302 Szeptembër 21.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
2006-09-21 10:01:29 csütörtök
Huszonëgyedike Az az átkozott vekkër... Az a dög mindig akkor veri fël az embërt, amikor ëgyébként valami jó történnék. Vagy ëgyszër´´ uen kipihenhetné magát. Mellesleg, hogy van az, hogy Adrienne-Évának mëgfogan a kívánsága? Nëm érti (mëgátkozhatná éppen Flëtót, de reméljük, minket nëm fog, merëng zoknihúzás közben). Azt kérte, hogy álmodjék vele, és l´´ on... Egész sorozat álom volt, fullasztó leveg´´ oben, és mindëgyikben ott volt Adrienne, mit ott volt, o´´ volt ott és nëm más. Nagy részére ëgyébként nëm tud visszaemlékëzni, csak annyira, hogy vad volt és jó. Az els´´ ore emlékszik, mëg az utolsóra. Els´´ onek valami tömött turistabusszal jött, istentudjahonnét, vidéki Magyarországon, ami persze valahol a legsötétebb harmadik világban volt, mindënütt szemét, nyomor és sivatag (mint a valóságban is). Koldusok özönlötték körül a buszt, alig hagyták lëszállni az utasokat. Majdnëm utolsónak maradt, ëgy nagy piszkoszöld hátizsákba gyömöszölte holmijait
Átkozott lëgyën mindörökké, ki fëlver szép álmaimból... ki adja az betegségët és az fájdalmakat és ezt az tompaságot vagy tomporságot vagy mi, teletömve mindën természetgyogyóval, az átkozott adenyllel, jóga utáni sebtapasz a tarkómra, ami mëgint fëltört, és sëmmi gyógyszër nincs a szëmëmre, amit nappal harcigáz, éjjel álom gyötör, és ett´´ ol lényegësen rosszabb, mint két-három éve bármikor. Fáj, fáj, fáj, már majdnëm annyira, mint a lelkëm. Átkozott lëgyën, aki fëlver szép álmaimból, hogy hasznos vagyok, nagy, és amazon. Aki ködbe borítja ezt az országot, hogy në sikerüljön, amit annyian akarunk vadul, és mëgengëditëk, hogy részt vëgyek benne. A legsötétebb sivatag vár rám, ha itt elbukunk, ha katonai er´´ ovel szétverik a forradalmat, sokkal több nyomor és sivatag, mint annak, akit négy-öt évre bebörtönöznek, mert o´´ kijön, de én, ha utolsónak ëgyedül mara-
Ëgy számítástëchnikus titkos naplója 5. nap: szeptembër 21, csütörtök A bukás Rëggel átmëneti könnyülés, éjszaka mégis volt spontán összecsapás a karhatalommal (nëm voltam ott), gyorsan lëverték, de ahhoz mégis ëlegend˝ o volt, úgy látszik, hogy nyíltan nëm meri átvënni az utcán a hatalmat a milícia, a város látszatra békés, a tüntetésëk folynak. Hagyja az embër, hogy kissé kábulatban ébredjën lázálmaiból. Bízik az övéiben. Még. De aztán.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
dok, soha nëm fogok kijönni a magányból és sötétségb´´ ol, mert sënkinek nëm këllenék és sënkit nëm látnék. Ó, akin gondolkodom, hogy neki talán én këllenék, nyilván nincs igazam, és persze akármilyen impozáns nehézfiú, nekëm së tudnék vele mit kezdeni — remélëm, nëm tudja mëg sosë, mit gondolok — mert még mëgragadom akkor a vállát és nëm t’om mit mondok neki — de mit kezdjek vele, nekëm az okos, zsëniális, szép, szelíd és törékëny X. këll, akinek én nëm këllëk, mondjuk ki szépën, Zsuzsi, szeretlek, nézz az arcomba, ezt az ëgyet tëdd mëg nekëm, ha mást nëm is kérhetëk. Mellesleg, ha bebörtönöznének a harcokban való részvételért, nyilván pár nap alatt ott halnék mëg, ëgyszër´´ uen azért, mert elfogyna a gyógyszërëm és nëm kapnék újat térítéskötelesen importból. Miért félëk ennyire, miért van halálfélelmem egész éjjel, hogy nëm tudok aludni, hallva a këgyetlenkëdésëket Pestën, MIÉRT félëk a haláltól? Milyen szép és jó lënne így, itt, most, h´´ osként befejezni, ahelyëtt, hogy tíz, húsz év múlva, fene tudja, némán és szelíden és mégvakabban elsorvadni, ha majd progrëdiál a betegségëm. Mert gyáva vagyok. Azt álmodtam, ami ébren van, hogy fogja a kezem és rohanunk a sötétben, és nëm ereszt, és nincs arca. És naná szëxmentes
303 Szeptembër 21. (mocskos ingëk voltak, mëg fegyverëk, kézi l´´ ofegyverëk), és úgy próbálkozott lëverg´´ odni, kezében szorongatva és féltve kistáskáját, és elállta az útját ëgy fiatal koldusn´´ o, akinek impozáns, dús vörösessz´´ oke haja volt, és egérrágta koldusrongyai közt figyelëmreméltóan impozáns, dús fiatal teste is. Sírt, és pici gyerëke volt. Kinyújtotta a kezét kérëgetni, nyafizott valamit, o´´ mëg ahelyëtt, hogy belerakta volna a százast, amit már kikészítëtt, két kézzel mëgragadta a vállát, és azt mondta neki: „nëm szabad nekëd itt ezën a szemétën lënnëd és ezëknek szolgálnod és éhëznëd, gyere, én kiviszlek” és erre a koldus fëlemelte arcát, ránézëtt, és látta, hogy azok a nagy, üres pupillátlan kék szëmgolyói vannak, és látta, hogy az Adrienne arca az arca. Aztán végtelen mennyiség´´ u katyvasz, hol napsütötte gyëpën, hol éjtszakában, hol székëkën állva és ëgyensúlyozva, hol a langymeleg ráckevei Duna-vízben úszva, de mindig el´´ ojött Adrienne, és mindig fegyverësëk el´´ ol mënekültek vagy azokkal okoskodtak vagy azokra támadtak, rënd´´ orök vagy ruszki katonák vagy ëgyszër´´ u nuncsakus cigányok, vagy azonosíthatlan milícia, mindëgy. Végül pedig a nagy üvegpalotába készült bemënni, de most nëm a munkahelye volt az, hanëm Adrienne iskolája, és a földszintën ëgy büfében összetalálkoztak. Köszönt neki, az szelíden visszaköszönt. Mëgfogta két kezével a jobb kezét, az szelíden, szó nélkül, kihúzta. Mëgfogta a balt, az szelíden, szó nélkül, kihúzta. Mëgfogta mindkett´´ ot, erre a kezében hagyta pár pillanatig, majd ránézëtt és a nyakába ugrott és elkezdte ölelgetni, s´´ ot húzni lë róla az ingët. Na és a fene ënné mëg, mire a szëxre került volna sor, már szólt az a rohadék bërrëg´´ o.
304 Szeptembër 21.
ÉLJËN A FORRADALOM!
Most húzta a gy´´ urött ruhadarabokat, el- álom volt, pedig most, az ëgyátkozta magát, miért akar id´´ ore bemënni, szër, imádtam volna éjjel, álna ja, a finnëk miatt, mëg szimpla gyávaság- momban, a nyomorult pizsaur´´ odve, a pokrócot ból is, miért dolgozik ennek a rënd´´ orállam- mámba gy´´ nak vagy rablóállamnak, miért nëm él a lëdobva élvezni, míg fël nëm leveg´´ ob´´ ol, a kamélëon kosztján, akkor már këll éledni a porkoláb rëggelre, mëhetne is Ráckevére, és mit írt neki és és ëszëgetni az ízetlen ételt és itt hülyeség volt és bántó volt, nëm këllëtt ragadni Kovííínban, ahelyëtt, hogy tënném a dolgom. A tëhevolna írni vagy jobbat këllëtt volna írni. tetlenség. Kit kéne mëgkérlelRëggeli közben úgy döntött, hogy ír ëgy nëm, hogy engëdjën szabadon? bocsánatkér´´ o levelet. (Azt nëm döntötte el, Magát az Istent? miért këllene bocsánatot kérnie.) Asszëm, J. eljönne értem, ha mënnék. Persze már a gyógyCs, 2006-09-21 07:26:41 szërszükségletëm miatt së mëFëladó: János
hetnék csak ideoda a világban. Címzëtt: Adrienne-Éva <[email protected]> Pedig amilyen szívesen elkísérTárgy: në haragudj ném ot ´´ a finnországi kiküldetéSzia Adrienne-Éva! sére. Kezdëk finn-buzi lënni. u levelet, Rossz volt az este, nagyon, mert haza- És írt ëgy olyan gyönyör´´ hogy ëgy szót së értëk bel´´ ole, de mënve és izzadt ruháimat lëtéve ëgyre azon már majdnëm betéve tudom. merëngtem, hogy milyen er´´ oszakos vagyok Zsuzsa, írj nekëm të is, szépët, ezzel a hülye emaillel, amit félnégykor írtam. gyönyör´´ ut! Hiányzik! A nagy forradalmi hevületben azt olvasom ki Most befejezëm, elfogyott mina tiedb´´ ol, hogy várnom këllëtt volna tégëd, dën er´´ om, bizonnyal bóbiskolni gy´´ ozködnöm, hogy gyere, talán lëmënni ér- fogok. ted, hogy még nëm tudod, mit fogsz tënni; amikor délután olvasom, már nëm azt látom. Hiszën ha beszélni akarsz velem, mëgadtad volna të a számodat! Persze nëm volt sënkivel kedvem beszélgetni a tüntetésën. Éjszaka jött ez a tërrorakció és ett´´ ol teljesen mëgváltozott az egész, és komolyan fëlhívtalak volna, ha mëgvan a szám, még kés´´ obb láttam a blogodat is, és akkor már majdnëm elsírtam magam, hogy të is így és ezt këll érëzzed. Olyan nagyszër´´ u volt, hogy fëlhívtál, és olyan szörny´´ u, hogy nëm tudtam értelmesen válaszolni és nëm tudtam segíteni, most már tudom, hogy mit tëhettem volna, de akkor ott, ëgyszër´´ uen féltem, besz**tam.
