Bors Balázs
Hutoto, mint mitikus lény a solymári németek hiedelemvilágában A kísértet – mint egész Európában ismert néphit-elem – egyik általánosan elterjedt megjelenési formája a mocsaras-lápos területeken látható fényjelenségekhez kapcsolódik (imbolygó, eltűnő, fellobbanó láng). A hasonló kísértetlényeket a magyar hiedelemvilág lidércfény, bolygó tűz, lámpás, tüzesember, tüzes mérnök, tüzes inzsellér néven ismeri. (Magyar Néprajz VII. 1990:550-551) Hasonló természetfeletti lény a környező népek hitvilágában pl. a horvát svečar, szfecsur (Dömötör Tekla 1981:73; Eperjessy Ernő 1990:407), a szlovák svetlo, svetlonos (Krupa András 1982:268), a német Irrwisch, Feuermann, Lichterträger változatokban fordulnak elő (Róheim Géza 1990:86-87). Ezekkel az alakokkal kapcsolatban általánosan elterjedt magyar hiedelem, hogy káromkodással el lehet őket küldeni. (Magyar Néprajz VII. 1990:551; Eperjessy Ernő 1999:407408; Zentai Tünde 1983:53-55; Ipolyi Arnold 1929:116)1 Róheim Gézától tudjuk, hogy a „kísértetek, démonok elűzésének e módja tőlünk nyugatabbra, Felső-Pfalzban, Frankföldön, Csehországban (németek, csehek körében) is ismert, akárcsak minálunk, a káromkodás elűzi, az imádság még veszélyesebbé teszi ezeket a szellemeket”. (Róheim 1925) A fényjelenségekkel kapcsolatos természetfeletti lények megfelelői a solymári németek hiedelemvilágában a Feurige Mann – tüzesember, Laternmensch – lámpás ember, Preinte Schoatz – kincsjelző láng. (Ludwig Mátyás 1893:245; Seres István 1993:308) A magyarországi németség, köztük a solymári németek hiedelem-repertoárja az előbbieken kívül még az erdők, hegyek olyan démonikus szellemalakjaival is bővül, mint a Wüldi Jaager – Wilden Jäger (Haragos vadász vagy Mérges vadász), avagy a Wüldi Khääa – Wilden Heer (Erdei vadak serege) képzetei. (Bonomi 1936)2 Ludwig Mátyás 1893-ban ezt írja: „Solymáron mindenki ismeri a Haragos Vadászt. Térdig érő zöld szakálla van, tüzes szemeit forgatja, rikácsoló hangon kiált az emberekre: Jön a Vadász! Vadászruhát visel, magas csizmája van, puska a kezében és vadászkutya kíséri. Éjszaka szokott megjelenni az erdőben az embereknek. Érkezését egy kis szélvihar és vadászkürtjének éles hangja jelzi. Villámgyorsan jelenik meg és tűnik el, de még senkinek sem okozott bajt.” (Ludwig 1893:245)
1 „Imádkozni nem szabad, mert ezáltal még jobban magához csábítja őket, s még szemtelenebbekké, s bátrabbakká teszi. Ellenben bátorság, kicifrázott káromkodás által lehet úm. szabadulni tőlük, ha közéjük csap az ostorral s káromolja őket, eltávoznak: mi nyilván ellentétes másképp csak imádsággal megengesztelhető kísértetekrőli néphittel.” (Ipolyi Arnold 1929:116) 2 A vad seregről az anyukám sokat mesélt. Olyan kislányok voltak, 14-15 évesek és szőlőt mentek kacsolni a hegyoldalra (Eedn). Úgy 12 körül egyszer csak zeneszó hallatszott és a szél lágyan körbefújdogálta őket. A gyerekeket már kitanították, hogy ilyenkor mit kell tenni: arcukkal lefelé földre kell feküdni és megvárni, míg felettük elvonul a szél. (Bonomi 1936:283)
2 1
