kell vezetnie. Ilyen számla alapján költség, értékcsökkenési leírás csak abban az esetben érvényesíthető, ha a

48

magánszemély (kivéve az e törvény szerint a távmunkavégzésre vonatkozó rendelkezések szerint költséget érvényesítő munkavállalót) az igazolást az adókedvezmény érvényesítésére részben sem használja, használta fel. A felnőttképzés díjának, valamint a magánszemély számítógép megszerzésére fordított egyes kiadásainak kedvezménye együttes összege nem haladhatja meg az adóévenkénti 60 ezer forintot. A magánszemély által ténylegesen igénybe vehető adókedvezmény összege egyenlő a) az igénybe vehető kedvezmény összegével, ha a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme nem haladja meg a 3 400 000 forintot, b) az elvileg igénybe vehető kedvezmény összegének a 3 400 000 forint feletti jövedelem 10 százalékát meghaladó részével, ha a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme meghaladja a 3 400 000 forintot, azzal, hogy a magánszemély nem vehet igénybe adókedvezményt, ha az adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt összes jövedelme eléri, vagy meghaladja a 4 000 000 forintot. A lakáscélú kedvezmények: Az összevont adóalap adóját adókedvezmény csökkenti, amely az 1993. december 31-e után hitelintézettel megkötött lakáscélú hitelszerződés alapján lakáscélú felhasználásra felvett hitel adósaként (adóstársaként) szereplő magánszemély által a tőketörlesztés (az előtörlesztést is ideértve), a kamatfizetés, a kezelési költség és a hitelfolyósítási díj (a továbbiakban: törlesztés) címén az adóévben megfizetett, a hitelintézet által igazolt összeg a) 40 százaléka, feltéve, hogy a hitel alapján a magánszemély a lakás célú állami támogatásokról szóló kormányrendelet szerint kamattámogatásban részesül, valamint a magánszemély által a kedvezmény alapjául szolgáló lakás célú felhasználásra felvett hitel(ek) összege a 15 millió forintot nem haladja (nem haladta) meg, továbbá a hitel a következő célok valamelyikét szolgálja: aa) belföldön fekvő lakótelek, új lakás tulajdonjogának, valamint új lakáshoz kapcsolódó földhasználati jognak adásvétel vagy más visszterhes szerződés keretében történő megszerzése; új lakásnak minősül az a lakás, amelynek első átruházására a kedvezmény alapjául szolgáló hitel felhasználásával került sor, amennyiben azt a tulajdonjogot szerző magánszemélyt megelőzően más lakcímként nem jelentette be, ab) belföldön fekvő lakás építése, építtetése; b) 30 százaléka az a) pontban nem említett esetekben, feltéve, hogy a magánszemély által a kedvezmény alapjául szolgáló lakás célú felhasználásra felvett hitel(ek) összege a 10 millió forintot nem haladja (nem haladta) meg. Az Szja törvény meghatározza a lakás célú felhasználás fogalmát. A magánszemély által igénybe vehető adókedvezmény összege adóévenként nem haladhatja meg a 120 ezer forintot, de itt is érvényesül korlátozás. A magánszemély által igénybe vehető adókedvezmény egyenlő az elvileg igénybe vehető kedvezmény-összegnek a) a 4 400 000 forint feletti jövedelem 20 százalékát meghaladó részével, ha a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme meghaladja a 4 400 000 forintot, de nem éri el az 5 000 000 forintot, feltéve, hogy az adókedvezményt érvényesítő magánszemély házastársa (élettársa) az adóévben 6 hónapot meghaladó időtartamban volt gyermekgondozási segélyre jogosult és e házastárs (élettárs) az adókedvezmény alapjául szolgáló hitelszerződés

49

és az annak felhasználásával megszerzett önálló ingatlan tekintetében egyben az adókedvezményt érvényesítő magánszemély adóstársa, illetve tulajdonostársa is; b) a 3 400 000 forint feletti jövedelem 20 százalékát meghaladó részével, ha a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme meghaladja a 3 400 000 forintot, de nem éri el a 4 000 000 forintot és az a) pontban foglalt egyéb feltételek bármelyike nem teljesül. Tevékenységi kedvezmények: Az összevont adóalap adóját csökkenti a tételes költségelszámolást, vagy a 10 százalék költséghányadot alkalmazó mezőgazdasági őstermelő e tevékenységből származó éves jövedelme adójának, valamint, ha tételes költségelszámolást alkalmaz, a könyvelői díjkedvezménynek az együttes összege, de legfeljebb 100 ezer forint (őstermelői adókedvezmény). Könyvelői díjkedvezmény címén a könyvelőnek fizetett, számlával igazolt díj vehető figyelembe, de csak olyan arányban, amilyen arányt a mezőgazdasági őstermelői tevékenységből származó jövedelem az összevont adóalapon belül képvisel. Az őstermelői tevékenységből származó jövedelem adóját úgy kell kiszámítani, hogy meg kell határozni az összevont adóalap adóját e jövedelemmel együtt és nélküle is, és meg kell állapítani a két adóösszeg különbözetét. Az összevont adóalap adóját csökkenti a szellemi tevékenységet folytató magánszemély e tevékenységből származó jövedelmének 25 százaléka, de legfeljebb 50 ezer forint. E rendelkezés alkalmazásában szellemi tevékenységet folytató magánszemély az, aki eredeti jogosultként olyan önálló, de nem egyéni vállalkozói tevékenységből származó jövedelmet ér el, amelynek eredményeként a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény szerint szabadalmi oltalom tárgya, valamint szerzői jogi védelem alá tartozó alkotás jön létre, vagy egyébként a szerzői jogról szóló törvény védelemben részesíti. Személyi és családi kedvezmények: Az összevont adóalap adóját csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg (személyi kedvezmény). Az összevont adóalap adójából nem kell megfizetni a családi kedvezményt, amelyet a kedvezményezett eltartott után érvényesíthet a jogosult. A családi kedvezmény kedvezményezett eltartottakként és jogosultsági hónaponként 4000 forint, feltéve, hogy az adott hónap bármely napján az eltartottak létszáma a három főt eléri. Jogosultsági hónap az a hónap, amelyre tekintettel a családi pótlékot, illetőleg a rokkantsági járadékot folyósítják, magzat esetében a várandósság időszakában azon hónap, amelyben a várandósság orvosi igazolása alapján a jogosultság legalább egy napig fennáll, kivéve azt a hónapot, amikor a megszületett gyermek után a családi pótlékra való jogosultság megnyílik. Az adóhatóság az ellenőrzés során kérheti a várandósság tényéről kiadott orvosi igazolást. A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult az a magánszemély, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint családi pótlékra jogosult, továbbá a várandós nő és vele közös háztartásban élő házastársa. Látható, hogy a családtámogatási rendszer átszabásával csupán a legalább háromgyerekesek jogosultak családi adókedvezményre, a gyermekenkénti havi 10 ezer forint négyezerre mérséklődik. (A minden gyermek után járó családi pótlék ugyanakkor jelentősen emelkedett.) Újdonság a kedvezménynek az a korlátozása is, hogy a teljes összeget csak az veheti igénybe, akinek három gyermek esetén legfeljebb hatmillió forint az éves jövedelme, illetve ez a határ gyermekenként fél-fél millió forinttal, maximálisan nyolcmillióig tolódik. Fő szabály szerint a

50

kétgyermekes, vagy egy gyermeket nevelő családnál, nem érvényesíthető családi kedvezmény. Közcélú adományok kedvezménye: Az összevont adóalap adóját csökkenti - a másolat megőrzése mellett kiadott igazolás alapján - a közcélú adomány kedvezménye. A közcélú adomány a) a közhasznú szervezetekről szóló törvényben meghatározott tevékenységet (tevékenységeket) folytató közhasznú szervezet, kiemelkedően közhasznú szervezet közhasznú tevékenységének céljára, b) a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő egyház számára, az ott meghatározott tevékenység támogatására, c) a közérdekű kötelezettségvállalás (ideértve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár támogatását, valamint a költségvetési szervnek alapkutatásra, alkalmazott kutatásra vagy kísérleti fejlesztésre adott támogatást is) céljára az adóévben befizetett (átadott) pénzösszeg. Nem minősül közcélú adománynak és nem jogosít a kedvezmény igénybevételére az olyan igazolt összeg, amellyel összefüggő jogügyletre vonatkozó dokumentum (így különösen az alapító okirat, tájékoztató, reklám), körülmény (így különösen szervezés, feltétel, kapcsolódó jogügylet) valós tartalma alapján akár közvetve is megállapítható, hogy annak befizetése csak látszólagos, vagy a befizetés csak látszólagosan szolgálja a közcélú adomány fogalmába sorolt célokat, vagy az adókedvezménnyel elérhető vagyoni előny megszerzése mellett az adományozó magánszemély vagy annak közeli hozzátartozója további vagyoni előnyben részesül. Ilyen esetekben az igazolás kiállítása valótlan adatszolgáltatásnak minősül. Nem számít vagyoni előnynek a közoktatási törvény hatálya alá tartozó oktatási intézményben folyó képzésben való részvétel. A közcélú adomány kedvezménye a befizetett összeg 30 százaléka, legfeljebb azonban a) kiemelkedően közhasznú szervezet(ek) esetében összesen 100 ezer forint; b) a közhasznú szervezet(ek), az egyház(ak), illetőleg a közérdekű kötelezettségvállalás(ok) esetében összesen 50 ezer forint. A biztosítások kedvezménye: Az összevont adóalap adóját csökkenti a törvény 7. számú mellékletében meghatározott módon és feltételekkel belföldi székhelyű biztosítóval kötött élet- és nyugdíjbiztosítás a) adóévben megfizetett díjának 20 százaléka, valamint b) adóévben megfizetett díjából az előző adóévben megfizetett díjat meghaladó rész további 10 százaléka (biztosítási adókedvezmény). A magánszemély által igénybe vehető biztosítási adókedvezményre jogosító befizetést a magánszemély a biztosító által kiadott igazolás alapján érvényesíti. Az alkalmi foglalkoztatás kedvezménye: Az összevont adóalap adóját csökkenti a munkavállaló - külön törvény rendelkezései szerinti alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatása esetén a foglalkoztató magánszemély nevére szóló számviteli elszámolásra alkalmas bizonylattal igazolt - az alkalmi munkavállalói könyvben érvényesített, az előírt nyilvántartásban feltüntetett - közteherjegy értékének 75 százaléka, feltéve, hogy az alkalmi foglalkoztatás nem a foglalkoztató magánszemély önálló tevékenységéből származó bevételének megszerzése érdekében történt.

51

A kedvezmények korlátozása Ha a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme a 6 000 000 forintot nem haladja meg, akkor – a tandíj kedvezményét, a felnőttképzés díjának, valamint a magánszemély számítógép megszerzésére fordított egyes kiadásainak kedvezményét, a tevékenységi kedvezményeket, a közcélú adományok kedvezményét, a biztosítások kedvezményét tekintve – összesen legfeljebb évi 100 ezer forint összegben érvényesíthet adókedvezményt. Ha a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme a 6 000 000 forintot meghaladja, akkor ezeket az adókedvezményeket összesen legfeljebb évi 100 ezer forintnak a 6 000 000 forint feletti összes jövedelem 20 százalékát meghaladó részének megfelelő összegben érvényesítheti. A 6 500 000 forintot meghaladó éves összes jövedelem esetén ezek a kedvezmények nem érvényesíthetők. [Azaz két korlátozás van: a kedvezmények összevont összege a 100 ezer forintot nem haladhatja meg, másrészt a kedvezmények lehető legmagasabb összegét csak meghatározott jövedelemnél, 6 millió forintnál több jövedelemre szert nem tévő személy érvényesítheti teljes mértékben. A jövedelemhatár feletti jövedelemmel rendelkezőknél viszont csökken a kedvezmény érvényesíthető összege, a jövedelemhatár feletti jövedelem 20%-ával. 6,5 millió forint feletti jövedelemnél – kivéve a személyi és családi kedvezményeket – kedvezmény nem érvényesíthető.] Az összevont adólap adóját csökkentő tételek együttes összege legfeljebb az összevont adóalap adójának összegéig terjedhet. Az összevont adóalap adóját csökkentő tételek levonása után a fennmaradó rész a fizetendő adó. A fizetendő adóig tehát (sematikusan) a következő lépéseket kell megtenni: a bevételből az összevont adóalap meghatározása a költségek levonásával – a számított adó kiszámítása az adótábla segítségével – az összevont adóalap adójának meghatározása a számított adóból – az összevont adóalap adóját csökkentő tételek levonásával a fizetendő adó meghatározása. 5. Rendelkezés a befizetett adó meghatározott részéről A befizetett adó meghatározott részéről a magánszemély nyilatkozatban rendelkezhet. Az átutalásról az APEH gondoskodik a külön törvényben (a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény) meghatározott mértékben, kedvezményezett(ek) javára és eljárás szerint – „egyházi egy százalék” és a „civil szféra egy százaléka”. Ezen kívül 2006. január 1-jétől az Szja tv. új címmel és rendelkezéssel egészült ki. Az önkéntes biztosító pénztári befizetések után eddig járó adóvisszatérítés a pénztári számlán történő jóváírássá alakul át. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár magánszemély tagja nyilatkozatban rendelkezhet az önkéntes biztosító pénztári befizetései után őt megillető összeg átutalásáról valamely olyan egyéni számlája javára, amelyre a pénztár igazolása szerint rendelkezési jogosultságot megalapozó befizetés, jóváírás, lekötés, illetve amely terhére a szolgáltatás igénybevétele történt. A magánszemély az adóbevallásában tett nyilatkozatában vagy az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása céljából tett nyilatkozata keretében rendelkezhet az adójáról a nyugdíj-előtakarékossági számlán általa elhelyezett összegek után is. Ennek mértéke a nyugdíj-előtakarékossági számlára a magánszemély által forintban befizetett összeg 30 százaléka, de több számla esetén is legfeljebb 100 ezer forint (annál a magánszemélynél, aki 2020. január 1. előtt tölti be a jogszabályok szerint reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, 130 ezer forint).

52

6. Az adó megállapítása A magánszemély az Szjá-t illetően három adómegállapítási lehetőség közül választhat, ha ehhez adottak a feltételek. Ezek az önadózás, az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámolás, valamint az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása. 1. A magánszemély a jövedelmét és az azt terhelő adót - az adóévben megszerzett összes bevétele alapján - adóévenként megállapítja és bevallja, valamint az adót megfizeti (önadózás). 2. A magánszemély a bevallást helyettesítő munkáltatói vagy ezzel egyenértékű elszámolás érdekében a törvényben meghatározottak szerint, az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseinek figyelembevételével nyilatkozatot tehet. A magánszemély e nyilatkozata az adóbevallással egyenértékű. A magánszemély az adóbevallással egyenértékű nyilatkozat megtételére akkor jogosult, ha a) az adóévben kizárólag az adó elszámolására kötelezett munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában köteles lenne bevallani (azaz ha több munkáltatója van, ennek a nyilatkozatnak a megtételére nem jogosult a magánszemély); b) az adóévben kizárólag munkáltató(k)tól szerzett olyan bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában köteles lenne bevallani, feltéve, hogy a korábbi munkáltató(k) által a munkaviszony megszűnésére tekintettel kiadott igazolást átadja az adó elszámolására kötelezett munkáltatónak; 3. Az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása (ADAM): A magánszemély adózással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a jogalkotó a 2004. január 1-jét követően megszerzett jövedelmek tekintetében megteremtette az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás lehetőségét. Ennek következtében számos, eddig önadózó magánszemély mentesülhet az adóbevallási kötelezettség alól. Az adóhatósági adómegállapítás eljárási szabályait az adózás rendjéről szóló törvény tartalmazza, az Szja törvény az anyagi jogi szabályokat (az adómegállapítási mód feltételeit) határozza meg. A törvényben meghatározott kivételekkel lényegében már minden olyan magánszemély, aki kizárólag munkáltatóktól, kifizetőktől szerzett az adóévben jövedelmet, választhatja az adóhatósági adómegállapítást. A magánszemély által az adóévre tett nyilatkozat alapján az állami adóhatóság a magánszemély jövedelmét és az azt terhelő adót megállapítja. A magánszemély a nyilatkozat megtételére akkor jogosult, ha az adóévben kizárólag munkáltató(k)tól, kifizető(k)től szerzett olyan bevételt, amelyet e nyilatkozat hiányában köteles lenne bevallani (ebben az esetben nincs jelentősége a munkáltatók, kifizetők számának). Adófizetés A magánszemély adóévi bevétele alapján meghatározott jövedelmet terhelő adót - az adóévi bevétele után általa megfizetett, valamint a kifizető, a munkáltató által megfizetett (fizetendő) adóelőleg és adó beszámításával - az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint megfizeti. Ha a magánszemély adóévi bevétel után általa megfizetett, valamint a kifizető, a munkáltató által megfizetett (fizetendő) adóelőleg és adó összege meghaladja a magánszemély adóévi bevétele alapján meghatározott jövedelmet terhelő adót, a különbözetet az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint visszatéríti. Az összevont adóalapba tartozó jövedelmeknél tartalmaz az Szja törvény az adóelőleg megállapításával, bevallásával és megfizetésével összefüggésben külön szabályokat. Ilyenek a kifizetőre, a munkáltatóra irányadó közös szabályok, a kifizető adókötelezettségei, a

53

munkáltató, a bér kifizetője és a társas vállalkozás (a polgári jogi társaság) adókötelezettségei, a magánszemély adókötelezettségei. A törvény meghatározza a munkáltatói adómegállapítás szabályait alkalmazó kifizetők (munkáltatók, bér kifizetői, társas vállalkozások, polgári jogi társaságok) és egyéb kifizetők adóelőleg-megállapításának közös szabályait, ezt követően külön-külön cím alatt szabályozza e személyek, illetve a magánszemélyek adóelőleg-megállapításának különös szabályait. A munkáltató (bér kifizetője) a bérjövedelem adóelőlege megállapításánál az adójóváírást akkor veheti figyelembe, ha annak figyelembe vételéről a magánszemély nyilatkozik. Az adójóváírás csak addig érvényesíthető, amíg a munkáltató (a bér kifizetője) által az adóévben kifizetett (juttatott) bevételek alapján meghatározott adóelőleg-alapok összege - az adott kifizetést (juttatást) is figyelembevéve - nem haladja meg a jogosultsági határt. 7. Egyes külön adózó jövedelmek 7.1 Az egyéni vállalkozó adózása 7.1.1 Az adó alanya Az adó alanya az egyéni vállalkozó. Egyéni vállalkozó az Szja alkalmazásában annak a tevékenységnek a tekintetében, amelyet a reá irányadó törvény szerint folytat: a) a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély b) a közjegyző c) az önálló bírósági végrehajtó d) az egyéni szabadalmi ügyvivő e) az ügyvéd (kivéve, amennyiben e tevékenységét ügyvédi iroda tagjaként vagy alkalmazott ügyvédként folytatja); f) a magán-állatorvos g) a gyógyszerész h) az egyénileg tevékenykedő európai közösségi jogász (kivéve, amennyiben e tevékenységet ügyvédi társulás tagjaként vagy alkalmazottként végzi). Az egyéni vállalkozó a vállalkozói jövedelem szerinti adózást (1) alkalmazza, ha nem választja (választhatja) az átalányadózást (2) vagy a tételes átalányadózást (3). A vállalkozói személyi jövedelemadó két elemből áll. Az egyéni vállalkozó – akkor is, ha bejegyeztette magát egyéni cégként – - vállalkozói adóalapja után vállalkozói személyi jövedelemadót [a)], - vállalkozói osztalékalapja után a törvény szerint előírt adót fizet [b)]. Az első elemet, a vállalkozói jövedelmet (adóalapot) a vállalkozói bevételből a vállalkozói költség levonásával kell meghatározni. A költségek elszámolása a társas vállalkozások költségelszámolásához hasonló. 7.1.2 Az adó tárgya Az adó tárgya a vállalkozói bevétel. A vállalkozói bevételt a törvény 4. és 10. melléklete szerint kell figyelembe venni. A 4. számú melléklet az általános forgalmi adó bevételkénti és költségkénti elszámolhatóságáról szól. Az előzetesen felszámított adó és az értékesítés során fizetendő áfa mikénti figyelembe vétele attól függ, hogy a magánszemély az áfát tételsen fizeti-e vagy személyes (alanyi) illetve tárgyi mentességben részesül.

Az egyéni vállalkozó bevételeinek elszámolásánál vannak: I. Jellemzően előforduló bevételek, ilyen például az értékesített termék, áru, szolgáltatás ellenértékeként, vagy ezek előlegeként befolyt vagy váltóval kiegyenlített összeg,

54

természetben kapott ellenérték (valamennyi esetben a felár, az engedmény, az árkiegészítés, a fogyasztási adó figyelembevételével), továbbá az áru szállításáért vagy csomagolásáért külön felszámított összeg; II. Az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésével összefüggő bevételek, pl. a megszűnés napjáig az egyéni vállalkozó által kiállított, az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott bizonylaton feltüntetett, egyéni vállalkozói tevékenységére tekintettel őt megillető ellenérték (bevétel) és alkalmazandó III. Egyéb rendelkezések, pl. az, hogy az önálló bírósági végrehajtó munkadíja és költségátalánya fejében kapott előleg a díjjegyzék elkészítésének időpontjától számít bevételnek. A vállalkozói adóalap: a vállalkozó bevétel csökkentve a költségekkel, az adókedvezményekkel, az elhatárolt veszteséggel, a jövedelem külföldön adóztatható részével. Vállalkozói költségként - a vállalkozói kivét (emlékeztető: az egyéni vállalkozói tevékenység során személyes munkavégzés címén vállalkozói költségként elszámolt összeg, valamint a magánszemély személyes vagy családi szükségletének kielégítését szolgáló kiadás alapján elszámolt minden olyan vállalkozói költség, amelyet a törvénynek a vállalkozói költségek elszámolására vonatkozó rendelkezései nem nevesítenek jellemzően előforduló költségként) és - a vállalkozói bevétel elérése érdekében felmerült kiadás számolható el (a törvény 4. és 11. számú melléklete szerint). A vállalkozói költségek elszámolásánál találhatók: I. Jellemzően előforduló költségek, pl. az anyagbeszerzésre, az árubeszerzésre, a göngyöleg beszerzésére (csökkentve a szállítónak visszaküldött betétdíjas göngyöleg ellenértékével), a szállításra fordított kiadás; II. Az értékcsökkenési leírás szabályai, a tárgyi eszköz és nem anyagi javak értékcsökkenési leírása; III. A járművek költsége, és végül IV. A jövedelem megállapításakor költségként figyelembe nem vehető kiadások, pl. a pénzügyi ellenőrzés alapján megállapított adórövidítésből, egyéb jogszabály megsértéséből keletkező befizetés (bírság, késedelmi pótlék stb.), kivéve az önellenőrzési pótlékot, és az olyan adóra vonatkozó adóhiányt, amely jogszerű teljesítés esetén egyébként költségként elszámolható lett volna; a közcélú adományok. 7.1.3 Adókedvezmények A vállalkozói bevétel - legfeljebb annak mértékéig - csökkenthető: a) a legalább 50 százalékban megváltozott munkaképességű alkalmazott foglalkoztatása esetén személyenként havonta az alkalmazottnak fizetett bérrel, de legfeljebb a hónap első napján érvényes havi minimálbérrel, a szakképző iskolai tanulóval kötött - jogszabályban meghatározott - tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés esetén minden megkezdett hónap után havonta a minimálbér 24 százalékával, ha a szakképző iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján végzi a gyakorlati képzést, minden megkezdett hónap után havonta a minimálbér 12 százalékával; b) a sikeres szakmai vizsgát tett, az a) pontban említett - folyamatosan továbbfoglalkoztatott - szakképző iskolai tanuló, valamint a korábban munkanélküli személy, továbbá a szabadulást követő 6 hónapon belül alkalmazott szabadságvesztésből szabaduló személy, illetve a pártfogó felügyelet hatálya alatt álló személy után,

55

alkalmazottkénti foglalkoztatása ideje alatt, de legfeljebb 12 hónapon át befizetett társadalombiztosítási járulék összegével; az egyéni vállalkozó a korábban munkanélküli személy esetében akkor járhat el az e pontban foglalt rendelkezés szerint, ha a korábban munkanélküli személy alkalmazása óta, illetőleg azt megelőző hat hónapon belül, azonos munkakörben foglalkoztatott más alkalmazott munkaviszonyát rendes felmondással nem szüntette meg, és a korábban munkanélküli személy az alkalmazását megelőző hat hónapon belül vele nem állt munkaviszonyban; c) az alapkutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés folytatása érdekében felmerült kiadásból az adóévben költségként elszámolt összeggel, d) a 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató egyéni vállalkozónál évi 30 millió forinttal (kisvállalkozói kedvezmény); a kisvállalkozói kedvezmény nem lehet több a vállalkozói bevételnek a vállalkozói költséget meghaladó részénél. A kisvállalkozói kedvezmény legfeljebb a vállalkozási tevékenységet közvetlenül szolgáló, korábban üzembe nem helyezett, kizárólag üzemi célú egyes tárgyi eszközök, nem anyagi javak adóévi együttes beruházási költsége (ideértve az ilyen eszköz beszerzésére, előállítására fordított, az adóévben költségként elszámolt kiadást is), továbbá a vállalkozói tevékenységet közvetlenül szolgáló ingatlan adóévben felmerült, az értékcsökkenési leírás alapját növelő kiadásként elszámolt felújítási költsége. e) a helyi adókról szóló törvény rendelkezései szerint általa megfizetett helyi iparűzési adó révén az adóévben elszámolt vállalkozói költséggel, feltéve, hogy az adóév utolsó napján nincs az állami vagy az önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása; f) az egyéni vállalkozó belföldi pénzforgalmi bankszámláján fennálló számlakövetelésből az adóévben lekötött, az adóév utolsó napján lekötött számlakövetelésként kimutatott összeg, de legfeljebb az adóévben megszerzett vállalkozói bevétel(ek) összegéből az adóévben elszámolt vállalkozói költségek összegét meghaladó rész 25 százaléka és legfeljebb adóévenként 500 millió forint (fejlesztési tartalék); g) az adóév első napján, illetőleg a tevékenysége megkezdésének napján 5 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató egyéni vállalkozónál az adóévben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának az előző adóévben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát meghaladó érték (tevékenységét megkezdő vállalkozó esetében az adóévi átlagos állományi létszám) és az adóév első napján (a tevékenységét megkezdő egyéni vállalkozó esetében a tevékenység megkezdésének napján) érvényes havi minimálbér évesített összegének szorzataként meghatározott összeggel (foglalkoztatási kedvezmény), h) az adóév utolsó napján 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató egyéni vállalkozónál a szabadalom, a használati- és formatervezési mintaoltalom magyarországi megszerzése és fenntartása érdekében felmerült kiadásból az adóévben elszámolt összeggel, ha az nem minősül az alapkutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés elszámolt költségének. Az egyéni vállalkozó elhatárolhatja az említett tételekkel csökkentett vállalkozói bevételt meghaladó vállalkozói költséget (elhatárolt veszteség). Az elhatárolt veszteséget az egyéni vállalkozó bármely későbbi adóév (de legkésőbb az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésének adóéve) vállalkozói jövedelmével (ideértve az önellenőrzés, adóellenőrzés során feltárt jövedelmet is) szemben - döntése szerinti megosztásban - elszámolhatja. Az egyéni vállalkozó tevékenységének időszaka alatt elhatárolt veszteséget özvegye vagy örököse az egyéni vállalkozóra irányadó rendelkezések szerint számolhatja el, ha az elhunyt magánszemély tevékenységét folytatja, feltéve, hogy a tevékenység folytatásának szándékát három hónapon belül bejelentette az adóhatóságnak. Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének évét követő negyedik adóévben és az azt követő adóévekben elhatárolt veszteségre az adóhatóság engedélye alapján alkalmazható, ha az egyéni vállalkozó adóévi

56

vállalkozói bevétele nem éri el a vállalkozói jövedelem meghatározásánál elszámolt költség 50 százalékát, vagy vállalkozói tevékenysége alapján a megelőző két adóévben is veszteséget határolt el. A mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó az adóévben elhatárolt veszteségét az adóévet megelőző két évre visszamenőlegesen is rendezheti adóbevallásának önellenőrzésével oly módon, hogy a megelőző két év egyikében vagy mindkettőben megszerzett, mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmét (ideértve az önellenőrzés során feltárt jövedelmet is) csökkenti választása szerinti mértékben, de a két évre együttesen is legfeljebb az elhatárolt veszteség összegével. Ha az egyéni vállalkozó külföldön is rendelkezik telephellyel (állandó bázissal), akkor a megállapított jövedelmet úgy módosítja, hogy az ne tartalmazza a jövedelem külföldön adóztatható részét, ha nemzetközi szerződés így rendelkezik. 7.1.4 Az adó mértéke A vállalkozói személyi jövedelemadó – fő szabály szerint – a törvény rendelkezései szerint megállapított jövedelem – vállalkozói adóalap – 16%-a. Az adó csökkenthető - legfeljebb annak összegéig a) nemzetközi szerződés vagy viszonosság hiányában külföldi telephelynek betudható vállalkozói adóalap után az adóévben külföldön igazoltan megfizetett adó 90 százaléka, de legfeljebb erre az adóalapra az átlagos vállalkozói személyi jövedelemadó szerint kiszámított adó; nem vehető figyelembe külföldön megfizetett adóként az az összeg, amely törvény, nemzetközi szerződés rendelkezése, viszonosság vagy külföldi jog alapján a jövedelem után fizetett adó összegéből a magánszemély részére visszajár; b) a törvény 13. számú melléklete rendelkezései szerint megadott módon és feltételekkel. A melléklet szerint a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó a vállalkozói személyi jövedelemadóját a vállalkozói adókedvezményekkel csökkentheti. Ezek a beruházási adókedvezmény, a térségi adókedvezmények, a kisvállalkozások adókedvezménye. A kisvállalkozások adókedvezménye alapján a 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató egyéni vállalkozó – kivéve a tevékenysége alapján mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási ágazatba vagy halgazdálkodási ágba sorolt egyéni vállalkozó – 2000. december 31-ét követően megkötött hitelszerződés (ideértve a pénzügyi lízinget is) alapján tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménytől igénybe vett hitel kamata alapján adókedvezményt vehet igénybe. Az adókedvezmény a hitelre az adóévben fizetett kamat 40 százaléka. A vállalkozói személyi jövedelemadó – a fő szabálytól eltérően – a vállalkozói adóalap 5 millió forintot meg nem haladó összege után 10%, feltéve, hogy a) vállalkozói adókedvezményt az egyéni vállalkozó nem alkalmazz, és b) a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma az adóévben legalább egy fő, és c) az adóévben a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék címén költségként elszámolt és bevallott összeg eléri a létszám és az adóév első napján érvényes havi minimálbér évesített összegének szorzataként meghatározott összeg másfélszeresére számított nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot. Ha az egyéni vállalkozó székhelye területfejlesztés kedvezményezett kistérség, akkor a létszám és az adóév első napján érvényes havi minimálbér évesített összegének szorzataként meghatározott összegre számított nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot kell elérni. Az egyéni vállalkozó adózás utáni jövedelme egyenlő a vállalkozói adóalap és a kisvállalkozói kedvezmény együttes összegének a törvény rendelkezései szerint megállapított adó levonása után fennmaradó részével (ha az utóbbi a több, nullával).

57

7.1.5 A vállalkozói osztalékalap adózása A vállalkozói személyi jövedelemadó második eleme a vállalkozói osztalékalap utáni adófizetési kötelezettség. A vállalkozói osztalékalapot az adózás utáni vállalkozói jövedelemből kiindulva, különböző módosító tételeket figyelembe véve kell meghatározni. Az oszatlékalap utáni adófizetési kötelezettség indoka az, hogy az egyéni vállalkozó az igazoltan a vállalkozásában tartott, illetőleg annak érdekében az adóévben felhasznált (elköltött) pénzeszköze után ebben a második "lépcsőben" ne adózzon. Ennek megfelelően az adózás utáni jövedelem csökkenthető: a) a tárgyi eszköz, a nem anyagi dolog értékéből az adóévben elszámolt értékcsökkenési leírást meghaladó összeggel, ha az értékcsökkenési leírást az egyéni vállalkozó az adóévben kezdte el; b) az olyan, adórövidítéssel, egyéb jogszabály megsértésével összefüggő bírság, késedelmi pótlék stb. összegével, amelyet az egyéni vállalkozói tevékenység gazdasági, pénzügyi ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok következményeként kellett megfizetni; c) az erre vonatkozó nyilvántartás szerint, az adóévben felmerült beruházási költséget képező kiadás összegével, feltéve, hogy az azzal összefüggő tárgyi eszköz, nem anyagi javak értékcsökkenési leírása megkezdése nem történt meg. Az adózás utáni vállalkozói jövedelmet növeli: a) a tárgyi eszköz ellenszolgáltatás nélküli átruházása esetén - kivéve, ha azt az egyéni vállalkozó természetbeni juttatásként nyújtja -, az említett tárgyi eszköz beszerzésével összefüggő adózás utáni vállalkozói jövedelem csökkentésének évétől számítva a (6) bekezdés a) pontjában említett összegnek aa) a tárgyi eszköz egy éven belüli átruházásakor a 100 százaléka, ab) a tárgyi eszköz egy éven túli, de két éven belüli átruházásakor a 66 százaléka, ac) a tárgyi eszköz két éven túli, de három éven belüli átruházásakor a 33 százaléka, ad) a tárgyi eszköz három éven túli átruházásakor nulla; b) az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésekor az aa)-ad) pont szerint előírt összeg, ha a megszüntetés az ott előírt időhatáron belül történt; c) a tárgyi eszköz, a nem anyagi javak értékcsökkenési leírása megkezdésének évében a vonatkozó beruházási költséget képező kiadások azon része, amellyel az egyéni vállalkozó ezt az évet megelőző években a vállalkozói osztalékalapját csökkentette; d) a c) pontban nem említett esetben: a vállalkozói osztalékalapnak a beruházási költséget képező kiadással első ízben történő csökkentése évét követő negyedik évben (ültetvény esetében annak elidegenítésekor, de legkésőbb a termőre fordulás évében) a vonatkozó beruházási költséget képező kiadások azon része, amellyel az egyéni vállalkozó ezt az évet megelőző években a vállalkozói osztalékalapját csökkentette, illetve ennél előbb az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésekor. A vállalkozói osztalékalap azon része után, amely nem haladja meg az adóévi vállalkozói jövedelem meghatározásánál költségként elszámolt vállalkozói kivét 30 százalékát, az adó mértéke 20 százalék, a vállalkozói osztalékalap fennmaradó része után az adó mértéke 35 százalék. Az adót a magánszemély bevallásában megállapítja, bevallja, valamint a bevallás benyújtására előírt határidőig megfizeti. 7.1.6 Az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági kistermelő átalányadózása Az egyéni vállalkozó – a vállalkozói személyi jövedelemadó helyett, az Szja-ban meghatározott feltételek szerint – átalányadózást választhat. Feltétel, hogy bevétele egy

58

bizonyos összeghatárt nem haladhat meg, nem állhat munkaviszonyban és alanyi általános forgalmi adó mentességet kell választania. Az átalányadózás azt jelenti, hogy a jövedelem (adóalap) megállapítása egy úgynevezett vélelmezett költséghányad levonásával történik a bevételből. A vélelmezett költséghányadnak van egy általános mértéke és az egyéni vállalkozó tevékenységétől függően vannak különös mértékei. Az általános mérték 40%. Az ennél nagyobb költséghányadot vonzó tevékenységek általában a lakosság ellátásához, lakossági szolgáltatásokhoz kapcsolódnak. Legmagasabb mértéke: a mezőgazdasági kistermelő a bevételének azon részéből, amely állattenyésztésből vagy állati termék előállításából származik, 94 százalék költséghányadot vonhat le. Az egyéni vállalkozó a vállalkozói jövedelem szerinti adózás helyett adóévenként az adóév egészére átalányadózást választhat. Az egyéni vállalkozó akkor választhat átalányadózást ha a) az átalányadózás megkezdését közvetlenül megelőző adóévben az egyéni vállalkozói bevétele a 8 millió forintot nem haladta meg, és b) nem áll munkaviszonyban, és c) az egyéni vállalkozói bevétele az adóévben nem haladja meg a 8 millió forintot. A mezőgazdasági kistermelő az összevont adóalap szerinti adózás helyett adóévenként az adóév egészére átalányadózást választhat. Az átalányadózás kizárólag az egyéni vállalkozói, illetőleg mezőgazdasági kistermelői tevékenység egészére választható. Az az egyéni vállalkozó, akinek a vállalkozói igazolványában feltüntetett tevékenysége kiskereskedelmi tevékenység, átalányadózást választhat, ha az átalányadózást közvetlenül megelőző adóévben vállalkozói bevétele a 40 millió forintot nem haladta meg és nem áll munkaviszonyban. Az a magánszemély, aki egyéni vállalkozóként is és mezőgazdasági kistermelőként is jogosult az átalányadózás választására, külön-külön és egyidejűleg is alkalmazhatja a kétféle tevékenységre elkülönülten az átalányadózást. A tevékenységét az adóévben kezdő egyéni vállalkozó, illetőleg mezőgazdasági kistermelő az átalányadózást a tevékenységének megkezdésétől választhatja. Az az egyéni vállalkozó, aki 1999. december 31-ét követően (is) átalányadózást, tételes átalányadózást alkalmaz és azt megszünteti vagy arra való jogosultsága megszűnik, ismételten átalányadózást, tételes átalányadózást csak akkor választhat, ha a megszűnés (megszüntetés) évét követően legalább 4 adóév eltelt. A tevékenységét év közben kezdő egyéni vállalkozó a meghatározott bevételi értékhatárt a tevékenység folytatásának napjaival időarányosan veheti figyelembe. Az átalányadózás szerint adózó egyéni vállalkozó a bevételeit a törvény 10. számú melléklete szerint - figyelemmel a 4. számú melléklet rendelkezéseire is - veszi figyelembe. Az átalányadózás szabályai addig alkalmazhatók, amíg az adóévben az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói bevétele a 8 millió forintot (kiskereskedelmi tevékenységnél a 40 millió forintot) nem haladja meg és az egyéni vállalkozó munkaviszonyt nem létesít. Bármelyik feltétel hiányában az átalányadózásra való jogosultság megszűnik, és ekkor az egyéni vállalkozónak az adóév egészére nézve át kell térnie a vállalkozói jövedelem szerinti adózás alkalmazására. Ha az átalányadózást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő átalányadózásra való jogosultsága megszűnik, akkor az összevont adóalapra vonatkozó rendelkezések szerint kell eljárnia. A vállalkozó az átalányadó alapját a bevételből a) az egyéni vállalkozó fő szabály szerint 40 százalék,

59

b) az adóév egészében kizárólag a törvényben felsorolt, bizonyos tevékenységet [pl. ipari és mezőgazdasági termék-előállítás, építőipari kivitelezés; növénytermelési, állattenyésztési, vadgazdálkodási és erdőgazdálkodási szolgáltatás halászati szolgáltatás, haltenyésztési szolgáltatás, feldolgozóipari szolgáltatás, építőipari szolgáltatás, gépjárműjavítás, fogyasztási cikk javítása, bútorjavítás és restaurálás, hangszer javítása, karbantartása, háztartási forróvíztároló javítása stb.] folytató egyéni vállalkozó 80 százalék, c) az adóév egészében kizárólag az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló kormányrendelet alapján kiskereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozó 87 százalék, d) a c) pontban említett egyéni vállalkozó - feltéve, hogy a tevékenysége külön-külön vagy együttesen az adóév egészében kizárólag a törvény felsorolt üzlet(ek) [pl. élelmiszer jellegű áruház, élelmiszer jellegű vegyes üzlet, zöldség és gyümölcs üzlet, hús, húskészítmény, baromfiüzlet, hal és halkészítmény üzlet, kenyér- és pékáruüzlet, gyógyhatású készítmények szaküzlete stb.] működtetésére terjed ki - 93 százalék, e) a mezőgazdasági kistermelő 85 százalék, illetőleg a bevételének azon részéből, amely állattenyésztésből vagy állati termék előállításából származik, 94 százalék költséghányad levonásával állapítja meg. A százalékos mérték a) az a) pontban meghatározott helyett 25, b) a b) pontban meghatározott helyett 75, c) a c) pontban meghatározott helyett 83, d) a d) pontban meghatározott helyett 91, akkor, ha az egyéni vállalkozó a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerint kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül. Kiegészítő tevékenységet folytató: az az egyéni, illetve társas vállalkozó, aki vállalkozói tevékenységet saját jogú nyugdíjasként folytat, továbbá az az özvegyi nyugdíjban részesülő személy, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. Saját jogú nyugdíjas pl. az a természetes személy, aki öregségi nyugdíjban, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül. Abban az esetben, ha az egyéni vállalkozó tevékenysége év közben oly módon változik, hogy a korábban alkalmazott költséghányad már nem illeti meg, a változás időpontjában az év első napjára visszamenőlegesen át kell térnie a tevékenységének megfelelő alacsonyabb költséghányad alkalmazására.

Az adó mértékét az összevont adóalap adójának meghatározására szolgáló adótáblával azonos adótábla szerint kell meghatározni. Az adó mértéke, ha a jövedelem összege: 0-1 550 000 forint 18 százalék, 1 550 001 forinttól 279 000 forint és az 1 550 000 forinton felüli rész 36 százaléka. Ha az egyéni vállalkozó külföldön is rendelkezik telephellyel, akkor a külföldi telephelynek betudható bevétel alapján a bevételből a költséghányad levonásával kiszámított jövedelem adóterhet nem viselő jövedelemnek minősül, feltéve, hogy törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján ezt a jövedelmet a Magyar Köztársaság mentesíti, de az adó kiszámításánál figyelembe vehető; ekkor az átalányadót csökkenti az adóterhet nem viselő jövedelem összegének az átalányadótábla szerint kiszámított adója. Ha a kiszámított jövedelem alapjául szolgáló vállalkozói bevételnek olyan bevétel is részét képezi, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozó külföldön a személyi jövedelemadónak megfelelő adót fizetett, akkor - ha nemzetközi szerződésből vagy viszonosságból más nem következik - az átalányadót csökkenti a bevétel alapján meghatározott jövedelemre külföldön

60

megfizetett adó 90 százaléka, de legfeljebb a bevétel alapján az évi jövedelemre az átalányadó-tábla átlagos adókulcsa szerint kiszámított adó. Az átalányadózásra való jogosultság megszűnik, ha a magánszemély nem teljesíti a számlaadási (nyugtaadási) kötelezettségét. 7.1.7 A tételes átalányadózás Tételes átalányadózást csak a fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély választhat. A magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló kormányrendeletben meghatározott fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély adóévenként az adóév egészére, tevékenységére tételes átalányadózást választhat, ha e tevékenységet a tulajdonában, haszonélvezetében lévő lakásban vagy üdülőben folytatja. Ha a magánszemély több lakással, üdülővel rendelkezik, tételes átalányadózást csak akkor választhat, ha ezek közül csak egyben folytat fizetővendéglátó tevékenységet. Tételes átalányadózás esetén a tevékenységgel kapcsolatos valamennyi bizonylatot az Szja törvényben foglalt szabályok szerint kell megőrizni. A tételes átalányadózás választása a magánszemélyt nem mentesíti az őt más jogszabály előírása szerint terhelő kötelezettségek (így különösen a számlaadási és a nyugtaadási kötelezettség) teljesítése alól. A tételes átalányadó évi összege szobánként 32 ezer forint. A tételes átalányadót egyenlő részletekben, az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint - a tevékenység megszüntetése esetén a megszüntetés napját követő 15 napon belül - kell megfizetni. Ha a magánszemély a tételes átalányadózást jogszerűen választotta, de a választást követően bekövetkezett változás miatt már nem felel meg a választás bármely feltételének, akkor a fizetővendéglátó tevékenysége révén a változás bekövetkezésének negyedévének első napjától kezdődően megszerzett bevételének adókötelezettségére az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Ilyenkor a magánszemély a tételes átalányadó évi összegének az adóév megelőző negyedévére (negyedéveire) jutó arányos részét fizeti meg tételes átalányadóként. Ha a magánszemély a tételes átalányadózást nem választhatta volna jogszerűen, akkor a fizetővendéglátó tevékenysége révén az adóévben megszerzett bevételének adókötelezettségére az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Ha a magánszemély fizetővendéglátó tevékenységét megszüntette, a megszüntetést követően e tevékenységére tekintettel érkező bevételét és felmerülő költségét a megszüntetés időpontját megelőzően megszerzett bevételnek, illetve felmerült költségnek kell tekinteni. 7.2 Egyes külön adózó jövedelmek 7.2.1 A vagyonátruházásból származó jövedelmek: a) Ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem Az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelmet azon a napon kell megszerzettnek tekinteni, amikor az erről szóló szerződés kelt. Szerződés hiányában a jövedelem megszerzésének időpontjára az általános szabályokat kell alkalmazni. Az adó tárgya Ingó vagyontárgy átruházásából származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet a magánszemély az átruházásra tekintettel megszerez. Ilyennek minősül különösen az eladási

61

ár, a cserében kapott dolognak a jövedelemszerzés időpontjára megállapított szokásos piaci értéke, valamint az ingó vagyontárgy gazdasági társaság vagy más cég részére nem pénzbeli hozzájárulásként (nem pénzbeli betétként) történő szolgáltatása esetén a vagyontárgynak a társasági szerződésben, más hasonló okiratban meghatározott értéke. Az adó alapja Az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelmet úgy kell megállapítani, hogy a bevételből le kell vonni az átruházó magánszemélyt terhelő következő igazolt költségeket (kivéve azokat, amelyeket valamely tevékenységéből származó bevételével szemben költségként már elszámolt): a) a megszerzésre fordított összeget, és az ezzel összefüggő más kiadásokat; b) az értéknövelő beruházásokat; c) az átruházással kapcsolatos kiadásokat. Megszerzésre fordított összeg a vásárlásról szóló szerződés, számla, nyugta, elismervény stb. szerinti érték, cserében kapott ingó vagyontárgy esetében a csereszerződésben rögzített érték. Külföldről behozott ingó vagyontárgy esetében megszerzésre fordított összegnek a vámkiszabás alapjául szolgáló értéket, vagy ha nem történt vámkiszabás, akkor a forintra átszámított számla szerinti értéket kell figyelembe venni. Öröklés esetén az ingó vagyontárgy megszerzésre fordított összege a hagyatéki eljárásban megállapított érték, ingyenes szerzés esetén az illeték kiszabás alapjául szolgáló érték, ez utóbbi hiányában az ingó vagyontárgy megszerzéskori szokásos piaci értéke, és - vagy egyébként - ha az ingó vagyontárgy megszerzésekor adóköteles jövedelemre tekintettel adófizetés történt, ez a jövedelem is a szerzési érték része. Ha a megszerzésre fordított összeg nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-a számít jövedelemnek. Az adó mértéke Az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 25%. Az adót a magánszemélynek adóbevallásában kell megállapítania és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig kell megfizetnie. Nem kell megfizetni az ingó vagyontárgyak átruházásából az év során együttesen származó jövedelem adójának az 50.000 forintot meg nem haladó részét. (Kétszázezer forint jövedelmet meg nem haladó jövedelem után tehát nem kell adót fizetni. Ha a jövedelmet a bevétel 25%-a alapján határozzuk meg, akkor évi nyolcszázezer forint bevétel gyakorlatilag adómentes.) Nem alkalmazhatók az ingó vagyontárgy átruházásból származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések akkor, ha az ingó vagyontárgy átruházása rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység (gazdasági tevékenység) keretében történik. Ekkor az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Nem alkalmazhatók a rendelkezések az ingó vagyontárgy átruházásából származó bevételnek arra a részére, amely meghaladja az ingó vagyontárgynak a szerződéskötés időpontjában ismert szokásos piaci értékét. b) Ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem Az ingatlan átruházásából, a vagyoni értékű jog visszterhes alapításából, átruházásából (végleges átengedéséből), megszüntetéséből, ilyen jogról való végleges lemondásból (a továbbiakban: a vagyoni értékű jog átruházása) származó jövedelmet azon a napon kell megszerzettnek tekinteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést (okiratot, bírósági, hatósági határozatot) a földhivatalhoz benyújtották. (Akkor is, ha a szerződő felek részletfizetésben vagy későbbi teljesítésben állapodtak meg.) Az ingatlan-nyilvántartásba

62

bejegyzésre nem kötelezett vagyoni értékű jog átruházása esetén a jövedelemszerzés időpontja az a nap, amikor az erre vonatkozó szerződés kelt. Az adó tárgya Ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet a magánszemély az átruházásra tekintettel megszerez. Ilyennek minősül különösen az eladási ár, a cserében kapott dolognak a jövedelemszerzés időpontjára megállapított szokásos piaci értéke, valamint az ingatlan, a vagyoni értékű jog gazdasági társaság vagy más cég részére nem pénzbeli hozzájárulásként (nem pénzbeli betétként) történő szolgáltatása esetén a vagyontárgynak a társasági szerződésben, más hasonló okiratban meghatározott értéke. A termőföldről szóló törvényben meghatározott birtokösszevonási célú önkéntes földcsere e törvény alkalmazásában nem minősül átruházásnak (értékesítésnek). Amennyiben a cseréhez kapcsolódóan értékkiegyenlítés is történik, az e címen kapott pénzösszeg vagy más vagyoni érték az azt szerző magánszemély egyéb jövedelmének számít (az összevont adóalapba tartozik). Az adó alapja Az ingatlan, a vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételből le kell vonni az átruházó magánszemélyt terhelő következő igazolt költségeket, kivéve azokat, amelyeket valamely tevékenységéből származó bevételével szemben költségként elszámolt: a) a megszerzésre fordított összeget, és az ezzel összefüggő más kiadásokat; b) az értéknövelő beruházásokat; c) az átruházással kapcsolatos kiadásokat, ideértve az adott ingatlannal kapcsolatban az állammal szemben vállalt kötelezettség alapján igazoltan megfizetett összeget is. A megszerzésre fordított összeg az átruházásról szóló szerződés (okirat, bírósági, hatósági határozat) szerinti érték, a cserébe kapott ingatlan, illetve vagyoni értékű jog esetében a csereszerződésben rögzített érték, ezek hiányában az az érték, amelyet az illeték megállapításához figyelembe vettek. Öröklés esetén, vagy ha az átruházott ingatlant, illetve vagyoni értékű jogot a magánszemély ajándékba kapta, a megszerzésre fordított összeg az, amelyet az illeték megállapításához figyelembe vettek. A kárpótlásról szóló törvényekben szabályozott vételi jog gyakorlása során szerzett termőföld, erdő művelési ágú föld esetében a megszerzésre fordított összegnek a vételi jog gyakorlása során vételárként szereplő összeget kell tekinteni. Ha a helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakást a magánszemély megvásárolja, akkor megszerzésre fordított értéknek a szerződésben szereplő tényleges vételárat kell érteni. Ha a megszerzésre fordított összeg nem állapítható meg, akkor a bevételt annak 75 százalékával kell csökkenteni. Az ingatlan átruházásából származó jövedelem, ha az átruházás a megszerzés évében vagy az azt követő öt évben történik, az előbbiek szerint kiszámított összeg (továbbiakban: számított összeg). Ezt követően a jövedelmet úgy kell megállapítani, hogy a számított összeget csökkenteni kell, ha az átruházás - a megszerzés évét követő évet első évnek tekintve -, a) a hatodik évben történik, a számított összeg 10 százalékával, b) a hetedik évben történik, a számított összeg 20 százalékával, c) a nyolcadik évben történik, a számított összeg 30 százalékával, d) a kilencedik évben történik, a számított összeg 40 százalékával, e) a tizedik évben történik, a számított összeg 50 százalékával, f) a tizenegyedik évben történik, a számított összeg 60 százalékával, g) a tizenkettedik évben történik, a számított összeg 70 százalékával, h) a tizenharmadik évben történik, a számított összeg 80 százalékával, i) a tizennegyedik évben történik, a számított összeg 90 százalékával,

63

j) a tizenötödik évben vagy később történik, a számított összeg 100 százalékával. A vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem tehát a számított összeg, ha az átruházás a megszerzés évében vagy az azt követő öt évben történik, de a számított összegnek a fentiek szerint csökkentett része a hatodik évtől, a 15. évben pedig gyakorlatilag adómentes a jövedelem. Nem számít bevételnek az 1982. január 1-je előtt szerzett vagyoni értékű jog átruházásából származó vagyoni ellenérték. Ennek indoka, hogy a tíz évnél régebben szerzett ingatlan értékesítéséből származó vagyoni érték adómentes volt 1992. január 1-jéig. Az adó mértéke Az ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 25%. Az adót a magánszemélynek adóbevallásában kell megállapítania és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig kell megfizetnie. Adókedvezmény A befizetett adóból visszajár (vagy nem kell azt megfizetni) az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem azon része utáni adó (lakásszerzési kedvezmény), amely összeget a magánszemély saját maga vagy közeli hozzátartozója, volt házastársa részére a jövedelem megszerzésének időpontját megelőző 12 hónapon vagy az azt követő 60 hónapon belül lakáscélú felhasználásra fordított (a lakásszerzési kedvezmény alapja). A lakásszerzési kedvezményre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában lakáscélú felhasználás: a) a belföldön fekvő lakás tulajdonjogának, a lakáshoz kapcsolódó földhasználati jognak adásvétel vagy más visszterhes szerződés keretében történő megszerzése; b) a belföldön fekvő lakótelek tulajdonjogának adásvétel vagy más visszterhes szerződés keretében történő megszerzése, ha azon a magánszemély, közeli hozzátartozója vagy volt házastársa az említett időtartamon belül lakást épít, építtet; c) a belföldön fekvő lakás építése, építtetése; d) a belföldön fekvő lakás alapterületének növelése, ha legalább egy lakószobával történő bővítést eredményez; e) a belföldön fekvő lakás haszonélvezetének, használatának vagy bérleti jogának megszerzése; f) az idősek otthonában vagy a fogyatékos személyek lakóotthonában biztosított férőhely visszavásárlási és továbbértékesítési jog nélküli megszerzése (ideértve a térítési díj előre történő megfizetését is).

A magánszemély a lakásszerzési kedvezményt az igazolt lakáscélú felhasználás adóhatóságnak történő bejelentésével egyidejűleg adóvisszaigényléssel, vagy ha a lakáscélú felhasználás az adó megfizetése előtt történt, akkor az adóbevallásában érvényesíti. Nem alkalmazhatók az ingatlan átruházásából származó jövedelem adójára vonatkozó rendelkezések, ha az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházása rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység (gazdasági tevékenység) keretében történik. Ekkor az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Nem alkalmazhatók a rendelkezések az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételnek arra a részére, amely meghaladja az ingatlannak, a vagyoni értékű jognak a szerződéskötés időpontjában ismert szokásos piaci értékét. c) Tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződésből származó jövedelem Ingó vagyontárgynak, ingatlannak, vagyoni értékű jognak tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés keretében történő átruházásából származó jövedelem - ha az nem adómentes - után az adó mértéke 25%, egyebekben pedig a ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel. Az öröklési szerződésből származó jövedelem megszerzési időpontjának ingatlan és vagyoni értékű jog átruházása esetén az elidegenítési és terhelési tilalom földhivatali bejegyzése iránti kérelem benyújtásának időpontját, ingó dolog átruházása esetén a szerződés megkötésének időpontját kell tekinteni. A jövedelem megállapítása a következők szerint történik: a) bevételnek a szerződésben foglalt átruházási értéket kell tekinteni, ennek hiányában

64

b) az illetékhivatal értékelése szerint megállapított forgalmi érték számít bevételnek vagy c) jövedelemként az ingó vagyontárgy, az ingatlan, a vagyoni értékű jog átruházására vonatkozó rendelkezések szerinti igazolt költségek egyharmad részét kell figyelembe venni. Az adót a szerződő felek közül a tartást, a járadékfolyósítást vállaló fél fizeti meg az adózás rendjéről szóló törvénynek a kifizető által levont jövedelemadó befizetésére vonatkozó rendelkezései szerint, a jövedelem keletkezési időpontját követően. Az adó fizetésére kötelezett a vonatkozó szerződésben megállapodhat a magánszeméllyel, hogy ezt az adót a magánszemély fizeti meg oly módon, hogy az adó összegét az adó fizetésére kötelezett rendelkezésére bocsátja, amelyet az továbbít az adóhatóságnak. Amennyiben a magánszemély a vállalt kötelezettségének az adóbevallás benyújtására nyitva álló határidőig nem tesz eleget, az ebből eredő jogvitától függetlenül a kifizetőnek kell az adót megfizetnie. Pénzben folyósított életjáradékról szóló szerződés esetében - a szerződéskötés időpontjában - választható, hogy a) az életjáradékból származó bevétel egésze jövedelem, b) az a) pontban említett jövedelem megszerzésének időpontját az általános szabályok szerint kell figyelembe venni, c) az adó mértéke 25 százalék, d) az adót a jövedelemből a járadékfolyósítást vállaló fél vonja le és fizeti be az adóhatóságnak azzal, hogy ekkor a magánszemélynek ezt a jövedelmet és annak adóját nem kell bevallania. Ellenszolgáltatás (ellenérték) nélkül vállalt a) tartási szerződés esetében a természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a természetbeni juttatást havonta kell nyújtottnak tekinteni. b) életjáradék folyósítása esetén az adó 35 százalék, amelynek megfizetésére (bevallására) az osztalékból származó jövedelem után fizetendő adóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

7.2.2 Tőkejövedelmek a) A kamatból származó jövedelem b) Értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem c) Az osztalékból származó jövedelem d) Árfolyamnyereségből származó jövedelem e) A vállalkozásból kivont jövedelem a) A kamatból származó jövedelem. Az Szja alkalmazásában kamat: a) a takarékbetétről szóló törvényerejű rendeletben meghatározott takarékbetétre fizetett (jóváírt) hozam (nyereménybetét esetében ideértve a sorsolás eredményétől függő nyereményt is); b) a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír hozadéka, ha azt jogszabály kamatnak nevezi, ideértve azt az árfolyamnyereséget is, amelyet az ilyen értékpapír névértéknél alacsonyabb (diszkont) áron történő kibocsátása esetén a jegyzési ár és a névérték között a kamat helyett kap az értékpapír lejáratakor a magánszemély, valamint ideértve az ilyen értékpapír nyilvános forgalmazása során a kamat helyett elért árfolyamnyereséget is; c) a nyilvánosan forgalomba hozott befektetési jegynek a befektetési alapokról szóló törvény szerinti hozama, ideértve annak nyilvános másodlagos forgalmazása során e hozam helyett elért árfolyamnyereséget is; d) a magánszemély által nyújtott hitel (kölcsön) kamata, feltéve, hogy a felszámítás időszakában érvényes jegybanki alapkamatot, 1996. december 31-e utáni kölcsönszerződés esetében a szerződéskötés időpontjában érvényes jegybanki alapkamatot annak legfeljebb 5 százalékával haladja meg, e) az értékpapírnak zárt kibocsátású szerzése esetén, vagy zárt forgalmazása során elért kamata - ideértve a szövetkezeti célrészjegy kamatát is -, illetőleg a helyette elért árfolyamnyereség akkor, ha a felszámítás időszakában érvényes jegybanki alapkamatot, 1996. december 31-e után vásárolt értékpapír esetében az értékpapír megszerzésének időpontjában

65

érvényes jegybanki alapkamatot annak legfeljebb 5 százalékával haladja meg, figyelemmel a következő pont rendelkezéseire is; f) a kifizető által a magánszemély(ek)től felvett hitel (kölcsön) után kifizetett kamat és/vagy az értékpapírnak zárt kibocsátású szerzése esetén vagy zárt forgalmazása során fizetett kamat és/vagy árfolyamnyereség - ideértve a szövetkezeti célrészjegy kamatát is - a kifizetőnél együttesen legfeljebb évi 200 ezer forintot, az 1995. december 31. napja után létrejött ügyletek esetében személyenként legfeljebb évi 10 ezer forintot meg nem haladó összegben számít kamatjövedelemnek, akkor is, ha egyébként a d)-e) pontokban meghatározott feltételek teljesülnek; g) a tőkeértéknövelő (a hozamot vagy annak egy részét tőkésítő), nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír tőkeérték-növekménye is; h) a b) és a g) pontban nem említett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír névértéknél alacsonyabb (diszkont) jegyzési ára és a névértéke között, illetőleg tőkeérték-növekmény címén kamat helyett elért bevétel is azzal, hogy ebben az esetben az e) és f) pont rendelkezését alkalmazni kell; i) a biztosítási szerződéshez fűződő maradékjogból származó bevétel, ha a biztosítás díját a magánszemély vagy javára más magánszemély fizette, vagy ha az adóköteles biztosítási díjnak minősült, továbbá a tíz évnél rövidebb lejáratú életbiztosítás, valamint a három évnél rövidebb lejáratú nyugdíjbiztosítás egyösszegű szolgáltatásából származó bevétel; nem tekinthető azonban a bevétel kamatnak, ha a biztosításra befizetett díj(ak) akár csak egy része az Szja törvény rendelkezései szerint adómentes volt; j) a tőkepiacról szóló törvény szerinti tőzsdén kötött tőzsdei ügylet keretében megszerzett bevétel, valamint a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától az Európai Unió bármely más tagállamában működő, a tőkepiacról szóló törvény szerint elismert (szabályozott) piacnak minősülő tőzsdén kötött tőzsdei ügylet keretében megszerzett bevétel. A felsorolt eseteken kívül, illetőleg a meghatározott korlátokat meghaladóan kamat címén megszerzett bevétel a magánszemély egyéb jövedelmének számít. Az adó mértéke: A kamatból származó bevétel egésze jövedelem, amely után az adó mértéke 0 százalék. b) Értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem: A tőkepiacról szóló törvényben meghatározott értékpapír-kölcsönzés díjaként a magánszemély által megszerzett összeg egésze a magánszemély jövedelmének minősül. Az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem után az adó mértéke 25 százalék. A kifizető az adót a kifizetés időpontjában megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint bevallja és megfizeti. c) Az osztalékból származó jövedelem: A magánszemély osztalékból származó bevételének egésze jövedelem. Osztaléknak minősül: a) a társas vállalkozás adózott eredményéből a társas vállalkozás magánszemély tagja (részvényese, alapítója), tulajdonosa részesedése, ideértve az adózott eredményből a kamatozó részvény utáni kamatot is; b) a külföldi állam joga szerint osztaléknak minősülő jövedelem. Az a) pontjában említett osztalék után az adót a következők szerint kell megállapítani: a) az osztalékra jogosult magánszemély vagyoni betétje (részvény, üzletrész, vagyonjegy stb.) arányában ki kell számítani a társas vállalkozás saját tőkéjének az értékelési tartalékkal csökkentett részéből ezen magánszemélyre jutó értéket; b) ki kell számítani az a) pontban meghatározott összeg 30 százalékát;

66

c) a magánszemélynek osztalék címén kifizetett összegből a b) pontban meghatározott összeget meg nem haladó rész után 25 százalék, a további rész után 35 százalék az adó mértéke. Társas vállalkozás saját tőkéje alatt arról az időszakról készült számviteli beszámoló mérlegében kimutatott saját tőkét kell érteni, amely időszakra vonatkozóan az eredményfelosztás történt. Az a) pontjában említett osztalék után az adót a kifizető a kifizetés időpontjában megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvény előírásai szerint megfizeti és bevallja. A társas vállalkozás által tagja (részvényese, alapítója), tulajdonosa részére a várható, az a) pontjában említett osztalékra tekintettel juttatott összeg (az osztalékelőleg) utáni adó az osztalékelőleg 20 százaléka. A kifizető az adót a kifizetés időpontjában megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvény előírásai szerint megfizeti és bevallja. Az adózó az osztalékelőlegből levont adót adóelőlegként számolja el a kifizetés időpontját követő első beszámoló elfogadásával megállapított osztalékot terhelő adóval szemben. Az osztalékelőlegre egyebekben az osztalékra irányadó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A belföldi illetőségű magánszemély által megszerzett, a b) pontjában említett osztalék utáni adó a jövedelem 25 százaléka. A kifizető az adót a kifizetés időpontjában megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvény előírásai szerint megfizeti és bevallja. A belföldi illetőségű magánszemély által megszerzett, külföldön is adóztatható osztalékból származó jövedelem esetében az adót csökkenti az osztalék külföldön megfizetett adója. Nemzetközi szerződés hiányában a külföldön megfizetett adó beszámítása következtében az osztalék után fizetendő adó nem lehet kevesebb a jövedelem 5 százalékánál. A kockázati tőkealap-jegy hozamának adója 25 százalék. Az adót a kifizető a kifizetés napján állapítja meg, és vonja le. d) Árfolyamnyereségből származó jövedelem adózásának főbb szabályai: Árfolyamnyereségből származó jövedelem az értékpapír átruházására (ide nem értve a kölcsönbe adást) tekintettel megszerzett bevételnek az a része, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét. Nem minősül árfolyamnyereségből származó jövedelemnek az említett különbözetből az a rész, amelyet e törvény előírásai szerint más jövedelem megállapításánál kell figyelembe venni, valamint az e törvény szerint kamatnak minősülő bevétel alapján megállapított különbözet. Az adó mértéke 25 százalék. A kifizető az adót a kifizetés időpontjában megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint bevallja és megfizeti. e) A vállalkozásból kivont jövedelem: Az Szja a három fő esetet szabályoz: 1. A társas vállalkozás jogutód nélküli megszűnése következtében a magánszemély tag (részvényes, üzletrész-tulajdonos) által e jogviszonyára tekintettel a társas vállalkozás vagyonából megszerzett bevételből az a rész, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és a társas vállalkozás kötelezettségeiből a magánszemélyre jutó kötelezettségek együttes összegét, a magánszemély jövedelmének minősül. A bevételt és a magánszemélyre jutó kötelezettségek értékét a vagyonfelosztási javaslat (ennek hiányában az annak megfelelő megállapodás) szerint kell megállapítani. 2. A társas vállalkozás jegyzett tőkéjének tőkekivonás útján történő leszállítása következtében a magánszemély tag (részvényes, üzletrész-tulajdonos) által e jogviszonyára tekintettel a társas vállalkozás vagyonából megszerzett bevételből az a rész, amely meghaladja az

67

értékpapír megszerzésére fordított értéknek a jegyzett tőke leszállításával arányos részét, a magánszemély jövedelmének minősül. 3. A társas vállalkozás vagyonából a magánszemély által tagi (részvényesi, üzletrésztulajdonosi) jogviszonyának megszűnése - ide nem értve a társas vállalkozás jogutód nélküli megszűnését, az értékpapír átruházását - következtében, arra tekintettel megszerzett bevételből az a rész, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és a társas vállalkozás kötelezettségeiből a magánszemély által - a jogviszony megszűnésével összefüggő elszámolás keretében - átvállalt kötelezettségek együttes összegét, a magánszemély jövedelmének minősül. Az adó mértéke: A vállalkozásból kivont jövedelem után az adó mértéke 25 százalék. Belföldi illetőségű magánszemély által megszerzett jövedelem esetében az így megállapított adót csökkenti a jövedelem után külföldön megfizetett adó. A fizetendő adó - nemzetközi szerződés hiányában - a külföldön megfizetett adó beszámítása következtében nem lehet kevesebb a jövedelem 5 százalékánál. 7.2.3 Természetbeni és egyéb juttatások, engedmények 2006. január 1-jétől korlátokat vezettek be a béren kívül adómentesen adható egyes juttatásokra: a 400.000 forintos határt meghaladó összeget 44%-os Szja, háromszázalékos munkaadói járulék és 29%-os tb-járulék terheli. A korlátozás tíz juttatást érint, nem tartozik bele az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás, az étkezési juttatás, a szakképesítést nyújtó, illetve idegen nyelvi képzés vagy a vidékről munkába járáshoz adott térítés. A) A természetbeni juttatások Természetbeni juttatás: a) a kifizető által magánszemélynek adott reprezentáció és üzleti ajándék; b) a kifizető által egyidejűleg több magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, ha a juttatás körülményei alapján a kifizető - jóhiszemű eljárása ellenére - nem képes megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett bevételt; e rendelkezést kell különösen alkalmazni a kifizető által több magánszemély számára szervezett rendezvény, esemény keretében nyújtott vendéglátás (étel, ital), a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (pl. utazás, szállás, szabadidőprogram) esetében, ha az nem minősül reprezentációnak; a kifizető rosszhiszemű eljárása esetén az adómegállapítási (adóelőleg-megállapítási) kötelezettség elmulasztása miatt kiszabható mulasztási bírság a természetbeni juttatás formájában juttatott jövedelem 50 százaléka; c) a kifizető által törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése következtében a magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel; d) a munkáltató által - a c) pontban foglaltaktól függetlenül is da) valamennyi munkavállaló (ideértve a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény előírásai szerint a munkáltatóhoz kirendelt munkavállalót is), vagy db) az előbbiek és/vagy elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozója, szakképző iskolai tanuló, kötelező szakmai gyakorlaton lévő hallgató, nyugdíjban részesülő magánszemély - ha nyugdíjazását megelőzően a munkáltatónál vagy annak jogelődjénél volt munkavállaló -, vagy dc) az előbbiek és/vagy közeli hozzátartozóik részére azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel (ideértve azt az esetet is, ha a termék, a szolgáltatás azonos értékben

68

meghatározott keret terhére valamennyi, az előzőekben említett, juttatásban részesülő magánszemély számára ugyanazon termék vagy szolgáltatáskörből azonos feltételekkel választható), feltéve, hogy a termék megszerzése (választása), illetve a szolgáltatás igénybevétele (választása) bármelyikük számára ténylegesen is elérhető; e) a munkáltató által valamennyi munkavállaló (ideértve a munkáltatóhoz a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény előírásai szerint kirendelt munkavállalót is) által megismerhető belső szabályzat (pl. kollektív szerződés, szervezeti és működési szabályzat, közszolgálati szabályzat stb.) alapján - a c)-d) pontban foglaltaktól függetlenül is ea) több munkavállaló, vagy eb) az előbbiek és/vagy elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozója, szakképző iskolai tanuló, kötelező szakmai gyakorlaton lévő hallgató, nyugdíjban részesülő magánszemély - ha nyugdíjazását megelőzően a munkáltatónál vagy annak jogelődjénél volt munkavállaló -, vagy ec) az előbbiek és/vagy közeli hozzátartozóik részére, azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel (ideértve azt az esetet is, ha a termék, a szolgáltatás azonos módszerrel meghatározott keret terhére választható), feltéve, hogy a juttatásra jogosultak körét a belső szabályzat nem egyénileg, hanem a munkakör, a beosztás, a munkaviszonyban eltöltött idő, az életkor vagy más - munkaköri feladattal kapcsolatos teljesítménytől nem függő - közös ismérv alapján határozza meg; f) a kifizető által - a c)-e) pontban foglaltaktól függetlenül is - a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás révén a magánszemélynek juttatott adóköteles bevétel; g) a kifizető által - a c)-e) pontban foglaltaktól függetlenül is ga) a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott névre szóló üdülési csekk értékéből adott engedmény formájában, gb) üdülési szolgáltatás révén a magánszemélynek juttatott adóköteles bevétel; h) a kifizető által - a c)-e) pontban foglaltaktól függetlenül is - sporttevékenység végzéséhez nyújtott ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatás (ideértve a kizárólag ilyen szolgáltatás igénybevételére jogosító utalványt is) révén a magánszemélynek juttatott adóköteles bevétel; i) a kifizető által - a c)-e) pontban foglaltaktól függetlenül is - személyszállítási szolgáltatás ingyenes vagy kedvezményes biztosítása révén a magánszemélynek juttatott adóköteles bevétel; j) ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, ja) ha az a kifizető által nyilvánosan, bárki számára azonos feltételekkel meghirdetett vetélkedő, verseny díja, és nem tartozik a nyereményből származó jövedelemre irányadó rendelkezések hatálya alá, k) több magánszemély, mint biztosítottak javára kötött biztosítási szerződés alapján fizetett adóköteles biztosítási díj, ha a biztosítási szerződés nem egyénileg, hanem kizárólag a munkakör, a beosztás, a munkaviszonyban eltöltött idő, az életkor vagy más közös ismérv alapján határozza meg a biztosítottak körét; l) a kifizető által ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel e törvény külön rendelkezésének hiányában is akkor, ha a kifizető a juttatásban részesülő magánszemélynek a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerint nem foglalkoztatója; m) a kifizető által ingyenesen vagy kedvezményesen biztosított, úthasználatra jogosító bérlet, jegy esetében a magáncélú használatra tekintettel keletkező adóköteles bevétel; a magáncélú használat adóköteles bevételének meghatározására választható a kifizetőt az említett juttatás, szolgáltatás miatt terhelő kiadásból a hivatali, üzleti használat tételes elkülönítésével a

69

magánhasználatra jutó rész megállapítása, vagy az előzőek hiányában a kifizetőt a juttatással, szolgáltatással összefüggésben terhelő kiadás 50 százaléka számít adóköteles bevételnek; n) a kifizető személygépkocsija magáncélú használatára tekintettel keletkező jövedelem o) a törvény külön rendelkezése szerint adómentes természetbeni juttatás; azzal, hogy a természetes vagy tenyésztett gyöngy, a drágakő, a féldrágakő, a nemesfém, a nemesfémmel plattírozott fém és az ezekből készült áru, az ékszerutánzat, az érme - az előző rendelkezésekben foglaltaktól függetlenül - nem minősül természetbeni juttatásnak, ha a körülmények alapján megállapítható, hogy a juttatás nem felel meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének. Természetbeni juttatás révén a magánszemély által megszerzett bevételnek (jövedelemnek) - kivéve a kifizető személygépkocsija magáncélú használatára tekintettel keletkező jövedelmet - azon összeg minősül, amely megegyezik az ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás szokásos piaci értékével, illetőleg abból azzal a résszel, amelyet a magánszemély nem köteles megfizetni (adóalap). Ha a magánszemély a természetbeni juttatásként megszerzett terméket, szolgáltatást elidegeníti, szerzési értékként a szerzéskori szokásos piaci értéket kell figyelembe venni. Az adóköteles természetbeni juttatás adója az adóalap 44 százaléka. A természetbeni juttatás után az adót fő szabály szerint a kifizető a juttatás időpontjában állapítja meg és az adózás rendjéről szóló törvénynek a kifizetőre irányadó rendelkezései szerint fizeti meg és vallja be. B) Cégautó-adó: Természetbeni juttatásnak minősül a kifizető tulajdonában lévő, vagy általa bármely más jogcímen használt személygépkocsi (a cégautó) magáncélú használatára tekintettel keletkező jövedelem. Magáncélú használat, ha bármely körülmény vagy dokumentum (így különösen a tárolás helye, illetve az irányadó belső szabályzat, szerződés, útnyilvántartás) alapján megállapítható, hogy a cégautót magánszemély(ek) - akár állandó, akár eseti jelleggel, a cégautó egyéb használatától függetlenül - személyes célra (is) használja (használják), vagy használhatja (használhatják). A jövedelem után az adó (a cégautó-adó) fizetésére az a kifizető köteles, aki (amely) a magánszemély(ek) számára a magáncélú használatot biztosítja (lehetővé teszi) azzal, hogy a cégautó-adó fizetésére kötelezettnek a személygépkocsi tulajdonosát - ha a tulajdonos és az üzembentartó (üzemeltető) személye eltér, akkor üzemben tartóját (üzemeltetőjét) - kell tekinteni, kivéve, ha okirattal bizonyítja, hogy a személygépkocsi használatának átengedésére kizárólag más személy jogosult (ez utóbbi esetben a személygépkocsi használatának átengedésére kizárólagosan jogosult más kifizető köteles a cégautó-adót megfizetni). Az adó mértéke fő szabály szerint a személygépkocsi beszerzési árától és attól függ, hogy milyen régen szerezték be a személygépkocsit. Nincs jelentősége általában a magáncélú használat mértékének vagy körülményeinek. A cégautó-adó egyes elemei vagyonadóra emlékeztetnek. A cégautó-adó havonta fizetendő mértéke a következő: A személygépkocsi beszerzési ára

1-500 000 500 001-1 000 000 1 000 001-2 000 000 2 000 001-3 000 000 3 000 001-4 000 000

A személygépkocsi beszerzésének évében és az azt követő 1-4. évben (Ft) 6 000 8 000 12 000 20 000 26 000

A személygépkocsi beszerzésének évét követő 5. és további években (Ft) 3 000 4 000 6 000 10 000 13 000

70

4 000 001-5 000 000 5 000 001-8 000 000 8 000 001-10 000 000 10 000 001-15 000 000 15 000 000 felett

32 000 42 000 60 000 82 000 112 000

16 000 21 000 30 000 41 000 56 000

Figyelmet érdemel, hogy az éves adótétel a beszerzési ártól csak bizonyos keretek között függ, nevezetesen az értékhatárok szerint. Ez azt eredményezi, hogy az adóterhelés mértéke igen tág határok között mozog, és egyes esetekben jelentős mértékű a beszerzési árhoz képest. Ha a cégautó-adó fizetésére kötelezett kifizető a személygépkocsit üzletszerűen kölcsönző, bérbeadó kifizetőtől (más személytől) nem a teljes naptári hónapra szerezte meg a cégautó használatának jogát, akkor a cégautó-adó havonta fizetendő mértéke a fenti táblázat szerinti adótétel egyharmincad részének és a használat alapjául szolgáló jogviszony (így különösen bérlet) fennállása napjai számának szorzata, ha ez alatt az időszak alatt a kifizető - bármely rövid időtartamra - magáncélú használatot biztosított (tett lehetővé). A cégautó-adót a kifizető havonta megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvénynek a kifizető által levont jövedelemadó megfizetésére és bevallására irányadó rendelkezései szerint megfizeti, illetve bevallja. Az adókötelezettség tekintetében minden olyan hónap, amelyben a kifizető - bármely rövid időtartamra - magáncélú használatot biztosított (tett lehetővé), egész hónapnak számít. A cégautó-adó fizetésére kötelezett kifizető személyében bekövetkezett változás esetén az új kifizetőt a változás hónapját követő hónaptól terheli a cégautó-adóval összefüggő minden adókötelezettség. Nem kell a cégautó-adót megfizetni azon cégautó után, a) amelyet jogszabály alapján megkülönböztető jelzést adó készülékkel vagy figyelmeztető jelzést adó készülékkel szereltek fel, valamint amelyet egyház, egyházi karitatív szervezet kizárólag alapfeladata(i) ellátásához üzemeltet; b) amelyet postai szolgáltatás, közműhiba-elhárítás, kegyeleti szolgáltatás céljából üzemeltetnek, továbbá, amelyet a személygépkocsi-kereskedelemmel üzletszerűen foglalkozó kifizető kizárólag továbbértékesítési céllal szerzett be, valamint, amelyet társas vállalkozás taxi rendszerű személyszállítás vagy gyakorlati gépjárművezető-oktatás céljából üzemeltet; c) amelyet a betegségmegelőző vagy gyógyító céllal, szociális céllal, az egészségkárosodott, hátrányos helyzetűek segítésére létrehozott alapítvány, közalapítvány, egyesület, köztestület, valamint a jogszabályban meghatározott célszervezet kizárólag súlyosan fogyatékos magánszemély(ek) rendszeres szállítására üzemeltet, ha működési szabályzatából, gazdálkodásából - az összes körülmény figyelembevételével - egyértelműen megállapítható, hogy az üzemeltetés ténylegesen az említett cél érdekében történik; d) amelyet kizárólag az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott háziorvosi, házi gyermekorvosi tevékenység ellátása érdekében, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat intézetei törvény alapján kizárólag betegségmegelőző, gyógyító, egészségkárosodást csökkentő közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi alapfeladatának ellátása érdekében üzemeltetnek; e) amelyet a kifizető ellenérték fejében adott a magánszemély használatába, feltéve, hogy a használat díjának (például a bérleti díjnak, a lízingdíjnak) a havi mértéke eléri a cégautó-adó havi mértékét és a személygépkocsi üzemeltetésének összes költségét és közterheit az adott hónapban kizárólag a személygépkocsit használó magánszemély viseli; f) amelyet átalányadózást alkalmazó egyéni vállalkozó üzemeltet; g) amelyet vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó üzemeltet, kivéve azon időszakot, amelyre vonatkozóan az értékcsökkenési leírást, a bérleti díjat költségként számolja el.