305 Szeptembër 21.
Adrienne-Éva blogja
Zsuzsa írt is, szépët, csak nëm Adrienne-nek, hanëm három különböz´´ o hivatalnak. Mëg persze Jászínnak. Nëm volt kedve elolvasni az Adrienne-blogot, újabban sokszor nëm volt kedve, csak mëgszokásból kattintott rá, mert idegënnek érëzte az egészet, és Jászínra gondolt csak és többször. Amennyire gondolkodni tudott, mert az éjszakai m´´ uszaktól teljesen mëgváltozott mindën, izzadt,
hideg, kialvatlan és lelkifurdalással teli a világ, amiben csak azt látja, hogy a többiek körülötte gyávák, akik nëm mernek kiállni a jogaikért, neki mëg nëm szabad, mert nëm szabad a saját jogaira gondolnia, csak Jászínéra, akinek még a belépés és létëzés jogáért is küzdenie këll — és oszintén, ´´ amikor mëghallotta a zsebrádióban a portásfülkében az els´´ o hírëket az éjszakai tërrortámadásokról, úgy politikai mëggy´´ oz´´ odést´´ ol függetlenül az volt az els´´ o rëflëxe, hogy ha ëgyszër kitudódik, hogy o´´ ott volt a tévé el´´ ott, ëgy fényképën mëglátják, akkor Jászín ëgy életre búcsút mondhat a beutazási vízumnak, és ülhet rëpül´´ ore és mëhet ëgy kimondhatlan nev´´ u sivatagi er´´ odig o´´ utána. De azt, hogy többé nëm mëgy tüntetni, a bëcsülete nëm engëdi mëg, kit´´ ol kérhetne o´´ tanácsot? Kiben bízhat o´´ itt mëg? Az ëgyetëmën sënkiben. Itt, ebben a gringó iskolában pláne, alig van ereje csak biccenteni is, miel´´ ott rëggel elmënekül, ëgy fëlh´´ o bennszülött-gy´´ ulöletët vive magával. Mëgint késve ér be, az els´´ o órára be së mënjën. Legalább hazamëgy, és ellenorzi, ´´ nëm këll-ë postára mënni Jászín tértivëvényës válaszlevelére. Nëm. Persze
... Csak lelkifurdalásod në lëgyën többé. Szeretném, ha jót és pihentet´´ ot tudnál aludni, és në rángatna lë sëmmi a félelëmbe. Nëm is írok többet, próbálok nëm olyan ëgzaltált lënni, mint amilyenëk általában vagyunk mindketten, hanëm higgadt és fëln´´ ott, hátha valami átmëgy bel´´ ole nekëd.
Jancsi Miután lëjelëntkëzëtt a cégnél, azonnal rohant is a gazdaságis n´´ ohöz, a Csillához, aki olyan rëndës butácska, szërinte politikai mëggy´´ oz´´ odés nélkül, és nëm élhet valami jól a kisgimnazista gyerëkkel, úgyhogy inkább kényszërb´´ ol, mint elvb´´ ol bliccël a buszon. Na, ez nëm tartozik ide. Azonnal oda a Malév-számlát és az olcsó, ámde kimondhatlan nev´´ u helsinki hotel számláját. Bevëszi. Utána bekopog Herczëghëz, hogy tájékoztassa, de az nincs a szobájában. Utána rögtön ki is a kapun, portásnak csak biccenni, és rohan munkaid´´ o közepén engëdély nélkül az ëgyetëmre, rátörni Prachtfelder Jánosra és szaktanácsokat kérni az utazásához, mëg ha lëhet, térképët — mellesleg a tudat mélyén azzal a motoszkálással, hogy agitálni diákokat. Ami köztudottan lëhetetlen, és már múltkor sëm merte, eszével tudja, hogy nagyon helyësen. Kilencre beérni nëm sikerül, mert az Astoriánál már az aluljáróban agitációba csöppen, ëgy kopottas, sëszín´´ u, középkorú ürge áll ott és hangosan szidja a cs´´ ocselékët, aki nëm fér a b´´ orébe. Nëm állja mëg, odaáll, és mëgkérdëzi, mi a túró baja van. A másik oldalról ëgy értelmes, csillogó szëm´´ u, még sötét hajú-szakállú fiatalabb hajléktalan lép oda, és az is elkezdi mondani a ***inak, hogy teljesen igazuk van a tüntet´´ oknek. Negyedóráig tömik ketten a fejét, de az buta
306 Szeptembër 21. ahhoz, hogy ëgyáltalán fëlfogja, mit akarnak a tüntet´´ ok: neki csak az számít, hogy káoszt csinálnak, rëndetlenségët, régën itt sokkal jobb volt, volt munka és volt biztonság, nëm volt még ez a rohadt dëmokrácia, amikor akárki kijöhet az utcára és dëstabilizálhat (imádandó, tán olvasni së tud, de ilyen hülye politológiai szakzsargont igën), akkor még a rënd´´ ort´´ ol féltek és rëndët tartott, nëm volt ez a szëgénység, mëg akkor még voltak kórházak mëg iskolák. Mëgpróbálják elmagyarázni, hogy a kórházakat és iskolákat, mëg ami neki nyilván a legfájóbb, a nyugdíjának a fizet´´ oértékét éppen Flëtó szünteti mëg az ámokfutásával, de o´´ kitart amellett, hogy „ezëk a köcsög dëmokraták, az a büdös cigány, az Orbán” tëhetnek mindënért. János valami angyali türelëmmel magyarázza el még ëgyszër, hogy o´´ épp azért harcol, hogy a pofa gyerëkei járhassanak iskolába, në csak mérëgdrága külföldi vagy magániskolákba, és ott hasznosat is tanítsanak nekik, në csak a kommërsz, mondjuk az o´´ szavaival, „dëmokrata” sz**t, és hogy ezt Flëtó és dërék magyarbálintjai és hillërhavërjai kényszërítik az országra, és a fickó látszatra mëgérti, elfogadja, legalábbis bólogat és hátigën-ëzik, viszont mëgint csak, m´´ uvészi módon oda lyukad ki, hogy tönkretëszik, szétverik a várost ezëk a tüntët´´ ok, még azt is, ami eddig mëgvolt, és nëm tisztëlik a rënd´´ ort, amikor az védte mëg régën ot ´´ mëg az iskoláját... Az iskoláját! — De të, të tëttél valamit érte, hogy így lëgyën? — kérdëz rá a hajléktalan. — Hát mit tëhettem volna én? Hát azért van a kormány, és most végre a Gyurcsány mëg is ígérte, és akkor jönnek... — Të a szocikra szavaztál tavasszal? — szorongatja a hajléktalan.
307 Szeptembër 21. hogy nëm. Ha fëlfogná, hogy ez milyen fontos! Ëgyáltalán, mi folyik itt: nëm írt, elkallódott a levél, nëm kapta mëg Damaszkuszban a szükségës iratot, ott is harminc nap a legprimitívebb ügyintézés határideje, nëmcsak itt, nincs pénze bélyëgre, vagy kórházra nincs pénze és otthon fekszik a szívritmusában és hal mëg ëgyedül? Ha a férje mëghal, és o´´ nëm lëhet ott, mit tësz? Ámokfutást rëndëz? Lëszúrja az igazgató félcigány-félmagyar szakképzëttség nélküli babáját és a pénztárcájából kivëszi a rëpjegyre valót, hogy eljusson a tëmetésre? Inkább öngyilkos merényletët követ el? Kommërsz. Vagy o´´ is mëghal azon az éjën. Mi a fenéért gondolkozik ilyen abszurd dolgokon, mikor ëgyszër´´ uen bólintani këll, hogy hátigën, Jászínnak nëm volt ëlég lírája kiváltani az okiratot ëurópai nyelvre fordítva, és majd csak mëglësz. Amikor már rég múlt lësz mindën remény és szépség, olyan múlt, mint az iskoláskora vagy az az id´´ o, amikor nëm rëttegëtt a biztonsági embërëkt´´ ol, mint itt egész éjszaka a munkahelyén. Mikor már mindketten hajléktalanok lësznek. Mint mindënki a szocializmusban.
