I. Bevezetés I.1. A szakdolgozat témája, keletkezésének körülményei

I. Bevezetés I.1. A szakdolgozat témája, keletkezésének körülményei Brazíliában töltött egy évem alatt kutattam fel az ottani filmgyártásban dolgozó magyar emigránsok munkásságát. A São Pauló-i magyar közösség tagjai hívták fel először figyelmemet Hamza Ákosra, aki sikeres itthoni pályafutása során e távoli hazájában is készített egy filmet. A többi alkotót a Könyves Kálmán Szabadegyetem kiadványából ismerhettem meg1. Hamza végül csak egy rövid fejezetet alkot ebben a dolgozatban, hiszen olyan filmművészekre került a hangsúly, mint Kemény Adalbert vagy Icsey Rezső, akik nemcsak brazil, hanem nemzetközi szinten is maradandót alkottak. E dolgozat nem származásuk miatt szentel figyelmet e művészeknek, hiszen a nemzetiségi hovatartozás még nem jelent garanciát értékes alkotások készítésére. Kemény, Lustig és Icsey – a dolgozat nagyobb fejezeteinek főszereplői – a brazil nemzeti filmművészetnek kiemelkedő alakjai, akiket származásuktól függetlenül érdemes megismernünk. Hamza Ákos életművét könyvekkel, cikkekkel, múzeumával ismerik és elismerik Magyarországon, ebben az írásban kevésbé ismert brazil filmjét kívánom bemutatni, ezzel árnyalva, színesítve hagyatékát. A dolgozat egy rövidebb fejezete pedig olyan alkotókat is bemutat, akiknek munkássága nem oly kiemelkedő, mégis megérdemlik itthon is az ismertséget. Külön köszönetet kell itt mondanom (időrendi sorrendben) Molenkamp-Szűcs Ritának, aki felhívta figyelmemet Hamza Ákosra, és könyvekkel, információkkal segítette munkámat. Az azóta elhunyt Szabó Lászlónak, aki mint Hamza jó ismerőse sietett segítségemre. Interjút szervezett nekem Maximo Barróval, aki filmtörténészként széles látókörrel rendelkezik a témáról, illetve vágóként dolgozott a magyar vonatkozású filmekben. A Cinemateca Brasileira dolgozóinak, akik a brazil nemzeti filmarchívumban láttak el filmekkel, könyvekkel és újságokkal. A Porto Alegre-i állami egyetem kommunikáció szaka tanárának, Fatimarlei Lunardellinek önzetlen támogatása 1

Dr. Kögl J. Szeverin: Magyarok Brazíliában Könyves Kálmán Szabadegyetem São Paulo 1992. 38.p

1

és módszertani tanácsai szintén nélkülözhetetlenek voltak. Végül, de nem utolsósorban, szeretném megköszönni Balogh Gyöngyinek, a Nemzeti Filmarchívum munkatársának konzulensi munkáját. A dolgozat anyagából 2007 májusában az Universidade do Rio Grande do Sul egyetemen húszperces előadást tartottam portugálul, powerpointot használva, melynek képanyaga itt is látható. Ezenkívül meg kell köszönnöm férjem, Halmai Gábor segítségét, nélküle nem jutottam volna el a világ e távoli pontjára és nélküle a nyelvi akadályokat is nehezebb lett volna legyőzni.

I.2. Brazília történetének, fejlődésének sajátsága: a bevándorlás; a magyar emigránsok Az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan Brazíliát is főleg európaiak és afrikaiak népesítették be – később pedig japánok és arabok is színesítették a lakosság képét. Az afrikaiak rabszolgaként érkeztek, az európaiakat viszont a kalandvágy mellett a történelmi események űzték az óceán másik partjára. Hely és lehetőség bőven adódott, főleg a szakmával már rendelkező érkezőknek. Ez volt az egyik fő jellemzője a magyar bevándorlóknak: nagytudású, tapasztalt, iskolázott, szorgalmas emberekként viszonylag könnyen boldogultak ebben a társadalomban, mely tárt karokkal fogadta őket. A magyar bevándorlásnak három nagy hullámát különítjük el: először az első világháború után, főleg az elcsatolt területekről indultak útnak, őket a mostani kolónia “régi magyaroknak” nevezi. A következő hullám a második világháború miatti kivándorlókat jelenti, ők az “új magyarok”. Végül az 56-os menekültek érkeztek meg Brazíliába. E felosztás nem fedi le teljesen az összes magyar emigráns személyes történetét, amint azt majd később látni is fogjuk. A legtöbb magyar São Paulóba érkezett és ott is maradt. A szélsebesen fejlődő városban minden téren óriási igény volt a szakmai tapasztalatra. A Magyarok Brazíliában című kiadvány fejezeteiben2 bármilyen iparágban vagy tudományterületen találunk kimagasló munkásságú magyar bevándorlókat.

2

Kögl i.m. 29-39.p

2

I.3 A brazil film rövid története – magyar szemmel E rövid fejezet csupán arra kíván rávilágítani, milyen körülmények között dolgoztak a magyar alkotók, milyen közegbe érkeztek. Brazíliában sokkal nehezebb viszonyok között kellett dolgozniuk, a brazil filmgyártás messze el volt maradva az európai színvonaltól, melyről árulkodó jellemző, hogy Icsey Rudolfot a brazil operatőrök atyjának tartják, pedig csak 1956-ban érkezett Brazíliába. Az olasz Segreto testvérpár készítette az első felvételeket brazil földön 1896 júniusában. A kezdetekben, akárcsak Európában és az Egyesült Államokban, az új csoda mindenkit lenyűgözött, de vállalatok helyett csak lelkes amatőrök foglalkoztak a technika új vívmányával. Már e korai rövidfilmeken láthatjuk a brazil film egyik örök témáját: a karnevál bemutatását. 1907-ben csupán pár hónap alatt Rio de Janeiróban huszonkét mozi nyílt meg. Ugyanebben az évben az első egészestés filmmel Antônio Leal egy új műfajt is meghonosított, a krimit (Os Estranguladores). Az 1910-es években éneklő filmeken szórakozhatott a közönség, az énekeseket a vászon mögé rejtették el. Az Egyesült Államokból érkező filmek túlsúlyával szemben versenyre nem kelhető brazil nemzeti filmgyártás problematikája már e korai években jelentkezik (1921-ben 71%, 1929-ben 86% az amerikai filmek bemutatásának aránya!). A brazil némafilmtörténetet feldolgozó könyvekben külön fejezetekben tárgyalják a Rio de Janeiró-i, a São Pauló-i és a más különböző, úgynevezett “helyi köröket”: (Campinas, Pouso Alegre, Recife) az egymástól többszáz kilométerre fekvő városok filmeseinek munkáját. “Filmes posados" játékfilmek, "filmes naturais" (dokumentumfilmek), "filmes patrióticos" (hazafias filmek), "filmes revista" (énekes filmek), és "dramas morais" (morális drámák) várták a mozibajárókat. Ennek a korszaknak az egyik legkiemelkedőbb dokumentumfilmjét készítették el Kemény Adalbert és Lustig Rex Rudolf, a második fejezet két főszereplője. 1930-tól az ország gazdasági, így a filgyártásbeli krízisét jól mutatják a számok: 1934-ben csupán egy film készült São Paulóban. Adhemar Gonzaga az elkövetkező évizedek egyik fő filmes vállalkozója (aki később olyan operatőrökkel is együtt dolgozott, mint a magyar Fekete Ferenc - V.fejezet, vagy Fanto György, akit az VI.

3

fejezetben mutatok be). Cégéhez, a Cinédiához kötődik a legismertebb brazil műfaj, a zenés-táncos chanchada, melynek első igazi, nemzetközi sztárja Carmen Miranda. A később több mint száz filmet leforgató Luíz de Barros készíti el az első brazil hangos filmet, a Acabaram-se os Otários 1929-ben. A játékfilmek közül Mário Peixoto: Limite (1930) és Humberto Mauro's Ganga Bruta (1933) című filmeket emelik ki. Az első igazán jelentős filmgyár a Vera Cruz, melyről Ramos filmtörténeti könyvének idevágó fejezetét összefoglalva így számolhatunk be: “először kapcsolódott össze az anyagi támogatottság a São Pauló-i intellektuális elit igazi érdeklődésével. Már nemcsak marginális tevékenység a brazil filmkészítés. Először jöhetett létre brazil vállalaton belül a hőn áhított cél: készítés, forgalmazás, vetítés. A cég sorsa szorosan összekapcsolódik Franco Zampari lelkesedésével, Matarazzo szerencséjével és Cavalcanti presztizsével. A Vera Cruz azóta fogalommá vált, munkatársainak köszönhető

a

brazil

nemzeti

film

megszületése.”3

1949-1954-ig

tizennyolc

nagyjátékfilmet készítettek, hatalmas stúdió, óriási anyagi befektetés, sztár-rendszer, külön reklám szakosztály, előre kiszabott fizetések, szerződtetések – mindez pedig az európai színvonal, a magas nívó érdekében. Kemény és társa fontos szerepet játszottak a Vera Cruz létrejöttében, filmjeinek laboratóriumi munkáját ők végezték (ld II.3.) A Vera Cruzhoz próbálta magát mérni Mario Audrá filmes vállalkozó, aki Hamza Ákost, Icsey Rudolfot, Fekete Ferencet is szerződtette. Vállalatának, a Maristelának filmjei szintén helyet kapnak a brazil filmtörténet kiemelkedő teljesítményeinek sorában (ld III., IV., V.fejezet). A brazil filmet a Cinema Novo kezdetéig az olcsó szórakozással szokták összekapcsolni. A brazil újhullám tagjai viszont az egyetemes filmtörténetbe is bevésték nevüket. Brazíliában azonban, a nem csak zenével és szerelemmel, hanem társadalmi és egyetemes problémákkal foglalkozó, egyéni művészi stílussal rendelkező filmjeik nem vonzottak olyan közösséget, mint a chanchadak folytatásaként kezelhető telenovela, vagyis a brazil szappanopera. A cinema novo leghíresebb tagja Glauber Rocha, akinek filmje az egyik legismertebb brazil filmművészeti alkotás: Deus e o Diabo na Terra do Sol (Isten és Ördög a Nap földjén 1964). Rajta kívül érdemes még megjegyezni Nelson Pereira dos Santos, Ruy Guerra, Carlos Diegues és Walter Hugo Khouri nevét. Ez utóbbival Icsey Rudolf több filmen dolgozott. 3

Fernão Ramos: História do Cinema Braisleiro Círculo do Livro S.A. São Paulo 1987. 203.p Fordítás portugálból

4

Az 1964-től 1985-ig tartó katonai diktatúra a művészeket elhallgatatta, a magaskultúrát nem támogatta, ráadásul politikai cenzúra alá vonta a filmeket. Évtizedeken át közkedvelt műfaj volt az úgynevezett pornochanchada, mely az énekestáncos filmek erotikus változata. A diktatúra alatt azért készülhetett pár értékes alkotás is (mint az egyik legsikeresebb brazil film, Bruno Baretto Dona Flor e seus dois Maridos című Jorge Amado regény adaptációja 1976-ban), hiszen legalább az anyagi háttér biztosítva volt a cenzúrán átengedett filmeknek. Ennek az anyagi támogatásnak az eltűnése a 90-es évek elején viszont komoly válságba sodorta a filmgyártást. 1995 óta beszélünk a visszatérésről, melyet olyan sikerek jeleznek, mint az Oscar-díjra jelölt Központi Pályaudvar (Walter Salles: Central do Brasil 1998); Isten városa (Fernando Meirelles: Cidade de Deus 2002), Carandiru (Hector Babenco 2003), és a legutóbbi siker, a Berlinale Arany Medvéjének nyertese, a Tropa de Elite (José Padilha 2007). E utolsó korszakban magyar bevándorlók munkájáról már csak azért sem beszélhetünk, mert a nagy bevándorló hullámok leszármazottai inkább a multikulturális brazil, mintsem a magyar kultúrához tartoznak, országunkból új bevándorlók pedig igen kevés számban érkeztek Brazíliába. A legutóbbi hazai vonatkozású film egy magyar származású rendezőnő, Sandre Kogut filmje, a Passaporte Húngaro (2003), melyben a magyar útlevélért vívott bürokráciai harcot örökíti meg.

5

II. Adalberto Kemény és Rodolfo Rex Lustig II.1. Ismeretlen hírességek Magyar filmes folyóiratokat böngészve Adalberto Keményről csak Bikácsy Gergely írásai között találhatunk pár sort, Roger Boussinot L’encyclopédie du cinéma című lexikonát ismertetve: “filmtörténeti értéke a könyvnek, hogy szinte felfedez egy legtöbbünk számára ismeretlen brazil operatőr-rendező-producert, bizonyos Adalberto Keményt, aki Budapesten született 1901-ben és itt végezte iskoláit. Mind a Larousse, mind a Boussinot-lexikon egyébként bőségesen tárgyalja a külföldön elhíresült magyarokat, de ez az Adalberto Kemény sem a Larousse-ban, sem más általam ismert lexikonban nem szerepel.”4 Pedig Adalberto Keményről minden brazil filmtörténeti könyv, vagy lexikon legalább említést tesz, mint a brazil némafilm egyik kiemelkedő alakjáról. Társa, Rodolfo Rex Lustig, bár szinte minden filmen együtt dolgozott Keménnyel, mégsem részesül ebben az elismerésben. Legfontosabb alkotásuk, a São Paulo, a metropolisz szimfóniája hol Kemény, hol Lustig, hol kettejük neve alatt jelenik meg. Ezt a némafilmes ritkaságot Brazílián kívül több nagyvárosban is bemutatták már, Washingtonban 2005-ben a Goethe Intézet vetítette, mint a Berlin, egy nagyváros szimfóniája című Walter Ruttman filmet követő alkotást5. Finnországban egy rövidfilm fesztivál csemegéjeként láthatták a nézők6 2006-ban, Nantes-ban pedig a Festival de 3 Continents programjában szerepelt7. Nemcsak ez az egy film fűződik nevükhöz, hanem több, a brazil filmtörténetben jelentős alkotásban, vállalkozásban is részt vettek, érdemes tehát életművüket megismernünk. Kemény életének bemutatásán keresztül dolgozom fel Rodolfo Rex Lustig pályafutását.