71

Ha a kifizető a cégautót a hónap egyetlen napján sem üzemeltette és ez a tény a körülmények alapján egyértelműen megállapítható, akkor e személygépkocsi után az adott hónapra nem köteles a cégautó-adót megállapítani, megfizetni és bevallani. Az említett körülménynek kell tekinteni különösen a cégautó tartalékban tartását és üzemképtelenségét mindaddig, amíg a cégautó forgalomba nem került. Nem keletkezik cégautó-adó-fizetési kötelezettség az olyan magáncélú használat alapján, amelynél a magánszemély az egyébként a cégautó-adó fizetésére kötelezett kifizetőnek térítést fizetett, feltéve, hogy e térítés legalább a magáncélú használat során futott kilométernek megfelelően a) az üzemanyag-fogyasztási norma és az APEH által közzétett üzemanyagár alapján az Szja törvény rendelkezései szerint megállapított, vagy b) a számlák alapján meghatározott üzemanyagköltség és az általános személygépkocsi normaköltség figyelembevételével kiszámított összeg; az üzemanyagköltség megtérítettnek tekintendő akkor is, ha a magáncélú használatra jutó üzemanyagra fordított kiadást kizárólag a magánszemély viseli. C) A munkáltatónál – és nem a magánszemélynél – adóköteles az úgynevezett béren kívüli juttatás. Az Szja tv. azon béren kívüli juttatások értékét korlátozza, amelyeket a munkáltató adómentesen nyújthat dolgozóinak. A korlátozás alá vont jogcímeken a munkáltató legfeljebb a munkavállalónak évi 400 ezer forintot fizethet ki. A keret átlépése (függetlenül attól, hogy önmagában adómentes vagy bevételnek nem számító juttatásról van szó) esetén a juttatás - a juttatót terhelő módon, a természetbeni juttatásra vonatkozó adómértékkel (44 százalék) - adókötelessé válik. Az adómentes keretbe tartozó juttatások a következők: - az önkéntes kölcsönös egészségpénztárba és/vagy önkéntes kölcsönös önsegélyző adómentesen fizetett munkáltatói hozzájárulás; - a munkáltató által adómentesen fizethető az iskolai rendszerű képzés költsége; - az adómentesen juttatott üdülési csekk értéke vagy az adómentes üdültetés; - az adómentes iskolakezdési támogatás értéke; - a csekély értékű ajándék értéke; - a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján a köztisztviselőt, valamint a törvény előírása alapján a bírót, az igazságügyi alkalmazottat, továbbá az ügyészségi alkalmazottat megillető adómentes ruházati költségtérítés; - az adómentes internethasználat munkáltató által viselt díja; - a helyi utazási bérlet juttatása révén kapott adómentes bevétel; - a művelődési intézményi szolgáltatás szokásos piaci értéke szerinti bevétel. Az étkezési juttatás (utalvány), a lakáscélú munkáltatói támogatás, valamint a vidékről történő munkába járáshoz adott térítés továbbra is a kereten kívül adható, 2006. január 1-jétől az étkezési juttatás, az iskolakezdési, a lakás célú munkáltatói támogatás és a helyi utazási bérlet adómentes határa emelkedett. A munkáltatónál adóköteles béren kívüli juttatás adója az adóalap 44 százaléka, az adót a munkáltató az adóév utolsó napjára - a munkaviszony évk özben történő megszűnése esetén a munkaviszony megszűnése napjára, - állapítja meg és a kifizetőre irányadó rendelkezései szerint fizeti meg és vallja be. D) Kamatkedvezményből származó jövedelem: Kamatkedvezményből származó jövedelem a kifizető magánszeméllyel szemben fennálló követelésére a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt összegével - ha a kifizető bizonyítja, hogy a szokásos piaci kamat ennél alacsonyabb, akkor a szokásos piaci kamattal -

72

kiszámított kamatnak az a része, amely meghaladja az e követelés révén a kifizetőt megillető kamatot (kamatkedvezmény). A kamatkedvezményt a kifizető követelése révén a magánszemélyt terhelő kötelezettség összegére - ha a követelés értékpapír-kölcsönzésből származik, akkor az értékpapírnak a szerződés megkötésének napjára megállapított szokásos piaci értékére - vetítve kell kiszámítani. A kamatkedvezményből származó jövedelem utáni adó mértéke a kamatkedvezmény 44 százaléka. Az adót a kifizető adóévenként, az adóév utolsó napjára - ha a követelés az adóévben megszűnt, akkor a megszűnés napjára - megállapítja, valamint a kifizető által levont jövedelemadó megfizetésére és bevallására irányadó rendelkezések szerint megfizeti, illetve bevallja. Az osztalékelőleg kifizetésének adóévére az osztalékadó-előleg alapján keletkező kamatkedvezményből származó jövedelmet a kifizető a beszámoló elfogadásának napján állapítja meg, egyebekben az előző rendelkezések szerint jár el. A jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni egyebek között a következő jogcímeken és a következő feltételekkel fennálló követelések utáni kamatkedvezményt: a) követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők), valamint az e követelésekkel összefüggésben szerződés vagy jogszabály alapján fizetendő kártérítés, kötbér és más hasonló kötelezettség; b) jegyzett, de még be nem fizetett tőke; c) kizárólag a kifizető tevékenységével összefüggésben, a tevékenységet szolgáló eszköz megszerzése, szolgáltatás igénybevétele érdekében adott előleg; d) az osztalékelőlegnek az a része, amely a kifizetését követő első beszámoló elfogadásával osztalékká vált; e) az adó, az adóelőleg, a járulék, társadalombiztosítási és családtámogatási ellátás megállapításával (elszámolásával) összefüggésben, valamint a munkaviszonyból származó jövedelem elszámolása (számfejtése) során az elszámolás szokásszerű rendjéből adódóan keletkezett követelés; f) lakás célú hitel, ha azt a munkáltató munkavállalójának vagy helyi önkormányzat a magánszemélynek hitelintézet útján, annak igazolása alapján olyan lakása építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, vagy bármely, az említett célra hitelintézettől, vagy bármely, az említett célra korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez nyújtotta, amely lakás nem haladja meg a lakás célú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott, méltányolható lakásigény mértékét; lakáskorszerűsítés a lakás célú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott korszerűsítés; g) olyan munkabérelőleg, amelynek folyósítása legfeljebb hat havi visszafizetési kötelezettség mellett, legfeljebb a folyósítás napján érvényes minimálbér havi összegének ötszörösét meg nem haladó értékben történik, azzal, hogy ha a munkáltató az általa az előzőek szerint folyósított munkabérelőleg visszafizetése előtt újabb munkabérelőleget folyósít, arra ez nem alkalmazható; h) a fegyveres erők és rendvédelmi szervezetek hivatásos állományú tagja részére jogszabály alapján folyósított családalapítási támogatás, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogszabály alapján folyósított toborzópénz és családalapítási támogatás; i) az állami tulajdon megvásárlásához hitelintézet útján nyújtott hitel; j) olyan, a jogszabályban meghatározott feltételek mellett nyújtott hitel, kölcsön esetén, amelynél a felszámítható kamat mértékét jogszabály határozza meg (ideértve különösen a Diákhitel Központ által nyújtott hallgatói hitelt); k) üzletpolitikai célból, nyilvánosan meghirdetett, mindenki által azonos feltételek mellett igénybe vehető áruvásárlási kölcsön;

73

l) pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás üzletszerű nyújtására jogosult kifizető e tevékenysége keretében nyilvánosan meghirdetett feltételek mellett nyújtott hitel (ide nem értve a belső hitelt) esetében; m) a Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló kártérítési felelőssége körébe tartozó hiánnyal összefüggésben fennálló követelés. 7.2.4 Vegyes jövedelmek A) Kisösszegű kifizetések, egyösszegű járadékmegváltások: Az önálló tevékenységből származó, egy szerződés alapján 15 000 forintot meg nem haladó összeg kifizetése esetén a magánszemély választhat, hogy 1. a jövedelem utáni adót a kifizető állapítja meg, vonja le, fizeti be, vagy 2. írásban nyilatkozik arról, hogy összevont adóalapjának részeként adózik utána. Az 1. pontban említett esetben a bevétel egésze jövedelem, és az adó mértéke az adótábla szerinti legmagasabb adókulcs (százalékos adómérték), jelenleg 36%. A 2. pontban említett esetben a magánszemélynek és a kifizetőnek az önálló tevékenységből származó jövedelem megállapítására vonatkozó rendelkezések szerint kell az adókötelezettséget teljesítenie. A magánszemélyt csőd, felszámolás, végelszámolás keretében megillető tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék és más hasonló járadékjellegű követelés, valamint a magánszemélyt megillető, a jövedelmet helyettesítő felelősségbiztosítási kártérítés egy összegben való megváltása esetén a kifizetett összeg teljes egészében jövedelem, és az adó mértéke 25 százalék, azzal, hogy a jövedelem utáni adót a kifizető állapítja meg, vonja le, és fizeti be. B) Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem: A magánszemély termőföld-bérbeadásból származó bevételének (ideértve a földjáradékot is) és más ingatlan bérbeadásából származó bevételnek az egésze jövedelem, amely után az adó mértéke 25 százalék. Mentes az adó alól a termőföld-bérbeadásból származó bevétel, ha a termőföld haszonbérbe adása alapjául szolgáló, határozott időre kötött megállapodás (szerződés) alapján a haszonbérlet időtartama az 5 évet (az adómentesség feltételéül szabott időtartam) eléri. A magánszemély köteles a mentesség alapján korábban meg nem fizetett adót késedelmi pótlékkal növelt összegben a szerződés megszűnése éve kötelezettségeként megállapítani, bevallani és megfizetni, ha a mentesség alapjául szolgáló szerződés az adómentesség feltételéül szabott időtartamon belül bármely okból (ide nem értve a szerződő feleken kívül álló okot, valamint a haszonbérleti szerződés azonnali hatályú felmondását) megszűnik. Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelemre vonatkozó szabály nem alkalmazható, ha a magánszemély e tevékenységét egyéni vállalkozóként végzi, ha a fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély a tételes átalányadózást választotta, valamint a falusi vendégfogadás esetében, ha az e tevékenységéből származó bevételre a törvény adómentességi szabálya érvényesíthető. A falusi vendégfogadás adóköteles bevételéből csak a szállásadás bevételére alkalmazható az ingatlan bérbeadásából származó jövedelemre vonatkozó szabály. A termőföld-bérbeadásból származó jövedelem adókötelezettségére vonatkozó szabályokat az adózás rendjéről szóló törvény határozza meg. Más ingatlan bérbeadása esetén az adót a kifizető állapítja meg, vonja le, fizeti be. Nem kell az adót levonnia a kifizetőnek akkor, ha a magánszemély igazolja, hogy fizetővendéglátó tevékenységére a tételes átalányadózást választotta, vagy falusi vendégfogadás esetén írásban nyilatkozatot ad arról, hogy az adóévben várható bevétele ebből a tevékenységéből nem

74

haladja meg a 800 ezer forintot, vagy ha a magánszemély igazolja, hogy ingatlan bérbeadási tevékenységét egyéni vállalkozóként végzi. Ha a jövedelem nem kifizetőtől származik, illetőleg a kifizető bármely ok miatt az adót nem vonta le, akkor az adót a magánszemélynek kell megállapítania, és negyedévenként az adózás rendjéről szóló törvénynek az adóelőlegre vonatkozó rendelkezései szerint kell megfizetnie. Más ingatlan bérbeadása esetén az adóévi összes ilyen bevételre vonatkozóan a magánszemély - legalább egymást követő négy adóévben - választhatja az összevont adóalap részeként az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazását. Ebben az esetben a kifizető által levont vagy a magánszemély által megfizetett adó adóelőlegnek minősül. Ha az ingatlan fekvése szerinti állammal a Magyar Köztársaságnak nincs hatályos egyezménye a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén, akkor az ingatlan bérbeadásából, haszonbérbeadásából származó jövedelem a magánszemély önálló tevékenységből származó jövedelmének minősül. A lakás önkormányzatnak történő bérbeadásából származó bevétel után az adó mértéke 0 százalék. Ehhez a szabályhoz különféle garanciális rendelkezések kapcsolódnak a viszzaélések megakadályozása céljából. Az új szabály nemcsak szociális bérlakás, hanem általában lakáscélra történő bérbeadás esetére is alkalmazható. A törvény szankciót fogalmaz meg arra az esetre, ha az önkormányzat a lakást nem a feltételül szabott célra hasznosítja, vagy társasági adóalannyal kötött szerződéssel hasznosítja. C) A társasház, a társasüdülő jövedelme A társasház, a társasüdülő (a továbbiakban együtt: társasház) tulajdonostársainak közössége által a közös név alatt megszerzett jövedelem után - függetlenül attól, hogy a tulajdonostársak nem kizárólag magánszemélyek - a társasházat terheli adókötelezettség. A társasház a vagyonátruházásból, tőkejövedelemből, természetbeni juttatásokból illetve a vegyes jövedelmekből eredő bevételéből (kivéve a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész bérbeadásából származó bevételt) a jövedelmet és az adót úgy kell megállapítani és megfizetni, mintha azt magánszemély szerezte volna meg, azzal, hogy magánszemélynek a társasházat kell tekinteni. [E szabály alól kivétel: a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész átruházásából származó jövedelem után a magánszemély tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában megillető bevétel, ha a társasház közgyűlésének határozata alapján egyénileg tesznek eleget az adókötelezettségüknek.] A fennmaradó összegből a magánszemély tulajdonostársak között felosztott jövedelmet további adókötelezettség nem terheli. A közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész átruházása esetén a bevétel 25 százaléka minősül jövedelemnek. A társasház által az adóévben megszerzett összes más bevételből (ideértve a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész bérbeadásából származó bevételt is) le kell vonni a tulajdonostársak közös költségre, illetőleg felújításra történt adóévi befizetéseit, valamint azokat az összegeket, amelyeket e törvény szerint a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni (pl. jogszabály alapján kapott támogatás, felvett hitel). Az így fennmaradó bevételt teljes egészében jövedelemnek kell tekinteni, amely után az adó mértéke 25 százalék. A társasháznak kifizetett adóköteles összegből az adót a kifizető állapítja meg, azt levonja, befizeti és arról igazolást állít ki a társasház részére, valamint bevallást tesz az adóhatóságnak. Az olyan adóköteles bevétel után, amely nem kifizetőtől származik, az adót a társasháznak kell megállapítania és negyedévenként az adózás rendjéről szóló törvénynek az adóelőlegfizetésre vonatkozó rendelkezései szerint kell megfizetnie. A társasház a magánszemélyre vonatkozó rendelkezések szerint teljesíti ezen adókötelezettségeit, azzal az eltéréssel, hogy csak azt a bevételét kell bevallania, amelyre

75

vonatkozóan adómegállapításra kötelezett. A társasház a kifizetéseit illetően kifizetőnek minősül, és e minőségére tekintettel is teljesíti adókötelezettségeit. Ha a társasház a levont, illetve megfizetett adó után fennmaradó jövedelmet, vagy annak egy részét a tulajdonostársak között a tulajdoni hányadok arányában osztja fel, akkor az a magánszemély tulajdonostárs olyan bevétele, amelynek egésze jövedelem és az adó mértéke 35 százalék. D) Nyereményből származó jövedelem A szerencsejátékok szervezéséről szóló törvényben meghatározott engedélyhez kötött sorsolásos játékból, az ajándéksorsolásból, valamint a fogadásból származó nyeremény (a továbbiakban: adóköteles nyeremény) címén kapott bevétel egészét jövedelemnek kell tekinteni. Pénzbeli nyeremény esetén az adó összege 25 százalék, amelyet a magánszemélyeknek kiosztandó teljes nyereményösszegből egy tételben kell a kifizetőnek levonnia, és befizetnie. Ha a nyeremény nem pénz, hanem más vagyoni érték, akkor annak általános forgalmi adó nélkül számított szokásos piaci értékét alapul véve, annak 33 százalékát kell adó címén a kifizetőnek megfizetnie. Nem számít jövedelemnek az engedélyhez nem kötött sorsolásos játékból, 2005. január 1-jét követően engedélyezett sorsjátékból, a pénznyerő-automatából, a játékkaszinóból, továbbá a totalizatőri rendszerű lóversenyfogadásból származó nyeremény. E) A privatizációs lízingből származó jövedelem Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényben meghatározott privatizációs lízingszerződés alapján szerzett tulajdonrészből származó bevétel egésze jövedelem, amely után az adó mértéke 25 százalék. 7.2.5 Az értékpapír, az értékpapírra vonatkozó jog révén megszerzett vagyoni érték Az Szja törvény 2003. január 1-jétől új fejezettel egészült ki, mely az értékpapír formájában vagy értékpapírra vonatkozó jog révén megszerzett vagyoni érték révén megszerzett bevétel adókötelezettségéről rendelkezik. A törvény korábban hatályban volt rendelkezései szerint természetbeni juttatásnak minősült a kifizető által értékpapír formájában adott vagyoni érték esetében az értékpapír szokásos piaci értékéből az a rész, amelyet a juttatásban részesülő magánszemély a kifizetőnek nem térít meg. A 2003-tól az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték esetében - meghatározott eseteket kivéve - a bevétel adókötelezettségének jogcímét a felek között fennálló jogviszony és a szerzés körülményei figyelembevételével kell megállapítani. Ha tehát a munkáltató munkavállalója részére ad ily módon értékpapírt, a bevétel adókötelezettségét a munkaviszonyból származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint kell teljesíteni. A dolgozói részvény, dolgozói üzletrész adózására vonatkozó kedvező szabályozás elsődleges célja elősegíteni a munkavállalók tulajdonhoz jutását. Az adókötelezettség csak a dolgozói részvény, dolgozói üzletrész átruházásakor keletkezik, az így keletkező jövedelemre az árfolyamnyereségből származó jövedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A dolgozói részvény, dolgozói üzletrész bevonása, átalakítása, visszavásárlása esetén keletkező jövedelem azonban a munkavállalónál munkaviszonyból származó jövedelemnek (a munkavállaló örökösénél egyéb jövedelemnek) minősül. 2003. január 1-jével léptek hatályba a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben foglaltaknak megfelelő módosítások. A törvény szerint a

76

magánszemély által a jogügylet révén pénzben megszerzett bevétel árfolyamnyereségből származó jövedelemnek minősül, a jogügylet révén értékpapír formájában megszerzett bevétel esetében a magánszemélyt azonban választási lehetőség illeti meg, amelynek alapján lehetősége van az adófizetési kötelezettség elhalasztására. A törvény a munkavállalói tulajdonlás ösztönzése érdekében bevezette az "elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program" kategóriáját. 8. Adómentességek és bevételnek nem számító tételek A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amely a törvény 1. számú melléklete vagy más törvény előírása alapján adómentes. (Ilyen más törvény többek között az 1994. évi LXIV. törvény a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról. Ez lehetővé teszi, hogy a képviselő-testület a képviselőt és a bizottság nem képviselő-testületi tagját a bizonyos természetbeni juttatásban részesítse. Ezek közé tartozik az önkormányzat közigazgatási területén a tömegközlekedési eszközök igénybevételére jogosító utazási bérlet, amely a képviselő választása szerint pénzben is kifizethető; vagy önkormányzati intézmény által nyújtott szolgáltatás kedvezményes vagy térítésmentes igénybevétele, a közüzemi szolgáltatások kivételével; a képviselői tevékenységet segítő közlöny, kiadvány, szakfolyóirat előfizetése. Ezek a természetbeni juttatások mentesek a személyi jövedelemadó fizetés alól.) Az adómentes bevételeket a melléklet nyolc csoportban határozza meg. 1. A szociális és más ellátások közül adómentes többek között: - az anyasági segély (anyasági támogatás), jövedelempótlék, az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnésére tekintettel kapott végkielégítés, szociális támogatás, lakbérhozzájárulás; - a családi pótlék; - az egyház és az egyházi karitatív szervezetek által nyújtott szociális segély, a nevelési díj, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján nyújtott átmeneti segély, temetési segély, lakásfenntartási támogatás, időskorúak járadéka, munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a vakok személyi járadéka, a rokkantsági járadék, a súlyosan mozgáskorlátozott magánszemély részére jogszabály alapján nyújtott közlekedési támogatás, a fogyatékossági támogatás, a sorkatona és a polgári szolgálatot teljesítő hozzátartozójának járó családi segély, a hadigondozási pénzellátások, a nemzeti gondozásról szóló törvény alapján folyósított nemzeti gondozási díj, valamint a munkáltatótól folyósított temetési segély, - a fogvatartottnak a fogvatartása ideje alatt a foglalkoztatásából származó bevétele, a fogvatartott részére adott juttatás, a szabadult részére nyújtott szociális segély. 2. A lakáshoz kapcsolódóan adómentes egyebek között: - a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet alapján nyújtott támogatás, valamint a lakáscélra nyújtott hitel törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott más jogszabály alapján elengedett része; - a házassági vagyonközösség megszüntetése következtében ingatlannak, ingónak vagy vagyoni értékű jognak a házastárs által történő megváltásából származó jövedelem; - eltérő rendelkezés hiányában törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott, a lakosság széles körét érintő, az államháztartás valamely alrendszere költségvetése terhére juttatott támogatás (ideértve különösen a közműfejlesztési támogatást, valamint a távfűtési támogatást is); - a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény szerint nyújtott állami támogatás és a támogatásra, valamint a lakástakarék-betétre fizetett (jóváírt) kamat; 3. A közcélú juttatások körében adómentes: - a közhasznú, kiemelkedően közhasznú alapítványból, közalapítványból a magánszemély részére kifizetett azon összeg, amelyet az oktatási intézményekben folytatott tanulmányokra, kutatásra, külföldi tanulmányútra (ösztöndíj címén) folyósítanak, a szociálisan rászoruló részére szociális segély címén folyósítanak, a diák- és szabadidősport résztvevőjének alkalmanként legfeljebb az 500 forintot meg nem haladóan folyósítanak; - a közérdekű kötelezettségvállalásból, a közhasznú, kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetből, alapítványból, közalapítványból annak létesítő okiratában rögzített közhasznú céljával összhangban a közhasznú cél szerint címzett magánszemély által természetben megszerzett bevétel; 4. Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:

77

- a nemzetközi szerződésben meghatározott diplomáciai kiváltságokat és mentességeket élvező nemzetközi szervezetek által kifizetett napidíj; - a külföldi tartózkodásra tekintettel külföldről kapott ösztöndíj azzal, hogy ilyen ösztöndíjon a külföldi oktatási intézményben folytatott tanulmányra, illetve a külföldi kutatóhelyen végzett kutatásra külföldi kifizető (cég, magánszemély stb.) által folyósított összeget kell érteni; - a nemzetközi szerződés alapján belföldi nevelési és oktatási tevékenységet végző, nem magyar állampolgár által, vendégtanári tevékenység ellátásáért kapott jövedelem; - a külföldi középfokú és felsőoktatási intézmény nem magyar állampolgár hallgatójának belföldi szakmai gyakorlaton végzett munkájából származó jövedelem; - a Nobel-, továbbá a Kossuth- és a Széchenyi-díjhoz, az olimpiai játékokon és a fogyatékos sportolók világjátékán (Paralimpia, Siketek Világjátéka, Speciális Olimpia, Transzplantáltak Világjátéka) szerzett arany-, ezüst- és bronzéremhez, 4-6. helyezéshez, valamint az életmentő emlékéremhez, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjhoz, a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozott, jogszabályban meghatározott művészeti és szakmai díjhoz kapcsolódó, a díj (érem) tulajdonosának a díjat (érmet) adományozó szervezet által, illetve állami (miniszteri) elismerésként adott pénzjutalom, valamint az említett díj (érme) és a Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt tárgyi formája, továbbá a Kormány, a miniszterelnök, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, valamint a büntetés-végrehajtást, a vám- és pénzügyőrséget felügyelő miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter által adományozott emléktárgy (dísztőr, gyűrű stb.) értékéből a Kossuth-díjjal járó pénzjutalom 1/10-ed részét meg nem haladó mértékű összeg; [Megjegyzést érdemel: a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény lehetővé teszi, hogy a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a legfőbb ügyész, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke szakmai kitüntető címet, díjat, oklevelet, plakettet stb. alapítson és adományozzon. Ezeknek az adómentessége nem szerepel szövegszerűen az Szja törvény felsorolásában, így például az Alkotmánybíróság elnöke által alapított „Alkotmánybírósági Emlékgyűrű” természetbeni juttatásnak minősülhet és így adóköteles]. - egyházi személynek egyházi szertartásért vagy egyházi szolgálatért magánszemély által közvetlenül vagy közvetve - így különösen perselypénz, egyházfenntartói járulék vagy adomány (ide nem értve az egyház számára közcélú adomány címén adott pénzösszeget) címén - adott vagyoni érték, valamint a központi költségvetési forrásból egyházi személy részére jövedelempótlék vagy annak megfelelő jogcímen juttatott támogatás; az e jogcímen adómentesen juttatott jövedelmet és az egyébként adóköteles jövedelmet az egyházi személy vagy az egyház szervezeti egysége köteles elkülönítetten nyilvántartani; e rendelkezés alkalmazásában egyházi személy az is, aki az egyház részére végzett egyházi feladat ellátásáért az egyháztól rendszeres havi díjazásban részesül; 5. Költségtérítés jellegű bevételek közül adómentes: - a fegyveres erők és rendvédelmi szervezetek hivatásos és szerződéses állományú tagjai részére jogszabály alapján folyósított lakhatási támogatás; - az egyenruha pénzbeli megtérítése; - a pedagógusnak szakkönyv vásárlására jogszabály alapján adott összeg; - a munkáltatói, a szolgálati érdekből történő áthelyezéskor a lakóhely változása miatt a költözködéshez jogszabály alapján - nyújtott munkáltatói költségtérítés, átalány (utazásra, szállításra, költözködésre, lakáshelyreállításra); - a bérnek pénzintézetnél nyitott bankszámlára törvény által kötelezően előírt átutalásából adódó többletköltség munkáltató által történő megtérítése, legfeljebb évi 2 ezer forint összeghatárig, továbbá - legfeljebb a törvényben előírt kötelező mértékig - a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján a magánszemélyt megillető ruházati költségtérítés; - a bírót, ügyészt, bírósági, ügyészségi alkalmazottat törvény előírása alapján megillető ruházati költségtérítés. 6. A károk megtérülése, a kockázatok viselése körében adómentes: - elemi kár (ideértve a martinsalak felhasználása miatt a lakást, lakóépületet ért kárt is), katasztrófa esetén a károsultnak jogszabályban meghatározott feltételek szerint vagy közadakozásból nyújtott segély, támogatás (így különösen a lakás helyreállítása, újjáépítése), továbbá a jogszabályban meghatározott kötelezettség alapján kapott tartásdíj, valamint a kártalanítás (ideértve a kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra megvásárolt ingatlan vételárát is), a kárpótlás és a kártérítés, kivéve a jövedelmet pótló kártérítést; az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítványtól származó, a bűncselekmény áldozata vagy hozzátartozója részére a bűncselekménnyel összefüggő kár enyhítése érdekében juttatott összeg; - az 1988. január 1. napját megelőzően megállapított baleseti és kártérítési járadék (ideértve annak egyösszegű megváltását is), kivéve, ha annak összegét utóbb a bruttósított átlagkereset alapulvételével megemelték;

78

- a kockázati (halál esetére szóló) életbiztosítás, a balesetbiztosítás, a teljes és végleges munkaképtelenségre szóló betegségbiztosítás díja, valamint a kizárólag a díjat fizető kártérítési felelősségi körébe tartozó kockázat elhárítására kötött biztosítás díja. 7. Egyéb indokkal adómentes: - a magánszemély által örökség, hagyomány vagy meghagyás címén megszerzett vagyoni érték, a magánszemély által más magánszeméllyel kötött tartási vagy életjáradéki szerződés révén megszerzett vagyoni érték, valamint a nyugdíjban részesülő magánszemély által központi költségvetési szervvel vagy helyi önkormányzattal kötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés révén megszerzett vagyoni érték, továbbá a szövetkezet nyugdíjas tagjának a saját szövetkezetével kötött életjáradéki szerződés keretében a vagyonnevesítés során szerzett szövetkezeti üzletrésze átruházásából származó jövedelme, feltéve, hogy annak összege évente az átalakulás befejezésekor lezárt névérték egytized részét, de legfeljebb havonta a 10 ezer forintot nem haladja meg; - a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott külföldi pénzértékre szóló értékpapírból származó kamat, osztalék, árfolyamnyereség; - az egészségügyi intézmény által fizetett donordíj és a gyógyszernek emberen való kipróbálása, illetve a gyógyszerré nyilvánítási eljárás során azon magánszemély részére fizetett díj, akin a gyógyszert (a szert) kipróbálták; ennek alkalmazásában donor az, aki saját vért, anyatejet, bőrt, szervet, sejtet ad, vagy enged át; - a magánszemély számára államháztartási forrásból, pályázat útján biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat (ideértve különösen az egyszeri, a havi, a forgalmi díj átvállalását, a modem biztosítását, valamint az internethasználathoz szükséges számítógép beszerzésére jogosító - évi 50 ezer forintot meg nem haladó összegű - utalvány biztosítását); 8. A természetbeni juttatások közül adómentes: - az egyházi forrásból nyújtott oktatási, egészségügyi és szociális ellátás azzal, hogy az üdültetés és a gyógyüdültetés nem minősül egészségügyi, illetőleg szociális ellátásnak; - a kifizető által a belföldi illetőségű magánszemélynek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott névre szóló üdülési csekk (a továbbiakban: üdülési csekk) ellenértékéből adott engedmény, de - több kifizető esetén is - legfeljebb az évente az adóév első napján érvényes havi minimálbér összegének megfelelő rész; - az, amelyet a hajléktalan, a szociálisan rászorult magánszemély kap; - a gyermeknek vagy rá tekintettel más magánszemélynek a közoktatásról szóló törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény vagy a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény alapján nem pénzben nyújtott juttatás, a közoktatásról szóló törvény szerinti nevelési-oktatási intézmény által az intézmény tanulói részére biztosított, a helyi vagy helyközi tömegközlekedési eszköz igénybevételét szolgáló bérletjegy, valamint a bölcsődei, a művelődési intézményi szolgáltatás, - a jogszabály által előírt használatra tekintettel juttatott védőeszköz, továbbá baleset- és egészségvédelmi eszközök; - a gátkaszálásból származó terményjuttatás, valamint a fürdőben (strandon) foglalkoztatott magánszemély által igénybe vett fürdőszolgáltatás; - a légiforgalmi irányító, valamint a repülőgépeken szolgálatot teljesítő hajózó személyzet kötelező rekreációja; - az erdőgazdálkodásban dolgozó, valamint az onnan nyugdíjba ment magánszemély évi öt tonnát meg nem haladó tűzifajuttatása, továbbá a bányászatban dolgozó, valamint az onnan nyugdíjba ment magánszemély évi öt tonnát meg nem haladó szénjárandósága; - a munkáltató által a munkavállaló részére vagy étkezőhelyi vendéglátás, munkahelyi étkeztetés, közétkeztetés nyújtása (biztosítása) révén juttatott bevételnek (ideértve a kizárólag e szolgáltatások igénybevételére jogosító utalványt is) a havi 6000 forintot meg nem haladó része, vagy a kizárólag fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott bevételnek a havi 3500 forintot meg nem haladó része; - a munkáltató által a magánszemély nyugdíjba vonulásakor természetben adott egyszeri ajándék értékéből a 15 000 forintot meg nem haladó összeg, továbbá a társadalmi szervezettől, az egyháztól évente egy alkalommal kapott, valamint a vetélkedő és a verseny díjaként kapott tárgyjutalom értékéből az 5000 forintot meg nem haladó összeg, továbbá összeghatártól függetlenül a versenyen vagy vetélkedőn nyert érem, trófea; e rendelkezés alkalmazásában nem minősül tárgyjutalomnak az értékpapír; - a kifizető által a magánszemélynek kifizetőnként legfeljebb évi három alkalommal adott, az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott kis értékű ajándék, valamint a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök, a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter által az államközi és az államok feletti szervezetekkel kapcsolatos diplomáciai esemény alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.), adott ajándék; a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter esetében ide kell érteni azt az esetet is, amikor az előzőeket külképviselet által közvetve nyújtja; [Más, összehasonlítható közjogi méltóságok a felsorolásban nem szerepelnek.]

79

- az egyház belső törvényeiben és szabályaiban meghatározott tartási kötelezettségből adódó juttatás, ideértve az egyház által a kezelésében levő egyházi üdülőben egyházi személynek nyújtott ingyenes üdülést is, valamint a bejegyzett szerzetesrend közösségében élő magánszemély tagnak a rendtől - egyéni szükségleteinek fedezetére kapott pénzbeli vagy nem pénzbeli juttatás; - az, amelyet az államháztartás valamely alrendszeréből, egyházi forrásból, illetőleg a közoktatási intézmény saját bevételéből a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával a közoktatásban vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló kap (ideértve az iskolai könyvjutalmat is), valamint az a nem pénzbeli juttatás, amely az említett rendezvényeken a gyermekek, tanulók felügyeletét ellátó magánszemély jelenlétének, közreműködésének biztosításához szükséges (így különösen az utazás, szállás, étkezés értéke), továbbá a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával szervezett rendezvényhez, programhoz kapcsolódó utazás, szállás, étkezés értékének a támogatás összegét meg nem haladó része; - a munkáltató által a munkavállaló magánszemélynek adott munkaruházati termék; - a sportszervezet által az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságon, a speciális világjátékon való részvételhez a versenyző vagy a hivatalos sportszakember részére adott, a nemzeti címerrel ellátott, a nemzetközi szervezet által előírt sportruházat és formaruha; - a büntetés-végrehajtási intézetekből szabaduló magánszemély részére kiadott, évszaknak megfelelő öltözet; - az, amelyet a munkáltató, a bér kifizetője a közoktatásról szóló törvényben meghatározott gyermek, tanuló számára a - rá tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény szerint családi pótlékra jogosult - szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs útján a tanév első napját megelőző 60 és az azt követő 30 napon belül tankönyv, taneszköz, ruházat (ideértve a munkáltató, illetve a bér kifizetője nevére szóló, az előzőekben felsorolt javak beszerzéséről szóló számla ellenértékének az említett időszakban történő megtérítését is) vagy kizárólag az említett javak vásárlására jogosító utalvány formájában évi 15 ezer forint értékig terjedően juttat (adómentes iskolakezdési támogatás). A jövedelem kiszámításánál egyebek között nem kell figyelembe venni a következő bevételeket sem: a) a nyugdíjat, a nyugdíjban részesülő magánszemélyt megillető baleseti járadékot, b) azt a kapott vagyoni értéket, amelyet az adóalany köteles visszaszolgáltatni (így különösen a kapott kölcsönt, hitelt), továbbá a magánszemély által korábban átadott vagyoni értéket a magánszemély (halála esetén örököse) részére nem ellenértékként (ellenszolgáltatásként) történő visszaszolgáltatásakor (ideértve különösen a nyújtott kölcsön, hitel visszafizetett összegét, de ide nem értve a nyújtott kölcsönre, hitelre kapott kamatot); a kapott vagyoni érték ingyenes vagy kedvezményes használata révén a magánszemély által megszerzett vagyoni érték (igénybe vett szolgáltatás) azonban - hacsak e törvény egyéb rendelkezéséből más nem következik - a magánszemély olyan bevételének minősül, amelyet a jövedelem meghatározásánál figyelembe kell venni; c) a visszatérített adót, adóelőleget, feltéve, hogy ezt korábban költségként nem érvényesítették; d) a jogerős bírói ítélettel megállapított bűncselekmény révén szerzett vagyoni értéket, ha azt ténylegesen elvonták; e) a hatóság által jogszabály alapján elengedett köztartozást; f) a pedagógus szakvizsgára történő felkészülésben vagy továbbképzésben való részvételi díjának és költségének (utazás, szállás, étkezés, könyv, könyvtári beiratkozás és használat díja) munkáltató által történő megtérítését, kifizetését, amennyiben annak forrása a központi költségvetés által biztosított hozzájárulás; g) a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó utazási jegy ellenértékét, ideértve a szokásosan a jegy árában felszámított étkezés ellenértékét is; h) a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó szállás ellenértékét, ideértve a szokásosan a szálláshely árában felszámított reggeli étkezés ellenértékét is; i) a törvényben meghatározott reprezentációt és 10 ezer forint egyedi értéket meg nem haladó üzleti ajándékot, ha a juttatót az adott juttatás tekintetében a belföldi jogszabály alapján nem terheli adókötelezettség.

II. A személyi jövedelemadóval kapcsolatos EU szabályozás A személyi jövedelemadóval, mint általában a jövedelemadókkal kapcsolatos közösségi szabályozás, a jövedelemadók területén csak egy igen kis részét érinti. E körben lényegében két jogszabály említhető meg: - a Tanács 90/434/EGK irányelve a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adóztatási rendszerről (fúziós irányelv), valamint

80

- a Tanács 2003/48/EK irányelve a kamatozó megtakarítási formákból eredő jövedelmek adóztatásáról2. Az előbbi jogszabály részletes tárgyalására a társasági adóról szóló részben kerül sor, így ehelyütt csak a kamatjövedelmek adóztatásának közösségi szabályait tárgyaljuk. 1. A kamatjövedelmek adóztatására vonatkozó szabályozás célja A kamatjövedelmek adóztatásáról szóló irányelv alapvető rendelkezése, hogy a követelésekből eredő kamatozó megtakarítási formákból eredő jövedelmek minden tagállami lakos számára adóköteles jövedelmet képeznek. (Ugyanakkor az irányelv nem írja elő kötelezően a kamatjövedelmekre kivetendő adó mértékét). A szabályozás célja annak lehetetlenné tétele, hogy a kamatozó megtakarítási formákból eredő kamatjövedelmek adóztatására vonatkozó nemzeti adórendszerek összehangolásának hiányában a tagállami lakosok a saját lakóhelyük szerinti tagállamban el tudják kerülni az általuk más tagállamban megszerzett kamatok utáni adózás bármely formáját. Az irányelv végső célja tehát az, hogy lehetővé tegye a kamatozó megtakarítási formákból az egyik tagállamban eredő egy másik tagállamban lakó haszonélvező egyének részére kifizetett kamatjövedelmeknek a lakóhely szerinti tagállam jogszabályainak megfelelő tényleges adóztatását. Az adóztatás tagállamok közötti megvalósulásának alapvető kritériuma a megfelelő adatszolgáltatás a tagállamok adóhatóságai között a más tagállami illetőségű személyek adott tagállamban lévő kamatozó megtakarításairól. Ez azonban jelentős politikai nehézségeket okozott az irányelv megalkotásával kapcsolatban. Politikai kompromisszum eredményeként született meg Ausztriára, Belgiumra és Luxemburgra vonatkozó szabályozás, amely szerint e három tagállam az automatikus információcserét nem alkalmazza egy átmeneti időszak alatt. Ezen átmeneti időszak alatt e három tagállamnak az irányelv által szabályozott megtakarításból eredő jövedelmekre viszont forrásadót kell alkalmaznia. 2. Fogalmak Haszonélvező: bármely egyén, aki kamatkifizetést bevételez, vagy bármely egyén, akinek részére kamatkifizetést biztosítanak, kivéve ha bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a kamatot nem az ő javára fizették ki vagy biztosították, azaz: a) kifizetőként jár el; vagy b) az alábbiak egyike: - egy jogi személy, - a nyeresége után az üzleti adózás általános szabályai alapján adózó testület, - egy átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás (ÁÉKBV), vagy - tagállami illetőségű kifizetőnek minősülő testület nevében jár el, és az utóbbi esetében a kamatkifizetést végrehajtó gazdasági szereplőnek felfedi a fenti testület nevét és címét, és utóbbi az ilyen információkat közli a telephelye szerinti tagállam illetékes hatóságával, vagy c) más haszonélvező egyén nevében jár el, és felfedi a kifizetőnek a fenti haszonélvező személyazonosságát. Amennyiben a kifizető nem tudja azonosítani a haszonélvezőt, vélelem szól amellett, hogy a kérdéses egyént haszonélvezőként kezelje. A kifizető az a gazdasági szereplő, amely - közvetlenül a haszonélvező javára kamatot fizet ki vagy - kamat kifizetését biztosítja, 2

Az irányelv 2005. július 1-én lépett hetályba.

81

amennyiben a kamatot termelő követelés adósa, vagy az adós illetve a haszonélvező által a kamat kifizetésével vagy a kamat kifizetésének biztosításával megbízott más személy. Minden olyan tagállami illetőségű testületet, amelynek – a haszonélvező javára – kamatot fizetnek ki, vagy kamatot biztosítanak, az ilyen kifizetéskor főszabályként szintén kifizetőnek kell tekinteni. A kamatkifizetés fogalma több esetkört foglal magában. Főszabályként e körbe tartozik minden, így a jelzáloggal biztosított, az adós nyereségében, valamint különösen az állampapírokból, a kötvényekből vagy adóskötelezvényekből – beleértve az ezekhez kapcsolódó jövedelemtámogatásokat és díjakat – eredő jövedelmekből való részesedésre jogosult követeléshez kacsolódó, számlára kifizetett vagy arra jóváírt kamat, kivéve a késedelmes kifizetésekre vonatkozó kötbérekből eredő jövedelmeket. Kamatnak minősül továbbá az átruházható értékpapírokkal foglalkozó befektetési vállalkozás által, valamint az Európai Unió területén kívüli illetőségű kollektív befektetési vállalkozások által fizetett, vagy ezek részvényeinek illetve egységeinek értékesítésekor, visszatérítésekor vagy kiegyenlítésekor szerzett jövedelem. 3. Haszonélvezők személyazonossága és lakóhelye Tekintettel arra, hogy a szabályozás célja csak az érintett jövedelemtulajdonosok azonosítása esetén valósítható meg, saját területén belül minden tagállam köteles biztosítani azoknak az eljárásoknak az alkalmazását, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kifizető számára lehetővé tegyék a haszonélvezőknek és azok lakóhelyének azonosítását. 4. Információcsere 4.1 Kifizető általi információszolgáltatás Amennyiben a haszonélvező a kifizető telephelyétől eltérő tagállam lakosa, a kifizető a telephelye tagállamának illetékes hatósága részére kötelezően szolgáltatott információnak legalább a következőket kell tartalmaznia: a) a haszonélvező személyazonosító adatai és lakóhelye; b) a kifizető neve és címe; c) a haszonélvező folyószámlaszáma vagy – amennyiben ilyen nincs – a kamatot eredményező követelés meghatározása; d) a kamatkifizetésre vonatkozó információk. 4.2 Automatikus információcsere A kifizető telephelye szerinti tagállam illetékes hatósága a fenti információkat közli a haszonélvező lakóhelye szerinti tagállam illetékes hatóságával. Az információk közlése – az adott évben teljesített minden kamatkifizetésre vonatkozóan – automatikusan és legalább évente egyszer, a kifizető székhelye szerinti tagállam adóévének végét követő hat hónapon belül történik. 5. Belgium, Luxemburg és Ausztria kötelezettségei az átmeneti időszakban A tagállamok közül Belgiumra, Luxemburgra és Ausztriára nem vonatkozik az információcserére vonatkozó rendelkezések alkalmazásának kötelezettsége, de ezen országok részére a többi tagállam teljesíti az információszolgáltatást. Ugyanakkor, amennyiben a haszonélvező a kifizető telephelye szerintitől eltérő ország lakosa, az átmeneti időszak alatt Belgium, Luxemburg és Ausztria az átmeneti időszak első három évben 15%-os, a következő három évben 20%-os, azt követően pedig 35%-os arányú forrásadót vet ki a kamatra.

82

A forrásadó a kifizető tagállama általi kivetése nem zárja ki a haszonélvező adózási lakóhelye szerinti tagállamot a jövedelem – nemzeti jogának megfelelő, a Szerződésnek való megfeleléshez kötött – megadóztatásából. A forrásadót kivető tagállamok bevételük 25%-át visszatartják, és a bevétel 75%-át átutalják a haszonélvező lakóhelye szerinti tagállamnak. A forrásadót kivető tagállamoknak ugyanakkor lehetővé kell tenniük, hogy a haszonélvezők kérhessék az adókivetés alóli mentesülést abban az esetben, ha a) a haszonélvező kifejezetten meghatalmazza a kifizetőt, hogy adatot szolgáltasson az érintett hatóságok számára, amely megbízás kiterjed a fenti kifizető által a haszonélvező részére kifizetett minden kamatra; b) a haszonélvező az adózási lakóhelye szerinti tagállam illetékes hatósága által a nevére kiállított igazolást mutat be kifizetőjének, amely tartalmazza - a haszonélvező nevét, lakcímét és adó- vagy egyéb azonosító számát, ennek hiányában születési idejét és helyét; - a kifizető nevét és címét; - a haszonélvező folyószámlaszámát vagy az értékpapír azonosító jelét. Az átmeneti időszak alatt az irányelv célja az, hogy biztosítsa az egyik tagállamban – az adózás céljából egy másik tagállamban lakó – haszonélvező egyének részére kifizetett kamatozó megtakarítási formákból eredő jövedelmek legkisebb tényleges megadóztatását. Az átmeneti időszak azon teljes pénzügyi év végén fejeződik be, amikor - az Európai Közösség, valamint a Svájci Államszövetség, a Liechtensteini Hercegség, a San Marino Köztársaság, a Monacói Hercegség és az Andorrai Hercegség közötti, a megkeresés alapján történő információcsere előírásáról szóló megállapodás hatályba lép, és - az Amerikai Egyesült Államok is kész a megkeresés alapján történő információcserére. 6. Kettős adóztatás kiküszöbölése Amennyiben a haszonélvező által bevételezett kamatot a kifizető székhelye szerinti tagállamban forrásadónak vetik alá, a haszonélvező adózási lakóhelye szerinti tagállam nemzeti jogának megfelelően a visszatartott adónak megfelelő összeg erejéig részére adójóváírást biztosít. Amennyiben a fenti összeg meghaladja a nemzeti joga szerint fizetendő adó összegét, az adózási lakóhely szerinti tagállam a visszatartott adó többletként jelentkező összegét visszafizeti a haszonélvezőnek. Ha az irányelvben meghatározott forrásadón kívül a haszonélvező által kapott kamatot bármely más típusú forrásadó is terheli, és a lakóhely szerinti tagállam nemzeti jogának vagy a kettős adóztatásról szóló egyezményeknek megfelelően az ilyen forrásadóra vonatkozóan adójóváírást biztosít, az ilyen egyéb forrásadót a fent említett eljárás alkalmazása előtt jóvá kell írni. Ellenőrző kérdések 1. Ki lehet az Szja. alanya? 2. Mi a különbség a belföldi és külföldi illetőségű adóalanyok adókötelezettsége között? 3. Mi a jövedelem? 4. Rendszerezze az Szja.-törvényben szereplő jövedelemtípusokat! 5. Milyen jövedelmek tartoznak az összevont adóalapba? 6. Melyek a külön adózó jövedelmek 7. Milyen költség elszámolási módokat ismer? 8. Milyen módon határozza meg az Szja.-törvény az adó mértékét? 9. Mely tevékenység minősül önálló tevékenységnek?

83

10. Mely tevékenység minősül nem önálló tevékenységnek? 11. Mi az adótábla? 12. Hogy történik az adótábla adójának meghatározása? 13. Milyen adókedvezmények érvényesíthetők az összevont adóalap vonatkozásában? 14. Az egyéni vállalkozó milyen jogcímeken köteles jövedelemadó fizetésére? 15. Mi az átalányadózás és a tételes átalányadózás? 16. Mondjon példákat azokra a tételekre, amelyek a jövedelem kiszámításánál nem minősülnek bevételnek sem!

84

IV. Fejezet – Az egyszerűsített vállalkozói adó és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás Alapvető fogalmak, kérdések - az eva, mint választható adónem, - az eva választására jogosultak - az ekho specialitása - az ekho kedvezményes jellege 1. Az egyszerűsített vállalkozói adó 2003. január 1-jétől megszűnt az, az adóalanyok szerinti merev elkülönülés, amely addig a jövedelem-típusú adókat jellemezte. Az eva bevezetéséig a természetes személyek és a társas vállalkozások jövedelemadói viszonylag elkülönültek, és – néhány kivételtől eltekintve – a magánszemélyek jövedelemadóját az Szja tv., a társas vállalkozásokét a Tao tv. tartalmazta. 1.1 Az eva alanya A korábbiakkal szemben – választás alapján, az APEH-hez való bejelentéssel – az evá-nak alanya lehet a) az egyéni vállalkozó, b) a közkereseti társaság; c) a betéti társaság; d) a korlátolt felelősségű társaság; e) a szövetkezet; f) az erdőbirtokossági társulat; g) a végrehajtói iroda; h) az ügyvédi iroda; i) a szabadalmi ügyvivői iroda. Az eva hatálya alá való bejelentés teljesítéséhez a leendő eva alanynak több, együttes feltételnek kell megfelelni. Ezek egyrészt bizonyos kizáró okokat fogalmaznak meg. Nem választhatja az eva szerinti adózást egyebek között az, a) akinél az adóhatóság jogerősen számla- vagy nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztása miatt mulasztási bírságot szabott ki, b) az általános forgalmi adóról szóló törvény különbözet szerinti adózásra, vagy az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös adózási szabályok alkalmazására köteles; c) aki végelszámolás alatt, bíróság által jogerősen elrendelt felszámolás hatálya alatt állt. d) az adóévben a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységet folytat; e) az adóévben a vámjogszabályokban meghatározott közvetett képviselői tevékenységet folytat; f) az adózás rendjéről szóló törvényben előírt közösségi adószámmal rendelkezik. Az eva alanyiság választásának további feltétele, hogy a leendő adóalany a) az adóévet megelőző második adóévben (üzleti évben) az éves szintre átszámított összes bevétele a 25 millió forintot nem haladta meg, b) az adóévet megelőző adóévben (üzleti évben) ésszerűen várható éves szintre átszámított összes bevétele a 25 millió forintot nem haladja meg; c) az adóévre ésszerűen várható bevétele a 25 millió forintot nem haladja meg; e) belföldi pénzforgalmi bankszámlával rendelkezik. Bevétel alatt általános forgalmi adóval növelt bevételt kell érteni. Az adózó eva adóalanyisága megszűnik:

85

a) a naptári év utolsó napjával, ha a naptári évet követő adóévre bejelentette, hogy adókötelezettségeit nem az eva rendelkezései szerint teljesíti, vagy e bejelentését jogszerűtlenül nem tette meg; b) a változás bekövetkezésének napját megelőző nappal, ha a változás révén már nem felel meg az adóalanyiságra előírt bármely feltételnek; c) az adóalanyiság választására jogosító értékhatár meghaladásának napját megelőző nappal; d) az adóhatóság határozata jogerőre emelkedésének napjával, ha terhére az adóhatóság számla- vagy nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, vagy az ellenőrzés akadályozása miatt mulasztási bírságot állapított meg; e) a magánszemély adóalany egyéni vállalkozói jogállása megszűnésének napjával; f) a végelszámolás, a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal, egyébként a megszűnés napjával; g) a közösségi adószám-megállapításának napját megelőző nappal, míg a törvény által előírt közösségi adószámhasználat esetén azzal a nappal, amely a kötelező adószám-megállapítás napját megelőzné. Az adóalanyiság megszűnésének adóévét követő négy adóévre az adóalanyiság ismételten nem választható. A korlátolt felelősségű társaság, a szövetkezet, az erdőbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, az ügyvédi iroda és a szabadalmi ügyvivői iroda az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit a számvitelről szóló törvény előírásai szerinti kettős könyvvitel rendszerében teljesíti. A közkereseti társaság és a betéti társaság az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit - választásának megfelelően - vagy az eva mellékletének előírásai szerint vagy a számvitelről szóló törvény előírásai szerint, a kettős könyvvitel rendszerében teljesíti. 1.2 Az eva alapja Az eva alapja az adóalany által az adóévben megszerzett összes bevétel, módosítva a törvényben meghatározott jogcímek szerint. Az eva alapjának megállapításakor az adóévben megszerzett összes bevételt növeli: a) az adóévben megszerzett bevétel, ha annak fizetésére (teljesítésére) olyan személy köteles, amellyel az adóalany a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott kapcsolt vállalkozási viszonyban áll; b) az adóévben az adóalany által az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint külföldről vagy külfölditől igénybe vett, de Magyarországon adóztatható szolgáltatás díja, a fizetendő összeg megállapításához szükséges okirat kézhezvételekor, A számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany esetében az eva alapjának megállapításakor az adóévben megszerzett összes bevételt a) növeli az adóévben (üzleti évben) megszerzett összes kapott előleg; b) csökkenti az eva alapjának megállapításakor az a) pont alapján a megszerzett összes bevétel növeléseként elszámolt kapott előlegből az adóévben a teljesítésre tekintettel elszámolt vagy visszafizetett összeg. Az eva alapját csökkenti jogszabály vagy jogerős bírósági, illetve hatósági határozat alapján kapott kártérítés, kártalanítás, továbbá az adóalany vállalkozási (gazdasági) tevékenységéhez használt vagyontárgy károsodására vagy megsemmisülésére tekintettel a károkozótól, annak felelősségbiztosítójától vagy harmadik személytől a káreseménnyel kapcsolatosan kapott bevétel, továbbá az adóalany biztosítójától elemi kárra tekintettel kapott bevételként elszámolt kártérítés összege. Bevétel a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó adóalany esetében a vállalkozási (gazdasági) tevékenységével összefüggésben, vagy arra tekintettel bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték, beleértve az áthárított általános forgalmi

86

adót is. Vagyoni érték különösen a pénz, a kereskedelmi utalvány, a dolog, az értékpapír, az igénybe vett szolgáltatás és a forgalomképes vagy egyébként értékkel bíró jog, valamint az adóalany javára elengedett kötelezettség vagy átvállalt tartozás. Nem minősül bevételnek: a) az a vagyoni érték, amelyet az adóalany köteles visszaszolgáltatni (így különösen a kapott kölcsön, hitel, a tag vagyoni hozzájárulása); b) az adózó által korábban átadott vagyoni érték az adóalany (ideértve a tevékenységét folytató özvegyet, örököst is) részére nem ellenértékként (ellenszolgáltatásként) történő visszaszolgáltatásakor (ideértve különösen a nyújtott kölcsön, hitel visszafizetett összegét és a visszatérített adót, valamint az adóalanyiság időszaka előtt megszerzett értékpapír átruházása révén megszerzett ellenértékből azt a részt, amely nem haladja meg az értékpapírnak az adóalanyiság első adóévét megelőző üzleti év utolsó napjára vonatkozóan a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint megállapított könyv szerinti értékét, de ide nem értve különösen a nyújtott kölcsönre, hitelre kapott kamatot); c) az a vagyoni érték, amelynek a megszerzése alapjául szolgáló jogviszony keletkezésének napjára vonatkozóan megállapított szokásos piaci árát az adóalany köteles megfizetni; ha azonban az adóalany csak a szokásos piaci ár egy részének megfizetésére köteles, akkor a szokásos piaci árból a fizetési kötelezettséget meghaladó rész bevételnek minősül; d) az egyéni vállalkozó adóalany esetében magánszemélyként, nem a vállalkozási tevékenységgel összefüggésben kapott vagyoni érték (így különösen az ápolási díj, a biztosító szolgáltatása). Nem pénzben megszerzett vagyoni érték esetében a bevétel a vagyoni értéknek a megszerzése időpontjára megállapított szokásos piaci ára. Szokásos piaci ár az az ellenérték, amelyet független felek összehasonlítható körülmények között egymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének. A számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó adóalanynál - pénz esetében a bevétel megszerzésének időpontja az átvétel, a jóváírás napja. Dolog, értékpapír, váltó, csekk és más hasonló okirat esetében a bevétel megszerzésének időpontja az átvétel, dematerializált értékpapír esetében az értékpapírszámlán való jóváírás napja. - Igénybe vett szolgáltatás esetében a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelyen a szolgáltatás nyújtójának az általános forgalmi adóról szóló törvény rendelkezései szerinti teljesítési időponttal adófizetési kötelezettsége keletkezik, vagy keletkezne (függetlenül attól, hogy a szolgáltatás nyújtója az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett, vagy sem). - Forgalomképes vagy egyébként értékkel bíró jog esetében a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelytől kezdődően az adóalany a jog gyakorlására, átengedésére vagy megszüntetésére jogosult. - Elengedett, elévült kötelezettség és átvállalt tartozás esetében a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelyen az adóalany kötelezettsége, illetve tartozása megszűnik. Minden más esetben a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelytől kezdődően az adóalany a bevétel tárgyát képező vagyoni értékkel rendelkezni jogosult. 1.3 Az eva mértéke Az eva a pozitív adóalap 15 százaléka. 1.4 Az eva és az adóelőleg megállapítása, bevallása, az adóév Az adóalany az eva alapját és az evát adóévenként megállapítja és bevallja. Az adóév a naptári év, az adóalanyiság megszűnésének naptári évében a naptári év első napjától az adóalanyiság megszűnésének napjáig terjedő időszak. A bevallás benyújtásának határideje:

87

a) a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó adóalany esetében az adóévet követő év február 15., ha azonban az adóalanyiság év közben szűnt meg, akkor az adóalanyiság megszűnését követő 45. nap; b) a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany esetében az adóévet követő év május 31., ha azonban az adóalanyiság év közben szűnt meg, akkor az adóalanyiság megszűnését követő 150. nap. Az adóalany az adóév első három negyedévére negyedévenként az adóelőleget megállapítja, valamint az egyes negyedévekre megállapított adóelőleget az adóévre vonatkozó bevallásában bevallja. Az adóalany az adóévre megállapított evát - az adóévben már megfizetett adóelőlegek beszámításával - a bevallás benyújtására előírt határidőig megfizeti. Ha az adóévben már megfizetett adóelőlegek összege meghaladja az adóévre megállapított evát, a különbözetet az adóalany bevallásában, az igény (bevallás) beérkezésének napjától, de legkorábban a bevallás benyújtására előírt határidő napjától (esedékességtől) jogosult visszaigényelni. Az eva, az adóelőleg megfizetésének időpontja az a nap, amelyen az adózó belföldi pénzforgalmi bankszámláját az azt vezető hitelintézet megterhelte. 1.5 A számlaadási kötelezettség Az adóalany az eva hatálya alá tartozó tevékenységéről a) az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti teljesítési időpont feltüntetésével számlát, b) a teljesítéssel egyidejűleg készpénzzel vagy készpénz-helyettesítő eszközzel történő fizetés esetén pedig a fizetés időpontja szerinti teljesítési időponttal kérésre - a kibocsátó döntésétől függően - egyszerűsített számlát vagy számlát bocsát ki. 2. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) 2006. január 1-jétől vezették be. A törvényhozó célja az új adónemmel az volt, hogy a közterhek vonatkozásában kedvezményeket állapítson meg a „a közügyek szabad megvitatását, a közügyekkel összefüggő információhoz való hozzájutást, továbbá a művészeti élet szabadságának megvalósulását” előmozdítva. 2.1 Az ekho alanya Ezzel összhangban az ekho alanyai – választásuk szerint – azok, akik – a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszeréről szóló 9029/1993. (SK 1994. 1.) KSH közleményben meghatározott FEOR számok alapján – a következő foglalkozásokat űzik: 2615 Könyv- és lapkiadó szerkesztője 2616 Újságíró 2617 Rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő 2619 Egyéb magasabb képzettséget igénylő kulturális foglalkozások 2621 Író (újságíró nélkül) 2622 Műfordító 2623 Képzőművész 2624 Iparművész 2625 Zeneszerző 2626 Rendező 2627 Operatőr, fotóművész

88

2629 Egyéb alkotóművész foglalkozások (díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg) 2631 Színész, előadóművész, bábművész 2632 Zenész, énekes 2633 Koreográfus, táncművész 3714 Rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő munkatárs 3715 Könyv- és lapkiadó-szerkesztő munkatárs 3721 Segédszínész 3722 Segédrendező 3723 Népzenész 3725 Cirkuszművész 3729 Egyéb művészeti foglalkozások 5341 Fényképész, fotó- és mozgófilmlaboráns 5342 Világosító és egyéb filmgyártási foglalkozású 5349 Egyéb kulturális, sport-, szórakoztatási szolgáltatási foglalkozások, feltéve, hogy azok a mű elkészítésének folyamatában alkotó jelleggel, attól elválaszthatatlan módon vesznek réSzámviteli törvény Ilyen foglalkozás különösen a fotóriporter, a korrektor, a designer, képszerkesztő, művészeti vezető, a hangmérnök. Az ekhot az a magánszemély választhatja, aki – munkaviszonyból származó, vagy egyéni vállalkozóként vállalkozói kivét címén, vagy társas vállalkozás tagjaként személyes közreműködés ellenértéke címén, vagy az Szja tv. szerint egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemélyként – olyan jövedelmet szerez, amely után a közteherviselési kötelezettségek teljesítése az általános szabályok szerint történik, vagy nyugdíjas és és a tevékenysége alapján az ekho törvényben meghatározott foglalkozásúnak minősül. A választásról írásban kell nyilatkoznia a magánszemélynek a kifizető felé. Az ekho-t a magánszemély arra a bevételére választhatja, amely a) munkaviszonyban, vagy társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjaként illeti meg feltéve, hogy e bevételt eredményező jogviszonyában kizárólag a foglalkozása szerinti tevékenységet folytat - és/vagy b) a foglalkozása szerinti tevékenységére kötött ba) vállalkozási szerződés és/vagy bb) megbízási szerződés alapján illeti meg. További feltétel, hogy a magánszemély említett bevétele – ha jövedelme az adóévben eléri az év első napján érvényes havi minimálbér 12-szeresét – együttesen sem haladja meg az adóévben a 25 millió forintot: ha a magánszemély általános forgalmi adó fizetésére kötelezett, az összeghatáron az általános forgalmi adóval csökkentett bevétel értendő. Ha a jövedelem az adóévben nem éri el az év első napján érvényes havi minimálbér 12szeresét, akkor a 25 millió forintos jogosultsági határ csökken olyan arányban, amilyen arányt a jövedelem összege az év első napján érvényes havi minimálbér 12-szereséhez viszonyítva képvisel. Annak érdekében, hogy ugyanazon magánszemély több kedvező adózási mód egymás melletti alkalmazásával ne juthasson indokolatlan előnyökhöz, de mégis alkalmazhassa az egyszerűsített egyszerűsített vállalkozói adót (eva) is az ekho mellett, az ekho törvény azt fogalmazta meg a bevételt illetően, hogy az adott magánszemélyre vonatkozó ekho bevételi határt az evával adózott bevétel figyelembe vételével kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy - egyéni vállalkozó esetében az eva törvény szerinti bevételt kell levonni az ekho alap meghatározásához, függetlenül attól, hogy az eva bevétel milyen tevékenységből származik,

89

- társas vállalkozás tagja esetében az eva bevételből az ekhot alkalmazó tagra jutó bevételt kell levonni, függetlenül attól, hogy azt a tag ténylegesen „felvette” vagy nem, illetve függetlenül attól, hogy a társas vállalkozás a bevételt milyen tevékenységből érte el. Az ekho alapja az ekho hatálya alá eső tevékenységből származó bevétel egésze, csökkentve ha a magánszemély általános forgalmi adó fizetésére kötelezett - az általános forgalmi adóval. A magánszemélynek az adóévben esedékes további kifizetések tekintetében vissza kell vonnia az ekho választására tett nyilatkozatát, ha az esedékes bevételére (vagy annak egy részére) a bevétel nagysága alapján a továbbiakban az ekho már nem alkalmazható az adóévben. A kifizető a magánszemély nyilatkozata ellenére, vagy annak visszavonása hiányában sem alkalmazhatja az az ekhót, ha a magánszemély tőle származó olyan bevétele, amely után ekhót fizetett, az adóévben a 25 millió forintot meghaladja. Ha a kifizetőnek tett nyilatkozata alapján a magánszemély valamely bevétele után az ekho szerint történt a közterhek megfizetése, de az ekho választására a magánszemély bármely ok miatt nem volt jogosult, akkor a) e bevétel ekhóalapnak tekintett részét a személyijövedelemadó-kötelezettség megállapításánál kell figyelembe venni, azzal, hogy a bevétel ekhóalapnak tekintett része 11 százalékát kifizető által levont személyijövedelemadó-előlegnek kell tekinteni, valamint b) e bevétele ekhoalapnak tekintett része 9 százalékát ekho különadóként köteles adóbevallásában feltüntetni és a bevallás benyújtására előírt határidőig megfizetni. A magánszemély 18 százalék különadót köteles megfizetni azon ekhoalap után, a) amely az adóévben a 25 millió forintot meghaladja, és/vagy b) amelyre az ekho választására vonatkozó nyilatkozatát a tevékenységére tekintettel nem tehette volna meg. 2.2 Az ekho tartalma A kedvezmény egyrészt abban áll, hogy az ekhóval egyszerre több közterhet is teljesít az ekho választására jogosult, vagyis az ekho több közterhet vált ki egyszerre. Ezek: a) a foglalkoztatót terhelő társadalombiztosítási járulék, b) a biztosítottat terhelő nyugdíjjárulék (magán-nyugdíjpénztári tagdíj), befizetési, illetve levonási, továbbá c) a kifizetőt és a magánszemélyt terhelő személyi jövedelemadózási kötelezettségek. Másrészt kedvezményként lehet értékelni, hogy az ekhoval kiváltott közterhek általános mértékéhez képest az ekho általános mértéke lényegesen kedvezőbb, a magánszemélynél a bevétel 15%, a kifizetőnél – a járulékok vonatkozásában – 20%. A befizetett ekho alapján a magánszemély teljesíti Szja kötelezettségét, és teljesíti tbjárulékfizetési kötelezettségét. Ennek eredményképpen egészségügyi szolgáltatásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, baleseti járadékra és nyugdíjbiztosítási ellátásra jogosult – azaz pénzbeli egészségügyi ellátásra: terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra, táppénzre – mivel az ekho nem említi az egészségbiztosítási egyéni járulékfizetési kötelezettséget – nem. 2.3 Az ekho mértéke A magánszemély az ekhoalap összegéből 15% ekhót fizet; ha azonban a magánszemély a kifizetést megelőzően nyilatkozik arról, hogy nyugdíjas, vagy az adóévben a nyugdíjjárulékot (magán-nyugdíjpénztári tagdíjat) a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény előírása szerint a járulékfizetés felső határáig megfizette, az ekho mértéke 11%. A kifizető az ekhoalap összege után 20% ekhót fizet.