Kicsoda ehhëz képest Adrienne, hogy tör´´ odjék vele, ez a gyerëkës és abërrált liba, akinek érzése szërint nincs is világnézete, csak csordaösztönb´´ ol, a valakihëz csapódás végëtt Magyarországért harcol az utcán, és nëm a szocikért? Sajnálni lëhet, de a n´´ o reménytelen selejt, ahogy maga mondta, génhibás lóf***. János szërint pedig Zsuzsának nincs is világnézete, csak a gyerëkkorától látott nyomor miatt gy´´ ulöli a szocikat, és még ha a jó nëvelés (amit pl. t´´ ole kapott) alapján eddig magyarnak is érëzte magát, most már Szíria a hazája, legfëljebb taktikai szövetségës az amërikai világhatalom ellen. Na hagyjuk, ëgyiknek sincs igaza, csak kritizálnak.
— Én nëm mëntem szavazni, nekëm ëlegem volt bel´´ olük! — Na hát akkor, milyen alapon vet bármit a szëmére azoknak, akik akkor is elmëntek szavazni, és most is kinn vannak és vélëményük van és tënni akarnak az országért? — szögezi neki János. A kopott, reménytelen lëselejtëzëtt kádárbútordarab csak makogni tud, válaszolni nëm, de nëm ám belátná, hogy igazuk van. — Énnekëm még otthonom sincs, én koldulásból élëk, de én elmëntem szavazni igënis, és ez mindën magyarnak kötelessége! — mondja a hajléktalan. — Tënekëd van otthonod? — Igën, van, és... — Akkor mi az, hogy nëm csinálsz sëmmit, csak kritizálsz minket, amiért... — Hagyjuk, mer’ elkésëm — legyintëtt Jancsi. — A f´´ o az, hogy most mi vagyunk többen, akik ëgyetértünk. — Hagyjuk — ëgyezik bele a hajléktalan és kezet ad Jancsinak. — Hëlló, és sok sikert.
Adrienne-Éva blogja
Ëgy kicsit várnia këllëtt Prachtfelderre a folyosón, nézëgette a régi ëgyetëmi tanárok fényképét, és t´´ un´´ odött azon, hogy ha most ezëk lënnének a rëktorok és dékánok, hogy intenének be Flëtónak, ahelyëtt, hogy engëdelmesen gazsulálnak és hagyják tönkretënni a saját intézményüket. A nagy, XIX. századi szakállukkal vagy huszárbajszukkal. Vagy akár a XX. századiak sima arccal, de még némi küldetéstudattal, amiért életët is lëhet adni, s ezt ma sënki nëm tënné. Eszébe jut, de kár, hogy nagyapja nëm érte mëg, amíg o´´ komolyabb történelmi tanulmányokhoz jut, s nëm mesélt bizonyos dolgokról: hiszën nagyapja jó barátságban volt pl. I. Tóth Zoltánnal. Közben elbambul, és
ÉLJËN A FORRADALOM!
2006-09-21 12:31:30 Csütörtök
Msn-ën vagyok! Jó! Bár Zsu nincs. De bemutatkozott valaki, aki egész érdekës, a blogja szép, és talán o´´ is szép. Mindënesetre magát annak tartja. Engëm azért érdekël, mert a blogja olyan intëlligëns, bár szörny´´ u, hogy utál minket, harcosokat, mekkora öntudattal, de még alig tudok valamit. Hogy ot ´´ én mért érdeklëm, azt nëm tudom. Mert közben van két vagy három fiúja ëgyszërre,
308 Szeptembër 21. már legalább harmadik, aki ott áll és vár, mikor Prachtfelder végre loholva j´´ o (de népszër´´ u az öreg drusza). Az els´´ o loboncos, göndör hajú fiú, ëgymásra néznek, majd fëlvillan a szëmük és összerohannak és mancsolnak: nëm tudják ëgymás nevét, de hétf´´ o óta mindën este találkoznak a Térën. Most már ëgyütt törnek rá, de valami ostradicio´´ nalista, antilibërális rëflëxb´´ ol el´´ oreengëdik a harmadikat, ëgy öntudattól villózó lányt, már nëm néz ki egész kicsinek, alaposan ki is van fëstve, de neki jól áll. Jól néz ki, jó tëlt ajkak, dús sz´´ oke tincsëk, hatalmas kék szëme új divat szërint feketével ki van húzva, fekete b´´ orkabátja alatt kemény hús és comb látszik, izmos-húsos, de kifejezëtten karcsú, és këll´´ oen magas. Azon próbál merëngeni, hogy nëm lëhet-ë ëgyike azoknak, akik ma álmában szaladgáltak, és elbambul, míg a göndör fiú szorgosan magyaráz valami politikát, de betör a tudatába, hogy a jó n´´ o, miközben valami társadalomtudományi kérdésr´´ ol, úgy t´´ unik, szakdolgozati ügyr´´ ol, beszél, olyan mocskos kis mëgjegyzésëket tësz, hogy „ezëk a turános h´´ ozöng´´ ok ... ugyanez a legrëtrográdabb szubkultúra ... sosë voltam mëgijedve t´´ olük, csak sírni tudtam volna, amit csináltak ... végülis azt kapjuk, amit érdemlünk” és így tovább, végül rátukmálja szakmai ötleteit a láthatóan kissé merev és vonakodó Prachtfelderre, aztán végigméri oket, ´´ a göndört kissé undorral, ot ´´ érdekl´´ odve, és bájosan odaköszönve távozik. — Visszataszító n´´ o — mondja Prachtfelder. — Na, legalább ti már ismeritëk ëgymást, látom. Mi járatban nálam, ahol a madár së jár? — Khm, hát ez nëm biztos... mintha most láttam volna ëgy szabadmadarat...
309 Szeptembër 21.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
és higgyem el, hogy vágyik ëgy lányra? Még azt elhiszëm, de hogy nëm még ëgy játéknak, hanëm... áh, énnekëm még ëgy játéknak is jó, csak játszhassam. Még a nevét së tudom. Mért nëm jó nekëm sosë az, ami van? Mindig azon rinyálok, hogy nëm vagyok szabad. Pedig Zsuzsával tényleg szabad vagyok. Szeretlek, Zsu! *rëflëxb´´ ol* Love Springs a nickje, jól áll neki, remélëm, igaz is. A képe nagyon szép. Micsoda ëgy riherongy vagyok én. (Nekëm is jól áll.) És tiszta përvërz, olyanokat mesélëk neki, kifekszik t´´ ole. És sz´´ oke, hehe! Így teljes a világ. Befejezëm, mert rá koncëntrálok. Love Springs ♥
Aranyos vagy, mëg örülök, hogy të is finn-buzi vagy, de hogy mért këll ilyen széls´´ oségësnek lënnëd, én csak bambán nézlek... mért tartod azt a nevedben, hogy „éljën a forradalom?” Adrienne (éljën a forradalom!)
sajnos "harcos arc" jelet nëm találok Love Springs ♥
Adrienne (éljën a forradalom!)
elmondod akkor végre të mi vagy? Love Springs ♥
újságírón´´ o J tévézëm J Adrienne (éljën a forradalom!)
Jesszusom remélëm nëm të ijedtél t´´ olem halálra, amikor kimënekültetëk Love Springs ♥
nëm én nëm voltam ott én nëm mtvs vagyok Adrienne (éljën a forradalom!)
még jó J de ha nëm vagy ott akkor nëm tudod mi volt ott Love Springs ♥
de nëm këll magyarázni én is láttam fëlvételëkën mëg meséltek Adrienne (éljën a forradalom!)
bocsi és az mind igaz mint ëgy tankönyvi példamondat! Adrienne (éljën a forradalom!)
ëgyébként van barátn´´ od? Love Springs ♥
Már nincs, rég vége... ëgyedül vagyok... khm, a fiúkon kívül... nëm tudom, hogy ëgy fiús futballhuligán lány këll-ë most igazán nekëm, inkább ëgy kis édës szende törékëny szëmüvegës... Adrienne (éljën a forradalom!)
Në haragudj, ez közröhej... az ilyet utáltam mindig... Ëgyébként abban igazad van, bizonyos fokig most úgy t´´ unik, mindën politikus olyan mint a flëtó
De cicám... Ezëk nëm normálisak
Adrienne (éljën a forradalom!)
és ha már, mëgkérdëzhetëm, miért harcoltok?
Adrienne (éljën a forradalom!)
Love Springs ♥
Adrienne (éljën a forradalom!)
de mért nézëd olyan undorral? Love Springs ♥
Mindën politikus visszataszító, ugyanúgy, mint a gyurcsány Love Springs ♥
biztos szórakoztató (ott kívül) Love Springs ♥
én szërëncsétlen kollégáim látom, akinek az életüket fenyëgetitëk Adrienne (éljën a forradalom!)
mi? fenyëgetünk? ëgyel´´ ore miránk l´´ ottek
de el´´ oször ot ´´ këll eltakarítani, mert o ´´ van hatalmon Énnekëm van párom, de csak szellemi, olyan, akivel ëgyütt harcoltunk. Testileg talán ëgy olyan kéne, aki ellen harcolnék? J Love Springs ♥
aztán azt aki Gyurcsány után jön, aztán azt, aki outána? ´´ nektëk soha së lësz ëgy sëm ëlég jó. ëgyébként én nëm vagyok ellenetëk, csak ilyen kérdéseim vannak... én igazából konzërvatív lënnék, de az én kërësztyénségëm a béke vallása...