A Wüldi Jaager egy másik sajátos karakterjegye - amit Ludwig nem említ, Bonomi viszont fontosnak tartja kiemelni – a Wüldi Jaager félelmetes hangja: a Hu-to-to, máskor Huta-ta hangutánzó indulatszó. (Bonomi 1936:268-279)3 A Solymáron emlegetett Hutoto, Hutata kísérő hangjelenségnek a közeli Budaörsön a Hup-hup-hup, Pesthidegkúton Hop-hop-hop variációja ismert. A távolabbi Baranyajenő Hutö-tö, a Tolna-megyei Mucsiban lejegyzett változatokban Hus-ta-ta, Hu-ta-ta formában fordul elő.4 Az erdei jelenségek eme variációiban ugyancsak az óhazából magukkal hozott hiedelemanyag közös gyökereit tételezhetjük fel. Solymáron a Wüldi Jaager-nek tulajdonított jellegzetes hangjelenség, a Hutoto olyannyira domináns elem, hogy a 2000. év körül az eredeti Wüldi Jaager – Wüldn Khääa démonikus jelenségek eredeti nevei már elhalványultak, az adatlközlők – éppen a jellegzetes szólásuk alapján – általában csak Hutoto gyűjtőnéven emlegették őket. Sőt, más démonikus elemekkel kontaminálódva, a Laternmensch, Feurige Mann, Preinte Schoatz közös gyűjtőneve is a Hutoto – Hutata lett. A legtöbb történet is többnyire a Wüldi Jaager, a Hutoto alakjához kapcsolódik. 1. Milbich (Haunzigl) Gyuri mesélte, hogy mikor kisfiú volt, este az udvarban játszottak. Egyszer hallották, ahogy a Wüldi Jaager kiáltotta: „Hutoto, hutoto!” Aztán valami zaj jött, a levegőből száguldozás zaja hallatszott . Ahogy elmúlt ez a zaj, egy pofont kaptak, erre aztán befutottak a szobába és nevettek. Akkor a Mérges Vadász is nevetni kezdett: ha-ha-ha, és elment. (Bonomi, Solymár 1936) 2. Az apám Solymáron szolgált. Egyszer hazafelé ment ott a hídnál a Gromonéknál. Nagy szél fújt. Félt és megállt. Ahogy ott álldogált, jött a Wüldi Jaager lovagolva. Egyszer csak megszűnt a szél. (Bonomi, Solymár 1936) 3. Több ember is átment a pilisborosjenői erdőn. Láttak egy nagy embert a holdvilágnál állni vadászruhában. Az egyik azt mondta: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mire az így csinált az ujjával (megfenyegette). Volt kutyája is. (Bonomi, Csobánka 1936) 4. Solymáron kint az uradalomnál, ahol a téglagyár volt, ott volt a Hutoto. És este hétkor, amikor utoljára harangoznak, aki akkor, addig az időre nem cserél cipőt, akkor a Hutotonak olyan ereje volt, hogy bevitte Óbudáig, és nem tudott hazafelé jönni, mindig arrafelé ment. Ez volt a Hutoto. (Cservenyi Ferencné, Solymár 2001) 5. A Kerek-hegy neve régen Eedn (öden – kopár) volt,… a lovakat ott legeltették. Egyszer egy fiatal legény fellovagolt és kikötötte lovát egy karóhoz. Ő közben szunyókált… Egyszer csak nagy suhogást hallott, majd azt érezte, hogy valaki felpofozza, és azt mondta: hu-to-to! Messze visszhangzott a hegyek között. Azt mondták ez az elvarázsolt vadász, a Wüldi Jaager útja volt, aki ráfekszik, azzal esik ez meg. De ezt az utat nem lehet látni. (Strack János, Solymár 2001) 6. Az állomástól hazaérkező emberek, amikor a dombra értek, úgy érezték, mintha egy szélvihar ment volna el mellettük, és van akinek adott egy pofont. Azt mondták: ez a Hutoto! (Dalos Jánosné, Solymár 2001) 7. Harangozás után mondták: „Na, most jön a Hutoto!” (Babicsek Bernátné, Solymár 2003) 3 A budai-hegyekben rejtőzik, érkezését szél jelzi, kedvenc szólását – „Hutoto” hallatja, a levegőben repül, lovagol, vagy gyalog közlekedik. Állatok kísérik: vörös vagy fekete kutyák. Néhol kecskelábai vannak (a budakeszi mondákban kutyává is válhat, vagy szarvakat visel és egy fekete kecskebak kíséri). Mindenszentek napján, Advent idején éjszaka és nappal is megjelenhet. Olyan nyelven beszélt, hogy senki sem értette, mindég csak káromkodott. Ha a tréfa sikerült, nevetett és tenyerébe tapsolt. (Bonomi 1936:277) 4 Kis hangzásbeli eltéréssel „Hutata” változatban ritkábban fordul elő Solymáron.