90

A magánszemélyt terhelő ekhóból az ekhoalap a) 11 százaléka személyi jövedelemadónak, b) 4 százaléka - kivéve, ha a magánszemély nyugdíjas, vagy az adóévben a nyugdíjjárulékot a járulékfizetés felső határáig megfizette - nyugdíjjáruléknak; magánnyugdíjpénztár-tag magánszemély esetében az ekhoalap 0,1 százaléka nyugdíjjáruléknak, az ekhoalap 3,9 százaléka magán-nyugdíjpénztári tagdíjnak minősül. A kifizetőt terhelő ekhóból az ekhoalap a) 11 százaléka egészségbiztosítási járuléknak, b) 9 százaléka nyugdíjbiztosítási járuléknak minősül. A kifizetőt terhelő - megállapított és a magánszemélytől levont - ekhót a kifizető az Art. rendelkezései szerint vallja be és fizeti meg. Az ekhót választó magánszemély önadózóként az adóévről személyi jövedelemadó bevallást nyújt be, amelyben feltünteti a jogszerűen ekhoalapként figyelembe vett bevételét és az abból levont ekho összegét. Ellenőrző kérdések: 1. Ki lehet eva alany? 2. Ki nem lehet eva alany? 3. Hogyan határozható meg az eva alapja? 4. Ki választhatja az ekho alanyiságot? 5. Milyen fizetési kötelezettségeket helyettesít az ekho?

91

V. Fejezet – Európai adójog Alapvető fogalmak, kérdések: - az európai adójogi szabályozás jellege - az európai adójogi szabályozás fő területei - a közvetlen adók szabályozása - a közvetett adók szabályozása 1. Bevezetés Európai adó, mint önálló kategória nem létezik. A Közösség jelenlegi, adóból származó bevételeit a tagállamok helyi adórendszerei által beszedett forgalmi adó bizonyos százaléka, (felső határát a GNP-hez kötik), valamint a vámbevételek és a mezőgazdasági kivetések képezik. Ezek a Közösség részére átadott adóbevételek nem tekinthetők európai adónak, figyelemmel arra, hogy nem egy közösségi jogszabály által előírt “európai adóhivatal” által beszedett adóról van szó, hanem az adott tagállamok nemzeti jogszabályai által előírt, a tagállamok adóhatóságai által kezelt adók egy részét kapja meg a Közösség. Az átadott rész arányaiban elhanyagolható mértékű a tagállamok által saját részre beszedett adókhoz képest. A közös piac, a gazdasági és a pénzügyi unió létrehozása. megköveteli az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását, mely előfeltétele annak, hogy a verseny megfelelő keretek között történjen, melyet nagymértékben nehezítik a különböző pénzügyi akadályok, a nemzeti adójogok közötti különbségek, melyek torzíthatják a versenyt, befolyásolják a vállalkozások döntéseit. A közös piac, a gazdasági és a pénzügyi unió működéséhez tehát elengedhetetlen az adórendszerek harmonizációja, illetőleg - amint később látni fogjuk legalábbis egy minimális szintű koordináció a tagállamok között. Jóllehet összességében a harmonizáció útján még nagyon sok a teendő, ezzel együtt valamennyi szabályozott terület részletes ismertetése meghaladná ezen fejezet célját és lehetőségeit. Ezért az elkövetkezőkben néhány témát emelünk ki a szabályozási rendszerből. 2. A harmonizáció típusai A Közösség bizonyos területeken pozitív integrációval közelítette egymáshoz az adórendszereket. Ez különösen a közvetett adók területén valósult meg, ahol a harmonizáció eredményeként bevezették a „hozzáadott érték típusú” forgalmi adórendszert és harmonizálták a nemzeti forgalmi adók alapját. A közvetlen adók területén a közelítés lényegesen kisebb mértéket öltött, ezért ott koordinációról és nem harmonizációról beszélünk. A közvetlen adók területét szabályozó három irányelv ugyan jelentős előrelépés volt a vállalkozások nemzetközi tevékenységének előmozdításában, azonban személyi és tárgyi hatályuk valójában mégis nagyon szűkre szabott. Meghatározó az Európai Bíróság szerepe az adószabályok alakításában. Egyrészt az Európai Bíróság a Római Szerződés 234. cikkelyének megfelelően vizsgálja, hogy a tagországok szabályai összhangban vannak-e a közösségi joggal és ezen értelmezés során kialakítja az egyes cikkelyeket, illetőleg az irányelv szabályait értelmező esetjogot. Az Európai Bíróság az értelmezése során nemcsak az irányelveknek, illetőleg a Római Szerződésnek közvetlenül az adózásra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, hanem ezen túlmenően egyéb közösségi jogterületeket is bevont az adójogi kérdések eldöntésébe. Így a közvetlen adók területén sokkal elterjedtebbé vált az un. negatív integráció, azaz a tiltásokon keresztüli közelítés. További harmonizálási tényező a tagországok közötti adóverseny. A Közösség szempontjából ez kétféle hatást eredményez: egyfelől segíti, hogy az egymással hasonló

92

helyzetben lévő, hasonló befektetési lehetőséget nyújtó tagországok az adóversenyben közelítsék egymáshoz az adóterheiket, illetőleg “egymás alá ígérjenek”, hiszen különben elvesztenék a befektetőkért vívott harcot. Ugyanakkor ennek a versenynek árnyoldala, hogy közösségi szinten ez valójában a tagországok össz-adóalapjának eróziójához vezet. Az adók koordinációja illetőleg harmonizációja politikailag rendkívül érzékeny terület, a nemzeti szuverenitásnak ugyanis az adószuverenitás alapvető része. A tagállami szuverenitás fenntartását nagymértékben segíti, ugyanakkor az adójog harmonizációját nagymértékben hátráltatja, hogy mind a közvetlen mind a közvetett adók vonatkozásában a rendelkezések vagy irányelvek elfogadásához a tagállamok egyhangú döntése szükséges. 3. A Római Szerződés adózással kapcsolatos szabályai A Római Szerződés adókra vonatkozó fejezete kizárólag a közvetett adók vonatkozásában tartalmaz „tételes” szabályozást. A 90. cikkely megtiltja a más tagországbeli termékkel szembeni közvetlen vagy a közvetett diszkriminációt, illetőleg a hazai termelés közvetlen vagy közvetett védelmét. A 90. cikkely 1. bekezdése a külföldi és a belföldi termékek összehasonlítását követeli meg és előírja, hogy az ezeket terhelő adókötelezettségnek hasonlónak kell lenni. A hasonlóságot az alapján vizsgálják, hogy a termékek hasonló fogyasztói igényeket elégítenek-e ki és hasonlóak-e a jellemzőik. A termékek különbözősége önmagában nem zárja ki a diszkriminációt, mindig vizsgálni kell a cikkely 2. bekezdése alapján, hogy az adórendelkezés hatása nem valamely hazai termék védelmét eredményezi-e. A Római Szerződés 93. cikkelye előírja a forgalmi adók, a jövedéki és az egyéb közvetett adók harmonizációjának kötelezettségét, amennyiben ez a belső piac működéséhez szükséges és az ezzel kapcsolatos hatáskört a tagállamok a Közösségre ruházzák. Közvetlen adózási vonatkozása van az 58. cikknek, a 163. cikk (2) bekezdésének, a 174. cikk (2) bekezdésének és a 293. cikk (2) pontjának. A Római Szerződésnek egyéb olyan szabályt is tartalmaz, melyek közvetlenül nem adójoggal foglalkoznak, hanem azokat kizárólag az Európai Bíróság alkalmazta őket adózási kérdések vonatkozásában. Az előbbiekben ismertetetteken kívül a Római Szerződés nem tartalmaz egyéb, adóra vonatkozó rendelkezéseket. A közvetlen adók megemlítésre sem kerülnek a Római Szerződésben. Következésképpen, a közvetlen adók koorrinálásának jogi alapját kizárólag a 94. és 95. cikkely által előírt jogharmonizációs kötelezettségből, valamint a 308. cikkelyből vezethetjük le. Ennek értelmében a Tanács – a Bizottság javaslatára, valamint az Európai Parlamenttel való konzultáció után – egyhangúlag hozza meg a megfelelő rendelkezéseket, amely a közös piac működése körében a Közösség valamelyik céljának megvalósítása érdekében szükséges. Az adókat érintő jogi normákat - függetlenül attól, hogy azok a 93. cikkely alapján a közvetett adókra, a 94. cikkely alapján a közvetlen adókra, vagy a 175. cikkely alapján a környezetvédelmi adókra terjednek ki - egyhangúlag kell a tagországoknak meghozni. Ez alól kivételt képeznek az állami támogatásokra vonatkozó szabályok, valamint az olyan intézkedések, amelyek a közös piacon a versenyfeltételek torzulását küszöbölik ki. Ezen esetekben a minősített többség elegendő. Figyelemmel arra, hogy a Római Szerződés 95. cikkelye az adók vonatkozásában nem alkalmazható, így az egyedüli kötelező érvényű közösségi jogi eszköz az adóharmonizációra az irányelv. A ”jegyzet” elkészítésének időpontjáig számos irányelvet fogadtak el a közvetett adók területén, melyek közül kiemelkedik a Hatodik irányelv, melynek szabályait a közvetett adóknál ismertetjük. A közvetlen adók témakörében három irányelvet fogadtak el a 94. cikkely alapján:

93

-

-

-

a Tanács 90/435/EGK irányelvét a különböző tagállamok anyavállalatai és leányvállalatai esetében alkalmazandó közös adózási rendszerről (továbbiakban Anya, és Leányvállalat Irányelv), a Tanács 90/434/EGK irányelvét a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről (továbbiakban Fúziós Irányelv) és a Tanács 2003/49/EK irányelvét a tagállamok kapcsolt vállalkozásai közötti kamat és jogdíj fizetések adóztatásának egységes rendszeréről (továbbiakban Kamat-jogdíj Irányelv), számos irányelv tervezete pedig nem nyert elfogadást.

Összefoglalás Összegezve, az Európai Unió tagállamaiban az adószabályok harmonizálását pozitív és negatív integráció alakítja. A szabályozók között megkülönböztetjük az elsődleges jogforrásokat, melyhez a Római Szerződés és módosításai, valamint a csatlakozási szerződések tartoznak. A Római Szerződés kizárólag a közvetett adók vonatkozásában tartalmaz szabályokat. Az Európai Bíróság ítélkezése nyomán adóügyekben a Római Szerződés egyéb rendelkezéseit is alkalmazzák, ide tartoznak elsősorban az alapvető szabadságok, azaz az áruk, szolgáltatások, személyek, tőke és fizetések szabad áramlása. A másodlagos jogforrások közül az irányelveket alkalmazzák az adóztatásban. Ezek száma viszonylag kevés, általuk a legkiterjedtebben szabályozott terület a közvetett adózás szabályai. A tagállamok az adóztatás területén még megmaradt szuverenitásukat őrzik és tekintettel arra, hogy az irányelveket egyhangúlag kell megszavazni, az új szabályok rendkívül lassan és kompromisszumok eredményeként születnek. A Bizottság a fenti nehézségek érdekében más területeket is bevon adójogi kérdések vizsgálatára – például állami támogatások -, illetőleg a jogi eszközökön túl politikai eszközöket is alkalmaz (Magatartási Kódex). 4. A diszkrimináció tilalma az európai adójogban Az egyes országok belső adójoga jellemzően nem segíti a közösség belső piacának létrejöttét. Egyrészt történelmi okokból az egyes országok adórendszere különböző. Így ha ugyanaz a személy ugyanazt a tevékenységet két különböző tagállamban végzi, akkor bizonyosra vehető, hogy adóterhei a két tagállamban eltérnek. Másrészt a tagállamok különbséget tesznek belföldi illetőségűek és a külföldi illetőségűek között. A diszkrimináció és a restrikció két külön fogalmat takar. Diszkriminációról akkor beszélünk, ha adójogilag két tagállam termékei és vállalkozásai között különbséget tesznek, jóllehet helyzetük teljesen, vagy majdnem teljesen megegyezik. Restrikció ezzel szemben akkor áll fenn, ha valamely szabadságot, jogot indokolatlanul korlátoznak, függetlenül attól, hogy a korlátozás belföldit vagy külföldit érint. Ebben az esetben a restrikció egyaránt sújthatja a belföldi és az import terméket vagy szolgáltatást, mégis tiltott lesz, hiszen a belső piac működését gátolja. A Római Szerződés a munkavállalók szabad mozgását, illetőleg a letelepedés jogát illetően a megkülönböztetés tilalmát mondja ki. Ezzel szemben az áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlása vonatkozásában a szabályozás nem a diszkriminációra utal, hanem tilt minden olyan intézkedést, mely ezek szabad mozgását gátolja. Az Európai Bíróság esetjoga ezt a különbségtételt fellazította, és minden olyan intézkedést, amely bármely szabadságot korlátoz, megengedhetetlennek tekint. A Gebhard-ügyben3 a Bíróság kifejtette, hogy az alapvető szabadságok gyakorlását csak olyan intézkedések korlátozhatják, melyek négy feltételnek 3

C-55/94 Gebhard [1995] ECR I-4165. o.

94

megfelelnek: hátrányos megkülönböztetés nélkül lehet azokat alkalmazni, bevezetésüket a közérdek feltétlenül érvényesítendő követelményei indokolják, alkalmasak az általuk kitűzött célok elérésére és nem haladják meg azt a mértéket, amely az elérésükhöz szükséges. A közvetlen adóknál a diszkrimináció általában a külföldi illetőségűekkel kapcsolatban fordul elő, akiknek adójogi megítélése eltér a belföldi illetőségűek adójogi helyzetétől. Míg a diszkriminációt csak olyan feltételek fennállása esetén lehet indokolni, mint a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy, illetőleg amelyeket a Római Szerződés felsorol, addig a restrikciókat ennél szélesebb körben lehet alkalmazni, amennyiben a Gebhard esetben felsorolt feltételek teljesülnek. A következő típusú esetekben jellemzően valószerűsíthető a Római Szerződés szabadságainak sérelme: - Mindazok az intézkedések, amelyek nem diszkriminatívak ugyan, de hátráltatják, vagy megnehezítik valamely szerződésben rögzített szabadság gyakorlását - Mindazon szabályok, amelyek nemzetiségi vagy származási alapon tesznek különbséget. Ilyen különbségtétel tiltott, kivéve ha igazolható, hogy a Római Szerződésben felsorolt valamely indokkal történik (pl. közbiztonság, közegészségügy, stb.) - Mindazon intézkedések, amelyek ugyan valamely semleges kritérium vagy tény alapján a belföldi és a határon átnyúló ügyleteket hasonlóan kezelik, de közvetetten a másik ország áruját, tőkéjét vagy vállalkozását mégis előnytelen helyzetbe hozzák. Az ilyen természetű esetek legtöbbször akkor fordulnak elő, ha belföldi illetőségűekre és külföldi illetőségűekre ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák, jóllehet eltérő a helyzetük. Hasonló eset fordul elő, ha olyan esetekben tesznek különbséget belföldi és külföldi illetőségűek között, amikor az illetőség valójában az adóztatás szempontjából nem bír jelentőséggel. Az ilyen intézkedések szintén tilosak, mivel alapjaiban véve diszkriminatívak és csak abban az esetben elfogadhatóak, ha alkalmazásukat valamely, a Római Szerződésben felsorolt indok alátámasztja. A társasági adózást érintő esetek egyik jellemző csoportja, hogy a befektető egy másik tagállamban leányvállalatot alapít és külföldi befektetése vagy a befektető kedvezőtlenebb adóhelyzetbe kerül, mint a belföldi illetőségűek. Sokféle hátrány érheti a cégeket, melyek javarészt a letelepedés szabadságát hátráltatják. Így az Európai Bíróság a letelepedés szabadságával összeegyezhetetlennek tartotta, hogy a cégcsoporton belüli adóveszteségek konszolidálását azon az alapon utasítja el egy tagállam, hogy a cégcsoport tagvállalatainak egy része más tagállamban bír illetőséggel4. A letelepedés szabadságába ütközik az is, hogy a holland adóhatóság megtagadta egy olyan adókedvezmény igénybevételét a külföldi (nem holland) részesedés után, amelyet egy holland társaságba történő befektetésnél igénybe lehet venni (Baars eset5), illetőleg ha a leányvállalat működtetésével kapcsolatban felmerült finanszírozási költségek nem érvényesíthetők az adóalapnál (Bosal eset). A LankhorstHohorst GmbH esetében6 a német adójog alultőkésítési szabályait vizsgálta az Európai Bíróság. Amennyiben egy német illetőségű cég a tőkéjének háromszorosát meghaladó hitel után fizetett kamatot a tulajdonosának, a rejtett osztalékfizetésnek minősült, és így a kamatráfordítás a kamatot fizető társaságnál nem csökkentette az adóalapot. A szabály azért ütközött a letelepedés szabadságába, mert kizárólag külföldi tulajdonosokra vonatkozott, belföldiek esetében nem nyert alkalmazást. A Marks & Spencer esetben7 a Bíróság a veszteségek országhatáorkon át történő beszámításának lehetőségét vizsgálta. Megállapította, 4

X AB and Y AB és ICI esetek; C-200/98 X AB and Y AB [1999] ECR I-8261. o. illetve C-264/96 ICI [1998] ECR I-4695. o. 5 C-251/98 Baars [2000] ECR I-2787. o. 6 C-324/00 Lankhorst-Hohorst GmbH and Finanzamt Steinfurt [2002] ECR I-11779. o. 7 C-446/03. Marks & Spencer plc ECR -- HL C 304., 2003.12.13.

95

hogy a közösségi jog jelenlegi állapota szerint nem ütközik az EK 43. és EK 48. cikkbe egy tagállam azon jogszabálya, amely kizárja, hogy a belföldi illetőségű anyavállalat az adóköteles nyereségéből levonja a másik tagállamban illetőséggel rendelkező leányvállalatánál keletkezett veszteséget, jóllehet az előbbi tagállam biztosítja ennek lehetőségét a belföldi illetőségű leányvállalatok veszteségei tekintetében. Azonban az EK 43. és EK 48. cikkbe ütközik az anyavállalat e lehetőségének kizárása abban az esetben, ha egyfelől a külföldi illetőségű leányvállalat kimerítette a székhelye szerinti államban a veszteségek elszámolására nyitva álló lehetőségeket a kedvezmény iránti kérelemben foglalt, valamint a későbbi adózási időszakok tekintetében, és másfelől a külföldi leányvállalat, illetve – különösen e társaság átruházása esetén – harmadik személy nem számolhatja el a jövőbeli időszakokra saját, illetve a leányvállalat veszteségét az utóbbi illetékessége szerinti tagállamban. A tagállamoknak a közrendre, az adóelkerülés veszélyére, illetőleg a külföldi illetőségű adózó külföldön történő adóztatására vonatkozó érveit a Bíróság általában elutasította. A fióktelepek lényege, hogy az egyik ország vállalkozása a másik országban nem önálló vállalkozást, hanem egy olyan jogi egységet hoz létre, mely ugyan nem bír önálló jogi személyiséggel, adójogi szempontból azonban önálló személyként adóztatható. Az Európai Bíróság a közvetlen adók területén az első esetet, az Avoir Fiscal 8 ügyet is a fenti témakörben tárgyalta. Elöljáróban a megértéshez annyit kell leszögezni, hogy a francia adórendszer egy osztott beszámításos rendszert alkalmaz, melynek lényege, hogy amennyiben egy társaság osztalékot fizet, úgy az osztalékot fizető társaság társasági adójának egy részét az osztalékot kapó társaság beszámíthatja a saját adókötelezettségébe. Ezt a beszámítási lehetőséget hívják avoir fiscal-nak. A beszámítás lehetősége azonban kizárólag a belföldi illetőségű személyeket illette meg, így hátrányos volt a külföldi illetőségű társaságok fióktelepeire nézve és különösen hátrányos volt az esetben szereplő külföldi biztosító társaságok francia fiókjaira, melyek a tevékenységükre vonatkozó előírások nyomán fedezetet kellett, hogy tartsanak francia társaságok részesedéseiben. Így a külföldi biztosító társaságok francia fiókjai jelentős francia osztalékkal rendelkeztek, melynek adóját azonban nem tudták saját adókötelezettségükbe beszámítani. Franciaország számos érvet sorolt fel a szabály jogosságát bizonyítandó, így azt, hogy a külföldi társaságok szabadon választhatják meg, milyen formában akarnak Franciaországban jelen lenni, valamint hogy a Franciaországban elszenvedett hátrányokat a külföldi jogállamban élvezett előnyök kompenzálhatják. A Bíróságot azonban ezek az érvek nem győzték meg és elfogadta annak a lehetőségét, hogy egy belföldi és egy külföldi illetőségű adózó eltérően legyen egy országban adóztatva, ha egyébként is eltérő a helyzetük. A kérdéses esetben azonban a fióktelepek és a leányvállalatok helyzete között nem volt olyan különbség, amely indokolta volna az adójogi különbségtételt és így a Bíróság a döntésében a Római Szerződés 43. cikkelyében foglalt letelepedés szabadságának sérelmét állapította meg. Önmagában az a tény, hogy egy vállalkozási forma előnyöket élvez, nem szolgálhat diszkriminatív megkülönböztetés alapjául. A fenti Avoir Fiscal esetben egy másik ország adóelőnyei nem szolgálhattak indokul az adott országban történő különbségtételre. A Commerzbank9 esetben a németországi Commerzbank angliai fiókja (telephelye) nyújtott hitelt amerikai vállalatok részére. A fióktelepnek angol adóelőleget kellett fizetni az Amerikából kapott kamatok után, amely kamatjövedelem azonban az amerikai-angol kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezmény alapján mentességet élvezett, figyelemmel arra, hogy azt nem angliai illetőségű személy kapta. A külföldi bank fiókja visszakövetelte és kapta az általa megfizetett adóelőleget. Azonban az adón kívül kamatot is kért a visszafizetés időtartamára, melyet azonban az angol adójog csak a belföldi illetőségűek részére biztosított. 8 9

C-270/83 Comission v. French Republic [1986] ECR 273. o. C-330/91 Commerzbank[1993] ECR I-4017. o.

96

Az Európai Bíróság az angol jog ezen kitételét annak ellenére diszkriminatívnak tekintette, hogy a fióktelep éppen külföldi illetősége miatt kapta vissza az adóelőleget. A fent ismertetett Avoir Fiscal és Commerzbank esetek is azt mutatják, hogy külföldi illetőségű társaságok fióktelepei és belföldi illetőségű társaságok közötti különbségtétel általában állampolgársági alapon történik, és így tiltott diszkriminációnak minősül, hiszen a külföldi illetőségű személy általában külföldi nemzetiségűnek is tekinthető. Diszkriminációról azonban nemcsak akkor beszélhetünk, ha különböző szabályokat alkalmaznak összehasonlítható helyzetekre, hanem akkor is, amikor ugyanazt a szabályt alkalmazzák különböző helyzetekben. A Futura és Singer esetben10 a francia Futura cég luxemburgi fióktelepe (Singer) Luxemburgban korlátozottan volt adóköteles, azaz kizárólag a Luxemburgból származó jövedelmei voltak ott adókötelesek. A luxemburgi adójog lehetővé tette a Singer részére a veszteségek elhatárolását, de ezt attól tette függővé, hogy a fióktelep nyilvántartásait Luxemburgban vezessék. Természetesen ugyanez a kötelezettség vonatkozott a luxemburgi vállalkozásokra is. Ezzel együtt ezt a megkötést a Bíróság letelepedést gátló szabálynak minősítette, mivel ennek nyomán a külföldieknek de facto két könyvelést kellett vezetniük, egyrészt hazai joguk, másrészt a luxemburgi szabályok szerint. Az egységes belső piac alapvető célja a szabadságjogok biztosítása. Célja az, hogy lehetővé tegye a tagországok közötti gazdasági tevékenységet. Ezekből következően az alapvető szabadságjogok nem védik azokat az eseteket, amelyekben kizárólag belföldi elem szerepel. Ennek a legismertebb példája a Werner11 eset. Werner német fogorvos volt, aki Németországban született, tanulmányait ott végezte és rendelőt is ott üzemeltetett. Családjával Hollandiában élt, így Németországban csak korlátozott adókötelezettséggel bírt, amely hátrányt jelentett számára a családi adókedvezmény igénybevétele szempontjából. Keresetét az Európai Bíróság azonban elutasította, mert véleménye szerint az eset minden aspektusa német; az egyedüli külföldi elem, hogy a család Hollandiában él, ez pedig magánéletű és nem gazdasági döntés, így a Római Szerződés 43. cikkelye a kérdésben nem alkalmazható. A legújabb ítélkezési gyakorlat alapján megkérdőjelezhető, hogy a Werner esetet ma is hasonlóan bírálná-e el az Európai Bíróság. A Gilly esetben12 a tényállás a Werner eset tényállásához nagyon hasonló volt, Gilly asszony francia-német kettős állampolgárként Németországban született, tanult és dolgozott, de a férjével együtt Franciaországban élt. A német-francia kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezmény értelmében végeredményben a német adó egy része többlet adóterhelést jelentett ahhoz képest, mintha Gilly asszony kizárólag francia állampolgár lett volna. Az Európai Bíróság az üggyel azért volt hajlandó foglalkozni, mert véleménye szerint Gilly asszony nem csak német, hanem francia állampolgár is volt, jóllehet itt francia adóztatásról volt szó. Összegezve, ha kizárólag egy ország érintett az adott ügyletben, akkor az Európai Bíróság nem vizsgálja, hogy a szabadságjog érvényesül-e. Ugyanakkor egy ország saját állampolgára is élvezhet védelmet, amennyiben helyzete egy másik tagállam állampolgárával összehasonlítható a saját országában. Ilyen az Ascher-eset13. A holland állampolgár Ascher úr Belgiumban lakott, de mind a két országban dolgozott. A holland adószabályok szerint külföldi illetőségűnek minősült és magasabb adóval sújtották, mintha belföldi illetőségű lett volna. Az Európai Bíróság ezt a Római Szerződés 43. cikkébe ütközőnek ítélte. Tiltott diszkriminációról vagy restrikcióról csak abban az esetben beszélhetünk, ha azt valamely tagország szabályai idézik elő azáltal, hogy a Közösségen belüli tranzakciókat nehezítik. Azok az aránytalanságok azonban, amelyek szintén gátolják a Közösségen belüli gazdasági tevékenységet, de amelyek oka nem egy, hanem több jogrendszer különbségéből 10

C-250/95 Futura and Singer [1997] ECR I-2492. o. C-112/91 Werner [1991] ECR I-429. o. 12 C-336/96 Gilly [1998] ECR I-2793. o. 13 C-107/94 Ascher [1996] ECR I-3089. o. 11

97

adódik, értelemszerűen nem ütköznek a Római Szerződés által meghatározott elvekbe, jóllehet gazdasági hatásuk olyan, mintha egy országban kerültek volna ezek a jogszabályok elfogadásra. Ennek legkézenfekvőbb példája, ha az anyaország és a leányvállalat országa által adott jövedelem-típus esetén alkalmazott adókulcs eltér, jóllehet, ez feltételezve, hogy a leányvállalat országának adókulcsa magasabb, nyilván nem hat ösztönzőleg a tőkekivitelre. Összefoglalás A nemzeti adószabályokra az irányelveken túlmenően a legnagyobb hatással az alapvető szabadságok bírnak. Ezzel kapcsolatosan a mai napig több mint 80 ítélet született az Európai Bíróságon. A közvetett adók szempontjából az áruk szabad mozgása, a közvetlen adók szempontjából a személyek és a szolgáltatások szabadsága a legjelentősebb. A munkavállalás szabadsága védi a munkavállalót abban az esetben, ha egy másik országban vállal munkát. A letelepedés szabadsága lehetővé teszi, hogy az önálló vállalkozók korlátozás nélkül végezhessenek vállalkozási tevékenységet egy másik országban. Ez magában foglalja a vállalkozói tevékenység megkezdését és gyakorlását, valamint társaságok, illetve fióktelepek alapítását. A szolgáltatásnyújtás szabadsága pedig kiterjed arra, hogy egy másik országban szabadon lehessen ellenszolgáltatásokat nyújtani. A szabadságjogok csak akkor élveznek védelmet, ha a tevékenység több tagországot is érint. Abban az esetben, ha a tevékenység kizárólag belföldön történik, úgy a védelem nem terjed ki rá. Ehhez hasonlóan akkor sem biztosított védelem, ha a tevékenység nem gazdasági megfontolásból, hanem magánéleti elgondolásból történik (pl. a Werner eset). Az alapvető szabadságjogokra a tagállamok állampolgárai hivatkozhatnak. A letelepedés és a tőkemozgás szabadságára a társaságok is alapíthatnak jogot, amennyiben a székhelyük, illetőleg a központi ügyvezetésük helye a Közösségen belül található. A tőkemozgások szabadságára ezen túlmenően a valamely harmadik állam vállalkozásai is hivatkozhatnak abban az esetben, ha érintettek a tőkeműveletben. A munkavállalás szabadságára, a szolgáltatásnyújtás szabadságára pedig nem csak azok hivatkozhatnak, akik a tevékenységet végzik, hanem az ő szerződéses partnerük is. A különböző tevékenységeket az alábbiak szerint lehet besorolni. Az adójog a következő módokon tesz indokolatlan, Közösségi joggal össze nem egyeztethető megkülönböztetést vagy állít korlátokat az adójogi viszonyokban: - A foglalkoztató ország részére tilos, hogy a más tagországokból származó munkavállalót rosszabbul, hátrányosabban kezelje, mint a vele hasonló helyzetben lévő belföldi állampolgárt (személyes diszkrimináció). Nem csak a nyílt, hanem a rejtett diszkrimináció is tiltott. Erre akkor kerül sor, ha formailag a szabályok ugyan nem állampolgársági alapon tesznek különbséget két magánszemély között, valójában azonban a külföldiek mégis megkülönböztető bánásmódban részesülnek. Ilyen kritériumnak tekinthető az adójogban az állandó lakóhely, a szokásos tartózkodási hely, a székhely és a központi ügyvezetés helye, amely elhatároló ismérv határozza meg, hogy valaki korlátozott vagy korlátlan adókötelezettséggel bír. Egy adott országban ennek jogán állapítják meg a korlátozott és a teljes körű adókötelezettség közötti rejtett diszkrimináció fennállását. Mindazonáltal a korlátozott és a teljes körű adókötelezettek helyzete nem minden esetben összehasonlítható. - Tevékenységen alapuló diszkriminációról beszélünk abban az esetben, ha az illetőség országa valamely tevékenységet hátrányosabban kezel, mint a hasonló belföldi tevékenységet, kizárólag annak következményeként, hogy a tevékenység külföldre irányul. Természetesen ez is diszkriminációnak minősül, és mint ilyen, tilos.

98

Az olyan korlátozások, amelyek nem tesznek különbséget belföldiek és külföldiek, illetőleg belföldi és külföldi tevékenység között, azonban gyakorlatilag a tevékenység végzését mégis megnehezítik, korlátozzák, szintén tilalomba ütköznek. Amennyiben egy alapvető szabadságjog érintettségét megállapítják, úgy vizsgálandó, hogy a szabadságjog korlátozottsága indokolt-e. A korlátozás pusztán akkor lehetséges, ha megfelelő jogalappal és arányosan történik. Ennek megítélésében az Európai Bíróság rendkívül konzervatív és ítélkezési gyakorlatában eddig kizárólag egy esetben, a Bachmann esetben fogadta el az ilyen jellegű védekezést. Itt az adórendszer koherenciája volt irányadó. -

5. Közösségi szabályozás a társasági adózás területén A társasági adózás terén a pozitív harmonizáció legfontosabb jogforrásai - az Anya- és leányvállalati irányelv, - a Fúziós irányelv, valamint - a Kamat-jogdíj irányelv. Az Anya- és leányvállalati irányelv, melynek hatálya az Európai Unió tagállamaiban illetőséggel bíró társaságok közötti osztalékfizetésre terjed ki és célja, hogy a leányvállalat nyereségének kettős adóztatását elkerülje. A Fúziós irányelv fő rendeltetése, hogy a tagállamok társaságai átalakulásából felmerülő adókötelezettség problematikáját kezelje. A Kamat-jogdíj irányelv célja a kamat és jogdíj-jövedelmek adózatatási problematikájának kezelése azzal, hogy a kamat és jogdíj kifizetések kizárólag a hitelnyújtó, illetőleg a jogdíj tulajdonos országában legyenek adóztathatók, a forrásországban pedig ne terhelje a kifizetést forrásadó. Az irányelvek részletes bemutatását a társasági adóról szóló fejezet tartalmazza. 6. Az állami támogatások és az adókedvezmények A Közösség célja egy liberális piacgazdaság, ahol állami beavatkozással nem szabad a versenyt torzítani. Ezért mondja ki a Római Szerződés 87. cikke, hogy a „közös piaccal összeegyeztethetetlenek azok a bármilyen formájú állami vagy állami forrásokból biztosított támogatások, amelyek bizonyos vállalatoknak vagy egyes áruk termeléséhez nyújtott kedvezményekkel a versenyt torzítják, vagy annak torzításával fenyegetnek”. Az állami támogatások felügyelete a Bizottság feladatát képezi. Az állami támogatás meghatározása. Támogatásnak tekintendő minden olyan segítség, amelyet állam nyújt, vagy amelyet állami forrásból nyújtanak és annak kedvezményezettje valamely vállalkozás vagy valamilyen típusú termelés. A támogatások megkülönböztetendők az olyan intézkedésektől, amelyek a gazdaság egészére bírnak kihatással. Ilyennek tekintendő például a társasági adó kulcsának a csökkentése vagy pedig az összes adóalanyra kiterjedő bizonyos változás. Az adókedvezmények vizsgálatánál annak megállapítása, hogy a kedvezmény állami forrásból származik, általában magától értetődő. Az igazi kérdést annak meghatározása jelenti, hogy az adott adószabályok az általános konjunktúrát és gazdaságpolitika céljait szolgálják vagy meghatározott vállalkozásokat, illetve áruk termelését segítik. Erre vonatkozóan az elmélet és a gyakorlat nem teljesen kikristályosodott. Állami támogatásnak minősülő adókedvezmény esetén követendő eljárás. Amennyiben egy adószabály támogatásnak minősül, úgy annak bevezetése előtt a Bizottságot a tervezett intézkedésről tájékoztatni kell. Ennek bejelentése, illetőleg a Bizottság által lefolytatott vizsgálat előtt a támogatás nem nyújtható. Ez a tilalom közvetlenül alkalmazható, azaz

99

esetleges megsértésére a támogatás kedvezményezettjének versenytársai is közvetlenül hivatkozhatnak nemzeti bíróságuk előtt. A Bizottság eljárása kétlépcsős. Első lépcsőben megállapítja, hogy az intézkedés nem minősül támogatásnak vagy pedig támogatás ugyan, de egy, az egységes belső piac céljaival összeegyeztethető támogatás. A Bizottság döntésével szemben az Európai Bírósághoz lehet fellebbezni. Amennyiben valamely intézkedésnek a megengedhetősége kérdéses, úgy a Bizottság egy formális vizsgálatot folytat le, melyben a tagországok, illetőleg a kedvezményezett versenytársai is részt vehetnek. Ezen eljárás keretében a Bizottság azt vizsgálja, hogy a tervezett intézkedés vajon összeegyeztethető-e a Római Szerződés 87. cikkelyének 3. bekezdésében felsorolt célokkal. A Bizottság döntése a tagállam, illetőleg a közvetlenül érintettek által megtámadható. A Bizottság a támogatások felügyeletével kapcsolatban nemcsak a tagállamok bejelentése nyomán jár el, hanem a tagállamok jogalkotását is folyamatosan figyelemmel kíséri és amennyiben fennáll a gyanúja, hogy ilyen intézkedés született, szintén lefolytatja a kétlépcsős eljárást. Amennyiben a Bizottság ítélete határozottan elmarasztaló, úgy megállapítja a támogatás tilalmát, illetőleg felhívja a tagállamot, hogy a már nyújtott támogatásokat fizetesse vissza. Ennek lefolytatását a tagország nemzeti szabályai szerint kell megtenni. 7. A természetes személyek jövedelemadózása A közösségi szabályozás a személyi jövedelemadózás területén a tagállam autonómiáját, adóztatási kompetenciáját korlátozott mértékben, elsődlegesen néhány irányelven keresztül (pl. irányelv a kamatjövedelem harmonizált adóztatására) befolyásolja, valamint a diszkrimináció tilalmának követelményével szűkíti. Irányelv (2003/48/EK) a megtakarítások (kamat) harmonizált adóztatására Az irányelv célja - Az irányelv az egyik tagállamban adóilletőségű magánszemély valamely más tagországban felhalmozott megtakarítására vonatkozik, célja a jövedelmek (kamatjövedelem) átláthatóságának biztosítása. A kamatjövedelem adóztatásával kapcsolatban a tagállam, ahonnan a kamatjövedelem származik, a másik országban adóilletőséggel bíró magánszemély adókötelezettsége teljesítésének elősegítésére információt szolgáltat a másik tagállamnak. Az átmeneti szabályok alapján Belgium, Luxemburg és Ausztria az információ-szolgáltatás helyett forrásadót vethet ki (a forrásadó mértéke 15% 2005 és 2007 között, 20% 2008 és 2010 között és 35% 2011 után). Az irányelv a fenti országok tekintetében az automatikus információ-csere eseteit is tartalmazza. Az irányelv részletezi a kifizető, haszonhúzó, illetőség, kamatjövedelem stb. fogalmát, valamint részletszabályokat tartalmaz a tagállamok által követendő adóeljárás tekintetében. A kamatjövedelem többféle elemet tartalmazó fogalma alapján kamatnak minősül többek között az adóssal szemben fennálló bármilyen követelés alapján fizetett jövedelem (attól függetlenül például, hogy jelzálogjog biztosítja-e a követelést) vagy a hitelviszonyt megtestesítő nyilvános értékpapírokból származó jövedelem. Az irányelv 2005. július 1-jétől alkalmazandó. Az irányelv részletes szabályait a Személyi jövedelemadó fejezetben tárgyaljuk. 8. Adóztatás és az egyenlő elbánás elve az Európai Bíróság gyakorlata alapján Illetőség szerepe az adójogban. A nemzetközi adójog alapvetően különbséget tesz az illetőség, illetve a forrásország szerinti adóztatás között. Mint arra már korábban utaltunk, egy adott országban illetőséggel bírók adókötelezettsége jellemzően teljes körű, azaz az illetőség országa igényt tart az adózó világjövedelmének megadóztatására. Ennek logikája abban keresendő, hogy az adott országban tartózkodó vagy munkát végző személy részesül az

100

adott ország valamennyi gazdasági, kulturális, szociális és fizikai infrastruktúrájában és ennek ellentételezéseként az ország igényt tart az adott magánszemély teljes jövedelmének megadóztatására. Figyelemmel azonban arra, hogy az illetőség országa az adózó személyes körülményeit is „ismeri” és így általánosságban ugyan annak világjövedelmét adóztatja, az adóztatási jogot az adott magánszemély személyes körülményeire is tekintettel határozza meg. Eltérő a helyzete annak az országnak, amelynek „területéről” egy másik országban illetőséggel bíró személy jövedelmet élvez. Az ilyen forrásország is értelemszerűen meg kívánja adóztatni a területéről származó jövedelmet. A forrásország azonban jellemzően csak a jövedelemről és nem a jövedelmet élvező személyes helyzetéről rendelkezik információval, így ezért a forrásország elsődlegesen a jövedelmet vizsgálja az adóztatáskor. Az Európai Bíróság elfogadja azt, hogy a belföldi illetőségűek és a külföldi illetőségűek között az adójog különbséget tegyen, ha adójogi helyzetük eltérő,. ugyanakkor behatárolja a tagállamok lehetőségeit: a különbségtételre csak annyiban van lehetőségük, amennyiben az adózók helyzete is oly mértékben különböző, amely indokolja az adóztatásukban történő különbségtételt. Ennek megfelelően vizsgálandó, hogy az adójogi különbségtétel megalapozott-e a belföldi és a külföldi illetőségű tényleges helyzete által. Szubjektív és objektív adókedvezmények. Az Európai Bíróság esetjoga alapján különbséget kell tenni objektív adókedvezmények (jövedelemhez kapcsolódó adókedvezmények, mint például bizonyos költségek érvényesítése, túlfizetett adóelőleg visszatérítése, stb), illetőleg személyes adókedvezmények (azaz személyes körülményekhez fűződő kedvezmények, például családi adókedvezmény figyelembevétele) között. Az alábbi Schumacker14 eset szemlélteti az Európai Bíróság által alkalmazott alapelvet. A Schumacker ügyben a Bíróság a személyes körülmények figyelembevételét kényszeríttette ki a forrásországban. A kérdéses esetben Schumacker úr családja Belgiumban élt, ő viszont Németországban dolgozott. A kettős adóztatási egyezményekre figyelemmel a belga állampolgár a fenti körülmények alapján belga adóilletőségűnek minősült németországi munkavégzésének időtartama alatt, amely időszakban a munkaviszonyból származó jövedelme mellett családja egyéb jövedelemmel nem rendelkezett. A német-belga kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján teljes jövedelme Németországban volt adóköteles, Belgiumban pedig mentesült az adóztatás alól. A német adószabályok azonban további adókedvezmény igénybevételének lehetőségét kizárólag a belföldi, azaz német illetőségűeknek adták meg. Következésképpen Schumacker azért nem vehette igénybe Belgiumban a családi adókedvezményt, mert ott nem rendelkezett adóköteles jövedelemmel, Németországban pedig a német (belső) adójogszabályok tették ezt lehetetlenné. Az Európai Bíróság a Schumacker esetben hozott döntésében elismeri a belföldi és külföldi adóilletőségű magánszemélyek eltérő szabályok szerinti adóztatásának lehetőségét. Az adott esetben azonban a külföldi és a belföldi adóilletőségű magánszemély helyzete összehasonlítható volt, hiszen a belga munkavállaló teljes jövedelme Németországból származott és ebben az országban is volt adóztatható, belga adóilletőségűként egyéb jövedelem hiányában Belgiumban adókötelezettség nem terhelte. A konkrét esetben az adózó személyes körülményei sehol nem kerültek figyelembe vételre. A német adójog azon szabályát, hogy a személyi körülmények nem kerültek figyelembevételre, a belföldi és külföldi adózókra vonatkozó eltérő adószabályok alkalmazását az Európai Bíróság állampolgárság szerinti közvetett megkülönböztetésnek tekintette. Az adójogrendszer kohéziója. A belföldi és a külföldi illetőségűek közötti megkülönböztető adójogi bánásmódot az Európai Bíróság 1992-ben a Bachmann15 esetben fogadta el. A 14 15

C-279/93 Finanzamt Köln-Altstadt v. Roland Schumacker [1995] ECR I-225. o. C-204/90 Bachmann

101

Bachmann esetben egy német állampolgár időlegesen Belgiumban dolgozott, és ezen időszak alatt a németországi biztosító részére fizette tovább a betegségi- és életbiztosítási díjat. A belga adójog ugyanakkor az ilyen kifizetéseket csak akkor engedte az adóalapnál csökkentő tételként érvényesíteni, amennyiben azt belgiumi biztosító részére fizették. Következésképpen Bachmann úr nem érvényesíthette adóalapjánál a biztosítási díjakat. Másrészről a belga adójog a biztosító általi kifizetéseket megadóztatta16. Ez a szabály a Belgiumban ideiglenesen dolgozó külföldi állampolgárok részére jellemzően hátrányos volt, hiszen amikor a kifizetések történtek, már visszatértek saját országukba, ahol a kifizetéseket az adott ország megadóztatta. Az Európai Bíróság elutasította ugyan Belgiumnak a fogyasztók védelmére, illetőleg a biztosítók felügyeletére vonatkozó érvélését, elfogadta azonban az adórendszer kohéziójával történő érvelést. Belgium álláspontja szerint ugyanis amennyiben a biztosító részére fizetett díj levonható a belga adóalapból annak biztosítéka nélkül, hogy a biztosító általi kifizetéseket az állam megadóztathatja, úgy a belga költségvetés finanszírozhatatlanná válik. A Bachmann eset különös jelentőségét az adja, hogy az Európai Bíróság döntése elvben lehetővé tette, hogy valamely adójog hátrányosan sújtsa azt a magánszemélyt, aki az adott ország adózási fennhatóságát elhagyja. A megkülönböztetés ott elfogadott jogalapját az Európai Bíróság későbbi joggyakorlatában beszűkítette, , melyek közül egy luxemburgi esetet ismertetünk. Luxemburg az adórendszer kohéziójára kívánt hivatkozni a Svensson & Gustavsson esetben17. Ebben az esetben a svéd állampolgárok, akik Luxemburgban éltek, hitelt vettek fel egy belga banktól. Luxemburg azért tagadta meg tőlük a kamatkedvezménynek az adóalapból történő igénybe vételét, mert a hitelt nem luxemburgi banktól vették fel és érvelésében párhuzamot vont a magánszemélyek részére nyújtott adókedvezmény és a luxemburgi bankok adóztatása között. Az Európai Bíróság a kapcsolatot közvetettnek ítélte, az érvelést elutasította és megállapította, hogy a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága szerint ennek a kedvezménynek a megtagadása a külföldi bankokat hozta hátrányos helyzetbe. A jelenlegi bírósági döntésekhez kapcsolódó főügyészi véleményekből válogatva a személyi jövedelemadózás területét érintő további kérdést indokolt, ahol a valamely tagállamból másik tagállamba költöző és ebben a másik országban önálló tevékenységet folyató magánszemélynek az első tagállam elhagyásakor keletkező adókötelezettségét érinti. A 2003ban. megjelent főügyészi vélemény alapján nincs összhangban a közösségi joggal az a tagállami belső adószabály, amely valamely „meg nem szerzett” jövedelmet az érintett magánszemély más országban letelepedése miatt adóztat. Összegezve, a szabadságok mind a természetes személyeket, mind a vállalkozásokat védik. A megkülönböztetés nemcsak állampolgársági alapon, hanem az adójogban ezt „helyettesítő” illetőségi alapon is tiltott. Nemcsak a külföldi illetőségű hivatkozhat diszkriminációra, hanem a belföldi illetőségű is, ha egy ország megnehezíti azt, hogy külföldre irányuló tevékenységet végezzen vagy külföldről, vegyen igénybe szolgáltatást. 9. Az egységes közösségi közvetett adózás jelentősége és főbb jellemzői A tagállamok eltérő ÁFA-rendszereinek harmonizálásában a valódi előrelépést az ÁFA harmonizáció alapvető jogforrásának tekintett, és az 1978. január 1-jén hatályba lépett 77/388/EGK Irányelv (a továbbiakban: Hatodik Irányelv) tette meg, amely – a hatályba lépését követően - számos módosításon ment keresztül. Míg a megelőző öt irányelv csupán az egységes ÁFA szabályozás alapjait teremtette meg, a Hatodik Irányelv rendelkezéseinek 16 17

Adómentesnek tekintette abban az esetben, ha a biztosítási díjat az adóalanynál nem érvényesítették. C-484/93 Svenson & Gustavsson [1995] ECR I-3971. o.

102

bevezetésével megkezdődhetett a meglévő tagállami ÁFA rendszerek egységesítése. A fejezetben elsősorban ezen Hatodik Irányelv alapvető szabályait ismertetjük. A Hatodik Irányelv által létrehozott rendszer jellemzői. A Hatodik Irányelv létrehozta a hozzáadott érték típusú adózás rendszerét. Ennek alapvető jellemzője, hogy a rendszer többfázisú, általános, hozzáadott érték alapú, közvetett levonásos adó. Többfázisú, mivel a hozzáadott érték adó a termelés minden fázisára kiterjed, általános, mivel minden termék értékesítésére és szolgáltatására vonatkozik, hozzáadott érték típusú, mivel az adóteher nem halmozódik, csak a ténylegesen hozzáadott érték után kell az adót megfizetni. Az adó közvetett jellegű, mivel az adó alanya és az adó fizetésére kötelezett személy elválik, a levonásos jellemző pedig arra utal, hogy az adóhalmozódást az adóalany a rá áthárított adó levonásával tudja elérni. Semleges az adó annyiban, hogy minden terméket és szolgáltatást egyformán terhel, függetlenül az adóalany személyi körülményeitől. A Hatodik Irányelv a fenti elvekkel összhangban létrehozott egy olyan rendszert, mely az Európai Unió területén az összes tagországban biztosította a fenti elvek alapján működő rendszert. Az egységes belső piac bevezetésére 1993. január 1-jén került sor. Az egységes belső piacon megszűnt a vámellenőrzés, valamint a termékek és szolgáltatások tagállamok közötti áramlásakor megszűntek a tagállami vám- és adóhatárok is. Fentiek következtében szükségessé vált a Hatodik Irányelv módosítása is, melynek keretében az ún. “átmeneti ÁFA rendszer” került bevezetésre. Jóllehet az elmélet és ennek megfelelően a deklarációk szintjén az eredet országa szerinti adóztatás megvalósítását tűzték ki, valójában túlnyomórészt a rendeltetési ország szerinti adóztatás elve érvényesül az Unióban. Az eredet országa szerinti adóztatás csak néhány kivételes esetben érvényesül, mint például a távolsági értékesítés, illetőleg a járművek értékesítése. Minden más esetben az átmenetinek tekintett rendeltetési ország szerinti adóztatás elvét alkalmazzák. Ennek lényege, hogy az eredet szerinti országban az exportált javak mentesek a hozzáadott érték vagy a jövedéki adó alól és ezek után adót a rendeltetési országban vetnek ki. Az eredeti elképzelések szerint az 1993-ban bevezetett átmeneti ÁFA rendszer 1996. december 31-ig lett volna hatályban. A közösségi jogszabályok, döntések értelmében a Tanácsnak kell majd döntést hoznia arról, hogy mikor lépjen hatályba az átmeneti rendszer helyett a végleges rendszer. A távlati célként megjelölt, teljesen egységes közösségi ÁFA rendszert (azaz a végleges ÁFA rendszert) egyelőre nem sikerült a tagállamoknak megteremtenie, de a nemzeti ÁFA szabályozások döntő hányada már harmonizáltnak tekinthető. Összegezve, a közösségi ÁFA szabályozás alapvető jogforrása a Hatodik Irányelv, mely olyan rendszert alakított ki, mely biztosította az áruk szabad adósemleges mozgását, az adóverseny megakadályozását, valamint a közösség ÁFA-alapú saját bevételeit. A Hatodik Irányelv főbb rendelkezései A Hatodik Irányelv hatálya Az irányelv tárgyi hatálya az adóalany által ebben a minőségében, az adott ország területén, ellenérték fejében teljesített termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra, valamint termékimportra terjed ki. Az ÁFA hatálya alá tartozó ügyletek köre 1993-tól kiegészült a tagállamokból megvalósuló beszerzésekkel (”Közösségen belüli beszerzés”). Az irányelv rendelkezése szerint ugyanis a belföldi termékértékesítések, a termékimport és a teljesítési hely által meghatározott szolgáltatásnyújtás mellett az adóalanynak minősülő vevőnek (illetve néhány speciális esetben 103

a magánszemélynek is) a más tagállamokból beszerzett termékek után is a rendeltetési ország szerinti ÁFA-t kell fizetnie. A termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás (illetve az átmeneti rendszer alapján a Közösségen belüli beszerzések), valamint a nem közösségi tagállamból származó import abban az esetben adóztatható az adott tagállam által, amennyiben az a tagállam területén valósul meg. Az Irányelv területi hatálya nem esik egybe a tagországok területének összességével. ÁFA szempontból nem tartozik Németország területéhez Helgoland szigete és Büsingen, nem tartozik Spanyolország területéhez Ceuta és Melilla és a Kanári-szigetek, Olaszország területéből kivételt képez Livigno, Campione d’Italia stb. Az irányelv ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy ÁFA szempontból, pl. a Monacói Hercegség területére irányuló és az onnan származó ügyleteket úgy kell tekinteni, mintha azok Franciaországba irányulnának, vagy onnan származnának. Az Irányelv személyi hatálya az adóalanyokra terjed ki. Az irányelv 4. cikke szerint az a személy, aki a tevékenység céljától és eredményétől függetlenül önállóan, bármely helyen, bármilyen típusú gazdasági tevékenységet végez, adóalanynak minősül. A fentiekből látható, hogy az irányelv globális szemléletű, széleskörű megfogalmazást alkalmaz az adóalanyok meghatározásához, amely alapvetően az ÁFA, mint ”általános” fogyasztáshoz kapcsolódó adó jellegzetességéből adódik. Az adott személy adóalanyiságát nem személyi feltételei (pl. magánszemély vagy gazdasági társaság) határozzák meg, hanem az, hogy végez-e adóköteles gazdasági tevékenységet az adott tagállam területén. Adóköteles ügyletek Termékértékesítések. A Hatodik Irányelv termékértékesítésnek a birtokba vehető dolog feletti tulajdonosként való rendelkezési jog átruházását tekinti. A hétköznapi értelmezésen túl birtokba vehető dolognak kell tekinteni pl. a villamos energiát, a gázt, a fűtést, a hűtést és más hasonló, birtokba vehető dolgokat. Termékértékesítésnek minősül továbbá a termék átadása olyan szerződés alapján, amely a termék meghatározott időtartamra szóló bérbeadásáról vagy a termék részletre vételéről azzal a feltétellel rendelkezik, hogy a tulajdonjog legkésőbb az utolsó részlet kifizetésével száll át a bérlőre, illetve a vevőre. Szolgáltatásnyújtás. A szolgáltatásnyújtás fogalmát az irányelv 6. cikke a reziduális elv alapján határozza meg. Fentiek alapján minden olyan ügylet szolgáltatásnak minősül, amely nem tekinthető termékértékesítésnek. Így a fogalom magában foglalja például az immateriális javak átengedését, a kötelezettségvállalást valamely cselekménytől való tartózkodásra vagy valamely állapot tűrésére az adóalany által. A termékértékesítésen és szolgáltatásnyújtáson kívül a Hatodik Irányelv tárgyi hatálya alá tartozik a termék(ek) importálása is. Importálás a terméknek a Közösség területén kívüli országból történő behozatala a Közösség területére. Az irányelv tárgyi hatályának meghatározásából következik, hogy az nem terjed ki pl. az ellenérték nélkül teljesített termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, (kivéve a fentiekben már említett vélelmezett ügyletekre azaz pl. azokra az ingyenes ügyletekre, amelyek esetében tényleges ellenérték nem kerül meghatározásra, de az esetleges adóelkerülés megakadályozása érdekében az irányelv mégis termékértékesítésnek minősíti az adott ügyletet) a tagállam területén kívül teljesített termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, a nem adóalany által vagy az adóalany által, de nem adóalanyi minőségében teljesített termékértékesítésre és szolgáltatásnyújtásra. Az előbbiekben már említettek szerint az ellenérték meghatározása kiemelkedő jelentőséggel bír egyrészt abból a szempontból, hogy az ellenérték nélküli ügylet nem tartozik az ÁFA hatálya alá (néhány kivételtől eltekintve) másrészt pedig az általános szabály szerint az ellenérték (amelyet a vevő, vagy harmadik személy az eladónak megfizetett, vagy meg kell fizetnie) képezi az adó alapját.

104

Mivel a Hatodik Irányelv nem határozza meg az ellenérték fogalmát az Európai Bíróság több esetben is foglalkozott a kérdéssel, pl. a „holland burgonya” 18-, az Apple and Pear19-, a Tolsma20-esetben. Ezek közül szemléletes a Tolsma ügy, ahol az Európai Bíróság a a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás, illetve az ellenérték közvetlen kapcsolatának kérdését tekintette át. Azt a kérdést vizsgálta, hogy az utcai zenész, aki kisebb összegeket fogad el a járókelőktől, szolgáltatásnyújtása ellenérték fejében megvalósuló (azaz ÁFAköteles) szolgáltatásnyújtásnak minősül-e. Az Európai Bíróság álláspontja szerint a szolgáltatásnyújtás csak abban az esetben történik ellenérték fejében, ha a felek között olyan jogviszony áll fenn, amely alapján kölcsönös teljesítés várható el. Ez a feltétel ugyanakkor nem áll fenn az utcai zenész játéka és az általa szórakoztatott járókelők által jutatott pénzösszegek között. A fentiekben már említettek szerint a tagállamok közötti vám- és adóhatárok 1993. január 1től megvalósuló megszűnését (és az átmeneti ÁFA-rendszer bevezetését) követően az adóalanyok között megvalósuló ügyletek vonatkozásában az ÁFA-rendszer továbbra is a célország szerinti adóztatás elvét követi és csak néhány esetben valósítja meg az eredet szerinti adózást (pl. magánszemélyek más tagállamból történő beszerzései, kivéve többek között az új járművek beszerzését). Mindez azt jelenti, hogy a különböző tagállamok adóalanyai között megvalósuló ügyletek adózása továbbra is a korábban érvényes export és import tranzakciókra vonatkozó rendelkezésekre épül. Közösségen belüli beszerzés és Közösségen belüli értékesítés. Mivel a vám- és adóhatárok megszűnését követően (az egységes belső piacon) a tagállamok közötti termékértékesítés már nem minősül termékexportnak, illetve termékimportnak, a korábbi tagállamok közötti termékexport, illetőleg termékimport kezelésére bevezetett fogalmak a Közösségen belüli értékesítés és a Közösségen belüli beszerzés fogalma került bevezetésre. Közösségen belüli beszerzésnek minősül az adóalanyok, valamint a nem adóalany jogi személyiségű szervezetek (olyan személyek, amelyeknek alapvetően nincs ÁFA-köteles tevékenysége, de rájuk kötelezettségeket és jogosultságokat telepíthetnek a tagállamok) által végzett Közösségen belüli beszerzés. Ebben az esetben a vevőnek kell felszámítania a beszerzésére jutó adót (a Közösségben használt terminológiával: reverse charge mechanism). A vevő által felszámított adót a vevő levonásba helyezheti, amennyiben az irányelv elismeri a beszerzés utáni ÁFA levonhatóságát. A rendszer alkalmazásának feltétele, hogy a vevő adóalanynak minősüljön egy másik tagállamban és az értékesített termék elhagyja az adott tagállamot. Az irányelv azon rendelkezéséből, hogy közösségen belüli értékesítés, illetőleg beszerzés szabályai csak akkor alkalmazandók, ha a vevő adóalanynak minősül egy másik tagállamban, az következik, hogy a magánszemélyek Közösségen belüli beszerzései nem minősülnének az irányelv hatálya alá tartozónak, azaz nem minősülnének adóköteles közösségen belüli beszerzésnek. Ezekben az esetekben az értékesítést az eredet országának szabályai szerint kellene megtenni, ami komoly adóvisszaélésekre adna lehetőséget. A magánszemélyek részére nagy értékű vagy nagy mennyiségű árut értékesítő társaságokat a Közösség legalacsonyabb adókulcsú országában kellene bejegyeztetni, így az ilyen társaság által történő értékesítéseket a legalacsonyabb közösségi adókulcs terhelné. Határok hiányában azonban a magánszemélynek többlet adófizetési kötelezettsége saját országában nem keletkezne. Ezen kiskapu bezárására speciális szabályok vonatkoznak az új szállítási eszköz más tagállamból történő beszerzése esetére, illetőleg a csomagküldő szolgálatokra. Előbbi esetben a 18

154/80. Staatssecretaris van Financien v. Cooperatieve Aardappelenbewaarplaats GA [1981] ECR 445. o. 102/86. Apple and Pear Development Council v. Commissioners of Customs and Excise [1988] ECR 1443. o. 20 C-16/93. Tolsma v. Inspecteur der Omzetbelasting Leeuwarden [1994] ECR I-743. o. 19

105

magánszemélynek ÁFA fizetési kötelezettsége lesz a célországban, ugyanakkor az eladó nem számítja fel az eladó tagországa szerinti ÁFA-t21. Az irányelv speciális szabályokat határoz meg az egyik tagállam adóalanya által egy másik tagállam magánszemélye részére megvalósított termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra. Amikor például egy holland társaság (például egy csomagküldő szolgálat) terméket értékesít, majd kiszállít egy másik tagállamban élő magánszemély részére, az általános szabály szerint a holland társaságnak holland ÁFA-t kell felszámítania. Azonban, ha az ilyen „távértékesítés” (a Közösségben használatos terminológiával élve „distance sales”) túllép egy meghatározott értéket/mennyiséget, a holland eladónak regisztráltatnia kell magát a másik tagországban és a vevő országa szerinti ÁFA-t kell felszámítania az értékesítés után. Az adó alapja A felszámítandó adó összege az adó alapja és az adókulcs szorzataként határozható meg. Az általános szabály szerint az adó alapját a vevő, a megrendelő vagy harmadik személy által az eladó (vagy a szolgáltatást teljesítő) részére fizetett (vagy fizetendő) ellenérték képezi. Az ellenértéket az irányelv úgy határozza meg, hogy abba beletartozik minden, amit az értékesítő a megrendelőtől vagy harmadik személytől kap vagy kapnia kell, ide értve az árakat közvetlenül befolyásoló támogatásokat is. Az irányelv speciális rendelkezést tartalmaz a vélelmezett termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások (pl. ingyenes ügyletek) vonatkozásában. A vélelmezett termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások esetében általában ellenérték nincs meghatározva, így az adó alapjának az önköltségi árat, illetve néhány esetben a szolgáltatás piaci értékét kell tekinteni. Adókulcsok, az adó mértéke A Hatodik Irányelv eredeti - 1978-tól hatályos - rendelkezései szerint az adó mértékének az adókötelezettség keletkezésének időpontjában az adott tagállamban hatályos adómértéket kellett tekinteni. Az irányelv eredeti szövegezése ugyanakkor átmeneti alapon - bizonyos feltételek mellett - az 1975. december 31-én fennálló csökkentett, illetve nulla adómértékek fenntartására továbbra is lehetőséget biztosított. Az adóhatárok megszüntetésének szándéka azonban az adókulcsok egységesítésének, vagy legalábbis közelítésének igényét vetette fel. 1993. január 1-jétől a tagállamok minimum 15 százalékos normálkulcsot és legfeljebb két, minimum 5 százalékos kedvezményes kulcsot alkalmazhatnak, amelyeknek a termékértékesítést, illetve a szolgáltatásnyújtást érintően azonosnak kell lenniük. A normál kulcs és a kedvezményes kulcsok maximális mértékét az irányelv nem határozza meg. A jelenlegi tagállamok az általános kulcs tekintetében teljesítik a 15%-os minimumszintet. A tagállamok által használt általános kulcsok közül a legalacsonyabb, 15%-os adókulcsot Luxemburg, míg a legnagyobb mértékű, 25%-os adókulcsot Dánia és Svédország alkalmazza. A kedvezményes kulcsba tartozó termékeket és szolgáltatásokat az irányelv „H” melléklete tartalmazza, amely az irányelv szabályai alapján – elvileg - nem lehetne 5%-nál alacsonyabb mértékű. A gyakorlatban azonban előfordul, hogy bizonyos termékértékesítések és/vagy szolgáltatásnyújtások vonatkozásában a tagállamok 5%-nál alacsonyabb mértékű adókulcsot alkalmaznak.

21

Az irányelv definiálja a szállítási eszköz fogalmát (pl. 48 cm3-t, vagy 7,2 kW-ot meghaladó teljesítményű személy- vagy teherszállításra alkalmas gépjárművek) továbbá, hogy azok milyen feltételek teljesítése mellett minősülnek szállítási eszköznek. Nem minősül újnak a szállítási eszköz, amennyiben az értékesítésre a jármű üzembe helyezését követő 6 hónapot követően kerül sor és gépjárművek esetén 6.000 kilométert, vízi járművek esetében a 100 órát, légi járművek esetén a 40 órát meghaladóan került használatra.