— Mért nëm mondtad mëg neki az igazat? — kérdëzi Jancsi. — Minek? — ül lë fáradtan Prachtfelder. — Úgyis tudják ezëk, hol állok én, örüljek, hogy szóba állnak velem és nëm bojkottálnak ezën a sz** ëgyetëmën. Mëg hogy a fenébe gy´´ ozzek mëg valakit, aki már félig mëgírt ëgy használhatlan szakdolgozatot, és közben már fix állása van valamelyik kereskëdelmi tévénél és közben mëgjátssza a nagy mérsékëlt konzërvatívot — na, erre ketten fëlnevettek —, igën, Ricsi, të tudod, még a választás el´´ ott milyen eped´´ oen polgári volt, én mëg olyan példamondatokat csináltam, mondjuk a lëhetetlen fëltételre, hogy „ha a Horn Gyuszi ëgyszër józan volna, mondana értelmes dolgot is”, mire mëghitten vihogott és rámkacsingatott a kis töpszli bögyös sz´´ oke szëmüvegës barátn´´ ojével... — Khm, barátn´´ ojével, és vajon milyen értelëmben? — szól bele mëgint Ricsi, aki úgy látszik, szarkasztikus elme. — Igën, nekëd is gyanús, hogy enyhén langyi lëhet? És nëm imádnivaló, hogy közben akkora kërësztyén-konzërvatív tudott lënni, egész míg mëg nëm lëtt a tévés állása? — Közröhej. — Mért? — vág közbe most Jancsi, hirtelen mëgképzëtt el´´ otte Adrienne alakja. — Mit mért, még kérdëd? — Hát... az a helyzet, hogy sëmmi nëm jelënt sëmmit. Mert... csak hogy a tévé ostromában végig ëgyütt vëttem részt ëgy lánnyal, aki szintén, alaposan, hadd në mondjam el, mennyire. Na, néznek, mint a moziban, és utána még el këll gyorsan mesélnie ostrom-emlékeit is, és Ricsi elkezd nyugat-finnországi anëkdotákat, végül alig öt përce marad, hogy mëgkérdëzze, amit kérdëzni akar. Kap
310 Szeptembër 21. ëgy kis leped´´ onyi térképët. Kidobja oket ´´ Prachtfelder, mert órája kezd´´ odik, hát mënnek ëgy darabig ëgyütt a kertben, és vitatkoznak, hogy mëg lëhet-ë szervezni a diákságot, hogy délután mégis mënjenek tüntetni, de ez mëgint a szokásos bánatos magyar vita, ahol mindketten ëgyetértenek, hogy nëm, és f´´ oleg magukat akarják mëggy´´ ozni, hogy de. Gyors, kései tízórai, és indul vissza, átgyalogolva mindënféle kétoldali gyávák közt, akik folyamatosan tárgyalják, hogy nëm is lëhetëtt volna ma tüntetni ebben a hisztérikus hangulatban... inkább mënjünk a szokásos csütörtöki buliba... jaj nekëm indul a buszom... reméljük, nëm lësz mëgtartva az óra... akkor mëgyëk chatëlni délután... Chatëlni, miközben mi a kordonnal farkasszëmëzve ázunk. Jó, ez túlzás, mert végre ma, szombat óta el´´ oször, kisütött a nap. Ráckevére lënne jó mënni. Mért beszélt rögtön nekik Adrienne-r´´ ol? Szerelmes lënne Adrienne-be? Nëm, arra a döntésre jut, hogy ez nevetségës, már hogy lënne szerelmes ëgy lëszbiába, aki még ráadásul vak is mëg valami ismeretlen agybaj vagy kór miatt jógázik is. ´´ a Kállay Panniba szerelmes inkább, és O már az is épp ëlég rossz. Annál is inkább, mert bele is szalad rögtön. — Szijja — üdvözli Pannika, de nëm engëdi, hogy puszit adjon, elhajol. Mëgbosszankodik János, dehát ilyen a világ, soha nëm is lësz jobb, amennyiben Pannikán múlik. Majd mi jobbá tësszük. A gyerëkeinket már nëm engëdjük ilyen betegësen szocializálódni, és a n´´ oknek tetszeni fognak a férfiak (nëm a sz´´ ortelenítëtt buzik, akik még n´´ onek së néznek ki, mint Pannika idëáljai). Tán még Pannikát is el lëhet érni,
311 Szeptembër 21. Adrienne (éljën a forradalom!)
hát flëtó után talán még Viktort is ki kéne dobni, de id´´ olegësen vsz. mëg këll békélni ëgy ilyen átmëneti mëgoldással
lünk, és ez is jó
Love Springs ♥
Adrienne (éljën a forradalom!)
nëm lëhetsz ilyen nëonáci jó nekëd hogy félünk? mindënki fél, így van, én is rëttegëk t´´ oletëk és az összes munkatársaim
të vallásos vagy? én nëm
Adrienne (éljën a forradalom!)
Love Springs ♥
ha ëgyütt akarja jól érëzni magát a nép, mért nëm szerveztëk sörfësztivált? Love Springs ♥
az egész izéügybe mindënki hisztériás, utálom már azt is aki mëgszólal róla én csak kérdëzgetëk Adrienne (éljën a forradalom!)
në haragudj ez kétoldali gyávaság olyan mint anyám aki azért nëm mëgy tüntetni mert fél hogy lël´´ onék és a sörfësztiváltól nëm lësz kevesebb az adóm, m´´ uköd´´ o a vasúthálózatom és értékálló a diplomám a flëtó elt´´ unését´´ ol mëg ezëk bekövetkëzhetnek Love Springs ♥
az nëm igaz hogy mindën rossz van fejl´´ odés aki akar dolgozik nekëm is van jó modërn állásom most ott vagyok onnan csetëlëk Adrienne (éljën a forradalom!)
á tökjó kész flëtói munkafegyelëm! Én otthon, mert beteg vagyok. Love Springs ♥
de mindënkinek els´´ ore err´´ ol a h´´ ozöngésr´´ ol beszélsz mëg a lázadról mëg a tök përvërz álmaidról
ezt a rohadt rëndszërt akarom mëgszüntetni ahol mindig másodosztályú maradok nëm tégëd bántani (legfëljebb kicsit mëgtapizni J) de aki védi a rëndszërt annak muszáj félnie të nëm vagy másodosztályú? Love Springs ♥
Nëm én nëm, dëmokrácia van és mind ëgyenjogúak vagyunk Adrienne (éljën a forradalom!)
ëgy ló***t Adrienne (éljën a forradalom!)
ëgyszër az életben adenyl tablëttát írna fël nekëd az orvos majd mëgtudnád ki az els´´ o kaszt és ki a második az országban Adrienne (éljën a forradalom!)
a parlamënti pártok ëgyöntet´´ uen köztörvényës b´´ unöz´´ onek min´´ osítëttek, hát erre azt mondom, ***ák meg a k*** anyjukat s oszoljék fël az a szépségës parlamënt Adrienne (éljën a forradalom!)
és amit eddig elloptak, azt magyarázzák mëg, hogy miért nëm köztörvényës b´´ uncselekmény Love Springs ♥
mit csináltál të a napokban?
Adrienne (éljën a forradalom!)
Adrienne (éljën a forradalom!)
Csak akivel szeretkëzni akarok J
nëm futottam el a rohamrënd´´ orök el´´ ol, és körbejártam ëgy köztulajdonban lëv´´ o épületben, ennyi ja, 30 Ft-ért vëttem citromos tëát is az illet´´ o épületben, amely kiváltság jogilag fëltëhet´´ oleg csak MSZP-tagoknak van fënntartva
Love Springs ♥
♥♥ szijja imádlak vágyok rád Adrienne (éljën a forradalom!)
*visszahúzódik* Love Springs ♥
soká lësz ám jobb világ nekünk akár itt magyarországon akár az egész világon Adrienne (éljën a forradalom!)
de most közelebb hoztuk Love Springs ♥
hát rohadtul nëm úgy néz ki Adrienne (éljën a forradalom!)
és sokan vannak, akik félnek t´´ o-
Love Springs ♥
hogy të milyen hülye vagy. most annyira mëgkívántalak të kis cuki Love Springs ♥
De most komolyan, az az iszonyat, amit m´´ uveltetëk, az a vandalizmus, fosztogatás, tönkretëttétëk az egész teret
hogy në féljën t´´ olünk, csak türelmesnek, higgadtnak, férfiasnak, erélyësnek këll lënni. Más kérdés, mëgéri-ë, vagy Pannikán és arca szépségén már csak az ëutanázia segítene? — Mi szél hozott erre, nëm dolgozol? — Nëm dolgozom, forradalomban? — Ugyan már, milyen forradalomról beszélsz? — Ami kinn folyik az utcákon, a Kossuth térën mëg a többi, a rëndszërváltásról, amit végre mëgkezdtünk. — Ugyan në csináld — nyafogja. — Tudod jól, hogy nëm volt itt forradalom. Ëgy kis h´´ ozöngés folyik. Én ëgyetértëk az összes céllal, tudod jól, hogy nëm vagyok a maszop híve, de të is látod, hogy itt sëmmi nëm mëgy, ez csak impotëns játék... — Ez a játék keményebb, mint ami ilyen kislányoknak való, mint të, azt tudod? — Mért këll mëgint lësajnálni, Jani, nëm tudod, hogy az egész tüntetésnél keményebb, amit az én epémre adnak az orvosok? Jancsi fëlhorkan és lëül az ablakpárkányba. Mellesleg mëgfogja Kállay vállát, hogy odahúzza maga mellé, de Kállay kirántja magát a fél-ölelésb´´ ol és ëgy lépést hátrál. — Kaphattál volna gumibotot az epédre, mint ëgy barátom. Vagy vérz´´ o sebët a tarkódra. — Köszönöm, në kezdd nekëm elmagyarázni, hogy hogy volt ez az egész! Már annyian elmondták, és mindënki másképp látja. Hidd el, hogy el tudom dönteni magamban. Én emlékszëm régr´´ ol a Szabadság térre (konfirmációs oktatásra jártam oda), hogy milyen mëghitt és szép, és micsináltatok bel´´ ole! Ezt mondod nekëm, hogy forradalom? Mért azt rontjátok el, ami szép volt? — Marha! — ugrik fël Jancsi. — A sz** Demszky-díszburkolat szëbb a szabadságnál?