4

Filmvilág, 1990/07. Boussinot lexikona valóban részletesen tárgyalja a magyar-brazil alkotókat

5

São Paulo, A Metropolitan Symphony http://www.goethe.de/ins/us/was/acv/flm/2005/en864401.htm 6 Finland’s Tampere International Short Film Festival http://www.altfg.com/blog/archives/2006/02/24/finlands-tampere-international-short-film-festival/ 7 Festival des tres Continents http://www.3continents.com/3continents/fiche_films.jsp?filmid=1532

6

II.2. Élettörténetük, munkásságuk Maria Rita Galvão São Pauló-i filmtörténetet feldolgozó könyve8 külön fejezetben tárgyalja a magyar származású alkotót. Elsősorban az ő írását, a Maximo Barro filmtörténésszel készült interjúmat, illetve egyéb szócikkeket felhasználva mutatom be a két magyar filmes történetét. Kemény Adalbert 1901-ben Budapesten született. Még az iskolapadból ismerte Rudolfo Rex Lustigot. Filmes munkásságát korán kezdte, már 17-18 évesen kameramanként és filmlaboránsként is dolgozott. (A washingtoni Goethe Intézet honlapja szerint Pathénak.9) A két barát Németországba emigrált, erről az időszakról annyit tudunk, hogy Berlinben az U.F.A-nál Paul Heidemann-nak dolgoztak 1920-21ben. Lustig már 1922-ben, Kemény csak később, 1926-ban indult Brazíliába.10 Maximo Barro kiemelte, a magyarok nem mint fiatal kalandorok, a gyors meggazdagodás reményében érkeztek az országba, mint például tették azt gyakran az olaszok: “A viszontlátásra helyett ők Isten veleddel búcsúztak el otthonról”11. A szakmai tudással és tehetséggel érkező két magyar filmes letelepedni érkezett, így komoly munkába kezdtek. Lustig már megteremtette ennek feltételeit, hiszen érkezésétől az Independência Filmnek dolgozott, 1926-tól pedig már a cég technikai vezetője volt. Az Independência ebben az időben szinte csak és kizárólag riportokat, dokumentumfilmeket és filmhíradókat gyártott. Kemény Galvãónak adott interjújában konkrétan egy filmre emlékezett ebből a korszakból: O Sertão de Avanhandava (1924), amit a Phobeus cégen keresztül ő segített eladni Németországban.12 1928-ban megvásárolták munkáltatójuk cégét, megszületett a REX FILM. A kétszemélyes vállalkozás az évek során, a sok megbízás miatt alkalmazottakkal bővült. Maximo Barro visszaemlékezése szerint Kemény a cég szakmai, Lustig pedig az adminisztratív ügyeket intézte. Ezzel magyarázható, hogy inkább Kemény, mint Lustig neve jelenik meg a filmográfiákban. 8

Maria Rita Galvão: Crónica do Cinema Paulistano (1975.) 159-166. São Paulo, A Metropolitan Symphony http://www.goethe.de/ins/us/was/acv/flm/2005/en864401.htm 10 Galvão i.m. 11 Barro interjú 2007. március 12 Galvão i.m. 9

7

Ugyanebben az évben forgatták a kor legfontosabb dokumentumfilmjét, a São Paulo, Sinfonia da Metrópole-t, mellyel részletesen foglalkozom (I.4.). 1931-ben ők a Coisas Nossas című film operatőrei. A rendező, Wallace Downey a későbbi nagy sztár, Carmen Miranda felfedezője. A II.2/a. mellékletben látható fotón a kép jobb szélén lévő fiatalemberek a magyarok. Barro magyarázata szerint a képen a technikai háttér is nyomon követhető, az egyik kamera a hangot, a másik a képet veszi és egy szerkezet a két tekercset egymás mellé igazítja – ez a korban nagy újdonságnak számított. “1933-1938-ig az állam legnagyobb gyártójával, a Rossi filmmel társultak, így aktív részesei voltak a kor legjobb filmhíradójának megszületésében. A Voz do Brasil (Brazília hangja) az első “beszélő újság” volt São Paulóban, melyre a felvétellel egy időben rögzítették a hangot. Mikor a REX beindult, a fő gondot természetesen a konkurencia jelentette, minden cég azon igyekezett, hogy hamarabb készüljön el filmje, mint a másiknak. Csak egy cégnek nem volt ilyen gondja, sőt: a Rossi film kapta az összes megbízást a kormánytól, néha többet is, mint amivel elbírtak, hiszen csak apja és fia dolgoztak a cégnél. Keménynek és társának ötletére a REX FILM összekapcsolódott Rossiékkal. Csak a REXnek volt ugyanis egy korábban importált hangosító rendszere, amilyet Rossinak nem volt lehetősége venni. Tudta, hogy a magyarok jó szakemberek. Mindkét fél számára előnyös volt a társulás: REX munkáját és gépeit, Rossi nevét és a biztos megrendeléseket adta. Sajnos egy példány vagy részlet sem maradt fenn ebből a korszakból.” (Rossiék saját archívumukat eladták, Kemény csak kölcsönadta, de sosem kapta vissza a filmeket.)13 A Voz do Brasil híradójának programja14 betekintést ad munkájukba: 1934.08.27. N°4.: Légi felvételek Rio Grande do Sul államról, Focimeccs, Uruguay elnökének érkezése São Paulóba. 1934. 07.17. N°3.: Dél-Amerika legnagyobb hídjának építése, a Cometa vonat első útja, Egy japán földbirtokos farmjának meglátogatása, Július 9-i ünnepségek São Paulóban. 1934.10.15. N° 6.: A magyar ünnep bemutatása, A francia nagykövet látogatása, Koktél a Luna parkban. A Bernardet által összegyűjtött egykori reklámok, híradások között többször találkozunk a REX film nevével. Az O bom leite című film kapcsán ezt olvashatjuk: “A 13 14

Galvão i.m. 161. Bernardet: Filmografia do Cinema Brasileiro 1900-1935.

8

Rossi-Rex Film, melynek laboratóriuma minden kétséget kizáróan a legjobbak között van a nemzeti filmgyártásban, mutatja be ezt a rövidfilmet”.15 Híradók, propagandák, a Mezőgazdasági Hivatal számára dokumentumfilmek készítése után végül a REX FILM csak előhívásra és másolásra, laboratóriumi munkákra szakosodott, illetve a magyar tulajdonosok operatőri munkákat vállaltak el. Kemény 1934-ben, az O Caçador de Diamantes Vittori Capellaro film co-producere, operatőre, és vágója. Az alkotás a korszak egyetlen fennmaradt történelmi filmje és egyben az első teljes forgatókönyvvel rendelkező brazil film (ld I.5.2.). 1935-ben a Fazendo Fitas operatőre, melynek rendezője szintén Vittorio Capellaro. A film maga bár nem kimagasló értékű, de a későbbi nagy sikerű “chanchadák” elődjének tekinthető. Galvão kiemeli, hogy a magyarok rengeteg nehézségbe ütköztek, néhány közülük igazán abszurd. Volt például egy időszak, amikor a szövetségi cenzúra csak Rio de Janeiróban működött, így oda kellett küldeni minden elkészült filmet. Mire egy hét múlva visszatért a film, már elveszítette aktualitását, nem volt érdemes bemutatni.16 Kemény és Lustig 1950-től 1954-ig a nemzeti film megszületését hozó Vera Cruz filmvállalat számára dolgoztak: minden filmjének laboratóriumi munkáját ők végezték. 1950-ben a Vera Cruz első filmjének, a Caiçaranak próbafelvételeit szintén ők maguk készítették, Kemény egy ideig mint operatőr is dolgozik ebben a filmben (ld I.3.). Későbbi laboratóriumi munkáikat felsorolni is sok lenne, de ki kell emelni például a Maristela vállalat Quem Matou Anabela című filmjét, melyet Hamza Àkos rendezett 1956-ban (ld II.fejezet). 1938-ban új társuk a szintén magyar Desiderio Gross, azaz Grósz Dezső. Történetére Maximo Barro így emlékszik vissza: a zsidó menekültet egy pókerfogadás elvesztése miatt hagyta az országba bevándorolni egy brazil katonatiszt, mivel a brazil bevándorlási politika nem kedvezett a zsidó vallásúaknak a második világháború alatt. Sajnos Grószt később tragikus módon érte utol a halál: helikopterrel a riói Krisztusszobor hegyének, a Corcovadónak ütközött. Gross az U.F.A képviselője volt 17 országban, a propagandafilm specialistájaként tartották számon. Halála után Jean Manzon lett a társuk. 15 16

Bernardet i.m. Galvão i.m. 160.p

9

Galvão révén nem csak száraz szócikként festhetjük meg “Senhor Kemeny” portréját, hanem személyiségéhez is közelebb kerülhetünk. Írásának első és utolsó bekezdése bemutatja Kemény úr jellemét: “praktikus ember, aki egyszerűen öltözködik, szeret kényelmes ruhában dolgozni, mégis körüllengi a főnök, a vezető tekintélye. Bár már hatvan fölött van, mégis fürgén rohangál laboratóriumának labirintusában. Magyarországon született, de már nem számít külföldinek. Barátai néha évődnek vele hibás portugáltudása miatt, de ez nem szokatlan São Paulóban, ahol annyi brazilnak van távol a szülőhazája. A film a vadászata, a szenvedélye, ha egyszer elkezdte, nem lehet már abbahagynia, ez az egyetlen szenvedélye, hiszen csak nagy ritkán dohányzik. (...) Senhor Kemeny egyáltalán nem szereti a mai brazil filmes fiatalokat. Mindent túlbonyolítanak és egy kicsit őrültnek is tartja őket. De úgy gondolja, hogy az öregek véleményére egy kicsit sem kell adni, csöppet sem fontos, mert a világ a fiataloké: ahogy a miniszoknya is csak a fiatal lányok gyönyörű lábaira lett kitalálva. Senhor Kemeny nem feledi, hogy mikor a São Paulo, Sinfonia da Metrópole forgatásakor a kamerával a kezében rótta az utcákat, bizony őt is kicsit őrültnek tartották az idősebbek.”17 Maximo Barro visszaemlékezése szerint Kemény még idős korában is hajnalban maga nyitotta a laboratórium kapuját, nem hagyta abba a munkát. Galvão és Ebert is megjegyzik, hogy ez a laboratórium egymáshoz épített több folyosóból és lépcsőből állt, amit inkább labirintusnak lehet nevezni.18 Kemény fia, Oswaldo Cruz Kemény Chick Fowle kameraasszisztenseként kezdte az O Cangaceiro forgatásakor, majd egészen 1954-ig vele munkálkodott. Azután Hollywoodba költözött és ott tanulta ki a szakmát, később a Consolidated Filmnél, Sidney Solow-val dolgozott. 1956 után, mikor Oswaldo Cruz visszatért az USA-ból, a REX váltott a színesfilm kidolgozására. Az első brazil színesfilmmel és lépcsős feldolgozással működő laboratóriumot hozták létre.19

17

Gavão i.m. 166.p portugálból ford.

18

Gavão i.m. Carlos Ebert: Pequena História da Cinematográfia do Brasil http://abcine.org.br/site/index.php?option=com_content&task=view&id=63&Itemid=1 19 Galvão i.m.., Barro interjú

10

Összefoglalásként

a

Filme

Cultura

című

magazin

1968-ban

indított

filmenciklopédiájának Kemény szócikkét mutatom be. Ebből láthatjuk, Brazíliában munkásságának mely pontjait tartják érdemesnek kiemelni (de másutt meg nem erősített információkkal is szolgál): “Kemeny, Adalberto (Budapest 1901) laboráns, filmművész és a Pathé képviselője Budapesten. A német filmben dolgozott. 1922 óta él Brazíliában, amikor is a Függetlenség centenáriumáról készülő dokumentumfilmhez szerződtették. A magyar Lustig Rodolfohoz (Rudolf) csatlakozva rendezte és fényképezte a São Paulo, Sinfonia da Metrópolet (1929), amiben rekonstruálták az Ipirangai Kiáltást. Csak a kis kézikamerát (ICA kinamo) használva a brazil filmtörténet egyik leglenyűgözőbb városi felvételeit sikerült elkészítenie. A második változata ennek a filmnek, a csak húszperces A második szimfónia (1930), utólag hangot is kapott. A REX FILMES (São Paulo) alapítójaként Kemény volt a felelős a laboratórium felállításáért. A színesfilm specialista Oswaldo Cruz Kemeny édesapja.”20

II.3. Vera Cruz Gãlvao szerint a brazil filmtörténetben a Vera Cruzban nyújtott munkájuk a legfontosabb, melynek történetét az elejétől a végéig nyomon követték. Az ötvenes évek elején ugyanis (ld. I.2.) a nemzeti film születésének semmi sem kedvezett, a Vera Cruz létrejöttét pedig a magyaroknak is köszönhetik. Kemény társát, Grossot (Grószt) lenyűgözte egy színházi darab, az Arsênico e Alfazema, amit Adolfo Celi rendezett. Ezzel a darabbal született meg a brazil színház. Miért ne lehetne a brazil film alapja is? merült fel benne a kérdés. A REX vállalta a film technikai, Celi a művészi részét. A próbafelvételekhez Kemény külön gépet készített a szinkronizáláshoz, majd ezeket a felvételeket napi 15-20-szor mutatták be, például Franco Zamparinak, Cicillo Matarazzonak – akik később a Vera Cruz alapítói lettek. Érdekesség, hogy először Matarazzo egyik régi tyúkkeltető kocsiszínjében hozták létre a stúdiót, ahova Keményék nem akartak kiköltözni.

20

Filme Cultura 1968/8.