106

Általában azok a termékértékesítések és/vagy szolgáltatásnyújtások adóztathatók a kedvezményes kulccsal a tagállamok által, amelyeket pl. szociális, kulturális vagy egészségügyi célból támogatni kívánnak az egyes tagállamok. Ilyenek lehetnek pl. az alapvető élelmiszerek, a vízellátás, a különféle gyógyászati termékek stb. Az irányelv rendelkezése szerint a termékimportra alkalmazott adómértéknek meg kell egyeznie az importált termékkel azonos, vagy ahhoz hasonló belföldi előállítású termékekre alkalmazott adómértékkel. A Hatodik Irányelv szabályai alapján a nulla kulcs alkalmazására a 8. pontban részletezésre kerülő mentességek keretében van lehetőség, vagyis az adómértékeket tárgyaló részben nincs kifejezett utalás a nulla kulcs alkalmazásának lehetőségére. A nulla kulcs ilyen alkalmazása esetén az irányelv adólevonási jogosultságot érintő szabályai alapján az adóalany élhet adólevonási jogával, illetve visszaigényelheti a részére korábban felszámított adót. Megjegyezzük, hogy az adókulcsok mértékének felülvizsgálata folyamatos az Európai Unióban és többször felmerült az adókulcsok közelítésének a szükségessége, amely viszont a jegyzet kiadásának napjáig nem valósult meg. Főbb adminisztrációs kötelezettségek A Hatodik Irányelv 22. cikke szerint az adóköteles tevékenységet végző adóalany köteles az adott ország adóhatósága részére bejelenteni az adóköteles tevékenység megkezdését, annak esetleges változását, valamint a tevékenység befejezését. A Közösségen belüli határok lebontásával eltűnt az azt felügyelő vámhatóság is. Ennek feladatait az adóalanyokra hárították, mely jelentősen megnövelte az adóalanyok adminisztrációs kötelezettségét. Az adó- és vámhatárok eltörlését követően a tagállamok között megvalósuló tranzakciók során kiemelkedő jelentősége van az egyes tagországok által kiadott ÁFA azonosító számnak (az ÁFA azonosító szám előtagja a kibocsátó tagállamot jelöli, pl. DE-Németország). A Közösségen belüli értékesítések esetén a kibocsátónak a vevő közösségi adószámát is fel kell tüntetnie a kibocsátásra kerülő számlán ahhoz, hogy az eladó ÁFA mentesen bocsáthassa ki a teljesítésről szóló számlát. Az irányelv rendelkezése szerint az adóalanyoknak megfelelően részletezett nyilvántartást kell vezetniük – többek között - az általuk más országokban értékesített, illetve más országokba szállított termékekről, a vélelmezett értékesítésekről, a beszerzett termékekről és a termékeknek a saját vállalkozásból a más országban levő telephely részére történő átadásáról. Az adólevonási jog érvényesítéséhez az adóalany levonási jogosultságát bizonylatokkal kell alátámasztani. Ennek legáltalánosabb formája a számla, amelyet az értékesítést végző állít ki a vevő részére.Az irányelv alapján a számlán világosan fel kell tüntetni – többek között - az adó alapját, vagyis a termék, vagy szolgáltatás ÁFA nélküli árát, az egyes esetekben alkalmazott adókulcsot és az esetleges mentességeket. A Közösségen belüli ügyleteknél mind az eladó, mind a vevő adóazonosító számát fel kell tüntetni a vonatkozó bizonylaton. 10. Az Európai Unió jelenlegi adópolitikai célkitűzései Bevezetés Az Európai Unió stratégiai célként tűzte ki, hogy “a világ legkompetitívabb és dinamikusan fejlődő gazdaságává váljon”. Ezt a célkitűzést a Bizottság 2000. márciusában, Lisszabonban fogalmazta meg és a stockholmi 2001-es márciusi találkozón megerősítette. A vállalkozások adóztatása értelemszerűen fontos szerepet játszik ezen célkitűzések elérésében. Míg más politikák területén jelentős lépések történtek, addig a közvetlen adózás területén viszonylag kevés: a tagországok valójában egy hasonló adórendszert működtetnek, mint a belső piac

107

létrejöttét megelőzően. Ez az ellentét gyakorlatilag tarthatatlan és ezért irányult a Bizottság figyelme ismét a közvetlen adók területére. 2001. májusában a Bizottság “Az adópolitikák az Európai Unióban” [COM (2001) 260] című kiadványában meghatározta az általános célokat és bizonyos speciális prioritásokat a közvetlen és a közvetett adózás területén. A vállalkozások adóztatására tett erőfeszítések Az Európai Közösségek megalapítása óta a vállalkozások adózása különös figyelmet kapott, mint a belső piac megvalósításához szükséges fontos tényező. Számos tanulmány (mint például az 1962-es Neumark-jelentés, az 1970-es Tentite-jelentés) készült annak vizsgálatára, hogy az adórendszerek harmonizációja megvalósuljon, mind az alapokat, mind az adókulcsokat illetően. A Bizottság javaslatokat dolgozott ki irányelvekre, amelyek vagy nem kerültek végül benyújtásra, vagy pedig később a Bizottság visszavonta őket a tagállamok elutasító magatartása miatt. A sikertelenséget felismerve a Bizottság taktikát váltott és a javaslatokat a tagállamokkal folytatott folyamatos konzultáció során a szubszidiaritás elvét figyelembe véve készítette elő. Végül két irányelvet és egy egyezményt sikerült 1990. júliusában elfogadtatnia. Ezek a Fúziós Irányelv (90/434/EEC) és az Anya- és leányvállalati Irányelv (90/435/EEC), valamint a jogsegély egyezmény [„arbitration convention” (90/436/EEC)]. A veszteségek határon át történő elszámolásának lehetősége a mai napig függőben lévő irányelv, a határon át történő kamat és jogdíj fizetések forrásadójának szabályozására vonatkozó irányelvet 2003-ban fogadták el. 1997-ben a Bizottság további lépéseket tett a Magatartási Kódex bevezetésével, amely politikai eszközökkel próbálta elérni a tagállamok önmegtartóztató magatartását a káros adóverseny elkerülésének céljából. Az Unióban működő vállalkozások egyre szabadabban és hatékonyabban tudnak működni az Unió egész területén. Ugyanakkor az adózási szabályok korántsem egységesek. 2001-ben az egyes tagországok adórendszerét összehasonlítva az effektív adóteher különbség elérte a 37%-ot. Amennyiben a számítást nemzetközivé bővítjük, azaz feltételezzük, hogy valamely tagország vállalkozása egy másik tagországban alapít leányvállalatot és így vizsgáljuk a vállalkozás effektív adóterhét, az egyes tagországok viszonylatában az eltérés eléri a 30%-ot. Az ilyen mértékű eltérés rendkívül hátrányos az Európai Unió szempontjából. Amennyiben elfogadjuk ugyanis hogy a vállalkozások mobilak az Unión belül, úgy beruházási döntéseiket alapvetően az adójogi szabályok határozzák meg. Ennek azonban az a következménye, hogy az erőforrások nem azon tagországba kerülnek, ahol azok a leghatékonyabban működtethetők, hanem amelyiknek az adórendszere a legkedvezőbb a vállalkozás részére. Ez végső soron visszahat az Uniós vállalkozások versenyképességére. Kétlépcsős stratégia. A Bizottság áttekintette a fenti helyzetet és megoldásként egy kétfázisú stratégiát dolgozott ki annak érdekében, hogy az akadályokat megszüntessék és a piac optimális működését elősegítsék. Ez egyrészt bizonyos konkrét intézkedések meghozatalát, másrészt pedig az Európai Unióban működő vállalkozások egészére speciális adószabályok kidolgozását irányozta elő. A konkrét intézkedések csoportjába olyan lépések tartoznak, amelyek vélhetően rövidtávon megvalósíthatók és melyeken keresztül az egyes akadályok csökkentését vagy megszüntetését kívánja. A Bizottság elérni. Ennek szellemében a Bizottság felül kívánja vizsgálni az amúgy sikeres Anya- és leányvállalati, illetve a Fúziós Irányelveket annak érdekében, hogy azok tárgyi hatályát bővítse. Az Európai Bíróság jelentős szerepet játszik a tagországok adórendszerének utólagos vizsgálatában, valamint annak megítélésében, hogy az egyes szabályok összeegyeztethetőek-e a közösségi joggal. A Bizottság ezért szükségesnek tartja, hogy az Európai Bíróság ítéletei összefoglalásra kerüljenek és az ítéletekben kikristályosodott elveket a tagországok érvényesítsék adójoguk kialakításában. Az elszámolóárak kérdésköre jelentős terhet jelent a vállalkozások részére. Ezt a Bizottság oly

108

módon kívánja orvosolni, hogy egyfelől az OECD irányelveken belül egy, az Unióban alkalmazandó elszámolóár irányelvet kíván kidolgozni, másfelől a jogsegélyegyezményt akarja továbbfejleszteni és jogforrási formáját tekintve egy uniós jogforrássá, vélhetően irányelvvé átalakítani, továbbá rávenni a tagországokat arra, hogy azonos dokumentációs követelményeket támasszanak a vállalkozásokkal szemben. További elképzelés, hogy a tagországok közötti kettős adóztatási egyezményeket is átalakítják egy közösen kialakított, egységes formára, amely segít kiküszöbölni az egyes egyezmények közötti különbségeket. A fenti konkrét akadályokat lebontó intézkedésekkel egyidejűleg a Bizottság szélesebb konzultációt kíván folytatni a tagországok bevonásával annak érdekében, hogy az európai vállalkozások egyszerűbb módon adózzanak. Az ezzel kapcsolatos alapvető elképzeléseket ismerteti a következő fejezet. 11.Új elképzelések az európai szintű adóztatásra: Közös alapú adóztatás, Hazai illetőség szerinti adóztatás, Egységes európai társasági adó A közös konszolidált alapú adózás22 (továbbiakban: KKAA) lényege, amint nevéből is látható, hogy a közös adóalapon nyugszik. Az elképzelés szerint mindazon vállalatcsoportok, amelyek több mint egy országban bírnak vállalkozásokkal, csupán egyszer adózzák le konszolidált eredményüket, függetlenül attól a jogi formától, amiben az egyes tagországokban működnek (pl. fiók vagy leányvállalat). Az európai szinten kiszámolt adóalapot bizonyos meghatározott kritériumok szerint rendelnék az egyes országokhoz (például az adott vállalkozás árbevétele, eszközértéke, a bérköltségek), majd ezt követően az így az egyes országokra jutó adóalapot a tagország saját döntése szerinti adókulccsal adóztathatná meg. Ez a rendszer részben hasonlít az USA adórendszerére, ahol a vállalkozások hasonlóan osztják meg adóalapjukat a különböző államok között. Különbség azonban az USA-ban, hogy szövetségi adórendszer és adó is létezik, ezért van szükség a közös adóalapra. Ez a feltétel az Európai Unióban nem teljesül. Hazai illetőség szerinti adózás23 (továbbiakban: HIA) jelenleg egy országban létezik és valószínűleg lekerül a Bizottság napirendéről. Az eredeti elképzelés az volt, hogy kis és középvállalkozások esetén annak az országnak az adójoga szerint kellene eljárni, ahol a vállalatcsoport központi ügyvezetése van. A csoport adóalapját ugyanis a központi ügyvezetés országának a számviteli és adózási szabályai szerint kellene meghatározni. Ezt követően az így keletkezett adóalapot kellene szétosztani mindazon országok között, ahol a vállalatcsoport tevékenységet végez. Az egyes országok ezt követően saját adókulcsukat vethetnék ki az országhoz rendelt adóalapra. A közös alapú adózás, illetőleg a hazai illetőség szerinti adózás között az alapvető különbség, hogy míg az utóbbi egy európai szinten megállapított új adóalap számítást tesz szükségessé, addig az előbbi esetben mindig valamely ország számviteli és jogi szabályait kell alkalmazni. Az egységes európai társasági adó24 (továbbiakban: EETA) az integráció legmagasabb szintjét valósítaná meg azáltal, hogy mind az adóalap, mind az adókulcs t egységes lenne az egész unión belül. Az így kiszámított adót a vállalkozás egy központi szervnek fizetné meg, amely az így megkapott adóbevételt a tagországok között meghatározott jellemzők szerint arányosítaná. Összefoglalás

22

Common Consolitated Tax Base Home State Taxation 24 Single European Corporation Tax 23

109

A közösségi jog az adózási szabályok harmonizációját egyfelől pozitív harmonizációval, irányelvek segítségével, másrészt az országok közötti adóverseny lehetővé tételével, valamint az Európai Bíróság ítéletei – melyek túlnyomórészt az alapvető szabadságjogokra vonatkoznak – által és az állami támogatások tilalmával éri el. Értelemszerűen a fenti eszközök mindegyike különböző feltételek fennállása esetén kerül alkalmazásra és hatásmechanizmusuk is eltérő. Az adójogi szempontból egységes belső piac létrehozására legkézenfekvőbb megoldásként a jogszabályok harmonizálása kínálkozott. Egy ilyen harmonizáció lehetővé teszi egy gondosan és tervszerűen kialakított rendszer létrehozását és működtetését, illetőleg ezáltal minden olyan szabály kiiktatását, mely torzítja az egységes belső piac működését. Az Európai Közösség szintjén a közvetlen adók pozitív harmonizácója viszonylag rövid időszaktól eltekintve sikertelennek tekinthető, inkább koordinákcióról beszélhetünk. 1990-ben mindössze két társasági adós irányelvet és egy jogsegély-egyezményt sikerült elfogadni, amely azóta egy harmadik irányelvvel egészült ki.. Ezt követően hasonlóan bénult állapotban leledzett az adóalkotási politika. A személyi jövedelemadók területén a 2003-ban elfogadott irányelvet leszámítva intézkedés nem történt. A tagországok adórendszereinek tervszerű, elsősorban irányelvek általi harmonizációja a mai napig kizárólag a közvetett adók területén valósult meg. Ezzel szemben a közvetlen adók területén előrehaladott szintű adóharmonizációra nem került sor. Ennek egyrészt oka, hogy a jelenlegi adórendszerek rendkívül eltérő, figyelemmel a számviteli szabályok sokaságára és az adójogi szabályozások eltérő „múltjára”. Másrészt az új szabályozáshoz a tagállamok egyhangú döntése szükséges, mely konszenzus a tagállamok között jelenleg nem áll fenn. Ez egyrészt abból fakad, hogy a tagállamok az adóztatás terén meglévő szuverenitásukat nehezen kívánják feladni, másrészt az egyes tagországok másképpen képzelik el az adórendszer harmonizálását. Mindezidáig a közvetlen adók területén csak néhány irányelv született, melyek hatálya és hatása behatárolt. A Bizottság különös figyelmet szentel a káros adóversenyre, mivel az adószabályok harmonizálása jogi eszközökkel a fentiek következtében hosszadalmas és nehézségekbe ütközött. Jogi eszközök helyett politikai kötelezettségvállalás keretében a Bizottság azt várja el a tagállamoktól, hogy azok ne alkalmazzanak olyan adójogi megoldásokat, amelyek hátrányos adóversenyt alakítanak ki a tagállamok között, azaz a vállalkozásoknak ne nyújtsanak olyan adóelőnyt, melyet a vállalkozás gazdasági tevékenysége nem indokol. Ennek formai megnyilvánulása az 1996-os Magatartási Kódex. Ezáltal az adórendszerek struktúrája ugyan nem közelít egymáshoz, az extrém esetek kiküszöbölése azonban lehetővé teszi, hogy a vállalkozások effektív adózását keretek közé szorítsa. Az utóbbi években az egységes belső piac létrehozásában az Európai Bíróság fontos szerepet játszott. Egyrészt értelmezte az irányelvek által létrehozott közösségi jogot és így hozzájárult ahhoz, hogy az irányelvek a teleologikus értelmezésnek megfelelő „részévé váljanak” a belső jogok másrészt az adójogi kérdések megválaszolásához új területet hívott segítségül: az alapvető szabadságokat. Ezzel jelentős lépést tett nemcsak annak irányába, hogy a tagországokban fennálló esetleges diszkriminációt eltörölje, hanem annak érdekében is, hogy a tagállamok a belső jogukban jelenlévő, az alapvető szabadságok megvalósulását korlátozó, hátráltató szabályokat eltöröljék. Az Európai Bíróság működésének mindazonáltal korlátja, hogy mindig konkrét ügyben és mindig utólag dönt, melynek nyomán ítélkezésének a hatása csak több lépcsőben és közvetetten érvényesülhet. Az Európai Bíróság működésének további korlátja, hogy az adójogszabályok alkotására a tagállamok bírnak hatáskörrel, ezért mindig meg kell találni az egyensúlyt az adójogszabályok megalkotásának nemzeti szuverenitása, illetőleg az acquis-communautaire-be ütköző szabályok eltörlése között. Mindeddig adószempontból a legkisebb jelentőséggel az állami támogatások kontrollja bírt. Ez egy olyan terület, amelyet a Bizottság az utóbbi időben hív segítségül az adózás

110

területén, és elsősorban a káros adóverseny megszüntetését akarja ezáltal elérni. Hatása a közvetett adók területén értelemszerűen nem jelentkezik, a közvetlen adók területén pedig elsősorban a nyílt vagy rejtett adókedvezmények intézményét vizsgálja és kevésbé az adórendszer egészét. Nehány fontosabb jogeset a témához: C-270/83 Comission v. French Republic [1986] ECR 273. o. C-35/98 Verkooijen [2000] ECR 4071. o. C-17/91 Lornoy v.Belgium [1992] ECR I-6523. o. C-2/69 Diamentarbeiders v. Brachfeld [1969] ECR 211. o., 8/74 Dassonville [1974] ECR 837. o. 18/84 Commission v. Frankreich [1985]ECR 1339. o. C-69/88 Krantz [1990] ECR I-959. o. C-118/96 Safir [1998] ECR I-1897. o. C-294/97 Eurowings [1999] ECR I-7477. o. (7463 ff) 81/87 The Queen v. H.M. Treasury and Comissioners of Inland Revenue, ex parte Daily Mail and General Trust PLC [1988] ECR 5483. o. C-200/98 X AB and Y AB [1999] ECR I-8261. o. C-264/96 ICI [1998] ECR I-4695. o. C-251/98 Baars [2000] ECR I-2787. o. C-324/00 Lankhorst-Hohorst GmbH and Finanzamt Steinfurt [2002] ECR I-11779. o. C-270/83 Comission v. French Republic [1986] ECR 273. o. C-330/91 Commerzbank[1993] ECR I-4017. o. C-250/95 Futura and Singer [1997] ECR I-2492. o. C-55/94 Gebhard [1995] ECR I-4165. o. C-112/91 Werner [1991] ECR I-429. o. C-336/96 Gilly [1998] ECR I-2793. o. C-107/94 Ascher [1996] ECR I-3089. o. C-28/95 Leur Bloem v. Inspecteur der Belastingdienst/Ondernemingen Amsterdam 2 [1997] ECR I-4161. o. C-279/93 Finanzamt Köln-Altstadt v. Roland Schumacker [1995] ECR I-225. o. C-391/97 Gschwind [1999] ECR I-5451 C-484/93 Svenson & Gustavsson [1995] ECR I-3971. o. C-87/99 Zurstrassen [2000] ECR I-3337. o. 289/86 Verenigung Happy Family Rustenburgerstraat v Inspecteur der Omzetbelasting [1988] ECR 3655. o. C-343/89 Max Witzemann v Hauptzollamt München-Mitte [1990] ECR 4477. o. eset, stb. C-3/97 Goodwin & Unstead [1998] ECR I-03257. o. 54/80. Staatssecretaris van Financien v. Cooperatieve Aardappelenbewaarplaats GA [1981] ECR 445. o. 102/86. Apple and Pear Development Council v. Commissioners of Customs and Excise [1988] ECR 1443. o. C-16/93. Tolsma v. Inspecteur der Omzetbelasting Leeuwarden [1994] ECR I-743. o. C-48/97. Kuwait Petroleum (GB) Ltd v Commissioners of Customs & Excise [1999] ECR I-2323. o. 168/84. G. Berkholz v. Finanzamt Hamburg-Mitte-Altstadt [1985] ECR 2251. o.

111

VI. fejezet - Pénz- és tőkepiacok szabályozása 1. Bevezetés – pénz- és tőkepiacok egymás mellett hullámzása; elkülönülés majd közeledés A bankolás és az értékpapírhoz kapcsolódó különböző ügyletfajták többé-kevésbé egymás mellett fejlődtek az elmúlt két évszázadban – annak figyelembevételével, hogy mindkét terület – bár különösen a finanszírozás mint közös elem hasonló volt – a saját szabályozási, intézményi rendjét követte. A pénz- és tőkepiac mint terminológia, mint a két területet elválasztó, de ugyanakkor össze is kapcsoló kategória az elmúlt egy-két évtizedben terjedt el a szakmában. Jelentése alapvetően az intézmények különbségére utal, nem annyira a tevékenység (főként a finanszírozás területén meglevő) hasonlóságára. A pénzpiac főként a kereskedelmi bankok közbeiktatásával végzett pénzügyi tevékenységek piacaként elterjedt szóhasználat – míg a tőkepiac jellemzője az értékpapírokkal vagy azokhoz kapcsolódóan végzett szolgáltatások során (főként a finanszírozásban) a kereskedelmi bankok intézményrendszerének a kiiktatása. Vagyis a pénz- és tőkepiac kategóriák elterjedése hasonló módon végzett, de szűkebben a finanszírozáshoz kapcsolódó szolgáltatások világában jellemző – ami abból a szempontból nem meglepő, hogy a klasszikus kereskedelmi bankok egyik fő funkciója a hitelnyújtás; az utóbbi évtizedekben az értékpapír piacok fejlődését pedig egyre jobban meghatározza az értékpapírok felhasználásával végzett finanszírozási tevékenység. Így egy széles körben elterjedő és jelentősen modernizálódó ügyletfajta, a finanszírozás a kétfajta piac mindegyikén alapvető jelentőségűvé vált és mindkét piac a maga eszközeivel és szabályaival leírja és behatárolja a finanszírozást. Ha tágabb kategóriák használatában gondolkodunk, alkalmazhatjuk a bankjog és az értékpapírjog kettős szabály- és kategória rendszerét is. Ezzel a kategóriahasználattal az lesz a bajunk, hogy nem feltétlenül a tényleges piaci ügyletekhez, hanem intézményhez és eszközhöz kötött szabályozásra lelünk; párhuzamos szabályokat találunk, amelyek egymás mellett való alkalmazása sokszor jelent problémát. A pénzügyi ügyletek közül leginkább a finanszírozás az, amelyik mind a pénzpiacok, mind a tőkepiacok vezető ügyletévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben a nemzetközi gyakorlatban. A finanszírozás mint klasszikus banki ügylet, vagy a finanszírozás mint értékpapírhoz kapcsolódó ügylet szabályozása kapcsán érzékelhető a szabályozás egymástól való elkülönülése, majd közeledése is. Ez főként a nemzetközi gyakorlatra igaz, a magyar szabályozás tízéves gyakorlata még túl rövid ahhoz, hogy a kapcsolódó normák ténylegesen kapocsként szolgáljanak. 2. Pénzpiacok szabályozása 2.1 Pénzpiaci szabályozás nemzetközi kitekintésben Alapvető fogalmak, kérdések: - a klasszikus bankrendszer - az univerzális bankrendszer - a tőkepiac - a pénzpiac - a szabályozott „iparágak” - a kétszintű bankrendszer

112

-

az angol pénzpiaci szabályozás fejlődésének főbb lépései az amerikai pénzpiaci szabályozás fejlődésének főbb lépései a nemzetközi pénzügyi intézmények főbb fajtái a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap szerepe, feladata, működése a nemzetközi fejlesztési bankok tevékenysége a központi bankok tevékenysége és viszonyuk a kereskedelmi bankokhoz a Gazdasági és Monetáris Unió létrejötte a Központi Bankok Európai Rendszere az Európai Központi Bank feladatai

2.1.1 Angol fejlődés A. Mit jelent a banktevékenység a common law szerint? A common law általános elveinek megfelelően, a sok évszázados angol banktevékenység alapvetően a bank és ügyfele szerződéses viszonyán alapul; a szerződés tartalmának megállapításában a felek nagyfokú szabadsággal rendelkeznek. Mára – bár a szerződéses szabadság alapelve változatlan – a bankok többsége, különösen magánfél vonatkozásában, standard szerződésekkel dolgozik. A bank-ügyfél szerződésben a common law által kimunkált kifejezett és hallgatólagos szerződési elemek keverednek. A szerződési akarat korlátja az egyéb, kodifikált szabályban meghatározott norma – ez adott esetben semmisséget is jelenthet. B. Milyen területek kodifikált normái jelenthetnek korlátot a szerződési szabadság alkalmazásában? Először is főként a felelősségi szabályok alkalmazása érintheti a banktevékenységre vonatkozó szerződéseket: a Tisztességtelen szerződési feltételekről szóló törvény 1977. óta egységes keretszabályokat tartalmaz. A prudencia, a megfelelő viselkedés, a kellően gondos eljárás szabályairól is rendelkezik a kodifikált jog a Szolgáltatásnyújtás általános szabályairól szóló törvény formájában 1982 óta. Jelentős a banki szolgáltatások és a bankárok világában a kötelezően alkalmazandó Viselkedési kódex szabályainak megszívlelése és alkalmazása. A fentieken kívül még számos, a banktevékenység által érintett vagy kapcsolódó területen került sor jelentős kodifikációs lépésre, mely mind korlátozhatja a szerződési szabadságot bank és ügyfele vonatkozásában. Ilyen terület például az adatvédelem, információáramlás, elektronikus műveletek szabályozása, stb. C. Mi a bank? 1987 óta a Banktörvény meghatározza azt az intézményi és garanciális jogi hátteret, amely keretei között egy intézmény „bank” formában és tartalommal működhet. A Banktörvény alapvetően keretszabályozás; a banktevékenység definícióját nem tartalmazza. Ez a hiány a fenti vázlatos áttekintés fényében egyáltalán nem meglepő. A bank – kereskedelmi bank – olyan intézmény, amely a Banktörvény keretei között engedélyezett. Az engedélyezés a kerettörvény feltételeinek való megfelelés után az angol központi bank, a Bank of England joga. Az angol bankszabályozási történet alapvetően arra világít rá, hogy a „bank” definícióját nem a Banktörvény keretszabályai között, hanem a common law által kialakított szerződési feltételekben és gyakorlatban kell keresni.

113

D. Milyen fő tevékenységet folytat a bank? Bár a Banktörvény hatályba lépése előtti vezető eset alapján lehet felvázolni a „bank” által végzett legfontosabb tevékenységeket, ez nem változtatott azon az alapálláson, hogy a Banktörvény szabályozása intézményi és garanciális keretszabály marad. A bank ügyfele részére a banki üzletmenet, a banktevékenység részeként a) csekk-ügyleteket végez, b) elfogad csekket és kifizetést teljesít csekkre, valamint c) számlavezetési szolgáltatást végez. Az ügyfél kötelezettségei között – bár sokszor viharos és akár szinte évszázadnyi hatással is visszavetülő bírósági ítélkezési gyakorlat alapján – már a XX. Század elejére kikristályosodott a) egyrészt a kellő gondossággal való eljárás kötelezettsége, b) másrészt a bank által készített kimutatások gondos átvizsgálásának kötelezettsége. Banki oldalon a bank-ügyfél szerződéses viszonyban a bank többféle szerepben léphet fel; a common law rendszerének megfelelően a bank ügynökként, vagyonkezelőként, „bizalmi kézként” viselkedik és ajánl vagy végez ebbe a körbe tartozó szolgáltatásokat. A szerződéses viszony legjellemzőbb megjelenése azonban az adós–hitelező viszony és az ehhez kapcsolódó rendelkezések. E viszonyhoz szorosan kapcsolódó felelősségi szabályok a szerződésben korlátozottak: a fentebb már említett Tisztességtelen szerződési feltételekről szóló törvény szabályai határozzák meg, meddig mehetnek el a felek felelősségük esetleges korlátozásában. Az adós–hitelező viszonyhoz kapcsolódik egy speciális instrumentum, a bankár biztosítéka – ennek a common law által kifejlesztett több száz éves gyakorlatával. A bank és ügyfele közötti viszony alapvetően bizalmi viszony; a bank a titoktartási kötelezettségét csak (a) törvény, (b) közérdek, (c) a bank érdeke esetében, valamint (d) az ügyfél kifejezett vagy hallgatólagos beleegyezésével függesztheti fel. 2.1.2 Amerikai fejlődés A. Mi a bank és a banktevékenység? Az amerikai fejlődés mind a szolgáltatást végző intézmények, mind a szolgáltatások tekintetében eltért másokétól. Az intézmények a banki, pénzügyi szolgáltatások kialakulásával már párhuzamosan gomba módra szaporodtak, eltérő profilt mutattak. A klasszikus pénzügyi, banki szolgáltatás körébe tartozó betétgyűjtés és hitelezés kettősének együttes gyakorlása még ezen az egyszerű kategórián belül is számos – egymástól eltérően szabályozott és működő – formációt hozott létre. Elkülönültek egymástól a kereskedelmi bankok, a csak hitelezést végző szervezetek, valamint a betétgyűjtést és hitelezést együtt folytató intézmények. Ez az elkülönülés nemcsak a gyakorlatban, hanem a szabályozásban is megjelent szinte áthághatatlan korlátokat állítva az egyes eltérő működésű intézmények elé. A funkcionális elválás mellett – az ország területének nagyságából és ehhez is kapcsolódóan az államberendezkedés sajátosságából fakadó – többszintű intézményrendszer is kiépült. A bankokat érintő szabályozásban ez úgy mutatkozott meg, hogy a szolgáltatók egy része több szövetségi államban, egy része csak egy szövetségi államban, egy további része pedig helyiregionális szinten működött. Más gazdasági területekhez hasonlóan az idevonatkozó szabályozás is a nagy gazdasági világválság időbeli környékén jött létre. A fent említett szelektáló tényezők mellett egy harmadik, fontos, az amúgyis összetett szabályozási képet tovább színező tényező: a szolgáltatási tevékenységek határterületeinek, határintézményeknek egymásban való átcsúszása; közösen gyakorolt

114

szolgáltatások kialakulása – valamint mindezeknek a szabályozásban való megjelenése hol engedékenyebben, hol korlátozásként. Jellemző területek, amelyek a banktevékenységet érintették – érintik ma is: a) átfedések bizonyos biztosítási ügyleteknél, b) az értékpapírügyleteknél, c) a tanácsadást, befektetést végző szervezeteknél és d) az egyébként főként kereskedelmi szolgáltatás főtevékenységet végző, de ehhez kapcsolódóan finanszírozásban is működő szervezeteknél. Az amerikai bankrendszer fejlődésében jelentős szerepet játszott az az erős állami akaratot és lobby tevékenységet jól tükröző szabályozás, amely a külföldi bankok és pénzintézetek tevékenységét csak nagyon későn, először az 1980-as években tette lehetővé és azóta is jelentős korlátozó szabályok érvényesülnek ezen a szabályozási „piacon”. B. A bankszabályozás: milyen bank jöhet létre? A bankok szervezeti és tevékenységi körének szabályozása manapság konszolidáló tendenciát mutat: bár a létrejövő egység választása szerint végezhet tevékenységet több szövetségi államban, vagy csak egyben, a szervezeti és működési szint és kör kiválasztása meghatározza az engedélyezés és bizonyos alapkötelezettségek körét. A több szövetségi államban működő bankok engedélyezése szövetségi szinten történik: a szövetségi pénzügyi politikáért felelős kormányzati és egyéb szervek hármasa határozza meg ezen bankok alapszabályait, a kötelezően megkötendő (a betétesek érdekét és pénztárcáját védő) betétbiztosítást és egyebeket. Ezen szövetségi szervek időszakonként vizsgálódnak a bankokban: ellenőrzik a működés megfelelőségét, szervezeti (tervezett) változtatásokat a bankcsoporton belül és kifelé, új befektetések irányába. Az amerikai szabályozás egyik sajtossága: a bank holding társaság. A bank holding társaság a bank tulajdonosára vonatkozó szabályozás. Bárki, aki egynegyedet meghaladóan tudhat magának tulajdonrészt (szavazati jogot) egy bankban - a Bank holding társasági törvény hatálya alá tartozik. A szabályozás extenzív és bár 1956-ból datálódik, számos jelentős változáson ment át napjainkig bezárólag. A bank holding társaság engedélyezése is szövetségi szintű: a szövetségi monetáris politikáért felelős szerv, a Federal Reserve System jogosult a legfontosabb engedélyezési és ellenőrzési lépések megtételére: a) bank holding társaság létrejöttét engedélyezni, b) bankok egymás közti felvásárlását engedélyezni, c) nem bankszerű tevékenységeket engedélyezni és d) általános ellenőrzési tevékenységet végezni. C. Milyen egyéb, jelentős nem-banki pénzügyi szervezeteket szabályozottak? A pénzügyi szolgáltatások amerikai szabályozása követi az európai szabályozási modellt. A kereskedelmi bankokról levágott legfontosabb pénzügyi szolgáltatások a következő területekre koncentrálódnak: a) biztosítási piac, b) nyugdíjalapok és pénztárak, c) befektetési alapok, d) tőkepiaci intézmények és

115

e) máshová nem sorolt, pénzügyi szolgáltatást nem főtevékenységként végző szervezetek (kereskedelmi társaságok vásárlási kölcsönnyújtásai, faktoring tevékenység, vállalatfelvásárlás finanszírozása, speciális hitelezés, stb.). Az európai szabályozás is ismeri a fenti tevékenységeket – még ha nem is azonos leírással – és azok állami felügyeleti szabályait igyekeztek az európai döntéshozók egységes, konszolidált állami felügyeleti szabályokba koncentrálni. Ezen tevékenységek és intézmények amerikai állami felügyeleti szabályozása sokrétű: - egyrészt következik a szövetségi államberendezkedés struktúrájából, - másrészt a sokrétű intézmény- és tevékenységszabályozás konszolidálása nem megoldott. 2.1.3 Nemzetközi pénzügyi intézmények 2.1.3.1 Célok Az Egyesült Nemzetek működési köréhez a pénzügyek speciális területén számos nemzetközi intézmény kapcsolódik. Bár többségük elnevezésében a „bank” szerepel – azonban sokszor kérdéses, vajon ezek az intézmények (a tényleges és jelentős mértékű finanszírozási feladatok elvégzése mellett) mennyiben tekinthetők klasszikus bank-intézményeknek. A nemzetközi bankok által végzett finanszírozás a világ minden jelentős térségében eredményekhez vezetett – ugyanakkor számos gazdasági kritika tárgya is volt. A nemzetközi bankokat érő kritikai megjegyzések gyakran abból a társadalmi - gazdasági megfontolásból születnek, hogy az intézmények finanszírozása túlságosan egyoldalú, vagyis dominálja az USA általi finanszírozás – ennek minden gazdasági és esetleges politikai következményével együtt. A nemzetközi finanszírozási intézmények első fecskéi – eredetileg szélesebb körre kiterjedő elképzelésekkel – a II. világháborút követő időszakban jöttek létre; elsőnek a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap. 2.1.3.2 A Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap A II. világháborút közvetlenül követő alapítása idején a Világbank alapvető célja a háborús újjáépítés segítése. Ugyanakkor az alapításkor szélesebb körű célok is megfogalmazódtak: - tőkebefektetéssel elősegíteni a különböző földrajzi régiók fejlődését; - magánbefektetők bevonásával elősegíteni a tőkeáramlást; - a nemzetközi kereskedelem egyensúlyának megteremtését és az egyensúly fenntartását elősegíteni különféle finanszírozási formák alkalmazásával; - a nemzetközi hitelezési környezetet élénkíteni stb. A. A Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap szervezete A Világbank Már alapításától kezdve a Világbank (International Bank for Reconstruction and Development – World Bank) a legnagyobb nemzetközi hitelnyújtó pénzügyi intézmény. Alapvető célja a magántőke bevonásával elősegíteni a nemzetközi beruházásokat. Tagjai országok lehetnek. Alapszabályának megfelelően a Világbank nem egyedül vállalja a nagymértékű nemzetközi finanszírozás minden szerepkörét: létre kellett hoznia különböző kapcsolódó intézményeket: a) a tevékenységéhez kapcsolódó nemzetközi vitás esetek elrendezésére (International Center for the Settlement of Investment Disputes – ICSID - 1965),

116

b) tényleges tőkebefektetést végző és azt működtető szervezetet (International Finance Corporation – IFC – 1955), c) a befektetések és finanszírozások tekintetében külön garanciavállaló intézményt (Multilateral Investment Guarantee Agency – MIGA – 1985) és végül d) a környezeti problémák kezelését is végző, a nemzetközi finanszírozáshoz kötődő szervezetet (Global Environmental Facility – 1991). A Nemzetközi Valuta Alap A valutához kötődő problémák megoldására jött létre a Nemzetközi Valuta Alap (International Monetary Fund – IMF) a Világbank alapításával együtt, 1945-ben, Bretton Woods-ban. Az alapítástól kezdődően az eredeti elképzelések szerint az Alap a Világbankkal szoros együttműködésben dolgozik; ez a szervezeti felépítésben is hasonlóságot jelent: az Alap tagjai országok lehetnek. Az Alaphoz önkéntesen csatlakozó és az Alap létesítő dokumentumát elfogadó minden tagország egy Kormányzót (és egy helyettest) jelöl a szervezetbe és így a Kormányzók Testülete az Alap fő döntéshozó szerve. Az Alap tényleges működése és működtetése a Végrehajtó Testület feladata. A Végrehajtó Testület a) öt tagja az Alapba öt legnagyobb összegű tőkehozzájárulást teljesítő tagország képviselője; b) tizenöt testületi tagot szavazással választanak. Az Alap tőkéjéhez legnagyobb arányban az USA járult hozzá; kb. 18% arányban; tagjainak száma meghaladja a 180-at. A napi teendők végzésére és az Alap képviseletének ellátására a Végrehajtó Testület egy vezetőt jelöl ki. B. A Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap működése A Világbank A Világbank feladata a közvetlen finanszírozáson túlmenően a magánszektorbeli projektek stimulálása, tőkebefektetések, beruházások elősegítése – a Világbank működésének szempontjából a hangsúly mindig a magánbefektetések elősegítésén van. A bank működésének alapvető jellemzője az un. „feltételhez kötöttség”. Ez azt jelenti, hogy a bank a finanszírozás megkezdése előtt feltételrendszert szab az adósnak; a finanszírozás során és azt követően pedig ellenőrzi a feltételek teljesítését. A feltételek sorában alapvető volt és ma is az maradt a piacgazdasági fejlődésének elősegítése. Fontos feltételrendszer kötődik a fiskális és monetáris politika egyensúlyának fenntartásához; az infláció meghatározott szinten tartásához. Az utóbbi évtizedekben erősödött meg az a feltételrendszer, amely a környezeti ártalmak kiszűrése területén ró feladatokat a kölcsönt felvevő tagországok kormányai számára. Több évtizedes működése során a bank által támogatott gazdaságpolitikai célok jelentősen változtak – ez némiképp természetes is, a II. világháborús újjáépítés első céljából kiindulva. Az 1990-es évek második felétől felerősödtek a bankkal szembeni kritikai hangok; a gazdaságpolitikusok elemzéseitől napjainkra a globalizmust ellenző utcai tüntetésekig terjed a kritikák megjelenési módja.

117

A Nemzetközi Valuta Alap Az Alap szerződéskötési szabadsága széles körben alkalmazható mindazon magántőkével kapcsolatos finanszírozások esetén, amelyekben más magánbank nem vesz részt – erre az Alap okirata ad felhatalmazást. Az Alap létesítő okirata az alábbi nagy vonalakban határozza meg a működés célját: a) a nemzetközi pénzügyi és valutáris együttműködés elősegítése; b) a nemzetközi kereskedelem kiegyensúlyozott növekedésének elősegítése – a társadalmi és gazdasági jólét kialakulásához hozzájárulás; c) a tagországok közti valutaváltási rendszerek egyensúlyának megteremtése; d) a nemzetközi kereskedelem növekedését akadályozó devizajogi korlátozások megszüntetésében való aktív részvétel; e) saját forrásból finanszírozás a tagországok részére fizetési rendszereik egyensúlyának biztosítása céljából. A fizetési rendszerek egyensúlyának biztosítására használt eszköz az Alap által létrehozott speciális Tartalékszámla (Special Drawing Right – SDR) terhére történhet a tagországok által, befizetéseik arányában. Annak vizsgálata során, hogy a tagországok megfelelnek-e az Alap támasztotta feltételrendszernek, az Alap főként olyan makroökonómiai tényezőket vizsgált, melyek hatással lehettek az adott tagország nemzeti valutája értékének: kamatlábak mértékének alakulását, pénztömeg nagyságát az adott tagország piacán, állami adósság nagyságát, inflációs arányt és a fizetési mérleg egyensúlyát. 2.1.3.3 Európai fejlesztési bankok A) Szervezet Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank for Reconstruction and Development – EBRD) létrehozása alapvetően a kelet-európai rendszerváltások időszakához kötődött. 1990-ben alakult azzal a kifejezett céllal, hogy a piacgazdaság felé átalakuló nemzetgazdaságok finanszírozásához aktívan hozzájáruljon. A tagsági viszony országokhoz kötött; a regionalitás elve alapján bármely európai ország, vagy Európán kívüli, de a Nemzetközi Valuta Alapban tag ország csatlakozhat a bankhoz. Vezető testülete egy funkcionálisan és földrajzilag tagolt, 23 tagú Igazgatóság. A legnagyobb egyedüli részvényes ország az USA. A tagországok (részvényesek) sorában érdekesség az Európai Unió mint jogi személy tag (részvényes) részvétele a bankban. Európai Beruházási Bank Az EIB Csoport az Európai Unió közérdekű befektetési célkitűzéseit hivatott elősegíteni két komponense, az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, a továbbiakban EIB) és az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund, EIF) révén. A bankcsoporton belül az EIB közép és hosszú távú hitelkihelyezésekkel, míg az EIF kockázati tőkebefektetésekkel valamint kis és középvállalkozások segítésével járul hozzá az EU térségének gazdasági fejlődéséhez. Míg az EIF viszonylag későn (1994-ben) jött létre, az EIB-t még a Római Szerződés hozta létre 1957-ben, mint az EU multilaterális fejlesztési bankját. Az EU korábbi bővülésével fokozatosan bővült az EIB is. Hazánk EU- csatlakozása után várhatóan csatlakozni fog az EIB-hez is.

118

Az EIB részvényesei az Európai Unió mindenkori tagállamai. Az EIB statútumát az Alapszerződés mellékleteként valamennyi tagállam elfogadta. Bár a Bank nem minősül külön intézménynek, a Római Szerződés 266. cikkelye önálló jogi személyiséggel ruházta fel az EIB-t. Az EIB autonómiája hasonlatos a többi multilaterális fejlesztési bank (például a Világbank vagy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) kiemelt státuszához a nemzeti jog szemszögéből. Azonban az Európai Unió sajátos jogrendszere több rést ütött az EIB kezdetben szélesebb autonómiáján. Az Európai Bíróság esetjoga nyomán az EIB fokozatosan illesztődött bele az EU jogi és intézményi rendszerébe, különösen az elmúlt két évtized során. Az a tény hogy az EIB-t a Római Szerződés hozta létre és az Európai Bíróság joghatósága alá helyezte, egyértelművé teszi a közösségi joganyag legalább részleges alkalmazhatóságát. Az EIB többször érvelt jogvitákban azzal, hogy az alapító tagállamok szándékával ellentétes lenne, ha korlátoznák döntéshozatali autonómiáját, ennek ellenére az Európai Bíróság szokásjoga többször is megállapította a közösségi joganyag részleges alkalmazhatóságát. Bár a Közösségtől elkülönült jogi személyiséggel rendelkezik, az EIB szoros kapcsolatban áll az EU legtöbb intézményével és szervével. Intézményi beágyazottsága széleskörű, nagyobb, mint bármely más multilaterális fejlesztési banknak. Az Unió intézményei közül az Európai Bizottságnak van egyedül képviselete az Igazgatótanácsban. Az EIB aktív résztvevője az EU fejlesztési politikájának, mely során több speciális célrégióban (afrikai, karibi, csendes óceáni, illetve mediterrán országok) együttműködik a Bizottsággal. Az EU intézményrendszerén belül az EIB működése szempontjából a legnagyobb befolyással bíró intézmény az Európai Bíróság, melynek a Római Szerződés rendelkezési alapján kizárólagos joghatósága van a Bank jogvitáiban intézményi, működési valamint személyzeti ügyekben egyaránt. Római Szerződés 236. cikk „A Bíróság hatáskörrel rendelkezik a Közösség és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben a személyzeti szabályzatban vagy az alkalmazási feltételekben megállapított keretek között és feltételek mellett.” Római Szerződés 237. cikk „A Bíróság az itt megállapított kereteken belül hatáskörrel rendelkezik a következő vitás ügyekben: … b) az Európai Beruházási Bank Kormányzótanácsa által elfogadott intézkedések. Ebben a vonatkozásban bármely tagállam, a Bizottság vagy a Bank Igazgatótanácsa indíthat keresetet a 230. cikkben megállapított feltételek mellett; c) az Európai Beruházási Bank Igazgatótanácsa által elfogadott intézkedések. Az ilyen intézkedések ellen csak a tagállamok vagy a Bizottság indíthatnak keresetet a 230. cikkben meghatározott feltételek mellett, és kizárólag a Bank alapokmánya 21. cikkének (2), (5)–(7) bekezdésében foglalt eljárási szabályok megsértésére történő hivatkozással;…” Az multilaterális fejlesztési bankok struktúrája (így az Európai Beruházási Banké is) eltér mind más nemzetközi szervezetekétől, mind a hagyományos pénzügyi intézményekétől. A multilaterális fejlesztési bankok általában két plenáris döntéshozó szervvel rendelkeznek. Az első egy általánosabb döntéshozó, mely ritkábban ül össze, de magasabb rangú képviselőkkel (általában pénzügyminiszter által). A második szervbe a tagországok e területre szakosodott képviselőket delegálnak. Az EIB elsődleges szerve a Kormányzótanács (Board of Governors), mely a Bank 15 részvényesének egy-egy (miniszteri szintű) képviselőjéből áll. Ez a szerv fogadja el többek között az általános hitel-kihelyezési irányelveket, illetve engedélyezi az EU-n kívüli

119

hitelkihelyezéseket. A Kormányzótanács dönt a jegyzett tőke módosításáról, illetve az Igazgatótanács illetve a Bank bizottságai tagjainak kinevezéséről. A másik plenáris szerv az Igazgatótanács, melynek 25 tagja képviseli a tagország részesedését a Bank jegyzett tőkéjéből. Az Európai Bizottság is delegál egy igazgatót. A tanács elnöke egyben a Bank Elnöke, jelenleg Philippe Maystadt, korábbi belga pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. Az Igazgatótanács legfontosabb szerepe az egyes projektek engedélyezésében. A fenti két szerven kívül a Bank szervei közé tartozik a Menedzsment Bizottság (Management Committee) és a Belső Ellenőrzési Bizottság (Audit Committee). Fontos szerepet játszik még a külső auditáló szerv, különös tekintettel arra, hogy a Bank gyakorlatilag saját részvényeseinek hitelez, és az egyes hitelkihelyezéseket is politikai indokok befolyásolják. A Bank tevékenységének finanszírozását magántőke bevonásával kell véghezvinnie, ezért a transzparencia (például korrupció ellenes intézkedések biztosítása) kiemelten fontos, különös tekintettel arra, hogy az multilaterális fejlesztési bankok felett minimális prudenciális felügyeletet gyakorolnak bankfelügyeleti szervek. B) Működés Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank A Bank az alapítás után azonnal megkezdte működését és néhány év alatt több mint 3.000.000 USA dollár összegben helyezett ki hiteleket a kelet-európai térség átalakuló gazdaságaiba. Az eredeti célok között került megfogalmazásra a bank finanszírozási politikájának összhangja más nemzetközi bankok, főleg a Nemzetközi Valuta Alap finanszírozási politikájával. A bank működésének első éveiben látványosan volt megfigyelhető a fenti célok elérésére való törekvés: számos olyan ügylet került un. „vegyes” finanszírozásra, melyben külön-külön hitelezőként (de azért az egyes szerződésekben megteremtett jogi kapcsolat alapján) a Nemzetközi Valuta Alap vagy a Világbank szervezete (IFC), más európai finanszírozó intézmény (leginkább az Európai Beruházási Bank, EIB) és az EBRD együtt vállalt hitelezői kockázatot egy-egy átalakuló gazdaságbeli projekt vonatkozásában. A bank működése során jellemző tendenciává vált, hogy a bank csak időlegesen, „áthidaló elemként” – esetlegesen a politikai kockázat csökkentése, más befektetőknek politikai komfort biztosítása érdekében lép fel hitelezőként. Ugyanakkor az ilyen típusú ideiglenes szerepvállaláskor is alapvető szempont volt a hitelezői nyereség elérése. A hitelkihelyezéseknél fontos szempont, hogy a rendelkezésre álló finanszírozásnak csak kisebbik része jelenhet meg állami tulajdon finanszírozásában, a nagyobbik rész magántőkét involváló beruházási projektekhez kötődik. A bank által szabott hitelezési feltételek között fontos helyet foglalnak el a környezetvédelmi szempontok; nincs EBRD hitel teljes környezetvédelmi audit vizsgálat nélkül. Európai Beruházási Bank Az EIB egy rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget jelent a tagállamok számára. A gyakorlatban a tagállamok a Bank jegyzett tőkéjének mindössze 6%-át fizették be, a fennmaradó 94%-ot készenlétben tartják lehívás esetére. A bank ezt az összeget a tőkepiacokon 2.5-szeresére növelheti hitelek felvételével. Hitelkerete így eléri a 250.000.000.000 eurót. Ez a finanszírozási mód 6% befizetése révén 250%-os hatást ér el. Ha egy olyan illusztris Bank, mint az EIB hajlandó egy projectet finanszírozni, más

120

magánbefektetők (például magánbankok vagy más multilaterális fejlesztési bankok) is hajlandók befektetni. A magán források mellett EIB hitelek gyakran társulnak EU támogatásokhoz, így Magyarország esetében az előcsatlakozási alapok, vagy 2004. májusától a strukturális alapok forrásaihoz. Ha figyelembe vesszük a társfinanszírozás lehetőségét, az EIB részére a tagországok által ténylegesen befizetett jegyzett tőkerész akár a százszoros hatást is kiválthat a azok gazdaságában. A felvevő államok szempontjából az EIB hitel az államadósság-kezelés egyéb formáival áll versenyben. Az EIB a legjobb hitelminősítésű kibocsátóként, különösen kedvező feltételekkel jut forrásokhoz, melyeket kizárólag a működési költségeivel terheli hitelkihelyezései során. Az EIB-től még a legjobb hitelminősítésű országok is jelentősen jobb feltételekkel kaphatnak hitelt, mint saját maguk az állampapírpiacon. Az egyetlen korlát a Maastrichti kritériumok által megkövetelt államadóssági korlátozás, mely az EU tagállamok hitelfelvételeit jelentősen visszafogja. Az EIB alapvető feladatkörét a Római Szerződés az alábbiakban határozza meg: Római Szerződés 267. cikk „Az Európai Beruházási Bank feladata, hogy a tőkepiac igénybevételével és saját forrásai felhasználásával a Közösség érdekében hozzájáruljon a közös piac kiegyensúlyozott és egyenletes fejlődéséhez. Ezért a Bank, amely nyereségszerzési cél nélkül működik, olyan kölcsönöket és garanciákat nyújt, amelyek elősegítik a következő projektek finanszírozását a gazdaság valamennyi ágazatában: a) projektek a kevésbé fejlett régiók fejlesztésére; b) projektek a vállalkozások modernizálására vagy átalakítására, illetve a közös piac fokozatos létrehozása folytán szükségessé váló új tevékenységek kialakítására, ha ezek a projektek olyan terjedelműek vagy természetűek, hogy azokat az egyes tagállamokban rendelkezésre álló különböző eszközökkel nem lehet teljes egészében finanszírozni; c) olyan projektek, amelyek több tagállam közös érdekét szolgálják, és olyan terjedelműek vagy természetűek, hogy azokat az egyes tagállamokban rendelkezésre álló különböző eszközökkel nem lehet teljes egészében finanszírozni. Feladatának ellátása során a Bank, a strukturális alapoktól és egyéb közösségi pénzügyi eszközökből kapott támogatásokhoz kapcsolódva, megkönnyíti beruházási programok finanszírozását.” Az EIB statútuma szerint a Bank elsődleges célja az Európai Unió fejlődésének elősegítése. Az EIB tevékenységi körét meghatározzák a Római Szerződés és a Bank statútuma által megszabott (viszonylag tág) korlátok. Az EIB deklaráltan „policy-driven” bank. Ez azt jelenti, hogy a Bank az EU politikai célkitűzéseit konvertálja át a Társasági Működési Tervében (Corporate Operational Plan, COP) konkrét projektekre. Ilyen politikai prioritás lehet a csatlakozás előtt az új tagállamok felzárkózásának elősegítése, vagy az uniós információs technológia fejlődésének elősegítése. Számos más multilaterális fejlesztési bankkal ellentétben az EIB Kormányzótanácsa nem rendelkezik saját politikai jogkörrel, a Bank maga pedig nem szabhat politikai feltételeket (például intézményi reformokat vagy fokozott fiskális szigort) a felvevő országoknak, mint például az EBRD vagy a Világbank esetében ez lehetséges. A politikai célkitűzésektől eltekintve a bank döntéshozó szervei –a Kormányzótanács és az Igazgatótanács – szabadon döntenek a stratégiáról és az egyes projectekről, anélkül hogy az egyes tagországok vagy az EU intézményei befolyásolhatnák. Az EIB hitelkihelyezésének 85%-át a tagországokba irányítja 6%-a pedig a tagjelölt országokba. Az EIB más régiókban is aktív, de mivel ez túlmutat eredeti célján csak az EU fejlesztési politikájának segítőjeként, tagállami vagy közösségi garanciákkal. Ezen elosztás

121

alapját az EU politikai célkitűzései nyújtják. A hitelkihelyezések egy részét az EU vagy a tagállamok költségvetése segíti kamattámogatásokkal vagy garanciákkal (ilyen a Mediterrán partnerségi egyezmény, a Facility for Euro Mediterranean Investment and Partnership, FEMIP) mely a viszonylag kockázatosabb észak-afrikai országok részére biztosít hitellehetőséget. Az EIB az alábbi főbb tevékenységi területekkel foglalkozik: Célkitűzés Hitelkihelyezés az elmúlt öt évben Szegényebb régiók gazdasági fejlődésének elősegítése 73.756.057.826 € Közlekedési és távközlési hálózat fejlesztése, a transz48.985.104.375 € európai hálózatok kiépítésének finanszírozása a közlekedés és a távközlés területén. Energetika 13,766,017,341 € Természetes és épített környezet védelme 44,772,288,841 € Oktatás és egészségügy 10,505,887,124 € Innováció 2000 kezdeményezés (Innovation 2000 16,860,087,113 € Initative, i2i) A fenti területeken felül a Bank finanszíroz projekteket a kis- és középvállalkozások, valamint a kutatás és fejlesztés elősegítésére. A csatlakozó és tagjelölt országokban a projektek elsősorban az alapvető infrastruktúra, a környezetvédelem és a közösségi jog végrehajtásának elősegítésére koncentrálnak. Az Unión kívüli országokban az EIB az EU fejlesztési és együttműködési politikájának elősegítésével foglakozik, elsősorban hosszú távú hitelek biztosítása révén. 2.1.3.4 Regionális nemzetközi bankok Ázsiai Fejlesztési Bank Az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank – ADB) a hatvanas évek közepén jött létre alapvetően az USA és Japán kezdeményezésére. A tagok sorában országok találhatók; a bank alaptőkéjének és tagjainak is kb. egyharmada régión kívüli és kétharmada régiós ország. Japán a legnagyobb részvényes. A létesítési dokumentum alapján a bank kifejezetten és csak hitelkihelyezéssel foglalkozik. Mivel a régión kívüli tagországok jelentősen szóródnak mind földrajzilag, mind a térségbeli gazdasági érdekeltségük tekintetében, ez azt eredményezi, hogy nincs egy érdeket képviselő, domináns finanszírozási politikát meghatározó erő. A bank a Világbank hitelezési politikájához csatlakozik, azzal viszonylag szorosan együttműködik, mintegy a Világbank ázsiai térségi meghosszabbított karjaként. A reguláris hitelkihelyezéseken túlmenően speciális tartalékalap is a bank rendelkezésére áll – erősen korlátozott esetekre vonatkozóan, kivételes helyzetekben. A bank szervezete tagolt: csak kvalifikált részvényesek képviseltetik magukat a Kormányzó Testületben; második szinten a napi működés biztosítására a Kormányzó Testület által kijelölt Igazgatóság jár el. Amerika-közi Fejlesztési Bank Részben a kubai krízisre válaszul, washingtoni székhellyel 1959-ben alakult meg az Amerikaközi Fejlesztési Bank (Inter-American Development Bank – IADB). A bank kifejezett célja Latin-Amerika és a karibi térség gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése a tagországokon keresztül, finanszírozás útján.

122

Működése során a bank által kihelyezett hitelek tekintetében – nyilván köszönhetően az USA és latin amerikai országok hatvanas-hetvenes évekbeli finanszírozási viszonyának is – a világ harmadik legnagyobb fejlesztési bankjává nőtte ki magát. Tagjainak közel egyharmada nem latin-amerikai ország. Más regionális bankoktól eltérően a bank működése kezdeteitől a társadalmi változások finanszírozását tekinti fő feladatának. Az USA – külön szövetségi törvény alapján – kivételes és erős kontrollt gyakorol a bank felett. A bank története szorosan összefonódik azzal az ellentmondásos szereppel, amit az USA töltött be a latin-amerikai földrész számos országa történetében – nemcsak finanszírozási oldalról. A bank által alkalmazott egyik speciális finanszírozási eszköz az un. „együtt-finanszírozás”, ami szerint a bank hitelezési politikájában meglevő, kereskedelmi banki hitelek mögé, azokat kiegészítendő, áll be. Afrikai Fejlesztési Bank A kontinens legnagyobb regionális fejlesztési bankja. Több ország kormányzati erőfeszítésének hatására, 1963-ban hozták létre. Mára az alapvetően kontinens-kezdeményezte bank részvényesei között számos európai ország is megtalálható. A kezdeti finanszírozás kormányprogramok segítségére irányult. A bank finanszírozási stratégiája kettős: a) egyrészt gazdasági – társadalmi fejlesztési célokhoz kapcsolódó, alapvetően állami forrásokat kiegészítő hitelezés; b) másrészt egyre nő azon projektek száma, ahol a magántőkés finanszírozás kiegészítőjeként, együtt-finanszírozóként, vagy kereskedelmi hitelek megtámogatójaként kerül sor a bank szerepvállalására. 2.1.3.5 Központi bankok A központi bankok az un. kétszintű bankrendszer első szintjét jelentik: alapvetően az állami szervezetrendszerbe tagozódnak (szemben a „második szinttel”, a magánjogi viszonyok között működő kereskedelmi bankokkal) és szerepüket a fiskális és monetáris politikában az adott ország államberendezkedése nagymértékben befolyásolja. Az adott ország belső viszonyait tekintve általában minden központi bankra jellemző – függetlenül szabályozásuk mikéntjétől – hogy a) biztosítják az országnak megfelelő pénzmennyiség kibocsátását és forgalomban tartását; b) kormányzati szervek viszonylatában korlátozottan járhatnak el mind a betét fogadása, mind a hitelezés területén; c) nem vesznek részt a banki ügyletekben; d) egyedileg szabályozott szerepük a monetáris politika alakításában és az inflációs kontroll gyakorlásában. Nemzetközi viszonylatban a központi bankok legfontosabb szerepe a nemzeti valuta értékének megőrzéséhez kapcsolódik; ennek érdekében a legváltozatosabb és széles körű jogosítványokkal rendelkezhet egy-egy ország központi bankja. E terület szabályozásához kapcsolódik egy ország valutatartalékainak, aranytartalékainak a szabályozása is a központi bankon keresztül. A központi bankok feladatainak sorában manapság a legnagyobb vita azt a kérdéskört övezi, vajon lehet-e, és ha igen, milyen mértékben feladata a központi bankoknak a kereskedelmi bankrendszer szabályozása és kontrollja.

123

Továbbmenve: lehet-e egy központi bank egyszerre a monetáris politika gyakorlója és a kereskedelmi bankrendszer ellenőre. 2.1.3.5.1 A központi bankok kialakulása Európában A nemzeti jegybankok kialakulásának története egy majd minden országban egymástól inkább többé, mint kevésbé eltérő folyamat. A jegybankok kialakulására mindenhol nagy hatással volt az adott ország politikai és gazdasági helyzete, fejlettsége, és az ezeket nagyban meghatározó történelmi események, főként a jelentős pénzügyi forrásokat igénylő háborúk, illetve az adott ország külső befolyási övezetének kialakítására a századok folyamán tett lépések. Amit erről a történelmi folyamatról minden országra általánosan el lehet mondani, az igen röviden összefoglalható annyiban, hogy valamilyen pénzügy-politikai okból a kereskedelmi bankok közül kiemelkedik egy, amely amellett, hogy a hagyományos kereskedelmi banki műveleteket végzi fontos szerepet vállal az állami pénzügyek finanszírozásában, majd fokozatosan kivonul a kereskedelmi banki piacról, fokozatosan leépíti az állami költségvetés közvetlen finanszírozásában való részvételét, és tevékenysége a csak a pénzkibocsátásra és a monetáris politika irányítására terjed ki. Ez a folyamat azonban az elmúlt évszázadokban országonként igen eltérően alakult. E folyamatnak a kezdetei a felfedezések korában felfedezhetők a spanyol illetve itáliai pénzügyi rendszerek vonatkozásában, a mai jegybankok elődei azonban csak a 17. században jelennek meg. Az első ilyen intézmények között kell megemlíteni a Németalföldön 1609-ben létrehozott Amsterdamsche Wisselbank-ot, illetve az 1656-ban Svédországban létrehozott Sveriges Riksbank-ot A. A Bank of England 1688-ban Angliában győzött a „dicsőséges forradalom” és a trónra a hollandiai származású Orániai Vilmos került. Ezzel Angliában újra megteremtődött a politikai stabilitás, és lehetővé vált a gazdaság igen jelentős fejlődése. Mindezek mellett azonban meg kellett teremteni a rendezett pénzügyi rendszer működésének feltételeit is, amelyet egy nemzeti bank felállításával láttak megvalósíthatónak. A bank alaptőkéje az államnak kölcsönadott 1.200.000.000 font volt, melyért cserébe hitelezők létrehozhatták a Bank of England Company-t. Az erről szóló királyi chartát 1694-ben adták ki, és a bank működését az állam bankjaként és adósságkezelőjeként kezdte. A bank tevékenységének kezdetén jelentős szerepet játszott a kormányzat pénzügyi finanszírozásában, és az érmekibocsátásában. Jogot kapott természetesen a – nem kizárólagos – bankjegykibocsátásra is. Mindemellett hagyományos kereskedelmi banki műveleteket is végzett, mint például betétek elfogadását (és a betétek ellenében bankjegyek kibocsátását), vagy váltók leszámítolását. Az 1700-as évek végére az államadósság igen jelentősen megnőtt, ezért 1797 és 1821 között a kormányzat megtiltotta, hogy a bank a bankjegyeket aranyra visszaváltsa, ami azonban igen jelentős inflációhoz vezetett. A pénzügyi rendszer stabilizálására az 1844-ben kiadott Bank Charter Act Angliában és Walesben monopóliumot adott a Bank of England részére a bankjegykibocsátásra, az árstabilitás védelmében ugyanakkor megtiltotta, hogy a Bank az aranykészletei növelése nélkül bocsásson ki új bankjegyeket. 1844-től kezdve korlátozták a bank kereskedelmi banki tevékenységét, amelyet más bankok vettek át a 19. század folyamán. Ugyanekkortól kezdve a Bank végső hitelezőként kezdett a bankok bankjává válni, és fő feladatává a bankrendszer likviditásának biztosítása, és a kamatok meghatározása vált.

124

1931-re, a gazdasági helyzet nehézségei miatt az aranyalapú pénzügyi rendszer összeomlott, és a bankjegykibocsátás függetlenné vált a felhalmozott aranytartalékoktól, és ezáltal véglegesen megszűnt a bankjegyek aranyra való átválthatósága. Az angol bankrendszer szerves fejlődés keretében vált kétszintű bankrendszerré, amelynek alsó szintjén a kereskedelmi bankok csak az üzleti tevékenységet végeznek és felettük a bankrendszer szabályozási jogosítványokkal felruházott jegybank kereskedelmi banki tevékenységet nem végez. A Bank története során mindvégig közérdekből működő közintézmény volt, noha részvényei mindvégig magántulajdonban voltak. Helyzete 1946-ban az eddigiekhez képest jelentősen megváltozott. A Bankot államosították, amely egyúttal a kormány irányítása alá is került, bár ez a kormánnyal való viszonyában törést igazán nem okozott, hiszen eddigi tevékenységében is fontos szerepet játszott a kormánnyal fennálló kapcsolata. Az államosítási törvény a kormánynak jogot adott, hogy a Bank részére „közérdekből" utasításokat adj, azonban erre eddig még soha nem került sor. Az államosítási törvény következtében a monetáris politika meghatározása a kormányzat hatáskörébe került. A Bank feladata a monetáris politika végrehajtása, a bankjegykibocsátás, a hivatalos tartalékok menedzselése maradt. A Bank a II. világháborút és az államosítást követően lényegében elvesztette autonómiáját a monetáris politika kialakításában. Ebben az 1997. évi reform hozott jelentős változást. A reform során a Bank alapvető monetáris politikai célja a törvény alapján az árstabilitás fenntartása lett. A monetáris politika kialakításáért ettől kezdve nem a kormány, hanem a Bank kormányzója által irányított Monetáris Politikai Bizottság a felelős. Ekkortól lényegében megszűnt kormány utasítási joga a monetáris politika vonatkozásában, mindössze csak rendkívüli gazdasági események esetén, korlátozott időtartamra és a Parlament jóváhagyásától függően maradt meg. B. A Banque de France A Banque de France létrehozására a forradalmat követően 1800-ban került sor, szintén magántulajdonú részvénytársaságként, bár igen hamar jelentős kormányzati befolyás alákerült. A Banque de France létrehozásakor Angliában és Svédországban már működött olyan pénzintézet, amelynek joga volt bankjegyek kibocsátására. A Banque de France tevékenysége kezdetekben ezeknél sokkal korlátozottabb volt, ugyanis eredetileg csak Párizsban folytathatta tevékenységét és működése során a hozzá hasonló intézményekkel is versenyeznie kellett. (A Bank ekkor még nem igazán hasonlított egy köznapi értelemben vett jegybankra). A Bankot 30 millió frank összegű alaptőkével rendelkező részvénytársaságként hozták létre, amelynek részvényei magánszemélyek – köztük maga Napoléon – tulajdonába kerültek. A részvényesek jogait azonban korlátozta az a tény, hogy a Bank közgyűlésén csak a kétszáz legnagyobb részvényes vehetett réSzámviteli törvény A Bank működését a 15 régensből álló Általános Tanács irányította, a menedzsment (Központi Bizottság) felügyeletét pedig a három cenzor látta el. 1803-ban a Bank 15 éves monopóliumot kapott Párizsban a pénzkibocsátásra. Az állami pénzügyek nehézségei, és a pénzkibocsátás fedezetéül szolgáló aranytartalékok csökkenés következtében 1806-ban reformokat hajtottak végre a Bank működésében. Ekkortól kezdve a Bank mindennapi irányítását ellátó Központi Bizottság helyett a Bank élére egy kormányzó és annak két helyettese került kinevezésre, akiket maga Napoléon nevezett ki. Mindezt 1808-ban jogszabályi formában is rögzítették, amely szabályozás 1936-ig szolgált a bank működésének alapjául. Egyúttal a Bank a kereskedelem fejlesztése érdekében fiókokat kezdhetett el létrehozni más francia városokban is. A Bank bankjegy kibocsátási jogát 1803-tól kezdve 1945 folyamatosan többször meghosszabbították. Ezzel egy időben a Bank fiókjai behálózták egész Franciaországot és a

125

Bank magába olvasztotta a helyi bankjegykibocsátó pénzügyi intézményeket, (illetve ezek bankjegy kibocsátási tevékenységét). 1848-ban a Bank által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszközzé váltak, ekkortól kezdve azokat mindenki köteles volt fizetőeszközként elfogadni. A bankjegyek kibocsátásnak korábban nem volt felső korlátja, de a Bank, kérésre köteles volt az általa kibocsátott bankjegyeket aranyra átváltani. 1848-ban, amikor a Bank által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszközzé váltak, meghatározták a Bank által kibocsátható bankjegyek mennyiségét is. Az 1850-től 1870-ig tartó időszakban a Bank által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszköz mivolta – a bank függetlenségéről szóló viták és az aktuális gazdasági helyzet következtében – többször változott, 1870-től kezdve azonban nem volt több változás, és a Banque de France által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszköznek minősültek (egészen az euro bevezetéséig). A XIX. Század második felében, miután a bank tevékenységét egész Franciaországra kiterjesztette, üzleti tevékenységei is igen erőteljes növekedésnek indult. Emellett a Bank fix árú aranyügyletekkel aktív szerepet játszott a francia valuta értékállóságának fenntartásában azokban az években, amikor – még átmenetileg – a bankjegyek nem voltak aranyra átválthatók. 1926-tól a bank jogosulttá vált a frank árfolyamának védelmében valutapiaci műveletek végzésére is. Az 1936-os választásokat követően a francia kormány úgy határozott, hogy tekintettel arra, hogy a közérdek ne indokolja a Bank magán részvénytársaságként való működtetését, állami tulajdonba veszi azt. Az ezzel kapcsolatos első lépések egyike, hogy a 15 régens helyett 12 tanácsost neveztek ki a Bank vezetésébe, akik közül csak kettőt választott a Bank közgyűlése, a többi tanácsost a kormány nevezte ki, és akik feladata a gazdasági, a szociális érdekek és a nemzet általános érdekének képviselete volt. Ugyancsak ettől az időtől kezdve a közgyűlésen nem csak a kétszáz legnagyobb, hanem valamennyi részvényes részt vehetett. Megszűnt az a szabály is, hogy a kormányzónak és a helyetteseinek kötelező volt a Bank részvénytulajdonosának lenniük. Az államosításra végül a II. világháború után, 1945/46-ban került sor. A korábbi tulajdonosok részvényekért húsz éves lejáratú, kamatozó államkötvényeket kaptak. Bár mindennek következtében a magántulajdonosok ellenőrzési joga megszűnt, az új szabályozás nem érintette negatívan a Bank és a kormány viszonyát. A Bankra vonatkozó szabályozás 1973. évi reformja a tevékenységének új célkitűzéseit és az ezzel kapcsolatos felelősségét. A megnövelt hatáskörű általános tanács tagjait ettől kezdve nem különféle érdekek képviselőiként, hanem saját személyes tulajdonságaik alapján nevezték ki. Az új szabályozás a korábbi korlátozó jellegű rendelkezések helyébe, általános, a Bank működését alapelvi szinten irányító szabályokat ültetett. 1993-ban az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás tett szükségessé további reformokat a Bank függetlenségének megszilárdítása, és a monetáris politika stabilitásának biztosítása érdekében. A Bank tevékenységének, és a monetáris politikának alapvető céljává deklaráltan az árstabilitás fenntartása vált, tekintet nélkül az aktuális kormányzati politikára. Az új szabályozás szerint a Bank élén a kormány által kinevezett kormányzó áll, a monetáris politika meghatározásáért és végrehajtásáért pedig a Monetáris Politikai Tanács felelős, amely feladatkörében nem kérhet és nem is fogadhat el utasítást sem a kormánytól, sem másoktól. C. A Deutsche Bundesbank A német bankrendszer és jegybank kialakulásának történetére igen erőteljesen rányomta bélyegét a történelem. A fejlődést kezdetben a német birodalom megosztottsága determinálta. A megosztott német államok közül az egyik legnagyobb és legfejlettebb Poroszország volt, amely gazdaságának és bankrendszerének fejlődése nagyban befolyásolta az egész német gazdaság és bankrendszer fejlődését. E folyamat egyik legfontosabb kezdeti lépése a Porosz Bank 1765-ben történt megalapítása volt. A Bank csakúgy mint minden más állami intézmény

126

a kormányzat utasításait volt köteles végrehajtani. Az egész pénzügyi rendszer a kormányzat eszköze volt, függetlenségről szót sem ejthetünk. 1871-ben létrejött a Német Birodalom, amely által megteremtődött az egységes pénzügyi és bankrendszer kialakításának lehetősége. Új egységes valutát, a birodalmi márkát vezettek be, és 1875-ben központi bankként létrehozták a Birodalmi Bankot, a Reichsbank-ot, amely lényegében a korábban német központi bankként működő Porosz Bank jogutódává vált. A bank alapvető feladatát képezte a pénzforgalom szabályozása, a fizetési rendszer működtetése, illetve a rendelkezésre álló pénzeszközök hasznosítása. A Reichsbank tulajdonosi szerkezetét tekintve magánbankként működött, azonban speciális helyzetéből adódóan a működését meghatározó döntésekre a tulajdonosok helyett az államnak volt jelentős befolyása, tekintettel arra, hogy a császár által kinevezett igazgatóság lényegében a birodalmi kancellár irányítása alapján működött. Ez a függelmi viszony természetesen állandó viták tárgyát képezte. Az I. világháború jelentős anyagi forrásokat igényelt, amelynek biztosítása érdekében megszűnt a márka aranyra történő átválthatósága, és lehetővé vált bankjegykibocsátás növelése – köznapian fogalmazva beindult a bankóprés. Ez a magyar pengő II. világháborút követő inflációját közelítő mértékű pénzromlást és a német gazdaság összeomlását eredményezte. Az I. világháborút követően jelentős változások következtek be. A német gazdaság felügyelete, és kezdetekben az irányítása a győztes szövetséges országok felügyelete alá került. Ennek eredményeként a Bank az 1992-ben elfogadott új szabályozás szerint önállóvá vált a monetáris politikai kérdések terén, ugyanakkor – az inflációgerjesztő döntéseket megelőzendő – korlátozottá vált az állam hitelezése, és a közvetlen kormányzati irányítás is megszűnt. Az 1924-ben elfogadott új törvény véglegesítette a bank kormánytól való függetlenségét és státuszát. A módosítással létrehozták a Bank elnökét és igazgatóságát megválasztó főtanácsot, amely tagjainak fele német, fele pedig a szövetségeseket képviselő külföldi volt. A bankjegykibocsátás is külföldi felügyelet alá került. Bár ebben az időszakban a Bank nemcsak a törvény rendelkezése szerint, és valójában is teljes mértékben függetlenné vált a kormánytól, ugyanakkor a Németországot megszálló szövetséges országok felügyelete, irányítása alá került alá került. Hitler hatalomra kerülése után alapvetően megváltozott a Bank helyzete, ismét elvesztette a kormánytól való függetlenségét, helyesebben fogalmazva közvetlen kormányzati irányítás alá került. Egyúttal, az állami kiadások könnyebb finanszírozása érdekében újra lehetővé vált az államnak való hitelnyújtás. A II. világháború befejezése után felszámolták a Reichsbankot, és a három nyugati megszállási övezetben tartományi központi bankokat – Landeszentralbank-okat – hoztak létre. Ezt követő lépésben 1948-ban létrehozták az új német jegybankot, a Bank deutscher Länder-t, amelynek feladata a Landeszentralbankok tevékenységének koordinálására és irányítására volt. Ezzel Németország nyugati felében az amerikai rendszerhez hasonló kétszintű jegybanki rendszer működött 1957-ig, a Deutsche Bundesbank megalapításáig, amely a II. világháború utáni Európában a legnagyobb függetlenséggel rendelkező jegybank lett. A jegybanktörvény deklarálta a Bank függetlenségét a kormánytól, egyúttal fő feladatává tett a nemzeti valuta védelmét, az árstabilitás elérését, illetve fizetési forgalom lebonyolítását. A Bank úgy köteles támogatni a kormány gazdaságpolitikáját, hogy ez a monetáris politika elsődleges célját, a nemzeti valuta értékének megőrzését nem érintheti. A Bank a monetáris politika meghatározásában teljes függetlenséget élvez. Az Európai Monetáris Unió létrehozása a Deutsche Bundesbank helyzetét is befolyásolta. A szükséges törvénymódosításokat 1997-ben fogadta el a német parlament. Ez a módosítás megteremtette a szabályozás kompatibilitását a Maastrichti szerződés vonatkozó

127

rendelkezéseivel illetve a Központi Bankok Európai Rendszerének alapszabályával. A módosítás szerint a bank alapvető feladata, hogy részt vegyen a KBER feladatainak teljesítésében, az árstabilitás fenntartásának elérésében. A kormány gazdaságpolitikájának támogatása olyan mértékig lehetséges, amely még összhangban van a bank, mint a KBER tagjának feladataival. 2.1.3.5.2 Az Európai Központi Bank A második világháború után a piacgazdaság elvei szerint működő gazdasággal rendelkező országok a Bretton Woods-i árfolyamrendszer keretei között próbálták a nemzetközi pénzügyi stabilitást elérni, megteremteni. 1957-ben az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés még nem tartalmazott konkrét rendelkezéseket egy monetáris unió létrehozásáról. A piaci ingadozások és a nemzetközi pénzügyi rendszer zavarai arra indították az EGK tagállamait, hogy a felmerülő problémákra valamilyen közös megoldást keressenek. 1969-ben a hágai csúcstalálkozón született meg a határozat arról, hogy a gazdasági és monetáris unió létrehozását az európai integráció hivatalos céljává teszik, és megbízták Pierre Werner luxemburgi miniszterelnököt, hogy dolgozza ki ennek a pontos feltételrendszerét. 1970-ben készült el a Werner-jelentés, amely három fő kritériumot állított fel, amelyek megvalósítása a monetáris unió létrehozásához elengedhetetlenül szükséges: - a tőkeműveletek teljes liberalizálása, - az árfolyamok visszavonhatatlan rögzítése, és - a közös valuta bevezetése. A Werner-jelentés ezek alapján három lépésben 1980-ra megvalósíthatónak látta a gazdasági és monetáris unió létrehozását. A külső gazdasági körülmények (a Bretton Woodsi rendszer összeomlása, olajárrobbanás) a nagy ívű elképzelések is átmenetileg lekerültek a napirendről, a tagállamok viszont döntöttek az ún. valutakígyó létrehozásáról, amely lényegében a tagállamok valutáinak dollárral szembeni árfolyamának egy szűk sávban való rögzítését jelentette. A gazdasági nehézségek hatására azonban ez a rendszer nem igazán bizonyult életképesnek. A folyamatoknak 1979-ben adott új lendületet az Európai Monetáris Rendszer bevezetése, amely rögzített, de módosítható árfolyamokon alapult. Az Egyesült Királyságot kivéve valamennyi tagállam részt vett ebben az árfolyamrendszerben. A rendszer lényege az volt, hogy a valutákat az európai elszámolási egységhez, az ECU-hoz kötötték, és a tagállamok valutáinak árfolyama a rögzített középárfolyamtól 2,25%-kal térhetett csak el. Ez a rendszer már működőképesnek bizonyult és nagyban csökkentette az árfolyam ingadozásokat. Látva, hogy a rendszer előnyei a jelentős konverziós költségek és az árfolyam ingadozásból eredő bizonytalanságok miatt nem aknázhatóak ki teljesen az Európai Tanács Jacques Delors, az Európai Bizottság elnökének vezetésével felállított egy bizottságot a gazdasági és monetáris unió létrehozásához szükséges feltételek kidolgozása végett. A bizottság a jelentésében rámutatott, hogy a gazdasági és monetáris unió bevezetését három fázisban tartja megvalósíthatónak. Ezen időszak, illetve a GMU működése során szükséges a tagállamok gazdaságpolitikájának nagyobb fokú összehangolása, a tagállam költségvetési deficit méretének és finanszírozásának szabályozása, valamint egy önálló, független, az EU monetáris politikájáért felelős intézmény létrehozása. A Delors-jelentés alapján az Európai Tanács 1989-ben határozott a gazdasági és monetáris unió 1. lépcsőjének beindításáról 1990. július 1-vel. A gazdasági és monetáris unió létrehozásához a Római Szerződés módosítására is szükség volt, amely a Maastrichti szerződésben öltött testet 1992-ben. A szerződés a gazdasági és monetáris unió létrehozását három egymást követő szakaszban rendelte végrehajtani.