312 Szeptembër 21. Panni mëgsért´´ odhetne, de nëm tëszi. — Ezt kérlek, bízd rám. — Nëm is mégy ki a Kossuth térre? — Most nëm... a diáktüntetést lëfújták, hál’ Istennek, nëm këll, hogy ott is vér folyjék... szombaton biztos kimëgyëk a Fidësz-gy´´ ulésre. — Të hiszëd, hogy az mëg lësz tartva? — Már miért në lënne mëgtartva? Jancsi legyint, és búcsúzóul még ëgyszër mëgpróbálja mëgsimogatni Panni kopasz tarkóját (pápua kannibáloknál állítólag ez számít legërotikusabb látványnak), de hiába. — Ëgyszër hinnéd el, hogy öregebb vagyok és jobban tudom, de majd mëglátod. Már miért në lënne mëgtartva... Hát mert ezután mintëgy másfél órával telekürtölik az országot a hivatalos hírrel, hogy a Fidësz-nagygy´´ ulést, amire rëggel még esküdöztek a f´´ ovezérëk, „tërrorfenyëgetés” miatt nëm tartják mëg. Vannak, akiket a hír holtra összetör, például Zsuzsát, kicsit Pannit is, akinek igazából összes barátja jobbos, és bár a világ funkciója szërinte az, hogy neki fájjon, mégis természetësnek tartja, hogy a Flëtó nev´´ u f´´ ofájdalmat az ellenzéke csillapítani és mëg-
313 Szeptembër 21. Adrienne (éljën a forradalom!)
Love Springs ♥
Marhaság! Ott voltál? Love Springs ♥
ëgyébként szeretëm az orülteket ´´ ♥ f´´ oleg a szëxi orülteket ´´ ♥
nëm, de t’om hitelës embërëkt´´ ol
Adrienne (éljën a forradalom!)
Adrienne (éljën a forradalom!)
Mint én?
én pedig kikérëm magamnak hogy futballhuligánnak hívjál mi mind diákok voltunk – jó volt drukkër is hát ok ´´ ëlég harcias gyerëkëk – sëmmit nëm pusztítottunk el a háború áldozatokkal jár, ha lëzárnak ëgy ajtót, azt csak fëlfeszítéssel v. fëlgyújtással lëhet mëgoldani, Love Springs ♥
2007, urtëchnika ´´ ¶ Adrienne (éljën a forradalom!)
ha az embërnek csak puszta keze van, közben folyamatosan lövik vízágyúval és könnygázzal, akkor nehéz furmányosabb eszközöket bevetni és mivel sënkinek sëmminem´´ u fegyvere nëm volt, kényszër´´ uen a k´´ oburkolat këllëtt, hogy lëgyën az alany, de ëgyébként úgyis ronda volt Love Springs ♥
orült ´´ vagy tényleg! de nëm ez a lényeg, hanëm hogy rëttegünk t´´ oletëk, hogy tërroristák vagytok, mëg hogy törvénytelenség... Love Springs ♥
hál’Isten hogy a Fidësz-gy´´ ulés mégsë lësz mëgtartva nekik legalább van eszük, Gyurcsány is ugyanilyen veszëtt orült ´´ mint ti
Négy könnygázattaktól nëm könnyezëtt a szëmëm, most este igën. Ezt azonban az árulás okozza, mert árulás lësz a vesztünk, én már tudom. A HÖOK is aljas volt, és el is érte célját, mert noha a diákoknak volt idejük eljönniök, és ëgy no-name apró szervezet körülbelül negyven résztvëv˝ ovel mëg is tartotta az Alkotmány utcai tüntetést, a térre csak egész kevés jött ki. Még a régi harcosokból is. A dönt˝ o sunyiság azonban Orbán Viktoré, aki nëmcsak eddig nëm vállalta a forradalmat, és nëm jött ki közénk — ma koradélután visszavonta a szombati nagygy˝ ulését is. Tudja, hogy ezzel tartotta a Térën tüntet˝ okben a lelkët, tudja, hogy így n˝ ott volna mëg a létszámunk a kritikus tömegre — de gyáva még ennyit mëgtënni is, bár tudja,
Love Springs ♥
Naná! (mëg a Feri is ♥ ♥) Adrienne (éljën a forradalom!)
Akkor talán beszéljünk inkább a szëxr´´ ol mint a f*** politikáról Love Springs ♥
Látod igazán të is így érzëd a pártvezet´´ ok már csak többet tudnak mint mi kisembërëk ha ëgymást mëg is akarják fojtani... és nincs értelme ebbe a nëonáci happeningbe befolyni ha szërinted szép is mëg bátor csinálhatunk ketten magunknak ëgy bátor és idëális happeningët ëgy éjjel Adrienne (éljën a forradalom!)
Most tényleg akkor: folyvást keresëm a blogodban, és nëm értëm: nekëd akkor van fiúd vagy nincs? Love Springs ♥
Hát most csak volt fiúim vannak, de id´´ onként azért lëfekszëm velük, ez mit zavar? Adrienne (éljën a forradalom!)
á nëm zavar csak sírok ha rágondolok. nekëd ennyire lënnék legfontosabb kihátrálnál bel´´ olem is mi? Love Springs ♥
në légy romantikus szerelmes, jó? Adrienne (éljën a forradalom!)
van annyi eszem hogy nëm lëszëk
szüntetni akarja, s´´ ot még Adrienne-t is, aki ugyë fiatal és naiv. A férfi csak reménytelen bólint, mert már rég félt ett´´ ol. Kicsit, más szëmszögb´´ ol ugyan, de igazat ad B.-nek, aki mëgdöbben, és beismeri, hogy a Párt mëgint ëgyszër bölcsebb volt, mint o, ´´ és a nagyt´´ oke nëm támadja mëg a nagyt´´ okét akkor së, ha mëg tudná fojtani ëgy kanál vízben. Kimëgy három fele az Alkotmány utcába, és azt látja, hogy pár tucat fiatal tart ott ëgyfajta happeningët, tüntetés címén, még hallható beszédëk sincsenek, rëngeteg rënd´´ or, de még azok is fëlismerik, hogy nincs mit´´ ol tartani és unják magukat. Találkozik Pedróval és Zsuzsával, akik keresik a tüntetést és nëm találják, mëgmutatja nekik, mire azok csodálkozva néznek. — Keserves ez a nap! — mondja Zsuzsa és alig bírja visszatartani a sírást vörös szëméb´´ ol. — Ez majd csak rosszabb lësz — feleli rá. — Ha kihátrálnak a forradalom mögül, vége. Reménykëdjünk. — Mibeeen? — hördül Pedro. — Este nagy Orbán-beszéd lësz a TV2ben, hátha ott robban valami új hír. Nëm mintha ezt várnám, csak neki is ez az utolsó esélye. Nyilván van ëlég esze, hogy tudja.