11

Végül nagy különbség lett a végkifejlet és a próbafelvételek között, de ez lett a Vera Cruz első filmje, a Caiçara (ld II.3/a mellékletet). Kemény addig dolgozott operatőrként az Ilha Bela szigetén zajló forgatáson, amíg Cavalcanti meg nem hozta Európából a többi szakembert, akiknek ugyancsak híján volt Brazília. Ekkor érkezett Chick Fowle operatőr és világosító, így Kemény megkönnyebbülve tért vissza São Paulóba, nem élvezte a csapatmunkát.21 Ennek ellenére gyakran feltűntetik Keményt is, mint operatőrt, Jacques Deheinzelin, francia, fiatal kameraman nevével közösen. A filmet sok halasztás után végül 1950. november 1-jén mutatták be. São Paulóban hatalmas siker, de Rio de Janeiróban már nem, ami betudható a két város örök rivalizálásának is. A film kulcsfontosságú a brazil filmtörténetben, a korabeli írások nem is a filmet, hanem a nemzeti film polémiáját elemzik. . Ezután már csak laboratóriumi munkákkal foglalkoztak a Vera Cruz számára, minden filmjüket ők hívták elő és másolták. A Vera Cruzba mint részvényesek is beszálltak, erről Ramos készített részletes feljegyzéseket a Companhia Cinematográfica Vera Cruz című fejezetben. Kemény és Lustig érdekeltségei a cégnél azt mutatják, hogy a részvényesek közt előkelő helyen álltak a magyarok: CrS 7.500.000 tőkébõl 10.000-es értékű részvényeket állítottak ki, melyből 390 Zamparié, 280 Matarazzoé, 20 Rexé, Keményé és cégüké, 15 egy brazil hölgyé, 10-10 pedig 4 másik befektetőé. A kisrészvényesek közül tehát a magyarok a voltak a legnagyobbak. 1951-ben új pénzügyi átalakulás történt a cégnél, a tőke CrS 25.000.000, amiből 436 Matarazzóé, 463 Zamparié. A többiek viszont már nem szerepelnek név szerint, 10 darab alatti és 100 darab közötti értékek valamelyike lehet a magyaroké.22

II.4. São Paulo, a nagyváros szimfóniája

II.4.1. Nemzeti és nemzetközi elhelyezés

21 22

Galvão i.m. Ramos i.m. 204. old

12

A magyarok egy pezsgő, de sok problémával küszködő filmes közegbe érkeztek. A némafilm-korszak utolsó éveiben nőtt meg igazán a filmek készítésének száma, hogy 1934-ben aztán drasztikusan lecsökkenjen. 1923 és 1933 között egész Brazíliában százhúsz film született, ebből körülbelül ötven São Paulóban. Ugyanezt az arányt láthatjuk

a

dokumentumfilmek

esetében

is.

(A

dokumentumfilmek

és

a

propagandafilmek készítése hozza meg a bevételt a “posadókhoz”, ami portugálul a fikciós némafilm műfaját jelenti). Mivel csak pár alkotás maradt fenn, nehéz kialakítani egy képet a korszakról. Ramos szerint a fennmaradt filmek két legszínvonalasabb alkotása a São Paulo, a nagyváros szimfoniája és a Fragmentos da vida23 – mindkettő São Paulo utcáin készült. A kiemelkedőbb viszont minden kétséget kizáróan a magyarok erőfeszítése: a két immigráns több mint egy évig kézben vitt kamerával járta a várost, forgatókönyv nélkül gyűjtve az anyagot A filmre a brazil nemzeti film megszületéséhez való magyar hozzájárulásként is tekinthetünk. Ramos filmtörténeti könyvében árulkodó bejegyzést találhatunk a 30-as évtizedről olvasva: “Az évtized (30-as évek) kezdetét markánsan jelző film a Limite (1931), amit úgy is kezelhetünk, mint a legjobb brazil adományt a nemzetközi avantgard számára – Rodolfo Rex Lustig és Adalberto Kemeny 1929-es São Paulo, Sinfonia da Metrópole című filmje mellett”!24 Carlos Ebert Rövid brazil filmtörténet című írásában így tekint a filmre: “filmtechnikai szempontból ez a dokumentumfilm a korszak egyik legjelentősebb alkotása. A forgatása több mint egy évig tartott és a korszakban ritkaságnak számító esztétikai megfontoltságot mutat a keretezések, a kameramozgások, a fény használatában.”25 A film bemutatásának idejéből csak reklámokat, híradásokat olvashatunk. A Diário Nacional például így méltatta a filmet: “São Paulo, Sinfonia da Metrópole című filmnek a témája nyújt sokat, ami minden São Pauló-i szívében ott szunnyadt. Egy film, melyet minden paulistának örömmel és büszkeséggel kell megnéznie, mert a mi igyekezetünk és a mi civilizációnk él, vibrál benne. Rodolfo Lustig és Adalberto Kemeny, földjük imádói készítették ezt a filmet.”26

23

José Medina: Fragmentos da Vida 1929. Ramos i.m. 25 Ebert i.m. 26 Diário Nacional 1929.07.21. 7.old. 24

13

Nemzetközi szinten Kemény és Lustig alkotása a 20-as évek avantgárd városfilmjei közé sorolható. Olyan klasszikusok mellett érdemel helyet, mint Ruttman eposza, (ld I.4.2), Vigo: Nizzáról jut eszembe vagy Vertov: Ember a felvevőgéppel című filmje. A közel hetven perces film a város legfontosabb helyeit, eseményeit, úgyszólván életét mutatja be reggeltől estig, felhasználva a kor filmes technikai eszközeit.

II.4.2. A film képeinek sora Mivel a film kópiája még Brazíliában is csak a nemzeti filmarchívumban van meg, érdemes megismernünk részletesebben “cselekményét”, ami már mennyiségében is elismerésre méltó, nem beszélve a különleges formai eljárások használatáról, az ötletes megoldásokról. Barro szerint São Paulo vezetősége is támogatta anyagilag a filmet, hiszen érdekében állt, hogy a jó dolgokat mutassák be. A filmet a város előtti tisztelgésként hirdették (szabad fordítás portugálból): “Büszke vagy arra, hogy São Pauló-i vagy? São Paulo, egy nagyváros szimfóniája egy város lelke, amit te is alakítottál munkáddal, mely a haladás dallamának ritmusára lüktet! Egy város regénye! A névtelen tömeg, precíz részletekben, a nagyközönség szeme előtt láthatatlan részletekkel. Egy vízió, szinte fantasztikum, álomként vonul el a szemünk előtt, néha vidám, néha szomorú, de mindig kellemes, mert a várost mutatja, amit mi alkotunk, a saját büszkeségünkre, és a mi dicsőségünkre, példaként a brazil népnek! São Paulo városa a 20-as évek végén. Városiasodás, divat, sportok, emlékművek, iparosítás, történelmi tények, a kávé bősége, oktatás, a mindennapok nyüzsgése.” ( A film plakátjáról ld az II.4.2 /a. mellékletet) Az első felirat tovább erősíti a brazil nemzeti öntudatot: “Bár csak egy kezdeti munka, azokat élteti, akikről szól. A brazilokat!” “Csend. Hajnal” felirat után a házakról láthatunk egy svenket. “A város kinyitja szemét”. Gyors snittek következnek, madártávlat egy térről, villamos érkezése, emberek, lábak, újságok, üres utcák.. Izgalmas megoldás, hogy sétálókat kezd el követni a kamera hátulról, mintha velük indulnánk mi is munkába. Az emberek után a gépek munkájának kezdetét látjuk, kerekek, kapcsolók képeit. Mini narratíva: a tejkihordó útját követük nyomon, becsenget a házakba, lerakja áruját, amit kicsivel később egy, az ablakból kinyúló kéz elvesz.

14

“A belvárost körülvevő kerületekben is ébred az élet”: egy csendesebb környék, sok fával, nagy, szép házakkal, melyek elől hatalmas kocsik gördülnek ki. Az iskola felé baktatnak az egyenruhás és a rongyosabb gyerekek is (ld. II.4.2/b mellékletet). 8 órát mutat az óra, pár késő beszalad még az iskolába. Árusok az utcán. Madártávlat a vásárról, ahol nyüzsögnek a vásárlók. “A pénzügyi élet” a tőzsdén izgatott férfiak serege. Íróasztal, gépírónők, irodák képei. Az óvodában játszó gyerekek közt újra egy mini narratívát láthatunk, melynek a “ne szemetelj” lehetne a címe. Egy kislány figyelmezteti a banánhéjat hanyagul eldobó fiút, aki végül a szemetesbe dobja inkább a szemetet. A nagy autók óriási épületek elé érkeznek. A város és az állam vezetői is megkezdik a munkát. Telefon-rádió-antennák áttűnésében az összeköttetés maga elevenedik meg. Lábak, útiránytáblák, jelzőlámpák, autók – a közlekedés képei. A látványt három részre tagolva ugyanazt a képet láthatjuk, csak más-más időpontban (ld II.4.2/b mellékletet). E megsokszorozás a délelőtt lezárása: a túlfeszítetten felpörgetett város a nyugalom percei előtt. “Ebédszünet. Szinkópa. Az agyak pihennek, az idegek alszanak”: munkások kis lacikonyhákban ebédelnek. A karórákon, faliórákon 12 óra van. Az 1927-ben alapított jogikar hallgatói is kijönnek az egyetem épületéből – a film nem nélkülözi a turisztikai, kulturális információkat sem. Távírógépek, újságnyomtatás. A csillagalakban megtört képen az Eiffel-torony a jobb alsó sarokban, a Szabadság-szobor a bal alsóban reprezentálja a világ más pontjait, amit a sajtó köt össze. Az újságokkal kihordófiúk rohannak az utcán, majd láthatjuk az olvasó embereket. “A Luz állomás: vonatok érkeznek, vonatok indulnak. A nagy vasúthálózat központja”. “Számtalan illusztris vendég érkezik, hogy megismerje a fejlődés ezen óriási hivatalát, São Paulo városát” díszmenetek, zászlók sora. Egy rövid ismeretterjesztő rész következik a Butantã kígyófarmon folyó munkáról: a lovakon tesztelt kígyómérgek hatásáról. Egy börtön bemutatása a rabok életének, munkájának képeivel. Láthatjuk, hogyan tanulnak, miséjüket, a család látogatását. A feliratok szociális érzékenységről árulkodnak. A börtön után egészen másfajta világba kerülünk: az Ipiranga Múzeum gyönyörű épülete, szökőkutak a kertben – itt elevenedik meg a múlt. A film egyetlen fiktív része 15

Brazília egyik legfontosabb történelmi eseményét, a függetlenség kikiáltását örökíti meg. A lovaskatonák egy hegyen gyülekeznek, és itt hangzik el az “Ipirangai Kiáltás”: Independência ou morte! Függetlenség vagy halál! Ezt a heroikus képsort a modern hősök követik: a várost építő munkások mindennapjai, dolgos kezeik nyomán fejlődik a város. A kamerát hátradöntve sikerül csak a magas épületek befogása. Egy gyárépület udvarába vonattal érkezünk, ahol a gyári munkát, a tűz és a szikrák világát láthatjuk. Fényjáték, fehér gömbök, csikok, spirálok cikáznak a vásznon. Újra hármas osztásban, majd egymást átfedve látjuk a gépek mozgását. Az utak építése, az úthálózat után a ligetek, parkok, tavak városát is bemutatják, ahol van hely romantikára, szerelmespár andaloghat a fák alatt. A férfiak szórakozása a szerencsejáték, melynek egyik brazil fajtája az “állatjáték” (jogo do bicho): kis kártyákon állatok képei sorakoznak, melyeket élő valójukban is bemutatnak: lovat, nyulat, kutyát, pillangót és a hozzájuk tartozó számokat. Mintha isten keze lenne, egy nagy kéz kerül a város látképe fölé. Sétálgató, kirakatokat nézegető nők, majd a rájuk váró sofőrök képei. A sportolók bemutatása következik. A futókat lassítva látjuk, és Mélies idéződik meg, mikor a hangosbemondó tölcséréből egyszerre csak kifutnak a versenyzők. A csúszdákon visszafelé csúsznak a gyerekek. A lóverseny alatt a fogadók és pénzük a jobb felső és a bal alsó sarokban jelenik meg. A lóverseny után a katonaság díszlovasságának felvonulása következik. Aki nem lovon, az tömegközlekedésen jár, például villamoson. Egy öreg néni nem mer átkelni az úttesten. A forgalom, a lovasrendőrök és a tűzoltók munkáját felülről láthatjuk. A nap lemenőben, egy harang képével felváltva. Az égen repülőgép, helikopter, hőlégballon árnyai. Homokóra homokja pereg, a földgömb forog, mely a brazil zászló “Ordem e progresso” (rend és haladás) feliratába vált át, mely végül zászlóként lobog.

II.4.3. Nagyvárosok szimfóniája Maga az alkotás vizuálisan a Berlin, egy nagyváros szimfóniáját követi, amit 1928-ban mutattak be Brazíliában. Kemény Galvãonak adott interjújában azt állította, 16

alig ismerte Ruttmann filmjét.27 Barro cikkében lehetetlennek tartja, hogy Keményék, ha csak újságokból is, de ne tájékozódtak volna a német film felépítéséről, ”történetéről”28. Érvei magukért beszélnek: a két film hasonlóságai túlságosan nagyok ahhoz, hogy az alkotók ne tekintették volna Ruttmant követendő elődnek. Ha az anyagot forgatókönyv nélkül gyűjtötték is, a végső elrendezés már ruttmani hatást mutat. Ramos szerint Keményék alkotása Ruttman filmjénél sokkal többet tesz, hiszen végigvezet minket egy dinamikusan fejlődő város mindennapjain. Kifejti, hogy az egyik fő különbség a két film között a szellemes összekötő szövegek használata, (amit Niraldo Ambra és João Quadros Junior írt). Ruttman filmje összekötő szöveg nélkül mutatja be a várost, nem turisztikai bemutatás a célja, hanem számára a képek ritmikus montázsa a lényeg. A São Pauló-i szimfónia ezzel szemben csak felhasználja ezt a technikát arra, hogy igazán bemutassa a várost, hasonlóan a filmhíradókhoz, amik büszkén hirdették a metropolisz fejlődését29. Barro pontosan az összekötő szövegek kapcsán jegyzi meg, hogy feleslegesek, hiszen csak megismétlik, amit a dokumentumfilm úgyis megmutat. Véleménye szerint a magyarok a német filmkészítési mód hatása alatt álltak, hiszen egyfelől évekig Berlinben dolgoztak, másfelől maga a magyar film német hatás alatt állt a korban. Viszont a film “bár immigránsok alkotása, egy orvosolhatatlan, rossz brazil szokástól is vérzik: ordítani tud csak, beszélni nem. A brazil újságírás ezt csinálja a múlt század óta. A film pedig követte.“ 30 Ramosnak még egy érdekes meglátása van a filmmel kapcsolatban, ez pedig a szociális érzékenység. “A film szigorú pedagógiai leckével ötvözi a São Pauló-i eufóriát a város modernizációja felett”31. Ez a gondolata később más filmmel kapcsolaban is felmerül: Medina: Fragmentos da Vida című fikciós filmje kapcsán említi meg újra, hogy nem viseli magán azt az “aggódást”, ami Kemény filmjéből árad. Ramos azokra a jelenetekre utal itt, melyeket a börtönről, az iskoláról, vagy a Butantã kígyófarmról láthatunk. Machado szerint is létezik egy pedagódiai attitűd a São Pauló-i szimfóniában, ami nem mondható el a berliniről.