128

Az első szakaszban – amely 1990. július 1-én kezdődött – megszüntették a tőkemozgások korlátozásait, megtiltották a tagállamok jegybankjainak, hogy a tagállami költségvetéseket, vagy állami szerveket, vállalatokat finanszírozzanak. A második szakaszban – 1994. január 1-től – a tagállamok tovább fejlesztették a gazdasági és monetáris unió feltételeknek való megfelelésük szintjét. A monetáris politikák intézményesített koordinációja végett létrehozták az Európai Monetáris Intézetet, amelynek feladata a nemzeti központi bankok együttműködésének erősítése, a tagállamok monetáris politikáinak egyeztetése, az Európai Monetáris Rendszer felügyelete, a közös valuta bevezetéséhez szükséges előkészületek végrehajtása volt. A harmadik szakaszban – 1999. január 1-től – a Maastrichti szerződésben meghatározott kritériumoknak megfelelő tagállamokban sor került az árfolyamok végleges rögzítésére és a közös valuta, az euro bevezetésére. A Maastrichti szerződésben rögzített konvergencia kritériumok az alábbiak: - az államháztartás hiánya nem haladhatja meg a GDP 3%-át - az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át, - az infláció legalább egy éven keresztül nem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb inflációs szintet elérő tagállam inflációs szintje + 1,5%, - a hosszú távú kamatok szintje nem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb inflációs szintet elérő tagállam inflációs szintje + 2%, - az európai monetáris rendszerben a tagállam valutájának árfolyama két éven keresztül nem térhet a rendszerben rögzített árfolyamszinttől. A harmadik szakasz kezdete, 1999. január elseje a gazdasági és monetáris unió teljes működésének kezdetét jelentette. Ekkor az ECU, mint az uniós tagvaluták valutakosara megszűnt, és egy önálló valutává, az eurová alakult át. Az euro előbb számlapénzként váltotta fel az ECU-t, majd 2002. január 1-től készpénz formájában is 12 tagállam hivatalos fizetőeszközévé vált felváltva és ezáltal megszüntetve a nemzeti fizetőeszközöket. Mindehhez szükség volt az Európai Központi Bank, valamint a Központi Bankok Európai Rendszerének létrehozására is. (Az Európai Központi Bank létrehozásával az Európai Monetáris Intézet, feladatát elvégezve megszűnt). Az euro jelenleg a 15 tagállamból 12 tagállamban fizetőeszközül szolgál, az Egyesült Királyság, Dánia és Svédország egyelőre nem tagja az eurorendszernek. A csatlakozás után az új tagállamok részvétele az eurorendszerben kötelező lesz, a konvergencia kritériumok teljesítése esetén a közös valuta bevezetésére náluk is sor fog kerülni. A gazdasági és monetáris unió létrehozása a gyakorlatban három aspektusban jelentett fontos változásokat: - pénzügyi, költségvetési szempontból szigorú kritériumoknak való folyamatos megfelelést ír elő az eurot bevezető tagállamok részére; - monetáris szempontból lényeges változás az Európai Központi Bankból és a tagállamok központi bankjaiból álló Központi Bankok Európai Rendszere által irányított egységes monetáris politika bevezetése; - általános jelleggel minden területet érintően pedig a legfontosabb változást a közös valuta bevezetése jelentette. Témánk szempontjából ezek közül a legfontosabb a Központi Bankok Európai Rendszerének létrehozása és működése. A Központi Bankok Európai Rendszerét 1998. január 1-én hozták létre. A KBER az Európai Központi Bankból és a tagállamok központi bankjaiból áll. (Minden tagállam központi bankja részese, nem csak azon tagállamoké, amelyekben a közös valuta bevezetésére már sor került). A KBER alapvető feladata az árstabilitás fenntartása, vagyis az infláció elleni küzdelem. Ezen túlmenően, az alapvető feladatának sérelme nélkül a Közösségen belül támogatja az általános

129

gazdaságpolitikát, abból a célból, hogy ezzel is hozzájáruljon a Közösség általános célkitűzéseinek megvalósításához. A KBER konkrét feladatai a következők: - a Közösség monetáris politikájának meghatározása és megvalósítása; - a tagállamok devizatartalékainak kezelése; - a fizetési rendszerek zavartalan működésének biztosítása. Azok a tagállamok, amelyek bár részesei a KBER-nek nem vezették be a közös valutát önálló monetáris politikát folytathatnak, de ebből kifolyólag a euro-zóna közös monetáris politikájára vonatkozó döntésekben és azok végrehajtásában nem vesznek réSzámviteli törvény Mindezeken túlmenően a KBER együttműködik a tagállamok hatóságaival a hitelintézetek prudenciális felügyeletével kapcsolatos kérdésekben és fontos szerepet játszik a pénzügyi rendszer stabilitásának fenntartásában. Az EKB az európai monetáris rendszer központi intézménye, irányítója. Az EKB az eurozónán belül az árstabilitás fenntartásának alapvető intézménye, és ezáltal alapvető célja az euro vásárlóerejének megőrzése. Az EKB kizárólagosan jogosult a Közösségen belül bankjegy kibocsátására, illetve annak a tagállami központi bankok számára való engedélyezésére. A Közösségen belül csak az EKB által, vagy engedélyével kibocsátott bankjegyek minősülnek törvényes fizetési eszköznek. (Pénzérmék kibocsátására a tagállamok jogosultak, de csak az EKB által jóváhagyott mennyiség keretéig). Az EKB feladatainak ellátása keretében mindenkire kiterjedő hatályú rendeleteket alkothat, illetve határozatokat hozhat és nem kötelező ajánlásokat tehet. Az Európai Központi Bankot és a Központi Bankok Európai Rendszerét intézményi és személyi függetlenség illeti meg. Mind az EKB-nak, mind a nemzeti központi bankoknak és ezek döntéshozó szerveinek tilos a közösségi és tagállami intézményektől vagy bármely más szervtől utasítást kérnie vagy elfogadnia. Az EKB belső – döntéshozatali – szervezete három fő döntéshozó fórumból áll. A Kormányzótanács az EKB igazgatóságának tagjaiból és az euró-zóna tagállamai központi bankjainak kormányzóiból, illetve elnökeiből áll. A Kormányzótanács legfontosabb feladata a közös monetáris politika meghatározása. Az Igazgatóság az elnökből, az alelnökből és további négy tagból áll. Az EKB elnökét és az Igazgatóság tagjait a az Európai tanács javaslatára az euro-zóna tagállamainak állam és kormányfői nevezik ki. Az Igazgatóság feladata a Kormányzótanács iránymutatásainak és határozatainak megfelelően a közös monetáris politika végrehajtása, amelynek keretében a tagállamok központi bankjainak utasításokat is adhat. Az Igazgatóság feladata továbbá a Kormányzótanács üléseinek előkészítése és az EKB mindennapi üzletmenetének irányítása. Az Általános Tanács az EKB elnökéből, alelnökéből és valamennyi tagállam központi bankjának kormányzójából ill. elnökéből áll. Az Általános Tanács tanácsadó és koordináló feladatokat lát el az összes tagállam jegybankja között. Az Európai Unió intézményei természetesen nem egymástól elszigetelten működnek, hanem tevékenységüket az egymással való együttműködés keretében fejtik ki. Ezt szolgálja, hogy az EKB elnöke részt vesz a Tanács EKB-t érintő ülésein, és évente jelentést készít tevékenységéről a Parlament, a Tanács és a Bizottság részére. Az együttműködés ellenkező irányban is fennáll, a Tanács és a Bizottság egy-egy szavazati joggal nem rendelkező képviselője részt veszt az EKB Kormányzótanácsának üléséin. Az EKB a Közösség önálló jogi személyiséggel intézménye. Alaptőkéjét a tagállamok központi bankjai bocsátották a rendelkezésére, amelyek ezáltal az EKB részvényeinek tulajdonosai. A tagállamok központi bankjainak az EKB tőkéjében való részesedésének meghatározása az egyes tagállamok GNP-jének és lakosságszámának alapulvételével történt.

130

Az EKB a Magyar Nemzeti Bankéhoz hasonló, az általa is alkalmazott monetáris politikai eszköztárat használja fel a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése és irányítása érdekében. Az általános – két hetes lejáratú – refinanszírozási műveletek a bankrendszer megfelelő likviditását biztosítják és egyúttal a monetáris politika alapvető célját jelzik. A hosszú lejáratú refinanszírozási műveletek szintén a bankrendszer megfelelő likviditását biztosítják. A napi likviditás kezeléssel kapcsolatban az EKB két állandó eszközt alkalmaz, az egynapos “overnight” hitelkeretet és az egynapos betétet. Az eseti jellegű finomszabályozási műveletek célja a piaci likviditás kezelése azaz a kamatok mértékének befolyásolása. A hitelintézetek számára az EKB-nál kötelezően elhelyezendő tartalék előírása a pénzpiaci kamatok szintjét stabilizálja. Ellenőrző kérdések: 1. Mutassa be Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap szervezetét és működését! 2. Mutassa be az EBRD és az EIB szervezetét és működését! 3. Mutassa be a regionális fejlesztési bankok működését! 4. Mutassa be a központi bankok fő feladatait! 5. Mi a Központi Bankok Európai Rendszere? Kik a tagjai? 6. Melyek az Európai Központi Bank főbb feladatai?

131

2.2 A tulajdonviszonyok alakulása és a bankprivatizációk Alapvető fogalmak, kérdések: - állami tulajdon kezelése a bankokban a rendszerváltás idején és azt követően - privatizációs technikák - külföldi tulajdon a hazai bankokban A kétszintű bankrendszer kialakításakor, 1987-ben és az azt követő néhány évben az új kereskedelmi bankok állami tulajdona nem volt kétséges; a polgári jog által is meghatározottan a közvetlen állami tulajdon képviseletében a pénzügyminiszter lépett fel. 1987 után megkülönböztethetővé vált a lakossági és a vállalati bankolás és az állami forrású beruházás finanszírozás elkülönült szervezete is. A lakossági bankpiacon a már akkor is több évtizedes jelenléttel rendelkező Országos Takarékpénztár (OTP) és az országos hálózatot kiépítő, de központi egységgel nem rendelkező takarékszövetkezetek működtek. A vállalatok pénzügyeit az újonnan létrehozott kereskedelmi bankok, valamint a korábbi idők óta kereskedelmi bankként működő, de korábban kizárólag a külkereskedelmi forgalom pénzügyeit bonyolító Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) végezte. Az állami gazdaságpolitika részeként megvalósuló beruházás támogatás szervezete az állami fejlesztési / beruházási bak (intézet) volt, amely az 1990-es évek folyamán nagyon lassan nyerte el azt a részvénytársasági formát és többé-kevésbé törvényben szabályozott pozíciót amit ma is betölt. 2.2.1 Az állami tulajdon kezelése a bankokban Az állami tulajdon kérdésének kezelése nemcsak a bankokban, hanem az egész gazdaságban komoly kérdéseket vetett fel. A jogi kérdések közül első helyen állt annak meghatározása: ki is az állam? A jogszabályokba foglalt válasz sok szempontból megkérdőjelezhető és az volt az elmúlt évtized során is. A polgári jog klasszikus megoldást ad: ha az állam közvetlenül vesz részt polgári jogi ügyletekben, polgári jogviszony alanyává válik, az állam képviseletében a pénzügyminiszter jár el. Az állami tulajdon jogi megfogalmazása során nem volt elégséges csak az állam közvetlen szerepét figyelembe venni: a gazdasági és politikai rendszerváltás során felerősödtek az egyéb, állami hierarchiába tartozó szervezetek érdekképviseleti törekvései. Ezek jogszabályi kifejeződése volt – sok-sok változáson átmenve – a) egyrészt az állami vállalatok átalakulásáról szóló törvény, amely több változatban tett kísérletet arra, hogy az állami tulajdonú gazdasági szereplők és az államháztartás különböző alrendszereinek intézményi szereplői között nevesítse és megossza az állami tulajdont, valamint b) állami vagyonkezelő szervezetek létrehozása (és többszöri átalakítása). Az 1990-es években a bankokban meglévő állami tulajdon formája rendkívül változatos volt az idő előre haladtával – lássunk etekintetben néhány példát: a) közvetlen állami tulajdon (kezdetben minden állami tulajdonban álló bankra jellemző), b) állami vagyonkezelő szervezet különböző változatainak tulajdona (Állami Vagyonkezelő Rt tulajdonában állt pl. privatizációja előtt a MKB),

132

c) egyes szakminisztériumokhoz rendelt állami tulajdon (Gazdasági Minisztérium, Közlekedési Minisztérium, Szociális és Egészségügyi Minisztérium tulajdonlása volt jelen a Postabank különböző privatizációs előkészítési fázisaiban), d) az államháztartás társadalombiztosítási alrendszeréhez, a Nyugdíjpénztárhoz és Egészségbiztosítási Pénztárhoz rendelt állami tulajdon (pl. az OTP vagy a Postabank esetében), e) az önkormányzatokhoz kötődő közvetett állami tulajdon (az 1990-es évek elején minden bank esetében). 2.2.2 Bankprivatizációs hullámok A bankprivatizációkat szükségszerűen megelőzte a korábban nem kezelt „kísértő múlt” pénzügyi terheinek konszolidálása, vagyis állami „leírása”. A kétszintű bankrendszer létrehozását követően 1987-től a gazdaság összes szereplője valamely újonnan létrejött kereskedelmi banknál vezette számláját és tartották nyilván a korábbi évtizedek alatt felgyülemlett adósságállományát. A tervgazdaság évtizedeinek bankszektorra átnyúló egyik jellemzője a virtuális adósságállomány volt – vagyis amelynek kezelését az akkor hatályos jog nem rendezte. A korai bankprivatizációs kísérletek az ország gazdaságát már korábban is jól ismerő osztrák beruházók oldaláról indultak – és rövid idő alatt el is haltak. A privatizáció alapfeltételeként az átlátható és nemzetközileg is összevethető számviteli nyilvántartásokat kellett volna kiépíteni. A másik – gyors – lehetőség a bankprivatizáció megindítására a kereskedelmi bankok áttekinthetetlen adósságállományuktól való megtisztítása volt. Az 1990-es évek első felében zajló konszolidáció három területre terjedt ki: a) bankkonszolidáció b) adósságkonszolidáció, c) hitelkonszolidáció. A konszolidáció lecsengésével párhuzamosan indultak bankprivatizációk – elsőnek a MKB. Hosszútávú kereskedelmi partner privatizációja 1994-ben zárult a MKB privatizációja. A vevő a magyar bank régi bajor partnere, a Bayerische Landesbank volt. A privatizáció során a vevő mellett időleges befektetőként megjelent az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is. A privatizáció osztott, kétlépcsős folyamat volt: a) két befektető, nem teljes részvénypakettet vásárolt az eladó államtól, majd b) a bajor bank kivásárolta mind az időlegesen partner EBRD-t, mind a korábban még el nem adott, állami tulajdonban álló részvényeket. Tőzsdei privatizáció 1995. első felében zárult az OTP első privatizációs fázisa. Az OTP vezetés kormányzat által is elfogadott szándéka szerint az OTP részvények több osztályát különböző befektetők között osztották meg: a) a társaság alkalmazottai, b) a társaság vezetése, c) több szinten, a kárpótlási törvények alapján elsődleges majd másodlagos kárpótolt magánszemélyek, d) magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok, e) külföldi befektetők.

133

A tőzsdei privatizáció jelentősen hozzájárult a magyarországi nyilvános értékpapír kibocsátások és forgalmazások gyakorlatának erősödéséhez. Bankvezetés kisebbségi tulajdon alapján 1995. december végén zárult a Budapest Bank privatizációja. Az akkori gazdaságpolitika ebben a privatizációban osztott tulajdonviszonyokat és a magyar állam jelentős poszt-privatizációs szerepvállalásáról határozott. A privatizációs folyamatban az amerikai stratégiai befektető General Electric Capital mellett – a privatizációs és országkockázat csökkentése érdekében – az európai nemzetközi bank, az EBRD is befektetőként vett réSzámviteli törvény Tulajdonrészük névértéke együtt meghaladta a bank alaptőkéjének felét. A magyar állam közvetlen tulajdona – a pénzügyminiszter képviseletében – kevesebb, mint egynegyedét tette ki az alaptőkének. Ennek alapján a legfontosabb, minősített többséget jelentő döntéseket a három tulajdonosnak együtt kellett meghozni. Ugyanakkor a kisebbségi pozícióban levő stratégiai befektető kapta szerződés alapján a tényleges bankvezetési jogokat. A negyedik – közel egynegyed nagyságú – alaptőkerész több száz kisrészvényes között oszlott meg. Mivel a privatizáció egy rövid negyedév alatt zajlott – szemben a szokásos több mint egyéves általános előkészítési idővel – a privatizációs szerződés sokszor és sokáig vitatott része állami garanciavállalást is tartalmazott olyan ügyletek vonatkozásában, aminek következményeit a stratégiai befektető az idő rövidsége miatt nem mérhette fel és amelyek vonatkozásában mindenképpen már a privatizáció befejezése után lehetett (többnyire negatív anyagi) következményekkel számolni. Szakmai befektető 100%-os tulajdonszerzése a privatizációban 1996. december végén zárult a Magyar Hitelbank (MHB) privatizációja. Az akkori kormányzati döntés alapján a privatizatőr a bank teljes részvénycsomagját megvásárolhatta az utolsó előtti pillanatig közvetlen tulajdonos államtól. Az állami tulajdon formája a privatizációs folyamat zárásakor változott a közvetlen állami tulajdonról állami vagyonkezelő szervezethez sorolt állami tulajdonná. A privatizációs előkészítés során a bankot meg kellett szabadítani a konszolidáció után is fennmaradt rossz követelésállománytól annak érdekében, hogy a teljes részvénytulajdont megszerző szakmai befektető – a holland ABN AMRO Bank – a megfelelően magas vételárat kifizesse és a bankot immár 100%-os tulajdonában tovább üzemeltesse a múlt kísértése nélkül. A rossz követelésállománytól való megszabadulás technikája az 1990-es évek közepi privatizációs folyamatokban a következőképpen nézett ki: a) a rossz követelések állományának azonosítása, elkülönítése a bank oldaláról és a tulajdonos állam garanciavállalása a teljes összegre (vagy egy részére) a másik oldalról; b) új szervezet (esetleg csak szervezeti egység) létrehozása a rossz követelések kezelésére; c) a rossz követelések értékesítési politikájának meghatározása - ez a MHB esetén alapvetően és tömegesen nyilvános, egy-két esetben meghívásos értékesítési pályázatok útján zajlott; d) az értékesítésből befolyt vételár szembeállítása az állami garanciával – siker esetén az értékesítési folyamat végén az állami garanciavállalás összege nullára csökken. Privatizálás szakmai befektetővel 1997-ben egy belga bankcsoport privatizálta az eredetileg Országos Kereskedelmi és Hitelbank-ként létrejött, később Kereskedelmi és Hitelbank elnevezésre átváltott KH Bankot.

134

A privatizálás a korábbi, szakmai befektetők általi részvényvásárlástól alapvetően abban különbözött, hogy a KH Bank megtisztítása a rossz követelésállománytól elmaradt. Pályázati privatizáció A Postabank privatizációs története többlépcsős. Először 1998-ban került sor privatizációs kísérletre: az akkor a bank vezetése által kiválasztott befektető részvényvásárlása nem volt sikeres. Viharos események után jelentősen vitatott társasági jogi, polgári jogi lépések megtételét követően az állam közvetlen majd különböző formákban közvetett tulajdonosként 2000-ben kísérelte meg a bank másodszori értékesítését meghívásos pályázati formában – azonban ez a kísérlet is sikertelen maradt nem tudván megegyezni a vételár összegében. 2003 végén záródott a bank privatizációja, melynek kerete nyilvános kétfordulós pályázat volt. Az első fordulóban a közvetett állami tulajdonos megbízásából eladóként fellépő állami vagyonkezelő szervezet (az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.) információs memorandumot bocsátott ki, melyet több befektetőjelölt meg is vásárolt. Az információs memorandum tartalma alapján a tovább érdeklődő befektetőjelöltek nem kötőerejű vételárat és egyéb feltételeket jelöltek meg, melyeket az eladó értékelt és második fordulóra invitálta a megfelelő ajánlatot tevőket. A privatizációs eljárás második fordulójában a nyilvános pályázati kiírás szabályainak megfelelően a befektetőjelöltek átvizsgálhatták a bank rendelkezésükre bocsátott üzleti információit az un. „adatszobában”. A végleges ajánlatok közül az eladó a kiírásban meghatározottak szerint nyilvánosan választotta ki a nyertest, akivel szerződést kötött. A privatizációs folyamat specialitása, hogy a magyar állam (bár ismételten, de korlátozottan) garanciát vállalt, hogy a múlt – bár nem a tervgazdaság kísértő múltja – esetleges következményei ne kizárólag az új tulajdonost (Erste Bank) sújtsák. 2.2.3 Külföldi tulajdonban álló bankok A külföldi tulajdonban álló bankok magyarországi tevékenysége és a befektetések időbeli eltérése különböző szintekre bontható: a) magyarországi bejegyzésű, 100%-ban külföldi tulajdonban álló bankok alapítása b) privatizáció során tulajdonszerzés c) szokásos működés során bankfelvásárlások, összeolvadások Az első csoportba tartozó bankok már az 1990-es évek elején megjelentek, párhuzamosan az akkor tömegesen és nagy méretekben beindult általános privatizációval. Magyarországgal korábban nem kifejezetten szoros kereskedelmi kapcsolatban álló országok befektetői számára megnyugtató volt látni és tapasztalni, hogy az általuk megszokott gazdasági környezet (banki szolgáltatások, pénzügyi és jogi tanácsadók, könyvvizsgálók stb.) megtalálható a számukra idegen és esetenként megítélésük szerint gazdasági-, politikai kockázatot jelentő átalakulásban levő országokban is. Ennek a kifejeződése volt pl. az 1990-es évek elején több francia bank magyarországi megjelenése is – néhányuk azóta már nem is található meg a hazai piacon; megjelenésük és tevékenységük időleges volt. A második csoportba sorolható külföldi banki példák említése már megtörtént az előző részben. A harmadik csoportosítási szempont többféle történésre is alkalmazható:

135

a) idetartozik egyrészt az a folyamat, amikor már magyarországi bankban is tulajdonos külföldit a saját érdek- és jogi körében ér olyan változás, amit követnie kell (pl. bankcsoport átalakulása, megszűnése, új tulajdonos megjelenése a bankban vagy bankcsoportban stb. – különösen az osztrák bankpiac elmúlt évtizedbeli nagy szervezeti változásait lehet magyar érdekeltségeiken is követni: Girozentrale – Creditanstalt – Bank Austria – Hypobank); b) másrészt az éppen kialakuló magyar bankrendszer kezdetektől fogva hangos volt gyors bankcsődöktől, piacról való „csendes” kivezetésekről, melyek többségükben külföldi tulajdonosi kört érintettek – bár magyarországi bankszereplőkön keresztül (ilyen volt többek között a németországi befektetők ÁVB Bank-beli története, vagy a Bank Leumi magyarországi története); c) a magyar bankpiac speciális szereplője a dél-koreai Daewoo csoport; a specialitás forrása a banki befektetések egyéb befektetésekhez (főként ipari, gyártó és kereskedelmi) kötése és így egy regionális vállalatcsoport megjelenése a magyar piacon, mely vállalatcsoport vezető tagja egy magyarországi bejegyzésű kereskedelmi bank. Egy kis idő távlatából érdemes majd megvizsgálni a külföldi bankok magyarországi tevékenysége vonatkozásában a bankok bevonulási és kivonulási stratégiáit is. Ellenőrző kérdések: 1. Hogyan alakult a bankok tulajdonosi szerkezete a rendszerváltást követően? 2. Milyen technikákkal került sor a bankok értékesítésére a rendszerváltást követő évtizedben? 3. Milyen területekre terjedt ki a 90-es évek első felében lezajló konszolidáció?

136

2.3 A hatályos törvényi szabályozás Alapvető fogalmak, kérdések: - a pénzügyi intézmények szervezeti formái a magyar jogban - a kereskedelmi bank, a szakosított hitelintézet, a szövetkezeti hitelintézet fogalma a Hpt. alapján - a pénzügyi vállalkozás fogalma a Hpt. alapján - minimális tőkekövetelmények a pénzügyi intézmények vonatkozásában a Hpt. alapján - a pénzügyi intézmények tevékenységének engedélyezése a Hpt. alapján - a pénzügyi intézmények által nyújtható szolgáltatások a Hpt. alapján A. A pénzügyi intézmények szervezeti szabályozása I. A pénzügyi intézményekről általában A Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény alapkategóriája a hatálya alá tartozó személyi kör vonatkozásában a pénzügyi intézmény. Pénzügyi intézmény lehet hitelintézet, illetve pénzügyi vállalkozás. E kettő közti különbséget, mint látni fogjuk első sorban az általuk nyújtható szolgáltatások köre, és ebből adódóan, ez előírt engedélyezési, tőke és egyes prudenciális követelmények eltérése adja. A pénzügyi intézmények tevékenységét két alapvető korlát befolyásolja: 1) Kizárólag pénzügyi intézmény nyújthat üzletszerűen pénzügyi szolgáltatást 25. 2) Pénzügyi intézmény főszabályként csak pénzügyi szolgáltatást nyújthat. A pénzügyi intézmény, ha törvény másként nem rendelkezik, pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag: a) kiegészítő pénzügyi szolgáltatást, b) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvényben foglalt feltételekkel biztosítási ügynöki tevékenységet, c) a tőkepiacról szóló törvényben foglalt feltételekkel befektetési szolgáltatási, kiegészítő befektetési szolgáltatási, árutőzsde-ügynöki tevékenységet, és értékpapír kölcsönzést, d) aranykereskedelmi ügyletet, valamint e) részvénykönyvvezetést f) az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt szolgáltatást, g) a külön jogszabály alapján létrehozott Diákhitel Központ hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenységet, valamint h) megbízás alapján elektronikus pénzeszközön történő adattárolás folytathat. E szabályokat röviden összefoglalva tehát le kell szögezni, hogy pénzügyi szolgáltatás (pl. kölcsönnyújtás, lízing, faktorálás) nyújtására, ha az nem üzletszerű, hanem csak eseti jellegű bárki jogosult, ha azonban üzletszerű, akkor csak pénzügyi intézmény. A pénzügyi intézmények e tevékenysége ugyanakkor kizárólagos – a fenti kivételektől eltekintve –, vagyis aki pénzügyi intézményként üzletszerűen pénzügyi szolgáltatást nyújt, az más nem pénzügyi jellegű szolgáltatást üzletszerűen nem nyújthat. II. A hitelintézetek

25

A pénzügyi szolgáltatás közvetítése (bankügynök) kivételével.

137

Hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a pénzügyi szolgáltatások közül legalább (a) betétet gyűjt (ide nem értve a nyilvános kötvénykibocsátást), vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól, valamint (b) hitelt és pénzkölcsönt nyújt, vagy elektronikus pénzt bocsát ki. A betétgyűjtés a kölcsönnyújtás a két legalapvetőbb pénzügyi szolgáltatás, amelyet a pénzügyi intézmények legáltalánosabb szervezeti formája a hitelintézet nyújthat. Kizárólag hitelintézet jogosult a) betét gyűjtésére, valamint saját tőkéjét meghaladó mértékben – bank vagy állam által a visszafizetésre vállalt kezesség vagy bankgarancia nélkül – más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására, b) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására – ha törvény eltérően nem rendelkezik -, és c) készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátására, illetőleg az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására, d) pénzváltási tevékenység végzésére. A hitelintézet azonban csak egy általános fogalom, a Hpt. ugyanis megkülönbözteti a hitelintézetek több formáját. A hitelintézet lehet - bank, - szakosított hitelintézet vagy - szövetkezeti hitelintézet (takarék-, illetőleg hitelszövetkezet). 1) A bank az a hitelintézet, amely a (a) betétgyűjtést, a (b) hitel és pénzkölcsön nyújtást, valamint a (c) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtását üzletszerűen végzi. Kizárólag bank kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére. A pénzügyi intézmények bármely más formája csak a pénzügyi szolgáltatások csak egy meghatározott körét nyújthatja. 2) A szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult tevékenységének végzésére, azzal, hogy nem kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére. Szakosított hitelintézet a lakás-takarékpénztár26, a jelzálog-hitelintézet27, a Magyar Fejlesztési Bank Rt28. és a Magyar Export-Import Bank Rt29. (Eximbank). 3) A szövetkezeti hitelintézet a pénzügyi szolgáltatások közül, csak meghatározott, az alább felsorolt szolgáltatásokat nyújthatja: - betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz – saját tőkét meghaladó mértékű – nyilvánosságtól történő elfogadása; - hitel és pénzkölcsön nyújtása; - pénzügyi lízing; - pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása; - készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, illetőleg az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása; - kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása; - valutával, devizával – ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység; - pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység); - letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás; - készpénzátutalás; - pénzváltási tevékenység; 26

Lásd: 1996. évi CXIII. törvény a lakás-takarékpénztárakról Lásd: 1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzálog-levélről 28 Lásd: 2001. évi XX. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról 29 Lásd: 1994. évi XLII. törvény a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról 27

138

-

pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon. A hitelszövetkezet ugyancsak e tevékenységeket végezheti, de – a pénzváltás kivételével – csak saját tagjai körében.

III. A pénzügyi vállalkozások Pénzügyi vállalkozás a) az a pénzügyi intézmény, amely – a betétgyűjtés, a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása és a pénzváltási tevékenység kivételével, mivel azokat csak hitelintézet végezheti –, egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez, illetve b) a pénzügyi holding társaság és c) a hitelintézeti elszámolóház. A pénzügyi holding társaság olyan pénzügyi vállalkozás, amelynek leányvállalata kizárólag vagy döntően hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás és legalább egy hitelintézet, illetőleg befektetési vállalkozás leányvállalata van. Az elszámolóház a tőzsdén és tőzsdén kívül megkötött pénz- és tőkepiaci ügyletek elszámolásával és teljesítésével kapcsolatos szolgáltatásokat teljesítő szakosított hitelintézet, amely az alábbi tevékenységeket végzi: a) klíring, b) klíringelt ügylet pénzügyi teljesítése, c) klíringelt ügylet nem pénzben (termékkel) történő teljesítése, d) a tőzsdei ügylet teljesítéséhez kapcsolódó kötelezettségvállalás, e) értékpapír-kölcsönzési rendszer működtetése. A készpénzátutalási szolgáltatást és a bankközi piacon történő pénzügyi ügynöki tevékenységet pénzügyi vállalkozás csak kizárólagos tevékenységként végezheti. A hitel és pénzkölcsön nyújtását végző pénzügyi vállalkozás e tevékenysége keretében – a főszabálytól eltérően – készpénz helyettesítő fizetési eszköz (kivéve az elektronikus pénz és az elektronikus pénzeszköz) kibocsátását is végezheti. (Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az a pénzügyi vállalkozás, amely pénzkölcsön nyújtására szóló engedéllyel rendelkezik, engedélyt kaphat hitelkártya kibocsátására is). IV. A pénzügyi intézményekre vonatkozó alapvető szervezeti szabályok Bank és szakosított hitelintézet részvénytársaságként, fióktelepként30, szövetkezeti hitelintézet szövetkezetként, pénzügyi vállalkozás részvénytársaságként, szövetkezetként vagy fióktelepként működhet. Pénzügyi szolgáltatás közvetítését – ha az ügynök a pénzügyi intézmény javára, nevében, felelősségére és kockázatára folytatja a tevékenységét –, valamint pénzfeldolgozási tevékenységet pénzügyi intézménynek nem minősülő, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagy szövetkezet is végezhet. Pénzügyi szolgáltatás közvetítését – ha az ügynök az ügyfél pénzét nem kezeli és a pénzügyi intézmény nevében önálló kötelezettséget nem vállal – pénzügyi intézménynek nem minősülő gazdasági társaság, szövetkezet vagy egyéni vállalkozó is végezheti. Speciálisan alakul a Magyarországon pénzügyi szolgáltatást nyújtó külföldi vállalkozásokra vonatkozó szabályozás. A Hpt. eredeti előírásai szerint ha egy külföldi Magyarországon új leánycég alapítása nélkül pénzügyi szolgáltatást kívánt nyújtani, akkor ezt kizárólag fióktelep formájában tehette. Magyarországnak az Európai Unióhoz való 30

A fióktelep fogalmát és működését a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szabályozza, amely szerint fióktelep: a külföldi vállalkozás jogi személyiséggel nem rendelkező, gazdálkodási önállósággal felruházott olyan szervezeti egysége, amelyet önálló cégformaként a belföldi cégnyilvántartásban a külföldi vállalkozás fióktelepeként bejegyeztek.

139

csatlakozását követően e szabály annyiban módosul, hogy – összhangban a közösségi szabályozással – a Hpt. is lehetővé teszi, hogy az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézetek, illetőleg – meghatározott esetekben – a pénzügyi vállalkozások is határon átnyúló pénzügyi szolgáltatást nyújtsanak. Határon átnyúló szolgáltatásnak minősül, ha a pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtása nem a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény székhelyével, telephelyével, főirodájával, fióktelepével azonos országban történik, és a szolgáltatást igénybe vevő ügyfél telephelye, állandó lakóhelye sem abban az országban van, amelyben a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény székhelye, telephelye, főirodája, fióktelepe. V. A jegyzett tőke legkisebb összege A Hpt. a pénzügyi intézmények különféle fajtáira az általánosnál sokkal magasabb minimum tőkekövetelményt ír elő. Ennek megfelelően - bank legalább 2 milliárd forint, - szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozással meghatározott mértékű31, - szövetkezeti hitelintézet legalább 250 millió forint, - pénzügyi vállalkozás – kivéve a pénzügyi holding társaságot és az elszámolóházat32 – legalább 50 millió forint jegyzett tőkével alapítható. Harmadik – nem EU tag – országbeli hitelintézet fióktelepe legalább kétmilliárd forint dotációs tőkével létesíthető. (Mivel ez a tőkekövetelmény fióktelepenként értendő azok a külföldi pénzügyi intézmények, amelyek az elmúlt években pénzügyi szolgáltatásokat kezdtek nyújtani Magyarországon nem fióktelep formájában, hanem önálló leányvállalat létrehozásával jelentek meg a magyar piacon). A gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) általános szabályai szerint, a gazdasági társaság – köztük a részvénytársaság – alaptőkéje két részből, készpénzből és apportként bevitt tárgyi eszközökből állhat. Pénzügyi intézmények esetén az általánostól alapvetően eltér a Hpt. szabályozása, amely szerint pénzügyi intézmények alapításához a jegyzett tőkét pénzben kell befizetni. A jegyzett tőkét kizárólag olyan hitelintézetnél lehet befizetni, illetve a működés megkezdéséig olyan hitelintézetnél vezetett számlán lehet tartani, amely nem vesz részt az alapításban, amelyben az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal. Hitelintézet jegyzett tőkéje a működési engedély kiadásáig kizárólag az alapítás, illetőleg a működés e törvényben meghatározott feltételeinek megteremtése érdekében használható fel. A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény új részvények jegyzésével történő alaptőke-emelését kizárólag pénzbeli hozzájárulással lehet végrehajtani. Ha a Magyar Állam hajt végre alaptőke-emelést új részvények jegyzésével, akkor az alaptőke emelését állampapír rendelkezésre bocsátásával is végre lehet hajtani olyan esetben, amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit, vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné, és a fizetésképtelenség, illetve a felszámolás csak az állam beavatkozásával hárítható el. A pénzügyi intézmény saját kibocsátású részvényeinek értékesítése esetén halasztott fizetést, illetőleg visszavásárlási kötelezettséget érvényesen nem köthet ki.

31

A minimális jegyzett tőke követelmény az MFB esetében 60.000.000.000 Ft, a jelzálog-hitelintézet esetében 3.000.000.000 Ft, a lakás-takarékpénztár esetében pedig 2.000.000.000 Ft. 32 A minimális jegyzett tőke követelmény a pénzügyi holding társaság és az elszámolóház esetében 2.000.000.000 Ft.

140

VI. A pénzügyi intézmények befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosai Mivel a pénzügyi intézmények – tevékenységükből eredően – gyakran mások pénzét használják, illetve egyetlen pénzügyi intézmény gazdálkodásában bekövetkező zavarok negatív hatással lehetnek az egész nemzetgazdaságra a Hpt. külön előírásokat tartalmaz arra is, hogy kik lehetnek a pénzügyi intézmények befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosai. Befolyásoló részesedésnek tekintendő egy személy olyan közvetlen és közvetett tulajdona egy vállalkozásban, illetőleg egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan kapcsolat, amely alapján a személy - összességében a tulajdoni hányad, illetőleg a szavazati jogok legalább 10%-át birtokolja, - a vállalkozás döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, illetőleg testületei tagjainak legalább 20%-át kinevezheti vagy elmozdíthatja, illetőleg - alapszabály, alapító okirat vagy szerződés alapján döntő befolyást gyakorolhat a vállalkozás működésére. A pénzügyi intézmény befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosa csak olyan személy lehet, a) aki független a pénzügyi intézmény óvatos, körültekintő és megbízható (prudens) működését veszélyeztető befolyástól, és biztosítani képes a pénzügyi intézmény megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenőrzését, valamint b) akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható és ezáltal nem zárja ki a pénzügyi intézmény fölötti hatékony felügyelet gyakorlását. VII. A pénzügyi intézmények működésének személyi és tárgyi feltételei A pénzügyi szolgáltatási tevékenység csak - jogszabálynak megfelelő számviteli rend, valamint nyilvántartási rend, - a prudens működésnek megfelelő belső szabályzat, - a pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges, külön jogszabályban meghatározott személyi feltételek, - a tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki, biztonsági felszereltség, helyiség, - ellenőrzési eljárások és rendszerek, valamint vagyonbiztosítás, - a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer, valamint a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó terv megléte esetén kezdhető meg, illetve folytatható. A pénzügyi intézmény csak olyan helyiségben működhet, amely megfelel a külön jogszabályban meghatározott biztonsági és ügyfélszolgálati követelményeknek. VIII. Az engedélyezési eljárás A pénzügyi intézmények tevékenységének megkezdésére, illetve pénzügyi szolgáltatások nyújtására csak egy igen szigorú és sok részletre kiterjedő engedélyezési eljárás megkezdését követően kerülhet sor. Az engedélyező hatóság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), illetve néhány pénzügyi szolgáltatás esetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Felügyelet engedélye szükséges a hitelintézet: - alapításához; - egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához; - alapszabályának módosításához; - részvényei befolyásoló részesedést biztosító hányadának megszerzéséhez, illetőleg a befolyásoló részesedés e törvényben meghatározott mértéket elérő növeléséhez; - vezető állású személyének megválasztásához, illetőleg kinevezéséhez; - működésének megkezdéséhez;

141

tevékenységi körének módosításához; pénzügyi szolgáltatási tevékenységének ügynök igénybevételével történő végzéséhez; képviseletének, fióktelepének leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítéséhez; - devizakülföldinek minősülő vállalkozásban történő befolyásoló részesedés szerzéséhez; - betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának átruházásához (a továbbiakban: betétállomány-átruházás); - kereskedési könyv vezetésre vonatkozó kötelezettsége alóli mentesüléséhez; - működésének megszüntetéséhez; - alárendelt kölcsöntőkéjének a szerződésben rögzített határidő, illetőleg öt év előtt történő visszafizetéséhez; - kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéjének a szerződésben rögzített határidő, illetőleg kettő év előtt történő visszafizetéséhez, - külön jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatához, mely figyelembe veszi a hitelbiztosítéki érték megállapításának módszertani elveiről szóló külön jogszabályban foglaltakat; - alapvető kölcsöntőkéje és járulékos kölcsöntőkéje felmondásához, valamint a szerződésben kikötött felmondási idő előtti tőketörlesztéshez. A hitelintézet tevékenységének megkezdéséhez ezek szerint két engedély szükséges: - alapítási engedély (a) és - működési engedély (f). Az engedély megadása során a Felügyelet meghatározza azt is, hogy mely szolgáltatások nyújtását engedélyezi a működését megkezdő hitelintézetnek. A működési kör megváltoztatására természetesen a feltételek fennállása esetén – külön engedélyezési eljárást követően – később is lehetőség van. A pénzügyi vállalkozás alapítására adott engedély a tevékenységi kör megállapításához, illetőleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyt is tartalmazza. Az Európai Unión belül a szolgáltatások szabad áramlását biztosítja az az előírás, hogy nem kell beszerezni a Felügyelet engedélyét az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet, illetve – meghatározott esetekben – a pénzügyi vállalkozás határon átnyúló szolgáltatására vonatkozóan, valamint ezek magyarországi fióktelepe által végzett, a székhely állam felügyeleti hatósága által engedélyezett tevékenységet illetően. E szabály jelentős könnyebbséget jelent az EU tagállamok pénzügyi intézményeinek abban a vonatkozásban, hogy ha a tevékenységet már egy tagállamban az arra jogosult hatóság már engedélyezte, akkor nem kell az eljárást megismételni egyetlen másik tagállamban sem. -

IX. Fióktelep létesítése és határon átnyúló pénzügyi és befektetési szolgáltatás nyújtása az Európai Unióban Fióktelep létesítése egy másik EU tagállamban Ha egy hitelintézet az Európai Unió másik tagállamában fióktelepet kíván létesíteni köteles ezt bejelenteni a Felügyeletnek. Ha a Felügyelet rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő hitelintézet irányítási struktúrája és pénzügyi helyzete megfelel a jogszabályi előírásoknak, a bejelentés kézhezvételétől számított 3 hónapon belül tájékoztatja az Európai Unió érintett másik tagállamának felügyeleti hatóságát, amelyről egyidejűleg értesíti a bejelentő hitelintézetet is. A tájékoztatásban a Felügyelet közli a másik tagállam Felügyeletével a fióktelepet létesítő hitelintézet szavatoló tőkéjének és fizetőképességi mutatójának mértékét, a fióktelep által gyűjtött betétekre vonatkozó betétbiztosítás részletes szabályait.

142

A tájékoztatás kézhezvételétől számított 2 hónapon belül a másik tagállam illetékes felügyeleti hatósága írásban tájékoztathatja az érintett hitelintézetet a folytatni kívánt tevékenység végzésével kapcsolatos feltételekről. A fióktelep e tájékoztatás kézhezvételét követően, illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló két hónapos időtartam eltelte után létrehozható és megkezdheti működését. Határon átnyúló tevékenység végzése A hitelintézet, ha határon átnyúló tevékenységként első ízben kíván pénzügyi szolgáltatást nyújtani az Európai Unió másik tagállamában, köteles a Felügyeletnek előzetesen bejelenteni a másik tagállamban végezni kívánt tevékenységeket. A Felügyelet a bejelentés kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát a hitelintézet tervezett tevékenységéről. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő hitelintézettel is, aki a tájékoztatás kézhezvételét követően megkezdheti tevékenységét a másik tagállamban. Ha az Európai Unió másik tagállamának illetékes felügyeleti hatósága arról tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a székhelyén bejegyzett hitelintézet Magyarországon fióktelepet nyit, illetve határon átnyúló szolgáltatást akar végezni, a Felügyelet tájékoztatja a hitelintézetet az alábbiakban felsorolt, alapvető fogyasztóvédelmi rendelkezésekről: - a hirdetés szabályairól, - az ügyfelek, valamint a betétesek magyar nyelven történő tájékoztatásáról, - az üzletszabályzat követelményéről, valamint a fogyasztási kölcsön nyújtásának szabályáról. B. A pénzügyi intézmények tevékenységének szabályozása I. A pénzügyi szolgáltatásokról általában A pénzügyi intézmények által nyújtható szolgáltatások: - a pénzügyi szolgáltatások és - a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások. A pénzügyi szolgáltatások valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások közül a pénzváltási tevékenység, és a pénzügyi ügynöki tevékenység végzése a bankközi piacon üzletszerűen csak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) engedélyével végezhetők. Az elszámolásforgalmi ügyletet és a pénzfeldolgozási tevékenységet az MNB engedélyezi, ellenőrzi, illetve az ilyen engedélyt az MNB vonja vissza. A pénzügyi szolgáltatást közvetítő bankügynök személyét a hitelintézet és pénzügyi vállalkozás a Felügyelet által meghatározott módon és gyakorisággal a Felügyeletnek bejelenti. Üzletszerű tevékenységnek az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett – előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló – rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység. Ezzel kapcsolatban a következőket kell megjegyezni: - mivel üzletszerűnek csak az ellenérték fejében végzett tevékenység minősül, az ingyenesen nyújtott szolgáltatások nem tartoznak a most tárgyalandó szabályozási körbe; - a nyereség és vagyonszerzés, mint az üzletszerűség lényeges momentuma azt rejti magában, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi intézmények szolgáltatásaikat valamilyen vagyoni ellenszolgáltatás – díjazás – ellenében nyújtják; - a rendszeresség fogalmát a törvényből nem, csak a bírói ítéletekből, illetve a felügyeleti állásfoglalásból olvashatók ki; egyetlen alakalommal történő eseti szolgáltatásnyújtás nem minősülhet rendszeres szolgáltatásnyújtásnak;

143

az előre egyedileg meg nem határozott ügyletek fogalmára a törvény szintén nem ad konkrét fogódzót; ennek vonatkozásában első sorban az ügyletek standardizált, általános szerződési feltételeken nyugvó voltára kell gondolnunk. A Hpt. az alábbi tevékenységek üzletszerű végzését tekinti pénzügyi szolgáltatásnak: - a betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz – saját tőkét meghaladó mértékű – nyilvánosságtól történő elfogadása; - a hitel és pénzkölcsön nyújtása; - a pénzügyi lízing; - a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása; - elektronikus pénz, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, illetőleg az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása; - a kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása; - a valutával, devizával – ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység; - a pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység); - a letétkezelés kollektív befektetések részére; - a letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás; - a hitel referencia szolgáltatás; - az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár részére történő vagyonkezelés; - a készpénzátutalás; - a magánnyugdíjpénztár részére történő vagyonkezelés. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak a következő tevékenységek üzletszerű végzése minősül: - a pénzváltási tevékenység; - az elszámolásforgalom lebonyolítása (elszámolásforgalmi ügylet); - a pénzfeldolgozási tevékenység; - a pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon. -

II. A pénzügyi szolgáltatások A) Betétgyűjtés A Hpt. melléklete részletesen definiálja a betétgyűjtéssel kapcsolatos alapvető fogalmakat. A Betét fogalmának meghatározásakor a Hpt. a Ptk. fogalmaira utal vissza. Betétnek a Ptk. szerinti betétszerződés illetve takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás minősül, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is. A Ptk. meghatározása szerint a betétszerződés alapján a pénzintézet (a Hpt. hatályos megnevezése szerint hitelintézet) köteles a szerződő fél által lekötött pénzeszközök után kamatot fizetni és a betét összegét a szerződés szerint visszafizetni. A Ptk. külön nevesíti a takarékbetétet is. Takarékbetét-szerződés alapján a pénzintézet (hitelintézet) köteles a betevőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni. Bankszámlaszerződéssel a pénzintézet (hitelintézet) kötelezettséget vállal arra, hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) rendelkezésére álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, azok terhére a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízásokat teljesíti, a számlatulajdonost a számla javára és terhére írt összegekről, valamint a számla egyenlegéről értesíti. A más, nyilvánosságtól származó pénzeszköz fogalmát a Hpt. nem határozza meg, de a gyakorlati példák alapján ide sorolható a hitelintézetek minden olyan tevékenysége, amely nem minősül sem betétgyűjtésnek, sem hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátásának.

144

Betét és más, a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszköz gyűjtése fogalma a pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől oly módon történő gyűjtését jelenti, hogy azzal a betétgyűjtő (aki, mint láttuk csak hitelintézet lehet) tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt – a vonatkozó szerződéstől függően kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül – visszafizetni. A Hpt. szövetkezet esetében betétnek tekinti a tagi kölcsön elfogadását is, ha annak mértéke meghaladja a szövetkezetekről szóló törvényben meghatározott korlátot. Nem minősül betétgyűjtésnek az olyan jegy, kártya vagy egyéb tanúsítvány kibocsátása, amely kizárólag a kibocsátó árujának, szolgáltatásának vásárlása, illetve igénybevétele során fizetőeszközként használható33. Bár a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kötvény, kincstárjegy) kibocsátása fontos eleme lehet a pénzügyi intézmények forrásainak, nem minősül visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő gyűjtésének a külön jogszabályban meghatározott feltételekkel és korlátokkal történő, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátás. Magánjogi oldalról megközelítve a Ptk. bank és hitelviszonyokról szóló fejezetében található a betétszerződés és a takarékbetét-szerződés szabályozása. A Ptk. azonban igencsak keretjelleggel szabályozza e két szerződéses konstrukciót, és a különféle betétszerződésfajtákról szót sem ejt, még utaló jelleggel sem. Mint a Ptk. számos más része, a hitelviszonyokra vonatkozó szabályok is már kissé elavultak és igencsak felülvizsgálatra szorulnak. B) Hitel és pénzkölcsön nyújtása A hitel és a kölcsönszerződés alapvető szabályait a Ptk. bank és hitelviszonyokról szóló XLIV. Fejezetében találjuk. A szerződések elnevezése sok félreértésre ad okot, noha a két szerződés egymástól lényegesen különbözik. A hitelszerződés egy keretszerződés. A bank egy meghatározott hitelkeretet tart az ügyfél rendelkezésére. A szerződésben meghatározott feltétel bekövetkezésekor az adóssal a bank kölcsönszerződést köt. Tulajdonképpen egy előszerződés jellegű szerződés (de nem előszerződés), amelynek lényege egy hitelkeret megnyitása és fenntartása. A bank visszterhesen, pl. jutalék ellenében vállalja e hitelkeret megnyitását és fenntartását. A Hpt. meghatározása szerint a hitelnyújtás: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződése alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére, jutalék ellenében és a hitelintézet kötelezettségvállalása meghatározott szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére. Ilyen egyéb hitelművelet lehet pl. bankgarancia nyújtása is. A kölcsönszerződés alapján a hitelnyújtó köteles meghatározott pénzösszeget a másik fél rendelkezésére bocsátani, amit az adós köteles szerződés szerint visszafizetni. A Ptk. szerint a bank a kölcsönt saját forrásából előre meghatározott célra nyújtja, és olyan módon, hogy a visszafizetés meghatározott időn belül, részletekben történik. A hitel és kölcsönszerződés kötelező eleme az írásbeliség. A Hpt. a pénzkölcsönnyújtás fogalmát igen tágan értelmezi. A pénzkölcsönnyújtás fogalma alá tartozik a) a hitelező és az adós között létesített klasszikus hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban – kamat ellenében vagy anélkül – köteles visszafizetni; b) követelésnek – az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül történő – megvásárlása, megelőlegezése (ideértve a faktoringot és a forfetírozást is), valamint leszámítolása, 33

Ilyenek például a különféle törzsvásárlói rendszerekben kialakított, meghatározott feltételekkel árura beváltható pontgyűjtő akciók.

145

függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi; c) minden olyan megállapodás, amely értékpapír vételéről és határidős visszaszármaztatásáról rendelkezik és a szerződés tárgyát képező értékpapírok a vevő (hitelező) javára az ellenérték óvadéki biztosítékául szolgálnak úgy, hogy azokat az ügylet ideje alatt további ügyletben sem elidegeníteni, sem megterhelni nem lehet, d) a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló külön törvény szerinti önálló zálogjog vásárlása és egyidejű eladása útján végzett tevékenység, e) zálogkölcsön nyújtása. A hitel és pénzkölcsön nyújtására irányuló pénzügyi szolgáltatási tevékenység a hitelképesség vizsgálatával, a hitel és kölcsönszerződések előkészítésével, a folyósított kölcsönök nyilvántartásával, figyelemmel kísérésével, ellenőrzésével, a behajtással kapcsolatos intézkedéseket is magában foglalja. A Hpt. meghatározza azt is, hogy mit nem tekint pénzkölcsön nyújtásnak. E körbe tartozik a) a munkáltató által a munkavállaló részére szociális céllal – esetileg – adott kölcsön, b) az egymással áruszállítási vagy szolgáltatási jogviszonyban álló vállalkozások vagy természetes személyek által e jogviszonyra tekintettel adott halasztott fizetés vagy előleg, ide nem értve a hitelintézet által kötött ilyen ügyleteket, c) a biztosítóintézet által az életbiztosítási kötvény tulajdonosának nyújtott kötvénykölcsön, d) az önkormányzat által adott lakáscélú vagy szociális kölcsön, e) az ellenőrző részesedéssel rendelkező vállalkozásnak az ellenőrzött vállalkozásokkal, illetőleg ez utóbbiak egymás közötti, a likviditás biztosítása érdekében közösen végrehajtott pénzügyi művelete, ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyletet. A faktoring ügyletek lebonyolítása a pénzügyi intézmények önálló üzletágát szokta képezni, a Hpt. azonban a faktorálást (követelésvásárlást) a pénzkölcsönnyújtás egyik alfajának tekinti. A faktoring ügylet keretében az áru eladója hitelbe történt eladásainak ellenértékét meghatározott összeg ellenében egy harmadik személyre, a faktorra ruházza át, aki garantálja a követelés behajtását a vevőtől. A faktorálás lényegét tekintve követelésvásárlás, illetve eladás. Az ügyletben megtalálhatók a Ptk. adás-vételi, engedményezési és garanciavállalási szabályai. A pénzügyi intézmény (a faktor) két egymással kereskedelmi kapcsolatban lévő fél közti magánjogi jogviszonyba lép be és azzal, hogy megvásárolja a jogosult kötelezettel szemben fennálló követelését.. A faktor a követelést ezt követően már az esedékessé válás előtt kifizeti az eladónak. A jogosult a gyakorlatban csak a követelésének a finanszírozás költségével csökkentett részét kapja meg. Az ügylet kulcspontja a kötelezett értesítése az engedményezés szabályai szerint. A faktor felelősségvállalásának mértéke alapvetően tisztázandó eleme a faktorálási szerződésnek. Elengedhetetlen követelmény annak rögzítése, hogy a faktor átvállalja-e az adós nemteljesítésének kockázatát. Ugyancsak fontos tisztázni a faktorálási szerződésben, hogy a faktor felelőssége-e a kintlévőségek utólagos beszedése, illetve az ezzel kapcsolatos jogi eljárások véghezvitele. A Hpt. a faktorálást pénzügyi szolgáltatásnak tekinti, így kizárólag pénzügyi intézmények nyújthatják. A faktorálási szerződésben meg kell határozni: - a megvásárolandó követelés összegét, - a vásárlás határidejét, és a bank mérlegelési jogát, - a vételár meghatározását és kifizetésének idejét és módját, - az eladó és a faktor felelősségét, - a biztosítékokat (az eladó készfizető kezessége, óvadék (biztonsági tartalék), felhatalmazás azonnali beszedési megbízásra, az eladó vagyontárgyain elidegenítési és terhelési tilalom),

146

-

tájékoztatási kötelezettség tartalmát.

A hitel és pénzkölcsön-nyújtás általános fogalma mellett szükséges tisztázni néhány olyan kérdést is, amely a pénzkölcsön-nyújtás különféle speciális eseteihez kapcsolódik. Ba) A fogyasztási kölcsön A fogyasztási kölcsön a lakossági bankszolgáltatások piacán az egyik legismertebb és legáltalánosabb szolgáltatás. A Hpt. meghatározása szerint a fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárláshoz, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybe vételéhez — természetes személy részére — nyújtott kölcsön, valamint a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi fel. (Ez utóbbit nevezik személyi kölcsönnek). A fogyasztási kölcsön konstrukciója tulajdonképpen egy szerződés rendszer, amely legalább három szerződésből áll. 1) Szükséges, hogy a bank és a kereskedő között legyen egy együttműködési megállapodás arról, hogy a bank a kereskedőnél kapható árura — vásárlói igény esetén — fogyasztási kölcsönt nyújthat. Ez az együttműködés mindkét fél érdekében áll, mivel így a kereskedő növelheti forgalmát, a bank pedig új ügyfeleket szerezhet. A bank az ügyfél részére bizonyos, szerződéshez kapcsolódó szolgáltatásokat a kereskedő által biztosít. A kereskedő ezen tevékenységét a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi szolgáltatás közvetítési tevékenység végzésére feljogosítottként (bankügynökként) végzi. Meg kell jegyezni azonban, hogy a Hpt.-ben meghatározott bankügynök fogalom sokszor értelmezési viták kereszttüzében áll. 2) A második szerződés a kereskedő és az ügyfél között jön létre. (Általában valamely áru megvásárlására létrejövő adásvételi szerződés). 3) Ha e két szerződés létrejött, csak ekkor tud a bank — az ügyfél kezdeményezésére — belépni a jogviszonyba. Ekkor az ügyfél kitölti a fogyasztási kölcsönigénylő lapot, a bank elvégzi a hitelbírálatot, és ha az igénylést elfogadja, megköti az ügyféllel a kölcsönszerződést. Az egész szerződéskötési eljárás lényeges eleme a gyors hitelbírálat, ami azt jelenti, hogy az ügyfél kb. fél óra alatt megtudja, hogy kaphat-e kölcsönt a banktól, és ezáltal megvásárolhatja-e a kiválasztott terméket. Ha létrejött a kölcsönszerződés a hitelintézet nem az ügyfélnek, hanem a kereskedőnek fogja a kölcsönösszeget folyósítani. Az ügyfél azonban a törlesztő részleteket szerződésszerűen a hitelnyújtónak fizeti meg. Tekintettel a fogyasztási kölcsönök egyre gyakoribbá válására, és egyúttal e kölcsönöket igénybe vevő fogyasztók bizonyos szempontból – a hitelezőhöz képest – gyengébb helyzetére a Hpt. meghatároz néhány alapvető, a fogyasztási kölcsönökre általánosan alkalmazandó fogyasztóvédelmi rendelkezést. A fogyasztási kölcsönszerződés kötelező tartalmi elemei közé tartozik a) a szerződés tárgya, b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíj mutató, c) a szerződéssel kapcsolatos összes költség, kamatok, járulékok meghatározása, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értéke, d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározása, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az erről szóló tájékoztatás, e) a törlesztő részletek száma, összege, és a törlesztési időpontok, f) a szükséges biztosítékok meghatározása, valamint g) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölését. Semmis az a fogyasztási kölcsönszerződés, amely ezeket a kötelező tartalmi elemeket nem tartalmazza. Ugyancsak semmis a fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a

147

fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés. A szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. A fogyasztási kölcsönszerződésnek tartalmaznia kell a teljes hiteldíj mutatót (THM) is. Ha a fogyasztó a kölcsönt olyan, a hitelező és az áru vagy szolgáltatás értékesítője közötti előzetes megállapodásra tekintettel kapja, melynek értelmében a fogyasztónak kizárólag az adott hitelező nyújthat kölcsönt az értékesítőtől áru vásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére, és a) az értékesítő a fogyasztóval kötött szerződés teljesítésével késedelembe esik vagy hibásan teljesít, és b) a fogyasztó késedelemből, illetve hibás teljesítésből eredő követeléseinek az értékesítő nem tett határidőben eleget, a fogyasztó a fogyasztási kölcsönszerződés alapján esedékessé váló fizetést visszatarthatja az igénye kielégítéséig. Erre az időszakra kamat nem számítható fel. Ha a fogyasztó a szerződéstől az értékesítő szerződésszegése miatt eláll, egyúttal jogosult a fogyasztási kölcsönszerződéstől is elállni. Az elállás alapján a hitelező köteles a fogyasztó által addig kifizetett összeg azonnali visszafizetésére. A hitelező az általa folyósított kölcsön visszafizetését csak az értékesítőtől követelheti, kivéve, ha az a vételárat a fogyasztónak visszafizette. A fogyasztótól az elállásra, illetve az eredeti állapot helyreállítására tekintettel kamat, költség, kártérítés nem követelhető. Fontos fogyasztóvédelmi rendelkezés, hogy a fogyasztó nem kötelezhető arra, hogy a hitelezőnek a fogyasztási kölcsönszerződésből származó követelései ellenében váltókötelezettséget vállaljon. Bb) A személyi kölcsön Főszabályként a személyi kölcsön esetén is a Ptk. bankkölcsönre vonatkozó szabályaiból kell kiindulni. A specialitása a személyi kölcsönnek az, hogy nincs szigorúan megszabva, hogy milyen célra lehet fordítani. Ez nem jelenti a kölcsön kötelező célhoz kötöttségének sérelmét, mivel az ügyfél a kölcsön igénylésekor nyilatkozik arról, hogy milyen célra kívánja a kölcsönösszeget fordítani. A bank már az igénylés átvételekor — de még a hitelminősítés előtt — eldönti, hogy a megjelölt célra ad-e kölcsönt. A hitelminősítés során dől el, hogy milyen feltételekkel. A biztosítékok a személyi kölcsönök esetében kétféle módon alakulhatnak: a) kisebb összegű kölcsön esetében lehetséges, hogy a bank nem is kér biztosítékot, ha az ügyfél vagyoni helyzetét megismerve elfogadhatónak tartja hitelkérelmét, b) nagyobb összegű kölcsön esetén általában ingatlanfedezet szokott biztosítékul szolgálni, mivel egy nagyobb kölcsönösszeg nagyobb kockázatot is jelent a bank számára A Hpt. rendelkezései szerint a személyi kölcsönre is a fogyasztási kölcsön szabályai az irányadóak. Bc) A lombardhitel A lombardhitel valamilyen óvadék biztosítékként való átadása esetén nyújtott speciális hitelfajta. A lombardhitel óvadéka kizárólag a hitelező által egyoldalúan meghatározott értékpapír, takarékbetét, vagy lekötött betétszámla lehet. A bank (a hitelnyújtó) a hitelszerződés hatályba lépését általában az óvadéki szerződés megkötéséhez köti. A bank az óvadékként elfogadható értékpapírokra, takarékbetétekre, lekötött betétszámlára azok névértékének százalékában meghatározott fedezeti értéket határoz meg. Az igénybe vehető lombardhitel összege az óvadék névértékét száz százaléknak tekintve a fedezeti értékre jutó névértékrész. Mindezek alapján a lombardhitelügylet két szerződésből áll. Az egyik maga a hitelszerződés, a másik pedig az azt biztosító óvadéki szerződés. Az óvadéki szerződés a

148

hitelszerződés feltétele. Az óvadéki kötelezett lehet a hitelfelvevő, de lehet harmadik személy is, aki a tulajdonában lévő óvadékot nyújtja. A lombardhitel alapvető biztosítéka az óvadék. Az igénylés elfogadását követően a bank az óvadékot a lombardhitelből eredő teljes tartozás kiegyenlítéséig, vagy az óvadék igénybevételéig óvadéki letétként őrzi, illetve lekötött betétszámla esetén óvadékként zárolja. A bank a letétbe helyezett értékpapírokat a lombardhitelből fakadó követelések teljes kiegyenlítéséig, annak fedezeteként zárolja. Ha az értékpapír névre szól, akkor azt az óvadéki kötelezett köteles üres forgatmánnyal ellátni. Az óvadéki kötelezett köteles arról nyilatkozni, hogy az óvadék valódi, fennálló, és érvényesíthető követelést foglal magában, mindenben megfelel a rá vonatkozó szabályoknak, jogos tulajdonát képezi és azon más személynek semmilyen fennálló joga nincsen. Ha az ügyfél a hitelszerződésből eredő bármely fizetési kötelezettségének nem tesz az esedékességekor eleget, a bank jogosult az óvadékból magát közvetlenül kielégíteni oly módon, hogy - ha az értékpapírnak tőzsdén jegyzett árfolyama van, akkor az értékesítés napján az óvadék hivatalosan jegyzett piaci árán értékesíti; - ha az értékpapírnak nincs a tőzsdén jegyzett árfolyama, akkor egy meghatározott befektetési vállalkozás útján, a befektetési vállalkozás által az értékesítés napján meghatározott áron értékesíti, vagy több, előre meghatározott befektetési vállalkozás által az értékesítés napján meghatározott és költségekkel csökkentett vételárából képzett átlagáron a fennálló tartozásba beszámítja; - lekötött betétszámlának az értékesítés napján fennálló egyenlegét a fennálló tartozásba beszámítja, és a vételár összegével vagy a beszámítás esetén beszámított összeggel az esedékes követelését kielégíti. Ha az ügyfél a hitelszerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettségének esedékességekor nem tesz eleget és a bank az óvadékból a követelését nem tudja teljes mértékben kielégíteni, akkor a bank jogosult az ügyféllel szemben fennálló követelését bírósági úton behajtani. A bank köteles az óvadékot az óvadéki kötelezettnek visszaszolgáltatni, ha a hitelfelvevő a hitelszerződés alapján fennálló minden tartozását kiegyenlítette. Bd) A folyószámlahitel A folyószámlahitel a folyószámlához kapcsolódó hitelszerződés, amely összegének erejéig a bank a folyószámla terhére adott megbízásokat akkor is teljesíti, ha a folyószámlán a megbízás teljesítéséhez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre A bank a folyószámlahitel megadásáról mérlegelési jogkörével élve szabadon dönt. A bank a folyószámlahitel megadását, fenntartását minimum fedezet, vagy biztosíték nyújtásához kötheti. A folyószámlahitel folyósításának feltétele általában munkabér, vagy rendszeres jövedelem jóváírás a számlán. A folyószámlahitel igénybevétele úgy történik, hogy ha a folyószámlára befolyó pénzösszegek nem nyújtanak elegendő fedezetet az esedékes kifizetések teljesítésére, akkor a bank a folyószámlahitel-kereten belül, annak terhére — a számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül — folyószámlahitelt folyósít akkor és annyiban, amikor és amennyiben ez a folyószámla terhére teljesítendő, a tárgynapon esedékes megbízások teljesítéséhez szükséges. A folyószámlahitel törlesztése többféle módon történhet: - Ha a folyószámlán jóváírt összegek meghaladják a tárgynapon esedékes fizetési rendelkezések összegét, akkor a bank — külön erre való megbízás nélkül — csökkenti az igénybe vett folyószámlahitel összegét. - A szerződésben kiköthető, hogy a bank jogosult a folyószámlahitel visszafizetésének módját és időpontját egyoldalúan, az általános szerződési feltételektől eltérően

149

-

megállapítani. A bank ilyen tartalmú írásbeli felszólítása esetén az engedélyezett folyószámlahitelen belül az igénybe vett hitelt az ügyfél a felmerült, de meg nem fizetett hiteldíjjal együtt a bank által megjelölt időpontban köteles visszafizetni. Ha a bank a fenti időpontban és módon a folyószámlahitel összegét csökkenti, akkor az ügyfélnek azt az összeget kell megfizetnie, amellyel az igénybe vett hitel az új folyószámlahitel-keret összegét meghaladja.