hogy ezzel ˝ o is elveszti a választást... nëm këll magyarázni. Budapest vörös város volt embëremlékëzet óta, most rázódott fël annyira, hogy az utcán mëgjelënhetëtt a javító akarat, hogy láthatták a különbségët a céltalan Demszky-pusztítás és a célzott, épít˝ o pusztítás között, de az utóbbit most lëjáratja, diszkrëditálja, elszigetëli, és ezzel a saját jelöltje alól rántja ki a talajt. Árulás. Délel˝ ott sëmmi nëm történt, diákokat nëm lëhet mëgszervezni; du. három óra el˝ ott már mëgyëk ki mëgnézni a Teret, Kiegészítés No. 1. félbehagyom a D. mëgrëndëlte sürg´´ osségi fëltöltésëket, és küldöm a két ëgyetëmistát is, akiket a cégt´´ ol kiküldött mintëgy gyakornoknak, tüntetni (alig hinném, hogy mëgfogadták, nëm láttam aztán oket). ´´
314 Szeptembër 21.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM! Love Springs ♥
Nehéz mëgmondani, hogy a férfi ezt hisziNekëd is van valakid aszondod -ë, vagy csak mondja a diákok vigasztalásá- Adrienne (éljën a forradalom!) ra, de azok kicsit fëlderülnek, még az sëm szépën vigasztalsz L L ha nekëd szörnyeszti el oket, ´´ hogy ëgy b´´ ordzsekis vigasztalás këll mëgismertetlek o ´´ fiú és csodálatos anarchista kislányban tüzetës vizsgálat után Skywalkerral Adrienne (éljën a forradalom!) Skywalkert fëdëzik fël és pár përcig el is vitat- De én mëgyëk alszom beteg vakoznak vele a tëend´´ okön. Ez ëgy ilyen pacifis- gyok, ha rám vágysz majd és nëm ta gy´´ ulés, ha itt së látja, hogy nëm lësz igaza a volt fiúkra, szólíts mëg újra J Love Springs ♥ pacifizmusával mëg a negyven harcostársá- jaj në haragudj në légy rosszkedv´´u val, akkor tényleg reménytelen eset a buzika. Adrienne (éljën a forradalom!) Hasonló rémhangulatban ténfërëgnek a á csak rémhangulat hitetlenség Szia! J Térën sokan, bár a többség kétségtelenül Love Springs ♥ most is hisz abban, hogy kiharcolják a gy´´ o- Szia cica! J szép álmokat! zelmet ëgyedül is, vagy éppen abban, hogy Adrienne-Éva blogja Viktor mégiscsak, ëgyszër, esti beszédében vagy az Isten által mëgsugallt bármilyen ÉLJËN A FORRADALOM! id´´ opontban az élükre áll. De a férfi a szónok- 2006-09-21 19:31:40 csütörtök latokat gyakorlatilag nëm is figyeli. János sëm, aki öt fele a tér egész másik pontján Beteg alvás és félálmodozás, ácsorog, és gy´´ ujti a valódi és álhírëket, ame- beteg álmokkal, amikre nëm lyek csordulnak, anëkdotikusan, hihet´´ oen, tudtam figyelni (szërëncse). régebbieket kiütve, és mind rossz, rosszabb, Olyanokat képzël´´ odöm, hogy még rosszabb, f´´ oleg persze a tëgnapi embër- találkozom Love Springsszel, vadászatról, mëg a mai forradalmár-begy´´ uj- Jancsi vezet a karján a randira, kevesen... nëm lëhetëtt ezt kibírni, negyed nyolckor hazamëntem. A fele a létszám a tëgnapinak, és a reménykëdés, a hangulat negyede. Kiegészítés No. 2. Esti hírportálok szërint többen vannak, mint tëgnap. Nëm hiszëm, hogy elmëntem után annyira n´´ ott volna; vagy buták a jobbos források, vagy propagandisztikus optimizmus.
Hírëk vagy álhírëk és ëgyéb pontosítások. 1) A Nyugatinál ëgyesëk szërint az a provokáció kezdete, hogy a beérkëz˝ o vonaton nemzeti zászlóval jöv˝ ok alighogy lëszálltak, a përonon rájukrontott és agyba-f˝ obe verte ˝ oket az ávó, oppardon, a dëmokratikus rënd˝ orség. A kett˝ o csak azért nëm szëmélyileg is azonos, mert az ávósok már öregëk hozzá. Kiegészítés No. 3. Nëm vonom kétségbe, hogy esetleg lëhet igaz a hír, de akkor jóval régëbben állt a balhé, mint bevallják, hiszën a nagy embërvadászat jóval az utolsó vonat után kezd´´ odött.
2) A Rákóczi úton nëm ëgy katona, hanëm (eddigi tudomásom szërint, diákoktól, akik velük harcoltak) három katona és ëgy szolgálaton kívüli rënd˝ or harcolt a mi oldalunkon.
aztán ëgyszërcsak o´´ kezdi el Love Springst el´´ olem elölelni, és csak nézhetëm mëgnyúlt arccal, hogy a Kossuth tér közepén szeretkëznek — jaj de milyen naturalista volt, pfujj. Fël këll ébredni. További undorító gyógytëák, undorító msn, nincs sënki, mindënki h´´ osieskëdik kinn, csak én itt házi´´ orizetben, hát nézëk hírëket, a f´´ o hír ma nëm jószüleim koppanása, hogy mégsë lësz Fidësz-gy´´ ulés, hanëm az, hogy ëgy rënd´´ ortisztët tartóztattak lë, aki az élünkön harcolt az ostromban. Ugyan melyik volt? Ugyan, ezt a gyávaságot, hogy hagyjuk! Van tízezër embër a térën, miért nëm szabadítják ki? Mert ugyë ezëk a rohadékok rámondták, hogy köztörvényës, mint Love Springs, s´´ ot eszërint az elszállt tévésringyó szërint ëgyszër´´ uen nëonáci, és most már mindënki birkaként engëdelmeskëdik. Ez a honvesztés, itt, és ha nëm vállalnak TELJES közösséget az üldözött vezet´´ okkel, akkor elbuktunk. El-buk-tunk-el-buk-tunk-el-buk-tunk, tam-para-tam, éneklëm. Ëgyre bánt a gondolat, vajon ki lëhetëtt ez a tiszt, hisz’ biztos láttuk, tán beszéltünk vele, szomszédunk volt az ütközetben, körtëlëfon kideríteni,
315 Szeptembër 21. tésëkr´´ ol, mert azok folynak — nëm sokkal azután, hogy kiért, robban rá a hír, hogy elfogtak ëgy rënd´´ ortisztët, aki az élükön állt volt az Ostromban, és teljes er´´ ob´´ ol támadta a kollégáit a hazáért. Most éppen szolgálatban volt az orszobáján, ´´ mint üti, mikor kirontottak a spëciális kommandósok, rátörtek és onnan az üti-irodából hurcolták a fogdába. Rëttenetës, kicsit fëlemel´´ o, hogy vannak h´´ osök, akik esküjüket betartva harcolnak a Rëndért, akkor is, ha pontosan tudják, hogy az o´´ arcukat a legkönnyebb azonosítani a legócskább fotón is, s´´ ot ëgyszër´´ uen fëlismerheti a kollégája, de inkább lëver´´ o és a tëhetetlenség érzése: most mit tëhetünk érte, mi lësz vele? Túlélheti? Talán azonnal oda kéne mënni a nëmtudomhol van, és a tömegnek kiszabadítania, mint Táncsicsot. Ezt persze még fël së veti sënki. Furcsa, hogy tëgnap is, ma is összeszaladt a Térën Kollarik Bandival, aki lassan másfél hónapja kérte, hogy mënjën el hozzájuk 22-ére, Zsámbékra, illetve nëm hozzájuk, hanëm mert szervezëtt valami újabb honment´´ o konfërënciát, amelyt´´ ol a népoktatás szëmléletbeli mëgújulását remélte volna. Dehát furcsa mindën, ami Kollarikkal kapcsolatos. Ez is ëgy elpusztíthatlan magyar mëgszállott, mint mi mindannyian — zakatolt hirtelen ritmusban benne ez a tömör és bántóan igaz mondat. mint-mi-min dany-nyi-an, mint-mi-min dany-nyi-an Kollarik valahol ott lakott a szomszédban, Tökön vagy Përbálon, vagy mifrancba, nyilván csupa rëndës nyugis és higgadt magyar
3) A TV-ostromban is élën járt ëgy rënd˝ ortiszt, ma délután elfogták. Tisztësség a rënd˝ ori bëcsület mëgment˝ ojének. Valószín˝ uleg évekre börtönbe kerül. Malétër Pál mellett van helye a nemzet emlékëzetében.
316 Szeptembër 21. embër faluja volt régën (óh, vagy inkább sváb), de mostanra jórészt ugyanúgy belefulladt az ötvenéves konszolidált mocsokba, mint más. Kollarikon azonban a konszolidáció nëm látszott fogni, még mindig kétmétërës tagbaszakadt alakján még aránytalanul nagyobb oszül´´ ´´ o fürtös nagy feje még ëgyre jobban tele lëtt tervekkel és tanácsokkal, amelyekkel mëg akarta menteni a közoktatást. Kösssz. János kis ëlánnal követte, mert emlékëzëtt, hogyan verte szét a fëls´´ ooktatást diákkorában Hunyady György pszichológusunk „élcsapata”, és tudta, hogy az ezëk által fëlnëvelt tanárokkal ëgy odakozmálóban lëv´´ o kocsonyát sëm lëhet mëgmenteni, de követte, és elvállalta, hogy tart ëgy rövid rëfërátumot is. — Holnap, mëgtartjátok az ülést? — kérdëzte Bandit, amikor az befejezëtt ëgy optimizmussal teli tirádát, és átfúrta magát ëgy kis embërrésën, hogy közelebb juthasson a Rákóczi-szoborhoz. — Mëg, persze, már nëm lëhetne lëmondani, de nëm is akarjuk, hiszën ugyanaz az ügyünk, de most a tudomány eszközeivel védjük, ugyë! Nëm gondolod, hogy... És ilyen fëllengz´´ osen tovább, még vagy öt përcig. — Sajnos, délel´´ ott nëm engëdnek el, csak a déli ülésszakra érëk lë — szúrta közbe. — Hova mënjek? — A volt f´´ oiskolai gyakorló iskola adott helyet, ott majd csak útbaigazítanak. Minekünk az a küldetésünk, hogy... — és újabb öt përc hurráoptimizmus. Kollarik Bandi az elviselhetlen orültek ´´ közé tartozik, csak az a këllemetlen, hogy nálunk is jobban szereti a hazáját, a kultúrát és a szëgényi népet, tehát tisztëlnünk këll. ´´ és K. úgy hallották, az elfogott rënd´´ O or az a narancsszín pólós volt a TV-nél, ÚR Isten!
Adrienne-Éva blogja
317 Szeptembër 21.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
ÉLJËN A FORRADALOM!