27

Galvão i.m. Maximo Barro: São Paulo, Sinfonia da Metrópole Facon, 1997/12. 37.old. 29 Ramos i.m. 30 Barro i.m. 39. p. 31 Ramos i.m.121. p. 28

17

Az állami intézmények pozitív bemutatása, a nevelő szándékú részek azt a hitet példázzák, amit az utolsó képkockán a brazil zászlón olvashatunk: Ordem e Progresso – Rend és Haladás. Rubens L. R. Machado Jr. szakdolgozatában dolgozta fel a São Paulóról készült némafilmeket32. Azt az állítást, hogy Keményék nem ismerték Ruttman filmjét, ő is elképzelhetetlennek tartja. Felhívja a figyelmet viszont egy fontos különbségre, ez pedig a filmek hangulata. A német film egy nő öngyilkosságának tragikus képsorát állítja szembe a rohanó várossal. Keményék viszont nem ilyen negatív módon mutatják be azt, aki nem vesz részt az őrületesen fejlődő, vibráló világban. Egy más típusú kívülállót állítanak kontrasztba a dinamikus városi élettel: azt az öreg hölgyet, aki nem mer átkelni az úttesten. ”A délután végéhez közeledve a Berlinhez hasonlóan egy pillanat megmutatja, nem minden adaptálódott a metropolis ritmusához.”33 Ezt a különbséget Machado azzal magyarázza, hogy a fiatal brazil város építkezései tényleg egy fejlődő várost reprezentáltak, amiben még nem volt nyoma a Németországban, vagy Európában addigra már ismert nagyvárosi problémáknak. Ebből következően véleménye szerint a német film inkább drámai, a brazil pedig patetikus hangulatú. Machado azt a nagy különbséget is kiemeli, hogy Ruttman filmjében a zene és a képek tökéletes összhangban vannak, ezzel szemben Keményék nem fordítottak ekkora figyelmet a zene használatára. Nem értékskálán kell elhelyeznünk egymással szemben a két filmet, hiszen rendezőiknek alkotásaikkal más-más céljuk volt. Ruttman elsősorban a filmi kifejezésmód, a montázs erejét kívánta kifejezni, a városról készült képek a mozgás, a ritmus filmi megjelenítését szolgálták. Filmje a 20-as évek avantgard ritmusfilmjeinek sorát gyarapítja. Keményék pedig felhasználták a filmi eszköztárat ahhoz, hogy bemutassanak egy nagyvárost. A São Paulo, Sinfonia da Metrópole kezelhető konvencionális dokumentumfilmként, melynek egyes jelenetei “játszanak el” a montázs, a plánozás lehetőségivel. E jelenetek miatt azonban már sorolhatjuk az avatgárd városfilmek mellé. 1929-ben Kemény Adalbert és Rodolfo Rex Lustig Brazíliában egy

32

Rubens L.R. Machado Jr: São Paulo em movimento: a representacão cinematográfica da metropóle nos anos 20. Szakdolgozat USP. ECA 1989. 33 Machado i.m. 28.p

18

hetvenperces dokumentumfilmmel üdvözölték új hazájukat, São Paulo városát és a hetedik művészet csodáját.

II.5. További alkotások

II.5.1. São Paulo 24 órában A előző alfejezetben elemzett film kistestvérének tekinthető ez a tizenegy perces alkotás. Új felvételeket nem készítettek a rendezők, hanem a hetvenperces szimfóniát vágták rövidre, vagy mondhatjuk úgy is: pergőbbre, ezenkivűl a képekhez hangot is kapcsoltak (néhány felvétel viszont a São Paulo, egy nagyváros szimfóniájában nem szerepelt, itt azonban felhasználásra került). A főcím alatt órák mutatói pörögnek. Az egymást gyorsan követő snittek sorát csupán kétszer szakítja meg felirat. Újra reggeltől estig látjuk a várost, de csupán pár jellegzetességet tartottak meg: az utcákat, a közlekedést, a tejkihordó útját, az iskolásokat, a vásárt, a tőzsdét, az építkezéseket, a sajtó bemutatását, ezen kívül az ebédidőt és a sportolást, végezetül az esti fényeket. A hozzá választott zenével együtt a São Paulo em 24 horas című rövidfilm (1934) igazi remekműnek mondható. Létezik egy harmadik “kistestvér”, az 1930-ban készült A Segunda Sinfonia, mely valószínüleg szintén egy rövidre vágott változat.

II.5.2. O Caçador de Diamantes Keményék operatőri munkájának méltatása mellett egy érdekes történet is kapcsolódik a filmhez: a rendező, Vittório Capelláro maximalista filmkészítő hírében állt. Készülő filmjénél hiába volt egyik jó barátja az operatőr, nem volt elégedett a munkájával és elbocsátotta. A már elkészült felvételeket kidobta és új operatőrt keresett. Végül Capelláróra csak a művészeti rész maradt, minden mást (operatőri, vágói és labóratóriumi munkát) a magyarok végeztek, “ez esetben jól járt”.34

34

J. Capellaro: Vittório Capellaro, italiano pioneiro do cinema brasileiro Rio de Janeiro 1997.

19

A Gyémántvadász című kalandfilm (1934) színvonalát az arányos kompozíciók mellett izgalmas operatőri megoldások is növelik. Egy vívó párbajnál például békaperspektívából izgulhatunk hősünkért, aki a dzsungel legmélyére merészkedik, hogy gyémántot találjon és így szerelme kezét elnyerhesse. Kocsizások, folyón evező indiánokról másik hajóból vett beállítások, hatásosan használt szuperközelik, néha a szereplők tekintetét követve gyors svenkek, a fény lehetőségeinek jó kihasználása jellemzi az operatőri munkát (ld I.5.2/a mellékletet)

20

III. Hamza Ákos, a rendező Brazíliában III.1. Az utolsó film A címben nem véletlenül emeltem ki a rendezőt, hiszen Hamza Didier Ákos nem csupán egy művészeti ágban alkotott. Életét, Magyarországon készült filmjeit, képzőművészeti

alkotásait

már

feldolgozta

az

utókor,

saját

múzeuma

van

Jászberényben, több könyv jelent meg róla a közelmúltban35. Azonban van még alkotása, amely talán megkívánja az utánajárást és a feldolgozást: ilyen például a Quem matou Anabela? című filmje, az egyetlen, melyet Brazíliában készített. Figyelemre méltó, hogy a brazil filmtörténet számára ez a film más szempontból is jelentős, és ez a másik szempont is egy emigráns magyarhoz kötődik: ez volt Icsey Rudolf operatőr első brazil filmje. 2007-ben Ennek kapcsán vetítették újra a filmet egy Rio de Janeiró-i moziban, a “Fény mozgásban – az operatőri munka a brazil filmművészetben” című fesztiválon, mint ritka alkotást36. De nem szabad azt hinnünk, hogy csak Icsey kapcsán érdemel figyelmet Brazíliában Hamza Ákos filmje. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint 2003-ban, São Paulóban megrendezett Hamza filmnapok (ld plakátját III.1/a. mellékletben), melyről a Filmkultúra lapjain is olvashattunk37: “A Brazíliában bűnügyi történetéről, a Ki ölte meg Anabelát? – ’Quem matou Anabela?’ ismertté vált magyar filmrendező, Hamza D. Ákos filmjeiből tartott bemutatót a São Pauló-i Kép és Hangmúzeum (Museu da Imagem e do Som – MIS) 2003. december 11. és 14. között. A São Paulo-i érdeklődők megtekinthették Hamza azon alkotásait is, amelyeket brazíliai tartózkodása alatt készített. (...) A Hamza-filmnapok megszervezésével a kurátor, Szabó László, Szilassy 35

Többek között: Dr Koós Judit: Hamza D. Ákos (1903-1993) képzőművészeti életműve. Jászberény. 1996. Hamza Múzeum Alapítvány. 153 p. Hamza D. Ákos (1903-1993): És újra dobol szívünkön az angyal (válogatott versek). Jászberény 1998. Hamza Múzeum Alapítvány. 47 p. B. Jánosi Gyöngyi: Képek-fekete-fehérben. Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben Hamza Múzeum Alapítvány, Jászberény, 2000 36

Quem Matou Anabela? http://telabrasilis.blogspot.com/2007/01/sesso-de-janeiro-quem-matou-anabela.html

37

Szűcs Rita: Hamza-filmnapok São Paulóban. 2003. december – São Paulo, Brazília http://www.filmkultura.hu/2003/articles/reviews/saopaulo.hu.html

21

László filmszínész fia, kívánt méltó emléket állítani barátjának, ‘szellemi mesterének’, Hamza D. Ákosnak, születése 100. évfordulója alkalmából.

III.2. Mário Audrá és Brazília A szakdolgozat témája miatt Hamza Àkos életének fonalát ott veszem fel, mikor Olaszországban megismerkedik Mário Audrá Juniorral, az éppen ott szakembereket, és szerződéseket gyűjtő brazil filmes vállalkozóval (ld I.2.). Balogh Györgyi cikkéből azt is megtudhatjuk, hogy az Il bel Tevere d`oro38 forgatása közben találkoztak. Audrá látta Hamza Olaszországban forgatott Különös találkozás39 című filmjét, ismerte a magyar rendező képességeit40. Molenkamp-Szűcs Rita szavaival: „Hamza 1946-ban hivatalos megbízással Párizsba utazott, hogy tanulmányozza a televíziózást. Csak több mint 40 év elteltével tért újra vissza Magyarországra. Nem tartotta a továbbiakban biztosítottnak Magyarországon az alkotói szabadságot. Párizsban együtt dolgozott egy filmterven a híres egzisztencialista filozófussal, Jean-Paul Sartre-ral, majd rövidfilmeket rendezett Olaszországban. Itt ismerkedett meg Marinho Audrá-val, a brazil filmgyárossal, aki hat film

rendezésére

szerződtette.

Így

érkezett

Hamza

1953-ban

Brazíliába

–

útipoggyászában rendkívül intenzív művészeti és politikai múltjával –, ahol életének elkövetkező évtizedeit töltötte.”41 A köztudatban Mário mint Hamza meghívója szerepel, aki hat filmre való szerződéssel „csábította el” Hamzát egészen Brazíliáig, ahol aztán csak egyetlen filmet forgatott le vele. Visszaemlékezéseiben Mário Audrá erre a meghívásra más magyarázatot

ad:

„Olaszországban

megismerkedtem

három

kiváló

magyar

szakemberrel, Ákos Hamza rendezővel, kinek akkorra már igen értékes és tág körű életműve volt, Rudolf Icsey operatőrrel és M. Hamzával, Didier feleségével, aki a legnagyobb divatlapoknak dolgozott. Tájékoztattak szándékukról, miszerint Brazíliába 38

A szép arany Tiberis 1951. rendező: Hamza Ákos Strano appuntamento 1950. rendező: Hamza D. Ákos, író: Vittorio Calvino ("La torre sul pollaio" című színdarab) 40 Balogh Gyöngyi: Ecsettől a kameráig. In: B. Jánosi Gyöngyi (ed.): Képek fekete-fehérben. Jászberény, Hamza Múzeum Alapítvány, 2000. 41 Szűcs Rita i.m. 39

22

kívánnak jönni. Feltártam előttük instabil anyagi helyzetemet és megegyeztünk, hogy a meghívólevélhez szükséges szerződésben foglaltakat nem fogják rajtam számon kérni”.42 Hamza tehát nem azzal a tudattal érkezett Brazíliába, hogy itt majd lehetősége lesz kibontakoztatni oly sok oldalról gáncsolt filmes karrierjét. Ebben a fényben már nem tűnik meglepőnek későbbi visszavonulása „Ezután „festettem” a képeket”43. „Hamza felismerte a brazil filmgyártás nehézségeit; visszatért eredeti szenvedélyéhez, a festészethez.”44 A visszavonulás előtt azonban még több filmben is közreműködött. Balogh Gyöngyi Hamzáról írt tanulmányában a brazil korszakot így összegzi: „A film (a Quem Matou Anabela?) forgatása elhúzódott, 1953-ban kezdődött, s csak 1955-ben fejeződött be. Mindez elkedvetlenítette Hamzát. Közben 1953-ban, Lima Barettos O cangaceiro című filmjével, emelkedő pályára lép a brazil filmművészet. Néhány év múlva Glauber Rocha brazil tradíciókban, miszticizmusban gyökerező, ugyanakkor elkötelezett, politikus filmjeiből egész Latin-Amerika fiatal filmeseit befolyásoló mozgalom, a Cinema Novo nőtt ki. Ebben az időben Hamza kiszorult a filmiparból. Többé nem rendezett, de tapasztalataival még néhány évig segítette a kibontakozó brazil filmgyártást.” A Maristela filmvállalat legtöbb sikerrel kecsegtető, (majd a céget a csőd szélére juttató) filmje a Quem Matou Anabela?. A film értékei nagyban köszönhetőek a magyaroknak. Balogh Gyöngyi a korszakot így jellemzi: „Ebben az időben önálló brazil filmgyártás úgyszólván még nem létezett. A korábbi évek brazil produkcióinak többségét is meghívott külföldi művészek rendezték (Antonio Leal, Paolo Benedetti, Alberto Cavalcanti). A nemzeti filmipar kibontakozásának legfőbb akadálya a szakmai, technikai felkészületlenség voltak...”45 Hamza a forgatókönyvet közösen írta Mário Audrával, a rendezés, valamint Icsey Rudolf képei (meg kell említenünk Hamza Mária kosztümjeit is) mind a mai napig élvezhető alkotást hoztak létre. A filmet az 50-es évek egyik legjobb filmjének választotta Brazília egyik legfontosabb újsága, a Folha de São Paulo. A film megszületéséről részletesen olvashatunk Audrá könyvében, hiszen addigra már 42

Mário Audrá i.m. Élő filmtörténet. Hamza D. Ákos a Magyar Filmintézetben. In: Filmkultúra 1987/12. 42. p. 44 Szűcs Rita i.m. 45 Balogh Gyöngyi i.m. 43

23

menyasszonya volt a film főszereplője, Ana Esmeralda, a gyönyörű spanyol táncosnő. A film első közös gyermeküknek tekinthető, Hamza bábáskodása alatt. Erről árulkodik az a tény, hogy Ana Esmeralda neve a cím előtt, sőt, az akkori sztár, Propócio Ferreira neve előtt jelenik meg a vásznon. (ld III.2/a. mellékletet) Ezen a rendezésen kívül Hamza már csak szakmai tanácsadóként dolgozott filmeken. „Az 1956-ban készült Dona Estela panziója - Pensão de Dona Estela, melyben Hamza már nem mint rendező, hanem szakmai tanácsadó működött közre, azonban további magyar vonatkozásai miatt, - a többi Brazíliába került magyar filmes emlékére – mindenképpen megérdemelte a programra tűzést.”46. Két másik film, a Toda uma vida em 15 minutos (1953) és A doutora é muito viva (1956) forgatása során is közreműködött, mely munka nagy valószínűséggel a rendezők számára való tanácsadásban állt. Sajnos ezekről a filmekről csak nagyon keveset tudunk, a kópiák nem is maradtak fent. (a filmekről ld részletesebben V. fejezetet Fekete Ferencről) De nem csak magyaroknak segített Hamza, hanem egy amerikai produkcióhoz is kikérték a véleményét. Curt Siodmak Curuçu című filmjén is dolgozott, Icsey Rudolffal együtt (ld III.2/a mellékletet).47

III.3. Quem matou Anabela? Ismerjük meg részletesebben Hamza egyetlen Brazíliában forgatott filmjét, hiszen Magyarországon sajnos nem érhető el a kópiája. A történet rövid összefoglalásához a Cinemateca Brasileira tartalmi ismertetőjét hívom segítségül. „Anabelát, a gyönyörű táncosnőt meggyilkolják, testét egy São Pauló-i gátnál találják. Ramos nyomozó vezeti a nyomozást, hallgatja ki a vádlottakat, akik mind egy házban

46

47

Szűcs Rita i.m. Szabó László: Ákos Hamza http://www.hungria.org.br/hamza.htm Szűcs Rita i.m. Balogh Gyöngyi i.m..