4 2
8. A várhegy oldalánál volt a Hutoto. Féltek tőle. Reggel korán és este jött, nem is mertek már arra menni az emberek. (Wittmann István, Solymár 2003) 9. Régen meséltek a Wüldi Jaagerről. Nem tudom mitől lehetett, talán éjjel szaladgálhatott az erdőben? (Taller Jánosné, Solymár 2001) 10. Hutoto állítólag itt hátul volt a Szentiváni úton a keresztnél. Gonosz szellem volt. Ott a lovak izzadtak, nem tudták húzni a szekeret. Ha az ember kiabált, hogy „hutoto”, akkor kapott egy pofont. (Puck Jánosné, Solymár 2002) 11. Kiskoromban féltem lemenni a pincébe, mert azt mondták, ott a Hutoto. Ha valaki az erdőben rőzsét visz, arra felül a Hutata. (Piri Istvánné, Solymár 2001) 12. A Hutoto lámpával járt éjjel az erdőben (a Kerek-hegyen). (Irtzl Tamásné, Solymár 2003) 13. A temető felé vezető úton lovaskocsival mentek a Kirchebergre. A lovak alig bírtak menni, mert visszatartotta őket a Hutata. (Taller János, Solymár 2001) Ezekben a kiemelt hiedelemmondákban több történeti réteg és néphit-elem ismerhető fel. A XIX. század végén Ludwig solymári gyűjtésben leírt Wüldi Jaager „tulajdonságai”, mint a nagy szélvihar, zúgás, harsány kürtszó kíséretében, lóháton történő haragos száguldása a levegőben,5 vagy Bonomi által (1936) leírt zöld ruházat, zöld szakáll, és egy ürömi példában az erdőből érkező nagyszakállú, törpe formájú ember – motívumai, az ősi erdőkultusz maradványaként, alpesi német nyelvterületről eredeztethetők.6 A Wüldi Jaager és a Wüldi Khääa (Wilden Jäger, Wilden Heer) az év egy meghatározott idejében való megjelenése annak az archaikus és általánosan ismert indoeurópai néphitnek felel meg, amely szerint a halottak, az ősök lelkei az év elején (Karácsony és Vízkereszt közötti időben) felkeresik az emberek közösségeit. (Magyar Néprajz VII. 1990:550)7 Jellegzetességük a levegőben, szélben történő vonulásuk. A „szélben vágtató lélekcsapatok” a Wilde Jagd, Wütende Heer, Wildes Heer – motívumokban kétségtelenül a germán mitológiai hagyományokból ismert mitikus alakok képzetei maradtak fenn. (Bonomi 1936:284)8 Az idők folyamán, Solymáron Hutoto, Hutata formára változó Wüldi Jaager lokális funkciói (megjelenése az erdők, hegyek között) arra engednek következtetni, hogy e hiedelemkör alapelemeit a XVIII. században betelepülő solymári németség az óhazából hozta magával. Ezt támasztja alá, hogy ezeknek a természeti démonoknak megfelelői a magyar hitvilágban szinte teljesen ismeretlenek. Ahol előfordulnak – mint pl. Erdélyben, DélnyugatDunántúlon vadöreg, vadember, vadleány formában -, azok általában nyelvszomszédainktól való átvételek. (Magyar Néprajz 1990:553)9
5 Wotanról, a germán mitológia egyik alakjáról is azt gondolták egykor, hogy mint vad lovas óriási zajjal, ostorpattogtatással és ugatással, egy lovon, kecskebakon, vagy kakason ülve száguld a levegőben (a téli szelek megtestesítőjeként). (Nitsch Mátyás 1913:62) 6 Az ősi erdőkultusz maradványát többek között éppen azokban a képzeleti lényekben kell keresnünk, amelyek a népi hiedelmek szerint az erdőben jelennek meg. (Ferenczi Imre 1960:5) Az Arthus király-mondakörben szereplő Zöld Lovag éppúgy a mitikus vadászt idézi, mint egyes mondák és népmesék zöld ruhás embere. (Jelképtár 