Zsum, drága Zsum, milyen mëgnyugtató a hangja, de nëm ´´ úgy tudja. Plëtyka ezër van. O hallotta, csak két sörösdobozt dobott el, ennyi az egész harca. Akkor is sajnáljuk. Mari, o´´ saját szerelmi tervekkel tele, nem is hallott a dologról. Kérdëm anyut, aztán aput, o´´ is gy´´ ujti hírëket, o´´ azt hallotta, ëgy zászlórudat tört el a kollégáin. Vagyunk a har-cos-él-csa-pat! Mit´´ ol lëttem én ilyenné, önmagába gubózó sënkib´´ ol, ehhëz ëgy pszichológus kéne, de aggrësszívabb lëgyën, mint a Csërnus. Mëgint van ëgy kicsi lázam, odakozmáltam, valószín´´ uleg savanyú égëtt szagom van, pedig már reméltem, hogy holnap mëgyëk iskolába. Igën, reméltem! Úgy gy´´ ulölöm, mint a sz**t, mégis oda vágyom, inkább, mint hogy ëgyedül lëgyek. Azt nëm is tudom, a Térre vágyom-ë még, ezëk után, a közgyávaságban, a lëmondott csatlakozások után, sok nëm lësz bel´´ ole. De embërëkre vágyom! Msn-estét tartok hát, rögtön hívom Love Springst, nëmsokára jön Zsuzsa is Jászínnal (esetleg beszélgetünk hármasban, vagy épp négyesben? nëm fogok sëmmit ezzel a Love Springsszel, rohadt szëxi, ahogy beszél, de olyan mereven követi a kincstári idëológiát, és sënkit nëm szeret, csak mindënkit elcsábít, hát engëm nëm fog. Ahhoz tisztëlnëm kéne. Viszont hallja a hírëket, és a Narancsszín Pólós volt
az átállt rënd´´ or, mondja, ez biztos! És most haragszik, hogy rátértem a politikára? Legalább azt tudnám kivënni a beszédéb´´ ol, hogy o´´ most fidëszës vagy SZDSZ-ës, akkor lëszállnék a témáról, nëm mintha bármi szükség volna tudnom. Most olyan aranyos, tényleg. Olyan határozott és sikerës. Vannak az utcai harcosok és a matracharcosok, és mëg kéne tanulnom az utóbbiakat csodálnom, mert ha a rëndszër kitart, akkor a jöv´´ o az övék lësz. Tëhetetlenségëmben, dúlásvágyamban, míg Zsu mëg nëm jön, írok Jancsinak, oneki ´´ mëg nekëm úgysincs jöv´´ o, mëg talán versët is írok, mëgint, majd ha mëglësz, a nap végén betëszëm. Ha szemét lënnék, összeismertetném Love Springsszel, hátha bepalizná a n´´ o, és o´´ újra évekig szerelmes lënne J Elszökne vele ebb´´ ol az országból, ahol rëtteg. Hány *** hülye rëtteg a sëmmit´´ ol. Valamelyik fidëszës idióta arról makog, valós tërrorfenyëgetés volt, mëggy´´ ozték ot ´´ a maszoposok, Isten a pokolban, hogy lëhet ilyen hülye ëgy embërnek nevezëtt állat, hogy elhisz bármit a fegyverës ellenségnek, ëgy tyúkólat nëm lëhet így mëgvédeni, a Fidësznek vége. Vagy nekünk, embërëknek. Most KËLL valaki, aki vállal, most kéne átállni, árulónak lënni, Love Springs az ölébe vënne. Beszélgetni, teljesen ismeretlen embërëkkel, és kiderülni, hogy
Cs, 2006-09-21 18:04:22 Fëladó: Adrienne-Éva <[email protected]> Címzëtt: János Tárgy: re: në haragudj Szia J Ó nagyon jólesëtt a leveled, aranyos vagy, de tényleg, tökre. Sëmmi szükség rá, hogy mentëget´´ ozz. A tëlëfonban én voltam hisztis. Të klassz voltál. Të harcos vagy. Én mëg a legkevésbé vagyok harci hangulatban, mert ëgyre beteg vagyok, bágyadt, nëm mëhetëk holnap së Pestre, rá këllëtt jönnöm, hogy ennyire sebëzhet´´ o vagyok és voltaképp tëhetetlen a rëndszër ellen. Törni-zúzni szeretnék, MTV nincs itt kéznél, mindëgy, mit, emlékm´´ uvet vagy porcëlán és fajansz csecsebecsét, de leginkább ezt a sz** számítógépet. Verekëdném, mindënkivel, az ÚR Istennel vagy Flëtóval, vagy ëgyszër´´ uen ëgy nagyszájú rëndszërh´´ u cicababát mëgtépni. Msnëltem ma ëggyel, aki udvarolna nekëm, és borzasztó, közben jajgat, hogy törünk-zúzunk, mi huligánok, és oneki ´´ félnie këll ebben az országban. Vagy elszökni vele, akárhova, ki ebb´´ ol az országból, ahova nëm üldözhetnek. Kivel? Ó, mindëgy, kivel. Aki vállalna és elvinne.
Mikor ezt Jancsi olvasta, csúcs-feszült állapotban volt, részben düht´´ ol remëgve, részben pozitív várakozással, abban az érzésben, hogy az utcán még mindig az embërëk er´´ osebbek az állatoknál, csak ëgy vezet´´ onek kéne összeszëdnie magát, az állatok is kidugják fejüket az ólból, de ma még lëvágható. Mëtróval, majd busszal mënt volt ëgy darabig, mert útbaejtëtt ëgy buszpályaudvart információért. A pályaudvar el´´ ott teljesen civil forgalom, de ott is jónéhány embërën vörös ELKÚRTAD fëliratos póló, és beszélgetnek.
318 Szeptembër 21. Már jó, ha nëm némán töppednek hazafelé. Maszopos hangot mëg napok óta nëm hallott az utcán. Hát most hallania këllëtt. A hátsó traktusba ült, a leghátsó ülésën két fiatal mëlós sittësruhában tërpeszkëdëtt és zacskóból vacsoráltak. Nëm hallotta, mit beszélnek, nëm voltak hangosak. Ëgyszërcsak hallja, hogy ëgy n´´ o kiabál a mëlósokra, hogy, mire fëlfigyelt, már nëm lëhetëtt mëgállapítani, mit nëm csinálhatnak, így nëm lëhet viselkëdni. Hátranézëtt. Viszonylag jól öltözött, harmincas, er´´ oszakos arcú n´´ o. A fiúk visszaszólnak (még mindig halkan), nevetnek. A n´´ o még harciasabban károg, persze a busz hallgat. — Velem így në beszélj të taknyos — üvölt a n´´ o —, rënd´´ or vagyok! Ha mégëccër vissza mersz szólni lëszëdetlek a buszról és... Most vissza së nézëtt, mozdulás nélkül ordította el magát, de az egész busz érthette. — Fogd be a pofád, të mocskos gyurcsányhuszár, ki në merd nyitni a szád embërëk között, mert tégëd dobunk lë, të! Hirtelen néma csönd lëtt. A busz félpërc múlva mëgállóba ért, a rënd´´ orn´´ o szó nélkül lëszállt és elmënt, és utána a végállomásig más már nëm szólt. A fiúk ëttek tovább. Ennyibe telnék Orbánnak is rëndët rakni. Cs, 2006-09-21 20:31:58 Fëladó: János Címzëtt: Adrienne-Éva <[email protected]> Tárgy: re: re: në haragudj Szia Adrienne Éva! J Ëgy verekëdés Istennel éjjel, tanúk nélkül, a puszta földön... J nëm tësz jót ugyan az embër csíp´´ oízületeinek, mint tudjuk, de néha nagyon jól jönne.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
mennyire falsul látják a világot. Újra a régi rëndszër hangjai. Hát elbukott már a forradalom? Mindënképp két embërre szükségëm van az életben, az ëgyik János, a másik Zsuzsa. Az els´´ onek elmesélném a vágyaimat, a másodikkal beteljesíteném J J (és el´´ ottük ënni së szégyëllnék ¶ ) Zsuval tényleg msnëlëk, de o´´ közben Jászínnal, én mëg Love Springsszel, úgyhogy alig figyelünk ëgymásra, csak er´´ oszakoskodunk emiatt, aszondják, ilyen ëgy régi összeszokott házasság, hát a fenébe is. Love Springs mëg nagykép´´ usködik, hogy neki milyen jó, mëg de jó a sz**os munkája (huh, hát a sajtót akartuk el´´ oször mëgrëgulázni, még a rënd´´ orök el´´ ott is, ennyit az egészr´´ ol), és milyen elfoglalt, mëg a fiúiról (pardon, volt!) locsog, amit´´ ol hányni tudnék... persze hogy kerülje a kényës témát, értëm én... Mindkett´´ onek mëgírtam, hogy Isten teljesen elsz**ta a n´´ ok terëmtését. Love Springs erre szó nélkül lëtiltott. Divatfëminista. Ennyi volt, ëgy kis virtuális k***lkodás, vége. Örüljünk neki. Zsu mëg annyit ír: „a férfiakét is persze, ld. férjuram” és készül mënni a hülye munkájába. Ëgyedül lëszëk. Isten, vívj mëg velem a pokolban, titkon, ëlegem van a sorsból! Ëgyébként tart még a forradalom, vagy elbukott? Mëgírom a bukásról a versët, és aztán mëgyëk tévézni, Viktorkát várni.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
2006-09-21 23:17:30 csütörtök Belerúgok. Belerúgok a tévébe, aztán a riportërbe, aztán Vityába. Aztán még a szüleimbe is, akik most mëgnyugodtak. Be szépën mëgidëologizálja, hogy besz**t! És hogy impotëns. ´´ minket, nëm Szóval, elárult. O mi ot, ´´ ahogy szüleim vádolnak, igazából az ostrom óta. Igaza van Love Springsnek, ëgyforma mind. Csak a követkëztetést nëm vonja lë. Majd én. Konklúzió: Flëtóval közös kötélën volna a helye. Nah, ennyi volt a forradalom, bukás után milyen fëladat vár rám? (olyan fáradt vagyok, elbotlom a lábomban, s´´ ot tán népi-nemzeti dumát lökök az álmosságtól) lë së fogok feküdni ha így mëgy tovább. Írni, írni, mint nëm írt sënki még... versët biflázni (amit énmagam írtam most, közkacaj), nyomtatás (ezëk éppolyan fontos fëladatok, mint az államrënd mëgváltoztatása!) mëg mëglelni a pendrive-ot (még röhejësebb, Zsuval közös állandó probléma). Népszavazás nëm. Kikapcsolni a tévét, és mëgmenteni a Narancs Pólóst, de hogy? Hát, itt a vers. Én ennyit tudtam.