24

laktak a táncosnővel. Egymás után mind gyilkosnak vallja magát és teljesen más személyiségnek állítja be az áldozatot. A rejtély nőttön nő, a végső meglepetésig.” 48 A történet már önmagában izgalmas filmet ígér. Az eredeti ötlet pedig még komolyabb mesterművet tartogatott magában. Hamza már Franciaországban, Sartre-ral közösen egy különleges filmötleten dolgozott: különböző szempontokból előadva ugyanaz a történet teljesen másképpen jelenik meg. Hamzát már Kurosawa világhírű filmjének bemutatása előtt évekkel izgatta ez a téma.49 Sajnos a filmművészet elbeszélésmódjának megújítása helyett Hamzának figyelembe kellett vennie a brazil nézők és Audrá igényeit, így végül egy kissé kevert műfajú filmet készített el. A filmnek nagy gyengéje, hogy mindenféle motiváció nélkül több zenés-táncos jelenetet is végig kell néznünk, mely a történetvezetés, a feszültség rovására megy. Nem nehéz kitalálni, hogy ezeket a részleteket nem Hamza, hanem Audrá erőltette a filmbe. Fiatal menyasszonya ugyanis táncosnő volt, nem pedig színésznő. Az a tény, hogy a brazil közönség körében igencsak népszerűek voltak a zenés-táncos filmek (az úgynevezett chanchadák, ld I.2.), még nem magyarázzák eléggé ezt a koncepciót, hiszen szamba nélkül is lehetett sikeres egy jó film. Főleg mai szemmel nézve feleslegesen és erőltetetten perdülnek táncra a szereplők. Rafael de Luna kritikájában50 kiemeli a film önreflexív jeleneteit, különlegesnek tartja összetett műfaját, mely a brazil mozit többszínűvé, összetettebbé varázsolja. Hogy az 50-es években hogyan értékelték a nézők ezt a filmet, már nehezebb megítélni. A film anyagilag bukás volt a Maristela filmvállalat számára (ez volt az egyetlen film, melyet jelentős pénzösszeggel is támogattak), de ez még nem jelent sokat, hiszen a mozijegyekre kivetett adó eleve megnehezítette a magas bevételt. Viszonylag sokan látták és az sem elhanyagolható tény, hogy az 50-es évek egyik legjobb filmjének választotta a Folha de São Paulo. A brazil közönség viszont mindig is inkább hollywoodi filmeket nézett. A film sikere nagy valószínűséggel jó közepesnek mondható. Erőssége mindenképpen a színészi alakítás, a humoros párbeszédek, a szokatlan elbeszélésmód és a különleges kosztümök. Mindent egybevetve egy szórakoztató 48

49 50

Quem Matou Anabela http://www.cinemateca.com.br/ Balogh Gyöngyi i.m. http://www.telabrasilis.org.br/texto_cineclube_07_janeiro.html

25

moziélményt nyújt Hamza filmje. Ritka vetítései kapcsán megjelenő cikkekben Agatha Christie és a brazil zenésfilm műfaj, a chanchada keverékének tekintik, vagy a brazil film noir ritka példányaként emlegetik, mindig kiemelve a film humorát. Filmtörténeti jelentőségű, hogy két legendás színész, Procópio Ferreira és Jaime Costa félretéve egymás iránt érzett gyűlöletüket, ebben a műben szerepeltek először együtt. Korabeli reklámozásakor mindent megtettek a figyelem felkeltésére: „Négy férfi szerette....és minden nő gyűlölte!”. „A feszültség, a rejtély és a Szerelem története”51 Mivel vetítése még nem lehetséges, és történetvezetése eltér a korban megszokottól, részletesen bemutatom a film cselekményét. São Paulo utcáin (Waldir Salvadore a São Paulóban játszódó filmekről szóló könyvében52 kiemeli, hogy több más filmhez hasonlóan itt is a Banco do Estado épülete tornyosul a nézők szeme elé, reprezentálva a fejlődő várost) plakátok hirdetik Anabela halálának hírét. A híres táncosnő megfulladt, tetemét egy tó partján találták meg. A halottasházba siető Ramos nyomozó és az elhunyt lakótársai körülállják a letakart testet. “Ki ölte meg Anabelát?” hangzik el a kérdés, melyre ijedt arcok snittjei a válasz. A lakóházba érkezve megkezdődnek a kihallgatások. A fekete szobalány többször próbál pár szót váltani a nyomozóval, de annak sosincs ideje a jelentéktelennek tűnő beszélgetésre. Elsőként a vékony, álmodozó tekintetű fiatalember vallja be, ő ölte meg Anabelát. Ramos nyomozó elégedetten hívja fel a jóhírrel főnökét, segédje kalapja belső peremén egy “x” jellel bővíti a megoldott ügyek listáját. A gyilkos története (az első flashback) szerint minden este zongorázott a hófehér, habos pongyolában ártatlan kislánynak tűnő Anabelának. Szerelmük kibontakozóban volt, mikor a színésznő rettenetes hírt kapott: halálos betegségben szenved. Egy hajókiránduláson megmérgezte a nőt, hogy ne kelljen szenvedni látnia. Mivel se méreg, se halálos betegség nem állt a halotti jegyzőkönyvben, Ramosnak folytatnia kell a nyomozást. A következő “gyilkos” egy szigorú arcú feleség, aki egy szerelmi háromszögben élve féltékenységből ölte meg a kacéran viselkedő, mélyen dekoltált spanyol ruhákban feltűnő Anabelát. A második flashbackben a színésznő nem mint a naiv ártatlanság, hanem mint vamp jelenik meg, a lakóház összes férfitagját csábítgatva. Mivel a feleség előadásában egy fadarabbal ütötte le áldozatát, majd ezután vetette a tóba, ráadásul nem is tartózkodott a halál idején a városban, 51 52

Ramos i.m. 260.old Waldir Salvador: São Paulo em Preto&Branco Annablume, São Paulo, 2005.

26

Ramos nyomozó segédje újra kitörölheti a már oly kevélyen bejelölt x-et. A flashback különlegessége, hogy mikor Ramos nyomozó kijavítja az elbeszélőt, a már látott jelenetet újra megnézhetjük, csak már más gyilkos eszközzel. A harmadik visszaemlékezés a korábban beismerő vallomást tevő asszony férjéé, aki a másik oldaláról mutatja be a szerelmi háromszöget. Anabela újra mint negatív karakter jelenik meg, aki csak karrierje érdekében flörtöl a férfivel. Az első táncos betétet, egy szambaiskola bemutatóját a televízió épületében tett séta során láthatjuk. Ugyanebben a flashbackben pedig végre maga Anabela is táncra perdül, már mint befutott, híres táncosnő, aki nem foglalkozik többet egykori támogatójával – ezért pedig az életével fizet. A férj beszámolója viszont nem egyezik a tényekkel, Ramos nyomozó türelme fogytán van. Anabela vőlegénye az utolsó kihallgatott, a kövér és idős üzletember, aki Spanyolországból hozta a gyönyörű mennyasszonyát, nem sejtve, hogy az csak a csekkek kifizetéséért van vele. A mindenkivel kikezdő végzet asszonya számára csak filmes karrierje a fontos, amit szintén a vőlegénynek kell fizetnie. A csekkek és bankjegyek az elkeseredett öregember fejére szállnak, aki a Cinemateca Mariscruznál próbálja híressé tenni Anabelát – utalva ezzel a Maristela filmvállalatra, melynek vezetője, Mário Audrá a híres spanyol táncosnőt, Ana Esmeraldát kívánta ezzel a filmmel híressé tenni. Az összezavarodott nyomozó és nézők számára a film végén érkezik a fő meglepetés: újságíróktól körülvéve megérkezik a ragyogó, egyszerre naiv és kihívó Anabela, aki mégsem halt meg. A szobalány mentette ki a vízből, aki ezt szerette volna tudatni Ramossal. Hogy teljes legyen a happy end, Anabela a szerelmes zongoristát kérdezi, miért vallotta magát gyilkosnak. “Hogy veled együtt emlegessenek”, hangzik a válasz, melynek egy csók a jutalma. Ramos nyomozót még a nappali közepén álló Cupido szobor is megböki nyilával, ezzel a jelenettel zárul a film. Izgalmas

forgatókönyv,

gyönyörű

főszereplőnő,

aki

Hamza

Mária

kosztümjeiben és kalapjaiban vonul fel, egyszer lányként, másszor spanyol akcentusos vonzó nőként; tánc és zene; nyomozás és izgalom; tehetséges színészek által közvetített humor; és szerelem - minden elem jelen van egy igazán sikeres filmhez. Mário Audrá

27

szavaival: “53A Quem matou Anabela? jellemzője a kor markáns közép-európai romantikája, a kiváló Hamza tolmácsolásában”. Balogh Gyöngyi tanulmányában az Ez történt Budapesten (1944) bemutatása után feltesz egy nehéz kérdést: „Hamza magyarországi filmrendezői karrierje ezzel a filmmel lezárult. Meg tudta-e valósítani a Párizsban kialakult művészi elképzeléseit? Elégedett volt-e az eredménnyel? A film, a festménnyel szemben, kollektív alkotás, sok ember munkájának eredménye, egyúttal árú, melytől a befektető hasznot vár, s a tömeghatására való tekintettel a festészetnél sokkal szigorúbban cenzúrázott. Kérdés, hogy lehet-e egyáltalán személyes indíttatású filmet csinálni ilyen feltételek között?”54 Ugyanezt a kérdést feltehetjük a Quem Matou Anabela? kapcsán is. Hamza már több műfajban alkotott maradandót (gondoljunk olyan klasszikusokra, mint az Egy szoknya, egy nadrág című vígjátékra vagy a Külvárosi őrszoba című drámára), tapasztalatát, tehetségét közvetíti is brazil filmje. Azonban itt is több feltételnek kellett eleget tennie: Mário Audrá nem titkolt célja, Ana Esmeralda filmsztárrá varázsolása volt az egyik. A brazil közönség számára a siker garanciája a zene és a tánc, a Maristela pedig nem engedhette meg magának a kisérletezgetést. Így a Quem Matou Anabela? bár színvonalas alkotás, mégsem mérhető azokhoz a „párizsi” elképzelésekhez, melyekre Hamza vágyhatott. A tény, hogy Hamza nem rendezett többé, választ ad a kérdésünkre.

53 54

Audrá i.m. Balogh i.m.

28

IV. Icsey Rudolf IV.1. Élete, munkássága Icsey Rezső (vagy Icsey Rudolf, Rodolfo Icsey, kiejtve “Ixei”, vagy Szilágyi gyűjtésében Rudi, Icscy, Iosey, Icssey55) az egyik legfontosabb operatőr a magyar és a brazil filmgyártásban is, mind filmjeinek mennyiségével, mind minőségükkel. Ez a dolgozat a brazíliai munkásságára fókuszál, de korábbi tapasztalatait sem hagyhatja figyelmen kívül. Icsey 1905-ben született a mai Szlovákia területén lévő Poprádfelkán56, fényképész család gyermekeként. “A mesterséget apjától sajátította el. 1919-ben fényképész műhelyben, majd fotólaboratóriumban dolgozott, onnan került a Pedagógiai Filmgyárba segédoperatőrnek. 1925-től 1933-ig a Magyar Filmirodában híradók, 1934től rövid filmek operatőre volt. 1936-tól a Hunnia filmgyárban játékfilmeket forgatott. Ismeretterjesztő rövid filmeknek (A magyar falu művészete, 1937; Beszélő kövek, 1939) rendezője is volt. 1945-46-ban a Színiakadémián a filmtanszakon tanított. 1947től külföldön élt. Bécsben, Münchenben másodoperatőr volt, majd Rómában és Milánóban főként rövid reklámfilmek felvételeit készítette.”57 A Magyarországon fényképezett több mint harminc filmje közül ki kell emelnünk Hamza Ákos Szíriusz című sci-fijét (1942), Egy szoknya, egy nadrág című vígjátékát (1943), Bán Frigyes Mátyás rendet csinál című filmjét (1939) és Ráthonyi Ákos Aranyóra (1945) című alkotását. Ha összeadjuk rövidfilmjei, dokumentumfilmjei és játékfilmjei számát, akkor több mint nyolcvan produkcióban vett részt.58 Bár Icsey Hamza Ákos meghívásával, a Quem Matou Anabela? című film forgatása miatt érkezett Brazíliába, Carlos Ebert59 Fekete Ferenc első filmjéhez köti Icsey felfedezését a távoli kontinensen. Érthető, hiszen míg Hamza filmje három éven át készült, Icsey más filmekben is munkát vállalt. „Fekete opertőri munkája mellett nagy

55

Szilágyi Ágnes Judit: The one who could photograph the soul – Rudolf Icsey and hungarian filmmakers in Brasil http://www.filmintezet.hu/magyar/filmint/moveast/4/mov4_1.htm 56 A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Budapesten, Szilágyi szerint Poprádfelkán 57 Magyar Életrajzi Lexikon http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC06707/06710.htm 58 Szilágyi i.m. 59 Ebert i.m.