1997:231-232); (Dömötör Tekla 1995:195-201) 7 A magyar néphitben kevéssé ismertek a „halotti időkben” – elsősorban a téli napforduló idején, karácsony és vízkereszt között – csapatosan megjelenő vezeklő lelkek („kereszteletlenek”) hiedelmei. Ezeket nálunk roszszaknak, karácsonyi rosszaknak nevezik. (Magyar Néprajz VII. 1990:550) 8 „Akit vízkeresztkor a Wütende Heer, Wilde Jagd csapatai a szabadban, vonulási útjukon találnak „viszik magukkal”, „kocsijukkal elragadják” – mint erről számtalan osztrák, szlovén, svájci monda tanúskodik.” (Pócs Éva 1989:83) 9 „Zrínyi egy írása tud egy füvetrágó „ erdei csudáról”, akiről ma már csak az erdélyi magyarság és a székelyek
3
A Wüldi Jaager – Hutoto solymári variánsok szerint, esetenként, mint az erdő védelmező szelleme jelenik meg: megbünteti a fatolvajokat, az engedély nélkül rőzsét szedő embereket. Legtöbbször viszont ártó, rossz démonként viselkedik, aki bünteti azokat, akik akaratlanul is vonulási útjába fekszenek, vagy azon áthaladnak, tévútra vezet, pofoz, stb. A falu értékrendje úgy ítéli meg, hogy a Wüldi Jaager-nek azért kell bolyongania, mert életében hálátlan volt, rosszul bánt a szegényekkel stb. (Bonomi 1936:278) A megjelenő kísértetek, démonikus erők, a Wüldi Jaager ártalmainak elhárítási (bajelhárítási) módjai Bonomi szerint: „Kifordítani a ruhát, az ostorral pattogtatni, maga körül ütögetni, káromkodni, ha felcsendül a templomi harangszó, hatalma elszáll, le kell ülni, nem szabad megszólítani, arccal lefelé a földre kell feküdni. Meg is lehet őt ölni – mondják Pilisszentivánon -, ha az ember egy kalapáccsal vagy kapával a kocsikerék először betett küllőjére csap. Akkor pont a fejét lehet eltalálni.” (Bonomi 1936:278) „A Hutoto lámpával járt az erdőben …”, „… felült a lovaskocsira, azok alig bírtak menni …” – a funkciók viszont már más, a Kárpát-medencei kísértetekkel – Feurige Mann – Tüzesember stb. – alakokkal való keveredés (kontamináció) jegyeit mutatják. Bonomi megállapítja, a gyűjtött anyag is ezt erősíti, hogy a korábbi időkben – úgy a XX. század közepéig – az emberek természetfeletti erőkben, transzcendens lényekben való hite mélyebb és közvetlenebb volt. Jóllehet Solymáron a Hutotóról még a 2000. év körül is hallott mindenki, vagy tud róla valamit, a gyűjtés során azonban a mai adatközlők csak mint egykor régen megtörtént és „hallott” eseményekről beszéltek.10 Úgy vélik, ilyesmi csak a múltban történhetett meg. Csupán a legidősebb emberek előadásában érezhető az átélt élmények feszültsége. Napjainkban a legrészletesebb hiedelemmondákból is hiányoznak már a kísértetalakok korábbi ismertető jegyei (zöld vadászkalap, ruházat, puska, kísérő vadászkutya stb.). Az általános kopás eredményeként úgy mondják: „Ilyesmi történetek Solymáron már nem fordulnak elő.” A tapasztalat azt mutatja, hogy az egykori Wüldi Jaager – ami a későbbiekben Hutotóra változott – mint démonikus lény napjainkra egyszerű gyermekijesztő alakká redukálódott.11 „Ha rossz vagy, elvisz a Hutoto!”; „Ha nem viselkedsz jól, odaadlak a Hutotónak!”; „Sötétedik, tessék hazajönni, mert jön a Hutoto!” – szólásokban él tovább, valóságos komoly hiedelemtartalma azonban már nincs.12
Szemelvények Bonomi Jenő (1936) gyűjtéseiből: 1.