Be) A szindikált hitelek A szindikált hitel a hitelek egy speciális fajtája, amely ügyletben több bank nyújt egy adósnak hitelt azonos feltételekkel, és ugyanazon dokumentáció felhasználásával, egy közös főszervező bank (ügynök) sokoldalú szervező tevékenysége mellett. A szindikált hitelek közép vagy hosszúlejáratú konstrukciók, alkalmasak azonban rövid lejáratú célok igények finanszírozására is. A szindikált hitel egy olyan több bank szerepvállalásával létrejövő ügylet, amelyben a bankok felelőssége önmaguk teljesítőképességére korlátozódik, és egyik bank sem felel semmilyen formában a szindikátus többi tagjának magatartásáért. Noha a hitel feltételrendszere közös, a bankok részvételi aránya nem feltétlenül azonos. Kitüntetett szerepe a főszervező és az ügynöki feladatokat ellátó bankoknak van, amelyek rendszerint magasabb hitelösszeget is vállalnak a szindikátusban. Az ügynök a gyakorlatban egyszerre a hitelező bankok képviselője, és az a bank is amelyik a legközelebb áll az adóshoz. Az ügynök szerepe nem korlátozódik a hitelező bankok képviseletére az adóssal szemben, hanem csaknem minden esetben képviseli az adóst is a hitel teljes futamidején keresztül. Leggyakrabban ez a bank tárja fel az ügyfél hiteligényét és realizálja, hogy az szindikálni kell. A hitelszerződés alanyai egyrészt a szindikátusban részt vevő hitelező bankok, másrészt az adósok, akiket három nagy csoportba oszthatunk: - Állami hitelfelvevők: állami megbízásból hitelt felvevő bankok költségvetési szervek és minisztériumok. - Pénzintézetek: bankok, biztosítók, befektetési társaságok, pénzalapok. - Vállalatok. Mivel a szindikált hitelek általában nagy összegű és sokszor nemzetközi szerződések a szerződésben körültekintően szükséges szabályozni az összes felmerülő vagy vitássá válható kérdést. A szerződések legfontosabb elemei a következők: - A szerződések gyakran az angolszász típusú szerződéseknek megfelelően a fogalom meghatározásokkal kezdődnek. - A hitelkeret meghatározása: összege, devizaneme, az igénybevétel módja és határideje. Lehetőség biztosítása a többféle devizában történő igénybevételre - Biztosítékok (pl. zálogjog, bankgarancia, engedményezés) és egyéb kötelezettségvállalások (engedélyek beszerzése, vagyonbiztosítás kötése, tájékoztatási kötelezettség). - A kamat. A hosszabb lejáratú kölcsönügyletek gyakran változó kamatozásúak, amely esetben a kamat mértékét a kamatbázis plussz kamatfelár módszerrel szokták megállapítani. A kamatbázisként általában LIBOR-t34, illetve forintban nyújtott kölcsön esetén a BUBOR35. Az adósokat a hitelminősítő cégek különféle kategóriákba szokták besorolni és a kamatbázis fölött felszámított kamatfelár tükrözi e kategóriától függő, az adósban megtestesülő kockázatot. - A törlesztés módja, ütemezése. Az előtörlesztés megengedése, vagy kizárása. - Jutalékok és költségek (pl. részvételi jutalék, rendelkezésre tartási jutalék, ügynöki jutalék, és készpénzes költségek). 34 35

Londoni bankközi kamatláb (London Interbank Offered Rate) Budapesti bankközi kamatláb

150

-

Átruházás és engedményezés. Az adósnak általában nem megengedett, hogy kilépjen a hitel által finanszírozott projektből, a hitelező bankok azonban változhatnak. Alkalmazandó jog, és az esetleges vitában illetékes bíróság kijelölése.

C) A pénzügyi lízing A lízingügyletek között kétféle ügyletet különböztetünk meg az operatív és a pénzügyi lízinget. Az operatív lízinget, mint a Ptk.-ban nem nevesített szerződést a magyar gyakorlat a bérleti szerződés egy speciális alakzatának tekinti, míg a pénzügyi lízinget, mint speciális finanszírozási konstrukciót a Hpt. fenntartja a pénzügyi intézmények által végezhető pénzügyi szolgáltatások között. A pénzügyi intézményeken kívül e törvényi korlátozásból kifolyólag pénzügyi lízingszolgáltatást más gazdasági szervezet nem nyújthat. (E korlátozás a Hpt. fogalmai szerinti pénzügyi lízingszerződésen kívül eső szerződésekre nem vonatkozik). A lízingszerződés – legyen az operatív, vagy pénzügyi lízing – részletes szabályait a gyakorlat alakította ki és néhány kivételtő eltekintve a magyar jogszabályok nem rendezik az ezekkel kapcsolatos kérdéseket. Ilyen kivétel a pénzügyi lízing vonatkozásban a Hpt. illetve a Számviteli törvény, bármely lízingszerződés vonatkozásában pedig az Áfa. törvény. A lízing vonatkozásában háttérjogszabályként kerülnek alkalmazására a Ptk. bérletre és adás-vételre vonatkozó szabályai. A lízingszerződés alanyai a lízingbeadó, aki a lízingtárgy tulajdonosa és a lízingbe vevő. A pénzügyi lízing tárgya - ingatlan, - ingó, és - vagyoni értékű jog lehet. A pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó a lízingtárgyat a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő a) viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot, b) a hasznok szedésére jogosulttá válik, c) viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is), d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét – amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését. Nem minősül pénzügyi lízingnek az ellenőrző részesedéssel rendelkező vállalkozás és az ellenőrzött vállalkozás közötti lízing, ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyletet. D) Pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása A gazdaság alanyai szerződéseik teljesítése során fizetéseket teljesítenek egymásnak, azaz pénzbevételeik és pénzkiadásaik keletkeznek. A pénznek ezt az áramlását nevezzük pénzforgalomnak, vagy fizetési forgalomnak. A fizetési formákat tekintve beszélhetünk készpénzfizetésről, vagy készpénz nélküli, készpénzkímélő fizetési formákról. Pénzforgalmi szolgáltatásnak a Hpt. szerint külön jogszabály szerint a pénzforgalom körében nyújtott szolgáltatások összessége, ideértve elsősorban a pénzforgalmi számlavezetést, a fizetési megbízások teljesítését, továbbá a nemzetközi fizetési forgalom lebonyolítását.

151

A 232/2001. (XII. 10) Korm. rendelet és a 9/2001. (MK. 47.) MNB rendelkezés alapján a pénzforgalmi ügyletekben a következő fizetési formák alkalmazhatók: - átutalás, amely lehet - egyszerű átutalás, vagy - csoportos átutalás. - beszedési megbízás, amely lehet - azonnali beszedési megbízás, - határidős beszedési megbízás, vagy - csoportos beszedési megbízás. - akkreditív; - csekk; - elektronikus fizetési eszköz; - készpénzfizetés. E) Elektronikus pénz, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, illetőleg az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása Elektronikus pénz: a készpénz átvétele illetőleg számlapénz átutalása ellenében kibocsátott elektronikus pénzeszközön tárolt pénzérték, amelyet elektronikus fizetés céljából a kibocsátón kívül más is elfogad. Elektronikus pénzeszköz: olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz – így különösen értéktároló kártya, számítógép memória – amely az elektronikus pénz tárolására szolgál és amellyel az ügyfél közvetlenül végezhet fizetési műveleteket. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősül - a csekk, - az elektronikus pénzeszköz - olyan dolog, amely az ügyfél számára lehetővé teszi, hogy pénzügyi intézménnyel szemben fennálló valamely pénzkövetelésével rendelkezzék, annak terhére készpénzt vegyen fel, vagy áruk, illetőleg szolgáltatások ellenértékét kiegyenlítse. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátásának tekintendő szerződés alapján a készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek az ügyfél rendelkezésére bocsátása. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátásával kapcsolatos szolgáltatásnyújtás: a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátására, kezelésére és használatára vonatkozó jogszabályok alapján nyújtott, illetőleg az ügyféllel, valamint az eladóval vagy a szolgáltatóval kötött szerződésben a kibocsátó által elvállalt szolgáltatások összessége. Az elektronikus pénz kibocsátásakor átvett készpénz vagy az átutalt számlapénz nem lehet kevesebb, mint a kibocsátott elektronikus pénz értéke. A kibocsátó az elektronikus pénzre kamatot nem fizethet, továbbá egyéb előnyt sem biztosíthat. A kibocsátó üzletszabályzatának tartalmaznia kell az elektronikus pénz visszaváltásának feltételeit, és amennyiben a visszaváltásra érvényességi időszakot állapít meg, annak időtartamát, amely öt naptári évnél nem lehet rövidebb. Az érvényességi időszak alatt a kibocsátó köteles az általa kibocsátott, kinnlevő elektronikus pénzt névértéken visszaváltani. A csekk egy olyan átruházható értékpapír, amely tulajdonképpen egy írásbeli fizetési meghagyás. A csekk kibocsátója utasítja bankját, hogy a csekken megjelölt összeget számlaköveteléséből fizessen ki a csekk bemutatójának. A csekk szigorú jogszabályi előírásoknak36 megfelelő formában kiállított értékpapír. Ha az alaki kellékek közül bármelyik hiányzik, akkor a csekkjogi szabályok az okiratot nem tekintik csekknek. A csekk alaki kellékei: 36

2/1965. (I. 24.) IM rendelet

152

1. A csekk elnevezés az okirat szövegében, az okirat kiállításának nyelvén. 2. Meghatározott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen meghagyás. 3. A fizetésre kötelezett neve. 4. A fizetési hely megjelölése. 5. A kiállítása napja, helye. 6. A kibocsátó aláírása. Az elektronikus fizetési eszköz fogalmát a 232/2011. (XII. 10.) Korm. rendelet határozza meg. Eszerint elektronikus fizetési eszköz: - a távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz és - az elektronikus pénzeszköz37. A távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz az az eszköz, amellyel birtokosa – valamilyen azonosító használata révén – rendelkezhet a hitelintézettel szemben fennálló bankszámla-követeléséről vagy a hitelintézet által nyújtott hitellehetőségéről. Ilyen különösen a bankszámla-követeléssel való rendelkezést biztosító fizetési kártya (bankkártya), valamint a bankszámla-követelésről való rendelkezést telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz. Az elektronikus pénzeszköz olyan újratölthető fizetési eszköz – értéktároló (chip-)kártya, akár számítógép-memória -, amely nem minősül távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköznek, és amely lehetővé teszi a birtokosnak azt, hogy az elektronikus úton tárolhatók értékegységek átadásával közvetlen fizetési műveleteket végezzen. (Ezt gyakran elektronikus pénztárcának is szokták nevezni). Az alapfogalmak meghatározását követően át kell tekinteni, hogy a szolgáltatás, illetve az annak alapjául szolgáló szerződés alanyai milyen pozíciót foglalnak el. A készpénzhelyettesítő fizetési eszközök kibocsátója hitelintézet, illetve bizonyos esetekben pénzügyi vállalkozás lehet. A kibocsátó a birtokossal kötött szerződésben kötelezettséget vállal, hogy az elektronikus fizetési eszköz használatát a birtokos számára biztosítja. A birtokos az a személy, aki a kibocsátóval kötött szerződés alapján az elektronikus fizetési eszköz használatára jogosult. A készpénzhelyettesítő fizetési eszközök birtokosa nem csak elnevezését tekintve, hanem polgári jogi értelemben is csak birtokosa az adott eszköznek, a tulajdonos a kibocsátó marad. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy a készpénzhelyettesítő fizetési eszköz kibocsátását más szolgáltatás igénybe vétele, legtöbbször bankszámlanyitás előzi meg. A készpénzhelyettesítő fizetési eszköz személyhez kötődő és át nem ruházható. A birtokos a készpénzhelyettesítő fizetési eszköz használatát másnak csak saját felelősségére engedheti át. A készpénzhelyettesítő fizetési eszközt birtokosa a vásárlásai során az áruk ellenértékének megfizetésére tudja felhasználni, az azt elfogadó kereskedelmi egységekben, illetve a bankkártyák alkalmasak a bankjegykiadó automatákból készpénz felvételére is. F) Kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása A kezesség és bankgarancia vállalására a Hpt. nem tartalmaz külön szabályokat, hanem ezek vonatkozásában a Ptk. szabályait kell szem előtt tartanunk. A Ptk. definíciója szerint kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. A jogosult kielégítési alapját növeli a kötelezettől független harmadik személy teljes vagyonával. A kötelezett nem teljesítése esetén a kezes maga teljesít. A kezességi szerződés a főkötelem jogosultja és a kezes között jön létre írásban. A szerződés járulékos kötelem, amely terjedelmében is a főkötelemhez igazodik, de ha a változó 37

Nem minősül elektronikus fizetési eszköznek az olyan eszköz, amely legfeljebb egy jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó áruja vagy szolgáltatása ellenértékének kiegyenlítésére alkalmas.

153

főkötelem nő, a kezesi kötelem nem nő vele (nem lehet terhesebb, mint a kötelezettség elvállalásakor volt). Ha azonban a főkötelem csökken, akkor a kezesi kötelem is csökken. Az alapkövetelés engedményezésekor a kezesi kötelem nem változik, viszont a kötelezett oldalán történő alanyváltozás esetén (pl. tartozásátvállalás esetén) a kezesi jogviszony megszűnik. A kezesi szerződés lehet ingyenes vagy visszterhes. A kezességnek két fő fajtáját különböztethetjük meg: a) egyszerű kezesség: a jogosult követelését elsődlegesen a kötelezettel szemben érvényesíti, és ha ő nem teljesít, akkor lehet a kezessel szemben a követelést érvényesíteni. Itt tehát a kezest megilleti a sortartási kifogás. b) készfizető kezesség: a kezes kötelezettsége olyan, hogy a jogosult bármelyikük ellen fordulhat, akitől teljesítést remél. Egyetemleges a felelősségük, itt nincs sortartási kifogás. A bankok, mint egy jogügylet jogosultjai általában csak készfizető kezességi szerződést kötnek. Készfizető kezesség esetén a kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést először a kötelezettől hajtsa be. Készfizető a kezesség ha a) a felek így állapodtak meg, b) a kezességet kár megtérítéséért vállalták, c) a kezességet bank vállalta. Ebből következően a bank vállal kezességet, akkor az mindig készfizető kezesség lesz. Mindkettőre érvényes, hogy a kezest megtérítési jog illeti meg a kötelezettel szemben. A bankgarancia főként bankhiteleket és kölcsönöket biztosító mellékkötelem, a gazdálkodó szervezetek ügyleteinek fontos és gyakori biztosítéka. A bankgarancia célja a jogosult helyzetének kedvezőbbé tétele. Az adós és a hitelező közötti hitelviszony biztosítására az adós megbízást ad egy banknak, hogy vállaljon kötelezettséget arra, hogy bizonyos esemény beállta, vagy elmaradása, illetve meghatározott okmányok benyújtása esetén a hitelezőnek fizetni fog. A bank a garanciát a saját nevében, de az adós megbízásából állítja ki. A megbízás általában a következő adatokat, tényeket tartalmazza: - az alapjogviszony pontos megjelölését, - a garancia kedvezményezettjének megnevezését, - a garancia fajtájára és tartalmára vonatkozó rendelkezéseket, - a garancia határidejét, - a garancia kedvezményezetthez való eljuttatásának módját, és - esetleg a közvetett garancia állítására vonatkozó utasítást. A megbízási szerződésben rendelkezni szoktak a bank részére fizetendő garancia díjról is. A bankgarancia tulajdonképpen egy olyan szerződés, amely egy bank, mint garantáló és egy hitelező, mint kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt. A kezességtől az különbözteti meg, hogy a jogviszonyban a bank kötelezettsége absztrakt, ami azt jelenti, hogy a bank nem jogosult a kedvezményezettel szemben az alapjogviszonyból származó kifogások érvényesítésére. (A garancia absztrakt jellegétől függetlenül a bank kifogásolási joga bizonyos esetekben mégsem vonható kétségbe. Megtagadhatja a teljesítést, ha például már az igénybevétel időpontjában bizonyítani tudja, hogy joggal való visszaélés történt). A garanciaszerződés rendszerint konkrétan meghatározza a garancia pénznemét és összegét. A garancia összege magában foglalhatja az előre meghatározott kamatot és költségátalányt is. A garancia ellenkező megállapodás hiányában nem mondható fel egyoldalúan és a kötelezettségvállalást rendszerint határidőhöz kötik. A garancia igénybevételének a futamidő lejárta előtt kell megtörténnie, mert jogvesztő határidő révén annak túllépésére nincs lehetőség. Az igénybevétel során a postai átfutási idő kockázatát kizárólag a kedvezményezett viseli, és a futamidő meghosszabbítására még vis maior esetén sem kerülhet sor.

154

Különböző kritériumok alapján a bankgaranciának számos fajtája különböztethető meg. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetjük az ajánlati garanciát, amely szinte minden versenytárgyalás velejárója. A pályázat kiírói pályázati feltételként követelik meg a résztvevőktől, hogy egy bank garantálja a pályázatukban vállalt kötelezettségek megtartását; teljesítési garanciát, amelynek célja a kedvezményezett hibás, vagy nemteljesítés elleni védelme; és a visszafizetési garanciát, amely a már kifizetett előleg, vagy foglaló visszafizetését biztosítja. A bankgarancia az igénybevétel módja szerint lehet első követelésre szóló, amely azonnali, feltétel nélküli fizetési kötelezettséget jelent, és feltételhez kötött. Az egyéb bankári kötelezettségvállalás fogalma lehetőséget ad a pénzügyi intézmények számára, hogy a fentieken túlmenően más kötelezettségvállalás formájában megvalósuló szolgáltatást nyújtsanak. G) Kereskedelmi tevékenység A kereskedelmi tevékenység fogalma önmagában nem igényel túl mély magyarázatot. A kereskedelmi tevékenység folytatható saját számlára, vagy bizományosként is. Ami speciális, hogy a Hpt. akkor tekinti a kereskedelmi tevékenységet pénzügyi szolgáltatásnak, ha annak tárgya: - valuta, - deviza, - váltó, vagy - csekk. H) Pénzügyi szolgáltatás közvetítése A pénzügyi szolgáltatások közvetítésének, vagy más néven bankügynöki tevékenységnek két egymástól lényegesen eltérő esetét különbözteti meg a hitelintézeti törvény. a) Az első esetben az ügynök a pénzügyi intézmény - javára, - nevében, - felelősségére és - kockázatára folytatja tevékenységét, amelynek célja a pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységének megbízási szerződés keretében történő végzése. Ebben az esetben az ügynök lényegében a pénzügyi intézmény nevében teljes jogkörrel eljáró megbízott. b) A másik esetben az ügynök a pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységének elősegítése érdekében végzi tevékenységét, amelynek során az ügyfél pénzét, illetve eszközét nem kezeli és a pénzügyi intézmény kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak. Ebben az esetben az ügynök csak segíti a pénzügyi intézmény tevékenységét, de nevében és felelősségére nem jár el. I) Letétkezelés kollektív befektetések részére A kollektív befektetés fogalma alatt a Hpt. olyan vagyont ért, amelyet meghatározott szabályok alapján - befektetési eszközökbe, - tőzsdei termékekbe vagy - ingatlanokba - történő befektetés céljából, a befektetők általános megbízása alapján - nyilvánosan vagy - zártkörűen

155

hoztak létre és működtetnek a befektetők érdekében. A befektetési eszköz fogalmát a Tőkepiaci törvény (Tpt.) határozza meg. Befektetési eszköznek minősülnek eszerint - az átruházható értékpapírok; - a pénzpiaci eszközök; - az értékpapírra, devizára, indexre, illetőleg ezek származtatott termékeire vonatkozó határidős ügyletek, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket; - a határidős kamatlábügyletek; - a kamat-, deviza- és tőkecsereügyletek; - a vételi és eladási opciók értékpapírra, devizára, indexre és kamatlábra, illetve ezek származtatott termékeire, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket, - üvegházhatású gázkibocsátási egységekre és légszennyező anyagkibocsátási jogokra vonatkozó opciók, határidős és egyéb származtatott ügyletek, amelyek teljesítése készpénzes elszámolással történik és kereskedése szabályozott piacon zajlik, illetve amely ügyletek elszámolását elfogadott elszámolóház végzi folyamatos biztosítékadási kötelezettség mellett. A tőzsdei termék fogalmába a Tpt. meghatározása szerint a tőzsdén forgalmazott pénzügyi eszköz és áru tartozik. Pénzügyi eszköz a befektetési eszköz és a deviza. A kollektív befektetések részére történő letétkezelés a befektetési alapok tevékenységéhez kapcsolódik. A befektetési alap letétkezelő a befektetési alap letétkezelési tevékenységet végző hitelintézet. A befektetési alap letétkezelési tevékenység pedig az pénzügyi szolgáltatási tevékenység, amely során a letétkezelő a befektetési alapkezelő megbízása alapján letéteményesként a befektetési alap tulajdonában lévő értékpapírok letéti őrzését és az ahhoz kapcsolódó kezelését, továbbá a befektetési alap bankszámlájának, illetve értékpapír számlájának vezetését, valamint a befektetési jegyek eladásával, visszavásárlásával, a hozamok kifizetésével és a nettó eszközérték megállapításával kapcsolatos technikai tevékenységet és az alapkezelők sajátos ellenőrzését végzi. J) Letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás A betétszerződésekkel áll rokonságban, azoktól azonban több szempontból lényegesen eltér a letétszerződés, amely alapján a letevő a letétbe helyezett dolgot (többnyire értéktárgyat, okiratot) egyedileg követelheti vissza, vagyis a hitelintézet a letétbe helyezett dolgot nem helyezheti ki. A letéti szolgáltatás (pénzletétkezelés) a Hpt. meghatározásában pénzösszegek az ügyfél megbízásából, elkülönített letéti számlán kamatra vagy kamat nélkül történő elhelyezése és kezelése, külön jogszabályban (a Ptk.-ban) rögzített feltételek szerint. A letéti szerződés alapján a hitelintézet köteles a rábízott dolgot megőrizni. A hitelintézet a letétbe helyezett dolgot nem használhatja és nem is adhatja tovább (pl. nem kölcsönözheti). A teljesítéshez harmadik személyt is igénybe vehet, ha a letevő ehhez hozzájárult, vagy a letevő károsodástól való megóvása ezt szükségessé teszi. A bank a jogosan igénybe vett teljesítési segéd magatartásáért úgy felel, mintha a dolgot ő maga őrizte volna. A letevő a szerződésben meghatározott díj fizetésére köteles. A díj utólag jár, a bank emellett az őrzéssel kapcsolatos költségei megtérítését is kikötheti. A bankot a díj és az esetleges költségek biztosítására törvényes zálogjog illeti meg a letét következtében birtokába került vagyontárgyakon. Ha szerződésben kikötik a letéteményes a letétbe helyezett értékpapír kezelésére is vállalkozik, (ezt a fajta letétet nyitott letétnek nevezzük). Az ügyfél természetesen ebben az esetben is megtartja a letét tárgyának tulajdonjogát.

156

Bár sokszor együtt szokták tárgyalni, mégis kiemelendő, hogy a letéti és a széf szolgáltatás sok szempontból elkülönül egymástól. A széfszolgáltatás az ügyféllel kötött megállapodás alapján, az ügyfél számára – állandóan őrzött – helyiségben széf rendelkezésre bocsátása, melybe értékeit az ügyfél maga helyezi el és veszi ki. Noha mindkét szolgáltatás jogi hátterét a Ptk. adja, természetüket tekintve jelentősen elkülönülnek egymástól. A letét a Ptk.-ban önálló nevesített szerződés, a széfszolgáltatás jogi természetét tekintve széfbérlet, amelynek alapja egy bérleti szerződés. A letéti szerződés alapján a letéteményes köteles a letevő által rábízott dolgot időlegesen megőrizni. Bérleti szerződés alapján a bérbeadó köteles a dolgot – a széfet – időlegesen a bérlő használatába adni, a bérlő pedig bérleti díjat fizetni. A bérbeadó szavatol azért, hogy a bérelt dolog a bérlet egész tartama alatt szerződésszerű használatra alkalmas, és egyébként is megfelel a szerződés előírásainak. Erre a szavatosságra a hibás teljesítés miatti szavatosság szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bérlőt az elállás helyett az azonnali hatályú felmondás joga illeti meg, kicserélést pedig nem követelhet. K) Hitel referencia szolgáltatás A hitelreferencia szolgáltatás: - bankinformáció díjazás ellenében történő – a banktitkot nem sértő – nyújtása, valamint - a központi hitelinformációs rendszert (KHR) kezelő vállalkozás által történő adatkezelés. A KHR olyan zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja a hitelképesség differenciáltabb megítélésének és ezáltal a hitelezésnek szélesebb körű lehetővé tétele, valamint a referenciaadat-szolgáltatók biztonságosabb működése érdekében a hitelezési kockázat csökkentésének elősegítése. E tevékenység abból ered, hogy a bankok szeretnének minél több információt megszerezni ügyfeleikről, különösen azok pénzügyi helyzetéről. Ezirányú közös érdekeik által vezérelve hozták létre a központi hitelinformációs rendszert, amelytől minden – taggá vált – hitelintézet információt igényelhet az adott ügyfelére vonatkozóan, amely információkat az adott ügyféllel, a részére nyújtandó szolgáltatásokkal kapcsolatban fel is használhat. Itt természetesen szemben áll a bankok és ügyfeleik érdeke, ezért nagyon pontos határokat kell szabni arra, hogy kiről és milyen adat szolgáltatható a banktitok sérelme nélkül. A banktitok fogalma alá tartozik minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely az ügyfél - személyére, - adataira, - vagyoni helyzetére, - üzleti tevékenységére, - gazdálkodására, - tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, - a pénzügyi intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, valamint - a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik. Banktitok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a) a pénzügyi intézmény ügyfele, a rá vonatkozó kiszolgáltatható banktitokkört pontosan megjelölve közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri, vagy erre felhatalmazást ad, vagy b) a Hpt. a banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad, vagy c) a pénzügyi intézmény érdeke ezt az ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi.

157

Nem szükséges a közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás, ha az ügyfél ez az írásbeli nyilatkozatát a pénzügyi intézménnyel kötendő írásbeli szerződéskötés keretében nyújtja. A KHR-ben nyilvántartott valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a központi hitelinformációs rendszert kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli. Referenciaadat bármely olyan adat, ideértve a nyilvántartott személyazonosító adatait is, amelyet a központi hitelinformációs rendszert kezelő pénzügyi vállalkozás e törvény alapján kezelhet. Referenciaadat-szolgáltató a hitel és pénzkölcsönnújtást, pénzügyi lízinget, elektronikus pénz, illtve készpénzhelyettesítő fizetési eszköz kibocsátását, valamint kezesség és bankgarancia vállalást végző pénzügyi intézmény, a Diákhitel Központ, a kizárólag garanciavállalással, illetőleg készfizető kezesség vállalásával foglalkozó jogi személy, a portfoliókezelést végző befektetési társaság, valamint értékpapír kölcsönzést végző befektetési szolgáltató, befektetési alapkezelő, elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, pénzügyi intézmény, központi értéktár és biztosító. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a referenciaadatait, aki a fent említett pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szerződésben, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a referenciaadatait, aki a fenti pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szerződés, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ, ha mindez okirattal bizonyítható. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a referenciaadatait, a) aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszközre vonatkozó azon bejelentését követően, miszerint az elektronikus fizetési eszköz kikerült a birtokából, vagy az elektronikus fizetési eszköz használatához szükséges személyazonosító, illetve egyéb kódja vagy más hasonló azonosító adata jogosulatlan harmadik személy tudomására jutott, a bejelentett fizetési eszközzel tranzakciót hajt végre, b) aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata során jogosulatlanul más személy személyazonosító vagy egyéb kódját, illetve más azonosító adatát használja fel, c) akivel szemben a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata miatt a bíróság jogerős határozatában a Btk. 313/C. §-ában meghatározott bűncselekmény elkövetését állapítja meg. A természetes személyekre vonatkozó adatok átadásához képest alapvetően más szabály vonatkozik vállalkozásokra. Míg a természetes személyek esetében csak negatív listás nyilvántartás lehetséges, vagyis csak akkor kerülnek fel adataik a KHR-be, ha valamilyen jogsértés (pl. késedelembe esés) történt, addig a vállakozások esetén a nyilvántartás pozitív listás, vagyis minden érintettre kiterjed és független az érintett vállalkozás pénzügyi előéletétől. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja a vállalkozásoknak a fenti pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szerződésével kapcsolatos referenciaadatait. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a vállalkozásnak a referenciaadatait, amelynek bankszámlájával szemben - fedezethiány miatt -

158

harminc napot meghaladó időszak alatt, megszakítás nélkül, egy millió forintnál nagyobb összegű sorba állított követelést tartanak nyilván. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a vállalkozásnak a referenciaadatait, amely készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződésben vállalt kötelezettségét megszegte, és emiatt a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződését a referenciaadat-szolgáltató felmondta vagy felfüggesztette. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a referenciaadatokat öt évig kezeli. Az öt év letelte után a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a referenciaadatokat véglegesen és vissza nem állítható módon törli. A határidő számításának kezdete: a) a késedelmes tartozás megszűnésének időpontja, b) az adat átadásának időpontja, c) a követelések sorba állításának megszűnési időpontja, d) a szerződés megszűnésének időpontja. L) Önkéntes kölcsönös biztosító pénztár részére történő vagyonkezelés A vagyonkezelési szolgáltatást e körben a pénzügyi intézmény az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. Törvény alapján működő önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakkal kötött szerződés alapján nyújtja a pénztár részére. A szerződés tárgya - a pénztár vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok meghatározott körben történő gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, - egyes vagyontárgyak működtetése és - a befektetett eszközök értékesítése és ismételt befektetése a pénztár vagyona gyarapítása érdekében. M) Készpénzátutalás A készpénzátutalás több szempontból különbözik a pénzforgalmi szolgáltatások kategóriájától. a) A készpénzátutalás a pénz természetes személy megbízása alapján természetes személy részére történő átutalást jelent. b) A készpénzátutalás alapja ennek megfelelően egy megbízási szerződés. c) A készpénzátutalás nem bankszámlák között történik. d) A készpénzátutalás tárgya kizárólag készpénz. e) A pénz befizetése és kifizetése a készpénz-átutalási rendszerben részt vevők erre engedélyezett helyiségében történhet. f) A kifizetést teljesítő pénzügyi intézmény megelőlegezi az átutalt összeget a megbízást felvevő pénzügyi intézménynek. N) Magánnyugdíj-pénztár részére történő vagyonkezelés A vagyonkezelési szolgáltatást e körben a pénzügyi intézmény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény alapján működő magánnyugdíjpénztárakkal kötött szerződés alapján nyújtja a pénztár részére. A szerződés tárgya - a pénztár vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok meghatározott körben történő gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, - egyes vagyontárgyak működtetése és - a befektetett eszközök értékesítése és ismételt befektetése a pénztár vagyona gyarapítása érdekében. III. A kiegészítő pénzügyi szolgáltatások

159

A) Pénzváltási tevékenység Pénzváltási tevékenység a külföldi fizetőeszközök adásvétele a törvényes fizetési eszköz (forint) ellenében, valamint külföldi fizetési eszközök adásvétele külföldi fizetési eszközök ellenében. Nem minősül pénzváltási tevékenységnek a külföldi pénznemre szóló, forgalomban lévő vagy forgalomban lévőre még átcserélhető pénzérmék és bankjegyek numizmatikai célú forgalmazása, valamint belkereskedelemben az áruval, illetőleg szolgáltatással kapcsolatos ügyletekre vonatkozó fizetések teljesítése. Pénzváltási tevékenységet csak hitelintézet folytathat. B) Az elszámolásforgalom lebonyolítása (elszámolásforgalmi ügylet) Az elszámolásforgalom a hitelintézetek, a jegybank, valamint más, az elszámolási rendszerek (GIRO, VIBER) szabályzata szerint az elszámolási rendszerben részvételre jogosult szervezet közötti, saját és az ügyfelek megbízásából származó fizetési forgalom lebonyolítása, ideértve a fizetési üzenetek ellenőrzését, továbbítását távközlési hálózat igénybevételével, a résztvevők közötti tartozások és követelések megállapítását és a pénzügyi kockázatok kezelését. C) Pénzfeldolgozási tevékenység A pénzfeldolgozás fogalma alá tartozik - a bankjegyek és pénzérmék tételes megszámlálása, - a bankjegyek és érmék valódiság és forgalomképesség szempontjából történő ellenőrzése, továbbá - az újra forgalomba hozható bankjegykötegek és pénzérmetételek kialakítása. D) Pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon A pénzügyi szolgáltatás közvetítése és a bankközi piacon folytatott pénzügyi ügynöki tevékenység különbözik egymástól. Míg az előbbi pénzügyi szolgáltatás, az utóbbi a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások közé tartozik. A bankközi piacon folytatott pénzügyi ügynöki tevékenység esetén az ügynök - csak és kizárólag a bankközi piacon jár el, - nem vesz részt az ügylet megkötésében, csak közvetítő tevékenységet folytat A közvetítő tevékenység tárgya - forint-, illetve devizahitel ügylet - forint-, illetve deviza betétügylet, valamint - deviza-adásvétel lehet. IV. A pénzügyi szolgáltatások jogi biztosítékai A kockázatvállalással járó pénzügyi szolgáltatások biztosítékai között három nagy csoportot lehet elkülöníteni: a) klasszikus polgári jogi biztosítékok (szerződést biztosító mellékkötelezettségek): kezesség, zálogjog, óvadék, bankgarancia; b) léteznek “biztosítéki célokra felhasználható jogintézmények”, amelyek nem minősülnek szerződést biztosító mellékkötelezettségnek: engedményezés, vételi jog kikötése;

160

c) a harmadik csoportot a pénzforgalmi jellegű biztosítékok alkotják: felhatalmazás azonnali beszedési megbízás benyújtására. A) A zálogjog A Ptk. definíciója alapján a jogosult valamely pénzben meghatározott vagy meghatározható követelést zálogtárgyból elégíthet ki, amelyet a kötelezett biztosítékként ajánl fel. A kielégítés feltétele a kötelezetti nem teljesítés. Ha a törvény kivételt nem tesz, más követeléseket megelőzően elégíthető ki a zálogkövetelés. Járulékos kötelem, ezért a felelősség mértéke az alapköveteléshez igazodik. A zálogjog tárgya lehet minden birtokba vehető dolog, átruházható jog vagy követelés. (Létezik vagyont terhelő zálog is, de annak kötelezettje természetes személy nem lehet). Noha, mint már említettem a Ptk. a zálogjog rendszerét egységesen szabályozza és nem különül el a kézi- és a jelzálogra vonatkozó szabályozás, gyakorlati szempontból mégis érdemes elkülönítetten vizsgálni a zálogjog fajtáit: a) A jelzálog esetében a zálogtárgy a kötelezett birtokában marad. A zálogkötelezett köteles azt épségben megőrizni. A jelzálogot, mint biztosítékot a nagyobb összegű kölcsönöknél érdemes alkalmazni, ahol már nem jelent egy másik személy, egy kezes biztosítéka megfelelő garanciát. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a jelzálog egy “drága” biztosíték (állandóan figyelemmel kell kísérni), ez okból is csak a nagyobb összegű hiteleknél célszerű alkalmazni. b) A kézizálog esetében a jogosult birtokában kerül a zálogtárgy. Ő köteles a zálogtárgyat megőrizni és a teljesítéskor köteles visszaszolgáltatni a kötelezett részére. Nem használhatja, de természetes hasznait jogosult és köteles is beszedni, elszámolási kötelezettség terhe mellett. A kézizálog-szerződés esetében a megállapodás mellett szükséges elem a zálogtárgy átadása is. A hitelintézetek a kézizálogot biztosítékként nem kifejezetten alkalmazzák, kivéve az értékpapírnak nem minősülő betéti okiratokat. (Ezek nem lehetnek óvadék tárgyai). A zálogjog főszabályként szerződés útján keletkezik. Írásban kell megkötni a követelésre vonatkozó és az ingatlant terhelő zálogjogi szerződést (és ez utóbbit az ingatlannyilvántartásba is be kell jegyeztetni). A zálogjog a zálogtárgyon, még nemteljesítés esetében sem keletkeztet tulajdonjogot. A zálogjogot elsősorban jogerős bírósági határozat alapján lehet érvényesíteni. A zálogkövetelésről szóló szerződést érdemes közokiratba foglaltatni, mivel a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerint a bíróság végrehajtási záradékkal látja el a zálogkövetelésről szóló közokiratot, ha annak teljesítési határideje már lejárt38, vagyis nem kell pereskedni, hanem azonnal meg lehet indítani a végrehajtási eljárást. Ha egy dolgon több zálogjog is fenn áll, akkor az érvényesítés a keletkezés sorrendjében történhet. A zálogtárgyat értékesítő jogosult az árból levonja követelésének értékét, a fennmaradó összegről azonban köteles elszámolni a zálogkötelezettel. A zálogjog megszűnése a következő módokon történhet: a) Az alapkövetelés megszűnésével, vagy a zálogtárgy tulajdonosának teljesítésével (ha a zálogtárgy tulajdonosa és az alapjogviszony kötelezettje nem ugyanaz a személy) Ilyen esetben a zálogtárgy visszajár, illetve a jelzálogjogot meg kell szüntetni. b) A zálogjogosult megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát. c) A zálogtárgy elpusztul. d) Az alapkövetelés elévül.

38

1994. évi LIII. törvény (Vht). 22. §

161

B) Az óvadék Az óvadék pénzen, bankszámla követelésen, értékpapíron, vagy pénzügyi eszközön, az óvadék tárgyának óvadékként való átadásával alapítható – általában valamely huzamosabb jogviszony esetén a kötelezettség biztosítására. Az óvadék minden esetben a jogosult birtokába kerül, és szerződésszegés esetén a részére óvadékként átadott pénzből, takarékbetétkönyvből vagy értékpapírból közvetlenül — bírói út igénybevétele nélkül — kielégítést kereshet. A felek szabadon állapodhatnak meg abban, hogy a jogosult az óvadékot használhatja-e, rendelkezhet-e vele. A szerződés megszűnésekor az óvadék visszajár. Amennyiben a kielégítést követően a jogviszony a felek közt fennmarad, a jogosult kérheti az óvadék kiegészítését, illetve pótlását. Az óvadékot nyújthatja az adós, de nyújthatja harmadik személy is. Az óvadék a legáltalánosabban használható biztosítékfajta legtipikusabb alkalmazási területe a lombardhitelezés, de gyakran előfordul a bankkártya-üzletágban is. (Bankszámla esetében a pénz feletti rendelkezési jogát adja át az ügyfél; az értékpapír óvadékként való alkalmazása esetén szükséges, hogy az üresre forgassák, ha névre szóló; váltóleszámítolás esetén pedig célszerű, ha a váltó egy harmadik személy bocsátja ki, az esetleges hirtelen felszámolás következményeit elkerülendő). Az óvadék járulékos jellegű, mint a többi biztosíték. Ebből az következik, hogy érvénytelen szerződést nem lehet óvadékkal biztosítani és a bírósági úton nem érvényesíthető követelés óvadékkal való biztosítása semmis. Az elévült követelés azonban az óvadékból kielégíthető. C) Az engedményezés, mint biztosíték Az engedményezés a polgári jogban egy önálló jogintézmény, amelyeket a Ptk. is önállóan és nem a szerződést biztosító mellékkötelezettségek között szabályoz. Az engedményezés abból áll, hogy a bank adósának is van egy kötelezettje, aki neki tartozik. Az adós ezt a követelését egy szerződéssel másra — esetünkben az őt hitelező bankra — ruházza. Az adós lesz az engedményező, a bank az engedményes. Eszerint az engedményezés tárgya valamely követelés, amely azonban nem lehet személyhez kötött, mint például a tartási jog, és nem lehet olyan sem, amelynek engedményezését a jogszabály kizárja, mint például a haszonélvezet. Az engedményezésről a kötelezettet is értesíteni kell, ennek megtörténtéig a kötelezett jogosult az engedményezőnek teljesíteni. Az értesítés megtörténte után a kötelezett kizárólag az engedményesnek teljesíthet. D) A vételi jog (opció) A biztosítékok világában a vételi jog egy új, angolszász eredetű eszköz a bankok számára. Az opció angolszász értelmezése tágabb mint a Ptk. vételi jog fogalma. Az angolszász jogértelmezés — a Ptk.-val ellentétben — az opciót kizárólag szerződésen alapuló jogosultságként ismeri. Az opciót megállapodás hozza létre, amely lehetőséget ad az opció jogosultjának arra, hogy jogosultságát bizonyos időszakon belül gyakorolhassa. Az angolszász értelmezés szerint az opció mindig ellenértékes ügylet, és ebből kifolyólag át is ruházható. Külföldi hitelszerződésekből került át a magyar gyakorlatba, hogy a bankok a hitel vissza nem fizetése esetén bizonyos vagyontárgyakra vonatkozóan vételi jogot kötnek ki maguknak. Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében jogszerű biztosítékként ismerte el a vételi jog kikötését, ha a felek vételi jog érvényesítéséhez kapcsolódóan az elszámolási kötelezettség teljesítését is kikötik.39 A Ptk. nem nevesíti a vételi jogot szerződést biztosító mellékkötelemként, hanem az adásvétel különös nemeként szabályozza. A magyar gyakorlatban is a bank valamely követelése biztosítására írásban megállapodhat adósával, hogy az adós tulajdonában álló valamely 39

BH. 1998.350.

162

meghatározott vagyontárgyra vételi jogot enged a bank számára. Eszerint a szerződés alanyai a főkötelem alanyai, vagyis a bank és az adósa. A szerződés tárgya valamely, az adós tulajdonában álló vagyontárgy. A Ptk. definíciója szerint, ha a tulajdonos másnak egy, a tulajdonában álló dolgon vételi jogot enged, akkor a jogosult (a bank) a dolgot egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja. A vételi jog ingatlan esetében az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető, amely azt dologi hatályúvá teszi, vagyis mindenkivel szemben hatályossá válik. A vételi jogra vonatkozó szerződéses kikötés ugyanakkor a magyar jog szerint személyes jellegű, ezért átruházása semmis. A szerződésben meg kell határozni a vételi jog gyakorlásának feltételeit, amelynek legfontosabb kérdése az adós nem teljesítése. A vételi jog kikötése kényelmes helyzetbe juttatja a bankot, mert nem teljesítés esetében mindössze egy nyilatkozatába kerül csak a kérdéses vagyontárgy megvásárlása. A szerződésben meg kell határozni azt is, hogy a bank milyen áron vásárolja meg a biztosíték tárgyát képező vagyontárgyat. Ez történhet konkrét ár meghatározásával, de történhet valamely külső tényező (pl. tőzsdei árfolyam) segítségével is. A visszavásárlási joggal megegyezően a vételi jogot is csak legfeljebb öt évre lehet alapítani. Ha a felek a vételi jog időtartamában nem állapodnak meg, úgy a törvény ereje folytán a vételi jog hat hónap elteltével megszűnik. A lakossági szolgáltatások körében a fogyasztási kölcsönnél és az autófinanszírozási ügyleteknél lehet szerepe a vételi jognak, mint biztosítéknak. E) Felhatalmazás azonnali beszedési megbízásra Az azonnali beszedési megbízásra való felhatalmazás általában egy egyszerű pénzforgalmi jellegű biztosíték a bankok számára. Az azonnali beszedési megbízással a jogosult megbízza a bankszámláját vezető pénzintézetet, hogy pénzforgalmi bankszámlája javára, a kötelezett pénzforgalmi bankszámlája terhére meghatározott összeget szedjen be. Esetünkben a jogosult a bank, a kötelezett pedig az adós. (Az adós számláját általában a hitelező pénzintézet vezeti). Így ez a biztosíték valójában úgy működik, hogy az adós ad egy megbízást a bankjának, hogy szedje be a nála vezetett számlájáról a neki járó összeget. Itt az adós az ügy ura elvileg, gyakorlatilag azonban a bank kikötése ez a felhatalmazás a teljesítés biztonsága érdekében. F) A komfortlevél A komfortlevél egy angolszász eredetű biztosítékfajta. Az adós gazdasági társaság tulajdonosai olyan kötelezettséget vállalnak, amely a kezességre hasonlít. Lényege, hogy a komfortlevelet adó cég biztosítsa a bankot afelől, hogy a az adós cég a törlesztés esedékességekor még a vállalatcsoport keretébe fog tartozni, és mindent megtesz a leányvállalata fizetőképességének fenntartásáért. Az anyavállalat más leányvállalatát is az adós mögé állíthatja. A komfortlevél nem tekinthető valódi biztosítéknak, mivel kötelezettségvállalást nem tartalmaz, (mindössze az adós anyavállalatának jószándékát fejezi ki), de a komfortlevél kiadásával az anyavállalat a saját jó hírnevét adja tulajdonképpen biztosítékul. Ellenőrző kérdések 1. Milyen szervezeti formában működhetnek a pénzügyi intézmények? 2. Milyen korlátok vonatkoznak a pénzügyi intézmények tevékenységére? 3. Mi a kereskedelmi bank? 4. Mi a szakosított hitelintézet? 5. Mi a szövetkezeti hitelintézet? 6. Mi a pénzügyi vállalkozás?

163

7. Mi az előírt jegyzett tőke minimum a pénzügyi intézmények egyes szervezeti formáinál? 8. Milyen engedély szükséges ahhoz, hogy a hitelintézet a tevékenységét megkezdhesse? Ki az engedélyező hatóság? 9. Hogyan lehet fióktelepet létesíteni és határon átnyúló tevékenységet folytatni egy másik EU tagállamban? 10. Sorolja fel a pénzügyi szolgáltatásokat! 11. Sorolja fel a kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat! 12. Mi a betét és a betétgyűjtés fogalma? 13. Mi a különbség a hitel és a pénzkölcsön nyújtása között? 14. Mi a faktorálás? 15. Mikor minősül egy lízingügylet pénzügyi lízingnek? 16. Mutassa be, hogy a pénzforgalmi ügyletekben milyen fizetési formák alkalmazhatók! 17. Mi minősül készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek? 18. Mi a hitel referencia szolgáltatás? Mik a korlátai? 19. Mikor adható ki banktitok harmadik személy részére?

164

2.4 A betétesek védelme Alapvető fogalmak - a betétbiztosítás célja - az OBA feladata - a biztosított és nem biztosított betétek köre - a biztosítás mértéke - az OBA jogállása és forrásai A betétbiztosítás célja, hogy a betéteseknek védelmet nyújtson a hitelintézetek fizetőképtelensége esetére azzal, hogy meghatározott feltételek fennállta esetén az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) betéteseket kártalanítja. I. Az Országos Betétbiztosítási Alap Minden hitelintézet köteles az Országos Betétbiztosítási Alaphoz csatlakozni, kivéve - a meghatározott pénzügyi szolgáltatás végzésének az állam által történő biztosítása érdekében külön törvénnyel létrehozott olyan hitelintézet, amelynek minden kötelezettségéért a Magyar Állam kezességet vállal, valamint - az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet fióktelepe, ha rendelkezik a vonatkozó közösségi szabályozásnak megfelelő betétbiztosítással. A Felügyelet harmadik országbeli hitelintézet fióktelepének is engedélyezheti, hogy ne csatlakozzon az OBA-hoz, ha azzal egyenértékű betétbiztosítással rendelkezik. Hitelintézet által gyűjtött betétekre kizárólag az Alap által biztosított mértékig fizethető kártalanítás, továbbá az ilyen betétekre kizárólag az Alap által nyújtott biztosítás terjed ki. Az OBA-hoz csatlakozni köteles hitelintézet a tevékenységi engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles a csatlakozásról szóló nyilatkozatot az Alapnak megküldeni, és annak másolatát csatolni a Felügyelethez benyújtandó tevékenységi engedély iránti kérelemhez. II. Az OBA feladata, a biztosított betétek köre Az OBA feladata - a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézetnél elhelyezett betét befagyása esetén a betétes részére meghatározott kártalanítási összeg kifizetése, illetve - az állammal kötött külön megállapodásban foglalt megbízás alapján az állam által egyes betétre vállalt kezesség vagy adott biztosítás teljesítésével kapcsolatos feladatok térítés ellenében történő ellátása, - a betétes magyar nyelvű tájékoztatása, illetőleg magyarországi székhelyű hitelintézet külföldön létrehozott fióktelepe esetén annak az országnak a nyelvén történő tájékoztatása, amelyben a fióktelepet létrehozták. Az OBA által nyújtott biztosítás - csak a névre szóló betétekre terjed ki, - független a betétek számától és pénznemétől (az alábbiak figyelembe vételével) - csak az Alapban tagsággal rendelkező hitelintézetnél elhelyezetett betétekre terjed ki, és - csak az olyan betétre terjed ki, amelyet bármilyen fajta állami garancia, vagy helytállás nélkül helyzetek el. Az a betét, amely nem felel meg a fenti kritériumoknak, vagy az alább felsorolt kizáró okok alá esik, nem minősül biztosítottnak.

165

A biztosítás kiterjed az 1993. június 30-ig sorozatban értékpapírszerűen kibocsátott vagy forgalomba hozott betéti okiratra, tekintet nélkül annak elnevezésére. Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a következő intézmények betéteire: a) a költségvetési szerv, b) a tartósan 100%-ban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, c) az önkormányzat, d) a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár, e) a befektetési alap, f) a Nyugdíjbiztosítási Alap és Egészségbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei és igazgatási szervezetei, g) az elkülönített állami pénzalap, h) a pénzügyi intézmény, i) az MNB, j) a befektetési vállalkozás, tőzsdetag, k) kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézmény-, illetve befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja l) a hitelintézet vezető állású személye, a hitelintézet választott könyvvizsgálója, továbbá a hitelintézetben legalább ötszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkező személy és mindezen személyekkel közös háztartásban élő közeli hozzátartozói, m) az előbb említett személy befolyásoló részesedésével működő gazdálkodó szervezet által elhelyezett, n) a kockázati tőketársaság és a kockázati tőkealap. Bizonyos egyéb körülmények is kizárják az elhelyezett betétet a betétbiztosítás köréből, amelyből adódóan a betétbiztosítás ugyancsak nem terjed ki a) az olyan betétekre, amelyekre a betétes a szerződés szerint, a szerződéskötés időpontjában elhelyezett azonos nagyságú és lekötési idejű betétekhez képest jelentősen magasabb kamatot vagy más vagyoni előnyt kap, valamint b) az olyan betétre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az abban elhelyezett összeg pénzmosásból származik, c) olyan betétre, melyet nem euróban, vagy az EU, illetve az OECD tagállamának törvényes fizetőeszközében helyeztek el. III. Az OBA által fizetett kártalanítás Az OBA a kártalanításra jogosult személy részére - a befagyott betét tőke- és kamatösszegét - személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 6.000.000 forint összeghatárig fizeti ki kártalanításként. Az OBA által fizetett kártalanítás mértéke 1.000.000 Ft-ig a betét összegének 100%-a, efeletti összegű betét esetén pedig 1.000.000 Ft és az ezt maghaladó rész 90%-a. A kártalanítás kifizetésének kezdő időpontjáig járó, még nem tőkésített és ki nem fizetett kamatot a fenti összeghatárig, a szerződés szerinti kamatlábbal, de legfeljebb a kamattérítés időtartama alatt alkalmazott - az idővel súlyozott - átlagos jegybanki alapkamatlábbal számítottan téríti meg az OBA. Közös betét esetén a kártalanítási összeghatárt személyenként külön kell számításba venni. Hitelintézetek egyesülése esetén az összeghatár szempontjából legfeljebb 5 évig továbbra is külön betétnek minősülnek egyazon betétesnek az egyesülés időpontja előtt a fuzionáló hitelintézeteknél elhelyezett betétei.

166

A biztosított betétek esetében a hitelintézet és a betétes között beszámításnak van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben hitel vagy más ügylettel kapcsolatos lejárt vagy a betét kifizetéséig lejáró tartozása van. A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az adott hitelintézetnél fennálló valamennyi befagyott követelését össze kell számítani. IV. Kifizetés az Alapból A kifizetés kezdő napja: - a betétek befagyásának napja, - a Felügyelet határozatának napja, illetve - felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást elrendelő végzésének közzététele utáni 15 napon belül megkezdi a kártalanítás kifizetését. A kártalanítás kifizetését három hónapon belül be kell. (Az Alap legfeljebb két alkalommal kérheti a Felügyelettől a kifizetési határidő meghosszabbítását alkalmanként legfeljebb három hónappal.) V. A kifizetett követelések átszállása Az Alap által a betéteseknek kifizetett kártalanítást alapján, a hitelintézettel szembeni betétkövetelés – a kártalanítási összeg erejéig – az Alapra száll át. VII. Az OBA jogállása, szervezete Az OBA jogi személy. Saját vagyona, bevételei és jövedelme után sem társasági adó, sem helyi adó, sem illeték fizetésére nem kötelezhető. Pénzeszközei nem vonhatók el, és alapfeladatától eltérő célra nem használhatók fel, pénzügyi-számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi. Az Alap könyvvizsgálóját az igazgatótanács választja. Az OBA irányító szerve az igazgatótanács. Az igazgatótanácsnak tagjai: a) a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára; b) az MNB alelnöke, c) a Felügyelet elnöke, d) a hitelintézetek érdek-képviseleti szervezetei által kijelölt két személy, továbbá e) az Alap ügyvezető igazgatója. Az igazgatótanács nevezi ki, és menti fel az ügyvezető igazgatót, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgatótanács ellenőrzi az Alap ügyvezető igazgatójának tevékenységét. Az Alap önálló munkaszervezettel rendelkezik. Az Alap tevékenységének operatív irányítását az ügyvezető igazgató látja el. Az ügyvezető igazgató gyakorolja az Alap alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat. VII. Az OBA forrásai Az Alap forrásai: a) a csatlakozási díj (egyszeri díjként a hitelintézet jegyzett tőkéjének 0,5%-a), b) hitelintézetek által teljesített rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetés, c) a Felügyelet által a hitelintézetektől, ide nem értve az önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapban tag szövetkezeti hitelintézeteket, a beszedett bírságok összegének 80%-ka, d) az Alap által felvett kölcsön, e) egyéb bevétel. Az Alap hitelt az MNB-től, illetve hitelintézettől vehet fel. Az Alap tagjainak éves befizetési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy az figyelembe vegye

167

a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én fennálló, az Alap által a biztosított betétek teljes összegét, - a hitelintézet önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapban fennálló tagságát, illetve - az Alap szabályzata által megállapított egyéb szempontokat. Az Alap az éves díj megállapítása során figyelembe veheti a más jogszabályban meghatározott minősítő szervezet által a hitelintézetre, illetve annak kötelezettségeire meghatározott minősítéseket. Az Alap az általa felvett kölcsön visszafizetése érdekében a hitelintézetek számára egységes elvek szerint megállapított rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő, mely fizetési kötelezettség mértékének és ütemezésének igazodnia kell a kölcsöntörlesztési feltételekhez. A rendkívüli fizetési kötelezettség mértéke nem haladhatja meg egyetlen hitelintézet esetében sem a megállapított díj mértékét. -

Ellenőrző kérdések 1. Mi az Országos Betétbiztosítási Alap feladata? 2. Kik az OBA tagjai? 3. Mely betétek minősülnek az OBA által biztosítottnak? 4. Mely betétek nem biztosítottak? 5. Milyen összeghatárig terjed a betétbiztosítás?

168

3. A tőkepiacok szabályozása 3.1 Tőkepiaci szabályozás nemzetközi kitekintésben Talán az egyik legszerteágazóbb és éppen ezért nehezen összehasonlítható szabályozás a tőkepiac vagy értékpapírpiac szabályozása. Az összevetés nehézsége – ami egyben a szabályozás nehézsége is – abból adódik, hogy a fogalom sok mindent takar. Az értékpapír mint instrumentum jogi fogalmát egyes jogrendszerek meghatározzák, mások az eszközt magát nem, csak a kapcsolódó ügyleteket vagy intézményeket szabályozzák – ilyen az amerikai értékpapírpiac szabályozása. Az értékpapírok jogi és gazdasági jellegüknél fogva egyrészt könnyen alkalmazható eszközök, melyekkel nagy volumenű és gyorsan lebonyolítható szerződéskötéseket lehet végezni, másrészt magas kockázatot rejtő eszközök, melyek pontos körülírása (jogszabályban vagy szerződésben) elengedhetetlen. Az értékpapírokkal végezhető ügyletek mára annyira szerteágazók, hogy ez is nehezíti a jogalkotó munkáját, azt, hogy mit is von a szabályozás hatálya alá. Az értékpapírügyletek alapvető csoportosítási és szabályozási szempontja: nyilvános vagy zártkörű ügylet. A nyilvános értékpapír ügyletek (kibocsátás – forgalmazás) szabályozása az amerikai értékpapírjog alapja, annak megfogalmazása, hogy ezekkel a speciális eszközökkel nyilvánosan végzett nagy kockázatú ügyletek nyilvánossága elengedhetetlen. Mind az angol, mind az amerikai értékpapír szabályozás szintén nagy hangsúlyt fektet a nyilvános ügyletek garanciális szabályaira: a) az információhoz való jutás egyenlő esélyeinek biztosítására, b) a bennfentes viselkedés tilalmára és c) az egységes kontroll mechanizmusok kialakítására. Az angolszász szabályozások hagyományai ellenére az amerikai szövetségi törvények egyik legfontosabb szabályozása az értékpapírpiac nyilvánosságának biztosítására vonatkozik már 1933 – 1934 óta. Az angol szabályozás jelentős állomása volt az 1986-os egységes törvény megalkotása ezen a területen. Az értékpapírpiac szereplői szabályozásában a jogalkotók részben követik a honi társasági jogi szabályokat – természetesen jelentős garanciális normákkal, amiknek az a jelentőségük, hogy legalább szabályozásukkal segítsék a jogi kockázatok csökkentését. Az értékpapírpiac egyedi szereplője a tőzsde. A tőzsde hagyományosan egy piac szervezeti formáját, kereskedési szabályait – nemcsak jogi, hanem etikai szabályait is tartalmazó egység. A tőzsde, mint piac szabályozása egyrészt önszabályozás, másrészt viszont (mint az adott jogrendszer része és egy magas gazdasági kockázatot hordozó jogviszony egyik szereplője) az adott ország normaalkotási rendjének függvényében, jelentős szereplője a vonatkozó jogszabályoknak.

169

3.2 A hatályos törvényi szabályozás Alapvető fogalmak - a befektetési szolgáltatók szervezeti formái - a az értékpapír-bizományos, az értékpapír-kereskedő és a befektetési társaság fogalma - a befektetési szolgáltatók tevékenységének korlátai - minimális tőkekövetelmények a befektetési szolgáltatók vonatkozásában - a befektetési szolgáltatók tevékenységének engedélyezése - a befektetési szolgáltatók által nyújtható szolgáltatások A. A befektetési szolgáltatók szervezeti szabályozása I. A befektetési szolgáltatókról általában A befektetési szolgáltatókra vonatkozó szabályozást a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény tartalmazza. Befektetési szolgáltatási tevékenységet – az alább részletezett feltételekkel – folytathat 1. a befektetési vállalkozás, amely lehet - az értékpapír-bizományos, - az értékpapír-kereskedő és - az értékpapír-befektetési társaság (befektetési társaság). 2. a hitelintézet, amely lehet - bank, - szakosított hitelintézet és - szövetkezeti hitelintézet. 3. az egyéni vállalkozó; 4. a pénzügyi vállalkozás; 5. a befektetési szolgáltatónak nem minősülő gazdasági társaság és szövetkezet; 6. az MNB, a Kincstár, és az Államadósságkezelő Központ Rt. a) A Befektetési vállalkozások A befektetési vállalkozások az alábbi tevékenységeket folytathatják: Bizományos Kereskedő Befektetési szolgáltatások Bizományosi tevékenység x x Kereskedelmi tevékenység x Portfoliókezelés x Jegyzési garanciavállalás Ügynöki tevékenység x x Értékpapír forgalomba hozatalának x x megszervezése Kiegészítő befektetési szolgáltatások Értékpapír letéti őrzés Értékpapír letétkezelés Befektetési hitel nyújtása Tanácsadás társaságoknak tőkeszerkezettel kapcsolatban

x x

x x

x

x

Befektetési társaság x x x x x x

x x x x

170

Nyilvános vételi ajánlat alapján rt.-ben x x befolyásszerzés megszervezése Befektetési tanácsadás x x x Ügyfélszámla vezetés x x x Értékpapírszámla vezetés x x x A befektetési vállalkozás bizományosi tevékenység folytatására köteles. A befektetési szolgáltatók tevékenységét két alapvető korlát befolyásolja: 1) Befektetési szolgáltatást, a lejjebb leírtak kivételével főszabályként csak befektetési vállalkozás és hitelintézet nyújthat. 2) A befektetési vállalkozás főszabályként csak befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhet. A befektetési vállalkozás a befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységen kívül kizárólag a) váltóval bizományosi, illetve kereskedelmi tevékenységet, b) árutőzsdei szolgáltatási tevékenységet, c) részvénykönyvvezetést, d) részvényesi meghatalmazotti tevékenységet (nominee), e) pénzügyi szolgáltatás közvetítését, f) biztosítási szolgáltatás közvetítését, g) önkéntes kölcsönös biztosító pénztár részére történő vagyonkezelést, valamint h) magánnyugdíjpénztár részére történő vagyonkezelést i) ügyfélszámla vezetésével kapcsolatos pénzforgalmi szolgáltatást h) értékpapír kölcsönzést végezhet. b) A hitelintézetek A bank a befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek teljes körét folytathatja. Ez a szabály teszi lehetővé, hogy Magyarországon univerzális bankrendszer működhessen, ahol a bankok nem csak a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások nyújtására, hanem a befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatások teljes körének nyújtására is engedélyt kaphatnak. A szakosított hitelintézet befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet kizárólag a Tpt. és róla szóló külön törvényben meghatározott körben folytathat. A szövetkezeti hitelintézet ügynöki tevékenységet, valamint értékpapír letétkezelést, letéti őrzést, tőkeszerkezettel kapcsolatos tanácsadást és befektetési tanácsadást folytathat. Ha a hitelintézet a pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtása mellett befektetési szolgáltatási vagy kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet is végez, olyan belső szervezeti, működési és eljárási rendet kell kialakítania, amelyen belül elkülönülnek a pénzügyi szolgáltatással, illetőleg a befektetési szolgáltatással foglalkozó szervezeti egységek. Ennek az elkülönülésnek az a célja, hogy a hitelintézet ne tudja befolyásolni ügyfele, a különböző hitelintézeti üzletágak, valamint a hitelintézetek és egyéb piaci szereplők közötti ügyleteket. c) Az egyéni vállalkozó Az egyéni vállalkozó (egyéni kereskedő) a kereskedelmi tevékenységet - kizárólag a tőzsdén - folytathat, ha a szolgáltatás tárgya határidős ügylet vagy vételi/eladási opció. Az egyéni vállalkozó olyan ügynöki tevékenységet is végezhet, amely során az ügyfél pénzét vagy egyéb eszközét nem kezeli. d) A pénzügyi vállalkozás

171

A pénzügyi vállalkozás portfoliókezelési tevékenység folytatására is jogosult, ha engedéllyel rendelkezik az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak vagy a magánnyugdíjpénztárak számára történő vagyonkezelésre. e) Befektetési szolgáltatónak nem minősülő gazdasági társaság és szövetkezet Befektetési szolgáltatónak nem minősülő gazdasági társaság és szövetkezet a befektetési szolgáltatások közül ügynöki tevékenységet, a kiegészítő befektetési szolgáltatások közül pedig a tőkeszerkezettel kapcsolatos tanácsadást és a befektetési tanácsadást végezheti. f) Az MNB, a Kincstár és az ÁKK Rt. Az MNB, a Kincstár és az ÁKK Rt. a befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet a rá vonatkozó külön törvény alapján, az ott meghatározott körben folytathat. II. A befektetési vállalkozásokra vonatkozó alapvető szervezeti szabályok A gazdasági társasági formában működő befektetési vállalkozásokra a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a külföldi vállalkozás fióktelepére az Fkt. rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A befektetési vállalkozás kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaságként vagy fióktelepként működhet. III. A jegyzett tőke legkisebb összege A befektetési vállalkozás jegyzett tőkéjének legkisebb összege: a) értékpapír-bizományos esetében ötvenmillió forint, b) értékpapír-kereskedő esetében kettőszázmillió forint, c) befektetési társaság esetében egymilliárd forint. Ha a befektetési vállalkozás kettőmilliárd forintot elérő, vagy azt meghaladó értékben kezel magánnyugdíjpénztári vagyont, saját tőkéjének legkisebb összege kettőszázötvenmillió forint és a kezelt magán-nyugdíjpénztári vagyon kettőmilliárd forintot meghaladó részének egy százaléka. Ha a befektetési vállalkozás saját tőkéje eléri az egymilliárd forintot, a kezelt magán-nyugdíjpénztári vagyon növekedésével a saját tőkét tovább nem kell növelni. A befektetési vállalkozás jegyzett tőkéje kizárólag pénzbeli hozzájárulással szolgáltatható. A pénzbeli hozzájárulással esik egy tekintet alá, ha a jegyzett tőkét a befektetési vállalkozás jegyzett tőkén felüli vagyona terhére emelik fel, illetőleg a jegyzett tőke összege egyesülés, beolvadás, összeolvadás során kerül megállapításra. A jegyzett tőkét – a pénzügyi intézményekre vonatkozó szabályozásához hasonlóan – kizárólag olyan hitelintézetnél lehet befizetni, amely nem vesz részt az alapításban, illetve amelyben az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal. A fióktelep formájában működő befektetési vállalkozás és árutőzsdei szolgáltató esetében a jegyzett tőke alatt a dotációs tőkét kell érteni. Ugyanakkor nem vonatkozik a dotációs tőke követelmény az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési vállalkozás fióktelepére. IV. Az engedélyezési eljárás A befektetési szolgáltatási tevékenységek folytatásához a Felügyelet (PSZÁF) engedélye szükséges. Nem kell engedélyeztetni az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési szolgáltató határon átnyúló szolgáltatását, és a magyarországi fióktelep által végzett és a székhely állam felügyelete által engedélyezett tevékenységet.

172

A Felügyelet az engedélyt az egyes tevékenységekre együtt vagy külön adja meg. A Felügyelet az engedélyt - határozott időre, - feltételhez kötötten, - korlátozott tevékenységi körrel, - területi korlátozással, - a befektetési szolgáltatási, illetve árutőzsdei szolgáltatási tevékenységen belül pedig üzletági vagy termékkorlátozással is megadhatja. A Felügyelet engedélye nélkül folytatható az ügynöki tevékenység, ha az ügynök az ügyfelek - pénzét, vagy - egyéb eszközeit nem kezeli és a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállal. Ebben az esetben az ügynök személyét a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató a Felügyeletnek köteles bejelenteni. Természetes személy a kereskedelmi tevékenységet - kizárólag tőzsdén - a Felügyelet engedélye nélkül folytathatja, ha annak tárgya kizárólag határidős ügylet és a tevékenység folytatását a tőzsde szabályzata lehetővé teszi. V. A személyi és tárgyi feltételek A befektetési szolgáltatási tevékenység, illetőleg árutőzsdei szolgáltatási tevékenység csak a Tpt.-ben és külön jogszabályban előírt követelményeknek megfelelő - személyi feltételek; - műszaki, technikai, informatikai, biztonsági felszereltség; - az elfogadott szabályzatokban rögzített szervezeti, működési, ügyviteli, számviteli, nyilvántartási és ellenőrzési eljárások, rendszerek és megoldások megléte esetén kezdhető meg és folytatható. A befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató által alkalmazott eljárásoknak, rendszereknek és megoldásoknak biztosítaniuk kell - az ügyfelek tulajdonában lévő értékpapírok, pénzeszközök és tőzsdei termékek elkülönített kezelésének, - a megkötött ügyleteknek, illetőleg a vállalt kockázatoknak (pozícióknak), - a jogszabályi előírások és a szabályzatok érvényesülésének, - az alkalmazottak személyes ügyleteinek, - a számítógépes adatrögzítésnek, adatvédelemnek, adatmentésnek és feldolgozásnak a figyelemmel kísérését és ellenőrzését. A befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató a szabályzataiban foglaltakat következetesen és átláthatóan köteles alkalmazni. A befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató számviteli, nyilvántartási, informatikai rendszereinek alkalmasnak kell lenniük - a mindenkori pénzügyi helyzetének megállapítására, - az ügyfelek szolgáltatóra bízott pénz- és befektetési eszközeinek, valamint tőzsdei termékeinek minden időpontban történő megállapítására, valamint - jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére. VI. Fióktelep létesítése és határon átnyúló pénzügyi és befektetési szolgáltatás nyújtása az Európai Unióban Fióktelep létesítése egy másik EU tagállamban

173

Ha egy befektetési vállalkozás az Európai Unió másik tagállamában fióktelepet kíván létesíteni köteles ezt bejelenteni a Felügyeletnek. Ha a Felügyelet rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő befektetési vállalkozás irányítási struktúrája és pénzügyi helyzete megfelel a jogszabályi előírásoknak, a bejelentés kézhezvételétől számított 3 hónapon belül tájékoztatja az Európai Unió érintett másik tagállamának felügyeleti hatóságát, amelyről egyidejűleg értesíti a bejelentő hitelintézetet, illetve befektetési vállalkozást is. A tájékoztatásban a Felügyelet közli a másik tagállam Felügyeletével a fióktelep által végzett befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó részletes befektetővédelmi szabályokat. A tájékoztatás kézhezvételétől számított 2 hónapon belül a másik tagállam illetékes felügyeleti hatósága írásban tájékoztathatja az érintett befektetési vállalkozást a folytatni kívánt tevékenység végzésével kapcsolatos feltételekről. A fióktelep e tájékoztatás kézhezvételét követően, illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló két hónapos időtartam eltelte után létrehozható és megkezdheti működését. Határon átnyúló tevékenység végzése A befektetési szolgáltató, ha határon átnyúló tevékenységként első ízben kíván befektetési szolgáltatást nyújtani az Európai Unió másik tagállamában, köteles a Felügyeletnek előzetesen bejelenteni a másik tagállamban végezni kívánt tevékenységeket. A Felügyelet a bejelentés kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát a befektetési szolgáltató tervezett tevékenységéről és a befektetővédelmi szabályokról. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő befektetési szolgáltatóval is, aki a tájékoztatás kézhezvételét követően megkezdheti tevékenységét a másik tagállamban. Ha az Európai Unió másik tagállamának illetékes felügyeleti hatósága arról tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a székhelyén bejegyzett befektetési szolgáltató Magyarországon fióktelepet nyit, illetve határon átnyúló szolgáltatást akar végezni, a Felügyelet tájékoztatja a befektetési szolgáltatót az alábbiakban felsorolt, alapvető fogyasztóvédelmi rendelkezésekről: - a hirdetés szabályairól, - az ügyfelek magyar nyelven történő tájékoztatásáról, - az üzletszabályzat követelményéről, valamint a megbízások teljesítésére vonatkozó előírásokról. B. A befektetési szolgáltatók tevékenységének szabályozása I. A befektetési szolgáltatások általában Befektetési szolgáltatási tevékenységnek minősül az alábbi tevékenységek üzletszerű (az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység) folytatása. A befektetési szolgáltatási tevékenység folytatható forintban, valutában, illetőleg devizában is. A befektetési szolgáltatási tevékenység tárgya mindig valamilyen – egy vagy több – befektetési eszköz. A befektetési szolgáltatók által nyújtott szolgáltatok között megkülönböztetünk - befektetési szolgáltatásokat és - kiegészítő befektetési szolgáltatásokat. II. A befektetési szolgáltatások

174

A) Bizományosi tevékenység A bizományosi tevékenység jogi hátterét a Ptk. bizományi szerződésre vonatkozó szabályai adják. A szerződés tárgya bármilyen befektetési eszköz lehet. A bizományosi tevékenység keretében a befektetési szolgáltató a megbízó (ügyfél) megbízása alapján saját nevében az ügyfél javára (terhére) folytatja tevékenységét. B) Kereskedelmi tevékenység A kereskedelmi a befektetési szolgáltató, illetve árutőzsdei szolgáltató által pénzügyi eszköz, illetve áru saját számlára történő adásvétele, cseréje. A háttérszabályokat szintén a Ptk.-ban, az adásvételi és csereszerződésre vonatkozó szabályoknál találjuk. A kereskedelmi tevékenység abban különbözik a bizományosi tevékenységtől, hogy itt a befektetési szolgáltató saját nevében és saját kockázatára jár el. A kereskedelmi tevékenység tárgya a fentiekből adódóan - pénzügyi eszköz és - áru lehet. A pénzügyi eszköz fogalma alatt a befektetési eszközöket (ezek részletes meghatározását lásd lejjebb) és a devizát értjük. A deviza a külföldi pénznemre szóló követelés (pénzhelyettesítő eszköz, bankszámla- és egyéb pénzkövetelés). C) Egyéni portfoliók egyedi kezelése a befektető által adott megbízás alapján (portfoliókezelés) A portfoliókezelés egy igen összetett szolgáltatás, amelynek alapja az ügyfél és a befektetési szolgáltató között megkötött – eseti jellegű – megbízási szerződés. A portfoliókezelési szerződés tárgya a portfolió, amely a portfoliókezelési tevékenységet végző (a portfoliókezeléssel megbízott befektetési szolgáltató) számára átadott eszközök, illetőleg ezen eszközökből a portfoliókezelési tevékenységet végző által összeállított, többféle vagyonelemet tartalmazó eszközök összessége. Egyszerűbben fogalmazva a megbízó által a befektetési szolgáltatónak a portfoliókezelés céljára átadott minden eszköz (készpénz, értékpapír, stb.) beletartozik a portfolió fogalmába. A portfoliókezelési tevékenység alatt azt a tevékenységet kell érteni, amelynek során a befektető fentiekben körülírt eszközei azzal a céllal kerülnek a befektetési szolgáltató rendelkezése alá, hogy 1. meghatározott feltételek mellett, 2. egyedi módon, 3. a befektető által adott megbízás alapján 4. befektetési eszközökbe, tőzsdei termékekbe fektesse és kezelje a befektető javára azzal, hogy a befektető a megszerzett befektetési eszközökből, tőzsdei termékekből eredő kockázatot és hozamot, így különösen annak nyereségét és veszteségét, közvetlenül viseli. Mindebből következik, hogy a portfoliókezelési szerződésnek részletesen meg kell határozni azokat a feltételeket, amelyek mentén a megbízó eszközeit a portfoliókezelő befektetheti, illetve kezelheti. E körbe tartozik - a portfoliókezelési szerződés időtartamának rögzítése, - mindkét fél szempontjából a megszűnés, különösen a felmondás szabályozása, - a befektetési módjának meghatározása (milyen befektetési eszközökbe, milyen összetételű portfolió kerüljön kialakítása), - az ügyfél tájékoztatásának szabályozása, - a befektetési szolgáltató díjazásának szabályozása, ideértve a díjazás alapjául szolgáló mutatók meghatározását, és a költségelszámolás szabályait.