319 Szeptembër 21. Lëhet, hogy érëttségire fogok nekëd ajándékozni ëgy összetörhet´´ o kis porcëlánszobrocskát? vagy ëgy rugdosásra való lëselejtëzëtt számítógépet? Vagy odaviszlek a Kállayhoz, és rugdoshatod annak a lólábait, úgyis mazochista a n´´ o, visítani fog az élvezett´´ ol. Csak ránézni nëm szabad közben, mert akkor nekëd fog fájni — a gyomrod.
Jancsi Hát, ez most ilyen humorizáló levél, mélység nélkül. Talán most ilyen këll. Tíz órakor bekapcsolta a tévét, TV2 (amit ëgyébként sosë nézëtt), és mëgnézte, hogy szól a néphëz Orbán Viktor. Orbán Viktor nëm mond sëmmit a népnek. Hosszasan, köntörfalazva, csodálatos népi-nemzeti frázisokba burkolva, de azt vallja be, hogy nincs sëmmi eszköze és ötlete, hogy mëgbuktassa a kormányt, ezért aztán terve sëm; Flëtó „erkölcsileg” bukott, csupán „tëchnikailag” minisztërelnök, és ok ´´ továbbra së vësznek tudomást së róla (arany virágom, és az hogy në vëgyën tudomást, akinek éppen az áfáját kéne befizetni ennek a csalónak a kasszájába?), várjunk a választásig, az majd „népszavazás” lësz a kormányról. Hogy ez micsoda bl´´ odli, azt kommëntálni sëm érdemës. Jancsi legalábbis nëm képes rá. Kikapcsolja a tévét és ül. Olyan fáradt vagyok, olyan értelmetlen volt a hét, olyan fáradt vagyok. És holnap id´´ ore mënni, és újra hinni këll majd benne.
Ma éjszaka valószín˝ uleg nëm támadnak a fëlkel˝ ok. Csak fogynak. Orbán Viktor adott ëgy sëmmitmondó intërjút, amelyben lényegileg LËMONDOTT a kormánybuktatásról. Elvesztünk. Még ëgyszër, összefoglalólag: Orbán Viktor elárulta a forradalmat. Ez volt a 2006. évi forradalom Magyarországon.
Adrienne-Éva blogja
ÉLJËN A FORRADALOM!
ÉLJËN A FORRADALOM!
Dal, Udvari Ákos f´´ ohadnagyról
2006-09-22 00:52:48 péntek
Írta: Adrienne-Éva Én láttalak. Párán át sok elmosódott alak Fël s lë hömpölygött, de mëg nëm futott, Átázott ingëk, izzadt mellkasok. Lásd, könnyezëm. Es´´ o s maró gáz tölti mëg szëmëm, A rácsok közt botladozom, a sárban, S sírok, mert rád tizënnyolc éve vártam. Nincs alakod. A fényszóró vak és mëgvakitott, Csak mozgás vagy, támadsz, hátrálsz, kiáltasz, Mint a mëgkorbácsolt Isten, a hátad S tarkódat vér lepi S énekëli: Táncolj Feri! Búcsúbuli! Ki most nëm táncol, majd szél lëngeti. Heged´´ uvel, dallal, báli cip´´ ovel, Zászlórúddal, két kézzel, utcak´´ ovel. Én láttalak Tüzek fölött és vízsugár alatt Akármi lësz, a bëcsület të vagy Akármi lësz, mi voltunk a jöv´´ o.
321 Szeptembër 22.
Adrienne-Éva blogja
A tévében most újabb rënd´´ ori fëlvonulást mutatnak, újabb tërrorakció készül? Ki ellen? Ó szëgényëk, akik áldozatul esnek, már sëmmiért. Még ëgyszër, utoljára kiírjuk a kedvükért: éljën a forradalom! Jó éjszakát, Magyarország: szëgény lëányod Adrienne Név: Adrienne-Éva Mai legsúlyosabb betegség: fizikai gyëngeség és dëprësszió E-mail: [email protected] Msn: ugyanaz (ó hívjatok!) Kedvenc •tartózkodási helye: Helsinki •itala: kakukkf´´u-tëa áfonyával •írója: Kemény Zsigmond •étele: áfonyás sütemény •színe: gyászfekete •virága: hanga •életcélja: már nincs •verse:
Most már nagyon jó, mert nëm lëhet [ rosszabb, Szívünk jó borát gonosz ittasoknak Mivelhogy úgyis odaadtuk: mindëgy, Majd elvezérël az Ördög már minket. (Ady) De lëhet, hogy ëgyetlen sort kéne kiválasztani ëgy másik Adyból:
S a próféták is csak makognak. Ëgyértelm˝ u, hogy mindën szëmpontból kevesebb értéke volt, mint az 1956. évinek. Értéktelenebb embërëk vagyunk, mint apáink, ezt elismerjük. De 15 000-en mégis harcoltunk a szabadságért.
P, 2006-09-22 08:54:20 Fëladó: Susanna <susannafiljanna @yahoo.sy> Címzëtt: Yassin Tárgy: hétvége [francia eredetib´´ol]
Huszonkettedike
Drága Uracskám! Most rögtön írok, miel´´ ott összelappadok, mert gumilabda lëttem. Remélëm, Të jobban vagy. Ismét, mëgint ëgyszër utasítalak és követelëm, hogy hagyd ott azt az építkëzést, nëm azzal keressük a pénzt, hogy f´´ urészporos zsákokat vagy mit cipelünk. Ëlég, hogy én halálra fáradok rëggelre. Ëgyébként mëgnyughatsz, asszonyodnak most tisztësségës munkája van. Nëmsoká kapok pénzt, utalom az ügyvédnek, de nëm érkëzëtt mëg a fordítás a polgármestëri hivatal ellenjegyzésével, ha nëm volt pénzëd fëladni, nekëd is utalok (milyen pénznemben, amit ott fël is tudsz vënni? a forint árfolyama vészësen esik, a harcok miatt). Ma aludni fogok, különben végëm. Drága Uracskám, fëltétlenül rëndszërësítsd, hogy munka után rögtön, legalább 7 óráig jöjj msnre, csak így van értel-
János önmagától is mëgijedt, olyan álmos volt rëggel vekkërszóra. Fogmosásra sëm volt ereje, hát még borotválkozásra, és mintha f´´ urészport tömött volna magába tintával, pedig csak vajas-parizërës kënyér volt kávéval. És noha Kollarikékhoz kéne mënnie Zsámbékra, most nëm lóghat el mégsë, mint eddig a hétën, mert az a dilis Herczëg pont ma délel´´ ott pont az o´´ finn útjáról tartat értekëzletët, és épp ëlég baj lësz, hogy fëlkészületlen këll el´´ oadnia a témát. Így csak ëgy 11 utáni busszal indulhat. A délel´´ otti mëgbeszélésëkr´´ ol értelëmszër´´ uen lëmarad. Ëggyel tovább mënt a mëtrón, Kossuth téri kitér´´ ovel érjën a munkahelyére. Késésben, már majdnëm kilenc. A troli fel´´ ol éppen nagy léptëkkel jött szëmben a férfi, a haját borzolta a szél, és már messzir´´ ol intëtt. — Már ilyen rëggel? — kiáltotta oda neki. — Nincs itt szinte sënki, üres a pálya, azt hinné az embër, vége. — Nëm gondolja, hogy vége is, értelmét tekintve? — állt mëg ëgy pillanatra a férfi, és gunyoros tekintetét körbejártatta. — Hallotta tëgnap Orbánt, nëm?
Ëgy számítástëchnikus titkos naplója Szeptembër 22. péntek. A Hosszú Tüntetés 6. napja Ma nëm vëttem részt tkp. sëmmiben. F. elintézte a projëkt kifizetését, utalják a pénzt. Visszafogott: az utcákon „végre” nyugalom lësz, de nëm örülhet, mert a maszopon belül még nagy forrongástól tart. Kilenc órakor mëgnéztem a Teret, de délel˝ ott mindig majdnëm üres.