29

érdeme, hogy az általa rendezett filmben (Doutora é muito viva 1957) bemutatta honfitársa, Rudolf Icsey fényképezését, aki minden idők brazil mozijának egyik legjobb operatőrévé vált”. Ebert külön bekezdést szentel a magyar operatőrnek: „E korszak São Pauló-i filmtörténete nem lenne teljes Icsey Rudolf rövid bemutatása nélkül. Icsey 1941-ben Magyarországon olyan filmekkel mutatkozott be, mint a Régi Keringő60. Rövid ausztriai tartózkodás után Brazíliába immigrált. São Paulóban cameramanként a másik magyar Fekete Ferenccel kezdtek dolgozni. Walter Hugo Khouri számára több filmet fényképezett, ezek közül meg kell említeni az A Ilha (1962), Noite Vazia (1964) és a Corpo Ardente (1965) című filmeket. Icsey a fekete-fehér és az irányított fény mestere, képes tiszta esztétikai élményt nyújtani képeivel, a kidolgozott technika birtokában volt. Hiánya Khouri későbbi filmjeiben nyilvánvaló.” Hosszabb írást Icsey brazil munkásságáról Szilágyi Judit, Brazília modernkori történetének és a magyar emigrációnak kutatója, jelentetett meg angol nyelven61. Ebből azt is megtudhatjuk, hogy Icsey 1960-ban lett brazil állampolgár, és Bécsben élő rokonai számára is tartózkodási engedélyt kért. Második felesége, Odina Monteiro illetve sikeres pályafutása miatt nem is hagyta el többé választott új hazáját. Az 1987-ben elhunyt magyar-brazil operatőr életműve összesen több mint hetven játékfilmet tartalmaz. Brazíliába elnyert díjainak számát a filmográfiája mellett igyekeztem feltüntetni. Ezek közül a legnívósabbat, az Oscar-díjnak számító SACI-t háromszor is átvehette. Munkájának színvonalát Mário Audrá a következő történettel példázza: “ez a mágus Icsey a szép nőket még szebbé, a kevésbé szerencséseket széppé varázsolta. Olyan átható közelségbe került a színésznőkkel, hogy egyszer azt mondtam neki forgatás közben: vigyázz, Icsey, még véletlenül teherbe ejtesz valakit a kameráddal!”62

IV.2. Pedagógiai attitűd és rugalmasság Brazíliába való érkezésére Hamza Ákos így emlékszik vissza: “Brazíliában akkor a filmgyártás nagyon kezdetleges volt. Nem volt jó operatőrük sem, ezért kérésemre ehhez a filmhez a gyártó kihozatta Icsey Rudit, aki azután szintén ott maradt 60

Podmaniczky Frigyes: Álomkeringő (1943) című filmjéről lehet szó Szilágyi i.m. 62 Audrá i.m. 61

30

és nagyon szép karriert futott be, rengeteg filmben dolgozott. Közben megtanította őket fotografálni.”63 Ez a pedagógia attitűd teszi Icseyt kivételessé a korszakban. Maximo Barro véleménye szerint a többi külföldi szakember „megtartotta magának” a szakma titkait, míg Icsey bárkinek szívesen átadta tudását.64. Szilágyi Judit is feljegyezte ezt a tulajdonságát: „Icsey mindig fontosnak tartotta szakmája fiatal tagjainak segítését. Tanítványai között voltak Fekete Ferenc, Hegyi Barnabás, Kolozsvári Gyula, és később, Olaszországban, Giovanni di Venonzo, aki abban az időben Fellinivel dolgozott. Brazíliában is folytatta az oktatást. Hitt abban, hogy a jó technikai fogások alapvetőek a jó filmekhez, ehhez viszont a tapasztalatot át kell adni, a fiatalokat ki kell nevelni”65 Nyilván nemcsak fiatal operatőröknek, hanem

elsőfilmes rendezőknek is

hasznos tanácsokkal szolgálhatott: a IV.2/a mellékletben látható képen a férfiak testbeszéde erre enged következtetni. Tambellininek az első filmje volt az Até que o Casamento nos Separe (1968), míg Icsey akkorra már több mint hatvan filmet fényképezett. A Quem Matou Anabela? 2007-es vetítése kapcsán így jellemzik Rodolfo Icseyt: “Rudolf (így hívják szülőföldjén) Magyarországról jött Didier Hamzával együtt Mário Audrá meghívására, hogy a Maristela képeit elkészítse. Hamzával ellentétben brazil állampolgárrá vált és óriási karriert futott be, melyből ki kell emelni együttműködését Walter Hugo Khourival (aki elismerte, Icsey úgy dolgozott expresszionista

világításával

mintha

festményen

alkotott

volna),

és

Amácio

Mazzaropival.”66 Khouri és Mazzaropi nevének egymás mellé állítása egy másik jellemzőre hívja fel a figyelmet. Amint azt Maximo Barro is megfogalmazta, Icsey képes volt bármilyen stílusban dolgozni: „Nem magának, hanem a filmnek dolgozott”. A rendező elképzeléseit valósította meg, pontosan azt készítette el, amit vártak tőle, de mesteri fokon. Khouri az expresszionista hangulatú szerzői filmjeihez éppúgy felkérhette kreativitása és művészi érzékenysége miatt, mint Mazaroppi, aki könnyed komédiáihoz egy gyors, professzionálisan dolgozó operatőrt keresett.

63

Élő filmtörténet. Hamza D. Ákos a Magyar Filmintézetben. In: Filmkultúra 1987/12. 42. p. Barro interjú 65 Szilágyi i.m. 66 http://telabrasilis.blogspot.com/2007/01/sesso-de-janeiro-quem-matou-anabela.html 64

31

IV.3.1. Hat a negyvenből Mivel kiegyensúlyozottan, gyorsan dolgozott a filmforgatás őrületében nyugodt, csendes szigetként, a rendezők szívesen kérték fel filmjük fényképezésére.67 Ez nem csak Brazíliában, hanem már Magyarországon is így volt, a távoli kontinensen viszont munkamódszere mellett a kollegáinál jóval magasabb szaktudása még vonzóbbá tette Icsey alkalmazását. Pénzre pedig folyamatosan szüksége volt, így mindent elvállalt, amit csak lehetett. Barro visszaemlékezése szerint az is előfordult, egyszerre két filmen dolgozott: négy hónapon át hétközben a Cleo e Danielt, hétvégén az Arte de Amar Bem című filmet forgatta. Az évi akár három-négyre rúgó “termeléséből” nehéz kiválasztani a legjobbakat. Főleg azokat fogom bemutatni, melyeket sikerült megnéznem. Időrendben haladva a következő filmeket érdemes megismernünk, melyek stílus-, műfaj-, és hangulati változatossága jól példázza Icsey híres rugalmasságát: Quem Matou Anabela? 1956 Hamza Ákos rendezésében készült film Icsey számára megnyitotta a kapukat a brazil filmgyártásban. Olyan rangos díjakat nyert el egyik első fényképezésével, mint a Prêmio Associação Brasileira de Cronistas Cinematográficos, Rio de Janeiro (filmkritikusok díja); és a Prêmio Governador do Estado de São Paulo (állami kormányzat díja). Audrá fent idézett sorai alapján a filmet nem látva is sejthető: Icsey egyszerűen gyönyörűvé varázsolta a főszereplőnő Ana Esmeraldát. Curuçu, beast of the Amazon 1956 Kurt Siodmak hollywoodi csapatával együtt dolgozva Icsey az Amazonas dzsungelében kellett, hogy megfeleljen a magas elvárásoknak. Az X mellékletben közölt cikkben az amerikai producer a brazil (és egyben magyar) filmes csapatról csak pozitívan nyilatkozik. Icsey ezzel a munkával a kalandfilm műfajában is kipróbálhatta magát. (ld IV.3.1./a mellékletet) Arara Vermelha (Vörös Pók) 1957 A Tom Payne rendezésében készült film a kalandfilm történetvezetését követi a film noir stílusában. A vörös pók nem más, mint egy hatalmas gyémánt, amiért 67

Szilágyi i.m.

32

tisztességes rendőr és felesége, indián harcos és elszánt bandita is az életét áldozza. Audrá életrajzi könyvében hosszan tárgyalja a film forgatási körülményeit, a természeti csapásokat, saját autóbalesetét, de ezek a negatívumok nem látszanak a filmen. Icsey hosszan eljátszik az árnyékokkal, ami a filmet élvezetesebbé teszi. Ehhez a tér jó eszközöket ad: vihar, őserdő, függőágyak, sátrak, nádfüggönyök teszik sejtelmessé a hangulatot. “Minden nehézség ellenére az Arara Vermelha jó film lett, amit elsősorban Icsey fényképezésének köszönhet.”68 Mulheres e Milhões (Nők és milliók) 1961 A krimi, vagy akár a thriller műfajának brazíliai hiányát kívánta betölteni Jorge Ileli ezzel a filmmel, melyet a Dassin Rififijéhez (1955) hasonlíthatunk. A filmkritikus második filmjéhez segítségül a nagy tapasztalatú operatőrt kérte fel, aki a bankrablás történetét sejtelmes légkörrel tette izgalmasabbá és el is nyerte vele az év legjobb operatőrének járó SACI-díját. Bármely kirtikát olvasva Icsey munkáját a “színvonalra való garanciaként”, nemzetközi szintűként méltatják, a legtöbbet használt jelzők az ótimo (kiváló), excelente (nagyszerű) és az alto nível (magas fokú). “A fülledtséget, a trópus és a város e hangulatát nagyon jól ragadta meg Rodolfo Icsey (az Estranho Encontro mestere) ... ezek a kínzó utak, az érzéki és bohém belső terek, Rio de Janeiro a dekadencia megvilágításában.”69 O Quarto (A szoba) 1968 Kalandfilm és krimi után ez az alkotás teljesen más típusú operatőri munkát igényelt. A film főhőse sivár szobájában tengeti mindennapjait, szenved a magánytól és a mindennapok unalmától, mégsem tesz semmit ennek megváltoztatásáért. A kevés történés csupán pár prostituálttal való viszonyt, és egy sikertelen kitörési kísérletet mutat be, a film nagy része ebben a kis szobában játszódik. Icsey jól ábrázolja São Paulo metropoliszának “agyonnyomó” hangulatát. A rendezővel, Rubem Biáforával Icsey egy rövidfilmen is együtt dologzott. A Mário Gruber 1966-ban a Berlinale versenyprogramjában is szerepelt (ld IV.3.1./b mellékletet).

68 69

Audrá i.m. 121. Rosana A. Cardoso de Melo: O cinema de Jorge Ileli Unilivros 125.

33

Filmek Mazzaroppival Mazzaroppi a brazil film egyik legnagyobb nevettetője. Ez sajnos nem feltétlenül jelent magas színvonalú filmeket, inkább a könnyű szórakoztatás mestereként tekinthetünk rá. Filmjeit DVD- sorozatban adták ki, ami nem mondható el bármelyik nemzetközi szintű brazil művészfilmről. Barro szerint Icseyt gyors, profi munkája miatt szerződtette Mazzaroppi tíz filmjére (összesen tizenhetet készített). (ld IV.3.1./c mellékletet)

IV.3.2. Walter Hugo Khouri és Icsey Icsey tehetségét bizonyítja, hogy olyan rendezők kívánságait is meg tudta valósítani, mint Walter Hugo Khouri. Khouri az elmagányosodott egyént állította filmjei középpontjába – már e tény egyedülálló filmművésszé teszi Brazíliában: kortársai az egzisztencialista kérdések helyett a társadalmi problémákra összpontosítottak – mármint azok, akik nem énekes, a szappanoperák színvonalán lévő filmeket készítettek. Khouri így nem a brazil újhullám (cinema novo) fősodrához tartozik, neve nem cseng még a brazilok körében sem oly ismerősen, mint Glauber Rocháé vagy Nelson Pereira dos Santosé. Barro véleménye szerint Icseynek nem volt saját operatőri stílusa, a rendező álmát kívánta létrehozni. Ennek ellentmond Ebert megjegyzése, miszerint Khouri filmjei Icsey nélkül már nem ugyanazon a színvonalon mozognak. Vitathatatlan, hogy Khouri filmjeinek fő varázsa a fényképezésben rejlik, amit viszont Icsey valósított meg. Icsey a következő filmeket fényképezte Khouri számára: Estranho Encontro 1958; Na Garganta do Diabo 1960; A ilha 1963; Noite Vazia 1964; O Corpo Ardente 1966. A brazil szakirodalom három korszakra osztja Khouri filmjeit. Az ötvenes években készült filmekben klasszikus módon beszéli el történeteit, például a paraguayi háború drámáját a Na Garganta do Diaboban (Az ördög torkában 1960). E korszakából kiemelkedik az 1958-as Estranho Encontro (Furcsa találkozás), főleg az operatőr munkája miatt (ld IV.3.2./a mellékletet). A hatvanas éveket az európai hatás alatt álló filmek sora jellemzi, melyeket részletesebben megismerünk a továbbiakban. A harmadik korszakban, a hetvenes évektől fogva pedig erotikus filmeket készített, olyan árulkodó címekkel, mint az O prisoneiro do sexo (A szex rabja 1979), Convite ao prazer (Meghívó a gyönyörre 1980), vagy éppen utolsó filmje a Paixão perdida

34

(Elveszett szenvedély 1998), melyekből viszont a filozófiai problémafelvetések sem hiányoznak. . A második korszakot az 1963-as Ilha (Sziget) nyitja meg, melyben megjelenik Bergman hatása: egy szigeten nyaraló tíz fiatal bonyolult kapcsolatrendszerét követhetjük nyomon. A film négy perces előzetese alapján a sziget zárt közegét sok éjszakai felvétellel igyekeztek félelmetessé tenni (ld IV.3.2./b mellékletet). Következő filmjében Khouri már sokkal kevesebb szereplőt mozgat a magányos, kommunikációra képtelen nagyvárosi ember bemutatására. A Noite Vazia (Üres éjszaka 1964.) a Cannes-i filmfesztiválon a fődíjért versengett, melyre jó esélye is volt. (Állítólag a főhősnők leszbikus jelente nem volt elfogadható a zsűritagok számára, és csupán ezért nem nyerte el az Arany Pálmát.) A brazil filmművészet egyik legfontosabb alkotásaként tartják számon Khouri e filmjét, melyben a korai Bergman kamaradrámái köszönnek vissza ránk. Minden egyes beállítást tökéletes megkomponáltság jellemez, ahogyan azt a IV.3.2/c mellékletekből is láthatjuk. A Noite Vaziaval Khouri a modern filmművészet rendezői közé lépett. Témavilága, elbeszélésmódja Bergman és Antonioni követőjét mutatják – az utóbbi mester hatása főleg másik modern filmjében, az O Corpo Ardenteben lelhető fel, mely az Éjszaka brazil változata. Az elbeszélést többször megszakítja a hősnő céltalannak tűnő sétálásai, lassú andalgása utcákon, vagy saját kertipartijának vendégei között. A Noite Vaziahoz és a modern európai művészfilmek karaktereihez hasonlóan az O Corpo Ardente hősei is jól szituált, középkorú emberek, akik a nagyváros elidegendett közegében csak keresik a szeretetet, a kapcsolatot a másik emberrel. Ezt a hiányt Khouri ebben a filmben egy vágtázó ló szabadságával szemlélteti. Icsey Rudolf a Noite Vaziában a fülledt légkört csodálatosan teremtette meg sok közelivel, félközelivel dolgozva, az O Corpo Ardentében pedig hőseinek ürességét Antonioni hosszú beállításaival ábrázolja. Ezt az eszközt alkalmazza a partik táncoló tömegét, a puszta sziklás táját és a főhősnő számára a szabadságot jelképező, vágtató lovat filmezve, felejthetetlen képsorokat alkotva. (ld IV.3.2/d mellékletet)