175

A fentiekből látható, hogy a portfoliókezelési szerződés nem egy standardizált szerződés, hiszen a szerződés fő elemeiben az ügyfélnek és a befektetési szolgáltatónak egyedileg kell megállapodnia. Fontos hangsúlyozni, hogy mint az a törvényi definícióból is kiderül a befektetési hozama az ügyfelet illeti, de a teljes kockázatot is ő viseli. A portfóliókezelő a tőke megóvására (tőkegarancia), illetve a hozamra vonatkozóan (hozamgarancia) ígéretet tehet. A hozamgarancia magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó ígéretet is. A tőke-, illetve hozamgaranciát a portfóliókezelő köteles a) bankgaranciával biztosítani, vagy b) a hozamot biztosító pénzügyi eszközökre, tőzsdei termékekre vonatkozó befektetési politikával alátámasztani az ügyfél részletes tájékoztatása mellett. D) Jegyzési garanciavállalás A jegyzési garanciavállalás az egyik legkockázatosabb befektetési szolgáltatás, amely a befektetési szolgáltató meghatározott körülmény bekövetkezésére vállalt egyoldalú kötelezettségvállalását jelenti. A jegyzési garanciavállalás két esetét különbözteti meg a törvény: a) az értékpapír saját számlára történő lejegyzésére, illetve megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás, (abban az esetben, ha a befektetési szolgáltató saját mag számára kíván értékpapírt jegyezni vagy vásárolni), illetve b) az értékpapírjegyzés vagy eladás meghiúsulásának elkerülése érdekében szerződésben vállalt mennyiségű értékpapír lejegyzésére, illetőleg megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás. Az értékpapírjegyzés az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megvásárolni szándékozó befektetőnek az értékpapír megvásárlására irányuló, feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozata, amellyel az ajánlatot elfogadja és kötelezettséget vállal az ellenszolgáltatás teljesítésére. A hatályos magyar szabályozás szerint az értékpapír kibocsátás esetén a jegyzések összegének el kell érnie egy ún. jegyzési minimumot, mert ennek hiányában az értékpapír kibocsátás meghiúsul. Amennyiben az értékpapír kibocsátáshoz jegyzési garanciavállalás kapcsolódik a garanciavállalások együttes összértékének el kell érnie az értékpapír kibocsátáshoz készült tájékoztatóban meghirdetett legkisebb forgalomba hozatali összeget (jegyzési minimumot). E) Ügynöki tevékenység A Tpt. a Hpt. szabályozásához hasonlóan kétféle ügynöki tevékenységet szabályoz. a) A megbízási szerződés alapján eljáró ügynök a befektetési szolgáltató - nevében, - felelősségére és - kockázatára jár el. Az ügynök ebben az esetben a befektetési szolgáltató, bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységét megbízási szerződés alapján végzi és ennek során az ügyfél pénzét és egyéb eszközét kezelheti. b) A befektetési szolgáltató tevékenységét elősegítő ügynök az a személy, aki a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységét elősegítő tevékenységet végez. Az ügynök ilyen esetben elősegíti a befektetési szolgáltató tevékenységét, de a nevében, felelősségére, és kockázatára nem jár el és az ügyfelek pénzét nem kezeli. F) Az értékpapír forgalomba hozatalának szervezése és az ehhez kapcsolódó szolgáltatás

176

A forgalomba hozatal az értékpapír tulajdonjogának első ízben történő keletkeztetésére irányuló eljárás. Az állampapír kivételével értékpapír nyilvánosan akkor hozható forgalomba, ha a kibocsátó a forgalomba hozatal előkészítésével és lebonyolításával befektetési szolgáltatót köteles megbízni, kivéve, ha - befektetési vállalkozás, illetve hitelintézet saját kibocsátású értékpapírját hozza forgalomba, vagy - a külföldi hitelintézet, illetve a külföldi befektetési vállalkozás saját kibocsátású értékpapírját fióktelepe útján hozza forgalomba. A forgalmazó az értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő befektetési szolgáltató. A Felügyelet engedélye szükséges a nyilvános értékpapír kibocsátáshoz készült tájékoztató és a nyilvános ajánlattétel közzétételéhez. Az engedélykérelmet a forgalmazónak és a kibocsátónak együttesen kell benyújtania. A nyilvános ajánlattételt a kibocsátó és a forgalmazó együttesen, hirdetményben hozza nyilvánosságra. A tájékoztatót a kibocsátó és a forgalmazó köteles külön aláírt felelősségvállaló nyilatkozattal ellátni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt, hogy a tájékoztató a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmazza, illetve nem hallgat el olyan tényeket és információkat, amelyek az értékpapír, valamint a kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bírnak. A forgalmazó, a kibocsátó a forgalomba hozatali eljárás tényleges lezárását követő öt napon belül a Felügyeletnek bejelenti annak eredményét, valamint azt köteles nyilvánosságra hozniuk. Az értékpapír tulajdonosának a tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel. III. A kiegészítő befektetési szolgáltatások A) Értékpapírok letéti őrzése és az azzal kapcsolatos nyilvántartások vezetése Az értékpapír letéti őrzés alapvető háttérszabályozása a Ptk. letéti szerződésre vonatkozó szabályai. A Tpt. mindezt annyival egészíti ki, illetve pontosítja, hogy a letéti őrzés fogalmi elemévé teszi az értékpapír - megőrzésre történő átvételét, - a tulajdonos megbízásából való nyilvántartását és - kiadását. Értékpapírok letéti őrzését végezheti - a befektetési szolgáltató és - a központi értéktár. Az értékpapír letétként történő elhelyezéséről a kibocsátó vagy az értékpapír tulajdonosa dönthet. Az értékpapír letéti őrzésnek két fajtáját különbözteti meg a Tpt.: az egyedi és a gyűjtő letétet. Egyedi letét esetén a letét tárgyát alkotó értékpapírok sorszám szerint egyedileg vannak meghatározva, és a letétkezelő a letét megszűnésekor köteles sorszám szerint ugyanazokat az értékpapírokat visszaszolgáltatni a letevőnek. Átruházó nyilatkozat (forgatmány) nélküli, vagy a kedvezményezett nevét tartalmazó átruházó nyilatkozattal (teljes forgatmánnyal) ellátott névre szóló értékpapír csak egyedi letét tárgya lehet. Az egyedi letétbe helyezett értékpapírokat a letétkezelő elkülönítve köteles kezelni. Gyűjtő letét esetén a letét tárgyát képező értékpapírok sorozat és mennyiség (alapcímlet szerinti darabszám) szerint vannak meghatározva, és a letétkezelő a letét megszűnésekor a

177

letéttel megegyező sorozatú és mennyiségű értékpapírt köteles visszaszolgáltatni a letevőnek. A letétkezelő az ügyfél kifejezett eltérő rendelkezése hiányában jogosult bemutatóra szóló értékpapírt, valamint a kedvezményezett nevét nem tartalmazó átruházó nyilatkozattal (üres forgatmánnyal) ellátott névre szóló értékpapírt gyűjtőletétbe venni. A letétkezelő a gyűjtőletétbe helyezett értékpapírokat sorozat szerint, a saját vagyonától elkülönítve köteles nyilvántartani és kezelni. A letétkezelő minden időpontban köteles rendelkezni minden értékpapírfajtából és sorozatból a nála gyűjtő letétbe helyezett értékpapírok értékpapírfajtánként és sorozatonként az alapcímlet szerinti darabszámú összesített mennyiségével megegyező értékpapírral. Hiány esetén a gyűjtőletétbe helyezett, azonos sorozatba tartozó értékpapírokra vonatkozó követeléseket az értékpapírok letevőinek letétjük arányában kell kielégíteni. A letétben levő értékpapírok felett a letevő, vagy az általa megjelölt személy jogosult rendelkezni. A letétkezelő a letétben lévő értékpapírokat az értékpapír letét fennállása alatt kizárólag a letevő rendelkezése alapján jogosult felhasználni. Az ügyfél letét feletti rendelkezési joga gyakorlásának feltételeit a letéti szerződés határozza meg. A letétkezelő a nála letétbe helyezett értékpapírokat korlátozott módon adhatja alletétbe, ugyanis erre kizárólag a letevő ügyfél olyan kifejezett hozzájárulása esetén jogosult. A gyűjtőletétben levő értékpapírokról a letétkezelő minden letevő számára külön értékpapír letéti számlát köteles vezetni, amely tartalmazza a letevő számlatulajdonos azonosításra alkalmas adatait és az ügyfél rendelkezése alatt lévő értékpapír sorozatok megjelölését, valamint mennyiségét. Egyedi letétben levő értékpapírokról nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza a letevő adatait és az értékpapír egyedi megjelölését. A letétkezelő az ügyféllel kötött szerződésben meghatározott rendszerességgel és módon köteles tájékoztatni a letevőt a letétállománya összetételéről és mennyiségéről. A letétkezelő köteles az ügyfél kérésére bármely időpontra vagy időszakra vonatkozóan letéti számlakivonatot bocsátani az ügyfél rendelkezésére. A gyűjtőletétbe helyezett értékpapír a dematerializált értékpapírok átruházására vonatkozó szabályok megfelelő a letéti számlán történő jóváírással ruházható át. B) Értékpapír letétkezelés Az értékpapír letétkezelés az értékpapír letéti őrzéshez képest további rész-szolgáltatásokat tartalmazó kiegészítő befektetési szolgáltatás. A letéti őrzés mellett ilyen további szolgáltatás lehet a törvényi definíció szerint a kamat, az osztalék, a hozam, és a törlesztés beszedése valamint egyéb kapcsolódó szolgáltatás nyújtása. Ilyen kiegészítő szolgáltatás lehet a részvényesi meghatalmazottként való eljárás. A befektetési szolgáltató a részvényessel írásban kötött szerződés alapján, a részvényes meghatalmazottjaként, saját nevében a részvényes javára gyakorolhatja a részvénytársasággal szemben a részvényesi jogokat. A részvényesi meghatalmazotti szerződés egyfajta speciális megbízási jogviszonyt keletkeztet az ügyfél és a befektetési szolgáltató között. Részvényesi meghatalmazott lehet az értékpapír-számlavezető, a letétkezelő, és az elszámolóház. Részvényesi meghatalmazott devizabelföldi és devizakülföldi egyaránt lehet, de devizakülföldi csak akkor, ha saját joga alapján jogosult a saját nevében a részvényes javára a részvénytársasággal szemben a tagsági jogok gyakorlására. A részvényesi meghatalmazott tevékenysége mindazon részvényesi jog gyakorlására kiterjedhet, amely jog gyakorlására a részvényes jogosult, de a részvényesi meghatalmazott

178

kizárólag az általa vezetett értékpapírszámlán nyilvántartott vagy a nála letétbe helyezett névre szóló részvények alapján gyakorolhat részvényesi jogokat. Fontos garanciális szabály, hogy a részvényesi meghatalmazotti jogviszonyt keletkeztető szerződés nem lehet része az értékpapírszámla vezetésére, az értékpapír letétkezelésére létesített, illetve más befektetési szolgáltatási, vagy kiegészítő befektetési szolgáltatási szerződésnek, vagyis a részvényesi meghatalmazotti szerződést külön okiratba kell foglalni. A szerződésben rendelkezni kell a részvényes és a részvényesi meghatalmazott közötti kapcsolattartás, az utasítás kikérésének és megadásának, a tájékoztatási kötelezettség teljesítésének módjáról. A részvényesi meghatalmazott a részvénytársasággal szemben részvényesi jogokat a részvénykönyvbe részvényesi meghatalmazottként történő bejegyzését követően gyakorolhat. A részvényesi jogok gyakorlása során a részvényesi meghatalmazott köteles az ilyen személytől elvárható gondossággal eljárni. A részvényesi meghatalmazott köteles feltüntetni azt, illetve nyilatkozni arról, hogy nem tulajdonosként, hanem részvényesi meghatalmazottként jár el. Szintén garanciális elemként került a törvénybe, bár a Ptk. alapelveiből kiindulva ismétlésnek tűnhet, hogy a részvényesi meghatalmazott tevékenysége nem irányulhat joggal való visszaélésre. A részvényesi meghatalmazott kötelezettsége kiterjed a részvényes tájékoztatására a részvénytársaságnak a Gt. és a Tpt. előírásai alapján közzétett hirdetményeiről, a közgyűlés határozatairól, és azok tartalmáról, a részvényesi jogok gyakorlása körében tett intézkedéseiről és azok következményeiről, a részvénytársasággal kapcsolatban tudomására jutott minden, a részvényesi jogok gyakorlását befolyásoló információról, a birtokába került okiratok tartalmáról. A részvényesi meghatalmazott a közgyűlést megelőzően köteles írásban kikérni a részvényes utasítását. A részvényesi meghatalmazott olyan időben köteles a részvényestől utasítást kérni, hogy a részvényesnek az utasítás megadásához kellő idő álljon rendelkezésére. A részvényes utasításának hiányában, illetve ha a részvényes utasítása nem egyértelmű, a részvényesi meghatalmazott a részvényes szavazati jogát főszabályként nem gyakorolhatja. A részvényesi jogok gyakorlására kötött szerződés megszűnik a részvény átruházásával, a részvényes erre vonatkozó írásos rendelkezése esetén C) Befektetési hitel nyújtása a befektetőknek A befektetési hitel a Hpt. fogalmai szerint nyújtott hitel három alapvető korlátozással: 1) értékpapír vásárlásához nyújtott hitel, amely 2) a hitelt nyújtó részt vesz az ügylet lebonyolításában, 3) a hitel összege nem haladhatja meg állampapír esetében az értékpapír árának 75%-át, egyéb értékpapír esetében az értékpapír árának 50%-át. A befektetési hitelt nyújtónak a hitelnyújtásra vonatkozó döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezet, illetőleg biztosíték meglétéről, azok valós értékéről és érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre vonatkozó szerződéssel együtt kell őrizni. Befektetési hitel nem nyújtható a) a hitelnyújtó által kibocsátott részvény megvásárlásához, b) a hitelnyújtó tulajdonában lévő egyszemélyes részvénytársaság által kibocsátott részvény megvásárlásához, valamint c) olyan vállalkozás részére, amelyben a hitelnyújtó 10%-ot elérő vagy azt meghaladó részesedéssel rendelkezik.

179

A befektetési hitelnyújtásra egyebekben a Ptk. és a Hpt. hitelezésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. D) Tanácsadás társaságoknak tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával összefüggő kérdésekben, és szolgáltatás vállalati fúziók és befolyásszerzés esetében A Tpt. a tanácsadás kapcsán két önálló szolgáltatást is szabályoz. Az egyik a – jelen pontban tárgyalt – általános jellegű tanácsadás, a másik pedig az ettől független önálló szolgáltatásként szabályozott befektetési tanácsadás. Az általános tanácsadás tárgyköreit a törvény csak példálózó jelleggel sorolja fel, ilyenek lehetnek: tanácsadás a tőkeszerkezettel kapcsolatban tanácsadás az üzleti stratégiai kérdésekben, valamint tanácsadás a fúziók és befolyásszerzés vonatkozásában. A tanácsadást befektetési szolgáltatónak nem minősülő gazdasági társaság és szövetkezet is végezheti. E) Nyilvános vételi ajánlat útján részvénytársaságokban történő befolyásszerzés szervezése és az ehhez kapcsolódó szolgáltatás A befolyásszerzés fogalma alatt a részvénytársaság közgyűlésén, a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog megszerzését értjük, ideértve a szavazati jogot biztosító részvényre vonatkozó vételi illetve visszavásárlási jog, valamint határidős vételi megállapodás érvényesítését vagy a szavazati jog használati, haszonélvezeti jog alapján történő gyakorlását, továbbá azt, ha a befolyás nem a befolyásszerző közvetlenül erre irányuló magatartása révén, hanem egyéb körülmények – öröklés, jogutódlás vagy a részvénytársaságnak a részvényesek szavazati jogát érintő, a szavazati arányokat módosító határozata vagy a szavazati jogok feléledése – következtében jön létre. Mindezeken túl befolyásszerzésnek minősül a részvényes által a részvénytársaság más részvényesével kötött olyan megállapodás is, amely alapján a) a részvényes jogosult a vezető tisztségviselők, illetve a felügyelő bizottság tagjai többségének megválasztására, illetőleg visszahívására, vagy b) a felek kötelezettséget vállalnak a részvénytársaság egységes szempontok szerint történő irányítására. Mindebből látható, hogy a befolyásszerzés lebonyolításának részletes szabályai a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzést érintik. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a Gt. és a Versenytörvény befolyásszerzésre vonatkozó előírásait sem. A Tpt. szabályai szerint a nyilvánosan működő részvénytársaságban ha a befolyást szerző részvényesen kívül senki sem rendelkezik a szavazati jogok 10%-át meghaladó befolyással a 25%-ot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez, egyéb 33%-ot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez előzetesen - a Felügyelet által jóváhagyott - nyilvános vételi ajánlatot kell tenni. A vételi ajánlat útján történő befolyásszerzés lebonyolítására az erre vonatkozó tevékenységi engedéllyel rendelkező befektetési szolgáltatót kell megbízni. A vételi ajánlatot az ajánlattevő és a befektetési szolgáltató jóváhagyásra benyújtja a Felügyeletnek, és ezzel egyidejűleg a vételi ajánlatot és annak a Felügyelet részére benyújtott mellékleteit a részvénytársaság igazgatósága részére megküldi, és haladéktalanul kezdeményezi a jóváhagyásra benyújtott vételi ajánlat közzétételét. Az ajánlattevő gazdasági tevékenységéről szóló jelentés valóságtartalmáért az ajánlattevő és a tevékenységi engedéllyel rendelkező befektetési szolgáltató írásban felelősséget vállal. A gazdasági tevékenységről szóló jelentés félrevezető tartalma vagy információ elhallgatása

180

következtében keletkezett kár megtérítéséért az ajánlattevő és a befektetési szolgáltató egyetemlegesen felel. Az ajánlattevő, illetve a befektetési szolgáltató a vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidő zárónapját követő két naptári napon belül a vételi ajánlat eredményét a Felügyeletnek bejelenti, és azt a bejelentéssel egyidejűleg a vételi ajánlat közzétételére vonatkozó szabályok szerint közzéteszi. Az ajánlattevő az ellenérték szolgáltatására nyitva álló határidő lejártát követő két naptári napon belül köteles a Felügyeletnek bejelenteni az ellenérték teljesítésének vagy nem teljesítésének tényét, az utóbbi esetben a nem vagy részleges teljesítés indokait is. Vételi ajánlat útján történő befolyásszerzésre akkor is sor kerülhet, ha a vételi ajánlat tétele nem kötelező. Ezt az esetet nevezik önkéntes vételi ajánlat útján történő befolyásszerzésnek. F) Befektetési tanácsadás A befektetési tanácsadás az általános tanácsadástól elkülönülő, önálló kiegészítő befektetési szolgáltatás. Fontos eltérés az előbbitől, ami a befektetési tanácsadás lényegét is adja, hogy a befektetési tanácsadás a befektetési eszközre, illetve a tőkepiacra vonatkozó olyan, értékelést is tartalmazó elemzés, javaslat ellenszolgáltatás fejében történő átadása, amelynek célja, hogy ezek ismeretében az ügyfél olyan döntést hozzon, amely alapján a saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac hatásaitól teszi függővé, kockáztatja. A befektetésre vonatkozó végső döntést az ügyfél hozza meg – a befektetési tanácsadás keretében kapott információk figyelembe vételével vagy figyelmen kívül hagyásával – és a kockázatot is ennek alapján ő viseli. Nem számít befektetési tanácsadásnak a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés, hirdetés közzététele, valamint a termékértékesítő által az ügyfél részére történő tájékoztatás. G) Ügyfélszámla-vezetés Az ügyfélszámla a befektetési szolgáltató által az ügyfélnek vezetett olyan korlátozott rendeltetésű pénzforgalmi számla, amely kizárólag - a befektetési szolgáltatás, - az árutőzsdei szolgáltatás és - az értékpapírban foglalt kötelezettségen alapuló fizetés által keletkezett egyenlegének terhére adott megbízások lebonyolítására szolgál. Az ügyfélszámlán a fent meghatározott esetekből keletkező fizetési kötelezettségekhez kapcsolódó elszámolásokon kívül más pénzforgalmat nem lehet lebonyolítani. A befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató köteles letétkezelési és egyéni portfoliókezelési szolgáltatás esetén az ügyfelével kapcsolatos elszámolások teljesítése végett minden ügyfelének ügyfélszámlát vezetni. Az ügyfélszámlán kell nyilvántartani a számlatulajdonost megillető bevételt, és az ügyfélszámláról teljesíti a számlatulajdonost terhelő kifizetést. Az ügyfél szabadon rendelkezhet az ügyfélszámla befektetési szolgáltatás, árutőzsdei szolgáltatás vagy értékpapír hozamából, elidegenítéséből származó összeg felhasználásáról. Ha a befektetési szolgáltatást hitelintézet nyújtja, az ügyfél által igénybe vett befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó pénzforgalmat - az ügyfél kifejezett rendelkezése alapján - az ügyfél bankszámláján is lebonyolíthatja. H) Értékpapírszámla-vezetés Az értékpapírok megjelenési formájukat tekintve előállíthatók

181

- nyomtatott okiratként és - dematerializált formában. A dematerializált értékpapír a Tpt.-ben és más jogszabályokban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség. A dematerializált értékpapír bármilyen nyomtatott formában történő megjelenítése nem tekinthető értékpapírnak. Az értékpapírszámla, egy speciális elszámolási eszköz, amely a dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás. Az értékpapírszámla-vezetés jogi hátterét az ügyfél (a dematerializált értékpapír tulajdonosa) és a befektetési szolgáltató (a számlavezető) között erre a jogviszonyra megkötött szerződés adja. Értékpapírszámlaszerződéssel a számlavezető kötelezettséget vállal arra, hogy - a számlatulajdonos tulajdonában álló értékpapírt a számlavezetőnél megnyitott értékpapírszámlán nyilvántartja és kezeli, - a számlatulajdonos szabályszerű rendelkezését teljesíti, valamint - a számlán történt jóváírásról, terhelésről és a számla egyenlegéről a számlatulajdonost értesíti. A dematerializált értékpapír megszerzésére és átruházására kizárólag értékpapírszámlán történő terhelés, illetve jóváírás útján kerülhet sor. (Dematerializált értékpapír esetén ugyani fizikailag nem lehetséges a forgatmány útján történő átruházás). Ebből adódóan az értékpapír tulajdonosának - az ellenkező bizonyításáig - azt kell tekinteni, akinek számláján az értékpapírt nyilvántartják. Az értékpapírszámla feletti rendelkezésre a számla tulajdonosa, illetve a befektetési szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott módon meghatalmazott személy jogosult. IV. Értékpapír-kölcsönzés Bár az értékpapír kölcsönzés nem minősül befektetési szolgáltatásnak, speciális volta miatt még célszerű a befektetési szolgáltatások mellett tárgyalni. a) Az értékpapírkölcsön általában Az értékpapír kölcsönzés, egy speciális és viszony új befektetési szolgáltatás a hazai gyakorlatban. Az értékpapírkölcsön nem egy egyszerű kölcsönügylet, hiszen keverik a szabályozásban a Ptk. kölcsönre, letétre, és bizományra vonatkozó szabályozása a Tpt. szabályaival. Az értékpapír kölcsönzés fogalma a következő elemekből tevődik össze: 1) Az értékpapír tulajdonjogának átruházása, mint lapvető fogalmi elem. 2) A kölcsönbe vevő azon kötelezettségvállalása, hogy a kölcsönbe vevő köteles a kölcsönbe vett értékpapírral azonos darabszámú, azonos névértékű, azonos fajtájú és sorozatú értékpapírt visszaadni. 3) A szerződés mindig határozott időre szól. A szerződés lejárta vagy magában a szerződésben kerül meghatározásra, vagy a kölcsönbe adó által meghatározza meg. Az értékpapírkölcsön futamideje egy évnél hosszabb nem lehet, az ezzel ellentétes kikötés semmis. 4) A kölcsönbe vett értékpapírokat vagy a kölcsönbe adó, vagy az általa megjelölt harmadik személy részére kell visszaszolgáltatni. A szerződés alanya egyik oldalon a kölcsönbe vevő ügyfél, a másik oldalon pedig a befektetési szolgáltató, befektetési alapkezelő és elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, központi értéktár, pénzügyi intézmény, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, és biztosító. E szervezetek tevékenységük megkezdése előtt az erre irányuló szándékukat kötelesek a felügyeletnek bejelenteni. Az alanyi körben – tágan

182

értelmezve – további szereplő lehet az a harmadik személy, akinek akinek a lejáratkor az értékpapírt át (vissza) kell adni. A kölcsönbe adó a saját tulajdonában, illetve az általa kezelt portfolióban lévő értékpapírt adhatja kölcsön, illetőleg befektetési szolgáltató az ügyfél által nála letétbe helyezett illetve értékpapírszámlán nyilvántartott értékpapír-kölcsönzésében bizományosként közreműködhet. A szerződés tárgya csak olyan értékpapír lehet, amely felett a kölcsönbe adó rendelkezési joga nem korlátozott. Nem lehet a kölcsönügylet tárgya - a forgalomképtelen, - a korlátozottan forgalomképes, - az elővásárlási joggal terhelt, - a vételi joggal terhelt, - a visszavásárlási joggal terhelt, valamint - az óvadéki és zálogjoggal terhelt értékpapír. Nyomdai úton előállított, névre szóló értékpapír csak üres forgatmánnyal ellátva lehet kölcsönügylet tárgya. Ha a kölcsönbe vevő a szerződésben vállalt esedékességkor az értékpapírt visszaszolgáltatni nem tudja, akkor kártérítés esetén a kölcsönbe adó részére fizetendő pénzbeli kártérítés legkisebb összegeként a kölcsönbe adás, illetőleg az esedékesség napjának árfolyamai közül a magasabbat kell figyelembe venni. Az értékpapír kölcsönzésének feltétele, hogy a befektetési szolgáltató az értékpapír tulajdonosával értékpapír-kölcsönzésére keretszerződést, vagy értékpapírkölcsön-szerződést kössön. Ez a szerződés azonban önállóan kell, hogy létrejöjjön, az értékpapír tulajdonosa és a befektetési szolgáltató között létrejött más szerződés része ugyanis nem lehet. Értékpapír-kölcsönzési keretszerződés esetén a kölcsönbe adásban közreműködő befektetési szolgáltató a kölcsönbe adás tényéről a mennyiség és futamidő megjelölésével az értékpapír tulajdonosát értesíti. Ha az értékpapír tulajdonosa meghatároz a szerződésben bizonyos korlátokat és a befektetési szolgáltató ezeket a korlátozásokat túllépi, a túllépéssel okozott károkért korlátlan felelősséggel tartozik. b) A repoügyletek A repoügyletek szűk értelemben nem tartoznak az értékpapír-kölcsönzés fogalmába, de a sok hasonlóság alapján célszerű röviden összefoglalni a velük kapcsolatos alapvető tudnivalókat. A repoügylet fogalmi elemei közé tartozik, itt is sor kerül - az értékpapír tulajdonjogának átruházására továbbá - a szerződéskötéssel egyidejűleg meghatározott vagy meghatározandó jövőbeli időpontban történő visszavásárlási kötelezett kikötésére. Az ügyletben meg kell határozni a visszavásárlási árat is. Mindebből következik, hogy 1) a repoügyletek tárgya csak értékpapír lehet, 2) a repoügylet nem kölcsönügylet, hanem két egymást követő, meghatározott időpontra szóló adás-vétel megkötése. A repoügyletek két fajtáját különböztetjük meg: - a szállításos repoügyletet és - az óvadéki repoügyletet. Szállításos repo esetén az ügylet futamideje alatt a vevő az ügylet tárgyát képező értékpapírt megszerzi és azzal szabadon rendelkezhet. Óvadéki repo esetén az ügylet futamideje alatt a vevő az ügylet tárgyát képező értékpapírt nem szerzi meg, azzal szabadon nem rendelkezhet, hanem óvadékként kerül elhelyezésre a vevő javára a futamidő alatt. Óvadéki repoügylet azonban kizárólag hitelintézettel köthető. Az óvadéki repoügylet lejárati ideje alatt az értékpapírhoz kapcsolódó jogok - a felek eltérő

183

megállapodásának hiányában - az eladót illetik meg, az értékpapír tulajdonjoga a futamidő végén abban az esetben száll át a vevőre, ha az eladó a visszavásárlási árat nem fizeti meg; V. A befektetési eszközök A befektetési szolgáltatások és a kiegészítő befektetési szolgáltatások tárgya a Tpt.-ben meghatározott befektetési eszköz lehet. Mint az alábbiakból is látható, a befektetési eszközök fogalma igen összetett, megtalálhatóak köztük a közismert átruházható értékpapírok mellett a különböző származtatott – derivatív – ügyletek (határidős ügyletek, swapok, opciók) is. A befektetési eszközök körébe tartoznak a) az átruházható értékpapírok, b) a pénzpiaci eszközök, c) az értékpapírra, devizára, indexre, illetőleg ezek származtatott termékeire vonatkozó határidős ügyletek, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket, d) a határidős kamatlábügyletek; e) a kamat-, deviza- és tőkecsereügyletek; f) a vételi és eladási opciók értékpapírra, devizára, indexre és kamatlábra, illetve ezek származtatott termékeire, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket, g) üvegházhatású gázkibocsátási egységekre és légszennyező anyagkibocsátási jogokra vonatkozó opciók, határidős és egyéb származtatott ügyletek, amelyek teljesítése készpénzes elszámolással történik és kereskedése szabályozott piacon zajlik, illetve amely ügyletek elszámolását elfogadott elszámolóház végzi folyamatos biztosítékadási kötelezettség mellett. A származtatott (derivatív) ügylet olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló termék, így - befektetési eszköz, - deviza, - áru vagy - referenciaráta értékétől függ és önálló kereskedés tárgyát képezi. A) Az átruházható értékpapírok A tőkepiaci törvény szerint értékpapírnak a forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő befektetési eszköz minősül. Ebből kiindulva értékpapír fogalmát a magyar szabályozásban Ptk. határozza meg. Eszerint értékpapírnak csak olyan okirat vagy - jogszabályban megjelölt - más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi. Ebből a meghatározásból három dolog következik: 1) Az értékpapír megjelenési formáját tekintve lehet okirat, vagy jogszabályban meghatározott módon rögzített adat, vagyis dematerializált értékpapír. 2) Ahhoz, hogy egy okirat értékpapírnak minősüljön, a jogszabályban meghatározott kellékekkel kell rendelkeznie. 3) Csak az az okirat minősülhet értékpapírnak, amely kibocsátását jogszabály lehetővé teszi40. A nyomdai úton előállított névre szóló értékpapír forgatmány útján ruházható át. A forgatmányok között megkülönböztetünk teljes, és üres forgatmányt. 40

A teljesség igénye nélkül, a részvényről a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. Törvény, a kötvényről a 285/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet, a kincstárjegyről, a 286/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet, a letéti jegyről 287/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet, a váltóról az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet rendelkezik.

184

A teljes forgatmány a forgatható értékpapírra vagy az ahhoz csatolt toldat vezetett, az átruházó által aláírt írásbeli nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, és megjelöli azt a személyt, akire az értékpapírt átruházzák. Az üres forgatmány az értékpapír hátlapjára vagy a toldatra rávezetett, az átruházó által aláírt olyan írásbeli nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, de nem tartalmazza annak a személynek a megjelölését, akire az értékpapírt átruházzák. Üres forgatmánynak minősül az átruházónak az értékpapír hátlapján vagy a toldaton szereplő aláírása is. A kibocsátó – jogszabályi felhatalmazás alapján – az értékpapírba felvett írásbeli nyilatkozatával a forgatmány útján való átruházás lehetőségét kizárhatja (negatív rendeleti záradék). Az ilyen értékpapír csak az engedményezés hatályával ruházható át. Jogszabályi rendelkezés alapján nem átruházhatók egyes kizárólagos állami tulajdonban lévő intézmények, mint például a Magyar Fejlesztési Bank Rt., az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., az Államadósságkezelő Központ Rt. részvényei. A dematerializált értékpapír átruházása külön jogszabályban meghatározott módon a jogosult javára vezetett értékpapír-számlán történő jóváírással történik. A bemutatóra szóló, és a negatív rendeleti záradékot nem tartalmazó névre szóló értékpapír átruházásával az értékpapírból eredő jogok átszállnak az értékpapír új jogosultjára, függetlenül attól, hogy az átruházó milyen jogokkal rendelkezett. Az értékpapír megtestesíthet - pénzkövetelést (kötvény, letéti jegy) - dologi jogot (tulajdonjogot) (közraktári jegy), vagy - tagsági jogot (részvény, szövetkezeti üzletrész). B) A pénzpiaci eszközök A pénzpiaci eszközök olyan eszközök, amelyek - sorozatban kerülnek kibocsátásra, - nem minősülnek értékpapírnak, - mindig pénzkövetelésre szólnak, - a pénzpiaci kereskedés tárgyai. C) Az értékpapírra, devizára, indexre, illetőleg ezek származtatott termékeire vonatkozó határidős ügyletek Ha a felek egy adott ügyletet akként kötnek meg, hogy a teljesítési határidőt nem határozzák meg, vagy úgy határoznak, hogy a megkötést követően azonnal kell teljesíteni, akkor az ügyletet azonnali ügyletnek nevezzük. Határidős ügyletről akkor beszélünk, ha a felek abban állapodnak meg, hogy az ügyletben vállalt kötelezettségeiket egy későbbi időpontban teljesítik. Az ügylet, ha tőzsdén köttetik azáltal jön létre, hogy az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. A határidős ügyletből eredő kötelezettséget - az elszámolóház szabályzata által meghatározott módon - mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A határidős ügylet teljesítése történhet az ügylet tárgyának tényleges átadásával, közraktári jeggyel történő teljesítéssel, illetőleg készpénzes elszámolással. D) A határidős kamatlábügyletek A határidős kamatláb ügylet a határidős ügyletek speciális, a törvény által külön nevesített fajtája. E) A kamat-, deviza- és tőkecsereügyletek (swap)

185

A swap ügylet valamely pénzügyi instrumentum cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és általában jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után. A deviza swap meghatározott devizanemek cseréje meghatározott időtartamra meghatározott árfolyamokon. A kamat swap ügylet valamely tőkeösszegre rögzített kamatláb alapján számított fix kamat és - bizonyos piaci kamatlábhoz, feltételhez igazított - változó kamatláb alapján számított változó kamatösszeg meghatározott időközönkénti cseréje. A swap ügyletek jogszabályi hátterét a Ptk. adás-vételre és cserére vonatkozó rendelkezései adják. F) A vételi és eladási opciók Opciós ügyletnek két fő fajtája lehet, vételi vagy eladási opció. - Vételi opció: ha a kötelezett tőzsdei termékre másnak vételi jogot enged, a jogosult a vételi jog tárgyát egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja. - Eladási opció: annak a személynek, aki a jogosulttal szemben a tőzsdei termékre vételi kötelezettséget vállal, a jogosult a tőzsdei terméket egyoldalú nyilatkozattal eladhatja. Az opciós ügyletre vonatkozó megállapodás tartalmazza a termék, a vételár, az opciós díj és az opció gyakorlásának időtartama (határnapja) meghatározását. Az opció a tőzsdei ügylet megkötésétől számítva legfeljebb öt évre köthető ki. Az opció gyakorlása meghatározott határnapra is kiköthető, ez esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a tőzsdei ügylet megkötésétől számított öt év. Az öt évet meghaladó időtartamra vagy öt évnél távolabbi határnapra, illetve határozatlan időre kikötött opció semmis. A tőzsdei opciós ügylet azáltal jön létre, hogy azt az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. Az opciós ügyletből eredő kötelezettséget mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A bíróság a kötelezettet az opciós ügyletből folyó kötelezettsége alól nem mentesítheti. Az opciós ügylet tárgya lehet: - az értékpapír, - devizára, - tőzsdei index és - kamatláb illetve ezek származtatott termékei, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket is. Ellenőrző kérdések 1. Mi a különbség az értékpapír-bizományos, a kereskedő és a befektetési társaság között? 2. Melyek a befektetési szolgáltatók tevékenységének fő korlátai? 3. Milyen befektetési szolgáltatást nyújthatnak a hitelintézetek? 4. Mi az előírt jegyzett tőke minimum a befektetési szolgáltatók egyes szervezeti formáinál? 5. Mely hatóság engedélyezi a befektetési szolgáltatók tevékenységét? 6. Hogyan lehet fióktelepet létesíteni és határon átnyúló tevékenységet folytatni egy másik EU tagállamban? 7. Sorolja fel a befektetési szolgáltatásokat és a kiegészítő befektetési szolgáltatásokat! 8. Mi a különbség a bizományosi és a kereskedelmi tevékenység között? 9. Mire vonatkozik a portfoliókezelési tevékenység? Mi a portfolió fogalma? 10. Mi a jegyzési garanciavállalás?

186

11. Mire vonatkozhat az ügynöki tevékenység? 12. Mikor kell befektetési szolgáltatót megbízni az értékpapír forgalomba hozatalának megszervezésére? 13. Mi a különbség az értékpapír letétkezelés és letéti őrzés között? 14. Mi a feladata a részvényesi meghatalmazottnak? 15. Milyen hitel minősül befektetési hitelnek? 16. Mi a különbség az általános tanácsadás és a befektetési tanácsadás között? 17. Mi a különbség az ügyfélszámla és a bankszámla között? 18. Mi a különbség az ügyfélszámla és az értékpapírszámla között? 19. Mi a dematerializált értékpapír? 20. Mi az értékpapírkölcsön fogalma? 21. Mi a repo-ügylet? 22. A befektetési szolgáltatásoknak milyen befektetési eszközök lehetnek a tárgyai? 23. Mi az értékpapír polgári jogi fogalma? 24. Mi a különbség az értékpapír és a pénzpiaci eszköz között? 25. Mit tekintünk derivatív ügyletnek? 26. Mi a valuta és a deviza?

187

3.3 A befektetők védelme Alapvető fogalmak - a befektetővédelem célja - a BEVA feladata - a biztosított és nem biztosított befektetési szolgáltatások köre - a biztosítás mértéke - az BEVA jogállása és forrásai I. A befektetővédelem fogalma A befektetővédelem feladata a meghatározott befektetési szolgáltatásokat igénybe vevő befektetők, (mint a befektetési szolgáltatók ügyfelei) tulajdonában lévő eszközök védelme, illetve biztosítása a befektetési szolgáltató felszámolásának esetére. A befektetési szolgáltatási tevékenységek közül a) a bizományosi tevékenység, b) a kereskedelmi tevékenység, és c) a portfoliókezelés; a kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek közül pedig a) az értékpapírok letéti őrzése, b) az értékpapír letétkezelés, c) az ügyfélszámla-vezetés, és d) az értékpapírszámla-vezetés minősül biztosított tevékenységnek, amelyek végzésére jogosító engedéllyel rendelkező befektetési szolgáltatók, befektetési alapkezelők és pénzügyi vállalkozások tagságával a befektetővédelmi feladatok ellátása céljából Befektetővédelmi Alap (BEVA) működik. A fentiek alapján látható, hogy a befektetővédelem fő intézménye, a BEVA nem azt a célt szolgálja, hogy a befektetőktől a befektetésekben rejlő kockázatokat átvállalja, hanem, arra a célra jött létre, hogy amennyiben a befektetési technikai lebonyolításában részt vevő befektetési szolgáltató fizetésképtelenné válik és felszámolását rendelik el, akkor a befektető (az ügyfél) tulajdonában lévő, de a befektetési szolgáltató rendelkezése alatt álló eszközök (pénz, értékpapírok, stb.) valamilyen módon biztosítottak legyenek, és a befektetési szolgáltató fizetésképtelensége esetén az ügyfél valamilyen kártalanításban részesüljön. A befektetési szolgáltató, a befektetési alapkezelő és pénzügyi vállalkozás a fent meghatározott tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel kizárólag az Alap tagjaként rendelkezhet. A biztosított tevékenység folytatására engedélyt kérő gazdálkodó szervezet köteles a Befektetővédelmi alaphoz csatlakozni. Nem köteles csatlakozni az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha tagsággal rendelkezik a vonatkozó közösségi szabályozásnak megfelelő befektetővédelmi rendszerben. II. A Befektetővédelmi Alap feladata A BEVA feladata a befektetési szolgáltatók felszámolása esetén a befektetők részére a Tpt.ben meghatározott kártalanítási összeg megállapítása és kifizetése. Kizárólag olyan követelés alapján állapítható meg kártalanítás, amely a befektető és az Alap tagja között 1997. július 1. napját követően létrejött, fent meghatározott biztosított tevékenység végzésére kötött megállapodás teljesítése érdekében az Alap tagjának birtokába

188

került és a befektető nevén nyilvántartott vagyon (értékpapír, pénz) kiadására vonatkozó kötelezettségen alapul (biztosított követelés). A BEVA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a következő intézmények követeléseire: a) az állam, b) a költségvetési szerv, c) a tartósan, 100%-ban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, d) a helyi önkormányzat, e) az intézményi befektető, f) kötelező vagy az önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alap, a BEVA, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, g) az elkülönített állami pénzalap, h) a befektetési vállalkozás, tőzsdetag, árutőzsdei szolgáltató i) a pénzügyi intézmények, j) az MNB, k) az Alap tagjánál vezető állású személy, az Alap tagjával munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy és ezek közeli hozzátartozója, továbbá l) az Alap tagjában 5 százalékot elérő vagy azt meghaladó közvetlen, illetőleg közvetett tulajdoni részesedéssel vagy szavazati joggal rendelkező gazdálkodó szervezet vagy természetes személy és ennek ellenőrzött társasága, valamint természetes személy tulajdonos esetén ennek közeli hozzátartozója. Bizonyos egyéb körülmények is kizárják az elhelyezett betétet a betétbiztosítás köréből, amelyből adódóan a BEVA által nyújtott biztosítás ugyancsak nem terjed ki - az olyan ügyletből eredő követelésre sem, amely esetében a bíróság jogerős határozata megállapította, hogy a befektetés forrása bűncselekményből származott. valamint - az olyan ügyletekből eredő pénzkövetelésre sem, amely nem euróban, vagy az EU, illetve OECD tagállamának törvényes fizetőeszközében áll fenn. III. Az Alapból történő kifizetés A BEVA kártalanítási kötelezettsége abban az esetben következik be, ha a bíróság az Alap tagjának a felszámolását rendeli el. Kártalanítás megállapítására a befektető erre irányuló kérelme alapján kerül sor. A kérelmet a befektető az igényérvényesítés első napjától számított egy éven belül terjesztheti elő. Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét határidőben előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül terjeszthető elő. Az Alap a kártalanításra jogosult befektető részére követelését - személyenként és Alap tagonként összevontan - 2007. december 31-ig 2.000.000 millió forint, 2008. január 1-től pedig 6.000.000 forint összeghatárig fizeti ki kártalanításként. Az Alap által fizetett kártalanítás mértéke 1.000.000 forint összeghatárig 100%, efelett 1.000.000 forint és az 1.000.000 forint feletti rész 90%-a. A kártalanítás mértékének megállapítása során a befektetőnek az Alap tagjánál fennálló, befektetési szolgáltatási tevékenységből származó valamennyi követelését össze kell számítani. Ha a biztosított követelés értékpapír kiadására vonatkozik, a kártalanítás összegét a felszámolás kezdő időpontját megelőző száznyolcvan nap átlagárfolyama alapján kell megállapítani. Árfolyamként a tőzsdei vagy a tőzsdén kívüli kereskedelemben kialakult átlagárat kell figyelembe venni. Ha az értékpapírnak ezen időszak alatt nem volt forgalma, akkor a kártalanítás alapjául szolgáló árat az Alap igazgatósága állapítja meg. Az ár megállapítása által a befektetőt olyan helyzetbe kell hozni, mintha a felszámolás kezdő időpontjában az értékpapírt értékesítette volna.

189

Ha az Alap tagjának az ügyféllel szemben befektetési szolgáltatási tevékenységből származó lejárt vagy a kártalanítás kifizetéséig lejáró követelése van, azt a kártalanítás megállapítása során a befektető követelésébe be kell számítani. Az Alap a kártalanítást pénzben nyújtja. Közös tulajdonban álló értékpapír esetén a kártalanítási összeghatárt a kártalanításra jogosult minden személy esetén külön kell számításba venni. A kártalanítási összeg - eltérő szerződési kikötés hiányában - a befektetőket azonos arányban illeti meg. IV. A követelések átszállása Az Alapnak az a tagja vagy a tag jogutódja, amelyre tekintettel az Alap kártalanítást fizetett, köteles a kártalanítás összegét és a kártalanítás kifizetésével kapcsolatban felmerült költségeket az Alap részére visszafizetni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a tagnak az Alappal fennállott tagsági viszonya időközben megszűnt. Az Alap által kifizetett kártalanítás mértékéig a követelés az ügyfélről az Alapra száll át. V. A BEVA jogállása, szervezete A BEVA jogi személy. Saját vagyona, bevételei és jövedelme után társasági és helyi adó, illetőleg illeték fizetésére nem kötelezhető; pénzeszközei nem vonhatók el, abból a tagok részére kifizetés semmilyen jogcímen nem teljesíthető; saját tőkéje nem osztható fel. Az Alapot héttagú igazgatóság irányítja. Az igazgatóság tagja: a) a tőzsde, a központi értéktár és az MNB által kijelölt egy-egy személy; b) az Alap tagjainak – a szakmai érdek-képviseleti szervezetei által kijelölt - két képviselője; c) a Felügyelet által kinevezett személy; d) az Alap ügyvezető igazgatója. VI. Az Alap forrásai Az Alap forrásai a) a csatlakozási díj (a jegyzett tőke 0,5%, de legalább 500.000 Ft, legfeljebb 3.000.000 Ft), b) az éves díj, c) a rendkívüli befizetés, d) az Alap vagyonának hozama, e) az Alap által felvett kölcsön, f) a Felügyelet által kiszabott bírság törvényben meghatározott része, és g) az egyéb bevétel. VII. Az éves díj és a rendkívüli befizetési kötelezettség Az éves díj alapja a tárgyévet megelőző naptári évben az Alap kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetők tulajdonát képező, az Alap tagjának kezelésében lévő pénz és értékpapír átlagos állománya. Az Alap igazgatósága az éves díjat a tag kérelmére mérsékelheti, ha a tag által végzett biztosított tevékenység az Alap számára az átlagosnál kisebb kockázatot jelent. A díjmérséklés részletes szabályait az igazgatóság szabályzatban határozza meg. Az Alap tagja által fizetendő éves díj összege nem haladhatja meg a díjalap mértékének három ezrelékét, de az éves díj nem lehet kevesebb ötszázezer forintnál (minimumdíj). Az Alap igazgatósága szabályzatban a minimumdíj mértékét ötszázezer forintnál magasabb összegben is megállapíthatja, de a minimumdíj mértéke ekkor sem haladhatja meg a kétmillió forintot. A különböző tagok esetében - a minimumdíj fizetésének esetét kivéve - azonos mértékű díjalaphoz azonos mértékű díj tartozik.

190

Az Alap igazgatósága rendkívüli befizetést rendel el, ha az Alap eszközei az esedékes vagy az előre látható kártalanítási kötelezettség teljesítését nem fedezik. Rendkívüli befizetés akkor is elrendelhető, ha az Alap az esedékes hiteltörlesztést, illetőleg annak kamatait nem képes határidőben teljesíteni. A rendkívüli befizetési kötelezettséget az igazgatóság által meghatározott módon és időben kell teljesíteni. A rendkívüli befizetés alapja megegyezik az éves díj alapjával, de az egy naptári évben rendkívüli befizetés jogcímén elrendelt fizetési kötelezettség nem haladhatja meg az utolsó megállapított éves díj mértékét. Ellenőrző kérdések 1. Mi a Befektetővédelmi Alap feladata? 2. Kik a BEVA tagjai? 3. Mely befektetési szolgáltatásokból eredő követelések minősülnek a BEVA által biztosítottnak? 4. Mely befektetési szolgáltatásokból eredő követelések nem biztosítottak? 5. Milyen összeghatárig terjed a BEVA által nyújtott biztosítás?

191

4. A pénz és tőkepiaci intézményekre vonatkozó prudenciális szabályozás Alapvető fogalmak, kérdések: - a prudenciális szabályozás fogalma - a likviditás és szolvencia - a tőkére vonatkozó prudenciális szabályozás - a kockázatvállalás szabályozása - az eszközök minősítése és a kockázati céltartalék A hitelintézetek vonatkozásában Hpt. általános előírása, hogy a hitelintézet a prudens működésre vonatkozó előírások betartásával úgy köteles a rábízott idegen és saját forrásokkal gazdálkodni, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali — minden napi — fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját). A prudenciális szabályozás körébe tartozik a saját, illetve szavatoló tőkére vonatkozó előírások, a tartalékképzés szabályai, a kockázatvállalással kapcsolatos korlátozások (nagykockázat vállalása, befektetések korlátozása, tulajdonszerzéshez kapcsolódó korlátozások, az eszközök minősítése, a kockázati céltartalékképzés), a forrásgyűjtés szabályai valamint a lejárati összhang és az azonnali fizetőképesség biztosítása. A befektetési szolgáltatók vonatkozásában a Tpt. határozza meg a prudens működés kereteit a saját tőke követelmény a kereskedés könyv vezetése, a tőkeszükséglet, a nagykockázat vállalás, a tartalékképzés és a tartós befektetések vonatkozásában. Mind a hitelintézetek, mind a befektetési szolgáltatók esetében része a prudenciális szabályozásnak az összevont alapú felügyelet szabályozása. 4.1 A tőkére vonatkozó szabályok A. A saját tőke A gazdálkodó szervezeteknél saját tőkének nevezzük azt a tőkerészt, amelyet a tulajdonosok bocsátanak a vállalkozás rendelkezésére, illetve amit a tulajdonos az adózott eredményből a vállalkozásnál hagyott. A saját tőke hitelintézetek esetében - a jegyzett tőkéből, - a tőketartalékból, - az eredménytartalékból, - a lekötött tartalékból, - az általános tartalékból, - az értékelési tartalékból és - a tárgyév mérleg szerinti eredményéből tevődik össze. A hitelintézetek saját tőkéje egy ponton eltér a többi gazdasági társaság saját tőkéjétől, mégpedig azzal, hogy tartalmazza az általános tartalékot is, amelyet csak a hitelintézeteknek kell képezniük adózott nyereségükből. Alapvető prudenciális előírás, hogy a hitelintézet saját tőkéjének összege nem lehet kevesebb az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél, vagyis bank esetében pl. két milliárd forintnál. Ha ez mégis bekövetkezne, a Felügyelet legfeljebb 18 hónapra meghatározott időt biztosíthat a hitelintézet számára a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére. Hasonló előírást tartalmaz a tőkepiaci törvény a befektetési szolgáltatókra azzal az eltéréssel, hogy a Felügyelet által a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére meghatározható határidő legfeljebb 6 hónap lehet.

192

A hitelintézetek működése során a saját tőke mértéke és a jegyzett tőke mértéke lényegesen eltérhet egymástól. A saját tőke inkább jelzi a hitelintézet tényleges vagyoni helyzetét, mint a jegyzett tőke, hiszen mindenkor tartalmazza az esetleges veszteségek, vagy többletvagyon értékét. Ezért van nemcsak a minimális jegyzett tőkére törvényi előírás, hanem a saját tőke minimális mértékére is, amely nem lehet kevesebb az előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél. B. A szavatoló tőke A működőképesség fenntartása, valamint a betétesek és a befektetők védelme érdekében elengedhetetlen, hogy hitelintézeteknek és befektetési szolgáltatóknak folyamatosan rendelkezésre álljon az a tőkemennyiség, amely bekövetkezett esetleges veszteségekre az értékvesztések elszámolása és a céltartalékok felhasználása után fedezetül szolgál. Ennek meghatározása a szavatoló tőke számítás, amely során a saját tőkéből figyelmen kívül kell hagyni azokat az elemeket, amelyek tényleges fedezetet nem jelentenek a veszteségekre és az egyes, a portfolióban meglévő kockázatok szempontjából módosítják a saját tőke értékét. A szavatoló tőke meghatározása azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a legfontosabb tevékenységi korlátozások a szavatoló tőke mértékéhez kötődnek. A pénzügyi intézmények és befektetési szolgáltatók szavatoló tőkéje a következő tőkeelemekből áll: Alapvető tőkeelemek: A) Az alapvető tőke pozitív összetevői: a) jegyzett tőke, b) tőketartalék, c) lekötött tartalékból a fel nem osztható szövetkezeti vagyonrész, d) általános tartalék, e) általános kockázati céltartalék a korrigált mérlegfőösszeg 1,25%-áig, f) eredménytartalék, ha pozitív, g) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha pozitív, h) alapvető kölcsöntőke. B) Az alapvető tőke negatív összetevői: a) jegyzett tőke be nem fizetett része, b) immateriális javak, a lekötött tartalék meghatározásánál figyelembe vettek kivételével, c) osztalékelsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett részvények, d) eredménytartalék, ha negatív, e) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha negatív, illetve évközi szavatoló tőke számítás esetén az évközi negatív eredmény, f) kockázati céltartalék és az értékvesztés hiánya. Járulékos tőkeelemek: A) A járulékos tőke pozitív összetevői a számviteli kimutatások alapján: a) osztalékelsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett részvények, b) értékelési tartalék, c) alárendelt kölcsöntőke d) járulékos kölcsöntőke. B) A járulékos tőke negatív összetevője az alárendelt kölcsöntőke figyelembe nem vehető része. A járulékos tőke szavatoló tőkébe történő beszámíthatóságánál az alábbi korlátozásokat kell érvényesíteni:

193

a) a figyelembe vehető járulékos tőke összege nem haladhatja meg az alapvető tőke összegének 100%-át, b) a járulékos tőkeként figyelembe vehető alárendelt kölcsöntőke aránya nem haladhatja meg az alapvető tőke 50%-át. A jegyzett tőkét a tulajdonosok adják össze a vállalkozás létrehozása érdekében. A jegyzett tőke értéke tulajdonképpen kifejezi a részvények névértékének összegét. A tőketartalék tartalmazza a részvények kibocsátási és névértéke közti különbözetet, illetve a tőketartalékként véglegesen átvett pénzeszközöket. A mérleg szerinti eredmény a folyó évben adózás, osztalékfizetés, és az általános tartalékképzés utáni keletkezett eredmény (nyereség/veszteség). Az eredménytartalék az előző évek fel nem használt mérleg szerinti eredménye. Alapvető kölcsöntőkének az olyan kölcsön minősül, amely - ténylegesen rendelkezésre áll, és az igénybe vevő hitelintézet számára azonnal, jogvita vagy sortartási kötelezettség nélkül hozzáférhető, továbbá az igénybe vevő hitelintézet mérlegében szerepel, - a kölcsön nyújtására vonatkozó szerződés tartalmazza a kölcsönt nyújtó fél egyetértését arra vonatkozóan, hogy az általa nyújtott kölcsön bevonható a hitelintézet adósságának rendezésébe és a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a részvényesek előtti legutolsó helyen áll, - a kölcsön - ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt is - határozatlan futamidejű, kizárólag a Felügyelet engedélyével mondható fel, - tőketörlesztés a szerződésben kikötött felmondási idő előtt nem lehetséges, kivéve, ha azt a Felügyelet engedélyezi, - a kölcsön-, illetve az értékpapír adásvételi szerződés semminemű olyan feltételt nem tartalmaz, amely a kapcsolódó kamat- és járulékfizetést megnöveli, kivéve mozgó kamatozás esetén a referenciakamat emelkedéséből adódó kamatnövekedést, - a kölcsön alapján kamat, vagy bármilyen más jogcímen kifizetés - ide nem értve a tőketörlesztést - kizárólag a hitelintézet adott üzleti évről készült éves beszámolójában megállapított - a szabad eredménytartalékkal kiegészített - adózott eredmény terhére teljesíthető, az osztalék kifizetését megelőzően, - ha egy adott évben kamat vagy bármilyen más jogcímen kifizetés nem teljesíthető, akkor a kölcsönnyújtó erre az elmaradt összegre a következő években nem tarthat igényt, - ha a hitelintézet a kölcsön alapján valamely fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a kölcsönnyújtó - ezen a jogcímen - nem jogosult a hitelintézet felszámolását kezdeményezni, - a kölcsönnel kapcsolatosan kizárt a kölcsöntőkét nyújtó bármiféle beszámítási joga a kölcsönfelvevővel szemben. A figyelembe vehető alapvető kölcsöntőke összege nem haladhatja meg az alapvető tőkeelemek összegének 15%-át. A bankok is jogosultak a vagyoni értékű jogokat, szellemi alkotásokat, tárgyi eszközöket és befektetet pénzügyi eszközöket az év végén piaci értékükön értékelni. Ha az értékelésbe bevont eszközök értéke több, mint a könyv szerinti érték, akkor ezt a különbözetet értékelési tartalékként kell kimutatni. C. Az általános tartalékképzés A hitelintézetnek és a befektetési vállalkozásnak az adózott eredményéből az osztalék, illetve a részesedés kifizetése előtt általános tartalékot kell képeznie. Az általános tartalék kettős célt szolgál: egyrészt tartalékul szolgál azokra a veszteségekre, amelyekre a megképzett céltartalékok már nem elegendők, másrészt biztosítékot szolgáltat arra, hogy a hitelintézet

194

illetve a befektetési vállalkozás több éven keresztül való működése során hullámzó jövedelmezőség kiegyenlítésre kerüljön. A hitelintézet és a befektetési vállalkozás a tárgyévi adózott eredmény 10%-át köteles általános tartalékba helyezni. A hitelintézet és befektetési vállalkozás osztalékot csak akkor fizethet, ha az adott naptári évben általános tartalékot képzett, vagy ha a Felügyelet az általános tartalékképzés alól mentesítette. A hitelintézetet kérelmére a Felügyelet az általános tartalékképzés alól mentesítheti, ha fizetőképességi mutatója (szolvencia rátája) tizenkét százalék felett van, és nincs negatív eredménytartaléka. Az általános tartalék felhasználása szigorúan kötött, mivel az általános tartalék csak a tevékenységéből eredő veszteségek rendezésére használható fel. D. A hitelintézetek és befektetési szolgáltatók tőkemegfelelése A hitelintézetnek — a mindenkori fizetőképesség (szolvencia) fenntartása és a kötelezettségek teljesíthetősége érdekében — az általa végzett pénzügyi és befektetési szolgáltatás kockázatának mindenkor megfelelő nagyságú szavatoló tőkével kell rendelkeznie, amely nem lehet kevesebb az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél. A nemzetközi gyakorlatban a hitelintézetek biztonságos működésének egyik legáltalánosabban használt mutatószáma, a bank tevékenységének terjedelmét korlátozó arányszám a hitelintézet tőkemegfelelése, amely a hitelintézet szavatoló tőkéjének és korrigált mérlegfőösszegének egymáshoz viszonyított értékével, a súlyozott eszközkockázati arányszámmal fejezhető ki. Ez az arányszám valójában azt mutatja, hogy a hitelintézet fedezetet biztosító vagyonának hányszorosát helyezheti ki. A fizetőképességi mutató kiszámításánál a számláló a hitelintézet szavatoló tőkéjének összege, a nevező pedig a kockázatnak megfelelő mértékben súlyozott eszköztételek és mérlegen kívüli tételek összege, amelyet csökkenteni kell a kockázati céltartalék, és az általános kockázati céltartalék összegével. A hitelintézeteknek (és leányvállalataival együtt) legalább 8%-os fizetőképességi mutatót kell folyamatosan fenntartaniuk. A befektetési szolgáltató szavatoló tőkéje nem csökkenhet a) az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb összeg, b) a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók és kockázatvállalások piaci kockázatainak, nagykockázatának, valamint az engedélyezett tevékenység egészében meglévő árukockázat és devizaárfolyam-kockázat, továbbá a hitelezési kockázat és az országkockázat fedezetére szükséges tőkekövetelmény együttes összege, vagy c) az előző üzleti évben felmerült működési költségek összegének 25%-a alá. E. Kereskedési könyv vezetése A hitelintézet és a befektetési szolgáltató a tőkeszükségletének meghatározása érdekében a befektetési vagy pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos alapvetően piaci kockázatoknak kitett, kereskedési portfolióba tartozó befektetési eszközök, áruk pozíciói és az ezekkel kapcsolatos kockázatvállalások nyilvántartására kereskedési könyvet köteles vezetni. A Felügyelet engedélye alapján nem köteles a hitelintézet kereskedési könyvet vezetni, ha a) a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó bevétele nem haladja meg a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek, az egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei, az egyéb bevételek, a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó bevételek, valamint a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenységből származó negyedévi nettó árbevétel összegének 5 százalékát, és b) a kereskedési könyvi pozíciók – előjeltől független – együttes összértéke nem haladja meg a 4 milliárd forintot.

195

A befektetési szolgáltató nem mentesülhet a kereskedési könyv vezetésének kötelezettsége alól. 4.2 Kockázatvállalás A. A kockázatvállalásról általában Kockázatvállalásnak minősül a) a kölcsön nyújtása, ideértve az adósságra kibocsátott, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlását is; b) a váltó és csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása; c) a hitelintézet által adott bankgarancia, bankkezesség és az egyéb biztosíték, ideértve a hitelintézet bármilyen más, jövőbeni vagy függő kötelezettségét, vállalt garanciáját, kezességét, illetve az ezekre nyújtott egyéb bankári biztosítékot is; d) a hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel a hitelintézet ellenszolgáltatás fejében átruházott pénzkövetelés teljesítéséért jótáll, vagy vállalja, hogy a vevő követelésére azt visszavásárolja; e) a hitelintézetnek bármely vállalkozásában szerzett részesedése, függetlenül a részesedés birtoklásának időtartamától; f) a hitelintézet által megvásárolt pénzkövetelés, valamint g) a pénzügyi lízing nyújtása; h) más hitelintézetnél elhelyezett betét, ide nem értve a jegybanki kötelező tartalék előírást a levelező bankon keresztül teljesítő hitelintézetek által elhelyezett kötelező tartalék összegét. A Hpt. a hitelintézetek szervezete, illetve munkavállalói irányításának és ellenőrzésének nem megfelelő szervezettsége, illetve a munkafolyamatok nem megfelelő szabályozottságából eredő zavarok kiszűrése és csökkentése érdekében előírja, hogy a hitelintézetek kötelesek a kihelyezések és kötelezettségvállalások áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését és csökkentését lehetővé tevő belső szabályzatot (kockázatvállalási szabályzatot) kidolgozni és alkalmazni. A belső szabályzatok alkalmazása azért is fontos, hogy a hitelintézetek képesek legyenek a hitelekhez kapcsolódó kockázatok felmérésére, és ehhez kapcsolódóan megfelelő limiteket tudjanak kidolgozni és alkalmazni működésük során. A későbbi jogviták elkerülése érdekében előírja a törvény, hogy a kockázatvállalással járó ügyletek kizárólag írásban köthetők, és a szóban kötött pénzpiaci műveleteknél az ügyletkötést írásban vissza kell igazolni. A hitelintézetnek a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezetek, illetőleg biztosítékok meglétéről, valós értékéről és érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre vonatkozó szerződéshez, illetőleg a leszámítolt váltóhoz kell csatolni. A hitelintézet fedezetként nem fogadhatja el a saját maga által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt (pl. saját részvényt), a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt, a hitelintézet vagy az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás Gt.-ben meghatározott közvetlen irányítást biztosító befolyása alatt álló részvénytársaság részvényét, Vagyis röviden összefoglalva a hitelintézet saját maga, illetve a vele tulajdonosi kapcsolatban álló gazdasági társaságok nem szolgálhatnak a hitelintézet kockázatvállalásának fedezetéül.

196

A törvény kötelezővé teszi a hitelek utógondozását is, vagyis a kockázatvállalást tartalmazó szerződés teljes időtartama alatt a hitelintézet rendszeresen ellenőrzi, minősíti és dokumentálja a szerződésben foglalt feltételek megvalósulását, beleértve az ügyfél pénzügyi, gazdasági helyzetének, és a biztosítékok értékének alakulását is. B. Nagykockázat vállalásának korlátozása A hatályos szabályozás nagykockázatok vállalásának feltételeit a korábbi összegszerű határértékek helyett a szavatoló tőke arányában határozza meg. Nagykockázatnak minősül a hitelintézetek, illetve a befektetési szolgáltatók esetében az a kockázatvállalás, amikor egy ügyfél vagy ügyfélcsoport részére történt összes kockázatvállalás nagysága hitelintézet esetében eléri illetve befektetési szolgáltató esetében meghaladja szavatoló tőkéje 10%-át. A nagykockázat meghatározásánál a pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység során vállalt kockázatokat együttesen kell figyelembe venni. A nagykockázatok definiálását követően a vonatkozó szabályozás két limitet állapít meg. Egyrészt az egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalt kockázatok együttes, nettó értéken számított összege nem haladhatja meg a hitelintézet illetve befektetési szolgáltató szavatoló tőkéjének 25%-át. A hitelintézetek a befektetési szolgáltatási tevékenység során vállalt kockázatokkal az egy ügyféllel szemben vállalt maximum a szavatoló tőke 25%-át meghaladó mértéket túlléphetik abban az esetben, ha a hitelintézet e kockázatok fedezetére jogszabályban meghatározott mértékű tőkével rendelkezik. Másrészt vállalt nagykockázatok együttes összege nem lehet több, mint a hitelintézet illetve befektetési szolgáltató szavatoló tőkéjének nyolcszorosa. A bankgaranciát és bankkezességet ötvenszázalékos értéken kell figyelembe venni. C. Tulajdonszerzéshez kapcsolódó kockázatvállalás korlátozása A hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, amelynek célja, hogy az ügyfél, a hitelintézet vagy a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás által kibocsátott, tagsági jogot megtestesítő értékpapírt (pl. részvényt), alapvető kölcsöntőkének, járulékos kölcsöntőkének vagy alárendelt kölcsöntőkének minősülő értékpapírt vásároljon. Ezáltal ugyanis a hitelintézet tőkeemelésére, vagy a szavatoló tőke növelésére szolgáló pénzbefizetés nem jelent valóságos tőkeemelést a hitelintézet számára. Az ilyen tőkeemelés nem elégíti ki a tőkeemelésre vonatkozó alapelveket. A hitelintézet által vállalt kockázatokat össze kell számítani a limitek figyelembe vételénél. Nemcsak a hitelintézet saját kibocsátású részvényének megszerzéséhez nem nyújtható kölcsön, hanem olyan vállalkozásban való részesedés megszerzéséhez sem, amelyben a hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik. D. A befektetések korlátozása A törvény a befektetésekre külön is tartalmaz szabályokat, mivel a hitelintézetekben illetve befektetési vállalkozásokban rejlő kockázatok pontos felmérése érdekében mindig figyelembe kell venni az adott intézmény befektetéseit is. A törvény más vállalkozásba való befektetésének korlátozását a vállalkozás szavatoló és jegyzett tőkéjéhez viszonyítva is megadja. E szabályok is azt hivatottak biztosítani, hogy a hitelintézetek komoly összegű befektetést csak olyan vállalkozásba eszközöljenek, amelyek ügyfelei kiszolgálását nem veszélyeztetik. 1) A hitelintézet főszabályként a szavatoló tőkéjének 15%-át meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot megtestesítő befektetést egy vállalkozásban sem szerezhet, illetve nem tarthat birtokában. Ez alól kivétel a más pénzügyi intézményben, befektetési vállalkozásban, árutőzsdei szolgáltatóban, a Tpt. szerinti elszámolóházi tevékenységet végző

197

szervezetben, befektetési alapkezelőben, tőzsdében, biztosítóban, viszontbiztosítóban , és járulékos vállalkozásban történő tulajdonszerzés. 2) A hitelintézet a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át meghaladó közvetlen és közvetett tulajdont — az előbbi kivételekkel — egy vállalkozásban sem szerezhet, illetve nem tarthat birtokában. 3) További korlátozás, hogy a hitelintézetnek — az előbbi kivételeket leszámítva — más vállalkozásokban meglévő befolyásoló részesedéseinek teljes, nettó értéken számított összege nem haladhatja meg a szavatoló tőkéjének 60%-át. A befektetésre vonatkozó korlátozásoknál nem kell figyelembe venni a hitelintézet tulajdonába - csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb 3 éves időtartamra, - pénzügyi szolgáltatásból származó veszteségmérséklés céljából, - hitel-tulajdonrész csereügylet vagy - felszámolás következtében került tulajdoni hányadokat, ha azokat elkülönítetten nyilvántartják, kezelik, és rendszeresen minősítik. Ez a szabály tulajdonképpen olyan befektetésekre vonatkozik, amelyek korábban a hitelintézetek által nyújtott hitelek biztosítékai voltak, és a hitelintézet a kintlévő követelésének behajtása céljából szerezte meg őket. Ezek a korlátozások túlléphetők, ha a hitelintézet a túllépések összegével csökkentett szavatoló tőkével számolva is képes megfelelni a 8%-os fizetőképességi mutató fenntartására vonatkozó, valamint a szavatoló tőkéhez rendelt más korlátozó előírásnak. Az előbbiekhez hasonló előírás, hogy a befektetési vállalkozás csak befektetési szolgáltatási tevékenységét közvetlenül szolgáló járulékos vállalkozásban, valamint hitelintézetben, befektetési vállalkozásban, árutőzsdei szolgáltatóban, biztosító intézetben, elszámolóházban, tőzsdében, befektetési alapkezelőben szerezhet befektetési célú részesedést. E. Ingatlanbefektetések korlátozása Az ingatlanbefektetések korlátozásának fő oka, hogy az ingatlan az egyik legkevésbé likvid befektetés, és az ilyen befektetések nagy száma válsághelyzetben a hitelintézetek mozgásterét jelentősen korlátozhatja. Ezért a hitelintézet összes ingatlanba történő befektetése nem haladhatja meg a szavatoló tőkéje 5%-át. Ez alól kivétel - a közvetlen banküzemi célú ingatlanbefektetés (pl. székház, fiókok) valamint - a hitelintézetnek tevékenysége során keletkezett hitel-ingatlan csereügylet, - a csőd-, felszámolási, végelszámolási, illetve végrehajtási eljárás alapján a hitelintézet tulajdonába került ingatlanok megszerzése, amelyeket utóbbi két bekezdés szerint megszerzett ingatlanokat a hitelintézetnek a megszerzéstől számított 3 éven belül el kell idegenítenie. A befektetési vállalkozás főszabályként csak a tevékenységéhez közvetlenül szükséges ingatlan tulajdonjogát szerezheti meg. A befektetési vállalkozás a felszámolási és végelszámolási eljárás keretében is megszerezhet ingatlanokat, de az így megszerzett ingatlant három éven belül köteles elidegeníteni. A befektetési vállalkozás tulajdonában lévő ingatlanok szerzéskori összértéke nem haladhatja meg a befektetési vállalkozás szavatoló tőkéjének mértékét. F. Befektetésekre vonatkozó egyéb korlátozások A vonatkozó szabályozás az összes befektetésre vonatkozóan külön is előír általános korlátozásokat: 1) A hitelintézet és befektetési vállalkozás összes befektetése nem haladhatja meg szavatoló tőkéjének 100%-át.