Az apám mesélte, hogy volt Hidegkúton egy ember, akinek gyakran semmi sem sikerült. Elmentek az erdőbe fáért: ő és a két fiútestvére. Egyszer csak a Mérges Vadász fütyült: hup, hup, hup. De mivel az ember kicsit flegma volt, visszafütyült: „hup, hup, hup”Egyszer csak körbenéztek a fívérei, de sehol sem találták. Három nap múlva Pátynál ért ki az erdőből. A batyuját három napig a hátán hordta. Mikor kijutott Pátynál, az arcára esett, olyan megkönnyebbülés vett rajta erőt, a vele történtek után. Akkor aztán nevetett a Mérges Vadász, mert ő vezette tévútra. (Pesthidegkút, 1936)
beszélnek. Hosszú szőrrel fedett, zömöktestű vad tekintetű ember, aki a havasokon barangol és az erdők és vadak felett őrködik.” (Róheim Géza 1990:105) 10 Előfordul, hogy az adtaközlők csak a „Hutoto” szóra emlékeznek, közelebbit nem tudnak róla mondani. 11 Így a gyermekeket még ma is a régi istenséggel ijesztgetik. Wotan volt a neve, Wau-Wau az ijesztő név. (Nitsch Mátyás 1913:87) 12 A tanulmányon belüli szemelvények gyűjtői: 1-3. Bonomi Jenő 1936; 4-13. Bors Balázs 2001-2003.
4
2.
Én is emlékszem valamire. Az édesapám hallotta a szüleitől. Már 74 éves volt és tejesembervolt, a városba utazott, Budapestre akart utazni. Ahogy kifelé megy és elhagyta a Kőből készült Krisztust (Szentiváni úton), hallotta, ahogy a legelők felől a Mérges Vadász bosszant „hutoto”-t csinál. Azt mondja a feleségének: Jesszusom, most pórul Járunk. És valóban, amint Pilisszentivánon át Budapestre mennek egyszer csak megállnak a lovak. De mivel már hallott ilyen dolgokról, tudta, hogy tudna magán segíteni. Tehát azt mondta: Várj csak te gazember, majd én móresre tanítalak! Azt mondja a feleségének: Fogd a gyeplőt! Leszállt a kocsiról és odament a lovakhoz és ezt mondta: „mit akarsz tőlem?” Aztán káromkodott egyet és azt mondta: „Én okosabb vagyok nálad!” Aztán levette a kabátját és fordítva vette fel újra. Így aztán újra el tudott indulni. Az a Kálvária-hegynél nevetgélt. Akkor látták csak, hogy hol is járnak és tovább mentek Pest felé. (Solymár, 1936)
3.