35

V. Fekete Ferenc 1982-ben a Filmvilág első oldalán egy olvasói levél jelent meg, melyet érdemes szó szerint idézni: “Tisztelt Szerkesztőség! A napokban került kezembe szakfolyóiratuk néhány száma. Bizonyára érdekli a szerkesztőséget egy kiváló magyar filmművész sorsa. 1981. július 24-én, 67 éves korában Sao Paolóban meghalt Fekete Ferenc operatőr. Legismertebb hazai munkája az Emberek a havason volt. „A háború után Olaszországba ment, majd Brazíliában telepedett le. Sao Paolóban Icsey Rezsővel „Cinebrar” néven filmvállalatot alapított, jelentős nevet vívott ki magának” – írja róla a Budapesten kiadott Új Filmlexikon. Fekete Ferenc, akinek legkiválóbb brazíliai filmje az Alberto Cavalcante rendezésében készült Félszemű Simão (Simão, o Caolho, 1952); a Szóval című brazíliai magyar lapnak adott utolsó interjújában így beszélt munkásságáról: „Minden filmem a gyermekem volt. Mindet szerettem, hisz mocskos filmet soha nem csináltam! Természetesen voltak rosszabb és jobb gyermekeim is: az utóbbiakra vissza tudok nézni, mint „kivételezettekre”: az Emberek a havason, Isten rabjai, a Zenélő Malom, filmem XII. Pius pápáról, a Toda uma vida el 15 minutos, Simão, o Caolho... Az életet csak álmodva szabad élni. Sokszor csak egy-egy pillanat boldogság s felszabadultság adatik az embernek. Abban a korszakban, melyben én születtem, csak háború, gyűlölet, nyomor volt, s anyagi szintkülönbségek azok között, akiknek mindenük megadatott, s akiknek semmi sem. A művészet az egyetlen oázis az életben, a Sixtusi kápolna vagy Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája. Sajnos, ma az ifjúságot gyűlöletre tanítják, s pornográfiára vezetik... a filmben is. Szerintem a film letért igazi útjáról! Mert a filmnek feladata a puszta szórakoztatáson túl, a nevelés... Terveim között szerepel egy dokumentumfilm II. János Pál pápáról, erről a csodálatos emberről, evangelizációs munkájáról, brazíliai útjáról. Az anyag részben már meg is van, csak össze kell állítani. Utána egy filmet tervezek Carlos Gomes zenéjéről, az „O Guarani”ról, amelyben a szereplők Brazília természeti szépségei lesznek, a csodálatos tájak... madarak, ahogy röpülnek, szállnak, lebegnek, egy-egy sirály, amint száll, száll a messzeségbe...” Ezeket a terveit sajnos már nem valósíthatta meg. Szabó László 70

Sao Paolo “ 70

Filmvilág 1982 febr. http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=7196

36

Az Emberek a havason operatőre, Fekete Ferenc Brazíliában egy kiemelkedő alkotás, Alberto Cavalcanti Simão o caolho (A félszemű Simão) fényképezésével írta be magát a nemzeti filmtörténetbe, ezen kívül pedig még több filmben is közreműködött. Az Életrajzi lexikon alapján Fekete brazil munkásságáról csak keveset tudunk meg, de megismerhetjük korábbi, magyarországi tapasztalatait: ”Diákéveiben amatőr fotós volt. Érettségi után 1933-tól két éven át laboráns, segédoperatőr, majd a Magyar Film Iroda önálló riportere, 1935-39-ben a Magyar Híradó operatőre volt. Pályáját rövid alkotásokkal kezdte. Ő készítette 1940-ben Cserépy László Porcelán című Velencében díjnyertes népszerű-tudományos kisfilmjének felvételeit. 1942-től tért át a játékfilmre. Elsősorban a külső felvételek specialistája volt. Legemlékezetesebb munkája az Erdélyben, a havasokban Nyirő József regénye nyomán forgatott, 1942-ben készült Szőts István-film, az Emberek a havason balladás képsoraival. 1945 után a Független Kisgazdapárt (FKgP) heti híradójának szerkesztője volt. 1948-ban elhagyta az országot, Olaszországban négy esztendőt töltött. 1952-ben Alberto Cavalcanti rendező meghívására Brazíliába utazott. 1955-ben São Paulóban Icsey Rudolf operatőrrendezővel és más magyar filmszakemberekkel megalapította a Cinebraz filmvállalatot, ennek neve alatt utóbb saját produkcióban rövidfilmeket rendezett.71 Operatőri munkájának színvonaláról a Metropolis egyik méltató cikkéből is megbizonyosodhatunk: “Az Ördöglovas mai szemmel is izgalmas, addig nem látott merész jelenetekkel operáló, atmoszférát és feszültséget teremtő, festői hatású felvételeket tartalmaz. Az operatőr Fekete Ferenc volt, aki később Brazíliában Icsey Rudolffal együtt megbecsült filmes lett; társoperatőre pedig Hegyi Barnabás.”72 Mário Audrá, a Maristela filmvállalat vezetője73 életrajzában így emlékszik vissza Fekete szerződtetésére: “...nem sikerült operatőrt találni, mígnem Palácio felfedezett egy magyar immigránst. A magyar Fekete Ferenc a riói Ilha das Floreson élt, ahol “vendégül látták” azokat az immigránsokat, kiknek a dokumentumaik nem voltak rendben. A Maristelával kötött hivatalos szerződés után Fekete brazil állampolgárrá válhatott, megmutatva kiváló szaktudását nem csak ebben, hanem több másik filmben

71

http://www.kereso.hu/yrk/Ryrgenwm/4167 Horváthy György: A Képek fekete-fehérben. Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben című könyvről http://www.c6.hu/metropolis/?pid=16&aid=104 72

73

Ld III. fejezet

37

is”74 Mint Hamza esetében, Audrá újra ellentmond a többi forrás információjának, például az Életrajzi lexikon azon állításának, hogy Fekete már Cavalcanti meghívására érkezett az országba. Audrá Feketéről még egy fontos állítást tesz: “ Érdekes megfigyelnünk, hogy a Maristela kezdeti szakaszában, az első öt évben a legnagyobb problémánk a világítás és a fényképezés volt. Mára megvan az a luxusunk, hogy több nemzetközi szintű operatőr közül válogathatunk: Chick Fowles, Rudolph Icsey, Mário Pagés, Ferenc Fekete, csak hogy pár nevet említsek, mind tökéletesen alkalmazkodtak Brazíliához, mind képes a mi intenzív trópusi fényünket kihasználni”75 A félszemű Simão című mű a korszak egyik kimagasló alkotása, amit máig gyakran vetítenek. A film bonyolult meseszövése és kiváló színészi alakításai mellett az igényes, színvonalas fényképezéssel is különlegesség a korszakban. Az 1952-es év legjobb filmjét a következő díjak dicsérik: legjobb rendező, mellékszereplő és adaptáció: SACI-díj; legjobb rendező az Associação Brasileira de Cronistas Cinematográficos, Rio de Janeiro – a Rio de Janeiróban székelő filmtörténészek szövetsége szerint. A film egyik első jelente egy őrült feltaláló laboratóriumában játszódik, ami sok érdekes beállításra adott lehetőséget. A film közepén egy hatalmas szem kezd a főszereplőhöz beszélni álmában, halottidézés, fekete mágia, autós üldözés – több izgalmas lehetőség a magyar operatőr számára.

A Maristela filmvállalat számára még karneváli filmeket (Carnaval em Caixas 1954, Carnaval em Lá Maior 1955) filmezett, és meg kell említeni, hogy Adhemar Gonzaga utolsó filmjének is ő volt az operatőre (Salário Minimo 1970). Nem csak São Paulóban dolgozott, 1976-ban Porto Alegrében fényképezte A keménylábú ember bandája című filmet (A Quadrilha do Perna Dura). Fekete társrendezőként szerepel a Dona Stella Panziója című film stáblistáján. A színházi darab filmrevitelének érdekessége, hogy a kalapokat Frank Irma és Karády Katalin szállította, Vörös Encsy Éva pedig hegedűművészetével működött közre. A színészek és zenészek egy panzió szalonjában találkoznak, általában stabil kamera előtt. A könnyed, szórakoztató film erőssége a színészi játék, ami garancia volt a sikerre. (Az 74 75

Audrá i.m. 75.old Audrá i.m.122.

38

egyik főszereplőnő kapcsán írt rövid újságcikkben a magyar rendezőről is fotó készült ld V/a. mellékletet). A magyar operatőr által rendezett másik film, a Doutora é muito viva sajnos nem látható többé. A kópiák vagy nézhetetlen állapotban vannak, vagy kideríthetetlen hollétük. A főszereplőnő São Paulo állam kormányának kitüntetését kapta a filmben nyújtott alakításáért. A kosztümöket Hamza Mária készítette, az operatőri munkát Icsey Rudolf látta el. A vígjáték főhősei egy ügyvéd házaspár és egyik ügyfelük, aki az ügyvéd volt barátnőjével kezd viszonyt. A Toda vida em 15 minutos című Pereira Dias film, szintén nem elérhető a közönség számára. Fekete

filmográfiájában

szereplő

Getulio

Vargas

életéről

szóló

dokumentumfilm Glória e Drama de um povo (Egy nép dicsősége és drámája 1956) szintén

nem

kívánt

sok

operatőri

munkát,

hiszen

korabeli

híradórészletek

összevágásából áll. Fekete valamilyen formában biztosan segítette a film elkészítését, hiszen neve előkelő helyen szerepel a címlistán. Fekete Ferencet betegsége megakadályozta abban, hogy több mű születésében részt vegyen. Jelentőségét a brazil filmművészetben egy, a kiváló immigráns operatőröket bemutató tanulmányban betöltött helye is igazolja, melyben kiemelik, hogy olyan fontos rendezőkkel dolgozott együtt, mint Alberto Cavalcanti és Adhemar Gonzaga.

39

VI. További alkotók Fantó György (George Fanto) Ebert a brazil operatőröket bemutatva emlékezik meg a magyar immigránsól, aki Orson Welles It`s all true (1941) című, Brazíliában forgatott filmjének operatőre volt, majd később szintén Welles miatt, az Othello (1952) fényképezéséért hagyta el az országot. 1944-ben Gonzagával is dolgozott a Romance Proibidon, mely sok nehezen megoldható, például éjszakai felvételt is tartalmazott. 1949-ben készítette többi brazil filmjét: Inocência, Caminhos do Sul (Fernando de Barros rendezése), Almas Adversas (Leo Marten) és Vendaval Maravilhoso (Leitão de Barros).76 Fanto 1911-ben született Budapesten,

Noronha

Magyarországról.

szerint

a

második

világháború

miatt

menekült

munkáival

elhíresült

el

77

Jónás György (George Jonas) Az

elsősorban

laboratóriumi

Jónás

(dokumentum és pedagógiai filmek után) egy játékfilmet rendezett: A Compadecida (1969). Ez az első adaptációja Ariano Suassuna O Auto da Compadecida című darabjának. A film elsősorban színeivel, és fényképezésével írta be magát a brazil filmtörténetbe – operatőre Icsey Rudolf volt. Jónás és társa, António Medeiros a Labortório Polychrom (később Líder) tulajdonosaiként a színesfilmmel kapcsolatos laboratóriumi munkák magas szintű kivitelezésére vállalkoztak.

Farkas Tamás (Thomas Farkas) 1930. március 21-én gyermekként érkezett Brazíliába Farkas Tamás, aki később a filmgyártás több színterén, összesen legalább harminc filmben közreműködött: producerként,

operatőrként

és

rendezőként

egyaránt.

Elsősorban

szociológiai

dokumentumfilmeket készített, rövidfilmeket írt és rendezett. A filmgyártás mellett az Universidade de São Paulo doktora a Comunicações/Cinejornalismo Documetario 76 77

Ebert ua. Jurandyr Noronha: Imigrantes no cinema brasileiro – Húngaros Cinemin N49. 1988/12

40

szakon az Escola de Comunicações e Artes tanszéken, ahol fotólaboratóriumot állított fel (mint a Museo de Arteban is). Korábban pedig a németországi Leverkusenben szerzett Técnica de Agfacolor diplomát. Kongresszusok, konferenciák, találkozók és bemutatók gyakori résztvevőjeként a brazil tévé és filmgyártás meghatározó alakja. A Cinemateca Brasileirában mind a mai napig segíti az ott folyó munkát. 78 Thomaz Farkas,brasileiro címen 15 perces dokumentumfilm is készült az egyik legfontosabb brazil dokumentumfilmesről (Walter Lima Jr. 2004.). Több filmjében együtt dolgozott fiával, Pedro Farkas operatőrrel, aki szintén szép karriert futott be.. Pár példa számos dokumentumfilmje közül: 1981-ben a Hermeto Paschoal zeneszerzőt bemutató Hermeto, Campeão című filmjéért több díjat is nyert: Melhor Roteiro (legjobb forgatókönyv) no Festival de Gramado, RS Prêmio Melhor Roteiro - Comissão de Cinema Melhor Documentário na Jornada Brasileira de Curta-metragem (legjobb dokumentum rövidfilm) Nossa Escola da Samba (Manuel Horácio Gimenez 1965) című szociológiai dokumentumfilmben mint producer és operatőr működött közre. A film színvonaláról nemzetközi elismerések tanúskodnak: Prêmio Dziga Vertov (da União Mundial dos Museus de Cinema) no Festival Internacional do Filme, Rio de Janeiro Menção Honrosa no Prêmio Governador do Estado, São Paulo Menzione Speciale na Rassegna Del Film Etnográfico e Sociológico, Firenze. A Subterrâneos do Futebol (Maurice Capovilla 1965) melyet operatőrként és producerként jegyez, Olaszországban a legjobb sportfilm díját nyerte el (Prêmio do Festival de Filmes Esportivos-Italia)

Rácz György (George Racz) A Rio de Janeiró-i szövetségi egyetem szociológia szakán végzett sokoldalú magyar immigráns mint tanár és mint alkotó egyszerre tevékenykedett. Több rövidfilm egyszemélyes alkotója, melyek közül a Vocé Tem – Uma Flor (Neked van egy virágod) 78

Noronha i.m. 1989/01.