198

2) A hitelintézet és a befektetési vállalkozás nem szerezhet részesedést, illetőleg nem létesíthet tagsági viszonyt olyan vállalkozásban, amelynek tartozásaiért a részesedés mértékére való tekintet nélkül a hitelintézetre tulajdonosként korlátlan felelősség hárulhat. A befektetések számításánál nem kell figyelembe venni a) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében a hitelintézet tulajdonába került befektetést, ha az három évet meg nem haladóan van a hitelintézet tulajdonában, illetve birtokában, b) a Hitelgarancia Rt.-ben alapítása során, illetve ezt követően az abban történt részesedésszerzést, c) az állampapírt, d) a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, valamint e) azt a tételt, amelynek megfelelő összeget a szavatoló tőke számítása során a tőkéből levonták, ha azt az egyéb befektetésektől elkülönítve tartják nyilván, és elkülönítve kezelik.

4.3 Eszközök minősítése és kockázati céltartalék képzés A hitelintézeteknek rendszeresen – negyedévente – értékelni és minősíteni kell eszközeit (befektetett pénzügyi eszközeit, követeléseit, értékpapírjait, illetve pénzeszközeit és készleteit), vállalt kötelezettségeit, valamint egyéb kihelyezéseit. A hitelintézet az eszközökkel összefüggésben felmerülő hitelezési, befektetési és országkockázatokat az eszközök után elszámolt értékvesztéssel és annak visszaírásával veszi figyelembe az eredményben, a felmerült kamat és árfolyamkockázat, valamint a mérlegen kívüli kötelezettségekhez kapcsolódó kockázat és minden egyéb kockázat fedezetére pedig kockázati céltartalékot képez. A hitelintézeteknek a kintlévőségeik, befektetéseik, és ezek fedezeteinek minősítése és értékelése céljából adósminősítési, fedezetértékelési, kockázatvállalási, befektetési, minősítési, és céltartalék-képzési szabályzatot kell készíteniük. A hitelintézetek kintlévőségeiket, befektetéseiket, és kötelezettségeiket vagyis a tevékenységükkel együtt járó valamennyi feltárható és minősíthető hitelezési, kamat-, árfolyam-, befektetési, ország- és egyéb kockázatot különböző kategóriákba sorolják és a kockázatok fedezetére a kategóriáknak megfelelő céltartalékot képeznek. A minősítési kategóriákhoz tartozó kockázati céltartalék mértékek a következők: problémamentes 0%, külön figyelendő 0-10%, átlag alatti 11-30%, kétes 31-70%, rossz 71-100%. Problémamentesek azok a kintlévőségek, amelyekről valószínűsíthető, hogy megtérülnek és a hitelintézetnek nem kell veszteséggel számolnia. Esetükben a törlesztés fizetési késedelme nem haladja meg a 15, illetve lakossági kölcsönök esetében a 30 napot. A külön figyelendő kategóriába azok a kintlévőségek tartoznak, amelyekkel kapcsolatban veszteség a minősítés időpontjában még nem valószínűsíthető, de az adós az általánostól eltérő odafigyelést igényel. (A hitel természetéből, vagy az adósban rejlő okból). Átlag alatti az a követelés, amely a szokásosnál nagyobb kockázatúnak minősül, vagy a minősítés időpontjában már bizonyos mértékű veszteség valószínűsíthető. Kétes az a követelés, amely egyértelműen veszteséget okoz, a fizetési késedelem tartós, vagy rendszeres, és ami per tárgyát képezi. Rossz kategóriába pedig az tartozik, amely esetében a veszteség 70%-ot meghaladja, az adós törlesztési kötelezettségének többszöri felszólítás ellenére sem tesz eleget, vagy az adós ellen felszámolási eljárás indult.

A hitelintézetek kötelesek saját érdekükben is mindent megtenni az esedékes, illetve lejárt követelése behajtására. A hitelintézetek tevékenysége során gyakran merülnek fel olyan veszteségek, amelyek nem köthetők egyedi tételekhez, vagy előre meg nem határozhatóak. Ezért vezette be a Hpt. az általános kockázati céltartalékképzés lehetőségét a hitelintézeteknek a kockázatvállalással összefüggő, előre nem látható, illetőleg előre nem meghatározható lehetséges veszteségeinek fedezetére, amelynek mértéke a korrigált mérlegfőösszeg 1,25%-a és amelyet a kockázati céltartalékok között, elkülönítetten kell nyilvántartani. A kockázatvállalásból

199

származó veszteség és a behajthatatlan követelés leírására először a kockázati céltartalékot, illetőleg az általános kockázati céltartalékot kell felhasználni. 4.4 A lejárati összhang és az azonnali fizetőképesség biztosítása A hitelintézet folyamatosan köteles biztosítani azonnali fizetőképességét (likviditását), ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha az ügyfél bemegy a bankfiókba, akkor a bank az ügyfél nála nyilvántartott követelését bármikor ki tudja fizetni. A hitelintézeteknek a likviditás biztosítására vonatkozó belső szabályzatot és tervet készíteniük. Ennek érdekében a hitelintézeteknek egyrészt a kintlévőségeinek és kötelezettségeinek lejáratát kell összhangba hozni (vagyis forrásgyűjtését és eszközkihelyezését likviditása folyamatos fenntartása mellett köteles végezni), másrészt biztosítékokat kell teremtenie atekintetben is, hogy a saját hálózatában lévő pénzeszközök maradéktalanul felhasználásra kerüljenek, és ha nem lennének elegendőek kötelezettségei teljesítésére, akkor a bankközi piacon, vagy a jegybanktól kell pótlólagos forrásokat szereznie. 4.5 Az összevont alapú felügyelet A pénzügyi a piaci szereplők egyre erősödő szervezeti, tulajdonosi integrációja szükségessé teszi, hogy ezen intézmények felügyelete ne csak önmagukban, hanem integráltan, összevont alapon, a piac minden szegmensére és szereplőjére kiterjedően történjen. Hitelintézetek összevont alapú felügyelete Összevont alapú felügyelet alá tartozik az a hitelintézet, amelynek a) legalább egy hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás leányvállalata van, vagy ilyen típusú intézményben részesedési viszonnyal rendelkezik, vagy b) anyavállalata pénzügyi holding társaság. Az összevont alapú felügyelet kiterjed az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetre, és - az a) pont szerinti hitelintézetére, pénzügyi vállalkozására, befektetési vállalkozására és járulékos vállalkozására, amelyben ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik, - a b) pont szerinti pénzügyi holding társaságra és annak olyan hitelintézetére, pénzügyi vállalkozására, befektetési vállalkozására és járulékos vállalkozására, amelyben ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik. Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet, és a pénzügyi holding társaság felelős azért, hogy az ellenőrző befolyása alatt álló vállalkozások együttesére is biztosított legyen a prudens működés, a kockázatvállalási és tőkemegfelelési előírások betartása. Befektetési vállalkozások összevont alapú felügyelete Összevont alapú felügyelet alá tartozik az a befektetési vállalkozás, amelynek a) legalább egy hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, vagy befektetési vállalkozás leányvállalata van, vagy ilyen típusú intézményben részesedési viszonnyal rendelkezik, vagy b) anyavállalata pénzügyi holdingtársaság. Az összevont alapú felügyelet kiterjed az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásra és - az a) pont szerinti hitelintézetére, pénzügyi vállalkozására, befektetési vállalkozására és járulékos vállalkozására, amelyben ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik, - az b) pont szerinti pénzügyi holdingtársaságra, valamint annak olyan hitelintézetére, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik,

200

- a b) pont szerinti pénzügyi holdingtársaságra és annak olyan pénzügyi vállalkozására, befektetési vállalkozására és járulékos vállalkozására, amelyben ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik. Az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozás, illetőleg a pénzügyi holdingtársaság felelős azért, hogy az ellenőrző befolyása alatt álló vállalkozások együttesére is biztosított legyen a prudens működés, a kockázatvállalási és tőkemegfelelési előírások betartása. Ellenőrző kérdések 1. Mi a likviditás? 2. Mi a szolvencia? 3. Mely szabályok tartoznak a prudenciális szabályozás tárgykörébe? 4. Milyen elemekből tevődik össze a saját tőke? 5. Mit nevezünk alárendelt kölcsöntőkének? 6. Mit jelent a tőkemegfelelés? Mi a fizetőképességi mutató? 7. Mi minősül kockázatvállalásnak? 8. Mit nem fogadhat el fedezetül a hitelintézet? 9. Mi a nagykockázat?

201

5. A pénz- és tőkepiac állami felügyelete Alapvető fogalmak - a PSZÁF feladata - a PSZÁF jogállása - a PSZÁF hatásköre - a felügyelet ellátásának eszközei A. A felügyeletre vonatkozó általános rendelkezések 1. A Felügyelet jogállása, feladata, hatásköre A pénzügyi és befektetési szolgáltatókat és szolgáltatásokat felügyelő intézmény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A Felügyelet működését az 1999. évi CXXIV. törvény szabályozza. A PSZÁF a Kormány irányítása alatt működő országos hatáskörű közigazgatási szerv, felügyeletét a pénzügyminiszter látja el. A Felügyelet számára feladatot csak törvény vagy törvény felhatalmazása alapján jogszabály írhat elő. A Felügyelet a jogszabályokban meghatározott feladatkörében nem utasítható. A Felügyelet feladata - pénz- és tőkepiac zavartalan és eredményes működésének elősegítése, - a pénzügyi szervezetek ügyfelei érdekei védelme, - a piaci viszonyok átláthatóságának biztosítása, - a pénzügyi piacokkal szembeni bizalom erősítése, - a felügyelet hatáskörébe tartozó intézmények prudens és hatékony működésének elősegítése. A Felügyelet folyamatosan vizsgálja a pénzügyi szervezetek működésére vonatkozó jogszabályok és felügyeleti rendelkezések betartását. A Felügyelet hatásköre kiterjed: a) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.), b) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), c) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.), d) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény, e) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, f) a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény, g) az egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények, h) a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőkealapokról szóló 1998. évi XXXIV. törvény, valamint i) fogyasztói csoportokról szóló jogszabály hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletére. A PSZÁF működésének általános jogszabályi hátterét az 1999. évi CXXIV. törvény adja. A Felügyelet eljárására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályiról szóló törvényt (Ket.) kell alkalmazni, figyelemmel a Pszáftv. és az egyes szolgáltatókra és tevékenységekre vonatkozó – fent felsorolt – törvények speciális rendelkezéseire. Felügyeleti jogkörben a Felügyelet határozatát és végzését megváltoztatni, módosítani vagy megsemmisíteni, illetve a Felügyeletet eljárás lefolytatására kötelezni nem lehet. A Felügyelet döntése ellen - a közigazgatási eljárás keretében - fellebbezésnek helye nincs. A Felügyelet határozatának bírósági felülvizsgálata a Fővárosi Bíróságtól keresettel kérhető. A bíróság a Felügyelet határozatát megváltoztathatja. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

202

2. A Felügyelet kapcsolata a Kormánnyal, az országgyűléssel és az MNB-vel A Felügyeleti Tanács elnöke a Felügyelet tevékenységéről minden év május 31. napjáig - a pénzügyminiszter útján - beszámol a Kormánynak, amellyel egyidejűleg működéséről tájékoztatót tesz közzé. A Felügyeleti tanács elnöke a Felügyelet tevékenységéről minden évbe beszámol a Kormánynak, majd ezt követően tájékoztatja az Országgyűlés illetékes bizottságát is. A Felügyelet feladatai ellátása során együttműködik a Magyar Nemzeti Bankkal. A Felügyelet által engedélyek kiadása, illetve visszavonása törvény által meghatározott esetben az MNB előzetes véleményének kikérésével, illetőleg egyetértésével történik. 3. A Felügyelet vezetői A Felügyelet szervezeti egysége a Felügyeleti Tanács, valamint a hivatal. A Felügyelet hivatala élén a főigazgató áll, akinek két helyettese van. A főigazgatót és helyettesét hatéves időtartamra a miniszterelnök nevezi ki, illetőleg menti fel. A főigazgató és helyettese tekintetében a munkáltatói jogokat a Felügyeleti Tanács elnöke gyakorolja. A főigazgatónak és helyettesének a megbízatása megszűnik: a) a megbízatási időtartam leteltével; b) lemondással; c) felmentéssel; d) összeférhetetlenség megállapításával; e) halálával. A főigazgató a) a Felügyeleti Tanács elnökének irányítása alatt a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a Felügyelet hivatali szervezetét, b) gyakorolja a Felügyelet alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat, c) irányítja a Felügyelet gazdálkodását, d) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály vagy a Felügyelet szervezeti és működési szabályzata a hatáskörébe utal, e) biztosítja a Felügyelet szervezetének hatékony működését, f) tanácskozási joggal részt vesz a Felügyeleti Tanács ülésein, g) biztosítja, hogy a Felügyeleti Tanács, illetve a Felügyeleti Tanács tagja, feladata ellátásához a Felügyeleti Tanács elnöke által meghatározott mértékben és módon szakmai támogatást kapjon, h) felelős a Felügyeleti Tanács döntéseinek előkészítéséért és a döntések végrehajtásáért. A Felügyelet élén a legfeljebb öt tagból álló Felügyeleti Tanács áll. A Felügyeleti Tanács vezetését elnökként ellátó tagot hatéves időtartamra a miniszterelnök javaslatára az Országgyűlés választja, illetve hívja vissza. A javasolt személyt az Országgyűlés illetékes bizottsága meghallgatja. A Felügyeleti Tanács további tagjait - a Felügyeleti Tanács elnöke véleményének kikérésével - a miniszterelnök javaslatára hatéves időtartamra a köztársasági elnök nevezi ki, illetve menti fel. A Felügyeleti Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) a Felügyelet szakmai munkája irányának, szervezeti felépítésének meghatározása, a Felügyelet szervezeti és működési szabályzatának elkészítése, b)a Felügyelet jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertető ajánlás kiadása, amelynek a 3. §-ban megjelölt törvények hatálya alá tartozó szervezetekre, személyekre nézve kötelező ereje nincs, rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése, c) a Felügyelet felügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatos stratégiájának, valamint az ellenőrzési tervének jóváhagyása, az ellenőrzési módszertan elfogadása.

203

A Felügyeleti Tanács elnökét és további tagját nem lehet utasítani a tisztségének betöltésével kapcsolatos eljárása és döntése vonatkozásában. A Felügyeleti Tanács elnökének megbízatása megszűnik a) a kinevezés időtartama lejártával, b) a tisztségéről történő lemondással, c) halálával, d) az Országgyűlés által történő visszahívással. A Felügyeleti Tanács további tagjának megbízatása megszűnik a) a kinevezés időtartama lejártával, b) a tisztségéről történő lemondással, c) halálával, d) a köztársasági elnök felmentésével. A PSZÁF-törvény igen szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg a Felügyelet vezetői és alkalmazottai vonatkozásában. Ezek közül a legfontosabbak: 1) A Felügyelet köztisztviselője nem létesíthet tagsági viszonyt, munkaviszonyt vagy munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt, vezető tisztségviselői jogviszonyt vagy felügyelő bizottsági tagságot pénzügyi szervezettel, az Országos Betétbiztosítási Alappal és a Befektetővédelmi Alappal. 2) A Felügyelet köztisztviselője az öröklés kivételével nem szerezhet: a) tulajdont pénzügyi szervezetben, b) bel- és külföldi állampapír, letéti jegy, befektetési jegy, jelzáloglevél, valamint zártkörűen kibocsátott értékpapír kivételével értékpapírt, c) a b) pontban fel nem sorolt egyéb befektetési eszközt 3) A Felügyelet köztisztviselője pénzügyi szervezetben tulajdonosi részesedéssel nem rendelkezhet. A Felügyelet köztisztviselője a kinevezése előtt, illetőleg öröklés útján szerzett, a tulajdoni hányadát, értékpapírját és egyéb befektetési eszközét a kinevezéstől, illetve a szerzéstől számított három hónapon belül köteles elidegeníteni. 4) A Felügyelet köztisztviselője kinevezésekor írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója pénzügyi szervezettel vezető tisztségviselői jogviszonyban, munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, a kinevezést követően keletkezett ilyen jogviszonyt köteles haladéktalanul bejelenteni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. A Felügyelet köztisztviselője nem vehet részt olyan döntés előkészítésében vagy meghozatalában, amely érinti azt a pénzügyi szervezetet, amelynél a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója a felsoroltak szerinti jogviszonnyal rendelkezik. 5) A Felügyelet elnöke, elnökhelyettesei pártban tisztséget nem viselhetnek, párt nevében vagy érdekében nyilvános közszerepléssel járó tevékenységet nem folytathatnak, nem lehetnek országgyűlési vagy önkormányzati képviselők, önkormányzati vagy állami vezetők. 4. A Felügyelet gazdálkodása A Felügyelet bevételeit képezik a külön törvényekben meghatározott: a) igazgatási-szolgáltatási díj; b) felügyeleti díj; c) felügyeleti bírság; d) egyéb bevételek. A fent meghatározott törvények hatálya alá tartozó szervezetek és személyek meghatározott mértékű igazgatási-szolgáltatási és felügyeleti díj, valamint törvényben meghatározott esetekben bírság fizetésére kötelesek.

204

A Felügyelet díjbevételeivel önállóan gazdálkodik, a bírság felhasználásának mértékére a külön jogszabályok rendelkezései irányadók. A Felügyelet bevételeit - a bírságból származó bevétel kivételével - működésének fedezetére használja fel és azok más célra nem vonhatók el. B. A pénzügyi intézmények tevékenységének felügyelete 1. A Felügyelet főbb feladatai a pénzügyi intézmények vonatkozásában: A Felügyelet feladata: a) az engedélykérelmek és más beadványok elbírálása, b) vezeti az e törvényben előírt nyilvántartásokat, ellenőrzi a pénzügyi intézmények információszolgáltatásának rendszerét és adatszolgáltatását, c) ellenőrzi, illetve vizsgálja a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet meghatározó szabályok érvényesülését, d) vizsgálja, elemzi és értékeli a pénzügyi intézmények prudens működését, a betétek és más visszafizetendő források biztonságát, illetve a független és szakszerű irányítást, ellenőrzést és vezetést veszélyeztető körülményeket, e) intézkedéseket hoz az észlelt szabálytalanságok megszüntetésére, f) kivételes intézkedéseket hoz a súlyos szabálytalanságok megszüntetésére, g) bírságot alkalmaz a feltárt szabályszegés miatt, h) segíti az Alap igazgatótanácsának működését, a döntések előkészítését és végrehajtását, i) vitás esetben határoz abban a kérdésben, hogy valamely tevékenység e törvény értelmében pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül-e, j) együttműködés külföldi hatóságokkal, különösen az Európai Unió tagállamaiban a felügyeleti feladatokat ellátó hatóságokkal. 2. A felügyelet ellátásának eszközei 2.1 Az engedélyezés Mint a fentiekből láthattuk a pénzügyi intézmények tevékenysége, illetve a pénzügyi szolgáltatások nyújtása engedélyköteles tevékenység. Az engedélyező hatóság a PSZÁF, illetve meghatározott esetekben az MNB. (A Felügyelet felhívására a pénzügyi szervezet, a bankképviselet és a kibocsátó köteles a tevékenységére vonatkozó, az ellenőrzés tárgyával összefüggő, jogszabályban meghatározott adatot, beszámolót, bizonylatot, vizsgálati anyagot, számviteli nyilvántartásait, szabályzatait, az egyes ügyletekhez kapcsolódó dokumentációit, ügyvezető, ellenőrző, illetve legfőbb szerve előterjesztéseit, azok jegyzőkönyveit, továbbá a könyvvizsgáló írásos észrevételeit, a könyvvizsgálati jelentést, valamint a belső ellenőrzés jelentéseit, jegyzőkönyveit, meghatározott formájú és tagolású kimutatást a Felügyelet rendelkezésére bocsátani. Az ellenőrzést végző személy hatásköre gyakorlásának keretei között az ellenőrzés lefolytatásához szükséges helyiségekbe beléphet, az ellenőrzés tárgyával összefüggő iratot, adathordozót, tárgyat, munkafolyamatot vizsgálhat meg, az ügyféltől vagy képviselőjétől, továbbá az ellenőrzés helyszínén tartózkodó bármely más személytől felvilágosítást, nyilatkozatot kérhet, valamint a megszemlélt iratról, nyilvántartásról és egyéb dokumentumokról másolatot kérhet vagy készíthet, próbavásárlást végezhet. Engedély nélküli tevékenység tényállásának megállapítása esetén a Felügyelet a) megtiltja a tevékenység végzését,

205

b) büntetőeljárást kezdeményez az illetékes nyomozó hatóságnál, ha a tevékenység megítélése szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény alapján bűncselekménynek minősül, c) pénzügyi szervezet esetében felügyeleti intézkedést hoz, kivételes intézkedést rendel el, illetőleg d) pénzbírságot szab ki. 2.2 Az adatszolgáltatás A hitelintézet igazgatósága köteles a Felügyeletnek és az MNB-nek haladéktalanul bejelenti, ha - az azonnali fizetésképtelenség veszélye következett be, - a hitelintézet tevékenységét érintő veszélyhelyzet alakult ki, - szavatoló tőkéje huszonöt százalékot elérő vagy meghaladó összegben csökkent, - fizetéseit megszüntette, illetőleg - pénzügyi szolgáltatási tevékenységét megszüntette. A hitelintézet igazgatósága köteles a Felügyeletnek két munkanapon belül bejelenteni - a jegyzett tőke felemelését vagy leszállítását, - az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységek szüneteltetését, korlátozását, megszüntetését. 2.3 Az ellenőrzés A Felügyelet jogosult helyszínen kívül, illetőleg helyszínen ellenőrizni jogszabályokban meghatározott - a pénzügyi intézmények alapítására, - tevékenységük engedélyezésére, - működésükre, - a fogyasztóvédelemre, - a tulajdonosi jog eredményes, megbízható és a nemkívánatos befolyástól mentes gyakorlására vonatkozó szabályok és határozatok megtartását. A pénzügyi intézmények köteles a Felügyelet számára a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni, illetőleg segíteni, biztosítva az üzleti könyvek, jelentések ellenőrzését, valamint a vizsgálathoz szükséges adatokhoz, információkhoz való hozzáférést. Az ellenőrzést végző személy hatásköre gyakorlásának keretei között az ellenőrzés lefolytatásához szükséges helyiségekbe beléphet, az ellenőrzés tárgyával összefüggő iratot, adathordozót, tárgyat, munkafolyamatot vizsgálhat meg, az ügyféltől vagy képviselőjétől, továbbá az ellenőrzés helyszínén tartózkodó bármely más személytől felvilágosítást, nyilatkozatot kérhet, valamint a megszemlélt iratról, nyilvántartásról és egyéb dokumentumokról másolatot kérhet vagy készíthet, próbavásárlást végezhet. 2.4 Az intézkedések, a kivételes intézkedések és a bírság alkalmazása A a Felügyelet a pénzügyi intézménnyel szemben - intézkedést, - kivételes intézkedést és - bírságot alkalmazhat - a Hpt.-ben, - a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben, - a Felügyelet határozatában,

206

a pénzügyi szervezet saját szabályzatában foglaltak megszegése, megkerülése, elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén. 2.5 A Felügyelet által alkalmazható bírságok A pénzügyi szolgáltatásokra és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok előírásainak megsértése esetén a Felügyelet bírságot szabhat ki. A Felügyelet bírságot alkalmazhat a törvényben felsorolt intézkedések, illetőleg a kivételes intézkedések mellett, azokkal egyidejűleg is. Bírság kiszabásának van helye azzal - a hitelintézettel, illetőleg - a vezető állású személlyel szemben, amely a törvényben, a Felügyelet határozatában foglaltak teljesítését elmulasztja, késedelmesen vagy hiányosan teljesíti. C. A tőkepiacon tevékenységet folytató intézmények felügyelete 1. A Felügyelet főbb feladatai a tőkepiaci intézmények vonatkozásában: a) elbírálja az engedély iránti kérelmet és más beadványt; b) ellenőrzi a kibocsátó információszolgáltatási kötelezettségének teljesítését; c) ellenőrzi, illetve vizsgálja a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzéssel kapcsolatban e törvényben meghatározott szabályok és elvek betartását, érvényesülését; d) rendszeresen figyelemmel kíséri a befektetési szolgáltató, az árutőzsdei szolgáltató, a befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, a tőzsde, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet és a központi értéktár tevékenységét; e) ellenőrzi, illetőleg vizsgálja a befektetési szolgáltatási tevékenység, az árutőzsdei szolgáltatási tevékenység, a befektetési alapkezelési tevékenység, a kockázati tőkealapkezelési tevékenység, a letétkezelési tevékenység, a tőzsdei tevékenység, az elszámolóházi tevékenység, illetőleg a központi értéktári tevékenység végzését meghatározó jogszabályok érvényesülését; f) vizsgálja, elemzi és értékeli a befektetési szolgáltató, az árutőzsdei szolgáltató, a befektetési alapkezelő, a kockázati tőkealap-kezelő, a letétkezelő, a tőzsde, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet és központi értéktár üzletvitelének irányítását; g) ellenőrzi a befektetési szolgáltató, az árutőzsdei szolgáltató, a befektetési alapkezelő, a kockázati tőkealap-kezelő, a letétkezelő, a tőzsde, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet és a központi értéktár információszolgáltatásának működését; h) alkalmazza a törvényben meghatározott intézkedéseket, szankciókat; i) bennfentes kereskedelem, piacbefolyásolás, engedély vagy bejelentés nélküli tevékenység végzésének gyanúja esetén hatósági ellenőrzést végez; j) vezeti az e törvényben előírt nyilvántartásokat; k) együttműködik külföldi hatóságokkal, különösen az Európai Unió tagállamaiban a felügyeleti feladatokat ellátó hatóságokkal; l) eljárva szükség esetén határozatot hoz arról, hogy valamely tevékenység e törvény értelmében befektetési szolgáltatási, kiegészítő befektetési szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealap-kezelési, tőzsdei, központi értéktári, illetőleg elszámolóházi tevékenységnek minősül-e. 2. Az ellenőrzés

207

A Felügyelet jogosult - helyszínen kívül, illetőleg a helyszínen - ellenőrizni a jogszabályokban meghatározott - a befektetési szolgáltató, az árutőzsdei szolgáltató, a befektetési alapkezelő, a tőzsde és az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet alapítására, tevékenységének engedélyezésére, prudens működésére, a befektetők érdekeinek védelmére, a tulajdonosi jog eredményes, megbízható és a nemkívánatos befolyástól mentes gyakorlására vonatkozó - jogszabályok, határozatok, valamint szabályzatok megtartását. 3. Felügyeleti intézkedések, szankciók A Felügyelet a jogszabályban, határozatában, valamint a tőzsde alapszabályában, illetve szabályzataiban, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet üzletszabályzatában, illetve szabályzataiban, az Alap szabályzataiban meghatározott előírások megsértése, illetőleg mulasztás megállapítása, a befektetők érdekét és a tőkepiac egyensúlyát, a tőkepiac többi szereplőjének helyzetét veszélyeztető magatartás esetén intézkedéseket és szankciókat alkalmazhat. 4. A felügyeleti bírság A Felügyelet - a kibocsátót, - a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés szabályait megsértő személyt, - a befektetési szolgáltatót, - az árutőzsdei szolgáltatót, - a befektetési alapkezelőt, - a kockázati tőkealap kezelőt, - a tőzsdét, - központi értéktárat; - az elszámolóházi tevékenységet végző szervezetet, illetve - ezek vezető állású személyét és alkalmazottját, valamint - a bennfentes és a tisztességtelen árfolyam-befolyásolást elkövető személyt a törvényben és az a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban, a pénzmosásról szóló törvény, a Felügyelet határozatában foglalt kötelezettsége, valamint saját szabályzatában foglaltak megszegése, kijátszása, elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén, továbbá, ha azt az MNB, illetőleg külföldi felügyeleti hatóság ezt kezdeményezi, bírság megfizetésére kötelezheti. Nem kötelezhető bírság fizetésére az, aki bizonyítani tudja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható volt. A Bírság összege 5.000 Ft-tól 100.000.000 Forintig terjedhet. Ellenőrző kérdések 1. Mi a PSZÁF feladata? 2. Mely intézmények felügyelete tartozik a PSZÁF hatáskörébe? 3. Mire terjed ki a Felügyelet ellenőrzési hatásköre?

208

6. A jegybanki szabályozás Alapvető fogalmak - a jegybank jogállása - a jegybank feladatai - a monetáris politika fogalma - a monetáris politika eszközei - az MNB szervezete 1987. január 1-jén jött létre a kétszintű bankrendszer hazánkban. Ekkortól kezdve a Magyar Nemzeti Bank alapvető tevékenységéből kikerültek a kereskedelmi banki feladatok, azokat — a jegybankról immár leválasztott — a valódi kereskedelmi bankok végezték, és a jegybank fő feladatává a monetáris irányítás vált. 1991. októberében az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvényt, amely ma is hatályosan szabályozza az MNB tevékenységét. Az 1991-ben elfogadott jegybanktörvényt az elmúlt évtized folyamán többször módosították, amely módosítások legfőbb célja a monetáris szabályozás EU-konformitásának megteremtése volt. A jegybankra vonatkozó szabályozást az Országgyűlés 2001-ben alkotta meg a 2001. évi LVIII. törvény elfogadásával. 6.1 Az MNB tevékenysége 6.1.1 Az MNB jogállása A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja, egyúttal a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) tagja. Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól vagy bármilyen más magyar, EU, vagy más tagállami szervtől vagy intézménytől. Ugyanakkor az MNB, mint a KBER tagja, köteles az Európai Központi Bank utasításainak megfelelően eljárni a közös monetáris politikai ügyekben. 6.1.2 Az MNB működésének alapvető célja, feladatai Az MNB működésének elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB ennek veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Az MNB alapvető feladatai általában: - meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. - kizárólagosan jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. - deviza- és aranytartalékot képez és kezeli azt. - a devizatartalék kezelésével és az árfolyampolitika végrehajtásával kapcsolatban devizaműveleteket végez. - kialakítja a fizetési és elszámolási, valamint az értékpapír-elszámolási rendszereket és figyelemmel kíséri (felvigyázza) azok tevékenységét e rendszerek biztonságos és hatékony működése, továbbá a pénzforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében. - feladatai ellátásához szükséges statisztikai információkat gyűjt és tesz közzé. - támogatja a hazai pénzügyi rendszer stabilitását, valamint a pénzügyi rendszer prudenciális felügyeletére vonatkozó politika kialakítását és hatékony vitelét. 6.1.3 Az MNB feladatai

209

6.1.3.1 A monetáris politika Az MNB az árstabilitás, mint elsődleges cél elérése és fenntartása érdekében a monetáris politika eszközeivel befolyásolja a pénz- és hitelkínálatot, valamint a pénz- és hitelkeresletet. 6.1.3.2 A monetáris politika eszközei A jegybank a hitelintézetek monetáris politikai eszközökkel történő jegybanki irányítása révén befolyásolja a pénz- és hitelkínálatot, valamint a pénz- és hitelkeresletet. A monetáris egyensúly megőrzésére irányuló tevékenységével előmozdítja a gazdaság egyensúlyának megvalósulását. A klasszikus jegybanki szabályozás azon alapul, hogy a központi bank — a pénzkínálatot és a pénzkeresletet meghatározó tényezők befolyásolásán keresztül — hatást gyakorol a hitelezők és az adósok döntéseire. Eszköztára alapvetően vagy a pénzszűkítésre (a konjunktúra visszafogására), vagy a pénzmennyiség növelésére (a konjunktúra élénkítésére) hivatott. Ezzel összhangban biztosítja a gazdaság normális működéséhez szükséges pénzmennyiséget. A jegybank monetáris politikáját refinanszírozással, a hitelintézetek kötelező jegybanki és likviditási tartalékának szabályozásával, árfolyamok és kamatok befolyásolásával vagy meghatározásával, nyíltpiaci műveletekkel és más jegybanki eszközökkel valósítja meg. Az MNB – a jegybanktörvény keretei között – önállóan alakítja ki. monetáris politikáját, és önállóan határozza meg a monetáris politika érvényesítésének eszközeit A jegybanktörvény alapján az MNB az alábbi eszközök által valósítja meg a monetáris politikáját: a) számlavezetési körében betétet fogad el és megfelelő biztosíték ellenében hitelt nyújt, b) nyíltpiaci műveletek és visszavásárlási megállapodások keretében értékpapírokat vásárol, elad és közvetít az azonnali és származtatott piacokon, c) saját értékpapírokat bocsát ki, d) árfolyamokat és kamatokat befolyásol és meghatároz, e) értékpapírokat számítol le (visszleszámítol), f) szabályozza a kötelező tartalékot, g) egyéb jegybanki eszközöket alkalmaz. A) Kötelező jegybanki tartalék A kötelező tartalékráta nemzetközileg alkalmazott jegybanki eszköz, amely során a kereskedelmi bankok és befektetési vállalkozások idegen forrásaik meghatározott hányadát a jegybanknál a piaci kamatnál alacsonyabb kamatozású betétként helyezik el. A kötelező tartalékráta funkciója, hogy ha a jegybank növelni akarja a bankok kihelyezhető pénzállományát, akkor a tartalékrátát csökkenti (ezáltal expanziót idézhet elő), ha csökkenteni akarja a kihelyezhető pénzállományt akkor a kötelező tartalékrátán növeli (restrikció előidézése). A hitelintézetek által elhelyezett kötelező tartalékok után a jegybank kamatot téríthet, amelyek a tartalékráta különböző típusú forrásai szerint eltérő mértékűek lehetnek. A tartalékráta mértékéről a monetáris tanács dönt. Az MNB elnöke a tartalékráta mértékét rendeletében hirdeti ki. B) Árfolyampolitika A jegybank jegyzi és hozza nyilvánosságra a külföldi pénznemeknek forintra és a forintnak külföldi pénznemekre való átszámítására vonatkozó árfolyamokat. Az árfolyamok megállapításának, illetőleg befolyásolásának rendjét a Kormány és a jegybank együttesen állapítja meg figyelemmel arra, hogy a Kormány és az MNB az árfolyam politikát az EU tagállamai közös érdekű ügyeként kezeli. A jegybank szükség és lehetőség szerint

210

intervencióval védi és befolyásolja a kialakított árfolyamokat a belföldi és külföldi devizapiacokon. C) Kamatpolitika Az MNB irányadó kamatként jegybanki alapkamatot állapít meg. Az MNB a jegybanki alapkamat mértékét a Magyar Közlönyben közzéteszi. (Az alapkamat nem kötelező kamat, csak irányadó jellegű, viszont sok szempontból viszonyítási alap, pl. az adójogi szankciók esetében). A kamatpolitika keretében a jegybank nem állapít meg a kereskedelmi bankokra kötelezően alkalmazandó kamatokat, hanem a refinanszírozási kamat meghatározásán keresztül befolyásolja a hitelkamat színvonalat. A jegybanki betéti kamatlábak pedig orientálják a kereskedelmi bankok betéti kamatszínvonalának kialakítását. D) A refinanszírozás A refinanszírozás keretében a jegybank a) értékpapírokat számítol le (visszleszámítol); b) refinanszírozási hiteleket nyújt értékpapír fedezete mellett vagy anélkül; c) értékpapír ügyleteket köt visszavásárlási megállapodással. A hitelintézetek a rendelkezésükre álló forrásaik kiegészítésére kérhetnek a jegybanktól refinanszírozási hitelt. E hitelek aránya a kétszintű bankrendszerre való áttérés utáni években a bankok forráshiánya miatt magas volt, de mára jelentősen lecsökkent. A refinanszírozási hiteleknek minden esetben konkrét lejárata van, amely összhangban szokott lenni a belőle nyújtott hitelek lejáratával. E) A nyíltpiaci műveletek Az Outright műveletek A jegybank a másodlagos piacon végleges értékpapír, főként állampapír vétellel illetve eladással a likviditás kínálatát szabályozza. Ezeket a műveleteket a jegybank kezdeményezi, azonban a piac számára nem jelentenek vételi vagy eladási kötelezettséget, a kereskedelmi bankok maguk döntenek arról, hogy elfogadják-e a jegybank vételi illetve eladási ajánlatát vagy sem. A Repo ügyletek A repo ügyletek lényegében két egymást követő ügyletből, egy értékpapír azonnali eladásából, vagy vételéből, és ugyanennek egy határidős ügylet keretében történő határozott időben történő visszavételéből vagy –eladásából áll. Az ügylet mindkét oldalán alkalmazandó árakat a felek már az ügylet elején meghatározzák. Tartalmát nézve lényegében egy értékpapírral fedezett hitelügyletről van szó, ahol a vétel és eladási ár közötti különbség a kamatnak felel meg. F) Fedezett hitel A jegybank értékpapír fedezete mellett a kereskedelmi bankok részére, rövidtávú likviditás menedzselési célból hitelt nyújthat. A magyar gyakorlatban ez az egynapos, az ún. overnight (O/N) hitelek esetében alkalmazott eszköz. A fedezett hitel és az óvadéki repo ügylet között csak technikai különbségek vannak. G) A jegybanki betét A jegybanki betét elhelyezés azt jelenti, hogy a jegybank valamely ügyfele, főként kereskedelmi bank, meghatározott kondíciók mellett meghatározott összeget helyez el a

211

jegybanknál. Ez az eszköz a jegybank irányadó instrumentuma a bankrendszerben keletkező likviditásfelesleg lekötésére. 6.1.4 Kapcsolat az államháztartással, az MNB számlavezetési tevékenysége Az MNB vezeti - a kincstári egységes számlát, - a pénzügyminiszter által kijelölt egyéb állami számlákat, - az ÁPV Rt. pénzforgalmi számláját, - az Államadósság Kezelő Központ Rt. pénzforgalmi számláját. - a hitelintézetek pénzforgalmi számláját. - az elszámolóházak pénzforgalmi számláját. - az Országos Betétbiztosítási Alap és a Befektetővédelmi Alap pénzforgalmi számláját. Mindazoknak – és nem csak a kereskedelmi bankoknak -, akik számláját az MNB vezeti, hitelt nyújthat, illetve tőlük betétet fogadhat el (ezt is megvalósítva a monetáris politika megvalósításának érdekében). Kivétel a fenti szabály alól, hogy az MNB az államnak, helyi önkormányzatnak vagy az államháztartás körébe tartozó más intézménynek, az Európai Unió intézményeinek és szerveinek, a tagállamok központi kormányzatainak, a tagállami regionális, helyi vagy más közigazgatási szerveknek, egyéb közjogi testületeknek, vagy a felsoroltak befolyásoló irányítása alatt működő gazdálkodó szervezet részére nem nyújthat folyószámla hitelt, nem biztosíthat részükre semmi egyéb hitellehetőséget, ezen intézmények értékpapírjait közvetlenül a kibocsátótól nem vásárolhatja meg. Mindez nem vonatkozik az állam, helyi önkormányzat vagy az államháztartás körébe tartozó más intézmény, az Európai Unió intézménye és szerve, a tagállamok központi kormányzata, a tagállam regionális, helyi vagy más közigazgatási szerve közvetlen vagy közvetett tulajdonában levő hitelintézetre. Ezen körbe tartozó hitelintézetek esetében is csak a hitelintézetekre általában alkalmazott feltételekkel lehet forrásokat biztosítani. Ugyanakkor az MNB az állam megbízása alapján - az állam tulajdonában lévő értékpapírok (kivéve a részvényeket) az értékpapírpiacon eljárhat, valamint - közreműködhet az állam devizában történő hitelfelvételeiben és külföldi értékpapír kibocsátásaiban, valamint az állam külföldi követeléseinek kezelésével, értékesítésével, behajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában. 6.1.5 Pénzforgalmi feladatok Az MNB alakítja ki az országos fizetési és elszámolási rendszert, szabályozza a pénzforgalmat (pl. átutalás, inkasszó, akkreditív, csekk bankkártya). A fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló törvény szerinti fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszereket az MNB jelöli ki.

6.1.6 Jegybanki hatósági és statisztikai információs rendszer Feladatai ellátásához az MNB jegybanki információs rendszert működtet, amelyhez a jogszabályban meghatározott szervezetek és személyek az MNB által előírt információkat kötelesek szolgáltatni. Az MNB nyilvánosságra hozza a hitelintézeti rendszer működésére és az ország pénzügyi helyzetére vonatkozó összes fontos információt, illetőleg ezek részletes adatait rendszeresen az Országgyűlés, a Kormány és a minisztériumok (országos hatáskörű szervek) rendelkezésére bocsátja. (MNB kiadványok, éves, havi jelentések).

212

A hitelintézetek kötelesek az MNB által meghatározott adatokat az MNB által meghatározott módon nyilvánosságra hozni. 6.1.7 Jegybanki ellenőrzés A jegybanki ellenőrzés az MNB.-törvény, a Hpt.-nekk az MNB engedélyezési hatáskörébe tartozó kiegészítő pénzügyi szolgáltatások végzésének feltételeire vonatkozó rendelkezései, továbbá az MNB elnöke rendeleteinek megtartására terjed ki. Ennek keretében az MNB jogosult adatok, beszámolók, mérlegek, bizonylatok és vizsgálati anyagok bekérésére. Az MNB a jegybanki ellenőrzés során helyszíni ellenőrzésre is jogosult. Az MNB ellenőrzést végző alkalmazottja az ellenőrzés eredményes ellátásához szükséges helyiségbe (területre) beléphet, iratokat megtekintheti, tárgyat megvizsgálhatja, munkafolyamatot (tevékenységet) megfigyelheti, felvilágosítást kérhet és egyéb bizonyítást folytathat le. Jogszabálysértés, illetőleg a jegybanki előírások megsértésének megállapítása esetén az MNB köteles a szükséges intézkedéseket megtenni, így különösen: a) jogkörét e törvény szerint gyakorolni; b) a jegybanki ellenőrzés hatálya alá tartozó szervezet, illetve természetes személy figyelmét felhívni a tapasztalt jogszabálysértésre; c) más szervet intézkedés végett megkeresni; d) fegyelmi, szabálysértési, polgári, büntető- vagy egyéb eljárást kezdeményezni. A megkeresett szerv köteles az MNB megkeresését érdemben megvizsgálni és saját intézkedéséről az MNB-t harminc napon belül tájékoztatni. 6.1.8 Pénzkibocsátás A jegybankok tevékenységének egyik sajátossága, hogy ők jogosultak egy adott ország hivatalos fizetőeszközének kibocsátására. Nincs ez másképp Magyarországon sem, nálunk is a jegybank monopóliuma a forint kibocsátása. A bankjegyek és érmék kibocsátását, címletét és külső kiállítását, valamint bevonását az MNB elnöke rendeletben hirdeti ki. Az MNB által kibocsátott bankjegyeket és érméket magyar törvényes pénznemben teljesítendő fizetésnél mindenki köteles névértékben elfogadni. A pénzkibocsátás monopóliuma Magyarország EU taggá válásával sem változik meg addig, amíg Magyarország a Gazdasági és Monetáris Unió részesévé nem válik és az euro bevezetésre nem kerül. 6.1.9 Az MNB kapcsolata más állami szervekkel Az MNB elnöke az MNB tevékenységéről és monetáris politikájáról évente beszámol az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés eseti tájékoztatást is kérhet. Az MNB feladataival és a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos döntések és jogszabályok tervezeteire nézve ki kell kérni az MNB véleményét. A pénzügyminiszter az MNB-t előzetesen tájékoztatja a költségvetési javaslatról. Az MNB jogosult ezzel kapcsolatos véleményét a Kormánynak, illetve a költségvetésről szóló törvényjavaslat Országgyűléshez történő benyújtását követően az Országgyűlés illetékes bizottságának is kifejteni. Az MNB-t e törvényben meghatározott feladatkörében a Kormány nem utasíthatja. A monetáris tanács és az MNB igazgatósági ülésének napirendjét a Kormánynak meg kell küldeni. A monetáris tanács és az igazgatóság ülésein a Kormányt szavazati jog nélkül a pénzügyminiszter vagy az általa felhatalmazott személy képviseli. A Kormány ülésének az MNB feladatkörét érintő napirendi pontjához az MNB elnökét meg kell hívni.

213

Az MNB a monetáris folyamatok alakulásáról és alapvető feladatai körébe tartozó egyéb lényeges kérdésekről legalább negyedévente jelentést készít és tesz közzé. Az MNB a Kormány, illetve a minisztériumok részére a monetáris folyamatok alakulásáról és alapvető feladatai körébe tartozó egyéb lényeges kérdésekről kérésre eseti információt nyújt. A Kormány, illetve a minisztériumok (országos hatáskörű szervek) az MNB kérésére tevékenységükkel kapcsolatban információt nyújtanak. Az MNB köteles az arany- és devizatartalékokról a pénzügyminisztert havonta tájékoztatni. Az MNB feladatai ellátása során együttműködik a PSZÁF-fel. Az MNB igazgatósági ülésének a Felügyelet feladatkörét érintő napirendi pontjához a Felügyelet vezetőjét meg kell hívni. Az MNB és a Felügyelet azokat az adatokat és információkat bocsátja egymás rendelkezésére, amelyek a másik szervezet feladatának ellátásához szükségesek. A feladat ellátásához szükséges adat- és információátadás módját és rendjét az MNB és a Felügyelet megállapodásban rögzíti. Az MNB működésének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) végzi. Az Állami Számvevőszék ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását és a MNB.-törvényben foglaltak alapján folytatott, az alapvető feladatok körébe nem tartozó tevékenységét. Az ÁSZ azt ellenőrzi, hogy az MNB a törvényeknek, más jogszabályoknak, az alapszabálynak és a közgyűlés határozatainak megfelelően működik-e. Az ÁSZ hatásköre kiterjed az MNB működésének és gazdálkodásának egészére. Az Állami Számvevőszék évente a Magyar Nemzeti Banknak az államháztartással való hitelkapcsolatait. A Számvevőszék ellenőrzése azonban kizárólag az MNB működésére és gazdálkodására terjed ki, nem képezheti az ellenőrzés tárgyát a monetáris politika kialakítása és végrehajtása. Az MNB könyvvizsgálójára az Állami Számvevőszék tesz javaslatot és visszahívását is kezdeményezheti közgyűlésnél.

6.2 Az MNB szervezete Az MNB részvénytársasági formában működő jogi személy. Jegyzett tőkéje 10 milliárd forint. Az MNB részvényei az állam tulajdonában vannak. Az államot mint részvénytulajdonost a pénzügyminiszter képviseli. Az MNB fő szervei: - a közgyűlés, - a monetáris tanács, - az igazgatóság és - a felügyelő bizottság. 6.2.1 A közgyűlés A közgyűlés feladata: a) az alapszabály megállapítása és módosítása, b) a mérleg és az eredménykimutatás megállapítása, c) a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása, d) a könyvvizsgáló díjazásának megállapítása. Az MNB esetében furcsának tűnhet a közgyűlés működése, hiszen egyszemélyes társaságok esetében a Gt. szerint nincs közgyűlés, hanem a tulajdonos tulajdonosi határozatokkal irányítja a társaságot. A jegybanktörvény megalkotásakor az Országgyűlés mégis úgy határozott, hogy működjön közgyűlés a Magyar Nemzeti Bankban, amelynek egyedüli szavazattal rendelkező tagja az államot képviselő pénzügyminiszter, és rajta kívül, még számos más, az MNB irányításában részt vevő személy, akik természetesen szavazati joggal nem rendelkeznek.

214

6.2.2 A monetáris tanács Az MNB monetáris politikával kapcsolatos legfőbb döntéshozó szerve a monetáris tanács. A monetáris tanács szükség esetén bármikor összehívható, de havonta legalább két alkalommal ülésezik. A monetáris tanács legalább kilenc-, legfeljebb tizenegytagú testület. A monetáris tanács tagjai megbízatásuk időtartama alatt munkaviszonyban állnak az MNB-vel. A monetáris tanács tagjai: a) az MNB elnöke, mint a monetáris tanács elnöke; b) az MNB elnöke által javasolt egyik alelnök; c) további tagok, akiket hat évre a köztársasági elnök nevez ki. 6.2.3 Az MNB elnöke és alelnökei Az MNB élén elnök áll. Az MNB elnökét hatéves időtartamra a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az MNB elnökét a – amennyiben neki felróható okból, vagy neki fel nem róható okból nem felel meg a feladatai ellátáshoz szükséges követelményeknek köztársasági elnök menti fel a miniszterelnök javaslatára. Az MNB elnökét akadályoztatása esetén az általa kijelölt általános hatáskörű alelnök helyettesíti. Az MNB legalább három, legfeljebb öt alelnökének kinevezésére, illetve felmentésére a javaslatot az MNB elnöke teszi meg, amelyet - egyetértése esetén - a miniszterelnök terjeszt a köztársasági elnök elé. A javaslatnak tartalmaznia kell a kinevezendő alelnök feladatkörét. Az alelnök feladatkörének változásáról az MNB elnöke tájékoztatja a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát. Az MNB elnöke az alelnökök egyikét a monetáris tanácsba jelöli. Az MNB alelnökeinek megbízatása hat évre szól. 6.2.4 Az igazgatóság Az igazgatóság felelős a monetáris tanács döntéseinek végrehajtásáért és az MNB működésének irányításáért. Az igazgatóság legalább négy-, legfeljebb hattagú testület, amelynek tagjai: a) az MNB elnöke mint az igazgatóság elnöke; b) az MNB alelnökei. Az igazgatóság hatáskörébe tartozik: a) az MNB feladatai végrehajtásának irányítása; b) az MNB mérlegére, illetőleg vagyon- és eredménykimutatására, valamint az eredmény felosztására a közgyűlés elé terjesztendő javaslat elkészítése, továbbá az üzletvezetésről, az MNB vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról a közgyűlésnek szóló jelentés tervezetének jóváhagyása; c) az MNB szervezetével és belső irányításával összefüggő kérdések jóváhagyása; d) az MNB működésével, illetve feladatainak ellátásával kapcsolatos szakmai tervek és programok, ideértve a fejlesztési és működési költségterv jóváhagyása; e) a felügyelő bizottság hatáskörébe nem tartozó feladatok tekintetében az MNB belső ellenőrzési szervezetének irányítása, valamint a belső ellenőrzés tapasztalatainak és tervének megtárgyalása; f) a belső ellenőrzés tapasztalatainak és tervének megtárgyalása; g) a kollektív szerződés lényeges módosítására irányuló javaslat elfogadása; h) az elnök jóváhagyásával előterjesztett egyéb kérdések. 6.2.5 A felügyelő bizottság A felügyelő bizottság az MNB folyamatos tulajdonosi ellenőrzésének szerve. A felügyelő bizottság tehát nem politikai felügyeletet ellátó intézmény, hanem feladata kizárólag az állam,

215

mint tulajdonos érdekeinek képviseletére korlátozódik. A felügyelő bizottság ellenőrzési hatásköre csak az MNB gazdálkodására terjed ki és nem érinti a monetáris politikai feladatokat, illetve azoknak az MNB eredményére gyakorolt hatásának ellenőrzését. Az MNB belső ellenőrzési szervezete a felügyelő bizottság irányítása alá tartozik. A felügyelő bizottság tagjai: a) az Országgyűlés által választott elnöke, b) az Országgyűlés által választott további három tag, c) a pénzügyminiszter képviselője, d) a pénzügyminiszter által megbízott szakértő, akik hitelintézeti, pénzügyi, illetve számviteli kérdésekben kiemelkedő szakmai ismeretekkel rendelkező magyar állampolgárok lehetnek. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása az Országgyűlés megbízatásának időtartamára szól, és az Országgyűlés megbízatásának megszűnéséig tart. 6.2.6 Könyvvizsgáló Az MNB könyvvizsgálója legfeljebb öt évre kaphat megbízást, a megbízás lejártát követően 5 éven belül újra nem választható. 6.2.7 Az MNB speciális jogosultságai A Magyar Nemzeti Bank elnöke a jogalkotásról szóló törvényben meghatározottak szerint rendeletben szabályozza - az alapkamat mértékét, - a kötelező tartalékráta mértékét, - a kötelező jegybanki tartalék kiszámítását, illetve képzésének és elhelyezésének módját, - a bankjegyek és az érmék (ideértve az emlékbankjegyeket és az emlékérméket is) kibocsátását, címletét, külső kiállítását, bevonását, - a magyar és a külföldi törvényes fizetőeszközök hamisítás elleni védelmével kapcsolatos, a technikai és egyéb feladatokat, - a forgalomban lévő törvényes fizetőeszközről utánzat készítésének vagy készíttetésének engedélyezési feltételeit, valamint az utánzat előállításával, nyilvántartásával, őrzésével és megsemmisítésével kapcsolatos követelményeket, - a forgalomban lévő euró fizetőeszközökről utánzat készítésével vagy készíttetésével kapcsolatos követelményeket, - a fizetési forgalomban a fizetési megbízások lebonyolítására - ide nem értve a számla megnyitására, a számla feletti rendelkezésre, a rendelkezés korlátozására vonatkozó követelményeket -, az ügyfelek előzetes és utólagos tájékoztatására, továbbá a fizetési módokra és alkalmazásuk szabályaira vonatkozó követelményeket; - a készpénzforgalmazás feltételeire vonatkozó követelményeket; - a pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó követelményeket; - az elszámolásforgalom lebonyolítására vonatkozó követelményeket; - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény és a tőkepiacról szóló törvény szerinti elszámolóházi tevékenységet végző szervezetek üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményeket; - a hitelintézeti elszámolóházi és az értékpapír-elszámolóházi kockázati alap képzésére, illetve az alap képzésének módjára, mértékére és felhasználására vonatkozó követelményeket; - a jegybanki információs rendszerhez szolgáltatandó információk körét, a szolgáltatás módját és határidejét. Az alapkamat meghatározott időponttól hatályos mértékét az MNB az általa bérelt elektronikus hírügynökségi oldalon, valamint honlapján hirdeti ki.

216

6.2.8 Az MNB osztalékfizetése Az MNB a tárgyév után a tárgyévet megelőző második, harmadik és negyedik év tárgyévi eredménye átlagának megfelelő osztalékot köteles fizetni, amelynek összege azonban nem haladhatja meg a tárgyévi eredmény és az eredménytartalék együttes összegét. Az osztalékfizetési kötelezettséget a tárgyévi beszámoló elfogadását követő 8 napon belül kell teljesíteni. Amennyiben a tárgyévi veszteség összege az eredménytartalékot meghaladja, akkor a különbözetet a központi költségvetés közvetlenül az eredménytartalék javára a tárgyévi beszámoló elfogadását követő 8 napon belül megtéríti. Ellenőrző kérdések 1. Mutassa be a jegybank jogállását! 2. Mik a jegybank fő feladatai? 3. Melyek a monetáris politika eszközei? 4. Mi a kötelező jegybanki tartalék? 5. Mi a refinanszírozás fogalma? 6. Mit nevezünk nyíltpiaci műveletnek? 7. Melyek a jegybank szervezetének főbb elemei? 8. Mire terjed ki a közgyűlés, az igazgatóság, a monetáris tanács és a felügyelő bizottság hatásköre? 9. Milyen finanszírozási kapcsolat állhat fenn a jegybank és az államháztartás alrendszerei között?

217

Jogszabályjegyzék Magyar szabályozás 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról 1996. évi CXIII. törvény a lakás-takarékpénztárakról 1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzálog levélről 1999. évi CXXIV. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről 2000. évi C. törvény a számvitelről 2001. évi XX. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról 2001. évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról 1979. évi 27. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem-, a hozadéki és a vagyonadók területén Budapesten, 1977. évi július 18-án aláírt egyezmény kihirdetéséről 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről 49/1979. (XII. 6.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között Washingtonban, az 1979. évi február hó 12. napján aláírt, a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről EU szabályozás Adózás (jövedelemadók) Tanács 2003 június 3-i 2003/49/EK irányelve a különböző tagállamokban honos kapcsolt társaságok közötti kamat- és jogdíjkifizetések adóztatásáról A Tanács 2003. június 3-i 2003/48/EK irányelve a kamatozó megtakarítási formákból eredő jövedelmek adóztatásáról A Tanács, valamint a tagállamok kormányai a Tanács keretében ülésező képviselőinek 1997. december 1-jei állásfoglalása egy üzleti adóztatási magatartási kódexről A Bizottság 1993. december 21-i 94/79/EK ajánlása a belföldi lakóhelyű személy által a lakóhely államán kívüli tagállamban szerzett egyes jövedelmek adóztatásáról A Tanács 1990. július 23-i 90/434/EGK irányelve a különböző tagállamok társaságainak egyesülésére, szétválására, vagyonátruházására, és részvénycseréjére alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről

218

A Tanács 1990. július 23-i 90/435/EGK irányelve a különböző tagállamok anya és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről A Tanács 1969. július 17-i 69/335/EGK irányelve a tőkeemelést terhelő közvetett adókról Monetáris szabályozás A Tanács 2003. július 15-i 2003/517/EK határozata az Európai Központi Bank tőkejegyzéséhez a számítási kulcs kiigazításához használt statisztikai adatokról A Tanács 2002. február 18-i 332/2002/EK rendelete a tagállamok fizetési mérlegének középtávú pénzügyi támogatását biztosító eszköz létrehozásáról Az Európai Központi Bank 2001. augusztus 30-i 2001/667/EK határozata az euro bankjegyek névértékéről, specifikációjáról, másolásáról, kicseréléséről és bevonásáról A Tanács 2000. május 8-i 1009/2000/EK rendelete az Európai Központi Bank tőkeemeléseiről A Tanács 1999. december 22-i 2000/24/EK határozata a Közösségen kívüli (közép- és keleteurópai országok, mediterrán országok, latin-amerikai és ázsiai országok és a Dél-Afrikai Köztársaság) programokhoz adott hitelek veszteségeinek fedezésére az Európai Beruházási Banknak nyújtott közösségi garanciáról Az Európai Központi Bank 1999. szeptember 23-i 2157/1999/EK rendelete az Európai Központi Bank szankcionálási hatásköréről A Tanács 1998. november 23-i 2533/98/EK rendelete az Európai Központi Bank statisztikai információ gyűjtéséről A Tanács 1998. november 23-i 2532/98/EK rendelete az Európai Központi Bank szankcionálási hatásköréről A Tanács 1998. november 28-i 2531/98/EK rendelete az Európai Központi Bank kötelező tartalék képzéséről A Tanács 1998. május 3-i 974/98/EK rendelete az euró bevezetéséről A Tanács 1979. augusztus 3-i 1736/79/EGK rendelete az Európai Monetáris Rendszer alapján meghatározott kölvsönök kamattámogatásáról A Tanács 1978. december 18-i 3181/78/EGK rendelete az európai monetáris rendszerről A Tanács 1964. május 8-i 64/301/EGK határozata a tagállamok között a nemzetközi monetáris kapcsolatok terén fennálló együttmuködésről Pénz és tőkepiacok szabályozása

219

A Bizottság 809/2004/EK rendelete a 2003/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a tájékoztatókban foglalt információk formátuma, az információk hivatkozással történo beépítése, a tájékoztatók közzététele és a reklámok terjesztése tekintetében történo végrehajtásáról A Bizottság 2004/72/EK irányelve a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az elfogadott piaci gyakorlatok, az árualapú származtatott ügyletekre vonatkozó bennfentes információ fogalommeghatározása, a bennfentesek jegyzékének összeállítása, a vezetoi ügyletek bejelentése és a gyanús ügyletek bejelentése tekintetében történo végrehajtásáról Az Európai Parlament és a Tanács 2004/39/EK irányelve a pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK, és a 93/6/EGK tanácsi irányelv, valamint a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, és a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről A Bizottság 2003/125/EK irányelve a befektetési ajánlatok tisztességes ismertetése és az összeférhetetlenség közzététele tekintetében a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról A Bizottság 2003/124/EK irányelve a bennfentes információ meghatározása és közzététele, valamint a piaci manipuláció meghatározása tekintetében a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról Az Európai Parlament és a Tanács 2003/71/EK irányelve az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy piaci bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról, és a 2001/34/EK irányelv módosításáról Az Európai Parlament és a Tanács 2003/6/EK irányelve a bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélés) Az Európai Parlament és a Tanács 2001. december 5-i 2560/2001/EK rendelete a határokon átmenő euroban történő fizetésekről A Bizottság 2001. június 6-i 2001/528/EK határozata az Európai Értékpapír Bizottság létrehozásáról A Bizottság 2001. június 6-i 2001/527/EK határozata az Európai Értékpapír-szabályozók Bizottságának létrehozásáról Az Európai Parlament és a Tanács 2001. május 28-i 2001/34/EK irányelve az értékpapírok hivatalos tőzsdei jegyzésre történő bevezetéséről és az ilyen értékpapírokról közzéteendő információkról Az Európai Parlament és a Tanács 2001. április 4-i 2001/24/EK irányelve a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról Az Európai Parlament és a Tanács 2000. szeptember 18-i 2000/46/EK irányelve az elektronikus pénzügyi intézmények tevékenységének megkezdéséről, folytatásáról és prudenciális felügyeletéről

220

Az Európai Parlament és a Tanács 2000. március 20-i 2000/12/EK irányelve a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról Az Európai Parlament és a Tanács 1997. január 27-i 97/5/EK irányelve a határokon át történő átutalásokról A Bizottság 1995. december 15-i 95/67/EK irányelve a hitelintézetek szolvencia mutatójáról szóló 89/647/EGK tanácsi irányelvnek a „multilaterális fejlesztési bankok” meghatározása vonatkozásában történő technikai módosításáról Az Európai Parlament és a Tanács 1994. május 30-i 94/19/EK irányelve a betétbiztosítási rendszerekről A Tanács 1992. december 21-i 92/121/EGK irányelve a hitelintézetek nagykockázatvállalásainak felügyeletéről és ellenőrzéséről A Bizottság 1990. december 19-i 91/31/EGK irányelve a hitelintézetek fizetoképességi hányadosáról szóló 1989. december 18-i 89/647/EGK tanácsi irányelvben szereplő "multilaterális fejlesztési bankok" technikai meghatározásának kiigazításáról A Tanács 1989. november 13-i 89/592/EGK irányelve a bennfentes kereskedelemről szóló szabályok összehangolásáról A Tanács 1989. február 13-i 89/117/EGK irányelve a hitelintézeteknek és pénzügyi intézményeknek nem a székhelyük szerinti tagállamban létesített fiókjai éves beszámolójának a közzétételére vonatkozó, a fiókokat terhelő kötelezettségekről A Tanács 1986. december 8-i 86/635/EGK irányelve a bankok és más pénzügyi intézmények éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A Tanács 1985. december 20-i 85/611/EGK irányelve az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról

221

BIBLIOGRÁFIA Külföldi irodalom Ault, Hugh J.: Compapartive Income Taxation: A Structural Analisys, Kluver, The Hague – London – Boston, 1997 Baker, Philip: Double Taxation Conventions and International Tax Law, Sweet & Maxwell, London, 1994 Cranston, Ross: The Single Market and the Law of Banking, Lloyd’s, London 1995 Cranston, Ross: Principles of Banking Law, Oxford University Press, 2002 Davies F. R,: Priciples of Tax Law, Sweet and Maxwell, London, 1995 Ellinger – Lomnicka – Hooley: Modern Banking Law, Oxford University Press, 2002 European Tax Handbook, IBFD Publications, Amsterdam, 1999 Hopt, K. J. – Wymeersch, E.: European Company and Financial Law, Walter de Gruyter, Berlin, 1994 McLure, Charles E. Jr. – Corabi, Giampaolo: Az elektronikus kereskedelem adóztatása, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001 Messere, Ken: The Tax System in Industrialised Countries, Oxford University Press, 1998 Newett, Peter K.– Fabozzi, Frank: Projektfinanszírozás, Co-Ney Könyvkiadó, Budapest, 1997 Terra, Ben J. M. – Wattel, Peter J.: European Tax Law, Fed Deventer, 1997 Tipke, Klaus – Lang, Joachim: Steuerrecht, Otto Schmidt Verlag, Köln, 1997 The Single Monetary Policy in Stage Three: General documentation on ESCB monetary policy instruments and procedures, ECB, Frankfurt am Main, 1998. Usher, J. A.: The Law of Money and Financial Services in the Eurpoean Community, Clarendon, Oxford, 1994 Vogel, Klaus: Doppelbesteuerungsabkommen Kommenter der Bundesrepublik Deutschland auf dem Gebiet der Steuern vom Einkommen und Vermögen, Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1996 Williams, David W.: EC Tax Law, Longman, London – New York, 1999

Magyar irodalom Adójog. Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC, Budapest, 2002 Bartha Lajos: Fizetési rendszerek az Európai Unióban, Európai Füzetek 53., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Báthori Zsuzsa - Czipszer Károlyné: A társasági adó - a számvitel - és a könyvvizsgálat a kis- és középvállalkozásoknál, Kjk-Kerszöv, Budapest, 2003 Bodor - Koday - Krandi - Pethőné - Rózsa – Salamonné - Szegediné: Értékpapírok kézikönyve, AGROCENT Kiadó, Budapest, 1997 Deák Dániel: Adótervezés a nemzetközi gyakorlatban, Nemzetközi Adószakértők Magyarországi Társasága – Adventura 2000, Budapest, 2000 Deák Dániel: Nemzetközi adózás, Saldo, Budapest, 1994 Dorkó Katalin: A lakossági bankügyletek, KJK-Kerszöv Budapest, 2001 Erhart Tibor – Gáspár Ferenc: Úton a Gazdasági és Monetáris Unió felé, Európai Füzetek 28., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Földes Gábor (et alii): Az új adójog magyarázata 2006, HVG-ORAC, Budapest, 2006 Garajszki Zoltán: Számviteli törvény magyarázata I-II., HVG-ORAC, Budapest, 2001

222

Gellért Andor – Székely György: Kockázatfelmérés, szindikált hitelek, váltóleszámítolás, KJK, Budapest, 1995. Halustyik Anna (szerk.): Pénzügyi Jog I., Aula, Budapest, 2005 Herich György (szerk.): Nemzetközi adózás, Penta Unió, Pécs, 2002 Horváth Ágnes – Szalai Zoltán: Gazdasági és Monetáris Unió MNB Műhelytanulmányok 12., Budapest, 1997. Horváth D. Tamás: Pénzintézeti betét és hitelügyletek, KJK, Budapest, 1997 Horváth Sándor: Az MNB helye és szerepe a hazai pénz- és tőkepiacon, JPTE-ÁJK, Pécs, 1996. Kapásiné Búza Mária – Eperjesi Ferenc: Az Európai Unió számviteli irányelvei és a nemzetközi számviteli standardok magyar szemmel, Kompkonzult, Budapest, 1999 Kapásiné Búza Mária – Pankucsi Zoltán: Számvitel az Európai Unióban és Magyarországon, Európai Füzetek 4., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Kákossy Csaba – Tóth Tímea: Az Európai Központi Bank, Európai Füzetek 56., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Kákossy Csaba – Tóth G. László – Tóth Tímea – Zúgó Liliána: A jegybanki függetlenség, Európai Füzetek 51., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003 Kónya Judit: A vállalkozások bankügyletei, KJK-Kerszöv Budapest, 2001 Kónya Judit: Banküzemtani alapismeretek, KJK, Budapest, 1994 Koós-Hutás Katalin: A hitelintézetek szabályozása az uniós csatlakozás tükrében, Európai Füzetek 46., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Kostyál Rezső: Bankrendszeri ismeretek, Saldo, Budapest, 1996 Kraudi Adrienne: A tőkepiaci törvény I.-II., Kommentár a gyakorlat számára, HVGORAC, Budapest, 2002 Lomnici Zoltán: Pénzügyi ítélkezés, HVG-ORAC, Budapest, 2001 Lőrinczné Istvánffy Hajna: Pénzügyi integráció Európában, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001 Marton Bernadett – Malatinszkyné Fekete Mária — Kamarás Klára: Tőkemozgás az Európai Unióban és Magyarországon, Európai Füzetek 19., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Monetáris politika Magyarországon, MNB Budapest, 2002. Nagy Csaba: Gazdaságpolitikai koordináció és fiskális politika a GMU-ban, Európai Füzetek 50., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Őry Tamás (szerk.) Az Európai Unió adójoga, Osiris, Budapest, 2003 Petrik Ferenc (szerk.): Bankjog, HVG-ORAC, Budapest, 2003 Rusznák Tamás: Bankjog, KJK, Budapest, 1997 Salamonné dr. Solymosi Ibolya: A szerződések biztosítékai, Agrocent Kiadó, Budapest, 1999 Schifner Marianna: Vállalkozásfejlesztés az Európai Unióban, Európai Füzetek 10., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Szabó Tímea – Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Soós János: Az Európai Központi Bank működési keretei, MNB Műhelytanulmányok 19., Budapest, 1999. Tomori E. - Bíró V. - Fecser I.: Tőzsdei szakvizsga felkészítő, Közép-Európai Brókerképző Alapítvány, Budapest, 1999 Turján Anikó: Az euróról gyakorlati szempontból, Európai Füzetek 43., MEH Stratek – Külügyminisztérium, Budapest, 2003. Zámbó Tamás: A zálogszerződés, KJK, Budapest, 2001

223

INTERNET HONLAPOK Külföldi honlapok europa.eu.int – az Európai Unió honlapja europa.eu.int/eur-lex -az EU jogi adatbázisa www.curia.eu.int – az Európai Bíróság honlapja www.ecb.int - az Európai Központi Bank honlapja www.eib.eu.int - az Európai Befektetési Bank honlapja www.fei.eu.int - az Európai Befektetési Alap honlapja www.ebrd.com - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank honlapja www.worldbank.com - a Világbank-csoport honlapja www.imf.org - a Nemzetközi Valutaalap honlapja www.bis.org - a BIS honlapja www.bankofengland.co.uk - a Bank of England honlapja www.bundesbank.de – a Deutsche Bundesbank honlapja www.banque-france.fr – a Banque du France honlapja Magyar honlapok www.pm.gov.hu - a Pénzügyminisztérium honlapja www.apeh.hu - az APEH honlapja www.vam.hu - a VPOP honlapja www.pszaf.hu - a PSZÁF honlapja www.mnb.hu - a Magyar Nemzeti Bank honlapja www.mfb.hu - a Magyar Fejlesztési Bank honlapja www.eximbank.hu - az Eximbank honlapja

224