A nagyapám mesélte, az erdőben voltak lovakat őrizni. Akkor odajött hozzájuk a Mérges Vadász és megkérdezte, hogy mit csinálnak itt. Hát csak a lovakat őrzik, mondTák. Erre a Mérges Vadász továbbment. De másokat is meglátogatott, akik lovakat őriztek. Mégpedig két fiút. Ezek félelmükben egy zsákba bújtak, csak a fejüket dugták ki. Azt mondja a Mérges Vadász: hát ilyen állatot még nem láttam, amelyiknek két feje van és lábai nincsenek. Már olyan régóta élek, hogy megéltem, hogy itt rét aztán erdő lett, de ilyen állatot még nem láttam. (Solymár, 1936)
Bors Balázs gyűjtéséből (2001-2003) 4.
Terméssel megrakott szekér jött le a Mátyás király utcán (régen Bauer utca). A Béke útcától (út menti kereszt) elkezdtek izzadni a lovak, alig bírták a kocsit, mert valami viszszafogta őket, a temető mellet. Amikor a hegyre értek a kocsi egy lökést kapott, és ezután nevetés hallatszott fel: ho-ho-ho-ho! Azt mondták, aki visszafogja a kocsit, az a Feurige Mann (tüzes ember). (Strack János, Solymár)
5.
Megrakott szekérbe ló volt fogva, de nem akart a ló megmozdulni. Az apám odament, és azt mondta: „Adok én neked, öreg Trut!” és ostorral ráütött, mire az megindult. (Solymosi Jánosné, Solymár)
6.
Lovas kocsival mentek az úton, és egyszer felágaskodott a ló. Felszállt a Hutoto a kocsira, és megállt a kocsi. Ha leszállt, akkor elindult a kocsi. A Hutoto úgy nézett ki, mint az ördög! (Branauer Istvánné, Solymár)
7.
A földön égett a parázs, és odamentek az emberek, kérdezték, hogy „mi az?”. Felvettek egy parazsat és egy pofont kaptak. A Hutoto elvarázsolt ember. (Branauer Istvánné, Solymár)
8.
A Hutata a templomtéren pofont adott az embereknek! (Sarlós Bernátné, Solymár)
9.
A faluban volt beteg ember (bolond), őt kikergették az erdőbe, és ott élt. Amikor az aszszonyok mentek gombászni, gyümölcsöt szedni az erdőbe, megijedtek tőle, mert előjött
5
meztelenül és ordított, hogy hu-to-to …! (Milbich Jánosné, Solymár) 10.
Ha hívták a Hutata-t, akkor megjelent. Egy ház udvarán összejöttek öregek, részegek voltak. Kiáltoztak, hogy hu-ta-ta! Azt mondták, hogy a Madách utcából jött elő, de én nem láttam soha sem a Hutata-t, sem a Trut-ot (ez a háború előtt volt!) (Feldhoffer György, Solymár)
11.
Harangozás után este (19 óra) mondták: „Na most jön a Hutoto!” Harangozásnál a lovak felágaskodtak, és nem tudtak tovább menni (magasra felemelték a mellső lábaikat). Amikor abbamaradt a harangozás, elindultak a lovak. (Babicsek Bernátné, Solymár)
12.
Édesapám gyalog járt munkába messzire. Egy este jött hazafelé, amikor egyszer csak egy alakot látott meg távolabb maga előtt. Az alak azt mondta: „Gyere, megmutatom, hol van eltemetve az anyád!” – Menj a francba … jobban tudom én azt! Később újra megjelent az alak és ismét azt mondta: „Gyere, megmutatom, hol van eltemetve az anyád!” Édesapám egész éjjel mászkált, messze letért az útról és csak reggel ért haza. Ezt többször is elmesélte. (Seres István, Solymár)
13.
A nagyapámnak nagy földjei voltak, volt két ló, egy tehén stb. Egy cseléd volt a háznál, Egy legény pedig aki a lovakat vitte. Egyszer be akart menni Óbudára a piacra, hogy legyen egy kis pénz! De nem akart megindulni a kocsi. Szólt a legény, hogy nem tud elindulni. Ekkor a nagyapám mondta a legénynek, hogy fogja meg a gyeplőt, majd ostorral keresztet vetett a lovakra háromszor, közben mondta: „Az Atyának, a Fiúnak … !” Megindultak a lovak a kocsival. (Tuschek Józsefné, Pilisszentiván)
14.