41

1966-ban a legjobb rövidfilm fényképezéséért járó díjat nyerte el a “Festival Brasileiro da Curta-Metragem”-en. Több egyetemen és főiskolán oktatott filmművészetet vagy operatőri munkát (Faculdades Integradas Estácio de Sá; Faculdade de Educação Artística de Centro Brasileiro de Educação; Escola de Teatro da FEFIEG). A Visão magazin filmkritikusa, a Rio de Janeiró-i Filmkritikus Szövetségének, és az amerikai National Geographic Societynek meghívott tagja volt.

A teljesség kedvéért meg kell említenünk Kálmán András, Szily Károly és Szűcs Tibor producereket, akik több, már korábban említett magyar vonatkozású filmben működtek közre, például Kálmán a Pensão da Dona Stella című Fekete filmben, vagy Szily a szintén Fekete-filmben, a Doutora é muito vivában és Szűccsel együtt a Khouri által rendezett Na Garganta do Diaboban. Cégük neve a Cinebrás Produtora Cinematográfica Ltda. volt. Noronha még feljegyzett egy bizonyos George Orbant és André Palluchot, akik számtalan rövidfilmet készítettek, Francisco Karpatho filmlaboránst, és a filmtrükkökek dolgozó Francisco Lakihazyt és João Rabongot.

42

VII. Összegzés A dolgozat azokat a magyar emigráns filmeseket mutatta be, akik a Magyarországon szerzett tapasztalataikat egy másik földrészen kamatoztatták. Közülük azok nyertek több figyelmet, akik akár nemzetközi szintű munkásságot mondhatnak magukénak. Kemény Adalbert és Lustig Rex Rudolf a brazil nemzeti film kialakulásához

európai

színvonalú

filmlaboratóriumukkal

járultak

hozzá.

Dokumentumfilmjük São Paulóról, a São Paulo, Sinfonia da Metrópole az egyetemes filmtörténetben a 20-as évek avantgárd városfilmjeit gazdagítja. Hamza Ákos és Icsey Rudolf már Magyarországon is szép karriert futottak be, amit Nyugat-Európában, végül Brazíliában folytattak. Hamza a Quem Matou Anabela?val gazdagította életművét, Icsey pedig minden idők egyik legfontosabb brazil operatőrévé vált. Fekete Ferenc operatőr és rendező, Fanto György operatőr és Farkas Tamás dokumentumfilmjeivel, produceri munkájával szintén növelték a brazil filmgyártás színvonalát. Maximo Barro, aki személyesen is ismert több magyar filmest, így összegzi munkájukat: “bár nagyon kevesen voltak, mégis hatalmas segítséget nyújtottak a brazil nemzeti film fejlődésében”.79

79

Barro interjú

43

Bibliográfia Könyvek: Audrá, Mário Jr.: Cinemtográfia Maristela – Memórias de um produtor Silver Hawk São Paulo, 1997. Bernardet: Filmografia do Cinema Brasileiro 1900-1935. Boussinot, Roger:`L encyclopédie du cinema Bordas Párizs, 1967. Capellaro, J.: Vittório Capellaro, italiano pioneiro do cinema brasileiro Rio de Janeiro 1997. Dr. Kögl J. Szeverin: Magyarok Brazíliában. Könyves Kálmán Szabadegyetem kiadása São Paulo, 1992. Galvão, Maria Rita: Crónica do Cinema Paulistano. São Paulo, 1975. Melo, Rosana A. Cardoso de: O cinema de Jorge Ileli Unilivros Ramos, Fernão: História do Cinema Braisleiro Círculo do Livro S.A. São Paulo, 1987. Salvador, Waldir: São Paulo em Preto&Branco Annablume, São Paulo, 2005. Tanulmányok: Balogh Gyöngyi: Ecsettől a kameráig. In: B. Jánosi Gyöngyi (ed.): Képek feketefehérben. Hamza Múzeum Alapítvány Jászberény, 2000. Machado, Rubens L.R. Jr: São Paulo em movimento: a representacão cinematográfica da metropóle nos anos 20. Szakdolgozat USP. ECA 1989. Folyóiratok: Barro, Maximo: São Paulo, Sinfonia da Metrópole Facon, 1997/12. 37.old. Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Filmvilág, 1990/07. Noronha, Jurandyr: Imigrantes no cinema brasileiro – Húngaros Cinemin N49. 1988/12, 1989/01. Élő filmtörténet. Hamza D. Ákos a Magyar Filmintézetben. In: Filmkultúra 1987/12. 42.p Adalberto Kemeny szócikk Filme Cultura 1968/8.

44

São Paulo, Sinfonia da Metrópole hirdetés Diário Nacional 1929.07.21. 7.old. Internetes források Olvasói levél Filmvilág 1982. febr. http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=7196 Fekete Ferenc Magyar Életrajzi Lexikon http://www.kereso.hu/yrk/Ryrgenwm/4167 Ebert, Carlos: Pequena História da Cinematográfia do Brasil http://abcine.org.br/site/index.php?option=com_content&task=view&id=63&Itemid=1 Festival des tres Continents http://www.3continents.com/3continents/fiche_films.jsp?filmid=1532 Finland’s Tampere International Short Film Festival http://www.altfg.com/blog/archives/2006/02/24/finlands-tampere-international-shortfilm-festival/ Icsey Rudolf Magyar Életrajzi Lexikon http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC06707/06710.htm Horváthy György: A Képek fekete-fehérben. Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben című könyvről http://www.c6.hu/metropolis/?pid=16&aid=104 Lua, Rafael de: Quem Matou Anabela? http://www.telabrasilis.org.br/texto_cineclube_07_janeiro.html Szabó László: Ákos Hamza http://www.hungria.org.br/hamza.htm Szilágyi Ágnes Judit: The one who could photograph the soul – Rudolf Icsey and hungarian filmmakers in Brasil http://www.filmintezet.hu/magyar/filmint/moveast/4/mov4_1.htm Szűcs Rita: Hamza-filmnapok São Paulóban. 2003. december – São Paulo, Brazília http://www.filmkultura.hu/2003/articles/reviews/saopaulo.hu.html São Paulo, A Metropolitan Symphony http://www.goethe.de/ins/us/was/acv/flm/2005/en864401.htm Quem Matou Anabela? http://telabrasilis.blogspot.com/2007/01/sesso-de-janeiro-quem-matou-anabela.html http://www.cinemateca.com.br/ 45

Filmográfiák Kemény Adalbert és Lustig Rex Rudolf São Paulo, Sinfonia da Metrópole 1929 rendező, operatőr, vágó

Coisas Nossas 1931 operatőr rendező: Wallace Downey O Caçador de Diamantes 1934 co-producer, operatőr, vágó rendező: Vittori Capellaro São Paulo em 24 horas 1934 rendező, operatőr, vágó

Fazendo Fitas 1935 operatőr rendező: Vittorio Capellaro O Palhaço Atormentado 1948 hangmérnök rendező: Rafael Falco Filho Luar do Sertão 1949 operatőr rendező: Tito Batini és Mário Civelli Caiçara 1950 operatőr rendező: Adolfo Celi A Rex Film vezetőjeként számtalan film laboratóriumi munkáját jegyzi. 46

Hamza Ákos Rendezés: Quem matou Anabela? (Ki ölte meg Anabelát?) 1955 író: Mircel da Silveira, forgatókönyvíró: Miroel Silveira Ferreira, Hamza Ákos (Didier Akos de Hamza), Mário Audrá Junior operatőr: Icsey Rudolf gyártó cég: Cinematografica Maristela fekete-fehér, 88 perc szereplők: Ana Esmeralda, Carlos Zara, Procópio Ferreira, Jaime Costa, Olga Navarro,

Szakmai tanácsadás: Pensão de Donna Stella (Stella asszony panziója) 1956 rendező: Fekete Ferenc szüzsé és művészeti tanácsadó: Hamza D. Ákos Doutora é muito viva 1965 rendező: Fekete Ferenc

Toda uma vida em 15 minutos 1953 rendező: Pereira Dias

Curucu, the beast of the Amazon 1956 Rendező: Kurt Siodmak

47

Icsey Rudolf Quem matou Anabela? 1956 rendező: Hamza Ákos Melhor Fotógrafo - Pręmio Associaçăo Brasileira de Cronistas Cinematográficos, 1956 RJ; Melhor Fotógrafo - Pręmio Governador do Estado de Săo Paulo, 1956 SP. Doutora é muito viva 1956 rendező: Fekete Ferenc Pensão de Donna Stella 1956 rendező: Fekete Ferenc

Curucu, the Beast of the Amazon 1956 rendező: Kurt Siodmak

Casei-me com um Xavante 1957 rendező: A. Palácios

Arara Vermelha 1957 rendező: Tom Payne

Cara de Fogo 1957/58 rendező: Galileu Garcia Melhor Fotógrafo - Prêmio Jornal A Tribuna do Paraná, PR. Melhor Fotografia - Prêmio Saci SP Melhor Fotografia - Prêmio Cidade de Săo Paulo - Juri Municipal de Cinema, SP Melhor Fotografia - Festival de Maringá, PR. Vou Te Contá 1958 rendező: A. Palácios

48

Estranho Encontro 1957/58 rendező: Walter Hugo Khouri O Preço da Vitória 1959 rendező: Oswaldo Sampaio

Moral em Concordata 1959. rendező: F. Barrois Chofer da Praça 1959 rendező:Milton Amarla Zé do Periquito 1960 rendező: Mazzaropi

Na Garganta do Diabo 1960 rendező:Walter Hugo Khouri Melhor Fotografia - Associaçăo Brasileira de Cronistas Cinematográficos, RJ

Jeca Tatu 1959/60 rendező: Milton Amaral

As Aventuras de Pedro Malazartes 1960 rendező: Mazzaropi Mistério na Ilha de Vênus 1960 rendező: Douglas Fowley Mulheres e Milhões 1961 rendező: Jorge Ileli Melhor Fotografia – Prémio Saci SP

49

Tristeza do Jeca 1962 rendező: Mazzaropi Melhor Fotografia - Prêmio Governador do Estado de Săo Paulo

O vendedor de Linquicas 1962 rendező: Mazzaropi

Casinha Pequenina 1963 rendező: Marco Laurelli (Mazzaropi-film)

A Ilha 1963 rendező: Walter Hugo Khouri

O Lamparina 1964 rendező: Marco Laurelli (Mazzaropi-film)

O Corintiano 1964 rendező: Milton Amaral

Noite Vazia 1964 rendező: Walter Hugo Khouri Técnica e Organização (rövidfilm) 1964 rendező: Milton Amaral Meu Japão Brasileiro 1965 rendező: M. Laurelli (Mazzaropi-film) Tema 9 Paulistana (rövidfilm) 1965 rendező: Milton Amaral

O Corpo Ardente 1966 rendező: Walter Hugo Khouri Melhor Fotografia – Prêmio Saci SP 50

Noturno (rövidfilm) 1966 rendező: Alfredo Streinheim Mário Gruber (rövidfilm) 1966 rendező: Rubem Biáfora Perto do Coração Selvagem (rövidfilm) 1966 rendező: Mauricio Rittner O Tempo Passado (rövidfilm) 1966 rendező: Astolfo Araújo

O Quarto 1968 rendező: Rubem Biáfora

O Jeca e a Freira 1968 rendező: Mazzaropi Até que a Casamento Nos Separe 1968 rendező: Tambellini Agnaldo – Perigo a Vista 1969 rendező: R. P. Barros Pára, Pedro! 1969 Rendező: Pereira Dias

A Compadecida 1969 rendező: Jónás György A Garçonicre de Meu Marido (rövidfilm) 1970 rendező: F. Barros

51

A Honestidade de mentir (rövidfilm) 1970 rendező: F. Barros A Inconveniência de Ser Esposa (rövidfilm) 1970 rendező: F. Barros Janjão Não Dispara...Foge! 1970 rendező: Pereira Dias

Cleo e Daniel 1970 rendező: Roberto Freire

A Moreninha 1970 rendező: G. M. Laurelli

A Arte de Amar Bem 1970 rendező: F. Barros Lua-de-Mel e Amendoim (rövidfilm)1971 rendező: F. Barros

As Deusas 1972 rendező: Walter Hugo Khouri Melhor fotografia - Prêmio Coruja de Ouro INC - Instituto Nacional de Cinema, RJ. Independécia ou Morte 1972 rendező: Carlos Coimbra O Grito (rövidfilm) 1972 producer: Anibal Massaini Neto A Viagem (rövidfilm)1974 rendező: Joăo Candido Pontal da Solidão 1974 rendező: Alberto Ruschel 52

Fekete Ferenc Rendezés: Pensão de Donna Stella 1956 gyártó cég: Cinematografica Maristela operatőr: Icsey Rudolf szüzsé és művészeti tanácsadó: Hamza D. Ákos, fekete-fehér, 87 perc Doutora é muito viva 1965 gyártó cég: Cinebrás Produtora Cinematográfica Ltda.; Stillus Filme forgatókönyvíró: Fekete Ferenc, Silveira Miroel operatőr: Icsey Rudolf fekete-fehér, 86 perc

Operatőr: Simão, o Caolho 1952 rendező: Alberto Cavalcanti

Toda uma vida em 15 minutos 1953 rendező: Pereira Dias Carnevál em Caixas 1954 rendező: Paulo Wanderley Carnevál em La Maior 1955 rendező:Adhemar Gonzaga

Getúlio Glória e Drama de um Povo 1956 rendező: A. Palácios

53

A Lei do Sertão 1956. rendező:Antonio Hossri Terra Própria (rövidfilm) 1959 rendező: Galileu Garcia Da Fonte ao Consumo (rövidfilm) 1961 rendező: Galileu Garcia Figuração (rövidfilm) 1962 rendező: Galileu Garcia Salário Mínimo 1970 rendező: Adhemar Gonzaga

O Quadrilha da Perna Dura 1976 rendező: Pereira Dias

54