Régen Szentivánon nagyon sok gyümölcs termett. A gazda megrakta a szekerét, hogy bevigye a gyümölcsöt az óbudai piacra. A Solymár felé vezető úton ment a fogatával, és ahogy a dombhoz ért, a lovak nem bírtak felmenni a szekérrel az emelkedőn. Azért nem tudtak a lovak a szekérrel haladni, mert a Trut (boszorkány) visszatartotta őket. Ekkor a kocsis elkezdte ütni a lovakat és káromkodott, így tudtak csak tovább haladni. (Bráder Ferencné, Pilisszentiván)
15.
Este kilenc után nem szabad volt kint járni, mert féltek a Hutotótól. A Hutoto árkonbokron át jön, és fehér lepedő van a fején, egy láncot csörget a kezében. (Feldhoffer Mihályné, Solymár)
16.
Az Öreg-Kálváriánál volt a Hutoto (férfi szellem). Jöttek le az emberek a Kálváriadombról és a Hutoto meg felszállt a kocsira és állva hajtotta feléjük a kocsit, úgy menekültek onnan az emberek futva. Szentivánról jöttek szekérrel emberek, és amikor elérték az Öreg-Kálváriát, a Hutoto megijesztette őket, úgy hajszolták a lovakat … ! Máskor meg egy embert ott a Kálváriadomb körül futva hajszolt körbe-körbe a Hutoto, hogy végül összeesett, úgy kellett onnan elvinni az embert. (Bergendy Károlyné, Solymár)
6
IRODALOM AGÓCS Attiláné Emberfeletti erejű személyek és természetfeletti lények Pilisszántó népi hiedelemvilágában. Pilisszántó: falumonográfia. BIHARI Anna 1980 BONOMI Jenő 1936
Magyar hiedelmmonda katalógus. Budapest.
Die Sage vom wilden Jäger und von dem wilden Jagd in der Umgebung von Ofen „Ungarn”. München. DIÓSZEGI Vilmos 1998 A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Budapest.
DIPLICH, Hans und KARASEK, Alfred 1952 Donauschwäbische Sagen, Märchen und Legenden. München. DÖMÖTÖR Tekla 1981 A magyar nép hiedelemvilága. Budapest. 1995 Germán, kelta regék és mondák. Budapest. EPERJESSY Ernő 1999 Szitkok – átkok – káromlások. Ethnographia. 110/2. ELIADE, Mircea 2001 A sámánizmus. Budapest. FERENCZI Imre 1957 Az ördöngös kocsis alakjának néhány kérdése. Ethnographia. 1960 Az animizmus világa és a magyar erdőkultusz. Műveltség és hagyomány III. Budapest. FRAZER, James G. 1995 Az aranyág. Budapest. GOETHE költeményei 1907 Remekírók képes könyvtára. Budapest. HOPPÁL M. – JANKOVICS M. – SZEMADÁM GY. 1996 Jelképtár IPOLYI Arnold 1929 Magyar mythologia KRUPA András 1982 A délkelet-magyarországi szlovákok hiedelemvilága. Békéscsaba. LUDWIG Mátyás 1894 Aus dem Volksglauben der Schwaben von Solymár, Szent-Iván und Hidegkút. Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn III. 1893-1894. Magyar Néprajz VII. 1990 Budapest. MANHERZ Károly 1983 A magyarországi német nemzetiség néprajzáról. Néprajzi füzetek. 7
NITSCH Mátyás 1913 PÓCS Éva 1989 RÓHEIM Géza 1925 SERES István 1993 ZENTAI Tünde 1969 1983
A dunántúli németség. Budapest. Tündérek, démonok, boszorkányok. Budapest. Magyar néphit és népszokások Solymár története és néprajza: - Temesi Mátyás kántortanító gyűjtései. Ormánsági hiedelmek. Ormánsági hiedelmek. Folklór Archívum 15.
8
